Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 12/2011. (IV. 27.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2010. évi gazdálkodásának végrehajtásáról * 

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 82. §-ában kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében megállapított feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A rendelet hatálya a Közgyűlésre és annak szerveire, az önkormányzat intézményeire, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatokra terjed ki.

AZ ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI

2. § (1) A Közgyűlés a városi önkormányzat 2010. évi költségvetésének tényleges

bevételi főösszegét 29 928 250 E Ft-ban,

kiadási főösszegét 27 118 321 E Ft-ban

állapítja meg.

(2) A költségvetés összevont mérlegadatait a 2. melléklet tartalmazza.

3. § (1) A 2. § (1) bekezdésében meghatározott tényleges bevételi főösszeg forrásait és azok összegét a 4. és 27. mellékletben részletezettek alapján az alábbiak szerint határozza meg:

Működési célú bevételek

a) Központilag szabályozott ás átengedett bevételek 8 826 202 E Ft

b) Helyileg szabályozott bevételek 5 206 932 E Ft

c) Önkormányzati saját működési bevételek 3 293 340 E Ft

d) Költségvetési szervek bevételei 3 316 340 E Ft

Összesen: 20 642 814 E Ft

Fejlesztési célú bevételek

a) Felhalmozási célú bevételek 5 673 346 E Ft

Finanszírozási műveletek

Hitel felvétel 1 945 973 E Ft

Folyószámla hitel keret 1 666 117 E Ft

Bevételek és finanszírozási műveletek összesen: 29 928 250 E Ft

(2) Az önkormányzati bevételi források címenkénti részletezését az 5. és 27. melléklet, az önállóan működő és gazdálkodó, és az önállóan működő költségvetési szervek bevételeit a 6. melléklet tartalmazzák. A bevételek kiemelt előirányzatok szerinti részletezését az 1. melléklet tartalmazza.

4. § A 2. § (1) bekezdésében meghatározott kiadási főösszeg címenkénti részletezését a 8. és 28. melléklet, kiemelt előirányzatok szerinti részletezését pedig az 1. melléklet tartalmazza.

5. § (1) Az önkormányzat a gazdálkodás megszervezésének módja szerint önállóan működő és gazdálkodó, valamint önállóan működő költségvetési szerveinek (a továbbiakban költségvetési szervek) működési, fenntartási és felhalmozási kiadásait 11 849 375 E Ft-ban határozza meg. Ennek kiemelt előirányzatait - a személyi juttatások, munkaadókat terhelő járulékok, dologi kiadások, és egyéb folyó kiadások, ellátottak pénzbeli juttatása, speciális célú támogatások, felhalmozási kiadások, felújítások szerint részletezve - kiadási címenként elkülönítetten a 9. melléklet tartalmazza.

(2) A közgyűlés a költségvetési szervek - kiemelt előirányzatként kezelt - 2010. évi záró létszámkeretét 2.576 főben határozza meg a 10. mellékletben részletezettek szerint.

6. § (1) A helyi kisebbségi önkormányzatok költségvetésének kiadási főösszegét kisebbségi önkormányzatonként az alábbiak szerint határozza meg:

A) A NÉMET KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSI FŐÖSSZEGE: 4250 EFT

b) a Horvát Kisebbségi Önkormányzat kiadási főösszege: 4104 E Ft

c) a Roma Kisebbségi Önkormányzat kiadási főösszege: 6580 E Ft

d) a Szlovén Kisebbségi Önkormányzat kiadási főösszege: 3031 E Ft

(2) A helyi kisebbségi önkormányzatok zárszámadását a kisebbségek saját költségvetési határozatukban foglaltak szerint a 23-26. melléklet tartalmazza.

7. § (1) A Közgyűlés a Polgármesteri Hivatal működéséhez biztosított kiadások teljesítését 1 871 374 E Ft-ban, a Közterületfelügyelet működéséhez biztosított kiadások teljesítését 129 853 E Ft-ban állapítja meg a 17-18. mellékletben foglalt részletezés szerint.

(2) A közgyűlés a Polgármesteri Hivatal 2010.évi záró létszámkeretét 308 főben a Közterületfelügyelet 2010.évi záró létszámkeretét 18 főben határozza meg.

8. § A Közgyűlés a kommunális és városüzemeltetési kiadások költségeit a 21. mellékletben részletezettek szerint 869 754 E Ft-ban állapítja meg.

9. § A Közgyűlés az út-híd fenntartási kiadások költségeit a 22. mellékletben részletezettek szerint 128 022 E Ft-ban állapítja meg.

10. § Az ágazatonként meghatározott célok elkülönített kiadásainak felhasználását a 11-22. melléklet tartalmazza.

11. § (1) A Közgyűlés a korábbi években felvett hitelek (kötvénykibocsátás) 2010. évi törlesztő részleteinek és kamatainak tényleges összegét 1 345 910 E Ft-ban határozza meg, amelyből:

a) a hitelek (kötvény) törlesztő részlete 976 991 E Ft

b) a hitelek (kötvény) kamata 368 919 E Ft

(2) A Közgyűlés a fejlesztési célú pénzeszközátadás összegét 234 241 E Ft-ban határozza meg a 28. melléklet 1. pontjában részletezettek alapján.

(3) Az Önkormányzat a költségvetési szervek beruházási és felújítási kiadásainak teljesítését 102 880 E Ft-ban határozza meg, amelynek célonkénti részletes adatait a 29. melléklet tartalmazza.

(4) A Közgyűlés a 28. mellékletben részletezett felhalmozási célra elkülönített kiadásokat az alábbiak szerint határozza meg:

a) a lakásalap felhasználását 377 093 E Ft-ban,

b) a városfejlesztési célok felhasználását 2486 E Ft-ban,

c) a vagyongazdálkodási kiadásokat 54 355 E Ft-ban,

d) a közműfejlesztési hozzájárulást 2529 E Ft-ban

határozza meg.

(5) A Közgyűlés a beruházási kiadások teljesítését 4 777 827 E Ft-ban határozza meg a 28. melléklet 6. pontjában részletezettek alapján

VAGYONMÉRLEG

12. § (1) A 2010. évi önkormányzati, kisebbségi önkormányzati és a költségvetési szervek vagyonának mérleg főösszegét a Közgyűlés az alábbiakban határozza meg:

Befektetett eszközök 79 313 541 E Ft

Forgóeszközök 3 165 962 E Ft

Eszközök összesen: 82 479 503 E Ft

Saját tőke 64 394 845 E Ft

Tartalékok 505 669 E Ft

Kötelezettségek 17 578 989 E Ft

Források összesen: 82 479 503 E Ft

(2) A vagyonmérleg adatainak részletezését a 33-33/a. melléklet tartalmazza.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

13. § Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba és egyúttal az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2010. (V. 12.) önkormányzati rendelete és a módosításáról szóló Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2010. (VI. 23.) önkormányzati rendelete, a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2010. (IX. 01.) önkormányzati rendelete, a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 26/2010. (XI. 03.) önkormányzati rendelete és a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 3/2011. (I. 31.) önkormányzati rendelete hatályát veszti.

Dr. Puskás Tivadar s. k. Dr. Nagy Tibor s. k.
polgármester jegyzői feladatokat ellátó aljegyző

A. számú melléklet

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
2009. évi bevételei forrásonként, kiadásai kiemelt előirányzatonként

Megnevezés Intézményi Polgármesteri Kisebbségi Mindösszesen Megnevezés Intézményi Polgármesteri Kisebbségi Mindösszesen
bevételek Hivatal önkorm. önkormányzat kiadások Hivatal önkorm. önkormányzat
bevételek bevételei bevételek kiadások kiadásai kiadások
Intézményi működési bevételek 1 502 382 688 509 298 2 191 189 Személyi juttatások 6 153 316 1 422 160 5 313 7 580 789
Önkormányzatok sajátos működési bevételei 8 336 142 8 336 142 Munkaadókat terhelő járulékok 1 872 353 433 111 1 628 2 307 092
Támogatások - Önkormányzatok költségvetési támogatása 7 386 867 3 387 7 390 254 Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások 3 443 126 3 090 664 15 716 6 549 506
Támogatásértékű bevételek - Támogatásértékű működési bevétel 235 878 215 138 18 566 469 582 Működési célú támogatás értékű kiadás 14 914 357 062 105 372 081
Előző évi kiegészítések, visszatérítések 586 206 150 001 736 207 Előző évi működési célú előirányzat-maradvány,
pénzmaradvány átadás
112 192 521 824 634 016
Véglegesen átvett pénzeszközök - Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 65 775 5 218 400 71 393 Működési célú államháztartáson kívüli pénzeszközátadás 1 884 1 659 756 600 1 662 240
Társadalom és szociálpolitikai juttatás 0 595 150 595 150
Ellátottak pénzbeli juttatásai 43 194 1 013 44 207
Működési bevételek összesen 2 390 241 16 781 875 22 651 19 194 767 Működési kiadások összesen 11 640 979 8 080 740 23 362 19 745 081
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 6 115 562 766 568 881 Felújítási kiadások 270 947 624 636 895 583
Támogatásértékű bevétel - Támogatásértékű felhalmozási bevétel 62 117 1 449 990 1 512 107 Felhalmozási kiadások 233 199 1 372 025 1 605 224
Véglegesen átvett pénzeszközök - Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 50 239 36 476 86 715 Felhalmozási célú támogatásértékű kiadás 0 18 636 18 636
Előző évi felhalmozási célú előirányzat-maradvány,
pénzmaradvány átadás
0 64 382 64 382
0 Felhalmozási célú államháztartáson kívüli pénzeszköz átadás 0 679 877 679 877
Pénzügyi befektetések kiadásai 0 8 670 8 670
Fejlesztési bevételek összesen 118 471 2 049 232 0 2 167 703 Fejlesztési kiadások összesen 504 146 2 768 226 0 3 272 372
Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának és értékesítésének bevétele 128 182 128 182 Támogatási célú kölcsönök nyújtása és törlesztése 216 848 216 848
Hitelek - Működési célú hitel felvétele 0 Finanszírozási kiadása (hosszú lejáratú és likvid hitelek) 699 094 699 094
Hitelek - Felhalmozási célú hitel felvétele 3 698 466 3 698 466 Pénzforgalom nélküli kiadások (tartalékok) 0 0
Pénzforgalom nélküli bevételek - Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele 665 715 1 991 815 5 563 2 663 093
Mindösszesen 3 174 427 24 649 570 28 214 27 852 211 Mindösszesen 12 145 125 11 764 908 23 362 23 933 395

I. számú melléklet

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának pénzügyi mérlege

ezer forintban
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 2009.évi I-XII. hó Teljesítés MŰKÖDÉSI KIADÁSOK 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a eredeti ei. mód. ei. teljesítés %-a
Központi támogatások Oktatási ágazat 8 480 509 10 047 400 9 459 142 94,15
Kult.kiad., megyei int., médiák 1 129 638 1 397 148 1 287 174 92,13
Normatív állami hozzájárulás 5 777 492 5 774 048 5 774 047 100,00 Szociális ágazat 1 303 805 1 738 020 1 695 644 97,56
Kisebbségi Önkormányzatok támogatása 2 284 2 284 2 283 99,96 Egészségügyi ágazat 329 826 369 803 357 782 96,75
Kisebbségi Önkormányzatok támogatása - feladatalapú 1 105 1 104 99,91 Gyermek és Ifjúságvédelem 604 491 752 428 701 101 93,18
Központosított előirányzatok 6 591 514 278 514 278 100,00 Egyéb más ágazathoz nem sorolható int. és feladatok 2 023 517 3 114 343 2 921 920 93,82
Normatív kötött felhasználású támogatások Polgármesteri Hivatal 1 929 999 1 991 565 1 929 629 96,89
Kiegészítő tám.egyes közoktatási feladatokhoz 40 751 40 766 40 767 100,00 Közterület Felügyelet 130 942 136 694 126 566 92,59
Kiegészítő tám.egyes szociális feladatokhoz Sport 531 595 657 750 600 369 91,28
Egyes jöv.pótló tám.kieg. 170 000 285 610 285 610 100,00 Környezetvédelem 5 900 10 611 1 308 12,33
Önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás 0 76 903 76 903 100,00 Városüzemeltetési kiadások 913 639 1 029 530 869 256 84,43
Szociális továbbképzés és szakvizsga 2 256 2 247 2 247 100,00 Út-híd fenntartás 236 000 306 676 230 939 75,30
Tűzoltóság normatív támogatása 409 187 409 187 409 187 100,00 Tartalékok
Színház támogatás 194 800 194 800 194 800 100,00 Általános tartalék 6 068 0 0
Színház támogatása- Művészeti tev. kiadásaihoz 35 900 35 900 100,00 Előre nem tervezhető karbantartások célt. 15 000 0 0
Színház támogatása- Kiemelt műv. Célok pály.tám. 4 500 4 500 100,00 Intézmények működőképességének biztosítására 60 000 0 0
Működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása Kötött normatíva tartaléka 43 007 0 0
Átengedett bevételek I. Tankönyv normatíva 53 495 0 0
Magánszemélyek jöv. adója (helyben maradó) 1 309 070 1 309 070 1 309 070 100,00 Előző évi működési hiány tartaléka 1 127 000 0 0
Fogvatartottak oktatására képzett tartalék 4 627 0 0
Átengedett bevételek II. Tartalék - vagyon értékesítési bev.és helyi adó bev. teljesülése után osztható fel 5 000 0 0
Gépjárműadó 592 000 588 667 589 662 100,17
Illetékek 600 000 503 111 503 111 100,00
Környezetvédelmi birság 400 400 5 371 1 342,75
Talajterhelési díj 1 800 1 800 2 749 152,72
Termőföld bérbeadásából származó jöv. 140 140 183 130,71
Központi támogatások és átengedett bevételek 9 106 771 9 744 816 9 751 772 100,07
Helyileg szabályozott bevételek - Helyi adó 5 379 000 5 210 316 5 214 082 100,07
Önkormányzati saját bevételek - működési 1 700 048 1 826 276 1 867 261 102,24
Intézményi bevételek 1 569 505 2 667 360 3 174 427 119,01
Kisebbségi Önkormányzatok kiadásai 21 663 29 978 25 342 84,54
Működési célú bevételek összesen : 17 755 324 19 448 768 20 007 542 102,87 Működési célú kiadások összesen : 18 955 721 21 581 946 20 206 172 93,63
ezer forintban
FEJLESZTÉSI BEVÉTELEK 2009.évi I-XII. hó Teljesítés FEJLESZTÉSI KIADÁSOK 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a eredeti ei. mód. ei. teljesítés %-a
Központosított előirányzatok 0 35 375 35 375 100,00 Pénzeszközátadás 271 173 489 053 429 656 87,85
Céljellegű decentralizált támogatás 0 13 252 13 252 Intézményi felújítás 251 000 296 898 103 242 34,77
Címzett támogatás 0 0 0 Lakásalap 501 000 461 804 213 424 46,22
Támogatás értékű felhalmozási bevétel 0 3 509 947 1 449 990 41,31 Városfejlesztési célok 5 000 9 200 4 396 47,78
Államháztartáson kívülről átvett pénzeszközök 23 860 42 195 30 476 72,23 Vagyongazdálkodás 40 000 637 506 632 275 99,18
Sajátos fejlesztési bevétel 243 813 653 777 549 849 84,10 Beruházások 864 660 6 039 071 1 484 850 24,59
Vagyongazdálkodás 48 000 116 171 116 171 100,00 Közműfejlesztési hozzájárulás 0 4 613 4 613 100,00
Kölcsönök visszatérülése 80 000 80 000 74 012 92,52 Fejlesztési céltartalék 0 0 0
Pénzmaradvány 602 557 1 877 078 1 877 078 100,00
Felhalmozási célú bevételek összesen : 998 230 6 327 795 4 146 203 65,52 Felhalmozási célú kiadások összesen : 1 932 833 7 938 145 2 872 456 36,19
Finanszírozási műveletek Finanszírozási műveletek
Fejlesztési hitel 2009.év 3 235 000 3 235 000 2 606 028 80,56 Hitelek tőke és kamat törlesztése 1 100 000 854 767 854 767 100,00
2008. Évről áthúzódó hitel felvétel (2.100 M.) Raiffeisen 593 077 583 438 98,37
2008. Évről áthúzódó hitel felvétel (HM ingatlanok) UniCredit 509 000 509 000 100,00
Folyószámla hitel keret 2 500 000 2 500 000 0,00 Folyószámla hitel tőke törlesztés 2 500 000 2 238 782 0,00
Finanszírozási műveletek összesen 5 735 000 6 837 077 3 698 466 54,09 Finanszírozási műveletek összesen 3 600 000 3 093 549 854 767 27,63
Bevételek és finanszírozási műveletek összesen 24 488 554 32 613 640 27 852 211 85,40 Kiadások és finanszírozási műveletek összesen 24 488 554 32 613 640 23 933 395 73,38

M.II. számú melléklet

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának működési bevételei

ezer forintban
Címnév 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
Alcímnév eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Központi támogatások:
Normatív állami hozzájárulás 5 777 492 5 774 048 5 774 047 100,00
Kisebbségi Önkormányzatok támogatása - általános 2 284 2 284 2 283 99,96
Kisebbségi Önkormányzatok támogatása - feladatalapú 1 105 1 104 99,91
Központosított előirányzatok 6 591 514 278 514 278 100,00
Helyi közforgalmú közlekedés támogatása 63 880 63 880 100,00
Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás 1 117 1 117 100,00
Könyvtári érdekeltségnövelő támogatás 105 105 100,00
Szociális nyári gyermekétkeztetés 6 880 6 880 100,00
Helyi szervezési intézkedésekhez kapcs.kiad.(prémium évek program) 33 936 33 936 100,00
Helyi szervezési intézkedésekhez kapcs.kiad. 6 591 9 459 9 459 100,00
Szakmai vizsgák lebonyolítására nyújtott támogatás 13 283 13 283 100,00
Közoktatási fejlesztési célok támogatása -
szakmai informatikai fejlesztési feladatok [23/2008. (VIII. 6.) OKM rend. 3. §]
55 111 55 111 100,00
Alapfokú művészetoktatási intézmények támogatása 8 712 8 712 100,00
Képességkibontakoztató felkészítés 690 690 100,00
Közoktatási feljesztési célok támogatása - teljesítménymotívációs pályázati alap 7 528 7 528 100,00
Új tudás műveltség program (kv.tv. 5. sz. mell. 24.b)) 5 982 5 982 100,00
SNI gyermekekkel foglalkozó gyógypedagógusok támogatása
Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak havi keresetkiegészítése 266 860 266 860 100,00
Új tudás műveltség program (kv.tv.5.sz.mell. 24.a)) 2 573 2 573 100,00
Integrációs rendszerben résztvevő intézményekben dolgozó pedagógusok anyagi támogatása
Óvodáztatási támogatás 1 380 1 380 100,00
Új tudás műveltség program (kv.tv.5.sz.mell. 24.c)) 11 889 11 889 100,00
Osztályfőnöki feladatot ellátók támogatása
Esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatások (kv.tv.5.sz.mell. 16.a)) 2 405 2 405 100,00
Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatása
(képesség-kibontakoztató felkészítés, integrációs felkészítés, óvodai fejlesztő program)
Esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatások (kv.tv.5.sz.mell. 16.b)) 1 680 1 680 100,00
Pedagógiai szakszolgálat és sajátos nevelési igényű tanulók támogatása
(felzárkóztató oktatásban résztvevők támogatása)
Érettségi vizsgák lebonyolítására nyújtott támogatás 18 924 18 924 100,00
Esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatások (kv.tv.5.sz.mell. 16.b)) 213 213 100,00
Pedagógiai szakszolgálat és sajátos nevelési igényű tanulók támogatása
(Sajátos nevelési igényű tanulók tankönyvtámogatása)
Szakközépiskola 11-12.évfolyamán az iskola gyakorlati oktatás támogatása 1 671 1 671 100,00
Normatív kötött felhasználású támogatások
Kiegészítő tám.egyes közoktatási feladatokhoz 40 751 40 766 40 767 100,00
Kiegészítő tám.egyes szociális feladatokhoz
Egyes jöv.pótló tám.kieg. 170 000 285 610 285 610 100,00
Önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás 76 903 76 903 100,00
Szociális továbbképzés és szakvizsga 2 256 2 247 2 247 100,00
Tűzoltóság normatív támogatása 409 187 409 187 409 187 100,00
Színház támogatása 194 800 194 800 194 800 100,00
Színház támogatása- Művészeti tev. kiadásaihoz 35 900 35 900 100,00
Színház támogatása- Kiemelt művészeti célok pály. tám. 4 500 4 500 100,00
Átengedett bevételek I:
Magánszemélyek jövedelemadója (helyben maradó) 1 309 070 1 309 070 1 309 070 100,00
Központi támogatások összesen 7 912 431 8 650 698 8 650 696 100,00
Átengedett bevételek II:
Gépjárműadó 592 000 588 667 589 662 100,17
Illetékek 600 000 503 111 503 111 100,00
Környezetvédelmi birság 400 400 5 371 1342,75
Termőföld bérbeadásából szárm.jöv.adó 140 140 183 130,71
Talajterhelési díj 1 800 1 800 2 749 152,72
Átengedett bevételek II. összesen: 1 194 340 1 094 118 1 101 076 100,64
Központi támogatások és átengedett bevételek mindösszesen 9 106 771 9 744 816 9 751 772 100,07
Helyileg szabályozott bevételek
Egyéb adó és bírságok, pótlékok 30 000 36 539 39 614 108,42
Építményadó 834 000 842 761 843 171 100,05
Helyi iparűzési adó 4 500 000 4 316 786 4 317 067 100,01
Idegenforgalmi adó 15 000 14 230 14 230 100,00
Összesen: 5 379 000 5 210 316 5 214 082 100,07
Önkormányzati saját bevételek
Hatósági jogköröz kötött bevételek 69 500 74 042 69 925 94,44
Egyéb saját bevételek 74 000 85 874 78 995 91,99
Kamatbevételek 50 150 176 685 177 219 100,30
Támogatásértékű működési bevételek 29 221 341 177 233 704 68,50
Államháztartáson kívülről átvett pénzeszköz 2 170 5 616 5 618 100,04
Előző évi kiegészítések, visszatérülések 0 6 000 156 004
Önkormányzat sajátos működési bevételei 675 500 717 011 711 913 99,29
ÁFA bevételek és visszatérülések 257 000 257 000 259 413 100,94
Kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 10 000 42 621 54 170 127,10
Pénzmaradvány 22 507 120 250 120 300 100,04
Vagyonértékesítések (működésben felhasznált) 510 000 0 0
Összesen: 1 700 048 1 826 276 1 867 261 102,24
Intézmények saját bevételei
Óvodák 192 797 249 346 308 215 123,61
Általános Iskolák 197 867 311 722 373 267 119,74
Középiskolák 408 192 890 154 1 125 088 126,39
Kulturális intézmények 131 825 263 588 345 338 131,01
Szociális intézmények 74 940 137 128 173 740 126,70
Egészségügyi Alapellátó Intézmény 193 861 222 624 233 231 104,76
Egyesített Bölcsődei Intézmény 183 273 246 264 263 061 106,82
Városi Tűzoltóság 24 000 101 267 144 249 142,44
Vásárcsarnok 160 000 164 119 124 383 75,79
Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati társulás 63 639 58 646 92,15
Sport Intézmények 2 750 17 509 25 209 143,98
Intézmények bevételei összesen 1 569 505 2 667 360 3 174 427 119,01
Működési bevételek mindösszesen 17 755 324 19 448 768 20 007 542 102,87

M.II/1. számú melléklet

Saját működési bevételeinek részletezése

ezer forintban
Címnév 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
Alcímnév eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Hatósági jogkörhöz kötött bevételek
Polgármesteri Hivatal
Építészrendészeti birság 2 000 5 321 6 153 115,64
Eljárási bírság 660
Növényvédelmi bírság 5 000 5 000 150 3,00
Tűzvédelmi birság 200 200 151 75,50
Egyéb bírság 549
Adatszolgáltatási díj 778
Okmányiroda bevétele 19 000 19 000 17 986 94,66
Ipari tevékenység telepengedélyezési díja 300 300 293 97,67
Egyéb igazg.szolg.díjbevétele 293
Közterület felügyelet bírság bevétel 40 000 40 000 36 794 91,99
Útigénybevételi díj 3 000 3 550 5 447 153,44
Köztemetés költségeinek megtérítése 671 671 100,00
Összesen: 69 500 74 042 69 925 94,44
Egyéb bevételek
Polgármesteri Hivatal
Hagyatéki bevétel 102 102 100,00
Kényszerbontás bevétele 130 130 100,00
Növényvédelmi kiadások megtérítése 68 68 100,00
Egyéb szolgáltatások ellenértéke 58 58 100,00
Tavak haszonbérbe adása 1 700 1 786 1 786 100,00
Egyéb bérleti díjak 3 300 3 300 100,00
Egyéb bevételek 791 791 100,00
Informatika bevételei 49 49 100,00
Informatika CD eladás 2 2 100,00
Mobiltelefon továbbszámlázott bevétele 36 800 36 800 30 921 84,02
Mobiltelefon értékesítés továbbszlázott bev. 415 415 100,00
Áramdíj továbbszámlázott bevétele 125 125 100,00
Balatonberényi táborozás bevétele 4 200 4 200 4 498 107,10
ELAMEN RT, és egyéb bérleti díjak 4 000 4 000 5 080 127,00
Közterület felügyelet 800 800 119 14,88
Polg. Hivatal rendezvényszervezés 6 000 6 000 4 856 80,93
Temetők sírhelyeladása, egyéb szolg.díja 17 000 17 000 15 308 90,05
Vásárok bevétele 3 500 3 500 3 553 101,51
Gondozási díj befizetések 226
Könyvértékesítés 56 56 100,00
Biztosító kártérítése 4 376 4 432 101,28
Rend.terv.-CD eladás 30
Egyéb bevételek 774
Polgári Védelem 78 78 100,00
Köztemetés bevétele 1 969 1 969 100,00
Szakértői díjak továbbszámlázása 269 269 100,00
Összesen: 74 000 85 874 78 995 91,99
Kamat bevételek
Informatikai pályázatok kamata 1 021 1 021 100,00
Polgármesteri Hivatal 50 000 175 216 175 807 100,34
Kisebbségi Önkormányzatok
Német Kisebbségi Önkormányzat 200 200 100,00
Horvát Kisebbségi Önkormányzat 21 21 100,00
Roma Kisebbségi Önkormányzat 11 11 100,00
Szlovén Kisebbségi Önkormányzat 66 66 100,00
Közterület felügyelet 150 150 93 62,00
Összesen: 50 150 176 685 177 219 100,30
ezer forintban
Címnév 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
Alcímnév eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Támogatásértékű működési bevétel
Mozgáskorlátozottak támogatása 7 221 7 221 2 391 33,11
Vásárcsarnok átadott pénzeszköze 14 000 14 000 14 000 100,00
Kistérségi Társulás betérítése - szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatokhoz 79 631 79 631 100,00
Iskolatej program támogatása 8 000 12 065 12 065 100,00
Polgári Védelem 245 245 100,00
Vérszállítás 958 958 100,00
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 23 768 23 768 100,00
Városi jegyző által műk.szakértői bizottság támogatása 2 090 1 890 90,43
Esélyek Háza működéséhez (SZMM) 18 000 18 000 100,00
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium - illegális hulladéklerakók felszámolása 1 944 1 766 90,84
Kábítószer probléma társadalmasítása (KAB-KEF-09-A/B/C/D) 870 870 100,00
Kultúra Magyar Városa Díj 1 000 1 000 100,00
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum - katonasírok fenntartásához és gondozásához támogatás 1 000 1 000 100,00
Európa parlamenti képviselő választás [7/2009. (II. 25.) ÖM rendelet] 12 012 12 012 100,00
Virágos Magyarországért program (ÖM) támogatás 500 500 100,00
Gyermekek és fiatalok integrációs programjai TÁMOP 17 550 8 600 49,00
533/2008. (XII. 20) kgy.hat. - TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0034 kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés pályázathoz kapcsolódó támogatás 121 000 42 350 35,00
Munkaügyi Központ - közcélú foglalkoztatás foglalkozás-egészségügyi vizsgálat kiadásainak megtérítése 124 124 100,00
PH szervezetfejlesztése pályázat (ÁROP 1.A.2.B komponens) 27 000 12 335 45,69
Országos Széchenyi Könyvtár 130 130 100,00
Kisebbségi Önkormányzatok
Horvát Kisebbségi Önkormányzat 69 69 100,00
Összesen: 29 221 341 177 233 704 68,50
Államháztartáson kívülről átvett pénzeszköz
Külkapcsolatok bevétele 2 000 4 277 4 277 100,00
SAVARIA Vadásztársaság Földtulajdonosi Közösség befizetése 625 625 100,00
Polgári Védelem 60 60 100,00
Gyermekek és fiatalok integrációs programjai TÁMOP 0
Átmeneti segélyek visszafizetése 254 254 100,00
Fel nem használt vizitdíj 2
Kisebbségi Önkormányzatok
Horvát Kisebbségi Önkormányzat 170 400 400 100,00
Összesen 2 170 5 616 5 618 100,04
Előző évi kiegészítések, visszatérülések
Garancia és kezességvállalás betérítése 6 000 6 000 100,00
Intézményi pénzmaradvány elvonás beutalása 112 195
Előző évi központi költségvetési kiegészítések visszatérülések 37 809
Összesen 0 6 000 156 004
Önkormányzat sajátos működési bevételei
Egyéb működési célú bevétel 23 000 23 000 14 164 61,58
Földhaszonbérlet 2 500 2 877 2 878 100,03
Helyiségek és lakások bérleti díja 600 000 641 134 629 909 98,25
Közterület foglalás 50 000 50 000 64 962 129,92
Összesen: 675 500 717 011 711 913 99,29
ÁFA bevételek és visszatérülések
Kiszámlázott és befizetendő áfa 250 000 250 000 185 253 74,10
Áfa visszaigénylés 7 000 7 000 13 459 192,27
Fordított áfához kapcsolódó áfa bevétel 60 701
Összesen 257 000 257 000 259 413 100,94
Kölcsönök visszatérülése, igénybevétele
Kamatmentes kölcsön visszafizetése (segély elszámolás) 5 510 5 445 98,82
Kamatmentes kölcsön visszafizetése (adósságkezelés) 1 931 12 440 644,23
Munkáltatói kölcsön visszatérülése 10 000 15 180 16 285 107,28
Tagi kölcsön visszatérülése (TISZK) 20 000 20 000 100,00
Összesen 10 000 42 621 54 170 127,10
Pénzmaradvány
2008.évi pénzmaradvány (fásítás, virágosítás) 22 507 120 250 120 300 100,04
22 507 120 250 120 300 100,04
Működésbe felhasznált vagyon értékesítési bevétel
Volt városi strand értékesítése 400 000 0
Petőfi S. u. 14. - kollégium épület értékesítése 110 000 0
Összesen 510 000 0 0
SAJÁT MÜKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK összesen 1 700 048 1 826 276 1 867 261 102,24

