Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 6. pontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 9/B. § (2) bekezdés b) és 13. § (1) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben meghatározott, véleményezési jogkörben eljáró szervek véleményének kikérésével a következőket rendeli el: *
1. § Jelen rendelet hatálya a Budapest IX. ker. Középső-Ferencváros Rehabilitációs Terület, Ferenc körút – Üllői út – Haller utca – Mester utca által határolt területre (továbbiakban: Szabályozási Terület) terjed ki.
2. § (1) A Szabályozási Területen területet felhasználni, telket, építési telket vagy területet kialakítani, építményt, építményrészt, épületegyüttest építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni, lebontani, elmozdítani, valamint rendeltetését módosítani (együtt építési munka), településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárást lefolytatni csak e rendelet és a Szabályozási Terv alapján szabad.
(2) A Szabályozási Területen az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.), az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997.(XII.20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK), a Budapest főváros rendezési szabályzatáról szóló 5/2015. (II. 16.) számú önkormányzati rendelet (a továbbiakban: FRSZ) és a Fővárosi Közgyűlés 50/2015. (I.28.) számú határozatával elfogadott Fővárosi Településszerkezeti Terv (a továbbiakban: TSZT) vonatkozó előírásait jelen rendeletben foglaltakkal együtt kell alkalmazni és az általános érvényű rendelkezések, hatósági előírások és szabványok vonatkozó előírásait kell betartani.
3. § (1) Jelen rendelet alkalmazásában:
1. Aktív zöldfelület: a terület zöldfelületi rendszerének teljes értékű, térszín alatt nem beépített és nem beépíthető része, amely fák telepítésére alkalmas.
2. Átjáró közös zöldfelülethez: a közös használatra szánt zöldfelületek közterületi kapcsolatát biztosító, a Szabályozási terven jelölt, területsáv.
3. Egyéb, beépítésre nem szánt (KZ) telek parkolóterületi célú bruttó szintterülete: a telken kizárólag térszín alatt létesíthető parkolóterületi hasznosítású és annak üzemeltetéséhez szükséges (közlekedési és egyéb rendeltetésű) összesített bruttó alapterület (m2)
4. Egyszintes növényzet: gyeppel vagy talajtakaró növényekkel borított zöldfelület.
5. Épület általános célú bruttó szintterülete: az épületnek az övezet területén elhelyezhető – nem parkolóterületi – rendeltetésű összes építményszintjének összesített bruttó alapterülete (m2)
6. Épület parkolóterületi célú bruttó szintterülete: az épületnek kizárólag parkolóterületi hasznosítású és annak üzemeltetéséhez szükséges (közlekedési és egyéb rendeltetésű) összes építményszintjének összesített bruttó alapterülete (m2)
7. Fasor: meghatározott fajú és fajtájú, egy sorban lévő fák összessége, ahol a fák tőtávolsága nem nagyobb a fák kifejlett korában várható koronaátmérőjétől, kivéve a tűzoltási felvonulási területeket valamint a planténerbe ültetett fákat.
8. Gerincmagasság: a magastető szerkezet tetősíkjainak legmagasabb metszésvonala és a rendezett terepszint között függőlegesen mért távolság.
9. Hagyományos tetőidom: történetileg kialakult összetett (magas) – tetőidom, manzárd-tető (saroktorony, kupola, kiemelt oromfal stb.), jellemző tetőhajlásszög: 35° feletti
10. Kétszintes növényzet:
– a telekre előírt zöldfelület területének minden 150 m2-ére számítva legalább 1 db nagy vagy közepes lombtömeget növesztő lombos fa vagy
– legalább 40 db lombhullató vagy örökzöld cserje, a többi, nem burkolt felületen gyep vagy talajtakaró telepítése, vagy
– legalább 1 db nagy vagy közepes lombtömeget növesztő lombos fa + legalább 40 db lombhullató vagy örökzöld cserje.
11. Közös használatra szánt zöldfelület (KZ): a tömbbelsőben kialakított önálló, nem építési telkek, a meglévő illetve az új beépítésekhez kialakított területek – zöldfelület és burkolt felület együttese – biztosítására. Felhasználásuk csak a környező épületek közös zöldfelületeként, valamint – kizárólag szint alatt – gépjárműtáróló létesítésére megengedett. A KZ jelű telkek határvonalán épülő épületek a KZ felé homlokzattal alakíthatóak ki.
12. Köztárgy: hulladékgyűjtő, ülőbútor, közmű-műtárgy berendezése, támfal, híd, hídszerkezet, tömegközlekedési tájékoztató tábla, korlát, kerítés, parkoló automata, vezetéktartó és közvilágítási oszlop, játszótéri eszköz, közterületen elhelyezett egyéb közcélú tárgy.
13. Lapostető: épület felső lehatárolására szolgáló szerkezet, melynek lejtése a 10%-ot nem haladja meg.
14. Megőrzendő fahely: a Zöldfelületi szabályozás terven feltüntetett meglévő fa (vagy fák) esetén nem a fa egyedre vonatkozó, hanem a fa helyének megtartását szolgáló védelem eszköze, klimatikus és környezetesztétikai okok miatt.
15. Negatív terasz: a magastető síkjának megszakításával kialakított fedetlen terasz, melynek szerkezeti elemei nem emelkednek a tető síkja fölé.
16. Osztó- és zárópárkány vagy az épületet tagoló szerkezeti elem: az épületek homlokzatán a homlokzati síkból kiálló építészeti elem.
17. Park jellegű közcélú tér (PJK): a közparknál kisebb, korlátlan közhasználatú zöldfelület és burkolt felület együttese.
18. Parkolóterületi célú szintterületi mutató: az egyes építési telkek beépítése során: az összes parkolóterületi célú bruttó szintterület és a telek területének hányadosa. (bruttó összes szintterület m2/telekterület m2)
19. Pavilon: kereskedelmi, szórakoztató́, vendéglátó́ vagy szolgáltató tevékenységre használt, huzamos emberi tartózkodásra alkalmas meghatározott ideig fennálló́ maximum 12 négyzetméter alapterületű építmény.
20. Szintterületi mutató (átalános célú): az egyes építési telkek beépítése során: az összes általános, nem parkolóterületi célú építményszint bruttó területének és a telek területének hányadosa. (bruttó összes szintterület m2/telekterület m2)
21. *
22. Tetőidom (magastető szerkezet): a zárófödém fölé emelkedő, 10%-ot meghaladó lejtésű tetősíkok valamint függőleges térlezáró szerkezetek összessége.
23. Tetőkert: lapostető födémszerkezetén 41 cm vagy azt meghaladó felszíntakarással kialakított, legalább kétszintes növényzettel beültetett építményrész, öntözés biztosításával.
24. Tetőterasz: lapostető födémszerkezetén járható burkolattal kialakított felület
25. Tűzfal kertészeti eszközökkel történő takarása: az épület tűzfalán a tájolásnak megfelelően speciálisan kiválasztott kúszónövények telepítésével történő takarás, melynek megtartására a homlokzat síkján elhelyezhető fém illetve faszerkezetű tartórács.
26. Zöldtető: legalább 21 cm termőréteggel, vagy könnyített szerkezetű talajtakarással fedett, egyszintes növényállományú félintenzív növényzettel telepített lapostető, öntözés biztosításával.
27. Gyalogos átjáró: tömbökön átvezető, utcák közti gyalogos átjárásra szolgáló, közhasználat elől el nem zárható, díszburkolattal, zöldfelületekkel, utcabútorokkal berendezett passzázs.
4. § (1) Térképi és rajzi mellékletek
a) * SZ–1 Szabályozási Terv
b) * K–1 Közterületek átlagos szélessége és az egyes utcaszakaszokra vonatkozó maximális párkánymagasságok értékei
c) T–1 Tömbök és övezetek jelölése
d) Z–1 Zöldfelületi szabályozási terv
(2) Szöveges mellékletek
a) * M01 M–1 Építési övezetek beépítési határértékei
b) M02 M–2 Tömbök számozás szerinti lehatárolása
5. § (1) Jelen rendelet a Szabályozási Tervvel együtt alkalmazandó.
(2) A Szabályozási Terven rögzített kötelező érvényű szabályozási elemek:
a) szabályozási vonal
b) * építési övezet jelölése
c) építési hely a jelen szabályzat idevonatkozó rendelkezéseinek figyelembe vételével
d) kötelező megszüntető jel
e) * kötelező gyalogos és kerékpáros átjárás helye (kapcsolat nyomvonala javasolt)
f) közforgalom elől el nem zárható terület
g) az egyes utcaszakaszokra vonatkozó maximális párkánymagasság értéke (K–1)
h) településszerkezeti jelentőségű kerékpáros infrastruktúra nyomvonala
i) meglévő, megtartandó faegyed
j) meglévő, megtartandó védett faegyed
k) kötelező közterületi fásítás (telepítendő fasor), planténersor
l) szerkezeti jelentőségű zöldfelületi kapcsolat
m) intézmény kötelezően megtartandó zöldfelülete
n) közkert (Zkp)
o) park jellegű közcélú tér (PJK)
p) lakótelepi közkert (LKK)
q) közös használatú zöldfelület (KZ)
r) KZ jellegű, telken belül kialakított megtartandó zöldfelület
s) átjáró közös zöldfelülethez
(3) A kötelező érvényű szabályozási elemektől eltérni vagy azokat megváltoztatni csak a rendelet módosításával lehet.
6. § (1) * Kötelező telket alakítani új építést megelőzően a szabályozási vonallal és a kötelező megszüntető jellel érintett telkek esetében.
7. § (1) A Szabályozási Terület, valamint az azt közvetlenül határoló területek a TSZT és az FRSZ szerint beépítésre szánt és beépítésre nem szánt területekre tagolódnak.
(2) A beépítésre szánt területek az alábbi területfelhasználási egységekbe tartoznak:
a) * Vt-V: 5.0 (3.5+1.5) városközpont terület
b) * V Ln–1: 3.75 (2.75+1.0) Nagyvárosias, magas intenzitású, jellemzően zártsorú, zártudvaros beépítésű lakóterület
c) Ln-T: 2.25 (1.75+0.5) Nagyvárosias, telepszerű lakóterület
(3) A beépítésre nem szánt területek az alábbi területfelhasználási egységekbe tartoznak:
a) KÖu – Közúti közlekedési terület
II. rendű főút számára szolgáló közúti közlekedési terület (a szabályozási területet határoló közterületek):
Ferenc körút (37103/1) hrsz
Üllői út (36807/2) hrsz.
Haller utca (37941/2) hrsz.
Településszerkezeti jelentőségű gyűjtőút számára szolgáló közúti közlekedési terület (a területet határoló közterület):
Mester utca (37810) hrsz.
b) Egyéb – övezetbe nem sorolt – közterületek – Vt-V, Ln–1 és Ln-T területfelhasználási egységeken belüli közterületek
c) Zkp – közkert, közpark terület
Kerekerdő park (37325) hrsz.
Ferenc tér (37450) hrsz.
8. § (1) A Szabályozási Területen telkenként több épület elhelyezhető a vonatkozó előírások betartásával.
(2) A Szabályozási Területen egy épületen belül különböző rendeltetési egységek is létesíthetők.
(3) Meglévő épület, épületrész akkor bontható, ha
a) nem áll értékvédelem alatt
b) helyi és fővárosi védelem alatt álló épület, épületrész esetén, ha azt életveszély elhárítása szükségessé teszi.
c) helyi és fővárosi védelem alatt álló épület, épületrész esetén a védettség megszűnését követően
(4) Zárt egyedi, egy gépjármű elhelyezésére alkalmas gépjárműtároló önállóan, sorolva, vagy építmény részeként nem létesíthető, meglévő épületek és kialakult állapot esetében felújítás, átépítés esetén a meglévő egyedi gépjármű tárolók megszüntetendők.
(5) A nem beépíthető, KZ jelű telkek felé homlokzat nyitható. A meglévő épületek telkei a KZ jelű telkekkel abban az esetben nyithatók össze, ha az adott épület lakófunkciójú, és kapuja zárható. Önálló telket igénylő intézmény telke KZ jelű telekkel nem nyitható össze. Minden KZ jelű telekhez legalább egy, karbantartó gépjárművel is használható, közvetlen közterületi kapcsolat (átjáró) kialakítását kell biztosítani.
(6) * A KZ telkekkel határos épületek tűzfalai homlokzatosíthatók és megnyithatók, a homlokzatosítás során a KZ felé történő kinyúlás mértéke nem haladhatja meg a 0,5 métert kizárólag osztó- és zárópárkány vagy az épületet tagoló szerkezeti elem létesítése céljára.
(7) * A KZ jelű területeken térszín alatt kizárólag a telkeket határoló épületekhez tartozó gépjárműtárolók létesíthetők. Amennyiben jelen rendelet egyedi övezeti előírásai ettől eltérően nem rendelkeznek ezen telkek parkolóterületi célú bruttó szintterülete nem haladhatja meg a KZ telek területét, de egy szinten a parkolóterület nem haladhatja meg a KZ telek területének 60%-át.
(8) A Szabályozási Területen sátor, lakókocsi, tűzrakóhely nem helyezhető el.
