Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelete

Mosonmagyaróvár város településképének védelméről

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a) - h) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala, valamit a Partnerségi Egyeztetési Szabályzat szerinti partnerek véleményének kikérésével- a következő rendeletet alkotja:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések

1. § A rendelet célja Mosonmagyaróvár város sajátos településképének védelme és alakítása különösen a helyi építészeti örökség területi és egyedi védelem (továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, az építészeti örökségének védelme, a településkép védelem elemeinek, a településképi követelmények, az önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer, valamint az önkormányzati településkép érvényesítési eszközök meghatározásával; a településképi követelmények megvalósítását biztosító sajátos jogintézmények (településképi kötelezés, településképi véleményezés, településképi bejelentési eljárás) rögzítésével.

2. A helyi védelem célja

2. § A helyi védelem célja Mosonmagyaróvár városának és környezetének, az építészeti és táji, valamint az épített környezettel összefüggő természeti elemek jellegzetességeinek, hagyományos megjelenésének megőrzése a jövő nemzedéke számára.

3. A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja

3. § (1) Helyi területi védelmet kell biztosítani a város azon összefüggő részeire, amelyek a jellegzetes településszerkezet történelmi folyamatosságát képviselik, valamint az olyan városrészekre, terekre, utcákra, útszakaszokra ahol jelentős számban találhatók a város vagy városrész arculatát meghatározó épületek, építmények. Területi védelmet kell biztosítani a hasonló szerepet betöltő parkokra, fasorokra és zöldfelületekre is.

(2) Egyedi védelmet kell biztosítani az épület, vagy építmény teljes tömegére és részleteire, valamint a hozzá tartozó földrészletre, illetve az épület vagy építmény valamely részértékére. Helyi egyedi védelemben részesítendők a köztéri műalkotások és a temetőkben található síremlékek is.

4. A rendelet hatálya

4. § E rendelet területi hatálya Mosonmagyaróvár Város teljes közigazgatási területére terjed ki.

5. Értelmező rendelkezések

5. § E rendelet alkalmazásában:

1. Cégtábla: a cég nevét és székhelyét feltüntető tábla.

2. Cégfelirat/Üzletfelirat: kereskedelmi és szolgáltató egység közterület felöli homlokzatán megjelenő, az adott rendeltetési egység funkcióját, megnevezését, jelképét, lógóját, címerét - vagy ezekkel egy tekintetbe eső jellemző ismertetőjegyét - tartalmazó tájékoztató szöveg és ábra.

3. Címtábla: intézmény, vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla (névtábla).

4. Egyedi védettségű építmények: azok az épületek, épületrészek, műtárgyak, berendezési tárgyak, közterületi létesítmények, amelyek az építészeti örökség kiemelkedő értékű elemei, történelmi, régészeti, művészeti, tudományos, társadalmi vagy műszaki-ipari, mérnöki szempontból, illetve a hagyományos városkép megőrzése szempontjából jelentős alkotások, ideértve a hozzájuk tartozó kiegészítő külső és belső díszítőelemeket.

5. Értékvédelmi dokumentáció: értékvizsgálat alapján készített dokumentáció, amely tartalmazza az építészeti értékről készített, történeti kutatással alátámasztott szöveges leírást és fotókat.

6. Helyi egyedi védettségű épületegyüttesek: azoknak az ingatlanoknak a körülhatárolt vagy meghatározott csoportja, amelyeken jellemzően az építészeti örökség kiemelkedő értékű elemei állnak és azok történelmi, régészeti, művészeti, tudományos, társadalmi vagy műszaki-ipari szempontból jelentősek, városszerkezeti, városképi szerepük meghatározó.

7. Helyi védettségű építészeti érték károsodása: minden olyan beavatkozás, ami a védett építészeti érték teljes vagy részleges megsemmisülését, építészeti karakterének részleges vagy teljes előnytelen megváltoztatását, általános esztétikai értékcsökkenését eredményezi.

8. Helyi egyedi védettségű építmény közvetlen környezete: az ingatlan, amelyen a helyi egyedi védettségű építmény található.

9. Illeszkedés elve: a környező építmények paramétereit, karakterét, elhelyezkedését figyelembe vevő, a település egészének arányrendszerét szem előtt tartó, anyaghasználatában és színezésében környezetéhez alkalmazkodó tervezői módszer.

10. Köztéri bútor: közterületen, közparkokban elhelyezhető berendezési tárgyak, úgymint pad, szék, asztal, hulladéktároló, napernyő, ivókút.

11. Közcélú irányítótábla: kizárólag közintézmények, közlekedési célú létesítmények eléréshez információt nyújtó tábla

12. Törzsátmérő: a fa talajfelszíntől számított 1,3 méteres magasságban mért átmérője, centiméterben számolva.

13. Új hozzátétel: az építészeti örökségvédelem alatt álló építmény kiegészítése, bővítése, olyan épületrésszel, épület tartozékkal, amely korábban nem tartozott a védett építményhez

14. Védett növényzet: az önkormányzat által védetté nyilvánított olyan növényzet, amely fajtájánál, koránál, helyzeténél, látványánál vagy valamilyen eseményhez-kötődésénél fogva védelemre érdemes.

II. FEJEZET

A HELYI VÉDELEM

6. A helyi védelem feladata, általános szabályai, önkormányzati kötelezettségek

6. § (1) A helyi védelem feladata megőrizni és a lakossággal megismertetni mindazon értékeket, amelyek külön jogszabályok alapján nem állnak védelem alatt, és amelyeket Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete különösen település-történeti, helyi építészeti, néprajzi, ipartörténeti vagy régészeti értéke miatt védendőnek minősít.

(2) A helyi védelemnek két fajta lehet:

a) területi védelem a település összefüggő részére (különösen: utcakép, településszerkezet, telekstruktúra, utcakép részlet, településkarakter megőrzése);

b) egyedi védelem: a település egyes építményeire, ezek részleteire (különösen jellegzetes, hagyományőrző építmény, táj- és kertépítészeti alkotás, növényzet, szobor, köztéri bútor) terjed ki.

7. A helyi védelem alá helyezés és a védelem megszűnésének szabályai

7. § (1) Helyi védelem alá helyezésre, illetve annak megszüntetésére bárki (különösen: természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet) javaslatot tehet, a javaslatokat, kezdeményezéseket írásban a polgármesterhez kell benyújtani.

(2) Helyi védelem alá helyezésről, illetve annak megszüntetéséről a Képviselő-testület dönt a polgármester által előkészített előterjesztés alapján, amelynek része a helyi védelem alá helyezésre, illetve annak megszüntetésére vonatkozó kezdeményezés tárgyában készített főépítészi szakmai vélemény. A javaslatban érintett építményekről - amennyiben nem áll rendelkezésre - értékvizsgálati dokumentációt kell készíttetni.

A javaslatot - véleményezés céljából a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) elé kell terjeszteni.

(3) A helyi védelem alá helyezésről, illetve annak megszüntetéséről a Képviselő-testülete évente egy alkalommal dönt, kivéve rendkívüli esetben, amennyiben a védendő érték műszaki állapota indokolja.

(4) A helyi védelem alá helyezésre vonatkozó javaslathoz mellékelni kell:

a) a kezdeményező személy vagy szervezet nevét,

b) a védelem rövid indoklását, a védendő érték megnevezését, szükség esetén körülhatárolását;

c) a védett érték pontos helyét (utca, házszám, hrsz.);

d) a javasolt helyi védelem jellegének meghatározását (területi, egyedi);

e) helyszínrajzot;

f) fotódokumentációt;

g) területi védelem esetén az áttekintéshez szükséges léptékű, a szabályozási tervvel azonosítható, a védett terület határát egyértelműen rögzítő helyszínrajzot.

(5) A megszüntetésre vonatkozó javaslathoz mellékelni kell:

a) a kezdeményező személy vagy szervezet nevét;

b) a törlési szándék megfelelő szakvéleménnyel (statikai szakvélemény, műemlékvédelmi szakvélemény) alátámasztott indokolását;

c) a törlés tárgyát képező létesítmény pontos helyét (utca, házszám, hrsz.);

d) helyszínrajzot;

e) fotódokumentációt.

(6) A hiányosan benyújtott javaslatokat, kezdeményezéseket a polgármester elutasítja, az ismételten, hiánytalanul benyújtott javaslatot - a szükséges állásfoglalások beszerzését követően - a Bizottság elé terjeszti.

(7) A helyi védelem alá helyezésről, illetve annak megszűnéséről értesíteni kell az érintett ingatlan tulajdonosait, a kezdeményezőt, az illetékes építésügyi hatóságot és a kulturális örökségvédelmi hatóságot.

(8) A helyi védett értékekről nyilvántartást kell vezeti, a nyilvántartás nyilvános, abba bárki betekinthet. (jelen Rendelet 2., 3., és 4. mellékletei)

8. A területi védelem meghatározása

8. § (1) A helyi területi védelem a település hagyományos telekszerkezetének, beépítési módjának, a településkép jellegzetes elemeinek védelmére terjed ki, különösen:

a) a településszerkezetet meghatározó közterületekre, utcahálózatra, azok burkolataira;

b) telekszerkezetekre, ingatlanokra;

c) a területen található zöldfelületi elemekre;

d) a településképet meghatározó épületekre, építményrészekre, a hagyományos színvilág együttesre.

(2) A helyi területi védelem lehatárolása:

a) Magyaróvár történeti települési területe, melynek területi lehatárolását a Rendelet 5. melléklete tartalmazza;

b) Moson történeti települési terület, melynek területi lehatárolását Rendelet 5. melléklete tartalmazza;

c) Ipartelep épületegyüttese, melynek területi lehatárolását Rendelet 5. melléklete ábrázolja;

d) helyi jelentőségű természetvédelmi területek, melynek területi lehatárolását Rendelet 6. melléklete tartalmazza.

9. Az egyedi védelem meghatározása

9. § (1) Mosonmagyaróvár város egyedi védelem alatt álló helyi építészeti örökségének részét képezik mindazon építmények, műalkotások, melyek kiemelkedő építészeti értékkel bírnak, a településkép meghatározó elemei, hagyományt őriznek, az itt élt emberek és közösségek munkáját és kultúráját híven tükrözik és nem állnak magasabb jogszabályi védelem alatt.

(2) A város területén az egyedi védelem alatt álló helyi építészeti örökségének részét képezik:

a) helyi építészeti védelem alatt álló épületek, melyek nyilvántartását e Rendelet 2. melléklete, térképi ábrázolását az 5. melléklete tartalmazza;

b) helyi védelem alatt álló köztéri alkotások, melyek nyilvántartását e Rendelet 3. melléklete, térképi ábrázolását az 5. melléklete tartalmazza;

c) helyi védelem alatt álló síremlékek, melyek nyilvántartását e Rendelet 4. melléklete tartalmazza.

(3) A helyi építészeti védelem alatt álló épületek építészeti értékük, állapotuk alapján „A” illetve „B” kategóriába sorolandók:

a) „A” kategóriába soroltak azon jó műszaki állapotú, kiemelkedő értékek, melyeket a tömeg és homlokzatképzés, anyaghasználat vonatkozásában, eredeti formájukban meg kell tartani illetve a felújítás során az eredetivel azonos állapotot kell elérni

b) „B” kategóriába soroltak azon értékek, melyek az eredeti építészeti értékek megtartása illetve az építészeti összhang megteremtése mellett átalakíthatók, bővíthetők

10. Az egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek

10. § (1) A helyi egyedi védett építmények megóvásának, fenntartásának, helyre- vagy visszaállításának, jó karbantartásának biztosítása, továbbá az értékóvó átalakítás a mindenkori tulajdonos feladata, amelyet az Önkormányzat az alábbiak szerint segít elő:

a) pályázat útján elnyerhető önkormányzati támogatás;

b) szakmai tanácsadás.

(2) A helyi védett értékek fennmaradásának, megőrzésének módja elsődlegesen a rendeltetésnek megfelelő használat. A használat a helyi védett értékek történeti, művészeti értékeit nem veszélyeztetheti.

(3) A helyi védett építmények rendeltetésszerű használatáról, valamint szükségesé váló felújításáról annak tulajdonosa folyamatosan köteles gondoskodni. Ennek költségei a tulajdonost terhelik, kivéve a rendelet IX. fejezetében meghatározott önkormányzati támogatást.

III. FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK

11. A településképi szempontból meghatározó területek

11. § (1) Mosonmagyaróvár településképi szempontból meghatározó területei a történeti kialakulás, a sajátos építészeti karakter illetve az övezeti, építési övezeti besorolásból adódó beépítés jellege alapján elkülönültek. A településképi szempontból meghatározó területek:

a) Magyaróvár belváros;

b) Moson belváros;

c) Lucsony és Károlyliget;

d) Ipartelep;

e) lakótelepek;

f) kertvárosi területek;

g) ipari területek;

h) Mosoni-Duna part;

i) beépítésre nem szánt területek.

(2) A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolását, térképi ábrázolását e Rendelet 1. melléklete tartalmazza

12. A településkép védelme szempontjából kiemelt területek lehatárolása

12. § (1) A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 1. melléklete alapján a város területén a (2)-(9) bekezdés szerinti kiemelt területek lehatároltak.

(2) Műemléki jelentőségű terület, műemléki védelem alatt álló épületek és köztéri alkotások és a műemléki környezet területe, melyek nyilvántartását e rendelet 1. függeléke, térképi ábrázolását a Rendelet 2. függeléke tartalmazza.

(3) Történelmi emlékhely: az 1956-os emlékhely és környezete (helyrajzi szám: 5086/15).

(4) Magyaróvári temető (helyrajzi szám: 383/1, 431/3) védett területe.

(5) Régészeti érdekű területek és a régészeti lelőhelyek területek, melyek nyilvántartását e rendelet 3. függeléke, térképi ábrázolását a Rendelet 4. függeléke tartalmazza.

(6) Helyi jelentőségű védett értékek területe:

a) helyi építészeti védelem alatt álló épületek, melyek nyilvántartását e Rendelet 2. melléklete, térképi ábrázolását az 5. melléklete tartalmazza;

b) helyi védelem alatt álló köztéri alkotások, melyek nyilvántartását e Rendelet 3. melléklete, térképi ábrázolását az 5. melléklete tartalmazza;

c) helyi védelem alatt álló síremlékek, melyek nyilvántartását e Rendelet 4. melléklete tartalmazza.

(7) Az országos ökológiai hálózat elemei:

a) magterület;

b) ökológiai folyosó területe;

amelyek térképi ábrázolását a Rendelet 5. függeléke tartalmazza.

(8) Tájképvédelmi terület, mely térképi ábrázolását e Rendelet 5. függeléke tartalmazza.

(9) Helyi jelentőségű természetvédelmi területek, melyek térképi ábrázolását e Rendelet 6. melléklete tartalmazza

IV. FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

13. Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények

13. § (1) A város területén az építmények anyaghasználatára és színezésre - amennyiben a településképi szempontból meghatározó területekre és a helyi védelemmel érintett területekre vonatkozó előírások másként nem rendelkeznek - a (2)-(11) bekezdésben foglalt követelményeket kell figyelembe venni.

(2) A városképi illeszkedés érdekében új épület építése vagy meglévő épület átalakítása, bővítése esetén a kialakult városszerkezettől, a jellemző építészeti karaktertől és léptéktől idegen építészeti megoldás nem megengedett.

(3) Az illeszkedés tekintetében különösen az alábbi építészeti elemeket kell vizsgálni:

a) a tömegképzés jellegét;

b) a tetőidom formáját, a tető hajlásszögét;

c) a tetőfelépítmények jellegét, arányát;

d) a homlokzatok vonalvezetését, tagoltságát;

e) a nyílászárók arányrendszerét, formai kialakítását;

f) az utcai kerítések, kapuk megoldását.

(4) A falfelületek felületképzése csak természetes anyagból (tégla, természetes kő, fa vagy vakolat) készülhet.

(5) Építmények homlokzatán nem alkalmazható erős, a környezetétől idegen színezés.

(6) A tetőszerkezet héjalásánál természetes színű égetett agyag vagy betoncserepet kell előnyben részesíteni. Nem alkalmazható hullámpala, műanyag vagy bitumenes hullámlemez. Alacsony hajlásszög esetén fényes, szürkés árnyalatú korcolt lemezfedést használata nem megengedett.

(7) A meglévő épületek közterületről látható homlokzatait egy ütemben, egységesen kell felújítani, színezni. A homlokzat részleges, eltérő színezése nem megengedett.

(8) *  Az épületek nyílászáróinak cseréje esetén csak az eredetivel megegyező osztású és színezésű nyílászáró helyezhető el kivéve, ha az épület valamennyi nyílászárója együttesen, egységesen cserére kerül.

(9) *  Az épületek utcai homlokzatán parabolaantenna, klíma kültéri egység és egyéb gépészeti berendezés kihelyezése - amennyiben e Rendelet másképp nem rendelkezik - nem megengedett.

(10) Az utcai kerítések kialakításánál az alábbiakat kell figyelembe venni:

a) a kerítés teljes magassága 1,80 m lehet, ezen belül a tömör lábazat legfeljebb 60 cm;

b) a kerítésmezőket áttört jelleggel kell kialakítani, a teljes felület 50%-nak áttörtnek vagy átláthatónak kell lennie;

c) az átláthatóság ez előkertben telepített növényzettel csökkenthető;

d) az épület és a kerítés anyaghasználata, színezése legyen összhangban egymással;

e) tömör kerítés csak abban az esetben létesíthető, ha a településrész jellege, az építmény funkciója, vagy egyedi épületek építészeti koncepciója azt megköveteli.

(10a) *  A telek oldalhatárain, hátsó határán tömör kerítés legfeljebb 2,50 m magassággal építhető.

(11) Vendéglátó teraszok létesítésénél az alábbi követelményeknek kell megfelelni:

a) a teraszok üvegezett, zárt módon nem létesíthetők; az épület színezésével összhangban lévő vászon vagy vászon hatású árnyékolókkal lefedhetők;

b) napernyő, napellenző és esővédő szerkezeteknek illeszkedniük kell a környezethez, a felületeik reklámot, terméknevet nem tartalmazhatnak;

c) dobogó, emelvény építése, fa, műfű és egyéb burkolat készítése nem megengedett, kivéve, ha a közterület burkolata kialakítása vagy lejtése azt szükségessé teszi;

d) a teraszbútorok természetes vagy természetes hatású anyagokból készülhetnek, az anyagra jellemző és a környezethez illeszkedő színezéssel;

e) harsány színű, jellegtelen, termékfeliratot tartalmazó bútorokat kihelyezni nem lehet.

(12) Cégtáblák, cégérek, címtáblák kialakítására, elhelyezésére vonatkozó követelmények:

a) a cégéreket, cégtáblákat és címtáblákat úgy kell az épületek homlokzatán elhelyezni, hogy azok szervesen illeszkedjenek a homlokzat vízszintes és függőleges tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához;

b) a cégtábla és címtábla mérete arányban legyen a homlokzati felülettel, annak elemeivel;

c) cégtáblát, cégért elhelyezni csak az ablak, kirakat felső széle és a földszintet az emelettől elválasztó osztópárkány, illetve annak képzeletbeli vonala közötti sávban, földszintes épületnél az ereszvonalig terjedő sávban lehet;

d) cégtábla, cégér, címtábla homlokzatonként, kerítés szakaszonként 1-1 db helyezhető el;

e) cégtábla, cégér, címtábla együttes mérete nem haladhatja meg az érintett homlokzat felületének 15%-át

(13) Erkély és teraszkorlátok kialakítására vonatkozó követelmények:

a) az épületek közterületről látható homlokzatain lévő erkély és teraszkorlátokat csak nem átlátszó módon lehet kialakítani;

b) meglévő, közterületről látható erkély- és teraszkorlátok egyedi, eltérő, igénytelen anyagokkal történő utólagos takarása nem megengedett;

c) erkély és teraszkorlátokat utólag megváltoztatni csak a homlokzat egészén egységesen, egy időben lehet, az épület karakteréhez illeszkedő anyaghasználattal

(14) Napelemek, napkollektorok, gépészeti berendezések elhelyezésére vonatkozó követelmények:

a) épületek közterületről látható tetőfelületein - amennyiben e rendelet másképp nem rendelkezik - napelemek, napkollektorok csak téglány formába rendezve helyezhetők el;

b) magastetőn a napelemek, napkollektorok csak tetősíkkal párhuzamosan helyezhetők el;

c) új épületek tervezésekor a klímaberendezések helyét is ki kell jelölni illetve meg kell oldani annak az épület karakteréhez illő takarását;

d) meglévő épületeken - amennyiben e rendelet másképp nem rendelkezik - a klímaberendezések homlokzatonként egységesen, a nyílászáró rendszerhez igazodva, takartan helyezhetők el;

e) parabola antenna - amennyiben e rendelet másképp nem rendelkezik - kizárólag tető-felületen helyezhető el.

14. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények

14. § A rendelet III. fejezetében meghatározott, az 1. mellékletben lehatárolt településképi szempontból meghatározó egyes területek a város teljes beépítésre szánt területét lefedik. A meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi előírásokat a vonatkozó területi védelmi előírásokkal együttesen kell alkalmazni.

15. § (1) Magyaróvár belvárosa területén a (2)-(7) bekezdés előírásait kell alkalmazni.

(2) A belvárosban az utcák vonalvezetése, beépítettségének jellege, léptéke, a térfalak vonala, a hagyományos építési anyaghasználat nem változtatható.

(3) Az épületek tömegformálásánál (szintszám, párkány- és gerincmagasság) szigorúan igazodni kell a szomszédos beépítésekhez. Zártsorú foghíj beépítésnél minimalizálni kell a szabadon maradó tűzfalak felületét. Kizárólag magastetős épület építhető.

(4) A homlokzatképzésnél a hagyományos nyílászáró elrendezést és formai megjelenést kell alkalmazni. Zártsorú beépítésnél a meglévőkkel harmonizáló fa kapuzatot kell létesíteni.

(5) Az épületek felújításakor a homlokzat színezésének a szomszédos épületek színezésével összhangban kell állnia. A homlokzatokon legfeljebb két szín használható.

(6) A Malom-ági Lajta partján létesülő sétány területén csak utcabútorok helyezhetők el. A területen már kiépített teraszok - amennyiben a gyalogos közlekedést nem akadályozzák - megtarthatók, de újak nem létesíthetők.

(7) A Fő út és a Malom-ági Lajta által határolt területen a közterületek csak egységes díszburkolattal fedhetők, színben és formában igazodva a már meglévőhöz. Új utcabútorok (közvilágítási lámpák, padok) kizárólag a már meglévőkkel azonosak lehetnek. A Malom-ági Lajta felett csak faszerkezetű gyalogos hidak építhetők.

16. § (1) Moson belváros területén a 15. § (2)-(3) bekezdéseit, továbbá a (2)-(5) bekezdés előírásait kell alkalmazni.

(2) Zártsorú beépítés esetén az udvari szárnyak épületmagassága legfeljebb 4,5 m lehet akkor is, ha az építési övezet az utcai szárnyra ennél magasabb beépítést ír elő.

(3) A homlokzatképzésnél a hagyományos nyílászáró elrendezést és formai megjelenést kell alkalmazni. Zártsorú beépítésnél a meglévőkkel harmonizáló fa kapuzatot kell létesíteni.

(4) A Királydomb utca - Erzsébet tér - Iskola utca - Egres utca közötti tömb beépítése csak egységes építészeti koncepció, a tömb egészére készülő tanulmányterv alapján történhet. A tömbbelsőt elsősorban közforgalom céljára fenntartott területként kell kialakítani. A tömbben a lakófunkció nem megengedett.

