Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2015. (II. 13.) önkormányzati rendelete

a lakáscélú helyi támogatásokról * 

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (4) bekezdés g) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8a. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 26/2019. (XI. 27.) önkormányzati rendelet 1. mellékletében biztosított véleményezési jogkörben eljáró Humánpolitikai Bizottság, valamint Jogi, Ügyrendi és Pénzügyi Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el: * 

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed Paks Város közigazgatási területén legalább egy éve bejelentett lakóhellyel vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárokra, akik a rendelet alapján nyújtható támogatást Paks Város közigazgatási területén kívánják lakáscélra felhasználni.

2. Értelmező rendelkezések

2. § *  (1) Az e rendelet alkalmazásában használt fogalmak értelmezésére – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 4. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.

(2) E rendelet alkalmazásában:

1. elemi kár: tűz, robbanás, földrengés, árvíz, belvíz, vihar, felhőszakadás, jégverés, földcsuszamlás okozta kár;

2. első lakás: az ingatlan, ha megszerzése időpontjában a támogatást kérelmezők egyikének és a velük együtt költöző közeli hozzátartozóknak nincs, és azt megelőzően sem volt lakástulajdonhoz kapcsolódó és ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű joguk, valamint lakástulajdonuk, kivéve a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 2. § (4) bekezdés a) és c) pontjában foglalt lakástulajdont,

3. különös méltánylást érdemlő eset: a támogatott és családja élethelyzetében a visszatérítendő kamatmentes támogatás visszafizetésének időtartama alatt bekövetkezett előre nem látható rendkívüli változás, különösen: haláleset, baleset, betegség és az ebből következő létfenntartást veszélyeztető élethelyzet.

2/A. *  Hatásköri rendelkezések

2/A. § *  (1) Az e rendeletben szabályozott támogatások esetében – a (2)–(3) bekezdés kivételével – átruházott hatáskörben a Képviselő-testület Humánpolitikai Bizottsága (a továbbiakban: bizottság) dönt.

(2) A lakhatást veszélyeztető – elem kár esetén nyújtható támogatás összegéről, a visszafizetés módjáról és az egyéb feltételekről átruházott hatáskörben a polgármester dönt.

(3) A lakáscélú önkormányzati támogatásokhoz kapcsolódó elidegenítési tilalom és jelzálogjog törlésével, ranghely cseréjével kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére a polgármester jogosult.

II. Fejezet

A lakáscélú helyi támogatásokra vonatkozó általános rendelkezések

3. A lakáscélú helyi támogatások közös feltételei

3. § (1) Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a lakhatás feltételeinek javítása érdekében rászorultság alapján a rendeletben meghatározott feltételek szerint helyi támogatást biztosít:

a) lakásépítéshez, vásárláshoz és felújításhoz,

b) *  első lakás építéséhez, vásárlásához,

c) lakhatást veszélyeztető elemi kár esetén történő helyreállításhoz,

d) ikergyermekek születése esetén.

(2) A Képviselő-testület a támogatásokra fordítható keret összegéről – kivéve a (1) bekezdés d) pontja esetében – évente az önkormányzat költségvetésében rendelkezik.

(3) A támogatás formája kamatmentes visszatérítendő helyi támogatás, illetve vissza nem térítendő helyi támogatás.

4. § (1) *  Rászorultság alapján támogatásban részesíthető minden olyan igénylő, akinek családjában az egy főre jutó havi nettó átlagjövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének,

a) egyedül élő, gyermekét egyedül nevelő kérelmező, gyermektelen házaspár vagy élettárs esetén 600%-át,

b) gyermekes házaspár vagy élettárs esetén 500%-át, és

vagyonnal nem rendelkezik.

(2) * 

(3) A támogatásra rászorultak közül kiemelten támogatandók:

a) akik három vagy több kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodnak, ideértve a két kiskorú gyermekét egyedül nevelő szülőt is,

b) az első lakáshoz jutó gyermekes fiatal házaspárok,

c) a bérlakásukat az önkormányzat rendelkezésére bocsátók,

d) az egyedül élő, időskorú és munkaképtelen igénylők,

e) a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény szerinti fogyatékos személyek, valamint a vakok személyi járadékában részesülő személyek.

5. § (1) Az igénylő részére csak akkor nyújtható támogatás, ha a támogatással és az igénylő részére rendelkezésre álló egyéb forrásokkal – pénzintézeti kölcsön, munkáltatói kölcsön, lakástakarékbetét, saját erő – az építkezés és a lakásvásárlás ténylegesen megoldható.

(2) *  Helyi támogatás csak a Kormányrendelet szerinti méltányolható lakásigény felső határát meg nem haladó szoba számú, olyan lakóingatlanhoz adható, amelynek értéke a 25 millió forintot nem haladja meg.

(3) *  Nem nyújtható támogatás a támogatási határozat véglegessé válását megelőzően megvalósult lakáscélra.

(4) A (3) bekezdéstől eltérően a rendelet IV. Fejezetében foglalt vissza nem térítendő támogatások esetében a lakáscél megvalósulását követő 6 hónapon belül benyújtott kérelmek esetében a támogatás összege a lakáscélra nyújtott és a kérelem benyújtásának időpontjában meglévő kölcsönből még fennálló tartozás csökkentésére használható fel.

(5) *  Újabb helyi támogatás csak akkor nyújtható, ha a család a korábbi visszatérítendő támogatást már visszafizette.

(6) *  Külterületen vagy zártkertben lakótelek, új vagy használt lakás vásárlására, építésére csak akkor adható támogatás, ha

a) az adás-vételi szerződés hatósági jóváhagyása megtörtént, illetve

b) az ingatlant nem érinti városfejlesztési döntés.

5/A. § *  Az önkormányzat által nyújtható valamennyi lakáscélú támogatás együttes összege,

a) a felépíteni vagy megvásárolni kívánt ingatlan bekerülési értékének, illetve vételárának,

b) lakóingatlan felújításának, korszerűsítésének, bővítésének kivitelezői költségvetése szerinti összegének

50%-át nem haladhatja meg.

5/B. § *  Az önkormányzat a megállapított helyi támogatás biztosítékául a visszatérítendő támogatás erejéig jelzálogjogot, a vissza nem térítendő támogatás esetében 5 évre szóló elidegenítési tilalmat jegyeztet be az ingatlan-nyilvántartásba.

