Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és intézményei 2016. évi összevont költségvetéséről és a végrehajtás szabályairól

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörben az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2)-(3) bekezdésben meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra, a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzatra, a Polgármesterre, a Polgármesteri Hivatalra és az Önkormányzat által fenntartott költségvetési szervekre, továbbá a támogatások tekintetében mindazon természetes és jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, akik, illetőleg amelyek támogatásban részesülnek.

2. § (1) *  A Képviselő-testület az önkormányzat és a költségvetési szervek együttes 2016. évi költségvetésének:

Költségvetési kiadások főösszegét 24 393 377 eFt-ban
Finanszírozási kiadások főösszegét 8 389 004 eFt-ban
Költségvetési és finanszírozási kiadások főösszegét 32 782 381 eFt-ban
Költségvetési bevételek főösszegét 18 409 274 eFt-ban
Finanszírozási bevételek főösszegét 14 373 107 eFt-ban
Költségvetési és finanszírozási bevételek főösszegét 32 782 381 eFt-ban
A hiány összegét 0 eFt-ban

határozza meg.

(2) *  A Képviselő-testület a 2016. évi költségvetés kiemelt előirányzatait az alábbiak szerint határozza meg:

eFt
Költségvetési és finanszírozási bevételek együttes főösszege 32 782 381
Felhalmozási célú bevételek 2 102 658
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek 1 907 176
Működési célú bevételek 16 306 616
Működési célú finanszírozási bevételek 12 465 931
Költségvetési és finanszírozási kiadások együttes főösszege 32 782 381
Felhalmozási célú kiadások 8 972 605
ebből:
- beruházási kiadások 3 279 562
- felújítások 549 961
- egyéb felhalmozási célú kiadások 2 949 907
- fejlesztési tartalékok 2 193 175
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások 0
Működési célú kiadások 15 420 772
ebből:
- személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok 5 514 702
- dologi kiadások 6 205 018
- ellátottak pénzbeli juttatásai 394 618
- egyéb működési célú kiadások 2 530 812
- működési tartalékok 775 362
Működési célú finanszírozási kiadások 8 389 004

(3) *  A költségvetési létszámkeretet a hatályba léptetés napjától 1379 főben állapítja meg a rendelet 2., 2.a.1. és 2.a.2. mellékletei „Költségvetési létszámkeret” sora szerinti részletezettséggel.

(4) A Képviselő-testület az önkormányzatnál foglalkoztatott közhasznú foglalkoztatottak számított éves létszámát 250 főben állapítja meg.

3. § A Képviselő-testület a köztisztviselői illetményalapot a Magyarország központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 57. § (1) bekezdése alapján 38 650 Ft-ban határozza meg.

4. § *  A Képviselő-testület az önkormányzat bevételeit és kiadásait mérlegszerűen az 1 b. számú mellékletének 4. és 9. „2016. IV. mód.” oszlopaiban rögzített összegekkel hagyja jóvá.

3. Az önkormányzat bevételei

5. § *  A Képviselő-testület a költségvetési és finanszírozási bevételek főösszege forrásonkénti megbontásának tartalmát az 1.a. számú melléklet C. sorának 2. oszlopa, összegeit a „2016. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

6. § (1) *  Az 5. §-ban megállapított bevételek és finanszírozási műveletek közül a Képviselő-testület az intézményi bevételek tartalmát költségvetési a 2. számú melléklet A./1-8. sorai szerinti tartalommal, a „2016. IV. mód” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

(2) *  Az 5. §-ban megállapított bevételek és finanszírozási műveletek közül a Képviselő-testület az intézményi bevételek tartalmát költségvetési a 2. számú melléklet A./1-8. sorai szerinti tartalommal, a „2016. IV. mód” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

4. Az önkormányzat kiadásai

7. § *  A Képviselő-testület a költségvetési kiadások és finanszírozási kiadások főösszege forrásonkénti megbontásának tartalmát az 1. számú melléklet F. sorának 2. oszlopa, összegeit a „2016. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

8. § (1) *  A 7. §-ban megállapított kiadások és finanszírozási műveletek közül a Képviselő-testület az intézményi kiadások tartalmát költségvetési szervenként a 2. számú melléklet B./1-9. sorai szerinti tartalommal, a „2016. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

(2) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat és intézményei felújítási előirányzatait célonként a 3. számú melléklet 2. oszlopa szerinti tartalommal, és a „2016. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

(3) *  A Képviselő-testület a beruházási kiadásokat feladatonként a 4. számú melléklet 2. oszlopa szerinti tartalommal, „2016. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben állapítja meg.

(4) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat működési és felhalmozási célú átadott pénzeszközeit az 5.a számú melléklet 2. oszlopa szerinti célokra, a „2016. IV. mód.” oszlopa szerinti összegekben állapítja meg.

(5) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat tartalékait a 6. sz. melléklet 2. oszlopa szerinti célokra, a „2016. IV. mód.” oszlopa szerinti összegekben állapítja meg.

6. Egyéb kimutatások

9. § (1) Az Önkormányzat és a költségvetési szervek kiadási és bevételi előirányzatainak kormányzati funkciók szerinti megbontását a 7.a. - 7.e. sz. melléklet tartalmazza.

(2) Az Önkormányzat előirányzat felhasználási tervét havonkénti bontásban a 8. sz. melléklet tartalmazza.

(3) Az Önkormányzat többéves kihatással járó kötelezettségvállalásait, évenkénti bontásban, és összesítve a 9. sz. melléklet tartalmazza.

(4) Az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat - a támogatások szöveges indokolásával együtt - a 10. sz. melléklet tartalmazza.

(5) Az Önkormányzat saját bevételeinek, valamint a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegeit a 11. sz. melléklet tartalmazza.

7. A költségvetés végrehajtási szabályai

10. § (1) Az önkormányzati költségvetési szerveknek az elemi költségvetésüket a rendelet 2, 2.a.1., 2.a.2., 2.a.2.1., 2.a.2.2., 2.b., 3., 4., 5., 6., 7.a-e. számú mellékleteiben meghatározott összegekkel kell összeállítaniuk.

(2) Az Gazdasági Intézmény elemi költségvetése együttesen foglalja magába a saját, valamint a hozzárendelt költségvetési szervek és egyéb feladatok előirányzatait.

(3) A Képviselő-testület felhatalmazza az Önkormányzat költségvetési intézményeit a költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a jóváhagyott kiadások teljesítésére.

(4) A költségvetési intézményeknél, a tervezett bevételek elmaradása nem vonhatja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését. A kiadási előirányzatok, amennyiben a tervezett bevételek nem folynak be, nem teljesíthetők.

(5) A költségvetési szerv, beleértve a Polgármesteri Hivatalt is, a költségvetésben meghatározott előirányzat-csoportoktól, kiemelt és részelőirányzatoktól csak az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet 17. számú mellékletében szereplő előírások figyelembe vételével térhet el.

(6) A költségvetési szerv költségvetési támogatási előirányzata csak alaptevékenységre és ezzel összefüggő egyéb kiadásokra használható fel.

(7) A költségvetési szervek az egyes felújítási és beruházási jogcímeken keletkező előirányzat-maradványok terhére új jogcímen kötelezettséget a Képviselő-testület előzetes jóváhagyásával vállalhatnak.

(8) A Képviselő-testület a költségvetési intézmények vezetőit a megállapított előirányzaton belül önálló létszám-, és bérgazdálkodási jogkörrel látja el.

(9) A Képviselő-testület az önkormányzat költségvetési intézményeinek nettósított költségvetési támogatását - a polgármester által előzetesen jóváhagyott pénzellátási terv alapján - biztosítja. Ettől eltérni csak felhalmozási kiadások esetén lehet.

(10) A kötelezettségvállalásból eredő kifizetések rendjét az előző pontban írottak szerint kell szabályozni.

(11) A költségvetési szervek a 2b. melléklet szerinti személyi juttatás és járulék során szereplő összegeket a Polgármester külön írásbeli engedélyével használhatják fel.

(12) Az UV Újpesti Vagyonkezelő Zrt. részére az 5.a. melléklet I./B./5. és II./B./4. soraiban, az Újpesti Kulturális Központ (UKK) Nonprofit Kft. részére 5.a. melléklet I./B./6. és II./B./15. soraiban, az Újpesti Városgondnokság 5.a. melléklet I./B./7. sorában meghatározott támogatási összegek társaságonként együttesen tartalmazzák a közszolgáltatási szerződésekben rögzített 10% tartalékkereteket. Ezen tartalékkeretek kizárólag a Polgármester külön írásbeli engedélyével használhatóak fel.

(13) A Képviselő-testület a 6. sz. mellékletben szereplő „Beruházási és felújítási céltartalék” előirányzatát keretösszegként kezeli.

(14) A Polgármester, a jelen rendelet hatályba lépését követő 45 napon belül előterjeszti a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottságnak az önkormányzati tulajdonú intézményi ingatlanok 2016. évi felújításának tervezetét, figyelemmel az intézmények által benyújtott igényekre. A Polgármester egyúttal javaslatot tesz a szükséges felújítások sorrendjére. A Polgármester a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság véleményének figyelembe vételével dönt a felújításokról.

(15) A Képviselő-testület az Önkormányzat Beruházási és felújítási céltartalékáról úgy rendelkezik, hogy azt működési célú kiadásokra nem lehet fordítani.

(16) Az önkormányzati költségvetési szerv az e rendeletben meghatározott működési előirányzatát kizárólag abban az esetben lépheti túl, ha az államháztartás más alrendszereitől, alapítványtól vagy saját tevékenységből származó nem tervezett bevételt ér el, vagy jóváhagyott pénzmaradvánnyal rendelkezik. Amennyiben jogszabály, vagy egyéb központi intézkedés fedezet nélkül kifizetést ír elő, ennek teljesítése jogszerű, a Képviselő-testület utólagos tájékoztatása mellett.

(17) A költségvetési szervek saját bevételszerző tevékenysége nem befolyásolhatja hátrányosan alaptevékenységük ellátását, kizárólag szabad kapacitásaik terhére tehetik meg.

(18) A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek esetében a közbeszerzés útján megvalósuló beszerzések technikai bonyolítását és azok pénzügyi rendezését a Gazdasági Intézmény Központ végzi és adja át az gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerveknek.

8. Költségvetési előirányzatok változtatása

11. § (1) A költségvetési rendelet módosítását haladéktalanul a Képviselő-testület elé kell terjeszteni, ha év közben az Országgyűlés előirányzatot zárol az önkormányzatnál.

(2) A költségvetési rendelet módosítására a Képviselő-testület döntése alapján, szükség szerint kerül sor, de legalább:

a) az első félévre vonatkozóan szeptember 30-ig,

b) a második félévre vonatkozóan legkésőbb a költségvetési beszámoló felügyeleti szervhez történő megküldésének határidejéig, december 31-ei hatállyal.

(3) A (2) bekezdés a) és b) pontja esetén a költségvetési rendelet módosításának tartalmaznia kell az alábbi okok hatását a költségvetésre:

a) a központi szervek által engedélyezett előirányzat módosítások,

b) a költségvetési szerveket érintő, felügyeleti szervi hatáskörben végrehajtott előirányzat módosítások,

c) a költségvetési szervek saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosítások,

d) a Képviselő-testület felhatalmazása alapján átruházott hatáskörben hozott átcsoportosítások,

e) az éves költségvetés főösszegét, illetve a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításokat eredményező képviselő-testületi döntések,

f) az önkormányzati többletbevételek előirányzatosítása.

8. Előirányzat módosítás a Képviselő-testület kizárólagos jogkörében, illetve az átruházott jogkörök szabályozása

12. § (1) A Képviselő-testület a 2016. évi költségvetésben jóváhagyott bevételi és kiadási főösszegének és kiemelt előirányzatainak tekintetében a 13. § és a 18. §-ban előírtak kivételével a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát magának tartja fenn.

(2) A mindenkori éves költségvetés terhére, éven túli kötelezettséget jelentő kiadást kizárólag a Képviselő-testület vállalhat.

13. § (1) A Képviselő-testület a helyi önkormányzat rendeletében megjelenő bevételek és kiadások módosításának, kiadási előirányzatok egymás közötti átcsoportosításának jogát - két ülés között - az Áht. 34. § (2) bek. alapján átruházza a Polgármesterre.

(2) A Polgármester 13. § (1) bekezdésében foglalt intézkedéseiről a költségvetési rendelet soron következő módosításakor ad tájékoztatást a Képviselő-testületnek.

