Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és intézményei 2017. évi összevont költségvetéséről és a végrehajtás szabályairól

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörben az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2)-(3) bekezdésben meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra, a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzatra, a Polgármesterre, a Polgármesteri Hivatalra és az Önkormányzat által fenntartott költségvetési szervekre, továbbá a támogatások tekintetében mindazon természetes és jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, akik, illetőleg amelyek támogatásban részesülnek.

2. § (1) *  A Képviselő-testület az önkormányzat és a költségvetési szervek együttes 2017. évi költségvetésének:

Költségvetési kiadások főösszegét 24 923 283 eFt-ban
Finanszírozási kiadások főösszegét 10 261 059 eFt-ban
Költségvetési és finanszírozási kiadások főösszegét 35 184 342 eFt-ban
Költségvetési bevételek főösszegét 18 199 143 eFt-ban
Finanszírozási bevételek főösszegét 16 985 199 eFt-ban
Költségvetési és finanszírozási bevételek főösszegét 35 184 342 eFt-ban
A hiány összegét 0 eFt-ban

határozza meg.

(2) *  A Képviselő-testület a 2017. évi költségvetés kiemelt előirányzatait az alábbiak szerint határozza meg:

eFt
Költségvetési és finanszírozási bevételek együttes főösszege 35 184 342
Felhalmozási célú bevételek 2 001 844
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek 16 985 199
Működési célú bevételek 16 197 299
Működési célú finanszírozási bevételek 0
Költségvetési és finanszírozási kiadások együttes főösszege 35 184 342
Felhalmozási célú kiadások 10 282 432
ebből:
- beruházási kiadások 5 983 792
- felújítások 1 164 635
- egyéb felhalmozási célú kiadások 1 512 967
- fejlesztési tartalékok 1 621 038
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások 0
Működési célú kiadások 14 640 851
ebből:
- személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok 5 656 920
- dologi kiadások 5 379 519
- ellátottak pénzbeli juttatásai 414 716
- egyéb működési célú kiadások 2 670 690
- működési tartalékok 519 006
Működési célú finanszírozási kiadások 10 261 059

(3) *  A költségvetési létszámkeretet a hatályba léptetés napjától 1334 főben állapítja meg a rendelet 2., 2.a.1. és 2.a.2. mellékletei „Költségvetési létszámkeret” sora szerinti részletezettséggel.

(4) A Képviselő-testület az önkormányzatnál foglalkoztatott közhasznú foglalkoztatottak számított éves létszámát 250 főben állapítja meg.

3. § A Képviselő-testület a köztisztviselői illetményalapot a Magyarország központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 59. § (1) és (6) bekezdése alapján 2017. február 28-ig 38 650 Ft-ban, 2017. március 1-től 42 000 Ft-ban határozza meg.

4. § *  A Képviselő-testület az önkormányzat bevételeit és kiadásait mérlegszerűen az 1.b. számú mellékletének „2017. IV. mód.” oszlopaiban rögzített összegekkel hagyja jóvá.

2. Az önkormányzat bevételei

5. § *  A Képviselő-testület a költségvetési és finanszírozási bevételek főösszege forrásonkénti megbontásának tartalmát az 1.a. számú melléklet C. sorának 2. oszlopa, összegeit a „2017. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

6. § (1) *  Az 5. §-ban megállapított bevételek és finanszírozási műveletek közül a Képviselő-testület az intézményi bevételek tartalmát költségvetési a 2. számú melléklet A./1-8. sorai szerinti tartalommal, a „2017. IV. mód” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

(2) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat működési és felhalmozási célú átvett pénzeszközeit az 5.b. számú melléklet 2. oszlopa szerinti célokra, a „2017. IV. mód.” oszlopa szerinti összegekben hagyja jóvá.

3. Az önkormányzat kiadásai

7. § *  A Képviselő-testület a költségvetési kiadások és finanszírozási kiadások főösszege forrásonkénti megbontásának tartalmát az 1. számú melléklet F. sorának 2. oszlopa, összegeit a „2017. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

8. § (1) *  A 7. §-ban megállapított kiadások és finanszírozási műveletek közül a Képviselő-testület az intézményi kiadások tartalmát költségvetési szervenként a 2. számú melléklet B./1-9. sorai szerinti tartalommal, a „2017. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

(2) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat és intézményei felújítási előirányzatait célonként a 3. számú melléklet 2. oszlopa szerinti tartalommal, és a „2017. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

(3) *  A Képviselő-testület a beruházási kiadásokat feladatonként a 4. számú melléklet 2. oszlopa szerinti tartalommal, „2017. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben állapítja meg.

(4) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat működési és felhalmozási célú átadott pénzeszközeit az 5.a. számú melléklet 2. oszlopa szerinti célokra, a „2017. IV. mód.” oszlopa szerinti összegekben állapítja meg.

(5) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat tartalékait a 6. sz. melléklet 2. oszlopa szerinti célokra, a „2017. IV. mód.” oszlopa szerinti összegekben állapítja meg.

4. Egyéb kimutatások

9. § (1) Az Önkormányzat és a költségvetési szervek kiadási és bevételi előirányzatainak kormányzati funkciók szerinti megbontását a 7.a. - 7.c. sz. melléklet tartalmazza.

(2) Az Önkormányzat előirányzat felhasználási tervét havonkénti bontásban a 8. sz. melléklet tartalmazza.

(3) Az Önkormányzat többéves kihatással járó kötelezettségvállalásait, évenkénti bontásban, és összesítve a 9. sz. melléklet tartalmazza.

(4) Az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat - a támogatások szöveges indokolásával együtt - a 10. sz. melléklet tartalmazza.

(5) Az Önkormányzat saját bevételeinek, valamint a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegeit a 11. sz. melléklet tartalmazza.

5. A költségvetés végrehajtási szabályai

10. § (1) Az önkormányzati költségvetési szerveknek az elemi költségvetésüket a rendelet 2, 2.a.1., 2.a.2., 2.a.2.1., 2.a.2.2., 2.b., 3, 4, 5, 6, 7.a.-c. számú mellékleteiben meghatározott összegekkel kell összeállítaniuk.

(2) Az Gazdasági Intézmény elemi költségvetése együttesen foglalja magába a saját, valamint a hozzárendelt költségvetési szervek és egyéb feladatok előirányzatait.

(3) A Képviselő-testület felhatalmazza az Önkormányzat költségvetési intézményeit a költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a jóváhagyott kiadások teljesítésére.

(4) A költségvetési intézményeknél, a tervezett bevételek elmaradása nem vonhatja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését. A kiadási előirányzatok, amennyiben a tervezett bevételek nem folynak be, nem teljesíthetők.

(5) A költségvetési szerv, beleértve a Polgármesteri Hivatalt is, a költségvetésben meghatározott előirányzat-csoportoktól, kiemelt és részelőirányzatoktól csak az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet 17. számú mellékletében szereplő előírások figyelembe vételével térhet el.

(6) A költségvetési szerv költségvetési támogatási előirányzata csak alaptevékenységre és ezzel összefüggő egyéb kiadásokra használható fel.

(7) A költségvetési szervek az egyes felújítási és beruházási jogcímeken keletkező előirányzat-maradványok terhére új jogcímen kötelezettséget a Képviselő-testület előzetes jóváhagyásával vállalhatnak.

(8) A Képviselő-testület a költségvetési intézmények vezetőit a megállapított előirányzaton belül önálló létszám-, és bérgazdálkodási jogkörrel látja el.

(9) A Képviselő-testület az önkormányzat költségvetési intézményeinek nettósított költségvetési támogatását - a polgármester által előzetesen jóváhagyott pénzellátási terv alapján - biztosítja. Ettől eltérni csak felhalmozási kiadások esetén lehet.

(10) A kötelezettségvállalásból eredő kifizetések rendjét az előző pontban írottak szerint kell szabályozni.

(11) A költségvetési szervek a 2b. melléklet szerinti személyi juttatás és járulék során szereplő összegeket a Polgármester külön írásbeli engedélyével használhatják fel.

(12) Az UV Újpesti Vagyonkezelő Zrt. részére az 5.a. melléklet I./B./5. és II./B./4. soraiban, az Újpesti Kulturális Központ (UKK) Nonprofit Kft. részére 5.a. melléklet I./B./6. és II./B./15. soraiban, az Újpesti Városgondnokság 5.a. melléklet I./B./7. sorában meghatározott támogatási összegek társaságonként együttesen tartalmazzák a közszolgáltatási szerződésekben rögzített 10% tartalékkereteket. Ezen tartalékkeretek kizárólag a Polgármester külön írásbeli engedélyével használhatóak fel.

(13) A Képviselő-testület a 6. sz. mellékletben szereplő „Beruházási és felújítási céltartalék” előirányzatát keretösszegként kezeli.

(14) A Polgármester, a jelen rendelet hatályba lépését követő 45 napon belül előterjeszti a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottságnak az önkormányzati tulajdonú intézményi ingatlanok 2017. évi felújításának tervezetét, figyelemmel az intézmények által benyújtott igényekre. A Polgármester egyúttal javaslatot tesz a szükséges felújítások sorrendjére. A Polgármester a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság véleményének figyelembe vételével dönt a felújításokról.

(15) A Képviselő-testület az Önkormányzat Beruházási és felújítási céltartalékáról úgy rendelkezik, hogy azt működési célú kiadásokra nem lehet fordítani.

(16) Az önkormányzati költségvetési szerv az e rendeletben meghatározott működési előirányzatát kizárólag abban az esetben lépheti túl, ha az államháztartás más alrendszereitől, alapítványtól vagy saját tevékenységből származó nem tervezett bevételt ér el, vagy jóváhagyott pénzmaradvánnyal rendelkezik. Amennyiben jogszabály, vagy egyéb központi intézkedés fedezet nélkül kifizetést ír elő, ennek teljesítése jogszerű, a Képviselő-testület utólagos tájékoztatása mellett.

(17) A költségvetési szervek saját bevételszerző tevékenysége nem befolyásolhatja hátrányosan alaptevékenységük ellátását, kizárólag szabad kapacitásaik terhére tehetik meg.

(18) A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek esetében a közbeszerzés útján megvalósuló beszerzések technikai bonyolítását és azok pénzügyi rendezését a Gazdasági Intézmény Központ végzi és adja át az gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerveknek.

6. Költségvetési előirányzatok változtatása

11. § (1) A költségvetési rendelet módosítását haladéktalanul a Képviselő-testület elé kell terjeszteni, ha év közben az Országgyűlés előirányzatot zárol az önkormányzatnál.

(2) A költségvetési rendelet módosítására a Képviselő-testület döntése alapján, szükség szerint kerül sor, de legalább:

a) az első félévre vonatkozóan szeptember 30-ig,

b) a második félévre vonatkozóan legkésőbb a költségvetési beszámoló felügyeleti szervhez történő megküldésének határidejéig, december 31-ei hatállyal.

(3) A (2) bekezdés a) és b) pontja esetén a költségvetési rendelet módosításának tartalmaznia kell az alábbi okok hatását a költségvetésre:

a) a központi szervek által engedélyezett előirányzat módosítások,

b) a költségvetési szerveket érintő, felügyeleti szervi hatáskörben végrehajtott előirányzat módosítások,

c) a költségvetési szervek saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosítások,

d) a Képviselő-testület felhatalmazása alapján átruházott hatáskörben hozott átcsoportosítások,

e) az éves költségvetés főösszegét, illetve a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításokat eredményező képviselő-testületi döntések,

f) az önkormányzati többletbevételek előirányzatosítása.

7. Előirányzat módosítás a Képviselő-testület kizárólagos jogkörében, illetve az átruházott jogkörök szabályozása

12. § (1) A Képviselő-testület a 2017. évi költségvetésben jóváhagyott bevételi és kiadási főösszegének és kiemelt előirányzatainak tekintetében a 13. és a 18. §-ban előírtak kivételével a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát magának tartja fenn.

(2) A mindenkori éves költségvetés terhére, éven túli kötelezettséget jelentő kiadást kizárólag a Képviselő-testület vállalhat.

13. § (1) A Képviselő-testület a helyi önkormányzat rendeletében megjelenő bevételek és kiadások módosításának, kiadási előirányzatok egymás közötti átcsoportosításának jogát - két ülés között - az Áht. 34. § (2) bek. alapján átruházza a Polgármesterre.

