Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2007. (IV. 24.) önkormányzati rendelete

az egyes önkormányzati tulajdonban lévő közterületek, illetve közhasználatra megnyitott ingatlanok fenntartásáról és használatáról * 

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az egyes önkormányzati tulajdonban lévő közterületek, illetve közhasználatra megnyitott ingatlanok fenntartásáról és használatáról a következőket rendeli.

Általános rendelkezések

1. § A rendelet tárgyi hatálya alá tartoznak Salgótarján Megyei Jogú Város közigazgatási határán belül elhelyezkedő jelen rendelet 1. sz. mellékletében szereplő egyes önkormányzati tulajdonban lévő közterületek, illetve közhasználatra megnyitott ingatlanok (továbbiakban: Közterületek).

2. § A rendelet célja, hogy az emberi környezet és lakosság egészének védelme érdekében:

a) a városlakók pihenését, a városias környezet kialakítását elősegítse;

b) a természetes környezet indokolatlan rongálását, pusztítását, értékcsökkenését megakadályozza;

c) a Közterületek rendeltetésszerű használatát biztosítsa, megszűnését megelőzze, elhárítsa, károsodását csökkentse.

Közterületek átalakítása

3. § (1) Az 1. sz. mellékletben felsorolt Közterületek esetében a növényzettel ellátottság arányát, a növényzet jellegét megváltoztatni, utakat, járdákat, játszótereket létesíteni, átalakítani tulajdonosi hozzájárulás alapján lehet.

(2) A tulajdonosi hozzájárulás megadása előtt a főépítész, valamint a 4. § (2) bekezdésében meghatározott kezelő véleményét is be kell szerezni.

(3) A tulajdonosi hozzájárulás megadására a polgármester jogosult.

(4) Ez a rendelkezés nem érinti az egyéb jogszabályok által előírt hatósági, kezelői engedélyezési eljárás lefolytatásának kötelezettségét.

Közterületek fenntartási feladatai

4. § (1) E rendelet hatálya alá tartozó Közterületek fenntartási feladatairól az önkormányzat gondoskodik. A fenntartáshoz szükséges pénzügyi fedezetet az éves költségvetésben biztosítja.

(2) *  E rendelet hatálya alá tartozó Közterületek - kivéve a közutak - kezelési feladatait a Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft., a közutak kezelési feladatait a VGÜ Kft. látja el. A Közterületek tisztán tartásáról, síkosságmentesítéséről, a keletkező hulladék elszállításáról a VGÜ Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. gondoskodik.

5. § (1) E rendelet hatálya alá tartozó Közterületek folyamatos fenntartási feladatai azok tisztántartásán túlmenően:

- a növényzettel borított felületek gondozása,

- kerti berendezések javítása, pótlása,

- szökőkutak, csobogók, ivókutak üzemeltetése,

- virágágyások beültetése, virágtartó edények kihelyezése, fenntartása,

- a fák, cserjék ápolása,

- a kerti utak, burkolatok, lépcsők hó- és síkosságmentesítése,

- játszóterek jogszabályi előírásoknak megfelelő fenntartása.

(2) E rendelet hatálya alá tartozó Közterületeken fenti feladatok elvégzése kategóriánként differenciáltan történik. A kategóriák meghatározását az 1. sz. melléklet tartalmazza.

A kezelő a kezelői feladatokat a 2.sz. mellékletben rögzített technológia szerint látja el.

Közterületek használata

6. § (1) E rendelet hatálya alá tartozó Közterületeket, azok építményeit, berendezéseit és felszereléseit a rendeltetésüknek megfelelő célra és módon - állaguk rongálását elkerülve - mindenki ingyenesen használhatja.

(2) E rendelet hatálya alá tartozó Közterületeken csak olyan magatartás tanúsítható, mely mások nyugalmát nem zavarja.

(3) Tilos e rendelet hatálya alá tartozó Közterületeken:

- a gondozás során összegyűjtött növényi részeket elégetni,

- az élőfákat, növényeket hirdetés céljára felhasználni,

- tüzet rakni, kivétel az erre a célra kialakított tűzrakó hely,

- gyümölcsfákat ültetni, lakóépületet övező zöldsávban konyhakertet létesíteni,

- közparki fákon fészkelő védett madarakat és fészkeiket elpusztítani,

- az utcabútorokat, hulladékgyűjtőket rongálni,

- a játszótéri berendezéseket rendeltetéstől eltérően használni, rongálni.

(4) E rendelet hatálya alá tartozó Közterületeken járművel közlekedni, parkolni csak külön jogszabály előírásai szerint lehet.

(5) E rendelet hatálya alá tartozó Közterületeket rendeltetéstől eltérő célra használni külön jogszabály előírásai szerint lehet.

7. § (1) E rendelet hatálya alá tartozó Közterületek jogszabályokon, vagy hatósági határozaton alapuló, rendeltetéstől eltérő használata esetén a jogosított köteles a növényzet védelméről minden lehetséges módon gondoskodni.

(2) Aki e rendelet hatálya alá tartozó Közterületek állapotát megváltoztatja köteles a tevékenysége befejezését követő 30 napon belül az eredeti állapotot helyreállítani vagy helyreállíttatni, ennek költségeit viselni egyéves garanciális kötelezettség mellett.

