Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 5/2018. (V. 31.) önkormányzati rendelete

a 2017. évi önkormányzati szintű zárszámadásról

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, tekintettel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 87. §-ában foglaltakra a következő rendeletet alkotja:

1. § (1) Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) 2017. évi költségvetési zárszámadásának bevételi főösszegét 41 824 997 798 Ft-tal hagyja jóvá.

(2) Az (1) bekezdésben megállapított bevételek forrásonkénti alakulását az I/1. melléklet, részletesebb teljesítését az I/2-I/4. és a II/1. mellékletek rögzítik.

(3) A Közgyűlés a gazdasági szervezettel rendelkező és gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek teljesített bevételeit az I/2-I/4. mellékletek részletezése szerint hagyja jóvá.

2. § (1) A Közgyűlés a Költségvetési kapcsolatokból származó támogatások tételes elszámolását az I/5. melléklet alapján hagyja jóvá. Az Önkormányzatot 16 699 537 Ft illeti meg.

3. § (1) A Közgyűlés a 2017. évi zárszámadásának kiadási főösszegét 20 734 624 249 Ft-tal jóváhagyja.

(2) Az (1) bekezdésben jóváhagyott kiadás kiemelt előirányzatok szerinti megoszlását az I/1-I/4. melléklet tartalmazza.

(3) A Közgyűlés az (1) bekezdés szerinti kiadási főösszeg címenkénti és feladatonkénti teljesítését a következők szerint tudomásul veszi:

a) gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek teljesített költségvetési kiadása 3 918 036 429 Ft, ebből:

aa) személyi jellegű kiadás 2 144 257 392 Ft,

ab) munkaadói járulékok 526 769 895 Ft,

ac) dologi kiadás 1 214 484 127 Ft,

ad) beruházási kiadások 24 099 320 Ft,

ae) felújítási kiadások 8 425 695 Ft,

az I/2. mellékletek részletezése szerint;

b) az Önkormányzati Hivatal teljesített költségvetési kiadása 1 333 938 758 Ft, ebből:

ba) személyi jellegű kiadás 780 907 851 Ft,

bb) munkaadói járulékok 180 125 721 Ft,

bc) dologi kiadás 325 238 881 Ft,

bd) ellátottak pénzbeli juttatásai 2 723 840 Ft,

be) egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 200 000 Ft,

bf) beruházási kiadások 43 447 827 Ft,

bg) felújítási kiadások 1 294 638 Ft,

az I/3. melléklet részletezése szerint;

c) az Önkormányzat teljesített költségvetési kiadása 19 494 968 017 Ft, ebből:

ca) személyi jellegű kiadás 142 241 047 Ft,

cb) munkaadói járulékok 28 725 382 Ft,

cc) dologi kiadás 2 587 875 996 Ft,

cd) ellátottak pénzbeli juttatásai 109 893 263 Ft,

ce) elvonások és befizetések 7 215 309 Ft,

cf) egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 320 236 778 Ft,

cg) egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 1 527 699 799 Ft,

ch) beruházási kiadások 1 529 209 543 Ft,

ci) felújítási kiadások 2 146 920 776 Ft,

cj) egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 571 250 000 Ft,

ck) felhalmozási célú visszatérítendő támogatási és kölcsön államháztartáson kívülre 8 500 000 Ft,

cl) egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 113 406 598 Ft,

az I/4. melléklet részletezése szerint;

d) önkormányzati személyi juttatásokat és munkaadókat terhelő járulékokat 170 273 569 Ft-tal a II/3. melléklet részletezése szerint;

e) az önkormányzati dologi kiadásokat 1 261 874 765 Ft-tal a II/4. melléklet részletezése szerint;

f) a városüzemeltetési kiadásokat 980 556 195 Ft-tal a II/5. melléklet részletezése szerint;

g) ellátottak pénzbeli juttatásait 109 893 263 Ft-tal a II/6. melléklet részletezése szerint;

h) az önkormányzati fejlesztések teljesítését 539 670 020 Ft-tal a II/7. melléklet részletezése szerint;

i) az önkormányzati felújítások teljesítését 1 230 088 223 Ft-tal a II/8. melléklet részletezése szerint;

j) a 2017. évi Terület- és Településfejlesztési Operatív Program teljesítését 1 154 309 820 Ft-tal a II/9. melléklet részletezése szerint;

k) a Modern Városok Program teljesítését 1 582 588 943 Ft-tal a II/10. melléklet részletezése szerint;

l) az általános támogatásokat 1 938 207 625 Ft-tal a II/11. melléklet részletezése szerint;

m) a pályázati támogatásokat 60 200 000 Ft-tal a II/12. melléklet részletezése szerint;

n) az önkormányzati lakásalap felhasználását 65 512 068 Ft-tal a II/13. melléklet részletezése szerint;

o) az önkormányzati hitelek, kölcsönök nyújtását és törlesztését, értékpapírok beváltását és járulékokat 6 389 474 571 Ft-tal a II/14. melléklet részletezése szerint.

4. § (1) A költségvetési szervek foglalkoztatottak létszámát és közfoglalkoztatottak számát az I/2. és I/3. melléklet, az önkormányzat által foglalkoztatottak létszámát az I/4. melléklet,

(2) az önkormányzati tartalékok előirányzat alakulását a II/15. melléklet,

(3) az önkormányzat 2017. évi bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítését az I/4. melléklet,

(4) az önkormányzat összevont 2017. évi összevont mérlegét közgazdasági osztályozás szerint a III/1. melléklet,

(5) a pénzkészlet változását a III/2. melléklet,

(6) az európai uniós támogatással megvalósuló programok bevételi és kiadási előirányzatainak a teljesítését a III/3-III/4. melléklet,

(7) a többéves kihatással járó döntések hatását évenkénti bontásban a III/5. melléklet

(8) az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatások bontását a III/6. melléklet,

(9) az Önkormányzat saját bevételei 2017. évi teljesítése és az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségek többéves hatásának bemutatását a III/7. melléklet,

(10) az Önkormányzat hitel-, kötvény tartozásállomány kimutatását, az adósságot keletkeztető kötelezettségek több éves hatásának bemutatását a III/8. melléklet,

(11) az Önkormányzat által üzemeltetett költségvetési intézmények üzemeltetési kiadásainak kimutatását a IV/1. melléklet,

(12) az Önkormányzat összevont mérlegét kötelező, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok bontásban a IV/2. melléklet,

(13) Önkormányzat és intézményei 2017. évi konszolidált beszámolója a IV/3. melléklet,

(14) az Önkormányzat eredmény kimutatását a IV/6. melléklet,

(15) az Önkormányzat vagyonkimutatását a IV/7. melléklet,

(16) az Önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetekben az önkormányzati részesedések alakulását a IV/8. melléklet,

(17) az Önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket a IV/9. melléklet,

(18) az Önkormányzat gazdasági társaságai felé fennálló követeléseit a IV/10. melléklet,

(19) az Önkormányzat szállítók felé fennálló kötelezettségeinek az alakulását a IV/11. melléklet,

(20) a 2017. évi értékcsökkenés összegét és a beruházási, felújítási kiadások összegét a IV/12. melléklet,

(21) az eszközök elhasználódottsági fokát a IV/13. melléklet,

(22) tájékoztatást Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata intézkedési tervének végrehajtásáról a IV/14. melléklet

tartalmazza.

5. § (1) A Közgyűlés a 2017. évi költségvetési maradványt 121 090 373 549 Ft-tal jóváhagyja a IV/4. melléklet részletezése szerint, melyből:

a) költségvetési intézmények 99 925 204 Ft,

b) Önkormányzati Hivatal 42 527 195 Ft,

c) Önkormányzat 20 947 921 150 Ft

maradványa.

(2) Az önkormányzati szintű maradvány felosztási tervét - a IV/5. melléklet szerint - feladatonként és összegszerűen a Közgyűlés jóváhagyja.

(3) A Közgyűlés jóváhagyja, hogy a IV/4. és a IV/5. mellékletek szerinti részletezett költségvetési maradvány a 2018. évi költségvetésben a legközelebbi költségvetési rendeletmódosításakor kerüljön átvezetésre.

6. § Jelen rendelet 2018. május 31. napján 15 óra 30 perckor lép hatályba és 2021. december 31-én hatályát veszti.

Dr. Fodor Tamás Dr. Sárvári Szabolcs
polgármester jegyző

I/1. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 5/2018. (V. 31.) önkormányzati rendeletéhez

Önkormányzat és intézményei 2017. évi költségvetésének teljesítése kiemelt előirányzatonként

adatok Ft-ban



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelete


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
1. B110 Önkormányzatok működési támogatásai 2 384 399 859 2 678 865 279 2 678 865 279 100,00%
2. B120 Elvonások és befizetések bevételei 0 0,00%
3. B160 Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 283 571 000 2 684 121 047 2 611 248 243 97,29%
4. B300 Közhatalmi bevételek 4 697 800 000 5 281 119 291 5 281 469 295 100,01%
5. B400 Működési bevételek 2 758 013 682 2 854 836 192 2 764 472 676 96,83%
6. B640 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 0 0 0 0,00%
7. B650 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 5 000 000 5 964 310 5 964 310 100,00%
8. Működési bevételek összesen: (1+...+7) 10 128 784 541 13 504 906 119 13 342 019 803 98,79%
9. K100 Személyi juttatások 2 929 960 968 3 249 656 030 3 067 406 290 94,39%
10. K200 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 721 829 340 843 487 758 735 620 998 87,21%
11. K300 Dologi kiadások 3 918 597 792 6 983 478 825 4 127 599 004 59,11%
12. K400 Ellátottak pénzbeli juttatásai 133 000 000 126 743 022 112 617 103 88,85%
13. K502 Elvonások és befizetések 0 7 215 309 7 215 309 100,00%
14. K506 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 208 430 000 322 140 378 320 236 778 99,41%
15. K508 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 0 0 0 0,00%
16. K512 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 1 242 168 020 1 553 344 121 1 527 899 799 98,36%
17. K513 Tartalékok 880 670 828 833 661 809 0 0,00%
18. Működési kiadások összesen: (9+...+17) 10 034 656 948 13 919 727 252 9 898 595 281 71,11%
19. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (8-18) 94 127 593 -414 821 133 3 443 424 522 -830,10%
20. B210 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 8 038 000 8 038 000 100,00%
21. B230 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről 24 707 731 24 707 731 24 707 732 100,00%
22. B250 Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 11 874 425 000 18 585 524 313 10 832 589 593 58,29%
23. B500 Felhalmozási bevételek 311 378 000 381 087 339 381 087 851 100,00%
24. B740 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 17 500 000 29 038 235 29 038 235 100,00%
25. B750 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 44 250 000 90 904 772 90 904 772 100,00%
26. Felhalmozási bevételek összesen: (20+...+25) 12 272 260 731 19 119 300 390 11 366 366 183 59,45%
27. K600 Beruházások (áfával) 15 117 686 321 18 913 114 703 1 596 756 690 8,44%
28. K700 Felújítások (áfával) 6 299 169 637 9 680 793 348 2 156 641 109 22,28%
29. K840 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 40 000 000 715 500 000 571 250 000 79,84%
30. K860 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 0 11 538 235 8 500 000 73,67%
31. K890 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 482 645 856 525 430 159 113 406 598 21,58%
32. Felhalmozási kiadások összesen: (27+..+31) 21 939 501 814 29 846 376 445 4 446 554 397 14,90%
33. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (26-32) -9 667 241 083 -10 727 076 055 6 919 811 786 -64,51%
34. Költségvetési bevételek összesen: (8+26) 22 401 045 272 32 624 206 509 24 708 385 986 75,74%
35. Költségvetési kiadások összesen: (18+32) 31 974 158 762 43 766 103 697 14 345 149 678 32,78%
36. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (34-35) -9 573 113 490 -11 141 897 188 10 363 236 308 -93,01%
37. B816 Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) 0 0 0 0,00%
38. B816 Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) 0 0 0 0,00%
39. B816 Központi, irányító szervi támogatás összesen:(37+38) 0 0 0 0,00%
40. Költségvetési maradvány igénybe vétele 9 651 268 061 11 220 051 759 11 220 051 759 100,00%
41. Költségvetési maradvány igénybe vétele felhalmozási célra 0,00%
42. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) 1 611 320 000 6 396 560 053 5 896 560 053 92,18%
43. Finanszírozási bevételek összesen: (39+...+42) 11 262 588 061 17 616 611 812 17 116 611 812 97,16%
44. Költségvetési szervnek folyósított támogatás 0 0 0 0,00%
45. Különböző finanszírozási kiadások 1 689 474 571 6 474 714 624 6 389 474 571 98,68%
46. Finanszírozási kiadások összesen: (44+45) 1 689 474 571 6 474 714 624 6 389 474 571 98,68%
47. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (43-46) 9 573 113 490 11 141 897 188 10 727 137 241 96,28%
48. Tárgyévi kiadások összesen: (35+46) 33 663 633 333 50 240 818 321 20 734 624 249 41,27%
49. Tárgyévi bevételek összesen: (34+43) 33 663 633 333 50 240 818 321 41 824 997 798 83,25%

I/2. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 5/2018. (V. 31.) önkormányzati rendeletéhez

Költségvetési Intézmények 2017. évi költségvetésének teljesítése kiemelt előirányzatonként összesen, valamint létszám előirányzata (kivéve Önkormányzati Hivatal)

adatok Ft-ban



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 28/2017. (XI. 30.) önkormányzati rendelete


