Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete

a háziorvosi körzetekről * 

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1. § A rendelet hatálya kiterjed a Salgótarján városban területi ellátási kötelezettséggel alapellátásban egészségügyi szolgáltatást nyújtó háziorvosokra, házi gyermekorvosokra és fogorvosokra a (továbbiakban: háziorvos).

2. § Salgótarján Megyei Jogú Város közigazgatási területén az egészségügyi alapellátásban működtetési joggal rendelkező háziorvosok önálló orvosi tevékenységüket e rendelet mellékleteiben meghatározott háziorvosi körzetekben végezhetik.

3. § (1) Az egyes felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó utcák, illetve közterületek névjegyzékét a rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2) Az egyes házi gyermekorvosi körzetekhez tartozó utcák, illetve közterületek névjegyzékét a rendelet 2. melléklete tartalmazza.

(3) Az egyes fogorvosi körzetekhez tartozó utcák, illetve közterületek, valamint a köznevelési intézmények névjegyzékét a rendelet 3. melléklete tartalmazza.

4. § E rendelet 2016. január 1. napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 24/2003. (VIII. 28.) Ör. sz. rendelete hatályát veszti.

Dóra Ottó s. k. Tóthné dr. Kerekes Andrea s. k.
polgármester jegyző

1. melléklet a 38/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelethez

Felnőtt háziorvosi körzetek területi beosztása

1. számú felnőtt háziorvosi körzet

Báthory István út Béke út
Béke körút Fáy András körút
Gazdasági út Kercseg út
Mikszáth Kálmán út Móricz Zsigmond út
Ruhagyári út Vasúti őrházak
Zrínyi Miklós út

2. számú felnőtt háziorvosi körzet

Ady Endre út Aknász út
Alsó Idegér út Bányász út
Bem utca 22-24 Bereczki Máté út
Berkenye köz Corvin út
Domb utca Dugdel puszta
Erdész út Felső Idegér út
Fürdő út Gerber Frigyes köz
Gyurtyános Karancs út
Kővár út Kővirág utca
Kun utca Mezei út
Szeder köz Virágos utca
Zemlinszky Rezső utca

3. számú felnőtt háziorvosi körzet

Berzsenyi Dániel út Damjanich út
Erdőalja köz Hargita körút
Hunyadi körút József Attila
Kazinczy F. út Pécskő út 8-tól végig
Vereckei utca Szerpentin út 19-től végig
Szerpentin út 30-tól végig

4. számú felnőtt háziorvosi körzet

Alagút utca December 8. tér
Huta utca Lőwy Sándor út
Munkácsy út Pályaudvar út
Rákóczi út 45-111-ig, és 42-134-ig Szerpentin út 1
Tanács út 2-től 10-ig és 11. Úttörők út

5. számú felnőtt háziorvosi körzet

Acélgyári út Árpád út
Balassi út Deák Ferenc út
Derencsényi utca Dózsa György út
Dornyay utca Eresztvénybánya telep
Eresztvényi út Fácán utca
Fecske utca Felső Vár út
Galamb utca Gólya utca
Jókai sor Kaszinó sor
Madách Imre út Medves puszta
Medvesi út Mikes Kelemen út
Nádas utca Orgona utca
Salgó puszta Salgó út 1-29-ig
Szapolyi János út Törökvész út
Újbánya telep Vár út
Zenthe Ferenc park Zsombékos utca

6. számú felnőtt háziorvosi körzet

Bem utca 7., és 2-12-ig Játszó út
Meredek utca 2-40-ig, és 1-41-ig Rákóczi út 26-38-ig, és 23-43-ig
Szenes út Szent Flórián tér
Szerpentin út 5-17-ig, és 2-28-ig Tanács út 1-5-ig

