Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2007. (II. 15.) önkormányzati rendelete

művészeti alkotások közterületi elhelyezéséről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 109. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: * 

1. § A rendelet célja: azon helyi szabályok megállapítása, melyek a kulturális, művészeti, városrendezési, építészeti szempontokat alapul véve igényes, színvonalas művészeti alkotások esztétikus közterületi elhelyezését biztosítják.

2. § A rendelet hatálya kiterjed Pécs város közigazgatási határain belüli közterületeken felállításra kerülő művészeti alkotásokra, továbbá középületeken és magánépületek közterületet érintő részén elhelyezendő, a közönség által megtekinthető emléktáblákra, valamint a köztéri művészeti alkotások és emléktáblák áthelyezésére, lebontására.

3. § E rendelet alkalmazásában:

a) közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény alapján:

közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet rendeltetésének megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván.

b) közterületen elhelyezhető művészeti alkotások:

emlékművek, szobrok, plasztikák, emlékkövet, domborművek, murális munkák, díszkutak, kertépítészeti műtárgyak.

c) * 

4. § (1) *  Művészeti alkotások elhelyezését bármely természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet írásban vagy az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényben meghatározott elektronikus úton kezdeményezheti Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatánál.

(2) A kezdeményezőnek be kell nyújtania a művészeti alkotás elhelyezéséhez szükséges 5. § szerinti valamennyi dokumentumot.

A művészeti alkotások elhelyezéséhez szükséges dokumentáció

5. § (1) Szoborállítás elhelyezéséhez szükséges dokumentáció:

a) szobor elhelyezéséhez szükséges közüzemi, illetve közmű hozzájárulás, amennyiben a művészeti alkotás jellege megkívánja,

b) *  a művészeti alkotásnak a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Művészeti Tanácsa által elbírált terve, modellje, elhelyezésének terve,

c) *  Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Művészeti Tanácsának véleménye az elkészült műalkotásról,

d) *  a terület jellegének megfelelően a Baranya Vármegyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály Örökségvédelmi Osztályának a bejelentési eljárás során kiadott nyilatkozata,

e) költségtervezet.

(2) Emléktábla elhelyezéséhez szükséges dokumentáció:

a) pontos (idegen nyelvű szöveg esetén nyelvi szakvéleménnyel, vagy hivatalos fordítással ellátott) szövegtervezet,

b) az elbíráláshoz szükséges grafikai terv, elhelyezési tervdokumentáció, műszaki rajzzal és fotóval,

c) *  Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Művészeti Tanácsának véleménye,

d) *  műemlék, helyi védettségű épület vagy műemléki környezet esetében a Baranya Vármegyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály Örökségvédelmi Osztályának a bejelentési eljárás során kiadott nyilatkozata,

e) az épület tulajdonosának hozzájáruló nyilatkozata,

f) költségtervezet.

6. § Az elhelyezésre vonatkozó döntés előkészítését a helyszín kijelölésére és az építészeti jellegű feladatokra vonatkozóan, valamint a művészeti alkotások véleményezését illetően a Polgármesteri Hivatal végzi el.

7. § (1) *  A kezdeményező által benyújtott indítványt a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság és a Kulturális Bizottság tárgyalja.

(2) *  A Kulturális Bizottság kulturális, művészeti, esztétikai, várostörténeti szempontok alapján állásfoglalást hoz arról, hogy a kezdeményező által javasolt mű megvalósításával és a tervezett helyszínnel egyetért-e.

(3) *  A Városfejlesztési és Kommunális Bizottság a városrendezési, építészeti megfontolások figyelembevételével állásfoglalást alakít ki a kezdeményezett műalkotás felállításának helyszínéről, valamint arról, hogy a városrendezési és építészeti szabályzatoknak megfelel-e.

(4) *  Az (1) bekezdés szerinti bizottságok állásfoglalásainak birtokában készíthetőek el a mű kivitelezési tervei.

(5) *  A Kulturális Bizottság döntésre a közgyűlés elé terjeszti a művészeti alkotás közterületi elhelyezését.

(6) A művészeti alkotás köztéri elhelyezéséről a közgyűlés rendeletben dönt.

(7) A rendeletnek tartalmaznia kell:

a) a művészeti alkotás pontos helyét,

b) a mű alkotóját, címét, méreteit, anyagát,

c) az alkotáson szereplő felirat pontos szövegét, szükség esetén

kitérve az esetleges adományozók körére.

8. § (1) A művészeti alkotások közterületi elhelyezésének megvalósítását csak a mű felállítására vonatkozó rendelet hatályba lépését követően, valamint jogerős és végrehajtható építési engedély alapján lehet megkezdeni.

(2) *  A közterületen elhelyezett művészeti alkotások védelméről az önkormányzat gondoskodik, gondozásukat, karbantartásukat, felújításukat a BIOKOM Kft. közreműködésével biztosítja.

9. § * 

10. § (1) A rendelet kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg a közterületek, településrészek elnevezéséről, művészeti alkotások közterületi elhelyezéséről szóló 1991. évi 29. számú önkormányzati rendelet hatályát veszti.

Tasnádi Péter s.k. Dr. Papp Judit s.k.
polgármester címzetes főjegyző