Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és intézményei 2014. évi összevont költségvetéséről és végrehajtás szabályairól szóló Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkelye (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1-2. § * 

Az önkormányzat bevételei

3-4. § * 

Az önkormányzat kiadásai

5-6. § * 

Hatályba léptető rendelkezések

7. § (1) E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.

Dr. Tahon Róbert
jegyző
Wintermantel Zsolt
polgármester

Záradék

A rendelet kihirdetve a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján 2015. január 29. napján.

Dr. Tahon Róbert
jegyző

1.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételeiről és kiadásairól

e Ft-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. terv 2014. I. mód. 2014. II. mód. 2014. III. mód. 2014. IV. mód. Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
BEVÉTELEK
I. Működési célú támogatások áht-n belülről 4 206 005 5 693 491 5 759 544 5 831 028 5 444 161 129,4%
1. Önkormányzatok működési támogatásai 3 152 002 3 152 002 3 214 509 3 190 321 3 233 670 102,6%
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 243 574 243 574 243 574 243 574 243 574 100,0%
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 1 672 708 1 672 708 1 672 708 1 672 708 1 670 079 99,8%
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 1 125 722 1 125 722 1 125 722 1 049 722 1 084 200 96,3%
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 39 715 39 715 39 715 39 715 39 715 100,0%
Működési célú központosított előirányzatok 70 283 70 283 132 790 82 115 82 114 116,8%
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai 102 487 113 988
2. Elvonások és befizetések bevételei 462 118 462 118 462 118 462 118
3. Egyéb működési célú támogatások bevételei 1 054 003 2 079 371 2 082 917 2 178 589 1 748 373 165,9%
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 641 942 679 293 679 293 695 084 313 495 48,8%
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 2 405 2 405
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 641 942 679 293 679 293 692 679 311 090 48,5%
III. Közhatalmi bevételek 9 038 216 9 038 216 9 038 216 9 038 216 9 332 466 103,3%
1. Vagyoni típusú adók 2 850 000 2 850 000 2 850 000 2 850 000 2 936 000 103,0%
Építményadó 2 350 000 2 350 000 2 350 000 2 350 000 2 431 000 103,4%
Magánszemélyek kommunális adója 50 000 50 000 50 000 50 000 50 000 100,0%
Telekadó 450 000 450 000 450 000 450 000 455 000 101,1%
2. Értékesítési és forgalmi adók 5 853 116 5 853 116 5 853 116 5 853 116 6 058 116 103,5%
Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó 5 853 116 5 853 116 5 853 116 5 853 116 6 058 116 103,5%
3. Gépjárműadó 220 000 220 000 220 000 220 000 215 850 98,1%
4. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 45 000 45 000 45 000 45 000 58 400 129,8%
Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó 45 000 45 000 45 000 45 000 58 400 129,8%
5. Egyéb közhatalmi bevételek 70 100 70 100 70 100 70 100 64 100 91,4%
Igazgatási szolgáltatási díj 1 100 1 100 1 100 1 100 1 100 100,0%
Szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság 43 000 43 000 43 000 43 000 28 000 65,1%
Helyi adópótlék, adóbírság 20 000 20 000 20 000 20 000 29 000 145,0%
Egyéb bírságokat 6 000 6 000 6 000 6 000 6 000 100,0%
IV. Működési bevételek 1 645 012 1 647 890 1 649 825 1 770 855 1 669 588 101,5%
Szolgáltatások ellenértéke 475 892 478 158 479 682 479 933 507 133 106,6%
Közvetített szolgáltatások ellenértéke 46 192 46 192 46 192 58 098 58 098 125,8%
Tulajdonosi bevételek 8 450 8 450 8 450 8 450 21 950 259,8%
Ellátási díjak 555 114 555 114 555 114 555 114 555 114 100,0%
Kiszámlázott általános forgalmi adó 261 853 262 465 262 876 262 876 262 876 100,4%
Általános forgalmi adó visszatérítése 54 000 54 000 54 000 162 873 6 399 11,9%
Kamatbevételek 236 000 236 000 236 000 236 000 236 000 100,0%
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei 200 200 200 200 200 100,0%
Egyéb működési bevételek 7 311 7 311 7 311 7 311 21 818 298,4%
V. Felhalmozási bevételek 0 0 0 23 700 23 700
Ingatlanok értékesítése
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése
VI. Működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 70 000 70 040 71 946 102,8%
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 70 000 70 040 71 946 102,8%
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 300 162 300 162 300 162 300 10 515 6,5%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 12 300 12 300 12 300 12 300 10 515 85,5%
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 150 000 150 000 150 000 150 000 0 0,0%
VIII. Finanszírozási bevételek 3 656 347 7 395 103 7 395 103 7 395 103 7 395 103 202,3%
Maradvány igénybevétele 3 656 347 7 395 103 7 395 103 7 395 103 7 395 103 202,3%
Betétek megszüntetése
A. BEVÉTELEK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 19 419 822 24 686 293 24 754 281 24 986 326 24 260 974 124,9%
KIADÁSOK
I. Személyi juttatások 4 105 017 4 319 473 4 372 065 4 497 546 4 302 247 104,8%
II. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 050 813 1 102 697 1 120 607 1 156 601 1 134 618 108,0%
III. Dologi kiadások 4 980 583 5 807 475 5 848 722 6 145 327 6 306 033 126,6%
IV. Ellátottak pénzbeli juttatásai 873 600 879 708 879 708 762 198 732 461 83,8%
V. Egyéb működési célú kiadások 1 003 627 2 517 233 2 556 987 2 657 628 2 752 590 274,3%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 178 662 179 056 179 056 179 056 179 056 100,2%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 824 965 2 338 177 2 377 931 2 478 572 2 573 534 312,0%
VI. Tartalékok 4 486 022 5 194 457 3 270 528 2 565 243 2 152 673 48,0%
VII. Beruházások 1 664 252 2 927 364 2 994 254 3 339 677 2 978 534 179,0%
VIII. Felújítások 413 354 805 896 1 983 983 2 121 707 2 103 199 508,8%
IX. Egyéb felhalmozási célú kiadások 842 554 1 131 990 1 727 427 1 740 399 1 798 619 213,5%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 8 000 8 000 8 000 8 000 8 000 100,0%
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 834 554 1 123 990 1 719 427 1 732 399 1 790 619 214,6%
X. Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0
Pénzeszközök betétként elhelyezése
B. KIADÁSOK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN 19 419 822 24 686 293 24 754 281 24 986 326 24 260 974 124,9%
többlet/ hiány 0 0 0 0 0 0
Tájékoztató jelleggel
Intézményfinanszírozás 7 183 371 7 183 371 7 450 309 7 540 912 7 528 276 104,8%

1.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételei és kiadásai mérlegszerűen

e Ft-ban
Sor-
sz.
Megnevezés 2014. terv 2014.
I. mód.
2014.
II. mód.
2014.
III. mód.
2014.
IV. mód.
Index Sor-
sz.
Megnevezés 2014. terv 2014.
I. mód.
2014.
II. mód.
2014.
III. mód.
2014.
IV. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
Kiadások Bevételek
1. Személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 5 155 830 5 422 170 5 492 672 5 654 147 5 436 865 105,5% 1. Működési célú támogatások áht-n belülről 4 206 005 5 693 491 5 759 544 5 831 028 5 444 161 129,4%
2. Dologi kiadások 4 980 583 5 807 475 5 848 722 6 145 327 6 306 033 126,6% 2. Közhatalmi bevételek 9 038 216 9 038 216 9 038 216 9 038 216 9 332 466 103,3%
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 873 600 879 708 879 708 762 198 732 461 83,8% 3. Működési bevételek 1 645 012 1 647 890 1 649 825 1 770 855 1 669 588 101,5%
4. Egyéb működési célú kiadások 1 003 627 2 517 233 2 556 987 2 657 628 2 752 590 274,3% 4. Működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 70 000 70 040 71 946 102,8%
5. Tartalékok 707 914 916 152 776 002 362 719 107 856 15,2%
I. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 12 721 554 15 542 738 15 554 091 15 582 019 15 335 805 120,5% I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 14 959 233 16 449 597 16 517 585 16 710 139 16 518 161 110,4%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek 1 849 893 1 849 893 1 849 893 1 849 893
2. Külső finanszírozási kiadások 2. Külső finanszírozási bevételek
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 0 0 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 0 1 849 893 1 849 893 1 849 893 1 849 893
A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 12 721 554 15 542 738 15 554 091 15 582 019 15 335 805 120,5% A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 14 959 233 18 299 490 18 367 478 18 560 032 18 368 054 122,8%
Önkormányzat fejlesztési kiadásai Önkormányzat felhalmozási bevételei
1. Beruházások 1 664 252 2 927 364 2 994 254 3 339 677 2 978 534 179,0% 1. Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről 641 942 679 293 679 293 695 084 313 495 48,8%
2. Felújítások 413 354 805 896 1 983 983 2 121 707 2 103 199 508,8% 2. Felhalmozási bevételek 0 0 0 23 700 23 700
3. Egyéb felhalmozási célú kiadások 842 554 1 131 990 1 727 427 1 740 399 1 798 619 213,5% 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 300 162 300 162 300 162 300 10 515 6,5%
Tartalékok 3 778 108 4 278 305 2 494 526 2 202 524 2 044 817 54,1%
I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN 6 698 268 9 143 555 9 200 190 9 404 307 8 925 169 133,2% I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 804 242 841 593 841 593 881 084 347 710 43,2%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek 3 656 347 5 545 210 5 545 210 5 545 210 5 545 210 151,7%
2. Külső finanszírozási kiadások 2. Külső finanszírozási bevételek
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 0 0 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 3 656 347 5 545 210 5 545 210 5 545 210 5 545 210 151,7%
B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 6 698 268 9 143 555 9 200 190 9 404 307 8 925 169 133,2% B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 4 460 589 6 386 803 6 386 803 6 426 294 5 892 920 132,1%
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Függő, átfutó, kiegyenlítő bev.
KIADÁSOK ÖSSZESEN (A + B): 19 419 822 24 686 293 24 754 281 24 986 326 24 260 974 124,9% BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A + B): 19 419 822 24 686 293 24 754 281 24 986 326 24 260 974 124,9%

2. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény 1. Gazdasági Intézmény és önállóan működő intézményei 2. Szociális Foglalkoztató
Rovat megnevezése 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
2014. évi
IV. mód.
Index 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
2014. évi
IV. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 747 922 747 922 813 598 813 563 0 527 527 527 527
- állami feladat
- kötelező feladat 0 747 922 747 922 813 598 813 563 0 527 527 527 527
- önként vállalt feladatok
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
3. Közhatalmi bevételek 0 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
4. Működési bevételek 1 121 124 1 124 002 1 125 937 1 126 188 1 151 838 102,7% 29 210 29 210 29 210 29 210 30 210 103,4%
- állami feladat
- kötelező feladat 1 121 124 1 124 002 1 125 937 1 126 188 1 151 838 29 210 29 210 29 210 29 210 30 210
- önként vállalt feladatok
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 40 40
- állami feladat
- kötelező feladat 40 40
- önként vállalt feladatok
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok
8. Finanszírozási bevételek 4 900 282 5 070 683 5 326 460 5 538 860 5 557 336 113,4% 110 142 115 816 117 744 120 154 121 828 110,6%
- állami feladat
- kötelező feladat 4 900 282 4 900 282 5 156 059 5 368 459 5 386 935 110 142 110 142 112 070 114 480 116 154
- önként vállalt feladatok 170 401 170 401 170 401 170 401 5 674 5 674 5 674 5 674
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 6 021 406 6 942 607 7 200 319 7 478 686 7 522 777 124,9% 139 352 145 553 147 481 149 891 152 565 109,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 2 428 758 2 506 579 2 545 935 2 678 270 2 690 161 110,8% 92 655 92 655 94 173 96 071 97 389 105,1%
- állami feladat
- kötelező feladat 2 428 758 2 506 579 2 545 935 2 678 270 2 690 161 92 655 92 655 94 173 96 071 97 389
- önként vállalt feladatok
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 643 461 660 455 675 881 716 231 722 912 112,3% 25 100 25 100 25 510 26 022 26 378 105,1%
- állami feladat
- kötelező feladat 643 461 660 455 675 881 716 231 722 912 25 100 25 100 25 510 26 022 26 378
- önként vállalt feladatok
3. Dologi kiadások 2 681 688 3 128 562 3 112 240 3 036 184 2 986 460 111,4% 21 597 22 822 22 822 22 822 23 822 110,3%
- állami feladat
- kötelező feladat 2 681 688 3 128 562 3 112 240 3 036 184 2 986 460 21 597 22 822 22 822 22 822 23 822
- önként vállalt feladatok
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 900 100,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 900 900 900 900 900
- önként vállalt feladatok
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 455 770 455 770 498 666 522 719 292,6% 4 976 4 976 4 976 4 976
- állami feladat
- kötelező feladat 178 662 455 770 455 770 498 666 522 719 4 976 4 976 4 976 4 976
- önként vállalt feladatok
6. Tartalékok
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
7. Beruházások 87 937 167 149 219 048 277 595 313 094 356,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 87 937 167 149 219 048 277 595 313 094
- önként vállalt feladatok
8. Felújítások 23 192 190 545 270 840 286 531 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat 23 192 190 545 270 840 286 531 0 0 0
- önként vállalt feladatok
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
10. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 6 021 406 6 942 607 7 200 319 7 478 686 7 522 777 124,9% 139 352 145 553 147 481 149 891 152 565 109,5%
C. Költségvetési létszámkeret 1 065,50 1 065,50 1 059,50 1 081,25 1 081,25 101,5% 76,00 76,00 76,00 76,00 76,00 100,0%
e Ft-ban
Intézmény 3. Újpesti Kulturális Központ 4. Polgármesteri Hivatal
Rovat megnevezése 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
2014. évi
IV. mód.
Index 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
2014. évi
IV. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 3 881 3 881 7 398 7 398 24 507 297 003 298 711 325 190 325 190 1326,9%
- állami feladat 24 507 25 399 27 107 53 586 53 586
- kötelező feladat 0 3 881 3 881 7 398 7 398 0 271 604 271 604 271 604 271 604
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
3. Közhatalmi bevételek 2 100 2 100 2 100 2 100 2 100
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 2 100 2 100 2 100 2 100 2 100
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
4. Működési bevételek 91 440 91 440 91 440 91 440 91 440 100,0% 2 271 2 271 2 271 2 271 2 271 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 91 440 91 440 91 440 91 440 91 440 1 700 1 700 1 700 1 700 1 700
- önként vállalt feladatok 571 571 571 571 571
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
8. Finanszírozási bevételek 229 120 240 620 246 171 281 858 283 483 123,7% 1 943 827 1 996 749 2 000 431 1 840 537 1 806 126 92,9%
- állami feladat 0 0 0
- kötelező feladat 229 120 229 120 234 671 270 358 271 983 1 943 827 1 943 827 1 947 509 1 787 615 1 753 204
- önként vállalt feladatok 11 500 11 500 11 500 11 500 52 922 52 922 52 922 52 922
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 320 560 335 941 341 492 380 696 382 321 119,3% 1 972 705 2 298 123 2 303 513 2 170 098 2 135 687 108,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 148 575 149 803 152 868 165 659 166 545 112,1% 897 380 1 012 994 1 017 807 975 909 979 008 109,1%
- állami feladat 15 010 15 910 16 901 33 764 34 513
- kötelező feladat 148 575 149 803 152 868 165 659 166 545 802 110 916 824 920 646 861 811 864 161
- önként vállalt feladatok 80 260 80 260 80 260 80 334 80 334
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 40 237 40 524 41 329 44 699 44 934 111,7% 260 909 292 191 293 428 282 938 283 253 108,6%
- állami feladat 4 053 4 339 4 651 10 097 10 097
- kötelező feladat 40 237 40 524 41 329 44 699 44 934 256 856 287 852 288 777 272 841 273 156
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
3. Dologi kiadások 131 748 142 384 144 065 156 703 151 097 114,7% 276 042 276 148 275 294 292 514 292 100 105,8%
- állami feladat 5 444 5 150 5 555 9 725 8 976
- kötelező feladat 131 748 142 384 144 065 156 703 151 097 261 333 261 733 260 474 273 281 273 616
- önként vállalt feladatok 9 265 9 265 9 265 9 508 9 508
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 461 200 461 200 461 200 366 200 328 789 71,3%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 461 200 461 200 461 200 366 200 328 789
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
5. Egyéb működési célú kiadások 3 230 3 230 3 230 3 230 0 178 416 178 416 178 431 178 431
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 3 230 3 230 3 230 3 230 0 178 416 178 416 178 416 178 416
- önként vállalt feladatok 0 0 0 15 15
6. Tartalékok 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
7. Beruházások 10 405 16 515 77 174 77 174 77 368 74 106 74 106 96,0%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 10 405 16 515 77 174 77 174 77 368 74 106 74 106
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
8. Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
10. Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 320 560 335 941 341 492 380 696 382 321 119,3% 1 972 705 2 298 123 2 303 513 2 170 098 2 135 687 108,3%
C. Költségvetési létszámkeret 69,00 69,00 69,00 69,00 69,00 100,0% 218,00 218,00 218,00 218,00 208,00 95,4%
e Ft-ban
Intézmény Intézmények összesen 5. Önkormányzat
Rovat megnevezése 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
2014. évi
IV. mód.
Index 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
2014. évi
IV. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 24 507 1 049 333 1 051 041 1 146 713 1 146 678 4679,0% 4 181 498 4 644 158 4 708 503 4 684 315 4 297 483 102,8%
- állami feladat 24 507 25 399 27 107 53 586 53 586 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 1 023 934 1 023 934 1 093 127 1 093 092 3 796 169 4 258 681 4 321 188 4 297 000 4 091 274
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 385 329 385 477 387 315 387 315 206 209
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0 0 641 942 679 293 679 293 695 084 313 495 48,8%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 257 192 257 192 257 192 270 578 273 858
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 384 750 422 101 422 101 424 506 39 637
3. Közhatalmi bevételek 2 100 2 100 2 100 2 100 2 100 9 036 116 9 036 116 9 036 116 9 036 116 9 330 366 103,3%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 2 100 2 100 2 100 2 100 2 100 9 036 116 9 036 116 9 036 116 9 036 116 9 330 366
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4. Működési bevételek 1 244 045 1 246 923 1 248 858 1 249 109 1 275 759 102,5% 400 967 400 967 400 967 521 746 393 829 98,2%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 1 243 474 1 246 352 1 248 287 1 248 538 1 275 188 10 810 10 810 10 810 29 115 57 122
- önként vállalt feladatok 571 571 571 571 571 390 157 390 157 390 157 492 631 336 707
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 23 700 23 700
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 23 700 23 700
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 40 40 70 000 70 000 70 000 70 000 71 906
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 40 40 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 70 000 70 000 70 000 70 000 71 906
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 162 300 162 300 162 300 162 300 10 515 6,5%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 150 000 150 000 150 000 150 000 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 12 300 12 300 12 300 12 300 10 515
8. Finanszírozási bevételek 7 183 371 7 423 868 7 690 806 7 781 409 7 768 773 108,1% 3 656 347 7 154 606 7 154 606 7 154 606 7 154 606
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0,0% 0,0% 0
- kötelező feladat 7 183 371 7 183 371 7 450 309 7 540 912 7 528 276 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 240 497 240 497 240 497 240 497 3 656 347 7 154 606 7 154 606 7 154 606 7 154 606
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 8 454 023 9 722 224 9 992 805 10 179 371 10 193 350 120,6% 18 149 170 22 147 440 22 211 785 22 347 867 21 595 900 119,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 567 368 3 762 031 3 810 783 3 915 909 3 933 103 110,3% 537 649 557 442 561 282 581 637 369 144 68,7%
- állami feladat 15 010 15 910 16 901 33 764 34 513 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 3 472 098 3 665 861 3 713 622 3 801 811 3 818 256 515 794 521 868 521 868 527 322 306 972
- önként vállalt feladatok 80 260 80 260 80 260 80 334 80 334 21 855 35 574 39 414 54 315 62 172
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 969 707 1 018 270 1 036 148 1 069 890 1 077 477 111,1% 81 106 84 427 84 459 86 711 57 141 70,5%
- állami feladat 4 053 4 339 4 651 10 097 10 097 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 965 654 1 013 931 1 031 497 1 059 793 1 067 380 78 931 78 931 78 931 79 923 49 580
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 2 175 5 496 5 528 6 788 7 561
3. Dologi kiadások 3 111 075 3 569 916 3 554 421 3 508 223 3 453 479 111,0% 1 869 508 2 237 559 2 294 301 2 637 104 2 852 554 152,6%
- állami feladat 5 444 5 150 5 555 9 725 8 976 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 3 096 366 3 555 501 3 539 601 3 488 990 3 434 995 1 547 726 1 623 891 1 639 737 1 753 822 1 915 065
- önként vállalt feladatok 9 265 9 265 9 265 9 508 9 508 321 782 613 668 654 564 883 282 937 489
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 462 100 462 100 462 100 367 100 329 689 71,3% 411 500 417 608 417 608 395 098 402 772 97,9%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 462 100 462 100 462 100 367 100 329 689 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 411 500 417 608 417 608 395 098 402 772
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 642 392 642 392 685 303 709 356 397,0% 824 965 1 874 841 1 914 595 1 972 325 2 043 234 247,7%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 178 662 642 392 642 392 685 288 709 341 469 000 1 504 346 1 513 346 1 553 662 1 569 388
- önként vállalt feladatok 0 0 0 15 15 355 965 370 495 401 249 418 663 473 846
6. Tartalékok 0 0 0 0 0 4 486 022 5 194 457 3 270 528 2 565 243 2 152 673 48,0%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 4 486 022 5 194 457 3 270 528 2 565 243 2 152 673
7. Beruházások 165 111 244 323 296 416 362 106 403 715 244,5% 1 499 141 2 683 041 2 697 838 2 977 571 2 574 819 171,8%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 165 111 244 323 296 416 362 106 403 715 728 174 1 701 900 1 711 293 1 932 524 1 755 174
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 770 967 981 141 986 545 1 045 047 819 645
8. Felújítások 0 23 192 190 545 270 840 286 531 413 354 782 704 1 793 438 1 850 867 1 816 668 439,5%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 23 192 190 545 270 840 286 531 286 354 699 020 1 709 754 1 767 183 1 733 984
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 127 000 83 684 83 684 83 684 82 684
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 842 554 1 131 990 1 727 427 1 740 399 1 798 619 213,5%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 394 490 406 145 958 182 969 404 951 904
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 448 064 725 845 769 245 770 995 846 715
10. Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 7 183 371 7 183 371 7 450 309 7 540 912 7 528 276 104,8%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 7 183 371 7 183 371 7 450 309 7 540 912 7 528 276
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 8 454 023 9 722 224 9 992 805 10 179 371 10 193 350 120,6% 18 149 170 22 147 440 22 211 785 22 347 867 21 595 900 119,0%
C. Költségvetési létszámkeret 1 428,50 1 428,50 1 422,50 1 444,25 1 434,25 100,4% 250,00 250,00 250,00 250,00 250,00 100,0%
e Ft-ban
Intézmény Kerületi szintű konszolidált főösszegek
Rovat megnevezése 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
2014. évi
IV. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 4 206 005 5 693 491 5 759 544 5 831 028 5 444 161 129,4%
- állami feladat 24 507 25 399 27 107 53 586 53 586
- kötelező feladat 3 796 169 5 282 615 5 345 122 5 390 127 5 184 366
- önként vállalt feladatok 385 329 385 477 387 315 387 315 206 209
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 641 942 679 293 679 293 695 084 313 495 48,8%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 257 192 257 192 257 192 270 578 273 858
- önként vállalt feladatok 384 750 422 101 422 101 424 506 39 637
3. Közhatalmi bevételek 9 038 216 9 038 216 9 038 216 9 038 216 9 332 466 103,3%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 9 038 216 9 038 216 9 038 216 9 038 216 9 332 466
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
4. Működési bevételek 1 645 012 1 647 890 1 649 825 1 770 855 1 669 588 101,5%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 1 254 284 1 257 162 1 259 097 1 277 653 1 332 310
- önként vállalt feladatok 390 728 390 728 390 728 493 202 337 278
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 23 700 23 700 0,0%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 23 700 23 700
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 70 000 70 040 71 946
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 40 40
- önként vállalt feladatok 70 000 70 000 70 000 70 000 71 906
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 300 162 300 162 300 162 300 10 515 6,5%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 150 000 150 000 150 000 150 000 0
- önként vállalt feladatok 12 300 12 300 12 300 12 300 10 515
8. Finanszírozási bevételek 3 656 347 7 395 103 7 395 103 7 395 103 7 395 103
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 3 656 347 7 395 103 7 395 103 7 395 103 7 395 103
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 19 419 822 24 686 293 24 754 281 24 986 326 24 260 974 124,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 4 105 017 4 319 473 4 372 065 4 497 546 4 302 247 104,8%
- állami feladat 15 010 15 910 16 901 33 764 34 513
- kötelező feladat 3 987 892 4 187 729 4 235 490 4 329 133 4 125 228
- önként vállalt feladatok 102 115 115 834 119 674 134 649 142 506
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 050 813 1 102 697 1 120 607 1 156 601 1 134 618 108,0%
- állami feladat 4 053 4 339 4 651 10 097 10 097
- kötelező feladat 1 044 585 1 092 862 1 110 428 1 139 716 1 116 960
- önként vállalt feladatok 2 175 5 496 5 528 6 788 7 561
3. Dologi kiadások 4 980 583 5 807 475 5 848 722 6 145 327 6 306 033 126,6%
- állami feladat 5 444 5 150 5 555 9 725 8 976
- kötelező feladat 4 644 092 5 179 392 5 179 338 5 242 812 5 350 060
- önként vállalt feladatok 331 047 622 933 663 829 892 790 946 997
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 873 600 879 708 879 708 762 198 732 461 83,8%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 462 100 462 100 462 100 367 100 329 689
- önként vállalt feladatok 411 500 417 608 417 608 395 098 402 772
5. Egyéb működési célú kiadások 1 003 627 2 517 233 2 556 987 2 657 628 2 752 590 274,3%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 647 662 2 146 738 2 155 738 2 238 950 2 278 729
- önként vállalt feladatok 355 965 370 495 401 249 418 678 473 861
6. Tartalékok 4 486 022 5 194 457 3 270 528 2 565 243 2 152 673 48,0%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 4 486 022 5 194 457 3 270 528 2 565 243 2 152 673
7. Beruházások 1 664 252 2 927 364 2 994 254 3 339 677 2 978 534 179,0%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 893 285 1 946 223 2 007 709 2 294 630 2 158 889
- önként vállalt feladatok 770 967 981 141 986 545 1 045 047 819 645
8. Felújítások 413 354 805 896 1 983 983 2 121 707 2 103 199 508,8%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 286 354 722 212 1 900 299 2 038 023 2 020 515
- önként vállalt feladatok 127 000 83 684 83 684 83 684 82 684
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 842 554 1 131 990 1 727 427 1 740 399 1 798 619 213,5%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 394 490 406 145 958 182 969 404 951 904
- önként vállalt feladatok 448 064 725 845 769 245 770 995 846 715
10. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 19 419 822 24 686 293 24 754 281 24 986 326 24 260 974 124,9%
C. Költségvetési létszámkeret 1 678,50 1 678,50 1 672,50 1 694,25 1 684,25 100,3%

