Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2016. (XI. 22.) rendelete

a Budapest, IX. ker. KÖZÉPSŐ-FERENCVÁROS Rehabilitációs Terület (Ferenc körút – Üllői út – Haller utca – Mester utca által határolt terület) Kerületi Építési Szabályzatáról

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 6. pontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 9/B. § (2) bekezdés b) és 13. § (1) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben meghatározott, véleményezési jogkörben eljáró szervek véleményének kikérésével a következőket rendeli el: * 

1. A rendelet hatálya

1. § Jelen rendelet hatálya a Budapest IX. ker. Középső-Ferencváros Rehabilitációs Terület, Ferenc körút – Üllői út – Haller utca – Mester utca által határolt területre (továbbiakban: Szabályozási Terület) terjed ki.

2. Az előírások alkalmazása

2. § (1) A Szabályozási Területen területet felhasználni, telket, építési telket vagy területet kialakítani, építményt, építményrészt, épületegyüttest építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni, lebontani, elmozdítani, valamint rendeltetését módosítani (együtt építési munka), településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárást lefolytatni csak e rendelet és a Szabályozási Terv alapján szabad.

(2) A Szabályozási Területen az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.), az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997.(XII.20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK), a Budapest főváros rendezési szabályzatáról szóló 5/2015. (II. 16.) számú önkormányzati rendelet (a továbbiakban: FRSZ) és a Fővárosi Közgyűlés 50/2015. (I.28.) számú határozatával elfogadott Fővárosi Településszerkezeti Terv (a továbbiakban: TSZT) vonatkozó előírásait jelen rendeletben foglaltakkal együtt kell alkalmazni és az általános érvényű rendelkezések, hatósági előírások és szabványok vonatkozó előírásait kell betartani.

3. Értelmező rendelkezések, fogalommeghatározások

3. § (1) Jelen rendelet alkalmazásában:

1. Aktív zöldfelület: a terület zöldfelületi rendszerének teljes értékű, térszín alatt nem beépített és nem beépíthető része, amely fák telepítésére alkalmas.

2. Átjáró közös zöldfelülethez: a közös használatra szánt zöldfelületek közterületi kapcsolatát biztosító, a Szabályozási terven jelölt, területsáv.

3. Egyéb, beépítésre nem szánt (KZ) telek parkolóterületi célú bruttó szintterülete: a telken kizárólag térszín alatt létesíthető parkolóterületi hasznosítású és annak üzemeltetéséhez szükséges (közlekedési és egyéb rendeltetésű) összesített bruttó alapterület (m2)

4. Egyszintes növényzet: gyeppel vagy talajtakaró növényekkel borított zöldfelület.

5. Épület általános célú bruttó szintterülete: az épületnek az övezet területén elhelyezhető – nem parkolóterületi – rendeltetésű összes építményszintjének összesített bruttó alapterülete (m2)

6. Épület parkolóterületi célú bruttó szintterülete: az épületnek kizárólag parkolóterületi hasznosítású és annak üzemeltetéséhez szükséges (közlekedési és egyéb rendeltetésű) összes építményszintjének összesített bruttó alapterülete (m2)

7. Fasor: meghatározott fajú és fajtájú, egy sorban lévő fák összessége, ahol a fák tőtávolsága nem nagyobb a fák kifejlett korában várható koronaátmérőjétől, kivéve a tűzoltási felvonulási területeket valamint a planténerbe ültetett fákat.

8. Gerincmagasság: a magastető szerkezet tetősíkjainak legmagasabb metszésvonala és a rendezett terepszint között függőlegesen mért távolság.

9. Hagyományos tetőidom: történetileg kialakult összetett (magas) – tetőidom, manzárd-tető (saroktorony, kupola, kiemelt oromfal stb.), jellemző tetőhajlásszög: 35° feletti

10. Kétszintes növényzet:

– a telekre előírt zöldfelület területének minden 150 m2-ére számítva legalább 1 db nagy vagy közepes lombtömeget növesztő lombos fa vagy

– legalább 40 db lombhullató vagy örökzöld cserje, a többi, nem burkolt felületen gyep vagy talajtakaró telepítése, vagy

– legalább 1 db nagy vagy közepes lombtömeget növesztő lombos fa + legalább 40 db lombhullató vagy örökzöld cserje.

11. Közös használatra szánt zöldfelület (KZ): a tömbbelsőben kialakított önálló, nem építési telkek, a meglévő illetve az új beépítésekhez kialakított területek – zöldfelület és burkolt felület együttese – biztosítására. Felhasználásuk csak a környező épületek közös zöldfelületeként, valamint – kizárólag szint alatt – gépjárműtáróló létesítésére megengedett. A KZ jelű telkek határvonalán épülő épületek a KZ felé homlokzattal alakíthatóak ki.

12. Köztárgy: hulladékgyűjtő, ülőbútor, közmű-műtárgy berendezése, támfal, híd, hídszerkezet, tömegközlekedési tájékoztató tábla, korlát, kerítés, parkoló automata, vezetéktartó és közvilágítási oszlop, játszótéri eszköz, közterületen elhelyezett egyéb közcélú tárgy.

13. Lapostető: épület felső lehatárolására szolgáló szerkezet, melynek lejtése a 10%-ot nem haladja meg.

14. Megőrzendő fahely: a Zöldfelületi szabályozás terven feltüntetett meglévő fa (vagy fák) esetén nem a fa egyedre vonatkozó, hanem a fa helyének megtartását szolgáló védelem eszköze, klimatikus és környezetesztétikai okok miatt.

15. Negatív terasz: a magastető síkjának megszakításával kialakított fedetlen terasz, melynek szerkezeti elemei nem emelkednek a tető síkja fölé.

16. Osztó- és zárópárkány vagy az épületet tagoló szerkezeti elem: az épületek homlokzatán a homlokzati síkból kiálló építészeti elem.

17. Park jellegű közcélú tér (PJK): a közparknál kisebb, korlátlan közhasználatú zöldfelület és burkolt felület együttese.

18. Parkolóterületi célú szintterületi mutató: az egyes építési telkek beépítése során: az összes parkolóterületi célú bruttó szintterület és a telek területének hányadosa. (bruttó összes szintterület m2/telekterület m2)

19. Pavilon: kereskedelmi, szórakoztató́, vendéglátó́ vagy szolgáltató tevékenységre használt, huzamos emberi tartózkodásra alkalmas meghatározott ideig fennálló́ maximum 12 négyzetméter alapterületű építmény.

20. Szintterületi mutató (átalános célú): az egyes építési telkek beépítése során: az összes általános, nem parkolóterületi célú építményszint bruttó területének és a telek területének hányadosa. (bruttó összes szintterület m2/telekterület m2)

21. * 

22. Tetőidom (magastető szerkezet): a zárófödém fölé emelkedő, 10%-ot meghaladó lejtésű tetősíkok valamint függőleges térlezáró szerkezetek összessége.

23. Tetőkert: lapostető födémszerkezetén 41 cm vagy azt meghaladó felszíntakarással kialakított, legalább kétszintes növényzettel beültetett építményrész, öntözés biztosításával.

24. Tetőterasz: lapostető födémszerkezetén járható burkolattal kialakított felület

25. Tűzfal kertészeti eszközökkel történő takarása: az épület tűzfalán a tájolásnak megfelelően speciálisan kiválasztott kúszónövények telepítésével történő takarás, melynek megtartására a homlokzat síkján elhelyezhető fém illetve faszerkezetű tartórács.

26. Zöldtető: legalább 21 cm termőréteggel, vagy könnyített szerkezetű talajtakarással fedett, egyszintes növényállományú félintenzív növényzettel telepített lapostető, öntözés biztosításával.

27. Gyalogos átjáró: tömbökön átvezető, utcák közti gyalogos átjárásra szolgáló, közhasználat elől el nem zárható, díszburkolattal, zöldfelületekkel, utcabútorokkal berendezett passzázs.

4. A rendelet mellékletei

4. § (1) Térképi és rajzi mellékletek

a) *  SZ–1 Szabályozási Terv

b) *  K–1 Közterületek átlagos szélessége és az egyes utcaszakaszokra vonatkozó maximális párkánymagasságok értékei

c) T–1 Tömbök és övezetek jelölése

d) Z–1 Zöldfelületi szabályozási terv

(2) Szöveges mellékletek

a) *  M01 M–1 Építési övezetek beépítési határértékei

b) M02 M–2 Tömbök számozás szerinti lehatárolása

5. Szabályozási elemek

5. § (1) Jelen rendelet a Szabályozási Tervvel együtt alkalmazandó.

(2) A Szabályozási Terven rögzített kötelező érvényű szabályozási elemek:

a) szabályozási vonal

b) *  építési övezet jelölése

c) építési hely a jelen szabályzat idevonatkozó rendelkezéseinek figyelembe vételével

d) kötelező megszüntető jel

e) *  kötelező gyalogos és kerékpáros átjárás helye (kapcsolat nyomvonala javasolt)

f) közforgalom elől el nem zárható terület

g) az egyes utcaszakaszokra vonatkozó maximális párkánymagasság értéke (K–1)

h) településszerkezeti jelentőségű kerékpáros infrastruktúra nyomvonala

i) meglévő, megtartandó faegyed

j) meglévő, megtartandó védett faegyed

k) kötelező közterületi fásítás (telepítendő fasor), planténersor

l) szerkezeti jelentőségű zöldfelületi kapcsolat

m) intézmény kötelezően megtartandó zöldfelülete

n) közkert (Zkp)

o) park jellegű közcélú tér (PJK)

p) lakótelepi közkert (LKK)

q) közös használatú zöldfelület (KZ)

r) KZ jellegű, telken belül kialakított megtartandó zöldfelület

s) átjáró közös zöldfelülethez

(3) A kötelező érvényű szabályozási elemektől eltérni vagy azokat megváltoztatni csak a rendelet módosításával lehet.

6. Telekalakításra vonatkozó rendelkezések

6. § (1) *  Kötelező telket alakítani új építést megelőzően a szabályozási vonallal és a kötelező megszüntető jellel érintett telkek esetében.

7. Területfelhasználási egységek

7. § (1) A Szabályozási Terület, valamint az azt közvetlenül határoló területek a TSZT és az FRSZ szerint beépítésre szánt és beépítésre nem szánt területekre tagolódnak.

(2) A beépítésre szánt területek az alábbi területfelhasználási egységekbe tartoznak:

a) *  Vt-V: 5.0 (3.5+1.5) városközpont terület

b) *  V Ln–1: 3.75 (2.75+1.0) Nagyvárosias, magas intenzitású, jellemzően zártsorú, zártudvaros beépítésű lakóterület

c) Ln-T: 2.25 (1.75+0.5) Nagyvárosias, telepszerű lakóterület

(3) A beépítésre nem szánt területek az alábbi területfelhasználási egységekbe tartoznak:

a) KÖu – Közúti közlekedési terület

II. rendű főút számára szolgáló közúti közlekedési terület (a szabályozási területet határoló közterületek):

Ferenc körút (37103/1) hrsz

Üllői út (36807/2) hrsz.

Haller utca (37941/2) hrsz.

Településszerkezeti jelentőségű gyűjtőút számára szolgáló közúti közlekedési terület (a területet határoló közterület):

Mester utca (37810) hrsz.

b) Egyéb – övezetbe nem sorolt – közterületek – Vt-V, Ln–1 és Ln-T területfelhasználási egységeken belüli közterületek

c) Zkp – közkert, közpark terület

Kerekerdő park (37325) hrsz.

Ferenc tér (37450) hrsz.

8. Az építés és bontás általános feltételei, a területeken elhelyezhető funkciók, építmények

8. § (1) A Szabályozási Területen telkenként több épület elhelyezhető a vonatkozó előírások betartásával.

(2) A Szabályozási Területen egy épületen belül különböző rendeltetési egységek is létesíthetők.