(3) Ha a rendeltetéstől eltérő használat következtében a növényzet, építmény, berendezés vagy felszerelések megsemmisülése várható, a jogosított köteles a saját költségén, a kezelő szakfelügyelete mellett,

a) a növényzet előzetes áttelepítéséről vagy azonos értékű növényzettel történő pótlásáról gondoskodni,

b) az építmények, berendezések és felszerelések ellenértékét, vagy azok áttelepítésének (le- és felszerelésének, elszállításának stb.) költségeit megtéríteni.

Vegyes és értelmező rendelkezések

8. § * 

(1) E rendelet hatálya alá tartozó közterületek rendeltetésszerű használatának hatósági ellenőrzését a közterület-felügyelők látják el.

(2) * 

(3) * 

Záró rendelkezés

9. § E rendelet 2007. május 1-én lép hatályba, ezzel egyidejűleg a zöldterületek létesítéséről, fenntartásáról és használatáról szóló 8/1996. (III. 25.) Ör. sz. rendelet, valamint az azt módosító az önkormányzati rendeletekben meghatározott szabálysértési rendelkezések módosításáról szóló 2/2000. (I. 31.) Ör. sz. rendelet 7. §-a, és a 36/2006. (X. 31.) rendelet hatályát veszti.

Salgótarján, 2007. április 24.

Székyné dr. Sztrémi Melinda s. k. Óvári Péter s. k.
polgármester címzetes főjegyző

1. számú melléklet

A közterületek kategóriába sorolása

A. Díszterek

Megnevezés össz (m2) út + járda + zöldfelület épít- HRSZ
parkoló lépcső (m2) mény
(m2) (m2) (m2)
Szent István tér 1. 946 - 446 500 - 1787/11
Fő tér 7497 - 6100 1256 141 3751
Kistér 5321 2051 2442 828 - 3881
ÉVI II. előtt 481 - 447 34 - 3755
Mérleg úti tér 1551
3875
459* - 451 - 8
Erzsébet tér 2784 1466 1010 308 - 3890
Múzeum tér 3294 - 3197 97 - 3894
December 8 tér 3617 803 518 2296 - 3920
Beszterce tér 6188 151 4900 1137 - 2695/1
Gorkij lakótelepi tér 79546 6197 7905 65115 329 6677/19
753** 753
Összesen: 31340 4471 19511 7209 149
* A dísztér a nyilvántartás szerint az útterület részét képezi, melyből az e rendelet alapján fenntartott terület 459 m2
** A dísztér a 6677/19 hrsz-ú 1. kategóriában nyilvántartott közterületekből 753 m2-t képvisel

B. Kiemelt kategóriába sorolt közterületek:

Megnevezés össz út + járda + játszó- zöld- épít- HRSZ
(m2) parkoló lépcső tér felület mény
(m2) (m2) (m2) (m2) (m2)
Füleki út-körforgalom mellett 554 - - - 554 - 3063
Füleki út-körforgalom mellett 749 - 609 - 140 - 3098/1
Báthory szobor+Zrínyi ú útszéle 4881 3779 554 - 548 - 3027
Salgó út KF 6283 - 5954 - 329 - 3064/4
Acélgyári út 4 KF 82 - - - 82 - 3523/1
Acélgyári út 6 KF 105 - - - 105 - 3523/2
Acélgyári út 8 KF 214 - - - 214 - 3523/3
Rákóczi.ú 2-10.-Márc.15.ú 26-34 /1 600 - - - 600 - 3702
SZMT előtt 1782 - 918 - 864 - 3860/2
Rákóczi út 26-34 294 - - - 294 - 4118/3
Rákóczi út 26-34 / 1. 3363 873 190 - 2300 - 4118/6
Rákóczi út 38/1Nógrádker kp./1 2385 1985 - - 400 - 4135
Városháza Bem-Rákóczi út 553 - 487 - 66 - 3899/1
Csillagház melleti járda 674 - 613 - 61 - 3899/3
Összesen: 22519 6637 9325 0 6557 0

