Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és intézményei 2012. évi összevont költségvetéséről és a végrehajtás szabályairól szóló - többször módosított - Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1. § (6) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § * 

AZ ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI

2. § A Képviselő-testület az 1. §-ban megállapított bevételek és finanszírozási műveletek főösszege forrásonkénti megbontásának tartalmát az 1.; 1/a; 1/b; számú mellékletek 2. oszlopa, összegeit az 1.; 1/a; 1/b számú mellékletek „2012. évi VII. mód.” oszlopai szerint hagyja jóvá.

3. § A 2. §-ban megállapított bevételek és finanszírozási műveletek közül a Képviselő-testület az intézményi bevételek tartalmát intézményenként a 2. számú melléklet 1-12. sorai szerinti tartalommal, a „2012. évi VII. mód.” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

AZ ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI

4. § A Képviselő-testület a 2012. évi költségvetés önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervenkénti kiadási - és ezen belül kötelező - előirányzatait, valamint az intézményi támogatásokat a 2. melléklet 14-19 sorai, valamint 8. sora szerinti tartalommal, a „2012. évi VII. mód.” oszlopai szerinti összegekben állapítja meg.

5. § (1) A Képviselő-testület az intézményi és önkormányzati felújítási előirányzatokat célonként a 3.a., 3.b. sz. melléklet 2. oszlopa szerinti tartalommal, és a „2012. évi VII. mód.” oszlopa szerinti összegekben hagyja jóvá.

6. § A Képviselő-testület az intézményi és önkormányzati beruházási kiadásokat feladatonként a 4. sz. melléklet 2. oszlopa szerinti tartalommal, „2012. évi VII. mód.” oszlopa szerinti összegekben állapítja meg.

7. § (1) A Képviselő-testület a működési célú átadott pénzeszközöket az 5. sz. melléklet 2. oszlopa szerinti célokra, „2012. évi VII. mód.”oszlopa szerinti összegekben állapítja meg.

(2) A Képviselő-testület a felhalmozási célú átadott pénzeszközöket az 5 sz. melléklet 2. oszlopa szerinti célokra, „2012. évi VII. mód.” oszlopa szerinti összegekben állapítja meg.

ÁLTALÁNOS ÉS CÉLTARTALÉK

8. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat tartalékait jogcímenként a 6. sz. melléklet 2. oszlopa szerinti tartalommal, „2012. évi VII. mód.” oszlopa szerinti összegekben állapítja meg.

9. § Jelen rendelet a kihirdetését követő első napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépéstől kell alkalmazni.

Dr. Tahon Róbert
jegyző
Wintermantel Zsolt
polgármester

Záradék

A rendelet kihirdetve a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján 2013. április 25. napján.

Dr. Tahon Róbert
jegyző

1. sz. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak mérlege

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. év
II. mód.
2012. év
III. mód.
2012. év
IV. mód.
2012. év
V. mód.
2012. év
VI. mód.
2012. év
VII. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Bevételek
I. Működési bevételek 11 414 575 11 414 575 11 414 987 11 403 236 11 403 769 11 779 584 12 062 718 12 062 718 105,7%
1. Önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó intézmények működési bevételei 1 429 816 1 429 816 1 430 228 1 418 477 1 418 410 1 413 503 1 430 926 1 430 926 100,1%
2. Önkormányzat működési bevételei 587 830 587 830 587 830 587 830 588 430 589 152 854 863 854 863 145,4%
3. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 9 396 929 9 396 929 9 396 929 9 396 929 9 396 929 9 776 929 9 776 929 9 776 929 104,0%
ebből: a.) Helyi adók 8 284 049 8 284 049 8 284 049 8 284 049 8 284 049 8 664 049 8 664 049 8 664 049 104,6%
b.) Átengedett központi adók 948 880 948 880 948 880 948 880 948 880 948 880 948 880 948 880 100,0%
c.) Bírságok, pótlékok 75 000 75 000 75 000 75 000 75 000 75 000 75 000 75 000 100,0%
d.) Egyéb sajátos bevételek 89 000 89 000 89 000 89 000 89 000 89 000 89 000 89 000 100,0%
II. Támogatások 0
1. Önkormányzatok költségvetési támogatása 3 496 988 3 571 358 3 654 978 3 654 978 4 015 124 4 015 124 4 082 180 4 226 150 120,9%
Ebből: a.) Normatív hozzájárulások 3 200 273 3 200 273 3 230 273 3 230 273 3 230 273 3 230 273 3 230 273 3 232 719 101,0%
b.) Központosított előirányzatok 0 0 4 355 4 355 7 718 7 718 7 718 22 840
c.) Normatív kötött felhasználású támogatások 296 715 296 715 296 715 296 715 582 828 582 828 582 828 697 762 235,2%
d.) Egyéb központi támogatások 0 74 370 123 635 123 635 194 305 194 305 261 361 272 829
III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 112 998 112 998 112 998 112 998 112 998 113 311 113 311 113 311 100,3%
1. Ebből: a.) Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése 0 0 0 0 0 313 313 313
2. b.) Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 100,0%
3. c.) Pénzügyi befektetések bevételei 5 000 5 000 5 000 5 000 5 000 5 000 5 000 5 000 100,0%
IV. Támogatásértékű bevétel (Átvett pe. államháztartáson belülről) 1 499 408 2 031 256 2 034 463 2 034 463 1 874 577 1 878 606 1 371 839 1 149 732 76,7%
1.a Támogatásértékű működési bevétel 770 502 1 302 350 1 305 557 1 305 557 1 023 201 1 027 230 878 884 656 777 85,2%
1.b TB Alaptól átvett pénzeszköz 258 000 258 000 258 000 258 000 258 000 258 000 261 166 261 166 101,2%
2.a Támogatásértékű felhalmozási bevétel 470 906 470 906 470 906 470 906 593 376 593 376 231 789 231 789 49,2%
2.b TB Alaptól átvett pénzeszköz 0 0 0 0 0 0 0 0
V. Véglegesen átvett pénzeszközök (Államháztartáson kívülről) 300 300 300 300 300 1 669 1 840 1 840 613,3%
1. Működési célú pénzeszköz átvétel 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 300 300 300 300 300 1 669 1 840 1 840 613,3%
VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, (munk. tám., helyi tám.) 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 105,7%
VII. Pénzforgalom nélküli bevételek 0 6 708 382 6 762 019 6 762 019 6 762 019 6 762 019 6 914 361 6 971 157
1. Előző évi tervezett pénzmaradvány igénybevétele 0 6 708 382 6 762 019 6 762 019 6 762 019 6 762 019 6 914 361 6 971 157
2. Előző évek költségvetési tartalékának igénybevétele 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele 0 0 0 0 0 0 0 0
BEVÉTELEK ÖSSZESEN 16 540 769 23 855 369 23 996 245 23 984 494 24 185 287 24 566 813 24 562 749 24 541 408 148,4%
VIII. FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK 0 0 0 0 0 0 0 0
1. Működési célú hitel felvétele 0
2. Forgatási célú értékpapír bevétele 0
3. Fejlesztési célú kötvény kibocsátás 0
4. Fejlesztési célú hitel felvétele 0
BEVÉTELEK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 16 540 769 23 855 369 23 996 245 23 984 494 24 185 287 24 566 813 24 562 749 24 541 408 148,4%
KIADÁSOK
1. Önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó intézmények működési kiadásai 11 204 358 11 808 504 11 611 295 11 588 313 11 786 369 11 854 856 11 886 199 11 886 199 106,1%
2. Önkormányzat költségvetésében szereplő működési kiadások (az ellátottak pénzbeli juttatásai és végleges pénzeszköz átadások kivételével) 1 621 542 2 065 942 2 438 059 2 438 059 2 501 933 2 525 176 2 591 490 2 593 251 159,9%
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 930 550 942 867 942 867 942 867 942 867 942 867 939 997 938 236 100,8%
4. Speciális célú támogatások
5. Végleges pénzeszköz átadás 812 050 1 280 752 1 376 410 1 376 410 1 413 873 1 415 483 1 427 754 1 427 754 175,8%
6. Felújítási kiadások 165 783 401 289 426 129 426 129 1 037 710 1 036 334 849 389 849 389 512,3%
7. Beruházási kiadások 846 771 1 472 805 1 490 563 1 490 563 1 348 966 1 584 896 2 421 091 2 421 091 285,9%
8. Tartalékok (működési+felhalmozási) 943 215 5 866 710 5 694 422 5 705 653 5 137 069 5 190 701 4 430 329 4 408 988 467,4%
9. Támogatási kölcsönök nyújtása (helyi tám., munk. kölcsön) 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 100,0%
I. KIADÁSOK ÖSSZESEN 16 540 769 23 855 369 23 996 245 23 984 494 24 185 287 24 566 813 24 562 749 24 541 408 148,4%
II. FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK 0 0 0 0 0 0 0 0
1. Működési célú hitel visszafizetése 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Forgatási célú értékpapír kiadása 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Fejlesztési célú hitel törlesztése 0 0 0 0 0 0 0 0
4. Fejlesztési célú kötvény beváltása 0 0 0 0 0 0 0 0
5. Egyéb kötelezettség törlesztése 0 0 0 0 0 0 0 0
KIADÁSOK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 16 540 769 23 855 369 23 996 245 23 984 494 24 185 287 24 566 813 24 562 749 24 541 408 148,4%
Tájékoztató jelleggel 0
Intézményfinanszírozás 9 592 565 10 355 225 10 146 857 10 135 626 10 398 165 10 467 049 10 504 824 10 504 824 109,5%
többlet/ hiány 0 0 0 0 0 0 0 0

1.a. sz. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat működési célú bevételeinek és kiadásainak mérlege

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. év IV. mód. 2012. év V. mód. 2012. év VI. mód. 2012. év VII. mód. Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Bevételek
1. Intézményi működési bevételek 2 017 646 2 017 646 2 018 058 2 006 307 2 006 840 2 002 655 2 285 789 2 285 789 113,3%
Ebből: a.) Önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó intézmények működési bevételei + ÁFA bev. 1 429 816 1 429 816 1 430 228 1 418 477 1 418 410 1 413 503 1 430 926 1 430 926 100,1%
b.) Önkormányzat 587 830 587 830 587 830 587 830 588 430 589 152 854 863 854 863 145,4%
2. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 9 396 929 9 396 929 9 396 929 9 396 929 9 396 929 9 776 929 9 776 929 9 776 929 104,0%
a) Helyi adók 8 284 049 8 284 049 8 284 049 8 284 049 8 284 049 8 664 049 8 664 049 8 664 049 104,6%
Építményadó 1 900 000 1 900 000 1 900 000 1 900 000 1 900 000 2 050 000 2 050 000 2 050 000 107,9%
Telekadó 260 000 260 000 260 000 260 000 260 000 490 000 490 000 490 000 188,5%
Kommunális adó 50 000 50 000 50 000 50 000 50 000 50 000 50 000 50 000 100,0%
Iparűzési adó 6 039 049 6 039 049 6 039 049 6 039 049 6 039 049 6 039 049 6 039 049 6 039 049 100,0%
Idegenforgalmi adó+üdülőhelyi hozzájárulás 35 000 35 000 35 000 35 000 35 000 35 000 35 000 35 000 100,0%
b) Átengedett központi adók 948 880 948 880 948 880 948 880 948 880 948 880 948 880 948 880 100,0%
Személyi jövedelemadó (forrásmegosztásból) 348 880 348 880 348 880 348 880 348 880 348 880 348 880 348 880 100,0%
Gépjárműadó 600 000 600 000 600 000 600 000 600 000 600 000 600 000 600 000 100,0%
Jövedelemdifferenciálódás elsz.korrekció 0 0 0 0 0 0 0 0
c) Bírságok, pótlékok 75 000 75 000 75 000 75 000 75 000 75 000 75 000 75 000 100,0%
d) Egyéb sajátos bevételek 89 000 89 000 89 000 89 000 89 000 89 000 89 000 89 000 100,0%
3. Önkormányzatok költségvetési támogatása 3 496 988 3 571 358 3 654 978 3 654 978 4 013 750 4 013 750 4 080 806 4 224 776 120,8%
a) Normatív hozzájárulások 3 200 273 3 200 273 3 230 273 3 230 273 3 230 273 3 230 273 3 230 273 3 232 719 101,0%
b) Központosított előirányzatok 4 355 4 355 6 344 6 344 6 344 21 466
c) Normatív kötött felhasználású támogatás 296 715 296 715 296 715 296 715 582 828 582 828 582 828 697 762 235,2%
d) Egyéb központi támogatások 74 370 123 635 123 635 194 305 194 305 261 361 272 829
4. Támogatásértékű bevétel (Átvett pe. államháztartáson belülről) 1 028 502 1 560 350 1 563 557 1 563 557 1 281 201 1 285 230 1 140 050 917 943 89,3%
a) Önkormányzat 770 502 957 656 941 439 941 439 655 326 655 626 504 315 282 208 36,6%
b) Önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó intézmények 0 344 694 364 118 364 118 367 875 371 604 374 569 374 569
c) TB. Alapoktól átvett pénzeszköz (intézmények) 258 000 258 000 258 000 258 000 258 000 258 000 261 166 261 166 101,2%
5. Működési célú pénzeszköz átvétel (Államháztartáson kívülről) 0 0 0 0 0 0 0 0
a) Önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó intézmények
b) Önkormányzat
6. Támogatási kölcsönök visszatérülése
7. Pénzforgalom nélküli bevételek 0 911 035 911 035 911 035 911 035 911 035 1 063 377 1 120 173
a) Előző évi tervezett pénzmaradvány igénybevétele 911 035 911 035 911 035 911 035 911 035 1 063 377 1 120 173
b) Előző évek költségvetési tartalékának igénybevétele
c) Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele
MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 15 940 065 17 457 318 17 544 557 17 532 806 17 609 755 17 989 599 18 346 951 18 325 610 115,0%
8. Finanszírozási műveletek 0 0 0 0 0 0 0 0
a) Működési célú hitel felvétele
b) Forgatási célú értékpapír bevétele
9. MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 15 940 065 17 457 318 17 544 557 17 532 806 17 609 755 17 989 599 18 346 951 18 325 610 115,0%
Kiadások
1. Önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó intézmények működési kiadásai (az egyéb támogatás kivételével) 11 204 358 11 808 504 11 611 295 11 588 313 11 786 369 11 854 856 11 886 199 11 886 199 106,1%
2. Önkormányzat költségvetésében szereplő működési kiadások (az ellátottak pénzbeli juttatásai és végleges pénzeszköz átadások kivételével) 1 621 542 2 065 942 2 438 059 2 438 059 2 501 933 2 525 176 2 591 490 2 593 251 159,9%
3. Végleges pénzeszköz átadás 748 050 1 210 009 1 248 030 1 248 030 1 286 526 1 288 136 1 299 407 1 299 407 173,7%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 930 550 942 867 942 867 942 867 942 867 942 867 939 997 938 236 100,8%
5. Speciális célú támogatások
6. Működési tartalékok 561 335 546 701 374 604 385 835 160 906 280 893 277 251 221 697 39,5%
I. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 15 065 835 16 574 023 16 614 855 16 603 104 16 678 601 16 891 928 16 994 344 16 938 790 112,4%
II. FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK 0 0 0 0 0 0 0 0
7. Működési hitel visszafizetése
8. Forgatási célú értékpapír kiadása
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 15 065 835 16 574 023 16 614 855 16 603 104 16 678 601 16 891 928 16 994 344 16 938 790 112,4%
Tájékoztató jelleggel
9. Intézményfinanszírozás 9 592 565 10 355 225 10 146 857 10 135 626 10 398 165 10 467 049 10 504 824 10 504 824 109,5%
többlet/hiány 874 230 883 295 929 702 929 702 931 154 1 097 671 1 352 607 1 386 820

1.b. sz. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak mérlege

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2012. évi
eredeti
2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. év
IV. mód.
2012. év
V. mód.
2012. év
VI. mód.
2012. év
VII. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Önkormányzat felhalmozási bevételei
1. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 112 998 112 998 112 998 112 998 112 998 113 311 113 311 113 311 100,3%
a) Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 313 313 313
b) Önkormányzat sajátos felhalmozási bevételei 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 100,0%
c) Pénzügyi befektetések bevételei (osztalékbevételek) 5 000 5 000 5 000 5 000 5 000 5 000 5 000 5 000 100,0%
2. Önkormányzatok költségvetési támogatása (fejlesztési célú) 0 0 0 0 1 374 1 374 1 374 1 374
a) Ebből: beruházások állami céltámogatása
b) központosított támogatások 1 374 1 374 1 374 1 374
3. Támogatásértékű bevétel (Átvett pénzeszköz álllamházt. belülről) 470 906 470 906 470 906 470 906 593 376 593 376 231 789 231 789 49,2%
a) Önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó intézmények
b) Önkormányzat 470 906 470 906 470 906 470 906 593 376 593 376 231 789 231 789 49,2%
c) TB. Alapoktól átvett (Intézmények)
4. Véglegesen átvett pénzeszközök (Államháztartáson kívülről) 300 300 300 300 300 1 669 1 840 1 840 613,3%
a) Önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó intézmények 300 300 300 300 300 1 669 1 840 1 840 613,3%
b) Önkormányzat
5. Pénzforgalom nélküli bevételek 0 5 797 347 5 850 984 5 850 984 5 850 984 5 850 984 5 850 984 5 850 984
a) Előző évi tervezett pénzmaradvány igénybevétele 5 797 347 5 850 984 5 850 984 5 850 984 5 850 984 5 850 984 5 850 984
b) Előző évek költségvetési tartalékának igénybevétele
c) Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele
6. Támogatási kölcsönök visszatérülése 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 100,0%
I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 600 704 6 398 051 6 451 688 6 451 688 6 575 532 6 577 214 6 215 798 6 215 798 1034,8%
II. FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK 0 0 0 0 0 0 0 0
1. Fejlesztési célú kötvény kibocsátás
2. Fejlesztési célú hitel felvétele
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 600 704 6 398 051 6 451 688 6 451 688 6 575 532 6 577 214 6 215 798 6 215 798 1034,8%
Önkormányzat fejlesztési kiadásai
1. Önkormányzat felújítási kiadásai 165 783 401 289 426 129 426 129 1 037 710 1 036 334 849 389 849 389 512,3%
2. Önkormányzat beruházási kiadásai 846 771 1 472 805 1 490 563 1 490 563 1 348 966 1 584 896 2 421 091 2 421 091 285,9%
3. Fejlesztési tartalékok 381 880 5 320 009 5 319 818 5 319 818 4 976 163 4 909 808 4 153 078 4 187 291 1096,5%
4. Végleges pénzeszköz átadás 64 000 70 743 128 380 128 380 127 347 127 347 128 347 128 347 200,5%
5. Munkáltatói támogatás folyósítása 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 100,0%
I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN 1 474 934 7 281 346 7 381 390 7 381 390 7 506 686 7 674 885 7 568 405 7 602 618 515,5%
II. FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK 0 0 0 0 0 0 0 0
1. Fejlesztési célú hitel törlesztése
2. Fejlesztési célú kötvény beváltása
3. Egyéb kötelezettség törlesztése
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 1 474 934 7 281 346 7 381 390 7 381 390 7 506 686 7 674 885 7 568 405 7 602 618 515,5%
többlet/ hiány -874 230 -883 295 -929 702 -929 702 -931 154 -1 097 671 -1 352 607 -1 386 820

