Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/1991. (V. 23.) önkormányzati rendelete

a város címerének és zászlójának megállapításáról és használatának rendjéről * 

A városi címer és zászló leírása

1. § Szombathely Megyei Jogú Város címere: csücskös talpú pajzson, kék mezőben, ormozott ezüst vár, nyílt és felül kereszttel ellátott kapuval, két kitárt kapuszárnnyal, ezek mellett pedig - a kapuszárnyak magasságában - kétoldalt egy-egy alacsonyabb, szintén ormozott bástyafal húzódik, míg a kapu felett ötablakú, fedett, gombbal díszített torony áll, kétoldalán erkélyszerű ormozott építménnyel, végül a torony mellett jobbra ezüst félhold, balra pedig hatágú aranycsillag látható. (1. sz. melléklet)

2. § Szombathely Megyei Jogú Város zászlója: téglalap alakú, kék színű, rajta Szombathely címerével.

A városi címer és zászló használatának köre

3. § (1) Szombathely címerét csak mint a városra utaló és díszítő jelképet lehet használni.

(2) A címer a jogszabályokban foglalt hatósági tevékenység, vagy eljárás során nem alkalmazható.

4. § A város címerét - engedély nélkül - utaló és díszítő jelképként általában az alábbi esetekben szabad használni és alkalmazni:

a) a Városháza épületén és tanácskozó termeiben,

b) az önkormányzat közgyűlése, vagy Polgármesteri Hivatal által kiadott és Szombathely történetével, életével, fejlődésével foglalkozó kiadványokon,

c) az önkormányzat közgyűlése által kiadott díszokleveleken, emléklapokon, emlékplaketteken, jelvényeken, valamint a közgyűlés által alapított kitüntetéseken,

d) az önkormányzat közgyűlésének protokolláris rendezvényein úgy, hogy az állami címer jelentőségét ne kisebbítse,

e) a polgármester, az alpolgármesterek és a főjegyző részére kizárólag protokolláris felhasználásra készített levélpapíron,

f) az önkormányzat közgyűlése által létrehozott Alapítvány kiadványain és rendezvényein.

5. § (1) Kizárólag engedély alapján szabad a város címerét utaló és díszítő jelképként alkalmazni, vagy használni:

a) a városban működő intézmények és társadalmi szervezetek által kiadott és a várossal, vagy az intézmény, illetve társadalmi szervezet történetével, életével, fejlődésével foglalkozó kiadványokon,

b) a várost érintő kiadványokon,

c) a városban rendezett jelentősebb kulturális és szakmai rendezvényeken, továbbá nemzetközi és országos méretű sportversenyeken, bajnokságokon,

d) a város történetét, életét, fejlődését bemutató kiállításokon,

e) a városra utaló ajándék és emléktárgyakon,

f) gazdálkodó szervezetek egyes jellegzetes termékein,

g) egyéb, a kérelemben megjelölt egyedi esetekben.

(2) A város címerét védjegyként felhasználni, ilyen célra engedélyt kiadni nem szabad.

6. § Szombathely Megyei Jogú Város zászlója engedély nélkül használható:

a) a Városháza tanácskozó termeiben, a polgármester irodájában és a közgyűléseken,

b) a Városháza előtti zászlórúdon felvonva: a közgyűlések alkalmával, az önkormányzat rendezvényein és ünnepségein,

c) a város területén állami és nemzeti ünnepeken.

7. § Kizárólag engedély alapján szabad a város zászlóját használni:

a) a város életében jelentősebb - kizárólag helyi - események és rendezvények alkalmával,

b) megkülönböztetésül a többi település részvételével tartott rendezvényeken,

c) cserezászlóként és - a juttatás jellegének a zászlón való feltüntetésével - elismerésként,

d) a települések közötti bel- és külföldi kapcsolatokban,

e) az önkormányzat közgyűlésének protokolláris rendezvényein,

f) minden olyan esetben, amikor az önkormányzat közgyűlése indokoltnak tartja, illetve a polgármester engedélyezi.

A városi címer és zászló használatának módja

8. § (1) A város címerét és zászlóját - mint utaló és díszítő jelképet - kizárólag hiteles alakban, az ábrázolás hűségének, a méretarányok és a színek pontos megtartása mellett lehet felhasználni, illetve alkalmazni.

