Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2022. (X. 4.) önkormányzati rendelete

a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 44/C. § (2) bekezdésében és a 45. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § 11. pontjában és a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 4. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, és a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (3) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Szolgálat, valamint a 46. § (2) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörben eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat véleményének kikérését követően, továbbá Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 37/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 1. melléklet 1. pont 1.1.1. alpontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 37/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 1. melléklet 3.1.9.3. alpontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási- és Üzemeltetési Bizottsága, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 37/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 1. melléklet 5.1.16. alpontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Egészségügyi, Szociális és Környezetegészségügyi Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § (1) E rendelet személyi hatálya kiterjed: Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén minden olyan, a közcsatornára rá nem kötött, vezetékes vagy saját vízellátással rendelkező ingatlan tulajdonosára, akinek ingatlanán, vízmérés alapján mért vízfogyasztás alapján számlázott, vagy e rendelet szerint elszállított háztartási szennyvíz keletkezik. E rendelet hatálya kiterjed azon ingatlanok tulajdonosaira is, akiknek az ingatlanán árnyékszék található.

(2) A gazdálkodó szervezet ingatlantulajdonosokra e rendelet hatálya a 7. § (2) bekezdésében és a 23. §-ban foglalt szabályok szerint terjed ki.

(3) E rendelet tárgyi hatálya kiterjed az ingatlan használatával kapcsolatban keletkezett nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére és ártalmatlanítására, valamint az ezekre vonatkozó közszolgáltatás ellátására, a közszolgáltatás ellenértékének megtérítésére, valamint a közszolgáltatás díjának meghatározására.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. Egyedi zárt szennyvíztároló: A vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló 147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet szerinti közműpótló műtárgy.

2. Háztartási szennyvíz: a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 1. § 15. pontja szerint meghatározott szennyvíz.

3. Ingatlan: az ingatlan-nyilvántartásban önálló helyrajzi számmal rendelkező, háztartási szennyvizet termelő építménnyel beépített, de a szennyvíz közcsatorna hálózatba be nem kötött olyan földrészlet, ahol a számlázott, vagy e rendelet szerint elszállított háztartási szennyvíz keletkezik.

4. Ingatlantulajdonos: az ingatlan tulajdonosa, vagyonkezelője vagy egyéb jogcímen használója.

5. Közműpótló létesítmény: közcsatornával el nem látott területeken keletkező szennyvíz gyűjtésére, tárolására, kismértékű kezelésére szolgáló, az építésügyi, környezetvédelmi és közegészségügyi szabályoknak megfelelő, az ingatlanon elhelyezett műtárgy vagy akna.

6. Közszolgáltató: a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 5. § (1) bekezdése és 6. § (1)-(2) bekezdései alapján Miskolc város területére a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló kötelező közszolgáltatás ellátására kiválasztott és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával közszolgáltatás végzésére közszolgáltatási szerződést kötött gazdálkodó szervezet.

7. Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló közszolgáltatás: a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz tárolására szolgáló közműpótló létesítmény kiürítése (szippantása) és begyűjtése.

8. Szakhatóságok: környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi, népegészségügyi és építési I. fokú közigazgatási hatóságok.

9. Végleges befogadó, ürítési helyek: A MIVÍZ Kft. által Miskolc, Szirma, Külterület 11014/2 hrsz. alatt üzemeltetett szennyvízbefogadó műtárgy, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat tulajdonában lévő szennyvízhálózat részét képező és a MIVÍZ Kft., mint Közszolgáltató által üzemeltetett hatóságilag engedélyezett, a szennyvíz befogadó műtárgyhoz közvetlenül kapcsolódó alábbi ürítési helyek: Miskolc városi Szennyvíztisztító-telep ürítési hely: Miskolc, Szirma külterület 11014/2. hrsz ., Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 171. 40268/110 hrsz., Miskolc, Ötödik u. 21779 hrsz., Miskolc, Csanyiki bejáró 0128 hrsz.

3. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtését végző közszolgáltató kijelölése, a közszolgáltatási szerződés

3. § (1) Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási belterületén e rendelet 1. § (3) bekezdése szerinti, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló közszolgáltatást végző szervezet kiválasztása a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgt.) 44/F. § (3) bekezdés c) pontja, valamint a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 9. § (1) bekezdés i) pontja alapján kijelöléssel történik.

(2) A kijelölt Közszolgáltatóval a közszolgáltatás ellátására Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) közszolgáltatási szerződést köt. A közszolgáltatási szerződés a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtését végző Közszolgáltatóval legfeljebb 10 évre köthető meg.

(3) Az (1) bekezdés alapján lefolytatott eljárás szerint Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz folyamatos begyűjtésére irányuló közszolgáltatást - kizárólagos joggal - a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. (a továbbiakban: Közszolgáltató) végzi e rendelet hatályba lépésétől számított 10 éven keresztül, a közte és az Önkormányzat között megkötött közszolgáltatási szerződés szerint.

(4) A közszolgáltatási szerződés részletes feltételeit és tartalmi követelményeit a magasabb szintű jogszabályokkal összhangban e rendelet állapítja meg.

