A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének 14/2001 (V.30.) sz. rendelete

a lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó egyes szabályokról szóló 14/2000. (X. 02.) számú rendeletének (továbbiakban: R.) módosításáról

1. § A R. 10. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak alól kivételt jelent, ha a lakás

- 1 szobás, komfort nélküli vagy annál rosszabb adottságú, továbbá

- 1 szobás, komfortos komfortfokozatú, legfeljebb 30 m2 alapterületű,

ebben az esetben - a visszamaradt személy kérelmére - az általa lakott lakást kell bérbe adni.

2. § A R. 15. § (4) és (5) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

„(4) Az önkormányzat és intézményeiben - a jogszabályban előírt - ellátási kötelezettség érdekét szolgáló dolgozók elhelyezésére legfeljebb 1 szoba, komfortos szolgálati lakás biztosítható a munkaviszony fennállásáig a Vagyonkezelési Bizottság minősített többségű döntése alapján. A lakás 5 éven belüli megüresedése esetén, illetve ha a szolgálati lakás bérlőjének az önkormányzatnál, illetve intézményeinél a munkaviszonya 5 éven belül megszűnik, a jegyző, illetve az intézmény vezetőjének a javaslatára a polgármester újabb bérlőt jelölhet a lakásra. A szolgálati lakást 5 évi ottlakás után a bérlő kérésére bérlakássá lehet alakítani, illetve - amennyiben a lakás társasházban van - el lehet idegeníteni.

(5) Az ideiglenes elhelyezést a Vagyonkezelési Bizottság 1 év elteltével

a) indoklás nélkül megszüntetheti, kivéve, ha az elhelyezett személy végleges elhelyezésre tarthat igényt,

b) meghosszabbítja, ha az elhelyezett személlyel szemben nem áll fenn a lakástörvény szerinti felmondási ok.”

3. § A R. 17. § (3) és (5) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

„(3) Amennyiben a visszamaradt társbérlő a megüresedett társbérleti lakrészre igényt tart - kérelmére - vele az egész lakásra bérleti szerződést kell kötni.”

„(5) Ha a visszamaradt társbérlő a (3) bekezdés szerint a megüresedett lakrészre nem tart igényt:

a) a műszaki feltételek megléte esetén a lakást műszakilag meg kell osztani,

b) egyébként a visszamaradt bérlő bérleti jogviszonyát cserelakás felajánlása mellett fel kell mondani, vagy közös megegyezés esetén meg kell szüntetni.”

4. § A R. 19. §-a az alábbi új (4) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a (4) bekezdés számozása (5) bekezdésre változik.

„(4) Kizárólag a gondnokság alatt álló bérlő lakását - a Vagyonkezelési Bizottság előzetes hozzájárulásával - a gondnok legfeljebb 2 éves időtartamra albérletbe adhatja.”

5. § A R. 21. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(1) A társasházban lévő legalább komfortos önkormányzati lakás havi lakbére azonos mértékű az önkormányzat által az adott lakás után fizetett mindenkori közös költséggel és az FB Kft. által az önkormányzat felé kiszámlázott, az adott lakást terhelő I., II., V. számú szerződések (továbbiakban: FB Kft. kezelési díja) tárgyévi díjainak 1 havi összegével.

Ha a társasház a közös költség megállapításakor nem tett különbséget a lakások komfortfokozata alapján, akkor félkomfortos lakásnál a közös költségnek és az FB Kft. kezelési díjának 65%-át, komfortnélküli lakásnál 50%-át, szükséglakásnál 40%-át kell fizetni. Ha a társasház által megállapított közös költség a lakások víz- és szemétdíját, valamint a felvonó használati díjat is tartalmazza, a bérlőnek a víz- és szemétdíjat, valamint a felvonó használati díjat nem kell külön megfizetni.”

6. § A R. 25. § (5) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(5) Az életvédelem céljára kijelölt, az épület bontásáig, felújításáig ideiglenesen hasznosított, közérdekűnek nyilvánított (28. § (1) bekezdés a) pontja) vagy kiemelten közhasznú tevékenységet folytató szervezeteknek, továbbá a kisebbségi önkormányzatoknak, az önkormányzati választásokon listát állító pártoknak és szervezeteknek bérbe adott helyiségre határozott idejű szerződést kell kötni. Határozott idejű szerződés legfeljebb 10 évi időtartamra köthető.”

A R. 25. § (9) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép és kiegészül az alábbi új (11) bekezdéssel:

„(9) Amennyiben a bérlő a határozatlan időre bérelt helyiséget vissza kívánja adni, igényt tarthat az általa befizetett használatbavételi, igénybevételi, megszerzési díjra.”

„(11) Bérbeadó és a bérlő megállapodhatnak, hogy bérlő a helyiségét átalakítja, korszerűsíti. Bérbeadó a megállapodásban előzetesen vállalhatja, hogy a bérlő által elvégzendő munkák számlákkal igazolt költségét az önkormányzat viseli.

A megállapodás aláírására költségvetés alapján

a) 1 millió forint összeghatárig a bérbeadó,

b) 1 millió forint felett a Tulajdonosi Bizottság döntése alapján a bérbeadó jogosult.”

7. § A R. 26. § (1), (3), (5) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezések lépnek és kiegészül az alábbi új (6) bekezdéssel, egyidejűleg a (6) és (7) bekezdés számozása, (7) és (8) bekezdésre változik.

„(1) Az önkormányzati helyiség bérbeadása esetén a bérleti szerződés megkötésekor - a jogutódlás, valamint a közérdekűség illetve kiemelten közhasznúság esetét kivéve - a bérlő megszerzési díjat köteles fizetni. A megszerzési díj alapösszege a helyiség 12 havi bérleti díjának megfelelő összeg.”

„(3) Megszerzési díjat nem kell fizetni a több mint 3 éve megüresedett helyiségek bérbeadásakor.”

„(5) A több mint 3 éve megüresedett, a határozott időre bérbe adott (a bontandó épületekben lévők kivételével), valamint az önkormányzat által alapított gazdasági társaságok által használt helyiségek bérleti díja megegyezik az FB Kft. kezelési díjával és - társasházban lévő helyiség esetén - a mindenkori közös költség összegével.”

„(6) A közérdekű célra, határozott időtartamra bérbeadott helyiségek esetén a bérleti díj kedvezmény a bérlet teljes időtartamára vagy annak egy részére szólhat. Erről a Képviselőtestület dönt.”

8. § A R. 27. § (1) bekezdése, (2) bekezdés d) pontja és (4) bekezdés b) pontja helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

„(1) A megüresedett helyiségek

a) elidegenítéséről és bérbeadásáról a Tulajdonosi Bizottság pályázat útján,

b) bérbeadásáról - amely tartalmazza a több mint 3 éve megüresedett, a bontandó épületben lévő és az életvédelem céljára kijelölt helyiségeket - bérbeadó hirdetmény formájában gondoskodik.”

„(2) d) A pályázati kiírásban az egyes helyiségekre vonatkozóan:

szerepeltetni kell azt a feltételt, hogy a bérleti díj minden év május 1-én a PTK. 232. § (2) bekezdésében meghatározott kamat mértékével emelkedik.”

„(4) b) A 26. § (4) bekezdése szerinti összeget pályázati letétként, a pályázati határidőn belül, a Polgármesteri Hivatal pénztárába a helyiség megnevezésével befizette, és az arra vonatkozó igazolást a pályázati ajánlattal együtt benyújtja.”

9. § A R. 32. § (6) és (7) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

„(6) A lakás annak értékesíthető, aki a legmagasabb vételárat egyösszegű teljesítéssel ajánlja fel. Az árverésen való részvétel feltétele, hogy a pályázó az általa pályázott ingatlanonként a kikiáltási ár 10%-át befizette az önkormányzat számlájára, valamint a pályázati jelentkezési lappal együtt a befizetést igazoló bizonylatot a pályázati kiírásban megadott határidőn belül benyújtja. Annak a pályázónak, aki megnyerte az árverést és ennek ellenére az adás-vételi szerződést nem köti meg, a befizetett összeg nem jár vissza. A nyertes által befizetett összeget a vételárba be kell számítani, a többi résztvevő részére pedig 5 napon belül vissza kell utalni.

(7) A nyertessel az adás-vételi szerződést 15 napon belül meg kell kötni. Ha a nyertes a megadott határidőben a szerződést nem köti meg, úgy az adott lakást újból ki lehet írni árverésre.”

10. § A R. 34. § (4) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép, egyidejűleg kiegészül az alábbi új (5) bekezdéssel:

„(4) A lakást csak a fennálló vételárhátralék kifizetése esetén lehet elidegeníteni, illetve elcserélni. Ennek biztosítására elidegenítési és terhelési tilalmat kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni.

(5) A lakásra - a fennálló vételárhátralék kifizetése nélkül - életjáradéki szerződés megkötését engedélyezheti a jelzálogjog jogosultja (önkormányzat), ha

a) az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában legalább 1 éve érvényes tartási szerződés volt a bérlő és az eltartó között,

b) az eltartó a szerződésben vállalt tartási kötelezettségét teljesítette,

c) a tulajdonosnak (eltartottnak) nincs az önkormányzattal és a társasházzal szemben tartozása.”

11. § A R. 35. § (4) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép, egyidejűleg az alábbi új (5) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Az árengedmény igénybevételétől számított 5 éven belül a lakást csak az igénybevett árengedmény visszafizetése esetén lehet elidegeníteni, illetve elcserélni. Ennek biztosítására elidegenítési és terhelési tilalmat kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni.