4. Eljárási rendelkezések

6. § *  (1) A támogatás iránt benyújtott kérelem elbírálása önkormányzati hatósági ügy.

(2) Az e rendeletben szabályozott lakáscélú helyi támogatások iránti kérelmek folyamatosan az 1–3. mellékletek szerinti nyomtatványokon terjeszthetőek elő a Paksi Polgármesteri Hivatalnál (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal). A kérelmező és családja vagyoni helyzetéről az 5. melléklet szerinti nyomtatványon kell nyilatkozni.

(3) A kérelmező a kérelem benyújtásakor köteles saját és a vele együtt költöző családtagok vagyoni, jövedelmi viszonyairól igazolást becsatolni, vagy ha ez lehetetlen, akkor ezekről büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot tenni.

(4) A kérelemhez mellékelni kell:

a) a kérelmező és a vele együtt költöző családtagok nettó jövedelméről szóló igazolást,

b) ingatlanvagyon esetén adó- és értékbizonyítványt vagy forgalmi értékbecslést, tulajdont igazoló földhivatali határozat egyszerű másolatát,

c) házastársak esetén a házassági anyakönyvi kivonat egyszerű másolatát,

d) élettársak esetén a közjegyzői nyilvántartásba vételükről szóló okiratot, ennek hiányában azonos lakcímet igazoló hatósági igazolvány egyszerű másolatát,

e) lakás vásárlása esetén ügyvéd által ellenjegyzett adásvételi szerződést vagy előszerződést, ennek hiányában a tulajdonos (értékesítő szerv) igazolását a lakás szobaszámáról, alapterületéről, komfortfokozatáról és vételáráról,

f) lakás építése, bővítése, illetve engedély-, vagy bejelentés köteles felújítás esetén a végleges építési engedélyt, vagy az építéshatóság igazolását arról, hogy az egyszerű bejelentéshez kötött, építési tevékenység bejelentése megtörtént,

g) nem engedély- vagy bejelentés köteles lakásfelújítás esetén az építéshatóság igazolását, hogy a felújítás nem engedély- vagy bejelentés köteles,

h) a tényleges kivitelező által aláírt, elvégzendő munkálatokról szóló 30 napnál nem régebbi árajánlatot, vagy tervező, kivitelező által készített költségvetést vagy kivitelezői szerződést az elvégzendő munkálatokról,

i) a támogatott hozzájárulását, hogy a támogatás mértékéig jelzálogjog, elidegenítési tilalom kerüljön bejegyzésre,

j) a már korábban hitelt nyújtó pénzintézet hozzájárulását az önkormányzat jelzálogjogának, vagy az elidegenítési tilalom ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez,

k) a rendelet 14. § a) pontjában foglalt esetben a Polgármesteri Hivatal illetékes szervezeti egységének szakvéleményét a veszélyeztetettség mértékéről,

l) a rendelet 14. § b) pontjában foglalt esetben a katasztrófavédelem illetékes szervezetének műszaki vizsgálatáról készített jegyzőkönyvét,

m) a paksi önkormányzati adóhatóság helyi adótartozásról szóló nemleges adóigazolását,

n) különös méltánylást érdemlő esetben halotti anyakönyvi kivonat, orvosi iratok egyszerű másolatát,

o) a korszerűsíteni, felújítani, bővíteni kívánt ingatlanra szóló érvényes lakásbiztosítás egyszerű másolatát.

7. § *  (1) A Polgármesteri Hivatal a lakáscélú helyi támogatásra vonatkozó kérelmekről nyilvántartást vezet.

(2) Az e rendeletben szabályozott formában és tartalommal benyújtott kérelmek esetében kerül sor a kérelmezők jövedelmi és vagyoni helyzetének, szociális körülményeinek helyszíni vizsgálatára.

(3) 5.000.000 Ft alatti értékű lakás vásárlása, felújítása esetén – a (2) bekezdésben szabályozottakon túl – az ingatlan állagának vizsgálata is szükséges, melyet a Polgármesteri Hivatal illetékes szervezeti egysége végez el.

8. § *  (1) *  A Polgármesteri Hivatal a támogatást, a bizottság véglegessé vált határozata alapján, az illetékes pénzintézethez utalja át azzal a feltétellel, hogy csak kiegészítő jellegű, és abból csak a saját erő, a pénzintézeti kölcsön vagy más támogatás összegén felül hiányzó fedezet biztosítására használható fel, a többlet visszautalandó.

(2) A támogatás átutalására az alábbiak szerint kerül sor:

a) Lakótelek, új vagy használt lakás megszerzése esetén

aa) *  a támogatásról szóló véglegessé vált határozat földhivatal által történt érkeztetését követő 15 napon belül, amennyiben a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem az ingatlan-nyilvántartásban széljegyen feljegyzésre került, és a vételárban pénzintézeti hitel is szerepel,

ab) *  a támogatásról szóló véglegessé vált határozat földhivatal által történt érkeztetését, valamint a saját erő megfizetésének igazolását követő 15 napon belül, amennyiben a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem az ingatlan-nyilvántartásban széljegyen szerepel, és a vételár fedezetéül csak saját erő, illetve az önkormányzati támogatás szolgál.

b) Lakás korszerűsítése, bővítése, felújítása esetén a támogatás összegének megfelelő jelzálogjog bejegyzését követő 15 napon belül.

8/A. § *  (1) *  A rendelet III. fejezetében szereplő támogatások esetében a támogatás felhasználását eredeti számlákkal kell igazolni a határozat véglegessé válását követő hat hónapon belül.

(2) Az elszámolás elfogadásáról a kérelmezőket értesíteni kell.

(3) Amennyiben a kérelmezők határidőre nem, vagy nem megfelelően számolnak el a támogatás felhasználásáról, a Polgármesteri Hivatal az elszámolásra rendelkezésre álló határidőt követően egy ízben, határidő kitűzése mellett hiánypótlási felhívást küld ki.

