Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2019. (II. 26.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet célja

1. § A rendelet célja Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2019. évi költségvetése – mint az önkormányzat gazdálkodási alapja – egyensúlyának, és a közpénzekkel való szabályszerű, áttekinthető, gazdaságos, hatékony, eredményes, ellenőrizhető gazdálkodásának biztosítása. Az e rendeletben meghatározott bevételi előirányzatok azok beszedésének kötelezettségét és teljesítésének jogosultságát, a kiadási előirányzatok pedig – a bevételi előirányzatok teljesítésének figyelembevételével – azok felhasználásának jogosultságát jelentik.

Értelmező rendelkezések és hivatkozó rövidítések

2. § (1) E rendelet alkalmazásában:

a) adósságot keletkeztető ügylet: Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (továbbiakban: Gst.) 3. § (1) bekezdésében meghatározott ügylet,

b) előirányzat-átcsoportosítás: a rendelet kiadási előirányzata főösszegének változatlansága mellett, a kiadási előirányzatok egyidejű csökkentésével és növelésével végrehajtott módosítás,

c) előirányzat-módosítás: a bevételi előirányzatok vagy a kiadási előirányzatok növelése vagy csökkentése

d) zárolás: a költségvetési kiadási előirányzatok felhasználásának időlegesen, feltételhez kötötten történő korlátozása, felfüggesztése.

(2) E rendeletben alkalmazott jogszabályi hivatkozások rövidített megjelölése:

a) Áht.: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény

b) Költségvetési tv.: Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény

c) Nv.tv.: a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény

d) Gst.: Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény

e) Mötv.: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény

f) Ávr.: az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet

g) Áhsz.: az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet

A rendelet hatálya

3. § (1) A rendelet hatálya az Önkormányzatra és az általa fenntartott költségvetési szervekre valamint az Önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságokra terjed ki.

(2) Az Önkormányzat költségvetése és költségvetési szervei költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai azok közgazdasági jellege szerint működési és felhalmozási bevételekre és kiadásokra, ezen belül kiemelt előirányzatokra oszthatók.

II. fejezet

RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK

A rendelet szerkezete, mellékleteinek tartalma

4. § A Képviselő-testület – az Áht. 23. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján – a 2019. évi költségvetés táblarendszerét e rendelet 1/A–3/D mellékleteinek szerkezetében és a 4.–17. sz. mellékletek szerint alakítja ki és hagyja jóvá. Az Önkormányzat 2019. évi zárszámadás benyújtása a Képviselő-testület részére – az Áht. 102. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján – a költségvetési év terv- és tényadataival ezen szerkezetben történik azzal, hogy a zárszámadási rendelet a 2018. évi tény adatokat is tartalmazza.

5. § (1) Az Áht. 24. § (4) bekezdés a) pontjának megfelelően az Önkormányzat költségvetési mérlegét közgazdasági tagolásban az 1/A sz. melléklet mutatja be.

(2) Az Áht. 23. § (2) bekezdés a) pontja rendelkezésének megfelelően az Önkormányzat költségvetési bevételi előirányzatait és költségvetési kiadásai előirányzatait:

a) működési bevételek és működési kiadások, felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások, finanszírozási bevételek és finanszírozási kiadások, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban e rendelet 1/B és 1/C számú mellékletei

b) kötelező- és önként vállalt, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban e rendelet 11.,12.,13. számú mellékletei

tartalmazzák.

6. § A Képviselő-testület az egyes címek költségvetését a következők szerint határozza meg:

(1) A költségvetési szervek – a Polgármesteri Hivatal és a Közterület-felügyelet kivételével –felsorolását címenként e rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza.

(2) Polgármesteri Hivatal címenkénti kiadásait a 3/A. sz. melléklet szerint tartalmazza.

(3) A Közterület-felügyelet intézményi kiadásait a 3/B. sz. melléklet tartalmazza.

