A Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Kt.) a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (a továbbiakban: Ötv.) 16. § (1), 79. § (2) a) b) és 80. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján figyelemmel az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvényben és a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvényben foglaltakra, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 108. §-ának végrehajtására az Önkormányzat tulajdonában lévő vagyonnal való rendelkezés szabályairól az alábbi rendeletet alkotja.
1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában lévő, illetve tulajdonába kerülő
a) ingatlan és ingó vagyonra, valamint vagyoni értékű jogokra, követelésekre, immateriális javakra (továbbiakban: ingatlan és ingó vagyon),
b) értékpapírokra, illetve közhasznú társaságban és gazdasági társaságokban az önkormányzatot megillető társasági részesedésekre. (továbbiakban portfolió vagyon).
(2) A rendelet hatálya kiterjed az (1) bekezdésben meghatározott önkormányzati vagyon
a) elidegenítésére, ideértve az önkormányzati vagyonnal gazdasági társaságok alapítását, illetve a gazdasági társaság jegyzett tőke emelését is,
b) hasznosítására, ideértve különösen a bérbe- és haszonbérbe adást, a használat jogának biztosítását, a lízingszerződéssel való hasznosítását, a koncesszióba adást, valamint a kezelésbe adást,
c) megterhelése, ideértve különösen a biztosítékul adást, a zálogjog és jelzálogjog, illetve a szolgalmi jog alapítását, az elidegenítési és terhelési tilalom, valamint a kezesség vállalását, az Önkormányzat tulajdonán fennálló vagyoni értékű jog gazdasági társaság rendelkezésre bocsátásához való hozzájárulást, az elővásárlási, a vételi- vagy visszavásárlási jog, bérlőkiválasztási jog biztosítását,
d) a vagyon tulajdonosát megillető, az a)-c) pontokban nem említett egyéb jog (pl. építési hozzájárulás) gyakorlására,
e) a gazdasági társaságban meglévő üzletrész (részvény) alapján az önkormányzatot megillető jog gyakorlására,
f) a b) és c) pontokban meghatározott - az önkormányzat javára más személy tulajdonában lévő vagyonon fennálló - jogokkal való rendelkezésére, g) továbbá vagyontárgy megszerzésére.
(3) * A közterületek pályázati eljárás keretében történő reklám célú hasznosítására az 1. számú mellékletben szereplő Versenyeztetési Szabályzatban foglaltakat kell alkalmazni.
2. § Az Önkormányzat külön rendeletét kell alkalmazni:
a) a lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére, a bérbeadó jogaira és kötelezettségeire,
b) a lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérlőknek vagy a velük egy tekintet alá eső jogosultak részére történő elidegenítésére,
c) közterületek eseti használatának az engedélyezésére (amikor a használat ingatlan-nyilvántartásba nem kerül bejegyzésre),
d) a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására, elidegenítésére, ha a bérlő, vevő vállalja a helyiség lakássá történő alakítását.
3. § (1) A 2. §-ban megjelölt rendeletek helyett e rendelet alapján kell lebonyolítani a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek, illetve az épület(rész) elidegenítésére vagy más módon történő hasznosítására vonatkozó pályázatot, illetve e rendelet alapján lehet dönteni az elidegenítésről vagy hasznosításáról:
a) ha az épület funkciójának megváltoztatásához vagy
b) ha az épület felújításához, rekonstrukciójához történik befektető felkutatása,
c) amennyiben bérlők által használt lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek kiürítésének finanszírozása a pályázat útján felkutatott befektető(k) forrásainak bevonásával oldható meg.
(2) A (1) bekezdés szerinti pályázat esetén a bérlőkkel és használókkal a kiürítésről történő megállapodásra a lakások a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
(3) Az épület(rész) kiürítésről kötött megállapodásban olyan biztosítékokat kell beépíteni (pl. ellenérték egy részének a visszatartása, kötbér), amely garantálja, hogy az épület(rész) szerződés szerint a pályázat nyertesének (a vevőnek) határidőben birtokba adható.
4. § * (1) Az önkormányzat vagyona (továbbiakban: önkormányzati vagyon) az 1. §-ban meghatározott, az önkormányzat tulajdonában álló dolgok és az őt megillető jogok összessége.
(2) Az önkormányzati vagyon törzsvagyonból és üzleti vagyonból áll.
(3) *
(4) A törzsvagyon tárgyai forgalomképtelenek vagy korlátozottan forgalomképesek.
(5) * Az Önkormányzat törzsvagyonába tartozó ingatlanok felsorolását, forgalomképesség szerinti bontásban a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.
(6) A rendelet mellékletének megalkotását vagy ha a vagyon törzsvagyoni jellegét indokolt megszüntetni vagy a törzsvagyonon belüli besorolást indokolt megváltoztatni, módosítását a Kt. illetékes bizottságának a javaslata alapján a Polgármester kezdeményezi.
5. § * (1) Forgalomképtelen törzsvagyon
a) a helyi közutak és műtárgyai,
b) terek, parkok,
c) vizek és víziközműnek nem minősülő közcélú létesítmények,
d) *
e) törvény vagy a helyi önkormányzat rendelete nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősít.
(2) *
(3) * Korlátozottan forgalomképes törzsvagyontárgyak:
a) a nemzeti vagyonról szóló törvény alapján az Önkormányzat tulajdonában álló közmű,
b) a nemzeti vagyonról szóló törvény alapján az Önkormányzat tulajdonában álló, az Önkormányzat képviselő-testülete és szervei, továbbá az Önkormányzat által fenntartott, közfeladatot ellátó intézmény, költségvetési szerv elhelyezését, valamint azok feladatának ellátását szolgáló épület, épületrész,
c) a nemzeti vagyonról szóló törvény alapján az Önkormányzat többségi tulajdonában álló, közszolgáltatási tevékenységet vagy parkolási szolgáltatást ellátó gazdasági társaságban fennálló, az Önkormányzat tulajdonában lévő társasági részesedés.
(4) *
6. § * (1) Üzleti vagyon - ha jogszabály másként nem rendelkezik - mindazon vagyontárgy, mely nem tartozik a törzsvagyon körébe. Az Önkormányzati üzleti vagyonba tartozó ingatlanok felsorolását, a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza.
(2) Az üzleti vagyon hasznosítható, elidegeníthető, bérbe, használatba, koncesszióba adható, gazdasági társaságba nem pénzbeli hozzájárulásként bevihető, megterhelhető, biztosítékul adható.
7. § (1) A vagyonkimutatás az Önkormányzat tulajdonában a költségvetés zárónapján meglévő vagyon kimutatása, ezen belül a törzsvagyon elemeit felértékelt, a könyvekben szereplő értékekben, a törzsvagyonon felüli vagyont eredeti könyvszerinti értékekkel kell szerepeltetni. A vagyonleltár célja az önkormányzati vagyontárgyak számbavétele mennyiségben és értékben. A vagyonkimutatásban szerepeltetni kell az önkormányzati vagyont terhelő kötelezettségeket is.
(2) A vagyonkimutatás az önkormányzati vagyont törzsvagyon, ezen belül forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes vagyon, valamint egyéb vagyon (forgalomképes vagyon) bontásban, az egyes vagyontárgyak közül az ingatlanokat a vagyonkataszterben tételesen, a vagyoni értékű jogokat tételesen, az ingó vagyontárgyakat mennyiségben, és amennyiben lehetséges, pénzértékben veszi számba. A részesedéseket és értékpapírokat beszerzési és piaci árra korrigált értéken kell szerepeltetni. A vagyonleltár az éves költségvetési beszámoló részét képezi.
(3) A költségvetési évről december 31-i fordulónappal készített könyvviteli mérlegben kimutatott eszközök és források leltározását úgy kell szervezni, hogy a leltározás legalább kétévente teljes körűen végrehajtásra kerüljön.
8. § (1) A jegyző feladata a vagyonkataszter és a kataszternapló, valamint a vagyonleltár felfektetése, folyamatos vezetése és közzététele.
(2) Az ingatlanvagyon-kataszter adatainak naprakész állapotot tükröző kiegészítéséhez és módosításához az önkormányzati vagyont használó és/vagy kezelő önkormányzati költségvetési szervek és az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok - ha erről külön szerződés másként nem rendelkezik - kötelesek térítési igény nélkül adatot szolgáltatni. Az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos valamennyi nyilvántartott adat az Önkormányzat tulajdona.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás rendjét, az ingatlanvagyon-kataszter adataihoz való hozzáférésre és a felhasználásukra vonatkozó szabályokat a polgármester és a jegyző közös utasításban szabályozza.
(4) Az ingatlanvagyon-kataszter adatait a megfelelő védelmi elemek közbeiktatásával a Kt. és szervei, a képviselők és az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok feladataik ellátásához felhasználhatják.
9. § (1) * Az önkormányzat ingatlan vagyonát könyvszerinti értéken, ingó vagyonát nyilvántartási értéken, portfolió vagyonát a számvitelről szóló törvény alapján beszerzési és piaci árra korrigált értéken tarja nyilván.
(2) Ha az Önkormányzat rendelete más szabályt nem tartalmaz az önkormányzati vagyon körébe tartozó vagyontárgy értékesítésére, illetve egyéb módon történő hasznosítására és megterhelésére irányuló döntést megelőzően az adott vagyontárgy forgalmi (piaci) értékét:
a) * ingatlan és ingó vagyon esetén 6 hónapnál nem régebbi forgalmi értékbecslés alapján, kivéve, ha a forgalmi értékbecslés ennél hosszabb érvényességi időt állapít meg.
b) tagsági jogot megtestesítő értékpapír esetén, ha az - a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vagy forgalmazott kategóriában szerepel, úgy a tőzsdén kialakult átlag tőzsdei árfolyamon,- egyéb értékpapír és társasági részesedés esetén 6 hónapnál nem régebbi üzleti értékelés alapján kell meghatározni.
(3) Amennyiben rendelkezésre áll - a (2) bekezdésben foglaltaknál - régebben készült forgalmi értékbecslés vagy üzleti értékelés, ennek a döntést megelőzően aktualizált változata is elfogadható.
(4) Ha a forgalmi értéket illetően nyomatékos kétség (különösen: igazságügyi szakértői értékbecslés, összehasonlító árak) merül fel, ellenőrző értékbecslést vagy üzleti értékelést kell készíteni, amelyek elkészítésében a korábban eljárt szakértő nem vehet részt.
(5) A vagyonérték meghatározásánál az ÁFA nélküli összegét kell figyelembe venni.
(6) A vagyontárgy feletti tulajdonosi jog gyakorlóját - ide értve az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó jogosultságot is - az adott vagyontárgy értékétől függően, illetve - ha a hasznosítás csak a vagyontárgy egy részére vonatkozik - a vagyonrész értéke alapján kell megállapítani.
10. § * (1) A tulajdonosi jogokat a Kt., illetve jogszabályban meghatározott hatáskörben a polgármester, a Kt. Bizottságai és a költségvetési szervek vezetői gyakorolják. A képviselőtestület a helyi önkormányzat tulajdonában lévő nemzeti vagyonra a nemzeti vagyonról szóló törvény és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény rendelkezései szerint az önkormányzati közfeladat átadásához kapcsolódva vagyonkezelői jogot létesíthet.
(2) A képviselő testület az önkormányzat törvényben meghatározott közfeladatainak ellátáshoz szükséges önkormányzati tulajdonban lévő ingó- és ingatlanvagyon elemekre létesíthet vagyonkezelői jogot.
(3) A vagyonkezelői jog határozatlan vagy határozott idejű vagyonkezelési szerződéssel jön létre. A vagyonkezelési szerződés versenyeztetés nélkül köthető. A képviselő testület kizárólag a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott személyekkel köthet vagyonkezelési szerződést.
(4) A vagyonkezelési szerződés tartalmát a képviselő testület határozza meg. A vagyonkezelési szerződésnek legalább tartalmaznia kell a vagyonkezelő által elvégzendő feladatokat, az átadott önkormányzati közfeladat elvégzéséhez szükséges vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak tételes felsorolását, azok vagyonértékelés alapján megállapított, a szerződés megkötésekor érvényes értékét, a vagyonkezelő és az önkormányzat jogait és kötelezettségeit.
(5) Meghatározott vagyontárgy vagyonkezelésbe adása esetén a szerződés megkötéséhez a vagyonkezelői jog ellenértékét az ingatlanvagyon-kataszterben szereplő becsült nyilvántartási érték alapján kell meghatározni, a haszonélvezeti jog értékének meghatározására vonatkozó szabályok figyelembevételével. Önkormányzati vagyon ingyenesen kizárólag közfeladat ellátása céljából, a közfeladat ellátásához szükséges mértékben adható vagyonkezelésbe.
(6) A vagyonkezelő a vagyonkezelői jogot egyedül gyakorolja, azt harmadik személyre nem ruházhatja át.
(7) A képviselő-testület az (2) bekezdésben meghatározottakon túl törvény rendelkezése alapján ingyenes vagyonkezelői jogot létesít az önkormányzat tulajdonában lévő vagyonra a törvényben meghatározott közfeladat ellátása céljából, a közfeladat ellátásához szükséges mértékben.
(8) A vagyonkezelő szerv - a szerződéssel összhangban - a tulajdonos nevében - eseti vagy általános meghatalmazás alapján - gyakorolja a tulajdonost a polgári jogi kapcsolatokban megillető jogokat és teljesíti a tulajdonos ilyen kötelezettségeit.
(9) A vagyonkezelő a tulajdonosi ellenőrzést köteles tűrni. Az ellenőrzés érdekében kötelezhető minden közérdekből nyilvános adat, valamint - a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezéseit nem sértő - az önkormányzati vagyonra és vagyonkezelésre vonatkozó adat szolgáltatására és okirat bemutatására. Az Önkormányzat az ellenőrzés során - a tevékenység, illetve a szolgáltatás indokolatlan zavarása nélkül - a vagyonkezelő helyiségeibe beléphet, a vagyonkezeléssel összefüggő iratokba, dokumentumokba, belső szabályzatokba betekinthet, azokról másolatot kérhet.
11. § A vagyon kezelőjének minősülnek:
a) az általuk használt vagyon tekintetében, valamint a Kt. határozatának keretei között az Önkormányzat költségvetési szervei és a Polgármesteri Hivatal,
b) társulási megállapodás alapján, az Önkormányzat részvételével működő önkormányzati társulás (a továbbiakban: társulás),
c) a társulási megállapodás kereti között, a társulás által létrehozott vagy fenntartott intézmény és más szervezet,
d) az önkormányzat által alapított non-profit szervezetek, a mindenkori céljuknak megfelelően,
e) az önkormányzat által alapított olyan egyszemélyes gazdasági társaság, amely az önkormányzati közszolgáltatási, valamint ingatlan-fenntartási és ingatlan-üzemeltetési feladatokat vagy azok meghatározott részét az alapító-okiratában meghatározottak szerint, illetve vagyonkezelési megbízási szerződés alapján végzi (a továbbiakban. az a)-e)-ben foglaltak együtt: önkormányzati vagyonkezelő), valamint
f) *
12. § (1) Abban a vagyoni körben, amelyről a Kt. nem kötött megállapodást a vagyon kezeléséről, vagy amelyet társulási megállapodás nem érint, továbbá amely nincs az Önkormányzat költségvetési szervének használatába adva, a vagyonkezelő feladatait a Polgármesteri Hivatal végzi.
(2) A Kt. határozza meg az Önkormányzati költségvetési szervek és Polgármesteri Hivatal által használt vagyon körét és a vagyonkezelői jogaikat.
(3) Törvény biztosítja az Önkormányzati költségvetési szervek jogát a használatukban lévő vagyon hasznosítására. Az önkormányzati költségvetési szerveket jogszabályi rendelkezés alapján megillető használat joga ingyenes.
(4) *
13. § * (1) Önkormányzati vagyont értékesíteni, a vagyon feletti vagyonkezelés jogát, a vagyon használatát, illetve a hasznosítás jogát átengedni - ha törvény kivételt nem tesz - csak nyilvános (indokolt esetben zártkörű) versenyeztetés útján, a legjobb ajánlatot tevő részére lehet amennyiben az érintett vagyontárgy forgalmi értéke a bruttó 25 millió forintot meghaladja.
(2) Helyi önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan értékesítése esetén az államot minden más jogosultat megelőző elővásárlási jog illeti meg a nemzeti vagyonról szóló törvény rendelkezései szerint.
14. § (1) A helyi közutak és műtárgyaik, a terek, parkok tulajdonjogának fővárosi vagy másik kerületi önkormányzat részére való tulajdonba átadásáról a Kt. dönt.
(2) * Forgalomképtelen törzsvagyonon szolgalmi jog alapításáról a polgármester dönt.
(3) Forgalomképtelen vagyon hasznosításáról [1. § (2) bekezdés b) pontja] a polgármester dönt, nem értve ide a közterületek használatának engedélyezését.
(4) A közutak koncesszió keretében való hasznosításáról, illetve kezelésbe adásáról a Kt. dönt.
(5) A forgalomképtelen törzsvagyon tekintetében az egyéb tulajdonosi jogokat [1. § (2) bekezdés d) pontja] - rendeletben meghatározott kivételekkel - a polgármester gyakorolja.
15. § (1) A korlátozottan forgalomképes törzsvagyonhoz tartozó ingatlanok elidegenítéséről, biztosítékul vagy fedezetül adásáról, hasznosításáról a Kt dönt.
(2) Ha a korlátozottan forgalomképes ingó törzsvagyon a Kt. és szervei tevékenységét szolgálja, az elidegenítéséről, hasznosításáról és megterheléséről - a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság véleményének figyelembevételével - a polgármester dönt.
(3) A (2) bekezdésben nem említett korlátozottan forgalomképes törzsvagyonhoz tartozó ingó vagyon hasznosításáról az önkormányzati költségvetési szerv vezetője dönt.
(4) A (2) bekezdésben nem említett korlátozottan forgalomképes törzsvagyonhoz tartozó ingóvagyon elidegenítéséről a Kt. illetékes bizottsága véleményének figyelembevételével a polgármester dönt.
(5) Ha a jogszabály előírja, hogy a korlátozottan forgalomképes törzsvagyonnal való rendelkezéshez harmadik személy jognyilatkozatára is szükség van, az (1)-(4) bekezdésben megjelöltek a harmadik személy jognyilatkozata alapján dönthetnek.
(6) A közszolgáltatási feladatok Önkormányzat általi átvállalása, illetve a Fővárosi Önkormányzat részére való átadása esetén a vagyoni feltételek biztosításáról a Kt. dönt.
(7) A (6) bekezdés szerint használatra átvett, illetve a használatra átadott ingatlan eredeti rendeltetésének megváltoztatásával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a Kt. tehet.
(8) Az Önkormányzat költségvetési szerve részére a feladatai ellátásához szükséges vagyon használatba adásáról a költségvetési szerv használatra vonatkozó jogának megszüntetéséről, a Kt. dönt.
16. § (1) Az Önkormányzat költségvetési szerveinek használatában lévő ingatlanok (ingatlanrészek) hasznosításáról - az elidegenítést és a biztosítékul adást kivéve - a költségvetési szerv vezetője köthet megállapodást.
(2) Az (1) bekezdési megállapodáshoz szükség van a Kt - intézmény tevékenysége szerint - illetékes bizottságának jóváhagyására, ha a költségvetési szerv vezetője által kötött megállapodáson alapuló haszonbérlet vagy a más jogcímen biztosított használat az egy évet meghaladja.
(3) Az Önkormányzat költségvetési szerveinek használatában lévő ingatlanok (ingatlanrészek) lízingszerződéssel való hasznosításról, koncesszióba adásról, valamint vagyonkezelésbe adásáról a Kt dönt.
17. § * (1) Az Önkormányzat vagyonát a 9. § szerint meghatározottak szerint megállapított forgalmi értéket figyelembe véve lehet elidegeníteni.
(2) Az üzleti vagyon körébe tartozó ingatlan elidegenítéséről és az elidegenítésről szóló megállapodás feltételeiről - ha Önkormányzati rendelet másként nem rendelkezik - a Kt. dönt.
(3) A polgármester dönt az elidegenítésről és az elidegenítésről szóló megállapodás feltételeiről, ha az ingatlan:
a) az övezetre előírt telekméretnél kisebb,
b) elidegenítésre közös tulajdon megszüntetése érdekében kerül sor,
c) tulajdonjogát ráépítés jogcímén szerzik meg.
(4) Ingatlan elidegenítéséről csak az építési és műemléki szabályok érvényesítése mellett lehet dönteni.
18. § * Az üzleti vagyon körébe tartozó ingatlan használati jogáról való rendelkezésről a Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság dönt.
19. § (1) A döntésre jogosultak elrendelhetik a vagyontárgy versenyeztetés útján való eladását, illetve hasznosítását a 13. § -ban meghatározott értékhatárt el nem érő vagyontárgyak esetén is.
(2) A versenyeztetés részletes eljárási rendjét a rendelet a 1. számú mellékletét képező Versenyeztetési Szabályzat tartalmazza.
20. § Ha a lakás tulajdonosa lakása bővítésére, az ahhoz közvetlenül kapcsolódó, az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiséget kíván megvásárolni, a Bizottság döntése alapján kérelme az alábbi feltételek együttes fennállása esetén teljesíthető a 13. § bekezdésben foglaltak figyelembevételével:
a) vállalja a helyiség forgalmi értékének megfelelő vételár egyösszegű megfizetését,
b) vállalja, hogy a bővítéssel kialakított lakásra a használatbavételi engedélyt két éven belül megszerzi,
c) a helyiségnek nincs bérlője.
21. § (1) * Ha a forgalomképes ingó vagyon a Kt. és szervei tevékenységét szolgálja, az elidegenítéséről, hasznosításáról és megterheléséről - a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság véleményének figyelembevételével - a polgármester dönt.
(2) * A (1) bekezdésben nem említett forgalomképes vagyonhoz tartozó ingó vagyon hasznosításáról az önkormányzati költségvetési szerv vezetője dönt.
(3) * A (2) bekezdésben nem említett forgalomképes vagyonhoz tartozó ingóvagyon elidegenítéséről a Kt. illetékes bizottsága véleményének figyelembevételével a polgármester dönt.
(4) Gazdasági társaságban lévő részesedésre vonatkozóan a külön szabályokat kell alkalmazni.
(5) Forgalomképes ingó vagyon tulajdonjogával felhagyni a selejtezésre vonatkozó szabályok alkalmazásával lehet.
22. § *
23. § Az Önkormányzat tulajdonszerzéséről akkor lehet dönteni, ha az Önkormányzat által teljesítendő ellenérték fedezete biztosított.
24. § * (1) A vonatkozó jogszabályok rendelkezéseire tekintettel a Kt. dönt:
a) az Önkormányzat javára ingatlan tulajdonjogának adásvétel útján történő megszerzéséről, ha a megszerzendő ingatlan fogalmi értéke általános forgalmi adó nélkül számítva (a továbbiakban: forgalmi érték) az 100 millió forintot eléri vagy meghaladja,
b) Csereszerződés alapján történő ingatlanszerzésről, ha a csereként adott - az Önkormányzat tulajdonában lévő - ingatlan (vagy vagyoni értékű jog) forgalmi értéke a 100 millió forintot eléri vagy meghaladja,
c) Közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos megállapodás megkötéséről - ha ennek alapján az ingatlant társasházzá alakítják, vagy az Önkormányzat további tulajdoni hányadot szerez -, ha:
ca) az Önkormányzat közös tulajdonon fennálló tulajdoni hányadának forgalmi értéke a 100 millió forintot eléri vagy meghaladja vagy;
cb) a közös tulajdon megszüntetése alapján az általa megszerzett új tulajdoni hányad forgalmi értéke a 100 millió forintot eléri vagy meghaladja.
d) Az Önkormányzat tulajdonát terhelő vagyoni értékű jog (pl. bérlőkijelölési jog, haszonélvezet és használat joga) megváltásáról és a más tulajdonán ilyen jog megszerzéséről, ha e jog értéke egy évre számítva a 12 millió forintot eléri vagy meghaladja.
(2) A Kt. Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottsága dönt:
a) * az önkormányzat javára ingatlan tulajdonjogának adásvétel útján történő megszerzéséről, ha a megszerzendő ingatlanok forgalmi értéke a 100 millió forint nem éri, de az 50 millió forintot eléri vagy meghaladja,
b) csereszerződés alapján való ingatlan tulajdonszerzésről, ha a csereként adott - az Önkormányzat tulajdonában lévő - ingatlan (vagy vagyoni értékű jog) forgalmi értéke nem éri el a 100 millió forintot,
c) A 24. § (1) c). pontot el nem érő értékhatárok esetében a közös tulajdon megszüntetéséről,
d) Az 24. § (1) d.) pontjában szabályozott értékhatárokat el nem érő vagyoni értékű jog megváltásáról, illetve szerzéséről.
(3) A Polgármester dönt:
a) * az önkormányzat javára ingatlan tulajdonjogának adásvétel útján történő megszerzéséről, amennyiben az ingatlan forgalmi értéke 50 millió forint alatti,
b) Az Önkormányzat javára lakás tulajdonjogának az adásvételi szerződés felbontása vagy tartási-, életjáradéki-, öröklési szerződés útján történő megszerzéséről,
c) Ha a közös tulajdon megszüntetésével az Önkormányzat tulajdonába kerülő társasházi tulajdoni hányad forgalmi értéke megegyezik az Önkormányzat korábbi közös tulajdoni hányadának forgalmi értékével, a társasház alapítással kapcsolatos megállapodásáról.
25. § (1) A Kt. hatásköre közterületeken - és a közterületek alatt - végzendő építési munkák közül a közműcsatorna és közmű alagút létesítését szolgáló munkákhoz, a mélyparkolók létesítéshez, valamint a szobor és emlékműállításhoz való hozzájárulás.
(2) * A Kt. jogosult dönteni a telekalakítási határozat végrehajtásáról, ha a telekalakítással érintett ingatlan elidegenítéséről határozott vagy határoz, illetve ha közterületet érint. Egyéb estekben a telekalakítási határozat végrehajtásához a Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság járul hozzá.
(3) * Az Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokon, illetőleg építményeken - nem az Önkormányzat megbízásából végzett építési munka esetén - az építési és fennmaradási engedélyekhez és egyéb építési szerelési munkálatokhoz előírt tulajdonosi hozzájárulás kiadására - a (4)-(5) bekezdésben meghatározott megkülönböztetés szerint - a Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság és a polgármester jogosult. *
(4) A Bizottság dönt:
a) kizárólag az Önkormányzat tulajdonában lévő épületek tetőterében lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek kialakításának tulajdonosi jogkörben való engedélyezéséről, a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság előzetes véleményének figyelembe vételével;
b) nem lakás céljára szolgáló helyiségek bővítéséről, átalakításáról, korszerűsítéséről és rendeltetésének megváltoztatásáról;
c) a közterületi hozzájárulásban rögzítendő azon kikötésekről, amelyeket az Önkormányzat külön rendelete nem szabályoz,
d) azon közterületen és közterület alatt végzendő építési munkákhoz való hozzájárulásról, amely nem a Kt. vagy a polgármester hatásköre,
e) az Önkormányzat tulajdonában lévő közterületeken reklám elhelyezéséről.
f) * közterület alakítási terv elfogadásáról a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottsággal együtt. A két Bizottság ellentétes javaslata esetén a közterület alakítási tervről a Képviselő-testület jogosult dönteni.
(5) A Polgármester dönt:
a) a veszélyhelyzetet megszüntető munkákról,
b) lakás műszaki megosztásának, bővítésének, átalakításának, korszerűsítésének engedélyezéséről,
c) * reklámtáblák felszerelésének, vitrinek létesítésének az engedélyezéséről településképi bejelentési eljárás keretében,
d) az épületen végzendő felújítási és karbantartási munkákról, ha nem jár az Önkormányzat részéről kiadással az éves költségvetési keret terhére.
e) önkormányzati tulajdonú ingatlanokon, illetőleg építményeken az Önkormányzat és/vagy a vagyonkezelő megbízásából végzett építési munka esetén a hatósági engedélyezési eljárás keretében a tulajdonosi jognyilatkozat megtételéről, amennyiben jogszabály ettől eltérő rendelkezést nem tartalmaz.
f) lakás, nem lakás céljára szolgáló helyiség vonatkozásában pályázaton való részvételhez tulajdonosi hozzájárulás megadásáról, amennyiben a pályázaton való részvétel az Önkormányzat részéről pénzügyi kötelezettségvállalással nem jár.
(6) Ha a tulajdonosi döntések a lakásra vagy a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre fennálló bérleti jogviszonyt is érintik, a tulajdonosi döntés önkormányzati rendeletben meghatározott bérbeadói jogkör gyakorlójának egyetértésével hozható.
(7) A tulajdonosi jogkörben hozott döntések az egyébként szükséges hatósági engedélyeket nem pótolják.
26. § * (1) A társasházakban az önkormányzati tulajdont illetően a tulajdonost a polgármester, illetve az általa meghatalmazott képviseli. (továbbiakban: meghatalmazott)
(2) A meghatalmazott a társasház üzemeltetésével és karbantartásával kapcsolatos jognyilatkozat tételére jogosult.
(3) A meghatalmazott többlet befizetéssel járó pénzügyi kötelezettséget, a közös költség és a felújítási alap mértékére vonatkozó javaslat elfogadásán kívül nem vállalhat, ahhoz a tulajdonosi jogok gyakorlójának hozzájárulása szükséges.
(4) Amennyiben a társasházban lévő önkormányzati tulajdoni hányad az 50 százalékot meghaladja a Bizottság - a költségvetés keretei között - jogosult hozzájárulást adni:
a) osztatlan közös tulajdon értékesítéséhez,
b) * a közös tulajdonban lévő épületrészek felújításához, ha a felújítás megvalósításához célbefizetés szükséges,
c) az elfogadott közös költséget és a felújítási alapot meghaladó többletbefizetésekhez,
d) *
e) a társasházi alapító okirat olyan módosításához, amelynek alapján a közös tulajdonnal kapcsolatos elidegenítés jogát a társasház tulajdonostársainak közössége gyakorolhatja,
f) szervezeti és- működési szabályzat, olyan rendelkezésének elfogadásához, amely a külön tulajdonban lévő önkormányzati lakás, nem lakás célú helyiség használatának és hasznosításának szabályaira is vonatkozik,
g) az alapító-okirat olyan rendelkezésének elfogadásához, amely a külön tulajdonban lévő önkormányzati lakásra vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségre a tulajdonostársak javára elővásárlási vagy előbérleti jogot enged,
h) a közös tulajdon megszüntetésére irányuló per megindításához,
i) *
j) az Önkormányzat tulajdoni hányadának megváltoztatását eredményező, valamint a társasházi alapító okirat módosítására irányuló nyilatkozat megtételéhez,
k) *
l) * közös költség tulajdoni hányadtól eltérő megfizetéséhez kivéve, ha a közös költséget m2 alapon állapítja meg a Társasház.
(5) A polgármester jogosult hozzájárulást adni a (4) bekezdésben meghatározottakhoz, ha a társasházban lévő önkormányzati tulajdoni hányad az 50 százalékot nem haladja meg.
(6) Ha a tulajdonosi döntések a lakásra vagy a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre fennálló bérleti jogviszonyt is érintik, a tulajdonosi döntés önkormányzati rendeletben meghatározott bérbeadói jogkör gyakorlójának egyetértésével hozható.
27. § *
(2) * A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. Törvény 42. §-ában szabályozott per megindításáról az Önkormányzat képviseletében a Polgármester dönt
(3) Az a vagyonkezelő, amelyik a társasház esetében az Önkormányzat nevében jár el a köteles a közgyűlési határozatokat beszerezni és nyilvántartani továbbá a határozat szövegét legalább öt évig megőrizni.
28. § (1) Az Önkormányzat a Kt. döntése, vagy jogszabály alapján alapít gazdasági társaságot, illetve szerez érdekeltséget gazdasági társaságban. A gazdasági társaságban való érdekeltség megszerzéséhez nem kell a Kt. döntése, ha az érdekeltség megszerzésére a Kt. által, az értékpapír portfolió kezelésével megbízott szervezet közreműködésével kötött szerződés alapján kerül sor a portfolióhoz tartozó értékpapír (részesedés) felhasználásával, kivéve, ha a portfolió kezelésére adott megbízásban a Kt. másként rendelkezik.
(2) Az Önkormányzat költségvetési szerve a Kt. engedélyével alapíthat gazdasági társaságot és szerezhet gazdasági társaságban érdekeltséget. Az érdekeltséget kifejező üzletrész (részvény) az Önkormányzat tulajdona.
29. § (1) Az Önkormányzat kizárólagos vagy 30 százaléknál nagyobb mértékű tulajdonosi részesedésével működő gazdasági és közhasznú társaság tekintetében, az Önkormányzatot megillető tulajdonosi jogokat a Kt. gyakorolja a 30. §-ban szabályozott kivételekkel.
(2) A Kt. gyakorolja a gazdasági társaságban az Önkormányzatot megillető tulajdonosi jogok közül az elidegenítéssel, az alaptőke felemelésével és csökkentésével, az elővásárlási jog gyakorlásával kapcsolatos tulajdonosi jogokat, ha az Önkormányzat gazdasági társaságban való tulajdonosi részesedése a társaság üzletrészének a 30 százalékát ugyan nem haladja meg, de az Önkormányzat üzletrészének az értéke a 100 millió forintot meghaladja. A gazdasági társaságokról szóló törvényben meghatározott egyéb tulajdonosi jogokat a Bizottság gyakorolja a 30. §-ban szabályozott kivételekkel.
(3) * Ha az Önkormányzat gazdasági társaságban való tulajdonosi részesedése a társaság összes üzletrészének 30 százalékát és a 100 millió forintot nem haladja meg, a (2) bekezdésben említett képviselőtestületi jogköröket a Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság gyakorolja, a gazdasági társaságokról szóló törvényben meghatározott egyéb tulajdonosi jogokat pedig a Polgármester, a 30. §-ban szabályozott kivételekkel.
(4) Ha az Önkormányzat gazdasági társaságban való részesedése a társaság összes üzletrészének 30 százalékát nem haladja meg és az ötvenmillió forintot nem éri el, az Önkormányzatot megillető tulajdonosi jogokat a Polgármester gyakorolja a 30. §-ban szabályozott kivételekkel.
(5) A tulajdonosi jogok gyakorlását illetően a tulajdonos képviseletére állandó jellegű megbízás is adható.
(6) * Az (1)-(5) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a non-profit gazdasági társaságban fennálló önkormányzati tulajdoni részesedés esetén is.
(7) Ha gazdasági társaságban az értékpapír portfolió kezelésével megbízott szervezet közreműködésével szerez az Önkormányzat részesedést, a Polgármester felhatalmazhatja a portfolió kezelőjét a tulajdonosi jogok gyakorlására. A meghatalmazásban ennek kereteit is rögzíteni kell.
30. § * (1) A gazdasági társaságok és a non-profit gazdasági társaságok vezető tisztségviselői esetében a jogviszony létesítéséről (választás) és megszüntetéséről (visszahívás), valamint a díjazás és a tisztségviselői megbízatás időtartamának megállapításáról a Képviselő-testület dönt.
(2) A gazdasági társaságok és a non-profit gazdasági társaságok vezető tisztségviselői esetében az (1) bekezdésben nem szabályozott egyéb munkáltatói és megbízási jogviszonnyal kapcsolatos jogokat az alapító képviseletében a Polgármester gyakorolja az alapító okiratban és a javadalmazási szabályzatban foglaltak szerint.
(3) *
31. § (1) A kezesség vállaláshoz tíz millió forint erejéig a polgármester, ezen értékhatáron felül a képviselőtestület előzetes hozzájárulására van szükség.
(2) Az államilag garantált értékpapír vásárlása a Kt. által meghatározott keretek között történhet. Más értékpapír nem vásárolható.
(3) Az (1)-(2) bekezdést az Önkormányzat költségvetési szervének is alkalmaznia kell.
32. § (1) A más személy tulajdonában lévő ingatlanon - az Önkormányzat javára - fennálló 1. § (2) bekezdés b) és c) pontjában említett jogról a polgármester mondhat le vagy járulhat hozzá a jog gyakorlására vonatkozó feltételek módosításához, amennyiben jelen rendelet eltérően nem rendelkezik.
(2) A más személy tulajdonában lévő ingó vagyont érintő - az Önkormányzat javára fennálló - 1. § (2) bekezdés b) és c) pontjában említett jogról, az (1)-(2) bekezdésben szabályozott megkülönböztetés szerint a Polgármester mondhat le és járulhat hozzá a jog gyakorlására vonatkozó feltételek módosításához.
33. § (1) *
(2) *
34. § (1) Az Önkormányzat vagy a költségvetési szerve költségvetési eszközeiből vagy az Önkormányzat vagyonának közvetlen felhasználásával megszerzett vagyon tulajdonjoga minden esetben az Önkormányzatot illeti meg.
(2) Az Önkormányzat költségvetési szerve javára felajánlott vagyon elfogadása esetén a tulajdonjogot az Önkormányzat szerzi meg.
35. § A rendeletben szabályozott egyéb tulajdonosi jogkör [1. § (2) bek. d) pontja] és a társasházi tulajdonosi jogkör gyakorlása keretében a megkeresésétől - Polgármesteri Hivatalban történő iktatástól - számított 60 napon belül kell nyilatkozni.
36. § (1) A Polgármester meghatározhatja a vagyonnal kapcsolatos döntés előkészítésének és a döntésnek a határidejét. Ennek során a 35. §-ban említett határidőtől eltérhet.
(2) A vagyonnal kapcsolatos döntést a Polgármesteri Hivatal készíti elő és tesz javaslatot a döntésre.
(3) Ha a Polgármester kéri a Bizottságot, a vagyonnal kapcsolatos döntési javaslatot a soron következő ülésen köteles megtárgyalni és határozatot hozni.
37. § (1) A vagyont érintő ajánlatról (kérelemről) - tekintet nélkül arra, hogy az Önkormányzat mely szervének vagy tisztségviselőjének teszik - a Polgármestert haladéktalanul tájékoztatni kell.
(2) Az ajánlatot a Polgármester adja ki a Polgármesteri Hivatalnak a döntés előkészítése végett.
(3) Az ajánlattal kapcsolatos döntés tervezetét a Bizottság minden esetben véleményezi tekintet nélkül arra, hogy egyébként ki (mely szerv) jogosult a döntésre.
38. § A Kt. állásfoglalása alapján kell eljárni, ha az Önkormányzatot megillető várományi joggal kapcsolatban kell döntést hozni, vagy jogvitás ügyben kell az Önkormányzat nevében nyilatkozni, kivéve ha a jog értéke a 12 millió forint alatt van. Ez utóbbi esetben a Polgármester dönt.
39. § E rendelet alkalmazása szempontjából:
1. ajánlattevő: Bármely belföldi vagy külföldi természetes és jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, előzőek pályázati vagy más célból létrehozott közössége.
2. Értékhatár: e rendelet értelmében az „értékhatár” kifejezés nettó értékhatárt jelent.
3. Érték: e rendelet értelmében az „érték” kifejezés nettó értéket jelent.
4. értékpapír: kötvény, részvény és egyéb értékpapír
5. Forgalmi érték: a vagyontárgy ára, amely független felek között, normális piaci körülmények mellett általában elérhető lenne.
6. forgalomképesség: Vagyonnak, vagyontárgynak az a képessége, hogy polgári jogi jogügylet szabad tárgya lehet.
7. *
8. helyi közút: Az Önkormányzat tulajdonában lévő gyalogos- és járműközlekedésre szolgáló közterület.
9. helyi közút műtárgya: A híd, hajóhíd, felüljáró, áteresz, alagút, aluljáró, támfal, bélésfal, az út víztelenítését szolgáló burkolt árok, csatorna vagy más vízelvezető létesítmény.
10. *
11. ingatlan: Ingatlanok a telkek, a föld felületének meghatározott részei, az alkotórészeikkel együtt. Az ingatlan-nyilvántartási szabályok szerint önálló ingatlan, mely lehet földrészlet vagy egyéb önálló ingatlan (épület, építmény).
12. ingatlanokhoz kapcsolódó vagyon értékű jogok: Az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok különösen: a földhasználat, a haszonélvezet és használat, a bérleti jog, a szolgalmi jog, az ingatlanok rendeltetésszerű használatának előfeltételét jelentő - jogszabályban nevesített - hozzájárulások (víz- és csatornahasználati hozzájárulás, villamos fejlesztési hozzájárulás, gázelosztó-vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési hozzájárulás) megfizetése alapján szerzett használati jog, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó egyéb jogok.
13. ingó vagyontárgy: Az ingatlannak és portfolió vagyonnak nem minősülő dolog.
14. immateriális javakhoz tartozik különösen: a vagyoni értékű jog (bérleti, használati, haszonélvezeti, haszonbérleti jog) szolgalmi jog és a használat joga, a cégérték, szellemi termék, adatállomány,
15. kedvezményes átruházás: A rendelet alkalmazásában kedvezményes átruházásnak minősül a vagyon olyan értéken történő átruházása, mely egyébként a polgári jogi szabályok szerint a szerződés feltűnő értékaránytalanság címen történő megtámadását tenné lehetővé.
16. korlátozott forgalomképesség: A törzsvagyon törvényben vagy e rendeletben meghatározott vagyontárgyainak azon tulajdonsága, mely szerint polgári jogi jogügylet tárgyai csak törvényben vagy önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek betartásával lehetnek.
17. költségvetési szervek: A polgármesteri hivatal, valamint a helyi önkormányzat képviselőtestületének felügyelete alá tartozó egyéb költségvetési szervek, ideértve a hatósági igazgatási, intézményi és egyéb (nem haszonszerzésre irányuló tevékenységet folytató) igazgatási társulásokat is.
18. középület: Az Önkormányzat és szervei elhelyezésére szolgáló ingatlan.
19. közművek: A lakosság és üzemi szükségleteket kielégítő, a víz, a gáz, a villamos energia, a távközlés, a csatorna és a távfűtés vonalas létesítményei, berendezései, építménye és egyéb vonalas létesítmények.
20. önkormányzat intézménye: Az önkormányzat költségvetéséből fenntartott, az önkormányzat által biztosított közszolgáltatást - humán szolgáltatást- nyújtó szerv. (oktatási-nevelési, egészségügyi-szociális intézmény)
21. pénzeszköz: a készpénz, a bankszámlán lévő pénzt, a csekk és a bankbetét értéke, valamint a gazdasági - és a közhasznú - társaságban való tulajdonosi részesedést biztosító üzletrész.
22. portfolió vagyon: Társasági tagsági jogot megtestesítő tartós részesedések (részvények, üzletrészek), egyéb értékpapírok.
23. törzsvagyon: Az a vagyon, amely közvetlenül a kötelező önkormányzati feladat- és hatáskör ellátását, a közhatalom gyakorlását biztosítja.
24. vagyoni értékű jog A tulajdonjogon kívüli dolgokra vonatkozó jogok (korlátolt dologi jogok); polgári jogi értelemben minden olyan jog, amely pénzben kifejezhető vagyoni értékkel bír és önálló forgalom tárgya lehet.
25. *
26. védett természeti terület: A nemzeti park, a tájvédelmi körzet, a természetvédelmi terület és a természeti emlék.
27. vizek: A folyóvizek (folyók, állandó és időszakos vízfolyások), a közcélú csatornák és a természetes tavak, illetve ezek medre.
28. víziközműnek nem minősülő közcélú vízi létesítmény: Az a létesítmény, ami a vízügyről szóló 1995. évi LVII. törvényben meghatározott vízgazdálkodási célkitűzések érdekében valamely vízgazdálkodásilag összefüggő területen lévő települések, vagy érdekeltek együttes szükségletét szolgálja.
29. zártkörű (meghívásos) pályázat: A kiíró az érdekelteket kizárólag közvetlenül hívja fel ajánlattételre és kizárólag e meghívottak nyújthatnak be pályázatot.
40. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.
41. § (1) Ezen rendelet kihirdetés napján lép hatályba.
(2) Ezen rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a 14/2007. (IV. 19.), 34/2008. (XI. 19.), 16/2008. (III. 14.) önkormányzati rendeletek hatályukat vesztik.
(3) Belváros - Lipótváros, Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló- többször módosított- 30/2007. (IX. 19.) számú rendelete 3. számú mellékletében felsorolt hatáskörök az e rendeletben foglaltak szerint módosulnak.
Dr. Rónaszéki László | Rogán Antal | |
jegyző | polgármester |
A Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a 20/2009. (VI. 02.) Belváros-Lipótváros Önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: Ör.) 13. §-a alapján az Ör. hatálya alá tartozó vagyont érintő versenytárgyalások lebonyolításának szabályait (a továbbiakban: Szabályzat) a következők szerint határozta meg.
1. Ezen Szabályzat célja, hogy biztosítsa az önkormányzat tulajdonában lévő vagyon leghatékonyabb formában történő hasznosítását szolgáló szerződések létrejöttét, valamint ennek keretében az ajánlattevők számára azonos és egyenlő feltételek garantálásával a verseny tisztaságának védelmét.
Az esélyegyenlőség elve
2. A kiíró a pályázati felhívásban valamennyi lehetséges ajánlattevő számára egyenlő esélyt köteles biztosítani az ajánlat megtételéhez szükséges információhoz jutás és a versenyeztetés során alkalmazott versenyfeltételek tekintetében.
A kiíró a pályázat tartalmát úgy köteles meghatározni, hogy annak alapján az ajánlattevők megfelelő ajánlatot tehessenek és a szabályszerűen, időben benyújtott ajánlatok összehasonlíthatók legyenek.
A nyilvánosság elve
3.
3.1 A versenyeztetés során a kiíró köteles biztosítani, az ajánlattevő pedig tiszteletben tartani a verseny tisztaságát, illetve nyilvánosságát.
3.2 Minden ajánlattevőnek joga van a kiíró által rendelkezésre bocsátott valamennyi információhoz hozzáférni. Ennek keretében az ajánlattevő számára hozzáférhetővé kell tenni minden olyan adatot, amely nem sért üzleti titkot vagy személyes adatvédelmet, de az üzleti életben szokásos és szükséges ahhoz, hogy az ajánlattevőnek lehetősége nyíljék megalapozott ajánlattételre.
A rendelkezés elve
4.
4.1 A kiíró az ajánlati felhívás közzététele után, illetve zártkörű (meghívásos) pályázat esetén azt követően, hogy a hirdetményt a pályázatra meghívottakkal közölték, a meghirdetett pályázati feltételeket tiszteletben tartja, az előre nyilvánosságra hozott pályázati eljárási rendet köteles megtartani és a pályázat kiírásával, továbbá értékelésével kapcsolatos döntési folyamat tisztaságát biztosítani.
4.2 A kiíró a pályázattal kapcsolatos rendelkezési jogát, így különösen az ajánlati kiírás, pályázati felhívás feltételeinek utólagos módosítását, az ajánlati kiírás, a pályázati felhívás visszavonását, a közzétett eljárási rend szabályainak megváltozását kizárólag a jelen versenyeztetési szabályzat keretei között gyakorolhatja.
4.3 A pályázó bármely, a kiírás után a jelen szabályzat hatálya alá eső magatartásával vagy cselekményével - különösen a részletes dokumentáció átvételével - a jelen Versenyeztetési Szabályzat és az adott pályázati kiírás előírásait magára nézve kötelezőnek ismeri el. Ezt a részletes dokumentációban rögzíteni kell.
5. Az e Szabályzatban biztosított jogokat azok rendeltetésével összhangban és jóhiszeműség követelményének megfelelően kell gyakorolni.
6. A Szabályzat alkalmazásában az alábbi fogalmakat a következő értelemben kell alkalmazni:
a) Kiíró (ajánlatkérő): a képviselő-testület. A képviselő-testület felhatalmazása alapján kiírók lehetnek a Kt. bizottságai vagy a polgármester.
b) Ajánlattevő (pályázó): bármely belföldi vagy külföldi természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, beleértve azt az esetet is, amikor az e rendelkezés szerint ajánlattevőnek minősülő személyek - ha a kiírás megengedi - együttes pályázati ajánlattétel céljából konzorciumot, vagy e célra alapított más alkalmi egyesülést (a továbbiakban: konzorcium) hoznak létre. A konzorciumban pályázóknak a pályázati eljárásban egyetemlegesek a kötelezettségeik.
c) Önkormányzati vagyon: a jelen rendelet hatálya alá tartozó vagyon.
d) Nyilvános ajánlati felhívás: az önkormányzati vagyon (vagyonrész) értékesítésére és hasznosítására vonatkozó versenyeztetést indító, az ajánlattételi határidőt valamint az ajánlatok elbírálásának szabályait és időpontját is tartalmazó hirdetmény, amelyet a lehetséges ajánlattevők - egyedileg előre meg nem határozott köre - részére tesznek közzé.
e) Zártkörű (meghívásos) pályázat: az önkormányzati vagyon (vagyonrész) értékesítésére és hasznosítására vonatkozó ajánlattételre oly módon történő felhívás, hogy az eljárásban kizárólag a kiíró által meghívottak tehetnek ajánlatot.
f) Egyfordulós pályázat: olyan versenyeztetési eljárás, melynek kiírása során az ajánlati felhívásban valamennyi pályázati feltétel szerepel és a beérkezendő ajánlatok a megkötendő szerződés részét képezik.
g) Többfordulós pályázat: olyan versenyeztetési eljárás, melynek első fordulóján érvényes ajánlatot tett ajánlattevők közül a kiíró kiválasztja a következő forduló résztvevőit.
h) Alternatív ajánlat: a több változatú ajánlat.
i) Pályázati felhívás: Zártkörű (meghívásos) pályázat esetén a pályázati kiírás legfontosabb elemeit tartalmazó meghívó.
j) Dokumentáció: az adott pályázattal kapcsolatos részletes pályázati kiírást, eljárást és az értékesítendő vagyonnal kapcsolatos információkat és részletes szerződési feltételeket tartalmazó dokumentum, mely a pályázati felhívásban meghatározott helyen és időben titoktartási nyilatkozat és meghatározott ellenérték ellenében megvásárolható.
k) Értesítés (tájékoztatás): a pályázat szempontjából releváns információt az érintettel levél, telefax, telex vagy távirat útján kell közölni, melynek egy hivatalosan aláírt példányát később postai úton is el kell juttatni. Ha a kiírás vagy a kiíró eltérően nem rendelkezik, az érintettel a joghatással járó, vagy egyébként a pályázó érdekeit lényegesen érintő információkat a keletkezéstől (meghozataltól) számított tíz napon belül kell közölni.
l) Legjobb ajánlat: Főszabály szerint az összességében legjobb ajánlat minősül a legjobb ajánlatnak, de a kiíró előzetes döntése alapján legjobb ajánlatnak minősülhet a legjobb ár.