(2) A Polgármester 13. § (1) bekezdésében foglalt intézkedéseiről a költségvetési rendelet soron következő módosításakor ad tájékoztatást a Képviselő-testületnek.

8. Előirányzat felhasználási, felosztási jogkörök

14. § (1) A Képviselő-testület a 6. számú melléklet A., B./I. és C. sorainak tekintetében úgy rendelkezik, hogy kizárólag a felsorolt jogcímekre fordítható, felhasználásáról a Polgármester dönt. A keretösszegek az egyes jogcímek között csak a Képviselő-testület jóváhagyásával, a költségvetési rendelet módosításával csoportosíthatóak át.

(2) A Képviselő-testület a 6. számú melléklet B./II. soraiban szereplő bizottsági tartalékokról a megnevezett bizottság jogosult dönteni. A költségvetési rendelet ehhez kapcsolódó módosítását a Képviselő-testület hagyja jóvá.

(3) Alapítványok támogatására vonatkozó döntés nyomán a támogatás csak a Képviselő-testület jóváhagyásával folyósítható.

(4) Az Önkormányzat által támogatott szervezetek és magánszemélyek elszámolási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű összeg rendeltetésszerű használatára vonatkozóan a megkötött támogatási szerződés szerint. Az elszámolási kötelezettség elmulasztása esetén a támogató köteles a támogatást felfüggeszteni. A támogatások jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a felhasználót visszafizetési kötelezettség terheli. A költségvetési előirányzatok terhére az Önkormányzat által vagy a nevében kiírt pályázatoknak minden esetben tartalmazniuk kell a benyújtott pályázatokra vonatkozóan a kizárás, illetve az érvénytelenség feltételeit.

9. Előirányzat-módosítás az Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézményeknél

15. § (1) A költségvetési szerv saját előirányzat-módosítási hatáskörben a jóváhagyott költségvetésének bevételi és kiadási főösszegét, kiemelt előirányzatait - a Képviselő-testület jóváhagyása mellett - felemelheti az eredeti, illetve a módosított (továbbiakban: jóváhagyott) intézményi működési bevétel főösszegét meghaladó többletbevételéből a (2) és (4) bekezdésekben foglaltakra figyelemmel.

(2) A végrehajtott előirányzat növelése tartós elkötelezettséggel és költségvetési támogatási igénnyel sem a költségvetési évben, sem a következő év/ek/ben nem járhat. A költségvetési szerv a kiemelt előirányzatait csak e rendelet előírásai szerint módosíthatja.

(3) A költségvetési szerv saját hatáskörben a jóváhagyott működési kiemelt előirányzatain belül a részelőirányzatoktól csak az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet 17. számú mellékletében szereplő előírások figyelembe vételével térhet el.

(4) A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv az (1) bekezdés szerinti saját hatáskörű kiemelt előirányzat módosítását a meghatározott pénzügyi, gazdasági feladatainak ellátását végző költségvetési szerv vezetőjén keresztül kezdeményezi, a változtatáshoz a Polgármester engedélye szükséges.

(5) A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv az önkormányzati költségvetési rendeletben jóváhagyott elemi költségvetési előirányzatai felett önállóan rendelkezik, az e rendelet korlátozásainak figyelembe vételével egyidejűleg.

10. A maradvány elszámolásának szabályai

16. § (1) Az önkormányzati költségvetési intézmények költségvetési maradványát - ezen belül a személyi juttatások maradványát - a Képviselő-testület hagyja jóvá. A Képviselő-testület dönt az önkormányzati szabad maradvány felosztásáról.

(2) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben foglaltak jóváhagyása és felosztása során az önkormányzati költségvetési intézmények 2016. évi személyi juttatások szabad maradványai terhére az önkormányzati költségvetési intézmények tekintetében átcsoportosítást hajthat végre.

(3) Az önkormányzati költségvetési intézmények maradványa elszámolása során az Önkormányzatot illeti meg:

a) a végleges feladatelmaradás miatti összeg,

b) a meghatározott célra - kivéve pályázati forrásokból megvalósuló programokra - rendelkezésre bocsátott, áthúzódó pénzügyi teljesítés nélküli összegek maradványa,

c) a tárgyévben, évközben engedélyezett létszámnövekedéssel összefüggésben jóváhagyott előirányzat-növekményből az az összeg, amelyet az adott intézmény a létszám-feltöltés teljes vagy részleges elmaradása miatt nem használt fel,

d) a munkaadót terhelő járulékok előirányzatának támogatással fedezett, illetve arányos részének maradványából azon összeg, amely nem kapcsolódik a személyi juttatások előirányzatának maradványához,

e) a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó maradvány.

(4) A maradvány terhére nem kezdeményezhető olyan tartós kötelezettség, amely a következő évben (években) támogatási többlettel járna.

(5) A NEAK által finanszírozott feladatok maradványának elszámolása során a Pénztár kezelőjének rendelkezése szerint kell eljárni.

(6) A Képviselő-testület az állami támogatások elszámolásához kapcsolódó befizetési kötelezettség teljesítése érdekében az önkormányzati intézmények részére maradványt terhelő befizetési kötelezettséget írhat elő.

(7) A költségvetési szerv az előző évi maradvány jóváhagyását követően - az előirányzat felhasználását megelőzően - módosítja elemi költségvetését.

11. Vegyes rendelkezések

17. § (1) Az önkormányzati költségvetési intézmények csak a Képviselő-testület engedélyével hozhatnak létre társadalmi szervezetet.

(2) Az önkormányzati költségvetési intézmények társadalmi szervezethez csak a Képviselő-testület engedélyével csatlakozhatnak.

(3) Az önkormányzati költségvetési intézmények gazdasági társaságot, nonprofit gazdasági társaságot nem alapíthatnak, illetőleg nem szerezhetnek gazdasági társaságban, nonprofit gazdasági társaságban érdekeltséget.

(4) Az önkormányzati költségvetési intézmények pénzkölcsönt (hitelt) nem vehetnek fel, kezességet nem vállalhatnak, értékpapírt nem vásárolhatnak, váltót nem bocsáthatnak ki és nem fogadhatnak el.

(5) A közép és hosszú lejáratú hitelfelvétel, kötvény kibocsátás esetén a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény előírásai szerint kell eljárni.

(6) Az önkormányzati költségvetési intézmények költségvetési elszámolási számláikon lévő szabad pénzeszközeiket - a központi költségvetésből származó állami támogatások kivételével - betétként kizárólag a számlavezető pénzintézetnél a költségvetési elszámolási számlához kapcsolódó alszámlán köthetik le, ha azzal nem veszélyeztetik az esedékes kiadások teljesítését.

(7) Az önkormányzati költségvetési szervek a jóváhagyott előirányzatokon belül az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 122. § (2) bekezdés alapján a saját bevételek teljesülési ütemére figyelemmel kötelesek gazdálkodni.

(8) Az Újpesti Szent István téri Piac- és Vásárcsarnok Felügyelősége 2017-re realizált eredményéből félévente, a félév utolsó hónapját követő hó 15. napjáig a bevételi és kiadási előirányzata teljesülésének arányában elszámol az Önkormányzat felé.

(9) Az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeit államilag garantált értékpapír vásárlására fordíthatja, illetve betétlekötési szerződést köthet. Az államilag garantált értékpapírt kizárólag az MNB engedéllyel rendelkező pénzügyi szolgáltatón keresztül lehet vásárolni. A tőkegarantált lekötés kamatait az önkormányzat pénzügyi befektetései során szabadon forgathatja. Az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek befektetéséről a Gazdasági Főosztály vezetőjének javaslatára a Polgármester dönt.

(10) Az Önkormányzat gépjárműadó beszedési számláján az önkormányzatot illető részt, a következő hónap 8. napjáig kell az Önkormányzat költségvetési elszámolási számla javára átutalni.

(11) Az Önkormányzat a helyi adó beszedési számláján, a pótlék és bírság beszedési számlán hó végén - kivéve június és december hónapot - rendelkezésre álló összeget legkésőbb a tárgyhót követő hónap 8. napjáig az önkormányzat költségvetési elszámolási számla javára át kell utalni. Az indokolt visszatérítéseket a következő időszakban a megfelelő adó, pótlék, bírság beszedési számláról kell teljesíteni. A visszatérítések miatt a beszedési számlán lévő 2 millió forint feletti összeget félévkor és évvégén köteles átutalni az önkormányzat költségvetési elszámolási számla javára.

(12) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az Önkormányzat egyes pályázataihoz - amennyiben a pályázati önrész fedezete a költségvetésben biztosított - az önkormányzat költségvetési elszámolási számláját érintően az inkasszójog biztosításáról szóló nyilatkozatot aláírja.

(13) A költségvetés végrehajtásáról, a korrigált bevételi és a korrigált kiadási főösszegek betartásáról a Polgármester a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési intézmények útján gondoskodik.

(14) Az Önkormányzat költségvetési szervei az egységes finanszírozási rendszer alkalmazása érdekében a Polgármester által meghatározottak szerint kötelesek adatot szolgáltatni.

(15) Az előirányzatok felhasználásáról a költségvetési szervek vezetőit - a hozzájuk rendelt költségvetési szervek vonatkozásában is - havonta, illetve negyedévente 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 169-170. § alapján adatszolgáltatási kötelezettség terheli.

18. § (1) A Polgármester saját hatáskörében jogosult a költségvetés egyes előirányzatait érintő átmeneti intézkedéseket tenni az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás, illetőleg annak következményei elhárítása érdekében szükségessé váló halaszthatatlan kötelezettségek teljesítésére.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkörében a Polgármester az előirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti és a költségvetési rendeletben nem szereplő kiadásokat is teljesíthet.

(3) Kizárólag a Képviselő-testület jogosult a költségvetési év folyamán adósságot keletkeztető ügylet megkötéséről dönteni a mindenkor hatályos Stabilitási törvény előírásai szerint.

19. § A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a mindenkori költségvetés 1.a. számú melléklet D. sora költségvetési kiadások összegének 0,1%-áig kezességet vagy garanciát vállaljon. A Képviselő testület felhatalmazza továbbá a Polgármestert, hogy az Önkormányzat 100%-os tulajdonában álló Újpesti Vagyonkezelő Zrt. esetében a Vagyonkezelő által végzett fejlesztések zökkenőmentes biztosítása érdekében a mindenkori költségvetés 1.a. számú melléklet D. sora költségvetési kiadások összegének 15%-áig kezességet vagy garanciát vállaljon. Az Önkormányzat, a 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságok esetében a kezesség- illetve garanciavállalásért díjat nem számít fel.

12. A behajthatatlan követelés kivezetésének szabályai

20. § A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (4) bekezdés 10. pontjában foglaltakra tekintettel a behajthatatlan követelések, hitelezési veszteségként történő kivezetésének engedélyezésére, összeghatár nélkül:

- az intézményeket érintően az intézmény vezetője,

- az önkormányzatot érintően a Polgármester jogosult.

13. Záró rendelkezések

21. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 1. napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2017. január 1. napjától kell alkalmazni.

22. § A rendelet 1. §-ában meghatározott költségvetési szervek a 2018. január 1-je és a 2018. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet hatályba lépése közötti időszakban a 2017. évi költségvetési rendeletében meghatározott bevételi és kiadási előirányzatainak időarányos részével jogosultak gazdálkodni.

Dr. Tahon Róbert
jegyző
Wintermantel Zsolt
polgármester

Záradék

A rendelet kihirdetve a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján 2017. február 23. napján.

