Indokolás

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 37/2019. (XI. 15.) önkormányzati rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a 81. § tekintetében a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezéséről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény 92. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § (1) Az Önkormányzat elnevezése: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat).

Székhelye: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1.

Az Önkormányzat működési területe: Pécs város közigazgatási területe.

(2) A képviselő testület elnevezése: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés).

(3) A Közgyűlés hivatala: Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal).

(4) A város jelképeit, valamint használatuk rendjét külön önkormányzati rendelet szabályozza.

(5) A város ünnepe szeptember 1-je.

2. § (1) A Közgyűlés tagjainak száma: 26 fő.

(2) A Közgyűlés szervei: a polgármester, a Közgyűlés bizottságai, a településrészi testületek, a polgármesteri hivatal, a jegyző és a társulások.

(3) Az Önkormányzat a következő társulások tagja:

a) Mecsek-Dráva Regionális Szilárdhulladék Kezelő Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás,

b) Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás.

3. § Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata díszpolgári címeket és kitüntetéseket adományoz, és ismer el. A díszpolgári cím, a kitüntetések alapításának és adományozásának feltételeit külön rendelet szabályozza.

4. § Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata külön szerződések megkötése útján, az abban foglalt feltételekkel testvér- és partnervárosi kapcsolatot tart fenn.

II. FEJEZET

AZ ÖNKORMÁNYZAT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE

1. Az önkormányzati feladat- és hatáskörök gyakorlása

5. § (1) Az önkormányzati feladat- és hatáskörök a Közgyűlést illetik meg. A Közgyűlés ellátja a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben (a továbbiakban: Mötv.) meghatározott kötelező és az önként vállalt feladatokat. A kötelező és önként vállalt feladatokat a 4. melléklet tartalmazza.

(2) A Közgyűlés az 1. mellékletben meghatározott hatásköreit a Polgármesterre, a 2. mellékletben megjelölt hatásköreit az ott felsorolt bizottságokra, a 3. mellékletben meghatározott hatásköreit a jegyzőre ruházza át.

(3) Az átruházott hatáskör gyakorlója az átruházott hatáskör gyakorlásáról a munkatervben meghatározott soron következő közgyűlési ülésen írásban köteles beszámolni a Közgyűlés által átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló beszámolójában.

2. A Közgyűlés gazdasági programja, munkaterve

6. § (1) *  A polgármester – a Közgyűlés alakuló ülését követő hat hónapon belül – a Közgyűlés megbízatásának időtartamára gazdasági programot terjeszt a Közgyűlés elé.

A gazdasági program a Mötv. 116. § (4) bekezdésében foglaltakon kívül tartalmazza különösen: a fejlesztési elképzeléseket, a munkahelyteremtés feltételeinek elősegítését, a településfejlesztési politika, az adópolitika célkitűzéseit, továbbá a befektetés-támogatási politika, városüzemeltetési politika célkitűzéseit.

(2) *  A Közgyűlés éves ülés- és munkatervet készít. Az éves munkatervet legkésőbb a tárgyév második Közgyűlésére kell előterjeszteni.

(3) A munkaterv tervezetét – a polgármester irányításával – a jegyző állítja össze és a polgármester terjeszti elfogadás végett a Közgyűlés elé. A munkatervben foglaltak végrehajtásáról a polgármester gondoskodik.

(4) A munkaterv összeállításához véleményt kell kérni:

a) a képviselőktől,

b) a bizottságoktól,

c) a tisztségviselőktől,

d) a településrészi testületektől,

e) a nemzetiségi önkormányzatok képviselő-testületeitől,

f) az Önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetektől,

g) az Egyetemtől,

h) a Polgármesteri Hivatal főosztályvezetőitől,

i) a civil szervezetektől,

j) *  a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarától.

(5) A munkaterv tartalmazza:

a) tárgyidőszak fő feladatait,

b) a Közgyűlés üléseinek tervezett időpontjait, főbb napirendi pontjait,

c) a főbb napirendi pontok előterjesztőjét,

d) azon napirendi pontok megjelölését, melyek előkészítésénél közmeghallgatást kell tartani,

e) azon napirendi pontok megjelölését, melyek eldöntéséhez a Közgyűlés igényli a lakossági fórumok segítségét és közreműködését, civil szervezetek véleményét,

f) azon napirendi pontok megjelölését, melyek eldöntéséhez bizottsági állásfoglalás szükséges.

III. FEJEZET

A KÖZGYŰLÉS MŰKÖDÉSE

3. A Közgyűlés ülései

7. § (1) A Közgyűlés alakuló, ünnepi, megemlékező, rendes, rendkívüli ülést, sürgős rendkívüli ülést tart. A Közgyűlés legalább havonta egy ülést tart, a rendes ülések konkrét időpontját a munkaterv tartalmazza.

(2) Az alakuló ülésen a polgármester és a települési képviselők esküt tesznek. Az alakuló ülésen kell dönteni az alpolgármesterek választásáról, a polgármester és az alpolgármesterek illetményéről, tiszteletdíjáról.

8. § (1) A Közgyűlés a város ünnepén ünnepi ülést tart, évfordulókon, egyéb megemlékezések alkalmából ünnepi, megemlékező ülést tarthat. Az ünnepi, megemlékező ülésen csak az ünnep, megemlékezés jellegének megfelelő napirend tárgyalható.

(2) Az ünnepi és a megemlékező ülésre az ülés meghívójának tartalmára, kézbesítésére, napirendjére, az előterjesztésekre, a tanácskozás rendjére, valamint a Közgyűlés döntéseire vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni, de a testület határozatképességét az ülés teljes időtartama alatt biztosítani kell.

9. § (1) Rendes ülés az, amelyet a munkatervnek megfelelően hívnak össze.

(2) A rendes ülés keddi napokon – amennyiben a polgármester a meghívóban ettől eltérően nem rendelkezik – 9.00 órakor kezdődik és a napirendre felvett tárgysor megvitatásának befejezéséig tart. Abban az esetben, ha az ülés előre láthatóan aznap 24.00 óráig nem fejeződik be, a frakcióvezetői egyeztetést követően a Közgyűlés döntésétől függően másnap is folytatható.

10. § (1) Halaszthatatlan esetben a Közgyűlés rövid úton is összehívható sürgős rendkívüli ülésre, legkésőbb az írásbeli indítvány benyújtásától számított 5 napon belüli időpontra, a napirend megjelölésével.

(2) *  A rendkívüli és a sürgős rendkívüli üléseken az indítványban megjelölteken felül más napirend nem tárgyalható, kérdés, interpelláció, napirend utáni felszólalás nem intézhető. Egyebekben a rendes ülés szabályait a rendkívüli és a sürgős rendkívüli ülésekre is alkalmazni kell.

11. § (1) A Közgyűlés az éves munkatervében meghatározott időszakban nyári szünetet tart.

(2) *  A Közgyűlés – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – az éves munkatervben meghatározott nyári szünet idejére a hatásköreit a Mötv. 42. §-ában meghatározott át nem ruházható hatáskörei és a Polgármesterre átruházott, a Város költségvetésében meghatározott tartalékokkal való rendelkezési jog, valamint az előirányzatok átcsoportosítási joga kivételével a Jogi és Ügyrendi Bizottságra ruházza át.

(3) *  A Közgyűlés hatáskörében eljáró Jogi és Ügyrendi Bizottság ülésére tanácskozási joggal meg kell hívni a Közgyűlésben működő frakciók vezetőit, valamint a frakcióval nem rendelkező pártoknak a párt által kijelölt képviselőjét is.

(4) *  A polgármester a nyári szünet ideje alatt is jogosult a Közgyűlés rendkívüli ülését összehívni. A nyári szünet idején megtartott rendkívüli ülésen – a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően – a Közgyűlés gyakorolja valamennyi hatáskört, ideértve a Jogi és Ügyrendi Bizottságra a nyári szünet idejére átruházott hatásköröket is.

4. A Közgyűlés összehívásának rendje

12. § (1) A Közgyűlés üléseit a Mötv. 45. §-a szerint kell összehívni. A polgármester akadályoztatása esetén az ülést a polgármester által kijelölt alpolgármester jogosult összehívni. A polgármesteri és alpolgármesteri tisztség egyidejű betöltetlensége, vagy a polgármester és a polgármester által kijelölt alpolgármester tartós akadályoztatása esetén a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke, annak akadályoztatása esetén a korelnök hívja össze az ülést.

(2) A képviselőket az ülés helyének, napjának és kezdési időpontjának, továbbá a napirendi pont tárgyának és előterjesztőjének megjelölését tartalmazó írásbeli meghívóval kell összehívni, amelyen fel kell tüntetni a dokumentumok elektronikus elérhetőségének módját.

(3) A meghívóban fel kell tüntetni az ebédszünet időpontját, amennyiben arra sor kerül.

(4) *  A Közgyűlés indokolt esetben az Önkormányzat székhelyén kívül külső helyszínen kihelyezett ülést tarthat.

13. § (1) A rendes ülésre szóló meghívót a Közgyűlés ülésének napját megelőzően legalább 5 nappal, a rendkívüli ülésre szóló meghívót legalább 2 nappal előbb kézbesíteni kell.

(2) A közgyűlési meghívóval egyidejűleg kézbesíteni kell az írásbeli előterjesztéseket is. Kivételesen indokolt esetben az előterjesztés pótlólagosan is megküldhető. Ennek tényét a meghívóban fel kell tüntetni.

(3) *  A meghívó és az írásbeli előterjesztések megküldése történhet elektronikus formában is. A 14. § (2) bekezdésében meghatározott személyeket csak ahhoz a napirendi ponthoz kapcsolódó előterjesztést kapják meg, amelyikhez a meghívásuk szól.

14. § (1) A Közgyűlés ülésének időpontjáról a város lakosságát értesíteni kell az alábbiak szerint:

a) a meghívót a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján ki kell függeszteni,

b) az ülés napirendjét, helyét és időpontját a sajtó útján és a város hivatalos honlapján közzé kell tenni.

(2) A Közgyűlés ülésére tanácskozási joggal meg kell hívni:

a) *  a Baranya Vármegyei Kormányhivatal kormánymegbízottját és főigazgatóját,

b) a Pécsi Járási Hivatal vezetőjét,

c) *  a Baranya Vármegyei Közgyűlés elnökét,

d) a pécsi választókerületekben megválasztott országgyűlési képviselőket,

e) *  a Baranya Vármegyei és a Pécs városi rendőrkapitányt, a Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetőjét és Pécsi Hivatásos Tűzoltóság vezetőjét,

f) a jegyzőt, az aljegyzőket,

g) az innovációs biztost,

h) a napirendi pont tárgya szerint érintett önszerveződő közösségek képviselőit, valamint az egyéb érintetteket, továbbá azon külső meghívottakat, akiket a polgármester, az alpolgármesterek, a tanácsnokok, vagy a bizottságok javasolnak,

i) a nemzetiségi önkormányzatok elnökeit.

5. Nyilvános ülés

15. § (1) A Közgyűlés tanácskozásának céljára kijelölt helyiségben a nyilvános ülés tartama alatt a meghívottak, továbbá a Polgármesteri Hivatal szervezeti egységeinek vezetői, vagy azok megbízottai, valamint a sajtó képviselői tartózkodhatnak.

(2) A hallgatóság a nyilvános ülésen csak a részére kijelölt helyeken foglalhat helyet. Azt, aki a tanácskozás helyszínén jogosulatlanul tartózkodik, az elnök távozásra hívhatja fel. Amennyiben a hallgatóság az ülést zavarja, az elnök a rendzavarót, vagy ha annak személye nem állapítható meg, a teljes hallgatóságot az ülésről kiutasíthatja.

(3) A nyilvános ülések televíziós közvetítését a Pécsi Kommunikációs Központ Kft., a kommunikációs szerződésben foglaltak alapján végzi.

6. Zárt ülés

16. § (1) A zárt ülés elrendelését indítványozó javaslatot indokolni kell.

(2) A zárt ülésre a nyilvános ülést megelőzően kerül sor.

7. Határozatképesség

17. § (1) Az ülésen jelen lévő képviselő köteles a szavazókészüléken a „jelen” gombot bekapcsolni és az ülésről való végleges távozásakor a szavazókészülékét köteles kikapcsolni.

(2) A szavazás elrendelésekor a (1) bekezdés szerint jelen lévő, de a szavazógépet nem használó (igen, nem, tartózkodik) képviselőt a szavazás elrendelésekor a polgármester felszólítja a készülék használatára.

(3) A Közgyűlés döntése alapján a döntéshozatalból kizárható az, akit, vagy akinek a hozzátartozóját az ügy személyesen érinti. A képviselő a szavazás megkezdéséig köteles bejelenteni a személyes érintettségét.

(4) Ha a Közgyűlés ülése nem határozatképes, az elnök az ülést legfeljebb 10 percre felfüggeszti. Ha az ülés a szünet után sem határozatképes, az elnök az ülést berekeszti. A polgármester az ülésen meg nem tárgyalt napirendi pontokat a következő rendes ülés meghívójában feltünteti.

8. A Közgyűlés elnökének jogkörei

18. § A Közgyűlési ülést a polgármester akadályoztatása esetén a polgármester által kijelölt alpolgármester vezeti le, az alpolgármester akadályoztatása esetén ezt a feladatot a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke végzi, a bizottsági elnökének akadályoztatása esetén a korelnök látja el a Közgyűlés elnökének ezt a tisztségét.

19. § (1) Az elnök ülésvezetési hatáskörei:

a) az ülés megnyitása, berekesztése, szünet elrendelése,

b) a határozatképesség megállapítása,

c) az ülés vezetése, a szó megadása, annak megtagadása és a szó megvonása,

d) hozzászólás, kérdésekre válaszadás,

e) tárgyra térésre való felhívás, rendre utasítás, az ülés félbeszakítása,

f) javaslattétel a napirendi pont tárgyalásának elnapolására,

g) javaslattétel a napirendi pontok összevont tárgyalására, sorrendjének megváltoztatására.

(2) Az elnök vitavezetéssel és döntéshozatali eljárással kapcsolatos feladatai:

a) a vita megnyitása, berekesztése,

b) javaslattétel a vita lezárására,

c) a szavazás elrendelése,

d) a szavazás eredményének megállapítása,

e) a határozat kimondása.

9. Tárgyra térésre való felszólítás és a szó megvonása

20. § (1) Azt a felszólalót, aki eltér a tárgytól, a Közgyűlés, a polgármester, vagy bármely képviselő tekintélyét támadó felszólalást tesz, az elnök köteles felszólítani a tárgyszerűségre. Ha a felszólaló a másodszori felszólításnak sem tesz eleget, az elnök megvonja tőle a szót.

(2) Ha a felszólaló a saját vagy a frakciója időkeretét kitöltötte, az elnök – a szómegvonás okának közlésével – megvonja tőle a szót.

10. Az ülés félbeszakítása

21. § Amennyiben a Közgyűlés ülésén olyan rendzavarás történik, amely lehetetlenné teszi a tanácskozás folytatását, az elnök az ülést határozott időre félbeszakíthatja. Ha az ülés félbeszakad az csak az elnök összehívására folytatódhat.

11. Rendfenntartás

22. § Az ülés rendjének fenntartásáért az elnök felel. Az elnök rendre utasíthatja azt a képviselőt, aki a testület munkáját akadályozza.

12. A vita

23. § (1) Az elnök a napirendi pontok felett külön-külön nyit vitát. A tájékoztató jellegű előterjesztések felett nem lehet vitát nyitni.

(2) *  Az előterjesztés megtételét követő hozzászólásokat a képviselők a frakciók, a képviselettel rendelkező pártok, szervezetek, valamint a független képviselők részére biztosított időkeretben tehetik meg. A képviselettel rendelkező pártok, szervezetek időkerete 5 perc alapidőből, ezen felül képviselőnként 2 perc kiegészítő időből áll. A független képviselők időkerete képviselőnként 5 perc. Ha a Közgyűlés egy előterjesztés keretében több rendelettervezetet tárgyal, a rendelkezésre álló időkeretet nem a rendeletek száma alapján, hanem az előterjesztésekre vonatkozó időkeret figyelembevételével kell meghatározni.

(3) *  A rendelkezésre álló időkerettel a (2) bekezdés szerinti jogosultak önállóan gazdálkodhatnak.

(4) Bármely frakció vezetője a Közgyűlés ülésén tanácskozási szünet iránti javaslatot terjeszthet elő, napirendenként és frakciónként egyszeri alkalommal. A szünetet a Közgyűlés elnöke köteles elrendelni.

(5) Az előterjesztő, az elnök, vagy a frakcióvezetők kezdeményezhetik a vita lezárását, melyről a Közgyűlés vita nélkül határoz. A vita lezárása előtt hozzászólásra jelentkezők részére az elnök köteles szót adni.

13. Az ülés napirendjének meghatározása

24. § (1) A napirendet a polgármester javaslatára egyszerű többséggel a Közgyűlés állapítja meg. Amennyiben a Mötv. 46. § (2) bekezdés c) pontja szerinti napirendi pont megtárgyalásához zárt ülés tartása szükséges, erről a Közgyűlés minősített többséggel dönt.

(2) A 13. § (1) bekezdésében meghatározott határnap után a napirend a meghívóban nem szereplő javaslattal csak rendkívül indokolt esetben egészíthető ki.

A meghívóban feltüntetett napirenden nem szereplő javaslat napirendre való felvételéről a Közgyűlés a megválasztott képviselők több mint a felének szavazatával vita nélkül határoz.

(3) A Közgyűlés rendkívüli ülésén kizárólag az a napirendi pont tárgyalható, amelyre a rendkívüli ülés tartására irányuló indítvány vonatkozott. A Közgyűlés a jelenlévő képviselők többségének igen szavazata alapján dönt arról, hogy kívánja-e tárgyalni az indítványt.

(4) A Közgyűlés a rendes ülésén az egyeztetett napirenden felül tárgyalni köteles a polgármester, a bizottságok és a tanácsnokok által benyújtott napirendi ponti javaslatokat, valamint azokat a javaslatokat, amelyek tárgyalását bármely bejelentett frakció, vagy legalább 7 képviselő kéri. Ezeket az indítványokat legkésőbb a Közgyűlés következő rendes ülésének napirendjére kell felvenni.

14. Napirend ponti javaslat levétele, napirendi pont tárgyalásának elnapolása

25. § (1) A meghívóval együtt írásban kiküldött, vagy a napirenden szereplő, de az ülés napján kiosztott napirendi javaslatba felvett előterjesztést – a napirendi pontok szavazásra bocsátását megelőzően – az előterjesztő kérelmére az elnök a javaslatok közül vita nélkül visszavonhatja.

(2) A napirendi pont tárgyalását az előterjesztő kérheti elnapolni, napirendről levenni. Az elnapolás és a napirendről való levétel iránti javaslatot indokolni kell. A javaslat felől a Közgyűlés vita nélkül minősített többséggel határoz.

(3) A Közgyűlés az elnök, vagy bármelyik képviselő javaslatára bármelyik napirendi pontot elnapolhatja, napirendről levetetheti, vagy – az elnapolás mellett – további bizottsági tárgyalásra, szakértői előkészítésre kiadhatja. A javaslat felől a Közgyűlés vita nélkül határoz. Elnapolás esetén az előterjesztés automatikusan a következő ülés napirendjén szerepel.

(4) A már napirendre vett napirendi pontok sorrendjének megváltoztatásáról bármely képviselő javaslatára a Közgyűlés egyszerű többséggel dönt.

15. Előterjesztő, előadó

26. § (1) A Közgyűlés napirendi pontjának előterjesztője tisztségviselő, a bizottság, az albizottság, a tanácsnok, a frakció, a képviselő, a jegyző, az aljegyző és a Polgármesteri Hivatal főosztály, osztály és csoport besorolású szervezeti egysége lehet.

(2) Rendelettervezetet csak bizottság, tisztségviselő, tanácsnok, képviselő, frakció vagy a jegyző terjeszthet elő.

(3) A Közgyűlés napirendi pontjának előadója az előterjesztő, az előterjesztő képviselője, az előterjesztő által megbízott képviselő, tisztségviselő, tanácsnok, hivatali köztisztviselő lehet. Külső szervezet beszámolója, tájékoztatója esetén a napirendi pont előadója a szervezet vezetője.

(4) Az előterjesztő a rendelet-tervezetet minden esetben rövid szóbeli előterjesztésben ismerteti, indokolja.

16. Napirendi pontok fajtái, tárgyalásuk sorrendje

27. § A napirendi pontok fajtái:

a) önálló indítvány: előterjesztés,

b) nem önálló indítvány: interpelláció vagy kérdés,

c) kapcsolódó indítvány: módosító javaslatok, sürgősségi javaslatok.

28. § (1) A napirendi pontok tárgyalásának sorrendje:

a) sürgősséggel tárgyalandó javaslat,

b) rendelettervezet,

c) személyi ügyek,

d) egyéb minősített többségi szavazást igénylő döntések,

e) egyéb határozati javaslatot tartalmazó előterjesztések,

f) bizottsági beszámoló, tanácsnoki és egyéb beszámoló,

g) beszámoló lejárt határidejű határozatokról, átruházott hatáskörben hozott döntésekről,

h) tájékoztató.

(2) Interpelláció, kérdés bejelentésére a napirend elfogadását megelőzően, azok feltételére és megválaszolására pedig a délutáni ülésidő kezdetekor, vagy a nyilvános ülés végén kerül sor.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott sorrendtől a Közgyűlés bármely képviselő javaslatára eltérhet. A javaslatról a Közgyűlés vita nélkül határoz.