9. Előirányzat felhasználási, felosztási jogkörök

14. § (1) A Képviselő-testület a 6. számú melléklet A., B./I. és C. sorainak tekintetében úgy rendelkezik, hogy kizárólag a felsorolt jogcímekre fordítható, felhasználásáról a Polgármester dönt. A keretösszegek az egyes jogcímek között csak a Képviselő-testület jóváhagyásával, a költségvetési rendelet módosításával csoportosíthatóak át.

(2) A Képviselő-testület a 6. számú melléklet B./II. soraiban szereplő bizottsági tartalékokról a megnevezett bizottság jogosult dönteni. A költségvetési rendelet ehhez kapcsolódó módosítását a Képviselő-testület hagyja jóvá.

(3) Alapítványok támogatására vonatkozó döntés nyomán a támogatás csak a Képviselő-testület jóváhagyásával folyósítható.

(4) Az Önkormányzat által támogatott szervezetek és magánszemélyek elszámolási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű összeg rendeltetésszerű használatára vonatkozóan a megkötött támogatási szerződés szerint. Az elszámolási kötelezettség elmulasztása esetén a támogató köteles a támogatást felfüggeszteni. A támogatások jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a felhasználót visszafizetési kötelezettség terheli. A költségvetési előirányzatok terhére az Önkormányzat által vagy a nevében kiírt pályázatoknak minden esetben tartalmazniuk kell a benyújtott pályázatokra vonatkozóan a kizárás, illetve az érvénytelenség feltételeit.

10. Előirányzat - módosítás az Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézményeknél

15. § (1) A költségvetési szerv saját előirányzat-módosítási hatáskörben a jóváhagyott költségvetésének bevételi és kiadási főösszegét, kiemelt előirányzatait - a Képviselő-testület jóváhagyása mellett - felemelheti az eredeti, illetve a módosított (továbbiakban jóváhagyott) intézményi működési bevétel főösszegét meghaladó többletbevételéből a (2) és (4) bekezdésekben foglaltakra figyelemmel.

(2) A végrehajtott előirányzat növelése tartós elkötelezettséggel és költségvetési támogatási igénnyel sem a költségvetési évben, sem a következő év(ek)ben nem járhat. A költségvetési szerv a kiemelt előirányzatait csak e rendelet előírásai szerint módosíthatja.

(3) A költségvetési szerv saját hatáskörben a jóváhagyott működési kiemelt előirányzatain belül a részelőirányzatoktól csak az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet 17. számú mellékletében szereplő előírások figyelembe vételével térhet el.

(4) A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv az (1) bekezdés szerinti saját hatáskörű kiemelt előirányzat módosítását a meghatározott pénzügyi, gazdasági feladatainak ellátását végző költségvetési szerv vezetőjén keresztül kezdeményezi, a változtatáshoz a Polgármester engedélye szükséges.

(5) A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv az önkormányzati költségvetési rendeletben jóváhagyott elemi költségvetési előirányzatai felett önállóan rendelkezik, az e rendelet korlátozásainak figyelembe vételével egyidejűleg.

11. A maradvány elszámolásának szabályai

16. § (1) Az önkormányzati költségvetési intézmények költségvetési maradványát - ezen belül a személyi juttatások maradványát - a Képviselő-testület hagyja jóvá. A Képviselő-testület dönt az önkormányzati szabad maradvány felosztásáról.

(2) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben foglaltak jóváhagyása és felosztása során az önkormányzati költségvetési intézmények 2015. évi személyi juttatások szabad maradványai terhére az önkormányzati költségvetési intézmények tekintetében átcsoportosítást hajthat végre.

(3) Az önkormányzati költségvetési intézmények maradványa elszámolása során az Önkormányzatot illeti meg:

a) a végleges feladatelmaradás miatti összeg,

b) a meghatározott célra - kivéve pályázati forrásokból megvalósuló programokra - rendelkezésre bocsátott, áthúzódó pénzügyi teljesítés nélküli összegek maradványa,

c) a tárgyévben, évközben engedélyezett létszámnövekedéssel összefüggésben jóváhagyott előirányzat-növekményből az az összeg, amelyet az adott intézmény a létszám-feltöltés teljes vagy részleges elmaradása miatt nem használt fel,

d) a munkaadót terhelő járulékok előirányzatának támogatással fedezett, illetve arányos részének maradványából azon összeg, amely nem kapcsolódik a személyi juttatások előirányzatának maradványához,

e) a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó maradvány.

(4) A maradvány terhére nem kezdeményezhető olyan tartós kötelezettség, amely a következő évben (években) támogatási többlettel járna.

(5) Az OEP által finanszírozott feladatok maradványának elszámolása során a Pénztár kezelőjének rendelkezése szerint kell eljárni.

(6) A Képviselő-testület az állami támogatások elszámolásához kapcsolódó befizetési kötelezettség teljesítése érdekében az önkormányzati intézmények részére maradványt terhelő befizetési kötelezettséget írhat elő.

(7) A költségvetési szerv az előző évi maradvány jóváhagyását követően - az előirányzat felhasználását megelőzően - módosítja elemi költségvetését.

12. Vegyes rendelkezések

17. § (1) Az önkormányzati költségvetési intézmények csak a Képviselő-testület engedélyével hozhatnak létre társadalmi szervezetet.

(2) Az önkormányzati költségvetési intézmények társadalmi szervezethez csak a Képviselő-testület engedélyével csatlakozhatnak.

(3) Az önkormányzati költségvetési intézmények gazdasági társaságot, közhasznú társaságot nem alapíthatnak, illetőleg nem szerezhetnek gazdasági társaságban, közhasznú társaságban érdekeltséget.

(4) Az önkormányzati költségvetési intézmények pénzkölcsönt (hitelt) nem vehetnek fel, kezességet nem vállalhatnak, értékpapírt nem vásárolhatnak, váltót nem bocsáthatnak ki és nem fogadhatnak el.

(5) A közép és hosszú lejáratú hitelfelvétel, kötvény kibocsátás esetén a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény előírásai szerint kell eljárni.

(6) Az önkormányzati költségvetési intézmények költségvetési elszámolási számláikon lévő szabad pénzeszközeiket - a központi költségvetésből származó állami támogatások kivételével - betétként kizárólag a számlavezető pénzintézetnél a költségvetési elszámolási számlához kapcsolódó alszámlán köthetik le, ha azzal nem veszélyeztetik az esedékes kiadások teljesítését.

(7) Az önkormányzati költségvetési szervek a jóváhagyott előirányzatokon belül az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 122. § (1) - (3) bekezdés alapján a saját bevételek teljesülési ütemére figyelemmel kötelesek gazdálkodni.

(8) A Piac és Vásárcsarnok 2016-re realizált eredményéből negyedévente, a negyedév utolsó hónapját követő hó 10. napjáig a bevételi és kiadási előirányzata teljesülésének arányában utal át az Önkormányzat költségvetési számlájára.

(9) *  Az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeit államilag garantált értékpapír vásárlására fordíthatja, illetve betétlekötési szerződést köthet. Az államilag garantált értékpapírt kizárólag az MNB engedéllyel rendelkező pénzügyi szolgáltatón keresztül lehet vásárolni. A tőkegarantált lekötés kamatait az önkormányzat pénzügyi befektetései során szabadon forgathatja. Az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek befektetéséről a Gazdasági Főosztály vezetőjének javaslatára a Polgármester dönt.

(10) Az Önkormányzat gépjárműadó beszedési számláján az önkormányzatot illető részt, a következő hónap 8. napjáig kell az Önkormányzat költségvetési elszámolási számla javára átutalni.

(11) Az Önkormányzat a helyi adó beszedési számláján, a pótlék és bírság beszedési számlán hó végén - kivéve június és december hónapot - rendelkezésre álló összeget legkésőbb a tárgyhót követő hónap 8. napjáig az önkormányzat költségvetési elszámolási számla javára át kell utalni. Az indokolt visszatérítéseket a következő időszakban a megfelelő adó, pótlék, bírság beszedési számláról kell teljesíteni. A visszatérítések miatt a beszedési számlán lévő 2 millió forint feletti összeget félévkor és évvégén köteles átutalni az önkormányzat költségvetési elszámolási számla javára.

(12) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az Önkormányzat egyes pályázataihoz - amennyiben a pályázati önrész fedezete a költségvetésben biztosított - az önkormányzat költségvetési elszámolási számláját érintően - az inkasszójog biztosításáról szóló nyilatkozatot aláírja.

(13) A költségvetés végrehajtásáról, a korrigált bevételi és a korrigált kiadási főösszegek betartásáról a Polgármester a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési intézmények útján gondoskodik.

(14) Az Önkormányzat költségvetési szervei az egységes finanszírozási rendszer alkalmazása érdekében a Polgármester által meghatározottak szerint kötelesek adatot szolgáltatni.

(15) Az előirányzatok felhasználásáról a költségvetési szervek vezetőit - a hozzájuk rendelt költségvetési szervek vonatkozásában is - havonta, illetve negyedévente 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 169. §-170. § alapján adatszolgáltatási kötelezettség terheli.

18. § (1) A Polgármester saját hatáskörében jogosult a költségvetés egyes előirányzatait érintő átmeneti intézkedéseket tenni az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás, illetőleg annak következményei elhárítása érdekében szükségessé váló halaszthatatlan kötelezettségek teljesítésére.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkörében a Polgármester az előirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti és a költségvetési rendeletben nem szereplő kiadásokat is teljesíthet.

(3) Kizárólag a Képviselő-testület jogosult a költségvetési év folyamán adósságot keletkeztető ügylet megkötéséről dönteni a mindenkor hatályos Stabilitási törvény előírásai szerint.

19. § *  A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a mindenkori költségvetés 1.a. számú melléklet D. sora költségvetési kiadások összegének 0,1%-áig kezességet vagy garanciát vállaljon. A Képviselő testület felhatalmazza továbbá a Polgármestert, hogy az Önkormányzat 100%-os tulajdonában álló Újpesti Vagyonkezelő Zrt. esetében a Vagyonkezelő által végzett fejlesztések zökkenőmentes biztosítása érdekében a mindenkori költségvetés 1.a. számú melléklet D. sora költségvetési kiadások összegének 15%-áig kezességet vagy garanciát vállaljon. Az Önkormányzat, a 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságok esetében a kezesség- illetve garanciavállalásért díjat nem számít fel.

13. A behajthatatlan követelés kivezetésének szabályai

20. § A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (4) bekezdés 10. pontjában foglaltakra tekintettel a behajthatatlan követelések, hitelezési veszteségként történő kivezetésének engedélyezésére, összeghatár nélkül:

- az intézményeket érintően az intézmény vezetője,

- az önkormányzatot érintően a Polgármester jogosult.

21. § Az önkormányzat 2016. évi átmeneti gazdálkodásának időszakában beszedett bevételek, valamint teljesített kiadások az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 25. § (4) bekezdésének megfelelően a 2015. évi költségvetési rendeletbe beépültek.

14. Záró rendelkezések

22. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 1. napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2016. január 1. napjától kell alkalmazni.

23. § A rendelet 1. §-ában meghatározott költségvetési szervek a 2017. január 1-je és a 2017. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet hatályba lépése közötti időszakban a 2016. évi költségvetési rendeletében meghatározott bevételi és kiadási előirányzatainak időarányos részével jogosultak gazdálkodni.

Dr. Tahon Róbert
jegyző
Wintermantel Zsolt
polgármester

Záradék

A rendelet kihirdetve a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján 2016. február 25. napján.

