Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 54/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátások körzeteiről * 

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva, - a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 10/2000. (IV. 17.) önkormányzati rendelet 3. melléklet 2. pont 1. alpontjában meghatározott feladatkörében eljáró Jogi és Közbiztonsági Tanácsnok, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 10/2000. (IV. 17.) önkormányzati rendelet 1. melléklet 3. pont (3) bekezdés 2. alpontjában meghatározott feladatkörében eljáró Szociális és Egészségügyi Bizottság véleményének kikérésével - a következőket rendeli el:

1. § E rendelet hatálya kiterjed Szekszárd városban területi ellátási kötelezettséggel alapellátásban egészségügyi szolgáltatást nyújtó háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, fogorvosokra (továbbiakban: háziorvos), iskolaorvosokra, területi és iskolai védőnőkre.

2. § A Közgyűlés az egészségügyi alapellátási kötelezettségének teljesítése érdekében 14 háziorvosi, 8 házi gyermekorvosi, 7 felnőtt vegyes, valamint 4 gyermek és ifjúsági fogorvosi, 10 iskolavédőnői és 13 területi védőnői körzetet alakít ki.

3. § (1) A háziorvosi körzeteket és azok területi leírását az 1. melléklet tartalmazza.

(2) *  A házi gyermekorvosi körzeteket és azok területi, valamint a házi gyermekorvosi körzetekhez tartozó nevelési-oktatási intézmények leírását a 2. melléklet tartalmazza.

(3) A fogorvosi körzeteket és azok területi leírását a 3. melléklet tartalmazza.

(4) Az iskolavédőnői és területi védőnői körzeteket és azok területi leírását a 4. melléklet tartalmazza.

4. § A több települést is ellátó körzetek esetében a körzet székhelye Szekszárd város.

5. § Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási területén lakcímmel nem rendelkező állampolgárok háziorvosi ellátást az 1. melléklet 6. pontjában meghatározott 6. számú körzetben, a házi gyermekorvosi ellátást a 2. melléklet 2. pontjában meghatározott 2. számú körzetben, a fogorvosi ellátást a 3. melléklet 1. pont 1.4. alpontjában meghatározott 4. számú körzetben veheti igénybe.

6. § (1) E rendelet 2013. január 1. napján lép hatályba.

(2) * 

6/A. § *  A Közgyűlés e rendeletnek - az egészségügyi alapellátások körzeteiről szóló 54/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 14/2015. (V. 29.) önkormányzati rendelettel megállapított - rendelkezéseivel összhangban - legkésőbb 2015. december 31-ig módosítja e rendelet mellékleteiben meghatározott körzetekre vonatkozó feladat-ellátási szerződéseket.

6/B. § *  (1) A Közgyűlés e rendeletnek - az egészségügyi alapellátások körzeteiről szóló 54/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 38/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelettel megállapított - rendelkezéseivel összhangban - legkésőbb 2015. december 4-ig módosítja e rendelet 4. mellékletének 1. pontjában meghatározott körzetekre vonatkozó feladat-ellátási szerződéseket.

(2) E rendeletnek - az egészségügyi alapellátások körzeteiről szóló 54/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 38/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelettel megállapított 3. melléklet 1. pontjának rendelkezéseit 2015. június 1. napjától kell alkalmazni.

6/C. § *  A Közgyűlés e rendeletnek - az egészségügyi alapellátások körzeteiről szóló 54/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 46/2016. (XI. 30.) önkormányzati rendelettel megállapított - rendelkezéseivel összhangban - legkésőbb 2016. december 10-ig módosítja e rendelet 4. mellékletének 1. pontjában meghatározott körzetekre vonatkozó feladat-ellátási szerződéseket.

Horváth István s. k. Amreinné dr. Gál Klaudia s. k.
polgármester jegyző

Kihirdetési záradék:

A kihirdetés napja: 2012. december 17.

Amreinné dr. Gál Klaudia s. k.
jegyző

1. melléklet az 54/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelethez * 

HÁZIORVOSI KÖRZETEK

1. számú körzet, Szekszárd, Mikes u. 24. (FIN: 170090102): Allende utca, Barázda utca, Bem utca, Benczúr utca, Bercsényi utca, Béri Balogh Ádám utca 1-59 páratlan és 2-68-ig páros, Bezons park, Cseri János utca, Domb utca, Fagyöngy utca, Fáy András utca, Gesztenyés, Gubacor, Harang utca, Harmat utca, Háry János utca, Hegyalja utca, Hollós László utca, Kertész utca, Liget utca, Lugas utca, Muskátli köz, Muskátli utca, Obsitos utca, Óvoda utca, Strázsahegy, Szabó Dezső utca, Szekér utca, Szérü utca, Szilas köz, Szilfadűlő, Szilas utca, Szőlő köz, Szőlőhegy, Szőlő utca, Szőlőhegy Újtelep, Szőlőhegy utca, Tóthvölgy, Virág völgy, Venyige utca, Vessző utca, Völgy utca, Zöldfa, Zengő utca, Medina Község közigazgatási területe.

2. számú körzet, Szekszárd, Kölcsey ltp. 25. (FIN: 170090103): Augusz Imre utca, Árpád utca, Beatrix királyné park, Csaba utca, Csonka utca, Kossuth Lajos utca 1-56-ig páros és páratlan, Kölcsey lakótelep, Mátyás király utca 1-26-ig páros és páratlan, Petőfi Sándor utca, Rákóczi utca 1-54-ig páros és páratlan, Szent László utca, Széchenyi utca 1-40-ig páros és páratlan, Szluha György utca, Táncsics Mihály utca, Táncsics Mihály köz, Tinódi utca, Zrínyi utca 1-11-ig.