17. Előterjesztések

29. § (1) Az előterjesztések lehetnek:

a) rendelettervezetek,

b) határozati javaslatok,

c) beszámolók,

d) tájékoztatók.

(2) Az előterjesztések írásban, indokolt esetben szóban terjeszthetők elő. A rendelet megalkotásáról szóló előterjesztés, a rendelettervezet és ennek módosító indítványai, továbbá a határozati javaslat csak írásbeli lehet. A határozati javaslat előterjesztője és a Közgyűlést levezető elnök kérheti, hogy a módosító indítványokat foglalják írásba.

(3) Az írásbeli előterjesztésnek tartalmaznia kell:

a) a tárgyat és a tényállást,

b) a döntési javaslatok indokait, és jogszabályi alapját,

c) várható társadalmi, gazdasági hatásait, pénzügyi vonzatait,

d) a határozati javaslat elfogadásához minősített többségű döntés szükségességét,

e) a bizottsági tárgyalás eredményét és szavazati arányát,

f) a határozati javaslatot, a rendelet tervezetét,

g) a végrehajtásért felelős megnevezését,

h) a végrehajtás határidejét,

i) a végrehajtásban érintettek értesítését

j) az előterjesztés készítésének dátumát.

(4) Egy előterjesztés több határozati javaslatot vagy rendeletet is tartalmazhat, ha azok tárgya azonos, vagy egymással összefüggő.

(5) Végrehajtásért felelősként tisztségviselő a bizottsági elnök, a jegyző, szervezeti egység vezető, ellenőrzésért felelősként tisztségviselő vagy a jegyző jelölhető meg.

30. § (1) Az előzetesen egyeztetett, a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény (a továbbiakban: gazdasági kamarai törvény) 37. § (1) bekezdésében meghatározott gazdasági előterjesztések előterjesztése előtt meg kell kérni az Önkormányzat területén működő, érdekelt gazdasági érdekképviseleti szervezet, valamint a gazdasági kamara véleményét.

(2) Ha (1) bekezdésben meghatározott szervezetnek a Közgyűlés elé kerülő gazdasági előterjesztéssel kapcsolatban eltérő véleménye van, az előterjesztő köteles az eltérő szövegszerű javaslatot a polgármesterrel történt előzetes egyeztetés alapján az előterjesztésével együtt kezelni, és a Közgyűlés elé terjeszteni. Egyebekben a gazdasági kamarákról szóló törvény 37. § (8) bekezdése rendelkezése szerint kell eljárni.

31. § (1) Pénzügyi tartalmú pénzügyi kiadással, elkötelezettséggel járó, valamint a bevételi oldalt csökkentő javaslatot tartalmazó előterjesztések csak a Költségvetési és Gazdasági Bizottság véleményezésével terjeszthetők a Közgyűlés elé.

(2) Az előterjesztésekhez kapcsolódó határozati javaslatoknak tartalmazniuk kell, hogy az előirányzat-módosítás egyszeri vagy folyamatos elkötelezettséget jelent-e, valamint meg kell jelölni a többletkiadást ellentételező bevételi forrást is.

(3) Az eredeti költségvetésben nem tervezett feladat végrehajtására vonatkozó előterjesztést csak finanszírozási tervvel, valamint a várható bevételi és kiadási oldalt bemutató részletes költségvetési tervvel lehet elindítani.

32. § Rendelettervezet, városfejlesztési célú, vagyongazdálkodással, intézmények működtetésével kapcsolatos előterjesztés csak a tárgykör szerint illetékes bizottsági állásfoglalást követően terjeszthető a Közgyűlés elé.

33. § Az írásbeli előterjesztést a Közgyűlés rendes ülését megelőzően legalább 8 nappal törvényességi véleményezés céljából a jegyzőnek kell leadni.

18. Interpelláció, kérdés

34. § (1) A képviselő a Közgyűlés ülésén interpellációt intézhet a tisztségviselőkhöz, a jegyzőhöz, a bizottsági elnökökhöz, a tanácsnokokhoz az interpelláció címének, tárgyának megjelölésével, tartalmának rövid összefoglalásával.

(2) Az interpellációt a képviselő az ülés napját megelőzően legalább 5 nappal előbb a polgármesterhez írásban terjesztheti be, amelyre az interpellált az ülésen, vagy legkésőbb 15 napon belül írásban ad választ.

(3) Az interpelláló képviselő a – szóban vagy írásban adott – válasz elfogadásáról a Közgyűlés ülésén viszontválaszban nyilatkozik.

A válasz el nem fogadása esetén a Közgyűlés egyszerű többséggel vita nélkül határoz. Ha a Közgyűlés az interpellációra adott választ nem fogadja el, azt kivizsgálásra az illetékes bizottság elé utalja.

(4) Az interpellációra 3 perc, a válaszadásra 3 perc, a viszontválaszra 2 perc áll rendelkezésre.

35. § (1) Kérdést a képviselő a tisztségviselőkhöz, a jegyzőhöz, a bizottsági elnökökhöz és a tanácsnokokhoz személyesen intézhet a kérdés címének, tárgyának megjelölésével és tartalmának rövid összefoglalásával. Kérdést intézhet továbbá képviselőtársához a képviselői minőségében végzett tevékenységével összefüggésben, közérdeklődésre számot tartó ügyekben.

(2) A kérdést a Közgyűlés ülésének megkezdéséig a polgármesterhez írásban be kell nyújtani. Indokolt esetben a kérdés címzettje az érdemi választ 15 napon belül írásban is megadhatja.

(3) A kérdésfelvetésre 3 perc, a válaszadásra 3 perc áll rendelkezésre.

(4) A kérdésre adott válasz után viszontválasznak nincs helye.

19. Napirendi ponthoz kapcsolódó indítványok

36. § (1) Bármely napirendi ponthoz a következő indítványok nyújthatók be:

a) sürgősségi javaslat,

b) módosító javaslat.

(2) Napirendi ponthoz kapcsolódó indítványt tisztségviselő, jegyző, bizottság, tanácsnok és képviselő nyújthat be.

37. § (1) A tisztségviselő, a jegyző, a bizottság, a tanácsnok és a képviselő javasolhatják a Közgyűlésnek valamely előterjesztés sürgősségi tárgyalását. A javaslatot indokolni kell.

(2) A sürgősségi javaslatot az önálló indítvánnyal együtt a Közgyűlés ülését megelőzően legalább 2 nappal a polgármesternél kell benyújtani.

(3) A sürgősség kérdésében a Közgyűlés a napirend elfogadása előtt, a megválasztott képviselők több mint a felének szavazatával dönt.

38. § (1) A módosító javaslat az olyan javaslat, amely az írásban előterjesztett rendelettervezet és határozati javaslat érdemi részét érinti. A módosító javaslat nem irányulhat számítási és szám-, névelírási, vagy más formai pontosításokra.

(2) A módosító javaslatot az ülés előtt írásban, a határozatot érintő módosító javaslatot az ülésen szóban is elő lehet terjeszteni. A szavazás előtt az elnök, és az előterjesztő kérheti a szóbeli javaslat írásba foglalását. A módosító javaslatot indokolni kell.

20. Felszólalás, tanácskozási jog

39. § (1) A felszólalások lehetnek:

a) napirendi ponthoz kapcsolódó felszólalás,

b) napirend utáni,

c) ügyrendi felszólalás,

d) személyes azonnali megjegyzés.

(2) A Közgyűlés elnöke a jelentkezések sorrendjében adja meg az engedélyt a felszólalásra. A nem képviselő jogállású meghívottak a Közgyűlés ülésén tanácskozási joggal vesznek részt. Azon meghívottak, akiket valamelyik napirendi pont tárgyalásához hívtak meg, csak a meghívásuk szerinti napirendi pont vitájában vehetnek részt.

(3) A frakcióvezetők a napirendi ponthoz kapcsolódóan bármikor szót kérhetnek. A szót az elnök soron kívül köteles megadni, a frakcióvezetők jelentkezési sorrendjében.

(4) *  A közgyűlési ülésen a tanácskozási joggal meghívottak felszólalásának időtartama – ha külön törvény eltérően nem rendelkezik – ülésenként legfeljebb 3 perc lehet.

21. Napirendi pontokhoz kapcsolódó felszólalás

40. § (1) A napirendi pontokhoz kapcsolódó képviselői felszólalásokra az engedélyt a jelentkezés sorrendjében az ülés elnöke adja meg.

(2) A napirendi pont tárgyalására meghívottaknak az ülés elnöke szavazás nélkül felszólalási lehetőséget adhat.

(3) A Közgyűlés ülésén az a nem meghívott személy szólalhat fel, akinek az ülés elnöke – a jelenlévő képviselők több mint a felének igen szavazata alapján – szót ad.

(4) A Közgyűlés nem képviselő állandó meghívott résztvevőinek megbízottjai az ülés elnökének engedélye alapján a képviselői, tisztségviselői kérdésre szavazás nélkül válaszolhatnak.

22. Napirend utáni felszólalás

41. § (1) Bármely képviselő az ülésnap nyilvános napirendi pontjainak tárgyalását követően és a zárt ülés után a napirenden nem szereplő olyan halaszthatatlan rendkívüli ügyben, amely országos jelentőségű, vagy amely tartalmánál fogva érinti az Önkormányzat és szervei, intézményei, a településrészi testületek és a nemzetiségi önkormányzatok működését, megítélését, a város és vonzáskörzete lakosságának közérzetét, vagy olyan bírálatot tartalmaz, amely nyilvános közlést igényel, felszólalással, jelzéssel élhet. Egyedi, továbbá hatósági ügyben nem lehet felszólalással élni.

(2) A napirend utáni felszólalás időtartama legfeljebb egyszer 3 perc lehet. A napirend utáni felszólalással kapcsolatos észrevétel céljából a tisztségviselő és a bizottsági elnök, továbbá, aki személyében érintett legfeljebb egyszer háromperces felszólalásra kérhet szót.

(3) A napirend utáni felszólalásra jelentkezőnek a napirend utáni felszólalási szándékát az ülést megelőző nap 12 óráig írásban kell jeleznie a polgármesternél a tárgykör és a rövid tartalom megjelölésével. A címnek a napirend utáni felszólalás tárgyára egyértelműen utalnia kell.

23. Ügyrendi felszólalás

42. § (1) Ügyrendi hozzászólás olyan, a Közgyűlés működésének, ülésének rendjével, a tárgyalás lebonyolításával kapcsolatos, a tárgyalt napirendi pont tartalmát érdemben nem érintő intézkedést igénylő észrevétel, amelyről dönteni nem kell.

(2) Ügyrendi kérdésben bármelyik képviselő soron kívül 2 percre szót kérhet, és javaslatot tehet.

(3) A javaslathoz frakciónként egy alkalommal legfeljebb 2 perc időtartamban lehet felszólalni.

24. Személyes, azonnali megjegyzés

43. § (1) Vita közben, ha a képviselő – a személyét érintő korábbi felszólalásra kíván észrevételt tenni – soron kívül 2 perces személyes, azonnali megjegyzésre kérhet szót.

(2) A személyes megjegyzést az elnök engedélyezi. Viszontválasznak, vitának helye nincs.

25. A szavazás rendje

44. § (1) A képviselő az Mötv. 49. § (1) bekezdésében meghatározott esetben a szavazás megkezdéséig köteles bejelenteni a személyes érintettségét. A bejelentést elmulasztó képviselőt a Közgyűlés 5.000 Ft-ig terjedő rendbírsággal sújthatja.

(2) Az ülés elnöke az eldöntésre váró kérdést úgy köteles feltenni, hogy a szavazás „igen”-nel vagy „nem”-mel történhessen.

45. § (1) Az ülés elnöke az előterjesztett és a vitában elhangzott döntést igénylő javaslatokat egyenként bocsátja szavazásra. Először a módosító indítványokat, majd az előterjesztésben szereplő döntési javaslatokat kell szavazásra bocsátani.

(2) Rendelettervezet, határozati javaslat egyes pontjairól bármelyik képviselő részszavazást kezdeményezhet. Az indítványról a Közgyűlés vita nélkül határoz.

A részszavazással elfogadott határozati pont a határozat részévé válik.

(3) A Közgyűlés a szavazás során először a rendelettervezetet módosító javaslatokról, majd a rendelettervezet egészéről dönt.

46. § (1) A módosító javaslatot az előterjesztő a vita lezárásáig visszavonhatja.

(2) A módosító javaslatokról a Közgyűlés – a (3) és (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – külön szavazás alapján dönt.

(3) Egy képviselő által ugyanazon napirendhez egyidejűleg benyújtott több módosító javaslat, módosító csomag szavazása együtt, egy szavazással is történhet, kivéve, ha bármely képviselő külön szavazást kér az egyes módosító javaslatokról.

(4) Külön szavazás nélkül dönt a Közgyűlés a módosító indítványról abban az esetben, ha azt az előterjesztő az előterjesztés előadásával egyidejűleg maga terjeszti elő.

47. § (1) Az egyszerű szótöbbséggel hozott határozat elfogadásához a jelenlévő képviselők több mint a felének igen szavazata szükséges.

(2) A megválasztott képviselők több mint a felének a szavazata szükséges:

a) gazdálkodó szervezet, nonprofit szervezet és egyéb szervezet alapításához, átszervezéséhez megszüntetéséhez,

b) a napirendi pont elnapolásához és a napirendi pont levételéhez,

c) a Közgyűlés munkatervének elfogadásához,

d) a napirenden nem szereplő javaslat napirendre vételéhez,

e) a napirend sürgősségi tárgyalásához,

f) a titkos szavazás elrendeléséhez,

g) a név szerinti szavazás elrendeléséhez,

h) a bizottságok ügyrendjei jóváhagyásához,

i) rendbírság kiszabásához,

j) átruházott hatáskörben hozott döntések képviselői javaslatra történő felülvizsgálatához,

k) a Mötv. 46. § (2) bekezdés c) pontja szerinti zárt ülés elrendeléséhez,

l) olyan pénzügyi kötelezettségvállalást tartalmazó határozat elfogadásához, amely a tárgyévi költségvetési rendelet módosításával jár, vagy a következő év költségvetését érinti,

m) 10 M Ft feletti, valamint az éven túli hitel felvételéhez, kötvénykibocsátáshoz,

n) valamennyi, a Mötv. 42. § 2. pontjában nem szabályozott személyi jellegű kérdésben.

26. A szavazás módja

48. § (1) Szavazni személyesen „igen”-nel vagy „nem”-mel, vagy a szavazástól való tartózkodási szándék kifejezésével lehet.

(2) A szavazás gépi úton, vagy kézfelemeléssel történhet. A gépi szavazás időtartamát a levezető elnök egy alkalommal, a szavazás megkezdése előtt ismerteti.

(3) A képviselő az elnöknek a szavazás eredményét megállapító összefoglalójáig jelezheti a szavazógép meghibásodását. Ezt követően a képviselő jegyzőkönyvbe mondhatja szavazatát.

(4) Ha a szavazás eredménye felől kétség merül fel, bármely önkormányzati képviselő kérésére a szavazást egy alkalommal meg lehet ismételni.

(5) Szavazás közben a szavazást indokolni nem lehet.

(6) Az előterjesztés szerinti határozati javaslat elfogadásához az „igen” szavazatok előírt többségének a megléte szükséges. Ennek hiányában a javaslatot elutasítottnak kell tekinteni.

27. A titkos szavazás

49. § (1) Titkos szavazást az Mötv. 46. § (2) bekezdése szerint zárt ülés tartásakor lehet elrendelni. A titkos szavazást a Jogi és Ügyrendi Bizottság bonyolítja le.

(2) A titkos szavazás szavazólapon, szavazófülke és urna igénybevételével történik. A Jogi és Ügyrendi Bizottság tájékoztatást ad a szavazás lebonyolításáról, a szavazást követően megszámolja a szavazatokat, elkészíti a jegyzőkönyvet, és a szavazás eredményéről jelentést ad a Közgyűlésnek.

(3) A szavazatarány alapja a leadott szavazatok száma. Szavazategyenlőség esetén a javaslatot elvetettnek kell tekinteni.

(4) Az alakuló ülésen a titkos szavazás lebonyolításához szavazatszámláló bizottságot kell létrehozni. A szavazás lebonyolításáról külön jegyzőkönyvet kell felvenni.

28. A név szerinti szavazás

50. § (1) Név szerinti szavazást a Mötv. 48. § (3) bekezdésében meghatározott kivétellel a szavazás megkezdése előtt bármelyik képviselő indítványozhat. Az indítvány felől a Közgyűlés vita nélkül, a megválasztott képviselők több mint felének szavazata alapján határoz.

(2) Név szerinti szavazás esetén a jegyző betűrendbe sorolva felolvassa a képviselők nevét. A képviselők a nevük elhangzását követően „igen”, „nem”, „tartózkodom” nyilatkozattal szavaznak. A jegyző a nyilatkozatot a névsoron feltünteti, a szavazatokat összeszámlálja és a szavazás eredményéről az elnököt tájékoztatja. A szavazás eredményét az elnök hirdeti ki.

IV. FEJEZET

A KÖZGYŰLÉS DÖNTÉSEI

51. § A Közgyűlés a döntést igénylő ügyekben rendeletet alkot vagy határozatot hoz.

29. A határozat

52. § (1) A Közgyűlés határozatának jelölése: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének ..../év...../hó..... nap számú határozata sorszám/évszám/Közgyűlés napja.

(2) A napirend elfogadása, ügyrendi kérdés, képviselői kérdésekre, interpellációkra adott válasz, név szerinti szavazás elrendelése esetén a testület számozott határozat nélkül jegyzőkönyvi rögzítéssel dönt.

(3) A normatív határozat jelölése: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének .../év..../hó...nap számú normatív határozata sorszám/évszám/ Közgyűlés napja.

(4) A normatív határozatot az 57. § (1)–(3) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazásával ki kell hirdetni és a Közgyűlés hivatalos lapjában közzé kell tenni.

30. A rendelet

53. § A rendeletek szövegszerű tervezetét a Polgármesteri Hivatal szakmai szervezeti egységei készítik elő. A tervezetet csak bizottsági állásfoglalás, a jegyző törvényességi véleményének, valamint a szakmai véleményeztetési eljárásában ágazatilag illetékes szervek véleményének kikérése után lehet a Közgyűlés elé terjeszteni.

54. § (1) Az állampolgárok szélesebb körét érintő rendelettervezetek véleményezésében való társadalmi részvétel lehetőségét az Önkormányzat a gov.pecs.hu elektronikus elérhetőségen keresztül biztosítja.

(2) Nem kell társadalmi egyeztetésre bocsátani a Közgyűlés szervezeti és működési szabályairól, a költségvetésről, a köztisztviselői jogviszonyban állók munkavégzéséről és juttatásairól szóló önkormányzati rendelettervezeteket, továbbá azt a rendelettervezetet, amelynek sürgős elfogadásához kiemelkedő közérdek fűződik.

(3) A rendelettervezetet úgy kell a véleményezésre kialakított oldalon közzétenni, hogy a véleményezésre jogosultaknak elegendő idő álljon rendelkezésre a tervezet megismeréséhez, a véleményük kifejtéséhez.

(4) A közzétett rendelettervezetekről a természetes személyek, jogi személyek és jogi személynek nem minősülő szervezetek a (3) bekezdésben meghatározott elektronikus elérhetőség igénybevételével a Közgyűlés ülését megelőző második nap 12 óráig nyilváníthatnak véleményt.

(5) Nem vehető figyelembe a közerkölcsöt sértő, a rendelettervezet tárgyához nem illeszkedő és a név nélküli vélemény.

(6) A beérkezett vélemények ismeretében az előterjesztő dönt a rendelettervezet esetleges módosításáról, kiegészítéséről.

(7) A beérkezett vélemények, a véleményezésre jogosultak nevének és e-mail címének kezelése a véleményezett rendelet hatálybalépésétől számított egy évig történik.

55. § (1) A rendelettervezet tárgyalása kétfordulós, melynek során először az általános vitára kerül sor. Az általános vita a szabályozás szükségességének, a szabályozás céljának és elveinek megvitatásából áll.

(2) Az általános vita lezárása után a Közgyűlés a rendelettervezetet részletes vitára bocsátja, vagy további bizottsági tárgyalás szükségessége és újbóli előterjesztés felöl dönt.

(3) A részletes vita a rendelettervezet módosításokkal érintett részének megvitatásából áll. Módosító javaslatokat csak írásban és az általános vita lezárásáig lehet előterjeszteni.

A képviselőnek a módosító indítvány benyújtására vonatkozó szándékát a polgármesternek előzetesen be kell jelentenie

(4) A rendelettervezetet nem kell részletes vitára bocsátani, ha módosító javaslatot nem terjesztettek elő.

(5) A rendelettervezet általános és részletes vitája ugyanazon és egymást követő külön ülésen is történhet.

56. § (1) A költségvetési rendelet megalkotása kétfordulós tárgyalás során egymást követő külön ülésen is történhet.

(2) Az első fordulóban a tárgyaláshoz a Kormány által rendelkezésre bocsátott költségvetési irányelvek, az Önkormányzat kötelezően előírt, és önként vállalt feladatainak alapos elemzése, helyzetfelmérése alapján, gazdasági koncepciót kell összeállítani, melynek keretében:

a) számításba kell venni a bevételi forrásokat, a források bővítésének lehetőségeit,

b) meg kell határozni a kiadási szükségleteket, azok gazdaságos, célszerű megoldásait, alternatíváit,

c) egyeztetni szükséges az igényeket, a célkitűzéseket a lehetőségekkel, megfogalmazható a szükségletek kielégítésének sorrendje.

(3) A második fordulóban – a jogszabályi előírások szerint – a költségvetési rendelet tervezetének megtárgyalására kerül sor.

