Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 31/2005. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete

az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának, és a lakóépületek lakókörnyezete felújításának támogatásáról * 

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Általános rendelkezés

1. § (1) E rendelet célja: az iparosított technológia (panel, blokk, alagútzsalu és az öntött, vasbeton vázas és egyéb előregyártott technológia) felhasználásával épült lakóépületek energiatakarékos felújítása, korszerűsítése, valamint az iparosított technológiával épült épületek közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítése és felújítása, az állam által kiírt kétlépcsős pályázati rendszer keretében.

(2) E rendelet hatálya kiterjed Salgótarján Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő (1) bekezdés szerinti technológiával megvalósult, legalább 10 lakásos lakóépületekre.

A programban való részvétel feltételei

2. § (1) Pályázatot lakásszövetkezetek és a társasházi közösségek (a továbbiakban együtt: pályázó) nyújthatnak be az e rendelet 1. sz. mellékletét képező - mindenkor hatályos rendelkezések figyelembevételével aktualizált - pályázati hirdetményben (továbbiakban: Pályázati Hirdetmény) foglaltak szerint.

(2) A pályázó rendelkezik a tervezett felújítási munka összes költségének legalább 2/3 részével, átvállalva az önkormányzati részt is, illetőleg amennyiben hitel biztosítja az önerőt, igazolja, hogy valamely pénzintézethez hitelfelvételi kérelmet nyújtott be, és a hitelfelvételi kérelmet bírálatra befogadták és a pályázattal érintett lakástulajdonosok az alapító okiratban vagy alapszabályban rögzítettek szerint jóváhagyták a hitel valamilyen formában történő felvételét.

A pályázónak a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterület biztosítását hitelt érdemlően, az állami támogatási pályázatban meghatározott módon igazolni kell.

(3) Pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz támogatás nem igényelhető.

(4) Lakóépületben elhelyezkedő, nem lakáscélú helyiségek felújítására, korszerűsítésére támogatás nem igényelhető.

3. § (1) Támogatás csak teljes épületre, vagy annak dilatációval határolt részére és a közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek és parkok vonatkozásában igényelhető.

(2) Az állam által működtetett pályázati rendszerből (továbbiakban: központi pályázat) a pályázó által igényelt támogatást célzó pályázat benyújtására az önkormányzat jogosult.

(3) Az önkormányzat a pályázó részére támogatásként a központi támogatás elnyerésére irányuló pályázatírás költségeit és a pályázati díjat biztosítja.

(4) Sikertelen központi pályázat esetén a pályázó a pályázatával kapcsolatosan felmerült költségeinek megtérítésére nem tarthat igényt.

4. § (1) A pályázó saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel.

(2) Sikeres központi pályázat esetén az önkormányzat a pályázóval együttműködési megállapodást köt. Megkötésének feltétele, hogy a pályázó saját forrásait az önkormányzat által megjelölt, elkülönített számlára utalja át.

(3) Nem igényelhető támogatás, amennyiben a pályázónak az önkormányzat felé adótartozása, illetve adók módjára behajtható köztartozása van.

(4) A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető beruházási költség - a központi pályázatban foglaltak szerint - tartalmazhatja a fejlesztések tervezési és engedélyezési költségeit, továbbá a lebonyolítás és beruházás egyéb költségeit, valamint az ÁFA-t.

Támogatható felújítások, korszerűsítések

5. § A pályázható munkák körére a Pályázati Hirdetmény az irányadó.

Pályázat tartalma, benyújtásának határideje, helye

6. § (1) A pályázatot a Pályázati Hirdetményben előírt formanyomtatványon és mellékletekkel együtt kell benyújtani.

(2) A pályázatot 1 eredeti és 2 másolt példányban a Salgó Vagyon Kft-hez kell a Pályázati Hirdetményben előírt határidőn belül benyújtani.

Pályázatok elbírálása

7. § (1) A pályázatok teljeskörű lebonyolítását a Salgó Vagyon Kft. végzi, amelynek szakaszai: pályázati anyagnak a pályázó részére történő rendelkezésre bocsátása, a pályázat befogadása, előminősítése, Közgyűlés elé terjesztése, központi pályázat elkészítése, benyújtása a pályázatkezelőhöz, a támogatási szerződések megkötésének előkészítése, a kivitelezések szerződés szerinti teljesítésének ellenőrzése, támogatás lehívás, pénzügyi lebonyolítás.