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
1. Önkormányzatok működési támogatásai B110 0 0 0 0,00%
2. Elvonások és befizetések bevételei B120 0 0 0 0,00%
3. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160 215 502 000 225 904 281 225 904 281 100,00%
4. Közhatalmi bevételek B300 0 0 0 0,00%
5. Működési bevételek B400 910 760 682 968 584 095 967 899 099 99,93%
6. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640 0 0 0 0,00%
7. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650 0 0 0 0,00%
8. Működési bevételek összesen: 1 126 262 682 1 194 488 376 1 193 803 380 99,94%
9. Személyi juttatások K100 1 947 994 234 2 190 430 366 2 144 257 392 97,89%
10. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 455 270 603 561 447 842 526 769 895 93,82%
11. Dologi kiadások K300 1 186 825 099 1 273 337 154 1 214 484 127 95,38%
12. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400 0 0 0 0,00%
13. Elvonások és befizetések K502 0 0 0 0,00%
14. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506 0 0 0 0,00%
15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508 0 0 0 0,00%
16. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512 0 0 0 0,00%
17. Tartalékok K513 0 0 0 0,00%
18. Működési kiadások összesen: 3 590 089 936 4 025 215 362 3 885 511 414 96,53%
19. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -2 463 827 254 -2 830 726 986 -2 691 708 034 95,09%
20. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210 0 0 0 0,00%
21. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250 0 427 000 427 000 100,00%
22. Felhalmozási bevételek B500 0 15 000 15 000 100,00%
23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740 0 0 0 0,00%
24. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750 0 0 0 0,00%
25. Felhalmozási bevételek összesen: 0 442 000 442 000 100,00%
26. Beruházások (áfával) K600 8 890 000 37 634 634 24 099 320 64,03%
27. Felújítások (áfával) K700 0 9 048 470 8 425 695 93,12%
28. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840 0 0 0 0,00%
29. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860 0 0 0 0,00%
30. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890 0 0 0 0,00%
31. Felhalmozási kiadások összesen: 8 890 000 46 683 104 32 525 015 69,67%
32. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -8 890 000 -46 241 104 -32 083 015 69,38%
33. Költségvetési bevételek összesen: 1 126 262 682 1 194 930 376 1 194 245 380 99,94%
34. Költségvetési kiadások összesen: 3 598 979 936 4 071 898 466 3 918 036 429 96,22%
35. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (33-34) -2 472 717 254 -2 876 968 090 -2 723 791 049 94,68%
36. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 1 761 255 142 1 979 183 214 1 974 575 571 99,77%
37. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 711 462 112 810 508 978 761 864 784 94,00%
38. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 2 472 717 254 2 789 692 192 2 736 440 355 98,09%
39. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 87 275 898 87 275 898 100,00%
40. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8 0 0 0 0,00%
41. Finanszírozási bevételek összesen: 2 472 717 254 2 876 968 090 2 823 716 253 98,15%
42. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915 0 0 0 0,00%
43. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9 0 0 0 0,00%
44. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0 0,00%
45. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (43-45) 2 472 717 254 2 876 968 090 2 823 716 253 98,15%
46. Tárgyévi kiadások összesen: 3 598 979 936 4 071 898 466 3 918 036 429 96,22%
47. Tárgyévi bevételek összesen: 3 598 979 936 4 071 898 466 4 017 961 633 98,68%
Egyesített Bölcsődék 2018. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelet 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 28/2017. (XI.30.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
48. Önkormányzatok működési támogatásai B110 0 0 0 0,00%
49. Elvonások és befizetések bevételei B120 0 0 0 0,00%
50. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160 0 0 0 0,00%
51. Közhatalmi bevételek B300 0 0 0 0,00%
52. Működési bevételek B400 32 364 335 39 375 844 39 375 844 100,00%
53. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640 0 0 0 0,00%
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650 0 0 0 0,00%
55. Működési bevételek összesen: 32 364 335 39 375 844 39 375 844 100,00%
56. Személyi juttatások K100 274 695 873 317 657 974 306 514 382 96,49%
57. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 66 247 992 83 918 548 76 569 074 91,24%
58. Dologi kiadások K300 95 423 388 98 975 318 91 587 045 92,54%
59. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400 0 0 0 0,00%
60. Elvonások és befizetések K502 0 0 0 0,00%
61. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506 0 0 0 0,00%
62. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508 0 0 0 0,00%
63. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512 0 0 0 0,00%
64. Tartalékok K513 0 0 0 0,00%
65. Működési kiadások összesen: 436 367 253 500 551 840 474 670 501 94,83%
66. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -404 002 918 -461 175 996 -435 294 657 94,39%
67. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210 0 0 0 0,00%
68. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250 0 0 0 0,00%
69. Felhalmozási bevételek B500 0 0 0 0,00%
70. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740 0 0 0 0,00%
71. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750 0 0 0 0,00%
72. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0 0,00%
73. Beruházások (áfával) K600 1 270 000 6 070 000 2 119 204 34,91%
74. Felújítások (áfával) K700 0 797 090 362 990 45,54%
75. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840 0 0 0 0,00%
76. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860 0 0 0 0,00%
77. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890 0 0 0 0,00%
78. Felhalmozási kiadások összesen: 1 270 000 6 867 090 2 482 194 36,15%
79. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -1 270 000 -6 867 090 -2 482 194 36,15%
80. Költségvetési bevételek összesen: 32 364 335 39 375 844 39 375 844 100,00%
81. Költségvetési kiadások összesen: 437 637 253 507 418 930 477 152 695 94,04%
82. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (81-82) -405 272 918 -468 043 086 -437 776 851 93,53%
83. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 199 959 964 241 320 197 241 320 197 100,00%
84. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 205 312 954 224 836 477 206 878 759 92,01%
85. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 405 272 918 466 156 674 448 198 956 96,15%
86. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 1 886 412 1 886 412 100,00%
87. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8 0 0 0 0,00%
88. Finanszírozási bevételek összesen: 405 272 918 468 043 086 450 085 368 96,16%
89. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915 0 0 0 0,00%
90. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9 0 0 0 0,00%
91. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0 0,00%
92. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (90-93) 405 272 918 468 043 086 450 085 368 96,16%
93. Tárgyévi kiadások összesen: 437 637 253 507 418 930 477 152 695 94,04%
94. Tárgyévi bevételek összesen: 437 637 253 507 418 930 489 461 212 96,46%
Soproni Szociális Intézmény 2018. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelet 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 28/2017. (XI.30.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
95. Önkormányzatok működési támogatásai B110 0 0 0 0,00%
96. Elvonások és befizetések bevételei B120 0 0 0 0,00%
97. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160 215 502 000 220 200 600 220 200 600 100,00%
98. Közhatalmi bevételek B300 0 0 0 0,00%
99. Működési bevételek B400 287 409 700 327 942 575 327 942 575 100,00%
100. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640 0 0 0 0,00%
101. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650 0 0 0 0,00%
102. Működési bevételek összesen: 502 911 700 548 143 175 548 143 175 100,00%
103. Személyi juttatások K100 581 625 922 683 850 071 678 480 058 99,21%
104. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 133 878 967 170 316 391 161 248 998 94,68%
105. Dologi kiadások K300 322 587 580 367 184 573 364 092 649 99,16%
106. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400 0 0 0 0,00%
107. Elvonások és befizetések K502 0 0 0 0,00%
108. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506 0 0 0 0,00%
109. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508 0 0 0 0,00%
110. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512 0 0 0 0,00%
111. Tartalékok K513 0 0 0 0,00%
112. Működési kiadások összesen: 1 038 092 469 1 221 351 035 1 203 821 705 98,56%
113. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -535 180 769 -673 207 860 -655 678 530 97,40%
114. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210 0 0 0 0,00%
115. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250 0 427 000 427 000 100,00%
116. Felhalmozási bevételek B500 0 15 000 15 000 100,00%
117. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740 0 0 0 0,00%
118. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750 0 0 0 0,00%
119. Felhalmozási bevételek összesen: 0 442 000 442 000 100,00%
120. Beruházások (áfával) K600 0 14 424 823 11 038 893 76,53%
121. Felújítások (áfával) K700 0 3 691 378 3 503 405 94,91%
122. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840 0 0 0 0,00%
123. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860 0 0 0 0,00%
124. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890 0 0 0 0,00%
125. Felhalmozási kiadások összesen: 0 18 116 201 14 542 298 80,27%
126. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege 0 -17 674 201 -14 100 298 79,78%
127. Költségvetési bevételek összesen: 502 911 700 548 585 175 548 585 175 100,00%
128. Költségvetési kiadások összesen: 1 038 092 469 1 239 467 236 1 218 364 003 98,30%
129. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (129-130) -535 180 769 -690 882 061 -669 778 828 96,95%
130. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 281 213 820 383 867 314 383 867 314 100,00%
131. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 253 966 949 277 324 375 275 591 809 99,38%
132. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 535 180 769 661 191 689 659 459 123 99,74%
133. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 29 690 372 29 690 372 100,00%
134. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8 0 0 0 0,00%
135. Finanszírozási bevételek összesen: 535 180 769 690 882 061 689 149 495 99,75%
136. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915 0 0 0 0,00%
137. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9 0 0 0 0,00%
138. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0 0,00%
139. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (138-141) 535 180 769 690 882 061 689 149 495 99,75%
140. Tárgyévi kiadások összesen: 1 038 092 469 1 239 467 236 1 218 364 003 98,30%
141. Tárgyévi bevételek összesen: 1 038 092 469 1 239 467 236 1 237 734 670 99,86%
Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf 2018. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelet 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 28/2017. (XI.30.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
142. Önkormányzatok működési támogatásai B110 0 0 0 0,00%
143. Elvonások és befizetések bevételei B120 0 0 0 0,00%
144. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160 0 0 0 0,00%
145. Közhatalmi bevételek B300 0 0 0 0,00%
146. Működési bevételek B400 19 371 722 22 462 759 22 462 759 100,00%
147. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640 0 0 0 0,00%
148. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650 0 0 0 0,00%
149. Működési bevételek összesen: 19 371 722 22 462 759 22 462 759 100,00%
150. Személyi juttatások K100 287 546 371 302 615 511 292 527 607 96,67%
151. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 68 721 686 77 716 082 72 580 251 93,39%
152. Dologi kiadások K300 82 727 673 87 250 880 81 500 691 93,41%
153. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400 0 0 0 0,00%
154. Elvonások és befizetések K502 0 0 0 0,00%
155. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506 0 0 0 0,00%
156. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508 0 0 0 0,00%
157. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512 0 0 0 0,00%
158. Tartalékok K513 0 0 0 0,00%
159. Működési kiadások összesen: 438 995 730 467 582 473 446 608 549 95,51%
160. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -419 624 008 -445 119 714 -424 145 790 95,29%
161. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210 0 0 0 0,00%
162. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250 0 0 0 0,00%
163. Felhalmozási bevételek B500 0 0 0 0,00%
164. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740 0 0 0 0,00%
165. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750 0 0 0 0,00%
166. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0 0,00%
167. Beruházások (áfával) K600 1 270 000 3 179 811 1 486 753 46,76%
168. Felújítások (áfával) K700 0 0 0 0,00%
169. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840 0 0 0 0,00%
170. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860 0 0 0 0,00%
171. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890 0 0 0 0,00%
172. Felhalmozási kiadások összesen: 1 270 000 3 179 811 1 486 753 46,76%
173. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -1 270 000 -3 179 811 -1 486 753 46,76%
174. Költségvetési bevételek összesen: 19 371 722 22 462 759 22 462 759 100,00%
175. Költségvetési kiadások összesen: 440 265 730 470 762 284 448 095 302 95,19%
176. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (177-178) -420 894 008 -448 299 525 -425 632 543 94,94%
177. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 347 543 822 363 391 420 363 541 420 100,04%
178. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 73 350 186 83 645 535 64 928 553 77,62%
179. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 420 894 008 447 036 955 428 469 973 95,85%
180. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 1 262 570 1 262 570 100,00%
181. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8 0 0 0 0,00%
182. Finanszírozási bevételek összesen: 420 894 008 448 299 525 429 732 543 95,86%
183. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915 0 0 0 0,00%
184. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9 0 0 0 0,00%
185. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0 0,00%
186. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (186-189) 420 894 008 448 299 525 429 732 543 95,86%
187. Tárgyévi kiadások összesen: 440 265 730 470 762 284 448 095 302 95,19%
188. Tárgyévi bevételek összesen: 440 265 730 470 762 284 452 195 302 96,06%
Hermann Alice Óvoda 2018. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelet 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 28/2017. (XI.30.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
189. Önkormányzatok működési támogatásai B110 0 0 0 0,00%
190. Elvonások és befizetések bevételei B120 0 0 0 0,00%
191. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160 0 0 0 0,00%
192. Közhatalmi bevételek B300 0 0 0 0,00%
193. Működési bevételek B400 18 914 285 22 577 989 22 577 989 100,00%
194. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640 0 0 0 0,00%
195. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650 0 0 0 0,00%
196. Működési bevételek összesen: 18 914 285 22 577 989 22 577 989 100,00%
197. Személyi juttatások K100 264 730 265 281 277 745 277 837 207 98,78%
198. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 62 441 475 72 803 906 69 520 530 95,49%
199. Dologi kiadások K300 102 603 035 110 765 877 105 533 526 95,28%
200. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400 0 0 0 0,00%
201. Elvonások és befizetések K502 0 0 0 0,00%
202. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506 0 0 0 0,00%
203. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508 0 0 0 0,00%
204. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512 0 0 0 0,00%
205. Tartalékok K513 0 0 0 0,00%
206. Működési kiadások összesen: 429 774 775 464 847 528 452 891 263 97,43%
207. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -410 860 490 -442 269 539 -430 313 274 97,30%
208. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210 0 0 0 0,00%
209. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250 0 0 0 0,00%
210. Felhalmozási bevételek B500 0 0 0 0,00%
211. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740 0 0 0 0,00%
212. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750 0 0 0 0,00%
213. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0 0,00%
214. Beruházások (áfával) K600 1 270 000 1 330 000 1 329 528 99,96%
215. Felújítások (áfával) K700 0 0 0 0,00%
216. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840 0 0 0 0,00%
217. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860 0 0 0 0,00%
218. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890 0 0 0 0,00%
219. Felhalmozási kiadások összesen: 1 270 000 1 330 000 1 329 528 99,96%
220. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -1 270 000 -1 330 000 -1 329 528 99,96%
221. Költségvetési bevételek összesen: 18 914 285 22 577 989 22 577 989 100,00%
222. Költségvetési kiadások összesen: 431 044 775 466 177 528 454 220 791 97,44%
223. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (225-226) -412 130 490 -443 599 539 -431 642 802 97,30%
224. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 391 910 772 408 308 203 408 308 203 100,00%
225. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 20 219 718 32 268 835 28 951 261 89,72%
226. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 412 130 490 440 577 038 437 259 464 99,25%
227. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 3 022 501 3 022 501 100,00%
228. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8 0 0 0 0,00%
229. Finanszírozási bevételek összesen: 412 130 490 443 599 539 440 281 965 99,25%
230. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915 0 0 0 0,00%
231. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9 0 0 0 0,00%
232. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0 0,00%
233. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (234-237) 412 130 490 443 599 539 440 281 965 99,25%
234. Tárgyévi kiadások összesen: 431 044 775 466 177 528 454 220 791 97,44%
235. Tárgyévi bevételek összesen: 431 044 775 466 177 528 462 859 954 99,29%
Trefort Téri Óvoda 2018. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelet 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 28/2017. (XI.30.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
236. Önkormányzatok működési támogatásai B110 0 0 0 0,00%
237. Elvonások és befizetések bevételei B120 0 0 0 0,00%
238. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160 0 0 0 0,00%
239. Közhatalmi bevételek B300 0 0 0 0,00%
240. Működési bevételek B400 15 735 640 15 670 026 15 670 026 100,00%
241. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640 0 0 0 0,00%
242. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650 0 0 0 0,00%
243. Működési bevételek összesen: 15 735 640 15 670 026 15 670 026 100,00%
244. Személyi juttatások K100 203 732 175 216 884 929 216 077 041 99,63%
245. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 48 751 883 54 945 901 54 186 775 98,62%
246. Dologi kiadások K300 78 034 075 79 176 331 78 472 057 99,11%
247. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400 0 0 0 0,00%
248. Elvonások és befizetések K502 0 0 0 0,00%
249. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506 0 0 0 0,00%
250. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508 0 0 0 0,00%
251. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512 0 0 0 0,00%
252. Tartalékok K513 0 0 0 0,00%
253. Működési kiadások összesen: 330 518 133 351 007 161 348 735 873 99,35%
254. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -314 782 493 -335 337 135 -333 065 847 99,32%
255. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210 0 0 0 0,00%
256. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250 0 0 0 0,00%
257. Felhalmozási bevételek B500 0 0 0 0,00%
258. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740 0 0 0 0,00%
259. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750 0 0 0 0,00%
260. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0 0,00%
261. Beruházások (áfával) K600 1 270 000 670 000 652 617 97,41%
262. Felújítások (áfával) K700 0 3 556 702 3 556 000 99,98%
263. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840 0 0 0 0,00%
264. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860 0 0 0 0,00%
265. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890 0 0 0 0,00%
266. Felhalmozási kiadások összesen: 1 270 000 4 226 702 4 208 617 99,57%
267. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -1 270 000 -4 226 702 -4 208 617 99,57%
268. Költségvetési bevételek összesen: 15 735 640 15 670 026 15 670 026 100,00%
269. Költségvetési kiadások összesen: 331 788 133 355 233 863 352 944 490 99,36%
270. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (273-274) -316 052 493 -339 563 837 -337 274 464 99,33%
271. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 293 943 671 304 900 140 304 900 140 100,00%
272. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 22 108 822 29 949 030 28 715 290 95,88%
273. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 316 052 493 334 849 170 333 615 430 99,63%
274. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 4 714 667 4 714 667 100,00%
275. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8 0 0 0 0,00%
276. Finanszírozási bevételek összesen: 316 052 493 339 563 837 338 330 097 99,64%
277. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915 0 0 0 0,00%
278. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9 0 0 0 0,00%
279. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0 0,00%
280. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (282-285) 316 052 493 339 563 837 338 330 097 99,64%
281. Tárgyévi kiadások összesen: 331 788 133 355 233 863 352 944 490 99,36%
282. Tárgyévi bevételek összesen: 331 788 133 355 233 863 354 000 123 99,65%
Széchenyi István Városi Könyvtár 2018. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelet 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 28/2017. (XI.30.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
283. Önkormányzatok működési támogatásai B110 0 0 0 0,00%
284. Elvonások és befizetések bevételei B120 0 0 0 0,00%
285. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160 0 0 0 0,00%
286. Közhatalmi bevételek B300 0 0 0 0,00%
287. Működési bevételek B400 3 500 000 6 200 000 5 515 004 88,95%
288. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640 0 0 0 0,00%
289. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650 0 0 0 0,00%
290. Működési bevételek összesen: 3 500 000 6 200 000 5 515 004 88,95%
291. Személyi juttatások K100 59 031 208 66 630 601 64 172 448 96,31%
292. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 12 728 145 15 560 235 14 808 090 95,17%
293. Dologi kiadások K300 40 875 800 50 161 769 46 514 511 92,73%
294. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400 0 0 0 0,00%
295. Elvonások és befizetések K502 0 0 0 0,00%
296. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506 0 0 0 0,00%
297. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508 0 0 0 0,00%
298. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512 0 0 0 0,00%
299. Tartalékok K513 0 0 0 0,00%
300. Működési kiadások összesen: 112 635 153 132 352 605 125 495 049 94,82%
301. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -109 135 153 -126 152 605 -119 980 045 95,11%
302. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210 0 0 0 0,00%
303. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250 0 0 0 0,00%
304. Felhalmozási bevételek B500 0 0 0 0,00%
305. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740 0 0 0 0,00%
306. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750 0 0 0 0,00%
307. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0 0,00%
308. Beruházások (áfával) K600 1 270 000 4 870 000 1 333 789 27,39%
309. Felújítások (áfával) K700 0 0 0 0,00%
310. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840 0 0 0 0,00%
311. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860 0 0 0 0,00%
312. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890 0 0 0 0,00%
313. Felhalmozási kiadások összesen: 1 270 000 4 870 000 1 333 789 27,39%
314. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -1 270 000 -4 870 000 -1 333 789 27,39%
315. Költségvetési bevételek összesen: 3 500 000 6 200 000 5 515 004 88,95%
316. Költségvetési kiadások összesen: 113 905 153 137 222 605 126 828 838 92,43%
317. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (321-322) -110 405 153 -131 022 605 -121 313 834 92,59%
318. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 52 117 000 60 189 240 60 189 240 100,00%
319. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 58 288 153 68 333 365 64 974 594 95,08%
320. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 110 405 153 128 522 605 125 163 834 97,39%
321. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 2 500 000 2 500 000 100,00%
322. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8 0 0 0 0,00%
323. Finanszírozási bevételek összesen: 110 405 153 131 022 605 127 663 834 97,44%
324. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915 0 0 0 0,00%
325. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9 0 0 0 0,00%
326. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0 0,00%
327. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (330-333) 110 405 153 131 022 605 127 663 834 97,44%
328. Tárgyévi kiadások összesen: 113 905 153 137 222 605 126 828 838 92,43%
329. Tárgyévi bevételek összesen: 113 905 153 137 222 605 133 178 838 97,05%
Soproni Múzeum 2018. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelet 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 28/2017. (XI.30.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
330. Önkormányzatok működési támogatásai B110 0 0 0 0,00%
331. Elvonások és befizetések bevételei B120 0 0 0 0,00%
332. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160 0 5 703 681 5 703 681 100,00%
333. Közhatalmi bevételek B300 0 0 0 0,00%
334. Működési bevételek B400 55 000 000 70 779 259 70 779 259 100,00%
335. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640 0 0 0 0,00%
336. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650 0 0 0 0,00%
337. Működési bevételek összesen: 55 000 000 76 482 940 76 482 940 100,00%
338. Személyi juttatások K100 113 688 575 139 579 089 135 165 778 96,84%
339. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 25 244 965 36 128 915 32 047 902 88,70%
340. Dologi kiadások K300 43 056 790 67 667 790 56 561 913 83,59%
341. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400 0 0 0 0,00%
342. Elvonások és befizetések K502 0 0 0 0,00%
343. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506 0 0 0 0,00%
344. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508 0 0 0 0,00%
345. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512 0 0 0 0,00%
346. Tartalékok K513 0 0 0 0,00%
347. Működési kiadások összesen: 181 990 330 243 375 794 223 775 593 91,95%
348. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -126 990 330 -166 892 854 -147 292 653 88,26%
349. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210 0 0 0 0,00%
350. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250 0 0 0 0,00%
351. Felhalmozási bevételek B500 0 0 0 0,00%
352. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740 0 0 0 0,00%
353. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750 0 0 0 0,00%
354. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0 0,00%
355. Beruházások (áfával) K600 1 270 000 2 820 000 2 751 755 97,58%
356. Felújítások (áfával) K700 0 0 0 0,00%
357. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840 0 0 0 0,00%
358. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860 0 0 0 0,00%
359. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890 0 0 0 0,00%
360. Felhalmozási kiadások összesen: 1 270 000 2 820 000 2 751 755 97,58%
361. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -1 270 000 -2 820 000 -2 751 755 97,58%
362. Költségvetési bevételek összesen: 55 000 000 76 482 940 76 482 940 100,00%
363. Költségvetési kiadások összesen: 183 260 330 246 195 794 226 527 348 92,01%
364. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (369-370) -128 260 330 -169 712 854 -150 044 408 88,41%
365. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 50 045 000 67 855 068 68 208 068 100,52%
366. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 78 215 330 84 899 568 78 058 902 91,94%
367. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 128 260 330 152 754 636 146 266 970 95,75%
368. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 16 958 218 16 958 218 100,00%
369. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8 0 0 0 0,00%
370. Finanszírozási bevételek összesen: 128 260 330 169 712 854 163 225 188 96,18%
371. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915 0 0 0 0,00%
372. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9 0 0 0 0,00%
373. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0 0,00%
374. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (378-381) 128 260 330 169 712 854 163 225 188 96,18%
375. Tárgyévi kiadások összesen: 183 260 330 246 195 794 226 527 348 92,01%
376. Tárgyévi bevételek összesen: 183 260 330 246 195 794 239 708 128 97,36%
Központi Gyermekkonyha 2018. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelet 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 28/2017. (XI.30.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
377. Önkormányzatok működési támogatásai B110 0 0 0 0,00%
378. Elvonások és befizetések bevételei B120 0 0 0 0,00%
379. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160 0 0 0 0,00%
380. Közhatalmi bevételek B300 0 0 0 0,00%
381. Működési bevételek B400 478 465 000 463 575 643 463 575 643 100,00%
382. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640 0 0 0 0,00%
383. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650 0 0 0 0,00%
384. Működési bevételek összesen: 478 465 000 463 575 643 463 575 643 100,00%
385. Személyi juttatások K100 162 943 845 181 934 446 173 482 871 95,35%
386. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 37 255 490 50 057 864 45 808 275 91,51%
387. Dologi kiadások K300 421 516 758 412 154 616 390 221 735 94,68%
388. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400 0 0 0 0,00%
389. Elvonások és befizetések K502 0 0 0 0,00%
390. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506 0 0 0 0,00%
391. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508 0 0 0 0,00%
392. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512 0 0 0 0,00%
393. Tartalékok K513 0 0 0 0,00%
394. Működési kiadások összesen: 621 716 093 644 146 926 609 512 881 94,62%
395. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -143 251 093 -180 571 283 -145 937 238 80,82%
396. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210 0 0 0 0,00%
397. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250 0 0 0 0,00%
398. Felhalmozási bevételek B500 0 0 0 0,00%
399. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740 0 0 0 0,00%
400. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750 0 0 0 0,00%
401. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0 0,00%
402. Beruházások (áfával) K600 1 270 000 4 270 000 3 386 781 79,32%
403. Felújítások (áfával) K700 0 1 003 300 1 003 300 100,00%
404. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840 0 0 0 0,00%
405. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860 0 0 0 0,00%
406. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890 0 0 0 0,00%
407. Felhalmozási kiadások összesen: 1 270 000 5 273 300 4 390 081 83,25%
408. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -1 270 000 -5 273 300 -4 390 081 83,25%
409. Költségvetési bevételek összesen: 478 465 000 463 575 643 463 575 643 100,00%
410. Költségvetési kiadások összesen: 622 986 093 649 420 226 613 902 962 94,53%
411. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (417-418) -144 521 093 -185 844 583 -150 327 319 80,89%
412. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 144 521 093 149 351 632 144 240 989 96,58%
413. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 0 9 251 793 13 765 616 148,79%
414. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 144 521 093 158 603 425 158 006 605 99,62%
415. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 27 241 158 27 241 158 100,00%
416. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8 0 0 0 0,00%
417. Finanszírozási bevételek összesen: 144 521 093 185 844 583 185 247 763 99,68%
418. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915 0 0 0 0,00%
419. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9 0 0 0 0,00%
420. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0 0,00%
421. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (426-429) 144 521 093 185 844 583 185 247 763 99,68%
422. Tárgyévi kiadások összesen: 622 986 093 649 420 226 613 902 962 94,53%
423. Tárgyévi bevételek összesen: 622 986 093 649 420 226 648 823 406 99,91%
Költségvetési Intézmények 2018. évi foglalkoztatottak engedélyezett létszáma (kivéve Önkormányzati Hivatal)
adatok főben