Dr. Tahon Róbert
jegyző

1.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételeiről és kiadásairól

e Ft-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2015. terv 2016. terv Index (4/3)
1. 2. 3. 4. 5.
BEVÉTELEK
I. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 449 395 3 289 207 95,4%
1. Önkormányzatok működési támogatásai 2 873 040 2 897 042 100,8%
1.1 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 5 684 5 401 95,0%
1.2 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 1 838 105 1 861 816 101,3%
1.3 Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 989 503 989 905 100,0%
1.4 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 39 748 39 920 100,4%
1.5 Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások 0 0
3. Egyéb működési célú támogatások bevételei 576 355 392 165 68,0%
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 384 750 416 250 108,2%
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 384 750 416 250 108,2%
III. Közhatalmi bevételek 9 555 465 10 142 026 106,1%
1. Vagyoni típusú adók 2 960 000 3 100 000 104,7%
Építményadó 2 400 000 2 500 000 104,2%
Telekadó 500 000 520 000 104,0%
Magánszemélyek kommunális adója 60 000 80 000 133,3%
2. Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) 6 272 265 6 654 906 106,1%
Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó 6 272 265 6 654 906 106,1%
Jövedéki adó 50
3. Gépjárműadó 200 000 210 000 105,0%
4. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 50 000 60 000 120,0%
Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó 50 000 60 000 120,0%
5. Egyéb közhatalmi bevételek 73 200 117 070 159,9%
Igazgatási szolgáltatási díj 1 100 0,0%
Egyéb települési adó 30 000
Szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság 40 000 60 000 150,0%
Helyi adópótlék, adóbírság 20 000 20 000 100,0%
Egyéb bírságokat 12 100 7 070 58,4%
IV. Működési bevételek 1 760 969 1 356 948 77,1%
Szolgáltatások ellenértéke 470 901 927 804 197,0%
Közvetített szolgáltatások ellenértéke 44 214 40 168 90,8%
Tulajdonosi bevételek 189 000 10 000 5,3%
Ellátási díjak 663 209 0 0,0%
Kiszámlázott általános forgalmi adó 278 973 255 145 91,5%
Általános forgalmi adó visszatérítése 58 572 80 026 136,6%
Kamatbevételek 36 000 41 955 116,5%
Biztosító által fizetett kártérítés 2 100 0
Egyéb működési bevételek 18 000 1 850 10,3%
V. Felhalmozási bevételek 0 102 270
VI. Működési célú átvett pénzeszközök 59 385 170 441 287,0%
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 59 385 170 441 287,0%
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 000 74 000 45,7%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 12 000 11 000 91,7%
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 150 000 63 000 42,0%
A. Költségvetési bevételek összesen (I-VII) 15 371 964 15 551 142 101,17%
B. Finanszírozási bevételek összesen 2 044 817 3 304 761 161,6%
Maradvány igénybevétele 2 044 817 3 304 761 55,9%
C. KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+B) 17 416 781 18 855 903 108,3%
KIADÁSOK
I. Személyi juttatások 3 928 813 3 960 413 100,8%
II. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 021 001 1 020 923 100,0%
III. Dologi kiadások 5 518 209 4 518 570 81,9%
IV. Ellátottak pénzbeli juttatásai 568 980 407 580 71,6%
V. Egyéb működési célú kiadások 1 250 241 2 161 446 172,9%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 178 951 126 880 70,9%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 1 071 290 2 034 566 189,9%
VI. Tartalékok 3 436 455 1 389 271 40,4%
VII. Beruházások 1 091 453 2 621 128 240,2%
VIII. Felújítások 248 529 339 449 136,6%
IX. Egyéb felhalmozási célú kiadások 353 099 2 437 123 690,2%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 8 000 5 000 62,5%
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 345 099 2 432 123 704,8%
D. Költségvetési kiadások összesen (I-IX.) 17 416 781 18 855 903 108,3%
E./X. Finanszírozási kiadások összesen 0 0
F. KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (D. (I-IX)+E./X) 17 416 781 18 855 903 108,3%
többlet/ hiány 0 0
Tájékoztató jelleggel
Intézményfinanszírozás 7 165 701 7 149 310 99,8%

1.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételei és kiadásai mérlegszerűen

e Ft-ban
Sor-
sz.
Megnevezés 2014. tény-
adatok
2015. eredeti 2015. várható tényadatok 2016. terv Index (6/4) Sor-
sz.
Megnevezés 2014. tény-
adatok
2015. eredeti 2015. várható tényadatok 2016. terv Index (13/11)
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Kiadások Bevételek
1. Személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 5 216 826 4 949 814 4 970 433 4 981 336 100,6% 1. Működési célú támogatások áht-n belülről 5 473 995 3 449 395 3 569 792 3 289 207 95,4%
2. Dologi kiadások 5 558 982 5 518 209 4 548 729 4 518 570 81,9% 2. Közhatalmi bevételek 9 335 544 9 555 465 10 045 733 10 142 026 106,1%
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 718 979 568 980 336 835 407 580 71,6% 3. Működési bevételek 2 000 592 1 760 969 1 741 441 1 356 948 77,1%
4. Egyéb működési célú kiadások 2 732 748 1 250 241 1 847 919 2 161 446 172,9% 4. Működési célú átvett pénzeszközök 73 002 59 385 10 672 170 441 287,0%
5. Működési tartalékok 517 568 0 562 875 108,8% Működési célú támogatások áht-n kívülről 0 0 0
I. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 14 227 535 12 804 813 11 703 916 12 631 807 98,6% I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 16 883 133 14 825 214 15 367 638 14 958 622 100,9%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek 1 454 797 1 635 110
2. Külső finanszírozási kiadások 21 475 461 23 985 559 2. Külső finanszírozási bevételek 24 521 835 29 511 903
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 21 475 461 0 23 985 559 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 25 976 632 0 31 147 013 0
A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 35 702 996 12 804 813 35 689 475 12 631 807 98,6% A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 42 859 765 14 825 214 46 514 651 14 958 622 100,9%
Önkormányzat fejlesztési kiadásai Önkormányzat felhalmozási bevételei
1. Beruházások 2 359 003 1 091 453 1 398 644 2 621 128 240,2% 1. Felhalmozási célú támogatások
Áht-n belülről
313 495 384 750 736 850 416 250 108,2%
2. Felújítások 1 917 832 248 529 424 699 339 449 136,6% 2. Felhalmozási bevételek 23 819 0 3 332 102 270
3. Egyéb felhalmozási célú kiadások 1 576 293 353 099 1 100 531 2 437 123 690,2% 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 17 878 162 000 214 544 74 000 45,7%
Felhalmozási tartalékok 2 918 887 0 826 396 28,3% 0
I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN 5 853 128 4 611 968 2 923 874 6 224 096 135,0% I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 355 192 546 750 954 726 592 520 108,4%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek 0 2 044 817 0 3 304 761 161,6%
2. Külső finanszírozási kiadások 0 2. Külső finanszírozási bevételek
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 0 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 0 2 044 817 0 3 304 761 161,6%
B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 5 853 128 4 611 968 2 923 874 6 224 096 135,0% B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 355 192 2 591 567 954 726 3 897 281 150,4%
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 0 Függő, átfutó, kiegyenlítő bev. 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN
(A +
B):
41 556 124 17 416 781 38 613 349 18 855 903 108,3% BEVÉTELEK ÖSSZESEN
(A +
B):
43 214 957 17 416 781 47 469 377 18 855 903 108,3%

2. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat költségvetési intézményeinek bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény 1. Gazdasági Intézmény és intézményei 2. Szociális Foglalkoztató
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
3. Közhatalmi bevételek 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
4. Működési bevételek 1 231 582 1 077 802 87,5% 29 210 0,0%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 1 231 582 1 077 802 87,5% 29 210 0,0%
- önként vállalt feladatok 0
5. Felhalmozási bevételek 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 59 385 84 441 142,2%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 59 385 84 441 142,2%
- önként vállalt feladatok 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 1 290 967 1 162 243 90,0% 29 210 0 0,00%
8. Finanszírozási bevételek 5 358 914 5 783 938 107,9% 113 046 0 0,0%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 5 358 914 5 783 938 107,9% 113 046 0 0,0%
- önként vállalt feladatok 0
A./II Finanszírozási bevételek összesen 5 358 914 5 783 938 107,9% 113 046 0 0,0%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 6 649 881 6 946 181 104,5% 142 256 0 0,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 2 544 073 2 764 090 108,6% 93 373 0 0,0%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 2 544 073 2 764 090 108,6% 93 373 0 0,0%
- önként vállalt feladatok 0
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 685 159 740 521 108,1% 27 653 0 0,0%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 685 159 740 521 108,1% 27 653 0 0,0%
- önként vállalt feladatok 0
3. Dologi kiadások 3 019 026 3 053 167 101,1% 21 230 0 0,0%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 3 019 026 3 053 167 101,1% 21 230 0 0,0%
- önként vállalt feladatok 0
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 900 900 100,0%
- önként vállalt feladatok 0
5. Egyéb működési célú kiadások 238 336 211 221 88,6%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 238 336 211 221 88,6%
- önként vállalt feladatok 0
513 Tartalékok 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
6. Beruházások 148 808 173 383 116,5%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 148 808 173 383 116,5%
- önként vállalt feladatok 0
7. Felújítások 13 579 2 899 21,3%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 13 579 2 899 21,3%
- önként vállalt feladatok 0
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 6 649 881 6 946 181 104,5% 142 256 0 0,00%
9. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0 0 0,00%
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 6 649 881 6 946 181 104,5% 142 256 0 0,0%
Költségvetési létszámkeret 1 074 1 167 108,7% 77 0 0,00%
Intézmény 3. Újpesti Kulturális Központ 4. Polgármesteri Hivatal
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 500 0 0,0%
- állami feladat 500 0 0,0%
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
3. Közhatalmi bevételek 8 200 5 170 63,0%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 8 200 5 170 63,05%
- önként vállalt feladatok 0
4. Működési bevételek 87 630 0 0,0% 2 370 3 550 149,8%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 87 630 0 0,0% 1 799 2 979 165,6%
- önként vállalt feladatok 571 571 100,0%
5. Felhalmozási bevételek 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 87 630 0 0,00% 11 070 8 720 78,77%
8. Finanszírozási bevételek 212 353 0 0,0% 1 481 388 1 365 372 92,2%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 212 353 0 0,0% 1 481 388 1 365 372 92,2%
- önként vállalt feladatok 0
A./II Finanszírozási bevételek összesen 212 353 0 0,0% 1 481 388 1 365 372 92,2%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 299 983 0 0,0% 1 492 458 1 374 092 92,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 136 188 0 0,0% 793 744 822 125 103,6%
- állami feladat 404 0 0,0%
- kötelező feladat 136 188 0 0,0% 771 616 763 662 99,0%
- önként vállalt feladatok 21 724 58 463 269,1%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 36 247 0 0,0% 211 436 217 784 103,0%
- állami feladat 96 0 0,0%
- kötelező feladat 36 247 0 0,0% 211 340 217 784 103,0%
- önként vállalt feladatok 0
3. Dologi kiadások 127 548 0 0,0% 273 102 270 483 99,0%
- állami feladat 500 0 0,0%
- kötelező feladat 127 548 0 0,0% 266 252 251 299 94,4%
- önként vállalt feladatok 6 350 19 184 302,1%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 122 180 24 180 19,8%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 122 180 24 180 19,8%
- önként vállalt feladatok 0
5. Egyéb működési célú kiadások 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
513 Tartalékok 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
6. Beruházások 91 996 39 520 43,0%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 91 996 39 520 43,0%
- önként vállalt feladatok 0
7. Felújítások 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 299 983 0 0,00% 1 492 458 1 374 092 92,07%
9. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0,00% 0 0,00%
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 299 983 0 0,0% 1 492 458 1 374 092 92,1%
Költségvetési létszámkeret 65 0 0,00% 208 208 100,00%
Intézmény Intézmények összesen 5. Önkormányzat
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 500 0 0,0% 3 448 895 3 289 207 95,4%
- állami feladat 500 0 0,0% 0
- kötelező feladat 3 248 706 3 228 551 99,4%
- önként vállalt feladatok 200 189 60 656 30,3%
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 384 750 416 250 108,2%
- állami feladat
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 384 750 416 250 108,2%
3. Közhatalmi bevételek 8 200 5 170 63,0% 9 547 265 10 136 956 106,2%
- állami feladat
- kötelező feladat 8 200 5 170 63,0% 9 547 265 10 136 956 106,2%
- önként vállalt feladatok 0
4. Működési bevételek 1 350 792 1 081 352 80,1% 410 177 275 496 67,2%
- állami feladat
- kötelező feladat 1 350 221 1 080 781 80,0% 69 827 119 384 171,0%
- önként vállalt feladatok 571 571 100,0% 340 350 156 112 45,9%
5. Felhalmozási bevételek 102 270
- állami feladat
- kötelező feladat 102 270
- önként vállalt feladatok 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 59 385 84 441 86 000
- állami feladat
- kötelező feladat 59 385 84 441 74 500
- önként vállalt feladatok 11 500
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 000 74 000 45,7%
- állami feladat
- kötelező feladat 150 000 50 000 33,3%
- önként vállalt feladatok 12 000 24 000 200,0%
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 1 418 877 1 170 963 82,53% 13 953 087 14 380 179 103,06%
8. Finanszírozási bevételek 7 165 701 7 149 310 99,8% 2 044 817 3 304 761 161,6%
- állami feladat
- kötelező feladat 7 165 701 7 149 310 99,8%
- önként vállalt feladatok 2 044 817 3 304 761 161,6%
A./II Finanszírozási bevételek összesen 7 165 701 7 149 310 99,8% 2 044 817 3 304 761 161,6%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 8 584 578 8 320 273 96,9% 15 997 904 17 684 940 110,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 567 378 3 586 215 100,5% 361 435 374 198 103,5%
- állami feladat 404 0 0,0% 0
- kötelező feladat 3 545 250 3 527 752 99,5% 339 423 349 679 103,0%
- önként vállalt feladatok 21 724 58 463 269,1% 22 012 24 519 111,4%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 960 495 958 305 99,8% 60 506 62 618 103,5%
- állami feladat 96 0 0,0% 0
- kötelező feladat 960 399 958 305 99,8% 58 184 59 642 102,5%
- önként vállalt feladatok 2 322 2 976 128,2%
3. Dologi kiadások 3 440 906 3 323 650 96,6% 2 077 304 1 194 920 57,5%
- állami feladat 500 0 0,0% 0
- kötelező feladat 3 434 056 3 304 466 96,2% 1 833 669 915 268 49,9%
- önként vállalt feladatok 6 350 19 184 302,1% 243 634 279 652 114,8%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 123 080 25 080 20,4% 445 900 382 500 85,8%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 123 080 25 080 20,4% 0
- önként vállalt feladatok 445 900 382 500 85,8%
5. Egyéb működési célú kiadások 238 336 211 221 88,6% 1 011 905 1 950 225 192,7%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 238 336 211 221 88,6% 620 715 1 556 285 250,7%
- önként vállalt feladatok 391 190 393 940 100,7%
513 Tartalékok 3 436 455 1 389 271 40,4%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 3 436 455 1 389 271 40,4%
6. Beruházások 240 804 212 903 88,4% 850 649 2 408 225 283,1%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 240 804 212 903 88,4% 831 599 2 408 225 289,6%
- önként vállalt feladatok 19 050 0 0,0%
7. Felújítások 13 579 2 899 234 950 336 550 143,2%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 13 579 2 899 234 950 336 550 143,2%
- önként vállalt feladatok 0
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 353 099 2 437 123 690,2%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 194 285 2 338 623 1203,7%
- önként vállalt feladatok 158 814 98 500 62,0%
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 8 584 578 8 320 273 96,92% 8 832 202 10 535 630 119,29%
9. Finanszírozási kiadások 7 183 371 7 149 310 99,5%
- állami feladat
- kötelező feladat 7 183 371 7 149 310 99,5%
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0,00% 7 183 371 7 149 310 99,53%
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 8 584 578 8 320 273 96,9% 18 149 170 17 684 940 97,4%
Költségvetési létszámkeret 1 405 1 375 97,86% 250 250 100,00%
Intézmény Kerületi szintű konszolidált főösszegek
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 449 395 3 289 207 95,4%
- állami feladat 500 0 0,0%
- kötelező feladat 3 248 706 3 228 551 99,4%
- önként vállalt feladatok 200 189 60 656 30,3%
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 384 750 416 250 108,2%
- állami feladat
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 384 750 416 250 108,2%
3. Közhatalmi bevételek 9 555 465 10 142 126 106,1%
- állami feladat
- kötelező feladat 9 555 465 10 142 126 106,1%
- önként vállalt feladatok
4. Működési bevételek 1 760 969 1 356 848 77,1%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 1 420 048 1 200 165 84,5%
- önként vállalt feladatok 340 921 156 683 46,0%
5. Felhalmozási bevételek 102 270
- állami feladat 0
- kötelező feladat 102 270
- önként vállalt feladatok 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 59 385 170 441 287,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 59 385 158 941
- önként vállalt feladatok 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 000 74 000 45,7%
- állami feladat
- kötelező feladat 150 000 50 000 33,3%
- önként vállalt feladatok 12 000 24 000 200,0%
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 15 371 964 15 551 142 101,17%
8. Finanszírozási bevételek 2 044 817 3 304 761 161,6%
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 2 044 817 3 304 761 161,6%
A./II Finanszírozási bevételek összesen 2 044 817 3 304 761 161,6%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 17 416 781 18 855 903 108,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 928 813 3 960 413 100,8%
- állami feladat 404 0 0,0%
- kötelező feladat 3 884 673 3 877 431 99,8%
- önként vállalt feladatok 43 736 82 982 189,7%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 021 001 1 020 923 100,0%
- állami feladat 96 0 0,0%
- kötelező feladat 1 018 583 1 017 947 99,9%
- önként vállalt feladatok 2 322 2 976 128,2%
3. Dologi kiadások 5 518 209 4 518 570 81,9%
- állami feladat 500 0 0,0%
- kötelező feladat 5 267 725 4 219 734 80,1%
- önként vállalt feladatok 249 984 298 836 119,5%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 568 980 407 580 71,6%
- állami feladat
- kötelező feladat 123 080 25 080 20,4%
- önként vállalt feladatok 445 900 382 500 85,8%
5. Egyéb működési célú kiadások 1 250 241 2 161 446 172,9%
- állami feladat
- kötelező feladat 859 051 1 767 506 205,8%
- önként vállalt feladatok 391 190 393 940 100,7%
513 Tartalékok 3 436 455 1 389 271 40,4%
- állami feladat 0
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 3 436 455 1 389 271 40,4%
6. Beruházások 1 091 453 2 621 128 240,2%
- állami feladat
- kötelező feladat 1 072 403 2 621 128 244,4%
- önként vállalt feladatok 19 050 0 0,0%
7. Felújítások 248 529 339 449 136,6%
- állami feladat
- kötelező feladat 248 529 339 449 136,6%
- önként vállalt feladatok 0
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 353 099 2 437 123 690,2%
- állami feladat
- kötelező feladat 194 285 2 338 623 1203,7%
- önként vállalt feladatok 158 814 98 500 62,0%
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 17 416 781 18 855 903 108,26%
9. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 17 416 781 18 855 903 108,3%
Költségvetési létszámkeret 1 655 1 625 98,19%

