Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 58/2007. (XI. 15.) önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről szóló 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (2) bekezdése, valamint az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja.

1. § Az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről szóló 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelet 1-2. számú melléklete helyébe e rendelet 1-2. számú melléklete lép.

2. § E rendelet 2007. december 1. napján lép hatályba.

Kaposvár, 2007. november 8.

Szita Károly s. k. dr. Kéki Zoltán s. k.
polgármester címzetes főjegyző

1. melléklet az 58/2007. (XI. 15.) önkormányzati rendelethez

„1. melléklet a 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez

Felnőtt háziorvosi körzetek

1. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Achim András utca
Ady Endre utca
Bereczk Sándor utca
Berzsenyi utca 1/A 9
Berzsenyi utca 2 4/A
Budai Nagy Antal utca
Dózsa György utca
Európa Park
utca 1 7
utca 2 42
Irányi Dániel utca
Iskola köz
Kossuth tér
Kossuth Lajos utca 2 12
Kossuth Lajos utca 3 15
Megyeház utca
Múzeum utca
Noszlopy Gáspár utca
Petőfi tér
Rákóczi tér 1 9
Rákóczi tér 2 12/A
Rákóczi tér 20/A 48
Rippl-Rónai tér
Teleki utca
Újpiac tér
Vár utca
Városház utca
Vásártéri út

2. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 34 40/C
Arany János utca 12 78
Honvéd utca 26 42
Kossuth Lajos utca 37 97/A
Sávház

3. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Béla király köz
Béla király utca
Benedek Elek utca
Borbarát utca
Csabagyöngye utca
Csalogány utca
Fodor József utca
Gerle utca
Görgey Artúr utca
Grúber János utca
Kadarka utca
Kaposrét sor 2 24
Kaposrét sor 1 57
Lonkahegy
Lonkahegyi út
Martyn park
Lugas utca
Munkácsy Mihály utca
Muskotályos utca
Nagygát utca
Oportó utca
Pacsirta utca
Pálóczi Horváth Ádám utca
Pécsi utca 1 57
Pécsi utca 2 16/B
Rigó utca
Rizling utca
Szentpáli út
Szentpáli köz
Vikár Béla utca
Vincellér utca

4. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akácfa utca
Cserhát
Erkel köz
Erkel utca
Iszák utca
János utca
Kandó köz
Kandó Kálmán utca
Katona József utca
Kertész utca
Körtönye bükk
Liszt Ferenc utca
Lórántffy Zsuzsanna utca
Maros utca
Rét utca
Rózsa utca
Sörház utca
Szegfű köz
Szegfű utca
Táncsics Mihály utca 1 53
Táncsics Mihály utca 2 54
Tisza utca
Tompa Mihály utca
Vasvári Pál utca
Zselici út

5. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 2 32
48-as Ifjúság útja 1 7
Adria utca
Arany János utca 78/A 80
Damjanich utca 15 33
Fáncános
Gábor Andor tér
Hegyi utca 2 12/A
Hegyi utca 1 11
Hunyadi János utca
Kárpát utca
Kassa utca
Kossuth Lajos utca 48 86
Petőfi utca 2 76/A
Streith Miklós utca
Szent Imre utca 12 38
Szent Imre utca 29 55/A
Tallián Gyula utca 43 125
Tallián Gyula utca 50 146
Temesvár utca
Vöröstelek utca 1 21
Vöröstelek utca 2 24
Zaranyi út

6. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Álmos vezér utca
Árpád utca
Biczó Ferenc köz
Biczó Ferenc utca
Damjanich utca 1/A 9
Damjanich utca 37 71
Damjanich utca 58 114
Dombóvári út
Előd vezér utca
Hegyi utca 13 35
Hegyi utca 16 46
Huba vezér
Irinyi János utca
Izzó utca
Kenyérgyár utca
Kond vezér utca
Kertalja utca
Keszthely utca
Kisgáti utca
Magyar utca
Malom utca
Németh István fasor 19 69
Németh István fasor 34 58
Ond vezér utca
Pázmány Péter utca 2 122
Pázmány Péter utca 31 107
Pécsi utca 67 69
Tas vezér utca
Veszprém utca
Virág utca
Vízmű telep
Vöröstelek utca 23 49
Vöröstelek utca 26 50

7. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Bajcsy-Zsilinszky utca 2 14
Bajcsy-Zsilinszky utca 1 3
Bethlen tér
Damjanich utca 2 8
Honvéd utca 2 8
József Attila utca
Kaposváry György út
Kontrássy utca
Kossuth Lajos utca 19 25
Pete Lajos utca
Rippl-Rónai utca
Somssich Pál utca 2 4
Somssich Pál utca 1 7/A
Zárda köz
Zárda utca

8. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Balogh Ádám utca
Barack utca
Birs utca
Cseresznye utca
Cseri dűlő
Cseri út 2 6
Egres utca
Erdősor utca
Gesztenye utca
Gönczi Ferenc utca
József utca
Koppány vezér utca
Kölcsey utca
Körte utca
Körtönye utca
Lövölde utca
Madár utca
Málna utca
Patak sor
Ringló utca
Sigray utca
Szilva utca
Táncsics Mihály utca 55 83
Táncsics Mihály utca 56 72
Tókaji köz
Töröcskei utca
Xantus János utca

9. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akasztófa dűlő
Bástya utca
Bodrog utca
Bornemissza utca
Cigánytelep
Csillag utca
Csutoraszárító dűlő
Csutoraszárító utca
Dankó Pista utca
Erdő utca
Fagyöngy utca
Fenyő utca
Fűzva utca
Gyepes utca
Gyepmester telep
Hajnal utca
Hangyásmál
Hold utca
Kápolna út
Kaposberki rét
Kerék utca
Keskeny utca
Kismező utca
Monostor utca
Móricz Zsigmond utca
Nádasdi utca
Nádasdy erdészlak
Nap utca
Nyírfa utca
Orgonás utca
Pécsi utca 32 212
Pécsi utca 95 287
Sikálós út
Somhegy
Somhegyi utca
Szennyvíztelepi út
Szentjakabi hegy
Szőlőskert utca
Várdomb utca
Várhegy

10. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Árvaház utca
Badacsony utca
Balaton utca
Bárczi Gusztáv utca
Bercsényi Miklós utca
Bethlen Gábor utca
Bocskai István utca
Corvina tér
Esze Tamás köz
Esze Tamás utca
Fekete tanya
Fonyódi utca
Frankel Leó utca
Hadastyán köz
Hajnóczy József utca
Herman dűlő
Iparos utca
Jutai út
Jutai úti dűlő
Kanizsai utca 7 153
Károly Róbert utca
Kecelhegy
Kecelhegyaljai út
Kecelhegyi út
Keceli bejáró
Könyves Kálmán utca
Kőrösi Csoma Sándor utca
Martinovics Ignác utca
Mátyás király utca
Nagyváthy köz
Nagyváthy János utca
Raktár köz
Raktár utca
Stormfeld Aurél utca
Szent István utca
Szent László utca
Szigligeti Ede utca
Tóth Árpád utca
TSZ. Újmajor

11. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Áfonya utca
Alma utca
Aranyeső utca
Árnyas utca
Balázs János utca
Bartók Béla utca
Bogáncs utca
Boglárka utca
Bojtorján utca
Boróka utca
Borostyán utca
Cinege utca
Csatorna köz
Csík Ferenc sétány
Csiperke utca
Dongó utca
Duna utca
Eötvös utca
Fenyves köz
Fenyves utca
Galagonya utca
Géza utca
Gólyahír utca
Gyöngyvirág utca
Hajnalka utca
Harang utca
Harangvirág utca
Jácint utca
Jázmin utca
Jókai utca
Kálvária utca
Kamilla utca
Kaposhegy
Kaposhegy utca
Kasvirág utca
Kikerics utca
Kodály utca
Kökény utca
Kökörcsin utca
Kőrös utca
Krúdy Gyula köz
Krúdy Gyula utca
Kunffy utca
Laborfalvi Róza utca
Legénysor utca
Levendula utca
Liliom utca
Mályva utca
Mandula utca
Mikszáth Kálmán utca
Mogyoró köz
Mogyoró utca
Nárcisz utca
Nefelejcs utca
Őszirózsa utca
Pillangó utca
Pipitér utca
Rudnay Gyula utca
Seregély utca
Sólyom utca
Szamóca utca
Százszorszép utca
Szeder utca
Szitakötő utca
Tücsök utca
Tündérkürt utca
Vadkörte utca
Vaszary János utca
Vörösbegy utca
Zichy Mihály utca
Zöldfodorka utca
Zsálya utca

12. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Bajcsy-Zsilinszky utca 5 31/D
Bajcsy-Zsilinszky utca 16 56/B
Csokonai Vitéz M. utca
Damjanich utca 8--10 56
Dési Huber István utca 2 54
Dr. Kovács Sebestény utca
Ezredév utca
utca 15 33/B
Kossuth Lajos utca 16 46
Németh István fasor 1 17/A
Németh István fasor 2 22
Pázmány Péter utca 1 17
Somssich Pál utca 4/A 18
Somssich Pál utca 9 19/B
Széchenyi tér
Szent Imre utca 2/A 10
Szent Imre utca 1 27
Tallián Gyula utca 34 48

13. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Baross Gábor utca
utca 46 96
utca 55 99
Gróf Apponyi Albert köz
Gróf Apponyi Albert utca
Hársfa utca
Laktanya utca
Rákóczi tér 14 18
Szántó utca
Tallián Gyula utca 2 28

14. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 27 97
Fürdő köz
Füredi utca 1 15
Füredi utca 41 51
Kanizsai utca 1 5
Kanizsai utca 2 24
Óvoda utca
Szondy György utca 2 20/A

15. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Bem utca 1 33
Bem utca 2 34
Brassó utca 1 33
Brassó utca 2 34
Füredi utca 50 244
Füredi utca 99 153
Győr utca
Komárom utca
Kőszeg utca
Léva utca
Losonc köz
Losonc utca
Nádor utca 1 49
Nádor utca 2 52
Nagyszeben utca 1 27
Nagyszeben utca 2 26
Sopron utca
Szombathely utca
Vörösmarty utca

16. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Alkotmány utca
Állomás utca
Árvácska utca
Bánkutai utca
Dália utca
Elvira utca
Forrás köz
Gudora utca
Hegyerdő utca
Hóvirág utca
Ibolya utca
Kankalin utca
Kaposfüredi út
Kisközi utca
Kőkereszt utca
Margaréta utca
Muskátli utca
Orgona utca
Repkény utca
Rezeda utca
Rozmaring utca
Szőlőhegyi utca
Tőzike utca
Tulipán utca
Vadszőlő utca
Viola utca

17. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Erdei Ferenc utca
Fészerlak puszta
Kodolányi János utca
Meggyes utca
Móra Ferenc utca
Orci út
Posta utca
Szabó Pál utca
Tamási Áron utca
Veres Péter utca

18. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Arany János köz
Arany János tér
Bem utca 35 61
Bem utca 36 58
Brassó utca 35 61
Brassó utca 36 62
Buzsáki utca
Illyés Gyula utca
Kazinczy Ferenc utca
Kisfaludy utca
Klapka utca
Munkács utca
Nagyszeben utca 28 62
Nagyszeben utca 29 29/A
Nemzetőr sor
Puskin utca
Radnóti Miklós utca
Ungvár utca
Zaranyi lakótelep

19. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 9 19/C
Damjanich utca 1 1/5
Honvéd utca 1 53
Honvéd utca 10 24/B
Léva köz 2 6

20. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 52 72
Béke utca 1 99
Füredi utca 17 39

21. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Árok utca
Ballakúti utca
Galimberti utca
Gilice utca
Gyöngy utca
Hegyalja utca
Jedlik Ányos utca
Jeli tanya
Kaposrét sor 59 93
Katica utca
Kisrómahegyi út
Lonka cser
Nyár utca
Otelló utca
Ősz utca
Présház utca
Rómahegyi utca
Szépasszony utca
Szépvölgy utca
Szigetvári utca
Tarkarét utca
Tél utca
Thököly Imre utca
Vadvirág utca
Zöldike utca
Zrínyi utca

22. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 42 48
Béke utca 2 60
Berzsenyi utca 8 44
Berzsenyi utca 11 49
Füredi utca 2 36
Kanizsai utca 30 79
Kereszt utca
Nádor utca 51 51
Petőfi utca 1 73
Szondy György utca 7 7/A
Szondy György utca 22 32
Tüskevári utca
Vasút köz

23. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Búzavirág utca
Pipacs utca

24. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Arany János utca 1 33
Arany János utca 2 10
Léva köz 1 11

25. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Füredi utca 53 95
Kinizsi lakótelep
Toldi Miklós utca

26. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Balázskert köz
Blaha Lujza utca
Cukorgyár köz
Déryné utca
Dobó István utca
Guba Sándor utca
Gyár utca
Ivánfahegy
Ivánfahegyalja út
Ivánfahegyalja köz
Jászai Mari utca
Keletivánfa utca
Kisgát dűlő
Mező utca
Nyugativánfa utca
Pécsi utca 22 30
Pécsi utca 71 93
Roboz István utca
Semmelweis utca
Szalay Fruzsina utca
Tavasz utca
Zöldfa utca

27. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Bárány Róbert utca
Békésy György utca
Beszédes József utca
Bláthy Ottó utca
Cseri út 1 111
Cseri út 8 94
Diófa utca
Eger utca
Egyenesi út
Eper utca
Fekete István utca
Gábor Dénes utca
Gárdonyi Géza utca
Harsányi János utca
Herman Ottó utca
Hevesy György utca
Kapoli Antal utca
Kenese puszta
Kenese tér
Kulacs utca
Lénárd Fülöp utca
Magyar Nobel-díjasok tere
Pálvarga dűlő
Szentgyörgyi Albert utca
Tinódi Lantos Seb. utca
Tókaj köz
Tókaji utca
Uránia lakótelep
Vak Bottyán utca
Wigner Jenő utca
Zsigmondy Richárd utca

28. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Anna utca
Bajcsy-Zsilinszky utca 33 135
Bajcsy-Zsilinszky utca 62 98
Dési Huber István utca 1 9/B
utca 47 53
Kaposi Mór utca
Kossuth Lajos utca 27 29
Németh István fasor 26 32
Rákóczi tér 13 19
Rákóczi tér 20 20
Tallián Gyula utca 1/A 41

29. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akácos utca
Aszalói út
Bibic utca
Daru utca
Derkovits Gyula utca
Deseda utca
Fürj utca
Gém utca
Harangláb utca
Haris utca
Határ utca
Hattyú utca
Horgász utca
Horog utca
Hullám utca
Jegenyés utca
Juhász Gyula utca
Kapás utca
Kemping utca
Kisiván puszta
Kiskócsag utca
Kócsag utca
Külső utca
Lovas utca
Mikes Kelemen utca
Nádirigó utca
Nyíres utca
Panoráma utca
Répás puszta
Rodostó utca
Szeles utca
Sziget utca
Szabadság utca
Toponári út
Tölgyes utca
Váci Mihály utca

Gyermek háziorvosi körzetek

1. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akácfa utca
Balogh Ádám utca
Barack utca
Bárány Róbert utca
Bárczi Gusztáv utca
Békésy György utca
Beszédes József utca
Bethlen Gábor utca
Birs utca
Bláthy Ottó utca
Cseresznye utca
Cseri dülő
Cseri út
Diófa utca
Eger utca
Egres utca
Egyenesi dűlő
Egyenesi út
Eper utca
Erdősor utca
Gábor Dénes utca
Fekete István utca
Gárdonyi Géza utca
Gesztenye utca
Gönczi Ferenc utca
Harsányi János utca
Herman dűlő
Herman Ottó utca
Hevesy György utca
József utca
Kapoli Antal utca
Katona József utca
Kenese puszta
Kenese tér
Koppány vezér utca
Kölcsey utca
Kőrösi Csoma Sándor utca 1 45
Körte utca
Körtönye utca
Kulacs utca
Lénárd Fülöp utca
Lövölde utca
Madár utca
Magyar Nobel-díjasok tere
Málna utca
Nagyváthy köz
Nagyváthy János utca
Pálvarga dűlő
Patak sor
Ringló utca
Sigray utca
Sörház utca
Szentgyörgyi Albert utca
Szilva utca
Táncsics Mihály utca 49 83
Táncsics Mihály utca 54 72
Tinódi utca
Tókaji köz
Tókaji utca
Tompa Mihály utca
Töröcskei utca
Uránia lakótelep
Vak Bottyán utca 1 71
Vak Bottyán utca 2 50
Vasvári Pál utca
Wigner Jenő utca
Xantus János utca
Zsigmondy Richárd utca

2. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akasztófa dűlő
Balázskert köz
Bástya utca
Béla király köz
Béla király utca
Benedek Elek utca
Bodrog utca
Bornemissza utca
Cigánytelep
Csalogány utca
Csillag utca
Csutoraszárító dűlő
Csutoraszárító utca
Dankó Pista utca
Erdő utca
Fagyöngy utca
Fenyő utca
Fodor József utca
Fűzfa utca
Gerle utca
Gruber János utca
Gyepes utca
Gyepmester telep
Hajnal utca
Hangyásmál
Hold utca
Ivánfahegy
Ivánfahegyalja köz
Ivánfahegyalja út
Kaposberki rét
Kápolna út
Kaposrét sor
Keletivánfa utca
Kerék utca
Keskeny utca
Kismező utca
Martyn park
Monostor utca
Móricz Zsigmond utca
Munkácsy Mihály utca
Nádasdi utca
Nádasdy erdészlak
Nap utca
Nyírfa utca
Nyugativánfa utca
Orgonás utca
Pacsirta utca
Palóczi Horváth Ádám utca
Pécsi utca 14 212
Pécsi utca 53 287
Rigó utca
Sántosi út
Sikálós utca
Somhegy
Somhegyi utca
Szentjakabi hegy
Szőlőskert utca
Várdomb utca
Várhegy
Vikár Béla utca

3. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Árvaház utca
Badacsony utca
Balaton utca
Bercsényi Miklós utca
Bocskai István utca
Corvina tér
Esze Tamás köz
Esze Tamás utca
Fekete tanya
Fonyódi utca
Frankel Leó utca
Hadastyán köz
Hajnóczi József utca
Iparos utca
Jutai út
Jutai úti dülő
Kanizsai utca 60 102
Kanizsai utca 75 153
Károly Róbert utca
Kecelhegy
Kecelhegyaljai út
Kecelhegyi út
Keceli bejáró
Könyves Kálmán utca
Kőrösi Csoma Sándor utca 2 142
Kőrösi Csoma Sándor utca 47 167
Márciusi Ifjak kertje
Martinovics Ignác utca
Mátyás király utca
MÁV 39-es Vasúti Őrház
Mérői köz
Raktár köz
Raktár utca
Stromfeld Aurél utca
Szent István utca
Szent László utca
Szigligeti Ede utca
Tóth Árpád utca
TSZ. Újmajor
Tüskevári utca
Vak Bottyán utca 52 74
Vak Bottyán utca 73 111
Vasút köz

4. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Adria utca
Álmos vezér utca
Árpád utca
Bajcsy-Zsilinszky utca 35 99
Bajcsy-Zsilinszky utca 56/A 98
Biczó Ferenc köz
Biczó Ferenc utca
Blaha Lujza utca
Cukorgyár köz
Damjanich utca 9 71
Damjanich utca 30 114
Déryné utca
Dési Huber István utca
Dobó István utca
Dombóvári út
Előd vezér utca
Fácános
utca 46 96
utca 57 99
Guba Sándor utca
Gyár utca
Hársfa utca
Hegyi utca 5 35
Hegyi utca 16 46
Huba vezér utca
Irinyi János utca
Izzó utca
Jászai Mari utca
Kaposi Mór utca
Kárpát utca
Kenyérgyár utca
Kertalja utca
Keszthely utca
Kisgáti utca
Kisgát dűlő
Kond vezér utca
Magyar utca
Malom utca
Mező utca
Nagygát utca
Németh István fasor 17/A 69
Németh István fasor 26 58
Ond vezér utca
Pázmány Péter utca
Pécsi utca 1 51
Pécsi utca 2 10--14
Roboz István utca
Semmelweis utca
Szalay Fruzsina utca
Szántó utca
Szennyvíztelepi út
Tas vezér utca
Tavasz utca
Veszprém utca
Virág utca
Vízmű telep
Vöröstelek utca
Zaranyi út
Zöldfa utca

5. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Áfonya utca
Alma utca
Aranyeső utca
Árnyas utca
Árok utca
Balázs János utca
Ballakúti utca
Bartók Béla utca
Bogáncs utca
Boglára utca
Bojtorján utca
Borbarát utca
Boróka utca
Borostyán utca
Cinege utca
Csabagyöngye utca
Csatorna köz
Csík Ferenc sétány
Csiperke utca
Dongó utca
Duna utca
Eötvös utca
Erkel köz
Eper utca
Erkel utca
Fenyves köz
Fenyves utca
Galagonya utca
Galimberti utca
Géza utca
Gólyahír utca
Görgey A. utca
Gyöngy utca
Gyöngyvirág utca
Hajnalka utca
Harang utca
Harangvirág utca
Hegyalja utca
Iszák utca
Jácint utca
János utca
Jázmin utca
Jedlik Ányos utca
Jeli tanya
Jókai utca
Kadarka utca
Kálvária utca
Kamilla utca
Kandó köz
Kandó Kálmán utca
Kaposhegy
Kaposhegy utca
Kasvirág utca
Katica utca
Kertész utca
Kikerics utca
Kisrómahegyi út
Kodály utca
Kökény utca
Kökörcsin utca
Kőrös utca
Körtönye bükk
Krúdy Gyula köz
Krúdy Gyula utca
Kunffy utca
Laborfalvi Róza utca
Legénysor utca
Levendula utca
Liliom utca
Liszt Ferenc utca
Lonka cser
Lonkahegy
Lonkahegyi út
Lórántffy Zsuzsanna utca
Lugas utca
Mályva utca
Mandula utca
Maros utca
Mikszáth Kálmán utca
Mogyoró köz
Mogyoró utca
Muskotályos utca
Nárcisz utca
Nefelejcs utca
Nyár utca
Oportó utca
Otelló utca
Ősz utca
Őszirózsa utca
Pillangó utca
Pipitér utca
Présház utca
Rét utca
Rizling utca
Rómahegyi utca
Rózsa utca
Rudnay Gyula utca
Seregély utca
Sólyom utca
Szamóca utca
Százszorszép utca
Szeder utca
Szegfű köz
Szegfű utca
Szentpáli köz
Szentpáli út
Szépasszony utca
Szépvölgy utca
Szigetvári utca
Szitakötő utca
Tarkarét utca
Táncsics Mihály utca 1 47
Táncsics Mihály utca 2 52
Tél utca
Thököly Imre utca
Tisza utca
Tücsök utca
Tündérkürt utca
Vadkörte utca
Vadvirág utca
Vaszary János utca
Vincellér utca
Vörösbegy utca
Zichy Mihály utca
Zöldfodorka utca
Zöldike utca
Zrínyi utca
Zsálya utca
Zselici út

6. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 1 9/A
48-as Ifjúság útja 2 40/C
Bajcsy-Zsilinszky utca 1 33
Bajcsy-Zsilinszky utca 2 54/B
Csokonai Vitéz M. utca
Damjanich utca 2 28
Damjanich utca 1 7
Damjanich utca 94 114
Dr. Kovács Sebestény utca
Ezredév utca
Fodor J. tér
Gábor Andor tér
Hegyi utca 2 12/A
Hegyi utca 1 3/B
Honvéd utca 2 22
Hunyadi János utca
Kassa utca
Kossuth Lajos utca
Németh István fasor 1 17
Németh István fasor 2 22
Nemzetőr sor
Pete Lajos utca
Somssich Pál utca
Streith Miklós utca
Szent Imre utca
Tallián Gyula utca
Temesvár utca

7. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Arany János köz
Arany János tér 6 10
Arany János tér 7 9
Arany János utca 12 80
Arany János utca 25 97
Bem utca
Buzsáki utca
Kisfaludy utca 2 58
Kisfaludy utca 3 57
Klapka utca
Léva köz
Léva utca
Losonc köz
Losonc utca
Nádor utca
Puskin utca
Sávház
Vörösmarty utca
Zarany puszta
Zaranyi lakótelep

8. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Achim András utca
Ady Endre utca
Anna utca
Baross Gábor utca
Bereczk Sándor utca
Berzsenyi utca
Bethlen tér
Budai Nagy Antal utca
Dr. Kaposváry György út
Dózsa György utca
Európa Park
utca 2 42
utca 1 53
Gilice utca
Gróf Apponyi Albert köz
Gróf Apponyi Albert utca
Irányi Dániel utca
Iskola köz
József Attila utca
Kontrássy utca
Kossuth tér
Laktanya utca
Malom tó
Megyeház utca
Múzeum utca
Nagy Imre park
Noszlopy Gáspár utca
Petőfi tér
Rákóczi tér
Rippl-Rónai tér
Rippl-Rónai utca
Széchenyi tér
Teleki utca
Újpiac tér
Vár utca
Városház utca
Városliget
Vásártéri út
Zárda köz
Zárda utca

10. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Arany János tér 1 5
Arany János tér 2 4
Arany János utca 1 23/B
Arany János utca 2 10
Füredi utca 16 36
Honvéd utca 1 53
Honvéd utca 24 42
Petőfi utca
48-as Ifjúság útja 11 19/C.
48-as Ifjúság útja 12 48

11. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Búzavirág utca
Kinizsi lakótelep
Pipacs utca

12. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Akácos utca
Aszalói út
Bíbic utca
Daru utca
Derkovits Gyula utca
Deseda utca
Desedai gátőrház
Erdei Ferenc utca
Fészerlak puszta
Fürj utca
Gém utca
Harangláb utca
Haris utca
Határ utca
Hattyú utca
Horgász utca
Horog utca
Hullám utca
Jegenyés utca
Juhász Gyula utca
Kapás utca
Kemping utca
Kisiván puszta
Kiskócsag utca
Kócsag utca
Kodolányi János utca
Külső utca
Lovas utca
Meggyes utca
Mikes Kelemen utca
Móra Ferenc utca
Nádirigó utca
Nyíres utca
Orci út
Panoráma utca
Posta utca
Répás puszta
Rodostó utca
Szabadság utca
Szabó Pál utca
Szeles utca
Sziget utca
Tamási Áron utca
Toponári pavilonsor
Toponári út
Tölgyes utca
Váci Mihály utca
Veres Péter utca

13. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Béke utca
Füredi utca 17 47
Szondy Gyögy utca 2 20/A

14. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 27 97
48-as Ifjúság útja 52 72
Fürdő köz
Füredi utca 1 15
Füredi utca 2 14
Kanizsai utca 1 71
Kanizsai utca 2 58/B
Kereszt utca
Óvoda utca

15. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Brassó utca
Fazekas Mihály utca
Füredi utca 49 153
Füredi utca 48 110
Győr utca
Illyés Gyula utca
Kazinczy Ferenc utca
Kisfaludy utca 59 99
Kisfaludy utca 60 104
Komárom utca
Kőszeg utca
Munkács utca
Nagyszeben utca
Radnóti Miklós utca
Sopron utca
Szombathely utca
Szondy György utca 7 7/A
Szondy György utca 22 32
Toldi Miklós utca
Ungvár utca

16. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Alkotmány utca
Állomás utca
Árvácska utca
Bánkutai utca
Dália utca
Elvíra utca
Forrás köz
Gudora utca
Hegyerdő utca
Hóvirág utca
Ibolya utca
Kankalin utca
Kaposfüredi út
Kisközi utca
Kőkereszt utca
Margaréta utca
Muskátli utca
Orgona utca
Repkény utca
Rezeda utca
Rozmaring utca
Szőlőhegyi utca
Tőzike utca
Tulipán utca
Viola utca

Felnőtt fogorvosi körzetek

1. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 11 19/C
Árvaház utca
Fürdő köz
Honvéd utca 1 53
Vásártéri út
Vasút köz
Zaranyi lakótelep

2. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Achim András utca
Ady Endre utca 1 25
Anna utca
Arany János utca 2 80
Badacsony utca
Balaton utca
Baross Gábor utca
Budai Nagy Antal utca
Dózsa György utca
Esze Tamás köz
Esze Tamás utca
utca 2 96
Gróf Apponyi Albert köz
Gróf Apponyi Albert utca
Guba Sándor utca
Hársfa utca
Irányi Dániel utca
Iskola köz
Kossuth tér
Laktanya utca
Megyeház utca
Múzeum utca
Noszlopy Gáspár utca
Petőfi tér
Rákóczi tér
Rippl-Rónai tér
Szántó utca
Szigligeti Ede utca
Teleki utca
Újpiac tér
Városház utca

3. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 1 9/A
48-as Ifjúság útja 2 40/C
Adria utca
Árpád utca
Bem utca 35 61
Bem utca 36 58
Bethlen tér
Bethlen Gábor utca
Damjanich utca 1 71
Ezredév utca
Fekete tanya
Frankel Leó utca
Gábor Andor tér
Hadastyán köz
Hajnóczi József utca
Hegyi utca
Herman dűlő
Honvéd utca 2 42
Hunyadi János utca
Iparos utca
Irinyi János utca
Jutai út
Jutai úti dűlő
Károly Róbert utca
Kárpát utca
Kassa utca
Kereszt utca
Keszthely utca
Kossuth Lajos utca 37 97/A
Kossuth Lajos utca 46 86
Munkács utca
Nemzetőr sor
Pázmány Péter utca 17 107
Pázmány Péter utca 22 122
Pete Lajos utca
Petőfi utca 1 73
Steith Miklós utca
Széchenyi tér
Szent Imre utca 12 38
Szent Imre utca 31 55/A
Tallián Gyula utca 40 146
Tallián Gyula utca 41 125
Temesvár utca
Tinódi utca
Tüskevári utca
Ungvár utca
Veszprém utca
Virág utca 37 99
Virág utca 58 116
Vöröstelek utca

4. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 42 48
Akácos utca
Aszalói út
Bíbic utca
Brassó utca 35 61
Brassó utca 36 62
Buzsáki utca
Cseri útja
Daru utca
Derkovits Gyula utca
Deseda utca
Erdei Ferenc utca
Fészerlak puszta
Füredi utca 2 48
Fürj utca
Gém utca
Harangláb utca
Haris utca
Határ út
Hattyú utca
Horgász utca
Horog utca
Hullám utca
Jegenyés utca
Juhász Gyula utca
Kapás utca
Kemping utca
Kisiván puszta
Kiskócsag utca
Kócsag utca
Kodolányi János utca
Kőrösi Csoma Sándor utca
Külső utca
Lovas utca
Martinovics Ignác utca
Meggyes utca
Mikes Kelemen utca
Móra Ferenc utca
Nádirigó utca
Nagyváthy köz
Nagyváthy János utca
Nyíres utca
Orci út
Panoráma utca
Petőfi utca 2 76/A
Posta utca
Raktár utca
Répás puszta
Rodostó utca
Sávház
Stromfeld Aurél utca
Szabadság utca
Szabó Pál utca
Szeles utca
Sziget utca
Tamási Áron utca
Toponári út
Tölgyes utca
Váci Mihály utca
Veres Péter utca

5. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Ady Endre utca 2 58
Bajcsy-Zsilinszky utca
Bercsényi Miklós utca
Bereczk Sándor utca
Berzsenyi utca
Biczó Ferenc köz
Biczó Ferenc utca
Bocskai István utca
Csokonai Vitéz M. utca
Damjanich utca 2 114
Dési Huber István utca
Dr. Kaposváry György út
Dr. Kovács Sebestény utca
Európa Park
utca 1 99
József Attila utca
Kaposi Mór utca
Kontrássy utca
Kossuth Lajos utca 2 44
Kossuth Lajos utca 3 35
Nagy Imre park
Németh István fasor
Pázmány Péter utca 1 17
Pázmány Péter utca 2 20
Rippl-Rónai utca
Somssich Pál utca
Szent Imre utca 1 29/D
Szent Imre utca 2/A 10
Tallián Gyula utca 1/A 39
Tallián Gyula utca 2 38
Vak Bottyán utca
Vár utca
Virág utca 2 56/A
Virág utca 5 35
Zárda köz
Zárda utca

6. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Arany János köz
Arany János tér
Arany János utca 1 97
Balogh Ádám utca
Barack utca
Bárány Róbert utca
Bárczi Gusztáv utca
Békésy György út
Beszédes József utca
Bláthy Ottó utca
Corvina tér
Cseresznye utca
Cseri dűlő
Diófa utca
Eger utca
Egyenesi dűlő
Egyenesi út
Eper utca
Erdősor utca
Fácános
Fekete István utca
Fonyódi utca
Gábor Dénes utca
Gárdonyi Géza utca
Gesztenye utca
Gönczi Ferenc utca
Harsányi János utca
Herman Ottó utca
Hevesy György utca
Kapoli Antal utca
Kecelhegy
Kecelhegyaljai út
Kecelhegyi út
Keceli bejáró
Kenese puszta
Kenese tér
Kisfaludy utca 2 104
Kisfaludy utca 3 35/B
Klapka utca
Koppány Vezér utca
Kölcsey utca
Könyves Kálmán utca
Körte utca
Körtönye utca
Kulacs utca
Lénárd Fülöp utca
Léva köz
Léva utca
Losonc köz
Losonc utca
Lövölde utca
Madár utca
Magyar Nobel-díjasok tere
Mátyás király utca
Nádor utca
Pálvarga dűlő
Patak sor
Puskin utca
Sigray utca
Szentgyörgyi Albert utca
Szent István utca
Szent László utca
Szilva utca
Tókaji köz
Tókaji utca
Tóth Árpád utca
Töröcskei utca
Uránia lakótelep
Wigner Jenő utca
Zaranyi út
Zsigmondy Richárd utca

7. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
48-as Ifjúság útja 27 97
48-as Ifjúság útja 52 72
Alkotmány utca
Állomás utca
Árvácska utca
Bánkutai utca
Béke utca 1 99
Dália utca
Füredi utca 1 51
Hóvirág utca
Ibolya utca
Kanizsai utca
Kankalin utca
Kisközi utca
Margaréta utca
Muskátli utca
Orgona utca
Óvoda utca
Repkény utca
Rezeda utca
Rozmaring utca
Szondy György utca
Szőlőhegyi utca
Tőzike utca
Tsz. Újmajor
Tulipán utca
Vadszőlő utca
Viola utca

8. körzet

Közterület neve
Áfonya utca
Akácfa utca
Alma utca
Aranyeső utca
Árnyas utca
Árok utca
Balázs János utca
Ballakuti utca
Bartók Béla utca
Birs utca
Bogáncs utca
Boglárka utca
Bojtorján utca
Borbarát utca
Boróka utca
Borostyán utca
Cinege utca
Csabagyöngye utca
Csatorna köz
Cserhát
Csík Ferenc sétány
Csiperke utca
Dongó köz
Duna utca
Egres utca
Eötvös utca
Erkel köz
Erkel utca
Fenyves köz
Fenyves utca
Galagonya utca
Géza utca
Gilice utca
Gólyahír utca
Gruber János utca
Gyöngyvirág utca
Hajnalka utca
Harang utca
Harangvirág utca
Hegyalja utca
Iszák utca
Jácint utca
János utca
Jázmin utca
Jedlik Ányos utca
Jeli tanya
Jókai utca
József utca
Kálvária utca
Kamilla utca
Kandó köz
Kandó Kálmán utca
Kaposberki rét
Kaposhegy
Kaposhegy utca
Kasvirág utca
Katica utca
Katona József utca
Kertész utca
Kikerics utca
Kodály utca
Kökény utca
Kökörcsin utca
Kőrös utca
Körtönye bükk
Krúdy Gyula köz
Krúdy Gyula utca
Kunffy utca
Laborfalvi Róza utca
Legénysor utca
Levendula utca
Liszt Ferenc utca
Lonka cser
Lórántffy Zsuzsanna utca
Málna utca
Mályva utca
Mandula utca
Maros utca
Mikszáth Kálmán utca
Mogyoró köz
Mogyoró utca
Nárcisz utca
Nefelejcs utca
Nyár utca
Öszirózsa utca
Pillangó utca
Pipitér utca
Rét utca
Ringló utca
Rózsa köz
Rudnay Gyula utca
Seregély utca
Sólyom utca
Sörház utca
Szamóca utca
Százszorszép utca
Szeder utca
Szegfű köz
Szegfű utca
Szépasszony utca
Szépvölgy utca
Szigetvári utca
Szitakötő utca
Táncsics Mihály utca
Tarkarét utca
Tél utca
Thököly Imre utca
Tisza utca
Tompa Mihály utca
Tücsök utca
Tündérkürt utca
Vadkörte utca
Vadvirág utca
Vasvári Pál utca
Vaszary János utca
Vörösbegy utca
Xantus János utca
Zichy Mihály utca
Zöldfodorka utca
Zöldike utca
Zrínyi utca
Zsálya utca
Zselci út

9. körzet

Közterület neve
Akasztófa dűlő
Álmos vezér utca
Balázskert köz
Bástya utca
Béla király köz
Béla király utca
Benedek Elek utca
Blaha Lujza utca
Bodrog utca
Cigánytelep
Bornemissza utca
Cukorgyár köz
Csalogány utca
Csillag utca
Csutoraszárító dűlő
Csutoraszárító utca
Dankó Pista utca
Déryné utca
Dobó István utca
Dombóvári út
Előd vezér utca
Erdő utca
Fagyöngy utca
Fenyő utca
Fodor József tér
Fodor József utca
Fűzfa utca
Galimberti utca
Gerle utca
Görgey Artúr utca
Gruber János utca
Gyár utca
Gyepes utca
Gyepmester telep
Gyöngy utca
Hajnal utca
Hangyásmál
Hold utca
Huba vezér utca
Ivánfahegy
Ivánfahegyalja köz
Ivánfahegyalja út
Izzó utca
Jászai Mari utca
Kadarka utca
Kápolna út
Kaposrét sor
Keletivánfa utca
Kenyérgyár utca
Kerék utca
Kertalja utca
Keskeny utca
Kisgát dűlő
Kisgáti utca
Kismező utca
Kisrómahegyi út
Kond vezér utca
Liliom utca
Lonkahegy
Lonkahegyi út
Lugas utca
Magyar utca
Malom utca
Martyn park
Mező utca
Monostor utca
Móricz Zsigmond utca
Munkácsy Mihály utca
Muskotályos utca
Nádasdi utca
Nádasdy erdészlak
Nagygát utca
Nap utca
Nyírfa utca
Nyugativánfa utca
Ond vezér utca
Oportó utca
Orgonás utca
Otelló utca
Ősz utca
Pacsirta utca
Palóczi Horváth Ádám utca
Pécsi utca
Présház utca
Rigó utca
Rizling utca
Roboz István utca
Rómahegyi utca
Sántosi út
Semmelweis utca
Sikálós út
Somhegy
Somhegyi utca
Szalay Fruzsina utca
Szennyvíztelepi út
Szentjakabi hegy
Szentpáli út
Szentpáli köz
Szőlőskert utca
Tarkarét utca
Tas vezér utca
Tavasz utca
Várdomb utca
Várhegy
Vikár Béla utca
Vincellér utca
Vízmű telep
Zöldfa utca

10. körzet

Közterület neve Házszám
-tól -ig
Béke utca 2 68
Bem utca 1 33
Bem utca 2 34
Brassó utca 1 33
Brassó utca 2 34
Búzavirág utca
Elvíra utca
Forrás köz
Füredi utca 50 180/A
Füredi utca 53 153
Gudora utca
Győr utca
Hegyerdő utca
Illyés Gyula utca
Kaposfüredi út
Kazinczy Ferenc utca
Kinizsi lakótelep
Kisfaludy utca 37 99
Komárom utca
Kőkereszt utca
Kőszeg utca
Nagyszeben utca
Pipacs utca
Radnóti Miklós utca
Soproni utca
Szombathely utca
Toldi Miklós utca
Vörösmarty utca

GYERMEK FOGÁSZATI KÖRZETEK

11. körzet

Bölcsődék Óvodák Általános iskolák Középiskolák
Bartók Béla u. Élelmiszeripari SzKI
Pécsi u. Táncsics M. Gimn.

