Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 24.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és intézményei 2016. évi összevont költségvetéséről és végrehajtás szabályairól szóló Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2016. (II. 25.) önkormányzati rendelete módosításáról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkelye (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1-2. § * 

AZ ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI

3-4. § * 

AZ ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI

5-6. § * 

VEGYES RENDELKEZÉSEK

7. § * 

HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK

8. § (1) E rendelet a kihirdetést követő első napon lép hatályba.

Dr. Tahon Róbert Wintermantel Zsolt
jegyző polgármester

A rendelet kihirdetve a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján 2016. november 25. napján.

Dr. Tahon Róbert
jegyző

1.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 24.) önkormányzati rendeletéhez

A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételeiről és kiadásairól

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2016. terv 2016. I mód. 2016. II. mód. 2016. III. mód. Index
1. 2. 4. 5. 6. 7. 8.
BEVÉTELEK
I. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 289 207 3 330 973 3 400 454 3 441 308 104,62%
1. Önkormányzatok működési támogatásai 2 897 042 2 939 718 2 997 236 3 039 278 104,91%
1.1 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 5 401 5 401 5 401 5 401 100,00%
1.2 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 1 861 816 1 861 816 1 844 284 1 844 284 99,06%
1.3 Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 989 905 1 020 235 1 072 307 1 101 450 111,27%
1.4 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 39 920 39 920 39 920 39 920 100,00%
1.5 Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások 0 12 346 35 324 48 223
3. Egyéb működési célú támogatások bevételei 392 165 391 255 403 218 402 030 102,52%
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 416 250 416 250 433 376 433 376 104,11%
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 416 250 416 250 433 376 433 376 104,11%
III. Közhatalmi bevételek 10 142 026 10 229 095 10 229 095 10 229 095 100,86%
1. Vagyoni típusú adók 3 100 000 3 100 000 3 100 000 3 100 000 100,00%
Építményadó 2 500 000 2 500 000 2 500 000 2 500 000 100,00%
Telekadó 520 000 520 000 520 000 520 000 100,00%
Magánszemélyek kommunális adója 80 000 80 000 80 000 80 000 100,00%
2. Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) 6 654 906 6 741 975 6 741 975 6 741 975 101,31%
Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó 6 654 906 6 741 975 6 741 975 6 741 975 101,31%
Jövedéki adó 50 0,00%
3. Gépjárműadó 210 000 210 000 210 000 210 000 100,00%
4. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 60 000 60 000 60 000 60 000 100,00%
Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó 60 000 60 000 60 000 60 000 100,00%
5. Egyéb közhatalmi bevételek 117 070 117 120 117 120 117 120 100,04%
Egyéb települési adó 30 000 30 000 30 000 30 000 100,00%
Szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság 60 000 60 000 60 000 60 000 100,00%
Helyi adópótlék, adóbírság 20 000 20 000 20 000 20 000 100,00%
Egyéb bírságokat 7 070 7 070 7 070 7 070 100,00%
Magánfőzött párlat utáni jövedéki adó 50 50 50
IV. Működési bevételek 1 356 948 1 359 061 1 380 487 1 384 043 102,00%
Szolgáltatások ellenértéke 927 804 929 917 930 283 933 839 100,65%
Közvetített szolgáltatások ellenértéke 40 168 40 168 40 168 40 168 100,00%
Tulajdonosi bevételek 10 000 10 000 10 000 10 000 100,00%
Kiszámlázott általános forgalmi adó 255 145 255 145 255 145 255 145 100,00%
Általános forgalmi adó visszatérítése 80 026 80 026 101 086 101 086 126,32%
Kamatbevételek 41 955 41 955 41 955 41 955 100,00%
Egyéb működési bevételek 1 850 1 850 1 850 1 850 100,00%
V. Felhalmozási bevételek 102 270 102 270 102 270 102 270 100,00%
VI. Működési célú átvett pénzeszközök 170 441 170 441 170 785 174 441 102,35%
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 170 441 170 441 170 785 174 441 102,35%
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 74 000 73 960 974 775 974 775 1317,26%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 11 000 11 000 11 000 11 000 100,00%
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 63 000 62 960 963 775 963 775 1529,80%
A. Költségvetési bevételek összesen (I-VII) 15 551 142 15 682 050 16 691 242 16 739 308 107,64%
B. Finanszírozási bevételek összesen 3 304 761 6 072 176 9 622 176 9 622 176 291,16%
Forgatási célú értékpapírok beváltása, értékesítése 4 165 000 7 715 000 7 715 000
Maradvány igénybevétele 3 304 761 1 907 176 1 907 176 1 907 176 57,71%
C. KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+B) 18 855 903 21 754 226 26 313 418 26 361 484 139,80%
KIADÁSOK
I. Személyi juttatások 3 960 413 4 171 476 4 252 214 4 308 379 108,79%
II. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 020 923 1 109 068 1 130 895 1 146 323 112,28%
III. Dologi kiadások 4 518 570 4 963 329 5 111 666 5 226 862 115,68%
IV. Ellátottak pénzbeli juttatásai 407 580 417 906 417 906 415 906 102,04%
V. Egyéb működési célú kiadások 2 161 446 2 444 965 2 515 146 2 526 062 116,87%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 126 880 105 987 105 917 103 280 81,40%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 2 034 566 2 338 978 2 409 229 2 422 782 119,08%
VI. Tartalékok 1 389 271 2 454 935 3 002 364 2 820 308 203,01%
VII. Beruházások 2 621 128 2 841 587 2 936 738 2 950 694 112,57%
VIII. Felújítások 339 449 397 133 454 509 450 470 132,71%
IX. Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 437 123 2 865 754 2 853 907 2 878 407 118,11%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 5 000 11 000 11 000 11 000 220,00%
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 2 432 123 2 854 754 2 842 907 2 867 407 117,90%
D. Költségvetési kiadások összesen (I-IX.) 18 855 903 21 666 153 22 675 345 22 723 411 120,51%
E./X. Finanszírozási kiadások össesen 0 88 073 3 638 073 3 638 073
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése 88 073 88 073 88 073
Forgatási célú értékpapírok beváltása 3 550 000 3 550 000
F. KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (D. (I-IX)+E./X) 18 855 903 21 754 226 26 313 418 26 361 484 139,80%
többlet/ hiány 0 0 0 0 100,00%
Tájékoztató jelleggel
Intézményfinanszírozás 7 149 310 7 945 702 8 126 950 8 302 070 116,12%

1.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételei és kiadásai mérlegszerűen

eFt-ban
Sor-
sz.
Megnevezés 2016. terv 2016.
I. mod
2016.
II. mod
2016.
III. mod
Index Sor-
sz.
Megnevezés 2016. terv 2016.
I. mod
2016.
II. mod
2016.
III. mod
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Kiadások Bevételek
1. Személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 4 981 336 5 280 544 5 383 109 5 454 702 109,5% 1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 289 207 3 330 973 3 400 454 3 441 308 104,6%
2. Dologi kiadások 4 518 570 4 963 329 5 111 666 5 226 862 115,7% 2. Közhatalmi bevételek 10 142 026 10 229 095 10 229 095 10 229 095 100,9%
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 407 580 417 906 417 906 415 906 102,0% 3. Működési bevételek 1 356 948 1 359 061 1 380 487 1 384 043 102,0%
4. Egyéb működési célú kiadások 2 161 446 2 444 965 2 515 146 2 526 062 116,9% 4. Működési célú átvett pénzeszközök 170 441 170 441 170 785 174 441 102,3%
5. Működési tartalékok 562 875 836 072 595 803 420 640 74,7% Működési célú támogatások áht-n kívülről
I. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 12 631 807 13 942 816 14 023 630 14 044 172 111,2% I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 14 958 622 15 089 570 15 180 821 15 228 887 101,8%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek
2. Külső finanszírozási kiadások 88 073 3 638 073 3 638 073 2. Külső finanszírozási bevételek 4 165 000 7 715 000 7 715 000
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 88 073 3 638 073 3 638 073 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 0 4 165 000 7 715 000 7 715 000
A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 12 631 807 14 030 889 17 661 703 17 682 245 140,0% A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 14 958 622 19 254 570 22 895 821 22 943 887 153,4%
Önkormányzat fejlesztési kiadásai Önkormányzat felhalmozási bevételei
1. Beruházások 2 621 128 2 841 587 2 936 738 2 950 694 112,6% 1. Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről 416 250 416 250 433 376 433 376 104,1%
2. Felújítások 339 449 397 133 454 509 450 470 132,7% 2. Felhalmozási bevételek 102 270 102 270 102 270 102 270 100,0%
3. Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 437 123 2 865 754 2 853 907 2 878 407 118,1% 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 74 000 73 960 974 775 974 775 1317,3%
Felhalmozási tartalékok 826 396 1 618 863 2 406 561 2 399 668 290,4%
I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN 6 224 096 7 723 337 8 651 715 8 679 239 139,4% I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 592 520 592 480 1 510 421 1 510 421 254,9%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek 3 304 761 1 907 176 1 907 176 1 907 176 57,7%
2. Külső finanszírozási kiadások 2. Külső finanszírozási bevételek
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 0 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 3 304 761 1 907 176 1 907 176 1 907 176 57,7%
B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 6 224 096 7 723 337 8 651 715 8 679 239 139,4% B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 3 897 281 2 499 656 3 417 597 3 417 597 87,7%
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Függő, átfutó, kiegyenlítő bev.
KIADÁSOK ÖSSZESEN
(A +
B):
18 855 903 21 754 226 26 313 418 26 361 484 139,8% BEVÉTELEK ÖSSZESEN
(A +
B):
18 855 903 21 754 226 26 313 418 26 361 484 139,8%

2. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat költségvetési intézményeinek bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény 1. Gazdasági Intézmény és intézményei 2. Polgármesteri Hivatal
Rovat megnevezése 2016. évi terv 2016. évi
I. mód
2016. évi II. mód 2016. évi III. mód Index 2016. évi terv 2016. évi
I. mód
2016. évi II. mód 2016. évi III. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 5 831 5 831 5 831 0 0 12 033 13 482
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 12 033 13 482
- kötelező feladat 0 5 831 5 831 5 831 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Közhatalmi bevételek 0 0 0 0 5 070 5 070 5 070 5 070 100,00%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 5 070 5 070 5 070 5 070 100,00%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
4. Működési bevételek 1 077 802 1 079 915 1 080 281 1 083 837 100,56% 3 650 3 650 3 650 3 650 100,00%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 1 077 802 1 079 915 1 080 281 1 083 837 100,56% 3 079 3 079 3 079 3 079 100,00%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 571 571 571 571 100,00%
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 84 441 84 441 84 785 88 441 104,74% 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 84 441 84 441 84 785 88 441 104,74% 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 1 162 243 1 170 187 1 170 897 1 178 109 101,37% 8 720 8 720 20 753 22 202 254,61%
8. Finanszírozási bevételek 5 783 938 6 520 660 6 682 531 6 901 977 119,33% 1 365 372 1 531 362 1 550 739 1 506 413 110,33%
- állami feladat 0 0 0 0 0,0% 0,0% 0
- kötelező feladat 5 783 938 6 472 592 6 634 463 6 853 909 118,50% 1 365 372 1 473 110 1 492 487 1 448 161 106,06%
- önként vállalt feladatok 0 48 068 48 068 48 068 5825200,0% 5825200,0% 58 252
A./II Finanszírozási bevételek összesen 5 783 938 6 520 660 6 682 531 6 901 977 119,33% 1 365 372 1 531 362 1 550 739 1 506 413 110,33%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 6 946 181 7 690 847 7 853 428 8 080 086 116,32% 1 374 092 1 540 082 1 571 492 1 528 615 111,25%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 2 764 090 2 848 885 2 913 221 3 002 653 108,63% 822 125 928 453 942 562 908 990 110,57%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 11 350 15 163
- kötelező feladat 2 764 090 2 848 885 2 913 221 3 002 653 108,63% 763 662 869 990 872 749 835 364 109,39%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 58 463 58 463 58 463 58 463 100,00%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 740 521 796 059 813 236 837 356 113,08% 217 784 246 492 251 122 242 422 111,31%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 3 885 5 513
- kötelező feladat 740 521 796 059 813 236 837 356 113,08% 217 784 246 492 247 237 236 909 108,78%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Dologi kiadások 3 053 167 3 407 380 3 418 128 3 518 908 115,25% 270 483 297 627 303 236 302 375 111,79%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 2 998 1 808
- kötelező feladat 3 053 167 3 407 380 3 418 128 3 518 908 115,25% 251 299 265 952 268 563 268 892 107,00%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 19 184 31 675 31 675 31 675 165,11%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,00% 24 180 24 180 24 180 24 180 100,00%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 900 900 900 900 100,00% 24 180 24 180 24 180 24 180 100,00%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
5. Egyéb működési célú kiadások 211 221 210 311 210 585 211 504 100,13% 0 88 88 88
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 211 221 210 311 210 585 211 504 100,13% 0 88 88 88
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
513 Tartalékok 0 0 0 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
6. Beruházások 173 383 201 729 254 211 269 657 155,53% 39 520 43 242 50 304 50 560 127,94%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 173 383 201 729 254 211 269 657 155,53% 39 520 43 242 50 304 50 304 127,29%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 256
7. Felújítások 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,95% 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,95% 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 6 946 181 7 690 847 7 853 428 8 080 086 116,32% 1 374 092 1 540 082 1 571 492 1 528 615 111,25%
9. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat 0 0 0
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 6 946 181 7 690 847 7 853 428 8 080 086 116,32% 1 374 092 1 540 082 1 571 492 1 528 615 111,25%
Költségvetési létszámkeret 1 167 1 167 1 171 1 171 100,34% 208 208 208 208 100,00%
Intézmény Intézmények összesen 3. Önkormányzat
Rovat megnevezése 2016. évi terv 2016. évi
I. mód
2016. évi
II. mód
2016. évi
III. mód
Index 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód
2016. évi
II. mód
2016. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 5 831 17 864 19 313 3 289 207 3 325 142 3 382 590 3 421 995 104,04%
- állami feladat 0 0 12 033 13 482 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 5 831 5 831 5 831 3 228 551 3 264 486 3 321 934 3 361 339 104,11%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 60 656 60 656 60 656 60 656 100,00%
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0 416 250 416 250 433 376 433 376 104,11%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 17 126 17 126
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 416 250 416 250 416 250 416 250 100,00%
3. Közhatalmi bevételek 5 170 5 070 5 070 5 070 98,07% 10 136 956 10 224 025 10 224 025 10 224 025 100,86%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 5 170 5 070 5 070 5 070 98,07% 10 136 956 10 224 025 10 224 025 10 224 025 100,86%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
4. Működési bevételek 1 081 352 1 083 565 1 083 931 1 087 487 100,57% 275 496 275 496 296 556 296 556 107,64%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 1 080 781 1 082 994 1 083 360 1 086 916 100,57% 119 384 119 384 140 444 140 444 117,64%
- önként vállalt feladatok 571 571 571 571 100,00% 156 112 156 112 156 112 156 112 100,00%
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 102 270 102 270 102 270 102 270 100,00%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 102 270 102 270 102 270 102 270 100,00%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 84 441 84 441 84 785 88 441 104,74% 86 000 86 000 86 000 86 000 100,00%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 84 441 84 441 84 785 88 441 104,74% 74 500 74 500 74 500 74 500 100,00%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 11 500 11 500 11 500 11 500 100,00%
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 74 000 73 960 974 775 974 775 1317,26%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 50 000 50 000 52 854 52 854 105,71%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 24 000 23 960 921 921 921 921 3841,34%
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 1 170 963 1 178 907 1 191 650 1 200 311 102,51% 14 380 179 14 503 143 15 499 592 15 538 997 108,06%
8. Finanszírozási bevételek 7 149 310 8 052 022 8 233 270 8 408 390 117,61% 3 304 761 5 965 856 9 515 856 9 515 856 287,94%
- állami feladat 0,0% 0,0% 0
- kötelező feladat 7 149 310 7 945 702 8 126 950 8 302 070 116,12%
- önként vállalt feladatok 10632000,0% 10632000,0% 106 320 3 304 761 5 965 856 9 515 856 9 515 856 287,94%
A./II Finanszírozási bevételek összesen 7 149 310 8 052 022 8 233 270 8 408 390 117,61% 3 304 761 5 965 856 9 515 856 9 515 856 287,94%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 8 320 273 9 230 929 9 424 920 9 608 701 115,49% 17 684 940 20 468 999 25 015 448 25 054 853 141,67%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 586 215 3 777 338 3 855 783 3 911 643 109,07% 374 198 394 138 396 431 396 736 106,02%
- állami feladat 0 0 11 350 15 163 0 0 0 0
- kötelező feladat 3 527 752 3 718 875 3 785 970 3 838 017 108,79% 349 679 369 619 369 915 369 915 105,79%
- önként vállalt feladatok 58 463 58 463 58 463 58 463 100,00% 24 519 24 519 26 516 26 821 109,39%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 958 305 1 042 551 1 064 358 1 079 778 112,68% 62 618 66 517 66 537 66 545 106,27%
- állami feladat 0 0 3 885 5 513 0 0 0 0
- kötelező feladat 958 305 1 042 551 1 060 473 1 074 265 112,10% 59 642 63 541 63 561 63 569 106,58%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 2 976 2 976 2 976 2 976 100,00%
3. Dologi kiadások 3 323 650 3 705 007 3 721 364 3 821 283 114,97% 1 194 920 1 258 322 1 390 302 1 405 579 117,63%
- állami feladat 0 0 2 998 1 808 0 0 0 0
- kötelező feladat 3 304 466 3 673 332 3 686 691 3 787 800 114,63% 915 268 964 046 1 042 599 1 053 135 115,06%
- önként vállalt feladatok 19 184 31 675 31 675 31 675 165,11% 279 652 294 276 347 703 352 444 126,03%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 25 080 25 080 25 080 25 080 100,00% 382 500 392 826 392 826 390 826 102,18%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 25 080 25 080 25 080 25 080 100,00% 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 382 500 392 826 392 826 390 826 102,18%
5. Egyéb működési célú kiadások 211 221 210 399 210 673 211 592 100,18% 1 950 225 2 234 566 2 304 473 2 314 470 118,68%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 211 221 210 399 210 673 211 592 100,18% 1 556 285 2 006 066 2 032 778 2 025 649 130,16%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 393 940 228 500 271 695 288 821 73,32%
513 Tartalékok 0 0 0 0 1 389 271 2 454 935 3 002 364 2 820 308 203,01%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 1 389 271 2 454 935 3 002 364 2 820 308 203,01%
6. Beruházások 212 903 244 971 304 515 320 217 150,41% 2 408 225 2 596 616 2 632 223 2 630 477 109,23%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 212 903 244 971 304 515 319 961 150,28% 2 408 225 2 596 616 2 632 223 2 630 477 109,23%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 256 0 0 0 0
7. Felújítások 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,95% 336 550 171 550 211 362 211 362 62,80%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,95% 336 550 171 550 205 802 205 802 61,15%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 5 560 5 560
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 2 437 123 2 865 754 2 853 907 2 878 407 118,11%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 2 338 623 2 490 804 2 487 957 2 487 957 106,39%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 98 500 374 950 365 950 390 450 396,40%
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 8 320 273 9 230 929 9 424 920 9 608 701 115,49% 10 535 630 12 435 224 13 250 425 13 114 710 124,48%
9. Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 7 149 310 8 033 775 11 765 023 11 940 143 167,01%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 7 149 310 8 033 775 11 765 023 11 940 143 167,01%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0 0 7 149 310 8 033 775 11 765 023 11 940 143 167,01%
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 8 320 273 9 230 929 9 424 920 9 608 701 115,49% 17 684 940 20 468 999 25 015 448 25 054 853 141,67%
Költségvetési létszámkeret 1 375 1 375 1 379 1 379 100,29% 250 250 250 250 100,00%
Intézmény Kerületi szintű konszolidált főösszegek
Rovat megnevezése 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód
2016. évi
II. mód
2016. évi
III. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 289 207 3 330 973 3 400 454 3 441 308 104,62%
- állami feladat 0 0 12 033 13 482
- kötelező feladat 3 228 551 3 270 317 3 327 765 3 367 170 104,29%
- önként vállalt feladatok 60 656 60 656 60 656 60 656 100,00%
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 416 250 416 250 433 376 433 376 104,11%
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 416 250 416 250 416 250 416 250 100,00%
3. Közhatalmi bevételek 10 142 126 10 229 095 10 229 095 10 229 095 100,86%
- állami feladat
- kötelező feladat 10 142 126 10 229 095 10 229 095 10 229 095 100,86%
- önként vállalt feladatok
4. Működési bevételek 1 356 948 1 359 061 1 380 487 1 384 043 102,00%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 1 200 165 1 202 378 1 223 804 1 227 360 102,27%
- önként vállalt feladatok 156 683 156 683 156 683 156 683 100,00%
5. Felhalmozási bevételek 102 270 102 270 102 270 102 270 100,00%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 102 270 102 270 102 270 102 270 100,00%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 170 441 170 441 170 785 174 441 102,35%
- állami feladat
- kötelező feladat 158 941 158 941 159 285 162 941 102,52%
- önként vállalt feladatok
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 74 000 73 960 974 775 974 775 1317,26%
- állami feladat
- kötelező feladat 50 000 50 000 52 854 52 854 105,71%
- önként vállalt feladatok 24 000 23 960 921 921 921 921 3841,34%
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 15 551 142 15 682 050 16 691 242 16 739 308 107,64%
8. Finanszírozási bevételek 3 304 761 6 072 176 9 622 176 9 622 176 291,16%
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 3 304 761 6 072 176 9 622 176 9 622 176 291,16%
A./II Finanszírozási bevételek összesen 3 304 761 6 072 176 9 622 176 9 622 176 291,16%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 18 855 903 21 754 226 26 313 418 26 361 484 139,80%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 960 413 4 171 476 4 252 214 4 308 379 108,79%
- állami feladat 0 0 11 350 15 163
- kötelező feladat 3 877 431 4 088 494 4 155 885 4 207 932 108,52%
- önként vállalt feladatok 82 982 82 982 84 979 85 284 102,77%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 020 923 1 109 068 1 130 895 1 146 323 112,28%
- állami feladat 0 0 3 885 5 513
- kötelező feladat 1 017 947 1 106 092 1 124 034 1 137 834 111,78%
- önként vállalt feladatok 2 976 2 976 2 976 2 976 100,00%
3. Dologi kiadások 4 518 570 4 963 329 5 111 666 5 226 862 115,68%
- állami feladat 0 0 2 998 1 808
- kötelező feladat 4 219 734 4 637 378 4 729 290 4 840 935 114,72%
- önként vállalt feladatok 298 836 325 951 379 378 384 119 128,54%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 407 580 417 906 417 906 415 906 102,04%
- állami feladat
- kötelező feladat 25 080 25 080 25 080 25 080 100,00%
- önként vállalt feladatok 382 500 392 826 392 826 390 826 102,18%
5. Egyéb működési célú kiadások 2 161 446 2 444 965 2 515 146 2 526 062 116,87%
- állami feladat
- kötelező feladat 1 767 506 2 216 465 2 243 451 2 237 241 126,58%
- önként vállalt feladatok 393 940 228 500 271 695 288 821 73,32%
513 Tartalékok 1 389 271 2 454 935 3 002 364 2 820 308 203,01%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 1 389 271 2 454 935 3 002 364 2 820 308 203,01%
6. Beruházások 2 621 128 2 841 587 2 936 738 2 950 694 112,57%
- állami feladat
- kötelező feladat 2 621 128 2 841 587 2 936 738 2 950 438 112,56%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 256
7. Felújítások 339 449 397 133 454 509 450 470 132,71%
- állami feladat
- kötelező feladat 339 449 397 133 448 949 444 910 131,07%
- önként vállalt feladatok
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 437 123 2 865 754 2 853 907 2 878 407 118,11%
- állami feladat
- kötelező feladat 2 338 623 2 490 804 2 487 957 2 487 957 106,39%
- önként vállalt feladatok 98 500 374 950 365 950 390 450 396,40%
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 18 855 903 21 666 153 22 675 345 22 723 411 120,51%
9. Finanszírozási kiadások 88 073 3 638 073 3 638 073
- állami feladat
- kötelező feladat 88 073 3 638 073 3 638 073
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen 88 073 3 638 073 3 638 073
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 18 855 903 21 754 226 26 313 418 26 361 484 139,80%
Költségvetési létszámkeret 1 625 1 625 1 629 1 629 100,25%

