Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 26/2018. (IX. 14.) önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról * 

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (1) bekezdésében, illetve az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a következőket rendeli el:

1. § *  E rendelet hatálya Paks városban területi ellátási kötelezettséggel egészségügyi alapellátást végző háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, fogorvosokra, iskolaorvosra és a védőnőkre terjed ki.

2. § (1) Működtetési jog alapján önálló orvosi tevékenység - törvényben meghatározott kivétellel - csak e rendeletben meghatározott háziorvosi körzetben folytatható.

(2) *  2. § (2) Paks városban az alapellátásban területi ellátási kötelezettséggel 9 háziorvosi, 4 házi gyermekorvosi, 4 felnőtt vegyes fogorvosi, valamint 3 gyermek- és ifjúsági fogászati körzet, 1 iskolaorvosi, 6 területi védőnői, valamint 3 iskolavédőnői körzet működik.

(3) Az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátásról az önkormányzat a Paksi Többcélú Kistérségi Társulás útján gondoskodik.

3. § (1) *  A 2. § (2) bekezdésében meghatározott körzetek területéhez tartozó utcajegyzékeket a háziorvosok vonatkozásában e rendelet 1. melléklete, a házi gyermekorvosok vonatkozásában e rendelet 2. melléklete, a fogorvosi körzetek utcajegyzékét e rendelet 3. melléklete, a védőnői körzeteket e rendelet 4. melléklete, az iskolaorvosi körzethez tartozó intézmények felsorolását az 5. melléklet tartalmazza.

(2) A Paksi Többcélú Kistérségi Társulás az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást Paks város teljes közigazgatási területén ellátja.

4. § (1) Ez a rendelet 2018. szeptember 18-án lép hatályba.

(2) * 

Paks, 2018. szeptember 14.

Szabó Péter s. k. Dr. Blazsek Balázs s. k.
polgármester címzetes főjegyző

Kihirdetési záradék:

A rendelet 2018. szeptember 14-én kihirdetésre került.

Dr. Blazsek Balázs s. k.
címzetes főjegyző

1. melléklet a 26/2018. (IX. 14.) önkormányzati rendelethez * 

I. Háziorvosi körzetek

1. számú háziorvosi körzet

Árok utca, Báthori utca, Csónak utca, Dózsa György út 77-ig, Dr. Novák Sándor utca, Duna part, Duna utca, Hajnal utca, Halász utca, Hattyú utca, Hegyhát utca, Kereszt utca, Keskeny utca, Kosár utca, Kossuth Lajos utca, lakcím nélkül, Rosthy utca, Rózsa utca, Sík sor, Szent István tér, Szent János utca, Táncsics Mihály utca, Váci Mihály utca, Villany utca, Vörösmarty utca

2. számú háziorvosi körzet

Akác utca, Árpád utca, Bartók Béla utca, Béke utca, Csárda utca, Csendes utca, Csokonai utca, Damjanich utca, Deák Ferenc utca 1-10-ig, Dobó István utca, Dr. Pongrácz Sándor utca, Fecske utca, Fehérvári út, Hegy utca, Hunyadi utca, Imre utca, József Attila utca, Kinizsi utca, Kornis utca, Laktanya utca, Magyaripuszta, Mária utca, Mátyás király utca, Mező utca, Pacsirta utca, Péter utca, Radnóti Miklós utca, Retek utca, Sánchegy utca, Sárgödör tér, Sebestyén utca, Sport utca, Szabadság utca, Széchenyi tér, Szérűs utca, Temető utca, Toldi Miklós utca, Vásárhelyi Pál utca, Zöldfa utca

3. számú háziorvosi körzet

Anna utca, Arany János utca, Deák Ferenc utca 11-től, Dunaföldvári út, Erkel Ferenc utca, Gárdonyi Géza utca, Hangya köz, Hidegvölgy utca, Jókai Mór utca, Kálvária utca, Kömlődi út, Könyök utca, Lánc utca, Levendula utca, Liliom utca, Május 1. utca, Munkácsy Mihály utca, Nyár utca, Öreghegy utca, Panoráma köz, Pákolitz István utca, Petőfi utca, Rókus utca, Sas utca, Tavasz utca, Üstökös utca, Vas köz, Virág utca