12. körzet

Bölcsődék Óvodák Általános iskolák Középiskolák
Irányi D. u. Műszaki Közlekedési SzKI
Tar Csatár Noszlopy G. SzKI
Bajcsy Zs. u.
Damjanich u.
Szentjakabi

13. körzet

Bölcsődék Óvodák Általános Iskolák Középiskolák
Béke u. Gyakorló Műszaki Gépészet
Honvéd u. Iparművészeti SzKI

14. körzet

Bölcsődék Óvodák Általános iskolák Középiskolák
Nemzetőr sori Honvéd u. Református Munkácsy M. Gimn.
Nemzetőr sori Toponári Katolikus Gimn.
Festetich Karolina

15. körzet

Bölcsődék Óvodák Általános iskolák Középiskolák
Búzavirág u. Búzavirág u. Kinizsi ltp Egészségügyi Szaki.
Füredi u. 76. Kisfaludy u. Toldi Gimnázium
Temesvári u. Toldi u.

16. körzet

Bölcsődék Óvodák Általános iskolák Középiskolák
Petőfi u. Petőfi u. Gárdonyi Művelődés Alapítványi
Sörház u. Kodály TIT Alapítványi
Zrínyi Matura Alapítványi

17. körzet

Bölcsődék Óvodák Általános iskolák Középiskolák
Arany J.u. Berzsenyi Kereskedelmi SzKI
Jutai u. Kaposfüredi
Kaposfüredi

18. körzet

Bölcsődék Óvodák Általános iskolák Középiskolák
Somssich u. Rét u. (Szigetvári u.) Bárczi Gusztáv Építőipari SzKI
Szigetvári u. Madár u. Rákóczi F. Mezőgazdasági
Katolikus
Szántó u.
Tallián Gy. u.

2. melléklet az 58/2007. (XI. 15.) önkormányzati rendelethez

„2. melléklet a 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez

Területi védőnői körzetek

1. körzet

Tól Ig
Közterület neve
ÁLMOS VEZÉR UTCA
BLAHA LUJZA UTCA
CUKORGYÁR KÖZ
DÉRYNÉ UTCA
DOBÓ ISTVÁN UTCA
DOMBÓVÁRI ÚT
ELŐD VEZÉR UTCA
UTCA 46 96
UTCA 57 99
GUBA SÁNDOR UTCA
GYÁR UTCA
HÁRSFA UTCA
HUBA VEZÉR UTCA
IZZÓ UTCA
JÁSZAI MARI UTCA
KENYÉRGYÁR UTCA
KERTALJA UTCA
KISGÁT DŰLŐ
KISGÁTI UTCA
KOND VEZÉR UTCA
MAGYAR UTCA
MALOM UTCA
MEZŐ UTCA
NAGYGÁT UTCA
OND VEZÉR UTCA
PÉCSI UTCA 1 49
PÉCSI UTCA 2 12
ROBOZ ISTVÁN UTCA
SEMMELWEIS UTCA
SZALAY FRUZSINA UTCA
SZÁNTÓ UTCA
TAS VEZÉR UTCA
TAVASZ UTCA
VÍZMŰ TELEP
ZÖLDFA UTCA

2. körzet

Tól Ig
Közterület neve
48-AS IFJÚSÁG ÚTJA 11 19/C
BETHLEN TÉR
HONVÉD UTCA 1 53
HONVÉD UTCA 24 30
LÉVA KÖZ
PETŐFI UTCA 1 39

3. körzet

Tól Ig
Közterület neve
BALÁZS JÁNOS UTCA
BARTÓK BÉLA UTCA
CSATORNA KÖZ
DUNA UTCA
EÖTVÖS UTCA
ERKEL KÖZ
ERKEL UTCA
GÉZA UTCA
ISZÁK UTCA
JÁNOS UTCA
JÓKAI UTCA
KANDÓ KÖZ
KANDÓ KÁLMÁN UTCA
KERTÉSZ UTCA
KODÁLY UTCA
KŐRÖS UTCA
KÖRTÖNYE BÜKK
KUNFFY UTCA
LABORFALVI RÓZA UTCA
LISZT FERENC UTCA
LÓRÁNTFFY ZSUZSANNA UTCA
MAROS UTCA
MIKSZÁTH KÁLMÁN UTCA
RÉT UTCA
RÓZSA UTCA
RUDNAY GYULA UTCA
SZEGFŰ KÖZ
SZEGFŰ UTCA
TÁNCSICS MIHÁLY UTCA 1 57
TÁNCSICS MIHÁLY UTCA 2 46
TISZA UTCA
VASZARY JÁNOS UTCA
ZICHY MIHÁLY UTCA

4. körzet

Tól Ig
Közterület neve
BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA 2 54/B
BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA 1 31/B
CSOKONAI VITÉZ M. UTCA
EZREDÉV UTCA
HEGYI UTCA 2 12/A
HEGYI UTCA 1 3/B
HONVÉD UTCA 2 18/B
HONVÉD UTCA 22
KOSSUTH LAJOS UTCA
NAGY IMRE PARK
NÉMETH ISTVÁN FASOR 1 17/A
NÉMETH ISTVÁN FASOR 2 18
PETE LAJOS UTCA
SOMSSICH PÁL UTCA
TALLIÁN GYULA UTCA

5. körzet

Tól Ig
Közterület neve
BALÁZSKERT KÖZ
BENEDEK ELEK UTCA
BORNEMISSZA UTCA
CIGÁNYTELEP
FAGYÖNGY UTCA 20 62
FŰZFA UTCA
GRUBER JÁNOS UTCA
GYEPMESTER TELEP
IVÁNFAHEGY
IVÁNFAHEGYALJA KÖZ
IVÁNFAHEGYALJA ÚT
KÁPOLNA ÚT
NÁDASDI UTCA 1 121
NÁDASDI UTCA 2 78
NÁDASDI UTCA 80 80
NÁDASDI UTCA 82 132
NÁDASDY ERDÉSZ-LAK
NYUGATIVÁNFA UTCA
SÁNTOSI ÚT
SZENTJAKABI HEGY

6. körzet

Tól Ig
Közterület neve
ÁFONYA UTCA
ALMA UTCA
ARANYESŐ UTCA
ÁRNYAS UTCA
BERZSENYI UTCA 2/B 2/C
BOGÁNCS UTCA
BOGLÁRKA UTCA
BOJTORJÁN UTCA
BORÓKA UTCA
BOROSTYÁN UTCA
CINEGE UTCA
CSIPERKE UTCA
DONGÓ UTCA
GALAGONYA UTCA
GILICE UTCA
GÓLYAHÍR UTCA
GYÖNGY UTCA
HAJNALKA UTCA
HARANGVIRÁG UTCA
JÁCINT UTCA
JÁZMIN UTCA
KÁLVÁRIA UTCA
KAMILLA UTCA
KAPOSHEGY
KAPOSHEGY UTCA
KASVIRÁG UTCA
KATICA UTCA
KIKERICS UTCA
KÖKÉNY UTCA
KÖKÖRCSIN UTCA
KRÚDY KÖZ
KRÚDY GYULA UTCA
LEGÉNYSOR UTCA
LEVENDULA UTCA
LILIOM UTCA
MÁLYVA UTCA
MANDULA UTCA
MOGYORÓ KÖZ
MOGYORÓ UTCA
NÁRCISZ UTCA
NEFELEJCS UTCA
ŐSZIRÓZSA UTCA
PILLANGÓ UTCA
PIPITÉR UTCA
SEREGÉLY UTCA
SÓLYOM UTCA
SZAMÓCA UTCA
SZÁZSZORSZÉP UTCA
SZEDER UTCA
SZÉPASSZONY UTCA
SZÉPVÖLGY UTCA
SZITAKÖTŐ UTCA
TARKARÉT UTCA
THÖKÖLY IMRE UTCA
TÜCSÖK UTCA
TÜNDÉRKÜRT UTCA
VADKÖRTE UTCA
VADVIRÁG UTCA
VÁR UTCA
VÖRÖSBEGY UTCA
ZÖLDFODORKA UTCA
ZÖLDIKE UTCA
ZRÍNYI UTCA
ZSÁLYA UTCA

