Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 40/2005. (XI. 24.) önkormányzati rendelete

a vállalkozások foglalkoztatás-növelő támogatásáról * 

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. § (2) bekezdésében, illetőleg a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában biztosított jogkörében eljárva a vállalkozások letelepedése, fejlesztése, illetőleg a foglalkoztatás elősegítése érdekében az alábbi rendeletet alkotja.

A rendelet hatálya

1. § (1) Az Önkormányzat egyedi, foglalkoztatás-növelő támogatásban (továbbiakban: támogatás) részesíthet Szombathely közigazgatási területén működő, illetőleg megvalósuló vállalkozásokat (továbbiakban együttesen: vállalkozások), melyek az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkelyének a csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2001. január 12-i 69/2001/EK bizottsági rendelet 2. cikke szerint a de minimis támogatási küszöbértéket nem haladták meg.

(2) Támogatásban részesíthetők,

a) azok a már működő vállalkozások, melyek arra vállalnak kötelezettséget, hogy a támogatási szerződés aláírásától számított egy év alatt legalább 100 fővel növelik teljes munkaidőben foglalkoztatottaik létszámát, illetőleg

b) azok a megvalósuló vállalkozások, melyek a támogatási szerződés aláírásától számított egy éven belül legalább 100 fő teljes munkaidőben történő foglalkoztatására vállalnak kötelezettséget.

(3) A támogatás további feltétele, hogy a vállalkozás a (2) bekezdésbe foglalt foglalkoztatási szint folyamatos fenntartására a támogatási szerződés aláírásától számított minimum 5 éves időtartamra kötelezettséget vállal.

Támogatás formája, fedezete, felhasználása

2. § Az 1. §-ban megfogalmazott feltételeket teljesítő vállalkozások részére a következő formákban nyújtható támogatás:

a) ingatlan tulajdonjogának ingyenes átruházása (továbbiakban: ingatlanjuttatás),

b) vissza nem térítendő támogatás (továbbiakban: forinttámogatás),

3. § (1) Az Önkormányzat által a vállalkozások támogatására felhasználható fedezet éves maximális mértéke:

a) ingatlanjuttatás esetében 100.000 eurónak megfelelő forgalmi érték, valamint

b) forinttámogatás esetében a tárgyévre vonatkozó önkormányzati költségvetési rendeletben e célra meghatározott összeg, mely maximálisan 100.000 eurónak megfelelő forintösszeg lehet.

(2) A támogatási kérelmek elbírálására az (1) bekezdésben meghatározott éves fedezet erejéig van lehetőség.

4. § A támogatást a vállalkozás kizárólag az alábbi célokra használhatja fel:

a) vállalkozásindáshoz szükséges feltételek megteremtése,

b) vállalkozásnak a 1. § (2) bekezdésének megfelelő szintű fejlesztéséhez szükséges feltételek megteremtése,

c) a vállalkozás menedzsmentje szombathelyi állandó lakosként történő letelepedésének elősegítése,

d) adminisztratív terhek csökkentése,

e) nem önkormányzati támogatási formák elnyeréséhez szükséges önerő megteremtése.

Támogatási kérelmek elbírálása

5. § (1) A támogatási kérelemhez csatolni kell:

a) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény alapján létrehozott és működtetett Egységes Munkaügyi Nyilvántartásból (továbbiakban: Nyilvántartás) történő, a ténylegesen foglalkoztatottak létszámára vonatkozó 30 napnál nem régebbi adatszolgáltatást,

b) az 1. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettség teljesítésére vonatkozó nyilatkozatot,

c) Az 1. § (3) bekezdésében foglalt minimum 5 éves időtartamra vonatkozó kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozatot,

d) a 10. § (1) bekezdésnek megfelelő nyilatkozatot,

e) az igényelt támogatási forma megjelölését,

f) a támogatással megvalósítandó célok megjelölését.

(2) Az 5. § (1) bekezdés b), c), d) pontjában meghatározott tartalmú nyilatkozatokat akkor lehet a kérelemhez csatolni, ha azt a vállalkozásnak a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény szerinti vezető tisztségviselője cégszerű aláírásával állította ki.

6. § (1) Működő vállalkozás a létszámbővítés egy éves időtartamába a támogatási kérelem benyújtását közvetlenül megelőző legfeljebb hat hónapra vonatkozó, ténylegesen megvalósult legfeljebb 50 főt érintő létszámbővítésének figyelembe vételét is kérheti.

(2) Ha a működő vállalkozás az (1) bekezdés szerinti kérelemmel él, akkor részesülhet támogatásban, ha arra vállal kötelezettséget, hogy a foglalkoztatás 1. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott mértékű bővítést a támogatási szerződés aláírásától számítottan az (1) bekezdés alapján figyelembe vett időtartammal együtt egy év alatt teljesíti.

