Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (IV. 26.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és intézményei 2018. évi összevont költségvetéséről és végrehajtás szabályairól szóló Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2018. (II. 15.) önkormányzati rendelete módosításáról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkelye (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1-2. § * 

AZ ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI

3-4. § * 

AZ ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI

5-6. § * 

HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK

(1) E rendelet a kihirdetést követő első napon lép hatályba.

Dr. Tahon Róbert Wintermantel Zsolt
jegyző polgármester

A rendelet kihirdetve a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján 2018. április 26. napján.

Dr. Tahon Róbert
jegyző

1.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (IV. 26.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételeiről és kiadásairól

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2018. terv 2018. I. mód Index (4/3)
1. 2. 3. 4. 5.
BEVÉTELEK
I. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 288 834 3 343 819 101,7%
1. Önkormányzatok működési támogatásai 3 115 589 3 152 745 101,2%
1.1 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 0 2 592
1.2 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 1 876 444 1 876 444 100,0%
1.3 Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 1 198 782 1 227 230 102,4%
1.4 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 40 363 40 363 100,0%
1.5 Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások 0 6 116
3. Egyéb működési célú támogatások bevételei 173 245 191 074 110,3%
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 1 097 561 1 097 561 100,0%
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 1 097 561 1 097 561 100,0%
III. Közhatalmi bevételek 10 843 896 10 843 896 100,0%
1. Vagyoni típusú adók 3 250 000 3 250 000 100,0%
Építményadó 2 585 000 2 585 000 100,0%
Telekadó 570 000 570 000 100,0%
Magánszemélyek kommunális adója 95 000 95 000 100,0%
2. Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) 7 251 626 7 251 626 100,0%
Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó 7 251 626 7 251 626 100,0%
Gépjárműadó 220 000 220 000 100,0%
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 75 000 75 000 100,0%
Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó 75 000 75 000 100,0%
Egyéb közhatalmi bevételek 47 270 47 270 100,0%
Egyéb települési adó 10 000 10 000 100,0%
Szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság 20 000 20 000 100,0%
Helyi adópótlék, adóbírság 13 500 13 500 100,0%
Egyéb bírságokat 3 770 3 770 100,0%
IV. Működési bevételek 1 559 366 1 565 276 100,4%
Szolgáltatások ellenértéke 215 734 221 644 102,7%
Közvetített szolgáltatások ellenértéke 179 479 179 479 100,0%
Tulajdonosi bevételek 10 000 10 000 100,0%
Ellátási díjak 510 154 510 154 100,0%
Kiszámlázott általános forgalmi adó 211 572 211 572 100,0%
Általános forgalmi adó visszatérítése 93 427 93 427 100,0%
Kamatbevételek 310 000 310 000 100,0%
Egyéb működési bevételek 29 000 29 000 100,0%
V. Felhalmozási bevételek 474 610 474 610 100,0%
VI. Működési célú átvett pénzeszközök 26 317 26 317 100,0%
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 26 317 26 317 100,0%
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 214 000 289 850 135,4%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 64 000 139 000 217,2%
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 150 000 150 850 100,6%
A. Költségvetési bevételek összesen (I-VII) 17 504 584 17 641 329 100,78%
B. Finanszírozási bevételek összesen 5 703 053 8 142 096 142,77%
Forgatási célú értékpapírok beváltása, értékesítése 4 981 113 6 768 511 135,9%
Maradvány igénybevétele 721 940 1 373 585 190,3%
C. KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+B) 23 207 637 25 783 425 111,1%
KIADÁSOK
I. Személyi juttatások 4 918 924 5 087 062 103,4%
II. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 914 283 982 260 107,4%
III. Dologi kiadások 4 826 222 5 470 792 113,4%
IV. Ellátottak pénzbeli juttatásai 415 080 421 235 101,5%
V. Egyéb működési célú kiadások 2 362 828 2 411 035 102,0%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 608 642 608 642 100,0%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 1 754 186 1 802 393 102,7%
VI. Tartalékok 1 499 792 1 741 915 116,1%
VII. Beruházások 7 087 329 7 761 405 109,5%
VIII. Felújítások 409 493 767 212 187,4%
IX. Egyéb felhalmozási célú kiadások 773 686 1 140 509 147,4%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 3 000 3 000 100,0%
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 770 686 1 137 509 147,6%
D. Költségvetési kiadások összesen (I-IX.) 23 207 637 25 783 425 111,1%
E./X. Finanszírozási kiadások összesen 0 0
F. KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (D. (I-IX)+E./X) 23 207 637 25 783 425 111,1%
többlet/ hiány 0 0
Tájékoztató jelleggel
Intézményfinanszírozás 7 897 864 8 758 632 110,9%

1.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (IV. 26.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételei és kiadásai mérlegszerűen

eFt-ban
Sor-
sz.
Megnevezés 2018. terv 2018. évi I. mód Index (6/4) Sor-
sz.
Megnevezés 2018. terv 2018. évi I. mód Index (13/11)
1. 2. 5. 6. 7. 8. 9. 12. 13. 14.
Kiadások Bevételek
1. Személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 5 833 207 6 069 322 104,0% 1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 288 834 3 343 819 101,7%
2. Dologi kiadások 4 826 222 5 470 792 113,4% 2. Közhatalmi bevételek 10 843 896 10 843 896 100,0%
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 415 080 421 235 101,5% 3. Működési bevételek 1 559 366 1 565 276 100,4%
4. Egyéb működési célú kiadások 2 362 828 2 411 035 102,0% 4. Működési célú átvett pénzeszközök 26 317 26 317 100,0%
5. Működési tartalékok 1 040 792 1 030 714 99,0%
I. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 14 478 129 15 403 098 106,4% I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 15 718 413 15 779 308 100,4%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek
2. Külső finanszírozási kiadások 2. Külső finanszírozási bevételek
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 0 0
A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 14 478 129 15 403 098 106,4% A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 15 718 413 15 779 308 100,4%
Önkormányzat fejlesztési kiadásai Önkormányzat felhalmozási bevételei
1. Beruházások 7 087 329 7 761 405 109,5% 1. Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről 1 097 561 1 097 561 100,0%
2. Felújítások 409 493 767 212 187,4% 2. Felhalmozási bevételek 474 610 474 610 100,0%
3. Egyéb felhalmozási célú kiadások 773 686 1 140 509 147,4% 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 214 000 289 850 135,4%
Felhalmozási tartalékok 459 000 711 201 154,9%
I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN 8 729 508 10 380 327 118,9% I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 1 786 171 1 862 021 104,2%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek 721 940 1 373 585 190,3%
2. Külső finanszírozási kiadások 2. Külső finanszírozási bevételek 4 981 113 6 768 511 135,9%
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 5 703 053 8 142 096 142,8%
B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 8 729 508 10 380 327 118,9% B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 7 489 224 10 004 117 133,6%
KIADÁSOK ÖSSZESEN (A + B): 23 207 637 25 783 425 111,1% BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A + B): 23 207 637 25 783 425 111,1%

2. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (IV. 26.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat költségvetési intézményeinek bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Gazdasági Intézmény és intézményei Polgármesteri Hivatal
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. évi
I. mód
Index 2018. évi terv 2018. évi
I. mód
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 35 699 49 595 138,9% 16 150 16 945 104,9%
- állami feladat 16 150 16 945 104,9%
- kötelező feladat 35 699 49 595 138,9% 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
3. Közhatalmi bevételek 0 0 3 770 3 770 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 3 770 3 770 100,00%
- önként vállalt feladatok 0 0
4. Működési bevételek 927 226 933 136 100,6% 28 216 28 216 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 927 226 933 136 100,6% 27 645 27 645 100,0%
- önként vállalt feladatok 571 571 100,0%
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 962 925 982 731 102,1% 48 136 48 931 101,65%
8. Finanszírozási bevételek 6 296 871 7 184 226 114,1% 1 600 993 1 715 394 107,1%
- állami feladat
- kötelező feladat 6 296 871 7 081 004 112,5% 1 600 993 1 677 628 104,8%
- önként vállalt feladatok 103 222 37 766
A./II Finanszírozási bevételek összesen 6 296 871 7 184 226 114,1% 1 600 993 1 715 394 107,15%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 7 259 796 8 166 957 112,5% 1 649 129 1 764 325 107,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 520 876 3 601 265 102,3% 1 049 632 1 135 911 108,2%
- állami feladat 16 566 16 765 101,2%
- kötelező feladat 3 520 876 3 601 265 102,3% 954 900 1 040 960 109,0%
- önként vállalt feladatok 78 166 78 186 100,0%
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 660 390 711 534 107,7% 202 744 219 577 108,3%
- állami feladat 4 275 4 319 101,0%
- kötelező feladat 660 390 711 534 107,7% 198 469 215 258 108,5%
- önként vállalt feladatok 0 0
3. Dologi kiadások 2 832 669 3 170 507 111,9% 283 546 293 409 103,5%
- állami feladat 2 909 3 461
- kötelező feladat 2 832 669 3 170 507 111,9% 263 515 272 826 103,5%
- önként vállalt feladatok 17 122 17 122 100,0%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 925 102,8% 24 180 24 180 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 900 925 102,8% 24 180 24 180 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0
5. Egyéb működési célú kiadások 43 578 60 611 139,1% 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 43 578 60 611 139,1% 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
513 Tartalékok 0 0 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
6. Beruházások 186 860 329 806 176,5% 89 027 91 248 102,5%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 186 860 329 806 176,5% 89 027 91 248 102,5%
- önként vállalt feladatok 0 0
7. Felújítások 14 523 292 309 2012,7% 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 14 523 292 309 2012,7% 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 7 259 796 8 166 957 112,5% 1 649 129 1 764 325 106,99%
9. Finanszírozási kiadások 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 7 259 796 8 166 957 112,5% 1 649 129 1 764 325 107,0%
Költségvetési létszámkeret 1 131 1 131 100,0% 204 204 100,00%
Intézmény Intézmények összesen Önkormányzat
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. évi I. mód Index 2018. évi terv 2018. évi I. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 51 849 66 540 128,3% 3 236 985 3 277 279 101,2%
- állami feladat 16 150 16 945 104,9% 0 0
- kötelező feladat 35 699 49 595 138,9% 3 236 985 3 277 279 101,2%
- önként vállalt feladatok - 0 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - 0 1 097 561 1 097 561 100,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 1 097 561 1 097 561 100,0%
3. Közhatalmi bevételek 3 770 3 770 100,0% 10 840 126 10 840 126 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 3 770 3 770 100,0% 10 840 126 10 840 126 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
4. Működési bevételek 955 442 961 352 100,6% 603 924 603 924 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 954 871 960 781 100,6% 159 044 159 044 100,0%
- önként vállalt feladatok 571 571 100,0% 444 880 444 880 100,0%
5. Felhalmozási bevételek 0 0 474 610 474 610 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 474 610 474 610 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 26 317 26 317 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 22 000 22 000 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 4 317 4 317 100,0%
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 214 000 289 850 135,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 150 000 150 000 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 64 000 139 850 218,5%
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 1 011 061 1 031 662 102,04% 16 493 523 16 609 667 100,70%
8. Finanszírozási bevételek 7 897 864 8 899 620 112,7% 5 703 053 8 001 108 140,3%
- állami feladat
- kötelező feladat 7 897 864 8 758 632 110,9%
- önként vállalt feladatok 140 988 5 703 053 8 001 108 140,3%
A./II Finanszírozási bevételek összesen 7 897 864 8 899 620 112,68% 5 703 053 8 001 108 140,30%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 8 908 925 9 931 282 111,5% 22 196 576 24 610 775 110,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 4 570 508 4 737 176 103,6% 348 416 349 886 100,4%
- állami feladat 16 566 16 765 101,2% 0 0
- kötelező feladat 4 475 776 4 642 225 103,7% 323 897 324 197 100,1%
- önként vállalt feladatok 78 166 78 186 100,0% 24 519 25 689 104,8%
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 863 134 931 111 107,9% 51 149 51 149 100,0%
- állami feladat 4 275 4 319 101,0% 0 0
- kötelező feladat 858 859 926 792 107,9% 47 754 47 754 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 3 395 3 395 100,0%
3. Dologi kiadások 3 116 215 3 463 916 111,2% 1 710 007 2 006 876 117,4%
- állami feladat 2 909 3 461 0 0
- kötelező feladat 3 096 184 3 443 333 111,2% 1 427 904 1 613 620 113,0%
- önként vállalt feladatok 17 122 17 122 100,0% 282 103 393 256 139,4%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 25 080 25 105 100,1% 390 000 396 130 101,6%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 25 080 25 105 100,1% 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 390 000 396 130 101,6%
5. Egyéb működési célú kiadások 43 578 60 611 139,1% 2 319 250 2 350 424 101,3%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 43 578 60 611 139,1% 1 837 545 1 853 036 100,8%
- önként vállalt feladatok 0 0 481 705 497 388 103,3%
513 Tartalékok 0 0 1 499 792 1 741 915 116,1%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 1 499 792 1 741 915 116,1%
6. Beruházások 275 887 421 054 152,6% 6 811 442 7 340 351 107,8%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 275 887 421 054 152,6% 6 811 442 7 339 501 107,8%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 850
7. Felújítások 14 523 292 309 2012,7% 394 970 474 903 120,2%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 14 523 292 309 2012,7% 394 970 474 903 120,2%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 773 686 1 140 509 147,4%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 381 978 586 771 153,6%
- önként vállalt feladatok 0 0 391 708 553 738 141,4%
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 8 908 925 9 931 282 111,48% 14 298 712 15 852 143 110,86%
9. Finanszírozási kiadások 0 0 7 897 864 8 758 632 110,9%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 7 897 864 8 758 632 110,9%
- önként vállalt feladatok 0 0
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 7 897 864 8 758 632 110,90%
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 8 908 925 9 931 282 111,5% 22 196 576 24 610 775 110,9%
Költségvetési létszámkeret 1 335 1 335 100,00% 250 250 100,00%
Intézmény Kerületi szintű konszolidált főösszegek
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. évi I. mód Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 288 834 3 343 819 101,7%
- állami feladat 16 150 16 945 104,9%
- kötelező feladat 3 272 684 3 326 874 101,7%
- önként vállalt feladatok 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 1 097 561 1 097 561 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 1 097 561 1 097 561 100,0%
3. Közhatalmi bevételek 10 843 896 10 843 896 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 10 843 896 10 843 896 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0
4. Működési bevételek 1 559 366 1 565 276 100,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 1 113 915 1 119 825 100,5%
- önként vállalt feladatok 445 451 445 451 100,0%
5. Felhalmozási bevételek 474 610 474 610 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 474 610 474 610 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 26 317 26 317 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 22 000 22 000 100,0%
- önként vállalt feladatok 4 317 4 317 100,0%
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 214 000 289 850 135,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 150 000 150 000 100,0%
- önként vállalt feladatok 64 000 139 850 218,5%
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 17 504 584 17 641 329 100,78%
8. Finanszírozási bevételek 5 703 053 8 142 096 142,8%
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 5 703 053 8 142 096 142,8%
A./II Finanszírozási bevételek összesen 5 703 053 8 142 096 142,77%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 23 207 637 25 783 425 111,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 4 918 924 5 087 062 103,4%
- állami feladat 16 566 16 765 101,2%
- kötelező feladat 4 799 673 4 966 422 103,5%
- önként vállalt feladatok 102 685 103 875 101,2%
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 914 283 982 260 107,4%
- állami feladat 4 275 4 319 101,0%
- kötelező feladat 906 613 974 546 107,5%
- önként vállalt feladatok 3 395 3 395 100,0%
3. Dologi kiadások 4 826 222 5 470 792 113,4%
- állami feladat 2 909 3 461
- kötelező feladat 4 524 088 5 056 953 111,8%
- önként vállalt feladatok 299 225 410 378 137,1%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 415 080 421 235 101,5%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 25 080 25 105 100,1%
- önként vállalt feladatok 390 000 396 130 101,6%
5. Egyéb működési célú kiadások 2 362 828 2 411 035 102,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 1 881 123 1 913 647 101,7%
- önként vállalt feladatok 481 705 497 388 103,3%
513 Tartalékok 1 499 792 1 741 915 116,1%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 1 499 792 1 741 915 116,1%
6. Beruházások 7 087 329 7 761 405 109,5%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 7 087 329 7 760 555 109,5%
- önként vállalt feladatok 0 850
7. Felújítások 409 493 767 212 187,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 409 493 767 212 187,4%
- önként vállalt feladatok 0 0
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 773 686 1 140 509 147,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 381 978 586 771 153,6%
- önként vállalt feladatok 391 708 553 738 141,4%
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 23 207 637 25 783 425 111,10%
9. Finanszírozási kiadások
- állami feladat
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 23 207 637 25 783 425 111,1%
Költségvetési létszámkeret 1 585 1 585 100,00%