M.II/2. számú melléklet

2009. évi intézményi bevételek

ezer forintban
I N T É Z M É N Y Intézményi működési bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Intézményi müködési bevételek
Hatósági jogkörhöz köthetö müködési bevétel Egyeb saját bevétel ÁFA-bevételek,- visszatérülések Hozam-és kamatbevételek Müködési célú pénzeszköz
átvétel áll.házt.kivülről
2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés
ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei.VI. teljesítés %-a
Ó v o d á k
Aréna Óvoda 13 180 10 130 10 131 100,01% 4 706 5 297 5 297 100,00% 150 150 100,00% 17 886 15 577 15 578 100,01%
Barátság Óvoda 7 337 5 924 5 924 100,00% 2 597 3 734 3 734 100,00% 40 40 100,00% 9 934 9 698 9 698 100,00%
Pipitér Óvoda (Bem.9) 9 865 7 593 7 593 100,00% 3 538 4 185 4 185 100,00% 7 7 100,00% 13 403 11 785 11 785 100,00%
Hétszínvirág Óvoda (Bem J.u.33.) 9 335 7 347 7 347 100,00% 3 641 3 943 3 942 99,97% 100 100 100,00% 12 976 11 390 11 389 99,99%
Szívárvány Óvoda (Deák F. u.) 9 622 7 137 7 137 100,00% 3 532 4 149 4 149 100,00% 40 40 100,00% 13 154 11 326 11 326 100,00%
Losonc Óvoda 8 872 7 436 7 436 100,00% 3 368 3 629 3 629 100,00% 60 60 100,00% 12 240 11 125 11 125 100,00%
Mesevár Óvoda (Gagarin u.) 6 567 5 202 5 202 100,00% 2 524 2 660 2 660 100,00% 50 50 100,00% 9 091 7 912 7 912 100,00%
Játéksziget Óvoda ( Győzelem u.) 4 834 4 260 4 260 100,00% 1 866 2 396 2 396 100,00% 45 45 100,00% 6 700 6 701 6 701 100,00%
Kőrösi Óvoda 8 628 7 221 7 220 99,99% 3 127 3 553 3 553 100,00% 45 45 100,00% 11 755 10 819 10 818 99,99%
Gazdag Erzsi Óvoda (Krúdy Gy. u.) 11 485 10 358 10 358 100,00% 4 200 4 888 4 888 100,00% 57 57 100,00% 15 685 15 303 15 303 100,00%
Maros Óvoda 5 983 5 198 5 198 100,00% 2 293 2 623 2 622 99,96% 60 60 100,00% 8 276 7 881 7 880 99,99%
Vadvirág Óvoda (Selmec u.) 4 352 3 907 3 908 100,03% 1 561 1 676 1 676 100,00% 55 55 100,00% 5 913 5 638 5 639 100,02%
Margaréta Óvoda (Margaréta u.) 5 539 4 984 4 984 100,00% 1 762 2 395 2 395 100,00% 13 13 100,00% 7 301 7 392 7 392 100,00%
Napsugár Óvoda 6 118 5 513 5 513 100,00% 2 118 2 740 2 740 100,00% 60 60 100,00% 8 236 8 313 8 313 100,00%
Szűrcsapó. Óvoda 11 115 9 010 9 010 100,00% 4 216 5 242 5 242 100,00% 0 15 331 14 252 14 252 100,00%
Mocorgó Óvoda (Váci M. u.) 7 263 5 746 5 747 100,02% 2 761 3 317 3 317 100,00% 60 60 100,00% 10 024 9 123 9 124 100,01%
Benczur Óvoda 6 032 4 904 4 904 100,00% 2 358 2 573 2 574 100,04% 0 8 390 7 477 7 478 100,01%
Weöres Sándor Óvoda (Márton Á. u.) 4 392 3 684 3 683 99,97% 1 796 2 031 2 031 100,00% 223 223 100,00% 6 188 5 938 5 937 99,98%
Óvodák összesen 0 0 0 140 519 115 554 115 555 100,00% 51 964 61 031 61 030 100,00% 0 0 0 0 1 065 1 065 100,00% 192 483 177 650 177 650 100,00%
Művelődési GAMESZ 262 1 440 1 439 99,93% 52 325 325 100,00% 5 489 5 490 100,02% 0 314 7 254 7 254 100,00%
Óvodák és GAMESZ összesen 0 0 0 140 781 116 994 116 994 100,00% 52 016 61 356 61 355 100,00% 0 5 489 5 490 100,02% 0 1 065 1 065 100,00% 192 797 184 904 184 904 100,00%
Szombathelyi Rajczy Imre Sportiskola 2 750 4 011 4 010 99,98% 0 11 11 100,00% 4 4 100,00% 4 527 4 527 100,00% 2 750 8 553 8 552 99,99%
Óvodák,GAMESZ,Sportiskola összesen 0 0 0 143 531 121 005 121 004 100,00% 52 016 61 367 61 366 100,00% 0 5 493 5 494 100,02% 0 5 592 5 592 100,00% 195 547 193 457 193 456 100,00%
Általános Iskolák
Nyitra u. Általános Művelődési Központ 8 840 8 840 8 328 94,21% 1 405 1 405 1 343 95,59% 3 3 100,00% 440 440 100,00% 10 245 10 688 10 114 94,63%
Bercsényi Miklós Általános Iskola 11 797 14 001 13 495 96,39% 5 673 5 793 5 793 100,00% 62 62 100,00% 457 457 100,00% 17 470 20 313 19 807 97,51%
Derkovits Gyula Általános Iskola 11 956 13 458 11 190 83,15% 2 317 3 740 3 618 96,74% 13 13 100,00% 1 495 1 495 100,00% 14 273 18 706 16 316 87,22%
Neumann János Általános Iskola 12 541 13 508 13 578 100,52% 4 803 5 482 5 458 99,56% 7 7 33 471,43% 235 235 100,00% 17 351 19 232 19 304 100,37%
Paragvári u. Általános Iskola 19 821 21 413 21 413 100,00% 6 550 6 897 6 897 100,00% 33 33 100,00% 250 250 100,00% 26 371 28 593 28 593 100,00%
Dési Huber István Általános Iskola 11 069 11 349 11 133 98,10% 4 074 5 696 5 279 92,68% 7 7 100,00% 325 325 100,00% 15 143 17 377 16 744 96,36%
Reguly Antal Általános Iskola 7 527 8 135 8 135 100,00% 4 220 3 655 3 655 100,00% 24 24 100,00% 0 11 747 11 814 11 814 100,00%
Váci M. Ált. Isk. és Alapfokú Műv. oktatási Int. 17 521 18 013 16 584 92,07% 5 661 8 126 8 099 99,67% 16 16 100,00% 1 105 1 105 100,00% 23 182 27 260 25 804 94,66%
Gothard Jenő Általános Iskola 13 754 13 754 13 934 101,31% 5 497 5 497 5 132 93,36% 0 60 5 121 8 740 170,67% 19 251 24 372 27 866 114,34%
Zrinyi Ilona Általános Iskola 18 246 19 535 19 314 98,87% 7 039 7 129 7 129 100,00% 65 65 100,00% 283 283 100,00% 25 285 27 012 26 791 99,18%
Összesen 0 0 0 133 072 142 006 137 104 96,55% 47 239 53 420 52 403 98,10% 7 230 316 137,39% 0 9 711 13 330 137,27% 180 318 205 367 203 153 98,92%
Bartók Béla Zeneiskola 10 733 13 843 13 843 100,00% 0 0 117 117 100,00% 1 700 1 700 100,00% 10 733 15 660 15 660 100,00%
Aranyhíd Nevelési-Oktatási Int. Központ 5 797 6 759 6 759 100,00% 1 019 1 200 1 200 100,00% 108 108 100,00% 319 319 100,00% 6 816 8 386 8 386 100,00%
Általános Iskolák összesen 0 0 0 149 602 162 608 157 706 96,99% 48 258 54 620 53 603 98,14% 7 455 541 118,90% 0 11 730 15 349 130,85% 197 867 229 413 227 199 99,03%
Középiskolák
Puskás Tivadar Szakképző Iskola 29 144 29 719 27 298 91,85% 5 017 7 906 7 442 94,13% 38 38 100,00% 55 55 100,00% 34 161 37 718 34 833 92,35%
Savaria Szakképző Iskola 11 142 11 142 10 908 97,90% 2 383 2 383 2 360 99,03% 153 153 46 30,07% 2 090 2 460 117,70% 13 678 15 768 15 774 100,04%
Gépipari Szakközépiskola 29 990 35 760 33 592 93,94% 8 738 8 738 7 978 91,30% 3 907 3 907 100,00% 3 823 3 823 100,00% 38 728 52 228 49 300 94,39%
Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Isk. 76 806 79 522 77 348 97,27% 15 259 15 259 14 887 97,56% 100 65 65,00% 100 2 127 2 127 100,00% 92 165 97 008 94 427 97,34%
Közgazdasági Szakközépiskola 22 193 22 786 20 806 91,31% 4 287 4 287 4 317 100,70% 81 81 32 39,51% 5 606 5 606 100,00% 26 561 32 760 30 761 93,90%
Kereskedelmi Szakképző Iskola 25 925 27 225 20 248 74,37% 5 005 5 005 2 861 57,16% 50 99 99 100,00% 7 002 7 002 100,00% 30 980 39 331 30 210 76,81%
Művészeti Szakközépiskola 6 309 6 727 5 008 74,45% 1 086 1 865 1 607 86,17% 80 80 11 13,75% 1 000 1 000 100,00% 7 475 9 672 7 626 78,85%
Szent-Györgyi Albert Középiskola 21 884 26 319 26 070 99,05% 0 0 0 150 336 337 100,30% 0 22 034 26 655 26 407 99,07%
Herman Ottó Szakképző Iskola 24 641 27 204 23 838 87,63% 4 608 6 494 6 493 99,98% 200 200 42 21,00% 5 241 5 241 100,00% 29 449 39 139 35 614 90,99%
Hefele Menyhért Szakképző Iskola 6 855 12 131 10 963 90,37% 857 1 150 1 063 92,43% 120 120 47 39,17% 1 086 1 171 107,83% 7 832 14 487 13 244 91,42%
Nagy Lajos Gimnázium 46 891 51 259 51 214 99,91% 9 250 10 473 10 473 100,00% 130 130 100,00% 0 56 141 61 862 61 817 99,93%
Kanizsai Dorottya Gimnázium 4 576 7 727 6 792 87,90% 0 5 4 80,00% 157 157 100,00% 4 576 7 889 6 953 88,14%
OÁMK 38 016 38 016 35 583 93,60% 6 395 6 395 5 106 79,84% 1 1 1 100,00% 565 565 100,00% 44 412 44 977 41 255 91,72%
Középiskolák összesen: 0 0 0 344 372 375 537 349 668 93,11% 62 885 69 955 64 587 92,33% 835 5 250 4 759 90,65% 100 28 752 29 207 101,58% 408 192 479 494 448 221 93,48%
Óvodák és GAMESZ összesen 0 0 0 143 531 121 005 121 004 100,00% 52 016 61 367 61 366 100,00% 0 5 493 5 494 100,02% 0 5 592 5 592 100,00% 195 547 193 457 193 456 100,00%
Általános Iskolák összesen: 0 0 0 149 602 162 608 157 706 96,99% 48 258 54 620 53 603 98,14% 7 455 541 118,90% 0 11 730 15 349 130,85% 197 867 229 413 227 199 99,03%
Oktatási Intézm. összesen: 0 0 0 637 505 659 150 628 378 95,33% 163 159 185 942 179 556 96,57% 842 11 198 10 794 96,39% 100 46 074 50 148 108,84% 801 606 902 364 868 876 96,29%
Nem oktatási intézmények:
Kulturális intézmények
Agora 104 077 135 089 135 090 100,00% 21 745 31 687 31 687 100,00% 3 19 19 100,00% 6 000 13 491 13 491 100,00% 131 825 180 286 180 287 100,00%
Összesen: 0 0 0 104 077 135 089 135 090 100,00% 21 745 31 687 31 687 100,00% 3 19 19 100,00% 6 000 13 491 13 491 100,00% 131 825 180 286 180 287 100,00%
Egyéb intézmények
Városi Tűzoltóság 80 80 100,00% 20 000 32 737 32 737 100,00% 4 000 7 533 7 533 100,00% 62 62 100,00% 0 24 000 40 412 40 412 100,00%
Vásárcsarnok 132 500 132 500 99 702 75,25% 26 500 26 500 22 302 84,16% 1 000 1 000 1 442 144,20% 0 160 000 160 000 123 446 77,15%
Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 0 0 0 0 0 199 0 0 0 199
Összesen: 0 80 80 152 500 165 237 132 439 80,15% 30 500 34 033 29 835 87,66% 1 000 1 062 1 703 160,36% 0 0 0 184 000 200 412 164 057 81,86%
Egészségügyi intézmények
Eü.-i Alapellátó Int. 29 206 32 506 32 506 100,00% 4 404 4 727 4 727 100,00% 387 387 100,00% 0 33 610 37 620 37 620 100,00%
Összesen: 0 0 0 29 206 32 506 32 506 100,00% 4 404 4 727 4 727 100,00% 0 387 387 100,00% 0 0 0 33 610 37 620 37 620 100,00%
Szociális intézmények
Egyesitett Bölcsődei Int. 151 940 169 587 169 714 100,07% 31 333 50 303 50 673 100,74% 374 374 100,00% 1 886 1 886 100,00% 183 273 222 150 222 647 100,22%
Szoc. Szolg. Központ 62 607 77 283 77 283 100,00% 8 933 12 835 12 835 100,00% 76 76 100,00% 0 71 540 90 194 90 194 100,00%
PálosKároly Családsegítő és Gy.Szolgálat 3 400 4 300 4 219 98,12% 0 7 7 100,00% 250 250 100,00% 3 400 4 557 4 476 98,22%
Összesen: 0 0 0 217 947 251 170 251 216 100,02% 40 266 63 138 63 508 100,59% 0 457 457 100,00% 0 2 136 2 136 100,00% 258 213 316 901 317 317 100,13%
Nem oktatási intézmények: 0 80 80 100,00% 503 730 584 002 551 251 94,39% 96 915 133 585 129 757 97,13% 1 003 1 925 2 566 133,30% 6 000 15 627 15 627 100,00% 607 648 735 219 699 281 95,11%
Oktatási Intézm. összesen: 0 0 0 637 505 659 150 628 378 95,33% 163 159 185 942 179 556 96,57% 842 11 198 10 794 96,39% 100 46 074 50 148 108,84% 801 606 902 364 868 876 96,29%
Intézmények összesen: 0 80 80 100,00% 1 141 235 1 243 152 1 179 629 94,89% 260 074 319 527 309 313 96,80% 1 845 13 123 13 360 101,81% 6 100 61 701 65 775 106,60% 1 409 254 1 637 583 1 568 157 95,76%
I N T É Z M É N Y Véglegesen átvett pénzeszközök Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felügyeleti szervtől kapott támogatás Támogatásértékű bevételek
Felhalmozási célú pénzeszköz Működési bevétel Felhalmozási bevétel
átvétel áll. házt. kívülről
2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés
ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a
Ó v o d á k
Aréna Óvoda 95 466 111 630 104 112 93,27% 0 0
Barátság Óvoda 67 828 70 933 68 095 96,00% 0 0
Pipitér Óvoda (Bem.9) 76 220 79 141 75 220 95,05% 100 100 100,00% 0
Hétszínvirág Óvoda (Bem J.u.33.) 86 912 91 453 86 722 94,83% 0 0
Szívárvány Óvoda (Deák F. u.) 80 162 94 647 85 393 90,22% 300 300 100,00% 0
Losonc Óvoda 67 556 74 480 69 996 93,98% 0 0
Mesevár Óvoda (Gagarin u.) 56 384 69 224 64 959 93,84% 0 0
Játéksziget Óvoda ( Győzelem u.) 50 691 56 151 51 426 91,59% 0 0
Kőrösi Óvoda 74 651 81 890 78 226 95,53% 0 0
Gazdag Erzsi Óvoda (Krúdy Gy. u.) 82 718 88 308 79 582 90,12% 0 0
Maros Óvoda 50 158 56 935 53 493 93,95% 0 0
Vadvirág Óvoda (Selmec u.) 36 109 49 392 46 431 94,01% 0 0
Margaréta Óvoda (Margaréta u.) 54 675 67 804 60 548 89,30% 0 0
Napsugár Óvoda 66 125 74 636 69 050 92,52% 0 0
Szűrcsapó. Óvoda 86 669 95 502 89 103 93,30% 0 0
Mocorgó Óvoda (Váci M. u.) 69 430 75 941 70 124 92,34% 0 0
Benczur Óvoda 51 501 56 039 53 789 95,98% 0 0
Weöres Sándor Óvoda (Márton Á. u.) 34 772 37 531 34 400 91,66% 0 0
Óvodák összesen 0 0 0 0 0 0 1 188 027 1 331 637 1 240 669 93,17% 0 400 400 100,00% 0 0 0
Művelődési GAMESZ 52 274 58 156 54 288 93,35% 4 4 100,00% 0
Óvodák és GAMESZ összesen 0 0 0 0 0 0 1 240 301 1 389 793 1 294 957 93,18% 0 404 404 100,00% 0 0 0
Szombathelyi Rajczy Imre Sportiskola 66 620 84 432 83 662 99,09% 6 6 100,00% 0
Óvodák,GAMESZ,Sportiskola összesen 0 0 0 0 0 0 1 306 921 1 474 225 1 378 619 93,51% 0 410 410 100,00% 0 0 0
Általános Iskolák
Nyitra u. Általános Művelődési Központ 127 020 171 971 170 894 99,37% 122 122 100,00% 0
Bercsényi Miklós Általános Iskola 219 934 239 213 233 755 97,72% 0 0
Derkovits Gyula Általános Iskola 173 824 186 019 178 276 95,84% 1 868 1 868 100,00% 0
Neumann János Általános Iskola 181 896 197 052 191 870 97,37% 684 684 100,00% 0
Paragvári u. Általános Iskola 288 746 320 198 313 436 97,89% 24 24 100,00% 0
Dési Huber István Általános Iskola 171 090 184 513 177 825 96,38% 72 72 100,00% 0
Reguly Antal Általános Iskola 3 110 626 121 552 119 517 98,33% 270 270 100,00% 0
Váci M. Ált. Isk.és Alapfokú Műv. oktatási Int. 203 871 226 183 223 807 98,95% 50 50 100,00% 0
Gothard Jenő Általános Iskola 682 682 100,00% 182 965 196 799 194 483 98,82% 80 80 100,00% 0
Zrínyi Ilona Általános Iskola 0 0 211 314 227 722 222 347 97,64% 3 183 3 183 100,00% 364 364 100,00%
Összesen 0 682 682 100,00% 0 0 3 1 871 286 2 071 222 2 026 210 97,83% 0 6 353 6 353 100,00% 0 364 364 100,00%
Bartók Béla Zeneiskola 500 500 100,00% 200 901 221 664 215 621 97,27% 0 0
Aranyhíd Nevelési-Oktatási Int. Központ 183 183 100,00% 345 046 389 386 384 802 98,82% 1 918 1 918 100,00% 0
Általános Iskolák összesen 0 1 365 1 365 100,00% 0 0 3 2 417 233 2 682 272 2 626 633 97,93% 0 8 271 8 271 100,00% 0 364 364 100,00%
Középiskolák
Puskás Tivadar Szakképző Iskola 4 021 4 021 100,00% 1 587 1 587 100,00% 371 859 404 843 373 093 92,16% 0 4 018 4 018 100,00%
Savaria Szakképző Iskola 8 588 8 555 99,62% 240 474 250 834 248 446 99,05% 159 159 100,00% 3 160 3 160 100,00%
Gépipari Szakközépiskola 7 316 7 316 100,00% 2 050 2 050 100,00% 333 118 350 074 261 612 74,73% 0 0
Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Isk. 2 364 2 364 100,00% 327 675 354 748 335 228 94,50% 1 067 1 067 100,00% 0
Közgazdasági Szakközépiskola 8 870 8 870 100,00% 263 833 278 977 241 428 86,54% 1 530 1 530 100,00% 110 110 100,00%
Kereskedelmi Szakképző Iskola 2 570 2 570 100,00% 408 998 445 839 435 324 97,64% 0 0
Művészeti Szakközépiskola 3 573 3 573 100,00% 226 330 238 102 230 510 96,81% 0 0
Szent-Györgyi Albert Középiskola 49 49 100,00% 188 892 197 205 195 796 99,29% 5 220 3 888 74,48% 1 120 1 120 100,00%
Herman Ottó Szakképző Iskola 4 651 4 651 100,00% 343 566 362 827 328 124 90,44% 150 150 100,00% 1 557 1 557 100,00%
Hefele Menyhért Szakképző Iskola 3 577 3 577 100,00% 255 354 280 856 272 752 97,11% 1 655 1 653 99,88% 8 042 8 042 100,00%
Nagy Lajos Gimnázium 0 150 423 179 234 170 974 95,39% 110 110 100,00% 0
Kanizsai Dorottya Gimnázium 0 187 038 207 853 199 122 95,80% 0 0
OÁMK 3 328 3 328 100,00% 25 434 210 486 804 468 096 96,16% 2 350 2 350 100,00% 0
Középiskolák összesen: 0 48 907 48 874 99,93% 0 3 637 3 662 100,69% 3 731 770 4 038 196 3 760 505 93,12% 0 12 241 10 907 89,10% 0 18 007 18 007 100,00%
Óvodák és GAMESZ összesen 0 0 0 0 0 0 1 306 921 1 474 225 1 378 619 93,51% 0 410 410 100,00% 0 0 0
Általános Iskolák összesen: 0 1 365 1 365 100,00% 0 0 3 2 417 233 2 682 272 2 626 633 97,93% 0 8 271 8 271 100,00% 0 364 364 100,00%
Oktatási Intézm. összesen: 0 50 272 50 239 99,93% 0 3 637 3 665 100,77% 7 455 924 8 194 693 7 765 757 94,77% 0 20 922 19 588 93,62% 0 18 371 18 371 100,00%
Nem oktatási intézmények:
Kulturális intézmények
Agora 0 143 751 214 739 132 463 61,69% 23 032 23 032 100,00% 0
Összesen: 0 0 0 0 0 0 143 751 214 739 132 463 61,69% 0 23 032 23 032 100,00% 0 0 0
Egyéb intézmények
Városi Tűzoltóság 0 2 450 2 450 100,00% 420 627 430 284 409 542 95,18% 2 144 2 144 100,00% 0
Vásárcsarnok 0 0 1 718 1 718 100,00% 0 0
Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 0 0 0 0 18 717 18 285 97,69% 44 922 40 162 89,40%
Összesen: 0 0 0 0 2 450 2 450 100,00% 420 627 432 002 411 260 95,20% 0 20 861 20 429 97,93% 0 44 922 40 162 89,40%
Egészségügyi intézmények
Eü.-i Alapellátó Int. 0 70 481 103 990 102 795 98,85% 157 791 164 059 164 059 100,00% 2 460 2 460 2 460 100,00%
Összesen: 0 0 0 0 0 0 70 481 103 990 102 795 98,85% 157 791 164 059 164 059 100,00% 2 460 2 460 2 460 100,00%
Szociális intézmények
Egyesített Bölcsődei Int. 0 401 357 474 299 448 257 94,51% 6 580 6 580 100,00% 250 250 100,00%
Szoc. Szolg. Központ 0 398 137 453 370 440 510 97,16% 1 164 1 164 100,00% 0
PálosKároly Családsegítő és Gy.Szolgálat 0 234 266 298 887 291 778 97,62% 1 026 1 026 100,00% 874 874 100,00%
Összesen: 0 0 0 0 0 0 1 033 760 1 226 556 1 180 545 96,25% 0 8 770 8 770 100,00% 0 1 124 1 124 100,00%
Nem oktatási intézmények: 0 0 0 0 2 450 2 450 100,00% 1 668 619 1 977 287 1 827 063 92,40% 157 791 216 722 216 290 99,80% 2 460 48 506 43 746 90,19%
Oktatási Intézm.összesen: 0 50 272 50 239 99,93% 0 3 637 3 665 100,77% 7 455 924 8 194 693 7 765 757 94,77% 0 20 922 19 588 93,62% 0 18 371 18 371 100,00%
Intézmények összesen: 0 50 272 50 239 99,93% 0 6 087 6 115 100,46% 9 124 543 10 171 980 9 592 820 94,31% 157 791 237 644 235 878 99,26% 2 460 66 877 62 117 92,88%
I N T É Z M É N Y Előző évi mük.-felhalm. Pénzforgalom nélküli bevételek Bevételek összesen
ei maradvány átvétele Ebből: Előző évi pénzmaradvány,
önkorm.és kvetési szerveitől Felhalmozási pénzmaradvány igénybevétele
/pm kiutalatlan/ /Tájékoztatási adat/ 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés
teljesítés ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a
Ó v o d á k
Aréna Óvoda 4 365 4 686 4 686 100,00% 113 352 131 893 128 741 97,61%
Barátság Óvoda 3 362 3 479 3 479 100,00% 77 762 84 110 84 634 100,62%
Pipitér Óvoda (Bem.9) 3 186 3 299 3 299 100,00% 89 623 94 325 93 590 99,22%
Hétszínvirág Óvoda (Bem J.u.33.) 5 393 5 656 5 656 100,00% 99 888 108 499 109 160 100,61%
Szívárvány Óvoda (Deák F. u.) 2 705 2 949 2 949 100,00% 93 316 109 222 102 673 94,00%
Losonc Óvoda 3 919 4 226 4 226 100,00% 79 796 89 831 89 266 99,37%
Mesevár Óvoda (Gagarin u.) 2 884 2 995 2 995 100,00% 65 475 80 131 78 750 98,28%
Játéksziget Óvoda ( Győzelem u.) 1 413 1 508 1 508 100,00% 57 391 64 360 61 048 94,85%
Kőrösi Óvoda 1 164 1 381 1 381 100,00% 86 406 94 090 91 589 97,34%
Gazdag Erzsi Óvoda (Krúdy Gy. u.) 3 332 3 474 3 474 100,00% 98 403 107 085 101 691 94,96%
Maros Óvoda 1 966 2 037 2 037 100,00% 58 434 66 853 65 376 97,79%
Vadvirág Óvoda (Selmec u.) 1 641 1 732 1 732 100,00% 42 022 56 762 55 443 97,68%
Margaréta Óvoda (Margaréta u.) 1 525 1 592 1 592 100,00% 61 976 76 788 71 057 92,54%
Napsugár Óvoda 5 777 6 040 6 040 100,00% 74 361 88 989 89 180 100,21%
Szűrcsapó. Óvoda 2 006 2 741 2 741 100,00% 102 000 112 495 108 102 96,09%
Mocorgó Óvoda (Váci M. u.) 4 621 5 315 5 315 100,00% 79 454 90 379 89 184 98,68%
Benczur Óvoda 4 897 5 607 5 607 100,00% 59 891 69 123 71 771 103,83%
Weöres Sándor Óvoda (Márton Á. u.) 2 662 2 667 2 667 100,00% 40 960 46 136 45 666 98,98%
Óvodák összesen 56 818 0 0 61 384 61 384 100,00% 1 380 510 1 571 071 1 536 921 97,83%
Művelődési GAMESZ 2 051 2 654 2 654 100,00% 52 588 68 068 66 251 97,33%
Óvodák és GAMESZ összesen 58 869 0 0 64 038 64 038 100,00% 1 433 098 1 639 139 1 603 172 97,81%
Szombathelyi Rajczy Imre Sportiskola 7 701 8 950 8 950 100,00% 69 370 101 941 108 871 106,80%
Óvodák,GAMESZ,Sportiskola összesen 66 570 0 0 72 988 72 988 100,00% 1 502 468 1 741 080 1 712 043 98,33%
Általános Iskolák
Nyitra u. Általános Művelődési Központ 1 057 1 794 1 794 100,00% 137 265 184 575 183 981 99,68%
Bercsényi Miklós Általános Iskola 3 590 4 601 4 601 100,00% 237 404 264 127 261 753 99,10%
Derkovits Gyula Általános Iskola 5 795 6 136 6 136 100,00% 188 097 212 729 208 391 97,96%
Neumann János Általános Iskola 3 789 4 204 4 204 100,00% 199 247 221 172 219 851 99,40%
Paragvári u. Általános Iskola 8 029 8 677 8 677 100,00% 315 117 357 492 358 759 100,35%
Dési Huber István Általános Iskola 12 402 13 740 13 740 100,00% 186 233 215 702 220 783 102,36%
Reguly Antal Általános Iskola 4 285 4 947 4 947 100,00% 122 373 138 583 140 836 101,63%
Váci M. Ált. Isk. és Alapfokú Műv.oktatási Int. 262 1 037 1 037 100,00% 227 053 254 530 250 960 98,60%
Gothard Jenő Általános Iskola 197 905 905 100,00% 202 216 222 838 224 213 100,62%
Zrínyi Ilona Általános Iskola 4 303 4 609 4 609 100,00% 236 599 262 890 261 597 99,51%
Összesen 43 709 0 0 50 650 50 650 100,00% 2 051 604 2 334 638 2 331 124 99,85%
Bartók Béla Zeneiskola 12 935 514 13 775 13 775 100,00% 211 634 251 599 258 491 102,74%
Aranyhíd Nevelési-Oktatási Int. Központ 7 112 2 815 7 884 7 884 100,00% 351 862 407 757 410 285 100,62%
Általános Iskolák összesen 63 756 3 329 0 72 309 72 309 100,00% 2 615 100 2 993 994 2 999 900 100,20%
Középiskolák
Puskás Tivadar Szakképző Iskola 32 670 34 331 34 331 100,00% 406 020 486 518 484 553 99,60%
Savaria Szakképző Iskola 11 797 13 000 13 000 100,00% 254 152 291 509 300 891 103,22%
Gépipari Szakközépiskola 69 431 104 133 104 133 100,00% 371 846 515 801 493 842 95,74%
Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Isk. 14 111 15 971 15 971 100,00% 419 840 471 158 463 168 98,30%
Közgazdasági Szakközépiskola 42 943 35 907 44 101 44 101 100,00% 290 394 366 348 369 743 100,93%
Kereskedelmi Szakképző Iskola 8 073 9 333 9 333 100,00% 439 978 497 073 485 510 97,67%
Művészeti Szakközépiskola 8 961 9 352 9 352 100,00% 233 805 260 699 260 022 99,74%
Szent-Györgyi Albert Középiskola 0 0 210 926 230 249 227 260 98,70%
Herman Ottó Szakképző Iskola 38 339 24 286 39 696 39 696 100,00% 373 015 448 020 448 131 100,02%
Hefele Menyhért Szakképző Iskola 6 863 7 455 7 455 100,00% 263 186 316 072 313 586 99,21%
Nagy Lajos Gimnázium 14 190 18 835 18 835 100,00% 206 564 260 041 265 926 102,26%
Kanizsai Dorottya Gimnázium 5 177 5 352 5 352 100,00% 191 614 221 094 216 604 97,97%
OÁMK 14 994 26 309 26 309 100,00% 478 622 563 768 556 357 98,69%
Középiskolák összesen: 267 549 60 193 0 327 868 327 868 100,00% 4 139 962 4 928 350 4 885 593 99,13%
Óvodák és GAMESZ összesen 66 570 0 0 72 988 72 988 100,00% 1 502 468 1 741 080 1 712 043 98,33%
Általános Iskolák összesen: 63 756 3 329 0 72 309 72 309 100,00% 2 615 100 2 993 994 2 999 900 100,20%
Oktatási Intézm. összesen: 397 875 63 522 0 473 165 473 165 100,00% 8 257 530 9 663 424 9 597 536 99,32%
Nem oktatási intézmények:
Kulturális intézmények
Agora 81 749 60 270 60 270 100,00% 275 576 478 327 477 801 99,89%
Összesen: 81 749 0 0 60 270 60 270 100,00% 275 576 478 327 477 801 99,89%
Egyéb intézmények
Városi Tűzoltóság 42 982 56 261 56 261 100,00% 444 627 531 551 553 791 104,18%
Vásárcsarnok 0 4 119 937 22,75% 160 000 165 837 126 101 76,04%
Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 0 0 0 63 639 58 646 92,15%
Összesen: 42 982 0 0 60 380 57 198 94,73% 604 627 761 027 738 538 97,04%
Egészségügyi intézmények
Eü.-i Alapellátó Int. 10 607 18 485 18 485 100,00% 264 342 326 614 336 026 102,88%
Összesen: 10 607 0 0 18 485 18 485 100,00% 264 342 326 614 336 026 102,88%
Szociális intézmények
Egyesített Bölcsődei Int. 16 300 17 284 17 284 100,00% 584 630 720 563 711 318 98,72%
Szoc. Szolg. Központ 5 531 860 5 533 5 533 100,00% 469 677 550 261 542 932 98,67%
Pálos Károly Családsegítő és Gy. Szolgálat 31 162 33 780 33 780 100,00% 237 666 339 124 363 096 107,07%
Összesen: 52 993 860 0 56 597 56 597 100,00% 1 291 973 1 609 948 1 617 346 100,46%
Nem oktatási intézmények: 188 331 860 0 195 732 192 550 98,37% 2 436 518 3 175 916 3 169 711 99,80%
Oktatási Intézm. összesen: 397 875 63 522 0 473 165 473 165 100,00% 8 257 530 9 663 424 9 597 536 99,32%
Intézmények összesen: 586 206 64 382 0 668 897 665 715 99,52% 10 694 048 12 839 340 12 767 247 99,44%

