Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és intézményei 2015. évi összevont költségvetéséről és végrehajtás szabályairól szóló Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete módosításáról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkelye (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1-2. § * 

AZ ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI

3-4. § * 

AZ ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI

5-6. § * 

HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK

(1) E rendelet a kihirdetést követő első napon lép hatályba.

Dr. Tahon Róbert Wintermantel Zsolt
jegyző polgármester

A rendelet kihirdetve a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján 2016. április 28. napján.

Dr. Tahon Róbert
jegyző

1.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételeiről és kiadásairól

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
BEVÉTELEK
I. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 449 395 3 515 147 3 535 138 3 599 922 3 600 006 104,4%
1. Önkormányzatok működési támogatásai 2 873 040 2 921 322 2 956 982 2 980 497 2 924 077 101,8%
1.1 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 5 684 5 684 5 684 5 684 5 684 100,0%
1.2 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 1 838 105 1 838 105 1 812 598 1 822 095 1 782 939 97,0%
1.3 Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 989 503 1 015 105 1 005 818 1 017 895 994 876 100,5%
1.4 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 39 748 39 748 39 748 39 748 39 748 100,0%
1.5 Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások 0 22 680 93 134 95 075 100 830
3. Egyéb működési célú támogatások bevételei 576 355 593 825 578 156 619 425 675 929 117,3%
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 384 750 1 004 928 1 011 643 1 119 645 1 121 645 291,5%
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 384 750 1 004 928 1 011 643 1 119 645 1 121 645 291,5%
III. Közhatalmi bevételek 9 555 465 9 555 465 9 555 465 9 555 465 9 555 465 100,0%
1. Vagyoni típusú adók 2 960 000 2 960 000 2 960 000 2 960 000 2 960 000 100,0%
Építményadó 2 400 000 2 400 000 2 400 000 2 400 000 2 400 000 100,0%
Telekadó 500 000 500 000 500 000 500 000 500 000 100,0%
Magánszemélyek kommunális adója 60 000 60 000 60 000 60 000 60 000 100,0%
2. Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) 6 272 265 6 272 265 6 272 265 6 272 265 6 272 265 100,0%
3. Gépjárműadó 200 000 200 000 200 000 200 000 200 000 100,0%
4. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 50 000 50 000 50 000 50 000 50 000 100,0%
Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó 50 000 50 000 50 000 50 000 50 000 100,0%
5. Egyéb közhatalmi bevételek 73 200 73 200 73 200 73 200 73 200 100,0%
IV. Működési bevételek 1 760 969 1 712 704 1 712 704 1 768 926 1 791 896 101,8%
Szolgáltatások ellenértéke 470 901 432 898 432 898 475 201 480 610 102,1%
Közvetített szolgáltatások ellenértéke 44 214 44 214 44 214 44 214 62 899 142,3%
Tulajdonosi bevételek 189 000 189 000 189 000 189 000 189 000 100,0%
Ellátási díjak 663 209 663 209 663 209 663 209 663 209 100,0%
Kiszámlázott általános forgalmi adó 278 973 268 711 268 711 268 711 268 711 96,3%
Általános forgalmi adó visszatérítése 58 572 58 572 58 572 72 491 72 491 123,8%
Kamatbevételek 36 000 36 000 36 000 36 000 36 000 100,0%
Biztosító által fizetett kártérítés 2 100 2 100 2 100 2 100 2 100 100,0%
Egyéb működési bevételek 18 000 18 000 18 000 18 000 16 876 93,8%
V. Felhalmozási bevételek 0 0 22 200 22 200 22 200
VI. Működési célú átvett pénzeszközök 59 385 59 385 61 948 68 203 3 563 6,0%
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 59 385 59 385 61 948 68 203 3 563 6,0%
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 000 162 000 162 000 164 305 214 840 132,6%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 12 000 12 000 12 000 12 000 12 000 100,0%
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 150 000 150 000 150 000 152 305 202 840 135,2%
A. Költségvetési bevételek összesen (I-VII) 15 371 964 16 009 629 16 061 098 16 298 666 16 309 615 106,1%
B. Finanszírozási bevételek összesen 2 044 817 4 575 088 20 318 088 20 318 088 12 606 749 616,5%
Forgatási célú belföldi ép beváltása, értékesítése 765 000 765 000 10 971 639
Lekötött bankbetét megszüntetése 14 978 000 14 978 000 0
Maradvány igénybevétele 2 044 817 4 575 088 4 575 088 4 575 088 1 635 110 80,0%
C. BEVÉTELEK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN (A+B) 17 416 781 20 584 717 36 379 186 36 616 754 28 916 364 166,0%
KIADÁSOK
I. Személyi juttatások 3 928 813 4 045 927 4 116 945 4 193 273 4 236 472 107,8%
II. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 021 001 1 060 373 1 077 615 1 098 425 1 117 725 109,5%
III. Dologi kiadások 5 518 210 5 977 003 6 088 027 6 028 623 6 147 837 111,4%
IV. Ellátottak pénzbeli juttatásai 568 980 580 325 580 225 580 225 569 181 100,0%
V. Egyéb működési célú kiadások 1 250 241 1 434 368 1 461 816 1 728 134 1 787 088 142,9%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 178 951 170 626 158 025 199 294 180 842 101,1%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 1 071 290 1 263 742 1 303 791 1 528 840 1 606 246 149,9%
VI. Tartalékok 3 436 455 4 929 174 3 578 701 2 169 987 1 758 055 51,2%
VII. Beruházások 1 091 453 1 418 329 2 046 477 2 952 356 2 996 521 274,5%
VIII. Felújítások 248 529 612 643 632 298 632 298 632 299 254,4%
IX. Egyéb felhalmozási célú kiadások 353 099 451 540 979 047 1 415 398 1 559 627 441,7%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 8 000 8 000 8 000 8 000 8 000 100,0%
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 345 099 443 540 971 047 1 407 398 1 551 627 449,6%
D. Költségvetési kiadások összesen (I-IX.) 17 416 781 20 509 682 20 561 151 20 798 719 20 804 805 119,5%
E./X. Finanszírozási kiadások összesen 0 75 035 15 818 035 15 818 035 8 111 559
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése 75 035
Forgatási célú ép vásárlása 765 000 765 000 8 036 524
Pénzeszközök betétként elhelyezése 14 978 000 14 978 000 0
F. KIADÁSOK ÉS FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK ÖSSZESEN (D. (I-IX)+E./X) 17 416 781 20 584 717 36 379 186 36 616 754 28 916 364 166,0%
többlet/ hiány 0 0 0 0 0 0,0%
Tájékoztató jelleggel
Intézményfinanszírozás 7 165 701 7 692 551 7 787 488 8 019 641 8 139 569 113,6%

1.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételei és kiadásai mérlegszerűen

Sor-
sz.
Megnevezés 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Kiadások
1. Személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 4 949 814 5 106 300 5 194 560 5 291 698 5 354 197 108,2%
2. Dologi kiadások 5 518 210 5 977 003 6 088 027 6 028 623 6 147 837 111,4%
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 568 980 580 325 580 225 580 225 569 181 100,0%
4. Egyéb működési célú kiadások 1 250 241 1 434 368 1 461 816 1 728 134 1 787 088 142,9%
5. Tartalékok 517 568 832 926 604 394 424 946 211 832 40,9%
I. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 12 804 813 13 930 922 13 929 022 14 053 626 14 070 135 109,9%
1. Belső finanszírozási kiadások 15 818 035 15 818 035 8 111 559
2. Külső finanszírozási kiadások
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 0 15 818 035 15 818 035 8 111 559
A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 12 804 813 13 930 922 29 747 057 29 871 661 22 181 694 173,2%
Önkormányzat fejlesztési kiadásai
1. Beruházások 1 091 453 1 418 329 2 046 477 2 952 356 2 996 521 274,5%
2. Felújítások 248 529 612 643 632 298 632 298 632 299 254,4%
3. Egyéb felhalmozási célú kiadások 353 099 451 540 979 047 1 415 398 1 559 627 441,7%
Tartalékok 2 918 887 4 096 248 2 974 307 1 745 041 1 546 223 53,0%
I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN 4 611 968 6 578 760 6 632 129 6 745 093 6 734 670 146,0%
1. Belső finanszírozási kiadások 75 035
2. Külső finanszírozási kiadások
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 75 035 0 0 0
B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 4 611 968 6 653 795 6 632 129 6 745 093 6 734 670 146,0%
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások
KIADÁSOK ÖSSZESEN (A + B): 17 416 781 20 584 717 36 379 186 36 616 754 28 916 364 166,0%
Sor-
sz.
Megnevezés 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
Bevételek
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 449 395 3 515 147 3 535 138 3 599 922 3 600 006 104,4%
2. Közhatalmi bevételek 9 555 465 9 555 465 9 555 465 9 555 465 9 555 465 100,0%
3. Működési bevételek 1 760 969 1 712 704 1 712 704 1 768 926 1 791 896 101,8%
4. Működési célú átvett pénzeszközök 59 385 59 385 61 948 68 203 3 563 6,0%
Működési célú támogatások áht-n kívülről
I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 14 825 214 14 842 701 14 865 255 14 992 516 14 950 930 100,8%
1. Belső finanszírozási bevételek 3 157 815 222 700 222 700 217 837
2. Külső finanszírozási bevételek 0 18 678 115 18 678 115 10 971 639
II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 0 3 157 815 18 900 815 18 900 815 11 189 476
A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 14 825 214 18 000 516 33 766 070 33 893 331 26 140 406 176,3%
Önkormányzat felhalmozási bevételei
1. Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről 384 750 1 004 928 1 011 643 1 119 645 1 121 645 291,5%
2. Felhalmozási bevételek 0 0 22 200 22 200 22 200
3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 000 162 000 162 000 164 305 214 840 132,6%
I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 546 750 1 166 928 1 195 843 1 306 150 1 358 685 248,5%
1. Belső finanszírozási bevételek 2 044 817 1 417 273 1 417 273 1 417 273 1 417 273 69,3%
2. Külső finanszírozási bevételek
II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 2 044 817 1 417 273 1 417 273 1 417 273 1 417 273 69,3%
B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 2 591 567 2 584 201 2 613 116 2 723 423 2 775 958 107,1%
Függő, átfutó, kiegyenlítő bev.
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A + B): 17 416 781 20 584 717 36 379 186 36 616 754 28 916 364 166,0%

2. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat költségvetési intézményeinek bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény 1. Gazdasági Intézmény és intézményei
Rovat megnevezése 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 73 956
- állami feladat
- kötelező feladat 73 956
- önként vállalt feladatok
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
3. Közhatalmi bevételek
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
4. Működési bevételek 1 231 582 1 255 750 1 255 750 1 298 053 1 302 338 105,7%
- állami feladat
- kötelező feladat 1 231 582 1 255 750 1 255 750 1 298 053 1 302 338 105,7%
- önként vállalt feladatok
5. Felhalmozási bevételek
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
6. Működési célú átvett pénzeszközök 59 385 59 385 61 948 68 203 2 563 4,3%
- állami feladat
- kötelező feladat 59 385 59 385 61 948 68 203 2 563 4,3%
- önként vállalt feladatok
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 1 290 967 1 315 135 1 317 698 1 366 256 1 378 857 106,8%
8. Finanszírozási bevételek 5 358 914 6 113 798 6 236 657 6 462 511 6 600 053 123,2%
- állami feladat
- kötelező feladat 5 358 914 5 995 403 6 118 262 6 344 116 6 486 521 121,0%
- önként vállalt feladatok 118 395 118 395 118 395 113 532
A./II Finanszírozási bevételek összesen 5 358 914 6 113 798 6 236 657 6 462 511 6 600 053 123,2%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 6 649 881 7 428 933 7 554 355 7 828 767 7 978 910 120,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 2 544 073 2 659 054 2 718 894 2 793 912 2 839 558 111,6%
- állami feladat
- kötelező feladat 2 544 073 2 659 054 2 718 894 2 793 912 2 839 558 111,6%
- önként vállalt feladatok
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 685 159 726 131 742 297 762 775 776 992 113,4%
- állami feladat
- kötelező feladat 685 159 726 131 742 297 762 775 776 992 113,4%
- önként vállalt feladatok
3. Dologi kiadások 3 019 026 3 350 640 3 363 464 3 462 232 3 539 708 117,2%
- állami feladat
- kötelező feladat 3 019 026 3 350 640 3 363 464 3 462 232 3 539 708 117,2%
- önként vállalt feladatok
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 900 100,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 900 900 900 900 900 100,0%
- önként vállalt feladatok
5. Egyéb működési célú kiadások 238 336 255 124 242 523 271 595 283 601 119,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 238 336 255 124 242 523 271 595 283 601 119,0%
- önként vállalt feladatok
513 Tartalékok
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
6. Beruházások 148 808 199 015 228 553 279 629 280 426 188,4%
- állami feladat
- kötelező feladat 148 808 199 015 228 553 279 629 280 426 188,4%
- önként vállalt feladatok
7. Felújítások 13 579 238 069 257 724 257 724 257 725 1898,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 13 579 238 069 257 724 257 724 257 725 1898,0%
- önként vállalt feladatok
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 6 649 881 7 428 933 7 554 355 7 828 767 7 978 910 120,0%
9. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0,0%
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 6 649 881 7 428 933 7 554 355 7 828 767 7 978 910 120,0%
Költségvetési létszámkeret 1 056 1 056 1 056 1 166 1 166 110,5%
Intézmény 2. Szociális Foglalkoztató
Rovat megnevezése 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
3. Közhatalmi bevételek
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
4. Működési bevételek 29 210 6 086 6 086 6 086 6 086 20,8%
- állami feladat
- kötelező feladat 29 210 6 086 6 086 6 086 6 086 20,8%
- önként vállalt feladatok
5. Felhalmozási bevételek
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
6. Működési célú átvett pénzeszközök
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 29 210 6 086 6 086 6 086 6 086 20,8%
8. Finanszírozási bevételek 113 046 38 242 38 242 38 242 38 242 33,8%
- állami feladat
- kötelező feladat 113 046 38 242 38 242 38 242 38 242 33,8%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
A./II Finanszírozási bevételek összesen 113 046 38 242 38 242 38 242 38 242 33,8%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 142 256 44 328 44 328 44 328 44 328 31,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 93 373 31 211 31 211 31 211 31 211 33,4%
- állami feladat
- kötelező feladat 93 373 31 211 31 211 31 211 31 211 33,4%
- önként vállalt feladatok
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 27 653 8 153 8 153 8 153 8 153 29,5%
- állami feladat
- kötelező feladat 27 653 8 153 8 153 8 153 8 153 29,5%
- önként vállalt feladatok
3. Dologi kiadások 21 230 4 964 4 964 4 964 4 964 23,4%
- állami feladat
- kötelező feladat 21 230 4 964 4 964 4 964 4 964 23,4%
- önként vállalt feladatok
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
5. Egyéb működési célú kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
513 Tartalékok
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
6. Beruházások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
7. Felújítások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 142 256 44 328 44 328 44 328 44 328 31,2%
9. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0,0%
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 142 256 44 328 44 328 44 328 44 328 31,2%
Költségvetési létszámkeret 77 0 0 0 0 0,0%
Intézmény 3. Újpesti Kulturális Központ
Rovat megnevezése 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
3. Közhatalmi bevételek
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
4. Működési bevételek 87 630 38 321 38 321 38 321 38 321 43,7%
- állami feladat
- kötelező feladat 87 630 38 321 38 321 38 321 38 321 43,7%
- önként vállalt feladatok
5. Felhalmozási bevételek
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
6. Működési célú átvett pénzeszközök
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 87 630 38 321 38 321 38 321 38 321 43,7%
8. Finanszírozási bevételek 212 353 50 550 50 550 50 550 50 550 23,8%
- állami feladat
- kötelező feladat 212 353 50 550 50 550 50 550 50 550 23,8%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
A./II Finanszírozási bevételek összesen 212 353 50 550 50 550 50 550 50 550 23,8%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 299 983 88 871 88 871 88 871 88 871 29,6%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 136 188 41 457 41 457 41 457 41 457 30,4%
- állami feladat
- kötelező feladat 136 188 41 457 41 457 41 457 41 457 30,4%
- önként vállalt feladatok
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 36 247 11 320 11 320 11 320 11 320 31,2%
- állami feladat
- kötelező feladat 36 247 11 320 11 320 11 320 11 320 31,2%
- önként vállalt feladatok
3. Dologi kiadások 127 548 36 094 36 094 36 094 36 094 28,3%
- állami feladat
- kötelező feladat 127 548 36 094 36 094 36 094 36 094 28,3%
- önként vállalt feladatok
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
5. Egyéb működési célú kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
513 Tartalékok
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
6. Beruházások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
7. Felújítások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 299 983 88 871 88 871 88 871 88 871 29,6%
9. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 299 983 88 871 88 871 88 871 88 871 29,6%
Költségvetési létszámkeret 65 0 0 0 0 0,0%
Intézmény 4. Polgármesteri Hivatal
Rovat megnevezése 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 500 500 2 257 2 257 2 257 451,4%
- állami feladat 500 500 2 257 2 257 2 257 451,4%
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
3. Közhatalmi bevételek 8 200 8 200 8 200 8 200 8 200 100,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 8 200 8 200 8 200 8 200 8 200 100,0%
- önként vállalt feladatok
4. Működési bevételek 2 370 2 370 2 370 2 370 21 055 888,4%
- állami feladat
- kötelező feladat 1 799 1 799 1 799 1 799 20 484 1138,6%
- önként vállalt feladatok 571 571 571 571 571 100,0%
5. Felhalmozási bevételek
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
6. Működési célú átvett pénzeszközök
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 11 070 11 070 12 827 12 827 31 512 284,7%
8. Finanszírozási bevételek 1 481 388 1 712 661 1 684 739 1 691 038 1 668 561 112,6%
- állami feladat
- kötelező feladat 1 481 388 1 608 356 1 580 434 1 586 733 1 564 256 105,6%
- önként vállalt feladatok 104 305 104 305 104 305 104 305
A./II Finanszírozási bevételek összesen 1 481 388 1 712 661 1 684 739 1 691 038 1 668 561 112,6%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 1 492 458 1 723 731 1 697 566 1 703 865 1 700 073 113,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 793 744 948 494 951 399 952 626 953 825 120,2%
- állami feladat 404 404 838 838 838 207,4%
- kötelező feladat 771 616 926 354 928 825 930 052 931 251 120,7%
- önként vállalt feladatok 21 724 21 736 21 736 21 736 21 736 100,1%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 211 436 253 203 254 013 254 345 254 669 120,4%
- állami feladat 96 96 239 239 239 249,0%
- kötelező feladat 211 340 253 107 253 774 254 106 254 430 120,4%
- önként vállalt feladatok
3. Dologi kiadások 273 102 307 858 307 978 308 108 313 052 114,6%
- állami feladat 500 739 926 926 926 185,2%
- kötelező feladat 266 252 300 769 300 702 300 832 305 776 114,8%
- önként vállalt feladatok 6 350 6 350 6 350 6 350 6 350 100,0%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 122 180 122 180 92 180 92 180 81 136 66,4%
- állami feladat
- kötelező feladat 122 180 122 180 92 180 92 180 81 136 66,4%
- önként vállalt feladatok
5. Egyéb működési célú kiadások 785
- állami feladat
- kötelező feladat 785
- önként vállalt feladatok
513 Tartalékok
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
6. Beruházások 91 996 91 996 91 996 96 606 96 606 105,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 91 996 91 996 91 996 96 606 96 606 105,0%
- önként vállalt feladatok
7. Felújítások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 1 492 458 1 723 731 1 697 566 1 703 865 1 700 073 113,9%
9. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0,0%
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 1 492 458 1 723 731 1 697 566 1 703 865 1 700 073 113,9%
Költségvetési létszámkeret 208 208 208 208 208 100,0%
Intézmény Intézmények összesen
Rovat megnevezése 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 500 500 2 257 2 257 76 213 15242,6%
- állami feladat 500 500 2 257 2 257 2 257 451,4%
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
3. Közhatalmi bevételek 8 200 8 200 8 200 8 200 8 200 100,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 8 200 8 200 8 200 8 200 8 200 100,0%
- önként vállalt feladatok
4. Működési bevételek 1 350 792 1 258 120 1 302 527 1 344 830 1 367 800 101,3%
- állami feladat
- kötelező feladat 1 350 221 1 257 549 1 301 956 1 344 259 1 367 229 101,3%
- önként vállalt feladatok 571 571 571 571 571 100,0%
5. Felhalmozási bevételek
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
6. Működési célú átvett pénzeszközök 59 385 59 385 61 948 68 203 2 563 4,3%
- állami feladat
- kötelező feladat 59 385 59 385 61 948 68 203 2 563 4,3%
- önként vállalt feladatok
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 1 418 877 1 326 205 1 374 932 1 423 490 1 454 776 102,5%
8. Finanszírozási bevételek 7 165 701 7 826 459 8 010 188 8 242 341 8 357 406 116,6%
- állami feladat
- kötelező feladat 7 165 701 7 603 759 7 787 488 8 019 641 8 139 569 113,6%
- önként vállalt feladatok 222 700 222 700 222 700 217 837
A./II Finanszírozási bevételek összesen 7 165 701 7 826 459 8 010 188 8 242 341 8 357 406 116,6%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 8 584 578 9 152 664 9 385 120 9 665 831 9 812 182 114,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 567 378 3 607 548 3 742 961 3 819 206 3 866 051 108,4%
