Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 29/2009. (XII. 23.) önkormányzati rendelete

a város gépjármű elhelyezési feltételeinek elősegítéséről, valamint a várakozóhelyek igénybevételének feltételeiről * 

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel a közúti közlekedésről szóló 1998. évi I. törvény 34. § (2) bekezdésében, valamint az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) számú kormányrendelet 42. § (11) bekezdésében (a továbbiakban OTÉK) foglaltakra – a város gépjármű várakozási feltételeinek meghatározására, a várakozóhelyek igénybevételére, a várakozóhelyek létesítésére, és az e kötelezettség megváltására irányuló szabályok megállapítására az alábbi rendeletet alkotja.

I. fejezet

Általános rendelkezések

1. § A rendelet célja, hogy:

a) építési lehetőséget biztosítson az olyan épületek, építmények (a továbbiakban: építmény) esetében is, ahol a jogszabályokban előírt mennyiségű és fajtájú gépjármű parkolóhely kialakítására az épületben, építményben, annak telkén vagy területén nincs megfelelő lehetőség,

b) az egyes építmények használatából származó gépjárműforgalom és várakozás megoldásának teherviselésébe az építtetőket célirányos mértékben bevonja,

c) a jelentkező parkolási problémák megoldását a parkolás feltételeinek meghatározásával segítse,

d) *  A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet (a továbbiakban: KöHÉM R.) 2. § (6) bekezdése szerinti környezetkímélő gépkocsik számának növekedését előmozdítsa.

2. § (1) A rendelet hatálya Paks város közigazgatási területén felépítendő építményekhez szükséges várakozóhelyekre, valamint az önkormányzat tulajdonában lévő közutakra és várakozóhelyekre terjed ki.

(2) A rendelet hatálya továbbá kiterjed a felépítendő építmények építtetőire, illetve a várakozóhelyeket igénybevevő jármű üzembentartókra.

(3) E rendelet rendelkezéseit a már meglévő építmények bővítése vagy átalakítása, rendeltetésének megváltoztatása és fennmaradása során is alkalmazni kell, ha az előző állapothoz mérten várakozóhely kialakítása vagy hiányként felmerülő többlet biztosítása jogszabályban előírt feltétel.

(4) E rendelet hatálya a korlátozott várakozási övezetek igénybevétele vonatkozásában nem terjed ki: * 

a) *  a megkülönböztető kék villogó jelzést használó (rendvédelmi szervek, mentők, polgári védelmi szervek) és betegszállító járművekre;

b) figyelmeztető jelzést használó (sárga villogó) kommunális szolgáltatást, út- és közműhiba elhárítást végző járművekre;

c) *  mozgáskorlátozottak várakozására, ha a várakozás feltételei megegyeznek a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KpM–BM együttes rendelet (továbbiakban: KRESZ) várakozásra vonatkozó előírásaival;

d) az orvosi ügyeletet ellátó járművekre;

e) a diplomáciai mentességet élvező személy ilyen hatósági jelzéssel ellátott járművére.

(5) * 

II. Fejezet

Várakozóhelyek létesítése, e kötelezettség megváltására irányuló szabályok

3. § (1) * 

(2) *  Az új építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához – függetlenül attól, hogy a gépjármű-várakozóhely biztosítására okot adó körülmény engedélyhez kötött tevékenységhez kapcsolódik, vagy sem – jogszabályban előírt mennyiségű gépjármű várakozóhelyet (parkolót), tehergépjármű rakodóhelyet, valamint áruszállítási és gazdasági útvonalat, illetve rakodóterületeket kell biztosítani.

(3) A várakozóhely közterületek közlekedésre szánt területein, vagy közforgalom céljára átadott magánút területén történő biztosításához nem adható hozzájárulás:

a) * 

b) a 3500 kg-ot meg haladó össztömegű jármű elhelyezéséhez.

