Göd Város Önkormányzata Polgármesterének 9/2021. (III. 1.) önkormányzati rendelete

Göd Város Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről * 

Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének feladat- és hatáskörében eljárva - a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 1. §-ával kihirdetett veszélyhelyzetben a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. §-ának (4) bekezdése alapján - Göd Város Önkormányzatának polgármestere az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében biztosított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya az Önkormányzatra, Képviselő-testületre és annak bizottságaira, a Polgármesteri Hivatalra, a Településellátó Szervezetre, illetve az önállóan működő intézményeire terjed ki.

2. § (1) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat 2021. évi költségvetésének

a) *  Költségvetési bevételi főösszegét 2 631 497ezer forintban

b) *  Költségvetési kiadási főösszegét 5 799 021 ezer forintban

c) *  Költségvetési egyenlegét (A-B) -3 167 524 ezer forintban

d) Belső finanszírozásának bevételi összegét 3 280 804 ezer forintban (előző évi pénzmaradványok 2020. évi költségvetésben igénybe vett összege

e) Külső finanszírozás kiadási összegét 113 280 ezer forintban

állapítja meg.

(2) *  A költségvetés főösszege 6 330 895 ezer forint.

(3) *  Működési hiány 1 734 465 ezer forint, a felhalmozási hiány 1 244 923 ezer forint.

(4) *  A belső finanszírozás bevétele 3 280 805 ezer forint.

(5) *  A külső finanszírozás kiadása 113 280 ezer forint

(6) *  A belső és külső finanszírozási bevétel együttesen fedezi a működési és felhalmozási hiányt és a külső finanszírozás kiadásait.

(7) A Képviselő-testület az (1) bekezdés szerinti bevételi főösszegen belül az előirányzat - csoportonkénti összegeit az 1/1. számú melléklet 35. oszlopa szerint határozza meg.

(8) A Képviselő-testület az (1) bekezdés szerinti kiadási főösszegen belül az előirányzat - csoportonkénti összegeit a 1/2. számú melléklet 35. oszlopa szerint határozza meg.

(9) Az 1. számú melléklet tartalmazza az (1) bekezdés szerinti főösszegen belül a működési kiadások és bevételek előirányzatait (9. oszlop), valamint a felhalmozási kiadások és bevételek előirányzatait (10. oszlop) „mérlegszerűen”.

(10) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszegen belül az Önkormányzat címen tervezett önkormányzati működési támogatások részletes jogcímenkénti előirányzatait a 2. számú melléklet 5. oszlopa szerint határozza meg.

(11) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszegen belül az Önkormányzat címen tervezett közhatalmi bevételek részletes jogcímenkénti előirányzatait a 3. számú melléklet 5. oszlopa szerint határozza meg.

(12) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszegen belül az Önkormányzat címen tervezett működési bevételek részletes jogcímenkénti előirányzatait a 4. számú melléklet 5. oszlopa szerint határozza meg.

(13) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszegen belül az Önkormányzat címen tervezett felhalmozási bevételek részletes jogcímenkénti előirányzatait az 5. számú melléklet 5. oszlopa szerint határozza meg.

(14) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszegen belül az Önkormányzat címen tervezett támogatásértékű működési bevételek és működési célú pénzeszközátvételek részletes jogcímenkénti előirányzatait a 6. számú melléklet 3. oszlopa szerint határozza meg.

(15) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszegen belül az Önkormányzat címen tervezett támogatásértékű felhalmozási bevételek és felhalmozási célú pénzeszközátvételek részletes jogcímenkénti előirányzatait a 7. számú melléklet 3. oszlopa szerint határozza meg.

(16) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított kiadási főösszegen belül az Önkormányzat címen tervezett személyi juttatások és járulékok intézményenkénti előirányzatait a 8. számú melléklet 5. oszlopa szerint határozza meg.