7. számú felnőtt háziorvosi körzet

II. András király út Állomás út
Baglyasi út Bajcsy-Zsilinszky út 63-tól végig
Bóna Kovács Károly út Cinege utca
Csokonai út 2-6-ig Dűlő utca
Erkel köz Erkel út
Frankel Leó út Furák Teréz köz
Fülemüle út Gárdonyi Géza út
Jakubi utca Kakukk J. út
Katalin utca Kertész utca
Kisvasút utca Nagy-Sándor József út
Petőfi út Rákóczi út 113-tól végig és 136-tól végig
Régiposta utca Temető út
Vásártér út Vasút út

8. számú felnőtt háziorvosi körzet

Dobó Katica út 2-től végig Dobó Katica köz 2-től végig
Faiskola út Forgách Antal telep
Forgách Antal út Irinyi János út
Kazári út Kovácshegy köz
Liszt Ferenc út Margittáró utca
Mikóvölgyi út Munkás út
Somlyói út 2., 3., 4. Szérűskert út
Téglagyár köz Újaknai út
Újakna telep Vasvári Pál köz
Vasvári Pál út Völgy utca

9. számú felnőtt háziorvosi körzet

Akácos út Bátki József utca
Borbély Lajos utca Bugát Pál út
Dér utca Építők utca
Fenyves út Harmat utca
Határ út Hegyi út
Ilona út Izsó Miklós út
Jónásch körút Kisfaludy Sándor út
Kisponyi út Kohász Stadion
Liliom út Művész köz
Nádasdi körút Pécskő puszta
Rózsa út Rudolfi út
Salakhegy út Salgó út 31-65-ig, és 2-től végig
Somogyi Bacsó út Szelei út
Szögverő utca Táncsics út
Tarjáni út 1-43-ig, és 2-től végig Tározó utca
Zagyvai Rakodó utca Zalka út

10. számú felnőtt háziorvosi körzet

Arany János út 2-10-ig, és 3-9-ig Fő tér
Kistarján út 8. Klapka György utca
Március 15. út Mérleg utca
Pécskő út 2-6-ig Rákóczi út 2-10-ig
Rákóczi út 5.

11. számú felnőtt háziorvosi körzet

Ánizs utca Batsányi út 1-től 19-ig és 2-től 20-ig
Bazsalikom utca Borsikafű utca
Csokonai út 1-től végig, és 8-tól végig Egressy Béni út
Eötvös Lóránd út Kakukkfű utca
Kálmán Imre út Kapor utca
Kölcsey utca Lakatos Péter út
Majoránna utca Mandula utca
Nagymező út Paprika utca
Patakpart út Pecsenyéző utca
Réka köz Rozmaring utca
Rózsafa út Sugár út
Szabó Ervin út Tárkony utca
Torma utca Viola utca
Zsázsa utca

12. számú felnőtt háziorvosi körzet

Akna telep Déryné út 25.
Hársfa út Centrál köz
Hősök útja 20-50-ig és 31-65-ig Radnóti köz
Szánasalja út Zöldfa út

13. számú felnőtt háziorvosi körzet

Asztalos út Beatrix utca
Budavölgy utca Corvina utca
Csalános utca Csernyik völgy
Farkasbükk út Feketesereg utca
Fénykő út Fenyvesalja út
Határőr út Holló utca
Homok utca Huszita utca
Iskola út Kisponyi puszta
Kisszállás utca Liptay út
Mátyás király útja Nagykert út
Nagyponyi puszta Őrhegy út
Ötvözetgyár út Petikláza
Posta út Rónai út
Sallai út Szilváskő puszta
Tarjáni út 45-53-ig Vadvirág út
Vajda János út Váralja út
Vasas út Zagyva út
Zagyvafő út

14. számú felnőtt háziorvosi körzet

Arany János út 22-70-ig, és 15-től végig Kissomlyó utca
Kistarján út 2.,4., 6. Pécskő út 5-től végig

15. számú felnőtt háziorvosi körzet

Beszterce tér 2., 3. Camping út
Gedőci utca Görbe utca
Gyermekkert utca Hold utca
Medves körút Teraszos utca
Ybl Miklós út 53-63-ig és 86-104-ig

