Indokolás

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 40/2020. (IX. 29.) önkormányzati rendelete

a Deseda-tó és környéke, mint helyi jelentőségű természetvédelmi terület védelméről és használatának szabályairól

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 36. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésének 11. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet célja

1. § A rendelet célja a Deseda-tó és környéke, mint helyi jelentőségű természetvédelmi terület különlegesen szép természeti környezetének megóvása, a tó és környéke értékeinek, ökológiai rendszerének és vízminőségének védelme, valamint annak területén a szabadidős és sport tevékenységek szabályozása.

2. A rendelet területi hatálya

2. § A rendelet alkalmazásában Deseda-tó és környéke (továbbiakban: természetvédelmi terület) a rendelet 1. számú mellékletében meghatározott és a 2. számú mellékleten ábrázolt földrészletek, amelyeket Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 22/1994. (V. 18.) önkormányzati rendelete helyi jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánított.

II. Fejezet

A természetvédelmi terület kezelése és használata

1. A természetvédelmi terület kezelése

3. § (1) A természetvédelmi terület és az ahhoz tartozó, Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonát képező műszaki létesítmények, építmények kezelője, üzemeltetője a Kaposvári Városüzemeltetési Nonprofit Kft.

(2) Kezelő köteles

a) feladatát a vízügyi hatóság által kiadott vízjogi üzemeltetési engedély és vízjogi üzemeltetési engedély mellékletét képező üzemelési szabályzat szerint ellátni,

b) a vízjogi üzemeltetési engedély megújításáról gondoskodni,

c) a külön jogszabályban *  meghatározottak szerint természetvédelmi kezelési tervet készíteni,

d) a tó vízminőségének vizsgálatát évente legalább 6 alkalommal, 4–4 helyen elvégezni azzal, hogy a mintavételek közül 4 alkalomnak június 1. napja, és augusztus 31. napja közötti időszakra kell esnie, és a mintavételt és annak elemzését akkreditált laboratóriumban kell elvégezni,

e) a vízminőségi adatok elemzése alapján a tulajdonos önkormányzat részére szükség szerint, de legalább három évente javaslatot tesz a szükséges intézkedésekre,

f) a tavon fürdésre engedélyezett helyet kijelölni, és a fürdőhely üzemeltetési feladatokat a külön jogszabályban *  meghatározottak szerint ellátni,

g) a strand megnyitása során a hatósági bejáráson évente előírt követelményeket folyamatosan biztosítani,

h) üzemeltetni a tavon kialakított csónakkikötőket.

(3) A természetvédelmi kezelési tervet Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése fogadja el, és azt 10 évenként felülvizsgálja.

2. A tó használatának általános szabályai

4. § (1) A Deseda-tó az árvízcsúcs-csökkentés, vízkészlet-gazdálkodás, vízminőség-szabályozás mellett az idegenforgalom és szabadidő eltöltés igényeit szolgálja, amely a fürdőzést, vízi és téli sportok űzését és a horgászatot foglalja magában. A tó és környékét a természetvédelmi területre vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, a természeti környezet legkisebb mértékű zavarásával kell használni.

(2) A strand a tó kezelője által meghatározott időszakban üzemel. Fürdeni csak a kijelölt strandokon, a megfelelő bójákkal és táblákkal kijelölt területen engedélyezett. A strand használata ingyenes.

(3) A strandon ebeket és más háziállatokat fürdetni tilos.

(4) A tó jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvad, illetve nem mozog. Ezen feltétel meglétéről a kezelő a sajtó útján, valamint a helyszínen kihelyezett táblákkal tájékoztatja a lakosságot. A jégen való tartózkodás szabályait külön jogszabály rögzíti. * 

5. § (1) A tavon vizi járművet használni, azzal közlekedni, sportolni csak a jogszabályban *  meghatározott Hajózási szabályzat előírásait betartva,

a) engedéllyel rendelkező csónakkal, motorcsónakkal, elektromos hajóval, vitorlással,

b) halgazdálkodási jog gyakorlója által, regisztrációt követően horgászat céljából engedélyezett csónakkal, oly módon, hogy ugyanazon csónakra egy évben legfeljebb kétszer 48 óra időtartamra adható ki engedély,

c) emberi erővel hajtott sporteszközzel lehet.

(2) E rendelet értelmében motorcsónaknak kizárólag azaz elektromos meghajtású csónak minősül, melynek maximális teljesítménye 6 kW. Robbanómotorral hajtott csónakot kizárólag a tó üzemeltetője és a katasztrófavédelem speciális egységei, valamint üzemeltetői engedéllyel a halgazdálkodási jog gyakorlója, és az evezős sportegyesület használhat.

(3) Vízi járművet – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik *  – az vezethet, aki 14. életévét betöltötte, úszni tud, a vezetésben kellő gyakorlattal rendelkezik, ismeri a Hajózási Szabályzat rendelkezéseit és a vízterület sajátosságait.

(4) Vízi járművel való közlekedés a zárótöltéstől, valamint a parttól számított 50 méteres távolságon belül és a strand területén – mentőcsónak kivételével – nem engedélyezett.

(5) A csónak fürdés céljából nem hagyható el.

6. § (1) *  A tavon csónakot tárolni csak a kijelölt kikötőben lehet. A tárolásért a fenntartásában lévő kikötőkben az üzemeltető díjat állapít meg. A tó egyéb területén, partvonalán, ideértve különösen a nádasok területét, magánkikötő, csónak tároló hely létesítése tilos.

(2) A csónakhasználat rendjének betartását a Közterület-felügyelet, és a kezelő szakemberei ellenőrzik.

(3) A csónakhasználatra és a kikötésre vonatkozó részletes rendelkezéseket a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza.

7. § (1) Verseny kizárólag a kijelölt vízisportpályán folytatható. A verseny szervezője a rendezvényt köteles 15 nappal korábban a verseny időtartamának megjelölésével az üzemeltetőnek bejelenteni.

(2) Rendkívüli, vagy hosszabb ideig tartó időszakos sporttevékenység a kezelő által kiadott egyedi engedély alapján a tó más területein is tartható.

3. A halgazdálkodás és a horgászat szabályai

8. § (1) A halgazdálkodási tevékenység minden tekintetben alárendelt a vízminőség- és környezetvédelmi előírásoknak, valamint a vízjogi üzemeltetési engedélyben foglalt árvízvédelmi, aszályvédelmi és vízminőség-szabályozási szükségleteknek. Ha környezetvédelmi ártalom, vagy környezetvédelmi vízminőségi havária helyzet indokolja, a tulajdonos, a kezelő, a halgazdálkodási jog jogosultja a horgászati tevékenység engedélyezését a szükséges időtartamra felfüggesztheti.

(2) A tavon csak extenzív halgazdálkodási tevékenység engedélyezett. A halakat takarmányozni tilos.

(3) A tóba a vízjogi üzemeltetési engedélyben, az ahhoz kapcsolódó szakhatósági állásfoglalásban meghatározott, kizárólag a Pannon biogeográfiai régióból származó, honos halfajok telepíthetők.

(4) A haltelepítési tervet, a halnépesség-szerkezet és a halkorosztály nevesítésével, a telepítésre jogosult köteles a kezelő részére véleményeztetés, és hozzájárulás céljából legkésőbb a telepítést 30 nappal megelőzően benyújtani. A telepítés kizárólag a kezelő írásbeli hozzájárulását követően történhet.

9. § (1) A horgászat a tó területén a partról és csónakból érvényes horgászengedély birtokában folytatható.

(2) Tilos csónakból horgászni

a) a völgyzáró töltéstől és a fürdési idényben a náddal nem szegélyezett parttól számított 50 m-es távolságon belül,

b) a versenypályán,

c) a strandok területén,

d) éjszaka a teljes vízterületen.

(3) A horgászat – (4)–(5) bekezdésben foglalt kivétellel – április 1-től október 31-ig 05:00 órától 24:00 óráig, november 1-től március 31- ig 06:00 órától 19:00 óráig engedélyezett.

(4) Bojlis (nagyhalas) horgászatra a halgazdálkodási jog jogosultjánál történt előzetes regisztráció alapján kiadott engedély szerint április 1. – október 31. között van lehetőség, kizárólag a nyugati parton, a gátőrháztól északra lévő 800 méteres partszakaszon, valamint a 67-es főút hídjától délre a kaposfüredi szőlőhegy északi vonaláig. A bojlis módszerrel kifogott halakat a horgász köteles a tóba visszahelyezni.

(5) *  A Desedán éjszaka horgászni március 1-től november 30-ig az éjszakai horgászatra kijelölt területeken kizárólag a partról lehet.

(6) *  Az éjszakai horgászatra kijelölt területek:

a) Toponári oldalon a Látogató Központtól északi irányban a Bíbic utcáig,

b) a Kapás utca parkolójától a Répás öböl hídjáig,

c) a Joker Öbölben,

d) a Dögkúti öböl parkolójától a 67. sz. út hídjáig,

e) a 20-as számú nagyhalas helytől a Deseda feliratnál lévő kiserdőig.

10. § (1) A halak szoktató és fenntartó etetése a tó egész területén – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a teljes horgászidényben tilos.

(2) A horgászat ideje alatt a halak etetésére csak a kereskedelemben forgalmazott, illetékes hatóságok által engedélyezett, víz és környezetbarát etető anyag használható. Az etető anyag foszfor tartalma nem haladhatja meg a szárazanyagra vonatkoztatott 0.1 tömeg % értéket.

(3) A vízminőség fokozott védelme érdekében, egy horgász maximálisan 2 kg etetőanyagot vihet magával a horgászhelyre. Az etetőanyag mennyiséget a horgászati ellenőr, és a tó kezelője jogosult ellenőrizni.

