Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 51/2005. (XII. 21.) önkormányzati rendelete

a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról

Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló, módosított 1997. évi XXXI. tv. (a továbbiakban: Gyvt.) 29. § és 147. § (1) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról az alábbi rendeletet (a továbbiakban: R.) alkotja:

A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed

a) *  a (2) és (3) bekezdésben foglalt eltéréssel a Magyarország területén tartózkodó magyar állampolgárságú, valamint - ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik - a letelepedési vagy bevándorlási engedéllyel rendelkező, továbbá a magyar hatóságok által menekültként elismert gyermekre, fiatal felnőttre és szüleire,

b) a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló 1612/68/EGK tanácsi rendeletben meghatározott jogosulti körbe tartozó személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik.

(2) *  E törvény szerint kell eljárni az (1) bekezdésben meghatározott személyeken kívül a Magyarország területén tartózkodó nem magyar állampolgárságú gyermek védelmében is, ha az ideiglenes hatályú elhelyezés vagy más ideiglenes hatósági intézkedés elmulasztása a gyermek veszélyezettségével vagy elháríthatatlan kárral járna.

(3) *  A rendelet hatálya kiterjed az (5) bekezdésben foglalt kivétellel a 2. § (2) bekezdés esetén az (1) bekezdésben foglalt személyekre, akik Sopron Megyei Jogú Város közigazgatási területén - a 2. § (2) bekezdés aa) és ac) pontja esetében a Sopron és Környéke Szociális - Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás közigazgatási területén - bejelentett lakóhellyel rendelkeznek.

(4) A rendelet hatálya kiterjed a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló 1612/68/EGK tanácsi rendeletben meghatározott jogosulti körbe tartozó személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik.

(5) *  A rendelet hatálya nem terjed ki a 2. § (2) bekezdés abc)-abg) alpontjában foglalt ellátásokra, illetve az ellátásokat igénybe vevőkre.

A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátások

2. § (1) *  Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) az Egyesített Bölcsődék és a Sopron és Környéke Család és Gyermekjóléti Ellátás Intézete (továbbiakban: Gyermekjóléti Intézet) által a kérelmező igényének megfelelően, a személyes gondoskodás keretén belül biztosítja a gyermekjóléti alapellátás különböző formáit (gyermekjóléti szolgáltatás, gyermekek napközbeni ellátása, gyermekek átmeneti gondozása).

(2) *  Az Önkormányzat - a 2. § (2) bekezdés aa), ac) pontjában szereplő szolgáltatásokat a Gyermekjóléti Intézet által - a személyes gondoskodást igénylők számára az e rendelet hatálya alá tartozó gyermekjóléti alapellátásokat nyújtja:

a) gyermekjóléti alapellátások;

aa) *  család- és gyermekjóléti szolgáltatás

aaa) család- és gyermekjóléti szolgálat

aab) család- és gyermekjóléti központ,

ab) gyermekek napközbeni ellátása

aba) bölcsőde,

abb) időszakos gyermekfelügyelet,

abc) óvodai napközbeni ellátás,

abd) általános iskolai napközbeni ellátás,

abe) nyári napközis tábor,

abf) középfokú iskolai napközbeni ellátás,

abg) középfokú iskolai kollégiumi ellátás,

ac) gyermekek átmeneti gondozása,

aca) helyettes szülői hálózat,

acb) családok átmeneti otthona,

acc) gyermekek átmeneti otthona.

Az ellátás igénybevételére irányuló kérelem benyújtásának módja

Általános szabályok

3. § *  (1) A személyes gondoskodás igénybevétele - ha a Gyvt. másként nem rendelkezik - önkéntes, az ellátást igénylő (a továbbiakban: kérelmező) kérelmére történik. Cselekvőképtelen személy kérelmét törvényes képviselője terjeszti elő, korlátozottan cselekvőképes személy a kérelmét törvényes képviselőjének beleegyezésével terjesztheti elő. A korlátozottan cselekvőképes személy és a törvényes képviselője között az ellátás igénybevételével kapcsolatban felmerült vitában - a tényállás tisztázása mellett - a települési önkormányzat jegyzője dönt.

