Indokolás

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 34/2020. (IX. 25.) önkormányzati rendelete

a fás szárú növények védelméről, kivágásáról és pótlásáról

/Egységes szerkezetben az 5/2021. (I. 26.), valamint a 27/2021. (VI. 24.) önkormányzati rendeletekkel/

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 46. § (1) bekezdés c) pontjában, valamint 48. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet célja

1. § E rendelet célja a fás szárú növények rongálásának, értéke csökkenésének és pusztításának megakadályozása, a zöldterületi és zöldfelületi területeken a növényállomány indokolatlan megszűnésének, károsodásának megelőzése, elhárítása, és a bekövetkezett károsodás csökkentése, az indokoltan megszűnő zöldterület, zöldfelület növényállományának pótlásáról való gondoskodás.

2. A rendelet hatálya

2. § (1) E rendelet hatálya kiterjed Budapest II. kerület közigazgatási határán belül minden ingatlanra, azok teljes fás szárú növényállományára, függetlenül attól, hogy az ingatlan tulajdonosa - üzemeltetője, bérlője, haszonélvezője, használója - természetes személy, jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet.

(2) A rendelet tárgyi hatálya - eltérő szabályt megállapító magasabb szintű jogszabály hatálya alá tartozó fás szárú növény kivételével - a fás szárú növényekre terjed ki.

(3) E rendelet hatálya nem terjed ki:

a) a közterületen lévő fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) Kormány rendeletben (továbbiakban: Korm. rendelet) szabályozott kérdésekre

b) nem közterület megnevezésű ingatlanon álló gyümölcsfákra

c) magáningatlanon álló cserjék kivágására.

3. Értelmező rendelkezések

3. § *  E rendelet alkalmazásában:

1. előnevelt fa: minimum 6 cm törzsátmérőjű, legalább kétszer iskolázott fa (kivéve gyümölcsfa);

2. engedélyköteles cserjekivágás: közterületi ingatlanon a cserje területi borítottságának csökkentését vagy megszüntetését eredményező cserje kivágás szándéka.

3. engedélyköteles fakivágás: nem közterületi ingatlanon e rendelet alkalmazásában a gyümölcsfán és cserjén kívül minimum 10 cm törzsátmérővel rendelkező fás szárú növény kivágásának szándéka.

4. eredménytelen pótlás: az a hatósági határozattal elrendelt fapótlás, amely a hatósági határozatban megadott időpontig nem ered meg.

5. fa jelentős mértékű csonkítása: olyan mértékű beavatkozás a fa állagába, amely annak további növekedését visszafordíthatatlanul megakadályozza, vagy ellehetetleníti a fajra jellemző habitus kialakulását, vagy egészségi állapotának romlásához, illetve a fa pusztulásához vezet.

6. fás szárú növény pótlása: fa esetében a kivágásra kerülő fa törzsátmérőjének arányában megállapított számú és törzsátmérőjű fa, cserje esetében a területi borítottság arányának megfelelő borítottságot 3 éven belül biztosító cserje telepítése;

7. fás szárú növény: olyan szövetes növény, melynek évelő, talaj feletti kemény, kéreggel borított szára van. Föld feletti hajtásai részben vagy egészben megfásodtak, megvastagodtak, több éven keresztül áttelelnek.

8. fasor: meghatározott fajú és fajtájú, egy sorban lévő fák összessége, ahol a fák tőtávolsága nem nagyobb a fák kifejlett korában várható koronaátmérőjétől;

9. fatelepítés: előnevelt díszfa, valamint a 10. pontban kivételként meghatározott gyümölcsfa ültetése;

10. gyümölcsfa: emberi fogyasztásra vagy egyéb hasznosításra kerülő, gyümölcséért termesztett és gondozott fa, kivéve: diófa, szelídgesztenyefa, mandulafa, eperfa és díszfának nemesített gyümölcsfa;

11. cserje: föld feletti hajtásrendszere talajszintben elágazik. elsősorban esztétikai, funkcionális hatásuk miatt ültetik, gazdasági hasznuk elenyésző.