2. sz. melléklet a A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek bevételei és kiadásai mérlege

eFt-ban
Intézmény 1. Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 54 500 54 500 54 912 41 287 41 287 58 368 58 368 58 368 107,1%
- alaptevékenység bevételei 54 400 54 400 54 812 41 187 41 187 57 787 57 787 57 787 106,2%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek 100 100 100 100 100 581 581 581 581,0%
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 4 245 7 348 7 348 7 348 7 348 7 348 7 348
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 12 000 12 000 12 000 8 999 8 999 13 486 13 486 13 486 112,4%
6. Pénzmaradvány 13 585 13 585 13 585 13 585 13 585 13 585 13 585
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 499 739 511 824 518 364 393 428 396 662 352 637 352 637 352 637 70,6%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 566 239 596 154 606 209 464 647 467 881 445 424 445 424 445 424 78,7%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 566 239 588 677 598 732 457 170 457 170 431 932 431 932 431 932 76,3%
14.1. Személyi juttatások 313 060 317 324 320 433 242 168 242 168 238 089 238 089 238 089 76,1%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 84 278 85 279 86 107 65 036 65 036 64 234 64 234 64 234 76,2%
14.3. Dologi kiadások 168 901 170 423 176 541 134 315 134 315 104 566 104 566 104 566 61,9%
14.4. Pénzeszköz átadás 15 651 15 651 15 651 15 651 25 043 25 043 25 043
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás 7 119 7 119 7 119 10 353 9 866 9 866 9 866
16. Beruházás 358 358 358 358 3 626 3 626 3 626
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 566 239 596 154 606 209 464 647 467 881 445 424 445 424 445 424 78,7%
Költségvetési létszámkeret 156,25 156,25 156,25 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,0%
eFt-ban
Intézmény 2. Gazdasági Intézmény és önállóan működő intézményei
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 793 886 793 886 793 886 803 961 804 461 804 941 819 368 819 368 101,4%
- alaptevékenység bevételei 793 886 793 886 793 886 803 961 804 461 804 941 819 368 819 368 101,4%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek 0
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 340 449 355 934 355 934 359 719 362 785 365 750 365 750
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 1 000 1 171 1 171
5. ÁFA bevétel 198 976 198 976 198 976 201 714 201 147 201 147 201 143 201 143 101,1%
6. Pénzmaradvány 249 804 249 804 249 804 249 804 249 804 249 804 249 804
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 6 098 408 6 303 661 6 389 050 6 506 930 6 741 000 6 845 460 6 815 712 6 815 712 112,2%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 7 091 270 7 886 776 7 987 650 8 118 343 8 356 131 8 465 137 8 452 948 8 452 948 119,4%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 7 052 793 7 654 512 7 752 282 7 882 975 8 064 135 8 172 322 8 139 946 8 139 946 115,9%
14.1. Személyi juttatások 3 701 323 3 893 218 3 953 932 4 026 753 4 095 960 4 174 918 4 158 161 4 158 161 112,8%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 983 022 1 022 330 1 038 604 1 058 264 1 077 225 1 089 090 1 081 803 1 081 803 110,8%
14.3. Dologi kiadások 2 204 328 2 443 357 2 464 069 2 502 281 2 595 016 2 612 637 2 604 426 2 604 426 118,5%
14.4. Pénzeszköz átadás 164 120 295 607 295 607 295 607 295 864 295 607 295 418 295 418 180,1%
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása 70 70 70 70 138 138
15. Felújítás 13 335 170 039 170 039 170 039 200 902 201 902 205 642 205 642 1514,1%
16. Beruházás 25 142 62 225 65 329 65 329 91 094 90 913 107 360 107 360 361,6%
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 7 091 270 7 886 776 7 987 650 8 118 343 8 356 131 8 465 137 8 452 948 8 452 948 119,4%
Költségvetési létszámkeret 1 760,00 1 760,00 1 760,00 1 900,00 1 906,00 1 858,19 1 858,19 1 858,19 105,6%
eFt-ban
Intézmény 3. Ady Endre Művelődési Központ
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 61 252 61 252 61 252 45 939 45 939 32 028 32 028 32 028 52,3%
- alaptevékenység bevételei 61 152 61 152 61 152 45 864 45 864 31 995 31 995 31 995 52,3%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek 100 100 100 75 75 33 33 33
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 300 300 300 300 300 669 669 669
5. ÁFA bevétel 16 071 16 071 16 071 12 053 12 053 7 645 7 645 7 645 47,6%
6. Pénzmaradvány 8 178 8 178 8 178 8 178 8 178 8 178 8 178
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 109 997 120 722 121 601 94 027 94 067 100 169 100 169 100 169 91,1%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 187 620 206 523 207 402 160 497 160 537 148 689 148 689 148 689 79,3%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 187 620 195 920 196 799 149 894 149 894 138 046 138 046 138 046 73,6%
14.1. Személyi juttatások 70 501 71 795 72 487 54 862 54 862 59 100 59 100 59 100 83,8%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 18 849 19 193 19 380 14 668 14 668 16 086 16 086 16 086 85,3%
14.3. Dologi kiadások 98 270 104 932 104 932 80 364 80 364 62 450 62 450 62 450 63,5%
14.4. Pénzeszköz átadás 0 410 410 410
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás 7 285 7 285 7 285 7 285 7 285 7 285 7 285
16. Beruházás 3 318 3 318 3 318 3 358 3 358 3 358 3 358
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 187 620 206 523 207 402 160 497 160 537 148 689 148 689 148 689 79,3%
Költségvetési létszámkeret 39,00 39,00 39,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,0%
eFt-ban
Intézmény 4. Szociális Foglalkoztató
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 21 500 21 500 21 500 21 500 21 500 23 375 26 375 26 375 108,7%
- alaptevékenység bevételei 21 000 21 000 21 000 21 000 21 000 22 875 25 875 25 875 108,9%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek 500 500 500 500 500 500 500 500
2. Felhalmozási célú bevételek 300 300 300
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 5 670 5 670 5 670 5 670 5 670 5 670 5 670 5 670 100,0%
6. Pénzmaradvány 7 570 7 570 7 570 7 570 7 570 7 570 7 570
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 108 490 108 736 109 876 109 876 110 771 115 374 116 191 116 191 106,3%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 135 660 143 476 144 616 144 616 145 511 152 289 156 106 156 106 112,3%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 135 660 142 833 143 991 143 991 144 886 151 664 155 481 155 481 111,8%
14.1. Személyi juttatások 89 644 89 838 90 736 90 736 91 441 98 744 99 387 99 387 110,2%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 24 537 24 589 24 831 24 831 25 021 26 528 26 702 26 702 108,1%
14.3. Dologi kiadások 21 479 22 350 22 368 22 368 22 368 20 336 23 336 23 336 94,7%
14.4. Pénzeszköz átadás 6 056 6 056 6 056 6 056 6 056 6 056 6 056
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás 0 0 0
16. Beruházás 643 625 625 625 625 625 625
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 135 660 143 476 144 616 144 616 145 511 152 289 156 106 156 106 112,3%
Költségvetési létszámkeret 12,00 12,00 12,00 12,00 12,00 12,00 12,00 12,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény 5. Szociális és Egészségügyi Intézmény
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 114 210 114 210 114 210 114 210 114 210 114 210 114 210 114 210 100,0%
- alaptevékenység bevételei 113 905 113 905 113 905 113 905 113 905 113 905 113 905 113 905 100,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek 305 305 305 305 305 305 305 305
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 678 678 678 1 341 1 341 1 341
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 7 190 7 190 7 190 7 190 7 190 7 190 7 190 7 190 100,0%
6. Pénzmaradvány 31 571 31 571 31 571 31 571 31 571 31 571 31 571
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 504 673 560 103 573 043 573 043 579 523 581 551 619 540 619 540 115,2%
9. Támogatás TB alaptól 258 000 258 000 258 000 258 000 258 000 258 000 261 166 261 166 100,0%
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 884 073 971 074 984 692 984 692 991 172 993 863 1 035 018 1 035 018 112,4%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 884 073 925 284 939 983 939 983 946 463 949 154 990 309 990 309 107,4%
14.1. Személyi juttatások 449 601 456 872 472 941 472 941 477 313 478 910 492 780 492 780 106,5%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 121 492 123 455 126 436 126 436 127 617 128 048 131 792 131 792 105,4%
14.3. Dologi kiadások 311 680 325 697 326 375 326 375 327 302 327 965 351 506 351 506 105,2%
14.4. Pénzeszköz átadás 17 960 12 931 12 931 12 931 12 931 12 931 12 931
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása 1 300 1 300 1 300 1 300 1 300 1 300 1 300 1 300 100,0%
15. Felújítás 45 790 44 709 44 709 44 709 44 709 44 709 44 709
16. Beruházás 0 0 0
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 884 073 971 074 984 692 984 692 991 172 993 863 1 035 018 1 035 018 112,4%
Költségvetési létszámkeret 161,00 161,00 161,00 161,00 161,00 161,00 161,00 161,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény 6. Újpesti Ifjúsági Sport- és Szabadidő Központ
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 100 560 100 560 100 560 75 420 75 420 65 259 65 259 65 259 64,9%
- alaptevékenység bevételei 100 560 100 560 100 560 75 420 75 420 65 190 65 190 65 190 64,8%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek 69 69 69
2. Felhalmozási célú bevételek 13 13 13
3. Működési célú átvett pénzeszköz 158 158 130 130 130 130
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 7 948 7 948 7 948 5 961 5 961 5 611 5 611 5 611 70,6%
6. Pénzmaradvány 5 524 5 524 5 524 5 524 5 524 5 524 5 524
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 117 256 121 757 131 845 102 530 107 825 110 895 110 895 110 895 94,6%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 225 764 235 789 246 035 189 593 194 860 187 432 187 432 187 432 83,0%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 225 764 229 804 234 062 177 620 177 647 172 918 172 918 172 918 76,6%
14.1. Személyi juttatások 98 617 99 315 99 767 75 112 75 112 77 678 77 678 77 678 78,8%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 26 627 26 816 26 938 20 281 20 281 19 957 19 957 19 957 75,0%
14.3. Dologi kiadások 100 520 103 673 107 357 82 227 82 254 73 306 73 306 73 306 72,9%
14.4. Pénzeszköz átadás 0 1 977 1 977 1 977
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás 3 608 9 596 9 596 13 296 11 407 11 407 11 407
16. Beruházás 2 377 2 377 2 377 3 917 3 107 3 107 3 107
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 225 764 235 789 246 035 189 593 194 860 187 432 187 432 187 432 83,0%
Költségvetési létszámkeret 49,00 49,00 49,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,0%
eFt-ban
Intézmény 7. Polgármesteri Hivatal
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 35 243 35 243 35 243 35 243 35 243 35 243 35 243 35 243 100,0%
- alaptevékenység bevételei 35 243 35 243 35 243 35 243 35 243 35 243 35 243 35 243 100,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek 0 0 0
2. Felhalmozási célú bevételek 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 810 810 810 810 810 810 810 810 100,0%
6. Pénzmaradvány 0 0 0
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 2 154 002 2 628 422 2 303 078 2 303 078 2 312 572 2 290 245 2 299 096 2 299 096 106,3%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 2 206 555 2 680 975 2 355 631 2 355 631 2 365 125 2 342 798 2 351 649 2 351 649 106,2%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 2 152 209 2 626 474 2 300 446 2 300 446 2 309 940 2 287 613 2 296 464 2 296 464 106,3%
14.1. Személyi juttatások 1 315 816 1 320 180 1 066 497 1 066 497 1 073 784 1 056 204 1 063 173 1 063 173 80,3%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 305 946 307 124 235 939 235 939 237 907 233 160 235 042 235 042 76,2%
14.3. Dologi kiadások 530 447 444 170 443 010 443 010 443 249 443 249 443 249 443 249 83,6%
14.4. Pénzeszköz átadás 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás 555 000 555 000 555 000 555 000 555 000 555 000 555 000
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás 0 0 0
16. Beruházás 37 846 38 001 38 685 38 685 38 685 38 685 38 685 38 685
17. Hitelek, értékpapírok 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 2 206 555 2 680 975 2 355 631 2 355 631 2 365 125 2 342 798 2 351 649 2 351 649 106,2%
Költségvetési létszámkeret 305,00 305,00 305,00 305,00 305,00 305,00 305,00 305,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény 8. Újpesti Kulturális Központ
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 33 113 33 113 33 113 33 113 33 113
- alaptevékenység bevételei 33 088 33 088 33 088 33 088 33 088
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek 25 25 25 25 25
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 5 407 5 407 5 407 5 407 5 407
6. Pénzmaradvány 0
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 52 714 55 745 70 718 90 584 90 584
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 91 234 94 265 109 238 129 104 129 104
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 91 234 91 234 106 207 116 103 116 103
14.1. Személyi juttatások 38 454 38 454 48 175 52 166 52 166
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 10 277 10 277 12 529 13 584 13 584
14.3. Dologi kiadások 42 503 42 503 45 503 50 353 50 353
14.4. Pénzeszköz átadás 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás 3 031 3 031 3 031 3 031
16. Beruházás 0 9 970 9 970
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 91 234 94 265 109 238 129 104 129 104
Költségvetési létszámkeret 66,50 66,50 66,50 66,50 66,50
Intézmény
Előirányzat megnevezése
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek
- alaptevékenység bevételei
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás)
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12)
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19)
Költségvetési létszámkeret
eFt-ban
Intézmény Intézmények összesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi
eredeti
2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 1 181 151 1 181 151 1 181 563 1 170 673 1 171 173 1 166 537 1 183 964 1 183 964 98,8%
- alaptevékenység bevételei 1 180 146 1 180 146 1 180 558 1 169 668 1 170 168 1 165 024 1 182 451 1 182 451 98,7%
- vállalkozási tevékenység bevételei 0 0 0 0 0
- kamatbevételek 1 005 1 005 1 005 1 005 1 005 1 513 1 513 1 513 150,5%
2. Felhalmozási célú bevételek 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 813 16 813 16 813 101,9%
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 344 694 364 118 364 118 367 875 371 604 374 569 374 569
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 300 300 300 300 300 1 669 1 840 1 840 556,3%
5. ÁFA bevétel 248 665 248 665 248 665 247 804 247 237 246 966 246 962 246 962 99,3%
6. Pénzmaradvány 316 232 316 232 316 232 316 232 316 232 316 232 316 232
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 9 592 565 10 355 225 10 146 857 10 135 626 10 398 165 10 467 049 10 504 824 10 504 824 109,1%
9. Támogatás TB alaptól 258 000 258 000 258 000 258 000 258 000 258 000 261 166 261 166 100,0%
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 11 297 181 12 720 767 12 532 235 12 509 253 12 775 482 12 844 870 12 906 370 12 906 370 113,7%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 11 204 358 12 363 504 12 166 295 12 143 313 12 341 369 12 409 856 12 441 199 12 441 199 110,8%
14.1. Személyi juttatások 6 038 562 6 248 542 6 076 793 6 067 523 6 149 094 6 231 818 6 240 534 6 240 534 103,2%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 1 564 751 1 608 786 1 558 235 1 555 732 1 578 032 1 589 632 1 589 200 1 589 200 101,6%
14.3. Dologi kiadások 3 435 625 3 614 602 3 644 652 3 633 443 3 727 371 3 690 012 3 713 192 3 713 192 107,4%
14.4. Pénzeszköz átadás 164 120 335 274 330 245 330 245 330 502 342 024 341 835 341 835 208,4%
14.5. Egyéb támogatás 555 000 555 000 555 000 555 000 555 000 555 000 555 000
14.6. Ellátottak támogatása 1 300 1 300 1 370 1 370 1 370 1 370 1 438 1 438 105,4%
15. Felújítás 13 335 233 841 238 748 238 748 279 576 278 200 281 940 281 940 2086,2%
16. Beruházás 62 988 106 922 110 692 110 692 138 037 140 314 166 731 166 731 222,8%
17. Hitelek, értékpapírok 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 100,0%
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 11 297 181 12 720 767 12 532 235 12 509 253 12 775 482 12 844 870 12 906 370 12 906 370 113,7%
Költségvetési létszámkeret 2 482,25 2 482,25 2 482,25 2 444,50 2 450,50 2 402,69 2 402,69 2 402,69 98,7%
eFt-ban
Intézmény 9. Önkormányzat
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 563 800 563 800 563 800 563 800 564 400 565 122 565 122 565 122 100,2%
- alaptevékenység bevételei 47 300 47 300 47 300 47 300 47 900 47 900 47 900 47 900 101,3%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek 516 500 516 500 516 500 516 500 516 500 517 222 517 222 517 222 100,1%
2. Felhalmozási célú bevételek 112 998 112 998 112 998 112 998 112 998 112 998 112 998 112 998 100,0%
3. Működési célú átvett pénzeszköz 770 502 957 656 941 439 941 439 655 326 655 626 504 315 282 208 85,1%
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 470 906 470 906 470 906 470 906 593 376 593 376 231 789 231 789 126,0%
5. ÁFA bevétel 24 030 24 030 24 030 24 030 24 030 24 030 289 741 289 741 100,0%
6. Pénzmaradvány 6 392 150 6 445 787 6 445 787 6 445 787 6 445 787 6 598 129 6 654 925
7. Támogatás (Állami támogatás) 3 496 988 3 571 358 3 654 978 3 654 978 4 015 124 4 015 124 4 082 180 4 226 150 114,8%
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) -9 592 565 -10 355 225 -10 146 857 -10 135 626 -10 398 165 -10 467 049 -10 504 824 - 10 504 824 109,1%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat. 9 396 929 9 396 929 9 396 929 9 396 929 9 396 929 9 776 929 9 776 929 9 776 929 104,0%
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 5 243 588 11 134 602 11 464 010 11 475 241 11 409 805 11 721 943 11 656 379 11 635 038 223,5%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 3 364 142 3 734 561 4 202 336 4 202 336 4 303 673 4 328 526 4 404 241 4 404 241 128,7%
14.1. Személyi juttatások 5 003 19 071 276 607 276 607 278 135 278 285 278 285 278 285 5562,4%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 1 351 2 237 74 462 74 462 74 860 74 901 74 901 74 901 5544,1%
14.3. Dologi kiadások 1 615 188 2 044 634 2 086 990 2 086 990 2 148 938 2 169 901 2 236 215 2 236 215 134,3%
14.4. Pénzeszköz átadás 812 050 1 280 752 1 376 410 1 376 410 1 413 873 1 415 483 1 427 754 1 427 754 174,3%
14.5. Egyéb támogatás 930 550 387 867 387 867 387 867 387 867 387 867 384 997 383 236 41,7%
14.6. Ellátottak támogatása 2 089 2 089 3 850
15. Felújítás 152 448 167 448 187 381 187 381 758 134 758 134 567 449 566 833 497,3%
16. Beruházás 783 783 1 365 883 1 379 871 1 379 871 1 210 929 1 444 582 2 254 360 2 254 976 184,3%
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli) 943 215 5 866 710 5 694 422 5 705 653 5 137 069 5 190 701 4 430 329 4 408 988 550,3%
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 5 243 588 11 134 602 11 464 010 11 475 241 11 409 805 11 721 943 11 656 379 11 635 038 223,5%
Költségvetési létszámkeret
eFt-ban
Intézmény Önkormányzat mindösszesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 1 744 951 1 744 951 1 745 363 1 734 473 1 735 573 1 731 659 1 749 086 1 749 086 100,2%
- alaptevékenység bevételei 1 227 446 1 227 446 1 227 858 1 216 968 1 218 068 1 212 924 1 230 351 1 230 351 100,2%
- vállalkozási tevékenység bevételei 0 0 0 0 0
- kamatbevételek 517 505 517 505 517 505 517 505 517 505 518 735 518 735 518 735 100,2%
2. Felhalmozási célú bevételek 129 498 129 498 129 498 129 498 129 498 129 811 129 811 129 811 100,2%
3. Működési célú átvett pénzeszköz 770 502 1 302 350 1 305 557 1 305 557 1 023 201 1 027 230 878 884 656 777 85,2%
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 471 206 471 206 471 206 471 206 593 676 595 045 233 629 233 629 49,6%
5. ÁFA bevétel 272 695 272 695 272 695 271 834 271 267 270 996 536 703 536 703 196,8%
6. Pénzmaradvány 0 6 708 382 6 762 019 6 762 019 6 762 019 6 762 019 6 914 361 6 971 157
7. Támogatás (Állami támogatás) 3 496 988 3 571 358 3 654 978 3 654 978 4 015 124 4 015 124 4 082 180 4 226 150 120,9%
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 0 0 0 0 0 0
9. Támogatás TB alaptól 258 000 258 000 258 000 258 000 258 000 258 000 261 166 261 166 101,2%
10. Hitel, kötvény kibocsátás 0 0 0 0 0
11. Éven belüli értékpapír 0 0 0 0 0
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat. 9 396 929 9 396 929 9 396 929 9 396 929 9 396 929 9 776 929 9 776 929 9 776 929 104,0%
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 16 540 769 23 855 369 23 996 245 23 984 494 24 185 287 24 566 813 24 562 749 24 541 408 148,4%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 14 568 500 16 098 065 16 368 631 16 345 649 16 645 042 16 738 382 16 845 440 16 845 440 115,6%
14.1. Személyi juttatások 6 043 565 6 267 613 6 353 400 6 344 130 6 427 229 6 510 103 6 518 819 6 518 819 107,9%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 1 566 102 1 611 023 1 632 697 1 630 194 1 652 892 1 664 533 1 664 101 1 664 101 106,3%
14.3. Dologi kiadások 5 050 813 5 659 236 5 731 642 5 720 433 5 876 309 5 859 913 5 949 407 5 949 407 117,8%
14.4. Pénzeszköz átadás 976 170 1 616 026 1 706 655 1 706 655 1 744 375 1 757 507 1 769 589 1 769 589 181,3%
14.5. Egyéb támogatás 930 550 942 867 942 867 942 867 942 867 942 867 939 997 938 236 100,8%
14.6. Ellátottak támogatása 1 300 1 300 1 370 1 370 1 370 3 459 3 527 5 288 406,8%
15. Felújítás 165 783 401 289 426 129 426 129 1 037 710 1 036 334 849 389 848 773 512,0%
16. Beruházás 846 771 1 472 805 1 490 563 1 490 563 1 348 966 1 584 896 2 421 091 2 421 707 286,0%
17. Hitelek, értékpapírok 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 16 500 100,0%
18. Tartalék (pénzforg. nélküli) 943 215 5 866 710 5 694 422 5 705 653 5 137 069 5 190 701 4 430 329 4 408 988 467,4%
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás 0 0 0
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 16 540 769 23 855 369 23 996 245 23 984 494 24 185 287 24 566 813 24 562 749 24 541 408 148,4%
Költségvetési létszámkeret 2 482,25 2 482,25 2 482,25 2 444,50 2 450,50 2 402,69 2 402,69 2 402,69 96,8%