4. § (1) A közszolgáltatási szerződésben rögzíteni kell:

a) a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz gyűjtésének módját, valamint elszállításának a bejelentéstől számított maximális határidejét,

b) a Közszolgáltató által igénybe vehető háztartási szennyvizet befogadó létesítményeket és azok pontos címét,

c) a közszolgáltatás igazolási és ellenőrzési kötelezettségét, annak módját,

d) a Közszolgáltató azon általános kötelezettségének tartalmát, amely a közszolgáltatást igénybe vevők jogos igényeinek kielégítésére vonatkozik, az ezeket biztosító garanciális szabályokat, fogyasztói üzletszabályzat kialakításának és felülvizsgálatának módját, más szabályozási eszközöket, továbbá az ezen szabályozásokról szóló döntések előkészítésének és meghozatalának eljárási szabályait,

e) a Közszolgáltatónak a lakosság és az ingatlantulajdonosok irányában fennálló tájékoztatási kötelezettségét és teljesítésének módját,

f) a szerződés módosításának a jogszabályokban előírtakon kívüli egyéb lehetséges okait és eljárási rendjét.

(2) A közszolgáltatási szerződésben - a jogszabályokban előírtakon kívül - a Közszolgáltató kötelességeként kell meghatározni:

a) a nem szerződésszerű teljesítésből származó kötbérfizetési kötelezettséget az Önkormányzat, vagy a közszolgáltatást igénybe vevő ingatlantulajdonos javára,

b) a közszolgáltatás minőségi paramétereire vonatkozó javaslattételt, az előírt mutatók ellenőrizhető mérését.

5. § (1) A közszolgáltatási szerződés megszűnik:

a) a benne meghatározott időtartam lejártával,

b) a Közszolgáltató jogutód nélküli megszűnésével,

c) a Közszolgáltatóban fennálló többségi önkormányzati tulajdon megszűnése miatt, a megszűnéstől számított 6. hónap utolsó napján,

d) elállással, ha a teljesítés még nem kezdődött meg,

e) felmondással,

f) közös megegyezéssel.

(2) A közszolgáltatási szerződést mindkét fél írásban mondhatja fel. Felmondás esetén a felmondási idő 6 hónap. A felmondási idő alatt a szolgáltatást változatlan feltételekkel kell teljesíteni.

(3) A közszolgáltatási szerződés megszűnése esetén a Közgyűlés haladéktalanul intézkedik a közszolgáltatás folyamatos ellátásának biztosításáról.

6. § (1) E rendelet rendelkezései külön szerződési kikötés hiányában akkor is a közszolgáltatási szerződés részévé válnak, ha a felek ettől eltérően rendelkeznek.

(2) A Közszolgáltató és a vele együttműködő vállalkozások, továbbá a Közszolgáltató és a teljesítési segédek vagy közreműködők közötti - együttműködésüket tartalmazó - szerződés nem lehet ellentétes a közszolgáltatási szerződés és e rendelet előírásaival.

(3) A közszolgáltatói feladatok ellátásához kapcsolódóan Közszolgáltató a Kbt. előírásainak betartásával, a szükséges engedélyekkel rendelkező alvállalkozó igénybe vételére jogosult akár a begyűjtés - szállítás, akár az ártalmatlanítás tekintetében.

4. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás kötelező igénybevételének tartalmi elemei

7. § (1) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz folyamatos begyűjtésére és ártalmatlanítására irányuló közszolgáltatást e rendelet 1. § (1) bekezdésében meghatározott ingatlantulajdonosok kötelesek igénybe venni.

(2) E rendelet 1. § (1) bekezdésében meghatározott ingatlantulajdonnal rendelkező gazdálkodó szervezet akkor köteles a közszolgáltatást igénybe venni, ha a gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett nem közművel elvezetett háztartási szennyvíz kezeléséről, a Vgt. 44/C. § (1) bekezdésében foglaltak szerint nem gondoskodik.

8. § (1) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó kötelező közüzemi szerződéses jogviszony létrejön írásba foglalás nélkül is a következő tények, vagy körülmények valamelyikének fennállása, bekövetkezése esetén:

a) a Közszolgáltató a szolgáltatást az ingatlantulajdonos számára felajánlja vagy,

b) a Közszolgáltató a közszolgáltatás teljesítésére bizonyíthatóan rendelkezésre áll vagy,

c) a közszolgáltatás első igénybevételekor vagy,

d) a vízmérő órával ellátott, de közműcsatornára rá nem kötött fogyasztók tekintetében az ivóvíz felhasználásának tényével.

(2) A közszolgáltatás felajánlása, vagy annak ellátására történő rendelkezésre állás keretében a Közszolgáltató a közszolgáltatás teljesítéséről és annak feltételeiről az ingatlantulajdonost írásban köteles értesíteni, vagy felhívás közzététele útján tájékoztatni. Közszolgáltató a tájékoztatást az önkormányzat jegyzőjén keresztül kifüggesztéssel, valamint közérdekű közlemény formájában, a helyi képújságban és hírportálon köteles megtenni.

(3) A Közszolgáltató az ingatlantulajdonos bejelentése alapján, vele egyeztetett időpontban köteles a közszolgáltatást nyújtani.

(4) A Közszolgáltató a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló közszolgáltatás feltételeiben bekövetkező változás előtt az általa ismert ingatlantulajdonosokat írásban, míg a többi közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlantulajdonost erről felhívás közzététele útján értesíti.

9. § (1) A Közszolgáltató jogosult a személyes adatok kezelésére a közszolgáltatás teljesítése érdekében szükséges mértéig, különösen az igénybe vett szolgáltatás ellenszolgáltatásának teljesítésével összefüggésben.

