Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és intézményei 2014. évi összevont költségvetéséről és végrehajtás szabályairól szóló Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (II. 27.) önkormányzati rendeletének módosításáráról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkelye (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1-2. § * 

AZ ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI

3-4. § * 

AZ ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI

5-6. § * 

HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK

E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.

Dr. Tahon Róbert
Jegyző
Wintermantel Zsolt
polgármester

1.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételeiről és kiadásairól

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi eredeti 2014.
I. mód.
Index (4/3)
1. 2. 3. 4. 5.
BEVÉTELEK
I. Működési célú támogatások áht-n belülről 4 206 005 5 693 491 135,4%
1. Önkormányzatok működési támogatásai 3 152 002 3 152 002 100,0%
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 243 574 243 574 100,0%
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 1 672 708 1 672 708 100,0%
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 1 125 722 1 125 722 100,0%
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 39 715 39 715 100,0%
Működési célú központosított előirányzatok 70 283 70 283 100,0%
2. Elvonások és befizetések bevételei
3. Egyéb működési célú támogatások bevételei 1 054 003 2 541 489 241,1%
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 641 942 679 293 105,8%
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 641 942 679 293 105,8%
III. Közhatalmi bevételek 9 038 216 9 038 216 100,0%
1. Vagyoni típusú adók 2 850 000 2 850 000 100,0%
Építményadó 2 350 000 2 350 000 100,0%
Magánszemélyek kommunális adója 50 000 50 000 100,0%
Telekadó 450 000 450 000 100,0%
2. Értékesítési és forgalmi adók 5 853 116 5 853 116 100,0%
Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó 5 853 116 5 853 116 100,0%
3. Gépjárműadó 220 000 220 000 100,0%
4. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 45 000 45 000 100,0%
Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó 45 000 45 000 100,0%
5. Egyéb közhatalmi bevételek 70 100 70 100 100,0%
Igazgatási szolgáltatási díj 1 100 1 100 100,0%
Szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság 43 000 43 000 100,0%
Helyi adópótlék, adóbírság 20 000 20 000 100,0%
Egyéb bírságokat 6 000 6 000 100,0%
IV. Működési bevételek 1 645 012 1 647 890 100,2%
Szolgáltatások ellenértéke 475 892 478 158 100,5%
Közvetített szolgáltatások ellenértéke 46 192 46 192 100,0%
Tulajdonosi bevételek 8 450 8 450 100,0%
Ellátási díjak 555 114 555 114 100,0%
Kiszámlázott általános forgalmi adó 261 853 262 465 100,2%
Általános forgalmi adó visszatérítése 54 000 54 000 100,0%
Kamatbevételek 236 000 236 000 100,0%
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei 200 200 100,0%
Egyéb működési bevételek 7 311 7 311 100,0%
V. Felhalmozási bevételek 0 0
Ingatlanok értékesítése
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése
VI. Működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 100,0%
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 100,0%
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 300 162 300 100,0%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 12 300 12 300 100,0%
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 150 000 150 000 100,0%
VIII. Finanszírozási bevételek 3 656 347 7 395 103 202,3%
Maradvány igénybevétele 3 656 347 7 395 103 202,3%
Betétek megszüntetése
A. BEVÉTELEK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 19 419 822 24 686 293 127,1%
KIADÁSOK
I. Személyi juttatások 4 105 017 4 319 473 105,2%
II. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 050 813 1 103 011 105,0%
III. Dologi kiadások 4 980 583 5 807 161 116,6%
IV. Ellátottak pénzbeli juttatásai 873 600 879 708 100,7%
V. Egyéb működési célú kiadások 1 003 627 2 517 233 250,8%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 212 662 1 725 538 811,4%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 790 965 791 695 100,1%
VI. Tartalékok 4 486 022 5 194 457 115,8%
VII. Beruházások 1 664 252 2 927 364 175,9%
VIII. Felújítások 413 354 805 896 195,0%
IX. Egyéb felhalmozási célú kiadások 842 554 1 131 990 134,4%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 8 000 8 000 100,0%
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 11 490 11 490 100,0%
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 823 064 1 112 500 135,2%
X. Finanszírozási kiadások 0 0
Pénzeszközök betétként elhelyezése
B. KIADÁSOK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 19 419 822 24 686 293 127,1%
többlet/ hiány 0 0 0
Tájékoztató jelleggel
Intézményfinanszírozás 7 183 371 7 183 371 100,0%

1.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételei és kiadásai mérlegszerűen

eFt-ban
Sor-
sz.
Megnevezés 2014. évi eredeti 2014.
I. mód.
Index (4/3) Sor-
sz.
Megnevezés 2014. évi eredeti 2014.
I. mód.
Index (9/8)
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Kiadások Bevételek
1. Személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 5 155 830 5 422 484 105,2% 1. Működési célú támogatások áht-n belülről 4 206 005 5 693 491 135,4%
2. Dologi kiadások 4 980 583 5 807 161 116,6% 2. Közhatalmi bevételek 9 038 216 9 038 216 100,0%
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 873 600 879 708 100,7% 3. Működési bevételek 1 645 012 1 647 890 100,2%
4. Egyéb működési célú kiadások 1 003 627 2 517 233 250,8% 4. Működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 100,0%
5. Tartalékok 707 914 916 152 129,4%
I. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 12 721 554 15 542 738 122,2% I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 14 959 233 16 449 597 110,0%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek 1 849 893
2. Külső finanszírozási kiadások 2. Külső finanszírozási bevételek
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 0 1 849 893
A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 12 721 554 15 542 738 122,2% A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 14 959 233 18 299 490 122,3%
Önkormányzat fejlesztési kiadásai Önkormányzat felhalmozási bevételei
1. Beruházások 1 664 252 2 927 364 175,9% 1. Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről 641 942 679 293 105,8%
2. Felújítások 413 354 805 896 195,0% 2. Felhalmozási bevételek 0 0
3. Egyéb felhalmozási célú kiadások 842 554 1 131 990 134,4% 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 300 162 300 100,0%
Tartalékok 3 778 108 4 278 305 113,2%
I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN 6 698 268 9 143 555 136,5% I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 804 242 841 593 104,6%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek 3 656 347 5 545 210 151,7%
2. Külső finanszírozási kiadások 2. Külső finanszírozási bevételek
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 3 656 347 5 545 210 151,7%
B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 6 698 268 9 143 555 136,5% B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 4 460 589 6 386 803 143,2%
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Függő, átfutó, kiegyenlítő bev.
KIADÁSOK ÖSSZESEN (A + B): 19 419 822 24 686 293 127,1% BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A + B): 19 419 822 24 686 293 127,1%

2. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény 1. Gazdasági Intézmény és önállóan működő intézményei 2. Szociális Foglalkoztató
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 747 922 0 527
- állami feladat
- kötelező feladat 0 747 922 0 527
- önként vállalt feladatok
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
3. Közhatalmi bevételek 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
4. Működési bevételek 1 121 124 1 124 002 100,3% 29 210 29 210 100,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 1 121 124 1 124 002 100,3% 29 210 29 210 100,0%
- önként vállalt feladatok
5. Felhalmozási bevételek 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok
8. Finanszírozási bevételek 4 900 282 5 070 683 103,5% 110 142 115 816 105,2%
- állami feladat
- kötelező feladat 4 900 282 4 900 282 100,0% 110 142 110 142 100,0%
- önként vállalt feladatok 170 401 5 674
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 6 021 406 6 942 607 115,3% 139 352 145 553 104,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 2 428 758 2 506 579 103,2% 92 655 92 655 100,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 2 428 758 2 506 579 103,2% 92 655 92 655 100,0%
- önként vállalt feladatok
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 643 461 660 455 102,6% 25 100 25 100 100,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 643 461 660 455 102,6% 25 100 25 100 100,0%
- önként vállalt feladatok
3. Dologi kiadások 2 681 688 3 128 562 116,7% 21 597 22 822 105,7%
- állami feladat
- kötelező feladat 2 681 688 3 128 562 116,7% 21 597 22 822 105,7%
- önként vállalt feladatok
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 900 900 100,0%
- önként vállalt feladatok
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 455 770 255,1% 4 976
- állami feladat
- kötelező feladat 178 662 455 770 255,1% 4 976
- önként vállalt feladatok
6. Tartalékok
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
7. Beruházások 87 937 167 149 190,1%
- állami feladat
- kötelező feladat 87 937 167 149 190,1%
- önként vállalt feladatok
8. Felújítások 23 192
- állami feladat
- kötelező feladat 23 192
- önként vállalt feladatok
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
10. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 6 021 406 6 942 607 115,3% 139 352 145 553 104,4%
Költségvetési létszámkeret 1 065,50 1 065,50 100,0% 76,00 76,00 100,0%
Intézmény 3. Újpesti Kulturális Központ 4. Polgármesteri Hivatal
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 3 881 24 507 297 003 1211,9%
- állami feladat 24 507 25 399 103,6%
- kötelező feladat 0 3 881 0 271 604
- önként vállalt feladatok 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
3. Közhatalmi bevételek 2 100 2 100 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 2 100 2 100 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0
4. Működési bevételek 91 440 91 440 100,0% 2 271 2 271 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 91 440 91 440 100,0% 1 700 1 700 100,0%
- önként vállalt feladatok 571 571 100,0%
5. Felhalmozási bevételek 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
8. Finanszírozási bevételek 229 120 240 620 105,0% 1 943 827 1 996 749 102,7%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 229 120 229 120 100,0% 1 943 827 1 943 827 100,0%
- önként vállalt feladatok 11 500 52 922
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 320 560 335 941 104,8% 1 972 705 2 298 123 116,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 148 575 149 803 100,8% 897 380 1 012 994 112,9%
- állami feladat 15 010 15 910 106,0%
- kötelező feladat 148 575 149 803 100,8% 802 110 916 824 114,3%
- önként vállalt feladatok 80 260 80 260 100,0%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 40 237 40 524 100,7% 260 909 292 191 112,0%
- állami feladat 4 053 4 339 107,1%
- kötelező feladat 40 237 40 524 100,7% 256 856 287 852 112,1%
- önként vállalt feladatok 0 0
3. Dologi kiadások 131 748 142 384 108,1% 276 042 276 148 100,0%
- állami feladat 5 444 5 150 94,6%
- kötelező feladat 131 748 142 384 108,1% 261 333 261 733 100,2%
- önként vállalt feladatok 9 265 9 265 100,0%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 461 200 461 200 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 461 200 461 200 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0
5. Egyéb működési célú kiadások 3 230 0 178 416
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 3 230 0 178 416
- önként vállalt feladatok 0 0
6. Tartalékok 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
7. Beruházások 77 174 77 174 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 77 174 77 174 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0
8. Felújítások 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
10. Finanszírozási kiadások 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 320 560 335 941 104,8% 1 972 705 2 298 123 116,5%
Költségvetési létszámkeret 69,00 69,00 100,0% 218,00 218,00 100,0%
Intézmény Intézmények összesen 5. Önkormányzat
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 24 507 1 049 333 4281,8% 4 181 498 4 644 158 111,1%
- állami feladat 24 507 25 399 103,6% 0 0
- kötelező feladat 0 1 023 934 3 796 169 4 258 829 112,2%
- önként vállalt feladatok 0 0 385 329 385 329 100,0%
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 641 942 679 293 105,8%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 257 192 257 192 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 384 750 422 101 109,7%
3. Közhatalmi bevételek 2 100 2 100 100,0% 9 036 116 9 036 116 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 2 100 2 100 100,0% 9 036 116 9 036 116 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
4. Működési bevételek 1 244 045 1 246 923 100,2% 400 967 400 967 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 1 243 474 1 246 352 100,2% 10 810 10 810 100,0%
- önként vállalt feladatok 571 571 100,0% 390 157 390 157 100,0%
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 70 000 70 000 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 70 000 70 000 100,0%
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 162 300 162 300 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 150 000 150 000 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 12 300 12 300 100,0%
8. Finanszírozási bevételek 7 183 371 7 423 868 103,3% 3 656 347 7 154 606 195,7%
- állami feladat 0 0 0
- kötelező feladat 7 183 371 7 183 371 100,0% 0 0
- önként vállalt feladatok 0 240 497 3 656 347 7 154 606 195,7%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 8 454 023 9 722 224 115,0% 18 149 170 22 147 440 122,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 567 368 3 762 031 105,5% 537 649 557 442 103,7%
- állami feladat 15 010 15 910 106,0% 0 0
- kötelező feladat 3 472 098 3 665 861 105,6% 515 794 521 868 101,2%
- önként vállalt feladatok 80 260 80 260 100,0% 21 855 35 574 162,8%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 969 707 1 018 270 105,0% 81 106 84 741 104,5%
- állami feladat 4 053 4 339 107,1% 0 0
- kötelező feladat 965 654 1 013 931 105,0% 78 931 78 931 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 2 175 5 810 267,1%
3. Dologi kiadások 3 111 075 3 569 916 114,7% 1 869 508 2 237 245 119,7%
- állami feladat 5 444 5 150 94,6% 0 0
- kötelező feladat 3 096 366 3 555 501 114,8% 1 547 726 1 623 891 104,9%
- önként vállalt feladatok 9 265 9 265 100,0% 321 782 613 354 190,6%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 462 100 462 100 100,0% 411 500 417 608 101,5%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 462 100 462 100 100,0% 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 411 500 417 608 101,5%
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 642 392 359,6% 824 965 1 874 841 227,3%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 178 662 642 392 359,6% 469 000 483 530 103,1%
- önként vállalt feladatok 0 0 355 965 1 391 311 390,9%
6. Tartalékok 0 0 4 486 022 5 194 457 115,8%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 4 486 022 5 194 457 115,8%
7. Beruházások 165 111 244 323 148,0% 1 499 141 2 683 041 179,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 165 111 244 323 148,0% 728 174 1 720 411 236,3%
- önként vállalt feladatok 0 0 770 967 962 630 124,9%
8. Felújítások 0 23 192 413 354 782 704 189,4%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 23 192 286 354 680 509 237,6%
- önként vállalt feladatok 0 0 127 000 102 195 80,5%
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 842 554 1 131 990 134,4%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 394 490 406 145 103,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 448 064 725 845 162,0%
10. Finanszírozási kiadások 0 0 7 183 371 7 183 371 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 7 183 371 7 183 371 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 8 454 023 9 722 224 115,0% 18 149 170 22 147 440 122,0%
Költségvetési létszámkeret 1 428,50 1 428,50 100,0% 250,00 250,00 100,0%
Intézmény Kerületi szintű konszolidált főösszegek
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 4 206 005 5 693 491 135,4%
- állami feladat 24 507 25 399 103,6%
- kötelező feladat 3 796 169 5 282 763 139,2%
- önként vállalt feladatok 385 329 385 329 100,0%
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 641 942 679 293 105,8%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 257 192 257 192 100,0%
- önként vállalt feladatok 384 750 422 101 109,7%
3. Közhatalmi bevételek 9 038 216 9 038 216 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 9 038 216 9 038 216 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0
4. Működési bevételek 1 645 012 1 647 890 100,2%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 1 254 284 1 257 162 100,2%
- önként vállalt feladatok 390 728 390 728 100,0%
5. Felhalmozási bevételek 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 70 000 70 000 100,0%
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 300 162 300 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 150 000 150 000 100,0%
- önként vállalt feladatok 12 300 12 300 100,0%
8. Finanszírozási bevételek 3 656 347 7 395 103 202,3%
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 3 656 347 7 395 103 202,3%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 19 419 822 24 686 293 127,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 4 105 017 4 319 473 105,2%
- állami feladat 15 010 15 910 106,0%
- kötelező feladat 3 987 892 4 187 729 105,0%
- önként vállalt feladatok 102 115 115 834 113,4%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 050 813 1 103 011 105,0%
- állami feladat 4 053 4 339 107,1%
- kötelező feladat 1 044 585 1 092 862 104,6%
- önként vállalt feladatok 2 175 5 810 267,1%
3. Dologi kiadások 4 980 583 5 807 161 116,6%
- állami feladat 5 444 5 150 94,6%
- kötelező feladat 4 644 092 5 179 392 111,5%
- önként vállalt feladatok 331 047 622 619 188,1%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 873 600 879 708 100,7%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 462 100 462 100 100,0%
- önként vállalt feladatok 411 500 417 608 101,5%
5. Egyéb működési célú kiadások 1 003 627 2 517 233 250,8%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 647 662 1 125 922 173,8%
- önként vállalt feladatok 355 965 1 391 311 390,9%
6. Tartalékok 4 486 022 5 194 457 115,8%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 4 486 022 5 194 457 115,8%
7. Beruházások 1 664 252 2 927 364 175,9%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 893 285 1 964 734 219,9%
- önként vállalt feladatok 770 967 962 630 124,9%
8. Felújítások 413 354 805 896 195,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 286 354 703 701 245,7%
- önként vállalt feladatok 127 000 102 195 80,5%
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 842 554 1 131 990 134,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 394 490 406 145 103,0%
- önként vállalt feladatok 448 064 725 845 162,0%
10. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 19 419 822 24 686 293 127,1%
Költségvetési létszámkeret 1 678,50 1 678,50 100,0%

