Indokolás

38/2001. (X. 24.) Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének önkormányzati rendelete

a gépjármű várakozóhelyek megváltásáról

/Egységes szerkezetben a 10/2004.(IV.28.), a 26/2020. (VI. 26.), valamint a 22/2021. (V. 27.) önkormányzati rendeletekkel/

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) 42. § (11) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével az alábbi rendeletet alkotja:

Általános rendelkezések

1. § A rendelet célja, hogy az építési engedélyezési eljárások során lehetővé tegye a gépjármű várakozóhely megváltását és ezzel elősegítse az építési igények teljesítését, a zömében már beépített városrészekben, ahol az épületek megközelítéséhez és használatához szükséges, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) 42. §-ban előírt számú gépjármű várakozóhely kialakítása telken belül az engedélyezésre benyújtott építészeti megoldástól független műszaki indokok miatt nem kialakítható.

A rendelet hatálya

2. § (1) A rendelet hatálya kiterjed:

a) Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat közigazgatási területén belül - a rendelet 1. számú mellékletében meghatározott övezeti felosztás szerint - minden olyan telekre, amelyen a jogszabályban előírt számú gépjármű várakozóhelyének kialakítása telken belül az engedélyezésre benyújtott építészeti megoldástól független műszaki okból nem lehetséges.

b) Minden építtetőre, aki a fenti területen a szükséges várakozóhelyek számának növekedésével járó új épület építésére, meglévő épület átalakítására, bővítésére, valamint rendeltetésének módosítására kér építési, illetve fennmaradási engedélyt, az (1) és (2) bekezdés figyelembe vételével.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti műszaki oknak tekintendő:

a) meglévő épület bővítése esetén,

aa) ha a már meglévő épület miatt sem a teleknek, sem az épületnek újabb gépjármű várakozóhely kialakításra különben alkalmas részei a közútról nem közelíthetők meg;

ab) biológiailag értékes faegyed megvédése érdekében, ha legfeljebb öt gépjármű várakozóhely megváltása válik szükségessé;

ac) *  közfeladatot ellátó oktatási intézmény bővítése érdekében;

b) meglévő épületen belüli területek lakássá, vagy műteremmé való alakításánál (beleértve a tetőtér-beépítéseket), ha a teleknek vagy az épületnek újabb gépjármű várakozóhely kialakításra alkalmas részei nincsenek, vagy azok közútról nem közelíthetők meg;

c) rendeltetés megváltoztatása esetén - a lakássá vagy műteremmé minősítés kivételével - ha legfeljebb két gépjármű várakozóhely kialakítása válik szükségessé, de a teleknek vagy az épületnek gépjármű várakozóhely kialakításra alkalmas részei nincsenek, vagy azok közútról nem közelíthetők meg.

3. § Amennyiben a gépjármű várakozóhely engedély nélkül, vagy az engedélyezett tervtől eltérő építés, illetve ezek következtében elrendelt bontás miatt, valamint engedélyezett várakozóhelynek vagy gépkocsi tárolónak hatósági bontási határozat nélkül való megszüntetése miatt hiányzik, és nem is létesíthető a 2. § szerint a jogszabályban előírt számú gépjármű várakozóhely, a fennmaradási engedély megadása esetén a 4. § (2) bekezdésében meghatározott alapösszeg tízszeresét kell fizetni, az 5. § (1) bekezdés szerinti szerződés hiányában is.

4. § (1) *  A rendelet hatálya alá tartozó építési engedélyezési eljárások során építési engedély csak abban az esetben adható ki, ha az építtető a várakozóhely megváltási díj megfizetését igazolja, illetőleg a várakozóhelyek Kerületi Szabályozási Terv(ek)nek megfelelő módon történő pótlására - a Képviselő-testület jóváhagyása alapján - kötelezettséget vállal.

(2) A megváltás összege az új építményhez, vagy építményrészhez kötelezően előírt, de a telken belül nem biztosított várakozóhelyek számának és az egy várakozóhely kialakításához a rendelet az 1. sz. melléklet szerinti díjövezetekre a 2. számú mellékletében meghatározott megváltási alapdíj szorzataként képzett pénzösszeg.

(3) *  Amennyiben az építési engedély-köteles beruházás, illetve meglévő építmény rendeltetésének módosítása telken belüli várakozóhelyek, vagy gépkocsi tárolók megszüntetését eredményezi, úgy az építtetőnek ezek helyett - az OTÉK szerinti várakozóhely-szükségleten túlmenően az építési telken a megszűntekkel azonos számú várakozóhelyet kell létesítenie, vagy azokat meg kell váltania, illetőleg a várakozóhelyek Kerületi Szabályozási Terve(ek)nek megfelelő módon történő pótlására - a Képviselő-testület jóváhagyása alapján - kötelezettséget kell vállalnia.