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelet 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 28/2017. (XI.30.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
424. Szociális szervek
425. Sopron Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődék 117,00 117,00 112,00 95,73%
426. Soproni Szociális Intézmény 269,00 269,00 214,00 79,55%
427. Szociális szervek összesen: 386,00 386,00 326,00 84,46%
428. Alapfokú oktatási szervek
429. Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf 97,75 97,75 95,00 97,19%
430. Hermann Alice Óvoda 93,50 93,50 90,00 96,26%
431. Trefort Téri Óvoda 69,50 69,50 70,00 100,72%
432. Alapfokú oktatási szervek összesen: 260,75 260,75 255,00 97,79%
433. Kulturális szervek
434. Széchenyi István Városi Könyvtár 25,00 25,00 22,00 88,00%
435. Soproni Múzeum 49,00 49,00 43,00 87,76%
436. Kulturális szervek összesen: 74,00 74,00 65,00 87,84%
437. Igazgatási szervek
438. Központi Gyermekkonyha 93,00 93,00 81,00 87,10%
439. Igazgatási szervek összesen: 93,00 93,00 81,00 87,10%
440. Önkormányzat által irányított költségvetési szervek összesen 813,75 813,75 727,00 89,34%

I/3. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 5/2018. (V. 31.) önkormányzati rendeletéhez

Önkormányzati Hivatal 2017. évi költségvetésének teljesítése kiemelt előirányzatonként valamint létszám előirányzata

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovat száma



BEVÉTELEK / KIADÁSOK
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelete


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
1. 0 4 01 01 B110 1 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0 0,00%
2. 0 4 01 01 B120 1 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 0,00%
3. 0 4 01 01 B160 1 Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 0 70 528 817 8 028 817 11,38%
4. 0 4 01 01 B300 1 Közhatalmi bevételek 0 2 148 000 2 498 004 116,29%
5. 0 4 01 01 B400 1 Működési bevételek 24 605 000 54 231 800 47 942 693 88,40%
6. 0 4 01 01 B640 1 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 0 0 0 0,00%
7. 0 4 01 01 B650 1 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0,00%
8. Működési bevételek összesen: (1+...+7) 24 605 000 126 908 617 58 469 514 46,07%
9. 0 4 01 01 K100 1 Személyi juttatások 820 774 874 901 119 941 780 907 851 86,66%
10. 0 4 01 01 K200 1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 233 989 579 248 646 087 180 125 721 72,44%
11. 0 4 01 01 K300 1 Dologi kiadások 320 786 000 426 447 277 325 238 881 76,27%
12. 0 4 01 01 K400 1 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2 000 000 4 769 600 2 723 840 57,11%
13. 0 4 01 01 K502 1 Elvonások és befizetések 0 0 0 0,00%
14. 0 4 01 01 K506 1 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 0 0 0 0,00%
15. 0 4 01 01 K508 1 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 0 0 0 0,00%
16. 0 4 01 01 K512 1 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 200 000 200 000 200 000 100,00%
17. 0 4 01 01 K513 1 Tartalékok 0 0 0 0,00%
18. Működési kiadások összesen: (9+...+17) 1 377 750 453 1 581 182 905 1 289 196 293 81,53%
19. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (8-18) -1 353 145 453 -1 454 274 288 -1 230 726 779 84,63%
20. 0 4 01 01 B210 1 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0,00%
21. 0 4 01 01 B250 1 Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 0 0 0 0,00%
22. 0 4 01 01 B500 1 Felhalmozási bevételek 0 114 000 114 512 100,45%
23. 0 4 01 01 B740 1 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 0 0 0 0,00%
24. 0 4 01 01 B750 1 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0,00%
25. Felhalmozási bevételek összesen: (20+...+24) 0 114 000 114 512 100,45%
26. 0 4 01 01 K600 1 Beruházások (áfával) 45 079 000 62 204 060 43 447 827 69,85%
27. 0 4 01 01 K700 1 Felújítások (áfával) 4 842 000 2 903 000 1 294 638 44,60%
28. 0 4 01 01 K840 1 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 0 0 0 0,00%
29. 0 4 01 01 K860 1 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 0 0 0 0,00%
30. 0 4 01 01 K890 1 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 0 0 0 0,00%
31. Felhalmozási kiadások összesen: (26+..+30) 49 921 000 65 107 060 44 742 465 68,72%
32. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (25-31) -49 921 000 -64 993 060 -44 627 953 68,67%
33. Költségvetési bevételek összesen: (8+25) 24 605 000 127 022 617 58 584 026 46,12%
34. Költségvetési kiadások összesen: (18+31) 1 427 671 453 1 646 289 965 1 333 938 758 81,03%
35. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (33-34) -1 403 066 453 -1 519 267 348 -1 275 354 732 83,95%
36. 0 4 01 01 B816 1 Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) 288 760 289 293 557 857 293 557 857 100,00%
37. 0 4 01 01 B816 1 Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) 1 114 306 164 1 183 706 164 982 320 743 82,99%
38. 0 4 01 01 B816 1 Központi, irányító szervi támogatás összesen:(36+37) 1 403 066 453 1 477 264 021 1 275 878 600 86,37%
39. 1 Költségvetési maradvány igénybe vétele 0 42 003 327 42 003 327 100,00%
40. Finanszírozási bevételek összesen: (38+39) 1 403 066 453 1 519 267 348 1 317 881 927 86,74%
41. Költségvetési szervnek folyósított támogatás 0 0 0 0,00%
42. Különböző finanszírozási kiadások 0 0 0 0,00%
43. Finanszírozási kiadások összesen: (41+42) 0 0 0 0,00%
44. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege
(40-43)
1 403 066 453 1 519 267 348 1 317 881 927 86,74%
45. Tárgyévi kiadások összesen: (34+43) 1 427 671 453 1 646 289 965 1 333 938 758 81,03%
46. Tárgyévi bevételek összesen: (33+40) 1 427 671 453 1 646 289 965 1 376 465 953 83,61%
47. Önkormányzati Hivatal 2017. évi foglalkoztatottak engedélyezett létszáma (fő) 185,00 188,00 188,00 100,00%