(5) A lakásra - az igénybevett árengedmény visszafizetése nélkül - életjáradéki szerződés megkötését engedélyezheti a jelzálogjog jogosultja (önkormányzat), ha

a) az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában legalább 1 éve érvényes tartási szerződés volt a bérlő és az eltartó között,

b) az eltartó a szerződésben vállalt tartási kötelezettségét teljesítette,

c) a tulajdonosnak (eltartottnak) nincs az önkormányzattal és a társasházzal szemben tartozása.”

12. § A R. 37. § (2) és (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

„(2) A nem utcai bejárattal rendelkező és nem földszinti, a 10 m2-nél kisebb alapterületű, valamint a két eredménytelen pályázaton szereplő üres helyiségek tulajdonjogát a társasháznak és a társasházban lévő lakások és helyiségek tulajdonosainak kedvezményes vételár fejében lehet felajánlani a Tulajdonosi Bizottság döntése alapján. Amennyiben a felajánlást követő 30 napon belül a helyiségre több vételi ajánlat is érkezik, úgy a pályázatot a rendelet 27. § (5) bekezdés b) pontja alapján kell lebonyolítani.

(3) A bérbeadó által hirdetményben kifüggesztett, több mint 3 éve megüresedett és életvédelem céljára szolgáló helyiségek tulajdonjogát a társasháznak, - ha a kifüggesztést követő 1 éven belül bérbevételi ajánlat nem érkezik - térítésmentesen kell felajánlani.”

13. § A R. 39. § (1) bekezdés b) és c) pontja és (4) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

„(1) b) A lakások eladása esetén azok a bérlők, akik a területre vonatkozó hatályos RRT szerint (részben vagy egészben) bontandó toldaléképülettel vagy ilyen garázzsal 2001.január 1-én nem rendelkeztek, illetve felszólításra azt (azokat) önként elbontják, a forgalmi értékből 70% kedvezményben részesülnek. Aki felszólításra nem tud teljesíteni, de a bontás (beleértve a közüzemi szolgáltató hálózat bontandó részét is) végrehajtására felkéri az önkormányzatot, az a forgalmi értékből 60% kedvezményben részesül.”

„(1) c) A területre vonatkozó hatályos RRT által előírt telekhatáron túlnyúló toldaléképülettel, illetve ilyen garázzsal rendelkező bérlőnek a lakást eladni nem lehet.”

„(4) Az FB Kft. kezelési díja 2001. évben az önkormányzati

- lakások után: 1.278 Ft/lakás/hó,

- a nem lakás célú helyiségek után: 1.660 Ft/helyiség/hó+ÁFA”

14. § A R. 7/B. sz. melléklete helyébe az alábbi 7/B sz. melléklet lép.

15. § A R. 8. sz. mellékletében Bontandó épületek közül kimarad a

- Mester u. 48.

- Thaly Kálmán u. 46. és az

- Üllői út 97.

a Felújítandók közül kimarad a

- Hőgyes E. u. 15/a

- Üllői út 23. és a

- Liliom u. 32. sz. épület.

Bontandó épületek közül a Felújítandók közé kerül:

- Balázs Béla u. 26/a,

- Balázs Béla u. 26/b,

- Balázs Béla u. 28/a,

- Balázs Béla u. 28/b,

- Bokréta u. 12.,

- Márton u. 3/a,

- Márton u. 5/a,

- Thaly Kálmán u. 8.,

a Felújítandók közül a Bontandók közé kerül:

- Márton u. 20.,

- Viola u. 4. sz. épület.

16. § A R. 9. sz. melléklete helyébe az alábbi 9. sz. melléklet lép.

17. § E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Ezzel egyidejűleg a R. 15. § (8) bekezdése, valamint a 27. § (6) bekezdésének második mondata hatályát veszti.

Budapest, 2001.május 30.

Dr. Gegesy Ferenc Dr. Oszvári István
polgármester jegyző

7/B. sz. melléklet

Ferencvárosi Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

PÁLYÁZATI AJÁNLAT

Alulírott pályázati ajánlatot teszek a Ferencvárosi Önkormányzat által meghirdetett

Bp.IX. ker...........................................................sz. alatti,................m2 alapterületű helyiség

bérbevételére és tulajdonjogának megszerzésére

nettó...............................megszerzési díj és nettó...... .................................vételár

ajánlattal.

(A kívánt szöveg aláhúzandó. Ha az ajánlat sem a megszerzési díjra sem a vételárra nem tartalmaz összeget a pályázati ajánlat érvénytelen)

A helyiséget ........................................................................................célra kívánom használni.

Vállalom, hogy a pályázati hirdetményben megjelölt feltételeket teljesítem, a használati jog elnyerése esetén a versenytárgyalástól számított 30 napon belül bérleti (adás-vételi) szerződést kötök.

Tudomásul veszem, hogy a bérleti díj minden év május 1-jén az érvényes jegybanki alapkamat mértékének 80%-ával emelkedik.

A pályázó neve:

................................................................................................................

címe:.......................................................................................................

képviselő neve, címe:

...............................................................................................................

...............................................................................................................

A tevékenység végzésére jogosító igazolás (cégkivonat, vállalkozói igazolvány) száma, kiállító hatóság megnevezése:

...............................................................................................................

Budapest, 2001. ...................................... hó ............ napján

...................................................
aláírás

Bp., 2001. ..................................... hó ............. napján megtartott versenytárgyaláson megjelent,

......................................... Ft pályázati díj befizetését igazolta.

...................................................
aláírás

9. sz. melléklet1

Helyiség értékelés

Bérleti hozam: A helyiségre vonatkozó éves bérleti díj előirányzat, valamint az összes éves költségnek (az FB Kft kezelési díja és a közös költségek) a különbsége

A helyiségek értékelése az alábbi szempontok alapján történik:

Épület: Az épület műszaki állapota (építési mód, építészeti kialakítás, közműellátottság, felújítottság éve, mértéke, stb.).

Infrastruktúra: Az épület kerületi elhelyezkedése, bevásárlási, szórakozási lehetőségek, ellátás (pl. egészségügy, stb.), közlekedés (tömegközlekedés, megállók, útburkolat), megközelíthetőség, parkolás, gyalogos forgalom a környéken. Kiemelkedő szerepe van a helyiség kerületen belüli helyének. Ez főleg azokra a helyiségekre vonatkozik, ahol kereskedelmi jellegű, a forgalomtól függő tevékenységeket folytatnak. Ezeknél akár 50-100 méter is nyereséget vagy csődöt jelenthet.

Műszaki állapot: A helyiség jelenlegi műszaki állapota (a tevékenységhez szükséges belső kialakítás, külső megjelenés, úgymint burkolatok, falfelület képzés, fűtési rendszer, portál, stb.), gazdaságos elrendezés (a tevékenységet közvetlenül kiszolgáló terület és a kiegészítő területek aránya, valamint azok alakja, belmagasság), tájolás, benapozás, szellőzés, (utcára vagy udvarra nyíló ajtó- ablak, megvilágítás, friss levegő, térkapcsolat), mellékhelyiségek.

Üzleti potenciál: Az üzlet jelenlegi profilja, az elérhető forgalom nagysága, az üzletnek és környékének várható fejlődési lehetősége, a folytatott tevékenység iránti kereslet.

A helyiség forgalomképessége: Az ingatlanpiac értékítélete a kereslet-kínálat alapján (bérlet, tulajdonjog).

Közmű ellátottság: A helyiség közműellátottságának vizsgálata (villany, hideg- és melegvíz ellátás, gáz, csatorna, szemétszállítás).

Fejleszthetőség (alternatív hasznosítás szempontjai): funkcióváltásra való alkalmasság, átépíthetőség, megoszthatóság, bővíthetőség, stb. A jövőbeni hasznosításnál jelentősége van, hogy a helyiség vagy helyiségcsoport bővíthető-e, a jelenlegi megosztható-e, az eredeti használattól van-e mód jobban jövedelmező használatra áttérni.

Fedezet: A bérleti hozam az éves bérleti díj előirányzat %-ában. Üres helyiségnél a bérleti díj a 6. sz. melléklet szerinti díjjal azonos.

Egyéb (amelyek csak egyes esetekben, de akkor nagy súllyal jelentkeznek): Pl. műemléki védettség, luxuskivitel, a társasházon belül csak helyiség(ek) van(nak) önkormányzati tulajdonban.