2.a.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó óvodák bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 2045 1859
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2045 1859
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 106 717 108 537 101,7% 175 654 175 654 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 106 717 106 717 100,0% 175 654 175 654 100,0%
önkéntes feladat 1 820
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 106 717 110 582 103,6% 175 654 177 513 101,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 84 141 85 993 102,2% 138 356 138 356 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 84 141 85 993 102,2% 138 356 138 356 100,0%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 22 576 22 884 101,4% 37 298 37 298 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 22 576 22 884 101,4% 37 298 37 298 100,0%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 539 318
ebből: állami feladat
kötelező feladat 539 318
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 1 166 1 541
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 166 1 541
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 106 717 110 582 103,6% 175 654 177 513 101,1%
Költségvetési létszámkeret 36,50 36,50 100,0% 60,00 60,00 100,0%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 2990 530
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2990 530
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 111 984 113 062 101,0% 92 706 92 833 100,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 111 984 111 984 100,0% 92 706 92 706 100,0%
önkéntes feladat 1 078 127
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 111 984 116 052 103,6% 92 706 93 363 100,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 88 329 89 942 101,8% 73 041 73 047 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 88 329 89 942 101,8% 73 041 73 047 100,0%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 23 655 24 065 101,7% 19 665 19 665 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 23 655 24 065 101,7% 19 665 19 665 100,0%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 342 123
ebből: állami feladat
kötelező feladat 342 123
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 1 703 528
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 703 528
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 111 984 116 052 103,6% 92 706 93 363 100,7%
Költségvetési létszámkeret 37,50 37,50 100,0% 32,00 32,00 100,0%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1097 2032
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1097 2032
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 94 574 94 574 100,0% 94 241 96 070 101,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 94 574 94 574 100,0% 94 241 94 241 100,0%
önkéntes feladat 1 829
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 94 574 95 671 101,2% 94 241 98 102 104,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 74 499 74 509 100,0% 74 279 76 064 102,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 74 499 74 509 100,0% 74 279 76 064 102,4%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 075 20 075 100,0% 19 962 20 255 101,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 075 20 075 100,0% 19 962 20 255 101,5%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 141 - 233
ebből: állami feladat
kötelező feladat 141 - 233
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 946 2 016
ebből: állami feladat
kötelező feladat 946 2 016
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 94 574 95 671 101,2% 94 241 98 102 104,1%
Költségvetési létszámkeret
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 356 4403
ebből: állami feladat
kötelező feladat 356 4403
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 95 204 95 228 100,0% 93 589 96 123 102,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 95 204 95 204 100,0% 93 589 93 589 100,0%
önkéntes feladat 24 2 534
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 95 204 95 584 100,4% 93 589 100 526 107,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 74 964 75 033 100,1% 73 692 76 832 104,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 74 964 75 033 100,1% 73 692 76 832 104,3%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 240 20 257 100,1% 19 897 20 644 103,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 240 20 257 100,1% 19 897 20 644 103,8%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 39 636
ebből: állami feladat
kötelező feladat 39 636
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 255 2 414
ebből: állami feladat
kötelező feladat 255 2 414
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 95 204 95 584 100,4% 93 589 100 526 107,4%
Költségvetési létszámkeret
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1280 2882
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1280 2882
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 152 098 154 436 101,5% 143 253 145 443 101,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 152 098 152 098 100,0% 143 253 143 253 100,0%
önkéntes feladat 2 338 2 190
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 152 098 155 716 102,4% 143 253 148 325 103,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 120 025 122 733 102,3% 112 936 115 138 101,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 120 025 122 733 102,3% 112 936 115 138 101,9%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 32 073 32 777 102,2% 30 317 30 664 101,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 32 073 32 777 102,2% 30 317 30 664 101,1%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 171 705
ebből: állami feladat
kötelező feladat 171 705
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 35 1 818
ebből: állami feladat
kötelező feladat 35 1 818
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 152 098 155 716 102,4% 143 253 148 325 103,5%
Költségvetési létszámkeret 51,50 51,50 100,0% 49,00 49,00 100,0%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 2895 3426
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2895 3426
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 100 755 101 311 100,6% 165 216 165 358 100,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 100 755 100 755 100,0% 165 216 165 216 100,0%
önkéntes feladat 556 142
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 100 755 104 206 103,4% 165 216 168 784 102,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 79 494 80 050 100,7% 130 285 130 447 100,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 79 494 80 050 100,7% 130 285 130 447 100,1%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 21 261 21 344 100,4% 34 931 34 931 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 21 261 21 344 100,4% 34 931 34 931 100,0%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 537 551
ebből: állami feladat
kötelező feladat 537 551
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 2 275 2 855
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 275 2 855
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 100 755 104 206 103,4% 165 216 168 784 102,2%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 100,0% 56,00 56,00 100,0%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1358 480
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1358 480
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 95 634 96 199 100,6% 95 665 95 858 100,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 95 634 95 634 100,0% 95 665 95 665 100,0%
önkéntes feladat 565 193
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 95 634 97 557 102,0% 95 665 96 338 100,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 75 538 76 134 100,8% 75 413 75 439 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 75 538 76 134 100,8% 75 413 75 439 100,0%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 096 20 181 100,4% 20 252 20 252 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 096 20 181 100,4% 20 252 20 252 100,0%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 392 32
ebből: állami feladat
kötelező feladat 392 32
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 850 615
ebből: állami feladat
kötelező feladat 850 615
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 95 634 97 557 102,0% 95 665 96 338 100,7%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 100,0% 32,00 32,00 100,0%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 27 633
ebből: állami feladat
kötelező feladat 27 633
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat - -
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat -
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 1 617 290 1 630 686 100,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 617 290 1 617 290 100,0%
önkéntes feladat 13 396
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 1 617 290 1 658 319 102,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 274 992 1 289 717 101,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 274 992 1 289 717 101,2%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 342 298 345 292 100,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 342 298 345 292 100,9%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások - 4 293
ebből: állami feladat
kötelező feladat - 4 293
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 19 017
ebből: állami feladat
kötelező feladat 19 017
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 1 617 290 1 658 319 102,5%
Költségvetési létszámkeret 550,00 550,00 100,0%