2.a.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó óvodák bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi
és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 110 943 117 297 105,7% 198 558 203 042 102,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 110 943 117 297 105,7% 198 558 203 042 102,3%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 110 943 117 297 105,7% 198 558 203 042 102,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 87 429 92 431 105,7% 156 413 160 118 102,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 87 429 92 431 105,7% 156 413 160 118 102,4%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 23 464 24 816 105,8% 42 115 42 884 101,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 23 464 24 816 105,8% 42 115 42 884 101,8%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 50 50 100,0% 30 40 133,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 50 50 100,0% 30 40 133,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 110 943 117 297 105,7% 198 558 203 042 102,3%
Költségvetési létszámkeret 36,50 36,50 100,0% 60,00 60,00 100,0%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 116 575 122 948 105,5% 186 943 203 340 108,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 116 575 122 948 105,5% 186 943 203 340 108,8%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 116 575 122 948 105,5% 186 943 203 340 108,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 91 921 96 835 105,3% 147 477 160 246 108,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 91 921 96 835 105,3% 147 477 160 246 108,7%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 24 624 26 083 105,9% 39 426 43 014 109,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 24 624 26 083 105,9% 39 426 43 014 109,1%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 30 30 100,0% 40 80 200,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 30 100,0% 40 80 200,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 116 575 122 948 105,5% 186 943 203 340 108,8%
Költségvetési létszámkeret 37,50 37,50 100,0% 32,00 61,00 190,6%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 97 752 107 538 110,0% 97 686 105 539 108,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 97 752 107 538 110,0% 97 686 105 539 108,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 97 752 107 538 110,0% 97 686 105 539 108,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 76 967 84 665 110,0% 76 999 83 146 108,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 76 967 84 665 110,0% 76 999 83 146 108,0%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 765 22 843 110,0% 20 637 22 313 108,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 765 22 843 110,0% 20 637 22 313 108,1%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 20 30 150,0% 50 80 160,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 30 150,0% 50 80 160,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások -
ebből: állami feladat
kötelező feladat -
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 97 752 107 538 110,0% 97 686 105 539 108,0%
Költségvetési létszámkeret 34,00 34,00 100,0% 33,00 33,00 100,0%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat - -
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 101 247 107 644 106,3% 101 915 110 976 108,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 101 247 107 644 106,3% 101 915 110 976 108,9%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 101 247 107 644 106,3% 101 915 110 976 108,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 79 745 84 786 106,3% 80 298 87 393 108,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 79 745 84 786 106,3% 80 298 87 393 108,8%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 21 477 22 833 106,3% 21 597 23 563 109,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 21 477 22 833 106,3% 21 597 23 563 109,1%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 25 25 100,0% 20 20 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 25 100,0% 20 20 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 101 247 107 644 106,3% 101 915 110 976 108,9%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 100,0% 32,50 32,50 100,0%
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi terv Index % 2015. évi eredeti 2016. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 159 439 108 987 68,4% 152 201 153 736 101,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 159 439 108 987 68,4% 152 201 153 736 101,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 159 439 108 987 68,4% 152 201 153 736 101,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 125 683 85 934 68,4% 119 929 121 085 101,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 125 683 85 934 68,4% 119 929 121 085 101,0%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 33 711 23 008 68,3% 32 227 32 591 101,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 33 711 23 008 68,3% 32 227 32 591 101,1%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 45 45 100,0% 45 60 133,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 45 45 100,0% 45 60 133,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 159 439 108 987 68,4% 152 201 153 736 101,0%
Költségvetési létszámkeret 51,50 33,00 64,1% 49,00 49,00 100,0%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat -
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 100 267 110 978 110,7% 117 282 176 181 150,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 100 267 110 978 110,7% 117 282 176 181 150,2%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 100 267 110 978 110,7% 117 282 176 181 150,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 78 972 87 501 110,8% 92 453 138 856 150,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 78 972 87 501 110,8% 92 453 138 856 150,2%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 21 270 23 452 110,3% 24 784 37 280 150,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 21 270 23 452 110,3% 24 784 37 280 150,4%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 25 25 100,0% 45 45 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 25 100,0% 45 45 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 100 267 110 978 110,7% 117 282 176 181 150,2%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 100,0% 56,00 56,00 100,0%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat -
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 103 306 109 138 105,6% 99 845 107 866 108,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 103 306 109 138 105,6% 99 845 107 866 108,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 103 306 109 138 105,6% 99 845 107 866 108,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 81 511 86 132 105,7% 78 658 84 914 108,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 81 511 86 132 105,7% 78 658 84 914 108,0%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 21 770 22 976 105,5% 21 162 22 927 108,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 21 770 22 976 105,5% 21 162 22 927 108,3%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 25 30 120,0% 25 25 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 30 120,0% 25 25 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 103 306 109 138 105,6% 99 845 107 866 108,0%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 100,0% 32,00 32,00 100,0%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
3. Közhatalmi bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
4. Működési bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
5. Felhalmozási bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
8. Finanszírozási bevételek 1 743 959 1 845 210 105,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 743 959 1 845 210 105,8%
önkéntes feladat -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 1 743 959 1 845 210 105,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 374 455 1 454 042 105,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 374 455 1 454 042 105,8%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 369 029 390 583 105,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 369 029 390 583 105,8%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 475 585 123,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 475 585 123,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások -
ebből: állami feladat
kötelező feladat -
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások -
ebből: állami feladat
kötelező feladat -
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 1 743 959 1 845 210 105,8%
Költségvetési létszámkeret 550,00 560,50 101,9%