(4) A víz minőségének romlása esetén a kezelő a (2) bekezdés szerinti etetést betilthatja. A tiltás konkrét indokát megfelelő fórumokon és a helyi médiumokban közölni kell. A tilalom betartását a horgászati ellenőr jogosult ellenőrizni.

11. § (1) Horgászstég, – víziállás, -sátor, természetes vagy mesterséges anyagból készült esőbeálló – az (5) bekezdésben foglalt kivételtől eltekintve – nem létesíthető.

(2) A tópartot és a 10 m-es parti sáv felületét bármilyen módon (oszlopveréssel, ásással, kapálással stb.) fellazítani, mozgatni, beomlasztani, átalakítani nem szabad.

(3) A horgászbotok part menti feltámasztására csak fém- vagy műanyag támaszték használható.

(4) A horgász az általa elfoglalni kívánt horgász helyet és környékét a horgászat befejezése után köteles összetakarítani, folyamatosan tisztán tartani, és a keletkezett, vagy a helyszínen talált hulladék elszállításáról gondoskodni. A 9. § (4) bekezdésben megjelölt helyszíneken a horgászat megkezdését követően parkolni csak a kijelölt parkolóhelyen lehet. A horgászhely mellett gépjárművel parkolni és várakozni tilos.

(5) *  Március 1. és november 30. közötti időszakban az éjszakai horgászatra kijelölt partszakaszokon, valamint a halgazdálkodásra jogosult által rendezett versenyeken terepszínű sportsátor és sátras ernyő használható.

4. Erdőgazdálkodás

12. § (1) A természetvédelmi területen az erdőterületek művelését az érvényes erdőgazdasági üzemterv alapján kell végezni.

(2) Az erdőkbe olyan növényzet telepíthető, amely a villamos felső vezetékek biztonsági védőtávolságaival összhangban van.

(3) Az erdőkben építmény – kivéve esőbeálló, információs tábla, WC – nem létesíthető.

5. Mezőgazdasági művelés

13. § (1) A védett területen mezőgazdasági művelés agrotechnikai munkái csak a terepi szintvonalakkal párhuzamosan végezhetők. Sánc és terasz kialakítása csak olyan területen és esetben engedélyezhető, amely

a) elhanyagolható mértékben van hatással a növény- és állatvilágra,

b) csökkenti az eróziót és a Deseda-tó tápanyag- és szennyezőanyag terhelését,

c) növeli a terület víz-visszatartó képességét.

(2) Kiemelt figyelmet kell fordítani a talajveszteség, az erózió minimalizálására a táblák és parcellák közötti gyepes pufferzónák kialakításával, és a lejtésnek megfelelő talajművelési technológiák alkalmazásával.

(3) A vízparttól számított 100 m-es sávon belül, évenkénti talajmozgatással járó művelés nem végezhető. Évelő mezőgazdasági kultúrák termesztését kell folytatni, amelyek a terület állandó növényborítottságát biztosítják.

14. § (1) A természetvédelmi területen elsődlegesen biológiai és mechanikai növényvédelem alkalmazható, légi növényvédelem nem végezhető. Vegyi vagy biológiai növényvédelem, a kaposfüredi és toponári szőlőhegyek növénykultúrái kivételével, évente legfeljebb 2 alkalommal végezhető.

(2) A mezőgazdasági művelésnél hígtrágya-kezelés nem alkalmazható. Az alapműtrágyázást – a lemosódások elkerülése érdekében – azonnal a talajba kell munkálni. Nitrogén-műtrágyázás csak fejtrágyázás formájában történhet.

(3) A tóparttól számított 1 km távolságon belül kereskedelmi (0,5 ha feletti terület kezelésére alkalmas) mennyiségű műtrágyát vagy növényvédő szert tárolni tilos.

15. § A természetvédelmi területen a tarlóégetés nem engedélyezett.

16. § A természetvédelmi területen mezőgazdasági művelést folytató természetes és jogi személy gazdálkodásuk során kötelesek a „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot”, illetve a „Helyes Gazdálkodási Gyakorlat” feltételrendszerének *  megfelelően gazdálkodni. A gazdálkodás feltételrendszernek való megfelelőségét a jegyző jogosult ellenőrizni.

17. § A Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kaposvár Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 70/2005. (XII. 15.) önkormányzati rendelete által kijelölt partközeli és partmenti erdő területeken (Ev/1, Ee1 övezetek) belül csak a környezet- és tájvédelemmel összhangban lévő, a vízminőségvédelmi szempontokat külön is figyelembe vevő tevékenység folytatható. Ezeken a területen csak erdősítés, ligetes fásítás, és a partmenti sávban gyepesítés végezhető.

18. § (1) A növényvédőszerek vízi szervezetekre való veszélyességi kategóriáihoz a következő biztonsági sávok tartoznak:

a) vízi szervezetekre kifejezetten veszélyes szereknél 50 méter,

b) vízi szervezetekre veszélyes szereknél 30 méter,

c) vízi szervezetekre mérsékelten veszélyes szereknél 20 méter.

(2) Az élővíz partjától számított 15 méteren belül semmiféle növényvédőszer nem alkalmazható.

(3) Ha a növényvédőszer készítményeket 5%-osnál nagyobb meredekségű lejtőn kell felhasználni, a biztonsági sáv egy kategóriával szigorodik.

6. Zöldfelületek

19. § (1) A zöldfelületek körébe tartozó zöldterületek a következők:

a) közparkok,

b) sportterületek,

c) strandterületek,

d) erdők,

e) üdülőövezetek,

f) közcélú part menti védőterületek.

(2) A védett területen a zöldfelületek mennyiségét növelni, minőségét javítani szükséges.

(3) A tervezett zöldterületek létesítését kertészeti és erdészeti kiviteli tervek alapján kell végezni.

(4) A meglévő erdőterületeket és fasorokat adottságnak kell tekinteni és védeni szükséges.

7. Környezetvédelem

20. § (1) A természetvédelmi területen – kivéve a kaposfüredi és toponári szőlőhegyeket – csak a szennyvízhálózatra rákötött létesítmények építése engedélyezhető, zárt szennyvízgyűjtő átmenetileg sem létesíthető.

(2) A kaposfüredi és toponári szőlőhegyeken zárt szennyvízgyűjtő létesítése megengedett, azzal, hogy az ingatlan tulajdonosa a jegyző felhívására köteles igazolni a szennyvízgyűjtő jogszabályoknak megfelelő, rendszeres ürítését.

21. § (1) A rendelet hatálya alá tartozó területen új pontszerű és felületi szennyezőforrást nem szabad kialakítani.

(2) A természetvédelmi területen tüzet gyújtani, a külön jogszabályban előírtak szerint, az erre kijelölt helyen lehet.

8. Az élővilág védelme

22. § Vízminőség- és növényvédelmi szempontok figyelembevételével a partmenti vízinövényzet optimális szinten tartása a kezelő feladata. Az elszáradt és/vagy korhadó litorális növényzetet minden évben el kell távolítani, és a zöld hulladékkal azonos módon kell ártalmatlanítani.

23. § A tóban élő és a tó körüli élővilágot fokozottan védeni kell.

9. Közlekedés

24. § (1) *  A tó körüli közcélú védőterületeken a kijelölt gépkocsi parkolókban, ezek hiánya esetén a gépjárműforgalomra kijelölt út vízparttal ellentétes oldalán szabad parkolni.

(2) Gépjárművel a vízpart és a gépjárműforgalomra kijelölt közút közötti területen parkolni tilos.

(3) Egyéb utakon – gyalogút, kerékpárút, erdei sétány – gépjárművel közlekedni és parkolni tilos.

III. Fejezet

Záró rendelkezések

25. § (1) E rendelet 2021. január 1. napján lép hatályba.

(2) * 

Kaposvár, 2020. szeptember 24.

Szita Károly dr. Csillag Gábor
polgármester jegyző

1. melléklet a 40/2020. (IX. 29.) számú önkormányzati rendelethez

Deseda-tó és környéke helyi jelentőségű természetvédelmi terület

Név: Deseda-tó és környéke

Védett Területek Törzskönyvi száma: 13/81/TT/94

Védettségi szint: helyi jelentőségű

Védelmi kategória: TT

Kiterjedése: 1112 hektár

Ebből fokozottan védett: 0 hektár

Hatályba lépés éve: 1994

A természetvédelmi terület helyrajzi számai:

# Terület fekvésének leírása HRSZ
1 Deseda-tó (Kaposvár közigazgatási területére eső része) 0446/2
2 Kempingtől keletre fekvő terület 0420/3
3 Kempingtől keletre fekvő terület 0420/4
4 Kempingtől keletre fekvő terület 0420/5
5 Kempingtől keletre fekvő terület 0420/6
6 Kempingtől keletre fekvő terület 0420/7
7 Kempingtől keletre fekvő terület 0420/8
8 Kempingtől keletre fekvő terület 421
9 Toponári szőlőhegytől dél-nyugatra fekvő terület 0424/5
10 Toponári szőlőhegytől dél-nyugatra fekvő terület 0424/6
11 Toponári szőlőhegytől dél-nyugatra fekvő terület 0424/7
12 Toponári szőlőhegytől délre, Borjúvágás-dűlő északi oldal területe 0425/1
13 Toponári szőlőhegytől délre, Borjúvágás-dűlő északi oldal területe 0425/10
14 Toponári szőlőhegytől délre, Borjúvágás-dűlő északi oldal területe 0425/11
15 Toponári szőlőhegytől délre, Borjúvágás-dűlő északi oldal területe 0425/14
16 Toponári szőlőhegytől délre, Borjúvágás-dűlő északi oldal területe 0425/15
17 Toponári szőlőhegytől délre, Borjúvágás-dűlő északi oldal területe 0425/16
18 Toponári szőlőhegytől délre, Borjúvágás-dűlő északi oldal területe 0425/17
19 Toponári szőlőhegytől délre, Borjúvágás-dűlő északi oldal területe 0425/18
20 Toponári szőlőhegytől délre, Borjúvágás-dűlő északi oldal területe 0425/19
21 Toponári szőlőhegytől délre, Borjúvágás-dűlő északi oldal területe 0425/4
22 Toponári szőlőhegytől délre, Borjúvágás-dűlő északi oldal területe 0425/5
23 Toponári szőlőhegytől délre, Borjúvágás-dűlő északi oldal területe 0425/7
24 Toponári szőlőhegytől délre, Borjúvágás-dűlő északi oldal területe 0425/8
25 Toponári szőlőhegytől délre, Borjúvágás-dűlő északi oldal területe 0425/9
26 Toponári szőlőhegytől északra fekvő, partközeli terület 0434/3
27 Deseda-patak torkolat K-i oldal menti terület 0435/1
28 Deseda-patak torkolat K-i oldal menti terület 0435/2
29 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/10
30 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/11
31 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/12
32 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/13
33 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/14
34 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/15
35 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/16
36 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/17
37 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/18
38 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/19
39 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/2
40 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/20
41 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/21
42 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/22
43 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/23
44 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/24
45 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/25
46 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/26
47 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/5
48 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/7
49 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/8
50 Deseda strand, Kemping és csónakház körüli terület 0443/9
51 Deseda gát és Kemping u. közötti terület 0447/3
52 Deseda gát és Kemping u. közötti terület 0447/4
53 Deseda gát és Kemping u. közötti terület 0447/5
54 Zaranyi erdő és Orgona u. közötti terület 0474/11
55 Zaranyi erdő és Orgona u. közötti terület 0479/4
56 Kemping u. és Deseda-tó zsilip (dél) közötti terület 0481/4
57 Kemping u. és Deseda-tó zsilip (dél) közötti terület 0481/5
58 Deseda-tó zsiliphez közeli (zöld) terület a keleti oldalon 484
59 Deseda-tó zsiliphez közeli zöld terület a keleti oldalon 485
60 Orgona u. és erdő közötti vízparti zöldterület 487
61 Orgona u. és erdő közötti vízparti zöldterület 488
62 Erdőszéli dűlő, Deseda-tó és Orgona u. közötti erdő terület 489
63 Erdőszéli dűlő, Deseda-tó parthoz közeli terület 0491/1
64 Erdőszéli dűlő, Deseda-tó parthoz közeli terület 0491/2
65 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/16
66 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/18
67 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/19
68 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/20
69 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/21
70 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/22
71 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/23
72 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/24
73 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/25
74 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/26
75 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/27
76 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/28
77 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/29
78 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/30
79 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/32
80 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/33
81 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/34
82 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/35
83 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/36
84 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/37
85 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/38
86 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/39
87 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/40
88 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0493/41
89 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0494/1
90 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0494/2
91 Kaposfüred Orgona u., Margaréta u. vonala és a Deseda-tó közötti terület 0494/3
92 Kaposfüred Orgona u.-tól délre fekvő terület 0497/10
93 Kaposfüred Orgona u.-tól délre fekvő terület 0497/11
94 Kaposfüred Orgona u.-tól délre fekvő terület 0497/116
95 Kaposfüred Orgona u.-tól délre fekvő terület 0497/117
96 Kaposfüred Orgona u.-tól délre fekvő terület 0497/12
97 Kaposfüred Orgona u.-tól délre fekvő terület 0497/13
98 Kaposfüred Orgona u.-tól délre fekvő terület 0497/14
99 Kaposfüred Orgona u.-tól délre fekvő terület 0497/15
100 Kaposfüred Orgona u.-tól délre fekvő terület 0497/16
101 Kaposfüred Orgona u.-tól délre fekvő terület 0497/17
102 Kaposfüred Orgona u.-tól délre fekvő terület 0497/18
103 Kaposfüred Orgona u.-tól délre fekvő terület 0497/9
104 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/10
105 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/11
106 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/12
107 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/13
108 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/15
109 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/16
110 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/17
111 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/18
112 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/19
113 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/2
114 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/20
115 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/21
116 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/22
117 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/23
118 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/24
119 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/25
120 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/27
121 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/28
122 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/29
123 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/32
124 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/33
125 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/34
126 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/35
127 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/36
128 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/37
129 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/38
130 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/39
131 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/40
132 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/41
133 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/42
134 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/43
135 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/44
136 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/45
137 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/46
138 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/47
139 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/7
140 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/8
141 Kaposfüredi zártkertektől délre, Kaposfüred és a Deseda-tó közötti terület 0511/9
142 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/10
143 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/11
144 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/12
145 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/13
146 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/14
147 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/15
148 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/16
149 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/17
150 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/18
151 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/27
152 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/28
153 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/29
154 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/30
155 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/31
156 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/32
157 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/33
158 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/34
159 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/35
160 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/36
161 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/37
162 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/38
163 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/39
164 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/5
165 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/6
166 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/7
167 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/8
168 Kaposfüredi zártkertek és a Deseda-tó közötti terület 0517/9
169 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/1
170 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/10
171 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/11
172 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/12
173 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/13
174 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/14
175 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/15
176 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/16
177 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/17
178 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/18
179 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/19
180 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/2
181 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/20
182 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/21
183 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/22
184 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/23
185 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/24
186 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/25
187 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/26
188 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/27
189 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/28
190 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/29
191 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/3
192 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/30
193 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/4
194 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/5
195 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/6
196 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/7
197 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/8
198 Kaposfüredi zártkertek és Kaposfüred közötti terület 0521/9
199 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/10
200 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/100
201 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/101
202 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/102
203 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/103
204 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/104
205 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/105
206 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/106
207 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/107
208 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/108
209 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/109
210 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/11
211 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/110
212 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/111
213 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/112
214 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/113
215 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/114
216 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/115
217 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/116
218 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/117
219 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/118
220 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/119
221 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/12
222 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/120
223 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/121
224 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/122
225 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/123
226 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/124
227 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/125
228 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/126
229 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/127
230 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/128
231 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/129
232 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/13
233 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/130
234 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/131
235 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/132
236 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/133
237 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/134
238 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/135
239 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/136
240 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/137
241 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/138
242 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/139
243 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/14
244 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/140
245 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/141
246 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/142
247 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/143
248 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/144
249 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/145
250 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/146
251 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/147
252 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/148
253 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/149
254 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/15
255 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/150
256 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/151
257 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/152
258 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/153
259 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/154
260 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/155
261 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/156
262 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/157
263 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/158
264 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/159
265 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/16
266 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/160
267 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/161
268 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/162
269 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/163
270 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/164
271 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/165
272 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/166
273 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/167
274 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/168
275 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/169
276 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/17
277 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/170
278 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/171
279 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/172
280 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/173