16. számú felnőtt háziorvosi körzet

Csillag utca Füleki út 72-től végig, és 59-től végig
Gedőc puszta Kékkői utca
Kőműves köz Madzsar József utca
Pitypang utca Sebaji út
Vadaskert Vadaskerti út
Vadaskert-külső út Ybl Miklós út 1-51-ig, és 2-84-ig

17. számú felnőtt háziorvosi körzet

Bagókői út Bajza József utca
Juhász Gyula út Kőbánya utca
Köves utca Lovassy László köz
Magyabánya telep Nyerges utca
Perczel Mór utca Sátorhegy utca
Somoskői út Szemere Bertalan utca
Vároldal utca Wesselényi utca

18. számú felnőtt háziorvosi körzet

Barátság utca Blaha Lujza út
Budapesti út Csalogány út
Csókás körút Csókás puszta
Gagarin utca Hősök útja 2-18-ig
Jenő utca Kér utca
Keszi utca Kinizsi Pál út
Kamilla utca Kotyháza puszta
Kotyházi út Kürtgyarmat út
Makarenkó út 2-6-ig Megyer utca
Nyék utca Park út
Patak út Radnóti Miklós út
Szécsényi út

19. számú felnőtt háziorvosi körzet

Bercsényi út Déryné út 3-tól 23-ig, és 2-től 8-ig
Gorkij körút 2-től 16-ig, 52-től 64-ig, 63-tól 71-ig és 73-tól 85-ig Gyöngyvirág utca
Kankalin utca Makarenkó út 1-től 7-ig, 8-tól 64-ig, 33-tól 65-ig és 66-tól 94-ig
Szarkaláb utca Zatkó utca

20. számú felnőtt háziorvosi körzet

Alkotmány út 2-6-ig, 1-9-ig, és 18-20-ig Füleki út 2-70-ig, és 1-57-ig
Gizella út Kassai sor
Kossuth Lajos út Liget út
Losonci út Május 1. út
Mártírok útja Meszes utca
Múzeum tér Óvoda tér
Pipishegy út Szent István tér

21. számú felnőtt háziorvosi körzet

Batsányi út 22-34-ig, és 21-39-ig Bródy Sándor út
Búzavirág utca Csehov utca
Csorbóka utca Esze Tamás út
Frigyes körút Gorkij körút 2-től 16-ig, 1-27-ig és 66-tól 72-ig
Gulibás utca Haris köz
Honvéd út Hulladék-lerakó út
Ikravirág utca Nyárjas puszta
Nyírfácska út Sisakvirág utca
Tűzliliom utca Winhardi út

24. számú felnőtt háziorvosi körzet

Áfonya utca Almafa utca
Aranyeső utca Bajcsy-Zsilinszky út 1-61-ig, és 2-től végig
Barack út Barackfa utca
Bartók Béla út Bimbó utca
Birsalma utca Bodza utca
Borbolya utca Boróka utca
Ciklámen utca Ciprus utca
Cseresznye utca Csille köz
Diófa utca Dobó Katica út 1-től végig
Dobó Katica köz 1-től végig Egri utca
Eperfa utca Erzsébet tér
Fagyal utca Fazekas Mihály út
Fűzfa utca Galagonya utca
Gesztenye utca Gyöngyvessző utca
Hanga utca Hérics utca
Ibolya utca Jázmin utca
Katona József út Kikerics utca
Kökény utca Körtefa utca
Köszméte utca Labdarózsa utca
Levendula utca Liliomfa utca
Magyal utca Málna utca
Meggyfa utca Meredek út 1.
Mogyoró utca Munkásotthon tér
Nap utca Nefelejcs út
Nektarin utca Nyár utca
Páfrány utca Pécskő út 1-3-ig
Pécskő-kerti utca Pipacs utca
Puszpáng utca Ribizli utca
Ringló utca Som utca
Somlyói út 1., és 5-től végig illetve 6-tól végig Szamóca utca
Szerpentin út 3 Szilvafa utca
Szilváskert utca Szőlő utca
Teréztáró utca Tiszafa utca
Tulipánfa utca Vadszőlő utca
Vájár utca Virág utca
Völgyhíd utca Zsálya utca

