Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (2) bekezdése, valamint az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja.

1. § *  E rendelet hatálya kiterjed Kaposvár városban területi ellátási kötelezettséggel alapellátásban egészségügyi szolgáltatást nyújtó háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, fogorvosokra (továbbiakban: háziorvos), iskolaorvosokra, területi és iskolai védőnőkre.

2. § *  Kaposvár Megyei Jogú Város területén az egészségügyi alapellátásban praxisjoggal és területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosok önálló orvosi tevékenységüket a rendelet 1. mellékletében, a házi gyermekorvosok a 2. mellékletében, a fogorvosok a 3. mellékletében, az iskolaorvosok a 7. mellékletében, az iskolavédőnők az 5. mellékletében, a területi védőnők a 6. mellékletében meghatározott egészségügyi körzetekben végezhetik.

3. § Kaposvár város háziorvosi körzeteit e rendelet 1. számú melléklete, a védőnői körzeteket a 2. számú melléklet tartalmazza.

3/A. § *  A több települést is ellátó körzetek esetében a körzet székhelye Kaposvár város.

4. § (1) E rendelet 2005. január 1. napján lép hatályba.

(2) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg a 10/2002. (IV. 7.) önkormányzati rendelet, valamint az ezt módosító 32/2004. (IV. 30.) önkormányzati rendelet hatályát veszti.

Kaposvár, 2004. november 18.

Szita Károly s. k. dr. Kéki Zoltán s. k.
polgármester címzetes főjegyző

1. melléklet a 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez * 

Felnőtt háziorvosi körzetek

1. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Áchim András utca
Ady Endre utca
Bereczk Sándor utca
Berzsenyi utca 1/A 9
Berzsenyi utca 2 4/A
Budai Nagy Antal utca
Dózsa György utca
Európa Park
utca 1 7
utca 2 42
Irányi Dániel utca
Iskola köz
Korzó utca
Kossuth tér
Kossuth Lajos utca 2 12
Kossuth Lajos utca 3 15
Megyeház utca
Múzeum utca
Noszlopy Gáspár utca
Petőfi tér
Rákóczi tér 1 9
Rákóczi tér 2 12/A
Rákóczi tér 20/A 48
Rippl-Rónai tér
Teleki utca
Újpiac tér
Vár utca
Városház utca
Vásártéri út

2. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 34 40/C
Arany János utca 12 78
Honvéd utca 26 42
Kossuth Lajos utca 37 97/A
Sávház

3. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Anella utca
Béla király köz
Béla király utca
Benedek Elek utca
Borbarát utca
Csabagyöngye utca
Csalogány köz
Csalogány utca
Ezerjó utca
Fodor József utca
Gerle utca
Görgey Artúr utca
Grúber János utca
Iringó utca
Kadarka utca
Kaposrét sor 2 24
Kaposrét sor 1 57
Köszméte utca
Lazarine utca
Lonkahegy
Lonkahegyi út
Lonkai köz
Lugas utca
Martyn park
Martyn köz
Munkácsy Mihály utca
Muskotályos utca
Nagygát utca
Oportó utca
Pacsirta utca
Pálóczi Horváth Ádám utca
Pécsi utca 1 57
Pécsi utca 2 16/B
Piatsek bácsi utca
Rigó utca
Rizling utca
Szentpáli út
Szentpáli köz
Vikár Béla utca
Vincellér utca
Zorka utca

4. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akácfa utca
Cserhát
Erkel köz
Erkel utca
Iszák utca
János utca
Kandó köz
Kandó Kálmán utca
Katona József utca
Kertész utca
Körtönye bükk
Körtönye bükk utca
Liszt Ferenc utca
Lórántffy Zsuzsanna utca
Maros utca
Orchidea utca
Rét utca
Rózsa utca
Sörház utca
Szarkaláb utca
Szegfű köz
Szegfű utca
Táncsics Mihály utca 1 53
Táncsics Mihály utca 2 54
Tisza utca
Tompa Mihály utca
Vasvári Pál utca
Zselici út

5. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 2 32
48-as Ifjúság útja 1 7
Adria utca
Arany János utca 78/A 80
Damjanich utca 15 33
Fácános
Takáts Gyula tér
Hegyi utca 2 12/A
Hegyi utca 1 11
Hunyadi János utca
Kárpát utca
Kassa utca
Kossuth Lajos utca 48 86
Petőfi utca 2 76/A
Streith Miklós utca
Szent Imre utca 12 38
Szent Imre utca 29 55/A
Tallián Gyula utca 43 125
Tallián Gyula utca 50 146
Temesvár utca
Vöröstelek utca 1 21
Vöröstelek utca 2 24
Zaranyi út

6. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Álmos vezér utca
Apáczai Csere János utca
Árpád utca
Biczó Ferenc köz
Biczó Ferenc utca
Damjanich utca 1/A 9
Damjanich utca 37 73
Damjanich utca 58 114
Dombóvári út
Dzsida Jenő utca
Előd vezér utca
Hegyi utca 13 35
Hegyi utca 16 46
Huba vezér utca
Irinyi János utca
Izzó utca
Kenyérgyár utca
Kertalja utca
Keszthely utca
Kisgáti utca
Kond vezér utca
Kós Károly utca
Magyar utca
Malom utca
Németh István fasor 19 69
Németh István fasor 34 58
Ond vezér utca
Pázmány Péter utca 2 122
Pázmány Péter utca 31 107
Pécsi utca 67 69
Reményik Sándor utca
Sütő András utca
Tas vezér utca
Töhötöm vezér utca
Veszprém utca
Virág utca
Vízmű telep
Vöröstelek utca 23 51
Vöröstelek utca 26 52
Wass Albert utca

7. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Bajcsy-Zsilinszky utca 2 14
Bajcsy-Zsilinszky utca 1 3
Bethlen tér
Damjanich utca 2 8
Honvéd utca 2 8
József Attila utca
Kaposváry György út
Kontrássy utca
Kossuth Lajos utca 19 25
Pete Lajos utca
Rippl-Rónai utca
Somssich Pál utca 2 4
Somssich Pál utca 1 7/A
Zárda köz
Zárda utca

8. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Balogh Ádám utca
Barack utca
Birs utca
Cseresznye utca
Cseri dűlő
Cseri út 2 6
Egres utca
Erdősor utca
Gesztenye utca
Gönczi Ferenc utca
József utca
Koppány vezér utca
Kölcsey utca
Körte utca
Körtönye utca
Lövölde utca
Madár utca
Málna utca
Pálvarga dűlő
Patak sor
Ringló utca
Sigray utca
Széna utca
Szilva utca
Táncsics Mihály utca 55 83
Táncsics Mihály utca 56 72
Töröcskei utca
Vackor Utca
Vadgesztenye utca
Xantus János utca

9. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akasztófa dűlő
Bástya utca
Bodrog utca
Bornemissza utca
Cigánytelep
Csillag utca
Csutoraszárító dűlő
Csutoraszárító utca
Dankó Pista utca
Erdő utca
Fagyöngy utca
Fenyő utca
Fűzfa utca
Gyepes utca
Gyepmester telep
Hajnal utca
Hangyásmál
Hold utca
Kápolna út
Kaposberki rét
Kerék utca
Keskeny utca
Kismező utca
Monostor utca
Móricz Zsigmond utca
Nádasdi utca
Nádasdy erdészlak
Nap utca
Nyírfa utca
Orgonás utca
Pécsi utca 32 212
Pécsi utca 95 287
Sikálós út
Somhegy
Somhegyi utca
Szennyvíztelepi út
Szentjakabi hegy
Szőlőskert utca
Várdomb utca
Várhegy

10. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Aranyhárs utca
Árvaház utca
Badacsony utca
Balaton utca
Bárczi Gusztáv utca
Bercsényi Miklós utca
Bethlen Gábor utca
Bocskai István utca
Corvina tér
Esze Tamás köz
Esze Tamás utca
Ezüsthárs utca
Fekete tanya
Fonyódi utca
Frankel Leó utca
Hadastyán köz
Hajnóczy József utca
Hársalja utca
Herman dűlő
Iparos utca
Jutai út
Jutai úti dűlő
Kanizsai utca 7 153
Károly Róbert utca
Kecelhegy
Kecelhegyaljai út
Kecelhegyi út
Keceli bejáró
Kőhárs utca
Könyves Kálmán utca
Körösi Csoma Sándor utca
Martinovics Ignác utca
Mátyás király utca
Nagyváthy köz
Nagyváthy János utca
Raktár köz
Raktár utca
Stromfeld Aurél utca
Szent István utca
Szent László utca
Szigligeti Ede utca
Tóth Árpád utca
TSZ. Újmajor

11. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Áfonya utca
Alma köz
Alma utca
Aranyeső utca
Árnyas utca
Balázs János utca
Bartók Béla utca
Bogáncs utca
Boglárka utca
Bojtorján utca
Boróka utca
Borostyán utca
Cinege utca
Csatorna köz
Csík Ferenc sétány
Csiperke utca
Dongó utca
Duna utca
Eötvös utca
Fenyves köz
Fenyves utca
Galagonya utca
Géza utca
Gólyahír utca
Gyöngyvirág utca
Hajnalka utca
Harang utca
Harangvirág utca
Jácint utca
Jázmin utca
Jókai utca
Kálvária utca
Kamilla utca
Kaposhegy
Kaposhegy utca
Kasvirág utca
Kikerics utca
Kodály utca
Kökény utca
Kökörcsin utca
Körös utca
Krúdy Gyula köz
Krúdy Gyula utca
Kunffy utca
Laborfalvi Róza utca
Legénysor utca
Levendula utca
Liliom utca
Mályva utca
Mandula utca
Mikszáth Kálmán utca
Mogyoró köz
Mogyoró utca
Nárcisz utca
Nefelejcs utca
Őszirózsa utca
Pillangó utca
Pipitér utca
Rudnay Gyula utca
Seregély utca
Sólyom utca
Szamóca utca
Százszorszép utca
Szeder utca
Szitakötő utca
Tücsök utca
Tündérkürt utca
Vadkörte utca
Vaszary János utca
Vörösbegy utca
Zichy Mihály utca
Zöldfodorka utca
Zsálya utca

12. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Bajcsy-Zsilinszky utca 5 31/D
Bajcsy-Zsilinszky utca 16 56/B
Csokonai Vitéz M. utca
Damjanich utca 8--10 56
Dési Huber István utca 2 54
Dr. Kovács S. Gyula utca
Ezredév utca
utca 15 33/B
Kossuth Lajos utca 16 46
Németh István fasor 1 17/A
Németh István fasor 2 22
Pázmány Péter utca 1 17
Somssich Pál utca 4/A 18
Somssich Pál utca 9 19/B
Széchenyi tér
Szent Imre utca 2/A 10
Szent Imre utca 1 27
Tallián Gyula utca 34 48

13. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Baross Gábor utca
utca 46 96
utca 55 99
Gróf Apponyi Albert köz
Gróf Apponyi Albert utca
Hársfa utca
Laktanya utca
Rákóczi tér 14 18
Szántó utca
Tallián Gyula utca 2 28

14. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 27 97
Fürdő köz
Füredi utca 1 15
Füredi utca 41 51
Kanizsai utca 1 5
Kanizsai utca 2 24
Óvoda utca
Szondy György utca 2 20/A
Juta Község közigazgatási területe

15. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Bem utca 1 33
Bem utca 2 34
Brassó utca 1 33
Brassó utca 2 34
Füredi utca 50 244
Füredi utca 99 153
Győr utca
Komárom utca
Kőszeg utca
Léva utca
Losonc köz
Losonc utca
Nádor utca 1 49
Nádor utca 2 52
Nagyszeben utca 1 27
Nagyszeben utca 2 26
Sopron utca
Szombathely utca
Vörösmarty utca

16. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Alkotmány utca
Állomás utca
Árvácska utca
Bánkutai utca
Dália utca
Elvira utca
Forrás köz
Gudora utca
Hegyerdő utca
Hóvirág utca
Ibolya utca
Kankalin utca
Kaposfüredi út
Kisközi utca
Kőkereszt utca
Margaréta utca
Muskátli utca
Orgona utca
Repkény utca
Rezeda utca
Rozmaring utca
Szőlőhegyi utca
Tőzike utca
Tulipán utca
Vadszőlő utca
Viola utca

17. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Kányádi Sándor utca
Fészerlak puszta
Kodolányi János utca
Meggyes utca
Móra Ferenc utca
Orci út
Posta utca
Szabó Pál utca
Tamási Áron utca
Veres Péter utca
Orci Község közigazgatási területe
Zimány Község közigazgatási területe

18. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Arany János köz
Arany János tér
Bem utca 35 61
Bem utca 36 58
Brassó utca 35 61
Brassó utca 36 62
Buzsáki utca
Illyés Gyula utca
Kazinczy Ferenc utca
Kisfaludy utca
Klapka utca
Munkács utca
Nagyszeben utca 28 62
Nagyszeben utca 29 29/A
Nemzetőr sor
Puskin utca
Radnóti Miklós utca
Ungvár utca
Zaranyi lakótelep

19. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 9 19/C
Damjanich utca 1 1/5
Honvéd utca 1 53
Honvéd utca 10 24/B
Léva köz 2 6/A

20. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 52 72
Béke utca 1 99
Füredi utca 17 39

21. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Árok utca
Ballakúti utca
Galimberti utca
Gilice utca
Gyöngy utca
Hegyalja utca
Jedlik Ányos utca
Jeli tanya
Kaposrét sor 59 93
Katica utca
Kisrómahegyi út
Lonka cser
Nyár utca
Otelló utca
Ősz utca
Présház utca
Rómahegyi utca
Szépasszony utca
Szépvölgy utca
Szigetvári utca
Tarkarét utca
Tél utca
Thököly Imre utca
Vadvirág utca
Zöldike utca
Zrínyi utca

22. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 42 48
Béke utca 2 60
Berzsenyi utca 8 44
Berzsenyi utca 11 49
Borovitz utca
Füredi utca 2 36
Kanizsai utca 30 79
Kereszt utca
Lencz Sándor utca
Nádor utca 51 51
Petőfi utca 1 73
Rózsa Ignác utca
Szarka János utca
Szondy György utca 7 7/A
Szondy György utca 22 32
Tüskevári utca
Vasút köz

23. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Búzavirág utca
Pipacs utca

24. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Arany János utca 1 33
Arany János utca 2 10
Léva köz 1 11

25. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Füredi utca 53 95
Kinizsi lakótelep
Toldi Miklós utca

26. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Balázskert köz
Blaha Lujza utca
Cukorgyár köz
Déryné utca
Dobó István köz
Dobó István utca
Guba Sándor utca
Gyár utca
Ivánfahegy
Ivánfahegyalja út
Ivánfahegyalja köz
Jászai Mari utca
Keletivánfa utca
Kisgát dűlő
Mező utca
Nyugativánfa utca
Pécsi utca 22 30
Pécsi utca 71 93
Rege utca
Roboz István utca
Semmelweis utca
Szalay Fruzsina utca
Tavasz utca
Zöldfa utca

27. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Bárány Róbert utca
Békésy György utca
Berkenye utca
Beszédes József utca
Bláthy Ottó utca
Bodza utca
Cseri út 1 111
Cseri út 8 94
Diófa utca
Eger utca
Egyenesi út
Eper utca
Fekete István utca
Gábor Dénes utca
Gárdonyi Géza utca
Harsányi János utca
Herman Ottó utca
Hevesy György utca
Kapoli Antal utca
Kenese puszta
Kenese tér
Kulacs utca
Lénárd Fülöp utca
Magyar Nobel-díjasok tere
Szentgyörgyi Albert utca
Tinódi Lantos Seb. utca
Tokaj köz
Tokaji utca
Uránia lakótelep
Vak Bottyán utca
Wigner Jenő utca
Zsigmondy Richárd utca

28. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Anna utca
Bajcsy-Zsilinszky utca 33 135
Bajcsy-Zsilinszky utca 62 98
Dési Huber István utca 1 9/B
utca 47 53
Kaposi Mór utca
Kossuth Lajos utca 27 29
Németh István fasor 26 32
Rákóczi tér 13 19
Rákóczi tér 20 20
Tallián Gyula utca 1/A 41

29. háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akácos utca
Aszalói út
Bíbic utca
Daru utca
Derkovits Gyula utca
Deseda utca
Fejedelem utca
Fürj utca
Gém utca
Harangláb utca
Haris utca
Határ utca
Hattyú utca
Horgász utca
Horog utca
Hullám utca
Jegenyés utca
Juhász Gyula utca
Kapás utca
Kemping utca
Kisiván puszta
Kiskócsag utca
Kócsag utca
Külső utca
Lovas utca
Mikes Kelemen utca
Nádirigó utca
Nyíres utca
Panoráma utca
Répás puszta
Rodostó utca
Szeles utca
Sziget utca
Szabadság utca
Toponári út
Tölgyes utca
Váci Mihály utca

2. melléklet a 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez * 

Gyermek háziorvosi körzetek

1. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akácfa utca
Balogh Ádám utca
Barack utca
Bárány Róbert utca
Bárczi Gusztáv utca
Békésy György utca
Berkenye utca
Beszédes József utca
Bethlen Gábor utca
Birs utca
Bláthy Ottó utca
Bodza utca
Cseresznye utca
Cseri dűlő
Cseri út
Diófa utca
Eger utca
Egres utca
Egyenesi dűlő
Egyenesi út
Eper utca
Erdősor utca
Gábor Dénes utca
Fekete István utca
Gárdonyi Géza utca
Gesztenye utca
Gönczi Ferenc utca
Harsányi János utca
Herman Ottó utca
Hevesy György utca
József utca
Kapoli Antal utca
Katona József utca
Kenese puszta
Kenese tér
Koppány vezér utca
Kölcsey utca
Körösi Csoma Sándor utca 1 45
Körte utca
Körtönye utca
Kulacs utca
Lénárd Fülöp utca
Lövölde utca
Madár utca
Magyar Nobel-díjasok tere
Málna utca
Nagyváthy köz
Nagyváthy János utca
Pálvarga dűlő
Patak sor
Ringló utca
Sigray utca
Sörház utca
Szentgyörgyi Albert utca
Széna utca
Szilva utca
Táncsics Mihály utca 49 83
Táncsics Mihály utca 54 72
Tinódi utca
Tokaji köz
Tokaji utca
Tompa Mihály utca
Töröcskei utca
Uránia lakótelep
Vackor utca
Vadgesztenye utca
Vak Bottyán utca 1 71
Vak Bottyán utca 2 50
Vasvári Pál utca
Wigner Jenő utca
Xantus János utca
Zsigmondy Richárd utca

2. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akasztófa dűlő
Balázskert köz
Bástya utca
Béla király köz
Béla király utca
Benedek Elek utca
Bodrog utca
Bornemissza utca
Cigánytelep
Csalogány utca
Csillag utca
Csutoraszárító dűlő
Csutoraszárító utca
Dankó Pista utca
Erdő utca
Ezerjó utca
Fagyöngy utca
Fenyő utca
Fodor József utca
Fűzfa utca
Gerle utca
Gruber János utca
Gyepes utca
Gyepmester telep
Hajnal utca
Hangyásmál
Hold utca
Ivánfahegy
Ivánfahegyalja köz
Ivánfahegyalja út
Kaposberki rét
Kápolna út
Kaposrét sor
Keletivánfa utca
Kerék utca
Keskeny utca
Kismező utca
Martyn park
Monostor utca
Móricz Zsigmond utca
Munkácsy Mihály utca
Nádasdi utca
Nádasdy erdészlak
Nap utca
Nyírfa utca
Nyugativánfa utca
Orgonás utca
Pacsirta utca
Palóczi Horváth Ádám utca
Pécsi utca 14 212
Pécsi utca 53 287
Rigó utca
Sántosi út
Sikálós utca
Somhegy
Somhegyi utca
Szentjakabi hegy
Szőlőskert utca
Várdomb utca
Várhegy
Vikár Béla utca

3. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Aranyhárs utca
Árvaház utca
Badacsony utca
Balaton utca
Bercsényi Miklós utca
Bocskai István utca
Borovitz utca
Corvina tér
Esze Tamás köz
Esze Tamás utca
Ezüsthárs utca
Fekete tanya
Fonyódi utca
Frankel Leó utca
Hadastyán köz
Hajnóczy József utca
Hársalja utca
Herman dűlő
Iparos utca
Jutai út
Jutai úti dűlő
Kanizsai utca 60 102
Kanizsai utca 75 153
Károly Róbert utca
Kecelhegy
Kecelhegyaljai út
Kecelhegyi út
Keceli bejáró
Kőhárs utca
Könyves Kálmán utca
Körösi Csoma Sándor utca 2 142
Körösi Csoma Sándor utca 47 167
Lencz Sándor utca
Márciusi Ifjak kertje
Martinovics Ignác utca
Mátyás király utca
MÁV 39-es Vasúti Őrház
Mérői köz
Raktár köz
Raktár utca
Rózsa Ignác utca
Stromfeld Aurél utca
Szarka János utca
Szent István utca
Szent László utca
Szigligeti Ede utca
Tóth Árpád utca
TSZ. Újmajor
Tüskevári utca
Vak Bottyán utca 52 74
Vak Bottyán utca 73 111
Vasút köz

4. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Adria utca
Álmos vezér utca
Apácai Csere János utca
Árpád utca
Bajcsy-Zsilinszky utca 35 99
Bajcsy-Zsilinszky utca 56/A 98
Biczó Ferenc köz
Biczó Ferenc utca
Blaha Lujza utca
Cukorgyár köz
Damjanich utca 9 71
Damjanich utca 30 114
Déryné utca
Dési Huber István utca
Dobó István köz
Dobó István utca
Dombóvári út
Dzsida Jenő utca
Előd vezér utca
Fácános
utca 46 96
utca 57 99
Guba Sándor utca
Gyár utca
Hársfa utca
Hegyi utca 5 35
Hegyi utca 16 46
Huba vezér utca
Irinyi János utca
Izzó utca
Jászai Mari utca
Kaposi Mór utca
Kárpát utca
Kenyérgyár utca
Kertalja utca
Keszthely utca
Kisgát dűlő
Kisgáti utca
Kond vezér utca
Kós Károly utca
Magyar utca
Malom utca
Mező utca
Nagygát utca
Németh István fasor 17/A 69
Németh István fasor 26 58
Ond vezér utca
Pázmány Péter utca
Pécsi utca 1 51
Pécsi utca 2 10--14
Rege utca
Reményik Sándor utca
Roboz István utca
Semmelweis utca
Sütő András utca
Szalay Fruzsina utca
Szántó utca
Szennyvíztelepi út
Tas vezér utca
Tavasz utca
Töhötöm vezér utca
Veszprém utca
Virág utca
Vízmű telep
Vöröstelek utca
Wass Albert utca
Zaranyi út
Zöldfa utca

5. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Áfonya utca
Alma köz
Alma utca
Anella utca
Aranyeső utca
Árnyas utca
Árok utca
Balázs János utca
Ballakúti utca
Bartók Béla utca
Bogáncs utca
Boglárka utca
Bojtorján utca
Borbarát utca
Boróka utca
Borostyán utca
Cinege utca
Csabagyöngye utca
Csalogány köz
Csatorna köz
Csík Ferenc sétány
Csiperke utca
Dongó utca
Duna utca
Eötvös utca
Eper utca
Erkel köz
Erkel utca
Fenyves köz
Fenyves utca
Galagonya utca
Galimberti utca
Géza utca
Gólyahír utca
Görgey A. utca
Gyöngy utca
Gyöngyvirág utca
Hajnalka utca
Harang utca
Harangvirág utca
Hegyalja utca
Iringó utca
Iszák utca
Jácint utca
János utca
Jázmin utca
Jedlik Ányos utca
Jeli tanya
Jókai utca
Kadarka utca
Kálvária utca
Kamilla utca
Kandó köz
Kandó Kálmán utca
Kaposhegy
Kaposhegy utca
Kasvirág utca
Katica utca
Kertész utca
Kikerics utca
Kisrómahegyi út
Kodály utca
Kökény utca
Kökörcsin utca
Körös utca
Körtönye bükk
Körtönye bükk utca
Köszméte utca
Krúdy Gyula köz
Krúdy Gyula utca
Kunffy utca
Laborfalvi Róza utca
Lazarine utca
Legénysor utca
Levendula utca
Liliom utca
Liszt Ferenc utca
Lonka cser
Lonkahegy
Lonkahegyi út
Lonkai köz
Lórántffy Zsuzsanna utca
Lugas utca
Mályva utca
Mandula utca
Maros utca
Martyn köz
Mikszáth Kálmán utca
Mogyoró köz
Mogyoró utca
Muskotályos utca
Nárcisz utca
Nefelejcs utca
Nyár utca
Oportó utca
Orchidea utca
Otelló utca
Ősz utca
Őszirózsa utca
Piatsek bácsi utca
Pillangó utca
Pipitér utca
Présház utca
Rét utca
Rizling utca
Rómahegyi utca
Rózsa utca
Rudnay Gyula utca
Seregély utca
Sólyom utca
Szamóca utca
Szarkaláb utca
Százszorszép utca
Szeder utca
Szegfű köz
Szegfű utca
Szentpáli köz
Szentpáli út
Szépasszony utca
Szépvölgy utca
Szigetvári utca
Szitakötő utca
Táncsics Mihály utca 1 47
Táncsics Mihály utca 2 52
Tarkarét utca
Tél utca
Thököly Imre utca
Tisza utca
Tücsök utca
Tündérkürt utca
Vadkörte utca
Vadvirág utca
Vaszary János utca
Vincellér utca
Vörösbegy utca
Zichy Mihály utca
Zorka utca
Zöldfodorka utca
Zöldike utca
Zrínyi utca
Zsálya utca
Zselici út

6. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 1 9/A
48-as Ifjúság útja 2 40/C
Bajcsy-Zsilinszky utca 1 33
Bajcsy-Zsilinszky utca 2 54/B
Csokonai Vitéz M. utca
Damjanich utca 2 28
Damjanich utca 1 7
Damjanich utca 94 114
Dr. Kovács S. Gyula utca
Ezredév utca
Fodor J. tér
Takáts Gyula tér
Hegyi utca 2 12/A
Hegyi utca 1 3/B
Honvéd utca 2 22
Hunyadi János utca
Kassa utca
Kossuth Lajos utca
Németh István fasor 1 17
Németh István fasor 2 22
Nemzetőr sor
Pete Lajos utca
Somssich Pál utca
Streith Miklós utca
Szent Imre utca
Tallián Gyula utca
Temesvár utca

7. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Arany János köz
Arany János tér 6 10
Arany János tér 7 9
Arany János utca 12 80
Arany János utca 25 97
Bem utca
Buzsáki utca
Kisfaludy utca 2 58
Kisfaludy utca 3 57
Klapka utca
Léva köz
Léva utca
Losonc köz
Losonc utca
Nádor utca
Puskin utca
Sávház
Vörösmarty utca
Zarany puszta
Zaranyi lakótelep

8. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Áchim András utca
Ady Endre utca
Anna utca
Baross Gábor utca
Bereczk Sándor utca
Berzsenyi utca
Bethlen tér
Budai Nagy Antal utca
Dr. Kaposváry György út
Dózsa György utca
Európa Park
utca 2 42
utca 1 53
Gilice utca
Gróf Apponyi Albert köz
Gróf Apponyi Albert utca
Irányi Dániel utca
Iskola köz
József Attila utca
Kontrássy utca
Korzó utca
Kossuth tér
Laktanya utca
Malom tó
Megyeház utca
Múzeum utca
Nagy Imre park
Noszlopy Gáspár utca
Petőfi tér
Rákóczi tér
Rippl-Rónai tér
Rippl-Rónai utca
Széchenyi tér
Teleki utca
Újpiac tér
Vár utca
Városház utca
Városliget
Vásártéri út
Zárda köz
Zárda utca

10. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Arany János tér 1 5
Arany János tér 2 4
Arany János utca 1 23/B
Arany János utca 2 10
Füredi utca 16 36
Honvéd utca 1 53
Honvéd utca 24 42
Petőfi utca
48-as Ifjúság útja 11 19/C.
48-as Ifjúság útja 12 48

11. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Búzavirág utca
Kinizsi lakótelep
Pipacs utca

12. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akácos utca
Aszalói út
Bíbic utca
Daru utca
Derkovits Gyula utca
Deseda utca
Desedai gátőrház
Kányádi Sándor utca
Fejedelem utca
Fészerlak puszta
Fürj utca
Gém utca
Harangláb utca
Haris utca
Határ utca
Hattyú utca
Horgász utca
Horog utca
Hullám utca
Jegenyés utca
Juhász Gyula utca
Kapás utca
Kemping utca
Kisiván puszta
Kiskócsag utca
Kócsag utca
Kodolányi János utca
Külső utca
Lovas utca
Meggyes utca
Mikes Kelemen utca
Móra Ferenc utca
Nádirigó utca
Nyíres utca
Orci út
Panoráma utca
Posta utca
Répás puszta
Rodostó utca
Szabadság utca
Szabó Pál utca
Szeles utca
Sziget utca
Tamási Áron utca
Toponári pavilonsor
Toponári út
Tölgyes utca
Váci Mihály utca
Veres Péter utca
Orci Község közigazgatási területe
Zimány Község közigazgatási területe

13. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Béke utca
Füredi utca 17 47
Szondy György utca 2 20/A

14. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 27 97
48-as Ifjúság útja 52 72
Fürdő köz
Füredi utca 1 15
Füredi utca 2 14
Kanizsai utca 1 71
Kanizsai utca 2 58/B
Kereszt utca
Óvoda utca

15. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Brassó utca
Fazekas Mihály utca
Füredi utca 49 153
Füredi utca 48 110
Győr utca
Illyés Gyula utca
Kazinczy Ferenc utca
Kisfaludy utca 59 99
Kisfaludy utca 60 104
Komárom utca
Kőszeg utca
Munkács utca
Nagyszeben utca
Radnóti Miklós utca
Sopron utca
Szombathely utca
Szondy György utca 7 7/A
Szondy György utca 22 32
Toldi Miklós utca
Ungvár utca

16. gyermek háziorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Alkotmány utca
Állomás utca
Árvácska utca
Bánkutai utca
Dália utca
Elvira utca
Forrás köz
Gudora utca
Hegyerdő utca
Hóvirág utca
Ibolya utca
Kankalin utca
Kaposfüredi út
Kisközi utca
Kőkereszt utca
Margaréta utca
Muskátli utca
Orgona utca
Repkény utca
Rezeda utca
Rozmaring utca
Szőlőhegyi utca
Tőzike utca
Tulipán utca
Viola utca
Somogyaszaló Község közigazgatási területe
Magyaregres Község közigazgatási területe

3. melléklet a 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez * 

FOGORVOSI KÖRZETEK

1. fogorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 11 19/C
Árvaház utca
Fürdő köz
Honvéd utca 1 53
Vásártéri út
Vasút köz
Zaranyi lakótelep
Bőszénfa Község közigazgatási területe
Magyaregres Község közigazgatási területe
Kaposszerdahely Község közigazgatási területe
Patca Község közigazgatási területe
Somogyaszaló Község közigazgatási területe
Simonfa Község közigazgatási területe
Szenna Község közigazgatási területe
Szilvásszentmárton Község közigazgatási területe
Zselickisfalud Község közigazgatási területe
Zselickislak Község közigazgatási területe
Zselicszentpál Község közigazgatási területe

2. fogorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Áchim András utca
Ady Endre utca 1 25
Anna utca
Arany János utca 2 80
Badacsony utca
Balaton utca
Baross Gábor utca
Budai Nagy Antal utca
Dózsa György utca
Esze Tamás köz
Esze Tamás utca
utca 2 96
Gróf Apponyi Albert köz
Gróf Apponyi Albert utca
Guba Sándor utca
Hársfa utca
Irányi Dániel utca
Iskola köz
Korzó utca
Kossuth tér
Laktanya utca
Megyeház utca
Múzeum utca
Noszlopy Gáspár utca
Petőfi tér
Rákóczi tér
Rippl-Rónai tér
Szántó utca
Szigligeti Ede utca
Teleki utca
Újpiac tér
Városház utca
Cserénfa Község közigazgatási területe
Hajmás Község közigazgatási területe
Kaposgyarmat Község közigazgatási területe
Magyaratád Község közigazgatási területe
Orci Község közigazgatási területe
Patalom Község közigazgatási területe
Sántos Község közigazgatási területe
Szentbalázs Község közigazgatási területe
Zimány Község közigazgatási területe
Somodor Község közigazgatási területe

3. fogorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 1 9/A
48-as Ifjúság útja 2 40/C
Adria utca
Árpád utca
Bem utca 35 61
Bem utca 36 58
Bethlen tér
Bethlen Gábor utca
Damjanich utca 1 73
Ezredév utca
Fekete tanya
Frankel Leó utca
Takáts Gyula tér
Hadastyán köz
Hajnóczy József utca
Hegyi utca
Herman dűlő
Honvéd utca 2 42
Hunyadi János utca
Iparos utca
Irinyi János utca
Jutai út
Jutai úti dűlő
Károly Róbert utca
Kárpát utca
Kassa utca
Kereszt utca
Keszthely utca
Kossuth Lajos utca 37 97/A
Kossuth Lajos utca 46 86
Munkács utca
Nemzetőr sor
Pázmány Péter utca 17 107
Pázmány Péter utca 22 122
Pete Lajos utca
Petőfi utca 1 73
Streith Miklós utca
Széchenyi tér
Szent Imre utca 12 38
Szent Imre utca 31 55/A
Tallián Gyula utca 40 146
Tallián Gyula utca 39 125
Temesvár utca
Tinódi utca
Tüskevári utca
Ungvár utca
Veszprém utca
Virág utca 37 99
Virág utca 58 116
Vöröstelek utca
Fonó Község közigazgatási területe

4. fogorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 42 48
Akácos utca
Aszalói út
Bíbic utca
Borovitz utca
Brassó utca 35 61
Brassó utca 36 62
Buzsáki utca
Cseri útja
Daru utca
Derkovits Gyula utca
Deseda utca
Kányádi Sándor utca
Fejedelem utca
Fészerlak puszta
Füredi utca 2 48
Fürj utca
Gém utca
Harangláb utca
Haris utca
Határ út
Hattyú utca
Horgász utca
Horog utca
Hullám utca
Iringó utca
Jegenyés utca
Juhász Gyula utca
Kapás utca
Kemping utca
Kisiván puszta
Kiskócsag utca
Kócsag utca
Kodolányi János utca
Körösi Csoma Sándor utca
Külső utca
Lencz Sándor utca
Lovas utca
Martinovics Ignác utca
Meggyes utca
Mikes Kelemen utca
Móra Ferenc utca
Nádirigó utca
Nagyváthy köz
Nagyváthy János utca
Nyíres utca
Orci út
Panoráma utca
Petőfi utca 2 76/A
Posta utca
Raktár utca
Répás puszta
Rodostó utca
Rózsa Ignác utca
Sávház
Stromfeld Aurél utca
Szabadság utca
Szabó Pál utca
Szarka János utca
Szeles utca
Sziget utca
Tamási Áron utca
Toponári út
Tölgyes utca
Váci Mihály utca
Veres Péter utca
Gálosfa Község közigazgatási területe

5. fogorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Ady Endre utca 2 58
Bajcsy-Zsilinszky utca
Bercsényi Miklós utca
Bereczk Sándor utca
Berzsenyi utca
Biczó Ferenc köz
Biczó Ferenc utca
Bocskai István utca
Csokonai Vitéz M. utca
Damjanich utca 2 114
Dési Huber István utca
Dr. Kaposváry György út
Dr. Kovács S. Gyula utca
Európa Park
utca 1 99
József Attila utca
Kaposi Mór utca
Kontrássy utca
Kossuth Lajos utca 2 44
Kossuth Lajos utca 3 35
Nagy Imre park
Németh István fasor
Pázmány Péter utca 1 17
Pázmány Péter utca 2 20
Rippl-Rónai utca
Somssich Pál utca
Szent Imre utca 1 29/D
Szent Imre utca 2/A 10
Tallián Gyula utca 1/A 39
Tallián Gyula utca 2 38
Vak Bottyán utca
Vár utca
Virág utca 2 56/A
Virág utca 5 35
Zárda köz
Zárda utca

6. fogorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Arany János köz
Arany János tér
Arany János utca 1 97
Aranyhárs utca
Balogh Ádám utca
Barack utca
Bárány Róbert utca
Bárczi Gusztáv utca
Békésy György út
Berkenye utca
Beszédes József utca
Bláthy Ottó utca
Bodza utca
Corvina tér
Cseresznye utca
Cseri dűlő
Diófa utca
Eger utca
Egyenesi dűlő
Egyenesi út
Eper utca
Erdősor utca
Ezüsthárs utca
Fácános
Fekete István utca
Fonyódi utca
Gábor Dénes utca
Gárdonyi Géza utca
Gesztenye utca
Gönczi Ferenc utca
Hársalja utca
Harsányi János utca
Herman Ottó utca
Hevesy György utca
Kapoli Antal utca
Kecelhegy
Kecelhegyaljai út
Kecelhegyi út
Keceli bejáró
Kenese puszta
Kenese tér
Kisfaludy utca 2 104
Kisfaludy utca 3 35/B
Klapka utca
Koppány Vezér utca
Kőhárs utca
Kölcsey utca
Könyves Kálmán utca
Körte utca
Körtönye utca
Kulacs utca
Lénárd Fülöp utca
Léva köz
Léva utca
Losonc köz
Losonc utca
Lövölde utca
Madár utca
Magyar Nobel-díjasok tere
Mátyás király utca
Nádor utca
Pálvarga dűlő
Patak sor
Puskin utca
Sigray utca
Szent István utca
Szent László utca
Szentgyörgyi Albert utca
Széna utca
Szilva utca
Tókaji köz
Tókaji utca
Tóth Árpád utca
Töröcskei utca
Uránia lakótelep
Vadgesztenye utca
Wigner Jenő utca
Zaranyi út
Zsigmondy Richárd utca

7. fogorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 27 97
48-as Ifjúság útja 52 72
Alkotmány utca
Állomás utca
Árvácska utca
Bánkutai utca
Béke utca 1 99
Dália utca
Füredi utca 1 51
Hóvirág utca
Ibolya utca
Kanizsai utca
Kankalin utca
Kisközi utca
Margaréta utca
Muskátli utca
Orgona utca
Óvoda utca
Repkény utca
Rezeda utca
Rozmaring utca
Szondy György utca
Szőlőhegyi utca
Tőzike utca
Tsz. Újmajor
Tulipán utca
Vadszőlő utca
Viola utca

8. fogorvosi körzet

Közterület neve
Áfonya utca
Akácfa utca
Alma köz
Alma utca
Aranyeső utca
Árnyas utca
Árok utca
Balázs János utca
Ballakúti utca
Bartók Béla utca
Birs utca
Bogáncs utca
Boglárka utca
Bojtorján utca
Borbarát utca
Boróka utca
Borostyán utca
Cinege utca
Csabagyöngye utca
Csatorna köz
Cserhát
Csík Ferenc sétány
Csiperke utca
Dongó köz
Duna utca
Egres utca
Eötvös utca
Erkel köz
Erkel utca
Fenyves köz
Fenyves utca
Galagonya utca
Géza utca
Gilice utca
Gólyahír utca
Gruber János utca
Gyöngyvirág utca
Hajnalka utca
Harang utca
Harangvirág utca
Hegyalja utca
Iszák utca
Jácint utca
János utca
Jázmin utca
Jedlik Ányos utca
Jeli tanya
Jókai utca
József utca
Kálvária utca
Kamilla utca
Kandó köz
Kandó Kálmán utca
Kaposberki rét
Kaposhegy
Kaposhegy utca
Kasvirág utca
Katica utca
Katona József utca
Kertész utca
Kikerics utca
Kodály utca
Kökény utca
Kökörcsin utca
Kőrös utca
Körtönye bükk
Körtönye bükk utca
Krúdy Gyula köz
Krúdy Gyula utca
Kunffy utca
Laborfalvi Róza utca
Legénysor utca
Levendula utca
Liszt Ferenc utca
Lonka cser
Lórántffy Zsuzsanna utca
Málna utca
Mályva utca
Mandula utca
Maros utca
Mikszáth Kálmán utca
Mogyoró köz
Mogyoró utca
Nárcisz utca
Nefelejcs utca
Nyár utca
Orchidea utca
Őszirózsa utca
Patak sor
Pillangó utca
Pipitér utca
Rét utca
Ringló utca
Rózsa köz
Rudnay Gyula utca
Seregély utca
Sólyom utca
Sörház utca
Szamóca utca
Százszorszép utca
Szarkaláb utca
Szeder utca
Szegfű köz
Szegfű utca
Szépasszony utca
Szépvölgy utca
Szigetvári utca
Szitakötő utca
Táncsics Mihály utca
Tarkarét utca
Tél utca
Thököly Imre utca
Tisza utca
Tompa Mihály utca
Tücsök utca
Tündérkürt utca
Vackor utca
Vadkörte utca
Vadvirág utca
Vasvári Pál utca
Vaszary János utca
Vörösbegy utca
Xantus János utca
Zichy Mihály utca
Zöldfodorka utca
Zöldike utca
Zrínyi utca
Zsálya utca
Zselici út

