Szálkai Önkormányzat 17/2007. (XII. 20.) rendelete

a temetőről és a temetkezésről * 

Szálka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 41. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk. (1) bekezdés a) pontjában és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 40. § (5) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara véleményének kikérésével a következőket rendeli el. * 

Általános rendelkezések

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Szálka Község közigazgatási területén fekvő, a Római Katolikus Egyház tulajdonát képező, Szálka Község Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) által fenntartott köztemetőre, az ott folyó temetkezési, temetőfenntartási, sírhelyhasználati tevékenységre, valamint a temetői szolgáltatásokat igénybevevő, illetve a tevékenységeket végző természetes és jogi személyekre.

(2) Szálka Község területén egy köztemető működik.

(3) A Római Katolikus Egyház kizárólagos tulajdonában álló, a Szálka, belterület 42 hrsz-ú, „temető” megnevezésű, 1 ha 5710 m2 területű ingatlan fenntartásáról az önkormányzat a tulajdonossal kötött megállapodás alapján gondoskodik.

(4) A köztemető fenntartója Szálka Község Önkormányzata. A meglévő köztemető bővítése, lezárása, megszüntetése és új köztemető létesítése az önkormányzat feladata.

(5) *  A köztemető üzemeltetése a tulajdonos kötelezettsége.

(6) Az Önkormányzat a köztemető rendeltetésszerű használatához szükséges feltételeket az alábbiak szerint biztosítja:

a) utakat létesít a parcellák megközelítésére, parkosítást, fásítást végez,

b) a köztemetőben ravatalozót, vízvételi lehetőséget és hulladéktárolót működtet.

(7) *  A köztemető fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról a testület az éves költségvetés keretében gondoskodik.

(8) *  A köztemető fenntartásával és üzemeltetésével összefüggő feladatok ellátását - a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 7. § (1) kezdésére figyelemmel - a temetkezési szolgáltatást engedélyező hatóság ellenőrzi.

(9) A temetőt az épített és természeti környezet harmóniájára figyelemmel kell kialakítani és meg kell őrizni kert jellegét.

(10) A temetőbejáratot, fogadóteret, a ravatalozóhoz vezető utat, a ravatalozó környezetét parkszerűen kell kialakítani és gondozni.

(11) A temető területének fásítását úgy kell megoldani, hogy az segítse a tájékozódást és ne akadályozza a közlekedést.

Temetkezési szabályok

2. § (1) A községben halottat eltemetni, az elhamvasztott halott maradványait elhelyezni csak a működő köztemetőben lehet. A temetkezés történhet koporsóban, vagy a hamvak urnafülkébe (kolumbáriumba) történő elhelyezésével. A hamvakat tartalmazó urnát az eltemettető, vagy egyetértésével más hozzátartozó kívánságára a kormányrendeletben foglalt feltételek mellett ki kell adni.

(2) *  A köztemetőben vallási közösség által végzett vallásos szertartás szerint, valamint polgári szertartással történő temetés egyaránt lebonyolítható.

(3) A temetkezési tevékenységet az üzemeltető, illetve a szolgáltatást végző a kegyeleti elvárásokhoz illő módon kell, hogy megszervezze.

(4) A köztemetőnek és létesítményeinek alkalmasnak kell lennie az elhunytak felravatalozására, gyászszertartások lebonyolítására és temetésükre, ugyanakkor meg kell felelnie az elhaltak iránti kegyelet igényeinek és lehetővé kell tennie a temetkezési tevékenység, temetkezési szolgáltatás korszerű lebonyolítását. A fenntartó köteles gondoskodni a ravatalozó megfelelő állapotban tartásáról, s a szertartásokhoz szükséges eszközökről, felszerelésekről. * 

(5) A temetkezés során az üzemeltető, illetve a kegyeleti szolgáltatást végző köteles az etnikai, vagy vallási jellegű temetkezési szokásokat figyelembe venni, amennyiben azok más jogszabályokkal nem ellentétesek.