Dr. Tahon Róbert
jegyző

1.a. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételeiről és kiadásairól

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2016. terv 2017. terv Index (4/3)
1. 2. 3. 4. 5.
BEVÉTELEK
I. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 289 207 3 238 022 98,4%
1. Önkormányzatok működési támogatásai 2 897 042 2 847 341 98,3%
1.1 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 5 401 4 105 76,0%
1.2 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 1 861 816 1 833 494 98,5%
1.3 Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 989 905 969 826 98,0%
1.4 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 39 920 39 916 100,0%
3. Egyéb működési célú támogatások bevételei 392 165 390 681 99,6%
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 416 250 1 234 211 296,5%
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 416 250 1 234 211 296,5%
III. Közhatalmi bevételek 10 142 026 10 231 773 100,9%
1. Vagyoni típusú adók 3 100 000 3 110 000 100,3%
Építményadó 2 500 000 2 500 000 100,0%
Telekadó 520 000 520 000 100,0%
Magánszemélyek kommunális adója 80 000 90 000 112,5%
2. Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) 6 654 906 6 723 003 101,0%
Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó 6 654 906 6 723 003 101,0%
3 Jövedéki adó 50 0 0,0%
4 Gépjárműadó 210 000 220 000 104,8%
5 Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 60 000 60 000 100,0%
Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó 60 000 60 000 100,0%
6 Egyéb közhatalmi bevételek 117 070 118 770 101,5%
Egyéb települési adó 30 000 10 000 33,3%
Szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság 60 000 90 000 150,0%
Helyi adópótlék, adóbírság 20 000 12 000 60,0%
Egyéb bírságokat 7 070 6 770 95,8%
IV. Működési bevételek 1 356 948 1 908 312 140,6%
Szolgáltatások ellenértéke 927 804 404 082 43,6%
Közvetített szolgáltatások ellenértéke 40 168 468 202 1165,6%
Tulajdonosi bevételek 10 000 10 000 100,0%
Ellátási díjak 0 475 958
Kiszámlázott általános forgalmi adó 255 145 303 078 118,8%
Általános forgalmi adó visszatérítése 80 026 157 992 197,4%
Kamatbevételek 41 955 70 000 166,8%
Egyéb működési bevételek 1 850 19 000 1027,0%
V. Felhalmozási bevételek 102 270 800 000 782,2%
VI. Működési célú átvett pénzeszközök 170 441 93 300 54,7%
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 170 441 93 300 54,7%
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 74 000 111 000 150,0%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 11 000 11 000 100,0%
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 63 000 100 000 158,7%
A. Költségvetési bevételek összesen (I-VII) 15 551 142 17 616 618 113,28%
B. Finanszírozási bevételek összesen 3 304 761 1 107 503 33,5%
Maradvány igénybevétele 3 304 761 1 107 503 33,5%
C. KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+B) 18 855 903 18 724 121 99,3%
KIADÁSOK
I. Személyi juttatások 3 960 413 4 330 737 109,4%
II. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 020 923 921 970 90,3%
III. Dologi kiadások 4 518 570 4 536 723 100,4%
IV. Ellátottak pénzbeli juttatásai 407 580 403 080 98,9%
V. Egyéb működési célú kiadások 2 161 446 2 423 578 112,1%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 126 880 128 375 101,2%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 2 034 566 2 295 203 112,8%
VI. Tartalékok 1 389 271 1 373 631 98,9%
VII. Beruházások 2 621 128 4 039 192 154,1%
VIII. Felújítások 339 449 273 050 80,4%
IX. Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 437 123 422 160 17,3%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 5 000 5 000 100,0%
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 2 432 123 417 160 17,2%
D. Költségvetési kiadások összesen (I-IX.) 18 855 903 18 724 121 99,3%
E./X. Finanszírozási kiadások összesen 0 0
F. KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (D. (I-IX)+E./X) 18 855 903 18 724 121 99,3%
többlet/ hiány 0 0
Tájékoztató jelleggel
Intézményfinanszírozás 7 149 310 7 008 750 98,0%

1.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételei és kiadásai mérlegszerűen

Sor-
sz.
Megnevezés 2015. tényadatok 2016.
eredeti
2016. várható tényadatok 2017. terv Index (6/4) Sor.
sz.
Megnevezés 2015. tényadatok 2016.
eredeti
2016. várható tényadatok 2017. terv Index
(13/11)
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Kiadások Bevételek
1. Személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 4 968 139 4 981 336 5 089 386 5 252 707 105,4% 1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 573 022 3 289 207 3 343 381 3 238 022 98,4%
2. Dologi kiadások 4 659 877 4 518 570 4 172 585 4 536 723 100,4% 2. Közhatalmi bevételek 10 045 733 10 142 026 10 292 368 10 231 773 100,9%
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 337 686 407 580 264 637 403 080 98,9% 3. Működési bevételek 1 680 422 1 356 948 2 322 065 1 908 312 140,6%
4. Egyéb működési célú kiadások 1 744 291 2 161 446 2 423 532 2 423 578 112,1% 4. Működési célú átvett pénzeszközök 161 145 170 441 188 093 93 300 54,7%
5. Működési tartalékok 562 875 0 552 375 98,1% Működési célú támogatások áht-n kívülről 0 0 0
I. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 11 709 993 12 631 807 11 950 140 13 168 463 104,2% I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 15 460 322 14 958 622 16 145 907 15 471 407 103,4%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek 217 837 0
2. Külső finanszírozási kiadások 25 441 422 19 590 004 2. Külső finanszírozási bevételek 24 227 592 17 822 036
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 25 441 422 0 19 590 004 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 24 445 429 0 17 822 036 0
A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 37 151 415 12 631 807 31 540 144 13 168 463 104,2% A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 39 905 751 14 958 622 33 967 943 15 471 407 103,4%
Önkormányzat fejlesztési kiadásai Önkormányzat felhalmozási bevételei
1. Beruházások 1 583 808 2 621 128 1 572 409 4 039 192 154,1% 1. Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről 736 850 416 250 97 126 1 234 211 296,5%
2. Felújítások 426 700 339 449 383 161 273 050 80,4% 2. Felhalmozási bevételek 3 332 102 270 464 666 800 000
3. Egyéb felhalmozási célú kiadások 1 065 878 2 437 123 2 440 372 422 160 17,3% 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 60 554 74 000 355 142 111 000 150,0%
Felhalmozási tartalékok 0 826 396 0 821 256 99,4% 0
I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN 3 076 386 6 224 096 4 395 942 5 555 658 89,3% I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 800 736 592 520 916 934 2 145 211 362,0%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek 1 417 273 3 304 761 1 907 179 1 107 503 33,5%
2. Külső finanszírozási kiadások 0 2. Külső finanszírozási bevételek
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 0 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 1 417 273 3 304 761 1 907 179 1 107 503 33,5%
B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 3 076 386 6 224 096 4 395 942 5 555 658 89,3% B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 2 218 009 3 897 281 2 824 113 3 252 714 83,5%
KIADÁSOK ÖSSZESEN (A + B): 40 227 801 18 855 903 35 936 086 18 724 121 99,3% BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A + B): 42 123 760 18 855 903 36 792 056 18 724 121 99,3%

2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat költségvetési intézményeinek bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Gazdasági Intézmény és intézményei Polgármesteri Hivatal
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 95 403 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 95 403 0
- önként vállalt feladatok 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0
3. Közhatalmi bevételek 0 0 5 170 6 770 130,9%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0 5 170 6 770 130,95%
- önként vállalt feladatok 0
4. Működési bevételek 1 077 802 1 340 104 124,3% 3 550 31 102 876,1%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 1 077 802 1 340 104 124,3% 2 979 30 531 1024,9%
- önként vállalt feladatok 571 571 100,0%
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 84 441 0 0,0% 0 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 84 441 0 0,0% 0
- önként vállalt feladatok 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 1 162 243 1 435 507 123,5% 8 720 37 872 434,31%
8. Finanszírozási bevételek 5 783 938 5 603 529 96,9% 1 365 372 1 405 221 102,9%
- állami feladat
- kötelező feladat 5 783 938 5 603 529 96,9% 1 365 372 1 405 221 102,9%
- önként vállalt feladatok
A./II Finanszírozási bevételek összesen 5 783 938 5 603 529 96,9% 1 365 372 1 405 221 102,9%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 6 946 181 7 039 036 101,3% 1 374 092 1 443 093 105,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 2 764 090 3 030 110 109,6% 822 125 900 370 109,5%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 2 764 090 3 030 110 109,6% 763 662 842 256 110,3%
- önként vállalt feladatok 58 463 58 114 99,4%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 740 521 662 947 89,5% 217 784 194 829 89,5%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 740 521 662 947 89,5% 217 784 194 829 89,5%
- önként vállalt feladatok 0
3. Dologi kiadások 3 053 167 2 963 553 97,1% 270 483 263 987 97,6%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 3 053 167 2 963 553 97,1% 251 299 245 375 97,6%
- önként vállalt feladatok 19 184 18 612 97,0%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0% 24 180 24 180 100,0%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 900 900 100,0% 24 180 24 180 100,0%
- önként vállalt feladatok 0
5. Egyéb működési célú kiadások 211 221 223 778 105,9% 0 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 211 221 223 778 105,9% 0
- önként vállalt feladatok 0
513 Tartalékok 0 0 0 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0
6. Beruházások 173 383 145 048 83,7% 39 520 59 727 151,1%
- állami feladat 0
- kötelező feladat 173 383 145 048 83,7% 39 520 59 727 151,1%
- önként vállalt feladatok 0
7. Felújítások 2 899 12 700 438,1% 0 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 2 899 12 700 438,1% 0
- önként vállalt feladatok 0
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 0
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 6 946 181 7 039 036 101,3% 1 374 092 1 443 093 105,02%
9. Finanszírozási kiadások 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 6 946 181 7 039 036 101,3% 1 374 092 1 443 093 105,0%
Költségvetési létszámkeret 1 162 1 139 98,0% 208 204 98,08%
Intézmény Intézmények összesen Önkormányzat
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 95 403 3 289 207 3 142 619 95,5%
- állami feladat 0 0 0
- kötelező feladat 0 95 403 3 228 551 3 141 349 97,3%
- önként vállalt feladatok 0 0 60 656 1 270 2,1%
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 416 250 1 234 211 296,5%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 416 250 1 234 211 296,5%
3. Közhatalmi bevételek 5 170 6 770 130,9% 10 136 956 10 225 003 100,9%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 5 170 6 770 130,9% 10 136 956 10 225 003 100,9%
- önként vállalt feladatok 0 0 0
4. Működési bevételek 1 081 352 1 371 206 126,8% 275 496 537 106 195,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 1 080 781 1 370 635 126,8% 119 384 290 529 243,4%
- önként vállalt feladatok 571 571 100,0% 156 112 246 577 157,9%
5. Felhalmozási bevételek 0 0 102 270 800 000 782,2%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 102 270 800 000 782,2%
- önként vállalt feladatok 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 84 441 0 86 000 93 300 108,5%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 84 441 0 74 500 80 000 107,4%
- önként vállalt feladatok 0 0 11 500 13 300 115,7%
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 74 000 111 000 150,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 50 000 100 000 200,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 24 000 11 000 45,8%
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 1 170 963 1 473 379 125,83% 14 380 179 16 143 239 112,26%
8. Finanszírozási bevételek 7 149 310 7 008 750 98,0% 3 304 761 1 107 503 33,5%
- állami feladat
- kötelező feladat 7 149 310 7 008 750 98,0%
- önként vállalt feladatok 3 304 761 1 107 503 33,5%
A./II Finanszírozási bevételek összesen 7 149 310 7 008 750 98,0% 3 304 761 1 107 503 33,5%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 8 320 273 8 482 129 101,9% 17 684 940 17 250 742 97,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 586 215 3 930 480 109,6% 374 198 400 257 107,0%
- állami feladat 0 0 0
- kötelező feladat 3 527 752 3 872 366 109,8% 349 679 375 842 107,5%
- önként vállalt feladatok 58 463 58 114 99,4% 24 519 24 415 99,6%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 958 305 857 776 89,5% 62 618 64 194 102,5%
- állami feladat 0 0 0
- kötelező feladat 958 305 857 776 89,5% 59 642 60 948 102,2%
- önként vállalt feladatok 0 0 2 976 3 246 109,1%
3. Dologi kiadások 3 323 650 3 227 540 97,1% 1 194 920 1 309 183 109,6%
- állami feladat 0 0 0
- kötelező feladat 3 304 466 3 208 928 97,1% 915 268 1 023 486 111,8%
- önként vállalt feladatok 19 184 18 612 97,0% 279 652 285 697 102,2%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 25 080 25 080 100,0% 382 500 378 000 98,8%
- állami feladat 0 0 0
- kötelező feladat 25 080 25 080 100,0% 0
- önként vállalt feladatok 0 0 382 500 378 000 98,8%
5. Egyéb működési célú kiadások 211 221 223 778 105,9% 1 950 225 1 860 452 95,4%
- állami feladat 0 0 0
- kötelező feladat 211 221 223 778 105,9% 1 556 285 1 417 747 91,1%
- önként vállalt feladatok 0 0 393 940 442 705 112,4%
513 Tartalékok 0 0 1 389 271 1 712 979 123,3%
- állami feladat 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 339 348
- önként vállalt feladatok 0 0 1 389 271 1 373 631 98,9%
6. Beruházások 212 903 204 775 96,2% 2 408 225 3 834 417 159,2%
- állami feladat 0 0 0
- kötelező feladat 212 903 204 775 96,2% 2 408 225 3 834 417 159,2%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
7. Felújítások 2 899 12 700 336 550 260 350 77,4%
- állami feladat 0 0 0
- kötelező feladat 2 899 12 700 336 550 260 350 77,4%
- önként vállalt feladatok 0 0 0
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 2 437 123 422 160 17,3%
- állami feladat 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 2 338 623 272 719 11,7%
- önként vállalt feladatok 0 0 98 500 149 441 151,7%
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 8 320 273 8 482 129 101,95% 10 535 630 10 241 992 97,21%
9. Finanszírozási kiadások 0 0 7 149 310 7 008 750 98,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 7 149 310 7 008 750 98,0%
- önként vállalt feladatok 0 0
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 7 149 310 7 008 750 98,03%
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 8 320 273 8 482 129 101,9% 17 684 940 17 250 742 97,5%
Költségvetési létszámkeret 1 370 1 343 98,03% 250 250 100,00%
Intézmény Kerületi szintű konszolidált főösszegek
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 289 207 3 238 022 98,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 3 228 551 3 236 752 100,3%
- önként vállalt feladatok 60 656 1 270 2,1%
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 416 250 1 234 211 296,5%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 416 250 1 234 211 296,5%
3. Közhatalmi bevételek 10 142 126 10 231 773 100,9%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 10 142 126 10 231 773 100,9%
- önként vállalt feladatok 0 0
4. Működési bevételek 1 356 848 1 908 312 140,6%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 1 200 165 1 661 164 138,4%
- önként vállalt feladatok 156 683 247 148 157,7%
5. Felhalmozási bevételek 102 270 800 000 782,2%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 102 270 800 000 782,2%
- önként vállalt feladatok 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 170 441 93 300 54,7%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 158 941 80 000 50,3%
- önként vállalt feladatok 11 500 13 300 115,7%
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 74 000 111 000 150,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 50 000 100 000 200,0%
- önként vállalt feladatok 24 000 11 000 45,8%
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 15 551 142 17 616 618 113,28%
8. Finanszírozási bevételek 3 304 761 8 116 253 245,6%
- állami feladat
- kötelező feladat 7 008 750
- önként vállalt feladatok 3 304 761 1 107 503 33,5%
A./II Finanszírozási bevételek összesen 3 304 761 8 116 253 245,6%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 18 855 903 25 732 871 136,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 960 413 4 330 737 109,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 3 877 431 4 248 208 109,6%
- önként vállalt feladatok 82 982 82 529 99,5%
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 020 923 921 970 90,3%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 1 017 947 918 724 90,3%
- önként vállalt feladatok 2 976 3 246 109,1%
3. Dologi kiadások 4 518 570 4 536 723 100,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 4 219 734 4 232 414 100,3%
- önként vállalt feladatok 298 836 304 309 101,8%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 407 580 403 080 98,9%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 25 080 25 080 100,0%
- önként vállalt feladatok 382 500 378 000 98,8%
5. Egyéb működési célú kiadások 2 161 446 2 084 230 96,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 1 767 506 1 641 525 92,9%
- önként vállalt feladatok 393 940 442 705 112,4%
513 Tartalékok 1 389 271 1 712 979 123,3%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 339 348
- önként vállalt feladatok 1 389 271 1 373 631 98,9%
6. Beruházások 2 621 128 4 039 192 154,1%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 2 621 128 4 039 192 154,1%
- önként vállalt feladatok 0 0
7. Felújítások 339 449 273 050 80,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 339 449 273 050 80,4%
- önként vállalt feladatok 0 0
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 437 123 422 160 17,3%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 2 338 623 272 719 11,7%
- önként vállalt feladatok 98 500 149 441 151,7%
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 18 855 903 18 724 121 99,30%
9. Finanszírozási kiadások 0 7 008 750
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0 7 008 750
- önként vállalt feladatok 0
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 7 008 750
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 18 855 903 25 732 871 136,5%
Költségvetési létszámkeret 1 620 1 593 98,33%