I/4. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 5/2018. (V. 31.) önkormányzati rendeletéhez

Önkormányzat 2017. évi költségvetésének teljesítése kiemelt előirányzatonként valamint létszám előirányzata

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovat-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelete


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
1. B110 Önkormányzatok működési támogatásai 2 384 399 859 2 678 865 279 2 678 865 279 100,00%
2. B120 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 0,00%
3. B160 Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 68 069 000 2 387 687 949 2 377 315 145 99,57%
4. B300 Közhatalmi bevételek 4 697 800 000 5 278 971 291 5 278 971 291 100,00%
5. B400 Működési bevételek 1 822 648 000 1 832 020 297 1 748 630 884 95,45%
6. B640 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 0 0 0 0,00%
7. B650 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 5 000 000 5 964 310 5 964 310 100,00%
8. Működési bevételek összesen: (1+...+7) 8 977 916 859 12 183 509 126 12 089 746 909 99,23%
9. K100 Személyi juttatások 161 191 860 158 105 723 142 241 047 89,97%
10. K200 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 32 569 158 33 393 829 28 725 382 86,02%
11. K300 Dologi kiadások 2 410 986 693 5 283 694 394 2 587 875 996 48,98%
12. K400 Ellátottak pénzbeli juttatásai 131 000 000 121 973 422 109 893 263 90,10%
13. K502 Elvonások és befizetések 0 7 215 309 7 215 309 100,00%
14. K506 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 208 430 000 322 140 378 320 236 778 99,41%
15. K508 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 0 0 0 0,00%
16. K512 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 1 241 968 020 1 553 144 121 1 527 699 799 98,36%
17. K513 Tartalékok 880 670 828 833 661 809 0 0,00%
18. Működési kiadások összesen: (9+..+17) 5 066 816 559 8 313 328 985 4 723 887 574 56,82%
19. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (8-18) 3 911 100 300 3 870 180 141 7 365 859 335 190,32%
20. B210 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 8 038 000 8 038 000 100,00%
21. B230 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről 24 707 731 24 707 731 24 707 732 100,00%
22. B250 Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 11 874 425 000 18 585 097 313 10 832 162 593 58,28%
23. B500 Felhalmozási bevételek 311 378 000 380 958 339 380 958 339 100,00%
24. B740 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 17 500 000 29 038 235 29 038 235 100,00%
25. B750 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 44 250 000 90 904 772 90 904 772 100,00%
26. Felhalmozási bevételek összesen: (20+...+25) 12 272 260 731 19 118 744 390 11 365 809 671 59,45%
27. K600 Beruházások (áfával) 15 063 717 321 18 813 276 009 1 529 209 543 8,13%
28. K700 Felújítások (áfával) 6 294 327 637 9 668 841 878 2 146 920 776 22,20%
29. K840 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 40 000 000 715 500 000 571 250 000 79,84%
30. K860 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 0 11 538 235 8 500 000 73,67%
31. K890 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 482 645 856 525 430 159 113 406 598 21,58%
32. Felhalmozási kiadások összesen: (27+..+31) 21 880 690 814 29 734 586 281 4 369 286 917 14,69%
33. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (26-32) -9 608 430 083 -10 615 841 891 6 996 522 754 -65,91%
34. Költségvetési bevételek összesen: (8+26) 21 250 177 590 31 302 253 516 23 455 556 580 74,93%
35. Költségvetési kiadások összesen: (18+32) 26 947 507 373 38 047 915 266 9 093 174 491 23,90%
36. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (34-35) -5 697 329 783 -6 745 661 750 14 362 382 089 -212,91%
37. B816 Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) 0 0 0 0,00%
38. B816 Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) 0 0 0 0,00%
39. B816 Központi, irányító szervi támogatás összesen:(37+38) 0 0 0 0,00%
40. Költségvetési maradvány igénybe vétele 9 651 268 061 11 090 772 534 11 090 772 534 100,00%
41. Költségvetési maradvány igénybe vétele felhalmozási célra 0 0 0 0,00%
42. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) 1 611 320 000 6 396 560 053 5 896 560 053 92,18%
43. Finanszírozási bevételek összesen: (39 +...+42) 11 262 588 061 17 487 332 587 16 987 332 587 97,14%
44. Költségvetési szervnek folyósított támogatás 3 875 783 707 4 266 956 213 4 012 318 955 94,03%
45. Különböző finanszírozási kiadások 1 689 474 571 6 474 714 624 6 389 474 571 98,68%
46. Finanszírozási kiadások összesen: (44+45) 5 565 258 278 10 741 670 837 10 401 793 526 96,84%
47. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (43-46) 5 697 329 783 6 745 661 750 6 585 539 061 97,63%
48. Tárgyévi kiadások összesen: (18+32+46) 32 512 765 651 48 789 586 103 19 494 968 017 39,96%
49. Tárgyévi bevételek összesen: (8+26+43) 32 512 765 651 48 789 586 103 40 442 889 167 82,89%
Önkormányzat 2017. évi foglalkoztatottak engedélyezett létszáma és közfoglalkoztatottak létszámának teljesítése



Sor-
szám



MEGNEVEZÉS
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 22/2017. (IX. 28.) önkormányzati rendelete


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
50. Egészségügyi Alapellátás 4,00 4,00 4,00 100,00%
51. Japán tanár 1,00 1,00 1,00 100,00%
52. Közfoglalkoztatottak 30,00 30,00 12,00 40,00%
53. Önkormányzat összesen: 35,00 35,00 17,00 48,57%

I/5. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 5/2018. (V. 31.) önkormányzati rendeletéhez

2017. évi Állami támogatás elszámolása

adatok Ft-ban

Sor-szám


Feladat megnevezése
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelete
Elszámoló felmérés

Támogatás változás
mutató fajlagos összeg normatíva összege Ft mutató fajlagos összeg normatíva összege Ft mutató fajlagos összeg normatíva összege Ft
A B C D E F G H I J K L
1. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
2. I.1.a) Önkormányzati hivatal működésének támogatása 134,21 4 580 000 614 681 800 134,21 4 580 000 614 681 800 134,21 4 580 000 614 681 800 0
3. I.1.a) Önkormányzati hivatal működésének támogatása beszámítás -325 921 511 -325 921 511 -325 921 511 0
4. I.1.ba) A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása 22 300 52 743 960 22 300 52 743 960 22 300 52 743 960 0
5. I.1.ba) A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása beszámítás -52 743 960 -52 743 960 -52 743 960 0
6. I.1.bb) Közvilágítás fenntartásának támogatása 149 109 500 149 109 500 149 109 500 0
7. I.1.bb) Közvilágítás fenntartásának támogatása beszámítás -149 109 500 -149 109 500 -149 109 500 0
8. I.1.bc) Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása 2 134 930 2 134 930 2 134 930 0
9. I.1.bc) Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása beszámítás -2 134 930 -2 134 930 -2 134 930 0
10. I.1.bd) Közutak fenntartásának támogatása 95 917 600 95 917 600 95 917 600 0
11. I.1.bd) Közutak fenntartásának támogatása -95 917 600 -95 917 600 -95 917 600 0
12. I.1.c) Egyéb önkormányzati feladatok támogatása 58 758 2700 158 646 600 58 758 2700 158 646 600 58 758 2700 158 646 600 0
13. I.1.c) Egyéb önkormányzati feladatok támogatása -158 646 600 -158 646 600 -158 646 600 0
14. I.1.d) Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása 374 2550 953 700 374 2550 953 700 374 2550 953 700 0
15. I.1.d) Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása beszámítás -953 700 -953 700 -953 700 0
16. I.1.e) Üdülőhelyi feladatok támogatás 148 531 000 1 148 531 000 148 531 000 1 148 531 000 148 531 000 1 148 531 000 0
17. I.1.e) Üdülőhelyi feladatok támogatás beszámítás -148 531 000 -148 531 000 -148 531 000 0
18. A 2016. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása 4 230 243 4 230 243 4 230 243 0
19. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása összesen: 292 990 532 292 990 532 292 990 532 0
20. Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása
21. II.1. Óvodapedagógusok átlagbérének és közterheinek bértámogatása 143,7 4 469 900 642 324 630 144,2 4 469 900 644 410 584 144,2 4 469 900 644 559 580 148 996
22. II.1. Óvodapedagógusok átlagbérének és közterheinek bértámogatása_pótlólagos 140,3 38 200 5 359 460 143,3 38 200 5 474 060 145,4 38 200 5 554 280 80 220
23. II.1. Óvodapedagógusok nevelőmunkáját közvetlenül segítők bértámogatása 98 1 800 000 176 400 000 97 1 800 000 174 600 000 94,40 1 800 000 169 920 000 -4 680 000
24. II. 1. Pedagógus szakképzettséggel rendelkező, óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők száma 0 4 469 900 0 1 4 469 900 4 469 900 2,6 4 469 900 11 621 740 7 151 840
25. II.2. Óvodaműködtetési támogatás 1610,0 81 700 131 537 000 1611,3 81 700 131 645 934 1611,0 81 700 131 618 700 -27 234
26. II.4.(1) Kieg. támogatás az óvodaped. min-ből adódó többletkiadásokhoz-ped. II. kategória 11 418 900 4 607 900 14 418 900 5 864 600 14 418 900 5 864 600 0
27. II.4.a (2) Kieg. támogatás az óvodaped. min-ből adódó többletkiadásokhoz-mesterped. kategória 7 1 530 600 10 714 200 7 1 530 600 10 714 200 7 1 530 600 10 714 200 0
28. II.4.a (3) Kieg. támogatás az óvodaped. min-ből adódó többletkiadásokhoz-mesterfokozatú ped. kategória 1 459 200 459 200 0 459 200 0 0 459 200 0
29. II.4.b (1) Kieg. támogatás az óvodaped. min-ből adódó többletkiadásokhoz 0 383 992 0 16,2 383 992 6 220 670 17 383 992 6 527 864 307 194
30. II.4.b (2) Kieg. támogatás az óvodaped. min-ből adódó többletkiadásokhoz 0 1 403 050 0 0 1 403 050 0 0 1 403 050 0 0
31. II.4.b (3) Kieg. támogatás az óvodaped. min-ből adódó többletkiadásokhoz 0 420 933 0 0 420 933 0 0 420 933 0 0
32. Óvodapedagógusok munkáját segítők kiegészítő támogatása 0 35 599 000 35 599 000 0
33. Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása összesen: 971 402 390 1 018 998 948 1 021 979 964 2 981 015
34. Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása
35. Önkormányzati feladatok
36. III.3.c. (1) szociális étkeztetés 323 55 360 17 881 280 304 55 360 16 829 440 303 55 360 16 774 080 -55 360
37. III.3.da. házi segítségnyújtás- szociális segítés 24 25 000 600 000 9 25 000 225 000 8 25 000 200 000 -25 000
38. III.3.db. (1) házi segítségnyújtás- személyi gondozás 39 210 000 8 190 000 39 210 000 8 190 000 83 210 000 17 430 000 9 240 000
39. III.3.f (1) időskorúak nappali intézményi ellátása 27 109 000 2 943 000 28 109 000 3 052 000 28 109 000 3 052 000 0
40. III.3.g. (1) fogyatékos személyek nappali intézményi ellátása 18 500 000 9 000 000 18 500 000 9 000 000 19 500 000 9 500 000 500 000
41. III.3.g (5) demens személyek nappali intézményi ellátása 7 500 000 3 500 000 5 500 000 2 500 000 6 500 000 3 000 000 500 000
42. III.3.h.(1) pszichiátriai betegek nappali intézményi ellátása 19 310 000 5 890 000 21 310 000 6 510 000 19 310 000 5 890 000 -620 000
43. III.3.h (3) foglalkoztatási támogatásban részesülő, nappali intézményben ellátott pszichiátriai betegek száma 10 124 000 1 240 000 9 124 000 1 116 000 9 124 000 1 116 000 0
44. III.3.i.(1) hajléktalanok nappali intézményi ellátása 35 206 100 7 213 500 32 206 100 6 595 200 31 206 100 6 389 100 -206 100
45. III.3.ja. (1) bölcsőde, mini bölcsőde- nem fogyatékos, nem hátrányos helyzetű gyermek 262 494 100 129 454 200 270 494 100 133 407 000 276 494 100 136 371 600 2 964 600
46. III.3.ja. (2) bölcsőde, mini bölcsőde - nem fogyatékos, hátrányos helyzetű gyermek 4 518 805 2 075 220 1 518 805 518 805 0 518 805 0 -518 805
47. III.3.ja (4) bölcsőde, mini bölcsőde - fogyatékos gyermek 0 2 741 150 1 482 300 1 482 300
48. III.3.k. (1) hajléktalanok átmeneti szállása, éjjeli menedékhely összesen 36 468 350 16 860 600 33 468 350 15 455 550 32 468 350 14 987 200 -468 350
49. III.4.a. időskorúak átmeneti és tartós, valamint a hajléktalanok tartós bentlakást nyújtó intézménye szakmai dolgozók bértámogatása 61 2 606 040 158 968 440 60 2 606 040 156 362 400 60 2 606 040 156 362 400 0
50. III.4.b. Intézmény-üzemeltetési támogatás 45 222 040 42 335 040 42 335 040 0
51. III.5.a. Gyermekétkeztetés-dolgozók bértámogatása 70,04 1 632 000 114 305 280 66,32 1 632 000 108 234 240 65,87 1 632 000 107 499 840 -734 400
52. III.5.b. Gyermekétkeztetés-üzemeltetési támogatás 116 284 688 114 799 420 114 799 420 0
53. III.6. A rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének támogatása 1045 285 297 825 163 285 46 455 163 285 46 455 0
54. III.6. Szociális ágazati pótlék 0 131 352 507 131 352 507 0
55. III.7. Kieg. tám. a bölcsődében foglalkoztatott, felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők béréhez 29,4 1 508 760 44 357 544 27,1 1 508 760 40 887 396 28,2 1 508 760 42 547 032 1 659 636
56. III.8. Bölcsödében, mini bölcsődében foglalkoztatott, középfokú végzettséggel rendelkező kisgyermeknevelőt megillető bölcsődei pótlék szociális hozzájárulási adóval növelt bruttó összege 0 24 843 722 24 843 722 0
57. 9. melléklet
58. IX.2.a. alaptámogatás 12 2 000 000 2 000 000 12 2 000 000 2 000 000 12 2 000 000 2 000 000 0
59. IX.2.b. teljesítménytámogatás 40 150 000 6 000 000 40 150 000 6 000 000 40 150 000 6 000 000 0
60. 9. számú melléklet összesen 8 000 000 8 000 000 8 000 000 0
61. Önkormányzati feladatok összesen: 692 283 617 830 260 175 843 978 696 13 718 521
62. Gyermekjóléti Társulási feladatok ellátása
63. III.3.a. család- és gyermekjóléti szolgálat 10,3 3 000 000 30 900 000 10,3 3 000 000 30 900 000 10,3 3 000 000 30 900 000 0
64. III.3.b.Család és gyermekjóléti központ/járás 15,6 3 000 000 46 800 000 15,6 3 000 000 46 800 000 15,6 3 000 000 46 800 000 0
65. III.4.a. gyermekek átmeneti ellátása 6 2 606 040 15 636 240 6 2 606 040 15 636 240 6 2 606 040 15 636 240 0
66. III.4/b. Intézményüzemeltetési támogatás 4 417 960 4 417 960 4 417 960 0
67. 9. melléklet
68. Támogató szolgáltatás
69. IX.1.a. alaptámogatás 12 3 000 000 3 000 000 12 3 000 000 3 000 000 12 3 000 000 3 000 000 0
70. IX.1.b. teljesítménytámogatás 3300 1 800 5 940 000 3300 1 800 5 940 000 3300 1 800 5 940 000 0
71. Gyermekjóléti Társulási feladatok ellátása összesen: 106 694 200 106 694 200 106 694 200 0
72. Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása összesen: 798 977 817 936 954 375 950 672 896 13 718 521
73. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
74. IV.1.d)Települési önkormányzatok támogatása a nyilvános könyvtári ellátási és a közművelődési feladatokhoz 58758 1 140 66 984 120 58758 1 140 66 984 120 58758 1 140 66 984 120 0
75. IV.1.e)Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása 50 045 000 50 045 000 50 045 000 0
76. IV.1.i) Települési önkormányzatok könyvtári célú érdekeltségnövelő támogatása 0 766 459 766 459 0
77. IV. 2.a)Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 204 000 000 204 000 000 204 000 000 0
78. Kulturális illetmény pótlék szociális hozzájárulási adóval növelt bruttó összege 0 17 063 647 17 063 647 0
79. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása összesen: 321 029 120 338 859 226 338 859 226 0
80. Működési célú költségvetési támogatások
81. Bérkompenzáció 0 31 384 256 31 384 256 0
82. I.2.Kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi önkormányzat általi ellátásának tám. 0 26 147 872 26 147 872 0
83. A minimálbér és garantált bérminimum emeléséhez, valamint a szociális hozzájárulási adó csökkentés hatásának kompenzációja 0 7 306 536 7 306 536 0
84. I.5. A települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatása 0 23 165 000 23 165 000 0
85. I.6. Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatása 0 306 000 306 000 0
86. Működési célú költségvetési támogatások összesen 0 88 309 664 88 309 664 0
87. Elszámolásból származó bevételek 0 2 752 534 2 752 534 0
88. Helyi önkormányzatok felhalmozási célú költségvetési támogatásai
89. II. 4.a.) Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás 0 2 685 000 2 685 000 0
90. II. 4.b) Járásszékhely múzeumok szakmai támogatása 0 353 000 353 000 0
91. II. 4.c) Muzeális intézmények szakmai támogatása (Kubinyi Ágoston program) 0 5 000 000 5 000 000 0
92. Helyi önkormányzatok felhalmozási célú költségvetési támogatásai összesen 0 8 038 000 8 038 000 0
93. Mindösszesen 2 384 399 859 2 686 903 279 2 703 602 816 16 699 537