Temetési helyek

3. § (1) *  A köztemetőt sírhelytáblákra (parcella), a sírhelytáblákat pedig sorokra kell felosztani. A sorokban a temetési helyeket folytatólagos sorrendben kell felhasználni.

(2) Külön sort kell kijelölni a sírboltok, a gyermek-, a kettős, valamint az urnasírhelyek részére. A gyermeksírhelyekbe 10 éves vagy ennél fiatalabb korban elhunytak temetése történhet.

(3) A betelt sorokat az utolsó temetés napjával le kell zárni. Ezt követően a lezárt sorokba koporsós temetés csak sírboltba, vagy sírhelybe rátemetéssel történhet.

(4) *  A temető, temetőrész, vagy lejárt temetkezési hely kiürítésekor a sírjellel, síremlékkel annak létesítője, halála után örököse jogosult rendelkezni. Ha a síremlék létesítője, illetőleg annak örököse a temető kiürítésére megjelölt időpontig azzal nem rendelkezik, a síremléket a temető üzemeltetője - temető tulajdonosával egyeztetve - a megjelölt időpontot követő egy év elteltével értékesítheti. Az ebből származó bevétel kizárólag a temető fenntartására fordítható.

(5) Amennyiben a sírok használati ideje lejárt, az üzemeltető hirdetményben köteles a hozzátartozók figyelmét a lejárat előtt hat hónappal erre felhívni. Ha a sírok használati idejét a hozzátartozók nem hosszabbítják meg, az üzemeltető a használati idő lejárta után a sírhelyet újra értékesítheti.

A használati idő lejártáról a hirdetményt a köztemető bejáratánál, valamint az üzemeltető ügyfélszolgálatánál elhelyezett hirdetőtáblán kell kifüggeszteni.

(6) Amennyiben az urnafülke használati ideje lejárt, az üzemeltető az (5) bekezdés szerint kifüggesztett hirdetményben ugyancsak köteles a hozzátartozók figyelmét a lejárat előtt erre felhívni. Ha az urnafülke használati idejét a hozzátartozók nem hosszabbítják meg, az üzemeltető a használati idő lejárta után azt kiürítheti és az urnákat az erre a célra kialakított sírboltba helyezheti.

(7) Temetési hely megjelölésére sírjel használható, illetőleg létesíthető.

(8) A sírjel nem foglalhat el a temetési helynél nagyobb területet, magasságát a helyi építési szabályzat, ennek hiányában az építésügyi hatóság korlátozhatja.

(9) A temetési helyen túlterjeszkedő, közízlést sértő, vagy oda nem illő formájú, vagy felirattal ellátott sírjelet elhelyezni nem szabad. E szabályt a meglévő sírjelek felújításánál is alkalmazni kell.

(10) A sírjel vagy a sírbolt helyreállítására, felújítására a köztemető üzemeltetője a temetkezési hely felett rendelkezi jogosultat felhívhatja, illetőleg az állékonyságot, az életet és a biztonságos használatot veszélyeztető állapot (a továbbiakban: közvetlen veszély) fennállása esetén köteles felhívni.

(11) *  Ha a sírjel felett rendelkezni jogosult a felhívás ellenére a sírjelet nem állítja helyre és az életet is fenyegető közvetlen veszély áll fenn, akkor a közvetlen veszélyt a rendelkezni jogosult költségére az önkormányzat szünteti meg.

(12) A sírjel vagy sírbolt helyreállításáig a temetési helyre további temetkezés nem történhet.

4. § (1) A sírhelyek méretei:

a) egyes felnőtt sírhely: 210 × 90 cm,

b) kettős sírhely: 210 × 180 cm,

c) gyermek sírhely: 170 × 90 cm.

Felnőtt sírhelyekbe felnőtt sírhely megváltása esetén 10 éves vagy ennél fiatalabb korban elhunyt is temethető. Ez esetben a sírhely méretének a felnőtt sírhely méretével azonosnak kell lennie.

(2) Normál mérettől eltérő koporsóméret esetén a sírhely méreteit az eltérésnek megfelelően módosítani kell, úgy, hogy annak minden oldala legalább 10 cm-rel nagyobb legyen, mint a koporsó.