(17) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított kiadási főösszegen belül az Önkormányzat címen tervezett dologi kiadások intézményenkénti előirányzatait a 9. számú melléklet 5. oszlopa szerint határozza meg.

(18) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított kiadási főösszegen belül az Önkormányzat címen tervezett támogatásértékű működési kiadások és működési célú pénzeszközátadások részletes jogcímenkénti előirányzatait a 10. számú melléklet 3. oszlopa szerint határozza meg.

(19) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított kiadási főösszegen belül az Önkormányzat címen tervezett támogatásértékű felhalmozási kiadások és felhalmozási célú pénzeszközátadások részletes jogcímenkénti előirányzatait a 11. számú melléklet 3. oszlopa szerint határozza meg.

(20) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított kiadási főösszegen belül az Önkormányzat címen tervezett 2020. évi tartalékainak részletes jogcímenkénti előirányzatait a 12. számú melléklet 3. oszlopa szerint határozza meg.

(21) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított kiadási főösszegen belül az Önkormányzat címen tervezett felújítási előirányzatokat feladatonként a 13/1. számú melléklet 3. oszlopa szerint határozza meg.

(22) Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított kiadási főösszegen belül a Településellátó Szervezet címen tervezett felújítási előirányzatokat feladatonként a 13/2. számú melléklet 3. oszlopa szerint határozza meg.

(23) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított kiadási főösszegen belül az Önkormányzat címen tervezett beruházási előirányzatokat feladatonként a 14/1. számú melléklet 3. oszlopa szerint határozza meg.

(24) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben megállapított kiadási főösszegen belül a Településellátó Szervezet címen tervezett beruházási előirányzatokat feladatonként a 14/2. számú melléklet 3. oszlopa szerint határozza meg.

(25) Az európai uniós támogatással megvalósuló projekteket a 15. számú melléklet szerint határozza meg.

(26) A közvetett támogatások, adókedvezmények összegét a 16. számú melléklet szerint határozza meg.

(27) Göd Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetésének önként vállalt, államigazgatási, kötelező feladatai bevételi előirányzatait a 18. számú melléklet szerint határozza meg.

(28) Göd Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetésének önként vállalt, államigazgatási, kötelező feladatai kiadási előirányzatait a 18. számú melléklet szerint határozza meg.

(29) Göd Város Önkormányzatának a 2021. évi költségvetésében tervezett intézményenkénti létszám előirányzatait a 19. számú melléklet szerint határozza meg.

(30) A Képviselő-testület az (1) bekezdés szerinti kiadási és bevételi főösszeg teljesülésének tervezett felhasználási ütemtervét a 20. számú melléklet szerint határozza meg.

(31) A Képviselő-testület az önkormányzat a saját bevételeit, valamint az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek három évre várható összegét a 21. számú melléklet szerint határozza meg.

(32) A Képviselő-testület az önkormányzat Többéves kihatással járó kötelezettségeit a 22. számú melléklet szerint határozza meg.

3. § (1) A költségvetés címrendjét az alábbiak szerint határozza meg:

(2) Önállóan működő és gazdálkodó intézmények:

1. Göd Város Önkormányzata

2. Gödi Polgármesteri Hivatal

3. Településellátó Szervezet (TESZ)

Önállóan működő intézmények:

4. Göd Kincsem Óvoda

5. Gödi Kastély Óvoda

6. Gödi Szivárvány Bölcsőde

7. Gödi Alapszolgáltatási Központ

8. Göd Városi Könyvtár

9. József Attila Művelődési Ház

4. § Az Önkormányzat 2021. évi költségvetésében jutalom tervezésére nem került sor. Év közben a polgármester és a jegyző dönthet a bérmaradvány terhére történő jutalom kifizetéséről.

A 2021. évi költségvetés végrehajtási szabályai

5. § (1) Az Önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek elemi költségvetését a polgármester hagyja jóvá.

(2) A rendelet kihirdetését követően az intézmények vezetőivel történt egyeztetés alapján el kell készíteni az intézmények elemi költségvetését, melyről egy példány átadásával az intézményt tájékoztatni szükséges.