2.a.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó óvodák bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 2 045 2 045 2 045 2 045 1 859 1 859 1 859 1 859
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 045 2 045 2 045 2 045 1 859 1 859 1 859 1 859
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 1 1 - - - 1 1
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 1 1 1
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 106 717 108 537 109 452 114 728 114 795 107,6% 175 654 175 654 176 230 181 209 180 634 102,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 106 717 106 717 107 632 112 908 112 975 105,9% 175 654 175 654 176 230 181 209 180 634 102,8%
önkéntes feladat 1 820 1 820 1 820 1 820
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 106 717 110 582 111 497 116 774 116 841 109,5% 175 654 177 513 178 089 183 069 182 494 103,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 84 141 85 993 86 951 91 106 91 031 108,2% 138 356 138 356 139 057 142 977 141 393 102,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 84 141 85 993 86 951 91 106 91 031 108,2% 138 356 138 356 139 057 142 977 141 393 102,2%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 22 576 22 884 23 327 24 448 24 578 108,9% 37 298 37 298 37 423 38 482 39 491 105,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 22 576 22 884 23 327 24 448 24 578 108,9% 37 298 37 298 37 423 38 482 39 491 105,9%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 539 53 54 66 318 68 69 69
ebből: állami feladat
kötelező feladat 539 53 54 66 318 68 69 69
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 1 166 1 166 1 166 1 166 1 541 1 541 1 541 1 541
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 166 1 166 1 166 1 166 1 541 1 541 1 541 1 541
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 106 717 110 582 111 497 116 774 116 841 109,5% 175 654 177 513 178 089 183 069 182 494 103,9%
C. Költségvetési létszámkeret 36,50 36,50 36,50 36,50 36,50 100,0% 60,00 60,00 60,00 60,00 60,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 19,00 19,00 19,00 19,00 19,00 100,0% 31,00 31,00 31,00 31,00 31,00 100,0%
technikai létszámkeret 17,50 17,50 17,50 17,50 17,50 100,0% 29,00 29,00 29,00 29,00 29,00 100,0%
e Ft-ban
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 2 990 2 990 2 990 2 990 530 530 530 530
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 990 2 990 2 990 2 990 530 530 530 530
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - 2 2 - - - 2 2
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 2 2 2
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 111 984 113 062 113 326 118 506 118 557 105,9% 92 706 92 833 93 282 114 184 120 175 129,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 111 984 111 984 112 248 117 428 117 479 104,9% 92 706 92 706 93 155 114 057 120 048 129,5%
önkéntes feladat 1 078 1 078 1 078 1 078 127 127 127 127
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 111 984 116 052 116 316 121 498 121 549 108,5% 92 706 93 363 93 812 114 716 120 707 130,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 88 329 89 942 90 378 94 456 94 188 106,6% 73 041 73 047 73 473 89 964 94 682 129,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 88 329 89 942 90 378 94 456 94 188 106,6% 73 041 73 047 73 473 89 964 94 682 129,6%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 23 655 24 065 24 183 25 285 25 604 108,2% 19 665 19 665 19 768 24 179 25 452 129,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 23 655 24 065 24 183 25 285 25 604 108,2% 19 665 19 665 19 768 24 179 25 452 129,4%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 342 52 54 54 123 43 45 45
ebből: állami feladat
kötelező feladat 342 52 54 54 123 43 45 45
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 1 703 1 703 1 703 1 703 528 528 528 528
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 703 1 703 1 703 1 703 528 528 528 528
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 111 984 116 052 116 316 121 498 121 549 108,5% 92 706 93 363 93 812 114 716 120 707 130,2%
C. Költségvetési létszámkeret 37,50 37,50 37,50 37,50 37,50 100,0% 32,00 32,00 32,00 61,00 61,00 190,6%
ebből: pedagógus létszámkeret 19,00 19,00 19,00 19,00 19,00 100,0% 17,00 17,00 17,00 33,00 33,00 194,1%
technikai létszámkeret 18,50 18,50 18,50 18,50 18,50 100,0% 15,00 15,00 15,00 28,00 28,00 186,7%
e Ft-ban
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 097 1 097 1 097 1 097 2 032 2 032 4 534 4 534
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 097 1 097 1 097 1 097 2 032 2 032 4 534 4 534
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 1 1 - - - 2 2
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 1 2 2
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 94 574 94 574 94 907 97 701 97 470 103,1% 94 241 96 070 96 968 101 193 101 567 107,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 94 574 94 574 94 907 97 701 97 470 103,1% 94 241 94 241 95 139 99 364 99 738 105,8%
önkéntes feladat 1 829 1 829 1 829 1 829
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 94 574 95 671 96 004 98 799 98 568 104,2% 94 241 98 102 99 000 105 729 106 103 112,6%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 74 499 74 509 74 863 77 063 76 482 102,7% 74 279 76 064 76 579 81 242 81 136 109,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 74 499 74 509 74 863 77 063 76 482 102,7% 74 279 76 064 76 579 81 242 81 136 109,2%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 075 20 075 20 154 20 748 21 053 104,9% 19 962 20 255 20 378 21 599 21 929 109,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 075 20 075 20 154 20 748 21 053 104,9% 19 962 20 255 20 378 21 599 21 929 109,9%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 141 41 42 87 - 233 27 872 1 022
ebből: állami feladat
kötelező feladat 141 41 42 87 - 233 27 872 1 022
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 946 946 946 946 2 016 2 016 2 016 2 016
ebből: állami feladat
kötelező feladat 946 946 946 946 2 016 2 016 2 016 2 016
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 94 574 95 671 96 004 98 799 98 568 104,2% 94 241 98 102 99 000 105 729 106 103 112,6%
C. Költségvetési létszámkeret 34,00 34,00 34,00 34,00 34,00 100,0% 33,00 33,00 33,00 33,00 33,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0% 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0% 16,00 16,00 16,00 16,00 16,00 100,0%
e Ft-ban
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 356 356 356 356 4 403 4 403 4 403 4 403
ebből: állami feladat
kötelező feladat 356 356 356 356 4 403 4 403 4 403 4 403
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 1 1 1 1
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 1 1 1
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 95 204 95 228 95 779 98 766 98 898 103,9% 93 589 96 123 96 062 98 640 98 732 105,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 95 204 95 204 95 755 98 742 98 874 103,9% 93 589 93 589 93 528 96 106 96 198 102,8%
önkéntes feladat 24 24 24 24 2 534 2 534 2 534 2 534
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 95 204 95 584 96 135 99 123 99 255 104,3% 93 589 100 526 100 465 103 044 103 136 110,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 74 964 75 033 75 481 77 833 77 937 104,0% 73 692 76 832 77 112 79 142 78 917 107,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 74 964 75 033 75 481 77 833 77 937 104,0% 73 692 76 832 77 112 79 142 78 917 107,1%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 240 20 257 20 360 20 995 21 018 103,8% 19 897 20 644 20 888 21 436 21 729 109,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 240 20 257 20 360 20 995 21 018 103,8% 19 897 20 644 20 888 21 436 21 729 109,2%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 39 39 40 45 636 51 52 76
ebből: állami feladat
kötelező feladat 39 39 40 45 636 51 52 76
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 255 255 255 255 2 414 2 414 2 414 2 414
ebből: állami feladat
kötelező feladat 255 255 255 255 2 414 2 414 2 414 2 414
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 95 204 95 584 96 135 99 123 99 255 104,3% 93 589 100 526 100 465 103 044 103 136 110,2%
C. Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0% 32,50 32,50 32,50 32,50 32,50 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0% 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 15,00 15,00 15,00 100,0% 15,50 15,50 15,50 15,50 15,50 100,0%
e Ft-ban
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 280 1 280 1 280 1 280 2 882 2 882 2 882 2 882
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 280 1 280 1 280 1 280 2 882 2 882 2 882 2 882
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - 2 2 - - - 5 5 -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 2 5 5
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 152 098 154 436 155 859 161 163 161 498 106,2% 143 253 145 443 146 296 150 573 150 856 105,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 152 098 152 098 153 521 158 825 159 160 104,6% 143 253 143 253 144 106 148 383 148 666 103,8%
önkéntes feladat 2 338 2 338 2 338 2 338 2 190 2 190 2 190 2 190
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 152 098 155 716 157 139 162 445 162 780 107,0% 143 253 148 325 149 178 153 460 153 743 107,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 120 025 122 733 124 022 128 199 128 462 107,0% 112 936 115 138 116 048 119 416 119 639 105,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 120 025 122 733 124 022 128 199 128 462 107,0% 112 936 115 138 116 048 119 416 119 639 105,9%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 32 073 32 777 33 031 34 158 34 222 106,7% 30 317 30 664 31 253 32 162 32 222 106,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 32 073 32 777 33 031 34 158 34 222 106,7% 30 317 30 664 31 253 32 162 32 222 106,3%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 171 51 53 61 705 59 64 64
ebből: állami feladat
kötelező feladat 171 51 53 61 705 59 64 64
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 35 35 35 35 1 818 1 818 1 818 1 818
ebből: állami feladat
kötelező feladat 35 35 35 35 1 818 1 818 1 818 1 818
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 152 098 155 716 157 139 162 445 162 780 107,0% 143 253 148 325 149 178 153 460 153 743 107,3%
C. Költségvetési létszámkeret 51,50 51,50 51,50 51,50 51,50 100,0% 49,00 49,00 49,00 49,00 49,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 28,00 28,00 28,00 28,00 28,00 100,0% 25,00 25,00 25,00 25,00 25,00 100,0%
technikai létszámkeret 23,50 23,50 23,50 23,50 23,50 100,0% 24,00 24,00 24,00 24,00 24,00 100,0%
e Ft-ban
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 2 895 2 895 2 895 2 895 3 426 3 426 3 426 3 426
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 895 2 895 2 895 2 895 3 426 3 426 3 426 3 426
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - 1 1 - 1 1
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 1 1 1
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - 40 40
ebből: állami feladat
kötelező feladat 40 40
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 100 755 101 311 101 175 103 765 103 865 103,1% 165 216 165 358 166 349 157 274 155 895 94,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 100 755 100 755 100 619 103 209 103 309 102,5% 165 216 165 216 166 207 157 132 155 753 94,3%
önkéntes feladat 556 556 556 556 142 142 142 142
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 100 755 104 206 104 070 106 661 106 761 106,0% 165 216 168 784 169 775 160 741 159 362 102,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 79 494 80 050 80 258 82 297 82 376 103,6% 130 285 130 447 131 702 124 501 123 202 94,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 79 494 80 050 80 258 82 297 82 376 103,6% 130 285 130 447 131 702 124 501 123 202 94,6%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 21 261 21 344 21 495 22 046 22 067 103,8% 34 931 34 931 35 147 33 273 33 193 95,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 21 261 21 344 21 495 22 046 22 067 103,8% 34 931 34 931 35 147 33 273 33 193 95,0%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 537 42 43 43 551 71 112 112
ebből: állami feladat
kötelező feladat 537 42 43 43 551 71 112 112
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 2 275 2 275 2 275 2 275 2 855 2 855 2 855 2 855
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 275 2 275 2 275 2 275 2 855 2 855 2 855 2 855
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 100 755 104 206 104 070 106 661 106 761 106,0% 165 216 168 784 169 775 160 741 159 362 96,5%
C. Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0% 56,00 56,00 56,00 34,75 34,75 62,1%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0% 29,00 29,00 29,00 17,00 17,00 58,6%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 15,00 15,00 15,00 100,0% 27,00 27,00 27,00 17,75 17,75 65,7%
e Ft-ban
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 358 1 358 1 358 1 358 480 480 480 480
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 358 1 358 1 358 1 358 480 480 480 480
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 2 2 - - - 1 1
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 2 1 1
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 95 634 96 199 96 487 99 698 96 672 101,1% 95 665 95 858 96 699 99 230 98 465 102,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 95 634 95 634 95 922 99 133 96 107 100,5% 95 665 95 665 96 506 99 037 98 272 102,7%
önkéntes feladat 565 565 565 565 193 193 193 193
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 95 634 97 557 97 845 101 058 98 032 102,5% 95 665 96 338 97 179 99 711 98 946 103,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 75 538 76 134 76 571 79 086 76 703 101,5% 75 413 75 439 76 165 78 145 77 543 102,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 75 538 76 134 76 571 79 086 76 703 101,5% 75 413 75 439 76 165 78 145 77 543 102,8%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 096 20 181 20 373 21 069 20 426 101,6% 20 252 20 252 20 367 20 918 20 755 102,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 096 20 181 20 373 21 069 20 426 101,6% 20 252 20 252 20 367 20 918 20 755 102,5%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 392 51 53 53 32 32 33 33
ebből: állami feladat
kötelező feladat 392 51 53 53 32 32 33 33
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 850 850 850 850 615 615 615 615
ebből: állami feladat
kötelező feladat 850 850 850 850 615 615 615 615
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 95 634 97 557 97 845 101 058 98 032 102,5% 95 665 96 338 97 179 99 711 98 946 103,4%
C. Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0% 32,00 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0%
ebből: pedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0% 17,00 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 15,00 15,00 15,00 100,0% 15,00 15,00 15,00 15,00 15,00 100,0%
e Ft-ban
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 27 633 27 633 30 135 30 135
ebből: állami feladat
kötelező feladat 27 633 27 633 30 135 30 135
önkéntes feladat -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
3. Közhatalmi bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
4. Működési bevételek - - - 23 23
ebből: állami feladat -
kötelező feladat - - - 23 23
önkéntes feladat -
5. Felhalmozási bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - 40 40
ebből: állami feladat -
kötelező feladat - - 40 40
önkéntes feladat -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
8. Finanszírozási bevételek 1 617 290 1 630 686 1 638 871 1 696 630 1 698 079 105,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 1 617 290 1 617 290 1 625 475 1 683 234 1 684 683 104,2%
önkéntes feladat 13 396 13 396 13 396 13 396
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 1 617 290 1 658 319 1 666 504 1 726 828 1 728 277 106,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 274 992 1 289 717 1 298 660 1 345 427 1 343 691 105,4%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 1 274 992 1 289 717 1 298 660 1 345 427 1 343 691 105,4%
önkéntes feladat -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 342 298 345 292 348 147 360 798 363 739 106,3%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 342 298 345 292 348 147 360 798 363 739 106,3%
önkéntes feladat -
3. Dologi kiadások - 4 293 680 1 586 1 830
ebből: állami feladat -
kötelező feladat - 4 293 680 1 586 1 830
önkéntes feladat - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
5. Egyéb működési célú kiadások 19 017 19 017 19 017 19 017
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 19 017 19 017 19 017 19 017
önkéntes feladat - -
6. Tartalékok - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Beruházások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
8. Felújítások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
10. Finanszírozási kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 1 617 290 1 658 319 1 666 504 1 726 828 1 728 277 106,9%
C. Költségvetési létszámkeret 550,00 550,00 550,00 557,75 557,75 101,4%
ebből: pedagógus létszámkeret 287,00 287,00 287,00 291,00 291,00 101,4%
technikai létszámkeret 263,00 263,00 263,00 266,75 266,75 101,4%

