Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 25/2011. (VII. 4.) önkormányzati rendelete

az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésének 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, továbbá a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 2. számú melléklet a)–g) pontjában, i) pontjában, m)–n) pontjában, r)–s) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: * 

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet hatálya és a bérbeadói jogok gyakorlása

1. § A rendelet hatálya kiterjed a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata – a továbbiakban: önkormányzat – tulajdonában álló lakásokra (továbbiakban: önkormányzati lakások) és a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre (továbbiakban: önkormányzati helyiségek).

2. § (1) Az önkormányzati lakásokra és önkormányzati helyiségekre vonatkozó bérleti jogviszonyokban a bérbeadói jogokat:

a) a polgármester,

b) *  a Népjóléti Bizottság,

c) a Gazdasági Bizottság,

d) az önkormányzati lakások és önkormányzati helyiségek üzemeltetésével, bérbeadásával megbízott gazdasági társaság (továbbiakban: üzemeltető) gyakorolja.

(2) A polgármester önkormányzati lakás- és önkormányzati helyiségbérlettel kapcsolatos feladatai, kötelezettségei:

a) bérlőtársi megállapodás jóváhagyása,

b) bérlőkijelölési jogot biztosító szerződés megkötése,

c) a lakások és helyiségek bérletéről, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvényben (továbbiakban: Ltv.) szabályozott önkormányzati lakásba való befogadáshoz történő hozzájárulás,

d) hozzájárulás a tartási szerződéshez,

e) a bérlet bérlő általi felmondásának tudomásulvétele,

f) cserelakáshoz, cserehelyiséghez vagy pénzbeli térítéshez kapcsolódó megállapodás megkötése,

g) bérlők által kezdeményezett lakáscseréhez történő hozzájárulás,

h) jogcím nélküli használat megszüntetése ügyében intézkedés foganatosítása,

i) döntés az önkormányzati lakások és önkormányzati helyiségek hasznosításáról; pályázat, vagy licit kiírásáról

j) bérleti szerződés felmondása az Ltv. 24. § (1) bekezdés e) pontja, 26. § (1) bekezdése alapján,

k) átmeneti elhelyezés biztosítása,

l) albérletbe adáshoz hozzájárulás,

m) a helyiségbérleti jog átruházásához hozzájárulás,

n) döntés önkormányzati lakás nem lakás céljára történő bérbeadására,

o) * 

(3) *  A Népjóléti Bizottság lakásbérlettel kapcsolatos feladatai:

a) *  bérlő kijelölése önkormányzati lakásba szociális helyzet alapján, illetve fiatalok és közszolgálati feladatot ellátó foglalkoztatottak részére meghirdetett pályázat esetén,

b) döntés a 6. § (8)–(9) bekezdésében meghatározottak alapján a bérlő újbóli kijelöléséről,

c) *  határozott idejű bérleti jogviszony folytatására irányuló kérelmek elbírálása.

(4) A Gazdasági Bizottság önkormányzati lakások és önkormányzati helyiségek bérletével kapcsolatos feladatai:

a) döntés a költségelven és piaci alapon meghirdetett lakásbérlő kiválasztásáról, továbbá a költségelven és piaci alapon, felújítással meghirdetett lakásbérlő kiválasztásáról,

b) *  döntés az önkormányzati helyiség esetén a pályázat, vagy licittárgyalás mellőzéséről, és a bérleti jogviszony létesítéséről, feltételeiről, ha a bérbeadás közérdekű célt szolgál, az önkormányzati helyiség önkormányzati feladat ellátásához, költségvetési szerv alapító okiratában megjelölt alaptevékenységének végzéséhez, és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság működéséhez szükséges, különösen kulturális, művészeti, sport, egészségügyi, oktatási, karitatív vagy szociális tevékenységet folytató bérlők esetén,

c) döntés az önkormányzati helyiség kedvezményes bérleti díjának megállapításáról az 50. § (4) bekezdésben leírtak fennállása esetén.

(5) Az üzemeltető önkormányzati lakások és önkormányzati helyiségek bérletével kapcsolatos feladatai:

a) az önkormányzati helyiség rendeltetésének, az abban folytatható szerződés szerinti tevékenység, üzletkör megváltoztatására irányuló kérelmek elbírálása,

b) bérleti szerződés megkötése, birtokbaadás,

c) bérleti jogviszony felmondása bérleti díj hátralék vagy 2 havi közüzemi díj tartozása esetén,

d) hozzájárulás a bérleti jogviszony folytatásához, a jogutódlás feltételeinek ellenőrzése.

2. Értelmező rendelkezések

3. § E rendelet alkalmazásában:

1. közüzemi díj: víz- és szennyvíz, szennyvíz-szippantás és ártalmatlanítás, gáz, villamos energia, szemétszállítás díja, környezetterhelési díj (továbbiakban közüzemi díj).

2. jogos lakásigény mértéke: a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet szerinti méltányolható lakásigénynek megfelelő lakás.

3. élettárs: közjegyzői okiratban igazolt élettársi kapcsolatban élők.

4. házastárs: házastársak, bejegyzett élettársi kapcsolatban élők.

5. forgalmi érték: arra a jogszabályok szerint jogosultsággal rendelkező szakértő által készített, értékbecslésben meghatározott ingatlan érték.

6. *  közszolgálati feladatot ellátó foglalkoztatott: Sopron közigazgatási területén önkormányzati vagy állami fenntartású költségvetési szervnél vagy az önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságnál foglalkoztatotti jogviszonyban álló személy.

II. Fejezet

Az önkormányzati lakásbérlet szabályai

3. A lakásbérlet szabályai, a bérlő kiválasztása és a bérbeadás általános feltételei

4. § *  A bérlő kiválasztása történhet

a) szociális helyzet alapján,

aa) pályázat útján (szociális bérlakás),

ab) * 

ac) időskorúak részére meghirdetett pályázat útján (időskorúak önkormányzati lakása);

ad) * 

ae) * 

b) piaci alapon, vagy költségelven,

ba) pályázat útján vagy

bb) felújítással meghirdetett pályázat útján,

c) bérlőkijelölési, vagy bérlő-kiválasztási jog gyakorlása révén és

d) *  közérdekű feladatok megoldása érdekében,

e) *  fiatalok részére meghirdetett pályázat útján (fiatalok önkormányzati lakása), vagy

f) *  közszolgálati feladatot ellátó foglalkoztatottak részére pályázat útján (közszolgálati dolgozók önkormányzati lakása).

5. § (1) A megüresedett önkormányzati lakások bérleti jogát pályázaton kell meghirdetni. A pályázati hirdetményt a helyben szokásos módon közzé kell tenni úgy, hogy az érdeklődők számára legalább 15 nap álljon rendelkezésre a meghirdetés és a pályázat benyújtása között.

(2) A pályázati hirdetménynek tartalmaznia kell:

a) a bérbeadásra meghirdetett önkormányzati lakás címét, szoba számát, komfortfokozatát, alapterületét, műszaki jellemzőit,

b) a pályázati jogosultság feltételeit,

c) a bérleti jogviszony időtartamát,

d) a lakbér összegét,

e) a pályázattal kapcsolatos információszerzés helyét, idejét,

f) a meghirdetett lakás megtekinthetőségének időpontját,

g) a pályázati ajánlat benyújtásának módját és határidejét,

h) a pályázatok elbírálásának időpontját és az eredményhirdetés módját,

i) a felújítás feltételével meghirdetett pályázat esetén az elvégzendő munkák megjelölését, annak költségeit, a felújításra rendelkezésre álló időtartamot,

j) *  a szerződéskötéskor történő 1 havi lakbér óvadékként történő megfizetésének kötelezettségét,

k) *  amennyiben a j) pont szerinti óvadék nem kerül kikötésre, a szerződéskötéskor történő 3 havi lakbér óvadékként történő megfizetésének kötelezettségét,

l) az egyéb pályázati feltételeket.

(3) A felújítással meghirdetett pályázat nyertesével az üzemeltető olyan bérleti szerződést köt, melynek tartalmaznia kell:

a) a kivitelezési munkák ütemezését,

b) a műszaki tartalom meghatározását és a felhasználható anyagok jegyzékét,

c) építési (felújítási) napló vezetésének kötelezettségét,

d) költségkalkuláció összegét, amely legfeljebb egymillió forint.

(4) A pályázatok elbírálását megelőzően a pályázók szociális helyzetére, családi és lakhatási körülményeire, vagyoni és jövedelmi helyzetére vonatkozóan a Polgármesteri Hivatal átfogó környezettanulmányt készít.