2.a.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó óvodák bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2016. évi terv 2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 117 297 118 896 120 538 123 454 105,2% 203 042 206 264 209 450 217 991 107,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 117 297 118 702 120 344 123 260 105,1% 203 042 206 025 209 211 217 752 107,2%
önkéntes feladat 194 194 194 239 239 239
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 117 297 118 896 120 538 123 454 105,2% 203 042 206 264 209 450 217 991 107,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 92 431 93 222 94 515 96 811 104,7% 160 118 161 657 164 166 170 891 106,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 92 431 93 222 94 515 96 811 104,7% 160 118 161 657 164 166 170 891 106,7%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 24 816 25 624 25 973 26 593 107,2% 42 884 44 567 45 244 47 060 109,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 24 816 25 624 25 973 26 593 107,2% 42 884 44 567 45 244 47 060 109,7%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 50 50 50 50 100,0% 40 40 40 40 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 50 50 50 50 100,0% 40 40 40 40 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 117 297 118 896 120 538 123 454 105,2% 203 042 206 264 209 450 217 991 107,4%
Költségvetési létszámkeret 36,50 36,50 36,50 36,50 100,0% 60,00 60,00 60,00 60,00 100,0%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 122 948 126 456 127 588 130 532 106,2% 203 340 207 549 208 272 212 912 104,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 122 948 126 195 127 327 130 271 106,0% 203 340 207 128 207 851 212 491 104,5%
önkéntes feladat 261 261 261 421 421 421
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 122 948 126 456 127 588 130 532 106,2% 203 340 207 549 208 272 212 912 104,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 96 835 98 775 99 654 101 952 105,3% 160 246 162 897 163 466 167 120 104,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 96 835 98 775 99 654 101 952 105,3% 160 246 162 897 163 466 167 120 104,3%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 26 083 27 651 27 889 28 510 109,3% 43 014 44 572 44 726 45 712 106,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 26 083 27 651 27 889 28 510 109,3% 43 014 44 572 44 726 45 712 106,3%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 30 30 45 70 233,3% 80 80 80 80 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 30 45 70 233,3% 80 80 80 80 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 122 948 126 456 127 588 130 532 106,2% 203 340 207 549 208 272 212 912 104,7%
Költségvetési létszámkeret 37,50 37,50 37,50 37,50 100,0% 61,00 61,00 65,00 65,00 106,6%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 107 538 110 212 110 372 112 809 104,9% 105 539 108 472 108 842 112 132 106,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 107 538 109 957 110 117 112 554 104,7% 105 539 108 008 108 378 111 668 105,8%
önkéntes feladat 255 255 255 464 464 464
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 107 538 110 212 110 372 112 809 104,9% 105 539 108 472 108 842 112 132 106,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 84 665 86 256 86 382 88 301 104,3% 83 146 84 795 85 087 87 678 105,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 84 665 86 256 86 382 88 301 104,3% 83 146 84 795 85 087 87 678 105,5%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 22 843 23 926 23 960 24 478 107,2% 22 313 23 347 23 425 24 124 108,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 22 843 23 926 23 960 24 478 107,2% 22 313 23 347 23 425 24 124 108,1%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 30 30 30 30 100,0% 80 330 330 330 412,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 30 30 30 100,0% 80 330 330 330 412,5%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 107 538 110 212 110 372 112 809 104,9% 105 539 108 472 108 842 112 132 106,2%
Költségvetési létszámkeret 34,00 34,00 34,00 34,00 100,0% 33,00 33,00 33,00 33,00 100,0%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 107 644 109 725 109 951 115 173 107,0% 110 976 113 217 113 379 115 928 104,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 107 644 109 479 109 705 114 927 106,8% 110 976 112 934 113 096 115 645 104,2%
önkéntes feladat 246 246 246 283 283 283
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 107 644 109 725 109 951 115 173 107,0% 110 976 113 217 113 379 115 928 104,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 84 786 85 958 86 136 90 248 106,4% 87 393 88 802 88 930 90 937 104,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 84 786 85 958 86 136 90 248 106,4% 87 393 88 802 88 930 90 937 104,1%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 22 833 23 742 23 790 24 900 109,1% 23 563 24 395 24 429 24 971 106,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 22 833 23 742 23 790 24 900 109,1% 23 563 24 395 24 429 24 971 106,0%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 25 25 25 25 100,0% 20 20 20 20 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 25 25 25 100,0% 20 20 20 20 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 107 644 109 725 109 951 115 173 107,0% 110 976 113 217 113 379 115 928 104,5%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0% 32,50 32,50 32,50 32,50 100,0%
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 108 987 112 028 112 486 115 054 105,6% 153 736 156 618 157 184 160 989 104,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 108 987 111 156 111 614 114 182 104,8% 153 736 155 637 156 203 160 008 104,1%
önkéntes feladat 872 872 872 981 981 981
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 108 987 112 028 112 486 115 054 105,6% 153 736 156 618 157 184 160 989 104,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 85 934 87 478 87 839 89 861 104,6% 121 085 122 800 123 246 126 243 104,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 85 934 87 478 87 839 89 861 104,6% 121 085 122 800 123 246 126 243 104,3%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 23 008 24 505 24 602 25 148 109,3% 32 591 33 758 33 878 34 686 106,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 23 008 24 505 24 602 25 148 109,3% 32 591 33 758 33 878 34 686 106,4%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 45 45 45 45 100,0% 60 60 60 60 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 45 45 45 45 100,0% 60 60 60 60 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 108 987 112 028 112 486 115 054 105,6% 153 736 156 618 157 184 160 989 104,7%
Költségvetési létszámkeret 33,00 33,00 33,00 33,00 100,0% 49,00 49,00 49,00 49,00 100,0%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök 100
ebből: állami feladat
kötelező feladat 100
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 110 978 112 799 113 069 115 386 104,0% 176 181 180 688 181 382 184 013 104,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 110 978 112 578 112 848 115 165 103,8% 176 181 180 365 181 059 183 690 104,3%
önkéntes feladat 221 221 221 323 323 323
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 110 978 112 799 113 069 115 386 104,0% 176 181 180 688 181 382 184 113 104,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 87 501 88 617 88 829 90 654 103,6% 138 856 141 555 142 101 144 193 103,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 87 501 88 617 88 829 90 654 103,6% 138 856 141 555 142 101 144 193 103,8%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 23 452 24 157 24 215 24 707 105,4% 37 280 39 088 39 236 39 775 106,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 23 452 24 157 24 215 24 707 105,4% 37 280 39 088 39 236 39 775 106,7%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 25 25 25 25 100,0% 45 45 45 145 322,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 25 25 25 100,0% 45 45 45 145 322,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 110 978 112 799 113 069 115 386 104,0% 176 181 180 688 181 382 184 113 104,5%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0% 56,00 56,00 56,00 56,00 100,0%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 109 138 110 802 110 970 113 639 104,1% 107 866 109 769 111 677 114 148 105,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 109 138 110 634 110 802 113 471 104,0% 107 866 109 089 110 997 113 468 105,2%
önkéntes feladat 168 168 168 680 680 680
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 109 138 110 802 110 970 113 639 104,1% 107 866 109 769 111 677 114 148 105,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 86 132 86 920 87 052 89 153 103,5% 84 914 86 094 87 597 89 542 105,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 86 132 86 920 87 052 89 153 103,5% 84 914 86 094 87 597 89 542 105,5%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 22 976 23 852 23 888 24 456 106,4% 22 927 23 650 24 055 24 581 107,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 22 976 23 852 23 888 24 456 106,4% 22 927 23 650 24 055 24 581 107,2%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 30 30 30 30 100,0% 25 25 25 25 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 30 30 30 100,0% 25 25 25 25 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 109 138 110 802 110 970 113 639 104,1% 107 866 109 769 111 677 114 148 105,8%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0% 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
3. Közhatalmi bevételek 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat 0 0 0 0
5. Felhalmozási bevételek - - - -
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - 100,00
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat - 0 0 100
önkéntes feladat 0 0 0 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
8. Finanszírozási bevételek 1 845 210 1 883 495 1 895 160 1 944 160 105,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 845 210 1 877 887 1 889 552 1 938 552 105,1%
önkéntes feladat 5 608 5 608 5 608
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 1 845 210 1 883 495 1 895 160 1 944 260 105,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 454 042 1 475 826 1 485 000 1 523 584 104,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 454 042 1 475 826 1 485 000 1 523 584 104,8%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 390 583 406 834 409 310 419 701 107,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 390 583 406 834 409 310 419 701 107,5%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 585 835 850 975 166,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 585 835 850 975 166,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 1 845 210 1 883 495 1 895 160 1 944 260 105,4%
Költségvetési létszámkeret 560,50 560,50 564,50 564,50 100,7%