3. számú körzet, Szekszárd, Ybl Miklós u. 2. (FIN: 170090104): Babits Mihály utca, Bagóvölgy, Balremete, Bartina köz, Bartina utca, Bálint köz, Benedekvölgy, Bethlen Gábor utca, Bezerédj utca, Bocskai köz, Bocskai utca, Bodza utca, Borzsák Endre utca, Béla király tér, Csötönyivölgy, Dicenty Dezső utca, Diófa utca, Dózsa György utca, Eszperentó pihenő, Ferenc szurdik, Flórián utca, Garay tér, Garay udvar, Gurovica, Gyüszüvölgy, Hosszúvölgy, Hosszúvölgy utca, Ibolya utca, Jobbremete, Kablár köz, Kerékhegy, Kerékhegy utca, Kisbödő, Kisbödő-hegy utca, Kisbödő utca, Kálvin tér, Kálvária utca, Kápolna tér, Lehel utca, Mandula sor, Munkácsy utca, Móricz Zsigmond utca, Nagybödő, Nagybödő utca, Piac tér, Puskás Tivadar köz, Puskás Tivadar utca, Remete utca, Rövidvölgy, Séd köz, Szücsény-szurdik, Vár köz, Vincellér utca, Vörösmarty utca, Ybl Miklós lakótelep, Ybl Miklós utca.

4. számú körzet, Szekszárd, Kölcsey ltp. 25. (FIN: 170090105): Aranytó utca, Balassa utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Keselyűsi út, Kinizsi utca, Luther tér, Mészáros Lázár utca, Pollack Mihály lakótelep, Pollack Mihály utca, Sport utca, Szent István tér 2-28-ig, Toldi utca, Tompa utca, Wosinsky Mór lakótelep.

5. számú körzet, Szekszárd, Mikes utca 24. (FIN: 170090106): Alkony utca, Alkotmány utca, Bárányfok, Barát János utca, Búzavirág utca, Csörge-tói utca, Epreskert utca, Dobó utca, dr. Hadnagy Albert utca, Halas utca, Honvéd utca, Jácint utca, Kendergyár, Keselyűs, Kisfaludy utca, Korsófölde utca, Orgona utca, Ózsák puszta, Sárvíz utca, Szent-Györgyi Albert utca, Tartsay ipartelep, Tartsay Vilmos utca, TOTÉV ipartelep, Vasvári köz, Vasvári utca, Viola utca, Wesselényi utca páratlan 3-13-ig.

6. számú körzet, Szekszárd, Kadarka utca 29. (FIN: 170090107): Árnyék dűlő, Balparászta utca, dr. Berze Nagy János utca, Bodzás, Borkút, Boróka dűlő, Borrév, Bor utca, Csillám dűlő, Csomorika dűlő, Csontos völgy, Dió liget, Dorogi köz, Dülő utca, Előhegy, Előhegyi utca, Ezerfürtű utca, Ezerjó köz, Ezerjó utca, Faddi völgy, Faddi tető, Faddi utca, Fuksz tető, Fuksz völgy, Gárdonyi Géza utca, Gulyásvölgy, Gyertyányos, Hamvas köz, Hárslevelű dűlő, Hidaspetre, Hidaspetre oldal, Hirlingpuszta, Irsai Olivér dűlő, Jázmin dűlő, Jedlik Ányos utca, Jobbparászta, Kabar dűlő, Kadarka lakótelep, Kadarka köz, Kadarka utca 74-től végig páros és páratlan, Kossuth Lajos utca 57-től végig páros és páratlan, Leányka dűlő, Lisztes tető, Lisztesvölgy, Lisztesvölgy utca, Lőtéri köz, Mocfa, Mocfa dűlő, Muskotály utca, Nagy Mihály völgy, Palánki hegy, Parászta utca, Pál utca, Pince utca, Pintes tető, Rizling utca, Rákóczi utca 56-végig páros, Roboz Zoltán utca, Sauli tető, Sauli völgy, Sötétvölgy, Szalai völgy, Szent Mihály dűlő, Székely Bertalan utca, Tanyamacska utca, Tolnai Lajos utca, Zápor-köz, Zápor utca.

7. számú körzet, Szekszárd, Hunyadi utca 2. (FIN: 170090108): Ady Endre utca, Arany János utca, dr. Szentgáli Gyula utca, Csokonai utca, Görögszó, Holub József utca, Hunyadi utca, Jókai utca, Kiskorzó tér, Liszt tér, Mikes utca, Perczel Mór utca, Szent István tér 1-25-ig, Széchenyi utca 42-től végig páros és páratlan, Találka tér, Wesselényi utca 2-12-ig páros, Harc Község közigazgatási területének felnőtt lakossága.

8. számú körzet, Szekszárd, Kandó Kálmán utca 12. (FIN: 170090109): Akácfa utca, Bakony utca, Bükk utca, Cserfa utca, Cserhát utca, Erkel Ferenc utca, Esze Tamás utca, Fürdőház utca, Fürt utca, Hársfa utca, Herman Ottó utca, Hosszúlépés dűlő, Kadarka utca 2-68-ig páros és páratlan, Kandó Kálmán utca, Katona József utca, Kiskadarka utca, Klapka György lakótelep, Klapka György utca, Létay Menyhért utca, Mecsek utca, Mérey utca, Nefelejcs köz, Nefelejcs utca, Ujfalussy Imre utca, Vak Bottyán utca, Vendel István utca.

9. számú körzet, Szekszárd, Wigand János tér 1. (FIN: 170090110): Avar út, Baka utca, Batthyány utca, Bern utca, Berzsenyi utca, Béketelep, Bogyiszlói út, Bólyai János utca, Borostyán utca, Bukovinai székelyek tere, Csarnok utca, Damjanich utca, dr. Szakály Ferenc utca, Horváth Károly utca, Hrabovszky utca, József Attila utca, Kapisztrán utca, Kiss János utca, Liszt Ferenc utca, Mátyás király utca 26-tól végig páros és páratlan, Margaréta utca, Nyámándpuszta, Nyár utca, Palánki út, Palánk, Patak utca, Páskum utca, Pásztor utca, Pázmány tér, Pipacs utca, Rákóczi utca 55-119-ig, Rosner Gyula utca, Rózsa utca, Rózsamáj utca, Selyem utca, Sió utca, Sipos Márton utca, Szarkaláb utca, Szentmiklósi út, Tavasz utca, Tormay Béla utca, Vásártér, Wigand János tér, Wopfing utca, Zrínyi utca 12-től a végig.

10. számú körzet, Szekszárd, Hunyadi utca 2.(FIN: 170090111): Csengey Dénes utca, Dienes Valéria utca, Józsefpuszta, Mattioni Eszter utca, Mészöly Miklós utca, Tartsay Vilmos lakótelep.