(5) *  A pályázatok elbírálásakor hatáskörében a Népjóléti Bizottság dönt a pályázat nyerteséről, valamint – rangsort felállítva – két további pályázóról a nyertes visszalépése esetére.

4. Önkormányzati lakás szociális helyzet alapján történő bérbeadásának feltételei

6. § *  (1) *  Szociális helyzet alapján, pályázat útján meghirdetett önkormányzati lakás (szociális bérlakás) bérlőjévé kijelölhető az a nagykorú személy,

a) akinek a saját, és a vele közös háztartásban élő és vele együtt költöző közeli hozzátartozójának egy főre jutó havi – a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. rendelkezései alapján meghatározott és igazolt – nettó jövedelme a bérbeadást megelőző év alapján nem haladja meg a bérbeadáskori szociális vetítési alap 395%-át, vagy egyedülálló személy esetén 500%-át, és

b) aki és a vele közös háztartásban élő és vele együtt költöző közeli hozzátartozója összességében nem rendelkezik a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott értékhatárt meghaladó vagyonnal és sem neki, sem a vele közös háztartásban élő és vele együtt költöző közeli hozzátartozójának lakható ingatlantulajdona nincs, és

c) aki, ha önkormányzati lakásban lakik vállalja, hogy a fennálló lakásbérleti jogviszonyát térítés nélkül, közös megegyezéssel, a pályázaton elnyert bérleti jogra vonatkozó szerződéskötéssel egyidejűleg megszünteti és akinek a fennálló lakásbérleti jogviszonyából eredően, lakbérhátraléka és közüzemi díj tartozása nincs.

(2) Az ingóvagyon értékének megállapítása során, a vállalkozó által igazoltan munkaeszközként használt gépjárművet figyelmen kívül kell hagyni.

(3) A bérlőkijelölés és az annak alapján megkötött bérleti szerződés legfeljebb a kijelölés keltétől számított 5 évre szólhat.

(4) *  A Népjóléti Bizottság, ha a kérelmező a feltételeknek megfelel, a kérelmező bérleti jogviszonyát 5 éves időtartamra meghosszabbíthatja.

(5) A kijelölés időtartamának leteltével vagy lakástulajdon megszerzésével, a bérleti jogviszony az önkormányzat elhelyezési kötelezettsége nélkül szűnik meg.

(6) A bérlő a bérleti jogviszony lejárta előtt legalább három hónappal kérelmet nyújthat be a bérleti jogviszonyának meghosszabbítására.

(7) Az (1) bekezdésben foglalt feltételek együttes fennállása esetén sem jelölhető ki szociális helyzet alapján bérlőnek az a személy,

a) aki önkormányzati lakásban lakott, de pályázatának benyújtását megelőző 2 éven belül azért mondták fel bérleti szerződését, mert a bérleti díjat nem fizette vagy közüzemi díjtartozása volt, és

b) aki igazolt jövedelemmel nem rendelkezik.

(8) Szociális helyzet alapján az 5. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott pályázati eljárás mellőzésével újból bérlővé jelölhető, legfeljebb 1 éves határozott időre, írásbeli kérelmére, az a személy,

a) aki az (1) bekezdés a)–b) pontjában foglalt feltételeknek megfelel, és

b) a kérelem benyújtásának időpontját megelőző 5 évben az általa lakott önkormányzati lakás jogcímmel rendelkező használója volt és

c) bérleti jogviszonyát lakbértartozás vagy közüzemi díjtartozás miatt felmondták, de a kérelem elbírálásának időpontjáig tartozását rendezte.

(9) A jogcímnélküli lakáshasználó egyszeri alkalommal élhet a (8) bekezdés szerinti újbóli bérlő kijelöléssel.

(10) *  A Népjóléti Bizottság a bérlő bérleti jogviszonyát, annak írásbeli kérelmére, az 5. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott pályázati eljárás mellőzésével, megfelelő, hitelt érdemlő okiratokkal alátámasztott vagyoni és jövedelmi vizsgálatot követően (figyelemmel a kérelmet megelőző három év adóbevallására is) – 5 éves határozott időtartamra – azon kérelmező személy esetében is meghosszabbíthatja,

a) aki az (1) bekezdés a)–b) pontjában foglalt feltételeknek nem felel meg, de

b) a kérelem benyújtásának időpontját megelőző 5 évben az általa lakott önkormányzati lakás jogcímmel rendelkező használója volt és

c) aki lakástulajdonnal vagy annak haszonélvezetével nem rendelkezik.

(11) *  A (10) bekezdés alapján meghosszabbított lakásbérleti jogviszony esetén, a határozatlan időre bérbe adott lakásokra vonatkozó bérleti díjfizetési szabályok alkalmazandók.

(12) *  A (10) bekezdésben meghatározott eljárás határozott idejű, szociális helyzeten alapuló bérleti jogviszony esetén alkalmazható és pályázati cél megvalósítása érdekében, lakásgazdálkodási érdekből vagy közfeladat megvalósítása érdekében, más lakásba történő áthelyezéssel együttesen is gyakorolható.

7. § * 

8. § *  (1) Szociális helyzet alapján, időskorúak részére, pályázat útján meghirdetett önkormányzati lakás (időskorúak önkormányzati lakása) bérlőjévé elsősorban csak olyan személy, házaspár, bejegyzett élettársi kapcsolatban élő vagy igazoltan élettársi kapcsolatban élő pár választható,

a) *  aki a társadalmi biztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény hatálya alá tartozik vagy az öregségi nyugdíjkorhatárt elérte, és

b) aki önmaga ellátására képes, és

c) *  aki nem rendelkezik a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott értékhatár 3,5-szorosát meghaladó vagyonnal, és

d) aki vagy akinek a hozzátartozója az önkormányzati lakással kapcsolatos fizetési kötelezettségének teljesítését vállalja, és

e) aki önkormányzati lakásban lakik és vállalja, hogy a fennálló lakásbérleti jogviszonyát térítés nélkül, közös megegyezéssel, a pályázaton elnyert bérleti jogra vonatkozó szerződéskötéssel egyidejűleg megszünteti és akinek a fennálló lakásbérleti jogviszonyából eredően, lakbérhátraléka és közüzemi díj tartozása nincs.

(2) *  Bérlőnek olyan személy is kiválasztható, akinek önkormányzati lakása nincs, de az (1) bekezdés a)–d) pontjában írt feltételeknek megfelel és vállalja az önkormányzati lakás forgalmi értéke 25%-ának megfizetését.

(3) *  Az időskorúak önkormányzati lakásával már rendelkező személynek a magasabb forgalmi értékű lakásba történő kijelölése esetében a korábban már megfizetett és a magasabb forgalmi értékű lakás után fizetendő értékkülönbözetet kell megfizetnie.

(4) A kiválasztás során figyelembe veendő, hogy a kérelmező a szociális alapszolgáltatások vonatkozásában ellátási igénnyel rendelkezik-e.

(5) A (2)–(4) bekezdésben foglalt feltételeket nem kell alkalmazni, ha az Önkormányzatnak elhelyezési kötelezettsége áll fenn.

4/A. *  Önkormányzati lakás fiatalok és közszolgálati feladatot ellátó foglalkoztatottak részére

9. § *  (1) *  Fiatalok részére, pályázat útján meghirdetett önkormányzati lakás (fiatalok önkormányzati lakása) bérlőjévé kijelölhető az a soproni állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, 42. életévét be nem töltött nagykorú személy,

a) akinek a saját, és a vele közös háztartásban élő és vele együtt költöző közeli hozzátartozójának egy főre jutó havi – a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. rendelkezései alapján meghatározott és igazolt – nettó jövedelme a bérbeadást megelőző év alapján nem haladja meg a bérbeadáskori szociális vetítési alap 540%-át, vagy egyedülálló személy esetén 640%-át, és

b) aki és a vele közös háztartásban élő és vele együtt költöző közeli hozzátartozója összességében nem rendelkezik a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott értékhatár 2-szeresét meghaladó vagyonnal és sem neki, sem a vele közös háztartásban élő és vele együtt költöző közeli hozzátartozójának lakható ingatlantulajdona nincs, és

c) aki vállalja, hogy előtakarékosság céljából 600 000 Ft-ot lekötött betétben elhelyez és az erre vonatkozó igazolást a pályázat elnyerését követő 8 napon belül az Önkormányzathoz benyújtja, és

d) aki kötelezettséget vállal, hogy maga és a lakásba vele együtt költöző nagykorú személyek után is fejenként legalább havi 10 000 Ft-ot betétben elhelyez.