- állami feladat 404 404 838 838 838 207,4%
- kötelező feladat 3 545 250 3 585 408 3 720 387 3 796 632 3 843 477 108,4%
- önként vállalt feladatok 21 724 21 736 21 736 21 736 21 736 100,1%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 960 495 979 334 1 015 783 1 036 593 1 051 134 109,4%
- állami feladat 96 96 239 239 239 249,0%
- kötelező feladat 960 399 979 238 1 015 544 1 036 354 1 050 895 109,4%
- önként vállalt feladatok
3. Dologi kiadások 3 440 906 3 658 498 3 712 500 3 811 398 3 893 818 113,2%
- állami feladat 500 739 926 926 926 185,2%
- kötelező feladat 3 434 056 3 651 409 3 705 224 3 804 122 3 886 542 113,2%
- önként vállalt feladatok 6 350 6 350 6 350 6 350 6 350 100,0%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 123 080 123 080 93 080 93 080 82 036 66,7%
- állami feladat
- kötelező feladat 123 080 123 080 93 080 93 080 82 036 66,7%
- önként vállalt feladatok
5. Egyéb működési célú kiadások 238 336 255 124 242 523 271 595 284 386 119,3%
- állami feladat
- kötelező feladat 238 336 255 124 242 523 271 595 284 386 119,3%
- önként vállalt feladatok
513 Tartalékok
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
6. Beruházások 240 804 291 011 320 549 376 235 377 032 156,6%
- állami feladat
- kötelező feladat 240 804 291 011 320 549 376 235 377 032 156,6%
- önként vállalt feladatok
7. Felújítások 13 579 238 069 257 724 257 724 257 725 1898,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 13 579 238 069 257 724 257 724 257 725 1898,0%
- önként vállalt feladatok
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 8 584 578 9 152 664 9 385 120 9 665 831 9 812 182 114,3%
9. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0,0%
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 8 584 578 9 152 664 9 385 120 9 665 831 9 812 182 114,3%
Költségvetési létszámkeret 1 405 1 264 1 264 1 374 1 374 97,8%
Intézmény 5. Önkormányzat
Rovat megnevezése 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 448 895 3 514 647 3 532 881 3 597 665 3 523 793 102,2%
- állami feladat
- kötelező feladat 3 248 706 3 314 458 3 398 263 3 463 047 3 388 175 104,3%
- önként vállalt feladatok 200 189 200 189 134 618 134 618 135 618 67,7%
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 384 750 1 004 928 1 011 643 1 119 645 1 121 645 291,5%
- állami feladat
- kötelező feladat 620 178 626 893 734 895 736 895
- önként vállalt feladatok 384 750 384 750 384 750 384 750 384 750 100,0%
3. Közhatalmi bevételek 9 547 265 9 547 265 9 547 265 9 547 265 9 547 265 100,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 9 547 265 9 547 265 9 547 265 9 547 265 9 547 265 100,0%
- önként vállalt feladatok
4. Működési bevételek 410 177 410 177 410 177 424 096 424 096 103,4%
- állami feladat
- kötelező feladat 69 827 69 827 69 827 83 746 83 746 119,9%
- önként vállalt feladatok 340 350 340 350 340 350 340 350 340 350 100,0%
5. Felhalmozási bevételek 22 200 22 200 22 200
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 22 200 22 200 22 200
6. Működési célú átvett pénzeszközök 1 000
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 1 000
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 000 162 000 162 000 164 305 214 840 132,6%
- állami feladat
- kötelező feladat 150 000 150 000 150 000 150 000 200 535 133,7%
- önként vállalt feladatok 12 000 12 000 12 000 14 305 14 305 119,2%
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 13 953 087 14 639 017 14 686 166 14 875 176 14 854 839 106,5%
8. Finanszírozási bevételek 2 044 817 4 352 388 20 095 388 20 095 388 12 388 912 605,9%
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 2 044 817 4 352 388 20 095 388 20 095 388 12 388 912 605,9%
A./II Finanszírozási bevételek összesen 2 044 817 4 352 388 20 095 388 20 095 388 12 388 912 605,9%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 15 997 904 18 991 405 34 781 554 34 970 564 27 243 751 170,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 361 435 365 711 373 984 374 067 370 421 102,5%
- állami feladat
- kötelező feladat 339 423 343 691 343 691 343 691 338 940 99,9%
- önként vállalt feladatok 22 012 22 020 30 293 30 376 31 481 143,0%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 60 506 61 566 61 832 61 832 66 591 110,1%
- állami feladat
- kötelező feladat 58 184 58 184 58 184 58 184 62 935 108,2%
- önként vállalt feladatok 2 322 3 382 3 648 3 648 3 656 157,5%
3. Dologi kiadások 2 077 304 2 277 447 2 375 527 2 217 225 2 254 019 108,5%
- állami feladat
- kötelező feladat 1 833 670 2 091 264 2 191 336 2 025 030 2 036 890 111,1%
- önként vállalt feladatok 243 634 186 183 184 191 192 195 217 129 89,1%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 445 900 457 245 487 145 487 145 487 145 109,2%
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 445 900 457 245 487 145 487 145 487 145 109,2%
5. Egyéb működési célú kiadások 1 011 905 1 179 244 1 219 293 1 456 539 1 502 702 148,5%
- állami feladat
- kötelező feladat 620 715 776 312 783 000 1 011 334 1 036 156 166,9%
- önként vállalt feladatok 391 190 402 932 436 293 445 205 466 546 119,3%
513 Tartalékok 3 436 455 4 929 174 3 578 701 2 169 987 1 758 055 51,2%
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 3 436 455 4 929 174 3 578 701 2 169 987 1 758 055 51,2%
6. Beruházások 850 649 1 127 318 1 725 928 2 576 121 2 619 489 307,9%
- állami feladat
- kötelező feladat 831 599 1 080 546 1 677 513 2 527 706 2 526 586 303,8%
- önként vállalt feladatok 19 050 46 772 48 415 48 415 92 903 487,7%
7. Felújítások 234 950 374 574 374 574 374 574 374 574 159,4%
- állami feladat
- kötelező feladat 234 950 374 574 374 574 374 574 374 574 159,4%
- önként vállalt feladatok
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 353 099 451 540 979 047 1 415 398 1 559 627 441,7%
- állami feladat
- kötelező feladat 194 285 291 326 784 633 1 230 784 1 374 013 707,2%
- önként vállalt feladatok 158 814 160 214 194 414 184 614 185 614 116,9%
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 8 832 203 11 223 819 11 176 031 11 132 888 10 992 623 124,5%
9. Finanszírozási kiadások 7 165 701 7 767 586 23 605 523 23 837 676 16 251 128 226,8%
- állami feladat
- kötelező feladat 7 165 701 7 692 551 7 787 488 8 019 641 8 139 569 113,6%
- önként vállalt feladatok 75 035 15 818 035 15 818 035 8 111 559
B./II Finanszírozási kiadások összesen 7 165 701 7 767 586 23 605 523 23 837 676 16 251 128 226,8%
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 15 997 904 18 991 405 34 781 554 34 970 564 27 243 751 170,3%
Költségvetési létszámkeret 250 250 250 250 250 100,0%
Intézmény Kerületi szintű konszolidált főösszegek
Rovat megnevezése 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 449 395 3 515 147 3 535 138 3 599 922 3 600 006 104,4%
- állami feladat 500 500 2 257 2 257 2 257 451,4%
- kötelező feladat 3 248 706 3 314 458 3 398 263 3 463 047 3 388 175 104,3%
- önként vállalt feladatok 200 189 200 189 134 618 134 618 135 618 67,7%
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 384 750 1 004 928 1 011 643 1 119 645 1 121 645 291,5%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 620 178 626 893 734 895 736 895
- önként vállalt feladatok 384 750 384 750 384 750 384 750 384 750 100,0%
3. Közhatalmi bevételek 9 555 465 9 555 465 9 555 465 9 555 465 9 555 465 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 9 555 465 9 555 465 9 555 465 9 555 465 9 555 465 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
4. Működési bevételek 1 760 969 1 712 704 1 712 704 1 768 926 1 791 896 101,8%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 1 420 048 1 371 783 1 371 783 1 428 005 1 450 975 102,2%
- önként vállalt feladatok 340 921 340 921 340 921 340 921 340 921 100,0%
5. Felhalmozási bevételek 0 22 200 22 200 22 200
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 22 200 22 200 22 200
6. Működési célú átvett pénzeszközök 59 385 59 385 61 948 68 203 3 563 6,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 59 385 59 385 61 948 68 203 2 563 4,3%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 1 000
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 000 162 000 162 000 164 305 214 840 132,6%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 150 000 150 000 150 000 150 000 200 535 133,7%
- önként vállalt feladatok 12 000 12 000 12 000 14 305 14 305 119,2%
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 15 371 964 16 009 629 16 061 098 16 298 666 16 309 615 106,1%
8. Finanszírozási bevételek 2 044 817 4 575 088 20 318 088 20 318 088 12 606 749 616,5%
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 2 044 817 4 575 088 20 318 088 20 318 088 12 606 749 616,5%
A./II Finanszírozási bevételek összesen 2 044 817 4 575 088 20 318 088 20 318 088 12 606 749 616,5%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 17 416 781 20 584 717 36 379 186 36 616 754 28 916 364 166,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 928 813 4 045 927 4 116 945 4 193 273 4 236 472 107,8%
- állami feladat 404 404 838 838 838 207,4%
- kötelező feladat 3 884 673 4 001 767 4 064 078 4 140 323 4 182 417 107,7%
- önként vállalt feladatok 43 736 43 756 52 029 52 112 53 217 121,7%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 021 001 1 060 373 1 077 615 1 098 425 1 117 725 109,5%
- állami feladat 96 96 239 239 239 249,0%
- kötelező feladat 1 018 583 1 056 895 1 073 728 1 094 538 1 113 830 109,4%
- önként vállalt feladatok 2 322 3 382 3 648 3 648 3 656 157,5%
3. Dologi kiadások 5 518 210 5 977 003 6 088 027 6 028 623 6 147 837 111,4%
- állami feladat 500 739 926 926 926 185,2%
- kötelező feladat 5 267 726 5 783 731 5 896 560 5 829 152 5 923 432 112,4%
- önként vállalt feladatok 249 984 192 533 190 541 198 545 223 479 89,4%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 568 980 580 325 580 225 580 225 569 181 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 123 080 123 080 93 080 93 080 82 036 66,7%
- önként vállalt feladatok 445 900 457 245 487 145 487 145 487 145 109,2%
5. Egyéb működési célú kiadások 1 250 241 1 434 368 1 461 816 1 728 134 1 787 088 142,9%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 859 051 1 031 436 1 025 523 1 282 929 1 320 542 153,7%
- önként vállalt feladatok 391 190 402 932 436 293 445 205 466 546 119,3%
513 Tartalékok 3 436 455 4 929 174 3 578 701 2 169 987 1 758 055 51,2%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 3 436 455 4 929 174 3 578 701 2 169 987 1 758 055 51,2%
6. Beruházások 1 091 453 1 418 329 2 046 477 2 952 356 2 996 521 274,5%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 1 072 403 1 371 557 1 998 062 2 903 941 2 903 618 270,8%
- önként vállalt feladatok 19 050 46 772 48 415 48 415 92 903 487,7%
7. Felújítások 248 529 612 643 632 298 632 298 632 299 254,4%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 248 529 612 643 632 298 632 298 632 299 254,4%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 353 099 451 540 979 047 1 415 398 1 559 627 441,7%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 194 285 291 326 784 633 1 230 784 1 374 013 707,2%
- önként vállalt feladatok 158 814 160 214 194 414 184 614 185 614 116,9%
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 17 416 781 20 509 682 20 561 151 20 798 719 20 804 805 119,5%
9. Finanszírozási kiadások 75 035 15 818 035 15 818 035 8 111 559
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 75 035 15 818 035 15 818 035 8 111 559
B./II Finanszírozási kiadások összesen 75 035 15 818 035 15 818 035 8 111 559
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 17 416 781 20 584 717 36 379 186 36 616 754 28 916 364 166,0%
Költségvetési létszámkeret 1 655 1 655 1 655 1 624 1 624 98,1%