(4) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő – nem intézményi – kiadásokat a 3/C., 3/D., 4., 5. sz. mellékletek címenként tartalmazzák.

7. § A Képviselő-testület az Áht. 23. § (3) bekezdésében, valamint az Ávr. 24. § (1) bekezdés b) pont bc) alpontjába foglalt rendelkezés alapján az Önkormányzat 2019. évi általános tartalékát és céltartalékát e rendelet 6. sz. melléklete szerint hagyja jóvá.

8. § A Képviselő-testület az Áht. 24. § (4) bekezdés b) pontja alapján a több éves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve – ezen belül a hitelállomány törlesztéseinek – előirányzatait a 7. sz. melléklet szerint fogadja el azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg.

9. § A Képviselő-testület az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit és kiadásait az Ávr. 24. § (1) bekezdés a) pontja és az Ávr. 24. § (1) bekezdés b) pont bd) alpontja alapján – elkülönítetten – e rendelet 8. sz. mellékletében foglaltaknak megfelelően hagyja jóvá.

10. § Kötelező jogszabályi előíráson felül a költségvetési szervek engedélyezett létszámkeretét továbbá költségvetési szervenként a közfoglalkoztatottak létszámát e rendelet 9. sz. melléklete tartalmazza.

11. § Az Áht. 24. § (4) bekezdés c) pontja és az Ávr. 28. §-a szerint az Önkormányzat 2019. évi közvetett támogatásairól szóló kimutatást a rendelet 10. sz. melléklete tartalmazza.

12. § Az Áht. 24. § (4) bekezdés a) pontja alapján a Képviselő-testület a 2019. évi költségvetés előirányzat felhasználási tervét e rendelet 14. sz. melléklet tartalmazza.

13. § Az Áht. 24. § (4) bekezdés d) pontja és az Áht. 29/A. § alapján, a költségvetési évet követő 3 évre a Gst. 45. § (1) bekezdés a) pontja és a Gst. 3. § (1) bekezdése szerint, a saját bevételeket és az adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségeket e rendelet 15. sz. melléklete tartalmazza.

A költségvetés bevételei és kiadásai

14. § *  A Képviselő-testület – figyelemmel az Áht. 23. § (2) bekezdés c) pontjában foglalt előírásra – az Önkormányzat, valamint a költségvetési szervek együttes 2019. évi költségvetését:

16.859.952 ezer Ft költségvetési bevétellel

24.278.154 ezer Ft költségvetési kiadással

– 7.418.202 ezer Ft költségvetési egyenleggel

–1.164.542 ezer Ft működési egyenleggel

–6.253.660 ezer Ft felhalmozási egyenleggel

3.386.379 ezer Ft működési finanszírozási bevétellel (irányítószervi tám.nélk.)

106.573 ezer Ft működési finanszírozási kiadással (irányítószervi tám.nélk.)

4.186.396 ezer Ft felhalmozási finanszírozási bevétellel

48.000 ezer Ft felhalmozási finanszírozási kiadással

– 7.418.202 ezer Ft költségvetési hiánnyal

7.572.775 eFt belső finanszírozási bevétellel (maradvány igénybevétellel)

48.000 eFt felhalmozási finanszírozási kiadással

106.573eFt működési finanszírozási kiadás (irányítószervi tám. nélkül)

állapítja meg.

15. § A bevételi főösszegek az Áhsz. 15. sz. melléklete szerinti költségvetési bevételein belüli kiemelt előirányzatokat e rendelet 1/B. sz. melléklete tartalmazza.

