Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (IV. 25.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros közigazgatási területén lévő egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4. pontjában és 23. § (5) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: * 

A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros közigazgatási területén az egészségügyi alapellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatókra.

Körzetek kijelölése * 

2. § *  (1) Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete háziorvosi körzeteket állapít meg a jelen rendelet 1. sz. melléklete szerint.

(2) Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete házi gyermekorvosi körzeteket állapít meg a jelen rendelet 2. sz. melléklete szerint.

(3) Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete fogorvosi körzeteket állapít meg a jelen rendelet 3. sz. melléklete szerint.

(4) Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete gyermek fogorvosi körzeteket állapít meg a jelen rendelet 4. sz. melléklete szerint.

(5) Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete védőnői körzeteket állapít meg jelen rendelet 5. sz. melléklete szerint.

(6) Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete iskola-egészségügyi körzeteket állapít meg a jelen rendelet 6. sz. melléklete szerint.

(7) Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi ügyeleti ellátási körzeteket állapít meg a jelen rendelet 7. sz. melléklete szerint.

Záró rendelkezések

3. § (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) * 

Budapest, 2017. április 20.

dr. Bácskai János dr. Ruzsits Ákos Jenő
polgármester aljegyző

1. sz. melléklet * 

Háziorvosi körzetek

1. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Bakáts tér 3, 4, 5, 6, 7, 8, 13.

Ferenc krt. 2–44-ig páros oldal.

Kinizsi u. 27.

Knézits u. 12, 13, 14, 15.

Ráday u. 34, 36, 38, 40, 54, 56, 60.

2. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Bakáts tér 2, 9, 10.

Bakáts u. 1, 3, 5, 6, 8.

Boráros tér 2, 3.

Hőgyes E. u. 1, 2, 3, 6, 8, 10, 11, 13, 15, 17.

Knézits u. 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9.

Közraktár u. 24, 26, 28, 30, 34.

Lónyay u. 41, 43, 45, 47, 49, 50, 52, 54, 58, 60.

Ráday u. 37, 39, 41, 43, 52, 53, 55, 57, 59, 61, 63.

3. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Bakáts u. 2.

Czuczor u. 3, 4, 5, 10.

Gálya u. 3, 4, 5, 6

Kinizsi u. 1, 2, 4, 6, 11, 13, 15, 17, 21, 31, 33, 35, 37.

Közraktár u. 10, 12, 20, 22.

Lónyay u. 17, 19, 23, 25, 27, 29–31.,34, 36, 37, 39, 40, 42, 44, 46.

Mátyás u. 5, 8.

Ráday 45, 47, 49.

Zsil u. 1, 7, 9.

Üllői út 39, 41, 43, 45, 47, 49.

4. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Erkel u. 9, 11, 12, 13, 14, 16, 18, 20.

Kálvin tér 7, 8, 9.

Lónyay u. 12, 14, 16, 18, 20.

Ráday u. 2, 4, 5, 7, 8, 9, 11, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22.

Üllői út 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23, 25.

5. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Csarnok tér 3, 4, 5.

Erkel u. 1, 3, 4, 6.

Gönczy P. u. 2, 3, 4, 6.

Imre u. 2, 4, 5.

Közraktár u. 2.

Lónyay u. 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15.

Mátyás u. 2, 4, 18, 20.

Pipa u. 2, 4, 6.

Ráday u. 24.

Vámház krt. 5, 7, 9, 11, 13, 15.

6. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Kinizsi u. 16, 18, 20, 22, 24, 26, 28.

Köztelek u. 2, 4.

Lónyay u. 22, 24, 26, 28.

Mátyás u. 9, 11, 13, 15.

Mátyás u. 14.

Ráday u. 23, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33.

Üllői út 29, 31.

7. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Vaskapu u. 47, 49.

Ernő u. 20, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 34.

Gát u. 27, 29, 31, 33.

Albert Flórián út 2, 4, 5, 6, 7, 8, 10.

Haller u. 19, 21, 23–25, 54, 56, 58, 60, 62, 64, 66, 72, 74.

Sobieski J.u. 25, 27, 29, 31, 33, 35, 37, 38, 39, 41.

Telepy u. 6, 8, 1011, 12, 13, 15, 18, 20, 21, 22, 23, 24, 25–34.

Tűzoltó u. 76, 78, 80, 81, 82, 83, 85, 86, 87, 89, 91, 93.

Üllői út 111, 113, 115.

8. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Bárd u. 1–8.

Csont u. 2.

Földváry u. 3, 5, 7.

Gubacsi u. 6, 9, 21, 26.,

Hajóállomás u. 1.

Hentes u.1–17.

Hídépítő u. 1.

Koppány u. 3, 4, 5, 6, 8.,11.,

Külső-Mester utca végig

KvassayJ.u. 1.

Lackovits u. 5.

Máriássy u. 8.

Mester u. 71, 73, 75, 77, 79.

Nádasdy u. 1–11.,12.,14.,15/B.

Pápay u. 1–17.

Soroksári u. 32, 33, 34, 36, 38, 40, 42, 44, 46, 48, 50, 51, 52, 54, 56, 58, 59, 60, 61, 68, 70, 72, 74, 84, 91, 92, 93, 94.

Tóth K. u. 1–35.

Vágóhíd u. 5/A., 6, 8, 10, 12.

Vaskapu u. 34, 35, 40.

9. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Ernő u. 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21.

Haller u. 76, 78, 80, 82, 84, 86, 88.

Mester u. 76.

Mihálkovics u. 8, 10, 12, 14, 16, 18.

Üllői út 117, 119, 121, 129.

Vágóhíd u. 23, 25, 27, 29, 31, 33.

10. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Balázs B. u. 39, 41, 43.

Balázs B. u. 39–41. – Sobieski J. u. 11.

Ernő u. 3, 5, 7.

Gát u. 36.

Haller u. 44, 46, 48, 50, 52, 68, 70.

Márton u. 1, 2, 3, 4, 5.

Mester u. 70., 83.”A”,”B”,”C”, 85.

Óbester u. 3, 7, 9, 11, 13.

Sobieski J. u. 3, 5, 7, 9, 11.

Telepy u.2.

Tűzoltó u. 92, 94, 96.

Vágóhíd u. 1.,3.,21, 30, 32, 34, 36, 38, 40, 42, 44, 46, 48, 50, 60.

Vaskapu u. 31, 33.

11. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Drégely u. 17, 19.

Gát u. 2, 3, 5, 7, 8, 9, 10, 12, 14, 20, 22, 24.

Lenhossék u. 2, 7, 8, 9, 10, 11.,12, 13, 14, 15, 16.

Márton u. 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13.

Mester u. 50, 52, 54, 56, 58, 60.

Sobieski J.u. 2, 4, 6.

Thaly K. u. 2, 4, 6, 7.,8, 9, 10, 11, 12, 14, 16, 20, 22, 24, 26, 30.

Viola u. 1, 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23, 25.

12. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Dandár u. 2, 24, 26.

Ipar u. 2, 3, 4, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23.

Lechner Ö. Fasor 1, 2, 3.

Likőr u. 2, 4.

Mester u. 15, 17, 19, 21, 23, 25, 27, 33, 35.

Soroksári út 18, 20, 22, 24.

Tinódi u. 3, 5, 7, 9, 11, 13.

Vaskapu u. 4, 6, 7, 8, 11, 10–14. „A”,”B”,”C”.

13. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Balázs B. u. 7, 8, 10, 11, 12, 13, 15, 21, 23, 25, 27, 29, 36, 38, 40, 42.

Bokréta u. 17, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.

Ferenc tér 9, 10, 11, 12.

Márton u.14. 16.

Telepy u. 1, 3, 5, 7, 9.

Thaly K. u. 32, 34, 38, 40, 46–48.,50.

Tűzoltó u. 23, 25, 27, 33.

Viola u. 27–29. 31, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 38, 39, 40, 42, 44, 46, 48, 50, 52.

14. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Drégely u. 3, 5, 7, 9.

Gát u. 17, 19, 21, 23, 25.

Haller u. 15, 20, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 34, 36, 38, 40.

Lenhossék u. 3, 5.

Mester u. 49, 51, 53, 55, 57, 59, 61, 63, 65.

15. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Dandár u. 5, 7, 9–13, 15, 17, 19, 21, 23, 25, 27.

Drégely u. 2–4., 3., 6, 8, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 18, 20.,

Haller u. 2, 3, 4, 6, 8, 10, 12, 14, 16, 18.

Mester u. 37, 39, 41, 43.

Vaskapu u. 15, 17–21., 20, 22, 24.

16. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Angyal u. 13–15.. 17, 19, 21, 22, 23, 24, 26, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36, 38, 41.

Ferenc krt. 23, 25, 27, 29, 31, 33, 35, 37.

Liliom u. 20, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 34, 36, 38, 44, 46, 48, 50, 52, 54.

Mester u. 8, 10, 12, 14, 16, 18, 20.

Tompa u. 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 18, 20, 22, 24–26.

Tűzoltó u. 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 11.

17. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Balázs B. u. 3, 5.

Berzencey u. 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 101, 11, 12, 13, 14, 19, 21, 23, 25, 27, 29.

Bokréta u. 1, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 15, 31, 33, 35.

Ferenc krt. 13, 15, 17, 19, 21, 39.

Ferenc tér 1, 2, 3, 4, 5, 6, 13, 14.

Liliom u. 7, 13, 15, 17, 19, 21, 23.

Mester u. 22, 24, 26, 28, 32, 34, 36, 38, 40, 44, 46, 48.

Páva u. 4, 6, 14, 18, 19, 20.

Thaly K. u. 19.

Tompa u. 17, 19, 21, 23.

Üllői út 73, 75, 77, 79.

Viola u. 2, 4, 6, 8, 10, 16, 18, 20, 22, 24, 26.

18. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Angyal u. 4, 7, 9, 10, 11, 12, 14, 16, 18, 20.

Boráros tér 5, 6, 7.

Ferenc krt. 1, 3, 5, 7.

Gabona u. 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10.

Liliom u. 1, 2, 4, 6, 8, 10.

Mester u. 1, 3, 5, 4–6, 9, 11, 13.

Páva u. 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17.

Soroksári út 1, 3, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 16, 17.

Tinódi u. 2, 4, 6, 8, 10, 12.

Vaskapu u. 1, 3.

19. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Berzenczey u. 16, 18, 20, 22, 24, 26, 28, 30, 32.

Ferenc krt. 41, 43.

Liliom u. 27, 29, 31, 33, 35, 37, 39, 45.

Páva u. 22–39.

Sobieski J. u. 40, 42.

Tűzoltó u. 13, 15, 19, 21.

Üllői út 53, 55, 57, 59, 61, 63, 109.

Viola u. 43, 45.

20. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Balázs B. u. 14, 16, 20, 22, 24–28., 26, 30, 32, 34.

Berzenczey u. 33, 35, 37, 39, 41.

Bokréta u. 30, 32, 34, 36.

Lenhossék u. 19, 21, 27, 29.

Márton u. 18, 19, 20–24, 21, 23, 26.

Sobieski J. u. 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 26, 28, 30, 32, 34, 36, 38.

Thaly K. u. 29, 31, 33.

Tűzoltó u. 32, 47, 49, 51, 55, 65, 69, 71, 73, 75.

Üllői út 65, 67, 69, 71.

Vendel u. 7–9, 8, 11, 15–17, 20, 28, 32, 34.

21. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Bokréta u. 29.

Lenhossék u. 30, 31, 32, 33, 34, 36, 38, 39, 40, 41, 46.

Márton u. 28, 29, 30, 31, 33, 35, 36, 37, 39, 40.

Thaly K. u. 52, 54, 56, 58.

Tűzoltó u. 44, 46, 58, 66, 70, 72, 74.

Üllői út 81, 83, 85, 87, 89, 91, 95, 97–99. – Lenhossék u. 43, 101, 103, 105, 107.

22. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Csengettyű u. 7, 9, 11, 16, 17, 19, 21.

Lobogó u. 1, 3, 5, 10, 15, 16, 20, 24.

Napfény u. 1, 2, 3, 5, 6, 14, 16.

Toronyház u. 9, 13, 15.

23. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Aranyvirág sétány 1, 3, 5, 7, 9.

Börzsöny u. 1, 2/c,3, 7.

Dési H. u. 19, 21, 23.

Epreserdő u. 10, 12, 14, 16.

Kosárka sétány 3, 4, 6, 8.

Lobogó u. 6.

24. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Börzsöny u.4, 6, 8, 9, 10.

Friss u. 2, 3.

Kosárka sétány. 1.

Napfény u. 20, 26.

Távíró u. 11, 13, 15, 17, 19, 21, 22, 23, 24, 25, 26.

Toronyház u. 8, 10, 12, 14, 16, 18.

25. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Börzsöny u. 15, 17.

Csengettyű u. 1, 3, 5.

Ecseri út 8, 10, 12.

Epreserdő u. 18, 20, 22, 24, 26, 28, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36, 38, 40.

Kosárka sétány 5, 7.

Napfény u. 11, 13, 17, 19, 21, 22, 23, 24, 25, 27, 29, 31.

26. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Dési H. u. 20, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 34.

Egyetértés u. 1, 3, 5.

Ifjúmunkás u. 25, 27.

Pöttyös u. 6, 8, 10, 11.

Távíró u. 3, 5, 7.

Toronyház u. 1, 3, 5.

27. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Börzsöny u. 2/B.

Hurok u. 1, 3, 5, 7, 13.

Ifjúmunkás u. 10, 12, 14, 17, 18, 20, 22.

Pöttyös u. 3, 7, 9.

Üllői út 151, 153, 155, 157, 159, 161, 163, 165, 167, 169, 171, 173, 175.

28. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Csárdás köz 1, 3.

Ferde u. 5.

Ifjúmunkás u. 24, 26, 28, 32.

Pöttyös u. 2, 4.

Üllői út 177, 179, 181–185.,187, 189, 191, 193, 195, 197, 199.

29. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Dési H. u. 2, 3, 4, 5, 6, 8, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18.

Ecseri út 2, 4, 6.

Epreserdő u. 2, 4, 6.

Ifjúmunkás u. 4, 6.

30. háziorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Aszódi utca 4, 6, 8, 10, 12, 14, 16, 18, 20.

Beöthy u. 1, 2, 4.

Ecseri út 3, 5, 15, 17, 19, 21, 23, 25, 27, 29, 31.

Fék u. 3, 4, 6, 8.

Füleki u. 3, 7, 9, 11, 13.

Gubacsi u. 45, 91, 97.

Albert Flórián út 11–13.

Gyáli út 15., 21–23., 24, 25, 30, 32, 33, 35.

Illatos u. 5.

Kén u. 1, 2, 3, 5.

Mester u. 84, 88, 90.

Osztag u. 11, 13, 15, 17, 19.

Péceli u. 1, 2.

Soroksári út 95, 101, 108, 110, 113, 117, 119, 132, 164.

Szemafor köz 1, 2, 4, 5, 6, 7.

Szerelvény köz 4, 6, 8, 10, 12.

Szerkocsi u. 2, 4, 6.

Táblás köz 1, 3, 5, 7, 9, 11, 13.

Táblás utca 31.

Tagló u. 4, 6, 810, 11, 13.

Timót u. 1, 3.

Töltés köz 1, 3, 5, 7, 9.

Üllői út 145.

Váltó köz 1, 2, 4, 5, 6, 8, 10.

Vasbakter köz 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10.

Víztorony köz 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 10, 14.

2. sz. melléklet * 

Házi gyermekorvosi körzetek

1. házi gyermekorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Balázs B. u. 24–28.,25, 26, 27, 28, 29, 30, 32, 34.