2.a.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (IV. 26.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó óvodák bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 136 709 140 206 102,6% 224 576 230 069 102,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 136 709 140 113 102,5% 224 576 229 956 102,4%
önkéntes feladat 93 113
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 136 709 140 206 102,6% 224 576 230 069 102,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 115 014 117 269 102,0% 189 121 192 332 101,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 115 014 117 269 102,0% 189 121 192 332 101,7%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 21 645 22 887 105,7% 35 415 37 697 106,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 21 645 22 887 105,7% 35 415 37 697 106,4%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 50 50 100,0% 40 40 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 50 50 100,0% 40 40 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 136 709 140 206 102,6% 224 576 230 069 102,4%
Költségvetési létszámkeret 36,50 36,50 100,0% 57,00 57,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 19,00 19,00 100,0% 29,00 29,00 100,0%
technikai létszámkeret 17,50 17,50 100,0% 28,00 28,00 100,0%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 131 859 135 023 102,4% 248 843 254 204 102,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 131 859 134 926 102,3% 248 843 253 935 102,0%
önkéntes feladat 97 269
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 131 859 135 023 102,4% 248 843 254 204 102,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 110 943 112 854 101,7% 209 345 212 590 101,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 110 943 112 854 101,7% 209 345 212 590 101,6%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 846 22 099 106,0% 39 378 41 494 105,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 846 22 099 106,0% 39 378 41 494 105,4%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 70 70 100,0% 120 120 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 70 70 100,0% 120 120 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 131 859 135 023 102,4% 248 843 254 204 102,2%
Költségvetési létszámkeret 37,50 37,50 100,0% 65,00 65,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 19,00 19,00 100,0% 35,00 35,00 100,0%
technikai létszámkeret 18,50 18,50 100,0% 30,00 30,00 100,0%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 125 338 129 141 103,0% 123 414 126 117 102,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 125 338 129 101 103,0% 123 414 125 830 102,0%
önkéntes feladat 40 287
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 125 338 129 141 103,0% 123 414 126 117 102,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 105 354 107 709 102,2% 103 826 105 434 101,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 105 354 107 709 102,2% 103 826 105 434 101,5%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 19 924 21 372 107,3% 19 528 20 623 105,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 19 924 21 372 107,3% 19 528 20 623 105,6%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 60 60 100,0% 60 60 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 60 60 100,0% 60 60 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 125 338 129 141 103,0% 123 414 126 117 102,2%
Költségvetési létszámkeret 34,00 34,00 100,0% 33,00 33,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 16,00 16,00 100,0%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 128 781 131 378 102,0% 131 006 134 596 102,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 128 781 131 207 101,9% 131 006 134 145 102,4%
önkéntes feladat 171 451
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 128 781 131 378 102,0% 131 006 134 596 102,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 108 326 109 879 101,4% 110 182 112 385 102,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 108 326 109 879 101,4% 110 182 112 385 102,0%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 425 21 469 105,1% 20 794 22 181 106,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 425 21 469 105,1% 20 794 22 181 106,7%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 30 30 100,0% 30 30 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 30 100,0% 30 30 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 128 781 131 378 102,0% 131 006 134 596 102,7%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 100,0% 33,50 33,50 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 18,00 18,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 100,0% 15,50 15,50 100,0%
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 123 293 126 464 102,6% 191 103 197 917 103,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 123 293 126 087 102,3% 191 103 197 048 103,1%
önkéntes feladat 377 869
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 123 293 126 464 102,6% 191 103 197 917 103,6%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 104 000 105 961 101,9% 160 773 165 727 103,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 104 000 105 961 101,9% 160 773 165 727 103,1%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 19 248 20 458 106,3% 30 280 32 140 106,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 19 248 20 458 106,3% 30 280 32 140 106,1%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 45 45 100,0% 50 50 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 45 45 100,0% 50 50 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 123 293 126 464 102,6% 191 103 197 917 103,6%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 100,0% 49,00 49,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 25,00 25,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 100,0% 24,00 24,00 100,0%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 116 828 119 586 102,4% 183 760 187 807 102,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 116 828 119 508 102,3% 183 760 187 728 102,2%
önkéntes feladat 78 79
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 116 828 119 586 102,4% 183 760 187 807 102,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 98 323 100 027 101,7% 154 808 157 320 101,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 98 323 100 027 101,7% 154 808 157 320 101,6%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 18 475 19 529 105,7% 28 907 30 442 105,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 18 475 19 529 105,7% 28 907 30 442 105,3%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 30 30 100,0% 45 45 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 30 100,0% 45 45 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 116 828 119 586 102,4% 183 760 187 807 102,2%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 100,0% 53,00 53,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 27,00 27,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 100,0% 26,00 26,00 100,0%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 111 540 114 406 102,6% 118 297 120 982 102,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 111 540 114 304 102,5% 118 297 120 874 102,2%
önkéntes feladat 102 108
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 111 540 114 406 102,6% 118 297 120 982 102,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 93 868 95 715 102,0% 99 437 101 038 101,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 93 868 95 715 102,0% 99 437 101 038 101,6%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 17 637 18 656 105,8% 18 835 19 919 105,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 17 637 18 656 105,8% 18 835 19 919 105,8%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 35 35 100,0% 25 25 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 35 35 100,0% 25 25 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 111 540 114 406 102,6% 118 297 120 982 102,3%
Költségvetési létszámkeret 30,00 30,00 100,0% 32,00 32,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 15,00 15,00 100,0% 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 100,0% 15,00 15,00 100,0%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
3. Közhatalmi bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
4. Működési bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
5. Felhalmozási bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
8. Finanszírozási bevételek 2 095 347 2 147 896 102,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 095 347 2 144 762 102,4%
önkéntes feladat - 3 134
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 095 347 2 147 896 102,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 763 320 1 796 240 101,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 763 320 1 796 240 101,9%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 331 337 350 966 105,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 331 337 350 966 105,9%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 690 690 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 690 690 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat - -
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat - -
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 095 347 2 147 896 102,5%
Költségvetési létszámkeret 556,50 556,50 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 289,00 289,00 100,0%
technikai létszámkeret 267,50 267,50 100,0%

