Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 43/2021. (XII. 20.) önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátást biztosító orvosok támogatásairól

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4. pontjában és az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következő önkormányzati rendeletet alkotja:

I. fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet célja

1. § A rendelet célja, hogy Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) - a rendelkezésére álló anyagi források figyelembevételével - a kötelező feladatellátáshoz kapcsolódó egészségügyi alapellátás biztosítása érdekében a rendelet 2. § -ában meghatározottak részére támogatásokat nyújtson.

2. A rendelet hatálya

2. § (1) A rendelet I-IV. fejezet hatálya az Önkormányzat közigazgatási területén lévő, felnőtt és gyermek háziorvosi körzetek, vegyes fogorvosi körzetek vonatkozásában területi ellátási kötelezettséggel rendelkező és az Önkormányzattal erre vonatkozóan szerződéses jogviszonyban álló felnőtt, illetve gyermek háziorvosi, valamint vegyes fogorvosi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatókra (a továbbiakban együtt: háziorvos) terjed ki.

(2) A rendelet V. fejezet hatálya az Önkormányzat közigazgatási területén lévő, felnőtt és gyermek háziorvosi körzetek vonatkozásában területi ellátási kötelezettséggel rendelkező és az Önkormányzattal erre vonatkozóan szerződéses jogviszonyban álló felnőtt, illetve gyermek háziorvosi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatókra terjed ki.

3. Általános rendelkezések a támogatásokra vonatkozóan

3. § (1) A rendelet szerinti támogatás pályázati úton nyerhető el.

(2) Pályázatokat a rendelet melléklete szerinti adatlapon lehet benyújtani. A pályázatot 2 példányban kell benyújtani a Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Osztályán.

(3) A pályázatok benyújtásának lehetősége a költségvetési évben folyamatos.

(4) A pályázat tartalmi követelményei:

a) pályázó neve, székhelye, telephely/fióktelep címe,

b) pályázó működésének kezdő időpontja, praxisengedélyének száma,

c) pályázó számláját kezelő pénzintézet címe és a pályázó számlaszáma,

d) amennyiben a pályázó megkötött praxisjog adásvételi szerződéssel rendelkezik, annak másolata,

e) kért támogatás összege,

f) kötelezettségvállalási nyilatkozat a támogatás visszafizetésére.

(5) A valótlan adatok közlése magával vonja a pályázatból történő kizárást.

(6) Az Önkormányzat hatályos Szervezeti és Működési Szabályzata alapján illetékes Bizottság - továbbiakban: Bizottság - az előkészítő munkájába tanácskozási joggal a pályázat tárgya szerint illetékes szakértőket vonhat be. A beérkezett pályázatokról - a szakértők véleményének figyelembevételével - a Bizottság dönt a benyújtást követő soros ülésén. A Bizottság döntését követően az eredményes pályázókkal az Önkormányzat támogatási megállapodást köt.

4. § A háziorvosok javára nyújtható támogatás keretösszegét Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete minden évben az éves költségvetéséről szóló önkormányzati rendeletben határozza meg.

5. § A támogatott köteles a támogatással a támogatási szerződés alapján elszámolni.

6. § A fel nem használt, vagy jogtalanul felhasznált támogatást a támogatási szerződésben rögzített elszámolási határidőt követő nyolc napon belül a támogatott köteles visszafizetni az Önkormányzat támogatási szerződésében megjelölt számlaszámra. Fizetési kötelezettség nem teljesítése esetén az Önkormányzat azonnali beszedési megbízást alkalmaz. A támogatott által biztosított azonnali beszedési megbízás a támogatási szerződés elválaszthatatlan része.

II. fejezet

Praxisjog vásárlásához pályázati úton támogatás nyújtása

7. § (1) A pályázat benyújtásának feltétele a pályázat benyújtásának időpontjában az Önkormányzattal 12 hónapon belül létesített, az alapellátás megvalósulása érdekében létrejött előszerződéses jogviszony fennállása.

(2) A rendelet szerinti támogatásra pályázhat az a háziorvos, akinek a pályázat benyújtásának időpontjában praxisjog adásvételéből eredő fizetési kötelezettsége áll fenn.

(3) A pályázatot a rendelet 1. melléklete szerinti adatlapon, azon megjelölt dokumentumok csatolásával lehet benyújtani.

8. § (1) A rendelet szerinti támogatás a háziorvosi praxisjog megvásárlására igényelhető, kamatmentes visszatérítendő támogatás.

(2) A háziorvos által megpályázható támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft.

9. § (1) A Bizottság döntését követően az eredményes pályázókkal az Önkormányzat támogatási megállapodást köt a rendelet 2. melléklete alapján.

(2) Az elnyert támogatás összegét a pályázat elbírálását követő 30 napon belül, a támogatási megállapodás rendelkezéseinek megfelelően fizeti meg az Önkormányzat.

(3) Az elnyert támogatás visszafizetésének időtartama (futamidő) 3 év.

(4) A visszafizetés kezdő időpontja a támogatási megállapodás megkötését követő hónapnak a támogatási megállapodásban megállapított napja.

10. § A támogatott köteles a támogatói okirat szerint megvásárolt praxisjogról szóló szerződést legkésőbb a szerződés megkötését követő 15 napon belül az Önkormányzat részére eljuttatni.