31. A rendelet kihirdetése

57. § (1) Az önkormányzati rendeletet a Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztályának hirdetőtábláján történő kifüggesztéssel kell kihirdetni. A rendeleteket legkésőbb a hatálybalépés napján a Város honlapján is közzé kell tenni. Közzé kell tenni továbbá az elektronikus vagy írott sajtóban a rendelet számának, tárgyának, valamint a hatályba lépése napjának és módjának megjelölésével is.

(2) A rendeletet a Közgyűlés hivatalos lapjában közzé kell tenni. A hivatalos lapot a Város honlapján történő elektronikus dokumentumként való közzététellel kell kiadni.

(3) A rendeletek kihirdetéséről, naprakész nyilvántartásáról a jegyző gondoskodik.

(4) A rendelet jelölése: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének ............(a rendelet címe) szóló .../...(... ....) önkormányzati rendelete

V. FEJEZET

A JEGYZŐKÖNYV

32. A jegyzőkönyv elkészítése, tartalma

58. § (1) *  A Közgyűlés minden üléséről a tanácskozás lényegét, valamint a hozott határozatokat, rendeleteket rögzítő írásbeli jegyzőkönyvet kell készíteni. Az ülésen elhangzottakról külön képviselői kérésre az adott napirendi pont tekintetében szó szerinti jegyzőkönyvet kell készíteni. A hanganyagot elektronikus úton (digitálisan) is rögzíteni kell és meg kell őrizni.

(2) Az írásbeli jegyzőkönyv az Mötv. 52. § (1) bekezdésében meghatározottakon túl tartalmazza:

a) az elnök intézkedéseit, továbbá a Közgyűlés ülésén történt fontosabb eseményeket,

b) az ülés bezárásának idejét,

c) a zárt ülés elrendelésének indokait.

(3) Az írásbeli jegyzőkönyv eredeti példányának mellékletét képezik:

a) a meghívó,

b) az írásbeli előterjesztések, indítványok, az interpellációk, és az önkormányzati rendeletek kihirdetett szövege,

c) a jelenléti ív, a titkos szavazásról készült jegyzőkönyv egy példánya,

d) a képviselő kérésére az írásban is benyújtott hozzászólása a jegyzőkönyvben rögzített véleménye,

e) a név szerinti szavazásról készült névsor,

f) a szavazat eredményét rögzítő gépi lista példánya,

g) az érintett írásbeli nyilatkozata a zárt ülés tartására vonatkozóan.

(4) A képviselők vagy más felszólalók a polgármesternél a jegyzőkönyv írásba foglalásától számított 8 napon belül írásban kérhetik a jegyzőkönyv kijavítását, kiegészítését, ha annak tartalma megítélésük szerint nem egyezik az általuk közöltekkel.

33. A jegyzőkönyvbe való betekintés

59. § (1) A választópolgárok – a zárt ülés – kivételével betekinthetnek a közgyűlési előterjesztésekbe és az ülésről készült jegyzőkönyvbe.

(2) A Polgármesteri Hivatal Szervezési és Jogi Főosztályán munkanapokon, munkaidőben bármely polgár számára betekintési lehetőséget kell biztosítani a Közgyűlés nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvekbe, a hatályos rendeletekbe és határozatokba, valamint a Közgyűléstől a bizottságokra, a részönkormányzatokra és nemzetiségi önkormányzatokra átruházott hatáskörben hozott hatályos határozatokba, továbbá a bizottsági ülésekről készült jegyzőkönyvekbe.

(3) Zárt ülés tartása esetén – a hatósági és kitüntetési ügyek kivételével – a hozott határozatokat a nyilvános ülés jegyzőkönyvében kell rögzíteni.

(4) Zárt ülés tartása esetén is gondoskodni kell a közérdekű adatok nyilvánosságra hozataláról így különösen:

a) az önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására,

b) az önkormányzati vagyon kezelésére,

c) a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre,

d) a piaci szereplők, a magánszervezetek és személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására

vonatkozóan.

(5) Az eljárás kérelemre (igénybejelentésre) indul. Az igénynek az igény tudomásra jutását követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül kell eleget tenni. A kérelmező a dokumentumokról költségtérítés ellenében másolatot kérhet.

VI. FEJEZET

BIZOTTSÁGOK

60. § (1) A Közgyűlés döntéseinek előkészítésére, a döntések végrehajtásának szervezésére, ellenőrzésére állandó, vagy ideiglenes bizottságokat hozhat létre.

(2) A bizottságok létrehozásához a megválasztott képviselők több mint a felének igen szavazata szükséges.

34. Állandó bizottságok

61. § (1) A Közgyűlés a következő állandó bizottságokat hozza létre az itt meghatározott létszámmal:

a) Jogi és Ügyrendi Bizottság 5 fő,

b) *  Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 5 fő,

c) Költségvetési és Gazdasági Bizottság 5 fő,

d) Kulturális Bizottság 5 fő,

e) Népjóléti és Sport Bizottság 5 fő,

f) Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 5 fő,

g) *  Környezetvédelmi és Innovációs Bizottság 5 fő.

(2) A bizottságok elnökét, képviselő és nem képviselő tagjait a Közgyűlés választja. A bizottságok munkáját szakértők és gyakornokok segíthetik.

(3) Az egyes bizottságok segítésére legfeljebb 6 fő szakértő bízható meg. A szakértőket a bizottságok javaslatára bízza meg a Közgyűlés. Megbízatásuk a bizottság megbízásának lejártáig vagy a megbízás visszavonásáig tart. A szakértők díjazásáról a Közgyűlés dönt.

(4) A bizottsági ülésen a szakértők és a gyakornokok tanácskozási joggal vesznek részt.

35. Albizottság

62. § (1) A Közgyűlés albizottságokat hozhat létre szakmai koncepciók, vélemények, javaslatok, állásfoglalások kialakítása és azok végrehajtásának szervezése, ellenőrzése céljára. Az albizottság elnöke és tagjainak többsége csak képviselő lehet, az albizottság szervezetét, tagjainak számát a Közgyűlés határozza meg.

(2) Az albizottság működésére az állandó bizottságokra vonatkozó szabályok megfelelően irányadók.

36. Ideiglenes bizottság

63. § (1) A Közgyűlés meghatározott feladat ellátására ideiglenes bizottságot hozhat létre. A Közgyűlés esetenként állapítja meg az ideiglenes bizottság feladatát és választja meg tagjait.

(2) Az ideiglenes bizottság működésére az állandó bizottságokra vonatkozó szabályok megfelelően irányadók.

37. A bizottságok feladatai

64. § A bizottságok általános feladatai:

a) a Közgyűlés döntéseinek előkészítése,

b) valamely előterjesztés vagy önálló indítvány sürgősségi tárgyalásának kezdeményezése,

c) bizottsági állásfoglalások meghozatala,

d) a közgyűlési döntések végrehajtásának szervezése, ellenőrzése,

e) feladatkörükben a testületi előterjesztések elfogadása,

f) a Közgyűlés által a bizottság hatáskörébe utalt feladatok ellátása,

g) a Közgyűléstől a bizottságra átruházott hatáskörben való döntés.

65. § (1) A polgármester kezdeményezésére a Jogi és Ügyrendi Bizottság vizsgálja ki az összeférhetetlenség megállapítására irányuló kezdeményezést.

(2) A polgármester és a képviselők vagyonnyilatkozatait a Jogi és Ügyrendi Bizottság tartja nyilván és ellenőrzi, vagy a bárki által tett bejelentés alapján vizsgálja azokat, és a vizsgálat eredményéről a soron következő ülésen tájékoztatja a Közgyűlést.

(3) Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény (a továbbiakban: Vnytv.) alapján vagyonnyilatkozat tételre kötelezett:

a) a könyvvizsgáló,

b) az Önkormányzattal megbízási jogviszonyban álló személyek, akik megbízásuk alapján önállóan vagy testület tagjaként javaslattételre, döntésre, továbbá ellenőrzésre jogosultak.

(4) Az Önkormányzat által alapított intézményeknél, közalapítványoknál, többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságoknál a Vnytv. 3. § (3) bekezdés e) pontjában meghatározott vagyonnyilat-tételre kötelezetteket az őket alkalmazó szervezet szervezeti és működési szabályzatában rögzíteni kell.

38. A bizottságok működése, hatásköri összeütközés

66. § (1) A bizottság ülését a bizottság elnöke hívja össze. A bizottság ülését össze kell hívni a polgármester vagy a bizottság képviselő tagjai többségének javaslatára, valamint rendkívüli esetben 15 napon belül a bizottság két képviselőjének a bizottság elnökéhez címzett írásbeli indítványára.

(2) A bizottsági ülés időpontjáról és napirendjéről a bizottság tagjait, valamint a meghívottakat rendes ülés esetén legalább 5 nappal, rendkívüli ülés esetén pedig legalább 2 nappal az ülést megelőzően tájékoztatni kell.

(3) * 

(4) A bizottság ülésének napirendjét úgy kell összeállítani, hogy a bizottság először a Közgyűlés elé kerülő előterjesztéseket, ezt követően a bizottság átruházott hatáskörébe tartozó előterjesztéseket, végül az egyéb előterjesztéseket tárgyalja.

(5) A bizottság ülése határozatképes, ha a bizottság tagjainak több mint a fele jelen van.

(6) *  A bizottság indokolt esetben az Önkormányzat székhelyén kívül külső helyszínen kihelyezett ülést tarthat.

67. § (1) A bizottságok éves munkatervet készítenek a Közgyűlés éves munkaterve alapján. A bizottságok működésének részletes szabályait – a Közgyűlés által jóváhagyott – ügyrendjükben maguk határozzák meg.

(2) A bizottság megszüntetésére, ügyrendjének jóváhagyására vonatkozó előterjesztést kizárólag bizottság nyújthat be a Közgyűlésnek.

68. § (1) A bizottságok átruházott hatáskör gyakorlása során – minden esetben – határozatban döntenek, feladatkörükben eljárva állásfoglalást alakítanak ki.

(2) Az adott bizottságban nem tag képviselők a bizottságok ülésein tanácskozási joggal vehetnek részt. A bizottság ülésére a területileg érintett képviselőt és a tanácsnokot a feladatkörébe tartozó napirendi pont tárgyalásakor meg kell hívni.

(3) Két vagy több bizottság részvételével együttes bizottsági ülés tartható. Ebben az esetben az egyes napirendi pontokról bizottságonként külön kell szavazni.

(4) Név szerinti szavazás esetén a tagok által leadott szavazatokat a jegyzőkönyvvezető név szerint rögzíti a jegyzőkönyvben.

69. § A bizottságok közötti hatásköri ütközés esetén a polgármester állásfoglalását kell kikérni. Ha az állásfoglalással bármely érintett bizottság nem ért egyet, a hatásköri összeütközés tárgyában a Közgyűlés dönt.

39. Bizottsági jegyzőkönyvek elkészítése

70. § (1) A bizottságok ülésén elhangzott vitáról a tanácskozás lényegét tartalmazó jegyzőkönyvet kell készíteni, az ülésen rögzített hanganyagot 6 hónapig meg kell őrizni. A nyilvános ülés jegyzőkönyvét a képviselők és az érintettek a Polgármesteri Hivatalban megtekinthetik.

(2) A vitában résztvevő képviselő indokolt esetben hozzászólásának szó szerinti jegyzőkönyvezését kérheti.

(3) A bizottságok ügyviteli teendőit a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységei látják el.

VII. FEJEZET

KÉPVISELŐCSOPORTOK

71. § (1) A képviselők a képviselői tevékenységük összehangolására csoportokat (frakciókat) hozhatnak létre, melynek megalakításához legalább 3 képviselő szükséges. A frakció megalakulását, nevét és tagjainak névsorát a közgyűlési ülésen szóban kell jelezni, és a Közgyűlésnek írásban is be kell jelenteni.

(2) A képviselőcsoport vezetőt (frakcióvezetőt), valamint 1 frakcióvezető helyettest választhat.

(3) A frakciók vezetőit és az alpolgármestereket a polgármester egyeztető tárgyalásra hívhatja össze.

(4) *  A frakciók működéséhez szükséges feltételeket a polgármester az (5) bekezdésben foglaltak szerint biztosítja.

(5) *  A polgármester

a) a Közgyűlésben frakcióval rendelkező pártok, valamint a környezetvédelmi és fenntarthatósági megbízott számára egy, heti maximum 40 órányi időkeretben rendelkezésre álló, megbízási szerződéssel rendelkező frakciótitkárt, illetve titkárt,

b) azon képviselők számára, akik egyik frakciónak sem tagjai egy, heti 20 órát meg nem haladó időtartamra vonatkozó megbízási szerződéssel rendelkező titkárt,

c) a Közgyűlésben képviselettel rendelkező pártok, és a környezetvédelmi és fenntarthatósági megbízott számára külön irodahelyiséget, az innovációs biztos számára az MPE–Momentum párttal közös irodahelyiséget, a független képviselők részére közösen egy irodahelyiséget

biztosít.

VIII. FEJEZET

TELEPÜLÉSRÉSZI TESTÜLET

72. § (1) A Közgyűlés a (2) bekezdésben meghatározott településrészeken javaslattevő, véleményező feladatot ellátó, önálló döntéshozatali hatáskörrel nem rendelkező településrészi testületeket hoz létre. A településrészi testület vezetője önkormányzati képviselő.

(2) A településrészi testületek elnevezése és tagjainak száma:

a) Vasas-Somogy-Hird Településrészi Testület, tagjainak száma 5 fő,

b) Újhegy-Üszög Településrészi Testület, tagjainak száma 5 fő.

(3) A településrészi testületek feladatkörét, véleményezési jogkörüket az általuk megalkotott és a Közgyűlés által jóváhagyott ügyrendjük tartalmazza.

73. § (1) A Közgyűlés – a polgármester ajánlása alapján – megválasztja

a) a települési képviselők közül a településrészi testület vezetőjét,

b) a településrész választópolgárainak jelölése alapján a településrészi testület nem képviselő tagjait.

(2) A településrészi testület nem képviselő tagjaira a településrész választópolgárai a polgármesterhez, vagy a településrészi testület vezetőjéhez benyújtva írásban tehetnek javaslatot.

74. § A településrészi testület megbízatása a Közgyűlés megbízatásáig tart.

IX. FEJEZET * 

NEMZETISÉGI TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT, NEMZETISÉGI TANÁCS, MŰVÉSZETI TANÁCS, IDŐSÜGYI TANÁCS, KÖZBIZTONSÁGI ÉS BŰNMEGELŐZÉSI TANÁCS, LAKHATÁSI KEREKASZTAL, HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI FÓRUM * 

40. *  Nemzetiségi települési önkormányzat

75. § *  (1) *  Pécs város közigazgatás területén német, horvát, roma, szerb, görög, lengyel, bolgár, ruszin, örmény, ukrán és román nemzetiségi önkormányzatok működnek.

(2) Az Önkormányzat a nemzetiségi egyéni és közösségi jogok érvényesülése, a nemzetiséghez tartozók érdekeinek kifejezésre juttatása érdekében együttműködik a települési nemzetiségi önkormányzatokkal.

(3) A nemzetiségi önkormányzatok működését a jegyző, a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egysége, a nemzetiségi referens és a nemzetiségi tanácsnok segíti.

(4) A települési nemzetiségi önkormányzat törvényes működése elősegítése érdekében a jegyző a jogszabályban meghatározott képesítési előírásoknak megfelelő köztisztviselő részvételét biztosítja a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésén, a velük megkötött együttműködési megállapodásokban rögzítetteknek megfelelően.

76. § *  (1) Az Önkormányzat a nemzetiségi önkormányzatok részére jogaik gyakorlásához, testületi üléseik megtartásához biztosítja hivatali munkaidőben az Önkormányzat tárgyaló helyiségeinek használatát. A működéshez szükséges személyi feltételeket az Önkormányzat az e feladat ellátására kijelölt ügyintézői útján biztosítja.

(2) Az Önkormányzat a nemzetiségi önkormányzatok működéséhez szükséges ingó- és ingatlanvagyon használatát az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet és a nemzetiségi önkormányzatokkal megkötött megállapodásban foglaltak szerint biztosítja.

(3) Az Önkormányzat a települési nemzetiségi önkormányzat részére az éves költségvetési rendeletében meghatározott mértékű támogatást biztosít a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdésében előírt személyi és tárgyi feltételek biztosítására.

(4) Az Önkormányzat a települési nemzetiségi önkormányzattal megkötött megállapodás keretében biztosítja a gazdálkodással kapcsolatos nyilvántartási és adminisztratív feladatok ellátását a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Főosztályán keresztül.

41. *  Nemzetiségi Tanács

77. § *  (1) Az Önkormányzat és a város nemzetiségi önkormányzatainak együttműködése a Nemzetiségi Tanács (továbbiakban: Tanács) keretében történik. A Tanács tagjai a Pécsett működő 11 nemzetiségi önkormányzat 1–1 képviselője, valamint a Közgyűlés Nemzetiségi Tanácsnoka.

(2)A testület feladatait és működésének részletes szabályait a Közgyűlés ügyrendben állapítja meg

(3) A Tanács koordinálja az Önkormányzat és a város nemzetiségi önkormányzatai közötti kapcsolatokat, egyezteti azok érdekeit, szakmai véleményével támogatja a város által fenntartott intézményekben folyó nemzetiségi tevékenységet, elő-segíti a nemzetiségi jogok érvényesülését.

(4) A Tanács a nemzetiségeket érintő ügyekben készült a bizottságok és a Közgyűlés elé kerülő előterjesztéseket előzetesen véleményezi.

(5) A Tanács jogosult nemzetiségi ügyekben előterjesztés kezdeményezésére, arra való ajánlástételre.

41/A. *  Művészeti Tanács

77/A. § *  (1) A Közgyűlés konzultatív, véleményező, javaslattevő tevékenységet végző testületként Művészeti Tanácsot hoz létre.

(2) A Tanács az Önkormányzat területén működő kulturális szférát érintő helyi jogszabályok, más döntések, közgyűlési előterjesztések előkészítésének szakaszában állásfoglalást alakíthat ki, a tervezett intézkedésekkel kapcsolatban javaslatot tehet.

(3) Az Művészeti Tanács 9 tagból áll, melynek tagjait a Közgyűlés választja meg az önkormányzati ciklus időtartamára.

(4) A testület feladatait és működésének részletes szabályait a Közgyűlés ügyrendben állapítja meg.

42. *  Idősügyi Tanács

78. § *  (1) A Közgyűlés konzultatív, véleményező, javaslattevő tevékenységet végző testületként Idősügyi Tanácsot hoz létre.

(2) A Tanács az időskorú polgárok életkörülményeit közvetlenül érintő országos és helyi jogszabályok, más döntések, közgyűlési előterjesztések előkészítésének szakaszában állásfoglalást alakíthat ki, a tervezett intézkedésekkel kapcsolatban javaslatot tehet.

(3) Az Idősügyi Tanács 16 tagból áll, melynek tagjait a Közgyűlés választja meg az önkormányzati ciklus időtartamára.

(4) A testület feladatait és működésének részletes szabályait a Közgyűlés ügyrendben állapítja meg.

43. *  Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanács

79. § *  (1) A Közgyűlés a város közbiztonsági helyzetének további javítása érdekében konzultatív, véleményező, javaslattevő tevékenységet végző testületként Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanácsot hoz létre.

(2) *  A Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanács 8 tagból áll, tagjait a Közgyűlés választja meg az önkormányzati ciklus időtartamára.

(3) A Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanács feladatait és működésének részletes szabályait a Közgyűlés ügyrendben állapítja meg.

43/A. Lakhatási kerekasztal * 

79/A. § *  (1) A Közgyűlés a pécsi civil és egyházi szervezetek helyi lakásgazdálkodás, lakáspolitika alakításában, valamint a lakásgazdálkodási stratégia és cselekvési terv kialakításában való aktív részvétele, továbbá az Önkormányzattal, az önkormányzati intézményekkel való hatékony együttműködése érdekében Lakhatási Kerekasztalt hoz létre.

(2) A Lakhatási Kerekasztal részt vesz a helyi lakáspolitika alakításában, ennek keretében javaslatot tesz a lakásgazdálkodási stratégia és cselekvési terv kialakítására, és folyamatosan figyelemmel kíséri annak végrehajtását, szükség esetén indítványozza annak aktualizálását

(3) A Lakhatási Kerekasztal 32 tagból áll, melynek tagjait a Közgyűlés választja meg az önkormányzati ciklus időtartamára.

(4) A testület feladatait és működésének részletes szabályait a Közgyűlés ügyrendben állapítja meg.

43/B. *  Helyi esélyegyenlőségi fórum

79/B. § *  (1) A Közgyűlés konzultatív véleményező, javaslattevő tevékenységet végző testületként Helyi Esélyegyenlőségi Fórumot hoz létre.

(2) A Helyi Esélyegyenlőségi Fórum részt vesz a Helyi Esélyegyenlőségi Program intézkedéseinek koordinálásában, végrehajtásában és megvalósításában.

(3) A Helyi Esélyegyenlőségi Fórum 36 tagból áll, melynek tagjait a Közgyűlés választja meg a HEP 2023–2027 közötti időszakára.

(4) A testület feladatait és működésének részletes szabályait a Közgyűlés ügyrendben állapítja meg.

X. FEJEZET

POLGÁRMESTER, ALPOLGÁRMESTER, JEGYZŐ, ALJEGYZŐ

44. Polgármester

80. § (1) A polgármester a Közgyűlés működésével kapcsolatban a III. fejezetben meghatározottakon túl:

a) elősegíti a képviselők munkáját,

b) képviseli a Közgyűlést.

