Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 22/2009. (X. 15.) önkormányzati rendelete

az iparosított technológia felhasználásával épült lakóépületek energiatakarékosságot célzó korszerűsítésének, felújításának támogatására * 

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése (a továbbiakban Közgyűlés) a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az iparosított technológia felhasználásával megvalósult lakóépületek energiatakarékosságot célzó korszerűsítésének, felújításának támogatására a következő rendeletet alkotja:

A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Szombathely Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő iparosított technológiával épült - legalább 4 lakást tartalmazó - társasház, lakásszövetkezeti épület azon lakóközösségeire (továbbiakban együtt: lakóközösség), akik az illetékes Miniszter pályázati felhívása alapján pályázatot nyújtottak be az iparosított technológiával épült lakóépületük energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására, és az állami támogatást elnyerték.

(2) A rendelet alkalmazásában iparosított technológiával épült lakóépületnek minősülnek a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbeton vázas és egyéb iparosított technológiával készült épületek.

Általános rendelkezések

2. § (1) A Közgyűlés vissza nem térítendő önkormányzati támogatást nyújt a lakóközösségnek az éves költségvetésben jóváhagyott keretösszeg erejéig az 1. § (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülése esetén.

(2) Szombathely Megyei Jogú Város az (1) bekezdésben meghatározott önkormányzati támogatást az állami támogatás elnyeréséhez szükséges önrész biztosításához - a lakóközösség által - felvett kamattámogatott hitel visszafizetéséhez (tőke-, továbbá kamatrész megfizetéséhez) nyújtja.

(3) Az önkormányzati támogatás folyósításának első évére vonatkozóan a költségvetési rendeletben történő tervezhetőség érdekében a lakóközösség köteles 2009. november 15. napjáig az e rendelet hatálya alá tartozó, az állami támogatás elnyerése érdekében benyújtott pályázat alapján

a) a teljes beruházási költséget,

b) az elvégzendő tevékenységi köröket és a hozzájuk tartozó beruházási és egyéb költségeket,

c) a lakóközösség által vállalt saját erőt,

d) a saját erő biztosításához tervezett hitel futamidejét, a várhatóan fizetendő tőkerészlet és kamat összegét írásban a polgármester részére megküldeni.

(4) Új pályázati kiírás esetén a (3) bekezdésben előírt adatszolgáltatási határidő a központi pályázati felhívásban megállapított benyújtási határidőtől számított 15. nap.

Támogatás mértéke, feltételei

3. § (1) Az igényelhető önkormányzati támogatás mértéke nem haladhatja meg a Közgyűlés egyedi határozatában az adott évre megfogalmazott támogatható tevékenységi körök tekintetében a pályázott beruházási érték 1/3-át, de lakásonként maximum 500 000 Ft lehet, az alábbi szabályok figyelembe vételével.

- Az önkormányzati támogatás teljes futamidő alatt számított együttes összege a 2. § (2) bekezdés szerint felvett hitel kamataival együtt sem haladhatja meg a támogatás jelen bekezdésben meghatározott felső határait.

- A pályázott beruházási érték a társasház részére megítélt állami támogatás összegének háromszorosa.

(2) A megítélt támogatást a hitel teljes futamideje alatt, havi részletekben, a hónap utolsó napjáig folyósítja az önkormányzat a lakóközösségek részére az általuk felvett kamattámogatott hitel önkormányzati támogatásra jutó tőke-, továbbá kamatrészének megfizetéséhez. A havi részlet összege azonos a támogatás igénylésekor benyújtott hitelajánlat alapján készített kimutatásban szereplő és a támogatási szerződésben rögzített összeggel, ami a kamatot is tartalmazza. A kamat és egyéb hitelfeltételek futamidő alatti változásainak hitelajánlatban, illetve a hitelajánlat alapján készített kimutatásban nem szereplő, összegszerűen nem meghatározott többletköltségeit az Önkormányzat nem vállalja át.

(3) Az önkormányzati támogatás megítélésének feltétele az állami támogatás elnyerése.

(4) A támogatott lakóközösségnek nem lehet köztartozása, melyről a támogatási szerződés megkötésének napjától számított 30 napnál nem régebbi Nyilatkozatot (500 E Ft értékhatár alatt), illetve NAV igazolást (500 E Ft értékhatár felett) kell a támogatási szerződéshez csatolni. Ezt minden évben az elszámolás mellé is csatolni kell.

(5) Az önkormányzati támogatásra pályázók kötelesek a polgármestert a támogatási szerződésben előírt módon és gyakorisággal a beruházás állásáról tájékoztatni.