(2) A pályázatokat Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése bírálja el és dönt az állami támogatás elnyerését célzó pályázat benyújtásáról.

Az elbírálás utáni döntésről a pályázók értesítést kapnak.

(3) A 4. § (2) szerinti együttműködési megállapodást az önkormányzat nevében a polgármester köti meg.

A felújítások műszaki ellenőrzése és fedezete

8. § (1) A felújítási munkát a pályázó vagy az önkormányzat az együttműködési megállapodásban foglaltak szerint köteles nyilvánosan meghirdetni figyelemmel a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseire is.

(2) A felújítás szakszerű elvégzése érdekében az önkormányzat gondoskodik a munkák műszaki ellenőrzéséről a rendelet 7. §-ának (1) bekezdésében meghatározott módon. Ennek költségei a beruházási költségek részét képezik.

(3) Az állami támogatás kifizetésére a műszaki ellenőr által jóváhagyott számla alapján közvetlenül a kivitelező részére történő átutalással kerül sor.

9. § E rendelet 2005. augusztus 25-én lép hatályba.

Salgótarján, 2006. május 25.

Puszta Béla s. k. Óvári Péter s. k.
polgármester főjegyző

1. számú melléklet a 31/2005. (VIII. 25) Ör. sz. rendelethez * 

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek környezete felújításának támogatására

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 28. §-a alapján meghirdetett LKFT-2006-LA-2. kódszámú központi pályázathoz kapcsolódva „Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 31/2005. (VIII. 25.) Ör. sz. rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának, és a lakóépületek lakókörnyezete felújításának támogatásáról” címmel pályázatot hirdet az iparosított technológiával (panel, blokk, alagútzsalu, öntött, vasbeton vázas és egyéb előregyártott) épült, legalább 10 lakásos lakóépületek energia megtakarítást eredményező felújításának, valamint az iparosított technológiával épült épületek közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítésének, felújításának támogatására.

I. Pályázók köre:

Pályázatot nyújthatnak be a lakásszövetkezetek és a társasházi közösségek (továbbiakban: pályázó).

Támogatás igényelhető az iparosított technológiával épített lakóépületek energiatakarékosságot eredményező felújítása, valamint ezen épületek közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítése, felújítása során elvégzendő munkálatokra.

A pályázat benyújtása előtt megkezdett beruházásokhoz, továbbá az épületben lévő nem lakás céljára hasznosított helyiségek felújítására támogatás nem nyújtható.

A Pályázat révén támogatás az alábbi célokra nyújtható:

a) Utólagos hőszigetelési feladatok

1. Az épület külső nyílászáróinak szigetelése vagy cseréje a lakások, lépcsőházak, valamint az egyéb közös, fűtött helyiségek (pl. közös tárolók stb.) külső nyílászáróinak szigetelése vagy cseréje 100%-ban, és a zárófödém teljes felületének (fölső síkjának) hőszigetelése (hő- és vízszigetelése, ha az épület lapos tetős szerkezetű), vagy az első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése, amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs stb.) érintkezik.

2. Az épület valamennyi homlokzatának hőszigetelése.

3. Az épület külső nyílászáróinak szigetelése, és/vagy cseréje a lakások legalább 90%-ában, amennyiben az épület külső falszerkezete a pályázat benyújtásakor már kielégíti, illetve a pályázat keretében elvégzett hőszigetelési munkálatok eredményeképpen fogja teljesíteni az érvényben lévő hőtechnikai előírásokat, valamint a nyílászáró cseréhez kapcsolódó szakipari fal cseréje, ha az a nyílászáróval együtt elválaszthatatlan szerkezeti egységet alkot.

4. Az épület egy, vagy mindkét, külső végfalának hőszigetelése.

5. Lapos tetővel rendelkező épület esetén a tető teljes felületének hő- és vízszigetelése, vagy magas tetővel rendelkező épület esetén az utolsó fűtött lakószint feletti födém (felső síkjának) hőszigetelése.

6. Az első fűtött lakószint alatti (pince feletti és/vagy árkád) födém hőszigetelése, amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs stb.) érintkezik.

