Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és intézményei 2013. évi összevont költségvetéséről és a végrehajtás szabályairól

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2)-(3) bekezdésben meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra, a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzatra, a Polgármesterre, a Polgármesteri Hivatalra és az Önkormányzat által fenntartott költségvetési szervekre, továbbá a támogatások tekintetében mindazon természetes és jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, akik, illetőleg amelyek támogatásban részesülnek.

2. § (1) *  A Képviselő-testület az önkormányzat és a költségvetési szervek együttes 2013. évi költségvetésének:

Költségvetési kiadások főösszegét 23 994 024 eFt-ban
Finanszírozási főösszegét 647 eFt-ban
Kiadások és finanszírozási műveletek főösszegét 23 994 671 eFt-ban
Bevételek főösszegét 16 009 745 eFt-ban
Finanszírozási bevételek főösszegét 7 984 926 eFt-ban
Bevételek és finanszírozási műveletek főösszegét 23 994 671 eFt-ban
A hiány összegét 0 eFt-ban

határozza meg.

(2) *  A Képviselő-testület a 2013. évi költségvetés kiemelt előirányzatait az alábbiak szerint határozza meg:

MEGNEVEZÉS adatok: eFt-ban
Működési célú bevételek és finanszírozási műveletek összesen: 17 677 816
Ebből:
Működési célú bevételek összesen: 15 559 193
Finanszírozási műveletek: 2 118 623
Felhalmozási célú bevételek és finanszírozási műveletek összesen 6 316 855
Ebből:
Felhalmozási célú bevételek összesen: 450 552
Finanszírozási műveletek: 5 866 303
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: 23 994 671
Működési célú kiadások és finanszírozási műveltek összege 15 025 188
Ebből:
Személyi juttatások: 4 096 272
Munkaadókat terhelő járulékok: 1 100 001
Dologi kiadások: 6 059 703
Ellátottak pénzbeli juttatásai: 906 759
Működési célú végleges pénzeszköz átadás (támogatások): 1 877 001
Működési célú végleges pénzeszköz átadás (intézményi): 722 144
Működési célú tartalék: 263 308
Felhalmozási célú kiadások és finanszírozási műveletek összege 8 969 483
Ebből:
Beruházási kiadások összege: 3 262 312
Felújítások összege: 1 130 486
Fejlesztési célú pénzeszköz átadás (támogatások): 745 416
Egyéb felhalmozási kiadások: 10 000
Fejlesztési célú tartalék: 3 820 622
Finanszírozási műveletek: 647
KIADÁSOK ÖSSZESEN: 23 994 671

(3) A költségvetési létszámkeretet 2013. január 1-től 1 486,25 főben állapítja meg, a rendelet 2.; 2.a/1; 2.a/2; 2.a/3 mellékletei - költségvetési létszámkeret sora szerinti részletezettséggel.

3. § A Képviselő-testület a köztisztviselői illetményalapot 38 650 Ft-ban állapítja meg.

4. § *  A Képviselő-testület az önkormányzat aktuális bevételeit és kiadásait mérlegszerűen az 1 b. számú mellékletének 10. és 21. „2013. VII. mód.” oszlopaiban rögzített összegekkel hagyja jóvá.

3. Az önkormányzat bevételei

5. § *  A Képviselő-testület a bevételek és finanszírozási műveletek főösszege forrásonkénti bontását az 1 a. számú melléklet A sorának 10. oszlopában „2013. évi VII. mód.”, jogcímenként részletezett összegekkel hagyja jóvá.

6. § (1) *  A Képviselő-testület az 5. §-ban megállapított bevételek és finanszírozási műveletek közül az intézményi bevételek tartalmát önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervenként a 2. számú melléklet „2013. évi VII. mód.” megnevezésű oszlopaiban rögzített összegekkel hagyja jóvá.

(2) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat működési és felhalmozási célú átvett pénzeszközeit az 5. b számú melléklet 2. oszlopában részletezett célokra a „2013. évi VII. mód.” megnevezésű, 10. oszlopban rögzített összegekkel hagyja jóvá.

4. Az önkormányzat kiadásai

7. § *  A Képviselő-testület a kiadások és finanszírozási műveletei főösszege forrásonkénti bontását az 1. a számú melléklet B sorának 10. oszlopában „2013. évi VII. mód.”, jogcímenként részletezett összegekkel hagyja jóvá.

8. § (1) *  A Képviselő-testület az 7. §-ban megállapított kiadások és finanszírozási műveletek közül, az intézményi kiadások tartalmát önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervenként a 2. számú melléklet „2013. évi VII. mód.” megnevezésű oszlopaiban rögzített összegekkel hagyja jóvá.

(2) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat és intézményei felújítási előirányzatait a 3. számú melléklet, 2. oszlopában részletezett célokra a „2013. évi VII. mód.” megnevezésű, 10. oszlopban rögzített összegekkel hagyja jóvá.

(3) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat és intézményei beruházási előirányzatait a 4. számú melléklet, 2. oszlopában részletezett célokra a „2013. évi VII. mód.” megnevezésű, 10. oszlopban rögzített összegekkel hagyja jóvá.

(4) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat és intézményei működési és felhalmozási célú átadott pénzeszközök előirányzatát a 5. a számú melléklet, 2. oszlopában részletezett célokra a „2013. évi VII. mód.” megnevezésű, 10. oszlopban rögzített összegekkel hagyja jóvá.

(5) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat tartalék-előirányzatának összegét a 6. a számú melléklet, 2. oszlopában részletezett célokra a „2013. évi VII. mód.” megnevezésű, 10. oszlopában rögzített összegekkel hagyja jóvá.

6. Egyéb kimutatások

9. § (1) Az Önkormányzat előirányzat felhasználási ütemtervét havonkénti bontásban a 7. sz. melléklet tartalmazza.

(2) Az Önkormányzat többéves kihatással járó kötelezettségvállalásait, évenkénti bontásban a 8. sz. melléklet tartalmazza.

(3) Az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat - a támogatások szöveges indokolásával együtt - a 9. sz. melléklet tartalmazza.

7. A költségvetés végrehajtási szabályai

10. § (1) Az önkormányzati költségvetési szerveknek az elemi költségvetésüket a rendelet 2, 2.a/1, 2.a/2, 2.a/3, 3, 4, 5, 6. számú mellékleteiben meghatározott összegekkel kell összeállítaniuk.

(2) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv elemi költségvetése együttesen foglalja magába a saját, valamint a hozzárendelt önállóan működő költségvetési szervek és egyéb feladatok előirányzatait.

(3) A Képviselő-testület felhatalmazza az Önkormányzat költségvetési intézményeit a költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a jóváhagyott kiadások teljesítésére.

(4) A költségvetési intézményeknél, a tervezett bevételek elmaradása nem vonhatja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését. A kiadási előirányzatok, amennyiben a tervezett bevételek nem folynak be, nem teljesíthetők.

(5) A költségvetési szerv, beleértve a Polgármesteri Hivatalt is, a költségvetésben meghatározott előirányzat-csoportoktól, kiemelt előirányzatoktól e költségvetési rendeletben foglaltak szerint térhet el.

(6) A költségvetési szerv költségvetési támogatási előirányzata csak alaptevékenységre és ezzel összefüggő egyéb kiadásokra használható fel.

(7) A költségvetési szervek az egyes felújítási és beruházási jogcímeken keletkező előirányzat-maradványok terhére új jogcímen kötelezettséget a Képviselő-testület előzetes jóváhagyásával vállalhatnak.

(8) A Képviselő-testület az önállóan működő és gazdálkodó, illetve az önállóan működő intézményei vezetőit a megállapított előirányzaton belül önálló létszám-, és bérgazdálkodási jogkörrel látja el.

(9) A Képviselő-testület az önkormányzat önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek nettósított költségvetési támogatását - a polgármester által előzetesen jóváhagyott pénzellátási terv alapján - biztosítja. Ettől eltérni csak felhalmozási kiadások esetén lehet.

(10) A kötelezettségvállalásból eredő kifizetések rendjét az előző pontban írottak szerint kell szabályozni.

(11) Az önállóan működő költségvetési szervek a 2b. melléklet szerinti személyi juttatás és járulék során szereplő összegeket a Polgármester külön írásbeli engedélyével használhatják fel.

(12) Az UV Újpesti Vagyonkezelő Zrt. 5.a melléklet I./B./3. és II./B./3. sorában szereplő, részére átadott pénzeszköz (kompenzáció) 10%-át kizárólag a Polgármester külön írásbeli engedélyével használhatja fel.

(13) A Képviselő-testület a 6. sz. mellékletben szereplő beruházási és felújítási céltartalék előirányzatát keretösszegként kezeli.

(14) *  A Polgármester, a jelen rendelet hatálybalépését követő, 45 napon belül véleményezésre előterjeszti a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottságnak, az önkormányzati tulajdonú intézményi ingatlanok 2013. évi felújításának tervezetét, figyelemmel az intézmények által benyújtott igényekre. A Polgármester egyúttal javaslatot tesz a szükséges felújítások sorrendjére. A Polgármester a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság véleményének figyelembe vételével dönt a felújításokról.

(15) A Képviselő-testület az Önkormányzat Beruházási és felújítási céltartalékáról úgy rendelkezik, hogy az az önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítására, beruházására fordítható.

(16) Az önállóan működő és gazdálkodó önkormányzati költségvetési szerv az e rendeletben meghatározott működési előirányzatát kizárólag abban az esetben lépheti túl, ha az államháztartás más alrendszereitől, alapítványtól vagy saját tevékenységből származó nem tervezett bevételt ér el, vagy jóváhagyott pénzmaradvánnyal rendelkezik. Amennyiben jogszabály, vagy egyéb központi intézkedés fedezet nélkül kifizetést ír elő, ennek teljesítése jogszerű, a Képviselő-testület utólagos tájékoztatása mellett.

(17) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek saját bevételszerző tevékenysége nem befolyásolhatja hátrányosan alaptevékenységük ellátását, kizárólag szabad kapacitásaik terhére tehetik meg.

(18) Az önállóan működő költségvetési szervek esetében a közbeszerzés útján megvalósuló beszerzések technikai bonyolítását és azok pénzügyi rendezését a Gazdasági Intézmény Központ végzi és adja át az önállóan működő költségvetési szerveknek.

8. Költségvetési előirányzatok változtatása

11. § (1) A költségvetési rendelet módosítását haladéktalanul a Képviselő-testület elé kell terjeszteni, ha év közben az Országgyűlés előirányzatot zárol az önkormányzatnál.

(2) * 

(3) A költségvetési rendelet módosítására a Képviselő-testület döntése alapján, szükség szerint kerül sor, de legalább:

a) az első félévre vonatkozóan a féléves beszámolóval egyidejűleg,

b) a második félévre vonatkozóan legkésőbb a költségvetési beszámoló felügyeleti szervhez történő megküldésének határidejéig, december 31-ei hatállyal.