4. számú háziorvosi körzet

Alkotmány utca, Diófa utca, Domb utca, Dózsa György út 77-től, Fényes utca, Gátőrház, Harangláb utca, Hársfa utca, Határ utca, Hősök tere, Kápolna utca, Kis utca, Kishegyi út, Kurcz György utca (a Pollack Mihály utcáig), Liget utca, Nyárfa utca, Patak utca, Rákóczi utca, Régi utca, Sudár utca, Tolnai út (az Újtemplom utcáig), Tücsök utca, Zápor utca (a Kishegyi útig), Zrínyi utca, Zsíros köz

5. számú háziorvosi körzet

Árnyas utca, Bercsényi utca, Építők útja, Erdő sor, Gyár utca, Iskola utca, Katona József utca, Kurcz György utca (a Pollack Mihály utcától), Mély út, Móra Ferenc utca, Orgona utca, Pollack Mihály utca, Zápor utca (a Kishegyi úttól)

6. számú háziorvosi körzet

Alkotók útja, Babits Mihály utca, Gesztenyés utca, Ifjúság útja, Jedlik Ányos utca, Kandó Kálmán utca, Szedres utca, Tulipán utca, Újtemplom utca, Wigner Jenő utca

7. számú háziorvosi körzet

Ady Endre utca, Bocskai utca, Búzavirág utca (az Újtemplom utcától), Dankó Pista utca, Gábor Áron utca, Jegenye utca, Klapka György utca, Kölcsey utca, Kölesdi út, Kölesdi út helyrajziszámmal, Kőris köz, Kurcsatov utca, Napfény köz, Neumann János utca, Platán utca, Síp utca, Sólyom Károly utca, Szilárd Leó köz, Teller Ede utca, Tolnai út (az Újtemplom utcától), Vadász utca, Vak Bottyán utca, Vácika utca, Vácika köz, Vácika helyrajziszámmal, Vásár utca, Vasút utca

8. számú háziorvosi körzet

Árvíz utca, Attila utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Barackvirág utca, Bástya utca, Bem utca, Cecei utca, Cseresznyéspuszta, Csonka köz, Eötvös utca, Ezredvég utca, Ezüstfa utca, Faluhely puszta, Györkönyi utca, Haladás utca, Hegyalja utca, Híd utca, Ida utca, Jámbor Pál utca, Kalap utca, Kanacsi utca, Kert utca, Ősz utca, Pál utca, Rét utca, Szentháromság tér, Szív utca, Szőlőhegy utca, Templom tér, Templom utca, Völgy utca

9. számú háziorvosi körzet

Barátság útja, Búzavirág utca (az Újtemplom utcáig), Fenyves utca, Gagarin utca, Hegyes puszta, Kilátó utca, Kisfaludy utca, Kodály Zoltán utca, Móricz Zsigmond utca, Nádor utca, Őrház, Puskás Tivadar utca, Tölgyfa utca

II. Háziorvosi körzetekhez tartozó nevelési-oktatási intézmények

1. számú háziorvosi körzet orvosa látja el:

Tolna Megyei Szakképzési Centrum I. István Szakképző Iskola

5. számú háziorvosi körzet orvosa látja el:

Energetikai Technikum és Kollégium

2. melléklet a 26/2018. (IX. 14.) önkormányzati rendelethez * 

I. Házi gyermekorvosi körzetek

1. számú házi gyermekorvosi körzet

Akác utca, Anna utca, Arany János utca, Attila utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Bástya utca, Bem utca, Csendes utca, Cseresznyéspuszta, Csónak utca, Csonka köz, Damjanich utca, Deák Ferenc utca, Dobó István utca, Dr. Pongrácz Sándor utca, Dunaföldvári út, Dunapart, Duna utca, Eötvös utca, Erkel Ferenc utca, Ezredvég utca, Fecske utca, Fehérvári út, Gárdonyi Géza utca, Hajnal utca, Haladás utca, Halász utca, Hangya köz, Hegyalja utca, Hegyhát utca, Híd utca, Hidegvölgy utca, Hunyadi utca, Ida utca, Imre utca, Jámbor Pál utca, Jókai Mór utca, József Attila utca, Kalap utca, Kálvária utca, Kereszt utca, Kert utca, Keskeny utca, Kilátó utca, Kinizsi utca, Kornis utca, Kossuth Lajos utca, Kömlődi út, Könyök utca, Laktanya utca, Lánc utca, Levendula utca, Liliom utca, Május 1. utca, Mária utca, Mátyás király utca, Mező utca, Munkácsy Mihály utca, Nyár utca, Öreghegy utca, Ősz utca, Pacsirta utca, Panoráma köz, Pákolitz István utca, Pál utca, Péter utca, Petőfi utca, Retek utca, Rókus utca, Rosthy utca, Rózsa utca, Sas utca, Sebestyén utca, Sport utca, Szent István tér, Szentháromság tér, Széchenyi tér, Szérűs utca, Szív utca, Szőlőhegy utca, Tavasz utca, Temető utca, Templom tér, Templom utca, Toldi Miklós utca, Üstökös utca, Váci Mihály utca, Vas köz, Vásárhelyi Pál utca, Vasút utca, Virág utca, Völgy utca, Vörösmarty utca, Zöldfa utca, Zrínyi utca

2. számú házi gyermekorvosi körzet

Ady Endre utca, Alkotók útja, Babits Mihály utca, Barackvirág utca, Barátság útja, Bocskai utca, Búzavirág utca (az Újtemplom utcától a Kölesdi utca felé eső szakasz), Dankó Pista utca, Dr. Novák Sándor utca, Erdő sor, Ezüstfa utca, Gábor Áron utca, Gagarin utca, Gátőrház, Hegyes puszta, Ifjúság útja, Iskola utca, Jedlik Ányos utca, Jegenye utca, Kandó Kálmán utca, Klapka György utca, Kölcsey utca, Kölesdi út, Kölesdi út helyrajziszámmal ,Kőris köz, Kurcsatov utca, lakcím nélkül, Magyaripuszta, Móricz Zsigmond utca, Napfény köz, Neumann János utca, Orgona utca, Puskás Tivadar utca, Platán utca, Sárgödör tér, Síp utca, Sólyom Károly utca, Szilárd Leó köz, Teller Ede utca, Tolnai út (az Újtemplom utcától a Kölesdi utca felé eső szakasz), Tulipán utca, Újtemplom utca, Vadász utca, Vak Bottyán utca, Vácika utca, Vácika köz, Vácika helyrajziszámmal, Vásár utca, Wigner Jenő utca

3. számú házi gyermekorvosi körzet

Árnyas utca, Árpád utca, Bartók Béla utca, Béke utca, Csárda utca, Csokonai utca, Faluhely puszta, Fényes utca, Fenyves utca, Gesztenyés utca, Harangláb utca, Határ utca, Hegy utca, Kis utca, Őrház, Patak utca, Pollack Mihály utca (36-46-ig), Radnóti Miklós utca, Régi utca, Sánchegy utca, Sudár utca, Szabadság utca, Szedres utca, Tölgyfa utca, Tücsök utca

4. számú házi gyermekorvosi körzet

Alkotmány utca, Árok utca, Árvíz utca, Báthory utca, Búzavirág utca (az Újtemplom utcáig), Bercsényi utca, Cecei utca, Diófa utca, Domb utca, Dózsa György út, Építők útja, Gyár utca, Györkönyi utca, Hattyú utca, Hársfa utca, Hősök tere, Kanacsi utca, Kápolna utca, Katona József utca, Kisfaludy utca, Kishegyi út, Kodály Zoltán utca, Kosár utca, Kurcz György utca, Liget utca, Mély út, Móra Ferenc utca, Nádor utca, Nyárfa utca, Pollack Mihály utca (kivéve a 36-46), Rákóczi utca, Rét utca, Sík sor, Szent János utca, Táncsics Mihály utca, Tolnai út (az Újtemplom utcáig), Villany utca, Zápor utca, Zsíros köz,

II. Házi gyermekorvosi körzetekhez tartozó nevelési-oktatási intézmények

3. számú házi gyermekorvosi körzet orvosa látja el:

Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Kalkuttai Szent Teréz Tagóvodája