III. fejezet

Támogatás az egészségügyi szolgáltatás elindításához

11. § (1) A támogatás célja praxisonként egyszeri vissza nem térítendő támogatás nyújtása az egészségügyi alaptevékenység feltételeinek biztosításához.

(2) A pályázat benyújtásának feltétele a pályázat benyújtásának időpontjában az Önkormányzattal megkötött, az alapellátás megvalósulása érdekében létrejött, hat hónapnál nem régebbi feladat ellátási szerződéssel való rendelkezés.

12. § A háziorvos által megpályázható támogatás összege legfeljebb 500.000 Ft.

13. § A Bizottság döntését követően az eredményes pályázókkal az Önkormányzat 30 napon belül támogatási megállapodást köt a rendelet 3. melléklet szerinti adatlap alapján.

14. § A támogatásban részesülő háziorvos a támogatással a támogatási szerződésben foglaltak szerint elszámolni köteles. A támogatási szerződést a rendelet 4. melléklete tartalmazza.

IV. fejezet

Működési költséghez nyújtott támogatás működő praxis esetén

15. § (1) A támogatás célja hozzájárulni a háziorvosi praxis működéséhez.

(2) A támogatás nyújtásának feltétele az alapellátás megvalósulása érdekében fennálló szerződéses jogviszony.

(3) *  A támogatásban a háziorvos évente egyszer részesülhet. A feladatellátást év közben megkezdő, illetve a feladatellátást év közben megszüntető háziorvos időarányosan jogosult a támogatásra. Az időarányosítás esetén minden megkezdett hónap egész hónapnak számít.

(4) *  Nem részesülhet támogatásban az a háziorvos, aki az Önkormányzat által az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendeletben foglalt felételeknek megfelelő rendelőt visszautasítja.

16. § (1) *  A támogatás mértéke

a) Önkormányzat által biztosított rendelő esetén 120.000 Ft/év,

b) háziorvos által biztosított rendelő esetén 600.000 Ft/év.

(2) A háziorvos a támogatást a támogatási szerződésben foglaltak szerint az alapellátás biztosítására köteles felhasználni. A támogatási szerződést a rendelet 5. melléklete tartalmazza.

(3) A támogatásban részesülő háziorvos a támogatás felhasználásáról évente rövid szakmai beszámolót és tételes pénzügyi elszámolást készít. A beszámoló formai követelményeit a rendelet 6. melléklete szerinti adatlap tartalmazza.

V. fejezet

Éves parkolás díjának átvállalása

17. § (1) Az Önkormányzat az egészségügyi alapellátás zavartalan működéséhez az éves parkolási díjat átvállalja.

(2) A támogatás nyújtásának feltétele az alapellátás megvalósulása érdekében fennálló szerződéses jogviszony.

(3) Az Önkormányzat átvállalja a személyes feladatellátásra kötelezett háziorvos, valamint praxisonként a háziorvos által megnevezett egy szakdolgozó részére a hatályos parkolórendelet szerint fizetendő, az egész város területére kiterjedő éves parkoló bérlet díját.

(4) A parkoló bérlet a Polgármesteri Hivatalban a nyilvántartást vezető osztályon vehető át.

V/A. Fejezet * 

Távhőszolgáltatás költségéhez nyújtott támogatás működő praxis esetén * 

17/A. § *  Az Önkormányzat támogatásban részesítheti azon háziorvosi praxisokat a távhőszolgáltatás költségének viselése érdekében, akik a következő feltételeknek megfelelnek:

a) az Önkormányzattal megkötött, az alapellátás megvalósulása érdekében létrejött feladatellátási szerződéssel rendelkezik, és megfelel jelen rendelet 15. § (4) bekezdésében rögzített feltételeknek és

b) a háziorvosi praxis, a távhőszolgáltatónak értékesített távhő árának, valamint a lakossági felhasználónak és külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás díjának megállapításáról szóló 50/2011. (IX.30.) NFM rendelet (továbbiakban: NFM rendelet) 4. mellékletében meghatározott, külön kezelt intézményeknek értékesített távhő hődíja szerint fizeti meg a szolgáltatás ellenértékét.

17/B. § *  (1) A háziorvos által megpályázott támogatásnál a benyújtott számlák a fűtési időszakra vonatkozóan, azaz adott év október 15-től, következő év április 15-ig terjedő időszakig vehetők figyelembe, azzal, hogy a támogatás mértéke az NFM rendelet 4. mellékletében meghatározott bruttó hődíj, valamint a lakossági felhasználó által fizetendő bruttó hődíj különbözete, de legfeljebb a távhőszolgáltatás bruttó hődíjának a fele. A támogatás maximális mértéke nem haladhatja meg a bruttó 250.000,- Ft/hó összeget.

(2) A pályázatot a rendelet 7. melléklete szerinti adatlapon, azon megjelölt dokumentumok csatolásával lehet benyújtani. A feltételek teljesülése esetén hiteles másolatban a számlák benyújtása folyamatosan történhet.

(3) *  A Polgármester döntését követően az eredményes pályázókkal az Önkormányzat támogatási szerződést köt a rendelet 8. melléklete alapján. A Bizottság két ülés között benyújtott támogatási kérelmekről, és polgármesteri döntésekről a soron következő ülésén tájékoztatást kap.