(2) A Közszolgáltató személyében történő változás esetén a Közszolgáltató adatkezelési jogosultsága megszűnik, az általa kezelt adatokat köteles az Önkormányzat számára átadni, aki azt a közszolgáltatási feladatok ellátását végző Közszolgáltató számára átadja.

(3) Abban az esetben, ha e rendelet hatálya alá tartozó közszolgáltatási feladatokat nem a víziközmű - szolgáltatást is ellátó Szolgáltató látja el, a víziközmű - szolgáltató köteles e rendelet hatálya alá tartozó ingatlantulajdonosok vízmérő leolvasási adatait a víziközmű-szolgáltató leolvasási gyakorlata szerinti gyakorisággal, e rendelet hatálya alá tartozó szolgáltatást ellátó Közszolgáltató számára a számlázási feladatok ellátásához átadni.

(4) A személyes adatok kezelése során a Közszolgáltató az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni.

5. A Közszolgáltató jogai és kötelezettségei

10. § (1) A Közszolgáltató folyamatosan köteles gondoskodni a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtéséről a környezetvédelmi, vízügyi és közegészségügyi előírások megtartása mellett.

(2) A Közszolgáltató a begyűjtési tevékenységét a vízügyi hatóságnak köteles bejelenteni.

(3) A közszolgáltatás végzésére vonatkozó általános feltételeket a Vgt. tartalmazza.

11. § A közszolgáltatás teljesítéséből eredő szennyezés esetén a Közszolgáltató köteles a hulladék eltakarításáról, a terület szennyeződésmentesítéséről, a kárelhárításról, valamint az eredeti környezeti állapot helyreállításáról gondoskodni.

12. § (1) A Közszolgáltató köteles a közszolgáltatói tevékenységéről évente részletes költségelszámolást készíteni, és azt a tárgyévet követő év március 31-ig az Önkormányzatnak benyújtani.

(2) A közszolgáltatás kereteibe nem tartozó más szolgáltatás költségeit, elszámolását és díját szigorúan el kell különíteni, és e költségeket a közszolgáltatás díjából nem lehet finanszírozni.

13. § (1) A Közszolgáltató az általa begyűjtött háztartási szennyvíz átadását kizárólag a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok részéről erre a célra engedélyezett és kijelölt szennyvíztisztító telep, szennyvíz-bebocsátási ponton végezheti el. E rendelet hatálya alá tartozó szennyvíztisztító telep, szennyvíz-bebocsátási pontokat e rendelet 2. § 9. pontja tartalmazza.

(2) A Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén begyűjtött nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz végleges ártalmatlanítása az Önkormányzat tulajdonában és a MIVÍZ Kft. üzemeltetésében lévő, a Miskolc, Miskolc-Szirma külterület 11014/2 hrsz. alatti városi szennyvíztisztító telepen történik.

14. § (1) A Közszolgáltató a közszolgáltatást az arra kötelezettek felé folyamatos rendelkezésre állással teljesíti úgy, hogy a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizet köteles az ingatlantulajdonos bejelentésétől számított 4 munkanapon belül begyűjteni és végleges ártalommentes elhelyezés céljából az erre kijelölt szennyvíztisztító vagy szennyvíz-bebocsátási ponton átadni, az ingatlantulajdonos pedig köteles a begyűjtést elősegíteni.

(2) A Közszolgáltató által használt szállítójárműveknek és egyéb technikai eszközöknek alapfelszereltségükben alkalmasnak kell lenniük az ingatlantulajdonosok szennyvíz tárolására alkalmas közműpótló létesítmény kiürítésére. A szállító járműveknek alapfelszereltségükben legfeljebb 30 méter hosszú szívócsővel kell rendelkezniük és alkalmasnak kell lenniük - a szállító jármű terepszintjétől számított - legfeljebb 5 méteres szintkülönbségről a szennyvíz kiürítésére (szippantására). A Közszolgáltató csak az alapfelszereltséget igénylő és legalább 2/3-ad részben megtelt és a 16. § (1) bekezdésében meghatározott közműpótló létesítményt köteles kiüríteni az 1. mellékletben meghatározott közszolgáltatási díjért.

(3) A Közszolgáltató a közszolgáltatást az arra kötelezettek felé folyamatos rendelkezésre állással úgy teljesíti, hogy a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtését csak törvényben és kormányrendeletben meghatározott esetben szüneteltetheti, vagy korlátozhatja.

(4) A Közszolgáltató a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtését nem tagadhatja meg, kivéve:

a) ha a háztartási szennyvíz veszélyes hulladéknak minősül vagy,

b) ha ismeretlen eredetű a szennyvíz, annak veszélytelensége megállapításáig vagy,

c) ha a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz a kijelölt ártalmatlanító helyen, szennyvízelvezető törzshálózatban vagy szennyvízelvezető műben nem helyezhető el vagy,

d) ha az ingatlan megközelítése, a szennyvízgyűjtő műszaki állapota nem teszi lehetővé a közszolgáltatás teljesítését, illetve az ingatlantulajdonos akadályozza a munkavégzést.

15. § A közszolgáltató további jogait és kötelezettségeit a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási tevékenység részletes szabályairól szóló 455/2013. (XII.11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) szabályozza.