3. melléklet a 26/2018. (IX. 14.) önkormányzati rendelethez * 

I. Felnőtt vegyes fogorvosi körzetek

1. számú felnőtt vegyes fogorvosi körzet

Akác utca, Anna utca, Arany János utca, Árok utca, Árpád utca, Árvíz utca, Attila utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Bartók Béla utca, Bástya utca, Báthori utca, Béke utca, Bem utca, Cecei utca, Csárda utca, Csendes utca, Cseresznyéspuszta, Csokonai utca, Csónak utca, Csonka köz, Damjanich utca, Deák Ferenc utca, Dózsa György út, Duna part, Duna utca, Dunaföldvári út, Eötvös utca, Erkel Ferenc utca, Faluhely puszta, Fecske utca, Fehérvári út, Fényes utca, Gárdonyi utca, Harangláb utca, Határ utca, Hegy utca, Hegyes puszta, Kanacsi utca, Kert utca, Kinizsi utca, Kis utca, Kornis utca, lakcím nélkül, Mátyás király utca, Mező utca, Őrház, Pacsirta utca, Patak utca, Péter utca, Radnóti Miklós utca, Rákóczi utca, Régi utca, Rét utca, Sánchegy utca, Sebestyén utca, Sport utca, Sudár utca, Szabadság utca, Toldi Miklós utca, Tücsök utca, Vásárhelyi Pál utca, Zöldfa utca

2. számú felnőtt vegyes fogorvosi körzet

Dr. Novák Sándor utca, Dr. Pongrácz Sándor utca, Ezredvég utca, Györkönyi utca, Hajnal utca, Haladás utca, Halász utca, Hangya köz, Hattyú utca, Hegyalja utca, Hegyhát utca, Híd utca, Hidegvölgy utca, Hunyadi utca, Ida utca, Imre utca, Jámbor Pál utca, Jókai Mór utca, József Attila utca, Kalap utca, Kálvária utca, Kápolna utca, Kereszt utca, Keskeny utca, Kilátó utca, Kosár utca, Kossuth Lajos utca, Kömlődi út, Könyök utca, Laktanya utca, Lánc utca, Levendula utca, Liliom utca, Magyaripuszta, Május 1. utca, Mária utca, Munkácsy Mihály utca, Nyár utca, Öreghegy utca, Ősz utca, Panoráma köz, Pákolitz István utca, Pál utca, Petőfi utca, Retek utca, Rókus utca, Rosthy utca, Rózsa utca, Sárgödör tér, Sas utca, Sík sor, Széchenyi tér, Szent István tér, Szent János utca, Szentháromság tér, Szérűs utca, Szív utca, Szőlőhegy utca, Táncsics Mihály utca, Tavasz utca, Temető utca, Templom tér, Templom utca, Üstökös utca, Váci Mihály utca, Vas köz, Villany utca, Virág utca, Völgy utca, Vörösmarty utca, Zrínyi utca, Zsíros köz

3. számú felnőtt vegyes fogorvosi körzet

Alkotmány utca, Babits Mihály utca, Barackvirág utca, Barátság útja, Bercsényi utca, Bocskai utca, Búzavirág utca, Ezüstfa utca, Gátőrház, Gesztenyés utca, Hősök tere, Ifjúság útja, Jegenye utca, Katona József utca, Kisfaludy utca, Kishegyi út, Kölcsey utca, Kőris köz, Liget utca, Móra Ferenc utca, Móricz Zsigmond utca, Napfény köz, Nádor utca, Neumann János utca, Nyárfa utca, Platán utca, Szedres utca (páratlan), Szilárd Leó köz, Teller Ede utca, Tolnai út, Tölgyfa utca, Tulipán utca, Újtemplom utca, Vak Bottyán utca, Vácika utca, Vácika köz, Vácika helyrajziszámmal, Vásár utca, Vasút utca, Zápor utca

4. számú felnőtt vegyes fogorvosi körzet

Ady Endre utca, Alkotók útja, Árnyas utca, Dankó Pista utca, Dobó István utca, Domb utca, Diófa utca, Építők útja, Erdő sor, Fenyves utca, Gábor Áron utca, Gagarin utca, Gyár utca, Hársfa utca, Iskola utca, Jedlik Ányos utca, Kandó Kálmán utca, Klapka György utca, Kodály Zoltán utca, Kölesdi út, Kölesdi út helyrajziszámmal, Kurcz György utca, Kurcsatov utca, Mély út, Orgona utca, Pollack Mihály utca, Puskás Tivadar utca, Síp utca, Sólyom Károly utca, Szedres utca (páros), Vadász utca, Wigner Jenő utca