M.II/3. számú melléklet

Normatív állami hozzájárulások

ezer forintban
MEGNEVEZÉS 2009.évi IV. számú 2009. év 2010. évre
eredeti módosított teljesítés áthúzódó
előirányzat előirányzat kötelezettség
1. Állandó lakosságszámhoz kötött normatívák
Település üzemeltetési, igazgatási feladatok 83 870 83 870 83 870
Körzeti igazgatási feladatok 0
- alap hozzájárulás 3 300 3 300 3 300
- okmányiroda működési kiadásai 45 284 45 284 45 284
- gyámügyi igazgatási feladatok 30 539 30 539 30 539
- építésügyi igazgatási feladatok alap hozzájárulás 22 509 22 509 22 509
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok 62 62 62
Üdülőhelyi feladatok 24 000 24 000 28 460
Pénzbeli szociális juttatások 381 976 381 976 381 976
Lakáshoz jutás feladatai 0 0 0
Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok 84 187 84 187 84 187
Települési sport feladatok 39 674 39 674 39 674
1. Összesen 715 401 715 401 719 861 0
2.Nem közoktatási normatívák
Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai
- szoc. és gyermekjóléti alapszolg.-ok átlalános feladatai - családsegítés 35 119 35 119 35 119
- szoc. és gyermekjóléti alapszolg.-ok átlalános feladatai - gyermekjólét 34 775 34 775 34 775
- gyermekjóléti központ 2 303 2 303 2 303
- szociális étkeztetés 114 485 131 373 146 303
- házi segítségnyújtás 15 205 15 205 16 501
- jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 3 039 3 482 3 540
- időskorúak nappali intézményi ellátása 41 813 39 766 36 112
Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés - átlagos szintű ápolást, gondozást nyújtó ellátás+családok átmeneti otthonában elhelyezett szülők ellátása 59 254 38 584 38 584
Bölcsődei ellátás 194 454 202 016 203 097
Bölcsődei ingyenes intézményi étkeztetés 3 900 3 510 3 770
2. Összesen 504 347 506 133 520 104 0
3. Közoktatási normatívák
Óvodai nevelés 589 617 596 332 599 380
Iskolai oktatás 1-8.évfolyam 948 265 946 487 944 625
Iskolai oktatás 9-13.évfolyam 1 441 583 1 439 125 1 433 031
Szakmai elméleti oktatás 360 759 360 165 356 778
Szakmai gyakorlati oktatás 172 122 173 705 172 052
Alapfokú művészetoktatás 53 651 50 342 51 611
Kollégium ellátás, Kollégiumi lakhatási feltételek megteremtése 377 800 372 446 371 027
Gyógypedagógiai ellátás, fejlesztő felkészítés, korai fejlesztés-gondozás 121 513 121 233 122 196
Napközi, iskolaotthon 67 571 69 187 65 095
Nemzeti, etnikai kisebbségi nevelés, kéttannyelvű oktatás, nyelvi előkészítő oktatás 46 252 47 702 46 869
Egyes pedagógiai programok támogatása - párhuzamos művészeti oktatáshoz 40 608 40 608 40 380
Egyes pedagógiai programok támogatása - Pedagógiai módszerek támogatása - minősített alapfokú művészetoktatás 49 848 46 948 48 081
Bejáró tanulók utáni támogatás 67 560 67 788 68 322
Gyermek étkeztetés 167 100 165 755 166 235
Tankönyv támogatás 53 495 54 691 54 878
3. Közoktatási hozzájárulások összesen 4 557 744 4 552 514 4 540 560 0
4. Kötött felhasználású normatív állami hozzájárulások
4.1.Kiegészítő támogatások egyes közoktatási feladatok ellátáshoz
Pedagógus szakvizsga és továbbképzés 15 721 15 767 14 558 274
Pedagógiai szakszolgálat 19 400 19 400 18 915
Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 5 630 5 599 5 535
4.1. Összesen 40 751 40 766 39 008 274
4.2.Egyes szociális feladatok kiegészítő támogatása
Szociális továbbképzés és szakvizsga 2 256 2 247 1 406 774
4.2. Összesen 2 256 2 247 1 406 774
4.3.Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása
Készenléti szolgálattal rendelkező tűzoltóság személyi juttatásaihoz 388 969 388 969 374 300 14 669
Tűzoltólaktanyák üzemeltetéséhez és fenntartásához 10 852 10 852 10 852
Tűzoltójárművek üzemeltetéséhez és karbantartásához 6 866 6 866 6 866
Különleges szerek műszaki felülvizsgálatához 2 500 2 500 2 500
4.3. Összesen 409 187 409 187 394 518 14 669
4.4. Önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás
4. Összesen - kötött felhasználású normatív támogatás 452 194 452 200 434 932 15 717
1+2+3. Összesen - normatív támogatás - SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ 5 777 492 5 774 048 5 780 525 0
1+2+3+4. Mindösszesen 6 229 686 6 226 248 6 215 457 15 717

M.III. számú melléklet

Szombathely Megyei Jogú Város működési kiadásai

ezer forintban
2009.évi I-XII. hó Teljesítés Mód.ei - telj.
m.sz. eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a különbség
Oktatási ágazat III/2. 8 480 509 10 047 400 9 459 142 94,15 588 258
Kult. kiad, megyei int., médiák III/3. 1 129 638 1 397 148 1 287 174 92,13 109 974
Szociális ágazat III/4. 1 303 805 1 738 020 1 695 644 97,56 42 376
Egészségügyi ágazat III/5. 329 826 369 803 357 782 96,75 12 021
Gyermek és Ifjúságvédelem III/6. 604 491 752 428 701 101 93,18 51 327
Egyéb más ágazathoz nem sorolható int. és feladatok III/7. 2 023 517 3 114 343 2 921 920 93,82 192 423
Polgármesteri Hivatal III/8. 1 929 999 1 991 565 1 929 629 96,89 61 936
Közterületfelügyelet III/8/a. 130 942 136 694 126 566 92,59 10 128
Sport ágazat III/9. 531 595 657 750 600 369 91,28 57 381
Környezetvédelem III/10. 5 900 10 611 1 308 12,33 9 303
Városüzemeltetési kiadások III/11. 913 639 1 029 530 869 256 84,43 160 274
Út-híd fenntartás, felújítás III/12. 236 000 306 676 230 939 75,30 75 737
0
Tartalékok 0
Általános tartalék 6 068 0 0
Előre nem tervezhető karbantartások célt. 15 000 0 0
Intézmények működőképességének biztosítására 60 000 0 0
Kötött normatíva tartaléka 43 007 0 0
Előző évi hiány tartaléka 1 127 000 0 0
Tankönyv normatíva 53 495 0 0
Fogvatartottak oktatására képzett tartalék 4 627 0 0
Tartalék - vagyon értékesítési bev. és helyi adó bev.teljesülése után osztható fel 5 000 0 0
Német Kisebbségi Önkormányzat kiadásai III/13/a 3 571 8 304 6 022 72,52 2 282
Horvát Kisebbségi Önkormányzat kiadásai III/13/b 3 741 4 720 4 707 99,72 13
Roma Kisebbségi Önkormányzat kiadásai III/13/c 10 780 13 049 11 277 86,42 1 772
Szlovén Kisebbségi Önkormányzat kiadásai III/13/d 3 571 3 905 3 336 85,43 569
Működési kiadások mindösszesen 18 955 721 21 581 946 20 206 172 93,63 1 375 774

M.III/1. számú melléklet

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
2009.évi intézményi kiadásai

ezer forintban
I N T É Z M É N Y Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Társadalom-Szoc.politikai és Ellátottak pénzbeni juttatása
Dologi kiadások egyéb juttatások,
és egyéb folyó kiadások támogatások
2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés
ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei.VI. teljesítés %-a
Ó v o d á k
Aréna Óvoda 54 931 58 111 56 761 97,68% 18 209 18 191 17 753 97,59% 40 212 39 895 34 777 87,17% 100 100 100,00%
Barátság Óvoda 39 664 41 960 41 186 98,16% 13 238 13 310 12 960 97,37% 24 860 24 900 22 995 92,35% 21 21 100,00%
Pipitér Óvoda (Bem.9) 39 104 41 694 41 437 99,38% 12 889 12 790 12 789 99,99% 37 630 37 239 33 426 89,76% 125 125 100,00%
Hétszínvirág Óvoda (Bem J.u.33.) 49 170 52 053 51 459 98,86% 16 278 16 325 15 829 96,96% 34 440 34 923 31 357 89,79% 109 109 100,00%
Szívárvány Óvoda (Deák F. u.) 45 055 47 695 47 374 99,33% 14 921 14 740 14 638 99,31% 33 340 33 151 25 998 78,42% 40 40 100,00%
Losonc Óvoda 39 575 42 477 42 229 99,42% 13 132 13 479 13 158 97,62% 27 089 30 514 26 580 87,11% 82 82 100,00%
Mesevár Óvoda (Gagarin u.) 33 799 35 804 35 418 98,92% 11 249 11 366 11 052 97,24% 20 427 20 796 17 454 83,93% 212 212 100,00%
Játéksziget Óvoda ( Győzelem u.) 30 908 32 398 32 186 99,35% 10 232 10 311 9 999 96,97% 16 251 17 388 14 213 81,74% 307 307 100,00%
Kőrösi Óvoda 42 555 48 392 47 261 97,66% 14 069 15 341 14 734 96,04% 29 782 29 095 27 046 92,96% 96 96 100,00%
Gazdag Erzsi Óvoda (Krúdy Gy. u.) 47 633 51 206 50 211 98,06% 15 711 16 031 15 469 96,49% 35 059 36 607 28 991 79,20% 70 70 100,00%
Maros Óvoda 28 631 30 729 30 230 98,38% 9 514 9 595 9 461 98,60% 20 289 20 569 17 512 85,14% 0
Vadvirág Óvoda (Selmec u.) 20 914 22 295 22 052 98,91% 6 955 6 885 6 842 99,38% 14 153 14 228 12 924 90,83% 0
Margaréta Óvoda (Margaréta u.) 31 240 33 011 31 609 95,75% 10 349 10 490 9 803 93,45% 20 387 22 013 16 597 75,40% 0
Napsugár Óvoda 38 110 40 726 40 026 98,28% 12 617 12 764 12 334 96,63% 23 634 24 777 20 238 81,68% 0
Szűrcsapó. Óvoda 49 449 53 532 52 843 98,71% 16 324 16 751 16 597 99,08% 36 227 41 305 35 659 86,33% 16 16 100,00%
Mocorgó Óvoda (Váci M. u.) 39 529 42 617 42 029 98,62% 13 173 13 429 12 938 96,34% 26 752 29 696 25 214 84,91% 268 268 100,00%
Benczur Óvoda 30 651 33 580 33 517 99,81% 10 189 10 200 10 112 99,14% 19 051 21 920 19 725 89,99% 83 83 100,00%
Weöres Sándor Óvoda (Márton Á. u.) 19 981 21 529 21 170 98,33% 6 681 6 757 6 598 97,65% 14 298 14 808 12 593 85,04% 81 81 100,00%
Óvodák összesen 680 899 729 809 718 998 98,52% 225 730 228 755 223 066 97,51% 473 881 493 824 423 299 85,72% 0 0 0 0 1 610 1 610 100,00%
Művelődési GAMESZ 34 057 39 353 36 637 93,10% 11 201 11 393 11 075 97,21% 7 330 14 830 12 995 87,63% 0
Óvodák és GAMESZ összesen 714 956 769 162 755 635 98,24% 236 931 240 148 234 141 97,50% 481 211 508 654 436 294 85,77% 0 0 0 0 1 610 1 610 100,00%
Szombathelyi Rajczy Imre Sportiskola 17 421 26 857 26 474 98,57% 5 769 7 976 7 336 91,98% 46 180 64 314 64 243 99,89% 0
Óvodák,GAMESZ,Sportiskola összesen 732 377 796 019 782 109 98,25% 242 700 248 124 241 477 97,32% 527 391 572 968 500 537 87,36% 0 0 0 0 1 610 1 610 100,00%
Általános Iskolák
Nyitra u. Általános Művelődési Központ 64 796 69 198 68 426 98,88% 21 217 20 631 20 627 99,98% 51 252 64 039 62 496 97,59% 1 306 1 306 100,00%
Bercsényi Miklós Általános Iskola 135 469 142 679 139 533 97,80% 44 389 45 832 45 412 99,08% 57 546 68 187 64 767 94,98% 3 071 3 003 97,79%
Derkovits Gyula Általános Iskola 105 118 111 296 106 114 95,34% 34 930 36 272 32 628 89,95% 48 008 57 999 54 483 93,94% 41 3 147 3 147 100,00%
Neumann János Általános Iskola 112 725 120 440 120 055 99,68% 37 013 37 452 36 490 97,43% 49 509 60 275 56 385 93,55% 964 964 100,00%
Paragvári u. Általános Iskola 181 470 195 842 195 009 99,57% 59 712 59 064 58 822 99,59% 73 852 86 645 80 590 93,01% 83 758 757 99,87%
Dési Huber István Általános Iskola 104 026 116 294 114 713 98,64% 35 059 36 558 34 521 94,43% 47 107 56 526 51 149 90,49% 41 857 857 100,00%
Reguly Antal Általános Iskola 71 583 77 065 76 427 99,17% 24 053 24 273 23 950 98,67% 26 696 32 049 30 551 95,33% 41 397 397 100,00%
Váci M. Ált. Isk. és Alapfokú Művészetoktatási Int. 123 291 133 543 133 179 99,73% 40 841 41 765 41 065 98,32% 62 838 76 601 73 050 95,36% 83 1 080 1 080 100,00%
Gothard Jenő Általános Iskola 117 368 124 179 124 122 99,95% 38 633 38 506 37 492 97,37% 46 174 55 740 54 869 98,44% 41 812 812 100,00%
Zrínyi Ilona Általános Iskola 131 694 141 154 140 997 99,89% 44 167 44 692 44 034 98,53% 60 697 73 352 68 526 93,42% 41 452 452 100,00%
Összesen 1 147 540 1 231 690 1 218 575 98,94% 380 014 385 045 375 041 97,40% 523 679 631 413 596 866 94,53% 0 0 0 371 12 844 12 775 99,46%
Bartók Béla Zeneiskola 148 307 157 057 155 479 99,00% 48 228 50 675 47 176 93,10% 15 099 24 643 23 022 93,42% 0
Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ 227 540 252 927 251 216 99,32% 75 297 80 310 77 537 96,55% 49 025 65 144 63 981 98,21% 1 654 1 654 100,00%
Általános Iskolák összesen 1 523 387 1 641 674 1 625 270 99,00% 503 539 516 030 499 754 96,85% 587 803 721 200 683 869 94,82% 0 0 0 371 14 498 14 429 99,52%
Középiskolák
Puskás Tivadar Szakképző Iskola 225 542 238 475 235 650 98,82% 73 508 75 260 71 721 95,30% 106 235 113 335 107 750 95,07% 735 3 606 3 407 94,48%
Savaria Szakképző Iskola 153 743 151 466 151 249 99,86% 45 943 47 605 46 121 96,88% 53 596 68 319 73 977 108,28% 870 3 061 949 31,00%
Gépipari Szakközépiskola 199 626 214 728 210 876 98,21% 65 369 66 272 63 552 95,90% 106 768 142 142 125 678 88,42% 83 237 237 100,00%
Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola 224 718 244 423 241 917 98,97% 73 402 75 963 73 619 96,91% 118 607 137 412 118 790 86,45% 3 113 4 748 4 601 96,90%
Közgazdasági Szakközépiskola 165 938 177 703 171 169 96,32% 54 605 54 288 51 313 94,52% 69 768 84 033 80 131 95,36% 83 469 470 100,21%
Kereskedelmi Szakképző Iskola 249 187 261 605 260 656 99,64% 81 611 83 886 80 581 96,06% 108 787 139 331 123 920 88,94% 393 681 681 100,00%
Művészeti Szakközépiskola 155 829 164 326 163 087 99,25% 49 896 52 274 48 989 93,72% 27 956 31 670 26 702 84,31% 124 1 046 896 85,66%
Szent-Györgyi Albert Középiskola 122 500 127 858 126 822 99,19% 40 109 39 678 38 613 97,32% 48 062 60 112 60 024 99,85% 255 347 347 100,00%
Herman Ottó Szakképző Iskola 192 217 206 334 202 423 98,10% 63 387 66 579 61 734 92,72% 117 090 143 508 112 218 78,20% 321 3 779 3 551 93,97%
Hefele Menyhért Szakképző Iskola 171 106 178 570 176 982 99,11% 56 029 55 596 54 096 97,30% 34 881 48 975 43 845 89,53% 1 170 4 339 3 341 77,00%
Nagy Lajos Gimnázium 98 755 108 459 104 455 96,31% 32 253 34 386 31 654 92,05% 75 473 103 079 96 639 93,75% 83 579 579 100,00%
Kanizsai Dorottya Gimnázium 126 065 132 008 131 162 99,36% 41 578 42 769 40 298 94,22% 23 971 33 084 28 406 85,86% 279 272 97,49%
OÁMK 276 029 301 496 296 304 98,28% 91 186 94 855 89 321 94,17% 110 951 133 704 128 484 96,10% 456 682 682 100,00%
Középiskolák összesen: 2 361 255 2 507 451 2 472 752 98,62% 768 876 789 411 751 612 95,21% 1 002 145 1 238 704 1 126 564 90,95% 0 0 0 7 686 23 853 20 013 83,90%
Óvodák,GAMESZ,Sportiskola összesen 732 377 796 019 782 109 98,25% 242 700 248 124 241 477 97,32% 527 391 572 968 500 537 87,36% 0 0 0 0 1 610 1 610 100,00%
Általános Iskolák összesen: 1 523 387 1 641 674 1 625 270 99,00% 503 539 516 030 499 754 96,85% 587 803 721 200 683 869 94,82% 0 0 0 371 14 498 14 429 99,52%
Oktatási Intézm. összesen: 4 617 019 4 945 144 4 880 131 98,69% 1 515 115 1 553 565 1 492 843 96,09% 2 117 339 2 532 872 2 310 970 91,24% 0 0 0 8 057 39 961 36 052 90,22%
Nem oktatási intézmények:
Kulturális intézmények
Agora 102 644 120 626 114 970 95,31% 33 254 36 578 32 863 89,84% 137 678 303 031 242 202 79,93% 0
Összesen: 102 644 120 626 114 970 95,31% 33 254 36 578 32 863 89,84% 137 678 303 031 242 202 79,93% 0 0 0 0 0 0
Egyéb intézmények
Városi Tűzoltóság 306 050 344 931 333 220 96,60% 94 359 98 253 93 813 95,48% 44 218 65 920 60 659 92,02% 0
Vásárcsarnok 51 222 52 792 45 796 86,75% 16 538 16 922 13 773 81,39% 55 740 56 352 49 070 87,08% 0
Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 0 1 827 1 456 79,69% 0 557 369 66,25% 0 9 000 5 254 58,38% 0
Összesen: 357 272 399 550 380 472 95,23% 110 897 115 732 107 955 93,28% 99 958 131 272 114 983 87,59% 0 0 0 0 0 0
Egészségügyi intézmények
Eü.-i Alapellátó Int. 131 433 139 227 137 384 98,68% 42 986 43 209 41 797 96,73% 86 863 122 877 117 529 95,65% 0
Összesen: 131 433 139 227 137 384 98,68% 42 986 43 209 41 797 96,73% 86 863 122 877 117 529 95,65% 0 0 0 0 0 0
Szociális intézmények
Egyesített Bölcsődei Int. 275 123 306 750 302 158 98,50% 93 344 96 053 94 352 98,23% 207 641 261 367 252 244 96,51% 7 142 7 142 100,00%
Szoc. Szolg. Központ 149 804 160 401 158 831 99,02% 48 923 47 865 47 403 99,03% 270 950 324 911 324 375 99,84% 0
Pálos Károly Családsegítő és Gy. Szolgálat 150 555 181 429 179 370 98,87% 50 371 57 389 55 140 96,08% 36 740 84 152 80 823 96,04% 0
Összesen: 575 482 648 580 640 359 98,73% 192 638 201 307 196 895 97,81% 515 331 670 430 657 442 98,06% 0 0 0 0 7 142 7 142 100,00%
Nem oktatási intézmények: 1 166 831 1 307 983 1 273 185 97,34% 379 775 396 826 379 510 95,64% 839 830 1 227 610 1 132 156 92,22% 0 0 0 0 7 142 7 142 100,00%
Oktatási Intézm. összesen: 4 617 019 4 945 144 4 880 131 98,69% 1 515 115 1 553 565 1 492 843 96,09% 2 117 339 2 532 872 2 310 970 91,24% 0 0 0 8 057 39 961 36 052 90,22%
Intézmények összesen: 5 783 850 6 253 127 6 153 316 98,40% 1 894 890 1 950 391 1 872 353 96,00% 2 957 169 3 760 482 3 443 126 91,56% 0 0 0 8 057 47 103 43 194 91,70%
I N T É Z M É N Y Támogatás értékű kiadások Előző évi előirányzatmaradvány,pénzmaradvány átadás Államháztartáson kivűli pénzeszköz átadás
Müködési célú Felhalmozási célú Müködési célú Felhalmozási célú Müködési célú Felhalmozási célú
2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés
ered.ei. mód.ei.VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei.VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei.VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei.VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei.VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei.VI. teljesítés %-a
Ó v o d á k
Aréna Óvoda 2 656 2 656 100,00%
Barátság Óvoda 2 056 2 056 100,00%
Pipitér Óvoda (Bem.9) 2 477 2 477 100,00%
Hétszínvirág Óvoda (Bem J.u.33.) 2 784 2 784 100,00%
Szívárvány Óvoda (Deák F. u.) 2 096 2 096 100,00%
Losonc Óvoda 2 579 2 579 100,00%
Mesevár Óvoda (Gagarin u.) 1 573 1 573 100,00%
Játéksziget Óvoda ( Győzelem u.) 1 185 1 185 100,00%
Kőrösi Óvoda 1 016 1 016 100,00%
Gazdag Erzsi Óvoda (Krúdy Gy. u.) 2 946 2 946 100,00%
Maros Óvoda 960 960 100,00%
Vadvirág Óvoda (Selmec u.) 1 204 1 204 100,00%
Margaréta Óvoda (Margaréta u.) 1 074 1 074 100,00%
Napsugár Óvoda 1 338 1 338 100,00%
Szűrcsapó. Óvoda 891 891 100,00%
Mocorgó Óvoda (Váci M. u.) 1 789 1 789 100,00%
Benczur Óvoda 3 140 3 140 100,00%
Weöres Sándor Óvoda (Márton Á. u.) 1 548 1 548 100,00%
Óvodák összesen 0 0 0 0 0 0 0 33 312 33 312 100,00% 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Művelődési GAMESZ 545 545 100,00%
Óvodák és GAMESZ összesen 0 0 0 0 0 0 0 33 857 33 857 100,00% 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Szombathelyi Rajczy Imre Sportiskola 714 714 100,00% 64 64 100,00% 1 450 1 450 100,00%
Óvodák,GAMESZ,Sportiskola összesen 0 714 714 100,00% 0 0 0 0 33 921 33 921 100,00% 0 0 0 0 1 450 1 450 100,00% 0 0 0
Általános Iskolák
Nyitra u. Általános Művelődési Központ 0
Bercsényi Miklós Általános Iskola 1 091 1 091 100,00%
Derkovits Gyula Általános Iskola 1 616 1 616 100,00%
Neumann János Általános Iskola 1 986 1 986 100,00%
Paragvári u. Általános Iskola 814 814 100,00%
Dési Huber István Általános Iskola 411 411 100,00%
Reguly Antal Általános Iskola 980 980 100,00%
Váci M. Ált. Isk. és Alapfokú Művészetoktatási Int. 477 477 100,00%
Gothard Jenő Általános Iskola 429 429 100,00%
Zrínyi Ilona Általános Iskola 2 876 2 876 100,00%
Összesen 0 0 0 0 0 0 0 10 680 10 680 100,00% 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Bartók Béla Zeneiskola 5 708 5 708 100,00%
Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ 1 472 1 472 100,00%
Általános Iskolák összesen 0 0 0 0 0 0 0 17 860 17 860 100,00% 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Középiskolák
Puskás Tivadar Szakképző Iskola 918 918 100,00%
Savaria Szakképző Iskola 3 414 3 414 100,00%
Gépipari Szakközépiskola 2 688 2 688 100,00%
Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola 4 754 4 754 100,00%
Közgazdasági Szakközépiskola 4 468 4 468 100,00%
Kereskedelmi Szakképző Iskola 2 111 2 111 100,00%
Művészeti Szakközépiskola 4 433 4 433 100,00%
Szent-Györgyi Albert Középiskola 0
Herman Ottó Szakképző Iskola 779 779 100,00%
Hefele Menyhért Szakképző Iskola 1 209 1 209 100,00%
Nagy Lajos Gimnázium 13 407 13 407 100,00%
Kanizsai Dorottya Gimnázium 1 570 1 570 100,00%
OÁMK 2 709 2 709 100,00%
Középiskolák összesen: 0 0 0 0 0 0 0 42 460 42 460 100,00% 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Óvodák,GAMESZ,Sportiskola összesen 0 714 714 100,00% 0 0 0 0 33 921 33 921 100,00% 0 0 0 0 1 450 1 450 100,00% 0 0 0
Általános Iskolák összesen: 0 0 0 0 0 0 0 17 860 17 860 100,00% 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Oktatási Intézm. összesen: 0 714 714 100,00% 0 0 0 0 94 241 94 241 100,00% 0 0 0 0 1 450 1 450 100,00% 0 0 0
Nem oktatási intézmények:
Kulturális intézmények
Agora 6 127 6 127 100,00% 434 434 100,00%
Összesen: 0 0 0 0 0 0 0 6 127 6 127 100,00% 0 0 0 0 434 434 100,00% 0 0 0
Egyéb intézmények
Városi Tűzoltóság 1 798 1 798 100,00%
Vásárcsarnok 14 000 14 000 14 000 100,00% 89 89 100,00%
Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 0
Összesen: 14 000 14 000 14 000 100,00% 0 0 0 0 1 887 1 887 100,00% 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Egészségügyi intézmények
Eü.-i Alapellátó Int. 200 200 100,00% 2 391 2 391 100,00%
Összesen: 0 200 200 100,00% 0 0 0 0 2 391 2 391 100,00% 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Szociális intézmények
Egyesített Bölcsődei Int. 5 851 5 851 100,00%
Szoc. Szolg. Központ 706 706 100,00%
Pálos Károly Családsegítő és Gy. Szolgálat 989 989 100,00%
Összesen: 0 0 0 0 0 0 0 7 546 7 546 100,00% 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Nem oktatási intézmények: 14 000 14 200 14 200 100,00% 0 0 0 0 17 951 17 951 100,00% 0 0 0 0 434 434 100,00% 0 0 0
Oktatási Intézm. összesen: 0 714 714 100,00% 0 0 0 0 94 241 94 241 100,00% 0 0 0 0 1 450 1 450 100,00% 0 0 0
Intézmények összesen: 14 000 14 914 14 914 100,00% 0 0 0 0 112 192 112 192 100,00% 0 0 0 0 1 884 1 884 100,00% 0 0 0
I N T É Z M É N Y Hitelek, köcsönök ny.és törl., értkpapírok bev. és vás., pénzforgalom n. kiad., függő, átfutó, kiegy., illetve továbbadási c. kiadások
Felújítás Felhalmozási kiadások Kiadás összesen
2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés 2009. 2009. 2009. teljesítés
ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a ered.ei. mód.ei. VI. teljesítés %-a
Ó v o d á k
Aréna Óvoda 12 810 11 985 93,56% 130 130 100,00% 113 352 131 893 124 162 94,14%
Barátság Óvoda 0 1 863 1 863 100,00% 77 762 84 110 81 081 96,40%
Pipitér Óvoda (Bem.9) 0 0 89 623 94 325 90 254 95,68%
Hétszínvirág Óvoda (Bem J.u.33.) 2 185 2 096 95,93% 120 119 99,17% 99 888 108 499 103 753 95,63%
Szívárvány Óvoda (Deák F. u.) 11 500 9 777 85,02% 0 93 316 109 222 99 923 91,49%
Losonc Óvoda 0 700 700 100,00% 79 796 89 831 85 328 94,99%
Mesevár Óvoda (Gagarin u.) 10 000 9 988 99,88% 380 0,00% 65 475 80 131 75 697 94,47%
Játéksziget Óvoda ( Győzelem u.) 1 671 1 671 100,00% 1 100 0,00% 57 391 64 360 59 561 92,54%
Kőrösi Óvoda 0 150 150 100,00% 86 406 94 090 90 303 95,98%
Gazdag Erzsi Óvoda (Krúdy Gy. u.) 0 225 225 100,00% 98 403 107 085 97 912 91,43%
Maros Óvoda 5 000 4 968 99,36% 0 58 434 66 853 63 131 94,43%
Vadvirág Óvoda (Selmec u.) 0 12 150 10 637 87,55% 42 022 56 762 53 659 94,53%
Margaréta Óvoda (Margaréta u.) 10 200 10 200 100,00% 0 61 976 76 788 69 283 90,23%
Napsugár Óvoda 9 042 9 042 100,00% 342 342 100,00% 74 361 88 989 83 320 93,63%
Szűrcsapó. Óvoda 0 0 102 000 112 495 106 006 94,23%
Mocorgó Óvoda (Váci M. u.) 2 250 1 775 78,89% 330 330 100,00% 79 454 90 379 84 343 93,32%
Benczur Óvoda 0 200 200 100,00% 59 891 69 123 66 777 96,61%
Weöres Sándor Óvoda (Márton Á. u.) 143 143 100,00% 1 270 888 69,92% 40 960 46 136 43 021 93,25%
Óvodák összesen 0 64 801 61 645 95,13% 0 18 960 15 584 82,19% 0 0 0 1 380 510 1 571 071 1 477 514 94,05%
Művelődési GAMESZ 0 1 947 1 947 100,00% 52 588 68 068 63 199 92,85%
Óvodák és GAMESZ összesen 0 64 801 61 645 95,13% 0 20 907 17 531 83,85% 0 0 0 1 433 098 1 639 139 1 540 713 94,00%
Szombathelyi Rajczy Imre Sportiskola 0 566 566 100,00% 69 370 101 941 100 847 98,93%
Óvodák,GAMESZ,Sportiskola összesen 0 64 801 61 645 95,13% 0 21 473 18 097 84,28% 0 0 0 1 502 468 1 741 080 1 641 560 94,28%
Általános Iskolák
Nyitra u. Általános Művelődési Központ 26 260 25 995 98,99% 3 141 2 731 86,95% 137 265 184 575 181 581 98,38%
Bercsényi Miklós Általános Iskola 3 267 2 767 84,70% 0 0 237 404 264 127 256 573 97,14%
Derkovits Gyula Általános Iskola 874 873 99,89% 1 525 1 225 80,33% 188 097 212 729 200 086 94,06%
Neumann János Általános Iskola 0 55 55 100,00% 199 247 221 172 215 935 97,63%
Paragvári u. Általános Iskola 14 369 14 369 100,00% 0 315 117 357 492 350 361 98,01%
Dési Huber István Általános Iskola 4 422 4 422 100,00% 634 633 99,84% 186 233 215 702 206 706 95,83%
Reguly Antal Általános Iskola 3 819 3 819 100,00% 0 122 373 138 583 136 124 98,23%
Váci M. Ált. Isk. és Alapfokú Művészetoktatási Int. 0 1 064 1 064 100,00% 227 053 254 530 249 915 98,19%
Gothard Jenő Általános Iskola 2 490 2 480 99,60% 682 682 100,00% 202 216 222 838 220 886 99,12%
Zrínyi Ilona Általános Iskola 0 364 156 42,86% 236 599 262 890 257 041 97,78%
Összesen 0 55 501 54 725 98,60% 0 7 465 6 546 87,69% 0 0 0 2 051 604 2 334 638 2 275 208 97,45%
Bartók Béla Zeneiskola 5 000 5 000 100,00% 8 516 8 516 100,00% 211 634 251 599 244 901 97,34%
Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ 907 907 100,00% 5 343 5 160 96,57% 351 862 407 757 401 927 98,57%
Általános Iskolák összesen 0 61 408 60 632 98,74% 0 21 324 20 222 94,83% 0 0 0 2 615 100 2 993 994 2 922 036 97,60%
Középiskolák
Puskás Tivadar Szakképző Iskola 15 001 5 233 34,88% 39 923 25 384 63,58% 406 020 486 518 450 063 92,51%
Savaria Szakképző Iskola 0 17 644 11 516 65,27% 254 152 291 509 287 226 98,53%
Gépipari Szakközépiskola 60 084 60 084 100,00% 29 650 29 060 98,01% 371 846 515 801 492 175 95,42%
Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola 0 3 858 3 826 99,17% 419 840 471 158 447 507 94,98%
Közgazdasági Szakközépiskola 0 45 387 18 600 40,98% 290 394 366 348 326 151 89,03%
Kereskedelmi Szakképző Iskola 711 711 100,00% 8 748 8 748 100,00% 439 978 497 073 477 408 96,04%
Művészeti Szakközépiskola 0 6 950 6 377 91,76% 233 805 260 699 250 484 96,08%
Szent-Györgyi Albert Középiskola 0 2 254 1 454 64,51% 210 926 230 249 227 260 98,70%
Herman Ottó Szakképző Iskola 9 853 9 535 96,77% 17 188 17 187 99,99% 373 015 448 020 407 427 90,94%
Hefele Menyhért Szakképző Iskola 9 758 9 758 100,00% 17 625 16 730 94,92% 263 186 316 072 305 961 96,80%
Nagy Lajos Gimnázium 0 131 131 100,00% 206 564 260 041 246 865 94,93%
Kanizsai Dorottya Gimnázium 6 520 6 519 99,98% 4 864 3 165 65,07% 191 614 221 094 211 392 95,61%
OÁMK 19 000 8 370 44,05% 11 322 11 018 97,31% 478 622 563 768 536 888 95,23%
Középiskolák összesen: 0 120 927 100 210 82,87% 0 205 544 153 196 74,53% 0 4 139 962 4 928 350 4 666 807 94,69%
Óvodák,GAMESZ,Sportiskola összesen 0 64 801 61 645 95,13% 0 21 473 18 097 84,28% 0 1 502 468 1 741 080 1 641 560 94,28%
Általános Iskolák összesen: 0 61 408 60 632 98,74% 0 21 324 20 222 94,83% 0 2 615 100 2 993 994 2 922 036 97,60%
Oktatási Intézm. összesen: 0 247 136 222 487 90,03% 0 248 341 191 515 77,12% 0 8 257 530 9 663 424 9 230 403 95,52%
Nem oktatási intézmények:
Kulturális intézmények
Agora 5 214 4 745 91,00% 2 000 6 317 3 478 55,06% 275 576 478 327 404 819 84,63%
Összesen: 0 5 214 4 745 91,00% 2 000 6 317 3 478 55,06% 0 0 0 275 576 478 327 404 819 84,63%
Egyéb intézmények
Városi Tűzoltóság 12 443 6 041 48,55% 8 206 8 206 100,00% 444 627 531 551 503 737 94,77%
Vásárcsarnok 17 460 20 642 0 0,00% 5 040 5 040 794 15,75% 160 000 165 837 123 522 74,48%
Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 0 46 255 1 170 2,53% 6 000 0 63 639 8 249 12,96%
Összesen: 17 460 33 085 6 041 18,26% 5 040 59 501 10 170 17,09% 0 6 000 0 604 627 761 027 635 508 83,51%
Egészségügyi intézmények
Eü.-i Alapellátó Int. 4 590 4 578 99,74% 3 060 14 120 10 965 77,66% 264 342 326 614 314 844 96,40%
Összesen: 0 4 590 4 578 99,74% 3 060 14 120 10 965 77,66% 0 0 0 264 342 326 614 314 844 96,40%
Szociális intézmények
Egyesített Bölcsődei Int. 32 133 22 099 68,77% 8 522 11 267 8 845 78,50% 584 630 720 563 692 691 96,13%
Szoc. Szolg. Központ 7 888 4 616 58,52% 8 490 1 222 14,39% 469 677 550 261 537 153 97,62%
Pálos Károly Családsegítő és Gy. Szolgálat 7 891 6 381 80,86% 7 274 7 004 96,29% 237 666 339 124 329 707 97,22%
Összesen: 0 47 912 33 096 69,08% 8 522 27 031 17 071 63,15% 0 0 0 1 291 973 1 609 948 1 559 551 96,87%
Nem oktatási intézmények: 17 460 90 801 48 460 53,37% 18 622 106 969 41 684 38,97% 0 6 000 0 2 436 518 3 175 916 2 914 722 91,78%
Oktatási Intézm. összesen: 0 247 136 222 487 90,03% 0 248 341 191 515 77,12% 0 0 0 8 257 530 9 663 424 9 230 403 95,52%
Intézmények összesen: 17 460 337 937 270 947 80,18% 18 622 355 310 233 199 65,63% 0 6 000 0 10 694 048 12 839 340 12 145 125 94,59%