Az egyes tényezőkre 1 és 5 közötti pontszám adható. A pontok összegzésénél az infrastrukturára, üzleti potenciálra, fedezetre adott pontok kétszeresét kell figyelembe venni. Amennyiben az összesített pontszám:

30-ig, a helyiség feltétlen eladásra javasolt

31-43-ig, a helyiség elsősorban eladásra, esetleg megtartásra javasolt

44-52-ig, a helyiség elsősorban megtartásra, esetleg eladásra javasolt

53-60-ig, a helyiség feltétlen megtartásra javasolt

9/a/h. számú melléklet

a.) Feltétlen eladásra javasolt hasznosított helyiségek.
(pontszám: 30-ig)
Sorsz.. A b é r l e m é n y c í m e
1. 1094 Angyal utca 4 Pince I.
2. 1094 Angyal utca 4 Pince II.
3. 1094 Angyal utca 29 Pince I.
4. 1092 Bakáts tér 8 Pince I.
5. 1093 Boráros tér 3 Pince I.
6. 1098 Csengettyü utca 7 Pince I.
7. 1095 Dandár utca 27 Pince II.
8. 1098 Dési Huber utca 30 Pince II.
9. 1094 Ferenc tér 1 Földszint I.
10. 1092 Ferenc körút 6 B. Épület Pince V.
11. 1095 Gabona utca 2 Pince I.
12. 1096 Haller utca 44 Pince 7.
13. 1096 Haller utca 44 Pince 8.
14. 1097 Hentes utca 17 Pince II.
15. 1092 Hőgyes Endre utca 2 Pince II.
16. 1091 Ifjúmunkás utca 4 Pince I.
17. 1092 Kinizsi utca 35 Pince I/TB1.
18. 1093 Közraktár utca 10 Pince II.
19. 1093 Közraktár utca 34 Szuterén (alagsor) I.
20. 1096 Lenhossék utca 8 Pince I.
21. 1093 Lónyay utca 17 Pince IV.
22. 1094 Márton utca 28 Pince 2.
23. 1094 Márton utca 35/A Pince 1.
24. 1093 Mátyás utca 13 Pince II.
25. 1095 Mester utca 1 Pince II.
26. 1095 Mester utca 5 Pince II.
27. 1094 Páva utca 37 Pince II.
28. 1092 Ráday utca 26 Földszint III.
29. 1092 Ráday utca 34 Pince 1.
30. 1096 Sobieski utca 25/A Pince I.
31. 1096 Sobieski utca 25/A Pince II.
32. 1095 Soroksári út 6 Pince I.
33. 1095 Soroksári út 38-40-42 B. Épület Földszint KAZáN1.
34. 1095 Soroksári út 38-40-42 B. Épület Földszint KAZáN2.
35. 1096 Telepy utca 6-8 Pince III.
36. 1096 Telepy utca 6-8 Pince V.
37. 1096 Telepy utca 6-8 Pince VII.
38. 1096 Telepy utca 20 Szuterén (alagsor) III.
39. 1096 Telepy utca 26 Szuterén (alagsor) IV.
40. 1096 Telepy utca 30 Szuterén (alagsor) I.
41. 1091 Üllői út 103 Földszint 4.
42. 1091 Üllői út 103 Földszint 8/A.
43. 1091 Üllői út 115/A Pince II.
44. 1097 Vaskapu utca 4/C Pince I.
45. 1097 Vaskapu utca 7 Pince I.
46. 1097 Vaskapu utca 7 Pince II.
47. 1097 Vágóhíd utca 23-29 Földszint II.
48. 1097 Vágóhíd utca 23-29 Földszint III.
49. 1097 Vágóhíd utca 30-32 VI. Lépcsőház Földszint I.
50. 1093 Vámház körút 11 Pince I.