A fenti I. bekezdés a) pont alatt felsorolt, arab számokkal jelölt pontokban megjelölt munkálatok bármelyikére - egy pályázatban többre is - lehet pályázni, de az ott felsorolt munkálatokat teljes körűen el kell végezni.

b) Épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, (energiamegtakarítást eredményező) felújítása,

1. Meglévő központi fűtési berendezések és rendszerek, valamint a hőleadók és a fűtésszabályozók korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje. Nem támogatható a távfűtőművek tulajdonában lévő berendezések korszerűsítése, cseréje.

2. Hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje.

3. Épületek közös részein elhelyezett, illetve azokon áthaladó villamos kapcsoló-, biztosító-, főelosztó berendezés, valamint a lakások mérőórájáig kiépített méretlen elosztóhálózat és világítási hálózat korszerű berendezésekre történő cseréje.

4. Az épület valamennyi felvonójának korszerűsítése, illetve szükség esetén cseréje.

5. Szellőző rendszerek felújítása, korszerűsítése.

6. Épületgépészet

6.1 A meglévő fűtési rendszerek (táv-, tömbfűtés stb.) fűtési energiafogyasztás-szabályozásának és a fűtési energiafogyasztáshoz igazodó díjfizetés műszaki feltételeinek biztosítása, és a fűtési hálózat ezekhez szükséges átalakítása:

a) lakásokban lévő hőleadók (radiátorok), valamint a csatlakozó szelepek korszerű, a hőfogyasztás egyedi szabályozását helyiségenként lehetővé tevő termosztatikus szelepekre történő cseréje;

b) a lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére, vagy az épület hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmérők és/vagy költségmegosztók) lakásonkénti beszerelése;

c) az épület közös tulajdonát képező fűtési rendszernek az a) és b) pontban megjelölt munkálatokhoz kapcsolódó átalakítása, ezen belül:

ca) strangszabályozó szelepek beépítése, vagy cseréje;

cb) az egycsöves fűtési rendszer átalakítása a hőleadók elé beépített átkötő szakaszokkal, vagy az egycsöves fűtési rendszer helyett új, kétcsöves fűtési rendszer kialakítása.

6.2 A használati hideg- és melegvíz fogyasztásának lakásonkénti egyedi mérését lehetővé tevő mérőórák felszerelése.

A I. b) 6.2 pontban felsorolt munkálatokat csak a I. b) 6.1 pontban jelzett munkálatok elvégzésével együtt támogathatók.

Kizárólag az I. b) 6. pontban felsorolt munkálatokra önálló pályázatot nyújthatnak be a társasházak és lakásszövetkezetek is, amennyiben önálló adószámmal rendelkeznek.

c) Lakóépületek közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítése, felújítása, abban az esetben, ha az épület hőszigetelése az érvényben lévő hőtechnikai előírásoknak megfelel.

1. Lakóépületek közvetlen környezetében utak korszerűsítése, felújítása.

2. Lakóépületek közvetlen környezetében játszóterek korszerűsítése, felújítása.

3. Lakóépületek közvetlen környezetében parkolók korszerűsítése, felújítása.

4. Lakóépületek közvetlen környezetében parkok korszerűsítése, felújítása.

A fenti I. bekezdés b) és c) pont alatt felsorolt, arab számokkal jelölt pontokban megjelölt munkálatok bármelyikére - egy pályázatban többre is - lehet pályázni, de az ott felsorolt munkálatokat teljes körűen el kell végezni.

Közvetlen környezet alatt a pályázat szempontjából a következő értendő: az a telek, amelyen az épület elhelyezkedik, beleértve a telekhatár melletti közterületen már meglévő járdákat, közutakat, parkokat, játszótereket, parkolókat, stb. A pályázattal érintett területnek az önkormányzat vagy/és a pályázó kizárólagos tulajdonában kell lennie.

Pályázaton azok vehetnek részt, akik megfelelnek Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 31/2005. (VIII. 25.) Ör. számú rendeletében meghatározott pályázati feltételeknek, illetve azt elfogadják.

A szükséges saját erő biztosítását, illetve annak vállalását és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterület biztosítását, a központi pályázatban meghatározott módon kell igazolni.

A támogatás csak lakásokra, és az épület közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítésére és felújítására nyújtható. Az épületben lévő nem lakás célú helyiségek tulajdonosainak is vállalniuk kell a felújításban való részvételt, azonban a beruházás rájuk eső költségeit teljes egészében saját erővel kell finanszírozniuk.