2.a.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (IV. 26.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó egyéb intézmények bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 14 729 24 185 164,2% 20 970 20 970 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 14 729 24 185 164,2% 20 970 20 970 100,0%
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat - -
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek - 234 602 298 617 843 102,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - 602 298 617 524 102,5%
önkéntes feladat 234 319
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 14 729 24 419 165,8% 623 268 638 813 102,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 12 393 20 141 162,5% 525 693 535 431 101,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 12 393 20 141 162,5% 525 693 535 431 101,9%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 316 4 232 182,7% 97 495 103 302 106,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 316 4 232 182,7% 97 495 103 302 106,0%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 20 46 230,0% 80 80 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 46 230,0% 80 80 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 14 729 24 419 165,8% 623 268 638 813 102,5%
Költségvetési létszámkeret 15,00 15,00 100,0% 225,00 225,00 100,0%
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - 4 440 - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 4 440 - -
önkéntes feladat - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
3. Közhatalmi bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
4. Működési bevételek 927 226 933 136 100,6%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 927 226 933 136 100,6%
önkéntes feladat - -
5. Felhalmozási bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
8. Finanszírozási bevételek 859 048 888 405 103,4% 2 740 178 3 529 848 128,8%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 859 048 887 130 103,3% 2 740 178 3 431 588 125,2%
önkéntes feladat 1 275 - 98 260
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 859 048 892 845 103,9% 3 667 404 4 462 984 121,7%
B. KIADÁSOK - -
1. Személyi juttatások 724 270 741 867 102,4% 495 200 507 586 102,5%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 724 270 741 867 102,4% 495 200 507 586 102,5%
önkéntes feladat - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 134 628 150 828 112,0% 94 614 102 206 108,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 134 628 150 828 112,0% 94 614 102 206 108,0%
önkéntes feladat - -
3. Dologi kiadások 150 150 100,0% 2 831 729 3 169 541 111,9%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 150 150 100,0% 2 831 729 3 169 541 111,9%
önkéntes feladat - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 925 102,8%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 900 925 102,8%
önkéntes feladat - -
5. Egyéb működési célú kiadások 43 578 60 611 139,1%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 43 578 57 473 131,9%
önkéntes feladat - 3 138
6. Tartalékok - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Beruházások 186 860 329 806 176,5%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 186 860 329 806 176,5%
önkéntes feladat - -
8. Felújítások 14 523 292 309 2012,7%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 14 523 292 309 2012,7%
önkéntes feladat - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
10. Finanszírozási kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 859 048 892 845 103,9% 3 667 404 4 462 984 121,7%
Költségvetési létszámkeret 251,00 251,00 100,0% 83,25 83,25 100,0%
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen Gazdasági Intézmény mindösszesen
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 35 699 49 595 138,9% 35 699 49 595 138,9%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 35 699 49 595 138,9% 35 699 49 595 138,9%
önkéntes feladat - - - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
3. Közhatalmi bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
4. Működési bevételek 927 226 933 136 100,6% 927 226 933 136 100,6%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 927 226 933 136 100,6% 927 226 933 136 100,6%
önkéntes feladat - - - -
5. Felhalmozási bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
8. Finanszírozási bevételek 4 201 524 5 036 330 119,9% 6 296 871 7 184 226 114,1%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 4 201 524 4 936 242 117,5% 6 296 871 7 081 004 112,5%
önkéntes feladat - 100 088 - 103 222
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 5 164 449 6 019 061 116,5% 7 259 796 8 166 957 112,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 757 556 1 805 025 102,7% 3 520 876 3 601 265 102,3%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 1 757 556 1 805 025 102,7% 3 520 876 3 601 265 102,3%
önkéntes feladat - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 329 053 360 568 109,6% 660 390 711 534 107,7%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 329 053 360 568 109,6% 660 390 711 534 107,7%
önkéntes feladat - - - -
3. Dologi kiadások 2 831 979 3 169 817 111,9% 2 832 669 3 170 507 111,9%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 2 831 979 3 169 817 111,9% 2 832 669 3 170 507 111,9%
önkéntes feladat - - - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 925 102,8% 900 925 102,8%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 900 925 102,8% 900 925 102,8%
önkéntes feladat - - - -
5. Egyéb működési célú kiadások 43 578 60 611 139,1% 43 578 60 611 139,1%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 43 578 57 473 131,9% 43 578 57 473 131,9%
önkéntes feladat - 3 138 - 3 138
6. Tartalékok - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Beruházások 186 860 329 806 176,5% 186 860 329 806 176,5%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 186 860 329 806 176,5% 186 860 329 806 176,5%
önkéntes feladat - - - -
8. Felújítások 14 523 292 309 2012,7% 14 523 292 309 2012,7%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 14 523 292 309 2012,7% 14 523 292 309 2012,7%
önkéntes feladat - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 5 164 449 6 019 061 116,5% 7 259 796 8 166 957 112,5%
Költségvetési létszámkeret 574,25 574,25 100,0% 1 130,75 1 130,75 100,0%

