Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2018. (X. 3.) önkormányzati rendelete

a Népsziget kerületi építési szabályzatról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 6. pontjában és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 13. § (1) bekezdésében és meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

I. Fejezet

A rendelet hatálya, mellékletei és értelmező rendelkezések

1. § (1) E rendelet hatálya Budapest Főváros IV. kerület Újpest 1. mellékleten lehatárolt területére terjed ki (a továbbiakban: a Terület).

(2) A Területen

a) településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet előírásait az e rendeletben foglalt kiegészítésekkel,

b) az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (továbbiakban: OTÉK) előírásait az e rendeletben foglalt kiegészítésekkel és eltérésekkel és

c) * 

együtt kell alkalmazni.

2. § E rendelet

a) 1. melléklete tartalmazza a területre vonatkozó Szabályozási tervet,

b) 2. melléklete tartalmazza az építési övezetek, övezetek szabályozási határértékeit,

c) 3. melléklete tartalmazza az építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához szükséges, elhelyezendő személygépkocsi számának megállapítását,

d) 4. melléklete tartalmazza az építmények rendeltetésszerű használatához szükséges, elhelyezendő kerékpárok számának megállapítását.

3. § E rendelet alkalmazásában:

1. Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynél a tömör felületek aránya a kerítés teljes felületének 50%-át nem haladja meg.

2. Közműmentes élettér: a fa tövének közepe és a közművezeték tengelye közti távolság, amely a fa gyökerének védelmét biztosítja a közművezeték fektetésével és cseréjével járó földmunka ellen. A közműmentes élettér felszíni vetületének legfeljebb 60%-án lehet vizet át nem eresztő burkolatot létesíteni.

3. Útsorfa: 220 cm törzsmagasságot és 18 cm törzskörméretet meghaladó méretű, legalább kétszer iskolázott fa.

4. Szintterületi mutató (szm): Az összes építhető bruttó szintterület és a telekterület hányadosa. Az összes építhető bruttó szintterület értéke általános szintterületi mutató értékből (szmá) és kizárólag az épületen belül elhelyezhető parkolók - a kiszolgáló közlekedési területeikkel együtt - épületen belüli elhelyezésére igénybe vehető parkolási szintterületi mutató értékből (szmp) adódik össze (szm=szmá+szmp).

II. Fejezet

Közterület alakítására vonatkozó előírások

1. A Duna-parti sétányra vonatkozó rendelkezések

4. § Az 1. mellékleten jelölt „Duna-parti természetközeli sétány” kialakítása során a természetközeli állapot megőrzése érdekében

a) a sétány nyomvonalát, szélességét az igénybevételtől függően úgy kell kialakítani, hogy a természeti környezet értékeinek megtartása biztosított legyen, és

b) a burkolatokat vízáteresztő módon kell kialakítani.

2. Közterületi zöldfelületekre vonatkozó előírások

5. § (1) Legalább 14 méter szélességű közúthálózati elemek mentén kétoldali, legalább 2,0 - 2,0 méter szélességű zöldsávba ültetett fasor telepítendő, a fák közműmentes életterének biztosításával.

(2) Fasortelepítésnél és -kiegészítésnél várostűrő, útsorfa minőségű fák ültetendők. Az ültetéssel egy időben az öntözőhálózat kiépítéséről, de legalább az öntözés lehetőségéről gondoskodni kell.

III. Fejezet

A természeti környezet védelmére, valamint a környezet védelmére vonatkozó előírások

6. § (1) Az 1. mellékleten jelölt „Megtartandó értékes facsoport, faállomány” és „Megtartandó értékes fasor” a külön jogszabályban szabályozott közterületi faegyedek kivételével csak élet-, egészség- és vagyonvédelmi okokból, továbbá az árvízi védekezés számára szükséges helyigény biztosítása céljából vágható ki.

(2) Az 1. mellékleten jelölt „Megtartandó értékes facsoport, faállomány” területén új műtárgy, illetve burkolat úgy létesíthető, hogy az a jelölt terület legfeljebb 20%-át foglalja el.

