Indokolás

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 5/2017. (I. 23.) önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek meghatározásáról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikkének (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4. pontjában és az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: * 

1. § A rendelet hatálya kiterjed Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén

a) *  egészségügyi alapellátást biztosító háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, fogorvosokra, védőnőkre és az alapellátáshoz kapcsolódó fogorvosi ügyeleti ellátásra,

b) iskolaorvosokra, iskolavédőnőkre és iskola-fogorvosokra.

2. § E rendelet alkalmazásában

a) egészségügyi alapellátás: az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (1) bekezdésében meghatározott ellátások,

b) egészségügyi szolgáltató: az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. § f) pontjában meghatározott személy.

3. § A több települést is ellátó körzetek székhelye Pécs Megyei Jogú Város.

4. § *  Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata az egészségügyi alapellátás keretében 78 háziorvosi, 36 házi gyermekorvosi, 45 fogorvosi, 44 védőnői, 35 iskolaorvosi, 20 iskola-fogorvosi és 5 iskolavédőnői körzetet jelöl ki számjegyekkel elnevezve.

5. § *  Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata az alapellátáshoz kapcsolódó fogorvosi ügyeleti ellátást a Pécsi Tudományegyetemmel kötött feladat-ellátási szerződés keretében biztosítja.

6. § Pécs Megyei Jogú Város egészségügyi alapellátási körzeteit az 1–7. melléklet tartalmazza.

7. § (1) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata az egészségügyi alapellátási feladatait az egészségügyi szolgáltatókkal megkötött feladat-ellátási szerződés útján látja el.

(2) Az egészségügyi alapellátást biztosító egészségügyi szolgáltatóval a feladat-ellátási szerződés megkötéséről a Közgyűlés átruházott hatáskörében eljárva a Népjóléti és Sport Bizottság dönt.

(3) *  Az egészségügyi alapellátás folyamatos biztosítása érdekében az Önkormányzat az egészségügyi szolgáltatók és intézmények körzetmódosításra vonatkozó, jogszabályi előírásoknak megfelelő megállapodásait az országos módszertani intézet véleményének kikérését követően a rendelet mellékletében átvezeti.

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

9. § *  E rendeletnek az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek meghatározásáról szóló 5/2017. (I. 23.) önkormányzati rendeletet módosító 32/2023. (IX. 22.) önkormányzati rendelettel megállapított 1. § a) pontját és 5. §-át 2023. szeptember 1. napjától kell alkalmazni.

10. § * 

Dr. Páva Zsolt s. k. Dr. Lovász István s. k.
polgármester jegyző

1. melléklet az 5/2017. (I. 23.) önkormányzati rendelethez * 

Háziorvosi körzetek

1.

1. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7627 Alsógyükési út
3. 7627 Bártfa utca
4. 7627 Besenyő utca
5. 7627 Dömörkapui Turistaház
6. 7635 Dömörkapui út
7. 7627 Égett-hegyi út
8. 7627 Felsőgyükési út
9. 7627 Felsőhavi dűlő
10. 7625 Gyopár utca
11. 7627 Gyükés köz
12. 7627 Havi-Hegyi út
13. 7629 Hársfa út 4–24, 56–120/1
14. 7627 Hársfa út 1–191/1
15. 7627 Hideg-Völgyi út
16. 7625 Irma utca
17. 7627 Jász utca
18. 7627 Kapu dűlő
19. 7627 Kapu köz
20. 7635 Karsztos dűlő
21. 7627 Középgyükési út
22. 7627 Kun utca
23. 7625 Magyar utca
24. 7627 Wass Albert út
25. 7627 Munkád út
26. 7627 Munkád köz
27. 7627 Rengeteg utca
28. 7627 Rigóder út
29. 7627 Rigóderalja utca
30. 7627 Székely utca
31. 7627 Szent Bertalan út
32. 7627 Tátra utca
33. 7627 Török utca
34. 7625 Zerge utca
35. 7627 Zsigmond utca
36. 7625 Zsomboly utca

2.

2. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7622 48-as tér
3. 7626 Csillag köz
4. 7626 Csillag utca
5. 7626 Dugonics utca
6. 7626 Endre utca 2–12, 1–11
7. 7626 Erzsébet utca
8. 7626 Farkas István utca
9. 7626 Felsővámház utca
10. 7626 Fischer Béla utca
11. 7626 Harangöntő utca
12. 7626 Hold utca
13. 7626 Lánc utca 12–26, 1–25
14. 7626 Sándor utca
15. 7626 Vöröskereszt utca

3.

3. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7626 Béla utca
3. 7627 Bokor utca 18–84, 1–47
4. 7626 Délibáb utca
5. 7626 Endre utca 16, 13–17
6. 7627 Hajnal utca
7. 7627 Bazsarózsa utca
8. 7627 Kert utca
9. 7627 Kispiricsizma dűlő
10. 7626 Kiss Ernő utca 32–60, 33–55/B
11. 7627 Pósa Lajos utca
12. 7626 Rippl Rónai utca
13. 7629 Hársfa út 26–54
14. 7627 Sarló utca
15. 7627 Sellő utca
16. 7627 Sorház utca
17. 7627 Szeder utca
18. 7627 Szivárvány utca
19. 7627 Torda utca 2–28, 1–23
20. 7627 Tündér utca
21. 7626 Újvilág utca 2–36/2, 1–25/1
22. 7626 Vadász utca
23. 7627 Vadász utca

4.

4. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7627 Avar utca
3. 7630 Baranyavár utca
4. 7627 Bokor utca 2–16, 49–107
5. 7630 Bulgár utca
6. 7630 Dagály utca
7. 7630 Diósi út
8. 7630 Előd utca
9. 7630 Engel János József utca
10. 7630 Eper utca
11. 7630 Gyöngyösi István utca
12. 7629 Hegedüs Mihály utca
13. 7630 Hengermalom utca
14. 7630 Hűvös utca
15. 7630 Kiskőszegi utca
16. 7626 Kiss Ernő utca 62–72, 62–94, 59–71
17. 7626 Ledina park
18. 7630 Mészkemence utca
19. 7630 Nevesincs utca
20. 7630 Névtelen utca
21. 7630 Pélmonostor utca
22. 7627 Puskin tér
23. 7627 Szántó László utca
24. 7629 Testvériség utca
25. 7627 Torda utca 30–56, 25–51
26. 7629 Turini utca
27. 7626 Újvilág utca 38–56, 27–47
28. 7629 Zsolnay V. utca
29. 7630 Zsolnay V. utca 47–111

5.

5. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7630 Alkotás utca
3. 7630 Álmos utca
4. 7630 Basamalom dűlő
5. 7630 Csaba utca
6. 7630 Edison utca
7. 7630 Fürj utca
8. 7630 Gerle utca
9. 7630 Géza utca
10. 7630 Moticska József utca
11. 7622 Nagybalokány dűlő
12. 7630 Nagyhídi út
13. 7630 Pipitér út
14. 7630 Remény utca
15. 7630 Rigó utca
16. 7630 Salakhegyi út
17. 7630 Tétény utca
18. 7630 Gomba utca
19. 7630 Gyár utca
20. 7630 Gyula utca
21. 7630 Házgyár utca
22. 7630 Huba utca
23. 7630 Kastély utca
24. 7630 Magtár utca
25. 7630 Mohácsi út
26. 7630 Táltos utca
27. 7622 Universitas utca 16–32, 1–35
28. 7630 Üszögi kiserdő
29. 7630 Üszögi-kiserdő utca
30. 7630 Üszögi út
31. 7630 Üszögi víztározó
32. 7630 Üszögpuszta
33. 7630 Vándor utca
34. 7630 Weöres Sándor utca
35. Magyarsarlós község

6.

6. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Aidinger János utca 2*–24
3. 7632 Kodolányi János utca 1–3
4. 7632 Maléter Pál út 80–132
5. 7632 Németh László utca 2–8

7.

7. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7621 Anna utca 40, 55
3. 7622 Bacsó Béla utca
4. 7621 Bástya utca
5. 7626 Béri Balogh Ádám utca
6. 7622 Breuer Marcell sétány
7. 7625 Cserző köz
8. 7622 Dohány utca
9. 7625 Domonkos utca
10. 7626 Egyetem utca
11. 7621 Felsőmalom utca
12. 7625 Ferenc utca
13. 7621 Flórián tér
14. 7622 Jogász utca
15. 7625 Kálvária utca 2–20/2
16. 7626 Koller utca
17. 7626 Lenke utca
18. 7621 Majorossy Imre utca
19. 7625 Majorossy Imre utca
20. 7621 Nagyflórián utca
21. 7622 Piac tér
22. 7622 Sport utca
23. 7625 Szikla utca
24. 7622 Universitas utca 2
25. 7622 Vargha Damján utca
26. 7622 Vasvári Pál utca
27. 7625 Zidina

8.

8. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7628 Agancs dűlő
3. 7628 Árpádtető
4. 7628 Átjáró út
5. 7628 Átlós köz
6. 7628 Baltika utca
7. 7628 Borz dűlő
8. 7628 Cinege dűlő
9. 7628 Cserbokros dűlő
10. 7628 Csiperke utca
11. 7628 György-akna
12. 7628 Györgytelep
13. 7628 Hegyes köz
14. 7628 Hegy-Mezői út
15. 7628 Hérics dűlő
16. 7628 Hősök tere
17. 7628 Ibolya utca
18. 7628 István-akna
19. 7628 Egyenlőség köz
20. 7628 Fejlődés utca
21. 7628 Fosztó-Völgyi út
22. 7628 Füst utca
23. 7628 Gálic dűlő
24. 7628 Hamerli Imre utca
25. 7628 Gödrös dűlő
26. 7628 Gyep dűlő
27. 7628 Józsefháza
28. 7628 Kacsoló dűlő
29. 7628 Katona József utca 2–24, 1–23
30. 7628 Kápa köz
31. 7628 Királykerti út
32. 7628 Kiskerti dűlő
33. 7628 Kolónia utca
34. 7628 Komlói út 178–216, 151–297
35. 7628 Közép-Hegy dűlő
36. 7628 Kunkori köz
37. 7628 Lejtő dűlő
38. 7628 Margit utca
39. 7628 Melegmányi út
40. 7628 Mélyút dűlő
41. 7628 Mérő köz
42. 7628 Murci dűlő
43. 7628 Ember Kálmán utca
44. 7630 Nyomda utca
45. 7628 Óvoda utca
46. 7628 Őr-Hegyi út
47. 7628 Őzgida köz
48. 7628 Pacca dűlő
49. 7628 Pék sor
50. 7628 Picurka köz
51. 7628 Pincemester dűlő
52. 7628 Pincemester köz
53. 7628 Pincér dűlő
54. 7628 Sarkos dűlő
55. 7628 Sövény utca
56. 7628 Szabolcs-Hegyi út
57. 7628 Szabolcs Emlékpark
58. 7628 Szent Borbála utca
59. 7628 Széles út
60. 7628 Szélső út
61. 7628 Szénhordó köz
62. 7628 Szénispán útja út
63. 7628 Szőlőfej dűlő
64. 7628 T utca
65. 7628 Tárna utca
66. 7628 Török István utca
67. 7628 Tűzoltó utca
68. 7628 Zuzmó utca

9.

9. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7628 Ács utca
3. 7628 Árpád utca
4. 7628 Barátság utca
5. 7628 Bánya utca
6. 7628 Bányász vértanuk útja út
7. 7628 Botond utca
8. 7628 Csapó János utca
9. 7628 Csille-köz
10. 7628 Csokonai utca
11. 7628 Dobogó dűlő
12. 7628 Dobó Katalin utca
13. 7628 Egyenlőség utca
14. 7629 Komlói út 2–36
15. 7628 Komlói út 62–176
16. 7628 Lehel utca
17. 7628 Perényi utca
18. 7628 Sudár István utca
19. 7628 Szabolcsi Szőlőhegy
20. 7628 Szőlőhegyi út
21. 7628 Szüret utca
22. 7628 Eszperantó utca
23. 7628 Görgey Artúr utca
24. 7628 Határőr utca
25. 7628 Hun utca
26. 7628 Irinyi János utca
27. 7628 Jószerencse utca
28. 7628 Katona József utca 26–30, 25–35
29. 7628 Kedves utca
30. 7628 Kinizsi utca
31. 7628 Klapka utca

10.

10. számú háziorvosi körzet:

A B C D
Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
1. 7629 Apafi utca
2. 7629 Bocskai utca
3. 7629 Corvin utca 2–18, 1–17
4. 7629 Csekey István utca
5. 7629 Dobó István utca 79–89, 91–93
6. 7629 Dominika utca
7. 7629 Feketegyémánt tér
8. 7629 Gábor Áron utca
9. 7628 Keleti sor
10. 7629 Kígyó utca 2–6, 1–5, 16–30, 17–21
11. 7629 Kishegyi dűlő
12. 7629 Kormoskősor
13. 7629 Körös utca
14. 7629 Papkert utca 2–38, 1–15
15. 7629 Vajda János utca
16. 7629 Viktória park

11.

11. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7629 Corvin utca 19–25
3. 7629 Fehérhegyi út
4. 7629 Feitig Imre utca
5. 7629 Pákolitz István utca 2–24, 1–29
6. 7629 Hársfa út 154
7. 7627 Hársfa út 257
8. 7629 Keller János utca
9. 7629 Kígyó utca 8–14, 7–15
10. 7629 Komlói út 65–69
11. 7629 Papkert utca 40–54, 17–67/2
12. 7629 Perr Viktor utca
13. 7629 Szeptember 6. tér
14. 7629 Szieberth Róbert utca
15. 7629 Teleki Blanka utca

12.

12. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7691 A. utca
3. 7691 B. utca
4. 7691 Bencze József utca
5. 7691 Berkenyés utca
6. 7691 Bethlen Gábor utca
7. 7691 Búzaberki dűlő
8. 7691 C. utca
9. 7691 Csarnok-köz
10. 7691 D. utca
11. 7691 Fenyő utca
12. 7691 Gubér köz
13. 7691 Hajadon utca
14. 7691 Iskola-Köz
15. 7691 Kerékhegyi út
16. 7691 Kis-Köz
17. 7691 Kökörcsin dűlő
18. 7691 Kút utca 30–44, 1–19/2
19. 7691 Legény utca
20. 7691 Liget utca
21. 7691 M. utca
22. 7691 Moha köz
23. 7691 Mamut dűlő
24. 7691 Morgyáni út
25. 7691 Nevelő utca
26. 7691 Parcsin utca
27. 7691 Petőfi akna
28. 7691 Pici dűlő
29. 7691 Pici köz
30. 7691 Puskás Tivadar utca
31. 7691 R. utca
32. 7691 S. utca
33. 7691 Szövetkezet utca
34. 7691 Toboz utca
35. 7691 Vasasi külterület

13.

13. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7691 Barát köz
3. 7691 Bányászlámpa utca
4. 7691 Bogáncs dűlő
5. 7691 Borász dűlő
6. 7691 Bormérő dűlő
7. 7691 Bózsa István utca
8. 7691 Búzakalász utca
9. 7691 Csap utca
10. 7691 Csósi utca
11. 7691 Dombos utca
12. 7691 Erdőalja utca
13. 7691 Erdei út
14. 7691 Fatér utca
15. 7691 Földműves utca
16. 7691 Gabona utca
17. 7691 Gát utca
18. 7691 Gilice sor
19. 7691 Haris köz
20. 7691 Határ utca
21. 7691 Hébér köz
22. 7691 Indás köz
23. 7691 Iparos utca
24. 7691 Kereszt utca
25. 7691 Kis-Köves dűlő
26. 7691 Kósavölgyi út
27. 7691 Kőbánya utca
28. 7691 Kuvik köz
29. 7691 Kút utca 2–28
30. 7691 Máladó utca
31. 7691 Mázsaház utca
32. 7691 Mérleg utca
33. 7691 Monyorósdi-Kút dűlő
34. 7691 Muromi út
35. 7691 Nádas dűlő
36. 7691 Nyest dűlő
37. 7691 Örvös dűlő
38. 7691 Őrmezei út
39. 7691 Pajtás utca
40. 7691 Permecker István utca
41. 7691 Rücker-Akna
42. 7691 Rückeraknai út
43. 7691 Sas utca
44. 7691 Somogy utca
45. 7691 Somoska utca
46. 7691 Süveg utca
47. 7691 Szemere Bertalan utca
48. 7691 Szenes utca
49. 7691 Széna utca
50. 7691 Szödrös út
51. 7691 Szőlőinda köz
52. 7691 Támfa köz
53. 7691 Tőtike dűlő
54. 7691 Vargánya utca
55. 7691 Vasas I. Külterület
56. 7691 Veltelini dűlő
57. 7691 Zólyom

14.

14. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7627 András utca
3. 7627 András-Akna
4. 7630 Barázda utca
5. 7627 Cassian utca
6. 7627 Csákány utca
7. 7627 Csárda utca
8. 7627 Debreceni Márton utca
9. 7628 Fehérkúti Turistaház
10. 7627 Flórián utca
11. 7627 Gesztenyés dűlő
12. 7627 Gesztenyés utca
13. 7627 Gödör utca
14. 7629 Hársfa út 122–152
15. 7627 Hársfa út 193–253/2
16. 7628 Honvéd köz
17. 7627 Káposztásvölgyi út
18. 7627 Károly tér
19. 7627 Károly utca
20. 7628 Kénes út
21. 7628 Kisgyőr Iskola
22. 7624 Kórház tér
23. 7627 Kórház utca
24. 7627 Körmöcz utca
25. 7627 Május 1. utca
26. 7627 Nagybányarétivölgy
27. 7627 Pécsbányatelepi út
28. 7627 Rákos Lajos utca
29. 7627 Selmecz utca
30. 7627 Sétatér utca
31. 7628 Szabadságharc utca
32. 7627 Széchenyi akna
33. 7628 Thököly út
34. 7627 Vadvirág utca
35. 7628 Vájár köz
36. 7628 Wesselényi utca
37. 7627 Zöldellő utca

15.

15. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7629 Aknász utca
3. 7629 Balassa Bálint utca
4. 7629 Búzavirág utca
5. 7629 Dobó István utca 2–96, 1–77/B
6. 7629 Komját Aladár utca
7. 7629 Komlói út 1–63, 38–58
8. 7629 Kölcsey Ferenc utca
9. 7629 Madas József utca
10. 7629 Nemzetőr utca
11. 7629 Szondy György utca

16.

16. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7625 Antónia utca
3. 7625 Aradi Vértanúk útja út
4. 7625 Babits Mihály utca
5. 7625 Bessenyei utca
6. 7635 Fürkész dűlő
7. 7625 Gebauer Ernő utca
8. 7625 György utca
9. 7625 Kaposvári út
10. 7625 Klebelsberg Kuno sétány
11. 7625 Miklós utca
12. 7625 Mikszáth K. utca
13. 7635 Mikszáth K. utca
14. 7625 Nyíl utca
15. 7625 Surányi Miklós út
16. 7625 Szentágothai János sétány
17. 7624 Székely Bertalan út
18. 7635 Székely Bertalan út
19. 7625 Vilmos utca

17.

17. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Akác utca
3. 7632 Árnyas út
4. 7632 Árnyas liget
5. 7632 Béke utca
6. 7632 Bimbó utca
7. 7632 Bokréta utca
8. 7632 Egressy utca
9. 7632 Északmegyer dűlő
10. 7632 Faiskola utca
11. 7632 Fésűs utca
12. 7632 Gárdonyi Géza utca 2–20, 1–19
13. 7632 Jegenyés utca
14. 7632 László utca
15. 7632 Lomb utca
16. 7632 Móra Ferenc utca
17. 7632 Orgona utca
18. 7632 Rakéta utca
19. 7632 Siklósi út 2–70
20. 7622 Siklósi út 5–37
21. 7632 Szilva utca
22. 7632 Szövetség utca
23. 7632 Táncsics Mihály utca
24. 7632 Tölgyes utca
25. 7632 Vásártér
26. 7632 Vásártér utca
27. 7632 Vágóhíd utca
28. 7632 Viola utca

18.

18. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7621 Boltív köz
3. 7621 Citrom utca
4. 7621 Fellbach tér
5. 7621 Gábor utca
6. 7621 Graz tér
7. 7621 Irgalmasok utcája utca
8. 7621 János utca
9. 7621 Jókai utca 2–10, 1–25
10. 7621 Kazinczy utca
11. 7621 király utca 4–46, 1–47
12. 7621 Lyceum utca
13. 7621 Opris Péter tér
14. 7621 Perczel Miklós utca
15. 7621 Színház tér
16. 7621 Teréz utca
17. 7621 Tímár utca 5
18. 7621 Városház köz

19.

19. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7635 Ángyán János utca
3. 7635 Ányos Pál utca
4. 7635 Cserfa utca
5. 7635 Demokrácia utca
6. 7635 Entz Béla út
7. 7635 Fenyves sor
8. 7625 Haas Mihály tér
9. 7625 Hunyadi János utca 12–90, 11–97
10. 7635 Kardos út
11. 7635 Kardos úti Menedékház
12. 7628 Lapisi út
13. 7635 Málics Ottó utca
14. 7625 Kiss József utca
15. 7625 Magaslati út
16. 7635 Miléva utca
17. 7635 Misina tető
18. 7625 Pálos dűlő
19. 7625 Péter utca
20. 7635 Puskin utca
21. 7635 Remetetéri út
22. 7625 Somfa utca
23. 7635 Szaniszló út
24. 7625 Szőlő utca 50-végéig, 63-végéig
25. 7625 Tettye dűlő
26. 7635 Tubesi út

20.

20. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7625 Antal utca
3. 7625 Derkovits utca
4. 7625 Gergely utca
5. 7625 Hatház utca
6. 7621 Hunyadi János utca 2–8, 1–9
7. 7625 Ignác utca
8. 7625 Ilona utca
9. 7625 István utca
10. 7625 Juhász Gyula utca
11. 7625 Kálmán utca
12. 7625 Kálvária utca 22–66
13. 7625 Mandula utca
14. 7625 Mecsek utca
15. 7621 Megye utca
16. 7621 Megye köz
17. 7625 Mihály utca
18. 7625 Nap utca
19. 7625 Nyíl köz
20. 7625 Ótemető utca
21. 7621 Papnovelde köz
22. 7625 Szőlő utca 2–48/2, 1–61
23. 7625 Tinódi utca
24. 7625 Virág utca

21.

21. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7621 Anna utca 2–38, 1–53
3. 7621 József utca
4. 7621 Kisflórián utca
5. 7621 Mária utca
6. 7621 Papnövelde utca
7. 7621 Szent Mór utca
8. 7625 Tettye tér
9. 7625 Tettye utca
10. 7625 Zöldfa utca

22.

22. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7626 Ady Endre utca
3. 7626 Alsóhavi utca
4. 7625 Ágoston tér
5. 7625 Ágota utca
6. 7625 Barátúr utca
7. 7625 Boldizsár utca
8. 7625 Bosnyák utca
9. 7625 Böck János utca
10. 7625 Domb utca
11. 7625 Felsőhavi utca
12. 7625 Gáspár utca
13. 7625 Havihegy utca
14. 7625 Hegyalja utca
15. 7626 Katalin utca
16. 7625 Kisboldogasszony utca
17. 7626 Könyök utca
18. 7625 Losonc utca
19. 7625 Majtényi Ferenc utca
20. 7625 Márton utca
21. 7625 Menyhért utca
22. 7622 Nagy Lajos utca
23. 7626 Orsolya utca
24. 7625 Törekvés utca
25. 7625 Vince utca

23.

23. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7622 Alsó-Malom utca
3. 7622 Bajcsy-Zsilinszky utca 3-végéig
4. 7622 Batthyány utca
5. 7621 Bercsényi utca
6. 7622 Czinderi utca
7. 7622 Diófa utca
8. 7621 Fürdő utca
9. 7622 Fűzfa utca
10. 7623 Gizella utca
11. 7621 Goldmark Károly utca
12. 7622 Gyöngy utca
13. 7621 Hal tér
14. 7622 Ipar utca
15. 7622 Jánosi Engel Adolf tér
16. 7623 Kaffka Margit utca
17. 7623 Kálvin utca
18. 7621 Kisfaludy Sándor utca
19. 7621 Kossuth tér
20. 7622 Légszeszgyár utca
21. 7622 Liszt Ferenc utca
22. 7621 Munkácsy Mihály utca
23. 7622, 7623 Nagy Lajos király útja út 2–18/B
24. 7622 Nyírfa utca
25. 7622 Pipacs utcs
26. 7622 Rákóczi út 50–80
27. 7621, 7626 Rákóczi út 45–77
28. 7622 Somogyi Béla utca
29. 7621 Tímár utca 1–31, 4–34
30. 7621 Toldi Miklós utca
31. 7622 Zólyom utca
32. 7622 Zsinkó István utca

24.

24. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7623 Megyeri tér 2–2/C
3. 7623 Mezőszél utca 4–8
4. 7624 Rókus utca 3–7/c
5. 7624 Szigeti út 2–10/B, 1–11

25.

25. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7631 Árpa utca
3. 7631 Átérő utca
4. 7631 Boros utca
5. 7631 Csenge dűlő
6. 7631 Elágazó út
7. 7631 tér
8. 7631 Fürtöcske utca
9. 7631 Gerendely utca
10. 7631 Gyakorló utca
11. 7631 Hajmási utca
12. 7631 Havas utca
13. 7631 Háromszögi utca
14. 7631 Kemény Zsigmond utca
15. 7631 Kisbirtok dűlő
16. 7631 Kiss János utca
17. 7622 Kopács utca
18. 7631 Köves-Földi út
19. 7631 Kukorica dűlő
20. 7631 Kultúrház utca
21. 7622 Laskó utca
22. 7631 Lucernás út
23. 7631 Mester utca
24. 7622 Móricz Zsigmond tér
25. 7623 Móricz Zsigmond utca
26. 7632 Nagyárpádi út
27. 7631 Nagyréti út
28. 7631 Naspolya utca
29. 7631 Németh Béla utca
30. 7631 Paál László utca
31. 7631 Rétszél utca
32. 7631 Szérűskerti út
33. 7631 Tüskés dűlő
34. 7631 Tüskésréti út
35. 7631 Udvardi út
36. 7631 Vadkörte utca
37. 7622 Vasút utca
38. 7622 Verseny utca
39. 7631 Vigadó utca

26.

27. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Ág utca
3. 7632 Berzsenyi Dániel utca
4. 7632 Bogár utca
5. 7632 Boldog Özseb utca
6. 7632 Bolyai Farkas utca
7. 7632 Bókai János utca
8. 7632 Csalogány utca
9. 7632 Erdély utca
10. 7631 Fűzes dűlő
11. 7632 Galamb utca
12. 7632 Gárdonyi Géza utca 22–56, 21–59
13. 7632 Gyulai Pál utca
14. 7632 Honvéd tér
15. 7632 Kertész utca
16. 7632 Kertváros utca
17. 7632 Lőtér utca
18. 7623 Megyeri út 115–139
19. 7631 Megyeri út 100–144
20. 7632 Nyárfa utca
21. 7632 Pannónia utca
22. 7632 Rózsa utca
23. 7632 Szennyvíz Telep
24. 7632 Szent Erzsébet utca
25. 7632 Templom tér
26. 7632 Tolsztoj utca
27. 7632 Víg utca

27.

28. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7621 Apáca utca
3. 7625 Aranyoskút tér
4. 7621 Barbakán kert
5. 7621 Ciszterci köz
6. 7621 Dischka Győző utca
7. 7621 Dóm tér
8. 7621 Eötvös utca
9. 7624 Esze Tamás utca
10. 7622 Európa tér
11. 7621, 7624 Ferencesek utcája utca
12. 7623 Indóház tér
13. 7621 Janus Pannonius utca
14. 7621 Jókai tér
15. 7622 Jókai utca 35–37
16. 7621 Káptalan utca
17. 7621 Mátyás király utca
18. 7623 Rákóczi út 2–44
19. 7621 Rákóczi út 1–39/E
20. 7621 Sétatér
21. 7623 Szabadság utca
22. 7621, 7624 Szent István tér
23. 7621 Szepesy Ignác utca
24. 7621 Széchenyi tér
25. 7621 Terracina tér
26. 7621 Várady Antal utca
27. 7621 Vörösmarty utca
28. 7621 Zrínyi Miklós utca

28.

29. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7922 Bajcsy-Zsilinszky utca 2–18
3. 7623 Jókai utca 30–48
4. 7622, 7623 Jókai utca 39–51
5. 7622 Lokomotív utca
6. Pogány község

29.

30.számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Berek utca
3. 7632 Berek sétány
4. 7632 Dóra utca
5. 7632 Erika utca
6. 7632 Gyöngyös utca 2–16
7. 7632 Kamilla utca 2–10
8. 7632 Keszüi út 62-végig, 67–81
9. 7632 Nagy Imre utca 2–20/1, 1–15

30.

31. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Budai Nagy Antal utca
3. 7624 Honvéd utca
4. 7624 Ifjúság útja út 3–9/C
5. 7624 Rókus sétány
6. 7624 Váci Mihály utca
7. 7624 Veres Péter utca

31.

32. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7623 Apponyi Albert tér
3. 7623 Bajnok utca
4. 7623 Eperjes utca
5. 7623 Heim Pál utca
6. 7623 Igló utca
7. 7623 József Attila utca 2–20, 1–29
8. 7623 Köztársaság tér
9. 7623 Lőcse utca
10. 7623 Marosvásárhely út
11. 7623 Nagyvárad utca
12. 7623 Petőfi utca 70, 61–75
13. 7623 Rét utca
14. 7623 Semmelweis utca 2–30, 1–13/D
15. 7623 Szabó József utca
16. 7623 Szilágyi Dezső utca 2–38, 1–19
17. 7623 Temesvár utca
18. 7623 Tompa Mihály utca 2–18/1, 1–17

32.

33. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Alajos utca
3. 7623 Erreth Lajos utca 4–10, 1–11
4. 7623 Garay utca 2–34, 1–33
5. 7623 Hargita utca 8–18, 13–23
6. 7623 Hőgyes Endre utca
7. 7624 Hungária utca 2–44, 1–45
8. 7623 Jászai Mari utca
9. 7624 Kóczián Sándor utca
10. 7624 Nagy Jenő utca 2–16, 3–7
11. 7623 Petőfi utca 44–68, 29–59
12. 7623 Szendrey Júlia utca

33.

34. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7623 Erreth Lajos utca 12–20, 13–25
3. 7623 Hargita utca 2–6, 5–11
4. 7624 Hungária utca 47–51/C
5. 7623 József Attila utca 24-végéig, 31–47/E
6. 7623 Madách Imre utca
7. 7623 Megyeri tér 4–12, 1–11
8. 7623 Megyeri út 2–24/A, 1–27
9. 7623 Ungvár utca 2–22/1, 1–29
10. 7623 Vas Gereben utca 2–36, 1–39

34.

35. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Bihari János utca
3. 7633 Dombay János utca
4. 7624 Egres utca
5. 7633 Építők útja út 2–4/D, 1–7/B
6. 7624 Gyümölcs utca
7. 7624 Málna utca
8. 7624 Meggyfa utca
9. 7633 Radnóti Miklós utca 9–13
10. 7633 Szántó Kovács János utca 2–8/B
11. 7624 Szigeti út 92–176, 89–97
12. 7624 Szűk utca
13. 7624 Tiborc köz
14. 7624 Tiborc utca 32–98/2, 35–107

35.

36. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Enderesz György utca
3. 7633 Faludi Ferenc utca
4. 7633 Gosztonyi Gyula utca
5. 7633 Lotz Károly utca
6. 7633 Madarász Viktor utca
7. 7635 Nagydeindol-Hegyhát dűlő
8. 7635 Nagydeindoli utca
9. 7635 Nagydeindol-köz dűlő
10. 7635 Nagydeindol-tető dűlő
11. 7633 Nendtvich Andor út
12. 7633 Uránbányász tér

36.

37. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7635 Abaligeti út
3. 7635 Alsómakár dűlő
4. 7634 Árok dűlő
5. 7635 Bocskor dűlő
6. 7635 Csalogány dűlő
7. 7635 Cserfa köz
8. 7635 Csurgó dűlő
9. 7635 Csurgó köz
10. 7635 Csurgó-Tető dűlő
11. 7634 Daru dűlő
12. 7634 Denevér dűlő
13. 7635 Fábián Béla köz
14. 7635 Fábián Béla utca
15. 7635 Felsőmakár dűlő
16. 7635 Fogoly dűlő
17. 7634 Hetesi köz
18. 7635 Jakabhegyi út 40–82, 47–75
19. 7634 Keskeny dűlő
20. 7634 Kismélyvölgy dűlő
21. 7634 Kismélyvölgy-Hegyhát dűlő
22. 7635 Kotyogó dűlő
23. 7635 Középdeindol-Hegygát út
24. 7635 Középdeindol út
25. 7634, 7635 Magyarürögi út
26. 7635 Makár-Tető dűlő
27. 7635 Makár Tető
28. 7634 Mária dűlő
29. 7635 Mecsekszentkút
30. 7635 Mecsekszentkút Erdészház
31. 7635 Oldal dűlő
32. 7634 Orom köz
33. 7635 Ökörszem dűlő
34. 7634 Park utca
35. 7634 Pelikán dűlő
36. 7635 Pinty dűlő
37. 7635 Pityóka köz
38. 7635 Ranga László út
39. 7635 Rezeda dűlő
40. 7635 Rózsa-Völgyi út
41. 7635 Rózsahegyi út
42. 7634 Sárgarigó dűlő
43. 7635 Seregély dűlő
44. 7635 Sólyom dűlő
45. 7635 Szarvas dűlő
46. 7635 Tüke utca
47. 7634 Ürög utca
48. 7635 Veréb dűlő
49. 7635 Vizes dűlő
50. 7634 Völgyi dűlő
51. 7635 Vörösbegy dűlő

37.

38. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7635 Aranyhegyi dűlő
3. 7635 Bagoly dűlő
4. 7635 Bálics dűlő
5. 7635 Bálics-Tető dűlő
6. 7624, 7635 Bálicsi út
7. 7635 Bodzás köz
8. 7635 Bükkös-Tető
9. 7635 Cinke dűlő
10. 7635 Cseresznyés köz
11. 7635 Csobolyó dűlő
12. 7635 Csóka dűlő
13. 7635 Csoronika dűlő
14. 7635 Donátus köz
15. 7635 Donátusi út
16. 7624 Édesanyák útja út
17. 7635 Epres köz
18. 7635 Erdész köz
19. 7635 Erdész utca
20. 7635 Fakopács utca
21. 7635 Fácán dűlő
22. 7635 Fecske dűlő
23. 7635 Fekete utca
24. 7635 Forduló köz
25. 7635 Füge dűlő
26. 7635 Gólya dűlő
27. 7635 Görbe dűlő
28. 7635 Harkály dűlő
29. 7635 Holló dűlő
30. 7624 Ifjúság útja út 2–34
31. 7624, 7635 Jakabhegyi út 2–38/C, 1–43
32. 7635 Karvaly dűlő
33. 7635 Kisdeindol dűlő
34. 7635 Kisdeindo Hegyhát dűlő
35. 7635 Kisdeindol Hegyhát köz
36. 7635 Kisdeindol köz
37. 7635 Kisdeindol Tető
38. 7635 Kisdeindoli út
39. 7635 Kökényes köz
40. 7635 Körtés köz
41. 7635 Köves köz
42. 7635 Középmakár dűlő
43. 7635 Lepke dűlő
44. 7635 Meggyes köz
45. 7624 Mikes Kelemen utca
46. 7624, 7635 Pacsirta utca
47. 7635 Panoráma dűlő
48. 7635 Páva dűlő
49. 7624 Rodostó utca
50. 7635 Sas dűlő
51. 7635 Szamóca dűlő
52. 7635 Szilfa köz
53. 7635 Szilvás köz
54. 7635 Szurdok dűlő
55. 7635 Szurdok köz
56. 7635 Varjú dűlő
57. 7635 Vércse dűlő
58. 7635 Víztároló dűlő
59. 7624 Zichy Gyula utca
60. 7635 Zurna dűlő

38.

39. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Angster József utca 12–32, 25–39/D
3. 7635 Barackos köz
4. 7635 Barackos út
5. 7624 Barackvirág utca
6. 7624 Boszorkány út
7. 7624 Buday Dezső utca
8. 7624 Csillagvirág utca
9. 7635 Erdész utca 2–19, 1–57
10. 7635 Hattyú utca
11. 7624 Herman Ottó utca
12. 7635 Jonatán köz
13. 7624 Jurisics Miklós utca 30–45, 7–65
14. 7635 Kőbánya dűlő
15. 7635 Kutas köz
16. 7635 Mandulás köz
17. 7635 Meredek köz
18. 7624 Mogyorós köz
19. 7635 Nagystkokó köz
20. 7635 Nagyszkokói út
21. 7624 Napvirág utca
22. 7624 Sáfrány utca
23. 7635 Sziklás dűlő
24. 7635 Szkokó tető dűlő
25. 7635 Szkokó Tető köz
26. 7624 Taizs Mihály utca
27. 7635 Tölgyfa köz
28. 7635 Török köz
29. 7635 Törpe utca

39.

40. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Angster József utca 2–10/2, 1–21/C
3. 7624 Bartok Béla utca 2–60, 1–81
4. 7635 Bárány Tető
5. 7624 Bárány út
6. 7624 Bornemissza Gergely utca
7. 7635 Csortos Gyula utca
8. 7624 Damjanich utca 2–30/E, 1–19
9. 7624 Fejér Lipót utca
10. 7624 Jurisics Miklós utca 2–28, 1–5
11. 7624 Kacsóh Pongrác utca
12. 7624 Szegfű utca
13. 7624 Zsolt utca

40.

41. számú háziorvosi körzet

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7623 Bolygó utca
3. 7623 Dárda utca
4. 7623 Est utca
5. 7623 Kandó Kálmán utca
6. 7623 Kassa utca
7. 7623 Kolozsvár utca
8. 7631 Közraktár utca
9. 7623 Mártírok útja út
10. 7623, 7631 Megyeri út 28–84
11. 7623 Nagyszeben utca
12. 7623 Semmelweis utca 32–36, 15–21
13. 7623 Szilágyi Dezső utca 40–58, 21–35
14. 7623 Tompa Mihály utca 20–64, 19–57
15. 7623 Ungvár utca 24–40, 31–47
16. 7623 Űrhajós utca
17. 7623 Vas Gereben utca 38–60, 41–57

41.

42. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Acsády Ignác utca
3. 7633 Kerényi Kátoly utca
4. 7633 Pollack mihály utca
5. 7633 Stadion utca
6. 7633 Szántó K. J. utca 1–1/C

42.

44. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7634 Alsó-hegyi dűlő
3. 7634 Ászok dűlő
4. 7634 Bogár dűlő
5. 7635 Bokály dűlő
6. 7634 Bolgár köz
7. 7634 Boróka dűlő
8. 7634 Cikk-Cakk utca
9. 7634 Cserebogár dűlő
10. 7634 Darázs dűlő
11. 7634 Dongó dűlő
12. 7634 Éger köz
13. 7634 Égervölgy
14. 7634 Fülemüle utca
15. 7634 Gerbera utca
16. 7634 Gém utca
17. 7634 Hangya dűlő
18. 7634 Héja dűlő
19. 7634 Horhos dűlő
20. 7634 Kamilla köz
21. 7634 Kócsag köz
22. 7634 Kócsag utca
23. 7634 Kővirág utca
24. 7634 Lajkó köz
25. 7634 Lankás út
26. 7634 Makkos dűlő
27. 7634 Mária köz
28. 7634 Menta dűlő
29. 7634 Menta-Köz
30. 7634 Meredek dűlő
31. 7634 Mikolai út
32. 7634 Muskátli utca
33. 7634 Nefelejcs utca
34. 7634 Nyugati ipari út
35. 7634 Pázmány Péter utca
36. 7634 Pellérdi út
37. 7634 Pillangó dűlő
38. 7634 Rácvárosi út
39. 7634 Rácváros Előtt Egyéb
40. 7634 Sármány dűlő
41. 7634 Sáska dűlő
42. 7634 Sirály köz
43. 7634 Sirály utca
44. 7634 Szalonka dűlő
45. 7635 Szarka dűlő
46. 7635 Szarka köz
47. 7634 Szöcske dűlő
48. 7634 Szőlész dűlő
49. 7634 Szőlész köz
50. 7634 Szúnyog dűlő
51. 7634 Templom köz
52. 7634 Tücsök dűlő
53. 7634 Ugar dűlő
54. 7634 Ürögi Határút
55. 7634 Zsurló dűlő

43.

45. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Esztergár Lajos utca 2–6, 1–11/C
3. 7633 Körösi Cs. S. utca 1–15
4. 7633 Zipernowszky Károly utca

44.

46. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Bánki Donát út 2, 1–15/B
3. 7633 Páfrány utca 23–25, 29–47
4. 7633 Szilárd Leó Park
5. 7633 Szőnyi Ottó utca
6. 7633 Veress Endre utca

45.

47. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7623 Athinay utca
3. 7624 Batsányi utca
4. 7633 Erkel Ferenc utca
5. 7624 Fogaras utca
6. 7623 Hal József utca
7. 7624 Homok utca
8. 7623 Huszár utca
9. 7624 Steinmetz Kapitány tér
10. 7624 Szigeti út 12–90
11. 7624, 7633 Szigeti út 13–85
12. 7624 Tiborc utca 2–30/C, 1–33
13. 7624 Kürt utca
14. 7633 Lázár Vilmos utca
15. 7623 Lovarda utca
16. 7633 Lugos utca
17. 7623 Mezőszél utca 10–12, 1–17
18. 7623 Móré Fülöp utca

46.

48. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Berze Nagy János utca
3. 7633 Péchy Blanka tér
4. 7633 Radnóti Miklós utca 2–8, 1–7/B
5. 7633 Ybl Miklós utca 8–12/B, 7–9

47.

49. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Ajtósi Dürer utca
3. 7623 Alkony utca
4. 7623 Atléta utca
5. 7623 Csend utca
6. 7633 Építők útja út 6–22/B, 11–19/B
7. 7623 Martyn Ferenc utca
8. 7633 Jedlik Ányos utca
9. 7633 Magyar Lajos utca
10. 7623 Szív utca
11. 7623 Tulipán utca
12. 7623, 7633 Tüzér utca

48.

50. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7630 Andrássy út
3. 7630 Arasz utca
4. 7630 Bajor utca
5. 7630 Bányavasút utca
6. 7627 Bányász utca
7. 7630 Bóbita utca
8. 7628 Bogádi út
9. 7630 Boglárka utca
10. 7630 Bor utca 49–95, 58–112
11. 7630 Budai Vám
12. 7630 Buzsáki Imre utca
13. 7630 Csengő utca
14. 7628 Danitz Puszta
15. 7628, 7630 Deák Ferenc utca
16. 7628 Eperfás utca
17. 7628 Felső-Homok dűlő
18. 7630 Fészek utca
19. 7630 Finn utca
20. 7630 Francia utca
21. 7630 Hegedűs János utca
22. 7628 Homokgödör dűlő
23. 7628 Homoktető utca
24. 7628 Homokvölgy utca
25. 7630 Iparsziget utca
26. 7630 Katus utca
27. 7630 Karancs utca
28. 7630 Kilátó utca
29. 7630 Kilincs utca
30. 7630 Koksz utca
31. 7630 Napkelet utca
32. 7630 Németh Márton utca
33. 7630 Nyáros utca
34. 7630 Pala-Köz
35. 7630 Palahegy utca
36. 7630 Panoráma utca
37. 7628, 7630 Pécsváradi út
38. 7630 Schroll József út
39. 7630 Újhegyi főtér
40. 7630 Vendég utca
41. 7630 Vincellér utca
42. 7630 Zsák utca

49.

51. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Anikó utca
3. 7632 Kamilla utca 1–9
4. 7632 Sarolta utca
5. 7632 Varsány utca

50.

52. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Éva utca
3. 7632 Gyöngyös utca 1–17
4. 7632 Júlia utca
5. 7632 Karolina utca
6. 7632 Keszüi út 38–60, 39–63
7. 7632 Zsuzsanna utca

51.

53. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Krisztina tér
3. 7632 Guinnes Világrekord sétány
4. 7632 Viktória utca

52.

54. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Diána tér
3. 7632 Etelka utca
4. 7632 Izabella utca
5. 7632 Keszüi utca 2–36, 1–37
6. 7632 Livia utca
7. 7632 Németh László utca 10–28
8. 7632 Olga utca
9. 7632 Regina utca

53.

55. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Garázs utca
3. 7632 Melinda park
4. 7632 Melinda utca
5. 7632 Nagy Imre utca 32–44

54.

56. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Csorba Győző utca 2–4, 1–3
3. 7632 Földes Ferenc utca 1–3
4. 7632 Maléter Pál út 2–34
5. 7632 Nagy Imre út 17–31
6. 7632 Várkonyi Nándor utca 3–5

55.

57. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Csontváry utca
3. 7632 Esztergályos János utca 1–15
4. 7632 Fülep Lajos utca 6–32
5. 7632 Uitz Béla utca

56.

58. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Arányosi út
3. 7632 Eszék utca 1–29, 2
4. 7632 Keszüi út 83/B
5. 7632 Lahti utca
6. 7634 Tortyogói út
7. Gyód község

57.

59. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Aidinger János út 26–28, 1–39
3. 7668 antalmalom
4. 7668 Gyöngyöscsárda
5. 7668 Loncsármalom
6. 7632 Németh László utca 36–42
7. 7693 Szabadföldi Tanya
8. 7632 Wallenstein Zoltán utca
9. Keszü község

58.

60. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Aidinger János út 30–56
3. 7632 Apáczai Cs. J. körtér
4. 7632 Esztergályos János utca 2–20
5. 7632 Kodolányi János utca 5–37
6. 7639 Kökénypuszta
7. 7639 Időjós út
8. 7636 Kökényi út
9. Kökény község

59.

61. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Derék-Réti út
3. 7632 Eszék utca 49–55
4. 7636 Kenderföld utca
5. 7636 Kis-Réti út
6. 7636 Malomvölgyi út
7. 7632 Testvérvárosok tere

60.

62. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Kassák Lajos utca
3. 7632, 7636 Nagy Ferenc tér
4. 7632 Nagy Imre út 126v. 132–150
5. 7632, 7636 Tildy Zoltán utca 10–12, 49–67

61.

63. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Enyezd út
3. 7632 Maléter Pál út 36–78, 9
4. 7632 Málomi út
5. 7632 Németh László utca 30–34

62.

65. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Nagy Imre út 66–126
3. 7632 Szabó Ervin tér

63.

66. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Akácos sor
3. 7636 Alsó utca
4. 7636 Barényi Béla utca
5. 7636 Csemete átjáró
6. 7639 Csontos dűlő
7. 7636 Déri Miksa utca
8. 76317636 Felső utca
9. 7636 Fenyer dűlő
10. 7636 Gadó utca
11. 7636 Galamb József utca
12. 7639 Galilei utca
13. 7636 Hajlat utca
14. 7632 II. János Pál út
15. 7631 Kintye dűlő
16. 7636 Kis utca
17. 7634 Malomvölgy
18. 7631 Mánfai dűlő
19. 7636 Neumann János utca
20. 7632 Nyugati Kőhíd dűlő
21. 7639 Pascal utca
22. 7636 Polgárszőlő utca
23. 7636 Simonyi Károly utca
24. 7636 Szaturnusz utca
25. 7636 Szentegyház utca

64.

67. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7631 Acél utca
3. 7631 Aranyvessző utca
4. 7631 Barka utca
5. 7631 Bojtár utca
6. 7631 Csikor Kálmán utca
7. 7631 Dijasnyereg utca
8. 7631 Ezis utca
9. 7631 Ezüst utca
10. 7631 Fagyal utca
11. 7631 Fényes utca
12. 7631 Füvészkert út
13. 7631 Gubacs utca
14. 7631 Gyík utca
15. 7631 Harangszó utca
16. 7631 Horgas utca
17. 7631 Hórukk-Domb
18. 7631 Horváth-Földi dűlő
19. 7631 Hosszú-Földi utca
20. 7632 Kanizsai Dorottya utca
21. 7631 Kaptató utca
22. 7631 Keleti Kőhíd dűlő
23. 7631 Kertszéli utca
24. 7631 Kincses út
25. 7631 Kispostavölgy tető
26. 7631 Kispostavölgyi út
27. 7631 Körömvirág utca
28. 7631 Lovász Pál tér
29. 7631 Mátyás Flórián utca
30. 7631 Milinkó dűlő
31. 7631 Nagypostavölgy alsó
32. 7631 Nagypostavölgyi út
33. 7631 Nagypostadomb utca
34. 7631 Orom utca
35. 7631 Pergekarli dűlő
36. 7631 Persely út
37. 7631 Platina utca
38. 7631 Postagalamb utca
39. 7631 Postamester utca
40. 7631 Postavölgy út
41. 7631 Postavölgyi átjáró út
42. 7631 Remény puszta
43. 7631 Réz utca
44. 7631 Ribiszke dűlő
45. 7631 Szitakötő utca
46. 7631 Tanító utca
47. 7631 Tető út
48. 7631 Vas utca
49. 7631 Zrínyi Puszta

65.

68. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Akácfa dűlő
3. 7636 Akácfa-köz
4. 7636 Benke dűlő
5. 7636 Csipke utca
6. 7636 Fagyöngy utca
7. 7636 Fáy András utca
8. 7636 Illyés Gyula út 42–80, 16–43
9. 7636 Kerülő út
10. 7636 Kéméndi sor
11. 7636 Laufer dűlő
12. 7636 Málom-Hegyi út

66.

69. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Eszék utca 31–47
3. 7636 Mécsvirág utca
4. 7632 Nagy Imre út 46–62
5. 7632 Tildy Zoltán utca 1–47, 37

67.

70. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7634 Áfonya utca
3. 7634 Akó dűlő
4. 7634 Állomás utca
5. 7634 Árvácska utca
6. 7634 Aszú dűlő
7. 7634 Bajmi dűlő
8. 7634 Bajmi köz
9. 7634 Bakterkert dűlő
10. 7634 Baranya utca
11. 7634 Batifejtő utca
12. 7634 Bázis köz
13. 7634 Bázis út
14. 7634 Benczúr utca
15. 7634 Bíbic dűlő
16. 7634 Boldogasszony-Völgy
17. 7634 Borostyán utca
18. 7634 7634 Brassó u.
19. 7634 Cincér dűlő
20. 7634 Cirfandli utca
21. 7634 Csap dűlő
22. 7634 Csap köz
23. 7634 Cseralja dűlő
24. 7634 Cseralja utca
25. 7634 Cserkúti út
26. 7634 Dulimán dűlő
27. 7634 Dzsámi utca
28. 7634 Ezerjó dűlő
29. 7631 Éles-dűlő
30. 7634 Felhő utca
31. 7634 Fürt dűlő
32. 7634 Fogadó utca
33. 7634 Forrás dűlő
34. 7634 utca
35. 7634 Galagonya dűlő
36. 7634 Gátaljai utca
37. 7634 Gyöngyvirág utca
38. 7634 Hajnalka utca
39. 7634 Harmat köz
40. 7634 Hegymeg dűlő
41. 7634 Homokkő utca
42. 7634 Hordós dűlő
43. 7634 Hordós köz
44. 7634 Hóvirág utca
45. 7634 Hurok utca
46. 7634 Jácint utca
47. 7634 Jázmin utca
48. 7634 Kacs dűlő
49. 7634 Karó dűlő
50. 7634 Kápolna Domb
51. 7634 Kecske-Domb
52. 7634 Kertes dűlő
53. 7634 Keszeg sor
54. 7634 Kétágú utca
55. 7634 Kis-Máli út
56. 7634 Kislőtér utca
57. 7634 Kodó dűlő
58. 7634 Koma dűlő
59. 7634 Korsó dűlő
60. 7634 Korsó utca
61. 7634 Kovács Béla utca
62. 7634 Kovácstelepi Sportpálya
63. 7634 Kutató dűlő
64. 7634 Levendula utca
65. 7634 Liliom utca
66. 7634 Lőtér dűlő
67. 7634 Makay István út
68. 7634 Makra dűlő
69. 7634 7634 Makra-Tető dűlő
70. 7634 Malom-Cseri út
71. 7634 Mályva. utca
72. 7634 Mezsgye dűlő
73. 7634 Minda utca
74. 7634 Monostor. utca
75. 7634 Muskotály dűlő
76. 7634 Must dűlő
77. 7634 Nagy-Berki út
78. 7634 Nagy-Máli út
79. 7634 Nagy-Zsebei út
80. 7634 Nagymegye dűlő
81. 7634 Napsugár utca
82. 7634 Nektár köz
83. 7634 Örs utca
84. 7634 Őszirózsa utca
85. 7634 Parlag dűlő
86. 7634 Páfrány utca 2–46
87. 7634 Pálca utca
88. 7634 Pálma utca
89. 7634 Pásztor-Föld
90. 7634 Pellérdi út 32–70, 39–89
91. 7634 Pince sor
92. 7634 Platán köz
93. 7634 Platán utca
94. 7634 Prés dűlő
95. 7634 Repkény dűlő
96. 7634 Rizling dűlő
97. 7634 Rozmaring utca
98. 7634 Sarkantyú utca
99. 7634 Sárkánytorok
100. 7634 Sársom-Völgy
101. 7634 Sülevölgy
102. 7634 Szabártos utca
103. 7634 Szajkó utca
104. 7634 Szarkaláb utca
105. 7634 Százszorszép utca
106. 7634 Szederinda köz
107. 7634 Szellő utca
108. 7634 Szentlőrinci út
109. 7634 Szentmiklós dűlő
110. 7634 Szigeti Vám
111. 7634 Tompa dűlő
112. 7634 Új fasor
113. 7634 Uzdoc utca
114. 7634 Ürögi fasor
115. 7634 Vadrózsa utca
116. 7634 Venyige dűlő
117. 7634 Verőfény utca
118. 7634 Vöröskő utca
119. 7634 Zodóföldi utca
120. 7634 Zsebe dűlő
121. 7634 Zsebe-Kúti dűlő
122. 7634 Zsebe-Tető utca
123. 7634 Zsongorkő utca

68.

71. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Dr. Boros István utca
3. 7632 Fellbach utca
4. 7632 Kőhíd tér
5. 7632 Littke J. utca
6. 7632 Siklósi út 72–106
7. 7632 Szántó T. utca
8. 7632 Sztárai Mihály út

69.

72. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Fazekas Mihály utca 2–26
3. 7632 Fülep Lajos utca 2–4
4. 7636 Illyés Gyula utca 12–40
5. 7632 Nagy Imre út 35–41, 55–69
6. 7636 Visnya Ernő utca

70.

74. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Alkotmány utca 2–44/D, 1–65
3. 7624 Attila utca
4. 7624 Barbakán tér
5. 7624 Báthory utca
6. 7624 Forbát Alfréd utca
7. 7624 Klimó György utca
8. 7624 Kodály Zoltán utca 2–20/F, 1–21
9. 7624 Sánc utca
10. 7624 Tábor köz
11. 7624 Tábor utca

71.

75. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Alkotmány utca 46-végéig, 67-végéig
3. 7624 Damjanich utca 36-végéig, 21-végéig
4. 7624 Kodály Zoltán utca 22–26
5. 7624 Nagy Jenő utca 18-végéig
6. 7624 Nyár köz
7. 7624 Nyár utca
8. 7624 Őz utca
9. 7624 Petőfi utca 2–8, 1–27
10. 7624 Radnics utca
11. 7624 Rókusalja utca
12. 7624 Tavasz utca
13. 7624 Xavér utca
14. 7624 Zója utca

72.

76. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7634 Ércbányász utca
3. 7633 Hajnóczy út
4. 7633 Körösi Cs. S. utca 2–16/B
5. 7633 Türr István utca
6. 7633 Ybl Miklós utca 4–6, 1–5/A

73.

77. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Aranycsapat utca
3. 7633 Bánki Donát út 17–29/B
4. 7633 Esztergár L. utca 8–8/E, 13–17/C
5. 7634 Parány utca
6. 7633 Páfrány utca 27, 1–21
7. 7633 Szigeti Tanya

74.

78. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7626 Alsóbalokány utca
3. 7626 Alsóvámház utca
4. 7630 Basamalom út
5. 7626 Búza tér
6. 7630 Cinka Panna utca
7. 7630 Dankó Pista utca
8. 7630 Ditz-Malom utca
9. 7630 Eck Imre sétány
10. 7630 Eozin utca
11. 7626 Felsőbalokány utca
12. 7626 Halász utca
13. 7630 Íjász utca
14. 7621, 7626 Király utca 48-végéig, 49-végéig
15. 7630 Kisbalokány dűlő
16. 7626 Lánc utca 2–8
17. 7626 Major utca
18. 7626 Mathiász János utca
19. 7630 Nárcisz utca
20. 7622, 7630 Zsolnay V. utca 2–40, 1–43

75.

79. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7628 Arany J. utca
3. 7628 Auróra utca
4. 7627 Bánom köz
5. 7627 Bánomi út
6. 7628 Bródy Sándor utca
7. 7628 Csók István utca
8. 7629 Pákolitz István utca 26–30, 31–33
9. 7628 Grőbel Emil utca
10. 7628 Hannebeck Frigyes utca
11. 7628 Kavicsos út
12. 7628 Komlói út 71–149
13. 7628 Krúdy Gyula utca
14. 7628 Lóci utca
15. 7628 Rosta-dűlő
16. 7628, 7629 Szabolcsi út
17. 7628, 7629 Szabó István utca
18. 7628 Szil-Réti köz
19. 7628 Tolnai József utca
20. 7628 Vasfű dűlő
21. 7628 Zergevirág dűlő

76.

80. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7627 Bittner Lajos út
3. 7627 Blaha Lujza utca
4. 7627 Borbálaterep
5. 7627 Czerékvölgy
6. 7627 Csöpp utca
7. 7630 Derűs köz
8. 7627 Derűs utca
9. 7627 Diós dűlő
10. 7627 Dózsa Gy. utca
11. 7627 Hétvezér utca
12. 7627 Kanyar utca
13. 7627 Lámpásvölgyi út
14. 7627 Matakovits utca
15. 7630 Matheovits Ferenc út
16. 7627 Meszes dűlő
17. 7627 Mécses utca
18. 7627 Muskotály utca
19. 7627 Nagymeszes dűlő
20. 7627 Piroska utca
21. 7627 Veterán utca

77.

81. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7693 Balázsmalom
3. 7693 Bodormán út
4. 7693 Cseresznyés út
5. 7693 Égett major
6. 7693 Gránátalma utca
7. 7693 Hadik András utca
8. 7693 Haladás utca
9. 7693 Hangarózsa utca
10. 7693 Hármashegy utca
11. 7693 Hirdi út
12. 7693 Homokbánya
13. 7693 Hortenzia utca
14. 7693 József Attila tér
15. 7693 Juhász Gyula tér
16. 7693 Kalász út
17. 7693 Kápolna tér
18. 7693 Kenderfonó utca
19. 7693 Kosártanya
20. 7693 Kosztolányi Dezső utca
21. 7693 Köveshegy utca
22. 7693 Kulcsos csárda
23. 7693 Kültelek
24. 7693 Mag utca
25. 7693 Magnólia utca
26. 7693 Magyaroska dűlő
27. 7693 Pázsit utca
28. 7693 Perényi dűlő
29. 7693 Pór Bertalan utca
30. 7693 Szabadföld utca
31. 7691 Szathmáry György utca
32. 7693 Sziklavár
33. 7693 Sziklavári út
34. 7693 Szövőgyár utca
35. 7693 Tátika utca
36. 7693 Tiszafa utca
37. 7693 Tömörkény István utca
38. 7693 Tuja utca
39. 7693 Túra utca
40. 7693 Tűztövis utca
41. 7691 Vasas I. külterület 2-végéig
42. 7693 Vörösbegy utca
43. 7693 Zámor utca
44. 7693 Zártkerti utca
45. 7693 Zengő utca

78.

82. számú háziorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7630 Bor utca 1–47, 2–56
3. 7630 Jamvas utca
4. 7630 Kakukk utca
5. 7630 Mókus utca
6. 7630 Nagykozári út
7. 7630 Présház utca
8. 7630 Rezgő utca
9. 7630 Róka utca
10. 7630 Szirom utca
11. 7630 Szöcske utca
12. 7630 Téglaház dűlő
13. 7630 Fátyol utca
14. 7630 Feketerigó utca

2. melléklet az 5/2017. (I. 23.) önkormányzati rendelethez * 

Házi gyermekorvosi körzetek

1.

1. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7691 Barát köz
3. 7691 Bányászlámpa utca
4. 7691 Bethlen Gábor utca
5. 7691 Bogáncs dűlő
6. 7691 Borász dűlő
7. 7691 Bormérő dűlő
8. 7691 Bózsa István utca
9. 7691 Búzakalász utca
10. 7691 Csap utca
11. 7691 Csarnok-Köz
12. 7691 Csósi utca
13. 7691 Dombos utca
14. 7691 Erdőalja utca
15. 7691 Erdei út
16. 7691 Fatér utca
17. 7691 Fenyő utca
18. 7691 Földműves utca
19. 7691 Gabona utca
20. 7691 Gát utca
21. 7691 Gilice sor
22. 7691 Gubér köz
23. 7691 Haris köz
24. 7691 Határ utca
25. 7691 Hébér köz
26. 7691 Indás köz
27. 7691 Iparos utca
28. 7691 Iskola-Köz
29. 7691 Kereszt utca
30. 7691 Kis-Köves dűlő
31. 7691 Kis-Köz
32. 7691 Kósavölgyi út
33. 7691 Kőbánya utca
34. 7691 Kulcsos csárda
35. 7691 Kuvik köz
36. 7691 Kút utca
37. 7691 Liget utca
38. 7691 Máladó utca
39. 7691 Mázsaház utca
40. 7691 Mérleg utca
41. 7691 Moha köz
42. 7691 Muromi út
43. 7691 Nevelő utca
44. 7691 Nyest dűlő
45. 7691 Örvös dűlő
46. 7691 Pajtás utca
47. 7691 Pernecker István utca
48. 7691 Puskás Tivadar utca
49. 7691 Rücker-Akna
50. 7691 Rückeraknai út
51. 7691 Sas utca
52. 7691 Somogy utca
53. 7691 Somoska utca
54. 7691 Süveg utca
55. 7691 Szemere Bertalan utca
56. 7691 Szenes utca
57. 7691 Széna utca
58. 7691 Szödrös út
59. 7691 Szövetkezet utca
60. 7691 Támfa köz
61. 7691 Toboz ztca
62. 7691 Tőtike dűlő
63. 7691 Vargánya utca
64. 7691 Vasas I. Külterület
65. 7691 Veltelini dűlő

2.

2. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7691 A u.
3. 7628 Agancs dűlő
4. 7628 Átjáró út
5. 7628 Átlós köz
6. 7691 B. utca
7. 7693 Balázsmalom
8. 7628 Bányász Vértanúk útja út
9. 7691 Bencze József u.
10. 7691 Berkenyés u.
11. 7693 Bodormán út
12. 7628 Botond u
13. 7628 Borz dűlő
14. 7691 Búzaberki dűlő
15. 7691 C. u.
16. 7628 Cserbokros dűlő
17. 7691 D. u.
18. 7628 Dobogó dűlő
19. 7628 Dobó Katalin u.
20. 7628 Egyenlőség köz
21. 7628 Egyenlőség u.
22. 7628 Eszperantó u.
23. 7693 Égett Major
24. 7628 Fosztó-Völgyi út
25. 7628 Gálic dűlő
26. 7628 Gödrös dűlő
27. 7693 Gránátalma u.
28. 7628 Gyep dűlő
29. 7693 Hadik András u.
30. 7691 Hajadon u.
31. 7693 Haladás u.
32. 7693 Hangarózsa u.
33. 7693 Harangláb. u
34. 7693 Harangvirág u.
35. 7693 Hármashegy u.
36. 7628 Hegyes köz
37. 7628 Hegy-Mezői út
38. 7628 Hérics dűlő
39. 7693 Hirdi út
40. 7628 Homokgödör dűlő
41. 7693 Homokbánya
42. 7693 Hortenzia u.
43. 7628 István-Akna
44. 7693 József Attila tér
45. 7628 Józsefháza
46. 7693 Juhász Gyula tér
47. 7628 Kacsoló dűlő
48. 7693 Kalász út
49. 7628 Kápa köz
50. 7693 Kápolna tér
51. 7693 Kenderfonó u.
52. 7691 Kerékhegyi út
53. 7628 Kinizsi u.
54. 7628 Kiskerti dűlő
55. 7628 Klapka utca
56. 7693 Kosártanya
57. 7693 Kosztolányi Dezső u.
58. 7691 Kökörcsin dűlő
59. 7693 Köveshegy u.
60. 7628 Közép-Hegy dűlő
61. 7628 Kunkori köz
62. 7693 Kültelek
63. 7691 Legény u.
64. 7628 Lejtő dűlő
65. 7691 M. u.
66. 7693 Mag u.
67. 7693 Magnólia u.
68. 7693 Magyaroska dűlő
69. 7691 Mamut dűlő
70. 7628 Mélyút dűlő
71. 7628 Mérő köz
72. 7691 Monyorósdi-Kút dűlő
73. 7691 Morgyáni út
74. 7628 Murci dűlő
75. 7691 Nádas dűlő
76. 7628 Őr-Hegyi út
77. 7628 Őzgida köz
78. 7691 Őrmezei út
79. 7628 Pacca dűlő
80. 7691 Parcsin u.
81. 7693 Pázsit. u
82. 7628 Perényi u.
83. 7691 Petőfi akna
84. 7691 Pici dűlő
85. 7691 Pici köz
86. 7628 Picurka köz
87. 7628 Pincemester dűlő
88. 7628 Pincemester köz
89. 7628 Pincér dűlő
90. 7628 Sarkos dűlő
91. 7628 Sudár István u.
92. 7628 Szabadságharc u.
93. 7693 Pór Bertalan u.
94. 7691 R. u.
95. 7691 S. u.
96. 7693 Szabadföld u.
97. 7628 Szabolcs Emlékpark
98. 7628 Szabolcs-Hegyi út
99. 7693 Szathmáry György u.
100. 7628 Széles út
101. 7628 Szélső út
102. 7628 Szénhordó köz
103. 7628 Szénispán útja út
104. 7628 Szil-Réti köz
105. 7693 Sziklavár
106. 7693 Sziklavári út
107. 7628 Szőlőfej dűlő
108. 7628 Szőlőhegyi út
109. 7693 Szövőgyár u.
110. 7691 Szőlőinda köz
111. 7628 Szüret utca
112. 7693 Tátika utca
113. 7693 Tiszafa utca
114. 7693 Tömörkény István utca
115. 7693 Tuja utca
116. 7693 Túra utca
117. 7693 Tűztövis utca
118. 7691 Vasasi külterület (Vasasi külterületek)
119. 7628 Vasfű dűlő
120. 7628 Vájár köz
121. 7693 Vöröshegy utca
122. 7693 Zámor utca
123. 7693 Zártkerti utca
124. 7693 Zengő utca
125. 7628 Zergevirág dűlő
126. 7691 Zólyom

3.

3. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7628 Ács u.
3. 7628 Arany J u.
4. 7629 Apafi u.
5. 7628 Árpád u.
6. 7628 Árpádtető
7. 7628 Baltika u.
8. 7628 Bánya u.
9. 7629 Bocskai u.
10. 7628 Bródy Sándor u.
11. 7629 Corvin u.
12. 7629 Csekey István u.
13. 7628 Csiperke utca
14. 7629 Dobó István u. 86-végig, 85-végig
15. 7629 Dominika u.
16. 7628 Ember Kálmán u.
17. 7629 Fehérhegyi út
18. 7629 Feitig Imre u.
19. 7629 Feketegyémánt tér
20. 7628 Füst u.
21. 7628 Görgey Artúr u.
22. 7628 Határőr u.
23. 7628 Hun u.
24. 7629 Gábor Áron u.
25. 7629 Hársfa u. 261-végig
26. 7628 Katona József u.
27. 7628 Kavicsos út
28. 7628 Keleti sor
29. 7629 Keller János utca
30. 7629 Kígyó utca
31. 7629 Kishegyi dűlő
32. 7628 Kolónia utca
33. 7629 Komlói utca 65–69
34. 7629 Kormoskősor
35. 7629 Kőrös utca
36. 7628 Krúdy Gyula utca
37. 7628 Lehel utca
38. 7628 Lóci utca
39. 7629 Papkert utca
40. 7629 Pákolitz István utca
41. 7629 Perr Viktor utca
42. 7628 Rosta-dűkő
43. 7628 Szabó István utca
44. 7629 Szabó István utca
45. 7628 Szabolcsi út
46. 7629 Szabolcsi út
47. 7628 Szent Borbála utca
48. 7629 Szeptember 6. tér
49. 7629 Sziebert Róbert utca
50. 7628 T utca
51. 7629 Teleki Blanka utca
52. 7628 Tűzoltó utca
53. 7629 Vajda János utca
54. 7629 Viktória park
55. 7628 Zuzmó utca

4.

4. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7629 Aknász u.
3. 7630 Andrássy út
4. 7630 Arasz u.
5. 7628 Auróra u.
6. 7630 Bajor u.
7. 7629 Balassa Bálint u.
8. 7628 Barátság u.
9. 7630 Barázda köz
10. 7630 Barázda u.
11. 7630 Bányavasút u.
12. 7630 Bóbita u.
13. 7628 Bogádi út
14. 7630 Boglárka u.
15. 7630 Bor u.
16. 7630 Buzsáki Imre u.
17. 7629 Búzavirág u.
18. 7630 Cinege dűlő
19. 7628 Csapó János u.
20. 7630 Csengő u.
21. 7628 Csille-Köz
22. 7628 Csokonai u.
23. 7628 Csók István u.
24. 7628 Danitz Puszta
25. 7630 Deák Ferenc u.
26. 7629 Dobó István u. 2–84, 1–83
27. 7628 Eperfás út
28. 7630 Fátyol u.
29. 7630 Feketerigó u.
30. 7628 Felső-Homok dűlő
31. 7630 Fészek u.
32. 7630 Finn u.
33. 7628 György-Akna
34. 7628 Györgytelep
35. 7628 Hamerli Imre u.
36. 7630 Hamvas u.
37. 7629 Hegedüs Mihály u.
38. 7628 Homoktető u.
39. 7628 Homokvölgy u.
40. 7628 Honvéd köz
41. 7628 Ibolya u.
42. 7628 Irinyi János utca
43. 7628 Jószerencse u.
44. 7630 Kakukk u.
45. 7630 Karancs u.
46. 7630 Katus u.
47. 7628 Kedves utca
48. 7630 Kilátó utca
49. 7630 Kilincs utca
50. 7628 Királykerti út
51. 7628 Kisgyőr Iskola
52. 7630 Koksz utca
53. 7629 Komját Aladár utca
54. 7629 Komlói út 2–58, 1–63/E
55. 7628 Komlói út
56. 7628 Komlói út 62–216/1
57. 7629 Kölcsey Ferenc u.
58. 7629 Madas József u.
59. 7630 Mókus u.
60. 7630 Nagykozári út
61. 7630 Napkelet u.
62. 7629 Nemzetőr u.
63. 7630 Németh Márton u.
64. 7630 Nyáros u.
65. 7630 Pala-Köz
66. 7630 Palahegy u.
67. 7630 Panoráma u.
68. 7628 Pécsváradi út
69. 7630 Pécsváradi út
70. 7630 Pipitér út
71. 7630 Présház u.
72. 7630 Rezgő u.
73. 7630 Róka u.
74. 7630 Schroll József út
75. 7630 Sövény u.
76. 7630 Szirom u.
77. 7629 Szondy György u.
78. 7630 Szöcske u.
79. 7629 Testvériség u.
80. 7630 Téglaház dűlő
81. 7628 Thököly út
82. 7629 Turini u.
83. 7630 Újhegyi főtér
84. 7630 Vendég u.
85. 7630 Vincellér u.
86. 7630 Zsák u.
87. 7630 Zsolnay V. u. 111–113
88. 7629 Zsolnay V. u. 113–117
89. 7628 Wesselényi u.

5.

6. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Fenyer dűlő
3. 7636 Gadó utca 1–23
4. 7636 Ilyés Gyula út 26–48/1
5. 7636 Málom-Hegyi út
6. 7636 Polgárszőlő utca

6.

7. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7627 Alsógyükési út
3. 7627 András u.
4. 7627 András-Akna
5. 7627 Bánom köz
6. 7627 Bánomi út
7. 7627 Bittner Alajos út
8. 7627 Blaha Lujza u.
9. 7627 Borbálatelep
10. 7627 Cassian u.
11. 7627 Csákány u.
12. 7627 Csárda u.
13. 7627 Csöpp u.
14. 7627 Czerékvölgy
15. 7627 Debreceni Márton u.
16. 7630 Derűs köz
17. 7627 Derűs u.
18. 7627 Diós dűlő
19. 7627 Dózsa Gy. u. 28–70, 35–79
20. 7630 Engel János József u. 16–38
21. 7628 Fehérkuti Turistaház
22. 7628 Fejlődés u.
23. 7627 Flórián u.
24. 7627 Gesztenyés dűlő
25. 7627 Gesztenyés u.
26. 7627 Gödör u.
27. 7628 Grőbel Emil u.
28. 7628 Hannebeck Frigyes u.
29. 7629 Hársfa út 102–120, 130, 150–152
30. 7627 Hársfa út 103–193, 242, 199–203, 211, 223, 253–257
31. 7627 Hétvezér u.
32. 7628 Hősök tere
33. 7627 Kanyar utca
34. 7627 Káposztásvölgyi út
35. 7627 Károly tér
36. 7627 Károly utca
37. 7628 Kénes út
38. 7624 Kórház tér
39. 7627 Korház utca
40. 7628 Komlói út 71–297
41. 7627 Körmöcz utca
42. 7627 Középgyűkési út
43. 7627 Lámpásvölgyi út
44. 7627 Matakovits utca
45. 7630 Matheovits Ferenc út
46. 7627 Május 1. utca
47. 7628 Margit utca
48. 7628 Melegmányi út
49. 7627 Meszes dűlő
50. 7627 Mécses utca
51. 7627 Muskotály utca
52. 7627 Nagybányarétivölgy
53. 7627 Nagymeszes dűlő
54. 7628 Óvoda utca
55. 7627 Pécsbányatelepi út
56. 7628 Pék sor
57. 7627 Rákos Lajos utca
58. 7627 Rigóder út
59. 7627 Rigóderalja utca
60. 7627 Selmecz utca
61. 7627 Sétatér utca
62. 7627 Szántó László utca
63. 7627 Széchenyi Akna
64. 7628 Tárna utca
65. 7628 Tolnai József utca
66. 7627 Vadvirág utca
67. 7627 Veterán utca
68. 7627 Zöldellő utca

7.

8. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7626 Ady Endre utca 48–76, 49–9
3. 7627 Bányász utca
4. 7627 Bártfa ztca
5. 7627 Besenyő utca
6. 7626 Erzsébet utca
7. 7627 Égett-Hegyi út
8. 7626 Farkas István utca
9. 7627 Felsőhavi dűlő
10. 7626 Felsővámház utca 1–39
11. 7626 Fischer Béla utca
12. 7625 Gyopár utca
13. 7627 Gyükés köz
14. 7626 Harangöntő utca
15. 7627 Havi-Hegyi út
16. 7625 Heavihegy utca
17. 7629 Hársfa út 4–100
18. 7625 Hegyalja utca 2–26, 1–17
19. 7627 Jász utca
20. 7627 Kapu dűlő
21. 7627 Kapu köz
22. 7627 Kispiricsizma dűlő
23. 7627 Kun utca
24. 7626 Lánc utca
25. 7625 Magyar utca
26. 7627 Wass Albert út
27. 7627 Munkád út
28. 7627 Munkád köz
29. 7627 Pósa Lajos utca 46–84, 43–75
30. 7627 Sorház utca
31. 7627 Szeder utca
32. 7627 Szent Bertalan út
33. 7627 Székely utca
34. 7627 Tátra utca
35. 7627 Török utca
36. 7626 Vöröskereszt utca
37. 7625 Zerge utca
38. 7627 Zsigmond utca
39. 7625 Zsomboly utca

8.

9. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7630 Alkotás utca
3. 7627 Avar utca
4. 7630 Álmos utca
5. 7630 Baranyavár utca
6. 7630 Basamalom dűlő
7. 7630 Bányavasút
Budai Vám
utca 1
8. 7630 Csaba utca
9. 7630 Dagály utca
10. 7630 Diósi út
11. 7627 Dózsa Gy. utca 20, 1–33
12. 7630 Edison utca
13. 7630 Előd utca
14. 7630 Engel János József utca 4, 1–15
15. 7630 Eper utca
16. 7630 Francia utca
17. 7630 Fürj utca
18. 7630 Gerle utca
19. 7630 Géza utca
20. 7630 Gomba utca
21. 7630 Gyár utca
22. 7630 Gyöngyösi István utca
23. 7630 Gyula utca
24. 7630 Házgyár utca
25. 7630 Hegedűs János utca
26. 7630 Hengermalom utca
27. 7630 Huba utca
28. 7630 Hűvös utca
29. 7630 Iparsziget utca
30. 7630 Kastély utca
31. 7627 Kert utca
32. 7630 Kiskőszeg utca
33. 7630 Magtár utca
34. 7630 Mészkemence utca
35. 7630 Mohácsi út
36. 7630 Moticska József utca
37. 7630 Nevesincs utca
38. 7630 Nagyhidi út
39. 7630 Névtelen utca
40. 7630 Nyomda utca
41. 7630 Pélmonostor utca
42. 7627 Piroska utca
43. 7627 Puskin tér
44. 7630 Remény utca
45. 7630 Rigó utca
46. 7630 Salakhegyi út
47. 7630 Tétény utca
48. 7630 Táltos utca
49. 7630 Üszögi Kiserdő utca
50. 7630 Üszögi út
51. 7630 Üszögi Víztároló utca
52. 7630 Üszögpuszta utca
53. 7626 Vadász utca 42–62/1
54. 7627 Vadász utca 69–85/12
55. 7630 Vándor utca
56. 7630 Zsolnay V. utca 42–94, 41–109
57. Magyarsarlós község

9.

10. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7626 Alsóbalokány utca
3. 7626 Alsóvámház utca
4. 7630 Basamalom út
5. 7627 Bazsarózsa utca
6. 7626 Béla utca
7. 7627 Bokor utca
8. 7622 Breuer Marcell sétány
9. 7630 Bulgár utca
10. 7630 Cinka Panna utca
11. 7626 Csillag utca
12. 7626 Csillag köz
13. 7630 Dankó Pista utca
14. 7626 Délibáb utca
15. 7630 Ditz-Malom utca
16. 7626 Dugonics utca
17. 7630 Eck Imre sétány
18. 7626 Endre utca
19. 7630 Eozin utca
20. 7626 Felsőbalokány utca
21. 7626 Felsővámház utca 41–75, 12–14, 32
22. 7627 Hajnal utca
23. 7626 Halász utca
24. 7626 Hold utca
25. 7630 Íjász utca
26. 7630 Kisbalokány dűlő
27. 7626 Kiss Ernő utca
28. 7626 Major utca
29. 7626 Mathiász János utca
30. 7626 Nagy Lajos utca
31. 7630 Nárcisz utca
32. 7627 Pósa Lajos utca 2–44, 1–41
33. 7626 Rippl Rónai utca
34. 7627 Sarló utca
35. 7626 Sándor utca
36. 7627 Szellő utca
37. 7627 Szivárvány utca
38. 7627 Torda utca
39. 7627 Tündér utca
40. 7626 Újvilág utca
41. 7622 Universitas utca
42. 7627 Vadász utca 4–40, 3–67
43. 7630 Weöres Sándor utca
44. 7622 Zsolnay V. utca 2–40
45. 7630 Zsolnay V. utca 1–39

10.

11. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7625 Antónia utca
3. 7625 Aranyoskút tér
4. 7635 Ángyán János utca
5. 7635 Ányos Pál utca
6. 7625 Babits M. utca
7. 7625 Bessenyei utca
8. 7635 Cserfa utca
9. 7635 Demokrácia utca
10. 7627 Dömörkapui Turistaház
11. 7635 Dömörkapui út
12. 7635 Entz Béla út
13. 7627 Felsőgyűkési út
14. 7635 Fenyves sor
15. 7625 Gebauer Ernő utca
16. 7625 Gergely utca
17. 7625 György utca
18. 7625 Haas Mihály tér
19. 7627 Hideg-Völgyi út
20. 7625 Hunyadi János utca 18–90, 13–95
21. 7625 Ignác utca
22. 7625 Ilona utca
23. 7625 Irma utca
24. 7625 István utca
25. 7625 Juhász Gyula utca
26. 7625 Kaposvári út
27. 7635 Karsztos dűlő
28. 7628 Lapisi út
29. 7635 Málics Ottó utca
30. 7625 Kiss József utca
31. 7625 Magaslati út
32. 7625 Mecsek utca
33. 7625 Miklós utca
34. 7625 Mikszáth K. utca
35. 7635 Mikszáth K. utca
36. 7635 Miléva út
37. 7635 Misina tető
38. 7625 Nap utca
39. 7625 Nyíl köz
40. 7625 Nyíl utca
41. 7625 Ótemető utca
42. 7625 Pálos dűlő
43. 7625 Péter utca
44. 7635 Puskin utca
45. 7635 Remeteréti út
46. 7627 Rengeteg utca
47. 7625 Somfa utca
48. 7625 Surányi Miklós út
49. 7635 Szaniszló út
50. 7625 Szentágothai János sétány
51. 7624 Székely B. út
52. 7635 Székely B. út
53. 7625 Szőlő utca
54. 7625 Tettye dűlő
55. 7625 Tettye tér
56. 7635 Tubesi út
57. 7625 Tinődi utca
58. 7625 Vilmos utca

11.

12. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Derék-Réti út
3. 7636 Kenderföld utca
4. 7636 Kis-Réti út
5. 7634 Malomvölgy
6. 7636 Malomvölgyi út
7. 7632 Nagy Imre út 25–31
8. 7636 Szaturnusz utca
9. 7632 Tildy Zoltán utca 1–27/3
10. 7636 Visnya Ernő utca

12.

13. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Akácfa dűlő
3. 7636 Akácfa-Köz
4. 7636 Akácos sor
5. 7636 Alsó utca
6. 7636 Benke dűlő
7. 7636 Csipke utca
8. 7636 Fagyöngy utca 42–48
9. 7636 Fáy András utca
10. 7631 Felső utca
11. 7636 Gadó utca 6–28
12. 7636 Hajlat utca
13. 7636 Ilyés Gyula út 12–24, 41–43
14. 7636 Kerülő út
15. 7636 Kéméndi sor
16. 7636 Kis utca
17. 7636 Laufer dűlő
18. 7636 Mécsvirág utca
19. 7632 Nyugati Kőhíd dűlő
20. 7636 Szabadföldi Tanya
21. 7636 Szentegyház utca
22. 7636 Barényi Béla utca
23. 7636 Déri Miksa utca
24. 7636 Galamb József utca
25. 7636 Simonyi Károly utca

13.

14. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7621 Anna utca
3. 7625 Antal utca
4. 7621 Apáca utca
5. 7625 Aradi Vértanúk útja út
6. 7625 Barátúr utca
7. 7621 Barbakán kert
8. 7621 Bercsényi utca
9. 7621 Boltív köz
10. 7625 Böck János utca
11. 7621 Citrom utca
12. 7625 Cserző köz
13. 7625 Derkovits utca
14. 7621 Dischka Győző utca
15. 7625 Domonkos utca
16. 7624 Esze Tamás utca
17. 7625 Feremc utca
18. 7621 Ferencesek utcája utca
19. 7624 Ferencesek utcája utca
20. 7621 Fürdő utca
21. 7621 Gábor utca
22. 7621 Goldmark Károly utca
23. 7621 Hal tér
24. 7625 Hatház utca
25. 7625 Hegyalja utca 70–122, 53–55
26. 7621 Hunyadi János utca 2–8, 1–11
27. 7621 Irgalmasok utcája utca
28. 7621 Janus Pannonius utca
29. 7621 Jókai tér
30. 7621 Jókai utca
31. 7622 Jókai utca
32. 7623 Jókai utca
33. 7621 Kazinczy utca
34. 7625 Kálmán utca
35. 7625 Kálvária utca
36. 7621 Káptalan utca
37. 7621 Király utca 1–21, 4–24
38. 7621 Kisfaludy S. utca
39. 7625 Klebelsberg Kuno sétány
40. 7621 Kossuth tér
41. 7621 Majorossy I. utca 20–34/B
42. 7625 Majorossy I. utca 23–43
43. 7625 Mandula utca
44. 7621 Mária utca
45. 7621 Mátyás király utca
46. 7621 Megye köz
47. 7621 Megye utca
48. 7625 Mihály utca
49. 7621 Munkácsy M. utca
50. 7621 Opris Péter tér
51. 7621 Papnövelde utca
52. 7621 Papnövelde köz
53. 7621 Perczel utca
54. 7621 Rákóczi út
55. 7622 Rákóczi út
56. 7623 Rákóczi út
57. 7626 Rákóczi út
58. 7621 Sétatér
59. 7621 Szent I. tér
60. 7624 Szent I. tér
61. 7621 Szent Mór utca
62. 7621 Szepesy Ignác utca
63. 7621 Széchenyi tér
64. 7625 Szikla utca
65. 7621 Színház tér
66. 7621 Teréz utca
67. 7625 Tettye utca
68. 7621 Tímár utca 4–6
69. 7621 Várady A. utca
70. 7621 Városház köz
71. 7625 Virág utca
72. 7621 Vörösmarty utca
73. 7625 Zidina utca
74. 7625 Zöldfa utca
75. 7621 Zrínyi M. utca
76. Pogány község

14.

15. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7622 48-as tér
3. 7626 Ady Endre utca 48–76, 49–213 kivételével// ezek a 8 sz. körzethez tartoznak
4. 7622 Alsó-Malom u.
5. 7626 Alsóhavi u.
6. 7625 Ágoston tér
7. 7625 Ágota u.
8. 7622 Bacsó Béla u.
9. 7622 Batthyány u.
10. 7621 Bástya u.
11. 7626 Béri Balogh Ádám u.
12. 7625 Boldizsár u.
13. 7625 Bosnyák u.
14. 7626 Búza tér
15. 7622 Diófa u.
16. 7622 Dohány u.
17. 7625 Domb u.
18. 7626 Egyetem u.
19. 7625 Felsőhavi u.
20. 7621 Felsőmalom u.
21. 7621 Flórián tér
22. 7622 Fűzfa u.
23. 7625 Gáspár u.
24. 7622 Gyöngy u.
25. 7625 Hegyalja utca 2–26, 1–17// 8. sz. körz. tart.// és 70–122, 53–55 kivételével// 14. sz. körz. t.
26. 7622 Ipar utca
27. 7621 János utca
28. 7622 Jogász utca
29. 7626 Katalin utca
30. 7626 Király utca
31. 7621 Király utca 26–78, 23–93
32. 7625 Kisboldogasszony utca
33. 7626 Koller u.
34. 7626 Könyök u.
35. 7626 Lenke u.
36. 7622 Légszeszgyár u.
37. 7622 Liszt Ferenc u.
38. 7625 Losonc u.
39. 7621 Lyceum u.
40. 7625 Majorossy I. u. 1–15
41. 7621 Majorossy I. u. 1–19, 2–16
42. 7625 Majtényi Ferenc u.
43. 7626 Márton u.
44. 7625 Menyhért u.
45. 7621 Munkácsy Mihály u. 14- 34, 27- 45
46. 7622 Nagy Lajos u.
47. 7621 Nagyflórián u.
48. 7626 Orsolya u.
49. 7621 Perczel M. u. 24- 40, 23- 37
50. 7622 Pipacs u.
51. 7623 Rákóczi út 51–77, 68–80
52. 7622 Somogyi Béla u.
53. 7622 Sport u.
54. 7621 Tímár u. 14–34, 15- 31
55. 7621 Toldi Miklós utca
56. 7625 Törekvés utca
57. 7632 Vágóhíd utca
58. 7622 Varga Damján utca
59. 7622 Vasvári Pál utca
60. 7625 Vince utca
61. 7622 Zsinkó István utca

15.

16. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7631 Árpa utca
3. 7631 Átérő utca
4. 7622 Bajcsy Zs. utca
5. 7632 Béke utca
6. 7632 Bokréta utca
7. 7631 Boros utca
8. 7621 Ciszterci köz
9. 7622 Czinderi köz
10. 7631 Cserge dűlő
11. 7621 Dóm tér
12. 7631 Elágazó út
13. 7621 Eötvös utca
14. 7622 Európa tér
15. 7621 Fellbach tér
16. 7631 tér
17. 7631 Fürtöcske utca
18. 7631 Gerendely utca
19. 7623 Gizella utca
20. 7621 Graz tér
21. 7631 Gyakorló utca
22. 7631 Hajmási út
23. 7631 Havas u.
24. 7631 Háromszögi utca
25. 7623 Indóház tér
26. 7622 Jánosi Engel Adolf tér
27. 7622, 7623 Jókai u. 30–48, 35–51
28. 7623 Kaffka M. u.
29. 7623 Kálvin u.
30. 7631 Kemény Zsigmond u.
31. 7631 Kisbirtok dűlő
32. 7621 Kisflórián u.
33. 7631 Kiss János u.
34. 7622 Kopács u.
35. 7631 Köves-Földi út
36. 7631 Közraktár u.
37. 7631 Kukorica dűlő
38. 7631 Kultúrház u.
39. 7622 Laskó u.
40. 7632 László u.
41. 7622 Lokomotív u.
42. 7623 Lőcse u.
43. 7631 Lucernás út
44. 7631 Mester u.
45. 7622 Móricz Zsigmond tér
46. 7623 Móricz Zsigmond u.
47. 7622 Nagy L. király útja út
48. 7623 Nagy L. király útja út
49. 7632 Nagyárpádi út
50. 7622 Nagybalokány dűlő
51. 7631 Nagyréti út
52. 7631 Naspolya utca
53. 7631 Németh Béla u.
54. 7622 Nyírfa u.
55. 7631 Paál László u.
56. 7622 Piac tér
57. 7631 Ribiszke dűlő
58. 7632 Siklósi út
59. 7622 Siklósi út
60. 7623 Szabadság u.
61. 7631 Szérűskerti út
62. 7632 Templom tér
63. 7623 Terracina tér
64. 7631 Tüskés dűlő
65. 7631 Tüskésréti út
66. 7631 Udvardi út
67. 7631 Vadkörte utca
68. 7622 Vasút u.
69. 7622 Verseny u.
70. 7631 Vigadó u.
71. 7622 Zólyom u.

16.

17. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Akác u.
3. 7632 Ág u.
4. 7632 Árnyas út
5. 7632 Árnyas liget
6. 7632 Berzsenyi D. u.
7. 7632 Bimbó u.
8. 7632 Bogár u.
9. 7632 Boldog Özseb u.
10. 7632 Bolyai Farkas u.
11. 7632 Bókai János u.
12. 7632 Csalogány u.
13. 7632 Egressy u.
14. 7632 Erdély u.
15. 7632 Északmegyer dűlő
16. 7632 Galamb u.
17. 7632 Gárdonyi G.
18. 7632 Gyulai Pál u.
19. 7632 Honvéd tér
20. 7632 Jegenyés u.
21. 7632 Kertész u.
22. 7632 Kertváros u.
23. 7632 Keszüi út 1–45, 2–42
24. 7632 Lomb u.
25. 7632 Lőtér u.
26. 7632 Málomi út 2- 12
27.
28. 7631 Megyeri út 115–131
29. 7623 Megyeri út 115–139
30. 7632 Móra F. u.
31. 7632 Nyárfa u.
32. 7632 Orgona u.
33. 7632 Pannónia u.
34. 7632 Rakéta u.
35. 7632 Rózsa u.
36. 7632 Szent Erzsébet u.
37. 7632 Szilva u.
38. 7632 Szövetség u.
39. 7632 Táncsics M. u.
40. 7632 Tolsztoj utca
41. 7632 Tölgyes utca
42. 7632 Vásártér
43. 7632 Víg utca
44. 7632 Viola utca

17.

18. számú házi gyermekorvosi körzet

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Anikó utca
3. 7632 Lahti utca 1–7
4. 7632 Melinda utca
5. 7632 Melinda park
6. 7632 Nagy Imre út 2–44
7. 7632 Sarolta utca
8. 7632 Szennyvíz telep
9. 7632 Varsány utca 14–26

18.

19. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Dóra utca
3. 7632 Erika utca
4. 7632 Gyöngyös utca
5. 7639 Időjós út
6. 7632 Júlia utca
7. 7632 Kamilla utca
8. 7632 Keszüi út 44-végéig, 47-végéig
9. 7636 Kökényi út
10. 7639 Kökénypuszta
11. 7632 Nagy I. út 1–15
12. 7632 Varsány utca 2–8
13. 7632 Zsuzsanna utca
14. Kökény község

19.

20. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Berek utca
3. 7632 Berek sétány
4. 7632 Éva utca
5. 7632 Guinness Világrekord sétány
6. 7632 Krisztina tér
7. 7632 Maléter P. út 60–116
8. 7632 Viktória utca
9. Gyód község

20.

21. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7631 Acél u.
3. 7631 Aranyvessző u.
4. 7631 Barka utca
5. 7631 Bojtár u.
6. 7631 Csikor Kálmán u.
7. 7631 Dijasnyereg út
8. 7631 Ezis u.
9. 7631 Ezüst u.
10. 7631 Fagyal u.
11. 7631 Fényes utca
12. 7631 Fűvészkert út
13. 7631 Gubacs u.
14. 7631 Gyík u.
15. 7631 Harangszó u.
16. 7631 Horgas u.
17. 7631 Hórukk-Domb
18. 7631 Horváth-Földi dűlő
19. 7631 Hosszú-Földi u.
20. 7631 Kaptató u.
21. 7632 Kanizsai D. út
22. 7631 Kertszéli u.
23. 7631 Kincses út
24. 7631 Kispostavölgy tető
25. 7631 Kispostavölgyi út
26. 7631 Körömvirág u.
27. 7631 Lovász Pál tér
28. 7631 Mátyás Flórián tér
29. 7631 Milinkó dűlő
30. 7631 Nagypostavölgyi út
31. 7631 Nagypostavölgy alsó
32. 7631 Naposdomb u.
33. 7631 Orom u.
34. 7631 Pergekarli dűlő
35. 7631 Persely út
36. 7631 Platina u.
37. 7631 Postagalamb u.
38. 7631 Postamester u.
39. 7631 Postavölgyi út
40. 7631 Postavölgyi átjáró
41. 7631 Remény puszta
42. 7631 Rétszél u.
43. 7631 Réz u.
44. 7631 Szitakötő u.
45. 7631 Tanító u.
46. 7631 Tető út
47. 7631 Vas utca

21.

22. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7668 Antalmalom
3. 7636 Arányosi út
4. 7632 Boros István utca
5. 7636 Csemete átjáró
6. 7632 Diána tér 2–8
7. 7632 Enyezd út 2–38, 7–81
8. 7632 Etelka utca
9. 7632 Fésűs utca
10. 7668 Gyöngyöscsárda
11. 7632 Izabella utca
12. 7632 Livia utca
13. 7668 Loncsármaolm
14. 7632 Málomi út 3–5
15. 7632 Olga utca
16. 7632 Regina utca
17. Keszü község

22.

23. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Eszék utca 13-végig
3. 7632 Földes Ferenc utca
4. 7632 Nagy Imre út 78–110
5. 7632 Testvérvárosok Tere
6. 7632 Várkonyi Nándor út

23.

24. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Csontváry utca
3. 7632 Fazekas M. utca
4. 7632 Fülep L. utca
5. 7632 Nagy I. út 55-végéig, 112*–126, 35–41
6. 7632 Uitz Béla utca

24.

25. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Aidinger J. út 26-végéig
3. 7632 Apáczai Cs. J. körtér
4. 7639 Csontos dűlő
5. 7632 Esztergályos János utca
6. 7632 Faiskola utca
7. 7639 Galilei utca
8. 7632 Garázs utca
9. 7632 II. János Pál út
10. 7632 Karolina utca
11. 7632 Kassák L. utca
12. 7632 Kodolányi J. utca
13. 7632 Nagy I. út 132-végig
14. 7639 Pascal utca
15. 7634 Tortyogói út

25.

26. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Aidinger János út 2–18, 1–45
3. 7632 Littke J. utca
4. *  7632 Németh László utca

26. * 

27.

28. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Fellbach utca 2–10
3. 7632 Kőhíd tér
4. * 
5. 7632 Németh László utca
6. 7632 Siklósi út 70–106
7. 7632 Szántó Tibor utca
8. 7632 Wallenstein Zoltán utca
8. *  7632 Csorba Győző utca
9. *  7632 Eszék utca 1–11, 2–8
10. *  7632 Lahti utca 2–végig, 45–47
11. *  7632 Maléter Pál út 1, 2–56
12. *  7632 Nagy Imre út 46–68, 17–23

28.

29. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Felbach utca 14–20
3. 7631 Keleti Kőhíd dűlő
4. 7631 Kintye dűlő
5. 7631 Mánfai dűlő
6. 7632 Nagy Ferenc tér
7. 7632 Szabó Ervin tér
8. 7636 Sztáray Mihály út
9. 7632 Tildy Z. utca 10–12
10. 7636 Tildy Z. utca 29–67

29.

30. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7635 Abaligeti út
3. 7634 Akó dűlő
4. 7634 Alsó-hegyi dűlő
5. 7634 Aszú dűlő
6. 7634 Áfonya u.
7. 7634 Állomás u.
8. 7634 Árok dűlő
9. 7634 Ászok dűlő
10. 7634 Bajmi dűlő
11. 7634 Bajmi köz
12. 7634 Bajmi-Tető dűlő
13. 7634 Bakterkert dűlő
14. 7634 Batifejtő u.
15. 7634 Benczúr u.
16. 7634 Bibic dűlő
17. 7634 Bogár dűlő
18. 7634 Boldogasszony-völgy
19. 7634 Bolgár köz
20. 7634 Boróka dűlő
21. 7634 Cikk-cakk u.
22. 7634 Cincér dűlő
23. 7634 Cirfandli u.
24. 7634 Csap dűlő
25. 7634 Csap köz
26. 7634 Csalogány dűlő
27. 7634 Cseralja dűlő
28. 7634 Cseralja u.
29. 7634 Cserebogár dűlő
30. 7634 Cserebogár köz
31. 7635 Cserfa köz
32. 7634 Cserkúti út
33. 7635 Csurgó köz
34. 7634 Darázs dűlő
35. 7634 Daru dűlő
36. 7634 Denevér dűlő
37. 7634 Dongó dűlő
38. 7634 Dulimán dűlő
39. 7634 Dzsámi u.
40. 7634 Éger köz
41. 7634 Égervölgy
42. 7631 Éles-dűlő
43. 7634 Ezerjó dűlő
44. 7635 Fábián Béla u.
45. 7634 Felhő u.
46. 7634 Fogadó u.
47. 7634 Forrás dűlő
48. 7634 u.
49. 7634 Fürt dűlő
50. 7634 Galagonya dűlő
51. 7634 Gátaljai utca
52. 7634 Gerbera u.
53. 7634 Gém u.
54. 7634 Hangya dűlő
55. 7634 Harmat köz
56. 7634 Hegymeg dűlő
57. 7634 Hetes köz
58. 7634 Héja dűlő
59. 7634 Homokkő u.
60. 7634 Hordós dűlő
61. 7634 Hordós köz
62. 7634 Horhos dűlő
63. 7634 Hurok u.
64. 7634 Kacs dűlő
65. 7634 Kamilla köz
66. 7634 Karó dűlő
67. 7634 Kápolna domb
68. 7634 Kecske-Domb
69. 7634 Kertes dűlő
70. 7634 Keskeny dűlő
71. 7634 Keszeg sor
72. 7634 Kétágú u.
73. 7634 Kis-Máli út
74. 7634 Kislőtér u.
75. 7634 Kismélyvölgy dűlő
76. 7634 Kismélyvölgy-Hegyhát dűlő
77. 7634 Kodó dűlő
78. 7634 Koma dűlő
79. 7634 Korsó dűlő
80. 7634 Korsó u.
81. 7634 Kovács Béla u.
82. 7634 Kócsag köz
83. 7634 Kócsag u.
84. 7634 Kővirág u.
85. 7635 Középdeindol köz
86. 7635 Középdeindol-Hegyhát út
87. 7635 Középdeindoli út
88. 7634 Kutató dűlő
89. 7634 Lajkó köz
90. 7634 Lankás út
91. 7634 Lőtér dűlő
92. 7634 Magyarürögi út
93. 7635 Magyarürögi út
94. 7634 Makay István út
95. 7634 Makkos dűlő
96. 7634 Makra dűlő
97. 7634 Makra-Tető dűlő
98. 7634 Malom-Cseri út
99. 7634 Mária dűlő
100. 7634 Mária köz
101. 7635 Mecsekszentkút
102. 7635 Mecsekszentkút Erdészház
103. 7634 Menta dűlő
104. 7634 Menta köz
105. 7634 Meredek dűlő
106. 7634 Mezsgye dűlő
107. 7634 Mikolai út
108. 7634 Minda u.
109. 7634 Muskátli u.
110. 7634 Muskotály dűlő
111. 7634 Must dűlő
112. 7634 Nagy-Berki út
113. 7634 Nagy-Máli út
114. 7634 Nagy-Zsebei út
115. 7635 Nagydeindol-Hegyhát dűlő
116. 7635 Nagydeindol-Köz dűlő
117. 7635 Nagydeindol-Tető dűlő
118. 7635 Nagydeindoli u.
119. 7634 Nagymegye dűlő
120. 7634 Napsugár u.
121. 7634 Nefelejcs u.
122. 7634 Nektár köz
123. 7634 Nyugati Ipari út
124. 7634 Orom köz
125. 7634 Örs u.
126. 7634 Pálca u.
127. 7634 Parány u.
128. 7634 Park u.
129. 7634 Parlag dűlő
130. 7634 Pásztor-Föld
131. 7634 Pázmány Péter u.
132. 7634 Pelikán dűlő
133. 7634 Pellérdi út
134. 7634 Pillangó dűlő
135. 7634 Pince sor
136. 7635 Pinty dűlő
137. 7634 Platán köz
138. 7634 Platán u.
139. 7634 Prés dűlő
140. 7634 Rácvárosi út
141. 7634 Rácváros előtt egyéb
142. 7635 Ranga László út
143. 7634 Repkény dűlő
144. 7634 Rizling dűlő
145. 7635 Rózsahegyi út
146. 7634 Sárgarigó dűlő
147. 7634 Sárkánytorok
148. 7634 Sármány dűlő
149. 7634 Sársom-Völgy
150. 7634 Sáska dűlő
151. 7634 Sirály köz
152. 7634 Sirály u.
153. 7634 Sülevölgy
154. 7634 Szabártos u.
155. 7634 Szajkó u.
156. 7634 Szalonka dűlő
157. 7635 Szarka dűlő
158. 7635 Szarka köz
159. 7635 Szarvas dűlő
160. 7634 Szederinda köz
161. 7634 Szellő u.
162. 7634 Szentlőrinci út
163. 7634 Szentmiklós dűlő
164. 7634 Szöcske dűlő
165. 7634 Szőlész dűlő
166. 7634 Szúnyog dűlő
167. 7634 Templom köz
168. 7634 Tompa dülő
169. 7634 Tücsök dűlő
170. 7635 Tüke u.
171. 7634 Ugar dűlő
172. 7634 Új fasor
173. 7634 Uzdóc u.
174. 7634 Venyige dűlő
175. 7635 Veréb dűlő
176. 7635 Vizes dűlő
177. 7634 Völgyi dűlő
178. 7635 Vörösbegy dűlő
179. 7634 Vöröskő u.
180. 7634 Zodóföldi út
181. 7634 Zsebe dűlő
182. 7634 Zsebe-Kúti dűlő
183. 7634 Zsebe-Tető u.
184. 7634 Zsongorkő utca
185. 7634 Zsurló dűlő

30.

31. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7635 Alsómakár dűlő
3. 7635 Alsómakár u.
4. 7623 Athinay u.
5. 7624 Batsányi u.
6. 7633 Bihari János u.
7. 7633 Dombay János u.
8. 7624 Egres u.
9. 7633 Endresz Gy . u.
10. 7633 Erkel Ferenc u.
11. 7633 Építők útja út 1-végig
12. 7633 Faludi Ferenc u.
13. 7624 Fogaras u.
14. 7633 Gosztonyi Gy. u.
15. 7624 Gyümölcs u.
16. 7623 Hal József u.
17. 7624 Homok u.
18. 7623 Huszár u.
19. 7624 Kürt u.
20. 7633 Lázár Vilmos u.
21. 7633 Lotz Károly u.
22. 7623 Lovarda utca
23. 7633 Lugos utca
24. 7633 Madarász Viktor utca
25. 7624 Málna utca
26. 7624 Meggyfa utca
27. 7623 Megyeri tér 2-végig
28. 7623 Mezőszél utca
29. 7624 Mikes Kelemen utca
30. 7623 Móré Fülöp utca
31. 7633 Pollack Mihály utca
32. 7633 Radnóti Miklós utca
33. 7633 Stadion utca
34. 7633 Szántó Kovács János utca 2-végéig
35. 7624 Szigeti út 12-végéig
36. 7633 Szigeti út 37-végéig
37. 7624 Tiborc köz
38. 7624 Tiborc utca
39. 7623 Tüzér utca
40. 7623 Tüzér utca

31.

32. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Alkotmány utca 46-végig, 67-végig
3. 7635 Aranyhegyi dűlő
4. 7624 Attila u.
5. 7635 Bagoly dűlő
6. 7635 Barackos köz
7. 7635 Barackos út
8. 7624 Barbakán tér
9. 7635 Bálics dűlő
10. 7635 Bálics-Tető dűlő
11. 7624 Bálicsi t ú
12. 7635 Bálicsi út
13. 7624 Báthory u.
14. 7635 Bocskor dűlő
15. 7635 Bodzás köz
16. 7635 Bokály dűlő
17. 7624 Budai Nagy Antal u.
18. 7635 Bükkös-Tető
19. 7635 Cinke dűlő
20. 7635 Cseresznyés köz
21. 7693 Cseresznyés út
22. 7635 Csobolyó dűlő
23. 7635 Csoronika dűlő
24. 7635 Csóka dűlő
25. 7635 Csurgó dűlő
26. 7635 Csurgó-Tető dűlő
27. 7635 Donátus köz
28. 7635 Dónátusi út
29. 7635 Epres köz
30. 7624 Édesanyák útja út
31. 7635 Fakopács köz
32. 7635 Fábián Béla köz
33. 7635 Fácán dűlő
34. 7635 Fecske dűlő
35. 7635 Fekete u.
36. 7635 Felsőmakár dűlő
37. 7635 Fogoly dűlő
38. 7624 Forbát Alfréd u.
39. 7635 Forduló köz
40. 7635 Füge dűlő
41. 7635 Fürkész dűlő
42. 7635 Gólya dűlő
43. 7635 Görbe dűlő
44. 7635 Harkály dűlő
45. 7635 Holló dűlő
46. 7624 Ifjúság útja út
47. 7624 Jakabhegyi út
48. 7635 Jakabhegyi út
49. 7635 Kantavári Erdészház
50. 7635 Kardos út
51. 7635 Kardos úti Menedékház
52. 7635 Karvaly dűlő
53. 7635 Kisdeindol dűlő
54. 7635 Kisdeindol köz
55. 7635 Kisdeindol Tető
56. 7635 Kisdeindol Hegyhát dűlő
57. 7635 Kisdeindol Hegyhát köz
58. 7635 Kisdeindoli út
59. 7624 Klimó György u.
60. 7624 Kodály Zoltán u.
61. 7635 Kotyogó dűlő
62. 7635 Kökényes köz
63. 7635 Körtés köz
64. 7635 Köves köz
65. 7635 Középmakár dűlő
66. 7635 Lepke dűlő
67. 7635 Makár tető
68. 7635 Makár-Tető dűlő
69. 7635 Meggyes köz
70. 7624 Nyár köz
71. 7624 Nyár u.
72. 7635 Oldal dűlő
73. 7635 Ökörszem dűlő
74. 7624 Pacsirta u.
75. 7635 Pacsirta u.
76. 7635 Panoráma dűlő
77. 7635 Páva dűlő
78. 7635 Pityóka köz
79. 7635 Rezeda dűlő
80. 7624 Rodostó u.
81. 7624 Rókusalja u.
82. 7635 Rózsa-Völgyi út
83. 7635 Sas dűlő
84. 7624 Sánc u.
85. 7635 Seregély dűlő
86. 7635 Sólyom dűlő
87. 7635 Szamóca dűlő
88. 7635 Sziklás dűlő
89. 7635 Szilfa köz
90. 7635 Szilvás köz
91. 7635 Szurdok dűlő
92. 7635 Szurdok köz
93. 7624 Tavasz u.
94. 7624 Tábor köz
95. 7624 Tábor utca
96. 7635 Varjú dűlő
97. 7635 Verőfény utca
98. 7635 Vércse dűlő
99. 7635 Víztározó dűlő
100. 7624 Xavér utca
101. 7624 Zichy Gyula utca
102. 7635 Zurma dűlő

32.

35. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Fagyöngy utca 2–40
3. 7636 Ilyés Gyula út 15–21, 25–39, 50-végig
4. 7636 Neumann János utca

33.

37. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7623 Ajtósi Dürer utca
3. 7623 Alkony utca
4. 7633 Aranycsapat utca
5. 7623 Atléta utca
6. 7633 Bánki Donát út 1–21/B
7. 7623 Csend utca
8. 7633 Építők útja út 2-végig
9. 7631 Füzes dűlő
10. 7633 Szigeti Tanya
11. 7633 Szilárd Leó Park
12. 7623 Szív utca
13. 7633 Szőnyi Ottó utca
14. 7623 Martyn Ferenc utca
15. 7633 Hajnóczy út
16. 7633 Jedlik Ányos utca
17. 7633 Kerényi Károly utca
18. 7633 Magyar lajos utca
19. 7633 Páfrány utca 27-végig
20. 7633 Péchy Blanka tér
21. 7633 Szántó Kovács János utca 1–1/D
22. 7623 Tulipán utca
23. 7633 Uránbányász tér
24. 7633 Veress E. utca 19-végig
25. 7633 Ybl Miklós utca 8–12/B

34.

38. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7623 Apponyi Albert tér
3. 7623 Bajnok utca
4. 7623 Bolygó utca
5. 7623 Dárda utca
6. 7623 Eperjes utca
7. 7623 Erreth Lajos utca
8. 7623 Est utca
9. 7623 Garay utca
10. 7623 Hargita utca
11. 7623 Heim Pál utca
12. 7623 Hőgyes Endre utca
13. 7623 Igló utca
14. 7623 Jászai Mari utca
15. 7623 József Attila utca 2–20, 1–47
16. 7623 Kandó Kálmán utca
17. 7623 Kassa utca
18. 7623 Kolozsvár utca
19. 7623 Köztársaság tér
20. 7623 Marosvásárhely út
21. 7623 Mártírok útja út
22. 7623 Megyeri út
23. 7631 Megyeri út
24. 7623 Nagyszeben utca
25. 7623 Nagyvárad utca
26. 7623 Petőfi utca 70–76, 61–75
27. 7623 Rét utca
28. 7623 Semmelweis utca
29. 7623 Szabó József utca
30. 7623 Szendrey Júlia utca
31. 7623 Szilágyi Dezső utca
32. 7623 Temesvár utca
33. 7623 Tompa Mihály utca
34. 7623 Ungvár utca
35. 7623 Űrhajós utca
36. 7623 Vas Gereben utca

35.

39. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Acsády Ignác utca
3. 7634 Árvácska utca
4. 7634 Baranya utca
5. 7633 Bánki Dónát út 23-végig
6. 7634 Bázis köz
7. 7634 Bázis út
8. 7633 Berze Nagy János utca
9. 7634 Borostyán utca
10. 7634 Brassó utca
11. 7633 Esztergár Lajos utca
12. 7634 Ércbányász utca
13. 7634 Gyöngyvirág utca
14. 7634 Hajnalka utca
15. 7634 Hóvirág utca
16. 7634 Jácint utca
17. 7634 Jázmin utca
18. 7634 Kovácstelepi Sportpálya
19. 7633 Körösi Csoma Sándor utca
20. 7634 Levendula utca
21. 7634 Liliom utca
22. 7634 Mályva utca
23. 7634 Monostor utca
24. 7633 Nendthvich Andor út
25. 7634 Őszirózsa utca
26. 7633, 7634 Páfrány utca 2–46, 1–25
27. 7634 Pálma utca
28. 7634 Romaring utca
29. 7634 Sarkantyú utca
30. 7634 Szarkaláb utca
31. 7634 Százszorszép utca
32. 7634 Szigeti Vám
33. 7633 Türr István utca
34. 7634 Ürög utca
35. 7634 Ürögi fasor
36. 7634 Ürögi Határút utca
37. 7634 Vadrózsa utca
38. 7633 Veress E. utca 1–9
39. 7633 Ybl Miklós utca 1–7/3, 2–6
40. 7633 Zipernowsky Károly utca

36.

40. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Angster József u.
3. 7624 Barackvirág u.
4. 7624 Bartók Béla u.
5. 7635 Bárány tető
6. 7624 Bárány út
7. 7624 Bornemissza Gergely u.
8. 7624 Boszorkány út.
9. 7624 Buday Dezső u.
10. 7624 Csillagvirág u.
11. 7635 Csortos Gyula u.
12. 7624 Damjanich u.
13. 7635 Erdész köz
14. 7635 Erdész u.
15. 7624 Fejér Lipót u.
16. 7635 Hattyú u.
17. 7624 Herman Ottó u.
18. 7635 Jonatán köz
19. 7624 Jurisics Miklós u.
20. 7624 Kacsóh Pongrác u.
21. 7635 Kisszkokó dűlő
22. 7635 Kőbánya dűlő
23. 7635 Kutas köz
24. 7635 Mandulás köz
25. 7635 Meredek köz
26. 7624 Mogyorós köz
27. 7635 Nagyszkókó köz
28. 7635 Nagyszkókói út
29. 7624 Napvirág u.
30. 7624 Radnics u.
31. 7624 Sáfrány utca
32. 7624 Szegfű utca
33. 7635 Szkókó tető dűlő
34. 7635 Szókó tető köz
35. 7624 Taizs Mihály utca
36. 7635 Tölgyfa köz
37. 7635 Török köz
38. 7635 Törpe utca
39. 7601 Tüdőszanatorium
40. 7624 Zsolt utca

37.

41. számú házi gyermekorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Alajos utca
3. 7624 Alkotmány utca 2–44, 1–65
4. 7634 Fülemüle utca
5. 7624 Honvéd utca
6. 7624 Hungária utca
7. 7623 József Attila utca 26-végig
8. 7624 Kóczián Sándor utca
9. 7623 Madách Imre utca
10. 7623 Megyeri tér 1–11/A
11. 7624 Nagy Jenő utca
12. 7624 Őz utca
13. 7623, 7624 Petőfi utca 2–68, 3–59
14. 7624 Rókus utca
15. 7624 Rókus sétány
16. 7624 Steinmetz kapitány tér
17. 7624 Szigeti út 2–10, 1–31
18. 7634 Szőlész köz
19. 7624 Szűk utca
20. 7624 Váci Mihály utca
21. 7624 Veres Péter utca
22. 7624 Zója utca

3. melléklet az 5/2017. (I. 23.) önkormányzati rendelethez * 

Fogorvosi körzetek

1.

1. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7631 Acél u.
3. 7631 Aranyvessző u.
4. 7631 Átérő u.
5. 7622 Batthyány u.
6. 7631 Boros u.
7. 7631 Dijasnyereg út
8. 7631 Elágazó út
9. 7631 Ezis u.
10. 7631 Ezüst u.
11. 7631 Éles-dűlő
12. 7631 Fagyal u.
13. 7631 Fényes utca
14. 7631 tér
15. 7631 Fürtöske utca
16. 7631 Gerendely u.
17. 7631 Gyakorló utca
18. 7631 Harangszó u.
19. 7631 Havas u.
20. 7631 Háromszögi utca
21. 7631 Horgas u.
22. 7631 Hosszú-Földi u.
23. 7631 Hórukk-domb
24. 7631 Kaptató u.
25. 7631 Kemény Zsigmond u.
26. 7636 Kéméndi sor
27. 7631 Kincses út
28. 7631 Kisbirtok dűlő
29. 7631 Kiss J. u.
30. 7622 Kopács u.
31. 7631 Körömvirág u.
32. 7631 Köves-Földi út
33. 7631 Kultúrház u.
34. 7631 Kukorica dűlő
35. 7622 Laskó u.
36. 7622 Légszeszgyár u.
37. 7622 Liszt F. u.
38. 7631 Lucernás út
39. 7631 Mester u.
40. 7631 Milinkó dűlő
41. 7632 Nagyárpádi út
42. 7631 Nagypostavölgyi út
43. 7631 Nagypostavölgy alsó
44. 7631 Nagyréti út
45. 7631 Naspolya utca
46. 7631 Németh B. u.
47. 7631 Orom u.
48. 7631 Paál L. u.
49. 7631 Pergekarli dűlő
50. 7631 Persely út
51. 7631 Platina u.
52. 7631 Postagalamb u.
53. 7631 Postamester u.
54. 7631 Rétszél u.
55. 7631 Réz u.
56. 7631 Ribiszke dűlő
57. 7622 Siklósi út
58. 7632 Siklósi út
59. 7622 Somogyi B. u.
60. 7631 Szérűskerti út
61. 7631 Szitakötő u.
62. 7631 Tető út
63. 7631 Tüskés dűlő
64. 7631 Tüskésréti út
65. 7631 Vadkörte utca
66. 7631 Vas u.
67. 7622 Verseny u.
68. 7631 Vigadó u.
69. 7622 Zólyom u.
70. 7622 Zsinkó I. u.

2.

2. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Aidinger J. u. 2–24
3. 7628 Arany J. u.
4. 7628 Ács u.
5. 7628 Árpád u.
6. 7628 Barátság u.
7. 7628 Bánya u.
8. 7628 Bányász vértanuk útja út
9. 7628 Botond u.
10. 7628 Csapó János u.
11. 7628 Csille-köz
12. 7628 Csokonai u.
13. 7628 Dobogó dűlő
14. 7628 Dobó Katalin u.
15. 7628 Egyenlőség u.
16. 7628 Eszperantó u.
17. 7628 Fehérkuti Turistaház
18. 7628 Görgey A. u.
19. 7621 Graz tér
20. 7628 Határőr u.
21. 7628 Hun utca
22. 7628 Irinyi J. utca
23. 7628 Jószerencse utca
24. 7628 Katona J. utca 26–30, 25–35/2
25. 7628 kedves utca
26. 7628 Kinizsi utca
27. 7628 Klapka utca
28. 7632 Kodolányi J. utca 1–3
29. 7628 Komlói út 62–176
30. 7628 Lehel utca
31. 7632 Maléter P. út 80–132
32. 7621 Megye Köz
33. 7632 Németh L. utca 2–8
34. 7628 Pacca d.
35. 7628 Perényi utca
36. 7628 Sudár István utca
37. 7632 Szántó Tibor utca
38. 7628 Szőlőhegyi út
39. 7628 Szüret utca

3.

3. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7628 Auróra utca
3. 7627 Bánomi út
4. 7628 Bródy S. utca
5. 7628 Csók I. utca
6. 7629 Pákolitz István utca 26-végig, 31-végig
7. 7632 Kassák L. utca
8. 7628 Kavicsos út
9. 7628 Keleti sor
10. 7628 Komlói út 71–149/A
11. 7628 Krúdy Gyula utca
12. 7632 Nagy F. tér
13. 7632 Nagy I. út 132–150
14. 7628 Rosta-dűlő
15. 7628 Szabolcsi út
16. 7629 Szabolcsi út
17. 7628 Szabó I. utca
18. 7629 Szabó I. utca
19. 7628 T utca
20. 7632 Tildy Z. utca 10-végig, 49-végig
21. 7628 Tolnai J. utca
22. 7628 Zuzmó utca

4.

4. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7623 Bajnok utca
3. 7630 Barázda köz
4. 7691 Bogáncs dűlő
5. 7691 Borász dűlő
6. 7628 Borz dűlő
7. 7623 Eperjes utca
8. 7691 Gilice sor
9. 7623 Heim P. utca
10. 7623 Igló utca
11. 7623 József A. utca 2–22, 1–29
12. 7623 Köztársaság tér
13. 7623 Lőcse utca
14. 7623 Marosvásárhely út
15. 7623 Megyeri tér 2/C
16. 7623 Mezőszél utca 4–12, 1–17
17. 7628 Mélyút dűlő
18. 7691 Muromi út
19. 7623 Nagyvárad utca
20. 7628 Petőfi utca 70, 61–75
21. 7623 Rét utca
22. 7624 Rókus sétány
23. 7624 Rókus utca 2, 3–7/C
24. 7623 Semmelweis utca 2–30, 1–13/D
25. 7622 Szabó J. utca
26. 7628 Szénispán útja út
27. 7624 Szigeti út 2–10/A, 1–11
28. 7623 Szilágyi D. utca 2–38, 1–19
29. 7634 Szőlész köz
30. 7623 Temesvár utca
31. 7623 Tompa M. utca 2–18/1, 1–17
32. 7691 Tőtike dűlő

5.

5. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Alajos utca
3. 7623 Erreth L. utca 2–20, 1–25
4. 7623 Garay utca
5. 7623 Hargita utca
6. 7623 Hőgyes E. utca
7. 7624 Hungária utca 2–44, 1–753
8. 7623 Jászai M. utca
9. 7623 József A. utca 24–40, 31–47/C
10. 7624 Kóczián S. utca
11. 7623 Madách I. utca
12. 7623 Megyeri tér 4–12, 1–11/A
13. 7623 Megyeri út 2–24/A, 1–27
14. 7624 Nagy J. utca 2–16, 3–7
15. 7623 Petőfi utca 44–68, 29–59
16. 7623 Szendrey J. utca
17. 7623 Ungvár utca 2–22/1, 1–29
18. 7623 Vas G. utca 2–36, 1–39

6.

6. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Alkotmány utca 46-végig, 67–75/1, 87-végig
3. 7632 Anikó utca
4. 7632 Csontváry utca
5. 7624 Damjanich utca 36–64, 21–55
6. 7632 Kamilla utca 1–7
7. 7624 Nagy Jenő utca 18–26
8. 7624 Nyár köz utca
9. 7624 Nyár utca
10. 7624 Őz utca
11. 7624 Petőfi utca 2–8, 1–27
12. 7624 Radnics utca
13. 7632 Sarolta utca
14. 7624 Tavasz utca
15. 7632 Varsány utca
16. 7624 Xavér utca 2–8, 14-végig
17. 7624 Zója utca

7.

7. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7625 Antónia utca
3. 7625 Aradi Vértanúk útja út
4. 7625 Babits M. utca
5. 7625 Bessenyei utca
6. 7632 Éva utca
7. 7625 Gebauer E. utca
8. 7625 György utca
9. 7632 Júlia utca
10. 7625 Kaposvári út
11. 7625 Klebelsberg Kuno sétány
12. 7624 Kodály Z. utca 22–26
13. 7625 Miklós utca
14. 7625 Mikszáth K. utca
15. 7635 Mikszáth K. utca
16. 7625 Nyíl utca
17. 7625 Surányi M. út
18. 7624 Székely B. út
19. 7635 Székely B. út
20. 7625 Vilmos utca
21. 7632 Zsuzsanna utca

8.

8. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7621 Anna utca 2–38, 1–53
3. 7632 Guinnes Világrekord sétány
4. 7621 József utca
5. 7621 Kisflórián utca
6. 7632 Krisztina tér
7. 7621 Mária utca
8. 7621 Papnövelde utca
9. 7621 Szent Mór utca
10. 7625 Tettye tér
11. 7625 Tettye utca
12. 7632 Viktória utca
13. 7625 Zidina
14. 7625 Zöldfa utca

9.

9. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Aidinger J. út 30-végig, 41–45
3. 7630 Alkotás u.
4. 7632 Akác u.
5. 7632 Árnyas út
6. 7630 Bajor u.
7. 7632 Béke u.
8. 7632 Bimbó u.
9. 7632 Bokréta u.
10. 7630 Budai Vám
11. 7630 Csengő u.
12. 7630 Derűs köz
13. 7622 Diófa u.
14. 7632 Egressy u.
15. 7623 Est u.
16. 7622 Európa tér
17. 7630 Finn u.
18. 7630 Francia u.
19. 7632 Gárdonyi G. u. 2–20, 1–19
20. 7632 Gyöngyös u.
21. 7630 Hengermalom u.
22. 7630 Hűvös u.
23. 7630 Íjász u.
24. 7622 Ipar u.
25. 7630 Iparsziget u.
26. 7632 Jegenyés u.
27. 7630 Katus u.
28. 7632 Keszüi út 38–82, 39–81
29. 7630 Kilincs u.
30. 7632 László u.
31. 7632 Livia u.
32. 7632 Lomb u.
33. 7632 Móra F. u.
34. 7630 Nevesincs u.
35. 7632 Nyárfa u. 2–20, 1–19
36. 7630 Nyáros u.
37. 7632 Orgona u.
38. 7622 Piac tér
39. 7630 Pipitér út
40. 7632 Rakéta u.
41. 7630 Schroll József út
42. 7632 Szilva u.
43. 7632 Szövetség u.
44. 7632 Táncsics M. u.
45. 7632 Templom tér
46. 7623 Terracina tér
47. 7632 Tölgyes u.
48. 7632 Vásártér
49. 7632 Viola u.
50. 7630 Újhegyi főtér
51. 7630 Üszögi út
52. 7630 Üszögi-Kiserdő utca
53. 7630 Vendég utca
54. 7630 Vincellér utca

10.

10. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Ág utca
3. 7632 Berzsenyi D. utca
4. 7632 Bogár utca
5. 7632 Boldog Özséb utca
6. 7632 Bolyai Farkas utca
7. 7632 Bokai J. utca
8. 7632 Csalogány utca
9. 7632 Diana tér
10. 7632 Erdély utca
11. 7632 Etelka utca
12. 7632 Északmegyer dűlő
13. 7632 Füzes dűlő
14. 7632 Galamb utca
15. 7632 Gárdonyi G. utca 22–56, 21–59
16. 7632 Gyulai P. utca
17. 7632 Honvéd tér
18. 7632 Izabella utca
19. 7632 Kertész utca
20. 7632 Kertváros utca
21. 7632 Lőtér utca
22. 7623 Megyeri út 115–139
23. 7631 Megyeri út 100-végig
24. 7632 Nyárfa utca 22–70, 21–47
25. 7632 Olga utca
26. 7632 Pannónia utca
27. 7632 Regina utca
28. 7632 Rózsa utca
29. 7632 Szennyvíz Telep
30. 7632 Szent Erzsébet utca
31. 7632 Tolsztoj utca
32. 7632 Víg utca
33. Husztót község

11.

11. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Aranycsapat u.
3. 7634 Alsó-hegyi dűlő
4. 7631 Árpa u.
5. 7633 Bánki D. út 17- 29
6. 7634 Bázis köz
7. 7634 Bázis út
8. 7632 Berek u.
9. 7632 Berek sétány
10. 7634 Bibic dűlő
11. 7634 Cserebogár köz
12. 7631 Cserge dűlő
13. 7632 Dóra u.
14. 7632 Erika u.
15. 7633 Esztergár L. u. 8- 10, 13- 19
16. 7632 Faiskola u.
17. 7631 Gyík u.
18. 7631 Hajmási út
19. 7631 Horvát-Földi dűlő
20. 7632 II. János Pál út
21. 7631 Kanizsai Dorottya út
22. 7632 Kamilla u. 2–10, 9
23. 7632 Karolina u.
24. 7631 Kertszéli út
25. 7631 Kintye dűlő
26. 7631 Lovász Pál tér
27. 7634 Malomvölgy
28. 7631 Mánfai dűlő
29. 7634 Nagy-Berki út
30. 7632 Nagy I. út 2–20/1, 1–15
31. 7633 Nendtvich Andor út
32. 7634 Orom köz
33. 7691 Örvös dűlő
34. 7633 Páfrány u. 1–21, 27
35. 7635 Szarka köz
36. 7634 Szederinda köz
37. 7633 Szigeti tanya
38. 7634 Szigeti Vám
39. 7632 Testvérvárosok tere
40. 7634 Tortyogói út
41. 7631 Udvardi út
42. 7633 Uránbányász tér
43. 7632 Vágóhíd utca
44. 7632 Vásártér utca
45. 7634 Zsurló dűlő
46. Regenye község
47. Görcsöny község

12.

12. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7635 Ángyán J. u.
3. 7635 Ányos P. u.
4. 7631 Bojtár u.
5. 7635 Cserfa u.
6. 7631 Csikor K. u.
7. 7635 Entz Béla út
8. 7635 Fenyves sor
9. 7631 Fűvészkert út
10. 7631 Gubacs u.
11. 7625 Haas Mihály tér
12. 7625 Hunyadi J. u. 12-végig, 11-végig
13. 7635 Málics Ottó u.
14. 7631 Keleti Kőhíd dűlő
15. 7631 Kispostavölgy tető
16. 7631 Kispostavölgyi út
17. 7625 Kiss József u.
18. 7625 Magaslati út
19. 7631 Mátyás Flórián tér
20. 7631 Naposdomb u.
21. 7625 Pálos dűlő
22. 7625 Péter u.
23. 7631 Postavölgyi út
24. 7631 Postavölgyi átjáró
25. 7635 Puskin u.
26. 7631 Remény Puszta
27. 7625 Somfa utca
28. 7625 Szőlő utca 50–62, 63–71
29. 7631 Tanító utca
30. 7625 Tettye dűlő
31. 7631 Zrínyi puszta

13.

13. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Batsányi utca
3. 7624 Budai N. A. utca
4. 7632 Csorba Győző utca
5. 7632 Földes F. utca
6. 7624 Ifjúság útja út 3–9/C
7. 7624 Kürt utca
8. 7632 Maléter Pál út 2–34
9. 7632 Nagy I. út 17–31
10. 7624 Váci M. utca
11. 7632 Várkonyi N. utca 3–5
12. 7624 Veres P. utca
13. 7635 Verőfény utca
14. 7624 Xavér utca 1–25

14.

14. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Bihari János utca
3. 7633 Dombay J. utca
4. 7624 Egres utca
5. 7633 Építők útja út 9, 2–4/D, 1–7
6. 7632 Garázs utca
7. 7624 Gyümölcs utca
8. 7632 Keszüi út 2–36, 1–37
9. 7624 Málna utca
10. 7624 Meggyfa utca
11. 7632 Melinda park
12. 7632 Melinda utca
13. 7632 Nagy I. út 22–44
14. 7633 Radnóti M. utca 9–13
15. 7633 Szántó K. J. utca 2–8
16. 7624 Szigeti út 92–176, 87–97
17. 7624 Tiborc köz
18. 7624 Tiborc utca 32–98/2, 35–107
19. Szőke község

15.

15. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7691 A u.
3. 7691 B u.
4. 7691 Bányászlámpa u.
5. 7691 Barát köz
6. 7691 Bencze József u.
7. 7691 Berkenyés u.
8. 7691 Bethlen G. u.
9. 7691 Bormérő dűlő
10. 7691 Bózsa István u.
11. 7691 Búzaberki dűlő
12. 7691 Búzakalász u.
13. 7691 C u.
14. 7691 Csap u.
15. 7691 Csarnok-köz
16. 7691 Csósi u.
17. 7691 D u.
18. 7691 Dombos u.
19. 7691 Erdőalja u.
20. 7691 Erdei út
21. 7691 Fatér u.
22. 7691 Fenyő u.
23. 7691 Gabona u.
24. 7691 Gát u.
25. 7691 Gubér köz
26. 7691 Hajadon u.
27. 7691 Határ u.
28. 7691 Hébér köz
29. 7691 Iparos u.
30. 7691 Iskola-köz
31. 7691 Kereszt u.
32. 7691 Kis köz
33. 7691 Kőbánya u.
34. 7691 Kökörcsin dűlő
35. 7691 Kulcsos Csárda
36. 7691 Kút utca 2-végig, 1-végig
37. 7693 Kültelek
38. 7691 Legény utca
39. 7691 Liget utca
40. 7691 M u.
41. 7691 Mamut dűlő
42. 7691 Máladó u.
43. 7691 Mázsaház u.
44. 7691 Mérleg u.
45. 7691 Moha köz
46. 7691 Monyorósdi-Kút dűlő
47. 7691 Nevelő u.
48. 7691 Nyest dűlő
49. 7691 Őrmezei út
50. 7691 Pajtás u.
51. 7691 Parcsin u.
52. 7691 Pernecker I. u.
53. 7691 Petőfi akna
54. 7691 Pici dűlő
55. 7691 Pici köz
56. 7691 Puskás T. u.
57. 7691 R u.
58. 7691 Rücker-akna
59. 7691 Rückeraknai út
60. 7691 S u.
61. 7691 Sas u.
62. 7691 Somogy u.
63. 7691 Somoska u.
64. 7691 Süveg u.
65. 7691 Szemere B. u.
66. 7691 Szenes u.
67. 7691 Széna u.
68. 7691 Szödrös út
69. 7691 Szőlőinda köz
70. 7691 Szövetkezet u.
71. 7691 Támfa köz
72. 7691 Toboz u.
73. 7691 Vargánya u.
74. 7691 Vasas I. külterület 1-végig.
75. 7691 Vasasi külterület
76. 7691 Veltelini dűlő
77. 7691 Zólyom

16.

16. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7628 Agancs dűlő
3. 7628 Átlós köz
4. 7622 Bajcsy-Zsilinszky E. utca
5. 7693 Balázs malom
6. 7693 Bodormán út
7. 7628 Cserbokros dűlő
8. 7693 Cseresznyés út
9. 7628 Egyenlőség köz
10. 7693 Égett Major
11. 7628 Felső-Homok dűlő
12. 7628 Fosztó-völgyi út
13. 7691 Földműves u.
14. 7628 Gálic dűlő
15. 7628 Gödrös dűlő
16. 7693 Gránátalma u.
17. 7628 Grőber Emil u.
18. 7628 Gyep dűlő
19. 7693 Hadik A. u.
20. 7693 Haladás u.
21. 7693 Hangarózsa u.
22. 7628 Hannebeck Frigyes u.
23. 7693 Harangláb u.
24. 7693 Harangvirág u.
25. 7693 Hármashegy u.
26. 7628 Hérics dűlő
27. 7693 Hirdi út
28. 7693 Homokbánya
29. 7628 Homokgödör dűlő
30. 7628 Homoktető u.
31. 7693 Hortenzia u.
32. 7623 Jókai u.
33. 7621 Jókai u.
34. 7622 Jókai u.
35. 7693 József A. tér
36. 7693 Juhász Gyula tér
37. 7628 Kacsoló dűlő
38. 7623 Kaffka M. u
39. 7693 Kalász út
40. 7623 Kálvin u.
41. 7628 Kápa köz
42. 7693 Kápolna tér
43. 7693 Kenderfonó u.
44. 7628 Kénes út
45. 7628 Kiskerti dűlő
46. 7691 Kósavölgyi út
47. 7693 Kosártanya
48. 7693 Kosztolányi D. u.
49. 7693 Köveshegy u.
50. 7628 Közép-Hegy dűlő
51. 7628 Kunkori köz
52. 7622 Lokomotív u.
53. 7693 Mag u.
54. 7693 Magnólia u.
55. 7693 Magyaroska dűlő
56. 7628 Mérő köz
57. 7622 Móricz Zs. tér
58. 7623 Móricz Zs. utca
59. 7628 Murci dűlő
60. 7691 Nádas dűlő
61. 7628 Őr-Hegyi út
62. 7628 Őzgida köz
63. 7628 Pacca dűlő
64. 7693 Pázsit utca
65. 7693 Perényi dűlő
66. 7628 Picurka köz
67. 7628 Pincemester dűlő
68. 7628 Pincemester köz
69. 7628 Pincér dűlő
70. 7693 Pór Bertalan u.
71. 7623 Rákóczi út 50
72. 7621 Rákóczi út 51–65
73. 7622 Rákóczi út 52–80
74. 7626 Rákóczi út 69–77
75. 7626 Rákóczi út 72
76. 7622 Rákóczi út 73
77. 7628 Sarkos dűlő
78. 7693 Szabadföld u.
79. 7628 Szabolcs Emlékpark
80. 7628 Szabolcs-Hegyi út
81. 7693 Szathmáry György u.
82. 7628 Széles út
83. 7628 Szélső út
84. 7628 Szénhordó köz
85. 7693 Sziklavári út
86. 7693 Sziklavár
87. 7628 Szil-Réti köz
88. 7628 Szőlőfej dűlő
89. 7693 Szövőgyár u.
90. 7693 Tátika u.
91. 7693 Tiszafa u.
92. 7693 Tömörkény I. u.
93. 7693 Tuja u.
94. 7693 Túra u.
95. 7693 Tűztövis u.
96. 7628 Vasfű dűlő
97. 7693 Vöröshegy u.
98. 7693 Zámor u.
99. 7693 Zátrkerti u.
100. 7693 Zengő u.
101. 7628 Zergevirág dűlő

17.

17. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Acsády Ignác utca
3. 7632 Eszék utca 1–29
4. 7633 Kerényi K. utca
5. 7632 Keszüi út 83/B
6. 7632 Lahti utca
7. 7633 Pollack M. utca
8. 7633 Stadion utca
9. 7633 Szántó K. J. utca

18.

18. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7621 Apáca utca
3. 7621 Barbakán kert
4. 7621 Dischka Gy. utca
5. 7632 Enyezd út
6. 7624 Esze T. utca
7. 7621 Ferencesek utcája utca
8. 7624 Ferencesek utcája utca
9. 7623 Indóház tér
10. 7621 Janus P. utca
11. 7621 Jókai tér
12. 7622 Jókai utca 35–37
13. 7621 Káptalan utca
14. 7621 Mátyás király utca
15. 7632 Németh L. utca 30–34
16. 7623 Rákóczi út 2–44
17. 7621 Rákóczi út 1–39/D
18. 7623 Rákóczi út 39/B
19. 7623 Szabadság utca 1–43, 20–60, 2–16
20. 7624 Szent István tér
21. 7621 Szent István tér
22. 7621 Szepessy Ignác utca
23. 7621 Széchenyi tér
24. 7621 Várady A. utca
25. 7621 Vörösmarty utca
26. 7621 Zrínyi M. utca

19.

19. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7630 Andrássy út
3. 7630 Arasz utca
4. 7630 Barázda utca
5. 7627 Bányász utca
6. 7628 Bogádi út
7. 7630 Bor utca
8. 7630 Bóbita utca
9. 7630 Buzsáki I. utca
10. 7630 Cinege dűlő
11. 7628 Danitz puszta
12. 7630 Deák F. utca
13. 7628 Eperfás út
14. 7630 Fátyol utca
15. 7630 Feketerigó utca
16. 7630 Fészek utca
17. 7630 Hamvas utca
18. 7630 Hegedűs János utca
19. 7628 Homokvölgy utca
20. 7630 Kakukk utca
21. 7630 Karancs utca
22. 7630 Kilátó utca
23. 7630 Koksz utca
24. 7630 Mókus utca
25. 7630 Nagykozári út
26. 7630 Napkelet utca
27. 7632 Németh L. utca 10–28
28. 7630 Németh Márton utca
29. 7630 Palahegy utca
30. 7630 Pala köz
31. 7635 Panoráma dűlő
32. 7630 Panoráma utca
33. 7628 Pécsváradi út
34. 7630 Pécsváradi út
35. 7630 Présház utca
36. 7630 Rezgő utca
37. 7630 Róka utca
38. 7630 Sövény utca
39. 7630 Szirom utca
40. 7630 Szöcske utca
41. 7630 Zsák utca

20.

20. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7626 Alsóbalokány utca
3. 7630 Álmos utca
4. 7630 Basamalom dűlő
5. 7630 Csaba utca
6. 7630 Edison utca
7. 7636 Fenyer dűlő
8. 7630 Fürj utca
9. 7630 Gerle utca
10. 7630 Géze utca
11. 7630 Gomba utca
12. 7630 Gyár utca
13. 7630 Gyula utca
14. 7630 Házgyár utca
15. 7630 Huba utca
16. 7630 Kastély utca
17. 7636 Kerülő utca
18. 7630 Kisbalokány dűlő
19. 7630 Magtár utca
20. 7630 Mohácsi út
21. 7630 Moticska József utca
22. 7622 Nagybalokány dűlő
23. 7630 Nagyhídi út
24. 7636 Polgárszőlő utca
25. 7630 Remény utca
26. 7630 Rigó utca
27. 7630 Salakhegyi út
28. 7630 Tétény utca
29. 7636 Szaturnusz utca
30. 7630 Táltos utca
31. 7622 Universitas utca 16-végig, 1-végig
32. 7630 Üszögi kiserdő
33. 7630 Üszögi víztároló
34. 7630 Üszögpuszta
35. 7630 Vándor utca
36. 7630 Weöres Sándor utca

21.

21. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Akácos sor
3. 7636 Alsó utca
4. 7621 Boltív köz
5. 7621 Citrom utca
6. 7636 Felső utca
7. 7631 Felső utca
8. 7632 Fülep L. utca 2–4
9. 7636 Gadó utca
10. 7621 Gábor utca
11. 7636 Hajlat utca
12. 7621 Irgalmasok utcája utca
13. 7621 János utca
14. 7621 Jókai utca 2–10. 1–25
15. 7621 Kazinczy utca
16. 7626 Király utca 4–38
17. 7621 Király utca 4–46, 1–47
18. 7636 Kis utca
19. 7621 Lyceum utca
20. 7636 Neumann János utca
21. 7632 Nyugati Kőhíd dűlő
22. 7621 Perczel M. utca
23. 7636 Szentegyház utca
24. 7621 Színház tér
25. 7621 Teréz utca
26. 7621 Városház köz
27. 7636 Berényi Béla utca
28. 7636 Déri Miksa utca
29. 7636 Galamb József utca
30. 7636 Simonyi Károly utca
31. Keszü község

22.

22. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Akácfa köz
3. 7625 Antal utca
4. 7625 Aranyoskút tér
5. 7625 Derkovits utca
6. 7625 Gergely utca
7. 7625 Hatház utca
8. 7621 Hunyadi János utca 2–8, 1–9
9. 7625 Ignác utca
10. 7636 Ilyés Gy. út 42–80, 15–43
11. 7625 Ilona utca
12. 7625 István utca
13. 7625 Juhász Gy. utca
14. 7625 Kálmán utca
15. 7625 Kálvária utca 22-végig, 1
16. 7625 Mandula utca
17. 7636 Malom-hegyi út
18. 7625 Mecsek utca
19. 7621 Megye utca
20. 7625 Mihály utca
21. 7625 Nap utca
22. 7625 Nyíl köz
23. 7625 Nyúl utca
24. 7625 Ótemető utca
25. 7621 Papnövelde köz
26. 7625 Szőlő utca 2–48/2, 1–61/1
27. 7625 Tinódi utca
28. 7625 Virág utca
29. Gyód község

23.

23. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7622 Alsó-Malom utca
3. 7622 Bacsó B. utca
4. 7621 Bercsényi utca
5. 7630 Boglárka utca
6. 7622 Czinderi utca
7. 7622 Dohány utca
8. 7621 Dóm tér
9. 7621 Eötvös utca
10. 7621 Flórián tér
11. 7621 Fürdő utca
12. 7622 Fűzfa utca
13. 7623 Gizella utca
14. 7621 Goldmark K. utca
15. 7622 Gyöngy utca
16. 7621 Hal tér
17. 7622 János Engel Adolf tér
18. 7622 Jogász utca
19. 7621 Kisfaludy S. utca
20. 7626 Koller utca
21. 7628 Lejtő dűlő
22. 7626 Lenke utca
23. 7632 Maléter P. út 36–78
24. 7621 Munkácsy M. utca
25. 7622, 7623 Nagy L. király útja út
26. 7622 Nyírfa utca
27. 7621 Opris Péter tér
28. 7622 Pipacs utca
29. 7634 Repkény dűlő
30. 7621 Séta tér
31. 7625 Szentágothai János sétány
32. 7632 Sztárai Mihály út
33. 7621 Tímár utca 15–31, 2–34
34. 7622 Vargha D. utca
35. 7622 Vasvári Pál utca
36. Pogány község

24.

24. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7634 Akó dűlő
3. 7634 Aszú dűlő
4. 7634 Áfonya utca
5. 7634 Állomás utca
6. 7634 Árvácska utca
7. 7634 Bajmi köz
8. 7634 Bakterkert dűlő
9. 7634 Batifejtő utca
10. 7634 Baranya utca
11. 7634 Benczür utca
12. 7634 Boldogasszony-völgy
13. 7634 Borostyán utca
14. 7634 Brassó utca
15. 7634 Cincér dűlő
16. 7634 Cirfandli utca
17. 7634 Csap dűlő
18. 7634 Csap köz
19. 7634 Cseralja dűlő
20. 7634 Cseralja utca
21. 7634 Cserkúti út
22. 7634 Dulimán dűlő
23. 7634 Dzsámi utca
24. 7634 Ezerjó dűlő
25. 7634 Ércbányász utca
26. 7634 Felhő utca
27. 7634 Fogadó u.
28. 7634 Forrás dűlő
29. 7634 u.
30. 7634 Fürt dűlő
31. 7634 Galagonya dűlő
32. 7634 Gátaljai utca
33. 7634 Gyöngyvirág u.
34. 7634 Hajnalka u.
35. 7634 Harmat köz
36. 7634 Hegymeg dűlő
37. 7634 Homokkő u
38. 7634 Hordós dűlő
39. 7634 Hordós köz
40. 7634 Horhos dűlő
41. 7634 Hurok u.
42. 7634 Kacs dűlő
43. 7634 Karó dűlő
44. 7634 Kápolna domb
45. 76347634 Kecske-Domb
46. Kertes dűlő
47. 7634 Keszeg sor
48. 7634 Kétágú u.
49. 7634 Kis-Máli út
50. 7634 Kislőtér u.
51. 7634 Kodó dűlő
52. 7634 Koma dűlő
53. 7634 Korsó dűlő
54. 7634 Korsó u.
55. 7634 Kovács B. u.
56. 7634 Kovácstelepi Sportpálya
57. 7634 Kutató dűlő
58. 7634 Liliom u.
59. 7634 Lőtér dűlő
60. 7634 Makay I. út
61. 7634 Makkos dűlő
62. 7634 Makra-Tető dűlő
63. 7634 Makra dűlő
64. 7634 Malom-Cseri út
65. 7634 Mályva u.
66. 7634 Mária köz
67. 7634 Mezsgye dűlő
68. 7634 Minda u.
69. 7634 Monostor u.
70. 7634 Muskotály dűlő
71. 7634 Must dűlő
72. 7634 Nagy-Máli út
73. 7634 Nagymegye dűlő
74. 7634 Nagy-Zsebei út
75. 7634 Napsugár u.
76. 7634 Nektár köz
77. 7634 Nyugati Ipari út
78. 7634 Örs u.
79. 7634 Őszirózsa u.
80. 7634 Pálca u.
81. 7634 Parány u.
82. 7634 Parlag dűlő
83. 7634 Pálma u.
84. 7634 Pásztor-föld
85. 7634 Pellérdi út 32-végig, 39-végig
86. 7634 Pince sor
87. 7634 Platán köz
88. 7634 Platán u.
89. 7634 Prés dűlő
90. 7634 Rizling dűlő
91. 7634 Rozmaring u.
92. 7634 Sarkantyú u.
93. 7634 Sárkánytorok u.
94. 7634 Sársom-völgy
95. 7634 Sülevölgy
96. 7634 Szabártos u.
97. 7634 Szajkó u.
98. 7634 Szarkaláb u.
99. 7634 Százszorszép u.
100. 7634 Szellő u.
101. 7634 Szentlőrinci út (kivéve 17 sz.)
102. 7634 Szentmiklós dűlő
103. 7634 Tompa dűlő
104. 7634 Uzdóc u.
105. 7634 Új fasor
106. 7634 Ürög u.
107. 7634 Ürögi fasor
108. 7634 Vadrózsa u.
109. 7634 Venyige dűlő
110. 7634 Vöröskő u.
111. 7634 Zodóföldi út
112. 7634 Zsebe dűlő
113. 7634 Zsebe –Kúti dűlő
114. 7634 Zsebe-Tető u.
115. 7634 Zsongorkő u.

25.

25. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Aidinger J. út 26–28, 1–39
3. 7627 Alsógyükési út
4. 7625 Barackos köz
5. 7627 Bártfa utca
6. 7627 Besenyő utca
7. 7627 Égett-Hegyi út
8. 7627 Felsőgyükési út
9. 7627 Felsőhavi dűlő
10. 7625 Gyopár utca
11. 7627 Gyükés köz
12. 7627 Havi-Hegyi út
13. 7629 Hársfa út 2–24, 56–120/1
14. 7627 Hársfa út 1–191
15. 7627 Hideg-Völgyi út
16. 7625 Irma utca
17. 7627 Jász utca
18. 7627 Kapu dűlő
19. 7627 Középgyükési út
20. 7627 Kun utca
21. 7625 Magyar utca
22. 7627 Wass Albert út
23. 7627 Munkád út
24. 7627 Munkád köz
25. 7627 Pécsbányatelepi út
26. 7627 Rengeteg utca
27. 7627 Rigóder úr
28. 7627 Szent Bertalan út
29. 7627 Székely utca
30. 7627 Tátra utca
31. 7627 Török utca
32. 7625 Zerge utca
33. 7627 Zsigmond utca

26.

26. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Akácfa dűlő
3. 7626 Alsóhavi utca
4. 7621 Anna utca 40, 55
5. 7621 Bástya utca
6. 7636 Benke dűlő
7. 7626 Béri-Balogh Ádám utca
8. 7622 Breuer Marcell sétány
9. 7625 Cserző köz
10. 7636 Csipke utca
11. 7625 Domonkos utca
12. 7626 Egyetem utca
13. 7636 Fagyöngy utca
14. 7636 Fáy A. utca
15. 7621 Fellbach tér
16. 7621 Felsőmalom utca
17. 7625 Ferenc utca
18. 7636 Ilyés Gy. út 14–40
19. 7625 Kálvária utca 2–20/2
20. 7626 Könyök utca
21. 7632 Kőhíd-tér
22. 7636 Laufer dűlő
23. 7626 Lánc utca 12–26, 1–25
24. 7621 Majorossy I. utca
25. 7625 Majorossy I. utca
26. 7632 Málomi út
27. 7621 Nagyflórián utca
28. 7622 Sport utca
29. 7625 Szikla utca
30. 7622 Universitas utca 2–2/A

27.

27. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7635 Abaligeti út
3. 7635 Alsómakár dűlő
4. 7632 Apáczai Cs. J. krt.
5. 7634 Árok dűlő
6. 7635 Csalogány dűlő
7. 7635 Cserfa köz
8. 7635 Csurgó dűlő
9. 7635 Csurgó köz
10. 7635 Csurgó-tető dűlő
11. 7634 Daru dűlő
12. 7634 Denevér dűlő
13. 7635 Fábián B. köz
14. 7635 Fábián B. u.
15. 7635 Felsőmakár dűlő
16. 7635 Fogoly dűlő
17. 7634 Hetesi köz
18. 7635 Jakabhegyi út 40–82, 47–75
19. 7634 Keskeny dűlő
20. 7634 Kismélyvölgy dűlő
21. 7634 Kismélyvölgy-Hegyhát dűlő
22. 7632 Kodolány J. u. 7–37-ig
23. 7635 Kotyogó dűlő
24. 7639 Kökénypuszta
25. 7635 Középdeindol köz
26. 7635 Középdeindol-Hegyhát út
27. 7635 Középdeindoli út
28. 7634 Magyarürögi út
29. 7635 Magyarürögi út
30. 7635 Makár tető
31. 7635 Makár-tető dűlő
32. 7634 Mária dűlő
33. 7635 Mecsekszentkút
34. 7635 Mecsekszentkút Erdészház
35. 7635 Nagydeindol-Hegyhát dűlő
36. 7635 Nagydeindol-Köz dűlő
37. 7635 Nagydeindol-tető dűlő
38. 7635 Nagydeindoli u.
39. 7634 Nagydeindoli u.
40. 7635 Oldal dűlő
41. 7635 Ökörszem dűlő
42. 7634 Park u.
43. 7634 Pelikán dűlő
44. 7635 Pinty dűlő
45. 7635 Ranga László út
46. 7634 Sárgarigó dűlő
47. 7635 Seregély dűlő
48. 7635 Sólyom dűlő
49. 7635 Szarvas dűlő
50. 7635 Veréb dűlő
51. 7635 Vizes dűlő
52. 7634 Völgyi dűlő
53. 7635 Vörösbegy dűlő

28.

28. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Angster József utca 12–32, 25–39/D
3. 7668 Antal-malom
4. 7635 Barackos út
5. 7624 Barackvirág u.
6. 7624 Boszorkány út
7. 7624 Buday Dezső u.
8. 7635 Bükkös-Tető
9. 7624 Csillagvirág u.
10. 7635 Erdész u. 2–16, 1–57
11. 7668 Gyöngyöscsárda
12. 7635 Hattyú u.
13. 7624 Herman O. u.
14. 7639 Időjós út
15. 7635 Jonatán köz
16. 7624 Jurisics M. u. 30–48, 7–65
17. 7635 Kisszkókó dűlő
18. 7635 Kőbánya dűlő
19. 7636 Kökényi út
20. 7635 Kutas köz
21. 7668 Loncsármalom
22. 7635 Mandulás köz
23. 7635 Meredek köz
24. 7624 Mogyorós köz
25. 7635 Nagyszkókó köz
26. 7635 Nagyszkókói út
27. 7624 Napvirág u.
28. 7632 Németh L. u. 36–42
29. 7635 Rózsahegyi út
30. 7635 Rózsa-Völgyi út
31. 7624 Sáfrány u.
32. 7635 Sziklás dűlő
33. 7635 SzkókóTető köz
34. 7635 Szkókó tető dűlő
35. 7624 Taizs Mihály u.
36. 7635 Tölgyfa köz
37. 7635 Török köz
38. 7635 Törpe u.
39. 7632 Wallenstein Z. u.
40. Kökény község

29.

29. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Angster J. u. 2–10/2, 1–21
3. 7624 Bartók B. u.
4. 7635 Bárány tető u.
5. 7624 Bárány út
6. 7624 Bornemissza G. u.
7. 7635 Csortos Gyula u. 2–52, 1–49
8. 7624 Damjanich u. 2–30, 1–19
9. 7632 Esztergályos J. u. 1-végig
10. 7624 Fejér Lipót u.
11. 7632 Fülep L. u.
12. 7624 Jurisics M. u. 2–28, 1–5
13. 7624 Kacsóh P. u.
14. 7624 Szegfű u.
15. 7632 Uitz B. u.
16. 7624 Zsolt u.

30.

30. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Alkotmány u. 2–44, 1–65
3. 7624 Attila u.
4. 7624 Barbakán tér
5. 7624 Báthory u.
6. 7632 Boros István u.
7. 7624 Forbát Alfréd u.
8. 7624 Klimó GY. u.
9. 7624 Kodály Z. u. 2–20/A, 1-végig
10. 7632 Littke J. u.
11. 7624 Sánc u.
12. 7624 Tábor köz
13. 7624 Tábor u.

31.

31. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Derék-réti út
3. 7632 Esztergályos J. u. 2–22
4. 7633 Esztergár L. u. 2–6, 1–11
5. 7636 Kenderföld u.
6. 7636 Kis-Réti út
7. 7636 Malomvölgyi út 2–40, 1–19, 23–71

32.

32. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Arányosi út
3. 7636 Csemete átjáró
4. 7633 Hajnóczy út
5. 7633 Kőrösi Cs. S. utca
6. 7636 Mécsvirág utca
7. 7636 Szabadföldi Tanya
8. 7632 Tildy Z. utca 1–47
9. 7633 Ybl M. utca 1–5/A

33.

33. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Bánki D. utca 2, 1–15/B
3. 7633 Berze Nagy János utca
4. 7632 Eszék utca 31-végig, 2
5. 7633 Veress E. utca
6. 7632 Nagy I. út 46–62
7. 7633 Páfrány utca 23–25, 29-végig
8. 7633 Péchy B. tér
9. Orfű község

34.

34. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Ajtósi D. u.
3. 7623 Alkony u.
4. 7623 Atléta u.
5. 7623 Bolygó u.
6. 7623 Csend u.
7. 7633 Építők útja út 6–20, 11–19
8. 7633 Jedlik Á. u.
9. 7623 Magyar L. u.
10. 7623 Megyeri út 28–44, 29–57
11. 7631 Megyeri út 48–84, 59–67
12. 7633 Radnóti M. u. 2-végig, 1–7/B
13. 7623 Szív u.
14. 7623 Tompa M. u. 20–64, 19–57
15. 7623 Tulipán u.
16. 7623 Ungvár u. 24–40, 31–47
17. 7623 Űrhajós u.
18. 7623 Vas Gereben u. 38–60, 41–57
19. 7623 Ybl M. u. 8–12/B, 7–9
20. Pellérd község

35.

35. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7623 Dárda u.
3. 7632 Fazekas M. u.
4. 7628 Honvéd köz
5. 7624 Honvéd u.
6. 7623 Martyn Ferenc u.
7. 7623 Kandó K. u.
8. 7623 Kassa u.
9. 7623 Kolozsvár u.
10. 7631 Közraktár u.
11. 7623 Mártírok u. 2–70, 1–7, 17–57
12. 7632 Nagy I. u. 35–41, 55–69
13. 7623 Nagyszeben u.
14. 7623 Semmelweis u. 32–36, 15–27
15. 7623 Szilágyi D. u. 40–58, 21–36
16. 7633 Szilárd Leó Park
17. 7622 Vasút u.
18. 7636 Visnya E. u.

36.

36. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Endresz Gy. u.
3. 7632 Fellbach u.
4. 7633 Gosztonyi Gy. u.
5. 7623 Hal József u.
6. 7632 Nagy I. u. 66–126
7. 7624 Szűk u.
8. 7631 Árnyas liget u.
9. 7632 Fésüs u.

37.

37. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7635 Aranyhegyi dűlő
3. 7623 Athinay utca
4. 7635 Bagoly dűlő
5. 7635 Bálics dűlő
6. 7635 Bálics-tető dűlő
7. 7624 Bálicsi út
8. 7635 Bálicsi út
9. 7635 Bodzás köz
10. 7635 Cinke dűlő
11. 7635 Cseresznyés köz
12. 7635 Csobolyó dűlő
13. 7635 Csoronika dűlő
14. 7635 Csóka dűlő
15. 7635 Donátus köz
16. 7635 Donátusi út
17. 7635 Epres köz
18. 7635 Erdész köz
19. 7635 Erdész utca 18–24, 59–153
20. 7633 Erkel F. u.
21. 7624 Édesanyák útja út
22. 7635 Fakopács köz
23. 7633 Faludi Ferenc u.
24. 7635 Fácán dűlő
25. 7635 Fecske dűlő
26. 7635 Fekete u.
27. 7624 Fogaras u.
28. 7635 Forduló köz
29. 7635 Füge dűlő
30. 7635 Gólya dűlő
31. 7635 Görbe dűlő
32. 7635 Harkály dűlő
33. 7635 Holló dűlő
34. 7624 Homok u.
35. 7623 Huszár u.
36. 7624 Ifjúság útja út 2–34/b
37. * 
38. 7635 Karvaly dűlő
39. 7635 Kisdeindol dűlő
40. 7635 Kisdeindol köz
41. 7635 Kisdeindol hegyhát dűlő
42. 7635 Kisdeindol hegyhát köz
43. 7635 Karvaly dűlő
44. 7635 Kisdeindol dűlő
45. 7635 Kisdeindol köz
46. 7635 Kisdeindol tető
47. 7635 Kisdeindoli út
48. 7635 Kökényes köz
49. 7635 Körtés köz
50. 7635 Köves köz
51. 7635 Középmakár dűlő
52. 7633 Lázár V. u.
53. 7635 Lepke dűlő
54. 7633 Lotz K. u.
55. 7623 Lovarda u.
56. 7633 Lugos u.
57. 7633 Madarász Viktor u.
58. 7635 Meggyes köz
59. 7624 Mikes K. u.
60. 7623 Móré F. u.
61. 7624 Pacsirta u.
62. 7635 Pacsirta
63. 7635 Páva dűlő
64. 7624 Rodostó u.
65. 7635 Sas dűlő
66. 7635 Szamóca dűlő
67. 7624 Steinmetz kapitány tér
68. 7635 Szilfa köz
69. 7635 Szilvás köz
70. 7635 Szurdok dűlő
71. 7635 Szurdok köz
72. 7633 Tüzér u. 2–8, 1–5
73. 7635 Varjú dűlő
74. 7635 Vércse dűlő
75. * 
76. 7624 Zichy Gy. u.
77. 7635 Zurna dűlő
78. Abaliget község

38.

38. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7634 Ászok dűlő
3. 7634 Bajmi-Tető dűlő
4. 7634 Bogár dűlő
5. 7635 Bokály dűlő
6. 7634 Bolgár köz
7. 7634 Boróka dűlő
8. 7634 Cserebogár dűlő
9. 7634 Darázs dűlő
10. 7634 Dongó dűlő
11. 7634 Éger köz
12. 7634 Égervölgy
13. 7634 Fülemüle u.
14. 7634 Gerbera u.
15. 7634 Gém u.
16. 7634 Hangya dűlő
17. 7634 Héja dűlő
18. 7634 Kamilla köz
19. 7634 Kócsag köz
20. 7634 Kócsag u.
21. 7634 Kővirág u.
22. 7634 Lajkó köz
23. 7634 Lankás út
24. 7634 Menta dűlő
25. 7634 Menta köz
26. 7634 Meredek dűlő
27. 7634 Mikolai út
28. 7634 Muskátli u.
29. 7634 Nefelejcs u.
30. 7634 Pázmány P. u.
31. 7634 Pellérdi út 2–30, 1–37
32. 7634 Pillangó dűlő
33. 7634 Rácvárosi út
34. 7634 Rácváros előtt egyéb
35. 7634 Sármány dűlő
36. 7634 Sáska dűlő
37. 7634 Sirály köz
38. 7634 Sirály u.
39. 7632 Szabó E. tér
40. 7634 Szalonka dűlő
41. 7635 Szarka dűlő
42. 7624 Szigeti út 12–90, 13–55/B
43. 7633 Szigeti út 13–93
44. 7634 Szöcske dűlő
45. 7634 Szőlész dűlő
46. 7634 Szúnyog dűlő
47. 7634 Templom köz
48. 7624 Tiborc u. 2–30/C, 1–33
49. 7634 Tücsök dűlő
50. 7634 Ugar dűlő
51. 7634 Ürögi határút
52. Kovácsszénája község

39.

39. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7622 48-as tér
3. 7626 Ady E. u.
4. 7625 Ágoston tér
5. 7625 Ágota u.
6. 7625 Barátúr u.
7. 7625 Boldizsár u.
8. 7625 Bosnyák u.
9. 7625 Böck János u.
10. 7626 Dugonics u.
11. 7630 Eck Imre sétány
12. 7626 Endre u. 2–12, 1–11
13. 7626 Erzsébet u.
14. 7626 Farkas István u.
15. 7625 Felsőhavi u.
16. 7626 Felsővámház u.
17. 7626 Fischer Béla u.
18. 7625 Gáspár u.
19. 7625 Havi-hegyi út
20. 7625 Hegyalja u.
21. 7626 Hold u.
22. 7626 Katalin u.
23. 7625 Kisboldogasszony u.
24. 7626 Kiss Ernő u. 2–30, 1–31
25. 7625 Losonc u.
26. 7625 Majtényi F. u.
27. 7626 Márton u.
28. 7625 Menyhért u.
29. 7622 Nagy Lajos u.
30. 7626 Nagy Lajos u.
31. 7626 Orsolya u.
32. 7626 Sándor u.
33. 7625 Törekvés u.
34. 7625 Vince u.
35. 7626 Vöröskereszt u.
36. 7630 Zsolnay V. út 1–9, 4–30-
37. 7622 Zsolnay V. út 2–40

40.

40. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7627 Bánom köz
3. 7626 Béla u.
4. 7627 Bokor u. 18-végig, 1–47
5. 7626 Búza tér
6. 7627 Cassian u.
7. 7626 Csillag köz
8. 7626 Csillag u.
9. 7626 Délibáb u.
10. 7626 Endre u. 16, 13–17
11. 7626 Felsőbalokány u.
12. 7627 Hajnal u.
13. 7629 Hársfa út 26–54
14. 7628 Hegyes köz
15. 7628 Hegy-Mezői út
16. 7627 Bazsarózsa u.
17. 7627 Kapu köz
18. 7627 Kert u.
19. 7621 Király u. 48–78/3, 49–93
20. 7626 Király u. 50–78
21. 7627 Kispiricsizma dűlő
22. 7626 Kiss E. u. 32–60, 33–55
23. 7626 Lánc u. 2–8
24. 7626 Mathiász János utca
25. 7627 Pósa L u.
26. 7626 Rippl R. u.
27. 7627 Sarló u.
28. 7627 Sellő u.
29. 7627 Sorház u.
30. 7627 Szeder u.
31. 7627 Szivárvány u.
32. 7627 Torda u. 2–28, 1–23
33. 7627 Tündér u.
34. 7626 Újvilág u. 2–36/2, 1–25/1
35. 7626 Vadász u.
36. 7627 Vadász u.

41.

41. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7629 Aknász u.
3. 7626 Alsóvámház u.
4. 7627 Avar u.
5. 7629 Balassa Bálint u.
6. 7630 Bányavasút u.
7. 7630 Baranyavár u.
8. 7630 Basamalom út
9. 7627 Bokor u. 2–16, 49- végig
10. 7630 Bulgár u.
11. 7629 Búzavirág u.
12. 7630 Cinka Panna u.
13. 7630 Dagály u.
14. 7630 Dankó P. u.
15. 7630 Diósi út
16. 7630 Ditz-Malom u.
17. 7629 Dobó I. u. 2–96, 1–77/B
18. 7630 Előd u.
19. 7630 Engel János József u.
20. 7630 Eozin u.
21. 7630 Eper u.
22. 7630 Gyöngyösi István u.
23. 7626 Halász u.
24. 7691 Haris köz
25. 7629 Hegedüs M. u.
26. 7691 Indás köz
27. 7691 Kerékhegyi út
28. 7630 Kiskőszeg u.
29. 7626 Kiss E. u. 62–76, 59–71
30. 7691 Kis-Köves dűlő
31. 7629 Komját A. u.
32. 7629 Komlói út 2–36
33. 7629 Kölcsey F. u.
34. 7691 Kuvik köz
35. 7626 Ledina park
36. 7629 Madas József u.
37. 7626 Major u.
38. 7630 Mészkemence u.
39. 7691 Morgyáni út
40. 7630 Nárcisz u.
41. 7629 Nemzetőr u.
42. 7630 Névtelen u.
43. 7630 Pélmonostor u.
44. 7627 Puskin tér
45. 7627 Rigóderalja u.
46. 7627 Szántó László u.
47. 7629 Szondy Gy. u.
48. 7629 Testvériség u.
49. 7630 Téglaház dűlő
50. 7627 Torda u. 30–56, 25–51
51. 7629 Turini u.
52. 7626 Újvilág u. 38–56, 27–47
53. 7630 Zsolnay V. út 11–117, 42–96, 102–108, 112–116, 113–117

42.

42. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7629 Apafi u.
3. 7629 Bocskai u.
4. 7635 Bocskor dűlő
5. 7634 Cikk-Cakk u.
6. 7621 Ciszterci köz
7. 7629 Corvin u. 2–18, 1–17
8. 7629 Csekey István u.
9. 7627 Csöpp u.
10. 7635 Demokrácia u.
11. 7627 Derűs u.
12. 7627 Diós dűlő
13. 7629 Dobó I. u. 79–89
14. 7625 Domb u.
15. 7629 Dominika u.
16. 7627 Dózsa Gy. u.
17. 7627 Dömörkapui Turistaház
18. 7635 Dömörkapui út
19. 7629 Feketegyémánt tér
20. 7635 Fürkész dűlő
21. 7629 Gábor Á. u.
22. 7627 Hétvezér u.
23. 7635 Kantavári Erdészház
24. 7635 Kardos úti menedékház
25. 7629 Kígyó u. 2–6, 16-végig, 1–5, 17-végig
26. 7629 Kishegyi dűlő
27. 7629 Komlói út 38–58, 1–63/C
28. 7629 Kormoskősor
29. 7621 Kossuth tér
30. 7629 Kőrös u.
31. 7630 Matheovits F. u.
32. 7627 Meszes dűlő
33. 7635 Miléva út
34. 7635 Misina tető
35. 7630 Nyomda u.
36. 7629 Papkert u. 2–38, 1–15
37. 7627 Piroska u.
38. 7635 Pityóka köz
39. 7635 Rezeda dűlő
40. 7635 Szaniszló út
41. 7635 Tüke u.
42. 7629 Vajda J. u.
43. 7629 Viktória park

43.

43. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7627 András u.
3. 7627 András-Akna
4. 7627 Bittner A. út
5. 7627 Blaha L. u.
6. 7627 Borbálatelep
7. 7627 Csákány u.
8. 7627 Csárda u.
9. 7627 Czerékvölgy
10. 7627 Debreceni Márton u.
11. 7629 Fehérhegyi út
12. 7629 Feitig Imre u.
13. 7627 Flórián u.
14. 7627 Gesztenyés dűlő
15. 7627 Gesztenyés u.
16. 7627 Gödör u.
17. 7629 Hársfa út 122- 154
18. 7627 Hársfa út 193- 273
19. 7627 Kanyar u.
20. 7627 Káposztásvölgyi út
21. 7627 Károly tér
22. 7627 Károly u.
23. 7629 Kígyó u. 8–14, 7–15
24. 7628 Kisgyőr iskola
25. 7624 Kórház tér
26. 7627 Kórház u.
27. 7627 Körmöcz u.
28. 7627 Lámpásvölgyi út
29. 7627 Matakovits u.
30. 7627 Május 1 u.
31. 7627 Mécses utca
32. 7627 Muskotály u.
33. 7627 Nagybányarétivölgy
34. 7627 Nagymeszes dűlő
35. 7629 Papkert u. 40–52, 17–67/2
36. 7629 Perr Viktor u.
37. 7627 Rákos L. u.
38. 7627 Selmecz u.
39. 7627 Sétatér u.
40. 7628 Szabadságharc u.
41. 7627 Széchenyi akna
42. 7629 Szieberth Róbert u.
43. 7629 Teleki Blanka u.
44. 7628 Thököly út
45. 7627 Vadvirág u.
46. 7628 Vájár köz
47. 7627 Veterán u.
48. 7628 Wesselényi u.
49. 7627 Zöldellő u.

44.

44. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7628 Árpádtető
3. 7628 Átjáró út
4. 7628 Baltika u.
5. 7629 Corvin u. 19–25
6. 7628 Csiperke utca
7. 7628 Fejlődés u.
8. 7629 Pákolitz István u. 2–24, 1–29
9. 7628 Füst u.
10. 7628 Hamerli Imre u.
11. 7628 György-akna
12. 7628 Györgytelep
13. 7628 Hősök tere
14. 7628 Ibolya u.
15. 7628 István-akna
16. 7628 Józsefháza
17. 7628 Katona J. u. 2–24, 1–23
18. 7629 Keller János u.
19. 7628 Királykerti út
20. 7628 Kolónia u.
21. 7629 Komlói út 65–69
22. 7628 Komlói út 151–243, 178–216
23. 7628 Lapisi út
24. 7628 Margit u.
25. 7628 Melegmányi út
26. 7628 Ember Kálmán u.
27. 7628 Óvoda u.
28. 7628 Pék sor
29. 7635 Remeteréti u.
30. 7628 Szent Borbála u.
31. 7629 Szeptember 6. tér
32. 7628 Tárna u.
33. 7628 Török István u.
34. 7635 Tubesi út
35. 7628 Tűzoltó u.

45.

45. számú fogorvosi körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Alkotmány u. 77
3. 7623 Apponyi Albert tér
4. 7631 Barka u.
5. 7639 Csontos dűlő
6. 7639 Galilei u.
7. 7634 Hóvirág u.
7a. *  7624 Jakabhegyi út 2–38/C, 1–43
8. 7634 Jácint u.
9. 7634 Jázmin u.
10. 7635 Kardos u.
11. 7635 Karsztos dűlő
12. 7634 Levendula u.
13. 7628 Lóci u.
14. 7636 Malomvölgyi u. 21
15. 7623 Mártírok útja út 9
16. 7639 Pascal u.
17. 7634 Páfrány u. 2–46-ig páros oldal
18. 7623 Szabadság u. 18
19. 7624 Szent István tér 13
20. 7634 Szentlőrinci út 17
21. 7629 Szondy György sétány
22. 7633 Szőnyi O. u.
23. 7621 Tímár u. 5
24. 7633 Türr I. u.
25. 7623 Tüzér u. 7
26. 7624 Xavér u. 10
27. 7633 Ybl M. u. 4–6
28. 7633 Zipernovszky K. u.
29. 7625 Zsomboly u.
30. *  Abaliget község

4. melléklet az 5/2017. (I. 23.) önkormányzati rendelethez * 

Védőnői körzetek

1.

1. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7622 48-as tér
3. 7622 Bacsó Béla utca
4. 7622 Bajcsy-Zsilinszky utca
5. 7622 Batthyány utca
6. 7621 Bercsényi utca
7. 7621 Boltív köz
8. 7622 Breuer Marcell sétány
9. 7622 Czinderi utca
10. 7622 Diófa utca
11. 7622 Dohány utca
12. 7623 Eperjes utca
13. 7621 Felsőmalom utca
14. 7621 Fürdő utca
15. 7622 Fűzfa utca
16. 7621 Gábor utca
17. 7623 Gizella utca
18. 7621 Goldmark Károly utca
19. 7622 Gyöngy utca
20. 7621 Hal tér
21. 7623 Heim Pál utca
22. 7623 Igló utca
23. 7623 Indóház tér
24. 7622 Ipar utca
25. 7622 Jogász utca
26. 7623 Jókai utca
27. 7623 Kaffka Margit utca
28. 7623 Kálvin utca
29. 7622 Kopács utca
30. 7621 Kisfaludy Sándor utca
31. 7621 Kossuth tér
32. 7622 Laskó utca
33. 7622 Légszeszgyár utca
34. 7622 Liszt Ferenc utca
35. 7622 Lokomotív utca
36. 7623 Lőcse utca
37. 7621 Lyceum utca
38. 7622 Móricz Zsigmond tér
39. 7623 Móricz Zsigmond utca
40. 7621 Munkácsy Mihály utca
41. 7623 Nagy Lajos Király utca
42. 7622 Nyírfa utca
43. 7621 Perczel Miklós utca
44. 7622 Pipacs utca
45. 7623 Rákóczi út 1–55, 2–66
46. 7623 Rét utca
47. 7622 Somogyi Béla utca
48. 7622 Sport utca
49. 7623 Szabadság utca
50. 7623 Terracina tér
51. 7621 Tímár utca
52. 7621 Toldi Miklós utca
53. 7622 Universitas utca
54. 7622 Vargha Damján utca
55. 7622 Vasvári Pál utca
56. 7622 Zsinkó István utca
57. 7761 Magyarsarlós
58. Pécsi Református Óvoda
59. Városközponti Óvoda Móricz Zsigmond Téri Tagóvodája

2.

2. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7623 Athinay út
3. 7624 Alajos utca
4. 7624 Alkotmány utca 1–65, 2–44
5. 7623 Hal József utca
6. 7624 Honvéd utca
7. 7624 Hungária utca
8. 7623 József Attila utca 26–40
9. 7624 Kóczián Sándor utca
10. 7623 Madách Imre utca
11. 7623 Megyeri tér
12. 7623 Mezőszél utca
13. 7623 Móré Fülöp utca
14. 7624 Nagy Jenő utca
15. 7624 Őz utca
16. 7624 Petőfi utca 1–59, 2–68
17. 7627 Rókus sétány
18. 7624 Rókus utca
19. 7624 Steinmetz kapitány tér
20. 7624 Szigeti út 1–31, 2–10
21. 7624 Zója utca
22. Nyugati Városrész Óvoda Nagy Jenő úti Tagóvodája
23. Nyugati Városrész Óvoda Mezőszél Úti Tagóvodája

3.

3. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7628 Agancs dűlő
3. 7628 Arany János utca
4. 7628 Árpád utca
5. 7628 Átjáró út
6. 7628 Átlós köz
7. 7628 Auróra utca
8. 7627 Bánomi utca
9. 7628 Bányász vértanúk útja út
10. 7628 Barátság utca
11. 7628 Borz dűlő
12. 7628 Botond utca
13. 7628 Bródy Sándor utca
14. 7628 Csapó János utca
15. 7628 Cserbokros dűlő
16. 7628 Csille-köz
17. 7628 Csók István utca
18. 7628 Csokonai utca
19. 7628 Dobó Katalin utca
20. 7628 Dobogó dűlő
21. 7628 Egyenlőség köz
22. 7628 Egyenlőség utca
23. 7628 Eszperantó utca
24. 7629 Feitig Imre utca
25. 7628 Fosztó-völgyi út
26. 7628 Gálic dűlő
27. 7628 Gödrös dűlő
28. 7628 Grőbel Emil utca
29. 7628 Gyep dűlő
30. 7628 Hannebeck Frigyes utca
31. 7628 Határőr utca
32. 7629 Hársfa út 254–273
33. 7628 Hegyes köz
34. 7628 Hegy-mezői út
35. 7628 Hérics dűlő
36. 7628 Homokgödör dűlő
37. 7628 Hun utca
38. 7628 Irinyi János utca
39. 7628 Jószerencse utca
40. 7628 Kacsoló dűlő
41. 7628 Kápa köz
42. 7629 Keller János utca
43. 7628 Kinizsi utca
44. 7628 Kiskerti dűlő
45. 7628 Klapka utca
46. 7628 Komlói út 62–176
47. 7628 Komlói út 65–153
48. 7628 Közép-hegy dűlő
49. 7628 Krúdy Gyula utca
50. 7628 Kunkori köz
51. 7628 Lehel utca
52. 7628 Lejtő dűlő
53. 7628 Lóci utca
54. 7628 Mélyút dűlő
55. 7628 Mérő köz
56. 7628 Őr-hegyi út
57. 7628 Őzgida köz
58. 7628 Pacca dűlő
59. 7628 Perényi utca
60. 7628 Picurka köz
61. 7628 Pincemester dűlő
62. 7628 Pincemester köz
63. 7628 Pincér dűlő
64. 7628 Sarkos dűlő
65. 7628 Sudár István utca
66. 7628 Szabadságharc utca
67. 7628 Szabolcs emlékpark
68. 7628 Szabolcs-hegyi út
69. 7629 Szabolcsi út
70. 7628 Széles út
71. 7628 Szélső út
72. 7628 Szénhordó köz
73. 7628 Szénispán útja út
74. 7628 Szil-réti köz
75. 7628 Szőlőfej dűlő
76. 7628 Szőlőhegyi út
77. 7628 Szüret utca
78. 7628 Thököly út
79. 7628 Tolnai József utca
80. 7628 Vájár köz
81. 7628 Vasfű dűlő
82. 7628 Wesselényi utca
83. 7628 Zergevirág dűlő
84. Keleti Városrészi Óvoda Eszperantó Utcai Tagóvodája

4.

5. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7635 Alsómakár dűlő
3. 7624 Batsányi utca
4. 7633 Bihari János utca
5. 7633 Dombay János utca
6. 7624 Egres utca
7. 7633 Endresz György utca
8. 7633 Erkel Ferenc utca
9. 7633 Építők útja út páratlan oldal
10. 7633 Faludi Ferenc utca
11. 7624 Fogaras utca
12. 7633 Gosztonyi Gyula utca
13. 7624 Gyümölcs utca
14. 7624 Homok utca
15. 7623 Huszár
16. 7624 Kürt utca
17. 7633 Lázár Vilmos utca
18. 7633 Lotz Károly utca
19. 7623 Lovarda utca
20. 7633 Lugos utca
21. 7633 Madarász Viktor utca
22. 7624 Málna utca
23. 7624 Meggyfa utca
24. 7624 Mikes Kelemen utca
25. 7633 Nendtvich Andor út
26. 7633 Radnóti Miklós utca
27. 7633 Szántó Kovács János utca
28. 7633 Szigeti út 12–164; 37–93
29. 7634 Szigeti vám
30. 7624 Szűk utca
31. 7624 Tiborc köz
32. 7624 Tiborc utca
33. 7633 Tüzér utca 1–3
34. Nyugati Városrész Óvoda Radnóti Utcai Tagóvodája
35. Pécsi Tudományegyetem Óvoda

5.

6. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Akácfa dűlő
3. 7636 Berke dűlő
4. 7636 Fáy András utca
5. 7636 Gadó utca 1–23
6. 7632 II. János Pál út
7. 7631 Keleti kőhíd dűlő
8. 7636 Kerülő út
9. 7636 Málom-hegyi út
10. 7632 Nyugati kőhíd dűlő
11. 7636 Polgárszőlő utca
12. 7636 Akácfa-köz
13. 7636 Csipke utca
14. 7636 Fenyer dűlő
15. 7639 Galilei utca
16. 7636 Ilyés Gyula út végig
17. 7636 Kéméndi sor
18. 7636 Laufer dűlő
19. 7636 Mécsvirág utca
20. 7639 Pascal utca
21. Nyugati Városrész Óvoda Közraktár Utcai Sportóvodája

6.

7. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Angster József utca
3. 7635 Bárány tető
4. 7624 Bartók Béla utca
5. 7624 Boszorkány út
6. 7635 Bükkös-tető
7. 7635 Csortos Gyula utca
8. 7635 Erdész köz
9. 7624 Fejér Lipót utca
10. 7624 Herman Ottó utca
11. 7624 Jurisics Miklós utca
12. 7635 Kisszkókó dűlő
13. 7635 Kutas köz
14. 7635 Meredek köz
15. 7635 Nagyszkókó köz
16. 7624 Napvirág utca
17. 7624 Sáfrány utca
18. 7635 Szkókó tető dűlő
19. 7624 Taizs Mihály utca
20. 7635 Török köz
21. 7624 Barackvirág utca
22. 7634 Bárány út
23. 7624 Bornemissza Gergely utca
24. 7624 Budai Dezső utca
25. 7624 Csillagvirág utca
26. 7624 Damjanich utca
27. 7635 Erdész utca
28. 7535 Fürkész dűlő
29. 7635 Jonatán köz
30. 7624 Kacsóh Pongrác utca
31. 7635 Kőbánya dűlő
32. 7635 Mandulás köz
33. 7624 Mogyorós köz
34. 7635 Nagyszkókói út
35. 7624 Radnics utca
36. 7635 Szegfű utca
37. 7624 Szkókó tető köz
38. 7635 Tölgyfa köz
39. 7624 Zsolt utca
40. Városközponti Óvoda Bornemissza Gergely Utcai Tagóvodája

7.

8. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7634 Alsó-hegyi dűlő
3. 7634 Ászok dűlő
4. 7634 Bajmi köz
5. 7634 Bíbic dűlő
6. 7634 Cincér dűlő
7. 7634 Cseralja utca
8. 7634 Cserebogár köz
9. 7634 Dongó dűlő
10. 7634 utca
11. 7634 Hangya dűlő
12. 7634 Hordós dűlő
13. 7634 Kamilla köz
14. 7634 Kovács Béla utca
15. 7634 Mária dűlő
16. 7634 Menta dűlő
17. 7634 Meredek dűlő
18. 7634 Nefelejcs utca
19. 7634 Parlag dűlő
20. 7634 Pelikán dűlő
21. 7634 Rácváros előtt
22. 7634 Sárgarigó dűlő
23. 7634 Sáska dűlő
24. 7635 Szarka dűlő
25. 7634 Benczúr Gyula utca
26. 7634 Bajmi tető
27. 7634 Bajmi-tető dűlő
28. 7634 Bogár dűlő
29. 7634 Cseralja dűlő
30. 7634 Cserebogár dűlő
31. 7634 Daru dűlő
32. 7634 Dzsámi utca
33. 7634 Gém utca
34. 7634 Héja dűlő
35. 7634 Lőtér dűlő
36. 7634 Keskeny dűlő
37. 7634 Makkos dűlő
38. 7634 Mária köz
39. 7634 Menta-köz
40. 7634 Muskátli utca
41. 7634 Örs utca
42. 7634 Pázmány Péter utca
43. 7634 Pillangó dűlő
44. 7634 Repkény dűlő
45. 7634 Sármány dűlő
46. 7634 Szalonka dűlő
47. 7634 Szöcske dűlő
48. 7634 Szőlész dűlő
49. 7634 Szúnyog dűlő
50. 7634 Ugar dűlő
51. 7634 Zsurló dűlő
52. 7634 Szőlész köz
53. 7634 Tücsök dűlő
54. 7634 Ürögi határ-út
55. Miroslav Krleza Horvát Óvoda

8.

9.számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7634 Áfonya utca
3. 7634 Akó dűlő
4. 7634 Állomás utca
5. 7634 Aszú dűlő
6. 7634 Batifejtő utca
7. 7634 Boldogasszony-völgy
8. 7634 Boróka dűlő
9. 7634 Cirfandli utca
10. 7634 Csap dűlő
11. 7634 Cserkúti út
12. 7634 Dulimán dűlő
13. 7634 Ezerjó dűlő
14. 7634 Felhő utca
15. 7634 Fogadó utca
16. 7634 Forrás dűlő
17. 7634 Fürt dűlő
18. 7634 Galagonya dűlő
19. 7634 Harmat köz
20. 7634 Hegymeg dűlő
21. 7634 Homokkő utca
22. 7634 Hordós köz
23. 7634 Hurok utca
24. 7634 Kacs dűlő
25. 7634 Kápolna domb
26. 7634 Karó dűlő
27. 7634 Kecske-domb
28. 7634 Kertes dűlő
29. 7634 Kétágú utca
30. 7634 Kislőtér utca
31. 7634 Kis-máli út
32. 7634 Kodó dűlő
33. 7634 Koma dűlő
34. 7634 Korsó dűlő
35. 7634 Korsó utca
36. 7634 Kutató dűlő
37. 7634 Makra dűlő
38. 7634 Makra-tető dűlő
39. 7634 Malom-cseri út
40. 7634 Mezsgye dűlő
41. 7634 Minda utca
42. 7634 Muskotály dűlő
43. 7634 Must dűlő
44. 7634 Nagy-Máli út
45. 7634 Nagymegye dűlő
46. 7634 Nagy-zsebei út
47. 7634 Napsugár utca
48. 7634 Nektár köz
49. 7634 Pálca utca
50. 7634 Parány utca
51. 7634 Pásztor-föld
52. 7634 Pellérdi út
53. 7634 Pincse sor
54. 7634 Platán köz
55. 7634 Platán utca
56. 7634 Prés dűlő
57. 7634 Rizling dűlő
58. 7634 Sárkánytorok
59. 7634 Sársom-völgy
60. 7634 Szabártos utca
61. 7634 Szajkó utca
62. 7634 Szederinda köz
63. 7634 Szellő utca
64. 7634 Szentlőrinci út
65. 7634 Szentmiklós dűlő
66. 7634 Tompa dűlő
67. 7634 Tortyogói út
68. 7634 Új fasor
69. 7634 Uzdóc utca
70. 7634 Venyige dűlő
71. 7634 Vöröskő utca
72. 7634 Zodóföldi út
73. 7634 Zsebe dűlő
74. 7634 Zsebe-kúti dűlő
75. 7634 Zsebe-tető utca
76. 7634 Zsongorkő utca
77. Nyugati Városrész Óvoda Rácvárosi Úti Tagóvodája

9.

10. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7626 Ady Endre utca
3. 7625 Ágoston tér
4. 7625 Ágota utca
5. 7626 Alsóhavi utca
6. 7622 Alsó-malom utca
7. 7621 Bástya utca
8. 7626 Béri Balogh Ádám utca
9. 7626 Erzsébet utca
10. 7626 Búza tér
11. 7625 Domb utca
12. 7630 Eck Imre sétány
13. 7626 Egyetem utca
14. 7626 Farkas István utca
15. 7626 Felsővámház utca
16. 7626 Fischer Béla utca
17. 7621 Flórián tér
18. 7626 Harangöntő utca
19. 7621 János utca
20. 7626 Katalin utca
21. 7621 Király utca 23–87; 26–78
22. 7626 Koller utca
23. 7626 Könyök utca
24. 7626 Lánc utca
25. 7626 Lenke utca
26. 7625 Losonc utca
27. 7626 Major utca
28. 7621 Majorossy Imre utca 1–19; 2–16
29. 7626 Márton utca
30. 7626 Mathiász János utca
31. 7622 Nagy Lajos utca
32. 7622 Nagybalokány dűlő
33. 7621 Nagyflórián utca 1–21; 2–20
34. 7626 Orsolya utca
35. 7622 Piac tér
36. 7626 Rákóczi út 55–77; 68–72
37. 7623 Terracina tér
38. 7625 Törekvés utca
39. 7630 Weöres Sándor utca
40. 7622 Zsolnay Vilmos utca 1–39; 2–34
41. Keleti Városrészi Óvoda Vargha Damján Utcai Tagóvodája
42. Keleti Városrészi Óvoda Majorossy Imre Utcai Tagóvodája

10.

11. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7630 Andrássy út
3. 7630 Arasz utca
4. 7630 Bajor utca
5. 7630 Bóbita utca
6. 7628 Bogádi út
7. 7630 Boglárka utca
8. 7630 Bor utca
9. 7630 Budai vám
10. 7630 Buzsáki Imre utca
11. 7630 Csengő utca
12. 7628 Danitz puszta
13. 7630 Deák Ferenc utca
14. 7628 Eperfás út
15. 7628 Felső-homok dűlő
16. 7630 Fészek utca
17. 7630 Francia utca
18. 7628 Homoktető utca
19. 7628 Homokvölgy utca
20. 7630 Iparsziget utca
21. 7630 Karancs utca
22. 7630 Katus utca
23. 7630 Kilátó utca
24. 7630 Kilincs utca
25. 7630 Koksz utca
26. 7630 Nagykozári út 1–16
27. 7630 Napkelet utca
28. 7630 Németh Márton utca
29. 7630 Nyáros utca
30. 7630 Palahegy utca
31. 7630 Pala köz
32. 7630 Panoráma utca
33. 7630 Pécsváradi út
34. 7630 Róka utca
35. 7630 Schroll József utca
36. 7630 Újhegyi főtér
37. 7630 Üszögi út
38. 7630 Vendég utca
39. 7630 Zsák utca
40. Keleti Városrész Óvoda Buzsáki Imre utcai Tagóvodája

11.

12. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Akác utca
3. 7632 Ág utca
4. 7632 Árnyas út
5. 7632 Béke utca
6. 7632 Berzsenyi Dániel utca
7. 7632 Bimbó utca
8. 7632 Bogár utca
9. 7632 Bókai János utca
10. 7632 Bokréta utca
11. 7632 Boldog Özséb utca
12. 7632 Bolyai Farkas utca
13. 7632 Csalogány utca
14. 7632 Egressy utca
15. 7632 Erdély utca
16. 7632 Északmegyer dűlő
17. 7632 Faiskola utca
18. 7632 Galamb utca
19. 7632 Gárdonyi Géza
20. 7632 Gyulai Pál utca
21. 7632 Honvéd tér
22. 7632 Jegenyés utca
23. 7632 Karolina utca
24. 7632 Kertész utca
25. 7632 Kertváros utca
26. 7632 Keszüi út 2–42; 1–45
27. 7632 László utca
28. 7632 Lomb utca
29. 7632 Lőtér utca
30. 7632 Megyeri út 63–139; 68–84
31. 7632 Móra Ferenc utca
32. 7632 Nagyárpádi út
33. 7632 Nyárfa utca
34. 7632 Orgona utca
35. 7632 Pannónia utca
36. 7632 Rakéta utca
37. 7632 Rózsa utca
38. 7622 Siklósi út 1–70
39. 7632 Szent Erzsébet utca
40. 7632 Szilva utca
41. 7632 Szövetség utca
42. 7632 Táncsics Mihály utca
43. 7632 Templom tér
44. 7632 Tolsztoj utca
45. 7632 Tölgyes utca
46. 7631 Tüskés dűlő
47. 7631 Tüskésréti út 1–5
48. 7632 Vágóhíd utca
49. 7632 Vásártér utca
50. 7632 Víg utca
51. 7632 Viola utca
52. Kertvárosi Óvoda Bimbó utcai Tagóvodája
53. Orgonácska Alapítványi Óvoda

12.

13. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Berek sétány
3. 7632 Berek utca
4. 7632 Diana tér
5. 7632 Guinness Világrekord sétány
6. 7668 Keszü
7. 7632 Krisztina tér
8. 7632 Lívia utca
9. 7632 Viktória utca
10. 7668 Keszü
11. Kék Elefánt Evangélikus Óvoda

13.

14. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7625 Antónia utca
3. 7635 Ángyán János utca
4. 7635 Ányos Pál utca
5. 7625 Babits Mihály utca
6. 7625 Bessenyei utca
7. 7635 Cserfa köz
8. 7635 Cserfa utca
9. 7635 Demokrácia utca
10. 7627 Dömörkapui turistaház
11. 7635 Dömörkapui út
12. 7635 Entz Béla út
13. 7628 Fehérkuti turistaház
14. 7625 Gebauer Ernő utca
15. 7625 György utca
16. 7627 Hideg-völgyi út
17. 7625 Hunyadi János utca 13vég, 14vég
18. 7625 Juhász Gyula utca
19. 7693 Kápolna tér
20. 7625 Kaposvári út
21. 7635 Kardos út
22. 7635 Kardos úti menedékház
23. 7635 Karsztos dűlő
24. 7628 Lapisi út
25. 7625 Magaslati út 26-tól
26. 7635 Málics Ottó utca
27. 7625 Mecsek utca
28. 7628 Melegmányi út
29. 7625 Miklós utca
30. 7625 Mikszáth Kálmán utca
31. 7635 Miléva út
32. 7635 Misina tető
33. 7625 Nyíl utca
34. 7625 Nyúl köz
35. 7625 Pálos dűlő
36. 7635 Puskin utca
37. 7625 Somfa utca
38. 7625 Surányi Miklós út
39. 7635 Szaniszló út
40. 7635 Székely Bertalan út
41. 7625 Szőlő utca 52-ig
42. 7635 Tubesi út
43. 7625 Vilmos utca
44. Szent Mór Katolikus Óvoda
45. Kiddi-Care Magánóvoda

14.

15. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Aranycsapat utca
3. 7634 Árvácska utca
4. 7634 Bakterkert dűlő
5. 7633 Bánki Donát utca
6. 7634 Baranya utca
7. 7634 Bázis köz
8. 7634 Bázis út
9. 7634 Bolgár köz
10. 7634 Borostyán utca
11. 7634 Brassó utca
12. 7631 Éles dűlő
13. 7634 Ércbányász utca
14. 7633 Esztergár Lajos utca 1–17
15. 7634 Gátaljai utca
16. 7634 Gerbera utca
17. 7634 Gyöngyvirág utca
18. 7634 Hajnalka utca
19. 7634 Hóvirág utca
20. 7634 Jácint utca
21. 7634 Jázmin utca
22. 7634 Keszeg sor
23. 7634 Kovácstelepi sportpálya
24. 7634 Levendula utca
25. 7634 Liliom utca
26. 7634 Makay István út
27. 7634 Mályva utca
28. 7634 Mikolai út
29. 7634 Monostor utca
30. 7634 Nagy-Berki út
31. 7634 Nyugati ipari út
32. 7634 Őszirózsa utca
33. 7624 Páfrány utca 1–25; 2–40.
34. 7634 Pálma utca
35. 7634 Rácvárosi út
36. 7634 Rozmaring utca
37. 7634 Sarkantyú utca
38. 7634 Százszorszép utca
39. 7634 Ürögi fasor
40. 7634 Vadrózsa utca
41. 7633 Zipernowsky Károly utca
42. Nyugati Városrész Óvoda Esztergár Lajos Utcai Tagóvodája
43. Nyugati Városrész Óvoda Zipernowsky Károly Utcai Tagóvodája

15.

16. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7625 Barátúr utca
3. 7627 Bányász utca
4. 7627 Besenyő utca
5. 7625 Boldizsár utca
6. 7625 Bosnyák utca
7. 7625 Böck János utca
8. 7627 Égett-hegyi út
9. 7627 Felsőgyükési út
10. 7627 Felsőhavi dűlő
11. 7625 Felsőhavi utca
12. 7625 Gáspár utca
13. 7625 Gyopár utca
14. 7627 Gyükés köz
15. 7627 Havi dűlő
16. 7627 Havi hegyi út
17. 7625 Hegyalja utca 2–68; 1–51, 53–70.
18. 7625 Irma utca
19. 7627 Jász utca
20. 7627 Kapu dűlő
21. 7627 Kapu köz
22. 7625 Kisboldogasszony utca
23. 7627 Középgyükési út
24. 7627 Kun utca
25. 7625 Magyar utca
26. 7625 Majtényi Ferenc utca
27. 7625 Menyhért utca
28. 7627 Munkád út
29. 7627 Munkád köz
30. 7627 Rengeteg utca
31. 7627 Sorház utca
32. 7627 Székely utca
33. 7627 Szent Bertalan út
34. 7627 Tátra utca
35. 7625 Tettye tér
36. 7627 Török utca
37. 7625 Vince utca
38. 7627 Wass Albert út
39. 7625 Zerge utca
40. 7627 Zsigmond utca
41. 7625 Zsomboly utca
42. Keleti Városrész Óvoda Bártfa Utcai Tagóvodája

16.

17. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7635 Csap köz
3. 7691 Bányászlámpa utca
4. 7691 Barát köz
5. 7691 Bethlen Gábor utca
6. 7691 Bogáncs dűlő
7. 7691 Borász dűlő
8. 7691 Bormérő dűlő
9. 7691 Bózsa István utca
10. 7691 Búzakalász utca
11. 7691 Csap utca
12. 7691 Csarnok- köz
13. 7691 Csósi utca
14. 7691 Dombos utca
15. 7691 Erdei út
16. 7691 Erdőalja utca
17. 7691 Fatér utca
18. 7691 Fenyő utca
19. 7691 Földműves utca
20. 7691 Gabona utca
21. 7691 Gát utca
22. 7691 Gilice sor
23. 7691 Gubér köz
24. 7691 Haris köz
25. 7691 Határ utca
26. 7691 Héber köz
27. 7691 Indás köz
28. 7691 Iparos utca
29. 7691 Iskola- köz
30. 7691 Kereszt utca
31. 7691 Kis-köves dűlő
32. 7691 Kis-köz
33. 7691 Kósavölgyi út
34. 7691 Kőbánya utca
35. 7691 Kulcsos csárda
36. 7691 Kút utca
37. 7691 Kuvik köz
38. 7691 Liget utca
39. 7691 Máladó utca
40. 7691 Mázsaház utca
41. 7691 Mérleg utca
42. 7691 Moha köz
43. 7691 Monyorósdi-kút dűlő
44. 7691 Muromi út
45. 7691 Nevelő utca
46. 7691 Nyest dűlő
47. 7691 Őrmezei út
48. 7691 Örvös dűlő
49. 7691 Pajtás utca
50. 7691 Pernecker István utca
51. 7691 Puskás Tivadar utca
52. 7691 Rücker-akna
53. 7691 Rückeraknai út
54. 7691 Sas utca
55. 7691 Somogy utca
56. 7691 Somoska utca
57. 7691 Süveg utca
58. 7691 Szemere Bertalan utca
59. 7691 Széna utca
60. 7691 Szenes utca
61. 7691 Szödrös út
62. 7691 Szövetkezet utca
63. 7691 Támfa köz
64. 7691 Toboz utca
65. 7691 Tőtike dűlő
66. 7691 Vargánya utca
67. 7691 Vasas I. Külterület
68. 7691 Veltelini dűlő
69. Keleti Városrész Óvoda Somogyi Tagóvodája

17.

18. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7635 Aranyhegyi dűlő
3. 7635 Bocskor dűlő
4. 7635 Bodzás köz
5. 7635 Bokály dűlő
6. 7635 Cinke dűlő
7. 7635 Csóka dűlő
8. 7635 Csurgó dűlő
9. 7635 Csurgó-tető dűlő
10. 7635 Donátus köz
11. 7635 Donátusi út
12. 7635 Epres köz
13. 7635 Fábián Béla köz
14. 7635 Fácán dűlő
15. 7635 Fakopács köz
16. 7635 Fecske dűlő
17. 7635 Felsőmakár dűlő
18. 7635 Fogoly dűlő
19. 7635 Forduló köz
20. 7635 Gólya dűlő
21. 7635 Harkály dűlő
22. 7635 Holló dűlő
23. 7635 Karvaly dűlő
24. 7635 Kisdeindol dűlő
25. 7635 Kisdeindol köz
26. 7635 Kisdeindol tető
27. 7635 Kisdeindol Hegyhát köz
28. 7635 Kisdeindoli út
29. 7635 Kotyogó dűlő
30. 7635 Kökényes köz
31. 7635 Körtés köz
32. 7635 Középdeindoli út
33. 7635 Középmakár dűlő
34. 7635 Makár tető dűlő
35. 7635 Oldal dűlő
36. 7634 Orom köz
37. 7635 Ökörszem dűlő
38. 7635 Panoráma dűlő
39. 7635 Páva dűlő
40. 7635 Pinty dűlő
41. 7635 Pityóka köz
42. 7635 Rezeda dűlő
43. 7635 Sas dűlő
44. 7635 Seregély dűlő
45. 7635 Sólyom dűlő
46. 7635 Szilvás köz
47. 7635 Tüke utca
48. 7635 Varjú dűlő
49. 7635 Vércse dűlő
50. 7635 Verőfény utca
51. 7635 Víztároló dűlő
52. 7634 Völgyi dűlő
53. 7635 Vörösbegy dűlő
54. 7635 Zurna dűlő
55. Városközponti Óvoda Budai Nagy Antal utca

18.

19. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7621 Anna utca
3. 7625 Antal utca
4. 7625 Derkovits utca
5. 7625 Domonkos utca
6. 7625 Ferenc utca
7. 7625 Gergely utca
8. 7625 Haas Mihály tér
9. 7625 Hatház utca
10. 7625 Ignácz utca
11. 7625 Ilona utca
12. 7625 István utca
13. 7621 József utca
14. 7625 Kálmán utca
15. 7625 Kálvária utca
16. 7621 Kazinczy utca
17. 7621 Király utca 2–24; 1–21
18. 7621 Kisflórián utca
19. 7625 Kiss József utca
20. 7621 Kossuth tér
21. 7625 Magaslati út 2–54.
22. 7621 Majorossy Imre utca 18–21 végig
23. 7621 Mandula utca
24. 7621 Mária utca
25. 7621 Megye utca
26. 7621 Megye köz
27. 7621 Meredek utca
28. 7621 Mihály utca
29. 7621 Nagy Flórián utca 21-végig
30. 7625 Nap utca
31. 7625 Nyúl utca
32. 7625 Ótemető utca
33. 7621 Papnövelde köz
34. 7621 Papnövelde utca
35. 7625 Péter utca
36. 7625 Szent Mór utca
37. 7625 Szentágothai János sétány
38. 7625 Szikla utca
39. 7621 Színház tér
40. 7625 Szőlő utca 54-től
41. 7625 Tettye utca
42. 7625 Tinódi utca
43. 7621 Városház köz
44. 7625 Virág utca
45. 7625 Zidina
46. 7625 Zöldfa utca
47. Tettye Völgye Waldorf Óvoda

19.

20. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Apáczai Csere János körtér
3. 7632 Fazekas Mihály utca
4. 7632 Maléter Pál út 2–56
5. 7632 Uitz Béla utca
6. 7632 Csontváry utca
7. 7632 Fülep Lajos utca
8. 7632 Nagy Imre út 17–23, 55–69, 35–41, páros 112–116
9. Apáczai 2. sz. óvoda

20.

21. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Csorba Győző utca
3. 7636 Derék-réti út
4. 7632 Eszék utca 25–55
5. 7632 Földes Ferenc utca
6. 7636 Malomvölgyi út 1–9
7. 7632 Nagy Imre utca 82–110
8. 7632 Tildy Zoltán utca 1–27
9. 7632 Várkonyi Nándor utca
10. 7636 Visnya Ernő utca
11. Apáczai Óvoda Csiribiri Óvoda

21.

22. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7631 Keleti Kőhíd dűlő
3. 7631 Mánfai dűlő
4. 7632 Nagy Ferenc tér
5. 7668 Gyód
6. 7632 Szabó Ervin tér
7. 7632 Tildy Zoltán utca 10, 12, 29–67
8. 7668 Gyód
9. Gyódi Óvoda, Iskola

22.

23. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Alkotmány utca 65–75
3. 7621 Apáca utca
4. 7625 Aradi Vértanúk útja új
5. 7625 Aranyoskúr tér
6. 7624 Attila utca
7. 7621 Barbakán tér
8. 7621 Ciszterci köz
9. 7621 Citrom utca
10. 7624 Barbakán tér
11. 7639 Csontos dűlő
12. 7621 Dischka Győző utca
13. 7621 Dóm tér
14. 7621 Eötvös utca
15. 7624 Esze Tamás utca
16. 7621 Fellbach tér
17. 7622 Európa tér
18. 7621 Ferencesek utcája utca
19. 7624 Forbát Alfréd utca
20. 7621 Graz tér
21. 7621 Hunyadi János utca 1–11; 2–12
22. 7621 Irgalmasok utcája utca
23. 7621 Janus Pannonius utca
24. 7622 Jánosi Engel Adolf tér
25. 7621 Jókai tér
26. 7666 Pogány
27. 7621 Jókai utca 1–37; 2–28
28. 7621 Káptalan utca
29. 7625 Klebelsberg Kuno sétány
30. 7624 Klimó György utca
31. 7624 Kodály Zoltán utca
32. 7621 Opris Péter tér
33. 7624 Sánc utca
34. 7621 Sétatér
35. 7621 Széchenyi tér
36. 7624 Szent István tér
37. 7621 Szepesy Ignác utca
38. 7624 Tábor utca
39. 7624 Tábor köz
40. 7621 Teréz utca
41. 7621 Várady Antal utca
42. 7621 Vörösmarty utca
43. 7621 Zrínyi Miklós utca
44. 7666 Pogány
45. Pogányi Óvoda
46. Mesepalota Kolping Óvoda

23.

24. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7627 Bazsarózsa utca
3. 7627 Bártfa utca
4. 7626 Béla utca
5. 7626 Csillag köz
6. 7626 Csillag utca
7. 7626 Délibáb utca
8. 7626 Dugonics utca
9. 7626 Endre utca
10. 7627 Hajnal utca
11. 7627 Hársfa 41–100.
12. 7626 Hold utca
13. 7627 Kispiricsizma dűlő
14. 7626 Kiss Ernő utca
15. 7626 Ledina park
16. 7627 Pósa Lajos 42–75.
17. 7626 Rippl Rónai utca
18. 7627 Sarló utca
19. 7626 Sándor utca
20. 7627 Szeder utca
21. 7627 Torda utca
22. 7626 Újvilág utca
23. 7626 Vadász utca 1–65; 2–40
24. 7626 Vöröskereszt utca
25. Kishajó Baptista Óvoda

24.

25. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7629 Corvin utca
3. 7629 Feketegyémánt tér
4. 7629 Hegedűs utca
5. 7628 Kavicsos utca
6. 7628 Keleti sor
7. 7629 Kishegyi dűlő
8. 7629 Komlói út 2–60
9. 7629 Kölcsey utca
10. 7629 Pákolitz István utca
11. 7628 Rosta dűlő
12. 7629 Szeptember 6. tér
13. 7629 Testvériség utca
14. 7629 Turini utca
15. Keleti Városrész Óvoda Pákolitz István utcai tagóvodája

25.

26. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7635 Abaligeti út
3. 7634 Árok dűlő
4. 7634 Cikk-cakk utca
5. 7635 Csalogány dűlő
6. 7635 Cserfa köz
7. 7635 Csurgó köz
8. 7634 Darázs dűlő
9. 7634 Denevér dűlő
10. 7634 Éger köz
11. 7634 Égervölgy
12. 7635 Fábián Béla utca
13. 7634 Fülemüle utca
14. 7634 Hetesi köz
15. 7634 Kismélyvölgy dűlő
16. 7634 Kismélyvölgy-hegyhát dűlő
17. 7634 Kócsag köz
18. 7634 Kócsag utca
19. 7634 Kővirág utca
20. 7635 Középdeindol köz
21. 7635 Középdeindol-hegyhát út
22. 7634 Lajkó köz
23. 7634 Lankás út
24. 7634 Magyarürögi út
25. 7635 Mecsekszentkút
26. 7635 Mecsekszentkút Erdész Ház
27. 7635 Nagydeindol-hegyhát dűlő
28. 7635 Nagydeindoli utca
29. 7635 Nagydeindol-köz dűlő
30. 7635 Nagydeindol-tető dűlő
31. 7634 Park utca
32. 7635 Ranga László út
33. 7635 Remeteréti út
34. 7635 Rózsa-völgyi út
35. 7634 Sirály köz
36. 7634 Sirály utca
37. 7635 Szarvas dűlő
38. 7635 Szilfa köz
39. 7635 Szurdok köz
40. 7634 Templom köz
41. 7634 Ürög utca
42. 7635 Veréb dűlő
43. 7635 Vizes dűlő
44. Nyugati Város Óvoda Istenkúti Tagóvodája
45. Mandulafa Waldorf Óvoda Istenkúti Waldorf Óvoda

26.

27. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7631 Acél utca
3. 7631 Aranyvessző utca
4. 7631 Árpa utca
5. 7631 Átérő utca
6. 7631 Barka utca
7. 7631 Bojtár utca
8. 7631 Boros utca
9. 7631 Cserge dűlő
10. 7631 Csikor Kálmán utca
11. 7631 Díjasnyereg utca
12. 7631 Elágazó út
13. 7631 Ezis utca
14. 7631 Ezüst u.
15. 7631 Fagyal utca
16. 7631 Fényes utca
17. 7631 tér
18. 7631 Fürtöske utca
19. 7631 Füvészkert út
20. 7631 Gerendely út
21. 7631 Gubacs utca
22. 7631 Gyakorló utca
23. 7631 Gyík utca
24. 7631 Hagymás dűlő
25. 7631 Hajmási út
26. 7631 Harangszó utca
27. 7631 Háromszögi utca
28. 7631 Havas utca
29. 7631 Horgas utca
30. 7631 Hórukk-domb
31. 7631 Horvát-földi dűlő
32. 7631 Hosszú-földi utca
33. 7631 Kanizsai Dorottya út
34. 7631 Kaptató utca
35. 7631 Kemény Zsigmond utca
36. 7631 Kertszéli út
37. 7631 Kincses út
38. 7631 Kisbirtok dűlő
39. 7631 Kispostavölgy tető
40. 7631 Kiss János utca
41. 7631 Körömvirág utca
42. 7631 Köves-földi út
43. 7631 Kukorica dűlő
44. 7631 Kultúrház utca
45. 7631 Lovász Pál tér
46. 7631 Lucernás út
47. 7631 Mátyás Flórián tér
48. 7631 Mester utca
49. 7631 Milinkó dűlő
50. 7631 Nagypostavölgy alsó
51. 7631 Nagypostavölgyi út
52. 7631 Nagyréti út
53. 7631 Naposdomb utca
54. 7631 Naspolya utca
55. 7631 Németh Béla utca
56. 7631 Orom utca
57. 7631 Paál László utca
58. 7631 Pergekarli dűlő
59. 7631 Persely út
60. 7631 Platina utca
61. 7631 Postagalamb utca
62. 7631 Postamester utca
63. 7631 Postavölgyi átjáró
64. 7631 Postavölgyi út
65. 7631 Remény puszta
66. 7631 Rétszél utca
67. 7631 Réz utca
68. 7631 Ribiszke dűlő
69. 7631 Szérűskerti út
70. 7631 Szitakötő utca
71. 7631 Tanító utca
72. 7631 Tető út
73. 7631 Udvardi út
74. 7631 Vadkörte utca
75. 7631 Vas utca
76. 7631 Vigadó utca
77. 7631 Zrínyi puszta
78. Kertvárosi Óvoda Anikó utcai tagóvodája

27.

28. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Eszék utca 1–23
3. 7632 Lahti utca 2–54 páros oldal
4. 7632 Nagy Imre út 2–44, 46–68, 78–80
5. 7632 Testvérvárosok tere
6. 7632 Lahti utca 1–7
7. 7632 Melinda utca
8. 7632 Melinda park
9. 7632 Garázs utca
10. Kertvárosi Óvoda Testvérvárosok terei Tagóvodája
11. Kertvárosi Óvoda Melinda Utcai Tagóvodája

28.

29. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7627 András utca
3. 7627 András-akna
4. 7627 Bánom köz
5. 7627 Bittner Alajos út
6. 7627 Borbálatelep
7. 7627 Cassian utca
8. 7627 Czerékvölgy
9. 7627 Csákány utca
10. 7627 Csárda utca
11. 7627 Debreceni Márton utca
12. 7629 Dominika utca
13. 7627 Flórián utca
14. 7627 Gesztenyés dűlő
15. 7627 Gesztenyés utca
16. 7627 Gödör utca
17. 7627 Kanyar utca
18. 7627 Káposztásvölgyi út
19. 7627 Károly tér
20. 7627 Károly utca
21. 7624 Kórház tér
22. 7627 Kórház utca
23. 7627 Körmöcz utca
24. 7627 Május 1 utca
25. 7627 Matakovits utca
26. 7627 Mécses utca
27. 7627 Muskotály utca
28. 7627 Nagymeszes dűlő
29. 7627 Pécsbányatelepi út
30. 7627 Rákos Lajos utca
31. 7627 Rigóder út
32. 7627 Rigóderalja utca
33. 7627 Selmecz utca
34. 7627 Sétatér utca
35. 7627 Széchenyi akna
36. 7627 Vadvirág utca
37. 7627 Veterán utca
38. 7627 Zöldellő utca
39. Keleti Városrész Óvoda Sétatér utcai Tagóvodája

29.

30. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7691 A. utca
3. 7691 B. utca
4. 7693 Balázsmalom
5. 7691 Bencze József utca
6. 7691 Berkenyés utca
7. 7693 Bodormán út
8. 7691 Búzaberki dűlő
9. 7691 C. utca
10. 7693 Cseresznyés út
11. 7691 D. utca
12. 7693 Égett Major
13. 7693 Gránátalma utca
14. 7693 Hadik András utca
15. 7691 Hajadon utca
16. 7693 Haladás utca
17. 7693 Hangarózsa utca
18. 7693 Harangláb utca
19. 7693 Harangvirág utca
20. 7693 Hármashegy utca
21. 7693 Hirdi út
22. 7693 Homokbánya
23. 7693 Hortenzia utca
24. 7693 József Attila tér
25. 7693 Juhász Gyula tér
26. 7693 Kalász út
27. 7693 Kápolna tér
28. 7693 Kenderfonó utca
29. 7691 Kerékhegyi út
30. 7693 Kosártanya
31. 7693 Kosztolányi Dezső utca
32. 7691 Kökörcsin dűlő
33. 7693 Köveshegy utca
34. 7693 Kültelek
35. 7691 Legény utca
36. 7691 M utca
37. 7693 Mag utca
38. 7693 Magnólia utca
39. 7693 Magyaroska dűlő
40. 7691 Mamut dűlő
41. 7691 Morgyáni út
42. 7691 Nádas dűlő
43. 7691 Parcsin utca
44. 7693 Pázsit utca
45. 7693 Perényi dűlő
46. 7691 Petőfi akna
47. 7691 Pici dűlő
48. 7691 Pici köz
49. 7693 Pór Bertalan utca
50. 7691 R. utca
51. 7691 S. utca
52. 7693 Szabadföld utca
53. 7693 Szathmáry György utca
54. 7693 Sziklavári út
55. 7691 Szőlőinda köz
56. 7693 Szövőgyár utca
57. 7693 Tátika utca
58. 7693 Tiszafa utca
59. 7693 Tömörkény István utca
60. 7693 Tuja utca
61. 7693 Túra utca
62. 7693 Tűztövis utca
63. 7693 Vöröshegy utca
64. 7693 Zámor utca
65. 7693 Zengő utca
66. 7693 Zártkerti utca
67. Keleti Városrészi Óvoda Hirdi tagóvodája
68. Keleti Városrészi Óvoda Hirdi tagóvodája
69. Hirdi Általános Iskola

30.

31. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Acsády Ignác utca
3. 7633 Dr. Berze Nagy János utca
4. 7633 Esztergár Lajos utca
5. 7633 Hajnóczy út
6. 7633 Kerényi Károly utca
7. 7633 Kőrösi Csoma Sándor utca
8. 7633 Pollack Mihály utca
9. 7633 Stadion utca
10. 7633 Türr István utca
11. 7633 Uránbányász tér
12. 7633 Ybl Miklós utca
13. Nyugati Városrészi Óvoda Hajnóczy J. Utcai Tagóvodája

31.

32. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7630 Alkotás utca
3. 7626 Alsóbalokány utca
4. 7630 Bányavasút utca
5. 7630 Basamalom út
6. 7630 Cinka Panna utca
7. 7630 Dankó Pista utca
8. 7630 Ditz-malom utca
9. 7630 Előd utca
10. 7630 Eper utca
11. 7630 Finn utca
12. 7630 Gerle utca
13. 7630 Gomba utca
14. 7630 Gyula utca
15. 7630 Házgyár utca
16. 7630 Hengermalom utca
17. 7630 Hűvös utca
18. 7630 Kastély utca
19. 7630 Magtár utca
20. 7630 Moticska József utca
21. 7630 Nárcisz utca
22. 7630 Pipitér út 3
23. 7630 Remény utca
24. 7630 Salakhegyi út
25. 7630 Tétény utca
26. 7630 Üszögi kiserdő
27. 7630 Üszögi-kiserdő utca
28. 7630 Vándor utca 41–101, 36–112
29. 7630 Álmos utca
30. 7626 Alsóvámház utca
31. 7630 Basamalom dűlő
32. 7630 Bulgár utca
33. 7630 Csaba utca
34. 7630 Diósi út
35. 7630 Edison utca
36. 7630 Eozin utca
37. 7630 Felsőbalokány utca
38. 7630 Fürj utca
39. 7630 Géza utca
40. 7630 Gyár utca
41. 7626 Halász utca
42. 7630 Hegedűs János utca
43. 7630 Huba utca
44. 7630 Íjász utca
45. 7630 Kisbalokány dűlő
46. 7630 Mohácsi őt
47. 7630 Nagyhídi út
48. 7630 Névtelen utca
49. 7627 Puskin tér
50. 7630 Rigó utca
51. 7630 Táltos utca
52. 7631 Tüskésréti út 65–71
53. 7630 Üszögi víztározó
54. 7630 Üszögpuszta
55. 7629 Zsolnay Vilmos utca
56. Keleti Városrészi Óvoda Zsolnay Vilmos Úti Tagóvodája
57. Keleti Városrészi Óvoda Fürj Utcai Tagóvodája

32.

34. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7628 Ács utca
3. 7628 Árpádtető
4. 7628 Baltika utca
5. 7628 Bánya utca
6. 7628 Csiperke utca *
7. 7628 Ember Kálmán utca
8. 7628 Fejlődés utca
9. 7628 Fűst utca
10. 7628 Görgey Artúr utca
11. 7628 György-akna
12. 7628 Györgytelep
13. 7628 Hamerli Imre utca
14. 7628 Hősök tere
15. 7628 Ibolya utca
16. 7628 István akna
17. 7628 Józsefháza (István akna III)
18. 7628 Katona József utca
19. 7628 Kedves utca
20. 7628 Keresztkunyhó
21. 7628 Kénes út
22. 7628 Királykerti út
23. 7628 Kolónia utca
24. 7628 Komlói út - 154 240; 135–239
25. 7628 Margit utca
26. 7627 Nagybányarétivölgy
27. 7628 Óvoda utca
28. 7628 Pék sor
29. 7629 Szabó István utca 54.- végig
30. 7629 Szent Borbála utca
31. 7628 T. utca
32. 7628 Tárna utca
33. 7628 Török István utca
34. 7628 Tűzoltó utca
35. 7628 Zuzmó utca
36. Néri Szent Fülöp Katolikus Óvoda

33.

35. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7623 Alkony utca
3. 7623 Apponyi Albert tér
4. 7623 Atléta utca
5. 7623 Bajnok utca
6. 7623 Bolygó utca
7. 7623 Csend utca
8. 7623 Dárda utca
9. 7623 Erreth Lajos utca
10. 7623 Est utca
11. 7623 Garay utca
12. 7623 Hargita utca
13. 7623 Hőgyes Endre utca
14. 7623 Jászai Mari utca
15. 7623 József Attila utca
16. 7623 Kandó Kálmán utca
17. 7623 Kassa utca
18. 7623 Kolozsvár utca
19. 7623 Köztársaság tér
20. 7623 Marosvásárhely út
21. 7623 Mártírok útja
22. 7623 Martyn Ferenc utca
23. 7623 Megyeri út 1–61; 2–66
24. 7623 Nagyszeben utca
25. 7623 Nagyvárad utca
26. 7623 Petőfi utca 61–77
27. 7623 Semmelweis utca
28. 7623 Szabó József utca
29. 7623 Szendrey Júlia utca
30. 7623 Szilágyi Dezső utca
31. 7623 Szív utca
32. 7623 Temesvár utca
33. 7623 Topa Mihály utca
34. 7623 Tulipán utca
35. 7633 Tüzér utca 5-végig
36. 7623 Ungvár utca
37. 7623 Űrhajós utca
38. 7623 Vas Gereben utca
39. Városközponti Óvoda Köztársaság Téri Tagóvodája
40. * 

34.

36. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Aidinger János út 25–56
3. 7632 Fellbach utca
4. 7632 Kodolányi János utca
5. 7632 Szántó Tibor utca
6. 7632 Esztergályos János utca
7. 7632 Kassák Lajos utca
8. 7632 Nagy Imre út 132–150
9. Kertvárosi Óvoda Siklósi úti tagóvodája

35.

37. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Anikó utca
3. 7632 Dóra utca
4. 7632 Erika utca
5. 7632 Éva utca
6. 7632 Gyöngyös utca
7. 7632 Júlia utca
8. 7632 Kamilla utca
9. 7632 Keszüi út 49–81; 48-tól páros oldal
10. 7632 Nagy Imre út 1–15
11. 7632 Sarolta utca
12. 7632 Varsány utca
13. 7632 Zsuzsanna utca
14. Kertvárosi Óvoda Enyezd utca 2 sz. Tagóvodája

36.

38. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7636 Akácos sor
3. 7636 Alsó utca
4. 7636 Arányosi út
5. 7636 Csemete átjáró
6. 7636 Fagyöngy utca
7. 7636 Felső utca
8. 7636 Gadó utca 2–28 páros oldal
9. 7636 Hajlat utca
10. 7639 Időjós út
11. 7639 Kökény
12. 7639 Kökénypuszta
13. 7636 Kenderföld utca
14. 7636 Kis utca
15. 7636 Kis-Réti út
16. 7636 Kökényi út
17. 7634 Malomvölgy
18. 7636 Malomvölgyi út 11–48
19. 7636 Neumann János utca
20. 7636 Szaturnusz utca
21. 7636 Szentegyház utca
22. 7639 Kökény
23. 7639 Kökénypuszta
24. Kertvárosi Óvoda Illyés Gyula Tagóvodája

37.

39. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7633 Ajtósi Dürer utca
3. 7633 Bánki Donát út 1–21
4. 7633 Építők útja
5. 7631 Füzes dűlő 2–22 páros oldal
6. 7633 Jedlik Ányos utca
7. 7631 Közraktár utca
8. 7633 Magyar Lajos utca
9. 7633 Páfrány utca 27–47
10. 7633 Péchy Blanka tér
11. 7633 Szigeti tanya
12. 7633 Szilárd Leó park
13. 7633 Szőnyi Ottó utca
14. 7633 Veress Endre utca
15. Nyugati Városrészi Óvoda Ajtósi Dürer utcai Tagóvodája
16. Nyugati Városrészi Óvoda Magyar Lajos Utcai Tagóvodája

38.

40. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7629 Aknász utca
3. 7629 Balassa Bálint utca
4. 7629 Búzavirág utca
5. 7630 Cinege dűlő
6. 7629 Csekey István utca
7. 7629 Dobó István utca
8. 7630 Fátyol utca
9. 7630 Feketerigó utca
10. 7629 Gábor Áron utca
11. 7630 Hamvas utca
12. 7630 Kakukk utca
13. 7629 Kishegyi dűlő 1–26.
14. 7629 Komját Aladár utca
15. 7629 Komlói út 1–63.
16. 7629 Kormoskősor
17. 7629 Madas József utca
18. 7630 Mókus utca
19. 7630 Nagykozári út 17–70.
20. 7629 Nemzetőr utca
21. 7630 Pipitér út kivéve:3
22. 7630 Présház utca
23. 7630 Rezgő utca
24. 7630 Sövény utca
25. 7630 Szirom utca
26. 7629 Szondi György sétány
27. 7629 Szondi György utca
28. 7630 Szöcske utca
29. 7630 Téglaház dűlő
30. 7630 Vincellér utca
31. 7629 Zsolnay Vilmos utca 111–117
32. Keleti Városrészi Óvoda Teleki Blanka Utcai Tagóvodája

39.

41. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Boros István
3. 7632 Enyezd út
4. 7632 Etelka utca
5. 7632 Fésűs utca
6. 7632 Izabella utca
7. 7632 Littke József utca
8. 7632 Maléter Pál út 60–116
9. 7632 Málomi út
10. 7632 Olga utca
11. 7632 Regina utca
12. Apáczai 3. sz. Óvoda

40.

42. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7632 Aidinger János út 1–41; 2–18
3. 7632 Maléter Pál út 118–732 páros oldal
4. 7632 Siklósi út 72–106 páros oldal
5. 7632 Kőhíd tér
6. 7632 Németh László utca
7. 7632 Wallenstein Zoltán utca
8. Kertvárosi Óvoda Németh László Utcai Tagóvodája

41.

43. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7629 Apafi utca
3. 7627 Avar utca
4. 7630 Baranyavár utca
5. 7627 Blaha Lujza utca
6. 7629 Bocskai utca
7. 7627 Bokor utca
8. 7627 Csöpp utca
9. 7630 Dagály utca
10. 7630 Derűs köz
11. 7630 Derűs utca
12. 7627 Diós dűlő
13. 7627 Dózsa György utca
14. 7630 Engel János József utca
15. 7629 Fehérhegyi utca
16. 7630 Gyöngyösi István utca
17. 7627 Piroska utca
18. 7627 Pósa Lajos utca 42-ig
19. 7627 Sellő utca
20. 7627 Szántó László
21. 7629 Sziebert Róbert utca
22. 7629 Viktória park
23. 7627 Hajnal utca
24. 7627 Hársfa út 101–117
25. 7627 Hétvezér utca
26. 7627 Kert utca
27. 7630 Kiskőszeg utca
28. 7629 Kígyó utca
29. 7629 Kőrös utca
30. 7630 Matheovits Ferenc út
31. 7627 Meszes dűlő
32. 7630 Mészkemence utca
33. 7630 Nevesincs utca
34. 7630 Nyomda utca
35. 7629 Papkert utca
36. 7629 Perr Viktor utca
37. 7630 Pélmonostor utca
38. 7627 Szivárvány utca
39. 7629 Teleki Blanka utca
40. 7627 Tündér utca
41. 7627 Vadász utca 41-től
42. 7629 Vajda János utca
43. Keleti Városrész Óvoda Teleki Blanka Utcai Tagóvodája

42.

44. számú védőnői körzet:

A B C D
1. Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám
2. 7624 Alkotmány utca 46-tól
3. 7635 Bagoly dűlő
4. 7635 Bálics dűlő
5. 7624 Bálicsi út
6. 7635 Bálics-tető dűlő
7. 7635 Barackos köz
8. 7635 Barackos út
9. 7624 Barbakán tér
10. 7624 Báthory utca
11. 7635 Cseresznyés köz
12. 7624 Budai Nagy Antal utca
13. 7635 Csobolyó dülő
14. 7635 Csornika dűlő
15. 7624 Édesanyák útja
16. 7625 Fekete utca
17. 7635 Füge dűlő
18. 7635 Görbe dűlő
19. 7635 Hattyú utca
20. 7624 Ifjúság útja
21. 7624 Jakabhegyi út
22. 7635 Kisdeindol hegyhát dűlő
23. 7635 Kökényes dűlő
24. 7635 Köves köz
25. 7635 Lepke dűlő
26. 7635 Meggyes köz
27. 7624 Nyár köz
28. 7624 Nyár utca
29. 7624 Pacsirta utca
30. 7624 Rodostó utca
31. 7624 Rókusalja utca
32. 7635 Szamóca dűlő
33. 7635 Sziklás dűlő
34. 7635 Szurdok dűlő
35. 7635 Szurdok köz
36. 7624 Tavasz utca
37. 7635 Törpe utca
38. 7624 Váczi Mihály utca
39. 7624 Veres Péter utca
40. 7624 Xavér utca
41. 7624 Zichy Gyula utca
42. Városközponti Óvoda Kodály Zoltán Úti Tagóvodája

5. melléklet az 5/2017. (I. 23.) önkormányzati rendelethez * 

Iskolaorvosi körzetek

1.

1. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Keleti Városrészi Óvoda-Somogyi Tagóvodája 7691 Pécs Bányatelep 19.
3. Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola „Vadgesztenye” Általános Iskolája 7691 Pécs, Bányatelep 3.

2.

2. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Keleti Városrészi Óvoda-Hirdi Tagóvodája 7693 Pécs, Zengő u. 49/A
3. Keleti Városrészi Óvoda-Vasasi Tagóvodája 7691 Pécs, D. u. 1.
4. Keleti Városrészi Óvoda- Eszperantó Utcai Tagóvodája 7628 Pécs Eszperantó u. 8.
5. Pécsi Meszesi Általános Iskola Vasas-Hirdi Általános Iskolája 7691 Bencze József u. 13/1
6. Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola „Vadgesztenye” Általános Iskolája 7693 Pécs, Hirdi u. 20.

3.

3. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Keleti Városrészi Óvoda 7629 Pécs, Teleki Blanka u. 2.
3. Keleti Városrészi Óvoda- Pákolitz István Utcai Tagóvodája 7629 Pécs, Pákollitz István u. 34.

4.

4. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Keleti Városrészi Óvoda-Buzsáki Imre Utcai Tagóvodája 7630 Pécs, Buzsáki Imre u. 10.

5.

6. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Kertvárosi Óvoda- Melinda Utcai Tagóvodája 7632 Pécs, Melinda u. 23/1
3. Pécsi Ilyés Gyula Általános Iskola 7636 Pécs, Málom-Hegyi út 1.

6.

7. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Keleti Városrészi Óvoda. Sétatér Utcai Tagóvodája 7627 Pécs, Sétatér u. 5.

7.

8. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Keleti Városrészi Óvoda- Bártfa Utcai Tagóvodája 7627, Pécs Bártfa u. 17.
3. Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola 7627 Pécs, Bártfa u. 5.

8.

9. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 90.
3. Keleti Városrészi Óvoda-Fürj Utcai tagóvodája 7630 Pécs, Fürj u. 23.
4. Keleti Városrészi Óvoda-Zsolnay Vilmos Úti Tagóvodája 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos u. 90.

9.

10. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Kishajó Baptista Óvoda 7627 Pécs, Bokor u. 52.
3. Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános iskolája és Óvodája Óvoda 7626 Pécs, Vadász u 8/A.
4. Kerek Világ Általános Iskola, Kerek Világ Alapítvány Nappali Intézménye 7627 Pécs, Gesztenyés u. 2.
5. * 

10.

11. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Pécsi Belvárosi Általános Iskola 7621 Pécs, Megye u. 15.
3. Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Óvodája 7625 Pécs, Aradi vértanúk útja 14.
4. KIDDI CARE Angol Magyar Óvoda 7625 Ilona u. 5.

11.

12. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola 1. számú Általános iskola 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1/C.
3. Apáczai Óvoda, Művelődési Ház, Könyvtár Sportegység 1. számú Óvoda 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1.

12.

13. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Nyugati Városrészi Óvoda – Közraktár Utcai Tagóvodája 7623 Pécs, Közraktár u. 7.
3. Pécsi Illyés Gyula Általános Iskola 7636 Pécs, Málom-hegyi út 1.

13.

14. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Mesepalota Óvoda 7621 Pécs, József u. 31.
3. Pécsi Belvárosi Általános Iskola 7621 Pécs, Megye u. 15.
4. Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola Pogányi Általános Iskolája 7666 Pogány, Széchenyi u. 11.
5. Pogányi Óvoda 7666 Pogány, Széchenyi u. 11.

14.

15. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Keleti Városrészi Óvoda – Dr. Majorossy Imre Utcai Tagóvoda 7621 Pécs, dr. Majorossy Imre u. 10.
3. Keleti Városrészi Óvoda – Vargha Damján Utcai Tagóvoda 7622 Pécs, Vargha Damján u. 2.

15. * 

16.

17. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Kertvárosi Óvoda – Bimbó Utcai Tagóvodája 7632 Pécs, Bimbó u. 1.
3. Orgonácska Alapítványi Óvoda 7632 Pécs, Orgona u. 1.

17.

19. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Kertváros Óvoda-Enyezd Utcai 2. Számú Tagóvodája 7632 Pécs, Enyezd u. 3.

18.

20. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ (óvoda) 7668 Gyód, Fő u. 98.
3. Pellérdi Általános Iskola Gyódi Tagiskolája 7668 Gyód, Fő u. 98.

19.

21. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Kertvárosi Óvoda – Anikó Utcai Tagóvodája 7632 Pécs, Anikó u. 3.
3. Pécsi Mátyás Király Utcai Általános Iskola 7621 Pécs, Mátyás Király u. 17.

20.

22. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Kertvárosi Óvoda – Siklósi Úti Tagóvodája 7632 Pécs, Siklósi út 18.
3. Kék Elefánt Evangélikus Óvoda 7632 Pécs, Enyezd u. 1.

21.

23. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Kertvárosi Óvoda 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1–3.
3. Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola 7633 Pécs, Testvérvárosok tere 1.

22.

24. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Apáczai Óvoda, Művelődési Ház, Könyvtár és Sportegység 2. Számú Óvoda 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1.
3. Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola 2. számú Általános iskola 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1/b.

23.

25. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola 2. számú Általános iskola 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1/b.

24.

26. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Apáczai Óvoda, Művelődési Ház, Könyvtár és Sportegység – 3. Számú Óvoda 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1.
3. PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskola 7624 Pécs, Őz u. 2.

25. * 

26.

28. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Nyugati Városrészi Óvoda – Magyar Lajos Utcai Tagóvodája 7623 Pécs, Magyar Lajos u. 2.
3. Kertváros Óvoda – Németh László Utcai Tagóvodája 7632 Pécs, Németh László u. 6/A.
4. Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Tettye Völgye Waldorf Óvodája és Istenkúti Waldorf Óvodája 7625 Pécs, Cserző köz 2. és
7635 Pécs, Nagydeindoli út 7.
5. *  Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola 7633 Pécs, Testvérvárosok tere 1.

27.

29. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Városközponti Óvoda – Belvárosi Tagóvodája 7621 Pécs, Papnövelde u. 18–20.
3. Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola 1. számú Általános Iskola 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1/c.

28.

30. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Nyugati Városrészi Óvoda – Istenkúti Tagóvodája 7635 Pécs, Nagydeindoli u. 2/2.
3. Nyugati Városrészi Óvoda – Rácvárosi Tagóvodája 7634 Pécs, Rácvárosi u. 56.
4. Pécsi Kovács Béla Általános Iskola 7634 Pécs, Pázmány Péter u. 27.

29.

31. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Nyugati Városrészi Óvoda – Radnóti Miklós Utcai Tagóvodája 7633 Pécs, Radnóti Miklós u. 4.
3. Pécsi Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Szakiskola és Kollégium 1/2 része 7633 Pécs, Építők útja 9.

30.

32. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Városközponti Óvoda 7624 Pécs, Budai Nagy Antal u. 5.
3. Városközponti Óvoda – Kodály Zoltán Utcai Tagóvodája 7624 Pécs, Kodály Z. u. 17/a.

31.

35. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Kertvárosi Óvoda-Ilyés Gyula Tagóvodája 7636 Pécs, Málom-Hegyi u. 1.

32.

37. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Pécsi Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Szakiskola és Kollégium 1/2 része 7633 Pécs, Építők útja 9.
3. Sztárai Mihály Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 7630 Pécs, Közraktár u. 1.,
7632 Pécs, Viktória u. 2.
4. Nyugati Városrészi Óvoda – Hajnóczy József Utcai Tagóvodája 7633 Pécs, Hajnóczy József u. 7.
5. Nyugati Városrészi Óvoda – Zipernowsky Károly Utcai Tagóvodája 7633 Pécs, Zipernowsky K. u. 3.

33.

38. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. * 
3. Városközponti Óvoda – Köztársaság Téri Tagóvodája 7623 Pécs, Köztársaság tér 1/2.
4. Pécsi Köztársaság Téri Általános Iskola 7623 Pécs, Köztársaság tér 1.

34.

39. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Nyugati Városrészi Óvoda – Esztergár Lajos Utcai Tagóvodája 7633 Pécs, Esztergár Lajos u. 13.
3. Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskola 7633 Pécs, Bánki Donát u.2.

35.

40. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Városközponti Óvoda – Bornemissza Utcai Tagóvodája 7624 Pécs, Bornemissza u. 3.
3. Nyugati Városrészi Óvoda 7623 Pécs, Mezőszél u. 2.
4. Pécsi Jurisics Utcai Általános Iskola 7624 Pécs, Jurisics M. u. 17.

36.

41. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Nyugati Városrészi Óvoda – Ajtósi Dürer Utcai Tagóvodája 7623 Pécs, Ajtósi Dürer u. 2.
3. Nyugati Városrészi Óvoda – Nagy Jenő Utcai Tagóvodája 7624 Pécs, Nagy Jenő u. 38.
4. Pécsi mezőszél Utcai Általános Iskola 7623 Pécs, Mezőszél u. 1.
5. Pécsi Tudományegyetem Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Óvodája 7624 Pécs, Szigeti út 12.

37. * 

38.

43. számú iskolaorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma 7621 Pécs, Király u. 44.
3. Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Általános Iskolája és Sportiskolája 7621 Pécs, Koller u. 5.,
7633 Pécs, Radnóti u. 2.
4. Pécsi Meszesi Általános Iskola 7629 Pécs, Komlói út 58.
5. Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Általános Iskolája 7635 Pécs, Nagydeindoli út 7.
6. Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola 7632 Pécs, Aidinger János u. 41.
7. Miroslav Krleža Horváth Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 7624 Pécs, Szigeti út 97.,
7624 Pécs, Acsády Ignác u. 8.
8. Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda 7628 Pécs, Török I. u. 13.,
7628 Pécs, Óvoda u. 3.
9. PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Óvoda 7633 Pécs, dr. Veress Endre u. 15.
10. Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola Gimnáziuma 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1/a.
11. Pécsi Janus Pannonius Gimnázium 7621 Pécs, Mária u. 2–4.
12. Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium 7629 Pécs, Dobó István u. 35–37.
13. Pécsi Leőwey Klára Gimnázium 7621 Pécs, Szent István tér 8–10.
14. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium 7624 Pécs, Radnics u. 9.
15. Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános Iskolája 7630 Pécs, Engel J. u. 15.
16. Pécsi SZC Angster József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Általános Iskolája 7623 Pécs, Rét u. 41–43.
17. Pécsi SZC Pollack Mihály Szakgimnázium, Szakközépiskolája és Kollégiuma 7622 Pécs, Batthyány u. 1–3.
18. Pécsi SZC Simonyi Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 7636 Pécs, Malomvölgyi u. 1/b.
19. Pécsi SZC Zipernowsky Károly Műszaki Szakgimnáziuma 7622 Pécs, 48-as tér 2.
20. *  Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma 7621 Pécs, Széchenyi tér 11.
21. *  Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 7621 Pécs, Apáca utca 21.,
7621 Pécs, Apáca utca 23.,
7621 Pécs, Szent István tér 10.
22. *  PTE Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola 7632 Pécs, Berek utca 15.
23. *  Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda utca 23.
24. *  PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Általános Iskolája 7624 Pécs, Alkotmány utca 38.
25. *  Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Kollégium és Pedagógiai Intézet 7624 Pécs, Tiborc utca 28/1.,
7626 Pécs, Dugonics Antal utca 25–27.,
7633 Pécs, Szőnyi Ottó utca 3.
26. *  Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 7623 Pécs, Rét utca 10.
27. *  Pécsi SZC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziuma 7633 Pécs, Esztergár Lajos út 6.
28. *  Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 7629 Pécs, Dobó István utca 93.,
7629 Pécs, Komjáth Aladár utca 5.
29. *  Szent Mór Iskolaközpont 7621 Pécs, Hunyadi út 9.,
7621 Pécs, Papnövelde utca 1–3.
30. *  Városközponti Óvoda – Móricz Zsigmond Téri Tagóvodája 7622 Pécs, Móricz Zsigmond tér 6.
31. *  Pécsi Jókai Mór Általános Iskola 7622 Pécs, Jókai Mór utca 49.

39. * 

6. melléklet az 5/2017. (I. 23.) önkormányzati rendelethez * 

Iskolafogorvosi körzetek

1.

2. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Városközponti Óvoda – Köztársaság Téri Tagóvodája 7623 Pécs, Köztársaság tér 1/2.
3. Keleti városrészi Óvoda – Dr. Majorossy Imre Utcai Tagóvodája 7621 Pécs, Dr. Majorossy Imre u. 10.
4. Keleti városrészi Óvoda – Sétatér Utcai Tagóvodája 7627 Pécs, Sétatér u. 5.
5. Nyugati Városrészi Óvoda – Ajtósi Dürer Utcai Tagóvodája 7623 Pécs, Ajtósi D.u.2.
6. Néri Szent Fülöp Katolikus Óvoda 7628 Pécs, Óvoda u. 3.
7. Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Általános Iskolája és Sportiskolája Radnóti Utcai Telephely (Általános Iskola) 7633 Pécs, Radnóti u. 2.
8. Pécsi Jókai Mór Általános Iskola 7622 Pécs, Jókai u. 49.
9. Pécsi Mátyás Király Utcai Általános Iskola 7621 Pécs, Mátyás király u. 17.
10. Pécsi Köztársaság Téri Általános Iskola 7623 Pécs, Köztársaság tér 1.

2.

3. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Városközponti Óvoda – Kodály Zoltán Utcai Tagóvodája 7624 Pécs, Kodály Z.u. 17/a.
3. Nyugati Városrészi Óvoda – Istenkúti Tagóvodája 7635 Pécs, Nagydeindoli u. 2/2.
4. Nyugati Városrészi Óvoda 7623 Pécs, Mezőszél u. 2.
5. Pécsi Református Kollégium Óvodája 7626 Pécs, Vadász u.8/1.
6. Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium – gimnázium és az általános iskola 7624 Pécs, Tiborc köz 28/1
7. Pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskola 7623 Pécs, Mezőszél u. 1.
8. Pécsi Kovács Béla Általános Iskola 7634 Pécs, Pázmány Péter utca 27.

3.

4. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Nyugati Városrészi Óvoda – Radnóti Miklós Utcai Tagóvodája 7633 Pécs, Radnóti M.u.4.
3. Városközponti Óvoda – Bornemissza Utcai Tagóvodája 7624 Pécs, Bornemissza u.3.
4. Keleti Városrészi Óvoda – Bártfa Utcai Tagóvodája 7627 Pécs, Bártfa u.17.
5. Keleti Városrészi Óvoda – Pákolitz István Utcai Tagóvodája 7629 Pécs, Pákolitz István u. 34.
6. Mesepalota Óvoda 7621 Pécs, József u. 31.
7. Koch Valéria Óvoda, Általános Iskola, Középiskola Dugonics utcai óvoda 7626 Pécs, Dugonics u. 25–27.
8. Koch Valéria Óvoda, Általános Iskola, Középiskola Szőnyi Ottó utcai óvoda 7633 Pécs, Szőnyi Ottó u.3.
9. Pécsi Meszesi Általános Iskola 7629 Pécs, Komlói út 58.
10. Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7630 Pécs, Zsolnay V. u. 90.
11. Pécsi Jurisics Utcai Általános Iskola 7624 Pécs, Jurisics M. u. 17.
12. Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola 7628 Pécs, Török I. u. 13.

4.

5. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Nyugati Városrészi Óvoda – Zipernowsky Károly Utcai Tagóvodája 7633 Pécs, Zipernowsky K. u. 3.
3. Nyugati Városrészi Óvoda – Magyar Lajos Utcai Tagóvodája 7623 Pécs, Magyar L. u. 2.
4. Nyugati Városrészi Óvoda – Nagy Jenő Utcai Tagóvodája 7624 Pécs, Nagy Jenő u. 38.
5. Városközponti Óvoda 7624 Pécs, Budai N. A. u. 5.
6. Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 7624 Pécs, Szigeti út 97.
7. Református Kollégium Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános Iskolája és Óvodája 7627 Pécs, Engel J. u. 15.
8. Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskola 7633 Pécs, Bánki D. u. 2.

5.

6. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Városközponti Óvoda – Belvárosi Tagóvodája 7621 Pécs, Papnövelde u.18–20.
3. Nyugati Városrészi Óvoda – Rácvárosi Tagóvodája 7634 Pécs, Rácvárosi út 56.
4. Nyugati Városrészi Óvoda – Hajnóczy József Utcai Tagóvodája 7633 Pécs, Hajnóczy József u.7.
5. Nyugati Városrészi Óvoda – Esztergár Lajos Utcai Tagóvodája 7633 Pécs, Esztergár L.u.13.
6. Keleti Városrészi Óvoda – Buzsáki Imre Utcai Tagóvodája 7630 Pécs, Buzsáki I. u. 10.
7. Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Óvodája 7625 Pécs, Aradi vértanúk útja 14.
8. Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium 7621 Pécs, Hunyadi János u. 9.
9. PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Általános Iskolája 7624 Pécs, Alkotmány u. 38.
10. Pécsi Janus Pannonius Gimnázium 7621 Pécs, Mária u. 2–4.

6.

7. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Kertvárosi Óvoda – Anikó Utcai Tagóvodája 7632 Pécs, Anikó u. 3.
3. Kertvárosi Óvoda – Siklósi Úti Tagóvodája 7632 Pécs, Siklósi út 18.
4. Apáczai Óvoda és ÁMK Óvodája 2. sz. épület 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1.
5. Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola 7632 Pécs, Aidinger János út 41.

7.

8. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Keleti Városrészi Óvoda – Zsolnay Vilmos Úti Tagóvodája 7622 Pécs, Zsolnay Vilmos u. 90.
3. Keleti Városrészi Óvoda – Vargha Damján Utcai Tagóvodája 7622 Pécs, Vargha D. u. 2.
4. Nyugati Városrészi Óvoda – Közraktár Utcai Sportóvodája 7623 Pécs, Közraktár u. 7.
5. Városközponti Óvoda – Móricz Zsigmond Téri Tagóvodája 7622 Pécs, Móricz Zs. tér 6.
6. Tettye Völgye Waldorf Óvoda 7625 Pécs, Cserző köz 2.
7. Istenkúti Waldorf Óvoda 7635 Pécs, Nagydeindoli u. 7.
8. Orgonácska Alapítványi Óvoda 7632 Pécs, Orgona u. 1.
9. Apáczai Óvoda és ÁMK Óvodája 1. sz. épület 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1.
10. Mandulafa Waldorf Általános Iskola 7635 Pécs, Nagydeindoli u. 7.
11. Pécsi Testvérvárosok Tere Általános Iskola 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1.

8.

9. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Keleti Városrészi Óvoda 7629 Pécs, Teleki Blanka u. 2.
3. Keleti Városrészi Óvoda – Eszperantó Utcai Tagóvodája 7628 Pécs, Eszperantó u. 8.
4. Keleti Városrészi Óvoda – Fürj Utcai Tagóvodája 7630 Pécs, Fürj u. 23.
5. Kertvárosi Óvoda – Enyezd Utcai 2. sz. Tagóvodája 7632 Pécs, Enyezd u. 3.
6. Kertvárosi Óvoda –Illyés Gyula Tagóvodája 7636 Pécs, Málomhegyi út 1.
7. Kertvárosi Óvoda – Németh László Utcai Tagóvodája 7632 Pécs, Németh L. u. 6/A.
8. Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium Alapfokú Művészeti Iskola 2. sz. Általános Iskola 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1/b.
9. Pécsi Illyés Gyula Általános Iskola 7636 Pécs, Málom-Hegyi út 1.

9.

10. számú iskolafogorvosi körzet

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Kertvárosi Óvoda – Bimbó Utcai Tagóvodája 7632 Pécs, Bimbó u.1.
3. Evangélikus Óvoda 7632 Pécs, Enyezd u.1.
4. Kertvárosi Óvoda – Melinda Utcai Tagóvodája 7632 Pécs, Melinda u. 23/1.
5. Kertvárosi Óvoda 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1–3.
6. Apáczai Óvoda, Művelődési Ház, Könyvtár és Sportegység (3.sz.óvodája) 7632 Pécs, Apáczai Csere János Körtér 1.
7. Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola 7627 Pécs, Bártfa u. 5.
8. Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola 1. sz. Általános Iskola 7632 Pécs, Apáczai Csere János Körtér 1/c.

10.

11. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. PTE Óvoda 7624 Pécs, Szigeti út 12.
3. Ciszterci Nevelési Központ Óvodája 7621 Pécs, Apáca u. 21.
4. Pellérdi Általános Iskola 7831 Pellérd, Park Sétány 2.
5. Pellérdi ÁMK Óvoda 7831 Pellérd, Dózsa Gy. u. 1.
6. Pellérdi Általános Iskola Görcsönyi Tagiskola 7833 Görcsöny, Petőfi u. 1.
7. Görcsönyi Óvoda 7833 Görcsöny, Hársfa u. 35.

11.

12. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma 7621 Pécs, Széchenyi tér 11.
3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium 7624 Pécs, Radnics u. 9.
4. Pécsi Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 7633 Pécs, Építők u. 9.
5. Bálicsi Integrációs Nevelési-Oktatási Központ Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Korai Fejlesztő és Óvoda 7635 Pécs, Bálicsi út 29.

12.

13. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium 7629 Pécs, Dobó I. u. 35–37.
3. Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23.
4. Pécsi SZC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskolája 7633 Pécs, Esztergár Lajos u. 6.
5. Pécsi SZC Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskolája (gépészek) 7622 Pécs, 48-as tér 2.

13.

14. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskola Fekete István Tagiskolája 7677 Orfű, Ady Endre u. 6.
3. Orfűi Fekete István Óvoda és Konyha 7677 Orfű, Széchenyi tér 22.
4. * 
5. Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola Gimnáziuma 7632 Pécs, Apáczai Csere János Körtér 1/a.
6. Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola 7632 Pécs, Berek u. 15.
7. Pécsi SZC Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 7622 Pécs, Batthyány u. 1–3.
8. PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolája 7624 Pécs, Őz u. 2.

14.

15. számú iskolafogorvos körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Általános Iskola 7621 Pécs, Apáca u. 23.
3. PTE Gyakorló Gimnázium, Szakgimnázium 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 15.
4. Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Általános Iskolája és Sportiskolája 7621 Pécs, Király u. 44.
5. Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Általános Iskolája és Sportiskolája Radnóti Utcai Telephely (Gimnázium és Szakgimnázium) 7633 Pécs, Radnóti u. 2.

15.

16. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Pécsi SZC Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskolája 7622 Pécs, 48-as tér 2.
3. Pécsi Belvárosi Általános Iskola 7621 Pécs, Megye u. 15.
4. Kerek Világ Általános Iskola, Kerek Világ Alapítvány Nappali Intézménye 7627 Pécs, Gesztenyés u. 2.

16.

17. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 7629 Pécs, Komját Aladár u. 5.
3. Pécsi Leőwey Klára Gimnázium 7621 Pécs, Szent István tér 8–10.
4. Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola Pogányi Általános Iskolája 7666 Pogány, Széchenyi u. 11.
5. Pogányi Óvoda 7666 Pogány, Széchenyi u. 11.
6. Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ (óvoda és általános iskola) 7668 Gyód, Fő u. 98.

17.

18. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Pécsi SZC Simonyi Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 7632 Pécs, Malomvölgyi út 1/B.
3. Sztárai Mihály Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 7630 Pécs, Közraktár u. 1.,
7632 Pécs, Viktória u. 2.
4. * 

18.

19. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Pécsi SZC Angster József Szakképző Iskolája 7623 Pécs, Rét u. 41–43.
3. Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Szent Mária Magdolna Gyakorló Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 7678 Abaliget, Kossuth Lajos u. 82–84.
4. Orfűi Fekete István Óvoda és Konyha Abaligeti Mosolyovi Tagóvodája 7678 Abaliget, Kossuth Lajos u. 84.

19.

20. számú iskolafogorvosi körzet

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 7623 Pécs, Rét u.10.
3. Kishajó Baptista Óvoda 7627 Pécs, Bokor u. 52.

20.

21. számú iskolafogorvosi körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Keleti Városrészi Óvoda – Vasasi Tagóvodája 7691 Pécs, D. u. 1.
3. Keleti Városrészi Óvoda – Somogyi Tagóvodája 7691 Pécs, Bányatelep 19.
4. Keleti Városrészi Óvoda – Hirdi Tagóvodája 7693 Pécs, Zengő u. 49/A.
5. Pécsi Meszesi Általános Iskola Vasas-Hirdi Általános Iskolája 7691 Pécs, Bencze József u. 13/1.
6. Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola „Vadgeszetenye” Általános Iskolája 7691 Pécs, Bányatelep 3.
7. Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola „Vadgeszetenye” Általános Iskolája 7693 Pécs, Hirdi út 20.

7. melléklet az 5/2017. (I. 23.) önkormányzati rendelethez * 

Iskolavédőnői körzetek

1.

1. számú iskolavédőnői körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma 7621 Pécs, Király u. 44.
3. Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Általános Iskolája és Sportiskolája 7633 Pécs, Radnóti u. 2.
4. Pécsi Meszesi Általános Iskola 7629 Pécs, Komlói út 58.
5. Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 7629 Pécs, Komját A. u. 5.
6. Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Általános Iskolája 7635 Pécs, Nagydeindoli út 7.
7. Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola 7632 Pécs, Aidinger János u. 41.
8. Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda 7628 Pécs, Török I. u. 13.
9. Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola Gimnáziuma 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1.
10. Pécsi Janus Pannonius Gimnázium 7621 Pécs, Mária u. 2–4.
11. Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium 7629 Pécs, Dobó István u. 35–37.
12. Pécsi Leőwey Klára Gimnázium 7621 Pécs, Szent István tér 8–10.
13. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium 7624 Pécs, Radnics u. 9.
14. Pécsi SZC Angster József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Általános Iskolája 7623 Pécs, Rét u. 41–43.
15. Pécsi SZC Pollack Mihály Szakgimnázium, Szakközépiskolája és Kollégiuma 7622 Pécs, Batthyány u. 1–3.
16. Pécsi SZC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziuma 7633 Pécs, Esztergár Lajos út 6.
17. Pécsi SZC Simonyi Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 7636 Pécs, Malomvölgyi u. 1/b.
18. Pécsi SZC Zipernowsky Károly Műszaki Szakgimnáziuma 7622 Pécs, 48-as tér 2.
19. Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 7623 Pécs, Rét u. 10.
20. Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola „Vadgeszetenye” Általános Iskolája 7691 Pécs, Bányatelep 3.
21. Pécsi Meszesi Általános Iskola Vasas Hirdi Általános Iskolája 7691 Bencze József u.13/1.
22. Pécsi Illyés Gyula Általános Iskola 7636 Pécs, Málom-Hegyi út 1.
23. Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola 7627 Pécs, Bártfa u. 5.
24. Pécsi Sziebert Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 50.
25. Kerek Világ Általános Iskola, Kerek Világ Alapítvány Nappali Intézménye 7627 Pécs, Gesztenyés u. 2.
26. Szent Mór Iskolaközpont 7621 Pécs, Hunyadi út 9.,
7621 Pécs, Papnövelde. u. 1–3.
27. Városközponti Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolája 7621 Pécs, Megye u. 15.
28. Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola 1. számú Általános iskola 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1.
29. Pécsi Illyés Gyula Általános Iskola 7636 Pécs, Málom-hegyi út 1.
30. Pécsi Jókai Mór Általános Iskola 7622 Pécs, Jókai Mór u. 49.
31. Pécsi Mátyás Király Utcai Általános Iskola 7621 Pécs, Mátyás Király u. 17.
32. Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola 7633 Pécs, Testvérvárosok tere 1.
33. Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola,Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola 2. számú Általános iskola 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1/b.
34. Pécsi Kovács Béla Általános Iskola 7634 Pécs, Pázmány Péter u. 27.
35. Pécsi Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Speciális Szakiskola és Kollégium 7633 Pécs, Építők útja 9.
36. Pécsi Köztársaság Téri Általános Iskola 7623 Pécs, Köztársaság tér 1.
37. Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskola 7633 Pécs, Bánki Donát u.2.
38. Pécsi Jurisics Utcai Általános Iskola 7624 Pécs, Jurisics u. 17.
39. Pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskola 7623 Pécs,Mezőszél u. 1.

2.

2. számú iskolavédőnői körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. PTE Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Óvoda 7633 Pécs, Dr. Veress E. u. 15.
3. PTE Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Általános iskolája 7624 Pécs, Alkotmány u. 38.
4. PTE Gyakorló Általános iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolája 7624 Pécs, Őz u. 2.
5. Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Óvodája 7627 Pécs, Engel János u. 15.
6. Bálicsi Integrációs Nevelési – Oktatási Központ 7635 Pécs, Bálicsi út 29.
7. *  Miroslav Krleža Horváth Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Általános Iskolája 7624 Pécs, Szigeti út 97.

3.

3. számú iskolavédőnői körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Ciszterci Nevelési Központ 7621 Pécs, Apáca u. 23.
3. Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma 7621 Pécs Széchenyi tér 1.

4.

4. számú iskolavédőnői körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23.
3. PTE Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola 7632 Pécs, Berek u. 15.
4. Sztárai Mihály Általános Iskola 7630 Pécs, Közraktár u. 1.
5. Ciszterci Szent Margit Óvoda és Általános Iskola 7621 Pécs, Apáca u. 23.

5.

5. számú iskolavédőnői körzet:

A B
1. Intézmény neve Intézmény címe
2. *  Miroslav Krleža Horváth Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (kivéve az Általános Iskola) 7624 Pécs, Szigeti út 97.
3. Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Kollégium és Pedagógiai Intézet 7624 Pécs, Tiborc u. 28/1.

8. melléklet az 5/2017. (I. 23.) önkormányzati rendelethez *