(3) A sírgödör mélysége a kormányrendelet 11. §-ának (3) bekezdése szerint 200 cm. Koporsós rátemetés esetén úgy kell mélyíteni, hogy a felülre kerülő koporsó aljzata legalább 160 cm mélységbe kerüljön.

(4) A sírok egymástól való távolságának legalább 60 cm-nek kell lenni. A működő temetők esetében a korábban kialakított körülményeket adottnak kell tekinteni.

(5) A sírboltok méretei:

kétszemélyes sírbolt: 100 x 220 cm mélysége: 200 cm
négyszemélyes és hatszemélyes sírbolt: 200 x 220 cm mélysége: 200 cm
előregyártott négy és hatszemélyes sírbolt: 154 x 241 cm mélysége: 200 cm

(6) A kolumbáriumban az urnák elhelyezése minimálisan 30 x 30 x 30 cm-es belméretű és szilárd lappal légmentesen lezárt urnafülkébe történhet.

(7) Urna földbetemetése esetén a sírhely legalább 60 x60 cm, mélysége legalább egy méter.

(8) A sírdombok magassága legfeljebb 30 cm lehet, a sírhelyeken a sírdomb felhantolása nem kötelező.

(9) *  A hamvakat tartalmazó urnát urnafülkében elhelyezni, urnasírba temetni vagy sírhelybe, sírboltba rátemetni egyaránt szabad, valamint az urna urnatartóban a sír felületére helyezhető. A sírhelybe alapméretenként további négy, hamvakat tartalmazó urna helyezhető el. A temetési helyen rögzítve, urnatartó dobozban további kettő, hamvakat tartalmazó urna elhelyezésére van lehetőség.

5. § (1) *  A temetési hely térítési díj ellenében váltható meg. A temetési hely a rendelet 7. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével a rendelkezésre jogosult, vagy annak örököse által újból megváltható. A megváltott sírhelyről a rendelkezésre jogosult, vagy annak örököse lemondhat.

(2) A térítési díjakat a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

(3) Sírhelyet, kettős sírhelyet és sírboltot az állampolgárok életükben is megválthatnak.

(4) A temetési helyet az üzemeltető jelöli ki a megváltás térítési díjának befizetése után.

(5) A megváltási díjat az első megváltás alkalmával a temetési jog felett rendelkezni jogosult vagy az általa megbízott, az újraváltáskor a temetési hely felett rendelkezni jogosult, vagy annak örököse, illetve általa megbízott köteles megfizetni. A díjakat minden esetben a temetést, kihantolást, rátemetést megelőzően kell megfizetni.

(5a) *  Rátemetés esetén biztosítani kell a temetési hely legalább 25 éves használatát, és a meghosszabbított sírhelyhasználati időre vonatkozóan az 1. melléklet szerinti mindenkor érvényes sírhelyhasználati díj arányos részét kell megfizetni.

(6) Ha a sírhely nem váltható meg újra, de a hozzátartozó - a használati idő lejárta előtt - a holttest-maradványokat, (hamvakat) a kiürítéskor a köztemetőben levő új sírba helyezi el, az új sírhely megváltási díja az áthelyezéskor érvényben lévő díjtételeket alapul véve a következő megváltásig számolt díj időarányos része.

(7) A temetési helyek használatának joga - a sírbolt kivételével - magánszemélyek között nem ruházható át, nem örökölhető.

(8) *  Ha a temetési hely felett rendelkezni jogosult bejelenti, hogy a holttestet más temetési helyen kívánja eltemetni, úgy a megfizetett megváltási díj időarányos részét vissza kell téríteni a jogosult részére. A megváltott, de fel nem használt temetési helyről érvényesen csak az üzemeltetőnél tett nyilatkozattal lehet lemondani.

Díszsírhelyek

6. § (1) Díszsírhely a köztemetőben kijelölt olyan sírhely, melyet a testület örök temetkezési hely céljára jelöl ki az elhunyt személy kimagasló érdemeinek elismeréséül.