12. *  inváziós fajú fás szárú növények: Korm. rendelet 1. sz. mellékletében, illetve az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról szóló 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet (továbbiakban Evt. Vhr.) 3. sz. mellékletének B) táblázatában meghatározott növények.

13. kertépítészeti terv: a fakivágás indokoltságát alátámasztó terv, amely tartalmazza: építési tevékenység esetén, az építési napló megnyitását megelőzően készített.

- műszaki leírást,

- növénykiültetési tervet (tudományos -latin- névvel)

- kitűzési tervet (kottázva)

- növénylistát

- rajzi munkarészeket

- telepítendő fák tervezett helyét tartalmazó kertészeti tervet

14. kertészeti szakvélemény: jogszabályban meghatározott jogosultsággal rendelkező szakértő vagy szervezet, vagy szakirányú végzettséggel rendelkező személy által végzett, a fák korára, egészségi állapotára, térbeli elhelyezkedésére vonatkozó vizsgálaton alapuló szakértői javaslat a fa fenntartásával, megóvásával vagy kivágásával kapcsolatban;

15. kertszerű használat: bozótmentesítés, kúszó-futó növények karbantartása, ingatlanhatáron belül tartása, gondozása, 5 cm átmérőt el nem érő sarjról, magról kelt fás szárú újulatok (pl: borostyán, vadszőlő fajok, tatáriszalag, és erdei iszalag, trombitafolyondár, loncfélék, akácfélék sarjai, vagy újulatai, komló, bálványfa, ostorfa, eperfa, zöldjuharfa, meggyfa, orgona sarjak és újulatai) eltávolítása.

16. közterület: állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő földterület, amely az ingatlan-nyilvántartásban közterületként van nyilvántartva; e rendelet alkalmazásában közterületnek minősül a magánterület, illetve annak része, ha az a közforgalom számára nyitva áll;

17. magánterület: minden olyan ingatlan, amely e rendelet alkalmazásában nem minősül közterületnek;

18. össztörzsátmérő: a bejelentésben/kérelemben szereplő fák fatörzseinek egy méteres magasságban mért átmérőjének összege, centiméterben számolva.

19. pénzbeli megváltás: a kivágott fa természetbeni pótlását helyettesítendő pénzösszeg, az egységár és a szükséges fapótlás darabszámának szorzata;

20. törzsátmérő: a fatörzs egy méteres magasságban mért átmérője, centiméterben számolva;

21. törzskörméret: a fatörzs egy méteres magasságában mért kerülete centiméterben számolva;

22. ültetési időszak: a lombhullás és a rügyfakadás közötti időszak;

23. várostűrő fa: a káros környezeti hatásoknak (pl. levegőszennyezés, talaj-, talajvíz szennyezettség, sózás) ellenálló fafajta.

24. vegetációs időszak: a rügyfakadás és a lombhullás közötti időszak.

25. zöldfelület: biológiailag aktív növényzettel borított terület, ahol a termőtalaj és az eredeti altalaj, illetve a talajképző kőzet között nincs egyéb más réteg.

26. zöldterület: állandóan növényzettel fedett közterület (közpark, közkert), amely a település klimatikus viszonyainak megőrzését, javítását, ökológiai rendszerének védelmét, a pihenést és testedzést szolgálja; rendeltetésszerű használatát az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 27. §-a szabályozza;

27. *  többtörzsű fás szárú növény: egy méter alatt elágazó törzzsel rendelkező fás szárú növény, amely törzsenként külön egyednek tekintendő;

28. *  törzsátmérő mértékének meghatározása többtörzsű fa esetébe: A többtörzsű fás szárú növény törzseinek egy méter magasságban mért átmérőinek összege.

II. Fejezet

4. Eljárási szabályok

4. § (1) Az e rendeletben szabályozott fás szárú növények védelme önkormányzati hatósági ügy és Budapest Főváros II. Kerület Önkormányzat Képviselő-testületének (a továbbiakban: Képviselő-testület) hatáskörébe tartozik. A Képviselő-testület e hatáskörét a jegyzőre ruházza át.

(2) A jegyző elsőfokú döntése ellen a Képviselő-testülethez fellebbezés nyújtható be.