2.a.1. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó óvodák bevételei és kiadásai

Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi I. mód. 2015. évi
II. mód.
2015. évi III. mód. 2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi
eredeti
2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 4 - - 5
ebből: állami feladat
kötelező feladat 4 5
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 110 943 111 619 114 274 118 343 118 515 106,8% 198 558 200 407 202 507 207 375 207 533 104,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 110 943 111 539 114 194 118 263 118 435 106,8% 198 558 199 804 201 904 206 772 206 930 104,2%
önkéntes feladat 80 80 80 80 603 603 603 603
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 110 943 111 619 114 274 118 343 118 519 106,8% 198 558 200 407 202 507 207 375 207 538 104,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 87 429 87 982 90 073 93 277 93 406 106,8% 156 413 157 458 159 112 162 929 162 993 104,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 87 429 87 982 90 073 93 277 93 406 106,8% 156 413 157 458 159 112 162 929 162 993 104,2%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 23 464 23 557 24 121 24 986 25 023 106,6% 42 115 42 338 42 784 43 815 43 848 104,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 23 464 23 557 24 121 24 986 25 023 106,6% 42 115 42 338 42 784 43 815 43 848 104,1%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 50 50 50 50 60 120,0% 30 30 30 50 116 386,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 50 50 50 50 60 120,0% 30 30 30 50 116 386,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 30 30 30 30 581 581 581 581
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 30 30 30 581 581 581 581
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 110 943 111 619 114 274 118 343 118 519 106,8% 198 558 200 407 202 507 207 375 207 538 104,5%
Költségvetési létszámkeret 36,50 36,50 36,50 36,50 36,50 100,0% 60,00 60,00 60,00 60,00 60,00 100,0%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi
eredeti
2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - 7 - - 4
ebből: állami feladat
kötelező feladat 7 4
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 116 575 117 389 120 957 123 022 121 313 104,1% 186 943 188 903 185 730 190 247 193 149 103,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 116 575 117 119 120 687 122 752 121 043 103,8% 186 943 188 488 185 315 189 832 192 734 103,1%
önkéntes feladat 270 270 270 270 415 415 415 415
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 116 575 117 389 120 957 123 022 121 320 104,1% 186 943 188 903 185 730 190 247 193 153 103,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 91 921 92 411 95 216 96 842 95 445 103,8% 147 477 148 842 146 355 149 880 151 938 103,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 91 921 92 411 95 216 96 842 95 445 103,8% 147 477 148 842 146 355 149 880 151 938 103,0%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 24 624 24 683 25 441 25 880 25 550 103,8% 39 426 40 021 39 335 40 287 41 118 104,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 24 624 24 683 25 441 25 880 25 550 103,8% 39 426 40 021 39 335 40 287 41 118 104,3%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 30 144 149 149 174 580,0% 40 40 40 80 97 242,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 144 149 149 174 580,0% 40 40 40 80 97 242,5%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 115 115 115 115
ebből: állami feladat
kötelező feladat 115 115 115 115
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 36 36 36 36
ebből: állami feladat
kötelező feladat 36 36 36 36
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 116 575 117 389 120 957 123 022 121 320 104,1% 186 943 188 903 185 730 190 247 193 153 103,3%
Költségvetési létszámkeret 37,50 37,50 37,50 37,50 37,50 100,0% 32,00 32,00 32,00 61,00 61,00 190,6%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi
eredeti
2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - 67 - - 19
ebből: állami feladat
kötelező feladat 67 19
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - 2 563 2 563 2 563
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2563 2563 2563
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 97 752 98 730 99 973 103 174 103 260 105,6% 97 686 98 474 97 852 100 700 101 110 103,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 97 752 98 437 99 680 102 881 102 967 105,3% 97 686 98 353 97 731 100 579 100 989 103,4%
önkéntes feladat 293 293 293 293 121 121 121 121
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 97 752 98 730 99 973 103 174 103 327 105,7% 97 686 98 474 100 415 103 263 103 692 106,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 76 967 77 591 78 570 81 078 81 056 105,3% 76 999 77 422 78 857 81 088 81 192 105,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 76 967 77 591 78 570 81 078 81 056 105,3% 76 999 77 422 78 857 81 088 81 192 105,4%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 765 20 837 21 101 21 779 21 797 105,0% 20 637 20 879 21 266 21 868 21 902 106,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 765 20 837 21 101 21 779 21 797 105,0% 20 637 20 879 21 266 21 868 21 902 106,1%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 20 20 20 35 192 960,0% 50 173 292 307 598 1196,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 20 20 35 192 960,0% 50 173 292 307 598 1196,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 282 282 282 282
ebből: állami feladat
kötelező feladat - 282 282 282 282
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 97 752 98 730 99 973 103 174 103 327 105,7% 97 686 98 474 100 415 103 263 103 692 106,1%
Költségvetési létszámkeret 34,00 34,00 34,00 34,00 34,00 100,0% 33,00 33,00 33,00 33,00 33,00 100,0%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi
eredeti
2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - 4 19
ebből: állami feladat
kötelező feladat - 4 - 19
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 101 247 101 751 103 072 105 370 105 499 104,2% 101 915 102 421 102 804 104 914 105 000 103,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 101 247 101 655 102 976 105 274 105 403 104,1% 101 915 102 268 102 651 104 761 104 847 102,9%
önkéntes feladat 96 96 96 96 153 153 153 153
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 101 247 101 751 103 072 105 370 105 503 104,2% 101 915 102 421 102 804 104 914 105 019 103,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 79 745 80 111 81 151 82 961 83 050 104,1% 80 298 80 589 80 890 82 551 82 514 102,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 79 745 80 111 81 151 82 961 83 050 104,1% 80 298 80 589 80 890 82 551 82 514 102,8%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 21 477 21 582 21 863 22 351 22 378 104,2% 21 597 21 661 21 743 22 192 22 296 103,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 21 477 21 582 21 863 22 351 22 378 104,2% 21 597 21 661 21 743 22 192 22 296 103,2%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 25 25 25 25 42 168,0% 20 20 20 20 58 290,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 25 25 25 42 168,0% 20 20 20 20 58 290,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 33 33 33 33 151 151 151 151
ebből: állami feladat
kötelező feladat 33 33 33 33 151 151 151 151
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 101 247 101 751 103 072 105 370 105 503 104,2% 101 915 102 421 102 804 104 914 105 019 103,0%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0% 32,50 32,50 32,50 32,50 32,50 100,0%
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi
eredeti
2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - 4 - - 4 -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 4 4
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 159 439 161 103 147 595 150 085 150 335 94,3% 152 201 153 340 155 150 158 471 158 733 104,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 159 439 160 521 147 013 149 503 149 753 93,9% 152 201 153 058 154 868 158 189 158 451 104,1%
önkéntes feladat 582 582 582 582 282 282 282 282
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 159 439 161 103 147 595 150 085 150 339 94,3% 152 201 153 340 155 150 158 471 158 737 104,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 125 683 126 592 115 936 117 897 117 985 93,9% 119 929 120 649 122 074 124 689 124 886 104,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 125 683 126 592 115 936 117 897 117 985 93,9% 119 929 120 649 122 074 124 689 124 886 104,1%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 33 711 33 904 31 052 31 581 31 734 94,1% 32 227 32 367 32 752 33 458 33 514 104,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 33 711 33 904 31 052 31 581 31 734 94,1% 32 227 32 367 32 752 33 458 33 514 104,0%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 45 45 45 45 58 128,9% 45 45 45 45 58 128,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 45 45 45 45 58 128,9% 45 45 45 45 58 128,9%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 562 562 562 562 279 279 279 279
ebből: állami feladat
kötelező feladat 562 562 562 562 279 279 279 279
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 159 439 161 103 147 595 150 085 150 339 94,3% 152 201 153 340 155 150 158 471 158 737 104,3%
Költségvetési létszámkeret 51,50 51,50 51,50 33,00 33,00 64,1% 49,00 49,00 49,00 49,00 49,00 100,0%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi
eredeti
2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 80
ebből: állami feladat
kötelező feladat 80
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - 4 - - 5
ebből: állami feladat
kötelező feladat 4 - 5
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat -
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 100 267 101 141 102 860 105 000 105 090 104,8% 117 282 118 834 125 951 129 674 129 900 110,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 100 267 100 976 102 695 104 835 104 925 104,6% 117 282 118 581 125 698 129 421 129 646 110,5%
önkéntes feladat 165 165 165 165 253 253 253 254
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 100 267 101 141 102 860 105 000 105 094 104,8% 117 282 118 834 125 951 129 674 129 985 110,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 78 972 79 530 80 884 82 569 82 632 104,6% 92 453 93 597 99 201 102 133 102 306 110,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 78 972 79 530 80 884 82 569 82 632 104,6% 92 453 93 597 99 201 102 133 102 306 110,7%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 21 270 21 422 21 787 22 242 22 261 104,7% 24 784 24 946 26 459 27 250 27 298 110,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 21 270 21 422 21 787 22 242 22 261 104,7% 24 784 24 946 26 459 27 250 27 298 110,1%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 25 25 25 25 37 148,0% 45 45 45 45 135 300,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 25 25 25 37 148,0% 45 45 45 45 135 300,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 164 164 164 164 246 246 246 246
ebből: állami feladat
kötelező feladat 164 164 164 164 246 246 246 246
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 100 267 101 141 102 860 105 000 105 094 104,8% 117 282 118 834 125 951 129 674 129 985 110,8%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0% 56,00 56,00 56,00 56,00 56,00 100,0%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi I. mód. 2015. évi II. mód. 2015. évi III. mód. 2015. évi IV. mód. Index % 2015. évi eredeti 2015. évi I. mód. 2015. évi II. mód. 2015. évi III. mód. 2015. évi IV. mód. Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - 5 - - 4
ebből: állami feladat
kötelező feladat - 5 4
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 103 306 103 933 105 173 107 782 108 821 105,3% 99 845 100 750 101 970 105 667 105 801 106,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 103 306 103 792 105 032 107 641 108 680 105,2% 99 845 100 459 101 679 105 376 105 510 105,7%
önkéntes feladat 141 141 141 141 291 291 291 291
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 103 306 103 933 105 173 107 782 108 826 105,3% 99 845 100 750 101 970 105 667 105 805 106,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 81 511 82 035 83 012 85 066 85 828 105,3% 78 658 79 175 80 136 83 048 83 151 105,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 81 511 82 035 83 012 85 066 85 828 105,3% 78 658 79 175 80 136 83 048 83 151 105,7%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 21 770 21 849 22 112 22 667 22 888 105,1% 21 162 21 260 21 519 22 304 22 332 105,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 21 770 21 849 22 112 22 667 22 888 105,1% 21 162 21 260 21 519 22 304 22 332 105,5%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 25 25 25 25 86 344,0% 25 25 25 25 32 128,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 25 25 25 86 344,0% 25 25 25 25 32 128,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 24 24 24 24 290 290 290 290
ebből: állami feladat
kötelező feladat 24 24 24 24 290 290 290 290
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 103 306 103 933 105 173 107 782 108 826 105,3% 99 845 100 750 101 970 105 667 105 805 106,0%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0% 32,00 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 80
ebből: állami feladat
kötelező feladat 80
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 155
ebből: állami feladat
kötelező feladat 155
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök 2 563 2 563 2 563
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 563 2 563 2 563
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 1 743 959 1 758 795 1 765 868 1 809 824 1 814 059 104,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 743 959 1 755 050 1 762 123 1 806 079 1 810 313 103,8%
önkéntes feladat 3 745 3 745 3 745 3 746
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 1 743 959 1 758 795 1 768 431 1 812 387 1 816 857 104,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 374 455 1 383 984 1 391 467 1 426 008 1 428 382 103,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 374 455 1 383 984 1 391 467 1 426 008 1 428 382 103,9%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 369 029 371 306 373 335 382 660 383 939 104,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 369 029 371 306 373 335 382 660 383 939 104,0%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 475 712 836 926 1 743 366,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 475 712 836 926 1 743 366,9%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 2 757 2 757 2 757 2 757
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 757 2 757 2 757 2 757
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 36 36 36 36
ebből: állami feladat
kötelező feladat 36 36 36 36
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 1 743 959 1 758 795 1 768 431 1 812 387 1 816 857 104,2%
Költségvetési létszámkeret 550,00 550,00 550,00 560,50 560,50 101,9%