(2) A díszsírhely 220 cm-re mélyített egyes sírhely, amelyre a későbbi rátemetést a házastárs részére biztosítani kell.

(3) A díszsírhely személyre szóló adományozásáról - a testület által átruházott hatáskörben - a polgármester dönt.

A díszsírhely adományozásáról az elhunyt legközelebbi hozzátartozóját és a köztemető üzemeltetőjét írásban értesíteni kell.

(4) Az adományozott díszsírhelyek örök jellegűek, a köztemető fenntartásáig megmaradnak. A köztemető átrendezése, vagy megszüntetése esetén a díszsírok áthelyezéséről a testület dönt.

(5) Az adományozott díszsírok síremlékeinek felállításáról a testület dönt és a hozzátartozókkal együtt gondoskodik azok fenntartásáról.

(6) A köztemetőben elhelyezett katonasírok gondozásáról az önkormányzat gondoskodik.

A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama

7. § (1) A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama (használati idő):

a) a koporsós betemetés, illetve rátemetés napjától számított 25 év,

b) sírbolt esetén 60 év,

c) urnafülke és urnasírhely esetén 10 év,

d) urnasírbolt esetén 20 év.

(2) *  A temetési hely feletti rendelkezési jog az (1) bekezdésben foglalt rendelkezési idő lejárta után meghosszabbítható (újraváltható). A temetési hely felett rendelkezni jogosult kérelmére az újraváltás időtartama az (1) bekezdésben meghatározott használati időnél lehet rövidebb, de legalább az (1) bekezdés a) és d) pontja esetében 10 év, az (1) bekezdés b) pontja esetében 30 év, az (1) bekezdés c) pontja esetében 5 év. Ha az újraváltás időtartama a megváltási időnél rövidebb, akkor az újraváltás díja nem lehet magasabb a megváltási díj időarányosan csökkentett részénél.

A köztemető rendje

8. § *  (1) A köztemető nyitvatartási idejét az üzemeltető állapítja meg, melyet a temető bejáratánál jól látható helyen ki kell függeszteni.

(2) A köztemetőben mindenki a hely csendjének, a kegyeletnek megfelelő magatartást köteles tanúsítani.

(3) A köztemető területén gépjárművel közlekedni nem lehet, kivéve:

a) a súlyos mozgáskorlátozott személyt szállító gépjárművet,

b) a temetkezési tevékenységben részt vevő gépjárművet,

c) a köztemető üzemeltetéséhez szükséges gépjárművet,

d) a köztemetőben egyéb vállalkozói tevékenység folytatásához használt gépjárművet, az üzemeltető engedélyével.

(4) A sírhelyek gondozásával kapcsolatban keletkező szemetet a sírhelyek között tárolni nem lehet. A szemetet az önkormányzat által kijelölt tárolóhelyre kell szállítani.

(5) A köztemető területén talajt és gyepet engedély nélkül felásni és a növényeket máshova elvinni nem lehet. A sírhely körül padot, betonlépcsőt elhelyezni csak az üzemeltető engedélyével lehet. A köztemető területéről földet kivinni nem lehet.

(6) Az urnafal körül sírhalmot emelni, növényzetet telepíteni, sírjelet elhelyezni nem lehet.

(7) A köztemetőbe állatot bevinni - a vakvezető kutya kivételével - nem lehet.

(8) Tíz éven aluli gyermek a köztemető területén csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhat.

(9) A köztemetőben gyertyát, vagy mécsest gyújtani legkésőbb a zárás előtt fél órával szabad. A tűzveszély elkerüléséhez szükséges intézkedést annak kell megtenni, aki a gyertyát, vagy mécsest meggyújtotta.

(10) A köztemetőbe gépjárművel a (3) bekezdésben meghatározott személyek díjmentesen hajthatnak be.

9. § *  (1) A köztemetőben a temetési helyek gondozásáról, a gyomtalanításáról a temetési hely felett rendelkező személy gondoskodik.