2.a.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó egyéb intézmények bevételei és kiadásai

eFt-ban

Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 10 478
ebből: állami feladat
kötelező feladat 10478
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 32 822 35 700 108,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 32 822 35 700 108,8%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 162 359 483 376 754 104,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - 359 483 359 483 100,0%
önkéntes feladat 2 162 17 271
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 32 822 37 862 115,4% 359 483 387 232 107,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 25 844 29 723 115,0% 286 064 307 146 107,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 844 29 723 115,0% 286 064 307 146 107,4%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 6 978 7 849 112,5% 73 419 78 138 106,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 6 978 7 849 112,5% 73 419 78 138 106,4%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 290 1 948
ebből: állami feladat
kötelező feladat 290 1 948
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 32 822 37 862 115,4% 359 483 387 232 107,7%
Költségvetési létszámkeret 14,00 14,00 100,0% 144,00 144,00 100,0%
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 4 056 705 755
ebből: állami feladat
kötelező feladat 4056 705 755
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 19 147 19 147 100,0% 1 069 155 1 069 155 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 19 147 19 147 100,0% 1 069 155 1 069 155 100,0%
önkéntes feladat -
5. Felhalmozási bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
8. Finanszírozási bevételek 465 562 468 678 100,7% 2 457 947 2 592 403 105,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 465 562 465 562 100,0% 2 457 947 2 457 947 100,0%
önkéntes feladat 3 116 134 456
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 484 709 491 881 101,5% 3 527 102 4 367 313 123,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 382 661 385 314 100,7% 459 197 494 679 107,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 382 661 385 314 100,7% 459 197 494 679 107,7%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 102 048 102 376 100,3% 118 718 126 800 106,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 102 048 102 376 100,3% 118 718 126 800 106,8%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 971 2 681 688 3 121 060 116,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 971 2 681 688 3 121 060 116,4%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 900 900 100,0%
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 3 220 178 662 433 533 242,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 220 178 662 433 533 242,7%
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 87 937 167 149 190,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 87 937 167 149 190,1%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 484 709 491 881 101,5% 3 527 102 4 367 313 123,8%
Költségvetési létszámkeret 237,00 237,00 100,0% 120,50 120,50 100,0%
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen Gazdasági Intézmény mindösszesen
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 720 289 747 922
ebből: állami feladat
kötelező feladat 720 289 747 922
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 1 121 124 1 124 002 100,3% 1 121 124 1 124 002 100,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 121 124 1 124 002 100,3% 1 121 124 1 124 002 100,3%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 3 282 992 3 439 997 104,8% 4 900 282 5 070 683 103,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 282 992 3 282 992 100,0% 4 900 282 4 900 282 100,0%
önkéntes feladat 157 005 170 401
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 4 404 116 5 284 288 120,0% 6 021 406 6 942 607 115,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 153 766 1 216 862 105,5% 2 428 758 2 506 579 103,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 153 766 1 216 862 105,5% 2 428 758 2 506 579 103,2%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 301 163 315 163 104,6% 643 461 660 455 102,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 301 163 315 163 104,6% 643 461 660 455 102,6%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 681 688 3 124 269 116,5% 2 681 688 3 128 562 116,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 681 688 3 124 269 116,5% 2 681 688 3 128 562 116,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0% 900 900 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 900 900 100,0% 900 900 100,0%
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 436 753 244,5% 178 662 455 770 255,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 178 662 436 753 244,5% 178 662 455 770 255,1%
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 87 937 167 149 190,1% 87 937 167 149 190,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 87 937 167 149 190,1% 87 937 167 149 190,1%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 4 404 116 5 284 288 120,0% 6 021 406 6 942 607 115,3%
Költségvetési létszámkeret 515,50 515,50 100,0% 1 065,50 1 065,50 100,0%