(3) Új közművezeték létesítésekor, vagy meglévő felújításakor az 1. mellékleten jelölt „Megtartandó értékes facsoport, faállomány/fasor” területére eső fák közműmentes életterének védelmét biztosítani kell.

(4) Az 1. mellékleten „Meghatározó zöldfelületi kapcsolat a Duna telkén” elemmel jelölt terület

a) közhasználat elől nem zárható el, és

b) az árvízvédelmi védvonal és a vízfelület közötti rész a katasztrófavédelmi szempontok és a terület rekreációs használatának figyelembe vételével, zöldfelületként alakítandó ki.

(5) A telkek építési övezet által előírt mértékű legkisebb zöldfelületének minden megkezdett 100 m2-e után telken belül egy db. nagy vagy közepes lombkoronát növelő, környezettűrő, a helyi sajátosságoknak megfelelően megválasztott fajú lombos fát kell ültetni.

(6) A parkoló felületek árnyékolását biztosító fásítást minden megkezdett 4 db várakozó- (parkoló) hely után 1 db, nagy lombkoronát növelő, környezettűrő, legalább kétszer iskolázott lombos fa telepítésével kell biztosítani, fánként minimum 4 m2 termőföldterület biztosításával.

(7) Az 500 m2-nél nagyobb alapterületű új épületek lapostetős részének legalább 50%-án legalább egyszintes növényállományú, extenzív zöldtetőt kell létesíteni.

IV. Fejezet

Egyes sajátos jogintézményekkel kapcsolatos előírások

3. Telekalakítással kapcsolatos előírások

7. § (1) Övezet határa mentén telekhatár alakítandó ki.

(2) Olyan telekalakítás nem megengedett, mely szerint egy telek két, vagy több övezetben, építési övezetbe tartozzon.

(3) A sajátos építményfajták számára az övezetek előírásaitól eltérő, műszakilag szükséges méretű telek alakítható ki.

(4) A Területen nyeles telek nem alakítható ki.

(5) Közterületek területe szakaszosan is kialakítható.

V. Fejezet

Közművek előírásai

4. Általános előírások

8. § (1) Építési telken teljes közművesítettséget kell biztosítani, a 9. § figyelembevételével.

(2) Meglevő közmű kiváltása vagy megszüntetése esetén a feleslegessé vált közmű műtárgyait el kell bontani, amennyiben a bontási munkálatok nem veszélyeztetik a meglévő faállományt. A bontási munkálatok után a területet helyre kell állítani.

5. Víziközművek

9. § (1) Az üzemszerűen keletkező szenny- és csapadékvizek elvezetésére elválasztott rendszerű csatornahálózatot kell kiépíteni.

(2) Egyedi szennyvízkezelő berendezés és egyedi zárt szennyvíztároló nem létesíthető.

(3) Szennyvíz szikkasztása nem megengedett.

(4) A Vi-2/4 jelű övezet területén új beépítés esetén többlet csapadékvíz csak késleltetett módon kerülhet elvezetésre.

6. Elektronikus hírközlés létesítményei

10. § Önálló antennatartó szerkezet (torony) nem létesíthető.

VI. Fejezet

A járművek tárolására és egyéb, közlekedésre vonatkozó rendelkezések

7. Személygépjárművek tárolására vonatkozó előírások

11. § (1) Új építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához a szükséges személygépjármű elhelyezési kötelezettségét legalább az 3. melléklet szerinti mennyiségben, a (2)-(7) bekezdések szerint előírások figyelembevételével kell biztosítani.

(2) Bővítés, átalakítás és rendeltetésmódosítás esetén csak a keletkező többlet személygépjármű elhelyezési kötelezettséget kell biztosítani a meglévő gépjármű tároló helyiségek és felszíni várakozóhelyek számának megtartása mellett.