281 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/174
282 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/175
283 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/176
284 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/177
285 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/178
286 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/179
287 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/18
288 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/180
289 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/181
290 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/182
291 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/183
292 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/184
293 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/185
294 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/186
295 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/187
296 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/188
297 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/189
298 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/19
299 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/190
300 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/191
301 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/192
302 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/193
303 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/194
304 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/195
305 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/196
306 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/197
307 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/198
308 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/199
309 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/20
310 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/200
311 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/201
312 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/202
313 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/203
314 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/204
315 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/205
316 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/206
317 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/207
318 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/208
319 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/209
320 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/21
321 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/210
322 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/211
323 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/212
324 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/213
325 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/214
326 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/215
327 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/216
328 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/217
329 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/218
330 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/219
331 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/22
332 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/220
333 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/221
334 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/222
335 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/223
336 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/224
337 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/225
338 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/226
339 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/227
340 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/228
341 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/229
342 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/23
343 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/230
344 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/231
345 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/232
346 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/233
347 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/234
348 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/235
349 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/236
350 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/237
351 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/238
352 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/239
353 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/24
354 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/240
355 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/241
356 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/242
357 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/243
358 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/244
359 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/245
360 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/246
361 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/247
362 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/25
363 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/26
364 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/27
365 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/28
366 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/29
367 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/30
368 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/31
369 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/32
370 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/33
371 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/34
372 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/35
373 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/36
374 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/37
375 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/38
376 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/39
377 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/40
378 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/41
379 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/42
380 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/43
381 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/44
382 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/45
383 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/46
384 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/47
385 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/48
386 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/49
387 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/50
388 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/51
389 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/52
390 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/53
391 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/54
392 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/55
393 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/56
394 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/57
395 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/58
396 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/59
397 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/6
398 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/60
399 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/61
400 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/62
401 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/63
402 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/64
403 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/65
404 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/66
405 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/67
406 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/68
407 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/69
408 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/7
409 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/70
410 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/71
411 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/72
412 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/73
413 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/74
414 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/75
415 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/76
416 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/77
417 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/78
418 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/79
419 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/8
420 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/80
421 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/81
422 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/82
423 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/83
424 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/84
425 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/85
426 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/86
427 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/87
428 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/88
429 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/89
430 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/9
431 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/90
432 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/91
433 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/92
434 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/93
435 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/94
436 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/95
437 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/96
438 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/97
439 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/98
440 Kaposfüred, a Deseda-tó és a 67.sz. út (dél) által határolt terület 0522/99
441 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/1
442 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/10
443 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/11
444 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/12
445 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/13
446 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/14
447 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/15
448 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/16
449 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/17
450 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/18
451 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/19
452 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/20
453 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/21
454 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/22
455 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/23
456 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/24
457 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/25
458 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/26
459 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/27
460 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/28
461 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/29
462 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/30
463 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/31
464 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/32
465 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/33
466 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/34
467 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/35
468 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/36
469 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/37
470 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/38
471 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/39
472 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/4
473 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/40
474 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/41
475 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/42
476 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/43
477 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/44
478 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/45
479 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/46
480 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/47
481 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/48
482 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/49
483 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/5
484 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/50
485 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/51
486 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/52
487 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/53
488 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/54
489 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/6
490 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/7
491 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/8
492 Kaposfüredi zártkertek, Kaposfüred és a 67.út (dél) által lehatárolt terület 0527/9
493 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/35
494 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/37
495 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/38
496 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/39
497 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/40
498 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/41
499 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/42
500 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/43
501 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/44
502 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/45
503 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/46
504 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/47
505 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/48
506 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/49
507 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/50
508 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/51
509 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/52
510 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/53
511 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/54
512 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/55
513 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/56
514 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/57
515 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/58
516 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/59
517 A 67. sz. út (észak), a Magyaregresi út és a Deseda-tó által lehatárolt terület 0534/60
518 Gombás parkerdő szomszédos területe 536
519 Gombás parkerdő 537
520 Gombás parkerdő szomszédos területe 538
521 Toponár belterület és a Deseda kemping közötti terület 13008/2
522 Toponár belterület és a Deseda kemping közötti terület 13008/35
523 Toponár belterület és a Deseda kemping közötti terület 13008/36
524 Toponár belterület és a Deseda kemping közötti terület 13008/37
525 Toponár belterület és a Deseda kemping közötti terület 13008/38
526 Toponár belterület és a Deseda kemping közötti terület 13008/39
527 Kaposfüredi zártkertek 20001
528 Kaposfüredi zártkertek 20002
529 Kaposfüredi zártkertek 20003
530 Kaposfüredi zártkertek 20004
531 Kaposfüredi zártkertek 20005
532 Kaposfüredi zártkertek 20006
533 Kaposfüredi zártkertek 20007
534 Kaposfüredi zártkertek 20008
535 Kaposfüredi zártkertek 20009
536 Kaposfüredi zártkertek 20010
537 Kaposfüredi zártkertek 20011
538 Kaposfüredi zártkertek 20012
539 Kaposfüredi zártkertek 20013
540 Kaposfüredi zártkertek 20014
541 Kaposfüredi zártkertek 20015
542 Kaposfüredi zártkertek 20016
543 Kaposfüredi zártkertek 20017
544 Kaposfüredi zártkertek 20018
545 Kaposfüredi zártkertek 20019
546 Kaposfüredi zártkertek 20020
547 Kaposfüredi zártkertek 20021
548 Kaposfüredi zártkertek 20022
549 Kaposfüredi zártkertek 20023
550 Kaposfüredi zártkertek 20024
551 Kaposfüredi zártkertek 20025
552 Kaposfüredi zártkertek 20026
553 Kaposfüredi zártkertek 20027
554 Kaposfüredi zártkertek 20028
555 Kaposfüredi zártkertek 20029
556 Kaposfüredi zártkertek 20030
557 Kaposfüredi zártkertek 20031
558 Kaposfüredi zártkertek 20032
559 Kaposfüredi zártkertek 20033
560 Kaposfüredi zártkertek 20034
561 Kaposfüredi zártkertek 20035
562 Kaposfüredi zártkertek 20036
563 Kaposfüredi zártkertek 20037
564 Kaposfüredi zártkertek 20038
565 Kaposfüredi zártkertek 20039
566 Kaposfüredi zártkertek 20040
567 Kaposfüredi zártkertek 20041
568 Kaposfüredi zártkertek 20042
569 Kaposfüredi zártkertek 20043
570 Kaposfüredi zártkertek 20044
571 Kaposfüredi zártkertek 20045
572 Kaposfüredi zártkertek 20046
573 Kaposfüredi zártkertek 20047
574 Kaposfüredi zártkertek 20048
575 Kaposfüredi zártkertek 20049
576 Kaposfüredi zártkertek 20050
577 Kaposfüredi zártkertek 20051
578 Kaposfüredi zártkertek 20052
579 Kaposfüredi zártkertek 20053
580 Kaposfüredi zártkertek 20054
581 Kaposfüredi zártkertek 20055
582 Kaposfüredi zártkertek 20056
583 Kaposfüredi zártkertek 20057
584 Kaposfüredi zártkertek 20058
585 Kaposfüredi zártkertek 20059
586 Kaposfüredi zártkertek 20060
587 Kaposfüredi zártkertek 20061