(4) A háziorvos a támogatást a támogatási szerződésben foglaltak szerint a távhőszolgáltatás biztosítására köteles felhasználni, és az abban rögzítettek alapján elszámolási kötelezettség terheli.

VI. fejezet

Záró rendelkezések

18. § (1) Ez a rendelet 2022. január 1-jén lép hatályba.

(2) * 

Dr. Árvay István Fehérné dr. Bodó Mariann
polgármester jegyző

1. melléklet a 43/2021. (XII. 20.) önkormányzati rendelethez

Pályázati adatlap praxisjog vásárlásához

1. Pályázó neve:.......................................................................................

2. Egészségügyi szolgáltató megnevezése:........................................................

3. Székhely/telephely címe:..........................................................................

4. Működés megkezdésének időpontja:.............................................................

5. Számlavezető pénzintézet címe:................................................

6. Számlaszám:........................................................................................

7. Támogatás kért összege:...........................................................................

A fent megadott személyes adataim kezeléséhez hozzájárulok, hozzájárulásomat az önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatás alapján adom meg.

Kelt:...............................................................

...................................................
Pályázó aláírása

Csatolandó mellékletek:

1. Praxisjog adásvételi szerződés másolata ennek hiányában szándéknyilatkozat.

2. Kötelezettségvállalási nyilatkozat a támogatás visszafizetésére

2. melléklet a 43/2021. (XII. 20.) önkormányzati rendelethez * 

Ügyiratszám:

Ügyintéző:

Telefonszám:

VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS
A PRAXISJOG VÁSÁRLÁSHOZ

amely létrejött egyrészről

Mosonmagyaróvár város Önkormányzata

székhely: 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11.

képviseli:......................................... polgármester

törzsszám: 728032

adószám: 15728032-2-08

számlaszám: 11737076-15367400-00000000

mint Támogató,

másrészről

egészségügyi szolgáltatást nyújtó megnevezése:

képviseli: ................................................

székhely: ................................................

telephely: ................................................

cégjegyzékszám: .......................................

adószám: ................................................

számlaszám: ............................................

a továbbiakban: Egészségügyi Szolgáltató

mint Támogatott (együttesen: Felek) között alulírott helyen és időben, az alábbi feltételekkel:

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének az egészségügyi alapellátást biztosító orvosok támogatásairól szóló ..../2021.(...) önkormányzati rendelete (továbbiakban: Rendelet) alapján:

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. §-a szabályozza a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatokat, köztük az egészségügyi alapellátást, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatásokat.

Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (1) bekezdése alapján a települési önkormányzat az egészségügyi alapellátás körében gondoskodik a háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátásról, fogorvosi alapellátásról, az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi ügyeleti ellátásról, a védőnői ellátásról, az iskola-egészségügyi ellátásról.

A fentiekben hivatkozott Rendelet szerinti támogatás az Önkormányzat közigazgatási területén lévő, felnőtt- és gyermek háziorvosi körzetek, vegyes fogorvosi körzetek vonatkozásában területi ellátási kötelezettséggel - feltételek teljesülését követően - rendelkező és az Önkormányzattal erre vonatkozóan előszerződéses jogviszonyban álló felnőtt-, illetve gyermek háziorvosi, valamint vegyes fogorvosi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónak (együtt: háziorvos) nyújtható. Támogatásra az a háziorvos pályázhat, akinek a pályázat benyújtásának időpontjában praxisjog adásvételből eredő fizetési kötelezettsége áll fenn.

Az Önkormányzat minden évben az éves költségvetéséről szóló önkormányzati rendeletben meghatározza a nyújtható támogatás mértékét, a megpályázható támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft. A támogatás pályázati úton nyerhető el. A beérkezett pályázatokról az Önkormányzat hatályos Szervezeti és Működési Szabályzata alapján illetékes Bizottság (továbbiakban: Bizottság) dönt.

Előzmények

....................................(vevő).és..............................(eladó) (év/hó/nap) napján adásvételi szerződést kötött háziorvosi/házi gyermekorvosi / vegyes fogorvosi praxisjog adásvétele tárgyában, a Mosonmagyaróvár ...számú háziorvosi/házi gyermekorvosi / vegyes fogorvosi körzet területi ellátásával. A szerződés értelmében ..........................(vevő) fizetési kötelezettségének napja ..................(év/hó/nap). A teljesítési határidőn belül a vevő vételár előleget fizetett, azonban a teljes vételár kiegyenlítése, a fennmaradó vételár-részlet megfizetése céljából .................(év/hó/nap) napján pályázatot nyújtott be az Önkormányzathoz. Kérelmében előadta, hogy kölcsönigénylésének indoka a praxisjog vásárlásából fennálló fizetési kötelezettségének teljesítése; praxisjog vásárlásához................Ft összeget igényelt, visszafizetésére .... év (maximum 3 év) időtartamot vállalt.

A szerződés tárgya

A fentiekben hivatkozott Rendelet és Előzmények nyomán, a kérelmező pályázatát jóváhagyólag, Szerződő felek az alábbiakban állapodnak meg:

1. A Bizottság ............ határozata alapján az Önkormányzat ...............(tárgyévi költségvetési rendelet) rendeletében jóváhagyott település egészségügyi feladatok kormányzati funkció terhére...........Ft azaz............forint kamatmentes visszatérítendő támogatásban részesíti Támogatott-tat.