9/b/h. számú melléklet

b.) Elsősorban eladásra, esetleg megtartásra javasolt hasznosított helyiségek.
(pontszám: 31-43)
Sorsz.. A b é r l e m é n y c í m e
1. 1093 Bakáts utca 1-3 A. Épület Pince II.
2. 1092 Bakáts tér 4 Földszint II.
3. 1092 Bakáts tér 5 Szuterén (alagsor) I.
4. 1092 Bakáts tér 8 Szuterén (alagsor) III.
5. 1092 Bakáts tér 8 Földszint VIII.
6. 1092 Bakáts tér 9 Földszint I.
7. 1092 Bakáts tér 9 Földszint III.
8. 1094 Balázs Béla utca 30 Földszint III.
9. 1094 Bokréta utca 23 Pince I.
10. 1094 Bokréta utca 27 Pince II.
11. 1094 Bokréta utca 27 Pince III.
12. 1094 Bokréta utca 27 Földszint II.
13. 1094 Bokréta utca 31 Földszint I.
14. 1094 Bokréta utca 31 Földszint II.
15. 1093 Boráros tér 3 Földszint IV.
16. 1093 Boráros tér 6 Pince I.
17. 1093 Boráros tér 6 Földszint III.
18. 1095 Dandár utca 27 Pince I.
19. 1098 Dési Huber utca 20 A. Épület Földszint XIV.
20. 1097 Drégely utca 7 Földszint I.
21. 1097 Drégely utca 7 Földszint II.
22. 1092 Erkel utca 20 Földszint I.
23. 1096 Ernő utca 15 Földszint I.
24. 1096 Ernő utca 19 Pince IV.
25. 1094 Ferenc tér 1 Földszint II.
26. 1094 Ferenc tér 1 Földszint III.
27. 1094 Ferenc tér 1 Földszint VI.
28. 1094 Ferenc tér 4 Pince I.
29. 1094 Ferenc tér 4 Földszint I.
30. 1094 Ferenc körút 1 Pince I.
31. 1094 Ferenc körút 1 Pince II.
32. 1092 Ferenc körút 8 Földszint II.
33. 1092 Ferenc körút 10 Földszint I.
34. 1094 Ferenc körút 13 Pince II.
35. 1094 Ferenc körút 27 Pince I.
36. 1094 Ferenc körút 29 Pince I.
37. 1092 Ferenc körút 30 Földszint I.
38. 1094 Ferenc körút 33 Földszint II.
39. 1092 Ferenc körút 42 Földszint V/TB1.
40. 1095 Gabona utca 2 Földszint II.
41. 1095 Gát utca 31 Földszint I.
42. 1096 Haller utca 8-18 B. Épület VII. Lépcsőház Földszint
43. 1096 Haller utca 8-18 B. Épület X. Lépcsőház Földszint IV
44. 1096 Haller utca 26 Földszint I.
45. 1097 Hentes utca 17 Földszint I.
46. 1097 Hentes utca 17 Földszint II.
47. 1091 Hurok utca 7 Földszint I.
48. 1092 Hőgyes Endre utca 1 Pince I.
49. 1092 Hőgyes Endre utca 1 Pince II.
50. 1092 Hőgyes Endre utca 2 Földszint VII.
51. 1092 Hőgyes Endre utca 6 Pince I.
52. 1092 Hőgyes Endre utca 15-15/A A. Épület Pince I.
53. 1095 Ipar utca 3 Pince I.
54. 1095 Ipar utca 3 Földszint I.
55. 1095 Ipar utca 3 Földszint II.
56. 1095 Ipar utca 4/C Pince II.
57. 1095 Ipar utca 11 Pince VI.
58. 1095 Ipar utca 13 Pince II.
59. 1092 Kinizsi utca 13 Pince I.
60. 1092 Knézits utca 2 Pince I.
61. 1093 Közraktár utca 10 Pince I.
62. 1094 Liliom utca 1/A Földszint I.
63. 1094 Liliom utca 1/A Földszint V.
64. 1094 Liliom utca 31 Pince I.
65. 1094 Liliom utca 50 Pince I.
66. 1093 Lónyay utca 13/B Pince I.
67. 1093 Lónyay utca 15 Pince I.
68. 1093 Lónyay utca 15 Földszint I.
69. 1093 Lónyay utca 15 Földszint II.
70. 1093 Lónyay utca 20 Pince I.
71. 1093 Lónyay utca 20 Pince IV.
72. 1093 Lónyay utca 22 Pince I.
73. 1093 Lónyay utca 22 Földszint I.
74. 1093 Lónyay utca 25 Pince II.
75. 1093 Lónyay utca 34 Földszint II.
76. 1093 Lónyay utca 36 1. Udvar Földszint II.
77. 1093 Lónyay utca 39/A Földszint I.
78. 1093 Lónyay utca 39/A Földszint II.
79. 1093 Lónyay utca 39/B Földszint I.
80. 1093 Lónyay utca 39/B Földszint II.
81. 1093 Lónyay utca 46 Pince I.
82. 1094 Márton utca 11 Földszint II.
83. 1094 Márton utca 35/B Földszint II.
84. 1093 Mátyás utca 9 Földszint IV.
85. 1093 Mátyás utca 18 Pince III.
86. 1093 Mátyás utca 20 Pince III.
87. 1095 Mester utca 1 Földszint I.
88. 1095 Mester utca 1 Földszint II.
89. 1095 Mester utca 3 Pince I.
90. 1095 Mester utca 3 Pince II.
91. 1095 Mester utca 4-6 Földszint VI.
92. 1095 Mester utca 9 Földszint IV.
93. 1095 Mester utca 11 Szuterén (alagsor) 1.
94. 1095 Mester utca 11 Földszint II.
95. 1095 Mester utca 13 Pince II.
96. 1095 Mester utca 13 Pince III.
97. 1095 Mester utca 15 Földszint 1.
98. 1095 Mester utca 15 Földszint 2.
99. 1095 Mester utca 15 Földszint 3.
100. 1095 Mester utca 15 Földszint 6.
101. 1095 Mester utca 17/A Pince I.
102. 1095 Mester utca 21 Pince I.
103. 1095 Mester utca 21 Pince II.
104. 1095 Mester utca 22 Pince I.
105. 1095 Mester utca 22 Földszint III.
106. 1095 Mester utca 27 Földszint III.
107. 1095 Mester utca 27 Földszint IX.
108. 1095 Mester utca 33-35 Földszint IV.
109. 1095 Mester utca 34 Szuterén (alagsor) II.
110. 1095 Mester utca 34 Szuterén (alagsor) III.
111. 1095 Mester utca 34 Szuterén (alagsor) VI.
112. 1095 Mester utca 37-39 B. Épület Szuterén (alagsor) II.
113. 1095 Mester utca 37-39 B. Épület Szuterén (alagsor) III.
114. 1095 Mester utca 38 Földszint II.
115. 1095 Mester utca 38 Földszint III.
116. 1095 Mester utca 41 A. Épület Pince I.
117. 1095 Mester utca 51 Földszint I.
118. 1095 Mester utca 51 Földszint II.
119. 1095 Mester utca 51 Földszint III.
120. 1095 Mester utca 51 Földszint IV.
121. 1095 Mester utca 51 Földszint V.
122. 1095 Mester utca 57 Földszint I.
123. 1095 Mester utca 57 Földszint II.
124. 1095 Mester utca 57 Földszint VI.
125. 1095 Mester utca 59 Földszint II.
126. 1094 Mihálkovics utca 8/A Földszint II.
127. 1094 Mihálkovics utca 16 Földszint II.
128. 1094 Páva utca 24 Pince I.
129. 1094 Páva utca 37 Földszint III/TB1.
130. 1094 Páva utca 37 Földszint III/TB2.
131. 1093 Pipa utca 6 Földszint VII.
132. 1092 Ráday utca 7 Földszint 12/B.
133. 1092 Ráday utca 8 Pince I.
134. 1092 Ráday utca 11-13 Pince III.
135. 1092 Ráday utca 11-13 Földszint III.
136. 1092 Ráday utca 16 Pince III.
137. 1092 Ráday utca 21 Szuterén (alagsor) II.
138. 1092 Ráday utca 23 Pince II.
139. 1092 Ráday utca 23 Földszint III.
140. 1092 Ráday utca 31/B-J-K B. Épület Földszint II.
141. 1092 Ráday utca 31/B-J-K K. Épület Pince XI.
142. 1092 Ráday utca 31/B-J-K K. Épület Földszint XIV.
143. 1092 Ráday utca 33/B Földszint IV.
144. 1092 Ráday utca 34 Földszint 3.
145. 1092 Ráday utca 38-40 A. Épület Földszint I.
146. 1092 Ráday utca 38-40 B. Épület Földszint II.
147. 1092 Ráday utca 38-40 B. Épület Földszint III.
148. 1092 Ráday utca 49 Földszint E.
149. 1092 Ráday utca 52 A. Épület Földszint III.
150. 1092 Ráday utca 54 Földszint I.
151. 1092 Ráday utca 63 Földszint I.
152. 1092 Ráday utca 63 Földszint II.
153. 1092 Ráday utca 63 Földszint IV.
154. 1096 Sobieski utca 25/A Pince III.
155. 1096 Sobieski utca 28 Földszint II.
156. 1096 Sobieski utca 29 Szuterén (alagsor) I.
157. 1096 Sobieski utca 31 Szuterén (alagsor) 2.
158. 1096 Sobieski utca 33 Szuterén (alagsor) 2.
159. 1096 Sobieski utca 34 Földszint III.
160. 1096 Sobieski utca 39 Szuterén (alagsor) I.
161. 1096 Sobieski utca 40 Földszint I.
162. 1095 Soroksári út 6 Földszint II.
163. 1095 Soroksári út 8-10 Földszint II.
164. 1095 Soroksári út 8-10 Földszint III.
165. 1095 Soroksári út 18 Földszint 1.
166. 1095 Soroksári út 38-40-42 A. Épület Földszint I.
167. 1095 Soroksári út 38-40-42 A. Épület Földszint II.
168. 1095 Soroksári út 38-40-42 A. Épület Földszint III.
169. 1095 Soroksári út 38-40-42 A. Épület Földszint IV.
170. 1095 Soroksári út 38-40-42 A. Épület Földszint V.
171. 1095 Soroksári út 38-40-42 B. Épület I. Lépcsőház Földszi
172. 1095 Soroksári út 46 Földszint I.
173. 1095 Soroksári út 46 Földszint II.
174. 1095 Soroksári út 56 Földszint I.
175. 1095 Soroksári út 56 Földszint III.
176. 1095 Soroksári út 56 Földszint IV.
177. 1096 Telepy utca 26 Szuterén (alagsor) I.
178. 1096 Telepy utca 26 Szuterén (alagsor) II.
179. 1096 Telepy utca 30 Szuterén (alagsor) II.
180. 1095 Tinódi utca 4 Pince I.
181. 1095 Tinódi utca 5 Szuterén (alagsor) 2.
182. 1095 Tinódi utca 5 Szuterén (alagsor) 3.
183. 1095 Tinódi utca 12 Földszint I.
184. 1094 Tompa utca 9 Földszint II.
185. 1094 Tompa utca 10 Földszint I.
186. 1094 Tompa utca 12 Földszint II.
187. 1094 Tüzoltó utca 8 Szuterén (alagsor) II.
188. 1094 Tüzoltó utca 15 Pince I.
189. 1094 Tüzoltó utca 15 Pince II.
190. 1094 Tüzoltó utca 15 Pince IV.
191. 1094 Tüzoltó utca 27/B Pince II.
192. 1091 Üllői út 9 Földszint III.
193. 1091 Üllői út 11-13 Pince III.
194. 1091 Üllői út 19 Földszint II.
195. 1091 Üllői út 21 Földszint I.
196. 1091 Üllői út 23 Szuterén (alagsor) 1.
197. 1091 Üllői út 23 Földszint II.
198. 1091 Üllői út 53/A Pince I.
199. 1091 Üllői út 53/A Földszint II.
200. 1091 Üllői út 53/B Földszint I.
201. 1091 Üllői út 57 Földszint I.
202. 1091 Üllői út 59 Földszint IV.
203. 1091 Üllői út 61 Földszint II.
204. 1091 Üllői út 69 Földszint I.
205. 1091 Üllői út 69 Földszint II.
206. 1091 Üllői út 73 Földszint I.
207. 1091 Üllői út 73 Földszint II.
208. 1091 Üllői út 79 Földszint I.
209. 1091 Üllői út 79 Földszint II.
210. 1091 Üllői út 89/A Földszint II.
211. 1091 Üllői út 89/A Földszint III.
212. 1091 Üllői út 89/A Földszint IV.
213. 1091 Üllői út 89/C Földszint II.
214. 1091 Üllői út 89/C Földszint III.
215. 1091 Üllői út 91/A Földszint II.
216. 1091 Üllői út 91/A Földszint III.
217. 1091 Üllői út 91/B Földszint I.
218. 1091 Üllői út 91/B Földszint II.
219. 1091 Üllői út 91/B Földszint III.
220. 1091 Üllői út 91/B Földszint IV.
221. 1091 Üllői út 95 Földszint II/TB1.
222. 1091 Üllői út 95 Földszint II/TB2.
223. 1091 Üllői út 95 Földszint III/TB2.
224. 1091 Üllői út 101 Földszint I.
225. 1091 Üllői út 101 Földszint II.
226. 1091 Üllői út 101 Földszint III.
227. 1091 Üllői út 103 Földszint II.
228. 1091 Üllői út 103 Földszint V.
229. 1091 Üllői út 105 Földszint II.
230. 1091 Üllői út 105 Földszint III.
231. 1091 Üllői út 105 Földszint IV.
232. 1091 Üllői út 107 Földszint II.
233. 1091 Üllői út 107 Földszint III.
234. 1091 Üllői út 109/A Földszint III.
235. 1091 Üllői út 109/A Földszint IV.
236. 1091 Üllői út 109/B Földszint I.
237. 1091 Üllői út 109/B Földszint II.
238. 1091 Üllői út 109/C Földszint II/TB1.
239. 1091 Üllői út 111 Földszint I.
240. 1091 Üllői út 113 Földszint II.
241. 1091 Üllői út 113 Földszint III.
242. 1091 Üllői út 113 Földszint IV.
243. 1091 Üllői út 113 Földszint V.
244. 1091 Üllői út 115/A Földszint I.
245. 1091 Üllői út 115/A Földszint II.
246. 1091 Üllői út 115/A Földszint IV.
247. 1091 Üllői út 115/B Pince II.
248. 1091 Üllői út 115/B Földszint I.
249. 1091 Üllői út 119 Szuterén (alagsor) I.
250. 1091 Üllői út 119 Szuterén (alagsor) III.
251. 1091 Üllői út 119 Szuterén (alagsor) IV.
252. 1091 Üllői út 119 Szuterén (alagsor) V/TB2.
253. 1091 Üllői út 119 Földszint X.
254. 1091 Üllői út 121 Pince I.
255. 1091 Üllői út 121 Pince VII.
256. 1091 Üllői út 121 Pince VIII.
257. 1091 Üllői út 121 Pince XIII.
258. 1091 Üllői út 121 Földszint III.
259. 1091 Üllői út 121 Földszint IV.
260. 1091 Üllői út 121 Földszint VI.
261. 1091 Üllői út 169-179 D. Épület Földszint 130.
262. 1097 Vaskapu utca 1 Szuterén (alagsor) 1.
263. 1097 Vaskapu utca 1/D Szuterén (alagsor) II.
264. 1097 Vaskapu utca 6/B Földszint I.
265. 1093 Vámház körút 7 Pince III.
266. 1093 Vámház körút 9 Pince I.