(3) Az eljárás során e rendelet szabályait, valamint az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

5. A zöldterületek és zöldfelületek fenntartása, megóvása

5. § (1) Az Önkormányzat közigazgatási határán belül gondoskodni kell a zöldterületeken és zöldfelületeken található fás szárú növényállomány megőrzéséről és növeléséről, ennek érdekében a tulajdonos, használó, kezelő köteles a tulajdonában lévő zöldterületeket és zöldfelületeket a mindenkori szakmai szempontoknak megfelelően, a kertszerű használat fenntartása érdekében karbantartani vagy karbantartatni,

a) a kórokozóktól, a kártevőktől és szakszerűtlen kezelésektől megóvni,

b) fejleszteni, megfelelően fenntartani és felújítani.

(2) Az (1) bekezdés szerinti karbantartásnak minősül különösen a fás szárú növény

a) fajtatulajdonságainak és növekedési jellemzőinek megfelelő metszése, ifjítása,

b) öntözési lehetőségének biztosítása,

c) azon részeinek eltávolítása melyek épület, építmény vagyontárgy állagmegóvását, karbantartását meggátolja, vagy az azokban kárt tesz.

6. A nem közterületi ingatlanon álló fás szárú növény átültethetőségének vizsgálata

6. § (1) Építési tevékenységgel összefüggő fakivágás esetén vizsgálni kell a fás szárú növény átültetésének lehetőségét. A vizsgálatot az engedélyeztetési eljárás megkezdése előtt kell kérelmezni Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal Hatósági Igazgatóságának Környezetvédelmi Osztályánál (továbbiakban: Környezetvédelmi Osztály) az erre rendszeresített formanyomtatványon. (3. sz. melléklet).

(2) A kérelem eljárási illetékmentes.

(3) Az átültetés szándékát a fás szárú növény áthelyezése előtt a 10-30 cm közötti törzsátmérőjű fák esetén 1 évvel, 30 cm törzsátmérő felett 2 évvel korábban kell kérelmezni.

(4) Örökzöldek és fenyőfélék esetében az átültetés nem kérelmezhető.

(5) Amennyiben a fás szárú növény átültetése telken belül nem oldható meg, az Önkormányzat által kijelölt közterületen kell azt elhelyezni. Az átültetéssel összefüggő valamennyi költséget az Önkormányzat viseli.

(6) Az ingatlantulajdonos az átültetéshez szükséges előkészítő munkálatok elvégzéséhez valamint a fa átültetésével összefüggő munkálatok elvégzéséhez biztosítani köteles az ingatlanra való bejutást és elősegíteni a zavartalan munkavégzést.

(7) A fás szárú növény átültetése esetén fapótlási kötelezettség nem keletkezik.

(8) Amennyiben a (3) bekezdésben előírt feltételt a kérelmező figyelmen kívül hagyja, vagy a vizsgálat eredménye azt állapítja meg, hogy a fás szárú növény nem ültethető át, úgy a kérelmezőnek fakivágási engedélyezési eljárást kell kezdeményeznie.

7. A nem közterületi ingatlanon álló fa engedéllyel történő kivágása és pótlása

7. § (1) Magánterületen lévő fát kivágni - e rendeletben meghatározott gyümölcsfák kivételével,- csak véglegessé vált fakivágási engedély alapján szabad.

(2) Fakivágást engedélyezni építmény elhelyezése, viharkár, veszélyhelyzet elhárítása vagy megelőzése érdekében, élet, baleset és vagyonbiztonsági okból, vagy kertészeti szakvélemény által igazoltan lehet.

(3) Engedélyezhető a fa kivágás abban az esetben is, ha a fakivágással érintett ingatlan zöldfelületének minden megkezdett 100 m2-ére a kivágást követően is legalább egy 10 cm feletti törzsátmérővel rendelkező fás szárú növény (kivéve gyümölcsfa) jut.

(4) *  A madarak védelme érdekében minden év április 01. és augusztus 01. között kérelmezett fakivágások esetén, amennyiben a kivágás indoka nem élet, baleset, vagy vagyonbiztonsági ok, a fakivágást kizárólag a hatósággal szerződésben álló zoológiai ismeretekkel rendelkező szervezet, vagy szakember véleményét figyelembe véve lehet engedélyezni.