28. számú háziorvosi körzet; hajléktalanok ellátása

2. melléklet a 38/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelethez

Házi gyermekorvosi körzetek területi beosztása

3. számú gyermekorvosi körzet

Acélgyári út páros oldala Alagút út
Alkotmány út 7-9-ig és 18-20-ig Alsó Idegér út
Bányász út Barack utca
Bem utca 2-18-ig Bereczki Máté út
Berkenye köz Corvin út
December 8. tér Domb út
Dugdel puszta Erdész út
Erzsébet tér Felső Idegér út
Fürdő út Gerber Frigyes köz
Gyurtyános II. András király út
Játszó utca Karancs út
Kassai sor 4-8-ig, és 16-30-ig Kisvasút utca
Kossut Lajos út Kővirág út
Kun utca Lőwy Sándor út
Mártírok útja Meggyfa utca
Meszes utca Mezei út
Mogyoró utca Óvoda tér
Rákóczi út 23-43-ig, és 26-38-ig Szeder köz
Szelei út Szent István tér
Szerpentin út 2-12-ig Tanács út
Úttörők út Virágos út
Zagyvai Rakodó utca Zsálya utca

4. számú gyermekorvosi körzet

Áfonya utca Almafa utca
Aranyeső utca Baglyasi út
Bimbó utca Birsalma
Bóna Kovács Károly út Borbolya utca
Boróka utca Ciklámen utca
Cinege utca Ciprus utca
Csille köz Cseresznye utca
Dobó Katica köz Dobó Katica út
Dűlő utca Egri utca
Erkel köz Erkel út
Fagyal utca Forgách Antal telep
Forgách Antal út Frankel Leó út
Furák Teréz köz Fülemüle út
Fűzfa utca Galagonya utca
Gárdonyi Géza út Gesztenye utca
Gyöngyvessző utca Hanga utca
Hérics utca Hulladék-lerakó út
Ibolya utca Irinyi János út
Jakubi utca Jázmin utca
Kakukk József út Katalin utca
Kazári út Kikerics utca
Kovácshegy köz Kökény utca
Körtefa utca Köszméte utca
Labdarózsa utca Levendula utca
Liliomfa utca Liszt Ferenc út
Magyal utca Málna utca
Mikóvölgyi út Munkás út
Páfrány utca Pécskő-kerti utca
Petőfi út 40-től végig és 39-től végig Pipacs utca
Puszpáng utca Rákóczi út 52-től 184-ig és 81-től 129-ig
Ribizli utca Ringló utca
Som utca Somlyói út
Szamóca utca Szent Flórián tér
Szerpentin út 14-től 52-ig és 3-tól 47-ig Szérűskert utca
Szilvafa utca Szilváskert utca
Szőlő utca Téglagyár köz
Temető út Teréztáró út
Tiszafa utca Tulipánfa utca
Újakna telep Újaknai út
Vadszőlő utca Vájár utca
Vasvári Pál út Vasvári Pál köz
Virág utca Völgy utca
Völgyhíd utca Winhardi út

5. számú gyermekorvosi körzet

Alkotmány út 2-től 6-ig Arany János út 15-től végig
Árpád út Bagókői út
Bajza József utca Balassi utca
Bem utca 22 Csernyik völgy
Deák Ferenc út Derencsényi utca
Dornyay utca Eresztvénybánya telep
Eresztvényi út Fáy András körút
Fecske utca Felső Vár út
Gazdasági út Galamb utca
Gizella út Gólya utca
Jókai sor Juhász Gyula utca
Kassai sor 14-től 16-ig Kercseg út
Kissomlyó utca Kistarján út
Kőbánya utca Köves utca
Liget út Lovassy László köz
Madách Imre út Magyarbánya telep
Május 1. út Medves puszta
Medvesi út Mikes Kelemen út
Nádas utca Nyerges utca
Orgona utca Perczel Mór utca
Pipishegy utca Salgó puszta
Sátorhegy utca Somoskői út
Szapolyai János út Szemere Bertalan utca
Tóstrand hétvégi telep Törökvész út
Újbánya telep Vár út
Vároldal utca Wesselényi utca
Ybl Miklós út 2-től 100-ig Ybl Miklós út 1-től 51-ig és a 63. szám
Zenthe Ferenc park Zsombékos utca