2.a.1. sz. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményhez tartozó óvodák bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Nyár Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
- alaptevékenység bevételei
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel
6. Pénzmaradvány 2 836 1 175 1 175 1 175 1 175 1 175 1 175
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 70 059 70 846 69 165 69 165 70 006 71 116 69 748 69 748 99,6%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 70 059 73 682 70 340 70 340 71 181 72 291 70 923 70 923 101,2%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 70 059 73 682 70 340 70 340 71 181 72 291 70 923 70 923 101,2%
14.1. Személyi juttatások 53 254 54 844 55 558 55 558 56 220 57 212 55 987 55 987 105,1%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 14 217 14 589 14 782 14 782 14 961 15 079 14 619 14 619 102,8%
14.3. Dologi kiadások 2 588 3 215 0 0 0 317 317 12,2%
14.4. Pénzeszköz átadás 1 034 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 70 059 73 682 70 340 70 340 71 181 72 291 70 923 70 923 101,2%
Költségvetési létszámkeret 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény JMK Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 24 24 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 24 24 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 6 6 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 2 436 1 451 1 451 1 451 1 451 1 451 1 451
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 71 097 71 868 70 283 70 283 71 146 72 310 72 085 72 085 101,4%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 71 127 74 334 71 734 71 734 72 597 73 761 73 536 73 536 103,4%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 71 127 74 334 71 734 71 734 72 597 73 761 73 536 73 536 103,4%
14.1. Személyi juttatások 54 038 55 813 56 519 56 519 57 199 58 239 57 906 57 906 107,2%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 14 577 15 024 15 215 15 215 15 398 15 522 15 333 15 333 105,2%
14.3. Dologi kiadások 2 512 2 569 0 0 0 297 297 11,8%
14.4. Pénzeszköz átadás 928 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 71 127 74 334 71 734 71 734 72 597 73 761 73 536 73 536 103,4%
Költségvetési létszámkeret 30,50 30,50 30,50 30,50 30,50 30,50 30,50 30,50 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 13,50 13,50 13,50 13,50 13,50 13,50 13,50 13,50 100,0%
eFt-ban
Intézmény Fóti Óvoda
Leiningen Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 16 16 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 16 16 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 4 4 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 5 465 4 971 4 971 4 971 4 971 4 971 4 971
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 82 727 83 922 82 512 82 512 85 712 86 943 85 757 85 757 103,7%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 82 747 89 407 87 483 87 483 90 683 91 914 90 728 90 728 109,6%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 82 747 89 407 87 483 87 483 90 683 91 914 90 728 90 728 109,6%
14.1. Személyi juttatások 63 258 68 148 69 030 69 030 71 550 72 650 71 551 71 551 113,1%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 16 939 18 215 18 453 18 453 19 133 19 264 18 968 18 968 112,0%
14.3. Dologi kiadások 2 550 3 044 0 0 0 209 209 8,2%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 82 747 89 407 87 483 87 483 90 683 91 914 90 728 90 728 109,6%
Költségvetési létszámkeret 33,00 33,00 33,00 33,00 33,00 33,00 33,00 33,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 16,00 16,00 16,00 16,00 16,00 16,00 16,00 16,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény Pozsonyi ltp. Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
- alaptevékenység bevételei
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 0 0
6. Pénzmaradvány 751 553 553 553 553 553 553
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 27 665 28 023 27 431 27 431 27 809 27 809 27 809 27 809 100,5%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 27 665 28 774 27 984 27 984 28 362 28 362 28 362 28 362 102,5%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 27 665 28 774 27 984 27 984 28 362 28 362 28 362 28 362 102,5%
14.1. Személyi juttatások 21 066 21 818 22 135 22 135 22 433 22 433 22 433 22 433 106,5%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 5 604 5 763 5 849 5 849 5 929 5 929 5 929 5 929 105,8%
14.3. Dologi kiadások 995 1 123 0 0 0 0 0 0,0%
14.4. Pénzeszköz átadás 70 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 27 665 28 774 27 984 27 984 28 362 28 362 28 362 28 362 102,5%
Költségvetési létszámkeret 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 7,00 7,00 7,00 7,00 7,00 7,00 7,00 7,00 100,0%
technikai létszámkeret 6,00 6,00 6,00 6,00 6,00 6,00 6,00 6,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény Ambrus Óvoda
Vörösmarty Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 16 16 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 16 16 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 4 4 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 16 0 0 0 0 0 0
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 86 537 87 879 86 238 86 238 87 350 89 273 87 949 87 949 101,6%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 86 557 87 915 86 238 86 238 87 350 89 273 87 949 87 949 101,6%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 86 557 87 915 86 238 86 238 87 350 89 273 87 949 87 949 101,6%
14.1. Személyi juttatások 66 172 67 231 68 133 68 133 69 009 70 669 69 441 69 441 104,9%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 17 669 17 871 18 105 18 105 18 341 18 604 18 274 18 274 103,4%
14.3. Dologi kiadások 2 716 2 813 0 0 0 0 234 234 8,6%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 86 557 87 915 86 238 86 238 87 350 89 273 87 949 87 949 101,6%
Költségvetési létszámkeret 36,50 36,50 36,50 36,50 36,50 36,50 36,50 36,50 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 19,00 19,00 19,00 19,00 19,00 19,00 19,00 19,00 100,0%
technikai létszámkeret 17,50 17,50 17,50 17,50 17,50 17,50 17,50 17,50 100,0%
eFt-ban
Intézmény Virág Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 8 8 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 8 8 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 2 2 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 5 781 3 200 3 200 3 200 3 200 3 200 3 200
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 69 820 71 188 69 276 69 276 71 310 72 416 74 793 74 793 107,1%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 69 830 76 979 72 476 72 476 74 510 75 616 77 993 77 993 111,7%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 69 830 76 979 72 476 72 476 74 510 75 616 77 993 77 993 108,3%
14.1. Személyi juttatások 52 918 56 538 57 153 57 153 58 754 59 742 61 466 61 466 116,2%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 14 209 15 157 15 323 15 323 15 756 15 874 16 119 16 119 113,4%
14.3. Dologi kiadások 2 703 3 234 0 0 0 0 408 408 15,1%
14.4. Pénzeszköz átadás 2 050 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 69 830 76 979 72 476 72 476 74 510 75 616 77 993 77 993 111,7%
Költségvetési létszámkeret 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény Viola Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 236 236 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 236 236 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 64 64 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 3 541 2 487 2 487 2 487 2 487 2 487 2 487
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 67 658 68 518 67 135 67 135 68 832 70 002 71 042 71 042 105,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 67 958 72 359 69 622 69 622 71 319 72 489 73 529 73 529 108,2%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 67 958 72 359 69 622 69 622 71 319 72 489 73 529 73 529 108,2%
14.1. Személyi juttatások 51 775 54 476 55 108 55 108 56 444 57 490 58 153 58 153 112,3%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 13 697 14 343 14 514 14 514 14 875 14 999 15 177 15 177 110,8%
14.3. Dologi kiadások 2 486 3 239 0 0 0 0 199 199 8,0%
14.4. Pénzeszköz átadás 301 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 67 958 72 359 69 622 69 622 71 319 72 489 73 529 73 529 108,2%
Költségvetési létszámkeret 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény Liget Óvoda
Királykerti Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
- alaptevékenység bevételei
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel
6. Pénzmaradvány 1 363 344 344 344 344 344 344
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 109 654 110 863 108 006 108 006 109 148 111 159 111 363 111 363 101,6%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 109 654 112 226 108 350 108 350 109 492 111 503 111 707 111 707 101,9%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 109 654 112 226 108 350 108 350 109 492 111 503 111 707 111 707 101,9%
14.1. Személyi juttatások 83 326 84 652 85 555 85 555 86 454 88 228 88 148 88 148 105,8%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 22 324 22 551 22 795 22 795 23 038 23 275 23 034 23 034 103,2%
14.3. Dologi kiadások 4 004 4 141 0 0 0 0 525 525 13,1%
14.4. Pénzeszköz átadás 882 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 109 654 112 226 108 350 108 350 109 492 111 503 111 707 111 707 101,9%
Költségvetési létszámkeret 46,50 46,50 46,50 46,50 46,50 46,50 46,50 46,50 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 25,00 25,00 25,00 25,00 25,00 25,00 25,00 25,00 100,0%
technikai létszámkeret 21,50 21,50 21,50 21,50 21,50 21,50 21,50 21,50 100,0%
eFt-ban
Intézmény Deák Ovi
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 47 47 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 47 47 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 304 304
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 13 13 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 3 640 1 067 1 067 1 067 1 067 1 067 1 067
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 68 905 69 890 68 627 68 627 69 581 70 769 71 540 71 540 103,8%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 68 965 73 590 69 694 69 694 70 648 71 836 72 911 72 911 105,7%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 68 965 73 308 69 694 69 694 70 648 71 836 72 911 72 911 105,7%
14.1. Személyi juttatások 52 642 54 344 55 202 55 202 55 953 57 015 57 755 57 755 109,7%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 13 939 14 289 14 492 14 492 14 695 14 821 14 954 14 954 107,3%
14.3. Dologi kiadások 2 384 2 542 0 0 0 0 202 202 8,5%
14.4. Pénzeszköz átadás 2 133 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 282 0
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 68 965 73 590 69 694 69 694 70 648 71 836 72 911 72 911 105,7%
Költségvetési létszámkeret 31,00 31,00 31,00 31,00 31,00 31,00 31,00 31,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 14,00 14,00 14,00 14,00 14,00 14,00 14,00 14,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény Dalos Ovi
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 260 260 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 260 260 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 70 70 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 1 445 255 255 255 255 255 255
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 69 575 70 412 69 067 69 067 70 035 71 199 71 400 71 400 102,6%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 69 905 72 187 69 322 69 322 70 290 71 454 71 655 71 655 102,5%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 69 905 72 187 69 322 69 322 70 290 71 454 71 655 71 655 102,5%
14.1. Személyi juttatások 52 987 53 922 54 691 54 691 55 453 56 493 56 496 56 496 106,6%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 14 266 14 423 14 631 14 631 14 837 14 961 14 961 14 961 104,9%
14.3. Dologi kiadások 2 652 3 517 0 0 0 0 198 198 7,5%
14.4. Pénzeszköz átadás 325 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 69 905 72 187 69 322 69 322 70 290 71 454 71 655 71 655 102,5%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 15,00 15,00 15,00 15,00 15,00 15,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény Aradi Óvoda
Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 189 189 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 189 189 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 51 51 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 2 826 1 626 1 626 1 626 1 626 1 626 1 626
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 107 880 108 925 108 087 108 087 110 842 112 323 112 060 112 060 103,9%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 108 120 111 991 109 713 109 713 112 468 113 949 113 686 113 686 105,1%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 108 120 111 991 109 713 109 713 112 468 113 949 113 686 113 686 105,1%
14.1. Személyi juttatások 82 423 84 559 86 481 86 481 88 649 90 047 89 538 89 538 108,6%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 22 178 22 713 23 232 23 232 23 819 23 902 23 652 23 652 106,6%
14.3. Dologi kiadások 3 519 3 623 0 0 0 0 496 496 14,1%
14.4. Pénzeszköz átadás 1 096 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 108 120 111 991 109 713 109 713 112 468 113 949 113 686 113 686 105,1%
Költségvetési létszámkeret 46,50 46,50 46,50 59,50 59,50 59,50 59,50 59,50 128,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 25,50 25,50 25,50 32,50 32,50 32,50 32,50 32,50 127,5%
technikai létszámkeret 21,00 21,00 21,00 27,00 27,00 27,00 27,00 27,00 128,6%
eFt-ban
Intézmény Bőrfestő Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 8 8 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 8 8 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 2 2 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 3 678 2 165 2 165 2 165 2 165 2 165 2 165
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 65 902 66 537 65 164 65 164 65 929 67 068 67 869 67 869 103,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 65 912 70 225 67 329 67 329 68 094 69 233 70 034 70 034 106,3%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 65 912 70 225 67 329 67 329 68 094 69 233 70 034 70 034 106,3%
14.1. Személyi juttatások 49 940 52 146 53 111 53 111 53 713 54 731 55 210 55 210 110,6%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 13 371 13 965 14 218 14 218 14 381 14 502 14 630 14 630 109,4%
14.3. Dologi kiadások 2 601 2 908 0 0 0 0 194 194 7,5%
14.4. Pénzeszköz átadás 1 206 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 65 912 70 225 67 329 67 329 68 094 69 233 70 034 70 034 106,3%
Költségvetési létszámkeret 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény Homoktövis Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 630 630 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 630 630 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 170 170 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 462 202 202 202 202 202 202
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 71 291 72 079 71 141 71 141 72 013 73 142 72 224 72 224 101,3%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 72 091 73 341 71 343 71 343 72 215 73 344 72 426 72 426 100,5%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 72 091 73 341 71 343 71 343 72 215 73 344 72 426 72 426 100,5%
14.1. Személyi juttatások 54 804 55 637 56 257 56 257 56 944 57 953 57 080 57 080 104,2%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 14 762 14 919 15 086 15 086 15 271 15 391 15 154 15 154 102,7%
14.3. Dologi kiadások 2 525 2 785 0 0 0 0 192 192 7,6%
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 72 091 73 341 71 343 71 343 72 215 73 344 72 426 72 426 100,5%
Költségvetési létszámkeret 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 30,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény Park Óvoda
Lakkozó Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 296 296 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 296 296 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 80 80 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 7 222 4 621 4 621 4 621 4 621 4 621 4 621
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 126 735 128 521 127 169 127 169 129 751 131 755 133 429 133 429 105,3%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 127 111 136 119 131 790 131 790 134 372 136 376 138 050 138 050 108,6%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 127 111 136 119 131 790 131 790 134 372 136 376 138 050 138 050 108,6%
14.1. Személyi juttatások 96 574 101 480 103 964 103 964 106 001 107 792 108 843 108 843 112,7%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 25 960 27 161 27 826 27 826 28 371 28 584 28 653 28 653 110,4%
14.3. Dologi kiadások 4 577 6 128 0 0 0 0 554 554 12,1%
14.4. Pénzeszköz átadás 1 350 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 127 111 136 119 131 790 131 790 134 372 136 376 138 050 138 050 108,6%
Költségvetési létszámkeret 54,00 54,00 54,00 54,00 54,00 54,00 54,00 54,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 29,00 29,00 29,00 29,00 29,00 29,00 29,00 29,00 100,0%
technikai létszámkeret 25,00 25,00 25,00 25,00 25,00 25,00 25,00 25,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda
Óceán Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 0 0 0
- alaptevékenység bevételei
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 36 702 36 702 38 536 32 159 32 159
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 36 702 36 702 38 536 32 159 32 159
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 36 702 36 702 38 536 32 159 32 159
14.1. Személyi juttatások 28 899 28 899 30 538 25 271 25 271
14.3. Dologi kiadások 397 397
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 7 803 7 803 7 998 6 491 6 491
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 36 702 36 702 38 536 32 159 32 159
Költségvetési létszámkeret 48,50 48,50 48,50 48,50 48,50
ebből: pedagógus létszámkeret 28,00 28,00 28,00 28,00 28,00
technikai létszámkeret 20,50 20,50 20,50 20,50 20,50
eFt-ban
Intézmény Óvodák összesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 1 730 1 730 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 1 730 1 730 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0
- kamatbevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0 0 0 304 304
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0 0 0 0 0
5. ÁFA bevétel 466 466 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 0 41 462 24 117 24 117 24 117 24 117 24 117 24 117
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 1 095 505 1 109 471 1 089 301 1 126 003 1 146 166 1 165 820 1 161 227 1 161 227 106,0%
9. Támogatás TB alaptól 0 0 0 0 0 0 0 0
10. Hitel, kötvény kibocsátás 0 0 0 0 0 0 0 0
11. Éven belüli értékpapír 0 0 0 0 0 0 0 0
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat. 0 0 0 0 0 0 0 0
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 1 097 701 1 153 129 1 113 418 1 150 120 1 170 283 1 189 937 1 185 648 1 185 648 108,0%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 1 097 701 1 152 847 1 113 418 1 150 120 1 170 283 1 189 937 1 185 648 1 185 648 108,0%
14.1. Személyi juttatások 835 177 865 608 878 897 907 796 923 675 941 232 935 278 935 278 112,0%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 223 712 230 983 234 521 242 324 246 608 248 705 245 948 245 948 109,9%
14.3. Dologi kiadások 38 812 44 881 0 0 0 0 4 422 4 422 11,4%
14.4. Pénzeszköz átadás 0 11 375 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0
14.6. Ellátottak támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0
15. Felújítás 0 0 0 0 0 0 0 0
16. Beruházás 0 282 0 0 0 0 0 0
17. Hitelek, értékpapírok 0 0 0 0 0 0 0 0
18. Tartalék (pénzforg. nélküli) 0 0 0 0 0 0 0 0
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás 0 0 0 0 0 0 0 0
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 1 097 701 1 153 129 1 113 418 1 150 120 1 170 283 1 189 937 1 185 648 1 185 648 108,0%
Költségvetési létszámkeret 473,00 473,00 473,00 521,50 521,50 521,50 521,50 521,50 110,3%
ebből: pedagógus létszámkeret 258,50 258,50 258,50 293,50 293,50 293,50 293,50 293,50 113,5%
technikai létszámkeret 214,50 214,50 214,50 241,00 241,00 241,00 241,00 241,00 112,4%