16. § *  A Képviselő-testület – az Áht. 6. § (5)–(6)–(7) bekezdésében foglaltak alapján – a 2019. évi költségvetés kiemelt kiadási előirányzatait az 1/C számú melléklet szerint:

15.507.616 ezer Ft működési költségvetéssel

ebből: 4.732.640 ezer Ft személyi juttatással

1.036.608 ezer Ft munkaadót terhelő járulékokkal és szociális hozzájárulási adóval

7.260.302 ezer Ft dologi kiadással

379.223 ezer Ft ellátottak pénzbeli juttatásaival

2.098.843 ezer Ft egyéb működési célú kiadással

8.770.538 ezer Ft felhalmozási költségvetéssel

ebből: 2.385.941 ezer Ft beruházási célú kiadással

5.101.660 ezer Ft felújítási célú kiadással

1.282.937 ezer Ft egyéb felhalmozási kiadással

48.000 ezer Ft felhalmozási finanszírozási kiadások (irányítószervi támogatás nélkül)

48.000 ezer Ft Hitel-, kölcsön törlesztése államháztartáson kívülre

106.573 ezer Ft működési finanszírozási kiadások (irányítószervi tám. nélkül)

106.573 ezer Ft államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetéssel

állapítja meg.

17. § A Képviselő-testület a költségvetési szervek kiadási-, ezen belül a kötelező kiemelt előirányzatait, valamint a költségvetési szervek támogatását a 2., 3/A – 1/B, 3/B mellékletek szerint állapítja meg.

18. § A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetésében szereplő 4.–5. sz. mellékleteken kívüli feladatok kiadásait címenkénti bontásban e rendelet 3/C. sz. melléklete, a támogatásokat pedig e rendelet 3/D. sz. melléklete szerint hagyja jóvá. Az Önkormányzat által, lakosságnak juttatott támogatásokat, szociális, rászorultsági jellegű ellátásokat a 3/C. sz. melléklet részletezi.

19. § (1) A Képviselő-testület az Ávr. 24. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontjában foglalt rendelkezés alapján:

a) a felújítási kiadásokat felújításonként e rendelet 4. sz. melléklete szerint hagyja jóvá.

b) a költségvetési szerveken kívüli beruházási kiadásokat beruházásonként – a 3/C. sz.,3/D sz. mellékletben szereplő beruházási kiadásokon kívül – e rendelet 5. sz. melléklete szerint állapítja meg.

(2) Az Ávr. 24. § (1) bekezdés b) pontja bc) alpontjában foglalt rendelkezések alapján az általános és céltartalékot a 6. számú melléklet tartalmazza.

A költségvetés végrehajtásának szabályai

20. § (1) A bevételi előirányzatok és a kiadási előirányzatok módosítása, átcsoportosítása lehet csak az adott költségvetési évben érvényesülő (a továbbiakban: egyszeri) vagy a költségvetési éven túl tartósan érvényesülő (a továbbiakban: tartós).

(2) A költségvetési bevételi előirányzatok – a (3) bekezdésben meghatározott kivételekkel – kizárólag azok túlteljesítése esetén növelhetők, és a költségvetési bevételek tervezettől történő elmaradása esetén azokat csökkenteni kell.

(3) Az Önkormányzat és költségvetési szervei egységes rovatrend:

a) B1 működési célú támogatások államháztartáson belülről,

b) B2 felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről,

c) B6 működési célú átvett pénzeszközök,

d) B7 felhalmozási célú átvett pénzeszközök,

rovatain megtervezett bevételi előirányzatok abban az esetben is megnövelhetők, ha a költségvetési bevételi előirányzatok még nem teljesültek túl, azonban az adott cél a költségvetési év bevételi előirányzatainak tervezésekor nem volt figyelembe vehető.

(4) A helyi önkormányzati költségvetési szerv bevételi és kiadási előirányzatait az Ávr. 42. §-ában meghatározott eseteiben a helyi önkormányzati költségvetési szerv, saját hatáskörében megemelheti. A Polgármester a költségvetési szerv saját hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosításokról, a Képviselő-testületet a költségvetés soron következő módosításakor tájékoztatja.

(5) A Képviselő-testület – az első negyedév kivételével – negyedévenként, döntése szerinti időpontokban de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés az Önkormányzatot érintő módon meghatározott, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a Képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.