7. körzet

Tól Ig
Közterület neve
AKÁCFA UTCA
BALOGH ÁDÁM UTCA
BARACK UTCA
BÉKÉSI GYÖRGY UTCA
BIRS UTCA
CSERESZNYE UTCA
CSERI DŰLŐ
CSERI ÚT 1 47
CSERI ÚT 2 16/A
EGRES UTCA
EPER UTCA
ERDŐSOR UTCA
GÁBOR DÉNES UTCA
GESZTENYE UTCA
GÖNCZI FERENC UTCA
HEVESY GYÖRGY UTCA
JÓZSEF UTCA
KATONA JÓZSEF UTCA
KÖLCSEY UTCA
KÖRTE UTCA
KÖRTÖNYE UTCA
LÉNÁRD FÜLÖP UTCA
LÖVÖLDE UTCA
MADÁR UTCA
MÁLNA UTCA
PÁLVARGA DŰLŐ
PATAK SOR
RINGLÓ UTCA
SIGRAY UTCA
SÖRHÁZ UTCA
SZILVA UTCA
TÁNCSICS MIHÁLY UTCA 52 72
TÁNCSICS MIHÁLY UTCA 59 83
TOMPA MIHÁLY UTCA
TÖRÖCSKEI UTCA
URÁNIA LAKÓTELEP
VASVÁRI PÁL UTCA
WIGNER JENŐ UTCA
XANTUS JÁNOS UTCA
ZSIGMONDY RICHÁRD UTCA 2 12

8. körzet

Tól Ig
Közterület neve
ACHIM ANDRÁS UTCA
ADY ENDRE UTCA
ANNA UTCA
BAROSS GÁBOR UTCA
BUDAI NAGY ANTAL UTCA
DÓZSA GYÖRGY UTCA
UTCA 1 55
UTCA 2 42
GRÓF APPONYI ALBERT KÖZ
GRÓF APPONYI ALBERT UTCA
IRÁNYI DÁNIEL UTCA
ISKOLA KÖZ
KOSSUTH TÉR
LAKTANYA UTCA
MÚZEUM UTCA
NOSZLOPY GÁSPÁR UTCA
PETŐFI TÉR
RÁKÓCZI TÉR
RIPPL-RÓNAI TÉR
SZÉCHENYI TÉR
TELEKI UTCA
ÚJPIAC TÉR
VÁROSHÁZ UTCA

9. körzet

Tól Ig
Közterület neve
ARANY JÁNOS KÖZ
ARANY JÁNOS TÉR 6 10
ARANY JÁNOS UTCA 25 33
ARANY JÁNOS UTCA 61 97
ARANY JÁNOS UTCA 74 80
BEM UTCA
BUZSÁKI UTCA
KISFALUDY UTCA 2 58
KISFALUDY UTCA 3 57
KLAPKA UTCA
LÉVA UTCA
LOSONC KÖZ
LOSONC UTCA
NÁDOR UTCA
PUSKIN UTCA
VÖRÖSMARTY UTCA
ZARANY PUSZTA
ZARANYI LAKÓTELEP

10. körzet

Tól Ig
Közterület neve
ÁROK UTCA
BALLAKUTI UTCA
BORBARÁT UTCA
CSABAGYÖNGYE UTCA
CSIK FERENC SÉTÁNY
FENYVES KÖZ
FENYVES UTCA
GALIMBERTI UTCA
GÖRGEY ARTÚR UTCA
GYÖNGYVIRÁG UTCA
HARANG UTCA
HEGYALJA UTCA
JEDLIK ÁNYOS UTCA
JELI TANYA
KADARKA UTCA
KISRÓMAHEGYI ÚT
LONKA CSER
LONKAHEGY
LONKAI ÚT
LUGAS UTCA
MUSKOTÁLYOS UTCA
NYÁR UTCA
OPORTÓ UTCA
OTELLÓ UTCA
ŐSZ UTCA
PRÉSHÁZ UTCA
RIZLING UTCA
RÓMAHEGYI UTCA
SZENTPÁLI ÚT
SZENTPÁLI KÖZ
SZIGETVÁRI UTCA
TÉL UTCA
VINCELLÉR UTCA
ZSELICI ÚT

11. körzet

Tól Ig
Közterület neve
ADRIA UTCA
ÁRPÁD UTCA
BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA 31/D 173
BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA 56 98
BICZÓ FERENC KÖZ
BICZÓ FERENC UTCA
DAMJANICH UTCA 9 71
DAMJANICH UTCA 30 114
DÉSI HUBER ISTVÁN UTCA
FÁCÁNOS
HEGYI UTCA 5 35
HEGYI UTCA 16 76
IRINYI JÁNOS UTCA
KAPOSI MÓR UTCA
KÁRPÁT UTCA
KESZTHELY UTCA
NÉMETH ISTVÁN FASOR 19 69
NÉMETH ISTVÁN FASOR 22 58
PÁZMÁNY PÉTER UTCA
VESZPRÉM UTCA
VIRÁG UTCA
VÖRÖSTELEK UTCA
ZARANYI ÚT

12. körzet

Tól Ig
Közterület neve
BÁRÁNY RÓBERT UTCA
BÁRCZI GUSZTÁV UTCA
BÉKÉSY GYÖRGY UTCA
BESZÉDES JÓZSEF UTCA
BETHLEN GÁBOR UTCA
BLÁTHY OTTÓ UTCA
BOCSKAI ISTVÁN UTCA
CSERHÁT
CSERI ÚT 18 94
CSERI ÚT 59 111
DIÓFA UTCA
EGER UTCA
EGYENESI DŰLŐ
EGYENESI ÚT
EPER UTCA
FEKETE ISTVÁN UTCA
GÁRDONYI GÉZA UTCA
HARSÁNYI JÁNOS UTCA
HERMAN DŰLŐ
HERMAN OTTÓ UTCA
KAPOLI ANTAL UTCA
KECELHEGYI ÚT
KENESE PUSZTA
KENESE TÉR
KOPPÁNY VEZÉR UTCA
KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR UTCA 1 35
KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR UTCA 9591 9591
KULACS UTCA
MAGYAR NOBEL-DIJASOK TERE
NAGYVÁTHY JÁNOS UTCA
NAGYVÁTHY KÖZ
SZENT-GYÖRGYI ALBERT UTCA
TINÓDI UTCA
TÓKAJI KÖZ
TÓKAJI UTCA
VAK BOTTYÁN UTCA
ZSIGMONDY RICHÁRD UTCA 2 6

13. körzet

Tól Ig
Közterület neve
BÉLA KIRÁLY KÖZ
BÉLA KIRÁLY UTCA
CSALOGÁNY UTCA
CSILLAG UTCA
FAGYÖNGY UTCA 23 59
FODOR JÓZSEF UTCA
GERLE UTCA
HANGYÁSMÁL
KAPOSRÉT SOR
KERÉK UTCA
MARTYN PARK
MUNKÁCSY MIHÁLY UTCA
NÁDASDI UTCA 78/A 78/A
NÁDASDI UTCA 80/A 80/A
NAP UTCA
PACSIRTA UTCA
PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM UTCA
RIGÓ UTCA
SOMHEGY
SOMHEGYI UTCA
VIKÁR BÉLA UTCA