(2) A polgármester a bizottságok és a településrészi testületek működésével összefüggésben:

a) indítványozza a bizottság összehívását,

b) felfüggesztheti a bizottság, a településrészi testületek döntésének végrehajtását, ha az ellentétes a Közgyűlés határozatával vagy önkormányzati érdeket sért,

c) dönt a bizottsági döntéshozatalból való kizárás tárgyában a bizottság elnöke tekintetében.

81. § A polgármester a Közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett – a Mötv. 42. §-ában meghatározott ügyek kivételével – dönthet a két ülés közötti időszakban felmerülő következő halaszthatatlan önkormányzati ügyekben:

a) pályázat benyújtásáról az Önkormányzat nevében,

b) pályázatokkal kapcsolatos nyilatkozatok megtételéről,

c) véleménynyilvánítás központi államigazgatási szervek megkereséséről,

d) hatósági, cégeljárási és pályázati ügyekben hiánypótlási felhívás teljesítéséről,

e) vagyonjogi – különösen vagyonhasznosításra irányuló – ügyekben az Önkormányzat számára pénzügyi többletkötelezettség vállalást nem jelentő, valamint a törzsvagyoni minőséget nem érintő egy, vagy többoldalú jognyilatkozatok megtételéről,

f) amennyiben azt a gazdasági társaság működése körében felmerült ok indokolttá teszi, a működőképesség fenntartása, vagy a likviditás megőrzése érdekében az átadott pénzeszköz átutalása ütemezésének módosításáról,

g) *  a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, de a két ülés közötti időszakban felmerülő és azonnali intézkedést igénylő valamennyi, az Önkormányzat költségvetését érintő kérdésben nettó 200 000 eFt összeghatárig, a Közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett.

44/A. * 

81/A–81/H. § * 

45. Alpolgármesterek

82. § *  (1) *  A Közgyűlés a polgármester javaslatára két főállású alpolgármestert a Közgyűlés képviselő tagjai közül, egy főállású alpolgármestert nem a képviselők közül választ.

(2) *  Az alpolgármesterek feladatmegosztását és az általános helyettes személyét a polgármester határozza meg.

46. Jegyző, aljegyző

83. § (1) A polgármester – pályázat alapján határozatlan időre – nevezi ki a jegyzőt, a jegyző javaslatára az aljegyzőket.

(2) Az aljegyzők feladatait a jegyző határozza meg.

(3) A jegyző feladatai az Mötv. 81. § (3) bekezdésében meghatározottakon felül az Önkormányzat működésével kapcsolatban:

a) törvényességi szempontból véleményezi a Közgyűlés és a bizottságok elé kerülő előterjesztéseket,

b) a Közgyűlés ülésén törvényességi véleményt nyilvánít,

c) rendszeresen tájékoztatja a Közgyűlést, a bizottságokat, a tisztségviselőket az Önkormányzat munkáját érintő jogszabályokról,

d) gondoskodik az önkormányzati rendelettervezetek szakmai előkészítéséről.

(4) A jegyző egyéb feladatai:

a) megszervezi a Polgármesteri Hivatal munkáját,

b) részt vesz az ügyfélfogadás megszervezésében.

84. § A jegyzőt távolléte vagy akadályoztatása esetén a jegyző által kijelölt aljegyző helyettesíti. A jegyzői, aljegyzői tisztség egyidejű betöltetlensége, vagy jegyző és a helyettesítésére kijelölt aljegyző tartós akadályoztatása esetén – legfeljebb 6 havi időtartamra – a jegyzői feladatok ellátásával a jogszabályban előírt képesítési feltételeknek megfelelő köztisztviselőt bízhat meg a polgármester.

XI. FEJEZET

TELEPÜLÉSI KÉPVISELŐK, INNOVÁCIÓS BIZTOS ÉS TANÁCSNOKOK

47. A képviselő jogai és kötelességei

85. § A képviselő az Mötv.-ben meghatározott jogain felül jogosult:

a) az Önkormányzat tevékenységével kapcsolatos iratokba betekinteni,

b) felvilágosítást kérhet a város ellátásában, üzemeltetésében részt vevő szervektől,

c) az Önkormányzat által a részére nyújtott, 6. mellékletben meghatározott természetbeni juttatásokra.

86. § A képviselő az Mötv.-ben meghatározott kötelezettségein felül köteles:

a) tevékenyen részt venni a közgyűlési feladatok elvégzésében, a bizottsági munkában,

b) írásban vagy szóban előzetesen bejelenteni, ha a testületi ülésen részt venni nem tud, vagy egyéb megbízatása teljesítésében akadályoztatva van.

48. Az innovációs biztos és a környezetvédelmi és fenntarthatósági megbízott * 

87. § (1) A Közgyűlés a polgármester vagy bármely képviselő javaslatára az Önkormányzat innovációs stratégiája, technológiai fejlesztési elképzelései végrehajtásának támogatására, továbbá az Önkormányzat helyi ifjúság érdekvédelmének elősegítésére és önkormányzati képviseletének megvalósulására, valamint a testvérvárosi kapcsolatok elmélyítésére és fejlesztésére irányuló tevékenységének támogatására innovációs biztost választ.

(2) Az innovációs biztosi tisztségre olyan személy is megválasztható, aki nem tagja a Közgyűlésnek. Az innovációs biztos és a környezetvédelmi és fenntarthatósági megbízott megválasztásához és feladatainak elfogadásához a megválasztott képviselők több mint a felének szavazata szükséges. * 

87/A. § *  (1) A Közgyűlés a polgármester vagy bármely képviselő javaslatára az Önkormányzat környezetvédelmi és fenntarthatósági stratégiája, fejlesztési elképzelései végrehajtásának támogatása és ellenőrzése, a környezetvédelmi, fenntarthatósági témákban tevékenykedő civil és szakmai szervezetek véleményének képviselete, valamint az Európai Unió környezetvédelmi, fenntarthatósági, klímavédelmi és bővítési stratégiáiban, projektjeiben való közvetlen pécsi és regionális önkormányzati bekapcsolódás elősegítése érdekében környezetvédelmi és fenntarthatósági megbízottat választ.

(2) A környezetvédelmi és fenntarthatósági megbízottat a Közgyűlés az önkormányzati képviselők közül választja meg, aki a feladatát díjazás nélkül látja el.

49. Tanácsnokok

88. § (1) A Közgyűlés a polgármester vagy bármely képviselő javaslatára a nemzetiségek jogai gyakorlásának elősegítésére és a civil szférával történő kapcsolattartás érdekében tanácsnokokat választ.

(3) A tanácsnokok megválasztásához és feladatainak elfogadásához a megválasztott képviselők több mint a felének szavazata szükséges.

50. Tiszteletdíjak és költségtérítés

89. § (1) *  A Közgyűlés a képviselők, a bizottsági tagok és elnökök, a településrészi testületek vezetői, a tanácsnokok és a bizottságok nem képviselő tagjainak részére az 5. mellékletben meghatározott tiszteletdíjat állapítja meg. A tiszteletdíj összege a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló mindenkor hatályos Korm. rendeletben a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összegéhez (a továbbiakban: mindenkori minimálbér) igazodik.

(2) A polgármester és az alpolgármesterek képviselői tiszteletdíjat nem kapnak.

(3) *  A Közgyűlés a képviselők részére az 6. mellékletben meghatározott természetbeni juttatásokat biztosítja.

(4) A képviselőnek a képviselői tevékenységével összefüggő, általa előlegezett, számlával igazolt, indokolt költséget meg kell téríteni. A kifizetést a polgármester engedélyezi.

90. § (1) A képviselő részére kifizethető tiszteletdíjat 12 havi időtartamra 25%-kal csökkenteni kell, ha a képviselő egy naptári évben a Közgyűlés vagy tagként a bizottság rendes üléseinek több mint egyötödéről hiányzott.

(2) A Közgyűlésen és a bizottság ülésén való részvételt az ülések jelenléti ívei igazolják.

(3) Nem minősül igazolatlan távollétnek a Közgyűlés megbízásából, az Önkormányzat képviseletében teljesített kiküldetés miatti távollét, továbbá az egészségügyi ok miatt bekövetkező távollét, ha arról orvosi igazolást nyújt be a képviselő.

XII. FEJEZET

A POLGÁRMESTERI HIVATAL, ÖNKORMÁNYZATI TANÁCSADÓK

51. Polgármesteri Hivatal

91. § A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódását, létszámát, a Közgyűlés a polgármester előterjesztése alapján külön állapítja meg.

A Polgármesteri Hivatal szervezeti tagozódását, általános és részletes feladatait, valamint működési rendjét a Közgyűlés normatív határozatával jóváhagyott Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza.

52. Önkormányzati tanácsadók

92. § A Polgármesteri Hivatalban az Önkormányzat a Közgyűlés és bizottságai döntéseinek előkészítéséhez, továbbá a tisztségviselők tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó feladatok ellátásához önkormányzati főtanácsadói, önkormányzati tanácsadói munkaköröket létesít. A tanácsadók száma legfeljebb 5 fő lehet.

Az e személyekkel betölthető munkaköröket a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának mellékletében kell megnevezni.

XIII. FEJEZET

LAKOSSÁGI FÓRUMOK, NÉPI KEZDEMÉNYEZÉS, HELYI NÉPSZAVAZÁS

53. Lakossági fórum

93. § A polgármester várospolitikai fórumot vagy városrészi tanácskozást hívhat össze olyan, a helyi közösség szempontjából nagyobb jelentőségű kérdésekben, amelyekben az Önkormányzat testületének döntési és felterjesztési, felszólalási joga van. A településfejlesztési és településrendezési dokumentumok tervezetével kapcsolatos partnerségi egyeztetési eljárásban tartott lakossági fórum kivételével a várospolitikai fórumra meg kell hívni a tárgy szerint érintett civil és szakmai szervezeteket és az érintett képviselőket. A várospolitikai fórum megtartására nem vonatkoznak a közmeghallgatás szabályai.

54. Közmeghallgatás

94. § (1) A közmeghallgatás időpontját a Közgyűlés esetenként határozza meg.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottakon túl közmeghallgatást kell tartani a választópolgárok legalább 5%-ának javaslatára.

(3) A javaslatot írásban, aláírásokkal és személyi adatokkal (név, lakcím, személyi azonosító) dokumentálva, indokolással ellátva a polgármesternél kell előterjeszteni. A polgármester a Közgyűlés ülését a javaslat benyújtásától számított 30 napon belüli időpontra köteles összehívni.

(4) *  A közmeghallgatásra a Közgyűlés összehívására és lefolytatására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni a 12. §–14. § rendelkezéseinek figyelembe vételével

95. § (1) Az ülésen felszólalhatnak:

a) a település választópolgárai,

b) a helyben érdekelt szervezetek képviselői.

(2) A felszólalás tárgyköre közérdekű kérdés vagy javaslat lehet. Egyedi, valamint hatósági ügyben az ülés elnöke nem adhat szót.

(3) A felszólalásra személyenként többször is van lehetőség, de azok együttes időtartama az 5 percet nem haladhatja meg.

(4) Az ülésen elhangzott közérdekű felszólalásokat a Közgyűlés értékeli. Amennyiben az azonnali válaszadásra, intézkedésre nincs lehetőség, a Közgyűlés kijelöli azt a fórumot vagy személyt, amely vagy aki az elhangzott felszólalások tartalmát megvizsgálja és a szükséges intézkedést megteszi. E feladatot a jegyző koordinálja és fogja össze.

(5) A közmeghallgatásra a Közgyűlés összehívására és lefolytatására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

55. Helyi népszavazás

96. § (1) A helyi népszavazást a polgármesternél a választópolgárok 10%-a kezdeményezheti.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kezdeményező választópolgárok számát a kezdeményezés benyújtása napján a nyilvántartásban szereplő összes választópolgár számához kell viszonyítani.

(3) A helyi népszavazás ügyében aláírást gyűjteni a külön törvényben foglaltaknak megfelelően lehet.

(4) Az egész város igazgatási területére kiterjedő helyi népszavazás esetén a szavazókörök megegyeznek a választási eljárásról szóló törvény alapján kialakítottakkal.

(5) A város egy részére kiterjedő népszavazás esetén – ha indokolt – a Közgyűlés a helyi népszavazás kiírásával egyidejűleg az (5) bekezdéstől eltérően is határozhat a szavazókörök kialakításáról.

XIV. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

97. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

97/A. § *  Az 1. mellékletben foglalt táblázat 40/2023. (XI. 20.) önkormányzati rendelettel beiktatott 131. sora 2024. május 1-jén hatályát veszti.

98. § E rendelet rövid megjelölése: „SZMSZ”.

99. § * 

Péterffy Attila
polgármester
Dr. Lovász István
jegyző

1. melléklet a 37/2019. (XI.15.) önkormányzati rendelethez

A Közgyűlés polgármesterre átruházott hatáskörei

A B

1.