8. § (1) A fakivágás engedélyezése tárgyában a jegyző dönt. A fakivágás iránti kérelmet az 1. sz. melléklet szerinti formanyomtatványon, vagy annak megfelelő tartalommal kell benyújtani. A fakivágási engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell, illetve a kérelem mellékleteként csatolni szükséges:

a) kérelmező nevét, lakóhelyét (székhelyét), tartózkodási helyét (telephelyét);

b) jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén a képviseletre jogosult nevét és elérhetőségét (telefonszám, elektronikus levélcím);

c) az ingatlan címét, helyrajzi számát;

d) az ingatlan helyszínrajzát, amelyen (sorszámozással) be kell jelölni a kivágandó és a megmaradó fák helyét;

e) a kivágandó és megmaradó fák számát, faját, valamint azok egy méter magasságban mért törzsátmérőjét;

f) a kivágandó fákról készített fénykép(ek)et;

g) a kivágás indokát;

h) a fakivágás indokoltságát igazoló dokumentumokat (kertészeti szakvélemény, építési tevékenység esetén kertépítészeti terv, építési engedély vagy egyszerű bejelentés megtételét igazoló irat, fénykép);

i) amennyiben a kérelmező nem az ingatlan kizárólagos tulajdonosa, a fával rendelkezni jogosult(ak) közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt tulajdonosi hozzájárulását, illetve meghatalmazását a fakivágáshoz;

j) Társasház esetén közgyűlési határozat, vagy a lakóközösség többségi tulajdoni hányadának írásbeli hozzájárulása a fás szárú növény kivágásáról;

k) a fapótlás tervezett módjára vonatkozó nyilatkozatot, amely tartalmazza az ültetni tervezett fák számát, törzsátmérőjét, faját, a pótlás pontos helyét.

(2) *  Amennyiben az engedélyezett fakivágást az engedélyes az érvényesség idején belül nem végzi el, új kérelem alapján új eljárást kell lefolytatni.

(3) A fakivágás megtörténtét öt napon belül írásban be kell jelenteni az engedélyező hatósághoz.

(4) Ha az engedélyes kivágási szándékától eláll, köteles azt haladéktalanul írásban bejelenteni.

9. § (1) Az élet- vagy balesetveszélyt jelentő fa kivágását- a veszélyhelyzet elhárítása érdekében - a tulajdonos vagy használó köteles elvégezni, vagy elvégeztetni. A kivágást haladéktalanul, de legkésőbb a fa kivágását követő 3 munkanapon belül a 2. sz. melléklet szerinti formanyomtatványon, vagy annak megfelelő tartalommal köteles bejelenteni a jegyzőhöz. A bejelentésben a fakivágás indokoltságát kertészeti szakvéleménnyel, fényképfelvétellel vagy más hitelt érdemlő módon igazolni kell.

(2) A jegyző a fa tulajdonosát az (1) bekezdés szerinti kötelezettségének teljesítésére kötelezi. Amennyiben a tulajdonos az élet, baleset vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető fa kivágásáról, illetve eltávolításáról határidőn belül nem gondoskodik, a jegyző intézkedik a szükséges munkák - a tulajdonos költségén történő - elrendeléséről.

(3) A fás szárú növénynek élet, baleset, vagy vagyonvédelmi okból történt kivágása esetén, a jegyző a tulajdonost 11. § (7) bekezdésében előírt módon pótlásra kötelezi.

(4) A kivágott fa pótlásáról a 11. § (3) bekezdésben foglaltak kivételével - a kivágás okától függetlenül - a 11. §-ban foglaltak szerint gondoskodni kell.

(5) A fa jelentős mértékű csonkolása és az indokolatlan, vagy az utólagos tájékoztatási kötelezettség elmulasztásával történő fakivágás engedély nélküli fakivágásnak minősül.

8. Közterületi fás szárú növények védelme érdekében alkalmazandó kiegészítő rendelkezések

10. § (1) Gépkocsi behajtó kialakítása érdekében történő fás szárú növény kivágásának kérelméhez csatolni kell a közút kezelői hozzájárulást, településképi eljárásban hozott döntést, vagy építési engedélyt.