6. Ingatlantulajdonosok jogai és kötelezettségei

16. § (1) Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező, a közüzemi csatornahálózatba, vagy a helyben való engedélyezett módon történő tisztítás után a befogadóba nem vezetett háztartási szennyvizet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló 147/2010. (IV. 29.) Korm. rendeletben meghatározott módon egyedi zárt szennyvíztárolóban gyűjteni, továbbá az annak begyűjtésére feljogosított Közszolgáltatónak átadni.

(2) Az ingatlantulajdonos köteles az (1) bekezdés szerint gyűjtött nem közművel elvezetett háztartási szennyvízre vonatkozó, az Önkormányzat által szervezett kötelező közszolgáltatást - az ingatlanon mért ivóvíz fogyasztási adatok alapján kalkulált, vagy egyébként szükséges - rendszeres időközönként, de legalább évente egy alkalommal igénybe venni kivéve, ha jogszabály eltérően rendelkezik.

(3) Közüzemi szennyvízcsatornával el nem látott ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező vagy onnan származó háztartási szennyvíz ideiglenes tárolására szolgáló vízzáró közműpótló létesítményt vagy egyedi szennyvíztisztító berendezést létesíteni a vonatkozó jogszabályok és építésügyi előírásoknak megfelelően.

(4) Közüzemi szennyvízcsatornával el nem látott ingatlanok ivóvízbekötése, meglévő bekötés bővítése kizárólag használatbavételi engedéllyel rendelkező, beüzemelt közműpótló berendezés megléte esetén végezhető.

(5) Az ingatlantulajdonosnak a háztartási szennyvíz egyedi vízzáró szennyvízgyűjtőjét legalább két hetenkénti ürítési időszak figyelembevételével vízzáró kivitelben kell megépíteni, illetve átépíteni. Az elhelyezést egyeztetni köteles a kibocsátó a Közszolgáltatóval annak érdekében, hogy a létesítmény a közútról elérhető helyen legyen.

17. § (1) Az ingatlantulajdonos köteles a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz gyűjtése során megfelelő gondossággal eljárni annak érdekében, hogy a szennyvíz mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a város természetes és épített környezetét ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja. Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanra való bejutással is biztosítani a gyűjtőhely megközelíthetőségét a Közszolgáltató szállítójárműve számára oly módon, hogy az elláthassa feladatát. A szippantó gépjármű a szennyvíztárolót az ingatlanra történő behajtással - a behajtás esetleges veszélyeire való figyelem felhívása mellett - a tulajdonos vagy annak meghatalmazottja kérelmére és veszélyére közelítheti meg.

(2) Az ingatlantulajdonos köteles a Közszolgáltatónak a szolgáltatás igénybevételi kötelezettségének keletkezésétől számított 15 napon belül írásban bejelenteni, ha a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik.

(3) Amennyiben az ingatlantulajdonos kötelezettsége a közszolgáltatás igénybevételére bármely ok miatt megszűnik, annak tényét a kötelezettség megszűnésétől számított 15 napon belül köteles írásban bejelenteni a Közszolgáltató felé.

18. § (1) Az ingatlantulajdonos az ingatlanán elhelyezett közműpótló létesítménybe csak háztartási (kommunális vagy kommunális jellegű) szennyvizet vezethet és tárolhat. Tilos a közműpótló létesítménybe mérgező-, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet, trágyalevet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, tárolni, amely veszélyeztetheti a begyűjtést, ürítést végző vagy más személyek életét- és testi épségét, egészségét, valamint a szennyvíztisztító telep rendeltetésszerű működését és műtárgyainak állagát. Az ingatlantulajdonos köteles a közműpótló létesítményt úgy használni, hogy azzal sem más személyek vagyonát, vagy testi épségét, sem a környezetet nem károsítja. A közműpótló létesítmény szabályszerű létesítését és használatát az azt engedélyező hatóság, működését az érintett szakhatóságok ellenőrzik.

(2) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítását az ingatlantulajdonosnak kell megrendelnie a Közszolgáltatótól.

(3) Az ingatlantulajdonos köteles biztosítani a közműpótló létesítmény megközelíthetőségét oly módon, hogy annak kiürítését a Közszolgáltatást végző a 14. § (2) bekezdésében felsorolt alapfelszereltségével el tudja látni.

(4) Ha az ingatlan fekvése vagy egyéb műszaki okok miatt a közszolgáltatást a szabványos célgépekkel (szippantó gépjárművel) végrehajtani nem lehet, úgy a közszolgáltatási kötelezettség teljesítése érdekében a Közszolgáltató segédszivattyút vagy egyéb műszaki megoldást alkalmazhat.

(5) Az ingatlantulajdonos a (4) bekezdésben meghatározott többletszolgáltatásért az 1. mellékletben meghatározott mértékű díjat köteles a Közszolgáltatónak fizetni.

19. § (1) Ha az ingatlanról a szennyvíz elszállítása az ingatlantulajdonosnak fel nem róható ok következtében a Közszolgáltató e célra rendszeresített eszközeivel tartósan lehetetlen, az ok keletkezésétől annak megszűnéséig terjedő átmeneti időre, de legfeljebb a szolgáltatás elvégzését lehetetlenné tevő ok megállapításától számított két évig az ingatlantulajdonos mentesül a vízfogyasztás alapján számított közszolgáltatási díj megfizetése alól (díjfizetési kötelezettség felfüggesztése). Ilyen ok különösen, ha:

a) az ingatlan domborzati viszonyai következtében a közműpótló létesítményből a Közszolgáltató rendszeresített eszközeivel a szennyvíz nem nyerhető ki (mélyen fekvő terület), vagy

b) az ingatlan a Közszolgáltató rendszeresített eszközeivel, közterületről, a szolgáltatás technológiai előírásai alapján szükséges mértékben nem közelíthető meg (távol fekvő terület).