(3) Az intézmény éves költségvetését

a) az Alapító Okiratokban előírt, illetve engedélyezett, és a Szervezeti és Működési Szabályzatban részletezett feladatkörökben és kötelezettségek mellett;

b) a szakmai hatékonyság és gazdaságosság, a vagyon rendeltetésszerű használata követelményeinek érvényesítésével;

c) a gazdálkodási és számviteli, továbbá a belső kontrollrendszerek működtetésére vonatkozó előírások betartásával köteles végrehajtani.

(4) A Képviselő-testület felhatalmazza Göd Város Önkormányzatát, valamint költségvetési intézményeit a költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a jóváhagyott kiadások teljesítésére.

(5) Göd Város Önkormányzatának költségvetési intézményei tekintetében a tervezett bevételek elmaradása nem vonja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését.

A kiadási előirányzatok, amennyiben a tervezett bevételek nem folynak be, nem teljesíthetők.

(6) A költségvetési szervek a költségvetésben meghatározott előirányzat-csoportoktól, kiemelt előirányzatoktól e költségvetési rendeletben foglaltak szerint térhetnek el.

(7) A költségvetési szervek költségvetési támogatási előirányzata csak az alaptevékenységre és az ezzel összefüggő egyéb kiadásokra használható fel.

(8) A költségvetési szervek az egyes felújítási és beruházási jogcímeken keletkező előirányzat-maradványok terhére új jogcímen kötelezettséget a Képviselő-testület előzetes jóváhagyásával vállalhatnak.

(9) A Képviselő-testület az önállóan működő és gazdálkodó, illetve az önállóan működő intézményei vezetőit a megállapított előirányzaton belül önálló létszám- és bérgazdálkodási jogkörrel látja el.

(10) Az önállóan működő és gazdálkodó, illetve az önállóan működő költségvetési szervek e rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.

(11) Az önállóan működő és gazdálkodó, illetve az önállóan működő költségvetési szervek a többletbevételük terhére, annak mértékéig a Képviselő-testület előzetes írásbeli engedélyével az intézmény gazdaságos működésének szem előtt tartásával vállalhatnak kötelezettséget.

(12) A Képviselő-testület az önkormányzat önállóan működő és gazdálkodó, illetve önállóan működő intézményeinek nettósított költségvetési támogatását - a polgármester által előzetesen jóváhagyott pénzellátási terv alapján - biztosítja. Ettől eltérni csak felhalmozási kiadások esetén, illetve a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság előzetes engedélyével lehet.

(13) A Képviselő-testület a felhalmozási jellegű feladatok megvalósítását az ilyen jellegű bevételek teljesüléséhez köti.

(14) A Polgármester saját hatáskörében az éves költségvetés terhére 2021. évben 1 000 eFt összeghatárig köthet szerződéseket, vállalhat kötelezettségeket, írhat alá megállapodásokat, amelyről a Képviselő-testület soron következő ülésén beszámol.

(15) A Polgármester saját hatáskörben a különleges jogrend alatt a (14) bekezdésben szereplő feladatokat 5 000 eFt - ig teljesítheti.

(16) A Képviselő-testület a 2021. költségvetési évben jelentkező likviditási gondjait - ha szükséges - a CIB Banknál rendelkezésre álló folyószámla-hitelkeret terhére oldja meg, amelynek felső határa 1 000 000 eFt. A hitel felvételéről a Képviselő-testület utólagos tájékoztatása mellett a Polgármester dönt. 350 000 eFt összeg feletti folyószámla hitelkeret igénybevételéhez a Képviselő-testület jóváhagyása szükséges.

(17) A 2021. évi polgármesteri céljutalom összegét a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság javaslata alapján a Képviselő-testület határozhatja meg.

(18) A kötelezettségvállalás rendjét a polgármester és a jegyző együttes intézkedésben szabályozza.