2. A támogatás a ......számú háziorvosi/házi gyermekorvosi / vegyes fogorvosi körzethez kapcsolódó praxisjog megvásárlásához használható fel. A támogatott praxisjog vételára:..................Ft

3. A támogatás 1. pontban meghatározott összegét az Önkormányzat az elbírálást követő 30 napon belül, azaz ..............(év/hó/nap) napjáig, átutalással fizeti meg a Támogatott által megjelölt bankszámlára.

4. A Támogatott a támogatási megállapodás megkötését követő hónaptól köteles elkezdeni a támogatás Önkormányzat javára történő visszafizetését azzal, hogy a Támogatott a futamidő alatt minden hónap 15. napjáig átutalással köteles megfizetni az Önkormányzat OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11737076-15367400-13550000 számú alszámlájára (Orvosi praxisjog megvásárlásának támogatása alszámlára) a következő támogatási részösszeget.

A visszafizetés kezdő napja:..................(év/hó/nap)

A havonta esedékes törlesztő részletek:

- havonta:.............Ft

- utolsó hónapban:............Ft

5. A visszafizetés időtartama ...év. A kamatmentes támogatás lejárata: ......(év/hó/nap)

6. A Támogatott a támogatás teljes összegének felhasználását, valamint a cél megvalósulását az érvényes adásvételi szerződés alapján a teljes vételár megfizetéséről szóló irat benyújtásával - a fizetési véghatáridőt követő 15 napon belül - köteles igazolni az Önkormányzat felé.

7. Támogatott tudomásul veszi, hogy az Önkormányzat ellenőrizheti a támogatás jogcím szerinti felhasználást. Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatás felhasználásával kapcsolatos valamennyi iratba betekintést enged és az ellenőrzéshez szükséges adatokat rendelkezésre bocsátja, biztosítja a helyszíni ellenőrzést.

8. A Támogatott tudomásul veszi, ha a jelen megállapodásban vállalt kötelezettségét nem teljesíti, a támogatási megállapodás azonnali hatállyal felmondásra kerül. A megállapodás felmondása esetén a még ki nem egyenlített tartozás megfizetése egy összegben esedékessé válik.

Amennyiben a Támogatott a fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, vagy késedelmesen teljesíti azt, a Polgári Törvénykönyvről szóló (továbbiakban Ptk.) rendelkezései szerinti késedelmi kamatot köteles megfizetni.

9. A Támogatott és az Önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatási szerződésben foglaltak teljesítése során egymással együttműködik.

10. Támogatott kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdésben foglaltak szerinti átlátható szervezetnek minősül, továbbá tudomásul veszi, hogy ugyanezen törvény 3. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött szerződés semmis.

A Támogatott a jelen nyilatkozatot az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. § (6) bekezdésében foglalt feltétel teljesítése érdekében teszi és egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy ezen átláthatósági feltétel ellenőrzése céljából, a szerződésből eredő követelések elévüléséig, az Áht. 55. §-ban meghatározott - a Támogatott átláthatóságával összefüggő - adatokat a Támogató kezelje. Támogatott vállalja, hogy ha a nyilatkozatban foglaltakban változás következne be, erről a Támogatót haladéktalanul tájékoztatja.

11. Jelen megállapodás elválaszthatatlan mellékletei:

- Felhatalmazó levél azonnali beszedési megbízásra,

- Támogatott Rendelet szerinti teljes pályázati anyaga,

- Átláthatósági nyilatkozat (5.000.000 Ft feletti támogatás esetén),

- a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról szóló nyilatkozat (érintettség esetén közzétételi kérelemmel egyetemben),

12. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., valamint a Rendelet rendelkezései az irányadók.

13. Jelen szerződés aláírásával a Felek tudomásul veszik, hogy a szerződés megkötése és teljesítése, valamint a Felek közötti kapcsolattartás lehetővé tétele céljából a Felek kezelik egymás kapcsolattartóinak, valamint a megállapodás teljesítésében résztvevő egyéb munkavállalóinak személyes adatait a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete 6. cikk (1) bekezdés e) pontja alapján.

Jelen megállapodást a Felek a közös elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt - képviseleti jogosultság szabályainak megfelelően - 3 eredeti, magyar nyelvű példányban jóváhagyólag aláírták.

Kelt: Mosonmagyaróvár, ............(év/hó/nap)

.................................................... ...................................................
Támogatott Támogató
Jogi ellenjegyzés: Pénzügyileg ellenjegyezem:
................................... ............................................

1. számú melléklet

FELHATALMAZÓ LEVÉL

Tisztelt

.........................................

.........................................

(számlavezető neve és címe)

Megbízom/megbízzuk Önöket az alább megjelölt bankszámlánk terhére az alább megnevezett Kedvezményezett által benyújtandó beszedési megbízás(ok) teljesítésére a következőkben foglalt feltételekkel:

Felhatalmazó levél sorszáma:
Fizető fél számlatulajdonos megnevezése:
Felhatalmazással érintett bankszámlájának pénzforgalmi jelzőszáma:
Kedvezményezett neve:
Kedvezményezett fizetési/ bankszámlájának pénzforgalmi jelzőszáma:

A felhatalmazás időtartama: ..... év, ..............hó ..... naptól ..... év, .............. hó .....napig visszavonásig * 

a) a beszedési megbízáshoz okiratot nem kell csatolni*

b) a beszedési megbízáshoz a következő okirato(ka)t kell csatolni*:

az okirat(ok) megnevezése ................................................

c) a felhatalmazó levél azonosítója:......

