Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 48/2006. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

a védőnői körzetek meghatározásáról * 

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (2) bekezdésében megállapított kötelezettségének eleget téve a védőnői körzetek meghatározására az alábbi rendeletet alkotja.

1. § *  Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata illetékességi területén a védőnői körzeteket a jelen rendelet 1. mellékletében foglaltak szerint, az iskolavédőnői körzeteket a jelen rendelet 2. mellékletében foglaltak szerint állapítja meg.

2. § Jelen rendelet 2007. január 1-jén lép hatályba.

Salgótarján, 2006. november 28.

Székyné dr. Sztrémi Melinda s. k. Óvári Péter s. k.
polgármester címzetes főjegyző

1. melléklet * 

Védőnői körzetek

2. sz. területi védőnői körzet

Árpád út Balassi út
Báthori István út Béke körút
Beszterce tér Camping út
Csillag utca Deák Ferenc utca
Derencsényi út Eresztvénybánya telep
Eresztvényi út Fácán utca
Fecske utca Felső Vár út
Füleki út Gedőc puszta
Gedőci út Görbe utca
Gyermekkert utca Hold utca
Jókai sor Kékkői út
Kőbánya utca Kőműves köz
Lovassy László köz Madách Imre út
Madzsar József utca Medves körút
Medves puszta Medvesi út
Mikes Kelemen út Mikszáth Kálmán út
Ruhagyári út Salgó puszta
Sebaji út Szapolyai János út
Teraszos utca Törökvész út
Újbánya telep Vár út
Várberek út Ybl Miklós út 53-tól 61-ig és 102-től 104-ig
Zenthe Ferenc park Zrínyi Miklós út
Zsombékos utca
Körzetben ellátott óvoda:
Gyermekkert Tagóvoda, Salgótarján Gyermekkert út 1.

3. sz. területi védőnői körzet

Bagókői út Bajza József utca
Fáy András körút Gazdasági út
Gizella út Juhász Gyula utca
Kercseg út Kossuth Lajos út
Köves utca Liget út
Losonci utca Magyarbánya telep
Május 1. út Mártírok útja
Móricz Zsigmond út Orgona út
Nyerges utca Perczel Mór utca
Pipishegy út Sátorhegy utca
Somoskői út Szemere Bertalan utca
Tóstrand hétvégi telep Vadas kert
Vadaskerti út Vadaskert-külső út
Vároldal utca Wesselényi utca
Ybl Miklós út 1-51-ig, 20-től 100-ig és a 63.sz.
Körzetben ellátott óvoda:
Körúti Tagóvoda, Salgótarján, Fáy András körút 35.

4. sz. területi védőnői körzet

Asztalos János út Asztalos út
Bátki József út Beatrix utca
Béke út Budavölgy utca
Bugát Pál út Corvina utca
Csalános utca Csernyik völgy
Dér utca Építők utca
Farkasbükk út Feketesereg utca
Fénykő út Fenyves út
Fenyvesalja út Harmat utca
Határőr út Holló utca
Homok utca Huszita utca
Iskola út Izsó Miklós út
Kisfaludy Sándor út Kisponyi puszta
Kisponyi út Liliom út
Margittáró út Mátyás király út
Művész köz Nagykert utca
Nagyponyi puszta Őrhegy út
Ötvözetgyár út Pécskő puszta
Posta út Rónai út
Rózsa Ferenc út Rudolfi út
Salakhegy út Salgó út páratlan oldal és 26. számtól a
páros oldal
Sallai út Somogyi Bacsó út
Szilváskő puszta Táncsics út
Tarjáni út Tározó utca
Tóth Ferenc utca Vadvirág utca
Vajda János út Váralja út
Vasas út Zagyva út
Zagyvafő utca Zalka Máté út
Körzetben ellátott óvoda:
Vadvirág Tagóvoda Salgótarján, Őrhegy út 1.
Hétszínvirág Tagóvoda, Salgótarján, Acélgyári út 63.