(3) Meglévő épület, épületrész akkor bontható, ha

a) nem áll értékvédelem alatt

b) helyi és fővárosi védelem alatt álló épület, épületrész esetén, ha azt életveszély elhárítása szükségessé teszi.

c) helyi és fővárosi védelem alatt álló épület, épületrész esetén a védettség megszűnését követően

(4) Zárt egyedi, egy gépjármű elhelyezésére alkalmas gépjárműtároló önállóan, sorolva, vagy építmény részeként nem létesíthető, meglévő épületek és kialakult állapot esetében felújítás, átépítés esetén a meglévő egyedi gépjármű tárolók megszüntetendők.

(5) A nem beépíthető, KZ jelű telkek felé homlokzat nyitható. A meglévő épületek telkei a KZ jelű telkekkel abban az esetben nyithatók össze, ha az adott épület lakófunkciójú, és kapuja zárható. Önálló telket igénylő intézmény telke KZ jelű telekkel nem nyitható össze. Minden KZ jelű telekhez legalább egy, karbantartó gépjárművel is használható, közvetlen közterületi kapcsolat (átjáró) kialakítását kell biztosítani.

(6) *  A KZ telkekkel határos épületek tűzfalai homlokzatosíthatók és megnyithatók, a homlokzatosítás során a KZ felé történő kinyúlás mértéke nem haladhatja meg a 0,5 métert kizárólag osztó- és zárópárkány vagy az épületet tagoló szerkezeti elem létesítése céljára.

(7) *  A KZ jelű területeken térszín alatt kizárólag a telkeket határoló épületekhez tartozó gépjárműtárolók létesíthetők. Amennyiben jelen rendelet egyedi övezeti előírásai ettől eltérően nem rendelkeznek ezen telkek parkolóterületi célú bruttó szintterülete nem haladhatja meg a KZ telek területét, de egy szinten a parkolóterület nem haladhatja meg a KZ telek területének 60%-át.

(8) A Szabályozási Területen sátor, lakókocsi, tűzrakóhely nem helyezhető el.

(9) A Szabályozási Területen napkollektor, napelem elhelyezhető.

(10) A Szabályozási Területen a telkek közterületi határvonalán kerítés az intézménykertek esetében valamint a jelen rendelet egyedi övezeti előírásai alapján létesíthető.

(11) A tömbbelsők közös használatú KZ területei és magántelek határán legfeljebb alacsony, jelzésszerű kerítés (1,0 m magas, 90%-ban áttört) és/vagy sövény létesíthető. Amennyiben a közös zöldfelületek és csatlakozó magántelkek közös használatúak, a telekhatáron újonnan csak alacsony sövény létesíthető.

(12) A KZ jelű telek határán, illetve területén – amennyiben jelen rendelet egyedi övezeti előírásai ettől eltérően nem rendelkeznek – kerítés nem létesíthető kivéve, ahol a KZ közvetlenül határos gyalogos átjáróval vagy egyéb közterülettel (11, 20, 40. tömb).

(13) A KZ jelű telkeken a több ütemben megvalósuló beépítések építési ideje alatt, az építési terület lehatárolására kerítés létesíthető, maximum 2,0 méter magasságig.

9. Építmények elhelyezése, kialakítása, átalakítása, bővítése

9. § (1) *  Új épület létesítése, meglévő épület átépítése, épület, épületrész, és helyiség rendeltetésmódosítása esetén lakóhelyiség padlószint-magasság

a) legkisebb értéke a közterülettel határos épülettraktusban a közterületi járdaszinttől függőlegesen felfelé mérve:

aa) a Ferenc körút, Üllői út mentén: 3,0 méter

ab) egyéb utcák, terek mentén: 1,5 méter

b) a meglévő épület földszintjén az udvar szintjével megegyező vagy magasabb

c) A meglévő épületek teljes felújítása, átépítése esetén – amennyiben a felújítás során műszaki vagy gazdasági okból egyéb megoldás nem lehetséges – a meglévő épület földszintjén elhelyezkedő lakások megtarthatók, az esetben, ha a járdaszinttől függőlegesen felfelé mért padlószint legalább 0,3 méter.

(2) Az építési telek utcai telekhatára – amennyiben jelen rendelet egyedi övezetekre vonatkozó előírásai ettől eltérően nem rendelkeznek – építési vonalnak tekintendő az alábbiak szerint

a) az utcai telekhatár teljes hosszán a földszint fölötti zárófödém magasságáig és

b) a csatlakozó szomszédos épületek meglévő párkánymagasságáig azok homlokzati síkjához csatlakozóan minimum 1,5 méter szélességben

(3) A Szabályozási Területen az elő-, oldal- és hátsókert mérete:

a) új épület létesítése és meglévő épület bővítése, átépítése esetén az elő-, oldal- és hátsókert mérete: 0,0 méter

b) a Szabályozási Terven építési hely jelölése esetén annak, valamint jelen rendelet egyedi övezetekre vonatkozó előírásainak megfelelően

c) * 

(4) * 

(5) Meglévő épületek közterület felőli alagsori illetve pinceszintje a közterület felől csak abban az esetben nyitható meg, ha

a) építészeti kialakítása illeszkedik a meglévő homlokzat nyílásrendszeréhez,

b) az épület homlokzati síkja elé csak lépcső és annak korlátja, valamint a bejárat kialakítását szolgáló építmény épülhet, melynek magassága legfeljebb a meglévő magasföldszinti osztópárkányig terjed és a homlokzati síktól mért legnagyobb távolsága nem haladja meg a 0,5 métert;

c) a megközelítéséhez szükséges lejárat a homlokzatsíktól mért legfeljebb 0,5 m-t foglal el a közterületből és a gyalogosmozgás céljára fennmaradó közterület szélessége legalább 1,0 méter.

(6) *  Meglévő épület tetőterének beépítése csak abban az esetben megengedett, ha az új rendeltetési egység után számított gépjárművek elhelyezése jelen rendelet parkolási előírásai szerint megoldható.

(6) Homlokzati elemek legnagyobb megengedett a közterület fölé való kinyúlás mértéke, amennyiben a jelen rendelet egyedi övezeti előírásai ettől eltérően egyedileg nem rendelkeznek:

a) 15 m, vagy annál nagyobb közterület-szélesség esetén: 2,0 m,

b) 12 m–15 m közötti közterület-szélesség esetén: 1,5 m,

c) 12 m, vagy annál kisebb közterület-szélesség esetén: 0,5 m kizárólag osztó-és zárópárkány vagy az épületet tagoló szerkezeti elem létesítése céljára.

(7) Új épületeknél az eső- illetve napvédő szerkezetek helye kialakítandó, egyedi légkondicionáló berendezések közterületről nem látható elhelyezésének lehetősége biztosítandó, vagy központi légkondicionálás létesítendő.

(8) * 

(9) * 

(10) * 

(11) * 

(12) Meglévő épületek esetében – amennyiben az épületen belül felvonó létesítése műszakilag nem megoldható – felvonó és annak szerkezete az udvarban elhelyezhető, azzal a feltétellel, hogy annak kialakítása az udvar felé közvetlenül nyíló lakószobák használatát nem korlátozhatja. Felvonó létesítése esetén annak szerkezetét a közterület felől nem látható módon kell kialakítani.

(13) Meglévő épületek esetében – amennyiben az épületen belül műszakilag nem megoldható –szellőző-berendezés és egyéb klímaberendezés gépészetének szerkezete az udvarban elhelyezhető a mindenkori zajvédelmi előírások betartása mellett, de csak azon esetekben, amennyiben az elhelyezésre kerülő szerkezetek közterületről, és a közös zöldfelületek (KZ) felől nem láthatók.

(14) Imissziós mérések eredményeit kijelző, turisztikai, vagy önkormányzati információs tábla nem minősül reklámhordozónak, bármely közterületen elhelyezhető, ha a gyalogos forgalmat nem akadályozza és elhelyezése városképi szempontból illeszkedő.

10. Épületmagasság, párkány-és gerincmagasság, tető kialakítás

10. § (1) A Szabályozási Területen az egyes utcaszakaszokra vonatkozó maximális legnagyobb utcai párkánymagassági értékeket a K–1 sz. melléklet tartalmazza.

(2) A párkánymagasságok értékei az épület utcai homlokzatára vonatkoznak az adott utcaszakasz adottságainak figyelembe vételével és az alábbi előírások együttes alkalmazásával:

a) a megengedett legnagyobb párkánymagasságot arra az utcára kell vonatkoztatni, amely felé az adott épület homlokzata tekint. Saroktelek esetén a szélesebb utcát lehet figyelembe venni, alacsonyabb épülethez való megfelelő illeszkedés mellett, ez esetben a Szabályozási Terven feltüntetett értéket nem kell figyelembe venni.

b) *  az épület építményrészei nem nyúlhatnak túl a megengedett legnagyobb párkánymagasság vonalától a telek irányába emelkedő ferde síkon és az e metszésvonal felett 7,0 méteres távolságban lévő vízszintes síkon (a továbbiakban együtt: magassági síkok). A ferde sík hajlásszöge legfeljebb 45 fok, műemléki védelem alatt álló épületek esetén – ha az eredeti tetőszerkezet ezt indokolja – legfeljebb 60 fok.

c) új épület építése esetén a meglévő szomszédos épület(ek) párkánymagasságához +/- 1,0 méteres eltéréssel kell csatlakozni.

d) *  a megengedett legnagyobb párkánymagasságtól – a jelen rendelet előírásainak figyelembe vételével – el lehet térni, ha

az adott közterület felől – a saroképület kivételével – a meglévő épületek többségének párkánymagassága a megengedett értéket meghaladja, és

– az adott ingatlannal – ugyanazon közterület felől – közvetlenül szomszédos épületek valamelyikének párkánymagassága a megengedett értéknél legalább 3,0 méterrel nagyobb.

e) a b) és d) pontban meghatározott magassági síkok fölé emelkedő épületrészek esetében

– tetőfelépítmény legfeljebb 3,0 méterrel lehet magasabb a vízszintes magassági síknál

– torony, kupola, egyéb építészeti hangsúlyt képező épületrész, épületdísz, tetődísz – meglévők kivételével legfeljebb 3,0 méterrel lehet magasabb a vízszintes magassági síknál mely az épület utcai homlokzathosszának legfeljebb harmadán alkalmazható és a ferde magassági sík feletti térrészbe csak akkor nyúlhat, ha a közterület átlagos szélessége legalább 15,0 m.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott magassági síkok figyelmen kívül hagyhatók az alábbi esetekben:

a) sérült, elpusztult tetőzet, vagy épületdísz visszaépítése, helyreállítása

b) meglévő épület magassági síkon eleve túlnyúló tetőzetének helyreállítása,

c) meglévő épület magassági síkon eleve túlnyúló tetőgerincéhez való illeszkedés során, ha ahhoz szomszédos új épület csatlakozik.

(4) A Szabályozási Területen a maximális épületmagasság az egyes övezetekben nem haladhatja az alábbiakat:

a) Vt-V/IX–R jelű építési övezetek (Városközpont terület): 24,0 méter

b) Ln–1/IX–R jelű építési övezetek (Nagyvárosias, magas intenzitású, jellemzően zártsorú, zártudvaros beépítésű lakóterület): 26,0 méter

c) Ln-T/IX–R jelű építési övezet (Nagyvárosias, telepszerű lakóterület): a meglévő lakóépületek tetőfelépítménnyel történő bővítése esetén az épületek jelenlegi épületmagassága 1,5 méterrel növelhető, a 37280/6 helyrajzi számú telken maximum 8,0 méter.

(5) * 

11. Értékvédelem

11. § (1) *  Az egyes épületekre vonatkozó védettségeket a mindenkori hatályos jogszabályok tartalmazzák (műemlék, fővárosi védelmek, kerületi védelmek), ezeket a Szabályozási Terv tájékoztató elemként tartalmazza.

(2) A Területen nyilvántartott régészeti lelőhelyek és régészeti érdekű területek vannak. Bármilyen felszínmunkával járó beruházás esetén a kulturális örökség védelméről szóló jogszabályi előírások szerint kell eljárni.