a polgármesterre átruházott közgyűlési hatáskör megnevezése
a hatáskör átruházás tartalmazó
önkormányzati
rendelet megnevezése
2. Dönt települési támogatásról. 3/2015. (II.17.) Ör. 2. § (1) bekezdés a) pontja
3. Dönt rendkívüli települési támogatásról. 3/2015. (II.17.) Ör. 2. § (1) bekezdés b) pontja
4. Dönt köztemetésről. 3/2015. (II.17.) Ör. 2. § (1) bekezdés c) pontja
5. *  Dönt a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról és gyermekvédelmi támogatásokról szóló 3/2015. (II.17.) önkormányzati rendeletben meghatározott, hatáskörébe tartozó ügyekben a jogosulatlanul igénybe vett ellátások és a köztemetés költségének visszafizetéséről, a visszafizetés elengedéséről, csökkentéséről és részletekben történő megfizetésének engedélyezéséről, továbbá elrendeli a végrehajtást. 3/2015. (II.17.) Ör. 2. § (1) bekezdés e) pontja
6. Dönt tanulói bérlettérítés ügyekben. 3/2015. (II.17.) Ör. 2. § (1) bekezdés d) pontja
7. * 
8. Határozattal dönt a Szociális Központ előkészítő eljárása után az önkormányzati fenntartásában működő intézmény vezetőjének az ellátást igénylő, vagy törvényes képviselője által vitatott döntéséről. 54/2017. (XII.18.) Ör. 6. § (2) bekezdése
9. Határozattal dönt a Szociális Központ előkészítő eljárása után az intézményi jogviszonyt érintő egyéb kérdésekről, amennyiben a jogviszony a polgármester határozata alapján jött létre. 54/2017. (XII.18.) Ör. 7. §-a
10. Utasítást ad az Önkormányzat és az általa alapított és fenntartott költségvetési szervek részére a költségvetési számláról készpénz házipénztárba történő felvételére olyan előre nem látható rendkívüli esetben, ha más – készpénz kímélő – fizetési mód nem alkalmazható. 5/2014. (III.3.) önkormányzati rendelet 2. § 11. pontja
11. Dönt személyi térítési díj megállapításáról az Szt. 115. § (6) és (7) bekezdés, a 117. § (3) bekezdés és a 119. §-a esetén. a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézményekre vonatkozó térítési díj megállapításáról szóló tárgyévi Ör.
12. Dönt személyi térítési díjról, amennyiben a szociális vagy gyermekjóléti intézmény vezetője által megállapított személyi térítési díjat a kötelezett vitatja. a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézményekre vonatkozó térítési díj megállapításáról szóló tárgyévi Ör.
13. Dönt személyi térítési díj méltányosságból történő csökkentéséről és elengedéséről. a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézményekre vonatkozó térítési díj megállapításáról szóló tárgyévi Ör.
14. Dönt térítési díjhátralék megállapításáról, intézkedik a térítési díj behajtása érdekében. a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézményekre vonatkozó térítési díj megállapításáról szóló tárgyévi Ör.
15. Dönt lakáscélú munkáltatói támogatás teljesítéséről és a jegyző útján gondoskodik a törlesztések ellenőrzéséről, dönt a támogatás felmondásáról és a támogatási megállapodás alapján folyósított kölcsön átvállalásával, a megállapodás esetleges módosításával, a jelzálogjog átjegyzésével kapcsolatban. 29/2000. (V.20.) Ör. 9. § (2)–(3) bekezdése, 15. §-a
16. Engedélyezi a képviselők költségtérítésének kifizetését. 29/2006. (IX.30.) Ör. 3. § (2) bekezdése
17. Engedélyezi az általános munkarendtől eltérő munkarendet a Polgármesteri Hivatalegyes szervezeti egységeinél. 26/2008. (VI.23.) Ör. 2. § (2) bekezdése
18. *  Kötelezettséget vállalhat nettó 50 000 eFt erejéig élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás és következményeinek elhárítása érdekében és a szükséges intézkedést megteheti, ennek során megköti, módosítja vagy megszünteti az intézkedéshez kapcsolódó szerződéseket, valamint az eseti közszolgáltatási megállapodásokat. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
19. Engedélyezi a jegyző javaslatára az Önkormányzat adóbevételének terhére létrehozott érdekeltségi keret terhére történő kifizetést a mindenkori aktuális adóügyi teendők ellátásáról készített adóhatósági önértékelés alapján. 7/2016. (II.2.) Ör. 5. § (1) bekezdése
20-22. * 
23. *  Elrendelhet parkolási díjmentes várakozási időszakot. 43/2021. (XI. 22.) Ör. 6. § (3) bekezdése
24. Elrendeli a füstköd-riadó tájékoztatási fokozatot, elrendeli, megváltoztatja a füstköd-riadó riasztási fokozatot, és megszünteti a füstköd-riadót. 2/2016. (II.2.) Ör. 22. § (1) bekezdése
25. A füstköd-riadó terv végrehajtása során a rendeletben meghatározott légszennyezést okozó szolgáltató, vagy a termelő tevékenységet ellátó létesítmények üzemeltetőjét más energiahordozó üzemmód használatára kötelezheti, az üzemeltető tevékenységét, valamint a közúti közlekedési eszközök üzemeltetését ideiglenesen korlátozhatja vagy felfüggesztheti. 2/2016. (II.2.) Ör. 22. § (2) bekezdése
26. Megállapítja a Szmogriasztást Irányító Csoport (röviden: SZRICS) ügyrendjét. 2/2016. (II.2.) Ör. 18. § (5) bekezdése
27. Határozattal dönt az idegenforgalom számára jelentős közterületen tervezett rendezvény megtartásával való egyetértéséről a Közgyűlés nyári szünetének időszaka alatt. 31/2008. (XI.15.) Ör. 14. § (7) bekezdése
28. Dönt a filmforgalmazási célú közterület-használatról közterület-kezelő közreműködésével. 31/2008. (X.15.) Ör. 11/A. §-a
29. Dönt a Város neve, nagycímere, címerpajzsa, zászlaja, lobogója, valamint választott jelképei használatának engedélyezésével, az engedély visszavonásával, a használat megtiltásával kapcsolatos ügyekben a Jogi és Ügyrendi Bizottság állásfoglalása alapján, meghatározza a Város ünnepnapokon fellobogózandó közterületeit és dönt a Város ünnepnapokon kívüli fellobogózásának elrendeléséről. 57/2012. (XII.14.) Ör. 11. §-a, 20. § (2) és (6) bekezdése
30. *  Hozzájárul az önkormányzati költségvetési szervhasználatában lévő ingatlan, ingatlanrész egy éven túli, vagy egy évet meg nem haladó időtartamú, de egyéb tulajdonosi részjogosítvány gyakorlását biztosító, és a határozatlan időre történő bérbe-, használatba adásához öt évet meg nem haladó időtartam esetén, ha az éves bérleti díj összege a húszmillió forintot nem haladja meg. 11/2012. (II.24.) Ör. 14. § (8) bekezdés a) pontja
31. Tulajdonosi hozzájárulást ad a vagyonkezelőnek a vagyonkezelési tevékenység körében felmerülő bármely hatósági engedélyhez kötött tevékenységhez. 11/2012. (II.24.) Ör. 19. § (1) bekezdése
32. Ellenőrzi a vagyonkezelő vagyonkezelésbe adott önkormányzati vagyonnal kapcsolatos tevékenységét, a vagyonkezelési tevékenység célszerűségét és törvényességét. 11/2012. (II.24.) Ör. 21. § (3) bekezdése
33. Dönt közérdekből külön jogszabályban feljogosított szervek, valamint az Önkormányzat javára közigazgatási hatóság vagy bíróság határozatával alapított használati jog bejegyzéséhez szükséges megállapodás megkötése előtt – amennyiben ilyen megállapodás megkötését a rendelkező határozat előírja – a használati jog ellenértékéről, ha az ellenérték a kétmillió forintot nem haladja meg. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (1) bekezdés a) pontja
34. Dönt kétoldalú megállapodással létrejövő használati jogot – kivéve a Ptk. 5:145. §-ában meghatározott földhasználati jogot – alapító megállapodások megkötése során a használati jog ellenértékéről, ha az ellenérték a kétmillió forintot nem haladja meg. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (2) bekezdése
35. Dönt önkormányzati tulajdonú ingatlanra vonatkozó és az Önkormányzatot egyéb ingatlanok tekintetében megillető fellebbezésről és a fellebbezési jogról való lemondásról.
11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (4) bekezdés a) pontja
36. *  Dönt közterületen, a PÉSZ szerint közlekedési célra fenntartott területen, valamint önkormányzati tulajdonú közművagyonon történő építés esetén a tulajdonosi hozzájárulás megadásáról, a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság javaslata alapján, az 58/2013. (II.27.) Korm. rendelet szerinti ivóvíz- és szennyvíz bekötővezeték, közterületi vízmérőhely kialakítása, valamint a 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet 47. § (10) bekezdése szerinti zárt csapadékcsatorna bekötés vonatkozásában önállóan. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (4) bekezdés b) pontja
37. *  Dönt elővásárlási jogról történő lemondásról. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (4) bekezdés d) pontja
38. Dönt közös tulajdon esetében a tulajdonostársat, társasház és lakásszövetkezet esetében a külön tulajdoni illetőség tulajdonosát megillető jogok gyakorlásáról és kötelezettségek teljesítéséről költségvetési forrást érintő kérdésekben a Költségvetési és Gazdasági Bizottság, a közös tulajdoni hányaddal való gazdálkodás kérdéseiben a Népjóléti és Sport Bizottság javaslata alapján. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (4) bekezdés e) pontja
39. Dönt társasház alapító okirat módosításáról. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (4) bekezdés f) pontja
40. Dönt osztatlan közös tulajdonban álló ingatlanok használati megállapodásának megkötéséről. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (4) bekezdés g) pontja
41. Dönt jogszabály által előírt beépítési kötelezettség meghosszabbításáról és törléséről. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (4) bekezdés h) pontja
42. Dönt a pécsi 17514 hrsz-ú ingatlan (Pécs Széchenyi tér 1.) az Önkormányzat közhatalmi funkciói gyakorlására nem használt részeinek üzleti célú hasznosításáról a Pénzügyi és Gazdaság Bizottság állásfoglalása alapján. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (4) bekezdés i) pontja
43. Dönt a kisajátítási eljárás kezdeményezéséről, és nyilatkozik a kártalanításra vonatkozó pénzügyi fedezetnek és lakásnak a rendelkezésre állásáról a Közgyűlés döntése alapján. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (4) bekezdés j) pontja
44. *  Dönt közcélú, villamos, távhő-, gáz- és távközlési célú vezeték építése esetén, kivéve, ha ezen vezeték építése csatlakozó berendezés építésével jár. Ez esetben a tulajdonosi hozzájárulás kiadásához a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság előzetes hozzájárulása szükséges. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (4) bekezdés k) pontja
45. *  Dönt követelésről való lemondásról egymillió forintot meg nem haladó értékű követelés esetében a Költségvetési és Gazdasági Bizottság javaslata alapján, halasztott fizetés, vagy részletfizetés engedélyezéséről önállóan. 11/2012. (II.24.) Ör. 24. § (4) bekezdés a) pontja
46. *  Dönt bármely vagyontárgy – kivéve a forgalomképtelen vagyontárgyakat – tulajdonjoga az Önkormányzatnak vagy a vagyonhasznosítónak történt ingyenes vagy kedvezményes felajánlásának elfogadásáról húszmillió forint értékhatárig. 11/2012. (II.24.) Ör. 25. § (1)–(2) bekezdése
47. *  Dönt az Önkormányzat vagyonát vagy követelését érintő perbeli vagy peren kívüli egyezség megkötésére ötvenmillió forintot meg nem haladó perértékig a Költségvetési és Gazdasági Bizottság előzetes egyetértését tartalmazó állásfoglalása alapján. 11/2012. (II.24.) Ör. 26. § (1) bekezdése
48. *  Dönt a forgalomképtelen törzsvagyonba tartozó vagyontárgyak bérbeadására, vagy egyéb módon történő hasznosítására irányuló szerződések megkötéséről: öt évet meg nem haladó időtartam esetén, ha az éves bérleti díj összege a tízmillió forintot nem haladja meg. 11/2012. (II.24.) Ör. 29. § (4) bekezdés a) pontja
49. Dönt az Önkormányzat tulajdonában lévő közterületeken, azok alatt vagy felett lévő közművek és közcélú távközlési eszközök, egyéb vezetékes létesítmények létesítésével, bővítésével és áthelyezésével kapcsolatos megállapodás megkötéséről és az ellenérték megállapításáról egymillió forintot meg nem haladó értékhatár esetén a Költségvetési és Gazdasági Bizottság állásfoglalása alapján. 11/2012. (II.24.) Ör. 29. § (5) bekezdés a) pontja
50. *  Dönt korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak bérbeadására, egyéb módon történő hasznosítására irányuló szerződések megkötésekor: öt évet meg nem haladó időtartam esetén, ha az éves bérleti díj összege a tízmillió forintot nem haladja meg. 11/2012. (II.24.) Ör. 30. § (4) bekezdés a) pontja
51. *  Dönt az Önkormányzat tulajdonában lévő forgalomképes ingatlan, ingóvagyon és vagyoni értékű jog elidegenítéséről, egyéb módon történő hasznosításáról, a 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (1) – (3) bekezdéseiben foglaltakon kívüli megterheléséről, tízmillió forint értékhatárig. 11/2012. (II.24.) Ör. 31. § (4) bekezdés a) pontja
52. Gyakorolja a társaság legfőbb szervének ülésén a tagsági, (részvényesi) jogokat, ha többszemélyes gazdasági társaságban az önkormányzati tulajdonrész 25%, vagy az alatti. 11/2012. (II.24.) Ör. 32. § (2) bekezdése
53. Dönt a társaságok legfőbb szervének hatáskörébe tartozó, nem közgyűlési hatáskörbe tartozó kérdésekben. 11/2012. (II.24.) Ör. 32. § (6) bekezdése
54. Dönt korlátolt felelősségű társaság tekintetében olyan szerződés megkötésének jóváhagyásról, amelyet a társaság saját tagjával, ügyvezetőjével, vagy azok Ptk. 685. § b) pontja szerinti közeli hozzátartozójával köt, kivéve, ha az utóbbi szerződés megkötése a társaság szokásos tevékenységéhez tartozik, a döntése előtt köteles kikérni a Költségvetési és Gazdasági Bizottság állásfoglalását. 11/2012. (II.24.) Ör. 32. § (7) bekezdés h) pontja
55. Dönt bérleti jog átruházásáról a Költségvetési és Gazdasági Bizottság javaslata alapján. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (4) bek. l) pontja
56. Dönt az Önkormányzat üzleti vagyonának minősülő ingatlanon szobor vagy egyéb műalkotás elhelyezéséről a Kulturális Bizottság javaslata alapján. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (4) bek. m) pontja
57. Dönt tulajdonosi hozzájárulás kiadásáról az Önkormányzat tulajdonában álló ingatlanra ellenérték fejében történő székhely, telephely bejegyzéséhez. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (4) bekezdés n) pontja
58. Dönt az olyan kiselejtezett tárgyi eszközök tulajdonjogának ingyenes átruházásáról, amelyek a közfeladat ellátásához már nem szükségesek. 11/2012. (II.24.) Ör. 23. § (3) bekezdése
59. *  Dönt az Önkormányzat tulajdonában álló ingatlanok civil szervezetek részére 180 napot meg nem haladó időtartamra történő haszonbérbe adásáról. 11/2012. (II.24.) Ör. 13. § (9) bekezdése
60. Dönt a Közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett a két ülésszak közötti időszakban felmerülő, halaszthatatlan esetben az átadott pénzeszköz átutalása költségvetési rendeletben meghatározott szabályoktól eltérő ütemezéséről és az ütemezés módosításáról, amennyiben azt a gazdasági társaság működése körében felmerült ok indokolttá teszi a működőképesség fenntartása, illetve a likviditás megőrzése érdekében. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
61. A költségvetési rendeletben foglaltak szerint a bevételek teljesülésének elmaradása esetén az Önkormányzat likviditási tervének adataihoz igazodva korlátozza a kiadási előirányzatok felhasználását. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
62. A költségvetési rendeletben foglaltak szerint a kötelezettség-vállalási jogköröket felfüggesztheti vagy korlátozhatja, az elfogadott költségvetés keretein belül szükséges átmeneti, pénzügyi folyamatokat szigorító intézkedéseket tehet a Város költségvetési gazdálkodásának stabilizálása, a likviditás megőrzése érdekében. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
63. *  Meghozza az Áht. 34. § (2) bekezdése alapján
a) az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítására,
b) a költségvetési rendelet módosítások közötti időszakban a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra,
c) a költségvetési rendelet 16. § (4) bekezdésében meghatározott határidőn túl a nem kötött felhasználású céltartalékok felhasználására,
d) a költségvetési rendelet módosítások közötti időszakban az előirányzatokon belüli átcsoportosításokra
vonatkozó döntést.
Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
64. A költségvetési rendeletben foglaltak szerint dönt a polgármesteri keret felhasználásáról. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
65. *  Dönt a költségvetési rendeletben meghatározott céltartalékok között nevesített Választókörzeti keret, Civil szervezetek támogatása előirányzat, Nemzetiségi Tanácsnok keret, „Dönts Velünk” program előirányzat, Környezetvédelmi és fenntarthatósági Megbízott keret, Civil tanácsnoki keret, a Bérfejlesztési Alap, az Önkormányzati fenntartású intézményi területeken veszélyes fakivágások Alap, az Önkormányzati intézmények játszótéri eszközeinek szabványosítása Alap, az Önkormányzati Társasági Energiatámogatási Alap és a Pécsi Civil Pályázati Alap felhasználásáról – alapítványi forrás átadása kivételével –, továbbá megköti, módosítja, vagy megszünteti ezen keretek és alapok felhasználására vonatkozó szerződéseket, valamint az eseti közszolgáltatási megállapodásokat. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
66. *  Kötelezettséget vállalhat az átmeneti gazdálkodás időszaka alatt a Közgyűlés által elfogadott, egyes kiemelt – elsősorban a pályázatokhoz, közüzemekhez, városüzemeltetéshez, helyi közösségi közlekedéshez kapcsolódó – feladatok esetén, összességében feladatonként legfeljebb bruttó 200 000 eFt összeghatárig, és megköti, módosítja vagy megszünteti a feladatokhoz kapcsolódó szerződéseket, valamint az eseti közszolgáltatási megállapodásokat. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
67. Engedélyezi az Önkormányzat tárgyévet megelőző évi költségvetésében szereplő beruházási, felújítási és egyéb felhalmozási célú feladatokra kifizetések a tárgyévet megelőző évre jóváhagyott előirányzatok maradványain belüli teljesítését a már megkötött szerződések pénzügyi áthúzódásainak megfelelően. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
68. A költségvetési rendeletben foglaltak szerint gyakorolja az átmenetileg szabad pénzeszközök lekötésének jogát. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
69. Dönt pénzintézettől a Közgyűlés által meghatározott értékhatárt meg nem haladó munkabérhitel felvételéről. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
70. A költségvetési rendeletben foglaltak szerint beszedi az Önkormányzat költségvetésében elfogadott, előírt bevételeket, teljesíti a kiadásokat. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
71. *  Dönt a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, a közgyűlési ülések közötti időszakban felmerülő és azonnali intézkedést igénylő esetben az önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaságok, valamint az önkormányzat intézményei részére juttatott működési célú többletforrás biztosításáról legfeljebb 50 000 eFt összeghatárig. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
72. Engedélyezi, hogy a költségvetési szerv a szellemi és anyagi infrastruktúráját a közcél érdekében igénybe vevő számára térítés nélkül biztosíthassa.
Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
73. Engedélyezi a június 1. és szeptember 30. közötti időszakban megrendezésre kerülő, egybefüggően több napon át tartó kulturális rendezvény adott zajvédelmi övezetbeli időtartamhoz képesti befejezési időpontjának eseti túllépését 1 óra tartamban. 37/2011. (VI.27.) Ör. 3. § (2) bekezdése
74. Engedélyezi kérelemre a rendezvény hangosító berendezéseinek használati feltételeit. 37/2011. (VI.27.) Ör. 4. § (1) bekezdése
75. Korlátozást írhat elő a műsorzaj időtartamára, a hangosító berendezés zajkibocsátására, ha a kérelemben közölt adatokból az állapítható meg, hogy a műsorzaj a környéken élők nyugalmát, vagy az érintett védendő létesítmények működését indokolatlanul zavarná, vagy az engedélykérelmet elutasíthatja. 37/2011. (VI.27.) Ör. 4. § (6) bekezdése
76. Dönt zajvédelmi szakértő ellenőrző zajmérésre történő felkéréséről és vizsgálat költségéről és annak viseléséről. 37/2011. (VI.27.) Ör. 5. § (4) bekezdése
77. Dönt hangosító berendezés üzemelése folytatásának helyszíni felfüggesztéséről, ha a rendezvény szervezője a hangosító berendezést engedély vagy bejelentés nélkül használja. 37/2011. (VI.27.) Ör. 5. § (5) bekezdése
78. Foganatosítja a környezeti zajvédelemről szóló 37/2011. (VI.27.) önkormányzati rendeletben meghatározott önkormányzati hatósági ügyekben hozott döntések végrehajtását. 37/2011. (VI.27.) Ör. 8. §-a
79. * 
80. *  Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala lakásgazdálkodási feladatokra kijelölt szervezeti egysége és az Üzemeltető közreműködésével ellenőrzi a lakáshasználatot. 27/2023. (VII.7.) Ör. 6. § 4. pontja
81. *  Felszólítja a bérlőt, lakáshasználót a bérleti szerződésben, és a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvényben, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben és a rendeletben meghatározott kötelezettségek teljesítésére. 27/2023. (VII. 7.) Ör. 6. § 5. pontja
82. *  Dönt ideiglenes elhelyezés céljára önkormányzati lakás bérbeadásáról. 27/2023. (VII.7.) Ör. 6. § 1. pontja
83. *  A jogellenes vagy a jogcím nélküli lakáshasználat megszüntetése, az önkormányzati lakás kiürítése, a lakbér-, közüzemi díj és egyéb díjtartozások behajtása érdekében pert, bírósági vagy közjegyzői nemperes eljárást indít, és végrehajtási eljárást kezdeményez, a lakásügyi jogvitákban perbeli és peren kívüli egyezséget köt. 27/2023. (VII.7.) Ör. 6. § 6. pontja
84. *  Elutasítja a lakásigénylő, a bérlő bérleti kérelmét, bérleti szerződés megújítási kérelmét, amennyiben a 27/2023. (VII.7.) önkormányzati rendelet rendelkezéseinek nem felel meg. 27/2023. (VII.7.) Ör. 6. § 8. pontja
85. * 
86. *  Dönt a lakásbérleti jog folytatása ellenében kötendő tartási szerződéshez történő bérbeadói hozzájárulásról, tartási szerződéshez történő bérbeadói hozzájárulásról. 27/2023. (VII.7.) Ör. 6. § 9. pontja
87. *  Kiadja a lakásra az Önkormányzat javára bejegyzett visszavásárlási jog, valamint az ennek biztosítására kikötött elidegenítési és terhelési tilalom teher ingatlan-nyilvántartásból való törlésére vonatkozó nyilatkozatot, továbbá dönt az Önkormányzat javára visszavásárlási jog és jelzálogjog, valamint ezek biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom alapításáról, feloldásáról és törléséről. 27/2023. (VII.7.) Ör. 6. § 10. pontja
88. *  Dönt az Önkormányzatot megillető lakásra vonatkozó elővásárlási jog gyakorlásáról, amennyiben a vételár fedezete rendelkezésre áll. 27/2023. (VII.7.) Ör. 6. § 11. pontja
89. *  Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala lakásgazdálkodási feladatokra kijelölt szervezeti egysége útján nyilvántartja az önkormányzati lakásokat. 27/2023. (VII.7.) Ör. 6. § 12. pontja
90. *  Elkészíti, folyamatosan vezeti, és évente egy alkalommal aktualizálja az Önkormányzat lakásigénylési névjegyzékét, dönt a bérleti kérelem névjegyzékre történő felvételről, a megújítási kérelem elfogadásáról és elutasításáról és a bérleti kérelem névjegyzékről való törléséről felvételről, a megújítási kérelem elfogadásáról és elutasításáról és a bérleti kérelem névjegyzékről való törléséről. 27/2023. (VII.7.) Ör. 6. § 7. pontja
91. *  A Közgyűlés, vagy a Bizottság határozatában foglalt feltételekkel az Önkormányzat nevében megköti a bérleti és adásvételi szerződéseket, és az ezeket módosító, megszüntető szerződéseket, gyakorolja a lakásbérleti szerződések vonatkozásában az Önkormányzatot megillető rendkívüli felmondási jogot. 27/2023. (VII.7.) Ör. 6. § 2. pontja
92. *  Dönt az értékesített, nem lakás céljára szolgáló ingatlan esetében az Önkormányzat által elrendelt jelzálogjog és elidegenítési és terhelési tilalom feloldásáról, valamint törléséről a Költségvetési és Gazdasági Bizottság javaslata alapján. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (4) bekezdés c) pontja
93. Dönt mindazon külügyi vonatkozású ügyekben, amelyek nem tartoznak a Mötv. 42. § 6. pontjában meghatározott, a Közgyűlés által át nem ruházható hatáskörbe. 54/2013. (XII.17.) Ör. 5. §-a
94. A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 22. §-ában meghatározott rendelkezni jogosult hiányában gyakorolja a védett sírhely feletti rendelkezési jogot. 42/2005. (XI.29.) önkormányzati rendelet 10/B. § (4) bekezdése
95. Elrendeli az Önkormányzat tisztségviselőinek, képviselőinek, valamint a Hivatal dolgozóinak és az intézmények vezetőinek külföldi kiküldetését a jegyző ellenjegyzésével, az ágazatilag illetékes főosztályvezető javaslata alapján. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
96. Dönt a Kulturális Bizottság állásfoglalása alapján a Polgármesteri Ösztöndíjban részesülő tanulók, hallgatók személyéről. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
97. *  Egyezteti a Tüke Busz Zrt.-vel a megkötött közszolgáltatási szerződés alapján az éves teljesítmény-követelményeket a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság, valamint a Költségvetési és Gazdasági Bizottság előzetes állásfoglalása alapján. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
98. *  Értékeli a Tüke Busz Zrt. közszolgáltató féléves és éves teljesítését a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság, valamint a Költségvetési és Gazdasági Bizottság előzetes állásfoglalása alapján. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
99. *  Dönt az Önkormányzat által a Tüke Busz Zrt. közszolgáltatónak nyújtott pénzügyi kompenzáció mértékéről a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság, valamint a Költségvetési és Gazdasági Bizottság előzetes állásfoglalása alapján. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
100. Gyakorolja az ajánlatkérő jogait és kötelezettségeit a nettó kettőmillió forintot meg nem haladó értékű önkormányzati beszerzés – ideértve az ingatlanbeszerzést is – esetén, és a Jegyző ellenjegyzését követően meghozza az eljárást lezáró döntést. Az ajánlatkérő jogainak és kötelezettségeinek gyakorlására és az eljárást lezáró döntés meghozatalára felhatalmazhat más személyt. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
101. *  Meghatározza a beszerzési eljárás lefolytatásának szabályait és meghozza az eljárást lezáró döntést
a) előre nem látható rendkívüli sürgősség, vis maior,
b) az ajánlatkérőnek fel nem róható okból előállott halaszthatatlan beszerzési igény keletkezése esetén:
– ha az Önkormányzat az árut kivételesen kedvező feltételekkel (ideértve a fel-számolási eljárást, a végelszámolást, a bírósági végrehajtási eljárást is) során történő értékesítés keretében szerzi be,
– ha az áru megvásárlására vagy a szolgáltatás igénybevételére az Önkormányzat olyan gazdálkodó szervezettel köt szerződést, amelynek részvényei, vagy üzletrészei kizárólag az Önkormányzat tulajdonában vannak, vagy amely működése felett az Önkormányzat teljes körű ellenőrzési jogokkal rendelkezik, és képes a gazdálkodó szervezet stratégiai céljainak és fontos döntéseinek alapvető befolyásolására.
Dönt továbbá az a) és b) pont szerinti szerződések módosításáról.
A döntésről a soron következő Közgyűlésen beszámol.
SZMSZ 5. § (2) bekezdése
102. *  Meghatározza az eljárás lefolytatásának szabályait és meghozza az eljárást lezáró döntést azon beszerzési eljárásban, ahol a beszerzés tárgya olyan szolgáltatás, amely
a) a szolgáltatást igénybe vevő és a szolgáltatást nyújtó közötti bizalmi viszonyra épül (különösen ügyvédi szolgáltatás, személyi tanácsadói tevékenység, pénzforgalmi szolgáltatás, kommunikációs szolgáltatás, személyes adatok kezelésével és/vagy feldolgozásával járó szolgáltatás), vagy
b) olyan áru vagy szolgáltatás, mely művészeti funkciót tölt be (gyönyörködtet, szórakoztat, díszít, gondolatokat közvetít), vagy
c) olyan meglévő rendszerekhez (pl. informatika, gépjátmű flotta) kapcsolódó áru vagy szolgáltatás, mely specifikusan az adott rendszer működését vagy fejlesztését szolgálja,
és a beszerzés becsült értéke – figyelembe véve a Kbt. 19. §-ában foglalt egybeszámítási kötelezettséget – nem éri el az aktuális nemzeti közbeszerzési értékhatárt, vagy a Kbt. a nemzeti eljárásrend alóli kivételek közébe sorolja.
SZMSZ 5. § (2) bekezdése
103. Meghozza a közbeszerzési eljárás során az ún. közbenső eljárási döntéseket az alábbi vonatkozásban: ajánlati, ajánlattételi felhívás visszavonása (Kbt. 53. §). SZMSZ 5. § (2) bekezdése
104. Kiadja a jegyzővel közösen a Közbeszerzési Szabályzatot. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
105. Meghozza a közbeszerzési eljárás során az ún. közbenső eljárási döntéseket az alábbi vonatkozásban: az ajánlattételi határidő módosítása (Kbt. 52. §). SZMSZ 5. § (2) bekezdése
106. Meghozza a közbeszerzési eljárás során az ún. közbenső eljárási döntéseket az alábbi vonatkozásban: előzetes vitarendezésre vonatkozó álláspont jóváhagyása, ezzel összefüggésben hiánypótlás elrendelése, eljárást megindító felhívás és dokumentáció módosítása (Kbt. 80. §). SZMSZ 5. § (2) bekezdése
107. Meghozza a közbeszerzési eljárás során az ún. közbenső eljárási döntéseket az alábbi vonatkozásban: az eljárás felfüggesztése (Kbt. 154. §). SZMSZ 5. § (2) bekezdése
108. Meghozza a közbeszerzési eljárás során az ún. közbenső eljárási döntéseket az alábbi vonatkozásban: ajánlatok érvénytelensége, ajánlattevők kizárása a Kbt. 73. § és 74. §-a alapján, továbbá a 72. § (3) bekezdése szerint. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
109. Meghozza a közbeszerzési eljárás során az ún. közbenső eljárási döntéseket az alábbi vonatkozásban: ajánlatok elbírálásáról készített írásbeli összegezés módosítása a Kbt. 79. § (4) és (5) bekezdése alapján. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
110. Meghozza a kétszakaszos közbeszerzési eljárás első, részvételi szakaszát lezáró döntést (Kbt. 126. §). SZMSZ 5. § (2) bekezdése
111. Meghozza a közbeszerzési eljárás során az ún. közbenső eljárási döntéseket az alábbiak vonatkozásában szerződéskötés időpontjának módosítása a Kbt. 131. § (6) bekezdése alapján, tekintettel a Kbt. 131. § (5) és (8) bekezdésére. SZMSZ 5. § (2) bekezdés
112. Dönt közös ajánlatkérés esetén együttműködési megállapodás megkötéséről a Kbt. előírásainak megfelelően és a Közbeszerzési Szabályzatban meghatározott hatásköri előírások biztosításával. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
113. Meghatározza a Pécsi Közterület-felügyelet a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény 6. § (1) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettségének tartalmát és részletes szabályait. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
114. Jóváhagyja az Önkormányzat, mint az egészségügyi szolgáltató alapítója nevében az egészségbiztosítóval kötött finanszírozási szerződés módosítását. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
115. A tárgykör szerint illetékes bizottság javaslata alapján – a pályázatkezelő hatóságok állal pályázati feltételként előírt – pénzügyi kihatással járó elkötelezettséget nem tartalmazó együttműködési megállapodást köt gazdasági társaságokkal, költségvetési szervekkel és civilszervezetekkel. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
116. Dönt a Magyar Államtól a 2016. 09. 20-án megkötött szerződés szerint közúti közlekedés biztosítása céljából – telekcsoport újraosztása során kialakított és – önkormányzati tulajdonba vett pécsi 20956/1 hrsz-ú, 20956/2 hrsz-ú, 23976/1 hrsz-ú, és a 23976/2 hrsz-ú közút megnevezésű, a 21166/53 hrsz-ú, a 21169/20 hrsz-ú, és a 23912/282 közterület megnevezésű, valamint a 21170/6 hrsz-ú beépítetlen terület megnevezésű ingatlanok Mötv. 13. (1) bekezdés 2. pontjában foglalt közfeladat ellátása érdekében történő működtetéséről készített éves beszámoló elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
117. Dönt a Közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett a fizetési számlavezetési szerződés módosításával új elkülönített számla nyitásáról és a fizetési számla technikai módosításáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
118. Dönt a Közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett a közbeszerzési és a beszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések, az in house megállapodások és a támogatási szerződések pénzügyi kötelezettségvállalással és műszaki tartalom változással nem járó, teljesítési véghatáridőt nem érintő módosításáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
119. Dönt a Közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett az Önkormányzat által alapított alapítványok vonatkozásában a bíróság által kiadott hiánypótlási felhívásban foglaltak alapján az alapító okirat nem érdemi jellegű módosításáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
120. Dönt a Közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett – a Mötv. 42. §-ában meghatározott ügyek kivételével – dönthet a két ülés közötti időszakban felmerülő következő halaszthatatlan önkormányzati ügyekben:
a) pályázat benyújtásáról az Önkormányzat nevében,
b) pályázatokkal kapcsolatos nyilatkozatok megtételéről,
c) véleménynyilvánítás központi államigazgatási szervek megkereséséről,
d) hatósági, cégeljárási és pályázati ügyekben hiánypótlási felhívás teljesítéséről,
e) vagyonjogi – különösen vagyonhasznosításra irányuló – ügyekben az önkormányzat számára pénzügyi többletkötelezettség vállalást nem jelentő, valamint a törzsvagyoni minőséget nem érintő egy, vagy többoldalú jognyilatkozatok megtételéről,
f) amennyiben azt a gazdasági társaság működése körében felmerült ok indokolttá teszi, a működőképesség fenntartása, vagy a likviditás megőrzése érdekében az átadott pénzeszköz átutalása ütemezésének módosításáról.
SZMSZ 81. §-a
121. *  Gyakorolja az Önkormányzat tulajdonában lévő, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény hatálya alá tartozó nem lakás célú helyiségekre és egyéb vagyontárgyakra vonatkozóan az Önkormányzatot bármilyen jogcímen megillető elővásárlási jog gyakorlásáról szóló döntési jogkört, amennyiben a döntés forrás biztosítását nem igényli. 11/2012. (II.24.) Ör. 31/A. § (1) bekezdés
122. *  Meghatározza az alpolgármesterek feladatmegosztását, az általános helyettes személyét és a társadalmi megbízatású alpolgármester munkarendjét. SZMSZ 82. § (2) bekezdése
123. *  Dönt a Mötv. 42. §-ában meghatározott ügyek kivételével nettó 200 000 eFt összeghatárig a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, közgyűlési ülések közötti időszakban felmerülő és azonnali intézkedést igénylő valamennyi, az Önkormányzat költségvetését érintő kérdésben, jogosult a döntéshez kapcsolódó szerződések, valamint eseti közszolgáltatási megállapodások megkötésére, módosítására és megszüntetésére a Közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
124. * 
125. *  Dönt a közgyűlési ülések közötti időszakban felmerülő, halaszthatatlan esetben működési és felhalmozási célú támogatásra irányuló pályázat benyújtásáról a Közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
126. *  Lefolytatja a településképi véleményezési eljárást a Pécs Megyei Jogú Város településképi védelméről és a helyi építészeti-műszaki tervtanács működtetéséről szóló 5/2019. (I. 29.) önkormányzati rendelet 6. mellékletében meghatározott építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenységek esetén. 5/2019. (I. 29.) Ör. 50. §-a
127. *  Lefolytatja a településképi bejelentési eljárást
a) a reklám- és reklámhordozó-elhelyezések,
b) az építmények rendeltetésének módosítása vagy rendeltetési egysége számának megváltozása,
c) építési engedélyhez vagy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 33/A. §-a szerinti egyszerű bejelentéshez nem kötött, a Pécs Megyei Jogú Város településképi védelméről és a helyi építészeti-műszaki tervtanács működtetéséről szóló 5/2019. (I. 29.) önkormányzati rendelet 7. mellékletében meghatározott építési tevékenységek esetén.
5/2019. (I. 29.) Ör. 55. § (1) bekezdése
128. *  Településképi kötelezési eljárást indít és településkép-védelmi bírságot szab ki a magatartás elkövetőjével szemben a településképi bejelentési kötelezettség elmulasztása, valamint a településképi bejelentési eljárás során meghozott döntésben foglaltak megszegése esetén. 5/2019. (I. 29.) Ör. 57. §-a, 59. § (1)–(2) bekezdése, 60. § (1) bekezdése
129. *  Foganatosítja a kötelezést tartalmazó döntés végrehajtását a településképi kötelezésben foglaltak nem teljesítése esetén – a településkép-védelmi bírság ismételt kiszabása helyett –, mely során a meghatározott cselekményt a kötelezett költségére és veszélyére elvégzi vagy mással elvégezteti, egyúttal a kötelezettet a felmerülő költség megfizetésére kötelezi. 5/2019. (I. 29.) Ör. 60. § (3) bekezdése
130. *  Elbírálja a nevelési támogatás iránti kérelmeket. 3/2015. (II.17.) Ör. 2. § f) pontja
131. *  Elbírálja a megélhetési támogatás iránt benyújtott kérelmeket. 3/2015. (II. 17.) Ör. 2. § (1) bekezdés g) pontja
132. *  Elbírálja a rendkívüli természetbeni támogatás iránti kérelmeket. 3/2015. (II. 17.) Ör. 2. § h) pontja