9/c/h. számú melléklet

c.) Elsősorban megtartásra, esetleg eladásra javasolt hasznosított helyiségek.
(pontszám: 44-52ig)
Sorsz.. A b é r l e m é n y c í m e
1. 1093 Bakáts utca 8 Félemelet V.
2. 1092 Bakáts tér 4 Földszint I.
3. 1092 Bakáts tér 4 Földszint III.
4. 1092 Bakáts tér 8 Szuterén (alagsor) IV.
5. 1092 Bakáts tér 8 Szuterén (alagsor) VI/B.
6. 1092 Bakáts tér 8 Földszint VII.
7. 1094 Bokréta utca 23 Pince II.
8. 1093 Boráros tér 3 Földszint III.
9. 1093 Boráros tér 3 Földszint VI.
10. 1093 Boráros tér 3 Földszint VII.
11. 1093 Boráros tér 6 Földszint I.
12. 1093 Csarnok tér 5 Földszint I.
13. 1093 Csarnok tér 5 Földszint II.
14. 1093 Csarnok tér 5 Földszint III.
15. 1098 Dési Huber utca 7-9 Földszint II.
16. 1098 Dési Huber utca 20 A. Épület Földszint IX.
17. 1098 Dési Huber utca 20 A. Épület Földszint XVI.
18. 1098 Dési Huber utca 20 B. Épület Földszint I.
19. 1098 Dési Huber utca 20 B. Épület Földszint VII.
20. 1092 Erkel utca 3 Földszint IV.
21. 1092 Erkel utca 4 Földszint IV.
22. 1092 Erkel utca 6 Földszint I.
23. 1092 Erkel utca 6 Földszint VI.
24. 1094 Ferenc körút 1 Földszint I.
25. 1094 Ferenc körút 1 Földszint II.
26. 1094 Ferenc körút 1 Földszint IV.
27. 1092 Ferenc körút 2-4 Földszint I/TB2.
28. 1092 Ferenc körút 2-4 Földszint II.
29. 1094 Ferenc körút 3 Földszint I.
30. 1094 Ferenc körút 3 Földszint II.
31. 1094 Ferenc körút 5 Földszint I.
32. 1094 Ferenc körút 5 Földszint II.
33. 1094 Ferenc körút 7 Földszint I.
34. 1094 Ferenc körút 7 Földszint III.
35. 1092 Ferenc körút 12 Földszint I.
36. 1094 Ferenc körút 15 Földszint I.
37. 1092 Ferenc körút 16 Földszint I.
38. 1094 Ferenc körút 19-21 Földszint III/A.
39. 1094 Ferenc körút 19-21 Földszint IV.
40. 1092 Ferenc körút 22 Földszint I.
41. 1092 Ferenc körút 22 Földszint II.
42. 1094 Ferenc körút 23 Földszint I.
43. 1092 Ferenc körút 24 Földszint II.
44. 1092 Ferenc körút 24 Földszint III.
45. 1092 Ferenc körút 26 Földszint I.
46. 1094 Ferenc körút 27 Földszint III.
47. 1094 Ferenc körút 27 Földszint IV.
48. 1092 Ferenc körút 28 Pince I.
49. 1092 Ferenc körút 30 Földszint II.
50. 1092 Ferenc körút 30 Földszint III.
51. 1094 Ferenc körút 31 Földszint I.
52. 1094 Ferenc körút 31 Földszint III.
53. 1092 Ferenc körút 32 Földszint II.
54. 1092 Ferenc körút 32 Földszint III.
55. 1092 Ferenc körút 32 Földszint IV.
56. 1094 Ferenc körút 33 Földszint I.
57. 1092 Ferenc körút 34 Földszint I.
58. 1092 Ferenc körút 34 Földszint II.
59. 1092 Ferenc körút 36 Földszint III.
60. 1094 Ferenc körút 37 Földszint I.
61. 1094 Ferenc körút 39 Földszint II.
62. 1094 Ferenc körút 39 Földszint III.
63. 1094 Ferenc körút 39 Földszint IV.
64. 1092 Ferenc körút 40 Földszint II.
65. 1094 Ferenc körút 41 Földszint ITB1.
66. 1094 Ferenc körút 41 Földszint ITB2.
67. 1092 Ferenc körút 42 Földszint IV.
68. 1094 Ferenc körút 43 Földszint I.
69. 1094 Ferenc körút 43 Földszint II.
70. 1094 Ferenc körút 43 Földszint III.
71. 1092 Ferenc körút 44 Földszint II.
72. 1093 Gönczy Pál utca 2 Földszint IV.
73. 1096 Haller utca 24 Földszint II.
74. 1093 Közraktár utca 12/B Szuterén (alagsor) III.
75. 1093 Közraktár utca 12/B Szuterén (alagsor) IV.
76. 1094 Liliom utca 22 Földszint II.
77. 1094 Liliom utca 33 Pince I.
78. 1093 Lónyay utca 13/A Földszint I.
79. 1093 Lónyay utca 14 Pince II.
80. 1093 Lónyay utca 15 Földszint III.
81. 1093 Lónyay utca 37/A-B Földszint I.
82. 1093 Lónyay utca 42/B Földszint I.
83. 1093 Lónyay utca 58 A. Épület Magasföldszint II.
84. 1093 Lónyay utca 58 A. Épület Magasföldszint III.
85. 1095 Mester utca 4-6 Földszint II.
86. 1095 Mester utca 9 Földszint I.
87. 1095 Mester utca 9 Földszint II.
88. 1095 Mester utca 11 Földszint IV.
89. 1095 Mester utca 13 Földszint III.
90. 1095 Mester utca 15 Földszint 4.
91. 1095 Mester utca 18 Földszint I-II.
92. 1095 Mester utca 18 Földszint III.
93. 1095 Mester utca 21 Földszint III.
94. 1095 Mester utca 21 Földszint IV.
95. 1095 Mester utca 27 Földszint I.
96. 1095 Mester utca 27 Földszint II.
97. 1095 Mester utca 34 Szuterén (alagsor) IV.
98. 1095 Mester utca 34 Szuterén (alagsor) V.
99. 1095 Mester utca 37-39 A. Épület Szuterén (alagsor) III.
100. 1095 Mester utca 37-39 B. Épület Szuterén (alagsor) I.
101. 1095 Mester utca 51 Földszint VI.
102. 1095 Mester utca 53-55 Földszint V.
103. 1094 Mihálkovics utca 16 Földszint III.
104. 1093 Pipa utca 2/B Pince I.
105. 1093 Pipa utca 2/B Földszint II.
106. 1093 Pipa utca 4 Földszint I.
107. 1093 Pipa utca 6 Pince I.
108. 1093 Pipa utca 6 Földszint II.
109. 1093 Pipa utca 6 Földszint VI.
110. 1092 Ráday utca 4 Földszint I.
111. 1092 Ráday utca 4 Földszint II.
112. 1092 Ráday utca 5 Földszint II.
113. 1092 Ráday utca 5 Földszint IV.
114. 1092 Ráday utca 5 Földszint VIII.
115. 1092 Ráday utca 7 Földszint 1.
116. 1092 Ráday utca 8 Földszint I.
117. 1092 Ráday utca 9 Földszint I.
118. 1092 Ráday utca 9 Földszint II.
119. 1092 Ráday utca 11-13 Földszint I.
120. 1092 Ráday utca 11-13 Földszint II.
121. 1092 Ráday utca 14 Földszint I.
122. 1092 Ráday utca 14 Földszint II.
123. 1092 Ráday utca 15 Földszint III.
124. 1092 Ráday utca 16 Pince II.
125. 1092 Ráday utca 16 Földszint II.
126. 1092 Ráday utca 16 Földszint IX.
127. 1092 Ráday utca 16 Földszint V.
128. 1092 Ráday utca 16 Földszint VIII.
129. 1092 Ráday utca 16 Földszint XI.
130. 1092 Ráday utca 16 Földszint XII.
131. 1092 Ráday utca 17 Földszint I.
132. 1092 Ráday utca 19 Földszint I.
133. 1092 Ráday utca 23 Földszint IV.
134. 1092 Ráday utca 25 Földszint II.
135. 1092 Ráday utca 29 Földszint 4.
136. 1092 Ráday utca 29 Földszint 5.
137. 1092 Ráday utca 29 Földszint 6.
138. 1092 Ráday utca 31/B-J-K B. Épület Földszint I.
139. 1092 Ráday utca 31/B-J-K J. Épület Földszint VII.
140. 1092 Ráday utca 32 Földszint I.
141. 1092 Ráday utca 32 Földszint II.
142. 1092 Ráday utca 32 Földszint III.
143. 1092 Ráday utca 33/B Földszint I.
144. 1092 Ráday utca 33/B Földszint II.
145. 1092 Ráday utca 33/B Földszint V.
146. 1092 Ráday utca 34 Földszint 2.
147. 1092 Ráday utca 37 Földszint II.
148. 1092 Ráday utca 41 Földszint I.
149. 1092 Ráday utca 41 Földszint III.
150. 1092 Ráday utca 54 Földszint II.
151. 1092 Ráday utca 54 Földszint III.
152. 1092 Ráday utca 54 Földszint IV.
153. 1092 Ráday utca 56 Földszint I.
154. 1092 Ráday utca 56 Földszint III.
155. 1092 Ráday utca 56 Földszint IV.
156. 1095 Soroksári út 38-40-42 B. Épület Pince I.
157. 1095 Soroksári út 38-40-42 B. Épület I. Lépcsőház Földszi
158. 1094 Tompa utca 13 Földszint I.
159. 1094 Tompa utca 15/B Földszint I.
160. 1094 Tompa utca 15/B Földszint II.
161. 1094 Tompa utca 15/B Földszint III.
162. 1094 Tompa utca 15/B Földszint V.
163. 1098 Toronyház utca 3 B. Épület Földszint VIII.
164. 1094 Tüzoltó utca 3 Pince I.
165. 1091 Üllői út 3 Földszint I.
166. 1091 Üllői út 3 Földszint II.
167. 1091 Üllői út 9 Földszint I.
168. 1091 Üllői út 11-13 Földszint IV.
169. 1091 Üllői út 11-13 Földszint IX.
170. 1091 Üllői út 11-13 Földszint V.
171. 1091 Üllői út 21 Földszint III.
172. 1091 Üllői út 23 Földszint I.
173. 1091 Üllői út 31 Pince I.
174. 1091 Üllői út 53/A Földszint III.
175. 1091 Üllői út 69 Földszint III.
176. 1091 Üllői út 71 Földszint I.
177. 1091 Üllői út 81 Földszint I.
178. 1091 Üllői út 81 Földszint II.
179. 1091 Üllői út 111 Földszint III.
180. 1091 Üllői út 119 Szuterén (alagsor) V/TB1.
181. 1091 Üllői út 121 Pince V.
182. 1091 Üllői út 121 Pince X.
183. 1091 Üllői út 121 Pince XII.
184. 1091 Üllői út 121 Földszint II.
185. 1091 Üllői út 121 Földszint V.
186. 1091 Üllői út 121 Földszint VIII.
187. 1093 Vámház körút 7 Földszint IX.
188. 1093 Vámház körút 7 Földszint V.
189. 1093 Vámház körút 13 Földszint 1.
190. 1093 Vámház körút 13 Földszint 2.
191. 1093 Vámház körút 15 Földszint II.