(19) A kötelezettségvállalásból eredő kifizetések rendjét az előző pontban írottak szerint kell szabályozni.

(20) A közüzemi díjak előirányzata kötött felhasználású, kizárólag közüzemi számlák teljesítésére használható fel.

(21) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a költségvetési rendelet 10. számú mellékletében nevesített civil szervezetekkel a támogatási megállapodást aláírja.

Költségvetési előirányzatok változtatása

6. § (1) A költségvetési rendelet módosítását haladéktalanul a Képviselő-testület elé kell terjeszteni, ha év közben az Országgyűlés előirányzatot zárol az önkormányzatnál.

(2) A polgármester pótköltségvetési rendelettervezetet köteles a Képviselő-testület elé terjeszteni haladéktalanul, ha év közben a körülmények oly módon változnak meg, hogy ezek az önkormányzat költségvetésének teljesítését jelentősen veszélyeztetik.

(3) A költségvetési rendelet módosítására a Képviselő-testület döntése alapján, szükség szerint kerül sor, de legalább:

a) az első félévre vonatkozóan a féléves beszámolóval egyidejűleg,

b) a második félévre vonatkozóan legkésőbb a költségvetési beszámoló felügyeleti szervhez történő megküldésének határidejéig, december 31-ei hatállyal.

(4) A (3) bekezdés a) és b) pontja esetén a költségvetési rendelet módosításának tartalmaznia kell az alábbi okok hatását a költségvetésre:

a) a központi szervek által engedélyezett előirányzat módosítások,

b) az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerveket érintő, felügyeleti szervi hatáskörben végrehajtott előirányzat módosítások,

c) az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosítások,

d) a Képviselő-testület által átruházott hatáskörben hozott átcsoportosítások,

e) az éves költségvetés főösszegét, illetve a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításokat eredményező képviselő-testületi döntések,

f) az önkormányzati többletbevételek előirányzatosítása.

Előirányzat módosítás a Képviselő-testület kizárólagos jogkörében, illetve az átruházott jogkörök szabályozása

7. § (1) A Képviselő-testület a 2021. évi költségvetésben jóváhagyott bevételi és kiadási főösszegének és kiemelt előirányzatainak tekintetében a 8. §-ban előírtak kivételével az előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát magának tartja fenn.

(2) A Képviselő-testület a tartalék terhére történő átcsoportosítás jogát (ide nem értve a 9. § (1) bekezdés a) - b) pontját) saját hatáskörben tartja.

(3) A mindenkori éves költségvetés terhére, éven túli kötelezettséget jelentő kiadást kizárólag a Képviselő-testület vállalhat.

8. § (1) A Képviselő-testület a jóváhagyott költségvetésen belül az alábbi esetekben biztosít előirányzat-változtatási jogot a Polgármesternek:

a) a külön döntést nem igénylő központi pótelőirányzatok, lemondások, valamint a terven felül, meghatározott céllal átvett pénzeszközök előirányzatosítása,

b) a külön döntést nem igénylő központi pótelőirányzatok, lemondások, valamint a terven felül, meghatározott céllal átvett pénzeszközök, melyek átcsoportosítása az önkormányzat felügyelete alá tartozó intézmények részére történő előirányzat módosítások tekintetében,

c) a rendelet mellékletét képező 12. számú mellékletben jóváhagyott „Polgármesteri keret” jogcímek feladatra történő átcsoportosítása miatti előirányzat módosítások tekintetében,

d) a rendelet mellékletét képező 12. számú mellékletben a bizottságok részére jóváhagyott pénzügyi keretek - az adott bizottság döntése alapján - feladatra történő átcsoportosítása miatti előirányzat módosítások tekintetében,

e) a rendelet dologi előirányzatai között megtervezett és jóváhagyott „Körzetfejlesztési támogatás” jogcímek - az adott körzet képviselőjének kezdeményezése alapján - egyéb feladatra (egyéb kiemelt előirányzatra) történő átcsoportosítása miatti előirányzat módosítások tekintetében,

f) *  a rendelet mellékletét képező 12. számú mellékletben jóváhagyott, célhoz kötött, nevesített előirányzatok feladatra történő átcsoportosítása miatti előirányzat módosítások tekintetében.