További feltételek:

a) nem kerülnek meghatározásra

b) beszedési megbízásonkénti felső értékhatár a teljesítés pénznemétől függően: ............ Ft

.............devizanem ISO kódja

c) fedezethiány esetén a sorba állítás időtartama legfeljebb 35 nap

d) fedezethiány esetén részfizetés teljesíthető, a részfizetés minimális összege a teljesítés pénznemétől függően:

......... Ft

......... devizanem ISO kódja

e) a felhatalmazás csak a Kedvezményezett írásbeli hozzájárulásával vonható vissza

A jelen felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízások teljesítése a..................... pénzforgalmi szolgáltatásról szóló Üzletszabályzatában foglaltak szerint történik.

Kelt, ..........................., ...... év, ................... hó ..... nap

................................................
Fizető fél számlatulajdonos

Fentieket, mint a Fizető fél számlatulajdonos számlavezető hitelintézete, nyilvántartásba vettük.

Kelt, ..........................., ...... év, ................... hó ..... nap

.....................
.............bank

3. melléklet a 43/2021. (XII. 20.) önkormányzati rendelethez

Pályázati adatlap az egészségügyi szolgáltatás elindító támogatáshoz

1. Egészségügyi szolgáltató neve:..................................................................

2. Képviseletre jogosult:..............................................................................

3. Székhely/telephely címe:..........................................................................

4. Működés megkezdésének időpontja:.............................................................

5. Praxisengedélyének száma:........................................................................

6. Számlavezető pénzintézet címe:................................................

7. Számlaszám:........................................................................................

A fent megadott személyes adataim kezeléséhez hozzájárulok, hozzájárulásomat az önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatás alapján adom meg.

Kelt:...............................................................

...................................................
Képviseletre jogosulta aláírása

Csatolandó mellékletek:

1. Kötelezettségvállalási nyilatkozat a támogatás visszafizetésére

4. melléklet a 43/2021. (XII. 20.) önkormányzati rendelethez

Ügyiratszám:

Ügyintéző:

Telefonszám:

VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS INDÍTÁSHOZ

amely létrejött egyrészről

Mosonmagyaróvár város Önkormányzata

székhely: 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11.

képviseli: ......................................... polgármester

törzsszám: 728032

adószám: 15728032-2-08

számlaszám: 11737076-15367400-00000000

mint Támogató,

másrészről

............................................................

képviseli: ................................................

székhely: ................................................

telephely: ................................................

cégjegyzékszám: .......................................

adószám: ................................................

számlaszám: ............................................

a továbbiakban: Egészségügyi Szolgáltató

mint Támogatott (együttesen: Felek) között alulírott helyen és időben, az alábbi feltételekkel:

1) Jelen támogatási szerződést a felek Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény; az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény; az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény; az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet; a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet; az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről szóló 47/2004. (V. 11.) ESzCsM rendelet, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény rendelkezései szerint, az egészségügyi alapellátás biztosítása érdekében kötik.

A Támogató a Támogatottal Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének ......................... Kt. határozatában foglaltak alapján megkötött feladat-ellátási szerződésben biztosítja a lakosság ellátását a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvos közreműködésével.

2) A Támogató az 1. pontban foglalt önkormányzati alapellátás megvalósulása érdekében - figyelemmel a már megkötött és jelenleg hatályos feladat-ellátási szerződésben (alapszerződés) foglaltakra -, az alábbiakban állapodik meg a Támogatottal:

3) Szerződő Felek megállapodnak, hogy a Támogató Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának .../2021.(....) önkormányzati rendelete alapján 500.000, azaz ötszázezer forint egyszeri támogatást biztosít az egészségügyi alaptevékenység feltételeinek biztosításához.

4) Támogató kötelezettséget vállal arra, hogy a 3. pontban jelölt támogatást a Támogatottat terhelő elszámolást követően a következő módon teljesíti:

A jelen támogatási szerződés 3. pontjában foglalt támogatási összeget a Támogató, a Támogatott által megadott bankszámlára utalja, az elszámolást követő 15 napon belül.

5) Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatást kizárólag az 2. pontban hivatkozott alapellátás megvalósítása céljából használja fel.

6) Jelen megállapodás elválaszthatatlan mellékletei:

- Átláthatósági nyilatkozat,

- a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról szóló nyilatkozat (érintettség esetén közzétételi kérelemmel egyetemben),

- elszámolólap.

A Támogatott kijelenti, hogy amennyiben a nyilatkozatokban közölt adatok tekintetében bármilyen változás áll be, akkor a módosult adatokkal kiállított átláthatósági nyilatkozatot a változás bekövetkeztétől számított 8 napon belül megküldi a kötelezettségvállaló önkormányzat vagy költségvetési szerv részére, vagy amennyiben a Támogatott által képviselt szervezet már nem minősül átláthatónak, úgy azt haladéktalanul bejelenti.