Drégely u. 2–4., 3.,5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20.

Gát u. 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 27, 29, 31, 33, 36.

Haller u. 44, 46, 48, 50, 52, 54, 56, 58.

Márton u. 2, 4, 8, 10, 3, 5, 7, 9, 11, 12, 13, 14, 16, 18, 20–24, 26, 19, 21, 23, 28, 29, 30, 31, 33, 35, 36, 37, 39, 40.,

Mester u. 37, 39, 41, 43, 49, 51, 60.

Sobieski J. u. 2, 3, 5, 7, 9, 15, 16, 17, 18–24, 36, 25, 27, 29, 31, 33, 35, 37, 38, 39, 41, 34, 40, 42.

Telepy u. 6, 8, 10, 12, 18, 20, 21, 22, 23, 24, 25–32, 34.

Tűzoltó u. 65, 66, 69, 71, 73, 75, 66, 70, 72, 74, 76, 78, 80, 82, 86.

Üllői út 97–99. Lenhossék u. 43., 101, 103, 105, 107, 109, 111, 113, 115.

Vendel u. 7–9.,15–17., 22, 24, 28, 32.

2. házi gyermekorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Balázs B. u. 36, 38, 39, 40, 41, 42, 43.

Berzencey u. 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 19, 21, 23, 25, 27, 29, 16, 18, 20, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 33, 35, 37, 39, 41.

Bokréta u. 1, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 15, 31, 33, 35, 17, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 32, 34, 36.

Dandár u. 2, 22, 24, 26, 5, 7, 9–13.,15, 17, 19, 21, 23, 25, 27.

Ferenc tér 1, 2, 3, 4, 5, 6, 13, 9, 10, 11, 12, 14, 15.

Haller u.76, 78, 80, 82.

Ipar u. 2, 3, 4, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23.

Likőr u. 2, 4.

Mester u. 27, 22, 24, 26, 28, 32, 34, 36, 38.

Páva u. 4, 6, 14, 18, 20, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 22–39.

Sobieski J. u. 11.

Telepy u. 1, 2, 3, 5, 7, 9.

Tompa u. 24, 26, 17, 19, 21, 23.

Tűzoltó u. 11, 13, 15, 19, 21, 23, 25, 31, 32.

Üllői út 53, 55, 57, 59, 61, 63, 65, 67, 69, 71.

Vaskapu u. 1, 3, 4, 6, 8, 7, 10–14.”A”,”B”,”C”, 17–21, 22.

3. házi gyermekorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Beöthy u. 1, 2, 4.

Csont u. 2.

Földváry u. 3, 5, 7

Gubacsi u. 6, 9, 21, 26, 45, 91, 97.,

Hajóállomás u. 1.

Haller u. 4, 6, 16, 2, 8, 10, 12, 14, 18.

Hentes u. 1–17.

Hídépítő u. 1.

Illatos u. 5.

Kén u. 1, 2, 3, 5

Koppány u. 3, 4-Gubacsi út 4. 5, 6, 11.

Külső-Mester utca végig.

Kwassay J. u. 1.

Lackovits u. 5.

Lechner Ö. u. 1, 2, 3.

Máriássy u. 8.,

Mester u. 83.”A”,”B”,”C”, 84, 85.,88, 90.

Soroksári út 22, 24, 32, 34, 36, 38, 40, 42, 44, 46, 48, 50, 52, 54, 56, 58, 60, 33, 51, 59, 68, 70, 61, 72, 74, 84, 91, 92, 93, 94, 95, 101, 108, 110, 113, 117, 119, 132, 164.

Tagló u. 4, 6, 8, 10, 11, 13.

Telepy u. 11, 13, 15.

Timót u. 1, 3.

Tűzoltó u. 81, 83, 85, 87, 89, 91, 93.,96.

Vágóhíd u. 1.,3.,5/A.,6, 8, 10, 12, 30, 32, 34.,

4. házi gyermekorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Bárd u. 1–8.

Ernő u. 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 5, 7, 20, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 34.

Fék u. 3, 4, 6, 8.

Albert Flórián út 2, 4, 5, 6, 7, 8, 10.

Haller u. 3, 15, 20, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 34, 36, 38, 40, 19, 21, 23–25, 60, 62, 64, 66, 68, 70, 72, 74, 84, 86, 88.

Mester u. 53, 55, 57, 59, 61, 63, 65, 70, 71, 73, 75, 77, 79, 76.

Mihálkovics u. 8, 10, 12, 14, 16, 18.

Nádasdy u. 1–11, 12, 14, 15/B.

Óbester u. 3, 7, 9, 11, 13.

Pápay u. 1–17.

Tóth Kálmán u. 1–35.

Üllői út 117, 119, 121, 129.

Vágóhíd u. 23, 25, 27, 29, 31, 33, 21, 36, 38, 40, 42, 44, 46, 48, 50, 60.

Vaskapu u. 31, 33, 34, 35, 40, 47, 49.

5. házi gyermekorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Balázs B. u. 3, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 20, 21, 22, 23.

Gabona u. 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10.

Gát u. 2, 3, 5, 7, 8, 9, 10, 12, 14.

Lenhossék u. 2, 3, 5, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 19, 21, 27, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 36, 38, 39, 40, 41, 46.

Mester u. 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23, 25, 33, 35, 40, 44, 46, 48, 50, 52, 54, 56, 58.

Thaly K. u. 2, 4, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 14, 16, 19, 20, 22, 24, 26, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 36, 38, 40, 42, 44, 46, 48, 50, 52, 54, 56, 58.

Tinódi u. 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13.

Üllői út 73, 75, 77, 79, 81, 83, 85, 87, 89, 91, 93, 95.

Vendel u. 20.

Viola u. 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13, 15, 16, 17, 19, 18, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 22, 24, 25, 26, 27–29, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 38, 39, 40, 42, 44, 46, 48, 50, 52.

6. házi gyermekorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Aranyvirág sétány 1, 3, 5, 7, 9.

Börzsöny u. 1, 3, 4, 6, 8, 7, 9, 10, 15, 17

Ecseri út 2, 4, 6, 3, 5, 15, 17, 19, 21, 23, 25, 27, 29, 31, 8, 10, 12.

Epreserdő u. 2, 4, 6, 10, 12, 14, 16, 18, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 34, 36, 38, 40, 31, 33, 35.

Ifjúmunkás u. 4, 6.

Kosárka sétány 1, 3, 5, 7, 4, 6, 8.

Lobogó u. 1, 3, 6, 10, 15.

Napfény u. 1, 3, 5, 11, 13, 17, 19, 21, 23, 25, 27, 29, 31.

Szemafor köz 1, 2, 4, 5, 6, 7.

Szerelvény köz 4, 6, 8, 10, 12.

Szerkocsi u. 2, 4, 6.

Töltés köz 1, 3, 5, 7, 9

Üllői út 145.

Vasbakter köz 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10.

7. házi gyermekorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Aszódi u.4, 6, 8, 10, 12, 14, 16, 18, 20.

Csárdás köz 1, 3.

Dési H.u. 20, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 34.

Egyetértés u. 1, 3, 5.

Ferde u. 5.

Füleki u. 3, 7, 9, 11, 13.

Albert Flórián út 11- 13.

Gyáli út 15, 21–23, 24, 25, 30, 32, 33, 35.

Ifjúmunkás u. 24, 25, 27, 28, 32.

Lobogó u. 5, 16, 20, 24.

Osztag u. 11, 13, 15, 17, 19.

Péceli u. 1, 2.

Pöttyös u. 3, 7, 9, 2, 4, 6, 8, 10, 11.

Táblás köz 1, 3, 5, 7, 9, 11, 13, 14, 24, 31.

Távíró u. 3, 5, 7.

Toronyház u. 1, 3, 5, 9, 13, 15.

Üllői út 169–179, 181–185, 187, 189, 191, 193, 195, 197, 199.