(2) A 8. §-ban foglalt átruházott hatáskörben végrehajtott előirányzat változtatásokról a döntést hozók - a költségvetési rendelet féléves és éves módosítását megelőzően - a Képviselő-testület előtt- kötelesek beszámolni.

Előirányzat felhasználási, felosztási jogkörök

9. § (1) A Képviselő-testület az egyes keretek és társadalmi civil szervezetek és önszerveződések támogatására tervezett előirányzatok felhasználásáról, felosztásáról az alábbiak szerint rendelkezik:

a) a Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság rendelkezik felhasználási, felosztási jogkörrel az e rendelet 10. és 12. számú mellékletben szereplő alábbi jogcímek tekintetében:

- a „Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság pénzügyi kerete”,

b) a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság rendelkezik felhasználási, felosztási jogkörrel az e rendelet 12. számú mellékletében szereplő alábbi jogcímek tekintetében:

- a „Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság pénzügyi kerete”,

(2) A bizottsági hatáskörben nyújtható támogatásokról legkésőbb december 16-ig kell dönteni.

(3) Alapítvány támogatására vonatkozó döntés nyomán a támogatás csak a Képviselő-testület jóváhagyásával folyósítható.

(4) A bizottsági pénzügyi keretek felett felhasználási jogkörrel rendelkezők a keretek előirányzatából tartós - éven túli - elkötelezettséggel nem járó feladatokat támogathatnak.

(5) Az önkormányzat által finanszírozott vagy támogatott szervezetek, illetve magánszemélyek számára számadási kötelezettséget kell előírni a részükre céljelleggel - nem szociális ellátásként - juttatott összegek rendeltetésszerű felhasználásáról, és ehhez kapcsolódóan a számadás nem teljesítése esetére visszafizetési kötelezettséget kell előírni. A döntéshozó ellenőrizni köteles a felhasználást és a számadást. Amennyiben a finanszírozott vagy támogatott szervezet, illetve magánszemély az előírt számadási kötelezettségének határidőre nem tesz eleget, e kötelezettségének teljesítéséig további támogatását fel kell függeszteni és fel kell szólítani a támogatás visszafizetésére.

Előirányzat - módosítás az Önkormányzat irányítása alá tartozó intézményeknél

10. § (1) A költségvetési szerv saját előirányzat-módosítási hatáskörben a jóváhagyott költségvetésének bevételi és kiadási főösszegét, kiemelt előirányzatait - a Képviselő-testület jóváhagyása mellett - felemelheti az eredeti, illetve a módosított (továbbiakban jóváhagyott) intézményi működési bevételi összelőirányzatot meghaladó többletbevételéből a (2) és (5) bekezdésekben foglaltakra figyelemmel.

(2) A végrehajtott előirányzat növelése tartós elkötelezettséggel és költségvetési támogatási igénnyel sem a költségvetési évben, sem a következő év/ek/ben nem járhat. A költségvetési szerv a kiemelt előirányzatait csak e rendelet előírásai szerint módosíthatja.

(3) Az élelmezési feladattal összefüggő bevételi és kiadási előirányzatot, a közüzemi díjak kiadási előirányzatát kizárólag az adott feladattal összefüggésben lehet felhasználni, azokat más előirányzatra átcsoportosítani nem lehet.

(4) Az önállóan működő és gazdálkodó, valamint önállóan működő költségvetési szerv saját hatáskörben a jóváhagyott működési kiemelt előirányzatain belül a részelőirányzatoktól előirányzat módosítás nélkül is eltérhet.