11. számú körzet, Szekszárd, Csatári utca 1. (FIN: 170090112): Almás, Árok utca, Baranyavölgy, Bátaszéki út, Béri Balogh Ádám utca 70-től végig páros és 65-től 89-ig páratlan, Cinege utca Cinka, Cinka utca, Csalogány utca, Csatár, Csend utca, Csobolyó utca, Ebespuszta, Faluhely, Hébér utca, Istifán gödre utca, Ivánvölgy, Kacor utca, Kalász utca, Kisbaranya, Levendula utca, Május 1. utca, Nagybaranya, Németvölgy, Porkolábvölgy, Sárköz utca, Tabu-hegy utca.

12. számú körzet, Szekszárd, Kandó Kálmán utca 12. (FIN: 170090130): Bartók Béla utca, Benedek apát utca, Bikavér utca, Bottyán-hegy, Bottyán-hegyi lakótelep, Csapó Dániel utca, Jelky András utca, Kodály Zoltán utca, Kőrösi Csoma Sándor utca, Leopold Lajos utca, Illyés Gyula utca, Madách Imre utca, Présház köz, Présház utca, Semmelweis utca, Szüret utca, Tanya utca, Zöldkert utca.

13. számú körzet, Szekszárd, Tartsay u. 16. (FIN: 170090132): Árnyas utca, Béri Balogh Ádám utca 63. és 91-től végig páratlan, Csap utca, Csatári utca, Csopak utca, Dr. Hirling Ádám utca, Dr. Nagy István utca, Dr. Tóth Lajos utca, Ebes utca, Gemenc utca, Kerámia utca, Kuruc utca, Lajos király utca, Magyar Sándor utca, Major utca, Otthon utca, Puttonyos utca, Tüske utca, Tüzér utca, Vadász utca, Vitéz utca, Szálka Község közigazgatási területének felnőtt lakossága.

14. számú körzet, Szekszárd, Kadarka u. 29. (FIN: 170090131): Alisca utca, Bakta, Barátság utca, Bródy köz, Bródy Sándor utca, Holdfény utca, Kilátó utca, Kurta utca, Napfény-köz, Napfény utca, Rozsnyai Mátyás utca.

2. melléklet az 54/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelethez * 

I. HÁZI GYERMEKORVOSI KÖRZETEK

1. számú körzet, Szekszárd, Mikes utca 9. (FIN: 170095027): Ady Endre utca, Alkony utca, Alkotmány utca 1-33-ig, 39-40-ig, Aranytó utca, Barát János utca, Bárányfok, Búzavirág utca, Csengey Dénes utca, Csörge-tói utca, Dienes Valéria utca, Dobó utca, dr. Hadnagy Albert utca, Epreskert utca, Halas utca, Honvéd utca páros oldala, Jácint utca, Józsefpuszta, Kendergyár, Keselyűs, Keselyűsi út, Kisfaludy utca, Korsófölde utca, Mattioni Eszter utca, Mészöly Miklós utca, Mikes utca, Orgona utca, Ózsák puszta, Sárvíz utca, Szent-Györgyi Albert utca 4-től - végig, Tartsay Vilmos lakótelep 19-54-ig páros-páratlan, Tartsay Vilmos utca, Tartsay ipartelep, TOTÉV ipartelep, Vasvári köz, Vasvári utca, Viola utca, Wesselényi utca páratlan oldala.

2. számú körzet, Szekszárd, Kandó K. utca 12. (FIN: 170095028): Akácfa utca, Árnyék dűlő, Bagóvölgy, Bakony utca, Balparászta, Bartók Béla utca, Bikavér utca, Bodzás, Borkút, Boróka dűlő, Borrév, Bor utca, Bottyán-hegy, Bottyán-hegyi lakótelep, Bükk utca, Cserfa utca, Cserhát utca, Csillám dűlő, Csomorika dűlő, Csonka utca, Csontos völgy, Dió liget, Dorogi köz, dr. Berze Nagy János utca, Dülő utca, Előhegy, Előhegyi utca, Esze Tamás utca, Ezerfürtű utca, Ezerjó köz, Ezerjó utca, Faddi völgy, Faddi tető, Faddi utca, Fuksz tető, Fuksz völgy, Fürdőház utca, Fürt utca, Gárdonyi Géza utca, Gulyásvölgy, Gyertyános, Hamvas köz, Hársfa utca, Hárslevelű dűlő, Hirlingpuszta, Hidaspetre, Hidaspetre oldal, Illyés Gyula utca, Irsai Olivér dűlő, Jázmin dűlő, Jedlik Ányos utca, Jobbparászta, Kabar dűlő, Kadarka köz, Kadarka lakótelep, Kadarka utca, Klapka György lakótelep, Klapka György utca, Kodály Zoltán utca, Kossuth Lajos utca, Leányka dűlő, Lisztesvölgy, Lisztes tető, Lisztesvölgy utca, Lőtéri köz, Mecsek utca, Mocfa, Mocfa dűlő, Muskotály utca, Nagy Mihály völgy, Nefelejcs köz, Nefelejcs utca, Pál utca, Palánki hegy, Parászta utca, Pince utca, Pintes tető, Présház köz, Présház utca, Rizling utca, Roboz Zoltán utca, Sauli tető, Sauli völgy, Sötétvölgy, Szalai völgy, Székely Bertalan utca, Szent László utca, Szent Mihály dűlő, Szentmiklósi út, Szüret utca, Tanya utca, Tolnai Lajos utca, Táncsics Mihály köz, Táncsics Mihály utca, Vak Bottyán utca, Vendel István utca, Zápor-köz, Zápor utca, Zöldkert utca.