9. § A támogatást egy összegben kell visszafizetni a Ptk-ban mindenkor érvényes kamatokkal és az ügyintézés költségével együtt, ha:

a) nem a célnak megfelelően használták fel,

b) ahhoz a valóságnak nem megfelelő nyilatkozat alapján jutott a támogatott,

c) az építkezés meghiúsul, vagy az épülő ingatlan elidegenítésre kerül,

d) lakásvásárlás tárgyában az értékesítő szervvel kötendő adásvételi szerződés meghiúsul,

e) a megszerzett ingatlant 5 éven belül értékesítik és nem másik méltányolható méretű lakást vásárolnak,

f) ha a támogatásban részesített a törlesztési idő alatt az ingatlant bérbe adja,

g) *  a kérelmezők a támogatás felhasználásáról a 8/A. § (3) bekezdésben foglalt hiánypótlási felhívásban megállapított határidőre sem számolnak el,

h) *  a támogatásban részesített a visszatérítendő támogatás tekintetében fizetési kötelezettségét 6 hónapon keresztül folyamatosan nem teljesíti, és a 9/A. § szerinti kérelmet sem terjeszt elő.

9/A. § *  Amennyiben a visszatérítendő támogatásban részesített életkörülményeiben kedvezőtlen változás következik be, különös méltánylást érdemlő esetben a támogatott kérelmére

a) legfeljebb két évre fizetési halasztás, vagy

b) a támogatásról szóló határozatban foglaltnál legfeljebb két évvel hosszabb időtartamú részletfizetés engedélyezhető.

III. Fejezet

Kamatmentes visszatérítendő lakáscélú helyi támogatások

5. Lakásépítés, vásárlás és felújítás helyi támogatása

10. § Rászorultság alapján Paks Városban megvalósuló lakásépítés, vásárlás és felújítás céljára kamatmentes visszatérítendő támogatás állapítható meg azon igénylők részére, akik saját erejükből nem képesek lakásgondjaik megoldására és a támogatás fejében lemondanak arról, hogy lakáshoz jutásukat az önkormányzat bérlakás kiutalásával biztosítsa.

11. § (1) A támogatás a következő célokra nyújtható:

a) lakótelek, új vagy használt lakás megszerzéséhez, építéséhez,

b) lakás korszerűsítéséhez, bővítéséhez, felújításához, különös tekintettel tetőszerkezet felújítására, komfortosítására,

c) kivételesen annak a lakásnak a megvételéhez is, amely jogerős bírói ítélet alapján nem megosztható és a bíróság a tulajdonostársak (házastárs, élettárs) egyikét a lakás elhagyására kötelezte (megváltás).

(2) Nem adható támogatás:

a) az állam, az önkormányzat és gazdálkodó szervezet tulajdonában lévő bérlakás kedvezményes vételéhez,

b) ismételt igénylés esetén ugyanarra a jogcímre,

c) *  ha a becsatolt igazolások alapján nem látszik biztosítottnak a támogatás visszafizetése, mert a kérelem elbírálásakor a családban az egy főre eső havi jövedelem nem éri el a szociális vetítési alap összegét.

12. § *  A támogatás összege legfeljebb 800.000.- Ft-ig terjedhet.

13. § (1) *  A támogatás módja kamatmentes visszatérítendő támogatás, amelynek visszafizetését a támogatást biztosító határozat véglegessé válását követő hetedik hónap első napjától kell megkezdeni havi egyenlő részletekben.

(2) *  A részletfizetés időtartama legfeljebb 5 év.

(3) * 

(4) * 

6. Lakhatást veszélyeztető – elemi kár esetén nyújtható támogatás

14. § *  Rászorultság alapján támogatás állapítható meg azon igénylők részére akiknek

a) pincebeszakadás vagy elemi kár miatt saját tulajdonú lakóépületében a lakhatás biztonságos feltételei veszélybe kerültek.

b) a saját tulajdonú lakóépületében a kémény életveszélyessé vált.

15. § *  A támogatás összege legfeljebb 500.000.- Ft-ig terjedhet.

16. § (1) A támogatás módja kamatmentes visszatérítendő támogatás.

(2) * 

(3) *  A Polgármesteri Hivatal illetékes szervezeti egysége – a 14. § a) pontjában foglalt esetben – a veszélyeztetettség mértékéről szakvéleményt ad, valamint ellenőrzi a szakszerű helyreállítási, tömedékelési, illetve egyéb munkák elvégzését.

(4) *  A 14. § b) pont alapján megállapított támogatás utalása a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ műszaki vizsgálatról szóló jegyzőkönyve alapján az életveszélyt elhárító – számlaképes – szakember számlájára történik.

17. § * 

IV. Fejezet

Vissza nem térítendő lakáscélú helyi támogatások

7. Első lakáshoz jutók önkormányzati támogatása

18. § (1) *  Rászorultság alapján Paks városban megvalósuló első lakás építéséhez, vásárlásához támogatásban részesíthető minden olyan fiatal házaspár, amelynek tagjai a kérelem benyújtásának időpontjában nem töltötték be a 40. életévüket.

(2) * 

19. § *  A támogatás összege 750.000.- Ft.

20. § A támogatás módja egyszeri, vissza nem térítendő önkormányzati támogatás.

8. Ikergyermekek születése esetén nyújtható támogatás

21. § Hármas vagy többes ikrek születése esetén gyermekenként 1.000.000.- Ft összegű vissza nem térítendő támogatás nyújtható Paks Városban megvalósuló lakásépítés, vásárlás és felújítás céljára, melyet az önkormányzat éves költségvetése általános tartalékalapjának terhére biztosít, és amelyről a képviselő-testület – a rendeletben meghatározott eljárási rendtől eltérően – a soron következő ülésén dönt.

V. Fejezet

Záró rendelkezések

22. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

23. § * 

Paks, 2015. február 12.

Süli János
polgármester
Dr. Blazsek Balázs
címzetes főjegyző

Kihirdetési záradék:

A kihirdetés napja: 2015. február 13.