(3) A rendeltetésszerű használatból származó személygépjármű elhelyezési kötelezettséget telken belül kell teljesíteni. Védett, vagy megtartásra javasolt épület esetén, amennyiben az nem teszi lehetővé a rendeltetésszerű használatból származó parkolóhely-létesítési kötelezettség telken belüli teljes körű teljesítését, az a közterületi parkolásról szóló helyi rendeletben szabályozottak szerint is biztosítható.

(4) Az Újpesti-öbölben hajók téli tárolása céljából elhelyezésre kerülő kikötői létesítmény rendeltetésszerű használatához személygépjármű várakozóhelyeket nem kell biztosítani.

(5) A nem kizárólagosan közlekedési célt szolgáló hajóosztályok kikötői létesítményeinek rendeltetésszerű használatához a 3. melléklet szerinti mennyiségben a hajó funkciójának megfelelő számú személygépjármű várakozóhelyet kell biztosítani a partkapcsolati ponttól számított 200 m gyaloglási távolságon belül közterületen vagy egyéb telken.

(6) Emelőszerkezetes parkoló-berendezés (parkoló gép) nem telepíthető.

(7) Felszíni gépjármű tároló hely céljára csak burkolt felület vehető figyelembe.

8. Autóbuszok tárolására vonatkozó előírások

12. § (1) Új építmények, önálló rendeltetési egységek és területek rendeltetésszerű használatához minden 200 férőhelyük után 1 autóbusz telken belüli elhelyezését kell biztosítani rendszeres forgalom esetén. Rendszeres forgalomra kell számítani:

a) 50 vendégszobát meghaladó szállás jellegű önálló rendeltetési egység esetén,

b) 150 férőhelyet meghaladó kulturális és közösségi szórakoztató önálló rendeltetési egység esetén,

c) 300 munkavállalónál többet foglalkoztató ipari, raktározási telephelyeken és

d) 500 férőhelyet meghaladó lelátóval rendelkező sportlétesítmény esetén, több pálya esetén a mértékadó nagyságú lelátóra méretezve.

(2) Bővítés, átalakítás, rendeltetésmódosítás esetén csak a keletkező többlet autóbusz elhelyezési kötelezettséget kell biztosítani a meglévő tároló helyiségek és felszíni várakozóhelyek megtartása mellett.

(3) Autóbusz várakozóhely céljára csak burkolt felület vehető figyelembe.

9. Tehergépjárművek tárolására vonatkozó előírások

13. § (1) Új építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához a szükséges tehergépjármű elhelyezési kötelezettséget telken belül, egyedi méretezés alapján kell biztosítani.

(2) Bővítés, átalakítás, rendeltetésmódosítás esetén csak a keletkező többlet tehergépjármű elhelyezési kötelezettséget kell biztosítani a meglévő tároló helyiségek és felszíni várakozóhelyek megtartása mellett.

(3) Tehergépjármű várakozóhely céljára csak burkolt felület vehető figyelembe.

10. Kerékpárok tárolására vonatkozó előírások

14. § Minden építmény, önálló rendeltetési egység és terület rendeltetésszerű használatához a kerékpárok számára elhelyezési kötelezettséget az 4. melléklet szerint kell biztosítani.

11. Magánutakra vonatkozó előírások

15. § (1) Beépítésre szánt területek megközelítését, kiszolgálását biztosító magánút csak közforgalom elöl el nem zárt magánútként alakítható ki.

(2) Közforgalom elöl el nem zárt magánút kiszolgálóút, kerékpárút vagy gyalogút hálózati szerepet tölthet be, és közterülethez vagy működő magánúthoz kell csatlakoznia.

(3) A 30 méternél hosszabb, közforgalom elöl el nem zárt magánút zsákutcaként történő kialakítása esetén, a zsákutca végén a tehergépjárművek számára (hulladékszállítás, katasztrófavédelmi feladatok ellátása) visszafordulási lehetőséget kell kialakítani. A zsákutcaként kialakítható útszakasz legnagyobb hossza 250 méter lehet.