(2) A síremlék karbantartásáért, balesetveszélytől mentes állapotának megőrzéséért az építtető felelős.

(3) A köztemetőben csak a temetési helyek, síremlékek díszítésére szolgáló, a kegyeleti jelleget nem sértő tárgyak (virágok, koszorúk, vázák, mécsesek, gyertyák, stb.) helyezhetők el.

(4) A fenntartó a gondozatlan, kegyeletet sértő, elhanyagolt sírok rendbetételét, gyomtalanítását, különösen nagyra nőtt fák, bokrok, elgazosodott növények esetén minden előzetes értesítés nélkül elvégezheti.

(5) A rossz helyre ültetett növényekben, valamint a sírokon kinőtt gyomnövények kaszálása során bekövetkezett károkért a fenntartó nem tartozik felelősséggel.

(6) A sírokra ültetett növények nem terjeszkedhetnek túl a temetési helyeken és nem akadályozhatják a sírok közötti közlekedést, azok megközelítését.

(7) A sírokra nem lehet ültetni:

a) kúszónövényt (iszalagfélék, folyondárfélék, vadszőlőfélék),

b) lombhullató fa- és cserjefélét,

c) törpeméretű örökzöldek kivételével lomb- és tűlevelű örökzöldeket.

(8) A temetési hely gondozása úgy végezhető, hogy az ne sértse más elhunyt hozzátartozójának, illetve a látogatóknak a kegyeleti érzéseit és ne akadályozza azokat a sírgondozásban.

(9) A temetési hely gondozása során a szomszéd temetési hely nem sérülhet.

9/A. § * 

9/B. § *  (1) A ravatalozót az üzemeltetőnek a temetés időpontja előtt legalább 1,5 órával korábban kell átadnia a temetési szolgáltató részére.

(2) A temetési szolgáltató a ravatalozóhoz tartozó alapkellékeken túl saját ravatalozó kellékeit is használhatja.

(3) A ravatalozó használata során az állagmegóvásról a temetési szolgáltató köteles gondoskodni.

Temetkezési szolgáltatások és a köztemetőben végzett egyéb vállalkozói tevékenységek

10. § (1) A köztemetőben temetkezési szolgáltatást az arra jogosult vállalkozó, illetve gazdasági társaság végezhet.

(2) A temetői létesítmények igénybevétele ingyenes, arra vonatkozóan temető-fenntartási hozzájárulást nem kell fizetni..

(3) A temetőben síremlékbontási, -állítási, sírboltépítési, -bontási, továbbá -javítási, -felújítási munkálatokat a rendelkezni jogosult megbízása alapján bármely egyéni, vagy társas vállalkozás végezhet. A munkavégzést a munka megkezdése előtt legalább 2 nappal írásban be kell jelenteni az üzemeltetőnek.

(4) A köztemetőben a (3) bekezdésben felsorolt munkát végző megbízott ingyenesen igénybe veheti a fenntartó *  által biztosított szolgáltatásokat.

(5) A síremlékkészítők és más a köztemetőben munkát végző vállalkozók a munkavégzés körülményeiről, időpontjáról, kötelesek az üzemeltetővel egyeztetni és az üzemeltetőnek a köztemető rendjével kapcsolatos - e rendeletben, valamint a kormányrendelet 23. §-ában foglaltakon alapuló - utasításait betartani.

(6) Engedélyköteles tevékenységnél az engedélyt is be kell mutatni az üzemeltető részére.

(7) Építési, illetőleg bontási munkát csak az üzemeltető helyszíni szemléje után lehet megkezdeni.

(8) A köztemetőben munkát végző vállalkozók a munkálatok befejezését követően a törmeléket, hulladékot kötelesek elszállítani vagy elszállíttatni és a temetési hely környezetét rendezetten, tisztán hagyni.

Síremlékek, sírboltok

11. § (1) *  A sírbolt helyét az üzemeltető jelöli ki. A sírboltra történő síremlék-építési munkák végzésének várható időpontját, továbbá a síremlék és tartozékai, valamint az emlékoszlop tervét (vázrajzát) az üzemeltetőnek az építés, illetve elhelyezés előtt be kell mutatni.