9. fogorvosi körzet

Közterület neve
Akasztófa dűlő
Álmos vezér utca
Anella utca
Apáczai Csere János utca
Balázskert köz
Bástya utca
Béla király köz
Béla király utca
Benedek Elek utca
Blaha Lujza utca
Bodrog utca
Bornemissza utca
Cigánytelep
Cukorgyár köz
Csalogány utca
Csalogány köz
Csillag utca
Csutoraszárító dűlő
Csutoraszárító utca
Dankó Pista utca
Déryné utca
Dobó István köz
Dobó István utca
Dombóvári út
Dsida Jenő utca
Előd vezér utca
Erdő utca
Ezerjó utca
Fagyöngy utca
Fenyő utca
Fodor József tér
Fodor József utca
Fűzfa utca
Galimberti utca
Gerle utca
Görgey Artúr utca
Gruber János utca
Gyár utca
Gyepes utca
Gyepmester telep
Gyöngy utca
Hajnal utca
Hangyásmál
Hold utca
Huba vezér utca
Ivánfahegy
Ivánfahegyalja köz
Ivánfahegyalja út
Izzó utca
Jászai Mari utca
Kadarka utca
Kápolna út
Kaposrét sor
Keletivánfa utca
Kenyérgyár utca
Kerék utca
Kertalja utca
Keskeny utca
Kisgát dűlő
Kisgáti utca
Kismező utca
Kisrómahegyi út
Kond vezér utca
Kós Károly utca
Köszméte utca
Lazarine utca
Liliom utca
Lonkahegy
Lonkahegyi út
Lonkai köz
Lugas utca
Magyar utca
Malom utca
Martyn park
Martyn köz
Mező utca
Monostor utca
Móricz Zsigmond utca
Munkácsy Mihály utca
Muskotályos utca
Nádasdi utca
Nádasdy erdészlak
Nagygát utca
Nap utca
Nyírfa utca
Nyugativánfa utca
Ond vezér utca
Oportó utca
Orgonás utca
Otelló utca
Ősz utca
Pacsirta utca
Palóczi Horváth Ádám utca
Pécsi utca
Piatsek bácsi utca
Présház utca
Rege utca
Reményik Sándor utca
Rigó utca
Rizling utca
Roboz István utca
Rómahegyi utca
Sántosi út
Semmelweis utca
Sikálós út
Somhegy
Somhegyi utca
Sütő András utca
Szalay Fruzsina utca
Szentjakabi hegy
Szentpáli út
Szentpáli köz
Szennyvíztelepi út
Szőlőskert utca
Tarkarét utca
Tas vezér utca
Tavasz utca
Töhötöm vezér utca
Várdomb utca
Várhegy
Vikár Béla utca
Vincellér utca
Vízmű telep
Wass Albert utca
Zorka utca
Zöldfa utca

10. fogorvosi körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Béke utca 2 68
Bem utca 1 33
Bem utca 2 34
Brassó utca 1 33
Brassó utca 2 34
Búzavirág utca
Elvira utca
Forrás köz
Füredi utca 50 180/A
Füredi utca 53 153
Gudora utca
Győr utca
Hegyerdő utca
Illyés Gyula utca
Kaposfüredi út
Kazinczy Ferenc utca
Kinizsi lakótelep
Kisfaludy utca 37 99
Komárom utca
Kőkereszt utca
Kőszeg utca
Nagyszeben utca
Pipacs utca
Radnóti Miklós utca
Soproni utca
Szombathely utca
Toldi Miklós utca
Vörösmarty utca

11. (iskola) fogorvosi körzet

Bölcsődék Óvodák Általános iskolák Középiskolák
Bajcsy Zs. u. Központi Óvoda Szentbalázsi Általános Iskola K.P. Élelmiszeripari SZKI és Gimnázium
Damjanich u. Tagóvoda Táncsics M. Gimnázium
Eötvös Műszaki Szki. (Pázmány P.u.)

12. (iskola) fogorvosi körzet

Bölcsődék Óvodák Általános iskolák Középiskolák
Tar Csatár Központi Óvoda Bárczi G. Ált Isk. Spec. Szakiskola N. G. Közgazdasági SZKI
Szentjakabi Tagóvoda Duráczky Módsz. Kp TIT Alapítványi Középiskola
Szentbalázs Óvoda Magyaratád Tagiskola.
Simonfa Óvoda Pécsi u. tagiskola
Gálosfa Óvoda Honvéd u. tagiskola
Magyaratád Tagóvoda
Arany J. tagóvoda

13. (iskola) fogorvosi körzet

megszűnt körzet

14. (iskola) fogorvosi körzet

Bölcsődék Óvodák Általános iskolák Középiskolák
Nemzetőr sori Honvéd u. Tagóvoda Református Ált. Iskola Munkácsy M. Gimnázium
Nemzetőr sori Központi Óvoda Katolikus Ált. Iskola Katolikus Gimnázium
Festetics K. Központi Óvoda

15. (iskola) fogorvosi körzet

Bölcsődék Óvodák Általános iskolák Középiskolák
Búzavirág u. Tagóvoda Kinizsi ltp. Tagiskola Sz. Gy. Egészségügyi SZKI
Gyakorló Óvoda Kisfaludy u. Tagiskola Gyakorló Gimnázium
Toldi Tagiskola Zichy Iparművészeti Szki.

16. (iskola) fogorvosi körzet

Bölcsődék Óvodák Általános iskolák Középiskolák
Petőfi Bölcsőde Petőfi S. Központi Óvoda Zrínyi I. Tag Iskola Eötvös Műszaki SZKI
(Virág u.)
Bodrog Óvoda Kodály Z. Központi Ált. Iskola
Szántó u. tagóvoda Bodrog Ált. Isk.

17. (iskola) fogorvosi körzet

Bölcsődék Óvodák Általános iskolák Középiskolák
Béke u. tagóvoda Berzsenyi D. Tagiskola Sz. I. Kereskedelmi és Vendéglátóip. SZKI
Jutai u. Tagóvoda Benedek E. Tagiskola
Kaposfüredi Tagóvoda Szenna Ált. Isk.
Szenna Óvoda Gyakorló Ált. Isk.
Kaposszerdahely Óvoda

18. (iskola) fogorvosi körzet

Bölcsődék Óvodák Általános iskolák Középiskolák
Somssich u. Rét u. Központi Óvoda II. Rákóczi F. Tagiskola Építőipari SZKI
Szigetvári u. Szigetvári u. Tagóvoda Gárdonyi G. Tagiskola Mezőgazdasági SZKI
Búzavirág u. Madár u. Tagóvoda Toponári Tagiskola
Katolikus Óvoda
Tallián Gy u. Tagóvoda
Temesvári u. tagóvoda

19. (gyermek) fogorvosi körzet

Közterület neve
Adria utca
Agg József sétány
Álmos vezér utca
Apáczai Csere János utca
Árpád utca
Biczó Ferenc köz
Biczó Ferenc utca
Blaha Lujza utca
Cukorgyár köz
Damjanich utca
Déryné utca
Dési Huber István utca
Dobó István köz
Dobó István utca
Dombóvári köz
Dombóvári út
Dr. Kovács S. Gyula utca
Dzsida Jenő utca
Előd vezér utca
Fácános
Fodor József tér
utca
Guba Sándor utca
Gyár utca
Hársfa utca
Huba vezér utca
Hunyadi János utca
Irinyi János utca
Izzó utca
Jászai Mari utca
Kaposi Mór utca
Kárpát utca
Kassa utca
Kenyérgyár utca
Kertalja utca
Keszthely utca
Kisgát dűlő
Kisgáti utca
Kond vezér utca
Kós Károly utca
Magyar utca
Malom utca
Mező utca
Mindszenty tér
Nagygát utca
Nemzetőr sor
Ond vezér utca
Pázmány Péter utca
Rege utca
Reményik Sándor utca
Roboz István utca
Semmelweis utca
Streith Miklós utca
Sütő András utca
Szalay Fruzsina utca
Szántó utca
Szent Imre utca
Takáts Gyula tér
Tas vezér utca
Tavasz utca
Temesvár utca
Töhötöm vezér utca
Veszprém utca
Virág utca
Vízmű telep
Vöröstelek utca
Wass Albert utca
Zaranyi út
Zöldfa utca
Település
Magyaregres
Somodor
Somogyaszaló

20. (gyermek) fogorvosi körzet

Közterület neve
Akácos utca
Akasztófa dűlő
Aszalói út
Bástya utca
Bíbic utca
Bodrog utca
Bornemissza utca
Cigánytelep
Csillag utca
Csutoraszárító dűlő
Csutoraszárító utca
Dankó Pista utca
Daru utca
Derkovits Gyula utca
Deseda utca
Desedai gátőrház
Erdő utca
Fagyöngy utca
Fejedelem utca
Fenyő utca
Fészerlak puszta
Fürj utca
Fűzfa utca
Gém utca
Gyepes utca
Gyepmester telep
Hajnal utca
Harangláb utca
Haris utca
Határ út
Hattyú utca
Hold utca
Horgász utca
Horog utca
Hullám utca
Ivánfahegy
Jegenyés utca
Juhász Gyula utca
Kányádi Sándor utca
Kapás utca
Kápolna út
Kaposberki rét
Keletivánfa utca
Kemping utca
Kerék utca
Keskeny utca
Kisiván puszta
Kiskócsag utca
Kismező utca
Kócsag utca
Kodolányi János utca
Külső utca
Lovas utca
Meggyes utca
Mikes Kelemen utca
Monostor utca
Móra Ferenc utca
Móricz Zsigmond utca
Nap utca
Nádasdi utca
Nádasdy erdész-lak
Nádirigó utca
Nyíres utca
Nyírfa utca
Nyugativánfa utca
Orci út
Orgonás utca
Panoráma utca
Pécsi utca
Posta utca
Répás puszta
Rodostó utca
Sántosi út
Sikálós út
Szabadság utca
Szabó Pál utca
Szeles utca
Szentjakabi hegy
Szennyvíztelepi út
Sziget utca
Szőlőskert utca
Tamási Áron utca
Toponári pavilonsor
Toponári út
Tölgyes utca
Váci Mihály utca
Várdomb utca
Várhegy
Veres Péter utca
Települések
Magyaratád
Orci
Patalom
Zimány

21. (gyermek) fogorvosi körzet

Közterület neve
Alkotmány utca
Állomás utca
Árvácska utca
Bánkutai utca
Búzavirág utca
Dália utca
Elvira utca
Forrás köz
Füredi utca
Gudora utca
Hegyerdő utca
Hóvirág utca
Ibolya utca
Jováncai tanya
Kankalin utca
Kaposfüredi út
Kinizsi lakótelep
Kisközi utca
Kőkereszt utca
Margaréta utca
Muskátli utca
Orgona utca
Pipacs utca
Repkény utca
Rezeda utca
Rozmaring utca
Szondy György utca
Szőlőhegyi utca
Toldi Miklós utca
Tőzike utca
Tulipán utca
Vadszőlő utca
Viola utca
Külterület
Települések
Patca
Szenna
Szilvásszentmárton

