Indokolás

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (V. 25.) önkormányzati rendelete

az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról

/Egységes szerkezetben a 16/2006.(VII.07.), valamint a 32/2006.(X.26.) önkormányzati rendeletekkel/

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról a következő rendeletet alkotja.

1. § (1) *  A rendelet hatálya kiterjed Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat közigazgatási területén lévő iparosított technológiával épült legalább 4 lakásos lakóépületre, valamint azok tulajdonosaira.

(2) A rendelet célja, hogy az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításához, illetve ezen lakóépületek meglévő távfűtési, gépészeti rendszereinek, berendezéseinek és az energiafogyasztás-szabályozásának, valamint közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítéséhez, felújításához, továbbá a fűtési energia és a használati melegvíz fogyasztáshoz igazodó díjfizetés műszaki feltételeinek előírások szerinti megteremtéséhez támogatást (továbbiakban: Korszerűsítési támogatás) nyújtson.

(3) A rendelet alkalmazásában iparosított technológiával épült lakóépületnek menősül a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntöttfalas, illetve a vasbeton vázas épületek.

2. § (1) Az Önkormányzat Korszerűsítési támogatási keretösszeget állapít meg éves költségvetéseiben az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújítása során elvégezhető munkákra.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott elkülönített keretösszeg - kiegészülve a központi pályázat útján elnyerhető állami támogatással - erejéig nyújtható, felosztása az önkormányzat által kiírt (1. melléklet szerinti) nyilvános pályázatban meghatározottak, valamint az e rendeletben rögzítettek szerint történik.

3. § (1) A Korszerűsítési támogatás csak teljes épületre, vagy annak dilatációval határolt részére nyújtható. Lakóépületben elhelyezkedő, nem lakáscélú helyiségek felújítására, korszerűsítésére önkormányzati támogatás nem igényelhető.

(2) Nem igényelhető Korszerűsítési támogatás a pályázatnak az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalhoz (továbbiakban: Hivatal) történő benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.

(3) Az önkormányzat által nyújtott Korszerűsítési támogatás feltétele, hogy a pályázatban foglalt elvégzendő munkákat a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter is támogassa. (Ha az állami támogatási keretösszeg kimerül és a miniszter által a pályázatok befogadása felfüggesztésre kerül, a pályázatok befogadását a Polgármester is felfüggeszti.)

(4) A Korszerűsítési támogatás egyszer megítélt összeg. A pótlólagos költségek nem növelik az önkormányzat által nyújtott támogatás összegét.

(5) A pályázatban elismerhető bekerülési költségbe beleszámíthat a fejlesztés tervezési és engedélyezési költsége, valamint a lebonyolítás és a beruházás egyéb költségei és az ÁFA is.

(6) Nem nyújtható Korszerűsítési támogatás olyan pályázó részére, akinek a közmű üzemeltetőkkel szemben fennálló tartozása van.

(7) A Korszerűsítési támogatást azonnal és egy összegben, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben meghatározott késedelmi kamatokkal együtt vissza kell fizetni, ha támogatás odaítélésétől számított 3 éven belül a támogatást adó tudomására jut, hogy a pályázó pályázatában vagy az ahhoz csatolt (ok)iratokban valótlan adatokat közölt.

4. § (1) A Korszerűsítési támogatásra kiírt pályáztatást a BUDÉP Kft bonyolítja, (továbbiakban: Bonyolító) illetve folytatja le. (A bonyolítói díjat a pályázónak kell fizetnie.) A hiánytalan tartalommal benyújtott pályázatokat 30 napon belül értékeli és jegyzőkönyvben rögzített javaslatát a bíráló bizottság elé terjeszti.

(2) *  Az önkormányzathoz Korszerűsítési támogatásra benyújtott pályázatokat a Kerületfejlesztési, Környezetvédelmi és Településüzemeltetési Bizottság bírálja el. A Bizottság által alkalmasnak ítélt pályázatok kerülnek továbbításra a Hivatalhoz a központi támogatás elnyeréséhez.