Dr. Blazsek Balázs
címzetes főjegyző

1. melléklet a 4/2015. (II. 13.) önkormányzati rendelethez * 

Kérelem a lakásépítés, vásárlás és felújítás helyi támogatására

Az igénylő adatai: A házastárs adatai
1. Név: _______________________________________________________________________________
(asszonyoknál leánykori név is)
2. Lakóhelyének
címe: _______________________________________________________________________________
____________ em. ____________ ajtó ____________ em. ____________ ajtó
2. Bejelentkezés ideje: _______________________________________________________________________________
3. Ha nem az állandó lakásukban laknak, tényleges lakóhelyük, tartózkodási helyük címe:
_______________________________________________________________________________
____________ em. ____________ ajtó ____________ em. ____________ ajtó
Bejelentkezés ideje: _______________________________________________________________________________
4. a) Az igénylő (házastárs) által lakott lakás szobaszáma: _______________________________________________________
alapterület _________ m2 komfortfokozata: _________________________________
b) A lakást milyen minőségben használja: főbérlő, bérlőtárs, tulajdonos, családtag, albérlő, egyéb éspedig:
_______________________________________________________________________________________________
c) A lakás tulajdonviszonyai:
– állami, önkormányzati bérlakás, szolgálati lakás, vállalati bérlakás, nyugdíjasházi lakás, szobabérlet, egyéb, éspedig:
– az állampolgárok tulajdonában álló: önkormányzati értékesítésű (szövetkezeti) lakás, telepszerű társasházlakás, egyedi társasházlakás, öröklakás, családi ház, sorházi lakás
d) Az igénylőnek vagy házastársának (élettársának) 5 éven belül (a jelenlegin kívül) volt-e önálló lakása:
igen nem
Ha igen, az előző lakás(ok) címe, szobaszáma, komfortfokozata, alapterülete, megszűnés jogcíme:
_______________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
Az előző lakását:
– elcserélte, elidegenítette, bérleti jogviszonyát lemondta, bérleti (tulajdonosi) jogviszonya más módon szűnt meg éspedig:
_______________________________________________________________________________
melyik évben: _______________________________________________________________________________
5. Mihez kéri a támogatást?
a) személyi tulajdonú lakás
– építéséhez
– arra jogosult szerv jelölése alapján történő vásárláshoz
– más személy tulajdonában álló lakás vásárlásához
– első lakás vásárlásához
– első lakás építéséhez
b) önerőből megvalósuló
– emeletráépítéshez,
– tetőtér-beépítéshez
c) Egyébhez, éspedig (bővítés, felújítás, komfortosítás, korszerűsítés, megváltás):
_______________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
6. a) Az építeni (vásárolni, bővíteni, felújítani, stb.) tervezett ingatlan címe:
_______________________________________________________________________________
b) jellege: (telepszerű, vagy egyedi társas, családi ház, stb.)
_______________________________________________________________________________
c) Lakószobáinak száma: __________ db, félszobáinak száma: __________ db
d) A lakás alapterülete: __________ m2, komfortfokozata: ________________
e) A lakást (építési lehetőséget) juttató szerv, illetve más személy tulajdonában álló lakás vásárlása esetén a tulajdonos neve, címe:
_______________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
– a kijelölésről szóló intézkedés száma: ______________________________________
– a (szerződés) kelte: ________év_______________hó_______________________nap
7. Az ingatlan értékesítési ára (vételára), illetve
a költségvetés szerinti bekerülési költség összege: _________________________ Ft
Ebből:
a) lakásépítési, otthonteremtési kedvezmény összege: _________________________ Ft
b) kiegészítő kamattámogatású hitel: _________________________ Ft
c) állami kezességvállalással biztosított hitel: _________________________ Ft
d) egyéb pénzintézeti hitel (jelzáloglevél kamattámogatása): _________________________ Ft
e) pénzintézeti hitel állami támogatás nélkül: _________________________ Ft
f) munkáltatói (várható) támogatás: _________________________ Ft
g) saját megtakarítás összege: _________________________ Ft
h) fedezetlen költség összege: _________________________ Ft
i) az igényelt támogatás összege: _________________________ Ft
Az igénylő Házastársa (élettársa)
8. Jelenlegi munkahelyének megnevezése és címe:
foglalkozása:
9. Az igénylő és házastársa fiatal házas, mert egyikük sem töltötte be a 40. életévét:
igen nem
10. Az igénylővel és házastársával az épített (vásárolt) vagy telek esetén a felépítendő lakásba költöző (illetve felújítás ... stb. esetén bentlakó) családtagok adatai:
Név Szül. ideje
(év, hó, nap),
anyja neve
TAJ szám, állampolgárság Átlagos havi jövedelme
Ft/hó
a) Igénylő:
b) Házastárs(élettárs):
c) Gyermekeik:
d)
e)
f)
g)
Az igénylővel költöző egyéb személyek:
h)
i)
11. Költözők (bentlakók) száma összesen: __________________fő,
összjövedelme: __________________Ft/hó
– Egy főre jutó havi jövedelem: _________________ Ft
12. A lakásépítéshez (vásárláshoz) a támogatást azért kérem, mert:
__________________________________________________________________________

Nyilatkozat

Büntetőjogi felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy a kérelemben közölt adatok megfelelnek a valóságnak, és

– a családtagok közül eddig senki nem részesült helyi támogatásban.

– támogatásban ____________ évben _____________________Ft összegben részesültünk. * 

Paks,______________________________

_____________________________ _____________________________
igénylő házastárs (élettárs)

A kérelemhez mellékelni kell:

– a kérelmező és a vele együtt költöző családtagok nettó jövedelméről szóló igazolást,

– 5.melléklet szerinti vagyonnyilatkozatot,

– ingatlanvagyon esetén adó- és értékbizonyítványt vagy forgalmi értékbecslést, tulajdont igazoló földhivatali határozat egyszerű másolatát,

– házastársak esetén a házassági anyakönyvi kivonat egyszerű másolatát,

– élettársak esetén a közjegyzői nyilvántartásba vételükről szóló okiratot, ennek hiányában azonos lakcímet igazoló hatósági igazolvány egyszerű másolatát,

– lakás vásárlása esetén ügyvéd által ellenjegyzett adásvételi szerződést vagy előszerződést, ennek hiányában a tulajdonos (értékesítő szerv) igazolását a lakás szobaszámáról, alapterületéről, komfortfokozatáról és vételáráról,

– lakás építése, bővítése, illetve engedély-, vagy bejelentés köteles felújítás esetén a végleges építési engedélyt, vagy az építéshatóság igazolását arról, hogy az egyszerű bejelentéshez kötött, építési tevékenység bejelentése megtörtént,

– nem engedély- vagy bejelentés köteles lakásfelújítás esetén az építéshatóság igazolását, hogy a felújítás nem engedély- vagy bejelentés köteles,

