Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és intézményei 2014. évi összevont költségvetéséről és végrehajtás szabályairól szóló Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelete rendelet módosításáról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkelye (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1-2. § * 

Az önkormányzat bevételei

3-4. § * 

Az önkormányzat kiadásai

5-6. § * 

Hatályba léptető rendelkezések

7. § (1) E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.

Dr. Tahon Róbert Wintermantel Zsolt
jegyző polgármester

Záradék

A rendelet kihirdetve a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján 2014. november 27. napján.

Dr. Tahon Róbert
jegyző

1.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételei és kiadásai

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. terv 2014. I. mód. 2014. II. mód. 2014. III. mód. Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
BEVÉTELEK
I. Működési célú támogatások áht-n belülről 4 206 005 5 693 491 5 759 544 5 831 028 138,6%
1. Önkormányzatok működési támogatásai 3 152 002 3 152 002 3 214 509 3 190 321 101,2%
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 243 574 243 574 243 574 243 574 100,0%
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 1 672 708 1 672 708 1 672 708 1 672 708 100,0%
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 1 125 722 1 125 722 1 125 722 1 049 722 93,2%
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 39 715 39 715 39 715 39 715 100,0%
Működési célú központosított előirányzatok 70 283 70 283 132 790 82 115 116,8%
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai 102 487
2. Elvonások és befizetések bevételei 462 118 462 118 462 118
3. Egyéb működési célú támogatások bevételei 1 054 003 2 079 371 2 082 917 2 178 589 206,7%
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 641 942 679 293 679 293 695 084 108,3%
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 2 405
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 641 942 679 293 679 293 692 679 107,9%
III. Közhatalmi bevételek 9 038 216 9 038 216 9 038 216 9 038 216 100,0%
1. Vagyoni típusú adók 2 850 000 2 850 000 2 850 000 2 850 000 100,0%
Építményadó 2 350 000 2 350 000 2 350 000 2 350 000 100,0%
Magánszemélyek kommunális adója 50 000 50 000 50 000 50 000 100,0%
Telekadó 450 000 450 000 450 000 450 000 100,0%
2. Értékesítési és forgalmi adók 5 853 116 5 853 116 5 853 116 5 853 116 100,0%
Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó 5 853 116 5 853 116 5 853 116 5 853 116 100,0%
3. Gépjárműadó 220 000 220 000 220 000 220 000 100,0%
4. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 45 000 45 000 45 000 45 000 100,0%
Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó 45 000 45 000 45 000 45 000 100,0%
5. Egyéb közhatalmi bevételek 70 100 70 100 70 100 70 100 100,0%
Igazgatási szolgáltatási díj 1 100 1 100 1 100 1 100 100,0%
Szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság 43 000 43 000 43 000 43 000 100,0%
Helyi adópótlék, adóbírság 20 000 20 000 20 000 20 000 100,0%
Egyéb bírságokat 6 000 6 000 6 000 6 000 100,0%
IV. Működési bevételek 1 645 012 1 647 890 1 649 825 1 770 855 107,6%
Szolgáltatások ellenértéke 475 892 478 158 479 682 479 933 100,8%
Közvetített szolgáltatások ellenértéke 46 192 46 192 46 192 58 098 125,8%
Tulajdonosi bevételek 8 450 8 450 8 450 8 450 100,0%
Ellátási díjak 555 114 555 114 555 114 555 114 100,0%
Kiszámlázott általános forgalmi adó 261 853 262 465 262 876 262 876 100,4%
Általános forgalmi adó visszatérítése 54 000 54 000 54 000 162 873 301,6%
Kamatbevételek 236 000 236 000 236 000 236 000 100,0%
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei 200 200 200 200 100,0%
Egyéb működési bevételek 7 311 7 311 7 311 7 311 100,0%
V. Felhalmozási bevételek 0 0 0 23 700
Ingatlanok értékesítése
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése
VI. Működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 70 000 70 040 100,1%
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 70 000 70 040 100,1%
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 300 162 300 162 300 162 300 100,0%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 12 300 12 300 12 300 12 300 100,0%
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 150 000 150 000 150 000 150 000 100,0%
VIII. Finanszírozási bevételek 3 656 347 7 395 103 7 395 103 7 395 103 202,3%
Maradvány igénybevétele 3 656 347 7 395 103 7 395 103 7 395 103 202,3%
Betétek megszüntetése
A. BEVÉTELEK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 19 419 822 24 686 293 24 754 281 24 986 326 128,7%
KIADÁSOK
I. Személyi juttatások 4 105 017 4 319 473 4 372 065 4 497 546 109,6%
II. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 050 813 1 102 697 1 120 607 1 156 601 110,1%
III. Dologi kiadások 4 980 583 5 807 475 5 848 722 6 145 327 123,4%
IV. Ellátottak pénzbeli juttatásai 873 600 879 708 879 708 762 198 87,2%
V. Egyéb működési célú kiadások 1 003 627 2 517 233 2 556 987 2 657 628 264,8%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 178 662 179 056 179 056 179 056 100,2%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 824 965 2 338 177 2 377 931 2 478 572 300,4%
VI. Tartalékok 4 486 022 5 194 457 3 270 528 2 565 243 57,2%
VII. Beruházások 1 664 252 2 927 364 2 994 254 3 339 677 200,7%
VIII. Felújítások 413 354 805 896 1 983 983 2 121 707 513,3%
IX. Egyéb felhalmozási célú kiadások 842 554 1 131 990 1 727 427 1 740 399 206,6%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 8 000 8 000 8 000 8 000 100,0%
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 834 554 1 123 990 1 719 427 1 732 399 207,6%
X. Finanszírozási kiadások 0 0 0 0
Pénzeszközök betétként elhelyezése
B. KIADÁSOK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 19 419 822 24 686 293 24 754 281 24 986 326 128,7%
többlet/ hiány 0 0 0 0 0
Tájékoztató jelleggel
Intézményfinanszírozás 7 183 371 7 183 371 7 450 309 7 540 912 105,0%

1.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételei és kiadásai mérlegszerűen

eFt-ban
Sor-
sz.
Megnevezés 2014. terv 2014.
I. mód.
2014.
II. mód.
2014.
III. mód.
Index Sor-
sz.
Megnevezés 2014. terv 2014.
I. mód.
2014.
II. mód.
2014.
III. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Kiadások Bevételek
1. Személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 5 155 830 5 422 170 5 492 672 5 654 147 109,7% 1. Működési célú támogatások áht-n belülről 4 206 005 5 693 491 5 759 544 5 831 028 138,6%
2. Dologi kiadások 4 980 583 5 807 475 5 848 722 6 145 327 123,4% 2. Közhatalmi bevételek 9 038 216 9 038 216 9 038 216 9 038 216 100,0%
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 873 600 879 708 879 708 762 198 87,2% 3. Működési bevételek 1 645 012 1 647 890 1 649 825 1 770 855 107,6%
4. Egyéb működési célú kiadások 1 003 627 2 517 233 2 556 987 2 657 628 264,8% 4. Működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 70 000 70 040 100,1%
5. Tartalékok 707 914 916 152 776 002 362 719 51,2%
I. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 12 721 554 15 542 738 15 554 091 15 582 019 122,5% I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 14 959 233 16 449 597 16 517 585 16 710 139 111,7%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek 1 849 893 1 849 893 1 849 893
2. Külső finanszírozási kiadások 2. Külső finanszírozási bevételek
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 0 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 0 1 849 893 1 849 893 1 849 893
A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 12 721 554 15 542 738 15 554 091 15 582 019 122,5% A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 14 959 233 18 299 490 18 367 478 18 560 032 124,1%
Önkormányzat fejlesztési kiadásai Önkormányzat felhalmozási bevételei
1. Beruházások 1 664 252 2 927 364 2 994 254 3 339 677 200,7% 1. Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről 641 942 679 293 679 293 695 084 108,3%
2. Felújítások 413 354 805 896 1 983 983 2 121 707 513,3% 2. Felhalmozási bevételek 0 0 0 23 700
3. Egyéb felhalmozási célú kiadások 842 554 1 131 990 1 727 427 1 740 399 206,6% 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 300 162 300 162 300 162 300 100,0%
Tartalékok 3 778 108 4 278 305 2 494 526 2 202 524 58,3%
I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN 6 698 268 9 143 555 9 200 190 9 404 307 140,4% I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 804 242 841 593 841 593 881 084 109,6%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek 3 656 347 5 545 210 5 545 210 5 545 210 151,7%
2. Külső finanszírozási kiadások 2. Külső finanszírozási bevételek
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 0 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 3 656 347 5 545 210 5 545 210 5 545 210 151,7%
B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 6 698 268 9 143 555 9 200 190 9 404 307 140,4% B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 4 460 589 6 386 803 6 386 803 6 426 294 144,1%
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Függő, átfutó, kiegyenlítő bev.
KIADÁSOK ÖSSZESEN (A + B): 19 419 822 24 686 293 24 754 281 24 986 326 128,7% BEVÉTELEK ÖSSZESEN
(A + B):
19 419 822 24 686 293 24 754 281 24 986 326 128,7%

2. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény 1. Gazdasági Intézmény és önállóan működő intézményei 2. Szociális Foglalkoztató
Rovat megnevezése 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
Index 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 747 922 747 922 813 598 0 527 527 527
- állami feladat
- kötelező feladat 0 747 922 747 922 813 598 0 527 527 527
- önként vállalt feladatok
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
3. Közhatalmi bevételek 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
4. Működési bevételek 1 121 124 1 124 002 1 125 937 1 126 188 100,5% 29 210 29 210 29 210 29 210 100,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 1 121 124 1 124 002 1 125 937 1 126 188 29 210 29 210 29 210 29 210
- önként vállalt feladatok
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 40
- állami feladat
- kötelező feladat 40
- önként vállalt feladatok
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok
8. Finanszírozási bevételek 4 900 282 5 070 683 5 326 460 5 538 860 113,0% 110 142 115 816 117 744 120 154 109,1%
- állami feladat
- kötelező feladat 4 900 282 4 900 282 5 156 059 5 368 459 110 142 110 142 112 070 114 480
- önként vállalt feladatok 170 401 170 401 170 401 5 674 5 674 5 674
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 6 021 406 6 942 607 7 200 319 7 478 686 124,2% 139 352 145 553 147 481 149 891 107,6%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 2 428 758 2 506 579 2 545 935 2 678 270 110,3% 92 655 92 655 94 173 96 071 103,7%
- állami feladat
- kötelező feladat 2 428 758 2 506 579 2 545 935 2 678 270 92 655 92 655 94 173 96 071
- önként vállalt feladatok
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 643 461 660 455 675 881 716 231 111,3% 25 100 25 100 25 510 26 022 103,7%
- állami feladat
- kötelező feladat 643 461 660 455 675 881 716 231 25 100 25 100 25 510 26 022
- önként vállalt feladatok
3. Dologi kiadások 2 681 688 3 128 562 3 112 240 3 036 184 113,2% 21 597 22 822 22 822 22 822 105,7%
- állami feladat
- kötelező feladat 2 681 688 3 128 562 3 112 240 3 036 184 21 597 22 822 22 822 22 822
- önként vállalt feladatok
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 900 900 900 900
- önként vállalt feladatok
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 455 770 455 770 498 666 279,1% 4 976 4 976 4 976
- állami feladat
- kötelező feladat 178 662 455 770 455 770 498 666 4 976 4 976 4 976
- önként vállalt feladatok
6. Tartalékok
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
7. Beruházások 87 937 167 149 219 048 277 595 315,7%
- állami feladat
- kötelező feladat 87 937 167 149 219 048 277 595
- önként vállalt feladatok
8. Felújítások 23 192 190 545 270 840 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat 23 192 190 545 270 840 0 0
- önként vállalt feladatok
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
10. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 6 021 406 6 942 607 7 200 319 7 478 686 124,2% 139 352 145 553 147 481 149 891 107,6%
C. Költségvetési létszámkeret 1 065,50 1 065,50 1 059,50 1 081,25 101,5% 76,00 76,00 76,00 76,00 100,0%
e Ft-ban
Intézmény 3. Újpesti Kulturális Központ 4. Polgármesteri Hivatal
Rovat megnevezése 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
Index 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 3 881 3 881 7 398 24 507 297 003 298 711 325 190 1326,9%
- állami feladat 24 507 25 399 27 107 53 586
- kötelező feladat 0 3 881 3 881 7 398 0 271 604 271 604 271 604
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
3. Közhatalmi bevételek 2 100 2 100 2 100 2 100
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 2 100 2 100 2 100 2 100
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
4. Működési bevételek 91 440 91 440 91 440 91 440 100,0% 2 271 2 271 2 271 2 271 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 91 440 91 440 91 440 91 440 1 700 1 700 1 700 1 700
- önként vállalt feladatok 571 571 571 571
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
8. Finanszírozási bevételek 229 120 240 620 246 171 281 858 123,0% 1 943 827 1 996 749 2 000 431 1 840 537 94,7%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 229 120 229 120 234 671 270 358 1 943 827 1 943 827 1 947 509 1 787 615
- önként vállalt feladatok 11 500 11 500 11 500 52 922 52 922 52 922
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 320 560 335 941 341 492 380 696 118,8% 1 972 705 2 298 123 2 303 513 2 170 098 110,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 148 575 149 803 152 868 165 659 111,5% 897 380 1 012 994 1 017 807 975 909 108,8%
- állami feladat 15 010 15 910 16 901 33 764
- kötelező feladat 148 575 149 803 152 868 165 659 802 110 916 824 920 646 861 811
- önként vállalt feladatok 80 260 80 260 80 260 80 334
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 40 237 40 524 41 329 44 699 111,1% 260 909 292 191 293 428 282 938 108,4%
- állami feladat 4 053 4 339 4 651 10 097
- kötelező feladat 40 237 40 524 41 329 44 699 256 856 287 852 288 777 272 841
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
3. Dologi kiadások 131 748 142 384 144 065 156 703 118,9% 276 042 276 148 275 294 292 514 106,0%
- állami feladat 5 444 5 150 5 555 9 725
- kötelező feladat 131 748 142 384 144 065 156 703 261 333 261 733 260 474 273 281
- önként vállalt feladatok 9 265 9 265 9 265 9 508
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 461 200 461 200 461 200 366 200 79,4%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 461 200 461 200 461 200 366 200
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
5. Egyéb működési célú kiadások 3 230 3 230 3 230 0 178 416 178 416 178 431
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 3 230 3 230 3 230 0 178 416 178 416 178 416
- önként vállalt feladatok 0 0 0 15
6. Tartalékok 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
7. Beruházások 10 405 77 174 77 174 77 368 74 106 96,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 10 405 77 174 77 174 77 368 74 106
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
8. Felújítások 0 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
10. Finanszírozási kiadások 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 320 560 335 941 341 492 380 696 118,8% 1 972 705 2 298 123 2 303 513 2 170 098 110,0%
C. Költségvetési létszámkeret 69,00 69,00 69,00 69,00 100,0% 218,00 218,00 218,00 218,00 100,0%
e Ft-ban
Intézmény Intézmények összesen 5. Önkormányzat
Rovat megnevezése 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
Index 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 24 507 1 049 333 1 051 041 1 146 713 4679,1% 4 181 498 4 644 158 4 708 503 4 684 315 112,0%
- állami feladat 24 507 25 399 27 107 53 586 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 1 023 934 1 023 934 1 093 127 3 796 169 4 258 681 4 321 188 4 297 000
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 385 329 385 477 387 315 387 315
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0 641 942 679 293 679 293 695 084 108,3%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 257 192 257 192 257 192 270 578
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 384 750 422 101 422 101 424 506
3. Közhatalmi bevételek 2 100 2 100 2 100 2 100 9 036 116 9 036 116 9 036 116 9 036 116 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 2 100 2 100 2 100 2 100 9 036 116 9 036 116 9 036 116 9 036 116
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
4. Működési bevételek 1 244 045 1 246 923 1 248 858 1 249 109 100,4% 400 967 400 967 400 967 521 746 130,1%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 1 243 474 1 246 352 1 248 287 1 248 538 10 810 10 810 10 810 29 115
- önként vállalt feladatok 571 571 571 571 390 157 390 157 390 157 492 631
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 23 700
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 23 700
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 40 70 000 70 000 70 000 70 000
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 40 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 70 000 70 000 70 000 70 000
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 162 300 162 300 162 300 162 300 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 150 000 150 000 150 000 150 000
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 12 300 12 300 12 300 12 300
8. Finanszírozási bevételek 7 183 371 7 423 868 7 690 806 7 781 409 108,3% 3 656 347 7 154 606 7 154 606 7 154 606
- állami feladat 0 0 0 0 0 0,0% 0
- kötelező feladat 7 183 371 7 183 371 7 450 309 7 540 912 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 240 497 240 497 240 497 3 656 347 7 154 606 7 154 606 7 154 606
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 8 454 023 9 722 224 9 992 805 10 179 371 120,4% 18 149 170 22 147 440 22 211 785 22 347 867 123,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 567 368 3 762 031 3 810 783 3 915 909 109,8% 537 649 557 442 561 282 581 637 108,2%
- állami feladat 15 010 15 910 16 901 33 764 0 0 0 0
- kötelező feladat 3 472 098 3 665 861 3 713 622 3 801 811 515 794 521 868 521 868 527 322
- önként vállalt feladatok 80 260 80 260 80 260 80 334 21 855 35 574 39 414 54 315
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 969 707 1 018 270 1 036 148 1 069 890 110,3% 81 106 84 427 84 459 86 711 106,9%
- állami feladat 4 053 4 339 4 651 10 097 0 0 0 0
- kötelező feladat 965 654 1 013 931 1 031 497 1 059 793 78 931 78 931 78 931 79 923
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 2 175 5 496 5 528 6 788
3. Dologi kiadások 3 111 075 3 569 916 3 554 421 3 508 223 112,8% 1 869 508 2 237 559 2 294 301 2 637 104 141,1%
- állami feladat 5 444 5 150 5 555 9 725 0 0 0 0
- kötelező feladat 3 096 366 3 555 501 3 539 601 3 488 990 1 547 726 1 623 891 1 639 737 1 753 822
- önként vállalt feladatok 9 265 9 265 9 265 9 508 321 782 613 668 654 564 883 282
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 462 100 462 100 462 100 367 100 79,4% 411 500 417 608 417 608 395 098 96,0%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 462 100 462 100 462 100 367 100 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 411 500 417 608 417 608 395 098
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 642 392 642 392 685 303 383,6% 824 965 1 874 841 1 914 595 1 972 325 239,1%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 178 662 642 392 642 392 685 288 469 000 1 504 346 1 513 346 1 553 662
- önként vállalt feladatok 0 0 0 15 355 965 370 495 401 249 418 663
6. Tartalékok 0 0 0 0 4 486 022 5 194 457 3 270 528 2 565 243 57,2%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 4 486 022 5 194 457 3 270 528 2 565 243
7. Beruházások 165 111 244 323 296 416 362 106 219,3% 1 499 141 2 683 041 2 697 838 2 977 571 198,6%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 165 111 244 323 296 416 362 106 728 174 1 701 900 1 711 293 1 932 524
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 770 967 981 141 986 545 1 045 047
8. Felújítások 0 23 192 190 545 270 840 413 354 782 704 1 793 438 1 850 867 447,8%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 23 192 190 545 270 840 286 354 699 020 1 709 754 1 767 183
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 127 000 83 684 83 684 83 684
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 842 554 1 131 990 1 727 427 1 740 399 206,6%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 394 490 406 145 958 182 969 404
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 448 064 725 845 769 245 770 995
10. Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 7 183 371 7 183 371 7 450 309 7 540 912 105,0%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 7 183 371 7 183 371 7 450 309 7 540 912
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 8 454 023 9 722 224 9 992 805 10 179 371 120,4% 18 149 170 22 147 440 22 211 785 22 347 867 123,1%
C. Költségvetési létszámkeret 1 428,50 1 428,50 1 422,50 1 444,25 101,1% 250,00 250,00 250,00 250,00 100,0%
e Ft-ban
Intézmény Kerületi szintű konszolidált főösszegek
Rovat megnevezése 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 4 206 005 5 693 491 5 759 544 5 831 028 138,6%
- állami feladat 24 507 25 399 27 107 53 586
- kötelező feladat 3 796 169 5 282 615 5 345 122 5 390 127
- önként vállalt feladatok 385 329 385 477 387 315 387 315
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 641 942 679 293 679 293 695 084 108,3%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 257 192 257 192 257 192 270 578
- önként vállalt feladatok 384 750 422 101 422 101 424 506
3. Közhatalmi bevételek 9 038 216 9 038 216 9 038 216 9 038 216 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 9 038 216 9 038 216 9 038 216 9 038 216
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
4. Működési bevételek 1 645 012 1 647 890 1 649 825 1 770 855 107,6%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 1 254 284 1 257 162 1 259 097 1 277 653
- önként vállalt feladatok 390 728 390 728 390 728 493 202
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 23 700 ########
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 23 700
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 70 000 70 040
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 40
- önként vállalt feladatok 70 000 70 000 70 000 70 000
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 300 162 300 162 300 162 300 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 150 000 150 000 150 000 150 000
- önként vállalt feladatok 12 300 12 300 12 300 12 300
8. Finanszírozási bevételek 3 656 347 7 395 103 7 395 103 7 395 103
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 3 656 347 7 395 103 7 395 103 7 395 103
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 19 419 822 24 686 293 24 754 281 24 986 326 128,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 4 105 017 4 319 473 4 372 065 4 497 546 109,6%
- állami feladat 15 010 15 910 16 901 33 764
- kötelező feladat 3 987 892 4 187 729 4 235 490 4 329 133
- önként vállalt feladatok 102 115 115 834 119 674 134 649
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 050 813 1 102 697 1 120 607 1 156 601 110,1%
- állami feladat 4 053 4 339 4 651 10 097
- kötelező feladat 1 044 585 1 092 862 1 110 428 1 139 716
- önként vállalt feladatok 2 175 5 496 5 528 6 788
3. Dologi kiadások 4 980 583 5 807 475 5 848 722 6 145 327 123,4%
- állami feladat 5 444 5 150 5 555 9 725
- kötelező feladat 4 644 092 5 179 392 5 179 338 5 242 812
- önként vállalt feladatok 331 047 622 933 663 829 892 790
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 873 600 879 708 879 708 762 198 87,2%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 462 100 462 100 462 100 367 100
- önként vállalt feladatok 411 500 417 608 417 608 395 098
5. Egyéb működési célú kiadások 1 003 627 2 517 233 2 556 987 2 657 628 264,8%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 647 662 2 146 738 2 155 738 2 238 950
- önként vállalt feladatok 355 965 370 495 401 249 418 678
6. Tartalékok 4 486 022 5 194 457 3 270 528 2 565 243 57,2%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 4 486 022 5 194 457 3 270 528 2 565 243
7. Beruházások 1 664 252 2 927 364 2 994 254 3 339 677 200,7%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 893 285 1 946 223 2 007 709 2 294 630
- önként vállalt feladatok 770 967 981 141 986 545 1 045 047
8. Felújítások 413 354 805 896 1 983 983 2 121 707 513,3%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 286 354 722 212 1 900 299 2 038 023
- önként vállalt feladatok 127 000 83 684 83 684 83 684
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 842 554 1 131 990 1 727 427 1 740 399 206,6%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 394 490 406 145 958 182 969 404
- önként vállalt feladatok 448 064 725 845 769 245 770 995
10. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 19 419 822 24 686 293 24 754 281 24 986 326 128,7%
C. Költségvetési létszámkeret 1 678,50 1 678,50 1 672,50 1 694,25 100,9%