588 Kaposfüredi zártkertek 20062
589 Kaposfüredi zártkertek 20063
590 Kaposfüredi zártkertek 20064
591 Kaposfüredi zártkertek 20065
592 Kaposfüredi zártkertek 20066
593 Kaposfüredi zártkertek 20067
594 Kaposfüredi zártkertek 20068
595 Kaposfüredi zártkertek 20069
596 Kaposfüredi zártkertek 20070
597 Kaposfüredi zártkertek 20071
598 Kaposfüredi zártkertek 20072
599 Kaposfüredi zártkertek 20073
600 Kaposfüredi zártkertek 20074
601 Kaposfüredi zártkertek 20075
602 Kaposfüredi zártkertek 20076
603 Kaposfüredi zártkertek 20077
604 Kaposfüredi zártkertek 20078
605 Kaposfüredi zártkertek 20079
606 Kaposfüredi zártkertek 20080
607 Kaposfüredi zártkertek 20081
608 Kaposfüredi zártkertek 20082
609 Kaposfüredi zártkertek 20083
610 Kaposfüredi zártkertek 20084
611 Kaposfüredi zártkertek 20085
612 Kaposfüredi zártkertek 20086
613 Kaposfüredi zártkertek 20087
614 Kaposfüredi zártkertek 20088
615 Kaposfüredi zártkertek 20089
616 Kaposfüredi zártkertek 20090
617 Kaposfüredi zártkertek 20091
618 Kaposfüredi zártkertek 20092
619 Kaposfüredi zártkertek 20093
620 Kaposfüredi zártkertek 20094
621 Kaposfüredi zártkertek 20095
622 Kaposfüredi zártkertek 20096
623 Kaposfüredi zártkertek 20097
624 Kaposfüredi zártkertek 20098
625 Kaposfüredi zártkertek 20099
626 Kaposfüredi zártkertek 20100
627 Kaposfüredi zártkertek 20101
628 Kaposfüredi zártkertek 20102
629 Kaposfüredi zártkertek 20103
630 Kaposfüredi zártkertek 20104
631 Kaposfüredi zártkertek 20105
632 Kaposfüredi zártkertek 20106
633 Kaposfüredi zártkertek 20107
634 Kaposfüredi zártkertek 20108
635 Kaposfüredi zártkertek 20109
636 Kaposfüredi zártkertek 20110
637 Kaposfüredi zártkertek 20111
638 Kaposfüredi zártkertek 20112
639 Kaposfüredi zártkertek 20113
640 Kaposfüredi zártkertek 20114
641 Kaposfüredi zártkertek 20115
642 Kaposfüredi zártkertek 20116
643 Kaposfüredi zártkertek 20117
644 Kaposfüredi zártkertek 20118
645 Kaposfüredi zártkertek 20119
646 Kaposfüredi zártkertek 20120
647 Kaposfüredi zártkertek 20121
648 Kaposfüredi zártkertek 20122
649 Kaposfüredi zártkertek 20123
650 Kaposfüredi zártkertek 20124
651 Kaposfüredi zártkertek 20125
652 Kaposfüredi zártkertek 20126
653 Kaposfüredi zártkertek 20127
654 Kaposfüredi zártkertek 20128
655 Kaposfüredi zártkertek 20129
656 Kaposfüredi zártkertek 20130
657 Kaposfüredi zártkertek 20131
658 Kaposfüredi zártkertek 20132
659 Kaposfüredi zártkertek 20133
660 Kaposfüredi zártkertek 20134
661 Kaposfüredi zártkertek 20135
662 Kaposfüredi zártkertek 20136
663 Kaposfüredi zártkertek 20137
664 Kaposfüredi zártkertek 20138
665 Kaposfüredi zártkertek 20139
666 Kaposfüredi zártkertek 20140
667 Kaposfüredi zártkertek 20141
668 Kaposfüredi zártkertek 20142
669 Kaposfüredi zártkertek 20143
670 Kaposfüredi zártkertek 20144
671 Kaposfüredi zártkertek 20145
672 Kaposfüredi zártkertek 20146
673 Kaposfüredi zártkertek 20147
674 Kaposfüredi zártkertek 20148
675 Kaposfüredi zártkertek 20149
676 Kaposfüredi zártkertek 20150
677 Kaposfüredi zártkertek 20151
678 Kaposfüredi zártkertek 20152
679 Kaposfüredi zártkertek 20153
680 Kaposfüredi zártkertek 20154
681 Kaposfüredi zártkertek 20155
682 Kaposfüredi zártkertek 20156
683 Kaposfüredi zártkertek 20157
684 Kaposfüredi zártkertek 20158
685 Kaposfüredi zártkertek 20159
686 Kaposfüredi zártkertek 20160
687 Kaposfüredi zártkertek 20161
688 Kaposfüredi zártkertek 20162
689 Kaposfüredi zártkertek 20163
690 Kaposfüredi zártkertek 20164
691 Kaposfüredi zártkertek 20165
692 Kaposfüredi zártkertek 20166
693 Kaposfüredi zártkertek 20167
694 Kaposfüredi zártkertek 20168
695 Kaposfüredi zártkertek 20169
696 Kaposfüredi zártkertek 20170
697 Kaposfüredi zártkertek 20171
698 Kaposfüredi zártkertek 20172
699 Kaposfüredi zártkertek 20173
700 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/10
701 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/11
702 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/12
703 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/13
704 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/14
705 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/15
706 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/16
707 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/17
708 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/18
709 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/19
710 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/20
711 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/21
712 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/22
713 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/23
714 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/3
715 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/4
716 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/5
717 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/6
718 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/7
719 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/8
720 Kaposfüredi zártkertektől északra, vizesároktól délre 20176/9
721 Toponári szőlőhegy 20604
722 Toponári szőlőhegy 20605
723 Toponári szőlőhegy 20606
724 Toponári szőlőhegy 20607
725 Toponári szőlőhegy 20608
726 Toponári szőlőhegy 20609
727 Toponári szőlőhegy 20610
728 Toponári szőlőhegy 20611
729 Toponári szőlőhegy 20612
730 Toponári szőlőhegy 20613
731 Toponári szőlőhegy 20614
732 Toponári szőlőhegy 20615
733 Toponári szőlőhegy 20616
734 Toponári szőlőhegy 20617
735 Toponári szőlőhegy 20618
736 Toponári szőlőhegy 20619
737 Toponári szőlőhegy 20620
738 Toponári szőlőhegy 20621
739 Toponári szőlőhegy 20622
740 Toponári szőlőhegy 20623
741 Toponári szőlőhegy 20624
742 Toponári szőlőhegy 20625
743 Toponári szőlőhegy 20626
744 Toponári szőlőhegy 20627
745 Toponári szőlőhegy 20628
746 Toponári szőlőhegy 20629
747 Toponári szőlőhegy 20630
748 Toponári szőlőhegy 20631
749 Toponári szőlőhegy 20632
750 Toponári szőlőhegy 20633
751 Toponári szőlőhegy 20634
752 Toponári szőlőhegy 20635
753 Toponári szőlőhegy 20636
754 Toponári szőlőhegy 20637
755 Toponári szőlőhegy 20638
756 Toponári szőlőhegy 20639
757 Toponári szőlőhegy 20640
758 Toponári szőlőhegy 20641
759 Toponári szőlőhegy 20642
760 Toponári szőlőhegy 20643
761 Toponári szőlőhegy 20644
762 Toponári szőlőhegy 20645
763 Toponári szőlőhegy 20647
764 Toponári szőlőhegy 20648
765 Toponári szőlőhegy 20649
766 Toponári szőlőhegy 20650
767 Toponári szőlőhegy 20651
768 Toponári szőlőhegy 20652
769 Toponári szőlőhegy 20653
770 Toponári szőlőhegy 20654
771 Toponári szőlőhegy 20655
772 Toponári szőlőhegy 20657
773 Toponári szőlőhegy 20658
774 Toponári szőlőhegy 20659
775 Toponári szőlőhegy 20660
776 Toponári szőlőhegy 20661
777 Toponári szőlőhegy 20662
778 Toponári szőlőhegy 20663
779 Toponári szőlőhegy 20664
780 Toponári szőlőhegy 20665
781 Toponári szőlőhegy 20666
782 Toponári szőlőhegy 20667
783 Toponári szőlőhegy 20668
784 Toponári szőlőhegy 20669
785 Toponári szőlőhegy 20670
786 Toponári szőlőhegy 20671
787 Toponári szőlőhegy 20672
788 Toponári szőlőhegy 20673
789 Toponári szőlőhegy 20674
790 Toponári szőlőhegy 20675
791 Toponári szőlőhegy 20676
792 Toponári szőlőhegy 20677
793 Toponári szőlőhegy 20678
794 Toponári szőlőhegy 20679
795 Toponári szőlőhegy 20680
796 Toponári szőlőhegy 20681
797 Toponári szőlőhegy 20682
798 Toponári szőlőhegy 20683
799 Toponári szőlőhegy 20684
800 Toponári szőlőhegy 20685
801 Toponári szőlőhegy 20686
802 Toponári szőlőhegy 20687
803 Toponári szőlőhegy 20688
804 Toponári szőlőhegy 20689
805 Toponári szőlőhegy 20690
806 Toponári szőlőhegy 20691
807 Toponári szőlőhegy 20692
808 Toponári szőlőhegy 20693
809 Toponári szőlőhegy 20694
810 Toponári szőlőhegy 20695
811 Toponári szőlőhegy 20696
812 Toponári szőlőhegy 20697
813 Toponári szőlőhegy 20698
814 Toponári szőlőhegy 20699
815 Toponári szőlőhegy 20700
816 Toponári szőlőhegy 20701
817 Toponári szőlőhegy 20702
818 Toponári szőlőhegy 20703
819 Toponári szőlőhegy 20704
820 Toponári szőlőhegy 20705
821 Toponári szőlőhegy 20706
822 Toponári szőlőhegy 20707
823 Toponári szőlőhegy 20708
824 Toponári szőlőhegy 20709
825 Toponári szőlőhegy 20710
826 Toponári szőlőhegy 20711
827 Toponári szőlőhegy 20712
828 Toponári szőlőhegy 20713
829 Toponári szőlőhegy 20714
830 Toponári szőlőhegy 20715
831 Toponári szőlőhegy 20716
832 Toponári szőlőhegy 20717
833 Toponári szőlőhegy 20718
834 Toponári szőlőhegy 20719
835 Toponári szőlőhegy 20720
836 Toponári szőlőhegy 20721
837 Toponári szőlőhegy 20722
838 Toponári szőlőhegy 20723
839 Toponári szőlőhegy 20724
840 Toponári szőlőhegy 20725
841 Toponári szőlőhegy 20726
842 Toponári szőlőhegy 20727
843 Toponári szőlőhegy 20728
844 Toponári szőlőhegy 20729
845 Toponári szőlőhegy 20730
846 Toponári szőlőhegy 20731
847 Toponári szőlőhegy 20732
848 Toponári szőlőhegy 20733
849 Toponári szőlőhegy 20733/36
850 Toponári szőlőhegy 20734
851 Toponári szőlőhegy 20735
852 Toponári szőlőhegy 20736
853 Toponári szőlőhegy 20737
854 Toponári szőlőhegy 20738
855 Toponári szőlőhegy 20739
856 Toponári szőlőhegy 20740
857 Toponári szőlőhegy 20741
858 Toponári szőlőhegy 20742
859 Toponári szőlőhegy 20743
860 Toponári szőlőhegy 20744
861 Toponári szőlőhegy 20745
862 Toponári szőlőhegy 20746
863 Toponári szőlőhegy 20746/1
864 Toponári szőlőhegy 20747
865 Toponári szőlőhegy 20748
866 Toponári szőlőhegy 20749
867 Toponári szőlőhegy 20750
868 Toponári szőlőhegy 20751
869 Toponári szőlőhegy 20752
870 Toponári szőlőhegy 20753
871 Toponári szőlőhegy 20754
872 Toponári szőlőhegy 20755
873 Toponári szőlőhegy 20756
874 Toponári szőlőhegy 20757
875 Toponári szőlőhegy 20758
876 Toponári szőlőhegy 20759
877 Toponári szőlőhegy 20760
878 Toponári szőlőhegy 20761
879 Toponári szőlőhegy 20762
880 Toponári szőlőhegy 20763
881 Toponári szőlőhegy 20764
882 Toponári szőlőhegy 20765
883 Toponári szőlőhegy 20766
884 Toponári szőlőhegy 20767
885 Toponári szőlőhegy 20768
886 Toponári szőlőhegy 20769
887 Toponári szőlőhegy 20770
888 Toponári szőlőhegy 20771
889 Toponári szőlőhegy 20772
890 Toponári szőlőhegy 20773
891 Toponári szőlőhegy 20774
892 Toponári szőlőhegy 20775
893 Toponári szőlőhegy 20776
894 Toponári szőlőhegy 20777
895 Toponári szőlőhegy 20778
896 Toponári szőlőhegy 20779
897 Toponári szőlőhegy 20780
898 Toponári szőlőhegy 20781
899 Toponári szőlőhegy 20782
900 Toponári szőlőhegy 20783
901 Toponári szőlőhegy 20784
902 Toponári szőlőhegy 20785
903 Toponári szőlőhegy 20786
904 Toponári szőlőhegy 20787
905 Toponári szőlőhegy 20788
906 Toponári szőlőhegy 20789
907 Toponári szőlőhegy 20790
908 Toponári szőlőhegy 20791
909 Toponári szőlőhegy 20792
910 Toponári szőlőhegy 20793
911 Toponári szőlőhegy 20794
912 Toponári szőlőhegy 20795
913 Toponári szőlőhegy 20796
914 Toponári szőlőhegy 20797
915 Toponári szőlőhegy 20798
916 Toponári szőlőhegy 20799
917 Toponári szőlőhegy 20800
918 Toponári szőlőhegy 20801
919 Toponári szőlőhegy 20802
920 Toponári szőlőhegy 20803
921 Toponári szőlőhegy 20804
922 Toponári szőlőhegy 20805
923 Toponári szőlőhegy 20806
924 Toponári szőlőhegy 20807
925 Toponári szőlőhegy 20808
926 Toponári szőlőhegy 20809
927 Toponári szőlőhegy 20810
928 Toponári szőlőhegy 20811
929 Toponári szőlőhegy 20812
930 Toponári szőlőhegy 20813
931 Toponári szőlőhegy 20814
932 Toponári szőlőhegy 20815
933 Toponári szőlőhegy 20816
934 Toponári szőlőhegy 20817
935 Toponári szőlőhegy 20818
936 Toponári szőlőhegy 20819
937 Toponári szőlőhegy 20820
938 Toponári szőlőhegy 20821
939 Toponári szőlőhegy 20822
940 Toponári szőlőhegy 20823
941 Toponári szőlőhegy 20824
942 Toponári szőlőhegy 20825
943 Toponári szőlőhegy 20826
944 Toponári szőlőhegy 20827
945 Toponári szőlőhegy 20828
946 Toponári szőlőhegy 20829
947 Toponári szőlőhegy 20830
948 Toponári szőlőhegy 20831
949 Toponári szőlőhegy 20832
950 Toponári szőlőhegy 20833
951 Toponári szőlőhegy 20834
952 Toponári szőlőhegy 20835
953 Toponári szőlőhegy 20836
954 Toponári szőlőhegy 20837
955 Toponári szőlőhegy 20838
956 Toponári szőlőhegy 20839
957 Toponári szőlőhegy 20840
958 Toponári szőlőhegy 20841
959 Toponári szőlőhegy 20842
960 Toponári szőlőhegy 20843
961 Toponári szőlőhegy 20844
962 Toponári szőlőhegy 20845
963 Toponári szőlőhegy 20846
964 Toponári szőlőhegy 20847
965 Toponári szőlőhegy 20848
966 Toponári szőlőhegy 20849
967 Toponári szőlőhegy 20850
968 Toponári szőlőhegy 20851
969 Toponári szőlőhegy 20852
970 Toponári szőlőhegy 20853
971 Toponári szőlőhegy 20854
972 Toponári szőlőhegy 20855
973 Toponári szőlőhegy 20856
974 Toponári szőlőhegy 20857
975 Toponári szőlőhegy 20858
976 Toponári szőlőhegy 20859
977 Toponári szőlőhegy 20860
978 Toponári szőlőhegy 20861
979 Toponári szőlőhegy 20862
980 Toponári szőlőhegy 20863
981 Toponári szőlőhegy 20864
982 Toponári szőlőhegy 20865
983 Toponári szőlőhegy 20866
984 Toponári szőlőhegy 20867
985 Toponári szőlőhegy 20868
986 Toponári szőlőhegy 20869
987 Toponári szőlőhegy 20870
988 Toponári szőlőhegy 20871
989 Toponári szőlőhegy 20872
990 Toponári szőlőhegy 20873
991 Toponári szőlőhegy 20874
992 Toponári szőlőhegy 20875
993 Toponári szőlőhegy 20876
994 Toponári szőlőhegy 20877
995 Toponári szőlőhegy 20878
996 Toponári szőlőhegy 20879
997 Toponári szőlőhegy 20880
998 Toponári szőlőhegy 20881
999 Toponári szőlőhegy 20882
1000 Toponári szőlőhegy 20883
1001 Toponári szőlőhegy 20884
1002 Toponári szőlőhegy 20885
1003 Toponári szőlőhegy 20886
1004 Toponári szőlőhegy 20887
1005 Toponári szőlőhegy 20888
1006 Toponári szőlőhegy 20889
1007 Toponári szőlőhegy 20890
1008 Toponári szőlőhegy 20891
1009 Toponári szőlőhegy 20892
1010 Toponári szőlőhegy 20893
1011 Toponári szőlőhegy 20894
1012 Toponári szőlőhegy 20895
1013 Toponári szőlőhegy 20896
1014 Toponári szőlőhegy 20897
1015 Toponári szőlőhegy 20898
1016 Toponári szőlőhegy 20899
1017 Toponári szőlőhegy 20900
1018 Toponári szőlőhegy 20901/1
1019 Toponári szőlőhegy 20901/10
1020 Toponári szőlőhegy 20901/11
1021 Toponári szőlőhegy 20901/12
1022 Toponári szőlőhegy 20901/13
1023 Toponári szőlőhegy 20901/14
1024 Toponári szőlőhegy 20901/15
1025 Toponári szőlőhegy 20901/16
1026 Toponári szőlőhegy 20901/17
1027 Toponári szőlőhegy 20901/18
1028 Toponári szőlőhegy 20901/19
1029 Toponári szőlőhegy 20901/2
1030 Toponári szőlőhegy 20901/20
1031 Toponári szőlőhegy 20901/21
1032 Toponári szőlőhegy 20901/22
1033 Toponári szőlőhegy 20901/23
1034 Toponári szőlőhegy 20901/24
1035 Toponári szőlőhegy 20901/25
1036 Toponári szőlőhegy 20901/26
1037 Toponári szőlőhegy 20901/27
1038 Toponári szőlőhegy 20901/3
1039 Toponári szőlőhegy 20901/4
1040 Toponári szőlőhegy 20901/5
1041 Toponári szőlőhegy 20901/6
1042 Toponári szőlőhegy 20901/7
1043 Toponári szőlőhegy 20901/8
1044 Toponári szőlőhegy 20901/9
1045 Desedai zártkert 23702
1046 Desedai zártkert 23703
1047 Desedai zártkert 23704
1048 Desedai zártkert 23705
1049 Desedai zártkert 23706
1050 Desedai zártkert 23707
1051 Desedai zártkert 23708
1052 Desedai zártkert 23709
1053 Desedai zártkert 23710
1054 Desedai zártkert 23711
1055 Desedai zártkert 23712
1056 Desedai zártkert 23713
1057 Desedai zártkert 23714
1058 Desedai zártkert 23715
1059 Desedai zártkert 23716
1060 Desedai zártkert 23717
1061 Desedai zártkert 23718
1062 Desedai zártkert 23719
1063 Desedai zártkert 23720
1064 Desedai zártkert 23721
1065 Desedai zártkert 23722
1066 Desedai zártkert 23723
1067 Desedai zártkert 23724
1068 Desedai zártkert 23725
1069 Desedai zártkert 23726
1070 Desedai zártkert 23727
1071 Desedai zártkert 23728
1072 Desedai zártkert 23729
1073 Desedai zártkert 23730
1074 Desedai zártkert 23731
1075 Desedai zártkert 23732
1076 Desedai zártkert 23733
1077 Desedai zártkert 23734
1078 Desedai zártkert 23735
1079 Desedai zártkert 23736
1080 Desedai zártkert 23737
1081 Desedai zártkert 23738
1082 Desedai zártkert 23739
1083 Desedai zártkert 23740
1084 Desedai zártkert 23741
1085 Desedai zártkert 23742
1086 Desedai zártkert 23743
1087 Desedai zártkert 23744
1088 Desedai zártkert 23745
1089 Desedai zártkert 23746
1090 Desedai zártkert 23747
1091 Desedai zártkert 23748
1092 Desedai zártkert 23749
1093 Desedai zártkert 23750
1094 Desedai zártkert 23751
1095 Desedai zártkert 23752
1096 Desedai zártkert 23753
1097 Desedai zártkert 23754
1098 Desedai zártkert 23755
1099 Desedai zártkert 23756
1100 Desedai zártkert 23757
1101 Desedai zártkert 23758
1102 Desedai zártkert 23759
1103 Desedai zártkert 23760
1104 Desedai zártkert 23761
1105 Desedai zártkert 23762
1106 Desedai zártkert 23763
1107 Desedai zártkert 23764
1108 Desedai zártkert 23765
1109 Desedai zártkert 23766
1110 Desedai zártkert 23767
1111 Desedai zártkert 23768
1112 Desedai zártkert 23769
1113 Desedai zártkert 23770
1114 Desedai zártkert 23771
1115 Desedai zártkert 23772
1116 Desedai zártkert 23773
1117 Desedai zártkert 23774
1118 Desedai zártkert 23775
1119 Desedai zártkert 23776
1120 Desedai zártkert 23777
1121 Desedai zártkert 23778
1122 Desedai zártkert 23779
1123 Desedai zártkert 23780
1124 Desedai zártkert 23781
1125 Desedai zártkert 23782
1126 Desedai zártkert 23783
1127 Desedai zártkert 23784
1128 Desedai zártkert 23785
1129 Desedai zártkert 23786
1130 Desedai zártkert 23787
1131 Desedai zártkert 23788
1132 Desedai zártkert 23789
1133 Desedai zártkert 23790
1134 Desedai zártkert 23791
1135 Desedai zártkert 23792
1136 Desedai zártkert 23793
1137 Desedai zártkert 23794
1138 Desedai zártkert 23795
1139 Desedai zártkert 23796

2. melléklet a 40/2020. (IX. 29.) számú önkormányzati rendelethez

Deseda-tó és környéke helyi jelentőségű természetvédelmi terület térképe

3. melléklet a 40/2020. (IX. 29.) számú önkormányzati rendelethez

A Deseda tavon közlekedő vízijárművek használatáról

1. A tavon csak biztonsági követelményeknek megfelelő, és esztétikailag sem kifogásolható járművet szabad használni.

2. A jármű belső részén el kell helyezni egy kisméretű táblát, amelyen fel kell tüntetni a tulajdonos nevét, címét, telefonos elérhetőségét. A jármű külső felén mindkét oldalon fel kell tüntetni a csónaktest alapszínétől eltérő színnel, 20 cm-es betűnagysággal a jármű kikötői azonosítási számát.

3. Csónakot és egyéb vízi járművet tárolni, éves bérleti díj ellenében, a következő kikötőhelyeken lehet:

Kikötő sorszáma Kikötő helye Férőhely
I. 67-es úttól délre 200 méterre a keleti parton 60
II. Szabadstrand északi vége 28
III/A. Toponári öböl 36
III/B. Toponári öböl 36
IV. Füredi szőlőhegy alatt 40

4. *  A csónaktárolási díj őrzést nem foglal magában.

5. Vitorlával felszerelt vízi jármű a csónakkölcsönzőben tartható. A vitorlás eszközök száma 20 darab.

6. A csónakkikötő stégeket az üzemeltető tartja karban.

7. A Deseda-tavon létesült kikötők sport és kedvtelési célokat szolgálnak.

8. A kikötőket az üzembentartón kívül csak az érvényes kikötőbérleti szerződéssel rendelkezők, illetve a vízi mentőszolgálat használhatja.

9. A kikötőket maximum 8 személy szállítására alkalmas vízi járművek használhatják.

10. A kikötőt illetéktelenül használók járművét, vagy az illegális helyen kikötött járművet az üzemeltető jogosult a jármű tulajdonosának költségére elszállíttatni.