(2) Közterületen történő engedély nélküli fakivágás, jelentős mértékű csonkítás esetén a jegyző közigazgatási bírság kiszabásáról dönt.

9. A fapótlás szabályai

11. § (1) A kivágott fát a kérelmező köteles pótolni. A fapótlási kötelezettséget és annak mértékét, teljesítésének módját a jegyző a kérelemre indult eljárásban a kivágást engedélyező határozatban, a bejelentés alapján indult eljárásban a pótlási kötelezettséget elrendelő határozatban állapítja meg.

(2) Az ingatlan zöldfelületeinek minden megkezdett 100 m2-e után legalább 1 db környezettűrő, közepes lombkoronát növesztő, előnevelt faegyed telepítendő az ingatlan terepszint alatt be nem épített tetszőleges részén, kivéve, ha a helyi építési előírások a terepszint alatti 100%-os beépítési mértéket lehetővé teszik.

(3) Nem keletkezik fapótlási kötelezettség, amennyiben a fakivágással érintett ingatlan zöldfelületének minden megkezdett 100 m2-ére a kivágást követően is legalább egy 10 cm feletti törzsátmérővel rendelkező fás szárú növény (kivéve gyümölcsfa) jut.

(4) Kivágott fa pótlása nem történhet a Korm. rendeletben meghatározott inváziós fajokon túl - kivéve a (5) bekezdésben meghatározott esetet - a következő fafajokkal:

a) páfrányfenyő (Ginkgo biloba) nőivarú egyede

b) kanadai hybrid nyárfajok

c) pikkely levelű örökzöldek, pl.: tuja, hamisciprus, leyland-ciprus

d) oszlopos növekedésű fenyőfélék.

(5) Amennyiben pótlás inváziós fás szárú növény kivételként meghatározott kertészeti változataival történik, az ingatlan tulajdonosa vagy használója köteles gondoskodni a fás szárú növény továbbterjedésének megakadályozása érdekében az újulat rendszeres eltávolításáról.

(6) *  Engedély nélküli vagy annak minősülő fakivágás esetén pótlásra kell kötelezni magáningatlan esetében az ingatlan tulajdonosát vagy az ingatlan használóját, kezelőjét, közterületi ingatlan esetében azt a személyt, illetve szervezetet, akinek a megbízásából, vagy akinek az érdekében történik a kivágás.

(7) A fapótlás mértéke, ha a kivágásra a kérelmezőnek nem felróhatóan, a fa betegsége, élet, baleset vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzet megszüntetése miatt kerül sor, úgy a kivágott fa pótlása a kivágott fa darabszáma szerinti telepítéssel teljesítendő. Minden más esetben a kivágott fa visszapótlására telepítendő fák számának meghatározásához a kivágott fa össztörzsátmérőjének 100%-át kell alapul venni.

(8) *  A jegyző közigazgatási bírságot szab ki, amelynek mértéke természetes személy esetén kétszázezer forintig, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén kétmillió forintig terjedhet, ha

a) a fa kivágását előidéző élet, baleset vagy vagyonvédelmi ok magáningatlan esetében az ingatlan tulajdonosának, használójának vagy kezelőjének felróható

b) a fa jelentős mértékű csonkítása, valamint engedély nélküli fakivágás esetén, magáningatlanon az ingatlan tulajdonosának vagy az ingatlan használójának, kezelőjének, közterületi ingatlanon pedig annak a személynek, illetve szervezetnek a részére, akinek a megbízásából, vagy akinek az érdekében történt a cselekmény.

(9) A bírság összegét a határozat véglegessé válását követő 30 napon belül az Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjába kell befizetni vagy átutalni. Amennyiben a kötelezett a bírság összegét nem fizeti meg, úgy a tartozást adók módjára kell végrehajtani.

(10) A befolyt bírság teljes összegét fapótlásra, fatelepítésre és ezek gondozására kell felhasználni.