II. Gyermek- és ifjúsági fogászati körzetek

5. számú gyermek- és ifjúsági fogászati körzet

Paksi Vak Bottyán Gimnázium, Energetikai Technikum és Kollégium, Tolna Megyei Szakképzési Centrum I. István Szakképző Iskola

6. számú gyermek- és ifjúsági fogászati körzet

Paksi Bezerédj Általános Iskola, Szekszárdi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Gazdag Erzsi Általános Iskolája, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskolája és Kollégiuma, Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Paksi Napsugár Óvoda (Munkácsy utcai-, Vörösmarty utcai-, Eötvös utcai és Dunakömlődi Tagóvodák), Aranyhal Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Kalkuttai Szent Teréz Tagóvodája

7. számú gyermek- és ifjúsági fogászati körzet

Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Paksi Deák Ferenc Általános Iskola, Paksi Benedek Elek Óvoda (Tolnai úti-, Kishegyi úti és Ifjúság úti Tagóvodák)

4. melléklet a 26/2018. (IX. 14.) önkormányzati rendelethez * 

I. Területi védőnői körzetek

1. számú területi védőnői körzet

Arany János utca, Attila utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Bástya utca, Bem utca, Csendes utca, Cseresznyés puszta, Csonka köz, Damjanich utca, Dr. Pongrácz Sándor utca, Dunaföldvári út, Erkel Ferenc utca, Fehérvári út, Gárdonyi utca, Haladás utca, Hangya köz, Hidegvölgy utca, Imre utca, Jámbor Pál utca, Jókai Mór utca, József Attila utca, Kalap utca, Kálvária utca, Kilátó utca, Kömlődi út, Könyök utca, Laktanya utca, Levendula utca, Liliom utca, Május 1. utca, Mária utca, Munkácsy Mihály utca, Nyár utca, Öreghegy utca, Panoráma köz, Pákolitz István utca, Petőfi utca, Retek utca, Rókus utca, Sas utca, Szentháromság tér, Szérűs utca, Szív utca, Szőlőhegy utca, Tavasz utca, Üstökös utca, Vas köz, Virág utca

2. számú területi védőnői körzet

Akác utca, Dobó István utca, Dr. Novák Sándor utca, Erdősor, Ezredvég utca, Fecske utca, Híd utca, Hunyadi utca, Ida utca, Iskola utca, Kereszt utca, Kert utca, Keskeny utca, Kinizsi utca, Kornis utca, Kossuth Lajos utca, Lánc utca, Mátyás Király utca, Mező utca, Mély út, Orgona utca, Ősz utca, Pacsirta utca, Pál utca, Péter utca, Rákóczi utca, Sárgödör tér, Sebestyén utca, Sport utca, Széchenyi tér, Temető utca, Toldi Miklós utca, Vásárhelyi Pál utca, Völgy utca, Vörösmarty utca, Zöldfa utca, Zrínyi utca, Zsíros köz

3. számú területi védőnői körzet

Anna utca, Árok utca, Árpád utca, Árvíz utca, Bartók Béla utca, Báthory utca, Béke utca, Csárda utca, Csokonai utca, Csónak utca, Deák Ferenc utca, lakcím nélkül, Dózsa György út, Duna utca, Duna part, Eötvös utca, Hajnal utca, Halász utca, Hattyú utca, Hegy utca, Hegyalja utca, Hegyhát utca, Kosár utca, Radnóti Miklós utca, Rosthy utca, Rózsa utca, Sánchegy utca, Síksor utca, Szabadság utca, Szent István tér, Szent János utca, Táncsics Mihály utca, Templom utca, Templom tér, Tolnai út 1-6-ig, Váci Mihály utca, Villany utca

4. számú területi védőnői körzet

Ady Endre utca, Alkotmány utca, Alkotók útja, Bocskai utca, Búzavirág utca, Domb utca 1-8-ig, Fenyves utca, Gátőrház, Hegyes puszta, Hősök tere, Kikötő utca, Kubikgödör utca, Kodály Zoltán utca, Kölesdi út helyrajziszámmal, Liget utca, Nyárfa utca, Tolnai út 7-től végig, Tulipán utca, Újtemplom utca, Vadász utca, Vak Bottyán utca, Vasút utca, Zápor utca 2-28-ig 1-9-ig (Kishegyi út és a Tolnai út között)