(3) Az önkormányzat képviseletében a Bonyolító a központi pályázat eredményéről történő értesítést követően eredményes pályázat esetén - a minisztérium által kijelölt pályázatkezelővel - támogatási szerződést köt, mely szerződés tartalmazza a központi támogatás folyósításának feltételrendszerét és annak ütemezését. A szerződés megkötését követően a Bonyolító, a nyertes lakóközösséggel Korszerűsítési támogatási megállapodást köt, mely tartalmazza az épület energiatakarékos felújításának támogatására vonatkozó feltételrendszert és felújítási munkák ütemezését. A megállapodás megkötésének feltétele, hogy az önerős hozzájárulás teljes összege, a pályázóknak erre a célra elkülönített számlára befizetésre, illetve átutalásra kerüljön. Ha a saját erőt részben, vagy egészben hitel biztosítja akkor a hitelszerződés egy másolati példányának megküldése szükséges. Egyéb feltételeket a pályázati kiírás tartalmazza.

(4) Az elnyert (egyszeri és vissza nem térítendő) Korszerűsítési támogatás esetén, amennyiben a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezései szerint a közbeszerzési eljárás lefolytatása kötelező, a pályázó a támogatás kifizetését megelőzően köteles bizonyítani, hogy a közbeszerzési eljárást lefolytatta.

(5) A pályázatban nevesített munka szakszerű elvégzése érdekében a pályázó köteles gondoskodni a munkák műszaki ellenőrzéséről.

(6) Az Korszerűsítési és központi támogatás kifizetésére, utólag, 60 napon belül a műszaki ellenőr által jóváhagyott számla alapján a kivitelező részére történő átutalással kerül sor. A Korszerűsítési támogatást a megállapodás keltezésétől számított egy évig lehet igénybe venni, a támogatás folyósítása a következő évre átvihető.

5. § E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

Horváth Csaba
polgármester
dr. Szalai Tibor
jegyző

ZÁRADÉK

A rendeletet a Képviselő-testület a 2006. május 18-i ülésén fogadta el, hatályba lépésének napja 2006. május 25.

Kihirdetése a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján az SZMSZ 37. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően megtörtént. A rendelet megküldésre került a Budai Polgár részére.

Budapest, 2006. május 25.

dr. Szalai Tibor
jegyző

1. melléklet

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek környezete felújításának támogatására

(továbbiakban: Korszerűsítési támogatás)

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat) pályázatot hirdet a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter (a továbbiakban: miniszter) által a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet alapján évente meghirdetésre kerülő pályázatához kapcsolódva az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek környezete felújításának támogatására. A jelen pályázati kiírásban nem szabályozott kérdésekben az Önkormányzatnak az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról szóló rendeletét (továbbiakban: rendelet) kell alkalmazni.

Az Önkormányzat egyszeri támogatásként vissza nem térítendő Korszerűsítési támogatást nyújt a minimum 4 lakásos lakóépületek lakóközösségének.

A pályázható munkák köre:

I.) Utólagos hőszigetelési feladatok:

a) Az épület külső nyílászáróinak szigetelése vagy cseréje a lakások és közös fűtött helyiségek (lépcsőházak, közös tárolók stb.) 100%-ában.

b) Az épület valamennyi homlokzatának hőszigetelése és a tető teljes felületének hő-és vízszigetelése, továbbá az első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése, amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (pl.: pince, garázs stb.) érintkezik.

c) Az épület egy, vagy mindkét, jellemzően külső nyílászárókkal nem tagolt végfalának szigetelése.

d) Az épület külső nyílászáróinak szigetelése és/vagy cseréje a lakások legalább 90%-ában, amennyiben az épület külső falszerkezete kielégíti az érvényben lévő magyar hőtechnikai szabvány előírásait. (A pályázathoz mellékelni kell a vonatkozó magyar hőtechnikai szabványoknak való megfelelőséget igazoló hőtechnikai számítást.)

e) A fentiekben felsorolt munkálatok bármelyikére - egy pályázatban többre is - lehet pályázni, de a vállalt munkálatokat teljes körűen el kell végezni.