(2) Közszolgáltató a lehetetlenülés megállapítása esetén köteles felhívni az ingatlan tulajdonosának a figyelmét, hogy a szolgáltatás lehetetlenülése nem mentesíti őt az esetleges egyéb jogkövetkezmények (így különösen a vízgazdálkodási bírság) alól.

(3) A lehetetlenülést a Közszolgáltató állapítja meg az ingatlantulajdonos bejelentését vagy saját észlelését követő 30 napon belül. Közszolgáltató a döntéséről haladéktalanul tájékoztatja az Önkormányzatot és az Önkormányzat kérésére független műszaki szakértői véleménnyel köteles a döntés megalapozottságát igazolni. Amennyiben az Önkormányzat a tájékoztatást tudomásul veszi, vagy a tájékoztatás kézhez vételétől számított 15 napon belül nem kéri a döntés szakértői értékelését, a Közszolgáltató haladéktalanul, írásban tájékoztatja az ingatlan tulajdonosát a díjfizetési kötelezettség felfüggesztéséről. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell, hogy a díjfizetési kötelezettség átmeneti felfüggesztése ellenére a közszolgáltatás igénybevételének és e rendeletben foglalt rendelkezések betartásának kötelezettsége továbbra is fennáll, és az ingatlantulajdonos díjfizetési kötelezettsége a díjfizetési kötelezettség felfüggesztését megalapozó ok megszűnését követően, de legkésőbb a szolgáltatás elvégzését lehetetlenné tevő ok megállapításától számított két év elteltével feléled.

(4) Az ingatlantulajdonos a lehetetlenülés okának megszűnését köteles a megszűnést követő 15 napon belül bejelenti a Közszolgáltatónak.

20. § Az ingatlantulajdonos és a Közszolgáltató közötti jogviszonyt a közszolgáltatás igénybevételének ténye hozza létre, külön írásbeli szerződéskötés nélkül. A jogviszony kezdő időpontja az a nap, amelyen a Közszolgáltató a közszolgáltatás teljesítésének megkezdéséről és lényeges feltételeiről az ingatlantulajdonost írásban értesítette, vagy felhívás közzététele útján tájékoztatta.

21. § Mentesül a közszolgáltatás kötelező igénybevétele alól az ingatlantulajdonos, ha:

a) a beépítetlen vagy használaton kívüli ingatlanán háztartási szennyvíz nincs, vagy nem keletkezik, és ennek tényét írásban bejelenti a Közszolgáltatónak, aki jogosult a bejelentett tény valóságtartalmát ellenőrizni, az ellenőrzést az ingatlantulajdonos tűrni köteles; vagy

b) a kérelmére elvégzett hatósági vizsgálat alapján az engedély másolatával igazolja a Közszolgáltató felé, hogy az ingatlanán történő szennyvíz-kezelés és -ártalmatlanítás a jogszabályoknak megfelelően történik. Ezen igazolási kötelezettségének az ingatlantulajdonos a kezelő-ártalmatlanító berendezés üzembe helyezésétől számított 15 napon belül köteles eleget tenni.

7. Adatszolgáltatási kötelezettség

22. § (1) Az ingatlantulajdonos köteles a Közszolgáltatónak 8 napon belül bejelenteni a személyes adatait (az ingatlantulajdonos neve, lakcíme, születési helye és ideje, anyja neve, víziközmű-szolgáltatóval létrejött szerződés partnerkódját), ha tulajdonosváltozás vagy egyéb ok folytán a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik.

(2) A Közszolgáltató a közszolgáltatás összesített adatairól évente, a tárgyévet követő év március 1 napjáig az Önkormányzat részére köteles tájékoztatást adni. A tájékoztató ingatlanonkénti bontásban tartalmazza a megrendelők nevét, a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz származási helyét, a szállított mennyiséget és a szállítás időpontját.

(3) A Közszolgáltató köteles a nem a közszolgáltatás keretében a befogadó műtárgyban elhelyezett nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizek tekintetében a szennyvízre vonatkozó bizonylatot gyűjteni és megőrizni. A közszolgáltatás keretében végzett nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtése esetében bizonylatnak a szállító levél, fuvarlevél, vagy menetlevél számít, melyet helyettesítő bizonylatként, a megrendelés pótolhat.

(4) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalommentes, végleges elhelyezését biztosító befogadó műtárgyat üzemeltető a befogadó műtárgyba ürített háztartási szennyvíz mennyiségéről nyilvántartást köteles vezetni. A nyilvántartás tartalmazza a szennyvíz átadásának pontos idejét, mennyiségét és a szállító jármű adatait.

(5) A Közszolgáltató az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben és végrehajtási rendeleteiben foglaltak, valamint az üzleti titokra vonatkozó jogszabályi és szerződéses rendelkezések betartásával nyilvántartást vezet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtéséért fizetendő közszolgáltatási díj megállapításához szükséges, az elszállított nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz és a felhasznált ivóvíz mennyiségéről, a felhasználó adatairól és a felhasználási helyéről.