(5) Az önállóan működő költségvetési szerv az (1) bekezdés szerinti saját hatáskörű kiemelt előirányzat módosítását a meghatározott pénzügyi, gazdasági feladatainak ellátását végző önállóan működő és gazdálkodó (TESZ) költségvetési szerv vezetőjén keresztül kezdeményezi, a változtatáshoz a Képviselő-testület engedélye szükséges. Az önállóan működő költségvetési szerv kiemelt előirányzatainak saját előirányzat-módosítási hatáskörben történő engedélyezésére a Képviselő-testület jogosult a TESZ vezetőjének és az érintett önállóan működő költségvetési szerv vezetőjének közös előterjesztése alapján.

(6) Az önállóan működő költségvetési szerv az önkormányzati költségvetési rendeletben jóváhagyott elemi költségvetési előirányzatai felett önállóan rendelkezik, az e rendelet korlátozásainak figyelembevételével egyidejűleg.

Vegyes rendelkezések

11. § (1) Az önkormányzati költségvetési szerv a használatában levő tárgyi eszközeire, készleteire biztosítási szerződést köthet.

(2) Az önkormányzati költségvetési intézmények csak a Képviselő-testület engedélyével hozhatnak létre társadalmi szervezetet.

(3) Az önkormányzati költségvetési intézmények társadalmi szervezethez csak a Képviselő-testület engedélyével csatlakozhatnak.

(4) Az önkormányzati költségvetési intézmények pénzkölcsönt (hitelt) nem vehetnek fel, kezességet nem vállalhatnak, értékpapírt nem vásárolhatnak, váltót nem bocsáthatnak ki és nem fogadhatnak el.

(5) A közép és hosszú lejáratú hitelfelvétel, kötvény kibocsátás fedezetére az önkormányzati törzsvagyon, a normatív állami hozzájárulás, az állami támogatás, a személyi jövedelemadó, valamint az államháztartáson belül működési célra átvett bevételek nem használhatók.

(6) Kezességet a Képviselő-testület vállalhat.

(7) Göd Város Önkormányzata a szabadnak minősíthető pénzeszközeit - a központi költségvetésből származó hozzájárulások és támogatások kivételével - a számlavezető pénzintézetnél betétként vagy értékpapírban történő elhelyezés útján hasznosíthatja.

(8) A Képviselő-testület a Gödi Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselő és a Munka Törvénykönyve alapján foglalkoztatott munkavállaló cafetéria juttatása 2021. évi összegét bruttó 250 500 Ft/főben állapítja meg.

(9) A Képviselő - testület az Önkormányzat által fenntartott intézményben foglalkoztatottak esetében a béren kívüli juttatás 2021. évi összegét bruttó 100 000 Ft/főben állapítja meg.

(10) A Képviselő-testület az Önkormányzat intézményeiben foglalkoztatottak, illetve a polgármester és az alpolgármesterek tekintetében a fizetési számlához kapcsolódó bankszámla-hozzájárulás összegét havi 1 000 Ft/főben állapítja meg.

(11) Az intézményvezetőt fegyelmi felelősség terheli az intézmény gazdálkodásáért, az intézmény kezelésében lévő vagyon rendeltetésszerű használatáért. A rendeletben meghatározott kiemelt előirányzatok önkormányzat jóváhagyása nélkül történő túllépése, illetve a rendelet szabályainak be nem tartása munkáltatói fegyelmi intézkedést vonhat maga után.

A behajthatatlan követelés kivezetésének szabályai

12. § (1) Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendeletben foglaltakra tekintettel a behajthatatlan követelések, hitelezési veszteségként történő kivezetésének engedélyezésére, összeghatár nélkül:

- az intézményeket érintően az intézmény vezetője,

- Göd Város Önkormányzatát érintően a Polgármester jogosult.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt jogosultak e tevékenységükről a féléves és az éves beszámolóhoz kapcsolódóan a Képviselő-testület felé beszámolási kötelezettséggel tartoznak.