M.III/I. számú melléklet

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának
2009. évi létszámelőirányzata

2009 évi 2009 évi engedélyezett 2009 évi engedélyezett 2009 évi záró létszám
Intézmény szakmai létszám intézmény üzemeltetési létszám eredeti eredeti
2009 évi eredeti 2009 évi záró 2009 évi eredeti 2009 évi záró átszámítás nélküli kerekített átszámítás nélküli kerekített
átszámítás nélküli kerekített átszámítás nélküli kerekített átszámítás nélküli kerekített átszámítás nélküli kerekített összes létszám összes létszám összes létszám összes létszám
Ó v o d á k :
Aréna u. Óvoda 27,50 28 27,50 28 2,00 2 2,00 2 29,50 30 29,50 30
Barátság u. Óvoda 18,50 18 18,50 18 2,00 2 2,00 2 20,50 20 20,50 20
Pipitér Napközis Óvoda (Bem.9) 18,50 18 18,50 18 2,00 2 2,00 2 20,50 20 20,50 20
Hétszinvirág Óvoda (Bem J.u.33.) 21,50 22 21,50 22 2,00 2 2,00 2 23,50 24 23,50 24
Szivárvány Óvoda (Deák F. u.) 21,50 22 21,50 22 2,00 2 2,00 2 23,50 24 23,50 24
Losonc Utcai Óvoda 18,50 18 18,50 18 2,00 2 2,00 2 20,50 20 20,50 20
Mesevár Óvoda (Gagarin u.) 15,50 15 15,50 15 2,00 2 2,00 2 17,50 17 17,50 17
Játéksziget Óvoda ( Győzelem u.) 12,50 13 12,50 13 2,00 2 2,00 2 14,50 15 14,50 15
Kőrösi Csoma Sándor Utcai Óvoda 18,50 18 21,50 21 2,00 2 2,00 2 20,50 20 23,50 23
Gazdag Erzsi Óvoda (Krúdy Gy. u.) 21,50 22 24,50 25 2,00 2 2,00 2 23,50 24 26,50 27
Maros u. Óvoda 12,50 13 12,50 13 2,00 2 2,00 2 14,50 15 14,50 15
Vadvirág Óvoda (Selmec u.) 9,00 9 9,00 9 1,50 2 1,50 2 10,50 11 10,50 11
Margaréta Óvoda 12,50 13 12,50 13 2,00 2 2,00 2 14,50 15 14,50 15
Napsugár u. Óvoda 17,50 17 17,50 17 2,00 2 2,00 2 19,50 19 19,50 19
Szűrcsapó u. Óvoda 24,00 24 24,50 25 2,00 2 2,00 2 26,00 26 26,50 27
Mocorgó Óvoda (Váci M. u. ) 18,50 19 18,50 18 2,00 2 2,00 2 20,50 21 20,50 20
Benczur Gyula Utcai Óvoda 14,50 14 14,00 14 2,00 2 2,00 2 16,50 16 16,00 16
Weöres Sándor Óvoda (Márton Á. u. ) 9,00 9 9,00 9 1,50 1 1,50 1 10,50 10 10,50 10
Óvodák összesen: 311,50 312 317,50 318 35,00 35 35,00 35 346,50 347 352,50 353
GAMESZ 0,00 0 0,00 0 18,50 18 18,50 18 18,50 18 18,50 18
Óvodák és GAMESZ összesen 311,50 312 317,50 318 53,50 53 53,50 53 365,00 365 371,00 371
Szombathelyi Rajczy Imre Sportiskola 5,50 5 5,50 5 1,00 1 1,00 1 6,50 6 6,50 6
Óvodák,GAMESZ,Sportiskola összesen 317,00 317 323,00 323 54,50 54 54,50 54 371,50 371 377,50 377
Általános Iskolák:
Nyitra u. Általános Művelődési Központ 20,00 20 20,00 20 6,00 6 6,00 6 26,00 26 26,00 26
Bercsényi Miklós Általános Iskola 51,00 51 51,00 51 9,75 10 9,75 10 60,75 61 60,75 61
Derkovits Gyula Általános Iskola 39,00 39 39,00 39 8,00 8 8,00 8 47,00 47 47,00 47
Neumann János Általános Iskola 40,00 40 42,00 42 12,50 13 12,50 13 52,50 53 54,50 55
Paragvári Utcai Általános Iskola 66,00 66 66,00 66 16,75 17 16,75 17 82,75 83 82,75 83
Dési Huber István Általános Iskola 34,50 34 34,50 34 9,00 9 9,00 9 43,50 43 43,50 43
Reguly Antal Általános Iskola 26,50 27 25,50 26 8,00 8 8,00 8 34,50 35 33,50 34
Váci M. Ált. Iskola és Alapfokú Müv.okt. Intézmény 45,60 46 45,60 46 9,50 9 9,50 9 55,10 55 55,10 55
Gothard Jenő Általános Iskola 42,50 42 42,50 42 9,50 9 9,50 9 52,00 51 52,00 51
Zrínyi Ilona Általános Iskola. 48,00 48 48,00 48 14,50 14 14,50 14 62,50 62 62,50 62
Összesen: 413,10 413 414,10 414 103,50 103 103,50 103 516,60 516 517,60 517
Bartók Béla Zeneiskola 48,00 48 48,00 48 13,50 13 13,50 13 61,50 61 61,50 61
Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ 87,00 87 87,00 87 13,50 14 13,50 14 100,50 101 100,50 101
Általános Iskolák összesen: 548,10 548 549,10 549 130,50 130 130,50 130 678,60 678 679,60 679
Középiskolák:
Puskás Tivadar Szakképző Iskola 62,00 62 62,00 62 30,25 30 30,25 30 92,25 92 92,25 92
Savaria Szakképző Iskola 43,00 43 43,00 43 17,00 17 17,00 17 60,00 60 60,00 60
Gépipari Szakközépiskola 51,50 51 51,50 51 29,00 29 29,00 29 80,50 80 80,50 80
Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola 53,00 53 53,00 53 33,00 33 33,00 33 86,00 86 86,00 86
Közgazdasági Szakközépiskola 50,00 50 50,00 50 19,25 19 19,25 19 69,25 69 69,25 69
Kereskedelmi Szakképző Iskola 64,00 64 63,00 63 27,00 27 26,00 26 91,00 91 89,00 89
Művészeti Szakközépiskola 46,25 46 46,25 46 10,00 10 10,00 10 56,25 56 56,25 56
Szent-Györgyi Albert Középiskola 31,50 32 30,50 31 7,00 7 7,00 7 38,50 39 37,50 38
Herman Ottó Szakképző Iskola 46,00 46 46,00 46 28,00 28 27,00 27 74,00 74 73,00 73
Hefele Menyhért Szakképző Iskola 54,25 54 54,25 54 18,00 18 18,00 18 72,25 72 72,25 72
Nagy Lajos Gimnázium 33,00 33 33,00 33 12,38 12 11,38 11 45,38 45 44,38 44
Kanizsai Dorottya Gimnázium 39,00 39 39,00 39 11,00 11 11,00 11 50,00 50 50,00 50
Oladi Általános Művelődési Központ 73,00 73 72,00 72 49,00 49 49,00 49 122,00 122 121,00 121
Középiskolák összesen: 646,50 646 643,50 643 290,88 290 287,88 287 937,38 936 931,38 930
Óvodák,GAMESZ,Sportiskola összesen 317,00 317 323,00 323 54,50 54 54,50 54 371,50 371 377,50 377
Általános Iskolák összesen: 548,10 548 549,10 549 130,50 130 130,50 130 678,60 678 679,60 679
Oktatási Intézmények összesen: 1 511,60 1 511 1 515,60 1 515 475,88 474 472,88 471 1 987,48 1 985 1 988,48 1 986
Nem oktatási intézmények
Kulturális intézmény
Agora 22,00 22 26,00 26 23,00 23 21,25 21 45,00 45 47,25 47
Összesen: 22,00 22 26,00 26 23,00 23 21,25 21 45,00 45 47,25 47
Egyéb intézmények
Városi Tűzoltóság 98,00 98 98,00 98 7,00 7 7,00 7 105,00 105 105,00 105
Vásárcsarnok 1,00 1 1,00 1 22,00 22 22,00 22 23,00 23 23,00 23
Nyugat-dunántúli Regionális Hulládékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0
Összesen: 99,00 99 99,00 99 29,00 29 29,00 29 128,00 128 128,00 128
Egészségügyi intézmények
Egészségügyi Alapellátó Intézmény 56,00 56 56,00 56 12,00 12 12,00 12 68,00 68 68,00 68
Összesen: 56,00 56 56,00 56 12,00 12 12,00 12 68,00 68 68,00 68
Szociális intézmények
Egyesített Bölcsődei Intézmény 100,00 100 100,00 100 90,25 90 90,25 90 190,25 190 190,25 190
Szociális Szolgáltató Központ 80,00 80 80,00 80 17,00 17 17,00 17 97,00 97 97,00 97
Pálos Károly Családsegítő és Gyerm. Szolgálat 78,00 78 75,00 75 7,00 7 7,00 7 85,00 85 82,00 82
Összesen: 258,00 258 255,00 255 114,25 114 114,25 114 372,25 372 369,25 369
Nem oktatási intézmények: 435,00 435 436,00 436 178,25 178 176,50 176 613,25 613 612,50 612
Oktatási Intézmények összesen: 1 511,60 1 511 1 515,60 1 515 475,88 474 472,88 471 1 987,48 1 985 1 988,48 1 986
Intézmények összesen: 1 946,60 1 946 1 951,60 1 951 654,13 652 649,38 647 2 600,73 2 598 2 600,98 2 598
Közterület Felügyelet 20,00 20 18,00 18
Polgármesteri Hivatal 310,00 310 300,00 300
Mindösszesen: 2 930,73 2 928 2 918,98 2 916

M.III/2. számú melléklet

Oktatási ágazat kiadásai

ezer forintban
Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Óvodák, Gamesz 1 433 098 1 639 139 1 540 713 94,00
Általános Iskolák 2 615 100 2 993 994 2 922 036 97,60
Középfokú oktatási intézmények 4 139 962 4 928 350 4 666 807 94,69
Oktatási intézmények összesen: 8 188 160 9 561 483 9 129 556 95,48
Intézményi karbantartás 60 000 1 810 0,00
Balatonberényi tábor (részben saját bevétellel) 15 500 13 126 13 123 99,98
DADA program és bűnmegelőzési tábor támogatása 300 300 300 100,00
Egyházmegyei Óvoda támogatása 8 000 8 000 8 000 100,00
SNI gyermekek korrepetálása 5 500 1 0,00
Info Savaria Konferencián való részvétel támogatása 1 800 1 800 1 766 98,11
Intézményi versenyek rendezvények, támogatások 1 317 831 437 52,59
Intézményközi szakmai munkaközösségek mük.tám. 1 700 2 162 1 253 57,96
Iskolai úszásoktatás feladatai 3 000 3 000 3 000 100,00
Vas Megyei Közoktatási Közalapítvány működtetéséhez 2 000 2 000 2 000 100,00
Minőségirányítási program ellenőrzése 1 000 829 828 99,88
Nem önkormányzati intézmények támogatása (napközi) 500 500 500 100,00
Nyugdíjba vonuló vezetők ped.szolg.emlékérem és juttatása 1 003 0
Országos tan.versenyen eredményesen szerepló diákok jutalmazása 1 500 314 269 85,67
Önkormányzati napközis tábor megszervezése 3 900 1 027 947 92,21
Pályaválasztási kiállítás és vásár 500 500 500 100,00
Pedagógus kitüntetések 3 000 2 431 2 431 100,00
Pedagógiai programok szakértése 1 000 565 138 24,42
Petz ösztöndíj 1 250 250 250 100,00
SZPSZK működési költségeinek támogatása 250 0
Tanulmányi ösztöndíj 2 174 763 763 100,00
Városi pedagógusnap, tanévnyitó ünnepség - fogadásra 400 140 140 100,00
Angol nyelvoktatás-szakértés előkészítés 1 935 0,00
Angol nyelvoktatás-képzés költsége (60fő) 11 000 11 200 6 000 53,57
Iskolatej program 31 000 38 681 28 840 74,56
Hátrányos helyzetű tanulók számára sezrvezett programok 1 000 0
Savaria Egyetemi Központ - megszűnt ped.int-től átvett feladatokra 39 500 39 500 39 500 100,00
Nagy Lajos Gimnázium fűtése, hőszolgáltatási ktg 4 509 5 205 4 232 81,31
Evangélikus egyház támogatása az Eötvös J. Isk. átvételével kapcs. 19 000 19 000 19 000 100,00
Felkészítés a modularizált képzésre 1 000 1 000 100,00
Angol - nyelvoktatás - Helen Doron v.azzal egyenértékű módszer alkalmazása (Szürcsapó Óvoda) 2 535 3 056 3 042 99,54
Intézményvezetők elismerése 14 407 14 407 100,00
Illegális hulladéklerakók felszámolása -pályázat 4 175 4 156 99,54
Pedagógiai Intézet megszűnésével kapcsolatban felmerült kiadás (peres ügy) 2 039 2 039 100,00
ELTE Gothard Asztorfizikai Obszervatóriumának INTERREG pályázatának önrészéhez hozzájárulás 1 000 0,00
Konkrét adócímke 199 199 100,00
Savaria TISZK Nonprofit Kft. működési költségei 50 000 77 785 77 785 100,00
Savaria TISZK Kft. 2008. Évi veszteség rendezés (árfolyam veszteség miatt) 34 922 34 922 100,00
Savaria TISZK Kft. Tagi kölcsön 20 000 20 000 100,00
Megyei szakképzés támogatása 12 390 0,00
Közoktatási fejlesztési célok támogatása - szakmai informatikai fejlesztési feladatok (23/2008.(VIII.6.)OKM rend 3§ 14 847 14 847 100,00
Nemzetközi Építész Diákkonferancia 1 000 0
Idegen nyelv az óvodákban - óvónők óradíja 1 584 0
5-5 fős angol és német munkacsoport (általános iskolák) 1 980 1 891 1 892 100,05
Egyéves német nyelvi felkészítés 200 200 200 100,00
Egységes ügyiratkezelő szoftver az óvodákban 4 500 4 500 3 476 77,24
236/2008. (V. 29.) kgy.hat. - óvodai angol nyelvi módszer használati joga, ped.módszertani felkészítése mentorálása 8 947 11 171 8 947 80,09
533/2008. (XII. 20) kgy.hat. - TÁMOP 3.1.4./08/2 kompetencia alapú oktatás - pályázathoz kapcsolódó kiadások 121 000 4 363 3,61
Oktatási pályázatok szakértői feladatai 4 533 4 094 90,32
Pedagógiai Intézet megszűnésével kapcsolatban felmerült kiadás (peres ügy) - Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Központ 932 0,00
Oktatási kiadások összesen 292 349 485 917 329 586 67,83
Oktatási ágazat kiadásai mindösszesen 8 480 509 10 047 400 9 459 142 94,15

M.III/3. számú melléklet

Kulturális kiadások, megyei intézmények, médiák

ezer forintban
Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Agora Kulturális és Turisztikai Központ 275 576 478 327 404 819 84,63
420/2008. (X. 30.) sz.kgy.hta. - régészeti muzeológiai szakmai előkészítő feladatokra 4 fő létszámfejlesztés - Történelmi-régészeti projekt II.ütem 10 080 0
378/2008. (IX. 25.) sz.kgy.hat. - Határon Átnyúló Együttműködési Program, Kulturális turizmus helyi fejlesztése pályázati önrész 3 000 3 000 0,00
Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft. központi támogatása 194 800 235 200 227 708 96,81
Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft. önkormányzati támogatása 184 800 185 290 185 290 100,00
Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft. összesen 379 600 420 490 412 998 98,22
Kulturális intézmények és Színház összesen 668 256 901 817 817 817 90,69
Kulturális kiadások
Kulturális Alap 20 000 16 935 16 862 99,57
Rendezvények, rendezvénysorozatok
Városi Bál (AGORA) 2 000 0
Magyar Kultúra Napja, kulturális kitüntetések átadási ünnepsége (AGORA) 490 0
Országos Klip fesztivál (AGORA) 0
Írókéz Galéria (szerződés alapján az AGORA rendezvényeihez kapcsolódóan legalább négy kiállítás) 1 000 0
Tánc Világnapja 1 500 0
Városi gyermeknap (AGORA) 1 000 0
Borfalu (AGORA) 500 0
Savaria Nemzetközi Táncverseny Tíztánc EB (AGORA) 8 000 0
Bloomsday (AGORA) 1 500 0
Szentivánéji vigasságok (AGORA) 2 500 0
AGORA Fesztivál (AGORA) 1 500 0
Tér - Film - Zene Fesztivál (AGORA) 1 000 0
Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál (AGORA) 5 520 3 933 3 933 100,00
Szombathelyi Nyár rendezvényei (AGORA) 5 000 0
Nemzeti és városi ünnepek (AGORA) 3 000 0
Éneklő Ifjúság 175 0
Szent Márton Hét (AGORA) 2 500 0
Szent Márton díjkiosztó gálaműsor (AGORA) 920 0
Szent Márton útvonalak és honlap fenntartása (AGORA) 1 000 0
Kulturális rendezvényekhez kapcsolódó fogadások (Magyar Kultúra Napja, Savaria Nemzetközi Táncverseny, Bloomsday, Nemzetközi Bartók Szeminárium, Szent Márton Díjkiosztó Gála, nemzeti és városi ünnepek) 3 000 0
összesen 62 105 20 868 20 795 99,65
Támogatások, kiadások
Ludi Savarienses - Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány 40 000 40 000 40 000 100,00
Capella Savaria 1 200 1 200 1 200 100,00
ISIS BIG BAND Fesztivál szeptember 13. 1 200 1 200 1 200 100,00
Lamantin Jazz Fesztivál és Improvizációs Tábor 3 500 3 500 3 500 100,00
Isis Dance Open Nemzetközi Táncverseny 1 500 1 500 1 500 100,00
Ferrum Színházi Társulat (Egyesület) 1 000 1 000 1 000 100,00
Örökmozgó Művészmozi 500 500 500 100,00
Savaria Régizene Műhely rendezvénye 1 000 1 000 1 000 100,00
Kámoni Klub (Nagycsaládosok Egyesülete) 500 500 500 100,00
Szőlősi Klub (Szombathely Város Fúvószenekar Egyesület) 500 500 500 100,00
Derkovits Napok és a Derkovits Városrészért Közhasznú Egyesület 1 000 1 000 1 000 100,00
Joskar-Ola Napok és a Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány 1 000 1 000 1 000 100,00
Szent György Nap és a Herényi Kulturális és Sport Egyesület 2 500 2 500 2 500 100,00
Herényi kerékpáros és kulturális központ működtetésének támogatása 3 000 3 000 3 000 100,00
Szent István Nap és a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör 1 500 1 500 1 500 100,00
Szent Király Szövetség 2009.-Gyöngyöhermán - Szentkirályi Polgári Kör 3 000 3 000 3 000 100,00
Szent László Nap és a Zanati Kulturális Egyesület 1 000 1 000 1 000 100,00
Szombathely Város Város Fúvószenekar Egyesület 2 000 2 000 2 000 100,00
Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekar Egyesület 1 500 1 500 1 500 100,00
Képzőművészeti kiállítások (Írókéz Galéria) 1 000 1 000 1 000 100,00
Szent Márton útja projekt működtetési támogatása 5 000 5 000 5 000 100,00
TIT közművelődési megállapodás - Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem 1 000 1 000 1 000 100,00
Filharmónia 2008/2009.évad bérletéhez támogatás 2 000 0
Szombathelyi Tudományos Társaság (MTA) 500 500 500 100,00
Kulturális kitüntetés díja (Kgy. rendelet) 900 915 636 69,51
Közművelődési intézmények érdekeltségnövelő pályázat 0 0
Magyar Tudomány Napja 500 500 500 100,00
Az év kiemelkedő kiállításai (Képtár: Kelet Szlovákia kincsei, Textil, Lendvai kiállítás) 4 000 4 000 100,00
Szent Márton kiállítás 2 500 2 500 100,00
Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület Európai Területi Együttműködése program keretében benyújtandó pályázat önerő 3 550 717 20,20
Kultúra Magyar Városa Díj (támogatás értékű működési bevételből) 0
78 300 86 365 83 253 96,40
ezer forintban
Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Közhasznú információk támogatása
Hátrányos helyzetűek könyvtári és infrastruktúrális ellátása (Siker Könyvtár Alapítvány) 1 000 1 000 1 000 100,00
Könyv, monográfia 3 000 5 356 2 695 50,32
Szombathelyi műsor - programajánló (AGORA) 3 754 0
Városi rendezvénytervező rendszer 1 300 1 474 924 62,69
Összesen 9 054 7 830 4 619 58,99
KULTURÁLIS KIADÁSOK ÖSSZESEN (INTÉZMÉNYEK NÉLKÜL) 149 459 115 063 108 667 94,44
KULTURÁLIS KIADÁSOK ÖSSZESEN (INTÉZMÉNYEKKEL EGYÜTT) 817 715 1 016 880 926 484 91,11
Közös fenntartású megyei intézmények támogatása
Mesebolt Bábszínház 9 804 10 559 9 804 92,85
Szombathelyi Képtár 43 410 43 410 43 410 100,00
B.D. Megyei Könyvtár 74 004 74 004 74 004 100,00
MMIK 43 806 44 011 44 011 100,00
MMIK érdekeltségnövelő támogatás 1 000 1 000 1 000 100,00
Savaria Szimfónikus Zenekar 59 779 70 379 70 379 100,00
Ungaresca Táncegyüttes 3 850 3 850 3 850 100,00
Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága (Smidt Múzeum) 6 270 7 900 6 270 79,37
Közös fenntartású megyei intézmények támogatása összesen 241 923 255 113 252 728 99,07
Kulturális kiadások (intézménnyel együtt)+Közös fenntartású megyei intézmények támogatása összesen 1 059 638 1 271 993 1 179 212 92,71
Médiák
Savaria Fórum megjelentetése 10 000 18 175 25 262 138,99
Savaria Fórum megjelentetése - TARTALÉK 24 280
Szombathelyi Televízió és Rádió Nonprofit Kft támogatása 60 000 82 700 82 700 100,00
Szombathelyi TV KHT törzstőke
Médiák összesen 70 000 125 155 107 962 86,26
Kult.kiad., megy.int., médiák mindösszesen 1 129 638 1 397 148 1 287 174 92,13