11. Vízi járművet csak az erre a célra szolgáló kikötő-berendezéshez szabad kikötni.

12. A kiselejtezett hajót a tulajdonos 15 napon belül köteles a kikötőből eltávolítani, és jogszerű elhelyezéséről gondoskodni.

13. A víz szennyeződéséről a szennyezést okozó köteles a kikötő üzemeltetőjét értesíteni, és a szennyezés elhárításban tevőlegesen és/vagy anyagi forrás biztosításával közreműködni.

14. Aki a kikötő használata közben kárt okoz, köteles azt a kikötő üzemeltetőjének bejelenteni, és a kárt megtéríteni.

4. melléklet a 40/2020. (IX. 29.) számú önkormányzati rendelethez

Deseda-tó és környéke helyi jelentőségű természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési terve

1. Természetvédelmi célkitűzések

1.1. A terület jellegzetes tájképi értékeinek megőrzése.

1.2. A védett növény- és állatfajok megőrzése és létfeltételeinek biztosítása.

1.3. A terület élővilágának és természet közeli élőhelyeinek megőrzése és fenntartása.

1.4. A Deseda tó víz utánpótlásához szükséges megfelelő mennyiségű és minőségű víz biztosítása, a tó vízminőségének javítása.

1.5. A szabadidő kulturált eltöltésének elősegítése, a természetben megszerezhető élmények és felüdülés révén.

1.6. A természeti, és kultúrtörténeti értékek megismerésére irányuló turizmus, rekreáció és idegenforgalom elősegítése.

1.7. A területet érintő sport és szabadidős tevékenységek lehetőségeinek elősegítése.

1.8. A területet további természetvédelmi célú kutatásához a kedvező feltételek biztosítása.

2. Természetvédelmi stratégiák

2.1. A területhasználat szabályozása, a tájképi értékek megőrzése érdekében.

2.2. A parti nádasok, erdők, fásított területek, gyepek területének növelése az intenzíven kezelt területek (szántók) részarányának csökkentése.

2.3. A szántóföldi növénytermesztés szabályozása, a jó mezőgazdasági gyakorlati módszerek bevezetése érdekében.

2.4. A tóba jutó hordalék és tápanyag visszatartás műszaki feltételeinek javítása a vízminőség javítása érdekében, a tó kotrása, vízvédelmi műszaki berendezések, valamint biológiai szűrőmezők kiépítése.

2.5. Monitoring rendszer kiépítése és üzemeltetése a környezeti állapot változásainak megfigyelése és a szükséges beavatkozások elvégzése érdekében.

2.6. A nádvágás rendjének és a vízi növényzet irtásának szabályozása az 1. pontban meghatározott természetvédelmi célok érdekében.

2.7. Az inváziós fajok terjedése elleni védekezés, állományok visszaszorítása, eltávolításuk a területről.

2.8. A horgászati tevékenység, a haltelepítések szabályozása a halállomány természet közeli állományszerkezetének kialakítása, valamint a vízminőség javításának az érdekében.

3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.1. Művelési ághoz nem köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.1.1 Földtani, felszínalaktani természeti értékek védelme

3.1.1.1. Az 1. pontban meghatározott természetvédelmi célkitűzések elérése érdekében, vagy azzal összhangban végzett tevékenységek kivételével tilos a területen a tereprendezés és a területfeltöltés.

3.1.1.2. A területen tilos a bányászat.

3.1.2 Élőhelyek kezelése és fenntartása

3.1.2.1. A területen még meglévő kis területű fás legelőket meg kell őrizni, a rajtuk álló idős faegyedeket kímélni kell, azokat kivágni, csonkolni- a balesetvédelmi elkerülése érdekében végzett munkák kivételével- nem szabad.

3.1.2.2. A réteket, legelőket kaszálással kell karban tartani, a szárzúzó használata kizárólag a cserjésedés megakadályozásának érdekében engedélyezhető.

3.1.2.3. A tó befolyói vizeinek völgyeiben a meglévő nádas, vizes élőhelyeket meg kell őrizni, a befolyó vizek visszatartásával, a medrek szakaszolásával új nádasokat, vizes élőhelyeket kell kialakítani.

3.1.3. Fajok védelme

3.1.3.1. Megfelelő felügyelet, védelem által a területen az ökológiai igényeit megtaláló valamennyi élőlény – kiemelten a védett és fokozottan védett fajokat – létfeltételeiről, védelméről gondoskodni kell.

3.1.3.2. A kezelési tevékenységeket, munkálatokat a területen élő védett állat- és növényfajok életfeltételeinek biztosítása mellett kell elvégezni.

3.1.3.3. Madár- és denevérodúk kihelyezésével, gondozásával, az odvas fák védelmével biztosítani kell az odúlakó fajok életfeltételeinek javítását.

3.1.3.4. A területen élő védett állatfajok szaporodási időszakában fokozottan figyelni kell a szaporodó helyek, fészkelő helyek biztonságára.

3.1.4. Látogatás

3.1.4.1. A terület egész évben szabadon látogatható, a strand a tó kezelője által meghatározott időszakban üzemel.

3.1.4.2. Versenyszerű vízisport kizárólag a kijelölt vízisport pályán folytatható, a vonatkozó előírások szerint.

3.1.4.3. Rendkívüli, vagy hosszabb ideig tartó időszakos sporttevékenység a kezelő által kiadott egyedi engedély alapján, a területen az 1. pontban megjelölt célok figyelembe vétele mellett tartható.

3.1.4.4. Téli sportokra kijelölt területet, a sportolás feltételeit az üzemeltető sajtó útján, valamint helyszínen kihelyezett táblákon közli.

3.1.4.5. A strand területén ebeket és más házi állatokat fürdetni tilos, kutyák a védett területen kizárólag pórázon vezetve tartózkodhatnak.

3.1.5. Kutatás, vizsgálatok, oktatás

3.1.5.1. Biztosítani kell a területen élő természeti környezetre, a tó vízminőségére, azok változásaira irányuló kutatások természeti feltételeit.

3.1.5.2. A területet érintő kutatások eredményeit tartalmazó publikációk egy példányát a kutatást végzőknek el kell juttatnia a terület kezelőjének.

3.1.6. Terület és földhasználat

3.1.6.1. A terület jellegének, a területhasználat módjának megváltoztatása kizárólag az 1. pontban meghatározott célok elérésének érdekében, vagy azokkal összhangban engedélyezhető.

3.1.6.2. A természetvédelmi célokat nem szolgáló, azokkal össze nem egyeztethető és a tájképi értékeket veszélyeztető új művi létesítmények (pl. reklám-, cég-, címtábla, szélgenerátor, antenna tartószerkezete, föld feletti tároló és tartály stb.) elhelyezése tilos a területen.

3.1.6.3. A birtok-, és földrészlet határok terepi megjelölésére csak a térségben alkalmazott anyagok használhatók fel.

3.1.6.4. Új utak nem létesíthetők a területen, kivéve, ha azok a természetvédelmi célkitűzések érdekében, vagy a meglévő, kedvezőtlen helyen lévő út kiváltása érdekében létesülnek.

3.1.6.5. A területhasználó köteles az inváziós növényfajok megtelepedését, terjedését megakadályozni, a már meglévő állományaikat visszaszorítani.

3.1.6.6. A jól sarjadó inváziós fajok egyedeinek illetve állományainak kivágása csak úgy történhet meg, ha az újrasarjadás ellen elő- vagy utókezeléssel aktív védekezés történik.

3.1.6.7. A terület feletti légtérben tilos a repülőgépes növényvédelem és a tápanyag utánpótlás.

3.1.6.8. Az elhagyott hulladék rendszeres gyűjtéséről a tulajdonosnak gondoskodnia kell.

3.1.6.9. Vadgazdálkodási berendezés elhelyezése a területen kizárólag az 1. pontban meghatározott célok elérése érdekében engedélyezhető.

3.1.6. 10. A területen tilos a tűzgyújtás, az erre a célra kialakított tűzrakó helyek kivételével.

3.1.7. Természetvédelmi infrastruktúra.

3.1.7.1. A terület védettségéről tájékoztató táblákat a terület határa és a bevezető utak találkozási pontjaira kell elhelyezni.

3.1.7.2. Gondoskodni kell a sétautak karbantartásáról, a balesetmentes közlekedési feltételekről, a létesítmények rendszeres karbantartásáról.

3.1.7.3. A Deseda látogatóközpont fenntartásával, a helyi élővilágot bemutató kiállításainak bővítésével a terület turisztikai vonzerejét meg kell őrizni.

3.1.7.4. A látogatottság mértékének, a bemutatás színvonalának emelését, a látogatók ismereteinek bővítését tájékoztató táblák kihelyezésével, információs kiadványokkal kell biztosítani.

3.1.7.5. A területen gondoskodni kell a rendszeres hulladék gyűjtésről és elszállításról.

3.2. Művelési ághoz, illetve földhasználati módhoz köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.2.1 Szántó művelési ágú területek kezelése

3.2.1.1. A területen növényvédő és termésfokozó szerek kizárólag a természetvédelmi hatóság engedélyével,

a) az 1. pontban meghatározott természetvédelmi célok elérése érdekében,

b) éves növényvédelmi terv, illetve talajvizsgálattal alátámasztott tápanyag gazdálkodási terv benyújtása esetén használhatók.

3.2.1.2. A talaj védelme érdekében talajfedettséget szolgáló növényeket kell termeszteni, dohány, cukorrépa, takarmányrépa, burgonya és csicsóka a területen nem termeszthetők.

3.2.1.3. A termés betakarítása után a szármaradványokat a területen takaróanyagként vissza kell hagyni (mulcsolás), vagy más agrotechnikai módszerekkel a minimális talajborítást fenn kell tartani a nyári és őszi betakarítású kultúrák lekerülése után.