II/1. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 5/2018. (V. 31.) önkormányzati rendeletéhez

2017. évi Önkormányzati bevételek teljesítése

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovatszám



Bevételek
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelete


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
1. Önkormányzatok működési támogatásai
2. B111 01 1 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 292 990 532 292 990 532 292 990 532 100,00%
3. B112 01 1 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 971 402 390 1 018 998 948 1 018 998 948 100,00%
4. B113 01 1 Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 798 977 817 936 954 375 936 954 375 100,00%
5. B114 01 1 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 321 029 120 338 859 226 338 859 226 100,00%
6. B115 01 1 Működési célú költségvetési támogatások 0 88 309 664 88 309 664 100,00%
7. B116 01 1 Elszámolásból származó bevételek 0 2 752 534 2 752 534 100,00%
8. Önkormányzatok működési támogatásai összesen: 2 384 399 859 2 678 865 279 2 678 865 279 100,00%
9. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
10. B160 01 1 Társadalombiztosítási Alap 41 853 000 41 853 000 35 910 200 85,80%
11. B160 02 2 Hiszek Benned sportprogram 2017. évi 0 5 750 000 5 750 000 100,00%
12. B160 03 1 Utcai szociális munka 0 6 500 000 6 500 000 100,00%
13. B160 05 2 Fejlesztő foglalkoztatás pályázat - FEJL-FOG-17/100 0 5 907 756 5 907 756 100,00%
14. B160 07 1 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 0 2 769 600 2 769 600 100,00%
15. B160 08 1 Közfoglalkoztatottak 26 216 000 26 216 000 19 894 777 75,89%
16. B160 09 2 Mezőőri szolgálat fenntartása 0 1 620 000 2 160 000 133,33%
17. B160 10 2 Jómadatszolgáltató önkormányzatok támogatása 0 0 0 0,00%
18. B160 11 2 Nyári diákmunka támogatása 0 0 2 001 044 0,00%
19. B160 12 2 2017. évi európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap 0 899 681 0 0,00%
20. B160 16 2 Sopron és Térsége Önk. társulás bér megtérítés 0 10 011 999 10 261 855 102,50%
21. B160 17 1 Területi infrastrukturális fejlesztések, felújítások 0 217 716 535 217 716 535 100,00%
22. B160 18 1 Modern Városok Program - Lőverek II. ütem 0 933 267 000 933 267 000 100,00%
23. B160 19 1 Modern Városok Program - homlokzatok 0 1 135 176 378 1 135 176 378 100,00%
24. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről összesen: 68 069 000 2 387 687 949 2 377 315 145 99,57%
25. Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen: 2 452 468 859 5 066 553 228 5 056 180 424 99,80%
26. B210 01 1 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 8 038 000 8 038 000 100,00%
27. B230 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről
28. B230 01 2 Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 24 707 731 24 707 731 24 707 732 100,00%
29. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről összesen: 24 707 731 24 707 731 24 707 732 100,00%
30. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
31. B250 01 1 Sopron labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 76 000 000 76 000 000 0 0,00%
32. B250 02 1 Sopron labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése (keleti lelátó) 150 000 000 150 000 000 0 0,00%
33. B250 02 1 Terület és településfejlesztési program 6 584 000 000 5 786 757 323 0 0,00%
34. B250 03 1 Modern városok program - Sopron történelmi belvárosának felújítása és bemutatása - Utcák, terek burkolati felújítása 1 980 000 000 1 980 000 000 1 980 000 000 100,00%
35. B250 04 2 NKA pály. Széchenyi-palota belső oldali függő folyosók 4 000 000 4 000 000 0,00%
36. B250 05 2 NKA pály. Sopronbánfalva-Kolostorhegyi lépcső állagvédelme II. ütem 3 000 000 3 000 000 3 000 000 100,00%
37. B250 06 2 NKA pály. Soproni Nepomuki Szent János szobor restaurálása 500 000 500 000 500 000 100,00%
38. B250 07 1 NKA pály. Fő tér 1. tető és párkány felújítás 2. ütem 6 000 000 6 000 000 0 0,00%
39. B250 08 1 TOP-6.2.1-15-SP1-2016-00001-Bölcsődei férőhelyek felújítása Sopronban 7 217 000 7 217 000 0 0,00%
40. B250 09 1 TOP-6.2.1-15-SP1-2016-00002-Óvodai és bölcsődei férőhelyek felújítása Sopronban a Király Jenő utcában 4 000 000 4 000 000 0 0,00%
41. B250 10 1 TOP-6.2.1-15-SP1-2016-00003-Új óvodai férőhelyek létrehozása és meglévő férőhelyek felújítása Sopronban 34 000 000 34 000 000 0 0,00%
42. B250 11 1 TOP-6.6.1-15-SP1-2016-00001-Új háziorvosi rendelők és védőnői tanácsadó építése Sopron bánfalvi városrészben 1 500 000 1 500 000 0 0,00%
43. B250 12 1 TOP-6.1.1-15-SP1-2016-00001 A soproni Innovációs és Technológiai Centrum alapinfrastruktúrájának kiépítése I. ütem 1 125 000 000 1 125 000 000 0 0,00%
44. B250 13 1 TOP-6.3.2-15-SP1-2016-00001 Zöldülő Belváros - A soproni városrehabilitáció folytatása a klímatudatosság jegyében 527 939 000 527 939 000 503 000 000 95,28%
45. B250 14 1 TOP-6.4.1-15-SP1-2016-00001 Kerékpárosbarát településrészek kialakítása: a soproni Jereván ltp. kerékpárosbarát fejlesztése 3 000 000 3 000 000 0 0,00%
46. B250 15 1 TOP-6.4.1-15-SP1-2016-00002 A belvárosi forgalomcsillapított övezet bővítése: a soproni Kisvárkerület és a Várkerület hiányzó szakaszának fejlesztésével 15 000 000 15 000 000 0 0,00%
47. B250 16 1 TOP-6.5.1-15-SP1-2016-00001 A soproni Deák Téri Általános Iskola, Gárdonyi Géza Általános Iskola, Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, és a Kozmutza Flóra EGyMI, Általános Iskola és Speciális Szakiskola energetikai korszerűsítése 37 750 000 37 750 000 0 0,00%
48. B250 17 1 TOP-6.5.1-15-SP1-2016-00002 A soproni Lackner Kristóf Általános Iskola, Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola, és a Gyermek és Ifjúsági Központ energetikai korszerűsítése 21 750 000 21 750 000 0 0,00%
49. B250 18 1 TOP-6.6.1-15-SP1-2016-00002 A soproni Egészségügyi Alapellátás Lenkey utcai Rendelőintézetének infrastrukturális fejlesztése 144 250 000 144 250 000 0 0,00%
50. B250 19 1 Sopron labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 149 519 000 149 519 000 149 519 000 100,00%
51. B250 20 1 Területi infrastrukturális fejlesztések, felújítások 1 000 000 000 782 283 465 782 283 465 100,00%
52. B250 21 1 Rendőrségi támogatás visszautalása 0 0 11 390 0,00%
53. B250 22 1 I. világháborús hadisírok felújítása 0 151 900 000 151 900 000 100,00%
54. B250 24 2 GZR-T-Ö-2016-0035 Töltőpontok telepítése 0 4 952 000 4 952 000 100,00%
55. B250 25 2 GINOP-7.1.3-2015 „Sopron-Balf balneológiai és a Lőverek klimatikus gyógyhely turisztikai potenciáljának erősítése a gyógyhelyek egyedi adottságaira építő új attrakciók és szolgáltatások, valamint a látogatóbarát fogadóinfrastruktúra fejlesztésével” 0 754 662 903 731 940 116 96,99%
56. B250 26 1 TOP-6.1.5-16-SP1-2017-00001 A munkába járást segítő, alacsonyrendű közutak fejlesztése - a soproni Ágfalvi út belterületi szakaszának felújítása 0 261 560 000 0 0,00%
57. B250 27 1 TOP-6.2.1-16-SP1-2017-00001 Bölcsődei és családi bölcsődei ellátás fejlesztése Sopronban az Önkormányzat és a Református Egyházközség együttműködésében 0 20 000 000 0 0,00%
58. B250 28 2 NKA pály. Sopronbánfalva-Kolostorhegyi lépcső állagvédelme III. ütem 0 5 000 000 0 0,00%
59. B250 29 2 NKA pály. Széchenyi-palota belső oldali függőfolyosóinak felújítási munkái 0 3 000 000 0 0,00%
60. B250 30 2 Közalkalmazotti és köztisztviselői lakástámogatás visszautalás 0 0 500 000 0,00%
61. B250 31 1 Sopron történelmi belvárosának felújítása és bemutatása - homlokzatok 0 3 627 823 622 3 627 823 622 100,00%
62. B250 32 1 Lőverek Program 0 2 896 733 000 2 896 733 000 100,00%
63. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről összesen: 11 874 425 000 18 585 097 313 10 832 162 593 58,28%
64. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 11 899 132 731 18 617 843 044 10 864 908 325 58,36%
65. B340 Vagyoni típusú adók
66. B340 01 2 Építményadó 970 000 000 978 106 954 978 106 954 100,00%
67. B340 02 2 Magánszemélyek kommunális adója 340 000 000 371 954 635 371 954 635 100,00%
68. B340 Vagyoni tipusú adók összesen: 1 310 000 000 1 350 061 589 1 350 061 589 100,00%
69. B351 00 Értékesítési és forgalmi adók
70. B351 01 2 Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó 3 000 000 000 3 513 004 396 3 513 004 396 100,00%
71. B351 Értékesítési és forgalmi adók összesen: 3 000 000 000 3 513 004 396 3 513 004 396 100,00%
72. B354 Gépjárműadók
73. B354 01 1 Belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része 200 000 000 219 991 649 219 991 649 100,00%
74. B354 Gépjárműadók összesen: 200 000 000 219 991 649 219 991 649 100,00%
75. B355 00 Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók
76. B355 01 2 Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó 160 000 000 165 227 345 165 227 345 100,00%
77. B355 02 1 Talajterhelési díj 5 000 000 0 0 0,00%
78. B355 Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók összesen: 165 000 000 165 227 345 165 227 345 100,00%
79. B35 Termékek és szolgáltatások adói 3 365 000 000 3 898 223 390 3 898 223 390 100,00%
80. B360 00 Egyéb közhatalmi bevételek
81. B360 01 1 Környezetvédelmi bírság 300 000 471 383 471 383 100,00%
82. B360 02 1 Szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része 2 500 000 2 702 500 2 702 500 100,00%
83. B360 03 2 Helyi adópótlék, adóbírság előirányzata 20 000 000 20 805 590 20 805 590 100,00%
84. B360 04 2 Vállalkozók kommunális adója 0 328 646 328 646 100,00%
85. B361 01 2 Egyéb adóbevételek 0 99 256 99 256 100,00%
86. B355 02 1 Talajterhelési díj 0 6 278 937 6 278 937 100,00%
87. B36 Egyéb közhatalmi bevételek összesen: 22 800 000 30 686 312 30 686 312 100,00%
88. B3 Közhatalmi bevételek összesen: 4 697 800 000 5 278 971 291 5 278 971 291 100,00%
89. Szolgáltatások ellenértéke
90. B402 01 2 Közterület foglalási díj 28 000 000 28 000 000 34 052 590 121,62%
91. B402 02 2 Behajtási engedély 1 200 000 1 200 000 1 042 045 86,84%
92. B402 03 2 Szúnyoggyérítés 2 000 000 2 000 000 3 593 678 179,68%
93. B402 04 2 Szakértői bizottság díjazása (GESZTOR) 8 128 000 8 128 000 7 954 873 97,87%
94. B402 05 1 Viziközmű bérleti díj 368 210 000 368 210 000 368 210 184 100,00%
95. B402 06 2 Szeméttelep bérleti díj 90 000 000 90 000 000 0 0,00%
96. B402 07 2 Veolia (Dalkia) bérleti díj 1 000 000 1 000 000 1 200 000 120,00%
97. B402 08 2 Parkolók bérleti díja 350 000 000 350 000 000 384 295 926 109,80%
98. B402 09 2 Bérleti díjak 10 000 000 15 000 000 21 128 489 140,86%
99. B402 10 2 Káposztás u-i Stadion üzemeltetéséből származó bevétel 3 000 000 3 000 000 3 452 764 115,09%
100. B402 11 2 Gesztor alapkezelési díj 0 0 3 377 258 0,00%
101. Szolgáltatások ellenértéke összesen: 861 538 000 866 538 000 828 307 807 95,59%
102. Továbbszámlázott szolgáltatás
103. B403 01 2 Önkormányzat továbbszámlázott szolgáltatás 0 31 815 502 28 819 464 90,58%
104. B403 02 2 Stadion üzemeltetés továbbszámlázott szolgáltatás 0 0 2 996 038 0,00%
105. Továbbszámlázott szolgáltatás összesen: 0 31 815 502 31 815 502 100,00%
106. B404 Tulajdonosi bevételek
107. B404 01 1 Önkormányzati lakások és helyiségek bérleti díja 364 000 000 364 000 000 315 595 862 86,70%
108. B404 02 1 Önkormányzati lakások és helyiségek közüzemi díja 72 000 000 72 000 000 79 808 124 110,84%
109. B404 03 2 Egyéb osztalék bevétel 200 000 200 000 204 163 102,08%
110. Tulajdonosi bevételek összesen: 436 200 000 436 200 000 395 608 149 90,69%
111. B406 01 1 Kiszámlázott általános forgalmi adó 276 612 000 283 632 000 279 064 631 98,39%
112. B407 01 1 Általános forgalmi adó visszatérítése 208 298 000 0 0 0,00%
113. B408 01 2 Kamatbevételek 20 000 000 57 645 901 57 645 901 100,00%
114. B409 01 2 Egyéb pénzügyi műveletek bevételei 0 15 000 15 000 100,00%
115. B410 01 2 Kártérítés biztosítóktól 0 1 470 893 1 470 893 100,00%
116. B410 02 2 Egyéb kártérítés 0 433 221 433 221 100,00%
117. B411 01 2 Egyéb működési bevételek 20 000 000 82 828 541 82 828 541 100,00%
118. B411 02 2 Hálózatfejlesztési hozzájárulás 0 67 806 239 67 806 239 100,00%
119. B411 03 2 Emelt szintű szoc. otthon 0 3 635 000 3 635 000 100,00%
120. B4 Működési bevételek összesen: 1 822 648 000 1 832 020 297 1 748 630 884 95,45%
121. Immateriális javak értékesítése
122. B510 01 2 Cséri 06/12 hrsz. szántó földhasználati jog (STKH Kft.) 7 362 000 7 362 268 7 362 268 100,00%
123. B510 02 2 Soproni 0466/29, 0466/31, 4902/24 hrsz. ingatlanok földhasználati jog (Hull.gazd. önk. társ.) 2 516 000 2 516 000 2 516 000 100,00%
124. Immateriális javak értékesítése összesen: 9 878 000 9 878 268 9 878 268 100,00%
125. Ingatlanok értékesítése
126. B520 01 2 Termőföld értékesítés 500 000 500 000 0 0,00%
127. B520 02 2 Lakótelek értékesítés 50 000 000 50 000 000 2 658 797 5,32%
128. B520 03 2 Egyéb épületek értékesítése 50 000 000 50 000 000 80 040 0,16%
129. B520 04 2 Egyéb helyiségek értékesítése 60 000 000 60 000 000 34 001 577 56,67%
130. B520 05 2 Önkormányzati lakások értékesítése (Lakásalap) 140 000 000 209 323 569 327 573 823 156,49%
131. B520 06 2 Egyéb célú telek értékesítés 1 000 000 1 000 000 6 509 332 650,93%
132. Ingatlanok értékesítése összesen: 301 500 000 370 823 569 370 823 569 100,00%
133. B540 01 2 Önk. tulajdonú gazd. társ. részesedések értékesítése 0 256 502 256 502 100,00%
134. B5 Felhalmozási bevételek összesen: 311 378 000 380 958 339 380 958 339 100,00%
135. B650 00 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök
136. B650 01 2 VÍZMŰ 2016. évi fürdőüzemeltetés eredmény 5 000 000 5 000 000 5 000 000 100,00%
137. B650 02 2 Előző évi önkormányzati pályázati támogatások elszámolása 0 964 310 964 310 100,00%
138. B650 99 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök összesen: 5 000 000 5 964 310 5 964 310 100,00%
139. B6 Működési célú átvett pénzeszközök 5 000 000 5 964 310 5 964 310 100,00%
140. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése
141. B740 01 2 Dolgozók lakáskölcsön megtérülése 0 11 538 235 11 538 235 100,00%
142. B740 02 2 SopronTISZK Nonprofit Kft. kölcsön megtérülés 17 500 000 17 500 000 17 500 000 100,00%
143. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése összesen: 17 500 000 29 038 235 29 038 235 100,00%
144. B750 00 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök
145. B750 01 2 Parkoló megváltás 2 000 000 0 0 0,00%
146. B750 02 2 Lakossági út- és közmű építés 11 250 000 3 312 872 0 0,00%
147. B750 03 2 Csőszház dűlő szennyvíz elvezetés 31 000 000 0 0 0,00%
148. B750 04 2 Rozsondai u. útépítés 0 0 345 000 0,00%
149. B750 05 2 Galagonya köz ivóvíz hálózat 0 0 1 225 000 0,00%
150. B750 06 2 Kallómalom és Tómalom utcai Építőközösség víziközmű 0 0 0 0,00%
151. B750 07 1 Várkerület II. ütemű fejlesztéséhez kapcs. vízi közművek felújításáról (GESZTOR) 0 87 591 900 87 591 900 100,00%
152. B750 05 2 Fényi Gyula u. útépítés 0 0 356 389 0,00%
153. B750 12 2 Térfigyelő kamerarendszer (Aranyhegy) 0 0 77 483 0,00%
154. B750 08 2 Tómalom 6. útépítő közösség 0 1 309 000 0,00%
155. B750 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen: 44 250 000 90 904 772 90 904 772 100,00%
156. B7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen: 61 750 000 119 943 007 119 943 007 100,00%
157. B1-B7 Költségvetési bevételek összesen: 21 250 177 590 31 302 253 516 23 455 556 580 74,93%
158. B8 00 Finanszírozási bevétel
159. B812 01 2 Kamatozó kincstárjegy visszaváltás 1 611 320 000 6 311 320 000 5 811 320 000 92,08%
160. B813 01 1 Költségvetési maradvány 9 651 268 061 11 090 772 534 11 090 772 534 100,00%
161. B814 01 1 Államháztartáson belüli megelőlegezések 0 85 240 053 85 240 053 100,00%
162. Finanszírozási bevétel összesen: 11 262 588 061 17 487 332 587 16 987 332 587 97,14%
163. Bevételek mindösszesen: 32 512 765 651 48 789 586 103 40 442 889 167 82,89%