M.III/4. számú melléklet

Szociális ágazat kiadásai

ezer forintban
Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Szociális Szolgáltató Központ 469 677 550 261 537 153 97,62
Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 237 666 339 124 329 707 97,22
Szociális intézmények összesen 707 343 889 385 866 860 97,47
Központi bevételekkel fedezett kiadások
Segély központi támogatásból 170 000 310 758 317 868 102,29
Segély központi támogatásból (mozgáskorlátozottak tám) 7 221 7 221 2 391 33,11
Segély központi támogatásból (közcélú foglalkoztatás) 76 903 76 903 100,00
Segély támogatásértékű bevételből - városi jegyző által működtetett szakértői bizottság 0
Központi bevételekkel fedezett kiadások összesen 177 221 394 882 397 162 100,58
Önkormányzati bevételekkel fedezett kiadások
Segély önkormányzati támogatásból 192 000 239 206 236 851 99,02
Posta költség 5 000 5 000 4 829 96,58
Intézményi karbantartás 6 000 6 000 0,00
Bursa Hungarica felsőokt. ösztöndíj 6 000 6 000 4 740 79,00
Fogyatékkal élők gondozóháza 2 000 2 188 750 34,28
Iskolai étkezési segély 8 000 175 138 78,86
Nyári gyermekétkeztetés 499 500 100,20
Tankönyv segély 2 000 319 319 100,00
Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. 42 461 44 397 44 397 100,00
Savaria Rehab Team Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. Támogatása 116 780 117 023 117 023 100,00
Szociális önkormányzati kitüntetések, egyéb 2 000 2 000 1 273 63,65
Esélyek Háza 18 000 9 000 50,00
Foglalkoztatás, és egyéb szociális feladatok 35 000 8 454 8 360 98,89
Foglalkoztatási paktum működése és pályázati előkészítés 3 000 3 000 100,00
Szociális hét 2 000 0
Nagycsaládosok Egyesületének támogatása 1 000 0,00
Szociális pályázatok szakértői feladatai (pályázati szakértő díjazása) 492 442 89,84
Önkormányzati bevételekkel fedezett kiadások összesen intézményi kiadások nélkül 419 241 453 753 431 622 95,12
Szociális kiadások összesen 596 462 848 635 828 784 97,66
Szociális ágazat kiadásai mindösszesen 1 303 805 1 738 020 1 695 644 97,56

M.III/5. számú melléklet

Egészségügyi ágazat kiadásai

ezer forintban
Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Egészségügyi Alapellátó Intézmény 264 342 326 614 314 844 96,40
Háziorvosi rendelők karbantartása és felújítása 11 770 0
Pályázatok önrésze 2 130 0
Drogellenes stratégiai feladatok 1 400 0
Egészség-hét 1 500 0
Egészségnevelési Alap 500 0
Egyéb rendezvények 700 570 520 91,23
Eü. dolgozók kitüntetése (Kgy.rend.) 2 000 1 718 1 718 100,00
Szombathelyi Hospice Alapítvány 2 000 2 000 2 000 100,00
Humán Civil ház 3 000 0
Lelkisegély szolgálat támogatása (szerződés) 2 000 2 000 2 000 100,00
OMSZ részére Orvosi Ügyelet ellátására 34 334 34 334 34 334 100,00
Rákbetegek támogatása (egyesületek) 1 500 1 500 1 300 86,67
WHO Egészséges városok tagdij, elnökséget adó városi
cím és projektváros cím
1 650 150 150 100,00
Konkrét adócímke 509 508 99,80
Országos Sportegészségügyi Intézet támogatása 408 408 100,00
Egészséges Városokért program 1 000 0
Egészségügyi kiadások összesen 65 484 43 189 42 938 99,42
Egészségügyi ágazat kiadásai mindösszesen 329 826 369 803 357 782 96,75

M.III/6. számú melléklet

Gyermekvédelmi kiadások

ezer forintban
Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Egyesített Bölcsődei Intézmény 584 630 720 563 692 691 96,13
Bölcsődék karbantartása 4 000 0
Gyermekek Átmeneti Otthona TEGYESZ 2 000 2 324 1 296 55,77
Helyettes szülői hálózat 300 300
Gyermekvédelmi kiadások összesen 590 930 723 187 693 987 95,96
Ifjúságvédelmi kiadások
Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Ifjúságpolitikai koncepció 750 225 0,00
Ifjúságért díj (önk.kitüntetés) 111 111 111 100,00
Ifjúsági feladatok 1 000 450 450 100,00
Kábítószer-megelőzési programok 800 0
Megye-város közös kiírású ifjúsági pályázata 1 500 5 170 100 1,93
Pályázati önrész, egyéb kiadás 600 0
Roma programok 100 100 100 100,00
Szintetizáló képzések 600 600 526 87,67
Diákönkormányzatok 3 600 140 110 78,57
Kábítószer Egyeztető Fórum 1 500 4 361 2 784 63,84
Ifjúsági információs pont 3 000 534 350 65,54
Gyermekek és fiatalok integrációs programja TÁMOP5.2.5/08/1-0262 17 550 2 583 14,72
Ifjúságvédelmi kiadások összesen 13 561 29 241 7 114 24,33
Gyermek és ifjúságvédelmi kiadások mindösszesen 604 491 752 428 701 101 93,18

M.III/7. számú melléklet

Egyéb, más ágazathoz nem sorolható intézmények és feladatok kiadásai

ezer forintban
Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Tűzoltóság 444 627 531 551 503 737 94,77
Vásárcsarnok 160 000 165 837 123 522 74,48
Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 63 639 8 249
intézmények összesen 604 627 761 027 635 508 83,51
Technikai, bevétellel 100%-ig fedezett tételek
Áfa befizetés (saját bevételből) 250 000 249 200 248 933 99,89
Lakás és helyiségüzemeltetés (bevétellel) 600 000 641 134 667 441 104,10
Rendezvényszervezés (CSÜSZI - bevétellel) 6 000 6 093 4 317 70,85
Vásárok (bevétellel) 3 500 6 546 4 723 72,15
Központi költségvetés részére visszafizetési kötelezettség 2008.év után 20 398 20 414 100,08
Intézményeknek 2008.évben ki nem utalt támogatás
(pénzmaradvány)
586 206 586 206 100,00
Követelés elengedés, tartozás átvállalás 15 702
Helyi közforgalmú közlekedés támogatása - kp-i támogatásból 69 899 65 579 93,82
összesen 859 500 1 579 476 1 613 315 102
Önkormányzat működésével kapcsolatos kiadások
Erdőgazdálkodási költség 1 000 1 000 872 87,20
Folyószámla hitel kamata, bankköltségek 60 000 84 869 84 869 100,00
Rehabilitációs hozzájárulás 2 000 2 800 2 654 94,79
Garancia és kezességvállalás 5 200 5 200 100,00
Karácsonyi díszkivilágítás 4 500 6 610 4 445 67,25
Mobiltelefon továbbszámlázott kiadása 44 160 44 160 37 246 84,34
Mobiltelefon értékesítés továbbszámlázott kiadása 518 518 100,00
Áramdíj továbbszámlázott kiadása 898 897 99,89
Munkáltatói kölcsön (részben törlesztésekből) 20 000 39 050 20 014 51,25
Polgári védelem 1 600 2 171 2 000 92,12
Egyéb /ügygondnoki díj, fordítás, plakátkészítés, közbeszerzési és egyéb önkormányzati hirdetések stb/ 12 000 9 805 3 766 38,41
Intézményi vagyonbiztosítások 12 000 12 000 10 725 89,38
Képviselők tiszteletdíja és költségtérítése 98 000 111 680 95 180 85,23
Könyvvizsgálói ktg. 4 100 4 382 3 863 88,16
Külföldi kapcsolatok, kiküldetés 6 000 17 994 13 651 75,86
Önkormányzati konferenciák, rendezvények, fogadások 2 000 6 239 5 488 87,96
Polgármesteri szakértők díjazása 5 000 15 375 14 323 93,16
Reklám, propaganda kiadások 1 200 3 052 2 331 76,38
Rendőrséggel közös járőrözés 5 900 0
Közbeszerzési kiadások 14 000 29 460 20 360 69,11
Európai parlamenti képviselő választás 13 515 13 404 99,18
összesen 293 460 410 778 341 806 83,21
Egyéb támogatások, kiadások
Egyéb önkormányzati kitüntetések 3 000 3 173 2 113 66,59
Egyéb tagdíjak 14 820 15 675 15 521 99,02
Szombathelyi Egyházmegyei Caritas Alapítvány - Hársfa-ház Pszichiátriai-
és Szenvedélybetegek Nappali Ellátója és Átmeneti Otthona
30 676 0
Közbiztonságért Közalapítvány 38 200 21 600 21 600 100,00
Önkormányzati civil alap 20 000 18 090 18 010 99,56
Polgármesteri keret 5 000 5 799 5 720 98,64
Polgárőr szervezetek támogatása - SZMJV Közbiztonságért
Közalapítványon keresztül
2 200 2 200 2 200 100,00
Szombathelyi Egyházmegyei Caritas Alapítvány - RÉV Szenvedélybeteg-
segítő Szolgálat és Közösségi Gondozó
6 234 0
Szombathelyi Egyházmegyei Caritas Alapítvány - Hársfa-ház Pszichiátriai-
és Szenvedélybetegek Nappali Ellátója és Átmeneti Otthona, RÉV Szenvedélybeteg-
segítő Szolgálat és Közösségi Gondozó
37 108 37 108 100,00
Vasi Volán Zrt.(2008.évi elszámolás és 2009.I.félév) 20 000 99 434 85 203 85,69
Határon túli magyar egyesületek támogatása 1 200 1 400 1 400 100,00
Nemzetiségi nap támogatása 500 0
ISO minősítés, rendszerkövetés, tanusítás 3 200 2 996 2 213 73,87
GVOP működtetési költség pályázat alapján 20 500 19 500 19 150 98,21
PH-ok szervezetfejlesztése pályázat (ÁROP 1.A.2.B komponens) önerő + támogatás 30 000 15 912 53,04
SZMJV Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Cselekvési programjának a fedezete,
melynek része a pályázati önrész
1 000 755 450 59,60
Szemünk fénye program - bérleti díj 12 hónapra 58 000 58 907 58 904 99,99
Önk.int.-ek fűtéskorszerűsítés - bérleti díj 12 hónapra 33 000 33 809 33 295 98,48
Szombathely Déli Városrész Egészségügyéért Közhasznú Alapítvány 400 400 400 100,00
Intézményvezetők elismerése 1 092 1 092 100,00
Konkrét adócímke 124
Esőemberke Alapítvány a Vas Megyei Autistákért - támogatás 8 000 8 000 8 000 100,00
Polgármesterek randevúja 3 000 3 000 100,00
összesen 265 930 363 062 331 291 91,25
Mindösszesen 2 023 517 3 114 343 2 921 920 93,82

M.III/8. számú melléklet

Polgármesteri Hivatal kiadásai

ezer forintban
Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Polgármesteri Hivatal
Személyi juttatások 1 180 486 1 228 309 1 207 361 98,29
Munkaadókat terhelő járulékok 371 308 385 160 361 227 93,79
Dologi kiadások 313 389 311 396 303 552 97,48
Informatika 49 626 56 010 46 807 83,57
Pénzeszköz átadás 2 500 2 500 2 500 100,00
Felújítási kiadások 0 0 0
Felhalmozási kiadások 12 690 8 190 8 182 99,90
Mindösszesen 1 929 999 1 991 565 1 929 629 96,89

M.III/8/a. számú melléklet

Közterület-felügyelet előirányzatai

ezer forintban
Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Saját bevételek Személyi juttatások 75 990 84 626 79 961 94,49
Egyéb saját bevételek 800 800 119 14,88 Munkaadókat terhelő járulékok 25 493 26 841 24 115 89,84
Kamat bevétel 150 150 93 62,00 Dologi kiadások 27 959 25 227 22 490 89,15
Önkormányzati támogatás 129 992 123 205 111 443 90,45 Felhalmozási kiadások 1 500 0 0
Pénzmaradvány 12 539 12 539
Mindösszesen 130 942 136 694 124 194 90,86 Mindösszesen 130 942 136 694 126 566 92,59

M.III/9. számú melléklet

Sport ágazat kiadásai

ezer forintban
Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Gamesz-hez tartozó Szhelyi Rajczy Imre Sportiskola 69 370 101 941 100 847 98,93
Sport intézmények összesen 69 370 101 941 100 847 98,93
Szombathelyi Sportszolgáltató Kht. támogatása 28 055 64 982 58 055 89,34
Szombathelyi Sportszolgáltató Nonprofit Kft. támogatása - Németh Pál emlékverseny 4 004 4 004 100,00
FALCO támogatás, tőkepótlás, veszteségrendezés 100 000 100 000 100 000 100,00
Tartalék (FALCO támogatás) 10 000 10 000 100,00
Gyermek és ifjúsági sport 20 000 802 802 100,00
HVSE labdarugó utánpótlás tám. 7 000 7 000 7 000 100,00
HVSE támogatása 45 000 45 000 45 000 100,00
LURKÓ UFC labdarúgó utánpótlás támogatása 5 000 5 000 5 000 100,00
Önkormányzati kitüntetés 600 837 569 67,98
Sporttánc támogatása 5 000 6 000 6 000 100,00
Sportszervezetek támogatása 40 000 41 985 41 845 99,67
Közösségi és szabadidős sportrendezvények 8 000 5 941 5 941 100,00
Szabadidősport Szövetség támogatása 8 000 10 000 10 000 100,00
Szhelyi Haladás Labdarugó és Sportszolg. Kft támogatása 100 000 81 330 81 330 100,00
Szhelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolg. Kft törzstőke emelés 8 670 8 670 100,00
Utánpótlás nevelést folytató egyesületek támogatása 8 000 6 000 6 000 100,00
Vasi vasember triatlon 1 000 1 000 100,00
Kiemelkedő sporteredmények negyedévi jutalmazása 4 000 4 000 4 000 100,00
Intézményi vezetők elismerése 466 466 100,00
Dobó Se 5 000 8 000 8 000 100,00
Sportcsarnok üzemeltetéséhez kapacitás lekötés 60 570 57 469 42 538 74,02
Sportcsarnok üzemeltetéséhez kapacitás lekötés - TARTALÉK 11 845 0,00
Aerobik EB. 1 164 0,00
Tartalék egyéb sport kiadási tételek / Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Kft. ( Szombathelyi Sportszolgáltató Nonprofit Kft.) támogatása/ 11 500 11 500 100,00
Viktória FC támogatása 4 000 7 000 7 000 100,00
Olimpiai reménységeket nevelő egyesületek támogatása 4 000 8 757 8 756 99,99
Európai Területi Együttműködése program keretében benyújtandó pályázat önerő 3 000 3 000 100,00
Vasi Aligátorok Vízilabda Klub 10 000 8 000 8 000 100,00
Konkrét adócímke 1 281 1 270 99,14
II. Magyar Tornász Világkupa 8 000 3 000 37,50
Önkormányzati sportcélú feladatok támogatása 2 276 2 276 100,00
Magyar Nagydíj Bírkózó Grand Prix 8 500 8 500 100,00
Kézilabda bajnokság 16 000
Sport kiadások összesen 462 225 555 809 499 522 89,87
Sportágazat kiadásai mindösszesen 531 595 657 750 600 369 91,28

M.III/10. számú melléklet

Környezetvédelemi kiadások

ezer forintban
Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Arborétum támogatása 1 000 1 000 0,00
Helyi védett term. értékek (védett fák) 1 000 6 848 0,00
Környezetvédelmi kárelhárítás, egyéb kiadások 2 000 1 763 908 51,50
Környezetvédelmi tanulmányok, felmérések,vizsgálatok, környezeti tudatformálás 1 000 1 000 400 40,00
Szárazelem gyűjtés 900 0
Összesen 5 900 10 611 1 308 12,33

M.III/11. számú melléklet

Kommunális és városüzemeltetési kiadások

ezer forintban
Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
1. Város és községgazd. szolg.
Egyéb feladatok 40 000 57 714 40 679 70,48
Közvilágítás 300 000 275 872 229 373 83,14
Összesen: 340 000 333 586 270 052 80,95
Csapadékvízelv. és fürdőüzemeltetés
Csapadékvízelvezetés 20 000 52 852 25 161 47,61
Érdekeltségi hozzájárulás 6 000 6 000 5 972 99,53
Települési hulladékkezelés és köztisztasági tevékenység, és hóeltakarítás 214 000 271 209 237 117 87,43
Parkfenntartás 231 500 257 222 235 687 91,63
Temetkezés és ezzel kapcsolatos szolg. 48 840 53 915 49 567 91,94
Vízhasználati díj 2 230 2 653 1 823 68,71
Folyékony hulladékgyűjtés 150
Szolgalmi joggal terhelt épületrész karbantartása 2 000 2 104 1 898 90,21
Központi közműnyilvántartás 4 000 4 152 3 300 79,48
Önk.tulajdonú ter.évi kétszeri kaszálása (parlagfű) - belterületek 5 000 5 500 5 500 100,00
Önk.tulajdonú ter.évi kétszeri kaszálása (parlagfű) - külterületek 3 000 3 600 3 600 100,00
Szociális foglalkoztatás 4 822 0
Fásításra, virágosításra 29 507 27 174 22 807 83,93
Szökőkutak téli fagyvédelme 2 240 5 913 5 134 86,83
Varjak riasztása 500 500 0,00
HM hadtörténeti Intézet és Múzeum - katonasírok fenntartásához és gondozásához támogatás 1 000 1 000 100,00
Szúnyogírtás 2 000 638 31,90
összesen 573 639 695 944 599 204 86,10
Mindösszesen: 913 639 1 029 530 869 256 84,43

M.III/12. számú melléklet

Út-híd fenntartási, felújítási kiadások

ezer forintban
Megnevezés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Burkolati jelek festése 20 000 21 209 21 209 100,00
Foltos bevonat 12 000 13 000 12 000 92,31
Földutak fenntartása 50 100 100 100,00
Helyreállítások (teljes pályaszerkezet csere) 10 000 10 300 5 188 50,37
Hézagkiöntés 3 500 12 002 11 521 95,99
Hidak, műtárgyak üzemeltetése (lemosása) 800 5 632 2 942 52,24
Hídfenntartás 3 500 12 960 6 595 50,89
Járdafenntartás 13 500 20 790 14 334 68,95
Jelzőlámpák 15 000 22 425 10 532 46,97
Jelzőtáblák 11 000 12 776 12 106 94,76
Kátyuzás 72 000 95 000 77 005 81,06
Kerékpárútfenntartás 7 000 12 598 8 240 65,41
Közl.jelzőtáblarendszer karbantartása (inform) 1 000 1 155 626 54,20
Közösségi közlekedés 1 000 1 782 1 000 56,12
Közvilágítás 3 000 9 000 8 968 99,64
Külterületi utak fenntartása 150 845 108 12,78
Nyílt árok tisztítás, árokrendezés 3 000 7 245 7 245 100,00
Padkarendezés 4 000 5 451 4 708 86,37
Szegélyek javítása (akadálymentesítés) 8 500 13 122 9 753 74,33
Zárt csap.csat.fenntartása 7 000 19 074 14 599 76,54
Parkolók 20 000 0
Vízelnyelők tisztítása 10 000 10 210 2 160 21,16
Külterületi utak terveztetés 10 000 0
Mindösszesen: 236 000 306 676 230 939 75,30

M.III/13/a. számú melléklet

A Német Kisebbségi Önkormányzat előirányzatai

ezer forintban
2009.évi I-XII. hó Teljesítés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
Bevételek eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a Kiadások eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Önkormányzati támogatás 3 000 3 700 3 700 100,00 Személyi juttatások 432 612 612 100,00
Központi támogatás - általános 571 571 571 100,00 Munkáltatót terhelő járulékok 150 197 176 89,34
Központi támogatás - feladatalapú 318 318 100,00 Dologi kiadások összesen 2 589 4 562 2 599 56,97
Pénzmaradvány 3 515 3 515 100,00 Pénzeszközátadás 200 200 102 51,00
Saját bevétel Felhalmozási kiadások 200 200 0,00
Kamatbevétel 200 200 100,00 Felújítási kiadások 2 533 2 533 100,00
Mindösszesen 3 571 8 304 8 304 100,00 Mindösszesen 3 571 8 304 6 022 72,52

M.III/13/b. számú melléklet

A Horvát Kisebbségi Önkormányzat előirányzatai

ezer forintban
2009.évi I-XII. hó Teljesítés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
Bevételek eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a Kiadások eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Önkormányzati támogatás 3 000 3 350 3 350 100,00 Személyi juttatások 0 0
Saját bevétel Munkáltatót terhelő járulékok 5 23 23 100,00
támogatásértékű műk.bev. 69 69 100,00 Dologi kiadások összesen 3 586 4 697 4 684 99,72
áh-on kívülről átvett pénz 170 400 400 100,00 Pénzeszközátadás 150 0
kamat bevétel 21 21 100,00
Központi támogatás - általános 571 571 571 100,00
Központi támogatás - feladatalapú 278 278 100,00
Pénzmaradvány 31 31 100,00
Mindösszesen 3 741 4 720 4 720 100,00 Mindösszesen 3 741 4 720 4 707 99,72

M.III/13/c. számú melléklet

A Roma Kisebbségi Önkormányzat előirányzatai

ezer forintban
2009.évi I-XII. hó Teljesítés 2009.évi I-XII. hó Teljesítés
Bevételek eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a Kiadások eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Önkormányzati támogatás 4 500 4 500 4 500 100,00 Személyi juttatások 4 320 5 580 4 320 77,42
Önkormányzati támogatás - foglalkoztatás 5 709 5 709 3 945 69,10 Munkáltatót terhelő járulékok 1 389 1 781 1 386 77,82
Saját bevétel Dologi kiadások összesen 5 071 5 638 5 521 97,92
Kamat 11 11 100,00 Felhalmozási kiadás 50 50 100,00
Központi támogatás - általános 571 571 571 100,00
Központi támogatás - feladatalapú 434 434 100,00
Pénzmaradvány 1 824 1 824 100,00
Mindösszesen 10 780 13 049 11 285 86,48 Mindösszesen 10 780 13 049 11 277 86,42

26. számú melléklet

a Szlovén Kisebbségi Önkormányzat előirányzatai

ezer forintban
2010.évi I-XII. hó Teljesítés 2010.évi I-XII. hó Teljesítés
Bevételek eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a Kiadások eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Önkormányzati támogatás 2 760 2 760 2 760 100,00 Személyi juttatások 381 381 381 100,00
Támogatás ért.bev. - általános 566 566 566 100,00 Munkáltatót terhelő járulékok 103 103 84 81,55
Támogatás ért.bev. - feladatalapú 426 426 100,00 Dologi kiadások összesen 2 242 3 892 2 539 65,24
Pénzmaradvány 569 569 100,00 Pénzeszközátadás
Saját bevétel Tartalék 600 0
Műk.célú pénzeszköz átvétel Felhalmozási kiadás 27 27 100,00
Kamat 82 82 100,00
Mindösszesen 3 326 4 403 4 403 100,00 Mindösszesen 3 326 4 403 3 031 68,84

27. számú melléklet

Fejlesztési célú bevételek és finanszírozási bevételek

ezer foritnban
Megnevezés 2010.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Központi támogatás
Lakossági közműfejlesztési támogatás 2 525 2 524 99,96
Bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése (Napraforgó bölcsőde hőszigetelés) 10 960 10 960 100,00
TEUT - Deák F.u 5 000 5 000 5 000 100,00
TEUT - Brenner T.krt 10 000 10 000 8 846 88,46
NYDRFT/CÉDE/2009 pályázat - Százszorszép Bölcsőde nyílászáró csere 9 000 9 000 100,00
NYDRFT/CÉDE/2009. - önkormányzati fejlesztésekhez kapcsolódó közcélú foglalkoztatás anyag és eszközbeszerzése támogatása 6 500 6 078 93,51
összesen 15 000 43 985 42 408 96,41
Cáljellegű decentralizált támogatás
összesen 0 0 0
Címzett támogatások
összesen 0 0 0
Támogatási értékű felhalmozási bevétel
Szennyvíz rendszer fejlesztése (ISPA, állami támogatás) 392 411 350 105 89,22
Szennyvíz rendszer fejlesztése (ISPA, EU támogatás) 784 822 700 210 89,22
Ip.techn.épült lakások és thermofor kémények fú.pályázat állami támogatás LKFT 2005. (13+2 lakás) 4 432 0,00
Ip.techn.épült lakások fú.pályázat állami támogatás LKFT 2006. (7 lakás) 1 775 0,00
Thermofor kémények fú.pályázat állami támogatás LKFT 2006.(4 lakás) 6 005 0,00
Ip.techn.épült lakások fú.pályázat állami támogatás LKFT 2006. (21+4 lakás) 49 451 27 579 55,77
NYDOP-4.3.1. I/B-2007-0005 - Dolgozók u. kerékpárút 139 814 98 003 70,10
NYDOP -2.1.1/B-2008-0002 - Történelmi régészeti városrész - II. ütem - Iseum rekonstrukció EU támogatás 216 275 1 306 246 733 515 56,15
NYDOP-3.1.1./B-2009-0003 IVS Belváros 575 438 296 479 51,52
NYDOP-5.1.1/B-2008-0004 - EBI-Csicsergő Bölcsőde (gyermekek napközbeni ellátását végző inf.fejlesztése és kapacitásának bővítése) 32 500 5 024 15,46
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010 - Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Mocorgó Óvoda vonatkozásában 35 954 27 277 75,87
NYDOP-2007-5.3.1/2F2f-2009-0018 - Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Derkovits Gy. Ált.Isk. vonatkozásában 50 437 37 416 74,18
"Az ismeretlen táj? A Gyöngyös patak völgyének bekapcsolása az Alpok alja fejlett aktív-és ökoturisztikai hálózatába" című projekt (NYDOP-2.2.I/C-2f.2009-0002 194 810 194 810 3 790 1,95
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Szűrcsapó Óvoda vonatkozásában 68 664 24 032 35,00
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Kereskedelmi Szakk. vonatkozásában 190 112 0,00
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Losonc Óvoda vonatkozásában 42 902 0,00
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a NLG vonatkozásában 199 216 0,00
Bartók B. krt -Magyar L.u. kerékpárút önrész (NYDOP-4.3.1/B-09-2009-0011) 56 874 10 605 18,65
EBI Meseház Bölcsőde "szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése" pályázat (NYDOP-2009-5.1.1/B) 48 806 48 806 17 082 35,00
Szoc. Szolg. Központ Szhely Bagolyvári st. 2. Nyugdíjasház komplex akadálymentesítés NYDOP.5.1.1/C-09-2009-0009 13 631 13 631 0,00
Nyugdíjas Otthon hőfogyasztás szabályozása LFP-2008-LA-9 (SZOVA) 498 498 0,00
Kutatás és Technológiai Innovációs Alap OM - Jedlik Ányos informatikai pályázat 8 867 8 867 100,00
Szent Márton központok és a Szent Márton európai kulturális útvonal - új határon átnyúló, kulturális és turisztikai, projekt (Szlovénia - Magyarország) 4300-32/2008. ERFA - EU FORRÁSBÓL 44 551 0,00
Szent Márton központok és a Szent Márton európai kulturális útvonal - új határon átnyúló, kulturális és turisztikai, projekt (Szlovénia - Magyarország) 4300-32/2008. ERFA - HAZAI,NEMZETI FORRÁSBÓL 5 241 0,00
CENTROPE CAPACITY projekt - EU FORRÁSBÓL 63 916 0,00
CENTROPE CAPACITY projekt - HAZAI,NEMZETI FORRÁSBÓL 7 519 0,00
NFÜ által közzétett Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (akadálymentesítés) (NYDOP-2009-5.1.1/C-09-2009-0002) 13 248 13 123 99,06
Német Kisebbségi Önkormányzázat 329 329 100,00
összesen 474 020 4 338 469 2 353 436 54,25
Államházatartáson kívülről átvett pénzeszközök
Ip.techn.épült lakások fú.pályázat lakossági befizetés LKFT 2006. (7 lakás) 911 8 0,88
Thermofor kémények fú.pályázat lakossági befizetés LKFT 2006.(4 lakás) 446 0,00
Ip.techn.épült lakások és thermofor kémények fú.pályázat lakossági befizetés LKFT 2005. (13+2 lakás) 2 455
Ip.techn.épült lakások fú.pályázat lakossági befizetés LKFT 2006. (21+4 lakás) 4 406 0,00
Egyéb vissza nem térítendő támogatás 163
EIB támogatás 35 352 34 352 97,17
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (Szociális Szolgáltató Központ III. sz. idősek klubja) (1713/2/91.sz.) 2 880 2 880 100,00
Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási projekt (települési hulladékkezelési közszolgáltatási díjba beépített működési hozzájárulás összege) - SZOVA Zrt.-től átvett pénzeszköz 47 720 47 720 42 551 89,17
Szova Zrt-től átvett pénz (IVS) 26 574 26 574 100,00
összesen 47 720 118 289 108 983 92,13
Sajátos fejlesztési bevétel
Parkolás megváltás
Szennyvíz rendszer fejlesztése önerő beutalása (VASIVÍZ)-(ISPA/KA) 179 388 276 979 154,40
Szennyvíz rendszer üzemeltetési bevétele 115 960 115 960 100,00
Nyugdíjasok háza befizetés 4 560
Polgármesteri Hivatal- tárgyi eszköz értékesítés 656 656 100,00
Egyéb fejlesztési bevételek 1 066
SZOVA Zrt. Parkolásgazdálkodásból származó bevétel 80 002 80 002 100,00
összesen 0 376 006 479 223 127,45
Beruházásokhoz és felújításokhoz kapcsolódó áfa visszatérülés
Szennyvíz rendszer fejlesztése ÁFA visszaigénylés( ISPA/KA) 52 122 91 578 175,70
Szombathelyi színházépítés támogatása egyéb központi támogatásból (Weöres S.
Színház ideiglenes játszóhelyének kialakítása a HEMO épületében) - visszaigényelhető áfa összege
406 078 406 078 218 151 53,72
összesen 406 078 458 200 309 729 67,60
Vagyongazdálkodás
Bérleti díj 45 000 47 537 49 066 103,22
ingatlanok értékesítése 4 608
Osztalékok 6 000 6 000 5 854 97,57
Szova Zrt.-től a 2010.év után fizetendő osztalék terhére forrás biztosítása pályázati önrészhez a 415/2010.(IX.16.) kgy.hat. alapján 4 061 0,00
összesen 51 000 57 598 59 528 103,35
Kölcsönök visszatérülése, igénybevétele
Lakáskölcsöntörlesztés 75 000 75 000 58 874 78,50
Ingatlaneladás törlesztése - Hadnagy u. 23 3 450
összesen 75 000 75 000 62 324 83,10
Pénzmaradvány
2009.évi pénzmaradvány 2 257 715 2 257 715 100,00
összesen 0 2 257 715 2 257 715 100,00
Fejlesztési célú bevétel összesen 1 068 818 7 725 262 5 673 346 73,44