(2) Gyermekjóléti ellátások iránti kérelemhez a 3. melléklet szerinti dokumentumokat kell csatolni.

(3) Az ellátásban részesülő köteles a jogosultság feltételeit érintő lényeges tényekben, családi körülményeiben, jövedelmi és vagyoni viszonyaiban bekövetkezett változást 15 napon belül az intézmény vezetőjének bejelenteni.

(4) A kérelem benyújtásakor annak elbírálására és az intézménybe történő felvételre az intézmény vezetője jogosult.

(5) A gyermekek napközbeni ellátása iránti kérelmet az ellátást nyújtó intézmény vezetőjénél kell előterjeszteni, aki intézkedik az igénybevételről.

(6) Az étkeztetés iránti kérelmet az intézmény vezetőjénél kell előterjeszteni.

(7) Az intézményvezető döntése ellen a kérelmező - a döntés kézhezvételétől számított 8 napon belül - jogorvoslati kérelemmel fordulhat a fenntartóhoz.

Részletes szabályok

4. § *  (1) Az Önkormányzat a 2. § (2) bekezdés aa), ac) alpontjában felsorolt szolgáltatásokat a Gyermekjóléti Intézet útján működteti.

(2) A család- és gyermekjóléti szolgáltatások igénybevétele külön eljárást nem igényel. A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat a családsegítést és a gyermekjóléti szolgáltatás feladatait, tájékoztatás nyújtásával, szociális segítőmunkával, valamint más személy, illetve szervezet által nyújtott szolgáltatások, ellátások közvetítésével látja el. A szolgáltatást igénybe vevő számára, az első kapcsolatfelvételkor tájékoztatást kell nyújtani:

a) a szolgáltatás elemeiről, azok tartalmáról, feltételeiről,

b) az intézmény által vezetett, az igénybe vevőre vonatkozó nyilvántartásokról,

c) a panaszjog gyakorlásának módjáról.

(3) A Család- és Gyermekjóléti Központ az esetmenedzseri feladatain túl, a következő speciális szolgáltatásokat biztosítja:

a) *  utcai (lakótelepi) szociális munka,

b) *  iskolai szociális munka, óvodai-iskolai szociális segítő tevékenység,

c) kórházi szociális munka,

d) kapcsolattartási ügyelet,

e) jelzőrendszeri készenléti szolgálat.

(4) Átmeneti gondozás esetén, az ellátás megkezdésekor, az intézményvezető megállapodást köt a kérelmezővel, illetve törvényes képviselőjével. Az intézményvezető a megállapodást 15 napon belül megküldi a fenntartónak.

(5) A megállapodás tartalmazza:

a) az ellátás kezdetének időpontját és várható időtartamát,

b) a szolgáltatások formáját és módját,

c) a személyi térítési díj megállapítására, fizetésére vonatkozó szabályokat.

(6) A helyettes szülői ellátás iránti kérelmeket az intézményvezetőhöz kell benyújtani. Ezt követően a helyettes szülő és az intézményvezető ellátási megállapodást köt.

(7) A Családok Átmeneti Otthonában és a Gyermekek Átmeneti Otthonában való ellátás iránti kérelmeket az érintett szakmai egység vezetőjénél kell előterjeszteni. A kérelem elbírálásakor, figyelembe kell venni a vonatkozó és hatályos szabályozó dokumentumok rendelkezéseit, az elhelyezéssel érintett gyermek, és a vele együtt élő felnőtt veszélyeztetettségét, szociális helyzetét, valamint a kérelem benyújtásának időpontját.

(8) A Családok Átmeneti Otthonában, illetve a Gyermekek Átmeneti Otthonában történő ellátásra vonatkozóan, az intézményvezető és az igénybe vevő megállapodást köt.

(9) Az intézményvezető hatáskörében eljárva, külön eljárás nélkül a következő ellátásokat biztosítja:

a) krízisellátást nyújt a súlyosan veszélyeztetett gyermek és családja részére az intézményi létszám előírás felett is,

b) befogadja az ellátási területen kívül eső, de Sopron Járás területén bejelentett lakcímmel rendelkező, veszélyeztetett gyermeket és hozzátartozóját.