II/2. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 5/2018. (V. 31.) önkormányzati rendeletéhez

2017. évi Önkormányzati kiadások teljesítése

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Megnevezés
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelete


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F
1. Költségvetési intézmények, Polgármesteri Hivatal 3 875 783 707 4 266 956 213 4 012 318 955 94,03%
2. 2018. évi Önkormányzati személyi juttatások és munkaadót terhelő járulékok 193 761 018 190 806 692 170 273 569 89,24%
3. 2018. évi Önkormányzati dologi kiadások 1 608 448 713 1 762 180 986 1 261 874 765 71,61%
4. 2018. évi Önkormányzati városüzemeltetési kiadások 806 000 000 1 074 952 009 980 556 195 91,22%
5. 2018. évi Ellátottak pénzbeli juttatásai 131 000 000 121 973 422 109 893 263 90,10%
7. 2018. évi Önkormányzati fejlesztések 1 873 316 741 2 976 247 484 539 670 020 18,13%
8. 2018. évi Önkormányzati felújítások 1 632 708 280 2 064 639 240 1 230 088 223 59,58%
9. 2018.évi Terület és településfejlesztési program 14 161 427 195 14 069 747 222 1 154 309 820 8,20%
10. 2018. évi Modern Városok Program 3 569 242 742 12 330 157 202 1 582 588 943 12,84%
11. 2018. évi Önkormányzati általános támogatások 1 533 301 856 2 030 675 840 1 938 207 625 95,45%
12. 2018. évi Önkormányzati pályázati támogatások 69 630 000 69 630 000 60 200 000 86,46%
13. 2018. évi Önkormányzati lakásalap kiadásai 450 000 000 485 243 360 65 512 068 13,50%
14. 2018. évi Önkormányzati hitelek törlesztése és járulékai 1 727 474 571 6 512 714 624 6 389 474 571 98,11%
15. 2018. évi Önkormányzati tartalékok 880 670 828 833 661 809 0 0,00%
16. - ebből általános tartalék 156 272 660 11 533 688 0 0,00%
17. Kiadások mindösszesen: 32 512 765 651 48 789 586 103 19 494 968 017 39,96%

II/3. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 5/2018. (V. 31.) önkormányzati rendeletéhez

2017. évi Önkormányzati személyi juttatások és munkaadót terhelő járulékok teljesítése

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelete


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
1. 0 1 Önkormányzati személyi juttatások
2. Általános közszolgáltatás
3. 0 1 01 01 K100 2 Nyári diákmunka (személyi) 3 000 000 3 000 000 2 748 280 91,61%
4. 0 1 01 02 K100 1 Önkormányzati személyi juttatás 88 805 680 89 605 680 89 576 079 99,97%
5. 0 1 01 Általános közszolgáltatás 91 805 680 92 605 680 92 324 359 99,70%
6. Gazdasági ügyek
7. 0 1 04 01 K100 1 Közfoglalkoztatottak 33 000 000 33 000 000 17 433 502 52,83%
8. 0 1 04 Gazdasági ügyek összesen: 33 000 000 33 000 000 17 433 502 52,83%
9. Lakásépítés és kommunális létesítmények
10. 0 1 06 01 K100 2 Szakértői bizottság díjazása (GESZTOR) 6 456 000 6 456 000 6 456 000 100,00%
11. 0 1 06 02 K100 2 Tanulói közlekedési támogatások ügyvitele megbízási díj 1 000 000 1 000 000 983 143 98,31%
12. 0 1 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 7 456 000 7 456 000 7 439 143 99,77%
13. Egészségügy
14. 0 1 07 01 K100 1 Egészségügyi alapellátás (szakmai) 22 100 180 24 375 884 24 375 884 100,00%
15. 0 1 07 Egészségügy összesen: 22 100 180 24 375 884 24 375 884 100,00%
16. Szociális védelem
17. 0 1 10 01 K100 2 Szünidei gyermekétkeztetés és napközi 6 830 000 0 0 0,00%
18. 0 1 10 Szociális védelem összesen: 6 830 000 0 0 0,00%
19. 0 1 Önkormányzati személyi juttatások összesen: 161 191 860 157 437 564 141 572 888 89,92%
20. Munkaadót terhelő járulékok
21. Általános közszolgáltatás
22. 0 2 01 01 K200 2 Nyári diákmunka (személyi) 660 000 660 000 684 603 103,73%
23. 0 2 01 02 K200 1 Önkormányzati személyi juttatás 19 559 004 19 559 004 17 283 861 88,37%
24. 0 1 01 Általános közszolgáltatás 20 219 004 20 219 004 17 968 464 88,87%
25. Gazdasági ügyek
26. 0 2 04 01 K200 1 Közfoglalkoztatottak 4 455 000 4 455 000 2 037 093 45,73%
27. 0 2 04 Gazdasági ügyek összesen: 4 455 000 4 455 000 2 037 093 45,73%
28. Lakásépítés és kommunális létesítmények
29. 0 2 06 01 K200 2 Szakértői bizottság díjazása (GESZTOR) 1 420 320 1 420 320 1 420 320 100,00%
30. 0 2 06 02 K200 2 Tanulói közlekedési támogatások ügyvitele megbízási díj 220 000 267 140 267 140 100,00%
31. 0 2 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 1 640 320 1 687 460 1 687 460 100,00%
32. Egészségügy
33. 0 2 07 01 K200 1 Egészségügyi alapellátás (szakmai) 4 752 234 7 007 664 7 007 664 100,00%
34. 0 2 07 Egészségügy összesen: 4 752 234 7 007 664 7 007 664 100,00%
35. Szociális védelem
36. 0 2 10 01 K200 2 Szünidei gyermekétkeztetés és napközi 1 502 600 0 0 0,00%
37. 0 2 10 Szociális védelem összesen: 1 502 600 0 0 0,00%
38. 0 2 Munkaadót terhelő járulékok összesen: 32 569 158 33 369 128 28 700 681 86,01%
39. 0 Önkorm. szem. jutt. és munkaadót terh. jár. össz.: 193 761 018 190 806 692 170 273 569 89,24%
2017. évi Önkormányzati személyi jutttatások és munkaadót terhelő járulékok teljesítése kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 28/2017. (XI. 30.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
40. 0 1 Kötelező feladatok összesen: 172 672 098 178 003 232 157 714 083 88,60%
41. 0 2 Önként vállalt feladatok összesen: 21 088 920 12 803 460 12 559 486 98,09%
42. 0 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0 0,00%
43. 0 Önkorm. szem. jutt. és munkaadót terh. jár. össz.: 193 761 018 190 806 692 170 273 569 89,24%

II/4. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 5/2018. (V. 31.) önkormányzati rendeletéhez