(2) A pályázat elbírálásakor, a kérelmező személyi, vagyoni, jövedelmi helyzetét annak megfelelően is értékelni kell, hogy a kérelmező előreláthatólag képes-e 5 éven belül az önálló lakhatás feltételeit megteremteni.

(3) *  A bérleti szerződés határozott időre, 5 évre köthető, amely időtartam egy alkalommal, legfeljebb 5 évvel meghosszabbítható, ha a lakás bérlője az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek a meghosszabbítás iránti kérelem benyújtásakor megfelel.

(4) * 

(5) Amennyiben a lekötött betétre szóló szerződés a bérleti szerződés fennállta alatt lejár, a pályázó köteles a bérleti jogviszony fennállásáig az előtakarékossági összeget az addig fizetett összeggel havonta növelni.

(6) * 

(7) *  A lakbér a fiatalok részére pályázat útján bérbeadott lakás esetén – a pályázók jövedelmi viszonyaira tekintettel – Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a lakbér mértékéről és a külön szolgáltatások díjáról szóló Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 26/2011. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 8. §-a, vagy 9. §-a alapján kerül meghatározásra.

10. § *  (1) *  Közszolgálati feladatot ellátó foglalkoztatottak részére, pályázat útján meghirdetett önkormányzati lakás (közszolgálati foglalkoztatottak önkormányzati lakása) bérlőjévé kijelölhető az a nagykorú személy,

a) aki közszolgálati feladatot ellátó foglalkoztatott, és

b) akinek a saját, és a vele közös háztartásban élő és vele együtt költöző közeli hozzátartozójának egy főre jutó havi – a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. rendelkezései alapján meghatározott és igazolt – nettó jövedelme a bérbeadást megelőző év alapján nem haladja meg a bérbeadáskori szociális vetítési alap 740%-át, vagy egyedülálló személy esetén 950%-át, és

c) aki és a vele közös háztartásban élő és vele együtt költöző közeli hozzátartozója összességében nem rendelkezik a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott értékhatár 2,5-szörösét meghaladó vagyonnal és sem neki, sem a vele közös háztartásban élő és vele együtt költöző közeli hozzátartozójának lakható ingatlantulajdona nincs, és

d) aki kötelezettséget vállal, hogy maga és a lakásba vele együtt költöző nagykorú személyek után is fejenként legalább havi 15 000 Ft-ot betétben elhelyez.

(2) Az (1) bekezdés szerinti pályázatok esetében a 9. § (2)–(5) bekezdése alkalmazandó.

(2a) *  A bérleti szerződés határozott időre, 5 évre köthető, amely időtartam legfeljebb 5 évvel meghosszabbítható, ha a lakás bérlője az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek a meghosszabbítás iránti kérelem benyújtásakor megfelel.

(2b) *  A bérlő közszolgálati jogviszonyának megszűnését 5 munkanapon belül köteles bejelenteni az üzemeltetőnek. Ha a bérlő nem tesz eleget bejelentési kötelezettségének, akkor a közszolgálati jogviszony megszűnésének napjától jogcím nélküli lakáshasználónak minősül.

(3) Amennyiben a bérleti szerződés alatt a közszolgálati feladatot ellátó foglalkoztatott foglalkoztatási jogviszonya megszűnik, a lakásbérleti jogviszony a foglalkoztatási jogviszony megszűnését követő hónap utolsó napján szintén megszűnik. Amennyiben a munkáltató személye változik, úgy – a bérlő bejelentési kötelezettsége mellett – az a bérleti jogviszony fennállását nem érinti.

(4) * 

(5) *  A lakbér a közszolgálati feladatot ellátó foglalkoztatottak részére pályázat útján bérbeadott lakás esetén – a pályázók jövedelmi viszonyaira tekintettel – Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a lakbér mértékéről és a külön szolgáltatások díjáról szóló 26/2011. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 8. §-a, vagy 9. §-a alapján kerül meghatározásra.

10/A. § *  A 6. § (5)–(10) bekezdéseit a fiatalok és közszolgálati feladatot ellátó foglalkoztatottak részére meghirdetett pályázat alapján történő bérlő kijelölésre és a bérleti szerződésben foglalt időtartam meghosszabbítására az ebben az Alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

11. § * 

5. Költségelven vagy piaci alapon, pályázat útján, egyéb jogcímeken történő bérbeadás feltételei

12. § (1) Piaci alapon csak olyan nagykorú személy választható bérlőnek, aki Sopronban lakástulajdonnal vagy annak haszonélvezetével, vagy lakás használatával nem rendelkezik és az óvadék megfizetését vállalja.

(2) Költségelven csak olyan nagykorú személy választható bérlőnek, aki lakástulajdonnal vagy annak haszonélvezetével nem rendelkezik és óvadék megfizetését vállalja.

(3) Ha a pályázó már másik önkormányzati lakás bérlője, a pályázatot – az egyéb feltételek mellett is – csak akkor nyerheti el, ha előző önkormányzati lakására vonatkozó bérleti szerződését írásban felmondja, vagy írásban hozzájárul annak közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez, és nincs lakbértartozása vagy közüzemi díj tartozása. A felmondás vagy a közös megegyezéssel történő megszüntetés időpontjának meg kell előznie a pályázaton elnyert bérleti jogviszony kezdő időpontját.

13. § * 

14. § (1) Ha az önkormányzati lakásra bérlőkijelölési, vagy bérlő-kiválasztási jog áll fenn, a megüresedés időpontjától számított 90 napos határidőn belül a kijelölésre jogosult köteles nyilatkozni:

a) a bérlő személye,

b) a megkötendő bérleti szerződés időtartama,

c) a szerződés egyéb, általa meghatározni kívánt tartalmi elemeinek tekintetében.

(2) A bérleti szerződést a kijelölésre jogosult által meghatározott feltételekkel az üzemeltető köti meg.

(3) Amennyiben a jogosult a megjelölt határidőben jogait nem gyakorolja, vagy jogosultsága megszűnik, a lakás bérbeadásáról az 5. § szerint kell rendelkezni.

15. § Ha a szociális intézményből elbocsátott személy az intézménybe utaláskor lakásbérleti jogviszonyáról pénzbeli térítés ellenében mondott le, akkor részére az önkormányzat pályázati eljárás mellőzésével piaci alapon megállapított lakbérű önkormányzati lakást biztosít.

16. § *  (1) A helyi közösségi tér megfelelő színvonalú működéseinek biztosítására közszolgáltatási érdekből, vagy lakásgazdálkodási érdekből pályázati eljárás nélkül történő bérlőkijelölésre a polgármester jogosult.

(2) Krízishelyzetben lévő személy esetén a polgármester jogosult pályázati eljárás nélkül történő bérlőkijelölésre legfeljebb egy évre vagy a krízishelyzet fennállásáig. Az egy éven túli bérleti jogviszonyt a polgármester köteles évente felülvizsgálni.

6. A bérlőtársi, valamint a lakás nem lakás céljára történő bérleti szerződés feltételei

17. § (1) Az Ltv. házastársra vonatkozó rendelkezésén túl az önkormányzati lakásra akár a beköltözéskor, akár azt követően csak akkor köthető bérlőtársi szerződés, ha

a) a bérlő és a bérlőtárs együttesen megfelelnek a szociális helyzet alapján történő bérlőkiválasztás feltételeinek, és

b) legalább 3 éve együttlakó közeli hozzátartozók, és

c) a bérlőtársi szerződés megkötésének időpontjában a leendő bérlőtárs nagykorú.

(2) A piaci alapon és költségelven bérbe adott lakásra akkor köthető bérlőtársi szerződés, ha – az Ltv.-ben rögzített feltételeken túl – a bérlőtársak egymás nagykorú közeli hozzátartozói, vagy élettársi kapcsolatban élnek.

(3) A bérlőtárs halála esetén a bérlő, a vele életvitelszerűen együttlakó elhalálozott bérlőtárs gyermeke – kiskorú gyermek esetén a Gyámhatóság javaslatára – és a polgármester előzetes jóváhagyásával bérlőtársi szerződést köthet.

18. § Önkormányzati lakás nem lakás céljára csak kivételesen, a település lakosságát, a lakosság széles körét érintő, a helyi közszolgáltatás érdekeit szolgáló feladatok megoldása céljából adható bérbe. A bérbeadásról a polgármester dönt és köt megállapodást a bérbeadás feltételeiről.