(9) A Szabályozási Területen napkollektor, napelem elhelyezhető.
(10) A Szabályozási Területen a telkek közterületi határvonalán kerítés az intézménykertek esetében valamint a jelen rendelet egyedi övezeti előírásai alapján létesíthető.
(11) A tömbbelsők közös használatú KZ területei és magántelek határán legfeljebb alacsony, jelzésszerű kerítés (1,0 m magas, 90%-ban áttört) és/vagy sövény létesíthető. Amennyiben a közös zöldfelületek és csatlakozó magántelkek közös használatúak, a telekhatáron újonnan csak alacsony sövény létesíthető.
(12) A KZ jelű telek határán, illetve területén – amennyiben jelen rendelet egyedi övezeti előírásai ettől eltérően nem rendelkeznek – kerítés nem létesíthető kivéve, ahol a KZ közvetlenül határos gyalogos átjáróval vagy egyéb közterülettel (11, 20, 40. tömb).
(13) A KZ jelű telkeken a több ütemben megvalósuló beépítések építési ideje alatt, az építési terület lehatárolására kerítés létesíthető, maximum 2,0 méter magasságig.
9. § (1) * Új épület létesítése, meglévő épület átépítése, épület, épületrész, és helyiség rendeltetésmódosítása esetén lakóhelyiség padlószint-magasság
a) legkisebb értéke a közterülettel határos épülettraktusban a közterületi járdaszinttől függőlegesen felfelé mérve:
aa) a Ferenc körút, Üllői út mentén: 3,0 méter
ab) egyéb utcák, terek mentén: 1,5 méter
b) a meglévő épület földszintjén az udvar szintjével megegyező vagy magasabb
c) A meglévő épületek teljes felújítása, átépítése esetén – amennyiben a felújítás során műszaki vagy gazdasági okból egyéb megoldás nem lehetséges – a meglévő épület földszintjén elhelyezkedő lakások megtarthatók, az esetben, ha a járdaszinttől függőlegesen felfelé mért padlószint legalább 0,3 méter.
(2) Az építési telek utcai telekhatára – amennyiben jelen rendelet egyedi övezetekre vonatkozó előírásai ettől eltérően nem rendelkeznek – építési vonalnak tekintendő az alábbiak szerint
a) az utcai telekhatár teljes hosszán a földszint fölötti zárófödém magasságáig és
b) a csatlakozó szomszédos épületek meglévő párkánymagasságáig azok homlokzati síkjához csatlakozóan minimum 1,5 méter szélességben
(3) A Szabályozási Területen az elő-, oldal- és hátsókert mérete:
a) új épület létesítése és meglévő épület bővítése, átépítése esetén az elő-, oldal- és hátsókert mérete: 0,0 méter
b) a Szabályozási Terven építési hely jelölése esetén annak, valamint jelen rendelet egyedi övezetekre vonatkozó előírásainak megfelelően
c) *
(4) *
(5) Meglévő épületek közterület felőli alagsori illetve pinceszintje a közterület felől csak abban az esetben nyitható meg, ha
a) építészeti kialakítása illeszkedik a meglévő homlokzat nyílásrendszeréhez,
b) az épület homlokzati síkja elé csak lépcső és annak korlátja, valamint a bejárat kialakítását szolgáló építmény épülhet, melynek magassága legfeljebb a meglévő magasföldszinti osztópárkányig terjed és a homlokzati síktól mért legnagyobb távolsága nem haladja meg a 0,5 métert;
c) a megközelítéséhez szükséges lejárat a homlokzatsíktól mért legfeljebb 0,5 m-t foglal el a közterületből és a gyalogosmozgás céljára fennmaradó közterület szélessége legalább 1,0 méter.
(6) * Meglévő épület tetőterének beépítése csak abban az esetben megengedett, ha az új rendeltetési egység után számított gépjárművek elhelyezése jelen rendelet parkolási előírásai szerint megoldható.
(6) Homlokzati elemek legnagyobb megengedett a közterület fölé való kinyúlás mértéke, amennyiben a jelen rendelet egyedi övezeti előírásai ettől eltérően egyedileg nem rendelkeznek:
a) 15 m, vagy annál nagyobb közterület-szélesség esetén: 2,0 m,
b) 12 m–15 m közötti közterület-szélesség esetén: 1,5 m,
c) 12 m, vagy annál kisebb közterület-szélesség esetén: 0,5 m kizárólag osztó-és zárópárkány vagy az épületet tagoló szerkezeti elem létesítése céljára.
(7) Új épületeknél az eső- illetve napvédő szerkezetek helye kialakítandó, egyedi légkondicionáló berendezések közterületről nem látható elhelyezésének lehetősége biztosítandó, vagy központi légkondicionálás létesítendő.
(8) *
(9) *
(10) *
(11) *
(12) Meglévő épületek esetében – amennyiben az épületen belül felvonó létesítése műszakilag nem megoldható – felvonó és annak szerkezete az udvarban elhelyezhető, azzal a feltétellel, hogy annak kialakítása az udvar felé közvetlenül nyíló lakószobák használatát nem korlátozhatja. Felvonó létesítése esetén annak szerkezetét a közterület felől nem látható módon kell kialakítani.
(13) Meglévő épületek esetében – amennyiben az épületen belül műszakilag nem megoldható –szellőző-berendezés és egyéb klímaberendezés gépészetének szerkezete az udvarban elhelyezhető a mindenkori zajvédelmi előírások betartása mellett, de csak azon esetekben, amennyiben az elhelyezésre kerülő szerkezetek közterületről, és a közös zöldfelületek (KZ) felől nem láthatók.
(14) Imissziós mérések eredményeit kijelző, turisztikai, vagy önkormányzati információs tábla nem minősül reklámhordozónak, bármely közterületen elhelyezhető, ha a gyalogos forgalmat nem akadályozza és elhelyezése városképi szempontból illeszkedő.
10. § (1) A Szabályozási Területen az egyes utcaszakaszokra vonatkozó maximális legnagyobb utcai párkánymagassági értékeket a K–1 sz. melléklet tartalmazza.
(2) A párkánymagasságok értékei az épület utcai homlokzatára vonatkoznak az adott utcaszakasz adottságainak figyelembe vételével és az alábbi előírások együttes alkalmazásával:
a) a megengedett legnagyobb párkánymagasságot arra az utcára kell vonatkoztatni, amely felé az adott épület homlokzata tekint. Saroktelek esetén a szélesebb utcát lehet figyelembe venni, alacsonyabb épülethez való megfelelő illeszkedés mellett, ez esetben a Szabályozási Terven feltüntetett értéket nem kell figyelembe venni.
b) * az épület építményrészei nem nyúlhatnak túl a megengedett legnagyobb párkánymagasság vonalától a telek irányába emelkedő ferde síkon és az e metszésvonal felett 7,0 méteres távolságban lévő vízszintes síkon (a továbbiakban együtt: magassági síkok). A ferde sík hajlásszöge legfeljebb 45 fok, műemléki védelem alatt álló épületek esetén – ha az eredeti tetőszerkezet ezt indokolja – legfeljebb 60 fok.
c) új épület építése esetén a meglévő szomszédos épület(ek) párkánymagasságához +/- 1,0 méteres eltéréssel kell csatlakozni.
d) * a megengedett legnagyobb párkánymagasságtól – a jelen rendelet előírásainak figyelembe vételével – el lehet térni, ha
– az adott közterület felől – a saroképület kivételével – a meglévő épületek többségének párkánymagassága a megengedett értéket meghaladja, és
– az adott ingatlannal – ugyanazon közterület felől – közvetlenül szomszédos épületek valamelyikének párkánymagassága a megengedett értéknél legalább 3,0 méterrel nagyobb.
e) a b) és d) pontban meghatározott magassági síkok fölé emelkedő épületrészek esetében
– tetőfelépítmény legfeljebb 3,0 méterrel lehet magasabb a vízszintes magassági síknál
– torony, kupola, egyéb építészeti hangsúlyt képező épületrész, épületdísz, tetődísz – meglévők kivételével legfeljebb 3,0 méterrel lehet magasabb a vízszintes magassági síknál mely az épület utcai homlokzathosszának legfeljebb harmadán alkalmazható és a ferde magassági sík feletti térrészbe csak akkor nyúlhat, ha a közterület átlagos szélessége legalább 15,0 m.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott magassági síkok figyelmen kívül hagyhatók az alábbi esetekben:
a) sérült, elpusztult tetőzet, vagy épületdísz visszaépítése, helyreállítása
b) meglévő épület magassági síkon eleve túlnyúló tetőzetének helyreállítása,
c) meglévő épület magassági síkon eleve túlnyúló tetőgerincéhez való illeszkedés során, ha ahhoz szomszédos új épület csatlakozik.
(4) A Szabályozási Területen a maximális épületmagasság az egyes övezetekben nem haladhatja az alábbiakat:
a) Vt-V/IX–R jelű építési övezetek (Városközpont terület): 24,0 méter
b) Ln–1/IX–R jelű építési övezetek (Nagyvárosias, magas intenzitású, jellemzően zártsorú, zártudvaros beépítésű lakóterület): 26,0 méter
c) Ln-T/IX–R jelű építési övezet (Nagyvárosias, telepszerű lakóterület): a meglévő lakóépületek tetőfelépítménnyel történő bővítése esetén az épületek jelenlegi épületmagassága 1,5 méterrel növelhető, a 37280/6 helyrajzi számú telken maximum 8,0 méter.
(5) *
11. § (1) * Az egyes épületekre vonatkozó védettségeket a mindenkori hatályos jogszabályok tartalmazzák (műemlék, fővárosi védelmek, kerületi védelmek), ezeket a Szabályozási Terv tájékoztató elemként tartalmazza.
(2) A Területen nyilvántartott régészeti lelőhelyek és régészeti érdekű területek vannak. Bármilyen felszínmunkával járó beruházás esetén a kulturális örökség védelméről szóló jogszabályi előírások szerint kell eljárni.
12. § *
13. § (1) A Szabályozási Területen lévő utcák szabályozási szélességét a szabályozási terv tartalmazza.
(2) Új épület létesítése a jelen rendeletben előírt személygépjármű férőhelyeket az építéssel egyidőben – a műszaki adottságok keretein belül – telken belül kell kialakítani.
(3) Meglévő épület bővítése, vagy funkcióváltása esetén a meglévőhöz képest annyi többlet személygépjármű elhelyezését kell biztosítani, mely a korábbi funkcióhoz tartozó előírásokhoz képesti növekmény.
(4) Meglévő lakóépület felújítása során új személygépjármű férőhelyet nem kell létesíteni, a meglévő térszín alatti garázsok férőhelyszáma nem csökkenthető.
(5) * Amennyiben a szükséges parkolóférőhelyek kialakítása telken belül műszakilag nem vagy csak az előírt mértékhez képest korlátozottan lehetséges a szükséges parkolóférőhely megváltásának összege parkoló-férőhelyenként a helyi önkormányzati részére fizetendő.
(6) Új épület létesítése, illetve épületbővítés esetén telken belül új felszíni parkoló nem alakítható ki, kivétel ez alól az épület rendeltetésszerű használatához megállásra, várakozásra kijelölt illetve egyéb szakhatóságok által kötelezően előírt terület.
(7) A rendeltetésszerű használat biztosításához szükséges parkolóhelyeket az alábbi módon kell biztosítani:
Egy személygépkocsi számítandó:
1. lakások után az alábbiak szerint
a) nettó 120 m2-t meghaladó lakás alapterület esetén, és minden lakás után további egy gépjárműtároló
b) nettó 65–120 m2 lakás alapterület esetén
c) nettó 45–65 m2 lakás alapterület esetén a lakásszám háromnegyede után
d) nettó 45 m2-nél kisebb lakás alapterület esetén a lakásszám fele után
2. szálláshely szolgáltató egység vendégszobaszámának egynegyede után
3. vendéglátó egység épületen belüli fogyasztóterének minden megkezdett nettó 25 m2 alapterülete után
4. alsó- és középfokú nevelési-oktatási egység (bölcsőde, óvoda, alsó- és középfokú iskola) minden foglalkoztatottjának létszáma vagy a tantermek összes nettó alapterületének minden megkezdett nettó 100 m2-e után, azt az esetet figyelembe véve, mely a magasabb számot eredményezi
5. felsőfokú oktatási egység oktatási és kutatási helyiségeinek minden megkezdett nettó 50 m2 alapterülete után,
6. egyéb közösségi szórakoztató, kulturális egység minden megkezdett 10 férőhelye után,
7. egyéb művelődési egységek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségeinek minden megkezdett nettó 100 m2 alapterülete után,
8. sportolás célját szolgáló egységek minden 20 férőhelye után
9. igazgatási, ellátó, szolgáltató és a nem fekvőbeteg-ellátó egészségügyi egységek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségeinek minden megkezdett nettó 25 m2 alapterülete után,
10. raktárhelyiségek minden megkezdett nettó 500 m2 alapterülete után,
11. irodafunkció esetén az épület területének minden megkezdett nettó 50 m2 alapterülete után
12. egyéb rendeltetési egységek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségeinek minden megkezdett nettó 50 m2 alapterülete után,
13. kollégium, diákotthon, diákszálló esetében minden 15 férőhely után
14. idősek otthona esetében minden 10 férőhely után
(8) *
(9) A Ferencvárosi Önkormányzat saját – közcélú – beruházásaként megvalósuló épületek, létesítmények és önkormányzati épületfelújítások, átalakítások, bővítések esetében a gépjárművek elhelyezését nem kell a telken belül biztosítani.