(3) A vállalkozásnak a kötelező mellékleteken túl a 6. § (1) bekezdés teljesítésére a Nyilvántartásból származó adatszolgáltatást is csatolnia kell.

7. § (1) A támogatási kérelmek elbírálásáról a pénzügyeket ellátó bizottság, valamint a vállalkozás tevékenysége szerint szakmailag illetékes bizottság javaslata alapján a Közgyűlés dönt.

(2) A támogatási kérelmeket a polgármester terjeszti a bizottságok, illetőleg a Közgyűlés elé.

(3) Ha a Közgyűlés több, a feltételeket teljesítő vállalkozás kérelme felett határoz, az elbírálásnál előnyt jelent, ha a vállalkozás az 5. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozatában 300 főnél több munkavállaló foglalkoztatására, illetőleg a c) pontja szerinti nyilatkozatában 5 évnél hosszabb ideig történő foglalkoztatás-fenntartásra vállal kötelezettséget.

8. § (1) A támogatásban részesülő vállalkozással (továbbiakban: támogatott) a Közgyűlés döntését követő 30 napon belül közokiratba foglalt támogatási szerződést kell kötni, melynek költségét a vállalkozás viseli.

(2) Támogatási szerződéskötésre akkor kerülhet sor, ha a támogatott szerződésszegése esetére a támogatás összegének 125%-kal növelt összege erejéig, a támogatási szerződés hatálya fennállásáig terjedő időtartamra az Önkormányzat, mint kedvezményezett javára bankgarancia nyilatkozatot nyújt be.

(3) Ingatlanjuttatás esetén a támogatási szerződésben meg kell határozni az ingatlannak Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata hatályos vagyonrendelete alapján megállapított forgalmi értékét (továbbiakban: forgalmi érték)

(4) A támogatási szerződésben rendelkezni kell a támogatott elszámolási, ellenőrzésbiztosítási, esetleges fizetési kötelezettségéről, illetőleg a szerződésszegés következményeiről, illetőleg utalni kell arra, hogy a nyújtott támogatás az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkelyének a csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2001. január 12-i 69/2001/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó csekély összegű támogatásnak minősül.

A támogatás felhasználásának ellenőrzése

9. § (1) A támogatott köteles a létszámbővítés

a) az 1. § (2) bekezdés szerinti teljesítését a támogatási szerződés aláírását követő egy év,

b) a 6. § (2) bekezdés szerinti teljesítését a támogatási szerződés aláírást követő hat hónap

elteltével külön felszólítás nélkül a Nyilvántartás alapján igazolni. Ezt követően a támogatási szerződés hatálya alatt minden év december 15. napjáig a támogatott a foglalkoztatottak létszámára vonatkozóan köteles a Nyilvántartásból történő lekérdezéssel adatot szolgáltatni.

(2) Az Önkormányzat a foglalkoztatottak létszámának 1. § (3) bekezdés szerinti folyamatos fenntartását a támogatási szerződés hatálya alatt jogosult ellenőrizni.

(3) A támogatott a támogatási szerződésben meghatározott időpontig köteles írásban a támogatás felhasználásáról elszámolni.

(4) Az 5. § b)-c) pontja szerinti nyilatkozatokban vállalt létszámbővítés, illetőleg annak fenntartására vonatkozó kötelezettség megszegésén túl a támogatási szerződés megszegésnek minősül az is, ha a támogatott az (1)-(3) bekezdésben foglalt kötelezettségeit, felszólítást követően sem teljesíti.

(5) Szerződésszegés esetén a támogatottat visszafizetési kötelezettség terheli. A visszafizetendő összeg, ha a szerződésszegést a támogatott a támogatási szerződés aláírását követő

a) 2 éven belül követi el: a támogatás összegének 110%-a,

b) 3 éven belül követi el: a támogatás összegének 115%-a,

c) 4 éven belül követi el: a támogatás összegének 120%-a,

d) 4 évet meghaladóan követi el: a támogatás összegének 125%-a,

Záró rendelkezések

10. § (1) Az 1. § (1) és (2) bekezdése alapján adott támogatás az EK Szerződés 87. és 88. cikkének a csekély összegű (ún. de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló 69/2001/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó csekély összegű támogatásnak minősül. Egy vállalkozásnak, bármely forrásból, csekély összegű támogatási jogcímen odaítélt támogatás támogatástartalma - három év vonatkozásában - nem haladhatja meg a százezer eurónak megfelelő forintösszeget. A támogatottnak nyilatkoznia kell arról, hogy a támogatás odaítélését megelőző három évben csekély összegű támogatás címén mekkora összegű támogatást vett igénybe.

(2) A rendelet a Pénzügyminisztérium Támogatásokat Vizsgáló Irodájának a 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet alapján kiadott állásfoglalása kézhezvételét követő napon lép hatályba. * 

(3) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

Dr. Ipkovich György s. k. Dr. Kaczmarski János s. k.
polgármester jegyző