– a tényleges kivitelező által aláírt, elvégzendő munkálatokról szóló 30 napnál nem régebbi árajánlatot, vagy tervező, kivitelező által készített költségvetést vagy kivitelezői szerződést az elvégzendő munkálatokról,

– a támogatott hozzájárulását, hogy a támogatás mértékéig jelzálogjog, elidegenítési tilalom kerüljön bejegyzésre,

– a már korábban hitelt nyújtó pénzintézet hozzájárulását az önkormányzat jelzálogjogának, vagy az elidegenítési tilalom ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez,

– a rendelet 14. § a) pontjában foglalt esetben a Polgármesteri Hivatal illetékes szervezeti egységének szakvéleményét a veszélyeztetettség mértékéről,

– a rendelet 14. § b) pontjában foglalt esetben a katasztrófavédelem illetékes szervezetének műszaki vizsgálatáról készített jegyzőkönyvét,

– a paksi önkormányzati adóhatóság helyi adótartozásról szóló nemleges adóigazolását,

– a korszerűsíteni, felújítani, bővíteni kívánt ingatlanra szóló érvényes lakásbiztosítás egyszerű másolatát.

2. melléklet a 4/2015. (II. 13.) önkormányzati rendelethez * 

Kérelem a lakhatást veszélyeztető elemi kár esetén nyújtható támogatásra

Az igénylő adatai: A házastárs adatai
1. Név:
(asszonyoknál leánykori név is)
2. Lakóhelyének
címe:
em. ajtó em. ajtó
Bejelentkezés ideje:
3. Ha nem az állandó lakásukban laknak, tényleges lakóhelyük, tartózkodási helyük címe:
em. ajtó em. ajtó
Bejelentkezés ideje:
4. a) Az érintett ingatlan
Lakószobáinak száma: ________________db, félszobáinak száma: ________________db
A lakás alapterülete: ____________________m2, komfortfokozata: ______________________
b) Tulajdonosai:
5. Az ingatlan helyreállítási költsége összesen: Ft
Ebből:
a) pénzintézettől várható változó kamatozású kölcsön állami támogatás nélkül: Ft
b) az igénylő munkáltatójától kapott munkáltatói támogatás összege: Ft
c) az igénylő házastársának munkáltatójától kapott munkáltatói támogatás összege Ft
d) saját megtakarítás összege: Ft
e) fedezetlen költség összege: Ft
f) az igényelt támogatás összege: Ft
Az igénylő Házastársa (élettársa)
6. Jelenlegi munkahelyének megnevezése és címe:
foglalkozása:
7. Családtagok adatai:
Név Szül. ideje
(év, hó, nap),
anyja neve
TAJ száma, állampolgársága Átlagos havi jövedelme
Ft/hó
a) Igénylő:
b) Házastársa (élettársa):
c) Gyermekeik:
d)
e)
f)
g)
Az igénylővel költöző egyéb személyek:
h)
i)
Költözők (bentlakók) száma összesen: _______________fő
összjövedelme: _______________ Ft/hó
Egy főre jutó havi jövedelem:____________ Ft/hó
8. A kérelem indokolása, illetve a megtörtént káresemény rövid leírása:
A támogatást azért kérem, mert:

Nyilatkozat

Büntetőjogi felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy a kérelemben közölt adatok megfelelnek a valóságnak, és

– a családtagok közül eddig senki nem részesült helyi támogatásban.

– támogatásban ____________ évben _____________________Ft összegben részesültünk. * 

Paks, _____________________

_____________________
igénylő
_____________________
házastárs (élettárs)

A kérelemhez mellékelni kell:

– a kérelmező és a vele együtt költöző családtagok nettó jövedelméről szóló igazolást,

– az 5.melléklet szerinti vagyonnyilatkozatot,

– ingatlanvagyon esetén adó- és értékbizonyítványt vagy forgalmi értékbecslést, tulajdont igazoló földhivatali határozat egyszerű másolatát,

– házastársak esetén a házassági anyakönyvi kivonat egyszerű másolatát,

– élettársak esetén a közjegyzői nyilvántartásba vételükről szóló okiratot, ennek hiányában azonos lakcímet igazoló hatósági igazolvány egyszerű másolatát,

– lakás építése, bővítése, illetve engedély-, vagy bejelentés köteles felújítás esetén a végleges építési engedélyt, vagy az építéshatóság igazolását arról, hogy az egyszerű bejelentéshez kötött, építési tevékenység bejelentése megtörtént,

– nem engedély- vagy bejelentés köteles lakásfelújítás esetén az építéshatóság igazolását, hogy a felújítás nem engedély- vagy bejelentés köteles,

– a tényleges kivitelező által aláírt, elvégzendő munkálatokról szóló 30 napnál nem régebbi árajánlatot, vagy tervező, kivitelező által készített költségvetést vagy kivitelezői szerződést az elvégzendő munkálatokról,

– a támogatott hozzájárulását, hogy a támogatás mértékéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre,

– a már korábban hitelt nyújtó pénzintézet hozzájárulását az önkormányzat jelzálogjogának ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez,

– a Polgármesteri Hivatal illetékes szervezeti egységének szakvéleményét a veszélyeztetettség mértékéről,

– a katasztrófavédelem illetékes szervezetének műszaki vizsgálatáról készített jegyzőkönyvét,

– a paksi önkormányzati adóhatóság helyi adótartozásról szóló nemleges adóigazolását,

– érvényes lakásbiztosítás egyszerű másolatát.