(5) A terület ingatlanain önálló főépületként gépjárműtároló nem építhető.

17. § (1) Lucsony és Károlyliget területén a (2)-(4) bekezdés előírásait kell alkalmazni.

(2) Lucsony területén az utcák vonalvezetése, beépítettségének jellege, léptéke, a térfalak vonala, a hagyományos építési anyaghasználat nem változtatható.

(3) A Lucsony utcában az épületek zárt udvarházas jellegét, az épületek jellegzetes tömegét, arányait meg kell őrizni. Az épületeket az előkert irányába bővíteni nem lehet. Az előkertben semmiféle építmény nem engedélyezhető el. A telek utcai határán kerítés nem létesíthető.

(4) A Károlyliget kertvárosi részén meg kell őrizni a beépítés kialakult léptékét, a hagyományos tömegformálást és anyaghasználatot. Ettől eltérni csak a Károly utca és Kolbai utca mentén lehet, ahol a közfunkció az elsődleges.

18. § (1) Az Ipartelep területén a (2)-(6) bekezdés előírásait kell alkalmazni.

(2) Az Alkotmány utca Kiskapu utca és Barátság utca közötti szakaszán elhelyezendő épületek építési vonalon mért vetületi homlokzatszélessége városképi okok miatt az utca északi oldalán legfeljebb 25,0 m, a déli oldalon legfeljebb 30,0 m lehet. A számításnál figyelmen kívül hagyhatók a homlokzatsíktól 12,0 m-nél mélyebben fekvő épületrészek.

(3) Védett épületegyüttesek esetén a kialakult épületmagasság nem léphető túl.

A Főkapu területén az épületegyüttes védelme miatt, épületmagasság vagy beépítettség nem növelhető.

(4) Sorgarázsok építésére kijelölt helyen más célra épület nem építhető. A garázsok más funkcióra (pl. bolt) való átminősítése nem lehetséges. A garázssor csak egységes megjelenésű lehet, anyaghasználatban, színezésben igazodni kell a környező védett épületekhez. A garázsok közterületről látható homlokzatait növénytakarással kell ellátni.

(5) A lakóterülethez tartozó kiskertterületen kizárólag a műveléssel kapcsolatos építmények helyezhetők el a meglevő beépítettséggel azonos ikres beépítési móddal. Telkenként kizárólag egy építmény helyezhető el típustervek szerint. A kiskertek között csak átlátható (pl. drótfonat) kerítés létesíthető, tömör kerítés építése tilos.

(6) Az egykori lőporgyár területén

a) az új épületek és a helyi építészeti védelem alatt álló épületek között a megengedett épületmagasság mértékének megfelelő telepítési távolságot kell tartani;

b) az épületek a technológia igényelte mértékben, legfeljebb egyszintes nyaktaggal összeköthetők;

c) az épületmagassági előírás csak az újonnan épülő épületekre vonatkozik; d) a meglévő épületek csak az előírás szerinti magasságig bővíthetők;

d) amennyiben a meglévő épület az előírás szerinti magasságot meghaladja, a bővítése magassági vonatkozásban nem lehetséges;

e) a meglévő épület úgy bővíthető, hogy az új épületszárnyak épület-magassága külön kell, hogy megfeleljen a magassági előírásnak, azaz nem kell figyelembe venni a meglévő épület tömegét is.

19. § (1) A lakótelepek (Városközpont, Manninger lakótelep, Mofém telep) területén a (2)-(10) bekezdés előírásait kell alkalmazni.

(2) A lakótelepeken sorgarázs külön épületként nem építhető. A gépjárművek tárolására szolgáló épületet a főfunkciót tartalmazó épülettel egy tömegben kell megépíteni. A területen meglevő sorgarázsokat más célra átalakítani nem lehet. Új társasházak építése esetén a parkolást legalább 35%-ban az épületben vagy az épület alatti gépkocsi elhelyezéssel kell megoldani.

(3) *  Társasházaknál - amennyiben a feltételek adottak - a klíma berendezés az erkélyek, loggiák belső oldalán, közterületről nem látható módon vagy takartan helyezhető el. Az erkély nélküli lakásokat is tartalmazó épületeknél a klímák elhelyezésére és takarásának módjára az egész homlokzatra vonatkozóan egységes tervet kell készíttetni, azt településképi bejelentési eljárás keretében kell jóváhagyatni. A Móra Ferenc utcára és a Károly utcára néző homlokzatokon klímaberendezés nem helyezhető el.

(4) Az erkélyek, loggiák beépítése csak egységesen, az épület egészére készülő terv alapján megengedett, azok egyidejű kivitelezése mellett. Utólagos bejárati előtetők és árnyékolók egységes megjelenéssel készülhetnek.

(5) *  Nyílászáró csere esetén csak az eredetivel megegyező méretű, osztású és színű új ajtók és ablakok építhetők be, kivéve, ha az épület valamennyi nyílászárója együttesen, egységesen cserére kerül.

(6) A homlokzatok színezésénél legfeljebb három szín használható. Igazodni kell a szomszédos (felújított, hőszigetelt) épületekhez, azoktól elütő, harsány színek nem használhatók. A nyílás nélküli falfelületeken csak a város történetéhez kapcsolódó grafikai ábrázolás készülhet, reklám nem megengedett.

(7) A nagyvárosias lakóterületeken a telkek elhatárolását csak növényzettel szabad megoldani. A telkek között kerítés - a játszóterek és kutyafuttató kivételével - nem építhető.

(8) A Károly utca tengelyét városképileg zárni kell, ezért az utca déli végén csak e városképi szerepet betölteni képes, térfalat képző épület építhető.

(9) Az izraelita kegyeleti parkban a kialakult állapot nem változtatható meg, csak a kertben meglevő építmények újíthatók fel, illetve a park jellegével összefüggő emlékmű elhelyezése lehetséges. A tömör kerítés megtartandó.

(10) A legfeljebb ötszintes épületeken magastető a terület egészére vonatkozó, egységes építészeti koncepció alapján megengedett

20. § (1) A kertvárosok, elkülönülő lakóparkok területén a (2)-(8) bekezdés előírásait kell alkalmazni.

(2) Az Akadémia-dűlő I. ütem területén, a kisvárosias lakó építési övezetben zártsorú beépítés esetén az utcai telekhatáron kerítés nem építhető.

(3) A Lajta lakókert területén gépkocsi tároló vagy lakóépületen belül vagy a lakó-épület tömegéhez szervesen kapcsolódva létesíthető. A területen pincegarázs előkerti megközelítéssel nem létesíthető.

(4) A közparkokban a szabadidő eltöltését szolgáló építmények és a közművek létesítményei helyezhetők el.

(5) Közlekedési közterületen pavilonok nem helyezhetők el. Utcabútor és köztéri bútor csak olyan járdán helyezhetők el, ahol a gyalogosforgalom számára fennmaradó sáv legalább 1,5 m. Kis helyigényű köztéri bútorok az utcák zöldsávjaiban szabadon elhelyezhetők. Az elkülönülő lakóparkok berendezési tárgyait egységes termékcsalád alkalmazásával, egységes tervek alapján kell kialakítani.

(6) A gyűjtő utakat és a fasoros utcaként kiszabályozott utakat kétoldali fasorral kell kialakítani, a lakóutcákban egyoldali fásítás kötelező. Új ültetéskor az utcai fásításhoz csak azonos jellegű fafaj alkalmazható. Utcai légvezeték megléte esetén figyelemmel kell lenni a növekedési magasságra is.

(7) Az építési telkek zöldfelületeinek minden megkezdett 100 m2 területe után 1 db előnevelt fa ültetendő. A faültetésnél az őshonos fajokat kell előnyben részesíteni.

(8) Az egyes növényfajok telepítési távolsága a telekhatártól a várható növekedési magasság fele. Oldalhatáron álló beépítésnél, az építési hely vonalában a növényzetet telepítési távolság betartása mellett úgy kell telepíteni, hogy ne akadályozza a szomszédos ingatlan beépítését.

21. § (1) Az ipari területeken a (2)-(6) bekezdés előírásait kell alkalmazni.

(2) Az ipari területeken törekedni kell az épületek egyszerű tömegformálására. A homlokzati felületképzés hagyományos és fémburkolat is lehet. A színezésnél kerülni kell a telített, rikító színeket. A cégek sajátos színei alkalmazhatók, jelen rendeletben meghatározott előírások figyelembevételével A homlokzatokra csak cégfelirat, logó kerülhet, reklámfelületként nem használhatók.

(3) Portaépület az előkertben, építési helyen kívül is elhelyezhető.

(4) Az építési övezet szerint megengedett legnagyobb épületmagasságot a technológiai építményrészek és műszaki berendezések meghaladhatják.

(5) Az építési telkek zöldfelületén minden 100 m2-nyi zöldfelületre számítva legalább 1 db nagy lombkoronát növelő fát és 20 db cserjét kell ültetni. Az előkertet díszkertként, háromszintes növényzettel kell kialakítani. Az autópályával, vasúttal szomszédos telekhatárok mentén intenzív fásítás szükséges.

(6) A Mowinpark és az Ipari Park területén csak fémvázas, fémhálós kerítés építhető festett vagy horganyzott kivitelben, legfeljebb 2,00 m magassággal. A tömör lábazat legfeljebb 20 cm magas lehet. A mosoni iparterület lakóterülettel határos részén tömör kerítés is építhető.

22. § (1) Mosoni-Duna partja menti területekre a (2)-(5) bekezdés előírásait kell alkalmazni.

(2) A terület telkein történő építési tevékenység során fokozott figyelmet kell fordítani az építmények tájba illesztésére, a természetes anyaghasználatra, a természetközeli élőhelyek megóvására, a part mentén a rálátás biztosítására. Az egyes épületek tájba illesztését, a tájképi értékek fennmaradását látványtervekkel kell igazolni.

(3) A területen a táj jellegét megváltoztató, a tájképet károsító (közmű, közlekedési) létesítmény nem helyezhető el, tájképet romboló, tájsebet okozó tevékenység nem végezhető.

(4) A Mosoni-Duna jobb partján parti gyalogos és kerékpáros közlekedésre alkalmas sétányt kell kialakítani. A sétány területén építmény nem helyezhető el.

(5) A terület túlnyomó része magasabb jogszabályok (országos és megyei területrendezési terv) alapján országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezetbe és védett természeti területbe illetve közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területbe (Natura 2000) is sorolt, így az azokra vonatkozó előírásoknak is érvényt kell szerezni.

15. A helyi védelemben részesülő területekre és elemekre vonatkozó építészeti követelmények

23. § (1) A helyi területi védelemben részesülő történeti településrészeken meg kell őrizni a városrész meghatározó szerkezetét, léptékét, telekrendszerét, az utcák vonalvezetését, továbbá védeni kell az építészeti, településképi jellegzetességeket, a közterületeket és közparkokat is.

(2) Helyi területi védelem alá eső területen csak olyan építési, átalakítási munka, illetve olyan állapot fennmaradása megengedett, amely a helyi védettségű építészeti örökség létét, állagát nem veszélyezteti, vagy azt esztétikai szempontból károsan nem befolyásolja és az a jellegzetes településkép karakteréhez igazodik.

(3) A helyi területi védelemben részesülő városrészek átfedésben vannak a településképi szempontból meghatározó területekkel (Magyaróvár belváros, Moson belváros, Ipartelep), így az ott rögzített építészeti követelményeket is alkalmazni kell.

(4) Az egyedi védett épületek védelme, a terület jelentőségének megfelelő építészeti minőség biztosítása, a történeti hagyományok megőrzése érdekében az alábbi - az épület léptékének megfelelő részletezettségű - dokumentációk készítése szükséges:

a) az építést, felújítást, épületbontást megelőző építéstörténeti, művészettörténeti kutatás, a helyi egyedi védelem alól műszaki állapota miatt törölt épület bontás előtti részletes felmérése és a felmérés dokumentálása;

b) az épület felújításakor a homlokzatok eredeti archív felvételei, egyéb ábrázolások és ezek alapján készülő részlettervek;

c) a tervezett beavatkozás városképi hatásának vizsgálata, a környezetre is kiterjedő ábrázolása.

24. § (1) Magyaróvár történeti települési területén a (2)-(3) bekezdésben foglalt építészeti követelményeket kell alkalmazni

(2) A terület jelentős része egyben műemléki jelentőségű terület is, így a magasabb rendű örökségvédelmi jogszabályokban foglaltakat is be kell tartani.

(3) A Lucsony utca menti épületeknél nem változtatható meg:

a) a homlokzati felületképzés;

b) a nyílászárók mérete, formája, anyaga, tagolása, karakteres vasalatai;

c) a tagozatok, a lábazatok, párkányok, mellvédek, lizénák, rizalitok;

d) további díszítőelemek, gipsz és kerámiaelemek, falburkolatok, a homlokzati anyagok minősége, kerékvetőkövek;

e) a díszítő-bádogozás, az ereszcsatornák és vonóvasak díszítései;

f) a hódfarkú cserépfedés, az eredeti tetőablakok és kémények formája;

g) az udvari oszlopos árkádok, faragott kőutak.

25. § (1) Moson történeti települési területén az egyes utcaszakaszokon, épületegyütteseknél (2)-(6) bekezdésben foglalt építészeti követelményeket kell alkalmazni.

(2) Szent István király út menti épületek építészeti követelményei:

a) a földszinti padlóvonal legalább 0,3 és legfeljebb 0,6 m-rel az utcai terepcsatlakozás szintje felett legyen;

b) az épület egyenes, vagy szegmensíves záródású, kőkeretes oldal, illetve középkapun tárandó fel az utca felől;

c) egyszerű tetőidomok 36-42c közötti hajlásszöggel, cserép anyagú héjazattal;

d) meglévő épület esetén a tetőtér hasznosítása csak az épület arányainak megváltoztatása nélkül történhet;

e) az utca felé tetőablak csak tetősíkba helyezve jelenhet meg;

f) üzletportálok kialakíthatók, ezek az emeleti nyílásokkal tengelyükben harmonizáljanak, kialakításuk az épület homlokzati rendszerét ne fedje el;

g) utcai homlokzaton loggia illetve erkély nem alkalmazható;

h) hagyományos falnyílás arány, álló téglány ablakok;

i) a homlokzati vakolat architektúra a védett épületekhez igazodó gazdagabb képzésű

j) faanyagú kapuk és homlokzati nyílászárók alkalmazása.

(3) Ostermayer utcapáros oldala menti épületek építészeti követelményei:

a) földszinti padlóvonal legfeljebb 0,3 m-rel az utcai terepcsatlakozás szintje felett;

b) az épület hézagos zártsorú beépítéssel szabadkapun át, vagy zártsorú beépítésnél legfeljebb egy egyenes záródású oldalkapun legyen feltárható az utca felől;

c) egyszerű tetőidomok 36-42c közötti hajlásszöggel;

d) a tetőtér hasznosítása csak az épület arányainak megváltoztatása nélkül történhet;

e) az utca felé tetőablak csak tetősíkba helyezve jelenhet meg;

f) hagyományos falnyílás arány, egyszerű, álló téglány ablakok;

g) egyszerű, díszítetlen homlokzati vakolat architektúra

h) faanyagú kapuk és homlokzati nyílászárók;

i) utcai homlokzaton loggia, illetve erkély nem alkalmazható.

(4) Soproni utca menti épületek építészeti követelményei:

a) a földszinti padlóvonal legfeljebb 0,3 m-rel az utcai terepcsatlakozás szintje felett;

b) legfeljebb egy egyenes záródású oldalkapun, vagy személybejáró;

c) egyszerű tömeg és homlokzatalakítás, a tetőidomok 36-42c közötti hajlásszöggel

d) meglévő épület esetén a tetőtér hasznosítása csak az épület arányainak megváltoztatása nélkül történhet;

e) új épületnél a térdfal magassága legfeljebb 60 cm lehet;

f) az utcai tetőfelületen egy, legfeljebb 2,0 m2 felületű tetőfelépítmény alakítható ki;

g) a kerítés tömör, fa, vagy falazott kialakítású legyen;

h) utcai homlokzaton loggia, illetve erkély nem alkalmazható.

(5) Erzsébet tér menti épületek építészeti követelményei:

a) földszinti padlóvonal legfeljebb 0,3 m-rel az utcai terepcsatlakozás szintje felett;

b) kevéssé tagolt homlokzati síkok valósuljanak meg;

c) tetők hajlásszöge 36-42c közötti legyen;

d) a gerinc záró párkány feletti magassága nem haladhatja meg az 5,0 métert;

e) az épület egyenes vagy szegmensíves záródású kapun legyen feltárható;

f) az üzletportálok az emeleti nyílásokkal tengelyükben harmonizáljanak, kialakításuk az épület homlokzati rendszerét ne fedje el;

g) utcai homlokzaton loggia nem alkalmazható;

h) a fal-nyílás arány a hagyományoshoz közelítő legyen.

(6) Kápolna tér menti épületek építészeti követelményei:

a) a földszinti padlóvonal legfeljebb 0,3 m-rel az utcaszint feletti legyen;

b) az épület egy egyenes vagy szegmensíves záródású kapun legyen feltárható;

c) egyszerű tetőidomok 36-42c közötti hajlásszöggel, cserép héjazattal;

d) meglévő épület esetén a tetőtér hasznosítása csak az épület arányainak megváltoztatása nélkül történhet, az utca felé tetőablak nem jelenhet meg;

e) utcai homlokzaton loggia nem alkalmazható;

f) üzletportálok elhelyezhetők, de azok az emeleti nyílásokkal tengelyükben harmonizáljanak, kialakításuk az épület homlokzati rendszerét ne fedje el;

g) a homlokzati vakolat-architektúra a védett épületekhez igazodó gazdagabb homlokzatképzéssel készüljön;

h) a faanyagú kapuk és homlokzati nyílászárók alkalmazhatók;

i) A Kápolna térrel és Erzsébet térrel határos ingatlanok beépítése, a meglevő épületek felújítása csak egységes terv alapján történhet.

26. § (1) Az Ipartelep védett épületegyütteseinél a (2)-(11) bekezdésben foglalt építészeti követelményeket kell alkalmazni.

(2) Az Alkotmány út és Timföld-gyári út közötti beépítés koordinátarendszere az Alkotmány út tengelyéhez igazodik, az új beépítésnek is ezt kell követnie.

(3) A Főkapu két épületének karaktere, mint a mögötte fekvő terület kapuja, megőrzendő, sőt építészeti, közlekedéstechnikai és kertépítészeti eszközökkel erősítendő. A volt legénységi lakóépület és az Alkotmány út túloldalán levő négy épület a közrezárt téglalap alakú udvarral együtt, mint beépítés védendő. A szerkesztési tengely és a téglalap alakú udvar, mint szervezési tengely megtartandóak az esetleges építkezések esetén is.

(4) A Tűzoltóság és a laborépület, a vízmű épülete, valamint a három kútház esetében a szerkesztési tengely, mint szervező elem megtartandó az esetleges későbbi építkezések, átépítések esetén is. A Tűzoltóság Alkotmány úti bővítése a telek rendezésekor elbontandó, az eredeti beépítés visszaállítandó.

(5) Az Alkotmány út Barátság úti kereszteződésénél lévő két épület karaktere, kapu jellege megőrzendő, az épületek egységét megbontó átalakítás nem lehetséges, a két épület színezési tervének egymásra figyelemmel kell lennie.

(6) A tiszti lakótelep egységességét, az épületek és hozzájuk tartozó parkok egységét meg kell tartani, a tengelyesen szerkesztett beépítés karaktere megtartandó, az esetleges új építéseknek is ezt a szerkesztést kell, hogy erősítsék.

(7) Az összetartozó épületegyüttesek csak egységes színezési terv alapján újíthatók fel.

(8) A volt kantin két épülete és a közrezárt udvar együttesen védendő, a lebontott kapuzat bármely más építés esetén helyreállítandó.

(9) A gazdasági épületeknél (tiszti lakóterülethez épített 8 db épület) az új beépítések (melléképítmények) nem zavarhatják az épületsor egységességét.

(10) Az altiszti lakóépületeket (6 db) együttesként kell védeni. A terület kertészeti rekonstrukciója csak egységes kertészeti tervek alapján végezhető;

(11) A Kiskapu épületeinek centrikus szerkesztettségét, mint építési karaktert védeni kell. Kertészeti tervekkel és a közlekedés alakításával e szerkesztettséget hangsúlyozni, erősíteni kell.

15.1. Helyi természetvédelemben részesülő területekre és elemekre vonatkozó követelmények

27. § (1) Helyi jelentőségű természetvédelmi terület a Wittmann Antal park és a Háromtölgy területe.

(2) A Wittmann Antal park területére vonatkozó követelmények:

a) a park területén kiemelt figyelmet kell fordítani a növény- és állatvilág (ismertetését a Rendelet 6. függeléke tartalmazza) természet közeli termőhelyének, illetve élőhelyének fenntartására, megőrzésére, szükség szerinti helyreállítására;

b) a park területén épület nem építhető. A városi parkerdő funkcióhoz kapcsolódóan tanösvények, a szabadidő eltöltését és a testedzést szolgáló építmények (erdei tornapálya, kerékpárút, turistaút, pihenőhely, esőbeálló, sportpálya, erdei kilátó stb.) - kizárólag természetes anyagok használatával - kiépíthetők;

c) a meglévő erdei ösvény hálózat csak a faállomány sérelme nélkül bővíthető;

d) a tájképet károsító közműlétesítmény nem helyezhető el, tájképet romboló, tájsebet okozó tevékenység nem végezhető;

e) a szükséges közúti forgalom és egyéb tevékenység (pl. szabadtéri rendezvények) a természet- és tájvédelem érdekeinek figyelembevételével, azok sérelme nélkül engedélyezhető;

f) a természetvédelmi területhez csatlakozó, de védetté nem nyilvánított területek tulajdonosai, kezelői a tevékenységük során kötelesek a természetvédelmi előírásokat figyelembe venni.

(3) A Háromtölgy területére vonatkozó követelmények:

a) a területen épület, építmény nem helyezhető el, közművezeték csak a védett növényállomány károsítása nélkül, a tájképet nem zavaró módon építhető ki (ismertetését a Rendelet 6. függeléke tartalmazza);

b) kiemelt figyelmet kell fordítani a növény- és állatvilág termőhelyének, illetve élőhelyének fenntartására, megőrzésére, szükség szerinti helyreállítására;

c) kiemelt feladat a meglévő tölgyfák folyamatos ápolása.

(4) A helyi jelentőségű természetvédelmi területeken e rendelet 7. függeléke szerinti növényfajok telepíthetők.

28. § (1) A város területén lévő, kiemelten kezelendő közparkok, zöldfelületek, intézmény kertek az alábbiak szerint lehatároltak (E rendelet 6. melléklete):

a) 48-as tér;

b) Városkapu tér;

c) Régi Vámház tér;

d) Móricz Zsigmond utcai játszótér;

e) Hansági Múzeum díszkertje;

f) Kápolna tér közparkja;

g) 1956-os emlékhely területe;

h) Ipartelep tiszti és altiszti lakótelepeihez tartozó zöldterületek;

i) magyaróvári vár parkja;

j) Feketeerdei úti új köztemető területe;

k) mosoni temető területe;

l) magyaróvári temető kegyeleti parkja;

m) izraelita temető kegyeleti parkja.

(2) A kiemelten kezelendő zöldterületek felújítását, módosítását csak kerttörténeti kutatással alátámasztott kertépítészeti terv alapján lehet elvégezni. A kiemelten kezelendő zöld-területek területe más területfelhasználási kategóriába nem sorolható át.