(4) *  Az OTÉK 42. § (11) bekezdése alkalmazásában, a közterületek közlekedésre szánt területe egy részének igénybevétele vonatkozásában nem tekinthető szükségessé tevő adottságnak, ha a gépjármű várakozóhely biztosítására okot adó körülmény:

a) új építmény megépítésére,

b) bővítés, átalakítás útján új önálló rendeltetési egység kialakítására,

c) többlet parkolóhely biztosításával járó bővítésre, átalakításra vagy rendeltetési mód váltásra

vonatkozik.

(5) *  Nem kell alkalmazni a (4) bekezdést a Pincesorok (Kpi) építési övezetek, továbbá az úszótelkek esetében, ha a szükséges számú gépjármű várakozóhely telken belüli elhelyezése a telekadottságok, valamint az építési előírások alapján nem teszik lehetővé a (4) bekezdés szerinti építmények érintett telken történő elhelyezését, kialakítását.

(6) A közútkezelő a hozzájárulásában meghatározza a várakozóhely számát, kialakításának feltételeit, így pontos helyét, méretét, kialakításának és megjelenésének módját. A közútkezelői hozzájárulás nem pótolja más engedélyek, hozzájárulások beszerzésének kötelezettségét.

(7) Az egyes építmények működéséhez szükséges azon várakozóhely használatát, amelyet az építtető saját ingatlanán helyez el, a rendeltetési egység (üzlet, iroda stb.) nyitvatartási ideje alatt a közönség számára meg kell nyitni. A várakozóhely igénybevételének lehetőségére jól látható módon elhelyezett figyelemfelkeltő táblával fel kell hívni a figyelmet. A táblán a nyitvatartási idővel egyezően a várakozóhely igénybevételének időtartamát is fel kell tüntetni.

(8) *  Egynél több lakó funkciójú új rendeltetési egység létesítése esetében, az új lakásokra vonatkozóan, Paks város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 24/2003. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 13. § (3) bekezdésével összhangban, az OTÉK-ban meghatározott számú gépjármű-várakozó hely 1,5-szeresét kell – a kerekítés szabályai szerint – biztosítani a rendeltetésszerű használathoz.

4. § (1) *  Az OTÉK és jelen rendelet alapján előírt számú gépjármű-várakozóhely közterületen történő biztosításáért megváltási díjat kell fizetni az önkormányzat részére.

(2) Az építtető a megváltási díjat – a külön megállapodásban előírt határidőn belül – ha az építményre használatbavételi engedélyt kell kérni, legkésőbb a kérelem benyújtásáig, ha a használatbavétel bejelentési kötelezettség alá esik, annak bejelentéséig, egyéb esetekben az építmény használatbavételéig, illetve a végleges fennmaradási engedély iránti kérelem benyújtásáig köteles Paks Város Önkormányzata költségvetési számlájára befizetni, és ennek megtörténtéről szóló igazolást a közút kezelőjének bemutatni.

(3) A befizetendő összeg a megváltás időpontjában érvényes megváltási díjnak, a várakozóhely területének (m2) és a megváltandó parkolóhelyek számának szorzata.

(4) *  A várakozóhely megváltási díját az önkormányzat költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet tartalmazza.

(5) A várakozóhelyek megváltásából befolyó összegeket elkülönítetten kell kezelni. Az ilyen jogcímen befizetett pénzeszközök csak várakozóhely építésére, fenntartására használhatók fel.

(6) *  Az e §-ban meghatározott megállapodást a polgármester köti meg.

5. § * 

III. fejezet

A várakozás rendjének, a várakozóhelyek igénybevételének, valamint a korlátozott várakozási övezetben történő várakozás feltételei

6. § (1) Tilos a várakozóhelyen (ideértve az út várakozásra alkalmas részét is) minden olyan tevékenység végzése, amely a rendelkezésre álló várakozóhelyek számát csökkenti, a parkolás sebességét lassítja, azaz a várakozóhelyek rendeltetésszerű használatát akadályozza, így különösen:

a) üzemen kívül helyezett, vagy üzemképtelen 3500 kg-ot meg nem haladó össztömegű jármű, járműszerelvény 30 napon túli,

b) érvényes hatósági engedéllyel és jelzéssel rendelkező, valamint üzemen kívül helyezett, vagy üzemképtelen 3500 kg-ot meghaladó össztömegű jármű és járműszerelvénye,

c) *  a KRESZ 59. § (3) bekezdésben (lásd: függelék) foglalt jármú 10 napot meghaladó tárolása,

d) bármely jármű értékesítésű célú,

e) szemétgyűjtő edényzet – kivéve a heti ürítési napot, továbbá a kijelölt konténer és szelektív hulladékgyűjtő szigeteket –

tárolása.