A változás bejelentéséig a rendelkezésre álló nyilatkozatot tekintjük hatályosnak.

7) A Támogatott jelen támogatási szerződés szerinti támogatás felhasználásáról rövid szakmai beszámolót és tételes pénzügyi elszámolást készít. A támogatás összegének felhasználásáról szóló beszámoló mellékletét képezik a felhasználást igazoló bizonylatok - eredeti számlák; banki átutalás esetén a bankszámlakivonatok és azok két példányban elkészített hitelesített másolatai -, amelyeket a Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Osztálya ellenőriz, azokat igazolja és postai küldés esetén az eredeti számlákat, bizonylatokat a Támogatottnak visszaküldi.

Az elszámolás során benyújtott eredeti számlára kérjük rávezetni az alábbiakat:

„A számlán szereplő Tétel/ek (vagy ebből ...... Ft összeg) kizárólag Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata felé elszámolva a ........ számú támogatási szerződésre.”

Dátum, aláírás, bélyegzőlenyomat

A fenti záradékot tartalmazó számláról készült másolatokra kérjük rávezetni az alábbiakat:

„1. A számlamásolat hiteles, tartalma az eredetivel megegyező.”

2. Dátum, aláírás, bélyegzőlenyomat

8) Támogatott tudomásul veszi, hogy a Támogató ellenőrzi a támogatás jogcím szerinti felhasználását. A Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatás felhasználásával kapcsolatos valamennyi iratba betekintést enged és az ellenőrzéshez szükséges adatokat rendelkezésre bocsájtja, biztosítja a helyszíni ellenőrzést.

9) Jelen szerződés aláírásával a Felek tudomásul veszik, hogy a szerződés megkötése és teljesítése, valamint a Felek közötti kapcsolattartás lehetővé tétele céljából a Felek kezelik, egymás kapcsolattartóinak, valamint a megállapodás teljesítésében résztvevő egyéb munkavállalóinak személyes adatait a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2016/679. rendelete 6. cikk (1) bekezdés e) pontja alapján.

10) A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a támogatási szerződésben foglaltak teljesítése során egymással együttműködnek, egymást kölcsönösen tájékoztatják.

11) A jelen támogatási szerződésben nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény vonatkozó rendelkezései az irányadók.

Jelen támogatási szerződést a Felek a közös elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt - a képviseleti jogosultság szabályainak megfelelően - 3 eredeti példányban jóváhagyólag aláírták.

Mosonmagyaróvár, 20.............................

.............................................. .......................................
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata
Képv.: ............... polgármester
Képv.: ................... ügyvezető
.............................................. ..............................................
Támogató Támogatott
Jogi ellenjegyzés: Pénzügyileg ellenjegyzem:
............................ .............................
jegyző pénzügyi osztályvezető
Cofog
Rovat

5. melléklet a 43/2021. (XII. 20.) önkormányzati rendelethez * 

Ügyiratszám:

Ügyintéző:

Telefonszám:

VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEKHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁS CÉLJÁBÓL

amely létrejött egyrészről

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata

székhely: 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11.

képviseli: .........................................polgármester

törzsszám: 728032

adószám: 15728032-2-08

számlaszám: 11737076-15367400-00000000

mint Támogató,

másrészről:

a szolgáltatást nyújtó: ............................................

székhely............................................................

telephely: ..........................................................

cégjegyzékszám: .......................

adószám: ................................

számlaszám: ............................

a továbbiakban: Egészségügyi Szolgáltató,

mint Támogatott

a személyes feladatellátásra kötelezett háziorvos: ................., mint a .... számú háziorvosi praxisjog tulajdonosa, a háziorvosi teendőket ellátó (a továbbiakban: együttesen: Felek) között alulírott helyen és időben, az alábbi feltételekkel:

1) Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény valamint az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény alapján a Támogató feladatát képezi az egészségügyi alapellátás biztosítása. A Támogató a Támogatottal megkötött feladat-ellátási szerződésben foglaltak alapján biztosítja a lakosság ellátását a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező alapellátó orvosok közreműködésével.

2) A Támogató az 1. pontban foglalt önkormányzati alapellátás megvalósulása érdekében - figyelemmel a ................ napján megkötött és jelenleg hatályos feladat-ellátási szerződésben (alapszerződés) foglaltakra -, az alábbiakban állapodik meg a Támogatottal:

Szerződő felek megállapodnak, hogy a Támogató Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának ..../2021. (...) önkormányzati rendelete alapján az alábbi támogatást biztosítja, tárgyévet megelőző év november 1. - tárgyév október 31. időszakra tekintettel: 120.000 Ft / 600.000 Ft, azaz százhúszezer forint / hátszázezer forint vagy időarányos támogatás jogosultság esetén 10.000 Ft/hó/ 50.000 Ft/hó, azaz havi tízezer Ft / ötvenezer Ft támogatást nyújt az Egészségügyi Szolgáltató részére a rendelő működési költségeihez való hozzájáruláshoz

3) Támogató kötelezettséget vállal arra, hogy a 2. pontban jelölt támogatást a Támogatottat terhelő elszámolást követően a következő módon teljesíti:

- A jelen támogatási szerződés 2. pontjában foglalt támogatási összegeket a Támogató elszámolást követően a Támogatott által megadott bankszámlára utalja.