(3) Az Ipartelep kiemelten kezelendő közpark előírásai:

a) az (1) bekezdés h) pontja szerinti lakótelepek zöldfelületi rehabilitációja külön-külön folyhat, de az egyes telepek rehabilitációja csak az önmagán belül egységes és a telep egészére kiterjedő kertészeti rehabilitációs terv alapján készülhet;

b) a lakótelkek be nem épített területének minimum 65%-át zöldfelületként kell kialakítani, kivételt csak a sorgarázsok építésére kialakított telkek alkotnak, ahol a be nem épített telekterület 25%-án kötelező zöldfelület kialakítása;

c) kertépítési terv készítése kötelező az alábbi területek felújításához:

ca) a tiszti- és altiszti lakótelep és a szervesen hozzá tartozó védett épületek körüli védett zöldfelületekre,

cb) telepszerű vagy csoportházas egyedi telkes kisvárosias lakó építési övezetekben,

cc) központi vegyes építési övezetekben;

d) a kivágott fák pótlásának szabályai:

da) közterületen kivágott fa esetében kétszeres törzsátmérő visszapótlási kötelezettség minimum 6 cm átmérőjű egyedekkel,

db) telken belüli védett díszfa kivágás esetén 150% törzsátmérő vissza-pótlása minimum 6 cm átmérőjű egyedekkel,

dc) telken belüli védett fasorban álló fák kivágása esetén 120% törzsátmérő visszapótlása minimum 6 cm átmérőjű egyedekkel,

dd) egyéb (nem védett) telken belüli kivágott fa esetén 100% törzsátmérő visszapótlása minimum 3 cm átmérőjű egyedekkel;

e) új fasort telepíteni csak fásítási terv alapján szabad, legalább 3 cm törzsátmérőjű egyedekkel;

f) védett egyedi természeti értékek az Ipartelepen:

fa) 5045 hrsz (volt járványkórház) 1 db Pinus griffithii

fb) 5109/23 hrsz (Fiatalok Otthona) 1 db Pinus griffithii

1 db Cedrus atlantica

fc) 51089/15 hrsz 5 db Cedrus atlantica

fd) 4793 hrsz (buszmegálló főkapunál) 11 db Platanus hispanica

fe) 4791-4793 hrsz (főkapu két oldalán) 2 db Platanus hispanica

ff) 5086/15 hrsz (volt igazgatósági épület) 2 db Fagus silvatica Atrop

fg) 5097 hrsz (volt tiszti lakótelep) 8 db Acer plataonides

29. § (1) Kiemelten kezelendő, városi parkerdők (Rendelet 6. melléklete):

a) Rudolf-liget teljes területe;

b) Kiserdő teljes területe.

(2) A parkerdők területére vonatkozó követelmények:

a) a parkerdők területén kiemelt figyelmet kell fordítani a növény- és állatvilág természetközeli termőhelyének, illetve élőhelyének fenntartására, megőrzésére, szükség szerinti helyreállítására, a használattal való összhang megteremtésére, az egyensúly fenntartására;

b) a park területén épület nem építhető, a funkcióhoz kapcsolódó tanösvények, a szabadidő eltöltését és a testedzést szolgáló építmények (erdei tornapálya,

kerékpárút, turistaút, pihenőhely, esőbeálló, sportpálya, kilátó stb.) - kizárólag természetes anyagok használatával - kiépíthetők, a meglévő erdei ösvény hálózat a faállomány sérelme nélkül bővíthető;

c) a tájképet károsító közműlétesítmény nem helyezhető el, tájképet romboló, tájsebet okozó tevékenység nem végezhető.

(3) A kiemelten kezelendő városi parkerdők területén e rendelet 7. függeléke szerinti növényfajok telepíthetők.

30. § (1) Kiemelten kezelendő, városi fasorok (rendelet 6. melléklete):

a) Alkotmány út hársfa sora;

b) Cserháti Sándor utca vadgesztenye fasora;

c) Csillag utca hársfa sora;

d) Csaba utca hársfa sora;

e) Béke utca hársfa sora;

f) Bartók Béla út hársfa sora;

g) Gorkij utca hársfa sora és platán fasora;

h) Kapucinus utca vadgesztenye fasora;

i) Lucsony utca hársfa sora;

j) Károly utca hársfa sora;

k) Szent Imre utca hársfa sora;

l) Soproni út vadgesztenye fasora;

m) Mosonyi Mihály út kettős vadgesztenye fasora;

n) Szent István király út városközponti szakaszán lévő juharfasor,

o) József Attila út japán akác fasor.

(2) A kiemelten kezelendő védett fasorok egyedei csak akkor vághatók ki, ha a fák egészségi állapota, balesetveszély elhárítása vagy közegészségügyi szempontok azt elkerülhetetlenné teszik. Azonos fajú, koros egyeddel történő pótlásukat a következő vegetációs időszakban el kell végezni.

(3) Magyaróvár belváros területén található további védett növény egyedek:

a) Magyar u.2. udvarán Gleditsia triacanthos,

b) Fő út 23. ház előtti Koelreuteria paniculata,

c) Deák tér sarkán Paulownia tomentosa,

d) Ady Endre utca 27. előkertjében Taxus baccata,

e) Magyar utca 26-28. udvarában álló Ailanthus altissima.

15.2. Helyi védelemben részesülő értékekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

31. § (1) Helyi egyedi védettségű épület tömegét, homlokzatképzését, anyaghasználatát az eredeti állapotának megfelelő formában és méretben kell megtartani.

(2) Helyi egyedi védettségű épületre emeletráépítés nem megengedett. A tetőtér beépítése csak az eredeti jellemzők - tetőhajlásszög, gerincmagasság, fedés anyaga - megtartása mellett, tetősík ablakok alkalmazásával engedélyezhető.

(3) *  Helyi egyedi védett épület bontására csak az építmény olyan mértékű károsodása esetén kerülhet sor, amely műszaki eszközökkel nem állítható helyre. A helyi egyedi védett építmény bontására csak a védettség megszüntetését követően kerülhet sor. Statikai szakvéleménnyel igazolt életveszélyes állapot miatt elrendelt bontás esetén az épületet utólag kell törölni a nyilvántartásból.

(4) A helyi egyedi védett épület felújítása, korszerűsítése során meg kell őrizni az épület:

a) tömegformáját, tömegarányait;

b) tetőformáját, tetőfelépítményeit;

c) homlokzati tagozatait;

d) homlokzati díszítőelemeit;

e) nyílásrendjét, nyílásosztását és nyílásméreteit;

f) nyílászáróinak, falfelületének, lábazatának, tetőfedésének anyaghasználatát.

(5) A felújítás során a korábbi szakszerűtlen átalakításokat meg kell szüntetni, az épülethez formailag és anyaghasználatban nem illő utólagos elemeket el kell távolítani.

(6) Az eredeti nyílászárókat lehetőség szerint javítani, restaurálni kell. Csere esetén csak az eredeti formával és anyaghasználattal megegyező nyílászáró építhető be. Üzletportáloknál az eredetitől formában és anyaghasználatban eltérő új szerkezet is beépíthető, ha annak építészeti minősége összhangban áll az épület építészeti értékeivel.

(7) A helyi védett építmények homlokzatképzésénél a környezethez illeszkedő, vagyha beazonosítható, az eredeti színt, színeket kell alkalmazni. Kerülni kell a telített színeket és a túlzott árnyalati eltéréseket.

(8) Homlokzati hőszigetelés csak abban az esetben engedélyezhető, ha az a homlokzat-felületek és nyílászárók arányait nem módosítja, továbbá valamennyi díszítőelem az eredeti formájában rekonstruálható.

(9) A helyi védett épületek homlokzatait - zártsorú beépítés esetén az utcai homlokzatot - egy időben, egységes színezéssel és anyaghasználattal lehet csak felújítani. Nagyszámú nyílászáró esetén a nyílászárók cseréje, felújítása szakaszosan is végezhető.

(10) Utólagos redőny, roló csak úgy helyezhető el, ha az eredeti ablaknyílás méretét nem csökkenti és az utcai homlokzaton a redőnytok nem látható módon van elhelyezve.

(11) A helyi egyedi védett építmények közterületről látható homlokzatain parabolaantenna, klíma kültéri egység és egyéb épületgépészeti berendezések nem helyezhetőek el.

32. § (1) A „B” kategóriás helyi védettségű épület bővítése megengedett. Az újulat anyaghasználata az eredetitől eltérő is lehet, de az eredeti és új részeknek harmonikus egységet kell alkotniuk.

(2) A „B” kategóriás helyi védettségű épület bővítése esetén az új épületrész a jelenkor építészeti eszközeivel is alakítható a helyi egyedi védettségű építmény építészeti értékeire való figyelemmel. A bővítmény tömege, a formai megoldások és az anyaghasználat a védett épület építészeti érvényesülését nem csökkentheti.

(3) Helyi egyedi védettségű épületegyüttes területén új építmény a jelenkor építészeti eszközeivel is építhető, de a formai megoldásoknak, anyaghasználatnak, színezésnek a helyi egyedi védettségű épületegyüttes karakterével, építészeti értékeivel összhangban kell állniuk.

33. § (1) A helyi védelem alatt álló köztéri műalkotások (Rendelet 3. mellékletl) felújítása, esetleges áthelyezése csak örökségvédelmi szakvélemény alapján, restaurátor közreműködésével történhet.

(2) A köztéri műalkotások közvetlen környezetét díszburkolattal kell ellátni vagy parkosítani kell, kivéve, ha a műalkotás koncepciója mást követel meg. A telepített növényzet a műalkotásokra a rálátást nem zavarhatja.

(3) A helyi védelem alatt álló köztéri műalkotások 10 m sugarú környezetében a megjelenést, rálátást zavaró utcabútor és köztéri bútor nem helyezhető el.

34. § (1) Helyi védelemben részesülnek azon síremlékek, melyek a város nevezetes polgárainak nyughelyei illetve helytörténeti és képzőművészeti jelentőséggel bírnak, továbbá nem állnak magasabb jogszabály szerinti védelem alatt.

(2) A helyi védelemben részesülő síremlékek az alábbi kategóriákba soroltak:

a) „I” kategória: az e kategóriába tartozó síremlékek nem szüntethetők meg, eredeti állapotuk megtartandó illetve felújításkor, restauráláskor az eredeti állapot visszaállítása a cél, e sírhelyekre további temetkezés nem megengedett;

b) „II” kategória: az e kategóriába tartozó síremlékek nem szüntethetők meg, eredeti állapotuk megtartandó illetve felújításkor, restauráláskor az eredeti állapot visszaállítása a cél, e sírhelyekre további temetkezés megengedett azzal, hogy a síremlék, a feliratok megtartandók, a sírra kiegészítő felirat, tábla helyezhető;

c) „III” kategória: az e kategóriába tartozó síremlékek megszüntethetők azzal a feltétellel, hogy a síremlék, a sírkő a Feketeerdei úti temetőben kialakítandó emlékparkba kerül, a szállítás, felállítás és helyrehozatal költsége a sírhelyet megvásárlót terhelik.

16. Egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése

35. § (1) Mosonmagyaróvár teljes közigazgatási területén, a település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak, további közművezetékek és járulékos közműlétesítmények elhelyezésénél a településképi megjelenítésre, esztétikai követelmények betartására is figyelemmel kell lenni.

(2) A város ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére alkalmas területek a mezőgazdasági besorolású területek, kivéve a védett területrészeket.

(3) Újonnan beépítésre kerülő területeken a villamos közép- és kisfeszültségű, valamint közvilágítási hálózatok és elektronikus hírközlési hálózat létesítésekor, illetve rekonstrukciójakor földkábelen, vagy alépítménybe helyezve föld alatt vezetve kell építeni.

(4) A helyi területi védelem alatt álló területen a légvezetékeket fokozatosan föld alá kell helyezni. Bekötővezeték csak földkábellel csatlakozhat a gerinchálózathoz.

(5) Meglévő légkábeles vezetés esetén az utca fásítási és utcabútorozási lehetőségének a biztosítására a közvilágítási és a távközlési szabadvezetéket közös oszlopsoron kell vezetni.

(6) Épületre szerelt antennatartó szerkezet településképet zavaró módon nem helyezhető el.

(7) Önálló antennatartó szerkezet belterületen nem helyezhető el.

(8) Azokon a területeken, amelyek nem állnak helyi területi védelem alatt és településképet nem meghatározó területek, ott új antenna kizárólag a már meglévő antenna tartószerkezetére szerelhető fel.

(9) Közműlétesítmények (nyomvonalas létesítmények, elektromos transzformátor, közvilágítási kapcsolószekrény, távközlési elosztószekrény, gáznyomás-szabályozó) elhelyezésénél, formai kialakításánál figyelemmel kell lenni a városképi megjelenésre.

(10) Gépészeti és közmű-csatlakozási berendezések előkert nélküli beépítés esetén az épületek utcai homlokzatára nem helyezhetők el. A berendezés csak az előkertbe vagy az épület alárendeltebb homlokzatára helyezhető.

(11) Új távhő vezetéket csak föld alatt szabad vezetni.

(12) A mosonmagyaróvári rádióállomás védőterületén előírt magasságkorlátozást a toronyhoz mérten az alábbiak szerint kell betartani:

a) 70 m-ig 9 m;

b) 140 m-ig 17 m;

c) 200 m-ig 26 m;

d) 260 m-ig 36 m.

17. A reklámokra, reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények

36. § (1) Mosonmagyaróvár város területén a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 1. mellékletében meghatározott, e rendelet 12. § (2)-(9) bekezdésében lehatárolt, a településkép szempontjából kiemelt területeken reklám, reklámhordozó nem helyezhető el.

Továbbá a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017.(IV.28.) Korm. rendelet 1. és 2. melléklete meghatározza az Önkormányzat településszerkezeti terve szerint irányadó területi besoroláshoz igazodóan a reklámok közzétételének, illetve reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezésének közterületekre és magánterületekre vonatkozó szabályait.

(2) A város területén, közterületeken, köztulajdonban álló ingatlanokon és magánterületeken a reklámokra, reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények az alábbiak:

a) a reklámok mérete tekintetében:

aa) óriásplakát a település belterületén nem helyezhető el;

b) a reklámközzététel technológiája, módszere és eszköze tekintetében:

ba) a kihelyezés időtartama alatt az időjárásnak ellenálló technológiával készült;

bb) egymást nem eltakaró reklám, reklámelhelyezés alkalmazható;

bc) közterületeken és köztulajdonban álló ingatlanokon a beépítésre szánt területeken belül, a vegyes és a lakóterületeken kizárólag utcabútor igénybevételével lehetséges.

bd) magánterületen (beépítésre szánt és nem szánt területen) reklám közzététele és reklámhordozót tartó berendezés elhelyezése nem lehetséges;

c) a reklámhordozók száma tekintetében:

ca) reklámhordozó 10 méteres körzetében újabb reklámhordozó nem helyezhető el.

d) a reklámhordozókra vonatkozó anyaghasználati követelmények az alábbiak:

da) nem rozsdásodó;

db) állékony;

dc) könnyen karbantartható;

dd) élénk színeket nem használó;

de) a reklám megjelenését nem befolyásoló kialakítás alkalmazható.

(3) A város területén a reklámok közzétételének, illetve reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezésének közterületekre és magánterületekre irányadó, reklám-rendeletben (a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet) rögzített országos rendelkezésektől az alábbi estekben és időtartamra el lehet térni:

a) építési reklámháló kihelyezése, kizárólag építési tevékenység időtartamára, bármely települési területen megengedett, valamint

b) a település szempontjából jelentős valamely eseményről való tájékoztatás érdekében szükséges reklám, reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezés kihelyezése, évente összesen 12 naptári hét időszakra, bármely települési területen megengedett;

c) a nyilvánosság biztosítására - például a partnerségi egyeztetési szabályzatban nevesített célok teljesítésére - szolgáló önkormányzati információs felület időkorlát nélkül, bármely települési területen megengedett.

(4) A város területén elhelyezhető közcélú hirdetőtábla típustervét e rendelet 12. melléklete tartalmazza.

18. Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények

37. § (1) A településterületén az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények az alábbiak:

a) az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó formai követelmények tekintetében:

aa) a technikailag szükséges legkisebb tömeget közelítő;

ab) arányos;

ac) a funkciót tükröző

ad) a településképet kedvezőtlenül nem érintő;

ae) a közterületről nem látható elrendezést alkalmazó , például látványát növényzettel eltakaró

kialakítás alkalmazható.

b) az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó anyaghasználati követelmények az alábbiak:

ba) nem rozsdásodó;

bb) minőséget képviselő;

bc) könnyen karbantartható;

bd) élénk színeket nem használó;

be) az épület/építmény megjelenését kedvezőtlenül nem befolyásoló

kialakítás alkalmazható.

(2) A fényszennyezés elkerülése érdekében a világításnál nem alkalmazhatók az alábbi megoldások:

a) hideg fehér, 500 nanométernél rövidebb hullámhosszúságú fényű, 3000K feletti színhőmérsékletű kültéri világítás;

b) gyalogosok, járművezetők szemébe, az épületek ablakai felé, vagy éppen az égbolt irányába irányított fény;

c) felfelé irányuló, talajszintbe épített fényvetők;

d) egyenetlen, magas intenzitású világítás;

e) külterületi utakon a 0,3 cd/m2 fénysűrűség, azaz kb. 4 lux megvilágítás feletti világítás;

f) a tényleges használat idejéhez nem igazodó kültéri világítás, így az éjfél utáni fényerő csökkentés hiánya, valamint a nem közcélú világítás bekapcsolva tartása;

V. FEJEZET

KÖTELEZŐ SZAKMAI KONZULTÁCIÓ

19. Rendelkezés a szakmai konzultációról

38. § (1) Szakmai konzultációt kell lefolytatni a rendelet 39§ (1)-(2) bekezdésében meghatározott esetekben, egyéb esetekben az ügyfél kérelmére kötelező lefolytatni

(2) A szakmai konzultáció alábbi településképi követelményekre terjed ki:

a) építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények;

b) a településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények;

c) a helyi védelemben részesülő területekre és elemekre vonatkozó építészeti követelmények;

d) az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése;

e) reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények;

f) egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelményekre.

(3) A szakmai konzultáció lefolytatására vonatkozó kérelmet a városi főépítésznek címezve kell benyújtani írásban papír alapon vagy elektronikus úton.

(4) A kérelemnek tartalmaznia kell:

a) kérelmező nevét, címét, egyéb elérhetőségét;

b) a szakmai konzultációra kért településképi követelmény meghatározását, annak helyét, az érintett terület helyrajzi számát;

c) tervezett tevékenység rövid leírását;

d) műszaki leírást - amennyiben rendelkezésre áll -;

e) reklám és reklámhordozó esetén annak ábrázolását.

(5) A hiánytalanul benyújtott kérelem beérkezését követően a városi főépítész 8 napon belül szakmai konzultációt tart a kérelmezővel, amelyről emlékeztetőt készít. Az emlékeztetőnek tartalmaznia kell:

a) a szakmai konzultáció helyét, idejét, és a résztvevők megnevezését;

b) a szakmai konzultáción tárgyalt településképi követelményt;

c) a felvetett javaslatokat;

d) a városi főépítész nyilatkozatait;

e) rögzíteni szükséges, hogy az elhangzott nyilatkozatok az Önkormányzatot kötik a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárás során.

(6) A szakmai konzultáció egy személyes konzultáció, amelyet a Polgármesteri Hivatal hivatali helyiségében kell megtartani.

VI. FEJEZET

TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS

20. A településképi véleményezési eljárás alkalmazási köre, esetei

39. § (1) E rendelet előírásai szerint településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni:

a) műemléki jelentőségű területen álló nem műemlék épületek felújítása, bővítése esetén

b) helyi építészeti területi védelem alatt álló területeken:

ba) Magyaróvár belváros történeti települési területén,

bb) Moson belváros történeti települési területén,

bc) Ipartelep védett területén,

a műemlék épületek kivételével;

c) műemléki környezetben álló épületeken, ingatlanokon,

tervezett, jogszabályban építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban.

(2) Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni továbbá az (1) bekezdésben felsorolt területeken és épületeken kívül:

a) 7,50 m-es építménymagasságot elérő, illetve a földszint + két emeleti szintes és azoknál magasabb új építmények, valamint az ilyen magasságot eredményező emelet-ráépítések, tetőtér beépítések,

b) valamennyi 500 m2 - az ipari építési övezetekben 1.500 m2 - bruttó földszinti szintterületet meghaladó új építmény

c) a b) pontban szereplő nagyságrendeket meghaladó meglévő építmény rendeltetését - a működést és a környező beépítéshez való viszonyt - megváltoztató,

d) a köztéri műalkotások környezetét érintő,

jogszabály alapján építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban.

21. A településképi véleményezés eljárási szabályai

40. § (1) A településképi véleményezési eljáráshoz kötött építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki tervdokumentációkkal kapcsolatban a településképi vélemény alapját a városi főépítész szakmai álláspontja képezi.

(2) A tervezési terület, illetve az építési munka sajátosságai alapján indokolt esetben a polgármester vagy - a polgármester egyetértésével - a városi főépítész kezdeményezheti a külső szakértő bevonását.

(3) A településképi véleményezési eljárás az építtető, illetve az általa megbízott tervező (a továbbiakban együtt: kérelmező) által a polgármesterhez benyújtott - papíralapú - kérelemre (a Rendelet 10. melléklete) indul. A kérelmező legkésőbb a kérelem benyújtásáig a véleményezendő építészeti-műszaki tervdokumentációt elektronikus formában feltölti az építésügyi hatósági eljáráshoz biztosított elektronikus tárhelyre, melyhez a polgármesternek hozzáférést biztosít.

(4) A polgármester településképi véleményét a városi főépítész készíti elő.

(5) A településképi véleményben a polgármester a tervezett építési tevékenységet engedélyezésre

a) javasolja,

b) feltétellel javasolja, amennyiben az egyértelműen meghatározható, illetve

c) *  nem javasolja, amennyiben a kérelem nem felel meg a jogszabályban meghatározottaknak, vagy a tervezett építési tevékenységet nem támogatja.

(6) *  A településképi véleményhez minden esetben csatolni kell a városi főépítészi szakvéleményt, melynek tartalmaznia kell a vélemény részletes indoklását.

(7) A településképi véleményt - a kérelem beérkezésétől számított legfeljebb 15 napon belül - meg kell küldeni a kérelmezőnek és a megadott elektronikus tárhelyre is fel kell tölteni.

(8) A kérelmező által - az elektronikus tárhelyre feltöltött - építészeti-műszaki tervdokumentációnak - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 26/A. § (3) bekezdésében foglaltakon túl - az alábbi munkarészeket is tartalmaznia kell:

a) tető felülnézeti helyszínrajzot

aa) a tervezéssel érintett, valamint a szomszédos telkeken álló építmények,

ab) a terepviszonyok és a be nem épített területek kialakításának

ábrázolásával,

b) az épület tömegalakítását meghatározó jellemző szintek alaprajzát,

c) metszeteket a megértéshez szükséges mértékben,

d) valamennyi homlokzatot,

e) utcaképet, ha a tervezett építmény az utcaképben megjelenik,

f) látványtervet vagy modellfotót (legalább két-két madártávlati, valamint szemmagasságból ábrázolt nézettel).