2.a.2. sz. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményhez tatozó iskolák bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Újpesti Ált. Isk. és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Int., Ped. Szaksz., Nev. Tan.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 8 8 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 8 8 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0 23 23
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 2 2 0 0 0 0 0 0
6. Pénzmaradvány 28 525 23 201 23 201 23 201 23 201 23 201 23 201
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 304 182 307 679 308 400 308 400 320 220 326 067 313 220 313 220 103,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 304 192 336 214 331 601 331 601 343 421 349 268 336 444 336 444 110,6%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 304 192 336 214 331 601 331 601 343 421 349 268 336 444 336 444 110,6%
14.1. Személyi juttatások 238 387 261 634 265 141 265 141 274 473 279 532 268 887 268 887 112,8%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 62 362 65 513 66 460 66 460 68 948 69 736 66 862 66 862 107,2%
14.3. Dologi kiadások 3 443 6 866 0 0 0 0 695 695 20,2%
14.4. Pénzeszköz átadás 2 201 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 304 192 336 214 331 601 331 601 343 421 349 268 336 444 336 444 110,6%
Költségvetési létszámkeret 104,75 104,75 104,75 107,75 113,75 113,75 113,75 113,75 108,6%
ebből: pedagógus létszámkeret 83,50 83,50 83,50 87,00 92,00 92,00 92,00 92,00 110,2%
technikai létszámkeret 21,25 21,25 21,25 20,75 21,75 21,75 21,75 21,75 102,4%
eFt-ban
Intézmény Bajza József Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 1 260 1 260 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 1 260 1 260 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 11 11 11 11
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 340 340 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 4 270 2 492 2 492 2 492 2 492 2 492 2 492
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 105 296 106 595 105 198 105 198 106 989 108 496 110 051 110 051 103,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 106 896 112 465 107 690 107 690 109 492 110 999 112 554 112 554 105,3%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 106 896 112 465 107 690 107 690 109 492 110 999 112 554 112 554 105,3%
14.1. Személyi juttatások 80 802 83 909 85 059 85 059 86 478 87 825 88 846 88 846 110,0%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 21 637 22 321 22 631 22 631 23 014 23 174 23 451 23 451 108,4%
14.3. Dologi kiadások 4 457 4 908 0 0 0 0 257 257 5,8%
14.4. Pénzeszköz átadás 1 327 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 106 896 112 465 107 690 107 690 109 492 110 999 112 554 112 554 105,3%
Költségvetési létszámkeret 41,00 41,00 41,00 41,00 41,00 40,00 40,00 40,00 97,6%
ebből: pedagógus létszámkeret 33,50 33,50 33,50 33,50 33,50 33,50 33,50 33,50 100,0%
technikai létszámkeret 7,50 7,50 7,50 7,50 7,50 6,50 6,50 6,50 86,7%
eFt-ban
Intézmény Szűcs Sándor Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 1 417 1 417 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 1 417 1 417 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 63 63 63 63
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 383 383 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 1 509 362 362 362 362 362 362
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 128 666 130 099 132 987 132 987 136 929 138 862 139 611 139 611 108,5%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 130 466 133 408 133 349 133 349 137 354 139 287 140 036 140 036 107,3%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 130 466 133 408 133 349 133 349 137 354 139 287 140 036 140 036 107,3%
14.1. Személyi juttatások 99 187 100 706 105 202 105 202 108 356 110 083 110 414 110 414 111,3%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 26 657 26 933 28 147 28 147 28 998 29 204 29 293 29 293 109,9%
14.3. Dologi kiadások 4 622 5 272 0 0 0 329 329 7,1%
14.4. Pénzeszköz átadás 497 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 130 466 133 408 133 349 133 349 137 354 139 287 140 036 140 036 107,3%
Költségvetési létszámkeret 50,50 50,50 50,50 52,50 52,50 48,50 48,50 48,50 96,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 40,00 40,00 40,00 42,00 42,00 42,00 42,00 42,00 105,0%
technikai létszámkeret 10,50 10,50 10,50 10,50 10,50 6,50 6,50 6,50 61,9%
eFt-ban
Intézmény Lázár Ervin Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 2 520 2 520 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 2 520 2 520 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 680 680 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 23 449 11 923 11 923 11 923 11 923 11 923 11 923
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 207 421 209 820 211 042 211 042 211 782 214 546 213 022 213 022 102,7%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 210 621 236 469 222 965 222 965 223 705 226 469 224 945 224 945 106,8%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 210 621 236 033 222 965 222 965 223 705 226 469 224 945 224 945 106,8%
14.1. Személyi juttatások 162 200 173 637 175 937 175 937 176 519 178 994 177 419 177 419 109,4%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 43 522 46 407 47 028 47 028 47 186 47 475 47 046 47 046 108,1%
14.3. Dologi kiadások 4 899 6 659 0 0 0 0 480 480 9,8%
14.4. Pénzeszköz átadás 9 330 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 436 0 0 0 0 0 0
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 210 621 236 469 222 965 222 965 223 705 226 469 224 945 224 945 106,8%
Költségvetési létszámkeret 77,00 77,00 77,00 73,00 73,00 71,00 71,00 71,00 92,2%
ebből: pedagógus létszámkeret 60,00 60,00 60,00 56,00 56,00 56,00 56,00 56,00 93,3%
technikai létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 15,00 15,00 15,00 88,2%
eFt-ban
Intézmény Angol Tagozatos Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 1 339 1 339 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 1 339 1 339 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 361 361 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 10 539 6 604 6 604 6 604 6 604 6 604 6 604
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 144 974 146 557 144 439 144 439 146 073 148 569 145 313 145 313 100,2%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 146 674 158 796 151 043 151 043 152 677 155 173 151 917 151 917 103,6%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 146 674 158 796 151 043 151 043 152 677 155 173 151 917 151 917 103,6%
14.1. Személyi juttatások 110 930 117 470 119 212 119 212 120 499 122 677 119 844 119 844 108,0%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 29 713 31 360 31 831 31 831 32 178 32 496 31 582 31 582 106,3%
14.3. Dologi kiadások 6 031 7 493 0 0 0 0 491 491 8,1%
14.4. Pénzeszköz átadás 2 473 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 146 674 158 796 151 043 151 043 152 677 155 173 151 917 151 917 103,6%
Költségvetési létszámkeret 51,00 51,00 51,00 52,00 52,00 49,44 49,44 49,44 96,9%
ebből: pedagógus létszámkeret 41,00 41,00 41,00 42,00 42,00 42,00 42,00 42,00 102,4%
technikai létszámkeret 10,00 10,00 10,00 10,00 10,00 7,44 7,44 7,44 74,4%
eFt-ban
Intézmény Pécsi S. Ált. és Zenetag. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 2 598 2 598 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 2 598 2 598 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0 0 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 702 702 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 2 839 380 380 380 380 380 380
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 119 585 121 093 123 784 123 784 126 935 128 362 128 762 128 762 107,7%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 122 885 127 232 124 164 124 164 127 315 128 742 129 142 129 142 105,1%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 122 885 127 232 124 164 124 164 127 315 128 742 129 142 129 142 105,1%
14.1. Személyi juttatások 94 138 95 697 97 928 97 928 100 410 101 870 101 966 101 966 108,3%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 25 304 25 633 26 236 26 236 26 905 26 872 26 898 26 898 106,3%
14.3. Dologi kiadások 3 443 4 244 0 0 0 278 278 8,1%
14.4. Pénzeszköz átadás 1 658 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 122 885 127 232 124 164 124 164 127 315 128 742 129 142 129 142 105,1%
Költségvetési létszámkeret 46,00 46,00 46,00 46,00 46,00 42,00 42,00 42,00 91,3%
ebből: pedagógus létszámkeret 36,00 36,00 36,00 36,00 36,00 36,00 36,00 36,00 100,0%
technikai létszámkeret 10,00 10,00 10,00 10,00 10,00 6,00 6,00 6,00 60,0%
eFt-ban
Intézmény Megyeri Úti Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 2 047 2 047 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 2 047 2 047 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 18 0 0 89 89 89 89
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 553 553 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 5 795 3 541 3 541 3 541 3 541 3 541 3 541
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 117 699 119 053 119 279 119 279 120 768 124 243 125 308 125 308 106,5%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 120 299 127 466 122 820 122 820 124 398 127 873 128 938 128 938 107,2%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 120 299 127 466 122 820 122 820 124 398 127 873 128 938 128 938 107,2%
14.1. Személyi juttatások 91 750 95 699 96 901 96 901 98 152 101 084 101 676 101 676 110,8%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 24 649 25 595 25 919 25 919 26 246 26 789 26 913 26 913 109,2%
14.3. Dologi kiadások 3 900 5 101 0 0 0 349 349 8,9%
14.4. Pénzeszköz átadás 1 071 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 120 299 127 466 122 820 122 820 124 398 127 873 128 938 128 938 107,2%
Költségvetési létszámkeret 45,50 45,50 45,50 48,50 48,50 45,00 45,00 45,00 98,9%
ebből: pedagógus létszámkeret 35,00 35,00 35,00 38,00 38,00 38,00 38,00 38,00 108,6%
technikai létszámkeret 10,50 10,50 10,50 10,50 10,50 7,00 7,00 7,00 66,7%
eFt-ban
Intézmény Bene Ferenc (Testnevelés Tagozatos) Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 1 654 1 654 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 1 654 1 654 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0 0 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 447 447 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 4 727 34 34 34 34 34 34
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 108 689 110 083 110 671 110 671 114 258 115 943 113 764 113 764 104,7%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 110 790 116 911 110 705 110 705 114 292 115 977 113 798 113 798 102,7%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 110 790 116 361 110 705 110 705 114 292 115 977 113 798 113 798 102,7%
14.1. Személyi juttatások 84 420 85 590 87 341 87 341 90 166 91 672 89 730 89 730 106,3%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 22 609 22 867 23 364 23 364 24 126 24 305 23 781 23 781 105,2%
14.3. Dologi kiadások 3 761 4 739 0 0 0 0 287 287 7,6%
14.4. Pénzeszköz átadás 3 165 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 550 0 0 0 0 0 0
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 110 790 116 911 110 705 110 705 114 292 115 977 113 798 113 798 102,7%
Költségvetési létszámkeret 41,00 41,00 41,00 43,00 43,00 40,50 40,50 40,50 98,8%
ebből: pedagógus létszámkeret 32,00 32,00 32,00 34,00 34,00 34,00 34,00 34,00 106,3%
technikai létszámkeret 9,00 9,00 9,00 9,00 9,00 6,50 6,50 6,50 72,2%
eFt-ban
Intézmény Halassy Olivér Német Tagozatos Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 800 800 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 800 800 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0 21 21 21 21
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 216 216 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 3 285 116 116 116 116 116 116
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 102 129 103 284 101 654 101 654 102 794 104 248 105 141 105 141 102,9%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 103 145 107 585 101 770 101 770 102 931 104 385 105 278 105 278 102,1%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 103 145 107 585 101 770 101 770 102 931 104 385 105 278 105 278 102,1%
14.1. Személyi juttatások 78 203 79 271 80 266 80 266 81 181 82 480 82 989 82 989 106,1%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 21 032 21 235 21 504 21 504 21 750 21 905 21 792 21 792 103,6%
14.3. Dologi kiadások 3 910 4 420 0 0 0 0 497 497 12,7%
14.4. Pénzeszköz átadás 2 659 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 103 145 107 585 101 770 101 770 102 931 104 385 105 278 105 278 102,1%
Költségvetési létszámkeret 38,00 38,00 38,00 38,50 38,50 37,00 37,00 37,00 97,4%
ebből: pedagógus létszámkeret 31,00 31,00 31,00 31,50 31,50 31,50 31,50 31,50 101,6%
technikai létszámkeret 7,00 7,00 7,00 7,00 7,00 5,50 5,50 5,50 78,6%
eFt-ban
Intézmény Szigeti J. Utcai Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 2 520 2 520 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 2 520 2 520 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0 42 42 112 112
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 680 680 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 8 651 6 653 6 653 6 653 6 653 6 653 6 653
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 119 992 121 584 122 062 122 062 123 839 125 278 126 140 126 140 105,1%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 123 192 133 435 128 715 128 715 130 534 131 973 132 905 132 905 107,9%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 123 192 133 435 128 715 128 715 130 534 131 973 132 905 132 905 107,9%
14.1. Személyi juttatások 93 694 100 287 101 591 101 591 103 032 104 332 104 868 104 868 111,9%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 25 120 26 772 27 124 27 124 27 502 27 641 27 767 27 767 110,5%
14.3. Dologi kiadások 4 378 5 970 0 0 0 0 270 270 6,2%
14.4. Pénzeszköz átadás 406 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 123 192 133 435 128 715 128 715 130 534 131 973 132 905 132 905 107,9%
Költségvetési létszámkeret 47,00 47,00 47,00 46,50 46,50 44,00 44,00 44,00 93,6%
ebből: pedagógus létszámkeret 35,00 35,00 35,00 34,50 34,50 34,50 34,50 34,50 98,6%
technikai létszámkeret 12,00 12,00 12,00 12,00 12,00 9,50 9,50 9,50 79,2%
eFt-ban
Intézmény Homoktövis Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 5 039 5 039 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 5 039 5 039 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0 0 0
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 1 361 1 361 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 10 752 3 007 3 007 3 007 3 007 3 007 3 007
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 156 829 160 887 165 515 165 515 168 052 170 268 167 604 167 604 106,9%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 163 229 178 039 168 522 168 522 171 059 173 275 170 611 170 611 104,5%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 163 229 178 039 168 522 168 522 171 059 173 275 170 611 170 611 104,5%
14.1. Személyi juttatások 125 552 131 202 133 008 133 008 135 006 136 986 134 421 134 421 107,1%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 33 611 35 026 35 514 35 514 36 053 36 289 35 813 35 813 106,6%
14.3. Dologi kiadások 4 066 5 582 0 0 0 0 377 377 9,3%
14.4. Pénzeszköz átadás 6 229 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 163 229 178 039 168 522 168 522 171 059 173 275 170 611 170 611 104,5%
Költségvetési létszámkeret 57,50 57,50 57,50 58,50 58,50 53,00 53,00 53,00 92,2%
ebből: pedagógus létszámkeret 44,00 44,00 44,00 45,00 45,00 45,00 45,00 45,00 102,3%
technikai létszámkeret 13,50 13,50 13,50 13,50 13,50 8,00 8,00 8,00 59,3%
eFt-ban
Intézmény Bródy Imre Gimnázium
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 1 417 1 417 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 1 417 1 417 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 100 0 0 1 895 2 675 3 561 3 561
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 383 383 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 11 590 7 407 7 407 7 407 7 407 7 407 7 407
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 172 205 175 730 170 026 170 026 169 021 169 407 168 163 168 163 97,7%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 174 005 189 220 177 433 177 433 178 323 179 489 179 131 179 131 102,9%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 174 005 189 108 177 433 177 433 178 323 179 489 179 131 179 131 102,9%
14.1. Személyi juttatások 131 579 138 969 140 393 140 393 141 169 142 222 141 730 141 730 107,7%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 34 869 36 655 37 040 37 040 37 154 37 267 37 114 37 114 106,4%
14.3. Dologi kiadások 7 557 12 167 0 0 0 0 287 287 3,8%
14.4. Pénzeszköz átadás 1 317 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 112 0 0 0 0 0 0
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 174 005 189 220 177 433 177 433 178 323 179 489 179 131 179 131 102,9%
Költségvetési létszámkeret 56,00 56,00 56,00 46,00 46,00 43,00 43,00 43,00 76,8%
ebből: pedagógus létszámkeret 43,00 43,00 43,00 33,00 33,00 33,00 33,00 33,00 76,7%
technikai létszámkeret 13,00 13,00 13,00 13,00 13,00 10,00 10,00 10,00 76,9%
eFt-ban
Intézmény Könyves Kálmán Gimnázium
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 2 677 2 677 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 2 677 2 677 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 117 202 202 202
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 723 723 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 3 353 595 595 595 595 595 595
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 185 148 186 475 186 213 186 213 193 006 194 679 195 147 195 147 105,4%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 188 548 193 228 186 808 186 808 193 718 195 476 195 944 195 944 103,9%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 188 548 193 035 186 808 186 808 193 718 195 476 195 944 195 944 103,9%
14.1. Személyi juttatások 144 470 146 092 147 224 147 224 152 711 154 315 154 409 154 409 106,9%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 38 978 39 278 39 584 39 584 41 007 41 161 40 964 40 964 105,1%
14.3. Dologi kiadások 5 100 5 950 0 0 0 0 571 571 11,2%
14.4. Pénzeszköz átadás 1 715 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 193 0 0 0 0 0 0
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 188 548 193 228 186 808 186 808 193 718 195 476 195 944 195 944 103,9%
Költségvetési létszámkeret 54,25 54,25 54,25 54,25 54,25 51,50 51,50 51,50 94,9%
ebből: pedagógus létszámkeret 41,00 41,00 41,00 41,00 41,00 41,00 41,00 41,00 100,0%
technikai létszámkeret 13,25 13,25 13,25 13,25 13,25 10,50 10,50 10,50 79,2%
eFt-ban
Intézmény Babits Mihály Gimnázium és Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 2 598 2 598 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 2 598 2 598 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 702 702 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 6 688 3 308 3 308 3 308 3 308 3 308 3 308
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 182 166 184 676 183 808 221 313 225 612 229 502 226 665 226 665 124,4%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 185 466 194 664 187 116 224 621 228 920 232 810 229 973 229 973 124,0%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 185 466 194 664 187 116 224 621 228 920 232 810 229 973 229 973 124,0%
14.1. Személyi juttatások 141 906 146 217 147 679 177 212 180 597 184 032 181 225 181 225 127,7%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 38 106 39 043 39 437 47 409 48 323 48 778 48 020 48 020 126,0%
14.3. Dologi kiadások 5 454 8 396 0 0 0 0 728 728 13,3%
14.4. Pénzeszköz átadás 1 008 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 185 466 194 664 187 116 224 621 228 920 232 810 229 973 229 973 124,0%
Költségvetési létszámkeret 58,00 58,00 58,00 113,00 113,00 107,50 107,50 107,50 185,3%
ebből: pedagógus létszámkeret 41,50 41,50 41,50 84,50 84,50 84,50 84,50 84,50 203,6%
technikai létszámkeret 16,50 16,50 16,50 28,50 28,50 23,00 23,00 23,00 139,4%
eFt-ban
Intézmény Károlyi István 12. Évf. Gimn.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 5 512 5 512 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 5 512 5 512 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0 77 77 182 182
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 1 488 1 488 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 15 207 6 353 6 353 6 353 6 353 6 353 6 353
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 231 480 233 337 236 718 236 718 241 792 244 898 240 578 240 578 103,9%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 238 480 255 544 243 071 243 071 248 222 251 328 247 113 247 113 103,6%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 238 480 255 544 243 071 243 071 248 222 251 328 247 113 247 113 103,6%
14.1. Személyi juttatások 182 609 189 261 192 000 192 000 196 076 198 784 195 143 195 143 106,9%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 48 773 50 331 51 071 51 071 52 146 52 544 51 440 51 440 105,5%
14.3. Dologi kiadások 7 098 9 468 0 0 0 0 530 530 7,5%
14.4. Pénzeszköz átadás 6 484 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 238 480 255 544 243 071 243 071 248 222 251 328 247 113 247 113 103,6%
Költségvetési létszámkeret 82,00 82,00 82,00 83,00 83,00 80,50 80,50 80,50 98,2%
ebből: pedagógus létszámkeret 64,00 64,00 64,00 65,00 65,00 65,00 65,00 65,00 101,6%
technikai létszámkeret 18,00 18,00 18,00 18,00 18,00 15,50 15,50 15,50 86,1%
eFt-ban
Intézmény Csokonai Vitéz Mihály 12. Évf. Gimn.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 3 500 3 500 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 3 500 3 500 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 289 0 0 3 188 4 316 4 316 4 316
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 945 945 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 19 623 7 611 7 611 7 611 7 611 7 611 7 611
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 217 276 219 876 220 287 220 287 227 068 228 543 229 289 229 289 105,5%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 221 721 244 233 227 898 227 898 237 867 240 470 241 216 241 216 108,8%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 221 579 244 091 227 898 227 898 237 867 240 470 241 216 241 216 108,9%
14.1. Személyi juttatások 169 830 178 855 180 614 180 614 188 558 190 902 191 137 191 137 112,5%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 45 584 46 809 47 284 47 284 49 309 49 568 49 637 49 637 108,9%
14.3. Dologi kiadások 6 165 11 111 0 0 0 0 442 442 7,2%
14.4. Pénzeszköz átadás 7 316 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 142 142 0 0 0 0 0 0 0,0%
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 221 721 244 233 227 898 227 898 237 867 240 470 241 216 241 216 108,8%
Költségvetési létszámkeret 77,00 77,00 77,00 77,00 77,00 72,00 72,00 72,00 93,5%
ebből: pedagógus létszámkeret 59,00 59,00 59,00 59,00 59,00 59,00 59,00 59,00 100,0%
technikai létszámkeret 18,00 18,00 18,00 18,00 18,00 13,00 13,00 13,00 72,2%
eFt-ban
Intézmény Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 17 400 17 400 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 17 400 17 400 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel
6. Pénzmaradvány 13 305 6 221 6 221 6 221 6 221 6 221 6 221
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 145 529 147 528 158 228 158 228 160 277 162 132 162 587 162 587 111,7%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 162 929 178 233 164 449 164 449 166 498 168 353 168 808 168 808 103,6%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 162 929 178 233 164 449 164 449 166 498 168 353 168 808 168 808 103,6%
14.1. Személyi juttatások 121 889 128 807 130 597 130 597 132 175 133 833 133 943 133 943 109,9%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 31 902 33 368 33 852 33 852 34 323 34 520 34 549 34 549 108,3%
14.3. Dologi kiadások 9 138 11 610 0 0 0 0 316 316 3,5%
14.4. Pénzeszköz átadás 4 448 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 162 929 178 233 164 449 164 449 166 498 168 353 168 808 168 808 103,6%
Költségvetési létszámkeret 50,50 50,50 50,50 50,50 50,50 50,50 50,50 50,50 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 46,50 46,50 46,50 46,50 46,50 46,50 46,50 46,50 100,0%
technikai létszámkeret 4,00 4,00 4,00 4,00 4,00 4,00 4,00 4,00 100,0%
eFt-ban
Intézmény Iskolák összesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 54 306 54 306 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 54 306 54 306 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0
- kamatbevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 407 0 0 5 503 7 496 8 580 8 580
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0 0 0 0 0
5. ÁFA bevétel 9 966 9 966 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 0 174 107 89 808 89 808 89 808 89 808 89 808 89 808
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 2 749 266 2 784 356 2 800 311 2 837 816 2 895 415 2 934 043 2 910 365 2 910 365 105,9%
9. Támogatás TB alaptól 0 0 0 0 0 0 0 0
10. Hitel, kötvény kibocsátás 0 0 0 0 0 0 0 0
11. Éven belüli értékpapír 0 0 0 0 0 0 0 0
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat. 0 0 0 0 0 0 0 0
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 2 813 538 3 023 142 2 890 119 2 927 624 2 990 726 3 031 347 3 008 753 3 008 753 106,9%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 2 813 396 3 021 709 2 890 119 2 927 624 2 990 726 3 031 347 3 008 753 3 008 753 106,9%
14.1. Személyi juttatások 2 151 546 2 253 303 2 286 093 2 315 626 2 365 558 2 401 623 2 378 647 2 378 647 110,6%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 574 428 595 146 604 026 611 998 625 168 629 724 622 922 622 922 108,4%
14.3. Dologi kiadások 87 422 119 956 0 0 0 0 7 184 7 184 8,2%
14.4. Pénzeszköz átadás 0 53 304 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0
14.6. Ellátottak támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0
15. Felújítás 0 0 0 0 0 0 0 0
16. Beruházás 142 1 433 0 0 0 0 0 0 0,0%
17. Hitelek, értékpapírok 0 0 0 0 0 0 0 0
18. Tartalék (pénzforg. nélküli) 0 0 0 0 0 0 0 0
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás 0 0 0 0 0 0 0 0
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 2 813 538 3 023 142 2 890 119 2 927 624 2 990 726 3 031 347 3 008 753 3 008 753 106,9%
Költségvetési létszámkeret 977,00 977,00 977,00 1 031,00 1 037,00 989,19 989,19 989,19 101,2%
ebből: pedagógus létszámkeret 766,00 766,00 766,00 808,50 813,50 813,50 813,50 813,50 106,2%
technikai létszámkeret 211,00 211,00 211,00 222,50 223,50 175,69 175,69 175,69 83,3%