2.a.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó óvodák bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 2 045 2 045 2 045 1 859 1 859 1 859
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 045 2 045 2 045 1 859 1 859 1 859
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 1 - - - 1
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 1
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 106 717 108 537 109 452 114 728 107,5% 175 654 175 654 176 230 181 209 103,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 106 717 106 717 107 632 112 908 105,8% 175 654 175 654 176 230 181 209 103,2%
önkéntes feladat 1 820 1 820 1 820
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 106 717 110 582 111 497 116 774 109,4% 175 654 177 513 178 089 183 069 104,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 84 141 85 993 86 951 91 106 108,3% 138 356 138 356 139 057 142 977 103,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 84 141 85 993 86 951 91 106 108,3% 138 356 138 356 139 057 142 977 103,3%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 22 576 22 884 23 327 24 448 108,3% 37 298 37 298 37 423 38 482 103,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 22 576 22 884 23 327 24 448 108,3% 37 298 37 298 37 423 38 482 103,2%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 539 53 54 318 68 69
ebből: állami feladat
kötelező feladat 539 53 54 318 68 69
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 1 166 1 166 1 166 1 541 1 541 1 541
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 166 1 166 1 166 1 541 1 541 1 541
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 106 717 110 582 111 497 116 774 109,4% 175 654 177 513 178 089 183 069 104,2%
C. Költségvetési létszámkeret 36,50 36,50 36,50 36,50 100,0% 60,00 60,00 60,00 60,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 19,00 19,00 19,00 19,00 100,0% 31,00 31,00 31,00 31,00 100,0%
technikai létszámkeret 17,50 17,50 17,50 17,50 100,0% 29,00 29,00 29,00 29,00 100,0%
e Ft-ban
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 2 990 2 990 2 990 530 530 530
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 990 2 990 2 990 530 530 530
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - 2 - - - 2
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 2
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 111 984 113 062 113 326 118 506 105,8% 92 706 92 833 93 282 114 184 123,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 111 984 111 984 112 248 117 428 104,9% 92 706 92 706 93 155 114 057 123,0%
önkéntes feladat 1 078 1 078 1 078 127 127 127
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 111 984 116 052 116 316 121 498 108,5% 92 706 93 363 93 812 114 716 123,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 88 329 89 942 90 378 94 456 106,9% 73 041 73 047 73 473 89 964 123,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 88 329 89 942 90 378 94 456 106,9% 73 041 73 047 73 473 89 964 123,2%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 23 655 24 065 24 183 25 285 106,9% 19 665 19 665 19 768 24 179 123,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 23 655 24 065 24 183 25 285 106,9% 19 665 19 665 19 768 24 179 123,0%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 342 52 54 123 43 45
ebből: állami feladat
kötelező feladat 342 52 54 123 43 45
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 1 703 1 703 1 703 528 528 528
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 703 1 703 1 703 528 528 528
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 111 984 116 052 116 316 121 498 108,5% 92 706 93 363 93 812 114 716 123,7%
C. Költségvetési létszámkeret 37,50 37,50 37,50 37,50 100,0% 32,00 32,00 32,00 61,00 190,6%
ebből: pedagógus létszámkeret 19,00 19,00 19,00 19,00 100,0% 17,00 17,00 17,00 33,00 194,1%
technikai létszámkeret 18,50 18,50 18,50 18,50 100,0% 15,00 15,00 15,00 28,00 186,7%
e Ft-ban
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 097 1 097 1 097 2 032 2 032 4 534
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 097 1 097 1 097 2 032 2 032 4 534
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 1 - - - 2
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 2
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 94 574 94 574 94 907 97 701 103,3% 94 241 96 070 96 968 101 193 107,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 94 574 94 574 94 907 97 701 103,3% 94 241 94 241 95 139 99 364 105,4%
önkéntes feladat 1 829 1 829 1 829
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 94 574 95 671 96 004 98 799 104,5% 94 241 98 102 99 000 105 729 112,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 74 499 74 509 74 863 77 063 103,4% 74 279 76 064 76 579 81 242 109,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 74 499 74 509 74 863 77 063 103,4% 74 279 76 064 76 579 81 242 109,4%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 075 20 075 20 154 20 748 103,4% 19 962 20 255 20 378 21 599 108,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 075 20 075 20 154 20 748 103,4% 19 962 20 255 20 378 21 599 108,2%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 141 41 42 - 233 27 872
ebből: állami feladat
kötelező feladat 141 41 42 - 233 27 872
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 946 946 946 2 016 2 016 2 016
ebből: állami feladat
kötelező feladat 946 946 946 2 016 2 016 2 016
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 94 574 95 671 96 004 98 799 104,5% 94 241 98 102 99 000 105 729 112,2%
C. Költségvetési létszámkeret 34,00 34,00 34,00 34,00 100,0% 33,00 33,00 33,00 33,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0% 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0% 16,00 16,00 16,00 16,00 100,0%
e Ft-ban
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 356 356 356 4 403 4 403 4 403
ebből: állami feladat
kötelező feladat 356 356 356 4 403 4 403 4 403
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 1 1
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 1
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 95 204 95 228 95 779 98 766 103,7% 93 589 96 123 96 062 98 640 105,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 95 204 95 204 95 755 98 742 103,7% 93 589 93 589 93 528 96 106 102,7%
önkéntes feladat 24 24 24 2 534 2 534 2 534
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 95 204 95 584 96 135 99 123 104,1% 93 589 100 526 100 465 103 044 110,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 74 964 75 033 75 481 77 833 103,8% 73 692 76 832 77 112 79 142 107,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 74 964 75 033 75 481 77 833 103,8% 73 692 76 832 77 112 79 142 107,4%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 240 20 257 20 360 20 995 103,7% 19 897 20 644 20 888 21 436 107,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 240 20 257 20 360 20 995 103,7% 19 897 20 644 20 888 21 436 107,7%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 39 39 40 636 51 52
ebből: állami feladat
kötelező feladat 39 39 40 636 51 52
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 255 255 255 2 414 2 414 2 414
ebből: állami feladat
kötelező feladat 255 255 255 2 414 2 414 2 414
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 95 204 95 584 96 135 99 123 104,1% 93 589 100 526 100 465 103 044 110,1%
C. Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0% 32,50 32,50 32,50 32,50 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0% 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 15,00 15,00 100,0% 15,50 15,50 15,50 15,50 100,0%
e Ft-ban
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 280 1 280 1 280 2 882 2 882 2 882
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 280 1 280 1 280 2 882 2 882 2 882
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - 2 - - - 5 -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 5
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 152 098 154 436 155 859 161 163 106,0% 143 253 145 443 146 296 150 573 105,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 152 098 152 098 153 521 158 825 104,4% 143 253 143 253 144 106 148 383 103,6%
önkéntes feladat 2 338 2 338 2 338 2 190 2 190 2 190
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 152 098 155 716 157 139 162 445 106,8% 143 253 148 325 149 178 153 460 107,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 120 025 122 733 124 022 128 199 106,8% 112 936 115 138 116 048 119 416 105,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 120 025 122 733 124 022 128 199 106,8% 112 936 115 138 116 048 119 416 105,7%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 32 073 32 777 33 031 34 158 106,5% 30 317 30 664 31 253 32 162 106,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 32 073 32 777 33 031 34 158 106,5% 30 317 30 664 31 253 32 162 106,1%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 171 51 53 705 59 64
ebből: állami feladat
kötelező feladat 171 51 53 705 59 64
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 35 35 35 1 818 1 818 1 818
ebből: állami feladat
kötelező feladat 35 35 35 1 818 1 818 1 818
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 152 098 155 716 157 139 162 445 106,8% 143 253 148 325 149 178 153 460 107,1%
C. Költségvetési létszámkeret 51,50 51,50 51,50 51,50 100,0% 49,00 49,00 49,00 49,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 28,00 28,00 28,00 28,00 100,0% 25,00 25,00 25,00 25,00 100,0%
technikai létszámkeret 23,50 23,50 23,50 23,50 100,0% 24,00 24,00 24,00 24,00 100,0%
e Ft-ban
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 2 895 2 895 2 895 3 426 3 426 3 426
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 895 2 895 2 895 3 426 3 426 3 426
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - 1 - 1
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 1
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - 40
ebből: állami feladat
kötelező feladat 40
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 100 755 101 311 101 175 103 765 103,0% 165 216 165 358 166 349 157 274 95,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 100 755 100 755 100 619 103 209 102,4% 165 216 165 216 166 207 157 132 95,1%
önkéntes feladat 556 556 556 142 142 142
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 100 755 104 206 104 070 106 661 105,9% 165 216 168 784 169 775 160 741 102,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 79 494 80 050 80 258 82 297 103,5% 130 285 130 447 131 702 124 501 95,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 79 494 80 050 80 258 82 297 103,5% 130 285 130 447 131 702 124 501 95,6%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 21 261 21 344 21 495 22 046 103,7% 34 931 34 931 35 147 33 273 95,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 21 261 21 344 21 495 22 046 103,7% 34 931 34 931 35 147 33 273 95,3%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 537 42 43 551 71 112
ebből: állami feladat
kötelező feladat 537 42 43 551 71 112
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 2 275 2 275 2 275 2 855 2 855 2 855
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 275 2 275 2 275 2 855 2 855 2 855
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 100 755 104 206 104 070 106 661 105,9% 165 216 168 784 169 775 160 741 97,3%
C. Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0% 56,00 56,00 56,00 34,75 62,1%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0% 29,00 29,00 29,00 17,00 58,6%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 15,00 15,00 100,0% 27,00 27,00 27,00 17,75 65,7%
e Ft-ban
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 358 1 358 1 358 480 480 480
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 358 1 358 1 358 480 480 480
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 2 - - - 1
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 1
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 95 634 96 199 96 487 99 698 104,2% 95 665 95 858 96 699 99 230 103,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 95 634 95 634 95 922 99 133 103,7% 95 665 95 665 96 506 99 037 103,5%
önkéntes feladat 565 565 565 193 193 193
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 95 634 97 557 97 845 101 058 105,7% 95 665 96 338 97 179 99 711 104,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 75 538 76 134 76 571 79 086 104,7% 75 413 75 439 76 165 78 145 103,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 75 538 76 134 76 571 79 086 104,7% 75 413 75 439 76 165 78 145 103,6%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 096 20 181 20 373 21 069 104,8% 20 252 20 252 20 367 20 918 103,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 096 20 181 20 373 21 069 104,8% 20 252 20 252 20 367 20 918 103,3%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 392 51 53 32 32 33
ebből: állami feladat
kötelező feladat 392 51 53 32 32 33
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 850 850 850 615 615 615
ebből: állami feladat
kötelező feladat 850 850 850 615 615 615
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 95 634 97 557 97 845 101 058 105,7% 95 665 96 338 97 179 99 711 104,2%
C. Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0% 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0% 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 15,00 15,00 100,0% 15,00 15,00 15,00 15,00 100,0%
e Ft-ban
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 27 633 27 633 30 135
ebből: állami feladat
kötelező feladat 27 633 27 633 30 135
önkéntes feladat -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
3. Közhatalmi bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
4. Működési bevételek - - - 23
ebből: állami feladat -
kötelező feladat - - - 23
önkéntes feladat -
5. Felhalmozási bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - 40
ebből: állami feladat -
kötelező feladat - - 40
önkéntes feladat -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
8. Finanszírozási bevételek 1 617 290 1 630 686 1 638 871 1 696 630 104,9%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 1 617 290 1 617 290 1 625 475 1 683 234 104,1%
önkéntes feladat 13 396 13 396 13 396
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 1 617 290 1 658 319 1 666 504 1 726 828 106,8%
B. KIADÁSOK -
1. Személyi juttatások 1 274 992 1 289 717 1 298 660 1 345 427 105,5%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 1 274 992 1 289 717 1 298 660 1 345 427 105,5%
önkéntes feladat -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 342 298 345 292 348 147 360 798 105,4%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 342 298 345 292 348 147 360 798 105,4%
önkéntes feladat -
3. Dologi kiadások - 4 293 680 1 586
ebből: állami feladat -
kötelező feladat - 4 293 680 1 586
önkéntes feladat -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
5. Egyéb működési célú kiadások 19 017 19 017 19 017
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 19 017 19 017 19 017
önkéntes feladat -
6. Tartalékok -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
7. Beruházások -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
8. Felújítások -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
10. Finanszírozási kiadások -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 1 617 290 1 658 319 1 666 504 1 726 828 106,8%
C. Költségvetési létszámkeret 550,00 550,00 550,00 557,75 101,4%
ebből: pedagógus létszámkeret 287,00 287,00 287,00 291,00 101,4%
technikai létszámkeret 263,00 263,00 263,00 266,75 101,4%