7. A felek jogai és kötelezettségei

19. § (1) Az önkormányzati lakás komfortfokozatának megfelelő lakásberendezéseket az üzemeltető által vezetett nyilvántartás tartalmazza.

(2) Az üzemeltető az önkormányzati lakás birtokbaadásakor leltárt készít, és jegyzőkönyvet vesz fel, melyben fel kell tüntetni a lakásberendezéseket, azok tényleges állapotát, valamint a bérlők esetleges észrevételeit. Az önkormányzati lakás átadás-átvételének megtörténtét az üzemeltető és a bérlő aláírásával igazolja. A lakásberendezésekkel, azok megfelelő állapotával, továbbá a központi berendezésekkel kapcsolatos szakhatósági szakvéleményeket a jegyzőkönyvhöz kell mellékleteként csatolni.

(3) Az üzemeltető szavatol azért, hogy az önkormányzati lakás az átadáskor rendeltetésszerű használatra alkalmas legyen. Az üzemeltető a bérlet fennállása alatt az önkormányzati lakással összefüggő, törvényben meghatározott, a szerződésben vállalt kötelezettségéért is szavatol.

(4) A bérlő és a vele együtt az önkormányzati lakásban lakó személyek a lakást, a lakás berendezéseit, a közös használatra szolgáló helyiségeket, valamint az épület központi berendezéseit kellő gondossággal, rendeltetésüknek megfelelően kötelesek használni. Az épületet és környékét a házirendben foglaltaknak megfelelően köteles rendben tartani.

(5) Az üzemeltető a rendeltetésszerű használatot, valamint az önkormányzati lakás és berendezések karbantartási kötelezettségének teljesítését az önkormányzati lakásban, a bérlő előzetes értesítése mellett, évente legalább egy alkalommal ellenőrzi, melynek tűrésére a bérlő köteles. Az ellenőrzés során tapasztalt rendeltetésellenes használatot a bérlő azonnal köteles megszüntetni.

20. § Az üzemeltető és a bérlő megállapodhatnak abban, hogy a bérlő az önkormányzati lakást átalakítja, korszerűsíti. Az üzemeltető az önkormányzati lakás átalakításával, korszerűsítésével kapcsolatban felmerült, számlákkal igazolt költségeket csak akkor vállalhatja át, ha ez által az önkormányzati lakás komfortfokozata megnövekedett. A bérlő köteles egyúttal vállalni a megállapodásban az önkormányzati lakás új, üzemeltető által meghatározott besorolásának megfelelő lakbér fizetését.

21. § A bérlő a szerződés fennállása alatt köteles életvitelszerűen az önkormányzati lakásban lakni.

22. § (1) A bérlő és üzemeltető között létrejövő bérleti szerződésnek jogszabályban foglaltakon túli kötelező elemei az alábbiak:

a) a 21. §-ban meghatározott kötelezettség, valamint a mulasztás jogkövetkezményei,

b) a bérleményellenőrzés ténye és a bérlő ezzel kapcsolatos kötelezettsége,

c) a lakbér jellege,

d) a bérlet időtartama,

e) az önkormányzati lakás birtokbaadáskori állapota,

f) az önkormányzati lakáson belül felmerülő karbantartással, felújítással, pótlással és cserével kapcsolatos költségek viselésének szabályai, a felek kötelezettségei,

g) a lakbér fizetésének módja és határideje,

h) különszolgáltatások, azok fizetésének módja, feltételei,

i) a rendeltetésszerű használat alapvető szabályai,

j) a bérleti jogviszony megszűnését követő eljárás, a felek ezzel kapcsolatos jogai és kötelezettségei,

k) a bérleti jogviszony megszűnése, felmondás lehetősége.

(2) Az üzemeltető jogosult a jelen rendeletben nem szabályozott – a felek jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatos – egyéb részletkérdésekben a bérlővel történő bérleti szerződés tartalmának meghatározására.

(3) *  A bérlő – a lakásbérleti szerződés mindkét fél általi aláírásától számított 30 napon belül – köteles saját költségén, közjegyzői okiratba foglaltan kötelezettségvállaló nyilatkozatot tenni, és azt az üzemeltetőnek bemutatni. Amennyiben a bérlő ezen kötelezettségét önhibájából elmulasztja, a lakásbérleti szerződés nem hatályosul.

(4) *  A (3) bekezdésben foglaltak alkalmazása helyett a bérlő igényelheti az üzemeltetőnél a bérleti szerződés közjegyzői okiratba foglalását is, azzal, hogy ennek költségeit ő viseli.

8. A lakáshasználati díj, a befogadás szabályai, a tartási szerződés

23. § *  (1) Az a személy, aki az önkormányzati lakást jogcím nélkül használja, a jogcím nélküli használat kezdetétől számított két hónapig az önkormányzati lakásra megállapított lakbérrel azonos összegű használati díjat köteles fizetni.

(2) A jogcím nélküli lakáshasználó – az ilyen használat kezdetétől számított két hónap elteltét követő naptól – az önkormányzati lakásból való kiköltözéséig emelt összegű használati díjat köteles fizetni, ha az Ltv. 75. §-a értelmében elhelyezésre nem tarthat igényt.

(3) Az emelt lakáshasználati díj mértéke a jogcím nélküli lakáshasználat kezdetétől számított

a) 3–6 hónap közötti időtartamra az (1) bekezdésben meghatározott használati díj másfélszerese,

b) 7–12 hónap közötti időtartamra az (1) bekezdésben meghatározott használati díj kétszerese,

c) a 13. hónaptól kezdve az (1) bekezdésben meghatározott használati díj háromszorosa.

(4) Az önkormányzat, mint tulajdonos a jogcím nélküli lakáshasználat kezdetétől számított 90 napon belül köteles az önkormányzati lakás kiürítése iránt a peres eljárást megindítani.

24. § (1) Az Ltv. 21. § (2) bekezdésében meghatározott szabályok kivételével a befogadáshoz a polgármester írásbeli hozzájárulása szükséges.

(2) A polgármester a hozzájárulást csak abban az esetben adhatja meg, ha a befogadni kívánt személy a bérlő testvére, vagy élettársa.

(3) Az időskorúak bérlakásában a polgármester a bérlő élettársának, testvérének befogadásához is csak akkor járulhat hozzá, ha az élettárs, vagy testvér:

a) nyugdíjas, vagy az öregségi nyugdíjkorhatárt elérte és

b) önmaga ellátására képes.

(4) Nem adható hozzájárulás, ha a befogadni kívánt személy Sopron közigazgatási területén beköltözhető lakástulajdonnal, lakás használatával, vagy lakás haszonélvezeti jogával rendelkezik.

(5) A hozzájárulás előtt a befogadni kívánt személynek nyilatkoznia kell arról, hogy nem rendelkezik a (4) bekezdésben meghatározottakkal.

25. § (1) A bérlő a határozatlan időre bérbe adott önkormányzati lakás esetében – a lakásbérleti jog folytatása ellenében – kérheti a polgármester írásbeli hozzájárulását tartási szerződés megkötéséhez.

(2) A kérelemhez csatolni kell a tartási szerződést.

(3) A polgármester a tartási szerződéshez való hozzájárulását köteles megtagadni, ha

a) az eltartó a 18. életévét nem töltötte be,

b) az eltartó és házastársa lakástulajdonnal, lakás haszonélvezeti jogával, vagy az önkormányzat közigazgatási területén önkormányzati lakás bérleti jogával rendelkezik,

c) a bérlő tartásáról jogerős bírói ítélet, vagy érvényes tartási vagy gondozási szerződés alapján más személynek kell gondoskodnia,

d) a bérlővel a lakásban jogszerűen együttlakó más személy a bérlőt eltartja.

(4) Az eltartott halála után, a bérleti jogviszony folytatásakor az eltartó piaci alapú lakbért köteles fizetni.

9. Lakásbérlet megszűnése

26. § (1) A polgármester és a bérlő a bérleti szerződést közös megegyezéssel megszüntetheti.

(2) Ha a bérleti jogviszony a polgármester kezdeményezése alapján szűnik meg, akkor a bérlő részére

a) másik önkormányzati lakást ad bérbe, vagy

b) pénzbeli térítést fizet, vagy

c) másik – alacsonyabb forgalmi értékű – önkormányzati lakás bérbeadása mellett pénzbeli térítést fizethet.