9/d/h. számú melléklet

d.) Feltétlen megtartásra javasolt hasznosított helyiségek.
(pontszám: 53-tól)
Sorsz.. A b é r l e m é n y c í m e
1. 1093 Csarnok tér 3-4 Földszint II.
2. 1094 Ferenc körút 1 Földszint III.
3. 1092 Ferenc körút 2-4 Földszint I/TB1.
4. 1094 Ferenc körút 13 Földszint IV.
5. 1092 Ferenc körút 14 Földszint I.
6. 1092 Ferenc körút 16 Földszint II.
7. 1094 Ferenc körút 23 Földszint II.
8. 1092 Ferenc körút 28 Földszint II.
9. 1092 Ferenc körút 28 Földszint III.
10. 1092 Ráday utca 43-45 B. Épület Földszint II.
11. 1093 Vámház körút 5 Földszint II.
12. 1093 Vámház körút 7 Földszint VIII.
13. 1093 Vámház körút 7 Földszint X.
14. 1093 Vámház körút 7 Földszint XI.
15. 1093 Vámház körút 9 Földszint I.
16. 1093 Vámház körút 9 Földszint II.
17. 1093 Vámház körút 11 Földszint II.
18. 1093 Vámház körút 11 Földszint III.
19. 1093 Vámház körút 13 Földszint 3.
20. 1093 Vámház körút 13 Földszint 4.

9/a/ü. számú melléklet

a.) Feltétlen eladásra javasolt üres helyiségek
(pontszám: 30-ig)
Sorsz. A b é r l e m é n y c í m e
1. 1094 Angyal utca 29 Pince III.
2. 1094 Angyal utca 29 Földszint II.
3. 1094 Angyal utca 41 Pince I.
4. 1093 Bakáts utca 8 IV. Emelet I.
5. 1092 Bakáts tér 3 Pince I.
6. 1092 Bakáts tér 3 V. Emelet I.
7. 1092 Bakáts tér 8 Szuterén (alagsor) V.
8. 1092 Bakáts tér 9 Pince I.
9. 1092 Bakáts tér 9 Pince II.
10. 1094 Berzenczey utca 26 Szuterén (alagsor) I.
11. 1094 Bokréta utca 29 Pince II.
12. 1094 Bokréta utca 29 Pince III.
13. 1098 Börzsöny utca 1-3 A. Épület I. Lépcsőház Pince I.
14. 1098 Börzsöny utca 1-3 A. Épület III. Lépcsőház Pince III.
15. 1098 Börzsöny utca 7 A. Épület II. Lépcsőház Földszint I.
16. 1095 Dandár utca 27 Pince III.
17. 1098 Dési Huber utca 3-5 A. Épület I. Lépcsőház Pince I.
18. 1098 Dési Huber utca 3-5 C. Épület II. Lépcsőház Pince I.
19. 1098 Dési Huber utca 3-5 C. Épület II. Lépcsőház Pince VI.
20. 1098 Dési Huber utca 3-5 C. Épület II. Lépcsőház Pince VII.
21. 1098 Dési Huber utca 3-5 C. Épület III. Lépcsőház Pince II.
22. 1098 Dési Huber utca 3-5 C. Épület III. Lépcsőház Pince III.
23. 1098 Dési Huber utca 3-5 C. Épület III. Lépcsőház Pince IV.
24. 1098 Dési Huber utca 3-5 C. Épület III. Lépcsőház Pince V.
25. 1098 Dési Huber utca 14 I. Lépcsőház Földszint I.
26. 1098 Dési Huber utca 22 A. Épület I. Lépcsőház Pince I.
27. 1098 Dési Huber utca 22 A. Épület I. Lépcsőház Pince II.
28. 1098 Dési Huber utca 22 A. Épület I. Lépcsőház Pince III.
29. 1098 Dési Huber utca 30 Pince I.
30. 1098 Epreserdő utca 32 I. Lépcsőház Pince .
31. 1098 Epreserdő utca 32 II. Lépcsőház Pince .
32. 1098 Epreserdő utca 32 III. Lépcsőház Pince .
33. 1092 Erkel utca 20 Pince I.
34. 1096 Ernő utca 5 IV. Emelet 1.
35. 1094 Ferenc körút 17 Pince I.
36. 1092 Ferenc körút 38 Pince II.
37. 1092 Ferenc körút 42 Pince I.
38. 1095 Gabona utca 4 Pince I.
39. 1095 Gát utca 31 Pince I.
40. 1095 Gát utca 36 Pince II.
41. 1093 Gönczy Pál utca 4 Földszint V.
42. 1096 Haller utca 8-18 B. Épület VIII. Lépcsőház Földszint I.
43. 1096 Haller utca 8-18 C. Épület XVII. Lépcsőház Pince I.
44. 1096 Haller utca 8-18 C. Épület XVIII. Lépcsőház Pince II.
45. 1096 Haller utca 22 Pince 1.
46. 1096 Haller utca 30 Pince .
47. 1096 Haller utca 30 Földszint I.
48. 1096 Haller utca 44 Pince 5.
49. 1097 Hentes utca 17 Pince I.
50. 1092 Hőgyes Endre utca 15-15/A B. Épület Pince I.
51. 1092 Hőgyes Endre utca 15-15/A B. Épület Földszint I.
52. 1095 Ipar utca 3 Pince III.
53. 1095 Ipar utca 13 Pince I.
54. 1093 Közraktár utca 34 Pince IV.
55. 1093 Közraktár utca 34 Pince V.
56. 1092 Köztelek utca 4/A Pince I.
57. 1092 Köztelek utca 4/A Pince II.
58. 1092 Köztelek utca 4/A Pince III.
59. 1092 Köztelek utca 4/A Pince IV.
60. 1096 Lenhossék utca 41 IV. Emelet 1.
61. 1094 Liliom utca 2-4 Pince I.
62. 1094 Liliom utca 22 Pince I.
63. 1093 Lónyay utca 19 Földszint I.
64. 1094 Márton utca 35/B Pince III.
65. 1094 Márton utca 35/B Pince V.
66. 1093 Mátyás utca 11 Pince III.
67. 1093 Mátyás utca 13 Pince III.
68. 1095 Mester utca 3 Pince III.
69. 1095 Mester utca 27 Pince II.
70. 1095 Mester utca 38 Pince I.
71. 1094 Páva utca 37 Pince I.
72. 1092 Ráday utca 5 Pince XI.
73. 1092 Ráday utca 7 Pince I.
74. 1092 Ráday utca 25 Pince I.
75. 1092 Ráday utca 37 Pince I.
76. 1092 Ráday utca 38-40 A. Épület Pince I.
77. 1092 Ráday utca 38-40 B. Épület Pince II.
78. 1092 Ráday utca 41 III. Emelet 44/B.
79. 1092 Ráday utca 49 Pince F.
80. 1096 Sobieski utca 38 Pince I.
81. 1096 Sobieski utca 40 Pince II.
82. 1096 Sobieski utca 42 Pince III.
83. 1095 Soroksári út 20/A Pince I.
84. 1095 Soroksári út 36 Pince I.
85. 1095 Soroksári út 38-40-42 A. Épület Pince I.
86. 1095 Soroksári út 38-40-42 B. Épület II. Lépcsőház Pince II.
87. 1095 Soroksári út 46 Pince II.
88. 1095 Soroksári út 46 Pince III.
89. 1095 Soroksári út 46 Pince IV.
90. 1095 Soroksári út 46 Pince V.
91. 1095 Soroksári út 46 Pince VI.
92. 1095 Soroksári út 56 Pince I.
93. 1098 Táviró utca 7 I. Lépcsőház Pince I.
94. 1098 Táviró utca 7 I. Lépcsőház Pince II.
95. 1098 Táviró utca 13 I. Lépcsőház Pince 1.
96. 1096 Telepy utca 25 Pince I.
97. 1095 Tinódi utca 6 Pince II.
98. 1094 Tompa utca 9 Pince V.
99. 1094 Tompa utca 14 Szuterén (alagsor) 1.
100. 1094 Tompa utca 14 Szuterén (alagsor) 2.
101. 1094 Tompa utca 19 Pince IV.
102. 1094 Tüzoltó utca 4 Pince I.
103. 1094 Tüzoltó utca 23 Szuterén (alagsor) I.
104. 1091 Üllői út 9 Pince I.
105. 1091 Üllői út 17 Pince I.
106. 1091 Üllői út 19 Pince I.
107. 1091 Üllői út 19 3. Lépcsőház Földszint 1.
108. 1091 Üllői út 21 Pince I.
109. 1091 Üllői út 29 Pince I.
110. 1091 Üllői út 53/B Pince I.
111. 1091 Üllői út 57 I. Emelet I.
112. 1091 Üllői út 61 Pince I.
113. 1091 Üllői út 95 Pince II.
114. 1091 Üllői út 103 Pince I.
115. 1091 Üllői út 111 Pince I.
116. 1091 Üllői út 115/A Pince I.
117. 1091 Üllői út 115/B Pince I.
118. 1091 Üllői út 187 Földszint I.
119. 1097 Vaskapu utca 6/A Pince I.
120. 1097 Vaskapu utca 22 Pince I.
121. 1097 Vaskapu utca 22 Pince II.
122. 1097 Vaskapu utca 22 Pince III.
123. 1097 Vágóhíd utca 23-29 Földszint I.
124. 1097 Vágóhíd utca 23-29 III. Épület E. Lépcsőház Pince I.
125. 1097 Vágóhíd utca 23-29 VI. Épület L. Lépcsőház Pince I.
126. 1097 Vágóhíd utca 30-32 I-V. Lépcsőház Pince I.
127. 1097 Vágóhíd utca 30-32 VIII. Lépcsőház Pince I.
128. 1097 Vágóhíd utca 30-32 VIII. Lépcsőház Pince II.
129. 1094 Viola utca 42 Pince II.