13. § Jelen rendelet az alábbi mellékleteket tartalmazza:

1. sz. melléklet Göd Város Önkormányzata 2021. évi összevont költségvetési előirányzatai

1/1. sz. melléklet Göd Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetés bevételi előirányzatai

1/2. sz. melléklet Göd Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetés kiadási előirányzatai

2. sz. melléklet Göd Város Önkormányzata 2021. évi önkormányzati működési támogatás előirányzatai

3. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésében tervezett közhatalmi bevételek előirányzatai

4. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésében tervezett működési bevételek előirányzatai

5. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésében tervezett felhalmozási bevételek előirányzatai

6. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésében tervezett támogatásértékű működési bevételek és működési célú pénzeszközátvételek előirányzatai

7. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésében tervezett támogatásértékű felhalmozási bevételek és felhalmozási célú pénzeszközátvételek előirányzatai

8. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésében tervezett személyi juttatások és járulékok előirányzatai intézményenként

9. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésében tervezett dologi kiadások előirányzatai intézményenként

10. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésében tervezett támogatásértékű működési kiadások és működési célú pénzeszközátadások előirányzatai

11. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésében tervezett támogatásértékű felhalmozási kiadások és felhalmozási célú pénzeszközátadások előirányzatai

12. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi tartalékainak előirányzatai

13/1. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésében az Önkormányzat címen belül tervezett felújítási feladatok feladatonként

13/2. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésében a Településellátó Szervezet címen belül tervezett felújítási feladatok feladatonként

14/1. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésében az Önkormányzat címen belül tervezett beruházási feladatok feladatonként

14/2. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésében a Településellátó Szervezet címen belül tervezett beruházási feladatok feladatonként

15. sz. melléklet EU támogatással megvalósuló projektek a 2021. évi költségvetésben

16. sz. melléklet Közvetett támogatások, adókedvezmények

17. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetése bevételi előirányzatainak tervezete Önként vállalt, államigazgatási, kötelező feladatok

18. sz. melléklet Göd Város Önkormányzat 2021. évi költségvetése kiadási előirányzatainak tervezete Önként vállalt, államigazgatási, kötelező feladatok

19. sz. melléklet Intézmények létszámadatai

20. sz. melléklet Előirányzat-felhasználási ütemterv

21. sz. melléklet Saját bevételek és az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségek

22. sz. melléklet Többéves kihatással járó kötelezettségek

Záró rendelkezések

14. § (1) A rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba, rendelkezéseit a 2021. évi költségvetés végrehajtása során kell alkalmazni.

(2) A rendelet kihirdetéséről a Jegyző gondoskodik.

Balogh Csaba dr. Nagy Atilla
polgármester jegyzői hatáskört gyakorló aljegyző

Kihirdetési záradék:

A rendelet a Gödi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján történő kifüggesztéssel 2021. év március hó 1. napján kihirdetésre került. A kifüggesztés időtartama 30 nap.

dr. Nagy Atilla
jegyzői hatáskört gyakorló aljegyző

1. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

1/1. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

1/2. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

2. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

3. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

4. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

5. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

6. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

7. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

8. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

9. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

10. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

11. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

12. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

13/1. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

13/2. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

14/1. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

14/2. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

15. melléklet Göd Város Önkormányzata Polgármesterének 9/2021. (III. 1.) önkormányzati rendelethez * 

16. melléklet Göd Város Önkormányzata Polgármesterének 9/2021. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

17. melléklet Göd Város Önkormányzata Polgármesterének 9/2021. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

18. melléklet Göd Város Önkormányzata Polgármesterének 9/2021. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

19. melléklet a 9/2021. (III. 1.) Ök. rendelethez * 

20. melléklet Göd Város Önkormányzata Polgármesterének 9/2021. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

21. melléklet Göd Város Önkormányzata Polgármesterének 9/2021. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

22. melléklet Göd Város Önkormányzata Polgármesterének 9/2021. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez