Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 25/2012. (VI. 27.) önkormányzati rendelete

a lakossági kezdeményezésre önkormányzati részt vállalással megvalósuló út-, járda- és közműépítések szervezéséről és finanszírozási rendszeréről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva,

az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2011. (III.16.) önkormányzati rendelet 42. § (2) bekezdésében, valamint az 1. sz melléklet 1.1.1. pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed a belterületen, valamint a belterület határán húzódó utcán, a rendezési tervvel egyező, lakossági kezdeményezésre önkormányzati részt vállalással megvalósuló út-, járda és közműépítésekre, kivéve a városrendezési okból kijelölt azon területeket, ahol a korszerűtlen építés (avult, felszámolásra tervezett telepek) a terület rendezését, a meglévő út- és közműhálózat illetve telekstruktúra megváltoztatását teszik indokolttá.

(2) Önkormányzati hozzájárulás csak lakóházhoz vagy annak építésére szolgáló telekhez kapcsolódó út-, járdaépítéshez-, továbbá víz-, szennyvíz-beruházáshoz, (továbbiakban: közműépítés) adható.

2. § (1) Az önkormányzati részt vállalással megvalósuló közműépítés az önkormányzat pénzügyi, fejlesztési terveivel összhangban, a lakosság kezdeményezése alapján, a lakosság által létrehozott építőközösséggel együtt szervezhető.

(2) Az építőközösségbe történő belépés, az üzembe helyezés időpontjáig lehetséges.

3. § (1) Az önkormányzati részt vállalással megvalósuló közműépítések beruházói jogosítványait a Polgármesteri Hivatal gyakorolja.

(2) Az önkormányzati részt vállalással megvalósuló közműépítések teljes körű lebonyolítását a Polgármesteri Hivatal Beruházási és Városüzemeltetési Osztálya (továbbiakban: Osztály) végzi. A közműépítések műszaki ellenőrzését - külön megállapodás alapján - a Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. (továbbiakban MIK Zrt.) látja el.

4. § (1) A lakossági kezdeményezésre megvalósuló közműépítések önkormányzati részt vállalására fordítható pénzeszközök keretösszegét a Közgyűlés által jóváhagyott éves költségvetés tartalmazza.

(2) A közműépítésekhez nyújtandó önkormányzati részt vállalás elnyeréséhez pályázatot kell benyújtani.

A KÖZMŰÉPITÉSEK SZERVEZÉSI FOLYAMATÁNAK KÖVETELMÉNYEI

5. § (1) A lakossági kezdeményezésre önkormányzati részt vállalással megvalósuló közműépítésekre történő jelentkezés, pályázatbeadás az Osztály által kiadott nyomtatványon történik.

(2) A nyomtatványnak tartalmaznia kell:

a) a létesítendő közmű fajtáját, főbb paramétereit, az érintett terület megnevezését;

b) a megvalósítással érintett valamennyi ingatlan tulajdonosának (haszonélvezőjének), kezelőjének, használójának névsorát, házszám és helyrajzi szám megjelöléssel;

c) a megvalósítással érintett valamennyi ingatlan tulajdonosának (haszonélvezőjének), kezelőjének írásbeli szándéknyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az építőközösségben részt kíván-e venni, a megvalósítás ingatlanra eső költségének vállalása mellett, avagy nem.

d) a közművezeték építésére jelentkezők figyelmének felhívását arra, hogy ha az utcán létesítendő vezetékről más utcára számozott ingatlan ellátására is sor kerül - pl. telek és kerten keresztüli átvezetés formájában, - úgy annak tulajdonosa köteles a tárgyi utcai vezeték elágazások nélküli beruházási költségének arányos részét megfizetni. Az átvezetéssel ellátott ingatlan tulajdonosának, használójának tudomására kell hozni, hogy a saját utcájába épülő vezetékre köteles átköttetni és az átvezetést megszüntetni. A jelzett módon korábban már ellátott ingatlanok a másik utcában megépítésre kerülő vezetékre csak úgy csatlakozhatnak rá, ha belépnek az építőközösségbe, és a költségekből - az igazolt korábbi részt vállalás levonásával - reájuk eső arányos rész megfizetését vállalják. Az átkötési kötelezettség csak a műszaki feltételek fennállása esetén érvényes.

e) az építőközösség önerő-hozzájárulásának %-os mértékét.

(3) Az építőközösség tagjai közművek esetében fogyasztónként (mérőóránként) jelentkeznek és egyenlő arányban viselik az építés költségeit.

(4) Az újonnan alakult építőközösség, az előzőleg más építőközösség által megépített közművezetékre, továbbépítéskor díjmentesen köt rá.

(5) A beérkezett jelentkezések alapján az Osztály a közműtulajdonosokkal, szolgáltatókkal megvizsgáltatja az adott közmű létesítésének, csatlakoztathatóságának feltételeit. Amennyiben a közművek megépítésének műszaki és városrendezési akadálya nincs, az Osztály a Városgazdálkodási és - üzemeltetési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) - hozzájárulását követően intézkedik a 10. §-ban előírt ajánlatok beszerzése érdekében.

(6) A lakossági közműépítési igényeket az Osztályhoz az építőközösség tagjai által megválasztott közös képviselő nyújtja be. Az igények benyújtásának határideje minden év augusztus 31. napja.

A PÁLYÁZAT ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI

6. § (1) A közműépítési hozzájárulás elnyerésére irányuló pályázatnak tekintendő az a lakossági igénybejelentés, ahol a szervezettség mértéke eléri a (2) bekezdésben meghatározott értéket.

(2) A pályázat alapfeltétele, hogy az érintett ingatlantulajdonosok (az érintett önkormányzati tulajdon nélkül) legalább 75%-a aláírja a kivitelezési költségek vállalására vonatkozó szándék-nyilatkozatot.

(3) A Bizottság elé beterjesztett pályázatnak tartalmaznia kell az 5. § (2) bekezdésben foglaltakat.

A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA

7. § (1) Az Osztályhoz beérkezett, általa feldolgozott és beterjesztett pályázatokat a Bizottság bírálja el. A Bizottság munkáját az Osztály képviselője segíti.

(2) A pályázatok elbírálásának szempontjai:

a) a pályázatban megjelölt önerő-hozzájárulás %-os mértéke

b) a terület ingatlan-nyilvántartási rendezettsége,

c) részvételi arány,

d) a közműfejlesztéshez fűződő városrendezési érdek

AZ ÖNKORMÁNYZATI RÉSZT VÁLLALÁS ESETEI

8. § (1) Az önkormányzati részt vállalás esetei egyes közműfajtánként:

a) ivóvíz nyomóvezeték, szennyvízgyűjtő vezeték építésének az utcai gerincvezeték és leágazások közterületi szakaszának létesítésével összefüggő költségei,

b) útépítésnél a pályaszerkezet és tervezett burkolat kialakításának, az utcai csapadékvíz elvezetés (csatorna, vagy árok) átereszek, kapubejáratok és ezek burkolatának költségei,

c) járdaépítésnél a terephez és úthoz igazodó lejtős, vagy lépcsős kialakítású elemekből, vagy helyszínen készített, az utca tengelyével párhuzamos járdaszerkezet kialakításának költségei.

A LAKOSSÁGI HOZZÁJÁRULÁS MINIMÁLIS MÉRTÉKE KÖZMŰFAJTÁNKÉNT

9. § (1) a) ivóvíz-nyomóvezeték építése esetén a teljes kivitelezési költség 50%-a,

b) szennyvízcsatorna építése esetén a teljes kivitelezési költség 25%-a,

c) út-, és járda építése esetén a teljes kivitelezési költség 15%-a,

d) amennyiben városi érdek miatt a lakosság műszakilag indokolt szükségleteit meghaladó mértékű kapacitásbővítés, keresztmetszet bővítés szükséges és (vagy) az utca beépítése ún. „féloldalas”, úgy az e miatti költségkülönbözetet az önkormányzat biztosítja.

(2) Ha egy építőközösség egyszerre kettő vagy több közművet épít egy éven belül, vagy a közmű üzembe-helyezésétől számított öt éven belül újabb közmű (közművek) építésére vállalkozik, akkor a közművekre vonatkozó lakossági hozzájárulás minimális mértéke a következő:

a) ivóvíz-nyomóvezeték építése esetén a teljes kivitelezési költség 25%-a,

b) szennyvízcsatorna építése esetén a teljes kivitelezési költség 20%-a,

c) út-, és járda építése esetén a teljes kivitelezési költség 10%-a.

(3) Ahol a szennyvízcsatorna kiépítésének feltételei adottak - (gerinc-hálózathoz való csatlakozási lehetőség) - ivóvízvezeték építésének engedélyezése, illetve hozzájárulás csak párhuzamosan (vele azonos időben) megvalósuló szennyvízcsatorna építése esetén adható. Meglévő ivóvízhálózat esetén az első támogatott közmű csak a szennyvízcsatorna lehet.

(4) A szilárd burkolatú út építéséhez önkormányzati támogatás csak akkor adható, ha valamennyi az út alá kerülő nyomvonalas közmű (ivóvíz, szennyvízcsatorna, gázvezeték) megépítésre került. Ettől eltérést, a pályázatokat elbíráló Bizottság, csak rendkívül indokolt esetben engedélyezhet.

A TERVEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI FELADAT VÁLLALKOZÁSBA ADÁSA

10. § (1) A Bizottság által nyertesnek hirdetett pályázatok vonatkozásában a tervezésre, és a kiviteli terv szerinti műszaki megvalósításra a beszerzésekre vonatkozó jogszabályok alapján ajánlatokat kell kérni.

(2) Az ajánlatok elbírálásában a Polgármesteri Hivatal szakosztályai vesznek részt. Az ajánlati eljárás eredményéről az építőközösség tagjait a közös képviselő, ajánlattevőket az Osztály tájékoztatja.

(3) Az ajánlatok elbírálását követően az Osztály a nyertes tervezővel, illetve kivitelezővel a szerződést előkészíti és gondoskodik annak aláírattatásáról.

(4) A vállalkozási szerződésben lehet rögzíteni a költségek csökkentését célzó lakossági munkavégzést, mely csak akkor vehető figyelembe, ha az a szakszerűséget nem veszélyezteti, és a kivitelező azt összegszerűen is elfogadja.

(5) Az önkormányzati hozzájárulás odaítélését követően az Osztály megállapodást köt az építőközösséggel, melyben felek rögzítik a közmű(vek) megvalósításával kapcsolatban felmerülő tennivalókat.

(6) A megállapodásban kell rögzíteni a kivitelezés során az építőközösségek részéről érkező észrevételek rendezésének módját, valamint azt is, hogy a pályázatok bizottsági elbírálása, az önkormányzati részt vállalás összegének odaítélése után az építőközösségnek 45 nap áll rendelkezésére, az önerő - önkormányzat által megjelölt számlára történő - befizetésére. A kivitelezés a lakossági befizetések - melyek tartalmazzák a rácsatlakozási díjat is - teljesítése, és az önkormányzati részt vállalás az önkormányzatra eső rész biztosítása után indítható.

(7) A közműépítések megvalósításának gyorsítása érdekében a lakosság az önkormányzati támogatást 100%-ban előfinanszírozhatja. Ezen konstrukcióban - a lakosság által biztosított fedezet rendelkezésre állása esetén - az Osztály a tervezési és kivitelezési munkákat soron kívül indítja és lebonyolítja. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a közműberuházásokat pénzügyileg ebben az esetben is támogatja, és a támogatás összegét az építőközösség részére utólag téríti meg. A lakossági előfinanszírozás és a támogatás utólagos megtérítésének tényét és mértékét, valamint az egyéb feltételeket az önkormányzat és az építőközösség külön megállapodásban rögzíti.

(8) Amennyiben a befizetés a jelzett határidőn belül nem történik meg, úgy az építőközösség elveszíti az odaítélt önkormányzati hozzájárulás igénybevételére vonatkozó jogosultságát.

(9) A közműépítések műszaki ellenőrzését, valamint az azzal összefüggő adminisztrációt, a számlák igazolását, és azoknak az Osztályra történő megküldését (kifizetés céljából) a MIK Zrt. látja el. A MIK Zrt. a közműépítések időtartama alatt az építőközösség képviselőjével folyamatosan tartja a kapcsolatot, befejezése után megszervezi a műszaki átadást-átvételt és az üzembe helyezési eljárást, valamint kiállítja a megvalósult létesítmények aktiválásához szükséges okmányokat. Az Osztály az üzembe helyezést követő 30 napon belül - a MIK Zrt. közreműködésével - az építőközösséggel elszámol.

PÉNZÜGYI, FINANSZÍROZÁSI RENDELKEZÉSEK

11. § (1) A tárgyévi megvalósításra fedezettel jóváhagyott közműépítés esetén

a) a beruházás tervezési, előkészítési költségeit az önkormányzat viseli

b) a bruttó kivitelezési költségből az építőközösség viseli a pályázatban megjelölt részt, az ezen felüli rész az önkormányzati hozzájárulás

c) az önkormányzatot terhelik az előzőeken túl a következő költségek:

- az olyan közműszakasz teljes megvalósulási költsége, ahol egyik oldalon sincs lakóház vagy lakásépítési telek

- a közműépítések által érintett területen lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanokra vetített teljes megvalósulási költség.

(2) A beruházásnál vállalt önkormányzati hozzájárulás összegét a Polgármesteri Hivatal az e célra megnyitott elkülönített számláján helyezi el, és a lakossági önerő is ezen a számlán jelenik meg.

(3) A magánszemélyek közműfejlesztési támogatásról szóló 262/2004. (IX.23.) Korm. rendeletben szereplő visszaigényléssel kapcsolatos intézkedések megtétele a Polgármesteri Hivatal feladata.

UTÓLAGOS CSATLAKOZÁS A KÖZMŰVEKRE

12. § (1) A közmű üzembe helyezését követően ingatlantulajdonos utólag a közművekre csak a beruházási költségek egy ingatlanra jutó (2) bekezdésben meghatározott szorzószámmal növelt teljes összegének - mely tartalmazza a rácsatlakozási díjat is - az önkormányzat részére egy összegben történő megtérítése mellett köthet rá. Ezen bevétel a közműfejlesztések hozzájárulására fordítható.

(2) Az utólagos rácsatlakozási díj a közmű üzembe helyezését követő első évben a ténylegesen egy ingatlanra jutó bekerülési költség 1,3-szerese, 2-3. évben között 1,5-szerese, 4-5. évben között 1,6-szorosa, 6-10. évben kétszerese, 10 év fölött háromszorosa.

(3) A szorzószámokat nem kell alkalmazni a közmű üzembe helyezését követően megszerzett ingatlan tulajdonjog esetében.

TULAJDONJOGI RENDEZÉSEK

13. § A lakossági kezdeményezésre önkormányzati részt vállalással megvalósuló ivóvíz és szennyvíz közművek, valamint az út, és a járda az önkormányzat tulajdonába kerül.

ZÁRÓRENDELKEZÉSEK

14. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

E rendelet hatálybalépése napján hatályát veszti Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 39/2000. (IX. 11.) önkormányzati rendelete, és a módosításáról szóló 28/2002. (IX. 09.), 41/2002. (IX. 11.), 39/2005. (IX. 28.), 13/2010. (III. 10.) önkormányzati rendeletei * .

Miskolc, 2012. június 21.

Dr. Csiszár Miklós Dr. Kriza Ákos
jegyző polgármester