C. 1. kategóriába sorolt közterületek

Megnevezés össz út + járda + játszó- zöld- épít- HRSZ
(m2) parkoló lépcső tér felület mény
(m2) (m2) (m2) (m2) (m2)
Salgóbánya játszótér 1795 - - - 1795 - 12034
Salgóbánya emlékpark 1409 - - - 1409 - 12035/1
Salgóbánya otthon mellett 71 - - - 71 - 12342
Somoskő - Váralja parkoló/1 1200 - - - 1200 - 16396
Eresztvény - játszótér 4837 1118 - 796 2923 - 040
Somoskő - Váralja park 3295 - 43 - 3252 - 16433
Somoskő - Tűzoltó szertár 502 - - - 440 62 16515/3
Ybl M. út 78-84 4161 - 287 - 3874 - 2396
Ybl M. út 86 mellett-butikok körül 1329 - 40 - 1289 - 2400
Ybl M. út 86-100 szalagház 1860 - - - 1860 - 2401
Ybl M. út 86-104 torony ép. 5402 - 583 - 4819 - 2410
Indiánfalu 1. 1053 - 53 - 1000 - 2536
Medves krt. 33-35 3375 - 31 - 3344 - 2543/1
Medves krt. 37-41 2851 - 66 - 2785 - 2543/3
Medves krt. erdő széle/1 250 - - - 250 - 2645
Medves krt. 51-61 teraszos 7541 - 117 - 7424 - 2679
Ybl M. út 53-63 10310 581 1226 - 8503 - 2694
Medves krt. 2. - Ybl M. út 134 - - - 134 - 2707
Medves krt.70-76.sorh. után 220 - 23 - 197 - 2717
Ybl M.út-Medves krt.sorh.közt 30035 4353 1643 - 24039 - 2718/4
Ybl M. út 31-33 228 - 1 - 227 - 2749
Ybl M. ú 29-37 - Sebaji ú 2-16 11070 - 1519 420 9131 - 2752
Füleki út-Tarján v. bal oldal 1716 - 52 - 1664 - 2262/2
BMX pálya - parkoló 2602 391 98 - 2113 - 2296/3
BMX pálya - parkoló 2994 1709 228 - 1057 - 2296/5
Tóstrand 1. 6538 - - - 6538 - 2298
Tarján v. parkoló 2698 792 141 - 1765 - 2346
Tarján v. parkoló jobb oldal 947 - 28 - 919 - 2348
Megnevezés össz út + járda + játszó- zöld- épít-
(m2) parkoló lépcső tér felület mény HRSZ
(m2) (m2) (m2) (m2) (m2)
Tóstrand - Vízmű mellett 5744 235 429 - 5080 - 2413
Tóstrand 20328 791 159 - 19378 - 2415
Kercseg út -színes erkélyesek 4600 1163 19 - 3418 - 2033
Kercseg út eleji szalagházak 7962 969 362 - 6631 - 2042/1
Fáy A. sportpálya körül 16298 1675 888 350 13360 25 2081
Piros isk. után sportpálya 5384 1953 676 - 2755 - 2084
Szarvas és farkas 4885 - 84 - 4801 - 2344
Tarján v. szoborpark 1295 53 9 - 1233 - 2880
Fáy A. krt. jobb o. 35285 529 426 - 34296 34 2102
Báthory út 2-12 4661 - 237 - 4424 - 3012
Fáy A. krt. 106-108 bekerített 1475 507 39 - 929 - 2107/3
Vasas út jtsz. 1150 - - - 1150 - 12648 RB
Fénykő út 11-12 jtsz. 951 - - - 951 - 11673 RF
Csalános út 1040 - - - 1040 - 9016
Tarjáni út -Rudolfi út 1. 1872 837 174 - 861 - 8047
Tarjáni út -Rudolfi út 2. 633 133 96 - 404 - 8140
Rudolfi út 2-4 előtt 487 - - - 487 - 8136/2
Csalános út 1099 - - - 1099 - 9017
Ferenc telep 706 - - - 706 - 3149
Acélgyári út 48-62 6164 687 450 - 4948 79 3505/5
Acélgyári ú 26-46-Salgó út 1-15 9136 - 498 - 8638 - 3507/21
Acélgyári út 18-20 72 - - - 72 - 3522/1
Acélgyári út 22. Jtsz 604 - - - 604 - 3522/3
Acélgyári út 37 előtt 345 - - - 345 - 3539/2
Acélgyári út 65-69-71 435 - 28 - 407 - 3530
Acélgyári út 65-69-71 mellett 4314 1301 51 - 2962 - 3532/6
Acélgyári út 47-49-53 között 6146 - 215 - 5931 - 3539/5
Karancs út - Corvin út erdő/1 500 - - - 500 - 1654
Katona J.ú-Fazekas ú-Eperjes telep. 2008 407 - - 1601 - 1071
Bajcsy út 27-43. 1910 141 661 - 1108 - 1142/2
Bajcsy út 1-3. 3176 236 301 - 2639 - 1177
Bajcsy út - Bartók B. út 58 - - - 58 - 1241/2
Megnevezés össz út + járda + játszó- zöld- épít-
(m2) parkoló lépcső tér felület mény HRSZ
(m2) (m2) (m2) (m2) (m2)
Kővár út 38-50. 2898 982 205 - 1711 - 1289
Erdész út 1. 1646 - - - 1646 - 1579/2
Erdész út 2. 6160 774 - - 5386 - 1604/2
Bajcsy út - Bartók B. út 4024 1460 1352 - 1212 - 1770
Nyugati városrész sétány 3 5385 2050 3276 - 59 - 1783
Bajcsy út 5-9./1 1900 268 132 - 1500 - 1170
Bajcsy út 9-11-13-15 /1 4546 2272 774 - 1500 - 1167
Karancs út - Erdész út bolt mögött 749 - - - 749 - 1605
Karancs út - Erdész út 317 - - - 317 - 1607
Karancs út - Erdész út 379 - - - 379 - 1608
Nyugati városrész 8946 1148 3273 248 4277 - 1787/12
Pécskő út 12. mögött jtsz / 1. 255 - - - 255 - 3770/3
Rákóczi.ú 2-10.-Márc.15.ú 26-34 /2 5381 1703 324 - 3354 - 3702
Kistarján út 2-8. 10602 - 735 - 9867 - 3727/2
Arany J. út 17-23. 9375 - 723 - 8652 - 3739
Arany J. út 15. - Bolyai 9542 563 1198 716 7065 - 3746
JAMK fölött 1395 692 568 - 135 - 3747
Emlékmű-Kissomlyó-Bolyai 9099 250 - - 8849 - 3767
és Pécskő út 8-10.
Pécskő út 2-6. 6544 - 519 - 6025 - 3765
Rákóczi út OTP mögött 6382 475 1405 - 4502 - 4109
Meredek út 15. 46 - - - 46 - 4122/2
Meredek út 19 53 - - - 53 - 4124/2
Meredek út 13-29 6967 93 26 - 6848 - 4132
Rákóczi ú 42-46-Szerpentin ú 1/A,B 5668 731 214 - 4723 - 4142
Pécskő út jtsz. + jobb o. 14387 1933 1524 945 9985 - 4158
Meredek 8-16 Munkácsy ú 1-5 14627 - 1022 - 13605 - 4527
Meredek út 4-6 1592 - - - 1592 - 4539/1
Munkácsy út 4-10 24181 - 512 - 23669 - 4539/2
Szerpentin út 5-29 26413 - 204 - 26209 - 4562
Rákóczi út 38/2 Nógrádker/2. 399 - - - 399 - 4135
Rákóczi út 26-34/ 2. 3793 - - - 3793 - 4118/6
Csillagház körül 5729 1184 996 - 3549 - 3905
Megnevezés össz út + járda + játszó- zöld- épít-
(m2) parkoló lépcső tér felület mény HRSZ
(m2) (m2) (m2) (m2) (m2)
Játszó út 2158 819 385 - 954 - 3911/2
Lőwy S. út 7444 1230 629 - 5585 - 3917
Crossbár 4163 349 297 1312 2205 - 3923
Alagút út 4-10 5620 1102 730 - 3788 - 3927
Úttörők út 3 mögött 5286 647 629 - 4010 - 3933/8
Úttörők út - Bem út 145 - - - 145 - 3935/5
Munkásotthon tér 1 547 - - - 547 - 4568/3
Forgács út 100/b 1. 1261 - - - 1261 - 4920/5
Forgács út - házak körül 10916 1027 - - 9889 - 4997/8
Újakna út 1 516 - 23 - 493 - 5174/2
Újakna út 2 3781 335 62 - 3384 - 5185
Kakukk J. út jtsz. 1518 - - - 1518 - 636
Buszforduló 4046 939 - - 3107 - 637
Szoborpark 2166 - 206 - 1960 - 909/1
Petőfi út 38-46 936 - 360 - 576 - 53/1
Petőfi út 43/B. 367 - - - 367 - 967/2
Makarenkó úti jtsz 3077 617 56 - 2404 - 6735/5
Déryné út/1 21267 - 813 - 20454 - 6793/7
Déryné út 21422 3380 1830 - 16212 - 6810/8
Zöldfa út 1-7 1. 5800 - 53 - 5747 - 6827
Zöldfa út 2-6 5206 - 72 - 5134 - 6834
Hársfa út 10-16/1 3944 - 33 - 3911 - 6837/3
Hársfa út 10-12/a 6099 - 949 - 5150 - 6848/3
Hársfa út 6096 1341 282 - 4473 - 6855
Hársfa út 31 patak széle 2336 173 - - 2163 - 6861/6
Hősök út bal o. 476 - - - 476 - 6867
Hősök út 31 előtt 685 - - - 685 - 6868
Hősök út 31 előtt 93 - - - 93 - 6870
Hősök út 45 után volt jtsz 817 - - - 817 - 6883
Megnevezés össz út + járda + játszó- zöld- épít-
(m2) parkoló lépcső tér felület mény HRSZ
(m2) (m2) (m2) (m2) (m2)
Hősök út 45 után Emlékmű 644 - - - 644 - 6885
Hősök út jobb o. 6/a 309 - - - 309 - 6932
Hősök út jobb o. 6/a 204 - - - 204 - 6935
Hősök út jobb o. 851 - - - 851 - 6937
Déryné út -Makarenkó út 5282 - - - 5282 - 6737
Hársfa út 27-31 3630 763 70 - 2797 - 6861/3
Bp út-Barátság út-Gorkij krt 17766 2770 1861 - 13031 104 6592/7
Gorkij ltp. 1 78793 6197 7905 - 64362 329 6677/19
Gorkij ltp.- Makarenkó 1 546 - 26 - 520 - 6677/14
Gorkij ltp.ABC mögötti jtsz. 1827 - - 1827 - - 6677/24
Budapesti út 39-51 3017 581 68 - 2368 - 6142
Sugár út jtsz. 1. 948 - - - 948 - 5918
Szécsényi út Jtsz. /1. 200 - - - 200 - 6427/3
Összesen: 702731 59409 48302 6614 587773 633