22. (gyermek) fogorvosi körzet

Közterület neve
Áfonya utca
Akácfa utca
Aranyeső utca
Árnyas utca
Balázs János utca
Balogh Ádám utca
Barack utca
Bárány Róbert utca
Bárczi Gusztáv utca
Békésy György utca
Berkenye utca
Beszédes József utca
Bethlen Gábor utca
Birs utca
Bláthy Ottó utca
Bocskai István utca
Bodza utca
Bogáncs utca
Boglárka utca
Bojtorján utca
Boróka utca
Borostyán utca
Cinege utca
Cseresznye utca
Cserhát
Cseri dűlő
Cseri út
Csiperke utca
Diófa utca
Dongó utca
Eger utca
Egres utca
Egyenesi dűlő
Egyenesi út
Eper utca
Erdősor utca
Fekete István utca
Gábor Dénes utca
Galagonya utca
Gárdonyi Géza utca
Gesztenye utca
Géza utca
Gilice utca
Gólyahír utca
Gönczi Ferenc utca
Hajnalka utca
Harangvirág utca
Harsányi János utca
Herman Ottó utca
Herman dűlő
Hevesy György utca
Jácint utca
Jázmin utca
József utca
Kálvária utca
Kamilla utca
Kapoli Antal utca
Kaposhegy
Kaposhegy utca
Kasvirág utca
Katica utca
Katona József utca
Kecelhegyi út
Kenese puszta
Kenese tér
Kikerics utca
Kodály utca
Koppány Vezér utca
Kökény utca
Kökörcsin utca
Kölcsey utca
Kőrösi Csoma Sándor utca
Körte utca
Körtönye utca
Krúdy Gyula utca
Krúdy köz
Kulacs utca
Kunffy utca
Legénysor utca
Lénárd Fülöp utca
Levendula utca
Liliom utca
Lövölde utca
Madár utca
Magyar Nobel-díjasok tere
Málna utca
Mályva utca
Mandula utca
Nagyváthy köz
Nagyváthy János utca
Nárcisz utca
Nefelejcs utca
Őszirózsa utca
Pálvarga dűlő
Patak sor
Pillangó utca
Pipitér utca
Ringló utca
Rudnay Gyula utca
Seregély utca
Sigray utca
Sólyom utca
Sörház utca
Szamóca utca
Százszorszép utca
Szeder utca
Széna utca
Szent-Györgyi Albert utca
Szépasszony utca
Szépvölgy utca
Szilva utca
Szitakötő utca
Tarkarét utca
Thököly Imre utca
Tinódi utca
Tókaji köz
Tókaji utca
Tompa Mihály utca
Töröcskei utca
Tücsök utca
Tündérkürt utca
Uránia lakótelep
Vackor utca
Vadgesztenye utca
Vadkörte utca
Vadvirág utca
Vak Bottyán utca
Vár utca
Vasvári Pál utca
Vaszary János utca
Vörösbegy utca
Wigner Jenő utca
Xantus János utca
Zichy Mihály utca
Zöldfodorka utca
Zöldike utca
Zrínyi utca
Zsálya utca
Zsigmondy Richárd utca
Települések
Kaposszerdahely

23. (gyermek) fogorvosi körzet

Közterület neve
48-as Ifjúság útja
Arany János köz
Arany János tér
Arany János utca
Bem utca
Bethlen tér
Brassó utca
Buzsáki utca
Fazekas Mihály utca
Győr utca
Honvéd utca
Illyés Gyula utca
Kazinczy Ferenc utca
Kisfaludy utca
Klapka utca
Komárom utca
Kőszeg utca
Léva köz
Léva utca
Losonc köz
Losonc utca
Munkács utca
Nádor utca
Nagyszeben utca
Petőfi utca
Puskin utca
Radnóti Miklós utca
Sávház
Sopron utca
Szombathely utca
Ungvár utca
Vörösmarty utca
Zarany puszta
Zaranyi lakótelep
Települések
Bőszénfa
Cserénfa
Simonfa
Zselickisfalud
Zselickislak
Zselicszentpál

24. (gyermek) fogorvosi körzet

Közterület neve
Áchim András utca
Alma köz
Alma utca
Anella utca
Anna utca
Árok utca
Ballakuti utca
Balázskert köz
Baross Gábor utca
Bartók Béla utca
Benedek Elek utca
Béla Király köz
Béla Király utca
Borbarát utca
Budai Nagy Antal utca
Csabagyöngye utca
Csalogány köz
Csalogány utca
Csatorna köz
Csik Ferenc sétány
Dózsa György utca
Duna utca
Eötvös utca
Erkel köz
Erkel utca
Ezerjó utca
Fenyves köz
Fenyves utca
Fodor József utca
Galimberti utca
Gerle utca
Görgey Artúr utca
Gróf Apponyi Albert köz
Gróf Apponyi Albert utca
Gruber János utca
Gyöngy utca
Gyöngyvirág utca
Hangyásmál
Harang utca
Hegyalja utca
Irányi Dániel utca
Iringó utca
Iskola köz
Iszák utca
Ivánfahegyalja köz
Ivánfahegyalja út
János utca
Jedlik Ányos utca
Jeli tanya
Jókai utca
Kadarka utca
Kandó Kálmán utca
Kandó köz
Kaposrét sor
Kertész utca
Kisrómahegyi út
Korzó utca
Körös utca
Körtönye bükk
Körtönye bükk utca
Köszméte utca
Laborfalvi Róza utca
Laktanya utca
Lazarine utca
Liszt Ferenc utca
Lonka Cser
Lonkahegy
Lonkai köz
Lonkai út
Lórántffy Zsuzsanna utca
Lugas utca
Maros utca
Martyn köz
Martyn park
Megyeház utca
Mikszáth Kálmán utca
Mogyoró köz
Mogyoró utca
Munkácsy Mihály utca
Muskotályos utca
Múzeum utca
Noszlopy Gáspár utca
Nyár utca
Oportó utca
Orchidea utca
Otelló utca
Ősz utca
Pacsirta utca
Pálóczi Horváth Ádám utca
Petőfi tér
Piatsek bácsi utca
Présház utca
Rákóczi tér
Rét utca
Rigó utca
Rippl-Rónai tér
Rizling utca
Rómahegyi utca
Rózsa utca
Somhegy
Somhegyi út
Szarkaláb utca
Széchenyi tér
Szegfű köz
Szegfű utca
Szentpáli köz
Szentpáli út
Szigetvári utca
Táncsics Mihály utca
Tél utca
Teleki utca
Tisza utca
Újpiac tér
Városház utca
Vikár Béla utca
Vincellér utca
Zorka utca
Zselici út
Települések
Fonó

25. (gyermek) fogorvosi körzet

Közterület neve
Ady Endre utca
Aranyhárs utca
Árvaház utca
Badacsony utca
Bajcsy-Zsilinszky utca
Balaton utca
Béke utca
Bercsényi Miklós utca
Bereczk Sándor utca
Berzsenyi utca
Borovitz utca
Corvina tér
Csokonai Vitéz M. utca
Dr. Kaposváry György út
Esze Tamás köz
Esze Tamás utca
Európa park
Ezredév utca
Ezüsthárs utca
Fekete tanya
Fonyódi utca
Frankel Leó utca
Fürdő köz
Hadastyán köz
Hajnóczy József utca
Hársalja utca
Hegyi utca
Iparos utca
József Attila utca
Jutai úti dűlő
Jutai út
Kanizsai utca
Károly Róbert utca
Kecel hegy
Kecelhegyaljai út
Keceli Bejáró
Kereszt utca
Kontrássy köz
Kontrássy utca
Kossuth Lajos utca
Kossuth tér
Kőhárs utca
Könyves Kálmán utca
Lencz Sándor utca
Malom-tó
Márciusi Ifjak kertje
Martinovics Ignác utca
Mátyás király utca
MÁV 39-es Vasúti Őrház
Mérői köz
Nagy Imre tér
Németh István fasor
Óvoda utca
Pete Lajos utca
Raktár köz
Raktár utca
Rippl-Rónai utca
Rózsa Ignác utca
Somssich Pál utca
Stromfeld Aurél utca
Szarka János utca
Szent István utca
Szent László utca
Szigligeti Ede utca
Tallián Gyula utca
Tóth Árpád utca
Tsz. Újmajor
Tüskevári utca
Városliget
Vasút köz
Vásártéri út
Zárda köz
Zárda utca
Települések
Gálosfa
Hajmás
Kaposgyarmat
Sántos
Szentbalázs

4. melléklet a 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez * 

5. melléklet a 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez * 

ISKOLAVÉDŐNŐI KÖRZETEK

1. Iskolavédőnői körzet

Intézmény neve
1.1 Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
1.2 AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (szakközépiskolai osztályok)
1.3 AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 13. évfolyam

2. Iskolavédőnői körzet

Intézmény neve
2.1 Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (1–8 évf.)
2.2 Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola Gimnázium és Kollégium

3. Iskolavédőnői körzet

Intézmény neve
3.1 Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola
3.1 Kaposvári Szakképzési Centrum Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakgimnázium

4. Iskolavédőnői körzet

Intézmény neve
4.1 Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (Pázmány P. u. 17.)
4.2 Kaposvári SZC Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
4.3 Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (Pázmány P.u. 17.) 12. évfolyamos osztályok

5. Iskolavédőnői körzet

Intézmény neve
5.1 Kaposvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (nappali évf. osztályok)
5.2 AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (szakiskolai osztályok)
5.3 Nagyboldogasszony Róm. Kat. Ált. Isk., Gimn. és Alapfokú Műv. Okt. Intézmény (9 – 12. évfolyamos osztályok)

6. Iskolavédőnői körzet

Intézmény neve
6.1 Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
6.2 Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium

7. Iskolavédőnői körzet

Intézmény neve
7.1 Kaposvári Szakképzési Centrum Lamping József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
7.2 Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium (4–12. évfolyamos osztályok)

8. Iskolavédőnői körzet

Intézmény neve
8.1 Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium

9. Iskolavédőnői körzet

Megszűnt körzet

10. Iskolavédőnői körzet

Intézmény neve
10.1 Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
(Virág u. 32.)
10.2 *  Somogy Vármegyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény és Kollégium.