(4) A közforgalom elöl el nem zárt magánút által kiszolgált telkeket úgy kell kialakítani és azokon építményeket elhelyezni, mintha a magánút közterület lenne. A magánút felőli építési határvonal és a telek homlokvonala közötti területsáv előkertnek minősül, ezért az arra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

(5) Közforgalom elöl el nem zárt, kiszolgálóút hálózati szerepkört betöltő magánút esetén biztosítani kell:

a) kétoldali fasor létesítését legalább 2,0-2,0 méter helyigénnyel,

b) gyalogos járda építését legalább 2,0 méter szélességben, minden építési telekkel határos szakaszon.

(6) A magánutak területén épület nem helyezhető el.

12. Ingatlanok gépjárművel történő kiszolgálására vonatkozó előírások

16. § (1) Építési telek közúti vagy közforgalom elöl el nem zárt magánúti kapcsolatát a rendszeres forgalom számára a minimálisan szükséges számú ki- és bejárattal kell biztosítani, az alábbiak szerint:

a) személygépjárművek esetén 500 férőhelyes parkoló kapacitásig egy közös ki- és bejárat elegendő,

b) rendszeres teherforgalom esetén a személygépjárművek és a tehergépjárművek forgalma számára önálló kapcsolat létesíthető.

(2) Az építési telek közúti vagy közforgalom elöl el nem zárt magánúti kapcsolatát - amennyiben az több útról is biztosítható - az alacsonyabb hálózati szerepet betöltőről kell biztosítani.

13. Közlekedési létesítmények védőtávolsága

17. § Az országos közforgalmú vasútvonalak védőtávolságával érintett területeken építményt elhelyezni és területet felhasználni csak a más jogszabályokban meghatározottak figyelembevételével lehet.

14. A légi közlekedéshez kapcsolódó létesítményekre vonatkozó előírások

18. § A Területen rendszeres forgalom számára helikopter leszállóhely kizárólag egészségügyi, katonai, rendőrségi, katasztrófavédelmi és államigazgatási rendeltetés elhelyezése esetén létesíthető.

15. A vízi közlekedéshez kapcsolódó létesítményekre vonatkozó előírások

19. § (1) A Népsziget Duna meder felőli oldalán parthasználat biztosítása, ehhez szükséges kikötői létesítmény elhelyezése az 1. melléklet figyelembevételével

a) közszolgáltatási személyhajó,

b) vízitaxi,

c) csónak,

d) sportlétesítmény és

e) közhasználatú rekreációs létesítmény

hajóosztályok számára megengedett.

(2) Az Újpesti-öbölben a K-Kik övezet területén hajók építése, javítása, felújítása, karbantartása, tárolása céljából parthasználat biztosítása, ehhez szükséges kikötői létesítmény elhelyezése az 1. melléklet figyelembevételével minden hajóosztály számára megengedett.

VII. Fejezet

Az építés általános szabályai

16. Épületek, építmények elhelyezésének szabálya

20. § (1) A Területen új épület terepszint felett, kizárólag lábakon álló módon helyezhető el úgy, hogy az épület legalsó padlószintjét 1,30 m-rel a mértékadó árvízszint felett kell kialakítani.

(2) Az új épület legalsó padlószintje alatt olyan rendeltetés nem helyezhető el, ami árvíz esetén az ár levonulását akadályozza.

(3) Építési helyen kívüli meglévő épület, épületrész az épület térfogatát nem növelő módon átalakítható, felújítható, korszerűsíthető.

(4) Önállóan, vagy épületen belül urnatárolásra szolgáló helyiség, építmény (urnafal, urnafülke) kialakítása nem megengedett.

(5) A területen haszonállat-tartó építmény nem helyezhető el.

21. § (1) Bármely rendeltetésű épületben a tulajdonos és a személyzet számára szolgáló legfeljebb két lakás helyezhető el.