6. számú gyermekorvosi körzet

Batsányi út Bercsényi Miklós út
Bródi Sándor út Budapesti út 2/B-től végig és 1-től 51-ig
Csokonai út Déryné út 1-15-ig, 15/A
Egressy Béni út Eötvös Lóránd út
Esze Tamás út Fácán utca
Gagarin utca Gyöngyvirág utca
Haris köz Honvéd út
Kálmán Imre út Kankalin utca
Kölcsey utca Lakatos Péter út
Makarenkó út Mandula utca
Nagymező út Patakpart utca
Petőfi út 2-től 38-ig és 5-től 37-ig Réka köz
Rózsafa út Sugár út
Szabó Ervin út Szarkaláb utca
Viola utca Zatkó utca

7. számú gyermekorvosi körzet

Akácos út Arany J. út 2-től 70-ig és 3-tól 13-ig
Asztalos út Bátki József utca
Beatrix utca Béke út
Borbély Lajos utca Bugát Pál út
Budavölgy utca Corvina utca
Csalános utca Dér utca
Dózsa György út Építők utca
Farkasbükk út Feketesereg utca
Fénykő út Fenyves út
Fenyvesalja út Fő tér
Harmat utca Határ út
Határőr út Hegyi út
Holló utca Homok utca
Huszita utca Ilona út
Iskola út Izsó Miklós út
Jónásch körút Kaszinó sor
Kisfaludy Sándor út Kisponyi puszta
Klapka György utca Kohász Stadion
Liliom út Losonci utca
Március 15. utca 14-től 34-ig Margittáró út
Mátyás király útja Mérleg utca
Művész köz Nádasdi körút
Nagykert utca Nagyponyi puszta
Ötvözetgyár út Őrhegy út
Pécskő puszta Pécskő út 2.
Posta út Rákóczi út 2-től 10-ig
Rónai út Rózsa út
Rudolfi út Salakhegy út
Salgó út 38-tól 66-ig és 5-től 65-ig Sallai út
Somogyi Bacsó út Szilváskő puszta
Szögverő utca Táncsics út
Tarjáni út Tározó utca
Vadvirág utca Vajda János út
Váralja út Vasas út
Zagyva út Zagyvafő utca
Zalka út

8. számú gyermekorvosi körzet

Acélgyári út páratlan oldala Báthori István út
Béke körút Beszterce tér
Camping út Csillag utca
Füleki út Gedőc puszta
Gedőci utca Görbe utca
Gyermekkert utca Hold utca
Kékkői utca Kisponyi út
Kisszállás út Kőműves köz
Madzsar József utca Medves körút 2-től 98-ig és 5-től 63-ig
Mikszáth Kálmán út Móricz Zsigmond út
Ruhagyári út 2-től 30-ig és 1-től 11-ig Salgó út 1-től 3-ig és 4-től 8/D-ig
Sebaji út Teraszos utca
Vadas kert Vadaskert-külső út
Vadaskerti út Ybl M. út 53-tól 61-ig és 102-től 104-ig
Zrínyi Miklós út

9. számú gyermekorvosi körzet

Akna telep Centrál köz
Déryné út 2-8-ig és 15/B és 17-től 25-ig Hársfa út
Hősök útja Szánasalja út
Zöldfa út