3. számú körzet, Szekszárd, Béri Balogh Ádám utca 33. (FIN: 170095029): Alkotmány utca 34-38-ig és 41-47-ig, Allende utca, Bem utca, Benczúr utca, Bercsényi utca, Bezerédj utca, Bródy köz, Béri Balogh Ádám utca páros oldala 2-től végig és 1-59-ig páratlan, Bezons park, Cseri János utca, Fáy András utca, Görögszó, Honvéd utca 17-25-ig páratlan, Háry János utca, Ibolya utca, Kálvária utca, Kilátó utca, Lehel utca, Munkácsy utca, Május 1. utca, Móricz Zsigmond utca, Obsitos utca, Szabó Dezső utca, Szent-Györgyi Albert utca, Széchenyi utca 61., Vincellér utca, Ybl Miklós lakótelep, Ybl Miklós utca, Szálka Község közigazgatási területének gyermek lakossága.

4. számú körzet, Szekszárd, Ybl M. u. 1. (FIN: 170095030): Arany János utca, Bartina köz, Bartina utca, Bálint köz, Béla király tér, Bukovinai székelyek tere, Csokonai utca, Dózsa György utca, dr. Szentgáli Gyula utca, Flórián utca, Garay tér, Garay udvar, Jókai utca, Kisbödő, Kisbödő-hegy utca, Kisbödő utca, Kölcsey lakótelep, Kiskorzó tér, Liszt tér, Mandula sor, Perczel Mór utca, Piac tér, Puskás Tivadar köz, Puskás Tivadar utca, Rákóczi utca, Széchenyi utca kivéve Széchenyi utca 61., Séd köz, Találka tér, Tanyamacska utca, Tinódi utca, Vár köz, Vörösmarty utca, Wesselényi utca páros oldala, Harc Község közigazgatási területének gyermek lakossága.

5. számú körzet, Szekszárd, Kandó Kálmán utca 12. (FIN: 170095031): Babits Mihály utca, Balremete, Benedek apát utca, Benedekvölgy, Bethlen Gábor utca, Bocskai köz, Bocskai utca, Bodza utca, Borzsák Endre utca, Csapó Dániel utca, Dicenty Dezső utca, Diófa utca, Erkel Ferenc utca, Eszperantó pihenő, Ferenc szurdik, Herman Ottó utca, Hosszúvölgy, Hosszúvölgy utca, Jelky András utca, Jobbremete, Kablár köz, Kandó Kálmán utca, Katona József utca, Kerékhegy, Kerékhegy utca, Kiskadarka utca, Kálvin tér, Kápolna tér, Kőrösi Csoma Sándor utca, Leopold Lajos utca, Létay Menyhért utca, Madách Imre utca, Mérey utca, Nagybödő, Nagybödő utca, Remete utca, Rövidvölgy, Semmelweis utca, Szücsény-szurdik, Újfalussy Imre utca.

6. számú körzet, Szekszárd, Csatári utca 1. (FIN: 170095032): Alisca utca, Árnyas utca, Bakta, Barátság utca, Bátaszéki út, Bródy Sándor utca, Cinege utca, Cinka, Cinka utca, Csend utca, Csopak utca, Dr. Nagy István utca, Dr. Tóth Lajos utca, Ebes utca, Ebespuszta, Fagyöngy utca, Holdfény utca, Kerámia utca, Kurta utca, Lajos Király utca, Levendula utca, Magyar Sándor utca, Major utca, Napfény köz, Napfény utca, Otthon utca, Puttonyos utca, Rozsnyai Mátyás utca, Stárzsahegy, Vadász utca, Zöldfa.

7. számú körzet, Szekszárd, Munkácsy utca 33/b. (FIN: 170095033): Avar út, Augusz Imre utca, Árpád utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Baka utca, Balassa utca, Batthyány utca, Beatrix királyné park, Bern utca, Béketelep, Berzsenyi utca, Bogyiszlói út, Bólyai János utca, Borostyán utca, Csaba utca, Damjanich utca, dr. Szakály Ferenc utca, Holub József utca, Horváth Károly utca, Hrabovszky utca, Hunyadi utca, József Attila utca, Kapisztrán utca, Kinizsi utca, Kiss János utca, Liszt Ferenc utca, Luther tér, Margaréta utca Mátyás király utca, Mészáros Lázár utca, Nyámándpuszta, Nyár utca, Palánk, Palánki út, Páskum utca, Pásztor utca, Patak utca, Petőfi Sándor utca, Pipacs utca, Pollack Mihály lakótelep, Pollack Mihály utca, Pázmány tér, Rosner Gyula utca, Rózsa utca, Rózsamáj utca, Sió utca, Sipos Márton utca, Sport utca, Selyem utca, Szarkaláb utca, Szent István tér, Szluha György utca, Tartsay Vilmos lakótelep 1-18-ig, Tavasz utca, Toldi utca, Tompa utca, Tormay Béla utca, Vásártér, Wigand János tér, Wopfing utca, Wosinsky Mór lakótelep, Zrínyi utca.

8. számú körzet, Szekszárd, Csatári utca 1. (FIN: 170095034): Almás, Árok utca, Baranyavölgy, Barázda utca, Béri Balogh Ádám utca páratlan oldal 61-től végig, Csalogány utca, Csap utca, Csatár, Csatári utca, Csobolyó utca, Csötönyivölgy, dr. Hirling Ádám utca, Domb utca, Faluhely, Gemenc utca, Gesztenyés, Gubacor, Gurovica, Gyüszüvölgy, Harang utca, Harmat utca, Hegyalja utca, Hébér utca, Hollós László utca, Istifán gödre utca, Ivánvölgy, Kacor utca, Kalász utca, Kertész utca, Kisbaranya, Kuruc utca, Liget utca, Lugas utca, Muskátli köz, Muskátli utca, Nagybaranya, Németvölgy, Óvoda utca, Porkolábvölgy, Sárköz utca, Szekér utca, Szilas köz, Szilas utca, Szilfadülő, Szérű utca, Szőlő utca, Szőlőhegy, Szőlőhegy utca, Szőlőhegy Újtelep, Szőlő köz, Tóthvölgy, Tüske utca, Tüzér utca, Vitéz utca, Venyige utca, Vessző utca, Virág völgy, Völgy utca, Zengő utca, Tabu-hegy utca.