(4) A (3) bekezdés a) és b) pontja esetén a költségvetési rendelet módosításának tartalmaznia kell az alábbi okok hatását a költségvetésre:

a) a központi szervek által engedélyezett előirányzat módosítások,

b) az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerveket érintő, felügyeleti szervi hatáskörben végrehajtott előirányzat módosítások,

c) az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosítások,

d) a Képviselő-testület által átruházott hatáskörben hozott átcsoportosítások,

e) az éves költségvetés főösszegét, illetve a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításokat eredményező képviselő-testületi döntések,

f) az önkormányzati többletbevételek előirányzatosítása.

8. Előirányzat módosítás a Képviselő-testület kizárólagos jogkörében, illetve az átruházott jogkörök szabályozása

12. § (1) A Képviselő-testület a 2013. évi költségvetésben jóváhagyott bevételi és kiadási főösszegének és kiemelt előirányzatainak tekintetében a 13. § és a 18. §-ban előírtak kivételével a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát magának tartja fenn.

(2) A mindenkori éves költségvetés terhére, éven túli kötelezettséget jelentő kiadást kizárólag a Képviselő-testület vállalhat.

13. § (1) A Képviselő-testület a helyi önkormányzat rendeletében megjelenő bevételek és kiadások módosításának, kiadási előirányzatok egymás közötti átcsoportosításának jogát - két ülés között - az Áht. 34. § (2) bek. alapján átruházza a Polgármesterre.

(2) A Polgármester 13. § (1) bekezdésében foglalt intézkedéseiről a költségvetési rendelet soron következő módosításakor ad tájékoztatást a Képviselő-testületnek.

9. Előirányzat felhasználási, felosztási jogkörök

14. § (1) A Képviselő-testület a 6. számú melléklet B./I. sorainak tekintetében úgy rendelkezik, hogy kizárólag a felsorolt jogcímekre fordítható, felhasználásáról a Polgármester dönt. A keretösszegek az egyes jogcímek között csak a Képviselő-testület jóváhagyásával, a költségvetési rendelet módosításával csoportosíthatóak át.

(2) A Képviselő-testület a 6. számú melléklet B./II. soraiban szereplő bizottsági tartalékokról a megnevezett bizottság jogosult dönteni. A költségvetési rendelet ehhez kapcsolódó módosítását a Képviselő-testület hagyja jóvá.

(3) Alapítványok támogatására vonatkozó döntés nyomán a támogatás csak a Képviselő-testület jóváhagyásával folyósítható.

(4) Az Önkormányzat által támogatott szervezetek és magánszemélyek elszámolási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű összeg rendeltetésszerű használatára vonatkozóan a megkötött támogatási szerződés szerint. Az elszámolási kötelezettség elmulasztása esetén a támogató köteles a támogatást felfüggeszteni. A támogatások jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a felhasználót visszafizetési kötelezettség terheli. A költségvetési előirányzatok terhére az Önkormányzat által vagy a nevében kiírt pályázatoknak minden esetben tartalmazniuk kell a benyújtott pályázatokra vonatkozóan a kizárás, illetve az érvénytelenség feltételeit.

10. Előirányzat - módosítás az Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézményeknél

15. § (1) A költségvetési szerv saját előirányzat-módosítási hatáskörben a jóváhagyott költségvetésének bevételi és kiadási főösszegét, kiemelt előirányzatait - a Képviselő-testület jóváhagyása mellett - felemelheti az eredeti, illetve a módosított (továbbiakban jóváhagyott) intézményi működési bevétel összelőirányzatát meghaladó többletbevételéből a (2) és (4) bekezdésekben foglaltakra figyelemmel.

(2) A végrehajtott előirányzat növelése tartós elkötelezettséggel és költségvetési támogatási igénnyel sem a költségvetési évben, sem a következő év/ek/ben nem járhat. A költségvetési szerv a kiemelt előirányzatait csak e rendelet előírásai szerint módosíthatja.

(3) Az önállóan működő és gazdálkodó, valamint önállóan működő költségvetési szerv saját hatáskörben a jóváhagyott működési kiemelt előirányzatain belül a részelőirányzatoktól előirányzat módosítás nélkül is eltérhet.

(4) Az önállóan működő költségvetési szerv az (1) bekezdés szerinti saját hatáskörű kiemelt előirányzat módosítását a meghatározott pénzügyi, gazdasági feladatainak ellátását végző önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv vezetőjén keresztül kezdeményezi, a változtatáshoz a Polgármester engedélye szükséges.

(5) Az önállóan működő költségvetési szerv az önkormányzati költségvetési rendeletben jóváhagyott elemi költségvetési előirányzatai felett önállóan rendelkezik, az e rendelet korlátozásainak figyelembe vételével egyidejűleg.

11. A pénzmaradvány elszámolásának szabályai

16. § (1) Az önkormányzati költségvetési intézmények pénzmaradványát, illetve az előirányzat maradványát - ezen belül a személyi juttatások maradványát - a Képviselő-testület hagyja jóvá. A Képviselő-testület dönt az önkormányzati szabad maradvány felosztásáról.

(2) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben foglaltak jóváhagyása és felosztása során az önkormányzati költségvetési intézmények 2012. évi személyi juttatások szabad maradványai terhére az önkormányzati költségvetési intézmények tekintetében átcsoportosítást hajthat végre.

(3) Az önkormányzati költségvetési intézmények pénzmaradványa elszámolása során az Önkormányzatot illeti meg:

a) a végleges feladatelmaradás miatti összeg,

b) a meghatározott célra - kivéve pályázati forrásokból megvalósuló programokra - rendelkezésre bocsátott, áthúzódó pénzügyi teljesítés nélküli összegek maradványa,

c) a tárgyévben, évközben engedélyezett létszámnövekedéssel összefüggésben jóváhagyott előirányzat-növekményből az az összeg, amelyet az adott intézmény a létszám-feltöltés teljes vagy részleges elmaradása miatt nem használt fel,

d) a munkaadót terhelő járulékok előirányzatának támogatással fedezett, illetve arányos részének maradványából azon összeg, amely nem kapcsolódik a személyi juttatások előirányzatának maradványához,

e) a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó maradvány.

(4) A pénzmaradvány terhére nem kezdeményezhető olyan tartós kötelezettség, amely a következő évben (években) támogatási többlettel járna.

(5) Az OEP által finanszírozott feladatok pénzmaradványának elszámolása során a Pénztár kezelőjének rendelkezése szerint kell eljárni.

(6) A Képviselő-testület az állami támogatások elszámolásához kapcsolódó befizetési kötelezettség teljesítése érdekében az önkormányzati intézmények részére pénzmaradványt terhelő befizetési kötelezettséget ír elő.

(7) A költségvetési szerv az előző évi pénzmaradvány jóváhagyását követően - az előirányzat felhasználását megelőzően - módosítja elemi költségvetését.

12. Vegyes rendelkezések

17. § (1) Az önkormányzati költségvetési intézmények csak a Képviselő-testület engedélyével hozhatnak létre társadalmi szervezetet.

(2) Az önkormányzati költségvetési intézmények társadalmi szervezethez csak a Képviselő-testület engedélyével csatlakozhatnak.

(3) Az önkormányzati költségvetési intézmények gazdasági társaságot, közhasznú társaságot nem alapíthatnak, illetőleg nem szerezhetnek gazdasági társaságban, közhasznú társaságban érdekeltséget.

(4) Az önkormányzati költségvetési intézmények pénzkölcsönt (hitelt) nem vehetnek fel, kezességet nem vállalhatnak, értékpapírt nem vásárolhatnak, váltót nem bocsáthatnak ki és nem fogadhatnak el.

(5) A közép és hosszú lejáratú hitelfelvétel, kötvény kibocsátás fedezetére az önkormányzati törzsvagyon, az állami támogatás, valamint az államháztartáson belül működési célra átvett bevételek nem használhatók.

(6) Az önkormányzati költségvetési intézmények költségvetési elszámolási számláikon lévő szabad pénzeszközeiket - a központi költségvetésből származó állami támogatások kivételével - betétként kizárólag a számlavezető pénzintézetnél a költségvetési elszámolási számlához kapcsolódó alszámlán köthetik le, ha azzal nem veszélyeztetik az esedékes kiadások teljesítését.

(7) Az önkormányzati költségvetési szervek a jóváhagyott előirányzatokon belül az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 122. § (1)-(3) bekezdés alapján a saját bevételek teljesülési ütemére figyelemmel kötelesek gazdálkodni.

(8) A Piac és Vásárcsarnok önállóan működő költségvetési szerv 2013-re tervezett bevételeiből 177 314 eFt-ot - negyedévente, a negyedév utolsó hónapját követő hó 10. napjáig - a bevételi és kiadási előirányzata teljesülésének arányában utal át az Önkormányzat költségvetési számlájára.

(9) Az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeit államilag garantált értékpapír vásárlására fordíthatja, illetve betétlekötési szerződést köthet. Az államilag garantált értékpapírt kizárólag a PSZÁF engedéllyel rendelkező pénzügyi szolgáltatón keresztül lehet vásárolni. A tőkegarantált lekötés kamatait az önkormányzat pénzügyi befektetései során szabadon forgathatja.

(10) Az Önkormányzat gépjárműadó beszedési számláján az önkormányzatot illető részt, a következő hónap 8. napjáig kell az Önkormányzat költségvetési elszámolási számla javára átutalni.

(11) Az Önkormányzat a helyi adó beszedési számláján, a pótlék és bírság beszedési számlán hó végén - kivéve június és december hónapot - rendelkezésre álló összeget legkésőbb a tárgyhót követő hónap 8. napjáig az önkormányzat költségvetési elszámolási számla javára át kell utalni. Az indokolt visszatérítéseket a következő időszakban a megfelelő adó, pótlék, bírság beszedési számláról kell teljesíteni. A visszatérítések miatt a beszedési számlán lévő 2 millió forint feletti összeget félévkor és évvégén köteles átutalni az önkormányzat költségvetési elszámolási számla javára.

(12) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az Önkormányzat egyes pályázataihoz - amennyiben a pályázati önrész fedezete a költségvetésben biztosított - az önkormányzat költségvetési elszámolási számláját érintően - az inkasszójog biztosításáról szóló nyilatkozatot aláírja.

(13) A költségvetés végrehajtásáról, a korrigált bevételi és a korrigált kiadási főösszegek betartásáról a Polgármester - az önállóan működő és gazdálkodó intézmények útján gondoskodik.

(14) A Polgármester az Önkormányzat gazdálkodásának első félévi helyzetéről 2013. szeptember 15-ig tájékoztatja a Képviselő-testületet.

(15) Az Önkormányzat költségvetési szervei az egységes finanszírozási rendszer alkalmazása érdekében a Polgármester által meghatározottak szerint kötelesek adatot szolgáltatni.

(16) Az előirányzatok felhasználásáról az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek vezetőit - a hozzájuk rendelt önállóan működő költségvetési szervek vonatkozásában is - negyedévente adatszolgáltatási kötelezettség terheli, melynek határideje a tárgynegyedévet követő 20. nap.

18. § (1) A Polgármester saját hatáskörében jogosult a költségvetés egyes előirányzatait érintő átmeneti intézkedéseket tenni az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás, illetőleg annak következményei elhárítása érdekében szükségessé váló halaszthatatlan kötelezettségek teljesítésére.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkörében a Polgármester az előirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti és a költségvetési rendeletben nem szereplő kiadásokat is teljesíthet.