10. számú gyermekorvosi körzet

Ady Endre út Aknász út
Alkotmány út 1-től 5-ig Bajcsy-Zsilinszky út
Barackfa utca Bartók Béla út
Berzsenyi Dániel út Damjanich út
Diófa utca Eperfa utca
Erdőalja köz Faiskola út
Fazekas Mihály út Hargita körút
Hunyadi körút József Attila út
Katona József út Kazinczy Ferenc út
Kővár út Március 15. út 2-től 12-ig
Meredek utca Munkácsy út
Múzeum tér Nap utca
Nektarin utca Nyár utca
Pályaudvar út Pécskő út 4-től 184-ig és 1-től 31/A-ig
Pitypang utca Rákóczi út 42-től 48-ig és 45-től 75-ig
Salgó út 10-től 36-ig Szenes út
Szent István tér Szerpentin út 1.
Vásártér út Vasút út
Vereckei utca Zemlinszky Rezső utca

11. számú gyermekorvosi körzet

Állomás út Ánizs utca
Barátság utca Bazsalikom utca
Blaha Lujza út Borsikafű utca
Budapesti út 2. Búzavirág utca
Csalogány utca Csehov utca
Csókás körút Csókás puszta
Csorbóka utca Frigyes körút
Gorkij körút Gulibás utca
Gyöngyvirág utca Huta utca
Ikravirág utca Jenő utca
Kakukkfű utca Kankalin utca
Kamilla utca Kapor utca
Kertész utca Keszi utca
Kér utca Kinizsi Pál út
Kotyháza puszta Kotyházi út
Kürtgyarmat utca Liptay út
Majoránna utca Megyer utca
Nyárjas puszta Nyék utca
Nyírfácska utca Paprika utca
Park út Patak út
Pecsenyéző utca Radnóti köz
Radnóti Miklós út Régiposta utca
Rozmaring utca Sisakvirág utca
Szarkaláb utca Szécsényi út
Tárkony utca Torma utca
Tűzliliom utca Vadszőlő utca
Zsázsa utca

3. melléklet a 38/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelethez

Fogorvosi körzetek területi beosztása

1. számú fogorvosi körzet:

Arany János út Berzsenyi Dániel út
Damjanich út Erdőalja köz
Hargita körút Hunyadi körút
József Attila út Kazinczy Ferenc út
Kissomlyó utca Kistarján út
Klapka György utca Kossuth Lajos út
Május 1. út Március 15. utca
Mártírok útja Mérleg utca
Salgó út Vereckei utca
Köznevelési intézmények:
Óvoda: Salgótarjáni Összevont Óvoda Mackóvár Központi Óvodája
Salgótarjáni Összevont Óvoda Pitypang Tagóvodája
Iskola: SÁIK Székhelyintézmény páros évfolyam

3. számú fogorvosi körzet:

Borbély Lajos utca Csillag utca
Csokonai út Egressy Béni út
Eötvös Lóránd út Gedőc puszta
Hold utca Kálmán Imre út
Kékkői utca Kisponyi út
Kisszállás út Kölcsey utca
Kőműves köz Lakatos Péter út
Liptay út Madzsar József utca
Mandula utca Nagymező út
Patakpart utca Pecsenyéző utca
Réka köz Rózsafa út
Sebaji út Sugár út
Szabó Ervin út Szelei út
Vadaskert Vadaskert- külső út
Vadaskerti út Viola utca
Ybl Miklós út
Köznevelési intézmények:
Óvoda: Salgótarjáni Összevont Óvoda Hétszínvirág Tagóvodája
Iskola: Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola Speciális Szakiskola
SÁI Petőfi Sándor Tagiskolája

4. számú fogorvosi körzet:

Ady Endre út Alkotmány út
Aknász út Alsó Idegér út
Bányász út Bereczki Máté út
Berkenye köz Budavölgy utca
Corvin út Csalános utca
Csernyik völgy Domb utca
Dugdel puszta Feketesereg utca
Felső Idegér út Füleki út
Gerber Frigyes köz Gyurtyános
Homok utca Huszita utca
Iskola út Kassai sor
Kisponyi puszta Kővár út
Kővirág utca Kun utca
Liget út Mátyás király útja
Mezei út Nagyponyi puszta
Ötvözetgyár út Petikláza
Petőfi út Pipishegy utca
Sallai út Szeder köz
Tarjáni út Virágos utca
Vadvirág utca Zemlinszky Rezső utca
Köznevelési intézmények:
Iskola: SÁIK Székhelyintézmény páratlan évfolyam
Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium
Salgótarjáni SZC Borbély Lajos Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