12. A városkép védelme, városképi illeszkedés szabályai

12. § * 

13. Közlekedés, parkolás

13. § (1) A Szabályozási Területen lévő utcák szabályozási szélességét a szabályozási terv tartalmazza.

(2) Új épület létesítése a jelen rendeletben előírt személygépjármű férőhelyeket az építéssel egyidőben – a műszaki adottságok keretein belül – telken belül kell kialakítani.

(3) Meglévő épület bővítése, vagy funkcióváltása esetén a meglévőhöz képest annyi többlet személygépjármű elhelyezését kell biztosítani, mely a korábbi funkcióhoz tartozó előírásokhoz képesti növekmény.

(4) Meglévő lakóépület felújítása során új személygépjármű férőhelyet nem kell létesíteni, a meglévő térszín alatti garázsok férőhelyszáma nem csökkenthető.

(5) *  Amennyiben a szükséges parkolóférőhelyek kialakítása telken belül műszakilag nem vagy csak az előírt mértékhez képest korlátozottan lehetséges a szükséges parkolóférőhely megváltásának összege parkoló-férőhelyenként a helyi önkormányzati részére fizetendő.

(6) Új épület létesítése, illetve épületbővítés esetén telken belül új felszíni parkoló nem alakítható ki, kivétel ez alól az épület rendeltetésszerű használatához megállásra, várakozásra kijelölt illetve egyéb szakhatóságok által kötelezően előírt terület.

(7) A rendeltetésszerű használat biztosításához szükséges parkolóhelyeket az alábbi módon kell biztosítani:

Egy személygépkocsi számítandó:

1. lakások után az alábbiak szerint

a) * 

b) *  nettó 65 m2-t meghaladó lakás alapterület esetén

c) nettó 45–65 m2 lakás alapterület esetén a lakásszám háromnegyede után

d) nettó 45 m2-nél kisebb lakás alapterület esetén a lakásszám fele után

2. szálláshely szolgáltató egység vendégszobaszámának egynegyede után

3. vendéglátó egység épületen belüli fogyasztóterének minden megkezdett nettó 25 m2 alapterülete után

4. alsó- és középfokú nevelési-oktatási egység (bölcsőde, óvoda, alsó- és középfokú iskola) minden foglalkoztatottjának létszáma vagy a tantermek összes nettó alapterületének minden megkezdett nettó 100 m2-e után, azt az esetet figyelembe véve, mely a magasabb számot eredményezi

5. felsőfokú oktatási egység oktatási és kutatási helyiségeinek minden megkezdett nettó 50 m2 alapterülete után,

6. egyéb közösségi szórakoztató, kulturális egység minden megkezdett 10 férőhelye után,

7. egyéb művelődési egységek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségeinek minden megkezdett nettó 100 m2 alapterülete után,

8. sportolás célját szolgáló egységek minden 20 férőhelye után

9. igazgatási, ellátó, szolgáltató és a nem fekvőbeteg-ellátó egészségügyi egységek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségeinek minden megkezdett nettó 25 m2 alapterülete után,

10. raktárhelyiségek minden megkezdett nettó 500 m2 alapterülete után,

11. irodafunkció esetén az épület területének minden megkezdett nettó 50 m2 alapterülete után

12. egyéb rendeltetési egységek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségeinek minden megkezdett nettó 50 m2 alapterülete után,

13. kollégium, diákotthon, diákszálló esetében minden 15 férőhely után

14. idősek otthona esetében minden 10 férőhely után

(8) * 

(9) A Ferencvárosi Önkormányzat saját – közcélú – beruházásaként megvalósuló épületek, létesítmények és önkormányzati épületfelújítások, átalakítások, bővítések esetében a gépjárművek elhelyezését nem kell a telken belül biztosítani.

14. Közterületekre vonatkozó egyedi előírások, közterületek használata

14. § (1) Közterületi berendezési tárgy kizárólag úgy helyezhető el, hogy a gyalogos közlekedés számára minimum 1,5 m szabad egybefüggő szélesség biztosítva legyen, kivételek ez alól a a KÖu közterületek, melyre vonatkozó rendelkezéseket a rendelet 25. §-a tartalmazza.

(2) * 

(3) * 

(4) * 

(5) * 

(6) * 

(7) * 

(8) Gyalogos passzázs területén vendéglátó terasz akkor létesíthető, ha a szabadon maradó gyalogos szélesség legalább 1,5 méter.

(9) Közmű rendeltetésű köztárgy – új létesítés vagy csere esetén, amennyiben az épületen belül nem létesíthető – csak az értékes városi környezetbe illeszkedő megjelenéssel helyezhető el. Légvezeték – a tömegközlekedési eszközök vezetékeinek kivételével – nem létesíthető, meglévő felújításkor megszüntetendő.

(10) A „gyalogos elsőbbségű közterület” jelű közterületek forgalomcsillapított, vagy a forgalomcsillapítás rendszerébe bevonandó közlekedési területek.

(11) A Szabályozási Területen teljes területén a közterületek burkolatainak, műtárgyainak, köztárgyainak, növényzetének, díszvilágító és hirdető/tájékoztató berendezéseit egységesen és igényesen kell kialakítani és fenntartani.

(12) Az új beépítések homlokvonalának hátrahúzásával kiszélesedő – a szabályozási terven jelölt – közterületrészek fásítása kötelező. Egyéb helyeken, ahol a közművek elhelyezése és az utca szélessége lehetővé teszi, törekedni kell az utcák utólagos fásítására. Ennek érdekében a 9 méternél szélesebb utcákban, a közművek esedékes felújításánál, korszerűsítésénél meg kell vizsgálni, és ha mód van rá, biztosítani kell faültetésre alkalmas helyeket.

(13) Az épületek földszintjén a közterületekhez csatlakozóan megépült és tervezett árkádok területe közforgalom elől el nem zárható terület.

15. A reklámokra, hirdető berendezésekre vonatkozó rendelkezések

15. § * 

16. A közhasználat céljára átadott területekre vonatkozó rendelkezések

16. § (1) A közhasználat céljára átadott területeken elhelyezett hirdető-berendezések, építmények, köztárgyak, közművek létesítésének feltételei azonosak a közterületen elhelyezettekével.

(2) A gyalogos passzázsok kialakítására vonatkozó előírásokat az egyes építési övezetekre vonatkozóan jelen rendelet egyedi övezeti előírásai tartalmazzák:

17. A közműlétesítményekre vonatkozó rendelkezések

17. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

(4) Közművezetékek, járulékos közműlétesítmények elhelyezésénél a városképi megjelenítésre, esztétikai követelmények betartására figyelemmel kell lenni, azokon semmilyen reklámozási célú felület nem alakítható ki. A közművezetékeket felszín alatti, a közműlétesítményeket felszín alatti vagy épületen belül történő elhelyezéssel kell kivitelezni.

(5) * 

(6) *  A Szabályozási Területen a talaj-és rétegvíz áramlást várhatóan befolyásoló terepszint alatti építkezés során műszaki szükségszerűség esetén a talaj és rétegvizek megfelelő továbbvezetéséről a mélyépítés keretében gondoskodni kell.

(7) A terepszint alatti építkezéseknél figyelembe kell venni a Dunán levonuló árhullámok hatására jelentkező talajvízszint-mozgást.

(8) * 

(9) * 

(10) * 

(11) * 

(12) * 

18. Környezetvédelem

18. § (1) A Szabályozási Területen a hőellátást vezetékes energiaszolgáltatás alapú (távhő, gáz, elektromos) formában vagy megújuló (kivéve szélenergia) energiaforrásokkal kell biztosítani.

(2) Bármely építési munkálat, illetve építéshez kapcsolódó szállítás csak úgy végezhető, hogy a keletkező zaj és rezgés a lakónépességet a lehető legkevésbé zavarja.

19. Zöldfelületek

19. § (1) A zöldfelületi rendszer elemeire, – melyek az SZ–1 Szabályozási Terven és a Z–1 Zöldfelületi terven megjelölt jeleikkel a következők – az alábbiakat kell alkalmazni az egyedi övezeti előírások együttes alkalmazásával:

a) Zkp/IX–R jelű közkert

b) Szerkezeti jelentőségű zöldfelületi kapcsolat – Tompa utca

c) LKK jelű – lakótelepi közkertek

d) PJK jelű – park jellegű közcélú terek

e) KZ jelű zöldfelületek

f) KZ jellegű, telken belül kialakított megtartandó zöldfelület

g) a tömbbelsőkben meglévő gyalogos utcák, terek növényzettel fedett területrészei

h) a fasorok, ezen belül megkülönböztetett jellel (piktogrammal) rendelkező

– fővárosi jelentőségű védett kiemelt

– városképi jelentőségű fasorok

– meglévő fasorok, planténer sorok

– telepítendő fasorok, fasori pótlások

i) a tömbön belüli telkek saját zöldfelülete, amely lakókert és intézménykert lehet

j) felületi, lineáris és pontszerű elemek

– függőleges növényfelületek (kertészeti eszközökkel rendezendő tűzfalak)

– megtartandó fa, facsoport

– telepítendő fa

(2) A Szabályozási Terület PJK jelű – park jellegű közcélú terei, melyeken:

a) a zöldfelületi arány legalább 25%, ezen belül fák telepítését is biztosítani kell, az egyes fák részére legkevesebb 2 m3-es ültetési hely biztosítandó

b) közhasználat elől elzárt terület nem alakítható ki

(3) Lakótelepi közkert (LKK) a telepszerű lakóterületek 1 ha-nál kisebb, már meglévő, megtartandó zöldfelületei, ahol

a) a meglévő zöldfelületek aránya tovább nem csökkenthető

b) a kialakult zöldfelületeken új épület nem helyezhető el

c) a közkertekben kizárólag a pihenés, testedzés építményei, és a máshol el nem helyezhető közmű létesítmények helyezhetők el

d) terepszint alatti létesítmény közkert területen nem építhető, kivéve közmű

e) közhasználat elől elzárt terület nem alakítható ki,

(4) A tömbön belüli zöldfelületek funkciójuk és használati jogviszonyuk alapján közös használatra szánt KZ jelű területek a Vt-V/IX–R és Ln–1/IX–R jelű övezetek területein belül a megépült és részben megépült tömbökben önálló ingatlanként, növényzettel fedetten, a környező lakóházak által közösen használható, felszín alatt kizárólag mélygarázs céljára igénybe vehető, nem beépíthető telkekként alakítandók illetve tartandók fenn ki az alábbiakkal összhangban:

a) a felszín alatti mélygarázsok területén kívüli területek aktív zöldfelületként alakítandók ki. Az aktív zöldfelületen belül kerti út, pihenő, játszóhely alakítható ki.

b) a KZ jelű területeken aktív zöldfelületein 200 m2-ként legalább 1 db közepes, vagy nagy lombkoronát növelő, város-és árnyéktűrő fa és 20 db cserje, vagy árnyéktűrő talajtakaró, amennyiben a fatelepítés a kialakult állapotok miatt nem lehetséges, úgy összesen 40 db cserje telepítéséről kell gondoskodni.

c) a terep rendezésével biztosítani kell a felszíni vízelvezetést

d) a rehabilitációs terület újonnan kialakítandó KZ jelű zöldfelületein a felszín alatti parkolók felett átlag 75 cm-es földfeltöltést kell biztosítani, legalább 60 cm födém süllyesztéssel a rendezett terephez viszonyítva.

(5) Az oktatás-nevelési intézmények zöldfelületei, a meglévő és megmaradó intézmények kertjei és sportterületei, és az átalakított tömbök tervezett zöldfelületi együtteseiben a meglévő zöldfelületek aránya nem csökkenthető

(6) A Szabályozási Terven jelölt tervezett fasorok esetében várostűrő, legalább közepes lombkoronát fejlesztő, előnevelt fák ültetendők a közterületek szélességének figyelembevételével. A fák öntözési lehetőségének biztosításáról a kiépítéssel egy időben gondoskodni szükséges.