(3) Kizárólag a Képviselő-testület jogosult a költségvetési év folyamán adósságot keletkeztető ügylet megkötéséről dönteni a mindenkor hatályos Stabilitási törvény előírásai szerint.

19. § (1) *  A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Képviselő-testület által jóváhagyott szerződés alapján rendelkezésre álló likviditási hitel lehívásáról szükség esetén intézkedjen.

(2) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a mindenkori költségvetés 0,1%-ának megfelelő összeg határáig kezességet vállaljon.

13. A behajthatatlan követelés kivezetésének szabályai

20. § (1) Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendeletben foglaltakra tekintettel a behajthatatlan követelések, hitelezési veszteségként történő kivezetésének engedélyezésére, összeghatár nélkül:

- az intézményeket érintően az intézmény vezetője,

- az önkormányzatot érintően a Polgármester jogosult.

21. § Az önkormányzat 2013. évi átmeneti gazdálkodásának időszakában beszedett bevételek, valamint teljesített kiadások az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 25. § (4) bekezdésének megfelelően a 2013. évi költségvetési rendeletbe beépültek.

14. Záró rendelkezések

22. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 1. napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2013. január 1. napjától kell alkalmazni.

23. § (1) A rendelet 1. §-ában meghatározott költségvetési szervek a 2013. január 1-je és a 2013. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet hatályba lépése közötti időszakban a 2012. évi költségvetési rendeletében meghatározott bevételi és működési kiadási előirányzatainak (kivéve az egyszeres kiadások - pl. támogatások) időarányos részével jogosultak gazdálkodni.

(2) * 

Dr. Tahon Róbert
jegyző
Wintermantel Zsolt
polgármester

Záradék

A rendelet kihirdetve a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján 2013. március 1. napján.

Dr. Tahon Róbert
jegyző

Általános indokolás

A Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló rendelete a vonatkozó jogszabályok, így

- Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény

- az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény,

- Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény,

- Magyarország 2013. évi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény, továbbá

- az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban Ávr.)

előírásainak megfelelően készült.

A rendelet szerkezete az Áht. előírásainak megfelelő részletezésben tartalmazza

- az Önkormányzat és költségvetési szervei bevételeit forrásonként;

- a működési, fenntartási előirányzatokat az önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő költségvetési szervenként, intézményen belül kiemelt előirányzatonként részletezve;

- a felújítási előirányzatokat célonként, a fejlesztési kiadásokat feladatonként;

- a működési és felhalmozási bevételi és kiadási előirányzatokat mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, de a finanszírozási műveleteket is figyelembe véve együttesen egyensúlyban a rendelet mellékletében mutatja be, kitérve a gördülő tervezés adataira;

A rendelet tartalmazza a költségvetés végrehajtásának szabályait, rögzíti és nevesíti a hatásköröket.

A rendelet több éves kihatással járó feladatokat is előirányoz.

A rendelet, rendelkezést tartalmaz a 2013. év elején várható átmeneti időszakban való gazdálkodásra.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A rendelet hatályát rögzíti.

A 2. §-hoz

Az Önkormányzat és költségvetési szervei 2013. évi költségvetésének a bevételei és kiadásai részletezését tartalmazza, az általános indokolásban leírtak szerint, valamint rögzíti a jóváhagyott költségvetési létszámkereteket.

A 3. §-hoz

Rögzíti az önkormányzati illetményalapot.

A 4. §-hoz

Az önkormányzat bevételeit és kiadásait tartalmazza mérlegszerűen.

Az 5-6. §-hoz

Az Önkormányzat bevételeit tartalmazza a 2. §-ban megállapított főösszeg forrásonkénti megbontásban, a bevételek közül az intézményi bevételeket intézményenként történő részletezésben, és rögzíti, hogy a rendelet hivatkozott mellékletei egyben azok Képviselő-testület által jóváhagyott tartalmi elemeit is meghatározzák.

A 7-8. §-hoz

Az Önkormányzat kiadásait rögzíti az általános indokolásban foglalt részletezéssel.

A.9 §-hoz

Rögzíti az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. szerinti kötelezően bemutatandó mellékleteket.

A 10. §-hoz

A tervezetnek e rendelkezései a 2012. évi költségvetés végrehajtásának szabályait rögzíti.

A 11. §-hoz

A tervezetnek e rendelkezései a 2013. évi költségvetési előirányzatok változtatásáról szóló rendelkezés szabályait rögzíti.

A 12-13. §-hoz

Rögzíti az előirányzat módosítás jogköreit.

A 14. §-hoz

A rendelkezés rögzíti az előirányzat felhasználási és felosztási jogköröket.

A 15. §-hoz

Az önkormányzat felügyelete alá tartozó intézmények előirányzat módosítási szabályait.

A 16. §-hoz

Rögzíti a pénzmaradvány elszámolásának szabályait.

A 17. §-hoz

Rögzíti a vegyes rendelkezések szabályait.

A 18-19. §-hoz

Meghatározza a „vis maior” esetben a jogosultsági jogköröket, valamint a likvid hitelek igénybevételével, továbbá kezességvállalással kapcsolatos hatáskörét és feladatait.

A 20. §-hoz

Meghatározza a behajthatatlan követelések kivezetésével kapcsolatos szabályokat.

A 21. §-hoz

Megállapítja az átmeneti gazdálkodás időszakában beszedett bevételek és teljesített kiadások költségvetési rendeletbe való beépülését.

A 22-23. §-hoz

Hatályba léptető és záró rendelkezéseket tartalmaz.

1.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat bevételeiről és kiadásairól

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2012. eredeti 2013.terv Index (4/3)
1. 2. 3. 4. 5.
A. Bevételek
I. Működési bevételek 11 414 575 10 300 515 90,2%
1. Önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó intézmények működési bevételei 1 429 816 1 211 412 84,7%
2. Önkormányzat működési bevételei 587 830 458 443 78,0%
3. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 9 396 929 8 630 660 91,8%
ebből: a.) Helyi adók 8 284 049 8 283 660 100,0%
b.) Átengedett központi adók 948 880 224 000 23,6%
c.) Bírságok, pótlékok 75 000 0
d.) Egyéb sajátos bevételek 89 000 123 000 138,2%
II. Támogatások
1. Önkormányzatok költségvetési támogatása 3 496 988 2 910 576 83,2%
Helyi önk.működésének általános támogatása 268 488
Telep.önkorm.egyes köznevelési és gyermekétkezt.felad.támog. 1 544 923
Telep.önkorm.szoc.és gyermekjóléti felad.támog. 1 012 110
Települési önkorm.kulturális feladatainak támogatása 39 776
Helyi önk.által felhasználható központosított előirányzatok 45 279
Helyi önk.kiegészítő támogatása 0
III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 112 998 131 989 116,8%
1. Ebből: a.) Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése 0 97 900
2. b.) Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 107 998 30 089
3. c.) Pénzügyi befektetések bevételei 5 000 4 000 80,0%
IV. Támogatásértékű bevétel (Átvett pe. államháztartáson belülről) 1 499 408 1 339 558 89,3%
1.a Támogatásértékű működési bevétel 770 502 889 394 115,4%
1.b TB Alaptól átvett pénzeszköz 258 000 20 513 8,0%
2.a Támogatásértékű felhalmozási bevétel 470 906 429 651 91,2%
2.b TB Alaptól átvett pénzeszköz 0
V. Véglegesen átvett pénzeszközök (Államháztartáson kívülről) 300 0
1. Működési célú pénzeszköz átvétel 0 0
2. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 300 0
VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, (munk. tám., helyi tám.) 16 500 12 300 89,3%
VII. Pénzforgalom nélküli bevételek 0 0
1. Előző évi tervezett pénzmaradvány igénybevétele
2. Előző évek költségvetési tartalékának igénybevétele
A. BEVÉTELEK ÖSSZESEN 16 540 769 14 694 938 88,8%
VIII. FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK 0
1. Működési célú hitel felvétele
2. Forgatási célú értékpapír bevétele
3. Fejlesztési célú kötvény kibocsátás
4. Fejlesztési célú hitel felvétele
A. BEVÉTELEK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 16 540 769 14 694 938 88,8%
B. KIADÁSOK
1. Önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó intézmények működési kiadásai 11 204 358 7 276 845 64,9%
2. Önkormányzat költségvetésében szereplő működési kiadások (az ellátottak pénzbeli juttatásai és végleges pénzeszköz átadások kivételével) 1 621 542 2 231 046 137,6%
3. Szociálpolitikai támogatások 930 550 894 047 96,1%
4. Speciális célú támogatások
5. Végleges pénzeszköz átadás 812 050 1 214 236 149,5%
6. Felújítási kiadások 165 783 319 023 192,4%
7. Beruházási kiadások 846 771 1 509 539 178,3%
8. Tartalékok (működési+felhalmozási) 943 215 1 244 202 131,9%
9. Támogatási kölcsönök nyújtása (helyi tám., munk. kölcsön) 16 500 6 000 36,4%
I. KIADÁSOK ÖSSZESEN 16 540 769 14 694 938 88,8%
II. FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK 0 0
1. Működési célú hitel visszafizetése
2. Forgatási célú értékpapír kiadása
3. Fejlesztési célú hitel törlesztése
4. Fejlesztési célú kötvény beváltása
5. Egyéb kötelezettség törlesztése
B. KIADÁSOK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 16 540 769 14 694 938 88,8%
többlet/ hiány 0 0
Tájékoztató jelleggel
Intézményfinanszírozás 9 592 565 6 389 758 66,6%

1.b számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételei és kiadásai mérlegszerűen