2.a.3.1. sz. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézmény Központjához tartozó óvodai kiadások és bevételek

eFt-ban
Intézmény Nyár Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
- alaptevékenység bevételei 0 0 0 0 0
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel
6. Pénzmaradvány 1 661 1 661 1 661 1 661 1 661 1 661
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 2 588 2 588 2 717 2 988 2 998 2 998
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 4 249 4 249 4 378 4 649 4 659 4 659
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 4 249 4 249 4 378 4 649 4 659 4 659
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 3 215 3 215 3 344 3 615 3 814 3 814
14.4. Pénzeszköz átadás 1 034 1 034 1 034 1 034 845 845
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 4 249 4 249 4 378 4 649 4 659 4 659
eFt-ban
Intézmény JMK Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 24 24 24 24 24 24
- alaptevékenység bevételei 24 24 24 24 24 24
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 0 0 6 6 6 6 6 6
6. Pénzmaradvány 985 985 985 985 985 985
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 2 482 2 482 2 704 2 985 2 910 2 910
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 3 497 3 497 3 719 4 000 3 925 3 925
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 3 497 3 497 3 719 4 000 3 925 3 925
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 2 569 2 569 2 791 3 072 2 997 2 997
14.4. Pénzeszköz átadás 928 928 928 928 928 928
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 3 497 3 497 3 719 4 000 3 925 3 925
eFt-ban
Intézmény Fóti Óvoda
Leiningen Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 16 16 0 0 0 0
- alaptevékenység bevételei 16 16 0 0 0 0
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 0 0 4 4 4 4 0 0
6. Pénzmaradvány 494 494 494 494 494 494
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 2 530 2 530 2 925 3 242 3 157 3 157
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 3 044 3 044 3 423 3 740 3 651 3 651
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 3 044 3 044 3 423 3 740 3 651 3 651
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 3 044 3 044 3 423 3 740 3 651 3 651
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 3 044 3 044 3 423 3 740 3 651 3 651
eFt-ban
Intézmény Pozsonyi ltp. Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
- alaptevékenység bevételei
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel
6. Pénzmaradvány 198 198 198 198 198 198
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 995 995 1 110 1 110 1 110 1 110
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 1 193 1 193 1 308 1 308 1 308 1 308
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 1 193 1 193 1 308 1 308 1 308 1 308
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 1 123 1 123 1 238 1 238 1 238 1 238
14.4. Pénzeszköz átadás 70 70 70 70 70 70
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 1 193 1 193 1 308 1 308 1 308 1 308
eFt-ban
Intézmény Ambrus Óvoda
Vörösmarty Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 16 16 16 16 16 16
- alaptevékenység bevételei 16 16 16 16 16 16
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 0 0 4 4 4 4 4 4
6. Pénzmaradvány 16 16 16 16 16 16
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 2 777 2 777 3 222 3 456 3 420 3 420
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 2 813 2 813 3 258 3 492 3 456 3 456
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 2 813 2 813 3 258 3 492 3 456 3 456
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 2 813 2 813 3 258 3 492 3 456 3 456
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 2 813 2 813 3 258 3 492 3 456 3 456
eFt-ban
Intézmény Virág Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 8 8 8 8 8 8
- alaptevékenység bevételei 8 8 8 8 8 8
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 0 0 2 2 2 2 2 2
6. Pénzmaradvány 2 581 2 581 2 581 2 581 2 581 2 581
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 2 785 2 785 3 160 3 489 3 422 3 422
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 5 376 5 376 5 751 6 080 6 013 6 013
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 5 376 5 376 5 751 6 080 6 013 6 013
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 3 326 3 326 3 701 4 030 3 963 3 963
14.4. Pénzeszköz átadás 2 050 2 050 2 050 2 050 2 050 2 050
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 5 376 5 376 5 751 6 080 6 013 6 013
eFt-ban
Intézmény Viola Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 236 236 236 236 236 236
- alaptevékenység bevételei 236 236 236 236 236 236
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 0 0 64 64 64 64 64 64
6. Pénzmaradvány 1 054 1 054 1 054 1 054 1 054 1 054
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 2 186 2 186 2 366 2 651 2 587 2 587
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 3 540 3 540 3 720 4 005 3 941 3 941
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 3 540 3 540 3 720 4 005 3 810 3 810
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 3 239 3 239 3 419 3 704 3 509 3 509
14.4. Pénzeszköz átadás 301 301 301 301 301 301
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 131 131
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 3 540 3 540 3 720 4 005 3 941 3 941
eFt-ban
Intézmény Liget Óvoda
Királykerti Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
- alaptevékenység bevételei 0 0 0 0 0
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel
6. Pénzmaradvány 1 019 1 019 1 019 1 019 1 019 1 019
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 4 004 4 004 4 106 4 941 4 826 4 826
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 5 023 5 023 5 125 5 960 5 845 5 845
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 5 023 5 023 5 125 5 960 5 845 5 845
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 4 141 4 141 4 243 5 078 4 963 4 963
14.4. Pénzeszköz átadás 882 882 882 882 882 882
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 5 023 5 023 5 125 5 960 5 845 5 845
eFt-ban
Intézmény Deák Ovi
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 47 47 47 47 47 47
- alaptevékenység bevételei 47 47 47 47 47 47
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 100 100 654 654
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 0 0 13 13 13 13 13 13
6. Pénzmaradvány 2 573 2 573 2 573 2 573 2 573 2 573
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 2 324 2 324 2 355 2 804 2 690 2 690
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 4 957 4 957 5 088 5 537 5 977 5 977
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 4 675 4 675 4 806 5 255 5 695 5 695
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 2 542 2 542 2 673 3 122 3 562 3 562
14.4. Pénzeszköz átadás 2 133 2 133 2 133 2 133 2 133 2 133
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 282 282 282 282 282 282
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 4 957 4 957 5 088 5 537 5 977 5 977
eFt-ban
Intézmény Dalos Ovi
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 260 260 260 260 260 260
- alaptevékenység bevételei 260 260 260 260 260 260
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 0 0 70 70 70 70 70 70
6. Pénzmaradvány 1 190 1 190 1 190 1 190 1 190 1 190
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 2 322 2 322 2 376 2 574 2 549 2 549
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 3 842 3 842 3 896 4 094 4 069 4 069
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 3 842 3 842 3 896 4 094 3 084 3 084
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 3 517 3 517 3 571 3 769 2 759 2 759
14.4. Pénzeszköz átadás 325 325 325 325 325 325
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 985 985
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 3 842 3 842 3 896 4 094 4 069 4 069
eFt-ban
Intézmény Aradi Óvoda
Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 189 189 189 189 189 189
- alaptevékenység bevételei 189 189 189 189 189 189
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 0 0 51 51 51 51 51 51
6. Pénzmaradvány 1 200 1 200 1 200 1 200 1 200 1 200
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 3 279 3 279 3 806 5 167 4 968 4 968
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 4 719 4 719 5 246 6 607 6 408 6 408
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 4 719 4 719 5 166 6 607 6 408 6 408
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 3 623 3 623 4 070 5 511 5 312 5 312
14.4. Pénzeszköz átadás 1 096 1 096 1 096 1 096 1 096 1 096
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 80 0 0 0
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 4 719 4 719 5 246 6 607 6 408 6 408
eFt-0ban
Intézmény Bőrfestő Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 8 8 8 8 8 8
- alaptevékenység bevételei 8 8 8 8 8 8
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 0 0 2 2 2 2 2 2
6. Pénzmaradvány 1 513 1 513 1 513 1 513 1 513 1 513
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 2 591 2 591 2 928 3 167 3 160 3 160
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 4 114 4 114 4 451 4 690 4 683 4 683
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 4 114 4 114 4 451 4 690 4 683 4 683
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 2 908 2 908 3 245 3 484 3 477 3 477
14.4. Pénzeszköz átadás 1 206 1 206 1 206 1 206 1 206 1 206
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 4 114 4 114 4 451 4 690 4 683 4 683
eFt-ban
Intézmény Homoktövis Óvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 630 630 630 630 630 630
- alaptevékenység bevételei 630 630 630 630 630 630
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 0 0 170 170 170 170 170 170
6. Pénzmaradvány 260 260 260 260 260 260
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 1 725 1 725 1 916 2 244 2 192 2 192
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 2 785 2 785 2 976 3 304 3 252 3 252
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 2 785 2 785 2 976 3 304 3 043 3 043
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 2 785 2 785 2 976 3 304 3 043 3 043
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 209 209
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 2 785 2 785 2 976 3 304 3 252 3 252
eFt-ban
Intézmény Park Óvoda
Lakkozó Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 296 296 296 296 296 296
- alaptevékenység bevételei 296 296 296 296 296 296
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 120 120
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 0 0 80 80 80 80 80 80
6. Pénzmaradvány 2 601 2 601 2 601 2 601 2 601 2 601
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 4 235 4 235 4 630 5 081 5 093 5 093
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 7 212 7 212 7 607 8 058 8 190 8 190
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 7 212 7 212 7 607 8 058 8 190 8 190
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 5 862 5 862 6 257 6 708 6 840 6 840
14.4. Pénzeszköz átadás 1 350 1 350 1 350 1 350 1 350 1 350
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 7 212 7 212 7 607 8 058 8 190 8 190
eFt-ban
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda
Óceán Tagóvoda
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 0
- alaptevékenység bevételei
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel
6. Pénzmaradvány
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 15 270 1 835 2 213 2 061 2 061
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 15 270 1 835 2 213 2 061 2 061
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 15 270 1 835 2 213 2 061 2 061
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 15 270 1 835 2 213 2 061 2 061
14.4. Pénzeszköz átadás
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 15 270 1 835 2 213 2 061 2 061
eFt-ban
Intézmény Óvodák összesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 1 730 1 730 1 714 1 714 1 714 1 714
- alaptevékenység bevételei 0 0 1 730 1 730 1 714 1 714 1 714 1 714
- vállalkozási tevékenység bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0
- kamatbevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0 100 100 774 774
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0 0 0 0 0
5. ÁFA bevétel 0 0 466 466 466 466 462 462
6. Pénzmaradvány 0 0 17 345 17 345 17 345 17 345 17 345 17 345
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 36 823 52 093 42 156 48 112 47 143 47 143
9. Támogatás TB alaptól 0 0 0 0 0 0 0 0
10. Hitel, kötvény kibocsátás 0 0 0 0 0 0 0 0
11. Éven belüli értékpapír 0 0 0 0 0 0 0 0
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat. 0 0 0 0 0 0 0 0
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 56 364 71 634 61 781 67 737 67 438 67 438
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 56 082 71 352 61 419 67 455 65 831 65 831
14.1. Személyi juttatások 0 0 0 0 0 0 0 0
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 0 0 0 0 0 0 0 0
14.3. Dologi kiadások 0 0 44 707 59 977 50 044 56 080 54 645 54 645
14.4. Pénzeszköz átadás 0 0 11 375 11 375 11 375 11 375 11 186 11 186
14.5. Egyéb támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0
14.6. Ellátottak támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0
15. Felújítás 0 0 0 0 0 0 0 0
16. Beruházás 0 0 282 282 362 282 1 607 1 607
17. Hitelek, értékpapírok 0 0 0 0 0 0 0 0
18. Tartalék (pénzforg. nélküli) 0 0 0 0 0 0 0 0
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás 0 0 0 0 0 0 0 0
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 56 364 71 634 61 781 67 737 67 438 67 438

2.a.3.2. sz. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézmény Központjához tartozó iskolai kiadások és bevételek