II. Iskolaorvosi szolgálatok

1. számú iskolaorvosi szolgálat (FIN: 170097045):

Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola

Szekszárdi Garay János Gimnázium 14 év alatti tanulói

2. számú iskolaorvosi szolgálat (FIN: 170097043):

Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola

Szekszárdi 2. számú Óvoda-Bölcsőde, Kadarka óvoda

Szekszárdi 2. számú Óvoda-Bölcsőde, Mérey óvoda

4. számú iskolaorvosi szolgálat (FIN: 170097046):

PTE Illyés Gyula Gyakorló Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvoda

Szekszárdi Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda - Honvéd óvoda

Zombai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Harci Tagiskolája

Harci Kincsesláda Óvoda, Bölcsőde

Szálkai Óvoda

5. számú iskolaorvosi szolgálat (FIN: 170097710):

Szent József Katolikus Általános Iskola, Katolische Grundschule és Szent Rita Katolikus Óvoda

Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda - Kertvárosi óvoda

Szekszárdi Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

6. számú iskolaorvosi szolgálat (FIN: 170097039):

PTE Illyés Gyula Gyakorló Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvoda - Gyakorló óvoda

Szekszárdi 1. számú Óvoda Kindergarten - Kölcsey óvoda

Szekszárdi 1. számú Óvoda Kindergarten - Wosinsky óvoda

Szekszárdi 1. számú Óvoda Kindergarten - Bajcsy óvoda

Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda - Szőlőhegyi óvoda

Szekszárdi Garay János Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola

7. számú iskolaorvosi szolgálat (FIN: 170097042):

Szent József Katolikus Általános Iskola, Katolische Grundschule és Szent Rita Katolikus Óvoda

8. számú iskolaorvosi szolgálat (FIN: 170097038):

Szekszárdi Baka István Általános Iskola

9. számú iskolaorvosi szolgálat (Szekszárd, Szent István tér 18.) (FIN 170097001)

Tolna Megyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola

Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola és Kollégium

Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola

Szekszárdi Garay János Gimnázium

10. számú iskolaorvosi szolgálat (Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.) (FIN: 170097002 kódú)

Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégiuma

Tolna Megyei SZC Bezerédj István Technikum

3. melléklet az 54/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelethez * 

FOGORVOSI KÖRZETEK

1. Vegyes fogorvosi körzetek

1. számú körzet, Szekszárd, Szent István tér 18. (FIN: 170096035)

Akácfa utca, Babits Mihály utca, Bagóvölgy, Bakony utca, Bátaszéki út, Balparászta utca, Béla király tér, Bikavér utca, Bottyán-hegy, Bottyán-hegyi lakótelep, Bükk utca, Csapó Dániel utca, Cserfa utca, Cserhát utca, Csontos völgy, Dió liget, Domb utca, Dorogi köz, Dózsa György utca, Dr. Berze Nagy János utca, Előhegy, Előhegyi utca, Erkel Ferenc utca, Esze Tamás utca, Eszperantó pihenő, Ezerjó utca, Flórián utca, Fuksz völgy, Fuksz tető, Fürdőház utca, Fürt utca, Garay tér, Garay udvar, Gárdonyi Géza utca, Hársfa utca, Hollós László utca, Istifán gödre utca, Jobbparászta, Jobbremete, Kadarka utca, Kadarka köz, Kadarka lakótelep, Katona József utca, Kerékhegy, Kiskadarka utca, Klapka György lakótelep, Klapka György utca, Kossuth Lajos utca, Kurta utca, Mecsek utca, Mérey utca, Mocfa, Mocfa dűlő, Muskotály utca, Nagy Mihály völgy, Nefelejcs utca, Parászta utca, Piac tér, Pince utca, Pollack Mihály lakótelep, Présház köz, Présház utca, Roboz Zoltán utca, Rizling utca, Sauli tető, Sauli völgy, Székely Bertalan utca, Szüret utca, Táncsics Mihály utca, Tanya utca, Vak Bottyán utca, Vörösmarty utca, Zápor-köz, Zápor utca, Zöldkert utca.

2. számú körzet, Szekszárd, Szent István tér 18. (FIN: 170096036)

Augusz Imre utca, Bálint köz, Balremete, Benedek apát utca, Benedekvölgy, Baranyavölgy, Bartina utca, Bethlen Gábor utca, Bezerédj utca, Bocskai utca, Bródy köz, Dr. Tóth Lajos utca, Epreskert utca, Ferenc szurdik, Gesztenyés, Gyüszüvölgy, Halas utca, Herman Ottó utca, Hidaspetre, Hidaspetre oldal, Hosszúlépés dűlő, Hosszúvölgy utca, Ibolya utca, Ivánvölgy, Jelky András utca, Kablár köz, Kálvária utca, Kálvin tér, Kandó Kálmán utca, Kápolna tér, Kerékhegy utca, Kilátó utca, Kisbödő utca, Kőrösi Csoma Sándor utca, Lehel utca, Leopold Lajos utca, Létay Menyhért utca, Luther tér, Madách Imre utca, Mandula sor, Móricz Zsigmond utca, Munkácsy utca, Nagybödő utca, Németvölgy, Porkolábvölgy, Puskás Tivadar utca, Puttonyos utca, Remete utca, Rövidvölgy, Séd köz, Semmelweis utca, Szent László utca, Szücsény-szurdik, Ujfalussy Imre utca, Vasvári köz, Vincellér utca, Ybl Miklós utca, Tabu-hegy utca.

3. számú körzet, Szekszárd, Garay tér 14-16. (FIN: 170096042)

Alisca utca, Allende utca, Árok utca, Bakta, Barátság utca, Bem utca, Benczúr utca, Bercsényi utca, Bocskai köz, Borkút, Bor utca, Bródy Sándor utca, Cinege utca, Cinka, Csend utca, Dicenty Dezső utca, Csalogány utca, Csap utca, Csatár, Csatári utca, Cseri János utca, Dr. Hirling Ádám utca, Faluhely, Fáy András utca, Gemenc utca, Háry János utca, Holdfény utca, Hosszúvölgy, Illyés Gyula utca, Jácint utca, Kacor utca, Kalász utca, Kisbödő, Kisbödő-hegy utca, Kisfaludy utca, Kodály Zoltán utca, Kuruc utca, Lajos király utca, Levendula utca, Május 1. utca, Mészöly Miklós utca, Nagybödő, Napfény köz, Napfény utca, Nyámándpuszta, Obsitos utca, Puskás Tivadar köz, Rozsnyai Mátyás utca, Sárköz utca, Szabó Dezső utca, Szalai völgy, Táncsics Mihály köz, Tóthvölgy, Tüzér utca, Vár köz, Vendel István utca, Vitéz utca, Virág völgy.