2.a.2. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó egyéb intézmények bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi I. mód. 2015. évi II. mód. 2015. évi III. mód. 2015. évi IV. mód. Index % 2015. évi eredeti 2015. évi I. mód. 2015. évi II. mód. 2015. évi III. mód. 2015. évi IV. mód. Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 40 264
ebből: állami feladat
kötelező feladat 40 264
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - 38
ebből: állami feladat
kötelező feladat 38
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök 35 385 35 385 35 385 41 640 - 0,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 35 385 35 385 35 385 41 640 0,0%
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek - 1 475 1 475 1 475 1 475 345 779 444 838 462 178 478 792 499 249 144,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - - - - 345 779 444 569 461 909 478 523 498 980 144,3%
önkéntes feladat 1 475 1 475 1 475 1 475 269 269 269 269
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 35 385 36 860 36 860 43 115 41 739 118,0% 345 779 444 838 462 178 478 792 499 287 144,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 27 815 27 815 27 815 32 628 31 242 112,3% 270 019 344 136 357 789 370 807 386 852 143,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 27 815 27 815 27 815 32 628 31 242 112,3% 270 019 344 136 357 789 370 807 386 852 143,3%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 7 510 7 551 7 551 8 993 8 991 119,7% 75 460 100 402 104 089 107 685 112 034 148,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 7 510 7 551 7 551 8 993 8 991 119,7% 75 460 100 402 104 089 107 685 112 034 148,5%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 60 60 60 60 72 120,0% 300 300 300 300 401 133,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 60 60 60 60 72 120,0% 300 300 300 300 401 133,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 1 434 1 434 1 434 1 434
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 434 1 434 1 434 1 434
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 35 385 36 860 36 860 43 115 41 739 118,0% 345 779 444 838 462 178 478 792 499 287 144,4%
Költségvetési létszámkeret 14,00 14,00 14,00 14,00 14,00 100,0% 148,00 148,00 148,00 225,00 225,00 152,0%
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi I. mód. 2015. évi II. mód. 2015. évi III. mód. 2015. évi IV. mód. Index % 2015. évi eredeti 2015. évi I. mód. 2015. évi II. mód. 2015. évi III. mód. 2015. évi IV. mód. Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 28 748 - - - - 4 864
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 28 748 - - - - 4 864
önkéntes feladat - - - - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
3. Közhatalmi bevételek - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
4. Működési bevételek - 26 1 231 582 1 255 750 1 255 750 1 298 053 1 302 119 105,7%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 26 1 231 582 1 255 750 1 255 750 1 298 053 1 302 119 105,7%
önkéntes feladat - - - - -
5. Felhalmozási bevételek - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök 24 000 24 000 24 000 24 000 - 0,0% - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 24000 24 000 24 000 24 000 0 0,0% - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
8. Finanszírozási bevételek 502 223 520 364 551 591 567 374 597 024 118,9% 2 766 953 3 388 326 3 455 545 3 605 046 3 688 246 133,3%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 502 223 518 927 550 154 565 937 595 587 118,6% 2 766 953 3 276 857 3 344 076 3 493 577 3 581 641 129,4%
önkéntes feladat 1 437 1 437 1 437 1 437 - 111 469 111 469 111 469 106 605
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 526 223 544 364 575 591 591 374 625 798 118,9% 3 998 535 4 644 076 4 711 295 4 903 099 4 995 229 124,9%
B. KIADÁSOK - -
1. Személyi juttatások 413 666 426 087 450 675 463 102 489 370 118,3% 458 115 477 032 491 148 501 367 503 712 110,0%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 413 666 426 087 450 675 463 102 489 370 118,3% 458 115 477 032 491 148 501 367 503 712 110,0%
önkéntes feladat - - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 112 307 118 027 124 666 128 022 136 021 121,1% 120 856 128 845 132 656 135 415 136 007 112,5%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 112 307 118 027 124 666 128 022 136 021 121,1% 120 856 128 845 132 656 135 415 136 007 112,5%
önkéntes feladat - - - - -
3. Dologi kiadások 250 250 250 250 407 162,8% 3 017 941 3 349 318 3 362 018 3 460 696 3 537 085 117,2%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 250 250 250 250 407 162,8% 3 017 941 3 349 318 3 362 018 3 460 696 3 537 085 117,2%
önkéntes feladat - - - - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 900 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat - - - - -
5. Egyéb működési célú kiadások 238 336 250 933 238 332 267 404 279 410 117,2%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 238 336 250 933 238 332 267 404 279 410 117,2%
önkéntes feladat - - - - -
6. Tartalékok - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
7. Beruházások 148 808 198 979 228 517 279 593 280 390 188,4%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 148 808 198 979 228 517 279 593 280 390 188,4%
önkéntes feladat - - - - -
8. Felújítások 13 579 238 069 257 724 257 724 257 725 1898,0%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 13 579 238 069 257 724 257 724 257 725 1898,0%
önkéntes feladat - - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 526 223 544 364 575 591 591 374 625 798 118,9% 3 998 535 4 644 076 4 711 295 4 903 099 4 995 229 124,9%
Költségvetési létszámkeret 251,00 251,00 251,00 251,00 251,00 100,0% 110,50 115,50 115,50 115,50 115,50 104,5%
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen Gazdasági Intézmény mindösszesen
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi I. mód. 2015. évi II. mód. 2015. évi III. mód. 2015. évi IV. mód. Index % 2015. évi eredeti 2015. évi I. mód. 2015. évi II. mód. 2015. évi III. mód. 2015. évi IV. mód. Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - - - - 73 876 - - - - 73 956
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - 73 876 - - - - 73 956
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - - - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
3. Közhatalmi bevételek - - - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
4. Működési bevételek 1 231 582 1 255 750 1 255 750 1 298 053 1 302 183 105,7% 1 231 582 1 255 750 1 255 750 1 298 053 1 302 338 105,7%
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat 1 231 582 1 255 750 1 255 750 1 298 053 1 302 183 105,7% 1 231 582 1 255 750 1 255 750 1 298 053 1 302 338 105,7%
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
5. Felhalmozási bevételek - - - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök 59 385 59 385 59 385 65 640 - 0,0% 59 385 59 385 61 948 68 203 2 563 4,3%
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat 59 385 59 385 59 385 65 640 - 0,0% 59 385 59 385 61 948 68 203 2 563 4,3%
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
8. Finanszírozási bevételek 3 614 955 4 355 003 4 470 789 4 652 687 4 785 994 132,4% 5 358 914 6 113 798 6 236 657 6 462 511 6 600 053 123,2%
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat 3 614 955 4 240 353 4 356 139 4 538 037 4 676 208 129,4% 5 358 914 5 995 403 6 118 262 6 344 116 6 486 521 121,0%
önkéntes feladat - 114 650 114 650 114 650 109 786 - 118 395 118 395 118 395 113 532
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 4 905 922 5 670 138 5 785 924 6 016 380 6 162 053 125,6% 6 649 881 7 428 933 7 554 355 7 828 767 7 978 910 120,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 169 615 1 275 070 1 327 427 1 367 904 1 411 176 120,7% 2 544 070 2 659 054 2 718 894 2 793 912 2 839 558 111,6%
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat 1 169 615 1 275 070 1 327 427 1 367 904 1 411 176 120,7% 2 544 070 2 659 054 2 718 894 2 793 912 2 839 558 111,6%
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 316 133 354 825 368 962 380 115 393 053 124,3% 685 162 726 131 742 297 762 775 776 992 113,4%
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat 316 133 354 825 368 962 380 115 393 053 124,3% 685 162 726 131 742 297 762 775 776 992 113,4%
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
3. Dologi kiadások 3 018 551 3 349 928 3 362 628 3 461 306 3 537 965 117,2% 3 019 026 3 350 640 3 363 464 3 462 232 3 539 708 117,2%
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat 3 018 551 3 349 928 3 362 628 3 461 306 3 537 965 117,2% 3 019 026 3 350 640 3 363 464 3 462 232 3 539 708 117,2%
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 900 100,0% 900 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat 900 900 900 900 900 100,0% 900 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
5. Egyéb működési célú kiadások 238 336 252 367 239 766 268 838 280 844 117,8% 238 336 255 124 242 523 271 595 283 601 119,0%
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat 238 336 252 367 239 766 268 838 280 844 117,8% 238 336 255 124 242 523 271 595 283 601 119,0%
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
6. Tartalékok - - - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
7. Beruházások 148 808 198 979 228 517 279 593 280 390 188,4% 148 808 199 015 228 553 279 629 280 426 188,4%
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat 148 808 198 979 228 517 279 593 280 390 188,4% 148 808 199 015 228 553 279 629 280 426 188,4%
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
8. Felújítások 13 579 238 069 257 724 257 724 257 725 1898,0% 13 579 238 069 257 724 257 724 257 725 1898,0%
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat 13 579 238 069 257 724 257 724 257 725 1898,0% 13 579 238 069 257 724 257 724 257 725 1898,0%
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 4 905 922 5 670 138 5 785 924 6 016 380 6 162 053 125,6% 6 649 881 7 428 933 7 554 355 7 828 767 7 978 910 120,0%
Költségvetési létszámkeret 523,50 528,50 528,50 605,50 605,50 115,7% 1 073,50 1 078,50 1 078,50 1 166,00 1 166,00 108,6%