eFt-ban
Intézmény Újpesti Ált. Isk. és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Int., Ped. Szaksz., Nev. Tan.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 8 8 8 8 8 8
- alaptevékenység bevételei 8 8 8 8 8 8
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 172 172 172 172 172 172
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 2 2 2 2 2 2
6. Pénzmaradvány 5 324 5 324 5 324 5 324 5 324 5 324
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 4 733 4 733 6 140 7 025 6 659 6 659
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 10 239 10 239 11 646 12 531 12 165 12 165
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 10 239 10 239 11 646 12 531 12 165 12 165
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 8 038 8 038 9 445 10 330 9 964 9 964
14.4. Pénzeszköz átadás 2 201 2 201 2 201 2 201 2 201 2 201
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 10 239 10 239 11 646 12 531 12 165 12 165
eFt-ban
Intézmény Bajza József Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 1 260 1 260 1 260 1 260 1 260 1 260
- alaptevékenység bevételei 1 260 1 260 1 260 1 260 1 260 1 260
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 418 418 418 418 418 418
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 340 340 340 340 340 340
6. Pénzmaradvány 1 778 1 778 1 778 1 778 1 778 1 778
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 3 037 3 037 8 446 8 793 8 749 8 749
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 6 833 6 833 12 242 12 589 12 545 12 545
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 6 833 6 833 12 242 12 589 12 428 12 428
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 5 506 5 506 10 915 11 262 11 101 11 101
14.4. Pénzeszköz átadás 1 327 1 327 1 327 1 327 1 327 1 327
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 117 117
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 6 833 6 833 12 242 12 589 12 545 12 545
eFt-ban
Intézmény Szűcs Sándor Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 1 417 1 417 1 417 1 417 1 417 1 417
- alaptevékenység bevételei 1 417 1 417 1 417 1 417 1 417 1 417
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 501 501 501 501 501 501
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 383 383 383 383 383 383
6. Pénzmaradvány 1 147 1 147 1 147 1 147 1 147 1 147
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 3 227 3 227 10 219 10 643 10 457 10 457
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 6 675 6 675 13 667 14 091 13 905 13 905
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 6 675 6 675 13 457 13 881 13 212 13 212
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 6 178 6 178 12 960 13 384 12 715 12 715
14.4. Pénzeszköz átadás 497 497 497 497 497 497
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 210 210 693 693
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 6 675 6 675 13 667 14 091 13 905 13 905
eFt-ban
Intézmény Lázár Ervin Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 2 520 2 520 2 520 2 520 3 429 3 429
- alaptevékenység bevételei 2 520 2 520 2 520 2 520 3 429 3 429
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 424 424 624 624 624 624
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 680 680 680 680 680 680
6. Pénzmaradvány 11 526 11 526 11 526 11 526 11 526 11 526
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 1 699 1 699 9 441 10 574 10 411 10 411
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 16 849 16 849 24 791 25 924 26 670 26 670
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 16 413 16 413 24 355 24 925 25 671 25 671
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 7 083 7 083 15 025 15 595 16 341 16 341
14.4. Pénzeszköz átadás 9 330 9 330 9 330 9 330 9 330 9 330
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 436 436 436 999 999 999
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 16 849 16 849 24 791 25 924 26 670 26 670
eFt-ban
Intézmény Angol Tagozatos Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 1 339 1 339 1 339 1 339 1 339 1 339
- alaptevékenység bevételei 1 339 1 339 1 339 1 339 1 339 1 339
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 386 386 386 386 386 386
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 361 361 361 361 361 361
6. Pénzmaradvány 3 935 3 935 3 935 3 935 3 935 3 935
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 4 331 4 331 10 386 10 949 11 034 11 034
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 10 352 10 352 16 407 16 970 17 055 17 055
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 10 352 10 352 16 206 16 769 16 535 16 535
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 7 879 7 879 13 733 14 296 14 062 14 062
14.4. Pénzeszköz átadás 2 473 2 473 2 473 2 473 2 473 2 473
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 201 201 520 520
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 10 352 10 352 16 407 16 970 17 055 17 055
eFt-ban
Intézmény Pécsi S. Ált. és Zenetag. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 2 598 2 598 2 598 2 598 2 598 2 598
- alaptevékenység bevételei 2 598 2 598 2 598 2 598 2 598 2 598
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 800 800 800 800 800 800
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 702 702 135 135 135 135
6. Pénzmaradvány 2 459 2 459 2 459 2 459 2 459 2 459
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 263 263 5 110 5 677 5 533 5 533
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 6 822 6 822 11 102 11 669 11 525 11 525
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 6 822 6 822 11 102 11 669 11 409 11 409
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 5 164 5 164 9 444 10 011 9 751 9 751
14.4. Pénzeszköz átadás 1 658 1 658 1 658 1 658 1 658 1 658
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 116 116
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 6 822 6 822 11 102 11 669 11 525 11 525
eFt-ban
Intézmény Megyeri Úti Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 2 047 2 047 2 047 2 047 2 955 2 955
- alaptevékenység bevételei 2 047 2 047 2 047 2 047 2 955 2 955
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 930 930 1 310 870 870 870
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 171 171
5. ÁFA bevétel 553 553 553 553 553 553
6. Pénzmaradvány 2 254 2 254 2 254 2 254 2 254 2 254
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 1 773 1 773 7 192 8 476 7 530 7 530
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 7 557 7 557 13 356 14 200 14 333 14 333
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 7 557 7 557 13 083 13 927 13 889 13 889
14.1. Személyi juttatások 56 56 0
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 4 4 0
14.3. Dologi kiadások 6 426 6 426 12 012 12 856 12 818 12 818
14.4. Pénzeszköz átadás 1 071 1 071 1 071 1 071 1 071 1 071
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 273 273 444 444
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 7 557 7 557 13 356 14 200 14 333 14 333
eFt-ban
Intézmény Bene Ferenc Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 1 654 1 654 1 654 2 134 2 134 2 134
- alaptevékenység bevételei 1 654 1 654 1 654 2 134 2 134 2 134
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 877 877 877 877 877 877
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 447 447 447 447 447 447
6. Pénzmaradvány 4 693 4 693 4 693 4 693 4 693 4 693
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 1 910 1 910 5 613 5 990 6 233 6 233
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 9 581 9 581 13 284 14 141 14 384 14 384
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 9 031 9 031 13 284 14 141 13 999 13 999
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 5 866 5 866 10 119 10 976 10 834 10 834
14.4. Pénzeszköz átadás 3 165 3 165 3 165 3 165 3 165 3 165
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 550 550 0 0 385 385
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 9 581 9 581 13 284 14 141 14 384 14 384
eFt-ban
Intézmény Halassy Olivér Német Tagozatos Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 800 800 800 800 800 800
- alaptevékenység bevételei 800 800 800 800 800 800
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 304 304 304 354 354 354
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 216 216 216 216 216 216
6. Pénzmaradvány 3 169 3 169 3 169 3 169 3 169 3 169
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 2 894 2 894 9 024 9 370 9 357 9 357
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 7 383 7 383 13 513 13 909 13 896 13 896
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 7 383 7 383 13 513 13 909 13 896 13 896
14.1. Személyi juttatások 0
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 0
14.3. Dologi kiadások 4 724 4 724 10 597 11 250 11 237 11 237
14.4. Pénzeszköz átadás 2 659 2 659 2 916 2 659 2 659 2 659
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 7 383 7 383 13 513 13 909 13 896 13 896
eFt-ban
Intézmény Szigeti J. Utcai Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 2 520 2 520 2 520 2 520 2 520 2 520
- alaptevékenység bevételei 2 520 2 520 2 520 2 520 2 520 2 520
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 787 787 745 755 790 790
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 680 680 680 680 680 680
6. Pénzmaradvány 1 998 1 998 1 998 1 998 1 998 1 998
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 1 398 1 398 7 696 8 323 8 358 8 358
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 7 383 7 383 13 639 14 276 14 346 14 346
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 7 383 7 383 12 374 13 011 13 081 13 081
14.1. Személyi juttatások 42 42 0
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 6 914 6 914 11 947 12 584 12 654 12 654
14.4. Pénzeszköz átadás 406 406 406 406 406 406
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása 21 21 21 21 21 21
15. Felújítás
16. Beruházás 1 265 1 265 1 265 1 265
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 7 383 7 383 13 639 14 276 14 346 14 346
eFt-ban
Intézmény Homoktövis Ált. Isk.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 5 039 5 039 5 039 5 039 5 039 5 039
- alaptevékenység bevételei 5 039 5 039 5 039 5 039 5 039 5 039
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 754 754 1 754 754 754 754
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 1 361 1 361 1 361 1 361 1 361 1 361
6. Pénzmaradvány 7 745 7 745 7 745 7 745 7 745 7 745
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 -2 334 -2 334 3 454 4 005 4 650 4 650
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 12 565 12 565 19 353 18 904 19 549 19 549
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 12 565 12 565 18 353 18 904 19 199 19 199
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 6 336 6 336 12 124 12 675 12 970 12 970
14.4. Pénzeszköz átadás 6 229 6 229 6 229 6 229 6 229 6 229
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 1 000 0 350 350
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 12 565 12 565 19 353 18 904 19 549 19 549
eFt-ban
Intézmény Bródy Imre Gimnázium
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 1 417 1 417 1 933 1 933 2 363 2 363
- alaptevékenység bevételei 1 417 1 417 1 933 1 933 2 363 2 363
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 2 405 2 405 2 009 2 709 3 509 3 509
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 383 383 383 383 383 383
6. Pénzmaradvány 4 183 4 183 4 183 4 183 4 183 4 183
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 6 913 6 913 9 265 9 581 10 087 10 087
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 15 301 15 301 17 773 18 789 20 525 20 525
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 15 189 15 189 17 541 18 557 20 405 20 405
14.1. Személyi juttatások 906 906 0
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 313 313 0
14.3. Dologi kiadások 12 653 12 653 16 224 17 240 19 088 19 088
14.4. Pénzeszköz átadás 1 317 1 317 1 317 1 317 1 317 1 317
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 112 112 232 232 120 120
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 15 301 15 301 17 773 18 789 20 525 20 525
eFt-ban
Intézmény Könyves Kálmán Gimnázium
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 2 677 2 677 2 677 2 677 2 677 2 677
- alaptevékenység bevételei 2 677 2 677 2 677 2 677 2 677 2 677
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 696 696 696 696 696 696
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 723 723 723 723 723 723
6. Pénzmaradvány 2 758 2 758 2 758 2 758 2 758 2 758
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 2 772 2 772 8 700 9 207 9 050 9 050
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 9 626 9 626 15 554 16 061 15 904 15 904
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 9 433 9 433 15 361 15 868 15 295 15 295
14.1. Személyi juttatások 0
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 0
14.3. Dologi kiadások 7 718 7 718 13 646 14 153 13 580 13 580
14.4. Pénzeszköz átadás 1 715 1 715 1 715 1 715 1 715 1 715
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 193 193 193 193 609 609
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 9 626 9 626 15 554 16 061 15 904 15 904
eFt-ban
Intézmény Babits Mihály Gimnázium és Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 2 598 2 598 2 598 2 598 2 598 2 598
- alaptevékenység bevételei 2 598 2 598 2 598 2 598 2 598 2 598
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 348 348 348 348 348 348
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 702 702 702 702 702 702
6. Pénzmaradvány 3 380 3 380 3 380 3 380 3 380 3 380
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 2 724 20 762 19 613 20 574 20 204 20 204
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 9 752 27 790 26 641 27 602 27 232 27 232
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 9 752 27 790 26 641 27 602 26 549 26 549
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 8 744 26 782 25 633 26 594 25 541 25 541
14.4. Pénzeszköz átadás 1 008 1 008 1 008 1 008 1 008 1 008
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 683 683
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 9 752 27 790 26 641 27 602 27 232 27 232
eFt-ban
Intézmény Károlyi István 12. Évf. Gimn.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 5 512 5 512 5 512 5 512 5 512 5 512
- alaptevékenység bevételei 5 512 5 512 5 512 5 512 5 512 5 512
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 1 906 1 906 1 829 1 829 1 897 1 897
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 1 488 1 488 1 488 1 488 1 488 1 488
6. Pénzmaradvány 8 854 8 854 8 854 8 854 8 854 8 854
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 398 398 10 736 11 643 11 585 11 585
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 18 158 18 158 28 419 29 326 29 336 29 336
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 18 158 18 158 28 419 29 326 29 336 29 336
14.1. Személyi juttatások 77 77 0
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 11 548 11 548 21 886 22 793 22 735 22 735
14.4. Pénzeszköz átadás 6 484 6 484 6 484 6 484 6 484 6 484
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása 49 49 49 49 117 117
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 18 158 18 158 28 419 29 326 29 336 29 336
eFt-ban
Intézmény Csokonai Vitéz Mihály 12. Évf. Gimn.
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500
- alaptevékenység bevételei 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 4 184 4 184 1 009 2 762 2 762 2 762
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 945 945 945 945 945 945
6. Pénzmaradvány 12 012 12 012 12 012 12 012 12 012 12 012
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 2 162 2 162 12 730 14 105 13 969 13 969
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 22 803 22 803 30 196 33 324 33 188 33 188
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 22 211 22 211 29 604 32 396 31 898 31 898
14.1. Személyi juttatások 2 594 2 594 0
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 581 581 0
14.3. Dologi kiadások 11 720 11 720 22 288 25 080 24 582 24 582
14.4. Pénzeszköz átadás 7 316 7 316 7 316 7 316 7 316 7 316
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 592 592 592 928 1 290 1 290
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 22 803 22 803 30 196 33 324 33 188 33 188
eFt-ban
Intézmény Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 17 400 17 400 17 400 17 400 17 400 17 400
- alaptevékenység bevételei 17 400 17 400 17 400 17 400 17 400 17 400
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 292 292 292 292
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel
6. Pénzmaradvány 7 084 7 084 7 084 7 084 7 084 7 084
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 -8 426 -8 426 -7 926 -6 933 -6 746 -6 746
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 16 058 16 058 16 850 17 843 18 030 18 030
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 16 058 16 058 16 511 17 504 17 427 17 427
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 11 610 11 610 12 063 13 056 12 979 12 979
14.4. Pénzeszköz átadás 4 448 4 448 4 448 4 448 4 448 4 448
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás 339 339 603 603
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 16 058 16 058 16 850 17 843 18 030 18 030
eFt-ban
Intézmény Iskolák összesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 54 306 54 306 54 822 55 302 57 549 57 549
- alaptevékenység bevételei 0 0 54 306 54 306 54 822 55 302 57 549 57 549
- vállalkozási tevékenység bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0
- kamatbevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 0 15 892 15 892 14 074 15 147 16 050 16 050
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0 0 0 171 171
5. ÁFA bevétel 0 0 9 966 9 966 9 399 9 399 9 399 9 399
6. Pénzmaradvány 0 0 84 299 84 299 84 299 84 299 84 299 84 299
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 29 474 47 512 135 839 148 002 147 120 147 120
9. Támogatás TB alaptól 0 0 0 0 0 0 0 0
10. Hitel, kötvény kibocsátás 0 0 0 0 0 0 0 0
11. Éven belüli értékpapír 0 0 0 0 0 0 0 0
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat. 0 0 0 0 0 0 0 0
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 193 937 211 975 298 433 312 149 314 588 314 588
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 192 054 210 092 293 692 307 509 306 394 306 394
14.1. Személyi juttatások 0 0 3 675 3 675 0 0 0 0
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 0 0 898 898 0 0 0 0
14.3. Dologi kiadások 0 0 134 107 152 145 240 061 254 135 252 952 252 952
14.4. Pénzeszköz átadás 0 0 53 304 53 304 53 561 53 304 53 304 53 304
14.5. Egyéb támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0
14.6. Ellátottak támogatása 0 0 70 70 70 70 138 138
15. Felújítás 0 0 0 0 0 0 0 0
16. Beruházás 0 0 1 883 1 883 4 741 4 640 8 194 8 194
17. Hitelek, értékpapírok 0 0 0 0 0 0 0 0
18. Tartalék (pénzforg. nélküli) 0 0 0 0 0 0 0 0
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás 0 0 0 0 0 0 0 0
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 193 937 211 975 298 433 312 149 314 588 314 588

2.a.3.3. sz. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézmény Központjához tartozó egyéb intézményi kiadások és bevételek

eFt-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 205 000 205 000 205 000 205 000 208 400 208 400
- alaptevékenység bevételei 205 000 205 000 205 000 205 000 208 400 208 400
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 52 275 52 275 52 275 52 275 52 275 52 275
6. Pénzmaradvány 27 496 27 496 27 496 27 496 27 496 27 496
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 -18 233 -18 233 -8 642 -6 422 -4 446 -4 446
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 266 538 266 538 276 129 278 349 283 725 283 725
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 266 538 266 538 275 513 277 733 281 955 281 955
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 81 659 81 659 90 634 92 854 97 076 97 076
14.4. Pénzeszköz átadás 184 879 184 879 184 879 184 879 184 879 184 879
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás 616 616 0 0
16. Beruházás 1 770 1 770
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 266 538 266 538 276 129 278 349 283 725 283 725
Költségvetési létszámkeret
eFt-ban
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 0 0 0 0 1 277 1 277
- alaptevékenység bevételei 1 277 1 277
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel
6. Pénzmaradvány 6 492 6 492 6 492 6 492 6 492 6 492
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 0 24 000 27 399 27 861 30 146 29 430 29 430
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 0 0 30 492 33 891 34 353 36 638 37 199 37 199
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 0 0 30 492 33 891 34 353 36 638 37 199 37 199
14.1. Személyi juttatások
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok
14.3. Dologi kiadások 28 275 31 674 32 136 34 421 34 982 34 982
14.4. Pénzeszköz átadás 2 217 2 217 2 217 2 217 2 217 2 217
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 0 0 30 492 33 891 34 353 36 638 37 199 37 199
Költségvetési létszámkeret
eFt-ban
Intézmény Gazdasági Intézmény Központ
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 532 850 532 850 532 850 542 925 542 925 542 925 542 925 542 925 101,9%
- alaptevékenység bevételei 532 850 532 850 532 850 542 925 542 925 542 925 542 925 542 925 101,9%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz 340 042 340 042 340 042 340 042 340 042 340 042 340 042
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 1 000 1 000 1 000
5. ÁFA bevétel 136 269 136 269 136 269 139 007 139 007 139 007 139 007 139 007 102,0%
6. Pénzmaradvány -13 260 -13 260 -13 260 -13 260 -13 260 -13 260 -13 260
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 1 850 113 2 001 475 2 009 095 2 007 299 2 067 840 2 082 603 2 075 180 2 075 180 112,6%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 2 519 232 2 997 376 3 004 996 3 016 013 3 076 554 3 092 317 3 084 894 3 084 894 122,7%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 2 480 897 2 766 827 2 771 793 2 782 810 2 790 277 2 805 040 2 783 463 2 783 463 113,1%
14.1. Személyi juttatások 394 972 437 635 441 604 449 094 450 789 468 271 469 771 469 771 118,6%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 99 946 109 967 111 036 113 058 113 515 117 790 118 194 118 194 117,9%
14.3. Dologi kiadások 1 985 979 2 175 393 2 175 321 2 176 826 2 182 141 2 175 147 2 151 666 2 151 666 109,5%
14.4. Pénzeszköz átadás 43 832 43 832 43 832 43 832 43 832 43 832 43 832
14.5. Egyéb támogatás 0
14.6. Ellátottak támogatása 0
15. Felújítás 13 335 170 039 170 039 170 039 200 286 201 286 205 642 205 642 1509,5%
16. Beruházás 25 000 60 510 63 164 63 164 85 991 85 991 95 789 95 789 344,0%
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 2 519 232 2 997 376 3 004 996 3 016 013 3 076 554 3 092 317 3 084 894 3 084 894 122,7%
Költségvetési létszámkeret 73,50 73,50 73,50 73,50 73,50 73,50 73,50 73,50 100,0%
eFt-ban
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 532 850 532 850 737 850 747 925 747 925 747 925 752 602 752 602 141,2%
- alaptevékenység bevételei 532 850 532 850 737 850 747 925 747 925 747 925 752 602 752 602 141,2%
- vállalkozási tevékenység bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0
- kamatbevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 340 042 340 042 340 042 340 042 340 042 340 042 340 042
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0 0 1 000 1 000 1 000
5. ÁFA bevétel 136 269 136 269 188 544 191 282 191 282 191 282 191 282 191 282 140,4%
6. Pénzmaradvány 0 -13 260 20 728 20 728 20 728 20 728 20 728 20 728
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 1 850 113 2 001 475 2 014 862 2 016 465 2 087 059 2 106 327 2 100 164 2 100 164 113,5%
9. Támogatás TB alaptól 0 0 0 0 0 0 0 0
10. Hitel, kötvény kibocsátás 0 0 0 0 0 0 0 0
11. Éven belüli értékpapír 0 0 0 0 0 0 0 0
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat. 0 0 0 0 0 0 0 0
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 2 519 232 2 997 376 3 302 026 3 316 442 3 387 036 3 407 304 3 405 818 3 405 818 135,2%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 2 480 897 2 766 827 3 068 823 3 083 239 3 100 143 3 119 411 3 102 617 3 102 617 125,1%
14.1. Személyi juttatások 394 972 437 635 441 604 449 094 450 789 468 271 469 771 469 771 118,9%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 99 946 109 967 111 036 113 058 113 515 117 790 118 194 118 194 118,3%
14.3. Dologi kiadások 1 985 979 2 175 393 2 285 255 2 290 159 2 304 911 2 302 422 2 283 724 2 283 724 115,0%
14.4. Pénzeszköz átadás 0 43 832 230 928 230 928 230 928 230 928 230 928 230 928
14.5. Egyéb támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0
14.6. Ellátottak támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0
15. Felújítás 13 335 170 039 170 039 170 039 200 902 201 902 205 642 205 642 1542,1%
16. Beruházás 25 000 60 510 63 164 63 164 85 991 85 991 97 559 97 559 390,2%
17. Hitelek, értékpapírok 0 0 0 0 0 0 0 0
18. Tartalék (pénzforg. nélküli) 0 0 0 0 0 0 0 0
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás 0 0 0 0 0 0 0 0
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 2 519 232 2 997 376 3 302 026 3 316 442 3 387 036 3 407 304 3 405 818 3 405 818 135,2%
Költségvetési létszámkeret 73,50 73,50 73,50 73,50 73,50 73,50 73,50 73,50 100,0%