14. § (1) Közterületi berendezési tárgy kizárólag úgy helyezhető el, hogy a gyalogos közlekedés számára minimum 1,5 m szabad egybefüggő szélesség biztosítva legyen, kivételek ez alól a a KÖu közterületek, melyre vonatkozó rendelkezéseket a rendelet 25. §-a tartalmazza.
(2) *
(3) *
(4) *
(5) *
(6) *
(7) *
(8) Gyalogos passzázs területén vendéglátó terasz akkor létesíthető, ha a szabadon maradó gyalogos szélesség legalább 1,5 méter.
(9) Közmű rendeltetésű köztárgy – új létesítés vagy csere esetén, amennyiben az épületen belül nem létesíthető – csak az értékes városi környezetbe illeszkedő megjelenéssel helyezhető el. Légvezeték – a tömegközlekedési eszközök vezetékeinek kivételével – nem létesíthető, meglévő felújításkor megszüntetendő.
(10) A „gyalogos elsőbbségű közterület” jelű közterületek forgalomcsillapított, vagy a forgalomcsillapítás rendszerébe bevonandó közlekedési területek.
(11) A Szabályozási Területen teljes területén a közterületek burkolatainak, műtárgyainak, köztárgyainak, növényzetének, díszvilágító és hirdető/tájékoztató berendezéseit egységesen és igényesen kell kialakítani és fenntartani.
(12) Az új beépítések homlokvonalának hátrahúzásával kiszélesedő – a szabályozási terven jelölt – közterületrészek fásítása kötelező. Egyéb helyeken, ahol a közművek elhelyezése és az utca szélessége lehetővé teszi, törekedni kell az utcák utólagos fásítására. Ennek érdekében a 9 méternél szélesebb utcákban, a közművek esedékes felújításánál, korszerűsítésénél meg kell vizsgálni, és ha mód van rá, biztosítani kell faültetésre alkalmas helyeket.
(13) Az épületek földszintjén a közterületekhez csatlakozóan megépült és tervezett árkádok területe közforgalom elől el nem zárható terület.
15. § *
16. § (1) A közhasználat céljára átadott területeken elhelyezett hirdető-berendezések, építmények, köztárgyak, közművek létesítésének feltételei azonosak a közterületen elhelyezettekével.
(2) A gyalogos passzázsok kialakítására vonatkozó előírásokat az egyes építési övezetekre vonatkozóan jelen rendelet egyedi övezeti előírásai tartalmazzák:
17. § (1) *
(2) *
(3) *
(4) Közművezetékek, járulékos közműlétesítmények elhelyezésénél a városképi megjelenítésre, esztétikai követelmények betartására figyelemmel kell lenni, azokon semmilyen reklámozási célú felület nem alakítható ki. A közművezetékeket felszín alatti, a közműlétesítményeket felszín alatti vagy épületen belül történő elhelyezéssel kell kivitelezni.
(5) *
(6) * A Szabályozási Területen a talaj-és rétegvíz áramlást várhatóan befolyásoló terepszint alatti építkezés során műszaki szükségszerűség esetén a talaj és rétegvizek megfelelő továbbvezetéséről a mélyépítés keretében gondoskodni kell.
(7) A terepszint alatti építkezéseknél figyelembe kell venni a Dunán levonuló árhullámok hatására jelentkező talajvízszint-mozgást.
(8) *
(9) *
(10) *
(11) *
(12) *
18. § (1) A Szabályozási Területen a hőellátást vezetékes energiaszolgáltatás alapú (távhő, gáz, elektromos) formában vagy megújuló (kivéve szélenergia) energiaforrásokkal kell biztosítani.
(2) Bármely építési munkálat, illetve építéshez kapcsolódó szállítás csak úgy végezhető, hogy a keletkező zaj és rezgés a lakónépességet a lehető legkevésbé zavarja.
19. § (1) A zöldfelületi rendszer elemeire, – melyek az SZ–1 Szabályozási Terven és a Z–1 Zöldfelületi terven megjelölt jeleikkel a következők – az alábbiakat kell alkalmazni az egyedi övezeti előírások együttes alkalmazásával:
a) Zkp/IX–R jelű közkert
b) Szerkezeti jelentőségű zöldfelületi kapcsolat – Tompa utca
c) LKK jelű – lakótelepi közkertek
d) PJK jelű – park jellegű közcélú terek
e) KZ jelű zöldfelületek
f) KZ jellegű, telken belül kialakított megtartandó zöldfelület
g) a tömbbelsőkben meglévő gyalogos utcák, terek növényzettel fedett területrészei
h) a fasorok, ezen belül megkülönböztetett jellel (piktogrammal) rendelkező
– fővárosi jelentőségű védett kiemelt
– városképi jelentőségű fasorok
– meglévő fasorok, planténer sorok
– telepítendő fasorok, fasori pótlások
i) a tömbön belüli telkek saját zöldfelülete, amely lakókert és intézménykert lehet
j) felületi, lineáris és pontszerű elemek
– függőleges növényfelületek (kertészeti eszközökkel rendezendő tűzfalak)
– megtartandó fa, facsoport
– telepítendő fa
(2) A Szabályozási Terület PJK jelű – park jellegű közcélú terei, melyeken:
a) a zöldfelületi arány legalább 25%, ezen belül fák telepítését is biztosítani kell, az egyes fák részére legkevesebb 2 m3-es ültetési hely biztosítandó
b) közhasználat elől elzárt terület nem alakítható ki
(3) Lakótelepi közkert (LKK) a telepszerű lakóterületek 1 ha-nál kisebb, már meglévő, megtartandó zöldfelületei, ahol
a) a meglévő zöldfelületek aránya tovább nem csökkenthető
b) a kialakult zöldfelületeken új épület nem helyezhető el
c) a közkertekben kizárólag a pihenés, testedzés építményei, és a máshol el nem helyezhető közmű létesítmények helyezhetők el
d) terepszint alatti létesítmény közkert területen nem építhető, kivéve közmű
e) közhasználat elől elzárt terület nem alakítható ki,
(4) A tömbön belüli zöldfelületek funkciójuk és használati jogviszonyuk alapján közös használatra szánt KZ jelű területek a Vt-V/IX–R és Ln–1/IX–R jelű övezetek területein belül a megépült és részben megépült tömbökben önálló ingatlanként, növényzettel fedetten, a környező lakóházak által közösen használható, felszín alatt kizárólag mélygarázs céljára igénybe vehető, nem beépíthető telkekként alakítandók illetve tartandók fenn ki az alábbiakkal összhangban:
a) a felszín alatti mélygarázsok területén kívüli területek aktív zöldfelületként alakítandók ki. Az aktív zöldfelületen belül kerti út, pihenő, játszóhely alakítható ki.
b) a KZ jelű területeken aktív zöldfelületein 200 m2-ként legalább 1 db közepes, vagy nagy lombkoronát növelő, város-és árnyéktűrő fa és 20 db cserje, vagy árnyéktűrő talajtakaró, amennyiben a fatelepítés a kialakult állapotok miatt nem lehetséges, úgy összesen 40 db cserje telepítéséről kell gondoskodni.
c) a terep rendezésével biztosítani kell a felszíni vízelvezetést
d) a rehabilitációs terület újonnan kialakítandó KZ jelű zöldfelületein a felszín alatti parkolók felett átlag 75 cm-es földfeltöltést kell biztosítani, legalább 60 cm födém süllyesztéssel a rendezett terephez viszonyítva.
(5) Az oktatás-nevelési intézmények zöldfelületei, a meglévő és megmaradó intézmények kertjei és sportterületei, és az átalakított tömbök tervezett zöldfelületi együtteseiben a meglévő zöldfelületek aránya nem csökkenthető
(6) A Szabályozási Terven jelölt tervezett fasorok esetében várostűrő, legalább közepes lombkoronát fejlesztő, előnevelt fák ültetendők a közterületek szélességének figyelembevételével. A fák öntözési lehetőségének biztosításáról a kiépítéssel egy időben gondoskodni szükséges.
(7) Fásítandóak a Szabályozási Terv-en „Telepítendő közterületi fa, fasor” jelkulccsal ellátott területek, illetve közútszakaszok. A meglévő fasorok pótlása szükséges a Szabályozási Terven jelzett szakaszokon. A Szabályozási Terven jelölt közterületi fásítások és a védett fasorok pótlásai kötelezőek.
(8) A szabályozási terv egyedi jellel jelöli a megtartandó fákat.
(9) A kedvezőbb városökológiai adottságok kialakítása érdekében az építési telkeken és a közterületeken az aktív zöldfelületeket a lehető legnagyobb egybefüggő kiterjedéssel valamint nagy lombtömeget adó és biológiailag aktív növényzet biztosításával kell kialakítani.
(10) Meglévő épület szintterület növekedéssel járó átépítése, bővítése esetén – amennyiben a telekadottságok ezt lehetővé teszik – az építési telek nem beépített részének minden 100 m2-e után gondoskodni kell legalább 1 db közepes, vagy nagy lombkoronát növelő, város-és árnyéktűrő fa és minimum 20 db cserje, vagy árnyéktűrő talajtakaró, amennyiben a fatelepítés a kialakult állapotok miatt nem lehetséges, úgy összesen minimum 40 db cserje telepítéséről.
(11) A meglévő közterületek átalakítása és felújítása során a közterületi zöldfelületek tervezéséről és kialakításáról is gondoskodni kell.
20. § (2) A beépítésre szánt területek övezetei tömbönként kerültek meghatározásra, az övezeti jel után szereplő /szám azonos a tömb számával. (Ö–1 Övezeti Terv)
(3) A tömbök számozás szerinti lehatárolását jelen rendelet M02 számú melléklete tartalmazza.
(4) Vt-V/IX–R jelű „Városközpont terület” építési övezetei: Vt-V/IX–R/1, /2, /3, /4, /5 jelű építési övezetek (Ferenc körút – Üllői út – Liliom utca – Mester utca által határolt terület – 1–5 sz. tömbök)
(5) Ln–1/IX–R jelű „Nagyvárosias, magas intenzitású, jellemzően zártsorú, zártudvaros beépítésű lakóterület” építési övezetei: Ln–1/IX–R/6 – /39; /41, /43 jelű építési övezetek (Liliom utca – Üllői út – (37280/7) helyrajzi számú közterület – Mihálkovics utca – Tűzoltó utca – (37298) helyrajzi számú közterület – Balázs Béla utca – Haller utca – Mester utca által határolt terület – 6–26., 28–39., 41. és 43. sz. tömbök)
(6) Ln-T/IX–R jelű „Nagyvárosias, telepszerű lakóterület” építési övezete: Balázs Béla utca – Haller utca – (37280/7) helyrajzi számú közterület – Mihálkovics utca – Tűzoltó utca – (37298) helyrajzi számú közterület által határolt terület (40. és 42 sz. tömbök)
21. § (1) Az építési övezet területén az alábbi rendeltetésű épületek, építmények helyezhetők el:
a) közintézmény
b) igazgatás
c) iroda
d) egészségügyi, szociális
e) szálláshely-szolgáltatás
f) lakás
g) szolgáltatás
h) vendéglátás
i) egyéb közösségi szórakoztatás
j) a kutatás-fejlesztés nem üzemi technológiái
k) sportlétesítmény
l) kiskereskedelem
(2) A melléképítmények közül
a) a közműbecsatlakozási műtárgy, a csatlakozó közterületek felől térszín alatt
b) kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél magasabbra nem emelkedő, lefedés nélküli terasz)
c) * 200 m2 vízfelület nagyságot meg nem haladó kerti vízmedence,
d) * napkollektor, napelem
e) * a beépítésre nem került telekrész minden 200 m2-e után egy kerti lugas, lábon álló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel
f) kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő
helyezhetők el.
(3) Az építési övezetben az alábbi rendeltetésű, funkciójú épületek nem létesíthetők:
a) ipari épület, kivéve a szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatások közül a parkolóépület, parkolóház és az ezek üzemeltetéséhez szükséges létesítmények
b) önálló raktározási tevékenység céljára kialakított épület, építmény
c) üzemanyagtöltő állomás
d) meglévő épületet, épületrészt fenti rendeltetésekre meg az Optikai Lencsegyár (Thaly Kálmán utca 4.) működő létesítményének kivételével bővíteni, megváltoztatni nem lehet.
(4) Az építési övezetben építményt elhelyezni a jelen rendelet a jelen rendeletben előírásaiban és mellékleteiben foglaltak betartásával lehet.