4. számú körzet, Szekszárd, Mátyás király utca 6. fsz. 2. (FIN: 170096034)

Alkony utca, Barát János utca, Barázda utca, Béri Balog Ádám utca, Bezons park, Búzavirág utca, Cinka utca, Csopak utca, Csötönyivölgy, Dr. Nagy István utca, Ebes utca, Ebespuszta, Ezerjó köz, Fagyöngy utca, Görögszó, Gubacor, Gulyásvölgy, Gurovica, Harang utca, Harmat utca, Hegyalja utca, Honvéd utca, Kerámia utca, Kertész utca, Kisbaranya, Liget utca, Lugas utca, Magyar Sándor utca, Major utca, Muskátli köz, Muskátli utca, Nagybaranya, Otthon utca, Óvoda utca, Strázsahegy, Szekér utca, Szérü utca, Szilas utca, Szilfadülő, Szilas köz, Szőlő köz, Szőlő utca, Szőlőhegy, Szőlőhegy utca, Szőlőhegy Újtelep, Tüske utca, Ybl Mikós lakótelep, Vadász utca, Venyige utca, Vessző utca, Völgy utca, Zengő utca, Zöldfa.

5. számú körzet, Szekszárd, Szent István tér 18. (FIN: 170096040)

Ady Endre utca, Almás, Arany János utca, Árnyas utca, Bartina köz, Bodza utca, Borrév, Borzsák Endre utca, Csobolyó utca, Csokonai utca, Csonka utca, Diófa utca, dr. Szentgáli Gyula utca, Hébér utca, Holub József utca, Hunyadi utca, Jókai utca, Kiskorzó tér, Kölcsey lakótelep, Liszt tér, Mikes utca, Nefelejcs köz, Perczel Mór utca, Sárvíz utca, Szent István tér, Szentmiklósi út, Találka tér, Tartsay ipartelep, Tartsay Vilmos utca, Tartsay Vilmos lakótelep, TOTÉV ipartelep, Wesselényi utca, Wosinszky Mór lakótelep.

6. számú körzet, Szekszárd, Szent István tér 18. (FIN: 170096037)

Alkotmány utca, Bartók Béla utca, Csengey Dénes utca, Dienes Valéria utca, Dobó utca, dr. Hadnagy Albert utca, Mattioni Eszter utca, Szent-Györgyi Albert utca, Széchenyi utca, Vasvári utca, Viola utca, Orgona utca, valamint Harc, Sióagárd, Szálka és Őcsény Községek közigazgatási területe.

7. számú körzet, Szekszárd, Wigand János tér 2. (FIN: 170096039)

Aranytó utca, Árnyék dűlő, Árpád utca, Avar út, Bajcsy-Zsilinszky utca, Baka utca, Balassa utca, Bárányfok, Batthyány utca, Beatrix királyné park, Béketelep, Bern utca, Berzsenyi utca, Bodzás, Bogyiszlói út, Bólyai János utca, Borostyán utca, Boróka dűlő, Bukovinai székelyek tere, Csaba utca, Csarnok utca, Csillám dűlő, Csomorika dűlő, Csörge-tói utca, Damjanich utca, dr. Szakály Ferenc utca, Dülő utca, Faddi völgy, Ezerfürtű utca, Faddi tető, Faddi utca, Gyertyányos, Hamvas köz, Hárslevelű dűlő, Hirlingpuszta, Horváth Károly utca, Hrabovszky utca, Irsai Olivér dűlő, Jázmin dűlő, Jedlik Ányos utca, József Attila utca, Józsefpuszta, Kabar dűlő, Kapisztrán utca, Kendergyár, Keselyűs, Keselyűsi út, Kinizsi utca, Kiss János utca, Korsófölde utca, Leányka dűlő, Liszt Ferenc utca, Lisztes tető, Lisztesvölgy, Liszesvölgy utca, Lőtéri köz, Mátyás Király utca, Margaréta utca, Mészáros Lázár utca, Nyár utca, Ózsák puszta, Palánk, Palánki út, Palánki hegy, Patak utca, Pál utca, Páskum utca, Pásztor utca, Pázmány tér, Petőfi Sándor utca, Pintes tető, Pipacs utca, Pollack Mihály utca, Rákóczi utca, Rosner Gyula utca, Rózsa utca, Rózsamáj utca, Selyem utca, Sió utca, Sipos Márton utca, Sötétvölgy, Sport utca, Szarkaláb utca, Szent Mihály dűlő, Szluha György utca, Tanyamacska utca, Tavasz utca, Tinódi utca, Toldi utca, Tolnai Lajos utca, Tompa utca, Tormay Béla utca, Vásártér, Wigand János tér, Wopfing utca, Zrínyi utca.

2. Iskolai, ifjúsági fogászati szolgálatok

1. számú szolgálat, Szekszárd, Szent István tér 18. (FIN: 170096041): Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégiuma, Tolna Megyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola.

2. számú szolgálat, ERGONOM Kft., Szekszárd, Tartsay utca 16. (FIN: 170096077): Szekszárdi Kolping Katolikus Szakképző Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Iskola, AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Tolna Megyei SZC Bezerédj István Technikum Pécsi Tudományegyetem Kelemen Endre Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola, Szent József Katolikus Általános Iskola Katholische Grundschule.

3. számú szolgálat, Szekszárdi Garay János Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet, Szekszárd, Zrínyi utca 78. (FIN: 170096096): Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola, Szekszárdi Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Szekszárdi Garay János Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorló Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvoda, Szekszárdi Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szekszárdi 2. számú Óvoda-Bölcsőde, „Az Én Ovim” Óvoda és Bölcsőde, Wunderland Kindergarten a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Óvodája, Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola, Szekszárdi Garay János Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola Sióagárdi Tagintézménye, Zombai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Harci Tagiskolája, Harci Kincsesláda Óvoda, Bölcsőde, Sióagárdi Kisfecskék Óvoda.