28. számú melléklet

Fejlesztési célú kiadások

ezer forintban
Megnevezés 2010.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
1. Pénzeszközátadás
Helyi tömegközl. (2 szóló + 2 csuklós autóbusz vásárlás) 2 055 0,00
Szennyvíz rendszer üzemeltetési kiadásai 115 960 115 960 100,00
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási projekt - hozzájárulás 47 720 47 720 47 720 100,00
Önkormányzati bérlakások felújítása (SZOVA Zrt-nek átadás) 54 997 52 005 94,56
Reményik Sándor Általános iskola felújítása (képviselői keretből) 630 630 100,00
Szent Kereszt Lelkészség felújítása (képviselői keretből) 490 490 100,00
Református Egyházközség templomfelújítása (képviselői keretből) 225 225 100,00
Herényi Kulturális Sportegyesület (képviselő keretből) 500 500 100,00
Szombathelyi Egyházmegye - Szalézi templom órafelújítás (képviselő keretből) 500 500 100,00
Nyugdíjas Otthon hőfogyasztás szabályozása LFP-2008-LA-9 (SZOVA) ÖNERŐ + TÁMOGATÁS 1 052 1 052 0,00
Szombathelyi Székesegyház felújításának támogatása 8 000 8 000 8 000 100,00
Közös fenntartású megyei intézmény -Smidt múzeum - pályázati önrész átadás 13 500 13 500 0,00
Tűzoltóság eszközbeszerzési pályázat (műszaki technikai fejlesztések) önerő - 384/2007.(IX.27.)sz.kgy.hat. 1 111 1 111 100,00
Gyebrovszki János képviselői keretéből- Déli városrész Egészségügyéért Közhasznú Alapítvány (defibrillátor) 100 100 100,00
Oroszvári Péter képviselői keretéből - Derkovits Városrászáért Egyesület (virágosítás) 1 000 1 000 100,00
Herényi templom előtti parkoló felújítása 6 000 6 000 100,00
Képviselő keretből - Szent Kvirin (Szalézi) Plébánia részére támogatás, a templom toronyórájának felújítására 1 300 0,00
Képviselő keretből - Krisztus Király Plébánia (gyalogjárda felújítása) 1 000 0,00
Pénzeszközátadás összesen: 70 272 256 140 234 241 91,45
2. Intézményi beruházásai és felújítási kiadásai 174 110 327 473 102 880 31,42
3. Lakásalap
lakásvásárlás és bérleti jog lemondás 1 309 0,00
egyéb (üres lakások, szolg.lakások, stb..) 1 000 1 018 73 7,17
Ip.techn.épült lakások és thermofor kémények fú.pályázat LKFT 2005. (13+2 lakás) 1 940 152 7,84
Ip.techn.épült lakások fú.pályázat LKFT 2006. (7 lakás) 6 165 3 967 64,35
Thermofor kémények fú.pályázat LKFT 2006.(4 lakás) 1 793 0,00
Ip.techn.épült lakások fú.pályázat LKFT 2006. (21+4 lakás) 14 210 8 450 59,47
Ip.techn.épült lakások fú.pályázat LKFT 2008. önerő 278 283 500 156 362 606 72,50
nem önkormányzati tulajdonban lévő lakásban lakók lakbér támogatása 10 976 1 845 16,81
Önkormányzati bérlakások felújítása 50 000 0,00
Panel program - 2009.évi /becsült összeg/ 20 000 20 000 0,00
Lakásalap összesen: 299 283 607 567 377 093 62,07
4. Városfejlesztési célok (helyi építészeti értékek védelme) 2 875 2 486 86,47
5. Vagyongazdálkodás
Saághy u. kisajátítás 30 950 18 570 60,00
szakértők igénybevétele 5 000 3 307 66,14
Tagi kölcsön nyújtása Savaria Városfejlesztési Kft-nek 19 000 19 000 100,00
Savaria Városfejlesztési Kft. Alapítási költségei 605 605 100,00
Kossuth Lajos u. 2. - épület felújítás (bérleti szerződés alapján) 2 768 2 768 100,00
A Vasi Szakmunkásképző és Oktatási Alapítványnak a Savaria Tiszk Kft-ben lévő üzletrészének vásárlása 1 770 0,00
Alaptőke - Szombathelyi Parkfenntartási és Temetkezési Kft. 10 000 10 000 100,00
Tagi kölcsön - Szombathelyi Parkfenntartási és Temetkezési Kft. 40 000 105 0,26
Savaria Városfejlesztési Kft. Támogatása - falfirkák elleni védelem 1 000 0,00
Vagyongazdálkodás összesen 0 111 093 54 355 48,93
6. Beruházások
Közművesítés
ISPA szennyvízrendszer fejlesztése (ISPA, állami tám., önerő, ÁFA) 1 463 077 1 327 261 90,72
Stromfeldtől északra eső ter. csapvíz elvezetés 10 655 14 0,13
Csapadékvízelvezetés fejlesztése 15 195 2 403 15,81
ISPA tender dokumentáció kiviteli terv készítés, előkészítési költségek 9 386 10 154 108,18
ISPA - Földterületvásárlás 50 000 0,00
4714/11.hrsz ingatlan közművesítése (Werner Alajos utca) 2 490 2 490 100,00
Közlekedés, útépítés, közvilágítás, hídfelújítás
út, járda, kerékpárút, parkoló, közvilágítási építési és felújítási program 20 400 495 984 478 302 96,43
Thököly gyalogos átkelő jelzőlámpával történő ellátása 4 000 4 000 0,00
Parkolómegváltások 6 720 622 9,26
Körmendi u. 92 járdaépítés 3 700 1 177 31,81
Egyéb beruházások
Játszótér rekonstrukció 12 000 12 054 0,00
Játszótér rekonstrukció (közterületeken) 702 731 104,13
Képviselői keret 29 000 17 898 7 850 43,86
Zanati Közösségi Ház felújítása 1 136 0,00
Köztéri és képzőművészeti alkotások elhelyezése és felújítása 17 000 9 081 53,42
Weöres S. Színház előkészítés és kivitelezés I. ütem 8 0,00
Energia beszerzés racionalizálással kapcsolatos szakértői szolgáltatás biztosítása 1 200 0,00
Szombathelyi színházépítés támogatása egyéb központi támogatásból (Weöres S. Színház ideiglenes játszóhelyének kialakítása a HEMO épületében) - visszaigényelt áfa 945 307 1 989 229 1 057 473 53,16
AGORA - MSH pályázat előkészítés 3 759 3 759 100,00
Sportlétesítmények felújítása központosított előirányzatból (Sugár u. Sportcsarnok felújítása) 13 800 3 231 23,41
Parkolólemez visszavásárlása 53 920 0,00
Egyéb fejlesztések
évközi tervezések 36 600 55 723 12 192 21,88
Főépítészi Iroda, RRT 10 000 14 000 1 927 13,76
Nagyobb projektek
Közgyűlés átlal elhatározott 2007-2013.évekre szóló projektek előkészítése 77 213 24 095 31,21
IVS Antiszegregációs program önerő + támogatás + áfa törvény változása miatti igény önrész után - NYDOP 3.1.1/B-2009-0003 123 170 973 535 596 629 61,28
IVS Antiszegregációs program projektben nem elszámolható kiadások (Kossuth L. u. 7.) - NYDOP 3.1.1/B-2009-0003 0
Történelmi régészeti városrész II. ütem Iseum rekonstrukció (kgy.hat.sz. önerő + támogatás) 478 128 1 824 662 885 484 48,53
Történelmi régészeti városrész II. ütem Iseum rekonstrukció (projekt nem támogatott része-Képtár helyiség bérlése) 2 500 7 116 3 644 51,21
Fejlesztési kiadások -NYDOP-2007-5.3.1/2F Közoktatási infrastruktúra és szolg.fejl. Előkészítés (tartalék) 761 179 23,52
Fejlesztési kiadások -NYDOP-2007-5.3.1/2F-2f-2009-0018 Közoktatási infrastruktúra és szolg.fejl. előkészítés+önerő - Derkovits Gy.Ált.Isk. vonatkozásában 54 599 40 790 74,71
Fejlesztési kiadások -NYDOP-2007-5.3.1/2F-2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolg.fejl. előkészítés+önerő - Mocorgó Óvoda vonatkozásában 38 831 29 844 76,86
Fejlesztési kiadások -NYDOP-2007-5.3.1/2F-2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolg.fejl. előkészítés+önerő - NLG vonatkozásában 221 351 535 0,24
Fejlesztési kiadások -NYDOP-2007-5.3.1/2F-2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolg.fejl. előkészítés+önerő - Kereskedelmi Szakk. vonatkozásában 211 236 467 0,22
Fejlesztési kiadások -NYDOP-2007-5.3.1/2F-2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolg.fejl. előkészítés+önerő - SzűrcsapóÓvoda vonatkozásában 80 246 30 520 38,03
Fejlesztési kiadások -NYDOP-2007-5.3.1/2F-2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolg.fejl. előkészítés+önerő - Losonc Óvoda vonatkozásában 47 669 122 0,26
Határmenti légszennyezettség mérő rendszer önerő 3 750 0,00
Pedagógiai módsz. reformot támogató inf. infrastr. fejlesztése (fogadó környezet) (TIOP-1.1.1./07/1 projektben nem elszámolható költségek 27 900 0,00
Szent Márton központok és a Szent Márton európai kulturális útvonal - új határon átnyúló, kulturális és turisztikai, projekt (Szlovénia - Magyarország) 4300-32/2008. ERFA 4 750 66 441 7 120 10,72
Az Ismeretlen táj? A Gyöngyös patak völgyének bekapcsolása az Alpok Alja fejlett aktív és ökoturisztika hálózatába című projekt önerő 221 727 252 383 6 826 2,70
NYDOP-4.3.1. I/B-2007-0005 - Dolgozók u. kerékpárút - önerő+támogatás 180 623 128 100 70,92
Bartók B. krt -Magyar L.u. kerékpárút önrész (NYDOP-4.3.1/B-09-2009-0011) 10 036 66 910 0,00
Bartók B. krt -Magyar L.u. kerékpárút nem elszámolható költség, közvilágítás költsége 12 196 12 196 0,00
Rákóczi u. 3.ingatlan építési munkái 2 250 2 250 0,00
CENTROPE CAPACITY projekt 75 195 4 946 6,58
Határtalan kerékpáros élmény a Borostyánkő és a Vasfüggöny pályázat előkészítése 3 500 3 500 100,00
Fenntartható városok a határrégióban projekt önrésze a 415/2010.(IX.16.) kgy.hat. alapján 4 061 0,00
Informatika
Digitális földmérési alaptérkép 6 800 8 510 7 549 88,71
informatikai fejlesztések 15 000 27 002 26 370 97,66
Note book vásárlása 6 000 4 230 70,50
Városi intézmények Internet alapú információs rendszere 22 000 27 966 25 815 92,31
Polgármesteri Hivatal strukturált informatikai hálózat korszerűsítése 10 000 0
Kutatás és Technológiai Innovációs Alap OM - Jedlik Ányos informatikai pályázat 10 040 9 155 91,19
NFÜ által közzétett Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (akadálymentesítés) (NYDOP-2009-5.1.1/C-09-2009-0002) - önrész+támogatás 4 350 17 627 17 627 100,00
Térségi közigazgatási és közszolgáltatási infomatikai rendszerek továbbfejlesztése pályázat 84 917 84 917 5 613 6,61
Beruházások összesen 2 055 131 8 656 126 4 777 827 55,20
7. Fejlesztési céltartalékok
Fejlesztési céltartalék 71 810 0
Fejlesztési céltartalék összesen 71 810 0 0
8. Lakossági közműfejlesztés támogatása 2 525 2 529 100,16
Lakossági közműfejlesztés támogatása összesen 0 2 525 2 529 100,16
Mindösszesen 2 670 606 9 963 799 5 551 411 55,72
Finanszírozási műveletek
Fejlesztési célú hitel - törlesztése 855 000 976 991 976 991 100,00
Fejlesztési célú hitel - kamata 500 000 382 541 368 919 96,44
Finanszírozási műveletek összesen 1 355 000 1 359 532 1 345 910 99,00
Fejlesztési kiadások és finanszírozási műveletek mindösszesen 4 025 606 11 323 331 6 897 321 60,91

29. számú melléklet

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának intézményi beruházásai és felújítási kiadásai

ezer forintban
Megnevezés 2010.évi I-XII. hó Teljesítés
eredeti ei. mód.ei. teljesítés %-a
Felújítások:
Egyéb intézményi felújítások 1 713 16 0,93
Orvosi rendelők felújítása 37 624 37 479 99,61
Polgármesteri Hivatal (Kossuth L. u. 1-3.sz.) fűtéskorszerűsítés 3 000 3 000 100,00
Aranyhíd Nevelési Oktatási Integrációs Központ akadálymentesítés (önerő + állami) 16 16 100,00
Egyesített Bölcsődei Intézmény akadálymentesítés Módszertani Bölcsőde (Bem.u.33.)(önerő+állami) 14 14 100,00
Oladi ÁMK tornacsarnok tetőszigetelés 590 0,00
NYDOP-5.1.1./B-2008-0004 -EBI - Csicsergő Bölcsőde (gyermekek napközbeni ellátását végző int.fejlesztése és kapacitásának bővítése - önerő+támogatás) 70 179 6 356 9,06
Védőnői tanácsadó kialakítása,Prevenciós Ház kialakítása 668 0,00
Városi intézmény felújítási alap 100 000 54 0,00
EBI - Módszertani Bölcsőde nyílászáró csere - központosított előirányzatból 10 250 8 161 79,62
NYDRFT/CÉDE/2009. pályázat - Százszorszép Bölcsőde nyílászáró csere 13 710 13 235 96,54
Bartók terem tetőfelújítása, a Zsinagóga felett törött ablakok cseréje 18 100 18 074 99,86
NYDRFT/CÉDE pály.- Önk.fejl.kapcs.fogl.anyag és eszk.besz 10 416 9 751 93,62
Szociális Szolgáltató Központ, Váci M. u. 1-3 III.sz. Idősek Klubja akadálymentesítése önerő+támogatás 7 362 6 623 89,96
Szoc. Szolg. Központ Szhely Bagolyvári st. 2. Nyugdíjasház komplex akadálymentesítés NYDOP.5.1.1/C-09-2009-0009 önrész + támogatás 16 036 16 066 120 0,75
EBI Bokréta Bölcsőde"Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz" pályázat önrész 3 750 3 750 0,00
EBI Meseház Bölcsőde "szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése" pályázat önrész 54 324 54 229 5 0,01
5 db kollégium (Puskás, Kereskedelmi, Savaria, Hermann, Élelmiszeripari) energiafelhasználásának csökkentése pályázati önrész 2 232 0,00
Paragvári u. Ált. Isk. pályázati önrész (Kis és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése pályázat) 17 800 0,00
Gépipari Szakközépiskola-kollégium energiafelhasználásának csökkentése pályázati önrész 1 000 0,00
EBI Napraforgó bölcsőde infrastruktúra fejlesztés pályázat önrésze 13 700 0,00
Bartók Béla Zeneiskola nagytermének átalakítása, felújítása 45 000 30 0,07
Összesen: 174 110 327 473 102 880 31,42

30. számú melléklet

Leltárkimutatás 2010.december 31-án a beruházási és fejlesztési hitelekről

Hitelállomány
2010.dec.31. 2011.év 2012.év 2013.év 2014.év 2015.év 2016.év 2017.év 2018.év 2019.év 2020.év
Forintban
OTP BANK
501105 - Célhitel lakásépítéshez 2002.év (77,2 mill.) HUF 0
501108 - Célhitel beruházásokra 2002.év ( 40 mill.)Lak. HUF 0
501110 - Célhitel /deviza/ 2004. év (800 mill.) CHF 0
501800 - Kölcsön-Panel Plusz 2009. évi (400 millió) HUF 362 001 040 42 857 100 57 142 800 57 142 800 57 142 800 57 142 800 57 142 800 57 142 800 14 286 100
OTP banki hitelek összesen: 362 001 040 0 42 857 100 57 142 800 57 142 800 57 142 800 57 142 800 57 142 800 57 142 800 14 286 100
RAIFFEISEN BANK
501200 - Út,híd célhitel 2005.évi (1200 mill.)--15 n.év CHF 922 190 995 245 917 599 245 917 599 245 917 599 184 438 198
501700 - Célhitel-2008. évi (2100 mill.) --30 n.év 2 366 944 135 315 592 551 315 592 551 315 592 551 315 592 551 315 592 551 315 592 551 315 592 551 157 796 278
ebből: CHF 742 266 666
ebből: EUR 1 624 677 469
501720 - Célhitel-2010.évi (643 millió)--28.n.év HUF 45 928 572 91 857 144 91 857 144 91 857 144 91 857 144 91 857 144 91 857 144 45 928 564
Raiffeisen banki hitelek összesen 3 289 135 130 245 917 599 561 510 150 607 438 722 591 887 893 407 449 695 407 449 695 407 449 695 407 449 695 249 653 422 45 928 564
CIB BANK
501300 - Célhitel 2005.évi (1000 mill.)--19 n.év CHF 753 255 260 158 580 055 158 580 055 158 580 055 158 580 055 118 935 040
501400 - Célhitel-2006.évi ( 2100 mill) --24 n.év CHF 2 471 867 307 411 977 885 411 977 885 411 977 885 411 977 885 411 977 885 411 977 882
501600 - Célhitel-2007.évi ( 1840 mill) --30 n.év CHF 2 685 244 207 358 032 581 358 032 581 358 032 581 358 032 581 358 032 581 358 032 581 358 032 581 179 016 140
CIB banki hitelek összesen 5 910 366 774 928 590 521 928 590 521 928 590 521 928 590 521 888 945 506 770 010 463 358 032 581 179 016 140 0
UNICREDIT BANK
501710 - Célhitel-2008.évi 509 mill --28 n.év HUF 509 000 000 54 535 713 72 714 284 72 714 284 72 714 284 72 714 284 72 714 284 72 714 284 18 178 583
- Célhitel-2009.évi 535 mill HUF 535 000 000 57 321 429 76 428 572 76 428 572 76 428 572 76 428 572 76 428 572 76 428 572 19 107 139
501811 Közút,bérlakás felújítás - 358.625 e 358 625 000
501812 Közoktatási int. Felújítás - 141.550 e 141 550 000
501813 Egészségügyi int.felújítás - 34.825 e 34 825 000
- Célhitel-2009.évi-2300 mill --28 n.év HUF 2 300 000 000 82 142 857 328 571 428 328 571 428 328 571 428 328 571 428 328 571 428 328 571 428 246 428 575
501 830 Egyéb fejlesztési feladatok-1100 millió 1 100 000 000
501 820 Működési feladatok-1200 millió 1 200 000 000
501 850 - Célhitel-2010.évi-822 mill--28 n.év HUF 58 714 286 117 428 572 117 428 572 117 428 572 117 428 572 117 428 572 117 428 572 58 714 282
501 840 - Célhitel-2010.évi-1355 mill--28 n.év HUF 1 355 000 000 96 785 714 193 571 428 193 571 428 193 571 428 193 571 428 193 571 428 193 571 428 96 785 718
UniCredit banki hitelek összesen 4 699 000 000 54 535 713 212 178 570 633 214 284 788 714 284 788 714 284 788 714 284 788 714 284 734 178 583 576 535 714 155 500 000
ERSTE BANK
501 500 - Célhitel-2010. évi 278 millió-panelplusz-29 n.év HUF 28 758 630 38 344 840 38 344 840 38 344 840 38 344 840 38 344 840 38 344 840 19 172 330
-Célhitel-2010. évi HUF 0
501 510 I. hitelkeret-felújítás - 129 millió 13 344 825 17 793 100 17 793 100 17 793 100 17 793 100 17 793 100 17 793 100 8 896 575
501 511 II. hitelkeret-pályázati önrész-373 millió 38 586 210 51 448 280 51 448 280 51 448 280 51 448 280 51 448 280 51 448 280 25 724 110
Erste banki hitelek összesen 0 0 0 80 689 665 107 586 220 107 586 220 107 586 220 107 586 220 107 586 220 107 586 220 53 793 015
MINDÖSSZESEN 14 260 502 944 1 229 043 833 1 745 136 341 2 307 075 992 2 473 921 718 2 249 838 505 2 130 903 462 1 718 925 580 1 485 373 438 948 061 456 255 221 579

31. számú melléklet

Kimutatás az Európai Uniós támogatással megvalósuló projektekről

eFt
BEVÉTELEK 2010.évi 2010.évi
mód.ei. teljesítés
Működés
Gyermekek és fiatalok integrációs programjai (TÁMOP 5.2.5./08/1-0262) 8 950 0
PH szervezetfejlesztése pályázat (ÁROP 1.A.2.B komponens) 12 551 0
TÁMOP 3.1.4./08/2 -2009-0034 kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés pályázathoz kapcsolódó támogatás 78 650 0
Fejlesztés
Történelmi régészeti városrész II. ütem Iseum rekonstrukció - NYDOP.2.1.1/B-2008-0002 1 306 246 733 515
Szennyvíz rendszer fejlesztése ISPA pályázat 1 177 233 1 050 315
NYDOP-4.3.1. I/B-2007-0005 - Dolgozók u. kerékpárút 139 814 98 003
IVS antiszegregációs program NYDOP 3.1.1/B-2009-0003 575 438 296 479
NYDOP-2007-5.3.1/2F2f-2009-0018 - Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Derkovits Gy. Ált.Isk. vonatkozásában 50 437 37 416
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Mocorgó Óvoda vonatkozásában 35 954 27 277
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Szűrcsapó Óvoda vonatkozásában 68 664 24 032
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Kereskedelmi Szakk. vonatkozásában 190 112 0
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Losonc Óvoda vonatkozásában 42 902 0
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Nagy L.Gimnázium vonatkozásában 199 216 0
NYDOP-5.1.1/B-2008-0004 - EBI-Csicsergő Bölcsőde (gyermekek napközbeni ellátását végző inf.fejlesztése és kapacitásának bővítése) 32 500 5 024
Bartók B. krt -Magyar L.u. kerékpárút önrész (NYDOP-4.3.1/B-09-2009-0011) 56 874 10 605
EBI Meseház Bölcsőde "szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése" pályázat (NYDOP-2009-5.1.1/B) 48 806 17 082
Szoc. Szolg. Központ Szhely Bagolyvári st. 2. Nyugdíjasház komplex akadálymentesítés NYDOP.5.1.1/C-09-2009-0009 13 631 0
Szent Márton központok és a Szent Márton európai kulturális útvonal - új határon átnyúló, kulturális és turisztikai, projekt (Szlovénia - Magyarország) 4300-32/2008. ERFA 49 792 0
CENTROPE CAPACITY projekt - EU és hazai forrásból 71 435 0
NFÜ által közzétett Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (akadálymentesítés) (NYDOP-2009-5.1.1/C-09-2009-0002) 13 248 13 123
"Az ismeretlen táj? A Gyöngyös patak völgyének bekapcsolása az Alpok alja fejlett aktív- és ökoturisztikai hálózatába" című projekt (NYDOP-2.2.I/C-2f.2009-0002 194 810 3 790
BEVÉTELEK ÖSSZESEN 4 367 263 2 316 661
ezer forintban
KIADÁSOK 2010.évi 2010.évi
mód.ei. teljesítés
Működés
Gyermekek és fiatalok integrációs programjai (TÁMOP 5.2.5./08/1-0262) 14 967 6 017
PH szervezetfejlesztése pályázat (ÁROP 1.A.2.B komponens) 13 563 13 563
TÁMOP 3.1.4./08/2 -2009-0034 kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés pályázathoz kapcsolódó támogatás 116 010 37 987
Fejlesztés
Történelmi régészeti városrész II. ütem Iseum rekonstrukció - NYDOP.2.1.1/B-2008-0002 1 824 662 885 484
ISPA pályázat szennyvízrendszer fejlesztése 1 463 077 1 327 261
NYDOP-4.3.1. I/B-2007-0005 - Dolgozók u. kerékpárút 180 623 128 100
IVS antiszegregációs program NYDOP 3.1.1/B-2009-0003 973 535 596 629
NYDOP-2007-5.3.1/2F2f-2009-0018 - Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Derkovits Gy. Ált. Isk. vonatkozásában 54 599 40 790
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Mocorgó Óvoda vonatkozásában 38 831 29 844
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Szűrcsapó Óvoda vonatkozásában 80 246 30 520
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Kereskedelmi Szakk. vonatkozásában 211 236 467
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Losonc Óvoda vonatkozásában 47 669 122
NYDOP-2007-5.3.1/2F 2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztés támogatása a Nagy L. Gimnázium vonatkozásában 221 351 535
NYDOP-5.1.1./B-2008-0004 -EBI - Csicsergő Bölcsőde (gyermekek napközbeni ellátását végző int. fejlesztése és kapacitásának bővítése - önerő+támogatás) 70 179 6 356
Bartók B. krt -Magyar L. u. kerékpárút önrész (NYDOP-4.3.1/B-09-2009-0011) 66 910 0
EBI Meseház Bölcsőde "szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése" pályázat (NYDOP-2009-5.1.1/B) 54 229 5
Szoc. Szolg. Központ Szhely Bagolyvári st. 2. Nyugdíjasház komplex akadálymentesítés NYDOP.5.1.1/C-09-2009-0009 16 066 120
Szent Márton központok és a Szent Márton európai kulturális útvonal - új határon átnyúló, kulturális és turisztikai, projekt (Szlovénia - Magyarország) 4300-32/2008. ERFA 66 441 7 120
CENTROPE CAPACITY projekt - EU és hazai forrásból 75 195 4 946
NFÜ által közzétett Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (akadálymentesítés) (NYDOP-2009-5.1.1/C-09-2009-0002) 17 627 17 627
"Az ismeretlen táj? A Gyöngyös patak völgyének bekapcsolása az Alpok alja fejlett aktív-és ökoturisztikai hálózatába" című projekt (NYDOP-2.2.I/C-2f.2009-0002 252 383 6 826
KIADÁSOK 5 859 399 3 140 319

32. számú melléklet

TÁJÉKOZTATÓ
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010.évi fejlesztési kiadásainak következő évekre áthúzódó hatásairól

ezer forintban
Megnevezés 2010. 2010. 2011. 2012. 2013.
mód.ei. teljesítés eredeti ei.
Fejlesztési célú hitel - törlesztése 976 991 976 991 1 158 000 1 637 227 2 199 167
Fejlesztési célú hitel - kamata 382 541 368 919 820 000 1 075 841 960 749
Hitelek törlesztése és kamata öszesen 1 359 532 1 345 910 1 978 000 2 713 068 3 159 916
Pénzeszközátadás
Nyugatdtúli Regionális Hulladékgazdálkodási projekt - hozzájárulás + alapítói vagyon 47 720 47 720 47 368 47 368 47 368
Herényi templom előtti parkoló felújítása 6 000 6 000 5 000
Pénzeszközátadás összesen 53 720 53 720 52 368 47 368 47 368
Intézményi beruházásai és felújítási kiadásai
Városi intézményi felújítási alap 54 100 000 80 000 80 000
Intézményi beruházásai és felújítási kiadásai összesen 54 0 100 000 80 000 80 000
Lakásalap
nem önkormányzati tulajdonban lévő lakásban lakók lakbér támogatása 10 976 1 845 20 000 20 000 20 000
Lakásalap összesen 10 976 1 845 20 000 20 000 20 000
Városfejlesztési célok (helyi építészeti értékek védelme) 2 875 2 486 5 000
Vagyongazdálkodás
szakértők igénybevétele 5 000 3 307 7 000
Vagyongazdálkodás összesen 5 000 3 307 7 000 0 0
Beruházások
Közművesítés
Csapadékvízelvezetés fejlesztése 15 195 2 403 52 000
Közlekedés, útépítés, közvilágítás, hídfelújítás
út, járda, kerékpárút, parkoló, közvilágítási építési és felújítási program 495 984 478 302 165 000
Egyéb beruházások
Képviselői keret 17 898 7 850 15 000
Játszótér rekonstukció 12 054 30 000
Köztéri és képzőművészeti alkotások elhelyezése és felújítása 17 000 9 081 5 000
Parkolólemez visszavásárlás 53 920 53 920
Egyéb fejlesztések
évközi tervezések 55 723 12 192 40 000 40 000 40 000
Főépítészi Iroda, RRT 14 000 1 927 10 000 10 000 10 000
Nagyobb projektek
IVS Antiszegregációs program önerő + támogatás + áfa törvény változása miatti igény önrész után - NYDOP 3.1.1/B-2009-0003 973 535 596 629 905
Határtalan kerékpáros élmény a Borostyánkő és a Vasfüggöny pályázat előkészítése 3 500 3 500 7 500 7 500
Fejlesztési kiadások -NYDOP-2007-5.3.1/2F-2f-2009-0010- Közoktatási infrastruktúra és szolg.fejl. előkészítés+önerő - Kereskedelmi Szakk. vonatkozásában 211 236 467 5 292
"Az Ismeretlen táj? A Gyöngyös patak völgyének bekapcsolása az Alpok Alja fejlett aktív és ökoturisztika hálózatába" című projekt önerő 252 383 6 826 18 686
Informatika
digitális földmérési alaptérkép 8 510 7 549 6 800 6 800 6 800
Kutatás és Technológiai Innovációs Alap OM - Jedlik Ányos informatikai pályázat 10 040 9 155 5 274
városi intézmények internet alapú információs rendszere 27 966 25 815 28 500 28 500 28 500
Beruházások összesen 2 153 749 1 159 293 391 877 92 800 85 300
Mindösszesen 3 532 186 2 512 841 2 501 877 2 905 868 3 345 216
Szöveges indoklás:
A többéves kihatással járó költségvetési tételek egyrészt Szombathely Megyei Jogú Város közgyűlésének
2011.évi költségvetési rendelettervezetében meghatározott feladatok, illetve korábbi
közgyűlési döntések alapján kerültek beépítésre.