9/b/ü. számú melléklet

b.) Elsősorban eladásra, esetleg megtartásra javasolt üres helyiségek
(pontszám: 31-43)
Sorsz. A b é r l e m é n y c í m e
1. 1094 Angyal utca 7/A-B A. Épület Pince 2.
2. 1094 Angyal utca 7/A-B B. Épület Pince 1.
3. 1093 Bakáts utca 1-3 A. Épület Pince IV.
4. 1093 Bakáts utca 1-3 A. Épület Földszint IX.
5. 1094 Balázs Béla utca 30 Szuterén (alagsor) I.
6. 1094 Balázs Béla utca 30 Szuterén (alagsor) II.
7. 1094 Balázs Béla utca 30 Szuterén (alagsor) III.
8. 1094 Balázs Béla utca 30 Szuterén (alagsor) IV.
9. 1094 Balázs Béla utca 30 Szuterén (alagsor) V.
10. 1094 Berzenczey utca 8 Pince I.
11. 1094 Berzenczey utca 8 Pince II.
12. 1094 Bokréta utca 27 Pince I.
13. 1094 Bokréta utca 27 Földszint I.
14. 1094 Bokréta utca 28 Pince I.
15. 1093 Csarnok tér 5 Pince .
16. 1093 Csarnok tér 5 Félemelet V.
17. 1095 Dandár utca 26 I. Épület Pince .
18. 1098 Dési Huber utca 20 B. Épület Pince I.
19. 1098 Epreserdő utca 24 I. Lépcsőház Pince I.
20. 1092 Erkel utca 3 Pince III.
21. 1092 Erkel utca 4 Pince 0.
22. 1092 Erkel utca 9 Pince I.
23. 1092 Erkel utca 11 Szuterén (alagsor) I.
24. 1096 Ernő utca 15 Pince I.
25. 1096 Ernő utca 17 Pince I.
26. 1096 Ernő utca 19 Pince I.
27. 1092 Ferenc körút 2-4 Földszint IV.
28. 1092 Ferenc körút 6 A. Épület Pince I.
29. 1092 Ferenc körút 6 B. Épület Földszint IV.
30. 1092 Ferenc körút 10 Pince I.
31. 1092 Ferenc körút 12 Pince I.
32. 1094 Ferenc körút 13 Pince I.
33. 1094 Ferenc körút 15 Pince I.
34. 1094 Ferenc körút 15 Pince II.
35. 1092 Ferenc körút 16 Pince I.
36. 1094 Ferenc körút 17 Pince II.
37. 1094 Ferenc körút 27 Pince II.
38. 1092 Ferenc körút 30 Pince I.
39. 1094 Ferenc körút 31 Pince I.
40. 1094 Ferenc körút 33 Pince V.
41. 1092 Ferenc körút 38 Pince III.
42. 1092 Ferenc körút 40 Pince I.
43. 1094 Ferenc körút 41 Pince I.
44. 1094 Ferenc körút 43 Szuterén (alagsor) 1.
45. 1093 Gönczy Pál utca 2 Pince III.
46. 1093 Gönczy Pál utca 4 Földszint I.
47. 1093 Gönczy Pál utca 4 Földszint III.
48. 1096 Haller utca 8-18 A. Épület V. Lépcsőház Pince I.
49. 1096 Haller utca 24 Pince I.
50. 1096 Haller utca 28 Pince I.
51. 1092 Hőgyes Endre utca 2 Pince I.
52. 1092 Hőgyes Endre utca 2 Földszint V.
53. 1092 Hőgyes Endre utca 11 Pince I.
54. 1092 Hőgyes Endre utca 11 Pince II.
55. 1092 Hőgyes Endre utca 13 Pince II.
56. 1093 Imre utca 4 Földszint I.
57. 1095 Ipar utca 3 Pince II.
58. 1092 Kinizsi utca 17 Pince II.
59. 1092 Kinizsi utca 35 Pince II.
60. 1092 Knézits utca 15 Földszint IV.
61. 1093 Közraktár utca 12/B Pince I.
62. 1094 Liliom utca 21 Pince I.
63. 1094 Liliom utca 30 Pince I.
64. 1093 Lónyay utca 17 Pince I.
65. 1093 Lónyay utca 19 Földszint II.
66. 1093 Lónyay utca 23 Pince II.
67. 1093 Lónyay utca 28 Pince I.
68. 1093 Lónyay utca 50 Pince II.
69. 1093 Lónyay utca 52 Pince I.
70. 1094 Márton utca 11 Földszint I.
71. 1094 Márton utca 28 Pince 1.
72. 1094 Márton utca 35/A Pince 2.
73. 1093 Mátyás utca 4 Pince I.
74. 1093 Mátyás utca 13 Pince I.
75. 1095 Mester utca 1 Pince I.
76. 1095 Mester utca 4-6 Pince I.
77. 1095 Mester utca 15 Pince 7.
78. 1095 Mester utca 22 Földszint VI.
79. 1095 Mester utca 27 Földszint IV.
80. 1095 Mester utca 27 Földszint VI.
81. 1095 Mester utca 37-39 A. Épület Szuterén (alagsor) I.
82. 1094 Mihálkovics utca 8/A Szuterén (alagsor) I.
83. 1094 Mihálkovics utca 12 Pince III.
84. 1094 Páva utca 22 Földszint I.
85. 1094 Páva utca 24 Pince II.
86. 1092 Ráday utca 11-13 Pince II.
87. 1092 Ráday utca 15 Földszint VII.
88. 1092 Ráday utca 16 Pince IV.
89. 1092 Ráday utca 19 Pince I.
90. 1092 Ráday utca 21 Szuterén (alagsor) I.
91. 1092 Ráday utca 29 Pince V.
92. 1092 Ráday utca 31/B-J-K K. Épület Földszint XII.
93. 1092 Ráday utca 31/B-J-K K. Épület Földszint XVII.
94. 1092 Ráday utca 41 Földszint V.
95. 1092 Ráday utca 41 Földszint 10/A.
96. 1092 Ráday utca 43-45 A. Épület Pince I.
97. 1092 Ráday utca 49 Pince G.
98. 1092 Ráday utca 52 A. Épület Pince I.
99. 1092 Ráday utca 54 Pince I.
100. 1092 Ráday utca 54 Pince II.
101. 1092 Ráday utca 61 Pince I.
102. 1095 Soroksári út 38-40-42 A. Épület Pince II.
103. 1095 Soroksári út 38-40-42 A. Épület Pince III.
104. 1096 Telepy utca 20 Szuterén (alagsor) II.
105. 1096 Telepy utca 23 Pince I.
106. 1096 Telepy utca 23 Pince II.
107. 1096 Telepy utca 28 Szuterén (alagsor) I.
108. 1095 Tinódi utca 5 Szuterén (alagsor) 1.
109. 1098 Toronyház utca 3 A. Épület Földszint I/TB7.
110. 1098 Toronyház utca 3 A. Épület Földszint I/TB8.
111. 1094 Tüzoltó utca 21 Pince I.
112. 1094 Tüzoltó utca 27/B Pince I.
113. 1094 Tüzoltó utca 55 Pince I.
114. 1091 Üllői út 11-13 Pince I.
115. 1091 Üllői út 11-13 Pince II.
116. 1091 Üllői út 17 Pince III.
117. 1091 Üllői út 53/B Földszint III.
118. 1091 Üllői út 63 Pince I.
119. 1091 Üllői út 95 Pince I.
120. 1091 Üllői út 95 Földszint III/TB1.
121. 1091 Üllői út 105 Földszint 3.
122. 1091 Üllői út 105 Földszint 4.
123. 1091 Üllői út 109/C Pince I.
124. 1091 Üllői út 109/C Pince II.
125. 1091 Üllői út 109/C Földszint II/TB2.
126. 1091 Üllői út 111 Pince II.
127. 1091 Üllői út 113 Pince I.
128. 1097 Vaskapu utca 1/D Szuterén (alagsor) I.
129. 1097 Vaskapu utca 7 Pince III.
130. 1093 Vámház körút 5 Pince IV.
131. 1093 Vámház körút 7 Pince I.
132. 1093 Vámház körút 7 Pince II.
133. 1093 Vámház körút 7 Pince IV.
134. 1093 Vámház körút 11 Földszint V.
135. 1093 Vámház körút 15 Pince I.
136. 1094 Viola utca 42 Pince I.
137. 1094 Viola utca 44 Pince I.