2.a.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó egyéb intézmények bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 44 027 10 478 10 478 10 478
ebből: állami feladat
kötelező feladat 44027 10478 10478 10478
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 32 822 35 700 36 357 - 0,0% 3
ebből: állami feladat
kötelező feladat 32 822 35 700 36 357 - 0,0% 3
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 162 2 162 2 162 359 483 376 754 393 592 417 385 116,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - - 359 483 359 483 376 321 400 114 111,3%
önkéntes feladat 2 162 2 162 2 162 17 271 17 271 17 271
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 32 822 37 862 38 519 46 189 140,7% 359 483 387 232 404 070 427 866 119,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 25 844 29 723 30 240 36 240 140,2% 286 064 307 146 320 404 335 302 117,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 844 29 723 30 240 36 240 140,2% 286 064 307 146 320 404 335 302 117,2%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 6 978 7 849 8 239 9 859 141,3% 73 419 78 138 83 565 92 210 125,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 6 978 7 849 8 239 9 859 141,3% 73 419 78 138 83 565 92 210 125,6%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 290 40 90 1 948 101 354
ebből: állami feladat
kötelező feladat 290 40 90 1 948 101 354
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 32 822 37 862 38 519 46 189 140,7% 359 483 387 232 404 070 427 866 119,0%
C. Költségvetési létszámkeret 14,00 14,00 14,00 14,00 100,0% 144,00 144,00 148,00 148,00 102,8%
e Ft-ban
Intézmény Újpesti Bölcsödék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 4 056 4 056 23 203 705 755 705 755 705 755
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 4056 4056 23203 705 755 705 755 705 755
önkéntes feladat -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
3. Közhatalmi bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
4. Működési bevételek 19 147 19 147 19 147 - 0,0% 1 069 155 1 069 155 1 070 433 1 126 162 105,3%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 19 147 19 147 19 147 - 0,0% 1 069 155 1 069 155 1 070 433 1 126 162 105,3%
önkéntes feladat - - -
5. Felhalmozási bevételek - - -
ebből: állami feladat - - -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat - - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat - - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - -
ebből: állami feladat - - -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat - - -
8. Finanszírozási bevételek 465 562 468 678 489 986 554 147 119,0% 2 457 947 2 592 403 2 801 849 2 868 536 116,7%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 465 562 465 562 486 870 551 031 118,4% 2 457 947 2 457 947 2 667 393 2 734 080 111,2%
önkéntes feladat 3 116 3 116 3 116 134 456 134 456 134 456
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 484 709 491 881 513 189 577 350 119,1% 3 527 102 4 367 313 4 578 037 4 700 453 133,3%
B. KIADÁSOK -
1. Személyi juttatások 382 661 385 314 402 485 452 906 118,4% 459 197 494 679 494 146 508 395 110,7%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 382 661 385 314 402 485 452 906 118,4% 459 197 494 679 494 146 508 395 110,7%
önkéntes feladat -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 102 048 102 376 107 377 120 990 118,6% 118 718 126 800 128 553 132 374 111,5%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 102 048 102 376 107 377 120 990 118,6% 118 718 126 800 128 553 132 374 111,5%
önkéntes feladat -
3. Dologi kiadások 971 107 234 2 681 688 3 121 060 3 111 312 3 033 920 113,1%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 971 107 234 2 681 688 3 121 060 3 111 312 3 033 920 113,1%
önkéntes feladat -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat -
5. Egyéb működési célú kiadások 3 220 3 220 3 220 178 662 433 533 433 533 476 429 266,7%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 3 220 3 220 3 220 178 662 433 533 433 533 476 429 266,7%
önkéntes feladat -
6. Tartalékok -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
7. Beruházások 87 937 167 149 219 048 277 595 315,7%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 87 937 167 149 219 048 277 595 315,7%
önkéntes feladat - - - -
8. Felújítások - 23 192 190 545 270 840
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - 23 192 190 545 270 840
önkéntes feladat - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 484 709 491 881 513 189 577 350 119,1% 3 527 102 4 367 313 4 578 037 4 700 453 133,3%
C. Költségvetési létszámkeret 237,00 237,00 237,00 251,00 105,9% 120,50 120,50 110,50 110,50 91,7%
e Ft-ban
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen Gazdasági Intézmény mindösszesen
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 720 289 720 289 783 463 747 922 747 922 813 598
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 720 289 720 289 783 463 747 922 747 922 813 598
önkéntes feladat - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
3. Közhatalmi bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
4. Működési bevételek 1 121 124 1 124 002 1 125 937 1 126 165 100,4% 1 121 124 1 124 002 1 125 937 1 126 188 100,5%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 1 121 124 1 124 002 1 125 937 1 126 165 100,4% 1 121 124 1 124 002 1 125 937 1 126 188 100,5%
önkéntes feladat - -
5. Felhalmozási bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - - - - - 40
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 0 0 0 - 0 0 0 40
önkéntes feladat - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
8. Finanszírozási bevételek 3 282 992 3 439 997 3 687 589 3 842 230 117,0% 4 900 282 5 070 683 5 326 460 5 538 860 113,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 3 282 992 3 282 992 3 530 584 3 685 225 112,3% 4 900 282 4 900 282 5 156 059 5 368 459 109,6%
önkéntes feladat 157 005 157 005 157 005 170 401 170 401 170 401
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 4 404 116 5 284 288 5 533 815 5 751 858 130,6% 6 021 406 6 942 607 7 200 319 7 478 686 124,2%
B. KIADÁSOK - -
1. Személyi juttatások 1 153 766 1 216 862 1 247 275 1 332 843 115,5% 2 428 758 2 506 579 2 545 935 2 678 270 110,3%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 1 153 766 1 216 862 1 247 275 1 332 843 115,5% 2 428 758 2 506 579 2 545 935 2 678 270 110,3%
önkéntes feladat - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 301 163 315 163 327 734 355 433 118,0% 643 461 660 455 675 881 716 231 111,3%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 301 163 315 163 327 734 355 433 118,0% 643 461 660 455 675 881 716 231 111,3%
önkéntes feladat - -
3. Dologi kiadások 2 681 688 3 124 269 3 111 560 3 034 598 113,2% 2 681 688 3 128 562 3 112 240 3 036 184 113,2%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 2 681 688 3 124 269 3 111 560 3 034 598 113,2% 2 681 688 3 128 562 3 112 240 3 036 184 113,2%
önkéntes feladat - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0% 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 900 900 900 900 100,0% 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat - -
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 436 753 436 753 479 649 268,5% 178 662 455 770 455 770 498 666 279,1%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 178 662 436 753 436 753 479 649 268,5% 178 662 455 770 455 770 498 666 279,1%
önkéntes feladat - -
6. Tartalékok - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Beruházások 87 937 167 149 219 048 277 595 315,7% 87 937 167 149 219 048 277 595 315,7%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 87 937 167 149 219 048 277 595 315,7% 87 937 167 149 219 048 277 595 315,7%
önkéntes feladat - - - - - - - -
8. Felújítások - 23 192 190 545 270 840 - 23 192 190 545 270 840
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - 23 192 190 545 270 840 - 23 192 190 545 270 840
önkéntes feladat - - - - - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 4 404 116 5 284 288 5 533 815 5 751 858 130,6% 6 021 406 6 942 607 7 200 319 7 478 686 124,2%
C. Költségvetési létszámkeret 515,50 515,50 509,50 523,50 101,6% 1 065,50 1 065,50 1 059,50 1 081,25 101,5%