7.
7.1 Az eljárás nyilvános vagy zártkörű lehet.
7.2 A pályázatok nyilvánosak, kivéve ha a Képviselő-testület a zártkörű (meghívásos) pályázat kiírásáról dönt.
7.3 Zártkörű pályázat akkor írható ki, ha a pályázat tárgyául szolgáló vagyon jellege, jelentősége, sajátos természete miatt csak korlátozott számú ajánlattevő alkalmas a szerződés teljesítésére, vagy a vagyon leghatékonyabb hasznosításával kapcsolatos feladatok megoldása a pályázaton előre meghatározott, vagy a projekt iránt már érdeklődő befektetők, illetőleg társasági partnerek részvételét teszi szükségessé.
7.4 A pályázatot titkosan (a pályázó nevének zárt borítékban való feltüntetésével és a pályázat pénzügyi feltételeinek az egyéb feltételektől elkülönített, titkos kezelésével) vagy a pályázó nevének (cégének) megjelölésével a pályázat minden részletére vonatkozó nyilvánossággal lehet lefolytatni. A módról a pályázat kiírásakor kell rendelkezni.
7.5 Pályázatot kettő vagy annál több fordulóban is meg lehet hirdetni. Ebben az esetben a második, vagy azt követő fordulókban - a kiíró által a pályázat egészére előre meghatározott és a dokumentációban közzétett szempontok alapján - az első forduló eredményeképpen kiválasztott ajánlattevők vehetnek részt. A második, illetve további fordulóban csak a pályázati kiírásban korábban megjelölt ajánlati feltételek módosíthatók, egyéb részeikben az első (előző) fordulóban tett ajánlatok érvényesek maradnak.
7.6. Amikor a versenyeztetés célja kizárólag a legmagasabb összegű ellenszolgáltatást nyújtó pályázó kiválasztása licit eljárást lehet lefolytatni.
8.
8.1 A pályázat kiírásáról a Kt. vagy annak azon bizottsága illetve az dönt, aki a vagyon elidegenítésére vagy hasznosítására hatáskörrel rendelkezik.
8.2 A nyilvános pályázati felhívást az Önkormányzat hirdetőtábláján és internetes honlapján legalább 5 munkanapon keresztül elérhetően, és a kerület hivatalos lapjában kell meghirdetni. A kiíró rendelkezhet úgy is, hogy a pályázatot országos napilapban és/vagy külföldi pénzügyi-gazdasági szaklap(ok)ban is meghirdeti.
8.3 A zártkörű pályázatról a kiíró az érintett ajánlattevőket egyidejűleg és közvetlenül , írásban hívja fel ajánlattételre.
8.4. Zártkörű pályázat esetén az ajánlatkérés tényét kell nyilvánosságra hozni a nyílt pályázatnál megjelölt módon. Zártkörű pályázat esetén minimum két pályázót a pályázatra meg kell hívni.
9.
9.1 A nyilvános ajánlattételi felhívásnak, illetve zártkörű pályáztatás esetén a pályázati felhívásnak tartalmaznia kell:
a) a kiíró megnevezését, székhelyét, telefon, -fax számát, e-mail címét, továbbá, ha a pályázat kiírására a Képviselő-testület, a bizottság vagy a polgármester megbízásából kerül sor, az erre való utalást,
b) a pályázat célját, jellegét (nyílt vagy zártkörű), azt, hogy hány fordulós, továbbá arra vonatkozó utalást, hogy a pályázó titkosan (a pályázó neve külön zárt borítékban szerepel) vagy név aláírásával pályázhat-e.
c) a pályázat tárgyának pontos meghatározását, ideértve annak műszaki és jogi feltételeit.
d) az ellenszolgáltatásra vonatkozó elvárásokat: a teljesítés módját, határidejét, az esetleges egyéb kikötéseket és feltételeket,
e) az ajánlatok benyújtásának helyére és határidejére, az ajánlatok felbontásának helyére és időpontjára, valamint az elbírálásra vonatkozó időpontokat.
f) az ajánlati kötöttség tartamát,
g) a dokumentáció rendelkezésre bocsátása esetén annak átvétele helyét, módját, idejét és költségét,
h) a kiíró azon jogának fenntartását, hogy érvényes ajánlatok esetén is a pályázatok eredménytelennek minősítése és egyik ajánlattevővel se kössön szerződést, illetve több azonos vagy közel azonos ajánlat esetén a kiíró dönthet úgy, hogy a beérkezett érvényes ajánlatok ellenére a pályázatot eredménytelennek nyilvánítja és egyben a beérkezett azonos vagy közel azonos ajánlatot tevők meghívásával árverés vagy ismételt ajánlattétel útján kívánja a vagyonelemet hasznosítani.
i) ajánlati biztosíték mértéke, nyújtásának módja
9.2 A dokumentáció a felhívásban foglalt fenti adatokon kívül tartalmazza:
a) az ajánlatok benyújtásának módját,
b) a pályázatra vonatkozó kérdések feltevésének, az esetleges további információszerzés helyének megjelölését,
c) a vagyon adatait,
d) több változatú ajánlat tételének lehetőségét, ha erre a kiíró módot kíván adni,
e) a pályázat hivatalos nyelvének megjelölését,
f) a pályázat tárgyára vonatkozó elővásárlási jogot, az ennek gyakorlásával kapcsolatos feltételeket,
g) a pályázat teljesítése során a személyes közreműködés kötelezettségét, ha ez szükséges,
h) az ajánlattevők ajánlataikat hány példányban, milyen formában és hol kötelesek benyújtani, utalva arra, hogy kötelesek azt is egyértelműen meghatározni, ajánlataik közül melyik az eredeti. Ha a több példányban benyújtott ajánlatok között eltérés van, úgy az eredeti az irányadó
i) az ajánlatok elbírálásának menetét, szempontrendszerét, külön kiemelve:
- az ajánlatok felbontásának a helyét és időpontját, amennyiben a pályázatok felbontása a nyilvánosság kizárásával zajlik, úgy erre külön utalni kell,
- azt, hogy a pályázatok felbontásának módját
- az ajánlatok elbírálására vonatkozó időtartamot,
- pályázatok elbírálására jogosult megnevezését,
- a bírálati szempontok (vételár, tőkeemelés, környezeti kár elhárítás, beruházás stb.) pontos megjelölését és a - kiíró döntésétől függő - pontozásos vagy egyéb értékelési rendszert,
- az eredményhirdetés módját, helyét és várható idejét,
j) a dokumentáció és mellékleteinek tartalomjegyzékét,
k) az arra való utalást, hogy a pályázati kiírás jelen Szabályzat előírásai alapján történik, és a pályázó a jelen Szabályzat rendelkezéseit ismeri és magára nézve kötelezőnek ismeri el,
l) műemlék-, környezeti- és természetvédelmi kapcsolatos helyzetet (várható költségkihatását),
m) minden egyéb adatot, amelyek a vagyon hasznosításának kívánatos irányára, módjára és egyéb feltételeire vonatkoznak, és amelyek szükségesek a megalapozott ajánlat készítéséhez.
Ingatlan bérbeadása-eladása esetén különösen:
n) a helyiség címét, alapterületét, felszereltségét, műszaki állapotát és esetleges műemléki védettségét;
o) a helyiség megtekintésére biztosított időpontot;
p) a helyiségben végezhető tevékenység pontos megjelölését;
q) a bérleti díj évenkénti emelésének (a továbbiakban: valorizálás) a Kt. határozatában szabályozott módját és mértékét;
r) a bérleti szerződés időtartamát;
9.3 A dokumentáció csak titoktartási nyilatkozat aláírása után adható ki.
9.4 A kiíró előírhatja, hogy az ajánlatok benyújtásakor az ajánlattevő ajánlatához szerződéstervezetet is csatoljon, vagy hogy a kiíró által megküldött szerződéstervezethez milyen fenntartások fűzhetők. Ilyenkor a kiíró rendelkezik arról, hogy a szerződéstervezetben tett fenntartásokat az elbírálás során hogyan veszik figyelembe.
10.
10.1 Ha a pályázati kiírás eltérően nem rendelkezik, a pályázó szerződéskötésig köteles titokban tartani a pályázaton való részvételének, vagy ajánlata visszavonásának tényét, illetve ajánlata tartalmát, valamint a kiíró által a dokumentációban vagy más módon rendelkezésére bocsátott információt. Ez nem terjed ki a finanszírozó bankkal, vagy konzorciális ajánlat esetén a konzorciumban résztvevőkkel közölt tényekre. A titkossági követelmény megszegése a pályázó ajánlatának érvénytelenné nyilvánításával jár. Ez érvényes akkor is, ha a pályázó érdekkörében álló személy sérti meg a titkosságot.
10.2 A kiíró a pályázati kiírásban felmentést adhat a 10.1 pontban foglalt titoktartási kötelezettség alól azzal, hogy megjelöli a pályázó által nyilvánosságra hozható ajánlati feltételek, és nyilvánosság körét (pályázatban résztvevők, vagy harmadik kívül álló személyek, sajtó).
10.3 A kiíró az ajánlatok tartalmát a pályázat lezárásáig titkosan kezeli, tartalmukról felvilágosítást sem kívül állóknak, sem a pályázaton résztvevőknek nem ad. Ezen kötelezettség alól a pályázó írásban felmentheti a kiírót, de egyes adatok nyilvánosságra hozatalát ilyenkor is megtilthatja.
10.4 A zártkörű pályázaton részvevő pályázó nevét a kiíró a többi résztvevővel csak akkor közölheti, ha a közléshez valamennyi érintett pályázó írásban a hozzájárulását adta. Az ajánlattevőre vonatkozó egyéb információ is csak az ajánlattevő kifejezett, írásban közölt hozzájárulásával közölhető más ajánlattevővel, vagy a pályázaton részt nem vevő személlyel.
10.5 Az ajánlatok és a bennük lévő adatok kizárólag elbírálásra használhatók fel. Más célú felhasználás szándéka esetén erről az ajánlattevővel külön meg kell állapodni.
11.
11.1 A pályázati eljárás folyamán - 11.2. bekezdésben foglalt kivételekkel - a kiíró nem változtathatja meg azt a döntéshozatal során alkalmazandó eljárási vagy pályázati feltételt (elbírálási módot), amelyet akár az ajánlati felhívásban, akár meghívás során a pályázóval közölt.
11.2 A kiíró a felhívásban és a pályázati kiírásban szereplő, illetve a pályázó(k) tudomására hozott feltételeket a pályázat során csak egy alkalommal változtathatja meg, ha ezt a jogát kifejezetten fenntartotta magának. A módosítás érintheti:
a) a kiíró által a dokumentációban meghatározott feltételeket,
b) a pályázatok benyújtási határidejét. A határidőt csak meghosszabbítani lehet, legfeljebb 30 nappal.
11.3 A kiíró a változtatást a pályázati kiírás közzétételére vonatkozó szabályok szerint teszi közzé azzal, hogy az érintetteket arról haladéktalanul írásban is értesíti. Az értesítésben utalni kell arra, hogy a változtatásra tekintettel a korábban benyújtott pályázatokat miként kezeli.
11.4 A pályázatok benyújtására nyitva álló határidő minimum 10 nap, de ha a vagyonelem értéke a 100 millió forintot meghaladja minimum 20 nap, ami egy alkalommal határidő eredeti tartalmával meghosszabbítható. Az ajánlattételi határidő vonatkozásában a tulajdonosi jogok gyakorlója hoz döntést. Az így meghosszabbított határidőt a kiíró a pályázati kiírással megegyező módon - az eredeti határidő lejárata előtt 10 nap minimum időkeret alkalmazása esetén 3 nappal, míg minden más esetben 5 nappal korábban - teszi közzé, illetve zárkörű pályázatban résztvevőket erről megfelelő időben - de legalább a nyitva álló eredeti határidő lejárata előtt 5 nappal korábban értesíti.
12.
12.1 A pályázaton való részvétel biztosíték (bánatpénzt) adásához is köthető, melyet az ajánlat megküldésével egyidejűleg vagy a kiíró által a pályázati felhívásban meghatározott időpontig és módon kell a kiíró rendelkezésére bocsátani.
Az ajánlat benyújtásával egyidejűleg kell az ajánlattevőnek igazolnia, hogy a pályázati biztosítékot a kiíró rendelkezésére bocsátotta.
A pályázati biztosíték mértékét a Bizottság javaslatára a Polgármester határozza meg a pályázati kiírásban rögzítve, amely összeg eredményes pályáztatás esetén a nyertes pályázó által fizetendő bérleti díjba beszámít vagy a megkötött szerződést biztosító mellékkötelezettséggé (óvadék) alakul át.
12.2 A biztosítékot a pályázati felhívás visszavonása, az ajánlat érvénytelenségének megállapítása esetén, illetőleg, ha a szerződéskötés a kiíró oldalon felmerült okból hiúsul meg, a pályázatok elbírálása után - az alábbi kivételektől eltekintve - vissza kell adni - az ajánlatok elbírálásától számított 15 napon belül.
12.3 Nem jár vissza a biztosíték, ha a pályázati kiírás szerint a megkötött szerződést biztosító mellékkötelezettséggé alakul át, továbbá akkor sem, ha az ajánlattevő az ajánlati kötöttség időtartama alatt ajánlatát visszavonta, vagy a szerződés megkötése neki felróható vagy az ő érdekkörében felmerült más okból hiúsult meg.
12.4 A kiíró felhívására az ajánlattevő köteles a pályázatában foglaltakat igazolni. A kiíró - ha a kiírásban kifejezetten fenntartotta magának e jogot - 12.1 bekezdésben körülírtakon kívül további biztosíték adására is kötelezheti az ajánlattevőt.
13.
13.1 Az ajánlattevők ajánlataikat zártan, cégjelzés nélküli borítékban, legalább 3 példányban kell benyújtani. Egy példányt minden oldalon eredetiben, cégszerű aláírással, magánszemélyeknél eredeti aláírással, illetve a meghatalmazott eredeti aláírásával ellátva kell az ajánlatok benyújtására nyitva álló időpontban és helyen, az adott pályázatra utaló jelzéssel, személyesen vagy meghatalmazottja útján beadni.
13.2 Az ajánlattevő személyazonosságát személyi igazolványáról vagy útleveléről vagy jogosítványáról és lakcím kártyájáról készült, közjegyző által hitelesített másolati példánnyal köteles igazolni, míg ajánlattevő meghatalmazottja közokirattal vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal köteles igazolni képviseleti jogosultságát, illetve annak mértékét a fentieken felül.
13.3 Ha a kiírás másként nem rendelkezik, egy ajánlattevő csak egy ajánlatot tehet, illetve egy pályázaton csak egy ajánlattételben vehet részt akár önállóan, akár konzorcium tagjaként.
14.1. Az ajánlattevőnek a pályázati felhívásban, illetve a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészíteni
14.2. A benyújtott ajánlatnak tartalmazni kell az ajánlattevő részletes és jogilag kötelező erejű nyilatkozatát, különösen:
a) a pályázati felhívásban foglalt feltételek elfogadására vonatkozóan,
b) az általa vállalt szolgáltatásokra és kötelezettségekre vonatkozóan,
c) a vételár vagy ellenszolgáltatás összegére, megfizetésének határidejére vonatkozóan.
15. Ha a pályázat biztosítékadási kötelezettséget ír elő, az ajánlat csak akkor érvényes, ha az ajánlattevő igazolja, hogy a kiírásban megjelölt összegű biztosítékot az ott megjelölt formában és módon a kiíró vagy megbízottja által rendelkezésére bocsátotta.
16. Az ajánlattevő ajánlati kötöttsége - ha a pályázati kiírás másként nem rendelkezik - akkor kezdődik, amikor az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő lejárt.
17. Az ajánlattevő ajánlatához a pályázati kiírásban meghatározott időpontig, de legalább a benyújtási határidő lejártától számított 90 napig kötve van, kivéve, ha a kiíró ezen időponton belül a pályázatot megnyert ajánlattevővel szerződést köt, vagy a pályázókkal írásban közli, hogy a pályázatot eredménytelennek minősíti.
18. Az ajánlattevő nem igényelhet térítést a kiírótól az ajánlata kidolgozásáért. A pályázat elkészítésével és a pályázaton való részvétellel kapcsolatos költségek az ajánlat érvényességétől, illetve a pályázat eredményességétől függetlenül az ajánlattevőt terhelik.
19. Az ajánlattevő az ajánlat benyújtásakor az ajánlatában közölt egyes adatoknak az elbírálás utáni nyilvánosságra hozatalát is megtilthatja. Az ajánlattevő a pályázat megnyerése esetén az ellenszolgáltatásnak és a teljesítési határidőnek a nyilvánosságra hozatalát nem tilthatja meg.
20.
20.1 A pályázó ajánlatát csak akkor módosíthatja,
a) ha erre a pályázati kiírás lehetőséget biztosít és/vagy a kiíró a pályáztató - határidő kitűzésével - módosításra hívja fel,
b) ha a többfordulós pályázat első fordulójának eredményeképpen a második fordulóban történő részvételre jogot szerzett, a második fordulóban benyújtott ajánlatot a kiíró által meghatározott korlátok között módosíthatja. Más esetekben az eredeti ajánlattól való eltérés érvénytelen.
20.2 A pályázó a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő lejártáig a jelen szabályzat és a kiírás feltételei szerint rendelkezik ajánlatával.
20.3 A 20.1 bekezdés rendelkezéseit nem lehet alkalmazni akkor, ha a kiíró az első elbírálását követően új ajánlattételre hívja fel a pályázókat.
21.
21.1 A kiíró a pályázatot az ajánlatok benyújtására megjelölt időpontig visszavonhatja.
22.
22.1 Ha az ajánlattevő, vagy az érdekkörében álló más személy a pályázat titkosságát megsértette, a pályázó ajánlatát ki kell zárni.
22.2 A pályázati kiírásban vagy a részletes tenderben és a Szabályzatban foglalt feltételek nem teljesítése, vagy nem megfelelő teljesítése, továbbá az adatszolgáltatási, illetve az ajánlattevőt az eljárási rend alapján terhelő egyéb kötelezettség súlyos megszegése a pályázatból történő kizárást vonja maga után.
23. Az ajánlattevő a benyújtásra nyitva álló határidő lejártáig bármikor visszavonhatja az ajánlatát az eljárási rendben meghatározott következmények terhe mellett. Az ajánlattevő nem igényelhet térítést a kiírótól az ajánlata kidolgozásáért, és az ajánlattétellel kapcsolatosan más jogcímen sem terjeszthet elő követelést.
24. A pályázatok beérkeztetésére az ajánlati felhívásban megjelölt helyen és időpontban - a kiíró ilyen döntése esetén - közjegyző jelenlétében kerül sor. Ha a kiíró nem tartja szükségesnek közjegyző jelenlétét, a pályázatot a polgármester által meghatározott személy veszi át. A pályázatok beérkezése során az átvevő az átvétel pontos időpontját rávezeti a pályázatot tartalmazó zárt borítékra, és egyúttal igazolja az átvétel tényét. Az ajánlati dokumentumokat bírálati sorszámmal kell ellátni.
25. A közjegyző vagy, ha közjegyző nem vesz részt, az átvevő az ajánlatok leadásának körülményeiről okiratot állít ki.
26. Az ajánlatokat tartalmazó zárt iratokat az ajánlattételi határidő lejárta időpontjában kell felbontani.
26.1 A bontás zártkörűen vagy nyilvánosan történhet.
26.2 Zártkörű a bontás akkor, ha a közjegyző, valamint a kiíró, illetve képviselője van jelen.
26.3 Nyilvános a bontás akkor, ha kiírón, ill. képviselőjén kívül a kiíró által meghívott személyek, valamint az ajánlattevők, illetve meghatalmazottjaik is jelen lehetnek.
26.4 Az ajánlatok felbontásakor a jelenlévőkkel ismertetni kell az ajánlattevők nevét, székhelyét (lakóhelyét), valamint az ajánlatok lényeges tartalmát, a megajánlott árat - azon adatok kivételével, amelyeknek nyilvánosságra hozatalát az ajánlattevő megtiltotta.
26.5. Az az ajánlatok felbontását követően a kiíró, ill. képviselője köteles megállapítani azt, hogy melyek azok az ajánlatok, amelyek érvénytelenek. Azok az ajánlattevők, akiknek a pályázatát érvénytelenítették, a pályázati eljárás további szakaszában (szakaszaiban) nem vehetnek részt.
26.5.1 Érvénytelen az ajánlat, ha:
a) olyan ajánlattevő nyújtotta be, amelyik (aki) nem jogosult részt venni a pályázaton,
b) az ajánlatot a kiírásban meghatározott, illetve a szabályszerűen meghosszabbított határidő után nyújtották be,
c) az ajánlat nem felel meg a pályázati kiírásban, a jogszabályokban, valamint a jelen eljárási rendben foglaltaknak,
d) biztosíték adási kötelezettség esetén a biztosítékot az ajánlattevő nem bocsátotta, vagy nem az előírtaknak megfelelően bocsátotta a kiíró rendelkezésére,
e) mely az ajánlati árat (díjat) nem egyértelműen határozza meg, vagy más ajánlatához köti.
26.5.2 Az érvénytelen ajánlatot úgy kell tekinteni, mintha az érintett pályázó nem tett volna ajánlatot az adott pályázati eljárás keretében.
A Kiíró legfeljebb ötnapos határidőt biztosít az ajánlat esetleges formai hiányosságainak pótlására így különösen a nem megfelelő aláírással vagy példányszámban benyújtott ajánlat esetén. Az ajánlat érvényességét a hiánypótlásra rendelkezésre álló idő leteltét követően állapítják meg.
Az ajánlatok felbontásáról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyben szerepeltetni kell:
a) a bontás helyét, idejét, a bontásnál jelen lévő személyek nevét, és azt, hogy milyen minőségben vesznek részt a bontáson.
b) a pályázat tárgyát, a pályázati felhívás közzétételének időpontjait és helyét, a pályázatok benyújtására nyitva álló határidőt, a beérkezett ajánlatok számát, továbbá azt, hogy melyek érkeztek be határidőben és melyek nem, az ajánlatok bírálati sorszámát és darabszámát,
c) a pályázatok felbontásának és ismertetésének rövid leírását, a jelenlévők hozzászólásainak, észrevételeinek rövid ismertetését,
d) minden egyéb olyan információt, amelyet a bontásnál jelenlévők szükségesnek tartanak rögzíteni.
e) az érvénytelen ajánlatokat,
f) a hiánypótlásra felhívott ajánlattevőket.
28. A benyújtott és érvényes ajánlatokat a kiíró által meghatározott bizottság(ok) vagy személy(ek) értékelik (a továbbiakban együtt: Értékelő Bizottság) és bírálják el. Az értékeléssel és a bírálattal más-más bizottság(ok) és személy(ek) is megbízható(k). A Képviselő-testület rendelkezhet úgy is, hogy az értékelést végző javaslata alapján a pályázat elbírálást a képviselő-testület végzi.
29.
29.1 Az Értékelő Bizottság az ajánlatok felbontása után felvilágosításokat kérhet a pályázókról annak érdekében, hogy a pályázatok értékelése, illetve összehasonlítása elvégezhető legyen.
30. Az Értékelő Bizottság kérdéseit, illetve azokra az érintett pályázó által adott válaszokat írásban kell rögzíteni. Ez nem eredményezheti a pályázati ajánlatban megfogalmazott feltételek megváltoztatását, csak azok értelmezését szolgálhatja.
31. Az Értékelő Bizottság a pályázatok összehasonlítását a pályázati kiírásban meghatározott szempontok és súlyozások alapján végzi.
32. Az ajánlatok értékelésében (elbírálásában) részt vevő személyeket, illetve az általuk felkért szakértőket titoktartási kötelezettség terheli. Az ajánlat értékelésében (elbírálásában) résztvevők az e minőségükben tudomásukra jutott információkat kizárólag a pályázat értékelésének (elbírálásának) a céljára használhatják fel.
33.
33.1 A pályázat értékelésében és elbírálásában részt vevő nem lehet az ajánlatot benyújtó pályázó:
a) hozzátartozója, vagy közeli rokona [Ptk. 685. § b) pont],
b) munkaviszony (köztisztviselői jogviszony) alapján közvetlen felettese vagy beosztottja,
c) szerződéses jogviszony keretében foglalkoztatottja,
d) tulajdonosa (résztulajdonosa), amennyiben a pályázó jogi személy vagy cég.
33.2 A 33.1 pontban foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha a pályázat értékelésében és elbírálásában résztvevőtől bármely oknál fogva nem várható el az ügy elfogulatlan megítélése (továbbiakban: elfogultság).
33.3 A pályázat értékelésében és elbírálásában részt vevő köteles haladéktalanul bejelenteni, ha vele szemben bármely, az előzőekben körülírt összeférhetetlenségi ok áll fenn.
34. Ezeket a rendelkezéseket a pályázatok értékelésében részt vevő valamennyi személyre pl. szakértőkre is, megfelelően alkalmazni kell.
35. Összeférhetetlenségi ügyben a polgármester, az ő összeférhetetlensége esetén a Képviselő-testület dönt.
36. Eredménytelen a pályázat, ha:
a) a kitűzött időpontig egyetlen ajánlat sem érkezett, vagy egyetlen ajánlat érkezett, de az a pályázati kiírás alapján nem értékelhető,
b) hiánypótlási lehetőség ellenére a beérkezett ajánlatok egyike sem felelt meg a pályázati felhívás követelményeinek, vagy más, a pályázatra vonatkozó előírásnak
c) kétfordulós pályázat esetén a második fordulón egyetlen meghívott pályázó sem tett olyan értékelhető ajánlatot, amely megfelelt volna a pályázati kiírásban foglalt követelményeknek.
Ezt a rendelkezést megfelelően alkalmazni kell a kettőnél több fordulóból álló pályázatokra is,
d) a kiíró valamely ajánlattevőnek a pályázat tisztaságához fűződő, vagy a többi pályázó érdekeit egyébként súlyosan sértő cselekménye miatt a pályázat érvénytelenítése mellett döntött,
e) a kiíró élt azon jogával, hogy új pályázat kiírását rendelje el,
f) a pályázók az ajánlatukban tett fenntartásaikat - felszólítást követően - nem vonták vissza vagy nem korrigálták.
37.
37.1 A kiíró a pályázatok elbírálását követően ajánlataik módosítására hívhatja fel a pályázókat akkor, ha a pályázatok azonos, vagy közel azonos tartalmúak, továbbá akkor, ha a kiíró az új ajánlatkéréstől kedvezőbb eredményt vár.
37.2 A kiíró a pályázótól fizetőképességének bizonyítását köteles kérni.
38.
38.1 Az értékelést végzőnek - valamennyi értékelő által aláírt jegyzőkönyvbe rögzített - zárójelentést kell készítenie.
38.2 A zárójelentésben fel kell tüntetni:
a) a pályázat célját, jellegét, illetve a tárgyául szolgáló vagyont (vagyonrészt), valamint a pályázati (versengő ajánlatkérési) felhívás (kiírás) közzétételére vonatkozó adatokat,
b) a lebonyolítás rövid ismertetését, a beérkezett ajánlatok számát, állapotát, lényeges tartalmára vonatkozó főbb adatokat,
c) a pályázati kiírásban szereplő jogszabályok, más hatósági előírások megtartására történő utalást,
d) a pályázatok elbírálásának (értékelésének) főbb szempontjai, az egyes ajánlatokkal kapcsolatban kialakult véleményeket,
e) a pályázati eljárás eredményének összefoglaló értékelését, az első három helyre javasolt megjelölését, ha erre szükség van, illetve, ha a pályázatot eredményesnek minősítették.
38.3 A zárójelentéshez - az eredmény közzététele után - csatolni kell a pályázatok felbontásáról, illetve ismertetéséről készült jegyzőkönyvet, mellékleteivel együtt, valamint az eredeti pályázati kiírás dokumentációját. Ezek irattározása együtt történhet. A pályázat iratanyagába az eredmény közzététele után a polgármester engedhet betekintést.
39. A kiíró az ajánlatok elbírálására vonatkozó végső döntését az ajánlati felhívásban meghatározott időpontban, de legkésőbb a benyújtási határidő lejártától számított 45 napon belül hirdeti ki. A kihirdetésre az ajánlattevőket meg kell hívni. A döntésről a kihirdetését követő 5 munkanapon belül írásban értesíteni kell valamennyi pályázót.
40. A pályázat elbírálásáról a nyertes pályázót értesíteni kell, amelyben közölni kell a bérleti szerződés megkötésének helyét és időpontját.
41. Szerződés a verseny nyertesével köthető.
42. A szerződést a pályázat eredményének kihirdetése után a lehető legrövidebb időn belül meg kell kötni, az ajánlati kötöttség idején belül. A szerződés minimális tartalmát képezi: - a közzétett pályázati feltételek,
- a nyertes ajánlata,
- a pályázatot elbíráló döntése.
43. Ha a nyertes pályázó ismételt felszólítás ellenére sem köt szerződést vagy a szerződés aláírása után a nyertes a szerződést nem teljesíti, és ezért a kiíró a szerződéstől elállt vagy a pályázat eredménytelen, a kiíró dönt a pályázat megismétléséről vagy arról, hogy a második helyre kiválasztott pályázóval köt szerződést .
44. A kiíró döntése szerint vagyontárgyak, vagyonrészek értékesíthetők árverés útján is az alábbi rendelkezések figyelembevétel.
45.
45.1 Az árverés - ha kiíró másként nem dönt - nyilvános, azon minden természetes és jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részt vehet,a, azt közjegyző jelenlétében kell lebonyolítani.
45.2 Az árverést az árverés napja előtt legalább 30 nappal hirdetmény közzétételével kell kitűzni.
45.3 A hirdetményt az Önkormányzat hirdetőtábláján és internetes honlapján és a kerület hivatalos lapjában kell meghirdetni. A kiíró rendelkezhet úgy is, hogy a pályázatot országos napilapban és/vagy külföldi pénzügyi-gazdasági szaklap(ok)ban is meghirdeti.
46. A hirdetményben fel kell tüntetni:
a) az árverést kiíró megnevezését,
b) az árverés helyét és idejét,
c) az árverésre kerülő vagyontárgyak/vagyonrészek megnevezését és kikiáltási árukat, valamint a vagyontárgyakra/vagyonrészekre vonatkozó esetleges korlátozásokat (pl. elővásárlási jog, arányrészvény stb.),
d) a vételár megfizetésének határidejét és módját,
e) az árverési biztosíték összegét és letétbe helyezésének módját, határidejét,
f) az árverésen történő részvétel feltételeit,
g) az árverésre jelentkezés helyét, módját és idejét,
h) amennyiben szükséges, az arra vonatkozó közlést, hogy az árverésre kerülő vagyontárgyakat hol és mikor lehet megtekinteni, illetve az árverésre kerülő vagyonról hol, mikor és hogyan lehet további információhoz jutni,
i) mindazt, amit az árverés kiírója egyébként szükségesnek tart.
Ingatlan bérbeadása-eladása esetén különösen:
j) helyiség címét, helyrajzi számát, alapterületét, helyiségei számát, továbbá
k) a helyiségek felsorolását;
l) a műszaki jellemzőket, állapotot;
47.
47.1 Az árverést a kiíró alkalmazottja vagy megbízottja foganatosítja. Az árverés során közreműködő személyek összeférhetetlenségére e Szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni.
47.2 Árverésen részt venni és vételi ajánlatot tenni személyesen vagy meghatalmazás útján lehet. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.
48.
48.1 Az árverésen az egyéb feltételeknek való megfelelés esetén az vehet részt, aki a hirdetményben meghatározott árverési biztosítékot a hirdetményben megjelölt módon és időben letétbe helyezte.
48.2 Az árverés megkezdésekor az árverezőkkel közölni kell az árverésre kerülő vagyontárgy/vagyon(rész) becsértékét (kikiáltási árát) és fel kell hívni őket ajánlatuk megtételére.
48.3 Az árverést addig kell folytatni, amíg az ajánlattevők ajánlatot tesznek. Ha nincs tovább ajánlat, a felajánlott legmagasabb vételár háromszori kikiáltását követően ki kell jelenteni, hogy a vagyontárgyat/vagyonrészt a legmagasabb vételárat ajánló veheti meg.
49. Az árverési vevő letétbe helyezett biztosítékát be kell számítani a vételárba, a többi letevőnek a biztosítékot az árverés befejezése után haladéktalanul vissza kell adni, illetve utalni.
49.1 Az árverési vevő köteles a teljes vételárat az árveréstől számított 15 napon belül megfizetni. Amennyiben a teljes vételárat az árveréstől számított 15 napon belül nem fizet meg az árverési vevő, a biztosítékot elveszíti, és az árverés eredménytelennek minősül.
49.2 Az árverésre bocsátott vagyontárgyon/vagyonrészen az árverési vevő a vételár kifizetésével szerezhet tulajdonjogot, figyelemmel azonban a hatályos jogszabályokra és a vagyontárgyat/vagyonrészt esetlegesen terhelő korlátozásokra.
50.
50.1 A visszavonás tényét közzé kell tenni ugyanazokban a lapokban, ahol a hirdetmény közzétételre került.
50.2 Az árverési felhívás visszavonása esetén az árverési biztosítékot, és amennyiben az árverés tárgyról készült részletes tájékoztató (információs dokumentum) rendelkezésre bocsátása ellenérték fejében történt, úgy az azért fizetett ellenértéket, a dokumentum visszaszolgáltatását követően haladéktalanul vissza kell adni.
51.
51.1 Az árverésről közjegyzői okiratot (jegyzőkönyvet) kell felvenni, amelynek az árverés helyét, időpontját, lefolyását, a legmagasabb ajánlat értékét és az ajánlattevő személyét, lakóhelyét, illetve székhelyét.
51.2 Az árverésről készült jegyzőkönyvet az árverést foganatosító személy(ek) és a jegyzőkönyvvezető, valamint az árverési vevő is aláírja.
52. Az egyes árverés lebonyolításának részletes szabályait az árverési hirdetményben, vagy az árverés helyén nyilvánosan kifüggesztve kell közzétenni.
HRSZ | Ingatlan címe | Ingatlan típusa | Terület (m2) | Önk. Tul. % | |
24666// | Akadémia utca | Utca, út | 6439 | 100,00% | |
24400// | Apáczai Cs. J. utca | Utca, út | 3295 | 100,00% | |
24493// | Apáczai Cs. J. utca | Utca, út | 3349 | 100,00% | |
24640// | Arany János utca | Utca, út | 2060 | 100,00% | |
24641// | Arany János utca | Utca, út | 925 | 100,00% | |
24642// | Arany János utca | Utca, út | 942 | 100,00% | |
24643// | Arany János utca | Utca, út | 1665 | 100,00% | |
24644// | Arany János utca | Utca, út | 3794 | 100,00% | |
24645// | Arany János utca | Utca, út | 806 | 100,00% | |
24389// | Aranykéz utca | Utca, út | 1183 | 100,00% | |
24732// | Aulich utca | Utca, út | 2559 | 100,00% | |
24989/2/ | Balassi Bálint utca | Utca, út | 7635 | 100,00% | |
25003// | Balaton utca | Utca, út | 1316 | 100,00% | |
25004// | Balaton utca | Utca, út | 1315 | 100,00% | |
25005// | Balaton utca | Utca, út | 1956 | 100,00% | |
25006// | Balaton utca | Utca, út | 943 | 100,00% | |
25007// | Balaton utca | Utca, út | 791 | 100,00% | |
24778// | Bank utca | Utca, út | 565 | 100,00% | |
24779// | Bank utca | Utca, út | 843 | 100,00% | |
24358/1/ | Bárczy István utca | Utca, út | 2520 | 100,00% | |
24059// | Bástya utca | Utca, út | 1030 | 100,00% | |
24091// | Bástya utca | Utca, út | 696 | 100,00% | |
24834/2/ | Báthory utca | Utca, út | 10150 | 100,00% | |
24416// | Bécsi utca | Utca, út | 1183 | 100,00% | |
24440// | Bécsi utca | Utca, út | 1264 | 100,00% | |
23817/2/ | Belgrád rakpart | Utca, út | 743 | 100,00% | |
23817/3/ | Belgrád rakpart | Utca, út | 2863 | 100,00% | |
23817/4/ | Belgrád rakpart | Utca, út | 9634 | 100,00% | |
24316/1/ | Belgrád rakpart | Utca, út | 6648 | 100,00% | |
24977/2/ | Bihari János utca | Utca, út | 5052 | 100,00% | |
24014// | Cukor utca | Utca, út | 837 | 100,00% | |
23999// | Curia utca | Utca, út | 951 | 100,00% | |
24427/1/ | Deák Ferenc utca | Utca, út | 1201 | 100,00% | |
24427/2/ | Deák Ferenc utca | Utca, út | 3271 | 100,00% | |
24486// | Dorottya utca | Utca, út | 3664 | 100,00% | |
23995// | Duna utca | Utca, út | 1180 | 100,00% | |
24038// | Egyetem tér | tér | 2351 | 100,00% | |
24497/1/ | Eötvös tér | tér | 1989 | 100,00% | |
24996// | Falk Miksa utca | Utca, út | 4238 | 100,00% | |
24965/2/ | Falk Miksa utca | Utca, út | 4013 | 100,00% | |
24364// | Fehérhajó utca | Utca, út | 899 | 100,00% | |
24042// | Fejér György utca | Utca, út | 1303 | 100,00% | |
24131// | Ferenczy István utca | Utca, út | 424 | 100,00% | |
24167// | Ferenczy István utca | Utca, út | 1966 | 100,00% | |
24323// | Galamb utca | Utca, út | 1493 | 100,00% | |
24698/002/ | Garibaldi köz | Utca, út | 671 | 100,00% | |
24708// | Garibaldi utca | Utca, út | 2072 | 100,00% | |
24283/1/ | Gerlóczy utca | Utca, út | 1646 | 100,00% | |
24301/007/ | Haris köz | Utca, út | 1330 | 100,00% | |
24457// | Harmincad utca | Utca, út | 1013 | 100,00% | |
23824// | Havas utca | Utca, út | 444 | 100,00% | |
23914// | Havas utca | Utca, út | 662 | 100,00% | |
24164// | Henszlmann I. utca | Utca, út | 2071 | 100,00% | |
24545// | Hercegprímás utca | Utca, út | 1507 | 100,00% | |
24625// | Hercegprímás utca | Utca, út | 3447 | 100,00% | |
24502/1/ | Hild tér | tér | 1972 | 100,00% | |
24868// | Hold utca | Utca, út | 922 | 100,00% | |
24869// | Hold utca | Utca, út | 685 | 100,00% | |
24780// | Hold utca | Utca, út | 8564 | 100,00% | |
24972// | Honvéd tér | tér | 6628 | 100,00% | |
24725// | Honvéd utca | Utca, út | 1352 | 100,00% | |
24881// | Honvéd utca | Utca, út | 905 | 100,00% | |
24882// | Honvéd utca | Utca, út | 698 | 100,00% | |
24971/2/ | Honvéd utca | Utca, út | 7812 | 100,00% | |
23993// | Irányi utca | Utca, út | 1430 | 100,00% | |
24007// | Irányi utca | Utca, út | 1090 | 100,00% | |
23856// | Irányi utca | Utca, út | 546 | 100,00% | |
23873// | Irányi utca | Utca, út | 1131 | 100,00% | |
25122/4/ | Jászai Mari tér | tér | 3779 | 100,00% | |
24480// | József nádor tér | tér | 8927 | 100,00% | |
24859// | Kálmán Imre utca | Utca, út | 6314 | 100,00% | |
24283/2/ | Kamermayer K. tér | tér | 1088 | 100,00% | |
24016// | Károlyi utca | Utca, út | 2054 | 100,00% | |
24115// | Kecskeméti utca | Utca, út | 4014 | 100,00% | |
23869// | Kéményseprő utca | Utca, út | 566 | 100,00% | |
24101// | Képíró utca | Utca, út | 662 | 100,00% | |
24308// | Kígyó utca | Utca, út | 849 | 100,00% | |
24058// | Királyi Pál utca | Utca, út | 2580 | 100,00% | |
24745// | Kiss Ernő utca | Utca, út | 1147 | 100,00% | |
24890// | Kozma Ferenc utca | Utca, út | 1823 | 100,00% | |
24369// | Kristóf tér | tér | 1189 | 100,00% | |
24149// | Magyar utca | Utca, út | 3256 | 100,00% | |
24950/2/ | Markó utca | Utca, út | 1245 | 100,00% | |
24951/2/ | Markó utca | Utca, út | 1147 | 100,00% | |
24952/2/ | Markó utca | Utca, út | 1594 | 100,00% | |
24953/2/ | Markó utca | Utca, út | 1351 | 100,00% | |
24954/2/ | Markó utca | Utca, út | 1977 | 100,00% | |
24955/2/ | Markó utca | Utca, út | 942 | 100,00% | |
24956/2/ | Markó utca | Utca, út | 545 | 100,00% | |
24510// | Mérleg utca | Utca, út | 855 | 100,00% | |
24511// | Mérleg utca | Utca, út | 1244 | 100,00% | |
24445// | Miatyánk utca | Utca, út | 738 | 100,00% | |
23858// | Molnár utca | Utca, út | 5907 | 100,00% | |
24713// | Nádor utca | Utca, út | 5114 | 100,00% | |
24975/2/ | Nagy Ignác utca | Utca, út | 6027 | 100,00% | |
24803// | Nagysándor J. utca | Utca, út | 488 | 100,00% | |
24804// | Nagysándor J. utca | Utca, út | 582 | 100,00% | |
23882// | Nyáry Pál utca | Utca, út | 573 | 100,00% | |
23978// | Nyáry Pál utca | Utca, út | 929 | 100,00% | |
24596// | Október 6. utca | Utca, út | 5238 | 100,00% | |
24502/2/ | Október 6. utca | Utca, út | 2247 | 100,00% | |
24026// | Papnövelde utca | Utca, út | 1935 | 100,00% | |
24297// | Párizsi utca | Utca, út | 852 | 100,00% | |
24298// | Párizsi utca | Utca, út | 1082 | 100,00% | |
24740// | Perczel Mór utca | Utca, út | 1777 | 100,00% | |
24352// | Petőfi Sándor utca | Utca, út | 3959 | 100,00% | |
24317/1/ | Petőfi tér | tér | 5956 | 100,00% | |
24315// | Piarista utca | Utca, út | 820 | 100,00% | |
24011// | Pilinszky János köz | Utca, út | 213 | 100,00% | |
24294/002/ | Pilvax köz | Utca, út | 925 | 100,00% | |
23904// | Pintér utca | Utca, út | 230 | 100,00% | |
24185// | Reáltanoda utca | Utca, út | 2227 | 100,00% | |
24339// | Régiposta utca | Utca, út | 2014 | 100,00% | |
24341// | Régiposta utca | Utca, út | 631 | 100,00% | |
24610// | Sas utca | Utca, út | 6237 | 100,00% | |
24251// | Semmelweis utca | Utca, út | 3905 | 100,00% | |
23934// | Só utca | Utca, út | 842 | 100,00% | |
23837// | Sörház utca | Utca, út | 652 | 100,00% | |
23896// | Sörház utca | Utca, út | 536 | 100,00% | |
24678// | Steindl Imre utca | Utca, út | 2107 | 100,00% | |
24679// | Steindl Imre utca | Utca, út | 758 | 100,00% | |
24982// | Stollár Béla utca | Utca, út | 1034 | 100,00% | |
24984// | Stollár Béla utca | Utca, út | 1281 | 100,00% | |
24985// | Stollár Béla utca | Utca, út | 1313 | 100,00% | |
24986// | Stollár Béla utca | Utca, út | 3169 | 100,00% | |
24987// | Stollár Béla utca | Utca, út | 641 | 100,00% | |
24983// | Stollár Béla utca | Utca, út | 1081 | 100,00% | |
24363// | Sütő utca | Utca, út | 354 | 100,00% | |
24747/1/ | Szabadság tér | tér | 9972 | 100,00% | |
24747/2/ | Szabadság tér | tér | 2707 | 100,00% | |
24912// | Szalay utca | Utca, út | 1335 | 100,00% | |
24913// | Szalay utca | Utca, út | 1315 | 100,00% | |
24914// | Szalay utca | Utca, út | 2836 | 100,00% | |
23945// | Szarka utca | Utca, út | 796 | 100,00% | |
24568// | Széchenyi rakpart | Utca, út | 5948 | 100,00% | |
24897/2/ | Széchenyi rakpart | Utca, út | 4609 | 100,00% | |
24660// | Széchenyi utca | Utca, út | 2218 | 100,00% | |
24661// | Széchenyi utca | Utca, út | 817 | 100,00% | |
24876// | Szemere utca | Utca, út | 916 | 100,00% | |
24877// | Szemere utca | Utca, út | 685 | 100,00% | |
24973/2/ | Szemere utca | Utca, út | 6997 | 100,00% | |
24553// | Szent István tér | tér | 8117 | 100,00% | |
24555// | Szent István tér | tér | 3359 | 100,00% | |
24192// | Szép utca | Utca, út | 1159 | 100,00% | |
23956// | Szerb utca | Utca, út | 829 | 100,00% | |
24039// | Szerb utca | Utca, út | 1679 | 100,00% | |
24368// | Szervita tér | tér | 2680 | 100,00% | |
24358/2/ | Szomory Dezso tér | tér | 713 | 100,00% | |
24654// | Tüköry utca | Utca, út | 993 | 100,00% | |
24406// | Türr István utca | Utca, út | 1433 | 100,00% | |
23935// | Váci utca | Utca, út | 7138 | 100,00% | |
24340/1/ | Váci utca | Utca, út | 5764 | 100,00% | |
24340/3/ | Váci utca | Utca, út | 141 | 100,00% | |
24792// | Vadász utca | Utca, út | 3753 | 100,00% | |
24850// | Vadász utca | Utca, út | 682 | 100,00% | |
24851// | Vadász utca | Utca, út | 563 | 100,00% | |
24899// | Vajkay utca | Utca, út | 2013 | 100,00% | |
24267// | Vármegye utca | Utca, út | 884 | 100,00% | |
24356// | Városház utca | Utca, út | 4629 | 100,00% | |
24719// | Vécsey utca | Utca, út | 2353 | 100,00% | |
23997// | Veres Pálné utca | Utca, út | 7316 | 100,00% | |
24834/1/ | Vértanuk tere | tér | 4126 | 100,00% | |
24428// | Vigadó tér | tér | 5867 | 100,00% | |
24431// | Vigadó utca | Utca, út | 1091 | 100,00% | |
24566// | Vigyázó Ferenc utca | Utca, út | 1620 | 100,00% | |
24274// | Vitkovics M. utca | Utca, út | 903 | 100,00% | |
24477// | Wekerle Sándor utca | Utca, út | 600 | 100,00% | |
24478// | Wekerle Sándor utca | Utca, út | 1002 | 100,00% | |
24479// | Wekerle Sándor utca | Utca, út | 522 | 100,00% | |
24694// | Zoltán utca | Utca, út | 2197 | 100,00% | |
24695// | Zoltán utca | Utca, út | 813 | 100,00% | |
24715// | Zoltán utca | Utca, út | 1516 | 100,00% | |
24556// | Zrínyi utca | Utca, út | 943 | 100,00% | |
24557// | Zrínyi utca | Utca, út | 1664 | 100,00% | |
24558// | Zrínyi utca | Utca, út | 1904 | 100,00% |
Ingatlan címe | Albetét címe | Terület (m2) | Tulajdonos | |
Alkotmány utca 19 | 2.emelet 1 (A014) | 236 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 19 | 2.emelet 1/A (A015) | 67 | Önkormányzati V.ker. | |
Balaton utca 10 | 0 fszt 0 (0002) | 487 | Önkormányzati V.ker. | |
Balaton utca 10 | 0 1 0 (0003) | 506 | Önkormányzati V.ker. | |
Balaton utca 10 | 0 tetőtér 0 (0004) | 107 | Önkormányzati V.ker. | |
Balaton utca 10 | 0 pince 0 (0001) | 412 | Önkormányzati V.ker. | |
Balaton utca 2 | Balatonfenyves (A001) | 1713 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 6-8 | földszint (A001) | 895 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 6-8 | 2. emelet 1 (A002) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 6-8 | 2.emelet 2 (A003) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 6-8 | 2.emelet 3 (A004) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 6-8 | 2.emelet 4 (A005) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 6-8 | 2.emelet (A006) | 168 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 6-8 | 3.emelet (A007) | 479 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 2 | pince (A001) | 90 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 2 | földszint (A002) | 216 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 4 | 0 pince 0 (0001) | 681 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 4 | 0 fszt 0 (0002) | 627 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 4 | 0 1 0 (0003) | 295 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 4 | 0 2 0 (0004) | 295 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 4 | 0 3 0 (0005) | 295 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 4 | 0 4 0 (0006) | 295 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 4 | 0 5 0 (0007) | 295 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 4 | 0 6 0 (0008) | 295 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 4 | 0 7 0 (0009) | 143 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 4 | 0 tetőtér 0 (0010) | 16 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 5 | A pince (A001) | 206 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 5 | A földszint (A002) | 103 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 5 | A földszint (A003) | 143 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 5 | A félemelet (A004) | 319 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 5 | A 1.emelet (A005) | 388 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 5 | B 2.emelet (B020) | 114 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 28 | földszint (A007) | 89 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 28 | földszint 2 (A010) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Gesztenye sor 64 | Balatoszepezd 059 | 829 | Önkormányzati V.ker. | |
Gesztenye sor 64 | Balatoszepezd 063/2 | 78 | Önkormányzati V.ker. | |
Gesztenye sor 64 | Balatoszepezd 151/2 | 492 | Önkormányzati V.ker. | |
Havas utca 2 | földszint (A005) | 513 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 14-16 | 0 pi. 0 (0001) | 1167 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 14-16 | 0 fszt. 0 (0002) | 1051 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 14-16 | 0 1.em. 0 (0003) | 987 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 14-16 | 0 2.em. 0 (0004) | 360 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 14-16 | 0 3.em. 0 (0005) | 352 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 14-16 | 0 4.em. 0 (0006) | 393 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 14-16 | 0 5.em. 0 (0007) | 379 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 14-16 | 0 6.em. 0 (0008) | 376 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 14-16 | 0 7.em. 0 (0009) | 368 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 14-16 | 0 8.em. 0 (0010) | 310 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 8 | földszint + (A030) | 381 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 18 | 0 földszint 0 (A008) | 125 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 18 | 0 félemelet 0 (A009) | 581 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 10 | félemelet (A010) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 10 | félemelet (A011) | 119 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 9 | földszint (A001) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 12-14 | földszint (A003) | 175 | Önkormányzati V.ker. | |
Markó utca 7 | földszint 1 (A002) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 12 | fszt (0002) | 1161 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 12 | 1.em. (0003) | 1224 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 12 | 2.em (0004) | 1236 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 12 | tetőt. (0005) | 1006 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 12 | pi. (0001) | 1099 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 14 | földszint (A001) | 588 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 14 | földszint (A041) | 299 | Önkormányzati V.ker. | |
Széchenyi rakpart 7 | 5.emelet (A033) | 420 | Önkormányzati V.ker. | |
Szemere utca 3 | 0 fpince 0 (0001) | 931 | Önkormányzati V.ker. | |
Szemere utca 3 | 0 fszt 0 (0002) | 1142 | Önkormányzati V.ker. | |
Szemere utca 3 | 0 félemelet 0 (0003) | 243 | Önkormányzati V.ker. | |
Szemere utca 3 | 0 1 0 (0004) | 1139 | Önkormányzati V.ker. | |
Szemere utca 3 | 0 2 0 (0005) | 1146 | Önkormányzati V.ker. | |
Szemere utca 3 | 0 3 0 (0006) | 1168 | Önkormányzati V.ker. | |
Szemere utca 3 | 0 4 0 (0007) | 1166 | Önkormányzati V.ker. | |
Szemere utca 3 | 0 5 0 (0008) | 214 | Önkormányzati V.ker. | |
Váci utca 40 | fszt (A003) | 267 | Önkormányzati V.ker. | |
Váci utca 43 | 0 pi. 0 (0001) | 495 | Önkormányzati V.ker. | |
Váci utca 43 | 0 földszint 0 (0002) | 502 | Önkormányzati V.ker. | |
Váci utca 43 | 0 1.em. 0 (0003) | 502 | Önkormányzati V.ker. | |
Váci utca 43 | 0 2.em. 0 (0004) | 515 | Önkormányzati V.ker. | |
Váci utca 43 | 0 3.em. 0 (0005) | 517 | Önkormányzati V.ker. | |
Váci utca 43 | 0 tetőt. 0 (0006) | 538 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | fszt (A143) | 204 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | fszt (A144) | 105 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | földszint 1 (A001) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | földszint 2 (A002) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | földszint 3 (A003) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 4 (A004) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 5 (A005) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 6 (A006) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 7 (A007) | 67 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 8 (A008) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 9 (A009) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 10 (A010) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 11 (A011) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 12 (A012) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 13 (A013) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 14 (A014) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 15 (A015) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 16 (A016) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 17 (A017) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 18 (A018) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 19 (A019) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 20 (A020) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 21 (A021) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 1.emelet 22 (A022) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 23 (A023) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 24 (A024) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 25 (A025) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 26 (A026) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 27 (A027) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 28 (A028) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 29 (A029) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 30 (A030) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 31 (A031) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 32 (A032) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 33 (A033) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 34 (A034) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 35 (A035) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 36 (A036) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 37 (A037) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 38 (A038) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 39 (A039) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 40 (A040) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 41 (A041) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 2.emelet 42 (A042) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 43 (A043) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 44 (A044) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 45 (A045) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 46 (A046) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 47 (A047) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 48 (A048) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 49 (A049) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 50 (A050) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 51 (A051) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 52 (A052) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 53 (A053) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 54 (A054) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 55 (A055) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 56 (A056) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 57 (A057) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 58 (A058) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 59 (A059) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 60 (A060) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 61 (A061) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 3.emelet 62 (A062) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 63 (A063) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 64 (A064) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 65 (A065) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 66 (A066) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 67 (A067) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 68 (A068) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 69 (A069) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 70 (A070) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 71 (A071) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 72 (A072) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 73 (A073) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 74 (A074) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 75 (A075) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 76 (A076) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 77 (A077) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 78 (A078) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 79 (A079) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 80 (A080) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 81 (A081) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 4.emelet 82 (A082) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 83 (A083) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 84 (A084) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 85 (A085) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 86 (A086) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 87 (A087) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 88 (A088) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 89 (A089) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 90 (A090) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 91 (A091) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 92 (A092) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 93 (A093) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 94 (A094) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 95 (A095) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 96 (A096) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 97 (A097) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 98 (A098) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 99 (A099) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 100 (A100) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 101 (A101) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 5.emelet 102 (A102) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 103 (A103) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 104 (A104) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 105 (A105) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 106 (A106) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 107 (A107) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 108 (A108) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 109 (A109) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 110 (A110) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 111 (A111) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 112 (A112) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 113 (A113) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 114 (A114) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 115 (A115) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 116 (A116) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 117 (A117) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 118 (A118) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 119 (A119) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 120 (A120) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 121 (A121) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 6.emelet 122 (A122) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 123 (A123) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 124 (A124) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 125 (A125) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 126 (A126) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 127 (A127) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 128 (A128) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 129 (A129) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 130 (A130) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 131 (A131) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 132 (A132) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 133 (A133) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 134 (A134) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 135 (A135) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 136 (A136) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 137 (A137) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 138 (A138) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 139 (A139) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 140 (A140) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 141 (A141) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 11-13 | 7.emelet 142 (A142) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | pince (A001) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | pince (A002) | 74 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | pince (A003) | 144 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | földszint (A004) | 68 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | földszint (A005) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | földszint (A006) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | földszint (A007) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | földszint (A008) | 74 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | földszint 4 (A009) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | 1.emelet 1 (A011) | 165 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | 1.emelet 2 (A012) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | 1.emelet 3 (A013) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | 2.emelet 1 (A016) | 83 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | 2.emelet 2 (A017) | 106 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | 2.emelet 3 (A018) | 78 | Önkormányzati V.ker. | |
Vadász utca 30 | 2.emelet 5 (A020) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Vármegye utca 11-13 | földszint (A004) | 262 | Önkormányzati V.ker. | |
Vármegye utca 11-13 | „B” 2.emelet (A012) | 319 | Önkormányzati V.ker. | |
Vármegye utca 9 | 0 fszt 0 (0002) | 257 | Önkormányzati V.ker. | |
Vármegye utca 9 | 0 1 0 (0003) | 229 | Önkormányzati V.ker. | |
Vármegye utca 9 | 0 2 0 (0004) | 231 | Önkormányzati V.ker. | |
Vármegye utca 9 | 0 3 0 (0005) | 233 | Önkormányzati V.ker. | |
Vármegye utca 9 | 0 tetőtér 0 (0006) | 160 | Önkormányzati V.ker. | |
Vármegye utca 9 | 0 pince 0 (0001) | 579 | Önkormányzati V.ker. |
Ingatlan címe | Albetét címe | Terület (m2) | Tulajdonos | |
Akadémia utca 11 | pince (A001) | 252 | Önkormányzati V.ker. | |
Akadémia utca 11 | tetőtér (A033) | 46 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Akadémia utca 14 | földszint 2 (A002) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Akadémia utca 14 | 2.emelet 27 (A018) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Akadémia utca 14 | 4.emelet 42 (A028) | 53 | Önkormányzati V.ker. | |
Akadémia utca 14 | 5.emelet 52 (A036) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Akadémia utca 16 | galéria (A004) | 54 | Önkormányzati V.ker. | |
Akadémia utca 16 | galéria (A015) | 11 | Önkormányzati V.ker. | |
Akadémia utca 16 | 2.emelet 4 (A026) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Akadémia utca 7 | földszint (A001) | 374 | Önkormányzati V.ker. | |
Akadémia utca 7 | földszint 2 (A005) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Akadémia utca 7 | félemelet 4 (A012) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Akadémia utca 7 | 2.emelet 5 (A031) | 68 | Önkormányzati V.ker. | |
Akadémia utca 7 | 4.emelet 7 (A052) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Akadémia utca 9 | pince (A001) | 131 | Önkormányzati V.ker. | |
Alföldi utca 16-18 | 2. 3.emelet 70 (A142) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 10 | földszint (A002) | 339 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 16 | pince (A001) | 119 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 16 | pince (A002) | 188 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 16 | földszint 26/B (A006) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 16 | földszint (A012) | 124 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 16 | földszint (A014) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 16 | földszint (A055) | 1 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 16 | földszint (A056) | 2 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 18 | alagsor 4 (A004) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 19 | földszint (A003) | 387 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 19 | 5.emelet 1 (A028) | 139 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 19 | 5.emelet 1 (A029) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 20 | pince (A001) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 20 | földszint (A002) | 201 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 20 | földszint (A005) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 20 | földszint 1 (A006) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 20 | 1.emelet 6A (A014) | 72 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 20 | 3.emelet 16/A (A027) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 21 | pince (A001) | 23 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 21 | pince (A002) | 118 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 21 | pince (A003) | 163 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 21 | pince (A005) | 77 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 21 | pince (A006) | 15 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 21 | félemelet 1 (A014) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 31 | földszint 4 (A008) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 31 | földszint (A009) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 4 | 1.emelet 4/B (A009) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Alkotmány utca 5 | pince 2 (A002) | 326 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 17 | 1.emelet 3 (A009) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 3 | 2.emelet 26 (A026) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 3 | pince (A037) | 11 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 3 | pince (A038) | 87 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 3 | földszint (A039) | 142 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 3 | földszint (A040) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 3 | földszint (A041) | 53 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 3 | földszint (A042) | 68 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 3 | földszint (A043) | 11 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 3 | földszint (A044) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 3 | földszint (A045) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 3 | földszint (A048) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 5 | pince (A001) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 5 | földszint (A002) | 108 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 5 | földszint (A004) | 74 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 5 | földszint (A006) | 422 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 5 | földszint (A007) | 219 | Önkormányzati V.ker. | |
Apáczai Cs. J. utca 5 | 1.emelet (A013) | 77 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 10 | pince + (0001) | 396 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 10 | földszint + (0002) | 685 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 10 | félemelet + (0003) | 209 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 10 | 1. emelet + (0004) | 554 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 10 | 2. emelet + (0005) | 468 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 10 | 3. emelet + (0006) | 559 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 10 | tetőtér + (0007) | 5 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 15 | földszint (A003) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 16 | 1.emelet 3 (A010) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 16 | 2.emelet 5 (A018) | 96 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 18 | pince (A001) | 142 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 18 | földszint (A003) | 375 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 18 | 1.emelet 6 (A006) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 18 | 1.emelet 7 (A008) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 18 | 1.emelet 8 (A009) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 18 | 1.emelet (A011) | 5 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 18 | 1.emelet 12 (A013) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 18 | 1.emelet (A015) | 1 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 18 | 1.emelet (A016) | 1 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 18 | 2.emelet 22 (A022) | 66 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 18 | 2.emelet (A023) | 8 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 18 | 2.emelet 23 (A024) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 27 | pince (A001) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 27 | földszint (A002) | 1229 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 29 | 3.emelet 9/b (A014) | 89 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 29 | 1 em,földs (A018) | 656 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 29 | pince (A019) | 120 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 29 | földszint (A020) | 512 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 33 | pince (A001) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 33 | pince (A002) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 33 | pince (A003) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 33 | pince (A004) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 33 | földszint (A005) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 33 | földszint (A007) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 33 | földszint (A009) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 33 | félemelet 2A (A013) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 33 | félemelet 3A (A015) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 33 | 3.emelet 1 (A027) | 150 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 33 | 4.emelet 1A (A032) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 2.emelet 211 (A033) | 109 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 2.emelet 209 (A031) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 2.emelet 208 (A030) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 2.emelet 207 (A029) | 76 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 2.emelet 205 (A027) | 94 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 2.emelet 204 (A026) | 100 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 2.emelet 202 (A024) | 101 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 1.emelet 113 (A022) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 1.emelet 112 (A021) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 1.emelet 110 (A019) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 1.emelet 109 (A018) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 1.emelet 108 (A017) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 1.emelet 107 (A016) | 74 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 1.emelet 106 (A015) | 66 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 1.emelet 105 (A014) | 91 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 1.emelet 104 (A013) | 99 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 1.emelet 102 (A011) | 100 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | 1.emelet 101 (A010) | 122 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | földszint 4 (A009) | 92 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | földszint 3 (A008) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | földszint 2 (A007) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | földszint 1 (A006) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | földszint (A004) | 86 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | földszint (A003) | 114 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | földszint (A002) | 510 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 34 | földszint (A001) | 512 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 7 | földszint 3 (A008) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Arany János utca 9 | 2.emelet 4 (A028) | 51 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Aranykéz utca 2 | pince (A001) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Aranykéz utca 3 | 5.emelet 4 (A038) | 141 | Önkormányzati V.ker. | |
Aranykéz utca 3 | pince (A039) | 355 | Önkormányzati V.ker. | |
Aranykéz utca 7 | földszint (A001) | 173 | Önkormányzati V.ker. | |
Árpád út 12 | 6.emelet 153 (A153) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Aulich utca 4-6 | földszint 4 (A004) | 68 | Önkormányzati V.ker. | |
Aulich utca 4-6 | 1.emelet 2B (A013) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Aulich utca 4-6 | pince 1 (A042) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Aulich utca 4-6 | pince (A043) | 18 | Önkormányzati V.ker. | |
Aulich utca 5 | 2.emelet 6 (A010) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Aulich utca 7 | pince (A001) | 16 | Önkormányzati V.ker. | |
Aulich utca 7 | földszint (A002) | 190 | Önkormányzati V.ker. | |
Aulich utca 8 | földszint (A009) | 560 | Önkormányzati V.ker. | |
Aulich utca 8 | pince (A061) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 16 | pince (A003) | 264 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 16 | pince (A004) | 157 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 16 | földszint (A005) | 837 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 16 | földszint (A008) | 187 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 16 | 3.emelet 18.szám (A041) | 92 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 18 | pince (A002) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 18 | földszint (A005) | 332 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 18 | földszint 1 (A006) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 18 | 1.emelet 6 (A014) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 20 | pince (A001) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 20 | pince (A002) | 192 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 20 | pince (A003) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 20 | 2.emelet 6 (A021) | 119 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 20 | 3.emelet 11/a (A028) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | pince (A002) | 174 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | pince (A003) | 150 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | pince (A004) | 9 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | pince (A005) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | földszint (A008) | 157 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | földszint (A009) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | földszint (A010) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | földszint (A011) | 114 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | földszint (A012) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | földszint (A013) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | félemelet (A019) | 122 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | III. 1.emelet 19. (A022) | 70 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | III. 1.emelet 20. (A023) | 84 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | I. 1.emelet (A026) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | I. 1.emelet (A027) | 194 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | I. 2.emelet (A036) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | I. 2.emelet (A037) | 101 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | I. 3.emelet (A046) | 267 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | I. 4.emelet (A054) | 483 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | I. 5.emelet (A055) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 22 | II. 5.emelet (A056) | 446 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 24 | földszint 1 (A009) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 24 | 3.emelet 9A (A019) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 34 | pince (A001) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 34 | pince (A002) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 34 | pince (A003) | 150 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 34 | pince (A004) | 774 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 34 | földszint (A005) | 184 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 34 | földszint (A006) | 336 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 34 | földszint (A007) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 34 | félemelet (A011) | 100 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 34 | félemelet (A012) | 499 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 34 | 1.emelet (A013) | 202 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 34 | 2.emelet 8 (A025) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 34 | 3.emelet 5 (A032) | 87 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 36-38 | pince (A003) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 36-38 | pince (A006) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 40 | földszint 2 (A002) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 48 | 0 pince 0 (A001) | 109 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 48 | pince (A002) | 118 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 48 | földszint 2 (A004) | 437 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 48 | 0 földszint 0 (A006) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 48 | pince (A034) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 50 | pince (A001) | 128 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 50 | földszint 1 (A002) | 90 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 50 | földszint (A003) | 91 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 50 | földszint (A004) | 97 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 50 | félemelet 1 (A008) | 15 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 50 | félemelet (A009) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 50 | 1.emelet 11 (A016) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 50 | 2.emelet 17 (A023) | 72 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 50 | 2.emelet 18 (A024) | 59 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 54 | földszint (A002) | 59 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 54 | földszint (A003) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 54 | földszint 3 (A006) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 54 | földszint (A007) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 54 | 1.emelet (A015) | 4 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 54 | 3.emelet 24 (A030) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 54 | 3.emelet 24A (A031) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 54 | pince (A034) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 54 | pince (A035) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 56 | földszint (A001) | 271 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 56 | földszint (A002) | 146 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 56 | földszint 10 (A006) | 90 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 56 | 2.emelet 1 (A019) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 56 | földszint (A024) | 114 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 58 | földszint (A003) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 60 | földszint (A001) | 628 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 60 | pince (A003) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 60 | földszint (A005) | 71 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 62 | földszint (A001) | 216 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 62 | földszint (A004) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 62 | földszint (A005) | 23 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 64 | pince (A002) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 64 | pince (A003) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 64 | földszint (A004) | 175 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 64 | földszint (A007) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 64 | földszint (A008) | 11 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 64 | 2.emelet 19 (A026) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 66 | pince (A002) | 261 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 66 | földszint (A003) | 87 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 66 | földszint (A008) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | 2. emelet + (A038) | 7 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | 2.emelet 9/c+ (A039) | 96 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | 2. emelet 9/d+ (A040) | 125 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | 2.emelet 9/e+ (A041) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | 1 emelet 1 (A032) | 150 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | 1 emelet 2 (A033) | 74 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | 1 emelet 3 (A034) | 87 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | 1 emelet 4 (A035) | 105 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | 1 emelet 6 (A037) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | pince (A001) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | pince (A004) | 109 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | pince (A005) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | földszint (A009) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | földszint 1 (A010) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 72 | 2.emelet 9/a (A020) | 44 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 74 | pince 1 (A001) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 74 | pince (A002) | 82 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 74 | pince 3 (A003) | 54 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 74 | földszint (A006) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 74 | földszint (A007) | 231 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 74 | földszint 6 (A014) | 54 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 74 | 1.emelet (A015) | 366 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 74 | 2.emelet (A023) | 134 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 74 | 3.emelet 3 (A039) | 85 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 74 | 4.emelet 5 (A051) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 76 | földszint (A001) | 667 | Önkormányzati V.ker. | |
Bajcsy-Zs. út 76 | földszint (A006) | 126 | Önkormányzati V.ker. | |
Balassi Bálint utca 21-23 | pince (A001) | 346 | Önkormányzati V.ker. | |
Balassi Bálint utca 21-23 | földszint (A047) | 474 | Önkormányzati V.ker. | |
Balassi Bálint utca 27 | földszint (A002) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Balassi Bálint utca 7 | 2.emelet 7 (A026) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Balassi Bálint utca 7 | 5.emelet 2 (A045) | 100 | Önkormányzati V.ker. | |
Balassi Bálint utca 9-11 | pince 3 (A002) | 309 | Önkormányzati V.ker. | |
Balassi Bálint utca 9-11 | pince 4 (A003) | 89 | Önkormányzati V.ker. | |
Balassi Bálint utca 9-11 | földszint 5 (A004) | 15 | Önkormányzati V.ker. | |
Balassi Bálint utca 9-11 | földszint 6 (A005) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Balassi Bálint utca 9-11 | félemelet 8 (A014) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Balaton utca 12 | pince (A001) | 238 | Önkormányzati V.ker. | |
Balaton utca 12 | 5.emelet 1 (A044) | 95 | Önkormányzati V.ker. | |
Balaton utca 21 | földszint 3 (A004) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Balaton utca 27 | pince (A001) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Balaton utca 27 | pince (A002) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Balaton utca 27 | 1.emelet (A006) | 182 | Önkormányzati V.ker. | |
Bank utca 3 | földszint + (A001) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Bank utca 3 | p, fszt + (A002) | 136 | Önkormányzati V.ker. | |
Bank utca 3 | földszint 2 (A004) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Bank utca 4 | 3.emelet 6 (A031) | 78 | Önkormányzati V.ker. | |
Bank utca 5 | 4.emelet 3.szám (A022) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Bank utca 6 | földszint (A005) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Bank utca 6 | pince (A026) | 67 | Önkormányzati V.ker. | |
Bank utca 7 | pince (A001) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Bank utca 7 | földszint (A002) | 168 | Önkormányzati V.ker. | |
Bank utca 7 | földszint 1 (A003) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Baross utca 111 | földszint 3 (A003) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Bártfai utca 50 | 9.emelet 30 (A239) | 65 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 10 | alagsor (A001) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 10 | alagsor (A002) | 16 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 12 | pince (A001) | 115 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 12 | pince 2 (A002) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 12 | pince 3 (A003) | 90 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 12 | pince 4 (A004) | 82 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 12 | földszint 5 (A005) | 9 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 12 | földszint 6 (A006) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 12 | földszint 7 (A007) | 139 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 12 | földszint 1 (A008) | 85 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 12 | 1.emelet 1 (A010) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 12 | 2.emelet 6 (A018) | 68 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 12 | 3.emelet 8 (A020) | 72 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 12 | 3.emelet 9 (A022) | 68 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 13 | földszint 2 (A002) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 17 | 1.emelet 1 (A004) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 18 | földszint 1 (A001) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 18 | földszint 2 (A002) | 62 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 18 | földszint 3 (A003) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 18 | 1.emelet 4 (A004) | 87 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 18 | 1.emelet (A006) | 2 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 22 | pince (A001) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 22 | 1.emelet 5 (A008) | 44 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 22 | 2.emelet 9 (A013) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 25 | földszint 3 (0001) | 215 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 25 | Tetőtér 1 (0501) | 113 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 25 | földszint 1 (0502) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 25 | 1.emelet 3 (0504) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 25 | 1.emelet 1 (0505) | 112 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 25 | 1.emelet 2 (0507) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 25 | 2.emelet 3 (0508) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 25 | 2.emelet 2 (0509) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 25 | 2.emelet 1 (0510) | 112 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 25 | földszint 2 (0503) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 27-29 | pince (A001) | 147 | Önkormányzati V.ker. | |
Bástya utca 31 | 2.emelet 2 (A006) | 108 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 17 | földszint 1 (A003) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 17 | 1.emelet 6 (A007) | 81 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 18 | pince (A001) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 18 | földszint (A003) | 106 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 18 | földszint (A004) | 95 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 18 | félemelet (A009) | 102 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 18 | félemelet (A010) | 91 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 18 | 2.emelet 11 (A022) | 44 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 18 | 3.emelet 12 (A023) | 131 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 18 | 3.emelet 13 (A024) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 18 | 3.emelet 13/a (A025) | 85 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 18 | 3.emelet 14 (A026) | 70 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 18 | tetőtér (A027) | 202 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Báthory utca 19 | pince (A001) | 111 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 19 | pince (A002) | 115 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 19 | földszint (A007) | 200 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 19 | földszint (A008) | 19 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 19 | félemelet (A015) | 142 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 19 | félemelet 1 (A016) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 19 | 4.emelet 1B (A041) | 66 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 20 | pince (A001) | 172 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 20 | földszint (A004) | 532 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 20 | pince (A005) | 280 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 20 | földszint (A006) | 99 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 22 | félemelet 1 (A007) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 22 | 1.emelet 2B (A014) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 23 | földszint (A003) | 260 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 23 | 2.emelet 6A (A011) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 24 | pince (A001) | 207 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 24 | pince (A002) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 24 | földszint 1 (A004) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 24 | félemelet 1 (A005) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 3 | pince (A001) | 215 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 3 | pince (A002) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 3 | földszint (A005) | 249 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 3 | félemelet 6 (A010) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 3 | félemelet 7 (A013) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 3 | 2.emelet 9 (A017) | 16 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 3 | 2.emelet 10 (A018) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 3 | 3.emelet 15 (A024) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 3 | 3.emelet 18 (A027) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 3 | 4.emelet 22A (A033) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 3 | 4.emelet 22B (A034) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 5 | pince (A001) | 125 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 5 | pince (A004) | 175 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 5 | 2.emelet (A022) | 193 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 5 | 2.emelet (A023) | 471 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 5 | 3.emelet (A028) | 564 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 5 | 4.emelet (A029) | 181 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 5 | 4.emelet (A030) | 610 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 5 | 4.emelet 19 (A032) | 94 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 5 | tetőtér (A033) | 618 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 6 | pince (A001) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 7 | földszint (A001) | 1249 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 7 | 4.emelet 2/c (A034) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 8 | pince (A002) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 8 | földszint (A006) | 150 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 8 | 4.emelet 11 (A053) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 9 | földszint (A001) | 285 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 9 | földszint (A002) | 442 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 9 | földszint (A003) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 9 | félemelet (A004) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 9 | félemelet (A005) | 16 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 9 | 1.emelet 3A (A011) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Báthory utca 9 | félemelet 1 (A028) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi út 92 | 2. 3. emelet 45 (B219) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | pince (A003) | 59 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | A lph pince (A007) | 18 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | B lph földszint 1/a (A013) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | Blph félemelet (A015) | 141 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | A lph félemelet (A018) | 355 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | B lph 1.emelet 14 (A022) | 184 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | B lph 2.emelet 1 (A033) | 445 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | A lph 5.emelet (A071) | 8 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | A lph 5.emelet 9 (A072) | 23 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | A lph 5.emelet 10 (A073) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | A lph 5.emelet 8 (A074) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | A lph 5.emelet (A076) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | A lph 5.emelet 11 (A077) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | A lph 5.emelet 12 (A078) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | A lph 5.emelet 13 (A079) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 1-3 | A lph 5.emelet 1 (A086) | 110 | Önkormányzati V.ker. | |
Bécsi utca 5 | 3.emelet 2 (A022) | 423 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 10 | 4.emelet 1 (A014) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 13-15 | földszint (A001) | 206 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 13-15 | földszint (A002) | 17 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Belgrád rakpart 13-15 | földszint (A009) | 83 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 17 | 5.emelet (A023) | 226 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 17 | 5.emelet 1 (A024) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 18 | földszint 1 (A007) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 18 | földszint (A009) | 1 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 18 | 3.emelet 23 (A038) | 44 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 18 | 3.emelet (A040) | 4 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 18 | pince (A052) | 108 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 19 | földszint (A034) | 5 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 2 | 5.emelet 5 (A035) | 140 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 2 | 6.emelet 1-2 (A036) | 66 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 20 | pince (A001) | 477 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 20 | földszint (A013) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 21 | pince (A001) | 563 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 21 | földszint (A002) | 114 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 21 | 2.emelet 3 (A016) | 55 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Belgrád rakpart 21 | 4.emelet (A024) | 19 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 22 | pince (A001) | 288 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 22 | földszint (A002) | 195 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 22 | földszint (A003) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 22 | galéria (A006) | 106 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 23 | földszint (A003) | 79 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 25 | földszint (A003) | 67 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 25 | földszint 5 (A005) | 193 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 25 | félemelet 1 (A010) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 25 | 1.emelet (A012) | 190 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 25 | 2.emelet 8 (A025) | 146 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 26 | 1.emelet 7 (A052) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 27 | pince (A001) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 27 | pince (A002) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 27 | pince (A003) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 27 | földszint (A004) | 1429 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 27 | földszint 2 (A005) | 527 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 27 | földszint (A006) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 27 | földszint (A007) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 27 | földszint (A008) | 267 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 3-4 | pince (A031) | 93 | Önkormányzati V.ker. | |
Belgrád rakpart 3-4 | pince (A032) | 81 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 15 | pince (A003) | 72 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 15 | 1.emelet 8 (A013) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 15 | 2.emelet 12 (A017) | 72 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 15 | 2.emelet 14 (A020) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 15 | 3.emelet 17 (A023) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 16 | pince (A001) | 181 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 16 | pince (A002) | 66 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 16 | 1.emelet 8A (A012) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 16 | , 2.emelet 15 (A020) | 102 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 18 | pince (A001) | 120 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 18 | pince (A002) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 18 | földszint (A003) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 18 | földszint 2 (A004) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 18 | 2.emelet 14 (A018) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 18 | 2.emelet 15 (A019) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 20 | pince 1 (A001) | 76 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 20 | pince 2 (A002) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 20 | földszint 2 (A004) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 20 | 1.emelet 8A (A012) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 20 | 1.emelet 9 (A013) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 20 | 2.emelet 14 (A018) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 22 | pince (A025) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Bihari János utca 22 | pince (A026) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Cukor utca 4 | földszint 1 (A001) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Cukor utca 4 | földszint (A003) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Cukor utca 4 | földszint (A004) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Cukor utca 4 | 7.emelet (A023) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Csángó utca 22 | C.lh. 10.emelet 1 (A060) | 71 | Önkormányzati V.ker. | |
Csécse | Szántóföld (054/5) | 127366 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Deák Ferenc utca 17 | 3.emelet 2 (A021) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 17 | 5.emelet 6 (A037) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 19 | pince (A001) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 19 | 5.emelet 4 (A023) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 21 | földszint (A005) | 113 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 21 | földszint (A007) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 21 | földszint (A008) | 91 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 21 | 3.emelet 18 (A026) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 21 | pince (A030) | 176 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 23 | mélypince (A002) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 23 | pince (A003) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 23 | magasfszt (A006) | 561 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 23 | félemelet (A007) | 621 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 23 | 4.emelet 1 (A021) | 129 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 23 | 4.emelet 3 (A022) | 162 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 23 | 4.emelet 6 (A025) | 110 | Önkormányzati V.ker. | |
Deák Ferenc utca 23 | 5.emelet 1 (A026) | 135 | Önkormányzati V.ker. | |
Diótörő út 59/B. | Zártkert, telek lakóházzal | 2516 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Dob utca 84 | 1.emelet 1/c (A025) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Dorottya utca 11 | fszt.-pi. (A001) | 176 | Önkormányzati V.ker. | |
Dorottya utca 11 | földszint (A004) | 85 | Önkormányzati V.ker. | |
Dorottya utca 11 | földszint (A005) | 121 | Önkormányzati V.ker. | |
Dorottya utca 3 | földszint 8.szám (A008) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Dorottya utca 9 | földszint (A002) | 94 | Önkormányzati V.ker. | |
Dorottya utca 9 | földszint (A003) | 301 | Önkormányzati V.ker. | |
Dorottya utca 9 | földszint (A004) | 190 | Önkormányzati V.ker. | |
Dorottya utca 9 | félemelet (A005) | 251 | Önkormányzati V.ker. | |
Dorottya utca 9 | félemelet (A006) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Dózsa György út 100 | 2.emelet 1 (A015) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Dózsa György út 11 | 1.emelet 16 (A018) | 70 | Önkormányzati V.ker. | |
Dózsa György út 3 | Telek lakóházzal (A001) | 443 | Önkormányzati V.ker. | |
Dugonics utca 3 | 2.emelet 28 (A030) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Duna utca 1 | földszint 2 (A002) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Duna utca 1 | 2.emelet 4 (A007) | 335 | Önkormányzati V.ker. | |
Duna utca 3 | 4.emelet 2 (A032) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Duna utca 3 | 4.emelet 5 (A035) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Egyenes utca 10 | J.ép 1.emelet 5 (B005) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Egyetem tér 5 | földszint 7 (A011) | 4 | Önkormányzati V.ker. | |
Egyetem tér 5 | földszint 9 (A013) | 3 | Önkormányzati V.ker. | |
Egyetem tér 5 | 1.emelet 5 (A017) | 178 | Önkormányzati V.ker. | |
Egyetem tér 5 | 4.emelet 16 (A036) | 62 | Önkormányzati V.ker. | |
Énlaka | faház udvarral 139 | 349 | Önkormányzati V.ker. | |
Énlaka | kert 140 | 996 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet körút 16 | 3.emelet 20 (A021) | 148 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 1 | pince (A001) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 1 | pince (A002) | 78 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 1 | földszint (A005) | 2 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 2 | 2.emelet 4 (A016) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Erzsébet tér 5 | B 5.emelet (B034) | 2 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 10 | 2.emelet 2 (A022) | 438 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 10 | 3.emelet 1A (A025) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 12 | alagsor 2 (A002) | 90 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 12 | alagsor 4 (A004) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 12 | alagsor 5 (A005) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 12 | alagsor 6 (A006) | 147 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 12 | földszint 7 (A007) | 40 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Falk Miksa utca 12 | földszint (A009) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 12 | földszint 10 (A010) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 12 | földszint 15 (A015) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 12 | földszint 16 (A016) | 18 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 12 | félemelet 2 (A020) | 209 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Falk Miksa utca 12 | 6.emelet 1 (A046) | 232 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Falk Miksa utca 14 | alagsor 2 (A006) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 15 | pince (A001) | 252 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 18-20 | 2.emelet 5 (A029) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 18-20 | 6.emelet 1 (A058) | 82 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 18-20 | 6.emelet 2 (A059) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 22 | pince (A001) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 24-26 | pince (A001) | 489 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 24-26 | földszint (A003) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 24-26 | 4.emelet 29 (A036) | 145 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 24-26 | 4.emelet 30 (A037) | 43 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Falk Miksa utca 28 | pince (A002) | 140 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 28 | földszint (A005) | 89 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 28 | 3.emelet 3A (A036) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 3 | pince (A001) | 531 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 3 | 1.emelet 1A (A017) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 3 | 4.emelet 1 (A041) | 365 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 3 | 4.emelet 2 (A042) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 3 | 5.emelet 1 (A044) | 323 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 3 | 5.emelet 2 (A045) | 102 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 3 | 5.emelet 3 (A046) | 270 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 30 | 1.emelet 2 (A010) | 182 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 30 | 2.emelet 2/a (A016) | 124 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 30 | 2.emelet 3/a (A018) | 206 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 4 | földszint (A001) | 275 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 4 | földszint (A002) | 432 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 4 | 3.emelet 2 (A024) | 115 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 5 | pince (A001) | 70 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 6 | pince (A002) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 7 | földszint (A001) | 405 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 7 | földszint (A002) | 115 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 7 | 2.emelet 12B (A025) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 8 | földszint (A001) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 8 | földszint (A003) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Falk Miksa utca 8 | földszint 14 (A006) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Fehérhajó utca 12-14 | földszint (A006) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Fehérhajó utca 12-14 | földszint (A007) | 87 | Önkormányzati V.ker. | |
Fehérhajó utca 12-14 | földszint (A008) | 326 | Önkormányzati V.ker. | |
Fehérhajó utca 12-14 | földszint (A013) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Fehérhajó utca 5 | földszint 3 (A003) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Fehérhajó utca 8-10 | pince (A001) | 129 | Önkormányzati V.ker. | |
Fehérhajó utca 8-10 | földszint (A004) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Fehérhajó utca 8-10 | földszint (A005) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Fehérhajó utca 8-10 | 1.emelet 4 (A032) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Fejér György utca 8 | 2.emelet 1 (A005) | 66 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 11 | földszint (A003) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 11 | 1.emelet 2/a (A012) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 2 | pi. pince (A002) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 2 | pince (A004) | 130 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 2 | pince (A006) | 163 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 2 | pince (A007) | 139 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 2 | földszint 12 (A012) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 2 | földszint (A019) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 2 | földszint (A021) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 2 | földszint (A026) | 75 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 2 | földszint 1 (A029) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 2 | félemelet (A031) | 190 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 2 | félemelet (A032) | 220 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 2 | félemelet 19 (A042) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 2 | 2. emelet 10/B (A104) | 77 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 3 | pince (A002) | 277 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 3 | földszint (A004) | 103 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 4 | földszint (A003) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 4 | földszint (A004) | 148 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 4 | földszint (A006) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 4 | földszint (A007) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 5 | 3.emelet 10 (A039) | 141 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 7-8 | pince (A005) | 841 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 7-8 | pince (A006) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 7-8 | földszint (A013) | 11 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 7-8 | földszint (A016) | 5 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 7-8 | földszint (A019) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 7-8 | földszint (A022) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 7-8 | földszint (A025) | 18 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 7-8 | földszint (A031) | 335 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 7-8 | földszint (A032) | 235 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 7-8 | földszint (A033) | 355 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 7-8 | IV. 4.emelet 8 (A125) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenciek tere 7-8 | III. tetőtér (A126) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenczy István utca 12 | fszt. 5 (A005) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenczy István utca 12 | 2. em. 3 (A011) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenczy István utca 14 | pince (A024) | 122 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenczy István utca 18 | 2. em. 3 (A008) | 74 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenczy István utca 18 | 3. em. 2 (A010) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenczy István utca 24 | földszint (A002) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Ferenczy István utca 28 | 7.emelet 1 (A040) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Fővám tér 2-3 | pince (A001) | 328 | Önkormányzati V.ker. | |
Fővám tér 2-3 | földszint (A003) | 339 | Önkormányzati V.ker. | |
Fővám tér 2-3 | félemelet 3A (A015) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Fővám tér 2-3 | félemelet 6 (A020) | 72 | Önkormányzati V.ker. | |
Fővám tér 2-3 | 5.emelet 2 (A056) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Fővám tér 2-3 | pince (A058) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Fővám tér 4 | pince (A013) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Galamb utca 3 | földszint (A005) | 93 | Önkormányzati V.ker. | |
Garay tér 12 | 1.emelet 16 (A014) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 1 | pince (A001) | 158 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 1 | pince (A002) | 257 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 1 | pince (A003) | 91 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 1 | földszint (A004) | 177 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 1 | földszint (A005) | 18 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 1 | földszint (A006) | 91 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 1 | földszint 5 (A008) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 1 | földszint 6 (A009) | 82 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 1 | földszint (A010) | 77 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 1 | földszint (A011) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 1 | földszint (A012) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 1 | földszint 1A (A013) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 1 | földszint 1 (A014) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 1 | magasfszt (A032) | 77 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 3 | pince (A001) | 178 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 3 | pince (A002) | 121 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 3 | földszint (A003) | 175 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 3 | földszint (A004) | 74 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 3 | alagsor (A005) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 3 | alagsor (A006) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 3 | 4.emelet 1 (A030) | 87 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 3 | 4.emelet 2 (A031) | 108 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 3 | 4.emelet 3 (A032) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 3 | 4.emelet 4 (A033) | 85 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 3 | padlástér (A034) | 134 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Garibaldi utca 5 | pince (A002) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 5 | földszint (A006) | 101 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 5 | félemelet 8 (A018) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Garibaldi utca 7 | földszint (A003) | 54 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 11 | pince (A029) | 18 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 11 | pince (A001) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 11 | földszint (A002) | 909 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 11 | földszint (A003) | 517 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 11 | 5.emelet 1 (A022) | 155 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 11 | 5.emelet 2 (A023) | 78 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 3 | pince (A001) | 93 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 3 | pince (A002) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 3 | pince (A003) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 3 | földszint (A004) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 3 | földszint (A005) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 3 | földszint (A006) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 3 | földszint (A007) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 7 | földszint 2 (A002) | 233 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 7 | földszint (A005) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 7 | magasfszt (A006) | 218 | Önkormányzati V.ker. | |
Gerlóczy utca 7 | 4.emelet 1 (A015) | 122 | Önkormányzati V.ker. | |
Győri utca 1 | magasfszt. 5 (A014) | 77 | Önkormányzati V.ker. | |
Hajdú utca 14 | 9.emelet 53 (A118) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Hajnóczy J. utca 12 | 3.emelet 17 (A020) | 111 | Önkormányzati V.ker. | |
Hárfa utca 9 | földszint 5 (A005) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Haris köz 1 | pince (A001) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Haris köz 1 | 1.lph félemelet 2 (A012) | 94 | Önkormányzati V.ker. | |
Haris köz 2 | földszint (A002) | 138 | Önkormányzati V.ker. | |
Haris köz 4 | földszint (A005) | 18 | Önkormányzati V.ker. | |
Haris köz 4 | földszint (A011) | 1 | Önkormányzati V.ker. | |
Haris köz 4 | földszint (A012) | 2 | Önkormányzati V.ker. | |
Haris köz 4 | tetőtér (A026) | 146 | Önkormányzati V.ker. | |
Haris köz 4 | tetőtér (A027) | 2 | Önkormányzati V.ker. | |
Haris köz 5 | pince (A002) | 149 | Önkormányzati V.ker. | |
Haris köz 5 | pince (A033) | 7 | Önkormányzati V.ker. | |
Harmincad utca 4 | 2.emelet (A010) | 3 | Önkormányzati V.ker. | |
Havas utca 2 | földszint (A004) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Havas utca 2 | földszint (A007) | 6 | Önkormányzati V.ker. | |
Havas utca 2 | földszint 19 (A014) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Havas utca 2 | 2.emelet 19/b (A063) | 23 | Önkormányzati V.ker. | |
Havas utca 2 | 4.emelet 1/a (A082) | 44 | Önkormányzati V.ker. | |
Havas utca 4 | pince (A001) | 210 | Önkormányzati V.ker. | |
Havas utca 4 | földszint 4/a (A002) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Havas utca 4 | földszint (A008) | 3 | Önkormányzati V.ker. | |
Havas utca 4 | 1.emelet (A015) | 1 | Önkormányzati V.ker. | |
Havas utca 5 | pince (A001) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Havas utca 5 | földszint (A002) | 85 | Önkormányzati V.ker. | |
Henszlmann I. utca 3 | földszint (A001) | 89 | Önkormányzati V.ker. | |
Henszlmann I. utca 3 | IV.emelet 1 (A025) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Henszlmann I. utca 9 | pince (A001) | 124 | Önkormányzati V.ker. | |
Henszlmann I. utca 9 | földszint (A010) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 10 | földszint (A001) | 1144 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 11 | pince (A001) | 65 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 11 | pince (A002) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 11 | pince (A003) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 11 | pince (A004) | 936 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 11 | földszint (A010) | 23 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 11 | földszint (A011) | 93 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 11 | 2.emelet 4 (A024) | 82 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | pince 2 (A002) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | tetőtér (A043) | 960 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | 3.emelet 35 (A041) | 54 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | 3.emelet 30 (A036) | 59 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | 2.emelet 24 (A030) | 76 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | 2.emelet 21 (A027) | 61 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | 2.emelet 18 (A024) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | 1.emelet 14 (A020) | 71 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | 1.emelet 12 (A018) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | 1.emelet 10 (A016) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | 1.emelet 7 (A013) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | földszint 1 (A009) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | földszint (A007) | 123 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | földszint (A006) | 7 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | földszint (A005) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 13 | pince 3 (A003) | 137 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 17 | földszint (A019) | 183 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 17 | félemelet (A024) | 8 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 17 | félemelet (A025) | 23 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 19 | pince (A001) | 76 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 19 | földszint (A003) | 15 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 19 | földszint 1/a (A009) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 19 | földszint 1/b (A010) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 19 | 3.emelet 30 (A039) | 74 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 19 | 3.emelet 35 (A044) | 127 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 19 | tetőtér 1.szám (A057) | 138 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 19 | tetőtér 2.szám (A058) | 138 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 2 | földszint (A003) | 112 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 21 | pince (A001) | 86 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 21 | földszint (A004) | 15 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 4 | fszt (A028) | 7 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 4 | földszint (A005) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 4 | földszint (A006) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 4 | földszint (A007) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 6 | pince (A001) | 134 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 7 | földszint (A005) | 155 | Önkormányzati V.ker. | |
Hercegprímás utca 7 | 2.emelet 7 (A026) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Hertelendy utca 6 | 1.emelet 1 (A004) | 90 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 13 | földszint (A001) | 4877 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 13 | földszint (A004) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 13 | földszint 1 (A005) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 15 | földszint (A001) | 699 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 15 | pince 1 (A003) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 15 | földszint (A008) | 314 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 15 | földszint 1A (A012) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 15 | 3.emelet 3 (A051) | 45 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Hold utca 21 | pince (A001) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 21 | földszint (A004) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 21 | földszint (A011) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 23 | földszint (A006) | 114 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 23 | félemelet 1 (A007) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 23 | 2.emelet 5A (A020) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 23 | 4.emelet 15A (A030) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 25 | földszint (A009) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 25 | földszint 3 (A011) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 25 | félemelet 1 (A012) | 18 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 29 | 5.emelet 3A (A037) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 8 | 1.emelet 4 (A004) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 8 | pince alsó + (A027) | 228 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 8 | földszint + (A028) | 261 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 8 | pince + (A031) | 241 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 9 | pince (A001) | 355 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 9 | földszint 1 (A006) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 9 | földszint (A007) | 99 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 9 | földszint (A011) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 9 | földszint (A012) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 9 | földszint (A013) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Hold utca 9 | 2.emelet (A029) | 6 | Önkormányzati V.ker. | |
Hollósy Simon utca 33 | magasfszt (A006) | 61 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 16 | 3.emelet 5 (A026) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 16 | 4.emelet 6 (A035) | 67 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 16 | pince (A046) | 53 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 17/A | pince (A001) | 102 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 22 | pince (A001) | 269 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 22 | pince (A002) | 133 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 22 | földszint (A003) | 475 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 22 | félemelet (A005) | 527 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 22 | félemelet (A006) | 234 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 22 | B 2.emelet 2A (A025) | 143 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 22 | A 6.emelet 4 (A066) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 38 | alagsor 1 (A001) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 38 | pince (A002) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 38 | pince (A003) | 16 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 38 | földszint (A004) | 414 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 38 | földszint (A005) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 38 | földszint 6 (A012) | 70 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 38 | 3.emelet 2 (A037) | 77 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 40 | pince (A001) | 246 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 40 | pince (A002) | 171 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 40 | pince 3 (A003) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 40 | pince (A004) | 161 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 40 | 2.emelet 2A (A029) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 8 | pince (A001) | 150 | Önkormányzati V.ker. | |
Honvéd utca 8 | földszint 3 (A005) | 200 | Önkormányzati V.ker. | |
Irány utca 12 | (A047) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 10 | pince (A002) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 10 | földszint (A004) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 12 | földszint (A002) | 15 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 15 | félemelet 2 (A005) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 15 | félemelet 2/b (A006) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 15 | 5.emelet 12/a (A029) | 16 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 19-23 | földszint (A002) | 751 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 19-23 | pince (A003) | 100 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 19-23 | pince (A004) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 19-23 | pince (A005) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 19-23 | földszint (A009) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 19-23 | földszint (A014) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 19-23 | földszint (A015) | 279 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 19-23 | földszint (A016) | 108 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 19-23 | földszint 1 (A017) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 19-23 | földszint 2 (A018) | 19 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 19-23 | 2.emelet 8 (A064) | 100 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 19-23 | 4.emelet 8 (A082) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 27 | földszint (A001) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 27 | földszint 9 (A009) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 27 | 2.emelet 2 (A021) | 121 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 27 | 3.emelet 1/b (A024) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 27 | pince (A027) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 7 | pince (A001) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 7 | fszt. (A003) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 7 | fszt. 3 (A005) | 66 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 7 | 2.em. 8/a (A011) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Irányi utca 8 | földszint (A001) | 134 | Önkormányzati V.ker. | |
Istenhegyi út 100/a | Földszint 4 (A004) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Jagelló út 4. | 2.emelet 1 (A012) | 107 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 10 | pince (A001) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 10 | pince (A002) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 10 | pince (A003) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 10 | földszint (A005) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 10 | földszint (A007) | 72 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 10 | földszint 7 (A011) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 10 | 1.emelet 5 (A016) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 10 | 1.emelet 9 (A020) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 10 | 2.emelet (A021) | 452 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 10 | 4.emelet 26 (A030) | 86 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 10 | 4.emelet 27 (A031) | 68 | vegyes (Önkorm-magán) | |
József Attila utca 12 | pince (A001) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 12 | pince (A002) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 12 | földszint (A005) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 12 | 2.emelet 3.szám (A015) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 16 | földszint + (A004) | 19 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 16 | 1.emelet 2 + (A006) | 61 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 16 | 3.emelet 3 + (A031) | 59 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 16 | földszint 1 + (A041) | 71 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 16 | földszint (A003) | 163 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 18 | pince (A001) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 18 | 0 pince 0 (A002) | 101 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 18 | 0 földszint 0 (A007) | 415 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 18 | 0 2.emelet 0 (A010) | 384 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 18 | 0 2.emelet 0 (A012) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 18 | 0 3.emelet 0 (A013) | 425 | Önkormányzati V.ker. | |
József Attila utca 18 | 0 félemelet 5 (A017) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 10 | földszint (A003) | 666 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 10 | földszint (A004) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 10 | földszint (A005) | 97 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 10 | földszint (A006) | 316 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 10 | D félemelet 1 (A009) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 10 | D 4.emelet 8.szám (A046) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 10 | B 5.emelet 10.szám (A048) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 10 | B 5.emelet 12.szám (A050) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 10 | D 5.emelet 4.szám (A054) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 11 | földszint (A002) | 205 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 11 | földszint 3 (A003) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 12 | földszint (A001) | 127 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 12 | pince (A002) | 19 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 12 | pince (A003) | 86 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 12 | pince (A004) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 12 | pince (A005) | 1 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 12 | 3.emelet 9.szám (A025) | 39 | vegyes (Önkorm-magán) | |
József nádor tér 8 | földszint (A002) | 122 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 9 | pince (A001) | 103 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 9 | pince (A002) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 9 | pince (A003) | 54 | Önkormányzati V.ker. | |
József nádor tér 9 | 5.emelet 5.szám (A040) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Kabar utca 7 | 3.emelet 17 (A019) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 10 | földszint 1 (A003) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 10 | földszint 1/A (A004) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 10 | földszint 3 (A007) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 10 | pince + (A001) | 136 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 10 | pince + (A002) | 150 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 14 | földszint 3 (A003) | 78 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 14 | 2.emelet 9 (A008) | 8 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Kálmán Imre utca 15 | földszint 1 (A004) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 15 | 1.emelet 2A (A007) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 15 | 3.emelet 2A (A016) | 44 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 15 | 5.emelet 1 (A025) | 116 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 16 | pince (A001) | 165 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 16 | pince (A002) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 16 | pince (A003) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 16 | földszint (A004) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 16 | földszint (A006) | 103 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 16 | földszint (A007) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 16 | földszint (A008) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 16 | alagsor 2 (A010) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 16 | félemelet (A011) | 53 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 16 | félemelet (A013) | 166 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 16 | 1.emelet (A016) | 83 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 17 | pince (A001) | 91 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 17 | 1.emelet 4 (A007) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 21 | pince (A002) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 21 | pince (A003) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 21 | földszint 4 (A008) | 87 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 21 | félemelet (A012) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 21 | 4.emelet 25 (A034) | 102 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 22 | pince (A001) | 88 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 22 | földszint (A002) | 192 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 22 | földszint (A003) | 114 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 22 | 1.emelet (A004) | 107 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 23 | 1.emelet 9A (A010) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 24 | pince (A001) | 176 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 24 | földszint (A002) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 24 | földszint 2 (A006) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 24 | 1.emelet 1 (A011) | 126 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálmán Imre utca 24 | 1.emelet 5 (A015) | 65 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálvin tér 2 | 1.emelet (A006) | 97 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálvin tér 2 | földszint 3 (A023) | 19 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálvin tér 3 | pince (A002) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálvin tér 3 | félemelet (A007) | 331 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálvin tér 3 | 5.emelet 15 (A030) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálvin tér 4 | félemelet 1 (A007) | 19 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálvin tér 4 | 2.emelet 12 (A018) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálvin tér 4 | 2.emelet 13 (A019) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálvin tér 5 | földszint (A017) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálvin tér 5 | 1.emelet (A018) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Kálvin tér 5 | 2.emelet (A019) | 72 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 10 | félemelet (A012) | 238 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 12 | pince (A001) | 90 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 12 | pince (A002) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 12 | 1.emelet 1 (A005) | 190 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 12 | 2.emelet 3 (A013) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 14 | pince 2 (A002) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 14 | pince (A003) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 14 | földszint (A005) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 14 | földszint 1 (A006) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 14 | félemelet (A007) | 189 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 14 | félemelet (A008) | 189 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 14 | 2.emelet 5 (A020) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 16 | pince (A001) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 16 | pince (A002) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 16 | pince (A004) | 23 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 16 | félemelet 9 (A012) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 16 | 1.emelet 11/b (A018) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 16 | 2.emelet 15/d (A027) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 18 | földszint (A001) | 709 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 18 | alagsor (A002) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 18 | alagsor (A003) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 18 | félemelet 4 (A004) | 196 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 2 | pince (A001) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 2 | pince (A002) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 2 | félemelet 4 (A004) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 2 | félemelet 5 (A005) | 70 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 2 | tetőtér 7 (A012) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 20 | pince (A001) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 20 | pince (A002) | 229 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 20 | félemelet (A005) | 305 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 20 | 1.emelet (A006) | 207 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 20 | 3.emelet 2 (A014) | 99 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 24 | félemelet (A003) | 409 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 24 | félemelet 3 (A005) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 24 | 1.emelet 2/a (A011) | 84 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 24 | 4.emelet 1/b (A028) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 24 | 4.emelet 3 (A030) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 24 | 4.emelet 5 (A032) | 85 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 26 | pince (A001) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 26 | pince (A002) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 26 | pince (A003) | 159 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 26 | földszint (A009) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 26 | földszint (A010) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 26 | félemelet 2 (A012) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 26 | 1.emelet (A013) | 459 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 26 | földszint (A050) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 26 | 2.emelet (A057) | 4 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 26 | 2.emelet (A058) | 95 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 26 | 2.emelet (A059) | 119 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 3/a | 2.emelet 2 (A051) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 4 | pince (A001) | 313 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 4 | földszint (A004) | 6 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 4 | földszint (A007) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 8 | pince (A001) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Károly körút 8 | földszint (A007) | 7 | Önkormányzati V.ker. | |
Kaszásdűlő út 1 | 1.emelet 1 (A001) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 1 | pince (A001) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 1 | pince (A002) | 9 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 11 | pince (A001) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 15 | 3.emelet 3 (A012) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 2 | pince (A002) | 107 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 2 | földszint 3 (A007) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 2 | földszint 4/a (A008) | 97 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 4 | 2.emelet 21/a (A024) | 84 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 4 | 2.emelet 30 (A035) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 5 | földszint (A007) | 44 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 5 | földszint 12 (A013) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 6 | pince 1 (A001) | 44 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 6 | pince (A002) | 97 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 6 | pince (A003) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 6 | pince (A004) | 154 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 6 | földszint (A007) | 205 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 6 | földszint (A008) | 198 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 6 | földszint (A009) | 215 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 6 | 1.emelet 14 (A016) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 6 | 3.emelet 29 (A032) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 6 | 4.emelet 1 (A034) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 8 | földszint (A003) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 8 | földszint 8/a (A007) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 9 | földszint (A002) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 9 | félemelet 3 (A008) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 9 | pince (A036) | 85 | Önkormányzati V.ker. | |
Kecskeméti utca 9 | pince (A037) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Képíró utca 5 | fszt Ü-1 (0001) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Képíró utca 5 | fszt 1 (0003) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Képíró utca 6 | földszint (A019) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Képíró utca 6 | földszint (A020) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Képíró utca 6 | földszint (A021) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Kerepesi út 78/f | II.lh. 2.emelet 5 (A320) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Kertész utca 4 | 1.emelet 7 (A013) | 71 | Önkormányzati V.ker. | |
Kígyó utca 4-6 | pince (A003) | 226 | Önkormányzati V.ker. | |
Király utca 95 | 3.emelet 14 (A031) | 97 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 10 | földszint (A001) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 10 | földszint (A002) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 10 | földszint (A003) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 10 | földszint (A007) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 11 | pince (A001) | 9 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 11 | 4.emelet 2 (A009) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 13/A | pince (A001) | 5 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 13/A | földszint (A004) | 23 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 13/A | földszint (A005) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 13/A | 4.emelet 1 (A012) | 78 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 13/B | 2.emelet 2 (A006) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 13/B | földszint (A020) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 14 | földszint (A004) | 1 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 16 | földszint (A001) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 16 | földszint (A003) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 16 | földszint 4 (A004) | 76 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 16 | földszint 2 (A005) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 16 | 3.emelet 1 (A014) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 16 | földszint (A018) | 5 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 18 | pince Ü-1 (A001) | 195 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 18 | fszt 1 (A002) | 75 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 18 | fszt. Ü-2 (A003) | 70 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 18 | fszt. Ü-3 (A004) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 18 | földszint 4 (A005) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 18 | földszint 5 (A006) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 18 | földszint 6 (A007) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 18 | földszint 7 (A008) | 98 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 18 | földszint 8 (A009) | 15 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 18 | 1.emelet 5 (A014) | 67 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 18 | 2.emelet 1 (A017) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 18 | 2.emelet 3 (A019) | 88 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 18 | 2.emelet 5 (A021) | 68 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 20 | pince (A001) | 59 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 20 | földszint (A002) | 138 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 20 | földszint 2 (A008) | 19 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 20 | földszint (A009) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 20 | 2.emelet 7/a (A018) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 20 | 2.emelet 8/b (A021) | 9 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 5-7 | földszint (A038) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 5-7 | földszint (A039) | 283 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 5-7 | 1.emelet (A040) | 240 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 5-7 | pince (A041) | 187 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 5-7 | pince (A043) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 5-7 | pince (A044) | 115 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 5-7 | pince (A045) | 98 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 8 | földszint (A002) | 162 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 9 | földszint 2 (A001) | 121 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 9 | földszint (A003) | 66 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 9 | pince (A005) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 9 | földszint (A010) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Királyi Pál utca 9 | földszint (A035) | 8 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 13-15 | pince (A002) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 13-15 | pince (A003) | 15 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 13-15 | pince (A004) | 53 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 13-15 | pince (A005) | 74 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 13-15 | földszint (A008) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 13-15 | földszint (A009) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 13-15 | földszint (A010) | 7 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 13-15 | földszint (A012) | 138 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 13-15 | földszint (A013) | 343 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 13-15 | földszint 2 (A016) | 71 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 13-15 | 6.emelet 1 (A084) | 120 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 16-17 | pince 1 (A001) | 434 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 16-17 | pince 2 (A002) | 184 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 18 | pince (A001) | 311 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 18 | pince (A002) | 79 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 18 | földszint (A005) | 521 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 9 | pince (A002) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 9 | földszint (A006) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 9 | 1.emelet (A009) | 205 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 9 | 2.emelet (A013) | 313 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos tér 9 | 3.emelet 3 (A018) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 10 | pince (A001) | 205 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 10 | félemelet (A003) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 10 | félemelet (A004) | 107 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 11 | pince (A001) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 11 | földszint (A002) | 208 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 11 | 1.emelet (A003) | 220 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 11 | földszint 1 (A004) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 11 | 1.emelet 7 (A010) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 12 | földszint (A001) | 566 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 12 | földszint (A002) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 12 | félemelet (A003) | 343 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | pince (A001) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | pince (A002) | 125 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | földszint (A010) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | földszint (A011) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | földszint (A012) | 15 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | földszint (A013) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | földszint (A014) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | földszint (A015) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | földszint (A016) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | földszint (A017) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | földszint (A018) | 6 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A020) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A021) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A022) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A023) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A024) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A025) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A026) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A027) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A028) | 23 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A029) | 11 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A030) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A031) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A032) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A033) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet (A034) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | félemelet 19 (A041) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | 2.emelet 8/a (A058) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 14-16 | 4.emelet 20 (A077) | 93 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 15 | pince (A003) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 15 | földszint (A007) | 65 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 15 | földszint (A008) | 111 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 15 | földszint (A009) | 8 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 15 | 4.emelet 1 (A038) | 101 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 17 | földszint (A008) | 18 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 17 | földszint (A009) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 17 | földszint (A011) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 17 | földszint 1 (A013) | 53 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 17 | félemelet (A015) | 372 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 17 | 1.emelet (A016) | 390 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 2/A | 1.emelet (A008) | 146 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 2/A | 3.emelet 7A (A041) | 118 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 2/B | 4.emelet 9 (A014) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | félemelet 1 (0505) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | földszint 1 (0506) | 54 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | félemelet 2 (0507) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | földszint 2 (0508) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | félemelet 3 (0509) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | földszint 3 (0510) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 10 (0511) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 1A (0512) | 100 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 2 (0513) | 65 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 2A (0514) | 75 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 4 (0515) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 4A (0516) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 5 (0517) | 70 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 6A (0518) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 6 (0519) | 88 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 7 (0520) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 7A (0521) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 7B (0522) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 8 (0523) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 9 (0524) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 1 (0525) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 10 (0526) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 1A (0527) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 1B (0528) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 2 (0530) | 105 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 3 (0531) | 108 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 3A (0532) | 68 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 4 (0533) | 93 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 5 (0534) | 53 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 5B (0535) | 100 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 6 (0536) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 7A (0537) | 88 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 8 (0538) | 53 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 9 (0539) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 3.emelet 1 (0540) | 100 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 3.emelet 10 (0541) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 3.emelet 1A (0542) | 70 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 3.emelet 2 (0543) | 92 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 3.emelet 3 (0544) | 187 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 3.emelet 4 (0545) | 151 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 3.emelet 5 (0546) | 99 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 3.emelet 5A (0547) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 3.emelet 6 (0548) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 3.emelet 7 (0549) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 3.emelet 8 (0550) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 3.emelet 9 (0551) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 4.emelet 1 (0552) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 4.emelet 2 (0553) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 5A (0554) | 62 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 2.emelet 7A (0555) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 3.emelet 7/A (0556) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | földszint (A001) | 238 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | földszint (A002) | 839 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | földszint (A003) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | földszint (0004) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | földszint (A005) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | földszint (A007) | 158 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | földszint (A008) | 44 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | földszint (A009) | 81 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 3 | 1.emelet 3 (A019) | 158 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 4 | pince (A002) | 77 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 4 | földszint (A004) | 748 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 4 | pince (A005) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 4 | földszint (A006) | 359 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 4 | földszint (A007) | 292 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 4 | földszint (A012) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 4 | 5.emelet 1 (A063) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 6 | földszint (A001) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 6 | földszint (A003) | 153 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 6 | földszint (A007) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 6 | földszint (A008) | 7 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 6 | földszint (A009) | 97 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 6 | 3.emelet 1 (A020) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 6 | pince (A028) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 6 | pince (A029) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 6 | pince (A030) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 6 | pince (A031) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Kossuth Lajos utca 8 | 1.emelet 4 (A012) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Kristóf tér 4 | pince (A001) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Kristóf tér 6 | pince (A001) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Kristóf tér 6 | pince (A002) | 148 | Önkormányzati V.ker. | |
Kristóf tér 6 | földszint (A003) | 176 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Kristóf tér 6 | földszint (A005) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Kristóf tér 6 | földszint (A007) | 91 | Önkormányzati V.ker. | |
Kristóf tér 6 | 5.emelet 1 (A024) | 170 | Önkormányzati V.ker. | |
Kristóf tér 7-8 | pince (A002) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Kristóf tér 7-8 | pince (A003) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Külsőszilágyi út 112 | 9.emelet 32 (A032) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 12-14 | földszint 1 (A004) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 16 | fszt Ű-1 (0101) | 87 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 16 | 1. em. 1 (0102) | 72 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 16 | 2. em. 2 (0103) | 72 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 16 | 3. em. 3 (0104) | 79 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 18 | földszint 1 (A001) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 23 | pince (A001) | 124 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 23 | pince (A002) | 135 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 23 | földszint 2 (A004) | 85 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 23 | földszint 7 (A008) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 24 | fszt 1/a (A002) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 25 | fszt 3 (A003) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 25 | fszt 4 (A004) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 25 | 1. em. 10 (A010) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 27 | pince (A001) | 271 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 27 | pince (A002) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 27 | földszint 2 (A004) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 27 | 4.emelet 4A (A029) | 8 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 28 | fszt. 2 (A002) | 68 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 3 | pince (A001) | 121 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 3 | földszint (A002) | 161 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 3 | földszint (A004) | 126 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 3 | 4.emelet 8 (A017) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 38 | 1.emelet 3 (A004) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 42 | pince Ü-1 (A001) | 141 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 42 | fszt 1 (A002) | 76 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 42 | fszt 3 (A004) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 42 | 1. em. 7 (A008) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 42 | 3. em. 12 (A013) | 88 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 42 | 3. em. 13 (A014) | 78 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 42 | 3. em. 15 (A016) | 97 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 42 | 4. em. 17 (A018) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 5 | pince (A001) | 19 | Önkormányzati V.ker. | |
Magyar utca 5 | 5.emelet 1 (A014) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Március 15. tér 2 | pince (A001) | 59 | Önkormányzati V.ker. | |
Március 15. tér 2 | földszint (A014) | 1 | Önkormányzati V.ker. | |
Március 15. tér 8 | 1.emelet (A026) | 183 | Önkormányzati V.ker. | |
Margit körút 31-33 | 4.emelet 2/a (A049) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Markó utca 1/B | pince (A002) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Markó utca 7 | pince (A088) | 264 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 11 | pi, fszt (A001) | 185 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 11 | földszint 3 (A003) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 11 | földszint (A006) | 128 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 11 | 1.emelet 1 (A007) | 112 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 11 | 2.emelet 6 (A016) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 11 | 2.emelet 7 (A015) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 11 | 2.emelet 4 (A018) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 12 | földszint 6 (A005) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 12 | 2.emelet 3 (A020) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 12 | 1.emelet 3 (A012) | 54 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 12 | pince (A049) | 181 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 7 | földszint (A001) | 70 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 7 | 1.emelet (A011) | 115 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 9 | fszt, 1. e (A001) | 384 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 9 | földszint (A002) | 100 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 9 | földszint (A003) | 87 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 9 | földszint (A004) | 91 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 9 | 1.emelet 4 (A007) | 82 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 9 | 1.emelet 1 (A008) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 9 | 2.emelet 9 (A014) | 61 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 9 | 3.emelet 14/a (A017) | 86 | Önkormányzati V.ker. | |
Mérleg utca 9 | 3.emelet 13 (A020) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 10 | pince (A001) | 96 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 10 | pince (A002) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 10 | pince (A003) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 10 | földszint 2 (A004) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 10 | 1.emelet 5 (A008) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 12 | földszint (A001) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 12 | földszint 4A (A007) | 54 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 12 | 3.emelet 13 (A019) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 12 | 4.emelet 17 (A023) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 12 | 4.emelet műterem (A024) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 12 | pince (A025) | 4 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 12 | földszint (A026) | 2 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 12 | 1.emelet (A027) | 1 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 12 | 2.emelet (A028) | 1 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 12 | 3.emelet (A029) | 1 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 13 | pince (A001) | 90 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 13 | pince (A002) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 13 | földszint 3 (A005) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 14 | fszt (A001) | 97 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 14 | 1. em. 3 (A004) | 76 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 14 | 1. em. 4 (A005) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 14 | 2. em. 6 (A007) | 76 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 14 | 2. em. 7 (A008) | 106 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 15 | pince (A001) | 62 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 15 | pince (A002) | 102 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 17 | pince (A001) | 71 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 17 | pince (A002) | 54 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 22-24 | pince (A001) | 371 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 22-24 | földszint 4 (A009) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 22-24 | földszint 9 (A014) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 22-24 | 1.emelet 1 (A015) | 18 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 22-24 | tetőtér (A045) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 26 | pince (A001) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 26 | pince (A003) | 9 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 26 | pince (A004) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 26 | földszint 2A (A007) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 26 | földszint 4 (A009) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 27 | földszint (A001) | 300 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 29 | földszint (A015) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 29 | földszint (A016) | 108 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 30 | pince (A001) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 31 | fszt I. (0001) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 31 | fszt II. (0002) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 31 | fszt 1 (0003) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 31 | fszt 2 (0004) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 31 | fszt 4 (0005) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 31 | fszt 3 (0006) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 31 | fszt 5 (0007) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 31 | 1. em. 6 (0008) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 31 | 1. em. 7 (0009) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 31 | 1. em. 8 (0010) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 31 | 1. em 9 (0011) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 31 | 1. em. 10 (0012) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 31 | 1. em. 11 (0013) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 31 | 1. em. 12 (0014) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 33 | pince (A001) | 255 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 33 | földszint (A002) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 53 | pince (A003) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Molnár utca 53 | földszint 2 (A006) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Murányi utca 34 | 3.emelet 40 (A048) | 112 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 13 | pince (A002) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 13 | pince (A003) | 2 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 15 | földszint 1 (A003) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 17 | földszint (A004) | 6 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 19 | pince (A001) | 139 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 19 | földszint (A002) | 176 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 19 | földszint 1 (A003) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 19 | földzint (A004) | 15 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | földszint (A001) | 236 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | földszint (A002) | 280 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | földszint (A003) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | földszint (A004) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | földszint 1 (A005) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | 1.emelet 2. (A007) | 136 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | 1.emelet 3 (A008) | 83 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | 1.emelet 5 (A011) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | 2.emelet 8 (A014) | 93 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | 2.emelet 9A (A016) | 92 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | 2.emelet 10 (A017) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | 3.emelet 12 (A019) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | 3.emelet 13 (A020) | 83 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | 3.emelet 14 (A021) | 81 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | 3.emelet 16 (A024) | 44 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | 3.emelet 15 (A023) | 124 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 21 | tetőtér (A025) | 555 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 23-25 | földszint (A002) | 122 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 27 | 5.emelet 1 (A026) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 27 | pince (A032) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 29 | pince (A001) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 3 | földszint (A003) | 242 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 31-33 | földszint (A001) | 384 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 31-33 | földszint 1 (A002) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 31-33 | 3.emelet 25 (A026) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 31-33 | pince (A059) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 35 | földszint (A002) | 74 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 35 | földszint (A032) | 8 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 39 | földszint (A007) | 9 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 41 | pince (A002) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 41 | pince (A003) | 8 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 41 | földszint (A009) | 3 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 41 | földszint 1 (A010) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 41 | földszint 2 (A011) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 5 | földszint Ü-1 (A001) | 87 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 5 | földszint Ü-3 (A003) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 5 | földszint 1 (A006) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 5 | 1. emelet 3 (A009) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 7 | pince (A001) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 7 | pince (A002) | 10 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 7 | pince (A003) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 7 | földszint (A004) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 7 | B pince (A013) | 157 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 7 | B pince (A014) | 85 | Önkormányzati V.ker. | |
Múzeum körút 7 | B pince (A015) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 14 | pince (A001) | 314 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 14 | pince (A002) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 14 | földszint (A006) | 15 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 14 | földszint (A008) | 53 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 14 | 1.emelet 4 (A024) | 93 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 17 | pince (A001) | 130 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 17 | földszint (A005) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 17 | 1.emelet 1B (A017) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 17 | 1.emelet 3B (A020) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | pince (0001) | 229 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | pince (0002) | 209 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | földszint (0003) | 848 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | földszint (0004) | 404 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 1.emelet (0005) | 414 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 2.emelet (0006) | 415 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 2.emelet (0007) | 210 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 3.emelet (0008) | 383 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 1.emelet 11 (0501) | 82 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 1.emelet 12 (0502) | 77 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 1.emelet 13 (0503) | 66 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 1.emelet 14 (0504) | 65 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 1.emelet 15 (0505) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 1.emelet 16 (0506) | 79 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 1.emelet 18 (0507) | 81 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 2.emelet 19 (0508) | 92 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 3.emelet 27 (0509) | 67 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 3.emelet 28 (0510) | 159 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 3.emelet 29 (0511) | 111 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 3.emelet 30 (0512) | 74 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 3.emelet 31A (0513) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 3.emelet 31B (0514) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 3.emelet 31C (0515) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 2.emelet 20 (0516) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 2.emelet 20A (0517) | 91 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 18 | 2.emelet 22 (0518) | 91 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 19 | fszt (A001) | 129 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 19 | fszt Ü-5 (A005) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 19 | fszt Ü-6 (A006) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 19 | fszt Ü-7 (A007) | 249 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 19 | fszt Ü-9 (A009) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 19 | fszt (A012) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 19 | pi. (A016) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 19 | 1. em. 4 (A023) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 19 | 3. em. 6 (A052) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 20 | földszint 9 (A012) | 218 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 20 | félemelet 5 (A017) | 85 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 20 | félemelet 18 (A030) | 62 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 24 | 2.emelet 16 (A021) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 24 | 4.emelet (A037) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 24 | 4.emelet (A038) | 11 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 24 | 4.emelet (A041) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 24 | 4.emelet (A042) | 9 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 24 | 4.emelet (A043) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 24 | 4.emelet (A044) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 24 | 4.emelet (A045) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 24 | 5.emelet 2 (A047) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 24 | 6.emelet 4 (A063) | 220 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 24 | 6.emelet (A064) | 117 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 26 | 2.emelet 6B (A019) | 61 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 26 | 3.emelet 11 (A024) | 44 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 26 | 3.emelet 4 (A029) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 26 | 3.emelet 1 (A033) | 104 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 26 | 3.emelet 2 (A034) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 26 | 5.emelet 1 (A038) | 230 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 26 | 5.emelet 2 (A039) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 26 | 5.emelet 3 (A040) | 275 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 26 | 6.emelet 3 (A042) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 30 | földszint 1 (A002) | 217 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 30 | földszint 1 (A004) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 30 | földszint 2 (A005) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 30 | földszint 3 (A006) | 65 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 30 | 1.emelet 3 (A012) | 140 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 30 | 2.emelet 2 (A015) | 77 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 30 | 2.emelet 4 (A017) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 30 | 2.emelet 6 (A019) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 