(2) A telek és a telken álló főépítmény (főépítmények) rendeltetésszerű használatát, működtetését elősegítő, kiegészítő rendeltetésű építmények közül minden övezetben és építési övezetben

a) közmű-becsatlakozási műtárgy,

b) hulladéktartály-tároló,

c) kerti építmény és

d) szabadonálló építménynek minősülő, legfeljebb 6,0 méter magas zászlótartó oszlop,

helyezhető el.

(3) Magastetős épület tetőterében csak egy épületszint megengedett.

(4) Hullámtérben csak lábazat nélküli, áttört kerítés létesíthető.

VIII. Fejezet

Az egyes építményfajták elhelyezésének szabályai

17. Üzemanyagtöltő állomások elhelyezésének szabályai

22. § (1) A Területen közforgalmat szolgáló üzemanyagtöltő állomás és gépkocsimosó nem helyezhető el.

(2) A hajózást szolgáló üzemanyagtöltő állomás kizárólag a K-Kik építési övezetben létesíthető.

MÁSODIK RÉSZ

Beépítésre szánt területek övezetei

IX. Fejezet

Intézmény területek

18. Intézményi, jellemzően szabadonálló jellegű terület (Vi-2/4)

23. § (1) Az építési övezet területén kizárólag sport, sportnevelés, egyéb rekreációs célú, szállás és azzal kapcsolatos igazgatási, és azt kiszolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátás rendeltetés létesíthető.

(2) Az építési övezet területén új épületet elhelyezni csak az 1. mellékletben lehatárolt építési helyen belül lehet.

(3) Az építési övezet ingatlanai az építési övezettel közvetlenül szomszédos, azonos övezeti paraméterekkel rendelkező ingatlanokkal összevonhatóak.

(4) Az építési övezetben előkertben elhelyezhető

a) fedett-nyitott kerékpártároló építmény és

b) közműlétesítmény kialakítását szolgáló építmény.

(5) Az építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátás rendeltetés csak a sport rendeltetésű épület alapterületének legfeljebb 25%-án alakítható ki.

(6) Az építési övezet határértékeit a 2. melléklet 1. pontja határozza meg.

X. Fejezet

Különleges területek

19. Kikötő területe (K-Kik)

24. § (1) Az építési övezet területén kizárólag a hajókkal kapcsolatos tárolási, javítási, üzemeltetési, kereskedelmi, és hajózással kapcsolatos gyártó és termelő rendeltetés létesíthető.

(2) Az építési övezet területén épületet elhelyezni csak az 1. mellékletben lehatárolt építési helyen belül lehet. Épület homlokzathossza legfeljebb 100 méter lehet.

(3) A területen a rendeltetések működtetéséhez szükséges közlekedési infrastruktúra elemek elhelyezhetők.

(4) Az építési övezetben a melléképítmények közül elhelyezhető

a) közmű-becsatlakozási műtárgy,

b) hulladéktartály-tároló,

c) kerti építmény és

d) szabadonálló, építménynek minősülő, legfeljebb 6,0 méter magas zászlótartó oszlop.

(5) Az építési övezet határértékeit a 2. melléklet 2. pontja határozza meg.

HARMADIK RÉSZ

Beépítésre nem szánt területek övezetei

XI. Fejezet

Közlekedési területek

20. I. rendű főutak területe (KÖu-2)

25. § (1) Az övezet az I. rendű főútvonalak, ezek szerviz útjainak, csomópontjainak, műtárgyainak, csapadékvíz elvezető rendszerének, valamint parkolók, kerékpáros és gyalogos infrastruktúra elemek, közmű és hírközlési építmények, zöldfelületi elemek elhelyezésére szolgál.

(2) Az övezet területén épület nem helyezhető el.

(3) Az övezet területén

a) legalább 2x2 sávos közúti keresztmetszetet kell kialakítani,

b) kerékpáros infrastruktúra csak önállóan kerékpárútként létesíthető,

c) parkoló csak szervizútról megközelíthetően valósítható meg,

d) autóbusz-megállóhely csak autóbuszöbölben létesíthető,

e) kétoldali zajárnyékoló műtárgy létesítése kötelező és

f) eseti forgalomkorlátozási beavatkozások kivételével nem szüntethető meg a közúti gépjárműforgalom.