2.a.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó egyéb intézmények bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök 35 385 38 676 109,3% 19018
ebből: állami feladat
kötelező feladat 35 385 38 676 109,3% 19 018
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek - - 345 779 437 692 126,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - 345 779 437 692 126,6%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 35 385 38 676 109,3% 345 779 456 710 132,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 27 815 30 312 109,0% 270 019 360 183 133,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 27 815 30 312 109,0% 270 019 360 183 133,4%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 7 510 8 339 111,0% 75 460 96 447 127,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 7 510 8 339 111,0% 75 460 96 447 127,8%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 60 25 41,7% 300 80 26,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 60 25 41,7% 300 80 26,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 35 385 38 676 109,3% 345 779 456 710 132,1%
Költségvetési létszámkeret 14,00 15,00 107,1% 148,00 225,00 152,0%
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
3. Közhatalmi bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
4. Működési bevételek - 1 231 582 1 077 802 87,5%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 1 231 582 1 077 802 87,5%
önkéntes feladat - -
5. Felhalmozási bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök 24 000 26 747 111,4% - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 24000 26 747 111,4% - -
önkéntes feladat - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
8. Finanszírozási bevételek 502 223 530 662 105,7% 2 766 953 2 970 374 107,4%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 502 223 530 662 105,7% 2 766 953 2 970 374 107,4%
önkéntes feladat - -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 526 223 557 409 105,9% 3 998 535 4 048 176 101,2%
B. KIADÁSOK - -
1. Személyi juttatások 413 666 439 049 106,1% 458 115 480 504 104,9%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 413 666 439 049 106,1% 458 115 480 504 104,9%
önkéntes feladat - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 112 307 118 210 105,3% 120 856 126 942 105,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 112 307 118 210 105,3% 120 856 126 942 105,0%
önkéntes feladat - -
3. Dologi kiadások 250 150 60,0% 3 017 941 3 052 327 101,1%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 250 150 60,0% 3 017 941 3 052 327 101,1%
önkéntes feladat - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 900 900 100,0%
önkéntes feladat - -
5. Egyéb működési célú kiadások 238 336 211 221 88,6%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 238 336 211 221 88,6%
önkéntes feladat - -
6. Tartalékok - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Beruházások 148 808 173 383 116,5%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 148 808 173 383 116,5%
önkéntes feladat - -
8. Felújítások 13 579 2 899 21,3%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 13 579 2 899 21,3%
önkéntes feladat - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
10. Finanszírozási kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 526 223 557 409 105,9% 3 998 535 4 048 176 101,2%
Költségvetési létszámkeret 251,00 251,00 100,0% 110,50 115,50 104,5%
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen Gazdasági Intézmény mindösszesen
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
3. Közhatalmi bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
4. Működési bevételek 1 231 582 1 077 802 87,5% 1 231 582 1 077 802 87,5%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 1 231 582 1 077 802 87,5% 1 231 582 1 077 802 87,5%
önkéntes feladat - - - -
5. Felhalmozási bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök 59 385 84 441 142,2% 59 385 84 441 142,2%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 59 385 84 441 142,2% 59 385 84 441 142,2%
önkéntes feladat - - - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
8. Finanszírozási bevételek 3 614 955 3 938 728 109,0% 5 358 914 5 783 938 107,9%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 3 614 955 3 938 728 109,0% 5 358 914 5 783 938 107,9%
önkéntes feladat - - - -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 4 905 922 5 100 971 104,0% 6 649 881 6 946 181 104,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 169 615 1 310 048 112,0% 2 544 070 2 764 090 108,6%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 1 169 615 1 310 048 112,0% 2 544 070 2 764 090 108,6%
önkéntes feladat - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 316 133 349 938 110,7% 685 162 740 521 108,1%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 316 133 349 938 110,7% 685 162 740 521 108,1%
önkéntes feladat - - - -
3. Dologi kiadások 3 018 551 3 052 582 101,1% 3 019 026 3 053 167 101,1%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 3 018 551 3 052 582 101,1% 3 019 026 3 053 167 101,1%
önkéntes feladat - - - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0% 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 900 900 100,0% 900 900 100,0%
önkéntes feladat - - - -
5. Egyéb működési célú kiadások 238 336 211 221 88,6% 238 336 211 221 88,6%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 238 336 211 221 88,6% 238 336 211 221 88,6%
önkéntes feladat - - - -
6. Tartalékok - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Beruházások 148 808 173 383 116,5% 148 808 173 383 116,5%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 148 808 173 383 116,5% 148 808 173 383 116,5%
önkéntes feladat - - - -
8. Felújítások 13 579 2 899 21,3% 13 579 2 899 21,3%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 13 579 2 899 21,3% 13 579 2 899 21,3%
önkéntes feladat - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 4 905 922 5 100 971 104,0% 6 649 881 6 946 181 104,5%
Költségvetési létszámkeret 523,50 606,50 115,9% 1 073,50 1 167,00 108,7%

2.a.2.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó óvodák beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Ambrus Óvoda
Vörösmarty Tagóvoda
Aradi Óvoda Csányi
és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - 127 127 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 127 127 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 693 2 548 94,6% 4 308 4 283 99,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 693 2 548 94,6% 4 308 4 283 99,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 693 2 548 94,6% 4 435 4 410 99,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 403 2 258 94,0% 4 385 4 360 99,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 403 2 258 94,0% 4 385 4 360 99,4%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 290 290 100,0% 50 50 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 290 290 100,0% 50 50 100,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 693 2 548 94,6% 4 435 4 410 99,4%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - 305 - 0,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 305 0,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 798 2 912 104,1% 4 381 4 886 111,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 798 2 912 104,1% 4 381 4 886 111,5%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 798 2 912 104,1% 4 686 4 886 104,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 528 2 642 104,5% 3 886 4 086 105,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 528 2 642 104,5% 3 886 4 086 105,1%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 270 270 100,0% 800 800 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 270 270 100,0% 800 800 100,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 798 2 912 104,1% 4 686 4 886 104,3%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 335 208 62,1% 51 25 49,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 335 208 62,1% 51 25 49,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 135 2 592 121,4% 2 113 3 099 146,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 135 2 592 121,4% 2 113 3 099 146,7%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 470 2 800 113,4% 2 164 3 124 144,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 1 740 2 070 119,0% 1 894 2 324 122,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 740 2 070 119,0% 1 894 2 324 122,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 730 730 100,0% 270 800 296,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 730 730 100,0% 270 800 296,3%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 470 2 800 113,4% 2 164 3 124 144,4%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 692 556 80,3% 23 23 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 692 556 80,3% 23 23 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 1 908 2 188 114,7% 2 564 2 923 114,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 908 2 188 114,7% 2 564 2 923 114,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 600 2 744 105,5% 2 587 2 946 113,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 100 2 244 106,9% 2 337 2 646 113,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 100 2 244 106,9% 2 337 2 646 113,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 500 500 100,0% 250 300 120,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 500 500 100,0% 250 300 120,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 600 2 744 105,5% 2 587 2 946 113,9%
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - 548 180 508 282,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 548 180 508 282,2%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 4 105 2 126 51,8% 3 674 3 910 106,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 4 105 2 126 51,8% 3 674 3 910 106,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 4 105 2 674 65,1% 3 854 4 418 114,6%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 4 105 2 424 59,0% 2 854 3 618 126,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 4 105 2 424 59,0% 2 854 3 618 126,8%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások - 250 1 000 800 80,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 250 1 000 800 80,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 4 105 2 674 65,1% 3 854 4 418 114,6%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 85 52 61,2% 178 367 206,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 85 52 61,2% 178 367 206,2%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 542 2 594 102,0% 2 330 4 499 193,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 542 2 594 102,0% 2 330 4 499 193,1%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 627 2 646 100,7% 2 508 4 866 194,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 077 2 096 100,9% 2 230 3 666 164,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 077 2 096 100,9% 2 230 3 666 164,4%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 550 550 100,0% 278 1 200 431,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 550 550 100,0% 278 1 200 431,7%
önkéntes feladat
8. Felújítások -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 627 2 646 100,7% 2 508 4 866 194,0%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 300 300 100,0% 61
ebből: állami feladat
kötelező feladat 300 300 100,0% 61
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 300 3 006 130,7% 2 468 2 733 110,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 300 3 006 130,7% 2 468 2 733 110,7%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 600 3 306 127,2% 2 468 2 794 113,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 300 3 006 130,7% 2 168 2 394 110,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 300 3 006 130,7% 2 168 2 394 110,4%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 300 300 100,0% 300 400 133,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 300 300 100,0% 300 400 133,3%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 600 3 306 127,2% 2 468 2 794 113,2%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
3. Közhatalmi bevételek 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
4. Működési bevételek 2 276 2 775 121,9%
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 2 276 2 775 121,9%
önkéntes feladat 0 0
5. Felhalmozási bevételek 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
8. Finanszírozási bevételek 40 319 44 299 109,9%
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 40 319 44 299 109,9%
önkéntes feladat 0 0
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 42 595 47 074 110,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
3. Dologi kiadások 37 007 39 834 107,6%
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 37 007 39 834 107,6%
önkéntes feladat 0 0
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
5. Egyéb működési célú kiadások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
6. Tartalékok 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
7. Beruházások 5 588 7 240 129,6%
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 5 588 7 240 129,6%
önkéntes feladat 0 0
8. Felújítások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
10. Finanszírozási kiadások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 42 595 47 074 110,5%

2.a.2.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó egyéb intézmények beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 308 000 285 750 92,8% 104 100 126 060 121,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 308 000 285 750 92,8% 104 100 126 060 121,1%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek - - 25 700 34 550 134,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - 25 700 34 550 134,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 308 000 285 750 92,8% 129 800 160 610 123,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 92 364 116 894 126,6% 127 900 139 042 108,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 92 364 116 894 126,6% 127 900 139 042 108,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 900 900 100,0%
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 214 336 165 556 77,2% 19 018
ebből: állami feladat
kötelező feladat 214 336 165 556 77,2% 19 018
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 1 300 3 300 253,8% 1 000 1 650 165,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 300 3 300 253,8% 1 000 1 650 165,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 308 000 285 750 92,8% 129 800 160 610 123,7%
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index % 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 24 000 26 747 111,4% 793 206 636 470 80,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 24 000 26 747 111,4% 793 206 636 470 80,2%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 26 985 51 043 189,2% 2 673 949 2 840 482 106,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 26 985 51 043 189,2% 2 673 949 2 840 482 106,2%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 50 985 77 790 152,6% 3 467 155 3 476 952 100,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 458 115 480 504 104,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 458 115 480 504 104,9%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 120 856 126 942 105,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 120 856 126 942 105,0%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 24 985 34 600 138,5% 2 735 685 2 721 957 99,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 24 985 34 600 138,5% 2 735 685 2 721 957 99,5%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 24 000 26 647 111,0% -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 24 000 26 647 111,0%
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 2 000 16 543 827,2% 138 920 144 650 104,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 000 16 543 827,2% 138 920 144 650 104,1%
önkéntes feladat
8. Felújítások 13 579 2 899 21,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 13 579 2 899 21,3%
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 50 985 77 790 152,6% 3 467 155 3 476 952 100,3%
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2016. évi
terv
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
3. Közhatalmi bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
4. Működési bevételek 1 229 306 1 075 027 87,4%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 1 229 306 1 075 027 87,4%
önkéntes feladat - -
5. Felhalmozási bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
8. Finanszírozási bevételek 2 726 634 2 926 075 107,3%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 2 726 634 2 926 075 107,3%
önkéntes feladat - -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 955 940 4 001 102 101,1%
B. KIADÁSOK - -
1. Személyi juttatások 458 115 480 504 104,9%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 458 115 480 504 104,9%
önkéntes feladat - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 120 856 126 942 105,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 120 856 126 942 105,0%
önkéntes feladat - -
3. Dologi kiadások 2 980 934 3 012 493 101,1%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 2 980 934 3 012 493 101,1%
önkéntes feladat - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 900 900 100,0%
önkéntes feladat - -
5. Egyéb működési célú kiadások 238 336 211 221 88,6%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 238 336 211 221 88,6%
önkéntes feladat - -
6. Tartalékok - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Beruházások 143 220 166 143 116,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 143 220 166 143 116,0%
önkéntes feladat - -
8. Felújítások 13 579 2 899 21,3%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 13 579 2 899 21,3%
önkéntes feladat - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
10. Finanszírozási kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 955 940 4 001 102 101,1%

2.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó önállóan működő intézmények 2016. évi felhasználási engedélyhez kötött előirányzatairól

e Ft-ban
2015. évi eredeti 2016. évi terv
Intézmény Személyi
juttatás
Járulék Személyi
juttatás
Járulék
Nyár Óvoda 564 152 5 332 1 440
JMK Óvoda 610 165 2 294 619
Aranyalma Óvoda-Kertvárosi Tagóvoda 1 533 414 5 296 1 430
Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda 1 333 360 2 375 641
Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda 1 952 527 3 387 914
Virág Óvoda 0 0 5 417 1 463
Viola Óvoda 3 715 1 003 5 348 1 444
Liget Óvoda-Királykerti Tagóvoda 3 670 991 2 428 655
Deák Óvoda 244 66 2 663 719
Dalos Ovi Óvoda 549 148 3 108 839
Aradi Óvoda-Csányi és Pozsonyi Tagóvoda 5 877 1 587 8 015 2 164
Bőrfestő Óvoda 2 961 799 8 919 2 408
Homoktövis Óvoda 1 710 462 4 664 1 260
Park Óvoda-Lakkozó Tagóvoda 488 132 4 126 1 114
Óvodák összesen 25 206 6 806 63 372 17 110
Újpesti Piac és Vásárcsarnok 0 0 2 291 793
Szociális Intézmény 1 522 411 4 617 1 247
Újpesti Bölcsődék Intézménye 7 400 1 998 10 187 2 750
Egyéb intézmények összesen 8 922 2 409 17 095 4 790
Mindösszesen 34 128 9 215 80 467 21 900

3. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek felújítási kiadásai feladatonként

e Ft-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2015. évi eredeti 2016. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
Intézményi felújítási kiadások
1. Polgármesteri Hivatal
2. Gazdasági Intézmény mindösszesen 13 579 2 899
A. Intézményi felújítás összesen 13 579 2 899
Önkormányzati felújítások
1. Utak és járdák felújítása 234 950 336 550 143,2%
B. Önkormányzati felújítás összesen 234 950 336 550 143,2%
Felújítások mindösszesen: 248 529 339 449 136,6%

4. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek beruházási kiadásai feladatonként

e Ft-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2015. évi eredeti 2016. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
A. Intézményi beruházási kiadások
1 MikroVoks központi vezérlő 406 0 0,0%
2 Szervervásárlás 2 540 0 0,0%
3 Informatikai eszközök vásárlás 2 540 6 350 250,0%
4 Központi switch duplikálása 4 128 0 0,0%
5 D-link DGS-31210-24-48 TC/SÍ + D-link hálózat kezelő szoftver 2 223 2 540 114,3%
6 Kisértékű informatikai eszközök beszerzése 29 199 8 635 29,6%
7 Kisértékű egyéb eszközök beszerzése 2 700 2 500 92,6%
8 Ortofoto légifotó vásárlás 1 905 0 0,0%
9 Számítógépek tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 7 620 13 145 172,5%
10 Fénymásolók, tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 10 160 6 350 62,5%
11 Főbejárati portál korszerűsítése 27 305 0 0,0%
12 Galambok elleni védelem 1 270 0 0,0%
I. Polgármesteri Hivatal összesen 91 996 39 520 43,0%
1 Gazdasági Intézmény és intézményei beruházási keret 148 808 173 383 116,5%
II. Gazdasági Intézmény mindösszesen 148 808 173 383 116,5%
A. Intézményi beruházás összesen (I. + II.) 240 804 212 903 88,4%
B. Önkormányzat beruházási kiadásai
1 Tervezési díjak 31 750 52 070 164,0%
2 Járda és útépítés 30 480 25 654 84,2%
3 Játszóterek építése 71 120 36 195 50,9%
4 Parképítés, fasor rehabilitáció 462 534 843 404 182,3%
5 Közműépítés 3 810 15 875 416,7%
6 Parkoló építése 57 785 59 055 102,2%
7 Közvilágítás 44 450 31 750 71,4%
8 Forgalomtechnika 25 400 25 400 100,0%
9 Játszótéri és közterületi ivókutak 19 050 19 050 100,0%
10 Közterületi öntözőkutak építése 50 800 25 400 50,0%
12 Térfigyelő kamerák telepítése (tervezés+kivitelezés) 19 050 79 893 419,4%
13 Ingatlanok vásárlása 1 270 0 0,0%
14 Nagyértékű egyéb eszközök beszerzése a közhasznú foglalkoztatottak részére 900 2 600 288,9%
15 Intézményi játszóeszköz építés 31 750 10 160 32,0%
16 Polgármesteri Hivatal rekonstrukciója 127 000
17 Irattárbővítés 500 0 0,0%
18 Szent István tér rehabilitációja, szennyvízhasznosító műtárgy építése (Főv.-i Értékvédelmi pályázat) 0 528 857
19 TÉR-KÖZ pályázat kiviteli tervek 30 861
20 Épületszerkezeti munkák keretszerződés 190 437
21 Bontási munkák keretszerződés 194 247
22 Jókai u.-Petőfi u.-István u. épületegyüttes bontása 110 317
B. Önkormányzat beruházási kiadásai összesen 850 649 2 408 225 283,1%
Beruházások mindösszesen: (A.+B.) 1 091 453 2 621 128 240,2%

5.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú kiadásai feladatonként

e Ft-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2015. évi terv 2016. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
I. Egyéb működési célú kiadások 1 011 905 1 929 375 190,7%
A. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n belülre 61 000 58 000 95,1%
1 Nemzetiségi Önkormányzatok támogatása 3 000 3 000 100,0%
2 Rendőrség támogatása 52 000 52 000 100,0%
3 Tűzőrség támogatása 3 000 3 000 100,0%
4 Károlyi Kórház működésének támogatása 3 000 0 0,0%
B. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n kívülre 950 905 1 871 375 196,8%
1 Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. 165 000 165 000 100,0%
2 Helytörténeti Értesítő 4 190 4 440 106,0%
3 BEM Néptáncegyüttes támogatása 2 000 2 000 100,0%
4 Megyeri Tigrisek támogatása 3 500 3 500 100,0%
5 UV Zrt. közszolgáltatási szerződés 435 715 501 818 115,2%
6 UKK Nonprofit Kft. közszolgáltatási szerződés 187 917
7 Újpesti Városgondnokság Kft. közszolgáltatási szerződés 660 000
8 Kerületi komposztálási mintaprogram 2 000 2 000 100,0%
9 Állatmentő Liga (állatmentő őrszolgálat) támogatása 3 900 3 900 100,0%
10 Polgárőr szervezetek támogatása 0 4 000
11 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 165 000 165 000 100,0%
12 Twist Olivér Alapítvány (hajléktalanok nappali ellátása) 10 080 13 000 129,0%
13 Twist Olivér Alapítvány (utcai gondozó szolg.) 2 420 0 0,0%
14 Kereskedelmi és Iparkamara támogatása 1 000 1 000 100,0%
15 MÁV Szimfonikusok támogatása 1 000 1 000 100,0%
16 UTE utánpótlás támogatása 102 000 102 000 100,0%
17 Közterületi kamerarendszer magánterületen elhelyezett kameráinak üzemeltetéséhez nyújtott támogatás 1 700
18 UTE versenysport támogatása 36 000 36 000 100,0%
19 Lepke Múzeum támogatása 3 600 3 600 100,0%
20 Egyházak működési támogatása 10 000 10 000 100,0%
21 ÚSC Városi Sportiskola támogatása 3 500 3 500 100,0%
II. Egyéb felhalmozási célú kiadások 353 099 2 457 973 696,1%
A. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n belülre 0
B. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n kívülre 353 099 2 457 973 696,1%
1 Önkormányzati lakásért fizetett pénzbeli térítés 15 000 20 000 133,3%
2 Fiatal házasok lakáshoz jutási támogatás végleges jelleggel 21 000 28 000 133,3%
3 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök 8 000 5 000 62,5%
4 UV Zrt. közszolgáltatási szerződés 179 285 193 182 107,8%
5 Szent István téri új Piac és Kulturális Központ építése 1 918 141
6 Társasházak energetikai korszerűsítésének támogatása 104 814 0 0,0%
7 Közvilágítás fejlesztések (BDK) 20 000
8 BKISZ hozzájárulás 850
9 MKSZ pályázat önrésze Bene Ferenc Ált. Iskola tornaterem, öltöző 0 9 000
10 UTE TAO pályázat önrész 0 25 500
11 Ovi-Foci program folytatása 0 6 000
12 Templomok felújítási keret 25 000 25 000 100,0%
13 Kunhalom utcai orvosi rendelő építése 156 000
14 Önkormányzati lakások felújítása 0 45 000
15 UKK Nonprofit Kft. közszolgáltatási szerződés 6 300
I-II. Mindösszesen 1 365 004 4 387 348 321,4%

5.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú bevételei feladatonként (e Ft-ban)

e Ft-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2015. évi terv 2016. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
I. Működési célú bevételek 3 448 895 3 375 207 97,9%
A. Működési célú támogatások ÁH-n belülről 3 448 895 3 289 207 95,4%
1 Önkormányzatok működési támogatásai 2 873 040 2 897 042 100,8%
2 Újpesti Piac és Vásárcsarnok 178 951 126 880 70,9%
3 Közhasznú foglalkoztatottak 196 715 204 629 104,0%
4 Áldozatsegítő hálózat fejlesztése (TÁMOP-5.6.1.C-11/1-2011-0006 pályázat) 16 444 0 0,0%
5 Szervezetfejlesztés az önkormányzatok számára (ÁROP-3.A.2-2013-0048 pályázat) 30 000 0 0,0%
6 Könyves K. Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 86 443 0 0,0%
7 Kulturális program támogatása: NGM 908 0 0,0%
8 „Új tudás, új ismeret”- Kulturális Szolgáltatás Újpesten (TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0021) 5 738 0 0,0%
9 Fővárosi Önkormányzat (Babits M. Gimn. és Karinthy F.Ált.Isk. működtetése) 60 656 60 656 100,0%
B. Működési célú átvett pénzeszközök 0 86 000
1 Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. 2015. évi támogatás visszafizetés 10 500
2 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2015. évi támogatás visszafizetés 74 500
3 Cseriti adományok 1 000
II. Felhalmozási célú bevételek 546 750 490 250 89,7%
A. Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 384 750 416 250 108,2%
1 Fővárosi Önkormányzat Értékvédelmi pályázat 7 500
2 Rózsavirág tér III. ütem - Térköz II. 24 000
3 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 100,0%
B. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 000 74 000
1 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök visszatérülése 12 000 11 000 91,7%
2 ÉPIT Zrt. Lekötött tartalékba pótbefizetés visszatérítése 150 000 0,0%
3 UV Zrt. Lekötött tartalékba pótbefizetés visszatérítése 50 000
4 EIB 13 000
I-II. Mindösszesen 3 995 645 3 865 457 96,7%

6. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzatának tartalék előirányzatai feladatonként

e Ft-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2015. évi terv 2016. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
A. Általános tartalék 200 000 200 000 100,0%
B. Működési céltartalék (I.+II.) 317 568 362 875 114,3%
I. Egyéb működési tartalék (1+....+29.) 225 058 270 425 120,2%
1 Egészségügyi és szociális ágazati tartalék 50 000 100 000 200,0%
2 Intézményvezetők, pedagógusok továbbképzése 4 225 4 225 100,0%
3 Vis maior alap 5 000 5 000 100,0%
4 Újpesti Városnapok 22 000 22 000 100,0%
5 Testvérvárosi Kapcsolatok 2 000 2 000 100,0%
6 Újpest Egészségéért Díj 4 300 4 200 97,7%
7 Sporttámogatási keret 10 000 10 000 100,0%
8 Újpest kiváló tanulója 2 500 2 500 100,0%
9 Újpest gyermekeiért cím, díszpolgári cím 4 000 5 000 125,0%
10 Kiemelt kulturális és oktatási tevékenység 5 000 5 000 100,0%
11 Tankönyvtámogatás 35 000 26 500 75,7%
12 Diákcsere program 1 000 1 000 100,0%
13 Könyvkiadás támogatása 4 000 4 000 100,0%
14 DHK díjtartozás 5 000 15 000 300,0%
15 „Új tudás, új ismeret”- Kulturális Szolgáltatás Újpesten (TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0021) 7 339 0 0,0%
16 Könyves K. Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 30 694 0 0,0%
17 Karácsonyi vásár, szilveszter 15 000 15 000 100,0%
Bajnok Terasz 10 000
18 Nyári napközis tábor, Pótvizsga felkészítés 13 000 26 000 200,0%
19 Tanoda Program támogatása 5 000 13 000 260,0%
II. Bizottsági tartalékok (1+...+9) 92 510 92 450 99,9%
1 Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság keret 3 000 3 000 100,0%
2 Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság keret 3 000 3 000 100,0%
3 Népjóléti és Lakásügyi Bizottság 3 000 3 000 100,0%
4 Idősek hónapja 1 500 1 200 80,0%
5 100 évesek köszöntése 200 100 50,0%
6 Szociális munka díj 1 310 1 150 87,8%
7 TRÖK keret 12 000 12 000 100,0%
8 TRÖK rendezvények 7 500 10 000 133,3%
9 Közművelődési, Oktatási Bizottsági keret 61 000 59 000 96,7%
Ebből: - DÖK támogatás 4 000 2 000 50,0%
- Gyermekvédelmi keret 3 000 3 000 100,0%
- Nyári tábor és erdei iskolák támogatása 10 000 10 000 100,0%
- Egyéb kulturális tevékenység 8 000 8 000 100,0%
- Nemzetiségi keret 14 000 14 000 100,0%
- Civil keret 14 000 14 000 100,0%
- Sport Alap 8 000 8 000 100,0%
C. Fejlesztési tartalékok (1+...+9) 2 918 887 826 396 28,3%
1 Beruházási és felújítási céltartalék, Hajrá Újpest Városfejlesztési Program 2 369 469 386 421 16,3%
2 Pályázatok elkészítése 5 000 5 000 100,0%
3 TRÖK Farkaserdő rendbetétele 10 000 10 000 100,0%
4 Helyi védett ingatlanok 10 000 10 000 100,0%
5 Szobor és emléktábla állítás 8 000 8 000 100,0%
6 Informatikai tartalék + pályázati önrészek 10 000 10 000 100,0%
7 KEOP pályázat önrésze 109 443 0
8 Tásasházak óvadék betét számla 12 225 12 225
9 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 100,0%
Tartalékok mindösszesen (A+B+C) 3 436 455 1 389 271 40,4%