(7) Fásítandóak a Szabályozási Terv-en „Telepítendő közterületi fa, fasor” jelkulccsal ellátott területek, illetve közútszakaszok. A meglévő fasorok pótlása szükséges a Szabályozási Terven jelzett szakaszokon. A Szabályozási Terven jelölt közterületi fásítások és a védett fasorok pótlásai kötelezőek.

(8) A szabályozási terv egyedi jellel jelöli a megtartandó fákat.

(9) A kedvezőbb városökológiai adottságok kialakítása érdekében az építési telkeken és a közterületeken az aktív zöldfelületeket a lehető legnagyobb egybefüggő kiterjedéssel valamint nagy lombtömeget adó és biológiailag aktív növényzet biztosításával kell kialakítani.

(10) Meglévő épület szintterület növekedéssel járó átépítése, bővítése esetén – amennyiben a telekadottságok ezt lehetővé teszik – az építési telek nem beépített részének minden 100 m2-e után gondoskodni kell legalább 1 db közepes, vagy nagy lombkoronát növelő, város-és árnyéktűrő fa és minimum 20 db cserje, vagy árnyéktűrő talajtakaró, amennyiben a fatelepítés a kialakult állapotok miatt nem lehetséges, úgy összesen minimum 40 db cserje telepítéséről.

(11) A meglévő közterületek átalakítása és felújítása során a közterületi zöldfelületek tervezéséről és kialakításáról is gondoskodni kell.

20. Beépítésre szánt építési övezetek

20. § (2) A beépítésre szánt területek övezetei tömbönként kerültek meghatározásra, az övezeti jel után szereplő /szám azonos a tömb számával. (Ö–1 Övezeti Terv)

(3) A tömbök számozás szerinti lehatárolását jelen rendelet M02 számú melléklete tartalmazza.

(4) Vt-V/IX–R jelű „Városközpont terület” építési övezetei: Vt-V/IX–R/1, /2, /3, /4, /5 jelű építési övezetek (Ferenc körút – Üllői út – Liliom utca – Mester utca által határolt terület – 1–5 sz. tömbök)

(5) Ln–1/IX–R jelű „Nagyvárosias, magas intenzitású, jellemzően zártsorú, zártudvaros beépítésű lakóterület” építési övezetei: Ln–1/IX–R/6 – /39; /41, /43 jelű építési övezetek (Liliom utca – Üllői út – (37280/7) helyrajzi számú közterület – Mihálkovics utca – Tűzoltó utca – (37298) helyrajzi számú közterület – Balázs Béla utca – Haller utca – Mester utca által határolt terület – 6–26., 28–39., 41. és 43. sz. tömbök)

(6) Ln-T/IX–R jelű „Nagyvárosias, telepszerű lakóterület” építési övezete: Balázs Béla utca – Haller utca – (37280/7) helyrajzi számú közterület – Mihálkovics utca – Tűzoltó utca – (37298) helyrajzi számú közterület által határolt terület (40. és 42 sz. tömbök)

21. A Vt-V/IX–R jelű építési övezetekre vonatkozó előírások

21. § (1) Az építési övezet területén az alábbi rendeltetésű épületek, építmények helyezhetők el:

a) közintézmény

b) igazgatás

c) iroda

d) egészségügyi, szociális

e) szálláshely-szolgáltatás

f) lakás

g) szolgáltatás

h) vendéglátás

i) egyéb közösségi szórakoztatás

j) a kutatás-fejlesztés nem üzemi technológiái

k) sportlétesítmény

l) kiskereskedelem

(2) A melléképítmények közül

a) a közműbecsatlakozási műtárgy, a csatlakozó közterületek felől térszín alatt

b) kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél magasabbra nem emelkedő, lefedés nélküli terasz)

c) *  200 m2 vízfelület nagyságot meg nem haladó kerti vízmedence,

d) *  napkollektor, napelem

e) *  a beépítésre nem került telekrész minden 200 m2-e után egy kerti lugas, lábon álló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel

f) kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő

helyezhetők el.

(3) Az építési övezetben az alábbi rendeltetésű, funkciójú épületek nem létesíthetők:

a) ipari épület, kivéve a szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatások közül a parkolóépület, parkolóház és az ezek üzemeltetéséhez szükséges létesítmények

b) önálló raktározási tevékenység céljára kialakított épület, építmény

c) üzemanyagtöltő állomás

d) meglévő épületet, épületrészt fenti rendeltetésekre meg az Optikai Lencsegyár (Thaly Kálmán utca 4.) működő létesítményének kivételével bővíteni, megváltoztatni nem lehet.

(4) Az építési övezetben építményt elhelyezni a jelen rendelet a jelen rendeletben előírásaiban és mellékleteiben foglaltak betartásával lehet.

Az építési övezetek jele: Vt-V/IX–R/1;/2;/3;/4;/5

a) megnevezése: városközpont terület

b) az egyes telkek beépítési módja: M01–1. számú melléklet szerint

c) a telkek legkisebb és legnagyobb területe: M01–1. számú melléklet szerint

d) legnagyobb beépítési mértéke az építési övezetben nem haladhatja meg az M01–1. számú melléklet szerinti tömbönkénti mértéket: M01–1. számú melléklet szerint

e) legkisebb zöldfelületi mértéke az építési övezetben nem lehet kevesebb, mint az M01–1. számú melléklet szerinti tömbönkénti mérték: M01–1. számú melléklet szerint

f) legnagyobb általános szintterület az övezetben nem haladhatja meg az M01–1. számú melléklet szerinti tömbönkénti mértéket, továbbá

fa) új épület létesítése esetén: az épület általános célú bruttó szintterülete nem haladhatja meg az M01–1. számú melléklet szerinti értéket

fb) meglévő épület átépítése, emeletráépítés, bővítés esetén: az épület bővítésével létrejövő általános célú bruttó szintterület növekmény nem haladhatja meg a telek területének a másfélszeresét (1,5 m2/ telek m2)

fc) *  meglévő épület esetén: kialakult, jelen rendelet előírásaival összhangban felvonó elhelyezésével, tetőtér beépítésével és az udvar lefedésével növelhető, a bővítés során létrejövő általános célú bruttó szintterület növekmény nem haladhatja meg a telek területét (1,0 m2/ telek m2)

g) legnagyobb parkolóterület:

ga) új épület létesítése esetén: az épület parkolóterületi célú bruttó szintterülete nem haladhatja meg a telek területének az háromszorosát (3,0 m2/ telek m2)

gb) meglévő épület átépítése, emeletráépítés, bővítés esetén: az épület parkolóterületi célú bruttó szintterülete nem haladhatja meg a telek területét (1,0 m2/ telek m2)

gc) meglévő épület esetén: kialakult, alagsor és pinceszint átépítésével nem haladhatja meg a telek területét (1.0 m2/ telek m2)

h) legnagyobb szint alatti beépítés mértéke: 100%

(5) A Vt-V/IX–R övezetekben alkalmazandó egyedi előírások:

a) * 

b) * 

c) Vt-V/IX–R/4 jelű építési övezet

– Az Angyal utca 39–43.sz – Tűzoltó utca 7–9.sz. gyermekklinika kertje egységesen alakítandó ki burkolatokkal, játszóhelyekkel, növényzettel, a gazdasági udvarrészek rendezésével, a zöldfelületi arány növelésével.

22. A Ln–1/IX–R jelű építési övezetekre vonatkozó előírások

22. § (1) Az építési övezet területén az alábbi rendeltetésű épületek, építmények helyezhetők el:

a) lakás

b) közintézmény

c) egészségügyi, szociális

d) nevelési, oktatási, hitéleti

e) igazgatás

f) iroda

g) szálláshely-szolgáltatás

h) szolgáltatás

i) vendéglátás

j) kulturális és egyéb közösségi szórakoztatás

k) a kutatás-fejlesztés nem üzemi technológiái

l) sport

m) kiskereskedelem

(2) A melléképítmények közül

a) a közműbecsatlakozási műtárgy, a csatlakozó közterületek felől térszín alatt

b) kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél magasabbra nem emelkedő, lefedés nélküli terasz)

c) *  200 m2 vízfelület nagyságot meg nem haladó kerti vízmedence,

d) *  napkollektor, napelem

e) *  a beépítésre nem került telekrész minden 200 m2-e után egy kerti lugas, lábon álló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel

f) kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő

helyezhetők el.

(3) Az építési övezetben az alábbi rendeltetésű, funkciójú épületek nem létesíthetők:

a) ipari épület, kivéve a szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatások közül a parkolóépület, parkolóház és az ezek üzemeltetéséhez szükséges létesítmények

b) önálló raktározási tevékenység céljára kialakított épület, építmény

c) üzemanyagtöltő állomás

d) meglévő épületet, épületrészt fenti rendeltetésekre megváltoztatni nem lehet

(4) Övezeti előírások:

a) megnevezése: nagyvárosias, magas intenzitású, jellemzően zártsorú, zártudvaros beépítésű lakóterület

b) az egyes telkek beépítési módja: M01–1. számú melléklet szerint

c) a telkek legkisebb és legnagyobb területe: M01–1. számú melléklet szerint

d) legnagyobb beépítési mértéke az építési övezetben nem haladhatja meg az M01–1. számú melléklet szerinti tömbönkénti mértéket: M01–1. számú melléklet szerint

e) legkisebb zöldfelületi mértéke az építési övezetben nem lehet kevesebb, mint az M01–1. számú melléklet szerinti tömbönkénti mérték: M01–1. számú melléklet szerint

f) legnagyobb általános szintterület az övezetben nem haladhatja meg az M01–1. számú melléklet szerinti tömbönkénti mértéket, továbbá

fa) új épület létesítése esetén: az épület általános célú bruttó szintterülete nem haladhatja meg az M01–1. számú melléklet szerinti értéket

fb) meglévő épület átépítése, emeletráépítés, bővítés esetén: az épület bővítésével létrejövő általános célú bruttó szintterület növekmény nem haladhatja meg a telek területének a kétszeresét (2,0 m2/ telek m2)

fc) meglévő épület esetén: kialakult, jelen rendelet előírásaival összhangban felvonó elhelyezésével, tetőtér beépítésével és az udvar lefedésével növelhető

g) legnagyobb parkolóterület:

ga) új épület létesítése esetén: az épület parkolóterületi célú bruttó szintterülete nem haladhatja meg a telek területének az kétszeresét (2,0 m2/ telek m2)

gb) meglévő épület átépítése, emeletráépítés, bővítés esetén: az épület parkolóterületi célú bruttó szintterülete nem haladhatja meg a telek területének 60%-át (0,6 m2/ telek m2)

gc) meglévő épület esetén: kialakult, alagsor és pinceszint átépítésével nem haladhatja meg a telek területének 60%-át (0,6 m2/ telek m2)

h) legnagyobb szint alatti beépítés mértéke: 100%

(5) A Ln–1/IX–R jelű építési övezetekre vonatkozó egyedi előírások

a) Ln–1/IX–R/6 jelű építési övezet: a 37114 helyrajzi számú telek beépítése esetében a Tűzoltó utca és a Liliom utca felőli telekhatáron épülethomlokzat kialakítása nem kötelező, azonban a 37119 helyrajzi számú telken lévő épület tűzfalának takarásáról gondoskodni kell.

b) Ln–1/IX–R/7 jelű építési övezet: a 37505 helyrajzi számon kiépített kert telekhatárán és a 37494 hrsz. közös zöldfelület határán alacsony kerítés, elválasztó sövény nem létesíthető, a közterületi kapcsolat megőrzendő.

c) Ln–1/IX–R/9 jelű építési övezet: a Berzenczey utca 32 sz. hátsó épületszárnyainak bontásakor összenyíló belső udvarokat zöldfelületekkel tagoltan kell kialakítani, a megjelenő tűzfalak kertészeti eszközökkel rendezendők.

d) Ln–1/IX–R/11 jelű építési övezet:

– A közterületi átjáróban a kialakított helyekre planténerek helyezendők el.