II.) Épületgépészeti rendszerek energiatakarékos felújítása, korszerűsítése.

a) Meglévő központi fűtési berendezések és rendszerek, valamint hőleadók és a fűtésszabályozók korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje.

b) Hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre cseréje.

c) Az épület közös részei világításának korszerű berendezésekre történő cseréje.(Lakásokban lévő gépészeti, berendezési tárgyak cseréjéhez, korszerűsítéséhez támogatás nem nyújtható.

d) Fogyasztáshoz igazodó díjfizetés megvalósítása.

e) Az épület valamennyi felvonójának korszerűsítése, illetve szükség esetén cseréje.

f) Az épület szellőző rendszerének felújítása, korszerűsítése.

A pályázók köre

Pályázhatnak a Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat közigazgatási területén lévő iparosított technológiával épült minimum 4 lakásos lakóépület tulajdonosai.

Fontosabb pályázati feltételek

a) A pályázónak minden - a pályázati felhívásban és a miniszter által meghirdetett pályázati útmutatóban megjelölt - adatot, információt és dokumentumot a pályázati anyagban szolgáltatnia kell.

b) A pályázat kétlépcsős.

Első lépcsőben a közösségek nyújtják be a pályázatokat az önkormányzat felé.

Második lépcsőben az önkormányzat nyújtja be pályázatát az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalhoz (továbbiakban: Hivatal) az állami támogatás elnyerésére olyan lakóépületek és környezetük felújításához, amelyek pályázatát az önkormányzat elfogadta. A pályázat tárgya minden esetben egy épület felújításának támogatása.

c) Nem igényelhető támogatás a pályázat - Hivatalhoz történő - benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz. Ugyanakkor a beruházás - a pályázó saját kockázatára - a pályázat - Hivatalhoz történő - benyújtását követően megkezdhető.

d) Támogatás csak akkor nyújtható állékonysági problémával rendelkező lakóépület energiatakarékos felújításához, korszerűsítéséhez, amennyiben ezen munkálatok a pályázati munkákkal egy időben, de a jelen pályázat keretében támogatott munkálatokat megelőzően elvégzésre kerülnek és finanszírozásuk a pályázatnak nem képezi részét.

e) Nem nyújtható támogatás olyan munkálatokra, amelyek nem eredményeznek kimutatható energia-megtakarítást, kivéve a I. bekezdés c) pont alatti munkák (lakóépületek közvetlen környezetében lévő utak parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítése).

f) Nem igényelhető támogatás, ha pályázónak az Önkormányzat felé adó-, vagy vételártartozása van

A pályázattal elnyerhető támogatás

abban az esetben, ha a lakóközösség a bekerülési költség 1/3-át vállalja

- Központi költségvetésből legfeljebb a bekerülési költség 1/3-a, de lakásonként legfeljebb 400.000.- Ft.

- Önkormányzat részéről: a bekerülési költség 1/3-a, de lakásonként legfeljebb 60.000.-Ft. vissza nem térítendő támogatás, (az önkormányzati támogatást meghaladó bekerülés esetén a különbözetet a pályázó lakóközösségnek kell vállalnia.)

Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy a lakóépület energiatakarékos felújítását, korszerűsítését és az épületek környezetének korszerűsítését a miniszter is támogassa. Az önkormányzat olyan pályázatot is benyújthat a Hivatal felé, melyhez az önkormányzat nem biztosít támogatást, de a lakástulajdonosok vállalják a bekerülési költség legalább 2/3-ának biztosítását saját erőként.

A lakástulajdonosok saját erejeként figyelembe vehető készpénz, az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. A pályázó lakóközösségnek közgyűlési, illetve lakógyűlési határozatot kell hoznia arról, hogy nyertes pályázat esetén a készpénzben általa vállalt saját erőt és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítja.

A pályázónak a teljes felújítási költség és a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség megosztását a pályázatban be kell mutatnia.

Teljes felújítási költség: Teljes felújítási költség alatt az egyidőben elvégezni tervezett munkálatok általános forgalmi adót is magában foglaló költségeit kell érteni, beleértve a pályázat által nem támogatható ráfordításokat is.