2.a.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó egyéb intézmények bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 44027 43 992 10 478 10 478 10 478 10 478
ebből: állami feladat
kötelező feladat 44027 43992 10478 10478 10478 10478
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 32 822 35 700 36 357 - - 0,0% 3 3
ebből: állami feladat
kötelező feladat 32 822 35 700 36 357 - - 0,0% 3 3
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 162 2 162 2 162 2 162 359 483 376 754 393 592 417 385 423 544 117,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - - - 359 483 359 483 376 321 400 114 406 273 113,0%
önkéntes feladat 2 162 2 162 2 162 2 162 17 271 17 271 17 271 17 271
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 32 822 37 862 38 519 46 189 46 154 140,6% 359 483 387 232 404 070 427 866 434 025 120,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 25 844 29 723 30 240 36 240 36 213 140,1% 286 064 307 146 320 404 335 302 340 152 118,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 844 29 723 30 240 36 240 36 213 140,1% 286 064 307 146 320 404 335 302 340 152 118,9%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 6 978 7 849 8 239 9 859 9 851 141,2% 73 419 78 138 83 565 92 210 93 519 127,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 6 978 7 849 8 239 9 859 9 851 141,2% 73 419 78 138 83 565 92 210 93 519 127,4%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 290 40 90 90 1 948 101 354 354
ebből: állami feladat
kötelező feladat 290 40 90 90 1 948 101 354 354
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 32 822 37 862 38 519 46 189 46 154 140,6% 359 483 387 232 404 070 427 866 434 025 120,7%
C. Költségvetési létszámkeret 14,00 14,00 14,00 14,00 14,00 100,0% 144,00 144,00 148,00 148,00 148,00 102,8%
e Ft-ban
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 4 056 4 056 23 203 23 203 705 755 705 755 705 755 705 755
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 4056 4056 23203 23203 705 755 705 755 705 755 705 755
önkéntes feladat -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
3. Közhatalmi bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
4. Működési bevételek 19 147 19 147 19 147 - - 0,0% 1 069 155 1 069 155 1 070 433 1 126 162 1 151 812 107,7%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 19 147 19 147 19 147 - - 0,0% 1 069 155 1 069 155 1 070 433 1 126 162 1 151 812 107,7%
önkéntes feladat - - - -
5. Felhalmozási bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
8. Finanszírozási bevételek 465 562 468 678 489 986 554 147 564 701 121,3% 2 457 947 2 592 403 2 801 849 2 868 536 2 868 850 116,7%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 465 562 465 562 486 870 551 031 561 585 120,6% 2 457 947 2 457 947 2 667 393 2 734 080 2 734 394 111,2%
önkéntes feladat 3 116 3 116 3 116 3 116 134 456 134 456 134 456 134 456
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 484 709 491 881 513 189 577 350 587 904 121,3% 3 527 102 4 367 313 4 578 037 4 700 453 4 726 417 134,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 382 661 385 314 402 485 452 906 460 993 120,5% 459 197 494 679 494 146 508 395 509 112 110,9%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 382 661 385 314 402 485 452 906 460 993 120,5% 459 197 494 679 494 146 508 395 509 112 110,9%
önkéntes feladat - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 102 048 102 376 107 377 120 990 123 235 120,8% 118 718 126 800 128 553 132 374 132 568 111,7%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 102 048 102 376 107 377 120 990 123 235 120,8% 118 718 126 800 128 553 132 374 132 568 111,7%
önkéntes feladat - -
3. Dologi kiadások 971 107 234 456 2 681 688 3 121 060 3 111 312 3 033 920 2 983 730 111,3%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 971 107 234 456 2 681 688 3 121 060 3 111 312 3 033 920 2 983 730 111,3%
önkéntes feladat - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 900 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat - -
5. Egyéb működési célú kiadások 3 220 3 220 3 220 3 220 178 662 433 533 433 533 476 429 500 482 280,1%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 3 220 3 220 3 220 3 220 178 662 433 533 433 533 476 429 500 482 280,1%
önkéntes feladat - -
6. Tartalékok - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Beruházások 87 937 167 149 219 048 277 595 313 094 356,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 87 937 167 149 219 048 277 595 313 094 356,0%
önkéntes feladat - - - - -
8. Felújítások - 23 192 190 545 270 840 286 531
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - 23 192 190 545 270 840 286 531
önkéntes feladat - - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 484 709 491 881 513 189 577 350 587 904 121,3% 3 527 102 4 367 313 4 578 037 4 700 453 4 726 417 134,0%
C. Költségvetési létszámkeret 237,00 237,00 237,00 251,00 251,00 105,9% 120,50 120,50 110,50 110,50 110,50 91,7%
e Ft-ban
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen Gazdasági Intézmény mindösszesen
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 720 289 720 289 783 463 783 428 747 922 747 922 813 598 813 563
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 720 289 720 289 783 463 783 428 747 922 747 922 813 598 813 563
önkéntes feladat - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
3. Közhatalmi bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
4. Működési bevételek 1 121 124 1 124 002 1 125 937 1 126 165 1 151 815 102,7% 1 121 124 1 124 002 1 125 937 1 126 188 1 151 838 102,7%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 1 121 124 1 124 002 1 125 937 1 126 165 1 151 815 102,7% 1 121 124 1 124 002 1 125 937 1 126 188 1 151 838 102,7%
önkéntes feladat - -
5. Felhalmozási bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - - - - - 40 40
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - 40 40
önkéntes feladat - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
8. Finanszírozási bevételek 3 282 992 3 439 997 3 687 589 3 842 230 3 859 257 117,6% 4 900 282 5 070 683 5 326 460 5 538 860 5 557 336 113,4%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 3 282 992 3 282 992 3 530 584 3 685 225 3 702 252 112,8% 4 900 282 4 900 282 5 156 059 5 368 459 5 386 935 109,9%
önkéntes feladat 157 005 157 005 157 005 157 005 170 401 170 401 170 401 170 401
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 4 404 116 5 284 288 5 533 815 5 751 858 5 794 500 131,6% 6 021 406 6 942 607 7 200 319 7 478 686 7 522 777 124,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 153 766 1 216 862 1 247 275 1 332 843 1 346 470 116,7% 2 428 758 2 506 579 2 545 935 2 678 270 2 690 161 110,8%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 1 153 766 1 216 862 1 247 275 1 332 843 1 346 470 116,7% 2 428 758 2 506 579 2 545 935 2 678 270 2 690 161 110,8%
önkéntes feladat - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 301 163 315 163 327 734 355 433 359 173 119,3% 643 461 660 455 675 881 716 231 722 912 112,3%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 301 163 315 163 327 734 355 433 359 173 119,3% 643 461 660 455 675 881 716 231 722 912 112,3%
önkéntes feladat - - - -
3. Dologi kiadások 2 681 688 3 124 269 3 111 560 3 034 598 2 984 630 111,3% 2 681 688 3 128 562 3 112 240 3 036 184 2 986 460 111,4%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 2 681 688 3 124 269 3 111 560 3 034 598 2 984 630 111,3% 2 681 688 3 128 562 3 112 240 3 036 184 2 986 460 111,4%
önkéntes feladat - - - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 900 100,0% 900 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 900 900 900 900 900 100,0% 900 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat - - - -
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 436 753 436 753 479 649 503 702 281,9% 178 662 455 770 455 770 498 666 522 719 292,6%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 178 662 436 753 436 753 479 649 503 702 281,9% 178 662 455 770 455 770 498 666 522 719 292,6%
önkéntes feladat - - - -
6. Tartalékok - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Beruházások 87 937 167 149 219 048 277 595 313 094 356,0% 87 937 167 149 219 048 277 595 313 094 356,0%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 87 937 167 149 219 048 277 595 313 094 356,0% 87 937 167 149 219 048 277 595 313 094 356,0%
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
8. Felújítások - 23 192 190 545 270 840 286 531 - 23 192 190 545 270 840 286 531
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat - 23 192 190 545 270 840 286 531 - 23 192 190 545 270 840 286 531
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 4 404 116 5 284 288 5 533 815 5 751 858 5 794 500 131,6% 6 021 406 6 942 607 7 200 319 7 478 686 7 522 777 124,9%
C. Költségvetési létszámkeret 515,50 515,50 509,50 523,50 523,50 101,6% 1 065,50 1 065,50 1 059,50 1 081,25 1 081,25 101,5%