21. Kerületi jelentőségű közutak területe (Kt-Kk)

26. § (1) Az övezet a kiszolgáló (lakó) utak, ezek csomópontjainak, műtárgyainak, csapadékvíz elvezető rendszerének, valamint parkolók, kerékpáros és gyalogos infrastruktúra elemek, közmű és hírközlési építmények, zöldfelületi elemek elhelyezésére szolgál.

(2) A kiszolgáló utak egy része vagy egésze lakó-pihenő övezetként vagy korlátozott sebességű övezetként is kialakítható.

(3) Az övezet területén épület nem helyezhető el.

XII. Fejezet

Zöldterületek

22. Közkert területe (Kt-Zkk)

27. § (1) Az övezet területén elhelyezhető:

a) vendéglátó rendeltetést tartalmazó épületek és nyilvános illemhelyek;

b) szabadidő eltöltést, pihenést, testedzést szolgáló - épületnek nem minősülő -építmények,

c) ismeretterjesztés - épületnek nem minősülő - építményei,

d) a terület fenntartásához szükséges - épületnek nem minősülő - építmények.

(2) Az övezet területét közhasználat elől elzárni nem lehet, kivéve a közbiztonsági okból sötétedés után való zárva tartást.

(3) Az övezetre vonatkozó szabályozási határértékeket az 2. melléklet 3. pontja tartalmazza.

XIII. Fejezet

Erdőterületek

23. Közjóléti erdőterület (Ek/1)

28. § (1) Az övezet ingatlanjai az övezettel közvetlenül szomszédos, azonos övezeti paraméterekkel rendelkező ingatlanokkal összevonhatóak.

(2) Az övezet területén építményt, épületet elhelyezni csak az (1) bekezdés szerinti összevonás esetén és csak a (3) bekezdés szerinti rendeltetések céljából lehet.

(3) Az övezet területén elhelyezhető:

a) vendéglátó rendeltetést tartalmazó épület,

b) szabadidő eltöltést, pihenést, testedzést szolgáló építmény,

c) vízi turizmust szolgáló épület,

d) ismeretterjesztés építménye és

e) a terület fenntartásához szükséges építmény

(4) Az övezetben legfeljebb 30 m² alapterületű és 3 méter épületmagasságú építmény helyezhető el.

(5) Meglévő épületen építési tevékenység a 20. § (3) bekezdése alapján végezhető.

(6) Az övezetre vonatkozó szabályozási határértékeket az 2. melléklet 4. pontja tartalmazza.

XIV. Fejezet

Vízgazdálkodási területek

24. Folyóvizek medre és partja (Vf)

29. § (1) A vízpartot közhasználat elől elzárni, lekeríteni nem lehet.

(2) Az övezet területén épületet elhelyezni nem lehet.

NEGYEDIK RÉSZ

25. Záró rendelkezések

30. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

(2) Az 1. § (2) bekezdés c) pontja a településképi helyi önkormányzati rendelet hatályba lépésének napján lép hatályba.

31-33. § * 

Dr. Tahon Róbert
jegyző
Wintermantel Zsolt
polgármester

Záradék

A rendelet kihirdetve a Polgármesteri hivatal hirdetőtábláján történő kifüggesztéssel 2018. október 3. napján.