Az építési övezetek jele: Vt-V/IX–R/1;/2;/3;/4;/5
a) megnevezése: városközpont terület
b) az egyes telkek beépítési módja: M01–1. számú melléklet szerint
c) a telkek legkisebb és legnagyobb területe: M01–1. számú melléklet szerint
d) legnagyobb beépítési mértéke az építési övezetben nem haladhatja meg az M01–1. számú melléklet szerinti tömbönkénti mértéket: M01–1. számú melléklet szerint
e) legkisebb zöldfelületi mértéke az építési övezetben nem lehet kevesebb, mint az M01–1. számú melléklet szerinti tömbönkénti mérték: M01–1. számú melléklet szerint
f) legnagyobb általános szintterület az övezetben nem haladhatja meg az M01–1. számú melléklet szerinti tömbönkénti mértéket, továbbá
fa) új épület létesítése esetén: az épület általános célú bruttó szintterülete nem haladhatja meg az M01–1. számú melléklet szerinti értéket
fb) meglévő épület átépítése, emeletráépítés, bővítés esetén: az épület bővítésével létrejövő általános célú bruttó szintterület növekmény nem haladhatja meg a telek területének a másfélszeresét (1,5 m2/ telek m2)
fc) * meglévő épület esetén: kialakult, jelen rendelet előírásaival összhangban felvonó elhelyezésével, tetőtér beépítésével és az udvar lefedésével növelhető, a bővítés során létrejövő általános célú bruttó szintterület növekmény nem haladhatja meg a telek területét (1,0 m2/ telek m2)
g) legnagyobb parkolóterület:
ga) új épület létesítése esetén: az épület parkolóterületi célú bruttó szintterülete nem haladhatja meg a telek területének az háromszorosát (3,0 m2/ telek m2)
gb) meglévő épület átépítése, emeletráépítés, bővítés esetén: az épület parkolóterületi célú bruttó szintterülete nem haladhatja meg a telek területét (1,0 m2/ telek m2)
gc) meglévő épület esetén: kialakult, alagsor és pinceszint átépítésével nem haladhatja meg a telek területét (1.0 m2/ telek m2)
h) legnagyobb szint alatti beépítés mértéke: 100%
(5) A Vt-V/IX–R övezetekben alkalmazandó egyedi előírások:
a) *
b) *
c) Vt-V/IX–R/4 jelű építési övezet
– Az Angyal utca 39–43.sz – Tűzoltó utca 7–9.sz. gyermekklinika kertje egységesen alakítandó ki burkolatokkal, játszóhelyekkel, növényzettel, a gazdasági udvarrészek rendezésével, a zöldfelületi arány növelésével.
22. § (1) Az építési övezet területén az alábbi rendeltetésű épületek, építmények helyezhetők el:
a) lakás
b) közintézmény
c) egészségügyi, szociális
d) nevelési, oktatási, hitéleti
e) igazgatás
f) iroda
g) szálláshely-szolgáltatás
h) szolgáltatás
i) vendéglátás
j) kulturális és egyéb közösségi szórakoztatás
k) a kutatás-fejlesztés nem üzemi technológiái
l) sport
m) kiskereskedelem
(2) A melléképítmények közül
a) a közműbecsatlakozási műtárgy, a csatlakozó közterületek felől térszín alatt
b) kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél magasabbra nem emelkedő, lefedés nélküli terasz)
c) * 200 m2 vízfelület nagyságot meg nem haladó kerti vízmedence,
d) * napkollektor, napelem
e) * a beépítésre nem került telekrész minden 200 m2-e után egy kerti lugas, lábon álló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel
f) kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő
helyezhetők el.
(3) Az építési övezetben az alábbi rendeltetésű, funkciójú épületek nem létesíthetők:
a) ipari épület, kivéve a szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatások közül a parkolóépület, parkolóház és az ezek üzemeltetéséhez szükséges létesítmények
b) önálló raktározási tevékenység céljára kialakított épület, építmény
c) üzemanyagtöltő állomás
d) meglévő épületet, épületrészt fenti rendeltetésekre megváltoztatni nem lehet
(4) Övezeti előírások:
a) megnevezése: nagyvárosias, magas intenzitású, jellemzően zártsorú, zártudvaros beépítésű lakóterület
b) az egyes telkek beépítési módja: M01–1. számú melléklet szerint
c) a telkek legkisebb és legnagyobb területe: M01–1. számú melléklet szerint
d) legnagyobb beépítési mértéke az építési övezetben nem haladhatja meg az M01–1. számú melléklet szerinti tömbönkénti mértéket: M01–1. számú melléklet szerint
e) legkisebb zöldfelületi mértéke az építési övezetben nem lehet kevesebb, mint az M01–1. számú melléklet szerinti tömbönkénti mérték: M01–1. számú melléklet szerint
f) legnagyobb általános szintterület az övezetben nem haladhatja meg az M01–1. számú melléklet szerinti tömbönkénti mértéket, továbbá
fa) új épület létesítése esetén: az épület általános célú bruttó szintterülete nem haladhatja meg az M01–1. számú melléklet szerinti értéket
fb) meglévő épület átépítése, emeletráépítés, bővítés esetén: az épület bővítésével létrejövő általános célú bruttó szintterület növekmény nem haladhatja meg a telek területének a kétszeresét (2,0 m2/ telek m2)
fc) meglévő épület esetén: kialakult, jelen rendelet előírásaival összhangban felvonó elhelyezésével, tetőtér beépítésével és az udvar lefedésével növelhető
g) legnagyobb parkolóterület:
ga) új épület létesítése esetén: az épület parkolóterületi célú bruttó szintterülete nem haladhatja meg a telek területének az kétszeresét (2,0 m2/ telek m2)
gb) meglévő épület átépítése, emeletráépítés, bővítés esetén: az épület parkolóterületi célú bruttó szintterülete nem haladhatja meg a telek területének 60%-át (0,6 m2/ telek m2)
gc) meglévő épület esetén: kialakult, alagsor és pinceszint átépítésével nem haladhatja meg a telek területének 60%-át (0,6 m2/ telek m2)
h) legnagyobb szint alatti beépítés mértéke: 100%
(5) A Ln–1/IX–R jelű építési övezetekre vonatkozó egyedi előírások
a) Ln–1/IX–R/6 jelű építési övezet: a 37114 helyrajzi számú telek beépítése esetében a Tűzoltó utca és a Liliom utca felőli telekhatáron épülethomlokzat kialakítása nem kötelező, azonban a 37119 helyrajzi számú telken lévő épület tűzfalának takarásáról gondoskodni kell.
b) Ln–1/IX–R/7 jelű építési övezet: a 37505 helyrajzi számon kiépített kert telekhatárán és a 37494 hrsz. közös zöldfelület határán alacsony kerítés, elválasztó sövény nem létesíthető, a közterületi kapcsolat megőrzendő.
c) Ln–1/IX–R/9 jelű építési övezet: a Berzenczey utca 32 sz. hátsó épületszárnyainak bontásakor összenyíló belső udvarokat zöldfelületekkel tagoltan kell kialakítani, a megjelenő tűzfalak kertészeti eszközökkel rendezendők.
d) Ln–1/IX–R/11 jelű építési övezet:
– A közterületi átjáróban a kialakított helyekre planténerek helyezendők el.
– A közös zöldfelület és közterületi átjáró határán a kerítés áttört kerítésként alakítandó ki.
e) Ln–1/IX–R/12 jelű építési övezet: az Üllői út 69 sz. épület tűzfalai kertészeti eszközökkel rendezendők.
f) Ln–1/IX–R/15 jelű építési övezet:
– a Salkaházi Sára park zöldfelületi aránya nem csökkenthető
– az Örökimádás Templom telkének hátsókertje, a meglévő értékes növényállomány megőrzendő.
g) Ln–1/IX–R/17 jelű építési övezet:
– A Bokréta utca és Viola utca között épült közterületi átjáró (Gát sétány) megnyitása biztosítandó, a terület zöldfelületi jellegének megőrzésével a gyalogos forgalom számára.
h) Ln–1/IX–R/18 jelű építési övezet: az Üllői út 83–85–87 sz. alatti épületek homlokzatának védelme megszüntetésre javasolt.
i) Ln–1/IX–R/19 jelű építési övezet:
– A Thaly Kálmán utca 36. sz. telek közös zöldfelületként alakítandó az óvodakert részeként.
– A tömbben a közös zöldfelületen kialakított óvodakert, KRESZ-park és a társasházak által használt közös zöldfelület határán 2m magas áttört kerítés építhető.
j) * Ln–1/IX–R/20 jelű építési övezet: a 37676 hrsz. közös zöldfelületet a beépítés részeként, a meglévő közös zöldfelülettel egységesen, aláépített kertként és aktív zöldfelületként kell kialakítani.
k) Ln–1/IX–R/21 jelű építési övezet:
– a 37181 és a 37186/2 helyrajzi számú telkek park jellegű közcélú területként alakítandók ki. A terület közforgalom elől el nem zárható, a Tűzoltó utca és az Üllői út közötti gyalogosátjárást biztosítani kell a 37186/1 és a 37185/2 helyrajzi számú telkeken.
– a Thaly Kálmán utcában Tűzoltó utca és Üllői út közötti szakaszán a homlokzati elemek legnagyobb megengedett közterület felé való kinyúlásának mértéke: maximum 1,5 méter.
– a 37187 helyrajzi számú ingatlan tűzfala a 37186/2 helyrajzi számú PJK terület felé homlokzatosítható, a PJK terület felé az ingatlanon akadálymentes átjárás kialakítható.
l) * Ln–1/IX–R/22 jelű építési övezet: a 37348/2 helyrajzi számú telek teljes területének a meglévő beépítéssel együtt maximum 80%-a építhető be kijelölt építési helyen belül. A megengedett legnagyobb épületmagasság: 17,0 méter.
m) * Ln–1/IX–R/23 jelű építési övezet:
– a Leövey Klára Gimnázium udvarán lévő értékes platánok megőrzendők.
– a Balázs Béla utca 22a, 22b. sz. előtti teresedés kiépítése a 28. tömb előtti közterület bővítésével együtt, egységesen alakítandó ki.
n) * Ln–1/IX–R/26 jelű építési övezet:
– a tömb továbbépítése során a közös zöldfelület a meglévő közös zöldfelülethez illeszkedően alakítandó ki.
– a 37201/2, 37202/2 és a 37199/1 helyrajzi számú közös zöldterületek (KZ) térszín alatt 90%-ban beépíthetőek, azzal a feltétellel, hogy a kialakítás során az alá nem épített területeket faültetésre alkalmas módon kell kialakítani
o) * Ln–1/IX–R/28 jelű építési övezet:
– a Balázs Béla utca felőli telkek beépítése esetén a telkek egyesíthetők, a telken belüli zöldfelületet a meglévő KZ jelű területhez csatlakozóan kell kialakítani, de a zöldfelületeket nem kell egyesíteni.
– a Balázs Béla utca közterületét a telek beépítésével egyidejűleg kell kialakítani, az új közterületsávon fasor létesítésével egyidejűleg
p) Ln–1/IX–R/29 jelű építési övezet: A Gát-utca 24–28 sz. és a Márton utca 8 a-b, belső szárnyainak bontása egymáshoz csatlakozó, de nem egyesített telken belüli zöldfelületek létesítendők, alá nem építhető területként. A bontáskor szabaddá váló tűzfalak homlokzatnyitással és kertészeti eszközökkel rendezendők.
q) *
r) Ln–1/IX–R/31 jelű építési övezet: A tömbben lévő kondicionáló növényzet megőrzendő, a tűzfalak takarása kertészeti eszközökkel biztosítandó. A beépítés során a közös zöldfelület a meglévő közös zöldfelülettel egységesen építendő ki.
s) * Ln–1/IX–R/32 jelű építési övezet: A tömbben a belső épületszárnyak bontása esetén közös légterű telken belüli zöldfelületek alakítandók ki aktív zöldfelületként. A bontáskor szabaddá váló tűzfalak kertészeti eszközökkel rendezendők. A Balázs Béla utca 30. sz. előtti teresedés kiépítése a 28. tömb előtti közterület bővítésével együtt, egységesen alakítandó ki.
t) * az Ln–1/IX–R/34 jelű építési övezetben: összevonandóak a 37771 és a 37772 helyrajzi számú telkek, valamint összevonandóak a 37775 és 37776 helyrajzi számú telkek. Ezen telek csak azok összevonása után egy-egy önálló telekként építhetők be, azokon a beépítés ütemezhető.
u) Ln–1/IX–R/35 jelű építési övezet: A szabadon maradt tűzfalak kertészeti eszközökkel rendezendők.
v) Ln–1/IX–R/37 jelű építési övezet: A tömbben a belső épületszárnyak bontása esetén közös légterű telken belüli zöldfelületek alakítandók ki aktív zöldfelületként. A bontáskor szabaddá váló tűzfalak kertészeti eszközökkel rendezendők.
w) Ln–1/IX–R/38 jelű építési övezet: A tűzfalak kertészeti eszközökkel rendezendők.
x) * Ln–1/IX–R/43 jelű építési övezet: a kialakult üzemanyagtöltő állomás fenntartható, de tovább nem bővíthető. Az övezetben telket alakítani, építési tevékenységet folytatni nem lehet, kivéve állagmegóvási, karbantartási munkák.
y) * megépült gépjármű-tárolóban, parkolóházban kialakított parkolóférőhelyek száma nem csökkenthető.
