Indokolás

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2008.(III.28.) rendelete

a közutak területének nem közlekedési célú igénybevételéről

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja:

A rendelet hatálya

1. § Budapest Főváros II. kerület közigazgatási területén a rendelet hatálya kiterjed

- Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő közutak területére.

- Mindazon természetes és jogi személyekre, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, akik a közutak területét nem közlekedési célra veszik igénybe.

Értelmező rendelkezések

2. § (1) E rendelet alkalmazása szempontjából:

a) Közút: a járművek és a gyalogosok közlekedésére, vagy csak a járművek, illetve csak a gyalogosok közlekedésére szolgáló, e célra létesített vagy kijelölt közterület, vagy ilyen közforgalomnak megnyitott egyéb földrészlet.

b) Közút határa: a közútnak - a kiemelt szegélyt, az útpadkát, a részűt, az út víztelenítését szolgáló árkot, csatornát, más vízelvezető létesítményt is magában foglaló - külső széle.

c) Közút területe: a közút határai közötti terület és a hozzá tartozó földrészlet.

d) Úttest: a közút területéből a közúti járművek közlekedésére szolgáló rész.

e) egyéb, nem közlekedési cél: a közterületek használatának és rendjének helyi szabályozásáról szóló 18/2004. (VI. 23.) rendeletben (továbbiakban: külön rendelet) meghatározott, és engedélyezett használatokon kívül eső igénybevételi cél.

(2) Az (1) bekezdésben nem említett további fogalmakat a közúti közlekedésről szóló, többször módosított 1988. évi I. törvény, illetve a közúti közlekedés szabályairól szóló, többször módosított 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) előírásai szerint kell értelmezni.

Közutak területének nem közlekedési célú igénybevétele

3. § (1) Közút területét igénybe venni, felbontani annak céljából, hogy annak területén, az alatt vagy felett építményt, vagy más létesítményt (továbbiakban: építményt) elhelyezzenek, és a közút területét egyéb, nem közlekedési célból elfoglalni (továbbiakban együtt: nem közlekedési célú igénybevétel) csak a közút kezelőjének hozzájárulásával lehet. A közút kezelője hozzájárulásában feltételeket írhat elő.

(2) A közút területének nem közlekedési célú igénybevételéhez szükséges közútkezelői hozzájárulás iránti kérelmet a közút kezelőjénél kell kérelmezni, egyéb jogszabályban előírtak szerinti tartalommal, és mellékletekkel.

(3) A kérelmező. és a konkrét igénybevevő személye eltérhet, de a kérelemben, illetőleg a kiadott hozzájárulásban meg kell nevezni az igénybevevőt.

(4) Kezelői hozzájárulás nélkül a közút nem közlekedési célból csak abban az esetben vehető igénybe, ha az alatta lévő közmű halasztást nem tűrő kijavítása szükséges. Az igénybevevő köteles a közút kezelőjének - a munka megkezdése előtt, de legkésőbb azzal egyidejűleg - azt írásban bejelenteni, az élet és vagyonbiztonság érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni.

(5) A bejelentés elmulasztását úgy kell tekinteni, hogy a közutat az előírt hozzájárulás nélkül vették nem közlekedési célból igénybe.

(6) A hozzájárulást a közmű üzemeltető is kérelmezheti közműhálózat (beleértve a lakossági leágazó vezetékeket is) építési, rekonstrukciós, hibaelhárítási munkavégzés céljából.

(7) A közút területének olyan egyéb célból történő igénybevételét sem szabad engedélyezni, amire a külön rendelet szerint közterület-használati hozzájárulás sem adható.

(8) A közút területének nem közlekedési célú igénybevételéért - az úttesten kívül végzett közműépítési vagy fenntartási munka kivételével - igénybevételi díjat kell fizetni. Kivéve továbbá a kerületi önkormányzat, illetve intézményei által végzett, vagy végeztetett beruházási, felújítási, fenntartási munkákat.

(9) Az olyan, nem közlekedési célú igénybevételért, annak azon részért, amelyért igénybevételi díjat kell fizetni, a külön rendelet szerinti közterület-használati hozzájárulást már nem kell kérni, és közterület-használati díjat már nem kell fizetni.

(10) Az igénybevételi díj összegét e rendelet 4. és 5. § szerint, a közút kezelője állapítja meg - az elfoglalt, illetőleg felbontott közúti terület forgalmi jelentőségére és nagyságára figyelemmel. A díjat a konkrét igénybevevőnek kell megfizetni, és a díj előre esedékes, annak megfizetéséig a közút területe nem vehető igénybe.

(11) A közút területének hozzájárulás nélküli, vagy a hozzájárulásban foglaltaktól eltérő igénybevétele esetén fizetendő pótdíjat - a közút kezelőjének kérelmére - a közlekedési hatóság állapítja meg, és szabja ki az igénybevevővel szemben. A pótdíj mellett az esedékes alapdíjat is meg kell fizetni.

(12) A nem közlekedési célú igénybevétellel összefüggésben okozott kárért az igénybevevő a felelős.

(13) A közút területén, az alatt vagy felett elhelyezett építmény fenntartásáról az építmény tulajdonosa (kezelője) köteles gondoskodni.