A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség: A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség tartalmazhatja

- az energia-megtakarítást eredményező felújítás, korszerűsítés szakértői költségeit (hőtechnikai számítás, 2. sz. adatlap kitöltése),

- felmérési terv készítése (ha az épület tervei nem állnak rendelkezésre), tervezési és engedélyezési költségeit (ha a beruházás építési engedélyköteles),

- a közbeszerzési eljárás költségeit,

- a kivitelezés, a kivitelezés műszaki ellenőrzésének költségeit,

- védett állatok megléte esetén az illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által előírt munkálatok költségeit,

valamint a felsorolt költségek általános forgalmi adóját.

Támogatásból nem fedezhető költségek:

Támogatásból nem fedezhető költségek a lakásokon kívüli, ugyanazon épületben lévő nem lakáscélú ingatlanok energia-megtakarítást eredményező felújításának, korszerűsítésének, a lakások és a lakáscélú ingatlanok energia-megtakarítást nem eredményező felújítási munkálatainak, valamint a pályázat elkészítéséhez kapcsolódó ráfordításoknak az általános forgalmi adót is tartalmazó költségei. A támogatásból nem fedezhető munkálatok a támogatott programmal egy időben - a lakástulajdonosok egyéb forrásainak terhére - végezhetők el.

A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázónak a pályázatban megjelölttől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázó köteles, a támogatás összege nem emelkedik. Ha a beruházás megvalósítása során a beruházás költségei a támogatásban részesített pályázatban megjelölt költségeknél alacsonyabbak, a támogatás összege ezzel arányosan csökken.

A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

A támogatásból nem fedezhetők az előkészítési költségek.

A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1. A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványokon nyújtható be.

2. *  A rendelet, a pályázati formanyomtatványok és a pályázati útmutató - a miniszter által kiírt pályázat megjelenését követően - az Önkormányzat honlapjáról (www.masodikkerulet.hu) letölthető, vagy térítésmentesen beszerezhető a BUDÉP Kft-nél (Budapest, II. ker. Frankel Leó u. 5.) A formanyomtatvány nem változtatható sem tartalmában, sem alakjában. A miniszter által meghirdetett pályázat dokumentumai letölthetők a Hivatal honlapjáról.

3. A pályázatot a pályázati útmutatóban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva és az előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

4. *  A pályázatot 3 példányban (2 eredeti és 1 másolat), zárt borítékban, ajánlott küldeményként a következő címre kell beküldeni, vagy személyesen leadni: BUDÉP Kft (Budapest, II. ker. Frankel Leó u. 5.).

A borítékon fel kell tüntetni a pályázat jogcímét (Pályázat az iparosított technológiával épült lakóépületek és környezetük felújításának támogatására), a pályázó nevét és címét, valamint a pályázattal érintett épület címét.

5. *  A pályázatok BUDÉP Kft-hez történő beérkezési határideje: 2006. október 31. 1200 óra.

A pályázatok folyamatosan benyújthatók a határidőn belül, és az elbírálás is folyamatosan történik.

A határidőt követően beérkezett pályázatok az elbírálásból kizárásra kerülnek.

A BUDÉP Kft a hiányosan benyújtott pályázatok esetén, 5 napon belül - egy alkalommal - hiánypótlási felhívást küld a pályázó részére. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos döntés meghozatalára a pályázat befogadását követő 30 napon belül kerül sor.

A pályázat felépítése

A pályázatot az alábbi kötelező tartalommal kell összeállítani:

Formanyomtatványok:

1. Összefoglaló adatlap

2. Adatlap az épület állapotáról és a tervezett felújításokról

3. A lakóközösség határozata a kötelező tartalommal (A lakástulajdonosok részéről vállalt saját erő biztosításáról szóló közgyűlési határozat-kivonat.)

Műszaki dokumentumok:

4. A felújítás, korszerűsítés részletes költségvetése, vagy részletes kivitelezői árajánlat, mely a munkák vonatkozásában igazodik a pályázathoz.

5. A tervezett energia-megtakarításra vonatkozó részletes energetikai és hőtechnikai számítások.

6. Rövid szöveges programindoklás, mely tartalmazza, hogy milyen szükségletek, milyen okok miatt döntött a lakóközösség a pályázat szerinti felújításról, korszerűsítésről.