2.a.2.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó óvodák beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 876 876 876 672 672 672
ebből: állami feladat
kötelező feladat 876 876 876 672 672 672
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - 75
ebből: állami feladat
kötelező feladat 75
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 429 2 429 2 579 3 028 124,7% 4 212 4 212 4 462 5 721 135,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 429 2 429 2 579 3 028 124,7% 4 212 4 212 4 462 5 721 135,8%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 429 3 305 3 455 3 904 160,7% 4 212 4 884 5 134 6 468 153,6%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 353 3 193 3 193 3 642 154,8% 4 212 4 879 4 879 5 883 139,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 353 3 193 3 193 3 642 154,8% 4 212 4 879 4 879 5 883 139,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 36 36 36 5 5 5
ebből: állami feladat
kötelező feladat 36 36 36 5 5 5
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 76 76 226 226 297,4% 250 580
ebből: állami feladat
kötelező feladat 76 76 226 226 297,4% 250 580
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 429 3 305 3 455 3 904 160,7% 4 212 4 884 5 134 6 468 153,6%
e Ft-ban
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 967 967 967 801 801 801
ebből: állami feladat
kötelező feladat 967 967 967 801 801 801
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 717 2 717 3 007 3 666 134,9% 2 262 2 262 2 342 31 392 1387,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 717 2 717 3 007 3 666 134,9% 2 262 2 262 2 342 31 392 1387,8%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 717 3 684 3 974 4 633 170,5% 2 262 3 063 3 143 32 193 1423,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 717 3 693 3 983 4 478 164,8% 2 262 2 996 2 876 10 475 463,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 717 3 693 3 983 4 478 164,8% 2 262 2 996 2 876 10 475 463,1%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - 9 - 9 - 9 67 67 67
ebből: állami feladat
kötelező feladat - 9 - 9 - 9 67 67 67
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 164 200 21 651
ebből: állami feladat
kötelező feladat 164 200 21 651
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 717 3 684 3 974 4 633 170,5% 2 262 3 063 3 143 32 193 1423,2%
e Ft-ban
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 194 1 194 1 194 1 191 1 191 1 191
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1194 1194 1194 1191 1191 1191
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 335 335 335 335 100,0% -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 335 335 335 335 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 135 2 135 2 388 2 712 127,0% 2 389 2 389 2 129 2 546 106,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 135 2 135 2 388 2 712 127,0% 2 389 2 389 2 129 2 546 106,6%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 470 3 664 3 917 4 241 171,7% 2 389 3 580 3 320 3 737 156,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 470 3 550 3 803 2 227 90,2% 2 119 3 027 2 667 3 065 144,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 470 3 550 3 803 2 227 90,2% 2 119 3 027 2 667 3 065 144,6%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 114 114 114 283 283 283
ebből: állami feladat
kötelező feladat 114 114 114 283 283 283
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 1 900 270 270 370 389 144,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 900 270 270 370 389 144,1%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 470 3 664 3 917 4 241 171,7% 2 389 3 580 3 320 3 737 156,4%
e Ft-ban
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 684 684 684 930 930 930
ebből: állami feladat
kötelező feladat 684 684 684 930 930 930
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 692 692 692 692 100,0% -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 692 692 692 692 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 291 2 291 2 227 2 597 113,4% 2 366 2 366 2 766 3 188 134,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 291 2 291 2 227 2 597 113,4% 2 366 2 366 2 766 3 188 134,7%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 983 3 667 3 603 3 973 133,2% 2 366 3 296 3 696 4 118 174,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 483 3 104 3 040 3 410 137,3% 2 366 3 129 3 529 3 907 165,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 483 3 104 3 040 3 410 137,3% 2 366 3 129 3 529 3 907 165,1%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 63 63 63 167 167 167
ebből: állami feladat
kötelező feladat 63 63 63 167 167 167
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 500 500 500 500 100,0% 44
ebből: állami feladat
kötelező feladat 500 500 500 500 100,0% 44
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 983 3 667 3 603 3 973 133,2% 2 366 3 296 3 696 4 118 174,0%
e Ft-ban
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 579 1 579 1 579 1 050 1 050 1 050
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1579 1579 1579 1050 1050 1050
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - 150 -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 150
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 3 952 3 952 4 120 4 721 119,5% 3 848 3 848 4 098 7 018 182,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 952 3 952 4 120 4 721 119,5% 3 848 3 848 4 098 7 018 182,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 952 5 531 5 699 6 450 163,2% 3 848 4 898 5 148 8 068 209,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 3 952 4 431 4 479 5 030 127,3% 3 848 4 897 5 147 5 893 153,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 952 4 431 4 479 5 030 127,3% 3 848 4 897 5 147 5 893 153,1%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 1 100 1 100 1 100 1 1 1
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 100 1 100 1 100 1 1 1
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 120 320 2 174
ebből: állami feladat
kötelező feladat 120 320 2 174
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 952 5 531 5 699 6 450 163,2% 3 848 4 898 5 148 8 068 209,7%
e Ft-ban
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 164 1 164 1 164 1 440 1 440 1 440
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1164 1164 1164 1440 1440 1440
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - 381 381 381 381 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 381 381 381 381 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 509 2 509 2 909 3 245 129,3% 3 766 3 766 4 296 4 481 119,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 509 2 509 2 909 3 245 129,3% 3 766 3 766 4 296 4 481 119,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 509 3 673 4 073 4 409 175,7% 4 147 5 587 6 117 6 302 152,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 509 3 657 3 657 3 697 147,3% 4 147 5 603 6 133 6 102 147,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 509 3 657 3 657 3 697 147,3% 4 147 5 603 6 133 6 102 147,1%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 16 16 16 - 16 - 16 - 16
ebből: állami feladat
kötelező feladat 16 16 16 - 16 - 16 - 16
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 400 696 216
ebből: állami feladat
kötelező feladat 400 696 216
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 509 3 673 4 073 4 409 175,7% 4 147 5 587 6 117 6 302 152,0%
e Ft-ban
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 653 653 653 615 615 615
ebből: állami feladat
kötelező feladat 653 653 653 615 615 615
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 300 300 300 300 100,0% - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 300 300 300 300 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 196 2 196 2 446 3 421 155,8% 2 664 2 664 2 664 3 308 124,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 196 2 196 2 446 3 421 155,8% 2 664 2 664 2 664 3 308 124,2%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 496 3 149 3 399 4 374 175,2% 2 664 3 279 3 279 3 923 147,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 496 3 142 3 242 3 215 128,8% 2 314 2 929 2 929 3 573 154,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 496 3 142 3 242 3 215 128,8% 2 314 2 929 2 929 3 573 154,4%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 7 7 7
ebből: állami feladat
kötelező feladat 7 7 7
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 150 1 152 350 350 350 350 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 150 1 152 350 350 350 350 100,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 496 3 149 3 399 4 374 175,2% 2 664 3 279 3 279 3 923 147,3%
e Ft-ban
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 13 816 13 816 13 816
ebből: állami feladat
kötelező feladat 13 816 13 816 13 816
önkéntes feladat -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
3. Közhatalmi bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
4. Működési bevételek 1 708 1 708 1 708 1 933 113,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 708 1 708 1 708 1 933 113,2%
önkéntes feladat -
5. Felhalmozási bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
8. Finanszírozási bevételek 39 736 39 736 42 433 81 044 204,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 39 736 39 736 42 433 81 044 204,0%
önkéntes feladat - - -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 41 444 55 260 57 957 96 793 233,6%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - -
ebből: állami feladat - - -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó - - -
ebből: állami feladat - - -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat - - -
3. Dologi kiadások 40 248 52 230 53 557 64 597 160,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 40 248 52 230 53 557 64 597 160,5%
önkéntes feladat - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
5. Egyéb működési célú kiadások 1 834 1 834 1 834
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 1 834 1 834 1 834
önkéntes feladat - - -
6. Tartalékok - - -
ebből: állami feladat - - -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat - - -
7. Beruházások 1 196 1 196 2 566 30 362 2538,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 196 1 196 2 566 30 362 2538,6%
önkéntes feladat - - -
8. Felújítások - - -
ebből: állami feladat - - -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - -
ebből: állami feladat - - -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat - - -
10. Finanszírozási kiadások - - -
ebből: állami feladat - - -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 41 444 55 260 57 957 96 793 233,6%