2.a.2.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Önkormányzat GI központhoz tartozó óvodák beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 876 672
ebből: állami feladat
kötelező feladat 876 672
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 429 2 429 100,0% 4 212 4 212 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 429 2 429 100,0% 4 212 4 212 100,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 429 3 305 136,1% 4 212 4 884 116,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 353 3 193 135,7% 4 212 4 879 115,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 353 3 193 135,7% 4 212 4 879 115,8%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 36 5
ebből: állami feladat
kötelező feladat 36 5
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 76 76 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 76 76 100,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 429 3 305 136,1% 4 212 4 884 116,0%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 967 801
ebből: állami feladat
kötelező feladat 967 801
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 717 2 717 100,0% 2 262 2 262 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 717 2 717 100,0% 2 262 2 262 100,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 717 3 684 135,6% 2 262 3 063 135,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 717 3 693 135,9% 2 262 2 996 132,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 717 3 693 135,9% 2 262 2 996 132,4%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - 9 67
ebből: állami feladat
kötelező feladat - 9 67
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 717 3 684 135,6% 2 262 3 063 135,4%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 194 1 191
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1194 1191
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 335 335 100,0% -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 335 335 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 135 2 135 100,0% 2 389 2 389 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 135 2 135 100,0% 2 389 2 389 100,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 470 3 664 148,3% 2 389 3 580 149,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 470 3 550 143,7% 2 119 3 027 142,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 470 3 550 143,7% 2 119 3 027 142,9%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 114 283
ebből: állami feladat
kötelező feladat 114 283
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 270 270 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 270 270 100,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 470 3 664 148,3% 2 389 3 580 149,9%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 684 930
ebből: állami feladat
kötelező feladat 684 930
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 692 692 100,0% -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 692 692 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 291 2 291 100,0% 2 366 2 366 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 291 2 291 100,0% 2 366 2 366 100,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 983 3 667 122,9% 2 366 3 296 139,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 483 3 104 125,0% 2 366 3 129 132,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 483 3 104 125,0% 2 366 3 129 132,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 63 167
ebből: állami feladat
kötelező feladat 63 167
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 500 500 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 500 500 100,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10)
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 579 1 050
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1579 1050
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 3 952 3 952 100,0% 3 848 3 848 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 952 3 952 100,0% 3 848 3 848 100,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 952 5 531 140,0% 3 848 4 898 127,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 3 952 4 431 112,1% 3 848 4 897 127,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 952 4 431 112,1% 3 848 4 897 127,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 1 100 1
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 100 1
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 952 5 531 140,0% 3 848 4 898 127,3%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 164 1 440
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1164 1440
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - 381 381 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 381 381 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 509 2 509 100,0% 3 766 3 766 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 509 2 509 100,0% 3 766 3 766 100,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 509 3 673 146,4% 4 147 5 587 134,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 509 3 657 145,8% 4 147 5 603 135,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 509 3 657 145,8% 4 147 5 603 135,1%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 16 - 16
ebből: állami feladat
kötelező feladat 16 - 16
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 509 3 673 146,4% 4 147 5 587 134,7%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 653 615
ebből: állami feladat
kötelező feladat 653 615
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 300 300 100,0% - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 300 300 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 196 2 196 100,0% 2 664 2 664 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 196 2 196 100,0% 2 664 2 664 100,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 496 3 149 126,2% 2 664 3 279 123,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 496 3 142 125,9% 2 314 2 929 126,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 496 3 142 125,9% 2 314 2 929 126,6%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 7
ebből: állami feladat
kötelező feladat 7
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 350 350 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 350 350 100,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 496 3 149 126,2% 2 664 3 279 123,1%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 13 816
ebből: állami feladat
kötelező feladat 13 816
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 1 708 1 708 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 708 1 708 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat - -
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 39 736 39 736 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 39 736 39 736 100,0%
önkéntes feladat -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 41 444 55 260 133,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
3. Dologi kiadások 40 248 52 230 129,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 40 248 52 230 129,8%
önkéntes feladat -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
5. Egyéb működési célú kiadások 1 834
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 1 834
önkéntes feladat -
6. Tartalékok -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
7. Beruházások 1 196 1 196 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 196 1 196 100,0%
önkéntes feladat -
8. Felújítások -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
10. Finanszírozási kiadások -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 41 444 55 260 133,3%

2.a.2.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület újpest Önk. GI központhoz tartozó egyéb intézmények beépülő bevételei és kiadásai

Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 26 592
ebből: állami feladat
kötelező feladat 26592
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 271 978 271 978 100,0% 82 250 82 250 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 271 978 271 978 100,0% 82 250 82 250 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 23 903 42 159 42 159 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 42 159 42 159 100,0%
önkéntes feladat 23 903
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 271 978 295 881 108,8% 124 409 151 001 121,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 92 935 104 815 112,8% 123 509 150 054 121,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 92 935 104 815 112,8% 123 509 150 054 121,5%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 900 900 100,0%
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 190 177 106,4% 47
ebből: állami feladat
kötelező feladat 178 662 190 177 106,4% 47
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 381 889 233,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 381 889 233,3%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 271 978 295 881 108,8% 124 409 151 001 121,4%
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 11 411 653 936
ebből: állami feladat
kötelező feladat 11 411 653936
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 1 600 1 600 100,0% 711 619 711 619 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 600 1 600 100,0% 711 619 711 619 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 31 070 31 070 100,0% 2 344 982 2 455 535 104,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 31 070 31 070 100,0% 2 344 982 2 344 982 100,0%
önkéntes feladat 110 553
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 32 670 44 081 134,9% 3 056 601 3 821 090 125,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 2 065 459 197 492 614 107,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 065 459 197 492 614 107,3%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 558 118 718 126 242 106,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 558 118 718 126 242 106,3%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 32 670 41 458 126,9% 2 392 326 2 772 503 115,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 32 670 41 458 126,9% 2 392 326 2 772 503 115,9%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 241 475
ebből: állami feladat
kötelező feladat 241 475
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások - 86 360 165 064 191,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 86 360 165 064 191,1%
önkéntes feladat
8. Felújítások 23 192
ebből: állami feladat
kötelező feladat 23 192
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 32 670 44 081 134,9% 3 056 601 3 821 090 125,0%
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 691 939
ebből: állami feladat
kötelező feladat 691 939
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 1 067 447 1 067 447 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 067 447 1 067 447 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat
kötelező feladat -
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 418 211 2 552 667 105,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 418 211 2 418 211 100,0%
önkéntes feladat 134 456
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 485 658 4 312 053 123,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 459 197 494 679 107,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 459 197 494 679 107,7%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 118 718 126 800 106,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 118 718 126 800 106,8%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 641 440 3 068 830 116,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 641 440 3 068 830 116,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 900 900 100,0%
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 431 699 241,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 178 662 431 699 241,6%
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 86 741 165 953 191,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 86 741 165 953 191,3%
önkéntes feladat
8. Felújítások 23 192
ebből: állami feladat
kötelező feladat 23 192
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 485 658 4 312 053 123,7%

2.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó önállóan működő intézmények 2014. évi felhasználási engedélyhez kötött előirányzatairól

Intézmény 2014. évi eredeti 2014. évi I. módosítás
Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék
Nyár Óvoda 2 954 798 2 954 798
JMK Óvoda 1 070 289 1 070 289
Aranyalma Óvoda-Kertvárosi Tagóvoda 2 550 688 2 550 688
Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda 3 000 810 3 000 810
Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda 2 419 653 2 419 653
Virág Óvoda 1 550 418 1 550 418
Viola Óvoda 2 707 731 2 707 731
Liget Óvoda-Királykerti Tagóvoda 3 367 909 3 367 909
Deák Óvoda 2 463 665 2 463 665
Dalos Ovi Óvoda 626 169 626 169
Aradi Óvoda-Csányi és Pozsonyi Tagóvoda 2 059 556 1 823 492
Bőrfestő Óvoda 3 013 814 3 013 814
Homoktövis Óvoda 2 466 666 2 466 666
Park Óvoda-Lakkozó Tagóvoda 5 657 1 527 5 657 1 527
Óvodák összesen 35 901 9 693 35 665 9 629
Újpesti Piac és Vásárcsarnok 350 95 350 95
Szociális Intézmény 1 485 401 1 485 401
Újpesti Bölcsődék Intézménye 7 852 2 120 6 194 1 671
Egyéb intézmények összesen 9 687 2 616 8 029 2 167
Mindösszesen 45 588 12 309 43 694 11 796

3. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek felújítási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi eredeti 2014. évi I. mód. Index
1. 2. 3. 4. 5.
Intézményi felújítási kiadások
1. Polgármesteri Hivatal 0 0
2. Gazdasági Intézmény mindösszesen 0 23 192
A. Intézményi felújítás összesen 0 23 192
Önkormányzati felújítások
1. Utak és járdák felújítása 286 354 675 409 235,9%
2. Babits Gimnázium Sportprogram 127 000 82 684 65,1%
3. Gondnoki lakás felújítása 0 5 100
4. Tél u-i Cigány Kisebbség helyiségének felújítása KOB hat. alapján 1 000
5. Hajrá Újpest Városfejlesztési program: Szent István tér 21.szám alatti épület felújítása 18 511
B. Önkormányzati felújítás összesen 413 354 782 704 189,4%
Felújítások mindösszesen: 413 354 805 896 195,0%

4. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek beruházási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi eredeti 2014. évi I. mód. Index
1. 2. 3. 4. 5.
A. Intézményi beruházási kiadások
1 Igazgatási szoftverek beszerzése 10 000 10 000 100,0%
2 Kisértékű informatikai eszközök beszerzése 32 004 32 004 100,0%
3 Kisértékű egyéb eszközök beszerzése 4 000 4 000 100,0%
4 Földhivatali adatok frissítése 1 905 1 905 100,0%
5 Ortofoto légifotó vásárlás 1 905 1 905 100,0%
6 Lokális hálózat bővítése 4 500 4 500 100,0%
7 Számítógépek tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 12 700 12 700 100,0%
8 Fénymásolók, tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 8 000 8 000 100,0%
9 Nyomtatók tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 2 160 2 160 100,0%
I. Polgármesteri Hivatal összesen 77 174 77 174 100,0%
1 Gazdasági Intézmény Központ beruházási keret 87 937 167 149 190,1%
II. Gazdasági Intézmény mindösszesen 87 937 167 149 190,1%
3. Szociális Foglalkoztató
5. Újpesti Kulturális Központ
A. Intézményi beruházás összesen (I. + II.) 165 111 244 323 148,0%
B. Önkormányzat beruházási kiadásai
1 Tervezési díjak 88 900 113 367 127,5%
2 Járda és útépítés 74 295 75 644 101,8%
3 Játszóterek építése 80 645 87 943 109,0%
4 Parképítés, fasor rehabilitáció 196 850 222 560 113,1%
5 Közműépítés 3 810 3 810 100,0%
6 Parkoló építése 25 400 92 257 363,2%
7 Közvilágítás 57 150 57 150 100,0%
8 Forgalomtechnika 111 760 124 018 111,0%
9 Játszótéri ivókutak 6 350 6 350 100,0%
10 Közterületi öntözőkutak építése 20 320 20 320 100,0%
11 Szilágyi úti multifunkciós sportcsarnok építése I. ütem 254 000 254 000 100,0%
12 Térfigyelő kamerák telepítése (tervezés+kivitelezés) 110 000 127 000 115,5%
13 Ingatlanok vásárlása 1 270 1 270 100,0%
14 Kisértékű egyéb eszközök beszerzése: Közhasznú foglalkoztatottak részére 25 685 25 685 100,0%
15 Nagyértékű egyéb eszközök beszerzése: Közhasznú foglalkoztatottak részére 5 259 5 259 100,0%
16 Homoktövis Bölcsőde (KMOP-4.5.2-11-2012-0020 pályázat) támogatott rész 107 005
17 Homoktövis Bölcsőde (KMOP-4.5.2-11-2012-0020 pályázat) saját rész 143 119
18 Intézményi játszóeszköz építés 30 480 62 230 204,2%
19 Újpesti Sajtó Kft. Törzstőke emelés 2 500 2 500 100,0%
20 Hajrá Újpest Városfejlesztési Program: Szent István tér fejlesztése 404 467 404 467 100,0%
21 Bőrfestő u-i Óvoda fejlesztése (KMOP-4.6.1-11 pályázat) támogatott forrásból 140 000
22 Bőrfestő u-i Óvoda fejlesztése (KMOP-4.6.1-11 pályázat) saját forrásból 100 184
23 Szakrendelő fejlesztése 116 732
24 Hajrá Újpest Városfejlesztési Program: Szakrendelő fejlesztése 47 832
25 Fóti u-i Óvoda bővítése 14 421
26 Tábor u-i családi park 75 659
27 Farkas-erdő rehabilitációs munkáinak II. ütem 5 427
28 Akadálymentesítés és felvonók telepítése 16 527
29 Napelemes rendszer telepítése az Újpesti Szakrendelő épületére (KMOP-3.3.3-13. pályázat) saját forrásból 37 722
30 Hajrá Újpest Városfejlesztési Program: Újpesti Uszoda 3 449
31 Áldozatsegítő hálózat fejlesztése (TÁMOP-5.6.1.C-11/1-2011-0006 pályázat) 1 195
32 Könyves K. Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 117 223
33 Közösségi Közlekedés (KÖZOP 5.5 0-9 pályázat) saját forrásból 8 001
34 „Újpest Olimpikonok” című könyv szerzői jogdíjának vásárlása 1 016
35 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” saját forrásból 30 099
36 Szervezetfejlesztés az önkormányzatok számára (ÁROP-3.A.2-2013-0048 pályázat) 3 850
37 Főbejárati portál korszerűsítése 27 750
B. Önkormányzat beruházási kiadásai összesen 1 499 141 2 683 041 179,0%
Beruházások mindösszesen: (A.+B.) 1 664 252 2 927 364 175,9%