23. § (1) Az építési övezet területe kialakult nagyvárosias, telepszerű lakóterület.
(2) Az építési övezet területén új épület, építmény a közműépítmények kivételével nem létesíthető.
(3) Az építési övezet területén a meglévő épületekben az alábbi rendeltetési egységek helyezhetők el illetve alakíthatók ki:
a) lakás
b) közintézmény
c) szolgáltatás
d) vendéglátás
e) kulturális és egyéb közösségi szórakoztatás
f) sport
g) kiskereskedelem
(4) A melléképítmények közül
a) a közműbecsatlakozási műtárgy, a csatlakozó közterületek felől térszín alatt
b) kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél magasabbra nem emelkedő, lefedés nélküli terasz)
c) * 200 m2 vízfelület nagyságot meg nem haladó kerti vízmedence,
d) * napkollektor, napelem
e) * a beépítésre nem került telekrész minden 200 m2-e után egy kerti lugas, lábon álló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel
f) kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő
helyezhetők el.
(5) Az építési övezetben nem lehet helyezhető el
a) ipari létesítmény
b) önálló raktározási funkciójú létesítmény
c) új üzemanyagtöltő állomás
d) meglévő épület, épületrész rendeltetését fenti rendeltetésekre megváltoztatni nem lehet.
(6) Övezeti előírások:
a) megnevezése: nagyvárosias, telepszerű lakóterület
b) az egyes telkek beépítési módja: szabadon álló
c) a telkek legkisebb és legnagyobb területe: kialakult
d) legnagyobb beépítési mértéke: kialakult
e) legkisebb zöldfelületi mértéke: M01–1. számú melléklet szerint
f) legnagyobb általános szintterület: a legnagyobb általános szintterület az építési övezet területére vonatkozóan nem haladhatja meg az M01–1. számú melléklet szerinti értéket, továbbá
fa) meglévő épület átépítése, tetőfelépítmény építése esetén: az épület bővítésével létrejövő általános célú bruttó szintterület növekmény nem haladhatja meg a telek területét (1, m2/ telek m2)
g) legnagyobb parkolóterület: 0,0 m2/ telek m2)
h) legnagyobb szint alatti beépítés mértéke: 0%
(7) A 37280/6 helyrajzi számú ingatlan beépítése, a meglévő épület bővítése az alábbiak szerint alakítható ki:
a) beépítési százalék: kialakult
b) építményszint maximuma: kétszintes
c) maximális beépíthető bruttó szintterület: 3000 m2
d) a területen csak a lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó funkció létesíthető
e) A rálátás miatt, amennyiben az épület nem magastetővel kerül lefedésre, úgy az épület tetőszintjét tetőkertként vagy tetőteraszként kell kialakítani.
24. § (1) A beépítésre nem szánt területek az alábbi területfelhasználási egységekbe tartoznak:
a) KÖu–3/IX jelű – Közúti közlekedési területek
II. rendű főút számára szolgáló közúti közlekedési területek:
Ferenc körút (37103/1) hrsz
Üllői út (36807/2) hrsz.
Haller utca (37941/2) hrsz.
b) KÖu–4/IX jelű – Közúti közlekedési terület
Településszerkezeti jelentőségű gyűjtőút számára szolgáló közúti közlekedési terület:
Mester utca (37810) hrsz.
c) Egyéb övezetbe nem sorolt közterületek (utcák):
Tűzoltó utca
Tompa utca
Balázs Béla utca
Vendel utca
Gát utca
Angyal utca
Liliom utca
Páva utca
Berzenczey utca
Bokréta utca
Viola utca
Thaly Kálmán utca
Lenhossék utca
Márton utca
Sobieski János utca
Telepy utca
Ernő utca
Mihálkovics utca
d) Zkp/IX–R- közkert, közpark terület
Kerekerdő park (37325) hrsz.
Ferenc tér (37450) hrsz.
25. § (1) A KÖu jelű területek elsősorban közlekedési célú közterületek, nyomvonal jellegű jelentős közlekedési építmények elhelyezésére szolgálnak, ezek területén autómosó nem létesíthető.
(2) A KÖu jelű területeknek a gyalogosforgalom által igénybevett területére jelen rendelet 14. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.
(3) A KÖu jelű II. rendű főút számára szolgáló közúti közlekedési területeken a közúti gépjárműforgalom nem szüntethető meg.
(4) A KÖu közterületek egyéb célú használata esetén a gyalogosfelület szélessége legalább 3,0 méter és nem lehet kisebb, mint a – berendezési sáv keresztmetszetével csökkentett – szélesség 50%-a vendéglátó terasz, 75%-a közterületi pavilon elhelyezése esetén.
26. § (1) A Kerekerdő park (37325) hrsz. és Ferenc tér (37450) hrsz. közkert céljára szolgáló terület.
A közkertek területét a szabályozási terv tünteti fel. Ezek a Ferenc tér és a Kerekerdő park (44. és 27. tömbök).
(2) A közkertek területén
– játszóteret
– sportkertet – kertrészt
– pihenőkertet
– elkülönített területi sávban kutyafuttatót
lehet létesíteni.
(3) A közkertek területén a beépítettség nem lehet nagyobb 2%-nál,
(4) A legkisebb növényzettel fedett terület mértéke nem lehet kevesebb a meglévő állapotnál, a Ferenc tér útszegélyekkel határolt parkterületén belül 60%-nál, a Kerekerdő park telekhatárán belül 70% zöldfelületet kell biztosítani.
(5) A közkertek területén épület nem létesíthető.
(6) Az építmények közül a pihenést, testedzést szolgáló építmények, az ismeretterjesztés építményei helyezhetők el. A Ferenc téren ezen túlmenően a meglévő, fővárosi védettség alatt álló nyilvános illemhelyen kívül épület nem helyezhető el.
(7) A közkertek területén közhasználat elől elzárt terület nem alakítható ki.
27. § (1) Jelen rendelet a kihirdetés napját követő 30. napon lép hatályba.
(2) *
Budapest, 2016. november 17.
dr. Bácskai János | dr. Ruzsits Ákos Jenő | |
polgármester | aljegyző |
Tömbszám Övezet | Lehatárolás | Hrsz | Utca | Házszám | Terület | |
1 Vt-V/ IX–R/1 | Ferenc körút – Üllői út – Liliom utca – Tűzoltó utca | 37 104 | Üllői út (Ferenc krt.) | 45–51 (45) | 15 238 | |
37 105 | Ferenc krt. | 43 | 917 | |||
37 106 | Ferenc krt. (Tűzoltó) | 41 (2) | 797 | |||
37 107 | Tűzoltó utca | 4 | 449 | |||
37 108 | Tűzoltó utca | 6 | 672 | |||
37 109 | Tűzoltó utca | 8 | 615 | |||
37 110 | Tűzoltó utca | 10–16 | 3 735 | |||
(37 111) | Tűzliliom park | - | 1 121 | |||
2 Vt-V/ IX–R/2 | Ferenc körút – Tűzoltó utca – Angyal utca – Tompa utca | 37 530 | Tűzoltó utca (Angyal) | 5 (40) | 353 | |
37 531 | Tűzoltó utca | 3 | 333 | |||
37 532 | Ferenc krt. (Tűzoltó) | 39 (1) | 984 | |||
37 533 | Ferenc krt. | 37 | 515 | |||
37 534 | Ferenc krt. | 35 | 525 | |||
37 535 | Ferenc krt. | 33 | 536 | |||
37 536 | Ferenc krt. | 31 | 519 | |||
37 537 | Ferenc krt. | 29 | 512 | |||
37 538 | Ferenc krt. | 27 | 1 183 | |||
37 539 | Angyal utca | 38 | 584 | |||
37 540 | Angyal utca | 36 | 513 | |||
37 541 | Angyal utca | 34 | 435 | |||
37 542 | Angyal utca | 32 | 508 | |||
37 543 | Angyal utca | 30 | 497 | |||
37 544 | Angyal utca | 28 | 509 | |||
37 545 | Angyal utca | 26 | 467 | |||
37 546 | Angyal utca | 24 | 415 | |||
37 547 | Tompa utca (Angyal) | 12 (22) | 337 | |||
37 548 | Tompa utca | 10 | 322 | |||
37 549 | Tompa utca | 8 | 285 | |||
37 550 | Ferenc krt. (Tompa) | 25 (6) | 388 | |||
3 Vt-V/ IX–R/3 | Ferenc körút – Tompa utca – Angyal utca – Mester utca | 37 552 | Ferenc krt. (Tompa) | 23 (5) | 999 | |
37 553 | Ferenc krt. | 19–21 | 921 | |||
37 554 | Ferenc krt. | 17 | 698 | |||
37 555 | Ferenc krt. | 15 | 791 | |||
37 556 | Ferenc krt. (Mester) | 13 (2) | 492 | |||
37 557 | Mester utca | 4–6 | 902 | |||
37 558 | Mester utca (Angyal) | 8 (8) | 440 | |||
37 559 | Angyal utca | 10 | 300 | |||
37 560 | Angyal utca | 12 | 535 | |||
37 561 | Angyal utca | 14–16 | 911 | |||
37 563/1 | Angyal utca | 18 | 316 | |||
37 563/2 | Angyal utca | 18 | 266 | |||
37 564 | Tompa utca | 7 | 466 | |||
37 565 | Tompa utca (Angyal) | 9 (20) | 518 | |||
4 Vt-V/ IX–R/4 | Angyal utca – Tűzoltó utca – Liliom utca – Tompa utca | 37 508 | Tűzoltó utca (Angyal) (Liliom) | 7–9 (43) (54) | 3016 | |
37 509 | Liliom utca | 54 | 1 101 | |||
37 510 | Liliom utca | 52 | 1 081 | |||
37 511 | Liliom utca | 50 | 1 059 | |||
37 512 | Liliom utca | 46–48 | 2 597 | |||
37 517/2 | Tompa utca | 20 | 427 | |||
37 517/3 | Tompa utca (Liliom) | 22 (42) | 325 | |||
37 517/4 | Liliom utca | 44 | 230 | |||
37 518 | Tompa utca | 18 | 177 | |||
37 519 | Tompa utca | 16 | 676 | |||
37 520 | Tompa utca (Angyal) | 14 (27) | 716 | |||
37 521 | Angyal utca | 29 | 730 | |||
37 522 | Angyal utca | 31–33 | 1533 | |||
37 524 | Angyal utca | 35 | 706 | |||
37 525/2 | Angyal utca | 37–39 | 1 441 | |||
37 527/1 | Angyal utca 41 előtt | 41 | 87 | |||
37 527/2 | Angyal utca | 41 | 549 | |||
5 Vt-V/ IX–R/5 | Angyal utca – Tompa utca – Liliom utca – Mester utca | 37 567 | Tompa utca (Angyal) | 11 (25) | 634 | |
37 568 | Angyal utca | 23 | 266 | |||
37 569 | Angyal utca | 21 | 1 750 | |||
37 571/1 | Angyal utca | 17 | 219 | |||
37 571/2 | „H” jelű kert | 52 | 194 | |||
37 572/1 | Angyal (Mester) | 13–15 (10) | 1 758 | |||
37 572/2 | „G” jelű kert | - | 2 298 | |||
37 574 | Mester utca | 12 | 492 | |||
37 575 | Mester utca | 14–16 | 488 | |||
37 577 | Mester utca | 18 | 527 | |||
37 578 | Liliom (Mester) | 22 (20) | 505 | |||
37 579/2 | Liliom utca | 24–26 | 554 | |||
37 581/1 | Liliom utca | 28 | 357 | |||
37 581/2 | „H” jelű kert | 194 | ||||
37 582/1 | Liliom utca | 30 | 357 | |||
37 582/2 | „H” jelű kert | 30 | 184 | |||