2.a.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó óvodák bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 117 297 126 265 107,6% 203 042 213 985 105,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 117 297 126 265 107,6% 203 042 213 985 105,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 117 297 126 265 107,6% 203 042 213 985 105,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 92 431 103 468 111,9% 160 118 175 674 109,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 92 431 103 468 111,9% 160 118 175 674 109,7%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 24 816 22 747 91,7% 42 884 38 271 89,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 24 816 22 747 91,7% 42 884 38 271 89,2%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 50 50 100,0% 40 40 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 50 50 100,0% 40 40 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 117 297 126 265 107,6% 203 042 213 985 105,4%
Költségvetési létszámkeret 36,50 36,50 100,0% 60,00 60,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 19,00 19,00 100,0% 31,00 31,00 100,0%
technikai létszámkeret 17,50 17,50 100,0% 29,00 29,00 100,0%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 122 948 130 014 105,7% 203 340 221 174 108,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 122 948 130 014 105,7% 203 340 221 174 108,8%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 122 948 130 014 105,7% 203 340 221 174 108,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 96 835 106 542 110,0% 160 246 181 499 113,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 96 835 106 542 110,0% 160 246 181 499 113,3%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 26 083 23 412 89,8% 43 014 39 595 92,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 26 083 23 412 89,8% 43 014 39 595 92,1%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 30 60 200,0% 80 80 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 60 200,0% 80 80 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 122 948 130 014 105,7% 203 340 221 174 108,8%
Költségvetési létszámkeret 37,50 37,50 100,0% 61,00 65,00 106,6%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 19,00 19,00 100,0% 33,00 35,00 106,1%
technikai létszámkeret 18,50 18,50 100,0% 28,00 30,00 107,1%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 107 538 121 669 113,1% 105 539 111 155 105,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 107 538 121 669 113,1% 105 539 111 155 105,3%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 107 538 121 669 113,1% 105 539 111 155 105,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 84 665 99 696 117,8% 83 146 91 158 109,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 84 665 99 696 117,8% 83 146 91 158 109,6%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 22 843 21 933 96,0% 22 313 19 917 89,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 22 843 21 933 96,0% 22 313 19 917 89,3%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 30 40 133,3% 80 80 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 40 133,3% 80 80 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 107 538 121 669 113,1% 105 539 111 155 105,3%
Költségvetési létszámkeret 34,00 34,00 100,0% 33,00 33,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 16,00 16,00 100,0%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 107 644 115 984 107,7% 110 976 125 553 113,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 107 644 115 984 107,7% 110 976 125 553 113,1%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 107 644 115 984 107,7% 110 976 125 553 113,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 84 786 95 058 112,1% 87 393 102 963 117,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 84 786 95 058 112,1% 87 393 102 963 117,8%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 22 833 20 896 91,5% 23 563 22 560 95,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 22 833 20 896 91,5% 23 563 22 560 95,7%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 25 30 120,0% 20 30 150,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 30 120,0% 20 30 150,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 107 644 115 984 107,7% 110 976 125 553 113,1%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 100,0% 32,50 33,50 103,1%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 17,00 18,00 105,9%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 100,0% 15,50 15,50 100,0%
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 108 987 115 840 106,3% 153 736 174 904 113,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 108 987 115 840 106,3% 153 736 174 904 113,8%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 108 987 115 840 106,3% 153 736 174 904 113,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 85 934 94 991 110,5% 121 085 143 447 118,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 85 934 94 991 110,5% 121 085 143 447 118,5%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 23 008 20 804 90,4% 32 591 31 407 96,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 23 008 20 804 90,4% 32 591 31 407 96,4%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 45 45 100,0% 60 50 83,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 45 45 100,0% 60 50 83,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 108 987 115 840 106,3% 153 736 174 904 113,8%
Költségvetési létszámkeret 33,00 32,00 97,0% 49,00 49,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 18,00 17,00 94,4% 25,00 25,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 100,0% 24,00 24,00 100,0%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 110 978 117 456 105,8% 176 181 194 095 110,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 110 978 117 456 105,8% 176 181 194 095 110,2%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 110 978 117 456 105,8% 176 181 194 095 110,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 87 501 96 322 110,1% 138 856 159 214 114,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 87 501 96 322 110,1% 138 856 159 214 114,7%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 23 452 21 104 90,0% 37 280 34 836 93,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 23 452 21 104 90,0% 37 280 34 836 93,4%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 25 30 120,0% 45 45 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 30 120,0% 45 45 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 110 978 117 456 105,8% 176 181 194 095 110,2%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 100,0% 56,00 56,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 29,00 29,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 100,0% 27,00 27,00 100,0%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 109 138 111 329 102,0% 107 866 113 395 105,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 109 138 111 329 102,0% 107 866 113 395 105,1%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 109 138 111 329 102,0% 107 866 113 395 105,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 86 132 91 478 106,2% 84 914 92 926 109,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 86 132 91 478 106,2% 84 914 92 926 109,4%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 22 976 19 816 86,2% 22 927 20 444 89,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 22 976 19 816 86,2% 22 927 20 444 89,2%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 30 35 116,7% 25 25 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 35 116,7% 25 25 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 109 138 111 329 102,0% 107 866 113 395 105,1%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 100,0% 32,00 32,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 100,0% 15,00 15,00 100,0%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
3. Közhatalmi bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
4. Működési bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
5. Felhalmozási bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
8. Finanszírozási bevételek 1 845 210 1 992 818 108,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 845 210 1 992 818 108,0%
önkéntes feladat -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 1 845 210 1 992 818 108,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 454 042 1 634 436 112,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 454 042 1 634 436 112,4%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 390 583 357 742 91,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 390 583 357 742 91,6%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 585 640 109,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 585 640 109,4%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások -
ebből: állami feladat
kötelező feladat -
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások -
ebből: állami feladat
kötelező feladat -
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 1 845 210 1 992 818 108,0%
Költségvetési létszámkeret 560,50 564,50 100,7%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 293,00 295,00 100,7%
technikai létszámkeret 267,50 269,50 100,7%