A pályázóknak tudomásul kell venni, hogy nem nyerhet támogatást az, akinek az önkormányzat felé adótartozása, illetve adók módjára behajtható köztartozása van.

Kitöltetlen, hibás adatlapok nem fogadhatók be.

A benyújtott pályázatok utólag nem módosíthatók, ha mégis módosítani kívánják, akkor a benyújtott pályázatot vissza kell vonni és a módosítást új pályázatként lehet beadni.

A program megvalósítása során kizárólag az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni, a beépítésre kerülő anyagok tekintetében a gyártó cég nevére kiállított ÉME tanúsítvánnyal kell rendelkezni.

II. Pályázattal elnyerhető támogatás:

A benyújtott pályázat alapján a pályázó által tervezett felújításra állami forrásból nyerhető el támogatás, melynek mértéke az elismerhető bekerülési költségek legfeljebb 1/3-a lehet, de nem haladhatja meg a lakásonkénti 400 e Ft-ot.

Az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt.

A támogatásról az önkormányzat a pályázóval sikeres központi pályázat alapján együttműködési megállapodást köt, melynek feltétele, hogy a pályázó a vállalt önrészt az elkülönített számlán elhelyezze.

A pályázónak saját erőként a beruházási költségek legalább 2/3-t kell biztosítani készpénzben, melynek forrása lehet a képződött felújítási alap, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, vagy bankhitel.

Amennyiben a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségek merülnek fel, azok megfizetésére a pályázók kötelesek, azok nem növelhetik az állami támogatás összegét.

A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség tartalmazhatja: az energia-megtakarítást eredményező felújítás, korszerűsítés szakértői költségeit (hőtechnikai számítás, megfelelő mellékletek kitöltése), felmérési terv készítése (ha az épület tervei nem állnak rendelkezésre), tervezési és engedélyezési költségeit (ha a beruházás építési engedélyköteles), a közbeszerzési eljárás költségeit, a kivitelezés, a kivitelezés műszaki ellenőrzésének költségeit, védett állatok megléte esetén az illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által előírt munkálatok költségeit, valamint a felsorolt költségek általános forgalmi adóját.

Támogatás csak akkor nyújtható állékonysági problémával rendelkező lakóépület energiatakarékos felújításához, korszerűsítéséhez, amennyiben ezen munkálatok a pályázati munkákkal egy időben, de a jelen pályázat keretében támogatott munkálatokat megelőzően elvégzésre kerülnek és finanszírozásuk a pályázatnak nem képezi részét.

Az I. bekezdés c.) pontjában meghatározott feladatok kivételével nem nyújtható támogatás olyan munkálatokra, amelyek nem eredményeznek kimutatható energia megtakarítást.

Az önkormányzat saját költségvetése terhére biztosítja a központi pályázat díját, valamint a központi pályázat elkészítésének költségét.

III. A pályázat benyújtásának módja, tartalma, helye és határideje:

1. Pályázat formanyomtatványon nyújtható be. Az önkormányzat ezzel kapcsolatos rendelete és az előírt mellékletek letölthetők a Polgármesteri Hivatal internetes honlapjáról (www.salgotarjan.hu), illetve 5000 Ft + ÁFA térítés ellenében beszerezhetők a Salgó Vagyon Kft. Titkárságán. Az adatlapok letölthetők a Regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter megbízásából eljáró Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal internetes honlapjáról (www.oleh.hu) LKFT-2006-LA-2 kódszámú pályázat mellékleteiként. (A Polgármesteri Hivatal honlapjáról letölthető adatlapok már tartalmazzák az önkormányzatra vonatkozó kitöltendő adatokat).

A „Sikeres Magyarországért” Panel Plusz Hitelprogram letölthető a www.mfb.hu internetes honlapról.