eFt-ban
Megnevezés 2011. tényadatok 2012. eredeti 2012. várható tényadatok 2013. terv Index (6/4) Sor-
sz.
Megnevezés 2011. tényadatok 2012. eredeti 2012. várható tényadatok 2013. terv Index (13/11)
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Kiadások Bevételek
Intézményi működési kiadások (az ellátottak pénzbeli juttatásai és végleges pénzeszköz átadások kivételével) 14 505 902 12 825 900 12 691 923 9 507 891 74,1% 1. Intézményi működési bevételek 1 499 534 2 017 646 1 969 088 1 669 855 82,8%
2. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 10 156 707 9 396 929 15 755 663 8 630 660 91,8%
Végleges pénzeszköz átadás 609 821 748 050 1 049 634 856 405 114,5% 3. Önkormányzatok költségvetési támogatása 4 163 980 3 496 988 4 218 484 2 910 576 83,2%
Szociálpolitikai támogatások 838 554 930 550 909 271 894 047 96,1% 4. Támogatásértékű bevétel (Átvett pe. államháztartáson belülről) 1 508 483 1 028 502 478 452 909 907 88,5%
Speciális célú támogatások 5. Működési célú pénzeszköz átvétel (Államháztartáson kívülről) 30 477 0 5 712 0
Működési tartalékok 561 335 846 202 150,7% 6. Támogatási kölcsönök visszatérülése
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 15 954 277 15 065 835 14 650 828 12 104 545 80,3% I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 17 359 181 15 940 065 22 427 399 14 120 998 88,6%
Belső finanszírozási műveletek Belső finanszírozási műveletek 1 112 478 1 431 002
Külső finanszírozási műveletek Külső finanszírozási műveletek
FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK 0 0 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK 1 112 478 0 1 431 002 0
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 15 954 277 15 065 835 14 650 828 12 104 545 80,3% A. MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 18 471 659 15 940 065 23 858 401 14 120 998 88,6%
Önkormányzat fejlesztési kiadásai Önkormányzat felhalmozási bevételei
Önkormányzat felújítási kiadásai 333 590 165 783 484 197 319 023 192,4% 1. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 56 502 112 998 121 285 131 989 116,8%
Önkormányzat beruházási kiadásai 406 839 814 271 1 091 618 1 509 539 185,4% 2. Önkormányzatok költségvetési támogatása (fejlesztési célú) 0
Fejlesztési tartalékok 381 880 398 000 104,2% 3. Támogatásértékű bevétel (Átvett pénzeszköz álllamházt. belülről) 20 604 470 906 81 782 429 651 91,2%
Végleges pénzeszköz átadás 89 972 64 000 111 301 357 831 559,1% 4. Véglegesen átvett pénzeszközök (Államháztartáson kívülről) 270 300 19 149 0
Munkáltatói támogatás és pénzügyi befektetések vásárlása 47 926 49 000 41 600 6 000 12,2% 6. Támogatási kölcsönök visszatérülése 11 645 16 500 12 544 12 300 74,5%
FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN 878 327 1 474 934 1 728 716 2 590 393 175,6% I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 89 021 600 704 234 760 573 940 95,5%
Belső finanszírozási műveletek Belső finanszírozási műveletek
Külső finanszírozási műveletek 916 Külső finanszírozási műveletek 5 000 000 902
FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK 916 0 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK 5 000 000 0 902 0
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 879 243 1 474 934 1 728 716 2 590 393 175,6% B. FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 5 089 021 600 704 235 662 573 940 95,5%
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 45 120 518 504 Függő, átfutó, kiegyenlítő bev. -69 701 441 439
KIADÁSOK ÖSSZESEN (A + B): 16 878 640 16 540 769 16 898 048 14 694 938 88,8% BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A + B): 23 490 979 16 540 769 24 535 502 14 694 938 88,8%

2. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény 1. Gazdasági Intézmény és önállóan működő intézményei 2. Szociális Foglalkoztató
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 793 886 785 915 99,0% 21 500 23 000 107,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 793 886 785 915 99,0% 21 500 23 000 107,0%
- önként vállalt feladatok
2. Felhalmozási és tőkejell. bevételek
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
3. Működési célú átvett pénzeszköz
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
5. ÁFA bevétel 198 976 204 981 103,0% 5 670 6 210 109,5%
- állami feladat
- kötelező feladat 198 976 204 981 103,0% 5 670 6 210 109,5%
- önként vállalt feladatok
6. Támogatás (Állami támogatás)
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
7. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 6 098 408 3 910 936 64,1% 108 490 111 440 102,7%
- állami feladat
- kötelező feladat 6 098 408 3 910 936 64,1% 108 490 111 440 102,7%
- önként vállalt feladatok
8. Támogatás TB alaptól
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
9. Adott kölcsönök visszatérülése
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
10. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 10) 7 091 270 4 901 832 69,1% 135 660 140 650 103,7%
KIADÁSOK
11. Működési költségvetés 7 052 793 4 850 433 68,8% 135 660 140 650 103,7%
- állami feladat
- kötelező feladat 7 052 793 4 850 433 68,8% 135 660 140 650 103,7%
- önként vállalt feladatok
14.1. Személyi juttatások 3 701 323 1 825 345 49,3% 89 644 94 003 104,9%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 983 022 485 876 49,4% 24 537 25 381 103,4%
14.3. Dologi kiadások 2 204 328 2 361 898 107,1% 21 479 21 266 99,0%
14.4. Működési célú pénzeszköz átadás 164 120 177 314 108,0%
14.5. Szociálpolitikai juttatások
12. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
13. Felújítás 13 335 0,0%
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
14. Beruházás 25 142 51 399 204,4%
- állami feladat
- kötelező feladat 25 142 51 399 204,4%
- önként vállalt feladatok
15. Adott kölcsönök
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
16. Tartalék (pénzforg. nélküli)
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
17. Támogatás (Intézmény finanszírozás)
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (11+...+17) 7 091 270 4 901 832 69,1% 135 660 140 650 103,7%
Költségvetési létszámkeret 1 760,00 982,00 55,8% 12,00 65,00 541,7%
eFt-ban
Intézmény 3. Szociális Intézmény 4. Újpesti Kulturális Központ
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 114 210 97 624 85,5% 216 312 71 800 33,2%
- állami feladat
- kötelező feladat 114 210 97 624 85,5% 216 312 71 800 33,2%
- önként vállalt feladatok
2. Felhalmozási és tőkejell. bevételek
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
3. Működési célú átvett pénzeszköz
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 300
- állami feladat
- kötelező feladat 300
- önként vállalt feladatok
5. ÁFA bevétel 7 190 5 300 73,7% 36 019 7 811 21,7%
- állami feladat
- kötelező feladat 7 190 5 300 73,7% 36 019 7 811 21,7%
- önként vállalt feladatok
6. Támogatás (Állami támogatás)
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
7. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 504 673 530 831 105,2% 726 992 232 307 32,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 504 673 530 831 105,2% 726 992 232 307 32,0%
- önként vállalt feladatok
8. Támogatás TB alaptól 258 000 20 513 8,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 258 000 20 513 8,0%
- önként vállalt feladatok
9. Adott kölcsönök visszatérülése
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
10. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 10) 884 073 654 268 74,0% 979 623 311 918 31,8%
KIADÁSOK
11. Működési költségvetés 884 073 654 268 74,0% 979 623 311 918 31,8%
- állami feladat
- kötelező feladat 884 073 654 268 74,0% 979 623 311 918 31,8%
- önként vállalt feladatok
14.1. Személyi juttatások 449 601 341 033 75,9% 482 178 142 142 29,5%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 121 492 92 102 75,8% 129 754 38 034 29,3%
14.3. Dologi kiadások 311 680 220 433 70,7% 367 691 131 742 35,8%
14.4. Működési célú pénzeszköz átadás
14.5. Szociálpolitikai juttatások 1 300 700 53,8%
12. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
13. Felújítás
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
14. Beruházás
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
15. Adott kölcsönök
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
16. Tartalék (pénzforg. nélküli)
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
17. Támogatás (Intézmény finanszírozás)
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (11+...+17) 884 073 654 268 74,0% 979 623 311 918 31,8%
Költségvetési létszámkeret 161,00 152,75 94,9% 244,25 68,50 28,0%
eFt-ban
Intézmény 5. Polgármesteri Hivatal Intézmények összesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 35 243 8 332 23,6% 1 181 151 986 671 83,5%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 35 243 8 332 23,6% 1 181 151 986 671 83,5%
- önként vállalt feladatok 0 0
2. Felhalmozási és tőkejell. bevételek 16 500 16 500 0 0,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 16 500 16 500 0
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 300 0 0,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 300 0
- önként vállalt feladatok 0 0
5. ÁFA bevétel 810 439 54,2% 248 665 224 741 90,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 810 439 54,2% 248 665 224 741 90,4%
- önként vállalt feladatok 0 0
6. Támogatás (Állami támogatás) 398 600 0 398 600
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 398 600 0 398 600
- önként vállalt feladatok 0 0
7. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 2 208 348 1 604 244 72,6% 9 646 911 6 389 758 66,2%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 2 208 348 1 604 244 72,6% 9 646 911 6 389 758 66,2%
- önként vállalt feladatok 0 0
8. Támogatás TB alaptól 258 000 20 513 8,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 258 000 20 513
- önként vállalt feladatok 0 0
9. Adott kölcsönök visszatérülése 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
10. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat. 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 10) 2 260 901 2 011 615 89,0% 11 351 527 8 020 283 70,7%
KIADÁSOK
11. Működési költségvetés 2 152 209 1 970 790 91,6% 11 204 358 7 928 059 70,8%
- állami feladat
- kötelező feladat 2 152 209 1 970 790 91,6% 11 204 358 7 928 059 70,8%
- önként vállalt feladatok
14.1. Személyi juttatások 1 315 816 889 778 67,6% 6 038 562 3 292 301 54,5%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 305 946 240 241 78,5% 1 564 751 881 634 56,3%
14.3. Dologi kiadások 530 447 367 571 69,3% 3 435 625 3 102 910 90,3%
14.4. Működési célú pénzeszköz átadás 0 164 120 177 314 108,0%
14.5. Szociálpolitikai juttatások 473 200 1 300 473 900
12. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok
13. Felújítás 3 810 13 335 3 810 28,6%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 3 810 0 3 810
- önként vállalt feladatok 0 0
14. Beruházás 37 846 37 015 97,8% 62 988 88 414 140,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 37 846 37 015 97,8% 62 988 88 414 140,4%
- önként vállalt feladatok 0 0
15. Adott kölcsönök 16 500 0 16 500 0 0,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 16 500 0 16 500 0
16. Tartalék (pénzforg. nélküli) 0 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
17. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (11+...+17) 2 260 901 2 011 615 89,0% 11 351 527 8 020 283 70,7%
Költségvetési létszámkeret 305,00 218,00 71,5% 2 482 1 486 59,9%
eFt-ban
Intézmény 6. Önkormányzat Önkormányzat mindösszesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 563 800 401 099 71,1% 1 744 951 1 387 770 79,5%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 563 800 401 099 71,1% 1 744 951 1 387 770 79,5%
- önként vállalt feladatok 0 0
2. Felhalmozási és tőkejell. bevételek 112 998 131 989 129 498 131 989 101,9%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 112 998 112 998 0 0,0%
- önként vállalt feladatok 131 989 16 500 131 989 799,9%
3. Működési célú átvett pénzeszköz 770 502 889 394 115,4% 770 502 889 394 115,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 770 502 889 394 115,4% 770 502 889 394 115,4%
- önként vállalt feladatok 0 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 470 906 429 651 91,2% 471 206 429 651 91,2%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 470 906 429 651 91,2% 471 206 429 651 91,2%
- önként vállalt feladatok 0 0
5. ÁFA bevétel 24 030 57 344 238,6% 272 695 282 085 103,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 24 030 57 344 238,6% 272 695 282 085 103,4%
- önként vállalt feladatok 0 0
6. Támogatás (Állami támogatás) 3 496 988 2 511 976 71,8% 3 496 988 2 910 576 83,2%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 3 496 988 2 511 976 71,8% 3 496 988 2 910 576 83,2%
- önként vállalt feladatok 0 0
7. Támogatás (Intézmény finanszírozás) -9 646 911 -6 389 758 66,2%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat -9 646 911 -6 389 758 66,2%
- önként vállalt feladatok 0 0
8. Támogatás TB alaptól 258 000 20 513 8,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 258 000 20 513 8,0%
- önként vállalt feladatok 0 0
9. Adott kölcsönök visszatérülése 12 300 0 12 300
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 12 300 0 12 300
10. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat. 9 396 929 8 630 660 91,8% 9 396 929 8 630 660 91,8%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 9 396 929 8 630 660 91,8% 9 396 929 8 630 660 91,8%
- önként vállalt feladatok 0 0
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 10) 14 890 499 13 064 413 87,7% 6 893 858 8 305 180 120,5%
KIADÁSOK
11. Működési költségvetés 3 364 142 3 330 284 99,0% 14 568 500 11 258 343 77,3%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 3 364 142 2 910 137 14 568 500 10 838 196 74,4%
- önként vállalt feladatok 420 147 0 420 147
14.1. Személyi juttatások 5 003 259 933 5195,5% 6 043 565 3 552 234 58,8%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 1 351 45 622 3376,9% 1 566 102 927 256 59,2%
14.3. Dologi kiadások 1 615 188 1 925 491 119,2% 5 050 813 5 028 401 99,6%
14.4. Működési célú pénzeszköz átadás 812 050 679 091 83,6% 976 170 856 405 87,7%
14.5. Szociálpolitikai juttatások 930 550 420 147 45,2% 931 850 894 047 95,9%
12. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 357 831 0 357 831
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 357 831 0 357 831
- önként vállalt feladatok 0 0
13. Felújítás 152 448 315 213 206,8% 165 783 319 023 192,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 152 448 315 213 206,8% 152 448 319 023 209,3%
- önként vállalt feladatok 0 0
14. Beruházás 783 783 1 421 125 181,3% 846 771 1 509 539 178,3%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 783 783 1 421 125 181,3% 846 771 1 509 539 178,3%
- önként vállalt feladatok 0 0
15. Adott kölcsönök 6 000 16 500 6 000 36,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 6 000 16 500 6 000 36,4%
16. Tartalék (pénzforg. nélküli) 943 215 1 244 202 131,9% 943 215 1 244 202 131,9%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 943 215 1 244 202 131,9% 943 215 1 244 202 131,9%
- önként vállalt feladatok 0 0
17. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 9 646 911 6 389 758 66,2% -9 646 911 -6 389 758 66,2%
- állami feladat
- kötelező feladat 9 646 911 6 389 758 66,2% -9 646 911 -6 389 758 66,2%
- önként vállalt feladatok
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (11+...+17) 14 890 499 13 064 413 87,7% 6 893 858 8 305 180 120,5%
Költségvetési létszámkeret 2 482,25 1 486,25 59,9%

