Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2006. (IV. 18.) önkormányzati rendelete

a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat által életjáradéki szerződés keretén belül nyújtott szolgáltatás feltételeiről

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a kerület időskorú lakástulajdonosainak támogatása, szociális védettségének biztosítása, a lakhatással kapcsolatos terheinek mérséklése, valamint az önkormányzat távlati lakásgazdálkodásának elősegítése céljából a következő rendeletet alkotja:

Általános rendelkezések

1. § (1) A rendelet hatálya azokra az V. kerület területén lakó magyar állampolgárokra terjed ki, akik Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat közigazgatási területén lévő lakásingatlanuk tulajdonjogát az Önkormányzat által nyújtott életjáradéki szolgáltatás fejében felajánlják az Önkormányzat részére.

(2) Életjáradéki szerződés házastársi vagy legalább egy év óta igazoltan élettársi viszonyban élők, illetve testvérek részére is köthető, abban az esetben, ha a jogügyletben résztvevő személyek tulajdoni hányaddal rendelkeznek a felajánlott ingatlan vonatkozásában.

(3) Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat életjáradéki szerződést köt az e rendeletben foglalt feltételek szerint, a rendelet hatálya alá tartozó állampolgárokkal.

(4) *  Az Önkormányzat életjáradéki szerződést köthet azokkal a kérelmező magyar állampolgárokkal is, akik Budapest Főváros Önkormányzat közigazgatási területén található lakásingatlan tulajdonjogát az Önkormányzat által nyújtott életjáradéki szolgáltatás fejében felajánlják az Önkormányzat részére.

Az életjáradéki szerződés megkötésének feltételei

2. § (1) Életjáradéki szerződés azzal a kérelmezővel, illetőleg kérelmezőkkel köthető, akik saját tulajdonú lakásingatlanukat életjáradéki szolgáltatás fejében felajánlják az Önkormányzat részére, és az alábbi feltételeknek összességében megfelelnek:

a) 65. életévüket betöltötték,

b) *  lakásuk jó műszaki állapotban lévő komfortos vagy összkomfortos,

c) lakásukban más személy lakáshasználati jogcímmel, illetve állandó vagy ideiglenes bejelentéssel nem rendelkezik,

d) *  az önkormányzat felé a lakás megvásárlása során biztosított és a szerződés megkötéséig az adásvételi szerződésben meghatározottak szerint teljesített részletfizetése, és harmadik személy felé a lakással kapcsolatos tartozása nem haladja meg a 3. § (2) bekezdésben foglalt egyösszegű járadék összegét.

(2) Az életjáradéki szerződés az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállta esetén is csak abban az esetben köthető meg, ha a szerződés megkötésének pénzügyi fedezete az Önkormányzat költségvetésében rendelkezésre áll.

Az életjáradéki szerződés keretében nyújtott szolgáltatások

3. § (1) Az életjáradéki szerződéssel a lakás az Önkormányzat tulajdonába kerül a volt tulajdonos(ok) holtig tartó haszonélvezeti jogának biztosítása mellett.

(2) *  Az Önkormányzat a lakás tulajdonjogáért cserébe az életjáradéki szerződés aláírásának napját követő 15 napon belül egy összegben átutalja a szerződő félnek az ingatlan forgalmi értékének 15%-át a jogosult által megadott bankszámlaszámra. Az egyösszegű járadék mértéke az ingatlan forgalmi értékének 20%-a, amennyiben a jogosult a szerződéskötés időpontjában a 80. életévét betöltötte.

Olyan kérelmező esetében,

a) aki lakását az Önkormányzattól részletfizetés kedvezményével vásárolta meg, az egyösszegű járadék összegéből levonásra kerül az életjáradéki szerződés megkötésének időpontjában fennálló vételárhátralék összege,

b) akinek a lakásra harmadik személy felé fennálló tartozása van, az egyösszegű járadék összegéből levonásra kerül az életjáradéki szerződés megkötésének időpontjában fennálló tartozás összege, melyet közvetlenül a tartozás alapjául szolgáló követelés jogosultjának kell kifizetni.

(3) *  Az Önkormányzat a szerződő fél részére havi rendszerességgel életjáradékot folyósít. A járadék mértéke a jogosult nemének és szerződés-kötéskori életkorának figyelembevételével, az ingatlan forgalmi értékének táblázat szerint megállapított ezreléke (szorzószám), melyet a rendelet 1. melléklete tartalmaz. Az Önkormányzat az életjáradék értékállóságának megőrzése érdekében, annak összegét évente egy alkalommal a KSH által előző évre meghatározott szolgáltatói árindexszel emeli.

(4) A társasházi közös költség összegét a szerződő fél helyett a társasház javára az Önkormányzat fizeti meg. Az Önkormányzatot terheli továbbá az ingatlan biztosításának kötelezettsége és költsége.

(5) A lakás üzemeltetésével kapcsolatos költségek (azaz az áramdíj, a víz-csatorna díj, szemétszállítás, fűtési költség, kábel-tv díj, telefon költség...) az életjáradékra jogosultat terhelik. Ami társasházi öröklakás esetén ezek közül a közös költség részét képezi, azt az életjáradékos helyett az Önkormányzat téríti.