2.a.2.1. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó óvodák beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - 127 127 127 127 127 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 127 127 127 127 127 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 693 3 063 3 285 3 306 6 859 254,7% 4 308 5 310 5 634 5 614 9 969 231,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 693 3 063 3 285 3 306 6 859 254,7% 4 308 5 310 5 634 5 614 9 969 231,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 693 3 063 3 285 3 306 6 859 254,7% 4 435 5 437 5 761 5 741 10 096 227,6%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 403 2 773 2 995 2 995 6 748 280,8% 4 385 5 267 5 487 5 467 9 798 223,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 403 2 773 2 995 2 995 6 748 280,8% 4 385 5 267 5 487 5 467 9 798 223,4%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 290 290 290 311 111 38,3% 50 170 274 274 298 596,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 290 290 290 311 111 38,3% 50 170 274 274 298 596,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 693 3 063 3 285 3 306 6 859 254,7% 4 435 5 437 5 761 5 741 10 096 227,6%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - 305 305 305 305 305 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 305 305 305 305 305 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 798 3 066 3 330 3 341 7 237 258,6% 4 381 4 762 5 259 5 219 7 396 168,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 798 3 066 3 330 3 341 7 237 258,6% 4 381 4 762 5 259 5 219 7 396 168,8%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 798 3 066 3 330 3 341 7 237 258,6% 4 686 5 067 5 564 5 524 7 701 164,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 528 2 790 3 052 3 063 6 982 276,2% 3 886 4 257 4 753 4 713 7 648 196,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 528 2 790 3 052 3 063 6 982 276,2% 3 886 4 257 4 753 4 713 7 648 196,8%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 270 276 278 278 255 94,4% 800 810 811 811 53 6,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 270 276 278 278 255 94,4% 800 810 811 811 53 6,6%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 798 3 066 3 330 3 341 7 237 258,6% 4 686 5 067 5 564 5 524 7 701 164,3%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 335 335 335 335 335 100,0% 51 51 51 51 51 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 335 335 335 335 335 100,0% 51 51 51 51 51 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 135 2 325 2 325 2 310 4 373 204,8% 2 113 2 357 2 608 2 608 6 025 285,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 135 2 325 2 325 2 310 4 373 204,8% 2 113 2 357 2 608 2 608 6 025 285,1%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 470 2 660 2 660 2 645 4 708 190,6% 2 164 2 408 2 659 2 659 6 076 280,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 1 740 1 930 951 936 3 060 175,9% 1 894 2 127 2 378 2 363 5 888 310,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 740 1 930 951 936 3 060 175,9% 1 894 2 127 2 378 2 363 5 888 310,9%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 730 730 209 209 147 20,1% 270 281 281 296 188 69,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 730 730 209 209 147 20,1% 270 281 281 296 188 69,6%
önkéntes feladat
8. Felújítások 1 500 1 500 1 501
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 500 1 500 1 501
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 470 2 660 2 660 2 645 4 708 190,6% 2 164 2 408 2 659 2 659 6 076 280,8%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 692 692 692 692 916 132,4% 23 23 23 23 23 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 692 692 692 692 916 132,4% 23 23 23 23 23 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 1 908 2 275 2 399 2 432 3 578 187,5% 2 564 3 460 3 704 3 726 7 279 283,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 908 2 275 2 399 2 432 3 578 187,5% 2 564 3 460 3 704 3 726 7 279 283,9%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 600 2 967 3 091 3 124 4 494 172,8% 2 587 3 483 3 727 3 749 7 302 282,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 100 2 462 2 585 2 617 4 230 201,4% 2 337 3 130 3 366 3 386 6 790 290,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 100 2 462 2 585 2 617 4 230 201,4% 2 337 3 130 3 366 3 386 6 790 290,5%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 500 505 506 507 264 52,8% 250 353 361 363 512 204,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 500 505 506 507 264 52,8% 250 353 361 363 512 204,8%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 600 2 967 3 091 3 124 4 494 172,8% 2 587 3 483 3 727 3 749 7 302 282,3%
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi
eredeti
2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - 143 180 180 180 180 180 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 143 180 180 180 180 180 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 4 105 4 584 4 313 4 346 6 556 159,7% 3 674 4 053 4 399 4 479 8 719 237,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 4 105 4 584 4 313 4 346 6 556 159,7% 3 674 4 053 4 399 4 479 8 719 237,3%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 4 105 4 584 4 313 4 346 6 699 163,2% 3 854 4 233 4 579 4 659 8 899 230,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 4 105 4 564 4 284 4 317 6 436 156,8% 2 854 3 233 3 534 3 614 8 399 294,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 4 105 4 564 4 284 4 317 6 436 156,8% 2 854 3 233 3 534 3 614 8 399 294,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások - 20 29 29 263 1 000 1 000 1 045 1 045 500 50,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 29 29 263 1 000 1 000 1 045 1 045 500 50,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 4 105 4 584 4 313 4 346 6 699 163,2% 3 854 4 233 4 579 4 659 8 899 230,9%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 85 85 85 85 85 100,0% 178 178 178 178 178 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 85 85 85 85 85 100,0% 178 178 178 178 178 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 542 2 848 2 958 3 075 5 482 215,7% 2 330 5 348 6 964 6 993 12 035 516,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 542 2 848 2 958 3 075 5 482 215,7% 2 330 5 348 6 964 6 993 12 035 516,5%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 627 2 933 3 043 3 160 5 567 211,9% 2 508 5 526 7 142 7 171 12 213 487,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 077 2 383 2 493 2 605 4 864 234,2% 2 230 3 754 5 143 5 172 10 680 478,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 077 2 383 2 493 2 605 4 864 234,2% 2 230 3 754 5 143 5 172 10 680 478,9%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 550 550 550 555 703 127,8% 278 1 596 1 823 1 823 1 357 488,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 550 550 550 555 703 127,8% 278 1 596 1 823 1 823 1 357 488,1%
önkéntes feladat
8. Felújítások 176 176 176 176
ebből: állami feladat
kötelező feladat 176 176 176 176
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 627 2 933 3 043 3 160 5 567 211,9% 2 508 5 526 7 142 7 171 12 213 487,0%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 300 300 300 300 300 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 300 300 300 300 300 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 300 2 654 3 135 3 135 6 229 270,8% 2 468 2 850 3 160 3 184 6 393 259,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 300 2 654 3 135 3 135 6 229 270,8% 2 468 2 850 3 160 3 184 6 393 259,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 600 2 954 3 435 3 435 6 529 251,1% 2 468 2 850 3 160 3 184 6 393 259,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 300 2 652 3 133 3 133 6 155 267,6% 2 168 2 550 2 856 2 863 6 047 278,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 300 2 652 3 133 3 133 6 155 267,6% 2 168 2 550 2 856 2 863 6 047 278,9%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 300 302 302 302 374 124,7% 300 300 304 321 346 115,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 300 302 302 302 374 124,7% 300 300 304 321 346 115,3%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 600 2 954 3 435 3 435 6 529 251,1% 2 468 2 850 3 160 3 184 6 393 259,0%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
3. Közhatalmi bevételek 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
4. Működési bevételek 2 276 2 276 2276 2276 2643 116,1%
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 2 276 2 276 2276 2276 2643 116,1%
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
8. Finanszírozási bevételek 40 319 48 955 53473 53768 98130 243,4%
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 40 319 48 955 53473 53768 98130 243,4%
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 42 595 51 231 55 749 56 044 100 773 236,6%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
3. Dologi kiadások 37 007 43 872 47010 47244 93725 253,3%
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 37 007 43 872 47010 47244 93725 253,3%
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
5. Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
6. Tartalékok 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
7. Beruházások 5 588 7 183 7063 7124 5371 96,1%
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 5 588 7 183 7063 7124 5371 96,1%
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
8. Felújítások 0 176 1676 1676 1677
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 176 1676 1676 1677
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
10. Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 42 595 51 231 55 749 56 044 100 773 236,6%

2.a.2.2. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletéhez

A 8 /2016. (IV.28.) önk. rendelethez Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó egyéb intézmények beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 4 864
ebből: állami feladat
kötelező feladat 4864
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 308 000 308 000 308 000 337 157 345 770 112,3% 104 100 127 224 127 224 127 224 115 900 111,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 308 000 308 000 308 000 337 157 345 770 112,3% 104 100 127 224 127 224 127 224 115 900 111,3%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek - 23 847 23 847 23 847 23 847 25 700 41 186 52 755 59 101 69 020 268,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - - - - 25 700 19 055 30 624 36 970 51 753 201,4%
önkéntes feladat 23 847 23 847 23 847 23 847 22 131 22 131 22 131 17 267
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 308 000 331 847 331 847 361 004 369 617 120,0% 129 800 168 410 179 979 186 325 189 784 146,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 92 364 110 515 123 079 123 164 124 540 134,8% 127 900 159 440 170 904 177 250 180 531 141,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 92 364 110 515 123 079 123 164 124 540 134,8% 127 900 159 440 170 904 177 250 180 531 141,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 900 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 214 336 218 230 205 629 234 701 241 938 112,9% 7 017 7 017 7 017 7 017
ebből: állami feladat
kötelező feladat 214 336 218 230 205 629 234 701 241 938 112,9% 7 017 7 017 7 017 7 017
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 1 300 3 102 3 139 3 139 3 139 241,5% 1 000 1 053 1 158 1 158 1 336 133,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 300 3 102 3 139 3 139 3 139 241,5% 1 000 1 053 1 158 1 158 1 336 133,6%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 308 000 331 847 331 847 361 004 369 617 120,0% 129 800 168 410 179 979 186 325 189 784 146,2%
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index % 2015. évi eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 24 000 24 000 24 000 24 000 30 335 126,4% 793 206 794 250 794 250 807 396 807 471 101,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 24 000 24 000 24 000 24 000 30 335 126,4% 793 206 794 250 794 250 807 396 807 471 101,8%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 0
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 26 985 44 030 46 423 48 824 81 080 300,5% 2 673 949 3 230 308 3 279 047 3 419 506 3 416 169 127,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 26 985 44 030 46 423 48 824 81 080 300,5% 2 673 949 3 164 817 3 213 556 3 354 015 3 350 678 125,3%
önkéntes feladat 65 491 65 491 65 491 65 491
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 50 985 68 030 70 423 72 824 111 415 218,5% 3 467 155 4 024 558 4 073 297 4 226 902 4 223 640 121,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 458 115 477 032 491 148 501 367 503 712 110,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 458 115 477 032 491 148 501 367 503 712 110,0%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 120 856 128 845 132 656 135 415 136 007 112,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 120 856 128 845 132 656 135 415 136 007 112,5%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 24 985 35 845 37 328 37 901 68 684 274,9% 2 735 685 2 999 646 2 983 697 3 075 137 3 069 605 112,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 24 985 35 845 37 328 37 901 68 684 274,9% 2 735 685 2 999 646 2 983 697 3 075 137 3 069 605 112,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 24 000 24 000 24 000 24 000 28 748 119,8% 1 686 1 686 1 686 1 707
ebből: állami feladat
kötelező feladat 24 000 24 000 24 000 24 000 28 748 119,8% 1 686 1 686 1 686 1 707
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 2 000 8 185 9 095 10 923 13 983 699,2% 138 920 179 456 208 062 257 249 256 561 184,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 000 8 185 9 095 10 923 13 983 699,2% 138 920 179 456 208 062 257 249 256 561 184,7%
önkéntes feladat
8. Felújítások 13 579 237 893 256 048 256 048 256 048 1885,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 13 579 237 893 256 048 256 048 256 048 1885,6%
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 50 985 68 030 70 423 72 824 111 415 218,5% 3 467 155 4 024 558 4 073 297 4 226 902 4 223 640 121,8%
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen
Rovat megnevezése 2015. évi eredeti 2015. évi I. mód. 2015. évi II. mód. 2015. évi III. mód. 2015. évi IV. mód. Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - - - - 4 864
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - 4 864
önkéntes feladat - - - - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
3. Közhatalmi bevételek - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
4. Működési bevételek 1 229 306 1 253 474 1 253 474 1 295 777 1 299 476 105,7%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 1 229 306 1 253 474 1 253 474 1 295 777 1 299 476 105,7%
önkéntes feladat - - - - -
5. Felhalmozási bevételek - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
8. Finanszírozási bevételek 2 726 634 3 339 371 3 402 072 3 551 278 3 590 116 131,7%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 2 726 634 3 227 902 3 290 603 3 439 809 3 483 511 127,8%
önkéntes feladat - 111 469 111 469 111 469 106 605
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 955 940 4 592 845 4 655 546 4 847 055 4 894 456 123,7%
B. KIADÁSOK - -
1. Személyi juttatások 458 115 477 032 491 148 501 367 503 712 110,0%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 458 115 477 032 491 148 501 367 503 712 110,0%
önkéntes feladat - - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 120 856 128 845 132 656 135 415 136 007 112,5%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 120 856 128 845 132 656 135 415 136 007 112,5%
önkéntes feladat - - - - -
3. Dologi kiadások 2 980 934 3 305 446 3 315 008 3 413 452 3 443 360 115,5%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 2 980 934 3 305 446 3 315 008 3 413 452 3 443 360 115,5%
önkéntes feladat - - - - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 900 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat - -
5. Egyéb működési célú kiadások 238 336 250 933 238 332 267 404 279 410 117,2%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 238 336 250 933 238 332 267 404 279 410 117,2%
önkéntes feladat - - - - -
6. Tartalékok - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
7. Beruházások 143 220 191 796 221 454 272 469 275 019 192,0%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 143 220 191 796 221 454 272 469 275 019 192,0%
önkéntes feladat - - - - -
8. Felújítások 13 579 237 893 256 048 256 048 256 048 1885,6%
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat 13 579 237 893 256 048 256 048 256 048 1885,6%
önkéntes feladat - - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - - -
ebből: állami feladat - - - - -
kötelező feladat - - - - -
önkéntes feladat - - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 955 940 4 592 845 4 655 546 4 847 055 4 894 456 123,7%