2.a./1. sz. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó óvodák bevételeiről és kiadásairól

eFt-ban
Intézmény Nyár Óvoda JMK Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 24 24 101,6%
- alaptevékenység bevételei 24 24 101,6%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 6 6 94,1%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 70 059 69 624 99,4% 71 097 73 583 103,5%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 70 059 69 624 99,4% 71 127 73 613 103,5%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 70 059 69 624 99,4% 71 127 73 613 103,5%
14.1. Személyi juttatások 53 254 52 948 99,4% 54 038 55 985 103,6%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 14 217 14 088 99,1% 14 577 15 116 103,7%
14.3. Dologi kiadások 2 588 2 588 100,0% 2 512 2 512 100,0%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 70 059 69 624 99,4% 71 127 73 613 103,5%
Költségvetési létszámkeret 30,00 30,00 100,0% 30,50 30,50 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 13,00 13,00 100,0% 13,50 13,50 100,0%
eFt-ban
Intézmény Fóti Óvoda Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda
Leiningen Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 16 0 0,0% 0 0
- alaptevékenység bevételei 16 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 4 0,0%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 82 727 80 079 96,8% 0 118 250
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 82 747 80 079 96,8% 0 118 250
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 82 747 80 079 96,8% 0 118 250
14.1. Személyi juttatások 63 258 61 170 96,7% 90 042
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 16 939 16 359 96,6% 24 088
14.3. Dologi kiadások 2 550 2 550 100,0% 4 120
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 82 747 80 079 96,8% 0 118 250
Költségvetési létszámkeret 33,00 33,00 100,0% 0,00 48,50
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 28,00
technikai létszámkeret 16,00 16,00 100,0% 20,50
eFt-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Virág Óvoda
Vörösmarty Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 16 0 0,0% 8 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 16 0,0% 8 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 4 0,0% 2 0,0%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 86 537 85 984 99,4% 69 820 71 673 102,7%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 86 557 85 984 99,3% 69 830 71 673 102,6%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 86 557 85 984 99,3% 69 830 71 673 102,6%
14.1. Személyi juttatások 66 172 65 768 99,4% 52 918 54 372 102,7%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 17 669 17 500 99,0% 14 209 14 598 102,7%
14.3. Dologi kiadások 2 716 2 716 100,0% 2 703 2 703 100,0%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 86 557 85 984 99,3% 69 830 71 673 102,6%
Költségvetési létszámkeret 36,50 36,50 100,0% 30,00 30,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 19,00 19,00 100,0% 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 17,50 17,50 100,0% 13,00 13,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény Viola Óvoda Liget Óvoda
Királykerti Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 236 240 101,6% 0 0
- alaptevékenység bevételei 236 240 101,6%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 64 65 101,9%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 67 658 71 102 105,1% 109 654 109 294 99,7%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 67 958 71 407 105,1% 109 654 109 294 99,7%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 67 958 71 407 105,1% 109 654 109 294 99,7%
14.1. Személyi juttatások 51 775 54 549 105,4% 83 326 83 094 99,7%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 13 697 14 372 104,9% 22 324 22 196 99,4%
14.3. Dologi kiadások 2 486 2 486 100,0% 4 004 4 004 100,0%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 67 958 71 407 105,1% 109 654 109 294 99,7%
Költségvetési létszámkeret 30,00 30,00 100,0% 46,50 46,50 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 25,00 25,00 100,0%
technikai létszámkeret 13,00 13,00 100,0% 21,50 21,50 100,0%
eFt-ban
Intézmény Deák Ovi Dalos Ovi
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 47 0 0,0% 260 264 101,6%
- alaptevékenység bevételei 47 0,0% 260 264 101,6%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 13 0,0% 70 71 101,2%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 68 905 75 490 109,6% 69 575 70 910 101,9%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 68 965 75 490 109,5% 69 905 71 245 101,9%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 68 965 75 490 109,5% 69 905 71 245 101,9%
14.1. Személyi juttatások 52 642 57 791 109,8% 52 987 54 044 102,0%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 13 939 15 315 109,9% 14 266 14 549 102,0%
14.3. Dologi kiadások 2 384 2 384 100,0% 2 652 2 652 100,0%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 68 965 75 490 109,5% 69 905 71 245 101,9%
Költségvetési létszámkeret 31,00 31,00 100,0% 32,00 32,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 14,00 14,00 100,0% 15,00 15,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény Aradi Óvoda Bőrfestő Óvoda
Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 189 0 0,0% 8 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 189 0,0% 8 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 51 0,0% 2 0,0%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 135 545 133 074 98,2% 65 902 67 671 102,7%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 135 785 133 074 98,0% 65 912 67 671 102,7%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 135 785 133 074 98,0% 65 912 67 671 102,7%
14.1. Személyi juttatások 103 489 101 251 97,8% 49 940 51 253 102,6%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 27 782 27 309 98,3% 13 371 13 817 103,3%
14.3. Dologi kiadások 4 514 4 514 100,0% 2 601 2 601 100,0%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 135 785 133 074 98,0% 65 912 67 671 102,7%
Költségvetési létszámkeret 59,50 59,50 100,0% 30,00 30,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 32,50 32,50 100,0% 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 27,00 27,00 100,0% 13,00 13,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény Homoktövis Óvoda Park Óvoda
Lakkozó Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 630 630 100,0% 296 370 125,0%
- alaptevékenység bevételei 630 630 100,0% 296 370 125,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 170 170 100,0% 80 100 125,0%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 71 291 68 417 96,0% 126 735 126 838 100,1%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 72 091 69 217 96,0% 127 111 127 308 100,2%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 72 091 69 217 96,0% 127 111 127 308 100,2%
14.1. Személyi juttatások 54 804 52 539 95,9% 96 574 96 768 100,2%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 14 762 14 153 95,9% 25 960 25 963 100,0%
14.3. Dologi kiadások 2 525 2 525 100,0% 4 577 4 577 100,0%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 72 091 69 217 96,0% 127 111 127 308 100,2%
Költségvetési létszámkeret 30,00 30,00 100,0% 54,00 54,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 29,00 29,00 100,0%
technikai létszámkeret 13,00 13,00 100,0% 25,00 25,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény Óvodák összesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 1 729 1 528 88,4%
- alaptevékenység bevételei 1 729 1 528 88,4%
- vállalkozási tevékenység bevételei 0 0
- kamatbevételek 0 0
2. Felhalmozási célú bevételek 0 0
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0
5. ÁFA bevétel 467 412 88,2%
6. Pénzmaradvány 0 0
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 1 095 505 1 221 989 111,5%
9. Támogatás TB alaptól 0 0
10. Hitel, kötvény kibocsátás 0 0
11. Éven belüli értékpapír 0 0
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat. 0 0
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 1 097 701 1 223 929 111,5%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 1 097 701 1 223 929 111,5%
14.1. Személyi juttatások 835 177 931 574 111,5%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 223 712 249 423 111,5%
14.3. Dologi kiadások 38 812 42 932 110,6%
14.4. Pénzeszköz átadás 0 0
14.5. Egyéb támogatás 0 0
14.6. Ellátottak támogatása 0 0
15. Felújítás 0 0
16. Beruházás 0 0
17. Hitelek, értékpapírok 0 0
18. Tartalék (pénzforg. nélküli) 0 0
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás 0 0
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 1 097 701 1 223 929 111,5%
Költségvetési létszámkeret 473,00 521,50 110,3%
ebből: pedagógus létszámkeret 258,50 286,50 110,8%
technikai létszámkeret 214,50 235,00 109,6%