5. § (1) *  Az Önkormányzat a 2. § (2) bekezdés aba)-abb) alpontjaiban meghatározott gyermekjóléti szolgáltatásokat Sopron Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsőde telephelyein biztosítja.

(2) A telephelyek felsorolását a rendelet 5. melléklete tartalmazza.

(3) A bölcsődei ellátás és az időszakos gyermekfelügyelet iránti kérelmet az Egyesített Bölcsődék Vezetőjéhez (Sopron, Szarvkői u.1.) kell benyújtani.

(4) A felvétel során előnyben kell részesíteni azt a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeket, akinek szülője vagy más törvényes képviselője igazolja, hogy munkaviszonyban vagy más munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll.

A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátás megszűnése

6. § (1) A személyes gondoskodást nyújtó ellátás megszűnését és megszüntetését illetően a Gyvt. 37/A. §-a szerint kell eljárni.

(2) Ha a törvény másképp nem rendelkezik, a személyes gondoskodást nyújtó ellátás megszűnik

a) a határozott idejű elhelyezés esetén a megjelölt időtartam - illetve a meghosszabbított időtartam - leteltével,

b) a jogosultsági feltételek megszűnésével.

(3) Az intézményvezető az önkéntesen igénybe vett gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátást megszünteti, ha a jogosult a házirendet ismételten súlyosan megsérti, vagy az ellátás feltételei már nem állnak fenn.

(4) Az ellátás megszűntetése esetén az intézmény vezetője írásban értesíti az igénybe vevőt illetve törvényes képviselőjét

a) az ellátás megszüntetésének időpontjáról,

b) a be nem fizetett térítési díj és egyéb tartozás összegéről, valamint a befizetés határidejéről és módjáról.

(5) *  A kötelezett az ellátás megszüntetéséről szóló döntés ellen annak kézhezvételétől számított 8 napon belül a fenntartóhoz fordulhat jogorvoslatért.

Térítési díj

7. § (1) A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel térítési díjat kell fizetni. Az intézményi térítési díjakat a rendelet melléklete tartalmazza.

(2) Nem kell térítési díjat fizetni

a) *  család- és gyermekjóléti szolgáltatás,

b) helyettes szülői hálózat

igénybevételéért.

(3) A személyi térítési díj összege

a) *  bölcsődei ellátás esetén a gyermekétkeztetésért fizetendő díj. A gyermek gondozására számított intézményi térítési díj az élelmezés nyersanyagköltségével csökkentett szolgáltatási önköltség és a normatív állami hozzájárulás összegének a különbözete. Az élelmezés nyersanyagköltségének meghatározásakor az általános forgalmi adóval növelt összeget kell figyelembe venni,

b) nappali ellátást nyújtó intézmények esetén az élelmezési térítés és az igénybe vett étkezések számának szorzata,

c) *  a személyes gondoskodást nyújtó családok átmeneti otthona, gyermekek átmeneti otthona esetén megegyezik az intézményi térítési díjjal.

8. § (1) *  Az ellátást igénybe vevő, valamint a térítési díj fizetésre kötelezett más személy, ha a személyi térítési díj összegét vitatja vagy annak csökkentését, illetve elengedését kéri - gyermekétkeztetés kivételével - a fizetési kötelezettségről szóló értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül írásbeli kérelemmel a Polgármesterhez - a 2. § (2) bekezdés aa) és ac) pontja esetében a Társulási Tanács elnökéhez - fordulhat. Ez esetben a fizetendő személyi térítési díjat határozattal a Polgármester - a 2. § (2) bekezdés aa) és ac) pontja esetében a Társulási Tanács elnöke - állapítja meg.

(2) A személyi térítési díj mérsékelhető, illetve elengedhető a kérelmező és családja egyedi szociális helyzetének mérlegelésével. A rendelet mellékletében meghatározott esetekben kérelemre - a felsorolt fizetési kategóriától egyedi szociális, jövedelmi helyzet mérlegelésével - méltányosságból el lehet térni.

9. § (1) Az intézmény vezetője a díjhátralékról negyedévente tájékoztatást ad a Polgármesternek. A Polgármester a díjhátralékot a kötelezett szociális, jövedelmi és vagyoni helyzete mérlegelésével részben, vagy egészben elengedheti, vagy részletfizetési kedvezményt engedélyezhet.