(2) A közút kezelője a közúti közlekedési szolgáltatáshoz használt bármely jármű közúton történő tárolása esetében az (1) bekezdéstől eltérően, a feltételek együttes fennállása esetén a 89/1989. (XII. 20.) MT számú rendelet szerint jár el.

(3) Azt a jármű üzembentartót, aki az (1) bekezdés szabályait megszegi, fel kell szólítani a szabálytalan magatartás megszüntetésére.

(4) Ha az üzembentartó a (3) bekezdés szerinti felszólításnak az abban megadott határidőre nem tesz eleget, vagy ha az üzembentartó kiléte nem állapítható meg és ha az elszállítás feltételei a magasabb szintű jogszabályok alapján fennállnak, az elszállításról szintén a magasabb szintű jogszabályok előírása szerint kell intézkedni. Ha magasabb szintű jogszabály nem rendezi az elszállítás szabályait, az esetben a közterületek használatáról szóló 20/2009. (XI. 25.) számú önkormányzati rendelet közterületen tárolt üzemen kívül helyezett, vagy üzemképtelen járművek elszállításával kapcsolatos előírásait kell alkalmazni.

7. § (1) *  Paks Város Közigazgatási területén található várakozóhelyek igénybevételéért parkolási díjat nem kell fizetni.

(1a) *  Paks Város Önkormányzata kötelezettséget vállal arra, hogy a környezetkímélő gépkocsik vonatkozásában nem vezet be parkolási díjat.

(1b) *  A 6. § (1) bekezdés a) pontja szerinti tárolás, illetve a 6. § (2) bekezdésében foglalt kivételi kör esetén a várakozóhely igénybevételéért igénybevételi díjat kell fizetni. Ezek díját a rendelet 1. melléklete határozza meg.

(2) Várakozóhely kizárólagos használatára hozzájárulás – kivéve az orvosi ügyeletet állató orvost egy gépjármű vonatkozásába – nem adható. Az orvosi ügyeletet ellátó orvos várakozóhely kizárólagos használatának, valamint a 6. § (1) bekezdés a) pontja szerinti 30 napot meg nem haladó tárolás engedélyezésére a polgármester jogosult.

(3) A rendelet 2. számú mellékletében felsorolt területen (továbbiakban: korlátozott idejű várokozási övezet) csak meghatározott ideig és parkométer (továbbiakban: tárcsa) kihelyezésével lehet várakozni.

(4) A korlátozott idejű várakozási övezetben a várakozást a KRESZ 41. § (4) bekezdés a) pontjában, valamint ezen rendeletben foglaltak szerint kell megvalósítani.

(5) A várakozás megkezdésével egyidejűleg a tárcsát a várokozás megkezdésének időpontjára kell állítani. Azonos helyen a várakozási idő nem hosszabbítható meg. Azonos helynek minősül a több, egymástól legfeljebb 100 méterre levő várakozásra igénybevett terület.

(6) *  A korlátozott idejű várakozási övezetben a Villany utca esetében keddi és pénteki napokon 7–13 óra, a Villany utcai piac a vásárokról és piacokról szóló önkormányzati rendeletben a Piac központi területeként lehatárolt területe esetében keddi és pénteki napokon 13–19 óra valamint a hét többi munkanapján 7–19 óra, a többi korlátozott idejű várakozási övezetben munkanapokon 7–19 óra közötti időben korlátozott a várakozás, időtartama azonos helyen maximum 90 perc.