2.a.2.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (IV. 26.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó óvodák beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - 156 156 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 156 156 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 3 444 4 062 117,9% 3 902 5 290 135,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 444 4 062 117,9% 3 902 5 290 135,6%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 444 4 062 117,9% 4 058 5 446 134,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 194 2 812 128,2% 3 538 4 469 126,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 194 2 812 128,2% 3 538 4 469 126,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 1 250 1 250 100,0% 520 977 187,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 250 1 250 100,0% 520 977 187,9%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 444 4 062 117,9% 4 058 5 446 134,2%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - 282 282 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 282 282 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 930 3 556 121,4% 4 590 5 868 127,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 930 3 556 121,4% 4 590 5 868 127,8%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 930 3 556 121,4% 4 872 6 150 126,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 630 3 256 123,8% 4 372 5 650 129,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 630 3 256 123,8% 4 372 5 650 129,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 300 300 100,0% 500 500 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 300 300 100,0% 500 500 100,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 930 3 556 121,4% 4 872 6 150 126,2%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 208 208 100,0% 83 83 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 208 208 100,0% 83 83 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 494 2 747 110,1% 4 517 5 722 126,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 494 2 747 110,1% 4 517 5 722 126,7%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 702 2 955 109,4% 4 600 5 805 126,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 132 2 385 111,9% 2 920 3 704 126,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 132 2 385 111,9% 2 920 3 704 126,8%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 570 570 100,0% 1 680 2 101 125,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 570 570 100,0% 1 680 2 101 125,1%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 702 2 955 109,4% 4 600 5 805 126,2%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 1 063 1 063 100,0% 23 23 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 063 1 063 100,0% 23 23 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 1 331 2 557 192,1% 3 195 4 270 133,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 331 2 557 192,1% 3 195 4 270 133,6%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 394 3 620 151,2% 3 218 4 293 133,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 1 951 3 177 162,8% 2 478 3 213 129,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 951 3 177 162,8% 2 478 3 213 129,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 443 443 100,0% 740 1 080 145,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 443 443 100,0% 740 1 080 145,9%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 394 3 620 151,2% 3 218 4 293 133,4%
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 356 356 100,0% 57 57 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 356 356 100,0% 57 57 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 448 4 035 164,8% 4 273 5 999 140,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 448 4 035 164,8% 4 273 5 999 140,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 804 4 391 156,6% 4 330 6 056 139,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 304 3 163 137,3% 2 930 4 656 158,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 304 3 163 137,3% 2 930 4 656 158,9%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 500 1 228 245,6% 1 400 1 400 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 500 1 228 245,6% 1 400 1 400 100,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 804 4 391 156,6% 4 330 6 056 139,9%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 94 94 100,0% 547 547 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 94 94 100,0% 547 547 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 328 2 667 114,6% 3 373 5 406 160,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 328 2 667 114,6% 3 373 5 406 160,3%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 422 2 761 114,0% 3 920 5 953 151,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 022 2 361 116,8% 3 320 5 154 155,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 022 2 361 116,8% 3 320 5 154 155,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 400 400 100,0% 600 799 133,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 400 400 100,0% 600 799 133,2%
önkéntes feladat
8. Felújítások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 422 2 761 114,0% 3 920 5 953 151,9%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 400 400 100,0% 91 91 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 400 400 100,0% 91 91 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 644 3 359 127,0% 2 320 3 281 141,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 644 3 359 127,0% 2 320 3 281 141,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 044 3 759 123,5% 2 411 3 372 139,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 304 3 019 131,0% 2 111 2 683 127,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 304 3 019 131,0% 2 111 2 683 127,1%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 740 740 100,0% 300 689 229,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 740 740 100,0% 300 689 229,7%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 044 3 759 123,5% 2 411 3 372 139,9%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
3. Közhatalmi bevételek 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
4. Működési bevételek 3 360 3 360 100,0%
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 3 360 3 360 100,0%
önkéntes feladat 0 0
5. Felhalmozási bevételek 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
8. Finanszírozási bevételek 43 789 58 819 134,3%
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 43 789 58 819 134,3%
önkéntes feladat 0 0
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 47 149 62 179 131,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
3. Dologi kiadások 37 206 49 702 133,6%
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 37 206 49 702 133,6%
önkéntes feladat 0 0
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
5. Egyéb működési célú kiadások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
6. Tartalékok 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
7. Beruházások 9 943 12 477 125,5%
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 9 943 12 477 125,5%
önkéntes feladat 0 0
8. Felújítások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
10. Finanszírozási kiadások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 47 149 62 179 131,9%