(6) Az önkormányzat azzal a feltétellel nyújtja a támogatást, hogy a pályázó beruházását csak az állami támogatásra vonatkozó pályázat benyújtását követően kezdheti meg. A beruházás megkezdése a jelen feltétel vonatkozásában az ajánlatkérést, illetve a közbeszerzési eljárás megindítását jelenti.

A támogatás igénylésének módja

4. § A lakóközösségnek az önkormányzati támogatás igényléséhez az alábbi dokumentumokat kell személyesen leadni a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályára:

- az önrészhez felveendő hitel előzetes banki hitelajánlatát, melynek érvényessége az igény benyújtásától számítva legalább 60 nap, és teljes körűen tartalmazza a hitelfelvétel feltételeit, különösen a törlesztőrészleteket havi bontásban, külön feltüntetve a kamat-, továbbá a tőkerészt, a futamidő teljes tartama alatt,

- az állami támogatási döntésről (összegéről) szóló értesítés fénymásolatát,

- a pályázó kimutatását az igényelt támogatás összegéről, ami tartalmazza a banki hitelajánlat alapján kiszámolt, önkormányzat által fizetendő törlesztőrészleteket, havi bontásban, külön feltüntetve a kamat-, továbbá a tőkerészt, a futamidő teljes tartama alatt,

- a pályázati dokumentáció 1 példányát.

A támogatás összegének elbírálása

5. § *  A lakóközösség által benyújtott, önkormányzati támogatásra vonatkozó igényt a pénzügyeket ellátó bizottság előzetes véleményezése, értékelése alapján a Közgyűlés hagyja jóvá.

A támogatás folyósításának rendje

6. § (1) A Közgyűlés által jóváhagyott támogatás folyósítására a polgármester támogatási szerződést köt a lakóközösséggel. A támogatási szerződésben rögzített támogatási feltételek nem térhetnek el az előzetes banki hitelajánlat feltételeitől és a hitelajánlat alapján készített kimutatásban szereplő havi törlesztőrészletektől.

(2) A támogatás folyósítása - az állami támogatási döntést, illetve a hitelszerződés megkötését követően - a hitel-visszafizetés kezdetétől a teljes futamidőben, a tőke-, továbbá kamatrész vonatkozásában havi részletekben történik átutalással, a lakóközösség által megadott bankszámlára. A támogatás összege kizárólag a 2. § (2) bekezdése szerinti célra fordítható.

(3) A támogatási szerződésben rögzíteni kell a 3. §-ban és a 7. §-ban előírt feltételeket.

(4) A támogatási szerződésben az Önkormányzat felhatalmazást ad a lakóközösség részére azonnali beszedési megbízás benyújtására, amennyiben két egymást követő hónapban az önkormányzati támogatást felszólítás ellenére sem fizeti meg a lakóközösség bankszámlájára.

A támogatás elszámolása és ellenőrzési rendje

7. § (1) A felújítási munkákra - amennyiben a beruházás nem esik a közbeszerzésekről szóló mindenkori törvény hatálya alá - a pályázó legalább öt-öt szakmai vállalkozótól köteles ajánlatot kérni. Közbeszerzési eljárás lefolytatása esetén a lebonyolító a pályázat kiírását megelőzően az ajánlati felhívás és dokumentáció tekintetében köteles az önkormányzat jóváhagyását beszerezni. A jóváhagyást az önkormányzat nevében - az önkormányzat Közbeszerzési Bíráló Bizottsága véleményezését követően - a polgármester adja meg. A Közbeszerzési Bíráló Bizottság véleményét a kérelem beérkezésétől számított 7 napon belül, soron kívüli ülésén alakítja ki. A polgármester az önkormányzat nevében a jóváhagyást a Közbeszerzési Bizottság véleményezését követő 3 napon belül adja meg. A pályázó az ajánlattevők kijelölésére, az ajánlatok bontására és elbírálására vállalkozói ajánlatkérés és közbeszerzési eljárás esetén is köteles meghívni a polgármestert.

(2) A lakóközösség képviselője köteles az adott évi támogatás összegének felhasználásáról minden év tárgyévet követő január 31-ig hitelesített számlamásolattal, vagy bankszámla kivonattal elszámolni.

(3) A lakóközösség köteles biztosítani:

a) a kivitelezés folyamatának mindenkori ellenőrizhetőségét,

b) a támogatás felhasználásával kapcsolatos valamennyi nyilvántartás, szerződés, számla, pénztárbizonylat, kimutatás ellenőrzését,

c) minden olyan okiratba történő betekintést, mely a támogatási szerződés teljesítését érintheti.

Záró rendelkezések

8. § (1) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 22/2005. (V. 26.) önkormányzati rendelete hatályát veszti.

(2) E rendelet kihirdetése napján *  lép hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

Dr. Ipkovich György s. k. Dr. Kaczmarski János s. k.
polgármester jegyző