(4) A megállapított várakozóhely megváltási alapdíjak összegét a Képviselő-testület évente felülvizsgálhatja és módosíthatja.

A megváltás módja

5. § (1) Az önkormányzat nevében a polgármester a várakozóhelyek megváltásáról az építtetővel szerződést köt.

(2) A várakozóhely megváltási összeget a várakozóhely megváltási szerződés megkötését követő 15. napon belül kell az építtetőnek befizetnie az önkormányzat várakozóhely építési alapjába.

(3) A várakozóhelyek megváltásáról szóló szerződés egy példányát és a befizetés megtörténtének igazolását az építtetőnek az építési engedélyezési tervekhez csatolnia kell.

A megváltási összegek felhasználása

6. § (1) Az építtetők által befizetett megváltási összegeket az önkormányzat költségvetésében elkülönítetten, a várakozóhely megváltási alapban kezeli, kizárólag várakozóhelyek létesítésére fordíthatja és az összegek felhasználásáról az éves költségvetési beszámolójában tájékoztatja a Képviselő-testületet.

(2) Amennyiben a parkolási igényű létesítmény rendeltetése a későbbiek során oly módon változik, hogy annak az OTÉK szerinti várakozóhely szükséglete csökken, a befizetett megváltási összeg nem igényelhető vissza.

(3) Meghiúsult építkezés esetén a megváltásról kötött szerződés hatályát veszti. Az építtető a befizetett összeget, illetve az építési szerződés neki fel nem róható okból való lehetetlenülése esetén annak a mindenkori jegybanki alapkamat időarányos részével növelt összegét a kezelési költség levonásával visszaigényelheti, amelyet az önkormányzat 15 napon belül köteles visszafizetni.

Értelmező rendelkezések

7. § E rendelet alkalmazása szempontjából:

(1) Szükséges várakozóhely száma: az építmények rendeltetésszerű használatához szükséges, de legalább az előírt mennyiségű és fajtájú gépjármű saját telken belüli elhelyezéséhez szükséges, műszaki okból nem biztosítható várakozóhelyek mennyisége.

(2) A várakozóhely megváltási alapdíj: e rendeletben egy gépjármű elhelyezésének kiváltásához szükséges, a Képviselő-testület által meghatározott pénzösszeg.

(3) Várakozóhely megváltási díj: a várakozóhely megváltási alapdíj és a szükséges várakozóhely számának szorzataként képzett pénzösszeg.

(4) Várakozóhely építési alap: a befizetett várakozóhely megváltási díjakból kizárólag várakozóhelyek kiépítésére fordítható, az önkormányzat költségvetésében elkülönítetten kezelt pénzösszeg.

(5) Meghiúsult építkezés: az építési tevékenység építtető érdekkörén kívüli okból történő lehetetlenné válása.

(6) *  Biológiailag értékes faegyed: olyan,

a) az 1. melléklet szerinti I. díjövezetben található teleken lévő és

b) az építési helyen belül lévő, 40 cm-nél nagyobb törzsátmérőjű(ek) és

c) nem inváziós fajú fás szárú növény és

d) szakértői véleménnyel igazoltan egészséges

faegyed(ek)

Záró rendelkezések

8. § E rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő építési ügyekben is alkalmazni kell.

Bencze B. György Takácsné dr. Békéssy Eleonóra
polgármester jegyző

1. számú melléklet a 38/2001. (X. 24.) rendelethez

A várakozóhely területi elhelyezkedése szerinti díjövezetek

I. díjövezet:

A Szépvölgyi út - Ürömi utca - Frankel Leó út - Török utca - Margit krt. - Moszkva tér - Szilágyi Erzsébet fasor a Rhédey utcáig (páratlan oldal) - Csalogány utca - Bem rakpart - Árpád fejedelem útja által határolt terület.

II. díjövezet:

A Gül Baba utca - Apostol utca - Rómer Flóris utca - Zivatar utca - Ady Endre út - Bimbó út - Tulipán utca - Aranka utca - Marczibányi tér - Garas utca - Trombitás utca - Pasaréti út - és az I. díjövezet érintett útjai által határolt terület.

III. díjövezet:

Az I. és II. díjövezeten kívül eső területek

2. melléklet * 

Gépjármű várakozóhelyek érvényes megváltási alapdíjai

a) a I-es számú díjövezet: 1.200.000.-Ft + ÁFA

b) a II-es számú díjövezet: 800.000.-Ft + ÁFA

c) a III-as számú díjövezet: 700.000.-Ft + ÁFA

d) a 2. § (2) bekezdés a) pont ab) alpont esetében: 350.000.-FT+ ÁFA

e) a 2. § (2) bekezdés a) pont ac) alpont esetében: 150.000.-FT+ ÁFA