2.a.2.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó óvodák beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 876 876 876 876 672 672 672 672
ebből: állami feladat
kötelező feladat 876 876 876 876 672 672 672 672
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - 75 75
ebből: állami feladat
kötelező feladat 75 75
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 429 2 429 2 579 3 028 3 264 134,4% 4 212 4 212 4 462 5 721 5 772 137,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 429 2 429 2 579 3 028 3 264 134,4% 4 212 4 212 4 462 5 721 5 772 137,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 429 3 305 3 455 3 904 4 140 170,4% 4 212 4 884 5 134 6 468 6 519 154,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 353 3 193 3 193 3 642 3 952 168,0% 4 212 4 879 4 879 5 883 6 372 151,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 353 3 193 3 193 3 642 3 952 168,0% 4 212 4 879 4 879 5 883 6 372 151,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 36 36 36 36 5 5 5 5
ebből: állami feladat
kötelező feladat 36 36 36 36 5 5 5 5
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 76 76 226 226 152 200,0% 250 580 142
ebből: állami feladat
kötelező feladat 76 76 226 226 152 200,0% 250 580 142
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 429 3 305 3 455 3 904 4 140 170,4% 4 212 4 884 5 134 6 468 6 519 154,8%
e Ft-ban
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 967 967 967 967 801 801 801 801
ebből: állami feladat
kötelező feladat 967 967 967 967 801 801 801 801
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 717 2 717 3 007 3 666 3 844 141,5% 2 262 2 262 2 342 31 392 31 392 1387,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 717 2 717 3 007 3 666 3 844 141,5% 2 262 2 262 2 342 31 392 31 392 1387,8%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 717 3 684 3 974 4 633 4 811 177,1% 2 262 3 063 3 143 32 193 32 193 1423,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 717 3 693 3 983 4 478 4 656 171,4% 2 262 2 996 2 876 10 475 10 475 463,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 717 3 693 3 983 4 478 4 656 171,4% 2 262 2 996 2 876 10 475 10 475 463,1%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - 9 - 9 - 9 - 9 67 67 67 67
ebből: állami feladat
kötelező feladat - 9 - 9 - 9 - 9 67 67 67 67
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 164 164 200 21 651 21 651
ebből: állami feladat
kötelező feladat 164 164 200 21 651 21 651
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 717 3 684 3 974 4 633 4 811 177,1% 2 262 3 063 3 143 32 193 32 193 1423,2%
e Ft-ban
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 194 1 194 1 194 1 194 1 191 1 191 1 191 1 191
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1194 1194 1194 1194 1191 1191 1191 1191
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 335 335 335 335 335 100,0% -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 335 335 335 335 335 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 135 2 135 2 388 2 712 2 719 127,4% 2 389 2 389 2 129 2 546 2 634 110,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 135 2 135 2 388 2 712 2 719 127,4% 2 389 2 389 2 129 2 546 2 634 110,3%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 470 3 664 3 917 4 241 4 248 172,0% 2 389 3 580 3 320 3 737 3 825 160,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 470 3 550 3 803 2 227 2 234 90,4% 2 119 3 027 2 667 3 065 3 315 156,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 470 3 550 3 803 2 227 2 234 90,4% 2 119 3 027 2 667 3 065 3 315 156,4%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 114 114 114 114 283 283 283 283
ebből: állami feladat
kötelező feladat 114 114 114 114 283 283 283 283
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 1 900 1 900 270 270 370 389 227 84,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 900 1 900 270 270 370 389 227 84,1%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 470 3 664 3 917 4 241 4 248 172,0% 2 389 3 580 3 320 3 737 3 825 160,1%
e Ft-ban
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 684 684 684 684 930 930 930 930
ebből: állami feladat
kötelező feladat 684 684 684 684 930 930 930 930
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 692 692 692 692 692 100,0% -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 692 692 692 692 692 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 291 2 291 2 227 2 597 2 770 120,9% 2 366 2 366 2 766 3 188 3 378 142,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 291 2 291 2 227 2 597 2 770 120,9% 2 366 2 366 2 766 3 188 3 378 142,8%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 983 3 667 3 603 3 973 4 146 139,0% 2 366 3 296 3 696 4 118 4 308 182,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 483 3 104 3 040 3 410 3 583 144,3% 2 366 3 129 3 529 3 907 3 943 166,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 483 3 104 3 040 3 410 3 583 144,3% 2 366 3 129 3 529 3 907 3 943 166,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 63 63 63 63 167 167 167 167
ebből: állami feladat
kötelező feladat 63 63 63 63 167 167 167 167
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 500 500 500 500 500 100,0% 44 198
ebből: állami feladat
kötelező feladat 500 500 500 500 500 100,0% 44 198
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 983 3 667 3 603 3 973 4 146 139,0% 2 366 3 296 3 696 4 118 4 308 182,1%
e Ft-ban
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 579 1 579 1 579 1 579 1 050 1 050 1 050 1 050
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1579 1579 1579 1579 1050 1050 1050 1050
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - 150 150 -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 150 150
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 3 952 3 952 4 120 4 721 4 922 124,5% 3 848 3 848 4 098 7 018 7 319 190,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 952 3 952 4 120 4 721 4 922 124,5% 3 848 3 848 4 098 7 018 7 319 190,2%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 952 5 531 5 699 6 450 6 651 168,3% 3 848 4 898 5 148 8 068 8 369 217,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 3 952 4 431 4 479 5 030 4 859 123,0% 3 848 4 897 5 147 5 893 6 319 164,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 952 4 431 4 479 5 030 4 859 123,0% 3 848 4 897 5 147 5 893 6 319 164,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 1 100 1 100 1 100 1 100 1 1 1 1
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 100 1 100 1 100 1 100 1 1 1 1
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 120 320 692 2 174 2 049
ebből: állami feladat
kötelező feladat 120 320 692 2 174 2 049
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 952 5 531 5 699 6 450 6 651 168,3% 3 848 4 898 5 148 8 068 8 369 217,5%
e Ft-ban
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 1 164 1 164 1 164 1 164 1 440 1 440 1 440 1 440
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1164 1164 1164 1164 1440 1440 1440 1440
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - 381 381 381 381 381 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 381 381 381 381 381 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 509 2 509 2 909 3 245 3 410 135,9% 3 766 3 766 4 296 4 481 5 881 156,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 509 2 509 2 909 3 245 3 410 135,9% 3 766 3 766 4 296 4 481 5 881 156,2%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 509 3 673 4 073 4 409 4 574 182,3% 4 147 5 587 6 117 6 302 7 702 185,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 509 3 657 3 657 3 697 3 682 146,8% 4 147 5 603 6 133 6 102 6 533 157,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 509 3 657 3 657 3 697 3 682 146,8% 4 147 5 603 6 133 6 102 6 533 157,5%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 16 16 16 16 - 16 - 16 - 16 - 16
ebből: állami feladat
kötelező feladat 16 16 16 16 - 16 - 16 - 16 - 16
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 400 696 876 216 1 185
ebből: állami feladat
kötelező feladat 400 696 876 216 1 185
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 509 3 673 4 073 4 409 4 574 182,3% 4 147 5 587 6 117 6 302 7 702 185,7%
e Ft-ban
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 653 653 653 653 615 615 615 615
ebből: állami feladat
kötelező feladat 653 653 653 653 615 615 615 615
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 300 300 300 300 300 100,0% - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 300 300 300 300 300 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 196 2 196 2 446 3 421 3 503 159,5% 2 664 2 664 2 664 3 308 3 502 131,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 196 2 196 2 446 3 421 3 503 159,5% 2 664 2 664 2 664 3 308 3 502 131,5%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 496 3 149 3 399 4 374 4 456 178,5% 2 664 3 279 3 279 3 923 4 117 154,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 496 3 142 3 242 3 215 3 245 130,0% 2 314 2 929 2 929 3 573 3 848 166,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 496 3 142 3 242 3 215 3 245 130,0% 2 314 2 929 2 929 3 573 3 848 166,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 7 7 7 7
ebből: állami feladat
kötelező feladat 7 7 7 7
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 150 1 152 1 204 350 350 350 350 269 76,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 150 1 152 1 204 350 350 350 350 269 76,9%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 496 3 149 3 399 4 374 4 456 178,5% 2 664 3 279 3 279 3 923 4 117 154,5%
e Ft-ban
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 13 816 13 816 13 816 13 816
ebből: állami feladat
kötelező feladat 13 816 13 816 13 816 13 816
önkéntes feladat -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
3. Közhatalmi bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
4. Működési bevételek 1 708 1 708 1 708 1 933 1 933 113,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 708 1 708 1 708 1 933 1 933 113,2%
önkéntes feladat -
5. Felhalmozási bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
8. Finanszírozási bevételek 39 736 39 736 42 433 81 044 84 310 212,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 39 736 39 736 42 433 81 044 84 310 212,2%
önkéntes feladat - - - -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 41 444 55 260 57 957 96 793 100 059 241,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
3. Dologi kiadások 40 248 52 230 53 557 64 597 67 016 166,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 40 248 52 230 53 557 64 597 67 016 166,5%
önkéntes feladat - - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - -
ebből: állami feladat - - -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat - - -
5. Egyéb működési célú kiadások 1 834 1 834 1 834 1 834
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 1 834 1 834 1 834 1 834
önkéntes feladat - - - -
6. Tartalékok - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Beruházások 1 196 1 196 2 566 30 362 31 209 2609,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 196 1 196 2 566 30 362 31 209 2609,4%
önkéntes feladat - - - -
8. Felújítások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 41 444 55 260 57 957 96 793 100 059 241,4%