(3) A pénzbeli térítés mértéke:

a) a (2) bekezdés b) pont alkalmazása esetén az önkormányzati lakás forgalmi értékének legfeljebb 20%-a.

b) a (2) bekezdés c) pont alkalmazása esetén a két önkormányzati lakás forgalmi értékkülönbözetének legfeljebb 20%-a.

(4) Amennyiben a bérleti jogviszony megszűnését a bérlő kezdeményezi, a polgármester dönthet a pénzbeli térítés megfizetéséről, melynek összege az önkormányzati lakás forgalmi értékének legfeljebb 20%-a lehet.

(5) A határozott idejű feltételhez kötött, vagy két évnél rövidebb idejű bérleti jogviszony esetén a (2) bekezdés nem alkalmazható.

(6) Pénzbeli térítés csak akkor fizethető, ha a bérlőnek lakbér, vagy az önkormányzat és gazdasági társaságai felé tartozása (továbbiakban: díj) nincs, vagy a tartozás kevesebb, vagy azonos, mint a pénzbeli térítés összege. Amennyiben a bérlőnek díj tartozása van, a pénzbeli térítés mértékét a fennálló tartozás összegével csökkenteni kell.

27. § *  Ha a lakásbérlet a bérlő halála miatt szűnik meg, az örökös a hagyatéki tárgyakat a bérlő halálától – amennyiben hagyatéki eljárás indul, a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésétől – számított 30 napon belül az önkormányzati lakásból köteles elszállítani. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az üzemeltető a megbízás nélküli ügyvitel szabályai szerint eljárva, az örökös költségére az önkormányzati lakásban lévő ingóságokat elvitetheti és elraktározhatja.

10. Hozzájárulás a lakáscsere szerződéshez, az albérletbe adáshoz, lakbér mértéke, lakbértámogatás

28. § (1) A bérlő az önkormányzati lakást a polgármester írásbeli hozzájárulásával másik lakás bérletére vagy tulajdonára az Ltv.-ben meghatározott feltételekkel elcserélheti.

(2) A lakáscsere útján létrejött bérleti jogviszonyra a piaci alapon bérbe adott lakásokra vonatkozó bérleti díjfizetési szabályok alkalmazandók.

29. § (1) A bérlő a részére bérbe adott önkormányzati lakás lakószobáinak legfeljebb 50%-át adhatja a polgármester előzetes írásbeli hozzájárulásával albérletbe.

(2) A polgármesternek a hozzájárulásában ki kell kötnie, hogy az albérleti szerződés tartama a bérleti szerződés megszűnésének időpontján túl nem nyúlhat.

(3) Szociális alapon kiválasztott bérlő önkormányzati lakásának albérletbe adásához hozzájárulás nem adható.

30. § A lakbér mértékét külön helyi rendelet szabályozza.

11. * 

31–35. § * 

III. Fejezet

Az önkormányzati helyiségbérlet szabályai

12. A bérlő kiválasztása, a frakciókra, társadalmi szervezetekre és egyesületekre vonatkozó külön szabályok

36. § (1) A polgármester az önkormányzati helyiség hasznosítása céljából – a 37. §-ban és a 38. §-ban foglaltak kivételével – licittárgyalást köteles kiírni.

(2) A tárgyaláson résztvevők közül – az egyéb feltételek elfogadása mellett – a legmagasabb összegű bérleti díj fizetésére ajánlatot tevő lesz a kiírás nyertese.

(3) Az eljárás nyertese bérlőként jogosultságot szerez a kiírási feltételeknek megfelelő tartalmú szerződés megkötésére.

37. § Nem kell licittárgyalást kiírni, amennyiben a polgármester az önkormányzati helyiséget:

a) a bérleti jogviszony szünetelésének időtartamára vagy felmondás esetén cserehelyiségként, vagy

b) elemi csapás vagy más ok következtében megsemmisült önkormányzati helyiség volt bérlőinek elhelyezéséhez, az építésügyi hatóság életveszély miatt elrendelt kiürítés folytán keletkezett ideiglenes elhelyezéséhez, vagy

c) közös megegyezés esetén csereként, vagy

d) a szomszédos bérlő bérleményének műszakilag is indokolt bővítéséhez biztosítja, vagy

e) a polgármester licittárgyaláson meghirdette, és az eljárás eredménytelen maradt, vagy

f) a 2. § (4) bekezdés b) pontja esetén, vagy

g) az önkormányzat helyiséggazdálkodási érdekének fennállása esetén.

38. § A Sopron, Csarnok u. 1. szám alatti Vásárcsarnok önkormányzati helyiségeire vonatkozóan az üzemeltető bérbeadási, hasznosítási jogát önállóan gyakorolja, licittárgyalás mellőzésével.

39. § (1) Az önkormányzat testületében képviselettel rendelkező frakciók és egyesületek, valamint az Országgyűlésben képviselettel rendelkező frakciók részére a polgármester, iroda céljára a lehetőségek figyelembevételével önkormányzati helyiséget biztosít.

(2) A biztosított önkormányzati helyiségre csak határozott időre köthető bérleti szerződés, maximum a választási ciklus időszakára. Amennyiben az önkormányzati helyiség bérlője továbbra is megfelel az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek, vele, kérelmére, az általa bérelt önkormányzati helyiségre, az újabb választási ciklus időtartamára a bérleti szerződést meg kell kötni.

(3) A határozott időn belül is megszűnik a bérleti jogviszony, ha a frakció vagy egyesület képviselete az önkormányzati testületben, az Országgyűlésben megszűnik.

(4) Az önkormányzati helyiség bérleti díja 2011. június 1. napjától 200 Ft/m2/év + áfa.

(5) A bérleti díj emelésére az 50. § (3) bekezdésben foglaltak az irányadók.

13. Az önkormányzati helyiségbérlet létrejötte, felek jogai és kötelezettségei

40. § (1) Önkormányzati költségvetési szerv és gazdasági társaság a feladatai ellátásához biztosított önkormányzati helyiséget, legfeljebb 5 évi időtartamra adhatja bérbe.

(2) A bérleti szerződés megkötésekor a félnek a 41. § (4) bekezdés b) pontban megjelölt tartozása nem lehet.

41. § (1) A bérleti szerződést több fél együttesen is megkötheti.

(2) Önálló bérlet esetén bérlőtársi jogviszony utólag is létesíthető, amennyiben a bérlemény egy bérlőre jutó nagysága meghaladja a 10 m2-t.

(3) Meglévő bérlőtársi jogviszonyhoz – a bérlőtársak megállapodásával – újabb bérlőtárs is csatlakozhat, amennyiben a bérlemény egy bérlőre jutó nagysága a csatlakozást követően meghaladja a 10 m2-t.

(4) Nem létesíthető utólag bérlőtársi jogviszony, ha:

a) a bérlő (bérlőtárs) az önkormányzati helyiséget bérleti jogviszony szünetelésének időtartamára, elemi csapás, vagy más ok következtében megsemmisült vagy az építésügyi hatóság életveszély miatt elrendelt kiürítése folytán ideiglenes elhelyezésként kapta, vagy

b) a feleknek az önkormányzattal szemben bérleti díj, vagy 2 hónapot meghaladó közüzemi díjtartozása van, és

c) a bérleti jogviszony megszüntetése iránt eljárás folyik.

(5) * 

(6) * 

42. § (1) A bérbeadó az önkormányzati helyiséget a bérleti szerződésben megjelölt időpontban, állapotban, felszereltséggel, egyes helyiség-berendezésekkel leltár szerint köteles a bérlőnek átadni.

(2) A bérlő nem követelheti a bérbeadótól, hogy az önkormányzati helyiséget az abban folytatni kívánt tevékenységének gyakorlásához szükséges módon kialakítsa, felszerelje, vagy berendezze.

43. § Amennyiben a meghirdetett önkormányzati helyiség jelenlegi funkciójának megfelelő épületgépészeti, közmű-ellátási beruházás, felújítás szükséges, és a bérlő vállalja ennek saját költségen való kialakítását, az üzemeltető által elfogadott és számlákkal igazolt kialakítási költség 50%-át beszámíthatja a bérleti díjba a mindenkori bérleti díj 50%-ának erejéig az üzemeltető.

44. § (1) Az önkormányzati helyiséget jogcím nélkül használó használati díjat köteles fizetni. A használati díjat az azonos rendeltetésű, hasonló fekvésű, felszereltséggel, helyiség-berendezéssel rendelkező önkormányzati helyiségek után fizetendő bérleti díj figyelembevételével kell megállapítani.