A fizetendő igénybevételi díjak

4. § (1) Fizetendő díjak:

- Az I. díjövezetben: 60,- Ft/m2/nap.

Teljes útlezárás esetén: 300,- Ft/m2/nap

- A II. díjövezetben: 50,- Ft/m2/nap.

Teljes útlezárás esetén: 250,- Ft/m2/nap

- A III. díjövezetben: 25,- Ft/m2/nap.

Teljes útlezárás esetén: 125,- Ft/m2/nap

A díjak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák.

(2) A díjak beszedéséről a Jegyző gondoskodik

(3) Az egyes díjövezetbe tartozó közutak felsorolását a rendelet melléklete tartalmazza

Záró rendelkezések

5. § (1) Ez a rendelet 2008. április 15-én lép hatályba. Rendelkezéseit a folyamatban lévő, de még el nem bírált kérelmekre is alkalmazni kell.

(2) Jelen rendeletben megfogalmazott közútkezelői hatásköröket a Jegyző gyakorolja.

Dr. Láng Zsolt dr. Szalai Tibor
polgármester jegyző

Melléklet

A díjövezetekbe tartozó közutak

I. díjövezet közútjai:

Alsó-Törökvész út (végig)
Bimbó út (a Keleti Károly utca - Alsó Törökvész utca, valamint a Fenyves utca - Fillér utca közötti szakasz)
Csatárka utca (a Törökvész utca - Pitypang utca közötti szakasz)
Csévi utca (a Pasaréti tér - Kapy utca közötti szakasz)
Fazekas utca (végig)
Gábor Áron utca (az Endrődi S. utca - Törökvész utca, valamint a Bimbó út - Lóczy L. utca közötti szakasz)
Horvát utca (végig)
Kapy út (végig)
Kelemen László utca (végig)
Keleti Károly utca (a Margit krt. - Bimbó út közötti szakasz)
Margit utca (a Mecset utca - Margit krt. közötti szakasz)
Máriaremetei út (végig)
Pasaréti tér (végig)
Pasaréti út (a Szilágyi E. fasor - Pasaréti tér közötti szakasz)
Pusztaszeri út (végig)
Retek utca (a Dékán utca - Fillér utca közötti szakasz)
Rómer Flóris utca (végig)
Szépvölgyi út (a Bécsi út - Virág Benedek utca, valamint a Virág Benedek utca - Hármashatárhegyi út közötti szakasz)
Török utca (végig)
Törökvész út (végig)
Zöld lomb utca (végig)

II. díjövezet közútjai:

Apostol utca (végig)
Bakfark Bálint utca (végig)
Bécsi út (végig)
Budenz utca (a Bognár utca - Hűvösvölgyi út közötti szakasz)
Cimbalom utca (végig)
Dékán utca (végig)
Felső Zöldmáli út (a Pusztaszeri út - Zöldmáli lejtő közötti szakasz)
Fény utca (végig)
Fillér utca (végig)
Frankel Leó út (végig)
Gábor Áron utca (az I. díjövezeti szakaszán kívül eső része)
Hankóczy Jenő utca (végig)
Hímes utca (a Kerekhegyi utca - József Attila útja közötti szakasz)
Honfoglalás utca (a József Attila útja - Zerind vezér utca közötti szakasz)
József Attila útja (a Hímes utca - Honfoglalás utca közötti szakasz)
Kerekhegyi utca (végig)
Lipthay utca (végig)
Lóczy Lajos utca (a Gábor Áron utca - Hankóczy Jenő utca közötti szakasz)
Mecset utca (a Rómer Flóris utca - Margit utca közötti szakasz)
Lövőház utca (végig)
Marcibányi tér (végig)
Margit utca (az I. díjövezeti szakaszán kívül eső része)
Mechwart liget (végig)
Nagy Imre tér (végig)
Nagyrét utca (végig)
Ördögárok utca (a Nagyrét utca - Kerekhegyi utca közötti szakasz)
Retek utca (az I. díjövezeti szakaszán kívül eső része)
Ruszti út (a Hankóczy Jenő utca - Fillér utca közötti szakasz)
Sarolta utca (végig)
Széher út (a Szerb Antal utca - Budenz utca közötti szakasz)
Szemlőhegy utca (a Rómer Flóris utca - Sarolta utca közötti szakasz)
Szépvölgyi út (a Virág Benedek - Zöldmáli lejtő közötti kelet-nyugat irányú szakasz)
Szerb Antal utca (a Hűvösvölgyi út - Széher út közötti szakasz)
Szeréna út (a Apostol utca - Sarolta utca közötti szakasz)
Üstökös utca (végig)
Várfok utca (a Moszkva tér - Vérmező út közötti szakasz)
Varsányi Irén utca (a Bakfark Bálint utca - Csalogány utca közötti szakasz)
Vérhalom tér (végig)
Vérhalom utca (a Vérhalom tér - Szemlőhegy utca közötti szakasz)
Zöldmáli lejtő (végig)
Zsigmond tér (végig)

III. díjövezet közútjai:

Mindazon közutak, illetve azok olyan szakaszai, amelyek nem szerepelnek sem az I., sem a II. díjövezetben

  Vissza az oldal tetejére