37 583 | Liliom utca | 32 | 657 | |||
37 584/2 | Liliom utca | 34–36 | 1 153 | |||
37 585/2 | Tompa utca | 13 | 783 | |||
37 586 | Tompa utca | 15/A | 879 | |||
37 587 | Liliom (Tompa) utca | 38 (15/B) | 842 | |||
6 Ln–1/ IX–R/6 | Liliom utca – Üllői út – Páva utca – Tűzoltó utca | 37 114 | Liliom (Tűzoltó) utca | 41 (20) | 1 012 | |
37 115 | Liliom utca | 43–45 | 1 136 | |||
37 117 | Üllői út (Liliom) | 53/A (47) | 949 | |||
37 118 | Üllői út | 53/B | 1 143 | |||
37 119 | Tűzoltó utca | 22 | 1 213 | |||
37 120 | Páva (Tűzoltó) utca | 32/A (24) | 500 | |||
37 121 | Páva utca | 32/B | 452 | |||
37 122 | Páva utca | 34 | 465 | |||
37 123 | Üllői út (Páva) | 55 (36) | 1 530 | |||
7 Ln–1/ IX–R/7 | Liliom utca – Tűzoltó utca -Páva utca – Tompa utca | 37 489 | Tűzoltó utca (Páva) | 15 (30/B) | 586 | |
37 490 | Páva utca | 26–30 | 1 019 | |||
37 493 | Páva utca | 24 | 490 | |||
37 494 | Páva utca | 22 | 450 | |||
37 495/1 | Páva utca | 20 | 251 | |||
37 495/2 | Páva utca | 18 | 337 | |||
37 495/3 | Tompa utca | 26 | 424 | |||
37 495/4 | „B” jelű kert | - | 1 472 | |||
37 495/5 | Tompa (Liliom) | 24 (25) | 278 | |||
37 495/6 | Liliom utca | 27 | 529 | |||
37 495/7 | Liliom utca | 29 | 508 | |||
37 497 | „A” jelű kert | - | 1 740 | |||
37 502 | Liliom utca | 31 | 574 | |||
37 503 | Liliom utca | 33 | 564 | |||
37 504 | Liliom utca | 35 | 552 | |||
37 505 | Liliom utca (Tűzoltó) | 37–39(11–13) | 1 755 | |||
8 Ln–1/ IX–R/8 | Liliom utca – Tompa utca -Páva utca – Mester utca | 37 589 | Tompa utca (Liliom) | 17/A (23) | 834 | |
37 590 | Liliom utca | 21 | 421 | |||
37 591 | Liliom utca | 19 | 2 183 | |||
37 595 | Liliom utca | 11 | 1 664 | |||
37 596 | Liliom utca | 7–9 | 1 222 | |||
37 598 | Mester utca (Liliom) | 22 (5) | 591 | |||
37 599 | Mester utca | 24 | 390 | |||
37 600 | Mester utca | 26 | 1 508 | |||
37 602 | Páva utca | 4 | 475 | |||
37 603 | Páva utca | 6 | 469 | |||
37 605 | Páva utca | 10–12 | 1 521 | |||
37 606 | Páva utca | 14 | 553 | |||
37 607/1 | (Tompa 17/b mögött) | - | 163 | |||
37 607/2 | Tompa utca | 17/b | 733 | |||
37 608 | Tompa utca (Páva) | 19 (16) | 555 | |||
9 Ln–1/ IX–R/9 | Páva utca –Üllői út – Berzenczey utca – Tűzoltó utca | 37 125 | Üllői út (Páva) | 57 (41) | 1 225 | |
37 126 | Üllői út | 59 | 1 292 | |||
37 127 | Üllői út | 61 | 1 137 | |||
37 128/1 | Üllői út (Berzenczey) | 63 (34) | 738 | |||
37 128/2 | Berzenczey utca | 32 | 329 | |||
37 132 | Páva (Tűzoltó) utca | 39 (26) | 2 957 | |||
37 133 | Berzenczey (Tűzoltó) | 26 (28) | 699 | |||
37 134 | Berzenczey utca | 28 | 671 | |||
37 135 | Berzenczey utca | 30 | 674 | |||
10 Ln–1/ IX–R/10 | Páva utca – Tűzoltó utca – Berzenczey utca – Ferenc tér – Tompa utca | 37 468 | „D” jelű kert része | 34 | 701 | |
37 469 | Ferenc tér | 15 | 485 | |||
37 470 | Ferenc tér és Berz.u. | 14 | 562 | |||
37 472/1 | „D” jelű kert része | - | 1 200 | |||
37 472/2 | Páva és Berzenczey | 23–25,16–18 | 1 822 | |||
37 472/3 | „C” jelű kert | - | 678 | |||
37 474 | Berzenczey utca | 20 | 268 | |||
37 475 | Berzenczey utca | 22 | 639 | |||
37 476 | Tűzoltó utca (Berz.) | 21 (24) | 1 182 | |||
37 477 | Tűzoltó utca | 19 | 1 084 | |||
37 479/2 | Tompa Mihály | 30–34 | 1 030 | |||
37 480 | Páva utca | 23–25 | 491 | |||
37 484 | Páva utca | 31 | 975 | |||
37 485/1 | Páva utca | 33 | 246 | |||
37 485/2 | „C” jelű kert része | - | 229 | |||
37 486 | Páva utca | 35 | 413 | |||
37 487 | Páva (Tűzoltó) utca | 37 (17) | 504 | |||
11 Ln–1/ IX–R/11 | Páva utca – Tompa utca – Ferenc tér – Berzenczey utca – Mester utca | 37 610 | Tompa utca (Páva) | 21–23 (19) | 824 | |
37 611 | Páva utca | 15–17 | 571 | |||
37 613/1 | Páva utca | 13 | 660 | |||
37 613/2 | „I” jelű kert része | - | 37 | |||
37 614/1 | „I” jelű kert része | - | 194 | |||
37 614/2 | „I” jelű kert nyúlványa | - | 394 | |||
37 615/2 | Páva utca | 9–11 | 572 | |||
37 615/3 | „J” jelű kert része | - | 318 | |||
37 616/3 | Páva utca | 7 | 285 | |||
37 616/4 | „J” jelű kert része | - | 321 | |||
37 617/3 | Páva utca | 5 | 541 | |||
37 617/4 | „J” jelű kert része | - | 61 | |||
37 618 | Páva utca | 3 | 1 905 | |||
37 621/2 | „I” jelű kert része | - | 1 372 | |||
37 622 | Ferenc tér (Tompa u.) | 1 (25) | 1 059 | |||
37 623 | Ferenc tér | 2–3 | 665 | |||
37 625/1 | Berzenczey utca | 10–12 | 571 | |||
37 625/2 | „J” jelű kert része | - | 559 | |||
37 627 | Berzenczey utca | 8 | 554 | |||
37 628 | Berzenczey utca | 4–6 | 1 131 | |||
37 630 | Mester utca (Berz.) | 34 (2) | 861 | |||
12 Ln–1/ IX–R/12 | Berzenczey utca – Üllői út – Bokréta utca – Tűzoltó utca | 37 137/1 | Berzenczey utca | 33–37 | 1 827 | |
37 137/2 | „K” jelű kert része | - | 832 | |||
37 137/3 | „K” jelű kert része | - | 42 | |||
37 140/2 | Berzenczey utca | 39 | 533 | |||
37 140/3 | Berzenczey utca | 768 | ||||
37 141/2 | Üllői út (Berzenczey) | 65–67 (43) | 524 | |||
37 143 | Üllői út | 69 | 2 022 | |||
37 144 | Üllői út (Bokréta utca) | 71 (38) | 595 | |||
37 145 | Bokréta utca | 34–36 | 875 | |||
37 148 | Tűzoltó utca | 32/A | 530 | |||
37 149 | Bokréta (Tűzoltó) | 30 (32/B) | 675 | |||
13 Ln–1/ IX–R/13 | Berzenczey utca –Tűzoltó utca – Bokréta utca – Ferenc tér | 37 452 | Ferenc tér (Bokréta) | 12 (18) | 770 | |
37 453/1 | Ferenc tér | 13 | 528 | |||
37 453/2 | Berzenczey utca | 19–21 | 512 | |||
37 453/3 | „F” jelű kert | - | 1 780 | |||
37 453/4 | Bokréta utca | 20–22 | 557 | |||
37 453/5 | Berzenczey (Bokréta) | 23–25 (24–26) | 2 034 | |||
37 453/6 | Berzenczey utca | 29 | 179 | |||
37 453/7 | „E” jelű kert | - | 853 | |||
37 453/8 | Tűzoltó utca | 25/A | 276 | |||
37 457 | Bokréta (Tűzoltó) utca | 28 (25/B) | 508 | |||
37 459 | Tűzoltó utca (Berzenczey) | 23 (31) | 503 | |||
14 Ln–1/ IX–R/14 | Berzenczey utca –Ferenc tér – Bokréta utca – Mester utca | 37 632 | Mester utca (Berz.) | 36 (1) | 888 | |
37 633 | Berzenczey utca | 3 | 494 | |||
37 634 | Berzenczey utca | 5–7 | 494 | |||
37 635 | Berzenczey utca | 9 | 565 | |||
37 636 | Berzenczey utca | 11 | 556 | |||
37 637 | Berzenczey utca | 13 | 588 | |||
37 638 | Ferenc tér (Berz.) | 4 (15) | 595 | |||
37 639 | Ferenc tér (Bokréta) | 5 (14–16) | 1 213 | |||
37 641 | Bokréta utca | 12 | 591 | |||
37 642 | Bokréta utca | 10 | 592 | |||
37 643 | Bokréta utca | 8 | 349 | |||
37 644/1 | Bokréta utca | 4–6 | 517 | |||
37 644/2 | „L” jelű kert | - | 669 | |||
37 646 | Mester utca (Bokréta) | 38 (2) | 664 | |||
15 Ln–1/ IX–R/15 | Bokréta utca – Üllői út – Viola utca – Tűzoltó utca | 37 151 | Üllői út (Bokréta) | 73 (37) | 940 | |
37 152 | Bokréta utca | 35 | 306 | |||
37 153 | Bokréta utca | 33 | 451 | |||
37 154 | Bokréta utca | 31 | 550 | |||
37 155 | Bokréta (Tűzoltó) utca | 29 (34) | 668 | |||
37 156/2 | Salkaházi Sára park | - | 1 965 | |||
37 158 | Üllői út | 75–77 | 4 273 | |||
37 159/1 | Üllői út (Viola) | 79 (54) | 338 | |||
37 159/2 | Viola utca | 52 | 1 060 | |||
37 160 | Viola utca | 50 | 531 | |||
37 161 | Tűzoltó utca (Viola) | 40 (48) | 1 213 | |||
16 Ln–1/ IX–R/16 | Ferenc tér – Bokréta utca – Tűzoltó utca – Viola utca – Balázs Béla utca | 37 426 | Balázs Béla (Viola) | 8 (30) | 501 | |
37 427 | Viola utca | 32 | 549 | |||
37 428/2 | átjáró része | - | 114 | |||
37 428/3 | KZ | 1 476 | ||||
37 428/4 | KZ | 76 | ||||
37 430/1 | átjáró része | - | 857 | |||
37 430/2 | Viola utca | 38–40 | 911 | |||
37 432 | Viola utca | 42 | 603 | |||
37 433 | Viola utca | 44 | 607 | |||
37 434 | Tűzoltó utca (Viola) | 31 (46) | 625 | |||
37 435 | Tűzoltó utca | 29 | 2 953 | |||
37 436 | Tűzoltó utca | 27/B | 424 | |||
37 437 | Bokréta (Tűzoltó) | 27 (27/A) | 486 | |||
37 438/1 | Bokréta utca | 25 | 321 | |||
37 438/2 | Bokréta utca | 25 | 579 | |||
37 439 | Bokréta utca | 23 | 878 | |||
37 440/1 | Bokréta utca | 21 | 271 | |||
37 440/2 | „Z” jelű kert része | - | ||||
37 441/1 | „Z” jelű kert része | - | 151 | |||
37 441/2 | Bokréta utca | 19 | 690 | |||
37 442/2 | Bokréta utca | 17 | 265 | |||
37 442/3 | „aI” jelű közterület része | - | 568 | |||
37 443 | Ferenc tér | 11 | 886 | |||
37 444 | Ferenc tér | 10 | 878 | |||
37 445 | Ferenc tér | 9 | 840 | |||
37 446/1 | Balázs Béla (Ferenc tér) | 2 (8) | 1 169 | |||
37 446/2 | Balázs Béla (Ferenc tér) | 2 (8) | 1 164 | |||
37 446/3 | Balázs Béla utca része | 2 (8) | 165 | |||
17 Ln–1/ IX–R/17 | Bokréta utca – Ferenc tér – Balázs Béla utca – Viola utca – Mester utca | 37 648 | Mester utca (Bokréta) | 40–44 (1) | 501 | |
37 649 | Bokréta utca | 3 | 549 | |||
37 650/1 | Bokréta utca | 5 | 114 | |||
37 650/2 | átjáró része | - | 1 476 | |||
37 650/3 | Bokréta utca | 7–9 | 76 | |||
37 650/4 | „N” jelű kert része | - | 857 | |||
37 653/1 | „N” jelű kert része | - | 911 | |||
37 653/2 | Bokréta utca | 11–13 | 603 | |||
37 655 | Bokréta utca | 15 | 607 | |||
37 656 | Ferenc tér | 6 | 625 | |||
37 658/1 | Balázs Béla | 2 953 | ||||
37 658/3 | Balázs Béla | 3 | 424 | |||
37 658/4 | „O” jelű kert része | - | 486 | |||
37 660 | „M” jelű kert része | - | 321 | |||