2.a.2.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó egyéb intézmények beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 26 592 26 592 26 592 26 592
ebből: állami feladat
kötelező feladat 26 592 26 592 26 592 26 592
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 271 978 271 978 273 256 309 613 335 263 123,3% 82 250 82 250 82 250 82 250 82 250 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 271 978 271 978 273 256 309 613 335 263 123,3% 82 250 82 250 82 250 82 250 82 250 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 23 903 23 903 23 903 23 903 42 159 42 159 44 575 65 672 71 881 170,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 42 159 42 159 44 575 65 672 71 881 170,5%
önkéntes feladat 23 903 23 903 23 903 23 903
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 271 978 295 881 297 159 333 516 359 166 132,1% 124 409 151 001 153 417 174 514 180 723 145,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 92 935 104 815 103 573 115 368 116 958 125,8% 123 509 150 054 151 470 172 052 176 865 143,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 92 935 104 815 103 573 115 368 116 958 125,8% 123 509 150 054 151 470 172 052 176 865 143,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 900 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 190 177 190 177 213 926 237 979 133,2% 47 47 47 47
ebből: állami feladat
kötelező feladat 178 662 190 177 190 177 213 926 237 979 133,2% 47 47 47 47
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 381 889 3 409 4 222 4 229 1110,0% 1 000 1 515 2 911
ebből: állami feladat
kötelező feladat 381 889 3 409 4 222 4 229 1110,0% 1 000 1 515 2 911
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 271 978 295 881 297 159 333 516 359 166 132,1% 124 409 151 001 153 417 174 514 180 723 145,3%
e Ft-ban
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 11 411 11 411 11 411 11 411 653 936 653 936 653 936 653 936
ebből: állami feladat
kötelező feladat 11 411 11 411 11 411 11 411 653 936 653 936 653 936 653 936
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 1 600 1 600 1 600 20 747 20 747 1296,7% 711 619 711 619 711 619 711 619 711 619 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 600 1 600 1 600 20 747 20 747 1296,7% 711 619 711 619 711 619 711 619 711 619 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 31 070 31 070 44 732 52 412 54 368 175,0% 2 344 982 2 455 535 2 646 206 2 645 505 2 634 388 112,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 31 070 31 070 44 732 52 412 54 368 175,0% 2 344 982 2 344 982 2 535 653 2 534 952 2 523 835 107,6%
önkéntes feladat 110 553 110 553 110 553 110 553
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 32 670 44 081 57 743 84 570 86 526 264,8% 3 056 601 3 821 090 4 011 761 4 011 060 3 999 943 130,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 2 065 2 065 - - 459 197 492 614 492 081 508 395 509 112 110,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 065 2 065 - - 459 197 492 614 492 081 508 395 509 112 110,9%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 558 558 - - 118 718 126 242 127 995 132 374 132 568 111,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 558 558 - - 118 718 126 242 127 995 132 374 132 568 111,7%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 32 670 41 458 39 797 48 900 49 607 151,8% 2 392 326 2 772 503 2 762 915 2 633 003 2 573 284 107,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 32 670 41 458 39 797 48 900 49 607 151,8% 2 392 326 2 772 503 2 762 915 2 633 003 2 573 284 107,6%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 19 147 19 147 241 475 241 475 241 475 241 475
ebből: állami feladat
kötelező feladat 19 147 19 147 241 475 241 475 241 475 241 475
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások - 15 323 16 523 17 772 86 360 165 064 196 750 224 973 256 973 297,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 15 323 16 523 17 772 86 360 165 064 196 750 224 973 256 973 297,6%
önkéntes feladat
8. Felújítások 23 192 190 545 270 840 286 531
ebből: állami feladat
kötelező feladat 23 192 190 545 270 840 286 531
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 32 670 44 081 57 743 84 570 86 526 264,8% 3 056 601 3 821 090 4 011 761 4 011 060 3 999 943 130,9%
e Ft-ban
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen
Rovat megnevezése 2014. évi eredeti 2004. évi
I. mód.
2014. évi II. mód 2014. évi III. mód 2014. évi IV. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 691 939 691 939 691 939 691 939
ebből: állami feladat
kötelező feladat 691 939 691 939 691 939 691 939
önkéntes feladat -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
3. Közhatalmi bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
4. Működési bevételek 1 067 447 1 067 447 1 068 725 1 124 229 1 149 879 107,7%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 1 067 447 1 067 447 1 068 725 1 124 229 1 149 879 107,7%
önkéntes feladat -
5. Felhalmozási bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
8. Finanszírozási bevételek 2 418 211 2 552 667 2 759 416 2 787 492 2 784 540 115,1%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 2 418 211 2 418 211 2 624 960 2 653 036 2 650 084 109,6%
önkéntes feladat 134 456 134 456 134 456 134 456
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 485 658 4 312 053 4 520 080 4 603 660 4 626 358 132,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 459 197 494 679 494 146 508 395 509 112 110,9%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 459 197 494 679 494 146 508 395 509 112 110,9%
önkéntes feladat -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 118 718 126 800 128 553 132 374 132 568 111,7%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 118 718 126 800 128 553 132 374 132 568 111,7%
önkéntes feladat -
3. Dologi kiadások 2 641 440 3 068 830 3 057 755 2 969 323 2 916 714 110,4%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 2 641 440 3 068 830 3 057 755 2 969 323 2 916 714 110,4%
önkéntes feladat -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 900 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat -
5. Egyéb működési célú kiadások 178 662 431 699 431 699 474 595 498 648 279,1%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 178 662 431 699 431 699 474 595 498 648 279,1%
önkéntes feladat -
6. Tartalékok -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
7. Beruházások 86 741 165 953 216 482 247 233 281 885 325,0%
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 86 741 165 953 216 482 247 233 281 885 325,0%
önkéntes feladat -
8. Felújítások 23 192 190 545 270 840 286 531
ebből: állami feladat -
kötelező feladat 23 192 190 545 270 840 286 531
önkéntes feladat -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
10. Finanszírozási kiadások -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 485 658 4 312 053 4 520 080 4 603 660 4 626 358 132,7%

2.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó önállóan működő intézmények 2014. évi felhasználási engedélyhez kötött előirányzatairól

e Ft-ban
2014. évi eredeti 2014. évi I módosítás 2014. évi II módosítás 2014. évi III módosítás 2014. évi IV módosítás
Intézmény Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék
Nyár Óvoda 2 954 798 2 954 798 2 954 798 841 227 - -
JMK Óvoda 1 070 289 1 070 289 1 070 289 65 18 - -
Aranyalma Óvoda - Kertvárosi Tagóvoda 2 550 688 2 550 688 2 550 688 52 14 - -
Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda 3 000 810 3 000 810 3 000 810 1 403 378 - -
Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda 2 419 653 2 419 653 2 419 653 383 103 - -
Virág Óvoda 1 550 418 1 550 418 1 550 418 704 190 - -
Viola Óvoda 2 707 731 2 707 731 2 707 731 2 707 731 - -
Liget Óvoda - Királykerti Tagóvoda 3 367 909 3 367 909 2 700 729 - - - -
Deák Óvoda 2 463 665 2 463 665 2 463 665 390 105 - -
Dalos Ovi Óvoda 626 169 626 169 626 169 284 77 - -
Aradi Óvoda-Csányi és Pozsonyi Tagóvoda 2 059 556 1 823 492 1 310 354 610 165 - -
Bőrfestő Óvoda 3 013 814 3 013 814 3 013 814 324 88 - -
Homoktövis Óvoda 2 466 666 2 466 666 2 466 666 - - - -
Park Óvoda - Lakkozó Tagóvoda 5 657 1 527 5 657 1 527 4 175 1 127 431 116 - -
Óvodák összesen 35 901 9 693 35 665 9 629 33 003 8 911 8 194 2 212 - -
Újpesti Piac és Vásárcsarnok 350 95 350 95 350 95 350 95 - -
Szociális Intézmény 1 485 401 1 485 401 1 485 401 - - - -
Újpesti Bölcsődék Intézménye 7 852 2 120 6 194 1 671 5 821 1 570 714 191 - -
Egyéb intézmények összesen 9 687 2 616 8 029 2 167 7 656 2 066 1 064 286 - -
Mindösszesen 45 588 12 309 43 694 11 796 40 659 10 977 9 258 2 498 - -

3. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek felújítási kiadásai feladatonként

e Ft-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
2014. évi
IV. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Intézményi felújítási kiadások
1. Polgármesteri Hivatal 0 0 0 0
2. Gazdasági Intézmény mindösszesen 23 192 190 545 270 840 286 531
3. Szociális Foglalkoztató 0 0 0 0
4. Újpesti Kulturális Központ 0 0 0
A. Intézményi felújítás összesen 0 23 192 190 545 270 840 286 531
Önkormányzati felújítások
1. Utak és járdák felújítása 286 354 675 409 675 409 468 717 468 717 163,7%
2. Babits Gimnázium Sportprogram 127 000 82 684 82 684 82 684 82 684 65,1%
3. Gondnoki lakás felújítása 5 100 5 100 5 100 5 100
4. Tél u-i Cigány Kisebbség helyiségének felújítása KOB hat. alapján 1 000 1 000 1 000 0
5. Hajrá Újpest Városfejlesztési Program:Szt. István tér 21. sz. alatti épület felújítása 18 511 18 511 18 511 17 346
6. Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium felújítása 180 660 190 966 190 966
7. Újpesti Szigeti József utcai Ált Iskola és Nevelési Tanácsadó felújítása 160 634 169 622 169 622
8. Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Ált. Iskola és Gimnázium felújítása 144 850 153 304 153 304
9. Megyeri úti Általános Iskola felújítása 180 916 191 233 191 233
10. Aradi utcai Óvoda és Bölcsőde felújítása 132 734 140 627 111 002
11. Karinthy Frigyes Művelődési Ház és Iskola felújítása 186 240 191 326 191 326
12. Felújítási munkálatok UKK 20 988 20 988 18 579
13. Felújítási munkálatok Szociális Fogl. 3 712 3 712 3 712
14. Park Óvoda - Lakkozó Tagóvoda felújítása 199 727 199 727
15. Képzőművészeti alkotások felújítsa 836 836
16. Intézményi felújítás 2010. (VÁRÉPKER) 9 323 9 323
17. Zsinagóga homlokzat felújítási munkái 3 191 3 191
B. Önkormányzati felújítás összesen 413 354 782 704 1 793 438 1 850 867 1 816 668 439,5%
Felújítások mindösszesen: 413 354 805 896 1 983 983 2 121 707 2 103 199 508,8%

4. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek beruházási kiadásai feladatonként

e Ft-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi terv 2014. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
2014. évi
IV. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
A. Intézményi beruházási kiadások
1 Igazgatási szoftverek beszerzése 10 000 10 000 10 000 6 812 6 558 65,6%
2 Kisértékű informatikai eszközök beszerzése 32 004 32 004 32 004 32 004 32 258 100,8%
3 Kisértékű egyéb eszközök beszerzése 4 000 4 000 4 000 3 926 3 926 98,2%
4 Földhivatali adatok frissítése 1 905 1 905 1 905 1 905 1 905 100,0%
5 Ortofoto légifotó vásárlás 1 905 1 905 1 905 1 905 1 905 100,0%
6 Lokális hálózat bővítése 4 500 4 500 4 500 4 500 4 500 100,0%
7 Számítógépek tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 12 700 12 700 12 700 12 700 12 700 100,0%
8 Fénymásolók, tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 8 000 8 000 8 000 8 000 8 000 100,0%
9 Nyomtatók tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 2 160 2 160 2 160 2 160 2 160 100,0%
10 István u. 15. szám alatti ingatlan tűzjelző rendszerének telepítése 194 194 194
I. Polgármesteri Hivatal összesen 77 174 77 174 77 368 74 106 74 106 96,0%
1 Gazdasági Intézmény Központ beruházási keret 87 937 167 149 219 048 277 595 313 094 356,0%
II. Gazdasági Intézmény mindösszesen 87 937 167 149 219 048 277 595 313 094 356,0%
3. Szociális Foglalkoztató
5. Újpesti Kulturális Központ 10 405 16 515
A. Intézményi beruházás összesen (I. + II.) 165 111 244 323 296 416 362 106 403 715 244,5%
B. Önkormányzat beruházási kiadásai
1 Tervezési díjak 88 900 113 367 112 281 83 643 95 643 107,6%
2 Járda és útépítés 74 295 75 644 100 534 133 775 114 677 154,4%
3 Játszóterek építése 80 645 87 943 87 943 130 468 130 468 161,8%
4 Parképítés, fasor rehabilitáció 196 850 222 560 222 814 347 383 334 433 169,9%
5 Közműépítés 3 810 3 810 3 810 3 810 3 810 100,0%
6 Parkoló építése 25 400 92 257 92 867 104 081 83 789 329,9%
7 Közvilágítás 57 150 57 150 57 150 46 059 44 039 77,1%
8 Forgalomtechnika 111 760 124 018 124 018 128 746 97 746 87,5%
9 Játszótéri ivókutak 6 350 6 350 6 350 6 350 6 350 100,0%
10 Közterületi öntözőkutak építése 20 320 20 320 20 320 20 320 20 320 100,0%
11 Szilágyi úti multifunkciós sportcsarnok építése I. ütem 254 000 254 000 254 000 254 000 33 000 13,0%
12 Térfigyelő kamerák telepítése (tervezés+kivitelezés) 110 000 127 000 127 000 166 876 166 876 151,7%
13 Ingatlanok vásárlása 1 270 1 270 1 270 1 270 1 320 103,9%
14 Kisértékű egyéb eszközök beszerzése: Közhasznú foglalkoztatottak részére 25 685 25 685 25 685 25 483 25 483 99,2%
15 Nagyértékű egyéb eszközök beszerzése: Közhasznú foglalkoztatottak részére 5 259 5 259 5 259 5 259 5 259 100,0%
16 Homoktövis Bölcsőde (KMOP-4.5.2-11-2012-0020 pályázat) támogatott rész (kivitelezés) 107 005 107 005 107 005 84 256
17 Homoktövis Bölcsőde (KMOP-4.5.2-11-2012-0020 pályázat) saját rész 143 119 143 119 145 342 117 854
18 Intézményi játszóeszköz építés 30 480 62 230 28 544 28 544 0 0,0%
19 Újpesti Sajtó Kft. Törzstőke emelés 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 100,0%
20 Hajrá Újpest Városfejlesztési Program: Szent István tér fejlesztése 404 467 404 467 404 467 404 467 404 467 100,0%
21 Bőrfestő u-i Óvoda fejlesztése (KMOP-4.6.1-11 pályázat) támogatott forrásból 140 000 140 000 140 000 140 000
22 Bőrfestő u-i Óvoda fejlesztése (KMOP-4.6.1-11 pályázat) saját forrásból 100 184 100 184 108 545 108 545
23 Szakrendelő fejlesztése 116 732 116 732 116 732 116 732
24 Hajrá Újpest Városfejlesztési Program: Szakrendelő fejlesztése 47 832 47 832 47 832 47 832
25 Fóti u-i Óvoda bővítése 14 421 14 421 14 421 14 421
26 Tábor u-i családi park építése 75 659 75 659 75 659 75 659
27 Farkas-erdő rehabilitációs munkáinak II. ütem 5 427 5 427 5 427 5 427
28 Akadálymentesítés és felvonók telepítése 16 527 16 527 16 655 16 019
29 Napelemes rendszer telepítése az Újpesti szakorvosi Rendelőintézet épületére (KMOP-3.3.3-13. pályázat) saját forrásból 2 000 2 000 4 540 4 540
30 Napelemes rendszer telepítése az Újpesti szakorvosi Rendelőintézet épületére (KMOP-3.3.3-13. pályázat) támogatott forrásból 35 722 35 722 35 722 35 722
31 Hajrá Újpest Városfejlesztési Program: Újpesti Uszoda 3 449 3 449 3 449 4 021
32 Áldozatsegítő hálózat fejlesztése (TÁMOP-5.6.1.C-11/1-2011-0006 pályázat) 1 195 1 195 1 195 1 195
33 Könyves K. Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 117 223 118 493 130 325 126 559
34 Közösségi Közlekedés (KÖZOP 5.5 0-9 pályázat) saját forrásból 8 001 8 001 8 001 8 001
35 „Újpest Olimpikonok” című könyv szerzői jogdíjának vásárlása 1 016 1 016 3 158 3 158
36 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” saját forrásból 30 099 30 099 30 099 30 099
37 Szervezetfejlesztés az önkormányzatok számára (ÁROP-3.A.2-2013-0048 pályázat) 3 850 3 850 3 850 3 850
38 Kisértékű egyéb eszközök beszerzése 0 4 134 12 975 13 071
39 Főbejárati portál korszerűsítése 27 750 27 750 27 750 0
40 Városgondnokság telephely építése 18 411 18 411 14 497
41 Nagyértékű egyéb eszközök beszerzése 580 1 063
42 Ingatlan cseréje 1047 Vasvári Pál u 5.- 1048 Lóverseny tér 5. 26 864 23 736
43 Mobil alapú közterületvédő alkalmazás fejlesztése 8 382
B. Önkormányzat beruházási kiadásai összesen 1 499 141 2 683 041 2 697 838 2 977 571 2 574 819 171,8%
Beruházások mindösszesen: (A.+B.) 1 664 252 2 927 364 2 994 254 3 339 677 2 978 534 179,0%

5.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú kiadásai feladatonként

e Ft-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi terv 2004. évi
I. mód..
2014. évi II. mód. 2014. évi III. mód. 2014. évi IV. mód. Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
I. Egyéb működési célú kiadások 824 965 1 874 841 1 914 595 1 972 325 2 016 440 244,4%
A. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n belülre 34 000 1 083 146 1 097 822 1 105 584 1 105 866 3252,5%
1 Nemzetiségi Önkormányzatok támogatása 3 000 3 000 6 000 11 000 9 470 315,7%
2 Rendőrség támogatása 25 000 35 000 35 000 37 690 39 454 157,8%
3 Tűzőrség támogatása 3 000 3 000 2 946 2 418 0 0,0%
4 Károlyi Kórház működésének támogatása 3 000 3 000 3 000 3 000 2 000 66,7%
5 Bursa ösztöndíj 3 800 3 800 3 800 3 800
6 Előző évi le nem utalt támogatások intézményeknek 1 023 934 1 023 934 1 023 934 1 023 934
7 2013. évi költségvetési többlettámogatás visszafizetése 11 412 11 412 11 412 11 412
8 KOB: Nyári tábor és erdei iskolák keretből adott támogatás 1 000 1 000 1 000
9 KOB: Nemzetiségi keretből adott támogatás 10 730 11 330 11 330
10 Közfoglalkoztatásra fel nem használt támogatás visszafizetése 3 466
B. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n kívülre 790 965 791 695 816 773 866 741 910 574 115,1%
1 Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. 162 000 162 000 162 000 162 000 162 000 100,0%
2 Helytörténeti Értesítő 4 190 4 190 4 190 4 190 4 190 100,0%
3 UV Zrt. Közszolg. szerz. 317 000 317 000 317 000 358 426 401 886 126,8%
4 Kerületi komposztálási mintaprogram 3 000 3 000 3 000 1 890 0 0,0%
5 Állatmentő Liga (állatmentő őrszolgálat) támogatása 1 275 1 275 1 275 1 275 1 275 100,0%
6 Balatonfüredi Kard. Rehab. Int. Alapítvány 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
7 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 138 000 138 000 138 000 138 000 138 000 100,0%
8 Twist Olivér Alapítvány (hajléktalanok nappali ellátása) 8 580 8 580 8 580 8 580 8 580 100,0%
9 Twist Olivér Alapítvány (utcai gondozó szolg.) 2 420 2 420 2 420 2 420 2 420 100,0%
10 Kereskedelmi és Iparkamara támogatása 1 000 1 000 1 000 1 000 0 0,0%
11 MÁV Szimfonikusok 1 000 1 000 1 000 1 000 0 0,0%
12 UTE utánpótlás támogatás 97 000 97 000 97 000 97 000 97 000 100,0%
13 UTE versenysport támogatás 36 000 36 000 36 000 36 000 36 000 100,0%
14 Lepke Múzeum 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 100,0%
15 Egyházak működési támogatása 10 000 10 000 8 600 8 600 8 600 86,0%
16 ÚSC Városi Sportiskola támogatása 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
17 KOB: Civil Keretből adott támogatások 680 10 425 10 425 13 938
18 Sport támogatási keretből adott támogatások 0 900 3 313 3 663
19 Könyvkiadás támogatása 50 50 150 150
20 Kiemelt kult. és okt. keretből adott támogatások 400 2 216 2 616
21 KOB: Nyári tábor és erdei iskolák keretből adott támogatás 2 323 2 323 2 323
22 KOB: Sport alapból adott támogatás 4 110 6 742 6 742
23 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. Támogatása Semmelweis napra 9 000 9 000 9 000
24 Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület támogatása 1 000 1 000
25 Tehetséggond. adott támogatások 410 410
26 Vis maior alap 281 281
27 Újpesti Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltók Közhasznú Egyesület támogatása 1 000 1 000
II. Egyéb felhalmozási célú kiadások 842 554 1 131 990 1 727 427 1 740 399 1 825 413 216,7%
A. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n belülre 11 490 11 490 11 490 22 581 35 531 309,2%
1 EIB támogatás fennmaradó része a Magyar Állam javára az adósságkonszolidációval kapcs. 11 490 11 490 11 490 11 490 11 490 100,0%
2 Közvilágítással kapcsolatos feladatok 11 091 24 041
B. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n kívülre 831 064 1 120 500 1 715 937 1 717 818 1 789 882 215,4%
1 Önkormányzati lakásért fizetett pénzbeli térítés 13 000 15 250 15 250 15 250 8 752 67,3%
2 Fiatal házasok lakáshoz jutási támogatás végleges jelleggel 21 000 21 000 21 000 21 000 16 100 76,7%
3 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök 8 000 8 000 8 000 8 000 8 000 100,0%
4 UV Zrt. Közszolg. szerz. 213 000 213 000 213 000 213 000 213 000 100,0%
5 Társasházak energetikai korszerűsítésének támogatása pályázat útján 18 000 36 000 36 000 36 000 36 000 200,0%
6 Fővárosi Önkormányzat „BKISZ” Szennyvízelvezetési projekt 7 000 16 405 16 405 16 405 16 405 234,4%
7 Műfüves pálya MLSZ 30% önrész, Pályaépítési Program 10 135 10 135 10 135 10 135 8 255 81,5%
8 Szilágyi u-i Sportpálya TAO pályázat önrész 54 529 54 529 54 529 54 529 54 529 100,0%
9 Ovi-Foci program folytatása 11 400 11 400 11 400 11 400 11 400 100,0%
10 Templomok felújítási keret 25 000 39 000 40 400 42 150 42 150 168,6%
11 Városgondnokság Kft. Telephely építése 150 000 390 000 390 000 390 000 425 000 283,3%
12 Tábor u-i Családi Játszópark II. ütem 150 000 150 000 150 000 150 000 208 000 138,7%
13 ÉPIT ZRt. Lekötött tartalékba pótbefizetés 150 000 150 000 150 000 150 000 150 000 100,0%
14 Szobor és emléktábla állítás 0 2 000 2 000 2 000
15 Vis maior alap 27 127 127
16 ÖKO program 5 781 5 781 5 781 5 781
17 Görgey úti pavilonok építése 40 000 40 000 29 500
18 Karmel Kiskertje Katolikus Óvoda játszóeszközök felújítása 2 000 2 000 2 000
19 Egyéb kártérítés 10 41 41
20 Rendelők fejlesztése, felújítása 550 000 550 000 526 048
21 Károlyi Gimn. tornaterem felújítás TAO pályázat önrész 7 200
22 Babits Gimn. tornaterem felújítás TAO pályázat önrész 9 058
23 Megyeri Isk. tornaterem felújítás TAO pályázat önrész 10 536
I.-II. Mindösszesen 1 667 519 3 006 831 3 642 022 3 712 724 3 841 853 230,4%