A támogatás elszámolásának határideje: (tárgyév)............. november 30.

4) Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatást kizárólag az 2. pontban hivatkozott alapellátás megvalósítása céljából használja fel.

5) Jelen megállapodás elválaszthatatlan mellékletei:

- Átláthatósági nyilatkozat,

- a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról szóló nyilatkozat (érintettség esetén közzétételi kérelemmel egyetemben),

- elszámolólap.

6) A Támogatott kijelenti, hogy amennyiben a nyilatkozatokban közölt adatok tekintetében bármilyen változás áll be, akkor a módosult adatokkal kiállított átláthatósági nyilatkozatot a változás bekövetkeztétől számított 8 napon belül megküldi a kötelezettségvállaló önkormányzat vagy költségvetési szerv részére, vagy amennyiben a Támogatott által képviselt szervezet már nem minősül átláthatónak, úgy azt haladéktalanul bejelenti.

A változás bejelentéséig a rendelkezésre álló nyilatkozatot tekintjük hatályosnak.

7) A Támogatott jelen támogatási szerződés szerinti támogatás felhasználásáról rövid szakmai beszámolót és tételes pénzügyi elszámolást készít a 3. pontban meghatározott határidőig.

A Támogatott a támogatás szabályszerű felhasználását számlával, illetve bizonylattal - az eredeti számlák és banki átutalás esetén a bankszámlakivonatok bemutatásával és azok másolatainak csatolásával - köteles igazolni

A támogatás összegének felhasználásáról szóló beszámoló mellékletét képezik a felhasználást igazoló bizonylatok - eredeti számlák; banki átutalás esetén a bankszámlakivonatok és azok két példányban elkészített hitelesített másolatai -, amelyeket a Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Osztálya ellenőriz, azokat igazolja és postai küldés esetén az eredeti számlákat, bizonylatokat az Egészségügyi Szolgáltatónak visszaküldi.

Az elszámolás során benyújtott eredeti számlára kérjük rávezetni az alábbiakat:

„A számlán szereplő Tétel/ek (vagy ebből ...... Ft összeg) kizárólag Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata felé elszámolva a ........ számú támogatási szerződésre.”

Dátum, aláírás, bélyegzőlenyomat

A fenti záradékot tartalmazó számláról készült másolatokra kérjük rávezetni az alábbiakat:

„1. A számlamásolat hiteles, tartalma az eredetivel megegyező.”

2. Dátum, aláírás, bélyegzőlenyomat

8) Támogatott tudomásul veszi, hogy a Támogató ellenőrzi a támogatás jogcím szerinti felhasználását. Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatás felhasználásával kapcsolatos valamennyi iratba betekintést enged és az ellenőrzéshez szükséges adatokat rendelkezésre bocsátja, biztosítja a helyszíni ellenőrzést.

9) Jelen szerződés aláírásával a Felek tudomásul veszik, hogy a szerződés megkötése és teljesítése, valamint a Felek közötti kapcsolattartás lehetővé tétele céljából a Felek kezelik, egymás kapcsolattartóinak, valamint a megállapodás teljesítésében résztvevő egyéb munkavállalóinak személyes adatait a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2016/679. rendelete 6. cikk (1) bekezdés e) pontja alapján.

10) A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a támogatási szerződésben foglaltak teljesítése során egymással együttműködnek, egymást kölcsönösen tájékoztatják.

11) A jelen támogatási szerződésben nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény vonatkozó rendelkezései az irányadók.

Jelen támogatási szerződést a Felek a közös elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt - a képviseleti jogosultság szabályainak megfelelően - 3 eredeti, magyar nyelvű példányban jóváhagyólag aláírták.

Mosonmagyaróvár, 20...............................

.............................................. .......................................
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata
Képv.: ............... polgármester
Képv.: ................... ügyvezető
.............................................. ..............................................
Támogató Támogatott
Jogi ellenjegyzés: Pénzügyileg ellenjegyzem:
............................ .............................
címzetes főjegyző pénzügyi osztályvezető
COFOG
Rovat

6. melléklet a 43/2021. (XII. 20.) önkormányzati rendelethez

Beszámoló működési költséghez nyújtott támogatásról

1. Egészségügyi szolgáltató neve:…………………………………………………...……

2. Székhely/telephely címe:……………………………………………………………...

3. Támogatás összege:……………………………………………………………………

4. Csatolt mellékletek száma:…………………………………………………………….

Szöveges beszámoló a támogatás felhasználásáról:

Kelt:…………………

.......................................
aláírás

7. melléklet a 43/2021. (XII. 20.) önkormányzati rendelethez * 

Pályázati adatlap a távhőszolgáltatás költségéhez nyújtott támogatáshoz

1. Egészségügyi szolgáltató neve: ..........................................................................................

2. Képviseletre jogosult: .........................................................................................................

3. Székhely/telephely címe: ....................................................................................................

4. Praxisengedélyének száma: .................................................................................................

5. Számlavezető pénzintézet címe: .........................................................................................

6. Számlaszám: ........................................................................................................................

7. Első pályázandó összeg: ......................................................................................................

8. Teljesítési időszak(ok) .........................................................................................................