(6a) *  A (6) bekezdéstől eltérően korlátozott várakozási övezetben elhelyezett e-töltő használatát biztosító, a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően kialakított és megjelölt parkolóhely esetében a várakozás időtartama alkalmanként a feltöltéshez szükséges idő, de maximum 6 óra lehet. Ilyen parkolóhely csak a KöHÉM R. 2. § (6) bekezdése szerinti környezetkímélő gépkocsi elektromos töltéséhez, a töltést végző által, a meghatározott időtartamra vehető igénybe.

(7) *  A (6) bekezdésben szereplő időszak előtt és után, valamint a 2. számú mellékletben nem szereplő területen, továbbá a mozgáskorlátozott személyek parkolási igazolványáról szóló rendelet alapján kiadott engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozott várakozása nem korlátozott.

(7a) *  Az e-töltő használatát biztosító várakozóhelyet igénybevevők körére a (6a) bekezdés az irányadó.

(8) A várokozás megkezdésének időpontja jelezhető a kereskedelemben forgalmazott tárcsa használatával, illetve bármilyen a parkolás megkezdését egyértelműen rögzítő saját készítésű eszköz alkalmazásával. Az így alkalmazott tárcsa és egyéb saját készítésű eszközök többször használhatók mindaddig, amíg funkciójuk betöltésére alkalmasak.

(9) *  A (3) bekezdésben körülírt korlátozott idejű várakozási övezetet minden, járművel megközelíthető irányból a KRESZ „várakozóhely” táblával és 90 perces, továbbá ha a várakozási övezetben van ilyen, az e-töltő használatához kapcsolódó parkoló esetében annak használati időtartamára utaló, a tárcsa használatát előíró és kötelező használati időtartamát rögzítő kiegészítő táblával kell ellátni.

(10) *  A Tüdőbeteg Gondozó (Paks, Deák F. utca 22.) ingatlanának közcélú várakozóhely besorolása a rendelet hatálybalépése napján megszűnik.

8. § (1) Az egészségügyi dolgozók számára a polgármester egyedi elbírálás alapján, az intézet elhelyezkedése szerinti – ügyeletet ellátó orvos esetében mindegyik – korlátozott idejű várakozási övezetre vonatkozóan 90 percet meghaló várakozási engedélyt adhat ki.

(2) Az engedély kiadását az egészségügyi intézet vezetője, vállalkozó orvos esetében a vállalkozó orvos kérheti. A kérelmet a Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályához kell benyújtani. A kérelem elbírálási ideje 22 munkanap.

(3) A kérelemben meg kell adni a korlátozott várakozási övezet helyét, az egészségügyi dolgozó nevét és a gépjármű forgalmi rendszámát.

(4) Az engedély naptári évre december 31-ei lejárati dátummal adható ki.

(5) Az engedély tartalmazza a korlátozott várakozási övezet helyét, és a gépjármű forgalmi rendszámát.

IV. fejezet

Fogalom meghatározások, záró rendelkezések

Fogalom meghatározás

9. § 1. Építtető: Aki a parkolóhely biztosításához szükséges építési munkát végzi, vagy végezteti.

2. Építmény: Az Épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXXVIII. törvényben ekként meghatározott műszaki alkotás.

3. Üzembentartó: a jármű forgalmi engedélyébe bejegyzett tulajdonos, valamint üzembentartó.

4. Jármű: A KRESZ-ben ekként meghatározott eszköz.

5. Jármű tárolás: Paks Város Önkormányzata közterület-használati rendeletében ekként meghatározott időtartam.

6. Üzemképtelen jármű: Paks Város Önkormányzata közterület-használati rendeletében ekként meghatározott jármű.

7. Üzemen kívül helyezett jármű: Paks Város Önkormányzata közterület-használati rendeletében ekként meghatározott jármű.

9/A. § * 

Záró rendelkezések

10. § (1) * 

(2) E rendelet 2010. január 15-én lép hatályba, rendelkezéseit az ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(3) E rendelet hatálybalépésével egy időben hatályát veszti a 11/2005. (V. 30.) számú önkormányzati rendelet.

11. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.

Paks, 2009. december 17.