(6) A helyi Önkormányzati költségvetési szerv az Ávr. 35. § szerinti költségvetési bevételi előirányzat 50%-áig a többletbevételét felhasználhatja. Ez esetben az irányítószerv hatáskörében az előirányzat módosításra utólag a költségvetési szerv adatszolgáltatása alapján kerül sor.

21. § (1) A helyi önkormányzat költségvetési rendeletében megjelenő bevételek és kiadások módosításáról a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel a Képviselő-testület dönt.

(2) A Képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek módosítására és a 3/C, 3/D sz. mellékletekben, címeken belül a kiemelt kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra a Polgármester számára felhatalmazást ad. A Polgármester az illetékes bizottságok javaslatai figyelembe vételével dönt.

(3) A költségvetési kiadások kiemelt előirányzatain belül a rovatok közötti átcsoportosításra az Ávr. 43/A. § (3) bekezdése irányadó.

(4) A költségvetési szervek személyi juttatások kiemelt előirányzata az Ávr. 42. §-ára figyelemmel

– az Ávr. 35. §-a szerint jóváhagyott többletbevétellel,

– a költségvetési szerv kötelezettség vállalással terhelt költségvetési maradványának személyi juttatásokból származó részével,

– az egységes rovatrend K33 szolgáltatási kiadások rovatai kiadási előirányzatai terhére, ha annak célja, hogy a korábban szolgáltatás vásárlással ellátott feladatokat a költségvetési szerv az állományába tartozó személyekkel lássa el, továbbá bármely rovat terhére, ha a személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzatainak növelése az azok jóváhagyásakor még nem ismert jogszabály változás miatt szükséges,

– a költségvetési szervnél eredeti bevételi előirányzatként nem megtervezett, év közben rendelkezésre bocsátott, felhasználási célja szerint személyi jellegű kifizetést tartalmazó bevételből növelhető.

22. § A Képviselő-testület az általános tartalékkal való rendelkezés jogát – többletköltségek fedezetére – negyedévenként legfeljebb 5 Millió Ft összeghatárig a Polgármesterre ruházza át. Az egyes negyedévekben fel nem használt rendelkezési keret a következő negyedévekre átvihető.

23. § A Képviselő-testület az Ingatlanok értékesítéséből, a Helyiségértékesítésből, a Lakásértékesítésből a tervezett előirányzatokhoz képest befolyó többletbevételeket a Lakáslemondás térítéssel, Lakás és helyiség felújítás célra és Lakás és helyiség vásárlásra fordíthatja.

24. § (1) A Polgármester az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás, illetve következményeinek elhárítása érdekében (veszély helyzetben) átmeneti intézkedést hozhat, amelyről a Képviselő-testület legközelebbi testületi ülésén be kell számolnia.

(2) A Polgármester a társasház összes lakásának és helyiségének rendeltetésszerű használatát lehetetlenné tevő állapot megszüntetésére – ha a tulajdonosi közösséget, illetve a szolgáltatót az állapot bekövetkezésében mulasztás nem terheli – a tulajdonközösség rendelkezésére álló források kiegészítésére legfeljebb 4 millió forint összegű, öt év alatt egyenlő részletekben visszatérítendő, kamatmentes támogatást nyújthat.

(3) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az önkormányzat fizetőképességének folyamatos biztosítása érdekében a költségvetésben általános működés és ágazati feladatai támogatásra, esetenkénti szükségletnek megfelelő felhasználásra a folyószámla hitel szerződésben foglalt 3,5 milliárd Ft hitel keretből 700 millió Ft erejéig hitelt vegyen igénybe a Képviselő-testület utólagos tájékoztatása mellett.

25. § *  A Képviselő-testület a Parkoló Alap felhasználási jogát – parkoló létesítésre, a Környezetvédelmi Alap felhasználási jogát – környezetvédelemre, a Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottságra ruházza át.