2017. évi Önkormányzati dologi kiadások teljesítése

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelete


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
1. Önkormányzati dologi kiadások
2. Általános közszolgáltatás
3. 1 0 01 01 K300 2 SH Zrt. üzemeltetési díj 45 572 000 45 572 000 40 479 543 88,83%
4. 1 0 01 02 K300 1 Lakások és helyiségek üzemeltetése 240 000 000 345 097 916 345 097 916 100,00%
5. 1 0 01 03 K700 1 Lakások és helyiségek üzemeltetése (felújítások) 60 000 000 14 745 000 5 583 142 37,86%
6. 1 0 01 04 K300 1 Lakások és helyiségek közüzemi díjak 106 000 000 106 000 000 103 302 410 97,46%
7. 1 0 01 05 K300 1 Gépjármű felelősség, Casco, vagyon- és utasbiztosítás 10 000 000 10 000 000 8 386 851 83,87%
8. 1 0 01 06 K300 2 Beléptető rendszerek üzemeltetése, karbantartása 5 000 000 5 000 000 1 006 226 20,12%
9. 1 0 01 07 K300 2 Önkormányzati tulajdonú ingatlanok után fizetett társasházi közös költségek 500 000 500 000 333 400 66,68%
10. 1 0 01 08 K300 2 Ingatlan értékesítéssel összefüggő feladatok 10 000 000 10 000 000 7 431 240 74,31%
11. 1 0 01 09 K300 2 Vagyonkataszter karbantartással kapcsolatos szakértői díj 500 000 500 000 181 021 36,20%
12. 1 0 01 10 K300 2 Térfigyelő kamerák üzemeltetése, karbantartása 5 000 000 5 000 000 1 876 044 37,52%
13. 1 0 01 11 K300 2 Piknik rendezvények 1 100 000 1 100 000 0 0,00%
14. 1 0 01 12 K300 2 Autómentes nap 400 000 1 299 681 1 300 000 100,02%
15. 1 0 01 13 K300 2 Szent Mihály napi rendezvények 1 000 000 1 000 000 0 0,00%
16. 1 0 01 14 K300 2 Egészséges városok rendezvény 1 000 000 1 000 000 970 350 97,04%
17. 1 0 01 15 K300 2 Nemzeti sírkert soproni sírok gondozása 1 000 000 1 000 000 323 532 32,35%
18. 1 0 01 16 K300 1 Közútkezelői készenlét 20 000 000 20 000 000 19 571 441 97,86%
19. 1 0 01 17 K300 2 Tűztorony díszkivilágítás üzemeltetés, karbantartás 1 000 000 1 000 000 0 0,00%
20. 1 0 01 18 K300 2 Bécsújhelyi-Sopron közös fotópályázat 250 000 250 000 0 0,00%
21. 1 0 01 19 K300 2 Tűztorony óraszerkezet karbantartási munkái 1 000 000 1 000 000 0 0,00%
22. 1 0 01 20 K300 2 Templom és kápolna díszvilágítások karbantartása 2 000 000 2 000 000 0 0,00%
23. 1 0 01 21 K300 2 Patak utca fa csere 2 000 000 2 000 000 0 0,00%
24. 1 0 01 Általános közszolgáltatás összesen: 513 322 000 574 064 597 535 843 116 93,34%
25. Közrend és közbiztonság
26. 1 0 03 01 K300 1 Városi védelmi feladatok (sziréna) 2 000 000 2 000 000 0 0,00%
27. 1 0 03 Közrend és közbiztonság összesen: 2 000 000 2 000 000 0 0,00%
28. Gazdasági ügyek
29. 1 0 04 01 K300 1 ÉNYKK Zrt. üzemeltetési díj 80 156 667 80 156 667 36 574 167 45,63%
30. 1 0 04 02 K300 1 ÉNYKK Zrt. veszteség megtér. és egyedi megrendelések 6 000 000 6 000 000 0 0,00%
31. 1 0 04 03 K300 1 ÉNYKK Zrt. veszteség megtér. 2007-2010 33 000 000 33 000 000 33 000 000 100,00%
32. 1 0 04 04 K300 2 Buszvárók javítási munkái 2 000 000 2 000 000 0 0,00%
33. 1 0 04 05 K300 2 VOLÁN I. (NYDOP-3.2.1./B-2008-0009) 2 000 000 2 000 000 1 973 326 98,67%
34. 1 0 04 06 K300 2 VOLÁN II. (NYDOP-3.2.1/B-09-2010-0003) 1 000 000 1 000 000 30 719 3,07%
35. 1 0 04 07 K300 1 Hídvizsgálat 3 280 000 7 980 000 1 297 987 16,27%
36. 1 0 04 08 K300 2 Utak fenntartásával, közlekedéssel kapcsolatos területbérleti és hatósági díjak 4 000 000 4 000 000 2 273 770 56,84%
37. 1 0 04 09 K300 2 Út és közműtervek készítése 14 121 030 7 840 330 5 010 420 63,91%
38. 1 0 04 10 K300 1 Parkolás - közszolgáltatás ellátási költségtérítés 150 000 000 172 000 000 157 005 413 91,28%
39. 1 0 04 11 K300 1 Parkolás - üzemeltetési díj 52 000 000 52 000 000 51 816 000 99,65%
40. 1 0 04 Gazdasági ügyek összesen: 347 557 697 367 976 997 288 981 802 78,53%
41. Környezetvédelem
42. 1 0 05 01 K300 1 Csapadékvíz elvezető rendszerek üzemeltetése 38 100 000 38 321 135 38 321 135 100,00%
43. 1 0 05 02 K300 1 Környezetvédelmi alap 2 000 000 2 000 000 0 0,00%
44. 1 0 05 03 K300 2 Környezetvédelmi program megvalósítása 1 000 000 1 000 000 0 0,00%
45. 1 0 05 04 K300 2 Talajerózió mérséklése (környezetvédelmi program) 4 218 246 1 000 000 999 490 99,95%
46. 1 0 05 04 K700 2 Talajerózió mérséklése (környezetvédelmi program) (feu.) 0 3 218 246 3 218 246 100,00%
47. 1 0 05 05 K300 2 Az allergén gyomnövények csökkentése, magánterületek és közterületek kaszáltatása (környezetvédelmi program) 2 000 000 2 000 000 1 999 960 100,00%
48. 1 0 05 06 K300 2 Vadgesztenyelevél-aknázómoly, platán csipkézőpoloska elleni védekezés 5 000 000 5 000 000 5 000 000 100,00%
49. 1 0 05 07 K300 2 Papréti illemhely üzemeltetés 2 000 000 2 000 000 1 558 327 77,92%
50. 1 0 05 08 K300 1 SMJV környezetvédelmi programjának elkészítése 2017-2020 jogszab. Köt. 6 000 000 8 509 000 5 105 400 60,00%
51. 1 0 05 09 K300 1 Sopron-Balf vízelvezető árkok tisztítása 5 000 000 0 0 0,00%
52. 1 0 05 Környezetvédelem összesen: 65 318 246 63 048 381 56 202 558 89,14%
53. Lakásépítés és kommunális létesítmények
54. 1 0 06 01 K300 1 Parkerdő és Piknik területének üzemeltetése (TAEG) 4 500 000 5 161 174 5 161 174 100,00%
55. 1 0 06 02 K300 2 Meteorológia állomás működtetése és fenntartása 850 000 850 000 762 000 89,65%
56. 1 0 06 03 K300 2 Pénzforgalmi jutalék, tranzakciós díj, postai közreműködési díj 30 000 000 45 624 521 45 624 521 100,00%
57. 1 0 06 04 K300 2 Tagsági díjak 5 000 000 5 000 000 4 222 706 84,45%
58. 1 0 06 05 K300 2 Könyvvizsgálói díj 4 500 000 4 500 000 2 794 000 62,09%
59. 1 0 06 06 K300 2 Ügyvédi megbízási díj 9 000 000 15 350 000 12 319 000 80,25%
60. 1 0 06 07 K300 2 Önkormányzati energia és rendszerhasználati díj 2 000 000 2 000 000 1 963 761 98,19%
61. 1 0 06 08 K100 2 Balf településrészi önkormányzat 0 273 628 273 628 100,00%
62. 1 0 06 08 K300 2 Balf településrészi önkormányzat 2 000 000 1 726 372 1 726 233 99,99%
63. 1 0 06 09 K100 2 Brennbergbánya településrészi önkormányzat 0 134 815 134 815 100,00%
64. 1 0 06 09 K300 2 Brennbergbánya településrészi önkormányzat 2 000 000 1 865 185 1 354 386 72,61%
65. 1 0 06 10 K100 2 Jereván településrészi önkormányzat 0 50 000 50 000 100,00%
66. 1 0 06 10 K300 2 Jereván településrészi önkormányzat 2 000 000 1 950 000 1 949 561 99,98%
67. 1 0 06 11 K300 2 Sopronkőhida-Tómalom településrészi önkormányzat 2 146 750 2 000 000 1 999 045 99,95%
68. 1 0 06 11 K600 2 Sopronkőhida-Tómalom településrészi önkormányzat 0 146 750 146 750 100,00%
69. 1 0 06 12 K300 2 Közbeszerzési tanácsadó díj 15 240 000 15 240 000 15 240 000 100,00%
70. 1 0 06 13 K300 2 Fizetendő bérleti díj 10 000 000 10 000 000 4 794 133 47,94%
71. 1 0 06 14 K300 2 Karácsonyi díszkivilágítás 20 000 000 16 847 555 10 763 250 63,89%
72. 1 0 06 14 K300 2 Karácsonyi díszkivilágítás 0 3 152 445 3 152 445 100,00%
73. 1 0 06 15 K300 2 Adótúlfizetés visszautalása 1 000 000 1 000 000 0,00%
74. 1 0 06 16 K300 2 Önkormányzati tervtanács 2 400 000 2 400 000 160 000 6,67%
75. 1 0 06 17 K300 1 Vagyonnyilvántartás (Vízmű) 8 200 000 8 889 159 8 889 159 100,00%
76. 1 0 06 18 K300 2 Jogerős határozattal lezárt és egyéb peres eljárásokból adódó és áthúzódó kötelezettségek 98 925 000 98 925 000 2 086 938 2,11%
77. 1 0 06 19 K300 2 Földmérési alaptérkép frissítése 815 000 815 000 814 560 99,95%
78. 1 0 06 20 K300 1 Hatósági díjak, bírságok, egyéb 5 000 000 13 508 200 7 861 115 58,20%
79. 1 0 06 21 K300 1 2014. évi számviteli változások miatti függő tételek rendezése (2017) 34 400 000 34 400 000 29 254 695 85,04%
80. 1 0 06 22 K300 2 Ingó és ingatlan kárveszély elhárítás polgármester hatáskörben 2 000 000 6 249 641 651 592 10,43%
81. 1 0 06 23 K300 1 Befizetendő áfa 276 612 000 276 612 000 60 761 911 21,97%
82. 1 0 06 24 K300 2 Garanciális költségek kamata, késedelmi kamat 500 000 500 000 71 741 14,35%
83. 1 0 06 25 K300 2 Energiapiacra való kilépés 1 500 000 1 500 000 825 500 55,03%
84. 1 0 06 26 K300 2 Közbeszerzések megjelentetési díjai 5 000 000 5 344 000 5 344 000 100,00%
85. 1 0 06 27 K300 2 Pályázatok előkészítése, pályázati díjak, szakértői díjak, szociológiai felmérések 5 000 000 1 145 550 724 546 63,25%
86. 1 0 06 27 K600 2 Pályázatok előkészítése, pályázati díjak, szakértői díjak, szociológiai felmérések 0 1 079 500 1 079 500 100,00%
87. 1 0 06 27 K700 2 Pályázatok előkészítése, pályázati díjak, szakértői díjak, szociológiai felmérések 0 2 774 950 2 774 950 100,00%
88. 1 0 06 28 K300 2 Szolgalmi jog alapításokkal összefüggő kiadások 2 000 000 2 000 000 0,00%
89. 1 0 06 29 K300 2 Műszaki ellenőri díjak 5 000 000 5 000 000 1 700 022 34,00%
90. 1 0 06 30 K300 2 Japán tanár (dologi) 2 000 000 2 000 000 521 056 26,05%
91. 1 0 06 31 K300 2 Harmadik személynek okozott kár 1 000 000 1 000 000 859 700 85,97%
92. 1 0 06 32 K512 2 Urbact III. projekt (konzorciumi tagoknak utalt) 6 112 020 6 112 020 6 112 019 100,00%
93. 1 0 06 33 K300 2 Polgármesteri keret 0 338 500 338 500 100,00%
94. 1 0 06 33 K600 2 Polgármesteri keret 0 100 000 100 000 100,00%
95. 1 0 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 566 700 770 603 565 965 245 362 912 40,65%
96. Egészségügy
97. 1 0 07 01 K300 2 Foglalkozás egészségügy 5 000 000 5 000 000 3 962 688 79,25%
98. 1 0 07 02 K300 1 Önkormányzat egészségügyi alapellátás (dologi) 15 000 000 14 460 000 10 418 793 72,05%
99. 1 0 07 03 K300 2 Drogprevenciós akciók, programok 1 000 000 1 000 000 250 000 25,00%
100. Egészségügy összesen: 21 000 000 20 460 000 14 631 481 71,51%
101. Szabadidő, sport, kultúra, vallás
102. 1 0 08 01 K300 2 Műjégpálya üzemeltetés 1 500 000 0 0 0,00%
103. 1 0 08 01 K512 2 Műjégpálya üzemeltetés 1 500 000 1 500 000 100,00%
104. 1 0 08 02 K300 2 Kedvezményes uszodai belépő 4 000 000 4 000 000 2 784 940 69,62%
105. 1 0 08 03 K300 2 Káposztás úti stadionüzemeltetés - SH Zrt. 48 000 000 48 542 939 48 542 939 100,00%
106. 1 0 08 04 K300 2 Sopron Régió Kártya bevezetése 7 000 000 7 000 000 0,00%
107. 1 0 08 05 K300 2 Hiszek Benned sportprogram 0 5 750 000 5 749 998 100,00%
108. 1 0 08 06 K300 2 Hiszek Benned sportprogram 2017. évi 0 1 152 931 1 152 931 100,00%
109. 1 0 08 Szabadidő, sport, kultúra, vallás összesen: 60 500 000 67 945 870 59 730 808 87,91%
110. Oktatás
111. 1 0 09 01 K300 2 Első, második osztályosok füzetcsomagja 4 000 000 4 000 000 3 725 316 93,13%
112. 1 0 09 02 K300 1 Óvodaadminisztrációs rendszer működtetése 550 000 550 000 121 920 22,17%
113. 1 0 09 03 K300 1 Önkormányzat által üzemeltetett kv-i intézmények 15 000 000 49 653 166 49 653 166 100,00%
114. 1 0 09 Oktatás összesen: 19 550 000 54 203 166 53 500 402 98,70%
115.
116. Szociális védelem
117. 1 0 10 01 K300 2 Szünidei gyermekétkeztetés és napközi 8 000 000 3 389 432 3 389 432 100,00%
118. 1 0 10 02 K300 2 Idősek otthonában tört. ellátás (Soproni Nyugdíjas Pedagógus Ott.) 4 500 000 4 500 000 3 205 676 71,24%
119. 1 0 10 03 K300 2 Szociálisan rászorulók karácsonyi ajándékozása 0 1 026 578 1 026 578 100,00%
120. Szociális védelem összesen: 12 500 000 8 916 010 7 621 686 85,48%
121. 1 0 Önkormányzati dologi kiadások összesen: 1 608 448 713 1 762 180 986 1 261 874 765 71,61%
2017. évi Önkormányzati dologi kiadások teljesítése kiemelt előirányzatonkénti bontása