5. számú területi védőnői körzet

Babits Mihály utca, Barackvirág utca, Barátság utca, Dankó Pista utca, Ezüstfa utca, Faluhely puszta, Fényes utca, Gábor Áron utca, Gagarin utca, Harangláb utca, Határ utca, Ifjúság útja, Jedlik Ányos utca, Jegenye utca, Kandó Kálmán utca, Kis utca, Klapka utca, Kölcsey utca, Kölesdi út házszámmal, Kőris köz, Kurcsatov utca, Magyaripuszta, Móricz Zsigmond utca, Napfény köz, Neumann János utca, Őrház, Patak utca, Platán utca, Puskás Tivadar utca, Régi utca, Síp utca, Sólyom Károly utca, Sudár utca, Szilárd Leó köz, Teller Ede utca, Tücsök utca, Vácika köz, Vácika utca, Vácika helyrajziszámmal, Vásár utca, Wigner Jenő utca

6. számú területi védőnői körzet

Árnyas utca, Bercsényi utca, Cecei utca, Diófa utca, Domb utca 9-től, Építők útja, Gesztenyés utca, Gyár, Györkönyi utca, Hársfa utca, Kanacsi utca, Katona József utca, Kápolna utca Kisfaludy utca, Kishegyi út, Kurcz György utca, Mély út, Móra Ferenc utca, Nádor utca, Pollack Mihály utca, Rét utca, Szedres utca, Tölgyfa utca, Zápor utca 11-től és 30-tól végig (Kishegyi út és a Pollack Mihály utca között), Zsíros köz

II. Területi védőnői körzetekhez tartozó nevelési-oktatási intézmények

1. számú területi védőnői körzet védőnője látja el:

Paksi Napsugár Óvoda Munkácsy utcai Tagóvodája, Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Kalkuttai Szent Teréz Tagóvodája

2. számú területi védőnői körzet védőnője látja el:

Paksi Napsugár Óvoda Székhelyintézménye (Vörösmarty utca)

3. számú területi védőnői körzet védőnője látja el:

Paksi Napsugár Óvoda Eötvös utcai Tagóvodája, Paksi Napsugár Óvoda Dunakömlődi Tagóvodája, Aranyhal Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (óvoda)

4. számú területi védőnői körzet védőnője látja el:

Paksi Benedek Elek Óvoda Székhelyintézménye (Ifjúság útja)

5. számú területi védőnői körzet védőnője látja el:

Paksi Benedek Elek Óvoda Kishegyi úti Tagóvodája

6. számú területi védőnői körzet védőnője látja el:

Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág Tagóvodája

III. Iskolavédőnői körzetek

1. számú iskolavédőnői körzet

Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Energetikai Technikum és Kollégium

2. számú iskolavédőnői körzet

Szekszárdi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Gazdag Erzsi Általános Iskolája, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskolája és Kollégiuma, Tolna Megyei Szakképzési Centrum I. István Szakképző Iskola, Paksi Vak Bottyán Gimnázium, Paksi Deák Ferenc Általános Iskola

3. számú iskolavédőnői körzet

Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Paksi Bezerédj Általános Iskola, Aranyhal Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (általános iskola)

5. melléklet a 26/2018. (IX. 14.) önkormányzati rendelethez * 

Iskolaorvosi ellátás körébe tartozó intézmények

1. számú iskolaorvosi körzet

Paksi Benedek Elek Óvoda Székhelyintézménye

Paksi Benedek Elek Óvoda Kishegyi úti Tagóvodája

Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág Tagóvodája

Paksi Napsugár Óvoda Székhelyintézménye

Paksi Napsugár Óvoda Munkácsy utcai Tagóvodája

Paksi Napsugár Óvoda Eötvös utcai Tagóvodája

Paksi Napsugár Óvoda Dunakömlődi Tagóvodája

Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

Paksi Deák Ferenc Általános Iskola

Paksi Bezerédj Általános Iskola

Aranyhal Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Szekszárdi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Gazdag Erzsi Általános Iskolája, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskolája és Kollégiuma

Paksi Vak Bottyán Gimnázium