2.a.2.2. mellékelet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó egyéb intézmények beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 26 592 26 592 26 592
ebből: állami feladat
kötelező feladat 26592 26592 26592
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 271 978 271 978 273 256 309 613 113,8% 82 250 82 250 82 250 82 250 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 271 978 271 978 273 256 309 613 113,8% 82 250 82 250 82 250 82 250 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 23 903 23 903 23 903 42 159 42 159 44 575 65 672 155,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 42 159 42 159 44 575 65 672 155,8%
önkéntes feladat 23 903 23 903 23 903
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 271 978 295 881 297 159 333 516 122,6% 124 409 151 001 153 417 174 514 140,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 92 935 104 815 103 573 115 368 124,1% 123 509 150 054 151 470 172 052 139,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 92 935 104 815 103 573 115 368 124,1% 123 509 150 054 151 470 172 052 139,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 190 177 190 177 213 926 119,7% 47 47 47
ebből: állami feladat
kötelező feladat 178 662 190 177 190 177 213 926 119,7% 47 47 47
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 381 889 3 409 4 222 1108,1% 1 000 1 515
ebből: állami feladat
kötelező feladat 381 889 3 409 4 222 1108,1% 1 000 1 515
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 271 978 295 881 297 159 333 516 122,6% 124 409 151 001 153 417 174 514 140,3%
e Ft-ban
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 11 411 11 411 11 411 653 936 653 936 653 936
ebből: állami feladat
kötelező feladat 11411 11411 11411 653936 653936 653936
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 1 600 1 600 1 600 20 747 1296,7% 711 619 711 619 711 619 711 619 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 600 1 600 1 600 20 747 1296,7% 711 619 711 619 711 619 711 619 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 31 070 31 070 44 732 52 412 168,7% 2 344 982 2 455 535 2 646 206 2 645 505 112,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 31 070 31 070 44 732 52 412 168,7% 2 344 982 2 344 982 2 535 653 2 534 952 108,1%
önkéntes feladat 110 553 110 553 110 553
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 32 670 44 081 57 743 84 570 258,9% 3 056 601 3 821 090 4 011 761 4 011 060 131,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 2 065 2 065 - 459 197 492 614 492 081 508 395 110,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 065 2 065 - 459 197 492 614 492 081 508 395 110,7%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 558 558 - 118 718 126 242 127 995 132 374 111,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 558 558 - 118 718 126 242 127 995 132 374 111,5%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 32 670 41 458 39 797 48 900 149,7% 2 392 326 2 772 503 2 762 915 2 633 003 110,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 32 670 41 458 39 797 48 900 149,7% 2 392 326 2 772 503 2 762 915 2 633 003 110,1%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 19 147 241 475 241 475 241 475
ebből: állami feladat
kötelező feladat 19 147 241 475 241 475 241 475
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások - 15 323 16 523 86 360 165 064 196 750 224 973 260,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 15 323 16 523 86 360 165 064 196 750 224 973 260,5%
önkéntes feladat
8. Felújítások 23 192 190 545 270 840
ebből: állami feladat
kötelező feladat 23 192 190 545 270 840
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 32 670 44 081 57 743 84 570 258,9% 3 056 601 3 821 090 4 011 761 4 011 060 131,2%
e Ft-ban
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2014. évi
I. mód
2014. évi
II. mód
2014. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 691 939 691 939 691 939
ebből: állami feladat
kötelező feladat 691 939 691 939 691 939
önkéntes feladat -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
3. Közhatalmi bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
4. Működési bevételek 1 067 447 1 067 447 1 068 725 1 124 229 105,3%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 1 067 447 1 067 447 1 068 725 1 124 229 105,3%
önkéntes feladat -
5. Felhalmozási bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
8. Finanszírozási bevételek 2 418 211 2 552 667 2 759 416 2 787 492 115,3%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 2 418 211 2 418 211 2 624 960 2 653 036 109,7%
önkéntes feladat 134 456 134 456 134 456
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 485 658 4 312 053 4 520 080 4 603 660 132,1%
B. KIADÁSOK -
1. Személyi juttatások 459 197 494 679 494 146 508 395 110,7%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 459 197 494 679 494 146 508 395 110,7%
önkéntes feladat -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 118 718 126 800 128 553 132 374 111,5%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 118 718 126 800 128 553 132 374 111,5%
önkéntes feladat -
3. Dologi kiadások 2 641 440 3 068 830 3 057 755 2 969 323 112,4%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 2 641 440 3 068 830 3 057 755 2 969 323 112,4%
önkéntes feladat -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat -
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 431 699 431 699 474 595 265,6%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 178 662 431 699 431 699 474 595 265,6%
önkéntes feladat -
6. Tartalékok -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
7. Beruházások 86 741 165 953 216 482 247 233 285,0%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 86 741 165 953 216 482 247 233 285,0%
önkéntes feladat -
8. Felújítások 23 192 190 545 270 840
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 23 192 190 545 270 840
önkéntes feladat -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
10. Finanszírozási kiadások -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 485 658 4 312 053 4 520 080 4 603 660 132,1%

2.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Gazdasági Intézményéhez tartozó önállóan működő intézmények 2014. évi felhasználási engedélyhez kötött előirányzatairól

e Ft-ban
2014. évi eredeti 2014. évi
I. módosítás
2014. évi
II. módosítás
2014. évi
III. módosítás
Intézmény Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék
Nyár Óvoda 2 954 798 2 954 798 2 954 798 841 227
JMK Óvoda 1 070 289 1 070 289 1 070 289 65 18
Aranyalma Óvoda-Kertvárosi Tagóvoda 2 550 688 2 550 688 2 550 688 52 14
Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda 3 000 810 3 000 810 3 000 810 1 403 378
Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda 2 419 653 2 419 653 2 419 653 383 103
Virág Óvoda 1 550 418 1 550 418 1 550 418 704 190
Viola Óvoda 2 707 731 2 707 731 2 707 731 2 707 731
Liget Óvoda-Királykerti Tagóvoda 3 367 909 3 367 909 2 700 729 - -
Deák Óvoda 2 463 665 2 463 665 2 463 665 390 105
Dalos Ovi Óvoda 626 169 626 169 626 169 284 77
Aradi Óvoda-Csányi és Pozsonyi Tagóvoda 2 059 556 1 823 492 1 310 354 610 165
Bőrfestő Óvoda 3 013 814 3 013 814 3 013 814 324 88
Homoktövis Óvoda 2 466 666 2 466 666 2 466 666 - -
Park Óvoda-Lakkozó Tagóvoda 5 657 1 527 5 657 1 527 4 175 1 127 431 116
Óvodák összesen 35 901 9 693 35 665 9 629 33 003 8 911 8 194 2 212
Újpesti Piac és Vásárcsarnok 350 95 350 95 350 95 350 95
Szociális Intézmény 1 485 401 1 485 401 1 485 401 - -
Újpesti Bölcsődék Intézménye 7 852 2 120 6 194 1 671 5 821 1 570 714 191
Egyéb intézmények összesen 9 687 2 616 8 029 2 167 7 656 2 066 1 064 286
Mindösszesen 45 588 12 309 43 694 11 796 40 659 10 977 9 258 2 498

3. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek felújítási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Intézményi felújítási kiadások
1. Polgármesteri Hivatal 0 0 0
2. Gazdasági Intézmény mindösszesen 23 192 190 545 270 840
3. Szociális Foglalkoztató 0 0 0
4. Újpesti Kulturális Központ 0 0
A. Inzézményi felújítás összesen 0 23 192 190 545 270 840
Önkormányzati felújítások
1. Utak és járdák felújítása 286 354 675 409 675 409 468 717 163,7%
2. Babits Gimnázium Sportprogram 127 000 82 684 82 684 82 684 65,1%
3. Gondnoki lakás felújítása 5 100 5 100 5 100
4. Tél u-i Cigány Kisebbség helyiségének felújítása KOB hat. alapján 1 000 1 000 1 000
5. Hajrá Újpest Városfejlesztési Program:Szt.István tér 21.sz.alatti épület felújítása 18 511 18 511 18 511
6. Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium felújítása 180 660 190 966
7. Újpesti Szigeti József utcai Ált Iskola és Nevelési Tanácsadó felújítása 160 634 169 622
8. Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Ált. Iskola és Gimnázium felújítása 144 850 153 304
9. Megyeri úti Általános Iskola felújítása 180 916 191 233
10. Aradi utcai Óvoda és Bölcsőde felújítása 132 734 140 627
11. Karinthy Frigyes Művelődési Ház és Iskola felújítása 186 240 191 326
12. Felújítási munkálatok UKK 20 988 20 988
13. Felújítási munkálatok Szociális Fogl. 3 712 3 712
14. Park Óvoda-Lakkozó Tagóvoda felújítása 199 727
15. Képzőművészeti alkotások felújítsa 836
16. Intézményi felújítás 2010. (VÁRÉPKER) 9 323
17. Zsinagóga homlokzat felújítási munkái 3 191
B. Önkormányzati felújítás összesen 413 354 782 704 1 793 438 1 850 867 447,8%
Felújítások mindösszesen: 413 354 805 896 1 983 983 2 121 707 513,3%

4. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek beruházási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
A. Intézményi beruházási kiadások
1 Igazgatási szoftverek beszerzése 10 000 10 000 10 000 6 812 68,1%
2 Kisértékű informatikai eszközök beszerzése 32 004 32 004 32 004 32 004 100,0%
3 Kisértékű egyéb eszközök beszerzése 4 000 4 000 4 000 3 926 98,2%
4 Földhivatali adatok frissítése 1 905 1 905 1 905 1 905 100,0%
5 Ortofoto légifotó vásárlás 1 905 1 905 1 905 1 905 100,0%
6 Lokális hálózat bővítése 4 500 4 500 4 500 4 500 100,0%
7 Számítógépek tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 12 700 12 700 12 700 12 700 100,0%
8 Fénymásolók, tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 8 000 8 000 8 000 8 000 100,0%
9 Nyomtatók tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 2 160 2 160 2 160 2 160 100,0%
10 István u.15.szám alatti ingatlan tűzjelző rendszerének telepítése 194 194
I. Polgármesteri Hivatal összesen 77 174 77 174 77 368 74 106 96,0%
1 Gazdasági Intézmény Központ beruházási keret 87 937 167 149 219 048 277 595 315,7%
II. Gazdasági Intézmény mindösszesen 87 937 167 149 219 048 277 595 315,7%
3. Szociális Foglalkoztató
5. Újpesti Kulturális Központ 10 405
A. Inzézményi beruházás összesen (I. + II.) 165 111 244 323 296 416 362 106 219,3%
B. Önkormányzat beruházási kiadásai
1 Tervezési díjak 88 900 113 367 112 281 83 643 94,1%
2 Járda és útépítés 74 295 75 644 100 534 133 775 180,1%
3 Játszóterek építése 80 645 87 943 87 943 130 468 161,8%
4 Parképítés, fasor rehabilitáció 196 850 222 560 222 814 347 383 176,5%
5 Közműépítés 3 810 3 810 3 810 3 810 100,0%
6 Parkoló építése 25 400 92 257 92 867 104 081 409,8%
7 Közvilágítás 57 150 57 150 57 150 46 059 80,6%
8 Forgalomtechnika 111 760 124 018 124 018 128 746 115,2%
9 Játszótéri ivókutak 6 350 6 350 6 350 6 350 100,0%
10 Közterületi öntözőkutak építése 20 320 20 320 20 320 20 320 100,0%
11 Szilágyi úti multifunkciós sportcsarnok építése I. ütem 254 000 254 000 254 000 254 000 100,0%
12 Térfigyelő kamerák telepítése (tervezés+kivitelezés) 110 000 127 000 127 000 166 876 151,7%
13 Ingatlanok vásárlása 1 270 1 270 1 270 1 270 100,0%
14 Kisértékű egyéb eszközök beszerzése: Közhasznú foglalkoztatottak részére 25 685 25 685 25 685 25 483 99,2%
15 Nagyértékű egyéb eszközök beszerzése: Közhasznú foglalkoztatottak részére 5 259 5 259 5 259 5 259 100,0%
16 Homoktövis Bölcsöde (KMOP-4.5.2-11-2012-0020 pályázat) támogatott rész (kivitelezés) 107 005 107 005 107 005
17 Homoktövis Bölcsöde (KMOP-4.5.2-11-2012-0020 pályázat) saját rész 143 119 143 119 145 342
18 Intézményi játszóeszköz építés 30 480 62 230 28 544 28 544 93,6%
19 Újpesti Sajtó Kft. Törzstőke emelés 2 500 2 500 2 500 2 500 100,0%
20 Hajrá Újpest Városfejlesztési Program: Szent István tér fejlesztése 404 467 404 467 404 467 404 467 100,0%
21 Bőrfestő u-i Óvoda fejlesztése (KMOP-4.6.1-11 pályázat) támogatott forrásból 140 000 140 000 140 000
22 Bőrfestő u-i Óvoda fejlesztése (KMOP-4.6.1-11 pályázat) saját forrásból 100 184 100 184 108 545
23 Szakrendelő fejlesztése 116 732 116 732 116 732
24 Hajrá Újpest Városfejlesztési Program: Szakrendelő fejlesztése 47 832 47 832 47 832
25 Fóti u-i Óvoda bővítése 14 421 14 421 14 421
26 Tábor u-i családi park építése 75 659 75 659 75 659
27 Farkas-erdő rehabilitációs munkáinak II. ütem 5 427 5 427 5 427
28 Akadálymentesítés és felvonók telepítése 16 527 16 527 16 655
29 Napelemes rendszer telepítése az Újpesti szakorvosi Rendelőintézet épületére (KMOP-3.3.3-13. pályázat) saját forrásból 2 000 2 000 4 540
30 Napelemes rendszer telepítése az Újpesti szakorvosi Rendelőintézet épületére (KMOP-3.3.3-13. pályázat) támogatott forrásból 35 722 35 722 35 722
31 Hajrá Újpest Városfejlesztési Program: Újpesti Uszoda 3 449 3 449 3 449
32 Áldozatsegítő hálózat fejlesztése (TÁMOP-5.6.1.C-11/1-2011-0006 pályázat) 1 195 1 195 1 195
33 Könyves K.Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 117 223 118 493 130 325
34 Közösségi Közlekedés (KÖZOP 5.5 0-9 pályázat) saját forrásból 8 001 8 001 8 001
35 „Újpest Olimpikonok” című könyv szerzői jogdíjának vásárlása 1 016 1 016 3 158
36 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” saját forrásból 30 099 30 099 30 099
37 Szervezetfejlesztés az önkormányzatok számára (ÁROP-3.A.2-2013-0048 pályázat) 3 850 3 850 3 850
38 Kisértékű egyéb eszközök beszerzése 0 4 134 12 975
39 Főbejárati portál korszerűsítése 27 750 27 750 27 750
40 Városgondnokság telephely építése 18 411 18 411
41 Nagyértékű egyéb eszközök beszerzése 580
42 Ingatlan cseréje 1047 Vasvári Pál u 5. - 1048 Lóverseny tér 5. 26 864
B. Önkormányzat beruházási kiadásai összesen 1 499 141 2 683 041 2 697 838 2 977 571 198,6%
Beruházások mindösszesen: (A.+B.) 1 664 252 2 927 364 2 994 254 3 339 677 200,7%

5.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
I. Egyéb működési célú kiadások 824 965 1 874 841 1 914 595 1 972 325 239,1%
A. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n belülre 34 000 1 083 146 1 097 822 1 105 584 3251,7%
1 Nemzetiségi Önkormányzatok támogatása 3 000 3 000 6 000 11 000 366,7%
2 Rendőrség támogatása 25 000 35 000 35 000 37 690 150,8%
3 Tűzőrség támogatása 3 000 3 000 2 946 2 418 80,6%
4 Károlyi Kórház működésének támogatása 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
5 Bursa ösztöndíj 3 800 3 800 3 800
6 Előző évi le nem utalt támogatások intézményeknek 1 023 934 1 023 934 1 023 934
7 2013.évi költségvetési többlettámogatás visszafizetése 11 412 11 412 11 412
8 KOB: Nyári tábor és erdei iskolák keretből adott támogatás 1 000 1 000
9 KOB: Nemzetiségi keretből adott támogatás 10 730 11 330
B. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n kívülre 790 965 791 695 816 773 866 741 109,6%
1 Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. 162 000 162 000 162 000 162 000 100,0%
2 Helytörténeti Értesítő 4 190 4 190 4 190 4 190 100,0%
3 UV Zrt. Közszolg.szerz. 317 000 317 000 317 000 358 426 113,1%
4 Kerületi komposztálási mintaprogram 3 000 3 000 3 000 1 890 63,0%
5 Állatmentő Liga (állatmentő őrszolgálat) támogatása 1 275 1 275 1 275 1 275 100,0%
6 Balatonfüredi Kard.Rehab.Int. Alapítvány 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
7 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 138 000 138 000 138 000 138 000 100,0%
8 Twist Olivér Alapítvány (hajléktalanok nappali ellátása) 8 580 8 580 8 580 8 580 100,0%
9 Twist Olivér Alapítvány (utcai gondozó szolg.) 2 420 2 420 2 420 2 420 100,0%
10 Kereskedelmi és Iparkamara támogatása 1 000 1 000 1 000 1 000 100,0%
11 MÁV Szimfonikusok 1 000 1 000 1 000 1 000 100,0%
12 UTE utánpótlás támogatás 97 000 97 000 97 000 97 000 100,0%
13 UTE versenysport támogatás 36 000 36 000 36 000 36 000 100,0%
14 Lepke Múzeum 3 500 3 500 3 500 3 500 100,0%
15 Egyházak működési támogatása 10 000 10 000 8 600 8 600 86,0%
16 ÚSC Városi Sportiskola támogatása 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
17 KOB: Civil Keretből adott támogatások 680 10 425 10 425
18 Sport támogatási keretből adott támogatások 0 900 3 313
19 Könyvkiadás támogatása 50 50 150
20 Kiemelt kult.és okt. keretből adott támogatások 400 2 216
21 KOB: Nyári tábor és erdei iskolák keretből adott támogatás 2 323 2 323
22 KOB: Sport alapból adott támogatás 4 110 6 742
23 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. Támogatása Semmelweis napra 9 000 9 000
24 Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület támogatása 1 000
25 Tehetséggond. adott támogatások 410
26 Vis maior alap 281
27 Újpesti Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltók Köszhasznú Egyesület támogatása 1 000
II. Egyéb felhalmozási célú kiadások 842 554 1 131 990 1 727 427 1 740 399 206,6%
A. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n belülre 11 490 11 490 11 490 22 581 196,5%
1 EIB támogatás fennmaradó része a Magyar Állam javára az adósságkonszolidációval kapcs. 11 490 11 490 11 490 11 490 100,0%
2 Közvilágítással kapcsolatos feladatok 11 091
B. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n kívülre 831 064 1 120 500 1 715 937 1 717 818 206,7%
1 Önkormányzati lakásért fizetett pénzbeli térítés 13 000 15 250 15 250 15 250 117,3%
2 Fiatal házasok lakáshoz jutási támogatás végleges jelleggel 21 000 21 000 21 000 21 000 100,0%
3 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök 8 000 8 000 8 000 8 000 100,0%
4 UV Zrt. Közszolg. szerz. 213 000 213 000 213 000 213 000 100,0%
5 Társasházak energetikai korszerűsítésének támogatása pályázat útján 18 000 36 000 36 000 36 000 200,0%
6 Fővárosi Önkormányzat „BKISZ” Szennyvízelvezetési projekt 7 000 16 405 16 405 16 405 234,4%
7 Műfüves pálya MLSZ 30% önrész, Pályaépítési Program 10 135 10 135 10 135 10 135 100,0%
8 Szilágyi u-i Sportpálya TAO pályázat önrész 54 529 54 529 54 529 54 529 100,0%
9 Ovi-Foci program folytatása 11 400 11 400 11 400 11 400 100,0%
10 Templomok felújítási keret 25 000 39 000 40 400 42 150 168,6%
11 Városgondnokság Kft. Telephely építése 150 000 390 000 390 000 390 000 260,0%
12 Tábor u-i Családi Játszópark II. ütem 150 000 150 000 150 000 150 000 100,0%
13 ÉPIT ZRt. Lekötött tartalékba pótbefizetés 150 000 150 000 150 000 150 000 100,0%
14 Szobor és emléktábla állítás 0 2 000 2 000
15 Vis maior alap 27 127
16 ÖKO program 5 781 5 781 5 781
17 Görgey úti pavilonok építése 40 000 40 000
18 Karmel Kiskertje Katolikus Óvoda játszóeszközök felújítása 2 000 2 000
19 Egyéb kártérítés 10 41
20 Rendelők fejlesztése, felújítása 550 000 550 000
I.-II. Mindösszesen 1 667 519 3 006 831 3 642 022 3 712 724 222,6%