(2) A használati díj a jogcím nélküli használat kezdetétől számított két hónap elteltétől egy évig a kétszerese, a második és az ezt követő években pedig a háromszorosa.

14. A helyiségbérlet megszűnése, a bérleti jog cseréje, átruházása, albérlet

45. § A szerződés közös megegyezéssel történő megszűnésekor:

a) a polgármester a bérlőnek másik önkormányzati helyiséget biztosít. Az új bérleti jogviszony ideje nem lehet hosszabb, mint a megszüntetett jogviszonyból hátralévő időtartam.

b) A felek pénzbeli térítésben is megállapodhatnak. A pénzbeli térítés összegének kialakításában az önkormányzati helyiség fekvését, nagyságát, műszaki állapotát, felszereltségét, berendezettségét, újrahasznosíthatóságát kell figyelembe venni oly módon, hogy az az önkormányzati helyiség forgalmi értékének 20%-ánál több nem lehet.

c) A szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésekor, amennyiben a megszűnéssel érintett önkormányzati helyiség és a biztosított önkormányzati helyiség forgalmi értéke eltér, megállapodás alapján értékkülönbözetet kell fizetni.

46. § Amennyiben a helyiségbérleti jogviszony a bérlő halála miatt szűnt meg és az örökös nem jogosult a bérleti jogviszony folytatására, az örökös a hagyatéki tárgyakat az önkormányzati helyiségből az örökhagyó halálától – amennyiben hagyatéki eljárás indul, a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésétől – számított 30 napon belül köteles elszállítani. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az üzemeltető a felelős őrzés szabályai szerint eljárva, az örökös költségére az önkormányzati helyiségben lévő ingóságokat elvitetheti és elraktározhatja.

47. § (1) Az önkormányzati helyiség bérleti jog cseréjéhez történő hozzájárulás feltételei:

a) helyiségbérleti jog kizárólag helyiségbérleti jogra vagy helyiség-tulajdonjogra cserélhető, és

b) a feleknek az önkormányzattal és az üzemeltetővel szemben tartozásuk nem lehet, és

c) az önkormányzati helyiségre szóló szerződési feltételek – a bérleti díj kivételével – nem változhatnak, és

d) a nem önkormányzati helyiség vonatkozásában a helyiség bérbeadójának is hozzá kell járulnia a cseréhez, és

e) önkormányzati helyiség egészére vagy egy részére albérleti szerződés nem állhat fenn, és

f) a helyiségbérleti jogviszony megszüntetésére nem lehet eljárás folyamatban, és

g) önkormányzati helyiség bérlőjének 41. § (4) bekezdés b) pont szerinti fizetési hátraléka nem lehet, a helyiség és a helyiség berendezések karbantartásával, felújításával, pótlásával, cseréjével kapcsolatosan hibás teljesítése nem állhat fenn.

(2) Az önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság által bérbeadás útján hasznosított önkormányzati helyiség bérleti joga nem cserélhető, nem ruháztató át, nem adható albérletbe. Ezen önkormányzati helyiségre utólag bérlőtársi jogviszony nem létesíthető.

48. § (1) A bérleti jog átruházhatóságának feltételei azonosak a 47. § (1) bekezdés b), c), e), f), g) pontokban foglaltakkal.

(2) * 

(3) * 

49. § Az albérletbeadás hozzájárulásának feltételei:

a) az önkormányzati helyiség alapterületének legfeljebb 10%-át lehet albérletbe adni. Az önkormányzati helyiség alapterületének 10%-át meghaladó részt is albérletbe lehet adni abban az esetben, ha a bérlő vállalja, hogy az Önkormányzat részére fizetendő bérleti díj kétszeresét fizeti az albérlet időtartama alatt.

b) az albérleti jogviszony leghosszabb időtartama 5 évre szólhat, de legfeljebb a bérlő bérleti jogviszonyának idejéig állhat fenn,

c) az önkormányzati helyiség rendeltetése az albérletbe adással nem változhat,

d) ha a polgármester a bérlőkijelölésben az önkormányzati helyiségben folytatható tevékenységet, üzletkört is meghatározta, az albérlő sem folytathat más tevékenységet, az üzletkör sem változtatható.

15. Bérleti díj megállapítása, eljárási rendelkezések

50. § (1) *  A licittárgyalás keretében hasznosított önkormányzati helyiség bérleti díja az erre vonatkozó legmagasabb összegű ajánlattal alakul ki. A licit során az induló bérleti díjat az 1., 2. mellékletekben foglaltak alapján kell megállapítani.

(2) *  Licittárgyalás mellőzésével létrejött bérleti jogviszonyban a bérleti díj mértéke a felek megállapodásával jön létre. A polgármester erre irányuló ajánlatát az 1., 2. mellékletben megjelölt szempontok alapján teszi meg.

(3) *  A bérleti díj emelését a polgármester kezdeményezheti. A polgármester az 5 évnél rövidebb ideje fennálló helyiségbérleti jogviszonyok bérleti díjának emelését nem kezdeményezheti.

(4) *  Kérelemre a Gazdasági Bizottság kulturális, művészeti, sport, egészségügyi, oktatási, karitatív vagy szociális tevékenységet folytató bérlő esetén, valamint városgazdálkodási érdek esetén a bérleti díj mértékét csökkentheti.

51. § (1) A licittárgyalási kiírásnak tartalmaznia kell:

a) az önkormányzati helyiség fekvését utca, házszám, helyrajzi szám szerint,

b) alapterületét, rendeltetését, felszereltségét,

c) az önkormányzati helyiségben folytatható tevékenységet, üzletkör megjelölést, vagy utalást arra, hogy ilyen megkötés nincsen,

d) a bérleti jogviszony időtartamát,

e) a bérleti díj alsó határát azzal a figyelmeztetéssel, hogy szerződéskötési jogosultságot a tárgyaláson a legmagasabb összegű, de legalább a hirdetményben megjelölt mértékű bérleti díj fizetésére ajánlatot tevő szerzi meg,

f) a bérleti díj változtatásának feltételeit,

g) a tárgyalás helyét és idejét,

h) a bánatpénz összegét

i) az egyéb szerződési feltételeket.

(2) A pályázati hirdetményt a helyben szokásos módon közzé kell tenni úgy, hogy az érdeklődők számára legalább 15 nap álljon rendelkezésre a meghirdetés és a licittárgyalás között.

52. § Az önkormányzati helyiség rendeltetése az 1. melléklet szerint jelölhető meg. Az önkormányzati helyiségcsoport egységeire rendeltetésüknek megfelelően külön jelölés is alkalmazható.

53. § A polgármester az érintett szakhatóságok véleményét, továbbá az eset összes körülményét figyelembe véve, hozzájárulhat az önkormányzati helyiség rendeltetésének, a bérleti szerződésben meghatározott tevékenység és üzletkör megváltoztatásához.

54. § A helyiséghasználati díj és a bérleti jog átruházásakor fizetendő pénzbeli ellenérték megfizetésére halasztás, részletfizetési kedvezmény nem adható.

55. § A bérleti szerződés megkötése nem mentesíti a bérlőt az önkormányzati helyiségben folytatni kívánt tevékenység gyakorlásához szükséges külön jogszabályokban előírt hatósági engedélyek megszerzése alól.

IV. Fejezet

Záró rendelkezések

56. § (1) E rendelet 2011. július 10. napján lép hatályba.

(2) E rendelet 27. §-át és 46. §-át a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

(3) * 

Dr. Fodor Tamás Dr. Dobos József
polgármester jegyző

1. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 25/2011. (VII. 4.) önkormányzati rendeletéhez * 

Szempontok a bérleti díj megállapításához

A B C D E
Az önkormányzati helyiség rendeltetése fekvése megközelíthetősége közmű-ellátottsága a bérleti díj megállapítására irányuló bérbeadói ajánlat alsó határa áfa nélkül
Ft/m
2/év
1. üzlet, vendéglátó-helyiség, üzleti célú I. övezet közterületről nyílik, villany, víz, 21 242
iroda (bank, utazási iroda stb.) orvosi II. övezet közterületre néző csatorna 18 426
rendelő, bemutató terem III. övezet kirakata, vagy portálja van 12 745
IV. övezet 7 102
2. termelő, javító műhely, üzem, nem I. övezet közterületről nyílik, villany, víz, 15 579
üzleti célú iroda, postahivatal, II. övezet közterületre néző csatorna 10 382
fogyasztási szolgáltató helyiség III. övezet kirakata, vagy portálja van 6 510
IV. övezet 5 202
3. raktár I. övezet - - 11 326
II. övezet 11 326
III. övezet 5 675
IV. övezet 5 675
4. pince I. övezet - villany, víz 1 280
II. övezet 1 280
III. övezet 1 135
IV. övezet 565
5. gépkocsitároló - - villany, víz, csatorna 5 675
6. oktatás, művelődés, szociális célú helyiségek (kiállítóterem, múzeum, könyvtár, tanműhely, oktatási kabinet, kultúrterem, színház, öregek napközi otthona, alapellátást biztosító orvosi rendelő, gyógyszertár a privatizációig, műterem stb.) - - villany, víz, csatorna 5 675

Növelő és csökkentő tényezők:

1. A bérleti díj megállapítására irányuló bérbe adói (licit) ajánlat alsó határa évente április hó 1. napjától a KSH által előző évre kiadott hivatalos inflációs ráta mértékével, de legfeljebb 15%-kal emelkedik.