7. Az épület pályázattal érintett felmérési tervrajzai a dilatáció helyének megjelölésével, ha a felújítás nem építési engedélyköteles, vagy az építési engedély teljes tervdokumentációja, ha a felújítás építési engedélyköteles.

8. Az építési engedély hiteles másolata, vagy a benyújtásról szóló igazolás, ha a felújítás építési engedélyköteles, ellenkező esetben a pályázó önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a pályázat szerinti felújítás, korszerűsítés nem építési engedélyköteles.

9. Nyílászáró csere vagy hőszigetelés esetén, ha gáztüzelő berendezés van a lakásban, akkor a területileg illetékes gázszolgáltató engedélye szükséges, ha nincs gáztüzelő berendezés, akkor a tervezőnek nyilatkoznia kell, hogy a beavatkozás után a lakások légcseréje megfelelő lesz.

10. Nyílászáró csere esetén a pályázathoz mellékelni kell a nyílászáró minőségi tanúsítványát.

11. Csatolni kell a pályázó lakóközösség lakóépületének Alapító Okiratát, Szervezeti és Működési Szabályzatát, életveszély esetén az életveszélyt igazoló szakvéleményt, valamint névjegyzékben szereplő szakértő igazolását, hogy a lakóépület iparosított technológiával készült.

Mellékletek:

1. A pályázattal érintett épület 30 napnál nem régebbi tulajdoni törzslapja.

2. Az épület környezetének korszerűsítése, felújítása esetén a lakókörnyezet tulajdoni lapjai és az 1:500 méretarányú közmű alaptérkép, melyet az önkormányzat, vagy a közműnyilvántartó iroda ad ki.

3. Az illetékes földhivatal által kiadott térképmásolat.

4. Nyilatkozat a pályázat tárgyának megvalósításához más költségvetési előirányzatból igényelt vagy elnyert támogatásokról.

5. Homlokzatszigetelés esetében a területileg illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által kiadott nyilatkozat arról, hogy a felújítandó épületben élnek-e védett állatok.

Az elbírálás szempontrendszere

A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást. A pályázatok pontozásos rendszer alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra. A pontozási rendszer a következő ismérveket értékeli:

1. az épület életkora

2. a pályázattal érintett lakások száma

3. az önerő aránya a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költséghez viszonyítva

4. a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke (GJ/lm3/év)

5. a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő)

Előnyt élvez:

- az a pályázó, amelyik teljes körű hőszigetelést végez el az épületen ezen pályázat keretében, vagyis a jelen pályázat keretében elvégzett hőszigetelési munkálatok eredményeként az épület dokumentumokkal, illetve számításokkal igazoltan teljes körűen kielégíti az érvényes hőtechnikai szabványokat,

- az a pályázó, amelyik a pályázatban megjelöl munkálatok során a beépítésre kerülő termékekről minőségtanúsítási rendszerrel /Pl. ISO 9001, ISO 9002, ISO 14001/ rendelkeznek,

- az a pályázó, amelynél a végrehajtandó feladatot komplex diagnosztikai (statikai, épületgépészeti, épületfizikai állapotot bemutató) vizsgálatokkal is alátámasztotta egy olyan akkreditált intézmény, amely hazai kijelöléssel vagy lehetőleg nemzetközileg is érvényes notifikálással rendelkezik,

- az a pályázó, amelyik az épületet teljes egészében felújítja (homlokzat felújítás, nyílászárócsere), függetlenül attól hány dilatációs egységből áll.

Egyéb rendelkezések

A miniszter által kiadott Pályázati útmutató és annak mellékletei (adatlapok) a rendelettel együtt tartalmazzák a pályázat benyújtásához előírt összes feltételt. Egyéb, a rendeletben, a Pályázati útmutatóban és az adatlapokban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

Az Önkormányzat, és a Hivatal megbízottja a pályázat benyújtását követően a pályázatban közölt adatokat a helyszínen is ellenőrizheti.

Az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

A közbeszerzés értéke: a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 35. § (1) a közbeszerzés értékén a közbeszerzés megkezdésekor annak tárgyáért általában kért, illetőleg kínált - általános forgalmi adó nélkül számított, a 36-40. §-ban foglaltakra tekintettel megállapított - legmagasabb összegű teljes ellenszolgáltatást kell érteni.

