Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 3/2008. (III. 12.) sz. rendelete

Miskolc Megyei Jogú Város testnevelési és sport feladatairól

Bevezető

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény 55. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja.

A rendelet célja

1. § A rendelet célja, hogy megalapozza és létrehozza a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) sportkoncepciójának megvalósításához szükséges feltételrendszert és szerkezeti keretet adjon a sport támogatására rendelt összegek felhasználásának.

A rendelet hatálya

2. § A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzat által kötelezően ellátandó és önként vállalt feladatokra, a sport támogatására rendelt pénzeszközök felhasználására.

Az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatai

3. § (1) Az Önkormányzat önként vállalt feladatai közé tartozik illetékességi területén a városi sporttevékenység támogatása.

(2) *  Az Önkormányzat sportfeladatai a sportügyekért felelős alpolgármester, a Polgármesteri Hivatal (továbbiakban: Hivatal) sportért felelős szervezeti egysége és a sportügyekért felelős Bizottság hatáskörébe tartoznak.

(3) Az Önkormányzat feladatai illetékességi területén, a sport hosszú távú fejlesztési céljaira figyelemmel a következők:

a) a sporttal foglalkozó helyi szervezetek támogatása,

b) területi versenyrendszerek kialakításának és működésének, sportrendezvények szervezésének segítése,

c) a sportorvosi tevékenység támogatása.

Az éves költségvetésből évente a sportra fordítandó összeg

4. § * 

A sporttámogatás felosztási keretei

5. § *  Az Önkormányzat által a sport támogatására fordított összeget a következő költségvetési keretek szerint kell felosztani:

a) A kötelezően ellátandó feladatok keretében:

aa) A sportlétesítmények működtetéséhez szükséges pénzeszközök (intézményi, gazdasági társasági szinten lebontva),

ab) Utánpótlás nevelés (Miskolc Városi Sportiskola),

ac) Diáksport (Miskolc Városi Diáksport Szövetség),

ad) Kötelező úszásoktatás,

ae) Szabadidős sport, lakossági sport,

af) Fogyatékosok sportjának támogatása.

b) Az önként vállalt feladatok keretében:

ba) Hazai és nemzetközi versenyek szervezése,

bb) Szabadidős sportrendezvények,

bc) Pályázati formában nyújtott támogatás (Sport Mecénás),

bd) Sportolók eredményességi támogatása,

be) Egyesületek létesítményhasználati és működési támogatása,

bf) Jutalmazás,

bg) Egyéb támogatási igények és rendezvények.

A versenysport, élsport működési támogatása

6. § (1) *  Támogatásban részesülhet minden Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő, hivatalosan bejegyzett sporttevékenységet végző jogi és nem jogi személyiségű vállalkozás, sportszervezet, megyei sportszövetség, megyei sportági szakszövetség, ha a rendeletben megfogalmazott feltételeknek eleget tesz.

(2) *  A felnőtt sportolók esetében támogatott sportszervezet a támogatást versenyeztetési, létesítményhasználati és személyi kiadásokra használhatja fel.

(3) *  A támogatásban részesülő sportszervezetek körét a létszám, az eredmények, az utánpótlás nevelés, a nézettség és az élvonalban való szereplés határozza meg.

(4) *  A versenysport, élsport támogatása az adott naptári évhez kapcsolódik úgy, hogy tárgyév január 15-ig az egyesület a tárgyévre vonatkozó üzleti tervét benyújtja az Önkormányzatnak.

(5) A támogatás mértéke nem haladhatja meg a sportszervezet, vagy az azt működtető szervezet éves költségvetésének 50%-át.

(6) * 

(7) *  A támogatásban részesítetteket éves pénzügyi elszámolási és szakmai beszámolási kötelezettség terheli, az elszámolási kötelezettség kiterjed a támogatási arány tartására is, az 50%-on felüli önkormányzati támogatást a támogatottnak vissza kell fizetnie.

(8) Az Önkormányzat - illetékes szervei útján - jogosult a támogatás rendeltetésszerű és szerződésszerű felhasználását bármikor ellenőrizni. A támogatott köteles az ellenőrzést tűrni, és az annak gyakorlásához szükséges feltételeket biztosítani, így különösen a támogatás rendeltetésszerű és szerződésszerű felhasználását igazoló iratokba, nyilvántartásokba történő betekintést - az ellenőrzés eredményességéhez szükséges mértékben - lehetővé tenni.

Az utánpótlás-nevelés működési támogatása

7. § (1) *  A támogatott a támogatást versenyeztetési, létesítményhasználati és személyi kiadásokra használhatja fel.

(2) *  A támogatottak köréről és a támogatás összegéről az önkormányzat sportkoncepciójában elfogadott elvek alapján a kérelem benyújtását követően a polgármester és a sportügyekért felelős alpolgármester véleményezi, majd a költségvetési rendelet elfogadásával a Közgyűlés dönt. A pályázat útján meghirdetett támogatásokról a sportügyekért felelős Bizottság dönt.

(3) *  Az Önkormányzat kiemelten támogatja a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. keretében működő sportágakban történő utánpótlás-nevelést.”

Az eredményességi támogatás

8. § (1) *  Az Önkormányzat támogatja a kimagasló eredményeket elért sportszervezeteket. Eredményességi támogatásban csak az adott sportág hivatalos szakszövetségeinek versenyrendszerében elért sporteredményt lehet elismerni. Az Önkormányzat az önként vállalt feladatai költségvetési soron különít el keretet az eredményességi támogatások kifizetésére. Az eredményességi támogatás e keret erejéig ítélhető meg.

(2) *  Az Olimpián, Paralimpián, Világ és Európa Bajnokságok és Junior Világ és Európa Bajnokságok olimpiai versenyszámaiban elért eredményeket lehet elismerni. A többi sportág és versenyszám esetében a Közgyűlés dönt.

(3) *  Eredményességi támogatás csak a sporteredmény elérését követően, az eredménynek a sportági szakszövetség általi igazolása után adható. Az elért eredmények leadásának határideje tárgyév december 31. E határidőt követően beérkezett kérelmek elbírálására nincs lehetőség. A beérkezett támogatási igények elbírálása eredményességi rangsor alapján történik, melynek összeállításáról a sportügyekért felelős Bizottság dönt. Ha a sportoló egy adott versenyen több versenyszámban pontot érő helyezést ér el, akkor csak a legsikeresebb eredménye után adható a táblázatban szereplő támogatási összeg 100%-a, további pontot érő helyezései után a táblázatban szereplő összeg eredményenként 25%-kal csökkentett résztámogatás adható.

(4) *  Az 1. sz. melléklet szerinti eredményességi támogatás összege a sportszervezethez kerül átutalásra eredményességi céltámogatás megjelöléssel a támogatási döntést követő hónap 10. napjáig. Az eredményességi támogatásról szóló dokumentumokat a sportszervezetnek az Önkormányzat képviselője adja át.

(5) *  Az Önkormányzat minden év decemberében - a sportszervezetek által benyújtott eredményt igazoló okmányok alapján - jutalmazza az adott évben kiemelkedő eredményt elérő miskolci sportolókat.

A diáksport támogatása

9. § (1) *  Az Önkormányzat a Városi Diáksport Szövetségen keresztül támogatást nyújt a városi szintű alapfokú és felmenő rendszerű iskolai sportversenyek rendezési költségeihez.

(2) *  Az országos diákolimpiai versenyek döntőiben kiemelkedő eredményeket elért sportolókat az Önkormányzat tárgyjutalomban részesíti.

(3) A Diákolimpiai versenyrendszerben résztvevő nevelési-, oktatási intézmények szereplésükért és eredményeik alapján támogatásban részesülnek.

(4) *  Az elért eredmények után járó összeg a diáksport szövetség pontrendszerében elért eredmény alapján következő tanévben kerül átutalásra az oktatási intézményhez.

A szabadidősport klubok támogatása

10. § (1) Az Önkormányzat forrásaihoz mérten támogatást nyújt a lakóterületi szabadidősport szervezetek működéséhez és rendezvényeihez.

(2) *  A szabadidősport szervezetek rendezvénytámogatásban részesülhetnek.

(3) A támogatottak köréről és a támogatás összegéről a város sportkoncepciójában elfogadott elvek alapján a nyilvánosan meghirdetett sportmecénási pályázati rendszerben a Bizottság dönt.

A rendezvénytámogatás

11. § (1) Az Önkormányzat forrásaihoz mérten támogatja a Miskolcon lebonyolításra kerülő sportrendezvényeket, kiemelten azokat, amelyek szerepelnek az országos, a megyei, sportszövetség, sportági szakszövetség, szabadidősport szövetség, diáksport szövetség versenynaptárban.

(2) *  A támogatottak köréről és a támogatás mértékéről kérelem esetén, valamint a nyilvánosan meghirdetett pályázat esetén a sportügyekért felelős Bizottság dönt.

(3) Az Önkormányzat az olimpiai és a nem olimpiai sportágakban egyaránt támogatja a Miskolcon megrendezésre kerülő - a várost népszerűsítő - kiemelkedő jelentőségű, nemzetközi sportrendezvényeket.

(4) *  A kiemelkedő sportesemények megrendezéséhez a támogatási kérelmet a verseny részletes költségvetését mellékelve az esemény megrendezése előtt legalább fél évvel a Hivatal sportért felelős szervezeti egységén keresztül a sportügyekért felelős alpolgármesternek kell benyújtani.

(5) A (4) bekezdésben szereplő határidőtől abban az esetben lehet eltekinteni, ha a megrendezendő sportesemény megvalósítását eredetileg felvállaló sportszervezet az esemény megrendezését akkor mondja le, amikor a féléves határidő már nem tartható be.

(6) *  A rendezvény támogatásáról és annak mértékéről a Közgyűlés dönt.”

Az előre nem tervezett sportesemények támogatása

12. § *  Az év közben befogadott, előre nem tervezett sportesemények támogatásáról kérelem alapján a sportügyekért felelős alpolgármester dönt. A sportügyekért felelős alpolgármester jelen § szerinti hatáskörét a sportügyekért felelős Bizottságra átruházhatja.

A sportlétesítmények üzemeltetése és annak támogatása

13. § *  Az Önkormányzat tulajdonában lévő sportlétesítmények üzemeltetési költségeihez való támogatás nyújtásáról és a támogatás nagyságáról a polgármester javaslata alapján - a költségvetési rendelet elfogadásakor - a Közgyűlés dönt.

A sportlétesítmények felújításának, fejlesztésének támogatása

14. § Az Önkormányzat az éves költségvetésében, a műszaki ágazat keretein belül, lehetőségei szerint biztosítja a tulajdonában lévő sportlétesítmények felújításának, fejlesztésének költségét.

Az új sportlétesítmények építésének támogatása

15. § Az Önkormányzat - lehetőségei szerint - önrészt biztosít a nemzeti sportszabvány alapján épülő városi sportlétesítmények építéséhez.

A rendkívüli sporttámogatás

16. § *  Az előre nem tervezett sporttámogatások odaítéléséről az éves költségvetési rendeletben meghatározott egyéb támogatási igények és rendezvények sor terhére a sportügyekért felelős alpolgármester dönt a sportügyekért felelős bizottság javaslatára.

A támogatás igénylése kérelem esetén

17. § (1) *  A kérelmező szervezet támogatási igényét a Hivatal sportért felelős szervezeti egységén keresztül a sportügyekért felelős alpolgármesternek címzett „sporttámogatási kérelem” formájában kérelmezheti.

(2) Működési célú támogatási kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a kérelmező szervezet pontos megnevezését, képviselőjének nevét, címét,

b) a kérelmező szervezetnél sportolók létszámát születési évük szerinti bontásban,

c) a kérelmező szervezet előző évi költségvetését és sportszakmai adatait,

d) a tárgyév tervezett költségvetését, sportszakmai adatait, versenynaptárát,

e) az illetékes bíróságnak a kérelmező szervezet nyilvántartásba vételét elrendelő jogerős végzésének másolatát,

f) a kérelmező szervezet bankszámlaszámát, adószámát,

g) a kérelmező szervezet köztartozásairól szóló nyilatkozatát.

(3) Rendezvénytámogatási kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a kérelmező szervezet pontos megnevezését, képviselőjének nevét, címét,

b) a sportrendezvény időpontjának, helyének megjelölését,

c) a sportrendezvény költségvetés-tervezetét,

d) a sportrendezvényen résztvevők várható létszámát,

e) a sportrendezvény lebonyolításáért, elszámolásáért felelős személy nevét, címét,

f) az illetékes bíróságnak a kérelmező szervezet nyilvántartásba vételét elrendelő jogerős végzésének másolatát,

g) a kérelmező szervezet bankszámlaszámát, adószámát,

h) a kérelmező szervezet köztartozásairól szóló nyilatkozatát.

(4) *  A kérelmek benyújtásának határideje

a) működési támogatási kérelem esetén tárgyév január 15.,

b) rendezvénytámogatási kérelem esetén tárgyév január 15.,

c) nyilvános pályázat esetén a kiírásban rögzített időpont,

d) előre nem tervezett sportesemények támogatása, illetve a rendkívüli sporttámogatás esetén az igény felmerülését követő 30. nap.

A támogatás igénylése pályázat esetén

18. § Kizárólag a Bizottság által kiírt és nyilvánosan meghirdetett pályázati feltételeknek megfelelő olyan pályázó részesíthető támogatásban, amely a rendelet 19. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek is eleget tesz.

A sporttámogatás engedélyezése

19. § (1) *  A sporttámogatások odaítéléséről az éves költségvetési rendeletben meghatározott ágazati kereteken belül az SZMSZ alapján a Közgyűlés dönt.

(2) A döntéshozó a támogatás kifizetését csak abban az esetben engedélyezi, ha

a) a támogatott szervezet az önkormányzattal támogatási szerződést köt,

b) a támogatás felhasználása kizárólag a sport céljait szolgálja,

c) a támogatást a rendeletben meghatározott módon és időben kérik,

d) *  a támogatott szervezet ellenkező megállapodás hiányában a tárgyévet követő év január 31-ig évente elszámol a kapott támogatással, és tárgyév január 15-ig beadja tárgyévre vonatkozó üzleti tervét.

e) a támogatandó eleget tett az állami adatszolgáltatási kötelezettségnek,

f) a támogatandó felelősséget vállal az általa szolgáltatott adatok valódiságáért és biztosítja az ellenőrizhetőséget,

g) ha a támogatandó benyújtja igazolását arról a tényről, hogy nincs köztartozása.

Értelmező rendelkezések

20. § Az értelmező rendezkedések tekintetében a jelen rendelet alkalmazásában a sportról szóló 2004. évi I. törvény 77. §-a az irányadó, kiegészülve ezen rendelet értelmező rendelkezéseivel, melyek a következők:

a) Bizottság: Az a bizottság, melynek hatáskörébe a Közgyűlés a sporttal kapcsolatos feladatokat átruházta.

b) miskolci sportoló: Az a sportoló, akinek állandó, vagy ideiglenesen bejelentett lakcíme Miskolcon van, vagy Miskolcon bejegyzett sportszervezet tagja, ill. azzal sportszerződés/munkaszerződés alapján kapcsolatban áll.

c) *  sporteredmény: a szakszövetség által kiadott sportág versenyszabályai szerint kiírt versenyen elért egyéni, vagy csapat helyezés.

d) sportlétesítmény: sporttevékenység céljára épült, adott sportágak szabályainak megfelelő objektum, amely hitelesítéssel rendelkezik.

e) személyi kiadások: sportoló ösztöndíja, sportoló foglalkoztatásának költségei, felkészítő sportszakemberek (edzők) foglalkoztatásának költségei.

f) támogatásra jogosult: minden Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő, hivatalosan bejegyzett sporttevékenységet végző jogi és nem jogi személyiségű vállalkozás, sportszervezet, megyei sportszövetség, megyei sportági szakszövetség, ha a rendeletben megfogalmazott feltételeknek eleget tesz.

g) *  versenyeztetési kiadások: nevezési díj, bírói, játékvezetői díj, sportorvosi vizsgálat díja; a felkészüléssel, versenyzéssel összefüggő utazási, szállás, étkezési költségek; a felkészüléssel, versenyzéssel összefüggő sporteszközök, sportruházat beszerzésének, javíttatásának költségei.

Záró rendelkezés

21. § Jelen rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg az SZMSZ. 1. sz. mellékletének VII/a pontja hatályát veszti.

Miskolc, 2008. március 6.

dr. Mészáros Miklós Káli Sándor
jegyző polgármester

1. sz. melléklet * 

Sportolók világversenyeken elért helyezései után járó eredményességi támogatása

Helyezés I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII.
Olimpia/paralimpia (e Ft) 9000 6000 3000 2400 1800 1200 900 600
Felnőtt VB (e Ft) 400 350 300 200 150 120 80 60
Junior VB (e Ft) 200 150 120 80 60 50 40 30
Felnőtt EB (e Ft) 300 200 150 100 80 70 60 50
Junior EB (e Ft) 150 120 100 70 50 40 30 25