D. 2. kategóriába sorolt közterületek

Megnevezés össz út + járda + játszó- zöld- épít- HRSZ
(m2) parkoló lépcső tér felület mény
(m2) (m2) (m2) (m2) (m2)
Somoskő - buszmegálló mellett 69 - - - 64 5 16147/2
Camping-Görbe út lépcső által hat. 238 - 29 - 209 - 2580/3
Görbe út új szakasza 1. 140 - - - 140 - 2632
CBA mögötti rézsű 2480 1404 135 - 941 - 3005
Spcs.felé Bárdi autó mellett 708 205 35 - 468 - 2301
Tarján v. lépcső 140 - 73 - 67 - 2876
Zrínyi út melletti sáv 949 340 79 - 530 - 3018
Jónásch krt. eleje bal o. 3222 - - - 3222 - 3561/2
Pécskő út 12. Mögött/2 7173 - 476 - 6697 - 3770/3
Uszoda után 1253 - - - 1253 - 4171
Munkásotthon tér 2/1 1634 634 - - 1000 - 4568/6
Hősök út 33-35 2862 - - - 2862 - 6874
Csehov út 30 13 - - - 13 - 6626/1
Csehov út 2 16 - - - 16 - 6651/2
Sugár út 126-130 589 352 - - 237 - 5856
Összesen: 21486 2935 827 0 17719 5