4. számú szolgálat, Szekszárdi Baka István Általános Iskola, Szekszárd, Béri Balogh Á. u. 89. és Csatári u. 49. fsz. 1. (FIN: 170096045): Szekszárdi Garay János Gimnázium, Szekszárdi Baka István Általános Iskola, Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola, Szekszárdi 1. Számú Óvoda Kindergarten, Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda, Szálkai Óvoda, Szent Rita Katolikus Óvoda.

4. melléklet az 54/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelethez * 

1. Iskolai védőnői körzetek

1. számú iskolai védőnői körzet (FIN: 170097533)

Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium szakgimnáziumi osztályai (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.)

PTE Illyés Gyula Gyakorló Általános Iskola 1-3. évfolyam (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Szent István tér 18.)

2. számú iskolai védőnői körzet (FIN: 170097545)

Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Kadarka u. 17.)

Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Szent István tér 18.)

3. számú iskolai védőnői körzet (FIN: 170097531)

Szekszárdi Baka István Általános Iskola (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Béri Balogh Á. u. 89.)

Szekszárdi Garay János Gimnázium 10/A, 10/B, 11/A, 11/B, 12/A ÉS 12/B osztályok (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Szent István tér 18.)

4. számú iskolai védőnői körzet (FIN: 170097547)

Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Szent-Györgyi Albert u. 6.)

Pécsi Tudományegyetem Kelemen Endre Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Szent István tér 18.)

Szekszárd Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Szent István tér 18.)

5. számú iskolai védőnői körzet (FIN: 170097544)

Tolna Megyei SZC Bezerédj István Technikum (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.)

Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégiuma szakközépiskolai és technikumi osztályok (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.)

6. számú iskolai védőnői körzet (FIN: 170097546)

Szekszárdi Garay János Gimnázium 7-9. évfolyam és a 10/C, 10/D, 11/C, 11/D, 12/C, 12/D osztályok (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Szent István tér 18.)

Szekszárdi Garay János Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Zrínyi u. 78.)

7. számú iskolai védőnői körzet (FIN: 170097640)

Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Szent István tér 18.)

Szent József Katolikus Általános Iskola Katholische Grundschule (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Garay tér 9.)

Tolna Megyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola (ellátás helye: 7100 Szekszárd, Szent István tér 18.)

2. Területi védőnői körzetek

1. sz. területi védőnői körzet (FIN: 170097536): Augusz Imre utca, Árpád utca, Baka utca, Batthyány utca, Beatrix Királyné Park, Csaba utca, Damjanich utca páratlan: 1-25-ig, páros: 2-28-ig, Dr. Szakály Ferenc utca, Hrabovszky utca, József Attila utca, Kapisztrán utca, Kiss János utca, Mátyás Király utca 1-28-ig páros-páratlan, Pázmány tér, Petőfi Sándor utca, Szluha György utca, Tinódi utca, Wosinsky Mór lakótelep, Szekszárdi Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény.

2. sz. területi védőnői körzet (FIN: 170097529): Arany János utca, Bezerédj utca, Bezons park, Csokonai utca, Jókai utca, Kiskorzó tér, Kölcsey lakótelep, Liszt tér, Piac tér, Széchenyi utca, Találka tér, Harc, Zombai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Harci Tagiskolája.

3. sz. területi védőnői körzet (FIN: 170097535): Allende utca, Almás, Babits Mihály utca, Bálint köz, Bartina utca, Bartina köz, Bem utca, Bercsényi utca, Béri Balogh Ádám utca páratlan: 1-59-ig, Bródy Köz, Cseri János utca, Dr. Szentgáli Gyula utca, Görögszó, Háry János utca, Ibolya utca, Kálvária utca, Kálvin tér, Kilátó utca, Kisbödő utca, Kisbödő-hegy utca, Kisbödő, Lehel utca, Munkácsy utca, Móricz Zsigmond utca, Obsitos utca, Puskás Tivadar utca, Puskás Tivadar köz, Szabó Dezső utca, Vincellér utca, Ybl Miklós lakótelep, Ybl Miklós utca, Szálka.

4. sz. területi védőnői körzet (FIN: 170097537): Alkony utca, Alkotmány utca, Barát János utca, Béri Balogh Ádám utca páros 2-32. Búzavirág utca, Dienes Valéria utca 2-8-ig, Dobó utca, Halas utca, Mikes utca, Perczel Mór utca, Vasvári köz, Vasvári utca, Wesselényi utca.

5. sz. területi védőnői körzet (FIN: 170097543): Bukovinai székelyek tere, Csonka utca, Csontos völgy, Ezerfürtű utca, Faddi tető, Faddi utca, Faddi völgy, Fuksz tető, Fuksz völgy, Fürdőház utca, Gárdonyi Géza utca, Jedlik Ányos utca, Jobbparászta, Kadarka utca, Leányka dűlő, Lisztes tető, Lisztesvölgy, Lisztesvölgy utca, Lőtéri köz, Nagy Mihály völgy, Patak utca, Rákóczi utca páros oldala, Roboz Zoltán utca, Sauli tető, Sauli völgy, Szent László utca, Táncsics Mihály köz, Tanyamacska utca, Tolnai Lajos utca, Zápor utca, PTE Illyés Gyula Gyakorló Általános Iskola 4-8. évfolyam.

6. sz. területi védőnői körzet (FIN: 170097530): Benedek apát utca, Benedekvölgy, Borzsák Endre utca, Bodza utca, Csapó Dániel utca, Dicenty Dezső utca, Diófa utca, Erkel Ferenc utca, Ferenc szurdik, Herman Ottó utca, Hosszúvölgy, Hosszúvölgy utca, Kandó Kálmán utca, Katona József utca, Kiskadarka utca, Kőrösi Csoma Sándor utca, Létay Menyhért utca, Mérey utca, Rövidvölgy, Semmelweis utca, Szücsény-szurdik.

7. sz. területi védőnői körzet (FIN: 170097540): Árok utca, Baranyavölgy, Béri Balogh Ádám utca páratlan: 61-végig, páros: 84-végig, Csalogány utca, Csap utca, Csatár, Csatári utca, Csötönyivölgy, Faluhely, Gesztenyés, Gyüszüvölgy, Istifán gödre utca, Ivánvölgy, Németvölgy, Porkolábvölgy, Sárköz u, Tabu-hegy utca.