(11) Amennyiben a kivágott fák száma és mérete nem állapítható meg, a rendelkezésre álló adatokból kikövetkeztethető egyedszámot és egyedenként 30 centiméteres törzsátmérőt kell vélelmezni.

(12) Fapótlásnak csak az előnevelt facsemetéknek a természetes növekedés feltételeit biztosító talajba történő ültetése minősül. Nem fogadható el pótlásként a fa mobil eszközbe, konténerbe való telepítése.

(13) A fapótlást elsősorban a kivágással érintett ingatlan területén kell teljesíteni.

(14) A pótlás akkor tekinthető teljesítettnek, ha azt a pótlást megállapító határozatban foglaltak szerint hajtja végre a kötelezett és a fa az ültetést követő második vegetációs időszak kezdetén is életképes, cserje esetében a területi borítottságot három éven belül biztosítja. Ennek hiányában a telepítést meg kell ismételni.

(15) A jegyző közigazgatási bírságot szab ki, amennyiben a fapótlási kötelezést nem teljesíti, vagy nem a fapótlást megállapító határozatban foglaltak szerint teljesíti a kötelezett.

(16) A telepítést - a (17) bekezdésben foglalt kivétellel - a kivágást követő egy éven belül, ültetési időszakban kell elvégezni.

(17) Amennyiben a kivágásra építési tevékenység miatt kerül sor, a pótlást az épület használatbavételi engedélye iránti kérelem benyújtásáig vagy a használatbavétel tudomásulvételére irányuló kérelem benyújtásáig kell elvégezni, kivéve, ha a pótlás a fakivágással érintett ingatlanon nem teljesíthető.

(18) A pótlási kötelezettség teljesítésére - a teljesítési határidő lejárta előtt benyújtott kérelemre - különös méltánylást érdemlő esetben egy alkalommal további egy év halasztás engedélyezhető.

(19) A pótlás megtörténtét a telepítéstől számított 5 napon belül írásban kell bejelenteni a jegyzőhöz.

(20) A telepítés megtörténtét és a (14) bekezdésben meghatározott pótlás teljesítését a helyszínen ellenőrizni kell.

10. A közterületen lévő cserje pótlása

12. § (1) Közterületen lévő cserje kivágása esetén a cserje pótlását elsősorban helyben történő ültetéssel kell megoldani.

(2) A pótlás pénzben váltandó meg amennyiben:

- a helyben történő pótlás a helyszín adottsága miatt nem lehetséges, valamint nem jelölhető ki a pótlás helyszínéül más ingatlan, vagy

- cserje engedély nélküli kivágása esetén vagy

- a kivágást kérelmező kérelmére.

(3) A kivágott cserje pótlásának pénzbeli megváltása esetén a kivágott cserje tövek szerinti pótlásának összegét e rendelet 13. § (3) pontja tartalmazza.

(4) A közterületen 1 m2 területi borítást biztosított cserje kivágása esetén a pótlási kötelezettséget a pótlásra kalkulált azonos területi borítást 4 db 40/60 cm méretű lombhullató cserje ültetéssel, vagy pénzbeli megváltással kell teljesíteni.

(5) Amennyiben az engedély nélkül közterületen kivágott cserjék területi borítása utólag teljes körűen nem állapítható meg, akkor a rendelkezésre álló adatokból a vélelmezhető vagy kikövetkeztethető cserje területi borítást 5 m2-re kell vélelmezni a cserjepótlási eljárásban.

(6) *  A kivágott cserje pótlása nem történhet a Korm. rendelet 1. sz. mellékletében, illetve az Evt. Vhr. 3. sz. mellékletének B) táblázatában meghatározott cserjefajokkal.

11. A pénzbeli megváltás szabályai

13. § (1) Pénzbeli megváltás megfizetésére a kérelmező akkor kötelezhető, ha a kivágott fás szárú növény közterületen található és a Korm. rendelet 8. § (4) bekezdésében rögzített eset fennáll, illetve, ha a fakivágással érintett nem közterületi ingatlanon belül nincs lehetőség az e rendelet alapján előírt darabszámú fa elültetésére.

(2) A pénzbeli megváltás egységára a pótlásként előírt előnevelt fák esetében bruttó 50.000,-Ft.