– A közös zöldfelület és közterületi átjáró határán a kerítés áttört kerítésként alakítandó ki.

e) Ln–1/IX–R/12 jelű építési övezet: az Üllői út 69 sz. épület tűzfalai kertészeti eszközökkel rendezendők.

f) Ln–1/IX–R/15 jelű építési övezet:

– a Salkaházi Sára park zöldfelületi aránya nem csökkenthető

– az Örökimádás Templom telkének hátsókertje, a meglévő értékes növényállomány megőrzendő.

g) Ln–1/IX–R/17 jelű építési övezet:

– A Bokréta utca és Viola utca között épült közterületi átjáró (Gát sétány) megnyitása biztosítandó, a terület zöldfelületi jellegének megőrzésével a gyalogos forgalom számára.

h) Ln–1/IX–R/18 jelű építési övezet: az Üllői út 83–85–87 sz. alatti épületek homlokzatának védelme megszüntetésre javasolt.

i) Ln–1/IX–R/19 jelű építési övezet:

– A Thaly Kálmán utca 36. sz. telek közös zöldfelületként alakítandó az óvodakert részeként.

– A tömbben a közös zöldfelületen kialakított óvodakert, KRESZ-park és a társasházak által használt közös zöldfelület határán 2m magas áttört kerítés építhető.

j) *  Ln–1/IX–R/20 jelű építési övezet: a 37676 hrsz. közös zöldfelületet a beépítés részeként, a meglévő közös zöldfelülettel egységesen, aláépített kertként és aktív zöldfelületként kell kialakítani.

k) Ln–1/IX–R/21 jelű építési övezet:

– a 37181 és a 37186/2 helyrajzi számú telkek park jellegű közcélú területként alakítandók ki. A terület közforgalom elől el nem zárható, a Tűzoltó utca és az Üllői út közötti gyalogosátjárást biztosítani kell a 37186/1 és a 37185/2 helyrajzi számú telkeken.

– a Thaly Kálmán utcában Tűzoltó utca és Üllői út közötti szakaszán a homlokzati elemek legnagyobb megengedett közterület felé való kinyúlásának mértéke: maximum 1,5 méter.

– a 37187 helyrajzi számú ingatlan tűzfala a 37186/2 helyrajzi számú PJK terület felé homlokzatosítható, a PJK terület felé az ingatlanon akadálymentes átjárás kialakítható.

l) *  Ln–1/IX–R/22 jelű építési övezet: a 37348/2 helyrajzi számú telek teljes területének a meglévő beépítéssel együtt maximum 80%-a építhető be kijelölt építési helyen belül. A megengedett legnagyobb épületmagasság: 17,0 méter.

m) *  Ln–1/IX–R/23 jelű építési övezet:

– a Leövey Klára Gimnázium udvarán lévő értékes platánok megőrzendők.

– a Balázs Béla utca 22a, 22b. sz. előtti teresedés kiépítése a 28. tömb előtti közterület bővítésével együtt, egységesen alakítandó ki.

n) *  Ln–1/IX–R/26 jelű építési övezet:

– a tömb továbbépítése során a közös zöldfelület a meglévő közös zöldfelülethez illeszkedően alakítandó ki.

– a 37201/2, 37202/2 és a 37199/1 helyrajzi számú közös zöldterületek (KZ) térszín alatt 90%-ban beépíthetőek, azzal a feltétellel, hogy a kialakítás során az alá nem épített területeket faültetésre alkalmas módon kell kialakítani

o) *  Ln–1/IX–R/28 jelű építési övezet:

– a Balázs Béla utca felőli telkek beépítése esetén a telkek egyesíthetők, a telken belüli zöldfelületet a meglévő KZ jelű területhez csatlakozóan kell kialakítani, de a zöldfelületeket nem kell egyesíteni.

– a Balázs Béla utca közterületét a telek beépítésével egyidejűleg kell kialakítani, az új közterületsávon fasor létesítésével egyidejűleg

p) *  Ln–1/IX–R/29 jelű építési övezet:

pa) A Gát-utca 24–26. sz. és a Márton utca 8. sz. alatti épület belső szárnyainak bontása esetén egymáshoz csatlakozó, de nem egyesített telken belüli zöldfelületek létesítendők, alá nem építhető területként. A bontáskor szabaddá váló tűzfalak homlokzatnyitással és kertészeti eszközökkel rendezendők.

pb) Új épület, illetve épületrész esetén lapostető létesítésekor az épület legfelső építményszint zárófödémének legalább a felét zöldtetőként kell kialakítani.

q) * 

r) Ln–1/IX–R/31 jelű építési övezet: A tömbben lévő kondicionáló növényzet megőrzendő, a tűzfalak takarása kertészeti eszközökkel biztosítandó. A beépítés során a közös zöldfelület a meglévő közös zöldfelülettel egységesen építendő ki.

s) *  Ln–1/IX–R/32 jelű építési övezet: A tömbben a belső épületszárnyak bontása esetén közös légterű telken belüli zöldfelületek alakítandók ki aktív zöldfelületként. A bontáskor szabaddá váló tűzfalak kertészeti eszközökkel rendezendők. A Balázs Béla utca 30. sz. előtti teresedés kiépítése a 28. tömb előtti közterület bővítésével együtt, egységesen alakítandó ki.

t) *  az Ln–1/IX–R/34 jelű építési övezetben: összevonandóak a 37771 és a 37772 helyrajzi számú telkek, valamint összevonandóak a 37775 és 37776 helyrajzi számú telkek. Ezen telek csak azok összevonása után egy-egy önálló telekként építhetők be, azokon a beépítés ütemezhető.

u) Ln–1/IX–R/35 jelű építési övezet: A szabadon maradt tűzfalak kertészeti eszközökkel rendezendők.

v) Ln–1/IX–R/37 jelű építési övezet: A tömbben a belső épületszárnyak bontása esetén közös légterű telken belüli zöldfelületek alakítandók ki aktív zöldfelületként. A bontáskor szabaddá váló tűzfalak kertészeti eszközökkel rendezendők.

w) Ln–1/IX–R/38 jelű építési övezet: A tűzfalak kertészeti eszközökkel rendezendők.

x) *  Ln–1/IX–R/43 jelű építési övezet: a kialakult üzemanyagtöltő állomás fenntartható, de tovább nem bővíthető. Az övezetben telket alakítani, építési tevékenységet folytatni nem lehet, kivéve állagmegóvási, karbantartási munkák.

y) *  megépült gépjármű-tárolóban, parkolóházban kialakított parkolóférőhelyek száma nem csökkenthető.

23. A Ln-T/IX–R jelű építési övezetre vonatkozó előírások

23. § (1) Az építési övezet területe kialakult nagyvárosias, telepszerű lakóterület.

(2) Az építési övezet területén új épület, építmény a közműépítmények kivételével nem létesíthető.

(3) Az építési övezet területén a meglévő épületekben az alábbi rendeltetési egységek helyezhetők el illetve alakíthatók ki:

a) lakás

b) közintézmény

c) szolgáltatás

d) vendéglátás

e) kulturális és egyéb közösségi szórakoztatás

f) sport

g) kiskereskedelem

(4) A melléképítmények közül

a) a közműbecsatlakozási műtárgy, a csatlakozó közterületek felől térszín alatt

b) kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél magasabbra nem emelkedő, lefedés nélküli terasz)

c) *  200 m2 vízfelület nagyságot meg nem haladó kerti vízmedence,

d) *  napkollektor, napelem

e) *  a beépítésre nem került telekrész minden 200 m2-e után egy kerti lugas, lábon álló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel

f) kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő

helyezhetők el.

(5) Az építési övezetben nem lehet helyezhető el

a) ipari létesítmény

b) önálló raktározási funkciójú létesítmény

c) új üzemanyagtöltő állomás

d) meglévő épület, épületrész rendeltetését fenti rendeltetésekre megváltoztatni nem lehet.

(6) Övezeti előírások:

a) megnevezése: nagyvárosias, telepszerű lakóterület

b) az egyes telkek beépítési módja: szabadon álló

c) a telkek legkisebb és legnagyobb területe: kialakult

d) legnagyobb beépítési mértéke: kialakult

e) legkisebb zöldfelületi mértéke: M01–1. számú melléklet szerint

f) legnagyobb általános szintterület: a legnagyobb általános szintterület az építési övezet területére vonatkozóan nem haladhatja meg az M01–1. számú melléklet szerinti értéket, továbbá

fa) meglévő épület átépítése, tetőfelépítmény építése esetén: az épület bővítésével létrejövő általános célú bruttó szintterület növekmény nem haladhatja meg a telek területét (1, m2/ telek m2)

g) legnagyobb parkolóterület: 0,0 m2/ telek m2)

h) legnagyobb szint alatti beépítés mértéke: 0%

(7) A 37280/6 helyrajzi számú ingatlan beépítése, a meglévő épület bővítése az alábbiak szerint alakítható ki:

a) beépítési százalék: kialakult

b) építményszint maximuma: kétszintes

c) maximális beépíthető bruttó szintterület: 3000 m2

d) a területen csak a lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó funkció létesíthető

e) A rálátás miatt, amennyiben az épület nem magastetővel kerül lefedésre, úgy az épület tetőszintjét tetőkertként vagy tetőteraszként kell kialakítani.

24. Beépítésre nem szánt területek

24. § (1) A beépítésre nem szánt területek az alábbi területfelhasználási egységekbe tartoznak:

a) KÖu–3/IX jelű – Közúti közlekedési területek

II. rendű főút számára szolgáló közúti közlekedési területek:

Ferenc körút (37103/1) hrsz

Üllői út (36807/2) hrsz.

Haller utca (37941/2) hrsz.

b) KÖu–4/IX jelű – Közúti közlekedési terület

Településszerkezeti jelentőségű gyűjtőút számára szolgáló közúti közlekedési terület:

Mester utca (37810) hrsz.

c) Egyéb övezetbe nem sorolt közterületek (utcák):

Tűzoltó utca

Tompa utca

Balázs Béla utca

Vendel utca

Gát utca

Angyal utca

Liliom utca

Páva utca

Berzenczey utca

Bokréta utca

Viola utca

Thaly Kálmán utca

Lenhossék utca

Márton utca

Sobieski János utca

Telepy utca

Ernő utca

Mihálkovics utca

d) Zkp/IX–R- közkert, közpark terület

Kerekerdő park (37325) hrsz.

Ferenc tér (37450) hrsz.

25. Beépítésre nem szánt területekre vonatkozó egyedi előírások- KÖu–3, KÖu–4 jelű területek

25. § (1) A KÖu jelű területek elsősorban közlekedési célú közterületek, nyomvonal jellegű jelentős közlekedési építmények elhelyezésére szolgálnak, ezek területén autómosó nem létesíthető.

(2) A KÖu jelű területeknek a gyalogosforgalom által igénybevett területére jelen rendelet 14. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.

(3) A KÖu jelű II. rendű főút számára szolgáló közúti közlekedési területeken a közúti gépjárműforgalom nem szüntethető meg.

(4) A KÖu közterületek egyéb célú használata esetén a gyalogosfelület szélessége legalább 3,0 méter és nem lehet kisebb, mint a – berendezési sáv keresztmetszetével csökkentett – szélesség 50%-a vendéglátó terasz, 75%-a közterületi pavilon elhelyezése esetén.

26. Beépítésre nem szánt területekre vonatkozó egyedi előírások- Zkp/IX–R jelű területek

26. § (1) A Kerekerdő park (37325) hrsz. és Ferenc tér (37450) hrsz. közkert céljára szolgáló terület.

A közkertek területét a szabályozási terv tünteti fel. Ezek a Ferenc tér és a Kerekerdő park (44. és 27. tömbök).

(2) A közkertek területén

– játszóteret

– sportkertet – kertrészt

– pihenőkertet

– elkülönített területi sávban kutyafuttatót

lehet létesíteni.

(3) A közkertek területén a beépítettség nem lehet nagyobb 2%-nál,

(4) A legkisebb növényzettel fedett terület mértéke nem lehet kevesebb a meglévő állapotnál, a Ferenc tér útszegélyekkel határolt parkterületén belül 60%-nál, a Kerekerdő park telekhatárán belül 70% zöldfelületet kell biztosítani.