7.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzatának kiadási és bevételi előirányzatainak kormányzati funkciók szerinti megbontása

KIADÁSOK
Kor-
mányzati funkció száma (COFOG)
Kormányzati funkció megnevezése
(COFOG)
K/1
Személyi juttatások
K/2
Munka-
adói járulékok
K/3
Dologi kiadások
K/4
Ellátottak juttatásai
K/5
Egyéb
működési kiadások
K/513
Tartalék
Összesen: K/6
Beruházás
K/7
Felújítás
K/8
Egyéb felhalmo-
zási
kiadások
K/9
Finanszí-
rozási
kiadások
Összesen: KIADÁ-
SOK ÖSZ-
SZESEN
011130 Jogalkotó és igazg.tev. 96 768 25 992 170 315 293 075 2 338 623 2 338 623 2 631 698
011220 Adóigazgatás 0 0 0
013330 Pályázatkezelés 0 0 0
013350 Önk.vagyongazdálkodás 8 000 501 818 509 818 2 281 546 2 281 546 2 791 364
016080 Kiemelt önkorm.rendezv. 13 000 152 360 165 360 0 165 360
018010 Önk.elszám. központi ktsgvetéssel 0 0 0
018030 Támog. célú finanszírozási műveletek 0 7 149 310 7 149 310 7 149 310
031030 Közterület rendjének fenntartása 52 000 52 000 0 52 000
032020 Tűz és katasztr.védelmi tevékenységek 3 000 3 000 0 3 000
041233 Hosszabb időtart.közfogl. 257 558 34 770 31 855 324 183 2 600 2 600 326 783
045120 Útépítés 0 51 054 336 550 387 604 387 604
045160 Közutak, hidak, alagutak üzemelt. 93 218 93 218 0 93 218
051050 Veszélyes hulladék begyűjtése 6 033 6 033 0 6 033
052020 Szennyvíz elhelyezése 0 0 0
052080 Szennyvízcsat. Építése 0 15 875 15 875 15 875
061030 Lakáshoz jutást segítő.támog. 0 33 000 33 000 33 000
063020 Víztermelés , kezelés, ellátás 10 974 10 974 25 400 25 400 36 374
064010 Közvilágítás 0 31 750 31 750 31 750
066010 Zöldterület kezelése 245 110 245 110 0 245 110
066020 Város és községgazd. 354 930 688 450 1 043 380 0 0 1 043 380
072112 Háziorvosi ügyelet 0 0 0
072210 Járóbetegek gyógyító szakellátása 165 000 165 000 0 165 000
073110 Fekvőbetegek ellátása ált.kórházban 0 0 0 0
073130 Bentlakásos eü.rehab.ellátás 0 0 0
074032 Ifjúság eü.gondozás 0 0 0
074052 Kábítószer megelőzés programjai, tev. 4 000 4 000 0 4 000
081021 Sportszövetségek támogatása 0 0 0
081030 Sportlétesítmények fejlesztése 0 0 0
081041 Versenysport támogatása 141 500 141 500 0 141 500
081043 Iskolai sporttevékenys. 32 680 32 680 25 500 25 500 58 180
081045 Szabadidősport támogatása 6 872 1 856 48 226 56 954 0 56 954
082092 Közművelődési tevékenységek és támogatás 187 917 187 917 0 187 917
083030 Egyéb kiadói tevékenység 165 000 165 000 0 165 000
084020 Nemzetiségi int. támogatása 3 000 3 000 0 3 000
084031 Civil szervezetek működési támogatása 19 540 19 540 0 19 540
084032 Civil szervezetek programtámogatása 0 15 000 15 000 15 000
084040 Egyházak támogatása 10 000 10 000 25 000 25 000 35 000
101150 Betegséggel kapcs.ellátás 45 000 45 000 0 45 000
101221 Fogyatékossággal élők nappali ellátása 22 219 22 219 0 22 219
106020 Lakhatással összef.támog. 78 000 78 000 0 78 000
107015 Hajléktalanok nappali ellátása 13 000 13 000 0 13 000
107016 Utcai szociális munka 0 0 0 0
107054 Családsegítés 15 000 15 000 0 15 000
107060 Egyéb szociális támogatások 259 500 259 500 0 259 500
900020 Önk.bev.áht-n kívülről 0 0 0
900070 Fejezeti és általános tartalék 1 389 271 1 389 271 0 1 389 271
0 0 0
Összesen: 374 198 62 618 1 194 920 382 500 1 950 225 1 389 271 5 353 732 2 408 225 336 550 2 437 123 7 149 310 12 331 208 17 684 940
BEVÉTELEK
Kor-
mányzati funkció száma
(COFOG)
Kormányzati funkció megnevezése
(COFOG)
B/1
Működési célú támog.
(belüli)
B/3
Köz-
hatalmi bevételek
B/4
Működési bevételek
B/6
Működési átvett
peszk.
Összesen: B/2
Felhalm.
célú
támog.
(belüli)
B/5
Fel-
halmozási bevételek
B/7
Fel-
halmozási átvett peszk.
B/8
Finanszí-
rozási
bevételek
Összesen BEVÉ-
TELEK ÖSZ-
SZESEN
011130 Jogalkotó és igazg.tev. 2 000 28 874 11 500 42 374 0 42 374
011220 Adóigazgatás 10 074 956 10 074 956 0 10 074 956
013330 Pályázatkezelés 0 0 416 250 416 250 416 250
013350 Önk.vagyongazdálkodás 187 536 82 157 269 693 102 270 63 000 165 270 434 963
016080 Kiemelt önkorm.rendezv. 0 0 0
018010 Önk.elszám. központi ktsgvetéssel 24 180 24 180 0 24 180
018030 Támog. célú finanszírozási műveletek 2 872 862 2 872 862 3 304 761 3 304 761 6 177 623
031030 Közterület rendjének fenntartása 60 000 60 000 0 60 000
032020 Tűz és katasztr.védelmi tevékenységek 0 0 0
041233 Hosszabb időtart.közfogl. 204 629 204 629 0 204 629
045120 Útépítés 0 0 0
045160 Közutak, hidak, alagutak üzemelt. 0 0 0
051050 Veszélyes hulladék begyűjtése
052020 Szennyvíz elhelyezése 0 0 0
052080 Szennyvízcsat. Építése 0 0 0
061030 Lakáshoz jutást segítő.támog. 0 11 000 11 000 11 000
063020 Víztermelés , kezelés, ellátás
064010 Közvilágítás 0 0 0
066010 Zöldterület kezelése 0 0 0
066020 Város és községgazd. 0 0 0 0
072112 Háziorvosi ügyelet 0 0 0
072210 Járóbetegek gyógyító szakellátása 10 484 74 500 84 984 0 84 984
073110 Fekvőbetegek ellátása ált.kórházban 0 0 0
073130 Bentlakásos eü.rehab.ellátás 0 0 0
074032 Ifjúság eü.gondozás 0 0 0
074052 Kábítószer megelőzés programjai, tev. 0 0 0
081021 Sportszövetségek támogatása 0 0 0
081030 Sportlétesítmények fejlesztése 0 0 0 0
081041 Versenysport támogatása 0 0 0
081043 Iskolai sporttevékenys. 18 000 18 000 0 18 000
081045 Szabadidősport támogatása 84 026 84 026 0 84 026
082092 Közművelődési tevékenységek és támogatás
083030 Egyéb kiadói tevékenység 0 0 0
084020 Nemzetiségi int. támogatása 0 0 0
084031 Civil szervezetek működési támogatása 0 0 0
084032 Civil szervezetek programtámogatása 0 0 0
084040 Egyházak támogatása 0 0 0
101150 Betegséggel kapcs.ellátás 0 0 0
101221 Fogyatékossággal élők nappali ellátása 0 0 0
106020 Lakhatással összef.támog. 0 0 0
107015 Hajléktalanok nappali ellátása 0 0 0
107016 Utcai szociális munka 0 0 0
107054 Családsegítés 0 0 0
107060 Egyéb szociális támogatások 0 0 0
900020 Önk.bev.áht-n kívülről 51 955 51 955 0 51 955
900070 Fejezeti és általános tartalék 0 0 0
Összesen: 3 289 207 10 136 956 275 496 86 000 13 787 659 416 250 102 270 74 000 3 304 761 3 897 281 17 684 940

7.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal kiadási és bevételi előirányzatainak kormányzati funkciók szerinti megbontása

KIADÁSOK
Kor-
mányzati funkció száma
Kormányzati funkció megnevezése
(COFOG)
K/1
Személyi juttatások
K/2
Munkaadói járulékok
K/3
Dologi kiadások
K/4
Ellátottak juttatásai
K/5
Egyéb működési kiadások
K/513
Tartalék
Összesen: K/6
Beruházás
K/7
Felújítás
K/8
Egyéb felhalmo-
zási kiadások
K/9
Finanszí-
rozási kiadások
Összesen: KIADÁ-
SOK ÖSZ-
SZESEN
011130 Jogalkotó és igazg.tev. 693 427 184 818 186 019 1 064 264 39 520 39 520 1 103 784
011220 Adóigazgatás 74 326 20 068 7 800 102 194 0 102 194
013350 Önk.vagyonnal gazdálk. 0 0 0 0
016010 Választások 0 0 0 0 0 0
016080 Kiemelt önkorm.rend. 6 600 6 600 0 6 600
018030 Támog. célú finanszírozási műveletek 0 0 0
031030 Közterület rendjének fennt. 47 772 12 898 5 956 66 626 0 66 626
041233 Hosszabb időtartalmú közfoglal 4 446 4 446 0 4 446
063020 Víztermelés , kezelés, ellátás 2 022 2 022 0 2 022
066010 Zöldterület kezelése 5 080 5 080 0 5 080
066020 Város és községgazd. 59 160 59 160 0 59 160
081045 Szabadidősport, rekreáció 0 0 0
101150 Betegséggel kapcs.ellátás 0 0 0
104051 Gyermekvédelmi ellátások 24 000 24 000 0 24 000
105010 Munkanélk. aktív korúak ellátása 0 0 0 0
106020 Lakhatással összef.támog. 0 0 0 0
107060 Egyéb szociális támogatások 180 180 0 180
Összesen: 822 125 217 784 270 483 24 180 0 0 1 334 572 39 520 0 0 0 39 520 1 374 092
BEVÉTELEK
Kor-
mányzati funkció száma
Kormányzati funkció megnevezése
(COFOG)
B/1
Működési célú támog.
(belüli)
B/3
Köz-
hatalmi bevételek
B/4
Működési bevételek
B/6
Működési átvett peszk.
Összesen: B/2
Felhalm. célú támog.
(belüli)
B/5
Fel-
halmozási bevételek
B/7
Fel-
halmozási átvett peszk.
B/8
Finanszí-
rozási bevételek
Összesen BEVÉ-
TELEK ÖSZ-
SZESEN
011130 Jogalkotó és igazg.tev. 3 800 3 079 6 879 0 6 879
011220 Adóigazgatás 0 0 0
013350 Önk.vagyonnal gazdálk. 571 571 0 571
016010 Választások 0 0 0 0
016080 Kiemelt önkorm.rend. 0 0 0
018030 Támog. célú finanszírozási műveletek 0 1 365 372 1 365 372 1 365 372
031030 Közterület rendjének fennt. 0 0 0
041233 Hosszabb időtartalmú közfoglal
063020 Víztermelés , kezelés, ellátás
066010 Zöldterület kezelése 1 270 1 270 0 1 270
066020 Város és községgazd. 0 0 0
081045 Szabadidősport, rekreáció 0 0 0
101150 Betegséggel kapcs.ellátás 0 0 0
104051 Gyermekvédelmi ellátások 0 0 0
105010 Munkanélk. aktív korúak ellátása 0 0 0
106020 Lakhatással összef.támog. 0 0 0
107060 Egyéb szociális támogatások 0 0 0
Összesen: 0 5 070 3 650 0 8 720 0 0 0 1 365 372 1 365 372 1 374 092

7.c. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményének kiadási és bevételi előirányzatainak kormányzati funkciók szerinti megbontása