(6) Közszolgáltató adatokat kezel Miskolc város azon területrészeiről, amelyek a csatornahálózatba nincsenek bekötve. A Közszolgáltató ezen adatok alapján nyilvántartást vezet ezen településrészekről beszállított nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz mennyiségéről, amelynek alapján a lakosság háztartási szennyvíz ártalmatlanítására vonatkozó költségvetési támogatás elszámolására adatokat szolgáltat az Önkormányzatnak és a támogatást folyósító szervnek.

(7) A Közszolgáltató köteles a közszolgáltatói tevékenységéről évente részletes költségelszámolást készíteni, és azt a tárgyévet követő március 31.-ig az Önkormányzatnak benyújtani. A közszolgáltatás kereteibe nem tartozó más szolgáltatás költségeit, elszámolását és díját szigorúan el kell különíteni, és e költségeket a közszolgáltatás díjából nem lehet finanszírozni.

8. Gazdálkodó szervezetekre vonatkozó egyéb rendelkezések

23. § (1) Technológiai célú ivóvíz-felhasználással rendelkező gazdálkodó szervezet a nem technológiai célú ivóvízfogyasztás után keletkező nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtési közszolgáltatás teljesítésére - igénybejelentés alapján - a Közszolgáltatóval egyedi írásbeli szerződést köt a (2) bekezdés szerinti tartalommal.

(2) Az egyedi szerződésben meg kell határozni:

a) a szerződést kötő feleket: a Közszolgáltatót és a gazdálkodó szervezetet cégjegyzék szerint, cégjegyzékszám, név, székhely szerint, az adószámot is feltüntetve,

b) a teljesítés helyét, módját és a bejelentéstől számított maximális határidejét,

c) a közszolgáltatási díjat és megfizetésének módját,

d) az egyedi szerződés módosításának, felmondásának feltételeit,

e) az irányadó jogszabályokat.

(3) A gazdálkodó szervezet az egyedi szerződést írásban 30 napos határidővel, és csak abban az esetben mondhatja fel, ha:

a) technológiai célú vízfelhasználását megszünteti, vagy

b) Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén megszűnt az a gazdasági tevékenysége, amellyel összefüggésben a nem közművel elvezett háztartási szennyvize keletkezett, vagy

c) ha a Közszolgáltatónak megszűnik az e rendelet szabályain alapuló, a közszolgáltatásra vonatkozó kizárólagos jogosítványa.

(4) Az egyedi szerződés bármely okból történő megszűnése a közszolgáltatás igénybevételének kötelezettségét nem változtatja meg, az az egyedi szerződés lététől függetlenül, e rendelet szabályai szerint valamennyi ingatlantulajdonosra vonatkozik.

9. A közszolgáltatás ellátásával összefüggő egyes rendelkezések

24. § (1) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítása és ártalmatlanítása csak törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott esetben szüneteltethető vagy korlátozható.

(2) A Közszolgáltató a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítását nem tagadhatja meg, kivéve azt az esetet, ha a szennyvíz a jogszabályok szerint - különösen szennyvízelvezető törzshálózatba vagy szennyvízelvezető műbe - nem helyezhető el. Ez esetben a Közszolgáltató a jogszabályi előírások figyelembevételével megfelelő intézkedések kezdeményezése mellett megtagadja az elszállítást.

(3) A Közszolgáltató a közműpótló létesítményből a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz kitermelését és elszállítását kizárólag erre a célra engedélyezett, zárt rendszerű, gépi üzemeltetésű, csepegés- és szóródás mentes, bűz- és szaghatást kizáró célgéppel végezheti.

(4) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz közműpótló létesítményből történő kitermelése, szállítása és leürítése közben szennyeződött területet azonnal fertőtleníteni kell a jogszabályban foglaltak szerint engedélyezett szerrel.

(5) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz szállításra, kezelésére szolgáló szállítóeszköz gép, berendezés és más eszköz rendszeres tisztítását, fertőtlenítését olyan térburkolattal ellátott, mosótérrel rendelkező területen kell végezni, ahonnan az elhasznált víz a jogszabály szerint végzett előkezelést, előtisztítást követően közműpótló berendezésbe vagy közműcsatornába kerül. A tisztítás közterületen, felszíni vizekben és ezen vizek mellett 500 méteren belül nem végezhető.

(6) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére és szállítására használt eszközök tárolása a közegészségügyi követelményeknek megfelelően kialakított telephelyen végezhető.

(7) A Közszolgáltatónak gondoskodnia kell a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtését végző személyek egészségét, biztonságát nem veszélyeztető munkavégzés feltételeiről - beleértve az egyéni védőeszközök biztosítását, azok elkülönített tárolását, rendszeres tisztítását, karbantartását és szükség szerinti gyakorisággal történő cseréjüket is - az egyéb vonatkozó jogszabályok figyelembevételével.

(8) A Közszolgáltató a közszolgáltatással összefüggő tevékenységét mindenkor a jogszabályi előírásokban foglalt műszaki, közegészségügyi és egyéb feltételeknek megfelelően köteles ellátni.

(9) A Közszolgáltató tevékenységének ellátása során a közszolgáltatási szerződésben meghatározottak szerint jogosult közreműködőt igénybe venni, feltéve, hogy az a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos tevékenység egyes feladatainak ellátásához a jogszabályokban megkövetelt műszaki felszereltséggel, szakképzett szakember állománnyal és a jogszabályokban meghatározott hatósági engedéllyel rendelkezik. A közreműködő tevékenységéért a Közszolgáltató ugyanúgy felel, mint a saját tevékenységéért.

10. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás díjtétele és a fizetendő díj megállapítása

25. § (1) Az ingatlantulajdonosok a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló közszolgáltatás igénybevételéért közszolgáltatási díjat kötelesek fizetni. A közszolgáltatás alkalmazható legmagasabb díját Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Vgt. 44/D. §-ában és a Vhr. 14. §-16. §-ában foglaltak szerint - legalább 1 éves időtartamra - állapítja meg. Két díjmegállapítás között egy évnek el kell telnie.

(2) Az (1) bekezdés szerinti közszolgáltatási díj meghatározásának alapja az egységnyi díjtétel, amely az ingatlanon keletkező nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz egységnyi térfogatára vetített közszolgáltatási díjat jelenti. Az egységnyi díjtétel meghatározására és az ingatlanon keletkező nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz mennyiségének kiszámítására a Vhr. 16. §-ában foglalt szabályok az irányadóak. Jelen rendelet 1. mellékletében meghatározottak alapján a megállapított díjtételek átalánydíjnak minősülnek.

(3) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás díja az egységnyi díjtétel és a szolgáltatási mennyiség szorzata. Az egységnyi díjtételt és az ennek alapján fizetendő egységes közszolgáltatási díj mértékét az 1. melléklet tartalmazza. Az 1. mellékletben megadott közszolgáltatás nettó díjai általános forgalmi adót nem tartalmaznak.

(4) A Közszolgáltató lakossági fajlagos ráfordításait a lakosságtól származó nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz esetében a közműves csatornahálózattal el nem látott településrészekről beszállított mennyiség után a Magyarország mindenkori éves költségvetéséről szóló törvényben „központosított támogatások” igényelhető összegével csökkenteni kell.

11. A közszolgáltatási díj fizetésének módja, határideje:

26. § (1) A Közszolgáltató kéthavonta számlát bocsát ki a vízmérő órával rendelkező ingatlantulajdonos számára az ingatlantulajdonos által fizetendő közszolgáltatási díjról, mely alapján az ingatlantulajdonos a közszolgáltatási díjat a Közszolgáltató részére a teljesített közszolgáltatásra kibocsátott számla alapján utólag, a számla kézhezvételétől számított 15 napon belül köteles kiegyenlíteni.

(2) Az ingatlan tulajdonosa a közszolgáltatási díjat tartalmazó számla adataival és összegével kapcsolatban a Közszolgáltatónál írásban kifogást emelhet.

(3) A kifogásnak a számla kiegyenlítésére vonatkozó kötelezettség teljesítésére halasztó hatálya nincsen.

(4) A kifogásra, annak kézhezvételétől számított 30 napon belül a Közszolgáltató, vagy megbízottja válaszolni köteles.

(5) Túlszámlázás esetén a többletösszeget a Közszolgáltató az ingatlantulajdonos írásbeli kérelmére visszafizeti, vagy azt a soron következő, esedékes díjfizetési kötelezettségbe beszámítja.

27. § (1) A vízmérő órával nem rendelkező ingatlantulajdonos számára a Közszolgáltató e rendelet hatálya alá tartozó háztartási szennyvíz elszállítását követően 15 napos fizetési határidővel átutalásos számlát állít ki az ingatlantulajdonos számára. Ezen ingatlantulajdonosokhoz kapcsolódó számlákra vonatkozó egyéb szabályok azonosak a vízmérő órákkal rendelkező ingatlantulajdonosok számára kibocsátott számlák szabályaival.

(2) A háztartási szennyvíz elszállítására és ártalmatlanítására vonatkozó közszolgáltatás ellátásával kapcsolatban a természetes személyek, társasházak és lakásszövetkezetek tekintetében az érvényesíthető díj maximális mértékét a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXIV. törvény rendelkezéseinek figyelembe vételével kell meghatározni.

(3) Közszolgáltatót a Vgt.-ben meghatározott feltételek teljesülése esetén díjkompenzáció illeti meg.

28. § (1) A közszolgáltatási díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás.

(2) A Közszolgáltató az (1) bekezdésben meghatározott díjhátralék behajtására a Vgt. 44/E. §-ban foglaltak szerint intézkedik.

12. Záró rendelkezések

29. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

30. § * 

Miskolc, 2022. szeptember 29.

Dr. Ignácz Dávid
jegyző
Veres Pál
polgármester

1. melléklet a 16/2022. (X. 4.) önkormányzati rendelethez

A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésével kapcsolatos közszolgáltatás nettó díjai (ÁFA nélkül)

1. Ezen pont és a 2. pont szerinti díjtételek esetén a közszolgáltatási díj fizetésének alapja a közüzemi ivóvízellátásba bekötött belterületi és külterületi ingatlanoknál a víziközműből a kibocsátó ingatlan felé szolgáltatott ivóvízmennyiség.