14. körzet

Tól Ig
Közterület neve
48-AS IFJÚSÁG ÚTJA 2 40/C
48-AS IFJÚSÁG ÚTJA 1 9/A
DAMJANICH UTCA 2 28
DAMJANICH UTCA 1 7
DR. KOVÁCS SEBESTÉNY UTCA
FODOR JÓZSEF TÉR
GÁBOR ANDOR TÉR
HONVÉD UTCA 20 20/C
HUNYADI JÁNOS UTCA
KASSA UTCA
NEMZETŐR SOR
STREITH MIKLÓS UTCA
SZENT IMRE UTCA
TEMESVÁR UTCA

15. körzet

Tól Ig
Közterület neve
FÜREDI UTCA 30 110
FÜREDI UTCA 41 75/A
FÜREDI UTCA 95 153
SZONDY GYÖRGY UTCA
TOLDI MIKLÓS UTCA 1 7
TOLDI MIKLÓS UTCA 2 20

16. körzet

Tól Ig
Közterület neve
ÁRVAHÁZ UTCA
BADACSONY UTCA
BALATON UTCA
BERCSÉNYI MIKLÓS UTCA
CORVINA TÉR
ESZE TAMÁS KÖZ
ESZE TAMÁS UTCA
FEKETE TANYA
FONYÓDI UTCA
FRANKEL LEÓ UTCA
HADASTYÁN KÖZ
HAJNÓCZI JÓZSEF UTCA
IPAROS UTCA
JUTAI ÚT
JUTAI UTI DŰLŐ
KANIZSAI UTCA 60 80
KANIZSAI UTCA 75 153
KÁROLY RÓBERT UTCA
KECEL HEGY
KECELHEGYALJAI ÚT
KECELI BEJÁRÓ
KÖNYVES KÁLMÁN
KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR UTCA 2 142
KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR UTCA 37 167
MÁRCIUSI IFJAK KERTJE
MARTINOVICS IGNÁC UTCA
MÁTYÁS KIRÁLY UTCA
MÁV 39-ES VASÚTI ŐRHÁZ
MÉRŐI KÖZ
RAKTÁR KÖZ
RAKTÁR UTCA
STROMFELD AURÉL UTCA
SZENT ISTVÁN UTCA
SZENT LÁSZLÓ UTCA
SZIGLIGETI EDE UTCA
TÓTH ÁRPÁD UTCA
TSZ. ÚJMAJOR
TÜSKEVÁRI UTCA
VASÚT KÖZ

17. körzet

Tól Ig
Közterület neve
ALKOTMÁNY UTCA
ÁLLOMÁS UTCA
DÁLIA UTCA
HÓVIRÁG UTCA
IBOLYA UTCA
KAPOSFÜREDI ÚT
ORGONA UTCA

18. körzet

Tól Ig
Közterület neve
AKÁCOS UTCA
ASZALÓI ÚT
BÍBIC UTCA
DARU UTCA
DERKOVITS GYULA UTCA
DESEDA UTCA
DESEDAI GÁTŐR-HÁZ
FÉSZERLAK PUSZTA
FÜRJ UTCA
GÉM UTCA
HARANGLÁB UTCA
HARIS UTCA
HATÁR ÚT
HATTYÚ UTCA
HORGÁSZ UTCA
HOROG UTCA
HULLÁM UTCA
KAPÁS UTCA
KEMPING UTCA
KISKÓCSAG UTCA
KISIVÁN PUSZTA
KÓCSAG UTCA
KÜLSŐ UTCA
LOVAS UTCA
MEGGYES UTCA
MIKES KELEMEN UTCA
NÁDIRIGÓ UTCA
NYÍRES UTCA
ORCI ÚT
PANORÁMA UTCA
POSTA UTCA
RÉPÁS PUSZTA
RODOSTÓ UTCA
SZABADSÁG UTCA
SZELES UTCA
SZIGET UTCA
TOPONÁRI PAVILON-SOR
TOPONÁRI ÚT
VÁCI MIHÁLY UTCA

19. körzet

Tól Ig
Közterület neve
BERECZK SÁNDOR UTCA
BERZSENYI UTCA 2/A 2/A
BERZSENYI UTCA 1/A 49
BERZSENYI UTCA 4 44
DR KAPOSVÁRY GYÖRGY ÚT
JÓZSEF ATTILA UTCA
KONTRÁSSY UTCA
MALOM-TÓ
RIPPL-RÓNAI UTCA
VÁROSLIGET
ZÁRDA KÖZ
ZÁRDA UTCA

20. körzet

Tól Ig
Közterület neve
48-AS IFJÚSÁG ÚTJA 42 48
ARANY JÁNOS TÉR 1 9
ARANY JÁNOS TÉR 2 4
ARANY JÁNOS TÉR 12 24
ARANY JÁNOS UTCA 1 23/B
ARANY JÁNOS UTCA 2 16
FÜREDI UTCA 16 28
PETŐFI UTCA 2 66
PETŐFI UTCA 41 49
SÁVHÁZ

21. körzet

Tól Ig
Közterület neve
BÚZAVIRÁG UTCA 9 41
BÚZAVIRÁG UTCA 10 40
FÜREDI UTCA 77 93
JOVÁNCAI TANYA
PIPACS UTCA

22. körzet

Tól Ig
Közterület neve
ERDEI FERENC UTCA
JUHÁSZ GYULA UTCA
KODOLÁNYI JÁNOS UTCA
MÓRA FERENC UTCA
SZABÓ PÁL UTCA
TAMÁSI ÁRON UTCA
VERES PÉTER UTCA

23. körzet

Tól Ig
Közterület neve
BRASSÓ UTCA
BÚZAVIRÁG UTCA 1 7
BÚZAVIRÁG UTCA 2 8
FAZEKAS MIHÁLY UTCA
GYŐR UTCA
ILLYÉS GYULA UTCA
KAZINCZY FERENC UTCA
KINIZSI LAKÓTELEP
KISFALUDY UTCA 59 99
KISFALUDY UTCA 60 240
KOMÁROM UTCA
KŐSZEG UTCA
MUNKÁCS UTCA
NAGYSZEBEN UTCA
RADNÓTI MIKLÓS UTCA
SOPRON UTCA
SZOMBATHELY UTCA
UNGVÁR UTCA

24. körzet

Tól Ig
Közterület neve
BÉKE UTCA
FÜREDI UTCA 17 39

25. körzet

Tól Ig
Közterület neve
48-AS IFJÚSÁG ÚTJA 27 97
48-AS IFJÚSÁG ÚTJA 52 64
FÜRDŐ KÖZ
FÜREDI UTCA 2 14
FÜREDI UTCA 1 15
KANIZSAI UTCA 1 71
KANIZSAI UTCA 2 58/B
KERESZT UTCA
ÓVODA UTCA

26. körzet

Tól Ig
Közterület neve
ÁRVÁCSKA UTCA
BÁNKUTAI UTCA
ELVÍRA UTCA
FORRÁS KÖZ
GUDORA UTCA
HEGYERDŐ UTCA
KISKÖZI UTCA
KŐKERESZT UTCA
LANGALLÓ KÖZ
MARGARÉTA UTCA
MUSKÁTLI UTCA
ORGONA UTCA
REPKÉNY UTCA
REZEDA UTCA
ROZMARING UTCA
SZŐLŐHEGYI UTCA
TŐZIKE UTCA
TULIPÁN UTCA
VIOLA UTCA

27. körzet

Tól Ig
Közterület neve
AKASZTÓFA DŰLŐ
BÁSTYA UTCA
BODROG UTCA
CSUTORASZÁRITÓ DŰLŐ
CSUTORASZÁRITÓ UTCA
DANKÓ PISTA UTCA
ERDŐ UTCA
FENYŐ UTCA
GYEPES UTCA
HAJNAL UTCA
HOLD UTCA
KAPOSBERKI RÉT
KELETIVÁNFA UTCA
KESKENY UTCA
KISMEZŐ UTCA
MONOSTOR UTCA
MÓRICZ ZSIGMOND UTCA
NYÍRFA UTCA
ORGONÁS UTCA
PÉCSI UTCA 14 212
PÉCSI UTCA 51 287
SIKÁLÓS ÚT
SZENNYVÍZTELEPEI ÚT
SZŐLŐSKERT UTCA
VÁRDOMB UTCA
VÁRHEGY