(5) A közkertek területén épület nem létesíthető.

(6) Az építmények közül a pihenést, testedzést szolgáló építmények, az ismeretterjesztés építményei helyezhetők el. A Ferenc téren ezen túlmenően a meglévő, fővárosi védettség alatt álló nyilvános illemhelyen kívül épület nem helyezhető el.

(7) A közkertek területén közhasználat elől elzárt terület nem alakítható ki.

27. Záró rendelkezések

27. § (1) Jelen rendelet a kihirdetés napját követő 30. napon lép hatályba.

(2) * 

Budapest, 2016. november 17.

dr. Bácskai János dr. Ruzsits Ákos Jenő
polgármester aljegyző

1. számú melléklet a 25/2016. (XI. 22.) önkormányzati rendelethez * 

2. számú melléklet a 25/2016. (XI. 22.) önkormányzati rendelethez

M–02
Tömbök számozás szerinti lehatárolása

Tömbszám
Övezet
Lehatárolás Hrsz Utca Házszám Terület
1
Vt-V/
IX–R/1
Ferenc körút – Üllői út – Liliom utca – Tűzoltó utca 37 104 Üllői út (Ferenc krt.) 45–51 (45) 15 238
37 105 Ferenc krt. 43 917
37 106 Ferenc krt. (Tűzoltó) 41 (2) 797
37 107 Tűzoltó utca 4 449
37 108 Tűzoltó utca 6 672
37 109 Tűzoltó utca 8 615
37 110 Tűzoltó utca 10–16 3 735
(37 111) Tűzliliom park - 1 121
2
Vt-V/
IX–R/2
Ferenc körút – Tűzoltó utca – Angyal utca – Tompa utca 37 530 Tűzoltó utca (Angyal) 5 (40) 353
37 531 Tűzoltó utca 3 333
37 532 Ferenc krt. (Tűzoltó) 39 (1) 984
37 533 Ferenc krt. 37 515
37 534 Ferenc krt. 35 525
37 535 Ferenc krt. 33 536
37 536 Ferenc krt. 31 519
37 537 Ferenc krt. 29 512
37 538 Ferenc krt. 27 1 183
37 539 Angyal utca 38 584
37 540 Angyal utca 36 513
37 541 Angyal utca 34 435
37 542 Angyal utca 32 508
37 543 Angyal utca 30 497
37 544 Angyal utca 28 509
37 545 Angyal utca 26 467
37 546 Angyal utca 24 415
37 547 Tompa utca (Angyal) 12 (22) 337
37 548 Tompa utca 10 322
37 549 Tompa utca 8 285
37 550 Ferenc krt. (Tompa) 25 (6) 388
3
Vt-V/
IX–R/3
Ferenc körút – Tompa utca – Angyal utca – Mester utca 37 552 Ferenc krt. (Tompa) 23 (5) 999
37 553 Ferenc krt. 19–21 921
37 554 Ferenc krt. 17 698
37 555 Ferenc krt. 15 791
37 556 Ferenc krt. (Mester) 13 (2) 492
37 557 Mester utca 4–6 902
37 558 Mester utca (Angyal) 8 (8) 440
37 559 Angyal utca 10 300
37 560 Angyal utca 12 535
37 561 Angyal utca 14–16 911
37 563/1 Angyal utca 18 316
37 563/2 Angyal utca 18 266
37 564 Tompa utca 7 466
37 565 Tompa utca (Angyal) 9 (20) 518
4
Vt-V/
IX–R/4
Angyal utca – Tűzoltó utca – Liliom utca – Tompa utca 37 508 Tűzoltó utca (Angyal) (Liliom) 7–9 (43) (54) 3016
37 509 Liliom utca 54 1 101
37 510 Liliom utca 52 1 081
37 511 Liliom utca 50 1 059
37 512 Liliom utca 46–48 2 597
37 517/2 Tompa utca 20 427
37 517/3 Tompa utca (Liliom) 22 (42) 325
37 517/4 Liliom utca 44 230
37 518 Tompa utca 18 177
37 519 Tompa utca 16 676
37 520 Tompa utca (Angyal) 14 (27) 716
37 521 Angyal utca 29 730
37 522 Angyal utca 31–33 1533
37 524 Angyal utca 35 706
37 525/2 Angyal utca 37–39 1 441
37 527/1 Angyal utca 41 előtt 41 87
37 527/2 Angyal utca 41 549
5
Vt-V/
IX–R/5
Angyal utca – Tompa utca – Liliom utca – Mester utca 37 567 Tompa utca (Angyal) 11 (25) 634
37 568 Angyal utca 23 266
37 569 Angyal utca 21 1 750
37 571/1 Angyal utca 17 219
37 571/2H” jelű kert 52 194
37 572/1 Angyal (Mester) 13–15 (10) 1 758
37 572/2G” jelű kert - 2 298
37 574 Mester utca 12 492
37 575 Mester utca 14–16 488
37 577 Mester utca 18 527
37 578 Liliom (Mester) 22 (20) 505
37 579/2 Liliom utca 24–26 554
37 581/1 Liliom utca 28 357
37 581/2H” jelű kert 194
37 582/1 Liliom utca 30 357
37 582/2H” jelű kert 30 184
37 583 Liliom utca 32 657
37 584/2 Liliom utca 34–36 1 153
37 585/2 Tompa utca 13 783
37 586 Tompa utca 15/A 879
37 587 Liliom (Tompa) utca 38 (15/B) 842
6
Ln–1/
IX–R/6
Liliom utca – Üllői út – Páva utca – Tűzoltó utca 37 114 Liliom (Tűzoltó) utca 41 (20) 1 012
37 115 Liliom utca 43–45 1 136
37 117 Üllői út (Liliom) 53/A (47) 949
37 118 Üllői út 53/B 1 143
37 119 Tűzoltó utca 22 1 213
37 120 Páva (Tűzoltó) utca 32/A (24) 500
37 121 Páva utca 32/B 452
37 122 Páva utca 34 465
37 123 Üllői út (Páva) 55 (36) 1 530
7
Ln–1/
IX–R/7
Liliom utca – Tűzoltó utca -Páva utca – Tompa utca 37 489 Tűzoltó utca (Páva) 15 (30/B) 586
37 490 Páva utca 26–30 1 019
37 493 Páva utca 24 490
37 494 Páva utca 22 450
37 495/1 Páva utca 20 251
37 495/2 Páva utca 18 337
37 495/3 Tompa utca 26 424
37 495/4B” jelű kert - 1 472
37 495/5 Tompa (Liliom) 24 (25) 278
37 495/6 Liliom utca 27 529
37 495/7 Liliom utca 29 508
37 497A” jelű kert - 1 740
37 502 Liliom utca 31 574
37 503 Liliom utca 33 564
37 504 Liliom utca 35 552
37 505 Liliom utca (Tűzoltó) 37–39(11–13) 1 755
8
Ln–1/
IX–R/8
Liliom utca – Tompa utca -Páva utca – Mester utca 37 589 Tompa utca (Liliom) 17/A (23) 834
37 590 Liliom utca 21 421
37 591 Liliom utca 19 2 183
37 595 Liliom utca 11 1 664
37 596 Liliom utca 7–9 1 222
37 598 Mester utca (Liliom) 22 (5) 591
37 599 Mester utca 24 390
37 600 Mester utca 26 1 508
37 602 Páva utca 4 475
37 603 Páva utca 6 469
37 605 Páva utca 10–12 1 521
37 606 Páva utca 14 553
37 607/1 (Tompa 17/b mögött) - 163
37 607/2 Tompa utca 17/b 733
37 608 Tompa utca (Páva) 19 (16) 555
9
Ln–1/
IX–R/9
Páva utca –Üllői út – Berzenczey utca – Tűzoltó utca 37 125 Üllői út (Páva) 57 (41) 1 225
37 126 Üllői út 59 1 292
37 127 Üllői út 61 1 137
37 128/1 Üllői út (Berzenczey) 63 (34) 738
37 128/2 Berzenczey utca 32 329
37 132 Páva (Tűzoltó) utca 39 (26) 2 957
37 133 Berzenczey (Tűzoltó) 26 (28) 699
37 134 Berzenczey utca 28 671
37 135 Berzenczey utca 30 674
10
Ln–1/
IX–R/10
Páva utca – Tűzoltó utca – Berzenczey utca – Ferenc tér – Tompa utca 37 468D” jelű kert része 34 701
37 469 Ferenc tér 15 485
37 470 Ferenc tér és Berz.u. 14 562
37 472/1D” jelű kert része - 1 200
37 472/2 Páva és Berzenczey 23–25,16–18 1 822
37 472/3C” jelű kert - 678
37 474 Berzenczey utca 20 268
37 475 Berzenczey utca 22 639
37 476 Tűzoltó utca (Berz.) 21 (24) 1 182
37 477 Tűzoltó utca 19 1 084
37 479/2 Tompa Mihály 30–34 1 030
37 480 Páva utca 23–25 491
37 484 Páva utca 31 975
37 485/1 Páva utca 33 246
37 485/2C” jelű kert része - 229
37 486 Páva utca 35 413
37 487 Páva (Tűzoltó) utca 37 (17) 504
11
Ln–1/
IX–R/11
Páva utca – Tompa utca – Ferenc tér – Berzenczey utca – Mester utca 37 610 Tompa utca (Páva) 21–23 (19) 824
37 611 Páva utca 15–17 571
37 613/1 Páva utca 13 660
37 613/2I” jelű kert része - 37
37 614/1I” jelű kert része - 194
37 614/2I” jelű kert nyúlványa - 394
37 615/2 Páva utca 9–11 572
37 615/3J” jelű kert része - 318
37 616/3 Páva utca 7 285
37 616/4J” jelű kert része - 321
37 617/3 Páva utca 5 541
37 617/4J” jelű kert része - 61
37 618 Páva utca 3 1 905
37 621/2I” jelű kert része - 1 372
37 622 Ferenc tér (Tompa u.) 1 (25) 1 059
37 623 Ferenc tér 2–3 665
37 625/1 Berzenczey utca 10–12 571
37 625/2J” jelű kert része - 559
37 627 Berzenczey utca 8 554
37 628 Berzenczey utca 4–6 1 131
37 630 Mester utca (Berz.) 34 (2) 861
12
Ln–1/
IX–R/12
Berzenczey utca – Üllői út – Bokréta utca – Tűzoltó utca 37 137/1 Berzenczey utca 33–37 1 827
37 137/2K” jelű kert része - 832
37 137/3K” jelű kert része - 42
37 140/2 Berzenczey utca 39 533
37 140/3 Berzenczey utca 768
37 141/2 Üllői út (Berzenczey) 65–67 (43) 524
37 143 Üllői út 69 2 022
37 144 Üllői út (Bokréta utca) 71 (38) 595
37 145 Bokréta utca 34–36 875
37 148 Tűzoltó utca 32/A 530
37 149 Bokréta (Tűzoltó) 30 (32/B) 675
13
Ln–1/
IX–R/13
Berzenczey utca –Tűzoltó utca – Bokréta utca – Ferenc tér 37 452 Ferenc tér (Bokréta) 12 (18) 770
37 453/1 Ferenc tér 13 528
37 453/2 Berzenczey utca 19–21 512
37 453/3F” jelű kert - 1 780
37 453/4 Bokréta utca 20–22 557
37 453/5 Berzenczey (Bokréta) 23–25 (24–26) 2 034
37 453/6 Berzenczey utca 29 179
37 453/7E” jelű kert - 853
37 453/8 Tűzoltó utca 25/A 276
37 457 Bokréta (Tűzoltó) utca 28 (25/B) 508
37 459 Tűzoltó utca (Berzenczey) 23 (31) 503
14
Ln–1/
IX–R/14
Berzenczey utca –Ferenc tér – Bokréta utca – Mester utca 37 632 Mester utca (Berz.) 36 (1) 888
37 633 Berzenczey utca 3 494
37 634 Berzenczey utca 5–7 494
37 635 Berzenczey utca 9 565