1.1. A közüzemi szolgáltatás egységnyi díja azon lakossági ingatlantulajdonosoknál, ahol a szennyvízcsatorna hálózatra való közvetlen rákötési lehetőség adott: 512,10 Ft/m3 melyből

1.1.1. alapdíj 191,61 Ft/m3

1.1.2. ürítési díj 320,49 Ft/m3

1.2. A közüzemi szolgáltatás egységnyi díja azon gazdálkodó szervezetek esetén ahol a szennyvízcsatorna hálózatra való közvetlen rákötési lehetőség adott: 1437,00 Ft/m3melyből

1.2.1. alapdíj 537,00 Ft/m3

1.2.2. ürítési díj 900,00 Ft/m3

2. A közüzemi szolgáltatás egységnyi díja azon ingatlantulajdonosoknál, ahol a szennyvízcsatorna hálózatra való rákötési lehetőség nem biztosított:

2.1. lakossági ingatlantulajdonos esetén 256,50 Ft/m3 melyből

2.1.1. alapdíj 191,61Ft/m3

2.1.2. ürítési díj 64,89 Ft/m3

2.2. gazdálkodó szervezetek esetén 720,00 Ft/m3 melyből

2.2.1. alapdíj 537,00 Ft/m3

2.2.2. ürítési díj 183,00 Ft/m3

3. A közüzemi ivóvízellátásba be nem kötött belterületi és külterületi ingatlanok esetében a közszolgáltatási díj fizetésének alapja a ténylegesen elszállított, ártalmatlanított nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz mennyisége.

3.1. belterületi lakóingatlan esetén 2 363,40 Ft/m3 melyből

3.1.1. alapdíj 191,61 Ft/m3

3.1.2. ürítési díj 2 171,79 Ft/m3

3.2. külterületi lakóingatlan esetén 3 218,40 Ft/m3 melyből

3.2.1. alapdíj 191,61 Ft/m3

3.2.2. ürítési díj 3 026,79 Ft/m3

3.3. egyéb ingatlan esetén 6683,00 Ft/m3 melyből

3.3.1. alapdíj 5102,00 Ft/m3

3.3.2. ürítési díj 1581,00 Ft/m3

4. A közszolgáltatási díjakban foglalt ártalmatlanítási (elhelyezési) díj a közüzemi ivóvíz szolgáltatásba bekötött belterületi és külterületi ingatlanok esetében, ahol a szennyvízcsatorna hálózatra való közvetlen rákötési lehetőség adott:

4.1. lakossági ingatlantulajdonos esetén 108,90 Ft/m3

4.2. gazdálkodó szervezetek esetén 305,00 Ft/m3

5. Az ártalmatlanítási (elhelyezési) díj a közüzemi ivóvíz szolgáltatásba bekötött belterületi és külterületi ingatlanok esetében, ahol a szennyvízcsatorna hálózatra való rákötési lehetőség nem biztosított:

5.1. lakossági ingatlantulajdonosok esetén 54,90 Ft/m3

5.2. gazdálkodó szervezetek esetén 153,00 Ft/m3

5.3. A közüzemi ivóvíz ellátásba be nem kötött ingatlanok esetében az ártalmatlanítási (elhelyezési) díj 761,00 Ft/m3

6. A közszolgáltatási díjban foglalt állami támogatás a közüzemi ivóvíz szolgáltatásba bekötött ingatlanok esetében, ahol a szennyvízcsatorna hálózatra való közvetlen rákötési lehetőség nem biztosított: 100,00 Ft/ m3

7. A közüzemi ivóvíz ellátásba be nem kötött ingatlanok esetében belterületi lakóingatlanok esetében az állami támogatás 100,00 Ft/m3

8. Az önkormányzati és az állami támogatás a ténylegesen elszállított nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz mennyisége után vehető igénybe.

9. Udvari árnyékszék ürítés, szállítás és ártalommentes kijelölt fogadóhelyen történő elhelyezéssel kapcsolatos közszolgáltatás díja:

9.1. Támogatással 5 011,20 Ft/alkalom

9.2. Támogatás nélkül 7 018,20 Ft/alkalom

10. A közüzemi ivóvíz szolgáltatást igénybevevő ingatlantulajdonos legfeljebb az ingatlan ivóvízfogyasztásának megfelelő mennyiségű nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizet szállíttathat el az 1.1. pont szerinti díjtételekkel. Az ingatlan ivóvízfogyasztását meghaladó mértékű nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállításának díja a 3.3. pont szerint kerül meghatározásra. Ezen nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz mennyiség után támogatás nem vehető igénybe.

11. Ünnep és munkaszüneti napokon egész nap, valamint a munkanapokon nyári időszámítás idején 1730 - 0700 óra között, téli időszámítás idején a látási viszonyok miatt 1530 - 0700 óra között történő munkavégzésnél, a Közszolgáltató sürgősségi felárként a számlán szereplő közszolgáltatási díjon felül nettó 5.000.- Ft/forduló díjat alkalmaz. E felár alkalmazása abban az esetben indokolt, amikor az ingatlantulajdonos kifejezetten kéri a sürgős elszállítási szolgáltatást, melynek teljesítési ideje - a megfelelő látási viszonyok megléte esetén - legkorábban a bejelentéstől számított 8 óra.

12. Ha a szippantó gépjármű és a szennyvíztároló ürítésre alkalmas csatlakozási pontja közötti távolság meghaladja a 30 métert, úgy annak egységnyi díjtétele: minden lefektetett 7 m cső után 5000 Ft+ÁFA. Segédszivattyú, szennyvízátemelés, egyéb műszaki megoldás alkalmazása 25.000 Ft/alkalom+ÁFA

13. A fenti díjak az ÁFA-t nem tartalmazzák.