Dr. Tahon Róbert
jegyző

1. melléklet a 22/2018. (X. 3.) önkormányzati rendelethez

NÉPSZIGET IV. KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT
SZABÁLYOZÁSI TERV

2. melléklet a 22/2018. (X. 3.) önkormányzati rendelethez

1. Intézményi területek

A B C D E F G H I J
1 Építési
övezet
jele
Kialakítható legkisebb telek terület
(m
2)
Beépítési
mód
Megengedett legnagyobb beépítettség mértéke Épületmagasság
(m)
Zöldfelület legkisebb mértéke
(%)
Terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke Szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke
(m
2/m2)
2 (%) Legkisebb Legnagyobb (%) Általános Parkolásra fordítható
3 Vi-2/4 10 000 szabadonálló 10 - 7,5 60 0 0,1 0,1

2. Különleges területek

A B C D E F G H I J
1 Építési
övezet
jele
Kialakítható legkisebb telek terület
(m
2)
Beépítési
mód
Megengedett legnagyobb beépítettség mértéke Épületmagasság
(m)
Zöldfelület legkisebb mértéke
(%)
Terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke Szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke
(m
2/m2)
2 (%) Legkisebb Legnagyobb (%) Általános Parkolásra fordítható
3 K-Kik 5 000 szabadonálló 35 - 12,5 25 *  0 1,0 -

3. Közkert területe

A B C D E F G H I J
1 Övezet
jele
Kialakítható legkisebb telek terület
(m
2)
Beépítési
mód
Megengedett legnagyobb beépítettség mértéke Épületmagasság
(m)
Zöldfelület legkisebb mértéke
(%)
Terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke Szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke
(m
2/m2)
2 (%) Legkisebb Legnagyobb (%) Általános Parkolásra fordítható
3 Kt-Zkk 1 000 - 3 - 6,0 - 0 - -

4. Közjóléti erdőterületek

A B C D E F G H I J
1 Övezet
jele
Kialakítható legkisebb telek terület
(m
2)
Beépítési
mód
Megengedett legnagyobb beépítettség mértéke Épületmagasság
(m)
Zöldfelület legkisebb mértéke
(%)
Terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke Szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke
(m
2/m2)
2 (%) Legkisebb Legnagyobb (%) Általános Parkolásra fordítható
3 Ek/1 10 000 - 3 - 6,0 - 0 - -

3. melléklet a 22/2018. (X. 3.) önkormányzati rendelethez

Az építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használathoz szükséges, elhelyezendő személygépkocsi számának megállapítása

A
1 lakás és üdülő önálló rendeltetési egység minden megkezdett 100 m2 bruttó szintterülete után
2 kereskedelmi, szolgáltató önálló rendeltetési egység 100 m2 bruttó szintterületig minden megkezdett 20 m2-e után
3 kereskedelmi, szolgáltató önálló rendeltetési egység 100 - 1000 m2 bruttó szintterület közötti területének minden megkezdett 30 m2-e után
4 kereskedelmi, szolgáltató önálló rendeltetési egység 1000 m2 bruttó szintterület feletti területének minden megkezdett 20 m2-e után
5 szállás jellegű önálló rendeltetési egység (kivéve hajléktalanszálló és idősek otthona, diákszálló, diákotthon) minden 1,25 vendégszobája után
6 fő- és gyűjtőút melletti építmény funkcióváltásával létrejövő vendéglátó önálló rendeltetési egység minden megkezdett 6,5 m2 fogyasztótere után
7 kiszolgáló út melletti építmény funkcióváltásával, bővítésével létrejövő, vagy újonnan épülő vendéglátó önálló rendeltetési egység minden megkezdett 10 m2 fogyasztótere után
8 bölcsőde, alap- és középfokú nevelési, oktatási önálló rendeltetési egység minden megkezdett 25 m2 nettó alapterülete és/vagy tanterme után
9 felsőfokú nevelési, oktatási és kutatási önálló rendeltetési egység oktatási és kutatási helyiségeinek minden megkezdett 25 m2 nettó alapterülete után
10 kulturális és közösségi szórakoztató önálló rendeltetési egység - egyházi központ kivételével, ahol a férőhelyszám értelmezhető - minden 6,5 férőhelye után
11 kulturális és közösségi szórakoztató önálló rendeltetési egység - ahol a férőhelyszám nem értelmezhető minden megkezdett 65 m2 nettó alapterülete után
12 lelátóval nem rendelkező sportolás, strandolás célját szolgáló önálló rendeltetési egységek minden 6,5 férőhelye után
13 lelátóval rendelkező sportolás, strandolás célját szolgáló önálló rendeltetési egységek minden 20 férőhelye után
14 igazgatási, nem fekvőbeteg-ellátó egészségügyi önálló rendeltetési egységek minden megkezdett 12,5 m2 nettó alapterülete után
15 fekvőbeteg-ellátó egészségügyi önálló rendeltetési egység minden 5 betegágya után
16 ipari (üzemi) önálló rendeltetési egység helységeinek minden megkezdett 200 m2-e után
17 raktározási önálló rendeltetési egység minden megkezdett 1.500 m2-e után
18 közforgalmú személyközlekedés célját szolgáló egységek esetén nincsen parkoló létesítési kötelezettség
19 iroda és egyéb önálló rendeltetési egységek minden megkezdett 30 m2 nettó alapterülete után
20 jelentős zöldfelületet igénylő közösségi kulturális önálló rendeltetési egység és közhasználatú park minden megkezdett 500 m2 -e után
21 kollégium, diákotthon, diákszálló, idősek otthona minden 12 férőhelye után
22 hajléktalanszálló, szállás jellegű önálló rendeltetési egység irodai helyiségeinek minden megkezdett 25 m2 nettó alapterülete után