2.a./2. sz. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozott iskolák bevételeiről és kiadásairól

eFt-ban
Intézmény Újpesti Spec. Ált. Isk. és Egységes Bajza József Ált. Isk.
Gyógypedagógiai Módszertani Int.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 8 0 1 260 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 8 1 260 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 2 340 0,0%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 304 182 0 0,0% 105 296 0 0,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 304 192 0 0,0% 106 896 0 0,0%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 304 192 0 0,0% 106 896 0 0,0%
14.1. Személyi juttatások 238 387 0,0% 80 802 0,0%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 62 362 0,0% 21 637 0,0%
14.3. Dologi kiadások 3 443 0,0% 4 457 0,0%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 304 192 0 0,0% 106 896 0 0,0%
Költségvetési létszámkeret 104,75 0,00 0,0% 41,00 0,00 0,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 83,50 0,0% 33,50 0,0%
technikai létszámkeret 21,25 0,0% 7,50 0,0%
eFt-ban
Intézmény Szűcs Sándor Ált. Isk. Erzsébet Utcai Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 1 417 0 0,0% 2 520 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 1 417 0,0% 2 520 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 383 0 0,0% 680 0,0%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 128 666 0 0,0% 207 421 0 0,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 130 466 0 0,0% 210 621 0 0,0%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 130 466 0 0,0% 210 621 0 0,0%
14.1. Személyi juttatások 99 187 0,0% 162 200 0,0%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 26 657 0,0% 43 522 0,0%
14.3. Dologi kiadások 4 622 0,0% 4 899 0,0%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 130 466 0 0,0% 210 621 0 0,0%
Költségvetési létszámkeret 50,50 0,00 0,0% 77,00 0,00 0,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 40,00 0,0% 60,00 0,0%
technikai létszámkeret 10,50 0,0% 17,00 0,0%
eFt-ban
Intézmény Angol Tagozatos Ált. Isk. Pécsi S. Ált. és Zenetag. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 1 339 0 0,0% 2 598 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 1 339 0,0% 2 598 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 361 0,0% 702 0,0%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 144 974 0 0,0% 119 585 0 0,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 146 674 0 0,0% 122 885 0 0,0%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 146 674 0 0,0% 122 885 0 0,0%
14.1. Személyi juttatások 110 930 0,0% 94 138 0,0%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 29 713 0,0% 25 304 0,0%
14.3. Dologi kiadások 6 031 0,0% 3 443 0,0%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 146 674 0 0,0% 122 885 0 0,0%
Költségvetési létszámkeret 51,00 0,00 0,0% 46,00 0,00 0,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 41,00 0,0% 36,00 0,0%
technikai létszámkeret 10,00 0,0% 10,00 0,0%
eFt-ban
Intézmény Megyeri Úti Ált. Isk. Testnevelés Tagozatos Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 2 047 0 0,0% 1 654 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 2 047 0,0% 1 654 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 553 0,0% 446 0,0%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 117 699 0 0,0% 108 690 0 0,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 120 299 0 0,0% 110 790 0 0,0%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 120 299 0 0,0% 110 790 0 0,0%
14.1. Személyi juttatások 91 750 0,0% 84 420 0,0%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 24 649 0,0% 22 609 0,0%
14.3. Dologi kiadások 3 900 0,0% 3 761 0,0%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 120 299 0 0,0% 110 790 0 0,0%
Költségvetési létszámkeret 45,50 0,00 0,0% 41,00 0,00 0,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 35,00 0,0% 32,00 0,0%
technikai létszámkeret 10,50 0,0% 9,00 0,0%
eFt-ban
Intézmény Német Tagozatos Ált. Isk. Szigeti J. Utcai Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 800 0 0,0% 2 520 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 800 0,0% 2 520 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 216 0,0% 680 0,0%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 102 129 0 0,0% 119 992 0 0,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 103 145 0 0,0% 123 192 0 0,0%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 103 145 0 0,0% 123 192 0 0,0%
14.1. Személyi juttatások 78 203 0,0% 93 694 0,0%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 21 032 0,0% 25 120 0,0%
14.3. Dologi kiadások 3 910 0,0% 4 378 0,0%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 103 145 0 0,0% 123 192 0 0,0%
Költségvetési létszámkeret 38,00 0,00 0,0% 47,00 0,00 0,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 31,00 0,0% 35,00 0,0%
technikai létszámkeret 7,00 0,0% 12,00 0,0%
eFt-ban
Intézmény Homoktövis Ált. Isk. Bródy Imre Oktatási Központ
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 5 039 0 0,0% 1 417 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 5 039 0,0% 1 417 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 1 361 0,0% 383 0,0%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 156 829 0 0,0% 172 205 0 0,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 163 229 0 0,0% 174 005 0 0,0%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 163 229 0 0,0% 174 005 0 0,0%
14.1. Személyi juttatások 125 552 0,0% 131 579 0,0%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 33 611 0,0% 34 869 0,0%
14.3. Dologi kiadások 4 066 0,0% 7 557 0,0%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 163 229 0 0,0% 174 005 0 0,0%
Költségvetési létszámkeret 57,50 0,00 0,0% 56,00 0,00 0,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 44,00 0,0% 43,00 0,0%
technikai létszámkeret 13,50 0,0% 13,00 0,0%
eFt-ban
Intézmény Könyves Kálmán Gimnázium Babits Mihály Gimnázium
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 2 677 0 0,0% 2 598 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 2 677 0,0% 2 598 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 723 0,0% 702 0,0%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 185 148 0 0,0% 182 166 0 0,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 188 548 0 0,0% 185 466 0 0,0%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 188 548 0 0,0% 185 466 0 0,0%
14.1. Személyi juttatások 144 470 0,0% 141 906 0,0%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 38 978 0,0% 38 106 0,0%
14.3. Dologi kiadások 5 100 0,0% 5 454 0,0%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 188 548 0 0,0% 185 466 0 0,0%
Költségvetési létszámkeret 54,25 0,00 0,0% 58,00 0,00 0,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 41,00 0,0% 41,50 0,0%
technikai létszámkeret 13,25 0,0% 16,50 0,0%
eFt-ban
Intézmény Károlyi István 12. Évf. Gimn. Csokonai Vitéz Mihály 12. Évf.
Gimn.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 5 512 0 0,0% 3 500 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 5 512 0,0% 3 500 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 1 488 0,0% 945 0,0%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 231 480 0 0,0% 217 276 0 0,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 238 480 0 0,0% 221 721 0 0,0%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 238 480 0 0,0% 221 579 0 0,0%
14.1. Személyi juttatások 182 609 0,0% 169 830 0,0%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 48 773 0,0% 45 584 0,0%
14.3. Dologi kiadások 7 098 0,0% 6 165 0,0%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 142
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 238 480 0 0,0% 221 721 0 0,0%
Költségvetési létszámkeret 82,00 0,00 0,0% 77,00 0,00 0,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 64,00 0,0% 59,00 0,0%
technikai létszámkeret 18,00 0,0% 18,00 0,0%
eFt-ban
Intézmény Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola Iskolák összesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 17 400 0 0,0% 54 306 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 17 400 0,0% 54 306 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei 0
- kamatbevételek 0
2. Felhalmozási célú bevételek 0
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0
5. ÁFA bevétel 9 965 0,0%
6. Pénzmaradvány 0
7. Támogatás (Állami támogatás) 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 145 529 0 0,0% 2 749 267 0 0,0%
9. Támogatás TB alaptól 0
10. Hitel, kötvény kibocsátás 0
11. Éven belüli értékpapír 0
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat. 0
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 162 929 0 0,0% 2 813 538 0 0,0%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 162 929 0 0,0% 2 813 396 0 0,0%
14.1. Személyi juttatások 121 889 0,0% 2 151 546 0,0%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 31 902 0,0% 574 428 0,0%
14.3. Dologi kiadások 9 138 0,0% 87 422 0,0%
14.4. Pénzeszköz átadás 0
14.5. Egyéb támogatás 0
14.6. Ellátottak támogatása 0
15. Felújítás 0
16. Beruházás 142
17. Hitelek, értékpapírok 0
18. Tartalék (pénzforg. nélküli) 0
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás 0
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 162 929 0 0,0% 2 813 538 0 0,0%
Költségvetési létszámkeret 50,50 0,00 0,0% 977,00 0 0,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 46,50 0,0% 766,00 0 0,0%
technikai létszámkeret 4,00 0,0% 211,00 0 0,0%

2.a./3. sz. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó egyéb intézmények bevételeiről és kiadásairól

eFt-ban
Intézmény Oktatási intézmények összesen Piac és Vásárcsarnok
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 56 036 1 528 2,7% 205 000 221 667 108,1%
- alaptevékenység bevételei 56 036 1 528 2,7% 205 000 221 667 108,1%
- vállalkozási tevékenység bevételei 0 0
- kamatbevételek 0 0
2. Felhalmozási célú bevételek 0 0
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0
5. ÁFA bevétel 10 432 412 3,9% 52 275 59 850 114,5%
6. Pénzmaradvány 0 0
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 3 844 771 1 221 989 31,8% 0 0
9. Támogatás TB alaptól 0 0
10. Hitel, kötvény kibocsátás 0 0
11. Éven belüli értékpapír 0 0
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat. 0 0
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 3 911 239 1 223 929 31,3% 257 275 281 517 109,4%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 3 911 097 1 223 929 31,3% 257 275 281 517 109,4%
14.1. Személyi juttatások 2 986 723 931 574 31,2% 19 753 23 428 118,6%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 798 140 249 423 31,3% 5 287 6 310 119,3%
14.3. Dologi kiadások 126 234 42 932 34,0% 68 115 74 465 109,3%
14.4. Pénzeszköz átadás 0 0 164 120 177 314 108,0%
14.5. Egyéb támogatás 0 0
14.6. Ellátottak támogatása 0 0
15. Felújítás 0 0
16. Beruházás 142 0 0,0%
17. Hitelek, értékpapírok 0 0
18. Tartalék (pénzforg. nélküli) 0 0
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás 0 0
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 3 911 239 1 223 929 31,3% 257 275 281 517 109,4%
Költségvetési létszámkeret 1 450,00 521,50 36,0% 14,00 14,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 1 024,50 286,50 28,0%
technikai létszámkeret 425,50 235,00 55,2%
eFt-ban
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 19 759 532 850 542 961 101,9%
- alaptevékenység bevételei 19 759 532 850 542 961 101,9%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 136 269 144 719 106,2%
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 403 524 450 573 111,7% 1 850 113 2 238 374 121,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 403 524 470 332 116,6% 2 519 232 2 926 054 116,1%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 403 524 470 332 116,6% 2 480 897 2 874 655 115,9%
14.1. Személyi juttatások 299 875 345 645 115,3% 394 972 524 698 132,8%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 79 649 92 017 115,5% 99 946 138 126 138,2%
14.3. Dologi kiadások 24 000 32 670 136,1% 1 985 979 2 211 831 111,4%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás 13 335 0,0%
16. Beruházás 25 000 51 399 205,6%
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 403 524 470 332 116,6% 2 519 232 2 926 054 116,1%
Költségvetési létszámkeret 222,50 237,00 106,5% 73,50 209,50 285,0%
ebből: pedagógus létszámkeret
technikai létszámkeret
eFt-ban
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen Gazdasági Intézmény mindösszesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 737 850 784 387 106,3% 793 886 785 915 99,0%
- alaptevékenység bevételei 737 850 784 387 106,3% 793 886 785 915 99,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei 0 0 0 0
- kamatbevételek 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú bevételek 0 0 0 0
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0
5. ÁFA bevétel 188 544 204 569 108,5% 198 976 204 981 103,0%
6. Pénzmaradvány 0 0 0 0
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 2 253 637 2 688 947 119,3% 6 098 408 3 910 936 64,1%
9. Támogatás TB alaptól 0 0 0 0
10. Hitel, kötvény kibocsátás 0 0 0
11. Éven belüli értékpapír 0 0 0
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.) előző évi visszat. 0 0 0
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 3 180 031 3 677 903 115,7% 7 091 270 4 901 832 69,1%
KIADÁSOK 0
14. Működési költségvetés 3 141 696 3 626 504 115,4% 7 052 793 4 850 433 68,8%
14.1. Személyi juttatások 714 600 893 771 125,1% 3 701 323 1 825 345 49,3%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 184 882 236 453 127,9% 983 022 485 876 49,4%
14.3. Dologi kiadások 2 078 094 2 318 966 111,6% 2 204 328 2 361 898 107,1%
14.4. Pénzeszköz átadás 164 120 177 314 108,0% 164 120 177 314 108,0%
14.5. Egyéb támogatás 0 0 0 0
14.6. Ellátottak támogatása 0 0 0 0
15. Felújítás 13 335 0 0,0% 13 335 0 0,0%
16. Beruházás 25 000 51 399 205,6% 25 142 51 399 204,4%
17. Hitelek, értékpapírok 0 0 0 0
18. Tartalék (pénzforg. nélküli) 0 0 0 0
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás 0 0 0 0
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 3 180 031 3 677 903 115,7% 7 091 270 4 901 832 69,1%
Költségvetési létszámkeret 310,00 460,50 148,5% 1 760,00 982 55,8%
ebből: pedagógus létszámkeret
technikai létszámkeret