2.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó önállóan működő intézmények 2015. évi felhasználási engedélyhez kötött előirányzatairól

e Ft-ban
2015. évi eredeti 2015. évi I. mód. 2015. évi II. mód. 2015. évi III. mód. 2015. évi IV. mód.
Intézmény Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék
Nyár Óvoda 564 152 564 152 878 237 39 11 39 11
JMK Óvoda 610 165 610 165 1 774 479 687 186 687 186
Aranyalma Óvoda-Kertvárosi Tagóvoda 1 533 414 1 533 414 314 85 314 85 0 0
Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda 1 333 360 1 333 360 1 430 386 585 158 175 47
Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda 1 952 527 1 952 527 2 312 624 726 196 122 33
Virág Óvoda 0 0 0 0 532 143 337 90 20 5
Viola Óvoda 3 715 1 003 3 715 1 003 2 567 693 2 567 693 455 123
Liget Óvoda-Királykerti Tagóvoda 3 670 991 3 670 991 2 737 739 2 377 641 2 245 605
Deák Óvoda 244 66 244 66 1 448 391 182 49 182 49
Dalos Ovi Óvoda 549 148 549 148 868 234 188 51 0 0
Aradi Óvoda-Csányi és Pozsonyi Tagóvoda 5 877 1 587 4 344 1 173 6 104 1 648 313 184 313 184
Bőrfestő Óvoda 2 961 799 2 961 799 2 274 614 22 6 22 6
Homoktövis Óvoda 1 710 462 1 710 462 2 301 621 551 148 283 75
Park Óvoda-Lakkozó Tagóvoda 488 132 488 132 1 496 404 1 252 338 453 123
Óvodák összesen 25 206 6 806 23 673 6 392 27 035 7 298 10 140 2 836 4 996 1 447
Újpesti Piac és Vásárcsarnok 0 0 0 0 120 32 120 32 120 32
Szociális Intézmény 1 522 411 1 522 411 3 681 994 3 039 821 599 162
Újpesti Bölcsődék Intézménye 7 400 1 998 7 400 1 998 4 913 1 326 1 092 294 1 092 294
Egyéb intézmények összesen 8 922 2 409 8 922 2 409 8 714 2 352 4 251 1 147 1 811 488
Mindösszesen 34 128 9 215 32 595 8 801 35 749 9 650 14 391 3 983 6 807 1 935

3. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek felújítási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Intézményi felújítási kiadások
1. Polgármesteri Hivatal
2. Gazdasági Intézmény mindösszesen 13 579 238 069 257 724 257 724 257 725 1898,0%
A. Intézményi felújítás összesen 13 579 238 069 257 724 257 724 257 725 1898,0%
Önkormányzati felújítások
1. Utak és járdák felújítása 234 950 234 950 234 950 234 950 234 950 100,0%
2. Park Óvoda-Lakkozó Tagóvoda felújítása 136 843 136 843 136 843 136 843
4. Park, fasor rehabilitáció 2 781 2 781 2 781 2 781
B. Önkormányzati felújítás összesen 234 950 374 574 374 574 374 574 374 574 159,4%
Felújítások mindösszesen: 248 529 612 643 632 298 632 298 632 299 254,4%

4. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek beruházási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
A. Intézményi beruházási kiadások
1 MikroVoks központi vezérlő 406 406 406 406 406 100,0%
2 Szerver vásárlás 2 540 2 540 2 540 2 540 2 540 100,0%
3 Notebook vásárlás 2 540 2 540 2 540 2 540 2 540 100,0%
4 Központi switch duplikálása 4 128 4 128 4 128 4 128 4 128 100,0%
5 D-link DGS-31210-24-48 TC/SÍ + D-link hálózat kezelő szoftver 2 223 2 223 2 223 2 223 2 223 100,0%
6 Kisértékű informatikai eszközök beszerzése 29 199 29 199 29 199 29 199 29 199 100,0%
7 Kisértékű egyéb eszközök beszerzése 2 700 2 700 2 700 2 700 2 700 100,0%
8 Ortofoto légifotó vásárlás 1 905 1 905 1 905 1 905 1 905 100,0%
9 Számítógépek tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 7 620 7 620 7 620 7 620 7 620 100,0%
10 Fénymásolók, tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 10 160 10 160 10 160 10 160 10 160 100,0%
11 Főbejárati portál korszerűsítése 27 305 27 305 27 305 27 305 27 305 100,0%
12 Galambok elleni védelem 1 270 1 270 1 270 1 270 1 270 100,0%
13 Gépjármű (Tűzőrség) 4 610 4 610
I. Polgármesteri Hivatal összesen 91 996 91 996 91 996 96 606 96 606 105,0%
1 Gazdasági Intézmény beruházási keret 148 808 199 015 228 553 279 629 280 426 188,4%
II. Gazdasági Intézmény mindösszesen 148 808 199 015 228 553 279 629 280 426 188,4%
A. Intézményi beruházás összesen (I. + II.) 240 804 291 011 320 549 376 235 377 032 156,6%
B. Önkormányzat beruházási kiadásai
1 Tervezési díjak 31 750 41 707 39 675 39 675 39 675 125,0%
2 Járda és útépítés 30 480 30 480 30 480 30 480 30 480 100,0%
3 Játszóterek építése 71 120 94 501 94 501 94 501 94 501 132,9%
4 Parképítés, fasor rehabilitáció 462 534 635 830 635 830 635 830 592 254 128,0%
5 Közműépítés 3 810 3 810 3 810 3 810 3 810 100,0%
6 Parkoló építése 57 785 57 785 57 785 57 785 57 785 100,0%
7 Közvilágítás 44 450 44 450 44 450 44 450 44 450 100,0%
8 Forgalomtechnika 25 400 25 400 25 400 25 400 25 400 100,0%
9 Játszótéri ivókutak 19 050 20 066 20 066 20 066 20 066 105,3%
10 Közterületi öntözőkutak építése 50 800 50 800 50 800 50 800 50 800 100,0%
11 Térfigyelő kamerák telepítése (tervezés+kivitelezés) 19 050 38 390 39 990 39 990 83 912 440,5%
12 Ingatlanok vásárlása 1 270 1 270 1 270 1 270 1 270 100,0%
13 Nagyértékű egyéb eszközök beszerzése: Közhasznú foglalkoztatottak részére 900 900 1 800 1 800 2 102 233,6%
14 Intézményi játszóeszköz építés 31 750 31 750 31 750 31 750 31 750 100,0%
15 Irattár bővítés 500 500 500 500 500 100,0%
16 Könyves K.Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 14 559 15 560 15 560 16 679
17 Önk. online felületeinek integrációja és egységes portál felület létrehozása 8 763 8 763 8 763 8 763
18 Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. 15 000 15 000 15 000 15 000
19 Park-és zöldterület kezelés 1 283 1 283 1 283 1 283
20 Újpesti Uszoda 572 572 572 572
21 Informatikai beszerzés 9 502 9 502 9 502 9 502
22 Nevelési Int. (KEOP 5.5.0/B/12-2013-0304 pályázat) 310 602 416 418 416 863
23 Szűcs Sándor (KEOP 5.5.0/B/12-2013-0305 pályázat) 282 648 324 513 323 688
24 Iskola bútorok beszerzése 3 810 3 810 3 810
25 Kisértékű tárgyi eszközök beszerzése 81 81 647
26 Hajrá Újpest Városfejlesztési Program - Szent István tér rehabilitációja, új piac és kulturális központ építése 615 462 619 086
27 Jókai u. 1-3 és Petőfi u. 2-6 épületegyüttes bontása 86 864 86 864
28 Emléktábla 186 186
29 Érdekeltségnövelő pályázat 6 930
30 TÉR-KÖZ pályázat Szent István tér rehabilitációja, új piac és kulturális központ építése 30 861
B. Önkormányzat beruházási kiadásai összesen 850 649 1 127 318 1 725 928 2 576 121 2 619 489 307,9%
Beruházások mindösszesen: (A.+B.) 1 091 453 1 418 329 2 046 477 2 952 356 2 996 521 274,5%

5.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
I. Egyéb működési célú kiadások 1 011 905 1 179 244 1 219 293 1 456 539 1 502 702 148,5%
A. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n belülre 61 000 111 562 122 940 126 605 130 404 213,8%
1 Nemzetiségi Önkormányzatok támogatása 3 000 3 000 3 000 3 100 3 100 103,3%
2 Rendőrség támogatása 52 000 49 140 49 140 49 140 49 140 94,5%
3 Tűzőrség támogatása 3 000 2 547 2 547 112 112 3,7%
4 Károlyi Kórház működésének támogatása 3 000 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
5 Tanoda program támogatása 6 200 6 200 12 200 12 200
6 2014. évi Költségvetési többlettámogatás visszafizetése 47 675 47 675 47 675 47 675
7 KOB: Nyári tábor és erdei iskolák keretből adott támogatás 800 800 800
8 KOB: Nemzetiségi keretből adott támogatás 9 750 9 750 9 750
9 BME Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszék 700 700 700
10 2013. évi támogatás visszafizetése 128 128 3 927
B. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n kívülre 950 905 1 067 682 1 096 353 1 329 934 1 372 298 144,3%
1 Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. 165 000 165 000 165 000 165 000 178 750 108,3%
2 Helytörténeti Értesítő 4 190 4 190 4 190 4 190 4 190 100,0%
3 BEM Néptáncegyüttes támogatása 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 100,0%
4 Megyeri Tigrisek támogatása 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 100,0%
5 UV Zrt. Közszolgáltatási szerződés 435 715 435 715 435 715 435 715 448 547 102,9%
6 Kerületi komposztálási mintaprogram 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 100,0%
7 Állatmentő Liga (állatmentő őrszolgálat) támogatása 3 900 3 900 3 900 3 900 3 900 100,0%
8 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 165 000 165 000 155 245 180 279 181 162 109,8%
9 Twist Olivér Alapítvány (hajléktalanok nappali ellátása) 10 080 10 080 10 080 10 080 10 080 100,0%
10 Twist Olivér Alapítvány (utcai gondozó szolg.) 2 420 2 420 2 420 2 420 2 420 100,0%
11 Kereskedelmi és Iparkamara támogatása 1 000 1 000 1 000 1 000 1 000 100,0%
12 MÁV Szimfonikusok 1 000 1 000 1 000 1 000 1 000 100,0%
13 UTE utánpótlás támogatás 102 000 102 000 102 000 102 000 102 000 100,0%
14 UTE versenysport támogatás 36 000 36 000 36 000 36 000 36 000 100,0%
15 Lepke Múzeum 3 600 3 600 3 600 3 600 3 600 100,0%
16 Egyházak működési támogatása 10 000 10 000 10 000 10 000 10 000 100,0%
17 ÚSC Városi Sportiskola támogatása 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 100,0%
18 Sporttámogatási keretből adott támogatások 580 1 620 1 620 1 620
19 Kiemelt kulturális és oktatási keretből adott támogatások 425 1 675 2 175 2 175
20 DHK díjtartozás 10 380 10 380 10 380 20 748
21 Könyvkiadás támogatása 2 392 3 292 3 392 1 600
22 Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. 103 000 103 000 103 000 111 131
23 KOB: Civil keretből adott támogatások 8 840 12 076 12 076
24 KOB: Nyári tábor és erdei iskolák keretből adott támogatás 3 457 3 457 3 457
25 KOB: Sport alapból adott támogatás 5 334 7 245 7 245
26 Újpesti Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület támogatása 1 500 1 500 1 500
27 Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület támogatása 1 500 1 500 2 000
28 Tankönyv támogatás 4 020 4 020 0
29 Diákösztöndíjból adott támogatás 100 100 100
30 Bethlen Gábor alapítvány támogatása 360 360 360
31 UV Zrt. Közszolg. szerz. 10 125 10 125 10 125
32 Újpesti Városgondnokság Kft. 202 800 203 269
34 Távhőszolgáltatási díj (garancia, kezességvállalás) 743
35 Cseriti Adomány 500
II. Egyéb felhalmozási célú kiadások 353 099 451 540 979 047 1 415 398 1 559 627 441,7%
A. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n belülre 0 0 0 0 870 0,0%
1 Túlfizetés ÁROP -3-A.2. 2013 870
B. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n kívülre 353 099 451 540 979 047 1 415 398 1 558 757 441,5%
1 Önkormányzati lakásért fizetett pénzbeli térítés 15 000 15 000 8 000 2 000 2 000 13,3%
2 Fiatal házasok lakáshoz jutási támogatás végleges jelleggel 21 000 22 400 29 400 19 600 19 600 93,3%
3 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök 8 000 8 000 8 000 8 000 8 000 100,0%
4 UV Zrt. Közszolg. szerz. 179 285 214 285 214 285 214 285 352 760 196,8%
5 Társasházak energetikai korszerűsítésének támogatása pályázat útján 104 814 104 814 104 814 104 814 104 814 100,0%
6 Fővárosi Önkormányzat „BKISZ” Szennyvízelvezetési projekt 0 12 041 12 041 12 041 12 041 0,0%
10 Templomok felújítási keret 25 000 25 000 25 000 25 000 26 000 104,0%
11 Városgondnokság Kft. Telephely építése 0 50 000 50 000 50 000 50 000 0,0%
13 UV Zrt. Lekötött tartalékba pótbefizetés 0 0 500 307 500 307 500 307 0,0%
14 Rex Kutyaotthon Alapítvány támogatása 2 000 7 000 7 000
15 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 25 200 25 200 25 200
16 Tornatermi öltözők felújítása TAO önrész 24 412 24 412
17 Hajrá Újpest Városfejlesztési Program - Szent István tér rehabilitációja, új piac és kulturális központ építése 422 739 422 739
18 Ugró Gyula Projekt - Közvilágítás hálózat fejlesztés 3 884
I.-II. Mindösszesen 1 365 004 1 630 784 2 198 340 2 871 937 3 062 329 224,3%