Váltó köz 1, 2, 4, 5, 6, 8, 10.

Víztorony köz 1, 2, 3, 5, 6, 7, 8, 10.

8. házi gyermekorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Börzsöny u. 2/B, 2/C.

Csengettyű u. 1, 3, 5, 7, 9, 11, 16, 17, 19, 21.

Dési H. u. 2, 4, 6, 8, 10, 15, 3, 5, 11, 13, 17, 12, 14, 16, 18, 19, 21, 23.

Friss u. 2, 3.

Hurok u. 1, 3, 5, 7, 13.

Ifjúmunkás u. 10, 12, 14, 17, 18, 20, 22, 26.

Napfény u. 2, 6, 14, 16, 22, 24, 20, 26.

Távíró u. 11, 13, 15, 17, 19, 21, 22, 23, 24, 25, 26.

Toronyház u. 8, 10, 12, 14, 16, 18.

Üllői út 151, 153, 155, 157, 159, 161, 163, 165, 167.

9. házi gyermekorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Bakáts u. 1, 3, 5, 2, 6, 8.

Boráros tér 2, 3.

Csarnok tér 3, 4, 5.

Czuczor u. 3, 4, 5, 10.

Erkel u. 1, 3, 4, 6, 9, 11, 12, 13, 14, 16, 18, 20.

Gálya u. 3, 4, 5, 6.

Gönczy P. u. 2, 3, 4, 6.

Imre u. 2, 4, 5.

Kálvin tér 7, 8, 9.

Kinizsi u. 2, 4, 6, 11, 13, 15, 17, 16, 18.

Közraktár u. 2, 10, 12, 20, 22, 24, 26, 28, 30, 34.

Köztelek u. 2, 4.

Lónyay u. 22, 24, 26, 28, 19, 23, 25, 27, 29–31, 34, 36, 40, 42, 44, 46, 37, 39, 41, 43, 45, 47, 49, 50, 52, 54, 58, 60.

Mátyás u. 2, 4, 5, 8, 9, 11, 13, 14, 15, 18, 20.

Pipa u. 2, 4, 6.

Ráday u. 2, 4, 5, 7, 8, 9, 11, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 25, 27, 29, 31, 33, 24, 26, 28, 30, 32, 34, 36, 38, 40, 37, 39, 41, 43, 45, 47, 49, 52, 53, 55, 57, 59, 61, 63, 54, 56, 60.

Zsil u. 1, 7, 9.

10. házi gyermekorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Angyal u. 4, 7, 9, 10, 11, 12, 13–15, 14, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 26, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36, 38, 41.

Bakáts tér 2, 9, 10, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 13.

Boráros tér 5, 6, 7.

Ferenc krt. 1, 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23, 25, 27, 29, 31, 33, 35, 37, 39, 41, 43. 2–44-ig páros oldal,

Hőgyes E. u. 1, 2, 3, 6, 8, 10, 11, 13, 15, 17.

Kinizsi u. 20, 21, 22, 24, 26, 27, 28, 31, 33, 35, 37.

Knézits u. 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 11, 12, 13, 14, 15.

Lónyay u.3, 5, 7, 9, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 20.

Liliom u. 1, 2, 4, 6, 7, 8, 10, 13, 15, 17, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 38, 39, 44, 45, 46, 48, 50, 52, 54, 45.

Mester u. 1, 3, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 16, 18, 20.

Soroksári út 1, 3, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 16, 17, 18, 20.

Tompa u. 7, 8, 9, 10, 12, 11, 13, 14, 15, 16, 18, 20, 22.

Tűzoltó u. 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 14, 18.

Üllői út 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23, 25, 29, 31, 39, 41, 43, 45, 47, 49.

Vámház krt. 5, 7, 9, 11, 13, 15.

3. sz. melléklet * 

Fogorvosi körzetek

1. fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Csarnok tér 3, 4, 5.

Erkel u. 1, 3, 4, 6, 9, 11, 12, 13, 14, 16, 18, 20.

Ferenc tér 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15.

Gönczy P. u. 2, 3, 4, 6.

Imre u. 2, 4, 5.

Kálvin tér 7, 8, 9.

Köztelek u. 2, 4.

Lónyay u. 3, 5, 7, 9, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 20.

Mátyás u. 2, 4, 14–16.,18, 20.

Pipa u. 2, 4, 6.

Ráday u. 2, 4, 5, 7, 8, 9, 11, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 24, 26, 28, 30, 32.

Sobieski J. u. 28, 30, 32.

Thaly K. u. 7.,8.

Üllői út 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23, 25.

Vámház krt. 5, 7, 9, 11, 13, 15.

Vágóhíd u. 3.

2. fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Bakáts tér 13.

Bakáts u. 6, 8.

Czuczor u. 3, 4, 5, 10.

Gálya u. 4, 6.

Hőgyes E. u. 2, 6, 8, 10.

Kinizsi u. végig.

Knézits u. végig.

Közraktár u. 2, 10, 12, 20, 22.

Lónyay u. 19, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29–31, 34, 36, 40, 42, 44, 46.

Máriássy u. 6/A.

Mátyás u. 5, 8, 9, 11, 13, 15.

Ráday u. 23, 25, 27, 29, 31, 33, 34, 36, 37, 38, 39, 40, 41, 43, 45, 47, 49.

Üllői út 29, 31, 101, 103, 129.

3. fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Bakáts tér 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10.

Bakáts u. 1, 2, 3, 5.

Boráros tér 2, 3, 7.

Ferenc krt. 2–44-ig páros oldal.

Gálya u. 3, 5.

Hőgyes E. u. 1, 3, 11, 13, 15, 17.

Közraktár u. 24, 26, 28, 30, 34.

Lónyay u. 37, 39, 41, 43, 45, 47, 49, 50, 52, 54, 58, 60.

Nádasdy u. 14.

Ráday u. 52, 53, 54, 55, 56, 57, 59, 60, 61, 63.

Thaly K. u. 10, 12., 14.,22.,24.,26.,30.,32.,34.,36.,38.,40.,42.,44.,46.,48.,50.,52.,54.,56.,58.

Üllői út 39, 41, 43, 45, 47, 49.

Zsil u. 1, 7, 9.

4. fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Angyal u. 13–15., 17, 19, 21, 22, 23, 24, 26, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36, 38, 41.

Berzenczey u. 16, 18, 20, 22, 24, 26, 28, 30, 32.

Ferenc krt. 13, 15, 17, 19, 21, 23, 25, 27, 29, 31, 33, 35, 37, 39, 41, 43.

Liliom u. 7, 13, 15, 17, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 38, 39, 44, 45, 46, 48, 50, 52, 54.

Mester u. 5, 6, 8, 10, 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24, 26, 28.

Nádasdy u. 15/B.

Páva u. 4, 6, 14, 18, 20, 22–39-ig.

Tompa u. 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 22, 24, 26.

Tűzoltó u. 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 11, 13, 14, 15, 18, 19, 21.

Üllői út 53, 55, 57, 59, 61, 63.

5. fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Balázs B. u. 3, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12.

Berzenczey u. 3, 4, 5, 6, 7, 8, 910, 11, 12, 13, 14, 19, 21, 23, 25, 27, 29, 33, 35, 37, 39, 41.

Bokréta u. 1, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 15, 17, 19, 20, 21, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36.

Ferenc tér 1, 2, 3, 4, 5, 6,

Mester u. 34, 36, 38, 40, 44, 46, 48, 50, 52, 54.

Páva u. 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19.

Tompa u. 21, 23.

Tűzoltó u. 23, 25, 27, 29, 31, 32, 33, 38, 40, 44, 46.

Üllői út 65, 67, 69, 71, 73, 75, 77, 79, 81, 83, 85, 87.

Viola u. 2, 4, 6, 8, 10, 16, 20, 22, 24, 26, 27–29, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 38, 39, 40, 42, 43, 44, 45, 46, 48, 50, 52.

6. fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Balázs B. u. 13, 14, 15, 16, 20, 21, 22, 23, 24, új cím: 24–28.,25, 26, 27, 28, 29.

Gát u. 2, 3, 5, 7, 8, 9, 10, 12, 14, 17, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25.

Lenhossék u. 2, 3, 5, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 20, 21, 27, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 36, 38, 39, 40, 41, 46.,

Márton u. 2, 8, 10, 14, 16, 18, 20, 26, 28, 29, 30, 31, 33, 35, 36, 37, 39, 40.,

Mester u. 56, 58, 60.

Sobieski J. u. 34, 42.

Thaly K. u. 2, 4, 6, 9, 11, 16, 19, 20, 29, 31, 33.

Tűzoltó u. 47, 49, 51, 55, 58, 65, 66, 69, 70, 71, 72, 73, 74, 75, 76, 78, 80, 82.,

Üllői út 89, 91, 93, 95, 97–99.-Lenhossék u. 43.

Vendel u. 7–9, 15–17, 20, 22, 24, 28.

Viola u. 1, 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 18, 19, 21, 23, 25.

7. fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Balázs B. u. 30, 32, 34, 36, 38, 40, 42.

Balázs B. u. 39–41. – Sobieski J. u. 11.

Dési H. u. 3, 5, 11, 13, 17, 23.

Epreserdő u. 2, 4, 6, 31, 33, 35.

Ernő u. 20, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 34.

Füleki utca 3, 7, 9, 11, 13.

Gát u. 27, 29, 31, 33, 36.

Haller u. 44, 46, 48, 50, 52, 54, 56, 58.

Márton u. 3, 5, 7, 9, 11, 13, 19, 21, 23.

Sobieski J. u. 2, 3, 4, 5, 6, 7, 9, 15, 16, 18–24-ig, 25, 27, 29, 31, 33, 35, 36, 37, 38, 39, 40, 41.

Telepy u. 1, 2, 3, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 15, 18, 20, 21, 22, 23, 25–32-ig, 34.

Üllői út 105, 107, 109, 111, 113, 115, 117, 119, 121.

Vendel u. 32.

8. fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Angyal u. 4, 7, 9, 11.

Aszódi u. 4, 6, 8, 10, 12, 14, 16, 18, 20.

Boráros tér 5, 6.

Ernő u. 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21.

Fék u. 3, 4, 6, 8.

Ferenc krt. 1, 3, 5, 7.

Albert Flórián út 2, 4, 5, 6, 7, 8, 10, 11–13.

Haller u. 4, 6, 16, 19, 23–25, 68, 70, 72, 74, 76, 78, 80, 82, 84, 86, 88.

Külső-Mester utca végig.

Liliom u. 4, 6, 8, 10.

Mester u. 1, 3, 70, 76, 83.”A”,”B”,”C”,85.

Mihálkovics u. 8, 10, 12, 14, 16, 18.

Óbester u. 3, 7, 9, 11, 13.

Osztag u. 11, 13, 15, 17, 19.

Soroksári út 1, 3, 5.

Táblás köz 1, 3, 5, 7, 9, 11, 13.

Táblás u. 31.

Tűzoltó u. 81, 83, 85, 86, 87, 89, 91, 92, 93, 94, 96.

Vágóhíd u. 21, 23, 25, 27, 29, 31, 33, 36, 38, 40, 42, 44, 46, 48, 50, 60.

9. fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Dandár u. 2, 5, 7, 9–13, 15, 17, 19, 21, 23, 24, 25, 26, 27.

Drégely u. 2, 4, új cím: 2–4., 6, 8, 10, 11, 12, 14, 16, 18, 20.

Ecseri út 2, 3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 15, 17, 19, 21, 23, 25, 27, 29, 31.

Gabona u. 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10.

Haller u. 2, 8, 10, 12, 14, 18.

Ipar u. 2, 3, 4, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23.

Lechner Ödön fasor 1, 2, 3.

Likőr u. 2, 4.

Mester u. 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23, 25, 27, 32, 33, 35, 37, 39, 41, 43.

Napfény u. 17, 19, 21, 23, 25, 27, 29, 31.

Soroksári út 6, 8, 10, 12, 14, 16, 17, 18, 20, 22, 24.

Tinódi u. 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 12, 13.

Vaskapu u. 1, 3, 4, 6, 7, 8, 10–14.”A”,”B”,”C”, 17–21.,22.

10. fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Bárd u. 1–8.

Drégely u. 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19.

Gyáli út 15, 21–23., 24.,25.,30.,32.,33.,35.

Haller u. 3, 15, 20, 21, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 34, 36, 38, 40.

Ifjúmunkás u. 4, 6.

Máriássy u. 8.

Mester u. 49, 51, 53, 55, 57, 59, 61, 63, 65, 71, 73, 75, 77, 79.

Nádasdy u. 1–11, 12.

Pápay u. 1–17.

Péceli u. 1, 2.

Soroksári út 32, 34, 36, 38, 40, 42, 44, 46, 48, 50, 52, 54, 56, 58, 60.

Szemafor köz 1, 2, 4, 5, 6, 7.

Szerelvény köz 4, 6, 8, 10, 12.

Szerkocsi u. 2, 4, 6.

Tóth K. u. 1–35-ig.

Töltés köz 1, 3, 5, 7, 9.

Üllői út 145.

Vágóhíd u. 5/A, 6, 8, 10, 12, 30, 32, 34.

Váltó köz 1, 2, 4, 5, 6, 8, 10.

Vasbakter köz 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10.

Vaskapu u. 31, 33, 34, 35, 40, 47, 49.

Víztorony köz 1, 2, 3, 5, 6, 7, 8, 10.

Zombori utca végig.

11. fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Aranyvirág sétány 1, 3, 5, 7, 9.

Börzsöny u. 1, 3, 7, 9, 15, 17.

Csengettyű u. 1, 3, 5, 7, 9, 11.

Dési H. u. 2, 4, 6, 8, 10, 15, 19, 21.

Epreserdő u. 10, 12, 14, 16, 18, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 34, 36, 38, 40,

Ifjúmunkás u. 10, 18, 20, 22, 26, 27, 28, 32.

Kosárka sétány 1, 3, 4, 5, 6, 7, 8.

Lobogó u. 1, 3.

Napfény u. 11, 13.

Üllői út 181–185, 187, 189, 197.

12. fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Börzsöny u. 2/B, 2/C, 4, 6, 8, 10.

Csárdás köz 1, 3.

Csengettyű u. 16, 17, 19, 21.

Dési H. u. 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24, 26.

Friss u. 3.

Hurok u. 1, 3, 5, 7, 13.

Ifjúmunkás u. 12, 14, 17.

Lobogó u. 5, 6, 10, 16, 20, 24.

Napfény u. 1, 3, 5.

Pöttyös u. 3, 4, 6, 7, 8, 9, 10, 11.

Üllői út 151, 153, 155, 157, 159, 161, 163, 165, 167.

Vágóhíd u. 1.

13. fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Beöthy u. 1, 2, 4.

Csont u. 2.

Dési H. u. 28, 30, 32, 34.

Egyetértés u. 1, 3, 5.

Ferde u. 5.

Földváry u. 3, 5, 7.

Friss u. 2.

Gubacsi út 6, 9, 21, 26, 45, 91, 97.

Hajóállomás u. 1.

Hentes u. 1–17.

Hídépítő u. 1.

Illatos u. 5.

Kén u. 1, 2, 3, 5.

Koppány u. 3, 4, 5, 6, 11.

Kvassay J. út 1, 86, 90.

Lackovits u. 5.

Mester u. 84, 88, 90.

Napfény u. 2, 6, 14, 16, 20, 22, 24, 26.

Soroksári út 33, 51, 59, 61, 68, 70, 72, 74, 84, 91, 92, 93, 94, 95, 101, 108, 110, 113, 117, 119, 132, 164.