37 636 Berzenczey utca 11 556
37 637 Berzenczey utca 13 588
37 638 Ferenc tér (Berz.) 4 (15) 595
37 639 Ferenc tér (Bokréta) 5 (14–16) 1 213
37 641 Bokréta utca 12 591
37 642 Bokréta utca 10 592
37 643 Bokréta utca 8 349
37 644/1 Bokréta utca 4–6 517
37 644/2L” jelű kert - 669
37 646 Mester utca (Bokréta) 38 (2) 664
15
Ln–1/
IX–R/15
Bokréta utca – Üllői út – Viola utca – Tűzoltó utca 37 151 Üllői út (Bokréta) 73 (37) 940
37 152 Bokréta utca 35 306
37 153 Bokréta utca 33 451
37 154 Bokréta utca 31 550
37 155 Bokréta (Tűzoltó) utca 29 (34) 668
37 156/2 Salkaházi Sára park - 1 965
37 158 Üllői út 75–77 4 273
37 159/1 Üllői út (Viola) 79 (54) 338
37 159/2 Viola utca 52 1 060
37 160 Viola utca 50 531
37 161 Tűzoltó utca (Viola) 40 (48) 1 213
16
Ln–1/
IX–R/16
Ferenc tér – Bokréta utca – Tűzoltó utca – Viola utca – Balázs Béla utca 37 426 Balázs Béla (Viola) 8 (30) 501
37 427 Viola utca 32 549
37 428/2 átjáró része - 114
37 428/3 KZ 1 476
37 428/4 KZ 76
37 430/1 átjáró része - 857
37 430/2 Viola utca 38–40 911
37 432 Viola utca 42 603
37 433 Viola utca 44 607
37 434 Tűzoltó utca (Viola) 31 (46) 625
37 435 Tűzoltó utca 29 2 953
37 436 Tűzoltó utca 27/B 424
37 437 Bokréta (Tűzoltó) 27 (27/A) 486
37 438/1 Bokréta utca 25 321
37 438/2 Bokréta utca 25 579
37 439 Bokréta utca 23 878
37 440/1 Bokréta utca 21 271
37 440/2Z” jelű kert része -
37 441/1Z” jelű kert része - 151
37 441/2 Bokréta utca 19 690
37 442/2 Bokréta utca 17 265
37 442/3aI” jelű közterület része - 568
37 443 Ferenc tér 11 886
37 444 Ferenc tér 10 878
37 445 Ferenc tér 9 840
37 446/1 Balázs Béla (Ferenc tér) 2 (8) 1 169
37 446/2 Balázs Béla (Ferenc tér) 2 (8) 1 164
37 446/3 Balázs Béla utca része 2 (8) 165
17
Ln–1/
IX–R/17
Bokréta utca – Ferenc tér – Balázs Béla utca – Viola utca – Mester utca 37 648 Mester utca (Bokréta) 40–44 (1) 501
37 649 Bokréta utca 3 549
37 650/1 Bokréta utca 5 114
37 650/2 átjáró része - 1 476
37 650/3 Bokréta utca 7–9 76
37 650/4 „N” jelű kert része - 857
37 653/1N” jelű kert része - 911
37 653/2 Bokréta utca 11–13 603
37 655 Bokréta utca 15 607
37 656 Ferenc tér 6 625
37 658/1 Balázs Béla 2 953
37 658/3 Balázs Béla 3 424
37 658/4O” jelű kert része - 486
37 660M” jelű kert része - 321
37 661 Mester utca (Viola) 46 (2) 579
37 662 Viola utca 4 878
37 663 Viola utca 6 271
37 664 Viola utca 8 636
37 665 Viola utca 10–14 151
37 666/2 átjáró része - 690
37 667/2 átjáró része - 265
37 667/3 Viola utca 16–18 568
37 667/4 „O” jelű kert része - 886
37 669/1N” jelű kert része - 878
37 671 Viola utca 20–24 840
37 672 Viola utca 26 1 169
37 673 Balázs Béla (Viola) 5 (28) 473
18
Ln–1/
IX–R/18
Viola utca – Üllői út – Thaly Kálmán utca – Tűzoltó utca 37 163/1 Tűzoltó utca (Viola utca) 42–46 (39–41) 1 316
37 163/2aB” jelű kert része - 2 653
37 165/2 Viola utca 43–45 1 172
37 167 Üllői út (Viola) 81 (49) 1 265
37 169 Üllői út 83 1 099
37 170 Üllői út 85 802
37 172 Üllői út (Thaly) 87 725
37 173/1 Thaly Kálmán utca 58 242
37 173/2 Thaly Kálmán utca 58 326
37 174 Thaly Kálmán utca 56 394
37 177/1 Thaly Kálmán utca 54 351
37 178 Thaly (Tűzoltó) utca 52 (48) 448
19
Ln–1/
IX–R/19
Viola utca – Tűzoltó utca – Thaly Kálmán utca – Balázs Béla utca 37 403 Balázs Béla 12 605
37 404 Balázs Béla 10/B 543
37 405/2 Thaly Kálmán utca 34 344
37 406 Thaly Kálmán utca 36 382
37 407/1 Thaly Kálmán utca 38 427
37 408 Thaly Kálmán utca - 1 319
37 412 Thaly Kálmán utca 48 653
37 413 Thaly (Tűzoltó) 50 (35) 513
37 414 Tűzoltó utca 33/C 1 119
37 415 Tűzoltó utca 33/B 784
37 416 Tűzoltó utca (Viola) 33/A (39) 1 442
37 417/1 Viola utca 37/C 981
37 417/2 KZ 364
37 418 Viola utca 37/B 1 266
37 419 Viola utca 37/A 1 247
37 420/1 Viola utca (Thaly K.) 35 (40/b) 576
37 420/2aH” közterület, átjáró - 744
37 420/3 Viola utca szélesítés - 142
37 420/4 Viola utca 31–33 836
37 420/5 Thaly Kálmán utca 40/a 379
37 422aG” jelű kert része - 2 343
37 424 Balázs Béla (Viola) 10/A (27) 1 057
20
Ln–1/
IX–R/20
Viola utca – Balázs Béla utca – Thaly Kálmán utca – Mester utca 37 675 Viola utca (Balázs Béla) 23–25 (7/a) 1 318
37 676R” jelű kert része - 672
37 677/1 Viola utca 21 394
37 677/2 Viola utca 21 590
37 678/1 Viola 19 517
37 679/1 az „R” jelű kert része - 1 488
37 679/2 Viola utca 17 303
37 680/3 Viola utca 15 386
37 680/4 Gát sétány része 847
37 680/5 Viola utca 13 453
37 681/1 Thaly Kálmán utca 16 663
37 682 Viola utca 11 804
37 683/2S” jelű kert része - 2 697
37 684 Viola utca 7 419
37 685/3 Mester utca 48–52 1 836
37 685/4 Viola utca 5 575
37 690 Mester utca (Thaly) 54 (2) 488
37 691 Thaly Kálmán utca 4 782
37 693 Thaly Kálmán utca 8 287
37 694 Thaly Kálmán utca 10 280
37 695 Thaly Kálmán utca 12 342
37 696 Thaly Kálmán utca 14 304
37 698 Thaly Kálmán utca 20 215
37 699 Thaly Kálmán utca 22–24 659
37 701 Thaly Kálmán utca 26–30 1 328
37 702 Balázs Béla 7/B 415
21
Ln–1/
IX–R/21
Thaly Kálmán utca – Üllői út – Lenhossék utca – Tűzoltó utca 37 180 Üllői út (Thaly) 89/A (45) 898
37 181 Üllői út 89/B 1 194
37 182 Üllői út 89/C 695
37 183 Üllői út 91/A 1 666
37 184 Üllői út 91/B 1 760
37 185/1 Thaly Kálmán utca 43 919
37 185/2 Üllői út 89/b 1 351
37 186/1 Tűzoltó (Thaly K.) utca 50–56 (41) 3 523
37 186/2 KZ 944
37 186/3 Thaly Kálmán utca 41 989
37 187 Thaly Kálmán utca 39 765
37 192 Üllői út (Tűzoltó) 93 (58–64) 12 218
37 193 Tűzoltó utca (Lenh.) u. 66 (36) 843
37 194 Lenhossék utca 38 685
37 195 Lenhossék utca 40 726
37 196/2 Lenhossék utca 42 (44) 1 714
37 197 Üllői út (Lenhossék) 95 (46) 2 052
22
Ln–1/
IX–R/22
Thaly Kálmán utca – Tűzoltó utca – Lenhossék utca – Vendel utca 37 341/1 Lenhossék utca 32 196
37 341/2 Vendel utca (Lenhossék) 20 (30) 1 178
37 341/3 KZ - 508
37 342 Tűzoltó utca (Lenh.) u. 59 (34) 1 973
37 343 Tűzoltó utca 57 838
37 344 Tűzoltó utca 55 423
37 345/1 Tűzoltó utca 49–63 mögött 321
37 345/2 Tűzoltó utca 53 836
37 348/1 KZ 439
37 348/2 Tűzoltó utca 37–47 6 582
37 348/3 (Thaly Kálmán utca része) 725
37 348/5 (22-es tömb közepén) 790
37 361/3 Vendel utca 10–12 1 191
37 361/4 Vendel utca 10–12 945
37 364 Vendel utca 18 798
23
Ln–1/
IX–R/23
Thaly Kálmán utca –Vendel utca – Lenhossék utca – Balázs Béla utca 37 394 Vendel utca (Thaly) 1 (23) 4 035
37 395 Lenhossék utca (B.B,V) 24–28 1 958
37 396 Vendel utca 3 6 070
37 397 Balázs Béla 20 926
37 399 Balázs Béla 16/A 651
37 400 Balázs Béla 16 659
37 401 Balázs Béla (Thaly) 14 (21) 1 296
24
Ln–1/
IX–R/24
Thaly Kálmán utca – Balázs Béla utca – Lenhossék utca – Gát utca 37 706 Thaly (Balázs Béla) u. 19 (11–13) 1 987
37 708 Balázs Béla (Lenhossék) 15–21 (20) 4 397
37 712 Balázs Béla (Lenh.) 23 (22) 778
37 714/1 Lenhossék utca 18 923
37 714/2 Lenhossék utca
Thaly K. utca
18
17
5 277
37 716/2 Gát utca (Thaly) 2–6 (13–15) 2 735
37 717 Gát utca 8–10 1 165
37 719 Gát utca 12 588
37 720 Gát utca 14 595
37 721 Lenhossék utca 14 439
37 722 Lenhossék (Gát) utca 12 (16) 641
25
Ln–1/
IX–R/25
Thaly Kálmán utca – Gát utca – Lenhossék utca – Mester utca 37 725 Lenhossék utca (Gát) 10 (13) 620
37 727 Gát utca 9–11 1 127
37 728 Gát utca 7 568
37 729 Gát utca 5 569
37 730 Gát utca 3 571
37 731 Thaly K. utca (Gát) 11 (1) 631
37 732 Thaly Kálmán utca 9 559
37 736/1 Mester (Thaly) (Lenhossék) 56–58 (1–7) (2–6) 9 123
37 740 Lenhossék utca 8 439
26
Ln–1/
IX–R/26
Lenhossék utca – Üllői út – Márton utca – Tűzoltó utca 37 199/1 KZ 479
37 199/2 Üllői út 97 2 575
37 200 Lenhossék utca 41 662
37 201/1 Lenhossék utca 39 518
37 201/2 „Q” jelű kert része - 780
37 202/1 Lenhossék utca 35–37 3 844
37 202/2 „Q” jelű kert része - 747
37 202/3 „aA” jelű kert része - 239
37 202/4 Márton utca része 308
37 204/1 Lenhossék utca 33 286
37 204/2aA” jelű kert része - 2 390
37 205 Lenhossék u. (Tűzoltó) 31 (68) 338
37 206 Tűzoltó utca 70 208
37 207 Tűzoltó utca 72 276
37 208 Tűzoltó utca 74 255
37 209 Márton utca (Tűzoltó) 28 (76) 844
37 210/1 Márton utca 30 453
37 210/3 Márton utca szélesítés - 118
37 212/2Q” jelű KZ - 1 744
37 212/3 Márton utca 36–40 966
37 215 Üllői út 101 1 949