5.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú bevételei feladatonként (eFt-ban)

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
I. Működési célú bevételek 3 448 895 3 514 647 3 532 881 3 597 665 3 524 793 102,2%
A. Működési célú támogatások ÁH-n belülről 3 448 895 3 514 647 3 532 881 3 597 665 3 523 793 102,2%
1 Önkormányzatok működési támogatásai 2 873 040 2 921 322 2 956 982 2 980 497 2 924 077 101,8%
5 Újpesti Piac és Vásárcsarnok 178 951 170 626 158 025 199 294 180 842 101,1%
6 Közhasznú foglalkoztatottak 196 715 196 715 196 715 196 715 196 715 100,0%
7 Áldozatsegítő hálózat fejlesztése (TÁMOP-5.6.1.C-11/1-2011-0006 pályázat) 16 444 16 444 11 529 11 529 11 529 70,1%
8 Szervezetfejlesztés az önkormányzatok számára (ÁROP-3.A.2-2013-0048 pályázat) 30 000 30 000 30 000 30 000 30 000 100,0%
9 Könyves K.Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 86 443 86 443 86 443 86 443 86 443 100,0%
10 Kulturális program támogatása: NGM 908 908 908 908 908 100,0%
11 „Új tudás, új ismeret” - Kulturális Szolgáltatás Újpesten (TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0021) 5 738 5 738 5 738 5 738 5 738 100,0%
12 Fővárosi Önkormányzat (Babits M.Gimn. és Karinthy F.Ált.Isk. működtetése) 60 656 60 656 60 656 60 656 60 656 100,0%
13 Intézményektől elvont 2014 évi maradvány 25 795 23 305 23 305 23 305
14 Többlet támogatás 2 580 2 580 2 580
15 KAB KEF 15-A 22563 Újpest Kábítószerügyi Fórum Koordinációs tevékenysége 500
16 Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége-Cigány nemzetiségi önkormányzat támogatása 500
B. Működési célú átvett pénzeszközök 1 000
1 Cseriti adományok 1 000
II. Felhalmozási célú bevételek 546 750 1 166 928 1 173 643 1 283 950 1 336 485 244,4%
A. Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 384 750 1 004 928 1 011 643 1 121 950 1 121 645 291,5%
3 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 384 750 384 750 384 750 100,0%
4 Szűcs Sándor Ált Isk. épületenergetikai fejlesztése KEOP 5.5.0/B/12-2013-0305 támogatott rész 293 550 293 550 293 550 293 550
5 Újpest Önk.Nevelési Int.-nek épületenergetikai korszerűsítése KEOP 5.5.0/B/12-2013-0304 támogatott rész 326 628 326 628 326 628 326 628
6 Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat 6 715 6 715 6 715
7 Szűcs Sándor Ált Isk. épületenergetikai fejlesztése KEOP 5.5.0/B/12-2013-0305 önerő támogatás 51 189 51 189
8 Újpest Önk.Nevelési Int.-nek épületenergetikai korszerűsítése KEOP 5.5.0/B/12-2013-0304 önerő támogatás 56 813 56 813
9 Család és Gyermekjóléti Központ kialakítása 2 000
B. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 162 000 162 000 162 000 162 000 214 840 132,6%
1 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök visszatérülése 12 000 12 000 12 000 12 000 12 000 100,0%
2 ÉPIT Zrt. Lekötött tartalékba pótbefizetés visszatérítése 150 000 150 000 150 000 150 000 150 000 100,0%
3 Budapest Főváros XV. Kerületi Önkormányzat 2 305 2 305
4 EIB 50 535
I.-II. Mindösszesen 3 995 645 4 681 575 4 706 524 4 881 615 4 861 278 121,7%

6. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzatának tartalék előirányzatai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2015. eredeti 2015. évi
I. mód.
2015. évi
II. mód.
2015. évi
III. mód.
2015. évi
IV. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
A. Általános tartalék 200 000 534 855 436 299 338 669 211 832 105,9%
B. Működési céltartalék (I.+II.) 317 568 298 071 168 095 86 277 0 0,0%
I. Egyéb működési tartalék (1+....+29.) 225 058 206 673 120 618 55 424 0 0,0%
1 Egészségügyi tartalék 50 000 50 000 35 050 0 0 0,0%
2 Intézményvezetők, pedagógusok továbbképzése 4 225 1 729 1 729 1 729 0 0,0%
3 Vis maior alap 5 000 5 000 5 000 5 000 0 0,0%
4 Újpesti Városnapok 22 000 22 000 0 0 0 0,0%
5 Testvérvárosi Kapcsolatok 2 000 2 000 2 000 2 000 0 0,0%
6 Újpest Egészségéért Díj 4 300 4 300 0 0 0 0,0%
7 Sport támogatási keret 10 000 9 420 8 380 8 380 0 0,0%
8 Újpest kiváló tanulója 2 500 2 500 0 0 0 0,0%
9 Újpest gyermekeiért cím, díszpolgári cím 4 000 4 000 0 0 0 0,0%
10 Kiemelt kulturális és oktatási tevékenység 5 000 4 320 2 811 2 305 0 0,0%
11 Tankönyv támogatás 35 000 35 000 30 597 1 059 0 0,0%
12 Diákcsere program 1 000 1 000 1 000 1 000 0 0,0%
13 Könyvkiadás támogatása 4 000 3 400 1 851 1 751 0 0,0%
14 DHK díjtartozás 5 000 0 0 0 0 0,0%
15 „Új tudás, új ismeret” - Kulturális Szolgáltatás Újpesten (TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0021) 7 339 7 339 7 249 7 249 0 0,0%
16 Könyves K.Gimn. természettudományos oktatásának fejlesztése (TÁMOP-3.1.3-11/1-2012-0010 pályázat) 30 694 26 665 9 929 9 929 0 0,0%
17 Karácsonyi vásár, szilveszter 15 000 15 000 15 000 15 000 0 0,0%
18 Nyári napközis tábor, Pótvizsga felkészítés 13 000 13 000 22 22 0 0,0%
19 Tanoda Program támogatása 5 000 0 0 0 0 0,0%
II. Bizottsági tartalékok (1+...+9) 92 510 91 398 47 477 30 853 0 0,0%
1 Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság keret 3 000 3 000 3 000 3 000 0 0,0%
2 Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság keret 3 000 3 000 3 000 3 000 0 0,0%
3 Népjóléti és Lakásügyi Bizottság 3 000 3 000 2 400 2 400 0 0,0%
4 Idősek hónapja 1 500 1 500 1 500 528 0 0,0%
5 100 évesek köszöntése 200 200 200 200 0 0,0%
6 Szociális munka díj 1 310 1 310 1 310 1 246 0 0,0%
7 TRÖK keret 12 000 12 000 11 843 5 352 0 0,0%
8 TRÖK rendezvények 7 500 7 500 1 432 1 432 0 0,0%
9 Közművelődési, Oktatási Bizottsági keret 61 000 59 888 22 792 13 695 0 0,0%
Ebből: - DÖK támogatás 4 000 3 985 2 685 2 685 0 0,0%
- Gyermekvédelmi keret 3 000 1 903 31 31 0 0,0%
- Nyári tábor és erdei iskolák támogatása 10 000 10 000 0 0 0 0,0%
- Egyéb kulturális tevékenység 8 000 8 000 8 000 8 000 0 0,0%
- Nemzetiségi keret 14 000 14 000 4 250 0 0 0,0%
- Civil keret 14 000 14 000 5 160 2 224 0 0,0%
- Sport Alap 8 000 8 000 2 666 755 0 0,0%
C. Fejlesztési tartalékok (1+...+9) 2 918 887 4 096 248 2 974 307 1 745 041 1 546 223 53,0%
1 Beruházási és felújítási céltartalék, Hajrá Újpest Városfejlesztési Program 2 369 469 2 959 350 2 454 915 1 309 468 1 546 223 65,3%
2 Pályázatok elkészítése 5 000 2 841 2 384 2 384 0 0,0%
3 TRÖK Farkaserdő rendbetétele 10 000 10 000 10 000 10 000 0 0,0%
4 Helyi védett ingatlanok 10 000 10 000 10 000 10 000 0 0,0%
5 Szobor és emléktábla állítás 8 000 8 000 8 000 7 814 0 0,0%
6 Informatikai tartalék + pályázati önrészek 10 000 10 000 8 400 8 400 0 0,0%
7 KEOP pályázat önrésze 109 443 0 0 0 0 0,0%
8 Tásasházak óvadék betét számla 12 225 12 225 12 225 12 225 0 0,0%
9 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 384 750 384 750 0 0,0%
10 Szűcs Sándor Ált Isk. épületenergetikai fejlesztése KEOP 5.5.0/B/12-2013-0305 331 142 33 624 0 0
11 Újpest Önk.Nevelési Int.-nek épületenergetikai korszerűsítése KEOP 5.5.0/B/12-2013-0304 367 940 50 009 0 0
Tartalékok mindösszesen (A+B+C) 3 436 455 4 929 174 3 578 701 2 169 987 1 758 055 51,2%