9/c/ü. számú melléklet

c.) Elsősorban megtartásra, esetleg eladásra javasolt üres helyiségek
(pontszám: 44-52)
Sorsz. A b é r l e m é n y c í m e
1. 1094 Angyal utca 17 Földszint I.
2. 1094 Angyal utca 17 Földszint II.
3. 1093 Bakáts utca 8 Földszint I.
4. 1092 Kinizsi utca 13 Pince II.

9/p számú melléklet

A 2001. év helyiség-kategorizálásból peresítés miatt kimaradt helyiségek
Sorsz A b é r l e m é n y c í m e A b é r l ő n e v e
1. 1093 Bakáts utca 1-3 A. Épület Pince V. PALATINUS KFT
2. 1093 Bakáts utca 1-3 A. Épület Pince VI. PALATINUS KFT
3. 1093 Bakáts utca 1-3 A. Épület Földszint VII. PALATINUS KFT
4. 1093 Bakáts utca 1-3 B. Épület Pince I. PALATINUS KERESKEDELMI KFT
5. 1093 Bakáts utca 1-3 B. Épület Pince II. PALATINUS KFT
6. 1093 Bakáts utca 1-3 B. Épület Pince III. PALATINUS KERESKEDELMI KFT
7. 1093 Bakáts utca 1-3 B. Épület Pince IV. PALATINUS KFT
8. 1093 Boráros tér 2 Földszint V. FOTOELEKTRONIK IP.SZöV.
9. 1093 Boráros tér 3 Földszint V. BEN-G KERESKEDELMI éS SZOLGáLTATó BT
10. 1098 Dési Huber utca 20 A. Épület Földszint IV. GASTORG RT
11. 1092 Erkel utca 12 Pince I. JANOCSEK FERENC
12. 1094 Ferenc tér 4 Földszint II. SCANDIMPEX KERESKEDELMI éS SZOLG.KFT.
13. 1094 Ferenc körút 5 Földszint III. KALLóS JáNOS
14. 1094 Ferenc körút 7 Földszint II. KALLĽS ÉS TSA KFT
15. 1092 Ferenc körút 14 Pince I. GASTORG RT
16. 1092 Ferenc körút 14 Félemelet I. GASTORG RT
17. 1094 Ferenc körút 15 Földszint II. GASTORG RT
18. 1094 Ferenc körút 17 Földszint IV. GASTORG RT
19. 1094 Ferenc körút 25 Földszint I. GASTORG RT
20. 1092 Ferenc körút 32 Földszint I. GASTORG RT
21. 1092 Ferenc körút 44 Földszint I. GASZTORG RT.
22. 1093 Gönczy Pál utca 2 Pince I. TRIáSZ VENDéGLáTóIP.éS KER,KFT
23. 1093 Gönczy Pál utca 2 Pince II. TRIáSZ VENDéGLáTóIP.éS KER.KFT
24. 1096 Haller utca 8-18 B. Épület X. Lépcsőház Földszint V. OLCSó DE JOó KERESKEDELMI éS
25. 1096 Haller utca 15 Pince I. MEDNYáNSZKY ERZSéBET éS őRFFY JáNOS
26. 1096 Haller utca 15 Földszint I. őRFI JáNOS éS M-M DIVAT GMK.
27. 1093 Imre utca 4 Pince I. ROYAL BUTORKER.RT.
28. 1093 Imre utca 5 Pince I. KISVAKOND MUNKARUHáZATI BT.
29. 1093 Imre utca 5 Pince II. CSELENYI JOZSEF
30. 1092 Kinizsi utca 15 Pince I. VARI-MODE KERESKEDELMI BT
31. 1092 Kinizsi utca 15 Pince II. DI PIAVE KERESKEDELMI éS SZOLGáLTATó BT
32. 1092 Kinizsi utca 31 Pince II. KALLóS éS TáRSA KFT
33. 1092 Kinizsi utca 33 Pince I. KALLĽS KFT
34. 1092 Kinizsi utca 37 Pince I. SZATMáTMáRI GáBOR
35. 1094 Liliom utca 33 Földszint II. RESOL KERESKEDELMI ÉS SZOLG.KFT
36. 1093 Lónyay utca 3 Földszint I. GASTORG RT
37. 1093 Lónyay utca 3 Földszint II. GASZTORG RT
38. 1093 Lónyay utca 3 Kert VI. GASTORG JOGVITáS
39. 1093 Lónyay utca 45 Szuterén (alagsor) I. BUTORéRTéKESITő VáLLALAT
40. 1094 Márton utca 35/B Földszint I. MáRTON SÖRBáR BT..
41. 1093 Mátyás utca 20 Pince I. VISONTAI GáBOR
42. 1095 Mester utca 11 Földszint I. GASTORG RT
43. 1095 Mester utca 27 Pince I. MESTER 27.KERESKEDELMI éS SZOLG.KFT
44. 1095 Mester utca 27 Szuterén (alagsor) I. CAMICIA RUHáZATI KFT.
45. 1095 Mester utca 27 Szuterén (alagsor) II. CAMICIA RUHáZATI KFT.
46. 1095 Mester utca 27 Szuterén (alagsor) III. CAMICIA RUHáZATI KFT.
47. 1095 Mester utca 27 Földszint V. MESTER 27. KERESKEDELMI éS SZOLG. KFT. é
48. 1095 Mester utca 27 Földszint VII. MESTER 27. KERESKEDELMI éS SZOLG. KFT. é
49. 1095 Mester utca 27 Földszint X. CAMICIA RUHáZATI KFT.
50. 1095 Mester utca 27 I. Emelet I. CAMICIA RUHáZATI KFT.
51. 1094 Mihálkovics utca 8/A Földszint I. DR.SZENTKIRáLYI BéLA
52. 1093 Pipa utca 6 Földszint III. GASTORG RT
53. 1092 Ráday utca 8 Földszint II. GASZTORG RT
54. 1092 Ráday utca 11-13 Földszint IV. ROYAL BŚTORKER RT
55. 1092 Ráday utca 21 Földszint IV. GASTORG RT
56. 1092 Ráday utca 22 Földszint I. GASTORG RT
57. 1092 Ráday utca 61 Szuterén (alagsor) III. 666 KERESKEDELMI éS VENDéGLáTóIPARI BT
58. 1092 Ráday utca 61 Szuterén (alagsor) IV. GASTORG RT.
59. 1092 Ráday utca 63 Földszint V. GASTORG RT..
60. 1092 Ráday utca 63 Földszint 7. BEN-G BETéTI TáRSASáG
61. 1096 Sobieski utca 35 Szuterén (alagsor) 1. MAGELLáN KLUB
62. 1096 Sobieski utca 39 Szuterén (alagsor) II. GASTORG RT.
63. 1096 Sobieski utca 39 Szuterén (alagsor) III. GASTORG VENDéGLáTó éS SZOLGáLTATó RT.
64. 1096 Sobieski utca 41 Szuterén (alagsor) I. GASZTORG RT.
65. 1096 Sobieski utca 41 Szuterén (alagsor) III. GASTORG VENDéGLáTó éS SZOLGáLTATó RT.
66. 1095 Soroksári út 51 Földszint 6. ROYAL BUTORKERESKEDELMI KFT
67. 1095 Soroksári út 51 Földszint 7. ROYáL BUTORKERESKEDELMI KFT.
68. 1096 Telepy utca 6-8 Pince II. NéMETHNé NEMES ALíZ
69. 1094 Tüzoltó utca 4 Földszint I. CSíK CSILLA
70. 1094 Tüzoltó utca 15 Pince V. AURA óRA-éKSZERIPARI KFT
71. 1091 Üllői út 53/B Földszint II. B.O. KERESKEDELMI éS SZOLGáLTATó BT.,
72. 1091 Üllői út 65-67 Földszint I. GASTORG RT
73. 1091 Üllői út 89/C Földszint I. GASTORG RT.
74. 1091 Üllői út 107 Földszint I. GASTORG RT
75. 1091 Üllői út 111 Földszint II. GASTORG RT.
76. 1091 Üllői út 113 Földszint I. GASTORG RT
77. 1091 Üllői út 119 Szuterén (alagsor) II. GASTORG RT.
78. 1091 Üllői út 121 Pince IV. GASTORG RT
79. 1093 Vámház körút 15 Földszint III. GASTORG RT
80. 1093 Vámház körút 15 Földszint IV. GASTORG RT.

  Vissza az oldal tetejére