Amennyiben a Hivatal a miniszter által meghirdetett pályázati útmutatóhoz értelmezést, illetve kiegészítést tesz közzé, a pályázat összeállításánál azt is figyelembe kell venni.

A szerződéskötés és feltételei

A támogatás felhasználására a miniszter döntését követően az Önkormányzat a pályázóval támogatási szerződést köt. Ezt követően az Önkormányzat is támogatási szerződést köt a miniszterrel.

A Korszerűsítési támogatási megállapodás megkötésének általános feltételei:

a) A Pályázati útmutató mellékletét képező „Adatlap a támogatási szerződés összeállításához” című dokumentum kitöltése és megküldése.

b) A pályázó képviseletére jogosult személy felhatalmazásának megküldése.

Aláírási címpéldány alatt általában közjegyző által hitelesített okmányt kell érteni. Ezt helyettesítően elfogadható az elszámolási számla, vagy a támogatott pályázathoz kapcsolódóan megnyitásra kerülő elkülönített számla aláírás bejelentő kartonjának hiteles másolata is.

c) Hitelintézeti igazolás megküldése az a) pontban megnevezett Adatlapon megjelölt, a támogatott programhoz kapcsolódó elkülönített bankszámla megnyitásáról és azon a pályázó készpénzben vállalt saját erejének elkülönítéséről.

Ha a készpénzben vállalt saját erőt részben, vagy egészben hitel biztosítja, akkor a hitelszerződés egy másolati példányának megküldése.

Ha az önerő biztosítására a pályázó a Panel Plusz hitelprogramot kívánja igénybe venni, abban az esetben nyilatkozata arról, hogy az önerőt - nyertes pályázat esetén - Panel Plusz hitel igénybevételével fogja biztosítani.

Más forrásból származó, készpénzben, ellenszolgáltatás nélkül nyújtott vissza nem térítendő támogatás felhasználása esetén az erre vonatkozó szerződés, vagy megállapodás hiteles másolatának megküldés.

d) A pályázó elszámolási számlája elleni azonnali beszedési megbízás érvényesítésére vonatkozó, az elszámolási számlát vezető hitelintézet által záradékolt felhatalmazó levél 4 eredeti példányának megküldése. (A szerződés 3. sz. melléklete tartalmazza, és a támogatási szerződéssel együtt kerül megküldésre.)

e) A közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény előírásainak betartásával kiválasztott tervezőkkel, kivitelezőkkel, lebonyolítókkal stb. a támogatott beruházáshoz kapcsolódóan megkötött szerződések hiteles másolatainak megküldése.

f) Amennyiben az épület a pályázat benyújtásakor állékonysági problémával rendelkezett, annak statikai szakvéleménnyel alátámasztott igazolása, hogy az állékonysági probléma megszüntetésre került.

g) A közmű-üzemeltetők - 30 napnál nem régebbi - nyilatkozatát arról, hogy a támogatást igénylő pályázónak nincs a közmű-üzemeltetőkkel (Fővárosi Gázművek Rt; ELMÜ; Fővárosi Vízművek Rt; FŐTÁV Rt.) szemben fennálló tartozása.

h) Jogerős építési engedély, amennyiben engedélyköteles a pályázati beruházás.

A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik, a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

A támogatásban részesített beruházás műszaki tartalma a megvalósítás során a pályázathoz képest csak indokolt esetben és csak a Hivatal előzetes, írásos engedélyével módosítható. A műszaki tartalom módosítását a pályázónak írásban kell kezdeményeznie részletesen bemutatva és dokumentumokkal alátámasztva a módosítás okait és tartalmát.

Amennyiben a pályázó a Hivatal engedélye nélkül tér el a pályázatában közölt műszaki tartalomtól, úgy a miniszter dönthet a támogatás csökkentéséről, teljes visszavonásáról, illetve a már folyósított támogatás visszafizetéséről.

A pályázathoz csatolt mellékletek változatlan formában kerülnek az Önkormányzat által összeállított - a Hivatal felé benyújtandó - pályázat anyagába.