8. sz. területi védőnői körzet (FIN: 170097528): Akácfa utca, Balremete, Béla király tér, Bethlen Gábor utca, Bocskai köz, Bocskai utca, Cserfa utca, Cserhát utca, Dorogi köz, Dózsa György utca, Esze Tamás utca, Eszperantó pihenő, Flórián utca, Fürt utca, Garay tér, Garay udvar, Hársfa utca, Jobbremete, Kablár köz, Kadarka lakótelep, Kápolna tér, Kerékhegy utca, Kerékhegy, Klapka György lakótelep, Klapka György utca, Kossuth Lajos utca, Mandula sor, Mecsek utca, Nagybödő utca, Nagybödő, Nefelejcs utca, Pince utca, Remete utca, Táncsics Mihály utca, Vak Bottyán utca, Vár köz, Vörösmarty utca.

9. sz. területi védőnői körzet (FIN: 170097532): Árnyék dűlő, Bagóvölgy, Bakony utca, Balparászta utca, Bartók Béla utca, Bikavér utca, Bodzás, Bor utca, Boróka dűlő, Borkút, Bottyán-hegy, Bottyán-hegyi lakótelep, Bükk utca, Dr. Berze Nagy János utca, Csillám dűlő, Csomorika dűlő, Dió liget, Dűlő utca, Előhegy, Előhegyi utca, Ezerjó köz, Ezerjó utca, Gulyásvölgy, Gyertyányos, Hamvas köz, Hárslevelű dűlő, Hidaspetre, Hidaspetre oldal, Hosszúlépés dűlő, Illyés Gyula utca, Irsai Olivér dűlő, Jázmin dűlő, Jelky András utca, Kabar dűlő, Kadarka köz, Kodály Zoltán utca, Leopold Lajos utca, Madách Imre utca, Mocfa, Mocfa dűlő, Muskotály utca, Nefelejcs köz, Palánki hegy, Palánki út, Palánk, Parászta utca, Pál utca, Pásztor utca, Pintes tető, Présház köz, Présház utca, Rizling utca, Séd köz, Selyem utca, Sötétvölgy, Szalai völgy, Székely Bertalan utca, Szent Mihály dűlő, Szentmiklósi út, Szüret utca, Tanya utca, Vendel István utca, Ujfalussy Imre utca, Zápor-köz, Zöldkert utca.

10. sz. területi védőnői körzet (FIN: 170097541): Alisca utca páros: 36-46-ig, Árnyas utca, Bátaszéki út, Cinege utca, Cinka, Cinka utca, Csend utca, Csobolyó utca, Csopak utca, Dr. Nagy István utca, Dr. Tóth Lajos utca, Ebes utca, Fagyöngy utca, Gemenc utca, Hébér utca, Kacor utca, Kalász utca, Kerámia utca, Kisbaranya, Kuruc utca, Lajos király utca, Levendula utca, Magyar Sándor utca, Major utca, Nagybaranya, Otthon utca, Puttonyos utca, Tüzér utca, Vadász utca, Vitéz utca.

11. sz. területi védőnői körzet (FIN: 170097542): Alisca utca páratlan: 9-19-ig, páros: 2-34-ig, Barátság utca, Bakta, Barázda utca, Bródy Sándor utca, Domb utca, Dr. Hirling Ádám utca, Gubacor, Gurovica, Harang utca, Harmat utca, Hegyalja utca, Hirlingpuszta, Holdfény utca, Hollós László utca, Kertész utca, Kurta utca, Liget utca, Lugas utca, Muskátli köz, Muskátli utca, Napfény köz, Napfény utca, Óvoda utca, Rozsnyay Mátyás utca, Strázsahegy, Szekér utca, Szérü utca, Szilas köz, Szilas utca, Szilfadülő, Szőlő köz, Szőlő utca, Szőlőhegy, Szőlőhegy Újtelep, Szőlőhegy utca, Tóthvölgy, Tüske utca, Venyige utca, Vessző utca, Virág völgy, Völgy utca, Zengő utca, Zöldfa.

12. sz. területi védőnői körzet (FIN: 170097538): Ady Endre utca, Alisca utca páratlan: 1-7-ig, Jácint utca, Bárányfok, Benczúr utca, Béri Balogh Ádám utca 34-82. páros oldal, Borrév, Csengey Dénes utca, Ebespuszta, Epreskert utca, Fáy András utca, Holub József utca, Dienes Valéria utca 10-től a végéig, Dr. Hadnagy Albert utca, Honvéd utca, Józsefpuszta, Kendergyár, Keselyűs, Keselyűsi út, Kisfaludy utca, Mattioni Eszter utca, Május 1. utca, Mészöly Miklós utca, Orgona utca, Ózsák puszta, Sárvíz utca, Szent-Györgyi Albert utca, Tartsay ipartelep, Tartsay Vilmos lakótelep 19-54-ig, Tartsay Vilmos utca, TOTÉV ipartelep, Viola utca.

13. sz. területi védőnői körzet (FIN: 170097539): Avar út, Aranytó utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Balassa utca, Béketelep, Bern utca, Berzsenyi utca, Bogyiszlói út, Bólyai János utca, Borostyán utca, Csarnok utca, Csörge-tói utca, Damjanich utca páratlan: 27-től végig, páros: 30-tól végig, Horváth Károly utca, Hunyadi utca, Kinizsi utca, Korsófölde utca, Liszt Ferenc utca, Luther tér, Margaréta utca, Mátyás király utca 29-től végig (páros, páratlan), Mészáros Lázár utca, Nyámándpuszta, Nyár utca, Páskum utca, Pipacs utca, Pollack Mihály lakótelep, Pollack Mihály utca, Rákóczi utca páratlan oldala, Rosner Gyula utca, Rózsa utca, Rózsamáj utca, Sió utca, Sipos Márton utca, Sport utca, Szarkaláb utca, Szent István tér, Tartsay Vilmos lakótelep 1-18-ig, Tavasz utca, Toldi utca, Tompa utca, Tormay Béla utca, Vásártér, Zrínyi utca, Wigand János tér, Wopfing utca.