2.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézmény önállóan működő intézményei felhasználási engedélyhez kötött előirányzatai

eFt-ban
2012. évi eredeti 2013. évi terv
Intézmény Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék
Újpesti Spec. Ált. Isk. és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Int. 4 593 1 240
Bajza József Ált. Isk. 1 258 340
Szűcs Sándor Ált. Isk. 2 307 623
Erzsébet Utcai Ált. Isk. 7 384 1 994
Angol Tagozatos Ált. Isk. 3 573 965
Pécsi S. Ált. és Zenetag. Isk. 1 927 520
Megyeri Úti Ált. Isk. 4 051 1 094
Testnevelés Tagozatos Ált. Isk. 2 981 805
Német Tagozatos Ált. Isk. 1 883 509
Szigeti J. Utcai Ált. Isk. 1 852 500
Homoktövis Ált. Isk. 6 581 1 776
Bródy Imre Oktatási Központ 3 985 1 076
Károlyi István 12 Évf. Gimnázium 4 681 1 436
Csokonai Vitéz Mihály 12 Évf. Gimnázium 6 544 1 761
Könyves Kálmán Gimnázium 6 459 1 744
Babits Mihály Gimnázium 6 944 1 875
Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola 2 824 763
Iskolák összesen 69 827 19 021 0 0
Nyár Óvoda 1 354 366 933 252
JMK Óvoda 2 164 585 2 693 727
Fóti Óvoda-Leiningen Tagóvoda 3 045 822 2 232 603
Karinthy Frigyes Óvoda 0 0 5 016 1 354
Ambrus-Vörösmarty Óvoda 2 814 759 3 297 890
Virág Óvoda 1 456 393 1 871 505
Viola Óvoda 1 573 425 2 338 631
Liget Óvoda-Királykerti Tagóvoda 3 001 810 2 572 694
Deák Ovi 1 648 445 4 101 1 107
Dalos Ovi 852 230 684 185
Aradi Óvoda-Csányi és Pozsonyi Tagóvoda 3 963 1 058 2 121 573
Bőrfestő Óvoda 1 456 393 1 994 538
Homoktövis Óvoda 3 249 877 917 248
Park Óvoda-Lakkozó Tagóvoda 2 805 758 5 085 1 373
Óvodák összesen 29 380 7 921 35 854 9 680
Újpesti Piac és Vásárcsarnok 350 95
Újpesti Bölcsődék Intézménye 5 960 1 609 7 075 1 910
Egyéb intézmények összesen 5 960 1 609 7 425 2 005
Mindösszesen 105 167 28 551 43 279 11 685

3. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek felújítási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
Intézményi felújítási kiadások
Városháza bejárati ajtó felújítása 3 810
1. Polgármesteri Hivatal 3 810
Gazdasági Intézmény
- Pozsonyi Óvoda tetőfelújítás 13 335
2. Gazdasági Intézmény mindösszesen 13 335 0 0
A. Inzézményi felújítás összesen 13 335 3 810 0
Önkormányzati felújítások
1. Utak és járdák felújítása 44 450 150 000 337,5%
2. Felújítási alap terhére kivitelezés 107 998 38 213 35,4%
3. Galopp u-i ingatlan felújítása 127 000
B. Önkormányzati felújítás összesen 152 448 315 213 206,8%
Felújítások mindösszesen: 165 783 319 023 192,4%

4. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek beruházási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
A. Intézményi beruházási kiadások
1 Igazgatási szoftverek beszerzése 10 160 10 160 100,00
2 Digitális fényképezőgép beszerzés 635
3 Galambvédelem 508
4 Lokális hálózat bővítése 6 350 3 000 47,24
5 Számítógép vásárlás 13 843 0 0,00
6 Számítógépek tervszerü selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 12 700
7 Másolók vásárlása 6 350 0
8 Fénymásolók, tervszerü selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 6 350
9 Nyomtatók tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 1 905
10 Fűtéskorszerűsítés 2 900
I. Polgármesteri Hivatal összesen 11 303 37 015 327,48
1 Gazdasági Intézmény Központ beruházási keret 25 000 51 399 205,60
2 Gazdasági Intézmény Központ Csokonai Gimnázium telefonközpont beszerzése 142 0,00
II. Gazdasági Intézmény mindösszesen 25 142 51 399 204,43
A. Intézményi beruházás összesen (I. + II.) 36 445 88 414 242,60
B. Önkormányzat beruházási kiadásai
1 Tervezési díjak 75 000
2 Járda és útépítés 44 450 75 000 168,7%
3 Játszóterek építése 25 400 76 200 300,0%
4 Parképítés, fasor rehabilitáció 162 560 306 000 188,2%
5 Közműépítés 2 540 2 540 100,0%
6 Parkoló építése 63 500 76 200 120,0%
7 Közvilágítás 6 350 50 000 787,4%
8 Forgalomtechnika 25 400 57 150 225,0%
9 Játszótéri ivókutak 5 080 6 350 125,0%
10 Közterületi öntözőkutak építése 3 810 20 320 533,3%
11 Elhanyagolt ingatlanok tulajdonjogának megszerzése 1 270
12 Homoktövis Bölcsőde KMOP-4.5.2-11-2012-0020 pályázat: támogatott rész (kivitelezés) 150 000
13 Intézményi játszóeszköz építés 12 700 12 700 100,0%
14 Bőrfestő u-i Óvoda fejlesztése: KMOP-4.6.1-11 pályázat támogatott forrásból 200 000
15 Bőrfestő u-i Óvoda fejlesztése: KMOP-4.6.1-11 pályázat saját forrásból 119 463
16 Szakrendelő fejlesztése 116 732
17 Tervezések, szabályozási tervek, pályázati önrészek 53 340
18 Fóti u-i Óvoda bővítése 76 200
19 Térfigyelő rendszer telepítése, bővítése 50 800
20 Szakrendelő KEOP pályázat 327 853
B. Önkormányzat beruházási kiadásai összesen 783 783 1 421 125 181,3%
Beruházások mindösszesen: (A.+B.) 820 228 1 509 539 184,0%

5.a számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának működési és felhalmozási célú pénzeszközátadása feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
I. Működési célú pénzeszköz átadás 748 050 679 091 90,8%
A. Támogatásértékű működési célú pénzeszköz átadás ÁH-n belülre 33 000 31 000 93,9%
1 Nemzetiségi Önkormányzatok támogatása 5 000 3 000 60,0%
2 Rendőrség támogatása 25 000 25 000 100,0%
3 Tűzőrség támogatása 3 000 3 000 100,0%
B. Működési célú pénzeszköz átadás ÁH-n kívülre 715 050 648 091 90,6%
1 Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. 150 000 158 000 105,3%
2 Helytörténeti Értesítő 3 450 3 450 100,0%
3 UV Zrt. 365 000 203 697 55,8%
4 Kerületi komposztálási mintaprogram 3 000 3 000 100,0%
5 Bursa Hungarica 5 100
6 Balatonfüredi Kard.Rehab.Int. Alapítvány 3 000 3 000 100,0%
7 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 60 000 115 135 191,9%
8 Twist Olivér Alapítvány (hajléktalanok nappali ellátása) 7 000 8 041 114,9%
9 Twist Olivér Alapítvány (utcai gondozó szolg.) 2 000 2 268 113,4%
10 Ker. és Iparkamara IV. ker. tagcsoportja 1 000 1 000 100,0%
11 MÁV Szimfonikusok 2 000 1 000 50,0%
12 UTE versenysport támogatás 97 000 97 000 100,0%
13 UTE utánpótlás támogatás 36 000
14 Lepke Múzeum 3 500 3 500 100,0%
15 Egyházak működési támogatása 10 000 10 000 100,0%
16 ÚSC Városi Sportiskola támogatása 3 000 3 000 100,0%
II. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 64 000 357 831 559,1%
A. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH-n belülre
B. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH-n kívülre 64 000 357 831 559,1%
1 Önkormányzati lakásért fizetett pénzbeli térítés 25 000 20 000 80,0%
2 Lakáshoz jutási támogatás végleges jelleggel 14 000 14 000 100,0%
3 UV Zrt. Közszolg. szerz. 199 636
4 Sajtó Kft. Digitális átállás 5 000
5 Szilágyi u-i Sportpálya TAO pályázat önrész 57 000
6 Társasházak energetikai korszerűsítésének támogatása pályázat útján 18 000
7 Műfüves pálya MLSZ 30% önrész, Pályaépítési Program III. ütem 310/2012. (XI. 29.) Ök. hat. 13 495
8 Ovi-Foci program folytatása 5 700
9 Templomok felújítási keret 25 000 25 000 100,0%
I-II. Mindösszesen 812 050 1 036 922 127,7%

5.b számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának működési és felhalmozási célú pénzeszközátvétele feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2012. évi eredeti 2013. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
I. Működési célú pénzeszköz átvétel 306 352 889 394 290,3%
A. Támogatásértékű működési célú pénzeszköz átvétel ÁH-n belülről 306 352 889 394 290,3%
1 Drog-prevenciós pályázat (Kronodrog) 1 000 1 100 110,0%
2 KEF pályázat 500 500 100,0%
3 Újpesti Piac és Vásárcsarnok 164 120 177 314 108,0%
4 Közhasznú foglalkoztatottak 140 732 145 029 103,1%
5 Áldozatsegítő hálózat fejlesztése: TÁMOP-5.6.1.C-11/1-2011-0006 pályázat 78 827
6 Könyves K.Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat 262 237
7 Kulturális program támogatása: NGM 732
8 „Új tudás, új ismeret”- Kulturális Szolgáltatás Újpesten: TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0021 18 339
9 Nem kerületi lakos iskolások utáni hozzájárulás önkormányzatoktól 150 000
10 Fővárosi Önkormányzat (Babits M.Gimn. és Karinthy F.Ált.Isk. működtetése) 55 316
B. Működési célú pénzeszköz átvételÁH-n kívülről 0 0
II. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 470 906 429 651 91,2%
A. Támogatásértékű felhalmozási célú pénzeszköz átvétel ÁH-n belülről 428 078 429 651 100,4%
1 Óvoda pályázat KMOP-2007.4.6.1/B-2. 20 360
2 Nagyvárosi Jövő-Új Főtér pályázat: KMOP-5.2.2/B 58 963
3 Koktél áruház akadálymentesítés 20 902 20 902 100,0%
4 Szakrendelő felújítása KEOP: támogatott 327 853 58 749 17,9%
5 Bőrfestő u-i Óvoda fejlesztése: KMOP-4.6.1-11 pályázat 200 000
6 Homoktövis Bölcsőde KMOP-4.5.2-11-2012-0020 pályázat: támogatott rész 150 000
B. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel ÁH-n kívülről 42 828 0 0,0%
1 EIB támogatás 42 828 0 0,0%
I-II. Mindösszesen 777 258 1 319 045 169,7%

6. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzatának tartalék előirányzatai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2012. évi terv 2013. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
A. Általános tartalék 141 000 200 000 141,8%
B. Működési céltartalék (I.+II.) 382 335 646 202 169,0%
I. Egyéb működési tartalék (1+....+23.) 283 327 551 602 194,7%
1 Egészségügyi tartalék 30 000 30 000 100,0%
2 Tehetséges Más Fogyatékosokért Al. 6 630 0 0,0%
3 Intézményvezetők, pedagógusok továbbképzése 6 846 2 349 34,3%
4 Vis maior alap 5 000 5 000 100,0%
5 Újpesti Városnapok 14 000 16 500 117,9%
6 EB és Olimpiai Forgatag 15 000
7 Testvérvárosi Kapcsolatok 4 000 2 000
8 Újpest Egészségéért Díj 15 050 15 350 102,0%
9 S.O.S. gondozó hálózat 19 000
10 Sport támogatási keret 10 000 10 000 100,0%
11 Újpest kiváló tanulója 2 500 2 500 100,0%
12 Újpest gyermekeiért cím, díszpolgári cím 1 500 1 500 100,0%
13 HPV elleni védőoltás 20 000 10 000
14 Kiemelt kulturális és oktatási tevékenység 5 000 5 000 100,0%
15 Tankönyv támogatás 83 040 50 000 60,2%
16 Informatikai normatíva 13 761 0
17 Diákcsere program 1 000 1 000 100,0%
18 Könyvkiadás támogatása 4 000 4 000 100,0%
19 DHK díjtartozás 5 000 5 000 100,0%
20 Áldozatsegítő hálózat fejlesztése (TÁMOP-5.6.1.C-11/1-2011-0006 pályázat) 78 827
21 „Új tudás, új ismeret”- Kulturális Szolgáltatás Újpesten (TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0021) 18 339
22 Könyves K.Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 262 237
23 Karácsonyi vásár, szilveszter 22 000 32 000 145,5%
II. Bizottsági tartalékok (1+...+11) 99 008 94 600 95,5%
1 Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság keret 3 000 3 000 100,0%
2 Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság keret 3 000 3 000 100,0%
3 Népjóléti és Lakásügyi Bizottság 3 000 3 000 100,0%
4 Idősek hónapja 1 000 1 100 110,0%
5 100 évesek köszöntése 300 200 66,7%
6 Szociális munka díj 1 300
7 TRÖK keret 12 000 12 000 100,0%
8 TRÖK rendezvények 7 500 7 500 100,0%
9 Közművelődési, Oktatási Bizottsági keret 69 208 63 500 91,8%
Ebből: - DÖK támogatás 4 000 4 000 100,0%
- Gyermekvédelmi felelősök kerete 3 000 4 000 133,3%
- Diákösztöndíj 2 708 0,0%
- Éjszakai ping-pong 2 500 2 500 100,0%
- Nyári tábor és erdei iskolák támogatása 14 000 10 000 71,4%
- Egyéb kulturális tevékenység 8 000 8 000 100,0%
- Nemzetiségi keret 14 000 14 000 100,0%
- Civil keret 12 000 12 000 100,0%
- Civil szerepvállalás fejlesztése 1 000 1 000 100,0%
- Sport Alap 8 000 8 000 100,0%
C. Fejlesztési tartalékok (1+...+10) 419 880 398 000 94,8%
1 Beruházási és felújítási céltartalék 220 000 280 000 127,3%
2 Újpesti Zöld Kataszter elkészítése 20 000 30 000 150,0%
3 Városháza étterem kialakítása 40 000 40 000 100,0%
4 KMOP-4.5.2-11.pályázati önrész (Bölcsőde) 101 880
5 Pályázatok elkészítése 5 000 5 000 100,0%
6 TRÖK Farkaserdő rendbetétele 10 000 10 000 100,0%
7 Helyi védett ingatlanok 10 000
8 Szobor és emléktábla állítás 8 000 8 000 100,0%
9 Informatikai tartalék + pályázati önrészek 15 000 15 000 100,0%
Tartalékok mindösszesen (A+B+C) 943 215 1 244 202 131,9%

7. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának finanszírozási ütemterve

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Mind-
összesen
Előző havi záró pénzállomány 7 061 153 6 376 027 6 177 306 7 675 022 7 452 906 7 146 918 6 872 429 6 235 018 5 474 551 6 996 884 6 639 452 6 291 369
Bevételek
I. Működési bevételek 262 696 270 151 2 472 730 468 973 468 973 468 973 468 973 468 973 2 508 529 468 973 468 973 1 503 598 10 300 515
1. Önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó intézmények működési bevételei 100 951 100 951 100 951 100 951 100 951 100 951 100 951 100 951 100 951 100 951 100 951 100 951 1 211 412
2. Önkormányzat működési bevételei 38 203 38 203 38 203 38 203 38 203 38 203 38 203 38 203 38 203 38 203 38 203 38 210 458 443
3. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 123 542 130 997 2 333 576 329 819 329 819 329 819 329 819 329 819 2 369 375 329 819 329 819 1 364 437 8 630 660
a.) Helyi adók 99 404 106 859 2 286 190 305 681 305 681 305 681 305 681 305 681 2 311 141 305 681 305 681 1 340 299 8 283 660
b.) Átengedett központi adók 13 888 13 888 37 136 13 888 13 888 13 888 13 888 13 888 47 984 13 888 13 888 13 888 224 000
c.) Bírságok, pótlékok 0 0 0 0 0
d.) Egyéb sajátos bevételek 10 250 10 250 10 250 10 250 10 250 10 250 10 250 10 250 10 250 10 250 10 250 10 250 123 000
II. Támogatások
1. Önkormányzatok költségvetési támogatása 242 548 242 548 242 548 242 548 242 548 242 548 242 548 242 548 242 548 242 548 242 548 242 548 2 910 576
III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 100 407 2 507 2 507 2 507 2 507 2 507 2 507 6 507 2 507 2 507 2 507 2 507 131 989
1. Ebből: Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése 97 900 97 900
2. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 2 507 2 507 2 507 2 507 2 507 2 507 2 507 2 507 2 507 2 507 2 507 2 507 30 089
3. Pénzügyi befektetések bevételei 4 000 4 000
IV. Támogatásértékű bevétel (Átvett pe. államháztartáson belülről) 64 856 64 856 126 225 64 856 64 856 279 682 64 856 64 856 135 119 64 856 64 856 279 682 1 339 558
1.a Támogatásértékű működési bevétel 63 147 63 147 124 515 63 147 63 147 63 147 63 147 63 147 133 409 63 147 63 147 63 147 889 394
1.b TB Alaptól átvett pénzeszköz 1 709 1 709 1 709 1 709 1 709 1 709 1 709 1 709 1 709 1 709 1 709 1 709 20 513
2.a Támogatásértékű felhalmozási bevétel 214 826 214 826 429 651
2.b TB Alaptól átvett pénzeszköz
V. Véglegesen átvett pénzeszközök (Államháztartáson kívülről) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1. Működési célú pénzeszköz átvétel 0
2. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 0 0
VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, (munk. tám., helyi tám.) 1 025 1 025 1 025 1 025 1 025 1 025 1 025 1 025 1 025 1 025 1 025 1 025 12 300
VII. Pénzforgalom nélküli bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1. Előző évi tervezett pénzmaradvány igénybevétele 0
2. Előző évek költségvetési tartalékának igénybevétele 0
3. Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele 0
BEVÉTELEK ÖSSZESEN 671 533 581 088 2 845 035 779 910 779 910 994 735 779 910 783 910 2 889 728 779 910 779 910 2 029 360 14 694 938
VIII. FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK 0
1. Működési célú hitel felvétele
2. Forgatási célú értékpapír bevétele
3. Fejlesztési célú kötvény kibocsátás
4. Fejlesztési célú hitel felvétele
BEVÉTELEK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 671 533 581 088 2 845 035 779 910 779 910 994 735 779 910 783 910 2 889 728 779 910 779 910 2 029 360 14 694 938
KIADÁSOK
1. Önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó intézmények működési kiadásai 945 990 509 379 836 837 509 379 509 379 509 379 509 379 472 995 582 148 509 379 654 916 727 685 7 276 845
2. Önkormányzat költségvetésében szereplő működési kiadások (az ellátottak pénzbeli juttatásai és végleges pénzeszköz átadások kivételével) 229 798 140 556 185 177 174 022 174 022 174 022 174 022 174 022 174 022 185 177 185 177 261 032 2 231 046
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 67 948 67 948 67 948 67 054 67 054 67 054 67 054 67 054 112 650 78 676 78 676 84 934 894 047
4. Speciális célú támogatások
5. Végleges pénzeszköz átadás 112 924 61 926 118 995 126 281 91 068 91 068 118 995 91 068 98 353 120 209 87 789 95 561 1 214 236
6. Felújítási kiadások 112 615 116 443 89 964 319 023
7. Beruházási kiadások 1 120 272 170 272 170 724 881 203 383 35 737 78 1 509 539
8. Tartalékok (működési+felhalmozási) 136 862 125 291 130 641 154 032 159 258 14 358 195 340 118 199 121 434 88 786 1 244 202
9. Támogatási kölcsönök nyújtása (helyi tám., munk. kölcsön) 1 500 1 500 1 500 1 500 6 000
10. KIADÁSOK ÖSSZESEN 1 356 659 779 809 1 347 319 1 002 026 1 085 898 1 269 224 1 417 321 1 544 376 1 367 395 1 137 342 1 127 992 1 259 576 14 694 938
11. FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Működési célú hitel visszafizetése 0
Forgatási célú értékpapír kiadása
Fejlesztési célú kötvény beváltása
Egyéb kötelezettség törlesztése
KIADÁSOK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 1 356 659 779 809 1 347 319 1 002 026 1 085 898 1 269 224 1 417 321 1 544 376 1 367 395 1 137 342 1 127 992 1 259 576 14 694 938
Záró pénzkészlet 6 376 027 6 177 306 7 675 022 7 452 906 7 146 918 6 872 429 6 235 018 5 474 551 6 996 884 6 639 452 6 291 369 7 061 153

8. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának többéves kihatással járó kötelezettségei évenkénti bontásban és összesítve

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2013. 2014. 2015.
Tőke Kamat Összesen Tőke Kamat Összesen Tőke Kamat Összesen
1 Kötvény 400 000 400 000 87 000 232 689 319 689 174 000 222 539 396 539
Összesen 0 400 000 400 000 87 000 232 689 319 689 174 000 222 539 396 539
Sor-
szám
Megnevezés 2016- 2030. 2031. Összesen
Tőke Kamat Összesen Tőke Kamat Összesen Tőke Kamat Összesen
1 Kötvény 2 610 000 1 719 938 4 329 938 129 000 6 595 135 595 3 000 000 2 581 761 5 581 761
Összesen 2 610 000 1 719 938 4 329 938 129 000 6 595 135 595 3 000 000 2 581 761 5 581 761