41. § (1) A településképi véleményezési eljárás során vizsgálni kell, hogy az építészeti-műszaki tervdokumentáció

a) megfelel-e a településrendezési eszközben; a településképi követelményekben foglalt kötelező előírásoknak,

b) figyelembe veszi-e a beépítési előírásban szereplő további - a (város)építészeti illeszkedésre vonatkozó - javaslatokat illetve hogy

c) a településrendezési eszköz irányadó szabályozásától, valamint a b) pont szerinti javaslatoktól eltérő megoldás azokkal egyenértékű vagy kedvezőbb beépítést, illetve településképi megjelenést eredményez-e;

d) megfelel-e a jelen rendelet vonatkozó előírásainak.

(2) A telepítéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy

a) a beépítés módja - az előzőekben foglaltakon túl - megfelel-e a környezetbe illeszkedés követelményének,

b) megfelelően veszi-e figyelembe a kialakult, illetve átalakuló környező beépítés adottságait, rendeltetésszerű használatának és fejlesztésének lehetőségeit,

c) nem korlátozza-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok benapozását, illetve építmények kilátását,

d) több építési ütemben megvalósuló új beépítés, illetve meglévő építmények bővítése esetén

da) biztosított lesz- vagy marad-e az előírásoknak és az illeszkedési követelményeknek megfelelő további fejlesztés, bővítés megvalósíthatósága,

db) a beépítés javasolt sorrendje megfelel-e a rendezett településképpel kapcsolatos követelményeknek.

(3) Az alaprajzi elrendezéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy

a) a földszinti alaprajz - a tervezett rendeltetés, illetve az azzal összefüggő használat sajátosságaiból eredően - nem korlátozza-, illetve zavarja-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát,

b) az alaprajzi megoldások nem eredményezik-e az épület tömegének, illetve homlokzatainak településképi szempontból kedvezőtlen megjelenését.

(4) Az épület homlokzatának és tetőzetének kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy

a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e a kialakult, illetve a településrendezési eszköz szerint átalakuló épített környezethez,

b) a homlokzatot tagolása, a nyílászárók kiosztása összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

c) a terv javaslatot ad-e a rendeltetéssel összefüggő reklám- és információs berendezések elhelyezésére és kialakítására,

d) a terv városképi szempontból kedvező megoldást tartalmaz-e az épület gépészeti és egyéb berendezései, tartozékai elhelyezésére, továbbá hogy

e) a tetőzet kialakítása - különösen hajlásszöge és esetleges tetőfelépítményei - megfelelően illeszkednek-e a domináns környezet adottságaihoz.

(5) A határoló közterülettel való kapcsolatot illetően vizsgálni kell, hogy

a) a közterülethez közvetlenül kapcsolódó szint alaprajzi kialakítása, illetve ebből eredő használata

aa) korlátozza-e a közúti közlekedést és annak biztonságát,

ab) korlátozza-, illetve zavarja-e a gyalogos és a kerékpáros közlekedést és annak biztonságát,

ac) megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, műtárgyait, valamint növényzetét, illetve ebből eredően

ad) a terv megfelelő javaslatokat ad-e az esetleg szükségessé váló - a közterületet érintő - beavatkozásokra,

b) az esetleg a közterület fölé benyúló építményrészek, illetve szerkezetek és berendezések milyen módon befolyásolják a közterület használatát, különös tekintettel a meglévő, illetve a telepítendő fákra, fasorokra.

(6) Az általános, valamint a részletes szempontokat a főépítészi minősítés során egyaránt figyelembe kell venni.

VII. FEJEZET

TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS

22. A bejelentési eljárással érintett építmények, reklámhordozók, rendeltetésváltozások köre

42. § (1) A jelen rendelet előírásai szerint - a 44. § (1)-(3) bekezdésében felsorolt területekre vonatkozóan - településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az építésügyi és építés-felügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt - építési engedélyhez nem kötött - építési munkák közül: * 

a) építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása,

b) meglévő építmény homlokzati nyílászárójának - áthidalóját nem érintő, de anyaghasználatát, osztását, illetve színét tekintve a meglévőtől (eredetitől) eltérő - cseréje, valamint a homlokzat felületképzésének megváltoztatása esetén,

c) új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) - 6,0 m-t meg nem haladó magasságú - égéstermék-elvezető kémény építése esetén,

d) meglévő épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, átalakítása, bővítése, illetve megváltoztatása esetén, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell megváltoztatni, átalakítani, megbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni,

e) nettó 20,0 m2 alapterületet az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése esetén,

f) nettó 100 m3 térfogatot és 4,5,0 m gerincmagasságot az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű, nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése esetén,

g) szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, illetve elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t,

h) emlékfal építése esetén, amennyiben annak talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 3,0 m-t,

i) a 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, illetve a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő építmény bővítése esetén,

j) közterületi kerítés, valamint közterületről látható kerti építmény építése, meglévő átalakítása, bővítése esetén,

k) szellőző illetve klíma berendezés, áru- és pénzautomata, építmény közterületről látható felületén való elhelyezése esetén, ha ahhoz nem kell az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit megváltoztatni, átalakítani, elbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni,

l) építménynek minősülő szelektív és háztartási célú hulladékgyűjtő, tároló közterületről látható területen történő elhelyezése esetén.

(2) A 45. § (1)-(3) bekezdésében felsorolt területekre vonatkozóan, építésügyi hatósági engedélyhez kötött, de a jogerős engedélytől eltérően megvalósuló - az eltérést illetően építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött - építési munkák csak is településképi bejelentési eljárás alapján végezhetők.

(3) A 45. § (1) bekezdésében felsorolt területekre vonatkozóan településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni meglévő építmények rendeltetésének - részleges vagy teljes - megváltoztatása esetén, amennyiben az új rendeltetés szerinti területhasználat

a) telepengedélyezési eljárás lefolytatását teszi szükségessé;

b) a korábbi rendeltetéshez képest

ba) környezetvédelmi (elsősorban zaj- és légszennyezési) szempontból kedvezőtlenebb helyzetet teremthet,

bb) jelentősen megváltoztatja az ingatlanon belüli gépkocsi-forgalmat, illetve

bc) a jogszabályi előírásoknak megfelelően többlet-parkolóhelyek és/vagy rakodóhely kialakítását teszi szükségessé,

c) érinti a közterület kialakítását, illetve a közterületen lévő berendezéseket vagy növényzetet;

d) érinti a kapcsolódó közterület közúti vagy gyalogos, illetve kerékpáros forgalmát, azok biztonságát veszélyeztetheti.

43. § Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a város teljes közigazgatási területén - az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet szerint építésügyi hatósági engedélyezési eljáráshoz nem kötött - mindennemű reklámhordozó, hirdetőfelület, cégfelirat, cégér elhelyezése esetén.

44. § (1) E rendelet előírásai szerint településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni:

a) műemléki jelentőségű területen, a műemlék épületek kivételével;

b) helyi építészeti területi védelem alatt álló területeken:

ba) Magyaróvár belváros történeti települési területén,

bb) Moson belváros történeti települési területén,

bc) Ipartelep védett területén,

a műemlék épületek kivételével;

c) helyi építészeti védelem alatt álló épület és azok ingatlana területén;

(2) Belterületi közterületeken, zöldparkokban és közúti közlekedési területen tervezett, jogszabályban építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött építési munkákra vonatkozóan.

(3) A helyi építési szabályzat szerinti LN nagyvárosias lakó építési övezetben az épületek utólagos homlokzati hőszigetelése, homlokzati színezése esetén.

23. A településképi bejelentés eljárási szabályai

45. § (1) A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által a polgármesterhez benyújtott - papíralapú - bejelentésre indul (a Rendelet 11. melléklete). A bejelentéshez papíralapú dokumentációt vagy a dokumentációt tartalmazó digitális adathordozót kell mellékelni. A településképi bejelentési eljárásért az ügyfélnek (építtető, illetve tervező) igazgatási szolgáltatási díjat nem kell fizetnie.

(2) A dokumentációnak - a kérelem tárgyának megfelelően - legalább az alábbi munka-részeket kell tartalmazni:

a) építési munkák esetében - megfelelő jogosultsággal rendelkező tervező által készített

aa) műszaki leírást a telepítésről és az építészeti kialakításról

ab) helyszínrajzot a szomszédos építmények és a terepviszonyok feltüntetésével,

ac) alaprajzot,

ad) valamennyi homlokzatot, valamint

ae) - amennyiben az építmény az utcaképben megjelenik - utcaképi vázlatot,

b) a meglévő építmény rendeltetésének megváltozás, módosítása esetében - megfelelő jogosultsággal rendelkező tervező által készített

ba) műszaki leírást, mely ismerteti az új rendeltetésnek megfelelő (terület) használat illetve technológia jellemzőit, a rendeltetés-módosítás következtében - a szomszédos és a környező ingatlanokat érintő - változásokat, hatásokat, továbbá a szükségessé váló járulékos beavatkozásokat,

bb) helyszínrajzot a szomszédos építmények és a terepviszonyok feltüntetésével,

bc) (szükség szerint) alaprajzot, valamint

bd) (szükség szerint) homlokzatot vagy a közterületről látható felületek változtatását bemutató látványtervet, fotómontázst,

c) a reklám és reklámhordozók elhelyezések esetében - megfelelő jogosultsággal rendelkező tervező által készített

ca) műszaki leírást,

cb) helyszínrajzot

cc) műszaki rajzik, látványterv vagy fotómontázst

(3) A (2) bekezdésben meghatározott tevékenység a bejelentés alapján - a határozat birtokában, az abban foglalt esetleges kikötések figyelembevételével - megkezdhető, ha ahhoz más hatósági engedély nem szükséges.

(4) A polgármester a tervezett építési tevékenységet, reklámelhelyezést vagy rendeltetés-változtatást - kikötéssel vagy anélkül - tudomásul veszi és a bejelentőt erről a tényről határozat megküldésével értesíti, ha a bejelentés

a) megfelel a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben meghatározott, továbbá - a csatolandó dokumentációt illetően - a 26/B. § (2) és (3) bekezdésében előírt követelményeknek,

b) a tervezett építési tevékenység illetve reklám illeszkedik a településképbe,

c) a tervezett rendeltetés változás illeszkedik a szomszédos és a környező beépítés sajátosságaihoz, azok, valamint a határoló közterületek rendeltetésszerű és biztonságos használatát indokolatlan mértékben nem zavarja, illetve nem korlátozza.

(5) A polgármester megtiltja a bejelentett építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás megkezdését és - a megtiltás indokainak ismertetése mellett - figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elkezdésének és folytatásának jogkövetkezményeire, ha a bejelentés

a) nem felel meg a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben meghatározott, továbbá - a csatolandó dokumentációt illetően - a 26/B. § (2) és (3) bekezdésében előírt követelményeknek,

b) a tervezett építési tevékenység, illetve reklám, reklámhordozó nem illeszkedik a településképbe,

c) a tervezett rendeltetés-változás nem illeszkedik a szomszédos és a környező beépítés sajátosságaihoz, illetve ha a bejelentés és az ahhoz csatolt dokumentáció nem igazolja, hogy az új rendeltetés a környező ingatlanok, valamint a határoló közterületek rendeltetésszerű és biztonságos használatát indokolatlan mértékben nem zavarja, illetve nem korlátozza.

(5a) *  A polgármester megszünteti az eljárást, amennyiben az okafogyottá vált, továbbá a kérelem nem felel meg a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 26/B. § (2) és (3) bekezdésében előírt követelményeknek.

(6) A településképi bejelentést követő határozatot a polgármester a bejelentés beérkezésétől számított 15 napon belül adja ki.

(7) A polgármester településképi bejelentéssel kapcsolatos döntése a városi főépítész szakmai véleményén alapul.

(8) Az ügyfél a polgármester döntésével szemben, a kézhezvételtől számított 15 napon belül fellebbezést nyújthat be Mosonmagyaróvár város Önkormányzata Képviselő-testületéhez. A Képviselő-testület döntését a fellebbezés benyújtását követő első rendes ülésén hozza meg.

(9) A bejelentési kötelezettség teljesítését, a bejelentett tevékenység folytatását a Mosonmagyaróvári Önkormányzati Rendészet (továbbiakban: Rendészet) ellenőrzi, amennyiben a bejelentési eljárás lefolytatásának elmulasztását tapasztalja, továbbá a bejelentési eljárás során megtiltott vagy tudomásul vett tevékenységtől eltérő végrehajtást észlel, a jogellenes tevékenységről jegyzőkönyvet készít és tájékoztatja a polgármestert, aki

a) a 47. § szerinti településképi kötelezési eljárást folytat le;

b) reklám, reklámhordozó elhelyezése esetén 15 napon belül értesíti a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalt.

VIII. FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS, TELEPÜLÉSKÉPI BÍRSÁG

46. § (1) A településképi követelmények megszegésének jogkövetkezményei:

a) településképi kötelezés, valamint

b) településképi bírság.

(2) A polgármester - hivatalból vagy kérelemre - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 26/E. §-a szerinti településképi kötelezési eljárás folytat le:

a) a településképi bejelentési eljárás során meghozott döntésben foglaltak megszegése esetén;

b) a településképi bejelentés elmulasztása esetén;

c) a helyi építészeti értékvédelem, valamint a településkép védelme érdekében, amennyiben a településképi elem (bővítmény, szerkezeti elem, burkolat, stb.) fenntartása, karbantartása, rendeltetésének megfelelő használata nem felel meg a jelen rendeletben meghatározott településképi követelményeknek, valamint az általános illeszkedési szabályoknak.

(3) A településképi kötelezési eljárást a polgármester folytatja le és - szükség esetén hatósági határozat formájában - kötelezést bocsát ki.

(4) A kötelezés a településképi követelmények teljesülése érdekében az ingatlan tulajdonosát, az építmény/építményrész, a reklám, reklámhordozó:

a) felújítására,

b) átalakítására, vagy

c) elbontására kötelezheti.

47. § (1) A 46. § (4) bekezdésben meghatározott kötelezettségek elmulasztása, megszegése és végre nem hajtása esetén e magatartás megszegőjével szemben 1.000.000 forint összegig terjedő pénzbírság (településképi bírság) szabható ki.

(2) *  A településképi bírság összegének megállapításakor a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 26/F. §-ában foglaltakat kell figyelembe venni.

(3) A településképi bírságot határozatban kell kiszabni.

(4) A településképi bírság megfizetésének módja:

a) közvetlenül az Önkormányzat erre a célra szolgáló bankszámlájára történő befizetéssel;

b) az előző pontban meghatározott fizetési mód elmaradása esetén - az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 42. § (3) bekezdése értelmében - a meg nem fizetett bírság köztartozásnak minősül és adók módjára kell behajtani.

(5) A polgármester döntésével szemben, a kézhezvételtől számított 15 napon belül fellebbezést nyújthat be Mosonmagyaróvár város Önkormányzata Képviselő-testületéhez. A Képviselő-testület döntését a fellebbezés benyújtását követő első rendes ülésén hozza meg.

IX. FEJEZET

ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER

24. A településképi követelmények alkalmazásának önkormányzati ösztönzése

48. § (1) Mosonmagyaróvár város Önkormányzat Képviselő-testülete:

a) műemléki védelem alatt;

b) helyi építészeti védelem alatt;

c) egyedileg nem védett épületként műemléki jelentőségű területen;

d) egyedileg nem védett épületként történeti településképi területen álló építmények, épületek, épületegyüttesek, köztéri alkotások tulajdonosait, kezelőit és használóit támogatja.

(2) Azon fenntartási, felújítási munkákat lehet támogatásban részesíteni, melyek elvégzése:

a) a város sajátos jellegének megőrzésében jelentőséggel bíró építészeti érték fenntartását célozza, az építészeti karakter és az építészeti értékek megvédésére, megtartására vagy helyreállítására irányul.

b) az épületek közterületről látható homlokzatainak, tetőzetének felújításárára, nyílás záróinak cseréjére irányul, így az épület megújításán túl a városképet is javítja

(3) Támogatás még el nem végzett munkákra adható.

(4) *  Amennyiben a pályázó nem az ingatlan tulajdonosa, a tulajdonos hozzájáruló nyilatkozatát is csatolni kell.

(5) A pályázónak az Önkormányzat illetve az önkormányzati tulajdonú közmű szolgáltatók felé tartozása nem lehet. Erről igazolást kell benyújtani.

(6) A pályázathoz csatolandó dokumentumok:

a) jogerős építési engedély vagy örökségvédelmi engedély;

aa) műemléki jelentőségű területen bárminemű felújítási munka,

ab) jogszabály alapján építési engedélyhez kötött felújítási munka esetén,

b) a helyi védelem alatt illetve a történeti települési területen álló épületek nem építési engedélyhez kötött felújítási munkái esetében a polgármester településképi bejelentési eljárás keretében hozott hozzájáruló határozata.

(7) A felújítási munkákról jogosult szakember által készített költségvetést kell készíttetni. A költségvetésben csak a támogatással összefüggő munkanemek szerepelhetnek.

(8) A pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy rendelkezik a költségvetésben szereplő összeg igényelt támogatáson felüli részével. Társasházak esetében az erre elkülönített összegről fedezeti igazolás szükséges.

(9) Ugyanazon építmény vagy épületegyüttes ugyanazon munkanemére, amely a tárgyévet megelőző két évben támogatásban részesült, pályázatot benyújtani nem lehet.

(10) Az a pályázó, aki az elnyert támogatást egyáltalán nem használja fel, a felújítást nem végzi el, a pályázatot követő két évben támogatást nem kaphat.

(11) Az a pályázó, aki az elnyert támogatást legalább 50%-ban, önhibájából nem használja fel, a felújítást nem teljes körűen végzi el, a pályázatot követő évben támogatást nem kaphat.

49. § (1) Az évente meghatározott keretösszeg felosztása pályázat alapján történik.

(2) Az 50. § (1) meghatározott keretösszeget Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete az adott éves költségvetési rendeletében állapítja meg. A költségvetési rendelet elfogadását követően kerül sor a pályázati kiírás közzétételére a jelen rendeletben foglaltak szerint.

(3) A pályázati felhívásnak 49. § (1)-(11) bekezdésében foglaltakon túl a következőket kell tartalmaznia:

a) a támogatás formája, mértéke;

b) az elnyert támogatás kifizetésének módja, az elszámolás határideje;

c) az elbírálás szempontjai;

d) a beadás határideje;

e) az elbírálás határideje;

f) pályázati adatlap.

(4) *  A támogatás iránti kérelmet a pályázati felhívásban rögzített feltételeknek megfelelően a pályázati kiírás közzétételét követő 35 napon belül kell benyújtani, az önkormányzat által kiadott 7. melléklet szerinti űrlapon.

50. § A tárgyévi költségvetési rendeletben meghatározott fel nem használt keretösszeg mértékéig ismételt pályázati felhívás tehető közzé. A támogatás iránti kérelmet a pályázati felhívásban rögzített feltételeknek megfelelően kell benyújtani.

51. § (1) A megítélhető támogatás maximális összege a fenntartási vagy felújítási munka indokolt és elfogadott költségvetési összegének 50%-a, de legfeljebb 1.000.000 Ft. Kiemelt támogatás adható a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság egyhangú döntése alapján, melynek összege legfeljebb évi 2.000.000 Ft, futamideje legfeljebb 5 év (azaz maximum 10.000.000 Ft).

(2) *  A támogatás kifizetésére a benyújtott és elfogadott számlák alapján, utólagos elszámolással kerül sor. Amennyiben a számlák végösszege kisebb a támogatás alapját képező költségvetési összegnél, kifizetésre csak a számla szerinti összeg 50%-a kerül.

Kiemelt támogatás esetén az elszámolás, valamint az ahhoz kapcsolódó kifizetés a támogatási jogviszony időtartama alatt történhet - a kivitelezés készültségének megfelelően - több részben, folyamatosan vagy egy részben, egy összegben.

(3) A pénzügyi elszámolás benyújtásának és jóváhagyásának rendje: (Elszámoló lap a Rendelet 9. melléklete)

a) *  pályázaton elnyert teljes összeg felhasználásáról szóló elszámolást és szakmai beszámolót a támogatott a felújítás megvalósulását követő 30 napon belül - legkésőbb tárgyév november 15. napjáig - köteles elkészíteni és benyújtani.

b) a benyújtott elszámolások és szakmai beszámolók elfogadásáról a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság dönt. Az a pályázó kaphatja meg a támogatást, akinek be-nyújtott elszámolását és beszámolóját a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság jóváhagyta. Nem kaphatja meg a támogatást az a pályázó, akinek az elszámolását a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság nem fogadta el.

c) *  Az 5 éves futamidejű támogatások esetében az elszámolás határideje minden év november 15. Kifizetésre a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság döntését követően kerülhet sor.

(4) *  Amennyiben a pályázó november 15. napjáig az elszámolást nem tudja benyújtani, tekintettel arra, hogy nem tudja a kivitelezést befejezni, köteles ezt az Önkormányzat részére írásban bejelenteni, mely esetben a támogatás a következő évre kerülhet átütemezésre. A támogatás átütemezésére kizárólag egy alkalommal, a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság döntése alapján van lehetőség. Az átütemezett támogatási összeg a következő évi kereten felül tervezendő.

52. § (1) A Képviselő-testület a pályázatok értékelésére Javaslattevő Munkacsoportot hoz létre.

(2) A Javaslattevő Munkacsoport tagjai:

a) Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság elnöke;

b) Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke;

c) Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság elnöke;

d) Városfejlesztési és Fenntartási Osztály vezetője;

e) városi főépítész;

f) városgazda.

(3) A Javaslattevő Munkacsoport ülésén meghívottként részt vehet:

a) megyei főépítész;

b) Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Örökségvédelmi Osztályának képviselője;

c) Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara képviselője;

d) Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület Építész Szakosztályvezetője;

e) Hansági Múzeum igazgatója.

(4) A Javaslattevő Munkacsoport a pályázatok értékelésére külső szakértőt igénybe vehet.

(5) A Javaslattevő Munkacsoport ülését a pályázatok beadási határidejétől számított 15 napon belül kell megtartani.

(6) A Javaslattevő Munkacsoport a városi főépítész szakvéleménye, illetve az 53. § (2) bekezdése szerinti bírálati szempontok alapján értékeli a pályázatokat és javaslatot tesz a támogatás összegére.

53. § (1) A pályázatok elbírálásról és az adott évi keretösszeg felosztásáról a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság átruházott hatáskörben dönt. A Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal illetékes osztályának előterjesztése (amely tartalmazza a városi főépítész szakmai véleményét, valamint a Javaslattevő Munkacsoport döntését is) alapján a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság a soron következő ülésén dönt a pályázatokról és a támogatás összegéről.

(2) A pályázatok elbírálásánál, a támogatás összegének mérlegelésénél az alábbi szempontokat kell figyelembe venni:

a) a pályázat megfelel-e a pályázati felhívásban előírt szempontoknak, tartalmi követelményeknek;

b) a pályázó rendelkezik-e a pályázatban meghatározott költségek támogatáson felüli részével;

c) a támogatás megítélésénél azon munkanemek nem vehetők figyelembe, amelyek a védettséggel nincsenek összefüggésben;

d) támogatás mértékét úgy kell meghatározni, hogy az összhangban legyen az építészeti értékkel, a műszaki állapottal és a keretgazdálkodás követelményeivel;

e) a felújítás várható hatása a városképre, az épület frekventált fekvése;

f) a pályázó korábban kapott-e támogatást ugyanazon épület felújítására;

g) városi főépítész által a pályázatokról készített építészeti szakvéleményt.

(3) A városi főépítész a szakvéleményében a támogatás feltételeként előírhatja korábbi szakszerűtlen felújítások, átalakítások megszüntetését, amelyeknek a Támogatási szerződésben meg kell jelennie.