6. melléklet a 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez * 

Területi védőnői körzetek

1. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Álmos vezér utca
Apáczai Csere János utca
Blaha Lujza utca
Cukorgyár köz
Déryné utca
Dobó István köz
Dobó István utca
Dombóvári út
Dzsida Jenő utca
Előd vezér utca
utca 46 96
utca 57 99
Guba Sándor utca
Gyár utca
Hársfa utca
Huba vezér utca
Izzó utca
Jászai Mari utca
Kenyérgyár utca
Kertalja utca
Kisgáti utca
Kond vezér utca
Kós Károly utca
Magyar utca
Malom utca
Mező utca
Nagygát utca
Ond vezér utca
Pécsi utca 1 49
Pécsi utca 2 12
Rege utca
Roboz István utca
Semmelweis utca
Sütő András utca
Szalay Fruzsina utca
Szántó utca
Tas vezér utca
Tavasz utca
Töhötöm vezér utca
Vízmű telep
Wass Albert utca
Zöldfa utca

2. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 11 19/C
Bethlen tér
Honvéd utca 1 53
Honvéd utca 24 30
Léva köz
Petőfi utca 1 39
Intézmény:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, Honvéd utcai tagiskola (1–4 évfolyamos osztályok)

3. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Alma köz
Alma utca
Bartók Béla utca
Csatorna köz
Duna utca
Eötvös utca
Erkel köz
Erkel utca
Iszák utca
János utca
Jókai utca
Kandó köz
Kandó Kálmán utca
Kertész utca
Körös utca
Körtönye bükk
Körtönye bükk utca
Laborfalvi Róza utca
Liszt Ferenc utca
Lórántffy Zsuzsanna utca
Maros utca
Mikszáth Kálmán utca
Mogyoró köz
Mogyoró utca 21
Orchidea utca
Rét utca
Rózsa utca
Szarkaláb utca
Szegfű köz
Szegfű utca
Táncsics Mihály utca 1 57
Táncsics Mihály utca 2 46
Tisza utca
Intézmény:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskolája (5–8. évfolyamos osztályok)

4. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Bajcsy-Zsilinszky utca 2 54/B
Bajcsy-Zsilinszky utca 1 31/B
Csokonai Vitéz M. utca
Ezredév utca
Hegyi utca 2 12/A
Hegyi utca 1 3/B
Honvéd utca 2 18/B
Honvéd utca 22
Kossuth Lajos utca
Nagy Imre park
Németh István fasor 1 17/A
Németh István fasor 2 18
Pete Lajos utca
Somssich Pál utca
Tallián Gyula utca
Intézmény:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Berzsenyi Dániel Tagiskolája (1–4 évfolyamos osztályok)

5. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Balázskert köz
Benedek Elek utca
Bornemissza utca
Cigánytelep
Fagyöngy utca 20 62
Fűzfa utca
Gruber János utca
Görgey Artúr utca
Gyepmester telep
Ivánfahegy
Ivánfahegyalja köz
Ivánfahegyalja út
Kápolna út
Lonkahegy
Nádasdi utca 1 121
Nádasdi utca 2 78
Nádasdi utca 80 80
Nádasdi utca 82 132
Nádasdy erdész-lak
Nyugativánfa utca
Sántosi út
Szentjakabi hegy
Intézmény:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája (1–4. évfolyamos osztályok)

6. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Áfonya utca
Aranyeső utca
Árnyas utca
Balázs János utca
Bogáncs utca
Boglárka utca
Bojtorján utca
Boróka utca
Borostyán utca
Cinege utca
Csiperke utca
Dongó utca
Galagonya utca
Géza utca
Gilice utca
Gólyahír utca
Hajnalka utca
Harangvirág utca
Jácint utca
Jázmin utca
Kálvária utca
Kamilla utca
Kaposhegy
Kaposhegy utca
Kasvirág utca
Katica utca
Kikerics utca
Kodály utca
Kökény utca
Kökörcsin utca
Kunffy utca
Krúdy köz
Krúdy Gyula utca
Legénysor utca
Levendula utca
Liliom utca
Mályva utca
Mandula utca
Mogyoró utca 1 20
Nárcisz utca
Nefelejcs utca
Őszirózsa utca
Pillangó utca
Pipitér utca
Rudnay Gyula utca
Seregély utca
Sólyom utca
Szamóca utca
Százszorszép utca
Szeder utca
Szépasszony utca
Szépvölgy utca
Szitakötő utca
Tarkarét utca
Thököly Imre utca
Tücsök utca
Tündérkürt utca
Vadkörte utca
Vadvirág utca
Vaszary János utca
Vár utca
Vörösbegy utca
Zichy Mihály utca
Zöldfodorka utca
Zöldike utca
Zrínyi utca
Zsálya utca
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskolája (5–8 évfolyamos osztályok)

7. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akácfa utca
Balogh Ádám utca
Barack utca
Békési György utca
Birs utca
Cseresznye utca
Cseri dűlő
Cseri út 1 47
Cseri út 2 16/A
Egres utca
Eper utca
Erdősor utca
Gábor Dénes utca
Gesztenye utca
Gönczi Ferenc utca
Hevesy György utca
József utca
Katona József utca
Kölcsey utca
Körte utca
Körtönye utca
Lénárd Fülöp utca
Lövölde utca
Madár utca
Málna utca
Pálvarga dűlő
Patak sor
Ringló utca
Sigray utca
Sörház utca
Széna utca
Szilva utca
Táncsics Mihály utca 52 72
Táncsics Mihály utca 59 83
Tompa Mihály utca
Töröcskei utca
Uránia lakótelep
Vackor utca
Vadgesztenye utca
Vasvári Pál utca
Wigner Jenő utca
Xantus János utca
Zsigmondy Richárd utca 2 12

8. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Áchim András utca
Ady Endre utca
Anna utca
Baross Gábor utca
Budai Nagy Antal utca
Dózsa György utca
utca 1 55
utca 2 42
Gróf Apponyi Albert köz
Gróf Apponyi Albert utca
Irányi Dániel utca
Iskola köz
Korzó utca
Kossuth tér
Laktanya utca
Múzeum utca
Noszlopy Gáspár utca
Petőfi tér
Rákóczi tér
Rippl-Rónai tér
Széchenyi tér
Teleki utca
Újpiac tér
Városház utca
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola (5–6. évfolyamos osztályok)

9. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Arany János köz
Arany János tér 6 10
Arany János utca 25 33
Arany János utca 61 97
Arany János utca 74 80
Bem utca
Buzsáki utca
Kisfaludy utca 2 58
Kisfaludy utca 3 57
Klapka utca
Léva utca
Losonc köz
Losonc utca
Nádor utca
Puskin utca
Vörösmarty utca
Zarany puszta
Zaranyi lakótelep
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskolája (1–4. évfolyamos osztályok)

10. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Anella utca
Árok utca
Ballakuti utca
Borbarát utca
Csabagyöngye utca
Csalogány köz
Csik Ferenc sétány
Ezerjó utca
Fenyves köz
Fenyves utca
Galimberti utca
Gyöngy utca
Gyöngyvirág utca
Harang utca
Hegyalja utca
Iringó utca
Jedlik Ányos utca
Jeli tanya
Kadarka utca
Kisrómahegyi út
Köszméte utca
Lazarine utca
Lonka Cser
Lonkai köz
Lonkai út
Lugas utca
Martyn köz
Muskotályos utca
Nyár utca
Oportó utca
Otelló utca
Ősz utca
Piatsek bácsi utca
Présház utca
Rizling utca
Rómahegyi utca
Szentpáli út
Szentpáli köz
Szigetvári utca
Tél utca
Vincellér utca
Zorka utca
Zselici út
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskolája (1–4. évfolyamos osztályok)

11. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Adria utca
Árpád utca
Bajcsy-Zsilinszky utca 31/D 173
Bajcsy-Zsilinszky utca 56 98
Biczó Ferenc köz
Biczó Ferenc utca
Damjanich utca 9 71
Damjanich utca 30 114
Dési Huber István utca
Fácános
Hegyi utca 5 35
Hegyi utca 16 76
Irinyi János utca
Kaposi Mór utca
Kárpát utca
Keszthely utca
Kisgát dűlő
Németh István fasor 19 69
Németh István fasor 22 58
Pázmány Péter utca
Reményik Sándor utca
Veszprém utca
Virág utca
Vöröstelek utca
Zaranyi út
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Pécsi Utcai Tagiskolája

12. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Bárány Róbert utca
Bárczi Gusztáv utca
Békésy György utca
Berkenye utca
Beszédes József utca
Bethlen Gábor utca
Bláthy Ottó utca
Bodza utca
Bocskai István utca
Cserhát
Cseri út 18 94
Cseri út 59 111
Diófa utca
Eger utca
Egyenesi dűlő
Egyenesi út
Eper utca
Fekete István utca
Gárdonyi Géza utca
Harsányi János utca
Herman dűlő
Herman Ottó utca
Kapoli Antal utca
Kecelhegyi út
Kenese puszta
Kenese tér
Koppány Vezér utca
Kőrösi Csoma Sándor utca 1 35
Kőrösi Csoma Sándor utca 2/1 2/14
Kulacs utca
Magyar Nobel-díjasok tere
Nagyváthy János utca
Nagyváthy köz
Szent-Györgyi Albert utca
Tinódi utca
Tókaji köz
Tókaji utca
Vak Bottyán utca
Zsigmondy Richárd utca 2 6

13. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Béla Király köz
Béla Király utca
Csalogány utca
Csillag utca
Fagyöngy utca 23 59
Fodor József utca
Gerle utca
Hangyásmál
Kaposrét sor
Kerék utca
Martyn park
Munkácsy Mihály utca
Nádasdi utca 78/A 78/A
Nádasdi utca 80/A 80/A
Nap utca
Pacsirta utca
Pálóczi Horváth Ádám utca
Rigó utca
Somhegy
Somhegyi utca
Vikár Béla utca
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Tagiskola (1–5. évfolyamos osztályok)

14. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 2 40/C
48-as Ifjúság útja 1 9/A
Damjanich utca 2 28
Damjanich utca 1 7
Dr. Kovács S. Gyula utca
Fodor József tér
Takáts Gyula tér
Honvéd utca 20 20/C
Hunyadi János utca
Kassa utca
Nemzetőr sor
Streith Miklós utca
Szent Imre utca
Temesvár utca
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Berzsenyi Dániel Tagiskolája (5–8. évfolyamos osztályok)

15. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Füredi utca 30 110
Füredi utca 41 75/A
Füredi utca 95 153
Szondy György utca
Toldi Miklós utca 1 7/A
Toldi Miklós utca 2 20
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Zrínyi Ilona Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája (5–8. évfolyamos osztályok)

16. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Aranyhárs utca
Árvaház utca
Badacsony utca
Balaton utca
Bercsényi Miklós utca
Corvina tér
Esze Tamás köz
Esze Tamás utca
Ezüsthárs utca
Fekete tanya
Fonyódi utca
Frankel Leó utca
Hadastyán köz
Hajnóczy József utca
Hársalja utca
Herman dűlő
Iparos utca
Jutai út
Jutai úti dűlő
Kanizsai utca 60 80
Kanizsai utca 73 153
Károly Róbert utca
Kecel hegy
Kecelhegyaljai út
Keceli Bejáró
Kőhárs utca
Könyves Kálmán utca
Kőrösi Csoma Sándor utca 2 142
Kőrösi Csoma Sándor utca 37 167
Márciusi Ifjak kertje
Martinovics Ignác utca
Mátyás király utca
MÁV 39-es Vasúti Őrház
Mérői köz
Raktár köz
Raktár utca
Stromfeld Aurél utca
Szent István utca
Szent László utca
Szigligeti Ede utca
Tóth Árpád utca
Tsz. Újmajor
Tüskevári utca
Vasút köz
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Tagiskolája (6–8. évfolyamos osztályok)

17. területi védőnői körzet

Megszűnt körzet

18. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akácos utca
Aszalói út
Bíbic utca
Daru utca
Derkovits Gyula utca
Deseda utca
Desedai gátőrház
Fejedelem utca
Fészerlak puszta
Fürj utca
Gém utca
Harangláb utca
Haris utca
Határ út
Hattyú utca
Horgász utca
Horog utca
Hullám utca
Kapás utca
Kemping utca
Kiskócsag utca
Kisiván puszta
Kócsag utca
Külső utca
Lovas utca
Meggyes utca
Mikes Kelemen utca
Nádirigó utca
Nyíres utca
Orci út
Panoráma utca
Posta utca
Répás puszta
Rodostó utca
Szabadság utca
Szeles utca
Sziget utca
Toponári pavilonsor
Toponári út
Váci Mihály utca
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Toponári Tagiskolája (7–8. évfolyamos osztályok)

19. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Bereczk Sándor utca
Berzsenyi utca 2/A 2/A
Berzsenyi utca 2/B 2/C
Berzsenyi utca 1/A 49
Berzsenyi utca 4 44
Dr. Kaposváry György út
József Attila utca
Kontrássy utca
Malom-tó
Rippl-Rónai utca
Városliget
Zárda köz
Zárda utca
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola (1–4. évfolyamos osztályok)

20. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 42 48
Arany János tér 1 9
Arany János tér 2 4
Arany János tér 12 24
Arany János utca 1 23/B
Arany János utca 2 16
Füredi utca 16 28
Petőfi utca 2 66
Petőfi utca 41 49
Sávház
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Honvéd Utcai Tagiskolája (5–8. évfolyamos osztályok)

21. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Búzavirág utca 9 41
Búzavirág utca 10 40
Füredi utca 77 93
Jováncai tanya
Pipacs utca
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskolája

22. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Kányádi Sándor utca
Juhász Gyula utca
Kodolányi János utca
Móra Ferenc utca
Szabó Pál utca
Tamási Áron utca
Veres Péter utca
Orci Község közigazgatási területe
Zimány Község közigazgatási területe
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Toponári Tagiskolája (1–6. évfolyamos osztályok)
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Benedek Elek Tagiskolája

23. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Brassó utca
Búzavirág utca
Búzavirág utca 1 7
Fazekas Mihály utca 2 8
Győr utca
Illyés Gyula utca
Kazinczy Ferenc utca
Kinizsi lakótelep
Kisfaludy utca
Kisfaludy utca 59 99
Komárom utca 60 240
Kőszeg utca
Munkács utca
Nagyszeben utca
Radnóti Miklós utca
Sopron utca
Szombathely utca
Ungvár utca
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Toldi Lakótelepi Tagiskolája (1–4. évfolyamos osztályok)

24. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Béke utca
Füredi utca
Intézmények: 17 39
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Toldi Lakótelepi Tagiskolája (5–8. évfolyamos osztályok)

25. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Borovitz utca
48-as Ifjúság útja 21 97
48-as Ifjúság útja 50 72
Fürdő köz
Füredi utca 2 14
Füredi utca 1 15
Kanizsai utca 1 71
Kanizsai utca 2 58/B
Kereszt utca
Lencz Sándor utca
Óvoda utca
Rózsa Ignác utca
Szarka János utca
Intézmények:
Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium (1–3. évfolyamos osztályok)

26. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Alkotmány utca
Állomás utca
Árvácska utca
Bánkutai utca
Dália utca
Elvira utca
Forrás köz
Gudora utca
Hegyerdő utca
Hóvirág utca
Ibolya utca
Kaposfüredi út
Kisközi utca
Kőkereszt utca
Langalló köz
Margaréta utca
Muskátli utca
Orgona utca
Repkény utca
Rezeda utca
Rozmaring utca
Szőlőhegyi utca
Tőzike utca
Tulipán utca
Viola utca
Somogyaszaló Község közigazgatási területe
Magyaregres Község közigazgatási területe

27. területi védőnői körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akasztófa dűlő
Bástya utca
Bodrog utca
Csutoraszárító dűlő
Csutoraszárító utca
Dankó Pista utca
Erdő utca
Fenyő utca
Gyepes utca
Hajnal utca
Hold utca
Kaposberki rét
Keletivánfa utca
Keskeny utca
Kismező utca
Monostor utca
Móricz Zsigmond utca
Nyírfa utca
Orgonás utca
Pécsi utca
Pécsi utca 14 212
Sikálós út 51 287
Szennyvíztelepi út
Szőlőskert utca
Várdomb utca
Várhegy
Intézmények:
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola (7–8. évfolyamos osztályok)

7. melléklet a 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez * 

Iskolaorvosi körzetek

1. iskolaorvosi körzet

Intézmény neve
1.1. Kaposvári SZC Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola
1.2. Kaposvári SZC Lamping József Technikum és Szakképző Iskola
1.3. Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum
1.4. Pécsi Tudományegyetem Szigeti-Gyula János Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola
1.5. Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium

2. iskolaorvosi körzet

Intézmény neve
2.1. Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
2.2. Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium

3. iskolaorvosi körzet

Intézmény neve
3.1. Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium
3.2. Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Speciális Szakiskola
3.3. S.M. Duráczky József Óvoda, Általános Iskola EGYMI

4. iskolaorvosi körzet

Intézmény neve
4.1. Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium
4.2. Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Tagiskolája
4.3. Kaposvári Fésűs Éva Központi Óvoda Béke Utcai Tagóvoda
4.4. Kaposvári Festetics Karolina Központi Óvoda
4.5. Kaposvári Petőfi Sándor Központi Óvoda Búzavirág Utcai Tagóvoda
4.6. Kaposvári Fésűs Éva Központi Óvoda Jutai Úti Tagóvoda
4.7. Kaposvári Nemzetőr Sori Központi Óvoda

5. iskolaorvosi körzet

Intézmény neve
5.1. Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola
5.2. Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Berzsenyi Dániel Tagiskolája
5.3. Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskolája
5.4. Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Toldi Lakótelepi Tagiskolája
5.5. Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Benedek Elek Tagiskolája
5.6. Kaposvári Petőfi Sándor Központi Óvoda
5.7. Kaposvári Fésűs Éva Központi Óvoda Arany János Tagóvoda
5.8. Kaposvári Festetics Karolina Központi Óvoda Tallián Gyula Utcai Tagóvoda
5.9. Kaposvári Nemzetőr Sori Központi Óvoda Kaposfüredi Tagóvoda
5.10. Kaposvári Rét Utcai Központi Óvoda
5.11. Kaposvári Tar Csatár Központi Óvoda Szántó Utcai Tagóvoda
5.12. Kaposvári Tar Csatár Központi Óvoda Szentjakabi Tagóvoda
5.13. Kaposvári Rét Utcai Központi Óvoda Szigetvár Utcai Tagóvoda
5.14. MATE Kaposvári Campus Gyakorló Óvoda

6. iskolaorvosi körzet

Intézmény neve
6.1. Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája
6.2. Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Honvéd Utcai Tagiskolája
6.3. Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskolája
6.4. Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskolája
6.5. Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Toponári Tagiskolája
6.6. Kaposvári Nemzetőr Sori Központi Óvoda Honvéd Utcai Tagóvoda
6.7. Kaposvári Festetics Karolina Központi Óvoda Damjanich Utcai Tagóvoda
6.8. Kaposvári Tar Csatár Központi Óvoda
6.9. Kaposvári Festetics Karolina Központi Óvoda Temesvár Utcai Tagóvoda
6.10. Kaposvári Rét Utcai Központi Óvoda Madár Utcai Tagóvoda
6.11. Kaposvári Fésűs Éva Központi Óvoda
6.12. Szent Margit Katolikus Óvoda

7. iskolaorvosi körzet

megszűnt körzet

8. iskolaorvosi körzet

megszűnt körzet

9. iskolaorvosi körzet

megszűnt körzet

10. iskolaorvosi körzet

megszűnt körzet

11. iskolaorvosi körzet

megszűnt körzet

12. iskolaorvosi körzet

megszűnt körzet

13. iskolaorvosi körzet

megszűnt körzet

14. iskolaorvosi körzet

megszűnt körzet

15. iskolaorvosi körzet

megszűnt körzet

16. iskolaorvosi körzet

megszűnt körzet

17. iskolaorvosi körzet

megszűnt körzet

18. iskolaorvosi körzet

megszűnt körzet

8. melléklet a 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez * 

Ügyeleti ellátás

Központi háziorvosi ügyelet (felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet)

Kaposvár, Ezredév u. 13.

Ellátott települések
Kaposvár
Magyaregres
Orci
Somogyaszaló
Zimány

Fogorvosi ügyelet

Kaposvár, Ezredév u. 13.

Ellátott települések
Kaposvár
Barcs
Igal
Kadarkút
Nagybajom
Alsóbogát
Bárdudvarnok
Baté
Beleg
Bodrog
Bőszénfa
Büssü
Cserénfa
Csoma
Csombárd
Csököly
Edde
Fonó
Gadács
Gálosfa
Gige
Gölle
Hajmás
Hedrehely
Hencse
Hetes
Jákó
Juta
Kaposfő
Kaposgyarmat
Kaposhomok
Kaposkeresztúr
Kaposmérő
Kaposszerdahely
Kaposújlak
Kazsok
Kisasszond
Kisgyalán
Kiskorpád
Kőkút
Magyaratád
Magyaregres
Mezőcsokonya
Mike
Mosdós
Orci
Osztopán
Ötvöskónyi
Pálmajor
Patalom
Patca
Ráksi
Rinyakovácsi
Sántos
Segesd
Simonfa
Somogyaszaló
Somogyjád
Somogysárd
Somogyszil
Szabadi
Szenna
Szentbalázs
Szentgáloskér
Szilvásszentmárton
Taszár
Újvárfalva
Várda
Visnye
Zimány
Zselickisfalud
Zselickislak
Zselicszentpál