2.a.2. melléklet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó egyéb intézmények bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 41 049 20 108
ebből: állami feladat
kötelező feladat 41 049 20 108
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök 38 676 - 0,0% 19018 0 0,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 38 676 0,0% 19 018 0,0%
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek - - 437 692 447 760 102,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - 437 692 447 760 102,3%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 38 676 41 049 106,1% 456 710 467 868 102,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 30 312 33 385 110,1% 360 183 384 638 106,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 312 33 385 110,1% 360 183 384 638 106,8%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 8 339 7 574 90,8% 96 447 83 150 86,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 8 339 7 574 90,8% 96 447 83 150 86,2%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 25 90 360,0% 80 80 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 25 90 360,0% 80 80 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 38 676 41 049 106,1% 456 710 467 868 102,4%
Költségvetési létszámkeret 15,00 15,00 100,0% 225,00 225,00 100,0%
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 34 246 - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 34 246 - -
önkéntes feladat - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
3. Közhatalmi bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
4. Működési bevételek 1 077 802 1 340 104 124,3%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 1 077 802 1 340 104 124,3%
önkéntes feladat - -
5. Felhalmozási bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök 26 747 - 0,0% - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 26 747 0,0% - -
önkéntes feladat - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
8. Finanszírozási bevételek 530 662 622 269 117,3% 2 970 374 2 540 682 85,5%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 530 662 622 269 117,3% 2 970 374 2 540 682 85,5%
önkéntes feladat - -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 557 409 656 515 117,8% 4 048 176 3 880 786 95,9%
B. KIADÁSOK - -
1. Személyi juttatások 439 049 536 622 122,2% 480 504 441 029 91,8%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 439 049 536 622 122,2% 480 504 441 029 91,8%
önkéntes feladat - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 118 210 119 743 101,3% 126 942 94 738 74,6%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 118 210 119 743 101,3% 126 942 94 738 74,6%
önkéntes feladat - -
3. Dologi kiadások 150 150 100,0% 3 052 327 2 962 593 97,1%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 150 150 100,0% 3 052 327 2 962 593 97,1%
önkéntes feladat - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 900 900 100,0%
önkéntes feladat - -
5. Egyéb működési célú kiadások 211 221 223 778 105,9%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 211 221 223 778 105,9%
önkéntes feladat - -
6. Tartalékok - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Beruházások 173 383 145 048 83,7%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 173 383 145 048 83,7%
önkéntes feladat - -
8. Felújítások 2 899 12 700 438,1%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 2 899 12 700 438,1%
önkéntes feladat - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
10. Finanszírozási kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 557 409 656 515 117,8% 4 048 176 3 880 786 95,9%
Költségvetési létszámkeret 251,00 251,00 100,0% 110,50 83,25 75,3%
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen Gazdasági Intézmény mindösszesen
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - 95 403 - 95 403
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - 95 403 - 95 403
önkéntes feladat - - - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
3. Közhatalmi bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
4. Működési bevételek 1 077 802 1 340 104 124,3% 1 077 802 1 340 104 124,3%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 1 077 802 1 340 104 124,3% 1 077 802 1 340 104 124,3%
önkéntes feladat - - - -
5. Felhalmozási bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök 84 441 - 0,0% 84 441 - 0,0%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 84 441 - 0,0% 84 441 - 0,0%
önkéntes feladat - - - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
8. Finanszírozási bevételek 3 938 728 3 610 711 91,7% 5 783 938 5 603 529 96,9%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 3 938 728 3 610 711 91,7% 5 783 938 5 603 529 96,9%
önkéntes feladat - - - -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 5 100 971 5 046 218 98,9% 6 946 181 7 039 036 101,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 310 048 1 395 674 106,5% 2 764 090 3 030 110 109,6%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 1 310 048 1 395 674 106,5% 2 764 090 3 030 110 109,6%
önkéntes feladat - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 349 938 305 205 87,2% 740 521 662 947 89,5%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 349 938 305 205 87,2% 740 521 662 947 89,5%
önkéntes feladat - - - -
3. Dologi kiadások 3 052 582 2 962 913 97,1% 3 053 167 2 963 553 97,1%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 3 052 582 2 962 913 97,1% 3 053 167 2 963 553 97,1%
önkéntes feladat - - - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0% 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 900 900 100,0% 900 900 100,0%
önkéntes feladat - - - -
5. Egyéb működési célú kiadások 211 221 223 778 105,9% 211 221 223 778 105,9%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 211 221 223 778 105,9% 211 221 223 778 105,9%
önkéntes feladat - - - -
6. Tartalékok - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Beruházások 173 383 145 048 83,7% 173 383 145 048 83,7%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 173 383 145 048 83,7% 173 383 145 048 83,7%
önkéntes feladat - - - -
8. Felújítások 2 899 12 700 438,1% 2 899 12 700 438,1%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 2 899 12 700 438,1% 2 899 12 700 438,1%
önkéntes feladat - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 5 100 971 5 046 218 98,9% 6 946 181 7 039 036 101,3%
Költségvetési létszámkeret 601,50 574,25 95,5% 1 162,00 1 138,75 98,0%

2.a.2.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó óvodák beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - 127 137 107,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 127 137 107,9%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 548 2 464 96,7% 4 283 3 797 88,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 548 2 464 96,7% 4 283 3 797 88,7%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 548 2 464 96,7% 4 410 3 934 89,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 258 2 264 100,3% 4 360 3 734 85,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 258 2 264 100,3% 4 360 3 734 85,6%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 290 200 69,0% 50 200 400,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 290 200 69,0% 50 200 400,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 548 2 464 96,7% 4 410 3 934 89,2%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - 376
ebből: állami feladat
kötelező feladat 376
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 912 2 702 92,8% 4 886 4 342 88,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 912 2 702 92,8% 4 886 4 342 88,9%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 912 2 702 92,8% 4 886 4 718 96,6%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 642 2 502 94,7% 4 086 4 218 103,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 642 2 502 94,7% 4 086 4 218 103,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 270 200 74,1% 800 500 62,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 270 200 74,1% 800 500 62,5%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 912 2 702 92,8% 4 886 4 718 96,6%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 208 208 100,0% 25 72 288,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 208 208 100,0% 25 72 288,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 592 2 424 93,5% 3 099 3 296 106,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 592 2 424 93,5% 3 099 3 296 106,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 800 2 632 94,0% 3 124 3 368 107,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 070 2 132 103,0% 2 324 2 368 101,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 070 2 132 103,0% 2 324 2 368 101,9%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 730 500 68,5% 800 1 000 125,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 730 500 68,5% 800 1 000 125,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 800 2 632 94,0% 3 124 3 368 107,8%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 556 813 146,2% 23 36 156,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 556 813 146,2% 23 36 156,5%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 188 1 735 79,3% 2 923 2 868 98,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 188 1 735 79,3% 2 923 2 868 98,1%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 744 2 548 92,9% 2 946 2 904 98,6%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 244 2 105 93,8% 2 646 2 504 94,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 244 2 105 93,8% 2 646 2 504 94,6%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 500 443 88,6% 300 400 133,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 500 443 88,6% 300 400 133,3%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 744 2 548 92,9% 2 946 2 904 98,6%
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 548 548 100,0% 508 44 8,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 548 548 100,0% 508 44 8,7%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 126 2 126 100,0% 3 910 4 150 106,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 126 2 126 100,0% 3 910 4 150 106,1%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 674 2 674 100,0% 4 418 4 194 94,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 424 2 374 97,9% 3 618 3 394 93,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 424 2 374 97,9% 3 618 3 394 93,8%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 250 300 120,0% 800 800 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 250 300 120,0% 800 800 100,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 674 2 674 100,0% 4 418 4 194 94,9%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 52 52 100,0% 367 504 137,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 52 52 100,0% 367 504 137,3%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 594 2 868 110,6% 4 499 4 052 90,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 594 2 868 110,6% 4 499 4 052 90,1%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 646 2 920 110,4% 4 866 4 556 93,6%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 096 2 080 99,2% 3 666 3 956 107,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 096 2 080 99,2% 3 666 3 956 107,9%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 550 840 152,7% 1 200 600 50,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 550 840 152,7% 1 200 600 50,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 646 2 920 110,4% 4 866 4 556 93,6%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 300 432 144,0% 61 91 149,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 300 432 144,0% 61 91 149,2%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 3 006 2 794 92,9% 2 733 2 731 99,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 006 2 794 92,9% 2 733 2 731 99,9%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 306 3 226 97,6% 2 794 2 822 101,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 3 006 2 586 86,0% 2 394 2 222 92,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 006 2 586 86,0% 2 394 2 222 92,8%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 300 640 213,3% 400 600 150,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 300 640 213,3% 400 600 150,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 306 3 226 97,6% 2 794 2 822 101,0%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 2 775 3 313 119,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 775 3 313 119,4%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 44 299 42 349 95,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 44 299 42 349 95,6%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 47 074 45 662 97,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 39 834 38 439 96,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 39 834 38 439 96,5%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 7 240 7 223 99,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 7 240 7 223 99,8%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 47 074 45 662 97,0%

2.a.2.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó egyéb intézmények beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 285 750 292 100 102,2% 126 060 125 760 99,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 285 750 292 100 102,2% 126 060 125 760 99,8%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek - - 34 550 40 114 116,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - 34 550 40 114 116,1%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 285 750 292 100 102,2% 160 610 165 874 103,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 116 894 121 376 103,8% 139 042 141 716 101,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 116 894 121 376 103,8% 139 042 141 716 101,9%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 900 900 100,0%
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 165 556 169 424 102,3% 19 018 20 108 105,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 165 556 169 424 102,3% 19 018 20 108 105,7%
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 3 300 1 300 39,4% 1 650 3 150 190,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 300 1 300 39,4% 1 650 3 150 190,9%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 285 750 292 100 102,2% 160 610 165 874 103,3%
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index % 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 26 747 34 246 128,0% 636 470 884 685 139,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 26 747 34 246 128,0% 636 470 884 685 139,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 51 043 48 361 94,7% 2 840 482 2 409 858 84,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 51 043 48 361 94,7% 2 840 482 2 409 858 84,8%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 77 790 82 607 106,2% 3 476 952 3 294 543 94,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 480 504 441 029 91,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 480 504 441 029 91,8%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 126 942 94 738 74,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 126 942 94 738 74,6%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 34 600 36 772 106,3% 2 721 957 2 624 290 96,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 34 600 36 772 106,3% 2 721 957 2 624 290 96,4%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 26 647 34 246 128,5% - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 26 647 34 246 128,5%
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 16 543 11 589 70,1% 144 650 121 786 84,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 16 543 11 589 70,1% 144 650 121 786 84,2%
önkéntes feladat
8. Felújítások 2 899 12 700 438,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 899 12 700 438,1%
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 77 790 82 607 106,2% 3 476 952 3 294 543 94,8%
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen
Rovat megnevezése 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
3. Közhatalmi bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
4. Működési bevételek 1 075 027 1 336 791 124,3%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 1 075 027 1 336 791 124,3%
önkéntes feladat - -
5. Felhalmozási bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
8. Finanszírozási bevételek 2 926 075 2 498 333 85,4%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 2 926 075 2 498 333 85,4%
önkéntes feladat - -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 4 001 102 3 835 124 95,9%
B. KIADÁSOK - -
1. Személyi juttatások 480 504 441 029 91,8%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 480 504 441 029 91,8%
önkéntes feladat - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 126 942 94 738 74,6%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 126 942 94 738 74,6%
önkéntes feladat - -
3. Dologi kiadások 3 012 493 2 924 154 97,1%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 3 012 493 2 924 154 97,1%
önkéntes feladat - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 900 900 100,0%
önkéntes feladat - -
5. Egyéb működési célú kiadások 211 221 223 778 105,9%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 211 221 223 778 105,9%
önkéntes feladat - -
6. Tartalékok - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Beruházások 166 143 137 825 83,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 166 143 137 825 83,0%
önkéntes feladat - -
8. Felújítások 2 899 12 700 438,1%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 2 899 12 700 438,1%
önkéntes feladat - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
10. Finanszírozási kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 4 001 102 3 835 124 95,9%

2.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó önállóan működő intézmények 2017. évi felhasználási engedélyhez kötött előirányzatairól

e Ft-ban
2016. évi eredeti 2017. évi terv
Intézmény Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék
Nyár Óvoda 5 332 1 440 4 861 1 069
JMK Óvoda 2 294 619 5 915 1 301
Aranyalma Óvoda-Kertvárosi Tagóvoda 5 296 1 430 5 289 1 164
Karinthy Frigyes Óvoda Óceán Tagóvoda 2 375 641 4 644 1 022
Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda 3 387 914 4 191 922
Virág Óvoda 5 417 1 463 3 726 820
Viola Óvoda 5 348 1 444 4 226 930
Liget Óvoda-Királykerti Tagóvoda 2 428 655 8 638 1 900
Deák Óvoda 2 663 719 2 023 445
Dalos Ovi Óvoda 3 108 839 10 031 2 207
Aradi Óvoda-Csányi és Pozsonyi Tagóvoda 8 015 2 164 8 723 1 919
Bőrfestő Óvoda 8 919 2 408 6 840 1 505
Homoktövis Óvoda 4 664 1 260 5 353 1 178
Park Óvoda-Lakkozó Tagóvoda 4 126 1 114 10 198 2 244
Óvodák összesen 63 372 17 110 84 658 18 626
Újpesti Piac és Vásárcsarnok 2 291 793 227 50
Szociális Intézmény 4 617 1 247 5 223 1 149
Újpesti Bölcsődék Intézménye 10 187 2 750 11 687 2 571
Egyéb intézmények összesen 17 095 4 790 17 137 3 770
Mindösszesen 80 467 21 900 101 795 22 396

3. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek felújítási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
Intézményi felújítási kiadások
1. Polgármesteri Hivatal
2. Gazdasági Intézmény mindösszesen 2 899 12 700 438,1%
A. Intézményi felújítás összesen 2 899 12 700 438,1%
Önkormányzati felújítások
1. Utak és járdák felújítása 336 550 260 350 77,4%
B. Önkormányzati felújítás összesen 336 550 260 350 77,4%
Felújítások mindösszesen: 339 449 273 050 80,4%

4. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek beruházási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2016. évi eredeti 2017. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
A. Intézményi beruházási kiadások
1 Informatikai eszközök beszerzése 6 350 8 890 140,0%
2 D-link DGS-31210-24-48 TC/SÍ + D-link hálózat kezelő szoftver 2 540 3 175 125,0%
3 Kis értékű informatikai eszközök beszerzése 8 635 7 112 82,4%
4 Kis értékű egyéb eszközök beszerzése 2 500 3 740 149,6%
5 Szoftvervásárlás, fejlesztés 5 080
6 Számítógépek tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 13 145 12 700 96,6%
7 Fénymásolók, tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 6 350 6 350 100,0%
8 Közterület-felügyelet szoftver beszerzés 12 680
I. Polgármesteri Hivatal összesen 39 520 59 727 151,1%
1 Gazdasági Intézmény és intézményei beruházási keret 173 383 145 048 83,7%
II. Gazdasági Intézmény mindösszesen 173 383 145 048 83,7%
A. Intézményi beruházás összesen (I. + II.) 212 903 204 775 96,2%
B. Önkormányzat beruházási kiadásai
1 Tervezési díjak 52 070 281 940 541,5%
2 Járda és útépítés 25 654 148 844 580,2%
3 Játszóterek építése 36 195 80 645 222,8%
4 Parképítés, fasor rehabilitáció 843 404 801 194 95,0%
5 Közműépítés 15 875 6 350 40,0%
6 Parkoló építése 59 055 57 785 97,8%
7 Közvilágítás 31 750 41 750 131,5%
8 Forgalomtechnika 25 400 49 530 195,0%
9 Játszótéri és közterületi ivókutak 19 050 19 050 100,0%
10 Közterületi öntözőkutak építése 25 400 25 400 100,0%
11 Térfigyelő kamerák telepítése 79 893 71 751 89,8%
12 Nagy értékű eszközök beszerzése a közhasznú foglalkoztatottak részére 2 600 2 090 80,4%
13 Intézményi játszóeszköz építés 10 160 19 050 187,5%
14 Polgármesteri Hivatal rekonstrukciója 127 000 247 784 195,1%
15 Szent István tér rehabilitációja, szennyvízhasznosító műtárgy építése 528 857 180 233 34,1%
16 TÉR-KÖZ pályázat kiviteli tervek 30 861
17 Épületszerkezeti munkák keretszerződés 190 437
18 Bontási munkák 194 247 264 549 136,2%
19 Jókai u.-Petőfi u.-István u. épületegyüttes bontása 110 317
20 VEKOP 5.3.-1-15-2016-00008 297 777
21 Tábor u.-i ingatlenrész megvásárlása (GE) 375 920
22 Szilágyi utcai sportfejlesztés - NFM 862 775
B. Önkormányzat beruházási kiadásai összesen 2 408 225 3 834 417 159,2%
Beruházások mindösszesen: (A.+B.) 2 621 128 4 039 192 154,1%

5.a. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2016. évi terv 2017. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
I. Egyéb működési célú kiadások 1 929 375 2 199 800 114,0%
A. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n belülre 58 000 439 113 757,1%
1 Nemzetiségi Önkormányzatok támogatása 3 000 3 000 100,0%
2 Rendőrség támogatása 52 000 69 765 134,2%
3 Tűzőrség támogatása 3 000 3 000 100,0%
4 Szolidaritási hozzájárulás 339 348
5 Károlyi Sándor Kórház támogatása 24 000
B. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n kívülre 1 871 375 1 760 687 94,1%
1 Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. támogatása 165 000 165 000 100,0%
2 Helytörténeti Értesítő támogatása 4 440 3 840 86,5%
3 BEM Néptáncegyüttes támogatása 2 000 2 000 100,0%
4 Megyeri Tigrisek támogatása 3 500 4 500 128,6%
5 UV Zrt. közszolgáltatási szerződés 501 818 217 000 43,2%
6 UKK Nonprofit Kft. közszolgáltatási szerződés 187 917 196 947 104,8%
7 Újpesti Városgondnokság Kft. közszolgáltatási szerződés 660 000 882 000 133,6%
8 Kerületi komposztálási mintaprogram 2 000 2 000 100,0%
9 Állatmentő Liga (állatmentő őrszolgálat) támogatása 3 900 3 900 100,0%
10 Magyar Civil Kutyás Szolgálat Egyesület támogatása 1 100
11 Polgárőr szervezetek támogatása 4 000 4 000 100,0%
12 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 165 000 100 000 60,6%
13 Twist Olivér Alapítvány (hajléktalanok nappali ellátása) 13 000 13 000 100,0%
14 Kereskedelmi és Iparkamara támogatása 1 000 1 000 100,0%
15 MÁV Szimfonikusok támogatása 1 000 1 000 100,0%
16 UTE utánpótlás támogatása 102 000 108 350 106,2%
17 Közterületi kamerarendszer magánterületen elhelyezett kameráinak üzemeltetéséhez nyújtott támogatás 1 700 1 700 100,0%
18 UTE versenysport támogatása 36 000 36 000 100,0%
19 Lepke Múzeum támogatása 3 600 3 600 100,0%
20 Egyházak működési támogatása 10 000 10 000 100,0%
21 ÚSC Városi Sportiskola támogatása 3 500 3 500 100,0%
22 Lakosság támogatása 250
II. Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 457 973 422 160 17,2%
A. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n belülre 0
B. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n kívülre 2 457 973 422 160 17,2%
1 Önkormányzati lakásért fizetett pénzbeli térítés 20 000 20 000 100,0%
2 Fiatal házasok lakáshoz jutási támogatás végleges jelleggel 28 000 28 000 100,0%
3 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök 5 000 5 000
4 UV Zrt. közszolgáltatási szerződés 193 182 195 500 101,2%
5 Szent István téri új Piac és Kulturális Központ építése 1 918 141 0,0%
6 Társasházak energetikai korszerűsítésének támogatása 91 441
7 Közvilágítás fejlesztések (BDK) 20 000 10 000 50,0%
8 BKISZ hozzájárulás 850 250 29,4%
9 MKSZ pályázat önrésze Bene Ferenc Ált. Iskola tornaterem, öltöző 9 000
10 UTE TAO pályázat önrész 25 500
11 Ovi-Foci program folytatása 6 000
12 Templomok felújítási keret 25 000 25 000 100,0%
13 Kunhalom utcai orvosi rendelő építése 156 000
14 Önkormányzati lakások felújítása 45 000 45 000 100,0%
15 UKK Nonprofit Kft. közszolgáltatási szerződés 6 300 1 969 31,3%
I.-II. Mindösszesen 4 387 348 2 621 960 59,8%

5.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú bevételei feladatonként (eFt-ban)

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2016. évi terv 2017. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
I. Működési célú bevételek 3 375 207 3 235 919 95,9%
A. Működési célú támogatások ÁH-n belülről 3 289 207 3 142 619 95,5%
1 Önkormányzatok működési támogatásai 2 897 042 2 847 341 98,3%
2 Újpesti Piac és Vásárcsarnok 126 880 128 375 101,2%
3 Közhasznú foglalkoztatás 204 629 165 633 80,9%
4 Fővárosi Önkormányzat (Babits Mihály Gimn. működtetési feladatok) 60 656 1 270 2,1%
B. Működési célú átvett pénzeszközök 86 000 93 300
1 Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. 2016. évi támogatás visszafizetés 10 500 12 000 114,3%
2 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2016. évi támogatás visszafizetés 74 500 80 000 107,4%
3 Cseriti adományok 1 000 1 300 130,0%
II. Felhalmozási célú bevételek 490 250 1 345 211 274,4%
A. Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 416 250 1 234 211 296,5%
1 Fővárosi Önkormányzat Értékvédelmi pályázat 7 500 7 500 100,0%
2 Rózsavirág tér III. ütem - Térköz II. pályázat 24 000 24 000 100,0%
3 Szilágyi úti sportfejlesztés - NFM 817 961
4 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 100,0%
B. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 74 000 111 000 150,0%
1 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök visszatérülése 11 000 11 000 100,0%
2 UV Zrt. Lekötött tartalékba pótbefizetés visszatérítése 50 000 100 000 200,0%
3 EIB 13 000
I.-II. Mindösszesen 3 865 457 4 581 130 118,5%

6. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzatának tartalék előirányzatai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2016. évi terv 2017. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
A. Általános tartalék 200 000 200 000 100,0%
B. Működési céltartalék (I.+II.) 362 875 352 375 97,1%
I. Egyéb működési tartalék (1+....+18.) 270 425 256 425 94,8%
1 Egészségügyi és szociális ágazati tartalék 100 000 100 000 100,0%
2 Intézményvezetők, pedagógusok továbbképzése 4 225 4 725 111,8%
3 Vis maior alap 5 000 5 000 100,0%
4 Újpesti Városnapok 22 000 22 000 100,0%
5 Testvérvárosi Kapcsolatok 2 000 2 000 100,0%
6 Újpest Egészségéért Díj 4 200 4 200 100,0%
7 Sport támogatási keret 10 000 15 000 150,0%
8 Újpest kiváló tanulója 2 500 3 000 120,0%
9 Újpest gyermekeiért cím, díszpolgári cím 5 000 3 000 60,0%
10 Kiemelt kulturális és oktatási tevékenység 5 000 5 000 100,0%
11 Tankönyv támogatás 26 500 23 000 86,8%
12 Diákcsere program 1 000 1 000 100,0%
13 Könyvkiadás támogatása 4 000 4 000 100,0%
14 DHK díjtartozás 15 000 10 000 66,7%
15 Karácsonyi vásár, szilveszter 15 000 15 000 100,0%
16 Bajnok Terasz 10 000 0 0,0%
17 Nyári napközis tábor, Pótvizsga felkészítés 26 000 26 500 101,9%
18 Tanoda Program támogatása 13 000 13 000 100,0%
II. Bizottsági tartalékok (1+...+9) 92 450 95 950 103,8%
1 Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság keret 3 000 3 000 100,0%
2 Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság keret 3 000 3 000 100,0%
3 Népjóléti és Lakásügyi Bizottság 3 000 3 000 100,0%
4 Idősek hónapja 1 200 1 200 100,0%
5 100 évesek köszöntése 100 100 100,0%
6 Szociális munka díj 1 150 1 150 100,0%
7 TRÖK keret 12 000 12 000 100,0%
8 TRÖK rendezvények 10 000 10 000 100,0%
9 Közművelődési, Oktatási Bizottsági keret 59 000 62 500 105,9%
Ebből: - DÖK támogatás 2 000 2 000 100,0%
- Gyermekvédelmi keret 3 000 3 500 116,7%
- Nyári tábor és erdei iskolák támogatása 10 000 10 000 100,0%
- Egyéb kulturális tevékenység 8 000 8 000 100,0%
- Nemzetiségi keret 14 000 14 000 100,0%
- Tehetséggondozási keret 3 000
- Civil keret 14 000 14 000 100,0%
- Sport Alap 8 000 8 000 100,0%
C. Fejlesztési tartalékok (1+...+10) 826 396 821 256 99,4%
1 Beruházási és felújítási céltartalék, Hajrá Újpest Városfejlesztési Program 386 421 320 467 82,9%
2 Pályázatok elkészítése 5 000 5 000 100,0%
3 TRÖK Farkaserdő rendbetétele 10 000 10 000 100,0%
4 Helyi védett ingatlanok 10 000 10 000 100,0%
5 Szobor és emléktábla állítás 8 000 3 000 37,5%
6 Informatikai tartalék + pályázati önrészek 10 000 10 000 100,0%
7 Városgondnokság Kft. eszközbeszerzés 58 039
8 E-töltők pályázati önrész 20 000
9 Társasházak óvadék betét számla 12 225
10 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 100,0%
Tartalékok mindösszesen (A+B+C) 1 389 271 1 373 631 98,9%

7.a. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzatának kiadási és bevételi előirányzatainak kormányzati funkciók szerinti megbontása