(2) A sírbolt felett rendelkezőnek azt kell tekinteni, aki a használati díjat megfizette.

(3) Arra nézve, hogy a sírboltba kik temetkezhetnek, a létesítőnek a sírboltkönyvbe bejegyzett rendelkezései az irányadók.

(4) A sírboltba koporsóban csak annyi elhunyt személy temethető, ahány férőhelyre azt építették. Ezen kívül két férőhelyes sírboltba további hat urna, négyszemélyes sírboltba további tizenkét urna helyezhető el. Amennyiben a sírbolt tulajdonosa a temetkezési jogosultságról a sírboltkönyvben, vagy végrendeletileg nem tett rendelkezést, úgy a sírboltba az elhalt hozzátartozói az elhalálozás sorrendjében temethetők. A sírbolt tulajdonosának kérelmére a sírboltban elhelyezett koporsókban lévő porladáson túli csontmaradványokat össze kell gyűjteni és hamvasztás után urnában, illetőleg gyermekkoporsóban a sírboltba vissza kell helyezni. Ebben az esetben a maradványok csak urnahelynek számítanak.

(5) *  Síremléket szilárd talajra kell építeni. A járda a sírhely széleitől legfeljebb harminc centimétert foglalhat el.

(6) *  A síremlék körül létesített járda magassága a talajszinttől számítva legfeljebb harminc centiméter lehet.

(7) A síremléknek meg kell felelnie a temető arculatának.

(8) Temetői létesítményeket (síremlék, sírbolt, stb.) elkészültük után a köztemető üzemeltetőjének be kell mutatni.

(9) A köztemető területéről síremléket, fejfát - vagyonvédelmi okokból - csak az üzemeltetőnek történt előzetes bejelentés után szabad kivinni.

(10) Rátemetés esetén - a balesetek elkerülése végett - a temetési helyen levő síremléket a temettetőnek a járda szintjéig le kell bontatnia és újból, biztonságosan fel kell állíttatnia.

(11) A temetés miatt lebontott síremlékek biztonságos visszaállításának megtörténtét az üzemeltető ellenőrzi.

Kötelező nyilvántartások

12. § (1) Az üzemeltető a köztemetőről nyilvántartó könyvet és sírbolt könyvet köteles vezetni a jogszabályban előírt tartalommal. Gondoskodni kell arról, hogy e könyvekbe az eltemettető és a temetési hely felett rendelkezni jogosult személy betekinthessen.

(2) A köztemetőről készített térképet az üzemeltető a nyilvántartó könyvvel összhangban, folyamatosan köteles vezetni. Az elhunyt személy temetési helye után érdeklődőknek az üzemeltető a temető nyitvatartási ideje alatt köteles felvilágosítást adni.

Szabálysértési rendelkezések

13. § * 

Záró rendelkezések

14. § A rendelet 2008. január 1. napján lép hatályba.

Jogharmonizációs záradék * 

15. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek megfelel.

Pálfi János s. k. Dr. Kilián Orsolya s. k.
polgármester jegyző

Záradék:

A kihirdetés napja: 2007. december 20.

Dr. Kilián Orsolya s. k.
jegyző

1. melléklet az 17/2007. (XII. 20.) önkormányzati rendelethez * 

A temetési helyek megváltási és újraváltási díja

I. Sírhelyek:
1. Gyermeksírhely megváltása 4.000 Ft
2. Egyes felnőtt sírhely megváltása 5.000 Ft
3. Kettős sírhely megváltása 10.000 Ft
II. Sírboltok:
1. 2 személyes sírbolt megváltása 10.000 Ft
2. 4 személyes sírbolt megváltása 15.000 Ft
3. 6 személyes sírbolt megváltása 20.000 Ft
III. Hamvasztásos temetési helyek:
1. urnafülke megváltása 5.000 Ft
2. urnasírhely 5.000 Ft
3. urnasírbolt 5.000 Ft