2.a.3. sz. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményhez tartozó egyéb intézmények bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Oktatási intézmények összesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 56 036 56 036 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 56 036 56 036 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0
- kamatbevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 407 0 0 5 503 7 496 8 884 8 884
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 10 432 10 432 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 0 215 569 113 925 113 925 113 925 113 925 113 925 113 925
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 3 844 771 3 893 827 3 889 612 3 963 819 4 041 581 4 099 863 4 071 592 4 071 592 105,9%
9. Támogatás TB alaptól 0 0 0 0 0 0 0 0
10. Hitel, kötvény kibocsátás 0 0 0 0 0 0 0 0
11. Éven belüli értékpapír 0 0 0 0 0 0 0 0
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat. 0 0 0 0 0 0 0 0
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 3 911 239 4 176 271 4 003 537 4 077 744 4 161 009 4 221 284 4 194 401 4 194 401 107,2%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 3 911 097 4 174 556 4 003 537 4 077 744 4 161 009 4 221 284 4 194 401 4 194 401 107,2%
14.1. Személyi juttatások 2 986 723 3 118 911 3 164 990 3 223 422 3 289 233 3 342 855 3 313 925 3 313 925 111,0%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 798 140 826 129 838 547 854 322 871 776 878 429 868 870 868 870 108,9%
14.3. Dologi kiadások 126 234 164 837 0 0 0 0 11 606 11 606 9,2%
14.4. Pénzeszköz átadás 0 64 679 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0
14.6. Ellátottak támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0
15. Felújítás 0 0 0 0 0 0 0 0
16. Beruházás 142 1 715 0 0 0 0 0 0 0,0%
17. Hitelek, értékpapírok 0 0 0 0 0 0 0 0
18. Tartalék (pénzforg. nélküli) 0 0 0 0 0 0 0 0
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás 0 0 0 0 0 0 0 0
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 3 911 239 4 176 271 4 003 537 4 077 744 4 161 009 4 221 284 4 194 401 4 194 401 107,2%
Költségvetési létszámkeret 1 450,00 1 450,00 1 450,00 1 565,50 1 571,50 1 523,69 1 523,69 1 523,69 105,1%
ebből: pedagógus létszámkeret 1 024,50 1 024,50 1 024,50 1 102,00 1 107,00 1 107,00 1 107,00 1 107,00 108,1%
technikai létszámkeret 425,50 425,50 425,50 463,50 464,50 416,69 416,69 416,69 97,9%
eFt-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 205 000 205 000 0 0 0 0 0 0 0,0%
- alaptevékenység bevételei 205 000 205 000 0 0 0 0 0 0 0,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel 52 275 52 275 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Pénzmaradvány 29 832 2 336 2 336 2 336 2 336 2 336 2 336
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 0 298 25 560 25 560 25 814 25 794 25 995 25 995
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 257 275 287 405 27 896 27 896 28 150 28 130 28 331 28 331 11,0%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 257 275 287 405 27 896 27 896 28 150 28 130 28 331 28 331 11,0%
14.1. Személyi juttatások 19 753 22 076 22 251 22 251 22 451 22 431 22 589 22 589 114,4%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 5 287 5 598 5 645 5 645 5 699 5 699 5 742 5 742 108,6%
14.3. Dologi kiadások 68 115 74 852 0 0 0 0,0%
14.4. Pénzeszköz átadás 164 120 184 879 0 0 0 0,0%
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 257 275 287 405 27 896 27 896 28 150 28 130 28 331 28 331 11,0%
Költségvetési létszámkeret 14,00 14,00 14,00 14,00 14,00 14,00 14,00 14,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret
technikai létszámkeret
eFt-ban
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 0 0 0 0 0 0 7 503 7 503
- alaptevékenység bevételei 7 503 7 503
- vállalkozási tevékenység bevételei
- kamatbevételek
2. Felhalmozási célú bevételek
3. Működési célú átvett pénzeszköz
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
5. ÁFA bevétel
6. Pénzmaradvány 17 663 11 171 11 171 11 171 11 171 11 171 11 171
7. Támogatás (Állami támogatás)
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 403 524 408 061 392 719 401 481 408 551 417 362 423 698 423 698 105,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 403 524 425 724 403 890 412 652 419 722 428 533 442 372 442 372 109,6%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 403 524 425 724 403 890 412 652 419 722 428 533 442 372 442 372 109,6%
14.1. Személyi juttatások 299 875 314 596 321 412 328 311 333 487 341 361 351 876 351 876 117,3%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 79 649 80 636 82 478 84 341 86 235 87 172 88 997 88 997 111,7%
14.3. Dologi kiadások 24 000 28 275 0 0 0 0 1 499 1 499 6,2%
14.4. Pénzeszköz átadás 2 217 0 0 0 0 0 0
14.5. Egyéb támogatás
14.6. Ellátottak támogatása
15. Felújítás
16. Beruházás
17. Hitelek, értékpapírok
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 403 524 425 724 403 890 412 652 419 722 428 533 442 372 442 372 109,6%
Költségvetési létszámkeret 222,50 222,50 222,50 237,00 237,00 237,00 237,00 237,00 106,5%
ebből: pedagógus létszámkeret
technikai létszámkeret
eFt-ban
Intézmény Gazdasági Intézmény Központ mindösszesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 532 850 532 850 793 886 803 961 804 461 804 941 811 865 811 865 152,4%
- alaptevékenység bevételei 532 850 532 850 793 886 803 961 804 461 804 941 811 865 811 865 152,4%
- vállalkozási tevékenység bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0
- kamatbevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 340 042 355 934 355 934 354 216 355 289 356 866 356 866
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0 0 1 000 1 171 1 171
5. ÁFA bevétel 136 269 136 269 198 976 201 714 201 147 201 147 201 143 201 143 147,6%
6. Pénzmaradvány -13 260 122 372 122 372 122 372 122 372 122 372 122 372
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 1 850 113 2 001 475 2 081 159 2 116 070 2 265 054 2 302 441 2 294 427 2 294 427 124,0%
9. Támogatás TB alaptól
10. Hitel, kötvény kibocsátás
11. Éven belüli értékpapír
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat.
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 2 519 232 2 997 376 3 552 327 3 600 051 3 747 250 3 787 190 3 787 844 3 787 844 150,4%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 2 480 897 2 766 827 3 316 959 3 364 683 3 455 254 3 494 375 3 474 842 3 474 842 140,1%
14.1. Személyi juttatások 394 972 437 635 445 279 452 769 450 789 468 271 469 771 469 771 118,9%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 99 946 109 967 111 934 113 956 113 515 117 790 118 194 118 194 118,3%
14.3. Dologi kiadások 1 985 979 2 175 393 2 464 069 2 502 281 2 595 016 2 612 637 2 591 321 2 591 321 130,5%
14.4. Pénzeszköz átadás 0 43 832 295 607 295 607 295 864 295 607 295 418 295 418
14.5. Egyéb támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0
14.6. Ellátottak támogatása 0 0 70 70 70 70 138 138
15. Felújítás 13 335 170 039 170 039 170 039 200 902 201 902 205 642 205 642 1542,1%
16. Beruházás 25 000 60 510 65 329 65 329 91 094 90 913 107 360 107 360 429,4%
17. Hitelek, értékpapírok 0 0 0 0 0 0 0 0
18. Tartalék (pénzforg. nélküli)
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 2 519 232 2 997 376 3 552 327 3 600 051 3 747 250 3 787 190 3 787 844 3 787 844 150,4%
Költségvetési létszámkeret 73,50 73,50 73,50 83,50 83,50 83,50 83,50 83,50 113,6%
ebből: pedagógus létszámkeret
technikai létszámkeret
eFt-ban
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 737 850 737 850 793 886 803 961 804 461 804 941 819 368 819 368 111,0%
- alaptevékenység bevételei 737 850 737 850 793 886 803 961 804 461 804 941 819 368 819 368 111,0%
- vállalkozási tevékenység bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0
- kamatbevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 340 042 355 934 355 934 354 216 355 289 356 866 356 866
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0 0 1 000 1 171 1 171
5. ÁFA bevétel 188 544 188 544 198 976 201 714 201 147 201 147 201 143 201 143 106,7%
6. Pénzmaradvány 0 34 235 135 879 135 879 135 879 135 879 135 879 135 879
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 2 253 637 2 409 834 2 499 438 2 543 111 2 699 419 2 745 597 2 744 120 2 744 120 121,8%
9. Támogatás TB alaptól 0 0 0 0 0 0 0 0
10. Hitel, kötvény kibocsátás 0 0 0 0 0 0 0 0
11. Éven belüli értékpapír 0 0 0 0 0 0 0 0
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat. 0 0 0 0 0 0 0 0
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 3 180 031 3 710 505 3 984 113 4 040 599 4 195 122 4 243 853 4 258 547 4 258 547 133,9%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 3 141 696 3 479 956 3 748 745 3 805 231 3 903 126 3 951 038 3 945 545 3 945 545 125,6%
14.1. Személyi juttatások 714 600 774 307 788 942 803 331 806 727 832 063 844 236 844 236 118,1%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 184 882 196 201 200 057 203 942 205 449 210 661 212 933 212 933 115,2%
14.3. Dologi kiadások 2 078 094 2 278 520 2 464 069 2 502 281 2 595 016 2 612 637 2 592 820 2 592 820 124,8%
14.4. Pénzeszköz átadás 164 120 230 928 295 607 295 607 295 864 295 607 295 418 295 418 180,0%
14.5. Egyéb támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0
14.6. Ellátottak támogatása 0 0 70 70 70 70 138 138
15. Felújítás 13 335 170 039 170 039 170 039 200 902 201 902 205 642 205 642 1542,1%
16. Beruházás 25 000 60 510 65 329 65 329 91 094 90 913 107 360 107 360 429,4%
17. Hitelek, értékpapírok 0 0 0 0 0 0 0 0
18. Tartalék (pénzforg. nélküli) 0 0 0 0 0 0 0 0
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás 0 0 0 0 0 0 0 0
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 3 180 031 3 710 505 3 984 113 4 040 599 4 195 122 4 243 853 4 258 547 4 258 547 133,9%
Költségvetési létszámkeret 310,00 310,00 310,00 334,50 334,50 334,50 334,50 334,50 107,9%
ebből: pedagógus létszámkeret
technikai létszámkeret
eFt-ban
Intézmény Gazdasági Intézmény mindösszesen
Előirányzat megnevezése 2012. évi eredeti 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
BEVÉTELEK
1. Intézményi saját bevételek 793 886 793 886 793 886 803 961 804 461 804 941 819 368 819 368 103,2%
- alaptevékenység bevételei 793 886 793 886 793 886 803 961 804 461 804 941 819 368 819 368 103,2%
- vállalkozási tevékenység bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0
- kamatbevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Működési célú átvett pénzeszköz 0 340 449 355 934 355 934 359 719 362 785 365 750 365 750
4. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0 0 1 000 1 171 1 171
5. ÁFA bevétel 198 976 198 976 198 976 201 714 201 147 201 147 201 143 201 143 101,1%
6. Pénzmaradvány 0 249 804 249 804 249 804 249 804 249 804 249 804 249 804
7. Támogatás (Állami támogatás) 0 0 0 0 0 0 0 0
8. Támogatás (Intézmény finanszírozás) 6 098 408 6 303 661 6 389 050 6 506 930 6 741 000 6 845 460 6 815 712 6 815 712 111,8%
9. Támogatás TB alaptól 0 0 0 0 0 0 0 0
10. Hitel, kötvény kibocsátás 0 0 0 0 0 0 0 0
11. Éven belüli értékpapír 0 0 0 0 0 0 0 0
12. Egyéb (helyi adók, egyéb bev.)előző évi visszat. 0 0 0 0 0 0 0 0
13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 12) 7 091 270 7 886 776 7 987 650 8 118 343 8 356 131 8 465 137 8 452 948 8 452 948 119,2%
KIADÁSOK
14. Működési költségvetés 7 052 793 7 654 512 7 752 282 7 882 975 8 064 135 8 172 322 8 139 946 8 139 946 115,4%
14.1. Személyi juttatások 3 701 323 3 893 218 3 953 932 4 026 753 4 095 960 4 174 918 4 158 161 4 158 161 112,3%
14.2. Munkaadókat terhelő járulékok 983 022 1 022 330 1 038 604 1 058 264 1 077 225 1 089 090 1 081 803 1 081 803 110,0%
14.3. Dologi kiadások 2 204 328 2 443 357 2 464 069 2 502 281 2 595 016 2 612 637 2 604 426 2 604 426 118,2%
14.4. Pénzeszköz átadás 164 120 295 607 295 607 295 607 295 864 295 607 295 418 295 418 180,0%
14.5. Egyéb támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0
14.6. Ellátottak támogatása 0 0 70 70 70 70 138 138
15. Felújítás 13 335 170 039 170 039 170 039 200 902 201 902 205 642 205 642 1542,1%
16. Beruházás 25 142 62 225 65 329 65 329 91 094 90 913 107 360 107 360 427,0%
17. Hitelek, értékpapírok 0 0 0 0 0 0 0 0
18. Tartalék (pénzforg. nélküli) 0 0 0 0 0 0 0 0
19. Alap és váll. tevék. közötti elszámolás 0 0 0 0 0 0 0 0
20. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (14+...+19) 7 091 270 7 886 776 7 987 650 8 118 343 8 356 131 8 465 137 8 452 948 8 452 948 119,2%
Költségvetési létszámkeret 1 760,00 1 760,00 1 760,00 1 900,00 1 906,00 1 858,19 1 858,19 1 858,19 105,6%
ebből: pedagógus létszámkeret
technikai létszámkeret

2.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézmény önállóan működő intézményei felhasználási engedélyhez kötött előirányzatai

eFt-ban
Intézmény 2012. évi
VII. mód.
Személyi juttatás Járulék
Újpesti Ált. Isk. és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Int., Ped. Szaksz., Nev. Tan. 0 0
Bajza József Ált. Isk. 0 0
Szűcs Sándor Ált. Isk. 0 0
Lázár Ervin Ált. Isk. 0 0
Angol Tagozatos Ált. Isk. 0 0
Pécsi S. Ált. és Zenetag. Isk. 0 0
Megyeri Úti Ált. Isk. 0 0
Bene Ferenc Ált. Isk. 0 0
Halassy Olivér Német Tagozatos Ált. Isk. 0 0
Szigeti J. Utcai Ált. Isk. 0 0
Homoktövis Ált. Isk. 0 0
Bródy Imre Gimnázium 0 0
Károlyi István 12 Évf. Gimnázium 0 0
Csokonai Vitéz Mihály 12 Évf. Gimnázium 0 0
Könyves Kálmán Gimnázium 0 0
Babits Mihály Gimnázium és Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 0 0
Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola 0 0
Iskolák összesen 0 0
Nyár Óvoda 0 0
JMK Óvoda 0 0
Fóti Óvoda-Leiningen Tagóvoda 0 0
Pozsonyi Óvoda 0 0
Ambrus-Vörösmarty Óvoda 0 0
Virág Óvoda 0 0
Viola Óvoda 0 0
Liget Óvoda-Királykerti Tagóvoda 0 0
Deák Ovi 0 0
Dalos Ovi 0 0
Aradi Óvoda-Csányi és Pozsonyi Tagóvoda 0 0
Bőrfestő Óvoda 0 0
Homoktövis Óvoda 0 0
Karinthy Frigyes Óvoda-Óceán tagóvoda 0 0
Park Óvoda-Lakkozó Tagóvoda 0 0
Óvodák összesen 0 0
Újpesti Bölcsődék Intézménye 0 0
Egyéb intézmények összesen 0 0
Mindösszesen 0 0

3.a. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzat intézményei költségvetésében megjelenő felújítási kiadások

Sor-
szám
Megnevezés 2012. évi terv 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Intézményi felújítási kiadások ÁFA-val
1. Polgármesteri Hivatal
- intézményi felújítás 7 119 7 119 7 119 10 353 9 866 9 866 9 866
2. Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ 7 119 7 119 7 119 10 353 9 866 9 866 9 866
Gazdasági Intézmény
- Pozsonyi Óvoda tetőfelújítás 13 335 13 335 13 335 13 335 13 335 13 335 13 335 13 335 100,0%
- intézményi felújítás 148 434 148 434 148 434 179 297 180 297 184 037 184 037
-2011. évi áthúzódó 8 270 8 270 8 270 8 270 8 270 8 270 8 270
3. Gazdasági Intézmény mindösszesen 13 335 170 039 170 039 170 039 200 902 201 902 205 642 205 642 1542,1%
- intézményi felújítás 7 285 7 285 7 285 7 285 7 285 7 285 7 285
4. Ady Endre Művelődési Közpnt 7 285 7 285 7 285 7 285 7 285 7 285 7 285
5. Szociális Foglalkoztató
- intézményi felújítás 45 790 44 709 44 709 44 709 44 709 44 709 44 709
6. Szociális és Egészségügyi Intézmény 45 790 44 709 44 709 44 709 44 709 44 709 44 709
- pénzmaradványból 365 365 365 365 365 365 365
- intézményi felújítás 3 243 3 243 3 243 6 943 5 054 5 054 5 054
- lift felújítás 5 988 5 988 5 988 5 988 5 988 5 988
7. Újpesti Ifjúsági Sport- és Szabadidő Központ 3 608 9 596 9 596 13 296 11 407 11 407 11 407
- intézményi felújítás 3 031 3 031 3 031 3 031
8. Újpesti Kulturális Központ 3 031 3 031 3 031 3 031
Inzézményi felújítás összesen 13 335 233 841 238 748 238 748 279 576 278 200 281 940 281 940 2114,3%

3.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzat költségvetésében megjelenő felújítási kiadások

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2012. évi terv 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Felújítási munkálatok ÁFA-val
Utak és járdák felújítása 44 450 44 450 44 450 44 450 44 450 44 450 44 450 44 450 100,0%
1. 421100-1 Út, autópálya építése 44 450 44 450 44 450 44 450 44 450 44 450 44 450 44 450 100,0%
Felújítási alap képzés
Felújítási alap terhére kivitelezés 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 100,0%
2. 680002-1 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 107 998 100,0%
Újpesti Cigány Nemzetiségi Önk. teakonyha kialakítása 1 600 1 600 1 600 1 600
3. 841127 Települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége 1 600 1 600 1 600 1 600
Szociális Osztály ablakcsere 17 780 17 780 17 780 17 780 17 780 17 780
Bene Ferenc Ált. Isk. akadálymentes parkoló, bejárati ajtó csere 1 300 1 300 1 300 1 300
Pozsonyi rendelő felújítása 15 000 15 000 15 000 15 000 15 000 15 000 15 000
4. 841169-1 M.n.s. egyéb kiegészítő tevékenység 0 15 000 32 780 32 780 34 080 34 080 34 080 34 080
Szakrendelő felújítása saját forrás 240 000 240 000 240 000 240 000
Szakrendelő felújítása KEOP pályázat 327 853 327 853 137 168 137 168
5. 862211-1 Járóbetegek gyógyító szakellátása 0 0 0 0 567 853 567 853 377 168 377 168
Kazánrekonstrukció 2 153 2 153 2 153 2 153 2 153 2 153
6. 890442-1 Közhasznú foglalkoztatás 2 153 2 153 2 153 2 153 2 153 2 153
Felújítási kiadások mindösszesen 152 448 167 448 187 381 187 381 758 134 758 134 567 449 567 449 372,2%

4.a. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat intézményei költségvetésében megjelenő beruházási kiadások

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2012. évi terv 2012.
I. mód.
2012.
II. mód.
2012.
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Intézményi beruházási kiadások ÁFA-val
Polgármesteri Hivatal
- igazgatási szoftverek beszerzése 10 160 10 160 10 160 10 160 10 160 10 160 10 160 10 160 100,0%
- informatikai eszközök vásárlása 13 843 13 843 13 843 13 843 13 843 13 843 13 843 13 843 100,0%
- fénymásoló vásárlás 6 350 6 350 6 350 6 350 6 350 6 350 6 350 6 350 100,0%
- digitális fényképezőgép beszerzés 635 635 635 635 635 635 635 635 100,0%
- lokális hálózat bővítése 6 350 6 350 6 350 6 350 6 350 6 350 6 350 6 350 100,0%
- galambvédelem 508 508 508 508 508 508 508 508 100,0%
- berendezés 155 839 839 839 839 839 839
1. Polgármesteri Hivatal összesen 37 846 38 001 38 685 38 685 38 685 38 685 38 685 38 685 102,2%
- átcsoportosítás beszerzésekre 358 358 358 358 3 626 3 626 3 626
2. Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ 358 358 358 358 3 626 3 626 3 626
Gazdasági Intézmény
- Gazdasági Intézmény Központ beruházási keret 25 000 25 000 25 000 25 000 25 000 25 000 25 000 25 000 100,0%
- pénzmaradványból 36 801 36 801 36 801 36 801 36 801 36 801 36 801
- Deák Ovi notebook és projektor beszerzés 282 282 282 282 282 282 282
- Park-Lakkozó tagóvoda belső udvar árnyékolása 338 338 338 338 338 338
- Homokozó kialakítása 2 316 2 316 2 316 2 316 2 316 2 316
- Csokonai Gimnzáium pályázati beruházás 450 450 450 450 450 450
- Csokonai Gimnázium telefonközpont beszerzése 142 142 142 142 142 142 142 142 100,0%
Intézményi beruházások 9 476 9 295 25 571 25 571
Erkel Gy. Zeneiskola beépített bútorzata 10 127 10 127 10 127 10 127
Intézményi játszóeszközök telepítése 6 162 6 162 6 162 6 162
3. Gazdasági Intézmény mindösszesen 25 142 62 225 65 329 65 329 91 094 90 913 107 189 107 189 426,3%
- pénzmaradványból 3 318 3 318 3 318 3 318 3 318 3 318 3 318
- pecsétnyomó 40 40 40 40
4. Ady Endre Művelődési Központ 3 318 3 318 3 318 3 358 3 358 3 358 3 358
- pénzmaradványból 643 625 625 625 625 625 625
5. Szociális Foglalkoztató 643 625 625 625 625 625 625
6. Szociális és Egészségügyi Intézmény
- intézményi beruházás 1 540 730 730 730
- pénzmaradványból 2 377 2 377 2 377 2 377 2 377 2 377 2 377
7. Újpesti Ifjúsági Sport- és Szabadidő Központ 2 377 2 377 2 377 3 917 3 107 3 107 3 107
- Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat 9 970 9 970
Újpesti Kulturális Központ 9 970 9 970
Inzézményi beruházás összesen 62 988 106 922 110 692 110 692 138 037 140 314 166 560 166 560 264,4%

4.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Fővásor IV. kerület Újpest Önkormányzat költségvetésében megjelenő beruházási kiadásokról

eFt-ban
Sor-
szám
Feladat megnevezése 2012. évi terv 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Beruházási kiadások
Forgalomtechnika 25 400 25 400 25 400 25 400 25 400 25 400 26 098 26 098 102,7%
Járda és útépítés 44 450 58 596 58 596 58 596 58 596 58 596 59 542 59 542 134,0%
1. 421100-1 Út, autópálya építése 69 850 83 996 83 996 83 996 83 996 83 996 85 640 85 640 122,6%
Közműépítés, kiváltás 2 540 2 540 2 540 2 540 2 540 2 540 2 540 2 540 100,0%
2. 422100-1 Folyadék szállítására szolgáló közműépítés 2 540 2 540 2 540 2 540 2 540 2 540 2 540 2 540 100,0%
Parkolóépítés 63 500 63 500 63 500 63 500 63 500 63 500 63 500 63 500 100,0%
Testnevelés Tagozatos Ált. Iskola sportpálya 26 133 26 133 26 133 26 133 26 133 26 133 26 133
3. 429900-1 Egyéb m.n.s. építés 63 500 89 633 89 633 89 633 89 633 89 633 89 633 89 633 141,2%
TRÖK helyiségeinek megvásárlása 51 900 51 900 51 900
4. 681000-1 Saját tulajdonú ingatlan adásvételek 51 900 51 900 51 900
Parképítés, fasor rehabilitációs program 162 560 200 954 200 954 200 954 200 954 200 954 150 954 150 954 92,9%
Kutyafuttató kialakítása 2 398 2 398 2 398 2 398 5 738 5 738 5 738
5. 813000-1 Zöldterület-kezelés 162 560 203 352 203 352 203 352 203 352 206 692 156 692 156 692 96,4%
Aromo felhasználási jog 6 524 6 524 6 524
6. 841126-1 Önk. ig. tev. 6 524 6 524 6 524
Műszaki tanácsadói feladatok, Városháza étterem 191 191 191 191 191 191
7. 841163-1 Pályázat és tám. kez. ellenőrz. 191 191 191 191 191 191
Informatikai eszközök vásárlása 7 000 7 000 7 000 7 000 7 000 7 000 7 000
Berendezés 476 476 3 523 3 523 3 523 3 523
Szociális Osztály ablakcsere 17 780 0 0 0 0 0 0
Koktél Áruház akadálymentesítése 24 763 24 763 24 763 24 763 24 763 24 763 24 763
Épületenergetikai fejlesztési program 19 506 19 506
Lokális hálózat bővítése és Szent István téri WIFI 1 942 1 942 1 942 1 942 1 942 1 942 1 942
Erkel Gyula Zeneiskola új székhelye 150 000 144 012 144 012 124 657 124 657 124 657 124 657
8. 841169-1 M.n.s. egyéb kiegészítő tevékenység 0 201 485 178 193 178 193 161 885 161 885 181 391 181 391
Közvilágítás, díszkivilágítás 6 350 7 330 7 330 7 330 7 330 7 330 7 330 7 330 115,4%
9. 841402-1 Közvilágítás 6 350 7 330 7 330 7 330 7 330 7 330 7 330 7 330 115,4%
Közterületi játszótér 25 400 26 010 26 010 26 010 26 010 26 010 26 010 26 010 102,4%
Intézményi játszóeszköz építés 12 700 12 700 10 384 10 384 4 222 4 222 4 222 4 222 33,2%
Játszótéri ivókutak 5 080 5 080 5 080 5 080 5 080 5 080 5 080 5 080 100,0%
Közterületi öntözőkutak telepítése 3 810 3 810 3 810 3 810 3 810 3 810 3 810 3 810 100,0%
Tervezések, szabályozási tervek, pályázati önrészek 53 340 89 205 95 149 95 149 95 149 95 149 93 123 93 123 174,6%
Hajrá Újpest Városfejlesztési Program Szt.István tér 21. épület építés-kivitelezési tervdokumentáció elkészítése 9 779 9 779
Városháza Étterem műszaki tanácsadás 0 375 375 375 375 375 375 375
Épít Zrt. részvényeinek megvásárlása 32 000 32 000 32 000 32 000 32 000 32 000
Sebességmérők javítása 269 269
Térinfo program 9 875 9 875 9 875 9 875 9 875 9 875 9 875
Térfigyelő rendszer telepítése, bővítése 50 800 52 139 52 139 52 139 52 139 52 139 52 139 52 139 102,6%
10. 841403-1 Város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások 151 130 199 194 234 822 234 822 228 660 228 660 236 682 236 682 156,6%
Homoktövis Bölcsőde bővítése KMOP-4.5.2-11. 251 880 251 880 101 880 101 880
889101-1 Bölcsődei ellátás 0 0 0 0 251 880 251 880 101 880 101 880
Teherautó vásárlás 10 000 10 000 10 000 10 000 10 000 10 000 10 000
890442-1 Közhasznú foglalkoztatás 0 10 000 10 000 10 000 10 000 10 000 10 000 10 000
Újpesti Egészségügyi Nonprofit Kft. részesedés megvásárlása 500 500 500 500 500 500 500
Szakorvosi rendelő főbejárat 1 081 1 081 0 0 0 0
Hajrá Újpest Városfejlesztési Program - Szakorvosi rendelő eszköz beszerzés 175 175 34 334 34 334
Szakrendelő KEOP pályázat 327 853 567 853 567 853 567 853 0 0 0 0 0,0%
11. 862211-1 Járóbetegek gyógyító szakellátása 327 853 568 353 569 434 569 434 675 675 34 834 34 834 10,6%
Hajrá Újpest Városfejlesztési Program-Káposztásmegyer II. Közösségi ház 32 800 32 800 38 245 38 245
Pállya Celesztin festmények vásárlása 223 223
12. 900400-1 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése 32 800 32 800 38 468 38 468
Hajrá Újpest Városfejlesztési Program- Uszoda építése 137 607 309 496 1 250 275 1 250 275
13. 931102-1 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése 137 607 309 496 1 250 275 1 250 275
Sátor vásárlás 380 380 380 380 380 380
14. 931301-1 Szabadidősport tevékenység és támogatása 380 380 380 380 380 380
Önkormányzat beruházási kiadásai mindösszesen 783 783 1 365 883 1 379 871 1 379 871 1 210 929 1 444 582 2 254 360 2 254 360 287,6%

5. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat költségvetésében megjelenő átadott pénzeszközök

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2012. évi terv 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi
VII. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
I. Működési célú pénzeszköz átadás
Működési célú pénzeszköz átadás ÁH-n belülre 33 000 390 761 420 670 420 670 442 119 442 119 438 421 438 421 1339,8%
Nemzetiségek támogatása 5 000 5 000 16 840 16 840 16 840 16 840 16 840 16 840 336,8%
2011. évi intézményi alulfinanszírozás 344 287 344 287 344 287 344 287 344 287 344 287 344 287
1. 841126-6 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége 5 000 349 287 361 127 361 127 361 127 361 127 361 127 361 127 7222,5%
Cigány Nemzetiségi Önkorm. Nyári tábor tám. 314 314 314 314 314 314
841127-6 Települési kisebb.önk. igazgatási tevékenysége 314 314 314 314 314 314
Rendőrség támogatása 25 000 38 474 38 474 38 474 35 031 35 031 31 333 31 333 140,1%
2. 842421-6 Közterület rendjének fenntartása 25 000 38 474 38 474 38 474 35 031 35 031 31 333 31 333 140,1%
Tűzőrség támogatása 3 000 3 000 2 554 2 554 2 171 2 171 2 171 2 171 72,4%
3. 842521-6 Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 3 000 3 000 2 554 2 554 2 171 2 171 2 171 2 171 72,4%
Fővárosi intézmények nyári tábor támogatása 345 345 345 345 345 345
Kerületi intézmények erdei iskola, nyári tábor támogatása 11 416 11 416 11 388 11 388 11 388 11 388
4. 859099-6 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 0 0 11 761 11 761 11 733 11 733 11 733 11 733
Károlyi Sándor Kórház - Semmelweis Nap 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000
Károlyi Sándor Kórház támogatása 24 000 24 000 24 000 24 000
Károlyi Sándor Kórház labóratórium 1 500 1 500 1 500 1 500 1 500 1 500
5. 861001-6 Fekvőbetegek aktív ellátása 0 0 3 500 3 500 27 500 27 500 27 500 27 500
SZEI támogatása az Anyatejes Világnap alkalmából 663 663 663 663
6. Család és nővédelmi egészségügi gondozás 0 0 0 0 663 663 663 663
Önkormányzat költségvetési szerveinek tám.(Sport Alapból) 2 940 2 940 3 580 3 580 3 580 3 580
7. 931204-6 Iskolai és diáksport tev. és tám. 2 940 2 940 3 580 3 580 3 580 3 580
Működési célú pénzeszköz átadás ÁH-n kívülre 715 050 819 248 827 360 827 360 844 407 846 017 860 986 860 986 118,3%
Vass Sándor „Ködszurkáló” nyomdai kivitelezése 50 50 50 50 50 50 50
Újpesti labdarúgás bajnokcsapatai 50 50 50 50
Újpesti Utcanév Lexikon 460 460 460 460
A válogatós királylány 34 34
Kutas József: Az Edo-gyűjtemény nyomdai kivitelezése 100 100
1. 581100-5 Könyvkiadás 0 50 50 50 560 560 694 694
Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. 150 000 150 000 150 000 150 000 150 000 150 000 150 000 150 000 100,0%
Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. pótbefizetés 4 000 0 0 0 0 0 0
Helytörténeti Értesítő 3 450 3 450 3 450 3 450 3 450 3 450 3 450 3 450 100,0%
2. 581400-5 Folyóirat, időszaki kiadv. kiadása 153 450 157 450 153 450 153 450 153 450 153 450 153 450 153 450 100,0%
UV Zrt. 365 000 444 000 436 000 436 000 436 000 436 000 436 000 436 000 119,5%
3. 680001-5 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 365 000 444 000 436 000 436 000 436 000 436 000 436 000 436 000 119,5%
Bethlen Gábor Kollégium (Nagyenyed) 360 360 360 360
841126-1 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége 0 0 0 0 360 360 360 360
Rendezvényen való részvétel támogatása 50 50 50
841169-5 M.n.s. egyéb kiegészítő szolgáltatások 50 50 50
Kerületi komposztálási mintaprogram 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
4. 841403-5 Város- és községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület 1 000 1 000 1 000 1 000 1 000 1 000
Újpesti Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület 1 000 1 000 1 000 1 000 1 000 1 000
5. 842421-5 Közterület rendjének fenntartása 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000
Tehetséges Más Fogyatékosokért Alapítvány (Szőnyi Iskola miatt) 2493 7480 7480 7 480 7 480 7 480 7 480
6. 852021-5 Ált. isk. napp. rendsz. nev. okt. 5-8 évf. 0 2 493 7 480 7 480 7 480 7 480 7 480 7 480
Bursa Hungarica 5 100 10 200 10 200 10 200 10 200 10 200 10 200 10 200 200,0%
7. 854314-5 Szociális ösztöndíj 5 100 10 200 10 200 10 200 10 200 10 200 10 200 10 200 200,0%
Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián részvétel támogatása 250 250 250 250 250 250
8. 856099-5 Egyéb oktatást kieg. tevékenység 0 0 250 250 250 250 250 250
Alapítványok erdei iskola támogatása 30 30 30 30 30 30
Alapítványok nyári tábor támogatása 459 459 459 459 459 459
Egyházi és alapítványi iskolák tankönyv támogatása 4 101 4 101 4 101 4 101
9. 859099-5 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 0 0 489 489 4 590 4 590 4 590 4 590
Balatonfüredi Kard. Rehab. Int. Alapítvány 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
10. 861003-5 Bentlakásos egészségügyi rehabilitációs ellátás 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 60 000 60 000 60 000 60 000 60 000 60 000 71 500 71 500 100,0%
Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása (Semmelweis Nap) 2 540 2 540 2 540 2 540 2 540 2 540
11. 862211-5 Járóbetegek gyógyító szakellátása 60 000 60 000 62 540 62 540 62 540 62 540 74 040 74 040 104,2%
Twist Olivér Alapítvány 7 000 7 000 7 000 7 000 7 000 7 000 7 000 7 000 100,0%
12. 889913-5 Nappali melegedő 7 000 7 000 7 000 7 000 7 000 7 000 7 000 7 000 100,0%
Twist Olivér Alapítvány 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 100,0%
13. 889929-5 Utcai szociális munka 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 100,0%
Dunamenti Sporthorgász Egyesület 366 366 366 366
890301-5 Civil szervezetek működési támogatása 0 0 0 0 366 366 366 366
Egyházak működési támogatása 10 000 10 000 10 000 10 000 10 000 10 060 10 060 10 060 100,6%
Budapesti Zsidó Hitközség (Kántorkoncert) 300 300 300 300 300 300
14. 890506-5 Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása 10 000 10 000 10 300 10 300 10 300 10 360 10 360 10 360 103,6%
N. J. Pro Homine Alapítvány Mildenberger emlékmű 160 160 160 160 160 160 160
Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány - Ovi-Foci program 12 795 12 795 12 795 12 795 12 795 12 795 12 795
Ambrus 2005. Alapítvány 100 100 100 100
Pro Domo Sua Alapítvány 150 150 150 150
Alapítványok támogatása 720 1 270 2 475 2 475
Civil szervezetek program támogatása 3 500 3 500 6 740 7 540 9 340 9 340
Civil szervezetek nyári tábor támogatása 1 406 1 406 1 406 1 406 1 406 1 406
15. 890302-5 Civil szervezetek program és egyéb támogatása 12 955 17 861 17 861 22 071 23 421 26 426 26 426
Ker. és Iparkamara IV. ker. tagcsoportja 1 000 1 000 1 000 1 000 1 000 1 000 1 000 1 000 100,0%
16. 890601-5 Vállalkozói, munkaadói érdekképviseleti tevékenység támogatása 1 000 1 000 1 000 1 000 1 000 1 000 1 000 1 000 100,0%
MÁV Szimfonikusok 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 100,0%
17. 900121-5 Zeneművészeti tevékenység 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 100,0%
Lepke Múzeum 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 100,0%
18. 910203-5 Múzeumi kiállítási tevékenység 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 100,0%
Pállya Celesztin síremlék felújítás 50 50 50 50
„Szellemország fővárosa Pripjaty” fotókiállítás 50 50 50 50 50 50
19. 900300-5 Alkotóművészeti tevékenység 0 0 50 50 100 100 100 100
Sporttámogatás 600 950 950 3 650 3 800 4 130 4 130
20. 931201-5 Versenysport-tevékenység és támogatása 600 950 950 3 650 3 800 4 130 4 130
Városi sportiskola támogatása 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
Egyesületek támogatása (Sport Alap) 1 715 1 715 1 965 1 965 1 965 1 965
UTE az Utánpótlásért Alapítvány támogatása 4 500 4 500 4 500 4 500
UTE támogatás 97 000 97 000 97 000 97 000 97 000 97 000 97 000 97 000 100,0%
21. 931202-5 Utánpótlás nevelési tevékenység és támogatása 100 000 100 000 101 715 101 715 106 465 106 465 106 465 106 465 106,5%
Egyesületek támogatása (Sport Alap) 1 360 1 360 1 360 1 360 1 360 1 360
22. 931204-5 Iskolai és diáksport tev. és tám. 1 360 1 360 1 360 1 360 1 360 1 360
Alapítványok támogatása (Sport Alap) 100 100 100 100 100 100
Egyesületek támogatása (Sport Alap) 1 065 1 065 1 065 1 065 1 065 1 065
23. 931301-5 Szabadidősport tev. és tám. 1 165 1 165 1 165 1 165 1 165 1 165
I. Összesen 748 050 1 210 009 1 248 030 1 248 030 1 286 526 1 288 136 1 299 407 1 299 407 172,2%
II. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH-n kívülre 64 000 70 743 128 380 128 380 127 347 127 347 128 347 128 347 199,0%
Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. pótbefizetés 4 000 4 000 4 000 4 000 4 000 4 000
1. 581400-5 Folyóirat, időszaki kiadv. kiadása 4 000 4 000 4 000 4 000 4 000 4 000
Öko-program (pénzmaradványból) 53 637 53 637 53 637 53 637 53 637 53 637
2. 841126-5 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége 53 637 53 637 53 637 53 637 53 637 53 637
Önkormányzati lakásért fizetett pénzbeli térítés 25 000 31 743 31 743 31 743 28 710 28 710 28 710 28 710 114,8%
3. 841154-5 Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcs. fel. 25 000 31 743 31 743 31 743 28 710 28 710 28 710 28 710 114,8%
Lakáshoz jutási támogatás végleges jelleggel 14 000 14 000 14 000 14 000 14 000 14 000 14 000 14 000 100,0%
4. 889942-1 Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatások 14 000 14 000 14 000 14 000 14 000 14 000 14 000 14 000 100,0%
Újpesti Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület eszközfejléesztési támogatás 1 000 1 000
5. 890301-5 Civil szervezetek működési támogatása 0 0 0 0 0 0 1 000 1 000
Templomok felújítási keret 25 000 25 000 25 000 25 000 27 000 27 000 27 000 27 000 108,0%
6. 890506-5 Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása 25 000 25 000 25 000 25 000 27 000 27 000 27 000 27 000 108,0%
II. Összesen 64 000 70 743 128 380 128 380 127 347 127 347 128 347 128 347 199,0%
Átadott pénzeszközök mindösszesen 812 050 1 280 752 1 376 410 1 376 410 1 413 873 1 415 483 1 427 754 1 427 754 174,3%

6. sz. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. kerület Önkormányzat költségvetésében megjelenő tartalékok

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2012. évi terv 2012. évi
I. mód.
2012. évi
II. mód.
2012. évi
III. mód.
2012. évi
IV. mód.
2012. évi
V. mód.
2012. évi
VI. mód.
2012. évi VII.mód. Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Működési tartalékok
Államháztartási tartalék
I. Működtetési céltartalék 452 327 439 993 311 717 322 948 124 069 251 861 277 251 221 697 49,0%
1. Általános tartalék 141 000 140 412 48 257 59 488 10 415 185 663 277 251 221 697 157,2%
2. Egészségügyi tartalék 30 000 30 000 23 884 23 884 0 10 000 0 0,0%
3. Informatikai tartalék 15 000 15 000 15 000 15 000 14 979 4 979 0 0,0%
4. Tehetséges Más Fogyatékosokért Al. 6 630 6 630 0 0 0 0 0 0,0%
5. Intézményvezetők, pedagógusok továbbképzése 6 846 0 0 0 0 0 0 0,0%
6. Vis maior alap 5 000 5 000 5 000 5 000 5 000 4 306 0 0,0%
7. Újpesti Városnapok 14 000 14 000 13 700 13 700 0 0 0 0,0%
8. EB és Olimpiai Forgatag 15 000 15 000 6 492 6 492 0 0 0 0,0%
9. Testvérvárosi Kapcsolatok 4 000 4 000 4 000 4 000 4 000 4 000 0 0,0%
10. Újpest Egészségéért Díj 15 050 15 050 2 769 2 769 0 0 0 0,0%
11. S.O.S. gondozó hálózat 19 000 19 000 19 000 19 000 19 000 0 0 0,0%
12. Sport támogatási keret 10 000 9 400 9 000 9 000 1 202 1 052 0 0,0%
13. Újpest kiváló tanulója 2 500 2 500 1 424 1 424 1 247 1 247 0 0,0%
14. Újpest gyermekeiért cím, díszpolgári cím 1 500 1 500 990 990 0 0 0 0,0%
15. HPV elleni védőoltás 20 000 20 000 20 000 20 000 20 000 0 0 0,0%
16. Kiemelt kulturális és oktatási tevékenység 5 000 1 551 1 251 1 251 859 625 0 0,0%
17. Tankönyv támogatás 83 040 83 040 83 040 83 040 0 0 0 0,0%
18. Informatikai normatíva 13 761 13 761 13 761 13 761 6 883 359 0 0,0%
19. Diákcsere program 1 000 359 359 359 359 359 0 0,0%
20. Könyvkiadás támogatása 4 000 3 950 3 950 3 950 741 741 0 0,0%
21. Pályázatok elkészítése 5 000 5 000 5 000 5 000 5 000 5 000 0 0,0%
22. Szobor és emléktábla állítás 8 000 7 840 7 840 7 840 7 384 6 530 0 0,0%
23. DHK díjtartozás 5 000 5 000 5 000 5 000 5 000 5 000 0 0,0%
24. Karácsonyi vásár, szilveszter 22 000 22 000 22 000 22 000 22 000 22 000 0 0,0%
II. Bizottsági tartalékok 109 008 106 708 62 887 62 887 36 837 29 032 0 0,0%
1. Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság keret 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 0 0,0%
2. Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság keret 3 000 700 700 700 700 700 0 0,0%
3. Népjóléti és Lakásügyi Bizottság 3 000 3 000 3 000 3 000 2 337 2 337 0 0,0%
4. Idősek hónapja 1 000 1 000 1 000 1 000 0 0 0 0,0%
5. 100 évesek köszöntése 300 300 300 300 266 266 0 0,0%
6. TRÖK keret 12 000 12 000 12 000 12 000 3 377 37 0 0,0%
7. TRÖK rendezvények 7 500 7 500 2 225 2 225 4 371 2 724 0 0,0%
8. TRÖK Farkaserdő rendbetétele 10 000 10 000 10 000 10 000 0 0 0 0,0%
9. Közművelődési, Oktatási Bizottsági keret 69 208 69 208 30 662 30 662 22 786 19 968 0 0,0%
Ebből: - DÖK támogatás 4 000 4 000 3 274 3 274 3 219 3 219 0 0,0%
- Gyermekvédelmi felelősök kerete 3 000 3 000 3 000 3 000 0 0 0 0,0%
- Diákösztöndíj 2 708 2 708 2 708 2 708 2 708 1 313 0 0,0%
- Éjszakai ping-pong 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 0 0,0%
- Nyári tábor és erdei iskolák támogatása 14 000 14 000 0 0 0 0 0 0,0%
- Egyéb kulturális tevékenység 8 000 8 000 6 700 6 700 6 650 6 650 0 0,0%
- Nemzetiségi keret 14 000 14 000 2 160 2 160 2 160 2 160 0 0,0%
- Civil keret 12 000 12 000 8 500 8 500 4 290 2 940 0 0,0%
- Civil szerepvállalás fejlesztése 1 000 1 000 1 000 1 000 889 816 0 0,0%
- Sport Alap 8 000 8 000 820 820 370 370 0 0,0%
Működési tartalékok összesen 561 335 546 701 374 604 385 835 160 906 280 893 277 251 221 697 39,5%
Fejlesztési tartalékok
1. Beruházási és felújítási céltartalék 220 000 158 129 158 129 158 129 114 466 220 000 220 000 220 000 100,0%
2. Újpesti Zöld Kataszter elkészítése 20 000 20 000 20 000 20 000 20 000 20 000 0 0,0%
3. Városháza étterem kialakítása 40 000 40 000 39 809 39 809 12 279 12 279 0 0,0%
4. KMOP-4.5.2-11.pályázati önrész (Bölcsőde) 101 880 101 880 101 880 101 880 0 0 0 0,0%
5. Hajrá Újpest Városfejlesztési Program 5 000 000 5 000 000 5 000 000 4 829 418 4 657 529 3 933 078 3 933 078
6. Peresített feladatok tartaléka 34 213
IV. Fejlesztési tartalékok mindösszesen 381 880 5 320 009 5 319 818 5 319 818 4 976 163 4 909 808 4 153 078 4 187 291 1096,5%
Tartalékok mindösszesen 943 215 5 866 710 5 694 422 5 705 653 5 137 069 5 190 701 4 430 329 4 408 988 467,4%