2. melléklet a 37/2019. (XI.15.) önkormányzati rendelethez

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének bizottságokra átruházott hatáskörei

1. A Közgyűlés Jogi és Ügyrendi Bizottságra átruházott hatáskörei

A B
1. a Jogi és Ügyrendi Bizottságra
átruházott közgyűlési hatáskör megnevezése
a hatáskör átruházás tartalmazó
önkormányzati rendelet
megnevezése
2. *  A Közgyűlés nyári szünet idején tartott rendkívüli ülése hiányában gyakorolja a Közgyűlés hatásköreit – Mötv. 42. §-ában foglalt nem átruházható hatáskörei és a Polgármesterre átruházott, a város költségvetésében meghatározott tartalékokkal való rendelkezési jog, valamint az előirányzatok átcsoportosítási joga kivételével – az éves munkatervben meghatározott nyári szünet idején. SZMSZ 11. § (2) bekezdés
3. Lebonyolítja a titkos szavazást. SZMSZ 49. § (1) bekezdése
4. Kivizsgálja az összeférhetetlenség megállapítására irányuló kezdeményezést SZMSZ 54. § (1) bekezdés
5. Nyilvántartja és ellenőrzi és a bárki által tett bejelentés alapján vizsgálja a polgármester és a képviselők vagyonnyilatkozatait, a vizsgálat eredményéről a soron következő ülésen tájékoztatja a Közgyűlést. SZMSZ 65. § (1)–(2) bekezdés
6. A Közgyűlés nyári szünet idején tartott rendkívüli ülése hiányában gyakorolja a polgármester szabadságának kiadásával kapcsolatos valamennyi hatáskört. SZMSZ 5. § (2) bekezdés
7. Dönt a gyakornoki pályázatok kiírásáról és a gyakornokok kiválasztásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
8. Dönt a polgármester javaslata alapján a közbeszerzési és a beszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések, valamint az in house megállapodások polgármesteri hatáskörbe nem tartozó módosításáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
9. Dönt az a költségvetési rendeletben a bizottság hatáskörébe utalt pénzkeretek felhasználásáról. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete

2. *  A Közgyűlés Környezetvédelmi és Innovációs Bizottságra átruházott hatáskörei

A B
1. a Környezetvédelmi és Innovációs Bizottságra
átruházott közgyűlési hatáskör megnevezése
a hatáskör átruházást tartalmazó önkormányzati rendelet megnevezése
2. Dönt – a Mötv. 42. § 4. pontjában foglalt korlátok között – a Városi Faalap felhasználásáról. 9/2011. (II.21.) önkormányzati rendelet 8. § (3) bekezdése
3. Dönt – a Mötv. 42. § 4. pontjában foglalt korlátok között – a Környezetvédelmi Alap felhasználásáról. 77/1996. (XII.20.) önkormányzati rendelet 4. § (1) bekezdése
4. Dönt az a költségvetési rendeletben a bizottság hatáskörébe utalt pénzkeretek felhasználásáról. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete

3. A Közgyűlés Költségvetési és Gazdasági Bizottságra átruházott hatáskörei

A B
1. a Költségvetési és Gazdasági Bizottságra
átruházott közgyűlési hatáskör megnevezése
a hatáskör átruházást tartalmazó önkormányzati rendelet megnevezése
2. *  Dönt a forgalomképes nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérlők részére történő elidegenítésre kijelöléséről. a 11/2012. (II.24.) önkormányzati rendelet 6. melléklet 3.2. pontja
3. Dönt a költségvetési rendelet hatálya alá tartozó költségvetési szervek és az Önkormányzat behajthatatlan követeléseinek, kintlévőségeinek törléséről. a 11/2012. (II.24.) önkormányzati rendelet 24. § (7) bekezdése
4. *  Dönt egymillió forint feletti, de ötmillió forintot meg nem haladó követelés esetén a kötelezett részére legfeljebb 1 évig terjedő halasztott fizetés vagy legfeljebb 5 évre szóló részletfizetés engedélyezéséről. a 11/2012. (II.24.) Ör. 24. § (5) bekezdése
5. Dönt az Önkormányzat tulajdonában lévő – nem forgalomképtelen – ingatlan esetén a Ptk. 5:145. §-ában meghatározott földhasználati jog alapításáról, valamint az önkormányzati ingatlanra – kivéve a közterületet és a Pécsi Építési Szabályzat (a továbbiakban: PÉSZ) szerint közlekedési célra fenntartott területet – építés esetén a tulajdonosi hozzájárulás megadásáról. 11/2012. (II.24.) Ör. 22. § (3) bekezdése
6. *  Dönt ötvenmillió forintot összegig önkormányzati költségvetési szerv használatában lévő ingatlan, ingatlanrész egy éven túli, vagy egy évet meg nem haladó időtartamú, de egyéb tulajdonosi részjogosítvány gyakorlását biztosító, és a határozatlan időre történő bérbe, használatba adásához öt évet meg nem haladó időtartam esetén, ha az éves bérleti díj a húszmillió forintot meghaladja. 11/2012. (II.24.) Ör. 14. § (8) bekezdés b) pontja
7. *  Dönt követelésről való lemondásról egymillió forint feletti, de ötmillió forintot meg nem haladó követelés esetén. 11/2012.(II.24.) Ör. 24. § (4) bekezdés b) pontja
8. *  Dönt bármely vagyontárgy – kivéve a forgalomképtelen vagyontárgyakat – tulajdonjoga ingyenes vagy kedvezményes felajánlásának elfogadásáról húszmillió forint felett, ötvenmillió forintos értékhatárig. 11/2012. (II.24.) Ör. 25. § (1) bekezdése
9. *  Dönt a forgalomképtelen törzsvagyonba tartozó vagyontárgyak bérbeadására, vagy egyéb módon történő hasznosítására irányuló szerződések megkötéséről: öt évet meg nem haladó időtartam esetén, ha az éves bérleti díj összege a tízmillió forintot eléri, de az ötvenmillió forintot nem haladja meg. 11/2012. (II.24.) Ör. 29. § (4) bekezdés b) pontja
10. *  Dönt a korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak bérbeadására, egyéb módon történő hasznosítására irányuló szerződések megkötésekor: öt évet meg nem haladó időtartam esetén, ha az éves bérleti díj összege a tízmillió forintot eléri, de az ötvenmillió forintot nem haladja meg. 11/2012. (II.24.) Ör. 30. § (4) bekezdés b) pontja
11. *  Dönt az Önkormányzat tulajdonában lévő forgalomképes ingatlan, ingóvagyon és vagyoni értékű jog elidegenítéséről, egyéb módon történő hasznosításáról, megterheléséről, tízmillió forint felett, ötvenmillió forint értékhatárig.. 11/2012.(II.24.) Ör. 31. § (4) bekezdése
12 *  Dönt a költségvetési rendelet hatálya alá tartozó költségvetési szervek és az Önkormányzat behajthatatlan követeléseinek, kintlévőségeinek törléséről. az Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
13. * 
14. *  Dönt a költségvetési rendeletben meghatározott céltartalékok között nevesített Normatív állami támogatások és Nemzetiségi önkormányzatok működésének támogatása előirányzatok, valamint a Fenntartási (vis maior) keret felhasználásáról. az Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
15. Dönt a Szent Flórián Közalapítvány éves beszámolójának elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
16. Dönt az önkormányzati intézmények közötti költségvetési előirányzat átcsoportosításáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
17. Dönt a költségvetési évben az Önkormányzat részére a tárgyévi költségvetési törvényben meghatározott, a jogosult intézmény megjelölésével átutalt központosított és fejezeti kezelésű állami támogatások átvezetéséről. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
18. Dönt az egy összegben, a jogosult intézmény megjelölése nélkül átutalt, az Önkormányzatot megillető központosított és fejezeti kezelésű állami támogatások felosztásáról és átvezetéséről. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
19. Dönt a homlokzat-felújításra és a helyi védett épületek felújítására a Közgyűlés által kiírt pályázatok alapján kötendő a támogatási szerződésekről, a szerződések módosításáról és megszűnéséről. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
20. Elbírálja a Bizottság ügyrendjében szereplő pályázatokat, ellenőrzi azok végrehajtását. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
21. Jóváhagyja a közbeszerzési tervet és az esetleges módosításait. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
22. Értékhatártól függetlenül dönt anyagi fedezettel rendelkező közbeszerzési eljárások esetén az eljárást megindító hirdetmény és dokumentáció elfogadásáról, annak esetleges módosításról, és – a kétszakaszos közbeszerzési eljárás első, részvételi szakaszának lezárása kivételével – meghozza az eljárást lezáró döntést. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
23. *  Dönt a Kbt. 115. §-a szerinti hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az eljárás megindításával egyidejűleg az ajánlattevők személyéről. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
24. A polgármester javaslata alapján határozatlan időre megbízza a közbeszerzési bíráló bizottság 3 állandó tagját. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
25. A közbeszerzési eljárás megindításával egyidejűleg, az adott eljárás időtartamára felkéri a bíráló bizottság eseti tagjait. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
26. Felkéri a közbeszerzési eljárásban közreműködő szakértőt. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
27. Felkéri közbeszerzési eljárásban a 3 fős Szakmai Zsűrit. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
28. Dönt tárgyalásos eljárás esetén a három főből álló tárgyaló bizottság tagjainak személyéről akként, hogy a bizottság két tagja önkormányzati képviselő, míg egy tagja az illetékes főosztály szakértelemmel rendelkező képviselője kell, hogy legyen. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
29. Gyakorolja az ajánlatkérő jogait a nettó kettőmillió forintot meghaladó, de az aktuális nemzeti közbeszerzési értékhatárt el nem érő értékű beszerzés esetén – ideértve az ingatlanbeszerzést is – és meghozza az eljárást lezáró döntést. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
30. Dönt in house megállapodás megkötéséről. SZMSZ 5. § (2) bekezdése