2.a.2.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (IV. 26.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó egyéb intézmények beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 63 500 69 410 109,3% 125 760 125 760 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 63 500 69 410 109,3% 125 760 125 760 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek - 21 227 35 920 55 392 154,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - 35 920 43 486 121,1%
önkéntes feladat 21 227 11 906
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 63 500 90 637 142,7% 161 680 181 152 112,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 40 459 55 003 135,9% 137 190 156 279 113,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 40 459 55 003 135,9% 137 190 156 279 113,9%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 925 102,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 900 925 102,8%
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 22 608 35 201 155,7% 20 970 20 970 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 22 608 32 063 141,8% 20 970 20 970 100,0%
önkéntes feladat 3 138
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 433 433 100,0% 2 620 2 978 113,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 433 433 100,0% 2 620 2 978 113,7%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 63 500 90 637 142,7% 161 680 181 152 112,0%
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index % 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 34 395 34 395 100,0% 700 211 700 211 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 34 395 34 395 100,0% 700 211 700 211 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 29 473 41 378 140,4% 2 630 996 3 353 032 127,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 29 473 41 378 140,4% 2 630 996 3 287 905 125,0%
önkéntes feladat 65 127
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 63 868 75 773 118,6% 3 331 207 4 053 243 121,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 495 200 507 586 102,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 495 200 507 586 102,5%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 94 614 102 206 108,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 94 614 102 206 108,0%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 49 724 53 285 107,2% 2 567 150 2 855 272 111,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 49 724 53 285 107,2% 2 567 150 2 855 272 111,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - 4 440 - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat - 4 440
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 14 144 18 048 127,6% 159 720 295 870 185,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 14 144 18 048 127,6% 159 720 295 870 185,2%
önkéntes feladat
8. Felújítások 14 523 292 309 2012,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 14 523 292 309 2012,7%
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 63 868 75 773 118,6% 3 331 207 4 053 243 121,7%
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen
Rovat megnevezése 2018. évi terv 2018. I. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
3. Közhatalmi bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
4. Működési bevételek 923 866 929 776 100,6%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 923 866 929 776 100,6%
önkéntes feladat - -
5. Felhalmozási bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
8. Finanszírozási bevételek 2 696 389 3 471 029 128,7%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 2 696 389 3 372 769 125,1%
önkéntes feladat - 98 260
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 620 255 4 400 805 121,6%
B. KIADÁSOK - -
1. Személyi juttatások 495 200 507 586 102,5%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 495 200 507 586 102,5%
önkéntes feladat - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 94 614 102 206 108,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 94 614 102 206 108,0%
önkéntes feladat - -
3. Dologi kiadások 2 794 523 3 119 839 111,6%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 2 794 523 3 119 839 111,6%
önkéntes feladat - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 925 102,8%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 900 925 102,8%
önkéntes feladat - -
5. Egyéb működési célú kiadások 43 578 60 611 139,1%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 43 578 57 473 131,9%
önkéntes feladat - 3 138
6. Tartalékok - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Beruházások 176 917 317 329 179,4%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 176 917 317 329 179,4%
önkéntes feladat - -
8. Felújítások 14 523 292 309 2012,7%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 14 523 292 309 2012,7%
önkéntes feladat - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
10. Finanszírozási kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 620 255 4 400 805 121,6%

2.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (IV. 26.) önkormányzati rendeletéhez

Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó önállóan működő intézmények 2018. évi felhasználási engedélyhez kötött előirányzatairól

Intézmény 2018. évi terv 2018. I. mód
Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék
Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda 5 331 1 040 4 317 842
Aradi Óvoda-Csányi és Pozsonyi Tagóvoda 9 641 1 880 9 641 1 880
Aranyalma Óvoda-Kertvárosi Tagóvoda 4 795 935 4 795 935
Bőrfestő Óvoda 11 340 2 211 11 340 2 211
Dalos Ovi Óvoda 3 159 616 3 159 616
Deák Óvoda 3 853 751 3 853 751
Homoktövis Óvoda 8 860 1 728 8 860 1 728
JMK Óvoda 7 848 1 530 7 848 1 530
Karinthy Frigyes Óvoda 3 166 617 3 166 617
Liget Óvoda-Királykerti Tagóvoda 8 218 1 603 8 218 1 603
Nyár Óvoda 3 723 726 3 723 726
Park Óvoda-Lakkozó Tagóvoda 6 053 1 180 6 053 1 180
Viola Óvoda 2 043 398 2 043 398
Virág Óvoda 2 497 487 2 497 487
Óvodák összesen 80 527 15 702 79 513 15 504
Újpesti Piac és Vásárcsarnok
Szociális Intézmény 4 715 919 4 715 919
Újpesti Bölcsődék Intézménye 15 886 3 098 12 243 2 386
Egyéb intézmények összesen 20 601 4 017 16 958 3 305
Mindösszesen 101 128 19 719 96 471 18 809

3. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (IV. 26.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek felújítási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2018. évi terv 2018. évi I. mód Index
1. 2. 3. 4. 5.
Intézményi felújítási kiadások
1. Polgármesteri Hivatal
2. Gazdasági Intézmény mindösszesen 14 523 292 309 2012,7%
A. Intézményi felújítás összesen 14 523 292 309 2012,7%
Önkormányzati felújítások
1. Utak és járdák felújítása 394 970 412 976 104,6%
2. PH déli udvar felújítása 61 927
B. Önkormányzati felújítás összesen 394 970 474 903 120,2%
Felújítások mindösszesen: 409 493 767 212 187,4%

4. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (IV. 26.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek beruházási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2018. évi terv 2018. évi
I. mód
Index
1. 2. 3. 4. 5.
A. Intézményi beruházási kiadások
1 Informatikai eszközök beszerzése 20 257 20 257 100,0%
2 Hálózati rendszer fejlesztés 4 000 4 000 100,0%
3 Kisértékű informatikai eszközök beszerzése 3 810 3 810 100,0%
4 Kisértékű egyéb eszközök beszerzése 3 175 3 834 120,8%
5 Szoftver vásárlás, fejlesztés 38 735 40 297 104,0%
6 Számítógépek tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 12 700 12 700 100,0%
7 Fénymásolók, tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 6 350 6 350 100,0%
I. Polgármesteri Hivatal összesen 89 027 91 248 102,5%
1 Gazdasági Intézmény és intézményei beruházási keret 186 860 329 806 176,5%
II. Gazdasági Intézmény mindösszesen 186 860 329 806 176,5%
A. Intézményi beruházás összesen (I. + II.) 275 887 421 054 152,6%
B. Önkormányzat beruházási kiadásai
1 Tervezési díjak 72 390 99 144 137,0%
2 Járda és útépítés 222 504 251 485 113,0%
3 Játszóterek építése 58 420 62 453 106,9%
4 Parképítés, fasor rehabilitáció 1 561 807 1 586 341 101,6%
5 Közműépítés 3 810 3 810 100,0%
6 Parkoló építése 59 055 59 055 100,0%
7 Közvilágítás 90 000 91 437 101,6%
8 Forgalomtechnika 107 950 107 950 100,0%
9 Játszótéri és közterületi ivókutak 6 350 6 350 100,0%
10 Közterületi öntözőkutak építése 38 100 38 100 100,0%
11 Térfigyelő kamerák telepítése 76 200 76 200 100,0%
12 Nagyértékű eszközök beszerzése a közhasznú foglalkoztatottak részére 2 090 2 090 100,0%
13 Intézményi játszóeszköz építés 19 050 537 2,8%
14 Polgármesteri Hivatal rekonstrukciója 121 920 131 588 107,9%
15 Szent István tér rehabilitációja, „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” pályázat megvalósítása 1 900 000 1 903 086 100,2%
16 Bajza u-i Ált. Iskola tornaterem építés 0 33 981
17 Duna part megnyitása 133 500 133 500 100,0%
18 Bontási munkák 402 590 482 325 119,8%
19 Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések - VEKOP 5.3.-1-15-2016-00008 255 706 272 470 106,6%
20 Szakrendelő eszközfejlesztés 58 451
21 Szakrendelő eszközvásárlás közérdekű kötelezettségvállalásból 850
22 Kerületi építési szabályzat elkészítése 8 190
23 Helyi védettséget jelző táblák 97
24 Királykerti Óvoda tornaszoba építés és külső felújítás 80 000 80 000 100,0%
25 Szilágyi utcai sportfejlesztés - NFM 1 600 000 1 850 861 115,7%
B. Önkormányzat beruházási kiadásai összesen 6 811 442 7 340 351 107,8%
Beruházások mindösszesen: (A.+B.) 7 087 329 7 761 405 109,5%

5.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (IV. 26.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2018. évi terv 2018. évi I. mód Index
1. 2. 3. 4. 5.
I. Egyéb működési célú kiadások 2 319 250 2 350 424 101,3%
A. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n belülre 565 064 580 393 102,7%
1 Nemzetiségi Önkormányzatok támogatása 3 000 10 000 333,3%
2 Rendőrség támogatása 72 000 78 179 108,6%
3 Tűzőrség támogatása 3 000 3 000 100,0%
4 Szolidaritási hozzájárulás 463 064 463 064 100,0%
5 Károlyi Sándor Kórház támogatása 24 000 24 000 100,0%
6 Bursa ösztöndíjak 2 150
B. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n kívülre 1 754 186 1 770 031 100,9%
1 Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. támogatása 165 000 165 000 100,0%
2 Helytörténeti Értesítő támogatása 4 040 4 040 100,0%
3 BEM Néptáncegyüttes támogatása 2 000 2 000 100,0%
4 Megyeri Tigrisek támogatása 4 500 4 500 100,0%
5 UV Zrt. közszolgáltatási szerződés 55 000 69 297 126,0%
6 UKK Nonprofit Kft. közszolgáltatási szerződés 338 581 338 935 100,1%
7 Újpesti Városgondnokság Kft. közszolgáltatási szerződés 863 500 863 500 100,0%
8 Kerületi komposztálási mintaprogram 2 000 2 000 100,0%
9 Állatmentő Liga (állatmentő őrszolgálat) támogatása 3 900 3 900 100,0%
10 Magyar Civil Kutyás Szolgálat Egyesület támogatása 1 000 1 000 100,0%
11 Polgárőr szervezetek támogatása 6 000 6 000 100,0%
12 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 93 000 93 000 100,0%
13 Twist Olivér Alapítvány (hajléktalanok nappali ellátása) 13 000 13 044 100,3%
14 Kereskedelmi és Iparkamara támogatása 1 000 1 000 100,0%
15 MÁV Szimfonikusok támogatása 1 000 1 000 100,0%
16 UTE utánpótlás támogatása 128 165 128 165 100,0%
17 Közterületi kamerarendszer magánterületen elhelyezett kameráinak üzemeltetéséhez nyújtott támogatás 1 700 1 700 100,0%
18 UTE versenysport támogatása 36 000 36 000 100,0%
19 Lepke Múzeum támogatása 3 600 3 600 100,0%
20 Egyházak működési támogatása 15 000 15 000 100,0%
21 ÚSC Városi Sportiskola támogatása 3 500 3 500 100,0%
22 Madárfészek Ökölvívó Akadémia Alapítvány támogatása 12 000 12 000 100,0%
23 Alapítvány támogatása 700 700 100,0%
24 Könyvkiadás támogatása 950
25 Sport támogatási keretből nyújtott támogatás 200
II. Egyéb felhalmozási célú kiadások 773 686 1 140 509 147,4%
A. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n belülre 0 0
B. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n kívülre 773 686 1 140 509 147,4%
1 Önkormányzati lakásért fizetett pénzbeli térítés 20 000 20 000 100,0%
2 Fiatal házasok lakáshoz jutási támogatás végleges jelleggel 17 500 17 500 100,0%
3 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök 3 000 3 000 100,0%
4 UV Zrt. közszolgáltatási szerződés 220 628 374 333 169,7%
5 Újpesti Városgondnokság Kft. közszolgáltatási szerződés 86 350 95 126 110,2%
6 Társasházak energetikai korszerűsítésének támogatása 76 333 80 589 105,6%
7 Közvilágítás fejlesztések (BDK) 10 000 10 000 100,0%
8 UTE támogatás - rolba gépek 23 640
9 MLSZ pályaépítési program önrész 10 000 10 000 100,0%
10 TAO pályázat önrész 254 875 292 967 114,9%
11 Templomok felújítási keret 30 000 30 000 100,0%
12 Önkormányzati lakások felújítása 45 000 85 312 189,6%
13 Méhecske Alapítvány támogatása kültéri szobor állítására 19 800
14 Hárompontos Sport Kft. visszatérítendő támogatás 75 000
15 Állatmentő Liga támogatása 2 000
16 Ovi - Sport Program 1 242
I-II. Mindösszesen 3 092 936 3 490 933 112,9%