Kormány- KIADÁSOK
zati funkció száma (COFOG) Kormányzati funkció megnevezése (COFOG) K/1 Személyi juttatások K/2 Munkaadói járulékok K/3 Dologi kiadások K/4 Ellátottak juttatásai K/5 Egyéb működési kiadások K/513Tartalék Összesen: K/6 Beruházás K/7 Felújítás K/8 Egyéb felhalmozási kiadások K/9 Finanszírozási kiadások Összesen: KIADÁSOK ÖSSZESEN
011130 Jogalkotó és igazg.tev. 171 050 39 210 273 273 483 533 262 469 262 469 746 002
011220 Adóigazgatás 0 0 0
013330 Pályázatkezelés 0 0 0
013350 Önk. vagyongazdálkodás 7 000 217 000 224 000 2 399 901 2 399 901 2 623 901
016080 Kiemelt önkorm.rendezv. 9 063 151 860 160 923 0 160 923
018010 Önk.elszám. központi ktsgvetéssel 0 0 0
018020 Központi költségvetési befizetések 339 348 339 348 0
018030 Támog. célú finanszírozási műveletek 0 7 008 750 7 008 750 7 008 750
031030 Közterület rendjének fenntartása 69 765 69 765 0 69 765
032020 Tűz és katasztr.védelmi tevékenységek 3 000 3 000 0 3 000
041233 Hosszabb időtart.közfogl. 213 170 23 449 22 475 259 094 2 090 2 090 261 184
045120 Útépítés 0 496 151 260 350 756 501 756 501
045160 Közutak, hidak, alagutak üzemelt. 113 538 113 538 0 113 538
051050 Veszélyes hulladék begyűjtése 13 335 13 335 0 13 335
052020 Szennyvíz elhelyezése 0 0 0
052080 Szennyvízcsat. Építése 0 6 350 6 350 6 350
061030 Lakáshoz jutást segítő.támog. 0 33 000 33 000 33 000
063020 Víztermelés, kezelés, ellátás 11 104 11 104 25 400 25 400 36 504
064010 Közvilágítás 0 41 750 41 750 41 750
066010 Zöldterület kezelése 204 153 204 153 0 204 153
066020 Város és községgazd. 354 410 890 700 1 245 110 101 691 101 691 1 346 801
072112 Háziorvosi ügyelet 0 0 0
072210 Járóbetegek gyógyító szakellátása 100 000 100 000 0 100 000
073110 Fekvőbetegek ellátása ált.kórházban 24 000 24 000 0 24 000
073130 Bentlakásos eü.rehab.ellátás 0 0 0
074032 Ifjúság eü.gondozás 0 0 0
074052 Kábítószer megelőzés programjai, tev. 4 000 4 000 0 4 000
081021 Sportszövetségek támogatása 0 0 0
081030 Sportlétesítmények fejlesztése 0 0 0
081041 Versenysport támogatása 147 850 147 850 0 147 850
081043 Iskolai sporttevékenys. 27 871 27 871 0 0 27 871
081045 Szabadidősport támogatása 6 974 1 535 50 886 59 395 0 59 395
082092 Közművelődési tevékenységek és támogatás 196 947 196 947 0 196 947
083030 Egyéb kiadói tevékenység 165 000 165 000 0 165 000
084020 Nemzetiségi int. támogatása 3 000 3 000 0 3 000
084031 Civil szervezetek működési támogatása 19 940 19 940 0 19 940
084032 Civil szervezetek programtámogatása 0 0 0 0
084040 Egyházak támogatása 10 000 10 000 25 000 25 000 35 000
101150 Betegséggel kapcs.ellátás 47 000 47 000 0 47 000
101221 Fogyatékossággal élők nappali ellátása 25 092 25 092 0 25 092
106020 Lakhatással összef.támog. 68 000 68 000 0 68 000
107015 Hajléktalanok nappali ellátása 13 000 13 000 0 13 000
107016 Utcai szociális munka 0 0 0
107054 Családsegítés 15 000 15 000 0 15 000
107060 Egyéb szociális támogatások 263 000 250 263 250 0 263 250
900020 Önk.bev.áht-n kívülről 0 0 0
900070 Fejezeti és általános tartalék 1 373 631 1 373 631 0 1 373 631
9311021 Sportlétesítmények fejlesztése 35 186 35 186 862 775 862 775 897 961
Összesen: 400 257 64 194 1 273 997 378 000 2 199 800 1 373 631 5 725 065 3 834 417 260 350 422 160 7 008 750 11 525 677 17 250 742
Kormány- BEVÉTELEK
zati funkció száma (COFOG) Kormányzati funkció megnevezése (COFOG) B/1 Működési célú támog. (belüli) B/3 Közhatalmi bevételek B/4 Működési bevételek B/6 Működési átvett peszk. Összesen: B/2 Felhalm. célú támog. (belüli) B/5 Felhalmozási bevételek B/7 Felhalmozási átvett peszk. B/8 Finanszírozási bevételek Összesen BEVÉTELEK ÖSSZESEN
011130 Jogalkotó és igazg.tev. 0 19 634 13 300 32 934 0 32 934
011220 Adóigazgatás 10 135 003 10 135 003 0 10 135 003
013330 Pályázatkezelés 0 384 750 384 750 384 750
013350 Önk.vagyongazdálkodás 129 645 144 577 274 222 800 000 100 000 900 000 1 174 222
016080 Kiemelt önkorm.rendezv. 0 0 0
018010 Önk.elszám. központi ktsgvetéssel 24 180 24 180 0 24 180
018020 Központi költségvetési befizetések 0
018030 Támog. célú finanszírozási műveletek 2 823 161 2 823 161 1 107 503 1 107 503 3 930 664
031030 Közterület rendjének fenntartása 90 000 90 000 0 90 000
032020 Tűz és katasztr.védelmi tevékenységek 0 0 0
041233 Hosszabb időtart.közfogl. 165 633 165 633 0 165 633
045120 Útépítés 0 0 0
045160 Közutak, hidak, alagutak üzemelt. 0 0 0
051050 Veszélyes hulladék begyűjtése 0
052020 Szennyvíz elhelyezése 0 0 0
052080 Szennyvízcsat. Építése 0 0 0
061030 Lakáshoz jutást segítő.támog. 0 11 000 11 000 11 000
063020 Víztermelés, kezelés, ellátás 0
064010 Közvilágítás 0 0 0
066010 Zöldterület kezelése 0 0 0
066020 Város és községgazd. 0 0 31 500 31 500 31 500
072112 Háziorvosi ügyelet 0 0 0
072210 Járóbetegek gyógyító szakellátása 11 303 80 000 91 303 0 91 303
073110 Fekvőbetegek ellátása ált.kórházban 0 0 0
073130 Bentlakásos eü.rehab.ellátás 0 0 0
074032 Ifjúság eü.gondozás 0 0 0
074052 Kábítószer megelőzés programjai, tev. 0 0 0
081021 Sportszövetségek támogatása 0 0 0
081030 Sportlétesítmények fejlesztése 101 600 101 600 0 101 600
081041 Versenysport támogatása 0 0 0
081043 Iskolai sporttevékenys. 18 000 18 000 0 18 000
081045 Szabadidősport támogatása 161 992 161 992 0 161 992
082092 Közművelődési tevékenységek és támogatás 0
083030 Egyéb kiadói tevékenység 0 0 0
084020 Nemzetiségi int. támogatása 0 0 0
084031 Civil szervezetek működési támogatása 0 0 0
084032 Civil szervezetek programtámogatása 0 0 0
084040 Egyházak támogatása 0 0 0
101150 Betegséggel kapcs.ellátás 0 0 0
101221 Fogyatékossággal élők nappali ellátása 0 0 0
106020 Lakhatással összef.támog. 0 0 0
107015 Hajléktalanok nappali ellátása 0 0 0
107016 Utcai szociális munka 0 0 0
107054 Családsegítés 0 0 0
107060 Egyéb szociális támogatások 0 0 0
900020 Önk.bev.áht-n kívülről 80 000 80 000 0 80 000
900070 Fejezeti és általános tartalék 0 0 0
9311021 Sportlétesítmények fejlesztése 817 961 817 961 817 961
Összesen: 3 142 619 10 225 003 537 106 93 300 13 998 028 1 234 211 800 000 111 000 1 107 503 3 252 714 17 250 742

7.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal kiadási és bevételi előirányzatainak kormányzati funkciók szerinti megbontása

Kormány- KIADÁSOK
zati funkció száma Kormányzati funkció megnevezése (COFOG) K/1 Személyi juttatások K/2 Munkaadói járulékok K/3 Dologi kiadások K/4 Ellátottak juttatásai K/5 Egyéb működési kiadások K/513 Tartalék Összesen: K/6 Beruházás K/7 Felújítás K/8 Egyéb felhalmozási kiadások K/9 Finanszírozási kiadások Összesen: KIADÁSOK ÖSSZESEN
011130 Jogalkotó és igazg.tev. 751 772 163 589 182 667 1 098 028 59 727 59 727 1 157 755
011220 Adóigazgatás 81 372 17 902 7 800 107 074 0 107 074
013350 Önk.vagyonnal gazdálk. 0 0 0 0
016010 Választások 0 0 0 0
016080 Kiemelt önkorm.rend. 6 600 6 600 0 6 600
018030 Támog. célú finanszírozási műveletek 0 0 0
031030 Közterület rendjének fennt. 60 626 13 338 4 573 78 537 0 78 537
041233 Hosszabb időtartalmú közfoglal 2 604 2 604 0 2 604
063020 Víztermelés, kezelés, ellátás 2 070 2 070 0 2 070
066010 Zöldterület kezelése 5 080 5 080 0 5 080
066020 Város és községgazd. 59 193 59 193 0 59 193
081045 Szabadidősport, rekreáció 0 0 0
101150 Betegséggel kapcs.ellátás 0 0 0
104051 Gyermekvédelmi ellátások 0 0 0
105010 Munkanélk. aktív korúak ellátása 0 0 0
106020 Lakhatással összef.támog. 0 0 0 0
107060 Egyéb szociális támogatások 24 180 24 180 0 24 180
Összesen: 900 370 194 829 263 987 24 180 0 0 1 383 366 59 727 0 0 0 59 727 1 443 093
Kormány- BEVÉTELEK
zati funkció száma Kormányzati funkció megnevezése (COFOG) B/1 Működési célú támog. (belüli) B/3 Közhatalmi bevételek B/4 Működési bevételek B/6 Működési átvett peszk. Összesen: B/2 Felhalm. célú támog. (belüli) B/5 Felhalmozási bevételek B/7 Felhalmozási átvett peszk. B/8 Finanszírozási bevételek Összesen BEVÉTELEK ÖSSZESEN
011130 Jogalkotó és igazg.tev. 5 500 30 531 36 031 0 36 031
011220 Adóigazgatás 0 0 0
013350 Önk.vagyonnal gazdálk. 571 571 0 571
016010 Választások 0 0 0 0
016080 Kiemelt önkorm.rend. 0 0 0
018030 Támog. célú finanszírozási műveletek 0 1 405 221 1 405 221 1 405 221
031030 Közterület rendjének fennt. 0 0 0
041233 Hosszabb időtartalmú közfoglal
063020 Víztermelés, kezelés, ellátás
066010 Zöldterület kezelése 1 270 1 270 0 1 270
066020 Város és községgazd. 0 0 0
081045 Szabadidősport, rekreáció 0 0 0
101150 Betegséggel kapcs.ellátás 0 0 0
104051 Gyermekvédelmi ellátások 0 0 0
105010 Munkanélk. aktív korúak ellátása 0 0 0
106020 Lakhatással összef.támog. 0 0 0
107060 Egyéb szociális támogatások 0 0 0
Összesen: 0 6 770 31 102 0 37 872 0 0 0 1 405 221 1 405 221 1 443 093

7.c. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményének kiadási és bevételi előirányzatainak kormányzati funkciók szerinti megbontása