2. A helyiséghasznosítás eredménytelensége esetén a polgármester az 1. pont szerinti ajánlatát csökkentheti.

3. Ha az önkormányzati helyiségben villany, víz, csatorna nincs az ajánlati díj 30%-kal csökkenthető. Amennyiben a megjelölt közművek valamelyike hiányzik az ajánlati díj 10–10%-kal mérsékelhető.

4. Ha az önkormányzati helyiség nem nyílik közterületről, de a közterületre néző kirakata vagy portálja van, az ajánlati díj 10%-kal, ha pedig az előbbiekkel nem rendelkezik 20%-kal csökkenthető.

5. Az önkormányzati helyiség fekvését a 2. melléklet szerint kell figyelembe venni.

2. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 25/2011. (VII. 4.) önkormányzati rendeletéhez

Sopron város közterületeinek övezeti besorolása a bérleti díj megállapításához

A B C
Közterület megnevezése Irányítószám
(ha nem 9400)
Övezet megnevezése
1 Ady Endre út III.
2 Agyag utca IV.
3 Akasztó dűlő IV.
4 Akácfa sor (9494) IV.
5 Alpár Ignác utca IV.
6 Alsólövér utca III.
7 Alsóőrház köz IV.
8 Alsózsák utca IV.
9 Apród utca IV.
10 Arany János utca III.
11 Aranyhegy utca IV.
12 Asszonyvásár dűlő IV.
13 Avar utca IV.
14 Áfonya utca IV.
15 Ágfalvi út IV.
16 Állomás utca III.
17 Árpád utca I.
18 Árvaház köz III.
19 Babits Mihály utca IV.
20 Bajcsy-Zsilinszky utca III.
21 Bajnok utca IV.
22 Balassi Bálint utca IV.
23 Balffürdő IV.
24 Balfi út 1-től Híd utcáig III.
25 Balfi út Híd utcától IV
26 Balogh Ádám utca IV.
27 Barátság park III.
28 Baross út IV.
29 Bartók Béla utca IV.
30 Batsányi utca III.
31 Batthyány tér III.
32 Bánfalvi út IV.
33 Bástya utca III.
34 Becht Rezső út IV.
35 Bella Lajos utca IV.
36 Bem utca III.
37 Bercsényi Miklós utca IV.
38 Berkenye utca IV.
39 Berzsenyi Dániel utca IV.
40 Besenyő utca IV.
41 Bezerédj utca IV.
42 Bécsi domb III.
43 Bécsi út III.
44 Bécsi úti őrs III.
45 Bécsi dombi erdészház IV.
46 Béke út III.
47 Boldogasszonyi utca IV.
48 Borbála telep (9408) IV.
49 Borisfalvi utca IV.
50 Borsmonostori utca III.
51 Botond utca IV.
52 Bozi utca (9494) IV.
53 Bóbita utca IV.
54 Bólyai utca IV.
55 Brand major IV.
56 Brennbergi út IV.
57 Brennbergvölgyi tábor IV.
58 Búzavirág utca (9407) IV.
59 Bünker János Rajnárd köz II.
60 Camping IV.
61 Ciklámen út IV.
62 Cukorgyári utca (9407) IV.
63 Csalogány köz IV.
64 Csalogány utca II.
65 Csatkai Endre utca III.
66 Csányi utca IV.
67 Csávai utca IV.
68 Csemetekert sor (9407) IV.
69 Csengery utca III.
70 Csepel utca III.
71 Cseresznye sor III.
72 Cserfa utca IV.
73 Csik Ferenc utca III.
74 Csongor út IV.
75 Csóromfalvi utca IV.
76 Csőszház dűlő IV.
77 Damjanich utca III.
78 Deák tér III.
79 Deákkúti út III.
80 Dobner Nándor utca IV.
81 Doborjáni utca III.
82 Domb utca III.
83 Dorfmeister utca III.
84 Dóczy Lajos utca III.
85 Dózsa utca II.
86 Egeredi út IV.
87 Első sor IV.
88 Előkapu II.
89 Erdburger dűlő IV.
90 Erdei iskola IV.
91 Erdei malom köz IV.
92 Erdély utca II.
93 Erdész utca III.
94 Erdő sor (9494) IV.
95 Erdőalja utca (9497) IV.
96 Erdőszéli utca (9494) IV.
97 Erkel utca IV.
98 Erzsébet utca II.
99 Eszperantó utca III.
100 Építők útja III.
101 Faludi Ferenc utca IV.
102 Fapiac III.
103 Faraktár utca III.
104 Farkas utca IV.
105 Fasor utca III.
106 Fáber rét IV.
107 Fácán utca IV.
108 Fegyvertár utca II.
109 Fehér Dániel utca III.
110 Fehéregyházi utca IV.
111 Feketevárosi utca IV.
112 Felső sor (9408) IV.
113 Felsőbüki Nagy Pál utca III.
114 Felsőlövér út IV.
115 Felsőőrház köz IV.
116 Felsőzsák út IV.
117 Fenyő tér IV.
118 Fenyves sor IV.
119 Ferenczy János utca
Lackner K. u.-tól Kossuth L. u.-ig
III.
120 Fertő utca (9494) III.
121 Festő köz II.
122 Fövényverem III.
123 Fő tér II.
124 Fő utca (9494) IV.
125 Fraknói utca IV.
126 Frankenburg út III.
127 Fülesi utca IV.
128 Fürdő sor (9494) III.
129 Fürj utca IV.
130 Fűzfa sor III.
131 Galagonya köz IV.
132 Gazda utca IV.
133 Gesztenyés körút IV.
134 Giczy köz IV.
135 Gólya utca IV.
136 Görbehalom telep (9408) IV.
137 Gyiróti utca IV.
138 Gyóni Géza utca III.
139 Gyöngyvirág utca (9407) IV.
140 Győri út III.
141 GYSEV 51-es őrház IV.
142 GYSEV 56-os őrház IV.
143 Hajnal tér III.
144 Hajnóczy utca IV.
145 Halász utca III.
146 Halászcsárda (9494) IV.
147 Handler Nándor utca IV.
148 Harang utca (9408) IV.
149 Harasztlejtő IV.
150 Harka vasútállomás (9422) IV.
151 Harkai út IV.
152 Határőr utca III.
153 Hatvan Ferenc utca IV.
154 Haydn utca IV.
155 Hársfa sor IV.
156 Hátsókapu II.
157 Hátulsó utca II.
158 Házi Jenő utca IV.
159 Hegy utca IV.
160 Hegyhát út IV.
161 Hermesi út (9408) IV.
162 Hérics utca IV.
163 Híd utca III.
164 Honvéd utca IV.
165 Hóvirág utca IV.
166 Höflányi utca III.
167 Höflányi utca Vitnyédy u.-ig II.
168 Hőközpont utca IV.
169 Hősi temető IV.
170 Hubertusz út IV.
171 Hunyadi János utca IV.
172 Huszár utca IV.
173 Hüvelyk utca IV.
174 Ibolya út III.
175 Icce utca IV.
176 Ikva sor IV.
177 Ikvahíd utca II.
178 Ipar krt. IV.
179 István bíró utca III.
180 Ív utca IV.
181 Jánostelep (9407) IV.
182 Jázmin utca IV.
183 Jegenye sor III.
184 Jégverem III.
185 Jókai utca IV.
186 József Attila utca III.
187 Juharfa út III.
188 Kaboldi utca IV.
189 Kanizsai tér IV.
190 Kassai utca IV.
191 Kazinczy Ferenc tér III.
192 Káposztás utca III.
193 Károlymagaslati út IV.
194 Keresztúri út IV.
195 Kert utca IV.
196 Kertekalja IV.
197 Kertesi utca IV.
198 Kertvárosi utca IV.
199 Kerülő köz IV.
200 Késmárki utca IV.
201 Király Jenő utca III.
202 Kis János utca III.
203 Kisdobos utca IV.
204 Kisfaludy utca III.