5.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú bevételei feladatonként (eFt-ban)

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
I. Működési célú bevételek 4 251 498 4 714 158 4 778 503 4 754 315 111,8%
A. Működési célú támogatások ÁH-n belülről 4 181 498 4 644 158 4 708 503 4 684 315 112,0%
1 Önkormányzatok működési támogatásai 3 152 002 3 152 002 3 214 509 3 190 321 101,2%
2 Kronodrog Program (KAB-ME-13-A-13732 pályázat) 1 660 1 660 1 660 1 660 100,0%
3 KEF működtetése (KAB-KEF-13-13412 pályázat) 650 650 650 650 100,0%
4 NKA pályázat kulturális fesztivál 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
5 Újpesti Piac és Vásárcsarnok 178 662 179 056 179 056 179 056 100,2%
6 Közhasznú foglalkoztatottak 465 505 465 505 465 505 465 505 100,0%
7 Áldozatsegítő hálózat fejlesztése (TÁMOP-5.6.1.C-11/1-2011-0006 pályázat) 78 827 78 827 78 827 78 827 100,0%
8 Szervezetfejlesztés az önkormányzatok számára (ÁROP-3.A.2-2013-0048 pályázat) 30 000 30 000 30 000 30 000 100,0%
9 Könyves K.Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 202 922 202 922 202 922 202 922 100,0%
10 Kulturális program támogatása: NGM 863 863 863 863 100,0%
11 „Új tudás, új ismeret” - Kulturális Szolgáltatás Újpesten (TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0021) 12 091 12 091 12 091 12 091 100,0%
12 Nem kerületi lakos iskolások utáni hozzájárulás önkormányzatoktól 0 0 0 0
13 Fővárosi Önkormányzat (Babits M.Gimn. és Karinthy F.Ált.Isk. működtetése) 55 316 55 316 55 316 55 316 100,0%
14 2013.évi nyári gyerektáboroztatás maradványának visszafizetése 148 148 148
15 Intézményektől elvont 2013. évi maradvány 462 118 462 118 462 118
16 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 1 838 1 838
B. Működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 70 000 70 000 100,0%
1 Újpesti Torna Egylet 2013.évi előleg visszafiz. 70 000 70 000 70 000 70 000 100,0%
II. Felhalmozási célú bevételek 804 242 841 593 841 593 857 384 106,6%
A. Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 641 942 679 293 679 293 695 084 108,3%
1 Homoktövis Bölcsöde (KMOP-4.5.2-11-2012-0020 pályázat) támogatott rész 117 192 117 192 117 192 117 192 100,0%
2 Homoktövis Bölcsöde (KMOP-4.5.2-11-2012-0020 pályázat) önerő támogatása 13 386
3 Bőrfestő u-i Óvoda fejlesztése (KMOP-4.6.1-11 pályázat) támogatott rész 140 000 140 000 140 000 140 000 100,0%
4 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 384 750 384 750 100,0%
5 Napelemes rendszer telepítése az Újpesti Szakrendelő épületére (KMOP-3.3.3-13. pályázat) 37 351 37 351 37 351
6 Közművelődés érdekeltségnövelő támogatás 2 405
B. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 300 162 300 162 300 162 300 100,0%
1 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök visszatérülése 12 300 12 300 12 300 12 300 100,0%
2 ÉPIT ZRt. Lekötött tartalékba pótbefizetés visszatérítése 150 000 150 000 150 000 150 000 100,0%
I.-II. Mindösszesen 5 055 740 5 555 751 5 620 096 5 611 699 111,0%

6. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának tartalék előirányzatai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
A. Általános tartalék 223 000 531 417 485 669 179 786 80,6%
B. Működési céltartalék (I.+II.) 484 914 384 735 290 333 182 933 37,7%
I. Egyéb működési tartalék (1+....+29.) 393 288 293 109 234 517 143 974 36,6%
1 Egészségügyi tartalék 30 000 30 000 21 000 21 000 70,0%
3 Intézményvezetők, pedagógusok továbbképzése 3 000 3 000 304 304 10,1%
4 Vis maior alap 5 000 5 000 4 973 4 472 89,4%
5 Újpesti Városnapok 22 000 22 000 22 000 0 0,0%
7 Testvérvárosi Kapcsolatok 2 000 2 000 2 000 1 903 95,2%
8 Újpest Egészségéért Díj 4 216 4 216 4 095 1 547 36,7%
10 Sport támogatási keret 10 000 10 000 9 100 5 894 58,9%
11 Újpest kiváló tanulója 2 500 2 500 2 500 577 23,1%
12 Újpest gyermekeiért cím, díszpolgári cím 3 000 3 000 3 000 0 0,0%
13 HPV elleni védőoltás 4 000 4 000 4 000 4 000 100,0%
14 Kiemelt kulturális és oktatási tevékenység 5 000 5 000 4 038 1 197 23,9%
15 Tankönyv támogatás 45 000 45 000 45 000 34 148 75,9%
17 Diákcsere program 1 000 1 000 1 000 1 000 100,0%
18 Könyvkiadás támogatása 4 000 4 000 2 134 0 0,0%
19 DHK díjtartozás 5 000 5 000 4 324 3 236 64,7%
20 Áldozatsegítő hálózat fejlesztése (TÁMOP-5.6.1.C-11/1-2011-0006 pályázat) 25 835 24 550 15 482 5 181 20,1%
21 „Új tudás, új ismeret” - Kulturális Szolgáltatás Újpesten (TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0021) 12 091 12 091 11 995 11 995 99,2%
22 Könyves K.Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 118 646 59 752 44 512 32 520 27,4%
23 Szervezetfejlesztés az önkormányzatok számára (ÁROP-3.A.2-2013-0048 pályázat) 40 000 0 0 0 0,0%
24 Karácsonyi vásár, szilveszter 15 000 15 000 15 000 15 000 100,0%
25 Vizilabda EB és Foci VB 20 000 20 000 10 760 0 0,0%
26 Nyári napközis tábor, Pótvizsga felkészítés 13 000 13 000 4 300 0 0,0%
27 Tanoda Program támogatása 3 000 3 000 3 000 0 0,0%
II. Bizottsági tartalékok (1+...+9) 91 626 91 626 55 816 38 959 42,5%
1 Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság keret 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
2 Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság keret 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
3 Népjóléti és Lakásügyi Bizottság 3 000 3 000 3 000 2 658 88,6%
4 Idősek hónapja 1 000 1 000 1 000 0 0,0%
5 100 évesek köszöntése 235 235 235 195 83,0%
6 Szociális munka díj 1 391 1 391 1 391 935 67,2%
7 TRÖK keret 12 000 12 000 12 000 12 000 100,0%
8 TRÖK rendezvények 7 500 7 500 7 253 4 508 60,1%
9 Közművelődési, Oktatási Bizottsági keret 60 500 60 500 24 937 12 663 20,9%
Ebből: - DÖK támogatás 3 000 3 000 1 886 1 832 61,1%
- Gyermekvédelmi keret 3 000 3 000 3 000 2 012 67,1%
- Éjszakai ping-pong 2 500 2 500 2 500 2 500 100,0%
- Nyári tábor és erdei iskolák támogatása 10 000 10 000 136 136 1,4%
- Egyéb kulturális tevékenység 8 000 8 000 8 000 0 0,0%
- Nemzetiségi keret 14 000 14 000 3 270 2 670 19,1%
- Civil keret 12 000 12 000 2 255 3 513 29,3%
- Sport Alap 8 000 8 000 3 890 0 0,0%
C. Fejlesztési tartalékok (1+...+9) 3 778 108 4 278 305 2 494 526 2 202 524 58,3%
1 Beruházási és felújítási céltartalék, Hajrá Újpest Városfejlesztési Program 3 345 358 3 357 924 1 644 837 1 395 653 41,7%
2 Pályázatok elkészítése 5 000 5 000 1 698 1 241 24,8%
3 TRÖK Farkaserdő rendbetétele 10 000 10 000 10 000 10 000 100,0%
4 Helyi védett ingatlanok 10 000 10 000 10 000 10 000 100,0%
5 Szobor és emléktábla állítás 8 000 8 000 5 500 4 212 52,7%
6 Informatikai tartalék + pályázati önrészek 15 000 15 000 15 000 15 000 100,0%
7 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 384 750 384 750 100,0%
8 Peresített feladatok tartaléka 34 213 9 323 0
9 KEOP pályázatok önrésze 109 443 109 443 109 443
10 Görgey A.u. rekonstrukciója 300 000 260 000 260 000
11 Intézményi felújításokkal kapcsolatos bonyolítói, műszaki szakértői tevékenység 31 750 31 750 0
12 Társasházak óvadék betét számla 12 225 12 225 12 225
Tartalékok mindösszesen (A+B+C) 4 486 022 5 194 457 3 270 528 2 565 243 57,2%