Kormány- KIADÁSOK
zati funkció száma Kormányzati funkció megnevezése (COFOG) K/1 Személyi juttatások K/2 Munkaadói járulékok K/3 Dologi kiadások K/4 Ellátottak juttatásai K/5 Egyéb működési kiadások K/512 Tartalék Összesen: K/6 Beruházás K/7 Felújítás K/8 Egyéb felhalmozási kiadások K/9 Finanszírozási kiadások Összesen: KIADÁSOK ÖSSZESEN
096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 1 077 626 1 077 626 0 1 077 626
096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben 11 612 11 612 0 11 612
013360 Más szerv részére végzett pü-i,gazd-i, üzemeltetési, egyéb szolg. 441 029 94 738 1 436 073 1 971 840 121 786 12 700 134 486 2 106 326
047120 Piac üzemeltetése 33 385 7 573 121 466 0 169 424 0 331 848 1 300 1 300 333 148
091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 1 634 436 357 742 640 1 992 818 0 1 992 818
091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 38 439 38 439 7 223 7 223 45 662
109010 Szociális szolgáltatások igazgatása 296 432 63 745 133 344 900 494 421 2 500 2 500 496 921
107030 Szociális foglalkoztatás 88 206 19 405 8 452 20 108 136 171 650 650 136 821
018030 Támogatás célú finanszírozási műveletek 0 0 0
104030 Gyermekek napközbeni ellátása 536 622 119 743 36 922 34 246 727 533 11 589 11 589 739 122
104035 Gyermekétkeztetés bölcsődében 71 078 71 078 0 71 078
104036 Munkahelyi étkeztetés a bölcsődékben 27 901 27 901 0 27 901
ÖSSZESEN: 3 030 110 662 946 2 963 553 900 223 778 0 6 881 287 145 048 12 700 0 0 157 748 7 039 035
Kormány- BEVÉTELEK
zati funkció száma Kormányzati funkció megnevezése (COFOG) B/1 Működési célú támog. (belüli) B/3 Közhatalmi bevételek B/4 Működési bevételek B/6 Működési átvett peszk. Összesen: B/2 Felhalm. célú támog. (belüli) B/5 Felhalmozási bevételek B/7 Felhalmozási átvett peszk. B/8 Finanszírozási bevételek Összesen BEVÉTELEK ÖSSZESEN
096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 398 161 398 161 0 0 398 161
096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben 10 450 10 450 0 0 10 450
013360 Más szerv részére végzett pü-i,gazd-i, üzemeltetési, egyéb szolg. 438 560 438 560 0 0 438 560
047120 Piac üzemeltetése 292 100 41 048 333 148 0 0 333 148
091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 0 0 0 0
091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 3 313 3 313 0 0 3 313
109010 Szociális szolgáltatások igazgatása 96 550 96 550 0 0 96 550
107030 Szociális foglalkoztatás 29 210 20 108 49 318 0 0 49 318
018030 Támogatás célú finanszírozási műveletek 0 5 603 529 5 603 529 5 603 529
104030 Gyermekek napközbeni ellátása 34 246 34 246 68 492 0 0 68 492
104035 Gyermekétkeztetés bölcsődében 18 757 18 757 0 0 18 757
104036 Munkahelyi étkeztetés a bölcsődékben 18 757 18 757 0 0 18 757
ÖSSZESEN: 0 0 1 340 104 95 402 1 435 506 0 0 0 5 603 529 5 603 529 7 039 035

8. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzat 2016. évi finanszírozási terve

Intézmény Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Mind-
összesen
Előző havi záró pénzállomány 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925
BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 269 835 269 835 269 835 269 835 269 835 269 835 269 835 269 835 269 835 269 835 269 835 269 835 3 238 022
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 102 851 102 851 102 851 102 851 102 851 102 851 102 851 102 851 102 851 102 851 102 851 102 851 1 234 211
3. Közhatalmi bevételek 852 648 852 648 852 648 852 648 852 648 852 648 852 648 852 648 852 648 852 648 852 648 852 648 10 231 773
4. Működési bevételek 159 026 159 026 159 026 159 026 159 026 159 026 159 026 159 026 159 026 159 026 159 026 159 026 1 908 312
5. Felhalmozási bevételek 66 667 66 667 66 667 66 667 66 667 66 667 66 667 66 667 66 667 66 667 66 667 66 667 800 000
6. Működési célú átvett pénzeszközök 7 775 7 775 7 775 7 775 7 775 7 775 7 775 7 775 7 775 7 775 7 775 7 775 93 300
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 9 250 9 250 9 250 9 250 9 250 9 250 9 250 9 250 9 250 9 250 9 250 9 250 111 000
8. Finanszírozási bevételek 92 292 92 292 92 292 92 292 92 292 92 292 92 292 92 292 92 292 92 292 92 292 92 292 1 107 503
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 18 724 121
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 360 895 360 895 360 895 360 895 360 895 360 895 360 895 360 895 360 895 360 895 360 895 360 895 4 330 737
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 76 831 76 831 76 831 76 831 76 831 76 831 76 831 76 831 76 831 76 831 76 831 76 831 921 970
3. Dologi kiadások 378 060 378 060 378 060 378 060 378 060 378 060 378 060 378 060 378 060 378 060 378 060 378 060 4 536 723
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 33 590 33 590 33 590 33 590 33 590 33 590 33 590 33 590 33 590 33 590 33 590 33 590 403 080
5. Egyéb működési célú kiadások 173 686 173 686 173 686 173 686 173 686 173 686 173 686 173 686 173 686 173 686 173 686 173 686 2 084 230
6. Tartalékok 142 748 142 748 142 748 142 748 142 748 142 748 142 748 142 748 142 748 142 748 142 748 142 748 1 712 979
7. Beruházások 336 599 336 599 336 599 336 599 336 599 336 599 336 599 336 599 336 599 336 599 336 599 336 599 4 039 192
8. Felújítások 22 754 22 754 22 754 22 754 22 754 22 754 22 754 22 754 22 754 22 754 22 754 22 754 273 050
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 35 180 35 180 35 180 35 180 35 180 35 180 35 180 35 180 35 180 35 180 35 180 35 180 422 160
10. Finanszírozási kiadások 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 1 560 343 18 724 121
Záró pénzkészlet 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925 1 392 925

9. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának többéves kihatással járó kötelezettségei évenkénti bontásban és összesítve

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2018 2019 2020 2021 2022-2027 évente összesen
1 Társasház felújítási pályázatok 112 014 73 312 36 810 222 136
2 Thermowatt üzemeltetés 19 050 19 050 19 050 19 050 19 050 190 500
Összesen 131 064 92 362 55 860 19 050 114 300 412 636

10. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának közvetett támogatásai

Hivatkozva az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény - a közvetett támogatásokat be-mutató tájékoztatási kötelezettségről szóló - 24. § (4) c) pontjára az alábbiakról tájékoztatom:

A helyi önkormányzat adórendeleteiben meghatározott közvetett támogatások, adóelengedések, adókedvezmények:

Nem lakás céljára szolgáló építmény és telekadó

Adómentesség, adókedvezmény igénylésének lehetősége 2004.01.31.-től gyakorlatilag megszűnt. A 2011.12.31.-ig hatályos építmény és telekadóról szóló Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV. 1.) önkormányzati rendelete, valamint a jelenleg hatályos Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 34/2011. (XII. 19.) önkormányzati rendelete ezen időponttól kezdődően 3 mentességet nevesített illetve nevesít, azt is kizárólag magánszemélyek részére. Ezek:

1. mentes a magánszemély tulajdonában álló lakás,

2. mentes a magánszemély tulajdonában lévő lakóház építésére alkalmas telektulajdon 2 évig, valamint

3. mentes magánszemély tulajdonában lévő lakóingatlanhoz tartozó telek.

Ezeket számszerűsíteni nem áll módunkban, mivel az adómentes ingatlanokról bevallást nem kell benyújtani.

Magánszemélyek kommunális adója

Az erről szóló Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 43/2003. (XII. 10.) önkormányzati rendelete adókedvezményt nem határozott meg.

A rendelet 5. §-a szabályozza a kommunális adó alól mentes lakások (lakásbérleti jogok) körét, de mivel a rendelet 6. § (2) bekezdés értelmében a mentes lakásról nem kell bevallást tenni, ezek számáról - ez alapján a kvázi kieső bevételről - információval ugyanúgy nem rendelkezünk, mint az építmény és telekadó hivatkozott mentességeinél.

Nem helyi rendelettel szabályozott, hanem központi adófajta a gépjárműadó, ahol kizárólag a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban Gjt.) által biztosított mentességek, kedvezmények vehetők igénybe.

A Gjt. 8. § alapján (környezetvédelmi osztályba sorolás) 20.961 db adókedvezmény megállapítására került sor 27.723.960 Ft érintett összegben.

Gépjárműadó mentességben részesült 797 adózó összesen 19.032.021 Ft összegben az alábbi jogcímeken:

- 514 adózó, 16.012.905 Ft érintett1 összegben a Gjt. 5. §-ban foglalt adómentesség alapján (súlyos mozgáskorlátozott, egyesület, alapítvány, költségvetési szerv, egyház)

- 283 adózó 3.019.116 Ft összegben az Okmányirodában bejelentett - de a járműnyilvántartásban nem, vagy csak a január 1.-ei határnapot követően rögzített - korábbi években történt gépjármű tulajdonjog átruházás, illetve a rendőrség által igazolt birtokból való kikerülés alapján.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 133. § és 134. § rendelkezéseinek megfelelően - kérelemre, egyedi méltányossági eljárás lefolytatását követően - 2016. évben engedélyezett adómérséklések és fizetési könnyítések (részletfizetés, fizetési halasztás) adatai:

Építmény és telekadó:

Adómérséklés: 14 db

Érintett összeg: 1.300.697 Ft

Részletfizetés: 106 db összege: 192.770.585 Ft

2017. évre áthúzódó összes fizetési könnyítés összege: 14.807.529 Ft

Magánszemélyek kommunális adója:

Adómérséklés 26 db

Összege: 976.916 Ft

Fizetési könnyítés: 160 db

Összege: 12.374.052 Ft

2017. évre áthúzódó fizetési könnyítés: 2.737.786 Ft

Települési adó

Adómérséklés 2 db

Összege: 182.967 Ft

Fizetési könnyítés: 20 db

Összege: 3.892.199 Ft

2017. évre áthúzódó fizetési könnyítés: 2.198.905 Ft

Gépjárműadó

Adómérséklés: 6 db

Összege: 110.895 Ft

Fizetési könnyítés (részlet, halasztás): 14 db

Összege: 1.334.240 Ft

2017. évre áthúzódó fizetési könnyítés nincs.

Fizetési könnyítéskor az adó megfizetésére az eredeti esedékességtől eltérő időben (fizetési halasztás) vagy részletekben került sor, az ART hivatkozott rendelkezéseinek megfelelően.

11. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017. (II. 23.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának saját bevételeinek, valamint a stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összege

e Ft-ban
Saját bevételek 2017. év terv szám 2018. év várható terv szám 2019. év várható terv szám 2010. év várható terv szám
Helyi adóból származó bevétel 10 123 003 10 147 298 10 171 652 10 196 064
Önkormányzati vagyon és vagyonértékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel 800 000
Osztalék , koncessziós díj, hozambevétel 10 000 10 000 10 000 10 000
Tárgyi eszköz és immateriális jószág, részvény, részesedés értékesítéséből származó bevétel - - - -
Bírság, pótlék és díjbevétel 108 770 87 070 87 070 87 070
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülések - - -
Összesen 11 041 773 10 244 368 10 268 722 10 293 134
Adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségei 2016. év terv szám 2017. év várható terv szám 2018. év várható terv szám 2019. év várható terv szám
Hitel, kölcsön felvétele, átvállalása a folyósítás napjától a végtörlesztés napjáig, és annak aktuális tőketartozása - - - -
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatala a beváltás napjáig, kamatozó érékkpapír esetén annak névértéke egyéb érékkpapír esetén vételára - - - -
Váltó kibocsátása a beváltás napjáig - - - -
Pénzügyi lízing lízingbevevői félként történő megkötése a futamidő alatt, és a szerződésben kikötött tőkerész hátralévő összege - - - -
Visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés eladói félként történő megkötése a visszavásárlásig és a kikötött visszavásárlási ár - - - -
Szerződésben kapott, legalább 365 nap időtartamú halasztott fizetés, részletfizetés, és a még ki nem fizetett ellenérték - - - -
Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettségek - - - -
Összesen - - - -
Saját bevétel 50%-a: 5 520 887 5 122 184 5 134 361 5 146 567