(2) A Polgármester a behajthatatlan hátralékot törli.

10. § (1) *  A gyermekétkeztetés intézményi térítési díja bölcsődés gyermek esetében 460 Ft/fő/nap, a nyersanyagnorma áfa nélkül 360 Ft/fő/nap.

(2) *  A bölcsődei időszakos gyermekfelügyelet ellátás intézményi térítési díját a rendelet 1. melléklete tartalmazza.

11. § * 

12. § (1) Helyettes szülői ellátás igénybevétele esetén az intézményi térítési díjat a rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2) Az ellátásért fizetendő személyi térítési díj nem haladhatja meg a kötelezett havi jövedelmének 25%-át, több gyermek esetében a kötelezett havi jövedelmének 50%-át.

13. § (1) Családok Átmeneti Otthona (Sopron, Vasvári P. u. 2/A) keretében biztosított ellátás intézményi térítési díját a rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2) *  Az ellátásért fizetendő személyi térítési díj nem haladhatja meg a kötelezett jövedelmének 50%-át.

13/A. § *  (1) A Gyermekek Átmeneti Otthona (Sopron, Vasvári P. u. 2/A) keretében biztosított ellátás intézményi térítési díját a rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2) *  Az ellátásért fizetendő személyi térítési díj nem haladhatja meg a kötelezett jövedelmének 50%-át.

A fenntartó feladat és jogköre

14. § *  (1) *  Az Önkormányzat biztosítja a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti intézmények tárgyi, személyi és folyamatos működésének feltételeit.

(2) A Közgyűlés

a) meghatározza az intézményi térítési díjat,

b) az intézmény vezetője tekintetében gyakorolja az alapvető munkáltatói jogokat.

c) ellenőrzi az intézmények működését, az intézményvezetői hatáskör gyakorlását a felvételi eljárás ügyviteli rendjét, az intézményvezető adatszolgáltatási kötelezettségét,

d) gondoskodik a szakemberek képzéséről, továbbképzéséről,

e) kikéri az ellátottak országos érdekképviseleti szervezete területi illetékes szervének véleményét az intézmények működését érintő lényeges döntések meghozatala előtt.

(3) *  A Népjóléti Bizottság

a) átruházott hatáskörben jóváhagyja a gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények Szervezeti és Működési Szabályzatát, Házirendjét, szakmai programját, amennyiben az Önkormányzat számára többletkiadást nem jelent, valamint,

b) *  ellenőrzi és évente egy alkalommal értékeli a szakmai munka eredményességét [Gyvt. 104. § (1) bekezdés e) pontja].

(4) A Közgyűlés

a) a Gyvt. 104. § (1) bekezdés e) pontja alapján az intézmény gazdálkodásával és a működés törvényességének ellenőrzésével kapcsolatos,

b) a Gyvt. 104. § (1) bekezdés f) pontja alapján a szakemberek továbbképzésének szervezésével kapcsolatos,

c) a Gyvt. 104. § (3) bekezdés alapján a házirend, valamint más belső szabályzatok jogszerűségének ellenőrzésével kapcsolatos hatáskörét

a polgármesterre ruházza.

(5) A Közgyűlés a (2) bekezdésben meghatározott feladatait a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Osztály közreműködésével látja el.

(6) *  A Népjóléti Bizottság megbízatásának lejárta és az újonnan megválasztott Népjóléti Bizottság megalakulása közötti időszakban, illetve ha működésük szünetel, a Bizottság e rendeletben meghatározott hatásköreit a polgármester gyakorolja.

Záró rendelkezések

15. § A rendelet 2006. január 1. napján lép hatályba.