3. melléklet a 4/2015. (II. 13.) önkormányzati rendelethez * 

Kérelem fiatal házaspárok első lakáshoz jutásának önkormányzati támogatására

Az igénylő adatai:
A házastárs adatai
1. Név:
(asszonyoknál leánykori név is)
2. Lakóhelyének
címe:
em. ajtó em. ajtó
Bejelentkezés ideje:
3. Ha nem az állandó lakásukban laknak, tényleges lakóhelyük, tartózkodási helyük címe:
em. ajtó em. ajtó
Bejelentkezés ideje: ____________________
4. a) Az igénylő (házastárs) által lakott lakás szobaszáma:
alapterülete: m2 komfortfokozata:
b) A lakást milyen minőségben használja: főbérlő, bérlőtárs, tulajdonos, családtag, albérlő, egyéb éspedig:
c) A lakás tulajdonviszonyai:
– állami, önkormányzati bérlakás, szolgálati lakás, vállalati bérlakás, nyugdíjasházi lakás, szobabérlet, egyéb, éspedig:
– társadalmi: szövetkezet, egyesület vagy más – nem állami szerv tulajdonában van:
– az állampolgárok tulajdonában álló: önkormányzati értékesítésű (szövetkezeti) lakás, telepszerű társasházlakás, egyedi társasházlakás, öröklakás, családi ház, sorházi lakás
5. Mihez kéri a támogatást?
személyi tulajdonú lakás
– vásárlásához,
– építéséhez,
– arra jogosult szerv jelölése alapján történő vásárláshoz,
– más személy tulajdonában álló lakás vásárlásához
6. a) Az építeni, vásárolni tervezett ingatlan címe:
b) jellege: (telepszerű, vagy egyedi társas, családi ház, stb.)
c) Lakószobáinak száma: db, félszobáinak száma: ___________________________________db
d) A lakás alapterülete: _______________m2, komfortfokozata: _________________________
e) A lakást (építési lehetőséget) juttató szerv, illetve más személy tulajdonában álló lakás vásárlása esetén a tulajdonos neve, címe:
– a kijelölésről szóló intézkedés száma:
– a (szerződés) kelte: _____________év________________hó _____________nap
7. Az ingatlan értékesítési ára (irányára), illetve
a költségvetés szerinti bekerülési költség összege: Ft
Ebből:
a) lakásépítési, otthonteremtési kedvezmény összege: Ft
b) kiegészítő kamattámogatású hitel: Ft
c) állami kezességvállalással biztosított hitel: Ft
d) egyéb pénzintézeti hitel (jelzáloglevél kamattámogatása): Ft
e) pénzintézeti hitel állami támogatás nélkül: Ft
f) munkáltatói (várható) támogatás: Ft
g) saját megtakarítás összege: Ft
h) fedezetlen költség összege: Ft
i) az igényelt támogatás összege: Ft
Az igénylő Házastársa (élettársa)
8. Jelenlegi munkahelyének megnevezése és címe:
foglalkozása:
9. Az igénylő és házastársa fiatal házas, mert egyikük sem töltötte be a 40. életévét:
igen nem
Házasságkötés időpontja:_________________________________________________
10. Az igénylővel és házastársával az épített (vásárolt) vagy telek esetén a felépítendő lakásba költöző családtagok adatai:
Név Szül. ideje
(év, hó, nap),
anyja neve
TAJ száma, állampolgársága Átlagos havi jövedelme
Ft/hó
a) Igénylő:
b) Házastárs (élettárs):
c) Gyermekeik:
d)
e)
f)
g)
Az igénylővel költöző egyéb személyek:
h)
i)
11. Fiatal házasok által vállalt gyermek (gyermekek száma):

12. Költözők (bentlakók) száma összesen: _______________fő,
összjövedelme: _______________Ft/hó
Egy főre jutó havi jövedelem: _____________Ft
13. A lakásépítéshez (vásárláshoz) a támogatást azért kérem, mert:

Nyilatkozat

Büntetőjogi felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy a kérelemben közölt adatok megfelelnek a valóságnak, és

– a családtagok közül eddig senki nem részesült helyi támogatásban.

– támogatásban ____________ évben _____________________Ft összegben részesültünk. * 

Büntetőjogi felelősségünk tudatában kijelentjük továbbá, hogy nekünk külön-külön, vagy együttesen jelenleg nincs és korábban sem volt lakástulajdonunk, résztulajdonunk, illetőleg állandó lakáshasználati jogunk.

Jelenlegi lakóhelyünkön a ............................................................................... cím alatti lakást ........................................................... minőségben használjuk.

Paks,_______________________________

igénylő házastárs

A kérelemhez mellékelni kell:

– a kérelmező és a vele együtt költöző családtagok nettó jövedelméről szóló igazolást,

– az 5. melléklet szerinti vagyonnyilatkozatot,

– ingatlanvagyon esetén adó- és értékbizonyítványt vagy forgalmi értékbecslést, tulajdont igazoló földhivatali határozat egyszerű másolatát,

– házastársak esetén a házassági anyakönyvi kivonat egyszerű másolatát,

– lakás vásárlása esetén ügyvéd által ellenjegyzett adásvételi szerződést vagy előszerződést, ennek hiányában a tulajdonos (értékesítő szerv) igazolását a lakás szobaszámáról, alapterületéről, komfortfokozatáról és vételáráról,

– lakás építése esetén a végleges építési engedélyt, vagy az építéshatóság igazolását arról, hogy az egyszerű bejelentéshez kötött, építési tevékenység bejelentése megtörtént,

– lakásépítés esetén a tényleges kivitelező által aláírt, elvégzendő munkálatokról szóló 30 napnál nem régebbi árajánlatot, vagy tervező, kivitelező által készített költségvetést vagy kivitelezői szerződést az elvégzendő munkálatokról,

– a támogatott hozzájárulását, hogy a támogatás mértékéig elidegenítési tilalom kerüljön bejegyzésre,

– a már korábban hitelt nyújtó pénzintézet hozzájárulását az önkormányzat jelzálogjogának, vagy az elidegenítési tilalom ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez,

– a paksi önkormányzati adóhatóság helyi adótartozásról szóló nemleges adóigazolását.