4. A Közgyűlés Kulturális Bizottságra átruházott hatáskörei

A B
1. a Kulturális Bizottságra átruházott közgyűlési hatáskör megnevezése a hatáskör átruházást tartalmazó önkormányzati rendelet megnevezése
2. Dönt az idegenforgalom számára jelentős közterületen tervezett rendezvény megtartásával való egyetértéséről a Közgyűlés nyári szünetének időszaka kivételével. 31/2008. (XI.15.) Ör. 14. § (7) bekezdése
3. Meghatározza az Önkormányzat kulturális intézményei és az Önkormányzat 100%-os gazdasági társaságai tevékenységi köréhez tartozó, általuk szervezett és a közönség számára ingyenesen látogatható éves szinten legfeljebb 8 – kulturális és sportrendezvényt. 31/2008. (XI.15.) Ör. 6. § (1) bekezdés i) pontja
4. A 31/2008. (XI.15.) önkormányzati rendelet 2. mellékletében meghatározott díjtételekhez képest 50%-os mértékű díjkedvezményben részesíti az olyan – a 6. § (1) bekezdés e), i), o) és p) pontjában nem szabályozott – a közönség számára ingyenesen látogatható, a helyi, vagy az országos médiában hírként megjelenő kulturális, turisztikai, és sportrendezvények szervezőit, amely rendezvények Pécs Város népszerűsítését szolgálják. 31/2008. (XI.15.) Ör. 22. § (3) bekezdése
5. A 31/2008. (XI.15.) önkormányzati rendelet 2. mellékletében meghatározott díjtételekhez képest 100%-os mértékű díjkedvezményben részesíti – a 6. § (1) bekezdés e), i), o) és p) pontjában nem szabályozott – olyan országos részvételt biztosító kulturális, turisztikai és sportrendezvények szervezőit, amely rendezvények Pécs Város életében kiemelkedő jelentőséggel bírnak, és azokat a közönség ingyenesen látogathatja. 31/2008. (XI.15.) Ör. 22. § (4) bekezdése
6. Megválasztja a sírok védetté nyilvánítását előzetesen véleményező „Kegyeleti Munkacsoport” állandó tagjait. a 42/2005. (XI.29.) önkormányzati rendeletet 10/A. § (2) bekezdése
7. *  Dönt a költségvetési rendeletben meghatározott céltartalékok között nevesített Fesztiválok, egyéb rendezvények és támogatások, valamint a Közművelődési megállapodással rendelkezők támogatása előirányzatok felhasználásáról. az Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
8. Jóváhagyja az Önkormányzat fenntartásában működő közművelődési közfeladatot ellátó intézmények közművelődési feladatokat tartalmazó éves munkaterveit. 26/2019. (VI.25) Ör. 9. § (1) bekezdése
9. Dönt az Önkormányzat fenntartásában működő közművelődési közfeladatot ellátó intézmények éves munkatervében meghatározott közművelődési közfeladatok ellátásáról szóló, továbbá a közművelődési szolgáltatást nyújtó külső szervezetek közművelődési megállapodásban meghatározott közművelődési közfeladatai ellátásáról szóló beszámolók elfogadásáról. 26/2019. (VI.25.) Ör. 9. § (2) bekezdése
10. Kiválasztja az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő diákokat. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
11. Dönt tag delegálásáról a köznevelési intézmény intézményi tanácsába. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
12. Dönt az óvodák (felvételi) körzetének meghatározásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
13. Dönt az óvodába történő jelentkezés módjáról, a nagyobb létszámú gyermekek egy időszakon belüli óvodai felvételének időpontjáról, az óvoda heti és éves nyitvatartási idejének meghatározásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
14. Dönt az adott nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározásáról, a csoport átlaglétszámtól való eltérés engedélyezéséről, valamint a maximális létszámtól való eltérés engedélyezéséről. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
15. Dönt az óvoda munkatervének és beszámolójának jóváhagyásáról, és egyetértését adja az óvodák házirendje és pedagógiai programja azon rendelkezéseinek érvénybe lépéséhez, amelyekből a fenntartóra többletkötelezettség hárul. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
16. Dönt az óvoda pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtásának, a pedagógiai–szakmai munka eredményességének értékeléséről. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
17. *  Dönt a kulturális ágazathoz tartozó közalapítványok éves beszámolójának elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
18. Dönt a közművelődési megállapodással rendelkező civil szervezetek éves beszámolójának elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
19. *  Gyakorolja a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (8) bekezdése szerinti véleményezési jogot, valamint a 83. § (4) bekezdésében biztosított, az ingatlan tulajdonosát megillető előzetes véleményezési jogot a 83. § (3) bekezdése szerinti fenntartói döntések előtt, amennyiben e jog gyakorlása költségvetési forrást nem igényel, és a működtetőre többletkötelezettséget nem eredményez. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
20. Dönt – a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 76. § szerint – a tankerületi központ és a szakképzési centrum vagyonkezelésében lévő önkormányzati tulajdonú ingatlan tanítási időn kívüli használatával kapcsolatos megállapodás megkötéséről. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
21. Dönt a muzeális intézmény éves szakmai feladatainak, éves munkajelentésének, teljesítményértékelésének jóváhagyásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
22. Dönt a könyvtár használati szabályzatának, szakmai tevékenysége értékelésének, beszámolójának jóváhagyásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
23. Dönt a közművelődési intézmény használati szabályzatának jóváhagyásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
24. *  Dönt a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata részére a 2013. október 2-án kelt megállapodással ingyenesen tulajdonba adott 3024/8 hrsz-ú (Pécs, Tiborc u. 28/1.), 40263 hrsz-ú (Pécs, Dugonics u. 25.), a 621/35 hrsz-ú (Pécs, Acsády Ignác u. 8.), valamint 533/42 hrsz-ú (Pécs, Szőnyi Ottó u. 3.) ingatlanok juttatás céljának megfelelő hasznosításáról, állagának megóvásáról szóló – a tulajdonjog megszerzésétől számított 15 évig, a tárgyévet követő év január 31. napjáig történő, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. § (4) bekezdése alapján benyújtott – beszámoló elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
25. Dönt az Országos Horvát Önkormányzat részére a 2012. 11. 16-án kelt megállapodással ingyenesen tulajdonba adott 621/37 hrsz-ú (Pécs, Szigeti u. 97.), valamint a 18822 hrsz-ú (Pécs, Nagy Lajos király u. 4.) ingatlanok és ingóságok juttatás céljának megfelelő hasznosításáról, állagának megóvásáról szóló – a tulajdonjog megszerzésétől számított 15 évig, a tárgyévet követő év január 31. napjáig történő, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. § (4) bekezdése alapján benyújtott – beszámoló elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
26. Dönt a tárgyévet követő február hónap 28. napjáig a Pécsi Egyházmegye részére a 2012. június 6-án kelt megállapodás alapján haszonélvezeti jog alapításával átadott 36739 hrsz-ú (Pécs, Török István u. 13.) ingatlannal és ingóságokkal történt, a juttatás céljának megfelelő gazdálkodásról szóló – a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 10. § (2) bekezdésére tekintettel benyújtott – beszámoló elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
27. *  Dönt a tárgyévet követő február hónap 28. napjáig a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy részére 2012. május 31-én kelt megállapodás alapján haszonélvezeti jog alapításával átadott 529/43 hrsz-ú (Pécs, Radnóti M. u. 2.), 17326 hrsz-ú (Pécs, Király u. 44.), valamint 16631/5 hrsz-ú (Pécs, Koller u. 5.) ingatlanokkal és ingóságokkal ingatlannal és ingóságokkal történt, a juttatás céljának megfelelő gazdálkodásról szóló – a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 10. § (2) bekezdésére tekintettel benyújtott – beszámoló elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
28. *  Dönt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 35/2014. (II.27.) sz. normatív határozata alapján a tárgyévet követő február hónap 28. napjáig a Pécsi Egyházmegyének haszonélvezeti jog alapításával átadott 36766/1 hrsz-ú (Pécs, Óvoda u. 3.) ingatlannal és ingóságokkal történt, a juttatás céljának megfelelő gazdálkodásról szóló – a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 10. § (2) bekezdésére tekintettel benyújtott – beszámoló elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
29. *  Dönt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 74/2016. (III.17.) sz. normatív határozata alapján a tárgyévet követő február hónap 28. napjáig a Magyarországi Evangélikus Egyháznak vagyonkezelői jog alapításával átadott 20911 hrsz-ú (7632 Pécs, Enyezd u. 1.), ingatlannal és ingóságokkal történt, a juttatás céljának megfelelő gazdálkodásról, szakmai tevékenységről szóló – a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 11. §-ában foglaltakra tekintettel benyújtott – beszámoló elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése

5. A Közgyűlés Népjóléti és Sport Bizottságra átruházott hatáskörei

1. A B
2. *  Dönt lakásbérleti szerződésmegkötéséről, módosításáról és megszüntetéséről művészlakás, vendégtanári lakás bérbeadása esetén a Kulturális és Köznevelési Bizottság javaslata alapján, művészlakásra, vendégtanári lakásra kötött bérleti szerződés módosításáról önállóan. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 1. pontja
3. *  Dönt átmeneti elhelyezés céljára önkormányzati lakás bérbeadásáról. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 3. pontja
4. *  Dönt bérlőtársi jogviszony létesítéséről. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 4. pontja
5. *  Dönt önkormányzati lakásra vonatkozó csereszerződéshez történő bérbeadói hozzájárulásról. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 6. pontja
6. *  Dönt bérbe adott lakás helyett másik lakás bérbeadásáról. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 5. pontja
7. *  Dönt bérleti jog folytatására vonatkozó igény elutasításáról. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 7. pontja
8. *  Dönt pályázat kiírásáról önkormányzati lakás lakhatóvá tételi vagy felújítási költsége felének bérlő általi megelőlegezésével történő bérbeadására, és elbírálja a beérkezett pályázatokat. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 9. pontja
9. *  Dönt a sportszervezet részére bérbe adott sportolói lakások bérleti díjáról. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 14. pontja
10. *  Dönt költségelvű és a piaci lakbér fizetése feltételével bérbe adható lakások kijelöléséről. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 8. pontja
11. *  Dönt pályázat kiírásáról az Önkormányzat rendelkezése alatt álló, megüresedő fecskeházi lakások bérletére, és elbírálja a beérkezett pályázatokat. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 11. pontja
12. *  Dönt az önkormányzati lakások felújítási címlistájáról. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 21. pontja
13. *  Dönt a bérbe adható lakás szobaszámának felső határától való eltérésről. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 12. pontja
14. *  Dönt bérlőkiválasztási jog biztosításáról, a bérlőkiválasztási jog ellenértéke fizetési feltételeitől való eltérésről. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 13. pontja
15. *  Dönt a lakásértékesítési eljárás során beérkező igazolási kérelmekről. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 20. pontja
16. *  Dönt pályázat kiírásáról különleges hasznosításra szánt önkormányzati lakások bérbeadására, és elbírálja a beérkezett pályázatokat. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 10. pontja
17. *  Dönt méltányossági lakbér megállapításáról, egyidejűleg meghatározza a kedvezményes lakbérfizetési jogosultság időtartamát. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 15. pontja
18. *  Dönt a helyi közfeladatok ellátása érdekében önkormányzati lakás nem lakás céljára történő bérbeadásáról. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 16. pontja
19. *  Dönt önkormányzati lakás értékesítésre kijelöléséről. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 17. pontja
20. *  Dönt önkormányzati lakás eladásáról, cseréjéről, visszavásárlásáról, valamint e szerződések módosításáról és megszüntetéséről, amennyiben a vételár a tizenötmillió forintot nem haladja meg. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 18. pontja
21. *  Dönt két eredménytelen árverés esetén dönt a lakások elidegenítési eljárásának további folytatásáról, és annak feltételeiről. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 19. pontja
22. *  Meghatározza a különleges hasznosításra szánt önkormányzati lakásokat. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 21. pontja
23. Dönt az üres és vételi, vagy elővásárlási joggal nem érintett lakások értékesítéséről és az értékesítés feltételeiről. 44/2012. (IX.24.) Ör. 5. § (2) bekezdés v) pontja
24. Dönt a Magyar Államtól szerződés alapján átvett pécsi 46601 és 36283/1 hrsz-ú sportcélú ingatlanok használatára vonatkozóan a szerződés V. 6. b. pontjában előírt beszámoló elfogadásáról, melyben az Önkormányzat igazolja, hogy „az óvodákról, az alapfokú nevelésről, oktatásról, valamint gyermek és ifjúsági tér biztosítása, sport támogatása, az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése” önkormányzati közfeladat ellátása érdekében használja ezen ingatlanokat. 6/2016. (II.2.) Ör. 2. § (3) bekezdés b) pontja
25. Dönt köznevelési intézmények használatában lévő önkormányzati sportlétesítmények tanítási időn kívüli használatára vonatkozó, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 76/A. § a szerinti külön megállapodás megkötéséről. 6/2016. (II.2.) Ör. 2. § (3) bekezdés c) pontja
26. Dönt a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. használatában lévő sportcélú ingatlanok ingyenes használatára jogosult sportszervezetekről és az ingyenes használat maximálisan igénybe vehető mértékéről, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. sportszakmai javaslata alapján, minden év június 30-ig. 6/2016. (II.2.) Ör. 2. § (3) bekezdés d) pontja
27. Gyakorolja a méltányossági jogkört Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról és gyermekvédelmi támogatásokról szóló 3/2015. (II.17.) önkormányzati rendelet által meghatározott esetekben. 3/2015. (II.17.) Ör. 2. § (2) bekezdés a) pontja
28. Dönt a Város polgárai részére történő szociális felajánlások, adományok rászorultsági alapon történő felosztásának módjáról, feltételeiről. 3/2015. (II.17.) Ör. 2. § (2) bekezdés b) pontja
29. Dönt a Bursa Hungarica Ösztöndíj odaítéléséről és visszavonásáról. 37/2007. (IX.14.) Ör. 7. § (2) bekezdése
30. Dönt az egészségügyi alapellátást biztosító egészségügyi szolgáltatóval a feladat-ellátási szerződés megkötéséről. 5/2017. (I.23.) Ör. 7. § (2) bekezdése
31 *  Dönt a költségvetési rendeletben a céltartalékok között nevesített Sportfeladatok ellátási keret, Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj keret, Önkormányzati tulajdonú lakások karbantartása, felújítása keret és a Lakáselidegenítési Alapfel használásáról. az Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
32. Dönt a költségvetési rendeletben a céltartalékok között nevesített Sportfeladatok Ellátási Keret, a Közfoglalkoztatás Támogatása és a Lakáselidegenítési Alap előirányzatok felhasználásáról. az Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
33. Dönt az Önkormányzat által szociális és egészségügyi feladatok ellátására alapított közalapítványok éves beszámolójának elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
34. Dönt a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátásokat nyújtó, ellátási szerződéssel rendelkező civil szervezetek éves beszámolójának elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
35. Dönt a közfoglalkoztatás feladatátvállalására vonatkozó együttműködési megállapodások megkötéséről, módosításáról és megszüntetéséről. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
36. Dönt a közfoglalkoztatás bonyolítására vonatkozó együttműködési megállapodások megkötéséről, módosításáról és megszüntetéséről. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
37. Dönt a közfoglalkoztatás iránti kérelmek, pályázatok benyújtásáról és a közfoglalkoztatás lebonyolításával kapcsolatos egyéb kérdésekről. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
38. Évente egy alkalommal értékeli az egészségügyi, valamint a szociális és a gyermekjóléti intézmények szakmai munkájának eredményességét. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
39. Jóváhagyja a bölcsődék nyári nyitvatartási rendjét és engedélyezi a bölcsődék szolgáltatásának szüneteltetését. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
40. Dönt az Önkormányzat által haszonbérleti, haszonkölcsön szerződéssel egyházi és civil szervezetek számára átadott ingatlanok vonatkozásában az átvett vagyonnal való gazdálkodásról szóló beszámolók elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
40. *  Dönt fizetési kedvezmény engedélyezéséről, a szociális lakbérjogosultság, a költségelvű és a piaci lakbérmérték megállapításáról, a lakásbérleti jog folytatására jogosultság elismeréséről, az önkormányzati lakásba történő befogadáshoz, az önkormányzati lakás albérletbe adásához való hozzájárulásról, önkormányzati lakás bérlője részére bérbeszámítás engedélyezéséről, bérbeszámítási megállapodás megkötéséről, módosításáról és megszüntetésről. 27/2023. (VII.7.) Ör. 5. § 2. pontja

6. A Közgyűlés Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottságra átruházott hatáskörei

A B
1. a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottságra átruházott közgyűlési hatáskör megnevezése a hatáskör átruházást tartalmazó önkormányzati rendelet megnevezése
2. Dönt az éves ellenőrzési terv módosításáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
3. Dönt az összefoglalóval kiegészített éves ellenőrzési jelentés elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
4. Jóváhagyja az Ellenőrzési Osztály által végzett ellenőrzésekről készült jelentéseket. SZMSZ 5. § (2) bekezdése

7. *  A Közgyűlés Városfejlesztési és Kommunális Bizottságra átruházott hatáskörei

A B
1. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottságra
átruházott közgyűlési hatáskör megnevezése
a hatáskör átruházást tartalmazó önkormányzati rendelet megnevezése
2. *  Dönt (zsűrizi) az idegenforgalom számára jelentős közterületekre kitelepülő új vendéglátó egységek bútorzatát – ide értve a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény alapján a kijelölt dohányzóhelyeken, a köztisztaságról szóló 44/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendeletben foglalt szabályok szerint közterületre kihelyezendő gyűjtőedényzetet is – a közterülethasználati megállapodást megelőzően és a kitelepüléstől számítva 5 évenként. 31/2008. (X.15.) Ör. 14. § (4) bekezdése
3. *  Elfogadja és módosítja a Pécs város vendéglátó előkert és portál kialakítási kézikönyvet. 31/2008. (X.15.) Ör. 14. § (4a) bekezdése
4. Dönt tartós elárusítóhely (pavilon) elhelyezésére kötött közterület-használati megállapodás – indokolt esetben – öt évvel történő meghosszabbíthatóságáról. 31/2008. (X.15.) Ör. 7. § (4) bekezdése
5. Előzetes egyetértést nyilvánít a közterületen tartós árusítóhelyek (pavilonok) pályázat útján a Közterület-kezelő által történő meghirdetéséről és lefolytatja a pályázati tárgyalást. 31/2008. (X.15.) Ör. 1. melléklet 2. pont, 7. pontja
6. *  Dönt az egyeztetési eljárásában nyilvántartásba vett javaslatok, észrevételek, vélemények elfogadásáról vagy elutasításáról és a helyi partnerségi egyeztetés lezárásáról a főépítész szakmai javaslata alapján. 41/2022. (XII. 12.) Ör. 11. § (1) bekezdése
7. *  Dönt a 41/2022. (XII. 12.) önkormányzati rendelet 2. § 2. pontjában meghatározott település-fejlesztési és településrendezési dokumentumok megalkotási és módosítási eljárásainak elindításáról és a módosítási javaslatok tartalmáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
8. Dönt közút és közforgalom elől el nem zárt magánút tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 29. § (7) bekezdésében meghatározott közlekedési hatósági eljárások megindításáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
9. Jóváhagyja a helyi autóbuszok menetrendjét. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
10. Dönt Pécs Város víziközmű vagyonán végzendő felújítási munkákra vonatkozó felújítási terv kivitelezésének megkezdése előtt a Tettye Forrásház Zrt. felújításra készített tételes költségvetésének elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
11 *  Dönt a közterület-használati megállapodás előfeltételeként az információs vagy más célú berendezésen megjelenített közérdekű tartalomra és annak megjelenítési idősávjára, időtartamára vonatkozó megállapodás berendezés üzemeltetőjével történő megkötéséről. 31/2008. (X. 15.) Ör. 5. § (2a) bekezdése
12. Dönt pince, támfalomlással kapcsolatos vis maior pályázatok benyújtásáról Költségvetési és Gazdasági Bizottság támogató állásfoglalása alapján. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
13. Dönt – az érintett taxis érdekvédelmi szervek véleményének ismeretében, a közlekedés-szervező forgalomtechnikai, közbiztonsági, környezetvédelmi és városüzemeltetési szempontok mérlegelése alapján tett javaslatára – a taxis személyszállító tevékenység folytatása céljából Pécs Város közigazgatási területének közútjain és közterein a jövőben kijelölendő taxiállomások számáról, helyéről, és az ezekre kiadható használati engedélyek számáról. 31/2008. (X.15.) Ör. 11. § (2) bekezdése
14. Dönt a Magyar Államtól a 2010. május 13-án megkötött szerződés szerint közúti közlekedés biztosítása céljából átvett pécsi 19147 hrsz-ú „közterület és trafó” megnevezésű ingatlannak az Mötv. 13. § (1) bekezdésében foglalt közfeladat ellátása érdekében történő működtetéséről készített éves beszámoló elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
15. Dönt állami vagyonba tartozó ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló, 2013. 12. 30-án kelt megállapodás alapján a hatályba lépést követő évtől (2014.) az elidegenítési tilalom fennállásának ideje alatt (15 év) minden év december 31. napjáig a Magyar Állam részéről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonába adott pécsi 43586/6 hrsz-ú ingatlan kötelező közfeladat-ellátásának elősegítése érdekében történt hasznosításáról, állagának megóvásáról szóló beszámoló elfogadásáról. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
16. Dönt az a költségvetési rendeletben a bizottság hatáskörébe utalt pénzkeretek felhasználásáról. Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
18 *  Döntésével az Étv. 7. § (3) bekezdés e) pontja szerint igazolja a Város beépítésre szánt területének növelése érdekében, hogy a tervezett használati célra Pécs város már beépítésre kijelölt területén belül nincs megfelelő terület. SZMSZ 5. § (2) bekezdése

3. melléklet 37/2019. (XI.15.) önkormányzati rendelethez

A Közgyűlés jegyzőre átruházott hatáskörei

A B
1. a jegyzőre átruházott közgyűlési hatáskör megnevezése a hatáskör átruházást
tartalmazó önkormányzati
rendelet megnevezése
2. Gyakorolja a kedvtelésből folytatott állattartásról szóló 47/2014. (XII.12.) önkormányzati rendeletben meghatározott állattartással kapcsolatos önkormányzati hatósági hatásköröket és foganatosítja az állattartással kapcsolatos önkormányzati hatósági ügyekben hozott döntések végrehajtását. 47/2014. (XII.12.) Ör. 1. § (3) bekezdése
3. Határozatban kötelezheti a fa kivágására annak tulajdonosát, ha a fás szárú növény az élet- vagy vagyonbiztonságot veszélyezteti, annak tulajdonosa e kötelezettségének nem tett eleget és e veszély másként nem hárítható el. 9/2011. (II.21.) Ör. 4. § (3) bekezdése
4. Engedélyezi a rendeletben meghatározott fakivágást, egyidejűleg pótlásra vagy pénzbeli térítésre kötelezi a kérelmezőt. 9/2011. (II.21.) Ör. 4. § (9) bekezdése
5. Ellenőrzi helyszíni bejáráson a pótlás eredését, a fenntartási munkák elvégzését, és a nem megeredt egyedek újbóli pótlását írja elő. 9/2011. (II.21.) Ör. 7. § (2)–(3) bekezdése
6. Foganatosítja a fás szárú növények védelméről és a területek biológiai aktivitásérték egyensúlyának fenntartásáról szóló 9/2011. (II.21.) önkormányzati rendeleteben meghatározott önkormányzati hatósági ügyekben hozott döntések végrehajtását. 9/2011. (II.21.) önkormányzati rendelet 10. §-a
7. Gyakorolja az 1988. évi I. törvény 36. §-ában meghatározott önkormányzati közútkezelői hatásköröket. 16/2012. (III.23.) Ör. 2. § h) pont hb) alpontja
8. *  Gyakorolja az ajánlatkérő jogait és kötelezettségeit, és a Költségvetési és Közgazdasági Főosztályvezető ellenjegyzését követően meghozza az eljárást lezáró döntést, a kettőmillió forintot meg nem haladó értékű polgármesteri hivatali beszerzés esetén.
SZMSZ 5. § (2) bekezdése
8. Gyakorolja fás szárú növények telekhatáron történő telepítésének szabályairól szóló 41/2016. (X.28.) önkormányzati rendeletben meghatározott önkormányzati hatósági hatásköröket és foganatosítja ezen önkormányzati hatósági ügyekben hozott döntések végrehajtását. 41/2016. (X.28.) Ör. 1. § (4) bekezdése
9. Lefolytatja a közigazgatási hatósági eljárást közösségi együttélés alapvető szabályairól és megszegésük jogkövetkezményeiről szóló 48/2013. (XI.18.) önkormányzati rendeletben meghatározott közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegése miatt és kiszabja a közigazgatási bírságot, továbbá foganatosítja az önkormányzati hatósági ügyben hozott hatósági döntések végrehajtását. 48/2013. (XI.18.) Ör. 4. § (1) bekezdése
11. Gyakorolja a 385/2014. (XII.31.) Korm. rendelet 7. § (1b) bekezdésében meghatározott önkormányzati hatáskört. 55/2013. (XII.17.) Ör. 3. § 4. pontja, 7. § (4) és (6) bekezdése
12. Gyakorolja a 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdésében meghatározott önkormányzati hatáskört. 42/2005. (XI.29.) Ör. 16. § (3) bekezdése
13. Kiadja a polgármesterrel közösen a Közbeszerzési Szabályzatot. SZMSZ 5. § (2) bekezdése
14. *  Ellátja a házszámok megállapításával kapcsolatos feladatokat. 23/2006. (VI.30.) Ör. 8. § (4) bekezdése
15. *  Gyakorolja a köztisztaságról szóló önkormányzati rendeletben meghatározott köztisztasággal összefüggő önkormányzati hatósági hatásköröket és foganatosítja a köztisztasággal összefüggő önkormányzati hatósági ügyekben hozott döntések végrehajtását. 44/2021. (XI. 22.) Ör. 16. § (1) bekezdése