37 216 Üllői út (Márton) 103 (42) 600
27
Zkp/IX–R
„Kerekerdő Park” 37 325 Kerekerdő park - 9 321
28
Ln–1/
IX–R/28
Lenhossék utca – Vendel utca – Márton utca – Balázs Béla utca 37 374 Márton utca (Vendel) 18 (13) 513
37 375aF” jelű kert része - 1 088
37 376/1 Vendel utca 9 550
37 376/2 Vendel utca 7 1 175
37 378/1aE” jelű kert része - 764
37 378/2 Lenhossék u. (Vendel) 21 (5) 531
37 379 Balázs Béla (Márton) 28/B (16) 807
37 380 Balázs Béla 28/A 478
37 381 Balázs Béla 26/B 483
37 382 Balázs Béla 26/A 749
37 383 Balázs Béla (Lenh.) 24 (19) 1 093
29
Ln–1/
IX–R/29
Lenhossék utca – Balázs Béla utca – Márton utca – Gát utca 37 750 Lenhossék (Gát) 7–9 (18) 1 025
37 752 Gát utca 20 762
37 753 Gát utca 22 844
37 754 Gát utca 24–26 844
37 755 Márton (Gát) 8/a (28) 619
37 756 Márton utca 8/B 491
37 757/1 „U” jelű kert része - 1 038
37 757/2 Márton utca 10 430
37 757/3 Márton utca 12 460
37 758/2U” jelű kert része - 859
37 759/1 Lenhossék utca 11 362
37 759/2V” jelű kert része - 902
37 760/2 Lenhossék utca 13 1 024
37 760/3V” jelű kert része - 891
37 761/2 Lenhossék utca 15 440
37 761/3V” jelű kert része - 148
37 762 Balázs Béla u. (Lenh.) 25 (17) 849
37 763/1 Balázs Béla utca 27/a 349
37 763/2V” jelű kert része - 635
37 764 Balázs Béla 27/B 969
37 765 Balázs Béla 29 336
37 766 Márton utca 14/A 482
37 767 Márton utca (Balázs B) 14/B (31) 660
30
Ln–1/
IX–R/30
Lenhossék utca – Gát utca – Márton utca – Mester utca 37 742 Mester utca 60–62 4391
37 743 Lenhossék utca 3 844
37 744 Gát utca (Márton) 25 (6) 619
37 745 Gát utca 23 491
37 746 Gát utca 21 1 038
37 747 Gát utca 19 430
37 748 Gát utca 17 463
37 749 Lenhossék (Gát) 5 (15) 859
31
Ln–1/
IX–R/31
Márton utca – Üllői út – Sobieski János utca – Tűzoltó utca 37 218 Üllői út (Márton) 105 (39) 1 121
37 219 Márton utca 37 818
37 220 Márton utca 35/C 1 205
37 221 Márton utca 35/B 1 201
37 222 Márton utca 35/A 1 194
37 223/1 Márton utca 33 634
37 223/2aD” jelű kert része - 382
37 224/2aD” jelű kert része - 1 441
37 224/3 Tűzoltó utca (Márton) 78–80 (29–31) 1 233
37 224/4 Tűzoltó utca szélesítés - 147
37 224/5 Tűzoltó utca 82 489
37 228 Sobiesky (Tűzoltó) 28 (84) 906
37 229/3 az „aD” jelű kert része - 887
37 229/4 Sobieski János utca 30–32 1 262
37 231 Sobieski János utca 34 1 194
37 232 Sobieski János utca 36 1 224
37 233 Sobieski János utca 38 1 262
37 234 Sobieski János utca 40 1 039
37 235 Sobieski János utca 42 728
37 236 Üllői út 107 1 747
37 237 Üllői út 109/A 1 046
37 238 Üllői út 109/B 653
37 239 Üllői út (Sobieski) 109/C (44) 1 171
32
Ln–1/
IX–R/32
Márton utca – Tűzoltó utca – Sobieski János utca – Vendel utca 37 312/1 Sobieski utca (Vendel) 18 (36) 446
37 312/2 Vendel utca 34 332
37 313/1 Sobieski János utca 20–24 758
37 313/2X” jelű kert része - 786
37 316 Remete park -I 463
37 317/1 Tűzoltó utca 71–75 1 530
37 317/2X” jelű kert része - 188
37 319 Vendel utca 32 758
37 320 Márton utca (Vendel) 21 (30) 540
37 321/1 Márton utca 23–25 602
37 321/2Y” jelű kert része - 1 234
33
Ln–1/
IX–R/33
Márton utca – Vendel utca – Sobieski János utca – Balázs Béla utca 37 368/2 Sobieski J.u. (Vendel) 16 (17) 3 053
37 370 Balázs Béla (Sobieski) 32/B (14) 1 331
37 372 Márton (Balázs Béla) 17 (30) 996
34
Ln–1/
IX–R/34
Márton utca –Balázs Béla utca – Sobieski János utca – Gát utca 37 769 Márton utca 13 1 025
37 770 Márton utca 11 762
37 771 Márton utca 9 844
37 772 Márton utca (Gát) 7 (30) 844
37 774 Gát utca 32 619
37 775 Sobieski (Gát) 2 (34) 491
37 776 Sobieski János utca 4 1 038
37 777 Sobieski János utca 6 430
37 778 Balázs Béla (Márton) 33–37 (15) 6409
35
Ln–1/
IX–R/35
Márton utca – Gát utca – Haller utca 37 796 Haller utca (Gát) 52 (33) 1 098
37 797 Gát utca 31 667
37 799/1 Gát utca 29 422
37 799/2aC” jelű kert része - 403
37 800/2 Gát utca (Márton) 27 (5/b) 370
37 801 Márton utca 5/A 384
37 802/1 Márton utca 3/B 393
37 802/2 „aC” jelű kert része - 418
37 803 Márton utca 3/A 434
37 804/1 Márton utca 1/b 199
37 804/2aJ” jelű kert része - 239
37 805 Haller utca 50 805
37 806 Haller utca 48 786
37 807 Haller utca 46 635
37 808 Haller utca (Márton) (Mester) 44 (1/A)(64) 763
36
Ln–1/
IX–R/36
Sobieski János utca – Üllői út – Telepy utca – Tűzoltó utca 37 241/3 Telepy utca 32 569
37 241/4 Telepy utca 30 569
37 241/5 Telepy utca 28 573
37 241/6 Telepy utca 26 570
37 241/8 Telepy utca 20 522
37 241/11 Tűzoltó utca (Telepy) 86/A (18) 1 081
37 241/13 Sobieski János utca 29 353
37 241/14 Sobieski János utca 31 258
37 241/15 Sobieski János utca 33 254
37 241/16 Sobieski János utca 35 250
37 241/17 Sobieski János utca 37 247
37 241/18 Sobieski János utca 39 245
37 241/19 Sobieski János utca 41 242
37 241/20 Telepy utca 34 1 000
37 241/21 Üllői út (Sobieski) 111 (43) 1 416
37 241/22 Sobieski utca (Tűzoltó) 25/A (86) 403
37 241/23 Sobieski János utca 25/B 341
37 241/24 Sobieski János utca 25/C 329
37 241/25 Sobieski János utca 27/A 319
37 241/26 Sobieski János utca 27/B 320
37 241/27 Telepy utca 24 666
37 241/28 Telepy utca 22 645
37
Ln–1/
IX–R/37
Sobieski János utca – Tűzoltó utca – Telepy utca – Balázs Béla utca 37 299 Tűzoltó u. (Telepy) 79 (14–16) 1181
37 301 Telepy utca 12 506
37 302 Telepy utca 10 506
37 303 Telepy utca 6–8 510
37 305 Balázs Béla u.(Telepy) 34 (4) 1728
37 306 Sobieski János utca 15–17 508
37 308/1 Sobieski János utca 19 1 009
37 310 Sobieski J.u. (Tűzoltó) 23 (77) 575
38
Ln–1/
IX–R/38
Sobieski János utca – Balázs Béla utca – Telepy utca – Haller utca – Gát utca 37 780 Balázs Béla (Sobieski) 39–41 (11) 1 921
37 781 Sobieski János utca 9 501
37 782 Sobieski János utca 7 506
37 783 Sobieski János utca 5 506
37 784 Sobieski János utca 3 510
37 785 Gát utca (Sobieski) 36 (1) 1 026
37 786 Haller utca (Telepy) 54 (2/A) 727
37 787 Telepy utca 2/B 512
37 788 Telepy utca 2/C 508
37 789 Telepy utca 2/d-e 1 009
39
Ln–1/
IX–R/39
Telepy utca – Üllői út – Ernő utca – Tűzoltó utca 37 243 Üllői út (Telepy) 113 (31) 1 032
37 246 Telepy utca 29 a-d 2 184
37 247 Telepy utca 27 727
37 248 Telepy utca 25 732
37 249 Telepy utca 23 911
37 252 Telepy utca (Tűzoltó) 17–21 (88–90) 6 105
37 254 Ernő utca 24 916
37 255 Ernő utca 26 728
37 256 Ernő utca 28 725
37 257 Ernő utca 30 1 837
37 260 Üllői út 115/A 1 064
37 261 Üllői út (Ernő) 115/B (36) 1 280
40
Ln-T/IX–R
Telepy utca – Tűzoltó utca – Haller utca – Balázs Béla utca 37 283/1 Haller utca 64 628
37 283/2 Haller utca 62 591
37 283/3 Haller utca 60 592
37 283/4 Ernő park/Haller 60–64 - 3 311
37 286/1 Telepy és Tűzoltó u. 9–15 és 81–93 3 262
37 286/2 40 tömb közpark - 548
37 286/3 Ernő utca (Hallernál) - 1 666
37 286/4 40 tömb házközi zöld - 2 255
37 286/5 névtelen, 40 tömbben - 787
37 286/6 Telepy u.és Balázs B. 1–9 és 36–42 2 374
37 286/7 40 tömb házközi zöld - 2 671
41
Ln–1/
IX–R/41
Ernő utca – Üllői út – Haller utca – (37280/7) hrsz közterület – Mihálkovics utca – Tűzoltó utca 37 263/2 Üllői út (Ernő) 117 (23) 2 305
37 264 Üllői út (Mihálkovics) 119 (20) 2 809
37 265/1 Ernő utca 21 1 383
37 265/2 Mihálkovics utca 18 795
37 266 Ernő utca 19 890
37 267 Ernő utca 17 857
37 268 Ernő utca 15 831
37 269 Mihálkovics utca 16 1 094
37 270 Mihálkovics utca 14 944
37 271 Mihálkovics utca 12 728
37 272 Ernő utca Mihálkovics) 11–13 (10) 2 214
37 273/2 Ernő utca 9 368
37 273/3 Mihálkovics utca 8 386
37 274 Ernő utca 7 838
37 275 Ernő utca 5 737
37 276 Tűzoltó utca (Ernő) 92 (3) 976
37 278 Üllői út (Haller) 121 (88) 4 831
42
Ln-T/IX–R
Mihálkovics utca – (37280/7) hrsz közterület – Haller utca – Tűzoltó utca 37 280/1 Haller utca (Tűzoltó) 66 (94–96) 735
37 280/2 Haller utca 68–70 782
37 280/3 Haller utca 72–74 740
37 280/4 Haller utca 76–78 782
37 280/5 Haller utca 80–82 736
37 280/6 Haller utca 84–86 2 740
37 280/7 /névtelen utca/ - 707
37 280/8 park Mihálk.-Haller - 13 642
43
Ln–1/
IX–R/43
Telepy utca – Balázs Béla utca – Haller utca 37 793 Balázs Béla /Haller/ 43 /56/ 2 572
44
Zkp/IX–R
„Ferenc tér” 37 450 Ferenc tér
- 11 162

3. számú melléklet a 25/2016. (XI. 22.) önkormányzati rendelethez *