2.a.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó egyéb intézmények bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2016. évi
terv
2016. évi
I.mód.
2016. évi
II.mód.
2016. évi
III.mód.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I.mód.
2016. évi
II.mód.
2016. évi
III.mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 2 430 2 430 2 430
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 430 2 430 2 430
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök 38 676 38 676 38 782 42 338 109,5% 19 018 19 018 19 256 19 256 101,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 38 676 38 676 38 782 42 338 109,5% 19 018 19 018 19 256 19 256 101,3%
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 433 433 433 437 692 470 365 497 518 520 509 118,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - - 437 692 468 926 496 079 519 070 118,6%
önkéntes feladat 433 433 433 1 439 1 439 1 439
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 38 676 41 539 41 645 45 201 116,9% 456 710 489 383 516 774 539 765 118,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 30 312 32 194 32 194 34 994 115,4% 360 183 381 352 403 071 421 174 116,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 312 32 194 32 194 34 994 115,4% 360 183 381 352 403 071 421 174 116,9%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 8 339 9 320 9 320 10 076 120,8% 96 447 107 951 113 623 118 511 122,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 8 339 9 320 9 320 10 076 120,8% 96 447 107 951 113 623 118 511 122,9%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 25 25 131 131 524,0% 80 80 80 80 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 25 131 131 524,0% 80 80 80 80 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 38 676 41 539 41 645 45 201 116,9% 456 710 489 383 516 774 539 765 118,2%
Költségvetési létszámkeret 15,00 15,00 15,00 15,00 100,0% 225,00 225,00 225,00 225,00 100,0%
Intézmény Újpesti Bölcsödék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2016. évi terv 2016. évi I.mód. 2016. évi II.mód. 2016. évi III.mód. Index % 2016. évi terv 2016. évi I.mód. 2016. évi II.mód. 2016. évi III.mód. Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 401 3 401 3 401 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 3401 3401 3401 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
3. Közhatalmi bevételek 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
4. Működési bevételek 1 077 802 1 079 915 1 080 281 1 083 837 100,6%
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 1 077 802 1 079 915 1 080 281 1 083 837 100,6%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök 26 747 26 747 26 747 26 747 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 26 747 26 747 26 747 26 747 100,0%
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 530 662 569 598 607 313 629 442 118,6% 2 970 374 3 596 769 3 682 107 3 807 433 128,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 530 662 567 964 605 679 627 808 118,3% 2 970 374 3 557 815 3 643 153 3 768 479 126,9%
önkéntes feladat 1 634 1 634 1 634 38 954 38 954 38 954
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 557 409 599 746 637 461 659 590 118,3% 4 048 176 4 676 684 4 762 388 4 891 270 120,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 439 049 465 868 495 564 512 988 116,8% 480 504 493 645 497 392 509 913 106,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 439 049 465 868 495 564 512 988 116,8% 480 504 493 645 497 392 509 913 106,1%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 118 210 133 728 141 747 146 452 123,9% 126 942 138 226 139 236 142 616 112,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 118 210 133 728 141 747 146 452 123,9% 126 942 138 226 139 236 142 616 112,3%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 150 150 150 150 100,0% 3 052 327 3 406 290 3 416 917 3 517 572 115,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 150 150 150 150 100,0% 3 052 327 3 406 290 3 416 917 3 517 572 115,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat - - - -
5. Egyéb működési célú kiadások 211 221 210 311 210 585 211 504 100,1%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 211 221 210 311 210 585 211 504 100,1%
önkéntes feladat - - - -
6. Tartalékok - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Beruházások 173 383 201 729 254 211 269 657 155,5%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 173 383 201 729 254 211 269 657 155,5%
önkéntes feladat - - - -
8. Felújítások 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,9%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,9%
önkéntes feladat - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 557 409 599 746 637 461 659 590 118,3% 4 048 176 4 676 684 4 762 388 4 891 270 120,8%
Költségvetési létszámkeret 251,00 251,00 251,00 251,00 100,0% 115,50 115,50 115,50 115,50 100,0%
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen Gazdasági Intézmény mindösszesen
Rovat megnevezése 2016. évi terv 2016. évi
I.mód.
2016. évi
II.mód.
2016. évi
III.mód.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I.mód.
2016. évi
II.mód.
2016. évi
III.mód.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 5 831 5 831 5 831 0 5 831 5 831 5 831
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 5 831 5 831 5 831 0 5 831 5 831 5 831
önkéntes feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Közhatalmi bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
4. Működési bevételek 1 077 802 1 079 915 1 080 281 1 083 837 100,6% 1 077 802 1 079 915 1 080 281 1 083 837 100,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 077 802 1 079 915 1 080 281 1 083 837 100,6% 1 077 802 1 079 915 1 080 281 1 083 837 100,6%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök 84 441 84 441 84 785 88 341 104,6% 84 441 84 441 84 785 88 441 104,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 84 441 84 441 84 785 88 341 104,6% 84 441 84 441 84 785 88 441 104,7%
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 3 938 728 4 637 165 4 787 371 4 957 817 125,9% 5 783 938 6 520 660 6 682 531 6 901 977 119,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 938 728 4 594 705 4 744 911 4 915 357 124,8% 5 783 938 6 472 592 6 634 463 6 853 909 118,5%
önkéntes feladat 42 460 42 460 42 460 48 068 48 068 48 068
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 5 100 971 5 807 352 5 958 268 6 135 826 120,3% 6 946 181 7 690 847 7 853 428 8 080 086 116,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 310 048 1 373 059 1 428 221 1 479 069 112,9% 2 764 090 2 848 885 2 913 221 3 002 653 108,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 310 048 1 373 059 1 428 221 1 479 069 112,9% 2 764 090 2 848 885 2 913 221 3 002 653 108,6%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 349 938 389 225 403 926 417 655 119,4% 740 521 796 059 813 236 837 356 113,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 349 938 389 225 403 926 417 655 119,4% 740 521 796 059 813 236 837 356 113,1%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 3 052 582 3 406 545 3 417 278 3 517 933 115,2% 3 053 167 3 407 380 3 418 128 3 518 908 115,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 052 582 3 406 545 3 417 278 3 517 933 115,2% 3 053 167 3 407 380 3 418 128 3 518 908 115,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0% 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat 900 900 900 900 100,0% 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat - - - - - - - -
5. Egyéb működési célú kiadások 211 221 210 311 210 585 211 504 100,1% 211 221 210 311 210 585 211 504 100,1%
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat 211 221 210 311 210 585 211 504 100,1% 211 221 210 311 210 585 211 504 100,1%
önkéntes feladat - - - - - - - -
6. Tartalékok - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - -
7. Beruházások 173 383 201 729 254 211 269 657 155,5% 173 383 201 729 254 211 269 657 155,5%
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat 173 383 201 729 254 211 269 657 155,5% 173 383 201 729 254 211 269 657 155,5%
önkéntes feladat - - - - - - - -
8. Felújítások 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,9% 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,9%
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,9% 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,9%
önkéntes feladat - - - - - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 5 100 971 5 807 352 5 958 268 6 135 826 120,3% 6 946 181 7 690 847 7 853 428 8 080 086 116,3%
Költségvetési létszámkeret 606,50 606,50 606,50 606,50 100,0% 1 167,00 1 167,00 1 171,00 1 171,00 100,3%