54. § A pályázaton nyertes tulajdonosokkal, kezelőkkel, vagy használókkal az Önkormányzat támogatási szerződést köt (a Rendelet 8. melléklete).

X. FEJEZET

ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

55. § A rendelet 2018. január 1. napján lép hatályba. Rendelkezéseit a még el nem bírált, folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

56. § * 

Dr. Árvay István Fehérné dr. Bodó Mariann
polgármester jegyző

1. melléklet a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Településképi szempontból meghatározó területek térképi lehatárolása

2. melléklet a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Helyi egyedi védelem alatt álló épületek jegyzéke

No Cím Hrsz Megnevezés / funkció Kat.
Magyaróvár belváros és Lucsony
1. Fő utca 1. 304 Lenau ház A
2. Fő utca 10. 167/1 iroda B
3. Fő utca 16. 170 üzlet, lakóház B
4. Fő utca 18. 175 üzlet, lakóház B
5. Fő utca 20. 178 üzlet, lakóház A
6. Fő utca 22. 180/2 bank, lakóház A
7. * 
8. *  Fő utca 28. 209 üzlet, lakóház A
9. Fő utca 31. 261 lakóház A
10. Fő utca 33. 260/1 lakóház A
11. Fő utca 41. 256 üzlet, lakóház A
12. Fő utca 45. 229 üzlet, vendéglő B
13. Fő utca 47. 230 üzlet B
14. *  Városkapu tér 10. 383/1 Hősök Kápolnája A
15. *  Városkapu tér 1. 279 posta A
16. Városkapu tér 3. 201 üzlet, lakóház A
17. Városkapu tér 4. 204 Járási Bíróság A
18. Magyar utca 1. 125 üzlet, lakóház A
19. Magyar utca 3. 126 üzlet, lakóház A
20. Magyar utca 6. 75 üzlet, lakóház B
21. Magyar utca 7. 129 fogászat A
22. Magyar utca 8. 74 üzlet, lakóház B
23. Magyar utca 10. 73 üzlet, lakóház A
24. Magyar utca 13. 135 vendéglő A
25. Magyar utca 14. 69/1 üzlet, lakóház A
26. Magyar utca 15. 140 üzlet, lakóház A
27. Magyar utca 20. 63 üzlet, lakóház A
28. Magyar utca 22. 60 üzlet, lakóház A
29. Magyar utca 23. 151/1 üzlet, lakóház A
30. Magyar utca 24. 59 üzlet, lakóház A
31. Magyar utca 29. 223 üzlet, lakóház A
32. Magyar utca 31. 224 üzlet, lakóház A
33. *  Magyar utca 33. 225 Evangélikus lelkészi hivatal A
34. Ady Endre utca 15. 367/2 lakóház A
35. Ady Endre utca 17. 368/2 lakóház A
36. Ady Endre utca 19. 368/1 lakóház A
37. 48-as tér 1. 344/2 irodaház A
38. 48-as tér 3. 341 lakóház A
39. Városház utca 4. 122 levéltár A
40. Vár köz 2. 306/1 vendéglő A
41. Deák Ferenc tér 1. 115 irodaház A
42. Fecske utca 2. 104 irodaház A
43. Gorkij utca 12. 331/3 lakóház, vendéglő A
44. Régi Vámház tér 6. 3953 Bolyai iskola A
45. Régi Vámház tér 8. 3955 üzletház (volt Arany Ökör) B
46. Királyhidai út 8. 4863/1 lakóház A
47. Lucsony utca 3. 1373 lakóház B
48. Lucsony utca 6. 1239 iroda, lakóház A
49. Lucsony utca 7. 1368 lakóház A
50. Lucsony utca 8. 1240/1 lakóház A
51. Lucsony utca 9. 1367 lakóház A
52. Lucsony utca 10. 1241 lakóház A
53. Lucsony utca 15-17. 1358/3 egyetemi épület A
54. Lucsony u.21. 1357/5 lakóház, iroda B
55. Lucsony utca 24. 1267/2 Magyar Tejkutató Intézet A
56. Pozsonyi u.4. 739/3 meteorológiai állomás A
Szenti István király út a Határsorig
57. Szent István király út 1. 3949/1 Mosonvármegyei múzeum A
58. Szent István király út 3. 3948/2 lakóház (iker villa) A
59. Szent István király út 4. 1591 volt Szalézi rend épülete A
60. Szent István király út 5. 3948/1 lakóház (iker villa) A
61. Szent István király út 6. 1597 Bolyai iskola A
62. Szent István király út 7. 3947 óvóda (iker villa) A
63. Szent István király út 9. 3946 óvóda (iker villa) A
64. Szent István király út 11. 3945 lakóház (iker villa) A
65. Szent István király út 12. 1604/14 Pálffy villa A
66. Szent István király út 13. 3944/2 lakóház (iker villa) A
67. *  Szent István király út 13-1. 3944/1 lakóház (villa) A
68. Szent István király út 21. 3903 lakóház A
69. Szent István király út 25. 3901/1 Sattler villa A
70. Szent István király út 27. 3900 lakóház (villa) A
71. Szent István király út 37. 3895/2 lakóház (villa) A
72. Szent István király út 39. 3893 református templom A
73. Szent István király út 41. 3890 lakóház (villa) A
74. Szent István király út 51. 3799/1 Nitsch villa B
75. Szent István király út 67. 3790 lakóház (villa) A
76. Szent István király út 69. 3789 lakóház (villa) A
77. Szent István király út 81. 3611/2 lakóház (Vöcsei kocsma) A
78. Szent István király út 83. 3610 lakóház (villa) A
79. Szent István király út 85. 3607/1 lakóház (villa) A
80. Szent István király út 89. 3604 lakóház (iker villa) A
81. Szent István király út 91. 3603 lakóház (iker villa) A
82. Szent István király út 95. 3595 lakóház A
Moson belváros
83. Szent István király út 56. 2327 lakóház A
84. Szent István király út 60. 2330 lakóház A
85. Szent István király út 62. 2334 lakóház A
86. Szent István király út 68. 2341 lakóház, étterem B
87. Szent István király út 74. 2362 Ostermayer óvóda A
88. Szent István király út 80. 2367 üzlet, lakóház A
89. Szent István király út 98. 2396 üzlet, lakóház A
90. Szent István király út 100. 2397 üzlet, lakóház A
91. Szent István király út 107. 3575/1 üzlet, lakóház A
92. Szent István király út 110. 2421/1 Rk. plébánia hivatal A
93. Szent István király út 112. 2422 volt húsüzem A
94. Szent István király út 118. 2428/1 lakóház A
95. Szent István király út 121. 3396 takarékpénztár A
96. Szent István király út 135. 3383 üzlet, lakóház A
97. Szent István király út 137. 3382 üzlet, lakóház A
98. Szent István király út 149. 2589 lakóház A
99. Szent István király út 151. 2588 lakóház A
100. Szent István király út 155. 2582 iroda, lakóház A
101. Szent István király út 161. 2552 lakóház A
102. Szent István király út 163. 2551 lakóház A
103. Szent István király út 165. 2550/1 lakóház A
104. Szent István király út 167. 2549 lakóház A
105. Szent István király út 169. 2547 lakóház A
106. Szent István király út 187. 2538 lakóház A
107. Szent István király út 189. 2537 lakóház A
108. Szent István király út 191. 2536 lakóház A
109. Szent István király út 195. 2534 lakóház A
110. Szent István király út 197. 2533 lakóház A
111. Szent István király út 203. 2530 lakóház A
112. Kápolna tér 6. 3418 lakóház A
113. Kápolna tér 9. 3415 lakóház A
114. Kápolna tér 13-14. 3406 üzletház A
115. Mosonvár utca 4. 3218 lakóház A
116. Mosonvár utca 3232/1 Szent János kápolna A
117. Rév utca 3. 2167 mosoni temető kápolna A
118. Hild János tér 4. 2824/15 vasútállomás A
119. József Attila u.36. 2502/2 lakóház B
120. József Attila u.39. 2650 lakóház (villa) A
121. Mosonvár u.22. 3165/1 irodaház A
Ipartelep
122. Alkotmány u.1. 4792 Főkapu bal oldali épülete A
123. Alkotmány u.2. 5068 Főkapu jobb oldali épülete A
124. *  Alkotmány u.1/A. 5071 bútorbolt B
125. *  raktár B
126. Alkotmány u.4. 5086/7 lakóház A
127. *  Alkotmány u.6. 5087 lakóház A
128. Alkotmány u.7. 5072/2 lakóház A
129. lakóház (udvari épület) B
130. Alkotmány u.10. 5106/2 lakóház A
131. Alkotmány u.13. 5077/5 műanyagipari üzem A
132. volt kútház 1. B
133. volt kútház 2. B
134. volt kútház 3. B
135. * 
136. tejütem 2. A
137. Alkotmány u.16. 5109/18 tűzoltóság A
138. Alkotmány u.17. 5083/3 lakás, munkásszálló A
139. raktár B
140. Barátság u.1. 5044/2 iroda, munkásszálló B
141. Barátság u.29. 5109/23 Családok Átmeneti Otthona A
142. Bartók Béla u.1. 5088/1 lakóház A
143. Bartók Béla u.6. 5062 lakóház B
144. Bartók Béla u.18. 5057 lakóház A
145. Bartók Béla u.20. 5056 lakóház A
146. Bartók Béla u.22. 5055 lakóház A
147. Bartók Béla u.24. 5053 lakóház A
148. Bartók Béla u.25. 5098 lakóház A
149. Bartók Béla u.26. 5052 lakóház A
150. Bartók Béla u.27. 5099 lakóház A
151. Bartók Béla u.28. 5051 lakóház A
152. Bartók Béla u.29. 5100 lakóház A
153. Bartók Béla u.30. 5050 lakóház A
154. Bartók Béla u.31. 5169 lakóház A
155. Bartók Béla u.32. 5054 lakóház A
156. Bartók Béla u.34. 5047 lakóház A
157. Határőr u.7. 5091/1 lakóház A
158. Határőr u.9. 5086/2 lakóház A
159. * 
160. Határőr u.11. 5089 lakóház A
161. Határőr u.13. 5090 lakóház A
162. Határőr u.14. 5104/4 iroda, üzem A
163. iroda, üzem A
164. Buda u.1. 5045 lakóház A
165. Timföldgyári u.6. 5074/1 lakóház A
166. Barátság u.33. 5082 üzem B
167. Kötöttárugyári út 4774 Szent Kereszt kápolna A
168. Ipartelep 60. 4782/3 Bagolyvár lakóház A
169. Fertősor 7. 4757 volt lőporgyári épület A
170. Fertősor 9. 4751/32 volt lőporgyári épület (lakóház) A
171. Fertősor 11. 4751/29 volt lőporgyári épület (porta) A
172. Fertősor 4751/20 volt lőporgyári épület A
173. Fertősor 4751/22 volt lőporgyári épület A
174. Fertősor 4751/42 volt lőporgyári épület A
175. Fertősor 4751/41 volt lőporgyári épület A
176. volt lőporgyári épület (siló) B
177. volt lőporgyári épület (siló) B
178. Fertősor 4751/18 volt lőporgyári épület A
179. volt lőporgyári épület A
180. volt lőporgyári épület A
181. volt lőporgyári épület A
Majorok
182. Gazdász u.10. 1062/27 egyetem kollégium A
183. Háromtölgy u.1. 741/14 irodaépület B
184. raktár B
185. Háromtölgy u.2. 748/22 lakás, raktár B
186. Ujhelyi I.u.58. 798/1 vendéglő A
187. Ujhelyi I.u.91. 919 lakóház B
188. Várallyai Gy.u.5. 1058/2 víztorony B
189. Béke u.46. 897 Szent Ferenc kápolna A
Egyéb területek
190. *  Kossuth Lajos u.4. 3937/2 lakóház (Zemplenszky villa) A
191. Kossuth Lajos u.15. 3984/2 lakóház (villa) A
192. Kossuth Lajos u.17. 4141/2 lakóház (villa) A
193. Kossuth Lajos u.33. 4157 lakóház (villa) A
194. Kossuth Lajos u.51. 4177 lakóház (villa) A
195. Lajtaszer 15. 458 lakóház A
196. Lajtaszer 3. 351 lakóház (villa) A
197. Krisztina major 062/10 víztorony B
198. *  Külterület 0373 Háromtölgy kápolna A
199. Csaba u. 6. 1513 lakóház A
200. Csaba u. 8. 1514 lakóház A

3. melléklet a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Helyi védelem alatt álló köztéri műalkotások jegyzéke

No Megnevezés Hrsz Terület
1. Szent István király szobor 2659/1 Szent István király út
2. Szent László király szobor 134 Szent László tér
3. Anya gyermekével szobor 2162/1 Rév u.3. (bölcsőde udvar)
4. Fürdőző nő szobor 2824/18 Hild János tér
5. Olvasó nő szobor 596/16 Terv u.92. (TekaZrt.)
6. Diszkoszvető szobor 1042/1 Wittmann park
7. Madonna szobor 444 Gorkij utca
8. Nepomuki Szt. János szobor 228/3 Fő utca
9. Bárka szobor 5 Régi Vámház tér
10. Forrás szobor 1687/42 Erkel Ferenc utca
11. Kibomlás szobor 1687/9 Erkel Ferenc utca
12. Gyermeket óvó angyal 2362 Szent István király út 74.
13. Giesswein Sándor szobor 134 Szent László tér
14. *  József Attila mellszobor 2658 József Attila utca
15. Bartók Béla mellszobor 3593 Szent István király út
16. I. világháborús emlékmű (obeliszk) 255 Városkapu tér
17. I. világháborús emlékmű 3374/3 Kápolna tér
18. Hungária szobor 305 48-as tér
19. 1948-as emlékoszlop 3950 Szent István király út
20. *  Haberlandt Gottlieb szobor 1042/1 Wittmann park
21. 1956-os emlékmű - Golgota szobor 5086/15 Határőr út
22. Magyaróvár 625 éves 228/2 Fő út
23. Kőműves oszlop 831/12 Ujhelyi Imre utca
24. Izraelita temetőkapu 1839 Mosonyi Mihály út
25. Feszület a fájdalmas anyával 134 Szent László tér
26. Feszület (Szt. Mária Magdolna) 3312 Soproni út (mosoni templom)
27. Feszület 3312 Soproni út (Úttörő utca sarok)
28. Anya gyermekével szobor 3233 Mosonvár utca
29. Cserháti Sándor mellszobor 313/10 Vár tér 2. (egyetem park)
30. Ujhelyi Imre mellszobor 313/10 Vár tér 2. (egyetem park)
31. Nicolas Lenau mellszobor 313/10 Vár tér 2. (várudvar)
32. I. világháborús emlékmű 313/10 Vár tér 2. (egyetem park)
33. Habsburg Frigyes szobor 124 Magyar utca
34. Európa kő 5 Magyar utca
35. Trianon kereszt 228/2 Magyar utca
36. Fekete István szobor 313/10 Vár tér 2. (híd)
37. Fekete István emlékmű (Bagoly) 831/12 Ujhelyi Imre utca
38. Gyurkovics Tibor fejszobor 254/5 Fő út
39. Albert Kázmér főherceg mellszobor 313/10 Vár tér 2. (egyetem park)
40. Wittmann Antal mellszobor 313/10 Vár tér 2. (egyetem park)
41. 1956-os emlékszobor 313/10 Vár tér 2. (egyetem park)
42. II. világháborús szobor 313/10 Vár tér 2. (egyetem park)
43. Villax Ödön szobor 313/10 Vár tér 2. (egyetem park)
44. Hajdu Frigyes szobor 313/10 Vár tér 2. (egyetem park)
45. Dr. Masch Antal szobor 313/10 Vár tér 2. (egyetem park)
46. Hensch Árpád szobor 313/10 Vár tér 2. (egyetem park)
47. Széchenyi István mellszobor 1687/42 Széchenyi lakótelep
48. Kormos István szobor 1687/43 Kormos lakótelep
49. Moson vármegye 1000 éves 3374/2 Erzsébet tér
50. Holokauszt emlékmű 1839 Mosonyi Mihály út
51. Csodaszarvasok 596/16 Terv u. 92. (TekaZrt.)
52. Három szerelőnő 596/16 Terv u. 92. (TekaZrt.)
53. Radnóti Miklós szobor 2581/2 Radnóti utca
54. Steurer József emlékmű 2745/5 József Attila utca
55. *  Feszület 0373 Háromtölgy kápolna
56. Feszület 3593 Szent István király út
57. Mosoni temető kapuja 2167 Rév utca

4. melléklet a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Helyi egyedi védelemben részesülő síremlékek

No Név Temető Sírhely Kategória
1. Barsy Sarolta (1903-1980) Magyaróvár I/B K 32 B
2. Dr. Gróf Béla (1883-1936) Magyaróvár 4.cs. D 20-21 B
3. Hönel Béla (1864-1937) Magyaróvár III.Kr.cs. 28-31 B
4. Moustafa Noury Bej (1900-1921) Magyaróvár 6.cs. 3/G 3-4 A
5. Ruff Andor (1879-1950) Magyaróvár 5.cs. F 25 B
6. Dr. Schmack Leo (1895-1983) Magyaróvár I/A K sor 3. A
7. Soós János (1827-1848) Magyaróvár C sor 30. A
8. Világhy Károly (1883-1975) Magyaróvár IV. G.3. B
9. Anderth Jacobus emlékoszlop Moson VII. parcella A
10. Kaszás Miklós (1907-1931) Moson I.parc. R 17-18 A
11. Ostermayer Károly (1825-1891) Moson IV.parc. B 15-16 A
12. Modrovich Emil (1909-1958) Magyaróvár 11.cs. M 6-8 B
13. Dr. Sattler János (1894-1944) Magyaróvár 6.cs. G 1 A
14. Kumpf Antal (1879-1955) Magyaróvár III.parc. K 6 A
15. Króner Lajos (1809-1890) Magyaróvár 1/a cs. 66. kripta A
16. Csizmadia Károly (1909-1997) Magyaróvár 14.parc. B 7 B
17. I. világháborús sírkert Magyaróvár VII. parcella A
18. I. világháborús hősi emlékhely Magyaróvár II/B K 12-16 A
19. Nyugati felkelés emlékmű Magyaróvár II/B K 11 A
20. Varga János (1915-1939) Magyaróvár II/B K 10 A
21. Hildegard síremlék Magyaróvár 6. cs. G 7 A
22. Szárnyas angyal síremlék Magyaróvár 1.cs. A 67 B
23. Háry Pálné (1897-1947) Magyaróvár III.parc D 4 B
24. Krisztus szobor (Wennesz József) Moson I. parcella B

5. melléklet a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Történeti települési terület, helyi védelem alatt álló épületek és köztéri alkotások térképi ábrázolása

6. melléklet a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Helyi természetvédelemben részesülő területek térképi lehatárolása

7. melléklet a Mosonmagyaróvár város településképének védelméről szóló 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez * 

Pályázat iktatószáma:

PÁLYÁZATI ADATLAP
a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi támogatásához című pályázathoz

I. A PÁLYÁZÓ ADATAI

1. A pályázó neve: ....................................................................................

2. A pályázó állandó lakóhelyének (székhelyének) pontos címe:

település: ..................................................................................................

utca, házszám: ..........................................................................................

telefon, e-mail:..............................................................................

3. A pályázó levelezési címe: (csak akkor kell kitölteni, ha eltérő a lakó- vagy székhelyétől):

település: ....................................................................................................

utca, házszám: ..........................................................................................

4. A pályázat összeállításáért felelős személy társasház, vállalkozás esetén:

Neve: ........................................ beosztása: ..............................................

telefon: ..................................... e-mail cím: .............................................

4.1. Bírósági nyilvántartásba vételének időpontja, sorszáma: ...........................................

4.2. Tevékenységi köre: ......................................................................................................

4.3. Bevételeinek fő forrása: ......................................................................................................

4.4. Működésének kezdő időpontja: .........................................................................................

4.5. Aláírásra jogosult neve: ......................................................................................................

5. Magánszemély esetén:

5.1. Név: ................................................................................................

5.2. Lakcím: .............................................................................................

5.3. Születési idő, hely: ................................................................................

5.4. Adóazonosító jel: .................................................................................

II. A pályázat címszerű leírása .................................................................................................

III. A megítélt támogatás utalása A bankszámla, ahová a támogatási összeget kérik:

□□□□□□□□-□□□□□□□□-□□□□□□□□

A számlavezető pénzintézet neve: ...................................................................

A számlatulajdonos

Neve: .....................................................................................................

lakcíme: .................................................................................................

lakcíme: ..................................................................................................

A felújítás teljes költsége: ....................................................................... Ft

Igényelt támogatás: ........................................................... Ft

Önrész mértéke: ................................................................... Ft

IV. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ - személyes adatok megismeréséhez és kezeléséhez

Alulírott ................................. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdése alapján, hozzájárulok ahhoz, hogy a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi támogatásához című pályázati eljárásban Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Fenntartási Osztály természetes személyazonosító adataimat (különösen: név, születési hely, születés dátuma, anyja neve; adóazonosító jel; bankszámlaszám és számlázási cím), valamint lakcím adataimat, nyilvántartsa, továbbá Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete és az illetékes Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság a támogatás megítélése során azokat megismerje.

A műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi támogatásban részesítésem esetére hozzájárulok nevemnek Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat honlapján való közzétételéhez.

Az adatkezelés célja és feltételei: Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Mosonmagyaróvár város településképének védelméről szóló 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendeletében meghatározott előírások szerint a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi támogatásához történő pályázat benyújtásától a támogatói döntést követően a támogatott tevékenység megvalósulásáig és kifizetéséig.

Az adatok megismerhetősége: az adatok megadását Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Mosonmagyaróvár város településképének védelméről szóló 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelete írja elő. A megadott adatokat a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi támogatás odaítélése előkészítő eljárásban Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Fenntartási - és Pénzügyi Osztálya, továbbá Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének és illetékes Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságának tagjai ismerik meg. Továbbá a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi támogatásban részesülő személy neve Mosonmagyaróvár város Önkormányzat honlapján közzétételre kerül.

Az adatkezelők személye: a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi támogatás odaítélése eljárásban Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Fenntartási Osztály, továbbá Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete, továbbá Pénzügyi Osztály.

Az adatkezelés időtartama: a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi támogatásban nem részesülő személy adatai a vonatkozó iratkezelési szabályok szerint kerülnek megsemmisítésre, a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi támogatásához részesülő személy adatai rögzítésre kerülnek és a pályázat megvalósítását, elszámolást és kifizetést követően a vonatkozó iratkezelési szabályok szerint kerülnek megsemmisítésre.

V. Kötelezően csatolandó dokumentumok (mellékletek)

Mellékletek:

„A” melléklet: A felújítás részletes műszaki tartalma, építési engedélyhez kötött munka esetén az engedélyezési tervdokumentáció.

„B” melléklet: A felújítás részletes költségvetése.

„C” melléklet: Jogi személy esetében: a pályázó azonosító adatait igazoló dokumentumok (kivonat a szervezet nyilvántartott adatairól, lekérdezés a cégjegyzékből)

Magánszemély esetében: a pályázó azonosító adatait igazoló dokumentumok

(személyi igazolvány, lakcím kártya, adókártya).

„D” melléklet: Kötelezettségvállalási nyilatkozat

„E” melléklet: Számlavezető intézet által hitelesített okirat a bankszámla meglétéről

„D” melléklet

Kötelezettségvállalási nyilatkozat

Igazolom, hogy a pályázatban leírtak a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy a hiányosan kitöltött adatlap, illetve valótlan adatok közlése a pályázati lehetőségből való kizárást vonja maga után, ugyan úgy, mint az korábbi évi elszámolási hiányosságok.