(6) *  Az Önkormányzat az életjáradékra jogosult lakásának rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotának megőrzése érdekében elvégzett munkálatok számlával igazolt költségeinek 70%-át – a Belváros-Lipótváros Városüzemeltető Kft. által igazolt számla alapján – utólagosan megtéríti. A lakás rendeltetésszerű használatra alkalmassá tételéhez szükséges munkák indokoltságát a Belváros-Lipótváros Városüzemeltető Kft. előzetesen állapítja meg. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság a kérelmező egyéni körülményeire tekintettel méltányossági jogkörében eljárva a költségek 100%-ának megtérítését engedélyezheti.

(7) Az Önkormányzat gondoskodik az életjáradék jogosultjának illő eltemettetéséről, amennyiben azt a jogosult igényli. Erről az életjáradéki szerződésben kell megállapodni.

(8) *  Több jogosult (házastárs, élettárs, testvér) esetében a jogosultak átlagéletkorát kell figyelembe venni, a kedvezőbb szorzószám alkalmazásával.

A jogosultak valamelyikének elhalálozása esetén a hátramaradottat a teljes életjáradék illeti meg.

A lakás használatára vonatkozó szabályok

4. § (1) Az életjáradékra jogosultak az Önkormányzat engedélye nélkül nem fogadhatnak be senkit a lakásba, azt albérletbe nem adhatják, haszonélvezeti jogukat nem cserélhetik el.

(2) Az életjáradékra jogosultak kötelesek a lakást rendeltetésszerűen használni és a szerződéskötéskor fennállott műszaki állapotot fenntartani.

Az életjáradékra jogosult nyugdíjasházi elhelyezése

5. § (1) *  Az életjáradékra jogosult kérelmére a Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság az életjáradéki szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén, az Önkormányzat tulajdonában álló nyugdíjasházi bérlakás bérbeadását engedélyezheti.

(2) Az elhelyezést kérő és az Önkormányzat szerződésben állapodik meg arról, hogy:

a) az Önkormányzat a nyugdíjasházi lakás bérbeadását soron kívül, a bérleti jog ellenértékének megfizetése nélkül biztosítja. Egyidejűleg a kérelmező hozzájárulását adja, az életjáradéki szerződés tárgyát képező ingatlant terhelő haszonélvezeti és életjáradéki jog ingatlan-nyilvántartásból történő törléséhez.

b) Az Önkormányzat az életjáradéki szerződés megszűnését követően továbbra is biztosítja a jogosult számára, a megállapított életjáradékkal azonos összegű havi járadék folyósítását.

c) A nyugdíjasházi lakás bérleti díjának fizetése a bérlőt terheli.

(3) Az életjáradéki szerződés megszüntetésével kapcsolatos eljárási költségek az Önkormányzatot terhelik.

Az életjáradéki szerződés megkötésének eljárási szabályai

6. § *  Az életjáradéki szerződés megkötésére irányuló kérelmekről a Tulajdonosi, Elidegenítés és Lakás Bizottság javaslatát követően a Polgármester dönt. Az életjáradéki szerződést az Önkormányzat képviseletében a Polgármester köti meg.

7. § A tulajdonjog megváltoztatásával, a haszonélvezeti jog alapításával és az életjáradéki jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzések költsége az Önkormányzatot terheli.

8. § * 

Vegyes és hatályba léptető rendelkezések

9. § Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni.

10. § E rendelet rendelkezéseit a havi életjáradéki szolgáltatás mértékére, valamint a lakásbiztosítás megkötésére vonatkozóan a már megkötött életjáradéki szerződéssel rendelkező személyek esetében is alkalmazni kell.

11. § E rendelet a kihirdetést követő 5. napon lép hatályba.

Dr. Rónaszéki László Dr. Steiner Pál
jegyző polgármester

1. melléklet a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2006. (IV. 18.) önkormányzati rendeletéhezt * 

65 éves
kor felett
70 éves
kor felett
75 éves
kor felett
80 éves
kor felett
85 éves
kor felett
90 éves
kor felett

Férfi

2,3

2,5

2,7

3,0

3,5

4,0



2,1

2,3

2,5

2,8

3,3

3,8
.

2. melléklet a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2006. (IV. 18.) önkormányzati rendeletéhez

ÉLETJÁRADÉKI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE IRÁNTI KÉRELEM

I.

1.Kérelmező neve: ...........................................................................
Születési helye, ideje: ...........................................................................
Édesanyja neve: ...........................................................................
Szem. ig. szám: ...........................................................................
Lakcíme: ...........................................................................
Telefonszáma: ...........................................................................
2.Kérelmező házastársának/élettársának neve:
...........................................................................
Születési helye, ideje: ...........................................................................
Édesanyja neve: ...........................................................................
Szem. ig. szám: ...........................................................................
Lakcíme: ...........................................................................
Telefonszáma: ...........................................................................
3.A szerződéskötéshez felajánlott ingatlan címe: .............................................
.........................................................
Az ingatlan szobaszáma: ..............., egyéb helyiségei: .................................
..................................................., komfortfokozata: .................................
alapterülete:.................................. ...

II. NYILATKOZAT

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a felajánlott lakás per-, igény-, és tehermentes. A lakásra közüzemi díjtartozás nem áll fenn.

Budapest, 200....év.................hó ............nap

................................. ..........................................
kérelmező kérelmező

Melléklet:

– 30 napnál nem régebbi, hiteles tulajdoni lap másolata,

– eredeti adásvételi szerződés

– házastársak esetén, házassági anyakönyvi kivonat

– élettársi kapcsolatban élők esetén, igazolás a legalább 1 éves időtartamú együttélésről

– hivatalos igazolás a közös képviselőtől a közös költség hivatalos összegéről