5.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (IV. 26.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú bevételei feladatonként (eFt-ban)

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2018. évi terv 2018. évi
I. mód
Index
1. 2. 3. 4. 5.
I. Működési célú bevételek 3 263 302 3 303 596 101,2%
A. Működési célú támogatások ÁH-n belülről 3 236 985 3 277 279 101,2%
1 Önkormányzatok működési támogatásai 3 115 589 3 152 745 101,2%
2 Újpesti Piac és Vásárcsarnok elvont 2017. évi maradvány 0 3 138
3 Közhasznú foglalkoztatás 121 396 121 396 100,0%
B. Működési célú átvett pénzeszközök 26 317 26 317 100,0%
1 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2017. évi támogatás visszafizetés 22 000 22 000 100,0%
2 Cseriti adományok 1 000 1 000 100,0%
3 Danza Tánccsoport Egyesület visszatérítendő támogatás visszafizetése 3 317 3 317 100,0%
II. Felhalmozási célú bevételek 1 311 561 1 387 411 105,8%
A. Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 1 097 561 1 097 561 100,0%
1 Fővárosi Önkormányzat Értékvédelmi pályázat 7 500 7 500 100,0%
2 Rózsavirág tér III. ütem - Térköz II. pályázat 24 000 24 000 100,0%
3 Szilágyi úti sportfejlesztés - NFM 217 961 217 961 100,0%
4 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 100,0%
5 Térköz pályázat: A Szigeti József sétány funkcióbővítő megújítása 50 000 50 000 100,0%
6 Térköz pályázat: Innovatív közösségerősítés és életminőség javítás a Szilas Park komplex fejlesztésével 200 000 200 000 100,0%
7 Újpest Duna-sor nagyközönség részére történő megnyitása - tervezés - NFM 133 350 133 350 100,0%
8 Aradi utca felújítása - Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatás c. pályázat 50 000 50 000 100,0%
9 Homoktövis utcai park fejlesztése - támogatás 1717/2017. (X.3.) Korm. Határozat alapján 30 000 30 000 100,0%
B. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 214 000 289 850 135,4%
1 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök visszatérülése 9 000 9 000 100,0%
2 UV Zrt. Lekötött tartalékba pótbefizetés visszatérítése 150 000 150 000 100,0%
3 Hárompontos Sport Kft. visszatérítendő támogatás visszafizetése 55 000 130 000 236,4%
4 Adomány Szakrendelő eszközbeszerzésére 850
I.-II. Mindösszesen 4 574 863 4 691 007 102,5%

6. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (IV. 26.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzatának tartalék előirányzatai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2018. évi terv 2018. évi
I. mód
Index
1. 2. 3. 4. 5.
A. Általános tartalék 700 000 710 768 101,5%
B. Működési céltartalék (I.+II.) 340 792 319 946 93,9%
I. Egyéb működési tartalék (1+....+18.) 241 442 223 109 92,4%
1 Egészségügyi és szociális ágazati tartalék 100 000 99 114 99,1%
2 Intézményvezetők, pedagógusok továbbképzése 5 000 1 192 23,8%
3 Vis maior alap 5 000 5 000 100,0%
4 Újpesti Városnapok 22 000 22 000 100,0%
5 Testvérvárosi Kapcsolatok 2 000 1 254 62,7%
6 Testvértelepülési diáktábor 7 000 4 024 57,5%
7 Újpest Egészségéért Díj 4 200 4 200 100,0%
8 Sport támogatási keret 3 000 2 800 93,3%
9 Újpest kiváló tanulója, Újpest gyermekeiért díj 4 000 4 000 100,0%
10 Újpestért cím, díszpolgári cím 3 500 3 500 100,0%
11 Kiemelt kulturális és oktatási tevékenység 5 000 4 475 89,5%
12 Diákcsere program 1 000 1 000 100,0%
13 Könyvkiadás támogatása 4 000 3 050 76,3%
14 DHK díjtartozás 10 000 10 000 100,0%
15 Karácsonyi vásár, szilveszter 15 000 15 000 100,0%
16 Bajnok Terasz 10 000 10 000 100,0%
17 Ovi - Sport Program 1 242 0 0,0%
18 Nyári napközis tábor, Pótvizsga felkészítés 26 500 26 500 100,0%
19 Tanoda Program támogatása 13 000 6 000 46,2%
II. Bizottsági tartalékok (1+...+9) 99 350 96 837 97,5%
1 Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság keret 3 000 3 000 100,0%
2 Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság keret 3 000 3 000 100,0%
3 Népjóléti és Lakásügyi Bizottság 3 000 3 000 100,0%
4 Idősek hónapja 1 200 1 200 100,0%
5 Szociális munka díj 1 150 1 150 100,0%
6 TRÖK keret 12 000 12 000 100,0%
7 TRÖK rendezvények 10 000 10 000 100,0%
8 Közművelődési, Oktatási Bizottsági keret 66 000 63 487 96,2%
Ebből: - DÖK támogatás 2 000 2 000 100,0%
- Gyermekvédelmi keret 6 000 3 487 58,1%
- Nyári tábor és erdei iskolák támogatása 12 000 12 000 100,0%
- Egyéb kulturális tevékenység 8 000 8 000 100,0%
- Nemzetiségi keret 14 000 14 000 100,0%
- Tehetséggondozási keret 2 000 2 000 100,0%
- Civil keret 14 000 14 000 100,0%
- Sport Alap 8 000 8 000 100,0%
C. Fejlesztési tartalékok (1+...+10) 459 000 711 201 154,9%
1 Beruházási és felújítási céltartalék 400 000 677 410 169,4%
2 Pályázatok elkészítése 5 000 4 238 84,8%
3 TRÖK Farkaserdő rendbetétele 10 000 10 000 100,0%
4 Helyi védett ingatlanok 10 000 10 000 100,0%
5 Szobor és emléktábla állítás 20 000 200 1,0%
6 Informatikai tartalék + pályázati önrészek 10 000 3 853 38,5%
7 E-töltők pályázati önrész 4 000 4 000 100,0%
8 Parkolóhely megváltás 1 500
Tartalékok mindösszesen (A+B+C) 1 499 792 1 741 915 116,1%