E. Kategóriába nem sorolt közterületek

Megnevezés össz út + járda + játszó- zöld- épít- HRSZ
(m2) parkoló lépcső tér felület mény
(m2) (m2) (m2) (m2) (m2)
Somoskő - Váralja parkoló/2 6547 - - - 6547 - 16396
Somoskői út bal o.sarok telek 545 - - - 545 - 16143/1
Somoskői ú köves vége telek 999 - - - 999 - 16292
Somoskő Szemere út - telek 61 - - - 61 - 16470/1
TIT okt. közp. Felé 1827 - - - 1827 - 2447
Gedőci út 3643 - - - 3643 - 2545/6
Madzsar J. út 17-23 10222 1692 50 - 8480 - 2720
Indiánfalu 2. 29084 - - - 29084 - 2536
Modellező pálya mellett 8294 - - - 8294 - 2417
Önkorm. ház 6621 - - - 6621 - 2439
Önkorm. ház 8393 - - - 8393 - 2442
Görbe út új szakasza 2. 4391 - - - 4391 - 2632
Medves krt. isk. mögötti erdő/2 5036 - - - 5036 - 2645
Losonci út spcs. mögött 7384 - 18 - 7340 26 1880
Vadaskert-patak mellett 10414 - - - 10414 - 2184
Kercseg út-vasút közt bal o. 300 - - - 300 - 1910
Gazdaság út 95 - - - 95 - 2167
Rudolfi út 18. Mögött 636 - - - 636 - 8160
Rudolfi út 18-20. mögött 3156 - - - 3156 - 8196
Homok út 6 mögött 1998 - - - 1998 - 8324
Váralja út 73-79 1061 - - - 1061 - 8555
Zagyva út 112 patakpart 128 - - - 128 - 9145
Zagyva út 110 patakpart 810 - - - 810 - 9147
Zagyva út 60-66 patakpart 804 - - - 804 - 9031
Vasas út 22 352 - - - 352 - 11612 RB
Vasas út 22 225 - - - 225 - 12613 RB
Vasas út 22 1151 - - - 1151 - 12644 RB
RB Sportpálya mellett 1604 - - - 1604 - 12764 RB
Megnevezés össz út + járda + játszó- zöld- épít-
(m2) parkoló lépcső tér felület mény HRSZ
(m2) (m2) (m2) (m2) (m2)
Zagyva út 108 mellett patakpart 1124 - - - 1124 - 9034
Zagyva út 78 patakpart 347 - - - 347 - 9055
Csalános út 1425 - - - 1425 - 9018
Rudolfi út 1-5. Mögött 988 - - - 988 - 8150/1
Rónai út 42 szemben - telek 602 - - - 602 - 11647/5
Rónai út 42 mögött - telek 247 - - - 247 - 11647/7
Rónai út 44 mögött - telek 225 - - - 225 - 11647/8
Rónai út 46 mögött - telek 160 - - - 160 - 11647/9
Rónai út 46 mellett - telek 44 - - - 44 - 11647/10
Új temető felé út jobb o.volt fűzfás 6068 - - - 6068 - 3493/18
Jónásch krt. Jobb o .sportpálya 1803 - - - 1803 - 3651
Zagyvai rakodó pálya alatti rézsű 5282 - - - 5282 - 3682
Kis Amerika 1. 32666 - - - 32666 - 3119
Kis Amerika 2. 5438 - - - 5438 - 3120
Acélgyári ú 9 garázsok-patak közt 2586 388 - - 1523 675 3553/2
Zagyvai rakodó sportpálya 1433 - - - 1433 - 3681
Bajcsy út 9-11-13-15 /2 9491 - - - 9491 - 1167
Bajcsy Zs. út - Baglyas 2871 - - - 2871 - 1014
Bajcsy út 33-41. 917 - - - 917 - 1143/3
Bajcsy út 1-3. Kun út 4553 - - - 4553 - 1183/6
Karancs út - Corvin út/2 3830 - - - 3830 - 1654
Bajcsy út 5-9. /2 2124 - - - 2124 - 1170
Bereczki M.út 33-nál 773 - - - 773 - 1364
Munkásotthon tér 2/2 1902 - - - 1902 - 4568/6
Szérűskert út 86a-98c 1265 - - - 1265 - 4738
Forgács út 100 b/ 2. 1867 - - - 1867 - 4920/5
Forgács út 87 1173 - - - 1173 - 4920/7
Forgács út - Mikóvölgyi út 2945 - - - 2945 - 4939
Forgács út - Mikóvölgyi út 5900 - - - 5900 - 4990/3
Mogyoró út 783 - - - 783 - 15601/1
Megnevezés össz út + járda + játszó- zöld- épít-
(m2) parkoló lépcső tér felület mény HRSZ
(m2) (m2) (m2) (m2) (m2)
Kikerics út 3412 - - - 3412 - 22641
Bimbó út 1120 - - - 1120 - 22782
Zsálya utca 4943 - - - 4943 - 22783
Zsálya utca 4767 - - - 4767 - 22784
Nagy Sándor út mögött 3287 - - - 3287 - 3983
Déryné út 2. 4228 - - - 4228 - 6793/7
Makarenkó út 340 - - - 330 10 6738
Hősök út - Déryné út 811 - - - 811 - 6795
Hősök út - Déryné út 3535 - - - 3535 - 6798
Zöldfa út 1-7 2. 7800 - - - 7800 - 6827
Hársfa út 10-16/2 3970 - - - 3970 - 6837/3
Bp-Barátság-Gorkij krt.
között 2. 24618 - - - 24618 - 6592/7
Gorkij ltp.- Makarenkó 3 4804 - - - 4804 - 6677/14
Gorkij ltp. 2. 80306 - - - 80306 - 6677/19
Sugár út 57-65/2 4640 - 39 - 4436 165 5918
Szécsényi út 1-9 1319 - - - 1319 - 6427/1
Szécsényi út 13-31 /2. 8175 - - - 8175 - 6427/3
Csokonai út 7 414 - - - 414 - 6081
Csokonai út 5-7 1699 - - - 1699 - 6082
Kürtgyarmat út 14-30 útszéle 250 - - - 250 - 6241
Kürtgyarmat út 1-19 telek 1015 - - - 1015 - 6263
Összesen: 382066 2080 107 0 379003 876