30 | 3.emelet 10 (A031) | 61 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 34 | pince 1 (A001) | 307 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 34 | földszint 2 (A013) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 34 | földszint 3 (A014) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 34 | 2.emelet 1 (A023) | 246 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | pince (A001) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | . pince (A007) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | földszint (A014) | 153 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | földszint (A015) | 212 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | földszint (A016) | 53 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | földszint 4 (A019) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | földszint (A020) | 106 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | földszint (A021) | 5 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | 1.emelet (A027) | 891 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | 1.emelet (A030) | 4 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | 2.emelet (A031) | 570 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | 2.emelet (A034) | 3 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | 3.emelet (A037) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | 3.emelet (A038) | 98 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 36 | 3.emelet (A039) | 9 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | földszint (A001) | 294 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | földszint (A002) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | földszint (A003) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | földszint (A004) | 146 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | földszint (A005) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | földszint (A006) | 54 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | földszint (A007) | 162 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | földszint (A008) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | földszint (A009) | 75 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | földszint (A011) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | földszint (A012) | 139 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | földszint (A013) | 143 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | A 1.emelet 1. (A014) | 187 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | A 1.emelet 3/B (A017) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | A 1.emelet 3/A (A019) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | B 1.emelet 6/B (A023) | 61 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | B 1.emelet 7 (A025) | 68 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | A 2.emelet 3/A (A030) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | A 2.emelet 5/A (A032) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | B 2.emelet 7 (A036) | 71 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | A 3.emelet 1/C (A037) | 82 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | A 3.emelet 1/A (A038) | 90 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | A 3.emelet 3 (A042) | 70 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | B 3.emelet 4 (A044) | 81 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | B 3.emelet 6 (A048) | 72 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 5 | B 3.emelet 7 (A049) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 6 | fsz, fsz.g (A002) | 19 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 6 | 1.emelet 1/B (A005) | 129 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 6 | 1.emelet 4 (A008) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 6 | 2.emelet 1 (A009) | 168 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 6 | 2.emelet 2/B (A010) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 6 | 2.emelet 2/A (A012) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 6 | 3.emelet 1 (A014) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 6 | 3.emelet 1/A (A015) | 356 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 6 | 4.emelet 1/A (A018) | 85 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 6 | 4.emelet 2/A (A020) | 103 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 6 | 4.emelet 4 (A022) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 6 | 5.emelet 3 (A024) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 6 | 5.emelet 5 (A026) | 119 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 6 | 5.emelet 2 (A027) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 8 | földszint (A004) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Nádor utca 8 | 3.emelet 3 (A040) | 86 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagy Ignác utca 14 | alagsor (A002) | 72 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagy Ignác utca 14 | alagsor (A003) | 8 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagy Ignác utca 14 | alagsor (A004) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagy Ignác utca 14 | alagsor (A005) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagy Ignác utca 16 | alagsor (A002) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagy Ignác utca 19/A | 2.emelet 21 (A024) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagy Ignác utca 19/B | pince (A001) | 86 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagy Ignác utca 19/B | pince (A002) | 74 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagy Ignác utca 19/B | 1.emelet 4 (A015) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagymező utca 23 | 2. emelet 7 (A017) | 129 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | pince (0019) | 72 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | földszint (0001) | 154 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | földszint (0002) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | földszint 1 (0003) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 1.emelet 5 (0004) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 1.emelet 4 (0005) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 1.emelet 3 (0006) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 1.emelet 2 (0007) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 1.emelet 1 (0008) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 2.emelet 5 (0009) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 2.emelet 4 (0010) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 2.emelet 3 (0011) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 2.emelet 2 (0012) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 2.emelet 1 (0013) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 3.emelet 5 (0014) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 3.emelet 4 (0015) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 3.emelet 3 (0016) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 3.emelet 2 (0017) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 2 | 3.emelet 1 (0018) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 3 | pince (A001) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 3 | földszint (A002) | 3 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 3 | földszint (A006) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 3 | 1.emelet 6 (A014) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 3 | 2.emelet (A015) | 1 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 5 | pince (A001) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 5 | pince 2 (A002) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 5 | földszint 1 (A003) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Nagysándor J. utca 5 | 1.emelet 10 (A012) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Népszínház utca 18 | 1.emelet 17a (A022) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyáry Pál utca 1/B | 5.emelet 1 (A013) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyáry Pál utca 4 | pince (A001) | 127 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyáry Pál utca 4 | földszint 4 (A006) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyáry Pál utca 7 | pince (A001) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyáry Pál utca 7 | 2.emelet 6 (A019) | 9 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyáry Pál utca 8 | földszint Ü-1 (0501) | 18 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyáry Pál utca 8 | földszint Ü-2 (0502) | 111 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyáry Pál utca 8 | földszint 3 (0503) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyáry Pál utca 8 | 1.emelet 1 (0504) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyáry Pál utca 8 | 1.emelet 2 (0505) | 53 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyáry Pál utca 9 | pince (A002) | 16 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyáry Pál utca 9 | földszint 5 (A013) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyáry Pál utca 9 | földszint 10 (A018) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyáry Pál utca 9 | 5.emelet 3 (A079) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyugati tér 6 | földszint (A006) | 5 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyugati tér 9 | 1.emelet 4A (A009) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Nyugati tér 9 | földszint (A035) | 231 | Önkormányzati V.ker. | |
Ó utca 38 | 3.emelet 15 (A025) | 95 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 11 | pince 1 (A001) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 11 | földszint 2 (A004) | 66 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 13 | földszint 1 (A001) | 299 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 13 | 4.emelet 4 (A032) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 13 | pince 1 (A038) | 288 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 14 | földszint 1 (A001) | 179 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 14 | pince 1 (A002) | 203 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 15 | pince 1 (A001) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 15 | földszint 3 (A004) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 15 | földszint 4 (A005) | 8 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 15 | félemelet 1 (A007) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 15 | félemelet 3 (A009) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 15 | pince (A041) | 148 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 16-18 | pince (A002) | 214 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 16-18 | pince (A003) | 19 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 16-18 | földszint 4 (A004) | 407 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 16-18 | félemelet 1 (A006) | 450 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 16-18 | 2.emelet 1A (A033) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 16-18 | 2.emelet 4A (A040) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 17 | pince (A001) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 17 | pince (A002) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 17 | földszint 2 (A004) | 274 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 17 | földszint 3 (A005) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 17 | félemelet 1 (A009) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 17 | félemelet 1A (A010) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 19 | pince 3 (A003) | 146 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 19 | földszint 2 (A005) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 19 | földszint 8 (A011) | 148 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 19 | földszint 2 (A012) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 21 | pince 1 (A001) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 21 | pince 2 (A002) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 21 | pince 3 (A003) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 21 | pince 4 (A004) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 21 | pince 5 (A005) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 21 | pince 6 (A006) | 78 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 22 | pince (A001) | 101 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 22 | pince (A006) | 6 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 22 | földszint (A007) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 22 | földszint (A008) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 22 | 2.emelet 18 (A037) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 22 | 3.emelet 32 (A051) | 124 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 24 | földszint 1 (A002) | 407 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 24 | földszint 2 (A003) | 314 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 24 | félemelet 1 (A004) | 90 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 24 | félemelet 2 (A005) | 200 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 24 | 1.emelet 6A (A015) | 52 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 24 | 3.emelet 2 (A024) | 94 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 24 | 5.emelet 1 (A038) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 3 | pince (A001) | 248 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 3 | pince (A002) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 3 | pince (A003) | 54 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 3 | földszint (A012) | 49 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 3 | földszint (A013) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 3 | földszint (A017) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 3 | földszint (A018) | 23 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 3 | földszint (A020) | 119 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 3 | 1.emelet 8/a (A040) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 3 | 2.emelet 12/a (A048) | 111 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 4 | földszint 1 (A002) | 731 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 4 | félemelet 1 (A005) | 84 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | földszint 9 (A001) | 324 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | földszint 11 (A002) | 269 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | földszint 10 (A003) | 408 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | földszint 2 (A004) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | földszint 8 (A006) | 161 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | földszint 7 (A007) | 125 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | földszint 6 (A008) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | földszint 3. (A010) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | földszint 4 (A011) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | D 1.emelet 3/A (A015) | 53 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | B 1.emelet 6/A (A021) | 61 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | B 1.emelet 5 (A022) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | A 1.emelet 1 (A025) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | A 2.emelet 9/A (A032) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | A 2.emelet 9/B (A033) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | A 2.emelet 11/A (A035) | 57 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | D 2.emelet 12/B (A038) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | B 2.emelet 3 (A045) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | C 2.emelet 17 (A048) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | A 3.emelet 6/A (A053) | 406 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | A 3.emelet 4/A (A055) | 226 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | C 3.emelet 7 (A062) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | A 3.emelet 2/A (A064) | 65 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 5 | C 4.emelet (A065) | 1509 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 6 | 3.emelet 2/a (A030) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 8 | 1.emelet 1 (A014) | 283 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 8 | 4.emelet 1 (A028) | 110 | Önkormányzati V.ker. | |
Október 6. utca 8 | 5.emelet 3 (A038) | 37 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 1 | földszint (A001) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 1 | földszint (A002) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 1 | földszint (A003) | 16 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 1 | földszint (A004) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 1 | földszint (A005) | 66 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 10 | félemelet 1 (A007) | 23 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 10 | 2.emelet 5 (A013) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 10 | pince (A030) | 79 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 2 | földszint 3 (A003) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 2 | földszint (A006) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 8 | földszint (A003) | 209 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 8 | földszint (A004) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 8 | földszint (A005) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 8 | földszint (A006) | 46 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 8 | földszint (A007) | 68 | Önkormányzati V.ker. | |
Papnövelde utca 8 | 1.emelet 18A (A025) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 1 | pince (A001) | 246 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 1 | pince (A004) | 431 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 1 | földszint (A010) | 91 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 1 | földszint (A013) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 1 | földszint (A014) | 126 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 1 | félemelet (A026) | 18 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 1 | félemelet (A027) | 85 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 1 | félemelet (A028) | 108 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 1 | 3.emelet 14 (A057) | 35 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Párizsi utca 2 | földszint (A006) | 16 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 4 | földszint 1 (A005) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 4 | 5.emelet 12/c (A023) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 4 | pince (A024) | 31 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 6/A | pince (A001) | 140 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 6/A | pince (A002) | 62 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 6/A | pince (A003) | 7 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 6/A | földszint (A005) | 118 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 6/A | földszint (A009) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 6/A | mélypince (A037) | 273 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 6/B | pince (A001) | 70 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 6/B | pince (A002) | 95 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 6/B | földszint (A005) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 6/B | földszint (A008) | 25 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 6/B | földszint (A010) | 2 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 6/B | mélypince (A037) | 100 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 6/B | mélypince (A038) | 146 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 7 | pince (A001) | 8 | Önkormányzati V.ker. | |
Párizsi utca 7 | földszint (A002) | 70 | Önkormányzati V.ker. | |
Perczel Mór utca 2 | földszint (A002) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Perczel Mór utca 2 | földszint (A030) | 335 | Önkormányzati V.ker. | |
Perczel Mór utca 2 | pince (A032) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Perczel Mór utca 4 | pince (A001) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Perczel Mór utca 4 | földszint (A002) | 76 | Önkormányzati V.ker. | |
Perczel Mór utca 4 | tetőtér (A024) | 29 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Petőfi Sándor utca 10 | pince (A003) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 10 | földszint (A009) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 10 | földszint (A010) | 6 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 10 | földszint (A011) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 10 | földszint (A012) | 44 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 10 | 1.emelet 1/a (A016) | 260 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 11 | pince (A001) | 467 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 11 | pince (A002) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 11 | pince (A003) | 11 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 11 | földszint (A008) | 196 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 12 | földszint (A006) | 29 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 12 | 7.emelet 2 (A044) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 12 | mélypince (A053) | 193 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 16 | magasfszt (A005) | 39 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 3 | pince (A004) | 102 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 3 | pince (A005) | 117 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 3 | földszint (A019) | 90 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 3 | földszint (A020) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 3 | földszint (A023) | 15 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 3 | A 1.emelet 12 (A031) | 148 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 3 | 1.emelet 13/a (A033) | 187 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 5 | „A” pince (A001) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 5 | „A” pince 2 (A002) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 5 | „A” pince (A003) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 5 | „A” pince (A004) | 15 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 5 | „A” földszint (A005) | 808 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 5 | „A” földszint (A007) | 121 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 5 | _A_ félemelet (A008) | 641 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 5 | „A” 1.emelet 5 (A009) | 44 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 5 | „A” 1.emelet (A010) | 345 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 5 | „B” 1.emelet (A028) | 103 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 5 | „B” 5.emelet 30 (A044) | 17 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 6 | félemelet 4 (A014) | 150 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 6 | 1.emelet 2 (A021) | 247 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 7 | pince (A006) | 323 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 7 | félemelet (A008) | 473 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 9 | pince (A002) | 62 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 9 | pince (A003) | 97 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi Sándor utca 9 | pince (A004) | 61 | Önkormányzati V.ker. | |
Petőfi tér 3-5 | földszint (A009) | 124 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Piarista utca 2 | földszint * (A001) | 259 | Önkormányzati V.ker. | |
Piarista utca 2 | 1.emelet 1* (A002) | 176 | Önkormányzati V.ker. | |
Podmaniczky F. tér 4 | pince 1 (A001) | 116 | Önkormányzati V.ker. | |
Podmaniczky F. tér 4 | pince 2 (A002) | 96 | Önkormányzati V.ker. | |
Podmaniczky F. tér 4 | pince 3 (A003) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Podmaniczky F. tér 4 | pince 4 (A004) | 19 | Önkormányzati V.ker. | |
Podmaniczky F. tér 4 | földszint 1 (A005) | 95 | Önkormányzati V.ker. | |
Podmaniczky F. tér 4 | földszint 2 (A006) | 36 | Önkormányzati V.ker. | |
Podmaniczky F. tér 4 | földszint 3 (A007) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Podmaniczky F. tér 4 | 1.emelet 1 (A017) | 129 | Önkormányzati V.ker. | |
Podmaniczky F. tér 4 | 2.emelet 1 (A022) | 202 | Önkormányzati V.ker. | |
Podmaniczky utca 67 | 3.emelet 5 (A036) | 122 | Önkormányzati V.ker. | |
Ráday utca 34 | 1.emelet 4/a (A016) | 77 | Önkormányzati V.ker. | |
Ráth György utca 1/c | 2.emelet 6 (A004) | 89 | Önkormányzati V.ker. | |
Reáltanoda utca 11 | pince (A001) | 138 | Önkormányzati V.ker. | |
Reáltanoda utca 11 | 3.emelet 1 (A008) | 157 | Önkormányzati V.ker. | |
Reáltanoda utca 11 | 3.emelet 2 (A009) | 104 | Önkormányzati V.ker. | |
Reáltanoda utca 16 | földszint (A002) | 332 | Önkormányzati V.ker. | |
Reáltanoda utca 18 | pince (A002) | 155 | Önkormányzati V.ker. | |
Reáltanoda utca 18 | földszint (A003) | 23 | Önkormányzati V.ker. | |
Reáltanoda utca 18 | földszint (A004) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Reáltanoda utca 19 | földszint 7 (A008) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Reáltanoda utca 19 | 3.emelet 27 (A028) | 107 | Önkormányzati V.ker. | |
Reáltanoda utca 19 | 3.emelet 28 (A029) | 79 | Önkormányzati V.ker. | |
Reáltanoda utca 19 | 3.emelet 31 (A032) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Reáltanoda utca 19 | pince (A035) | 203 | Önkormányzati V.ker. | |
Reáltanoda utca 9 | pince (A003) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 11 | 4.emelet 11 (A022) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 12 | 1.emelet 4 (A013) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 12 | pince (A038) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 15 | pince (A001) | 193 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 15 | pince (A002) | 5 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 15 | földszint (A003) | 18 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 19 | pince (A004) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 19 | félemelet (A016) | 501 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 19 | 2.emelet 1 (A023) | 275 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 19 | pince (A038) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 19 | pince (A039) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 19 | pince (A040) | 5 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 4 | földszint (A001) | 160 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 4 | pince (A002) | 65 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 5 | pince (A001) | 75 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 5 | pince (A002) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 6 | földszint (A001) | 7 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 6 | földszint (A002) | 252 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 7-9 | pince (A001) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 7-9 | pince (A003) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Régiposta utca 7-9 | földszint (A010) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Rókushegyi lépcső 8 | A.lh. földszint 1. (A001) | 59 | Önkormányzati V.ker. | |
Rottenbiller utca 5/a | 3.emelet 21 (A025) | 71 | Önkormányzati V.ker. | |
Rottenbiller utca 6/a | 1.emelet 11 (A020) | 72 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | pince (A001) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | pince 7 (A002) | 159 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | pince 1 (A003) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | pince (A004) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | pince 3 (A005) | 42 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | pince 5 (A007) | 147 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | földszint (A011) | 141 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | földszint 2 (A015) | 234 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | földszint (A017) | 6 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | félemelet 1 (A018) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | 2.emelet (A022) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | 2.emelet (A024) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | 2.emelet (A025) | 249 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | 2.emelet (A026) | 193 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | 3.emelet (A027) | 400 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | 3.emelet (A028) | 257 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | 4.emelet 15 (A030) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | 4.emelet (A032) | 4 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | 5.emelet 6 (A052) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 1 | 5.emelet (A053) | 16 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 14 | pince (A001) | 458 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 14 | földszint (A004) | 8 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 14 | földszint (A008) | 8 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 14 | 1.emelet 3 (A010) | 48 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 18 | 2.emelet 10 (A010) | 62 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | mélypince 1 (A001) | 62 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | pince 2 (A002) | 118 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | pince 3 (A003) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | pince 4 (A004) | 301 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | pince 5 (A005) | 171 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | földszint 1 (A006) | 432 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | földszint 2 (A007) | 61 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | földszint 3 (A008) | 250 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | félemelet 1 (A009) | 100 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | félemelet 2 (A010) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | félemelet 3 (A011) | 44 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | félemelet 4 (A012) | 233 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | félemelet 5 (A013) | 147 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | 1.emelet 1 (A014) | 162 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | 1.emelet 2 (A015) | 104 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | 1.emelet 3 (A016) | 163 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | 2.emelet 3/a (A025) | 62 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 20 | 2.emelet 4 (A026) | 142 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 21 | pince (A001) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 21 | pince (A002) | 96 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 21 | 1.emelet 3 (A009) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 25 | 2.emelet 1 (A014) | 68 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 25 | 4.emelet 2 (A019) | 345 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 3 | pince (A001) | 218 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 3 | pince (A002) | 20 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 3 | pince (A003) | 60 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 3 | pince (A004) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 3 | földszint (A005) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 3 | 1.emelet (A007) | 559 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 3 | 2.emelet (A008) | 377 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 3 | 2.emelet 3 (A011) | 190 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 3 | 3.emelet 7 (A015) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 3 | 3.emelet 9 (A017) | 54 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 5 | földszint 2 (A007) | 47 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 5 | 1.emelet 3 (A011) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 7 | földszint 1 (A001) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 7 | 6.emelet 5 (A027) | 9 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 9 | földszint 4 (A001) | 66 | Önkormányzati V.ker. | |
Sas utca 9 | 1.emelet 4 (A008) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 14 | földszint (A005) | 35 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 14 | földszint (A006) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 14 | földszint (A007) | 14 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 14 | földszint (A008) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 14 | 2.emelet 7 (A019) | 105 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 14 | földszint (A040) | 26 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 17 | pince (A001) | 225 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 17 | földszint (A002) | 104 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 17 | 1.emelet 1 (A008) | 254 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 19 | pince (A001) | 79 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 19 | földszint (A004) | 6 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 19 | földszint (A005) | 6 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 19 | földszint (A013) | 28 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 19 | földszint (A023) | 12 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 19 | 1.emelet (A031) | 272 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 19 | 3.emelet 7 (A050) | 29 | vegyes (Önkorm-magán) | |
Semmelweis utca 19 | 3.emelet 2 (A053) | 58 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 2 | földszint (A003) | 277 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 2 | földszint (A006) | 11 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 2 | magasfszt 1 (A009) | 76 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 2 | félemelet (A012) | 449 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 2 | félemelet (A013) | 406 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 2 | félemelet (A014) | 8 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 2 | 4.emelet 1 (A050) | 120 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 2 | 4.emelet 2 (A051) | 116 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 2 | 4.emelet 3 (A052) | 82 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 4 | pince (A001) | 21 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 4 | földszint (A002) | 276 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 4 | földszint (A004) | 205 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 4 | földszint (A005) | 38 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 4 | földszint (A006) | 77 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 4 | félemelet 1 (A008) | 68 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 4 | félemelet 7/a (A015) | 62 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 4 | félemelet (A017) | 174 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 5 | pince (A001) | 63 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 5 | pince (A002) | 75 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 5 | pince (A003) | 30 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 5 | földszint (A004) | 172 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 5 | földszint (A005) | 34 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 5 | 1.emelet 3/b (A008) | 86 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 5 | 1.emelet 5 (A010) | 55 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 7 | földszint (A002) | 114 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 9 | pince (A001) | 24 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 9 | félemelet 2 (A006) | 266 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 9 | 1.emelet 3 (A007) | 64 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 9 | 1.emelet 4 (A009) | 201 | Önkormányzati V.ker. | |
Semmelweis utca 9 | 2.emelet 6 (A013) | 291 | Önkormányzati V.ker. | |
Sörház utca 3 | földszint (A001) | 865 | Önkormányzati V.ker. | |
Sörház utca 4 | pince (A001) | 302 | Önkormányzati V.ker. | |
Sörház utca 4 | pince (A003) | 22 | Önkormányzati V.ker. | |
Sörház utca 4 | földszint 4 (A007) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 11 | pince (A001) | 61 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 11 | pince (A002) | 51 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 11 | pince (A003) | 80 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 11 | pince (A004) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 11 | pince (A005) | 69 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 11 | pince (A006) | 9 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 11 | földszint (A013) | 23 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 11 | földszint (A014) | 5 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 11 | földszint (A015) | 13 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 11 | 2.emelet 30 (A030) | 45 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 7 | földszint 3 (A003) | 50 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 7 | földszint 5 (A005) | 84 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 7 | 1.emelet 6 (A012) | 61 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 7 | 4.emelet 1 (A024) | 33 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 7 | 4.emelet 2 (A025) | 54 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 7 | 4.emelet 3 (A027) | 181 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 7 | 5.emelet 4 (A032) | 73 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 7 | tetőtér 1 (A037) | 56 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 7 | pince (A038) | 18 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 9 | pince (A001) | 104 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 9 | földszint 3 (A004) | 40 | Önkormányzati V.ker. | |
Steindl Imre utca 9 | 4.emelet 1 (A022) | 23 | Önkormányzati V.ker. | |
Stollár Béla utca 12/B | 4.emelet 2 (A020) | 27 | Önkormányzati V.ker. | |
Stollár Béla utca 12/C | alagsor 2 (A002) | 32 | Önkormányzati V.ker. | |
Stollár Béla utca 16 | pince (A002) | 43 | Önkormányzati V.ker. | |
Stollár Béla utca 22 | pince (A001) | 41 | Önkormányzati V.ker. | |