5. sz. területi védőnői körzet

Acélgyári út Akácos út
Alpári Gyula út Arany János út
Borbély Lajos utca Dózsa György út
Fő tér Határ út
Hegyi út Ilona út
Jónásch körút Kassai sor 16-tól 52-ig
Kaszinó sor Kissomlyó utca
Kistarján út Klapka György utca
Kohász Stadion Mérleg utca
Meszes köz Meszes utca
Nádasi körút Rákóczi út 2-től 10-ig
Salgó út 2-től 24-ig Zagyvai rakodó
Körzetben ellátott óvoda:
Mackóvár Központi Óvoda 50%-a, Salgótarján, Arany János út 19/A.

7. sz. területi védőnői körzet

Aknász út Alagút út
Alkotmány út páratlan oldal Alsó Idegér
Bányász út Bartók Béla út
Bem út Bereczki Máté út
Berkenye köz Corvin út
December 8. tér Domb utca
Dugdel puszta Erdész út
Felső Idegér Fürdő utca
Gerber Frigyes köz Gyurtyános
Huta utca Játszó utca
Karancs út Kassai sor
Kővár út Kővirág utca
Lőwy Sándor út Mezei út
Múzeum tér Szeder köz
Szent István tér Tanács út
Úttörők út Virágos utca
Körzetben ellátott óvoda:
Mackóvár Központi Óvoda gyermeklétszám 50%-a Salgótarján, Arany János út 19/A

8. sz. területi védőnői körzet

Ady Endre út Alkotmány út páros oldala
Bajcsy-Zsilinszky út Berzsenyi Dániel út
Damjanich út Erdőalja köz
Erzsébet tér Fazekas Mihály út
Hargita körút Hunyadi körút
József Attila út Katona József út
Kazinczy Ferenc út Kun utca
Március 15. utca 2-től 12-ig és 14-től 34-ig Meredek utca 1-től 29-ig és 4-16-ig
Munkácsy út Nap utca
Nyár utca Pécskő út
Pécskő-kerti utca Vereczkei utca
Zemlinszky Rezső utca
Körzetben ellátott óvoda:
Pitypang Tagóvoda Salgótarján, Meredek út 1.
Mesekert Tagóvoda Salgótarján, Meredek út 33-35.

9. sz. területi védőnői körzet

Áfonya utca Állomás út
Almafa utca Baglyasi út
Barack utca Barackfa utca
Bimbó utca Birsalma utca
Borbolya utca Boróka utca
Borsikafű utca Ciklámen utca
Cinege utca Csille köz
Dobó Katica köz Dobó Katica út
Egri utca Faiskola út
Forgách Antal telep Forgách Antal út
Fülemüle út Galagonya utca
Gárdonyi Géza út Gesztenye utca
Hanga utca Hérics utca
Ibolya utca Irinyi János út
Jázmin utca Kazári út
Kertész utca Kikerics utca
Kovácshegy köz Kökény utca
Körtefa utca Liszt Ferenc út
Málna utca Meggyfa utca
Mikóvölgyi út Mogyoró utca
Munkás út Munkásotthon tér
Nagy-Sándor József út Nefelejcs utca
Pipacs utca Rákóczi út 21-től 47-ig, 26-tól 38-ig, 42-től
184-ig és 81-től 129-ig
Ribizli utca Somlyói út
Szelei út Szenes út
Szent Flórián tér Szerpentin út
Szérűskert utca Szilvafa utca
Szőlő utca Téglagyár köz
Teréztáró út Újakna telep
Újaknai út Vájár utca
Vásártér út Vasút út
Vasvári Pál köz Vasvári Pál út
Virág utca Völgy utca
Völgyhíd utca Zsálya utca
Körzetben ellátott óvoda:
Szivárvány Tagóvoda Salgótarján, Forgách Antal út 2.

10. sz. területi védőnői körzet

Aranyeső utca Bazsalikom utca
Bóna Kovács Károly út Búzavirág utca
Centrál köz Ciprus utca
Cseresznye utca Csorbóka utca
Diófa utca Dornyay utca
Dűlő utca Eperfa utca
Erkel köz Erkel út
Fagyal utca Frankel Leó út
Furák köz Fűzfa utca
Galamb utca Gólya utca
Gulibás utca Gyöngyvessző utca
Gyöngyvirág utca Hősök útja
Hulladék-lerakó út II. András király út
Ikravirág utca Jakubi utca
Kakukk József út Kakukkfű utca
Kankalin utca Kapor utca
Katalin utca Kisvasút út
Kisszállás út Köszméte utca
Labdarózsa utca Levendula utca
Liliomfa utca Liptay út
Magyal utca Öreg József telep
Petőfi út Régiposta utca
Ringló utca Szánas puszta
Temető út Zöldfa út
Körzetben ellátott óvoda:
Baglyasi Tagóvoda Salgótarján, Erkel út 29.