2. sz. melléklet

Közterület fenntartási feladatok

- növényzet, talaj, gyepfelület folyamatos ápolása, gondozása, védelme,

- a növényzet pótlása, időszakos cseréje - megrendelés alapján

- a kerti- és sétautak, a játszási és pihenési, szórakozási és testedzési célokat szolgáló építmények, berendezések és felszerelések üzemképes állapotban tartása.

- sorfák, díszfák, cserjék gallyazása, metszése, indokolt esetben fakivágás

- lágyszárú, és hagymás növények folyamatos gondozása, élettani okok miatti cseréje.

Fenntartási technológia

(játszóterek nélkül)

I. Január - február - március

Feladatok: (időjárástól függően eltolódások lehetségesek)

I/A. Díszterek

- téli csúszásmentesítés szükség szerint
kézi és gépi erővel
Főtéren: CaCl2 felhasználásával
egyéb helyeken: NaCl felhasználásával
- takarítás hulladék elszállítás naponta (hétvégén is)
- fák,cserjék, örökzöldek,
évelők ápolása 1.n.év végéig
- felületgereblyézés,
lombgereblyézés 1.n.év végéig
- díszkutak, locsolóhálózat
üzembe helyezése 1.n.év végéig
- murva burkolat gereblyézése
(December 8 tér) 1.n.év végéig
- karácsonyfa leszedése január
- Díszvilágítás bontása
raktározása január
- rendezvényekhez sátrak,
(egyéb kellékek) biztosítása igény szerint
- Fő tér felügyelete,
rendezvények ellenőrzése,
igénybevétel engedélyezése folyamatos
- Energiaellátás és közmű,
rendszer felügyelete,
üzemeltetése, energia biztosítás folyamatos
- Balesetveszély azonnali
elhárítása folyamatos

I/B. Kiemelten kezelt közterületek:

- téli csúszásmentesítés időjárástól függően
hóeltakarítás szükség szerint
- fák, cserjék, örökzöldek ápolása, metszés, I. n. év végéig - 2 évente
gallyazás
indokolt esetben fakivágás határozatok alapján
- tavaszi nagytakarítás, felületgereblyézés, I. n. év végéig
lombgereblyézés,
- takarítás hetente 2x
- díszkutak üzembehelyezése fagyok után
- szobrokról takarófólia eltávolítása fagyok után
- a munkák során képződött szemét elszállítása munkavégzés után
- zászlózás igény szerint
- mindenki karácsonyfája bontása (Főtér) január 10-ig
- karácsonyi dekoráció, és díszvilágítás bontása január 10-ig

I/C. 1. kategóriába sorolt közterületek:

- téli csúszásmentesítés időjárástól függően
hóeltakarítás szükség szerint
- fák, cserjék, örökzöldek ápolása, metszés, I. n.év végéig - 2 évente
gallyazás
indokolt esetben fakivágás határozatok alapján
- tavaszi nagytakarítás, felületgereblyézés, I. n.év végéig
lombgereblyézés
- takarítás havonta 2 alkalommal
- díszkutak üzembehelyezése fagyok után
- szobrokról takarófólia eltávolítása fagyok után
- a munkák során képződött szemét elszállítása munkavégzés után
- zászlózás igény szerint
- karácsonyfák bontása január 10.-ig
- karácsonyi dekoráció, és díszvilágítás bontása január 10.-ig

I/D. 2. kategóriába sorolt közterületek:

- téli csúszásmentesítés, hóeltakarítás időjárástól függően szükség szerint
- fák, cserjék, örökzöldek ápolása, metszés, I. n.év végéig - 2 évente
gallyazás
indokolt esetben fakivágás határozatok alapján
- takarítás, szemét összegyűjtés havonta
- a munkák során keletkezett szemét elszállítása munkavégzés után

I/E. Kategóriába nem sorolt közterületek:

- téli csúszásmentesítés, hóeltakarítás időjárástól függően, fontossági sorrend alapján
- takarítás, szemét összegyűjtése, elszállítása 1 alkalommal
II. Április - május - június - július - augusztus - szeptember

II/A. Díszterek:

- takarítás hulladék elszállítás naponta (hétvégén is)
- kaszálás,gereblyézés, 2 hetente, max 10 alkalommal
gyepszél vágás ill. max 8 cm fűmagasságnál
- kaszálék elszállítás munkavégzés után
- hagymás növények kiszedése április-május
- virágágy előkészítés május
- egynyári növény kiültetés május-június
- öntözés (Főtér) automata rendszer működtetésével
- öntözés 2-3 naponta időjárástól függően
- virágfelületek gyomlálása 3 alkalommal
- cserjék gyomlálása 2.n.év végéig
- kandelláberekre kihelyezett
növények öntözése naponta
- szökőkutak
- vegyszeradagolás hetente
- vízcsere, takarítás hetente
- vízhozam beállítás hetente
- elektromos vezérlőberendezés
- ellenőrzése hetente
- szűrők ellenőrzése hetente
- homokszűrő visszamosatás hetente
- vegyszeradagolás ellenőrzése hetente
- rendezvényekhez sátrak,
(egyéb kellékek) biztosítása igény szerint
- Fő tér felügyelete,
rendezvények ellenőrzése,
igénybevétel engedélyezése folyamatos
- Energiaellátás és közmű,
rendszer felügyelete,
üzemeltetése, energia biztosítás folyamatos
- Balesetveszély azonnali elhárítása folyamatos

II/B. Kiemelten kezelt közterületek:

- takarítás, szemét összegyűjtése hetente 2 x
- a munkák során keletkezett szemét elszállítása munkavégzés után
- kaszálás, fűnyírás, gereblyézés, gyepszélvágás 2 hetente, illetve 8-10 alkalommal
ill. max. 8 cm fűmagasságnál
- kaszálék elszállítása munkavégzés után
- hagymás növények kiszedése április - május
- virágágy előkészítés május
- egynyári palánta kiültetés május - június
- öntözés - egynyári növények 2-3 naponta időjárástól függően
- öntözés - fák (az utóbbi 2 évben ültetett fáknál) időjárástól függően, de legalább hetente 1 alk.
- virágfelületek gyomlálása 3 alkalommal
- elvirágzott növények eltávolítása folyamatos
- sövénygondozás, nyírás 2 alkalommal
- cserjegondozás, gyomlálás 1 alkalommal
- kandelláberekre ampolna növények kihelyezése május 30. időjárástól függően
- kihelyezett ampolna növények öntözése naponta
- zászlózás igény szerint
- díszkutak üzemeltetése folyamatos

II/C. 1. kategóriába sorolt közterületek:

- takarítás, szemét összegyűjtése havonta 2 alkalommal
- a munkák során keletkezett szemét elszállítása munkavégzés után
- kaszálás, fűnyírás, gereblyézés, gyepszélvágás 4 alkalommal
- kaszálék elszállítása munkavégzés után max 1. hét
- hagymás növények kiszedése április - május
- virágágy előkészítés május
- egynyári palánta kiültetés május - június
- öntözés - egynyári növények 2-3 naponta időjárástól függően
- öntözés - fák (az utóbbi 2 évben ültetett fáknál) időjárástól függően, de legalább hetente 1 alk.
- virágfelületek gyomlálása 3 alkalommal
- elvirágzott növények eltávolítása folyamatosan
- sövénygondozás, nyírás 2 alkalommal
- cserjegondozás, gyomlálás 1 alkalommal
- kandelláberekre ampolna növények kihelyezése május 30. időjárástól függően
- kihelyezett ampolna növények öntözése naponta
- zászlózás igény szerint

II/D. 2. kategóriába sorolt közterületek:

- takarítás, szemét összegyűjtése 3 alkalommal
- a munkák során keletkezett szemét elszállítása munkavégzés után
- kaszálás, fűnyírás, kaszálék összegyűjtése 2 alkalommal
- kaszálék elszállítása munkavégzés után max 1. hét

II/E. Kategóriába nem sorolt zöldterületek:

- takarítás 1 alkalommal
-gyom és parlagfű mentesítés 1 alkalommal
- erdőszéli sarjnövényzet irtás 2 évente
III. Október - november - december

III/A. Díszterek:

- téli csúszásmentesítés kézi és gépi erővel szükség szerint
Főtéren: CaCl2 felhasználásával
egyéb helyeken: NaCl felhasználásával
- takarítás hulladék elszállítás naponta (hétvégén is)
- fák,cserjék, örökzöldek, évelők ápolása szükség szerint
- felületgereblyézés, lombgereblyézés szükség szerint
- hulladék elszállítás munkavégzés napján
- egynyári növények kiszedése, október
- hagymás növények elültetése október
- kandelláberekről, oszlopokról
ampolna növények beszedése október
- mindenki karácsonyfája
állítása (Főtér) december
- karácsonyi dekoráció, és
díszvilágítás elhelyezése december
- Szökőkutak téliesítése fagyok előtt
- rendezvényekhez sátrak,
(egyéb kellékek) biztosítása igény szerint
- Fő tér felügyelete,
rendezvények ellenőrzése,
igénybevétel engedélyezése folyamatos
- Energiaellátás és közmű rendszer felügyelete,
üzemeltetése, energia biztosítás folyamatos
- Balesetveszély azonnali elhárítása folyamatos

III/B. Kiemelten kezelt közterületek:

- téli csúszásmentesítés időjárástól függően
hóeltakarítás szükség szerint
- fák, cserjék, örökzöldek ápolása, metszés, IV. n. év végéig - 2 évente
gallyazás
indokolt esetben fakivágás határozatok alapján
- őszi takarítás, felületgereblyézés, lombgereblyézés IV. n. év végéig
- a munkák során keletkezett szemét elszállítása munkavégzés után
- díszkutak lezárása, fagyok előtt
- szobrok fóliázása fagyok előtt
- egynyári növények kiszedése október
- virágágy előkészítés október
- hagymásnövény ültetés október
- takarítás, szemét összegyűjtés hetente 2x
- ampolna növények beszedése október
- zászlózás igény szerint
- mindenki karácsonyfája állítása (Főtér) december 10-ig
karácsonyi dekoráció, és díszvilágítás kiépítése december 1-ig