4. melléklet a 4/2015. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

HELYSZÍNI ADATFELVÉTELI LAP
a lakáscélú helyi támogatásokra

Az igénylő adatai A házastárs adatai
1. Neve: Neve:
(asszonyoknál leánykori név is)
2. Állandó lakásának címe:
Ha nem az állandó lakásukban laknak, tényleges lakóhelyük címe:
3. a) Az igénylő (házastársa) által lakott lakás szobaszáma:
alapterülete: m2, komfortfokozata:
Az igénylő és családja kizárólagosan használja fenti lakást:
(1) igen (2) nem
– Ha nem, a kizárólagosan használt lakrész helyiségei: ____________________,
alapterülete: _______________________
– A közös helyiségeket hány személy használja: _________________________
b) A lakást milyen minőségben használja: főbérlő, bérlőtárs, társbérlő, tulajdonos, családtag, albérlő, vagy egyéb, éspedig: ________________________
– Ha bérlő, mennyi lakbért fizet: ______________________ Ft.
c) A lakás tulajdonviszonyai:
– állami:
(1) önkormányzati bérlakás
(2) szolgálati lakás
(3) vállalati bérlakás
(4) nyugdíjasházi lakás
(5) szobabérlet
(6) egyéb, éspedig:__________________________
– társadalmi:
(7) szövetkezet, egyesület vagy más – nem állami szerv tulajdonában van.
– állampolgárok tulajdonában álló:
(8) önkormányzati értékesítésű (szövetkezeti) lakás
(9) telepszerű társasházi lakás
(10) egyedi társasházi lakás, öröklakás
(11) családi ház
d) A lakáshelyzet leírása:
– lakás állapota: – jó
– közepes
– gyenge
– romos, egészségtelen
– lakás berendezése:
– modern, tiszta lakás, új bútorok
– egyszerű, tiszta lakás, régi bútorok
– elhanyagolt, piszkos lakás
e) Az igénylőnek vagy házastársának 5 éven belül (a jelenlegin kívül) volt-e önálló lakása:
(1) igen (2) nem
Ha igen, az előző lakás(ok) címe: _________________________________
_____________szobaszáma: ______________ komfortfokozata:
_____________alapterülete.
Az előző lakását:
– (1) elcserélte
– (2) elidegenítette
– (3) bérleti (tulajdonosi) jogviszonya más módon szünt meg,
– éspedig: ________________________
– melyik évben: ___________________
4. Mihez kéri az önkormányzati támogatást?
a) Személyi tulajdonú lakás
– építéséhez
– arra jogosult szerv jelölése alapján történő vásárláshoz,
– magán személy tulajdonában álló lakás vásárlásához,
– bővítéshez, felújításhoz,
– komfortosságot növelő korszerűsítéshez,
– tulajdonközösség megszüntetéséhez.
b) Egyébhez, éspedig:
5. a) Az építeni (vásárolni, bővíteni) tervezett ingatlan címe:
b) jellege: (telepszerű vagy egyedi társas, családi ház, stb.)
(az építési munkák elvégzése után)
c) lakószobáinak száma: _______db, félszobáinak száma: _________db.
d) a lakás alapterülete: _________m2, a lakás komfortfokozata: _______________
e) a lakást (építési lehetőséget) juttató szerv, illetve más személy tulajdonában álló
lakás vásárlása esetén a tulajdonos neve, címe: __________________________
______________________________________________________________
A törlesztés igényelt időtartama/év:
6. a) Az ingatlan értékesítési ára (irányára), illetve a
költségvetés szerinti építési költség összege: ______________________ Ft
b) lakásépítési, otthonteremtési kedvezmény összege: ______________________ Ft
c) kiegészítő kamattámogatású hitel: ______________________ Ft
d) állami kezességvállalással biztosított hitel: ______________________ Ft
e) egyéb pénzintézeti hitel (jelzáloglevél kamattámogatása): ______________________ Ft
f) pénzintézeti hitel állami támogatás nélkül: ______________________ Ft
g) munkáltatói (várható) támogatás ______________________ Ft
h) saját megtakarításuk összege: ______________________ Ft
i) fedezetlen költség összege: ______________________ Ft
j) az igényelt támogatás összege: ______________________ Ft
Az igénylő Házastársa
7. Jelenlegi munkahelyének megnevezése és címe:
___________________________ ___________________________
___________________________ ___________________________
foglalkozása:_________________ foglalkozása:_____________________
(1) fizikai dolgozó (1) fizikai dolgozó
(2) termelést közvetlenül irányító (2) termelést közvetlenül irányító
(3) egyéb foglalkozású (3) egyéb foglalkozású
8. Munkaviszonyának kezdete a jelenlegi munkáltatójánál:
________________év _______________év
9. Az igénylő és házastársa fiatal házas, mert egyikük sem töltötte be a 40. életévét:
(1) igen (2) nem
10. Az igénylővel és házastársával az épített (vásárolt) vagy telek esetén a felépítendő lakásba költöző családtagok száma:
Név Szül. ideje
(év, hó, nap),
anyja neve
Mióta lakik az igénylővel együtt Átlagos havi jövedelme
Ft/hó
a) Igénylő:
b) Házastárs (élettárs):
c) Gyermekeik:
d)
e)
f)
g)

Az igénylővel költöző egyéb személyek:

h)
i)

11. Költözők száma összesen: _______________fő

Összjövedelem: _______________ Ft

12. Fizetett vagy kapott gyermektartásdíj összege

(megfelelő szó aláhúzandó!) _______________Ft/hó

13. Vagyoni körülmények: az igénylő, házastársa és a velük együtt költöző családtagok tulajdonában álló ingatlan(ok) értéke:

________________Ft. Az ingatlan címe és rendeltetése:

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

Ha gépkocsijuk van, annak típusa: _____________________________________________

kora: _______________________

NYILATKOZAT

Felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy a helyszíni adatfelvételi lapon közölt adatok megfelelnek a valóságnak, illetve az igényelt támogatást, hitelintézeti kölcsönt és munkáltatói támogatást, továbbá a lakásépítési kedvezményt figyelembe véve a lakásépítéshez, vásárláshoz a megjelölt saját megtakarítás áll a rendelkezésünkre. A költöző családtagok közül eddig még senki nem részesült önkormányzati támogatásban, illetve helyi támogatást ___________évben ___________________összegben kaptunk.

_____________________________
igénylő
_______________________________
házastárs

Paks, ....... év ....................... hó ............. nap

JAVASLAT

____________________________
helyszíni vizsgálatot végző aláírása

5. melléklet a 4/2015. (II. 13.) önkormányzati rendelethez * 

Vagyonnyilatkozat
szociális ellátás igénybevételéhez

A kérelmező személyi adatai

Neve: .........................................................................................................................

Születési neve: ............................................................................................................

Anyja neve: ................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ..........................................................................................

Lakóhely: ...................................................................................................................

Tartózkodási hely: .......................................................................................................

Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ...........................................................................

II. A kérelmező és a vele együtt élő közeli hozzátartozójának vagyona

A. Ingatlanok

1. Lakástulajdon és lakótelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat): címe: ................. város/község ................... út/utca.................... hsz. alapterülete: ........... m2, tulajdoni hányad: ..........................., a szerzés ideje: ................ év

Becsült forgalmi érték: *  .......................................... Ft

Az ingatlan-nyilvántartásba az ingatlanra vonatkozóan bejegyzett terhek, korlátolt dologi jogok, vagyoni értékű jogok vagy feljegyzett tények:................................................... (pl. haszonélvezet, jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom, használati jogok, szolgalom.)