37 661 | Mester utca (Viola) | 46 (2) | 579 | |||
37 662 | Viola utca | 4 | 878 | |||
37 663 | Viola utca | 6 | 271 | |||
37 664 | Viola utca | 8 | 636 | |||
37 665 | Viola utca | 10–14 | 151 | |||
37 666/2 | átjáró része | - | 690 | |||
37 667/2 | átjáró része | - | 265 | |||
37 667/3 | Viola utca | 16–18 | 568 | |||
37 667/4 | „O” jelű kert része | - | 886 | |||
37 669/1 | „N” jelű kert része | - | 878 | |||
37 671 | Viola utca | 20–24 | 840 | |||
37 672 | Viola utca | 26 | 1 169 | |||
37 673 | Balázs Béla (Viola) | 5 (28) | 473 | |||
18 Ln–1/ IX–R/18 | Viola utca – Üllői út – Thaly Kálmán utca – Tűzoltó utca | 37 163/1 | Tűzoltó utca (Viola utca) | 42–46 (39–41) | 1 316 | |
37 163/2 | „aB” jelű kert része | - | 2 653 | |||
37 165/2 | Viola utca | 43–45 | 1 172 | |||
37 167 | Üllői út (Viola) | 81 (49) | 1 265 | |||
37 169 | Üllői út | 83 | 1 099 | |||
37 170 | Üllői út | 85 | 802 | |||
37 172 | Üllői út (Thaly) | 87 | 725 | |||
37 173/1 | Thaly Kálmán utca | 58 | 242 | |||
37 173/2 | Thaly Kálmán utca | 58 | 326 | |||
37 174 | Thaly Kálmán utca | 56 | 394 | |||
37 177/1 | Thaly Kálmán utca | 54 | 351 | |||
37 178 | Thaly (Tűzoltó) utca | 52 (48) | 448 | |||
19 Ln–1/ IX–R/19 | Viola utca – Tűzoltó utca – Thaly Kálmán utca – Balázs Béla utca | 37 403 | Balázs Béla | 12 | 605 | |
37 404 | Balázs Béla | 10/B | 543 | |||
37 405/2 | Thaly Kálmán utca | 34 | 344 | |||
37 406 | Thaly Kálmán utca | 36 | 382 | |||
37 407/1 | Thaly Kálmán utca | 38 | 427 | |||
37 408 | Thaly Kálmán utca | - | 1 319 | |||
37 412 | Thaly Kálmán utca | 48 | 653 | |||
37 413 | Thaly (Tűzoltó) | 50 (35) | 513 | |||
37 414 | Tűzoltó utca | 33/C | 1 119 | |||
37 415 | Tűzoltó utca | 33/B | 784 | |||
37 416 | Tűzoltó utca (Viola) | 33/A (39) | 1 442 | |||
37 417/1 | Viola utca | 37/C | 981 | |||
37 417/2 | KZ | 364 | ||||
37 418 | Viola utca | 37/B | 1 266 | |||
37 419 | Viola utca | 37/A | 1 247 | |||
37 420/1 | Viola utca (Thaly K.) | 35 (40/b) | 576 | |||
37 420/2 | „aH” közterület, átjáró | - | 744 | |||
37 420/3 | Viola utca szélesítés | - | 142 | |||
37 420/4 | Viola utca | 31–33 | 836 | |||
37 420/5 | Thaly Kálmán utca | 40/a | 379 | |||
37 422 | „aG” jelű kert része | - | 2 343 | |||
37 424 | Balázs Béla (Viola) | 10/A (27) | 1 057 | |||
20 Ln–1/ IX–R/20 | Viola utca – Balázs Béla utca – Thaly Kálmán utca – Mester utca | 37 675 | Viola utca (Balázs Béla) | 23–25 (7/a) | 1 318 | |
37 676 | „R” jelű kert része | - | 672 | |||
37 677/1 | Viola utca | 21 | 394 | |||
37 677/2 | Viola utca | 21 | 590 | |||
37 678/1 | Viola | 19 | 517 | |||
37 679/1 | az „R” jelű kert része | - | 1 488 | |||
37 679/2 | Viola utca | 17 | 303 | |||
37 680/3 | Viola utca | 15 | 386 | |||
37 680/4 | Gát sétány része | 847 | ||||
37 680/5 | Viola utca | 13 | 453 | |||
37 681/1 | Thaly Kálmán utca | 16 | 663 | |||
37 682 | Viola utca | 11 | 804 | |||
37 683/2 | „S” jelű kert része | - | 2 697 | |||
37 684 | Viola utca | 7 | 419 | |||
37 685/3 | Mester utca | 48–52 | 1 836 | |||
37 685/4 | Viola utca | 5 | 575 | |||
37 690 | Mester utca (Thaly) | 54 (2) | 488 | |||
37 691 | Thaly Kálmán utca | 4 | 782 | |||
37 693 | Thaly Kálmán utca | 8 | 287 | |||
37 694 | Thaly Kálmán utca | 10 | 280 | |||
37 695 | Thaly Kálmán utca | 12 | 342 | |||
37 696 | Thaly Kálmán utca | 14 | 304 | |||
37 698 | Thaly Kálmán utca | 20 | 215 | |||
37 699 | Thaly Kálmán utca | 22–24 | 659 | |||
37 701 | Thaly Kálmán utca | 26–30 | 1 328 | |||
37 702 | Balázs Béla | 7/B | 415 | |||
21 Ln–1/ IX–R/21 | Thaly Kálmán utca – Üllői út – Lenhossék utca – Tűzoltó utca | 37 180 | Üllői út (Thaly) | 89/A (45) | 898 | |
37 181 | Üllői út | 89/B | 1 194 | |||
37 182 | Üllői út | 89/C | 695 | |||
37 183 | Üllői út | 91/A | 1 666 | |||
37 184 | Üllői út | 91/B | 1 760 | |||
37 185/1 | Thaly Kálmán utca | 43 | 919 | |||
37 185/2 | Üllői út | 89/b | 1 351 | |||
37 186/1 | Tűzoltó (Thaly K.) utca | 50–56 (41) | 3 523 | |||
37 186/2 | KZ | 944 | ||||
37 186/3 | Thaly Kálmán utca | 41 | 989 | |||
37 187 | Thaly Kálmán utca | 39 | 765 | |||
37 192 | Üllői út (Tűzoltó) | 93 (58–64) | 12 218 | |||
37 193 | Tűzoltó utca (Lenh.) u. | 66 (36) | 843 | |||
37 194 | Lenhossék utca | 38 | 685 | |||
37 195 | Lenhossék utca | 40 | 726 | |||
37 196/2 | Lenhossék utca | 42 (44) | 1 714 | |||
37 197 | Üllői út (Lenhossék) | 95 (46) | 2 052 | |||
22 Ln–1/ IX–R/22 | Thaly Kálmán utca – Tűzoltó utca – Lenhossék utca – Vendel utca | 37 341/1 | Lenhossék utca | 32 | 196 | |
37 341/2 | Vendel utca (Lenhossék) | 20 (30) | 1 178 | |||
37 341/3 | KZ | - | 508 | |||
37 342 | Tűzoltó utca (Lenh.) u. | 59 (34) | 1 973 | |||
37 343 | Tűzoltó utca | 57 | 838 | |||
37 344 | Tűzoltó utca | 55 | 423 | |||
37 345/1 | Tűzoltó utca 49–63 mögött | 321 | ||||
37 345/2 | Tűzoltó utca | 53 | 836 | |||
37 348/1 | KZ | 439 | ||||
37 348/2 | Tűzoltó utca | 37–47 | 6 582 | |||
37 348/3 | (Thaly Kálmán utca része) | 725 | ||||
37 348/5 | (22-es tömb közepén) | 790 | ||||
37 361/3 | Vendel utca | 10–12 | 1 191 | |||
37 361/4 | Vendel utca | 10–12 | 945 | |||
37 364 | Vendel utca | 18 | 798 | |||
23 Ln–1/ IX–R/23 | Thaly Kálmán utca –Vendel utca – Lenhossék utca – Balázs Béla utca | 37 394 | Vendel utca (Thaly) | 1 (23) | 4 035 | |
37 395 | Lenhossék utca (B.B,V) | 24–28 | 1 958 | |||
37 396 | Vendel utca | 3 | 6 070 | |||
37 397 | Balázs Béla | 20 | 926 | |||
37 399 | Balázs Béla | 16/A | 651 | |||
37 400 | Balázs Béla | 16 | 659 | |||
37 401 | Balázs Béla (Thaly) | 14 (21) | 1 296 | |||
24 Ln–1/ IX–R/24 | Thaly Kálmán utca – Balázs Béla utca – Lenhossék utca – Gát utca | 37 706 | Thaly (Balázs Béla) u. | 19 (11–13) | 1 987 | |
37 708 | Balázs Béla (Lenhossék) | 15–21 (20) | 4 397 | |||
37 712 | Balázs Béla (Lenh.) | 23 (22) | 778 | |||
37 714/1 | Lenhossék utca | 18 | 923 | |||
37 714/2 | Lenhossék utca Thaly K. utca | 18 17 | 5 277 | |||
37 716/2 | Gát utca (Thaly) | 2–6 (13–15) | 2 735 | |||
37 717 | Gát utca | 8–10 | 1 165 | |||
37 719 | Gát utca | 12 | 588 | |||
37 720 | Gát utca | 14 | 595 | |||
37 721 | Lenhossék utca | 14 | 439 | |||
37 722 | Lenhossék (Gát) utca | 12 (16) | 641 | |||
25 Ln–1/ IX–R/25 | Thaly Kálmán utca – Gát utca – Lenhossék utca – Mester utca | 37 725 | Lenhossék utca (Gát) | 10 (13) | 620 | |
37 727 | Gát utca | 9–11 | 1 127 | |||
37 728 | Gát utca | 7 | 568 | |||
37 729 | Gát utca | 5 | 569 | |||
37 730 | Gát utca | 3 | 571 | |||
37 731 | Thaly K. utca (Gát) | 11 (1) | 631 | |||
37 732 | Thaly Kálmán utca | 9 | 559 | |||
37 736/1 | Mester (Thaly) (Lenhossék) | 56–58 (1–7) (2–6) | 9 123 | |||
37 740 | Lenhossék utca | 8 | 439 | |||
26 Ln–1/ IX–R/26 | Lenhossék utca – Üllői út – Márton utca – Tűzoltó utca | 37 199/1 | KZ | 479 | ||
37 199/2 | Üllői út | 97 | 2 575 | |||
37 200 | Lenhossék utca | 41 | 662 | |||
37 201/1 | Lenhossék utca | 39 | 518 | |||
37 201/2 | „Q” jelű kert része | - | 780 | |||
37 202/1 | Lenhossék utca | 35–37 | 3 844 | |||
37 202/2 | „Q” jelű kert része | - | 747 | |||
37 202/3 | „aA” jelű kert része | - | 239 | |||
37 202/4 | Márton utca része | 308 | ||||
37 204/1 | Lenhossék utca | 33 | 286 | |||
37 204/2 | „aA” jelű kert része | - | 2 390 | |||
37 205 | Lenhossék u. (Tűzoltó) | 31 (68) | 338 | |||
37 206 | Tűzoltó utca | 70 | 208 | |||
37 207 | Tűzoltó utca | 72 | 276 | |||
37 208 | Tűzoltó utca | 74 | 255 | |||
37 209 | Márton utca (Tűzoltó) | 28 (76) | 844 | |||
37 210/1 | Márton utca | 30 | 453 | |||
37 210/3 | Márton utca szélesítés | - | 118 | |||
37 212/2 | „Q” jelű KZ | - | 1 744 | |||
37 212/3 | Márton utca | 36–40 | 966 | |||
37 215 | Üllői út | 101 | 1 949 | |||
37 216 | Üllői út (Márton) | 103 (42) | 600 | |||
27 Zkp/IX–R | „Kerekerdő Park” | 37 325 | Kerekerdő park | - | 9 321 | |
28 Ln–1/ IX–R/28 | Lenhossék utca – Vendel utca – Márton utca – Balázs Béla utca | 37 374 | Márton utca (Vendel) | 18 (13) | 513 | |
37 375 | „aF” jelű kert része | - | 1 088 | |||
37 376/1 | Vendel utca | 9 | 550 | |||
37 376/2 | Vendel utca | 7 | 1 175 | |||
37 378/1 | „aE” jelű kert része | - | 764 | |||
37 378/2 | Lenhossék u. (Vendel) | 21 (5) | 531 | |||
37 379 | Balázs Béla (Márton) | 28/B (16) | 807 | |||
37 380 | Balázs Béla | 28/A | 478 | |||
37 381 | Balázs Béla | 26/B | 483 | |||
37 382 | Balázs Béla | 26/A | 749 | |||
37 383 | Balázs Béla (Lenh.) | 24 (19) | 1 093 | |||
29 Ln–1/ IX–R/29 | Lenhossék utca – Balázs Béla utca – Márton utca – Gát utca | 37 750 | Lenhossék (Gát) | 7–9 (18) | 1 025 | |
37 752 | Gát utca | 20 | 762 | |||
37 753 | Gát utca | 22 | 844 | |||
37 754 | Gát utca | 24–26 | 844 | |||
37 755 | Márton (Gát) | 8/a (28) | 619 | |||
37 756 | Márton utca | 8/B | 491 | |||
37 757/1 | „U” jelű kert része | - | 1 038 | |||
37 757/2 | Márton utca | 10 | 430 | |||
37 757/3 | Márton utca | 12 | 460 | |||
37 758/2 | „U” jelű kert része | - | 859 | |||
37 759/1 | Lenhossék utca | 11 | 362 | |||
37 759/2 | „V” jelű kert része | - | 902 | |||
37 760/2 | Lenhossék utca | 13 | 1 024 | |||