33. számú melléklet

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának mérlegadatai 2002-2010.években

ESZKÖZÖK

ezer forintban
Megnevezés 2002. 2003. 2004. 2005. 2006. 2007. 2008. 2009. 2010.
Immateriális javak intézmények 27 616 24 272 17 695 13 189 15 643 20 514 27 145 19 041 33 820
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 0
önkormányzat 22 264 34 960 36 006 148 816 130 103 63 232 64 911 70 724 58 623
kisebbségi önk. 83 40 2
I. Immateriális javak együtt 49 880 59 232 53 784 162 045 145 748 83 746 92 056 89 765 92 443
Ingatlanok intézmények 27 386 512 7 353 553 7 378 958 6 184 886 6 221 853 6 925 991 7 355 958 7 610 643 7 992 855
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 0
önkormányzat 17 051 529 45 781 594 44 152 361 44 724 955 44 092 506 43 497 618 43 315 844 42 737 367 42 441 726
kisebbségi önk. 0
Ingatlanok együtt 44 438 041 53 135 147 51 531 319 50 909 841 50 314 359 50 423 609 50 671 802 50 348 010 50 434 581
Gépek, berendezések intézmények 673 142 686 043 677 894 782 496 726 843 707 275 735 088 685 048 656 502
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 1 057
önkormányzat 150 261 818 357 1 049 727 1 019 903 992 144 1 148 413 1 154 249 1 058 998 1 077 431
kisebbségi önk. 2 613 2 317 1 590 880 538 316 855
Gépek, berendezések együtt 823 403 1 504 400 1 730 234 1 804 716 1 720 577 1 856 568 1 889 875 1 744 362 1 735 845
Járművek intézmények 135 456 102 820 82 377 55 016 42 906 44 450 196 643 229 651 174 594
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
önkormányzat 6 360 21 420 28 574 20 347 61 944 73 931 54 099 35 603 27 982
kisebbségi önk.
Járművek együtt 141 816 124 240 110 951 75 363 104 850 118 381 250 742 265 254 202 576
Beruházások intézmények 18 621 13 064 15 857 9 089 9 202 9 220 13 677 25 979 27 073
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 9 165
önkormányzat 328 817 918 832 809 732 693 065 2 360 518 3 215 941 2 993 949 976 521 4 130 309
kisebbségi önk.
Beruházások együtt 347 438 931 896 825 589 702 154 2 369 720 3 225 161 3 007 626 1 002 500 4 166 547
Beruházásra adott előleg intézmények 0 1 583 0 100 6 249 5 500 2 300 430
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
önkormányzat 3 800 4 350 4 500 3 984 38 000 0 0 0
kisebbségi önk.
Beruh.ra adott előleg együtt 3 800 5 933 4 500 0 4 084 44 249 5 500 2 300 430
Tárgyi eszközök össz. intézmények 28 213 731 8 157 063 8 155 086 7 031 487 7 000 904 7 693 185 8 306 866 8 553 621 8 851 454
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 0 10 222
önkormányzat 17 540 767 47 544 553 46 044 894 46 458 270 47 511 096 47 973 903 47 518 141 44 808 489 47 677 448
kisebbségi önk. 2 613 2 317 1 590 880 538 316 855
II. Tárgyi eszközök össz. együtt 45 754 498 55 701 616 54 202 593 53 492 074 54 513 590 55 667 968 55 825 545 53 362 426 56 539 979
Részesedések intézmények
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
önkormányzat 6 349 332 6 345 242 6 581 136 7 617 918 7 754 483 7 858 577 7 888 561 9 251 333 9 361 341
kisebbségi önk. 0
Részesedések együtt 6 349 332 6 345 242 6 581 136 7 617 918 7 754 483 7 858 577 7 888 561 9 251 333 9 361 341
Értékpapírok intézmények
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
önkormányzat 3 150 0 0
kisebbségi önk. 0
Értékpapírok együtt 3 150 0 0 0 0 0 0 0 0
Adott kölcsönök intézmények
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
önkormányzat 761 069 709 911 666 220 640 317 619 846 538 265 471 714 549 241 499 100
kisebbségi önk. 0
Adott kölcsönök együtt 761 069 709 911 666 220 640 317 619 846 538 265 471 714 549 241 499 100
Befekt. pü-i eszk.össz. intézmények 0 0
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 0 0
önkormányzat 7 113 551 7 055 153 7 247 356 8 258 235 8 374 329 8 396 842 8 360 275 9 800 574 9 860 441
kisebbségi önk. 0 0 0
III. Befekt. pü-i eszk.össz. együtt 7 113 551 7 055 153 7 247 356 8 258 235 8 374 329 8 396 842 8 360 275 9 800 574 9 860 441
Üzemelt. átadott eszk. intézmények 106 51 0
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
önkormányzat 1 600 169 3 668 075 4 331 484 5 636 870 7 391 458 8 969 419 9 283 137 12 592 735 12 820 678
kisebbségi önk. 0
IV. Üzemelt. átadott eszk. együtt 1 600 275 3 668 126 4 331 484 5 636 870 7 391 458 8 969 419 9 283 137 12 592 735 12 820 678
Befekt. eszközök összesen intézmények 28 241 453 8 181 386 8 172 781 7 044 676 7 016 547 7 713 699 8 334 011 8 572 662 8 885 274
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 0 10 222
önkormányzat 26 276 751 58 302 741 57 659 740 60 502 191 63 406 986 65 403 396 65 226 464 67 272 522 70 417 190
kisebbségi önk. 2 696 2 357 1 592 880 538 316 855
A. Befektetett eszközök összesen együtt 54 518 204 66 484 127 65 835 217 67 549 224 70 425 125 73 117 975 73 561 013 75 845 500 79 313 541
ezer forintban
Megnevezés 2002. 2003. 2004. 2005. 2006. 2007. 2008. 2009. 2010.
Készletek intézmények 20 200 20 425 21 097 18 137 16 213 18 259 18 038 18 155 15 629
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
önkormányzat 2 795 2 844 3 804 1 559 2 430 2 090 1 912 4 719 7 890
kisebbségi önk. 0
I. Készletek együtt 22 995 23 269 24 901 19 696 18 643 20 349 19 950 22 874 23 519
Követelések intézmények 15 424 27 280 28 082 16 539 15 154 12 063 28 170 36 120 40 868
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 11 382
önkormányzat 564 377 619 684 717 140 624 526 515 179 641 267 570 361 734 007 734 804
kisebbségi önk. 0
II. Követelések együtt 579 801 646 964 745 222 641 065 530 333 653 330 598 531 770 127 787 054
Értékpapírok intézmények 0
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
önkormányzat 1 908 144 476 956 0
kisebbségi önk. 0
III. Értékpapírok együtt 1 908 144 476 956 0 0 0 0 0 0 0
Pénztár intézmények 1 532 3 313 1 925 1 491 1 993 2 322 2 589 2 701 3 106
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 57
önkormányzat 139 191 278 125 152 100 153 100 175
kisebbségi önk. 0
Pénztár együtt 1 671 3 504 2 203 1 616 2 145 2 422 2 742 2 801 3 338
Bankszámlák intézmények 248 512 285 031 322 718 254 216 200 290 175 741 126 037 93 010 111 725
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 140 821
önkormányzat 318 284 520 664 725 334 67 288 589 264 1 677 424 1 994 069 3 229 526 1 233 309
kisebbségi önk. 854 698 2 741 2 616 3 699 2 664 4 588
Bankszámlák együtt 566 796 805 695 1 048 906 322 202 792 295 1 855 781 2 123 805 3 325 200 1 490 443
Idegen pénzeszközök intézmények 1 973 14 290 1 000 993 3 004 3 999 0
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 0
önkormányzat 7 190 612 282 2 397 1 205 924 576 914 2 266
kisebbségi önk. 0
Idegen pénzeszközök együtt 9 163 14 902 1 282 2 397 1 205 1 917 3 580 4 913 2 266
Pénzeszközök összesen intézmények 252 017 302 634 325 643 255 707 202 283 179 056 131 630 99 710 114 831
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 0 140 878
önkormányzat 325 613 521 467 725 894 69 810 590 621 1 678 448 1 994 798 3 230 540 1 235 750
kisebbségi önk. 854 698 2 741 2 616 3 699 2 664 4 588
IV. Pénzeszk. összesen együtt 577 630 824 101 1 052 391 326 215 795 645 1 860 120 2 130 127 3 332 914 1 496 047
Függő - átfutó kiadások intézmények 49 346 86 704 42 559 45 955 48 171 50 058 58 233 52 881 73 239
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 33
önkormányzat 601 803 480 357 439 472 548 611 524 300 494 618 392 120 446 324 785 971
kisebbségi önk. 98 8 121 125 103 208 99
V. Aktív pü-i elszám. együtt 651 149 567 061 482 129 594 574 572 592 544 801 450 456 499 413 859 342
Forgóeszközök összesen intézmények 336 987 437 043 417 381 336 338 281 821 259 436 236 071 206 866 244 567
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 0 152 293
önkormányzat 3 402 732 2 101 308 1 886 310 1 244 506 1 632 530 2 816 423 2 959 191 4 415 590 2 764 415
kisebbségi önk. 952 706 2 862 2 741 3 802 2 872 4 687
B. Forgóeszközök összesen együtt 3 739 719 2 538 351 2 304 643 1 581 550 1 917 213 3 078 600 3 199 064 4 625 328 3 165 962
ESZKÖZÖK intézmények 28 578 440 8 618 429 8 590 162 7 381 014 7 298 368 7 973 135 8 570 082 8 779 528 9 129 841
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 0 162 515
önkormányzat 29 679 483 60 404 049 59 546 050 61 746 697 65 039 516 68 219 819 68 185 655 71 688 112 73 181 605
kisebbségi önk. 3 648 3 063 4 454 3 621 4 340 3 188 5 542
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN együtt 58 257 923 69 022 478 68 139 860 69 130 774 72 342 338 76 196 575 76 760 077 80 470 828 82 479 503

33/a. számú melléklet

FORRÁSOK

ezer forintban
Megnevezés 2002. 2003. 2004. 2005. 2006. 2007. 2008. 2009. 2010.
Tartós tőke intézmények 1 570 238 1 550 698 1 550 698 1 496 838 1 496 838 1 641 200 1 641 200 1 641 200 8 380 254
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 5 993
önkormányzat 1 386 356 1 386 356 1 386 356 1 386 356 1 386 356 1 386 356 1 386 356 1 386 356 55 136 069
kisebbségi önk. 0 276
Induló tőke együtt 2 956 594 2 937 054 2 937 054 2 883 194 2 883 194 3 027 556 3 027 556 3 027 556 63 522 592
Tőkeváltozás intézmények 26 668 061 6 630 895 6 629 935 5 538 492 5 483 356 6 034 417 6 627 016 6 852 257 403 811
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 15 598
önkormányzat 24 848 111 55 079 440 53 700 136 54 616 199 54 335 855 56 186 399 54 717 856 53 749 713 452 670
kisebbségi önk. 2 696 1 709 -628 721 -1 620 -209 174
Tőkeváltozás együtt 51 516 172 61 710 335 60 332 767 60 156 400 59 818 583 62 221 537 61 343 252 60 601 761 872 253
Saját tőke összesen intézmények 28 238 299 8 181 593 8 180 633 7 035 330 6 980 194 7 675 617 8 268 216 8 493 457 8 784 065
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 0 21 591
önkormányzat 26 234 467 56 465 796 55 086 492 56 002 555 55 722 211 57 572 755 56 104 212 55 136 069 55 588 739
kisebbségi önk. 2 696 1 709 -628 721 -1 620 -209 450
D. Saját tőke összesen együtt 54 472 766 64 647 389 63 269 821 63 039 594 62 701 777 65 249 093 64 370 808 63 629 317 64 394 845
Tartalékok intézmények 263 061 324 064 364 812 297 438 238 862 222 905 184 517 140 924 171 624
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 137 911
önkormányzat 347 427 510 689 670 898 138 161 630 896 1 681 769 1 841 814 3 143 821 191 447
kisebbségi önk. 952 2 862 2 740 5 563 2 872 4 687
I. Költségvet. tartalékok együtt 610 488 834 753 1 036 662 435 599 872 620 1 907 414 2 031 894 3 287 617 505 669
Vállalkozási tartalék intézmények 18 785 0 0
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
önkormányzat 0 0
kisebbségi önk. 0 0
II. Vállalkozási tartalék együtt 18 785 0 0 0 0 0 0 0 0
Tartalékok összesen intézmények 281 846 324 064 364 812 297 438 238 862 222 905 184 517 140 924 171 624
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 0 137 911
önkormányzat 347 427 510 689 670 898 138 161 630 896 1 681 769 1 841 814 3 143 821 191 447
kisebbségi önk. 952 0 2 862 2 740 5 563 2 872 4 687
E. Tartalékok összesen együtt 629 273 834 753 1 036 662 435 599 872 620 1 907 414 2 031 894 3 287 617 505 669
Hitelek intézmények
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
önkormányzat 1 134 333 1 486 503 1 996 310 3 104 217 4 910 572 5 999 872 7 894 598 10 896 196 13 031 459
kisebbségi önk. 0
Hitelek együtt 1 134 333 1 486 503 1 996 310 3 104 217 4 910 572 5 999 872 7 894 598 10 896 196 13 031 459
Egyéb hosszúlej. köt. intézmények 0 1 548 331
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
önkormányzat 0 0
kisebbségi önk. 0
Egyéb hosszúlej. köt. együtt 0 0 0 0 0 0 0 1 548 331
Hosszú lej.köt.össz. intézmények 0 0 0 0 0 0 0 1 548 331
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 0 0
önkormányzat 1 134 333 1 486 503 1 996 310 3 104 217 4 910 572 5 999 872 7 894 598 10 896 196 13 031 459
kisebbségi önk. 0 0 0 0 0 0 0
I. Hosszú lej.kötelez.össz. együtt 1 134 333 1 486 503 1 996 310 3 104 217 4 910 572 5 999 872 7 894 598 10 897 744 13 031 790
Rövidlejáratú kötelez. intézmények 38 351 47 498 41 327 44 022 67 720 68 404 112 003 131 932 157 375
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 13
önkormányzat 1 384 429 1 449 926 1 297 882 2 021 504 3 291 812 2 474 125 1 801 688 1 978 983 4 205 803
kisebbségi önk. 0 648 2 220 160 397 525 405
II. Rövid lej.kötelez.össz. együtt 1 422 780 1 497 424 1 339 209 2 066 174 3 361 752 2 542 689 1 914 088 2 111 440 4 363 596
Függő - átfutó bevét. intézmények 19 517 65 274 3 390 4 224 11 592 6 209 5 346 11 667 16 446
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 3 000
önkormányzat 578 827 491 135 494 468 480 966 484 025 491 298 543 343 533 043 164 157
kisebbségi önk. 0
III. Passzív pü-i elsz.össz. együtt 598 344 556 409 497 858 485 190 495 617 497 507 548 689 544 710 183 603
Kötelezettségek össz. intézmények 58 295 112 772 44 717 48 246 79 312 74 613 117 349 145 147 174 152
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 0 3 013
önkormányzat 3 097 589 3 427 564 3 788 660 5 606 687 8 686 409 8 965 295 10 239 629 13 408 222 17 401 419
kisebbségi önk. 0 648 2 220 160 397 525 405
F. Kötelezettségek össz. együtt 3 155 884 3 540 336 3 833 377 5 655 581 8 767 941 9 040 068 10 357 375 13 553 894 17 578 989
FORRÁSOK intézmények 28 578 440 8 618 429 8 590 162 7 381 014 7 298 368 7 973 135 8 570 082 8 779 528 9 129 841
Nyugat dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 0 162 515
önkormányzat 29 679 483 60 404 049 59 546 050 61 747 403 65 039 516 68 219 819 68 185 655 71 688 112 73 181 605
kisebbségi önk. 3 648 2 357 4 454 3 621 4 340 3 188 5 542
FORRÁSOK ÖSSZESEN együtt 58 257 923 69 022 478 68 139 860 69 130 774 72 342 338 76 196 575 76 760 077 80 470 828 82 479 503

34. számú melléklet

A Kisebbségi Önkormányzatok 2010.évi vagyon mérlege

ezer forintban
Megnevezés Német Horvát Roma Szlovén Összesen
Kisebbségi Önkormányzat
I. Immateriális javak 0 0 0 0 0
Ingatlanok 0
Gépek, berendezések 550 0 116 189 855
Járművek 0
Beruházások 0
Beruházásra adott előleg 0
II. Tárgyi eszközök összesen: 550 0 116 189 855
Részesedések 0
Értékpapírok 0
Adott kölcsönök 0
III. Befektett pü-i eszk.össz. 0 0 0 0 0
IV. Üzemeltetésre átadott eszk. 0
A. Befektetett eszközök összesen 550 0 116 189 855
I. Készletek 0
II. Követelések 0
III. Értékpapírok 0
IV. Pénzeszközök összesen 3 015 246 7 1 320 4 588
V. Aktív pü-i elszámolások 48 51 99
B. Forgóeszközök összesen 3 063 246 7 1 371 4 687
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 3 613 246 123 1 560 5 542
Tartós tőke 44 232 276
Tőkeváltozás 506 -215 -74 -43 174
D. Saját tőke összesen 550 -215 -74 189 450
I. Költségvetési tartalékok 3 063 246 7 1 371 4 687
II. Vállalkozási tartalék 0
E. Tartalékok összesen 3 063 246 7 1 371 4 687
I. Hosszú lej.kötelez.összesen 0
II. Rövid lej.kötelez.összesen 215 190 0 405
III. Passzív pü-i elsz.összesen 0
F. Kötelezettségek összesen 0 215 190 0 405
FORRÁSOK ÖSSZESEN 3 613 246 123 1 560 5 542

35. számú melléklet

TÁJÉKOZTATÓ
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi közvetett támogatásairól

ezer forintban
Sorszám Megnevezés Összesen
1. ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági
alapon történő elengedésének összege
- az önkormányzat rendelete alapján intézményekben nyújtott étkezési támogatás
5 063
- szociális intézmények méltányosságból történő díjelengedése 99
- Gyámhivatal méltányosságból történő gondozási díj elengedése 395
2. lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege 0
3. Helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény mentesség
összege adónemenként
2,5 Millió forintot nem meghaladó adóalap kedvezménye 69 787
Méltányosságból történt adóelengedések
- gépjárműadó
adó: 1 405
késedelmi pótlék: 738
mulasztási bírság:
- építményadó
adó: 537
késedelmi pótlék: 406
mulasztási bírság: 164
- helyi iparűzési adó
adó: 13
késedelmi pótlék: 224
- talajterhelési díj
adó: 7
késedelmi pótlék:
4. helyiségek eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott
kedvezmény, mentesség összeg
27 918
5. egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege:
- az önkormányzat rendelete alapján nyújtott tankönyv támogatás
0
- Lakásépítés és vásárlás munkáltatói támogatás és kamat elengedése 770
Mindösszesen 106 756
Szöveges indoklás:
1. -- Az önkormányzat szociális rendelete alapján az intézményeken keresztül nyújtott étkezési támogatás
- Az önkormányzat szociális rendelete alapján szociális intézmények méltányossági alapon történő elengedése
- A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló tv. alapján gondozási díj elengedése
3. SZMJV Önkormányzatának helyi adókról szóló rendelete alapján adott mentességek és kedvezmények.
4. SZMJV Önkormányzatának vagyonrendelete alapján nyújtott kedvezmények, mentességek összege közgyűlési határozatok alapján
5. -- Az önkormányzat szociális rendelete alapján az intézményeken keresztül tankönyvvásárláshoz nyújtott támogatás
- A SZMJV önkormányzati intézményeinél dolgozók lakásépítésének és vásárlásának munkáltatói támogatásáról szóló 3/2009. (VIII. 31.) Polgármesteri Utasítás alapján munkáltatói kölcsön és kamat elengedés

36. számú melléklet

TÁJÉKOZTATÓ
a „Lakásalap” 1994-2010. közötti bevételeiről és kiadásairól

Az 1993. évi LXXVIII. tv. 62. § (1) bek. szerint az önkormányzat az állam tulajdonából az önkormányzat tulajdonába került lakóépületeinek elidegenítéséből származó 1994. március 31. napját követően befolyó - kiadásokkal csökkentett - bevételeit elkülönített számlán köteles kezelni.

Bevételek e Ft-ban Kiadások E Ft-ban Egyenleg E Ft-ban
1994.
bérlakás értékesítés 50 846 Lakásmobilitás, érték. stb. 28 873
Tetőtér beépítés 14 078
Bérlakás építés 4 524
Zanat lakások közmű 1 135
Kámon lakások közmű 1 500
Huszár u. lakások közmű 736
50 846 50 846 0
1995.
bérlakás értékesítés 488 825 Lakáselidegenítés 32 035
Privatizációs költségek 4 070
Oladi lakások (L7 II. ütem) közmű 47 933
Kámon lakások (IV. ütem) közmű 1 982
Ingatlanbecslés, szakértői díj 6 481
Lakóház kisajátítás 6 222
Szalézi tér, Malom u. lakástervezés 9 089
Lakóterületi vízhólózat bővítés 538
energia ellátás 729
Szolgálati lakások kiváltása 22 313
Lakásvásárlás önk. lakásnak 22 728
Bérleti jog visszavásárlása. 17 603
Bérlőkijelölési jogról lemondás 1 126
Lakásvásárlással kapcs. bonyolítási díjak 10 907
Lakóház felújítás, középmagas házak tűzvéd. 30 809
488 825 214 565 274 260
1996.
bérlakás értékesítés összesen 493 187 Lakás helyiség elidegenítés 9 851
ebből kárpótlási jeggyel vás. -28 127 Ingatlanbecslés 19 307
Lakóházfelújítási alapképzés 15 266
Lakóházfelújítás (Petőfi S. u.) 30 965
Lakóház kisajátitás 113
Szalézi téri kisajátítás, építés 87 522
Lakásép. közmű 45 398
Szolgálati lakások kiváltása 45 064
Lakásvásárlás önk. lakásnak 44 264
Bérleti jog visszaváltása 26 421
Emelt szintű nyugdíjas ház 960
Alacsony fok. szoc. lakások 4 527
465 060 329 658 409 662
1997. Szalézi téri lakásépítés 133 269
bérlakás értékesítés összesen 193 170 Petőfi S. u. 31. felújítás tervezés. 525
ebből kárpótlási jeggyel vás. -4 770 Bérleti jog visszavásárlás, önkorm. lakásvás. 140 734
Emelt szintű nyugdíjas otthon 406
Kényszerbérlet 5 312 Bogát lakástervezés 375
lakásprivatizáció 11 091
Lakás- közműellátás 4 187
Alacsony komfort. szoc.lakás építés 128 635
193 712 419 222 184 152
1998. Szalézi tér lapkásépítés 4 152
bérlakás értékesítés összesen 200 124 Huszár úti lakások felújítása 1 408
ebből kárpótlási jeggyel vás. -345 Bérleti jog visszavásárlás, önkorm. lakásvás. 65 692
Fejleszthető komfortfokozatú lakások 14 958
Kényszerbérlet 5 731 Lakásprivatizáció költségei 12 874
Körmenti u. lakásépítés 20 264
Lakáshozjutás támogatása 66 482
205 510 185 830 203 832
1999. Lakáshozjutás támogatása 162 020
Bérlakás értékesítés bevétele 141 152 Bérleti jog visszavásárlás, önkorm. lakásvás. 66 926
Lakáskölcsön törlesztés 93 279 Szolgálati lakások kedvezménye 17 229
Lakásfelújítás, lakásprivatizáció 24 537
234 431 270 712 167 551
Bevételek e Ft-ban Kiadások eFt-ban Egyenleg eFt-ban
2000. Lakáshozjutás támogatása 139 680
Bérlakás értékesítés bevétele 133 061 Lakáskölcsön törlesztések kezelési költségei 1 612
Bérleti jog visszavásárlás, önkorm. lakásvás. 83 301
Lakáskölcsön törlesztés 116 625 Szolgálati lakások kedvezménye 14 221
Lakásfelújítás, lakásprivatizáció 9 144
249 686 247 958 169 279
2001. Lakáshozjutás támogatása 96 430
Bérlakás értékesítés bevétele 83 899 Lakáskölcsön törlesztések kezelési költségei 1 263
Bérleti jog visszavásárlás 53 368
Lakáskölcsön törlesztés 117 221 Bérlakásépítés, vásárlás 81 240
Szolgálati lakások kedvezménye 15 709
Lakásprivatizáció 5 701
201 120 253 711 116 688
2002. Lakáshozjutás támogatása 107 592
Bérlakás értékesítés bevétele 423 206 Lakáskölcsön törlesztések kezelési költségei 1 085
Bérleti jog visszavásárlás 55 184
Lakáskölcsön törlesztés 156 276 Bérlakásépítés, vásárlás(állami támogatás nélkül) 201 544
Szolgálati lakások kedvezménye 10 566
Lakásprivatizáció 5 926
579 482 381 897 314 273
2003. Lakáshozjutás támogatása 90 541
Bérlakás értékesítés bevétele Lakáskölcsön törlesztések kezelési költségei 1 085
Bérleti jog visszavásárlás 31 851
Lakáskölcsön törlesztés 144 167 Bérlakásépítés, vásárlás(állami támogatás nélkül) 53 846
Szolgálati lakások kedvezménye 635
Lakásprivatizáció
144 167 177 958 280 482
2004. Lakáshozjutás támogatása 65 050
Bérlakás értékesítés bevétele Lakáskölcsön törlesztések kezelési költségei 1 085
Bérleti jog visszavásárlás 65 231
Lakáskölcsön törlesztés 117 418 Bérlakás vásárlás (állami támogatás nélkül) 87 849
Szociális bérlakás vásárlás önk-i forrásból 4500
Szolgálati lakások kedvezménye 638
Ip.techn.épült lakások és therm.kémények fú. 9 971
117 418 234 324 163 576
2005. Lakáshozjutás támogatása 85 080
Bérlakás értékesítés bevétele 22 826 Lakáskölcsön törlesztések kezelési költségei 1 085
Bérleti jog visszavásárlás 53 128
Lakáskölcsön törlesztés 114 943 Szt. Márton u. bérlakás ép. (állami támogatás nélkül) 4 849
Szociális bérlakás vásárlás önk-i forrásból 69 046
Szolgálati lakások kedvezménye,egyéb 792
Ip.techn.épült lakások és therm.kémények fú. 4 346
137 769 218 326 83 019
2006. Lakáshozjutás támogatása 68 260
Bérlakás értékesítés bevétele Lakáskölcsön törlesztések kezelési költségei 1 085
Bérleti jog visszavásárlás 34 439
Lakáskölcsön törlesztés 109 083 Szociális bérlakás vásárlás önk.-i forrásból 19 334
Szolgálati lakások kedvezménye,egyéb 526
Ip.techn.épült lakások és therm.kémények fú. 81 239
109 083 204 883 -12 781
2007. Lakáshozjutás támogatása 13 900
Bérlakás értékesítés bevétele Lakáskölcsön törlesztések kezelési költségei 1 085
Bérleti jog visszavásárlás 18 194
Lakáskölcsön törlesztés 97 239 Szociális bérlakás vásárlás önk-i forrásból 14 103
Szolgálati lakások kedvezménye,egyéb 206
Ip.techn.épült lakások és therm.kémények fú. 208 460
97 239 255 948 -171 490
2008. Lakáshozjutás támogatása 1 100
Bérlakás értékesítés bevétele lakásvásárlás és bérleti jog lemondás 17 241
nem önkormányzati tul-ban lévő lakásban lakók
lakbértámogatás
52
Lakáskölcsön törlesztés 82 793 Szolgálati lakások kedvezménye,egyéb 658
Ip.techn.épült lakások és therm.kémények fú. 306 384
82 793 325 435 -414 132
2009. Lakáshozjutás támogatása
Bérlakás értékesítés bevétele lakásvásárlás és bérleti jog lemondás 15 156
nem önkormányzati tul-ban lévő lakásban lakók
lakbértámogatás
2 076
Lakáskölcsön törlesztés 70 598 Szolgálati lakások kedvezménye,egyéb 39
Ip.techn.épült lakások és therm.kémények fú. 65 385
70 598 82 656 -426 190
2010. Lakáshozjutás támogatása
Bérlakás értékesítés bevétele lakásvásárlás és bérleti jog lemondás
nem önkormányzati tul-ban lévő lakásban lakók
lakbértámogatás
1 845
Lakáskölcsön törlesztés 58 874 Szolgálati lakások kedvezménye,egyéb 73
Ip.techn.épült lakások és therm.kémények fú. 125 058
58 874 126 976 -494 292
év Zárszámadásokból kifizetések /3 Önerő
2 004 Ip.techn.épült lakások és thermofor kémények fú.pályázat 9 971
2 005 Ip.techn.épült lakások és thermofor kémények fú.pályázat 113
4 233
2 006 Ip.techn.épült lakások és thermofor kémények fú.pályázat 81 239
2 007 Ip.techn.épült lakások és thermofor kémények fú.pályázat 205 083
3 377
2 008 Ip.techn.épült lakások és thermofor kémények fú.pályázat 1 029
305 355
2 009 Ip.techn.épült lakások és thermofor kémények fú.pályázat 861
4 013
59 376
Liftfelújítás 1 135
2 010 Ip.techn.épült lakások és thermofor kémények fú.pályázat 51
Ip.techn.épült lakások és thermofor kémények fú.pályázat 1 322
Ip.techn.épült lakások és thermofor kémények fú.pályázat 2 817
Ip.techn.épült lakások és thermofor kémények fú.pályázat 120 869
800 844

37. számú melléklet

Tájékoztató
2010. évi segély kifizetésekről

ezer forintban
Megnevezés Éves kiadás
e Ft-ban Megoszlás%-a
1. Rendszeres szociális segély 27 889 3,76
2. Rendszeres szociális segély egészségkárosodott szem.részére 9 177 1,24
3. Önkorm. által folyósított ellátás kereső tevékenység mellett 125 0,02
4. Rendelkezésre állási támogatás 236 750 31,95
5. Közcélú munka 125 369 16,92
6. Időskorúak járadéka 6 177 0,83
7. Lakásfenntartási támogatás - normatív 58 500 7,89
8. Adósságkezelési szolg. részesülők lakásfenntartási támogatása 6 625 0,89
9. Lakásfenntartási támogatás - helyi megállapítás 60 643 8,18
10. Adósságcsökkentési támogatás 19 058 2,57
11. Ápolási díj és járulékai - normatív 63 809 8,61
12. Ápolási díj és járulékai - helyi megállapítás 39 391 5,32
13. Átmeneti segély, krízis segély, karácsonyi tám. 10 869 1,47
14. Temetési segély 4 230 0,57
15. Renszeres gyermekvéd.kedvezményben részesül. tám. 25 348 3,42
16. Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás és pótléka 1 611 0,22
17. Óvodáztatási támogatás 2 360 0,32
18. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás - helyi megállapítás 1 472 0,20
19. Egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás
Közlekedési támogatás 2 377 0,32
20. Rászorultságtól függő pénzbeli szoc.ellát. összesen: 701 780 94,71
21. Átmeneti segély 4 794 0,65
22. Köztemetés 5 900 0,80
23. Közgyógyellátás 10 419 1,41
24. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 300 0,04
Term. nyújtott szoc. ellátás összesen 21 413 2,89
25. Szakértői díjak, egyéb kifizetések 124 0,02
26. Szociális Intézmények - karácsonyi ajándék 140 0,02
27. Végrehajtási költségek - adósságkezelés 7 0,00
28. Kamatmentes kölcsön kifizetés 12 641 1,71
29. Köztemetés 4 897 0,66
Kifizetés mindösszesen: 741 002 100,00
30. Egyéb pénzbeli juttatás (átfutó tételek)
a. Otthonteremtési támogatás 3 390
b. Gyermektartásdíj megelőlegezés 19 502
22 892
Mindösszesen 763 894

38. számú melléklet

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata ingatlanvagyon-kataszter összesítője 2010.év