Tagló u. 4, 6, 8, 10, 11, 13.

Távíró u. 3, 5, 7, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 22, 23, 24, 25, 26.

Timót u. 1, 3.

Toronyház u. 1, 5, 8, 9, 10, 12, 13, 14, 15, 16, 18, 21.

Üllői út 169–179.

4. sz. melléklet * 

Gyermek fogorvosi körzetek

1. gyermek fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Angyal u. 10, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 26, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36, 38, 41.

Bakáts u. 3, 5, 6, 7, 8.

Berzenczey u. 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 16, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 32, 33, 35, 37, 39, 41.

Bokréta u. 1, 3, 4, 5, 67, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 15, 17, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36.

Ferenc krt. végig.

Ferenc tér 1, 2, 3, 4, 5, 6, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15.

Liliom u. 7, 13, 15, 17, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 38, 39, 44, 45, 46, 48, 50, 52, 54.

Mester u. 1, 3, 5, 6, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 26, 25, 27, 28, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 38, 39, 40, 41, 43, 44, 46, 48, 49, 50, 51, 52, 53, 54, 55, 57, 59, 61, 63, 65, 71, 73, 75, 77, 79,

Páva u. 4, 5, 6, 7, 9, 11, 13, 14, 15, 17, 18, 19, 20, 22–39-ig.

Thaly K. u. 2, 4, 6, 8, 10, 12, 14, 16, 20, 22, 24, 26, 30, 32, 34, 36, 38, 40, 42, 44, 46, 48, 50, 52, 54, 56, 58.

Tompa u. 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 26.

Tűzoltó u. 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 11, 13, 14, 15, 18, 19, 21, 23, 25, 27, 29, 31, 32, 33, 38, 40, 44, 46.

Üllői út 53, 55, 57, 59, 61, 63, 65, 67, 69, 71, 73, 75, 77, 79, 81, 83, 85, 87.

Viola u. 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27–29.,37/A, 37/B,37/C, 39, 43, 45, 48, 50, 52.

2. gyermek fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Angyal u. 4, 7, 9, 11.

Bakáts tér 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 13.

Boráros tér 2, 3, 5, 6, 7.

Csarnok tér 3, 4, 5.

Czuczor u. 3, 4, 5, 10.

Dandár u. 2, 5, 7, 9–13, 15, 17, 19, 21, 23, 24, 25, 26, 27.

Drégely u. 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20.

Erkel u. 1, 3, 4, 6, 9, 11, 12, 13, 14, 16, 18, 20.

Gabona u. 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10.

Gálya u. 3, 4, 5, 6.

Gönczy P. u. 2, 3, 4, 6.

Haller u. 2, 3, 4, 6, 8, 10, 12, 14, 15, 16, 18, 20, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 34, 36, 38, 40.

Hőgyes E. u. 1, 2, 3, 6, 8, 10, 11, 13, 15, 17.

Imre u. 2, 4, 5.

Ipar u. 2, 3, 4, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23.

Kálvin tér 7, 8, 9.

Kinizsi u. 2, 4, 6, 11, 13, 15, 16, 17, 18, 20, 21, 22, 24, 26, 27, 28, 31, 33, 35, 37.

Knézits u. 3–13.

Közraktár u. 2, 10, 12, 20, 22, 24, 26, 28, 30, 34.

Köztelek u. 4/A, 4/B.

Lechner Ödön fasor 1, 2, 3.

Likőr u. 2, 4.

Liliom u. 1, 2, 4, 6, 8, 10.

Lónyay u. 3, 5, 7, 9, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29–31, 34, 36, 37, 39, 40, 41, 42, 43, 44, 45, 46, 47, 49, 50, 52, 54, 58, 60,

Mátyás u. 2, 4, 5, 8, 9, 11, 13, 14–16, 15, 18, 20.

Nádasdy u. 1–11, 12.,14, 15/B.

Pipa u. 2, 4, 6.

Ráday u. 2, 4, 5, 7, 8, 9, 11, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 36, 37, 38, 39, 40, 41, 43, 45, 47, 49, 52, 53, 54, 55, 56, 57, 59, 60, 61, 63.

Soroksári út 1, 3, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 16, 17, 18, 20, 22, 24, 32, 34, 36, 38, 40, 42, 44, 46, 48, 50, 52, 54, 56, 58, 60.

Tinódi u. 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13.

Üllői út 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23, 25, 29, 31, 39, 41, 43, 45, 47, 49.

Vámház krt. 5, 7, 9, 11, 13, 15.

Vaskapu u. 1, 3, 4, 6, 8, 7, 8, 10–14. „A”,”B”,”C”.,17–21, 22, 31, 33, 34, 35, 40, 47, 49.

Zsil u. 7.

3. gyermek fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Balázs B. u. 3, 5, 13, 14, 15, 16, 20, 21, 22, 23, 24–28., 25, 26, 27, 28, 29, 30, 32, 34, 36, 38, 39–41, 42, 43.

Bárd u. 1–8.

Beöthy u. 1, 2, 4.

Csont u. 2.

Ernő u. 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 20, 21, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 34.

Fék u. 3, 4, 6, 8.

Ferde u. 5.

Földváry u. 3, 5, 7.

Gát u. 2, 3, 5, 7, 8, 9, 10, 12, 14, 17, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 27, 29, 31, 33, 36.

Hajóállomás u. 1.

Haller u. 19, 21, 23–25, 44, 46, 48, 50, 52, 54, 56, 58, 60, 62, 64, 66, 68, 70, 72, 74, 76, 78, 80, 82, 84, 86, 88.

Hentes u. 1–17.

Hídépítő u. 1.

Koppány u. 3, 4, 5, 6, 11.

Külső-Mester utca végig.

Kvassay J. u. 1.

Lackovits u. 5.

Lenhossék u. 2, 3, 5, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 19, 20, 21, 27, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 36, 38, 39, 40, 41, 46.,

Máriássy u. 6/A,8.

Márton u. végig.

Mester u. 56, 58, 60, 76, 83.”A”,”B”,”C”,84, 85.,88, 90.

Mihálkovics u. 8, 10, 12, 14, 16, 18.

Óbester u. 3, 7, 9, 11, 13.

Pápay u. 1–17.

Sobieski J. u. végig.

Soroksári út 33, 51, 59, 61.,68, 70, 72, 74, 84, 91, 92, 93, 94, 95, 101, 108, 110, 113, 117, 119, 132, 164.

Tagló u. 4, 6, 8, 10, 11, 13.

Telepy u. 1, 2, 3, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 15, 18, 20, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34.

Thaly K. u. 7.,9, 11, 19, 29, 31, 33.

Tóth K. u. végig.

Tűzoltó u. 47, 49, 51, 55, 58, 65, 66, 69, 70, 71, 72, 73, 74, 75, 76, 78, 80, 81, 82, 83, 85, 86, 87, 89, 91, 92, 93, 94, 96.

Üllői út 89, 91, 93, 95, 97, 99, 101, 103, 105, 107, 109, 111, 113, 115, 117, 119, 121, 129.

Vágóhíd u. 1, 3, 5/A, 6, 8, 10, 12, 21, 23, 25, 27, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 36, 38, 40, 42, 44, 46, 48, 50, 60,

Vendel u. 7–9.,15–17, 10, 22, 24, 28, 32.

4. gyermek fogorvosi körzet

Ellátandó körzet utcajegyzéke

Albert Flórián út 2, 4, 5, 6, 7, 8, 10, 11–13.

Aranyvirág sétány 1, 3, 5, 7, 9.

Aszódi u.4, 6, 8, 10, 12, 14, 16, 18, 20.

Börzsöny 1, 2/B,2/C,3, 4, 6, 7, 8, 9, 10, 15, 17.

Csárdás köz 1, 3.

Csengettyű 1, 3, 5, 7, 9, 11, 16, 17, 19, 21.

Dési H. u. végig.