2.a.2.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó óvodák beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2016. évi terv 2016. évi
I. mod.
2016. évi
II. mod.
2016. évi
III. mod.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mod.
2016. évi
II. mod.
2016. évi
III. mod.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - 127 127 127 127 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 127 127 127 127 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 548 3 628 3 751 7 438 291,9% 4 283 6 074 6 104 10 445 243,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 548 3 628 3 751 7 438 291,9% 4 283 6 074 6 104 10 445 243,9%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 548 3 628 3 751 7 438 291,9% 4 410 6 201 6 231 10 572 239,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 258 3 338 3 425 7 092 314,1% 4 360 6 143 6 121 10 330 236,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 258 3 338 3 425 7 092 314,1% 4 360 6 143 6 121 10 330 236,9%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 290 290 326 346 119,3% 50 58 110 242 484,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 290 290 326 346 119,3% 50 58 110 242 484,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 548 3 628 3 751 7 438 291,9% 4 410 6 201 6 231 10 572 239,7%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi
terv
2016. évi
I. mod.
2016. évi
II. mod.
2016. évi
III. mod.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mod.
2016. évi
II. mod.
2016. évi
III. mod.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 912 4 361 4 426 8 446 290,0% 4 886 6 723 6 734 9 980 204,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 912 4 361 4 426 8 446 290,0% 4 886 6 723 6 734 9 980 204,3%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 912 4 361 4 426 8 446 290,0% 4 886 6 723 6 734 9 980 204,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 642 4 091 4 119 8 135 307,9% 4 086 5 923 5 927 9 173 224,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 642 4 091 4 119 8 135 307,9% 4 086 5 923 5 927 9 173 224,5%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 270 270 307 311 115,2% 800 800 807 807 100,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 270 270 307 311 115,2% 800 800 807 807 100,9%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 912 4 361 4 426 8 446 290,0% 4 886 6 723 6 734 9 980 204,3%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi terv 2016. évi I. mod. 2016. évi II. mod. 2016. évi III. mod. Index % 2016. évi terv 2016. évi I. mod. 2016. évi II. mod. 2016. évi III. mod. Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 208 208 208 208 100,0% 25 25 25 25 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 208 208 208 208 100,0% 25 25 25 25 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 592 3 168 3 183 5 017 193,6% 3 099 3 734 3 898 7 696 248,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 592 3 168 3 183 5 017 193,6% 3 099 3 734 3 898 7 696 248,3%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 800 3 376 3 391 5 225 186,6% 3 124 3 759 3 923 7 721 247,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 070 2 646 2 650 4 484 216,6% 2 324 2 959 2 959 6 757 290,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 070 2 646 2 650 4 484 216,6% 2 324 2 959 2 959 6 757 290,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 730 730 741 741 101,5% 800 800 964 964 120,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 730 730 741 741 101,5% 800 800 964 964 120,5%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 800 3 376 3 391 5 225 186,6% 3 124 3 759 3 923 7 721 247,2%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi terv 2016. évi
I. mod.
2016. évi
II. mod.
2016. évi
III. mod.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mod.
2016. évi
II. mod.
2016. évi
III. mod.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 556 556 556 556 100,0% 23 23 23 23 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 556 556 556 556 100,0% 23 23 23 23 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 188 3 446 3 455 4 949 226,2% 2 923 3 773 3 884 7 345 251,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 188 3 446 3 455 4 949 226,2% 2 923 3 773 3 884 7 345 251,3%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 744 4 002 4 011 5 505 200,6% 2 946 3 796 3 907 7 368 250,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 244 3 494 3 494 4 984 222,1% 2 646 3 496 3 599 7 060 266,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 244 3 494 3 494 4 984 222,1% 2 646 3 496 3 599 7 060 266,8%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 500 508 517 521 104,2% 300 300 308 308 102,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 500 508 517 521 104,2% 300 300 308 308 102,7%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 744 4 002 4 011 5 505 200,6% 2 946 3 796 3 907 7 368 250,1%
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2016. évi terv 2016. évi
I. mod.
2016. évi
II. mod.
2016. évi
III. mod.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mod.
2016. évi
II. mod.
2016. évi
III. mod.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 548 548 548 548 100,0% 508 508 508 508 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 548 548 548 548 100,0% 508 508 508 508 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 126 3 474 3 489 5 784 272,1% 3 910 5 771 5 776 9 843 251,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 126 3 474 3 489 5 784 272,1% 3 910 5 771 5 776 9 843 251,7%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 674 4 022 4 037 6 332 236,8% 4 418 6 279 6 284 10 351 234,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 424 3 772 3 772 6 064 250,2% 3 618 5 477 5 477 9 544 263,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 424 3 772 3 772 6 064 250,2% 3 618 5 477 5 477 9 544 263,8%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 250 250 265 268 107,2% 800 802 807 807 100,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 250 250 265 268 107,2% 800 802 807 807 100,9%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 674 4 022 4 037 6 332 236,8% 4 418 6 279 6 284 10 351 234,3%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2016. évi terv 2016. évi
I. mod.
2016. évi
II. mod.
2016. évi
III. mod.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mod.
2016. évi
II. mod.
2016. évi
III. mod.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 52 52 52 52 100,0% 367 367 367 367 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 52 52 52 52 100,0% 367 367 367 367 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 594 3 629 3 745 6 266 241,6% 4 499 6 608 6 682 11 993 266,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 594 3 629 3 745 6 266 241,6% 4 499 6 608 6 682 11 993 266,6%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 646 3 681 3 797 6 318 238,8% 4 866 6 975 7 049 12 360 254,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 096 2 946 3 000 5 521 263,4% 3 666 5 775 5 808 11 119 303,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 096 2 946 3 000 5 521 263,4% 3 666 5 775 5 808 11 119 303,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 550 735 797 797 144,9% 1 200 1 200 1 241 1 241 103,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 550 735 797 797 144,9% 1 200 1 200 1 241 1 241 103,4%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 646 3 681 3 797 6 318 238,8% 4 866 6 975 7 049 12 360 254,0%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi terv 2016. évi
I. mod.
2016. évi
II. mod.
2016. évi
III. mod.
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mod.
2016. évi
II. mod.
2016. évi
III. mod.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 300 300 300 300 100,0% 61 61 61 61 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 300 300 300 300 100,0% 61 61 61 61 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 3 006 3 769 3 866 6 888 229,1% 2 733 3 614 4 149 7 547 276,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 006 3 769 3 866 6 888 229,1% 2 733 3 614 4 149 7 547 276,1%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 306 4 069 4 166 7 188 217,4% 2 794 3 675 4 210 7 608 272,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 3 006 3 769 3 744 6 763 225,0% 2 394 3 275 3 267 6 665 278,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 006 3 769 3 744 6 763 225,0% 2 394 3 275 3 267 6 665 278,4%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 300 300 422 425 141,7% 400 400 943 943 235,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 300 300 422 425 141,7% 400 400 943 943 235,8%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 306 4 069 4 166 7 188 217,4% 2 794 3 675 4 210 7 608 272,3%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2016. évi
terv
2016. évi
I. mod.
2016. évi
II. mod.
2016. évi
III. mod.
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 2 775 2 775 2 775 2 775 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 775 2 775 2 775 2 775 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 44 299 61 772 63 142 109 637 247,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 44 299 61 772 63 142 109 637 247,5%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 47 074 64 547 65 917 112 412 238,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 39 834 57 104 57 362 103 691 260,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 39 834 57 104 57 362 103 691 260,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 7 240 7 443 8 555 8 721 120,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 7 240 7 443 8 555 8 721 120,5%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 47 074 64 547 65 917 112 412 238,8%