KIADÁSOK
Kor-
mányzati funkció száma
Kormányzati funkció megnevezése
(COFOG)
K/1
Személyi juttatások
K/2
Munka-
adói járulékok
K/3
Dologi kiadások
K/4
Ellátottak juttatásai
K/5
Egyéb működési kiadások
K/512
Tartalék
Összesen: K/6
Beruházás
K/7
Felújítás
K/8
Egyéb fel-
halmozási kiadások
K/9
Finanszí-
rozási kiadások
Összesen: KIADÁ-
SOK ÖSZ-
SZESEN
096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 1 049 099 1 049 099 0 1 049 099
096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben 12 592 12 592 0 12 592
013360 Más szerv részére végzett pü-i, gazd-i, üzemeltetési, egyéb szolg. 480 504 126 942 1 559 935 2 167 381 144 650 2 899 147 549 2 314 930
047120 Piac üzemeltetése 30 312 8 339 116 919 165 556 321 126 3 300 3 300 324 426
091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 1 454 042 390 583 585 1 845 210 0 1 845 210
091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 39 834 39 834 7 240 7 240 47 074
109010 Szociális szolgáltatások igazgatása 277 007 73 989 129 580 900 481 476 1 000 1 000 482 476
107030 Szociális foglalkoztatás 83 176 22 458 9 542 19 018 134 194 650 650 134 844
0 0 0
104030 Gyermekek napközbeni ellátása 439 049 118 210 34 750 26 647 618 656 16 543 16 543 635 199
104035 Gyermekétkeztetés bölcsődében 69 337 69 337 0 69 337
104036 Munkahelyi étkeztetés a bölcsődékben 30 994 30 994 0 30 994
ÖSSZESEN: 2 764 090 740 521 3 053 167 900 211 221 0 6 769 899 173 383 2 899 0 0 176 282 6 946 181
BEVÉTELEK
Kor-
mányzati funkció száma
Kormányzati funkció megnevezése
(COFOG)
B/1
Működési célú
támog.
(belüli)
B/3
Köz-
hatalmi bevételek
B/4
Működési bevételek
B/6
Működési átvett
peszk.
Összesen: B/2
Felhalm. célú
támog.
(belüli)
B/5
Fel-
halmozási bevételek
B/7
Fel-
halmozási átvett peszk.
B/8
Finanszí-
rozási
bevételek
Összesen BEVÉ-
TELEK ÖSZ-
SZESEN
096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 468 174 468 174 580 925 580 925 1 049 099
096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben 12 592 12 592 0 0 12 592
013360 Más szerv részére végzett pü-i, gazd-i, üzemeltetési, egyéb szolg. 104 851 104 851 2 210 079 2 210 079 2 314 930
047120 Piac üzemeltetése 285 750 38 676 324 426 0 0 324 426
091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 0 1 845 210 1 845 210 1 845 210
091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 2 775 2 775 44 299 44 299 47 074
109010 Szociális szolgáltatások igazgatása 96 850 96 850 385 626 385 626 482 476
107030 Szociális foglalkoztatás 29 210 19 018 48 228 86 616 86 616 134 844
0 0 0
104030 Gyermekek napközbeni ellátása 26 747 26 747 53 494 581 705 581 705 635 199
104035 Gyermekétkeztetés bölcsődében 29 732 29 732 39 605 39 605 69 337
104036 Munkahelyi étkeztetés a bölcsődékben 21 121 21 121 9 873 9 873 30 994
ÖSSZESEN: 0 0 1 077 802 84 441 1 162 243 0 0 0 5 783 938 5 783 938 6 946 181

8. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzat 2016. évi finanszírozási terve

Intézmény Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szep-
tember
Október November December Mind-
összesen
Előző havi záró pénzállomány 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925
BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 274 101 274 101 274 101 274 101 274 101 274 101 274 101 274 101 274 101 274 101 274 101 274 101 3 289 207
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 34 688 34 688 34 688 34 688 34 688 34 688 34 688 34 688 34 688 34 688 34 688 34 688 416 250
3. Közhatalmi bevételek 845 177 845 177 845 177 845 177 845 177 845 177 845 177 845 177 845 177 845 177 845 177 845 177 10 142 126
4. Működési bevételek 113 071 113 071 113 071 113 071 113 071 113 071 113 071 113 071 113 071 113 071 113 071 113 071 1 356 848
5. Felhalmozási bevételek 8 523 8 523 8 523 8 523 8 523 8 523 8 523 8 523 8 523 8 523 8 523 8 523 102 270
6. Működési célú átvett pénzeszközök 14 203 14 203 14 203 14 203 14 203 14 203 14 203 14 203 14 203 14 203 14 203 14 203 170 441
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 6 167 6 167 6 167 6 167 6 167 6 167 6 167 6 167 6 167 6 167 6 167 6 167 74 000
8. Finanszírozási bevételek 275 397 275 397 275 397 275 397 275 397 275 397 275 397 275 397 275 397 275 397 275 397 275 397 3 304 761
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 18 855 903
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 330 034 330 034 330 034 330 034 330 034 330 034 330 034 330 034 330 034 330 034 330 034 330 034 3 960 413
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 85 077 85 077 85 077 85 077 85 077 85 077 85 077 85 077 85 077 85 077 85 077 85 077 1 020 923
3. Dologi kiadások 376 548 376 548 376 548 376 548 376 548 376 548 376 548 376 548 376 548 376 548 376 548 376 548 4 518 570
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 33 965 33 965 33 965 33 965 33 965 33 965 33 965 33 965 33 965 33 965 33 965 33 965 407 580
5. Egyéb működési célú kiadások 180 121 180 121 180 121 180 121 180 121 180 121 180 121 180 121 180 121 180 121 180 121 180 121 2 161 446
6. Tartalékok 115 773 115 773 115 773 115 773 115 773 115 773 115 773 115 773 115 773 115 773 115 773 115 773 1 389 271
7. Beruházások 218 427 218 427 218 427 218 427 218 427 218 427 218 427 218 427 218 427 218 427 218 427 218 427 2 621 128
8. Felújítások 28 287 28 287 28 287 28 287 28 287 28 287 28 287 28 287 28 287 28 287 28 287 28 287 339 449
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 203 094 203 094 203 094 203 094 203 094 203 094 203 094 203 094 203 094 203 094 203 094 203 094 2 437 123
10. Finanszírozási kiadások 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 1 571 325 18 855 903
Záró pénzkészlet 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925

9. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának többéves kihatással járó kötelezettségei évenkénti bontásban és összesítve

e Ft-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2017 2018 2019 2020 2021-2026 évente Összesen
1 Társasház felújítási pályázatok 112 014 112 014 73 312 36810 334 150
2 Thermowatt üzemeltetés 19 050 19 050 19 050 19 050 19 050 190 500
3 Szent István téri új Piac és Kulturális Központ építése 905 859 905 859
Összesen 1 036 923 131 064 92 362 55 860 114 300 1 430 509

10. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának közvetett támogatásai

Hivatkozva az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény - a közvetett támogatásokat bemutató tájékoztatási kötelezettségről szóló -24. § (4) c) pontjára az alábbiakról tájékoztatom:

A helyi önkormányzat adórendeleteiben meghatározott közvetett támogatások, adóelengedések, adókedvezmények:

Nem lakás céljára szolgáló építmény és telekadó

Adómentesség, adókedvezmény igénylésének lehetősége 2004.01.31.-től gyakorlatilag megszűnt. A 2011.12.31.-ig hatályos építmény és telekadóról szóló Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 5/1992. (IV. 1.) önkormányzati rendelet, valamint a jelenleg hatályos Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 34/2011. (XII. 19.) önkormányzati rendelet ezen időponttól kezdődően 3 mentességet nevesített illetve nevesít, azt is kizárólag magánszemélyek részére. Ezek:

1. mentes a magánszemély tulajdonában álló lakás,

2. mentes a magánszemély tulajdonában lévő lakóház építésére alkalmas telektulajdon 2 évig, valamint

3. mentes magánszemély tulajdonában lévő lakóingatlanhoz tartozó telek.

Ezeket számszerűsíteni nem áll módunkban, mivel az adómentes ingatlanokról bevallást nem kell benyújtani.

Magánszemélyek kommunális adója

Az erről szóló Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 43/2003. (XII. 10.) önkormányzati rendelet adókedvezményt nem határozott meg.

A rendelet 5. §-a szabályozza a kommunális adó alól mentes lakások (lakásbérleti jogok) körét, de mivel a rendelet 6. § (2) bekezdés értelmében a mentes lakásról nem kell bevallást tenni, ezek számáról - ez alapján a kvázi kieső bevételről - információval ugyanúgy nem rendelkezünk, mint az építmény és telekadó hivatkozott mentességeinél.

Nem helyi rendelettel szabályozott, hanem központi adófajta a gépjárműadó, ahol kizárólag a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban Gjt.) által biztosított mentességek, kedvezmények vehetők igénybe.

A Gjt. 8. § alapján (környezetvédelmi osztályba sorolás) 19.510 db adókedvezmény megállapítására került sor 19.902.092 Ft érintett összegben.

Gépjárműadó mentességben részesült 952 adózó összesen 20.904.244 Ft összegben az alábbi jogcímeken:

- 522 adózó, 16.099.974 Ft érintett 1 összegben a Gjt. 5. §-ban foglalt adómentesség alapján (leggyakrabban a súlyos mozgáskorlátozottak, alapítványok)

- 430 adózó 4.804.270 Ft összegben az Okmányirodában bejelentett - de a járműnyilvántartásban nem, vagy csak a január 1-jei határnapot követően rögzített - korábbi években történt gépjármű tulajdonjog átruházás, illetve a rendőrség által igazolt birtokból való kikerülés alapján.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 133. § és 134. § rendelkezéseinek megfelelően - kérelemre, egyedi méltányossági eljárás lefolytatását követően - 2014. évben engedélyezett adómérséklések és fizetési könnyítések (részletfizetés, fizetési halasztás) adatai:

Építmény és telekadó

Adómérséklés: 15 db

Érintett összeg: 1.448.742 Ft

Részletfizetés: 65 db összege: 167.544.747 Ft

2016. évre áthúzódó összes fizetési könnyítés összege: 52.305.051 Ft

Magánszemélyek kommunális adója:

Adómérséklés 16 db

Összege: 891.180 Ft

Fizetési könnyítés: 114 db

Összege: 10.315.403 Ft

2016. évre áthúzódó fizetési könnyítés: 4.641.931 Ft

Gépjárműadó

Adómérséklés 21 db

Összege: 458.299 Ft

Fizetési könnyítés (részlet, halasztás): 5 db

Összege: 1.111.450 Ft

2016. évre áthúzódó fizetési könnyítés nincs.

Fizetési könnyítéskor az adó megfizetésére az eredeti esedékességtől eltérő időben (fizetési halasztás) vagy részletekben került sor, az ART hivatkozott rendelkezéseinek megfelelően.

11. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának saját bevételeinek, valamint a stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összege

e Ft-ban
Saját bevételek 2016. év
terv szám
2017. év várható terv szám 2018. év várható terv szám 2019. év várható terv szám
Helyi adóból származó bevétel 10 054 956 10 079 088 10 103 278 10 127 526
Önkormányzati vagyon és vagyonértékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel 102 270 102 515 102 761 103 008
Osztalék , koncessziós díj, hozambevétel 10 000 10 000 10 000 10 000
Tárgyi eszköz és immateriális jószág, részvény, részesedés értékesítéséből származó bevétel - - - -
Bírság, pótlék és díjbevétel 87 070 87 070 87 070 87 070
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülések - - -
Összesen 10 254 296 10 278 673 10 303 109 10 327 604
Adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségei 2016. év terv szám 2017. év várható terv szám 2018. év várható terv szám 2019. év várható terv szám
Hitel, kölcsön felvétele, átvállalása a folyósítás napjától a végtörlesztés napjáig, és annak aktuális tőketartozása - - - -
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatala a beváltás napjáig, kamatozó értékkpapír esetén annak névértéke egyéb értékpapír esetén vételára - - - -
Váltó kibocsátása a beváltás napjáig - - - -
Pénzügyi lízing lízingbevevői félként történő megkötése a futamidő alatt, és a szerződésben kikötött tőkerész hátralévő összege - - - -
Visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés eladói félként történő megkötése a visszavásárlásig és a kikötött visszavásárlási ár - - - -
Szerződésben kapott, legalább 365 nap időtartamú halasztott fizetés, részletfizetés, és a még ki nem fizetett ellenérték - - - -
Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettségek - - - -
Összesen - - - -
Saját bevétel 50%-a: 5 127 148 5 139 337 5 151 555 5 163 802