4. melléklet a 37/2019. (XI.15.) önkormányzati rendelethez

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok

1. IDEGENFORGALOM ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK

A B C
1. kötelező feladat
önként vállalt feladat
a feladatellátás alapjául szolgáló jogszabály, döntés
2. testvérvárosi kapcsolatok szervezése, külföldi önkormányzatokkal való együttműködés Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés k) pontja
3. testvérvárosi kapcsolatok keretében programok, rendezvények, látogatások szervezése, együttműködés kialakítása civil szervezetekkel való külkapcsolatok Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés k) pontja
4. idegenforgalom helyi fejlesztésének összehangolása, idegenforgalom alakulásának elemzése, értékelése Mötv. 13. § (1) bekezdés 13. pontja
5. turizmussal kapcsolatos feladatok ellátására gazdasági társaság alapítása és fenntartása Mötv. 13. § (1) bekezdés 13. pontja

2. SZOCIÁLIS ELLÁTÁS ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATOK

A B C
1. kötelező feladat önként vállalt feladat a feladatellátás alapjául szolgáló jogszabály, döntés
2. szociális alapszolgáltatások a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás kivételével 1993. évi III. törvény 57. § (1) bekezdése és 90. § (2) bekezdése
3. éjjeli menedékhely, hajléktalan személyek átmeneti szállása 1993. évi III. törvény 86. § (2) bekezdés d) pontja és 90. § (2) bekezdése
4. hajléktalanok otthona 1993. évi III. törvény 90. § (2) bekezdése
5. idősek otthona 1993. évi III. törvény 90. § (2) bekezdése
6. időskorúak gondozóháza 1993. évi III. törvény 86. § (1) bekezdés d) pontja és (2) bekezdés d) pontja
7. bölcsődei ellátás 1997. évi XXXI. törvény 94. § (3) bekezdés a) pontja
8. gyermekek átmeneti otthona 1997. évi XXXI. törvény 94. § (3) bekezdés b) pontja
9. családok átmeneti otthona 1997. évi XXXI. törvény 94. § (3) bekezdés c) pontja
10. család és gyermekjóléti szolgálat 1997. évi XXXI. törvény 94. § (2a) bekezdése
11. család és gyermekjóléti központ 1997. évi XXXI. törvény 94. § (4) bekezdése
12. közfoglalkoztatás 1991. évi IV. törvény 8. § (4) bekezdés a) pontja, a 2011. évi CVI. törvény 1. § (3) bekezdés a) pontja és a Mötv. 15. §-a
13. intézményi gyermekétkeztetés 1997. évi XXXI. törvény 21/A. § (3) bekezdése
14. * 
15. rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 1997. évi XXXI. törvény 19. § (1) bekezdése
16. szünidei gyermekétkeztetés 1997. évi XXXI. törvény 21/C. § (1) bekezdése
17. *  családbafogadó gyám kiegészítő pénzbeli ellátása 1997. évi XXXI. törvény 20/B. §-a
18. tanulói bérlettérítés 3/2015. (II.17.) Ör. 17. §-a
19. települési támogatáson belül lakhatási támogatás 3/2015. (II.17.) Ör. 5. § és 6. §-a
20. *  rendkívüli települési támogatás 3/2015. (II.17.) Ör. 12-16. §-a
21. * 
22. települési támogatáson belül gyógyszertámogatás 3/2015. (II.17.) Ör. 5. § és 8. §-a
23. települési támogatáson belül ápolási támogatás 3/2015. (II.17.) Ör. 5. § és 7. §-a
24. köztemetés 1993. évi III. törvény 48. §-a
25. személyi térítési díj megállapítása, csökkentése, elengedése 1993. évi III. törvény 115. § (3) bekezdése és a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézményekre vonatkozó térítési díj megállapításáról szóló tárgyévi Ör.
26. Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjrendszer 37/2007. (lX.14.) Ör.
27. *  játszóház 54/2017. (XII. 18.) Ör. 2. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontja
28. *  családi bölcsőde 54/2017. (XII. 18.) Ör. 2. § (1) bekezdés c) pont cb) alpontja
29. *  Biztos Kezdet Gyermekház 54/2017. (XII. 18.) Ör. 2. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja
30. hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítása 1997. évi XXXI. törvény 67/A. §-a
31. jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 1993. évi III. törvény 65. § (7) bekezdése

3. EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS

A B C
1. kötelező feladat önként vállalt feladat a feladatellátás alapjául szolgáló jogszabály, döntés
2. háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátás 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja
3. fogorvosi alapellátás 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (1) bekezdés b) pontja
4. fogászati röntgen 1997. évi CLIV. törvény 152. § (3) bekezdése és a 15/2013. (02.07.) közgyűlési határozat
5. alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (1) bekezdés c) pontja
6. védőnői ellátás 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (1) bekezdés d) pontja
7. iskola-egészségügyi ellátás 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (1) bekezdés e) pontja
8. szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató működtetése 1997. évi CLIV. törvény 152. § (3) bekezdése
9. köztisztasági és településtisztasági feladatok 1991. évi XX. törvény 21. §-a és a 1997. évi CLIV. törvény 153. § (1) bekezdés a) pontja
10. rovar- és rágcsáló-mentesítési feladatok 1997. évi CLIV. törvény 153. § (1) bekezdés b) pontja
11. járóbeteg-szakellátás működtetése 15/2013. (02.07.) közgyűlési határozat és 1997. évi CLIV. törvény 152. § (3) bekezdése

4. KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI FELADATOK

A B C
1. kötelező feladat önként vállalt feladat a feladatellátás alapjául szolgáló jogszabály, döntés
2. *  vármegyei hatókörű városi múzeum fenntartása 1997. évi CXL. törvény 45. § (2) bekezdése és az 51/A. § (2) bekezdése
3. *  vármegyei könyvtár fenntartása 1997. évi CXL. törvény 64. § (1) és a (6) bekezdése
4. a helyi közművelődés feltételeinek biztosítása, a helyi közművelődési tevékenység támogatása 1997. évi CXL. törvény 73. § (2) bekezdése és a 76. § (1) bekezdése
5. közművelődési intézmény biztosítása 1997. évi CXL. törvény 78. § (2) bekezdése
6. kulturális örökség védelme 2001. évi LXIV. törvény 5. § (1) bekezdése
7. előadó-művészeti szervezet fenntartása 2008. évi XCIX. törvény 3. § (1)–(2) bekezdése
8. * 
9. *  közművelődési célú tevékenységet folytatók támogatása 1997. évi CXL. törvény 80. §-a és a 26/2019. (VI. 25.) Ör. 8. §-a
10. állatkert, akvárium, terrárium fenntartása, támogatása Mötv. 13. § (1) bekezdés 7. pontja és az 1997. évi CXL. törvény 76. § (2) bekezdése

5. KÖZNEVELÉSI FELADATOK

A B C
1. kötelező feladat önként vállalt feladat a feladatellátás alapjául szolgáló jogszabály, döntés
2. óvodai nevelés, a nemzetiséghez tartozók óvodai nevelése, a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 2011. évi CXC. törvény 74. § (1) bekezdése
3. köznevelési intézmények működtetése, szakképző iskola kivételével 2011. évi CXC. törvény 74. § (4) bekezdése
4. iskolai sportkörök működéséhez, ezek feladatait ellátó diáksport egyesületek feladatainak ellátásához szükséges feltételek biztosítása 2004. évi I. törvény 55. § (2) bekezdése

6. SPORTFELADATOK

A B C
1. kötelező feladat önként vállalt feladat a feladatellátás alapjául szolgáló jogszabály, döntés
2. helyi sportfejlesztési koncepció meghatározása és annak megvalósítása 2004. évi I. törvény 55. § (1) bekezdés a) pontja
3. együttműködés a helyi sportszervezetekkel, sportszövetségekkel 2004. évi I. törvény 55. § (1) bekezdés b) pontja
4. az Önkormányzat tulajdonát képező sportlétesítmények fenntartása és működtetése 2004. évi I. törvény 55. § (1) bekezdés c) pontja
5. iskolai testnevelés és sport-tevékenység gyakorlása feltételeinek megteremtése 2004. évi I. törvény 55. § (1) bekezdés d) pontja
6. a területén tevékenykedő sportszövetsége működése alapvető feltételeinek segítése 2004. évi I. törvény 55. § (3) bekezdés a) pontja
7. sportfeladatok ellátását végző gazdasági társaság alapítása és fenntartása Mötv. 13. § (1) bekezdés 15. pontja és a 2004. évi I. törvény 55. § (1)–(4) bekezdése

7. KOMMUNÁLIS FELADATOK

A B C
1. kötelező feladat önként vállalt feladat a feladatellátás alapjául szolgáló jogszabály, döntés
2. víziközmű szolgáltatás, vizekkel és vízi létesítményekkel összefüggő feladatok (közműves ivóvízellátás és szennyvízelvezetés, tisztítás, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtése) Mötv. 13. § (1) bekezdés 21. pontja, a 2011. évi CCIX. törvény 1. § (1) bekezdés c) pontja és az 1995. évi LVII. törvény 4. §-a
3. egyéb vízgazdálkodási feladatok Mötv. 13. § (1) bekezdés 11. pontja és az 1995. évi LVII. törvény 4. §-a
4. közvilágítás Mötv. 13. § (1) bekezdés 2. pontja
5. köztemető fenntartása és üzemeltetése Mötv. 13. § (1) bekezdés 2. pontja, az 1991. évi XX. törvény 18. §-a és az 1999. évi XLIII. törvény 5. § (3) bekezdése
6. helyi közutak fejlesztése, fenntartása és üzemeltetése Mötv. 13. § (1) bekezdés 2. pontja, az 1988. évi I. törvény 8. § (1) bekezdése és a 34. § (5) bekezdése
7. közterületeken járművel történő várakozás biztosítása Mötv. 13. § (1) bekezdés 2. pontja és az 1988. évi I. törvény 8. § (1) bekezdése
8. helyi közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása Mötv. 13. § (1) bekezdés 2. pontja
9. parkolás biztosítása Mötv. 13. § (1) bekezdés 2. pontja
10. hulladékgazdálkodás Mötv. 13. § (1) bekezdés 19. pontja és a 2012. évi CLXXXV. törvény 33. § (1) bekezdése
11. erdőgazdálkodás 2009. évi XXXVII. törvény 41. §-a
12. helyi közösségi közlekedés biztosítása Mötv. 13. § (1) bekezdés, 2012. évi XLI. törvény 4. § (4) bekezdése
13. távhőszolgáltatás Mötv. 13. § (1) bekezdés 20. pontja
14. kéményseprő-ipari közszolgáltatás 2012. évi XC. törvény 2. §-a
15. *  Villamosenergia-termelés (kizárólag megújuló) 2007. évi LXXXVI. törvény 7. § (1) bekezdés

8. KÖRNYEZETVÉDELMI FELADATOK

A B C
1. kötelező feladat önként vállalt feladat a feladatellátás alapjául szolgáló jogszabály, döntés
2. környezetvédelmi feladatok Mötv. 13. § (1) bekezdés 11. pont és az 1995. évi LIII. törvény 46. §
3. füstköd-riadó terv készítése 1995. évi LIII. törvény 48. § (4) bekezdése
4. Környezetvédelmi Alap működtetése 1995. évi LIII. törvény 58. § (1) és a 77/1996. (XII. 20.) Ör.
5. Városi Faalap működtetése 9/2011. (II.21.) Ör.
6. természetvédelmi feladatok Mötv. 13. § (1) bekezdés 11. pontja
7. parlagfű-mentesítés 2008. évi XLVI. törvény

9. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI FELADATOK

A B C
1. kötelező feladat önként vállalt feladat a feladatellátás alapjául szolgáló jogszabály, döntés
2. fejlesztési projektek generálása, lebonyolítása Mötv. 13. § (1) bekezdés 1., 5–8., 11., 18., 19., 21. pontjai és a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet
3. leszakadó városrészek rehabilitációját célzó projektek megvalósítása Mötv. 13. § (1) bekezdés 1. pontja és a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet
4. *  településfejlesztési és városrehabilitációs projektek lebonyolítására városfejlesztési társaság alapítása, és fenntartása Mötv. 13. § (1) bekezdés 1. pontja és a 33/2015. (XI. 3.) Ör.
5. településfejlesztési koncepció készítése, Integrált Településfejlesztési Stratégia készítése, karbantartása Mötv. 13. § (1) bekezdés 1. pontja, és az 1997. évi LXXVIII. törvény 6. §-a, 9/A. § (1)–(3) bekezdése
6. a Város fejlesztési irányait meghatározó szakstratégiák készítése, karbantartása 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdése
7. termőföld belterületbe vonása iránti kérelem előterjesztése 2007. évi CXXIX. törvény 15. § (2)

10. LAKÁSGAZDÁLKODÁS

A B C
1. kötelező feladat önként vállalt feladat a feladatellátás alapjául szolgáló jogszabály, döntés
2. *  önkormányzati tulajdonú lakás céljára szolgáló ingatlanok hasznosítása, lakásgazdálkodás Mötv. 13. § (1) bekezdése és a 27/2023. (VII.7.) Ör
3. lakbértámogatás 12/2005. (IV.15.) Ör.

11. VAGYONGAZDÁLKODÁS

A B C
1. kötelező feladat önként vállalt feladat a feladatellátás alapjául szolgáló jogszabály, döntés
2. *  Külföldiek ingatlanszerzéséhez hozzájárulás 251/2014. (X. 2.) Korm. rendelet
3. településrendezési eszköz változása, vagy az ott előírt korlátozás miatti kártalanítás, kisajátítás 1997. évi LXXVIII. törvény 30. §-a és a 2007. évi CXXIII. törvény
4. önkormányzati vagyon ingyenes hasznosítása, haszonbérbe adása 2011. évi CXCVI. törvény 11. §-a, 13. §-a és a 11/2012. (II.24.) Ör. 5. melléklete
5. önkormányzati tulajdonnal kapcsolatos feladatok 2013. évi V. törvény 5:30. §-a, a Mötv. 106. § – 110. §-a, a 2011. évi CXCVI. törvény és a 11/2012. (II. 24.) Ör.
6. beszerzések, közbeszerzések lefolytatása, koordinálása 2015. évi CVIII. törvény és a Közbeszerzési Szabályzat
7. közérdekű adatok és a közérdekből nyilvános adatok megismerésének biztosítása 2011. évi CXII. törvény 26. § (1) bekezdése
8. gazdasági társaságok alapítása, fenntartása, támogatása és adósságszolgálat rendezése Mötv. 107. §-a

12. EGYÉB FELADATOK

A B C
1. kötelező feladat önként vállalt feladat a feladatellátás alapjául szolgáló jogszabály, döntés
2. esélyegyenlőséggel kapcsolatos feladatok 2003. évi CXXV. törvény 31. § (1) bekezdése
3. ifjúságpolitikai feladatok és bűnmegelőzési feladatok Mötv. 13. § (1) bekezdés 15. pontja és 17. pontja
4. drogprevencióval kapcsolatos feladatok 29/2002. (II.7.) kgy. határozat
5. *  idős- és civilügyek 54/2017. (XII. 18.) Ör. és a 220/2012. (06.21.) kgy. határozat
6. közterület-felügyelet működtetése 1999. évi LXIII. törvény 1. § (1)–(2) bekezdése
7. választási bizottságok (szavazatszámláló bizottság, helyi választási bizottság, országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság) tagjainak megválasztása 2013. évi XXXVI. törvény 22. §-a és 23. §-a
8. bírósági ülnökök megválasztásának lebonyolítása 2011. évi CLXII. törvény 213. §-a és 215. § (1) bekezdése
9. a települési nemzetiségi önkormányzatok részére az önkormányzati működés személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása, továbbá a működéssel kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátása 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdése
10. városi kitüntetések, elismerő címek, díszoklevelek adományozása 5/2002. (III. 5.) Ör.
11. *  települési nemzetiségi önkormányzatok működésének támogatása az Önkormányzat mindenkor hatályos éves költségvetési rendelete
12. üzletek éjszakai (22 óra és 6 óra közötti) nyitvatartási rendjének szabályozása 2005. évi CLXIV. törvény 6. § (4) bekezdése és a 12. § (5) bekezdése
13. együttműködés más önkormányzattal, tagság érdekképviseleti szövetségben Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés k) pontja
14. helyi adókkal kapcsolatos feladatok 1990. évi C. törvény 1. § (1) bekezdése
15. *  sajtó-, média-, kommunikációs, és marketing feladatok ellátása 2011. évi CXII. törvény 26. § (1) bekezdése
16. *  repülőtér működtetése Mötv. 13. pontja
17. az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése szabálysértés elkövetőjének tulajdonában álló ingóságok elszállítása, ideiglenes tárolása és őrzése 178/2018. (X.2.) Korm. rendelet 3. § (4)–(5) bekezdése és 5. § (2) bekezdése

13. VAGYONNYILVÁNTARTÁSI FELADATOK

A B C
1. kötelező feladat önként vállalt feladat a feladatellátás alapjául szolgáló jogszabály, döntés
2. közterületek, valamint az Önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdése
3. önkormányzati ingatlan-vagyonkataszter vezetése 147/1992. (XI.6.) Korm. rendelet és a 11/2012. (II. 24.) Ör.
4. címnyilvántartás 1992. évi LXVI. törvény 28/A. §
5. az Önkormányzat és Hivatala eszköznyilvántartásának vezetése a FORRÁS–SQL rendszerben 2000. évi C. törvény, a 4/2013. (I.11.) Korm. rendelet és a 38/2013. (IX.19.) NGM rendelet
6. tervtári feladatok ellátása 313/2012. (XI.8.) Korm. rendelet
7. egyesített közműnyilvántartás üzemeltetésével kapcsolatos feladatok 66/2002. (XII.20.) Ör.
8. az Önkormányzat tulajdonában és használatában lévő térképek karbantartásával kapcsolatos feladatok ellátása 2012. évi XLVI. törvény
9. közterületjegyzék vezetése 23/2006. (VI.30.) Ör.

14. *  HONVÉDELMI, POLGÁRI VÉDELMI ÉS KATASZTRÓFAVÉDELMI FELADATOK

A B C
1. kötelező feladat önként vállalt feladat a feladatellátás alapjául szolgáló jogszabály, döntés
2. helyi honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem helyi önkormányzati feladatai 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdése 12. pont
3. A polgármester illetékességi területén ellátja a honvédelmi felkészítéssel kapcsolatos, törvényben vagy kormányrendeletben számára megállapított feladatokat, irányítja és összehangolja azok végrehajtását. 2011. évi CXIII. törvény 29. § (1) bekezdés
4. A polgármester az illetékességi területén irányítja és szervezi a katasztrófavédelmi felkészülés és a védekezés feladatait. 2011. évi CXXVIII. törvény 15. § (1) bekezdés

5. melléklet a 37/2019. (XI. 15.) önkormányzati rendelethez * 

Az önkormányzati képviselők, a tanácsnokok és a bizottságok nem képviselő tagjainak tiszteletdíja

A B
1. jogcím havi összeg (Ft)
2. képviselői tiszteletdíj:
alapdíj
a mindenkori minimálbér összege
3. képviselői tiszteletdíj, ha a képviselő egy bizottságnak tagja, vagy albizottság elnöke:
alapdíj + az alapdíj 20%-a
a mindenkori minimálbér összege + annak 20%-a
4. képviselői tiszteletdíj, ha a képviselő két vagy több bizottság tagja:
alapdíj + az alapdíj 50%-a
a mindenkori minimálbér összege + annak 50%-a
5. képviselői tiszteletdíj, ha a képviselő bizottsági elnök, vagy településrészi testület vezetője:
(több tisztség, bizottsági tagság esetén is)
az alapdíj + az alapdíj 90%-a
a mindenkori minimálbér összege + annak 90%-a
6. tanácsnoki tiszteletdíj:
(több tisztség, bizottsági tagság esetén is)
az alapdíj + az alapdíj 90%-a
a mindenkori minimálbér összege + annak 90%-a
7. *  a bizottság nem képviselő tagja: a mindenkori minimálbér összege + annak 20%-a

6. melléklet a 37/2019. (XI.15.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzati képviselők részére nyújtott természetbeni juttatások

A B C D
1. juttatás mennyisége juttatás tárgya juttatás jogosultja térítés mértéke
2. 1 db hordozható számítógép képviselők térítésmentes
3. 1 előfizetés hordozható számítógéphez kapcsolódó mobilinternet szolgáltatás képviselők térítésmentes
4. 1 db mobiltelefon és a hozzá kapcsolódó mobilinternet szolgáltatás képviselők nettó 5.000 Ft-ig
5. 1 db mobiltelefon és a hozzá kapcsolódó mobilinternet szolgáltatás bizottsági elnök,
frakcióvezető
nettó 7.500 Ft-ig