(2) Indokolt esetben engedélyezhető, hogy a címert a tárgy anyagának színében (fém, bőr, stb.) készítsék el és használják fel.

(3) A címert és a zászlót csak olyan mértékig szabad kicsinyíteni, ami nem sérti a hiteles ábrázolást.

A városi címer és zászló használatának engedélyezése

9. § (1) A város címerének és zászlójának a fenti rendelkezések szerinti felhasználását, alkalmazását, vagy forgalomba hozatala céljából történő előállítását a polgármester engedélyezi.

(2) A kiadott engedély érvényessége szólhat:

a) egy esetre (rendezvényre, alkalomra),

b) meghatározott időpontig történő felhasználásra,

c) meghatározott mennyiségű címerrel díszített termék, emléktárgy, jelvény, kiadvány stb. előállítására,

d) a visszavonásig történő felhasználásra, alkalmazásra.

10. § (1) Az engedély kiadásáért díjat kell megállapítani, ha a város címerét kereskedelmi célra kívánják felhasználni. A díj összege a forgalmi érték 0,5%-a.

(2) A díj a megyei jogú város önkormányzatának költségvetési bevételét képezi.

11. § (1) Az engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a kérelmező (felhasználó) megnevezését és címét,

b) a címer, vagy a zászló felhasználásának célját,

c) az előállítandó mennyiséget,

d) a terjesztés, illetőleg a forgalombahozatal célját,

e) kereskedelmi forgalom esetén a címerrel díszítendő tárgy egységárát,

f) a címer, vagy a zászló használatának időtartamát,

g) a címer, vagy a zászló felhasználásáért a kérelmező szervnél felelős személy nevét és beosztását.

(2) A kérelemhez mellékelni kell a címerrel díszített tárgy, kiadvány, stb. tervét. Az engedély megszerzését követően az előállított tárgy egy példányát és annak fényképmásolatát is be kell nyújtani.

(3) A polgármester az engedély iránti kérelmek benyújtására a (2) bekezdésben foglaltakon túlmenő előírásokat is megállapíthat.

11/A. § Az engedélyt a kérelem benyújtásától számított harminc napon belül kell kiadni.

12. § A címer, vagy zászló használatára vonatkozó engedélynek tartalmaznia kell:

a) a jogosult megnevezését és címét,

b) az engedélyezett felhasználási cél megjelölését,

c) az engedély érvényességének határidejét,

d) előállítás esetén az engedélyezett mennyiséget,

e) a terjesztés, illetőleg a forgalombahozatal módjával kapcsolatos esetleges kikötéseket,

f) a felhasználással kapcsolatos egyéb előírásokat,

g) a díj mértékét, befizetésének módját és határidejét.

13. § (1) A címer, vagy a zászló használatát, alkalmazását, vagy előállítását nem szabad megengedni, a kiadott engedélyt pedig vissza kell vonni, ha a használat, vagy forgalombahozatal módja, vagy körülményei a várost, vagy a város lakosságának érzületét, jogait, vagy jogos érdekeit sérti, vagy veszélyezteti.

(2) A polgármester az engedély kiadását az (1) bekezdésben meghatározott esetekben indokolással megtagadhatja.

(3) A kiadott engedélyt vissza lehet vonni, ha a felhasználó szerv ebben a rendeletben, vagy a részére kiadott engedélyben meghatározott feltételeket, előírásokat megsérti, nem tartja be, illetőleg a megállapított határidőre kötelezettségeinek nem tesz eleget.

(4) A címernek az emléktárgyakon, érméken, jelvényeken, más tárgyakon és a kiadványokon történő felhasználásához ezen rendelet alapján kiadott engedély nem mentesíti a kérelmezőt a jogszabályok által a termék, jelvény, kiadvány, stb. tervezésére, előállítására, forgalombahozatalára előírt egyéb engedélyek, hozzájárulások megszerzése alól.

14. § A kiadott engedélyekről nyilvántartást kell vezetni.

Szabálysértés

15. § * 

Vegyes rendelkezések

16. § Ez a rendelet kihirdetése napján *  lép hatályba, ezzel egyidejűleg a város címerének használatáról szóló, többszörösen módosított 4/1972. (XII. 14.) tanácsrendelet hatályát veszti.

17. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

Szombathely, 1991. május 23.

Wagner András s. k. Dr. Kaczmarski János s. k.
polgármester jegyző