1) A 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet napi fogyasztási cikkeket forgalmazó létesítményekre vonatkozó előírásai figyelembevételével

4. melléklet a 22/2018. (X. 3.) önkormányzati rendelethez

Építmények rendeltetésszerű használathoz szükséges, elhelyezendő kerékpárok számának megállapítása

A B
1 Funkció Norma
2 Lakás, üdülőegység Minden lakás és üdülő egység után 1 db
3 Kereskedelmi egység 0-1000 m2-ig Az árusítótér minden megkezdett 150 m2 alapterülete után 2 db
4 Kereskedelmi egység 1000 m2 felett Az árusítótér minden megkezdett 500 m2 alapterülete után 2 db
5 Szálláshely szolgáltató egység Minden megkezdett 15 vendégszoba egysége után 2 db
6 Vendéglátó egység A fogyasztótér minden megkezdett 75 m2 alapterülete után 2 db
7 Alsó- és középfokú nevelési- oktatási egység A foglalkoztató és/vagy tanterem 50 m2 alapterülete után/2 kerékpár
8 Felsőfokú oktatási egység Oktatási és kutatási helyiségek 50 m2 alapterülete után 2 db
9 Egyéb közösségi szórakoztató kulturális egység (színház, bábszínház, filmszínház stb.) Minden megkezdett 50 férőhelye után 5 db
10 Egyéb művelődési egység (múzeum, művészeti galéria, levéltár stb.) A kiállítótér vagy kutatótér minden megkezdett 500 m2 alapterülete után 5 db, de maximum 50 db
11 Sportolás, strand célját szolgáló egység Minden megkezdett 20 férőhelye után 2 db
12 Igazgatási, ellátó, szolgáltató, nem fekvőbeteg-ellátó egység Az iroda- vagy ellátó terület minden megkezdett 100 m2 alapterülete után 1 db
13 Fekvőbeteg-ellátó gyógykezelő egység Minden megkezdett 50 ágy után 1 db
14 Ipari egység Minden megkezdett 10 munkahely után 1 db
15 Raktározási, logisztikai egység A raktárterület minden megkezdett 10.000 m2 alapterülete után 1 db

Függelék

Tervezett elővásárlási joggal érintett ingatlanok

A B
1 helyrajzi szám az elővásárlási jog elrendelésének célja
2 70400 a közösségi érdekű és rendezett településfejlődés biztosítása
3 70402 a közösségi érdekű és rendezett településfejlődés biztosítása
4 70403 a közösségi érdekű és rendezett településfejlődés biztosítása
5 70404 a közösségi érdekű és rendezett településfejlődés biztosítása