2.a.2.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó egyéb intézmények beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2016. évi terv 2016. évi
I. mód
2016. évi
II. mód
2016. évi
III. mód
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód
2016. évi
II. mód
2016. évi
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 285 750 285 750 285 750 289 306 101,2% 126 060 126 060 126 426 126 426 100,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 285 750 285 750 285 750 289 306 101,2% 126 060 126 060 126 426 126 426 100,3%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek - 27 147 27 147 27 147 34 550 73 629 76 901 94 332 273,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - - - 34 550 73 629 76 901 94 332 273,0%
önkéntes feladat 27 147 27 147 27 147
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 285 750 312 897 312 897 316 453 110,7% 160 610 199 689 203 327 220 758 137,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 116 894 148 331 148 225 150 840 129,0% 139 042 178 039 181 304 195 567 140,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 116 894 148 331 148 225 150 840 129,0% 139 042 178 039 181 304 195 567 140,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 165 556 161 245 161 281 162 200 98,0% 19 018 19 018 19 256 19 256 101,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 165 556 161 245 161 281 162 200 98,0% 19 018 19 018 19 256 19 256 101,3%
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 3 300 3 321 3 391 3 413 103,4% 1 650 1 732 1 867 5 035 305,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 300 3 321 3 391 3 413 103,4% 1 650 1 732 1 867 5 035 305,2%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 285 750 312 897 312 897 316 453 110,7% 160 610 199 689 203 327 220 758 137,4%
Intézmény Újpesti Bölcsödék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2016. évi terv 2016. évi
I. mód
2016. évi
II. mód
2016. évi
III. mód
Index % 2016. évi
terv
2016. évi
I. mód
2016. évi
II. mód
2016. évi
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 26 747 27 816 27 816 27 816 104,0% 636 470 637 514 637 514 637 514 100,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 26 747 27 816 27 816 27 816 104,0% 636 470 637 514 637 514 637 514 100,2%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 51 043 61 116 62 782 91 178 178,6% 2 840 482 3 373 105 3 452 135 3 485 139 122,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 51 043 61 116 62 782 91 178 178,6% 2 840 482 3 361 298 3 440 328 3 473 332 122,3%
önkéntes feladat 11 807 11 807 11 807
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 77 790 88 932 90 598 118 994 153,0% 3 476 952 4 010 619 4 089 649 4 122 653 118,6%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 480 504 493 645 497 392 509 913 106,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 480 504 493 645 497 392 509 913 106,1%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 126 942 138 226 139 236 142 616 112,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 126 942 138 226 139 236 142 616 112,3%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 34 600 41 334 42 499 70 895 204,9% 2 721 957 2 981 482 2 987 527 2 996 579 110,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 34 600 41 334 42 499 70 895 204,9% 2 721 957 2 981 482 2 987 527 2 996 579 110,1%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 26 647 30 048 30 048 30 048 112,8% - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 26 647 30 048 30 048 30 048 112,8%
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 16 543 17 550 18 051 18 051 109,1% 144 650 171 683 222 347 234 437 162,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 16 543 17 550 18 051 18 051 109,1% 144 650 171 683 222 347 234 437 162,1%
önkéntes feladat
8. Felújítások 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,9%
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 77 790 88 932 90 598 118 994 153,0% 3 476 952 4 010 619 4 089 649 4 122 653 118,6%
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen
Rovat megnevezése 2016. évi terv 2016. évi
I. mód
2016. évi
II. mód
2016. évi
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - - -
ebből: állami feladat - - -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat - - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - - -
ebből: állami feladat - - -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat - - -
3. Közhatalmi bevételek - - -
ebből: állami feladat - - -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat - - -
4. Működési bevételek 1 075 027 1 077 140 1 077 506 1 081 062 100,6%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 1 075 027 1 077 140 1 077 506 1 081 062 100,6%
önkéntes feladat - - - -
5. Felhalmozási bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
8. Finanszírozási bevételek 2 926 075 3 534 997 3 618 965 3 697 796 126,4%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 2 926 075 3 496 043 3 580 011 3 658 842 125,0%
önkéntes feladat - 38 954 38 954 38 954
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 4 001 102 4 612 137 4 696 471 4 778 858 119,4%
B. KIADÁSOK - - - -
1. Személyi juttatások 480 504 493 645 497 392 509 913 106,1%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 480 504 493 645 497 392 509 913 106,1%
önkéntes feladat - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 126 942 138 226 139 236 142 616 112,3%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 126 942 138 226 139 236 142 616 112,3%
önkéntes feladat - - - -
3. Dologi kiadások 3 012 493 3 349 186 3 359 555 3 413 881 113,3%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 3 012 493 3 349 186 3 359 555 3 413 881 113,3%
önkéntes feladat - - - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat - - - -
5. Egyéb működési célú kiadások 211 221 210 311 210 585 211 504 100,1%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 211 221 210 311 210 585 211 504 100,1%
önkéntes feladat - - - -
6. Tartalékok - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Beruházások 166 143 194 286 245 656 260 936 157,1%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 166 143 194 286 245 656 260 936 157,1%
önkéntes feladat - - - -
8. Felújítások 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,9%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,9%
önkéntes feladat - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 4 001 102 4 612 137 4 696 471 4 778 858 119,4%

2.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó önállóan működő intézmények 2016. évi felhasználási engedélyhez kötött előirányzatairól

e Ft-ban
2016. évi terv 2016. évi I mód. 2016. évi II mód. 2016. évi III mód.
Intézmény Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék
Nyár Óvoda 5 332 1 440 5 332 1 440 5 332 1 440 2 975 804
JMK Óvoda 2 294 619 2 294 619 2 294 619 889 240
Aranyalma Óvoda-Kertvárosi Tagóvoda 5 296 1 430 3 123 844 2 581 698 318 88
Karinthy Frigyes Óvoda 2 375 641 2 375 641 1 826 493 1 568 423
Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda 3 387 914 3 387 914 1 703 460 1 703 460
Virág Óvoda 5 417 1 463 5 417 1 463 3 902 1 054 2 316 626
Viola Óvoda 5 348 1 444 5 348 1 444 5 348 1 444 1 945 525
Liget Óvoda-Királykerti Tagóvoda 2 428 655 2 428 655 1 209 331 1 080 296
Deák Óvoda 2 663 719 2 663 719 1 077 291 1 077 291
Dalos Ovi Óvoda 3 108 839 3 108 839 3 108 839 1 718 436
Aradi Óvoda-Csányi és Pozsonyi Tagóvoda 8 015 2 164 8 015 2 164 5 188 1 401 3 595 971
Bőrfestő Óvoda 8 919 2 408 8 919 2 408 8 370 2 260 5 130 1 385
Homoktövis Óvoda 4 664 1 260 4 019 1 086 3 761 1 016 3 212 868
Park Óvoda-Lakkozó Tagóvoda 4 126 1 114 4 126 1 114 4 126 1 114 3 054 825
Óvodák összesen 63 372 17 110 60 554 16 350 49 825 13 460 30 580 8 238
Újpesti Piac és Vásárcsarnok 2 291 793 2 291 793 2 291 793 2 291 793
Szociális Intézmény 4 617 1 247 4 617 1 247 4 617 1 247 3 000 811
Újpesti Bölcsődék Intézménye 10 187 2 750 8 803 2 376 6 120 1 653 4 643 1 254
Egyéb intézmények összesen 17 095 4 790 15 711 4 416 13 028 3 693 9 934 2 858
Mindösszesen 80 467 21 900 76 265 20 766 62 853 17 153 40 514 11 096

3. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek felújítási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2016. évi terv 2016. évi
I. mód
2016. évi
II. mód
2016. évi
III. mód
Index
1. 2. 4. 5. 6. 7. 8.
Intézményi felújítási kiadások
1. Polgármesteri Hivatal
2. Gazdasági Intézmény mindösszesen 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,95%
A. Inzézményi felújítás összesen 2 899 225 583 243 147 239 108 8247,95%
Önkormányzati felújítások
1. Utak és járdák felújítása 336 550 171 550 171 550 171 550 50,97%
2. MKSZ Tornaterem felújítási program 5 560 5 560
3. Tungstram utcai nyugdíjasház tetőfelújítás 34 252 34 252
B. Önkormányzati felújítás összesen 336 550 171 550 211 362 211 362 62,80%
Felújítások mindösszesen: 339 449 397 133 454 509 450 470 132,71%

4. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek beruházási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2016. évi terv 2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
A. Intézményi beruházási kiadások
1 Informatikai eszközök beszerzése 6 350 6 350 6 350 6 350 100,00%
2 D-link DGS-31210-24-48 TC/SÍ + D -link hálózat kezekő szoftver 2 540 2 940 2 940 2 940 115,75%
3 Kisértékű informatikai eszközök beszerzése 8 635 8 635 8 635 8 635 100,00%
4 Kisértékű egyéb eszközök beszerzése 2 500 2 533 2 533 2 789 111,56%
5 Számítógépek tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 13 145 16 434 16 434 16 434 125,02%
6 Fénymásolók, tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 6 350 6 350 6 350 6 350 100,00%
7. 2 db tehergépjármű megvásárlása 7 062 7 062
I. Polgármesteri Hivatal összesen 39 520 43 242 50 304 50 560 127,94%
1 Gazdasági Intézmény és intézményei beruházási keret 173 383 201 729 254 211 269 657 155,53%
II. Gazdasági Intézmény mindösszesen 173 383 201 729 254 211 269 657 155,53%
A. Inzézményi beruházás összesen (I. + II.) 212 903 244 971 304 515 320 217 150,41%
B. Önkormányzat beruházási kiadásai
1 Tervezési díjak 52 070 65 892 69 131 69 131 132,77%
2 Járda és útépítés 25 654 25 654 25 654 25 654 100,00%
3 Játszóterek építése 36 195 36 195 36 195 36 195 100,00%
4 Parképítés, fasor rehabilitáció 843 404 848 951 848 951 848 951 100,66%
5 Közműépítés 15 875 15 875 15 875 15 875 100,00%
6 Parkoló építése 59 055 59 055 59 055 59 055 100,00%
7 Közvilágítás 31 750 31 750 31 750 31 750 100,00%
8 Forgalomtechnika 25 400 25 400 25 400 25 400 100,00%
9 Játszótéri és közterületi ivókutak 19 050 19 050 18 050 18 050 94,75%
10 Közterületi öntözőkutak építése 25 400 31 204 31 204 31 204 122,85%
11 Térfigyelő kamerák telepítése (tervezés+kivitelezés) 79 893 81 366 81 366 81 366 101,84%
12 Nagyértékű egyéb eszközök beszerzésea közhasznú foglalkoztatottak részére 2 600 2 600 2 600 2 600 100,00%
13 Intézményi játszóeszköz építés 10 160 10 160 440 440 4,33%
14 Polgármesteri Hivatal rekonstrukciója 127 000 122 000 122 000 122 000 96,06%
15 Szent István tér rehabilitációja, új piac és kulturális központ építése, szennyvízhasznosító műtárgy építése (Főv.-i Értékvédelmi pályázat) 528 857 548 379 550 508 550 508 104,09%
16 TÉR-KÖZ pályázat kiviteli tervek 30 861 30 861 30 861 30 861 100,00%
17 Épületszerkezeti munkák keretszerződés 190 437 190 437 190 437 190 437 100,00%
18 Bontási munkák keretszerződés 194 247 194 247 194 247 194 247 100,00%
19 Jókai u.-Petőfi u.-István u. épületegyüttes bontása 110 317 110 317 116 455 116 455 105,56%
20 Kisértékű eszközök beszerzése 247 295 295
21 Érdekeltségnövelő pályázat 14 715 14 715 14 715
22 Család- és Gyermekjóléti Központ fejlesztési támogatása 2 000 2 000 0
23 Helyi védett épületet jelző táblák 1 438 1 438 1 438
24 Angol Nyelvet emelt Szinten Oktató Általános Iskola fűtéskorszerűsítése 126 260 126 260 126 260
25 Nyár Óvoda infrastruktúra fejlesztése - tervezés 2 413 2 413 2 413
26 Emléktábla állítása 150 150 404
27 Röntgencső csere 2 463 2 463
28 Oktatási és Nevelési Intézmények energetikai korszerűsítése 2015 16 050 16 050
30 Településüzemeltetési kataszter szoftver 318 318
31 Lakóingatlanok vásárlása 15 942 15 942
B. Önkormányzat beruházási kiadásai összesen 2 408 225 2 596 616 2 632 223 2 630 477 109,23%
Beruházások mindösszesen: (A.+B.) 2 621 128 2 841 587 2 936 738 2 950 694 112,57%

5.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2016. évi terv 2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index
1. 2. 4. 5. 6. 7. 8.
I. Egyéb működési célú kiadások 1 929 375 2 213 716 2 283 623 2 293 620 118,88%
A. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n belülre 58 000 115 125 131 679 140 819 242,79%
1 Nemzetiségi Önkormányzatok támogatása 3 000 3 000 3 000 6 140 204,67%
2 Rendőrség támogatása 52 000 52 000 52 000 52 000 100,00%
3 Tűzőrség támogatása 3 000 3 000 3 000 3 000 100,00%
4 2013. évi támogatási előleg visszafizetése 31 482 31 482 31 482
5 2014.és 2015. évi támogatás visszafizetése 19 643 25 267 25 267
6 Tanoda program támogatása 6 000 6 000 12 000
7 Nemzetiségi keretből adott támogatás 8 130 8 130
8 Károlyi Kórház működésének támogatása 2 000 2 000
9 KOB: Nyári tábor és erdei iskolák keretből adott támogatás 800 800
B. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n kívülre 1 871 375 2 098 591 2 151 944 2 152 801 115,04%
1 Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. 165 000 165 000 165 000 165 000 100,00%
2 Helytörténeti Értesítő 4 440 4 440 4 440 4 440 100,00%
3 BEM Folklór Egyesület támogatása 2 000 2 000 2 000 2 000 100,00%
4 Megyeri Tigrisek támogatása 3 500 3 500 3 500 3 500 100,00%
5 UV Zrt. közszolgáltatási szerződés 501 818 501 818 507 478 509 584 101,55%
6 UKK Nonprofit Kft. közszolgáltatási szerződés 187 917 188 338 188 338 188 338 100,22%
7 Újpesti Városgondnokság Kft. közszolgáltatási szerződés 660 000 882 352 882 352 882 352 133,69%
8 Kerületi komposztálási mintaprogram 2 000 2 000 2 000 2 000 100,00%
9 Állatmentő Liga (állatmentő őrszolgálat) támogatása 3 900 3 900 3 900 3 900 100,00%
10 Polgárőr szervezetek támogatása 4 000 4 000 4 400 4 400 110,00%
11 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 165 000 165 000 178 688 154 188 93,45%
12 Twist Olivér Alapítvány 13 000 13 000 13 000 13 000 100,00%
14 Kereskedelmi és Iparkamara támogatása 1 000 1 000 1 000 1 000 100,00%
15 MÁV Szimfonikusok támogatása 1 000 1 000 1 000 1 000 100,00%
16 UTE utánpótlás támogatása 102 000 102 000 102 000 102 000 100,00%
17 Közterületi kamerarendszer magánterületen elhelyezett kameráinak üzemeltetéséhez nyújtott támogatás 1 700 1 753 1 753 1 753 103,12%
18 UTE versenysport támogatása 36 000 36 000 36 000 36 000 100,00%
19 Lepke Múzeum támogatása 3 600 3 600 3 600 3 600 100,00%
20 Egyházak működési támogatása 10 000 10 000 10 000 10 000 100,00%
21 ÚSC Városi Sportiskola támogatása 3 500 3 500 3 500 3 500 100,00%
22 Könyvkiadás támogatása 1 700 1 700 1 700
23 Sporttámogatási keretből adott támogatás 470 910 910
27 Kiemelt kulturális és oktatási keretből adott támogatás 320 1 320 1 340
28 Magyar Limes Szövetség Kulturális Egyesület támogatása 1 900 1 900 1 900
29 DÖK támogatás 750 750
30 KOB: Civil keretből adott támogatások 10 260 13 410
31 DHK távhő hátralék 15 000 30 049
32 Egészségügyi tartalékból adott támogatás 2 000 2 020
33 KOB: Nyári tábor és erdei iskolák keretből adott támogatás 4 155 4 155
34 Pátyi László atya elhelyezésének támogatása 1 000
35 Sport alapból adott támogatás 2 012
36 CSIBÉSZEK Fiatalokat Támogató Alapítvány támogatása 2 000
II. Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 457 973 2 886 604 2 874 757 2 899 257 117,95%
A. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n belülre 0 0 0 0
B. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n kívülre 2 457 973 2 886 604 2 874 757 2 899 257 117,95%
1 Önkormányzati lakásért fizetett pénzbeli térítés 20 000 20 000 14 764 14 764 73,82%
2 Fiatal házasok lakáshoz jutási támogatás végleges jelleggel 28 000 28 000 28 000 28 000 100,00%
3 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök 5 000 11 000 11 000 11 000 220,00%
4 UV Zrt. közszolgáltatási szerződés 193 182 193 182 195 571 195 571 101,24%
5 Szent István téri új Piac és Kulturális Központ építése 1 918 141 1 918 141 1 918 141 1 918 141 100,00%
6 Társasházak energetikai korszerűsítésének támogatása 67 410 67 410 67 410
7 Közvilágítás fejlesztések (BDK) 20 000 20 000 20 000 20 000 100,00%
8 BKISZ hozzájárulás 850 16 142 16 142 16 142 1899,06%
9 MKSZ pályázat önrésze Bene Ferenc Ált. Iskola tornaterem, öltöző 9 000 9 000 0 0 0,00%
10 UTE TAO pályázat önrész 25 500 25 500 25 500 25 500 100,00%
11 Ovi-Foci program folytatása 6 000 6 000 6 000 6 000 100,00%
12 Templomok felújítási keret 25 000 25 000 25 000 25 000 100,00%
13 Kunhalom utcai orvosi rendelő építése 156 000 156 000 156 000 156 000 100,00%
14 Önkormányzati lakások felújítása 45 000 45 000 45 000 45 000 100,00%
15 UKK Nonprofit Kft. közszolgáltatási szerződés 6 300 6 300 6 300 6 300 100,00%
16 UV Zrt. Görgey utca előleg elszámolása 28 000 28 000 28 000
17 Bajza Iskola tornaterem bővítés TAO 87 540 87 540 87 540
18 TAO önrészek 203 040 203 040 203 040
19 Újpesti Városgondnokság Kft. közszolgáltatási szerződés 21 349 21 349 21 349
20 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 24 500
I.-II. Mindösszesen 4 387 348 5 100 320 5 158 380 5 192 877 118,36%