37 760/3 | „V” jelű kert része | - | 891 | |||
37 761/2 | Lenhossék utca | 15 | 440 | |||
37 761/3 | „V” jelű kert része | - | 148 | |||
37 762 | Balázs Béla u. (Lenh.) | 25 (17) | 849 | |||
37 763/1 | Balázs Béla utca | 27/a | 349 | |||
37 763/2 | „V” jelű kert része | - | 635 | |||
37 764 | Balázs Béla | 27/B | 969 | |||
37 765 | Balázs Béla | 29 | 336 | |||
37 766 | Márton utca | 14/A | 482 | |||
37 767 | Márton utca (Balázs B) | 14/B (31) | 660 | |||
30 Ln–1/ IX–R/30 | Lenhossék utca – Gát utca – Márton utca – Mester utca | 37 742 | Mester utca | 60–62 | 4391 | |
37 743 | Lenhossék utca | 3 | 844 | |||
37 744 | Gát utca (Márton) | 25 (6) | 619 | |||
37 745 | Gát utca | 23 | 491 | |||
37 746 | Gát utca | 21 | 1 038 | |||
37 747 | Gát utca | 19 | 430 | |||
37 748 | Gát utca | 17 | 463 | |||
37 749 | Lenhossék (Gát) | 5 (15) | 859 | |||
31 Ln–1/ IX–R/31 | Márton utca – Üllői út – Sobieski János utca – Tűzoltó utca | 37 218 | Üllői út (Márton) | 105 (39) | 1 121 | |
37 219 | Márton utca | 37 | 818 | |||
37 220 | Márton utca | 35/C | 1 205 | |||
37 221 | Márton utca | 35/B | 1 201 | |||
37 222 | Márton utca | 35/A | 1 194 | |||
37 223/1 | Márton utca | 33 | 634 | |||
37 223/2 | „aD” jelű kert része | - | 382 | |||
37 224/2 | „aD” jelű kert része | - | 1 441 | |||
37 224/3 | Tűzoltó utca (Márton) | 78–80 (29–31) | 1 233 | |||
37 224/4 | Tűzoltó utca szélesítés | - | 147 | |||
37 224/5 | Tűzoltó utca | 82 | 489 | |||
37 228 | Sobiesky (Tűzoltó) | 28 (84) | 906 | |||
37 229/3 | az „aD” jelű kert része | - | 887 | |||
37 229/4 | Sobieski János utca | 30–32 | 1 262 | |||
37 231 | Sobieski János utca | 34 | 1 194 | |||
37 232 | Sobieski János utca | 36 | 1 224 | |||
37 233 | Sobieski János utca | 38 | 1 262 | |||
37 234 | Sobieski János utca | 40 | 1 039 | |||
37 235 | Sobieski János utca | 42 | 728 | |||
37 236 | Üllői út | 107 | 1 747 | |||
37 237 | Üllői út | 109/A | 1 046 | |||
37 238 | Üllői út | 109/B | 653 | |||
37 239 | Üllői út (Sobieski) | 109/C (44) | 1 171 | |||
32 Ln–1/ IX–R/32 | Márton utca – Tűzoltó utca – Sobieski János utca – Vendel utca | 37 312/1 | Sobieski utca (Vendel) | 18 (36) | 446 | |
37 312/2 | Vendel utca | 34 | 332 | |||
37 313/1 | Sobieski János utca | 20–24 | 758 | |||
37 313/2 | „X” jelű kert része | - | 786 | |||
37 316 | Remete park | -I | 463 | |||
37 317/1 | Tűzoltó utca | 71–75 | 1 530 | |||
37 317/2 | „X” jelű kert része | - | 188 | |||
37 319 | Vendel utca | 32 | 758 | |||
37 320 | Márton utca (Vendel) | 21 (30) | 540 | |||
37 321/1 | Márton utca | 23–25 | 602 | |||
37 321/2 | „Y” jelű kert része | - | 1 234 | |||
33 Ln–1/ IX–R/33 | Márton utca – Vendel utca – Sobieski János utca – Balázs Béla utca | 37 368/2 | Sobieski J.u. (Vendel) | 16 (17) | 3 053 | |
37 370 | Balázs Béla (Sobieski) | 32/B (14) | 1 331 | |||
37 372 | Márton (Balázs Béla) | 17 (30) | 996 | |||
34 Ln–1/ IX–R/34 | Márton utca –Balázs Béla utca – Sobieski János utca – Gát utca | 37 769 | Márton utca | 13 | 1 025 | |
37 770 | Márton utca | 11 | 762 | |||
37 771 | Márton utca | 9 | 844 | |||
37 772 | Márton utca (Gát) | 7 (30) | 844 | |||
37 774 | Gát utca | 32 | 619 | |||
37 775 | Sobieski (Gát) | 2 (34) | 491 | |||
37 776 | Sobieski János utca | 4 | 1 038 | |||
37 777 | Sobieski János utca | 6 | 430 | |||
37 778 | Balázs Béla (Márton) | 33–37 (15) | 6409 | |||
35 Ln–1/ IX–R/35 | Márton utca – Gát utca – Haller utca | 37 796 | Haller utca (Gát) | 52 (33) | 1 098 | |
37 797 | Gát utca | 31 | 667 | |||
37 799/1 | Gát utca | 29 | 422 | |||
37 799/2 | „aC” jelű kert része | - | 403 | |||
37 800/2 | Gát utca (Márton) | 27 (5/b) | 370 | |||
37 801 | Márton utca | 5/A | 384 | |||
37 802/1 | Márton utca | 3/B | 393 | |||
37 802/2 | „aC” jelű kert része | - | 418 | |||
37 803 | Márton utca | 3/A | 434 | |||
37 804/1 | Márton utca | 1/b | 199 | |||
37 804/2 | „aJ” jelű kert része | - | 239 | |||
37 805 | Haller utca | 50 | 805 | |||
37 806 | Haller utca | 48 | 786 | |||
37 807 | Haller utca | 46 | 635 | |||
37 808 | Haller utca (Márton) (Mester) | 44 (1/A)(64) | 763 | |||
36 Ln–1/ IX–R/36 | Sobieski János utca – Üllői út – Telepy utca – Tűzoltó utca | 37 241/3 | Telepy utca | 32 | 569 | |
37 241/4 | Telepy utca | 30 | 569 | |||
37 241/5 | Telepy utca | 28 | 573 | |||
37 241/6 | Telepy utca | 26 | 570 | |||
37 241/8 | Telepy utca | 20 | 522 | |||
37 241/11 | Tűzoltó utca (Telepy) | 86/A (18) | 1 081 | |||
37 241/13 | Sobieski János utca | 29 | 353 | |||
37 241/14 | Sobieski János utca | 31 | 258 | |||
37 241/15 | Sobieski János utca | 33 | 254 | |||
37 241/16 | Sobieski János utca | 35 | 250 | |||
37 241/17 | Sobieski János utca | 37 | 247 | |||
37 241/18 | Sobieski János utca | 39 | 245 | |||
37 241/19 | Sobieski János utca | 41 | 242 | |||
37 241/20 | Telepy utca | 34 | 1 000 | |||
37 241/21 | Üllői út (Sobieski) | 111 (43) | 1 416 | |||
37 241/22 | Sobieski utca (Tűzoltó) | 25/A (86) | 403 | |||
37 241/23 | Sobieski János utca | 25/B | 341 | |||
37 241/24 | Sobieski János utca | 25/C | 329 | |||
37 241/25 | Sobieski János utca | 27/A | 319 | |||
37 241/26 | Sobieski János utca | 27/B | 320 | |||
37 241/27 | Telepy utca | 24 | 666 | |||
37 241/28 | Telepy utca | 22 | 645 | |||
37 Ln–1/ IX–R/37 | Sobieski János utca – Tűzoltó utca – Telepy utca – Balázs Béla utca | 37 299 | Tűzoltó u. (Telepy) | 79 (14–16) | 1181 | |
37 301 | Telepy utca | 12 | 506 | |||
37 302 | Telepy utca | 10 | 506 | |||
37 303 | Telepy utca | 6–8 | 510 | |||
37 305 | Balázs Béla u.(Telepy) | 34 (4) | 1728 | |||
37 306 | Sobieski János utca | 15–17 | 508 | |||
37 308/1 | Sobieski János utca | 19 | 1 009 | |||
37 310 | Sobieski J.u. (Tűzoltó) | 23 (77) | 575 | |||
38 Ln–1/ IX–R/38 | Sobieski János utca – Balázs Béla utca – Telepy utca – Haller utca – Gát utca | 37 780 | Balázs Béla (Sobieski) | 39–41 (11) | 1 921 | |
37 781 | Sobieski János utca | 9 | 501 | |||
37 782 | Sobieski János utca | 7 | 506 | |||
37 783 | Sobieski János utca | 5 | 506 | |||
37 784 | Sobieski János utca | 3 | 510 | |||
37 785 | Gát utca (Sobieski) | 36 (1) | 1 026 | |||
37 786 | Haller utca (Telepy) | 54 (2/A) | 727 | |||
37 787 | Telepy utca | 2/B | 512 | |||
37 788 | Telepy utca | 2/C | 508 | |||
37 789 | Telepy utca | 2/d-e | 1 009 | |||
39 Ln–1/ IX–R/39 | Telepy utca – Üllői út – Ernő utca – Tűzoltó utca | 37 243 | Üllői út (Telepy) | 113 (31) | 1 032 | |
37 246 | Telepy utca | 29 a-d | 2 184 | |||
37 247 | Telepy utca | 27 | 727 | |||
37 248 | Telepy utca | 25 | 732 | |||
37 249 | Telepy utca | 23 | 911 | |||
37 252 | Telepy utca (Tűzoltó) | 17–21 (88–90) | 6 105 | |||
37 254 | Ernő utca | 24 | 916 | |||
37 255 | Ernő utca | 26 | 728 | |||
37 256 | Ernő utca | 28 | 725 | |||
37 257 | Ernő utca | 30 | 1 837 | |||
37 260 | Üllői út | 115/A | 1 064 | |||
37 261 | Üllői út (Ernő) | 115/B (36) | 1 280 | |||
40 Ln-T/IX–R | Telepy utca – Tűzoltó utca – Haller utca – Balázs Béla utca | 37 283/1 | Haller utca | 64 | 628 | |
37 283/2 | Haller utca | 62 | 591 | |||
37 283/3 | Haller utca | 60 | 592 | |||
37 283/4 | Ernő park/Haller 60–64 | - | 3 311 | |||
37 286/1 | Telepy és Tűzoltó u. | 9–15 és 81–93 | 3 262 | |||
37 286/2 | 40 tömb közpark | - | 548 | |||
37 286/3 | Ernő utca (Hallernál) | - | 1 666 | |||
37 286/4 | 40 tömb házközi zöld | - | 2 255 | |||
37 286/5 | névtelen, 40 tömbben | - | 787 | |||
37 286/6 | Telepy u.és Balázs B. | 1–9 és 36–42 | 2 374 | |||
37 286/7 | 40 tömb házközi zöld | - | 2 671 | |||
41 Ln–1/ IX–R/41 | Ernő utca – Üllői út – Haller utca – (37280/7) hrsz közterület – Mihálkovics utca – Tűzoltó utca | 37 263/2 | Üllői út (Ernő) | 117 (23) | 2 305 | |
37 264 | Üllői út (Mihálkovics) | 119 (20) | 2 809 | |||
37 265/1 | Ernő utca | 21 | 1 383 | |||
37 265/2 | Mihálkovics utca | 18 | 795 | |||
37 266 | Ernő utca | 19 | 890 | |||
37 267 | Ernő utca | 17 | 857 | |||
37 268 | Ernő utca | 15 | 831 | |||
37 269 | Mihálkovics utca | 16 | 1 094 | |||
37 270 | Mihálkovics utca | 14 | 944 | |||
37 271 | Mihálkovics utca | 12 | 728 | |||
37 272 | Ernő utca Mihálkovics) | 11–13 (10) | 2 214 | |||
37 273/2 | Ernő utca | 9 | 368 | |||
37 273/3 | Mihálkovics utca | 8 | 386 | |||
37 274 | Ernő utca | 7 | 838 | |||
37 275 | Ernő utca | 5 | 737 | |||
37 276 | Tűzoltó utca (Ernő) | 92 (3) | 976 | |||
37 278 | Üllői út (Haller) | 121 (88) | 4 831 | |||
42 Ln-T/IX–R | Mihálkovics utca – (37280/7) hrsz közterület – Haller utca – Tűzoltó utca | 37 280/1 | Haller utca (Tűzoltó) | 66 (94–96) | 735 | |
37 280/2 | Haller utca | 68–70 | 782 | |||
37 280/3 | Haller utca | 72–74 | 740 | |||
37 280/4 | Haller utca | 76–78 | 782 | |||
37 280/5 | Haller utca | 80–82 | 736 | |||
37 280/6 | Haller utca | 84–86 | 2 740 | |||
37 280/7 | /névtelen utca/ | - | 707 | |||
37 280/8 | park Mihálk.-Haller | - | 13 642 | |||
43 Ln–1/ IX–R/43 | Telepy utca – Balázs Béla utca – Haller utca | 37 793 | Balázs Béla /Haller/ | 43 /56/ | 2 572 | |
44 Zkp/IX–R | „Ferenc tér” | 37 450 | Ferenc tér | - | 11 162 |