Egyben tudomásul veszem, hogy a támogatási szerződésben meghatározottak szerint tételesen, és az abban foglalt időpontig számolok el.

A támogatás felhasználását a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság ellenőrzi, az elszámolás Bizottság általi jóváhagyását követően kerülhet sor a támogatás kifizetésére.

Kelt: ........................................., 201 ......................................

PH.

.................................................
aláírás

.....................................................
Név (nyomtatott nagybetűvel)
A jogi személy bélyegzője és a törvényes
képviselettel rendelkező személy aláírása.
Egyéni pályázó esetén a pályázó sajátkezű
aláírása.

8. melléklet a Mosonmagyaróvár város településképének védelméről szóló 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez * 

Ügyiratszám: VFO/ ...-..../201 .

Ügyintéző:

Telefonszám:

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

amely létrejött egyrészről

Mosonmagyaróvár város Önkormányzata

székhely: 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11.

képviseli: .................., Mosonmagyaróvár város Polgármestere

törzsszám: 728032

adószám: 15728032-2-08

számlaszám: 11737076-15367400-00000000

mint Támogató,

másrészről

támogatott személy neve:

székhely:

képviseli:

adószám:

bankszámlaszám:

magánszemély esetén: név:

lakcím:

születési hely, idő:

anyja neve:

adóazonosító jele:

számlázási cím:

bankszámlaszám:

mint Támogatott

között alulírott helyen és időben, az alábbi feltételekkel:

1. Szerződő felek megállapodnak, hogy Támogató Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának ....... évi költségvetésében tervezett védett építészeti értékek támogatási rovatának terhére - ...........Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság ....../...... (......) ....., átruházott hatáskörben hozott határozata alapján .............,- Ft, azaz ....................... forint összegű támogatást nyújt a Támogatott javára, a Mosonmagyaróvár ......................... utca ... hsz. .......hrsz. alatti védett építészeti érték (felújítás pontos megnevezése:) felújítására.

2. Támogató kötelezettséget vállal arra, hogy az 1. pontban jelölt támogatást a támogatási szerződésben részletezett elszámolás bizottsági jóváhagyását követően a Támogatott által megadott bankszámlára utalja át.

3. Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatást kizárólag az 1. pontban foglalt ......... bizottsági határozat és a Támogatott kérelmében megjelölt célra használja fel.

Támogatott tudomásul veszi, hogy esetleges járulékfizetési és egyéb, a támogatás felhasználásából eredő kötelezettségét teljesíti.

4. A Támogatott jelen támogatási szerződés szerinti a felújításról rövid, értékelő jelentést, szakmai beszámolót és tételes pénzügyi elszámolást készít a felújítás befejezését követő 30 napon belül. Amennyiben a Támogatott november 15. napjáig az elszámolást nem tudja benyújtani, tekintettel arra, hogy nem tudja a kivitelezést befejezni, köteles ezt Támogató részére írásban bejelenteni, mely esetben a támogatás a következő évre kerülhet átütemezésre. A támogatás átütemezésére kizárólag egy alkalommal van lehetőség.

5. A Támogatott a támogatás szabályszerű felhasználását számlával, illetve bizonylattal - az eredeti számlák és banki átutalás esetén a bankszámlakivonatok bemutatásával és azok másolatainak csatolásával - köteles igazolni.

A támogatás összegének felhasználásáról szóló beszámoló mellékletét képezik a felhasználást igazoló bizonylatok - eredeti számlák; banki átutalás esetén a bankszámlakivonatok és azok két példányban elkészített hitelesített másolatai -, melyeket a Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal ellenőriz, azokat igazolja és postai megküldés esetén az eredeti számlákat, bizonylatokat a Támogatottnak visszaküldi. Az elszámolás során benyújtott eredeti számlára kérjük rávezetni az alábbiakat:

„A számlán szereplő Tétel/ek (vagy ebből ...........- Ft összeg) kizárólag Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata felé elszámolva a .............. számú támogatási szerződésre.”

Dátum, aláírás, bélyegzőlenyomat

A fenti záradékot tartalmazó számláról készült másolatokra kérjük rávezetni az alábbiakat:

„1. A számlamásolat hiteles, tartalma az eredetivel megegyező.”

2. Dátum, aláírás, bélyegzőlenyomat

Támogatott tudomásul veszi, hogy a Támogató ellenőrzi a támogatás jogcím szerinti felhasználását. Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatás felhasználásával kapcsolatos valamennyi iratba betekintést enged és az ellenőrzéshez szükséges adatokat rendelkezésre bocsátja, biztosítja a helyszíni ellenőrzést.

A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a támogatási szerződésben foglaltak teljesítése során egymással együttműködnek, egymást kölcsönösen tájékoztatják.

6. Amennyiben a Támogatott a 4. pontban rögzített elszámolási határidőt nem tartja be, az a támogatói döntés visszavonásával jár, a megítélt összeg nem kerül kifizetésre.

7. Jelen megállapodás elválaszthatatlan mellékleteit képezik az alábbiak:

- Támogatott bizottsági döntést megalapozó pályázati anyaga,

- Átláthatósági nyilatkozat,

- a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról szóló nyilatkozat (érintettség esetén közzétételi kérelemmel egyetemben), valamint

- a támogatás elszámolási lapja annak számla/bizonylat mellékleteivel.

A megállapodásban nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Mosonmagyaróvár város településképének védelméről szóló 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelet rendelkezései az irányadók.

Jelen támogatási szerződést a Felek a közös elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt - a képviseleti jogosultság szabályainak megfelelően - 3 eredeti, magyar nyelvű példányban jóváhagyólag aláírták.

Mosonmagyaróvár, ...................

............................................. .............................................
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata
Képv.: polgármester Képv.: ...................................................
Támogató Támogatott
Jogi ellenjegyzés: Pénzügyileg ellenjegyzem:
jegyző pénzügyi osztályvezető

9. melléklet a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Elszámoló lap

Az elszámolás bizonylatait ezen az elszámoló lapon kérjük összesíteni.

Támogatási szerződés

iktatószáma: ........................

Támogatott neve: A támogatás összege:

.......................................................... ...........................................Ft

.......................................................... Csatolt mellékletek: ..................db

A támogatott címe: .........................................................

Felújítás megnevezése: .............................................

Az elszámoláshoz csatolt számlák, bizonylatok összesítője:

számla, bizonylat, (bankszámla kivonat)
sorszáma
megnevezése

Kiállítás dátuma,
(év, hó, nap)

A számla/banki átutalás tartalma
(kifizetés jogcíme)

számla értéke
(Ft)

végösszeg:

Az elszámolás kelte:.....................

................................................
A támogatott bélyegzője és aláírási joggal
felruházott képviselőjének aláírása

10. melléklet a Mosonmagyaróvár város településképének védelméről szóló 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez * 

K É R E L E M
településképi véleményezési eljáráshoz

Építtető neve: __________________________________________________

címe: _________________________________________________________

elérhetősége: ___________________________________________________

Tervező neve: __________________________________________________

címe: _________________________________________________________

elérhetősége: ___________________________________________________

Építmény megnevezése: __________________________________________

címe, helyrajzi száma: ____________________________________________

ÉTDR szám: ___________________________________________________

Csatolandó mellékletek:

A jogszabályban előírt tartalommal elkészített építészeti engedélyezési tervdokumentáció a településképi vélemény kialakításához szükséges részletezettséggel, papír alapon egy példányban vagy elektronikusan, pdf formátumban.

Az eljárás illetékmentes.

Az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat megismertem és tudomásul vettem, és egyúttal hozzájárulok személyes adataim kezeléséhez.

Mosonmagyaróvár, ...................................

________________________
aláírás
(építtető vagy tervező)

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

Az adatkezelés célja és feltételei: Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Mosonmagyaróvár város településképének védelméről szóló 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendeletében meghatározott előírások szerint a településképi véleményezési eljárás lefolytatása során. Az Építtető illetve a Tervező adatainak a nyilvántartása.

Az adatok megismerhetősége: az adatok megadása szükséges a településképi véleményezési eljárás lefolytatása érdekében. A településképi véleményezési eljárásban a városi Főépítész, továbbá Mosonmagyaróvár Város Polgármestere ismeri meg.

Az adatkezelők személye: a településképi véleményezési eljárás előkészítő eljárásban a városi Főépítész, továbbá Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Polgármestere.

Az adatkezelés időtartama: az Építtető és Tervező személy adatai a vonatkozó iratkezelési szabályok szerint kerülnek megsemmisítésre.

11. melléklet a Mosonmagyaróvár város településképének védelméről szóló 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez * 

K É R E L E M
településképi bejelentési eljáráshoz

Kérelmező neve: _________________________________________________

címe: __________________________________________________________

elérhetősége: ____________________________________________________

Tervező neve: ___________________________________________________

címe: __________________________________________________________

elérhetősége: ____________________________________________________

Építmény megnevezése: ___________________________________________

címe, helyrajzi száma: _____________________________________________

tervezett tevékenység: _____________________________________________

tervezett tevékenység időtartama: ____________________________________

Csatolandó mellékletek:

vonatkozó jogszabályban előírt tartalommal elkészített építészeti tervdokumentáció a szakmai vélemény kialakításához szükséges részletezettséggel, papír alapon egy példányban vagy elektronikusan, pdf formátumban.

Az eljárás illetékmentes.

Az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat megismertem és tudomásul vettem, és egyúttal hozzájárulok személyes adataim kezeléséhez.

Mosonmagyaróvár, ...................................

________________________
aláírás
(kérelmező vagy tervező)

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

Az adatkezelés célja és feltételei: Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Mosonmagyaróvár város településképének védelméről szóló 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendeletében meghatározott előírások szerint a településképi bejelentési eljárás lefolytatása során. A Kérelmező illetve a Tervező adatainak a nyilvántartása.

Az adatok megismerhetősége: az adatok megadása szükséges a településképi véleményezési eljárás lefolytatása érdekében. A településképi bejelentési eljárásban a városi Főépítész, továbbá Mosonmagyaróvár Város Polgármestere ismeri meg.

Az adatkezelők személye: a településképi bejelentési eljárás előkészítő eljárásban a városi Főépítész, továbbá Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Polgármestere.

Az adatkezelés időtartama: a Kérelmező és Tervező személy adatai a vonatkozó iratkezelési szabályok szerint kerülnek megsemmisítésre.

12. melléklet a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Információs tábla típusterv

1. függelék a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Műemléki védelem alatt álló területek és épületek

No Törzsszám Azonosító Név Helyrajzi szám
1. 8700 19269 Mosonmagyaróvár, műemléki
jelentőségű terület ex-lege
műemléki környezete
203, 384, 218, 222/1, 214/1, 25, 213, 254/4, 210/5, 207, 206, 205, 34, 204, 219/1, 374, 370, 369, 20/1, 308/2, 368/2, 368/1, 367/2, 366, 219/2, 223, 29, 30, 1234, 380, 343, 336, 334, 335/2, 348, 349, 350, 352/1, 352/2, 352/3, 353, 354, 364, 382/5, 382/4, 382/8, 382/6, 385/1, 383/1, 254/3, 255, 344/2, 347, 33, 35, 346, 111/1, 381, 345, 379, 321, 322, 340, 341, 315, 314/2, 314/1, 313/10, 1232, 1359, 1376, 308/3, 308/4
2. 10874 26856 Főhercegi malom épületegyüttes
ex-lege műemléki környezete
104, 107, 108, 109, 110, 111/1, 111/2, 115, 116, 118, 124, 125, 126, 132/1, 1374, 1376, 20/1, 25, 308/2, 308/3, 308/4, 309, 310, 311/1, 311/2, 313/10, 76, 77, 78, 79/2, 80, 91
3. 3069 26857 Nepomuki Szt. János szobor
ex-lege műemléki környezete
106, 108, 109, 111/1, 111/2, 112, 113/1, 113/2, 114, 115, 118, 124, 125, 254/3, 254/4, 254/5, 273, 274, 275
4. 3030 26858 Ház ex-lege műemléki környezete 105, 110, 111/1, 111/2, 112, 115, 116, 120, 123, 124, 125, 254/3, 254/4, 254/5, 273, 274
5. 3028 26860 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
112, 113/1, 113/2, 254/3, 254/5, 276, 278, 303, 304
6. 3032 26862 Piarista iskola ex-lege műemléki
környezete
118, 119, 121, 122, 123, 125, 126, 128, 131, 254/3, 254/4, 254/5, 271, 272/1, 273
7. 3029 26865 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
112, 113/1, 113/2, 114, 115, 254/3, 254/5, 275, 277, 278, 301, 302, 303
8. 3035 26867 Régi városháza ex-lege műemléki
környezete
120, 122, 132/2, 164, 165, 166, 254/3, 254/4, 254/5, 267/1, 268, 271, 272/1
9. 3031 26869 Ház ex-lege műemléki környezete 113/1, 114, 115, 116, 254/3, 254/5, 274, 276, 278, 299, 300, 301
10. 3034 26874 Városháza ex-lege műemléki
környezete
116, 118, 120, 254/3, 254/4, 254/5, 272/1, 272/2, 274, 278, 297/1, 298
11. 3040 26876 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
137, 138, 163, 167/1, 167/2, 167/3, 169, 254/3, 254/4, 254/5, 262, 264, 265
12. 3036 26878 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
120, 254/3, 254/4, 254/5, 271, 272/2, 273
13. 3038 26880 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
120, 121, 254/3, 254/4, 254/5, 268, 269, 272/1, 272/2
14. 3039 26881 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
121, 132/2, 166, 254/3, 254/4, 254/5, 267/1, 267/2, 269, 271, 278, 295
15. 3043 26887 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
166, 254/3, 254/4, 254/5, 265, 267/1, 267/2, 278, 291, 292, 293
16. 3046 27108 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
178, 182/2, 254/3, 254/4, 254/5, 256/1, 258/1, 258/3, 278, 282, 283, 284
17. 3026 27109 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
3402/1, 3571/2, 3422, 3410/1, 3407, 3406, 3402/2, 3374/3
18. 3062 27487 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
1242, 1244, 1359, 1360/1, 1362, 1364/2, 1365, 1366, 1251/1
19. 3064 27488 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
105, 111/1, 126, 128, 132/1, 75, 77, 78, 79/2, 80, 81
20. 3066 27491 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
111/1, 141/1, 152, 39/1, 40, 41, 42, 49, 51, 54, 59
21. 9499 27497 Evangélikus templom ex-lege
műemléki környezete
111/1, 211, 218, 220, 225, 227, 228/1, 228/3, 229, 230, 237, 254/3, 254/4, 26, 27, 28/1, 29, 8, 5, 248, 247, 10
22. 3068 27498 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
3218, 3219, 3251/2, 3251/3, 3251/4, 3254/1, 3254/2, 3260, 3262, 3264, 3265, 3232/2
23. 3069 27504 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
3186/1, 3187, 3188, 3190/1, 3479/1, 3448/1, 3447, 3445
24. 3070 27545 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
2273, 2327, 2329, 2330, 2331, 2332, 2343, 2344, 2375, 2461/5, 3579, 3580, 3582, 3583, 3795/2
25. 3071 27550 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
2341, 2342/2, 2361, 2461/5, 3404, 3422, 3573, 3583, 3795/2
26. 3072 27554 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
2342/1, 2342/2, 2352, 2359, 2360, 2362, 2461/5, 2466/1, 3404, 3583, 3795/2
27. 3073 27562 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
2334, 2335, 2339, 2341, 2461/5, 3572, 3573, 3575/1, 3575/2, 3576, 3583, 3795/2
28. 3074 27565 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
2428/2, 2431/1, 2433/1, 2433/3, 2461/5, 2466/1, 2589, 2591, 2659/1, 3312, 3375
29. 3075 27566 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
2413, 2414, 2420/1, 2461/5, 2466/1, 3363, 3364, 3369, 3374/1, 3378, 3380, 3382, 3397
30. 3076 27567 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
2421/1, 2422, 2461/5, 2466/1, 3347/5, 3354, 3359, 3360, 3374/1, 3375, 3377, 3378, 3397
31. 3077 27578 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
133, 134, 135, 136, 138, 163, 167/3, 168
32. 3078 27580 Lakóház ex-lege műemléki
környezete
121, 132/2, 164, 166, 167/1, 167/2
33. 3079 27581 Ház ex-lege műemléki környezete 138, 163, 168, 170, 171, 254/3, 254/4, 254/5, 261, 262
34. 3080 27582 Ház ex-lege műemléki környezete 121, 132/2, 166, 254/3, 254/4, 254/5, 266, 268, 278, 293, 294, 295
35. 3081 27585 Malom és sörház ex-lege
műemléki környezete
204, 205, 228/3, 245, 246, 247, 248, 250, 252, 253, 254/3, 254/4, 391, 394/1
36. 3082 27586 Lourdesi kápolna ex-lege
műemléki környezete
321, 322, 323/8, 339, 340
37. 3083 27590 Háromszög kápolna ex-lege
műemléki környezete
1082, 1083, 1084, 1085, 1230/3, 1232, 1290, 1291, 1292/3, 1292/5, 1292/6, 1292/7, 1292/8, 1295/2, 1295/6, 1110
38. 3084 27594 „Nehézkereszt” szobor ex-lege
műemléki környezete
0359, 0361, 0399/1, 0400, 0401/2, 0405/2, 0406, 739/4, 739/6, 741/10, 741/11, 741/16, 741/8
39. 3085 27600 Rozália-kápolna ex-lege
műemléki környezete
2366/1, 2367, 2369, 2461/5, 2466/1, 3374/3, 3397, 3401, 3403/1, 3403/2, 3406, 3408, 3410/1
40. 3086 27603 Menházi kápolna ex-lege
műemléki környezete
141/3, 161, 162, 163, 180, 183, 184, 186, 192, 193, 195, 197
41. 3087 27606 Rk. Kápolna (Lucsony) ex-lege
műemléki környezete
1234, 1359, 1374, 308/2, 308/3, 308/4, 311/2, 313/10
42. 3088 27629 Malomépület ex-lege műemléki
környezete
2502/2, 2526, 2527/1, 2528, 2529/2, 2567/1, 2567/2, 2659/2, 2659/3, 2660/2, 2660/4, 2662, 2663, 2515, 2516, 2518, 2521/1, 2521/2, 2522/2, 2523, 2524/1, 2524/2, 2525, 2661/1, 2664/2, 2666/1, 0302/1, 2461/1, 2465/3, 2465/4, 2466/1, 2466/3, 2466/4, 2500, 2501/2, 2508, 2509, 2511/1, 2786
43. 3089 27630 Sóház ex-lege műemléki
környezete
313/10, 314/1, 314/2, 316, 318/1, 319/1, 319/2, 321, 322, 323/2, 323/8
44. 3090 27631 Vár, városkapuval, saroktornyos,
gótikus részletekkel ex-lege
műemléki környezete
106, 107, 108, 112, 1234, 1376, 20/1, 305, 306/1, 306/2, 307, 308/2, 308/3, 308/4, 309, 310, 311/1, 311/2, 314/1, 314/2, 315, 316, 319/1, 319/2, 320, 321, 322, 341
45. 3091 27696 Korona Szálló ex-lege műemléki
környezete
2428/2, 2429, 2430, 2431/3, 2432/1, 2461/5, 2466/1, 2591, 2659/1, 3312, 3375
46. 3092 27698 Volt Fehér Ló Szálló ex-lege
műemléki környezete
2439/1, 2440/32, 2461/5, 2466/1, 2551, 2552, 2659/1, 2440/33, 2443/1
47. 3093 27700 Magtár ex-lege műemléki
környezete
2440/25, 2440/26, 2440/32, 2440/33, 2440/34, 2442/2, 2444, 2445/1, 2445/2, 2461/3, 2461/5, 2466/1, 2541, 2542, 2543, 2544, 2545/1, 2546, 2547, 2659/1
48. 3094 27702 Mosoni rk. plébániatemplom ex-
lege műemléki környezete
2423, 2424, 2427/2, 2428/1, 2430, 2431/1, 2461/3, 2466/1, 2591, 2659/1, 3312, 3353, 3354, 3374/1, 3376, 3397
49. 3095 27703 Magyaróvári rk. plébániatemplom
ex-lege műemléki környezete
111/1, 122, 123, 130, 131, 132/1, 132/2, 134, 135, 136, 137, 152, 163, 164, 51, 63, 64, 65, 68/2, 68/3, 69/1, 72/1, 77
50. 3096 27737 Magyaróvári rk. plébániaház ex-
lege műemléki környezete
121, 122, 123, 131, 132/2, 133, 163, 165, 167/3, 134
51. 3097 27763 Kovácsműhely ex-lege műemléki
környezete
131, 132/2, 133, 134, 137, 163, 164, 167/3
52. 3098 27764 Lakóház, menház ex-lege
műemléki környezete
141/3, 161, 162, 163, 180, 183, 184, 186, 193, 195, 197
53. 3099 16413 Malom 251
54. 3100 16414 Sörház 251
55. 3101 18044 Erődrendszer 312/1, 312/2, 313/10, 313/2, 313/11
56. 3102 18045 Vár 313/10
57. 3103 18046 Várkapu torony 313/10
58. 3104 18543 Iskolaépület (Haller) műemléki
környezete
3226/2, 3227, 3228/2, 3229/2, 3230/3, 3230/4, 3231/2, 3234, 3236, 3237, 3238, 3239, 3240, 3241, 3242, 3243, 3232/2
59. 3105 4551 Lakóház 3408
60. 3106 4563 Sóház 320
61. 3107 4527 Lakóház 277
62. 3108 4529 Lakóház 276
63. 3109 4526 Ház 118
64. 3110 4531 Ház 275
65. 3111 4528 Piarista rendház 120
66. 3112 4533 Szálloda, Fekete Sas fogadó 274
67. 3113 4534 Városháza Polgármesteri Hivatal 273
68. 3114 4530 Régi városháza 121
69. 3115 4536 Lakóház 272/1
70. 3116 4532 Lakóház 166
71. 3117 4538 Lakóház 271
72. 3118 4539 Lakóház 268
73. 3119 4535 Lakóház 168
74. 3120 4540 Ház 267/2, 267/1
75. 3121 4537 Ház 169
76. 3122 4541 Lakóház 266
77. 3123 4542 Lakóház 265
78. 3124 4543 Lakóház 264
79. 3125 4545 Lakóház 257
80. 3126 4546 Malom és sörház 251
81. 3127 4566 Lakóház 2328
82. 3128 4570 Lakóház 3574
83. 3129 4571 Lakóház 3404
84. 3130 4567 Lakóház 2342/1
85. 3131 4568 Lakóház 2361
86. 3132 4573 Lakóház 3395
87. 3133 4576 Lakóház 3379
88. 3134 4578 Lakóház 3376
89. 3135 4579 Mosoni rk. plébániatemplom 3375
90. 3136 4569 Lakóház 2398
91. 3137 4572 Korona Szálló 2431/1
92. 3138 4574 Lakóház 2432/1
93. 3139 4575 Fehér Ló közösségi ház 2442/1, 2442/2
94. 3140 4577 Magtár (Futura) 2443/1
95. 3141 4554 Lakóház 1243
96. 3142 4522 Pieta-szobor 0223/2
97. 3143 4555 Lakóház 76
98. 3144 4556 Lakóház 68/1, 68/2
99. 3145 4557 Lakóház 55
100. 3146 4558 Lakóház 54
101. 3147 4561 Lakóház 3252
102. 3148 4525 Nepomuki Szt. János szobor 116
103. 3149 4562 Lakóház 3446
104. 3150 4565 Lakóház 128
105. 3151 4580 Magyaróvári rk. plébániatemplom 133
106. 3152 4581 Magyaróvári rk. plébániaház 164
107. 3153 4582 Lakóház 131
108. 3154 4583 Lakóház 130
109. 3155 4584 Lakóház 137
110. 3156 4585 Kovácsműhely 136
111. 3157 4586 Lakóház 167/3
112. 3158 4587 Lakóház, menház 185
113. 3159 4588 Lakóház 48
114. 3160 4589 Lakóház 165
115. 3161 4590 Lakóépület 387/3
116. 3162 4564 Vár, városkapuval, saroktornyos,
gótikus részletekkel
313/10, 312/1, 312/2, 313/2, 313/11
117. 3163 4553 Rk. Kápolna (Lucsony) 311/1
118. 3164 4523 Mosonmagyaróvár, műemléki
jelentőségű terület
106, 105, 311/1, 313/10, 313/2, 312/1, 312/2, 165, 48, 185, 167/3, 136, 137, 130, 131, 164, 133, 128, 116, 54, 55, 68/1, 68/2, 76, 257, 264, 265, 266, 169, 267/2, 267/1, 168, 268, 271, 166, 272/1, 121, 120, 118, 273, 274, 275, 276, 277, 315, 314/1, 314/2, 112, 255, 254/3, 111/1, 187, 33, 35, 269, 272/2, 152, 51, 110, 119, 78, 98, 41, 39/1, 311/2, 310, 307, 305, 306/2, 115, 114, 113/2, 306/1, 309, 107, 108, 109, 111/2, 301, 302, 303, 304, 289/2, 290, 291, 293, 292, 294, 295, 296, 297/1, 297/2, 298, 299, 300, 279, 280, 282, 283, 284, 285/2, 286, 287, 288, 262, 261, 260/1, 259, 258/3, 258/2, 258/1, 256/1, 184, 180, 178, 179, 173, 177, 172, 182/2, 70/2, 72/1, 91, 195, 197, 196, 198, 200, 199, 201, 189, 194, 193, 191, 192, 190, 188/2, 188/1, 162, 161, 160, 154, 155, 156, 157, 158, 159, 134, 138, 143, 141/3, 140, 135, 141/1, 151/1, 141/4, 141/5, 167/1, 167/2, 132/2, 132/1, 123, 122, 129, 124, 125, 126, 97, 94, 96, 93, 104, 102, 101, 100, 80, 81, 82, 85/3, 85/4, 85/1, 84, 83, 74, 75, 73, 71/1, 71/2, 65, 66, 67, 68/3, 69/2, 69/1, 70/1, 90, 89, 47/2, 174, 175, 176, 170, 171, 88/1, 88/2, 87/2, 87/1, 86/1, 62, 63, 60, 61, 59, 40, 44, 42, 43, 45, 46, 47/1, 50, 52, 37, 36, 38, 39/2, 20/1, 308/2, 25, 49, 79/2, 92, 64, 77, 72/2, 203, 186, 153/1, 183, 163, 254/4, 113/1, 278, 384, 254/5
119. 3165 4550 Rozália-kápolna 3402/1, 3402/2
120. 3166 4548 Háromszög kápolna 1231
121. 3167 4547 Lourdesi kápolna 323/7
122. 3168 4552 Menházi kápolna 185
123. 3169 4549 „Nehézkereszt” szobor 739/5
124. 3170 4560 Malomépület 2501/13
125. 3171 4559 Evangélikus templom 228/2
126. 3172 4544 Lakóház 208
127. 3173 4524 Főhercegi malom épületegyüttes 105, 106
128. 3174 11249 Lakóház 1374
129. 3175 17700 Iskolaépület (Haller) 3233
130. 3176 18767 Pieta-szobor 49
131. 30700 Lakóház (Csiszár-villa) 334