26. § Költségvetési év kiadási előirányzatai terhére abban az esetben vállalható kötelezettség, ha az abból származó valamennyi fizetés a költségvetési évet követő év június 30-ig megtörténik. A költségvetési évet követő év június 30-át követő időpontra is fizetési kötelezettséget tartalmazó határozott idejű fizetési kötelezettség esetén

a) a december 31-éig esedékes fizetési kötelezettségek mértékéig a költségvetési év,

b) a december 31-ét követően esedékes fizetési kötelezettségek az esedékesség éve szerinti év vagy évek kiadási előirányzat terhére vállalható kötelezettség.

27. § A Civil szervezetek támogatása pályázatán dokumentumaikban magukat párthoz tartozóknak vallók, politikai tevékenységet folytatók, pártszervezet irodáján bejegyzett székhellyel, illetve telephellyel rendelkező szervezetek nem vehetnek részt.

28. § Az információs önrendelkezési jogról és az információ szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben foglaltak szerinti – a gazdálkodási adatokra vonatkozó – közzétételi kötelezettséget a Jegyző az Önkormányzat honlapján teljesíti.

29. § Az Önkormányzat által finanszírozott vagy támogatott szervezetek, illetve magánszemélyek számára számadási kötelezettséget kell előírni a részükre céljelleggel – nem szociális ellátásként – juttatott összegek rendeltetésszerű felhasználásáról, és ehhez kapcsolódóan a számadás nem teljesítése esetére visszafizetési kötelezettséget kell előírni. A döntéshozó ellenőrizni köteles a felhasználást és az elszámolást. Amennyiben a finanszírozott vagy támogatott szervezet, illetve magánszemély az előírt számadási kötelezettségnek határidőre nem tesz eleget, és a támogatási szerződés alapján további támogatási összegre is jogosult lenne, támogatását fel kell függeszteni, és fel kell szólítani a már kifizetett támogatás visszafizetésére.

30. § (1) A Költségvetési tv. 70. §-ának rendelkezése alapján az Áht. 97. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása során a kisösszegű követelés értékhatára 100.000,- Ft.

(2) Kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök a 200.000 Ft egyedi értéket nem meghaladó bekerülési értékű vagyoni értékű jogok, szellemi termékek, tárgyi eszközök.

31. § A helyi nemzetiségi önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik. A helyi nemzetiségi önkormányzatokkal a feladatok ellátásának részletes szabályaira vonatkozóan a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény szerinti megállapodást köt az Önkormányzat.

32. § (1) A költségvetési szervek a pénzeszközeiket, az Önkormányzat által meghatározott belföldi banknál nyitott bankszámlán kezelik, más banknál bankszámlát nem nyithatnak.

(2) Az Áht. 41. § (1) bekezdésére figyelemmel a költségvetési szerv jogi személyt, jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetet nem hozhat létre, abban tagsági, részesedési viszonyt nem szerezhet, és ahhoz nem csatlakozhat.

(3) A költségvetési szervek saját nevükben az Áht. 41. § (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel:

– a Gst. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletet érvényesen nem köthetnek,

– garanciát és kezességet nem vállalhatnak,

– faktoringot magában foglaló szerződést nem köthetnek,

– értékpapírt – törvényben meghatározott kivétellel – nem szerezhetnek meg és nem bocsáthatnak ki.

33. § (1) Ha a helyi Önkormányzat által irányított költségvetési szervek 30 napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti előirányzatának 10%-át vagy az 50 millió forintot, haladéktalanul kötelesek a Polgármestert írásban tájékoztatni.

(2) Az Önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságok az önkormányzati támogatásból és az Önkormányzattal kötött szerződésből együttesen tervezett bevételük esetében a tervezett éves bevételük 10%-át vagy a 20 millió Ft-ot elérő 30 napon túli lejárt tartozásállományukról – amennyiben e tartozást 1 hónap alatt nem képesek 30 nap alá szorítani – kötelesek haladéktalanul a Polgármestert, és a Felügyelő Bizottságot írásban tájékoztatni.