2. Üdülőtulajdon és üdülőtelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat): címe: ....................... város/község .................................. út/utca .................... hsz. alapterülete: ........... m2, tulajdoni hányad: ...................., a szerzés ideje: ................ év

Becsült forgalmi érték: *  .......................................... Ft

Az ingatlan-nyilvántartásba az ingatlanra vonatkozóan bejegyzett terhek, korlátolt dologi jogok, vagyoni értékű jogok vagy feljegyzett tények:................................................... (pl. haszonélvezet, jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom, használati jogok, szolgalom.)

3. Egyéb, nem lakás céljára szolgáló épület vagy épületrész tulajdon (vagy állandó használat): megnevezése: ............................ .............................................................. (pl zártkerti építmény, műhely, üzlet, műterem, rendelő, garázs)

címe: ...................................... város/község........................... út/utca .................... hsz. alapterülete: ........... m2, tulajdoni hányad: ................., a szerzés ideje: ................ év

Becsült forgalmi érték: *  .......................................... Ft

Az ingatlan-nyilvántartásba az ingatlanra vonatkozóan bejegyzett terhek, korlátolt dologi jogok, vagyoni értékű jogok vagy feljegyzett tények:................................................... (pl. haszonélvezet, jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom, használati jogok, szolgalom.)

4. Termőföldtulajdon (vagy állandó használat): megnevezése: .......................... címe: ........................................ város/község .............................. út/utca .................... hsz. alapterülete: ........... m2, tulajdoni hányad: ...................., a szerzés ideje: ................ év

Becsült forgalmi érték: *  .......................................... Ft

Az ingatlan-nyilvántartásba az ingatlanra vonatkozóan bejegyzett terhek, korlátolt dologi jogok, vagyoni értékű jogok vagy feljegyzett tények:................................................... (pl. haszonélvezet, jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom, használati jogok, szolgalom.)

II. Egyéb vagyontárgyak

Gépjármű: ’

a) személygépkocsi: ......................................... típus .................. rendszám

a szerzés ideje: .............................................................

Becsült forgalmi érték: *  .......................................... Ft

A gépjárműre bejegyzett terhek, gépjárművet terhelő vagyoni értékű jogok:........................

(pl. elidegenítési és terhelési tilalom, bejegyzett üzembentartói jog.)

A gépjárművet mozgáskorlátozottságra tekintettel tartják fenn: igen/nem

(a megfelelő aláhúzandó)

b) tehergépjármű, autóbusz, motorkerékpár, vízi- vagy egyéb gépjármű:

.............................. típus .................. rendszám

a szerzés ideje: ............................................................. gyártás éve:................................

Becsült forgalmi érték: * .......................................... Ft

A gépjárműre bejegyzett terhek, gépjárművet terhelő vagyoni értékű jogok:........................

(pl. elidegenítési és terhelési tilalom, bejegyzett üzembentartói jog.)

III. Nyilatkozatok

1. Felelősségem tudatában kijelentem [a megfelelő aláhúzandó, és a b) pont szerinti esetben kitöltendő], hogy

a) fizetési számlával nem rendelkezem, vagy

b) az alábbi fizetési számlával rendelkezem (valamennyi megjelölendő):

– Pénzforgalmi szolgáltató

neve: .........................................................................................................................

fizetési számla száma: ................................................................................................

fizetési számlán kezelt összeg .....................................................................................

– Pénzforgalmi szolgáltató neve: .................................................................................

fizetési számla száma: .................................................................................................

fizetési számlán kezelt összeg ......................................................................................

– Pénzforgalmi szolgáltató neve: ..................................................................................

2. Felelősségem tudatában kijelentem [a megfelelő aláhúzandó, és a b) pont szerinti esetben kitöltendő], hogy a velem együttélő közeli hozzátartozóm

a) fizetési számlával nem rendelkezik, vagy

b) az alábbi fizetési számlával rendelkezik (valamennyi megjelölendő):

– Pénzforgalmi szolgáltató neve: .................................................................................

fizetési számla száma: ................................................................................................

fizetési számlán kezelt összeg .....................................................................................

– Pénzforgalmi szolgáltató neve: .................................................................................

fizetési számla száma: .................................................................................................

fizetési számlán kezelt összeg ......................................................................................

– Pénzforgalmi szolgáltató neve: ..................................................................................

fizetési számla száma: .................................................................................................

fizetési számlán kezelt összeg ......................................................................................

– Pénzforgalmi szolgáltató neve: ..................................................................................

fizetési számla száma: .................................................................................................

fizetési számlán kezelt összeg ......................................................................................

3. Tudomásul veszem, hogy az ellátásra való jogosultság feltételeinek megállapítása érdekében a hatóság a fentiekben megjelölt pénzforgalmi szolgáltató felé megkereséssel élhet a fizetési számlán kezelt összeg tekintetében.

4. Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. Hozzájárulok a nyilatkozatban szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárásban történő felhasználásához, kezeléséhez.

............................................. év ..................... hó ............ nap ...................................

..........................................................
aláírás

Megjegyzés: A vagyoni helyzet vizsgálatakor nem kell figyelembe venni az életvitelszerűen lakott ingatlan eladása, valamint az életvitelszerűen lakott ingatlanon fennálló vagyoni értékű jog átruházása esetén az eladott ingatlan, illetve átruházott vagyoni értékű jog ellenértékeként a fizetési számlára befizetett összeget. Ha a kérelmező vagy vele együtt élő közeli hozzátartozója bármely vagyontárgyból egynél többel rendelkezik, akkor a vagyonnyilatkozat megfelelő pontját a vagyontárgyak számával egyezően kell kitölteni. Ha a vagyonnyilatkozatban feltüntetett vagyon nem Magyarország területén van, a forgalmi értéket a vagyon helye szerinti állam hivatalos pénznemében is fel kell tüntetni.

Megjegyzés:

Ha a kérelmező vagy családtagja bármely vagyontárgyból egynél többel rendelkezik, akkor a vagyonnyilatkozat megfelelő pontját a vagyontárgyak számával egyezően kell kitölteni.