2. függelék a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Műemléki jelentőségű terület, műemléki védelem alatt álló épületek és műemléki környezet térképi ábrázolása

3. függelék a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Régészeti lelőhelyek

No Azonosító Név Helyrajzi szám
1. 57706 Középkori Magyaróvár 253, 254/3, 237, 244/2, 229, 230, 254/4, 111/1, 227, 228/1, 391, 209, 390, 384, 255, 254/5, 385/2, 182/2, 183, 184, 186, 201, 203, 204, 205, 211, 218, 279, 278, 256/1, 190, 207, 206, 199, 198, 196, 195, 194, 191, 280, 257, 185, 197, 200, 180, 210/4, 87/1, 88/1, 71/1, 210/5, 213, 215, 193, 192, 178, 177, 176, 208, 251, 228/2, 228/3, 372, 283, 374, 369, 370, 368/1, 368/2, 367/2, 366, 294, 293, 292, 291, 290, 289/2, 287, 286, 285/2, 282, 284, 266, 265, 264, 262, 259, 258/3, 258/1, 258/2, 260/1, 261, 371, 295, 167/1, 168, 132/2, 132/1, 124, 111/2, 77, 116, 118, 120, 121, 166, 169, 170, 269, 268, 267/1, 271, 272/1, 273, 137, 163, 167/3, 164, 105, 106, 321, 322, 340, 341, 343, 344/2, 347, 346, 345, 336, 334, 335/2, 348, 364, 385/1, 383/1, 386, 244/1, 247, 248, 8, 5, 389, 9, 373/1, 375/1, 365, 373/3, 373/2, 333, 339, 335/1, 337, 338, 342, 10, 20/2, 24, 1487, 1488, 1486, 1492/1, 1483, 1484, 1485, 1493, 1494, 1495, 324, 70/2, 72/1, 91, 189, 188/2, 188/1, 162, 161, 160, 154, 155, 156, 157, 158, 159, 134, 138, 143,
141/3, 140, 135, 141/1, 151/1, 141/4, 141/5, 167/2, 123, 122, 129, 125, 126, 97, 94, 96, 93, 104, 102, 101, 100, 80, 81, 82, 85/3, 85/4, 85/1, 84, 83, 74, 75, 73, 71/2, 65, 66, 67, 68/3, 69/2, 69/1, 70/1, 90, 89, 267/2, 288, 47/2, 68/2, 387/4, 388/1, 388/2, 387/3, 55, 314/1, 112, 187, 33, 35, 272/2, 152, 51, 110, 119, 78, 98, 41, 39/1, 307, 305, 115, 114, 113/2, 309, 107, 108, 109, 301, 302, 303, 304, 296, 297/1, 298, 299, 300, 179, 173, 172, 174, 175, 171, 88/2, 87/2, 86/1, 62, 63, 60, 61, 59, 40, 44, 42, 43, 45, 46, 47/1, 50, 52, 37, 36, 38, 39/2, 308/2, 25, 49, 79/2, 92, 64, 72/2, 153/1, 113/1, 277, 276, 275, 274, 76, 68/1, 54, 128, 133, 131, 130, 136, 48, 165, 225, 224, 27, 26, 34, 28/1, 28/2, 28/4, 226, 214/2, 214/1, 219/2, 220, 222/1, 219/1, 29, 30, 223, 234/1, 231
2. 34312 Iskola utca 3353, 3354, 3355, 3359, 3351, 3356, 3358, 3347/4, 3347/2, 3374/1, 3360, 3347/5, 3347/3, 3347/1, 3349, 3350, 3352, 3357, 3312
3. 34673 Víztorony környéke 1762/1, 1762/2, 1764, 1765/1, 1765/2, 1766, 1770, 1773, 1740/1, 1740/3, 1769, 1772, 1774, 1771, 1745/1, 1740/2, 1777/1, 1775/8, 1726
4. 35403 Osztermayer utca 10. 3200, 3433/2, 3198, 3196/1, 3434, 3436, 3437, 3479/1
5. 36129 Soproni utca 12. 2591, 2592/1, 2590, 3312, 3343, 3342/1, 3341, 3344, 3346, 3342/2
6. 37412 Erzsébet tér 11-12. 3214, 3216, 3374/2, 3396, 3399
7. 38956 Király-domb 3252, 3233, 3286, 3244, 3249/2, 3250, 3245, 3246, 3248/1, 3248/2, 3249/1, 3247, 3251/3, 3254/1, 3254/2, 3255/1, 3258, 3256, 3257, 3259, 3261, 3262, 3267, 3266, 3268, 3269, 3270, 3264, 3251/2, 3251/4, 3260, 3265, 3285, 3272, 3232/2, 3243, 3242, 3241, 3240, 3239, 3236, 3230/3, 3229/2, 3228/2, 3227, 3226/2, 3217, 3232/1, 3271, 3273, 3223, 3222/2, 3220, 3219, 3218, 3221, 3283, 3282, 3281, 3280, 3279, 3278, 3277, 3276, 3275, 3274, 3368, 3367/2, 3366, 3340, 3347/5, 3373, 3339/1, 3338/4, 3338/3, 3334/1, 3332, 3287, 3288
8. 38957 Vár 311/1, 306/1, 306/2, 307, 112, 313/10, 106, 308/2, 311/2, 315, 312/1, 312/2, 313/2, 310, 309, 107
9. 38958 Fő u. 19. (Cselley-ház) 267/1, 267/2, 272/1, 271, 268, 254/5, 294, 266, 254/3, 278
10. 38960 Bástya u. 25. 288, 265, 264, 289/2, 290, 285/2, 286, 287, 262, 278, 384
11. 38961 Német-dűlő 0169/1, 0173/1, 0172/1
12. 38962 Krisztina-major 023/5, 045/1, 023/1, 063/15, 063/14, 023/6
13. 38964 Károly u. 46-50. 1745/4, 1745/6, 1745/8, 1745/9, 1740/3, 1759/2, 1759/1, 1760, 1745/7, 1727/8
14. 38965 Téglaföldi-dűlő 1637, 1636, 1633, 1634, 1635, 1638
15. 38966 Téglaföldi-dűlő II. 1575/1, 1589, 1584/2, 1588/3
16. 38967 Téglaföldi-dűlő III. 1745/1, 1768, 1769, 1770, 1777/1
17. 38968 Lucsony u. 1. 1240/1, 1241, 1236, 1240/2, 1234, 1235/2, 1235/1, 1237, 1239, 1238/1, 1359, 1374, 308/3, 1376, 1373
18. 38972 Aranyökör vendéglő 413/2, 3956, 3955, 3957, 3958, 3954
19. 38973 Linhardt György u. 9. 154, 51, 155, 156, 187, 29, 33, 30, 223, 50, 52, 111/1, 49, 34, 35
20. 38974 Volt nyomda előtt 232, 228/3, 234/2, 234/1, 231, 254/3
21. 38975 Római katolikus
plébániatemplom
133, 134, 132/2, 111/1, 132/1, 77, 137, 164, 136, 131, 130, 163, 152, 135
22. 38976 Templomdomb 7086, 7087, 7088, 0512/28, 0512/26, 0512/27, 0512/23, 0512/24, 0512/25, 0510/24, 0510/33, 0511, 0510/34, 0510/4, 0512/21, 0510/23, 7089, 7090, 7091, 7092, 7093, 7094, 7095, 7096, 7097, 7080, 7079, 7076, 7077, 7078, 7081, 7082, 0512/22, 7075, 7073, 7085, 7084, 7083, 0512/31, 0512/11, 0512/19, 0512/20, 0512/12, 0512/13, 0512/30, 0512/15, 0512/16, 0512/17, 0512/18, 0509, 0512/29, 0510/8, 0510/9, 0510/31, 0510/42, 0510/7, 0510/26, 0510/5, 0510/29, 0510/30
23. 44022 M1 pihenőhely mellett 063/9, 063/10, 063/11, 072/69, 072/70, 072/71, 072/72, 072/73, 072/74, 072/75, 072/76, 063/12, 063/63, 063/64, 063/65, 063/66, 063/67, 063/68, 063/69, 063/70, 063/71, 063/72, 063/73, 063/74, 063/75, 063/76, 063/77, 063/78, 063/79, 063/80, 063/81, 063/82, 063/83, 063/99, 063/103, 063/104, 063/105, 063/106, 063/107, 063/108, 063/109, 063/110, 063/111, 063/112, 063/113, 063/114, 063/115, 063/116, 063/117, 063/118, 063/119, 063/120, 063/121, 063/122, 063/123, 063/124, 063/125, 063/126, 063/127, 063/128, 063/129, 063/130, 063/131, 063/132, 063/133, 063/134, 063/135, 2824/7, 016/2, 077/9, 077/10, 072/85, 072/84, 077/3, 072/3, 070/2, 016/19, 016/6, 063/88, 063/87, 063/7, 063/98, 063/97, 063/96, 063/95, 063/94, 063/93, 063/92, 063/91, 063/90, 063/89, 063/6, 063/84, 063/85, 063/86, 063/102, 063/101, 063/100, 0167/3, 071/1
24. 44949 Soproni utca 48-60. 2624, 2623, 2659/2, 3312
25. 44950 Kis utca 2630/4, 2592/1, 2592/2, 2625, 2634, 2633, 2632,
2631, 2629, 2628, 2659/2
26. 44951 Háromsarok köz 3306, 3310, 3309, 3308, 3312, 3311
27. 48146 Kis utca 12. 2598/1
28. 48333 Ökörlegelő 027/18
29. 52167 Kis utca 30. 2607, 2606, 2625, 2605/2
30. 53268 Autópálya mellett 063/63, 063/64, 063/65, 063/66, 063/67, 063/68, 063/69, 063/70, 063/71, 063/72, 063/99, 063/126, 063/127, 063/128, 063/129, 063/130, 063/131, 063/132, 063/133, 063/134, 063/135, 016/2, 063/47, 063/46, 063/45, 063/44, 063/43, 063/41, 063/40, 063/35, 063/36, 063/37, 063/38, 063/39, 016/19, 063/53, 063/52, 063/32, 063/31, 063/33, 063/34, 063/50, 063/49, 063/51, 016/7, 016/6, 063/48, 063/42
31. 55887 Lucsony - vár keleti
szomszédságában
311/1, 1232, 313/10, 308/2, 308/4, 311/2, 1234, 1235/2, 1235/1, 1237, 1239, 1240/1, 1241, 1242, 1243, 1244, 1236, 1240/2, 315, 313/2, 1238/1, 1251/3, 1251/4, 1251/1, 1077/3
32. 56983 Mosonvár u. 2. 3217, 3374/2, 3219, 3218, 3216
33. 57028 Soproni utca 35. 2610/2, 2607, 2610/1, 2611, 2612/1, 2609/2, 2608
34. 57713 Pozsonyi u. 87-89. (Sóház) 320, 314/1, 316, 319/2, 322, 314/2, 321
35. 57714 Főhercegi malom 106, 309, 107, 108, 20/1, 308/2, 25
36. 57715 Jókai utca 7. 47/2, 46, 47/1, 64, 92
37. 57716 Magyar utca-LinhardtGy. u.
sarka
51, 50, 52, 111/1, 49, 39/1, 38, 154, 152, 54, 37, 36
38. 57717 Magyar u. 33., 40. 228/2, 228/1, 225, 29, 27, 26, 28/1, 111/1, 227, 10
39. 57718 Régi vámház 3952/1, 3956, 413/2, 3953
40. 38936 Bakó utca 3951, 3932, 3934/2, 3934/3, 3933/1, 3934/1, 3931, 3904, 3933/2, 3913
41. 57719 Gulyás Lajos utca 1745/1, 1768, 1769, 1771, 1767, 1770, 1777/1, 1575/2, 1772
42. 57720 Gulyás Lajos u. 24. 1772, 1771, 1773, 1740/1, 1777/1
43. 57726 Nepomuki Szt. János kápolna 3232/2, 3272, 3232/1, 3271, 3273, 3374/2, 3285, 3217, 3214, 3274, 3270
44. 57731 Soproni u. 28. 3336, 3337, 3339/2, 3338/4, 3338/3, 3338/1, 3334/2, 3312, 3340, 3339/1
45. 57736 Hajós utca 7. 2592/1, 2593, 3312, 2595, 2596/1
46. 57739 Mosoni temető melletti
kavicsbánya
1966/12, 1966/9, 2167
47. 57746 Kálnoki út -Strand u. 1109/37, 1110, 1109/38, 1109/2, 1106/18, 1106/20,
1106/21, 1108/12, 1108/9, 1109/36
48. 57747 Pozsonyi úti bal tag 0473/2
49. 57748 Pozsonyi úti bal tag II. 0473/2
50. 57749 Pozsonyi úti bal tag III. 0468/11, 0468/12, 0468/13, 0468/14, 0468/15,
0468/7, 0468/8, 0468/9, 0468/10, 0468/16, 0468/17
51. 57750 Pozsonyi úti bal tag IV. 0463/8, 0463/6, 0463/7
52. 57751 Pozsonyi úti bal tag V. 0457/11, 0457/10, 0457/9, 0457/8
53. 57752 Külső-vizes 0483/3, 0483/5, 0483/4
54. 57753 Külső-vizes II. 0486/3, 0486/2, 0485/2, 0483/5, 0486/1
55. 57754 Külső-vizes III. 0486/4, 0486/5, 0486/8, 0486/3, 0486/2, 0486/6
56. 57756 Külső-vizes IV. 0486/7, 0486/6, 0489/1, 0490/1
57. 57758 MOFÉM-telep mögött 0517/30, 0517/6, 0517/24, 0517/23, 0517/22, 0517/26, 0517/27, 0517/16, 0517/25, 0508/35, 0517/28, 0517/17, 0517/14, 0517/13, 0517/12, 0517/11, 0517/10, 0517/9, 0517/8, 0517/35, 0517/34, 0517/33, 0517/32, 0517/31, 0517/5
58. 57759 Maradék-földek 010/43, 010/39, 010/38, 010/37, 010/36
59. 57760 Maradék-földek II. 040/1, 040/3, 027/18, 028
60. 57761 Maradék-földek III. 027/1, 027/18, 026, 025/3, 025/1, 023/6, 023/5, 025/7,
025/5, 025/6, 023/8, 023/7, 023/9, 025/4, 025/8
61. 57762 Maradék-földek IV. 016/16, 016/15, 038/6
62. 57763 Maradék-földek V. 016/16, 017/2, 016/2
63. 57764 Maradék-földek VI. 018/10, 018/9, 018/8, 018/12, 018/11, 019/4
64. 57765 Maradék-földek VII. 018/3, 018/4
65. 38943 Krisztina major II. 063/136, 057/26, 057/25, 057/24, 057/23
66. 57770 Újudvar, szennyvízülepítő 0175/12, 0175/4, 0175/5, 0173/1, 0174/1
67. 57772 Kozlik-tanya 0122/13, 0129, 0169/1, 0172/1, 0131/3, 0132
68. 57773 Felső-Sziget-föld 0145/1, 0156/1, 0154/10, 0154/8, 0154/42, 0139,
0137/11, 0145/7, 0138
69. 57774 István-puszta 0254/2, 0255, 0257/10, 0257/11, 0257/13, 0257/14, 0257/3, 0257/6, 0257/7, 0257/9, 0261/1, 0261/2, 0261/30, 0261/31, 0262, 0263/22, 0263/23, 0263/24, 0263/25, 0263/26, 0263/27, 0263/28, 0263/29, 0266/1, 0290/1, 0291/2, 0291/3, 0291/4, 0291/5, 0291/6, 0291/9
70. 57775 Limes-út I. 0463/11, 0463/12, 0463/13, 0465, 0468/10, 0468/11, 0468/12, 0468/13, 0468/14, 0468/15, 0468/16, 0468/17, 0468/18, 0468/19, 0468/20, 0468/21, 0468/3, 0468/4, 0468/5, 0468/6, 0468/7, 0468/8, 0468/9, 0469/1, 0469/2, 0470, 0471/1, 0471/2, 0482/2, 0483/1, 0483/4, 0483/3
71. 38939 Pozsonyi országút 738, 921, 922, 0445
72. 70681 Ad Flexumvicus 1726, 1561/2, 1729/1, 1647/8, 1617/1, 1564, 1614, 1565, 1777/1, 1563/2, 1647/1, 1563/1, 1562, 1617/2, 1563/3, 1584/5, 1628, 1589, 1626, 1775/8, 1648/2, 1625, 1745/7, 1622, 1621, 1618, 1727/8, 1575/1, 1740/3, 1770, 1771, 1772, 1575/2, 1774, 1775/7, 1740/2, 1745/1, 1767, 1588/4, 1766, 1765/2, 1765/1, 1764, 1762/2, 1763/1, 1761, 1760, 1644, 1641, 1640, 1637, 1636, 1645, 1768, 1769, 1759/2, 1762/1, 1759/1, 1647/7, 1647/2, 1740/1, 1745/4, 1745/6, 1745/9, 1745/8, 1563/4, 1624/1, 1584/2, 1588/3, 1632/2, 1632/1, 1631, 1630, 1629, 1633, 1634, 1635, 1638, 1639, 1642, 1643, 1620, 1623, 1624/2, 1627, 1619, 1646, 1615, 1616, 1647/6, 1647/5, 1773
73. 70683 Aranyossziget utca 2428/5, 2428/4, 2428/2, 2431/4, 2431/3, 2432/2, 2375, 2141, 2142, 2145, 2153/1, 2134, 2133, 2132, 2154
74. 70685 Mosonvár és mezőváros
összevont lelőhely
3479/1, 2461/5, 2375, 2466/1, 3374/3, 3397, 2377/9, 3124/2, 3312, 3132/1, 3131/1, 3131/2, 3130/2, 3130/1, 3129, 3128, 3127, 3117, 3096/1, 3096/2, 3097/3, 3126, 3125, 3097/4, 3132/2, 3133, 3102, 3101, 3104, 3164, 3155/3, 3154, 3153, 3152, 3151, 3150/2, 3141, 3148, 3150/1, 3149, 3173/1, 3172, 3171, 3157, 3156, 3155/4, 3134, 3158, 3173/2, 3180/3, 3169, 3181/2, 3179/3, 3180/2, 3182, 3170/2, 2755, 3093, 3098, 3099, 3094, 3100, 3147, 3146, 3145, 3142/2, 3142/1, 3234, 3291, 3294, 3187, 3140/1, 3140/2, 2741, 2624, 2747/1, 2747/6, 2747/7, 2746/5, 2746/4, 2746/3, 2746/2, 2746/1, 2746/7, 2746/6, 2747/3, 2747/2, 2752/1, 2754/2, 2747/4, 3112, 3109, 3108, 3105/2, 3105/1, 2623, 2659/2, 3310, 3306, 3309, 3308, 3307, 3305/1, 3297, 3298, 3301, 3302, 3303, 3304, 3114, 3115, 3119, 3138, 3139, 2622, 3311, 3103, 3110, 3217, 3226/2, 3227, 3228/2, 3229/2, 3230/3, 3230/4, 3231/2, 3236, 3237, 3232/2, 2442/1, 3238, 2398, 2431/1, 2432/1, 3379, 3376, 3375, 3347/1, 3214, 3233, 3286, 3285, 3272, 3232/1, 3271, 3273, 3223, 3222/2, 3220, 3219, 3218, 3221, 3283, 3282, 3281, 3280, 3279, 3278, 3277, 3276, 3275, 3274, 3368, 3367/2, 3366, 3399, 3396, 3374/2,
75. 70685 Mosonvár és mezőváros
összevont lelőhely
3216, 2591, 2592/1, 2590, 3200, 3196/1, 3198, 2439/7, 3343, 3342/1, 3341, 3344, 3346, 2421/1, 2422, 2423, 2589, 2587, 2659/1, 2588, 2420/1, 3382, 3364, 3365, 3372, 3371, 3367/1, 3342/2, 3340, 3373, 2440/7, 2440/26, 2440/8, 2440/29, 2440/28, 2440/27, 2439/1, 2438, 2439/4, 2440/6, 2433/1, 2430, 2429, 2434, 2435/1, 2436, 2427/2, 2424, 2428/1, 2582, 2583, 2584, 2435/3, 2435/2, 2437/1, 2437/4, 2440/32, 2585, 2554, 2440/30, 2442/2, 2425, 2433/3, 2409, 2389/4, 3389/2, 3388, 3387, 3386, 3385, 3384, 3394, 3393, 2428/5, 2428/4, 2428/2, 2431/4, 2431/3, 2432/2, 3137, 3136, 3135, 3170/1, 3167, 3166, 3165/1, 3163/2, 3162/1, 3160, 3159, 3292, 3293/1, 3293/2, 3143/1, 3143/2, 3144, 3161, 3162/2, 3124/1, 3123, 3122, 3121, 3120, 3118, 3116/2, 3111, 3113, 3106, 2621, 3107, 3295, 3296, 3299, 3300/1, 3194, 3193/1, 3191, 3190/1, 3188, 3186/1, 3185/1, 3184/1, 3183, 3184/2, 3185/2, 3186/2, 3165/3, 3168, 3229/1, 3230/1, 3231/1, 3189, 3190/2, 3192, 3193/2, 3195, 3196/2, 3165/2, 3228/1, 3208, 3203, 3202, 3201/5, 3201/4, 3212/3, 3212/2, 3401, 3212/1, 3209, 3207, 3206,
76. 70685 Mosonvár és mezőváros
összevont lelőhely
3205, 3204, 3213, 3222/1, 3224, 3225, 3199, 3201/2, 3201/3, 3211, 3210, 3363, 3369, 3370, 3381/2, 3380, 3378, 3377, 3353, 3354, 3355, 3359, 3351, 3356, 3358, 3347/4, 3347/2, 3374/1, 3360, 3347/5, 3347/3, 3349, 3350, 3352, 3357, 2747/5, 2737, 2561, 3092, 2128/5, 2440/12, 2440/17, 3313/1, 3313/2, 2608, 3239, 3240, 3241, 3242, 3243, 2609/2, 3252, 3395, 2443/1, 2598/1, 3339/2, 3338/4, 3338/3, 3338/1, 3334/2, 2593, 3336, 3337, 2607, 2606, 2605/2, 2630/4, 2592/2, 2625, 2634, 2633, 2632, 2631, 2629, 2628, 3244, 3249/2, 3250, 3245, 3246, 3248/1, 3248/2, 3249/1, 3247, 3251/3, 3254/1, 3254/2, 3255/1, 3258, 3256, 3257, 3259, 3261, 3262, 3267, 3266, 3268, 3269, 3270, 3264, 3251/2, 3251/4, 3260, 3265, 2615/2, 2627, 2626, 2738, 2739, 2740, 2396/1, 2397, 2412, 2414, 2413, 3383, 3389/1, 3398/1, 2401, 3391, 3390, 2559, 2566, 2560, 2576, 2577, 2440/33, 2544, 2545/1, 2546, 2547, 2549, 2550, 2551, 2552, 2553, 2440/31, 2555, 2545/2, 2545/3, 2440/34, 2558, 2557, 2556, 2575, 2404, 2440/9, 2440/11, 2440/13, 2440/14, 2131, 2130, 2128/4, 2127/1, 2440/10,
77. 70685 Mosonvár és mezőváros
összevont lelőhely
2440/5, 2439/6, 2439/5, 2135, 2136, 2416/3, 2415, 2410, 2408, 2156, 1977, 2155, 2399, 2403, 2405, 2406, 2411, 2153/2, 2420/2, 2416/6, 2416/5, 2395/1, 2395/2, 2402, 2400, 2416/1, 2152, 2149, 2151, 2150, 2745/5, 2578, 2579, 2580, 2581/2, 2586, 2592/8, 2592/7, 2592/6, 2592/5, 2592/4, 2592/3, 2635, 2602, 2601/1, 3290, 2600, 2599/2, 2597/2, 2596/2, 2594, 2595, 2596/1, 2597/1, 2598/2, 2599/1, 2636, 2637, 2640, 2641, 2642, 2592/9, 2645, 2603, 2601/2, 2638/2, 2630/3, 3339/1, 3334/1, 3332, 3287, 3288, 3289, 3319, 3331, 3330, 3329, 3323, 3320, 3322, 2592/12, 2592/11, 2592/10, 2742/2, 2743, 2744, 2638/1, 2639, 2643/1, 2644, 2647, 2648, 2650, 2646/1, 2643/2, 2745/7, 2649, 2646/2, 2742/1, 2610/2, 3315, 3314/2, 2604, 2610/1, 2611, 2612/1, 2613, 2615/1, 2617, 2618, 2619/1, 2620, 3314/1, 3316, 3317, 3318, 3326, 3327, 3328, 3335, 2605/1, 3321, 3324, 3325, 2612/2, 2614, 2619/2, 2616, 2141, 2142, 2145, 2153/1, 2134, 2133, 2132, 2154
78. 70693 Lucsony területe 1382, 20/1, 308/2, 308/4, 308/3, 1376, 1377/1, 1379/1, 1379/2, 1383, 1381, 1380, 1378, 1369, 1359, 1374, 1371, 1373, 1368, 1358/1, 1353, 1335/6, 1271/2, 1335/3, 1358/2, 1358/3, 1357/5, 1357/6, 1335/2, 1334, 1336/1, 1337/1, 1338/1, 1339, 1336/2, 1338/2, 1337/2, 1271/1, 1276, 1294/1, 1351/2, 1350, 1349/1, 1348/2, 1347/1, 1346/1, 1345/1, 1344, 1343, 1342/1, 1341, 1340/1, 1340/2, 1342/2, 1345/2, 1346/2, 1347/2, 1352/1, 1327, 1348/1, 1351/1, 1352/2, 1295/6, 1248, 1232, 1247/2, 1249, 1362, 1361, 1234, 1235/2, 1235/1, 1237, 1239, 1240/1, 1241, 1242, 1243, 1244, 1246/2, 1250, 1264/2, 1265, 1266/1, 1266/2, 1267/2, 1360/1, 1364/2, 1365, 1366, 1367, 1360/2, 1363/1, 1363/2, 1364/1, 1245/1, 1246/1, 1251/1, 1251/4, 1264/1, 1236, 1240/2, 1245/2, 1262, 1260/1, 1258, 1238/1, 1251/3, 1253, 1252, 1268, 1270, 1277, 1280, 1281, 1282, 1283, 1284, 1285, 1289, 1290, 1292/8, 1292/9, 1254, 1259, 1260/2, 1261/2, 1263, 1269/2, 1269/1, 1292/3
79. 74391 Nagy-Rét I. 0156/1, 0154/9, 0145/2
80. 74393 Nagy-Rét II. 0154/9
81. 74395 Maradék-földek X. 036/7, 040/5, 039, 038/5, 040/1, 028, 027/18, 022,
016/18
82. 77229 Limes-út IV. 0473/2
83. 77231 Limes-út V. 0473/2
84. 78267 Kápolna tér 3374/3, 3374/2, 3212/2