Sorszám Megnevezés Ingatlan-
mennyiség érték
ingatlanszám földrészlet könyv szerinti becslés szerinti
bruttó
darab ha m2 db e Ft db e Ft
a b c d e f g
01 Rendezett összes ingatlan 4 111 1 645 690 4 105 63 637 644 4 103 94 020 494
02 Rendezetlen, tulajdonba került ingatlanok 22 20 7 808 22 2 709 692 22 2 598 658
03 Rendezetlen tulajdonból kikerült ingatlanok 5 0 0 5 954 5 8 078
04 Helyrajzi számmal nem rendelkező ingatlanok 14 14 6 717 878 14 4 583 527
05 Állomány összesen (01+02+04)sorok 4 147 1 665 8 498 4 141 73 065 214 4 139 101 202 679
06 16. számlacsoportban nyilvántartott ingatlanok 2 341 0 0 1 934 2 251 410 1 932 11 472 712
07 05. sorból külföldi ingatlan 0 0 0 0 0 0 0
08 05. belterület 3 734 867 2 676 3 728 70 772 132 3 726 98 478 072
09 sorból külterület 413 798 5 822 413 2 293 082 413 2 724 607
10 forgalomképtelen 1 751 762 8 554 1 747 45 107 081 1 746 43 735 692
11 05. korlátozottan forgalomképes 910 714 991 908 26 584 913 907 48 463 745
12 sorból forgalomképes 1 486 188 8 953 1 486 1 373 220 1 486 9 003 242
13 Beépítetlen terület összesen 1 054 990 2 519 1 049 15 755 970 1 049 17 047 523
14 100 %-os saját tulajdon 1 041 657 8 222 1 036 15 524 284 1 036 16 815 837
15 13. más önkormányzattal közös tulajdon 1 0 361 1 1 1 1
16 sorból egyéb közös tulajdon 12 332 3 936 12 231 685 12 231 685
17 Beépített terület összesen 1 143 675 5 979 1 143 54 571 270 1 143 72 574 919
18 100 %-os saját tulajdon 1 131 668 1 844 1 131 54 173 435 1 131 71 796 936
19 17. más önkormányzattal közös tulajdon 1 0 4 423 1 28 074 1 28 074
20 sorból egyéb közös tulajdon 5 1 7 243 5 186 527 5 356 645
21 más tulajdonos által beépített 6 5 2 469 6 183 234 6 393 264
22 Egyéb önálló ingatlan összesen 1 950 1 949 2 737 974 1 947 11 580 237
23 100 %-os saját tulajdon 1 944 1 943 2 729 369 1 941 11 542 174
24 22. más önkormányzattal közös tulajdon 0 0 0 0
25 sorból egyéb közös tulajdon 6 6 8 605 6 38 063
26 önkormányzat településén kívül fekvő ingatlan 11 523 2 836 11 358 084 11 774 241
27 05. védett természeti terület 5 7 857 5 494 579 5 496 564
28 sorból műemléki védettségű 335 71 7 628 335 7 535 579 335 12 144 174

39. számú melléklet

Szombathely Megyei Jogú Város vagyonkimutatása 2010.év

ezer forintban
ESZKÖZÖK 2010.év
BRUTTÓ ÉRTÉKCSÖKK NETTÓ
A BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 79 313 541
I. Immateriális javak 652 416 559 973 92 443
1.1 Korlátozottan forgalomképes 652 416 559 973 92 443
1.2 Forgalomképes 0 0 0
II. Tárgyi eszközök 68 419 982 11 880 003 56 539 979
1.1 Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok - Forgalomképtelen 45 209 518 6 194 383 39 015 135
1.1.1. Helyi Közutak és műtárgyaik 34 213 310 4 985 174 29 228 136
1.1.2. Terek, parkok 9 827 611 1 139 129 8 688 482
1.1.3. Köztemetők 0
1.1.4. Vizek és közcélú (vizi közműnek nem minősülő) vízi létesítmények 936 933 55 525 881 408
1.1.5. Egyéb az önkormányzat által forgalomképtelennek minősített ingatlanok és kapcsolódó 231 664 14 555 217 109
vagyoni értékű jogok
1.2 Korlátozottan forgalomképes ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 13 525 097 2 195 042 11 330 055
1.2.1. Közművek (Víz, gáz, csatorna, távfűtés,világítás) 481 123 87 431 393 692
1.2.2. Védett természeti területek 486 360 68 100 418 260
1.2.3. A képviselőtestület (közgyűlés) és szervei, valamint hivatala ingatlanai 330 098 88 490 241 608
1.2.4. A helyi önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek ingatlanai 9 796 947 1 804 092 7 992 855
1.2.5. Műemlék ingatlanok 298 715 12 104 286 611
1.2.6. Egyéb az önkormányzat által korlátozottan forgalomképesnek minősített ingatlanok és 2 131 854 134 825 1 997 029
kapcsolódó vagyoni értékű jogok (lakások,telkek,sportcélú ingatlanok, létesítmények)
1.3 Forgalomképes ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 89 391 0 89 391
1.3.1. Lakások 0
1.3.2. Nem lakás céljára szolgáló helyiségek 0
1.3.3. Telkek, földterületek 89 391 89 391
1.3.4. Egyéb az önkormányzat által forgalomképesnek minősített ingatlanok és kapcsolódó 0
vagyoni értékű jogok
2. Gépek, berendezések felszerelések 4 612 124 2 876 279 1 735 845
2.1. Forgalomképtelen gépek, berendezések és felszerelések 931 955 931 955
2.2. Korlátozottan forgalomképes gépek,berendezések és felszerelések 3 680 169 2 876 279 803 890
2.3. Forgalomképes gépek, berendezések és felszerelések 0
3. Járművek 816 875 614 299 202 576
3.1. Korlátozottan forgalomképes járművek 816 875 614 299 202 576
3.2. Forgalomképes járművek 0 0 0
4. Tenyészállatok (forgalomképes) 0 0 0
5. Beruházások, felújítások 4 166 547 0 4 166 547
5.1. Forgalomképtelen eszköz létesítésére irányuló beruházás, felújítás 688 358 688 358
5.2. Korlátozottan forgalomképes eszköz létesítésére irányuló beruházás, felújítás 3 478 189 3 478 189
5.3. Forgalomképes eszköz létesítésére irányuló beruházás, felújítás 0
6. Beruházásra adott előlegek 430 0 430
6.1. Forgalomképtelen eszköz létesítésére irányuló beruházásra adott előleg 0
6.2. Korlátozottan forgalomképes eszköz létesítésére irányuló beruházásra adott előleg 430 430
6.3. Forgalomképes eszköz létesítésére irányuló beruházásra adott előleg 0
7. Állami készletek, tartalékok 0 0 0
7.1 Forgalomképtelen állami készletek tartalékok 0
7.2 Korlátozottan forgalomképes állami készletek tartalékok 0
7.3 Forgalomképes állami készletek tartalékok 0
8. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése 0 0 0
III. Befektetett pénzügyi eszközök 9 860 441
1. Egyéb tartós részesedés 9 361 341
1.1 Korlátozottan forgalomképes egyéb tartós részesedés
1.2 Forgalomképes egyéb tartós részesedés 9 361 341
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (forgalomképes)
3. Tartósan adott kölcsön (forgalomképes) 499 100
4. Hosszú lejáratú bankbetétek (forgalomképes)
5. Hosszú lejáratú követelések (forgalomképes)
6. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (forgalomképes)
IV. Üzemeltetésre,kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett eszközök 14 673 574 1 852 896 12 820 678
1. Üzemeltetésre,kezelésre átadott koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett forgalomképtelen eszközök 777 309 35 550 741 759
2. Üzem.,kezelésre átadott konc.adott, vagyonkezelésbe vett korlátozottan forgalomképes eszközök 12 612 436 1 656 286 10 956 150
3. Üzemeltetésre,kezelésre átadott koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett forgalomképes eszközök 1 283 829 161 060 1 122 769
B FORGÓESZKÖZÖK 3 165 962
I. Készletek (forgalomképes) 23 519
II. Követelések (forgalomképes) 787 054
III. Értékpapírok 0
1. Egyéb részesedések (forgalomképes)
2. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (forgalomképes)
IV. Pénzeszközök (forgalomképes) 1 496 047
V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások (forgalomképes) 859 342
FORRÁSOK
F. KÖTELEZETTSÉGEK 17 578 989
I. Hosszú lejáratú kötelezettségek (forgalomképes) 13 031 790
II. Rövid lejáratú kötelezettségek (forgalomképes) 4 363 596
III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások (forgalomképes) 183 603
KÖNYVVITELI MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK
"0"-ra leírt, de használatban lévő eszközök állománya 2 795 232
Immateriális javak 484 437
Ingatlanok és kapcsolódó vagyonértékű jogok 4 258
Gépek,berendezések,felszerelések 1 737 146
Járművek 376 900
Üzemeltetésre átadott eszközök 192 491
Önkormányzat készfizető kezességvállalásai 40 000
Jelzálogjog- Hitelfelvétel ingatlanfedezete 0

40. számú melléklet

2010. évi felhalmozási kiadások feladatonként

I N T É Z M É N Y Feladat Összeg
ezer forintban
Ó v o d á k
Aréna Óvoda Notebook 960
Pipitér Óvoda (Bem.9) Fénymásoló 250
Dupla torony kihelyezéssel 537
Hétszínvirág Óvoda (Bem J.u.33.) Laura torony 700
Szívárvány Óvoda (Deák F. u.) Mérleghinta 242
Rugós lóhere 390
Kerti asztal 122
Kisvonat 229
Losonc Óvoda Udvari játékszállítás 40
2 db ivókút 229
Mesevár Óvoda (Gagarin u.) Kéttornyos vár 883
Bababútor garnitúra 137
Szekrénysor 264
Játéksziget Óvoda ( Győzelem u.) Rugós játék 590
Gazdag Erzsi Óvoda (Krúdy Gy. u.) Lézernyomtató, Notebook 747
Beépített szekrény 240
Maros Óvoda Torony csúszdával 749
Mászóvár 930
Napsugár Óvoda Wagon, Házikó 293
Mászóbak 306
Fénymásoló 173
Szűrcsapó. Óvoda Notebook 963
Udvari játék telepítése 88
Kombinált játszótér 984
Benczur Óvoda Csúszdaállvány 301
Weöres Sándor Óvoda (Márton Á. u.) Beépített szekrény 220
Óvodák összesen 11 565
Művelődési GAMESZ 2 db számítógép 318
Óvodák és GAMESZ összesen 11 883
Óvodák,GAMESZ,Sportiskola összesen 11 883
Általános Iskolák
Nyitra u. Általános Művelődési Központ XP Home operációs rendszer 183
Adobe CS5 Edu licence+telepítő 358
Xara Web designer Pro6 75
2 db Acer laptop 236
HP Compaq laptop 125
Toshiba laptop+tartozékok 150
Acer laptop+tartozékok 150
GEMINI XTR hangfal 170
1.o. falitábla 82
Canon digitális fényképezőgép 136
Yamaha stagepas SET3 162
MTD fűnyírótraktor 420
Emlékkő a Keleti városrész elemi iskolája emlékére 1 000
Bercsényi Miklós Általános Iskola Operációs rendszer 304
Olvasó készülék 262
7 db asztali PC 825
2 db Fujitsu Exprimo számítógép 171
Acer számítógép 99
Epson projektor 87
Áfa 361
Derkovits Gyula Általános Iskola Magiszter-net program 600
XCLASS Professional oktatórendszer 665
Notebook 140
Serlegtároló szekrények 694
Notebook 130
Neumann János Általános Iskola Magiszter-net program 1 163
4 db CEO Express4 számítógép 586
1 db CEO Express 5 számítógép 179
5 db Dell Inspiron 1570 laptop 989
2 db Dimeboard 130
Védőháló 294
Vegyszerszekrény 103
Orvosi szoba 971
Kerekítés 1
Paragvári u. Általános Iskola Iskolaadmin. szoftver 1 800
Könyvtári program 500
Fénymásoló 513
Számítógép 1 151
Notebook 1 214
Televízió 185
Projector 452
Dési Huber István Általános Iskola WiN 7HP program 113
SZABÉNY bérnyilvántartó program 40
Magiszter net. admin. program 600
Pentium számítógép 173
Dell notebook 179
HP lézernyomtató 60
HP színes lézernyomtató 152
Easy Note Packard laptop 265
Reguly Antal Általános Iskola Magiszternet. iskolaadmin. szoftver (2009) 300
Magiszternet. iskolaadmin. szoftver (2010) 300
Asztali számítógép 149
2 db laptop 214
Váci M. Ált. Isk. és Alapfokú Művészetoktatási Int. Magiszternet. iskolaadmin. szoftver 600
2 db notebook 232
Gothard Jenő Általános Iskola Notebook tárolószekrény, bozótvágó 792
Notebook 217
Számítógép, projektor, scanner, info.csomag 1 869
Admin. program, projektor, dig. csomag 2 300
Zrínyi Ilona Általános Iskola Molten Top100X eredményjelző 208
Asus Notebook 935
Acer X110 Projektor 543
Összesen 28 055
Bartók Béla Zeneiskola Cherven CHR 330 vadászkürt 370
Jupiter altkürt 456L 260
Challenger B és S trombita 244
II/14. terem bútorzata 160
Walter fagottino 540
Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ Magiszter iskolaadmin. rendszer 600
Szövőterem,életvezetési gyakorlathoz lakás kialakít. 6 636
Autizmus spektrum zavarban küzdők részére körülhatárolható tér kialakítása 702
Symbol comm augm. eszközök beszerzése 400
Canon fénymásoló 250
Pentium számítógép 233
7 db laptop 1 120
4 db laptop 700
Általános Iskolák összesen 40 270
Középiskolák
Puskás Tivadar Szakképző Iskola 7 db laptop 1 115
16 db számítógép 2 161
Bernardo marógép 5 808
Bosch fúrókalapács 141
Hegesztőgép 370
Multimédiás oktatórndsz.épületvillamossági szer. 4 499
Hidraulikus prés-szerszám 450
Solar-labor berendezés 244
Villamos mérőtermi berendezések 113
6 db késbefogó 115
Bosch sarokcsiszoló 97
Ütvefúró 19
Popszegecsbefogó 28
30 db szerszámtáska-szerszámokkal 1 293
6 db PLC Easy 608
2 db vetítővászon 60
2 db asztali fúrógép 243
3 db hőlégfúvó + koffer 116
Ipari elszívóberendezés 454
Hőszivattyú és Solarhő modul 1 051
PLC program 26
Szerszámkocsi 305
Magiszter-net iskolaadmin. program 900
2 db projektor 320
5 db nyomtató 210
LCD televízió 158
Hőszivattyú oktatási berendezés 13 342
Hőszivattyú demonstrációs berendezés 6 630
Savaria Szakképző Iskola Interaktív középisk.földrajzi tananyag 232
Interaktív középisk.történelem tananyag 262
Magiszter.net iskolaadmin. rendszer 900
Elender multimédia PC tanári gép 125
LDL 8 csatornás adatgyűjtő 250
Légtömegmérő oktatópanel 325
ASUS K50IN-SX 155L számítógép 199
Elender P4 Server 175
18 db szoftver Sanako study 500 281
Interwrite Mobil tanári tábla 177
MultilogPRO természettudományos kísérlet 570
Samsung notebook 149
Gázanalizátor 999
Légfék oktatópad 5 800
Feltöltött szerszámkocsi 759
Kétoszlopos csápos emelő 850
Wilo szivattyú 311
Bosch vezérlőegység 490
Gtech tanári PC 76
9 db Gtech tanulói PC 624
2 db GT Office PC 240
Klímatöltő 726
Szerszámos szekrény 350
Kompresszor FINI Shuttle 198
Szelepteszter 175
CR injektor szerelőkészlet 681
Garmin Nüvi 3790 autós hordozható 120
Endoszkóp 121
Szirén könyvtári program 75
Videomegf.rendszer, füstérzékelő 213
Gépipari Szakközépiskola Net iskolarendszer 1 495
38 db számítógép 3 399
38 db monitor 1 500
3 db notebook 450
2 db net cat pro teszt 310
4 db hálózati csomag 4 051
Tolótetős konténer 250
Elszívóberendezés kiegészítése 60
Irodabútor garnitúra 337
Huzalszikra forg. 5 444
NCT 104 vezérlő telepítése 3 548
Hüvely ISO40 245
Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola Notebook 954
GeoCalc 3.5 licenc 438
Hardverkulcs ITR-5 194
Prizma szett, Kényszerközp. kész. 874
Kyocera hálózati nyomtató 182
Sinmag bolygókeverő 230
Nyújtógép, kézi osztó, elektromos kemence 5 700
GPS fölm. eszk. 112
Sütőlemez 256
Magiszter iskolaadmin. rendszer (2009-2010) 900
Nyomtató, fénymásoló 535
Samsung nyomtató 147
Videokamera 98
WIN 2008 Server 40
Szövegszerkesztő program 25
Digitális fényképezőgép 98
Multifunkciós nyomtató 44
LCD tv 77
Közgazdasági Szakközépiskola 3 db HP Notebook 459
5 db Samsung monitor 317
5 db IBM Lenovo E20 számítógép 1 250
Samsung színes lézernyomtató 138
APC Back szünetmentes 25
Plextor külső merevlemez 109
11 db Dlink switch 1 121
5 db Nero DVD író program 86
Szirén könyvtári program 500
21 db MSI notebook 4 618
1 db Samsung nyomtató 105
21 db IBM számítógép 5 250
21 db Samsung monitor 990
Smart Board interaktív tábla+bluetooth szett 1 700
MSI notebook 220
4 db Web Terminal 1 642
Classperfekt oktató labor 1 448
Informatikai hálózat kiépítése 543
Magiszter net. Admin. program 600
Bosh mosógép 150
Kereskedelmi Szakképző Iskola NET iskolaadminisztr. rendszer 1 800
Laurel ker. rendszer és okt. program 1 879
Vírusvédelmi rendszer 190
Acer Notebook 102
2 db pénztárszámítógép 1 808
BIR szerver DELL PC 376
Bolti szerver 392
20 db tanulói számítógép egység 4 224
Mérleg- Metripond Micra K-355T 259
LG DLP Projektor 238
13 db Sodoround BASIC asztal 1 500
Molekula csoportos szett 147
Sokkoló hűtő 760
Zanussi légkeveréses hűtő 961
Söntéspult elem-háts.pultszerk. 459
Söntéspult elem-első ív pultszerk. 498
Söntéspult elem-hátsó pult 433
Söntéspult elem-of.kapcs.szekrény 461
Söntéspult elem-tányérmelegítő beép. 485
Projektortartó fékez.kerékkel 103
TV tároló szekrény 119
4 db kárpitozott bárszék 425
Automata vízlágyító 200
Niagara mosogatógép 575
Étjéggép átemelő szivattyúval 376
Italhűtőpult 2 ajtóval 624
Elegance mini kávégép darálóval 539
Tányérmelegentartó 236
Művészeti Szakközépiskola Magiszter iskolaadmin. rendszer (2009-2010) 600
4 db Computer-M pro pc 630
3 db Dell notebook 573
Parrot kínai alt fuvola 150
Joseph Klotz hegedű 900
Hornsteiner hegedű 698
Hangosítószett 511
Erősítőszett 519
Dobszett 170
HBC 600 Studióvaku+tartozékok 258
SD 700 Pana-szett+tartozékok 274
Oszlopos tűzőgép 125
Vacom Intous4 Medium Graphic 173
HP XC226 Notebook 183
Szent-Györgyi Albert Középiskola Magiszternet. Iskolaadmin. szoftver 600
Összekötő folyosó tervezése 500
Computer-M Intel Prof PC I. 250
Computer-M Intel Prof PC II. 450
Betegápolási baba 1 123
Vitálslim 3B Scientific készülék 1 344
Gőzstelirizátor Tuttnauer 456
Nursing Anne emelt szintű ápolási fantom 1 933
Gyermekágy állítható fekvőfelülettel 192
Samsung LCD TV 110
Herman Ottó Szakképző Iskola Net iskolaadmin. Rendszer 600
Mikroszaporító kialakítás 123
Motorfűrész 175
Aljnövényzet tisztító 230
Ködképző gép 301
Digitális szintező 258
GPS 898
PTD GPS standart csomag 255
Szivattyú 198
Honda áramfejlesztő 198
Szerszámos kocsi 223
Homlokrakodó Ferro-flex 1 375
Fűnyírótraktor 1 334
Motoros szegélynyíró 102
Motoros permetező 150
Sövénnyíró 155
3 db fűnyírógép 465
Digitális videokamera 115
Vadászkürt 101
Kamerás kültéri megfigyelőrendszer 212
Számítógép 102
Vixen távcső 127
Talajkoffer 220
2 db projektor 220
3 db notebook 360
Magasnyomású mosó 104
Bosch bontókalapács 328
Kompressor 103
Infra hőmérő 103
Fúrókalapács 109
Vágóplotter 280
Epson nyomtató 163
Palettaemelő villa 313
Kapálógép 149
P4 számítógép 176
Mini ugróasztal 185
Hefele Menyhért Szakképző Iskola Parketta szélcsiszoló 574
Parketta csiszoló 2 083
3 db notebook 444
Magiszternet. Iskolaadmin. szoftver 300
Nyomtató 120
Bizonyítvány-nyomtató 440
2 db külső winchester 100
Szórástechnikai eszközkészlet 620
Kézi szerszámkészlet 230
Marókés készlet 604
Színes nyomtató 1 151
Kamera 120
Kézi lézer távolságmérő 115
Mobilelszívó berendezés 160
Fényképezőgép 383
Videokamera 227
Riasztórendszerek 1 192
3 db notebook 449
Nyomtató 121
GSC Ker. rendszer 13
Könyvelő program 96
Nagy Lajos Gimnázium Fénymásoló 480
Notebook 259
Digitális zongora 220
Projektor 388
Túlóra szoftver bővítés 25
Tárgyi eszköz nyilvántartó program 88
Mátrix nyomtató 169
Magiszter net. Admin. program 600
Kanizsai Dorottya Gimnázium Magiszter net. Admin. program 599
Szirén könyvtári program 500
Magiszternet licence 600
Számítógépek, szervergép 1 073
Notebook, projektor 505
Tűfilc szőnyeg 701
Hálótartó állvány 81
OÁMK Jaws for Windows 9.0 program 388
Magic 11.0 Prof. Program 119
Blonde Professional licensz 125
Magiszter adminisztrációs rendszer 900
OKK Kliens licence 63
WEB-OPAC Upgrade+ Plusz Modul 438
EDR Elektronikus Dok.rendszer 150
Samsung nyomtató 98
7 db notebook 1 106
6 db projektor 1 391
Projektor lámpa 120
Kézi vonalkódolvasó 68
4 db számítógép 924
2 db exklúzív kezelőágy 300
6 db hajsimító 106
2 db spirál sütővas 26
4 db titánium kúpvas 54
2 db hajsütővas 29
7 db számítógépasztal 148
7 db karszék 131
30 db favázas szék 224
2 db vonalzó íves derékszögű 18
15 db vonalzó form master modellező 204
15 db vonalzó kard 120
4 d vonalzó idom készlet 9
4 db vonalzó T150 cm 29
4 db vonalzó fém 150 cm 37
Mundial cikk-cakk olló 5
Vasalófej 33
2 db cikk-cakk olló 20
20 db tárgyalószék 75
Érzékelés fiziológiai csomag 101
Forrólevegős hegesztőgép 3 275
2 db Interlock tisztázógép 1 100
Középiskolák összesen: 181 744
Óvodák,GAMESZ,Sportiskola összesen 11 883
Általános Iskolák összesen: 40 270
Oktatási Intézm.összesen: 233 897
Nem oktatási intézmények:
Kulturális intézmények
Agora 2 db öltözősátor 446
2 db vokálmikrofon rendszer 359
2 db kültéri poszterállvány 223
2 db Coemar prospot 988
2 db intelligens lámpa 914
Projektor 563
Légkompresszor 141
Papírmártóprés 180
Korongozógép 276
Fénymásoló 680
Görgős járó 227
Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház Számítógép 252
HP Laser Nyomtató 41
NIKON fotógép 569
Magasnyomású mosó 256
Benzinmotoros fűnyíró 105
MTD hómaró 125
Fűnyírótraktor 750
Motoros kasza 125
Száraz porszívó 154
Maxwell infra hőmérő 149
Térképszekrény 10 fiókos 215
Beruházási előleg (bútor, berendezés készítés) 430
Összesen: 8 165
Egyéb intézmények
Városi Tűzoltóság AWG Turbospritze sugárcső 126
4 db Bristol védőruha 766
2 db Bristol bevetési védőruha 586
Videómegfigyelőrendszer kiépítése 348
Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Nyomtatóvásárlás 145
Települési szilárdhull.gazd.rendszerek fejlesztése 11 456
Összesen: 13 427
Egészségügyi intézmények
Eü.-i Alapellátó Int. Számítógép felújítása 61
Szakmai eszk. beszerzése védőnői szolgálat részére 1 845
Szakmai eszk.beszerése fogorvosi szolg. részére 742
3 db defibrillátor 1 350
Számítógép 271
Humán Civil Ház részére számtech.eszközök 981
Összesen: 5 249
Szociális intézmények
Egyesített Bölcsődei Int. Panda rugós játék 169
Dínó rugós játék 219
Lovacska rugós játék 128
Babaház ülőkével 229
Egyedi szoftver fejlesztés 269
HP Laserjet nyomtató 124
Laptop 223
Office program 75
Elektromos szárító 435
Térelválasztó fal 128
Fűtéskorszerűsítés terv. 900
Homlokzati hőszig. Terv. 100
Férőhelybővítés 900
Fűtéstervezés 481
Kuckó B. terv. 275
Tehergépj. beszerzés (Citroen JR3) 2 341
Pálos Károly Szoc. Szolg. Központ és Gyermekjóléti Szolgálat
I-II-III. körzet 3 db Epson nyomtató 602
Idősek klubjai Renault Trafic 7 268
I. körzet Fénymásoló 1 100
Családsegítő szolgálat 2 db számítógép 339
Módszertan Számítógép 118
Gondozóház Mosogatógép 115
Pálos Károly Családsegítő és Gy. Szolgálat 2 db fénymásoló 656
3 db laptop 570
Összesen: 17 763
Nem oktatási intézmények: 44 604
Oktatási Intézm. összesen: 233 897
Intézmények összesen: 278 501

41. számú melléklet

2010.évi felújítási kiadások célonként

I N T É Z M É N Y Cél Összeg
ezer forintban
Ó v o d á k
Aréna Óvoda Nyílászárók 5 952
Főkapcsoló felújítás 1 597
Térburkolat 2 513
Hétszínvirág Óvoda (Bem J.u.33.) Nyílászárók 6 499
Főelosztó csere 1 219
Riasztórendszer 93
Szívárvány Óvoda (Deák F. u.) Nyílászárók 9 966
Játéksziget Óvoda ( Győzelem u.) Bádogos munka 270
Nyílászárók 4 958
Homlokzat hőszigetelése 1 542
Homlokzat hőszigetelése 1 690
Aszfaltozás 659
Gazdag Erzsi Óvoda (Krúdy Gy. u.) Nyílászárók 4 982
Margaréta Óvoda (Margaréta u.) Nyílászárók 9 463
Napsugár Óvoda Nyílászárók 5 479
Mocorgó Óvoda (Váci M. u.) Folyosó festése 460
Benczur Óvoda Nyílászárók 2 840
Óvodák összesen 60 182
Óvodák és GAMESZ összesen 60 182
Óvodák, GAMESZ,Sportiskola összesen 60 182
Általános Iskolák
Nyitra u. Általános Művelődési Központ Belső villamoshálózat felújítása II. ütem 8 000
Vizesblokk felújítása 5 028
Tornaterem feletti tető felújítása 3 774
Bercsényi Miklós Általános Iskola Ablakcsere 6 500
Derkovits Gyula Általános Iskola Nyílászárók 199
Külső lépcső 323
Neumann János Általános Iskola Vizesblokk felújítása 1 911
Váci M. Ált. Isk. és Alapfokú Művészetoktatási Int. Villamos hálózat felújítása 4 971
Gothard Jenő Általános Iskola Beépített szekrény 1 014
Tanterem felújítás 729
Üvegfal ajtóval 192
Tároló munkalappal 150
Összesen 32 791
Bartók Béla Zeneiskola Gitárterem hangszig.,zongoraterem szőnyegcseréje, ig.hely.iroda linóleum cseréje és festése 581
Általános Iskolák összesen 33 372
Középiskolák
Puskás Tivadar Szakképző Iskola Kollégium villamoshálózatának felújítása 23 767
Kollégium I-IV. emeleti hálószobák ablakcseréje 9 568
Savaria Szakképző Iskola Kollégiumi vizesblokk felújítása 6 429
Gépipari Szakközépiskola Ablakcsere kollégiumban 11 043
Kanizsai Dorottya Gimnázium Tornatermi parkettacsere 8 142
Ablakcsere tervezése, kivitelezése 2 000
OÁMK Egyéb taneszköz felújítás 3 521
Tetőfelújítás 9 940
Középiskolák összesen: 74 410
Óvodák,GAMESZ,Sportiskola összesen 60 182
Általános Iskolák összesen: 33 372
Oktatási Intézm. összesen: 167 964
Nem oktatási intézmények:
Kulturális intézmények
Agora Agora-Savaria Filmszính.villamos főelosztócsere 3 694
Agora-Művelődési és Sportház parkettafelújítás 11 052
Számítógép-felújítás 225
Összesen: 14 971
Egyéb intézmények
Városi Tűzoltóság Fűtéskorszerűsítés 13 082
Napkollektor, befejezetlen beruházás 9
Összesen: 13 092
Egyéb intézmények
Eü.-i Alapellátó Int. Kiskar u. felnőtt felújítása panelprog. keretében 7 842
Összesen: 7 842
Szociális intézmények
Egyesített Bölcsődei Int.
Kuckó Bölcsőde Külső vakolás, színezés, kerítés javítása, járólapozás, parkettázás 1 215
Csodaország Bölcsőde Fűtéskorszerűsítés 14 854
Villamos főelosztó berendezés korszerűsítése 1 436
Bokréta Bölcsőde Konyhai elszívó berendezés 1 975
Erkélyajtó csere helyreállítással 1 884
Padlóburkolat készítés, nyílászáró csere 2 647
Főzőkonyha ablakcseréje 2 150
Gyermekcsoport ablakcseréje 3 900
Nyílászárók cseréje 2 067
Padlóburkolat készítés, 8 db nyílászárócsere 1 382
Mosó-szárítógép felújítás 75
Százszorszép Bölcsőde Nyílászáró átalakítása, távnyitó kiépítése 730
Külső homlokzat festés 811
Napraforgó Bölcsőde Konyhai elszívó berendezés 4 708
Csicsergő Bölcsőde Gáz- és központi fűtés szerelése 6 624
Borostyán Környezetvédelmi Központ bérleti díj fejében végzett felújítás 1 217
Pálos Károly Szoc. Szolg. Központ és Gyermekjóléti Szolgálat
Fogaras utca Tetőbeázás 52
Gondozóház Fűtéskorszerűsítés 3 128
IV. sz. Idősek klubja Teraszátépítés 1 042
Széll K. utcai épület Lépcsőburkolás 93
III. sz. Idősek klubja Ajtócsere 138
Összesen: 52 127
Nem oktatási intézmények: 88 032
Oktatási Intézm. összesen: 167 964
Intézmények összesen: 255 996