5.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi eredeti 2014. évi I. mód. Index
1. 2. 3. 4. 5.
I. Egyéb működési célú kiadások 824 965 1 874 841 226,0%
A. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n belülre 34 000 1 083 146 3152,5%
1 Nemzetiségi Önkormányzatok támogatása 3 000 3 000 100,0%
2 Rendőrség támogatása 25 000 35 000 140,0%
3 Tűzőrség támogatása 3 000 3 000 100,0%
4 Károlyi Kórház működésének támogatása 3 000 3 000 100,0%
5 Bursa ösztöndíj 3 800
6 Előző évi le nem utalt támogatások intézményeknek 1 023 934
7 2013.évi költségvetési többlettámogatás visszafizetése 11 412
B. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n kívülre 790 965 791 695 100,2%
1 Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. 162 000 162 000 100,0%
2 Helytörténeti Értesítő 4 190 4 190 100,0%
3 UV Zrt. Közszolg. szerz. 317 000 317 000 100,0%
4 Kerületi komposztálási mintaprogram 3 000 3 000 100,0%
5 Állatmentő Liga (állatmentő őrszolgálat) támogatása 1 275 1 275 100,0%
6 Balatonfüredi Kard. Rehab. Int. Alapítvány 3 000 3 000 100,0%
7 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 138 000 138 000 100,0%
8 Twist Olivér Alapítvány (hajléktalanok nappali ellátása) 8 580 8 580 100,0%
9 Twist Olivér Alapítvány (utcai gondozó szolg.) 2 420 2 420 100,0%
10 Kereskedelmi és Iparkamara támogatása 1 000 1 000 100,0%
11 MÁV Szimfonikusok 1 000 1 000 100,0%
12 UTE utánpótlás támogatás 97 000 97 000 100,0%
13 UTE versenysport támogatás 36 000 36 000 100,0%
14 Lepke Múzeum 3 500 3 500 100,0%
15 Egyházak működési támogatása 10 000 10 000 100,0%
16 ÚSC Városi Sportiskola támogatása 3 000 3 000 100,0%
17 Civil Alapból adott támogatások 680
18 Könyvkiadás támogatása 50
II. Egyéb felhalmozási célú kiadások 842 554 1 131 990 135,4%
A. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n belülre 11 490 11 490 100,0%
1 EIB támogatás fennmaradó része a Magyar Állam javára az adósságkonszolidációval kapcs. 11 490 11 490 100,0%
B. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n kívülre 831 064 1 120 500 135,9%
1 Önkormányzati lakásért fizetett pénzbeli térítés 13 000 15 250 117,3%
2 Fiatal házasok lakáshoz jutási támogatás végleges jelleggel 21 000 21 000 100,0%
3 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök 8 000 8 000 100,0%
4 UV Zrt. Közszolg. szerz. 213 000 213 000 100,0%
5 Társasházak energetikai korszerűsítésének támogatása pályázat útján 18 000 36 000 200,0%
6 Fővárosi Önkormányzat „BKISZ” Szennyvízelvezetési projekt 7 000 16 405 234,4%
7 Műfüves pálya MLSZ 30% önrész, Pályaépítési Program 10 135 10 135 100,0%
8 Szilágyi u-i Sportpálya TAO pályázat önrész 54 529 54 529 100,0%
9 Ovi-Foci program folytatása 11 400 11 400 100,0%
10 Templomok felújítási keret 25 000 39 000 156,0%
11 Városgondnokság Kft. Telephely építése 150 000 390 000 260,0%
12 Tábor u-i Családi Játszópark II. ütem 150 000 150 000 100,0%
13 ÉPIT Zrt. Lekötött tartalékba pótbefizetés 150 000 150 000 100,0%
14 ÖKO program 0 5 781
I.-II. Mindösszesen 1 667 519 3 006 831 180,3%

5.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú bevételei feladatonként (eFt-ban)