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
122. 1 0 K100 Személyi juttatások 0 458 443 458 443 100,00%
123. 1 0 K300 Dologi kiadások 1 542 336 693 1 732 046 077 1 237 749 270 71,46%
124. 1 0 K512 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 6 112 020 7 612 020 7 612 019 100,00%
125. 1 0 K600 Intézményi beruházási kiadások (áfával) 0 1 326 250 4 478 695 337,70%
126. 1 0 K700 Felújítás (áfával) 60 000 000 20 738 196 11 576 338 55,82%
127. 1 0 Önkormányzati dologi kiadások összesen: 1 608 448 713 1 762 180 986 1 261 874 765 71,61%
2017. évi Önkormányzati dologi kiadások teljesítése kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
128. 1 0 1 Kötelező feladatok összesen: 1 172 798 667 1 301 043 417 977 183 795 75,11%
129. 1 0 2 Önként vállalt feladatok összesen: 435 650 046 461 137 569 284 690 970 61,74%
130. 1 0 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0 0,00%
131. 1 0 Önkormányzati dologi kiadások összesen: 1 608 448 713 1 762 180 986 1 261 874 765 71,61%

II/5. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 5/2018. (V. 31.) önkormányzati rendeletéhez

2017. évi Önkormányzati városüzemeltetési kiadások teljesítése

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelete


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
1. 2 1 SH Zrt. által ellátott városüzemeltetési kiadások
2. Gazdasági ügyek
3. 2 1 04 01 K300 1 SH Zrt. által ell. közutak, hidak karbantartása 80 000 000 100 244 978 100 172 563 99,93%
4. 2 1 04 02 K600 2 SH Zrt. által ell. közutak, hidak felújítása 985 323 985 323 100,00%
5. 2 1 04 02 K700 2 SH Zrt. által ell. közutak, hidak felújítása 40 000 000 119 014 677 92 026 369 77,32%
6. 2 1 04 Gazdasági ügyek összesen: 120 000 000 220 244 978 193 184 255 87,71%
7. Környezetvédelem
8. 2 1 05 01 K300 1 SH Zrt. által ell. települési hulladék 230 000 000 231 707 920 231 604 621 99,96%
9. 2 1 05 Környezetvédelem összesen: 230 000 000 231 707 920 231 604 621 99,96%
10. Lakásépítés és kommunális létesítmények
11. 2 1 06 01 K300 1 SH Zrt. által ell. kiseg. mg. szolg. 220 000 000 241 741 440 241 741 440 100,00%
12. 2 1 06 02 K300 2 SH Zrt. által ell. egyéb város és községgazd. felad. 30 000 000 30 000 000 29 999 999 100,00%
13. 2 1 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 250 000 000 271 741 440 271 741 439 100,00%
14. 2 SH Zrt. által ellátott városüzemeltetési kiadások összesen: 600 000 000 723 694 338 696 530 315 96,25%
15. 2 2 Önkormányzat által ellátott városüzemeltetési feladatok
16. Általános közszolgáltatás
17. 2 2 01 01 K300 1 Önkorm. által ell. köztemető fenntartás 12 000 000 12 000 000 4 707 822 39,23%
18. 2 2 01 Általános közszolgáltatás összesen: 12 000 000 12 000 000 4 707 822 39,23%
19. Gazdasági ügyek
20. 2 2 04 01 K300 1 Önkorm. által ell. közutak, hidak karbantartása 10 000 000 10 000 000 6 180 094 61,80%
21. 2 2 04 02 K300 2 Önkorm. által ell. vízkár elháritás 1 500 000 1 500 000 0 0,00%
22. 2 2 04 Gazdasági ügyek összesen: 11 500 000 11 500 000 6 180 094 53,74%
23. Környezetvédelem
24. 2 2 05 01 K300 1 Önkorm. által ell. települési hulladék 40 000 000 99 000 000 86 692 986 87,57%
25. 2 2 05 02 K300 2 Önkorm. által ell. patakok, árkok fenntartása 6 000 000 11 827 880 10 816 680 91,45%
26. 2 2 05 Környezetvédelem összesen: 46 000 000 110 827 880 97 509 666 87,98%
27. Lakásépítés és kommunális létesítmények
28. 2 2 06 01 K300 1 Önkorm. által ell. települési vízellátás 1 500 000 1 929 791 1 929 791 100,00%
29. 2 2 06 02 K300 1 Önkorm. által ell. közvilágítás 80 000 000 80 000 000 71 338 291 89,17%
30. 2 2 06 03 K300 1 Önkorm. által ell. kiseg. mg. szolg. 15 000 000 15 000 000 8 305 835 55,37%
31. 2 2 06 05 K300 2 Önkorm. által ell. egyéb város és községgazd. felad. 40 000 000 103 809 291 77 863 672 75,01%
32. 2 2 06 05 K700 2 Önkorm. által ell. egyéb város és községgazd. felad. (feu.) 0 16 190 709 16 190 709 100,00%
33. 2 2 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 136 500 000 216 929 791 175 628 298 80,96%
34. 2 1 SH ZRt. által ellátott városüzemeltetési kiad. 600 000 000 723 694 338 696 530 315 96,25%
35. 2 2 Önkorm. által ellátott városüzemeltetési kiad. 206 000 000 351 257 671 284 025 880 80,86%
36. 2 Városüzemeltetési kiadások összesen: 806 000 000 1 074 952 009 980 556 195 91,22%
2017. évi Önkormányzati városüzemeltetési kiadások teljesítése kiemelt előirányzatonkénti bontásban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
37. 2 K300 Dologi kiadás 766 000 000 938 761 300 871 353 794 92,82%
38. 2 K600 Intézményi beruházási kiadások (áfával) 0 985 323 985 323 100,00%
39. 2 K700 Felújítás (áfával) 40 000 000 135 205 386 108 217 078 80,04%
40. 2 Városüzemeltetési kiadások összesen: 806 000 000 1 074 952 009 980 556 195 91,22%
2017. évi Önkormányzati városüzemeltetési kiadások teljesítése kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
41. 2 1 Kötelező feladatok összesen: 688 500 000 791 624 129 752 673 443 95,08%
42. 2 2 Önként vállalt feladatok összesen: 117 500 000 283 327 880 227 882 752 80,43%
43. 2 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0 0,00%
44. 2 Összesen: 806 000 000 1 074 952 009 980 556 195 91,22%

II/6. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 5/2018. (V. 31.) önkormányzati rendeletéhez

2017. évi Ellátottak pénzbeli juttatásainak teljesítése

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelete


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
1. Szociális védelem
2. 0 3 10 01 K400 2 Települési segély és családtámogatások együttesen 110 000 000 108 973 422 103 333 263 94,82%
3. 0 3 10 02 K400 2 Bursa Hungarica 8 000 000 0 0 0,00%
4. 0 3 10 03 K400 2 Babakötvény 13 000 000 13 000 000 6 560 000 50,46%
5. 0 3 10 Szociális védelem összesen: 131 000 000 121 973 422 109 893 263 90,10%
6. 0 3 K400 Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen: 131 000 000 121 973 422 109 893 263 90,10%
2017. évi Ellátottak juttatásainak teljesítése kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelet


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
7. 0 3 1 Kötelező feladatok összesen: 0 0 0 0,00%
8. 0 3 2 Önként vállalt feladatok összesen: 131 000 000 121 973 422 109 893 263 90,10%
9. 0 3 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0 0,00%
10. 0 3 Összesen: 131 000 000 121 973 422 109 893 263 90,10%

II/7. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 5/2018. (V. 31.) önkormányzati rendeletéhez

2017. évi Önkormányzati fejlesztések teljesítése

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2017. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2017. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 1/2018. (II. 22.) önkormányzati rendelete


2017. évi teljesítés



Teljesítés
%-a
A B C D E F G
1. Kötelezettségvállalással terhelt kiadások
2. Általános közszolgáltatás
3. 3 1 01 02 K300 2 Ingatlan vásárlás, szolgalmi jog alapítás, kisajátítás 0 190 500 190 500 100,00%
4. 3 2 01 Általános közszolgáltatás összesen: 0 190 500 190 500 100,00%
5. Gazdasági ügyek
6. 3 1 04 01 K300 2 Út- és közműtervek készítése (dologi) 0 279 400 279 400 100,00%
7. 3 1 04 01 K600 2 Út- és közműtervek készítése 6 477 000 6 197 600 4 518 025 72,90%
8. 3 1 04 02 K600 2 Járdák akadálymentesítése 2 000 000 2 000 000 1 997 103 99,86%
9. 3 1 04 03 K300 2 Kodály téri parkoló bővítése (dologi) 0 7 440 944 7 440 944 100,00%
10. 3 1 04 03 K600 2 Kodály téri parkoló bővítése 35 000 000 27 559 056 27 559 050 100,00%
11. 3 1 04 04 K300 2 Uszoda u. - Lackner K. u. összekötése a Pláza fölött (dologi) 0 1 381 661 1 381 661 100,00%
12. 3 1 04 04 K600 2 Uszoda u. - Lackner K. u. összekötése a Pláza fölött 6 500 000 5 118 339 5 117 263 99,98%
13. 3 1 04 05 K300 2 Járdaépítés (dologi) 0 1 062 990 1 062 990 100,00%
14. 3 1 04 05 K600 2 Járdaépítés 5 000 000 3 937 010 3 937 000 100,00%
15. 3 1 04 06 K300 2 Tómalom 10101/31 hrsz. út útépítése (dologi) 0 3 253 874 3 253 874 100,00%
16. 3 1 04 06 K600 2 Tómalom 10101/31 hrsz. út útépítése 15 400 000 12 146 126 12 051 385 99,22%
17. 3 1 04 Gazdasági ügyek összesen: 70 377 000 70 377 000 68 598 695 97,47%
18. Környezetvédelem
19. 3 1 05 01 K600 2 Út- és csapadékvíz elvezetési problémák megoldása 2 678 526 2 678 526 990 600 36,98%
20. 3 1 05 02 K600 2 Kurucdomb sor-Bercsényi M. u. csapadékvíz elv. tervezése 1 905 000 1 905 000 1 524 000 80,00%
21. 3 1 05 03 K600 2 Lakossági közmű építés Csőszház dűlő szennyvíz elvezetés 62 000 000 62 000 000 0 0,00%
22. 3 1 05 Környezetvédelem összesen: 66 583 526 66 583 526 2 514 600 3,78%
23. Lakásépítés és kommunális létesítmények
24. 3 1 06 01 K300 2 Belvárosi fejlesztések - nem támogatott feladatok (dologi) 0 7 543 800 7 543 800 100,00%
25. 3 1 06 01 K600 2 Belvárosi fejlesztések - nem támogatott feladatok 7 543 800 0 0 0,00%
26. 3 1 06 02 K300 1 Modern városok program megvalósítása (dologi) 0 24 563 819 1 746 998 7,11%
27. 3 1 06 02 K600 1 Modern városok program megvalósítása 52 070 000 27 506 181 1 489 075 5,41%
28. 3 1 06 03 K600 2 Erzsébet kert felújításával nem támogatott kiadások 250 000 250 000 0 0,00%
29. 3 1 06 04 K600 2 Szabályozási tervek készítése, felülvizsgálata 9 334 500 9 334 500 5 231 765 56,05%
30. 3 1 06 05 K600 2 Földhasználati, szolgalmi jog alapítása 27 340 000 27 340 000 27 331 244 99,97%
31. 3 1 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 96 538 300 96 538 300 43 342 882 44,90%
32. Szabadidő, sport, kultúra, vallás
33. 3 1 08 01 K300 2 Városi Stadion lelátó lefedése Ny-i oldal (dologi) 0 2 956 457 2 956 457 100,00%
34. 3 1 08 01 K600 2 Városi Stadion lelátó lefedése Ny-i oldal 193 040 000 190 083 543 5 143 500 2,71%
35. 3 1 08 Szabadidő, sport, kultúra, vallás összesen: 193 040 000 193 040 000 8 099 957 4,20%
36. 3 1 Kötelezettségvállalások összesen: 426 538 826 426 729 326 122 746 634 28,76%
37. Új induló fejlesztési feladatok
38. Általános közszolgáltatás
39. 3 2 01 01 K300 2 Ingatlan vásárlás, szolgalmi jog alapítás, kisajátítás (dologi) 0 2 573 000 2 573 000 100,00%
40. 3 2 01 01 K600 2 Ingatlan vásárlás, szolgalmi jog alapítás, kisajátítás 20 000 000 17 427 000 222 400 1,28%
41. 3 2 01 02 K300 2 Ingatlan vásárlás, bontás, szanálás (dologi) 0 5 133 023 5 133 023 100,00%
42. 3 2 01 02 K600 2 Ingatlan vásárlás, bontás, szanálás 50 000 000 44 866 977 25 010 737 55,74%
43. 3 2 01 03 K600 2 Hattyús kút vízgépészet 1 000 000 1 000 000 133 350 13,34%
44. 3 2 01 Általános közszolgáltatás összesen: 71 000 000 71 000 000 33 072 510 46,58%
45. Gazdasági ügyek
46. 3 2 04 01 K600 2 Lakossági út- és közműépítés 20 000 000 19 500 000 216 200 1,11%
47. 3 2 04 02 K300 2 Gyalogátkelőhelyek kialakítása, felújítása (dologi) 0 953 861 953 861 100,00%
48. 3 2 04 02 K600 2 Gyalogátkelőhelyek kialakítása, felújítása 5 000 000 4 046 139 4 040 820 99,87%
49. 3 2 04 03 K600 2 Járdaépítés 500 000 500 000 0 0,00%
50. 3 2 04 04 K600 2 Forgalomtechnikai fejlesztések 3 000 000 971 727 0 0,00%
51. 3 2 04 04 K700 2 Forgalomtechnikai fejlesztések 0 19 028 273 635 000 3,34%
52. 3 2 04 05 K600 2 Parkolóbővítés a város területén 1 000 000 1 000 000 495 300 49,53%
53. 3 2 04 06 K600 2 Út- és közműtervek készítése 10 000 000 30 240 026 15 111 790 49,97%
54. 3 2 04 06 K700 2 Út- és közműtervek készítése (feu.) 0 2 455 814 2 455 814 100,00%
55. 3 2 04 07 K600 2 Magyar utca-Ötvös utca csomópont átalakítások, közterület kialakítása 1 000 000 1 000 000 0 0,00%
56. 3 2 04 08 K600 2 Brennbergbánya Fő tér rendezés 6 000 000 6 000 000 1 809 750 30,16%
57. 3 2 04 09 K600 2 Aldi járda építés 500 000 500 000 0 0,00%
58. 3 2 04 10 K600 2 Európai Uniós forrásokból megvalósuló pályázatok előkészítése 30 000 000 30 000 000 0 0,00%
59. 3 2 04 11 K600 2 Vízelvezetés kialakítása, felújítása a makadámutak mentén 10 000 000 0 0 0,00%
60. 3 2 04 12 K600 2 Erdburger dűlő út- és csapadék tervezés és létesítés (lakossági) 3 000 000 3 000 000 0 0,00%
61. 3 2 04 13 K600 1 Galagonya köz ivóvíz ellátás (lakossági) 2 450 000 2 450 000 2 279 999 93,06%
62. 3 2 04 14 K100 1 Nyugat Magyarországról a Gulagra (GUL-15-D-2016-00121) (szem.) 0 97 441 97 441 100,00%
63. 3 2 04 14 K300 1 Nyugat Magyarországról a Gulagra (GUL-15-D-2016-00121) (dologi) 0 26 309 26 309 100,00%
64. 3 2 04 14 K600 1 Nyugat Magyarországról a Gulagra (GUL-15-D-2016-00121) 600 000