A fent megadott személyes adataim kezeléséhez hozzájárulok, hozzájárulásomat az önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatás alapján adom meg.###LE###Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának hivatalos honlapján, a www.mosonmagyarovar.hu oldalán található, ide vonatkozó Adatkezelési tájékoztató alapján. ###LV###

Kelt: ...............................................................

..........................................................
Képviseletre jogosulta aláírása

Csatolandó melléklet:

első pályázandó összeghez tartozó számla hiteles másolata

8. melléklet a 43/2021. (XII. 20.) önkormányzati rendelethez * 

Ügyiratszám:

Ügyintéző:

Telefonszám:

VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS KÖLTSÉGEKHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁS CÉLJÁBÓL

amely létrejött egyrészről

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata

székhely: 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11.

képviseli: .........................................polgármester

törzsszám: 728032

adószám: 15728032-2-08

számlaszám: 11737076-15367400-00000000

mint Támogató,

másrészről:

a szolgáltatást nyújtó: ............................................

székhely............................................................

telephely: ..........................................................

cégjegyzékszám: .......................

adószám: ................................

számlaszám: ............................

a továbbiakban: Egészségügyi Szolgáltató,

mint Támogatott

a személyes feladatellátásra kötelezett háziorvos: ................., mint a .... számú háziorvosi praxisjog tulajdonosa, a háziorvosi teendőket ellátó (a továbbiakban: együttesen: Felek) között alulírott helyen és időben, az alábbi feltételekkel:

1) Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, valamint az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény alapján a Támogató feladatát képezi az egészségügyi alapellátás biztosítása. A Támogató a Támogatottal megkötött feladat-ellátási szerződésben foglaltak alapján biztosítja a lakosság ellátását a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező alapellátó orvosok közreműködésével.

2) A Támogató az 1. pontban foglalt önkormányzati alapellátás megvalósulása érdekében - figyelemmel a ................ napján megkötött és jelenleg hatályos feladat-ellátási szerződésben (alapszerződés) foglaltakra -, az alábbiakban állapodik meg a Támogatottal:

Szerződő felek megállapodnak, hogy a Támogató Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének ..../2021. (...) önkormányzati rendelete alapján, az alábbi támogatási keretet biztosítja, tárgyév ........... időszakra tekintettel:

Az adatlapon jelzett időszakra tekintettel az éves támogatási keret maximum mértéke ....Ft, melynek felhasználása időszakonként benyújtott számla alapján a következő feltételekkel történik:

- a háziorvosi praxis, a távhőszolgáltatónak értékesített távhő árának, valamint a lakossági felhasználónak és külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás díjának megállapításáról szóló 50/2011. (IX. 30.) NFM rendelet - továbbiakban: NFM rendelet - 4. mellékletében meghatározott, az úgynevezett „külön kezelt intézményeknek értékesített távhő hődíja” szerint fizeti meg a szolgáltatás ellenértékét,

- benyújtott számlák a fűtési időszakra vonatkozóan, azaz adott év október 15-től, következő év április 15-ig terjedő időszakig vehető figyelembe, azzal, hogy a támogatás mértéke az NFM rendelet 4. mellékletében meghatározott bruttó hődíj, valamint a lakossági felhasználó által fizetendő bruttó hődíj különbözete, de legfeljebb a távhőszolgáltatás bruttó díjának a fele lehet. A támogatás maximális mértéke nem haladhatja meg a bruttó 250.000,- Ft/hó összeget.

3) Támogató kötelezettséget vállal arra, hogy a 2. pontban jelölt támogatási keretből a megállapított támogatás mértékét, a Támogatott által benyújtott hiteles számla másolat alapján, polgármesteri döntést követően 15 napon belül a Támogatott által megadott bankszámlára utalja.

4) Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatást kizárólag az 2. pontban hivatkozott alapellátás megvalósítása céljából a távhőszolgáltatás ellenértékére használhatja fel.

5) Jelen megállapodás elválaszthatatlan mellékletei:

- Átláthatósági nyilatkozat,

- a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról szóló nyilatkozat (érintettség esetén közzétételi kérelemmel egyetemben),

6) A Támogatott kijelenti, hogy amennyiben a nyilatkozatokban közölt adatok tekintetében bármilyen változás áll be, akkor a módosult adatokkal kiállított átláthatósági nyilatkozatot a változás bekövetkeztétől számított 8 napon belül megküldi a kötelezettségvállaló önkormányzat vagy költségvetési szerv részére, vagy amennyiben a Támogatott által képviselt szervezet már nem minősül átláthatónak, úgy azt haladéktalanul bejelenti.

A változás bejelentéséig a rendelkezésre álló nyilatkozatot tekintjük hatályosnak.

7) A Támogatott jelen támogatási szerződés szerinti támogatás felhasználásáról tételes pénzügyi elszámolást készít annak felhasználásától számított 30 napon belül, de legkésőbb tárgyévet követő év február 28-ig.

A Támogatott a támogatás szabályszerű felhasználását számlával, illetve bizonylattal - a számlák hiteles másolatának és banki átutalás esetén a bankszámlakivonatok hiteles másolatának csatolásával - köteles igazolni, amelyeket a Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Osztálya ellenőriz, azokat igazolja.