12. sz. területi védőnői körzet

Batsányi út Bercsényi Miklós út
Blaha Lujza út Bródy Sándor út
Csokonai út Déryné út
Egressy Béni út Eötvös Lóránd út
Esze Tamás út Haris Köz
Hársfa út páratlan oldala Honvéd út
Kálmán Imre út Kishartyáni utca
Kölcsey utca Lakatos Péter út
Majoránna utca Makarenkó út 9-től 57-ig, 22-től 98-ig
Mandula utca Nagymező út
Patakpart út Pecsenyéző utca
Pitypang utca Puszpáng utca
Radnóti Miklós út Réka köz
Rózsafa út Sisakvirág utca
Som utca Sugár út
Szabó Ervin út Szamóca utca
Szilvakert utca Tárkony utca
Tiszafa utca Torma utca
Tulipánfa utca Tűzliliom utca
Viola utca Zatkó utca
Zsázsa utca
Körzetben ellátott óvoda:
Aprófalva Tagóvoda Salgótarján, Barátság út 6.

13. sz. területi védőnői körzet

Akna telep Ánizs utca
Barátság utca Budapesti út
Csalogány utca Csehov út
Csókás körút Csókás puszta
Frigyes körút Gagarin út
Gorkij körút Hársfa út páros oldala
Jenő utca Kér utca
Keszi utca Kinizsi Pál út
Kormos puszta Kotyháza puszta
Kotyházi út Kürtgyarmat út
Makarenkó út 2-től 20-ig, 1-től 7-ig Megyer utca
Nyárjas puszta Nyék utca
Nyírfácska út Radnóti köz
Szánasalja út Szécsényi út
Körzetben ellátott óvoda:
Nyitnikék Tagóvoda Salgótarján, Budapesti út 66.

2. melléklet * 

Iskolavédőnői körzetek

1. sz. iskolai védőnői körzet

A körzetbe tartozó közoktatási intézmény:

- Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium (székhely), Salgótarján, József Attila út 2.

- Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Salgótarján, Acélgyári út 3.

2. sz. iskolai védőnői körzet

A körzetbe tartozó közoktatási intézmény:

- Salgótarjáni Általános Iskola Kodály Zoltán Tagiskolája, Salgótarján, Mártírok útja 3.

- Salgótarjáni Általános Iskola Arany János Tagiskolája Salgótarján, Budapesti út 66.

3. sz. iskolai védőnői körzet

A körzetbe tartozó közoktatási intézmény:

- Bolyai János Gimnázium, Salgótarján, Kissomlyó út 1.

- Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján, Arany János út 12.

4. sz. iskolai védőnői körzet

A körzetbe tartozó közoktatási intézmény:

- Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolája, Salgótarján, Acélgyári út 24.

- Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola, Salgótarján, Május 1. út 58.

5. sz. iskolai védőnői körzet

A körzetbe tartozó közoktatási intézmény:

- Salgótarjáni Általános Iskola Dornyay Béla Tagiskolája, Salgótarján, Forgách Antal út 1.

- Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola, Salgótarján, Rákóczi út 60.

6. sz. iskolai védőnői körzet

A körzetbe tartozó közoktatási intézmény:

- Salgótarjáni Általános Iskola Beszterce-lakótelepi Tagiskolája, Salgótarján, Beszterce tér 4.

- Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kanizsai Dorottya Egészségügyi Tagintézménye, Salgótarján, Acélgyári út 73.

7. sz. iskolai védőnői körzet

A körzetbe tartozó közoktatási intézmény:

- Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézménye, Salgótarján, Zemlinszky R. út 4.

- Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium és a BLSZSZK Lorántffy Zsuzsanna Kollégium, Salgótarján, Csokonai út