205 Kisház utca IV.
206 Kismartoni sor IV.
207 Kitaibel Pál utca III.
208 Kodály Zoltán tér III.
209 Kohlenberg út IV.
210 Kolostor utca II.
211 Kolostorhegy utca IV.
212 Koronázódomb IV.
213 Kossuth major IV.
214 Kossuth Lajos utca III.
215 Kovácsárok köz (9408) IV.
216 Kórház telep (9408) IV.
217 Kórház utca IV.
218 Kökényes köz IV.
219 Kölcsey Ferenc utca IV.
220 Kőfaragó tér III.
221 Kőfejtő út IV.
222 Kőhid lakótelep (9407) IV.
223 Kőműves köz IV.
224 Kőrösi Csoma Sándor utca IV.
225 Kőszegi út III.
226 Kreutz Róbert utca (9407) IV.
227 Kuruc krt. IV.
228 Kurucdomb sor IV.
229 Kuruckereszt telep (9408) IV.
230 Kútösvény IV.
231 Küllői utca IV.
232 Lackner Kristóf utca II.
233 Lajta köz IV.
234 Laktanya utca IV.
235 Lánzséri út IV.
236 IV. László király utca III.
237 Lehár Ferenc utca IV.
238 Lejtő út IV.
239 Lenkey utca III.
240 Lépcsős utca IV.
241 Lépesfalvi utca IV.
242 Liszt Ferenc utca II.
243 Locsmándi köz IV.
244 Lomb utca IV.
245 Lóki sor IV.
246 Lövész utca IV.
247 Lőver körút III.
248 Macskakői utca IV.
249 Madách utca III.
250 Magyar utca III.
251 Major köz I.
252 Makó utca III.
253 Malom utca IV.
254 Malomházi utca IV.
255 Malomhegy utca IV.
256 Malompatak utca IV.
257 Manninger utca IV.
258 Margaréta utca (9407) IV.
259 Margit major IV.
260 Margitbányai utca IV.
261 Martinovics utca IV.
262 Márcfalvi utca IV.
263 Márta sor (9408) IV.
264 Mártírok útja IV.
265 Mátyás király utca II.
266 Mátyás király utca Deák térig III.
267 MÁV 16-os őrház IV.
268 MÁV 17-es őrház IV.
269 MÁV 48-as 49-es őrház IV.
270 Maurer dűlő IV.
271 Meggyesi utca IV.
272 Mende Gusztáv utca IV.
273 Mező utca IV.
274 Mély út IV.
275 Mészverem IV.
276 Mikes Kelemen utca IV.
277 Mikoviny utca IV.
278 Móricz Zsigmond utca II.
279 Muck IV.
280 Nagymartoni utca IV.
281 Nádasdi utca IV.
282 Nefelejcs utca (9407) IV.
283 Nezsideri utca IV.
284 Németh László János utca (9407) IV.
285 Nyéki utca IV.
286 Nyugati major IV.
287 Ojtózi utca IV.
288 Okai utca IV.
289 Orgona utca IV.
290 Orsolya tér II.
291 Óbrennbergi út (9408) IV.
292 Ógabona tér I.
293 Óhegy utca (9494) IV.
294 Ónodi utca IV.
295 Ó–Hermes telep (9408) IV.
296 Ösvény utca II.
297 Ötvös utca IV.
298 Őrs utca IV.
299 Ősz utca IV.
300 Pacsirta utca IV.
301 Pap Károly utca IV.
302 Paprét II.
303 Patak utca III.
304 Paur Iván utca IV.
305 Pálosok tere IV.
306 Pázmány Péter utca III.
307 Pejachevich köz II.
308 Pesti Barnabás utca (9407) IV.
309 Petőfi tér II.
310 Petőfi utca (9494) IV.
311 Pipacs utca (9407) IV.
312 Pozsonyi út III.
313 Pócsi utca III.
314 Présház telep IV.
315 Pulyai utca IV.
316 Puttonyos köz IV.
317 Ravazd utca IV.
318 Rauch András utca IV.
319 Rákosi út IV.
320 II. Rákóczi Ferenc utca III.
321 Remete László utca IV.
322 Récényi út IV.
323 Régi iskola sor (9408) IV.
324 Répcefői sor IV.
325 Rét utca III.
326 Révai Miklós utca IV.
327 Rodostói utca IV.
328 Roll ház IV.
329 Rozália út IV.
330 Róka út IV.
331 Róth Gyula utca IV.
332 Rózsa utca III.
333 Ruszti utca IV.
334 Sarudi utca IV.
335 Sas tér III.
336 Sánchegyi utca IV.
337 Sárgaház sor (9408) IV.
338 Schármár Károly utca IV.
339 Scheibel dűlő IV.
340 Selmeci utca III.
341 Semmelweis út IV.
342 Sirály utca IV.
343 Somfalvi út IV.
344 Soproni út (9408) IV.
345 S. Horváth József utca III.
346 Sopronpuszta (9407) IV.
347 Sörházdombi út IV.
348 Sövény köz IV.
349 Sport utca IV.
350 Strand utca IV.
351 Szárcsa utca IV.
352 Szárhalmi utca (9407) IV.
353 Szarvkői út IV.
354 Szeder utca IV.
355 Szegfű utca IV.
356 Szellő utca IV.
357 Szent György utca II.
358 Szent Imre tér IV.
359 Szent István park IV.
360 Szent Margit út IV.
361 Szent Mihály utca III.
362 Szentlélek utca III.
363 Szerb Antal utca (9494) IV.
364 Széchenyi tér I.
365 Székeles utca IV.
366 Széleskuti utca IV.
367 Szélmalom utca III.
368 Sziget köz III.
369 Szikla utca IV.
370 Dr. Szilvássy Gyula utca IV.
371 Szivárvány utca (9407) IV.
372 Színház utca I.
373 Szív utca IV.
374 Szög utca III.
375 Szőlős utca III.
376 Szőlőskert utca IV.
377 Szüret út IV.
378 Tallián utca IV.
379 Tarló sor (9407) IV.
380 Táncsics major IV.
381 Táncsics utca IV.
382 Táncsics utca Faraktár utcáig III.
383 Teleki Pál út III.
384 Temető utca IV.
385 Templom utca II.
386 Terv utca IV.
387 Tégla utca IV.
388 Thököly tér IV.
389 Thurner Mihály utca III.
390 Toldi Ferenc utca IV.
391 Tompa Mihály utca IV.
392 Torkos utca IV.
393 Torna utca I.
394 Tó utca III.
395 Tómalom sor (9407) IV.
396 Tómalom utca IV.
397 Tóth Antal utca IV.
398 Tölgyes köz IV.
399 Tölgyfa sor IV.
400 Trefort tér III.
401 Tulipán utca IV.
402 Turista utca IV.
403 Tünde út IV.
404 Udvarnoki utca IV.
405 Uszoda utca IV.
406 Új utca II.
407 Újlaki utca IV.
408 Újteleki utca III.
409 Új-Hermes telep (9408) IV.
410 Úttörő utca IV.
411 Üdülő sor (9407) IV.
412 Vadas Jenő utca IV.
413 Vadász utca IV.
414 Vak Bottyán utca IV.
415 Vas Gereben utca IV.
416 Vasút sor (9408) IV.
417 Vasúti sor IV.
418 Vasvári Pál utca III.
419 Vághy Ferenc utca IV.
420 Vándor Sándor utca IV.
421 Várfal utca III.
422 Várhelyi utca IV.
423 Várisi út IV.
424 Várkerület I.
425 Városház utca II.
426 Városligeti út IV.
427 Vásárhelyi Pál utca III.
428 Végfordulat III.
429 Villa sor IV.
430 Virág utca IV.
431 Virágoskert utca III.
432 Virágvölgyi út IV.
433 Vitnyédy utca III.
434 Vízmű telep IV.
435 Vízmű-villa III.
436 Vörösmarty utca III.
437 Wesselényi utca III.
438 Winkler út IV.
439 Zárányi utca IV.
440 Zsilip utca III.