III/C. 1. kategóriába sorolt közterületek:

- téli csúszásmentesítés időjárástól függően
hóeltakarítás szükség szerint
- takarítás, szemét összegyűjtés havonta 2x
- fák, cserjék, örökzöldek ápolása, metszés, IV. n.év végéig - 2 évente
gallyazás
indokolt esetben fakivágás határozatok alapján
- díszkutak lezárása, fóliázása fagyok előtt
- őszi takarítás, felületgereblyézés, lombgereblyézés IV. n.év végéig
- egynyári növények kiszedése október
- virágágy előkészítés október
- hagymásnövény ültetés október
- a munkák során keletkezett szemét elszállítása munkavégzés után
- zászlózás igény szerint
- karácsonyfák állítása december 10.-ig
- karácsonyi dekoráció, és díszvilágítás kiépítése december 01.-ig

III/D. 2. kategóriába sorolt közterületek:

- téli csúszásmentesítés időjárástól függően
hóeltakarítás szükség szerint
- fák, cserjék, örökzöldek ápolása, metszés, IV. n.év végéig - 2 évente
gallyazás
- indokolt esetben fakivágás határozatok alapján
- takarítás, szemét összegyűjtés havonta
- a munkák során keletkezett szemét elszállítása munkavégzés után

III/E. Kategóriába nem sorolt közterületek:

- takarítás, szemét elszállítása 1 alkalommal
- bozótirtás 1 alkalommal

B. Játszóterek, játszóeszközök fenntartásának technológiája

A játszótéri eszközök biztonságosságának feltételeit a 78/2003.(XI.27.) GKM rendelet szabályozza.

A rendszeres ellenőrzést és a karbantartást az alábbiak szerint kell végrehajtani.

1. Heti - rendszeres ellenőrzés Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit KFT *  végzi.

Hatásköre: szemmel látható veszélyforrások felderítése, melyek a használatból, időjárási behatásokból, vandalizmusból származnak.

Feladat: A vizsgálat során a látható károkat és az egyes elemek sérüléseit kell meghatározni, valamint az aljzat vizsgálatakor a kemény tárgyakat és szennyeződéseket. A játékfelületeken, esési felületeken, lengőelemeken és csúszófelületeken a szemrevételezéssel érzékelhető hibákat fel kell deríteni. A biztonsági területeket, ha szükséges, fel kell tölteni, fel kell lazítani, az idegen tárgyakat el kell távolítani az esési térből (pl: csúszdák környékén). A rendkívüli károkat és töréseket azonnal meg kell szüntetni, hogy a játékok biztonsága használhatósága az előírásoknak megfeleljen.

Az ellenőrzés kiterjed:

- Szerkezeti elemek épségére

- Csomópontok szemrevételezésére

- Szükség esetén tisztításra

- A játszótéri eszköz sérülései esési felületén lévő ütéscsillapító burkolat karbantartása

- idegen tárgyak eltávolítása az esési térből

- a felületi sérülések ellenőrzése

- hintacsapágyak ellenőrzése, szükség esetén zsírzása

- idegen tárgyak - amelyek sérülést okozhatnak - (pl: üvegek) eltávolítása a játszótérről

2. Negyedéves - operatív ellenőrzés Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit KFT *  végzi.

Hatásköre: A játékeszközök stabilitásának és működésének felülvizsgálatára terjed ki, kiemelten a kopásokra. Különös figyelmet kell fordítani a zárt kialakítású szerkezeti részekre, az ütéscsillapító burkolat minőségére.

Feladat: Mozgó, kopó alkatrészek ellenőrzése.

- Kötelező a csavarkötések ellenőrzése, szükség esetén utánhúzásuk. A csavarlefedő kupakokat csavarhúzó segítségével eltávolítjuk, vigyázva, hogy a pereme ne sérüljön meg, meghúzzuk a csavarokat, és a kupakokat gumikalapáccsal visszaütjük a helyükre.

- Hintacsapágyak zsírzása

- Libikókák csapágyának zsírzása

- Felületi kopások, sérülések ellenőrzése, javítása

3. Éves átfogó ellenőrzés GKM által akkreditált cég végzi.

Hatásköre: A játékeszközök stabilitásának és működésének felülvizsgálatára terjed ki, kiemelten a kopásokra. Különös figyelmet kell fordítani a zárt kialakítású szerkezeti részekre, az ütéscsillapító burkolat minőségére, továbbá az alapok és rögzítések ellenőrzésére, fa-fém és felületkezelt felületek alapos ellenőrzésére.

Feladat:

- Az időjárási károk miatt a fa - és felületkezelt felületek felújítása

- A korrodálódott csomóponti elemek cseréje

- Azon elemek ellenőrzése, melyek a fagyási periódus elejétől nyugalomban voltak, (pl: vízpumpa, vizes játékok)

- Intenzíven használt játékoknál szigorúbb ellenőrzést kell tartani, melyeknél az alábbi szempontokat kell figyelembe venni: a használat mértéke, a vandalizmus szintje, az elemszélek állapota, környezet szennyezés, a játék kora.

A játékok építésénél valamint a javítási, karbantartási munkálatoknál a gyerekekre leselkedő veszélyeket kiemelten kell kezelni. Kiemelt veszélyt jelentenek a hiányos és sérült elemekkel rendelkező játékok. A játékok használatát a teljes szerelési területen és ellenőrzési idő alatt meg kell tiltani.