3.2.1.4. Olyan művelési módot kell alkalmazni, amely a talaj szerkezetességének megóvásával, a talajtömörödés megakadályozásával, megszüntetésével elősegíti a csapadékvizek talajba jutását.

3.2.1.5. A csapadékvizek lefutásának megakadályozása érdekében a területen szintvonalas művelést kell folytatni.

3.2.1.6. Hígtrágya a területre nem juttatható ki.

3.2.1.7. A területen a tarlóégetés nem engedélyezhető.

3.2.1.8. A tóparttól számított 1 km távolságon belül kereskedelmi (0,5 ha feletti terület kezelésére alkalmas) mennyiségű műtrágyát, vagy növényvédő szert tárolni tilos.

3.2.2. Gyep (rét és legelő) művelési ágú területek kezelése

3.2.2.1. Gyep művelési ágú területek művelési ágának megváltoztatása csak abban az esetben engedélyezhető, ha az 1. pontban meghatározott természetvédelmi célkitűzések megvalósítását szolgálja.

3.2.2.2. Tilos a gyepterületek művelés alóli kivonása, valamint más célú hasznosítása, kivéve a 1. pontban meghatározott célok érdekében történik.

3.2.2.3. Tápanyag utánpótlás csak a legelő állatok ürülékéből származhat, szerves- és műtrágya kiszórása nem megengedett.

3.2.2.4. Felülvetés, gyepfeltörés, és a gyepek égetése tilos, kivéve a 1. pontban meghatározott célok elérését szolgálja.

3.2.2.5. Gyepeken gépjárművel közlekedni tilos, mely szabály nem vonatkozik a terület művelését végző gépekre.

3.2.2.6 Gyepterületeken a kaszálást követő 30 napon túl tilos a levágott anyag tárolása.

3.2.2.7. Kaszálás vizes, felázott talajon tilos.

Szőlő, kert és gyümölcsös művelési ágú területek kezelése

3.2.3.1. A területen csak extenzív gyümölcsösök tarthatók fenn, ezek kezelésénél természetszerű gyepszint kialakítása és kaszálással történő fenntartása kívánatos.

3.2.3.2. A tervezési területen lévő „szőlő” művelési ágú területeken hagyományos művelési módok alkalmazhatóak.

Nádas művelési ágú területek kezelése

3.2.4.1. Tilos a nád és egyéb vízinövényzet irtása és kiszállítása február 15. és október 15. között.

3.2.4.2. A területen tilos a nád égetése.

3.2.4.3. A nádasok területének 10–30%-át évente ugyanazon a helyen lábon kell hagyni, majd 5 év elteltével le kell aratni.

3.2.5. Erdők kezelése

3.2.5.1. Csak természetvédelmi célú beavatkozás végezhető azokon az erdőterületeken: ahol védett faj jelentős állománya, vagy fokozottan védett faj szaporodó helye található.

3.2.5.2. Erdőgazdálkodási tevékenységek során az idegenhonos inváziós növényfajok visszaszorítására kell törekedni.

3.2.5.3. Az erdőkben fakitermelés csak olyan formában végezhető, ami a természetvédelmi szempontok mellett biztosítja a talajvédelmi szempontok érvényesülését is.

3.2.5.4. A természetes mortalitás következtében az őshonos fafajokból szálanként elpusztult, vagy pusztulófélben lévő fákat, facsonkokat a természetes, természetszerű és származék erdőkben a fakitermelések során vissza kell hagyni, az erdőkben minimum 5 m3/ha holt fának jelen kell lennie.

3.2.5.5. A termőhelynek megfelelő fa- és cserjefajokból álló erdőszegélyeket meg kell őrizni. A felnövekvő állományoknál a termőhelynek megfelelő fa- és cserjefajokban gazdag szegély kialakulásának feltételét biztosítani kell.

3.2.5.6. A száradó, az odvas, vagy a „böhöncösödő” faegyedeket a fakitermelések során vissza kell hagyni (odvas fáknak tekintendők azok a fák, amelyek harkályok által készített odút, vagy más módon keletkezett természetes üreget tartalmaznak).

3.2.5.7. Az erdőgazdálkodási munkák során a termőhelynek megfelelő legelegyesebb faállományt kell kialakítani. E célból elsősorban az 5%-os elegyarányt el nem érő őshonos, a megadott célállomány kialakítását nem veszélyeztető elegy fafajokat kell visszahagyni. Őshonos elegy fafajok hiánya esetén jelenlétüket – a természetes úton megjelenő újulat életfeltételeinek biztosításával – biztosítani kell.

3.2.5.8. Az erdőgazdálkodás során ahol lehetséges (őshonos fajokból álló állományok) a folyamatos erdőborítás fenntartására kell törekedni.

3.2.5.9. Erdei rakodóként és készletező helyként a fakitermeléssel érintett erdőrészlet területe mellett elsősorban a nyiladékok és erdei utak használhatók. Ezek kialakítása és használata során a környező területek cserje- és lágyszárú növényzetét károsítani tilos.

3.2.5.10. Az erdőgazdálkodási munkák során vegyszeres kezelés – a vízbázis védelmi előírások betartása mellett – csak az idegenhonos, agresszíven terjedő fajok visszaszorítása érdekében alkalmazható.

Fásított terület művelési ágú területek kezelése

3.2.6.1. A fásított területek fenntartására kell törekedni, az azokról kivágott fákat újra kell telepíteni.

3.2.6.2. Az invazív fajokból álló fásításokból kivágott fák pótlását a termőhelynek megfelelő, őshonos lombos fafajokkal kell elvégezni.

3.2.7. Halastó művelési ágú területek kezelése

3.2.7.1. A tavon csak extenzív halgazdálkodási tevékenység engedélyezett, a halakat takarmányozni nem lehet.

3.2.7.2. A tóba csak honos halfajok telepíthetők, törekedve a természetes növényevő-ragadozó arány kialakítására.

3.2.7.3. A telepítés csak a kezelő hozzájárulásával végezhető, haltelepítési terv alapján a halnépesség szerkezet és a halkorosztály nevesítésével, a telepítésre jogosult köteles az üzemeltető részére hozzájárulás céljából a tervezett telepítést megelőzően 30 nappal megelőzően benyújtani.

3.2.7.4. Horgászat a tó területén csak érvényes horgászengedély birtokában folytatható.

3.2.7.5. Nem szabad csónakból horgászni a zárótöltéstől és fürdési idényben a náddal nem szegélyezett parttól számított 50 m-en belül, a vízisport pályán, a strand területén.

3.2.7.6. A halak szoktató és fenntartó etetése a tó egész területén tilos.

3.2.7.7 A horgászat ideje alatt a halak etetése kizárólag a kereskedelmi forgalomban forgalmazott, hatóságok által engedélyezett víz és környezetbarát etetőanyagokkal engedélyezett, melynek maximális mennyisége 2 kg.

3.2.7.8. Horgászstég, -állás, -sátor, esőbeálló nem létesíthető.

3.2.7.9. Tilos a vízi és vízparti növényzet csonkítása, kiirtása, a part és a partvédelmet szolgáló építmények megbontása, károsítása.

3.2.7.10. Bojlis horgászatra április 1.-október 31. között van lehetőség, kizárólag a nyugati parton a gátőrháztól északra levő 800 m-es partszakaszon, valamint a 67-es főút hídjától délre a kaposfüredi szőlőhegy északi vonaláig. A bojlis módszerrel fogott őshonos halat –mérés és estleges gyors fotózást követően – a horgász köteles a tóba visszahelyezni.

3.2.7.11. Vízi Járművel történő közlekedés – mentőcsónak kivételével- a zárótöltéstől valamint a parttól számított 50 m-en belül nem engedélyezett.

3.2.7.12. Amennyiben a környezeti állapot, vagy a víz minőségének romlása azt indokolja, a horgászatot a szükséges időtartamra a kezelő felfüggesztheti.

3.2.8. Művelés alól kivett területek kezelése

3.2.8.1. A vízgazdálkodási célból művelés alól kivett területek esetében az élet- és vagyonvédelmi beavatkozásokon túl munkavégzés csak az 1. pontban meghatározott természetvédelmi célkitűzések elérése érdekében vagy azokkal összhangban végezhető.

3.2.8.2. A közúthálózat területre eső szakaszain a téli időszakban a forgalombiztonságot szolgáló csúszásmentesítéséhez nátrium-klorid és ammónium-sókat tartalmazó csúszásmentesítő anyagok alkalmazása tilos.

3.2.8.3. Utak mentén a növényzet vegyszeres irtása tilos. Közutak szegélyén, földutak nyomvonalán és szegélyén a növényzet kezelésére kizárólag mechanikus módszerek alkalmazhatók, kivéve azt az esetet, ha a vegyszeres gyomirtásra az inváziós fajok elleni sikeres védelem miatt van szükség.

3.2.8.4. A területen parkolni a kiépített gépkocsi parkolókban, ezek hiánya esetén a gépjárműforgalomra kijelölt közút vízparttal szemben lévő oldalán szabad.

3.2.8.5 Egyéb utakon –gyalogút, kerékpárút, erdei sétány-gépjárművel közlekedni és parkolni tilos.

3.2.9. Beépített, illetve beépítésre szánt területek kezelése

3.2.9.1. A területen –kivéve a kaposfüredi és a toponári szőlőhegyeket- csak a szennyvízhálózatra rákötött létesítmények építése engedélyezhető, zárt szennyvízgyűjtő átmenetileg sem létesíthető

3.2.9.2. Az üdülőterületeken a csapadékvíz elvezetés a meglévő zárt csapadékvíz elvezető hálózathoz csatlakoztatva valósítható meg.

3.2.9.3. A területen pontszerű és felületi szennyezőforrást nem lehet kialakítani.