5.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú bevételei feladatonként (eFt-ban)

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2016. évi terv 2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index
1. 2. 4. 6. 7. 8. 9.
I. Működési célú bevételek 3 375 207 3 411 142 3 468 590 3 507 995 103,93%
A. Működési célú támogatások ÁH-n belülről 3 289 207 3 325 142 3 382 590 3 421 995 104,04%
1 Önkormányzatok működési támogatásai 2 897 042 2 939 718 2 997 236 3 039 278 104,91%
2 Újpesti Piac és Vásárcsarnok 126 880 105 987 105 917 103 280 81,40%
3 Közhasznú foglalkoztatottak 204 629 204 629 204 629 204 629 100,00%
4 Fővárosi Önkormányzat (Babits M.Gimn. és Karinthy F.Ált.Isk. működtetése) 60 656 60 656 60 656 60 656 100,00%
5 Intézményektől elvont 2015 évi maradvány 14 152 14 152 14 152
B. Működési célú átvett pénzeszközök 86 000 86 000 86 000 86 000 100,00%
1 Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. 2015. évi támogatás visszafizetés 10500 10500 10500 10 500 100,00%
2 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2015. évi támogatás visszafizetés 74 500 74 500 74 500 74 500 100,00%
3 Cseriti adományok 1 000 1 000 1 000 1 000 100,00%
II. Felhalmozási célú bevételek 490 250 490 210 1 408 151 1 408 151 287,23%
A. Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 416 250 416 250 1 331 337 1 331 337 319,84%
1 Fővárosi Önkormányzat Értékvédelmi pályázat 7 500 7 500 7 500 7 500 100,00%
2 Rózsavirág tér III. ütem - Térköz II. 24 000 24 000 24 000 24 000 100,00%
3 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 384 750 384 750 100,00%
4 Trungstram utcai nyugdíjasház tetőfelújítás támogatása NGM 17 126 17 126
5. Szilágyi úti sportlétésítmények fejlesztések támogatása NFM 897 961 897 961
B. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 74 000 73 960 76 814 76 814 103,80%
1 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök visszatérülése 11 000 11 000 11 000 11 000 100,00%
2 UV Zrt. Lektött tartalékba pótbefizetés visszatérítése 50 000 50 000 52 854 52 854 105,71%
3 EIB 13 000 12 960 12 960 12 960 99,69%
I.-II. Mindösszesen 3 865 457 3 901 352 4 876 741 4 916 146 127,18%

6. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 24.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzatának tartalék előirányzatai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2016. évi terv 2016. évi
I. mód.
2016. évi
II. mód.
2016. évi
III. mód.
Index
1. 2. 4. 5. 6. 7. 8.
A. Általános tartalék 200 000 485 842 412 598 266 409 133,20%
B. Működési céltartalék (I.+II.) 362 875 350 230 183 205 154 231 42,50%
I. Egyéb működési tartalék (1+....+29.) 270 425 257 804 131 584 112 969 41,77%
1 Egészségügyi és szociális ágazati tartalék 100 000 100 000 76 689 65 707 65,71%
2 Intézményvezetők, pedagógusok továbbképzése 4 225 319 319 223 5,28%
3 Vis maior alap 5 000 5 000 4 496 4 308 86,16%
4 Újpesti Városnapok 22 000 22 000 1 650 1 650 7,50%
5 Testvérvárosi Kapcsolatok 2 000 2 000 1 107 1 107 55,35%
6 Újpest Egészségéért Díj 4 200 4 200 594 594 14,14%
7 Sport támogatási keret 10 000 9 530 9 090 9 090 90,90%
8 Újpest kiváló tanulója 2 500 2 500 1 104 954 38,16%
9 Újpest gyermekeiért cím, díszpolgári cím 5 000 5 000 821 0 0,00%
10 Kiemelt kulturális és oktatási tevékenység 5 000 4 455 2 955 2 743 54,86%
11 Tankönyv támogatás 26 500 26 500 0 0 0,00%
12 Diákcsere program 1 000 1 000 1 000 1 000 100,00%
13 Könyvkiadás támogatása 4 000 2 300 2 300 2 134 53,35%
14 DHK díjtartozás 15 000 15 000 0 0 0,00%
15 Karácsonyi vásár, szilveszter 15 000 15 000 15 000 15 000 100,00%
16 Bajnok Terasz 10 000 10 000 0 0 0,00%
17 Nyári napközis tábor, Pótvizsga felkészítés 26 000 26 000 7 459 7 459 28,69%
18 Tanoda Program támogatása 13 000 7 000 7 000 1 000 7,69%
II. Bizottsági tartalékok (1+...+9) 92 450 92 426 51 621 41 262 44,63%
1 Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság keret 3 000 3 000 3 000 3 000 100,00%
2 Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság keret 3 000 3 000 3 000 3 000 100,00%
3 Népjóléti és Lakásügyi Bizottság 3 000 3 000 2 012 2 012 67,07%
4 Idősek hónapja 1 200 1 200 75 75 6,25%
5 100 évesek köszöntése 100 100 100 100 100,00%
6 Szociális munka díj 1 150 1 150 1 150 983 85,48%
7 TRÖK keret 12 000 12 000 12 000 12 000 100,00%
8 TRÖK rendezvények 10 000 9 976 3 437 1 547 15,47%
9 Közművelődési, Oktatási Bizottsági keret 59 000 59 000 26 847 18 545 31,43%
Ebből: - DÖK támogatás 2 000 2 000 1 175 1 175 58,75%
- Gyermekvédelmi keret 3 000 3 000 0 0 0,00%
- Nyári tábor és erdei iskolák támogatása 10 000 10 000 62 62 0,62%
- Egyéb kulturális tevékenység 8 000 8 000 8 000 8 000 100,00%
- Nemzetiségi keret 14 000 14 000 5 870 2 730 19,50%
- Civil keret 14 000 14 000 3 740 590 4,21%
- Sport Alap 8 000 8 000 8 000 5 988 74,85%
C. Fejlesztési tartalékok (1+...+9) 826 396 1 618 863 2 406 561 2 399 668 290,38%
1 Beruházási és felújítási céltartalék, Hajrá Újpest Városfejlesztési Program 386 421 1 179 038 1 070 998 1 064 359 275,44%
2 Pályázatok elkészítése 5 000 5 000 3 095 3 095 61,90%
3 TRÖK Farkaserdő rendbetétele 10 000 10 000 10 000 10 000 100,00%
4 Helyi védett ingatlanok 10 000 10 000 10 000 10 000 100,00%
5 Szobor és emléktábla állítás 8 000 7 850 7 850 7 596 94,95%
6 Informatikai tartalék + pályázati önrészek 10 000 10 000 9 682 9 682 96,82%
7 Tásasházak óvadék betét számla 12 225 12 225 12 225 12 225 100,00%
8 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 384 750 384 750 100,00%
9. Szilágyi úti sportlétésítmények fejlesztése 897 961 897 961
Tartalékok mindösszesen (A+B+C) 1 389 271 2 454 935 3 002 364 2 820 308 203,01%