(3) E rendelet 12. § (2) bekezdése szerinti cserjepótlási kötelezettség pénzbeli megváltása esetén a kivágott cserje zöldfelület szerinti pótlásának összege: bruttó 12.000,-Ft/m2 (4 db 40/60 cm méretű konténeres cserje)

(4) A pénzbeli megváltás összege az egységár és a pótlásként elültetendő facsemeték számának szorzata, cserje esetében a (3) pontban meghatározott egységár és az engedélyező határozatban előírt borítottság (m2) szorzata.

(5) A pénzbeli megváltás összegét a határozat véglegessé válását követő 30 napon belül az Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjába kell befizetni vagy átutalni. Amennyiben a kötelezett a pénzbeli megváltás összegét nem fizeti meg, úgy a tartozást adók módjára kell végrehajtani.

(6) A befolyt pénzbeli megváltás teljes összegét fapótlásra, fatelepítésre és ezek gondozására kell felhasználni.

12. Engedély nélküli fás szárú növény kivágása

14. § Amennyiben a hatóság arról értesül, hogy a II. kerület területén engedély nélkül történt a fás szárú növény kivágása, úgy e rendelet alapján hivatalból környezetvédelmi szempontú hatósági eljárást folytat le.

III. Fejezet

Záró rendelkezések

15. § (1) E rendelet 2021. január 1-én lép hatályba.

(2) * 

(3) E rendelet rendelkezéseit a hatályba lépését követően benyújtott kérelmekre és azt követően történt engedély nélküli kivágásokra kell alkalmazni.

Őrsi Gergely
polgármester
dr. Szalai Tibor
jegyző

ZÁRADÉK

A rendeletet a Képviselő-testület a 2020. szeptember 24-i ülésén fogadta el, hatályba lépésének napja 2021. január 01.

Kihirdetése a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján az SZMSZ 37. § (9) bekezdésében foglaltaknak megfelelően megtörtént.

Budapest, 2020. szeptember 25.

dr. Szalai Tibor
jegyző

1. számú melléklet * 

FÁS SZÁRÚ NÖVÉNY KIVÁGÁSI ENGEDÉLY KÉRELEM
Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének .../2020.(......) rendelete alapján

Kérelmező neve: .....................................................................................

Kérelmező lakcíme (tartózkodási helye) vagy székhelye (telephelye):

.........................................................................................................................

Kérelmező e-mail címe:.................................................................................

Kérelmező telefonszáma:...............................................................................

A megmaradó és a kivágni tervezett fás szárú növények adatai:

Sorszám Faj Törzsátmérő cm-ben (1m magasságban mérve) db Kivágni tervezett fás szárú növény

A kivágni tervezett fás szárú növényt x-szel jelölje a megfelelő oszlopban.

A kivágni t ervezett fás szárú növény(ek) helye:

Budapest II. kerület .................................. <cím>., HRSZ.:.................................

A kivágni tervezett fás szárú növény(ek) kivágásának indoka:

...............................................................................................................

...............................................................................................................

...............................................................................................................

Pótlási nyilatkozat (jelölje az egyiket „X”-szel!):

□ A kivágott fás szárú növény pótlását telepítéssel kívánom rendezni.

□ A kivágott fás szárú növény pótlását pénzbeli megváltással, és telepítéssel kívánom rendezni.

□ A kivágott fás szárú növény pótlását pénzbeli megváltással kívánom rendezni.

Pótolni tervezett fás szárú növény(ek) adatai:

Ültetni kívánt előnevelt fák
faja száma (db)

A pótolni tervezett fás szárú növény/növények pontos helye:

Budapest II. kerület .................................. <cím>., HRSZ.:.................................

A kérelemhez csatolt mellékletek:

□ az ingatlan helyszínrajza, amelyen (sorszámozással) be van jelölve a kivágandó és a megmaradó fás szárú növény(ek) helye

□ kertészeti szakvélemény

□ kertépítészeti terv (közterületen, építéssel összefüggő esetekben)

□ több tulajdonos esetén valamennyi tulajdonos közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazását, illetve tulajdonosi hozzájárulását a fás szárú növény kivágásához.