Ecseri út 2, 3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 15, 17, 19, 21, 23, 25, 27, 29, 31.

Egyetértés u. végig.

Epreserdő u. végig.

Füleki u. 3, 7, 9, 11, 13.

Gubacsi u. 45, 91, 97.

Gyáli út 15, 21–23, 24, 25, 30, 32, 33, 35.

Hurok u. végig.

Ifjúmunkás u. végig.

Illatos út 5.

Kén u. 1, 2, 3, 5.

Kosárka sétány végig.

Lobogó u. végig.

Napfény u. végig.

Osztag u. 11, 13, 15, 17, 19.

Péceli u. 1, 2.

Pöttyös u. végig.

Szemafor köz 1, 2, 4, 5, 6, 7.

Szerelvény köz 4, 6, 8, 10, 12.

Szerkocsi u. 2, 4, 6.

Táblás köz 1, 3, 5, 7, 9, 11, 13, 14, 24, 31.

Távíró u. végig.

Timót u. 1, 3.

Toronyház u. végig.

Töltés köz 1, 3, 5, 7, 9.

Üllői út 145–199.

Váltó köz 1, 2, 4, 5, 6, 8, 10.

Vasbakter köz 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10.

Víztorony köz 1, 2, 3, 5, 6, 7, 8, 10.

Zombori u. végig.

5. sz. melléklet * 

Területi Védőnői körzetek

1. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Márton u. 2–40.,3–39.
Mester u. 37,39,41,43,49,51,60.
Sobieski J. u. 2–42., 3–41.,
Telepy u.2–34., 21–31.
2. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Balázs B. u. 24–42., 25–43.
Drégely u. 2–20., 5–19.,
Gát u. 2–36., 3–33.,
Haller u. 44–54.,
Telepy u. 1–9.
3. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Thaly K. u. 2–30.,9–29.
Viola u.1–52.
4. területi védőnői körzet
Balázs B. u. 1–23.,2–22.,
Likőr u. 1.,2.,4.
Mester u. 40–56.
Tűzoltó u. 20–48., 11–33.,
Vaskapu u. 2–28., 1–3/A.,5–29.,
5. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Berzenczey u. 4–32., 3–41.,
Bokréta u. 4–36., 1–35.,
Ferenc tér 2–14., 1–13.,
Páva u. 4–22., 5–19., 39.
köznevelési intézmény: Ferencvárosi Kerekerdő Óvoda „A” épület, 1097 Budapest, Vágóhíd u. 35–37.

6. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Dandár u. 2–26,5–27.,
Gabona u. 2–10., 3–9.
Haller u. 2–18.
Ipar u. 2–4., 3–23.
Lechner Ö. fasor 1.,2.,3.
Telepy u.11–15.
Tinódi u. 2–12,3–13.
Tűzoltó u. 50–68.,35–69.,95., 81–93., 88–96.
Vaskapu u. 1–3/B.
köznevelési intézmény: Ferencvárosi Csudafa Óvoda, 1097, Budapest, Óbester u. 9.

7. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Beöthy u. 1.,2.,4.
Csont u. 2.
Földváry u. 3.,5.,7.
Gubacsi u. 2–26., 1–97.
Hajóállomás u. 1.
Hentes u. 1–17.
Illatos u. 5/A–B–C.,33.,40.
Kén u. 1,2,3,5.
Koppány u. 3,4,5,6,11.
Külső Mester u. 2–20., 1–25.,
Kvassay J. u. 1.
Nádasdy u. 1–9., 2–8.
Óbester u. 3–13.
Soroksári út 61–119., 72–164.
Tagló u. 4–12., 11–13.
Timót u. 1–3.
Tóth K. u. 1–35.
Vágóhíd u. 2–60., 21–33.
8. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Albert Flórián út 2.,4.,5.,6.,7.,8.,10.,11–13.
Ernő u. 20–34.,5–21.
Fehérholló u. végig
Fék u. 3.,4.,6.,8.
Haller u. 20–40., 60–88., 1–15., 23–25.
Lenkey u. 1–59.
Mester u. 53–79., 70.
Mihálkovics u. 8–18.
Üllői út 113–129.
köznevelési intézmény: Ferencvárosi Kerekerdő Óvoda „A” épület, 1097 Budapest, Vágóhíd u. 35–37.
9. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Dési H. u. 2–18, 9–23.
Friss u. 2,3.
Hurok u. 1,3,5,7,13.
Ifjúmunkás u. 10–22., 17.
Távíró u. 22–26., 11–21.
Toronyház u. 8–18.
Üllői út 151–167.
köznevelési intézmény: Ferencvárosi Méhecske Óvoda, 1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 30.

10. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Börzsöny u. 4–10,7–17.
Csárdás köz 1,3.
Csengettyű u. 1–21.,16.
Dési H. u. 28–34.
Egyetértés u. 1,3,5.
Epreserdő u. 1.,3.,5.,10.–34.
Ferde u. 5.
Ifjúmunkás u. 27,32.
Távíró u. 1–7.
Toronyház u. 1–15.
Üllői út 181–199.
köznevelési intézmény: Ferencvárosi Ugrifüles Óvoda, 1098 Budapest, Hurok u. 9.
11. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Dési H. u. 20–26.
Epreserdő u. 36–40., 31–35.
Ifjúmunkás u. 26–28.
Lobogó u. 1,3,5,15.,10,16,20,24.
Napfény u. 1–31., 2- 24.,
Pöttyös u. 2.–10,3–11.
Üllői út 169–179.
köznevelési intézmény: Ferencvárosi Napfény Óvoda, 1098 Budapest, Napfény u. 4.

12. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Aranyvirág st. 1.–9.
Aszódi u. 4.,6.,8.,10.,12.,14.,16.,18.,20.
Börzsöny u. 1,2/B,2/C.,3.
Ecseri út 2.–12,15.–31,
Epreserdő u. 2.–6.
Füleki utca 3.–13.
Gyáli út 24.–34,15.–25., 33.–35.
Kosárka sétány végig.
Osztag u. 11,13,15,17,19.
Péceli u. 1,2.
Szemafor köz 1.–7., 2.–6.
Szerelvény köz 4.–12.
Szerkocsi u. 2.–6.
Táblás köz 1.–13., 14.,24.
Táblás u. 31.
Töltés köz 1.–9.
Üllői út 145.
Vasbakter köz 3.–9., 4.–10.
Váltó köz 1.–5.,6.–10.
Víztorony köz 1.–7., 2–10.,
Zombori u. végig.
köznevelési intézmény: Ferencvárosi Epres Óvoda, 1098 Budapest, Epreserdő u. 10.
13. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Bakáts tér 2–10.,3.–13.
Boráros tér 5,6.
Ferenc krt. 1.–43., 2.–44.,
Hőgyes E. u. 1.–17., 2.–10.,
Knézits u. 2.–8., 3–15.,
Liliom u. 1.–45., 2.–54.
Mester u. 22,24,26,28.
Ráday u. 52.–60.
Tompa u. 8.–26.,17–23.
Tűzoltó u. 3,4,5,6,7,8,9,14,18.
Üllői út 39.–49.
köznevelési intézmény: Ferencvárosi Liliom Óvoda, 1094 Budapest, Liliom u. 30.

14. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Angyal u. 7.–26., 11.–23.
Bakáts u. 1.–5, 15., 2.–8.
Boráros tér 2,3,7.
Czuczor u. 3,4,5,10.
Gálya u. 3,4,5,6.
Kinizsi u. 2.–28., 11–17.
Közraktár u. 2.–34.
Lónyay u. 19.–29., 39–49., 22–28., 34–60.
Mátyás u. 2.–8., 14–20., 9–15.,
Mester u.1.–35.,4.–20., 30.–38.
Ráday u. 34.–40.,53.–63.
Soroksári út 6.,8,10.
Tompa u. 7.–15.
Zsil u. 1,7,9.
köznevelési intézmény: Ferencvárosi Kerekerdő Óvoda „B” épület, 1097 Budapest, Vágóhíd u. 35–37.

15. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Csarnok tér 3,4,5.
Erkel u. 1,3,4,6,9,11,12,13,14,16,18,20.
Gönczy P. u. 2,3,4,6.
Imre u. 2,4,5.
Kálvin tér 7,8,9.
Kinizsi u. 21,27,31.–37.
Köztelek u. 2,4.
Lónyay u. 3.–17., 12.–20.,
Pipa u. 2,4,6.
Ráday u. 2.–8., 16–32., 5.–23.,29.–49.,
Soroksári út 1,3,5,7, 12.–36.
Üllői út 3.–31.
Vámház krt. 5.–15.
köznevelési intézmény: Ferencvárosi Kicsi Bocs Óvoda, 1093 Budapest, Erkel u. 10.

16. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Lenhossék u. 2–40., 3–41.
Soroksári út 38.–70.
Tűzoltó u. 70.–86., 71–75.
Üllői út 53.–87., 89.–111.
Vendel u. végig
köznevelési intézmény: Ferencvárosi Csicsergő Óvoda, 1096 Budapest, Thaly K. u. 17. és 38.

17. területi védőnői körzet
Ellátandó körzet utcajegyzéke
Bárd u. 1–8.
Máriássy u. 2–8.
Mester u. 83. A/B/C–85.
Nádasdy u. 10–14.,13–15.
Pápay u. 1–17.
Vaskapu u. 30–40., 31–49.
Vágóhíd u. 1.,3.,5.

6. sz. melléklet * 

Iskola-egészségügyi körzetek

1. Iskolaorvosi körzetek

1.

Ferencvárosi Komplex Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (1096 Budapest, Gát u. 6.)

Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium (1096 Budapest, Telepy u. 17.)

2.

Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola (1092 Budapest, Bakáts tér 12.)

Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola (1096 Budapest, Vendel u. 1.)

3.

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola (1097 Budapest, Illatos út 2–4.)

4.

BGSzC Szily Kálmán Műszaki Középiskola (1097 Budapest, Timót u. 3.)

5.

Kosztolányi Dezső Általános Iskola (1098 Budapest, Ifjúmunkás u. 1.)

Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola (1098 Budapest, Ifjúmunkás u. 13.)

Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium (1098 Budapest, Lobogó u. 1. alsó tagozat)

6.

József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (1095 Budapest, Mester u. 67.)

Molnár Ferenc Általános Iskola (1095 Budapest, Mester u. 19.)

DIÓ Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium (1098 Budapest, Friss u. 2.)

7.

Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium (1098 Budapest, Toronyház u. 21. és Lobogó u. 1. felső tagozat)

8.

Szentgyörgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (1093 Budapest, Lónyay u. 4/c–8.)

Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium (1093 Budapest, Török P.u.1.)

9.

BMSzC Puskás Tivadar Távközlési Technikum (1097 Budapest, Gyáli út 22.)

BGSzC Fáy András Közlekedésgépészeti Szakközépiskola (1095 Budapest, Mester u. 60–62.)

10.

BGSzC Szent István Közgazdasági Középiskola (1095 Budapest, Mester u. 56–58.)

BGSzC Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola (1095 Budapest, Mester u. 23.)

11.

BVHSzC Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola (1097 Budapest, Ecseri út 7.)

12.

BGSzC Harsányi János Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola (1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 31.)

2. Iskolafogászati körzetek

1.

Ferencvárosi Egyesített Bölcsődei Intézmények, „Varázskert” bölcsőde (1096 Budapest, Thaly Kálmán u.17.)

Ferencvárosi Egyesített Bölcsődei Intézmények, „Fehérholló” bölcsőde (1097 Budapest, Fehérholló u. 2–4.)

Ferencvárosi Csicsergő Óvoda (1096 Budapest, Thaly Kálmán u.17. és 38.)

Ferencvárosi Kicsi Bocs Óvoda (1092 Budapest, Erkel u. 10.)

Molnár Ferenc Általános Iskola (1095 Budapest, Mester u. 19.)

Ferencvárosi Komplex Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (1096 Budapest, Gát u. 6.)

Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola (1096 Budapest, Vendel u. 1.)

BGSzC Fáy András Közlekedésgépészeti Szakközépiskola (1095 Budapest Mester u. 60–62.)

2.

Ferencvárosi Méhecske Óvoda (1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 30.)

Ferencvárosi Ugrifüles Óvoda (1091 Budapest, Hurok u. 9.)

Ferencvárosi Napfény Óvoda (1098 Budapest, Napfény u. 4.)

Ferencvárosi Egyesített Bölcsődei Intézmények, „Manó-Lak” bölcsőde (1098 Budapest, Dési H. u. 9.)

Ferencvárosi Egyesített Bölcsődei Intézmények, „Pöttyös” bölcsőde (1098 Budapest, Pöttyös u. 8/a.)

Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium (1098 Budapest, Toronyház u. 21. és Lobogó u. 1.)

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola (1097 Budapest, Illatos út 2–4.)

BGSzC Szily Kálmán Műszaki Középiskola (1097 Budapest, Timót u. 3.)

3.

Ferencvárosi Epres Óvoda (1098 Budapest, Epreserdő u. 10.)

Kosztolányi Dezső Általános Iskola (1098 Budapest, Ifjúmunkás u. 1.)

Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola (1098 Budapest, Ifjúmunkás u. 13.)

BVHSzC Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola (1097 Budapest Ecseri út 7.)

BGSzC Harsányi János Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola (1098 Budapest, Ifjúmunkás u. 31.)

BMSzC Puskás Tivadar Távközlési Technikum (1097 Budapest, Gyáli út 22.)

4.

Ferencvárosi Csudafa óvoda (1097 Budapest, Óbester u. 9.)

Ferencvárosi Kerekerdő óvoda (1097 Budapest, Vágóhíd u. 35–37.)

Ferencvárosi Liliom óvoda (1094 Budapest, Liliom u. 15.)

József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (1095 Budapest, Mester u. 67.)

Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium (1096 Budapest, Telepy u. 17.)

BGSzC Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola (1095 Budapest Mester u. 23.)

Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola (1096 Budapest, Vendel u. 3.)

5.

Ferencvárosi Egyesített Bölcsődei Intézmények, „Aprók Háza” bölcsőde (1092 Budapest, Ráday u. 46.)

Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola (1092 Budapest, Bakáts tér 12.)

Szentgyörgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (1093 Budapest, Lónyay u. 4/c–8.)

Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium (1093 Budapest, Török P.u.1.)

Lónyai Református Gimnázium és Kollégium (1092 Budapest, Kinizsi u. 1–7.)

BGSzC Szent István Közgazdasági Középiskola (1095 Budapest, Mester u. 56–58.)

7. sz. melléklet * 

Az alapellátáshoz kapcsolódó orvosi ügyeleti ellátás

Az alapellátáshoz kapcsolódó:

a) háziorvosi ügyeleti ellátás

b) gyermek háziorvosi ügyeleti ellátás

c) gyermek- és felnőtt fogorvosi ügyeleti ellátás

egy körzetet alkotnak, mely Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros közigazgatási területére terjed ki.

1. Az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi ügyeleti ellátást feladat ellátási szerződés alapján a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. útján biztosítja.

Az ügyeleti ellátás székhelye: 1097 Budapest, Haller u. 29/A.

2. Az alapellátáshoz kapcsolódó gyermek háziorvosi ellátást feladat ellátási szerződés formájában az Inter-Ambulance Zrt. útján biztosítja.

Az ügyeleti ellátás székhelye: 1096 Budapest, Tűzoltó u. 71–75.

3. Az alapellátáshoz kapcsolódó gyermek- és felnőtt fogorvosi ügyeleti ellátást a Semmelweis Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet biztosítja.

Az ügyeleti ellátás székhelye: 1088 Budapest, Szentkirályi u. 40.