Hajdú János s. k. Dr. Blazsek Balázs s. k.
polgármester címzetes főjegyző

1. melléklet a 29/2009. (XII. 23.) önkormányzati rendelethez

Várakozóhelyek igénybevételi díja

1. A 3500 kg össztömeget meg nem haladó üzemen kívül helyezett, vagy üzemképtelen járműve 30 napot meg nem haladó tárolása

500 Ft/nap/gépjármű

2. A rendelet 7. § (2) bekezdése szerinti várakozóhely használat

Orvosi ügyeletet ellátó orvos kizárólagos várakozóhely használata

5.000 Ft/negyedév

3. 1–2. pontban foglalt költségek általános forgalmi adót nem tartalmaznak

2. melléklet a 29/2009. (XII. 23.) önkormányzati rendelethez

Korlátozott várakozási övezetek

1. A Rosthy utcai várakozóhely,

2. A Keskeny utcai várakozóhely,

3. A Duna utcai várakozóhely,

4. A II. számú Rendelőintézet (Barátság u. 2.) mögötti várakozóhely,

5. A III. számú Rendelőintézet (Deák Ferenc utca 7.) udvarában lévő közcélú várakozóhely,

6. * 

7. A Villany utca keddi és pénteki napokon.

8. *  Báthory utca Villany utca – Hattyú utca közötti szakasza.

9. *  Újtemplom utca 17–19., és a 25–27. szám előtt kialakított parkolók.

10. *  Villany utcai piac, a vásárokról és piacokról szóló önkormányzati rendeletben a Piac központi területként (Pkt.) lehatárolt terület.

3. melléklet a 29/2009. (XII. 23.) önkormányzati rendelethez

A jármű közlekedési területről történő elszállításának, tárolásának, őrzésének költsége

1. A jármű elszállításának költsége

a) személygépkocsi vagy pótkocsija, továbbá motorkerékpár és pótkocsija, valamint segédmotoros kerékpár esetén

17.250 Ft/jármű

b) a KRESZ 1. számú függelék II. pontjában meghatározott, az a) pontban nem említett gépjármű, vontató, lassú jármű vagy ezek pótkocsija esetén az a) pontban foglalt költség háromszorosa.

2. A jármű tárolása és őrzése naponta

1.200 Ft

3. A jármű értékesítésének költsége

11.500 Ft

4. 1–3. pontban foglalt költségek általános forgalmi adót nem tartalmaznak

Függelék a 29/2009. (XII. 23.) önkormányzati rendelethez

KRESZ 59. § (3) bekezdése

A járművek eltávolítása

59. § (3) Hatósági jelzéssel nem rendelkező azt a járművet, amely a közúti forgalomban csak ilyen jelzéssel vehet részt, főútvonalon egyáltalán nem, mellékútvonalon pedig – közterület-használati engedély nélkül – legfeljebb 30 napig szabad tárolni. Az úton e rendelkezések megszegésével tárolt járművet a rendőrhatóság vagy a közút kezelője – a tulajdonos költségére – eltávolíthatja.

Rövidítések

Gksz: Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület

Gip: Ipari gazdasági terület

Gmg: Mezőgazdasági üzemi terület

Gká: Kistermelői állattartásra szolgáló terület

Kh: Hulladéktároló és kezelő telepek

Kb: Bányaterületek

Kz: Zöldfelület jellegű különleges területek

Ke Energiapark

Kö: Közlekedési területek

Kp: Zöldterületek

E: Erdőterületek

Má: Általános mezőgazdasági területek

Mk: Kertes mezőgazdasági területek

Mü: Mezőgazdasági ültetvényterületek,

Mr: Korlátozott használatú mezőgazdasági területek

Vt: Településközpont vegyes terület

Vk: Központi vegyes terület

Ln: Nagyvárosias lakóterület

Lk: Kisvárosias lakóterület

Lke:Kertvárosias lakóterület

Lf: Falusias lakóterület

Üü: Üdülőterületek

Kpi: Pincesorok

OTÉK: Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) számú kormányrendelet

KRESZ: a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KpM–BM együttes rendelet