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi eredeti 2014. évi I. mód. Index
1. 2. 3. 4. 5.
I. Működési célú bevételek 4 251 498 4 714 158 100,0%
A. Működési célú támogatások ÁH-n belülről 4 181 498 4 644 158 100,0%
1 Önkormányzatok működési támogatásai 3 152 002 3 152 002 100,0%
2 Kronodrog Program (KAB-ME-13-A-13732 pályázat) 1 660 1 660 100,0%
3 KEF működtetése (KAB-KEF-13-13412 pályázat) 650 650 100,0%
4 NKA pályázat kulturális fesztivál 3 000 3 000 100,0%
5 Újpesti Piac és Vásárcsarnok 178 662 179 056 100,0%
6 Közhasznú foglalkoztatottak 465 505 465 505 100,0%
7 Áldozatsegítő hálózat fejlesztése (TÁMOP-5.6.1.C-11/1-2011-0006 pályázat) 78 827 78 827 100,0%
8 Szervezetfejlesztés az önkormányzatok számára (ÁROP-3.A.2-2013-0048 pályázat) 30 000 30 000 100,0%
9 Könyves K. Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 202 922 202 922 100,0%
10 Kulturális program támogatása: NGM 863 863 100,0%
11 „Új tudás, új ismeret”- Kulturális Szolgáltatás Újpesten (TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0021) 12 091 12 091 100,0%
12 Fővárosi Önkormányzat (Babits M. Gimn. és Karinthy F. Ált. Isk. működtetése) 55 316 55 316 100,0%
13 2013.évi nyári gyerektáboroztatás maradványának visszafizetése 148
14 Intézményektől elvont 2013. évi szabad maradvány 462 118
B. Működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 100,0%
1 Újpesti Torna Egylet 2013.évi előleg visszafiz. 70 000 70 000 100,0%
II. Felhalmozási célú bevételek 804 242 841 593 100,0%
A. Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 641 942 679 293 100,0%
1 Homoktövis Bölcsőde (KMOP-4.5.2-11-2012-0020 pályázat) támogatott rész 117 192 117 192 100,0%
2 Bőrfestő u-i Óvoda fejlesztése (KMOP-4.6.1-11 pályázat) támogatott rész 140 000 140 000 100,0%
3 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 100,0%
4 Napelemes rendszer telepítése az Újpesti Szakrendelő épületére (KMOP-3.3.3-13. pályázat) 37 351
B. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 300 162 300 100,0%
1 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök visszatérülése 12 300 12 300 100,0%
2 ÉPIT Zrt. Lekötött tartalékba pótbefizetés visszatérítése 150 000 150 000 100,0%
I.-II. Mindösszesen 5 055 740 5 555 751 100,0%

6. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzatának tartalék előirányzatai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi eredeti 2014. évi I. mód. Index
1. 2. 3. 4. 5.
A. Általános tartalék 223 000 531 417 238,3%
B. Működési céltartalék (I.+II.) 484 914 384 735 79,3%
I. Egyéb működési tartalék (1+....+29.) 393 288 293 109 74,5%
1 Egészségügyi tartalék 30 000 30 000 100,0%
3 Intézményvezetők, pedagógusok továbbképzése 3 000 3 000 100,0%
4 Vis maior alap 5 000 5 000 100,0%
5 Újpesti Városnapok 22 000 22 000 100,0%
7 Testvérvárosi Kapcsolatok 2 000 2 000 100,0%
8 Újpest Egészségéért Díj 4 216 4 216 100,0%
10 Sport támogatási keret 10 000 10 000 100,0%
11 Újpest kiváló tanulója 2 500 2 500 100,0%
12 Újpest gyermekeiért cím, díszpolgári cím 3 000 3 000 100,0%
13 HPV elleni védőoltás 4 000 4 000 100,0%
14 Kiemelt kulturális és oktatási tevékenység 5 000 5 000 100,0%
15 Tankönyv támogatás 45 000 45 000 100,0%
17 Diákcsere program 1 000 1 000 100,0%
18 Könyvkiadás támogatása 4 000 4 000 100,0%
19 DHK díjtartozás 5 000 5 000 100,0%
20 Áldozatsegítő hálózat fejlesztése (TÁMOP-5.6.1.C-11/1-2011-0006 pályázat) 25 835 24 550 95,0%
21 „Új tudás, új ismeret”- Kulturális Szolgáltatás Újpesten (TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0021) 12 091 12 091 100,0%
22 Könyves K. Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 118 646 59 752 50,4%
23 Szervezetfejlesztés az önkormányzatok számára (ÁROP-3.A.2-2013-0048 pályázat) 40 000 0 0,0%
24 Karácsonyi vásár, szilveszter 15 000 15 000 100,0%
25 Vízilabda EB és Foci VB 20 000 20 000 100,0%
26 Nyári napközis tábor, Pótvizsga felkészítés 13 000 13 000 100,0%
27 Tanoda Program támogatása 3 000 3 000 100,0%
II. Bizottsági tartalékok (1+...+9) 91 626 91 626 100,0%
1 Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság keret 3 000 3 000 100,0%
2 Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság keret 3 000 3 000 100,0%
3 Népjóléti és Lakásügyi Bizottság 3 000 3 000 100,0%
4 Idősek hónapja 1 000 1 000 100,0%
5 100 évesek köszöntése 235 235 100,0%
6 Szociális munka díj 1 391 1 391 100,0%
7 TRÖK keret 12 000 12 000 100,0%
8 TRÖK rendezvények 7 500 7 500 100,0%
9 Közművelődési, Oktatási Bizottsági keret 60 500 60 500 100,0%
Ebből: - DÖK támogatás 3 000 3 000 100,0%
- Gyermekvédelmi keret 3 000 3 000 100,0%
- Éjszakai ping-pong 2 500 2 500 100,0%
- Nyári tábor és erdei iskolák támogatása 10 000 10 000 100,0%
- Egyéb kulturális tevékenység 8 000 8 000 100,0%
- Nemzetiségi keret 14 000 14 000 100,0%
- Civil keret 12 000 12 000 100,0%
- Sport Alap 8 000 8 000 100,0%
C. Fejlesztési tartalékok (1+...+11) 3 778 108 4 278 305 113,2%
1 Beruházási és felújítási céltartalék, Hajrá Újpest Városfejlesztési Program 3 345 358 3 357 924 100,4%
2 Pályázatok elkészítése 5 000 5 000 100,0%
3 TRÖK Farkaserdő rendbetétele 10 000 10 000 100,0%
4 Helyi védett ingatlanok 10 000 10 000 100,0%
5 Szobor és emléktábla állítás 8 000 8 000 100,0%
6 Informatikai tartalék + pályázati önrészek 15 000 15 000 100,0%
7 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 100,0%
8 Peresített feladatok tartaléka 34 213
9 KEOP pályázatok önrésze 109 443
10 Görgey A. u. rekonstrukciója 300 000
11 Intézményi felújításokkal kapcsolatos bonyolítói, műszaki szakértői tevékenység 31 750
12 Társasházak óvadék betét számla 12 225
Tartalékok mindösszesen (A+B+C) 4 486 022 5 194 457 115,8%