4. függelék a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Régészeti lelőhelyek térképi lehatárolása

5. függelék a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Tájképvédelmi terület és az országos ökológiai hálózat elemeinek térképi lehatárolása

6. függelék a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Helyi jelentőségű természetvédelmi területek ismertetése

I. Wittmann Antal park

A Wittmann Antal park a Vártól északra, a Lajta folyó bal partján másfél évszázaddal ezelőtt, értékes fafajokkal telepített parkerdő. Területe 16 hektár. A parkerdő egykori értékeinek (növény és madárállomány) csökkenése ellenére ma is a város legnagyobb kiterjedésű és növényállományú, meghatározó zöldterülete, rendkívül értékes környezetvédelmi tényezője.

I.1. A Wittmann Antal park növényvilága

A terület - klímazónák szerint - a ligeterdő klímaövében, florisztikai tekintetben pedig a szubatlanti jellegű Alpokalja körzetben fekszik, s az állományát képező fajok - mindkét jellegnek megfelelően - jól reprezentálják a táj növényvilágát.

A parkerdő tavaszi aspektusában tömegesen jelenik meg a Tavaszi csillagvirág (Scilla bifolia), amit a Bogláros szellőrózsa (Anemone ranuncoloides), Orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis), Fürtős salamonpecsét (Polygonatum multiflorum) és a Foltos konytyvirág (Arum maculatum) követ. Az aljnövényzetben gyakori még a Gyöngyvirág (Convallaria majalis), a Farkasszőlő (Paris quadrifolia), Gyömbérgyökér (Geum urbanum), a Kisvirágú nebántsvirág (Impatiens parviflora), Baktop (Aegopodium podagraria), Citromfű (Melissa officinalis), Enyves zsálya (Salvia glutinosa). A gyalogosösvényeket, utakat gyakran szegélyezi a Fekete peszterce (Ballota nigra), Fekete üröm (Artemisia vulgaris), Falgyom (Parietaria officinalis), Nagycsalán (Urtica dioica), a Közönséges és Pókhálós bojtorján (Arctium lappa és tomentosum), Bürök (Conium maculatum), Magas aranyvessző (Solidago gigantea), Erdei varázslófű (Circaea lutetiana), Erdei gyöngyköles (Lithospermum purpureocoerulum).

b) A Lajta - park felőli - partján sok a Vérehulló fecskefű (Chelidonium majus), Fekete nadálytő (Sympytum officinale), Vizi csillaghúr (Stellaria aquatica), Margitvirág (Chrysanthemum vulgare), Foltos árvacsalán (Lamium maculatum), Kányazsombor (Alliaria officinalis), Nehézszagú gólyaorr (Geranium robertanium), Hamvas szeder (Rubus caesius), Egynyári seprence (Stenactis annus), Galambbegy (Valerianella locusta) és Turbolya (Acnthriscus cerefolium).

Helyenként az erdő alját teljesen fedi a Borostyán (Hedera helix). Leggyakoribb cserje a Fekete bodza (Sambucus nigra) és potenciálisan veszélyeztetett Veresgyűrűsom (Cornus sanguinea). Található még kisebb mennyiségben Fagyal (Ligustrum vulgare), Kányabangita (Viburnum opulus), Csíkos kecskerágó (Evonymus europaeus), Húsos som (Cornus mas), és az ugyancsak potenciálisan veszélyeztetett Egybibés galagonya (Crategus monogyna).

A Lajta partján helyenként tömeges az Alpokból lehúzódó Bíbor nebántsvirág (Impatiens gladulifera). Nagyon ritka viszont a védett Jerikói lonc (Lonicera caprifolium).

c) Faállományának 90%-a értékes (Hegyi juhar - Acer pseudoplatanus, Vadgesztenye - Aesculus hippocastanum, Fekete és Szürke nyár - Populus nigra és canescens) vagy igen értékes (Gyertyán - Carpinus betulus, Bükk - Fagus silvatica, Magas kőris - Fraxinus excelsior, Lucfenyő - Picea excelsa, Fekete és Erdei fenyő - Pinus nigra és silvestris, Platán - Platanus orientalis, Kocsányos tölgy - Quercus robur, Kislevelű hárs - Tilia cordata, Hegyi szil - Ulmus scabra) fafajok jelentős számú egyedeiből áll.

d) A parkerdő - aminek jelentős része eredetileg tölgy-kőris-szil ligeterdő - felsorakoztatja a Szigetköz jellegzetes növényfajainak és növénytársulásainak jelentős részét.

A Duna elterelése miatt a Szigetköz növényállománya veszélybe került.

A később megépített fenékküszöb valamit javított a Szigetköz vízellátásán, de ennek hosszú távú hatása még nem ítélhető meg. A megváltozott talajnedvességi viszonyok miatt egyes fafajok eltűnőben vannak. Szükséges a Szigetközből olyan veszélyeztetett fafajokat áttelepíteni, amelyek a parkból hiányoznak, s ezzel a park a Szigetköz génrezervátumaként is működhet.

I.2. A Wittmann Antal park állatvilága

A parkot teljes egészében lakott terület veszi körül. Jelentős a gyalogos és jármű, időnként a gépjármű forgalma, de a park méretei sem biztosítanak megfelelő életteret az emlősök számára. A madarak közül is elsősorban az odúlakók azok, amelyek nagyon jó fészkelő helyet találnak a park nagyobb részét kitevő öreg fákban. A cserjeszint alkalmas egyéb hasznos énekes madarak fészkelésére. A leggyakoribb fészkelő fajok a parkban: csuszka, énekes rigó, nyaktekercs, kékcinege, széncinege, csóka és vetési varjú.

I.3. A Wittmann Antal park fejlesztési előírásai

a) A természetvédelmi terület rendeltetésszerű használata, fenntartása és fejlesztése tekintetében figyelemmel kell lenni a területnek az - adottságaiból következő - tagoltságára, ami a felújítási és gondozási munkák rendjének meghatározója is

b) az észak-nyugati, északi és észak-keleti részlet mintegy védőövezetet képezve határolja a területet. A részlet növényállományának felső korona-szintje (különösen a lágy fajok) sokat szenved az uralkodó északi, észak-nyugati széltől, ami indokolja, hogy állományuk minél zártabb legyen. A terület értékes madárvilága zömmel e részletben tartózkodik; és e részlet növényállománya nyújt védelmet a terület belső részletei számára a káros szelek ellen. A részletben a terület uralkodó fajainak gazdag újulatai találhatók, melyek gondos kiválogatásával és fokozatos, csak szükségszerű ritkításával szabad itt felújítani a felső és - részben - a középső szint állományát.

c) a terület középső-keleti fele a leglátogatottabb részlet, amiben több a tisztás, a napos folt. E terület funkcióját (pl. pihenő helyek, olvasó kert, gyermekjátszótér) - az egészbe illeszkedő - részletes terv kell, hogy megszabja. Figyelembe veendő, hogy a területnek ez az a részlete, ami - adottságainál fogva - leghamarabb gondozásba vehető és felújítható.

d) a terület középső-nyugati fele - mind fekvés, mind látogatottság tekintetében - a legvédettebb, s a legnagyobb, összefüggő részlet, amiben ugyanakkor étékes és jelentős számú a lombhullató és örökzöld fafajok állománya is. Adottságai miatt ez a részlet lehet elsősorban alkalmas - megfelelő felújítással és fejlesztéssel - tájjellegű tudományos kutatások, természeti feltételeinek biztosítására, illetve a terület - tájat reprezentáló - természeti értékeinek oktatási, ismeretterjesztési célú bemutatására.

e) A terület déli részletének (1231 hrsz-ú területe, a Cserháti út és a Kálnoki út közti szakasz, melyen a kápolna is található) növényállománya - a fafajok minősége és kora tekintetében - a legértékesebb, a legtetszetősebb. Az állományban - ami koránál és jellegénél fogva is ritkább állású - sok a beteg, pusztuló egyed. Indokolt - és az újulat erre itt is lehetőséget ad - nevelő vágások során gondosan válogatni azokat a példányokat, amelyek majd részben a felső szint - szükség szerint a középső szint - állományát képezhetik. A növényállomány összetétele és a talajadottságok arra is lehetőséget adnak e részletben, hogy - a szakszerűség és az esztétika igényeinek szem előtt tartásával - a tájba illő nemesebb cserjék vagy örökzöldek kerüljenek betelepítésre. Ez még csak fokozná e részlet szépségét.

II. Háromtölgy

A helyi természetvédelmi terület a Mosoni-Duna egykori ága mellett kialakult magasártéri tölgy-kőrisszil ligeterdő menedékhelye, az eredeti növénytársulás valamennyi fás-és lágyszárú elemével. Jelentős genetikai, egyúttal esztétikai értéket képviselő, kb. 250-300 éves életkorúra becsült 3 db kocsányos tölgy (Quercus robur) élőhelye. Napjainkra az egyik tölgy kiszáradt, a megmaradt kettő sem egészséges, ezért védelmük, szakszerű ápolásuk kiemelten fontos. A területen helyi építészeti védelem alatt álló kápolna és kereszt is található, melyet növényzet vesz körül ligetes szerkezetben, a feltöltődött egykori Mosoni- Duna-holtág mentén.

A védetté nyilvánítás célja a természetvédelmi területen található természetes növény- és állatvilág - a termőhelyének, illetve élőhelyének fenntartása, védelme szükség szerinti helyreállítása révén - megőrzése.

II.1 A Háromtölgy területre vonatkozó védelmi és kezelési előírások

a) A területen valamennyi növényegyed élőhelyükkel együtt védettség alá esik.

b) A tölgyfák fagyöngytől való megszabadítása, száraz ágak levágása, szakcéggel végeztetett szakszerű növényvédelmi, ápolási munkák elvégzése folyamatos feladat.

c) A határos szántóterületek tulajdonosai kötelesek olyan technológiát, vegyszereket alkalmazni a földművelés során, melyek nem veszélyeztetik a természetvédelmi érték állagát.

d) A védett érték területén tilos szaporító anyag, gyógynövény, rovarok gyűjtése, továbbá a táborozás, kempingezés, a tűzgyújtás, dohányzás, kaszálás, vadászat, legeltetés.

7. függelék a 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez

Természet- és tájvédelmi szempontból növénytelepítésre javasolt fajok listája

Őshonos fafajok

Tudományos név Magyar név
Acer campestre mezei juhar
Acer platanoides korai juhar
Acer pseudoplatanus hegyi juhar
Acer tataricum tatár juhar
Betula pendula közönséges nyír
Carpinus betulus közönséges gyertyán
Fraxinus angustifolia subsp. pannonica magyar kőris
Fraxinus excelsior magas kőris
Fraxinus ornus virágos kőris
Malus sylvestris vadalma
Populus nigra fekete nyár
Populus termula rezgő nyár
Prunus avium madárcseresznye
Prunus padus zselnicemeggy
Pyrus pyraster vadkörte
Quercus cerris csertölgy
Quercus petraea kocsánytalan tölgy
Quercus pubescens molyhos tölgy
Quercus robur kocsányos tölgy
Salix alba fehér fűz
Sorbus aria lisztes berkenye
Sorbus aucuparia madárberkenye
Sorbus domestica házi berkenye
Sorbus torminalis barkóca berkenye
Tilia cordata kislevelű hárs
Tilia platyphyllos nagylevelű hárs
Ulmus glabra hegyi szil
Ulmus laevis vénicszil
Ulmus minor mezei szil
Staphylea pinnata mogyorós hólyagfa

Őshonos cserjefajok

Tudományos név Magyar név
Berberis vulgaris közönséges borbolya
Cerasus fruticosa csepleszmeggy
Cornus mas húsos som
Cornus sanguinea veresgyűrű som
Coryllus avellana közönséges mogyoró
Cotinus coggygria cserszömörce
Cotoneaster niger fekete madárbirs
Crataegus laevigata kétbibés galagonya
Crataegus monogyna egybibés galagonya
Euonymus europeus csíkos kecskerágó
Euonymus verrucosus bibircses kecskerágó
Hedera helix közönséges borostyán
Ligustrum vulgare közönséges fagyal
Lonicera xy losteum ükörke lonc
Prunus spinosa kökény
Prunus tenella törpemandula
Rosa canina gyepűrózsa
Rosa pimpinellifolia jajrózsa
Rubus caesius hamvas szeder
Salix cinerea rekettyefűz
Spiraea media szirti gyöngyvessző
Viburnum lantana ostorménfa
Viburnum opulus kányabangita
Vinca minor kis télizöld meténg

Telepítésre javasolt egyéb fa- és cserje fajok

Tudományos név Magyar név
Acer ginnala tűzvörös juhar
Aesculus carnea vadgesztenye
Aesculus hippocastanum vadgesztenye
Catalpa bignonioides szivarfa
Colutea arborescens sárga borsófa
Corylus colurna törökmogyoró
Ginkgo biloba páfrányfenyő
Laburnum anagyroides közönséges aranyeső
Liriodendron tulipifera tulipánfa
Malus baccata díszalma
Platanus × acerifolia közönséges platán
Prunus × cistena vérszilva
Salix caprea kecskefűz
Sophora japonica japánakác
Sorbus rotundifolia kereklevelű berkenye
Staphylea pinnata mogyorós hólyagfa
Tilia tomentosa ezüsthárs
Prunus fruticosa csepleszmeggy
Prunus serrulata díszcseresznye

Tiltott fajok listái

Magyar név Tudományos név
aligátorfű Alternanthera philoxeroides
közönséges selyemkóró Asclepias syriaca
borfa, tengerparti seprűcserje Baccharis halimifolia
kaliforniai tündérhínár Cabomba caroliniana
vízijácint Eichhornia crassipes
cingár (aprólevelű) átokhínár Elodea nuttallii
óriásrebarbara Gunnera tinctoria
kaukázusi medvetalp Heracleum mantegazzianum
perzsa medvetalp Heracleum persicum
sosnowsky-medvetalp Heracleum sosnowskyi
hévízi gázló Hydrocotyle ranunculoides
bíbor nebáncsvirág Impatiens glandulifera
fodros átokhínár Lagarosiphon major
nagyvirágú tóalma Ludwigia grandiflora
sárgavirágú tóalma Ludwigia peploides
sárga lápbuzogány Lysichiton americanus
japán gázlófű Microstegium vimineum
közönséges süllőhínár Myriophyllum aquaticum
felemáslevelű süllőhínár Myriophyllum heterophyllum
keserű hamisüröm Parthenium hysterophorus
rózsás tollborzfű Pennisetum setaceum
ördögfarok keserűfű Persicaria perfoliata
kudzu nyílgyökér Pueraria montana var. lobata

Inváziós és termőhely-idegen növényfajok

Fásszárú inváziós és termőhely-idegen növényfajok:

Magyar név Tudományos név
akác Robinia pseudo-acacia
amerikai kőris Fraxinus americana
bálványfa Ailanthus altissima
keskenylevelű ezüstfa Elaeagnus angustifolia
fekete fenyő Pinus nigra
erdei fenyő Pinus silvestris
gyalogakác Amorpha fruticosa
kései meggy Prunus serotina
zöld juhar Acer negundo

Lágyszárú inváziós növényfajok:

Magyar név Tudományos név
alkörmös Phytolacca americana
japánkeserűfű fajok Fallopia spp.
kanadai aranyvessző Solidago canadensis
magas aranyvessző Solidago gigantea
parlagfű Ambrosia artemisifolia
selyemkóró Asclepias syriaca
süntök Echinocystis lobata

A természetes növényvilágra veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok hazai tudományos alapú jegyzéke szerinti további tiltott fajok

Magyar név Tudományos név
észak-amerikai őszirózsák Aster lanceolatus (beleértve A. tradescantii), A. novi-belgii, A. ×salignus
nyugati ostorfa Celtis occidentalis
átoktüske Cenchrus incertus
díszárpa Hordeum jubatum
japánkomló Humulus scandens
kisvirágú nebáncsvirág Impatiens parviflora
vékony szittyó Juncus tenois
közönséges vadszőlő Parthenocissus inserta
tapadó vadszőlő Parthenocissus quinquefolia
kínai alkörmös Phytolacca esculenta
magas kúpvirág Rudbeckia laciniata
parti szőlő Vitis vulpina
moszatpáfrány-fajok Azolla caroliniana (A. filiculoides), A. mexicana
kanadai átokhínár Elodea canadensis
törpe békalencse Lemna minuta
kagylótutaj Pistia stratiotes

  Vissza az oldal tetejére