(3) Az (1) bekezdés szerinti esetben a Polgármester önkormányzati biztos kijelölését kezdeményezi. Az önkormányzati biztost a Képviselő-testület döntése alapján a Polgármester bízza meg és ennek tényét a helyben szokásos módon közzé teszi.

(4) A (2) bekezdés szerinti esetben a Polgármester a Felügyelő Bizottság javaslatára független, külső szakértőt bíz meg.

(5) A (3) és (4) bekezdésben meghatározott önkormányzati biztos, illetve a független külső szakértő tevékenységével kapcsolatos költségek az Önkormányzatot terhelik, annak fedezetét az Önkormányzat költségvetésében kell biztosítani.

34. § (1) A költségvetési szervek irányítószervi támogatása – figyelemmel a költségvetési szervek saját bevételeinek teljesítésére is – a feladatellátáshoz szükséges kiadások esedékességének megfelelő ütemben történhet.

(2) A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetési egyenlegének a tervezettől eltérő, kedvezőtlen alakulása esetén a költségvetési szervek támogatási előirányzatait, az Önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságok támogatásait és a helyi nemzetiségi önkormányzatok támogatásait – a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel – zárolhatja, csökkentheti, törölheti.

(3) A zárolás nem vonatkozhat:

a) az európai uniós források, vagy más támogatások igénybevételével megvalósuló projektekhez biztosítandó önkormányzati támogatás,

b) meghatározott személyi juttatások és járulékaik finanszírozásához szükséges önkormányzati támogatás,

c) a részben vagy teljes körűen fejlesztési célú hitel igénybevételével megvalósuló beruházások, felújítások,

d) adósságszolgálattal kapcsolatos kiadás, valamint

e) a magánszemélyeket jogszabályban meghatározott feltételek alapján megillető támogatások előirányzataira.

(4) A Képviselő-testület a (2) bekezdésben meghatározott zárolás feloldásáról vagy a zárolt összegnek megfelelő előirányzat csökkentéséről, törléséről legkésőbb a költségvetési év zárását megelőzően dönt.

35. § (1) A bevételek beszedésekor, a kiadások teljesítésekor lehetőség szerint készpénzkímélő fizetési módokat kell alkalmazni. Az Áht. 85. §-ára figyelemmel előnyben kell részesíteni a banki átutalással történő fizetési módokat.

(2) A kiadások készpénzben történő kifizetésének esetei:

a) az Önkormányzat és költségvetési szervei tevékenységével összefüggésben a tevékenységet szolgáló eszközök, készletek beszerzése 1.000.000 Ft értékhatárig, szolgáltatás igénybevétele érdekében felmerült készpénz kifizetések 1.000.000 Ft értékhatárig,

b) az Önkormányzat és költségvetési szervei tevékenységéhez kapcsolódó utólagos elszámolásra kiadott előlegek,

c) helyi és helyközi utazási költségtérítés,

d) reprezentációs kiadások,

e) belföldi-külföldi kiküldetésnél útiköltség térítések,

f) saját személy gépkocsi hivatali célú használatáért fizetett költségtérítés,

g) indokolt esetben szociális támogatás,

h) lakossági folyószámlával nem rendelkező külsős személyek megbízási díjai.

(3) A készpénzben történő kifizetés részlet szabályait a mindenkor hatályos pénzkezelési szabályzatok tartalmazzák.

36. § Az önkormányzati költségvetési szervek dolgozói részére az Ávr. 51. § (1) bekezdésével összhangban, jutalom kifizetése a személyi juttatások maradványának, e rendelet 2. sz. mellékletében szereplő költségvetési intézmények vezetői részére a céltartalékban biztosított összeg erejéig történhet.

III. fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatályba léptető rendelkezések

37. § Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba, rendelkezéseit a 2019. évi költségvetés végrehajtása során kell alkalmazni.

Budapest, 2019. február 21.

dr. Bácskai János dr. Dombóvári Csaba
polgármester jegyző

1a–17. számú melléklet a 4/2019. (II. 26.) önkormányzati rendelethez *