Átmeneti rendelkezések

16. § A rendeletet a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

Walter Dezső Dr. Galambos György
polgármester jegyző

1. melléklet az 51/2005. (XII. 21.) önkormányzati rendelethez * 

A B C D E
Szolgáltatás SMJV Egyesített Bölcsődék által A szolgáltatás önköltsége Állami támogatás Önköltség alapon számított intézményi térítési díj
(C=A-B, a szolgáltatás önköltsége és az állami támogatás különbözete)
Megállapított intézményi térítési díj Önkormányzati támogatás
(E=C-D, az önköltség alapon számított intézményi térítési díj és a megállapított intézményi térítési díj különbözete)
Bölcsődei gondozás
Ft/nap/fő
7 245 3 465 3 780 0 3 780
Bölcsődei étkezés
Ft/nap/fő áfával
1 370 560 810 460 350
Bölcsődei időszakos gyermekfelügyelet gondozás
Ft/óra/fő
725 0 725 320 405
Bölcsődei időszakos gyermekfelügyelet étkezés
Ft/nap/fő áfával
1 370 0 1 370 460 910
A B C D E F
Szolgáltatás a Sopron és Környéke Család és Gyermekjóléti Ellátás Intézet által A szolgáltatás önköltsége
Ft/nap/fő
Állami támogatás
Ft/nap/fő
Önköltség alapon számított intézményi térítési díj
Ft/nap/fő
(C=A-B, a szolgáltatás önköltsége és az állami támogatás különbözete)
Megállapított intézményi térítési díj
Ft/nap/fő
Megállapított intézményi térítési díj Ft/hó/fő Önkormányzati támogatás
Ft/nap/fő
(F=C-D, az önköltség alapon számított intézményi térítési díj és a megállapított intézményi térítési díj különbözete)
Családok Átmeneti Otthona, 30 napot meg nem haladó időtartam esetére, felnőtt részére 4 425 1 765 2 660 0 0 2 660
Családok Átmeneti Otthona, 30 napot meg nem haladó időtartam esetére, gyermek részére 4 425 1 765 2 660 0 0 2 660
Családok Átmeneti Otthona felnőtt részére 4 425 1 765 2 660 500 15 000 2 160
Családok Átmeneti Otthona gyermek részére 4 425 1 765 2 660 200 6 000 2 460
Gyermekek Átmeneti Otthona 4 425 1 765 2 660 1 000 30 000 1 660

2. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 51/2005. (XI. 21.) önkormányzati rendeletéhez * 

3. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 51/2005. (XII. 21.) önkormányzati rendeletéhez * 

A gyermekjóléti alapellátást igénylő kérelemhez csatolandó dokumentumok

1. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS

Nyilatkozat, igazolás nem szükséges.

2. GYERMEKEK NAPKÖZBENI ELLÁTÁSA

2.1 Bölcsőde

Szükséges igazolások:

A kérelmező és gyermeke személyi adatait tartalmazó kérelem, a gyermek általános egészségi állapotát igazoló orvosi szakvélemény, a kérelmező munkaviszonyát vagy más munkavégzésre irányuló jogviszonyát igazoló dokumentumok, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultságot igazoló irat.

2.2 Időszakos gyermekfelügyelet

Szükséges igazolások:

A kérelmező és gyermeke személyi adatait tartalmazó kérelem, a gyermek általános egészségi állapotát igazoló orvosi szakvélemény.

3. GYERMEKEK ÁTMENETI GONDOZÁSA

3.1 Családok Átmeneti Otthona

Szükséges igazolások:

A kérelmező és gyermeke személyi adatait tartalmazó kérelem, a gyermek általános egészségi állapotát igazoló orvosi szakvélemény, valamint a kérelmező jövedelmét igazoló dokumentumok.

3.2. Helyettes szülői hálózat

Szükséges igazolások:

A helyettes szülő működési engedélye, a gyermek adatait tartalmazó kérelem, jövedelmet igazoló dokumentumok.

3.3 Gyermekek Átmeneti Otthona

Szükséges igazolások:

A kérelmező és gyermeke személyi adatait tartalmazó kérelem, a gyermek általános egészségi állapotát igazoló orvosi szakvélemény, valamint a kérelmező jövedelmét igazoló dokumentumok.

4. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkorányzatának 51/2005. (XII. 21.) rendeletéhez * 

SMJV Egyesített Bölcsődei Intézményének telephelyei

Sopron, Deák tér 25.

Sopron, Király Jenő u. 1.

Sopron, S. Horváth József u. 6.

Sopron, Vasvári Pál u. 2.

Sopron, Szarvkői u. 1.

Sopron, Kőműves köz 4.


  Vissza az oldal tetejére