5.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú bevételei feladatonként (e Ft-ban)

e Ft-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi terv 2004. évi
I. mód..
2014. évi II. mód. 2014. évi III. mód. 2014. évi IV. mód. Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
I. Működési célú bevételek 4 251 498 4 714 158 4 778 503 4 754 315 4 369 389 102,8%
A. Működési célú támogatások ÁH-n belülről 4 181 498 4 644 158 4 708 503 4 684 315 4 297 483 102,8%
1 Önkormányzatok működési támogatásai 3 152 002 3 152 002 3 214 509 3 190 321 3 233 670 102,6%
2 Kronodrog Program (KAB-ME-13-A-13732 pályázat) 1 660 1 660 1 660 1 660 0 0,0%
3 KEF működtetése (KAB-KEF-13-13412 pályázat) 650 650 650 650 500 76,9%
4 NKA pályázat kulturális fesztivál 3 000 3 000 3 000 3 000 1 500 50,0%
5 Újpesti Piac és Vásárcsarnok 178 662 179 056 179 056 179 056 182 831 102,3%
6 Közhasznú foglalkoztatottak 465 505 465 505 465 505 465 505 207 999 44,7%
7 Áldozatsegítő hálózat fejlesztése (TÁMOP-5.6.1.C-11/1-2011-0006 pályázat) 78 827 78 827 78 827 78 827 62 384 79,1%
8 Szervezetfejlesztés az önkormányzatok számára (ÁROP-3.A.2-2013-0048 pályázat) 30 000 30 000 30 000 30 000 0 0,0%
9 Könyves K. Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 202 922 202 922 202 922 202 922 84 504 41,6%
10 Kulturális program támogatása: NGM 863 863 863 863 863 100,0%
11 „Új tudás, új ismeret” - Kulturális Szolgáltatás Újpesten (TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0021) 12 091 12 091 12 091 12 091 4 496 37,2%
12 Nem kerületi lakos iskolások utáni hozzájárulás önkormányzatoktól 0 0 0 0 0
13 Fővárosi Önkormányzat (Babits M. Gimn. és Karinthy F.Ált.Isk. működtetése) 55 316 55 316 55 316 55 316 49 976 90,3%
14 2013. évi nyári gyerektáboroztatás maradványának visszafizetése 148 148 148 148
15 Intézményektől elvont 2013. évi maradvány 462 118 462 118 462 118 462 118
16 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 1 838 1 838 1 838
17 E-útdíj kompenzáció 4 656
B. Működési célú átvett pénzeszközök 70 000 70 000 70 000 70 000 71 906 102,7%
1 Újpesti Torna Egylet 2013. évi előleg visszafiz. 70 000 70 000 70 000 70 000 70 000 100,0%
2 Köztemetés visszafizetése 719
3 Cseriti adományok 1 187
II. Felhalmozási célú bevételek 804 242 841 593 841 593 857 384 324 010 40,3%
A. Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 641 942 679 293 679 293 695 084 313 495 48,8%
1 Homoktövis Bölcsőde (KMOP-4.5.2-11-2012-0020 pályázat) támogatott rész 117 192 117 192 117 192 117 192 120 472 102,8%
2 Homoktövis Bölcsőde (KMOP-4.5.2-11-2012-0020 pályázat) önerő támogatása 13 386 13 386
3 Bőrfestő u-i Óvoda fejlesztése (KMOP-4.6.1-11 pályázat) támogatott rész 140 000 140 000 140 000 140 000 140 000 100,0%
4 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 384 750 384 750 0 0,0%
5 Napelemes rendszer telepítése az Újpesti Szakrendelő épületére (KMOP-3.3.3-13. pályázat) 37 351 37 351 37 351 37 232
6 Közművelődés érdekeltségnövelő támogatás 2 405 2 405
B. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 300 162 300 162 300 162 300 10 515 6,5%
1 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök visszatérülése 12 300 12 300 12 300 12 300 10 515 85,5%
2 ÉPIT ZRt. Lekötött tartalékba pótbefizetés visszatérítése 150 000 150 000 150 000 150 000 0 0,0%
I.-II. Mindösszesen 5 055 740 5 555 751 5 620 096 5 611 699 4 693 399 92,8%

6. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzatának tartalék előirányzatai feladatonként

e Ft-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2014. évi terv 2004. évi
I. mód.
2014. évi
II. mód.
2014. évi
III. mód.
2014. évi
IV. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
A. Általános tartalék 223 000 531 417 485 669 179 786 107 856 48,4%
B. Működési céltartalék (I.+II.) 484 914 384 735 290 333 182 933 0 0,0%
I. Egyéb működési tartalék (1+....+29.) 393 288 293 109 234 517 143 974 0 0,0%
1 Egészségügyi tartalék 30 000 30 000 21 000 21 000 0 0,0%
3 Intézményvezetők, pedagógusok továbbképzése 3 000 3 000 304 304 0 0,0%
4 Vis maior alap 5 000 5 000 4 973 4 472 0 0,0%
5 Újpesti Városnapok 22 000 22 000 22 000 0 0 0,0%
7 Testvérvárosi Kapcsolatok 2 000 2 000 2 000 1 903 0 0,0%
8 Újpest Egészségéért Díj 4 216 4 216 4 095 1 547 0 0,0%
10 Sport támogatási keret 10 000 10 000 9 100 5 894 0 0,0%
11 Újpest kiváló tanulója 2 500 2 500 2 500 577 0 0,0%
12 Újpest gyermekeiért cím, díszpolgári cím 3 000 3 000 3 000 0 0 0,0%
13 HPV elleni védőoltás 4 000 4 000 4 000 4 000 0 0,0%
14 Kiemelt kulturális és oktatási tevékenység 5 000 5 000 4 038 1 197 0 0,0%
15 Tankönyv támogatás 45 000 45 000 45 000 34 148 0 0,0%
17 Diákcsere program 1 000 1 000 1 000 1 000 0 0,0%
18 Könyvkiadás támogatása 4 000 4 000 2 134 0 0 0,0%
19 DHK díjtartozás 5 000 5 000 4 324 3 236 0 0,0%
20 Áldozatsegítő hálózat fejlesztése (TÁMOP-5.6.1.C-11/1-2011-0006 pályázat) 25 835 24 550 15 482 5 181 0 0,0%
21 „Új tudás, új ismeret” - Kulturális Szolgáltatás Újpesten (TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0021) 12 091 12 091 11 995 11 995 0 0,0%
22 Könyves K. Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 118 646 59 752 44 512 32 520 0 0,0%
23 Szervezetfejlesztés az önkormányzatok számára (ÁROP-3.A.2-2013-0048 pályázat) 40 000 0 0 0 0 0,0%
24 Karácsonyi vásár, szilveszter 15 000 15 000 15 000 15 000 0 0,0%
25 Vízilabda EB és Foci VB 20 000 20 000 10 760 0 0 0,0%
26 Nyári napközis tábor, Pótvizsga felkészítés 13 000 13 000 4 300 0 0 0,0%
27 Tanoda Program támogatása 3 000 3 000 3 000 0 0 0,0%
II. Bizottsági tartalékok (1+...+9) 91 626 91 626 55 816 38 959 0 0,0%
1 Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság keret 3 000 3 000 3 000 3 000 0 0,0%
2 Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság keret 3 000 3 000 3 000 3 000 0 0,0%
3 Népjóléti és Lakásügyi Bizottság 3 000 3 000 3 000 2 658 0 0,0%
4 Idősek hónapja 1 000 1 000 1 000 0 0 0,0%
5 100 évesek köszöntése 235 235 235 195 0 0,0%
6 Szociális munka díj 1 391 1 391 1 391 935 0 0,0%
7 TRÖK keret 12 000 12 000 12 000 12 000 0 0,0%
8 TRÖK rendezvények 7 500 7 500 7 253 4 508 0 0,0%
9 Közművelődési, Oktatási Bizottsági keret 60 500 60 500 24 937 12 663 0 0,0%
Ebből: - DÖK támogatás 3 000 3 000 1 886 1 832 0 0,0%
- Gyermekvédelmi keret 3 000 3 000 3 000 2 012 0 0,0%
- Éjszakai ping-pong 2 500 2 500 2 500 2 500 0 0,0%
- Nyári tábor és erdei iskolák támogatása 10 000 10 000 136 136 0 0,0%
- Egyéb kulturális tevékenység 8 000 8 000 8 000 0 0 0,0%
- Nemzetiségi keret 14 000 14 000 3 270 2 670 0 0,0%
- Civil keret 12 000 12 000 2 255 3 513 0 0,0%
- Sport Alap 8 000 8 000 3 890 0 0 0,0%
C. Fejlesztési tartalékok (1+...+9) 3 778 108 4 278 305 2 494 526 2 202 524 2 044 817 54,1%
1 Beruházási és felújítási céltartalék, Hajrá Újpest Városfejlesztési Program 3 345 358 3 357 924 1 644 837 1 395 653 1 923 149 57,5%
2 Pályázatok elkészítése 5 000 5 000 1 698 1 241 0 0,0%
3 TRÖK Farkaserdő rendbetétele 10 000 10 000 10 000 10 000 0 0,0%
4 Helyi védett ingatlanok 10 000 10 000 10 000 10 000 0 0,0%
5 Szobor és emléktábla állítás 8 000 8 000 5 500 4 212 0 0,0%
6 Informatikai tartalék + pályázati önrészek 15 000 15 000 15 000 15 000 0 0,0%
7 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 384 750 384 750 0 0,0%
8 Peresített feladatok tartaléka 34 213 9 323 0 0
9 KEOP pályázatok önrésze 109 443 109 443 109 443 109 443
10 Görgey A. u. rekonstrukciója 300 000 260 000 260 000 0
11 Intézményi felújításokkal kapcsolatos bonyolítói, műszaki szakértői tevékenység 31 750 31 750 0 0
12 Társasházak óvadék betét számla 12 225 12 225 12 225 12 225
Tartalékok mindösszesen (A+B+C) 4 486 022 5 194 457 3 270 528 2 565 243 2 152 673 48,0%