□ társasházak esetében közgyűlési határozat a fás szárú növények kivágásáról.

□ kivágandó fás szárú növény(ek)ről készített fényképfelvétel

Budapest, .......év.......................hó........nap

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a kérelemben foglalt adatok megfelelnek a valóságnak.

............................................................
Kérelmező aláírása

2. számú melléklet * 

BEJELENTÉS FÁS SZÁRÚ NÖVÉNY KIVÁGÁSÁNAK UTÓLAGOS TUDOMÁSULVÉTELÉHEZ
Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének ......./2020.(......) rendelete alapján

Bejelentő neve: .....................................................................................

Bejelentő lakcíme (tartózkodási helye) vagy székhelye (telephelye):

....................................................................................................................

Bejelentő e-mail címe:....................................................................................

Bejelentő telefonszáma:...................................................................................

A megmaradó és a kivágott fás szárú növények adatai:

Sorszám Faj Törzsátmérő cm-ben (1m magasságban mérve) db Kivágott fás szárú növény

A kivágott fás szárú növényt x-szel jelölje a megfelelő oszlopban.

A kivágott fás szárú növény(ek) helye:

Budapest II. kerület .................................. <cím>., HRSZ.:.................................

A kivágott fás szárú növény(ek) kivágásának indoka:

..................................................................................................................

..................................................................................................................

..................................................................................................................

Pótlási nyilatkozat (jelölje az egyiket „X”-szel!):

□ Az ingatlan zöldfelületének minden megkezdett 100 m2-ére a kivágást követően is legalább egy 10 cm feletti törzsátmérővel rendelkező fás szárú növény (kivéve gyümölcsfa) jut, így pótlási kötelezettségem nem áll fenn.

□ A kivágott fás szárú növény pótlását telepítéssel kívánom rendezni.

□ A kivágott fás szárú növény pótlását pénzbeli megváltással, és telepítéssel kívánom rendezni.

□ A kivágott fás szárú növény pótlását pénzbeli megváltással kívánom rendezni.

Pótolni tervezett fás szárú növény(ek) adatai:

Ültetni kívánt előnevelt fák
faja száma (db)

Pótolni kivágni tervezett fás szárú növény(ek) helye:

Budapest, II. kerület ............<cím>...................., HRSZ:......................................

A bejelentéshez csatolt mellékletek:

- ingatlan helyszínrajza, amelyen (sorszámozással) be van jelölve a kivágott és a megmaradó fás szárú növény(ek) helye

- kertészeti szakvélemény, vagy más bizonyító erővel rendelkező dokumentum, amely az azonnali fakivágás szükségességét alátámasztja pl.: fényképfelvétel.

Budapest, .......év.......................hó........nap

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a bejelentésben foglalt adatok megfelelnek a valóságnak.

............................................................
Bejelentő aláírása

3. számú melléklet

FÁS SZÁRÚ NÖVÉNY ÁTÜLETÉSÉNEK VIZSGÁLATA IRÁNTI KÉRELEM

(illetékmentes)
Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének
34/2020. (IX. 25.) rendelete alapján

Kérelmező neve: .....................................................................................

Kérelmező lakcíme (tartózkodási helye) vagy székhelye (telephelye):

.......................................................................................................................

Kérelmező e-mail címe:.................................................................................

Kérelmező telefonszáma:...............................................................................

Az átültetni tervezett fás szárú növények adatai:

Faj Törzsátmérő cm-ben (1m magasságban mérve) db Ingatlanon belül Ingatlanon kívül

Az ingatlanon belüli vagy az ingatlanon kívüli áthelyezési szándékot x-szel jelölje a megfelelő oszlopban.

Az átülteni tervezett fás szárú növény(ek) helye:

Budapest II. kerület .................................. <cím>., HRSZ.:.................................

Az átültetéssel kapcsolatos egyéb körülmény, megjegyzés:

...............................................................................................................

...............................................................................................................

...............................................................................................................

Budapest, .......év.......................hó........nap

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a kérelemben foglalt adatok megfelelnek a valóságnak.

............................................................
Kérelmező aláírása