2. A. pályázathoz az alábbi mellékleteket kell csatolni:

a) Összefoglaló adatlap (LKFT-2006-LA-2), 1. sz. melléklet

b) Adatlap az épület állapotáról és a tervezett energiatakarékos felújításokról (LKFT-2006-LA-2, 2. és 2/A. számú melléklet)

c) Saját erő biztosításának igazolásáról a lakóközösség határozata (LKFT-2006-LA-2 4. sz. melléklet), hitel igénybevétel esetén a hitelkérelmet bírálatra befogadó pénzintézeti nyilatkozat.

d) Tartalomjegyzék (LKFT-2006-LA-2 8.sz. melléklet) „x” megjelölt dokumentumait.

e) A pályázattal érintett épület tulajdonosainak, tulajdoni hányadának és az általuk vállalt saját erő bemutatása.

f) Nem lakáscélú ingatlanrész tulajdonosának nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a felújítási, korszerűsítési munkák és a hozzájuk kapcsolódó támogatásból nem fedezhető költségek rájuk eső részét fedezik, vállalják, hogy a támogatási szerződés megkötéséig az önkormányzat által megjelölt, elkülönített számlára ezt az összeget átutalják.

g) Nyílászáró csere vagy hőszigetelés esetén, ha gáztüzelő berendezés van a lakásban, akkor a területileg illetékes gázszolgáltató engedélye szükséges, ha nincs gáztüzelő berendezés, akkor a tervezőnek nyilatkoznia kell, hogy a beavatkozás után a lakások légcseréje megfelelő lesz.

h) Nyílászáró csere esetén a pályázathoz mellékelni kell a nyílászáró minőségi tanúsítványát.

i) Rövid programindokolás (amely tartalmazza, hogy milyen szükségletek, milyen okok miatt döntött a lakóközösség a pályázat szerinti felújításról).

j) Építési engedély hiteles másolata vagy a benyújtásának igazolása, ha a felújítás építési engedélyköteles, ellenkező esetben építéshatósági nyilatkozat arról, hogy a pályázat szerinti felújítás, korszerűsítés nem építési engedélyköteles.

k) Az engedélyezésre benyújtott teljes tervdokumentáció (ha a felújítás építési engedélyköteles).

l) Az épület pályázattal érintett részeinek felmérési tervrajzai a dilatáció helyének megjelölésével (ha a felújítás nem építési engedélyköteles).

m) A felújítás, korszerűsítés tételes költségvetése.

n) A tervezett energia-megtakarításra vonatkozó részletes energetikai és hőtechnikai számítások.

o) A beruházások szükségességét alátámasztó egyéb információk és dokumentumok.

p) Nyilatkozat a pályázat tárgyának megvalósításához más költségvetési előirányzatból igényelt vagy elnyert támogatásokról.

q) A pályázattal érintett épület 30 napnál nem régebbi tulajdoni törzslapja.

r) Az illetékes földhivatal által kiadott térképmásolat.

s) Az épület környezetének korszerűsítése, felújítása esetén a lakókörnyezet tulajdoni lapjai és az 1:500 méretarányú közmű alaptérkép. A közmű alaptérképet Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Építéshatósági Irodáján lehet beszerezni.

t) Homlokzatszigetelés esetében a területileg illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által kiadott nyilatkozat arról, hogy a felújítandó épületben élnek-e védett állatok.

3. A pályázatot 1 eredeti és 2 másolt példányban a következő címre kell megküldeni: Salgó-Vagyon Kft. 3100 Salgótarján, Munkásotthon tér 1.

4. A pályázat benyújtása díjtalan.

5. A pályázatok folyamatosan benyújthatók, a végső befogadás határideje 2006. július 24. 15:00 óra. Hiánypótlásra a végső benyújtási határidőig van lehetőség.

A Közgyűlés a hiánymentesen benyújtott pályázatokról 30 napon belül dönt.

6. A pályázati hirdetményben nem rendezett kérdésekben a lakáscélú támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet, a LKFT-2006-LA-2. kódszámú pályázati útmutató, és Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának, és a lakóépületek lakókörnyezete felújításának támogatásáról szóló 31/2005. (VIII. 25.) Ör. sz. rendelete rendelkezéseit kell alkalmazni.

IV. Elbírálási szempontok:

Az önkormányzati rendeletnek és az LKFT-2006-LA-2 kódszámú központi pályázatnak történő formai, és tartalmi megfelelőség.

V. Döntés előkészítés, döntési mechanizmus:

A pályázat két lépcsős. Az első fordulóban a Salgó Vagyon Kft. előminősítését követően az önkormányzat bírálja el a benyújtott pályázatokat, és dönt az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalhoz történő felterjesztésről.

Az elnyert állami támogatásról a Salgó Vagyon Kft. a pályázót értesíti és felhívja az együttműködési megállapodás megkötésére.