5. számú fogorvosi körzet:

Acélgyári út Akácos út
Alagút utca Báthori István út
Bátki József utca Béke körút
Béke út Bugát Pál út
Dér utca Dózsa György út
Építők utca Fenyves út
Gazdasági út Görbe utca
Harmat utca Határ út
Ilona út Izsó Miklós út
Jónásch körút Kaszinó sor
Kercseg út Kisfaludy Sándor út
Liliom út Mikszáth Kálmán út
Móricz Zsigmond út Művész köz
Nádasdi körút Pécskő puszta
Rudolfi út Ruhagyári út
Salakhegy út Somogyi Bacsó út
Szerpentin út Szögverő utca
Táncsics út Tározó utca
Zagyvai Rakodó utca Zalka út
Zrínyi Miklós út Pitypang utca
Köznevelési intézmények:
Óvoda: Salgótarjáni Összevont Óvoda Vadvirág Tagóvodája
Salgótarjáni Összevont Óvoda Szivárvány Tagóvodája
Salgótarjáni Összevont Óvoda Mesekert Tagóvodája
Salgótarjáni Összevont Óvoda Gyermekkert Tagóvodája
Iskola: SÁI Beszterce-lakótelepi Tagiskolája

6. számú fogorvosi körzet

Aranyeső utca Barackfa utca
Bem utca Bimbó utca
Birsalma utca Boróka utca
Ciklámen utca Ciprus utca
Cseresznye utca Diófa utca
Dobó Katica köz Dobó Katica út
Egri utca Eperfa utca
Fagyal utca Faiskola út
Forgách Antal telep Forgách Antal út
Fűzfa utca Galagonya utca
Gyöngyvessző utca Hérics utca
Hősök útja Irinyi János út
Játszó utca Karancs út
Kazári út Kikerics utca
Kovácshegy köz Köszméte utca
Labdarózsa utca Levendula utca
Liliomfa utca Liszt Ferenc út
Losonci utca Lőwy Sándor út
Magyal utca Margittáró út
Meredek utca Mikóvölgyi út
Mogyoró utca Munkás út
Munkásotthon tér Nektarin utca
Őrhegy út Páfrány utca
Pécskő-kerti utca Puszpáng utca
Ringló utca Som utca
Somlyói út Szamóca utca
Szent Flórián tér Szérűskert utca
Szilvafa utca Szilváskert utca
Tanács út Téglagyár köz
Tiszafa utca Tulipánfa utca
Újaknai út Vadszőlő utca
Vájár utca Vasvári Pál köz
Vasvári Pál út Völgy utca
Winhardi út Zsálya utca
Köznevelési intézmények:
Óvoda: Salgótarjáni Összevont Óvoda Baglyasi Tagóvodája
Iskola: SÁI Dornyai Béla Tagiskolája

7. számú fogorvosi körzet:

Barátság utca Beszterce tér
Blaha Lujza út Bródy Sándor út
Budapesti út Csalogány utca
Csehov utca Csókás puszta
Erzsébet tér Esze Tamás út
Frigyes körút Gagarin utca
Gizella út Honvéd út
Jenő utca Kamilla utca
Keszi utca Kér utca
Kinizsi Pál út Kotyháza puszta
Kotyházi út Kürtgyarmat utca
Megyer utca Nagykert utca
Nyárjas puszta Nyék utca
Nyírfácska utca Park út
Patak út Radnóti Miklós út
Rákóczi út Szécsényi út
Szenes út
Köznevelési intézmények:
Iskola: Salgótarjáni SZC Táncsics Mihály Szakközépiskolája
Salgótarjáni SZC Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskolája

8. számú fogorvosi körzet:

Árpád út Bagókői út
Bajza József utca Balassi út
Deák Ferenc út Derencsényi utca
Dornyay utca Eresztvénybánya telep
Eresztvényi út Fácán utca
Fecske utca Felső Vár út
Galamb utca Gólya utca
Jókai sor Juhász Gyula utca
Kőbánya utca Köves utca
Lovassy László köz Madách Imre út
Magyarbánya telep Medves puszta
Medvesi út Mikes Kelemen út
Nádas utca Nyerges utca
Orgona utca Perczel Mór utca
Salgó puszta Sátorhegy utca
Somoskői út Szapolyai János út
Szemere Bertalan utca Törökvész út
Újbánya telep Vár út
Vároldal utca Wesselényi utca
Zenthe Ferenc park Zsombékos utca

9. számú fogorvosi körzet

Akna telep Állomás út
Baglyasi út Bóna Kovács Károly út
Camping út Cinege utca
Csókás körút Dűlő utca
Erdész út Erkel köz
Erkel út Fáy András körút
Frankel Leó út Furák Teréz köz
Fülemüle út Gárdonyi Géza út
Gedőci utca Haris köz
II. András király út Jakubi utca
Kakukk József út Katalin utca
Kertész utca Kisvasút utca
Nagy - Sándor József út Óvoda tér
Pécskő út Régiposta utca
Rózsa út Temető út
Teraszos utca Tóstrand hétvégi telep
Vasút út Vásártér út
Köznevelési intézmények:
Óvoda: Salgótarjáni Összevont Óvoda Körúti Tagóvodája
Salgótarjáni Összevont Óvoda Aprófalva Tagóvodája
Iskola: SÁI Kodály Zoltán Tagiskolája

10. számú fogorvosi körzet:

Áfonya utca Almafa utca
Asztalos út Bajcsy-Zsilinszky út
Barack utca Bartók Béla út
Beatrix utca Bercsényi Miklós út
Borbolya utca Corvina utca
Csille köz Déryné út
Farkasbükk út Fazekas Mihály út
Fénykő út Fenyvesalja út
Fő tér Fürdő út
Gesztenye utca Gorkij körút
Gyöngyvirág utca Hanga utca
Határőr út Holló utca
Ibolya utca Jázmin utca
Kankalin utca Katona József út
Kökény utca Körtefa utca
Makarenkó út Málna utca
Meggyfa utca Meszes utca
Múzeum tér Nap utca
Nefelejcs utca Nyár utca
Pipacs utca Posta út
Ribizli utca Rónai út
Szarkaláb utca Szent István tér
Szilváskő puszta Szőlő utca
Teréztáró utca Váralja út
Vajda János út Virág utca
Vasas út Völgyhíd utca
Zagyva út Zagyvafő utca
Zatkó utca
Köznevelési intézmények
Iskola: SÁI Arany János Tagiskolája
Óvoda: Salgótarjáni Összevont Óvoda Nyitnikék Tagóvodája

11. számú fogorvosi körzet:

Ánizs utca Batsányi út
Bazsalikom utca Borsikafű utca
Búzavirág utca Centrál köz
Csorbóka utca December 8. tér
Gulibás utca Gyermekkert utca
Hársfa út Hegyi út
Hulladék-lerakó út Huta utca
Ikravirág utca Kakukkfű utca
Kapor utca Majoránna utca
Munkácsy út Medves körút
Paprika utca Radnóti köz
Rozmaring utca Sisakvirág utca
Szánasalja út Tárkony utca
Torma utca Tűzliliom utca
Úttörők út Zöldfa út
Zsázsa utca Lakcím nélküli
Köznevelési intézmények:
Iskola: Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium
Salgótarjáni SZC Kanizsa Dorottya Egészségügyi Szakközépiskolája és Szakiskolája
Salgótarjáni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolája és Szakiskolája